MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!

S mikor völgyünkre tört az áradat, s már hegy sem volt, mely mentő csúccsal intsen, egyetlenegy kőszikla megmaradt, egyetlen tornyos sziklaszál, az Isten. (Áprily Lajos) Fáradtság. Ólomsúlyú, mindent átható. Mindent elnyomó és rossz hangulatot keltő. Ez az az állapot, amikor már arra sincs energiánk, hogy Bibliát olvassunk és imádkozzunk. Nincs energiánk elcsendesedni. Ennek a hiánynak a következményeitől őriz meg bennünket Isten. Furcsának tűnhet ez a kijelentés. Igen, meg kell őriznie bennünket, mert ha nem rá figyelve végezzük feladatainkat, akkor nagy támadási felületet engedünk át a gonosznak. Isten azonban nem hagy magunkra bennünket. És az a legcsodálatosabb, ahogyan ilyenkor közeledik felénk. Hiszen akkor érezhetjük meg a leginkább jelenlétét, amikor összetörtünk. Ekkor érezhetjük meg azt a csodálatos isteni kegyelmet, ami életünket megtartja. Érezhetjük a jelenlétét, mely új erőt ad. Olyan új erőt, amivel képesek vagyunk Isten által visszaverni a gonosz támadásait, s így biztonságban élhetünk Isten tenyerén. Mindenható Istenünk! Te vagy egyedüli reménységünk. Te vagy az örökké létező, aki megsegíted a gyengét. Felemeled, megvigasztalod, és tenyereden hordozod. Köszönjük, hogy minden a javunkra van, még ha nem is mindig felel meg elképzeléseinknek. Úgy végezzük feladatainkat, hogy rád nézünk, és érted tesszük, nem magunkért. Kérünk, bocsáss meg nekünk, hogy oly sokszor fáradtságunkban nem emeljük fel tekintetünket a te keresztedre, és nem kulcsoljuk össze a kezünket. Kérünk, adj nekünk erőt, újulást. Te adj reményt, bíztatást. Ámen.

Saját dicsvágyunk foglyai vagyunk, de szeretünk úgy tenni, mintha urai lennénk a világnak, vagy legalábbis nyomorult helyzetünknek. Képzelt méltóságunk börtöne mulatságos, de nem merünk nevetni magunkon, mégha néha meg is sejtjük, milyen kisszerűen élünk. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy rabok – hiúságunk rabjai – vagyunk. Mint Oscar Wilde, aki így élcelődött valakivel, amikor az meglátogatta őt a börtönben: “Kérem, ne vegye rossz néven, hogy nem kísérem ki.” Az is ősi bűn bennünk, hogy a világ közepének véljük magunkat.
A koldus minden kedden beállít a jótevőjéhez. Egy alkalommal azonban a szokásos összegnek csak a felét kapja. A gazda így magyarázkodik:
- Tudod, múlt hét végén volt az esküvőm. Elég szegény leányt vettem feleségül. Most spórolnom kell.
A koldus erre kifakad:
- Na nézd, az én költségemre házasodni. Hát ez mégiscsak nagy szemtelenség!
Valahogy így vagyunk Istennel is, mint ez a koldus. Semmink sincs, amit nem neki köszönhetnénk, mégis mindent magunknak tulajdonítunk, vagy azt gondoljuk, egy csomó minden csak úgy kijár nekünk Istentől. Ha elmarad valami, amit a mi megítélésünk szerint Ő kellett volna hogy megadjon, akkor Isten a hibás.
Nem riadunk vissza attól, hogy Istent hibáztassuk, ha már nincs kire kenni a saját bűnünket. A lényeg az, hogy mi sohase legyünk hibásak. Legfőképpen a dicsőséget irigyeljük el tőle, ami Őneki bizonnyal és jogosan kijár.
Ha elkezded csak Őt dicsőíteni, végre békére lelsz. (Horváth Levente)

Saját életünk botlásai, megromlott emberi kapcsolataink, bűneink újra és újra elkedvetleníthetnek minket: Minek megfogadni, hogy megváltozok, ha megint visszaesek a régi hibáimba? Nincs erőm, hogy Istennek tetsző életet éljek! Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? – kérdezhetjük kétségbeesetten az Újszövetség szavaival. Talán mindnyájan megtapasztaljuk ezt életünk során, amikor lemondunk magunkról, az egész világról, mert nincs megoldás, hiábavalónak érzünk minden küzdelmet. Krisztus ebből a nyomorúságos állapotunkból szabadított meg. Helyreállította kapcsolatunkat Istennel, elszenvedte helyettünk bűneink büntetését. A mulandóság és hiábavalóság helyett elültette szívünkbe az örök élet reménységét! Ha elfogadtuk ezt a szeretetet, ne legyünk visszaesők, ne csináljunk a Bibliából “etikai kódexet”, a keresztény hitből “morális követelményrendszert”. A törvény megmutatja vétkeinket, de az Istennel való megbékélés a Krisztusban valósul meg. Az ő szeretetét hirdessük ítélkezés helyett.

Saját életünkben is megtapasztalhatjuk, hogy egy-egy szabadító Isten-élmény után a napok múltával lassan feledésbe merül a csoda. Adja Isten, hogy ne szenvedések közepette kelljen megtapasztalnunk a közelségét, hanem ő maga élessze bennünk napról napra a hit és a bizalom lángját. Csak így válhat hitvallásunkká ez az ige. (Menyes Gyula)

Saját szellemi odaszentelésünket elhívásnak tekintjük. Amikor rendbe jövünk Istennel, Ő mindezt félresöpri; félelmetes fájdalommal jár át minket, és aztán odafordít valamihez, amiről nem is álmodtunk soha, majd egy pillanat alatt felvillan előttünk, mit is akar Ő és ezt mondjuk: “Itt vagyok, küldj el engemet!” (Ézs 6,8). Ez az elhívás nem személyes megszentelődésünkért van, hanem azért, hogy megtört kenyérré és kitöltött borrá legyünk. Isten sohasem sajtolhat bort belőlünk, ha tiltakozunk azok ellen az ujjak ellen, amelyekkel szét akar zúzni. Ha legalább Isten csak a saját ujjait használná és valami különös módon tenne minket megtört kenyérré és kitöltött borrá! De mikor olyan valakit használ fel, akit nem kedvelünk, vagy olyan körülmények közé helyez, amelyekbe nem tudunk beletörődni, és ezek közt sajtol, akkor tiltakozunk. Vértanúságunk színhelyét soha sem nekünk kell magunknak kiválasztanunk. Hogy valaha is borrá lehessünk, szét kell morzsolódnunk; a szőlőt nem lehet meginni. A szőlőből csak akkor lesz bor, amikor kipréselik. Vajon miféle ujjakat és hüvelykszorítót használt fel Isten arra, hogy téged szétzúzzon? Vagy te, mint a sima játékgolyó kicsúsztál a kezéből? Nem vagy még érett, és ha Isten prés alá tett volna, nagyon keserű bor lett volna belőled. Odaszentelt személyiségnek lenni azt jelenti, hogy természetes életed elemeit Isten jelenléte hatja át és gondviselésszerűen megtöri a maga szolgálatában. Istennek igazítania kell rajtunk, mielőtt megtört kenyérré lehetünk a kezében. Maradj kapcsolatban Istennel, engedd, hadd tegye, amit akar! Akkor Ő olyan bort és kenyeret készít belőled, amely áldására lesz többi gyermekének.

Sajnos a hívő emberek között is előfordul, főleg a kritizálás. Pedig a kritika kioltja az előbbrejutást, lelkesedést. Sok testvér mindent jobban tud mint a másik, holott olyan helyzetben az életben nem volt még, át sem tudja élni, de osztogatja tanácsait. A biblia határozott utasítást ad, a bosszút elutasítja. Az igének engedelmeskedve talán csak egy pár percig, esetleg óráig, de a rosszabb esetekben napokig forraljuk a bosszút, mert a Szentszellem a helyére teszi a lelki világunkat. A világban persze ez másképpen van, ki milyen vérmérsékletű, vagy rafinált, úgy próbálja megoldani a dolgot, a gonosz pedig adja az ötleteket. Sokszor végzetes tanácsokat adva ami által van aki még a gyilkosság bűnébe is bele esik.
Imádkozzunk, hogy a gonosz csapdájába ne tudjanak az emberek bele kerülni.

Sajnos az „okos” embereket megbéklyózza a saját agyuk. Gyakran hallani, hogy én racionális hívő vagyok. De nem szabad elfelejteni, hogy nem csak agyunk van, és nem csak azok a dolgok léteznek, amiket látunk és felfogunk. Olyan nehéz kimondani, hogy csoda történt? Igen! Méghozzá azért, mert nem foghatom a saját ügyességemre, talpraesettségemre. Ilyen esetben nem tudom uralni a helyzetet. Talajvesztettnek érzem magam. Ha nem a nekem megfelelő választ kapom, fenyegetőzöm. Vesse ki a közösség magából, akin Isten csodája bekövetkezett? Ilyen „hívőktől” félni kell. Közveszélyesek. Imádkozzunk azért, akinek az életében Isten csodája megjelent, hogy erősödjék ő is és a közösség is hitében!

Sajnos, azóta ilyen az ember jelleme: amit szeret, azt magához akarja ragadni. Mindent magának – a mások kárára is. Felfelé törekszik, másokat lehetőleg letiporva. Az emberiség egész története során állandóan megfigyelhetjük ezt az ellentétet az elnyomók és az elnyomottak között. Az újabb korban a gazdaságilag erősek akarják mindig leigázni és kizsákmányolni a gyengét. Az ember azt gondolja, ha azok kerülnek felülre, akik addig alul voltak, akkor jobb lesz. Nagy tévedés! Nem emberek-e azok is, akik eddig elnyomottak voltak? Nem ugyanaz az ő törekvésük is, hogy eddigi elnyomóiknak a nyakára hágjanak?

Sajnos legtöbbször a viszálykodás, pártoskodás nem az ellenséget, hanem Isten népét rombolja. Sokszor sikerül a kísértőnek elővennie egy olyan kérdést, amiben nem értünk egyet, és máris két vagy sok részre szakadhat a közösség. Van olyan, hogy felnőtt, hívő emberek úgy veszekednek, mint a gyerekek, csak a végén nem tudnak olyan gyorsan és őszintén kibékülni, mint azok. „Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17) Éljünk ebben a szabadságban, és ne engedjük, hogy a viszályok megkötözzenek és megbénítsanak bennünket!

Sajnos, mi nagyon sokszor megvesztegethetőek vagyunk. Isten embere azt mondta a királynak: “Azt parancsolta nékem az Úr… ne egyél ott kenyeret, vizet se igyál, vissza se térj azon az úton, amelyen elmégy.” Isten szolgájának nagyon komoly kérdés, hogy miből él, mit eszik, mit iszik, mik a forrásai, honnan veszi az anyagiakat. A világ minden kincse nem ér annyit, mintha az Úrnak egy simogató pillantása rám néz, és azt mondja: jól van, gyermekem. Ez a kenyér a szívemnek. Isten szolgája, aki annak érzed magad, mit eszel és mit iszol? Azt, amit a világ? Milyenek az eljárási módjaid? Vajon az Úr útján jársz? Komoly kérdés kell legyen annak az embernek a számára, aki szolgálatba megy. Az Isten embere “elment más úton, és nem tért meg azon az úton, amelyen Béthelbe ment”. Ennek a szolgának nagy ajándéka volt az engedelmesség. Vajon megvan-e ez a kegyelmi ajándékod Istentől? Megteszed-e, amit az Úr mond? Ezen múlik minden. A mai nap egyszerű üzenete, hogy légy engedelmes!

Sajnos, telhetetlenek vagyunk, mindig több kellene. Emelkedik az életszínvonal, és emelkednek az igények. Pedig Jézus világosan megmondja, nem a vagyonnal való élésben van az embernek a boldogsága. Nagy tévedés, ha azt hisszük, hogy a vagyon, a sok, a még több, a szebb lakás boldogít. Jézus szerint az aggodalmaskodó ember számára egyetlen orvosság van: “Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.” Isten most azt tanácsolja, hogy indulj el Őt keresni. Amint ezt teszed, eléd jön az Atya. Jézusban testet öltött az Isten, lejött erre a földre, hogy megkeresse aggódó, félő, nyugtalankodó gyermekét. Hadd mondjam az örömüzenetet: Isten országának csak a kapujáig kell menni. Isten országának ajtaja a kereszt. Ott már nyakadba borul az Atya. Ott már körülfonnak az ölelő karok. Sokszor nem a lábainkkal, a szívünkkel kell mennünk. Az elindulás nagyon sokszor imádkozást jelent. Az imádkozás pedig célba érkezést. Akarsz-e odaérni a kereszthez? Akarsz-e odatalálni, ahol beléphetsz a mennyek országába egy életre, egy örök életre?

“Sámson testileg a föld legerősebb embere volt, de önuralom, becsületesség és állhatatosság terén a leggyengébbek egyike. Az erősen szenvedélyes embert sokan helytelenül nagy jellemnek tartják. Pedig a valóságban gyenge ember az, akit legyőz a szenvedélye. Az ember valódi nagyságát a leküzdött indulatok és a fékentartott vágyak igazolják, nem pedig azok a kívánságok, amelyek úrrá lesznek rajta. Az isteni gondviselés őrködött Sámson felett, hogy felkészülhessen annak a munkának az elvégzésére, amelyre elhívatott. Életét kezdettől fogva kedvező feltételek vették körül. A testi és szellemi erő fejlődése, az erkölcsi tisztaság megadatott neki. De a gonosz társak befolyására elengedte Isten vezető és oltalmazó kezét, s így a rossz áradata magával ragadta. Akik kötelességteljesítésük közben kísértetnek meg, azok biztosak lehetnek abban, hogy Isten megvédelmezi őket, de azok, akik önként szolgáltatják ki magukat a kísértésnek, előbb-utóbb elbuknak. Sátán minden erejének megfeszítésével igyekszik tőrbe csalni azokat, akiket Isten eszközül akar felhasználni bizonyos cél elérésére. Sebezhető pontjainknál támad meg, és jellembeli gyengeségünk által akar uralma alá vonni. De nem szükségszerű, vagy törvényszerű, hogy valakit legyőzzön! Az ember nincs magára hagyatva, hogy saját gyenge erőfeszítéseivel küzdje le a gonosz hatalmát! A segítség közel van és minden lélek megkaphatja, aki valóban óhajtja. Jákób látomásban Isten angyalai fel- és alászálltak a mennyet és földet összekötő létrán, hogy segítsenek mindazoknak, akik ezt igénybe veszik.” (Pátriárkák és próféták, Sámson c. fejezetből)

“Sátán azt gondolta, hogy kísértéseivel megcsalhatja a világ Megváltóját, aki egy merész mozdulattal egyszercsak isteni hatalmát fogja érvényesíteni… A mennyei lények tisztelete vette körül Jézust, és felelevenedett előttük abszolút hatalma. Éppolyan nehéz feladat volt számára emberi mivoltát elfogadni, mint amilyen nehéz nekünk embereknek a megromlott emberi természet fölé emelkedni… Krisztus a legszigorúbb próbatétel alá vettetett: minden képességének teljes erejét igényelte, hogy ellenálljon a hajlamnak, amely arra késztette volna, hogy isteni hatalmát felhasználja és kiszabadítsa magát a veszedelmes helyzetekből, így diadalmaskodva a sötétség Fejedelmének hatalma felett.” (Review and Herald, 1875. ápr. 1.)

Sátán heves kísértésekkel ostromolta az Üdvözítőt. Jézus tekintete nem hatolt át a sír sötétségén. Egyetlen világító reménysugár sem mutatott a győzelmes feltámadásra. Nem volt semmi biztosítéka arra, hogy áldozatát az Atya elfogadja. Félt, hogy a bűn oly sértő és súlyos lehet, hogy ezáltal örökre elszakad az Atyától. Krisztus olyan lelki félelmet érzett, amely majd minden bűnöst átjár, ha a megváltó kegyelem nem esedezik többé érette. A bűntudat, amely az Atya haragját zúdította rá mint az ember helyettesére, tette oly keserűvé a poharat, melyet kiürített, ez törte meg Isten Fiának szívét.?

“Sátán mindig munkában van és igyekszik elferdíteni azt, amit Isten mondott. Megpróbálja elvakítani az elmét és elhomályosítani az értelmet, hogy ezáltal bűnre vigye az embert. Oly nagyon egyszerűek az Úr követelményei, hogy senkinek sem kell tévelyegnie. Isten állandóan keresi, hogy miként vonja a védelme alá az embert, hogy Sátán ne gyakorolhassa felette a maga gonosz, megtévesztő hatalmát. Az Úr leereszkedett, hogy beszéljen az emberekhez, és a saját kezével írja kőtáblákra az élő igéket. Ezeket az áldott, élettel áthatott és igazságban tündöklő igéket tökéletes vezetőként adta át az emberiségnek. Mivel Sátán arra törekszik, hogy elvonja a figyelmet az Úr ígéreteiről és követelményeiről, nekünk annál nagyobb szorgalomra van szükségünk annak érdekében, hogy az Úr igéit a szívünkbe véssük, és megerősítsük az emlékezetünkben. Nagyobb figyelmet kellene tanúsítanunk az Úr figyelmeztetései és követelményei iránt… A Biblia minden fejezete, verse és szava Istentől való üzenet az emberhez. Kössük szabályait jegyül a kezeinkre és a homlokunkra! Ha tanulmányozzuk és követjük ezeket a szabályokat, akkor Isten úgy vezeti az Ő mai népét is, mint hajdan Izráelt, nappal felhő-, éjjel pedig tűzoszlop által.” (Pátriárkák és próféták, Áldás és átok c. fejezetből)

“Sátán sok embert félrevezet azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti az Ő népét, hogy mentséget talál a bűneikre. Sátán azt állítja, hogy azok a büntető ítéletek, amelyeket Isten Igéjében kilátásba helyez a törvényszegőknek, csak bizonyos erkölcsi célt szolgálnak kormányzatában, de nem teljesednek be szó szerint. – Isten az Ő teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit. Kinyilatkoztatta a bűn igazi jellegét és megmutatta, hogy annak biztos következménye a halál. Sohasem volt, és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyenfajta megbocsátás az Isten uralmának alapját képező igazságos alapelvek feladását jelentené. Ez megdöbbentené a világegyetem el nem bukott lényeit. Isten hűen bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek az intések nem igazak, akkor hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ígéretei beteljesednek? Az az úgynevezett jóindulat, amely félretenné az igazságot, nem jóakarat, hanem gyengeség. Isten az életadó. Törvényei pedig kezdettől fogva az élet érdekében és védelmében adattak.” (Pátriárkák és próféták, Józsué utolsó szavai c. fejezetből)

“Sátán vadul támad, és csalásai ravaszak, de az Úr szemmel tartja népét. Gyötrelmük súlyos, a kohó tüze már-már megemészti őket. De Jézus tűzben megpróbált aranyként hozza ki őket a lángokból. Földiességük leválik, hogy Krisztus képmása tökéletesen megmutatkozzon bennük. Úgy tűnik, mintha az Úr időnként elfeledkezne az egyházát fenyegető veszélyekről és az ellenség okozta sebeikről. De Isten nem felejt. A világon semmi sem olyan drága neki, mint egyháza… Isten hűséges, imádkozó gyermekei benne rejtik el életüket. Maguk sem tudják, milyen biztonságban vannak. Sátán késztetésére e világ uralkodói életükre törnek. De ha megnyílna a szemük, mint Elizeus szolgájáé Dótánban, látnák, amint a körülöttük táborozó angyalok féken tartják a sötétség seregeit.” (Próféták és királyok, 366-367. l.)

