MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!

Laetare vasárnapja a böjti öröm vasárnapja: az evangéliumban Jézus az élet kenyereként mutatkozik be népe előtt. Nem a földi javakban bővölködő életet ígér övéinek, hanem az életben való bővölködést: akik Jézussal mint az élet kenyerével táplálkoznak, azoknak a halálban is az élet bőségében lesz részük. Amikor eljön a végső beteljesedés napja – amiről a próféta beszél –, ez mindenki számára nyilvánvalóvá lesz. Addig viszont rejtve van, és úgy tűnik, hogy a halálban nincs különbség hívők és nem hívők között: az enyészet vermében mindnyájukra ugyanaz a gyalázat vár. De akik ebben az életben Jézuséi voltak, azokról elvétetik a romlandóság gyalázata. (Véghelyi Antal)

Lásd, Isten meg akarja nekünk mutatni, hogy törődik minden bajunkkal, és hűségesen gondoskodik mulandó táplálékunkról is. És jóllehet ezt bőségesen adja és megőrzi, még az istenteleneknek és gazembereknek is, mégis azt akarja, hogy imádkozzunk érte, mégpedig azért, hogy észrevegyük, hogy az ő kezéből kapjuk, és megérezzük benne atyai jóságát. (Luther) Isten elhalmoz minket számtalan ajándékával nap mint nap. És ezen felül még arra is ő tanít minket, hogyan kell kérnünk ezeket, és hogyan kell hálát adnunk érte. Ő az, aki mindennap testi táplálékot ad nekünk, és minden egyebet, ami körülvesz minket, ami lehetővé teszi, hogy éljünk. Ha megpróbáljuk számba venni, hogy mennyi minden származik tőle, nagyon hosszú sort tudunk összeállítani. A belélegzett levegőtől, barátainkon át az államszervezetig rengeteg mindent tudunk felsorolni. Ilyen gondoskodó Atyánk van. Ha ennyi mindent kapunk tőle, akkor érezzük: ezeket valahogyan viszonoznunk kell. Legalább a töredékéért hálát kell adnunk. És nemcsak a szavainkat, hanem a tetteinket is neki kell szentelnünk. Eleve reménytelen vállalkozás lenne mindent visszaadni az Úrnak, amit tőle kaptunk. Hiszen az ételt is neki köszönhetjük, amit megettünk, és amiből felépül a testünk. Tőle származik életünk szikrája és kezünk, szánk, amivel dicsőíthetjük őt. Így ha meg akarjuk valahogyan hálálni Istennek jótéteményét, akkor teljes egészében oda kell adni magunkat neki. Urunk! Te kérésünk nélkül is ellátsz minket minden jóval már születésünktől kezdve. Jobban tudod nálunk, hogy mire van szükségünk. Istenünk! Köszönjük, hogy nem úgy teljesíted sokszor önző vagy céltalan kéréseinket, ahogy kimondjuk őket, hanem mindig náluk többet és jobbat adsz. Add, hogy meglássuk a mindennapokban ezt a gondoskodó szeretetedet. Áldj meg minket továbbra is a te végtelen irgalmaddal. Ámen.

Lásd meg magadban a jót, a számtalan értéket, melyet szolgálatra kaptál. Elevenítsd fel lelkedben, hogy Jézus által Isten gyermeke vagy. Az ő végtelen szeretetének vagy eszköze, s az ő gondviselő oltalma alatt állsz. Az Úr pedig sohasem hagyja cserben, hanem valahogy mindig győzelemre segíti övéit. (Simon András) A nyájnak van gazdája. A bárányokra mindig vigyáz a pásztoruk. Vezetés alatt vannak a juhok. Terelik őket oda, ahová menniük kell. A sötétségben is védve vannak. Pásztoruk, a jó pásztor, mindet számon tartja, megismeri bármelyiket ezer közül is. Mi, keresztyének az ő nyája vagyunk. Az ő legelőin, hiszen ő biztosítja nekünk a lelki és testi eledelünket is. Vezet minket. Ő adja az utat. Nem akarja, hogy akár egy is elvesszen közülünk, mindenki külön-külön fontos neki, de az egy nyáj tagja mind. Pásztorbotjával szelíden, de határozottan az ösvényen tart. Azon az ösvényen, amely a végső, örök szállásra vezet, a földi vándorlás végén. Ezért hálát adunk neki, és dicsőítjük az ő nevét, hiszen övéi vagyunk, az ő drága vérén szerzett nyáj tagjai. Istenem! Hadd áldjalak téged, hogy pásztorbotoddal vezetsz. Tudom, hogy a dorgálás is javamra van, nem engedi, hogy letérjek ösvényedről. Köszönöm, hogy sohasem hagysz magamra, mert te tudod, én vezetésed nélkül rögtön eltévednék. Ámen.

Lásd meg, van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? Gondolatainkkal, lelkivilágunkkal vissza kell mennünk az Orvoshoz, Jézushoz. Kérjük, hogy végre mi is meglássuk, hol van a baj az életünkben. Lelki orvosunknak van türelme, szeretete számunkra, hogy végignézze dolgainkat. Mondottuk, hogy két fő gyökérből indul ki minden, az érzelmi és értelmi világunkból. Mi lett a testi szeretetedből? Talán elkényeztetett gyerekek. De sokszor elkényeztetett férj. Aztán haragszol rá, pedig melletted, veled kapcsolatban lett olyan, amilyen. Életveszélyes a testi szeretet! Hullámzó! Egyszer a nyakába borulok a gyereknek és csókolgatom, utána pedig megverem. Hogy lehet ezt kibírni? Ha jókedvem van, akkor drágám, szívecském, aztán pedig jönnek a goromba szavak. Ne csodáld, hogy olyan lett, amilyen lett, mert a testi gyökerekből, a majomszeretetből mindig olyan valami származik, ami romlásba visz. A melletted élőnek mindig a legfontosabb egy nyugodt, csendes, következetes élet. Hogy mindig tudja, mit várjon. Soha ne csináld, hogy egyszer megvered, egyszer megdicséred a gyereked ugyanazért. Neki napfény kell! Hány éve éltek a férjeddel? Ne okold az anyját meg a gyermekkorát. Melletted formálódott olyanná, amilyen. Rég megváltozhatott volna, ha belőled Isten szeretete sugárzott volna rá állandóan és következetesen.

