MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!

Vagy áldás, vagy átok árad belőlünk környezetünkre és mindazokra, akikkel találkozunk. Aki még Isten átka alatt van, az másokra is átok; ő maga elégedetlen és másokra is ez árad belőle; könnyelmű és másokat is könnyelművé tesz. Üres, tartalmatlan beszédével másokat is megüresít. Kétszínű, tisztátalan szavaival mérget önt a vele érintkezők lelkébe. Izgató beszédmodorával aláássa az istenfélelem és rend védőgátjait. Nem is sejti, mennyit ront és rombol. Viszont Isten gyermeke sem tudja, hogy csendes, fegyelmezett, szelíd magatartása nyomán mennyi áldás árad belőle. Vagy-vagy! Vagy áldás, vagy átok. Az ítéletkor is csak ez a két csoport lesz: áldottak, akik öröklik az országot és átkozottak, akik az örök tűzre mennek. Amennyi helyet engedünk szívünkben Isten áldásának, olyan mértékben leszünk magunk áldássá. Ha áldás árad belőlünk, mi is új áldást nyerünk felülről. Ha elmulasztjuk az áldást továbbadni, fentről sem árad az tovább és mi magunk is elsorvadunk.

Vagy gyűlölködő emberekkel van dolgunk, talán legközelebbi hozzátartozóink gyötörnek. Kísértésünk, hogy megkeseredünk velük szemben. Felszabadító már az is, ha felismerjük: az ellenség áll mögöttük, az uszítja őket ellenünk, hogy féltékenységgel, daccal, engedetlenséggel és mindenféle gonoszsággal gyötörjön. Így csak eszközök és csak sajnálnunk kell, hogy a gonosz felhasználhatja őket. Nem vesszük tevékenységüket személyünk elleni támadásnak; látjuk azt a nagy harcot a világosság és sötétség között, amibe mint hívők belejutottunk.

Vágyunk élettel teli alkalmakra? Gondoskodnunk kell saját éberségünkről és másokéról is! „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben:
ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). De ez felelősséggel is jár… Ébren maradni, ébren tartani és ébreszteni.

“Vajha megismerted volna te is!” – Isten egyenesen a szívünkhöz nyúl és Jézus könnyei vannak mögötte. Ezek a szavak a büntethetőség felelősségét fejezik ki: Isten felelőssé tesz minket azért, amit nem látunk. “Most elrejtettek a te szemeid elől” – mivel azt a bizonyos hajlamot sohasem adtam fel és át az Úrnak. Felmérhetetlen szomorúság van ezekben a szavakban: “lehetett volna”. Isten a bezárt ajtókat nem nyitja meg. Megnyit más ajtókat, de eszünkbe juttatja, hogy mi bezártunk ajtókat, amiket sohasem kellett volna bezárni; vannak elgondolások, amelyeknek sohasem kellett volna beszennyeződniük. Ne rémülj meg, ha Isten emlékeztet a múltra! Engedj utat a visszaemlékezésnek: Isten szolgája az, amely fedd, figyelmeztet és megszomorít. Isten azt, hogy “lehetett volna”, a jövő csodálatos művelésére fogja fordítani.

Vajon a hívő ember is – a körülötte lévőkhöz hasonlóan – kizsákmányolja a teremtett világot? Vagy óvja, védi hálaadással? Ma tegyünk meg annyit, amit ma megtehetünk Isten dicsőségéért, környezetünkért, hogy hallhassuk örömmel: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,23)

Vajon a lelked nincs-e agyongyötörve és kimerülve? Nem vagy-e úgy sokszor, hogy csak éppen össze nem esel? Olyan fáradt vagy, hogy azt hiszed, nem tudod újra kezdeni ezt a napot. Isten lát téged kimerülve, meggyötörve – és megszán. Nem kérése szerint cselekszik ezzel a szolgával, aki még kérni sem tud. Csak időt kért, hogy mindent megfizethessen. És kegyelmet kapott! Jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek. Legyen ma örömüzenet számunkra: ha rosszul kérünk is, a Szentlélek helyesbíti, kiegészíti imádságainkat, mert Ő jól tudja, mire van szükségünk. Jól tudja, hogy nem segít az idő és a fogadkozás. Így mondja az Ige: “Az Úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt.” El kellett engedni, mert meg volt kötözve. Minket is el kell bocsátani, nem csak megbocsátani – elbocsátani. Jézusnak ez a dolga, ezért jött: hogy szabadon bocsásson. Ismered a saját kötelékeidet? Engedd, hogy Jézus most szabadon bocsáthasson. “Elbocsátá őt, és az adósságát is elengedé néki.” Mit jelent elengedni? Mintha nem lett volna, mintha soha nem vétkeztél volna. Mindez Jézusért lehetséges. A fizetésképtelen életed helyett jött Jézus, és megfizetett. Szabadságodnak ára az a kereszt a Golgotán. Nézz fel Jézusra, hogy újra ragyogóvá, megint csodálatossá legyen számodra a kegyelem!

Vajon a mai igehirdetők sokasága mikor tanulja meg végre a leckét? Olyan sok energiát fektetnek gyülekezetek és lelkészek arra, hogy az evangélium kulturálisan kompatibilis legyen, más szóval úgy elmondani a jó hírt a világi hallgatónak, hogy ne legyen sértő, és pozitívan hasson. Ezt csak úgy lehet elérni, ha kiveszed az evangéliumból a botrányos részt, a bűn kérdését és Jézus Krisztus kereszthalálát. Igyekeznek továbbá úgymond kulturális hidakat építeni a gyülekezet és a világ között, hogy az emberek ne gondolják, hogy a hívők szűk látókörűek. Kulturális hidat építeni, egy ködös fogalom, ami arról szól, hogy beengedjük a világ szellemét a gyülekezetbe, mert azt gondoljuk, hogy így több lelket nyerhetünk meg Krisztusnak. És nem értjük meg, hogy a gyülekezet pontosan akkor tud nagy hatást gyakorolni a világra, ha gyökeresen más, mint a világ, és ha felvállalja a kereszt botrányát. Pál erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelent meg a korinthusiak között. Aki erőtlen, fél és retteg, az nem önmagában bízik. Pál kiben bízott? Nem az emberi bölcsesség megejtő szavainak hatásában, hanem a Szentlélek bizonyító erejében, és azt akarta, hogy a hallgatói hite ne emberi bölcsességen, hanem Isten erején nyugodjék. Elgondolkodom azon, hogy mennyire melléfognak olykor gyülekezetek, amikor úgynevezett bemutatkozó szolgálatra hívnak meg lelkészeket. Az ékesszólás és az emberi bölcsesség megejtő szavai szó szerint megejtik a hallgatóságot. De ez már csak később derül ki. Ha arra a kérdésre keresünk ma este választ, hogyan kell Krisztust megfelelően prédikálni, a válasz: teljes evangéliumot hirdetve, megfelelő szívvel, a Szentlélek bizonyító erejében bízva.

Vajon a szívünk állapotát lehet- e irányítani, vagy a születésünktől fogva adott? Ki tudja. Sokat gondolkodtam ezen, hisz rengeteg példa van erre is és másra is. Van olyan család, hogy hivők a szülők, és Isten igéjén nő fel a gyermek, mégsem lesz hivő. De van olyan család ahol soha nem hallottak Istenről mégis szenvedélyesen lángra lobban az Úr iránt a jövendő generáció. Mindig ugyan arra a következtetésre jutok, az imaharc az ami segít, vagy rombol, és a gének örökletessége. Ha egy nagyszülő, vagy dédszülő imaharcot folytat az ő utódaiért, akkor van rá remény, hogy a démoni erőket megtörje akik azon vannak, hogy az embereket eltávolítsák Isten kegyelmétől. Persze az is fontos, hogy aki imádkozik, tiszta életet élt-e, mert csak azok imáját hallgatja meg az Úr. Imádkozzunk családjaink tisztaságáért és a megtérésükért. Ámen.

Vajon a világ hány országában örül a nép és hányban kell nyögnie? S vajon nálunk öröm vagy nyögés van inkább? Persze olyan nincs, hogy mindenki egyformán örüljön a hatalomra jutottak hatalomgyakorlásán, de úgy gondolom, hogy éles különbség kell legyen az Istent ismerők és az Istent tagadók hatalomgyakorlása között. Utóbbiak számára a nép csak szlogen, valójában csak a saját érdekeik számítanak nekik, azon belül is elsősorban anyagi boldogulásuk. Valamint a hozzájuk tartozó viszonylag szűk kör minél nagyobb előnybe juttatása. Hogy ez a nép életén nem könnyít? Ez nem izgatja őket. Az Istent ismerők viszont tudják, hogy a hatalom szolgálat. A nemzet egészén – vagy legalábbis nagy részén – lehet segíteni azzal, ha szolgálni és nem hatalmaskodni, elnyomni akarnak. Isten Igéje arra tanít, hogy mindig imádkozzunk a hatalmat gyakorlókért. Kérjünk bölcsességet, isteni vezetést, és nagy munkabírást, hogy vezetőink a nemzetért éljenek és fáradozzanak!

Vajon gondolkoztál-e már azon, hogy micsoda lehetőségek vannak egy ember életében? Mi lett volna, amikor Isten Wrede Matildot hívta a szolgálatra, és nem akart volna menni? Mi lett volna, ha azt mondja: jobban szeretnék bálkirálynő lenni, és csodáltatni magamat. Ha fiatalon nem adta volna oda engedelmesen az életét, milyen sok fogoly maradt volna örökre rab. Milyen sok ember nem ismerte volna meg a szabadulás útját, és jutott volna kárhozatra. Mi lett volna, ha egy nagy evangélista, akit Isten azzal áldott meg, hogy emberek százai hallják rajta keresztül az evangéliumot, azt kérdezte volna: miért pont én menjek, miért nem más?! Vizsgáld meg az életedet, kinek vagy, és kinek akarsz a szolgája lenni?!

Vajon Jézus hitéből való vagy már? Benned ugyanaz a hit van, mint Benne volt? Jézus a Szentlélek által belőled is tud egészen új embert teremteni. Jézus hite elég arra, hogy szabad légy, és másként folytasd az életed, mint eddig tetted. Olyan sokszor, amikor életem legnehezebb helyzetét jártam végig, és azt mondtam, hogy nem tudok megállni, arra gondoltam, ha az Úrnak volt hite, hogy beleengedjen ebbe a helyzetbe, ha Ő megbízik bennem, én is bízzam Őbenne. Nézz a körülményekre, ahol élsz, ahová Isten állított. Hidd el, meg tud tartani, győzelmes életet tud adni. Van-e hited azokra az emberekre nézve, akik között élsz? Hidd el, elég Jézus hite, szeretete arra, hogy a legnehezebb embereket is újjáteremtse. Bár úgy tudnál nézni minden emberre, mint Istennek egy drága gyöngyére. Akkor másképp néznéd a házastársad, gyermeked, szomszédod, vagy lelkész a gyülekezetét. Egy családban vagyunk öten – öt drágagyöngy! Ne azt keresd a másikban, ami rossz, a drágagyöngyöt lásd meg benne. Messzire gurulva, bepiszkolódva. Akarj Jézus hitéből való lenni, hogy másokat az Ő közelségébe segíthess!

Vajon lakozhatnék-e Isten a mi életünkben? Vajon kibírja-e az Úr azt a sok szeretetlenséget, bosszantást, kritizálást, amit egymással szemben elkövetünk? Vajon nem szomorodik-e meg nagyon sokszor Isten Szentlelke miattunk? Vajon nem zokog-e Isten Lelke szívünk keménysége miatt? Jézus, amikor lejött erre a földre, istállóban született. Elgondolható-é, hogy az ég és föld Ura a legpiszkosabb helyen született? Azután bement a jeruzsálemi templomba, ahol adtak és vettek. Ahol pénzváltók voltak, ahol állatok voltak. Vajon gondolható, hogy Jézus bejön a te életedbe, hogy itt lakik közöttünk? Hála Istennek, hogy gondolható. Hiszen bemegy a Zákeus házába is, és azt mondja: “Ma nékem a te házadnál kell maradnom” (Lk 19,5b). Elgondolható, hogy Jézus beköltözik életedbe a Szentlélek által? Olyan jó, hogy válaszolhatunk erre a kérdésre: igen, igen! Kérhetjük, hogy Uram, bármilyen is az életem, a Te szemeid nézzenek éjjel és nappal erre a házra. Ha fájdalmasan kell is, hogy nézzél, ha úgy nézel is, mint Jeruzsálemre, hogy folyt a könny a szemedből, akkor is csak nézzél. Ha úgy nézel is, ahogy néztél a keresztről azokra, akik megfeszítettek, hogy folyt a vér a homlokodból, akkor is csak nézzél. Hadd találkozzanak szemeink szemeddel éjjel, nappal. Hadd lássuk meg a vádoló szempárt, a könnyes Krisztus-szemet, és hadd találkozhasson szemünk ezzel a megbocsátó, szelíd szempárral. Legyen ott szívedben a komoly kérés, hogy akit az egeknek egei be nem foghatnak, annak szemei nézzenek éjjel és nappal reád, hogy életed valóban a Szentlélek templomává lehessen.

Vajon mennyi örömöt és mennyi szomorúságot szereztünk/szerzünk szüleinknek? És ugyanezen érzésekből mennyi jut nekünk gyermekeink jóvoltából? Könnyen kifakadunk, ha gyermekeink nem éppen a jóság mintapéldányai, de mi anno azok voltunk? Tovább mélyítve az Ige gondolatait, még azt is meg kell kérdezzük, hogy Mennyei Atyánknak milyen gyermekei vagyunk? Szerezzünk minél több örömöt Atyánknak és ne lázadozó, tékozló ifjak legyünk!

Vajon mi el szoktunk-e csodálkozni Isten gondviselésén, vagy mindazt természetesnek vesszük? Jézus hálát adott a kenyérért, és mindenki jóllakott. Akkor bőség vagy szűkösség volt a pusztában? Ha őrá bízzuk életünket, ő gondot visel ránk. Ez akkor is igaz, ha elveszítjük munkahelyünket, és esetleg kevesebb pénzből kell megélni, s eltartani családunkat vagy önmagunkat. Te mennyire tartod magad gazdagnak lelkiekben és/vagy anyagiakban? A jóléthez üzleti érzék vagy kemény munka kell? Bőség zavara vesz körül? Bőség az, hogy mindig van táplálékunk. Gondoljunk az éhező gyermekekre! Sok ezer éhező és alultáplált gyermek él a világon. „Amikor majd a bőség asztaláról mindenki ehet” – írja Petőfi. Hogy lehet bőség, ha nehéz a megélhetés? Ennek ellenére Jézus arra bátorít, hogy ő mindenkor könyörületes és gondviselő. Mi erre bizton számíthatunk. Lehet ezt úgy megélni, ha jobb anyagi keretek között élő testvérek támogatják a szűkösebben élőket. Sok mindenben bőség van ma a világon. Talán már a bőség zavara vesz körül bennünket. Az emberek előtt több minden természetes és elfogadott, ami az Isten előtt utálatos. Látványos és megtévesztő életvitelek, szokások; amik bennünket is körülvesznek. Ha nem figyelünk, elcsavarják fejünket és távol visznek Jézustól. Figyeljünk a látott és hallott dolgokra! Ha vétkeznénk a zavaró bőségben, ő megszabadít és megbocsát. Lehet, hogy ismerősünk hamis módon kezeli a pénzét, mi ennek ellenére is legyünk becsületesek, azaz adakozók! Mit kezdünk a maradék élelmiszerrel? Ha marad egy kis kenyérdarab megszáradva, kidobjuk, vagy a kutyának adjuk. Ha megpenészesedik az étel, kukába kerül. Hát ez nem pazarlás? Az iskolai tízórai hová kerül, ha nem lesz elfogyasztva? Elgondolkoztató, hogy mit kezdünk az élelmiszerrel, miközben mások éheznek. Vagy mit csinálunk a használt ruháinkkal? Adjunk másoknak a bőségünkből! „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn 10,10b) Bőség az, hogy Istennek mindig van szava hozzánk. Bőség Isten gondviselésében. Adjunk hálát, hogy ez a gondviselés nemcsak az anyagiak terén tapasztalható, hanem életünk minden részén átélhetjük Isten jóságát. Áldjuk őt ezért Jézus Krisztusban!

Vajon mi hogyan értékeljük eddigi életünket? Meg vagyunk elégedve vele? Békességgel tudnánk elfogadni a halál gondolatát? Milyen lelkiismerettel néznénk szembe a halállal? Ezekre a kérdésekre mindig tudnunk kell a választ! Függetlenül attól, hogy mikor halunk meg. Aki megismerte Jézus Krisztust, annak van egy csodálatos belső békessége az elmúlással kapcsolatban. Tudjuk, hogy a nevünk bele lett vésve az Élet Könyvébe, és biztos helyünk van a mennyben. De hogy a mennyben mennyire leszünk gazdagok, a földi életünktől függ. Csak itt tudjuk gyűjteni a kincseket. Mindenkire rá van bízva talentum. Kinek több, kinek kevesebb. Nem a mennyiség a lényeg, hanem, hogy hogyan bánunk vele. Az Úr iránt legyünk hűségesek, éljünk tiszta életet, és akkor be fog vonni a Neki való szolgálatba, ahol áldások csodálatos zuhataga fog ránk áradni, és teljes életet fogunk élni.