Sátánnak és seregének hatalma és rosszakarata jogos félelemre adhatna okot, ha nem találnánk védelmet és szabadulást a Megváltónál, aki hatalmasabb náluk. Házainkat gondosan bebiztosítjuk reteszekkel és zárakkal, hogy megvédjük életünket és javainkat a gonosz emberektől. Csak ritkán gondolunk azonban a gonosz angyalokra, akik folyvást a közelünkbe igyekeznek férkőzni, és akiknek támadásaival szemben nem építhetünk saját védelmi eszközeinkre. Ha engedélyt kapnak rá, megzavarhatják a gondolkozásunkat, tönkretehetik és meggyötörhetik testünket, elpusztíthatják javainkat és életünket. A szenvedésben és pusztításban találják egyedüli örömüket. Félelmetes helyzetben vannak mindazok, akik nem követik Isten törvényeit, hanem engednek Sátán kísértéseinek, míg végül Isten átengedi őket a gonosz lelkek irányításának. De akik Krisztust követik, azok biztonságban vannak az ő oltalma alatt. Isten nagy erejű angyalokat küld védelmükre a mennyből. A gonosz nem törheti át azt az őrséget, amit Isten állít népe köré.

Sátorháza, (teste) elbomlásának a gondolata megterhelte az apostol lelkét. Jobban szeretné, ha nem kellene a halandóság ruháját levetni, hanem mindjárt felvehetné a halhatatlanságot. Hiszen azok a hívők sem halnak meg, akik megérik az Úr Jézus visszajövetelét. Azonnal elváltoznak és a földi test helyébe mindjárt megdicsoült testet kapnak. Ha ezt a halhatatlan, megdicsoült testet szeretnénk felöltözni, akkor belsőleg már fel kellett öltöznünk a Bárány vérében megmosott új ruhát, a megigazulás ruháját, nehogy a bűn mezítelenségében mutatkozzunk (Jel 3, 18). Most még rejtegetjük romlottságunkat, de ha a test meghal, akkor mezítelenek és leplezetlenek vagyunk Isten előtt. – Krisztusban elnyerjük az üdvösség ruháját, ami örökre elrejti Isten elol bunünk rútságát. Csak így lehetünk megdicsoült szépségben hasonlók ohozzá. Ez után sóhajtozik Pál is. De Isten nemcsak úgy alkotott. hogy a haláltól borzadjunk, hanem Szentlelkét adta nekünk a jövendo üdvösség zálogaként. A Lélek ellensúlyozza a halálfélelmet, általa legyőzzük azt. Ő állandóan vigasztal, mégha a halál közelít is hozzánk. A Szentlélek személyes kapcsolatba hoz a Megváltóval. Ez a kapcsolat személyes ugyan, de még hitbeli kapcsolat csupán. Még nem látjuk Őt; hitben járunk, nem látásban. Nem térben vagyunk távol az Úrtól, hanem fizikai testünk képez válaszfalat. Bensőnk már most egy vele, de a halálnak a teste még elválaszt tőle. Ezért mindazokban, akik megkapták Jézus Lelkét, egyrészt ugyan ellenszenv él a halállal szemben, de másrészt a halál dicsőséges reménységgel tölti be őket, hogy egészen Jézusnál lehetnek majd. Így gondolkozol-e te is, vagy félelemmel tölt el a halál gondolata?

Saul kétszer mondta ki Sámuel előtt, hogy vétkeztem. Rettenetes, amikor az ember a bűnbánatot félbűnbánattal fejezi be. Amikor bűnbánatunk mögött ott van a “de”, tudhatjuk, hogy Isten előtt nem kedves. Féldolgokat Isten nem hallgat meg. Isten egészen adta magát, és egészet vár tőlünk is. Olyan igent, aminél nincs feltétel, nincs “de”. Saul életében az a tragédia, hogy elmulasztja az utolsó lehetőséget, és ettől kezdve meredeken zuhan az útja a kárhozatig. Az Úrnak Lelke eltávozott tőle. Sokszor észre sem veszi az ember, amikor ez megtörténik. Egy darabig nagyon megdöbbentett, hogy a gonosz lélek, ami Sault gyötörte, “az Úrtól küldetett”. Jogosan küldetett. Az Úr Saullal befejezte a kapcsolatot. Amint Isten Lelke eltávozott tőle, jött a gonosz lélek, nem maradt üresen a szíve. Ha nem fogadod be Jézust, a te szíved sem marad üresen. Már az első lépésnél érezheted, hogy baj van. Jönnek a gyötrő gondolatok. A gonosz léleknek ez a jellemzője. A Szentlélek soha nem gyötör, csak megfedd, megszomorít, de soha nem gyötör. Saul elhozatja Dávidot. Megszerette, meg is üzeni apjának, hadd maradjon nála. Aztán elindul az irigység, a féltékenység, és ellensége lesz Dávidnak egész életében. Hányszor van bennünk: milyen jó lenne, ha az a másik nem lenne! Nézz körül, mit teszel, mit mondasz féltékenységből. Ne engedd, hogy tönkretegyen! Jézus életén is láthatjuk végig, hogy mindnyájan rosszat gondoltak, és gondoltunk felőle. Bűneinkkel adtuk őt keresztre. Amikor vétkezel, őt bántod, minden bűnöd Neki okoz fájdalmat. Engedd, hogy feletted is ő győzzön!

Se szeri se száma a kegyelemről szóló magyarázatoknak. Olyan szó ez, mint a szerelem – csak próbáljuk körbeírni, de úgy ‘igazából’ alig-alig sikerül. Egy bizonyos, bajban vagyunk a szavainkkal, ezért is fogalmazunk így: igaz szerelem. Nem lenne elégséges csak azt mondani: szerelem? Hiszen ha a szerelem nem igazi, akkor az nem is szerelem! Még jószándékú prédikáció(in)kban is elhagzik: ingyen-kegyelem, holott helyesen így szólna: ingyen, kegyelemből. A kegyelem ugyanis attól kegyelem, hogy ellenszolgáltatás nélküli, azaz ingyenes. Bármennyire magyarázzák nekünk a szószékről is, mint kell érteni kegyelem alatt – valljuk meg -, nem igazán értjük mi is az kegyelem. Körbedadogás helyett próbáljuk valahogyan úgy “meg-fog-hatóvá” tenni a kegyelmet, ahogyan a Mester is tanította! Igyekezetünket bizonyára áldás kíséri, mégha olyan eredményt természetesen nem is érhetünk el, mint Jézus a maga példazataival… (Frankó Mátyás)

Semmi csodálatos nincs az olyan dolgokban, amiket meg tudunk magyarázni; azok felett mi uralkodunk, egészen természetes tehát, hogy megpróbáljuk őket megmagyarázni. Az engedelmesség nem mindig természetes; és nem is mindig feltétlenül bűn az, ha nem engedelmeskedünk. Ha nem ismerjük el a parancsoló magasabb tekintélyét, akkor nincs az engedelmességnek erkölcsi értéke. Felszabadulás is lehet valaki számára, ha nem engedelmeskedik. Amikor egyik ember ezt mondja a másiknak: “Ezt kell tenned!” vagy “Csináld!” – ezzel összetöri az emberi szellemet és használhatatlanná teszi Isten számára. Az engedelmeskedő ember rabszolga, hacsak nincs ott a szent Isten felismerése engedelmessége mögött. Sok lélek csak akkor kezd Istenhez menni, amikor már torkig van a vallásossággal, mert az ember szívének csak egyetlen Mestere van: és ez nem a vallás, hanem Jézus Krisztus. De amikor már megláttam Őt, jaj nekem, ha azt mondom: Nem akarom! Ő sohasem fog unszolni, hogy akarjam, de ha ellenkezem, máris elkezdtem aláírni lelkemben Isten Fiának halálos ítéletét. Amikor szemtől szembe állok Jézus Krisztussal és ezt mondom: “Nem akarom!” Ő sohasem fog kényszeríteni, de én már akkor elfordultam váltságának újjáteremtő hatalmától. Ha a világosságra jöttem, Isten kegyelme előtt mindegy, hogy mennyire vagyok bűnös; de jaj nekem, ha a világosságot visszautasítom (Jn 3,19-21).

Semmi okod bármely más parancsolat felől aggódni. A szeretetben járás mindent kielégít, mert Isten Igéje azt mondja: „A törvénynek betöltése a szeretet.” (Ha megtartod Jézus parancsolatait, ezzel betöltesz minden más parancsolatot.)

Semmi sem elviselhetetlenebb az Úr Jézusnak, mint a lagymatagság. Inkább legyen valaki hideg, mint langymeleg! Vajon miért? Mert a lagymatagságban hamisság van és Jézus előtt minden utálatos, ami nem őszinte, nem világos. Ez ellentmond lényének, mert Ő maga az igazság. A hideg emberből könnyebben lehet még forró, mint a langymelegből, aki önmagát csapja be. A Megváltó égő szívű embereket keres, akik égnek a buzgóságtól és szeretettől. „Ó, hadd szeresselek hun s igazán! Ím így esdeklek én későn, korán. Segíts, ó Jézusom, hogy én téged nagyon s mindig jobban szeresselek. – És hogyha baj, nyomor övez körül, A Sátán cselt vet rám s titkon örül; Te őrizd szívemet, hogy én csak tégedet, csakis téged szeresselek!”

Semmi sem történhet a világegyetemben annak tudtán kívül, aki mindenütt jelen van. Az emberi élet egyetlen eseménye sem ismeretlen Teremtőnk előtt. Miközben Sátán állandóan a gonoszságot munkálja, az Úr, a mi Istenünk mindent az ellenőrzése alatt tart… Ugyanaz a hatalom, amely féken tartja az óceán szilaj hullámait, meg tudja fékezni a lázadás és a gonoszság minden erejét. Isten így szól mindegyiknek: “Eddig jöjj és ne tovább.” (Signs of the Times, 1881. júl. 14.)

Semmi sincs a földön, ami ne az ember gyarlóságát vagy Isten könyörületességét bizonyítaná; azt, hogy milyen tehetetlen Isten nélkül vagy milyen nagy Istennel. (Blaise Pascal) Megmagyarázhatatlan módon az ember – éljen a föld bármely pontján – szüntelen keresi, kutatja életének és létének értelmét. Úgy tesszük ezt, mint ahogy egy eltűnt holmink után kutatunk, amire világosan emlékszünk, hogy az imént még megvolt, de most sehol sem találjuk. Valami hiányzik, de magunk se tudjuk, hogy mi ez pontosan, csak annyit, hogy elkerülhetetlenül fontos, és e nélkül csak hiányos az életünk. Mindannyiunk számára ott van a lehetőség, hogy megtaláljuk létünk e fontos, hiányzó alkotóelemét. Lehet, hogy úgy akadunk rá, mint a szántóföldbe rejtett kincsre, hirtelen és váratlanul. De az is lehet, hogy hosszas keresés után leljük meg, mint a kereskedő, aki a várva várt, nagy értékű gyöngyöt megtalálja. Egy viszont biztos, akár az előbbi, akár az utóbbi módon leljük meg, egy döntő lépés elé állít bennünket. A kereskedő eladja mindenét, hogy az értékes gyöngyöt megkapja. Mi mit teszünk, amikor rátalálunk a létünk értelmét magában foglaló Kincsre – aki értelmet és célt ad az életünknek -, a megfeszített Krisztusra? Mire késztet bennünk az Isten szeretete? Képesek vagyunk addigi értékeink elé, a legelső helyre a legértékesebb Kincset, Jézus Krisztust helyezni? Megváltó Istenem, nélküled üres az életem. Segíts, kérlek, hogy nap mint nap rád találjak és észrevegyelek. Olyan könnyen meg tudok rólad feledkezni, mert belemerülök életem problémáiba, és magamat helyezem életem középpontjává. Legyél te örökre életem középpontja, hogy értelmet nyerjen életem! Ámen.

Semmire nincs olyan szükségünk, mint az igazságra. Annyira összezavart mindnyájunkat az a sok változás, ami történik velünk, az a sok egymással ellenkező hazugság, amit beadnak nekünk, a végén már azt sem tudjuk, mi magunk kik és mik vagyunk. Útbaigazításra, irányításra van szükségünk, mint a hajóknak a tengeren, sötét éjszakában, a világítótoronyra. Hol találjuk meg az igazságot? – Ki vagyunk szolgáltatva egy csomó ember akaratának. Érezzük, látjuk, hogy igazságtalanul bánnak velünk. Hol van az a hely, az a közösség, az a társadalom, ahol igazságot találhatunk? – Az éhezés és szomjazás állandó kérdésünk. Az ételt és italt minden nap újra éhezni és szomjazni fogjuk. Boldog, aki annyira vágyik az igazságra, mint a mindennapi kenyérre, és megtalálja a forrását Istennek szeretettel adott útbaigazításában. Annak szól az ígéret: Én gondoskodom róla, hogy minden napon megtaláld azt az igazság adagot, amire szükséged van ahhoz, hogy az én közelemben boldogan élhesd életedet. Urunk, Istenünk, te magad vagy az igazság. Látod, hogy hánykódunk ebben a zűrzavaros világban. Olyan gyengék, olyan bizonytalanok vagyunk. Annyiszor kell rádöbbennünk, hogy eltévedtünk, hibát követtünk el, vagy mi magunk voltunk igazságtalanok, akaratunk ellenére is, mert nem ismerjük az igazságot. Nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy igédből magunk erejével el tudjunk igazodni. Lelked erejét és segítségét kérjük az eligazodáshoz. Krisztus megígérte: a Lélek megtanít majd minden igazságra. Segíts, hogy világosan megérthessük igédnek személy szerint nekünk szóló üzenetét. Szabadíts ki a körülöttünk és bennünk nyüzsgő rengeteg hazugság mocsarából. Adj meg nekünk naponként annyi igazságot, amennyire szükségünk van, hogy boldogan élhessük gyermekeid áldott, megváltott életét. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Semmit sem hoztunk erre a világra, világos, hogy el sem vihetünk semmit. Az utolsó úton mindenki egyedül marad. Csak Jézus kezébe fogódzhatsz, Aki szeret téged. Kimentél-e már a családból, emberek közül, az anyagiakból a Vőlegény elé?! Vajon elengedtél-e már minden kezet, hogy két kézzel belefogódz abba a feléd nyújtott, átszögezett kézbe? Engedd, hogy vonzzon az a szeretet, amelyik mindennél többet ér. Merj kimenni a Vőlegény elé, hogy szólhasson hozzád a kereszt üzenete. Ha valaha már átélted, mit jelent az, hogy ég a lámpás, hogy kigyullad benned Isten szeretete, akkor nem tudsz már haragudni senkire. Akkor mindenkinek megbocsátasz, akkor megtelik a szíved örömmel, szeretettel, akkor ragyoghat igazán a szemed, az arcod és az életed.

Semmit sem kívánnak az emberek jobban, mint a gazdagságot és a kényelmet, pedig ez okozta azokat a bűnöket, amelyek a síkság városainak pusztulásához vezettek. Haszontalan, tétlen életük miatt áldozatul estek Sátán kísértéseinek, és eltorzították önmagukban Isten képmását. Sátáni jellemvonásokat tükröztek. Az emberiség legnagyobb átka a tétlenség, mert erkölcstelenséget és bűncselekményeket von maga után. Gyengíti az értelmet, a felfogóképességet, és megrontja a lelket. Sátán lesben áll, készen arra, hogy tönkretegye a vigyázatlant, aki szabad idejével alkalmat kínál neki arra, hogy valamilyen vonzó álarc leple alatt hozzáférkőzzék. Akkor a legsikeresebb, amikor az embert tétlen óráiban kísérti meg.” (Pátriárkák és próféták, Sodoma pusztulása c. fejezetből)

Semmit se tégy, csak szeress, és felnövök magamhoz. (Simon András) Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem. (Zsolt 14,3) Az előttünk álló ige a fájdalmas és kiábrándító igazságot tárja fel a szemünk előtt. Nincs igaz és bűntelen ember, egy sem. Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Sajnos az ember gonosz, és bűnös gondolatokkal van tele, de ettől csak az Úr tud megszabadítani minket. Az emberek akár hívők, akár nem, akár Krisztus-követő emberek, akár nem, mindennap bűnök tömegét követik el. Elfordultunk Istentől, megromlottunk, nem teszünk jót – mondja az ige a vádak sokaságát. Komolyan és bűnbánó szívvel viszont mindig lehet menni a bűnbocsátó és bűnök ezreit eltörlő Istenhez. Abban biztosak lehetünk, hogy nem vet el minket, nem emlékeztet a már egyszer megbocsátott bűnünkre. Az Úr Jézus Krisztus minden bűnünket felvitte a keresztfára, és az Atya rajta ítélte meg minden ember minden egyes bűnét. Krisztus vállalta a keresztet, azért, mert szeretett, és szeret ma is, azért nincs még végünk – mondja az ige. Jézus el akar vezetni az örök életre, az örök boldogságra. Ha őt követjük, akkor már vele együtt lesz erőnk ellenállni a kísértéseknek, bűnök csábításának, és vele együtt lesz erőnk jó dolgokat is cselekedni. Forduljunk Jézus felé, az ő keresztje felé, amely már kétezer éve áll, és életünk új irányt kap, minőségileg jobb úton indulhat el. Ahogyan az Atya feláldozta értünk egyszülött Fiát a kereszten, úgy kell nekünk is megszabadulni, és lerakni bűneinket a kereszt alatt. Mondjuk el, valljuk meg Krisztusnak a bennünket terhelő bűnöket, és ő megszabadít. Az ige is így biztat: ha ő megszabadít titeket, akkor valóban szabadok lesztek! Istenünk! Könyörgünk, változtasd meg az életünket, add, hogy téged kövessünk, a te békességedet és szeretetedet sugározzuk embertársaink felé! Ámen.