Vajon mi hogyan indulunk neki egy-egy utunknak?! Terveinket milyen lelkülettel visszük az Úr elé?! Tudunk-e Istenben bízva és reménységgel tekinteni a jövőbe? A bányászok minden egyes alkalommal így köszöntik egymást: „Jó szerencsét!” Vajon mi mire gondolunk akkor, amikor ezt mondjuk egymásnak: „Isten veled!”? (Baranyay Csaba)

Vajon mit csinálunk rosszul? A gonosznak elég egy újságban megjelent cikk, egy Tv-ben elhangzott hazugság és mindenki szinte falja a mondandóját. Mi pedig imádkozunk, böjtölünk csak azért, hogy a szeretteink hallják az evangéliumot, és vegyék az áldást, szabadulást, gyógyulást, hogy megmeneküljenek a kárhozattól. Mégis úgy tűnik hiába, a gonosz az erősebb, és elhomályosítja az emberek szemét, értelmét. Mit is tehetnénk? A látszat ellenére tovább imádkozunk és hisszük, hogy az Úr megvidámítja lelkünket, ami sokszor szomorú, mert látja, hogy az embereket csak a hiábavalóságok érdeklik. Isten igéjében nyugszik meg lelkünk. Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül. Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el: és minden munkájában jó szerencsés lészen. (Zsoltárok1:3)

Vajon (1) nem kívántunk-e meg jogtalanul valamit, másra hagyva a „piszkos” munkát, mint tette ezt Aháb; vagy (2) nem törtünk-e mi magunk módszeresen mások megkárosítására, mint Jézabel; vagy (3) nem ártottunk-e közvetve – gyávaságból vagy érdekből – embertársainknak, mint tették ezt a jezréeliek is Jézabel bérenceiként. Az első két eset talán távol áll tőlünk, a harmadiktól nem biztos, hogy mentesek vagyunk. Vajon nem azért uralkodhat-e el az igazságtalanság környezetünkben, mert néha félelemből vagy kényelmességből hallgatva eltűrjük térhódítását?! Ha így lenne, nem vagyunk ártatlanok, mert „…vétkesek közt cinkos, aki néma. Atyjafiáért számot ad a testvér…” (Babits) Uram, bocsásd meg, ha kihasználtam vagy cserbenhagytam a reám bízottakat!

Vajon nem merült már fel a te szívedben is a gondolat: ha volna Isten, bizonyos dolgok nem történhetnének meg? Ha végig tudja nézni, ami ebben a világban van, akkor nem szeret, és nem törődik velünk. Isten azért enged meg bizonyos dolgokat, mert nem hatalmaztad fel, hogy beleszóljon életed dolgaiba. Ha a magam útján megyek, magam vagyok felelős mindenért. Isten nem segédmunkás! Nem úgy van, hogy eldöntöm, mi legyen, és abban segítsen Isten. Hogyan segítene olyan dolgokban, amelyek a veszedelemre visznek? Azt gondolod, Isten nem törődik veled? Hát törődik! Azért nem segít, mert törődik azzal, hogy el ne vessz! Mindaz, amit Isten tesz veled, az ő törődése. Van egy kis traktátus, a címe: “A legnehezebb dolog.” Tudjátok, mi a legnehezebb dolog? Elkárhozni! Isten mindent megtesz, szeretetével körülveszi az embert, sokszor tragédiát állít az útjába. Minden nehézség, ami az életedben van, az ő törődését, mérhetetlen szeretetét mutatja, amely “mindent eltűr” (1Kor 13,7); bármit, amit Róla mondasz vagy gondolsz. Majd egyszer ráébredsz, hogy ő azzal törődik igazán, hogy el ne vesszél. Megtérésem előtt magabiztosan jártam a magam útján. Nem volt szükségem Istenre, Jézusra. De ő törődött velem, és szeretete olyan dolgokat hozott az életembe, amiken már nem tudtam keresztüllépni. Aztán, amikor már megfogott a szeretete, amikor már az Övé voltam, akkor értettem meg, mennyire törődött az üdvösségemmel.

Vajon nincs-e olyan dolog az életünkben, amivel akadályozzuk Isten áldását? Isten beáradó szeretete az áldásban válik kiáradó szeretetté. Hiába imádkozunk áldásért, ha nem engedjük beáradni testvéri közösségünkbe, az együttélésünkbe. Vigyázz, nehogy a jogaiddal, kritikáddal, a hibakereső szemeddel akadályozd az áldást! Komolyan döntsük el, hogy egészen akarom adni magam. Mindenben engedni kívánok, hogy ez a kicsi életem hordozhassa az áldást. Félreteszek mindent, ami az áldás elnyerésében akadályoz. Jákób-féle ember kívánok lenni, aki fölött ott van ez a mondat: “Jákóbot szerettem.”

Valahányszor egy új lépést teszel előre a hitéletedben, ráakadsz valamire hétköznapi körülményeidben, ami hitednek ellentmond. A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. Az egyik természettől való, a másik szellemi. Tudsz-e bízni Jézus Krisztusban ott is, ahol józan eszed nem tud bízni? Bátran kiállsz-e Jézus Krisztus kijelentései mellett akkor is, ha a mindennapi élet tényei azt kiáltják: “Ez hazugság!”? Fent a hegyen könnyű mondani: “Ó, igen, én hiszek Istenben, hogy Ő megteheti” – de újra le kell jönnöd a démonoktól megszállt völgybe és szembe kell nézned olyan tényekkel, amelyek hitedet – amit vallottál fent a hegyen -, gúnyosan kikacagják. Valahányszor hitem programja tisztán áll előttem, mindannyiszor keresztezi valami, ami ellene mond. Mondd ezt: Hiszem, hogy Isten minden szükségemet kielégíti – aztán fussak kifosztottan, minden kilátás nélkül, hadd lássam, kiállom-e a hitpróbát, vagy még valamivel alacsonyabbra esem vissza.A hitet ki kell próbálni, mert csak harcok által lehet személyes tulajdonoddá. Milyen próba előtt áll most a hited? A próba vagy azt bizonyítja majd, hogy a hited valódi, vagy megöli hitedet. “Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik” (Mt 11,6). Végcélunk, hogy higgyünk Jézusban! Bízzál benne rendületlenül, akkor mindaz, ami ér, erősíti majd a hitedet. Hitéletünk folytonos próbatétel és az utolsó nagy próba a halál. Bárcsak mindig csatarendben tarthatna meg Isten. A hit kibeszélhetetlen bizalom Isten iránt, amely még álmában sem gondol arra, hogy Ő nem fog mellettünk állni.

Valahányszor házadat, családodat csapás éri, tekints a golgotai keresztre, amely minden vihar ellenére biztosan áll, és kapaszkodj abba, hogy erőt meríthess! (Johanna-Ruth Dobschiner) Megerősödni? Hát gyenge lennék? Vagy talán beteg? Valóban. Satnya kis facsemeteként minden szélnek meghajolok és mindenféle madarakat az ágaimra engedek, rakjanak csak fészket. S ha néha vékony gallyaimon hajtás sarjad, azonnal lelegelik a vadállatok. De hát új teremtés vagyok a Krisztusban. A régi elmúlt, és új jött létre. És mégis? Mégis. Mert nem elég újjászületni, nem maradhatok törékeny csecsemő. Isten erejéből, a megkegyelmező szeretet erejéből életerős felnőtté kell növekednem. Azonban csak a valóban tápláló eledel és a kemény edzés tesz igazán erőssé, ellenállóvá. Erősödjünk meg az Úrban és az ő hatalmas erejében! A mi bűnös, de Istentől kegyelmet nyert életünk a Krisztust értünk keresztre juttató erőből kaphat igazi éltető erőt: legyen hát mindennapi tápláló ételünk a keresztről szóló beszéd, hiszen Isten ereje az a mi üdvösségünkre. Az tesz minket napról napra szilárddá és edzetté. Megerősödünk, s az egyre szilárduló hit bizonyosságával már lesz elég erőnk ellenállni, kiállni és vallást tenni, felnézni és szeretni. A napfény ereje egymás után övezi fel az egykor oly hajlékony törzsünket évgyűrűkkel, s csavarhat-tekerhet az orkán, letördelheti friss ágainkat, és a rügyeink is elfagyhatnak, de az Úrban mélyen begyökerezett fatörzséletünket kicsavarni többé nem tudja. Jézusom! Köszönöm, hogy volt erőd értem a keresztre menni. Köszönöm, hogy gyengeségemen keresztül te mutatod meg életújító és életformáló hatalmadat. Ne engedd, hogy az önsajnálat mocsarába süppedjek saját erőmből, mert abból csak ennyire futja, hanem kérlek, te tölts be mennyei erőddel! Ámen.

Valahányszor megakadunk imádkozás közben és így szólunk: “Nem tudom, talán mégsem Isten akarata ez”, akkor tovább kell mennünk, mert még nem ismerjük Istent olyan közelről, mint Jézus ismerte és ahogyan szeretné, hogy ismerjük: “hogy egyek legyenek, mint mi” (Jn 17,11). Gondolj legutóbbi imádságod kérésére: Istennek vagy kívánságodnak adtad át magad? Szellemi ajándékot akartál-e nyerni, vagy azt, hogy Istenhez kerülj? “Tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.” Úgy imádkozz tovább, hogy Istent egyre jobban megismerjed. “Gyönyörködjél az Úrban és megadja néked szíved kéréseit.” Mindig arra kérd Istent, hogy tökéletes egyetértésben maradhass vele.

Valahányszor tudatára ébredünk, hogy valamit nem tettünk meg, amire pedig nagyszerű alkalom kínálkozott, hajlamosak vagyunk arra, hogy bénító kétségbeesésbe zuhanjunk. De jön Jézus és így szól: “Aludjatok tovább és nyugodjatok”. Ez az alkalom örökre elmúlt, már nem változtathattok rajta, de most keljetek fel és lássatok neki a következő tennivalónak! Hadd nyugodjék a múlt, de nyugodjék Krisztus kebelén, te pedig indulj el vele a kikerülhetetlen jövendő felé! Ilyen tapasztalatok mindenki életében előfordulnak. Kétségbeesünk és a kétségbeesésünk a valóságból születik, mi pedig nem tudjuk túltenni magunkat rajta. A tanítványok itt valóban megbocsáthatatlan mulasztást követtek el: elaludtak, ahelyett hogy Jézussal virrasztottak volna. De Ő új szellemi kezdeményezéssel jön kétségbeesésük legyőzésére és ezt mondja: “Keljetek fel! Tegyétek meg a következő tennivalót”! – Mi a legközelebbi tennivalónk, ha Isten sugalmazza azt? Hogy feltétlenül megbízzunk benne és váltsága alapján imádkozzunk. Ne engedd, hogy a sikertelenség érzése a következő tevékenységedet is megrontsa.

Valahányszor valami megzavarja a Jézus Krisztussal való közösségedet, menekülj hozzá azonnal és kérd Őt, adja vissza nyugalmadat. Semmit ne tűrj meg magadban, ami belső nyugtalanságot okoz. Minden bomlasztó hatásra úgy tekints, mint ami ellen harcolnod kell és nem szabad megtűrnöd. Mondd ezt: “Uram, tudatosítsd a jelenlétedet bennem”, akkor eltűnik öntudatod és Ő lesz minden mindenben. Vigyázz, ne engedd elhatalmasodni öntudatodat, mert lassan-lassan önsajnálkozást ébreszt benned, és az önsajnálkozás sátáni. “Egyáltalán nem értenek meg; ezért bocsánatot kellene kérniük tőlem; ezt igazán tisztáznom kell.” Ne bántsd a többieket és kérd az Urat, hogy adjon neked Krisztus-tudatot és Ő egyensúlyba hoz, hogy egységed teljességre jusson vele. A teljes élet a gyermek élete. Amikor én tudatosan öntudatos vagyok, valami megromlott bennem. Csak a beteg tudja, mit jelent az egészség. Isten gyermeke nincs tudatában Isten akaratának, hiszen ő maga az Isten akarata. Amikor csak egy kicsit is letértünk az Ő útjáról, mindjárt kérdezgetjük: “Mi a te akaratod?” Isten gyermeke soha nem azért imádkozik, hogy tudatosan elmondhassa, Isten meghallgatta az imádságát; a gyermek mindig tudja, hogy Atyja meghallgatja őt. Ha öntudatosságunkat természetes eszünk kitalált módján akarjuk legyőzni, csak félelmetesen felfokozzuk. Jézus azt mondta: “Jöjjetek énhozzám mindnyájan… és én nyugalmat adok nektek”, azaz az öntudat helyét elfoglalja a Krisztus-tudat. Ahol megjelenik Krisztus, felüdülést és nyugalmat hoz magával, olyan nyugalmat, amely magáról elfeledkező tökéletes állapot.

Valahogy ösztönösen érzed: „Nem teljesülhet be a sorsom nélküled”. Visszatekintve rájössz, hogy ha nem találkoztál volna azzal a bizonyos személlyel, vagy nem vetted volna fel akkor a telefont, vagy nem olvastad volna el azt az e-mailt, akkor most nem lennél itt. Ismerd fel, ha a te történetedben véget ér valakinek a szerepe, különben tovább fogsz próbálkozni azzal, hogy életre keltsd a holtat. Ismerd be, ha valaminek vége! Ha Isten neked szánja, akkor neked is fogja adni. Ha megpróbáltad elérni, hogy működjön, és nem ment, akkor fogadd el Isten akaratát! Kelj fel, menj el a boltba, vegyél magadnak új ruhát, vendégeld meg magad valami jó étellel – kezdj újra élni! Soha ne könyörögj senkinek azért, hogy akarata ellenére maradjon veled! A távozása nem szerencsétlenség, csak azt jelenti, hogy Isten valami jobbat tartogat a számodra (és esetleg az ő számukra is), tehát bízz Benne, és lépj tovább!

Valaki azt mondotta, hogy két szervére kell az embernek vigyázni: a térdére és a szájára. Azt mondja az Ige, hogy minden száj vallani fogja, hogy Jézus Krisztus Úr, és minden térd Néki hajlik meg. De vigyázni kell a fülre is, mit hallok, és mit nem hallok meg. Ha a fül megkövéredik, nem hallok. Általában annak az embernek kövéredik meg a füle és szíve, aki sokat hall Igét. Nem vagyunk-e mi is ilyen emberek, akiket már egyáltalán nem ráz meg az Ige? A fülem hallásán keresztül egy felsőbb világból, a láthatatlan világból kapok üzenetet. Ezért vagyok ember. Azon az első üzeneten keresztül, hogy megbocsáttattak a bűneid – a kereszt üzenete után érkeztek-e hozzád üzenetek? Hallod-e az Isten szavát? Ez kapcsolat kérdése. Be van-e állítva a füled? Nem azt kérdezem, hogy olvasod-e a Bibliát, hanem hogy hallod-e Isten hozzád szóló személyes szavát? Lehet, hogy a szemem felébredt, de a fülem alszik. Lehet, hogy csendben vagyok, de nem tudok odafigyelni. Zavaró adások vannak. Saját terveim, akarásaim miatt nem tudok figyelni. Bejön a múlt vagy a jövő adása, és már elveszi a jelenemet. Nem csak reggel, napközben is hallanom kellene az Úr szavát. Azok ismerik a hangját, akik Vele járnak. Ha hallottam a hangját, és hátrafordultam, engedetlen voltam. Ettől lehet megsüketülni. Filep útközben is meghallotta: “Járulj oda, és csatlakozzál ehhez a szekérhez” (Acs 8,29). Hallod te az Urat útközben, vagy csak a két végállomáson, reggel és este? Próbáljunk őszinték lenni, mert különben nem segíthet rajtunk az Úr.

Valaki azt mondta: hívő akarok lenni, de csak úgy, hogy egy kicsit a világhoz is közel maradjak. Láttam már olyat, hogy úgy is lehet élni. Ez a valaki most az istentagadásban van. A környéken akart maradni. Elfogadni mindent, amit a világ kínál, de azért hívőnek is lenni. “Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz” (Jak 4,4b). Nagyon sok embernek az a baja, hogy azt latolgatja, milyen közel mehet el a világhoz, hogy attól még hívő maradjon. Akinek még ilyen határkérdései vannak, az a környéken maradt. Sokan mondják, az, hogy a magamét követelem, nem bűn. Ha a jogaimat védem, az sem. Hát bűn! Mert Jézus nem védte a jogait. ő arra tanított: “Aki törvénykezni akar veled, és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És aki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre” (Mt 5,40-41). “Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Róm 12,21). Azok sodortatnak el, akik közel maradnak a világhoz. Azokat ragadja el a Sátán. “A hegyre menekülj!” Az Úrral való közösségbe menekülj! Mózes is a hegyre ment fel. Az Úr Jézus is kora reggel felment a hegyre. A Golgotára menekülj! Járd meg minden reggel imádságban a hegyet. Menj el mindennap oda, ahol a szabadulást kaptad – újabb szabadulásért. Aki Isten gyermeke vagy, múlt-e már el úgy nap az életedben, hogy nem adtál hálát a keresztért? Vajon hány nap múlt már úgy el, hogy nem menekültél oda bűneiddel a bűnbocsánat helyére, a kereszt alá, hogy el ne vessz? Ímé, megszabadultál, többé ne vétkezzél!

Valaki azt mondta, hogy az igazság létező dolog, a hazugságokat viszont ki szokták találni. Ha csak az emberi lét okát és célját megmagyarázni igyekvő tanok nagy számát tekinteném is, hajlamos lennék azt feltételezni, az emberi találékonyság szinte végtelen módját fejlesztette ki annak, hogy Isten Krisztusban kijelentett igazságáról elterelje a figyelmet. Nem tudom, leszek-e valaha elég tapasztalt vagy éppen közönyös ahhoz, hogy ne döbbenjek meg egy-egy okosan kiagyalt, félrevezető eszmén és követőinek esetlegesen nagy számán. Egyikünk gyakran, másikunk ritkábban kerül olyan helyzetbe, ahol érvelni kell vagy lehet Krisztus igazsága mellett. A meggyőző érvelés, tapasztalatainkátadása, életpéldánk, lelkesedésünk mind hasznos eleme lehet bizonyságételünknek, de ne feledjük, hogy szeretet nélkül a lényeg veszik ki szavaink mögül! Az embereket szeressük, még ha azt, amit hamisan hisznek, nem szeretjük is.

Valaki már évezredekkel ezelőtt tudta, hogy meg fogsz születni. Tudta, hogy fognak hívni, és mosolygott magában, mikor eszébe jutottak, mik lesznek az első szavaid. Minden percben örült, hogy életet adhat neked, és tervezte az első találkozótokat, az igazi nagy találkozást, a saját tapasztalatodat. Könny szökött a szemébe, amikor arra gondolt, hányszor döntesz majd másként, és Ő nem tud veled találkozni, mert te nem akarod. Kimondhatatlan fájdalom töltötte el a szívét, amikor látta, nem akarod megismerni, és csak az előítéleteidre, a mások által rajzolt képekre hallgatsz.
De Ő nem tágított mellőled. Életed minden napját, minden percét neked ajándékozta. Gondot viselt rólad, egyengette útjaidat úgy, ahogy neked a legjobb. Számtalanszor a füledbe súgta: szeretlek, de te csak mentél tovább, és nem akartál tudomást venni róla. Nem akartad elhinni, hogy az Ő halála nélkül esélyed sem lenne az életre. Nem akartál vele foglalkozni, csak a magad világát akartad élni.
De egy este, mikor különösen rád borult a sűrű, áthatolhatatlan, reménytelen sötétség, a talaj kicsúszott a lábaid alól, és te csak zuhantál a mélybe, egy kéz, az Ő keze utánad nyúlt, és visszahozott. Visszahozott a kétségbeesésből, a reménytelenségből, a félelemből, és végre találkozhatott veled. Végre te tapasztaltad meg, kicsoda Ő, és nem másokra hallgattál. Végre engedted, hogy szeressen, és szeretete fokozatosan elvegyen a szívedből minden félelmet. A lepel lassan lehullt a szemedről, és megtapasztalhattad igazán, hogy Ő a szeretet.
Az előtted álló héten új kihívások, új problémák, új gondok és új örömök állnak előtted. Ma reggel Ő csak azt kéri Tőled, ne felejtsd el azt a pillanatot, amikor találkoztál vele, és ne felejtsd el soha, bármit hozzon az élet, hogy Isten szeret, ennél többre nincs is ma szükséged.

Valaki szellemesen megjegyezte: „Isten két fület adott nekünk, de csak egy szájat, mert kétszer annyit kell hallgatnunk, mint amennyit beszélünk.” Ha ezt megtanulod, akkor gyors leszel a hallásra, késedelmes a szólásra. A figyelmes hallgatás építi a kapcsolatokat. De figyelmes hallgatók nem születnek csak úgy, ki kell nevelni őket! Íme néhány javaslat, amivel fejlesztheted figyelmedet: 1) Hallgass félbeszakítás nélkül! Állj ellen a kísértésnek, és ne szólj közbe, ne fejezd be a másik mondatát, és ne tereld el a témát! Fogd vissza magadat – csak figyelj! 2) Figyelj, hogy megértsd! Próbáld megérteni az ő nézőpontjukat, érzéseiket, gondolataikat és szükségeiket! A figyelmes hallgatás azt jelenti, hogy azt hallod, amit ők gondolnak, ahogy ők gondolják, ahogy ők érzik, és nem azt, ahogyan te gondolod, hogy éreznek. Találgatás helyett kérdezz! „Jól értelek? Úgy érted, hogy…? Úgy érzed, hogy…?” Más szavakkal: ne feltételezz – bizonyosodj meg róla! 3) Hallgass ítélkezés nélkül! Ne vonj le gyors következtetéseket! Ha nem áll össze, amit mondanak, hallgass tovább! „Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják” (Példabeszédek 18:13). Ha tovább figyelsz, talán lesz a dolognak értelme. 4) Hallgass kiigazítás, ellentmondás és lebecsülés nélkül! Ha azt mondod: „Az nem úgy volt”; vagy: „Mégis mire számítottál? Ha te nem tetted volna…”; vagy: „Te egyszerűen csak túl érzékeny vagy”, az ilyen szavak az embereket védekezésre késztetik, és megbénítják a valódi kommunikációt. 5) Értékeld a beszélgetőpartnered! Fogadd el meglátásait és érzéseit egy értékes ember valóságos érzéseinek! „Ha jól értelek, akkor most arra gondolsz… úgy érzed… Jól látom?” Kérd meg őket, hogy segítsenek abban, hogy jól értsd őket! „Abból, amit nekem elmondtál, már értem, hogy miért érzel úgy, ahogyan érzel” – ez nagy megerősítés számára, növeli az önbizalmát, és hajlandóságát arra, hogy fontolóra vegye a megoldást, amit esetleg javasolsz neki.

Valaki vétett ellened. Előbb vagy utóbb ez mindnyájunkkal megesik. Mindenkivel előfordul, hogy megbántják, becsapják, kihasználják, vagy hazudnak neki.
Ez éppen annyira előre látható, mint amilyen fájdalmas. Mégis, amikor megtörténik, furcsamód mindannyiunkat felkészületlenül éri. Haragunkban gyakran felkiáltunk Istenhez az ellenünk vétkező ember ellen. Igazságért könyörgünk, sőt, bosszúállásból a végén mindenki számára megnehezítjük a dolgot – a magunk számára is.
Ha most magadra ismersz, akkor ideje felfedezned, hogyan hozhatod Isten erejét működésbe legközelebb, amikor valaki vét ellened.
Az első lépés: ismerd fel az ellenséget! A legtöbben éppen itt követjük el a legnagyobb hibát. Téves módon az ellenünk vétkező embert tartjuk az ellenségünknek. Ne pazarold arra az energiádat, hogy össze-vissza beszélsz, szónokolsz, összeesküvést szövögetsz, rosszat forralsz azok ellen, akik fájdalmat okoztak neked. Ők egyszerűen az ördög befolyása alatt állnak. Fordítsd a helyes cél felé a szellemi fegyvereidet. Az ördög van mindez mögött. Eredj utána!
A második lépés: tűz! Ha a helyes irányba fordítottad a szellemi fegyveredet, lőj! Lőj rá az ördögre gyorsan és harciasan Isten Igéjével. Használd Jézus nevét és azt az erőt, amit hívőként kaptál, és kötözd meg az ördögöt, hogy ne tudjon többet ártani neked azon a területen. Ezután tedd meg a következő és egyben legfontosabb lépést ebben a szellemi harcban.
A harmadik lépés: a közbenjáró ima. A Máté 5:44-45-ben Jézus ezeket az instrukciókat adja: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és üldöznek titeket, hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai.”

Valakit a gyengeségeire figyelmeztetni leginkább kétféleképpen lehet: szeretettel vagy szeretetlenül. Ha azt mondod családod egyik tagjának, vagy egyik barátodnak, hogy Nem jól csinálod a dolgokat! Legközelebb így és így járj el!, akkor nagyon a lelkébe lépsz! De ha azt mondod: Jóindulattal javaslom, hogy ezt megpróbálhatnád másképpen is… akkor bár ugyanarról beszélsz, mégis más lehet az eredmény. Az előbbi mondatok gyenge kísérletek akartak lenni arra, hogy mi a különbség a szeretetlen kioktatás és a szeretetteljes figyelmeztetés között. A szavakon túl a hangerő és a hangsúly is sokat elárul szeretetünk nagyságáról (vagy éppen hiányáról). Többek között a szeretetteljes figyelmeztetés is olyan valami, amit tanulnunk szükséges. Legalábbis nekem feltétlenül. És neked?

“Váljatok kisgyermekké!” – mondja a Mester. Ezzel nem infantilizmusra buzdít, hanem a gyermeki szelídség állapotára. Enélkül ugyanis nincs belépésünk odaátra! Megtanulni ezt az igazságot nem könnyű, de nem is lehetetlen. Nagyon kevés időnk van rá, de mégis elégséges: a nekünk rendelt néhány évtized, maga az élet adja hozzá a kereteket. A tanítványok számára az kérdés: Ki a nagyobb? A gyermek számára a kérdés sokkal lényegibb: Ki szeret engem? Aki a lét kérdéseire keresi az igazi válaszokat, az nem kerülheti meg az Istent, s ha megvan benne a kellő türelem, hogy (újra) szelíd gyermekké váljon, akkor már itt a földi életben meg is kapja, jóllehet csak a “tükör által homályos”, de valódi válaszokat, s ráadásul mindeközben még olyan kincsre is bukkan, ami nagyobb minden igazgyöngynél, s több minden szántóföldbe elrejtett kincsnél… Rátalál Teremtőjére! (Frankó Mátyás)

Valljuk be, a füstölgés nem csupán a vulkánok kisajátított tevékenysége. Vagy, ha igen, akkor hatmilliárdnyi tűzhányót hord magán ez a bolygó. Mindnyájan hordozunk belső feszültséget. Ez nem baj, hiszen minden alkotó tevékenységhez kell belső tűz, lendület, izzás. A feszültségmentes élet: unalmas, gyümölcstelen és szinte felesleges – lenne, ha lenne ilyen egyáltalán. A negatív előjelű, bántó, marcangoló, őrlő feszültség azonban már a bűn, az átok következménye.A szelíd ember: szunnyadó vulkán. Magába fojt mindent, amíg bírja. A nyitottabb természetűek működő tűzhányók: engednek a belső kényszernek, és amit éreznek, azzal izzó lávaként beterítik környezetüket. Amikor a földkéreg nem képes ellenállni a belső túlnyomásnak, kitör. Amikor a tanult viselkedési szabályok nem képesek már kordában tartani ingerültségünket, csalódottságunkat, akkor ugyanez történik. Szavak, gesztusok, könnyek törnek elő fékezhetetlen hangerővel és intenzitással. A folyamat morgolódással, zúgolódással kezdődik, éppen ezért óv az Ige ezektől. Urunk előtt kimondhatjuk, elsírhatjuk mindazt, ami feszít, ő pedig aktív, tevékeny hallgatója panaszos imáinknak. A keserűség nem magánügy. Sokan várják körülöttünk, hogy Istennél megpihenjünk, és erőinket immár jó irányba, az ő akaratának teljesítésére használhassuk.(Bálintné Gyöngyi)

Valóban, Isten vezetései néha nagyon rejtettek és érthetetlenek. De hát meg kell nekünk értenünk mindjárt azokat? Tersteegen azt írja: „Minél inkább felülről valók a vezetések, annál kevésbé tudjuk őket felfogni.” Megütközzünk akkor? Vagy jobban akarjuk tudni Istennél, mi a jó? Ha kétségek viharzanak át szívünkön, menjünk be mi is Isten szent helyébe, az imádság szentélyébe,ahol mi beszélünk Ővele.Minél inkább úgy látszik, mintha Isten eltűnne, annál inkább közeledjünk hozzá, megalázkodva, bűnbánattal kétségeink és gonosz gondolataink miatt. Akkor megvigasztalódunk és új emberként jövünk ki a szentélyből, mint egykor Aszáf.

Valóban: senki nem képes a maga erejével vagy bármiféle parancs szavára változtatni önmaga természetén, nem képes elhagyni a rosszat, hogy cselekedje a jót. Ezért szól így a prófétai szó: „Nem hatalommal, és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!” Így viszont lehetséges! Mindenkinek! A látomásban a próféta a reménytelennek hitt vállalkozás sikeres befejezéséről, a fogságból szabadult nép templomépítéséről beszél: az Úr kegyelméből lehetséges. Akik eleinte hitetlenkednek, majd ők is ámulhatnak Isten csodadolgain. S ahogyan akkor a nép felkentjeinek lehetséges volt, úgy ma még inkább lehetséges a Felkentben, Jézus Krisztusban a szabadulás a bűn rabságából, s lehetséges egy új, az ő dicsőségére élő élet felépítése! Valóban elhisszük-e ezt?

Valóban úgy kívánkozunk mi az Isten szeretetére, áldására, jelenvalóságára földi életünkben? Sem a beszédünk, sem a magatartásunk nem ezt mutatja. Úgy el tudunk feledkezni Istenről mindennapi küzdelmeinkben, mintha nem is énekeltük volna örömmel: „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt Uramra.” Pedig úgy van. Lelkünk arra vágyik, hogy valaki szeressen. Hogy valaki velem legyen. Valaki, aki több, mint a körülöttem élők. Hogy vigasztalást nyerjek nyomorúságaimban. Hogy ne legyek kiszolgáltatva emberi gonoszságnak, mai életünk elszigeteltségének, elidegenedésének. Nem azért olyan kedves nekünk ez a zsoltár, mintha szebb lenne, mint a többi, hanem mert a lelkünk legmélyebb, legtitkosabb vágyait hozza napfényre. Addig vagyunk igazán emberek, addig van élő reménységünk, míg nem vagyunk megelégedve anyagi életünkkel. Míg képesek vagyunk legalább vágyainkban a többet, az igazabbat kívánni, kiszakadni e földi létből, megtapasztalni azt a boldogságot, melyet a föld minden gazdagsága soha meg nem adhat: Istenre vágyni. Kegyelmes Istenem, jó édes Atyám, köszönöm, hogy én is azért éneklem olyan belső örömmel ezt a zsoltárt, amint évezredeken át vigasztalást és reménységet adott annyi szenvedőnek. Én is sokszor érzem magam elhagyottnak, életemet sivárnak, örömtelennek. Még akkor is, amikor szerető család, szívesen végzett munka vesz körül. Hát még amikor megbántanak, megkeserítenek, megcsúfolnak, mint a zsoltár íróját a fogságban. De ha magam mellett érzem szeretetedet, ha érzem, hogy imádságom hozzád érkezett, ha megtapasztalom annak meghallgatását, gondviselésedet, akkor nyerek igazi vigasztalást. Hozzád vágyom, maradj velem, Istenem. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Valójában a megtérésünkkel együtt, le kell mondani sok olyan dologról ami addig kedves volt. Főleg az időnket kell az Úr dolgaira oda adni. Sok mindent el kell temetnünk ahhoz, hogy Krisztussal együtt tudjunk gyümölcsöt teremni. Amiről le kell mondanunk az, az önszeretet, önérdek, szórakozás, pihenés. A szolgálatainkban, Isten oltárára tesszük azt amit kér tőlünk. A gyülekezetnek nem csak hallgatói és vevői vagyunk, hanem leadói is. Mert az a gyülekezet ahol nincsenek szolgálatok az halott, mert nincs magvetés, így nincs betakarítás sem. Az az ember aki csak magával törődik , felemészti az életét és nem marad utána semmi. Az életben sok döntést kell hozni és vállalni annak a következményeit, de a legjobb döntés azt hiszem az amikor valaki azzal a valakivel akar közösségbe lenni, aki az életét adta érte, aki a Király mennyen és földön, akitől minden jó származik.

Valójában Isten garantálja a sikeredet. Hadd mutassam meg, hogyan értem ezt. Képzeld el, hogy egy nagyon nehéz munkát kell elvégezned, és mielőtt nekilátsz, Isten hangosan ezt mondja neked: „Azt akarom, hogy tudd: én fogok személyesen gondoskodni arról, hogy ez a munka jól sikerüljön.” Ha mostanában vesztesnek érezted magad, akkor újítsd meg az elmédet Isten Igéje alapján, amely sikeresnek mond téged. Amikor kihívással nézel szembe, mondd ezt: „Dicsőség Istennek, én le tudom győzni ezt, mert Jézusban győztes vagyok!” Istennek ez a szava éljen a szívedben. Ez tesz győztessé téged.

Változom. Valami elindult bennem, amit új életnek hívnak. Valaki átalakít. Mindig és újra magához hasonlóra formál, fáradhatatlanul. Jézus Krisztus, művésze a formálásnak. Változni őbenne. Elhagyni mindent, amiről tudom, hogy el kell hagyni. Változni, hagyni magamban mindazt, amiről tudom, hogy változnia kell. Elengedni mindent, amiről tudom, hogy el kell engednem. Engedni, formálni, hagyni magamban őt, aki teremt és aki a szabadságra formálás művésze. Jézus Krisztus nemcsak megszabadított bennünket valamitől, hanem szabaddá tett valaminek az elvégzésére. Csak az igazán szabad, aki felelősséggel vállalja szolgálatát a még rabságban vergődők között. Szabad ebben az elkötelezettségben, csak ebben tudja dicsérni és magasztalni Istent. (Karl Barth) Drága Istenünk, kérünk, te munkálkodj bennünk. Változtass, teremts, újjá formálj, s tégy minket igazán szabaddá, Jézus Krisztusért. Ámen.

Van, aki előbb tiltakozik, nincs kedve megváltoztatni az életét. Van, aki örömmel fogadja, hogy megszabadulhat megunt, hiábavaló életétől. De a megszólított mindenképpen értelmet, értéket, célt nyer, ha hajlandó elfogadni Isten kezéből. Péter és társai emberhalászok lettek, emberek sokaságát fogták el Isten és az örök élet számára. Másnak nem kell más foglalkozást keresni, eredeti helyén kapja meg új minőségét. De az közös, hogy mind új életet nyernek. Istenem, Te úr vagy az életem felett. Akár tudom, akár nem, csak az történhet velem, amit Te akarsz. Szeretném tudatosan rendelni alá magam a Te irányításodnak. Éreztesd meg velem naponként kegyelmed ajándékait! Szólíts meg, kérlek, úgy, mint tanítványaidat annak idején, és követőidet azóta! Nem tudom, milyen feladatokat akarsz nekem adni, de tudni, érezni, megtapasztalni szeretném jóságodat, vezetésedet, azt a biztonságot és örömöt, amiről azok beszélnek, akik azt már megtapasztalták. Állíts be engem is abba a munkába, amellyel újjá akarod formálni közösségünk életét! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Van, aki szívből, van, aki színből, de Krisztusról tesz bizonyságot. Van, aki önként, van, aki kényszer alatt, de az eljövendő Királyról prófétál. És lesz, aki örömmel, lesz, aki dacolva, de mindenképpen mindenki térdet hajt majd a nagy Király előtt! Nincs erő, amely megállíthatná az ő közeledését, nincs erő, amely eséllyel szállhatna vele szembe. A „mikor” senki máson, egyedül az örök Istenen múlik. Az ő királysága nem azért jön, hogy mindent elpusztítson. Ellenkezőleg! Azért jön, hogy mindenkit felszabadítson, és élettel ajándékozzon meg. Ezért nem mennyei seregekkel érkezett először. Ezért lett hozzánk, emberekhez hasonlóvá. Így tudott megszólítani, és magához hívni, hogy amikor újból jön, saját királyunk érkezését ünnepelhessük. „Eljő az Úr, halleluja, de nem szegénységben; Mint nagy Király, halleluja, mennyei dicsfényben. Ébren légy, vigyázva várj, hogy előtte majd megállj!” (BGyÉ 542) Kész vagy-e már a Király fogadására?