Senki nem mondhatja, hogy állandóan tisztán tartja a szívét és nincs vétke. Dávid király is azt kérte az Úrtól: Tiszta szívet teremts bennem. (Zsolt 51:12) Ennek fényében milyen érdekesnek tűnik Jézus mondata: Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Ellentmondásosnak tűnik ez a két Ige, mégsem az. Ugyanis a bűn újra és újra beszennyezi szívünket, melyet Krisztus vére tud egyedül megtisztítani. Akkor Igénk milyen feladatokat is ró ránk? Először azt, hogy vigyázzunk a szívünkre, hogy a bűn minél kevésbé szennyezze be. Másodszor pedig ismerjük a megtisztulás útját: őszinte bűnbánat, bűnvallás, azaz bocsánatkérés és a bocsánat elfogadása. Az Úrral és egymással való kapcsolatainkban is gyakoroljuk ezt!

Senki nem születik hitben. Hitre csak jutni lehet. Hány ember keresi az eszével, aztán becsukja a Bibliát azzal, hogy ellentmondások vannak benne. Az Ige itt názáretinek nevezi Jézust. Mikeás könyve szerint Betlehemből származik a Megváltó. Isten útját az ész soha nem tudja követni. József Betlehemben azt a parancsot kapta, hogy fusson Egyiptomba. Amikor álomban megintetett, Názáretben telepedett le. Az írástudók bajba kerültek: ez nem lehet! “Názáretből támadhat-é valami jó?” Ha így próbálgatod felfogni Isten dolgait, hagyd abba, és kérd az Urat, adjon, teremtsen benned hitet, hogy találkozhass Jézussal. Úgy szeretem Filepet, aki Nátánaelnek csak ennyit mond: “Jer és lásd meg!” Ezt nem lehet megmagyarázni, ha meglátod, majd megérted. Jézust csak akkor ismerheted meg, ha találkozol Vele. “Látta Jézus Nátánaelt őhozzá menni.” Amikor majd valóban Hozzá mégy, téged is lát. Jézus látta, amint ez az őszinte kételkedő az első lépéseket megtette felé. Amint szólt hozzá, Nátánael azonnal megtudhatta, hogy olyan valakihez ment, aki őt régóta ismeri. “Ímé egy igazán izraelita, akiben hamisság nincs.” Nagyon sokszor hamis az imádságunk, a kedvességünk, az alázatunk. Milyen jó volna, ha őszintén mennél az Úrhoz! Imádságaid ne legyenek betanult mondatok. Mondd azt, ami a szívedben van.

Senki se higyje, hogy minden bűntől, gonosz vágytól s gondolattól megszabadulhat. Csak tudjon ki-ki Istenhez esedezni: Uram én úgy szeretnék bűneimtől megszabadulni! A Szentléleknek e fohászkodása eltart bennünk a sírig. Bűn tehát mindig marad a szegény keresztyénekben. Vétkeznek, de nem szándékos gonoszságból, hanem gyengeségből s ezt az Isten kegyelmesen megbocsátja. A legjobb vigasztalás tehát az, hogy legyen meg bennünk a Szentlélek bizonysága. Az, hogy szükségünkben tudjunk Istenhez vágyódni s kegyelmes segedelméért esedezni. Mert akkor bízni is tudunk Benne, hogy nem hagy el. Aki pedig ezt teszi, az biztosan keresztyén!
Nincsen szívemnek teljes tisztasága,
Körülvesz a világnak hiúsága
És bűnökre csábít szüntelen;
Nincs ember itt a földön bűntelen.
A szent erőt, Isten, nekem te adjad,
Elesni, veszni hívedet ne hagyjad;
Te adj erőt, míg tart a küzdelem,
Benned bízom, erős nagy Istenem!

Senki se higgye el azt az agymosásos vádat, hogy a keresztyénség szomorúvá, besavanyodottá tesz. Igaz, vannak olyan szektás vadhajtásai, mint minden komoly eszmének, de az igazi, hiteles keresztyénség élő, lendületes, mindig vidám. Még a börtönben is a hit adott jókedvet, a legszörnyűbb nyomorúságban is mosolyt tudott fakasztani a többiek ajkán is. Az az öröm, hogy Isten szeret minket, nem turi a szomorúságot. Az élet isten ajándéka, örömmel kell élni. Elfogadni és tovább adni minden ajándékát. A jó étel, egy pohár jó bor, egy jó kacagás, a szép zene, a szép tánc, a tiszta szerelem, a költészet gyönyörűsége, a siker, a munka eredménye, mind Isten ajándéka, hálaadással kell és szabad élni vele. Csak az a fontos, hogy minden jót és gyönyörűséget Isten kezéből, az ő ajándékaképpen fogadjunk el, eszközként, erőforrásként arra, hogy őt szolgáljuk minél több embertársunk, szomorú, csalódott, hinni és bízni még nem tudó embertársunk életében. Nehogy mástól raboljuk el ezeket, inkább tudjunk, ha kell, lemondani róluk, hogy másnak is minél több jusson belőle. Istenem, köszönöm, hogy te olyan jó vagy. Annyi örömmel ajándékoztál meg életemben. Neked köszönöm családomat, lakásomat, kertemet, munkámat és pihenésemet, barátaimat és szórakozásomat, a zene és a kirándulás gyönyörűségét, s még annyi mindent, ami széppé teszi életemet. Köszönöm, hogy azt akarod, hogy boldog legyek, s azt a világnak minden gonoszsága legfeljebb pillanatnyilag megingatni képes, de elvenni tőlem soha nem tudja. Segíts, hogy minden parányi örömben a te jóságodat ismerjem fel, hozzád vigyen közelebb. Csak attól őrizz meg, hogy bűnös örömöket ne keressek, mástól se vegyem el, s magamat se tegyen gyengébbé vele a szolgálatban. Adj erőt lelkiismeretemnek, hogy mindig jelezze, ha nem a te akaratod szerint próbálnék örülni, akaratomnak pedig erőt, hogy azonnal meg tudjak állni, ha kell. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. (Jakab 1:13-17,) Jakab világosan fogalmaz ebben a tanításban. A gonosz nagyon jól tudja azokat a dolgokat ami a mi természetünkből fakad. És ezt ajánlja fel, mivel ismeri mindenkinek a gyengéjét és azzal kísérti. Akkor már nehéz az ellenállás, de nem reménytelen. Istentől jön az áldás, Jézus az aki vigyáz ránk az ő angyalaival, és Szent Lelkével, hisz bennünk lakozik. De ha mégis elesnék van aki felsegíti, maga Jézus.

Senki se mondja, hogy nem tudja jellemhibáit orvosolni! Ha erre a megállapításra jutsz, biztosan elveszíted az örök életet… Ha nem akarsz, akkor nem is tudsz győzni. Az igazi nehézség megszenteletlen, bűnnel fertőzött szívünkben rejlik, abban, hogy nem engedjük Isten irányítását érvényesülni.” (Krisztus példázatai, A talentumok c. fejezetből)

“Senki sem adhat olyasmit, amivel ő maga nem rendelkezik… Az embert is csak a szívébe ömlő állandó isteni szeretet teheti alkalmassá arra, hogy másoknak világosságot közvetítsen… A Szentlélek mérhetetlen nagy adományában bennefoglaltatik a menny összes segítsége, és nem Istenen múlik, hogy nem áradhat ki a földre kegyelmének minden gazdagsága az emberek áldására. Ha készségesen befogadnák Isten Lelkét, mindnyájan megtelhetnének a menny áldásaival. Minden léleknek szent előjoga, hogy élő csatorna legyen, melyen át Isten az Ő kegyelmének kincseit és Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát a világhoz küldi… Az egész menny élő csatornákra vágyik, akiken keresztül állandóan folyhat a szent olaj, szívek örömére és áldására.” “Ragadjunk meg minden alkalmat a terheket hordozók és a lesújtottak iránti irgalmasságra, szerető gondoskodásra és keresztény szívélyességre! Ha többre nincs lehetőségünk, öntsünk bátorságot és reményt azokba, akik nem ismerik Istent, és akiket együttérzéssel, szeretettel könnyen megközelíthetünk. Sok-sok ígéret szól azoknak, akik éberen figyelik, hogy mikor vihetnek örömöt és áldást mások életébe.” (Krisztus példázatai, Találkozás a vőlegénnyel c. fejezetből; Próféták és királyok, 204-205. l.)

“Senki sem cselekszik bűnt, aki Istenből született” (1Jn 3,9). Még csak igyekszem arra, hogy ne vétkezzem, vagy meg is szűntem vétkezni? Amikor Istentől születtünk, természetfeletti erőt kaptunk arra, hogy ne vétkezzünk. A Biblia soha nem kérdezi: kell-e a keresztyénnek vétkeznie? Hanem kifejezetten hangsúlyozza: a keresztyénnek nem kell vétkeznie! A bennünk levő új élet valóságosan munkálkodik bennünk, hogy ne engedjünk a bűnnek és így nemcsak arra van erőnk, hogy ne tegyük meg, hanem hogy megszűnjünk vétkezni. Az 1János 3,9 nem azt állítja, hogy nem tudunk vétkezni, hanem: hogyha engedelmeskedünk Isten bennünk levő életének, akkor nem kell vétkeznünk.

Senki sem lehet egységben addig Jézus Krisztussal, amíg nem kész arra, hogy bűnein kívül a dolgok egész szemléletét is átadja. Ha Isten Szellemétől felülről születtünk, akkor először elengedünk, azután megragadunk. Ennek első mozzanata minden igényünk feladása. Az Úr nem azt akarja, hogy jóságot, kitartást, becsületességet vigyünk neki, hanem a valóságos, igazi bűneinket; ez minden, amit elvehet tőlünk. És mit ad értük cserébe? Valódi, igazi igazságosságot. Azonban fel kell adnunk minden jogcímünket arra, mintha lennénk valakik és igényt tarthatnánk Isten kíméletére. Akkor azután megmutatja majd Isten Szelleme, hogy még mit kell odaadnunk. A magamhoz való jogigényemet minden formájában oda kell adnom. Kész vagyok-e átadni ragaszkodásomat mindahhoz, amim van: hajlamaimhoz és általában minden máshoz, hogy teljesen azonosuljak Jézus Krisztus halálával? Mielőtt lemondunk valamiről, keserű, kínzó csalódottság fájdalmán kell átesnünk. Amikor valaki valóban úgy látja magát, amint az Úr látja őt, akkor nem teste utálatos bűnei rémítik meg legjobban, hanem szívének iszonyú büszkesége Jézus Krisztussal szemben. Amikor az Úr világosságában látja meg magát, eltölti szívét a szégyen, az utálat és a kétségbeesés, mert meggyőződik saját mélységes bűnösségéről. Ha az átadás kérdésével állsz szemben, menj csak át a válságon, adj oda mindent és Isten alkalmassá fog tenni mindarra, amit kíván tőled.

Senkinek sincs különleges kiváltsága-se a szenvedésre, se a szeretetre, se a dicsőségre. Lehet valaki akármilyen rendű-rangú, különbözhetik másoktól a világ szemében, a fontos csak az, hogy van-e hite. Mert a teremtés rendje szerint a földi élet külsejére nézve igen is kell lenni különbségnek és sokféleségnek. De senki se mondhatja, hogy aki ezt vagy azt teszi, az üdvözül. Krisztus országa az igével azért foglal mindenkit egyenlő egységbe, hogy ne az üdvözüljön, aki így vagy úgy él, ezt vagy azt teszi, hanem aki hisz. Aki hisz – legyen zsidó, pogány, úr, szolga, nő avagy férfi, egyenlőképpen Krisztus országának bűntől, haláltól üdvösségre megváltott gyermeke.
Felebarátom is Jézusnak megváltottja,
Ki ártatlan vérét
Mindnyájunkért ontotta:
S ha a szeretetben
Követője leszek,
Juhaimat és áldást
Tőle csak úgy veszek.

Soha ne arra összpontosíts, amit a természetes, fizikai szemeddel látsz. Ugyanis minden látható dolog átmeneti, és változásnak van kitéve. Inkább helyezd a hitedet a láthatatlan, örökkévaló birodalomba. Az örökkévaló dolgok nincsenek kitéve a változásnak. Isten Igéje örökkévaló, és hétezer ígéretet tartalmaz, így bármivel is nézel szembe, mindig találsz az adott helyzetre vonatkozó ígéretet. És nem számít, mi történik ebben a változó világban, azok az ígéretek nem változnak. Ne elégedj meg azzal a szerény élettel, amit a világ ígér neked. Ragadd meg azt, amit az Ige ígér. Összpontosíts Isten örök igazságaira, és ne nézz a látható dolgokra. Végül is, azok változásnak vannak kitéve!

Soha nem felejtem el, amikor ezt először felfedeztem. A hit alapelveit tanultam, és küszködtem, hogy betartsam azokat. Majd egy nap azon kezdtem el dolgozni, hogy megismerjem az Atyát ahelyett, hogy megtudjak dolgokat Róla. Amikor ezt megtettem, Ő elkezdte magát kijelenteni nekem. Bepillantást adott a szívébe, a természetébe és a szeretetébe. Ahogy megmutatta nekem, hogy milyen sok mindent akar tenni a gyermekeiért, az a küszködésemet békességgé változtatta, a kétségemet bizalommá, a félelmemet bátor engedelmességgé. Ez lehetővé tette, hogy belépjek az Ő nyugodalmába. Ismerd meg az Atyádat. Dolgozz ezen. Ez legyen a „munkálkodásod”. Nála van az Ígéret Földje, a nyugalom megígért földje, ami rád vár!

Soha nem mondhatom, hogy egy szolgálat nem méltó hozzám, ha én az Úr Jézus Krisztus követője vagyok. Ez a mértéke, a vizsgája a Jézushoz tartozásnak. Szeretem-e őt? Akkor nincs méltóságomon aluli szolgálat, ha valakinek szüksége van rám. Milyen alázat kell ahhoz, hogy ő magára vállalja legundokabb bűneik büntetését is, és annyira szeressen, hogy megbocsássa, sőt annak ellenére gyermekévé fogadjon! Ezek után kire mondhatom én, hogy nem méltó az én szeretetemre, hogy méltatlan a szolgálatomra? Uram, Istenem, bennem is, mint minden emberben bennem van a vágy, hogy nagyobb legyek, hogy tiszteljenek az emberek. Hogy rangom legyen a társadalomban. És szégyellem, ha olyan munkát kell végeznem, ami nem méltó az én rangomhoz. Úgy érzem, elveszteném a méltóságomat, ha leereszkednék hozzám nem méltó emberekhez, ha velük vállalnék közösséget. Pedig tudom, éppen ezzel teszem magam méltatlanná a te szeretetedre. Olyan világosan látszik, hogy annak van igazán becsülete, aki mindenkinek szolgálni tud. Tégy engem elég bölccsé ahhoz, hogy abban keressem istengyermeki méltóságomat, hogy minél több embert tudjak magamhoz emelni. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Sohase beszélj a kudarcról. Sohase beszélj a vereségről. Soha, még egy pillanatra se ismerd el, hogy Isten képessége vagy ereje nem tud téged sikerre vinni. Ha a kudarcról vagy a vereségről beszélsz, azt ismered el, hogy Isten nem tudja megtenni, nem vitt téged sikerre az életben. De hála Istennek, Ő meg tudja tenni! Ő már meg is tette! Ha helyesen hiszel, és helyesen beszélsz, ennek a valóságában fogsz járni!

Sohase bízzál abban a változásban, amit Isten munkált ki benned, csak egyetlen személyre építs: az Úr Jézus Krisztusra, és arra a Szent Szellemre, akit Ő adott. Fogadkozásaink és elhatározásaink az Ő megtagadásába sodornak bele, mert nincs hatalmunk megvalósítani őket. Csak amikor önmagunkkal végeztünk, vagyis teljesen megadtuk magunkat – nemcsak elképzelve, hanem valóságosan -, akkor fogadhatjuk be a Szent Szellemet. “Vegyétek a Szent Szellemet” – ez belénk hatol. Most már csak egyetlen egy vezércsillaga van az életünknek: az Úr Jézus Krisztus.