Van, ami az emberektől való rettegésnél is nagyobb: ez pedig az Isten-félelem. Istentől nem azért ‘tartunk’, mert Ő bármikor véget vethet szép földi életünknek, hanem azért, mert lelkünk mélyén nagyon is tisztában vagyunk vele, Ő az Élet Ura. Ő ajándékozta nekünk az életünket, ezt a 70-80 esztendeig tartó földi csodát, mely a sok szenvedés ellenére mégis gyönyörűséges vándorlás, s igen nagy arcátlanság lenne ezzel visszaélni… (Hogy az ember mégis ezt megteszi, ez hitetlenségéből fakad… ezért ismétli mágikusan a huszadik század elejétől: evolúció, evolúció, mert akkor nem kell Istennek ‘elszámolni’ semmivel.) A szerelem csodája az élet csodája is egyben, ezért megérteni, teljességgel felfogni néhány évtized alatt – lehetetlen vállalkozás, rendjén is van ez így. Mindenfajta önfeladásunkban megnyilvánul az Isten, de az Isten rendelése szerinti szexualitásban különösen is megcsillan az istenképűségünk, hiszen amikor az örök Ádám megismeri az örök Évát, akkor az Élet titkát takaró ember-sorsunk szövétnekén keresztül megsejthetjük az Isteni Szeretet sziluettjét… (Frankó Mátyás)

Van, amikor a hangerő adja a melódiát… Vagyis ugyanazt a dolgot meg lehet mondani szelíden is, és gorombán is. Sokan úgy gondolják, hogy ha erélyesen lépnek fel, amikor inteni kell, akkor hatásosabb. Igen ám, de legtöbbször az tapasztalható, hogy a kemény szó csak olaj a tűzre. Ezt a tüzet mindig kihasználja a gonosz arra, hogy nehezen vagy egyáltalán nem gyógyítható sebeket ejtsen. Sok esetben a lelkipásztornak fáj a legjobban, amikor valamiért szólnia kell valakinek. Keresgélik a legjobb időpontot, keresik a megfelelő szavakat. Válogatják a csomagolást. De természetesen bárki megteheti ezt a népszerűtlen figyelmeztetést, amennyiben valaki rászolgál, s csak hasznára válik, ha elfogadja az intést. Több alkalommal az Úr Jézus is kénytelen volt megdorgálni tanítványait, de annyi szeretet volt benne, hogy az övéi nem is tekintették dorgálásnak. S ha az intéssel nem törődnek, akkor alapvető lelki és hitbéli gondok vannak. Ebben az esetben más irányból kell kezelni a kedves testvért.

Van azonban az éremnek egy másik oldala is: nem szabad arra törekedni, hogy barátok gyűjteményét állítsuk össze, vagyis a kapcsolatokat instrumentális módon használjuk. Az évekkel, évtizedekkel ezelőtti kapcsolatok felkutatása olyan dimenziót nyit, amelyet nagy bölcsességgel kell megközelítenünk.

“Van benned szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, lelkesedés, szelídség és mértékletesség? “

Van-e arra lehetőség, hogy Isten Fiának szent ártatlansága és egyszerűsége és az Atyával való egysége megvalósuljon énbennem, ha Ő megszületik az én halandó testemben? Ugyanaz történik meg minden szent életében is, ami akkor történt, amikor Isten Fia történelmileg megjelent ebben a világban. Isten Fia bennem csak Isten közvetlen cselekedete által születhetik meg, tehát én Isten gyermeke vagyok, és így gyakorolnom kell a gyermek jogát, hogy mindig szemtől szemben legyek Atyámmal. Mondom-e állandóan józan ész szerinti életemnek: “Miért akarsz engem Atyámtól elfordítani? Hát nem tudod, hogy nekem azokkal kell foglalkoznom, amelyek az én Atyám dolgai?” (Lk 2,49). Bárhogyan alakulnak is a körülmények – ennek a szent, ártatlan, örök gyermeknek kapcsolatban kell lenni Atyjával! Eléggé egyszerű vagyok-e ahhoz, hogy ennyire egy legyek az Úrral? Élhet-e bennem a maga csodálatos módján? Isten is látja-e, hogy Fia kiformálódik bennem, vagy szépen félretoltam Őt? Ó, ezek a lármás idők! Mindenki kiáltozik, de miért? – Azért, hogy végezzék ki Isten Fiát! Ma semmiképpen sincs helye itt Isten Fiának, nincs helye az Atyával való szent közösségnek! Imádkozik-e Isten Fia bennem, vagy én diktálok neki? Ő szolgál-e bennem úgy, mint amikor testben itt volt? Átéli-e bennem Isten Fia a szenvedéseit; hogy szándéka megvalósuljon? Minél többet tudunk meg Isten legérettebb szentjeinek belső életéről, annál inkább látjuk, hogy mi Isten terve: “betölteni, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek” (Kol 1,24). Ennek a “betöltésnek” az érdekében mindig van tennivaló.

Van-e bátorságom odaállni Isten elé és kérni, hogy a magány csendjében égessen ki belőlem mindent, ami felesleges, ami vétkes, ami félrevisz? Van-e erőm elfogadni, hogy soha nem fogja azokat a kapcsolataimat megáldani, melyekben egy másik ember hangja erősebben szól, mint az Övé? Van-e türelmem kivárni, hogy olyanná formáljon engem, hogy méltóképpen fogadhassam azt az embert, akit Ő küld hozzám, s aki majd így szól hozzám: “az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, … azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel!”

Van-e jövője annak, amiben élsz? A gonosznak és a gonoszságnak nincs jövője – mondja Igénk. A világ pedig azt üzeni, hogy ne a jövőddel, hanem a jeleneddel foglalkozz. Élj a mában – hangzik a fiatalok körében népszerű szlogen. Ez azonban egy jövőtlen és felelőtlen életfolytatásra bíztatás. Nem következmények nélküli az élet. A Prédikátor könyvében találjuk a következő figyelmeztetést: Élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! (11:9) Aki bölcsen szeretne élni, az nemcsak szíve vágyára tekint, hanem Isten akaratára is. Sőt, az előbbit alárendeli az utóbbinak. Egy valaminek van jövője: a hitben való életnek….

Van-e nagyobb kincs a békénél? Aligha! Egész életünkben az ezerarcú békét keressük-munkáljuk, hogy végül lelkünk is megnyugodjék. Jóllehet a körülmények hatása mindig óriási, de a döntés soha nem az események gondja, hanem az ember dolga… Ezért nem mindegy, milyen lélekkel hozzuk meg a döntést! Döntéseink következményét ugyanis hordoznunk kell, s ezért megeshet, hogy egy rossz döntés hosszú időn keresztül, esetleg egy egész életen át békétlenséget szít. Másokkal vagy magunkkal vagyunk haragban, az eredmény ugyanaz: fáj mindkettő, de ha békétlenségünk okai mi magunk vagyunk, az sokkal keservesebb. Isten békéje tartós, s feltétel nélküli. A Mester jól tudja – nemegyszer szeretettel korholta is tanítványait kicsinyhitűségük miatt -, hogy nyugalmunkat könnyen elveszítjük, s szívünk hamar elcsügged. Az élet árnyékos oldala ez, nem tudjuk kikerülni! Aki azt mondja, hogy ő mindig boldog, az nem őszinte önmagához vagy még sohasem volt valóban boldog. A boldogság – természetéből fakadóan – pillanatos és dinamikus érzés, míg a béke folyamatos és statikus állapot. Ezért volt megmosolyogtató, amikor anno “pártunk és kormányunk” véres komolysággal “béke-harcról” beszélt… Jézus békét nemcsak ígér, de ad is. Az élet egyik legnehezebb feladata az elfogadás. A jót még csak-csak elfogadjuk, de olykor az is terhelheti önérzetünket, amikor azonban a rosszat kell elhordoznunk, az ellen különösképpen tiltakozunk. Elfogadni a hiányt: visszaadni egészségünk egy részét, elengedni szeretteinket, aki nemcsak életünk részét, de magát az életet jelentették nekünk, több mint embert próbáló… A keresztény ember ezért kapaszkodik hite által Istenébe, mert tudja, hogy a megoldás nem nála, hanem Teremtő Ura kezében van… (Frankó Mátyás)

Van egy fontos tanulság: nem tudod, mit mondott Isten az életed felől, de hirtelen minden megváltozik! Ajtók nyílnak meg, lehetőségek adódnak, olyan emberek, akikről azt gondoltad, hogy észre sem vesznek, és még csak nem is kedvelnek, elkezdenek szívességeket tenni neked. Mi történik? Az Úr irányítja a lépteidet (Zsoltárok 37:23). Amikor az izráeliek az Ígéret Földjére érkeztek, Isten azt mondta nekik: „…az Úr … ad neked… szőlőket… amelyeket nem te ültettél…” (5Mózes 6:11). Isten megteheti, hogy olyan helyzetet teremt, ahol mások végzik a munkát, és tiéd lesz a haszon. És még csak aggódnod sem kell, vagy féltékenynek lenned amiatt, hogy valaki más szerzi meg azt, ami a tiéd, mert senki más nem szedegetheti fel, csak te.

Van egy olyan határ, amikor Isten véget vet a gonosznak. Sokszor látom ezt a saját életemben. Van, amikor Isten az “eddig és nem tovább kényszert” alkalmazza, azért, hogy visszatartson engem a rossztól. Mert szeret, ezért nem engedheti meg. Mert szeret, ezért nem szeretheti azt, aki erőszakos stb. ember. Isten minden esetben egyenes, ezért adott pillanatban kiiktathat, megakadályozhat embereket a rossz szándék véghezvitelében. Teljes szívéből elveti azokat, akik erőszakot teremtenek a világban. Ezért Isten szeretete és a bűn iránti iszonya tökéletesen megfér egymás mellett. Mert az igazságnak ára van. Az én igazságomnak egy Istenné lett ember az ára, akinek vére megfizethetetlen jót hozott az életembe- életet lehelt belém, célokat, látást adott. A te igazságodnak- és bármit követtél eddig ez akkor is igaz- Jézus vére az ára, ami minden rossz emléket és rémálmot kitörölhet az életedből. Ma reggel kiülhetsz az erkélyedre; vagy mint én, nézheted az iskolába ballagó gyerkőcöket és eltöprenghetsz azon, hogy mennyi “igaz” történet van a birtokodban. És ha rájöttél arra is, hogy vannak “bűnös” történetek a szíved mélyén leborulhatsz, vagy csak ülve összeteheted a két kezed, vagy ha van akivel együtt- összekulcsolhatod a két kezed és imában kérheted Jézus igazságát, ami a legértékesebb, legbiztosabb mosószer a világon, és a legjobb: sosem hagy maga után szürke foltokat. Tiszta vagy! (Frankó Mátyás)

Van egy örökség, amelyet bátran birtokba vehetünk, ez a kegyelem öröksége. Amit az egyik hívő már megkapott, azt bármelyik másik is elnyerheti. Legyünk azért erősek a hitben, buzgók a szeretetben és szorgosak a munkában, így semmi sem gátolhat meg a birtokbavételben. A vigasztalás és szabadulás megtapasztalásában, vagy a kegyelem csodájának átélésében nekünk is éppúgy részünk lehet, mint bármely testvérünknek. Az Úr ?elénk tárta” a kegyelmet, és senki sem vonhatja kétségbe, hogy jogunk van hozzá. Induljunk, és vegyük birtokunkba az Ő nevében!
De ugyanígy elénk tárta a világot is, hogy meghódítsuk az Ő számára. A világ minden országa, minden zuga meg kell hogy hódoljon neki. Ne bátortalanítson el, ha a szomszédságunkban elesett, zülött emberek élnek, sőt, még inkább ösztönözzön bátorságra, hogy induljunk hozzájuk is. Meglátjuk majd, hogy a sötét otthonok és a kemény szívek megnyílnak Krisztus előtt. Ne engedjük, hogy bárki is azért maradjon a kárhozatban, mert nekünk nincs elég hitünk Krisztusban és az evangéliumban ahhoz, hogy elinduljunk és birtokba vegyük ?a földet”. Nincs olyan sötét szív, nincs olyan elvetemült ember, akit a kegyelem ereje ne tudna meghódítani. Ezért félre a gyávasággal! Indulj a hit hódító útjára!

Van jó hírünk egymás számára? Az aktuális pletykákon és a szomorú híreken kívül el szoktuk-e mondani családtagjainknak, munkatársainknak, ha hallottunk egy jó gondolatot az igehirdetésben, ha olvastunk egy lélekemelő mondatot valamelyik könyvben vagy az interneten? Add tovább az evangéliumot, az örömhírt, mely Istentől jön és mindenkié lehet, ha hit által elfogadja! A továbbadáson ne múljon embertársaid lelki felüdülése!

Van megoldás a bűnre: Istenünk kínálja a bűnbocsánatot. Van persze feltétele is: felismerni és megbánni mindazt, amit elkövettünk. Ha megváltásunk megtörtént – már pedig megtörtént – akkor van néhány feladatunk. 1. Hálás szívvel elfogadni. 2. Hálás szívvel Neki élni, Őt dicsérni. 3. Ha a bűn erőt vesz rajtunk, akkor leborulni a kereszt alatt. 4. Bizonyságot tenni mások előtt a Szabadítóról…

Van okunk rá, hogy reménységünk a dicsőség felé forduljon és egyre jobban vonzódjunk a menny felé. Honvágyunk no, mialatt itt lent sokféle próbán át meghalunk a múló világ számára. A megpróbáltat elvesztette a Sátán, már nem játszhatja nála a vádló szerepét. De soha ne legyünk magabiztosak, ne tartsuk lehetetlennek, hogy bűnbe eshetünk. Nem tudhatjuk, nem jön-e még egy olyan próba, amely minden eddiginél erősebb: Még Pál is szeme előtt tartotta a fenyegető veszélyt, hogy esetleg nem állja meg a próbát és elvettetik. Csak aki mindvégig kitart, az győzhet!

Van olyan gyermeked, aki mindent tökéletesen csinál? Az ilyen gyerekek csak akkor boldogok, ha az iskolában ötöst kapnak. A négyestől depressziósak lesznek. Saját maguknak olyan lehetetlen mércéket állítanak fel, hogy sosem érzik magukat elég jónak. Szülők, íme tíz jellemvonás, ami segíthet felismerni és kezelni a perfekcionista gyermeket: 1) Lehet, hogy túlhajtják magukat a tökéletes eredmény hajszolásában, emiatt tévesen fiatal munkamániásoknak tartják őket. 2) Lehet, hogy alulteljesítenek, hogy elkerüljék a biztosra vett kudarc fájdalmát, emiatt tévesen azt hiszik róluk, hogy lusták. 3) Lehet, hogy kerülik a társas kapcsolatokat azért, hogy mások ne vegyék észre tökéletlenségeiket. 4) Ha kitűnően teljesítenek egy feladatot, nem tudják élvezni a sikert, mert azon aggódnak, hogy legközelebb kudarcot vallanak. 5) A kudarctól való félelem miatt húzódoznak attól, hogy új dolgot próbáljanak meg. 6) Túlságosan a hibáikra összpontosítanak. 7) Halogatják a dolgokat, alulteljesítenek, befejezetlenül hagyják a munkát, vagy feladják a befejezés előtt, hogy elkerüljék a kudarcot. Van olyan gyermeked, aki mindent tökéletesen csinál? Csaknem bármire képesek azért, hogy megvédjék magukat mások bírálatától: hazudoznak, megmagyarázzák a dolgokat, mentegetőznek, és másokat hibáztatnak. 9) Gyakran idegesek és aggódók, mindig a legrosszabbra számítanak. 10) Előfordulhat, hogy pszichoszomatikus tünetekben szenvednek, mint gyakori fejfájás, gyomorpanaszok, kimerültség, táplálkozási problémák stb. A gyerekek nem tudják automatikusan, hogyan viselkedjenek. A segítségetek nélkül perfekcionizmusuk felerősödhet, eluralkodik rajtuk, és lecsökkenti életük minőségét. Kedves szülő, Isten arra hívott el, és arra adott erőt, hogy: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól”. Isten megígéri: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja” (Jakab 1:5). Beszélj Istennel, Ő mindent tud a nevelésről!

Vannak, akik az első hívásra követik Jézust, de a konok emberek általában a hosszabb utat választják a hazajutáshoz. A te dolgod nem az, hogy megváltoztasd az embereket. Csak oszd meg velük az életadó Igét és hagyd, hogy Isten változtassa meg őket. Jézus azt mondta: „Én pedig, ha felemeltetem… magamhoz vonzok mindeneket (János 12:32). Te csak vesd a magot, és engedd, hogy az aratás Ura végezze a többit!

Vannak, akik azt hiszik, hogy erőszakkal mindent el lehet érni. Sok esetben így is van. Valamilyen testi vagy lelki erőszak megváltoztathatja az emberi véleményt. Ránk nézve mi a tanulság ebből? A hitben élő ember ne legyen erőszakos! Ha valakit meg akarunk győzni valamiről, akkor nem a rámenősség a jó módszer, hanem az imádság és a szóbeli érvelés. Ha pedig minket próbálnak meg rászedni valamire, amiről tudjuk, hogy nem jó, akkor álljunk ellen a hitben. Ha tudjuk, hogy az Úr velünk, ki lehet ellenünk?

“Vannak, akik bár érezték Krisztus megbocsátó szeretetét és őszintén Isten gyermekei kívánnak lenni, ismerik jellemük fogyatékosságát, életük bűnös voltát, és ezért kételkednek, hogy valóban megújította szívüket a Szentlélek. Ezeknek szeretném odakiáltani: Ne ingadozzatok, ne essetek kétségbe! Gyakran kell még térdreborulnotok, gyakran fogtok még Krisztus lábai előtt sírni, bűneitek és fogyatkozásaitok miatt, mindazonáltal nem szabad elcsüggednetek. Ha átengeditek magatokat, folytatni fogja és befejezi az ő napjáig az üdvösség bennetek megkezdett munkáját. Legyen imátok bensőségesebb, hitetek szilárdabb!… Látásunk kitisztul, felismerjük fogyatkozásainkat, az Ő tökéletes jellemének éles ellentéteként. Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Sátán csalásai elveszítették erejüket, és hogy Isten Lelkének éltető ereje munkálkodik bennünk… Minél inkább hozzá űz bűneink tudata, annál magasztosabbnak fogjuk látni jellemét és annál tökéletesebben tükrözzük vissza képmását.” (Jézushoz vezető út, A tanítványság próbaköve c. fejezetből.)

Vannak, akik improvizálnak, és ad hoc élik életüket, s ezzel ellentétben megint vannak tervező módon élő emberek. Az előzőket néha túl lazának, időnként felelőtlennek tartjuk, a másikat merevnek és sarkosnak. Hol az igazság? Melyik vezet boldog életre? A titok a jelzőkben áll: az Ige a terveket készítő embert szorgalmasnak mondja, az improvizatív embert olyanak, aki felszínes és kapkod. Ez arra tanít, hogy ne siessük el életünket, felszínesen élve, hanem legyenek alapjaink az Úrban. Ebben igenis legyünk szilárdak, még ha merevnek tartanak is mások. S amikor már Vele járunk, legyünk annyira rugalmasak, improvizatívak az engedelmességben (vezethetőek), hogy ebben szorgalmasan járva hasznot hozzon az nekünk naponként. (Berencsi Balázs)

“Vannak, akik Istenhez térnek bűnbánat és bűnbevallás útján és hiszik is, hogy megbocsátja bűneiket, de mégis elmulasztják azt, amit tenniük kellene – nem igénylik Isten ígéreteit. Nem látják, hogy Krisztus a mi mindig jelenlévő Megváltónk, és nem készek a kezébe adni lelküket, rábízni magukat, hogy tökéletesítse szívükben a kegyelem megkezdett munkáját. Bár sokan azt gondolják, hogy Istenre hagyatkoznak, valójában magukra támaszkodnak. Lelkiismeretesek, de félig magukban, félig Istenben bíznak. Nem várják el Istentől, hogy hatalmával hordozza őket, hanem a maguk éberségére támaszkodnak a kísértések ellen. Az ilyen hit nem vezet győzelmekre. Ezek az emberek hiába küzdenek, lelkük állandó igát hordoz. Nem is lelnek nyugalmat mindaddig, míg Jézus lábához nem helyezik a terhüket. Állandó virrasztásra van szükségük és buzgó, szerető odaadásra, de ezek maguktól jönnek, amikor Isten hatalma hit által tartja fenn a lelket. Ne bízzunk magunkban, jócselekedeteinkben! Ha mint eltévedt bűnösök járulunk Krisztushoz, nyugalmat találunk szeretetében. Isten mindenkit elfogad, aki a megfeszített Üdvözítőben bízik.”(Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 96-97. l.)

Vannak, akik már évek óta keresik a választ bizonyos dolgokra. Ha az idődet arra szánod és eközben minden mást kizársz magadból, elcsendesedsz, a fejed nem zakatol más dolgoktól, az Úr fog neked választ adni. Mert az Ige azt mondja, hogy „Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (Máté 7,8) Az Úr nem fogja visszatartani tőled a választ.

Vannak, akiknek könnyű kedvesnek lenni mások felé. Gyakran mosolyognak, vidámszívűek, nyitottak, közvetlenek, barátságosak és nem okoz nehézséget a kedvesség számukra. Másoknak viszont nagyon nehéz egyáltalán egy kis kedvességet magukra erőltetni. Aki az előbbi kategóriába tartozik, az adjon hálát Istennek érte és gazdagítsa minél több ember életét jóindulatával, kedvességével, sőt hordozza el szeretettel a másmilyeneket! Aki viszont az utóbbi leírásban ismert magára, az próbáljon több jóindulattal fordulni embertársai felé! Tudom, hogy nem olyan egyszerű ez, főleg, ha valaki sokat csalódott már másokban. Azonban mégsem az a jó megoldás, hogy meg vagyok magamnak, más meg nem érdekel! Ne a hibái, hanem az erényei felől közelíts meg másokat! Ha így teszel, akkor meglátod, hogy jóindulatod és kedvességed gyarapodni fog és másoknak valamint neked is egyaránt jobb lesz!

Vannak azonban olyanok, akik ismerik és a kegyesség látszata alatt anyagi boldogulásra törekszenek. Olyanra, amely nem üti meg az Isten előtti kedvesség mércéjét. Az ilyenek az egyházban tevékenykednek, de nem az egyházért, hanem az egyházból élnek. Ezzel előbb-utóbb szorongató nyugtalanság jár. Lelki békétlenség és megcsömörlés. A lelki békét nem érdemes feladni még néhány százezerért, vagy millióért sem. Az Úrnál találjanak irgalmat a megtévedtek!

Vannak benned feltáratlan tálentumok és beteljesületlen álmok. Ezekért folyik a harc! A Sátán a sorsod irányításáért folytat küzdelmet. Ő tudja, hogy mi van elültetve benned, és megpróbálja megölni a magot. Ne engedd neki! Nem az az ember vagy, aki hat hónap vagy hat év múlva leszel, mert ott van még az időtényező is. Nem egy időben jön el mindennek a learatása. Kell, hogy legyen hited és türelmed, különben elszalasztod azt, amit Isten készített számodra.

Vannak dolgok, amikről nem kell beszélni másoknak, mert csak az Úrra és ránk tartoznak. Ennek ellenére a legtöbb dolgot el kell mondanunk, mivel maga Isten bízott meg ezzel minket.

Vannak élethelyzetek, amelyekben a hallgatás bűn, máskor viszont késedelmesnek kell lenni a szólásra. Nehéz feladat annak felismerése, hogy Isten előtt mi a kedves: ha szólok, vagy ha hallgatok. Isten vezetését kell keresnünk ebben a kérdésben is, és el kell kérnünk azt a bölcsességet, mely eligazít bennünket a szükséges hallgatás kontra szükséges szólás kérdésében.

Vannak élethelyzetek, melyekben a legbölcsebb, amit tehetünk, hogy ha távol maradunk. A perpatvartól való távolmaradásról egyenesen azt írja Igénk, hogy az dicsőség. Furcsa számomra, de eszembe jut egy-két ismerősöm, akik szinte keresik a perpatvart, azt hogy mikor, kivel lehet összeveszni, összekülönbözni. Pedig nincs rosszabb, mint egy családi vagy egy baráti, netán egy munkahelyi perpatvar. Hogy lehet ezektől távol maradni? Krisztusi indulattal a szívünkben. Persze tudom, hogy időnként Krisztus katonái is dühbe gurulnak, de szabad elkérni azt az alázatot és szelídséget, amire Jézus tud és akar megtanítani bennünket. S ha ez a miénk, akkor sokkal könnyebb lesz különbséget tenni a belekeveredjek-e, vagy éppen távol maradjak kérdésében.

Vannak emberek, akik állítólag megtértek, de valójában csak zavaros dolgokat visznek be abba a keresztyén körbe, ahová csatlakoznak. Csak zűrzavart támasztanak. Mindig voltak ilyen sajnálatra méltó emberek, akiknek a megtérése csupa visszásság, zavaros dolog. Becsvágyó lényüket nem vetkőzték le, szerepelni akarnak és embereket magukhoz vonzani. Szeretetlen bírák és hamis lelkületet terjesztenek. Bárcsak felfedne előttünk Isten minden hamisságot, hogy se magunkat, se másokat meg ne csaljunk és meg ne károsítsunk!

Vannak emberek, akik – ha érdekük úgy kívánja – mindennek és mindenkinek ‘nekimennek’, még az Istennek is. Sérelemből, vélt igazságtalanságból vagy egyszerűen csak szeretethiányból fakadóan… teljesen mindegy. Van azonban egy olyan erő, ami ellen egyetlen emberszív sem tud védekezni: ez pedig a szeretet. Ha titkolni is akarná bárki – hamis büszkeség, hatalmi pozíciók, titulusok, bársonyszékek mögé bújva -, végül is hasztalan a próbálkozás, idővel kiderül, csak egy valami hajtotta/űzte egész életében: a szeretet utáni kimondhatatlan sóvárgása. A lélek tudósai (jó pszichológusok, valóban lelki-pásztorok) tudják igazán gyöngysorba szedni egy-egy életút ok-okozati összefüggéseit, melyből aztán kiderül a legfőbb motíváció: a szeretet vagy éppen annak hiánya. A Mester ezért kérdez rá háromszor is Péterre: “Szeretsz-e engem?” -, mert szívébe, lelkébe, elméjébe akarja vésni: küldetésének egyetlen biztosítéka az a Szeretet, amely elhívta, irányítja, s meg fogja őt tartani egészen az utolsó lehelletéig. Az eredmémy – amit Isten látni akar mindannyiunk életében -, nem a mobilis társadalomban való részvételünk intenzitásától függ, de nem is a szervezeti hatékonyságunkon, csakis egy valamin: Jelei voltunk-e Istennek vagy sem? Ha tudtunk szeretni, akkor betöltöttük hivatásunkat, amire küldettünk, azaz tükröztük Istent életünk minden dolgában… (Frankó Mátyás)

Vannak helyzetek, amikor gyorsan kell cselekedni, mert a késlekedés életveszélyes lehet. Vannak olyan helyzetek is, amikor a legjobb megoldás nyugton maradni és várni, hogyan alakulnak az események. Nagy a felelőssége egy vezetőnek, hogy tudja, mikor melyiket kell tenni. Mintha Mózes ebben a helyzetben nem tudta volna, hogy mitévő legyen. A látvány félelmetes volt: közeledik a fáraó serege – szemernyi esély sincs arra, hogy emberi erő megállítsa őket. A zűrzavart a hangzavar csak fokozza: a nép kiált Mózesnek (11. v.). Mózesnek nincs eszköze a megoldáshoz, csak abban biztos, hogy ismeri az őt elhívó és a népet Egyiptomból elindító Istent és az ő hatalmát. Mózes is kiált – Istenhez, Isten pedig utasítást ad a cselekvésre. Mózesnek azt parancsolja, hogy emelje fel a pálcáját, a népnek pedig azt, hogy induljon el a tenger felé – közben pedig a mögéjük kerülő felhőoszlop által megállítja a fáraó seregeit. Ha úgy érzed, hogy pontosan ilyen kilátástalan helyzetben vagy, akkor halld meg, mit üzen ez az ige: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!” Bízz benne, figyelj rá és cselekedj aszerint, amit mond! Meg fogod tapasztalni a szabadulást!

Vannak korok – az Istentől való újra és újra elfordulás az ember sajátja -, amikor a hitet nem tartják fontosnak. Ilyenkor a tömeg-ember sokkal jobban bízik az ész képességeiben, mind a szív hatalmában. Aztán a világméretű megpróbáltatások mindig felrázták az emberek lelkiismeretét – de a JóIsten óvjon minket arról, hogy az emberi gonosz indulatok újfent elszabaduljanak! A francia felvilágosodás korában az észt dicsőítették, a templomok oltárára szűzlányokat ültettek, s azt gondolták, hogy az a ráció istenítésével új világkorszakot nyitnak majd. Ez meg is történt, csak nem abba az irányba, amely épít és szépít… Szomorú, ha a templomok ürességtől kongnak, de ezért soha nem az Isten, hanem az ember a hibás. Az az ember, aki a maga képére formálta Istenét, jóllehet az embernek kellene formálódnia istenképűvé… A pozitív változást csakis az hozhatja el, ha a szeretet egyetemes szándéka minden ember szívében otthonra lel. Eladdig azonban – nagy valószínűséggel állíthatjuk – még sok időnek kell eltelnie -, vajha az Isten engedi ezt?

„Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?” (Lk 18,7) A hamis bíró példázatában Jézus arra tanít minket, hogy legyünk kitartóak az imádságban, ne csüggedjünk el. Ha az istentelen hivatalnok, megelégelve az asszony könyörgését, végre elintézte ügyét, mennyivel inkább törődik velünk a mi mennyei Atyánk! Isten nem közömbös szenvedéseink iránt. Egyszerűen az ő órája másképp jár, mint a miénk. Ő tudja, mikor jön el a segítség ideje. Bízzunk benne, hogy bölcsen dönt. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Vajon Isten igazsága milyen: objektív vagy szubjektív? Egyik sem. Ha szubjektív volna, akkor a legnagyobb zsarnok lenne, ha pedig objektív lenne, nekünk semmi esélyünk sem lenne az életre. Isten igazsága személyes: “Jézus így szólt: “Én vagyok az út, az igazság és az élet…” (János 14:6) Személyes, mert Jézus Krisztusban összpontosul, és személyes mert célja a mi megmentésünk. Isten vágya, hogy régi terveit megvalósíthassa az emberiség és személyes életünkben. Hogy ismét visszaadhassa az örök élet minden szépségét és boldogságát: “Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. – Ezt ígérte az ÚR!” (7-8. versek) Isten ma ennek a csodának a valóra váltásán munkálkodik életünkben. Nekünk mi a célunk?

Való igaz, hogy Jézus Krisztus velünk van kísértéseinkben; de vajon mi vele megyünk-e az Ő kísértéseibe? Sokan nem járnak többé Jézussal attól a perctől kezdve, amikor megtapasztalták, mit tud tenni Ő. Ügyelj arra, hogy Jézussal tartasz-e akkor is, amikor Isten életkörülményeidet megváltoztatja, vagy ekkor átállsz a világ, a test és az ördög oldalára? Viseljük ugyan a hozzátartozás jelét, de vele is járunk? “Ettől fogva sokan visszavonultak tanítványai közül és nem jártak többé vele” (Jn 6,66). Jézus kísértései egész életén át tartottak, így végigkísérik Isten Fiának bennem lévő életét is. Abban az életben, amelyet most élek, Jézus Krisztussal járok-e? Azt képzeljük, hogy védekeznünk kellene néhány olyan dolog ellen, amit Isten enged meg az életünkben. Soha! Isten irányítja életkörülményeinket; és bármilyenek is azok, nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy “megmaradjunk Vele az Ő kísértéseiben”. Itt az Ő kísértéseiről van szó, nem a miénkről; ezek Isten Fiának bennünk levő élete ellen irányulnak. Testi életedben Jézus Krisztus becsülete forog kockán. Hűséges maradtál-e Isten Fiához azokban a kísértésekben, amelyek az Ő benned való életét szorongatják? Továbbra is Jézussal jársz-e? Az út átmegy a Gecsemánén, a város kapuján, egészen ki a táboron kívül. Magános út ez, és arra visz, ahol már lábnyom sem tálalható – csak ez a hang hallatszik: “Kövess engem!”

Valóban nagy az Isten! Olyan hatalmas, hogy nem sújt le rögtön haragjával arra, aki őt, az ég és föld urát mindössze mesebeli dzsinnek vagy jó tündérnek nézi. De senki ne gondolja, hogy Isten kegyelme az emberi pimaszság lakhelye lenne! Ha valóban szeretnénk, hogy kezünk munkáját Urunk áldása kísérje, tegyük dolgunkat kitartóan és igazán! Vád ne érhesse munkánkat hanyagság vagy hozzá nem értés tekintetében! Ebben is legyünk feddhetetlenek, mindenben, ami rajtunk áll! S ha mi magunk már mindent megtettünk, de jól tudjuk, hogy ez még mindig kevés (Zsolt 127,1–2), akkor ő jelen van: termést ad, amelyért hálásak lehetünk; vagy vigaszt, amelyből új erőt meríthetünk. De a legfontosabbat, az ő jelenlétét, mindkét kimenetben megkaptuk tőle!

Valósuljon meg hát a te szent akaratod bennünk, akik a te szent nevedet segítségül hívtuk, hogy tönkre ne menjen ez a te nemes kezed műve, melyet tiszteletedért teremtél. (Aurelius Augustinus) Mihez hasonlítsuk az ember természetét, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a gőgös béka a régi mesében: felfuvalkodott, uralkodni akar mindenen. Mert amikor az ember megfogan az anyaméhben, kisebb mindennél a földön, de megszületik, megnő, és már nagyobbnak képzeli magát mindennél. Pedig mi ugyanakkorák vagyunk mindannyian annak a szemében, aki minket végtelen jóságából megteremtett. Így nem való, hogy ember embernek farkasa legyen, hanem hogy úgy szeresse a másikat, ahogyan Jézus szeret minket. Esendő és kicsi az ember, amíg nem kutatja szüntelen ezt az apró mustármagot, Isten országát. De szilárdan áll, és megnövekszik a hitben, aki az Úrra figyel, és az ő országát keresi. Hitünk növekedjen, ne elbizakodottságunk! Ha akkora hitünk lenne, mint amennyire bízunk emberi dolgainkban, mindenkire csak szeretetet sugároznánk. De nem így teszünk: hitünk erősítésre szorul. Uram, ültesd el szívemben a hit mustármagját, hogy a te örök országodat keressem, ahol nyugalom és békesség vár rám. Egyre inkább növekedjen szüntelenül igéd szeretete az én egész valómban! Ámen.

Van-e elhívásod, mondta-e Isten, hogy mivé akar tenni? Vannak-e ígéreteid? Van-e személyes szavad Istentől? Olvasod az Igét, de ez nem jelenti azt, hogy neked szól Isten, hogy mit akar veled. A kétféle ember közül melyik vagy? Istennel kapcsolatban élő ember, akinek felülről van szava, és aki meg is teszi azt, amit hall? Nagyon sok ember mérlegeli – fontos azt megtenni, amit Isten mond? Kétféle ember, kétféle arc – és elindulnak ketten együtt. Elérnek mindketten egy helyre. Ábrahám oltárt épít az Úrnak. Lótról ezt soha nem olvassuk.