Sok bajba jutott ember látszólag arra vár, hogy egy angyal üstökön ragadja, és bajából kirántsa. De az angyaloknak más dolguk van. Istenünk rendszerint úgy segít rajtunk, hogy lehetővé teszi, hogy tudjunk magunkon segíteni. A segítségnek ez a módja kétszeresen javunkra válik. (C. H. Spurgeon) Erő, hatalom! Milyen biztató szavak. Mikor sokszor annyira erőtlenek vagyunk. Mikor sokszor annyira gyengék vagyunk, fáradtak! Fel lehet tenni a kérdést, fontos az üdvözítő szó elé ez az erős jelző, hisz az üdvözítés már eleve egy győztes állapot? Viszont nemcsak épp, hogy üdvözít minket Jézus, nagy nehezen megment minket, hanem erővel teszi, fölénnyel. Jézus ereje nagy, Jézus szeretete, áldása erős. Amikor úgy érezzük, elveszünk, talán már az Isten sem segít, akkor tudhatjuk, hogy az erőtlenségünkből az ő ereje szabadít meg. Lehet, hogy mi elengedjük a kezét, de ő fogja a mienket, erősen! Ha a halál felé, a nihil felé csúszunk is, ő megragad erővel, megment, megszabadít. Ezért lehetünk boldogok! Mert az Atya már nem a mi gyengeségünket, erőtlenségünket nézi, hanem Krisztus erejét. Az ő hatalma, ereje révén tudunk mi is megmenekülni. Persze érezhetjük azt, hogy gyengék vagyunk, de már nem kell félni, mert van szabadítónk, erős, hatalmas, aki megerősít minket is. Sokszor talán nem úgy, ahogy várjuk vagy reméljük. Lehet, hogy éppen szenvedéssel erősít meg. Vagy úgy, hogy megerősít, tanít, felemel, amikor egyedül érezzük magunkat. Az ő bölcsessége nem a mi bölcsességünk, talán nem tudjuk felfogni az ő útjait, de hihetjük, erős szabadítónk van. Szerető Mennyei Atyánk! Te látod erőtlenségünket. Mennyiszer elesünk. Olyan jó, hogy mégis van kibe kapaszkodnunk. Annyira szükségünk van erőre ebben az erőtlen világban. Annyira szükségünk van békére ebben a békétlen világban. Úgy el tudunk fáradni. Erősíts meg, Urunk! Ámen.

Sok bajba jutott vagy akár ítéletre váró bűnt elkövető ember gondolja vagy mondja: „bánom, amit tettem!” Azonban ez a bánkódás nem minden esetben arról szól, amit az igazi bűnbánatnak tartalmaznia kellene. A vétkes inkább arra gondol: „nem így kellett volna végrehajtanom, akkor nem kapnak el”. Ha a bűnbánat nem más, mint a bűn visszaható negatív következménye miatti fájdalom, semmit nem használ. Az igazi bűnbánattal együtt jár a változtatásra való készség. Ha ez nem menne egyedül – s ez gyakran van így mélyen gyökerező vétkes szokásoknál, régóta dédelgetett bűnöknél –, lehet és kell segítséget kérni, kapni az Úrtól és Krisztusban testvérektől egyaránt. A megtérés, a helyreállás lehetősége csodálatos ajándék Istentől. Szinte felfoghatatlan az a kegyelem, amely lehetővé teszi újra a virágzást, a gyümölcstermést. E helyreállító szeretet azonban nem azt eredményezi, hogy most már teherhordozás, próba, lemondás, küzdelem nélkülivé válna az új élet. „Aki bölcs, belátja ezeket, aki értelmes, az megérti. Mert egyenesek az Úr útjai, az igazak járnak rajtuk, a vétkesek elbuknak rajtuk.” (Hóseás 14,10)

Sok bűnös ember annak köszönheti, hogy él, hogy hívő anyjának, feleségének vagy leányának közbenjáró imádságát kegyelmesen meghallgatta az Úr. Élünk ezzel az Úrtól kapott különleges erővel? Könyörgünk hazánkért, más országokért, korunkért? Háborúk, éhség, járvány idején az Úr elé állunk-e mint közbenjárók, és könyörgünk-e, hogy rövidüljön meg a szenvedés ideje? Panaszkodunk-e Istennek a hitetlenség, a tévelygés és az eluralkodott szabadosság miatt? Könyörgünk-e, hogy rövidítse meg a bűn uralmát és siettesse az Úr dicsőséges visszajövetelének napját? Boruljunk térdre, és ne nyugodjunk, míg újra el nem jön Krisztus!

Sok dolog teszi beteggé a szívet. A nyugtalanság, az aggódás, az idegeskedés, de még a hosszú várakozás is. Egy olyan világban élünk, melyben eltékozolt időnek számít, ha valahol valamire, vagy valakire várakozni kell. Az ilyen időszakokat is ki lehetne használni egyébként valami lelkileg jó és hasznos dologra. Például: az orvosi rendelőben várod, hogy téged szólítsanak. Sokan vannak, szagok terjengnek, nem az a sorrend, mint amire te gondolsz… Mit tehet az ember ilyenkor? Még betegebb, ingerültebb, nyugtalanabb lesz, vagy elkezd imádkozni. Másokért, nemzetéért, gyülekezetéért, családjáért… Türelmetlenségünkkel nem jutunk előbbre, viszont felemésztjük önmagunkat. Kell ez nekünk? Inkább imádkozz, és ami beteljesül könyörgéseidből indítson hálára!

Sok dolog van, ami jólesik az embernek. Ha pedig egy kívánsága teljesül, szintén öröm költözik a szívbe. Persze fontos leszögezni, hogy Isten nem a kívánságainkat akarja teljesíteni, hanem a szükségleteinket szándékozik betölteni. A kettő között időnként hatalmas űr tátong. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a hívő embernek ne lennének kívánságai. Biztosan vannak Neked is! Ha Isten azt kérné tőled, hogy kívánj valamit a gyülekezetednek, a családodnak és önmagadnak, akkor mi lenne az? Gondold végig és imádkozz érte! Ha ezek a kívánságok egybeesnek a szükségletekkel, akkor eljön majd a beteljesülés ideje is. Még pedig akkor, amikor Isten úgy látja jónak! Bízz Benne!

Sok ember azt hiszi, hogy egy marék gyógyszerrel kijuthat a pokolból, és örökre belemenekül. A halál nem kiút, hanem beút valahová. Az Ördög hazugsága az, ha eldobod az életed, minden jó lesz. A kettő között nincs hely, csak egy nagy közbevetés. Olyan nincs, hogy egyik lábammal itt vagyok, a másikkal ott. Amikor az életből átkerültél a halál állapotába, akkor már nincs átjutás. Azt mondja az Ige a gazdagnak: “Akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.” Földi életünk az az időszak, amikor át lehet menni egyikből a másikba. A kegyelemnek ez az időszaka a halállal lejár. “És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vettetik” (Jel 20,15). A nagy közbevetésen egyetlen híd visz át a sötétség hatalmából Isten országába: a kereszt. Menj hát át Jézus haláláért az örök életre.

Sok ember gondolkodik úgy, hogy kuporgatok, felesleges forintokat nem adok ki semmire, így aztán gyarapodni fogok anyagilag. Csak részigazsága van annak, aki így tesz. Hiszen jó dolog, ha a fizetésünkből, melyért becsületesen megdolgoztunk sikerül megtakarítani és bölcsen beosztani. Különösen, ha arra tekintünk, hogy a fogyasztói társadalomban – melyben élünk – erről szól minden: vedd meg, vidd haza, örülj, élvezd, még ha mindezt hitelből teszed is! Nem biztos, hogy szükséged van rá, de birtokold! Hidd el, ez kell neked! Szórólapok sokasága van hetente benne a postaládáinkban, melyek vásárlásra ösztönöznek. De ez az igazi gazdagság? Az, amikor csak magadra (és jobb esetben szeretteidre) gondolva sok mindent megveszel? Igénk szerint nem. A gazdagság az, amikor valaki Istentől veszi el még az anyagi javait is, és Isten iránti hálával tud belőle másoknak, rászorulóknak, elesetteknek vagy éppen gyülekezetének adni. Te milyen típusú adakozó vagy? Csak magadra, netán másokra vagy Istenre is gondolsz?

Sok ember kesereg a sorsa miatt, ám ahelyett, hogy önsajnálatba fulladnának, sokkal bölcsebben tennék, ha más elesetteken segítenének és rájönnének, hogy nem ők a világ legszerencsétlenebb emberei. Aki mások felüdítésén fáradozik, feledi saját bajait!

Sok ember megtér, odaadja magát az Úrnak, de nem teljes szívből. Itt volt a baj Jósiásnál, és megtanulta tőle Amásia is: nem rontotta le a magaslatokat, azok megmaradtak az életében. Minden az Úrnak, az Úr szerint, és közben állnak a magaslatok, amin áldoznak. Az is-is életveszélyesebb, mint az Istentől teljesen elfordult élet. Egy Pál apostolnak, aki üldözi az anyaszentegyházat, könnyebb megtérni, mint Joásnak vagy Amásiának. Az Úr a magaslatokat szeretné most megítélni életünkben. Lehet, igyekszel mindent megtenni, ami Istennek kedves. De Istennek soha nem elég a kilencven százalék. Testvér, mit nézel, mit hallgatsz, milyen magaslatokra nézel föl? Még mindig áll a kereszt mellett a magaslat?! Mire fordítunk még időt, erőt Rajta kívül? Még dönthetsz teljesen Jézus mellett. Talán még nem vagy annyira rabja a szórakozásnak, az élvezeteknek. Egy bennszülött király a környező ország követeit fogadta. A misszionárius beüzent: Isten követe vagyok. A király mindent leállított, és azt mondta: Tessék! Isten követének mindig elsőbbsége van. Nálad is?! Isten Igéjének, a neked szóló prédikációnak elsőbbsége van? Ő az, akit reggel legelőször meghallgatsz, vagy talán csak este – ha jut még rá idő? Nagyon félek, hogy te vagy Amásia! Amikor elfogadtad Jézust, amikor bűneiddel hozzá mentél, kedves dolgot cselekedtél. Akkor Ő volt a mindened. Egyetlen kérdésed volt: mit akar az Úr? A le nem rontott magaslatok mindig több időt és erőt követelnek.

Sok ember nem tulajdonít magának bűnt. Azt számítgatja, mások mennyivel rosszabbak. Abban bízik: nem gyilkoltam, nem törtem be senki házába, nem hagytam el a családomat, mit vethet Isten a szememre? Milyen jó, hogy mindenkinek akad legalább egy-két ellensége, aki számon tartja rejtett bűneit is, és alkalomadtán a szemére is veti, melyeket ő szóra sem tart érdemesnek, de melyek azért léteznek. Felesleges bűntelenségünkről álmodozni. Először is, nem igaz. Másodszor, az senkit nem tett még igazzá sem emberek, sem Isten előtt. Csak az a boldog, akit Isten tett igazzá azáltal, hogy eltörli bűneit. Sokkal okosabb, célravezetőbb, letenni azokat Krisztus elé. Az a biztos, ha ő magára veszi, elfedezi, s ő az, aki többé nem tulajdonít azoknak semmi jelentőséget. Ne titkold előtte és magad előtt, úgy is ismeri. Vedd számba bűneidet, mert terhek azok lelkiismereteden, s kért rá a Krisztus bocsánatát. Akkor lehetsz nyugodt, boldog gyermeke mennyei Atyádnak. Jó Atyám, elég hiú vagyok ahhoz, hogy magamat másokkal összehasonlítva jó bizonyítványt adjak magamnak. De vak nem vagyok, hogy ne lássam, ne tudjam, hogy te nem fogod aláírni jeles bizonyítványomat. Van abban éppen elég elégtelen. Ha csak arra gondolok, hogy aki tudna jót cselekedni és nem cselekszi, bűne az annak, már elég elmulasztott szolgálataimra gondolni, hogy ne dicsekedjem előtted nagyszerűségemmel. Bocsásd meg, Atyám, nagyzolásomat, magam dicsérgetését. Tudom, nem állhatod a hazugságot, miért hazudjam éppen előtted? Inkább mutasd meg, hol vétettem, vesd a szememre, verj rám, ha nem akarom észrevenni, de vedd le rólam, hogy tisztán, amivé csak te tudsz tenni, állhassak be a te szolgálatodba, s ne magamtól, hanem tőled kapjam meg meg nem érdemelt, de nekem ajándékozott dicséretedet. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Sok embernek van gond a munkamoráljával. Vagyis sokan csupán a fizetésért tevékenykednek (igaz, vannak, akik még azért se), de örömüket nem lelik a napról napra végzett munkában. Pedig az ügyesen dolgozó ember előbb-utóbb mindig feljebb kerül a ranglétrán. Ezzel pedig nagyobb megbecsülés, jobb fizetés is jár, ami jó hír az így cselekvőnek, sőt még a családjának is. Ha jól dolgozik valaki, az szemet kell szúrjon a feletteseknek, s így többet bíznak rá ezután. A hitben élő ember számára nem az a feladat, hogy munkáját bárhogyan is, de letudja, hanem az, hogy igényesen, jól kivitelezett munkával dicsőítse az Urat. Bárcsak bizonyságtétel lehetne a munkánk minősége az Istenhez való tartozásunkról! Rajtunk múlik, hogy így legyen.

Sok embert elbizonytalanít, hogy nem találnak választ a bűn eredetére és okára. Látják a gonoszság munkáját, és annak rettenetes következményeit: a szenvedést, a pusztulást, és azt kérdezik, hogy miként lehetséges mindez annak a lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, a hatalma és szeretete végtelen. Oly titok ez számunkra, amelyre nem találni magyarázatot. Bizonytalanságuk és kétkedésük megvakítja őket, ezért nem veszik észre az Isten Igéjében világosan kinyilatkoztatott és az üdvösség szempontjából nélkülözhetetlen igazságokat. Vannak olyanok is, akik kérdezősködéseik során azt is meg akarják tudni, amit Isten nem nyilatkoztatott ki. Ezért nem találnak megoldást a problémáikra, s mivel hajlanak a kételkedésre és az akadékoskodásra, ezt hozzák fel indokul Isten Igéjének elvetésére…

Sok esetben kívül keressük a problémát, de belül van. Természetesen nem a kozmetikusok ellen beszélek, hiszen mások arcának megszépítéséért fáradoznak. De az Ige a dolgok mélyére ás. Azt mondja, hogy az örvendező szív megszépíti az arcot. Akkor pedig örülj az Úrban mindenkor, és hidd el, arcod bárhogyan néz is ki, megszépül tőle!

Sok gyermek fájdalmas megtapasztalása, hogy az apja nem, vagy csak alig-alig van jelen a családi életben. Ha ez rád nem igaz, köszönd meg Istennek az édesapádat akár él még, akár már csak az emléke lehet szívedben. Kedves Apukák! Hozzátok fordulok és szeretetteljesen tanácsolom, hogy legyetek ékességei gyermekeiteknek! Szánjatok időt gyermekeitekre és gyermekeitek édesanyjára! Amennyi időt csak lehet, töltsetek azokkal, akiket rátok bízott az Úr! Hatalmas feladat és szolgálat is egyben, mert rajtunk is múlik, hogy mivé lesznek gyermekeink! Vegyük komolyan az Istentől kapott megbízatást!

Sok hitvalló keresztény azonban, ahelyett, hogy szétosztaná az Úr ajándékait, a maga rövidlátó érdekeibe burkolózik és önző módon visszatartja embertársaitól ezeket az áldásokat. Miközben Isten elárasztja a földet az ő adományaival és megtölti a föld raktárait az élethez szükséges javakkal, mégis ínség és nyomor ütközik a szemünkbe mindenfelé… Az állítólagosan keresztény világban annyit költenek a pazarló hivalkodásra, hogy abból el lehetne látni az összes éhezőt, sőt mi több, fel lehetne ruházni minden mezítelent. Sokan vallják Krisztus nevét, miközben önző élvezetekre, erős italokra, költséges csemegékre, pazar házakra, bútorokra és ruhákra költik az ő pénzét. Ugyanakkor a szenvedők alig kapnak egy-egy sajnálkozó pillantást, együttérző szót… Micsoda nyomorúság él az úgynevezett keresztény országok szívében! Gondoljatok a szegények életkörülményeire nagyvárosainkban… Van aki azt gondolja, elég ha pénzt ad erre a célra. Ez azonban tévedés. A pénzadományok nem tölthetik be a személyes szolgálat szerepét. Helyes, ha adunk a javainkból és adhatnánk még sokkal többet is. Az Úr azonban erőnkhöz és lehetőségeinkhez mért személyes szolgálatot vár el valamennyiünktől.

Sok igaznak tűnő tudást terjesztenek… Sátán a mennyei udvarokban tanult, és ismeri a jót is. Összekeveri az értékeset a hitvánnyal, és ez hatalmat ad neki a csalásra. A tévedés ösvénye gyakran az igazság ösvényéhez közelinek tűnik, és alig különböztethető meg attól az úttól, amely a szentséghez és a mennyhez vezet. De a Szentlélek által megvilágosított elme fel tudja ismerni, hogy az ilyen ösvény eltér a helyes úttól. Idővel óriási távolság választja el a kettőt egymástól.” (Bizonyságtételek VIII. kötet, 310-311, 306, 290-291. l.)

Sok igazságtalanság történik a világban… Akaratlanul is, de nagyrészt szánt szándékkal. Amikor tragédiák történnek, akkor magyarázatot követelünk Istentől, a másiktól, önmagunktól: Választ akarunk kapni a miértre. Miért történhetett meg, ami megtörtént, miért engedte meg az Isten, s miért éppen velem történt, ami történt? Egyszerűen csak véletlenek sorozata, rosszkor voltam rossz helyen, vagy netalán a Sors üldözöttje lennék? A válasz ugyanolyan misztikus, mint az Isten-kérdés maga! “A szenvedés bizony az isteni titokzatosság része” – írja Karl Rahner, a katolikus teológus. Az élet valósága, hogy a szenvedést senki nem kerülheti ki, ahogyan az Istent sem: egyszer mindennek eljön a maga ideje: megvan ugyanis az ideje a nevetésnek és sírásnak is…

Sok keresztény igen gyakran foglalkozik Sátánnal gondolatban és sokat beszél róla. Így az ellenség mind hatalmasabb lesz a képzeletében és mind jobban befolyásolja életét. Mindenkor tudnunk kell, hogy Isten hatalma kivetette a gonoszt a mennyből. Az ördög szereti, ha az emberek a hatalmáról beszélnek. Miért ne beszéljen inkább Jézusról a keresztény? Miért ne dicsérje az ő erejét és szeretetét a világ előtt? Az ígéret szivárványa, mely körülveszi a mennyei trónt,… az egész világegyetem előtt igazolja, hogy Isten az élet minden megpróbáltatásában megsegíti gyermekeit. Az ő hűsége az erő és védelem biztosítéka örök időkre.?