Vannak akik kiforgatják a Szentírás igazságait, pedig örök kárhozat jár annak aki hozzátesz, vagy elvesz belőle. De az is bűn amikor az egyház egyszerűen nem tanít a Szentírásból valamit, azt a részt átugorja és sötétségben hagyja híveit, vagy tévesen magyarázza el a híveinek az igét. Vagy ellop a SzentÍrásból és kikiáltja magát tanítónak és egy új vallást alapít. Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben: ha valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben. (Jelenések könyve 22:18-19)

Vannak börtönök, melyeket mi magunk építünk magunk köré. Amikor a hívő azt imádkozza, hogy hozz ki a börtönből, nemcsak a kőből és vasrácsból való börtönről beszél, hanem a szabad szemmel nem látható, de embereket megnyomorító lelki börtönökről is. Az emberek azért követnek el bűnt, mert nem elég szabadok a jóra. Ezt a szabadságot hozta el nekünk Jézus. (Réz-Nagy Zoltán)

Vannak idők, amikor békességünk tájékozatlanságon alapszik; ha azonban ráébredünk a véres valóságra, az élet tényeire, belső békességünk lehetetlenné válik – kivéve, ha Jézustól kaptuk. Amikor Urunk békességről beszél, akkor békességet teremt. Szavai mindig “szellem és élet”. Befogadtam-e valaha, amit Jézus ígért? “Az én békességemet adom nektek” – ez a békesség tölt el bennünket, ha Krisztus ábrázatát szemléljük és nyugalmát észleljük. Kínosan zűrzavaros helyzetben vagy talán éppen most? Felrettentenek a hullámok, amelyeket az Ő gondviselése engedett meg? Mintha hited szikláit elborítanák. Még most sem találtad meg a békesség, az öröm vagy a vigasztalás forrását? Minden kopár és terméketlen? Akkor nézz felfelé és fogadd be az Úr Jézus nagy nyugalmát! A visszatükrözödő békességed annak a bizonyossága, hogy rendben vagy Istennel, mert szabad a lelkedet feléje fordítanod. Ha azonban nem vagy rendben Istennel, nem tudsz másfelé fordulni, csak önmagad felé. Ha megengeded, hogy valami eltakarja előled Jézus Krisztus arcát, akkor vagy nyugtalankodsz vagy hamis békességed van. Felnézel-e ebben a rád nehezedő helyzetben Jézusra, hogy békességet kapj tőle? Ha igen, akkor Ő a békesség jóságos forrása lesz benned és általad. De ha magad próbálsz segíteni magadon, ezzel mintegy kitörlöd Őt az életedből és megérdemled, ami ér. Azért nyugtalankodunk, mert figyelmen kívül hagyjuk Őt. Amikor Jézus Krisztussal tanácskozunk, nyugtalanságunk azonnal eltűnik, mert benne nincs békétlenség, és mert nekünk egyetlen gondunk az lesz, hogy benne maradjunk. Tárj ki mindent előtte és a nehézségekben, fájdalmas veszteségekben és szomorúságban halld meg, mit mond Ő: “Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”

Vannak kis szélviharok – talán nálatok is. Ezeken túl lehet jutni. Bocsánatot kérünk, és minden rendeződik. Ebben a szélviharban már-már elmerült a hajó. És Jézus alszik! Nem mozdul, nem cselekszik, nem szól. Rettenetes állapot. Leg-alább mondana már valamit! Voltál-e már úgy, hogy mondogattad a bajaidat, és nem volt sem szó, sem felelet, sem meghallgattatás? Ezek a halászemberek mindent csináltak, amit csak lehetett. Amikor az ember mindent meg akar tenni, és meg is tesz, talán éppen azzal kavarja a legnagyobb vihart. Sokszor még azok is kapkodnak, akiknek hajójában ott van Jézus. Ezzel hitelét veszti a bizonyságtételük. Amikor Jónás hajóját elérte a vihar, amikor már mindent kidobtak a hajóból, Jónás helyzetet változtatott, lement a hajó aljába, és ott aludt. Nem segített az alvás. A tenger nem csillapodott, amíg Jónás ki nem mondta: “Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok” (Jón 1,12). Pál is átélt egy hajótörést. Mindent megtettek a hajósok, amit csak lehetett, és a vihar folytatódott. Pedig Pállal ott volt a hajóban Jézus. Akkor miért volt a vihar? Van úgy, hogy Isten próbálja a hitünket. Éppen azért van a vihar, hogy mások is megláthassák, hogy az övéi ilyen nehézségekben és körülmények között is nyugodtak. Nézz föl ma az Úrra azzal a bizalommal, hogy bármi történik, Isten jót akar, szeret, a hullámokon, viharokon keresztül is azt munkálja, hogy el ne vessz.

Vannak köztünk olyanok, akik maximalisták, ha a külső megjelenésről van szó, de egyáltalán nem törődnek azzal, ha a szellemi öltözetük elnyűtt. Sokkal jobban foglalkoztat minket az, hogy milyenek vagyunk mások szemében, mint az, hogy Isten milyennek lát minket. Mi hát a megoldás? Tölts több időt a tükör előtt! Jakab azt írja: „Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete” (Jakab 1:23-25).

Vannak már ősz hajszálaid? Kezdesz őszülni vagy már teljesen ősz vagy? Ne csinálj belőle problémát vagy hiúsági kérdést! Igénk azt mondja, hogy ékes korona az ősz haj. Mitől lenne ékes korona? Attól, hogy azt (is) jelzi, hogy már sok mindent átéltél. Egy tizenévesnek még nincs őszhajszála, de ha neked van, akkor Te már Isten kegyelméből sok mindent láttál, hallottál, tapasztaltál. Ezzel együtt valószínűleg bölcsebb is lettél. Amikor őszhajszálaid mennyiségén keseregsz, akkor ne felejtsd el azt sem, hogy vannak emberek, akik annak is örülnének, ha lenne haj a fejükön. Ha csak egy kicsit is átgondolod a fentieket, már nem tragédiaként éled meg az őszülés folyamatát. Ismerjük azt a mondást is, hogy az ész a fontos nem a haj. De a legmegnyugtatóbb számunkra mégis csak az, hogy Mennyei Atyánk tudta és akarata nélkül egyetlen hajszál sem eshetik le a fejünkről!

Vannak olyan dolgok az életedben, amiket most nem értesz. Amikor végre oda kerülsz, ahová Isten szánt, akkor jössz rá, hogy ő formált olyan edénnyé, amelyet használni tud, meg tud áldani, és használni tud arra, hogy másokat megáldjon általa. Engedd hát, hogy Isten formáljon!

Vannak szavak, melyeket gyakrabban használunk, mint kellene. Többek között ilyen az imádom kifejezés is. Hány ember ajkát hagyja el naponta e szó: imádom. S mivel kapcsolatban? Hát pontosan ez a gond! Étellel, itallal, gyermekkel, unokával, filmekkel, színészekkel, zenészekkel, sportolókkal stb. kapcsolatban. Imádni azonban csak egy valakit szabad: az élő Istent. Minden és mindenki mást elég „csupán” szeretni. Ha valaki Isten helyett imád bármit, vagy bárkit, tulajdonképpen isteníti, vagyis az Istent megillető helyre teszi oda. A Sátán is azt akarta elérni, hogy Jézus őt imádja és előtte boruljon le. Célja nem sikerült. Jézus nemet mondott, mert Ő csak mennyei Atyját imádta. Vajon mi, hívő emberek is felelőtlenül, átgondolatlanul használjuk az imádom szót? Nem kellene! Isten ugyanis azt várja, hogy csak Őt imádjuk, s bár tudom, hogy nehéz dolog, de figyelmeztessünk erre másokat is, akik gondolkodás nélkül kimondják valamire vagy valakire: imádom.

Vedd az írásodat! Kezedben van a Biblia. Hányszor mondtad már, hogy nem kell azt olyan komolyan venni? Te vagy az a hamis szolga, aki a saját lelke számára folyton elenged. Mit írtál már le belőle? Van-e csak egyetlen igaz sáfár is, aki nem hamisítja meg Isten beszédét, aki szó szerint veszi, és nem vesz el belőle semmit?!

Vedd kezedbe az életed irányítását „értelmed megújulásával”! Ahelyett, hogy azzal küszködnél, hogy megváltoztasd magad körül az embereket és a körülményeket, változtass azon, ahogy gondolkodsz, és amit magadnak mondasz. Az „értelem megújítása” kifejezés az eredeti görögben azt jelenti, hogy „gondolataidat Isten gondolataihoz igazítod”. Hagyj fel azokkal az önsanyargató gondolatokkal, amelyek azt mondják: „te nem vagy…, te nem tudod, és soha nem is leszel képes rá”. Isten azt mondja: „Te az vagy, meg tudod csinálni, egészen biztosan képes leszel rá” az Ő benned lakozó ereje által! János azt írja: „az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1János 5:4). Fordulj Isten Igéjéhez! Fedezd fel, hogy mit mond azokról a dolgokról, amelyek téged megfélemlítenek és irányítanak, és számolj le velük! A Mai Ige számodra ez: „Ne félj… mert én vagyok Istened! Megerősítlek… támogatlak” (Ézsaiás 41:10). Igazítsd gondolataidat Isten gondolataihoz! Ülj a vezetőülésbe, és vedd kezedbe az életed!

Végtelenül bonyolulttá vált a világ. Régen kalapács és szeg kellett a javításhoz, ma előbb számítógéppel megtervezzük – kis túlzással – azt, hogy hová is üssünk a kalapáccsal. Jézus egyszerűvé tette a legnagyobb kérdést: van sötétség és van világosság. Ha őt választod, akkor ráléptél a világosság útjára, ami egészen az örök, nagy világosságba vezet. Ezt az utat most is választhatja bárki, függetlenül attól, hogy egy szál kalapácsot vagy egy szuper számítógépet szorongat a kezében.

Végzetes jel lenne, ha az Úr nem fenyítene minket. Azt jelentené, hogy lemondott rólunk, mert bálványimádók lettünk. Isten óvjon minket ettől. Ha állandóan csak jól menne a sorsunk, az félelemmel és rettegéssel kellene, hogy eltöltsön bennünket, hiszen akiket az Úr szeret, azokat megfeddi és megfenyíti. Akiket viszont semmire sem becsül, azoknak engedi, hogy gondtalanul hizlalják magukat, mint a barmot hizlalják a vágóhídra. Mennyei Atyánk szeretetből használja a vesszőt, amikor gyermekeit neveli. Isten fenyítése azonban mértékkel történik. Szeretetét határtanul árasztja ránk, de fenyítése bizonyos határok között marad. A régi törvény szerint az izraelita ember csak negyven botütést kaphatott egy híjával. Ehhez az ütéseket gondosan számlálni kellett, nehogy túlságosan meggyötörjék az elítéltet. Így számlálja Isten a hívő gyermekeire mért csapásokat. A büntetés mértékét Isten bölcsessége, együttérzése és szeretete szabja meg. Ne jusson eszünkbe, hogy fellázadjunk az ellen, amit az isteni bölcsesség a mi javunkra rendel el.

Végzetes tévedés azt hinni, hogy a lélekmentés munkája egyedül csak a hivatásos prédikátorokra hárul. Minden egyes lélek, aki elfogadta Krisztust mint Megváltóját, arra hivatott, hogy felebarátai érdekében munkálkodjék. “A Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jöjj! És aki hallja, mondja: Jöjj!” (Jel. 22:17 ) Ez a felhívás az egész gyülekezetnek szól. Aki meghallotta az Úr üzenetét, visszhangozza azt hegyen és völgyön, mondja ő is másoknak: “Jöjj!”

Végy egy esetet! Kell hozzá egy vétkes, ki szándékkal vagy véletlenül, esetleg csak látszólag rossz dolgot követett el, vagy arra rágalmaztatik. Keresd meg és hívd magadhoz (ha eljön) a sértett felet, ki magában a fennt vett eset miatt megbántódott, mert erkölcsileg és/vagy anyagiakban kárt szenvedett! A megbízott tudakozókat előhíva kérd, hogy ismertessék a tényállást bizonyítékaik alapján! Minden bizonyítékot, tanúvallomásokat, tárgyi bűnjeleket alaposan megvizsgálj! Azokról hallgasd meg mind a sértett, mind a vétkes, valamint a szakértők véleményét! Közben éleslátásoddal figyeld, hogy valamelyik nem lódít-e, hogy a maga javára billentse az ügyet! A tanúktól jóeszű kérdezők segítségével tudakozódj, kik alkalmasakarra, hogy minden szót alaposan körüljárjanak és ki- illetve megforgassanak, hogy minden napvilágot lásson! Miután mindenki sorra került kérd meg a feleket, hogy mondjanak végszót! Aztán megfontolás miatt húzódj vissza átgondolás céljából! Miközben ezt teszed magadban, jól gondold meg a következőket! Mi vezetett oda, hogy a felek a törvényhez fordultak? Mik voltak indokaik és miért? Még egyszer vesd össze a vallomásokat és keress ellentmondásokat közöttük! Csak azokat a bizonyítékokat vedd figyelembe, melyek igazolást nyertek! Úgy hozd meg ítéleted, hogy azt minden ponton igazolni tudd! És ne feledd: ezek után is tévedhetsz!
Most pedig gondolj a következőkre:
- Te vagy a vétkes.
- Te vagy az áldozat.
- Te vagy mindkettő.
Tedd ezt meg minden alkalommal, mielőtt bármilyen ügyben bárki fölött ítéletet hirdetsz! Teljesen biztos vagy még abban, hogy szeretnél ítélkezni? “Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.” János 5:22 (Restás László)

„Vegyétek fel magatokra az én igámat!” Nem Jézus teszi azt ránk, még kevésbé kényszerít rá. Önkénteseket keres, akiket bensőséges készség indít az iga felvételére. Aki megízlelte a Megváltó szeretetét, örömmel veszi fel azt. Teljesen, örökre és egyedül az övé akar lenni. Neki akar élni, hozzá kapcsolja életét, neki szolgáltatja ki magát és feltétlen tulajdonául kötelezi el életét. Pál apostol büszkén mondja magát Jézus foglyának. Boldog rabság ez, amit a szeretet vesz magára. Ez az iga nem nyom, szelíd és könnyű teher. Az ember valóban szabadnak érzi magát alatta. Jézus követése nem könnyű sétálgatás ugyan, azonban nem is terhes, hanem boldog út. Igája megőriz az eleséstől, mert igatársunk, Krisztus, Ő soha nem bukik el. Igája alatt biztosan célhoz érünk.

„Vegyétek fel a sisakot!” Ez kétféleképpen történhet. Először: Emlékezzetek reménységetekre, mélyedjetek el benne, kutassatok szorgalmasan utána! Mélyedjetek el mindenekelőtt a reménység nagy könyvében, János Jelenéseiben. Itt bontakozik ki reménységünk egész gazdagsága. A jelen sötétségében erősítő látásokat kapunk, így derűsek leszünk a nyomorúságban és erősek a tűrésben. Másodszor: Reménységünket újra meg újra fentről kell kérnünk, mert sokszor minden szürke körülöttünk. Mit ér a legszebb kilátás, ha ködben van a táj? Istennek kell szétoszlatnia a homályt, hogy szemünk csodálkozva lássa, mit készített Ő nekünk. Akkor elfelejtjük a meredek kapaszkodó fáradságát és veszélyeit.
A keresztyének nemcsak védekezésre vannak elhíva, hanem támadásra is. Le kell sújtaniok, ütéseket kell adniok, de nem testi fegyverekkel, nem a gúny és szidalom szavaival, hanem a Lélek kardjával, amely Istennek valamelyik Szava. Az ilyen Igét felülről kell kérnünk. – A felülről ajándékozott szó átütő erejű, hatalma van és villámként hat. Jézus így kapta meg minden szavát az Atyától.

Vegyük észre mi is a mi mai csodáinkat: látok, hallok, tudok járni, van étel a tányéromon, ugyanaz a párom, aki tegnap, ugyanott dolgozom, mint a múlt héten. Ne feledjük el Isten kis csodáit sem! Csak azért, mert nem füstfelhőbe burkolva érkeznek, vagy nem adja hírül trombita a jelenlétüket, még nem azt jelenti, hogy az nem ugyanakkora csoda!

Vegyük komolyan a világnak felénk való igényét. A gyakorlati életünknek a gyümölcseiben akarja látni ez a világ Jézust. Istennek, Jézusnak nincs teste, az övéi – te meg én – a Krisztus-test. Sokszor mondják emberek: ne minket nézzetek! Hol nézzék Jézust, ha nem bennünk? Pál apostol azt mondotta: “Legyetek az én követőim, mint én a Krisztusé” (1Kor 11,1). Azt kellene mondanunk: nézzetek minket, bennünk él Krisztus. Ne hárítsuk el a felelősséget! Ennek a szegény világnak joga van arra, hogy lássa benned és bennem a Krisztust. Mi Jézus halálának a gyümölcsei vagyunk. Azért mondta Jézus, hogy most már nem bennem, hanem a gyümölcseimben keressetek. A hívő emberben kell hogy láthatóvá legyen az élet. Mégis, hol? Az Ige mondja, hogy mindegyikőtök szentségben bírja a maga edényét, a maga sátorházát. Akiben Isten Lelke lakik, az szent sátor. A szentek szentje Isten gyermekének a lényege. Be szoktál járni oda, amikor imádkozol? A Vele való közösségbe, abba a csodálatos mennybe. “Járuljunk bizalommal a kegyelem királyi székéhez” (Zsid 4,16). Akkor lesz az életed hiteles bizonyságtétel Jézusról, ha közel kerülsz Hozzá, ha Vele élsz. Amikor Mózes lejött a hegyről, az Istennel való közösségből, arcának bőre úgy sugárzott, hogy nem tudtak ránézni, mert Istennel beszélt.