Sok keresztény szülő szenved ez alatt az átok alatt. A gyermekeiket a drog, az alkohol és a züllöttség tartja fogságban. Ennek nem kell így lennie! Amióta Jézus megtörte a törvény átkát, ezeknek a szülőknek hatalom adatott Jézus nevében arra, hogy a sátánt elparancsolják a gyermekeik életéből. Ne hagyd, hogy az ördög hatalmat vegyen a gyermekeid felett! Amikor meglátod bennük az ellenszegülés első jelét, valld meg Isten ígéreteit fölöttük, és ne adj talpalatnyi helyet sem az ördögnek. Ne felejtsd, a gyermekeid nem látják az őket támadó láthatatlan erőket. Tehát a te felelősséged, hogy ellenállj ezeknek helyettük. Vállalj felelősséget értük. Majd ragadj meg minden alkalmat, hogy szeretetet árassz feléjük. Isten tudja, hogyan szabadítsa meg őket. Tedd meg a részedet, és bízz meg Benne, hogy Ő is megteszi a részét. Vissza fogja hozni őket az ellenség földjéről!

Sok megfogalmazást olvashattunk, hallhattunk már az igaz barátról. Igék szerint a nyomorúságban derül ki, hogy kire számíthatsz. Ha jól van sorsod, valószínűleg sok barátod van. De figyeld meg, hogyan állnak melletted a szükség idején! Azok az igazi barátaid. Sőt, az ilyenek testvérré válnak, mert a testvérek a bajban is összetartanak és számíthatnak egymásra. Csak két kérdésen gondolkodj el: vannak igaz barátaid? Te kinek vagy igaz barátja? Érdemes néhány percet szánni a válaszokra!

Sok minden történik a függöny mögött, mely eltakarja előlünk a láthatatlan világot. A tulajdonképpeni döntés odafent történik. Valaki meghal és díszes temetést rendeznek neki, magasztaló búcsúbeszédet mondanak felette. De odafent ez a parancs hangzott el: Vágd ki! Tulajdonképpen nem „szép halál” volt, hanem rettenetes ítélet. A véget ért élet gyümölcstelen maradt, nem hozott termést Istennek. Lehet, hogy az illető sok pénzt gyűjtött, tisztességet szerzett magának, megbecsülték, de hiányzott az igazi istenfélelem gyümölcse, a Jézus iránt való bensőséges szeretet, önzetlen szolgálat embertársai felé. Az ilyen élet értéktelen Isten szemében és káros környezetére. A terméketlen fa hiába foglalja el a földet. Az az ember, aki nem terem az örökkévalóságnak gyümölcsöket, közönyösségével másokat is visszatart. Még ha kimondottan nem is él rossz életet, negatív hatással van környezetére. – Ne legyen hiábavaló rajtunk Megváltónk kegyelmes munkája, nehogy felettünk is elhangozzék az ítélet: „Vágd ki!”

Sok mindenről szívesen beszélünk. Talán két kivétel van ezek közül: politikai és vallási hovatartozásunk. Sok esetben nem merjük ezeket felvállalni, mert jaj, mi lesz, ha megtudják rólunk. Jelen esetben az utóbbit feszegetném. Meggyőződésből vagyunk hívő emberek? Hisszük és valljuk mindazt, amit a Biblia megírt? Akkor miért nem merünk erről beszélni? Félünk az elutasítástól – válaszolhatod meg azonnal az előbbi kérdést. Megértelek, de nem maradhatunk némák akkor, amikor emberek a közvetlen környezetünkben – család, munkahely – a kárhozat felé tartanak. Valld meg a hitedet embertársaiddal való beszélgetéseidben! Ne szégyelld Jézust, mert akkor Ő is szégyellni fog téged! Ne hallgasd el az evangélium ügyét senki elől, még akkor sem, ha megvetnek, kinevetnek érte, hiszen felelősek vagyunk egymásért! Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt…

Sok mítosz kering – különösen a fiatalok között – az alkohollal kapcsolatban… Reklámok hada igyekszik beléjük nevelni, hogy ne tartóztassák meg magukat az alkohol egyébként társadalmilag is elfogadott ‘jótékony’ hatásaitól. Ha az egyházak missziója csak fele ilyen hatékonysággal működne, már rég nem lenne kit misszionálni… Tény, hogy már az ókori görögök is megtiltották a fiatal házasoknak a Dionüszosz-ünnepeken – ő a bor, a jókedv istene volt – való részvételt eladdig, amíg nem teljesítették “társadalmi kötelezettségeiket”, azaz nem ajándékozták meg a közösséget, (az államot!) néhány egészséges gyermekkel. Tehát teljesen nyilvánvaló volt számukra, az alkohol kártékony hatása is. Fel lehet tenni akkor a kérdést: Vajon milyen politikai érdekek vezérelték az amerikai kormányt, amikor az 1960-as években megengedték, hogy a patikákban vény nélkül lehessen venni a világ legerősebb kábítószerét, az LSD-t? (Csak zárójelben, s csöndben jegyezzük azért meg, hogy a legutóbbi németországi tragikus “love-parade baleset” – 21 halott, mintegy félezer súlyos sebesült! – is jelzi, hova vezet, ha a bedrogozott/alkoholizált emberek száma egy adott rendezvényen átlépi a kritikus határt. Keresik a “felelősöket” – értsd: senki nem akarja vállalni – a híradások szerint évekig eltarthat ez a jogi huzavona… ) Nem provokálásképpen, csak a tényszerűség kedvéért: a csíksomlyói búcsún is résztvesz minden évben majd egymillió ember, mégsem tapossák egymást halálra… vajon miért? Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek! Amióta a kereskedelmi konszernek vették át a hatalmat az államoktól – azóta beszélnek takarékos államról, ti. korábban állam-államközi ún. bilaterális szerződéseket kötöttek – ma konszern köt üzletet konszernnel -, s így az állam elveszítette a vámbevételeit(!), s kénytelen eszelősen mindenen “spórolni”…, nos ebben az “új, szabad világban” azóta különösen is nehéz megtalálnia a helyét az egyes embernek a társadalomban. A beilleszkedési zavarok, s egyéb pszichikai problémák már a fiatalok között is óriási mértékűek, nem csoda tehát, hogy ennyien nyúlnak legális vagy illegális drogok után! Az idők gonoszak – , s ebben Pálnak igaza van. Nemcsak gyorsan telnek, de nem is lehet az elvesztegetett, füstbement éveket visszaszerezni. Aki meggondolatlan, annak bizony súlyos árat kell fizetnie: keserű ‘kamatoskamat-jelennel’ fizet a múltért! Nem véletlen, hogy ennyien menekülnek szektákba, s merülnek el kétes-értékű ideológiákban! Szabadulni akarnak ugyanis a múlt gyötrő emlékeitől, jóllehet itt a földi életünkben, amit mi magunk rajzol(gat)unk néhány évtizeden át, nincs radírozásra lehetőségünk. Erre egyedül Isten képes, s azt is csak odaát fogja megtenni… (Frankó Mátyás)

Sok olyan dolog van, ami jó és nagyszerű jövővel kecsegtet, ám valójában keserű csalódás a vége. Pillanatnyi örömökért és előnyökért ne mondj le arról, ami hosszabb távon nyújt többet! A tisztesség ilyen. Ragaszkodj hozzá a körülményeidre való tekintet nélkül!

Sok olyan dolog van, ami törvény szerint megengedett, de ha Istenre akarod összpontosítani az életedet, akkor nem teheted azokat többé. Jobb kezed egyik legértékesebb kincsed, de – mondja Jézus – ha akadályoz az Ő akarata teljesítésében, akkor vágd le. Ez a legszigorúbb szabálya az önfegyelmezésnek, amit ember valaha hallott. Amikor Isten az újjászületés által átformál valakit, a kezdődő új életre jellemző a csonkaság. Száz meg egy olyan dolog van, amiket nem mersz megtenni; olyan dolgok ezek, amelyek a te szemedben és a téged ismerő világ szemében úgy hozzád tartoznak, akár a jobb kezed és szemed, és aki nem szellemi gondolkozású, ezt mondja: “Ugyan, mi van abban? Milyen lehetetlen vagy!” Nem volt még olyan szent, aki ne ilyen csonkán kezdte volna az új életét. De jobb belépni az életbe csonkán és Isten szemében mégis kedvesen, mint az emberek szemében kedvesnek lenni és bénának Isten előtt. Jézus Krisztus eleinte sok olyanban akadályoz meg Szelleme által, amit mindenkinek szabad, csak neked nem. Ügyelj, nehogy saját megfegyelmezett életedet mások bírálgatására használd.

Sok olyan embert ismerek, aki másként viselkedik otthon, másként a munkahelyén, és másként a barátaival. Mondhatnánk az élet egy színpad és mi színészkedünk. Ez a világban rendjén is volna, de Jézus arról tanít, hogy akik őt követik azoknak meg kell tagadniuk magukat. Vagyis a testünket, az ó emberüket, meg kell tagadnunk és teljes szívből kell Jézushoz igazodni és lassan olyanná válni mint ő. Ami fáj , ami bánt azt békességgel el kell viselnünk, és az ő segítségével megoldanunk, ami sok -sok imaharcot jelent. A régi isteneinktől el kell válnunk, kinek-kinek mi volt a fontos, legyen az pénz, vagyon, szórakozás, bálvány, ital, munka, stb. “Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten.” (Kolossé 3:5,)

Sok szállal kötődünk a mennyhez és a földhöz, de amiben leginkább megtapasztalhatjuk, hogy két világ polgárai vagyunk – az a közösség. A szolgáló egyházi közösségek ereje lenyűgöző, a legkisebb (párkapcsolati) szárnyakat adó. Istenről teszünk/tehetünk bizonyságot az egyikben és a másikban is. Más a formája a felelősséghordozásnak itt és ott is, de az irányultság mindkettőben ugyanaz: Isten felé haladva, kiteljesedni a szeretetben. Isten alkotásaiként, megismételhetetlen egyediségünkben – végtelenségbe rendelve, de végességbe zárva -, a választás szabadságában éljük mindennapjainkat. Isten arra teremtett minket, hogy szeressünk -, hiszen istenképűségünk a szeretetben tükröződik leginkább. Augustinus az emberlét legfontosabb tennivalóját igen egyszerűen így határozza meg: “Szeress, s tégy amit akarsz!”. Ha a szeretet a legfőbb vezérelv, akkor tennivalónk fontossági sorrendjén nem kell sokat gondolkodnunk: a bonyolult is egyszerűvé válik, s azt tesszük, amit a szívünk diktál. (Frankó Mátyás)

Sok vita folyt már arról, hogy Isten igéje a szívhez vagy az értelemhez szól-e. Pedig ez nem vagy-vagy kérdés, hanem sorrend kérdése. Isten azt mondja prófétájának, hogy először a szívét nyissa meg igéje előtt, és az ige a szívén át fog az értelméig hatolni, hogy üzenetét megértse. Mert az értelem csak azt fogadja el, amit előtte a szív már befogadott. A szív által be nem fogadott igének az értelem csak kritikusa tud lenni. (Véghelyi Antal)

Sokak életébe váratlanul betoppantak a válsággal különféle megpróbáltatások. Legtöbben talán nem a hitünk miatt szenvedünk így, de a hívőket sem kerülik el az aggasztó nélkülözések vagy azoknak a fenyegető kilátásai. Aki nemcsak a szükségekkel küzd, hanem a fölvetődő miértekkel is, és nehezen találja a megnyugtató válaszokat, annak segíthet az itt ajánlott út. „Vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel!” A legtöbbünknek szinte egy teljesen új „tantárgy” ez. Ami ugyanis megvédheti gondolatainkat, azt meg kell tanulni, oda el kell jutni. Esetleges szenvedésünk önmagában lehet, hogy fizikailag távol tart az ilyen aktív bűnöktől, de más módon is vétkezhetünk (lásd hegyi beszéd). A szenvedésünkhöz kapcsolódó új felismerés csak akkor hozza meg a bűntől való elszakadást, ha valóban új gondolkozást munkál ki bennünk. Sürgetővé teszi az Istennek tetsző életet például azzal, hogy mintegy közel hozza az elszámolás idejét. A rendelkezésre álló időmet pedig nem pazarolhatom felelőtlenül bármilyen életre. Vagyis: Vége a réginek! Új kezdődött!

Sokan ahelyett, hogy hálásan alávetnék magukat az isteni utasításnak, mellőzöttnek, félretettnek érzik magukat, és visszavonulnak. Az a keserű gondolat van a szívükben, hogy ha nem tehetik meg azt az egy dolgot, amelyet igazán szerettek volna, akkor semmi mást nem fognak tenni. Sokan kétségbeesetten ragaszkodnak olyan felelősségekhez, amelyeket nem képesek elhordozni. Hiába igyekeznek megoldani feladatokat, mert a megoldásához nincs képességük, míg azt a feladatot, amelyet megoldhatnának, elhanyagolják. Így az Istennel való megfelelő együttmunkálkodás hiánya miatt nagy jelentőségű munkák elvégzését akadályozzák meg.” (Pátriárkák és próféták, Dávid uralkodása c. fejezetből)

Sokan azért hagyjuk abba az imádkozást és keményedünk meg Istennel szemben, mert csupán érzelmileg vagyunk érdekelve az imádkozásban. Jól hangzik, ha elmondjuk, hogy imádkozunk; könyveket olvasunk az imádságról, amelyek megmondják, hogy az imádságnak jótékony, áldott hatása van, lelkünk megnyugszik, szellemünk felemelkedik, amikor imádkozunk; de Ézsaiás szavai arra mutatnak, hogy Istent ámulatba ejtik az ilyen gondolatok az imádságról. Az imádatnak és a közbenjáró imádságnak kéz a kézben kell haladnia; egyik sem lehetséges a másik nélkül. Másokért imádkozni azt jelenti: figyelni, hogy Krisztus állásfoglalását felismerjük azzal szemben, akiért imádkozunk. Ahelyett, hogy imádnánk Istent, gyakran csak megállapításokat tákolunk össze arról, miként hat az imádság. Magasztaljuk Istent, vagy vitába szállunk vele? “Nem látom, hogyan hajtod ezt végre.” Ez biztos jele annak, hogy nem imádjuk Őt. Amikor elveszítjük Istent a szemünk elől, akkor kemények és dogmatikusak leszünk. Önfejűen árasztjuk el trónját kéréseinkkel, és szinte diktáljuk neki, hogy mit tegyen. Nem imádjuk Istent, nem törekszünk arra, hogy Krisztus gondolkozása kiformálódjék a szívünkben. Ha Istennel szemben megkeményedünk, akkor az emberek iránt is kemények leszünk. Úgy imádjuk-e Istent, hogy magunkat összeszedve Őt megragadjuk és így felfoghatjuk az Ő gondolatait azokról, akikért imádkozunk? Szent, szinte rokoni kapcsolatban élünk Istennel, vagy kemények és dogmatikusak vagyunk? “De hiszen úgy sincs senki, aki igazán közbenjár másokért!” Akkor légy te magad az az egyetlen, aki imádja Istent és szent közösségben él vele! Kezdd el a közbenjáró imádság igazi munkáját és gondold meg, hogy ez olyan munka, amelyhez minden erőre szükség van; de ez a munka nem ejt tőrbe. Az evangélium hirdetése tőrbe ejthet, de a közbenjáró imádság soha.

Sokan azok közül, akik hajlanak a kétkedésre, Tamásra hivatkozva mentegetik magukat. Nem ismerik fel azt, hogy nekik sokkal több bizonyságuk van. Ha arra várnak, hogy a kétkedés eltűnjön az útjukból, akkor lassanként megfeneklenek a hitetlenségben. Aki hozzászokik ? és milyen könnyen megy ez ?, hogy mindent sötéten lásson, aki állandóan zúgolódik, panaszkodik és folyton elégedetlenkedik, az nem tudja mit cselekszik. A kétkedés magvait veti el és kétkedést arat. Az ellenfél rendszerint védekezik és minduntalan talál támaszt kételyeihez és mentséget hitetlenségére. Ha azonban Jézust, a szerető és irgalmas Üdvözítőt mutatjuk be, akkor sokan, akik őt valaha megtagadták, Tamással együtt vallják majd: “Én Uram, és én Istenem!”

Sokan azok közül, akik kereszténynek nevezik magukat, csupán csak erkölcsös emberek. Nem fogadják el azt az ajándékot, amellyel bemutathatnák és megdicsőíthetnék Krisztust a világ előtt. Nem ismerik a Szentlélek munkáját. Szinte nem is tudják felfogni azokat a mennyei elveket, amelyek Krisztus követőit megkülönböztetik a világ fiaitól. Ezek az állítólagos Krisztus-követők azt remélik, hogy Krisztus halála által üdvözülnek, de nem hajlandók önfeláldozó életet élni. Magasztalják az ingyen kegyelem gazdag ajándékait. Megkísérlik azt, hogy a megigazult állapot látszata mögé bújjanak, azt remélve, hogy elrejthetik jellemük fogyatékosságait. Törekvésüknek azonban semmi hasznát sem fogják látni az ítélet napján. Ha nem követnek el látható bűnt, a világ előtt nagyon becsületesek lehetnek. Isten törvénye azonban feltárja a szív titkait is. Isten minden cselekedetet a mögötte meghúzódó indítékok alapján ítél meg.” (Krisztus példázatai, A menyegzői ruha c. fejezetből)

Sokan azt hiszik, hogy az új életben való járás az, hogy életünkkel nem zavarunk meg másokat, és aranyosak vagyunk. Egész másról van szó: olyan szent életről, amelyik kezdeményező módon van hasznára embertársainak. A keresztyénség nem rezervátum, hanem küldetéses társaság. Az új élet nem elszeparálódás, hanem bevonódás; nem kivonulás, hanem áthatás. Sok hívő megelégedne azzal, hogy ne kelljen szégyenkeznie miatta a gyermekeinek, a gyülekezetének, az ismerőseinek. A szent élet ezzel szemben azt jelenti, hogy a családja, a gyülekezete, az ismerősei büszkék rá, örülnek a jelenlétének, ajándéknak tartják. Valami ilyesmit jelent az, ha valaki új életben jár. Ellenőrizd magad!