Vele együtt megfeszítve! Elszántam-e már magamat arra, hogy a bűnt igazán ki kell ölni magamból? Sok idő eltelik, mire eljutunk erre a belső döntésre a bűnt illetően, de életem nagy pillanata az, amikor elhatározom, hogy amint Jézus Krisztus meghalt a világ bűneiért, úgy kell a bűnnek kihalnia belőlem. Nem megfékezni, elnyomni vagy megakadályozni kell a bűnt, hanem keresztre feszíteni. Senki sem juttathat el mást erre az elhatározásra. Lehet, hogy komolyan meggyőződtünk bűnösségünk felől, mégis arra van szükségünk, hogy eljussunk erre a döntésre, amit Pál itt követel. Szedd össze magad, jusson időd az Istennel való egyedüllétre, hozd meg ezt az erkölcsi döntést és mondd: “Uram, azonosíts engem a te haláloddal egészen addig, amíg magam is tudom, hogy velem együtt a bűn is halott bennem.” Döntsd el, hogy a bűn benned halálba legyen adva! Nem valami isteni sejtésről van itt szó Pálnál, hanem mélyen gyökerező határozott megtapasztalásról. Felkészültem-e arra, hogy a Szent Szellem kutató fénye mindaddig átvilágítson rajtam, míg már tudom, mit jelent a bűnös természet, vagyis az, ami Istennek bennem levő Szelleme ellen tör? Ha igen, beleegyezem-e Isten halálos ítéletébe, amit erre a bűnös természetre is kimondott, hogy ti. teljesen azonosuljon Jézus halálával? Beleéltem-e magam abba a dicsőséges előjogba, hogy Krisztussal együtt megfeszíttettem, és nem marad bennem, a testemben és véremben más, mint Krisztus élete? “Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20).

Velünk is sokszor előfordulhatott, hogy olyan embertől kaptuk a sebeket, akit szeretünk. Lelkileg ezt soha nem könnyű feldolgozni. Sok esetben egy életen át tartó harag lesz a másik iránt. Minden eset más, de bölcsen kell viselnünk, mert különben megmérgezheti a mindennapjainkat.
Először is sajnos senki sem tökéletes, és ebből adódóan, nincs olyan ember, akiben ne csalódnánk legalább egyszer az életben. Ha már ezt tudatosítjuk magunkban, akkor könnyebb feldolgozni. De ilyenkor jön az a mondat, hogy „Azért ez már durva, amit tett! Ezt soha nem gondoltam volna róla!” Természetesen nem mindegy, milyen mértékben bántanak meg minket, mert valóban a bizalom elszállhat egy pillanat alatt, amihez sok idő, és bizonyítás kell, hogy visszajöjjön.
Viszont ha valaki valóban megbánja, amit tett, akkor kötelességünk megbocsátani neki. Ha megbocsátunk, nem jelenti azt, hogy minden a régi, de nem tarthatunk örök haragot. Óvatosan újra kell építeni azt a kapcsolatot, és vigyázni arra, hogy még egyszer ne történhessen meg hasonló eset.

Verd ki a fejedből azt az elképzelést, hogy Isten ösztönzésekkel és bizonyítékokkal fog kényszeríteni. Nyoma sem volt abban a külső erőszaknak, ahogyan az Úr elhívta tanítványait. Csendes, állhatatos “kövess engem” szavát olyanoknak mondta, akik mindig teljesen éberek voltak. Ha engedjük, hogy a Szent Szellem szemtől szembe állítson minket Istennel, akkor – Ézsaiáshoz hasonlóan – mi is meghalljuk az Ő csendes, halk szavát és teljes belső szabadsággal mi is így válaszolunk rá: “Itt vagyok, küldj engemet!”

Véssük a gyermekek szívébe, hogy ez a világ nem a díszfelvonulások színtere, hanem a kemény küzdelmeké. Mindnyájan arra hívattunk el, hogy leküzdjük ezeket az akadályokat, mint “Jézus Krisztus vitézei”. Arra bátorítsuk őket, hogy legyenek erősek és állják meg helyüket a küzdelemben derekasan. Tanítsuk meg őket arra, hogy a jellem igazi próbája az a készség, amellyel hajlandóak vagyunk vállalni a terheket. Az mutatja meg a jellem milyenségét, hogy miként töltjük be felelősségteljes helyünket, hogyan végezzük munkánkat, még akkor is, ha az emberek nem ismerik el, és nem jutalmazzák törekvéseinket. A legjobb módszer annak érdekében, hogy győztesen kerüljünk ki a próbákból, az, hogy ne kitérni akarjunk előlük, hanem igyekezzünk célegyenest nékik dőlni és leküzdeni az akadályokat. Tanítsuk meg a gyermekeket és a fiatalokat arra, hogy minden hiba, minden nehézség, amin sikerül felülkerekedniük, egy lépcsőfokot jelent a jobb és magasabb rendű élet felé.

Vessük el magunktól azt, ami nem való a mennybe. Sokszor hagyjuk, hogy a bánat megnehezítse szívünket. Ha Jézusért szenvedni kell, sokan lekanyarodnak az útról, nem mennek tovább, olyanok, mint az időjárás. – Pált is megkísértette az, hogy belefáradjon a sok kellemetlenségbe, ami folyton érte, de o erőért kiáltott ahhoz, aki idejében meg tudja erősíteni a megfáradtat. – A szenvedések mellett a gondok terhe is gátolhatja futásunkat; ha hagyjuk, hogy ránk nehezedjenek, ahelyett hogy ledobnánk őket. Túlságosan belemerülünk a munkánkba, hajszába kerülünk és így az marad el, ami egyedül fontos. Elveszítjük a célt szemünk elől és kárt szenvedünk. De van még egy veszély, amibe a galaták kerültek. Engedték, hegy a tévtanítók megzavarják és letérítsék őket a kegyelem útjáról a törvény útjára. Félrevezették őket azzal, hogy ki kell egészíteni az evangéliumi kegyelmet körülmetélkedéssel, újholdünnepléssel és más törvényekkel. Nem a szombat megtartásával, hanem a kegyelem pályáján futva, hit által jutunk célhoz.

Veszélyes dolog megengedni azt, hogy Isten akaratával és törvényével ellentétes érzések éljenek a szívben. Egyetlen dédelgetett bűn is apránként lealacsonyítja a keresztény jellemet, és annak nemes erőit az ördögi célok szolgálatába állítja. Egyetlen rossz szokás elnézése, megengedése, egyetlen kötelesség semmibevétele lerombolja a lélek védőbástyáit, és megnyitja az utat Sátán előtt. Az az egyetlen biztos eljárás, ha naponta elmondjuk őszinte szívből jövő imádságainkat, úgy mint ahogy Dávid is tette: »Ragaszkodtak lépteim a Te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.« (Zsolt 17,5)” (Pátriárkák és próféták, Bálám c. fejezetből)

Veszélyes Istenhez azzal a csereüzleti lelkülettel közeledni, hogy tegyen bennünk az Ő Szelleme bizonyságot, mielőtt megtettük, amit Ő mondott. “Miért nem jelenti ki magát Isten nekem?” Nem teheti! Nem azért, mert nem akarja, de nem teheti meg, mert te útjában állsz, amíg át nem adod magad neki teljesen. Amint megteszed, Isten bizonyságot tesz önmagáról; nem tehet bizonyságot rólad, de azonnal bizonyságot tesz az Ő saját természetéről benned. Ha bizonyságot tenne, mielőtt valósággá lenne benned, abból érzelgős meghatódottság születne csak. De mihelyt a váltság alapján cselekszel és abbahagyod merész vitatkozásodat, akkor Isten bizonyságát adhatja nekünk. Azonnal, amint feladod értelmi meggondolásaidat és érvelésedet, Isten megbizonyítja, amit érted tett; akkor aztán a saját merészségünkön csodálkozunk, amiért ennyi ideig várakoztattuk Őt. Ha vitássá válik, hogy Isten meg tud-e szabadítani a bűntől, akkor vagy engedd, hogy megszabadítson, vagy mondd meg neki, hogy nem tudja megtenni. Ne hivatkozz erre vagy arra a személyre, hanem próbáld ki a Máté 11,28-at: “Jöjjetek énhozzám!” Menj, ha fáradt vagy és megterhelt; kérj, ha tudod, hogy rossz vagy (Lk 11,13). Isten Szelleme bizonyságot tesz Urunk váltságáról, de semmi másról nem tehet bizonyságot, a te értelmed mellett sem tanúskodhat. Talán a Szellem bizonyságtételének gondoljuk azt az egyszerűséget, ami józan eszünk döntéseit követi, pedig a Szellem csak a saját természetéről és a váltság művéről tesz bizonyságot, de soha nem tanúskodik az okoskodásunk mellett. Ha megpróbáljuk, hogy okoskodásunkat igazoljuk vele, nem csoda, ha sötétségbe és zűrzavarba kerülünk. Dobd ki magadból mindezt, bízzál meg Istenben és Ő majd bizonyosságot ad!

Vérmérsékletünk szerint is különbözőek vagyunk. Van olyan ember, akit nagyon nehéz felidegesíteni. Míg más, nagyon könnyen kihozható sodrából. Ha valaki hirtelen haragú, annak sok negatív következménye van. Bolondságot követ el – fogalmaz az Ige. Mondhatjuk rá, hogy enyhén szólva. Ugyanis ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. (Jakab 1:20) Mi a teendő? Indulatainkat is vigyük Isten elé és könyörögjünk azért, hogy az az indulat legyen bennünk, mely a Krisztus Jézusban is megvolt.

Vetés és aratás ismert fogalmak, mégis legtöbbünk csak néhányszor vagy talán sohasem próbálta. Különleges érzés a földbe elvetni egy magot és várni, hogy kicsírázzon, majd a megfelelő körülmények hatására termést hozzon. Ahogyan a természet önmagában hatalmas csoda – ilyen csodálatos a mi Teremtőnk –, úgy még nagyobb, amikor már nem a földire, de a lelkire és ezáltal az örökkévalóra koncentrálunk. Istennek legyen hála, hogy ő munkálkodik ezen. Veti az ige magvát, és adja az örök életet. (Tamásy Tamásné)

„Vetés ez a földi élet, követi az aratás. Amit itt lenn szórtam széjjel, azt kapom majd odaát. Ha a testért jártam-keltem, veszedelem a bére. Csak aki megmarad Benne, az megy be az életre!”

Vétkeinkkel kapcsolatban alapjában véve két dolgot tehetünk: takargatjuk, vagyis úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi, vagy megvalljuk és bocsánatot kérünk. Sokan az előbbit választják, de miért is rossz takargatni a bűnt? Több okból kifolyólag. Először is olyan ez, mint amikor valaki a szőnyeg alá söpri a szemetet és azzal áltatja magát, hogy nagy rend van a szobában. Egy idő után azonban a szőnyeg felpúposodik… Másodszor azért rossz a bűnöket takargatni, mert annak súlya egyre nagyobb és elhordozhatatlanabb lesz. Belerokkanhat az ember… Harmadszor pedig tudjuk jól, hogy nincs olyan rejtett dolog, ami ki ne derülne. Érdemes tehát takargatni a vétkeinket? Egyáltalán nem. Megvallani és az Úr elé odatenni – ezt érdemes. Neked van takargatnivalód, vagy már irgalmat nyertél?

Vetni kell, aratni muszáj… Ha nincs meg az akarat a vetéshez, akkor elveszítette az ember azt a ritmust, mely életté nemesíti a létet. Alakítani a jövőt ugyanis az egyik legfőbb feladatunk, ezért küldettünk le a Földre, ezért hivattunk el… A jövő azonban nem a jövőben, hanem a múltban gyökeredzik. Minden jövőnek (megvalósult tervnek, álomnak) a kezdete a múltban keresendő, abban a múltban, ami mai nap is egyben. Ismerős a példázat tanítása: a Magvető (Isten) folyamatosan hinti-szórja a magot (az igét), azaz folyamatosan munkálja/teremti a jövőt. Mi ez, ha nem annak a bizonyossága, hogy Isten az emberlét jövőjét akarja? A természet pazarlónak tűnően bőkezű. A növények magocskáinak milliárdjai röppennek tova újra és újra, a természet körforgása szerint, mert ez a Teremtő Isten akarata, így hívta létre világunkat. URunk tehát azért szórja a magot – hinti a kegyelmét – mindenhová, mert az Élet legfőbb tulajdonsága, hogy élni akar! Az élni akarásnak, az élet méltóságának pedig a legfőbb ismérve: a termés. Ha nincs termés, nincs reprodukció, akkor jövő sincs… s ami a természet világában törvény, az igazság a lélek világában is. (Frankó Mátyás)

Vigadjon tehát az én szívem, hogy félje nevedet. Örvendezzék az Urat félőknek szíve, de még inkább azoké, akik őt megtalálják. Ha ugyanis már az ő keresése szívrepeső vidámságra hangol, milyen lehet az ő megtalálásának kitörő öröme? (Aurelius Augustinus) Öltözhet-e csodálatosabb ruhába az emberi szó, mint amilyen az énekhang köntöse? Dicsérheti-e valamivel is az ember méltóbban az Istent, ha nem magasztos énekszóval? Hova rejtetett el az Isten gyönyörű áldomása, ha nem az éneklő torkokba? Éneklek én is, mert megszabadít Isten minden bűntől és gonosztól, ami szívembe telepedett, és éneklek, mert tudom, hogy szeretete soha nem fogy el. Az én emberi kishitűségem és gyámoltalanságom az, ami bizonytalanságba visz, Isten örökké erős. Ha elfáradok és elcsüggedek: éneklek – és megerősödöm. Ha kétségek gyötörnek, és rám tör a bizonytalanság: énekelek – és bizonyosságot nyerek. Ha kísértések marják szívemet, és elepedek e világ múlandó dolgaiért: éneklek – és örök hazámra tekintek. Ha Istenemre gondolok, éneklek, mert teremtménye vagyok én. Ha Krisztusomra gondolok, éneklek, mert megmentett bűneim sírjától. Ha a Szentlélek Istenre gondolok, éneklek, mert velem jár minden utamon, és óvó szeretete nem hagy el sohasem. Ha rád gondolok, minden embertársamra, éneklek, mert az Úr nem hagy egyedül. Uram, végtelen szeretet és irgalom! Add, hogy a te orcád fényessége beragyogja egész életemet. Szeretlek, Uram, mindennél jobban, dicsőítelek mindenkor nagy irgalmadért, amivel engem, az elveszetett megtaláltál, amiért engem, az elesettet felsegítettél. Cselekedj mással is ilyen irgalommal, Uram, keresd meg azt, ami elveszett. Nevedről dalt éneklek fektemben és felkeltemben: áldott legyen mindenkor neved, zengjenek tetteidről minden korban! Ámen.

Vigasztalás ez a hitükben megbetegedetteknek, akik elfásultak és attól félnek, hogy soha nem kelnek már fel a szorongások és kétségek betegágyából. Az áldott Orvos azonban ki tud gyógyítani ebből a betegségből, és el tudja venni a nyomában keletkezett gyengeséget is. Megerősíti a gyöngéket, méghozzá a lehető legjobb módszerrel, az Úrban erősíti meg őket. Az Úrban erősebbek vagyunk, mint önmagunkban. Az Úrban való erő megerősíti az Úrral való közösségünket, az önmagunkban bízó erő csak büszkeséget szül. Ez utóbbi tragikusan korlátolttá tesz, míg az előbbi határtalan távlatokat nyit meg előttünk.

Vigyázz a kis dolgokra! Mindenütt fontos és sokszor ijesztő szerepet játszanak. A gonosznak nagyobb, erősebb a fertőző ereje és terjedése, mint a jónak, vagy – amint a prédikátor mondja – „A bölcsességnél és tisztességnél hathatósabb egy kevés balgatagság.” – Fenti Igénk éppen úgy vonatkozik az egész gyülekezetre, mint az egyesekre. Az egész közösséget megmérgezheti egy kicsiny dolog, de éppen úgy megronthatja a gonosz valami kicsiny kezdet által az ember egész benső életét. Parányi bacilusok, amelyeket csak erős nagyításban láthatunk, terjesztik a súlyos fertőző betegségeket. Hihetetlenül gyorsan szaporodnak és az egész testet megmérgezik. A kovász parányi sejtjei rohamosan megsokszorozódnak és az egész tésztát áthatják. Ez a bűn képe.

Vigyázz, személyes bizonyságtételedben ne tekints hátra és ne mondd: “Egyszer – ennyi meg ennyi évvel ezelőtt -megszabadultam”. Ha a világosságban jársz, nincs hátratekintés: az Istennel való közösség csodájában a múlt beletorkollik a jelenbe. De ha elhagyod a világosságot, érzelmi keresztyénné leszel, már csak emlékeidből élsz és bizonyságtételednek kemény, érces lesz a hangja. Vigyázz, ha most nem akarsz világosságban járni, ne szépítgesd ezt azzal, hogy előhozod szép emlékeidet a múltból, amikor még a világosságban jártál. Ha a Szellem megint téged, parancsolj “megállj”-t magadnak, és hozd rendbe a dolgod, vagy továbbra is megszomorítod Őt anélkül, hogy tudnád. Tegyük fel, hogy Isten válságba juttatott és már majdnem túljutottál rajta, de mégsem egészen. – Ő újra felidézi a válságot, de most már nem lesz olyan éles, mint először volt. Nem ismered fel benne olyan könnyen Istent, de sokkal mélyebb lesz a megaláztatásod ha engedetlen leszel. Ha folytonosan megszomorítod a Szent Szellemet, akkor eljön az idő, amikor nem ismétlődhetik már meg a válság; már annyira megszomorítottad a Szent Szellemet, hogy elfordult tőled. De ha kiálltad a próbát, akkor énekelve fogod magasztalni Istent. Ne rokonszenvezz azzal, ami Istent bántja. Neki meg kell sebeznie azt, aminek félre kell állnia az útból.

Vigyázzunk, egy-egy szokásunk kötelékként tarthat vissza a szabadulástól. Legyünk éberek, ne engedjünk visszatérő bűnöknek! A sátán, aki behálózta az ország vezetőit, bennünket sem akar kihagyni. Kérjünk Jézustól teljes szabadulást bűneinkből, és vérének védelmét az ellenség ellen! Cselekedjünk mindenkor az Úr szava szerint!