Sokan belenyugszanak olyan kapcsolatba, ami nem Isten legjobbja a számukra. Határozd el a szívedben, hogy az Úrnak a legjobbját akarod. Ahhoz, hogy el tud végezni azokat a dolgokat, amelyeket Isten helyezett a szívedbe, egy olyan férjet/feleséget kell kapnod, akinek a tervei és az elhívása megegyezik a tiéddel. Ha nincs meg az a partnered Istentől, akivel Ő össze tudja egyeztetni az elhívásodat, a terveidet, az álmaidat, akkor az nem Isten legjobbja az életedben.

Sokan élnek abban a hitben, hogy ők szabad emberek. Jogilag valóban így is van, a valóságban azonban megkötözöttek. Valamilyen bűn rabjai. A pünkösdkor kitöltetett Szentlélek az, aki valóságosan szabaddá tesz bennünket. Megszabadít a bűn igájától és felszabadít a hálából fakadó jó cselekedetekre. A Lélek szabaddá tesz attól, hogy életünk saját magunk körül forogjon és Neki köszönhetően másoknak szolgálva, Istent dicsőítő lehet az életünk. Járja át szívünket egyik énekünk néhány sora: “Bűnöm láncát oldja fel, kegyelmed s a hit, törjed össze balga szívem bálványait.” Adj hálát az Úrnak, ha már ledöntötte életed bálványait! Ha még nem tette – vagyis valami, vagy valaki megelőzi Őt a szívedben – akkor kérd Őt és engedd meg Neki, hogy tied legyen az Úrban való szabadság!

“Sokan engednek meg maguknak olyan cselekedetet Isten és a szent angyalok figyelő tekintete előtt, amelyeket nem tennének meg embertársaik jelenlétében. József első gondolata azonban Isten volt, noha emberi szemek nem láthatták a jelenetet: »…hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?« (1Móz 39,9) – mondta az őt kísértő asszonynak. Ha soha nem feledkeznénk meg arról, hogy Isten látja, hallja és pontosan nyilvántartja minden szavunkat, tettünket, és hogy mindezekről számot kell adnunk, akkor félnénk vétkezni. Gondoljunk arra, hogy bárhol vagyunk és bármit csinálunk, mindig Isten jelenlétében vagyunk. Semmi sem kerüli el figyelmét, nem rejthetjük el útjainkat a Magasságos elől. Sokan szigorú emberi törvényeket is áthágnak, gyakran jól leplezve, büntetés nélkül. De nem így van ez Isten törvényével! A legsötétebb éjszaka sem rejti el a vétkezőt. Gondolhatja azt, hogy egyedül van, de a valóságban minden tettét láthatatlan tanú figyelme kíséri. Még szíve indítékai is nyilvánvalók Isten előtt. Minden tettet, minden szót, minden gondolatot olyan pontosan megörökítenek a mennyei feljegyzések, mintha az egész világon csak egyetlen ember léteznék, és a menny minden figyelme őreá összpontosulna.” (Pátriárkák és próféták, József Egyiptomban c. fejezetből)

Sokan nem akarunk ott nőni, ahova ültettek minket, ezért sehol sem gyökerezünk meg. Jézus azt mondja: ha engedelmeskedünk az Isten által belénk oltott életnek, akkor Ő minden egyébről gondoskodik majd. – Talán valótlanságot állított Jézus Krisztus? Ha eddig még nem tapasztaltuk meg ezt a “sokkal inkább”-ot, azért van, mert nem engedünk a belénk adott isteni életnek: zűrzavaros okoskodásokat fogadunk be. Mennyi időt herdáltunk már el úgy, hogy kérdéseinkkel zaklattuk Istent, holott teljesen szabadok lehettünk volna arra, hogy minden erőnket összeszedjük az Ő munkájának a végzésére.

“Sokan nem hajlandók elfogadni Krisztust addig, amíg nem válik egyszerűvé és világossá előttük az üdvösség tervének titka. Nem hajlandók arra, hogy a hit szemével nézzenek fel Krisztus keresztjére, bár látják, hogy azok az ezrek, akik ezt tették, azonnal megérezték a sugárzó erő teljességét. Sokan a filozófia útvesztőjében barangolva keresik azokat az észokokat és bizonyítékokat, amelyeket sohasem fognak megtalálni, miközben elvetik azokat a bizonyságokat, amelyeket Isten az Ő jóságában megadott. Visszautasítják Istennek azt a kérését, hogy járjanak az igazság napjának világosságában. Nem akarják ezt megtenni addig, amíg e nap fényének okát meg nem értik. Mindazok, akik kitartanak ezen az úton, soha nem jutnak el az igazság ismeretére. Isten elegendő bizonyítékot ad nekünk, amelyre alapként építhetjük hitünket. Aki ezt a bizonyítékot nem fogadja el, lelkileg sötétségben marad. A mi kötelességünk az, hogy tekintsünk fel Krisztusra, akit a felemelt érckígyó jelképez. Tekintsünk fel a hit szemével, mert ez ad nekünk életet!” (Pátriárkák és próféták, Vándorlás Edom körül c. fejezetből)

Sokan nem látják meg, hogy Isten azért Isten, mert a sötétséget is Ő teremtette, annak is az URa. Istennek nem kell hadakoznia a sötétséggel, mint ahogyan azt egyesek hiszik, Isten nem függ a sötétségtől, a sötétség nem tényező az Isten számára… Ha bármiféle befolyásoló ereje lenne a sötétségnek Istenre, akkor Isten már nem lenne Mindenható Isten! A kereszténység üzenete – amit több kevesebb sikerrel próbál az elmúlt kétezer esztendőben továbbadni -, hogy a Világosság az egyetlen teremtő Erő, mely mindent meggyőzött és legyőzött, s ez a Szeretet-Erő öltött testet a Krisztusban, Aki az Élet. Ahogyan a szeretetben nincsen gonoszság és önzés, mert akkor már nem lenne szeretet, ugyanúgy az Istenben sincs sötétség. A halottak azért halottak, mert nincsenek az élők között, de aki él, annak az életet nem a halottak között kell keresgélnie, hanem az életben. Aki valóban hiszi az Istent, az felismerte, hogy Isten az Egy (Fény) s nem pedig kettő (fény és árnyék). Akik csak elképzelik, hogy szerintük milyen az Isten – azok isteni erőt tulajdonítanak az árnyéknak. Ők azok a szektások, akik igen nagy vehemenciával hirdetik saját elképzeléseiket a Sátánról, az ördögről, a démonokról, s mindenféle negatív hatalmakról, akik az Isten ellenében munkálkodnak, s élnek egy olyan nyomorúságos világban, amely világ csak számukra létezik… Az igazság az, hogy a fény miatt van az árnyék. Ha van fény, akkor van árnyék is, de az árnyék önmagában nem képes erőt demonstrálva, “fényt csinálni”, azaz: ha nincs fény, akkor nincs árnyék se! Azért, hogy “kerek legyen a világ”, s ne csak “igen-ek”, de “nem-ek” is legyenek benne, Isten teljes szabadságot adott nekünk embereknek, s megadta annak lehetőségét is, hogy szemünket becsukjuk… Mi pedig élünk vele, s gyakran be is csukjuk! Ilyenkor történik meg, hogy nem látjuk meg vele, hogy Isten az Isten, s hogy Ő az Ő (meg)látására hívott el minket, nem pedig a sötétségben való tapogatódzásra, amit egyesek oly izgalmasnak tartanak. Az igaz istenhit – milyen borzasztó már leírni is, de a nyomatékosítás miatt le kell írni, hogy “igaz hit” – látást ajándékoz és eljuttat Őhozzá, végtelen világába, a lélek vaksága pedig egy helyben való toporgásra kárhoztat egy sötét szobában… (Frankó Mátyás)

Sokan rengeteget tesznek azért, hogy valamit elérjenek, megnyerjenek, amitől boldogságukat remélik. Ez egyáltalán nem könnyű. Különösen akkor nem, ha nem is sikerül. A keresztények életharcáról azonban ezt olvassuk: „A keresztényi élet harcában ez nem fordulhat elő. A verseny végén senkit sem érhet kudarc, aki a követelményeknek mindenben megfelel. Mindenki győzelmet arathat, ha komolyan igyekszik és kitartással harcol. Nemcsak a gyorsé a futás, nemcsak az erős nyerhet csatát. A leggyengébb szent éppúgy elnyerheti az örök élet dicsőséges koronáját, mint a legerősebb. Mindenki győztes lehet, aki Isten kegyelméből alárendeli életét Krisztus akaratának. Az élet minden viszonylatában gyakorlatilag megvalósítani az Isten Igéjében lefektetett alapelveket, némelyek ugyan lényegtelennek tarthatják, olyasminek, ami csekélység, ami figyelemre sem méltó. Azonban a kockán forgó tétre való tekintettel semmi sem csekélység, ami segíthet vagy gátolhat. Minden egyes cselekményünk súlyosan esik a latba, győzelemre vagy vereségre. Sőt a jutalom, melyet a győztesek elnyernek, arányban fog állni buzgalmukkal, komolyságukkal, amelyet a küzdelembe vetettek.

Sokan reszketve félnek a sátán hatalmától, mások mögé bújva mentegetik vétkeiket. Felesleges. Nincs szükség sátánra. Ez a rövid ige tudományos alapossággal magyarázza meg minden bűn okát, eredetét. Nem vagyunk képesek ellenállni ösztöneink önző vágyainak, melyeket felerősít a génjeinkben örökölt, szüleinktől, környezetünktől eltanult, az újság, a TV, a hitetlen beszédek és írások felől reánk áradó szenny tömege. Ez az eredendő bűn. Isten az embert szabadnak teremtette, hogy önkéntes szeretettel, meggyőződéssel hajtsa végre boldogságra vezető rendeltetését. Ösztöneit nem korlátozza beépített korlát, mint az állatokban, kizárólag erkölcsi meggyőződése. Ha az elvész, eredménye mindaz a szörnyűség, amit a 20. század kitermelt magából, s átadott a mi századunknak is. Hiába a tudomány minden csodálatos eredménye, nincs más reménysége egy boldogabb, szebb életnek, csak az új nemzedék erkölcsi megújulása. Az pedig elképzelhetetlen Istenre támaszkodó hit nélkül. Menthetetlenül belepusztul az emberiség a hitetlenségből fakadó erkölcsnélküliségbe. Kozmikus fontosságú, hogy ifjúságunk újra megtalálja Istenét, Krisztusát. Csak akkor lesz képes nagy szenvedések árán új életet építeni. Urunk, úgy tűnik, nagy nyomorúságok után még nagyobb veszedelmek várnak ránk. Minden előrelátás csődöt jövendöl, vagy tudatosan hazudik, vagy behunyja a szemét. Gyermekeim, unokáim vannak, mi lesz velük? Reád bízom magamat és utódaimat, tudom, hogy te kezedben tartod azt, aki bízik benned, azért bátran nézek jövőnk elé, de nagyon aggódom népem hitetlensége miatt. Tégy csodát, Urunk. Ne dobj el minket. Jézus bíztat: ami embernek lehetetlen, Istennél lehetséges. Te magad fordítsd magad felé új nemzedékünk lelkét, hogy megmaradjunk, hogy jövőnk legyen. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Sokan sokfélék vagyunk. Van, aki mindent elhisz. Bevette kanyar nélkül – mondják a háta mögött. Van olyan is, aki viszont semmit sem hisz el. Állandó gyanú és kételkedés jellemzi. E két szélsőség között valahol ott vagyunk mi is. Hogy melyikhez állunk közelebb, azt mindnyájunknak személy szerint kell éreznünk. Ami kiemelendő Igénkből az a tapasztalat és az óvatosság. Ahogy telnek földi éveink, az előbbiben feltétlenül gyarapodunk. De az se hátrány, ha az utóbbi jellemez bennünket! Szerezz minél több tapasztalatot és élj okos óvatossággal!

Sokan szenvedtek vereséget, mert megpróbáltak a saját hitszintjük felett hinni. Tanítást hallottak a hitről, és megpróbálták a létra tetején kezdeni. Mivel a hitük nem volt ezen a szinten, nem működött, és azt mondták: „Ez a hit-dolog nekem nem megy. Próbáltam, de nem működik.”
A hit működni fog, mihelyst gyakorlod. Egy idő után olyan dolgokkal kapcsolatban is tudsz hinni Istenben, amiről álmodni sem mertél volna. Legyen neked a te hited szerint. Ha a kérésed Isten Igéjén alapul, és hiszed, hogy Isten megteszi, Isten meg is fogja tenni.
Bárhol is tartasz a hitben, legyen megfelelő a hozzá-állásod. Állj pozitívan a dolgokhoz — és tartsd bekapcsolva a hit kapcsolóját. Folyamatosan higgy Istenben, és használd a hitedet.

Sokan tévesen mondják a bajba jutott emberről, ” megverte az Isten” ami kizárt dolog és téves felfogás. Hisz Isten maga a szeretet, tehát semmi rossz nem jöhet tőle. Esetleg a gonosznak meg enged dolgokat, amit nevelő célzattal tesz, hisz sokszor a saját hibánkból tanulunk. Ha pedig engedetlenek, vagy bűnösök vagyunk akkor csak a saját tévelygésünk áldozatává válunk. De van ki segít nekünk, maga Jézus. Az Atya őt sem kímélte érettünk, szenvedés által jutott a dicsőségbe. A gonosz őt is megkísértette, de ő kitartott az Atya tervében. Nekünk is segít ha kérjük.

“…Sokan úgy gondolják, hogy a mennyek országa valamiféle visszfénye ennek az életnek. Pedig pont az ellenkezője az igaz! Ez az élet az, ami csak halvány visszfénye a mennyeknek! Ott ugyanis az élet teljessége szabadon kibontakozhat és kiteljesedhet, míg itt a bűn már majdnem mindent tönkretett. De ha itt rápillantunk a teremtett világ még mindig meglévő gazdagságára és sokszínűségére, lehet valami halvány elképzelésünk arról, milyen burjánzó és áradó lehet az Élet teljessége. Isten valósága túlhalad minden képzeletet - ahogy az Írás mondja: szem nem látta, fül nem hallotta, emberi elme el nem képzelheti, mi minden jót készített Isten az Őt szeretőknek…”

Sokan úgy néznek Jézus halálára, mintha Ő együttérzésből halt volna meg a bűneinkért. Az Újszövetség azt mondja, hogy bűneinket magára vette, mégpedig nem együttérzésből, hanem azonosulva velük. “Bűnné tette” Isten értünk. Elvette bűneinket halálával; halálának magyarázata pedig Atyja iránti engedelmessége volt és nem a velünk való együttérzés. Isten visszafogadott minket, de nem azért, mert engedelmeskedtünk, vagy mert megígértük, hogy bizonyos dolgokról lemondunk, hanem Jézus haláláért és semmi másért. Mondjuk, hogy Jézus Krisztus eljött kijelenteni nekünk, hogy Isten Atyánk és mi gyermekként szerethetjük Őt. Az Újszövetség azt mondja: azért jött el, hogy elvegye a világ bűnét. Azoknak jelenti ki az Atyát, akik Őt Megváltóul elfogadták. Jézus Krisztus soha nem mondta magáról, hogy a világnak jelenti ki az Atyát, hanem hogy botránykő a világ szemében (Jn 15,22-24). A János 14,9 tanítványainak szól. Az Újszövetség sehol sem tanítja, hogy mivel Krisztus meghalt értem, ezért minden kötetezettségem alól kibújhatok. Az Újszövetség azt tanítja, hogy “Ő meghalt mindenkiért” (nem az én halálomat szenvedte el), és én csak az Ő halálával azonosulva szabadulok meg a bűntől és részesülhetek az Ő igazságosságában. A helyettes áldozatnak az Újszövetség két oldalát említi: “Azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk” és “hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne” (2Kor 5,21). Nem tehet Krisztus értem semmit, amíg el nem fogadtam, hogy bennem kiformálódjék.

Sokan ünneplik ma az Úr első eljövetelének feltételezett napját: fordítsuk most figyelmünket második eljövetelére. Ez éppen olyan biztos, mint amilyen az első eljövetele volt és hogy először eljött, az nagyban alátámasztja második eljövetele bizonyosságát. Jézus Krisztus, aki eljött szolgálni mint egyszerű ember, egészen biztosan eljön újra, hogy elvegye szolgálatának jutalmát. Ő, aki eljött, hogy szenvedjen, minden bizonnyal eljön újra, hogy uralkodjék. Ez a mi boldog reménységünk, mert egykor majd osztozni fogunk Urunk örömében. Most megaláztatás és irigylésre nem méltó élet az osztályrészünk, mint az Övé is az volt itt a földön, de ha majd visszajön, nyilvánvaló lesz dicsősége, és megdicsőít minket is. A meghalt szentek is feltámadnak megjelenésekor. A megrágalmazottak és megvetettek tündökölnek majd Atyjuk királyi uralmában. Királyok és papok lesznek, és a gyász napjai véget érnek számukra. Az örökkévalóság mérhetetlen békéje és ragyogása bőséges jutalom lesz a bizonyságtétel és küzdelem éveiért. Ó, bárcsak hamarosan jönne az Úr! Mert eljön! Már úton van és gyorsan közeledik. Közeledtének jelei töltsék el örömmel a szívünket. Zúgjatok hát, reménységünk karácsonyi harangjai!

“Sokan vallják ugyan, hogy az Úr oldalán állnak, mégsem így van. Cselekedeteik zöme az ellenfél malmára hajtja a vizet… Miért van az, hogy a hitbeli dolgok csak kevéssé bilincselik le a figyelmünket, a világ viszont leköti testi-szellemi erőnket? Azért, mert erőnk teljes bedobásával végezzük világi dolgainkat, mígcsak gondolataink önkéntelenül ebbe az irányba nem fordulnak. Ezért tartják egyes keresztények nehéznek a lelki életet, és könnyűnek a világi életet. Testüket-lelküket arra szoktatták, hogy abban az irányban fejtsék ki erejük legjavát. Egyetértenek ugyan Isten szavának igazságaival, de elmulasztják annak gyakorlati életükben való megvalósítását… Rá kell nevelnünk magunkat arra, hogy gondolataink a lelki dolgokra összpontosuljanak. A gyakorlat, az edzés majd magával hozza az erőt… Ezrek panaszkodnak: »Nem tudom, mi van velem, nincs bennem lelki erő, nem örülök az Isten Lelke dolgainak.« Addig erősítették világi érdekeltségeiket, míg képességeiket teljesen le nem foglalták ezek a dolgok. A lelki dolgokban viszont erőtelenek, akár a csecsemők… Idegen számukra a menny nyelve… Feltétlenül arra kell szorítanunk gondolatainkat, hogy szeressék a tisztaságot. Serkentenünk kell magunkban a lelki dolgok szeretetét. Igen, feltétlenül ezt kell tennünk, ha növekedni akarunk az istenfélelelemben és az igazság ismeretében.” (Bizonyságtételek II. kötet, 262, 265. l.)

Sokan vannak, akik elindulnak Krisztus útján, de valahogy megtántorodnak, amikor látják, hogy a világ fiai jobban boldogulnak ebben az életben. Könnyebben rááll a kezük a lopásra, szájuk a hazugságra, és lelkiismeretlenül csapnak be mindenkit maguk körül. És irigykedünk rájuk, mert nekik jól megy, könnyen boldogulnak, éppen ezért azt érezzük, hogy nincs igazság, és talán még vágyakozunk is közéjük. Jó lenne közéjük tartozni, azok közé, akik boldogan élnek, míg meg nem halnak. De ez szó szerint halálig tart, és ha jól megfigyeljük őket, nem látszik rajtuk a nagy boldogság. Ez az állapot múlandó, és ahogy tartja a mondás, aki korpa közé keveredik, azt megeszik disznók. Ne akarjunk mi, olyanok lenni! Ne az legyen az elsődleges, hogy itt a földi létben gazdagok, jómódúak legyünk!(Forró Éva)

Sokan vannak, akik megtévesztenek, szép szavakkal, kedves gesztusokkal. Amíg el nem érik, amit akarnak, addig mindent megtesznek, hogy bizalmunkba férkőzzenek. Aztán sokszor sajnos hátba döfnek. Amikor hűségről beszélünk, leginkább a házasságra gondolunk, de a hűség nem csak a házasságban kell, hogy jelen legyen. Ott kellene lennie a munkahelyen, a baráti társaságokban is. De ma már nem divat, mivel az én lett az első. Panaszkodunk, hogy nincs kiben bízzak, de vajon mi megbízhatóak vagyunk? Vajon mi, hűségesek vagyunk? Vagy mi is olyanok vagyunk, mint mindenki más? Igyekezzünk változni, hogy így is képviselhessük Istenünk arcát ebben a világban. (Forró Éva)

“Sokan vannak, akik nyugtalanokká válnak, ha nem tudják előre ügyeik kimenetelét. Nem tudják elviselni a bizonytalanságot. Türelmetlenségükben visszautasítják a várakozás idejét, hogy mielőbb meglássák Isten szabadítását. A rossztól való félelem majdnem az őrületbe sodorja őket. Szabad utat engednek lázadozó érzéseiknek. Szenvedélyes zaklatottságukban ide-oda szaladgálnak és igyekeznek megtudni, amit Isten nem tárt a szemük elé. Ha bíznának Istenben és kitartóan imádkoznának, akkor megtalálnák a vigasztalást. Az Istennel való lelki közösség lecsillapítaná felkavart lelküket. A megfáradtak és a súlyosan megterheltek nyugalmat találnának a lelküknek, ha Jézushoz fordulnának. De ha nem vesznek tudomást azokról az eszközökről, amelyeket Isten rendelt a vigasztalásukra, akkor Saul végzetes tévedését követik el, és csak a gonosz tudásának ismeretét találják meg…
A türelmetlenség ? a jövőt eltakaró lepel felfedésére irányuló törekvés ? mindig a hit hiányát jelzi, és megnyitja az utat a csalás nagy mestere előtt. Sátán ráveszi az embereket, hogy azokkal tanácskozzanak, akik látnokoknak nevezik magukat… Tapasztalatával, amelyet hosszú korszakokon át szerzett, következtetni tud az okokból az okozatra, és gyakran előre jelzi az emberek életének néhány eljövendő eseményét. Így képes becsapni és hatalma alá vonni a félrevezetett lelkeket, hogy azután a maga akarata szerint irányítsa őket.”(Pátriárkák és próféták, Varázslás régen és ma c. fejezetből)

Sokféle hatás ér bennünket nap mint nap. Különféle tanítók környékeznek meg azzal a nem titkolt szándékkal, hogy meggyőzzenek saját – vélt vagy valós – igazságukról. Némelyek „keresztény köntösben” járnak, és a Bibliát is idézgetik, de nem Krisztust, az Isten Fiát és nem a mennyei Atya bűnbocsátó szeretetét hirdetik. Kulcsfontosságú az, hogy megmaradjon bennünk a tiszta ige, és hogy ragaszkodjunk az élet evangéliumához, mert csak így maradhatunk meg a Fiúban és az Atyában. (Hulej Enikő)

Sokféle szeretetet megismerünk életünk során. Gyorsan elmúlót, hosszan tartót, érdekszeretetet, öröknek tartott, de mégis mulandót. Amíg tart a szeretet, biztonságot ad, reménységgel tölt el. A gondok nem tűnnek oly nagynak és elviselhetetlennek, a nehézségek könnyen legyőzhetőnek tűnnek. De amikor megtörik a szeretet, amikor elmúlik, amit öröknek érzünk, az üresség, csalódottság, reményvesztettség érzése tölti be életünket. Aminek eddig értelme volt, az értelmetlenné válik, ami megoldhatónak és legyőzhetőnek, az megoldhatatlan lesz és erőnkön felüli. A csalódottság, a csalódás keserű szájíze marad bennünk és nehéz felállni, nehéz továbblépni, mert az emberi szeretet mulandó és törékeny dolog. Egyik nap még van, számíthatunk, építhetünk rá, a másik nap pedig már meg is szűnhet, mint ha nem is létezett volna. Krisztus szeretete azonban merőben más, mint az emberé. Törhetetlen és múlhatatlan. Olyan szeretet, melyre bátran építhetünk, életünk legnehezebb perceiben is velünk van. Mert Krisztus szeretete olyan, amely túlélte az emberi lét minden szakítópróbáját, kinyilvánítva számunkra ezzel örök voltát. Benne rejlik az Isten mindent átfogó teljességének megismerése. Ez a szeretet vezethet el egyedül az Atyához, általa nyerhetünk békességet, megbékélést, reményt és az újrakezdés lehetőségét. Kapaszkodjunk bele ebbe a mentő szeretetbe, mert egyedül erre építhetjük fel életünket és jövőnket. Egyedül ez menthet meg bennünket! Megváltó Urunk! A te megtartó szeretetedért adunk most hálát! Egyedül ebbe kapaszkodhatunk, egyedül ez a mi reménységünk. Ámen.

Sokféle utat járunk végig életünk során. Vannak kitaposottak és már-már járhatatlanok. Egyenesek és kanyarokkal tarkítottak. Van út, amely zsákutcába, és van, amelyik célhoz vezet. Jézus az út. Ő nemcsak utat mutat, hanem maga válik úttá. Kitaposott, járható, hazafelé vezető úttá. Jézussal biztos cél felé haladunk. Vele megtalálható és elérhető az elveszített atyai ház. Jézusban már itt a földön, a nagy találkozásra várva, az otthon melegéből élhetünk. (Baranyayné Rohn Erzsébet)

Sokféleképpen lehet kifejezni az elégedetlenséget. A szavak is nagyon csípősek tudnak lenni, de a hangsúlyok és a beszéd közbeni arckifejezések is kifejező erővel bírnak. Jártasak vagyunk ezen a területen, hiszen a zúgolódás össznépi foglalatosság. Furcsa is lenne, ha valaki elégedettségének adna hangot, nem zúgolódva az éppen aktuális kormány intézkedései ellen, elismerő szavakkal szólna főnökéről, a szomszédjáról (vagy éppen lelkipásztoráról…). Mint ahogy a hírműsorok is téma híján bajban lennének, ha csak pozitív eseményekről tudósíthatnának, egy elégedett ember is hamar magára maradna egy társasági beszélgetésben, ha nem csatlakozna a zúgolódók táborához. Pedig az előttünk levő igeszakasz tanítása világos: a zúgolódó, a sorsával elégedetlen ember nem valami vagy valaki ellen szól, hanem végső soron Isten ellen lázad, mert megkérdőjelezi Isten gondviselését. Mennyire éles ellentétben áll ezzel Pál apostol bizonyságtétele: „megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek” (Fil 4,11). Van még mit tanulnunk… Az ige másik fontos üzenete, hogy az élet eseményei által Isten próbára teszi az ő népét, akarunk-e az ő törvényei szerint élni vagy nem? Vajon a mai nap eseményeiben tanúsított viselkedésünk, szavaink milyen választ adtak erre a kérdésre?

Sokkal fontosabb az egység az ismeretnél! Mit érünk el, ha saját igazunkkal – olyan dolgokban, amelyek felől nincs nyilvánvaló igei kijelentés – mindenkit elvadítunk magunk mellől? Az igazán tanult ember tudatában van annak, hogy minél többet tud, annál több dolog lesz, amit nem ismer, és ennek alázatossá kell tennie őt. Pál arra is figyelmeztet, hogy nem is az a fontos, hogy valakinek ismerete van, hanem az, hogy Isten ismerjen bennünket. És ő szeret bennünket, bár jól ismer – minden hiányunkkal együtt. Ha tudatában vagyunk ez ismeret nagyságának, akkor mi is törekszünk arra, hogy szeressünk másokat, mert a szeretet épít!

Sokkal könnyebb ételeinkre vigyázni, mint szavainkra. Az ember mindig hajlandó a könnyebb megoldást keresni. Ha néhány ételről lemondva megnyugtathatom a lelkiismeretemet, inkább ezt választom, minthogy minden nap arra figyeljek, mi jön ki a számon. Kár, hogy Jézus ezt a megoldást nem fogadja el. Uram, köszönöm, hogy szabadságot adsz nekem mindabban, ami sem magamnak, sem másnak, sem a te dicsőségednek nem árt. Köszönöm, hogy azt akarod, jól essék nekünk az étel, s megadod azt, amire naponta szükségünk van. Taníts úgy böjtölni, hogy a szűkölködőknek juttassak abból, amit magam is szívesen megennék, és ne az nézzem, mi van a tálunkban, hanem szívem tisztátalan indulataira vigyázzak. Hogy tudjam lenyelni kikívánkozó szennyes, vagy másokat sértő szavaimat, mikor pedig olyan jól esnék egy gúnyos szófegyvert megforgatni embertársam szívében. Ha rám bízod a döntést közömbös dolgokban, te irányíts engem a szeretetben. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Sokkal mélyebbre leszállva, bizalmunkat Jézus feltámadott életére kellene építeni. Meg kellene szoknunk, hogy mindent állandóan Őhozzá szabjunk; ehelyett azonban “józan eszünk” szerint döntünk, Istentől pedig azt kérjük, hogy erre adja rá áldását. De az ilyen munkát Ő nem áldhatja meg. Ez kívül esik az Ő királyi uralmán, elszakadt az igazi valóságtól. Ha kötelességből teszünk valamit, olyan irányelv szerint cselekszünk, amely ellentétes Jézus Krisztussal. “Magasabb rendű személynek” tartjuk magunkat és így szólunk: Nekem ebben az ügyben ezt meg ezt kell tennem! Így saját kötelességérzetünket ültetjük trónra Jézus feltámadt élete helyett. Ő nem azt mondta, hogy lelkiismeretünk vagy kötelességérzetünk világosságában járjunk, hanem hogy “járjunk világosságban, amint Ő maga a világosságban van” (1Jn 1,7). Amikor kötelességérzetből teszünk valamit, azt meg tudjuk indokolni, de amikor iránta való engedelmességből cselekszünk, akkor az érvelés lehetetlen. Emiatt a szent könnyen nevetségessé válhat, nem értik meg. De ezt nem is várja el. Csak Urára néz.

“Sokkal többet tehetne Isten népéért, ha az igazán alázatos lenne. De csak kevés ember van, akik által nagy dolgokat vihet véghez anélkül, hogy magabízókká válnának és nem felejtenék el, mennyire függnek tőle. Felfuvalkodottak és magabízók vagyunk. Nem kérjük Isten tanácsát, hanem saját elgondolásunk szerint cselekszünk. Az emberek által kigondolt, legfényesebb terv is haszontalanná válhat, ha nem kérték hozzá Isten tanácsát és segítségét. Eredményes lehet viszont a leggyengébbnek látszó terv is, ha Isten diktálta és van, aki alázatos szívvel végrehajtsa… Isten ma is kész együtt munkálkodni népével. Kész arra, hogy nagy tetteket hajtson végre általuk. Az egész menny vágyakozva vár arra, hogy az ember igénybe vegye Isten hatalmát és bölcsességét. Mert a menny Istene az, »aki mindent megcselekedhet, feljebb, hogy nem mint kérjük, vagy elgondoljuk« (Eféz 3,20-21).” (Pátriárkák és próféták, Az első bírák c. fejezetből)

Sokszor a bántóan gonoszságot „csepegtető” emberek „megjavításán” fáradozunk ahelyett, hogy a problémánkat oldanánk meg. A problémáim megoldásáért én vagyok a felelős, a másik ember viselkedésért azonban nem. A mai nap a meddő bosszankodás helyett keressem inkább azt a „spárgát”, mellyel kiolthatom mások bántó szavainak, tetteinek hatását. Jézusnak ez csodálatosan sikerült. Őt nem tette tönkre mások gonoszsága. Neki ez hogyan sikerült? Érdemes ehhez elővenni az evangéliumot, mert bennünket is meg akar tanítani erre.

Sokszor a mi életünkben sincs változás, vagy nincs válasz kérdéseinkre, de utólag rájövünk, hogy időbe megoldódik minden, az Úr nem feledkezik el rólunk. Sokszor Isten megengedi a nyomorúságot, szenvedést , az életünkben, hogy mások is higgyenek amikor csodákkal kihoz minket a bajból, ugyanúgy mint Lázár  esetében. A tanítványoknak is kellett egy ilyen csoda, hogy higgyenek. A bibliában Jézusnak ez volt a legnagyobb csodatétele. Mindannyiunk életében történtek már csodák, ha nem akkor fog történni, készüljetek fel! Mert Isten így akarja a hitünket erősíteni, jellemünket, csiszolgatni. - Ha hiszel meglátod Isten dicsőségét . HIT - “Atyám hálát adok neked, hogy meghallgattál.” Imáink végén adjunk hálát, hogy az Atya meghallgat. MEGHALLGAT, A szabadító szolgálatot, mindig felszólító módban, hangosan parancsolva adja tudtára az ellenségnek. Tegyük ezt mi is így, erővel hatalommal amit adott nekünk.

Sokszor a szívünk keménysége miatt nem vesszük észre, mit szenved mellettünk a másik ember. A szomorú társak: “Elmentek, és mindent megjelentettek az ő uroknak.” Hát nem tudtak mást csinálni, nem tudtak hallgatni? Mindent be kellett mindjárt súgni? Lehet, hogy most ezt gondolod. Én sem tudok mást csinálni, mint odaborulni az Úr elé, és imádságban elmondani neki mindent. Vajon a te szíved keménysége nem indított-e már sokakat arra, hogy elmenjenek az Úrhoz, és imádságban elmondjanak Neki mindent, ami nekik is fáj, amire úgy érzik, hogy az Urat is megszomorítja? Szüksége volt az Úrnak arra, hogy elmondjanak neki mindent? Nem, nem volt. Hiszen Ő úgyis lát mindent, és tud mindent. A szolgáknak van szükségük arra, hogy olyan kapcsolatban lehessenek Urukkal, hogy elsősorban Neki jelentsenek meg mindent, ami fájdalmas és szomorú a számukra egy másik ember életében.

Sokszor akad dolgunk kevésbé szeretetreméltó emberekkel, akik különösképpen türelmetlenségre ingerelnek. Éppen ezekkel szemben kell megmutatnunk szelídségünket, mert bármilyenek is, mégis barátságos közeledésre várnak. Bántó szavakra, szeretetlen magatartásra válaszoljunk barátságosan és kedvesen. A hívők bizonyítsák be, hogy szelídlelkűek, akik félre tudnak állni, igényeikről le tudnak mondani. A szelídlelkűség testvére az alázatosság, ami nélkül a szelídség is csak mesterkélt, fáradságosan megteremtett önuralom. A szelídlelkűség már sokszor nyert nagy győzelmeket dacos, haragos szívek felett, sokszor gyűjtött eleven szenet gyűlölködő emberek fejére.

Sokszor azért harcolunk, amiért nem kellene, és nem harcolunk azért, amiért kellene. Ez a szabálytalanság! Mennyi harcot folytat az ember a kívánságával, és mégis legyőzi. Az indulatod is erősebb nálad. Ne küzdj a bűnnel az életedben – hiszen jött Jézus, és magára vette! A kereszten elhangzott: “Elvégeztetett!” Ne küzdj a Sátánnal, aki már le van győzve. Egyetlen bűn van az Ige szerint: a hitetlenség. Higgy abban, hogy Jézus teljesen betölt téged! Az első szabály az Ige. Kérjed az Urat, adjon neked világosságot, hogy mi az igeszerű azokban a dolgokban, amikben jársz. Ahol vétesz az Ige szabálya ellen, ott kiüt téged a harcból. Olvasd többet az Igét, merülj bele. A második szabály a szeretet parancsa. Jézus tanítványait a szeretetről lehet megismerni. Szeretetben járnak, mint egy ruhában, szeretetből szólnak, szeretetből történik, ha ütnek, ha éles is. Mert ez a szeretet nem lágy, nem egymás simogatása – hanem erős, mint a halál. Harmadik szabály a vezetés. Minden harcnak vannak szabályai, amit az Úr akkor és ott mond meg. Másképp vették be Jerikót, és másképp Ai városát. Nincs receptszerű vezetés. Nincs bevált módszer. Egyéni életednek is megvannak a szabályai, de bűn, amikor a magam szabályát másra húzom. Isten minden emberrel másképp bánik. Ne járj a magad ötletei szerint, mert soha nem fogsz megkoronáztatni. Ha szabálytalankodsz, lefütyül a Bíró. Isten Szentlelke újra járatja veled az osztályokat. Harcolj szabályszerűen, vágyakozz a kicsi koronákra minden egyes engedelmesség után, és a végső koronára az ő országában.