Vigyázzunk, mert gyerekek és felnőttek egyformán nagyon érzékenyek a kivételezésre. Kérjük az Urat, tanítson meg bennünket arra, hogy egyformán tudjunk bánni és viselkedni minden emberrel.

Vigyázzunk, nehogy a szívünk épp annak legyen a melegágya, ami minden rossznak gyökere – a pénz szerelmének! Vigyázzunk, nehogy azt gondoljuk, hogy hazugság által a szegények is jóllaknak, és a pénz is megmarad! Vigyázzunk, nehogy sikkasszunk az Úrnak szentelt adakozásból! És vigyázzunk, nehogy olyan társak legyünk, aki még a rosszban is segítünk a másiknak! „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni.” (Gal 6,7) Mivel a Szentlélek nem tűri a képmutatóskodó adakozókat – és másokat sem. Neki hazudni lehet, de azt leleplezi és megbünteti!

Viharba kerültél? Akkor olvasd el ezeket a sorokat: „Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!« Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban” (Márk 6:47-51). Négy fontos tanulság van itt számunkra: 1) Amikor a legtávolabb érezzük magunktól Istent, ő akkor tanítja nekünk a legtöbbet. Dave Dravecky mondta: „Visszanézve… megtanultam, hogy a puszta a hit tájképének része, és minden részlete éppolyan fontos, mint a hegycsúcs. A hegycsúcson elborít minket Isten jelenléte, a pusztában pedig a hiánya. Mindkét hely térdre kényszerít, az egyik a szavunkat is elállító félelmünkben, a másik a teljes függőség miatt.” 2) Isten nem jön túl korán. Általában a vihar legnehezebb részében jön, amikor azt hiszed, hogy nem bírod tovább – de mindig idejében érkezik. 3) Isten különböző viharokon visz át minket, és mindegyik által egyre többet tár fel önmagából. Másképp személyiségének bizonyos oldalait és egyes isteni terveit sohasem ismernénk meg. 4) Isten jelenlétének önmagában elégnek kell lennie számunkra minden viharban. Abban a pillanatban, amikor megjelenik, és azt mondja: „én vagyok”, minden félelmünknek el kell csendesednie.

Világ gyűlöletét kivívni viszonylag egyszerű. A ‘világ’ – azaz a világ embere – ugyanis mindenáron, mindent birtokolni akar. Azt is, amit csak akkor lehet bírni, ha másról lemondunk. Vannak ilyen egymást kizáró dolgok az életben: pl. nem lehetünk egyszerre hűségesek és hűtlenek, s nem élhetjük át egyszerre a szerzés izgalmát, s a lélek békességét sem – ugyanis az életben mindennek ára van. A növekedés nincs csak úgy ‘magától’, azért valaki mindig “fizet”… Végsősoron pedig a növekedést maga az Isten adja. Sokszor szeretnénk kifutni ebből a világból, mert nem olyan, amilyennek szeretnénk látni. Fundamentalista struccpolitika soha nem segít az emberen, sokan mégis az extremitásokba menekülnek, jóllehet nem ez az Isten akarata. Isten nem az aszketékus félrevonulásra, a természetellenességre, hanem az életre teremtett mindannyiónkat. Akinek minden lehetősége/Istentől kapott adottsága megvan arra, hogy Istennek tetsző életet éljen, de mégis magának él – az bizony már halott. Azt pedig tudjuk, hogy “Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké”, ezért Ő ott van, az “élet sűrűjében”, ahol történnek a dolgok… Jézus első csodatétele Kánában történt, a vizet borrá változtatta. Tehetett volna más csodát is, feltámasztahatta volna a környék temetőinek halottait – mégsem tette. “Vidám csodájával” mintha csak jelezni akarta volna: az életre, az örömre hívlak titeket. (Jó tudni, hogy az édes bortól könnyen megmámorosodhat az ember, de aki az igazi Forrásból, az Élet Vizéből iszik, az nem veszíti el a józanságát soha!) Isten akarata, hogy a világban legyünk. Sóként, világosságként, hegyen épített városként. Óriási feladat ez számunkra, de ha tudjuk, hogy nem (csak) ebből a világból valók vagyunk (mennyei állampolgárságot is kaptunk Krisztusban), akkor lehetetlent is kiteljesítő lehetőségnek látjuk… (Frankó Mátyás)

“Világosan fel kell tárnunk azok előtt, akik azt kívánják, hogy az egészségük helyreállításáért imádkozzanak, hogy Isten erköcsi és természeti törvényeinek az áthágása bűn. Ezért ha el akarják nyerni Isten áldását, be kell vallaniuk és el kell hagyniuk bűnüket… A magántermészetű bűnöket Krisztusnak kell megvallani, aki az egyedüli közbenjáró Isten és emberek között… Minden nyilvános bűnt viszont nyilvánosan kell megvallani. Az embertársaink ellen elkövetett rosszat jóvá kell tennünk szemény szerint az iránt, akit megsértettünk. Ha valaki szeretné visszanyerni egészségét, aki gonosz beszéddel vétkezett… elidegenedést és viszályt szított, vagy valamely rossz szokása által másokat is bűnre vezetett, akkor ezeket a dolgokat meg kell vallania Isten előtt és azok előtt is, akiket megsértett. »Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.« (1Ján 1,9) Ha a hibákat helyrehoztuk, akkor teljes hittel az Úr elé hozhatjuk a beteg szükségleteit, amint az Ő Lelke indít rá.” (Boldog élet, Isten hallja imáinkat c. fejezetéből)

Világosságban járni jó dolog. Nemcsak azért, mert kisebb valószínűséggel esünk gödörbe, sokkal inkább azért, mert érezhetjük az Isten Napfényének ízét, mely az egyedüli garanciája annak, hogy ne keseredjünk meg, s a fény felé törekvő életünkben felfedezzük Istentől rendelt sorsunkat…

Világunkban az ember egyre inkább egyénben gondolkodik. Leginkább magában. Igaz ez a feladataira nézve is: nem vár és nem kér segítséget mástól, mondván: „csak magamra számíthatok! Nincs abban köszönet, ha mást is engedek belekontárkodni a dolgaimba.” Ha pedig valaki maga küzd meg mindenért, jogosnak tűnik az elvárás: „én élvezzem csak az általam elvégzettek gyümölcsét!” Isten azonban szeretne bennünket megtanítani valamire azáltal, hogy az áldást a kollektívumnak küldi. Az egyik üzenete ebben a jól ismert szófordulatban ragadható meg: „egységben az erő”. Hiába az emberi képesség, az egyén mégiscsak véges. Nemcsak egyéni lénynek, de közösséginek is lettünk teremtve, sokkal többet tudunk elérni együtt, mint külön, ráadásul azt hatványozottan. A másik, amire meg akar tanítani, hogy tanuljunk meg oly módon együtt élni és cselekedni, hogy az mindenkinek kielégítő legyen! Ne csak az egyik vagy másik javát szolgálja, hanem mindegyikét, mindegyik megelégedésére. Ha így tudunk egymás mellett élni, ez Isten áldásának feltétele. Talán nem véletlen, hogy a mi nagyon egyénben gondolkodó világunk az egyik legboldogtalanabb világ. Az egyetértés ott születik meg, ahol mindenki egyformán jól érezheti magát. Az egyetértés feltétele, hogy Isten áldásait megkaphassuk. Törekedjünk ne csak a magunk, de a teljes közösség javát kereső életvitel kialakítására!

Viselkedjünk méltó tisztelettel a leghatalmasabb Úrral szemben. Ne akarjunk erőszakoskodni vele, ne támadjunk imádságunkkal! A folytonos „Uram” vagy „Megváltóm” mondogatása is visszaélés szent nevével. Minden okunk megvan rá, hogy megalázkodjunk imádságainkkal elkövetett bűneink miatt. Persze ebből nem következik az, hogy a legrövidebb imádság a legjobb. Jézus maga is órákon, sőt éjszakákon át imádkozott. De az Ő imádsága Isten jelenlétében való csendes elmélyülés, imádatteljes várakozás volt és nem semmitmondó szószaporítás, ami üresen kong, nincs benne mélység és élet. Vannak imádságok, amelyekkel Istent ki akarják oktatni, mintha Ő nem ismerné nyomorúságainkat és a segítés módját. Ő tudja, mire van szükségünk. – A hamis imádságok is sértik Isten fülét. Különösen nyilvános imádságoknál fennáll az a veszély, hogy dicsérő szavak, könyörgések hangzanak el, de a szív kegyelemért kiált a saját maga számára, mert megbocsátatlan bűnök terhelik a lelkiismeretet. Sokszor a magasztalás helyett azt kellene mondanunk: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” – Az Istennek tetsző igazi imádság felülről kapott ajándék. Magunktól nem is tudunk helyesen imádkozni. Ezért beszél az Ige az „imádság Lelkéről”, mint az imádkozás nélkülözhetetlen előfeltételéről. Uram, taníts minket imádkozni!

Visszaigazítani egy törött csontot. Pál azt mondja: „egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai” (Róma 12:5). Ha belegondolsz, a lelki családod még a fizikai családodnál is sokkal fontosabb, mert örökké tart. Azáltal, hogy helyreigazítasz egy olyan testvért, akit legyőzött a bűn, segítesz neki abban, hogy a fájdalma meggyógyuljon, és hogy Krisztus testének újra élő, működő tagja lehessen.

“Vizsgáljátok meg a szíveteket és ítéljétek meg az útjaitokat! Csakis Isten kijelölt útján menekülhetünk meg. Feltétlenül bűnbánatot kell tartanunk! Tehetetlenségünkben »Krisztusra, a kősziklára kell esnünk«. Tudnunk kell, hogy orvosra van szükségünk és hogy a bűn egyedüli gyógyszere: Krisztus vére. Ezt a gyógyszert csak bűnbánattal és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit által szerezhetjük meg magunknak. Sokak életében most kell elkezdődnie az igazi, lelki megújulásnak, noha kereszténynek, sőt Krisztus igehirdetőinek vallják magukat. Soha ne írjuk mi elő a gyógyszert a betegségünkre. El kell vetnünk vélt igazságunkat, és könyörögnünk kell, hogy Krisztus igaz élete számíttasson be nekünk. Teljesen Krisztusra kell támaszkodnunk, mint az erő forrására. Önmagunk számára meg kell halnunk. Ismerjük el, hogy minden, amink van, az isteni könyörület kimondhatatlan gazdagságából származik. Ez legyen szívünk jelszava: »Nem nekünk Uram, nem nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget, kegyelmed és hűséged szerint!« Ilyennek kell lennie az életünknek, ha fel akarunk készülni Isten nagy napjára, hogy helytálljunk azon.” (Bizonyságtételek V. kötet, 234-235. l.)

Vizsgáljuk ma meg érzelmeinket, mert sokszor nem akkor vagyunk jól, amikor jól érezzük magunkat! Sőt sokszor, amikor mi úgy gondoljuk, hogy jól elvagyunk a magunk helyén, akkor lehet, hogy az Úrnak meg kell szomorítania, s majd a helyünkre kell állítania. Imádkozzunk, hogy érzelmeink felett is Jézus legyen az Úr, és ne e világhoz szabjuk magunkat (Róm 12,1–2), mert e világ elvész minden értékével együtt (1Jn 2,17). S hogy a vigasztalás mikor jön, azt bízzuk az Úrra! Pál azt tanítja, hogy ha csak ebben a világban reménykednénk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak lennénk, de mi a Krisztusban eljövendő vigasztalásban is reménykedünk.

Volt már valaha olyan érzésed, hogy elrontottad az életed? Semmi nem jött össze, és nemcsak nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy eltervezted, de minden balul sült el? Én már voltam így, és nem kívánom senkinek ezt az érzést! Minden összeomlott, nem volt semmi remény! Rá kellett jönnöm arra, hogy elrontottam életemet, és magamtól soha nem tudnék kikászálódni ebből a helyzetből. Ilyenkor csak egy megoldás volt: az Úrhoz jönni, ahogy vagyok. Nem mellébeszélni, nem erőlködni és erősködni, hogy azért mégiscsak eléggé ügyes, okos és szép vagyok, hanem jönni Hozzá úgy, mint egy kisgyermek, aki elrontotta játékát és nem tudja egyedül megcsinálni. (Kormos Tivadar)

Volt-e már “fehér temetésed”, vagy szenteskedve a bolondját járatod a lelkeddel? Van-e életednek olyan pontja, amit utolsó napodnak nevezhetsz, amelyre hálásan szoktál visszaemlékezni: “Igen, azon a napon volt a fehér temetésem, akkor jutottam egyetértésre Istennel.” “Isten akarata a ti szentté tételetek” (1Tesz 4,3). Ha megvalósul benned Isten akarata, olyan természetesen lépsz be a megszentelődésbe, amennyire az csak lehetséges. Kész vagy-e most átmenni ezen a fehér temetésen? Egyetértesz-e Istennel abban, hogy ez az utolsó napod e földi életedben? A beleegyezés pillanata tőled függ.

Voltak barátok, akik le akarták beszélni erről az útról mondván: nincs értelme, senki nem vár rád, nem is biztos, hogy létezik és különben is, minden eddigi lehetőséget elszúrtál…de ő nem tágított. Maradék pénzén jegyet vett a buszra és elindult. Mintha egy láthatatlan “csillag” vezette volna őt az éjszakában, mert egyre közelebb érezte magát a Célhoz! Késő délután érkezett meg a busszal, mert alig találkozott egy-egy lélekkel az utcán. Figyelte az utcaneveket, aztán a térképet, majd a térképet és az utcanév táblákat és végül megtalálta az utcát. A macskaköves járdán, poros sarújával végig kopogott a bezárt kapuk előtt, majd észrevette az egyetlen nyitott kaput az egész utcában. Egy álldogáló ember alakját vélte felfedezni, és ahogy egyre közelebb került a Célhoz, hevesebben kezdett verni a szíve. Odaért. Az alak kinyújtotta kezét és üdvözölte, majd betessékelte az épületbe a fáradt, poros és nehéz batyut cipelő embert. Bent, a szeretettel teli kezek levették válláról a súlyos terhet és egy hűvös szobába vezették megpihenni, és tisztálkodni. Megvárták míg lemosta magáról az út porát, evett, ivott és elkezdetek vele beszélgetni. Nem siettek,volt idejük a beszélgetésre, imádságra és éneklésre is. A batyu eltűnt, az éhség és fáradtság megszűnt, és új élet költözött a szívbe. Te melyik ember vagy ebben a történetben? Az, aki elindul, vagy az aki az ajtóban vár? A fáradt, vagy a meggyógyult ember? Bárki lennél ma reggel tud, hogy közös a teher, közös a megoldás. Legyél az a hely, aki befogad, felfrissít és ajándékot ad a másiknak. Az idő ajándékát. A teher hordozás ajándékát. Mert Isten törvénye az emberség, a közös tehercipelés törvénye!

Voltál-e már olyan válságban, amikor szabadon, határozottan és kíméletlenül otthagytál mindent? Ez az akarat válsága. Külsőleg sokszor eljuthatsz idáig, de ez még nem megoldás. Az elhagyás igazi, mély válságába nem külsőleg jutunk, hanem belsőleg. Külső dolgoktól való elszakadásod sokszor csak azt mutatja, hogy még teljesen meg vagy kötözve. Átadtad-e már akaratodat önként, tudatosan Jézus Krisztusnak? Ez az akarat cselekvése, nem az érzelemé; az érzelem ennek a cselekvésnek csak az aranyozott széle. Ha először az érzelemnek adsz helyet, akkor sohasem teszed meg ezt a lépést. Ne kérdezd Istentől, mit kell átadnod, hanem egyszerűen hajtsd végre, amit már felismertél – akár a felszínen, akár mélyebben találsz rá. Ha meghallottad Jézus Krisztus hangját a hullámokon, ereszd szélnek meggyőződéseidet, dobd el következetességedet, csak a vele való kapcsolatodat őrizd meg.

Voltál-e már úgy, hogy életre-halálra kértél valamit, és Isten megadta? Nagy veszedelem, amikor az ajándékból bálvány lesz. Határozottan lásd meg, van-e valami vagy valaki az életedben, aki nélkül nem tudsz élni?

Voltál-e már úgy, hogy nehéz helyzetben megérkezett egy hívő ember, és úgy érezted, hogy újra tudsz hinni? A puszta jelenléte már árasztotta a nyugalmat. Egy repülőgépen váratlanul bemondták, hogy az egyik motor felmondta a szolgálatot, és a gép ereszkedik lefelé. Egy perc múlva a másik motor is leállt. Hirtelen néma csend lett. Addig mindenki beszélgetett, nevetgélt. Egy hívő házaspár is utazott a gépen. Az asszony megszólalt: Ezeknek már nincs mondanivalójuk. De nekünk sincs?! – Megszólalt a férfi: Testvérek, imádkozzunk! Amíg el- mondta az egyszerű, szívből jövő rövid imát, a motorok bekapcsoltak. Tudsz-e ilyen helyzetekben imádkozni? Amikor a tanítványok hallották, hogy Jézus megdorgálta a tengert, minden megoldódott számukra. Az Úr Jézus a legnagyobb hatalmasság. Életed beletetted-e már mindörökre az ő hatalmas, erős, átszögezett kezébe? Valahol olvastam, hogy amikor Jézus megbízta Pétert, hogy hirdesse az evangéliumot, Péter megkérdezte: Úr Jézus, annak az embernek is, aki fejedre tette a töviskoronát? – Igen, Péter, mondd meg neki: örökkévaló korona várja a mennyben. – És annak az embernek is, aki tőrrel átszúrta a szívedet? – Igen, Péter, mondd meg neki, hogy van egy rövidebb út is a szívemhez. Ha megtalálod ezt az utat az Atya szívéhez, akkor lesz “nagy csendesség”.



free counters

 

 

Hírek

Honlap készítés ingyen


Asztali nézet