Sokszor egyáltalán nem látjuk bűneinket, mert tudatlanok vagyunk. Biztosak lehetünk abban, hogy sok ilyen tudatlanságból elkövetett bűnünk van, cselekedeti és mulasztási bűnök egyaránt. Teljes jóhiszeműséggel azt gondoljuk, hogy Isten szolgálatára cselekszünk bizonyos dolgokat, pedig azokat Ő nem parancsolta és nem is fogadhatja el.

Sokszor hallottuk már a figyelmeztetést: “Vigyázz rá, mint a szemed világára!” Ilyenkor mindenki tudja, hogy valami nagyon fontosról, pótolhatatlanról van szó. Szemünk világa, ez az Isten-adta csoda teszi lehetővé, hogy környezetünkből információt szerezzünk, s tájékozódjunk. Mindez csak akkor lehetséges, ha látásunkkal nincsen semmi baj, s valamilyen fényforrás is van a közelünkben. Hiába azonban a jó megvilágítás, a ragyogó napsütés, a látás készsége – fényes nappal is lehet az ember vak. Az emberek ugyanis nem azt hiszik, amit látnak, hanem azt látják, amit hisznek. Ezt úgy hívjuk belevetítés, belelátás, projekció. Olyat is látni vélünk, ami nincs. Párkapcsolatok kialakulásánál tipikus eset, amikor egyik vagy másik nem tudja mire vélni a másik mosolyát, egy-egy szavát, gesztusát. Gyakran komoly félreértések is adódnak ebből, ami igen kínos a felek számára, de természetes kommunikációval, őszinte, emberi szóval ez is könnyen orvosolható.

Sokszor hogy aláhúzzuk magunkat. Ezért nem használhat sokszor az Úr, mert nem tanultuk meg Isten szolgájának magatartását, a szív szerinti alázatosságot. A hit és alázat összetartozik. Ha bennünk megvan a hit, nincs alázat. Akkor vagyunk alázatosak, amikor buktunk, és csak addig, amíg a földön vagyunk. “Nem minden, aki ezt mondja: Uram! Uram! megyen be az Isten országába.” Csak aki cselekszi a mennyei Atya akaratát. Aki eltökélte, mint Dániel, hogy bármilyen nehéz is, azt teszem, ami Isten akarata.

Sokszor megdöbben az ember: mintha éppen ma írták volna az evangélium egy-egy igéjét. Lehetne-e pontosabban jellemezni a mi társadalmunkat? Egy juhnyáj, mely megszomjazott és ráébred arra, hogy nincs pásztora, kétségbeesetten béget, szaladgál, tehetetlen, céltalan – ez a hiteles képe mai világunknak. A XX. század első fele tele volt „pásztorokkal”, megváltást, új életet hirdető vezérekkel. Eredményét megtapasztaltuk. Második felében egyetlen új eszme, egyetlen reményt keltő tanítás nem keletkezett, a régiek egymásután maradtak szégyenben. Eltűntek a nagy vezéralakok is. Krisztus pedig nem kell a tömegnek. Páll Lajos „Erdőirtás” című versének záró sorait idézem: „Ameddig látok, csupa törpeség. Hencegő gőgjüknek fű makogja: Fenség!” A tömeg pedig önmagától semmire nem képes. – Egy reményünk maradt: Jézus megszánja az elgyötört sokaságot. Ő maga küld pásztorokat, tanítványait, és valóban új élet keletkezett ott, ahova ők eljutottak. De mai tanítványainak is szól parancsa: Ha túl sok és túl nehéz a pásztorolás feladata, kérni és újra kérni kell szerető Atyánkat, küldjön munkásokat, hívő, szolgálatot, felelősséget vállaló, kemény munkásokat a nyáj mellé. Atyám, sokszor elszomorodok én is vezetőink tehetetlensége miatt, s egyáltalán nem vigasztal, hogy más népeknek sincsenek különb vezetői. A tehetetlenség, üres hatalomvágy, kíméletlen zsarnokság uralma után nem is maradhatott más, csak az üresség. Töltsd meg, Uram, Lelked sugalmazásával lelkünk ürességét. Adj nekünk igaz vezetőket, akik nem fejni és nyúzni, hanem akaratod szerint, a szeretet törvénye szerint pásztorolni tudják pásztor nélkül tengődő nyájadat. Tudom, erre csak neked szolgáló vezetők képesek. Olyanokat adj nekünk, népünknek, Édesatyánk! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Sokszor megfigyelhetjük, hogy szülők, különösen édesanyák, hamis engedékenységgel elrontják gyermekeik életét. Nem akarják elveszíteni gyermekeik szeretetét, nem akarják eltaszítani őket, inkább – mintha nem látnák, vagy nem tudnák az igazságot – sok mindent megtűrnek, amivel szemben komolyan fel kellene lépniök. A gyerekek irányítják a szülőket. Isten komolyan veszi, ha valaki apjáról vagy anyjáról, vagy testvéréről, gyermekéről azt mondja: „Nem ismerem őt!” (5 Móz 33, 9). A gyermekeknek nem használ, sőt csak árt nekik, ha gyengeségből mindent elnéznek nekik. Boldog az az ember, aki rendíthetetlenül ragaszkodik az igazsághoz és azt keresztül is viszi (Gal 2, 5), mégha ez azzal a veszéllyel is járna, hogy elidegenülés következik be. Jobb egy időre mindent elveszteni és a végén mégis megnyerni. Amikor Asa saját anyját letette a trónról, vérzett a szíve és bizonyára anyjának is nagyon fájt ez. De ez volt az egyetlen út, hogy belátásra jusson, ha egyáltalán képes volt még rá. Nagy áldás van a rendületlen határozottságon. Amit pillanatnyilag elveszítünk, azt megnyerjük az örökkévalóságnak.

Sokszor nehéz teljesen szakítanunk hitetlen és istenellenes környezetünkkel. Belehasít lelkünkbe, ha még legközelebbi hozzátartozóink útját sem tudjuk mindig vállalni. Azok is haragusznak, felháborodnak és bántó szavakkal fájdalmat okoznak nekünk. Valahogy elszenvedné a világ Isten gyermekeit, hacsak legalább bizonyos mértékig igazodnának hozzá és járnának vele; azt azonban nem tudják elviselni, hogy azok kimennek közülük és elkülönülnek. – „Attól még igazán komolyan vehetik hitüket, ha nem is élezik ki az ellentéteket, a különbségeket viselkedésükkel, amivel elrontják mások jókedvét és örömét.” Aki így beszél, az elfelejti, hogy a világiasan gondolkodó ember is eléggé egyértelmű a magatartásával, azaz nem csupán a szívével szereti a világot, hanem cselekedeteivel is benne él. Azon az úton járnak, azokat a helyeket keresik fel, ahol nyereséget vagy élvezetet találhatnak. Elveikből tettek lesznek.

Sokszor okosabbnak gondoljuk magunkat, mint amilyenek is vagyunk valójában, és csak a rossz döntés után eszmélünk arra, hogy milyen butaságot is cselekedtünk.Valójában ostobák voltunk. Jézus üzenetében is azt olvashatjuk, hogy aki magát felmagasztalja, megaláztatik. Nem az a baj, ha bölcsnek tartjuk magunkat, inkább az azt követő önelégültség, elbizakodás. Ilyenkor azt hisszük, mindent tudunk már és semmi szükségünk arra, hogy tovább képezzük magunkat. Egyszer csak észre vesszük, hogy ostobákká váltunk az emberek szemében, és jó hírünk megcsappan. Dicséretek helyett megszégyenülésben lesz részünk. Kérjünk bölcsességet Istentől és kapunk. Az Ő bölcsességéhez képest felismerjük kicsinységünket, és az Úr hatalmát látva kerülni fogjuk a rosszat, a felfuvalkodottságot.

Sokszor szeretnénk megnyugtatni a lelkiismeretünket,hogy mindent megtettünk, de sajnos a gyenge láncszem ebben a szövetségben az ember. Ezért nem okolhatunk mást, hanem Krisztushoz kell jönnünk, aki hatalmas arra, hogy segítsen. Olyan főpapunk van, aki ismeri emberi gyengeségeinket, és tudja, miben van segítségre szükségünk. Éppen ezért bizalommal járulhatunk a kegyelem királyi székéhez, de odajárulni nekünk kell. Fontos, hogy legyen bennünk igényesség önmagunk iránt. Isten szeretné láthatóvá tenni, hogy mennyivel tökéletesebb szövetség részeseivé lettünk. Ebben elvárásai vannak velünk szemben. Ha ezek az elvárások nem teljesülnek, akkor ennek következményeivel számolnunk kell, hiszen nincs mentségünk, mert a kegyelem teljesen kiáradt ránk, és tökéletessé tud tenni bennünket. Számolsz-e azzal, hogy most a kegyelem korszakában élsz, de a kegyelmi idő lejárta után már csak a jogos elvárásokkal kell számolnod? Az ószövetségi embernek volt hivatkozási alapja a törvény erőtlensége miatt, de nekünk erre már nincs lehetőségünk. Éppen ezért most kell jól felhasználni a kegyelmi időt a magunk üdvösségének megszerzéséhez, a megszentelt élet elnyeréséhez. Isten várja tőled, hogy bizonysága légy a főpap korlátlan hatalmának és hatékony közbenjárói szolgálatának. Rajtad keresztül tudja felkelteni barátaid és ismerőseid érdeklődősét és vágyát ennek elnyeréséhez. Szánd oda magad Isten akaratának és tervének megvalósítására, hogy reménységgel állhass meg előtte ama napon!

Sokszor vannak kéréseink, ki nem mondott, csak remélt vágyaink, amelyekkel Isten felé fordulunk. Szeretnénk, ha ő lenne segítségünkre mindennapi előrehaladásunkban. Olykor, vágyaink elgondolásakor azt is eltervezzük, Isten pontosan hogyan is adja meg azokat nekünk. S mindeközben már nem is vesszük észre, hogy a Mindenhatóra nem úgy tekintünk, mint életünk Urára, aki a legjobbat rendeli felőlünk, hanem úgy, mint egy jó iparosra, aki a legkiválóbban tudja kivitelezni elgondolásunkat. Jézus születésekor Józseffel éppen fordítva történt. Igaz ember volt, s ez az igazság nem önmagáról, hanem Istenéről szólt. Igaz ember volt, aki kész volt elfogadni Isten rendezését saját életében, mert tudta, hogy számára is ez lesz a legboldogítóbb. A szolgálat iránti készség tekintetében pont olyan, mint választottja, akinek szavát így fordíthatnánk József életére: Cselekszem a te beszéded szerint! Benned vajon van-e ilyen készség Isten tervének megcselekvésére?

Sokunk kérdése: szeretnék hinni, de nem tudok. A vágyam ahhoz nem elég. Kénytelen leszek megelégedni földi, emberi céljaimmal és reményeimmel. Valóban, a hit a Szentlélek ajándéka. De a hitetlenség kárhozatba vezet. Kár lenne beletörődni. Jézus itt arra figyelmeztet: magát a hitet is kérni kell. Nem úgy megy az, hogy szeretnék hinni, ahogy szeretnék tudni spanyolul, de más dolgom van, nem fogok neki. A hitet is kérni és tanulni kell. Valóban vágysz arra, hogy élő kapcsolatba kerülj a mindenható Istennel? Első feladatod, hogy keresd a vele való találkozást. De az is feltétlenül szükséges, hogy kérd tőle a hitet. Kitartással, mint a példázatbeli barát(Luk 11,5-13). Itt az ígéret: Isten kész neked is megadni Szentlelke ajándékát. Istenem, jó Atyám, szeretnék hinni benned és minden tanításodban, de érzem, nem elég erős a hitem. Csak emberi hit, amit örököltem és igyekeztem kitartani mellette. Érzem, több az a hit, amit a Szentlélek közvetlenül tud adni. Kérlek, Atyám, add nekem Szentlelkedet, hogy tanítson meg az igazi, gyakorlati, mély keresztyén hitre, mely képes egész életemet irányítani. Tudom, ezt én hiába próbálom, ha te nem ajándékozol meg vele. Kérem ezt az ajándékot. Ne hagyd, hogy belefáradjak a kérésbe. Krisztus megígérte, hogy megadod, ha kérem. Hallgasd meg ígéretét. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Sorsunk egybe fonódik a Krisztus sorsával. Egyéniségünket az ő egyénisége határozza meg. Csak hozzá mérve ítélhetjük meg magunkat, s Isten ítélete is eszerint alakul irányunkban. Élni akarsz vele együtt örök életet? Vállald, ha kell, a keresztet is, vele és érte, s akkor együtt részesülsz az ő dicsőségében. Tűrni kell hitednek minden terhét? Királyi uralmának minden gyümölcse a tied. De ha megtagadod, semmit nem várhatsz tőle. Nem büntet, megtagad. Járhatsz a magad útján. De légy következetes: ne imádkozz, ne kérd, ne várd segítségét. Idegen vagy a számára. Ő hű marad önmagához. Azokat várja, azokat áldja, azokkal akar együtt építeni boldog társadalmat, akik ezt vállalják. Nem mindig sikerül megállni mellette. De ő abban is következetes: aki hozzá tér, aki újra kéri kegyelmét, annak eltörli múltját és újra magához fogadja. Nem szabad megvárni végső ítéletét. Ma kell kérni és elfogadni kegyelmét, bocsánatát, el nem múló szeretetét. Krisztusom, királyom, a te sereged tagja kívánok lenni. Az voltam, mióta megkereszteltek. Lehet, hogy azóta kimaradtam ebből a seregből. De te vállaltad, hogy visszafogadod a hozzád térőket. Szentlelked bíztat, hogy kérjem kegyelmedet. Most kérem, Uram. Kérem, hogy bocsáss meg. Kérem, hogy szeress. Kérem szereteted áldásait földi életemben. Segítségedet a mindennapok helytállásában. És kérem tőled az örökéletet, hogy nyugodtan végezzem munkámat, ne féljek a haláltól se, bízva hűségedben azok iránt, akik veled kívánnak élni a menny boldogságában. Tied akarok lenni, Uram. Részeltess engem is azok sorsában, akik hozzád kötik sorsukat. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Sose lázadjunk Isten intézkedései ellen, és ne fordítsunk neki hátat! Inkább térjünk meg, és megtapasztalhatjuk bűnbocsánatát. Fogadjuk el az ő mentő szándékát! Az ismeretlen próféta is erről jövendölt. Az általa elmondottak beteljesültek. Úgy gondolom, a prófécia nagyobb súlyú volt, mint a későbbi engedetlensége. Isten megbüntette élete elvételével, mert a küldetését rosszul fejezte be. Vagyis az üzenet fontossága nem mentette föl őt az Istennek való engedelmesség alól. Ezért kellett meghalnia… A prófécia viszont túlélte őt, hiszen az magától az Úrtól származott. Imádkozzunk bátorságért, hogy elmondassuk mindazt, amit Isten ránk bíz! Imádkozzunk hűségért, hogy teljesítsük küldetésünket! Ragaszkodjunk Isten igéjéhez, hisz rajtunk is beteljesedik az ő szava!

Stressz: Ha túl sok mindent zsúfolunk túl kevés időbe, magunkkal szúrunk ki! Úgy járunk, mint a hegedű húrjai, melyeket túlfeszítenek, és végül elpattannak… aztán pedig bűntudatot érzünk, amiért nem vagyunk elég „lelkiek”. „Józanul mérjétek fel képességeiteket!” (Róma 12:3-4 Phillips) Az életben „mindig történik valami”, tehát készülj rá előre, és hagyj időt a váratlan dolgokra!

Sürgös hívószámok
Ha szomorú vagy, hívd a János 14-et!
Ha valaki cserbenhagy, hívd a 27-es Zsoltárt!
Ha bűnt követtél el, hívd 1 Jánost 1:9-et!
Ha aggódsz valami miatt, hívd Máté 6:19-34-et!
Ha veszélyben vagy, hívd Zsoltár 91-et!
Amikor Istent távolinak érzed, hívd a Zsoltár 139-et!
Ha hitednek erősítésre van szüksége, hívd a Zsidók 11-et!<br />
Ha magányos vagy, hívd a Zsoltár 23-at!
Ha keserű és kritikus lettél, hívd az 1 Korinthus 13-at!
Ha szeretnél megnyugodni, hívd a Máté 11:25-30-at!
Ha a világ nagyobbnak tűnik Istennél, hívd a Zsoltár 90-et!
Ha honvágyad van, hívd a Zsoltár 121-et!
Ha imáid gyengék és ösztönzőek, hívd a Zsoltár 67-et!
Ha bátorításra van szükséged, hívd a Józsué 1-et!
Ha depresszióba estél, hívd a Zsoltár 27-et!
Ha elvesztetted a bizalmadat az emberekben, hívd az 1 Korinthus 13-at!
Ha az emberek rosszindulatúnak tűnnek, hívd a János 15-öt!
Ha elcsüggedtél a munkádban, hívd a Zsoltár 126-ot!

Sürűn emlegeti, hogy tartsátok meg a parancsaimat, mert az ügyvédi szerepet csak úgy tudja betölteni az életünk felett, ha engedelmesen megtartjuk az ő rendelkezéseit, útmutatásait, vagyis a parancsolatait. Az Ő Szelleme a megtért emberben van, és figyelmeztet minden helytelen dologra, amit az ó emberünk igyekszik elkövetni. Mi sem vagyunk mentesek a világ befolyása alól, sajnos megbukunk néha, és helytelenül döntünk. Aki tagadja ezt, az hazudik. A világi ember is tudja és akkor mondja is- na te szent-, de van egy örömhírem, nekünk van egy mennyei ügyvédünk aki kiáll mellettünk és helyre igazít.

free counters

 

 

Hírek

Weboldal készítés ingyen


Asztali nézet