Lassan nagyítóval kell keresni az olyan fiút, aki nemcsak a nőt keresi, de leendő gyerekei anyját is, aki nemcsak a pillanat mámorát kívánja, de hosszútávon is gondolkodik… “Bajban vannak eladósorban lévő leányaink” – panaszkodik a rádióriporternek valaki – “hiszen harmincéves kor alatt alig van normális férfi, aki meg van azokra hamar ‘lecsapnak’ a ravaszabb hölgyek…” Nyilvánvaló, hogy amilyen férfi- ill. nő-modell/minta bukkan fel a családban, valami ahhoz hasonlót keres magának a fiatal – ha talál. Mert alig találnak! Virágzik a társ- és partnerkeresés piaca, milliók regisztráltatják magukat a legkülönfélébb helyeken – meg kell jegyezni – elég rossz eredménnyel. Németországban mintegy negyvenmillióan regisztráltatták magukat társkereső honlapokon, de csak alig néhány tízezren találtak maguknak valóban társat… Márpedig mindenkinek megvan valahol a maga ‘fele’, hiszen a JóIsten ezért teremtett ugyanannyi nőt, mint férfit. S ha valóban megtalálja hiányzó felét, akkor tudnak olyan családi életet is élni, melyben a gyerek nem hiányt, hanem kiteljesedést, növekedést lel. Uram! Köszönöm a családot, amibe helyeztél, s szeretteimet, akiket mellém rendeltél. Adj nekem távlatos látást, hogy felismerjem gondviselő szereteted jegyeit életemben, s magam is a szeretet szolgálattevőjeként éljek teremtett világodban! Ámen (Frankó Mátyás)

Látás alatt azonban nemcsak szemünk világát értjük, hiszen a fontos dolgok láthatatlanok, s igazán jól csak a szívével lát az ember. Akinek megtelik a szíve gonoszsággal, bírvággyal, hataloméhséggel, az vakká válik, azt sem látja, ami az orra előtt van! Nem látja meg az őt körülvevő isteni szépséget sem, pedig az mindenütt jelen van. Soha nem az Istenen múlik, hogy meglátjuk-e a csodát, hanem rajtunk! Akinek közelében legalább egy gyertyalángnyi szeretet lobog, az lát, hisz, s boldog, de igazán boldogok azok, akik akkor is hisznek, ha nem látnak! Aki nem hiszi az Élet Istenét, az sötétségben jár, s nem tudjá hová megy. Botorkál emberlétének 70-80 esztendejében, ide-oda fújja-ráncigálja őt az élet jónéhány vihara, s nem tudja, miért történik vele mindez… Életünk értélmét az adja, hogy meglássuk a világban munkálkodó Istent, s megtapasztaljuk a bennünk lakozó isteni Lelkét. Nagy feladat ez, óriási kihívás… Sajnos sokan nem látnak meg semmit, s amit tapasztalnak azt is önzésük okán félremagyarázzák.

Láttam, elgondolkoztam, okulást szereztem. Mennyi mindent látunk életünkben (sőt, mennyire természetesnek vesszük, ha ép látással rendelkezünk)! Azonban még ettől is fontosabb, hogy mennyi mindenen gondolkodunk el. Ám a kör ott lesz teljessé, ha azon, amit látunk, nem csupán elgondolkodunk, hanem okulunk is belőle. Egy áhítatos könyvben olvastam, hogy valaki azon sopánkodott, hogy nincs cipője, aztán látott valakit, akinek nem volt lába… Mai Igénk három feladatot ró életünkre: láss, gondolkodj és okulj! Önmagunk és mások példájából is szabad nekünk tanulni, mert az sohasem szégyen.

Lázadunk és elfordulunk – és nem csak ma. Hiába az emlékeztetőül épített oltár, hiába a fogadalom. Hűségünk ingatag, emlékezetünk véges. Ezek vagyunk mi: örök önző kamaszok, lázadók. Éppen ezért, hogy megmentsen, az Úr maga épített oltárt. Ő kötött a világgal új szövetséget a Golgotán, hogy megmutassa nekünk szeretetét, és megemlékezzen örök hűségéről. Így néz Istenünk mindenkor Krisztus áldozatára, és így tekinthetünk fel mi is reménységünk egyetlen zálogára, a keresztre. (Eszlényi Ákos)

“Legalább annyira határozott kötelességünk, hogy ellenálljunk a lehangoltság és elégedetlenség gondolatainak és érzelmeinek, mint az, hogy imádkozzunk. Ha a menny felé törekszünk, hogyan haladhatnánk az Atyánk háza felé vezető úton gyászmenethez hasonlóan, nyögve, siránkozva? Az állandóan panaszkodó, felháborodó keresztények, akik azt gondolják, hogy a vidámság és boldogság bűn, nem rendelkeznek igazi világossággal… Neveljük rá szívünket és ajkunkat, hogy Isten határtalan szeretetének dícséretét beszélje. Neveljük rá lelkünket, hogy legyen reményteljes… Sohase felejtsük el, hogy a mennyei Király gyermekei vagyunk, a seregek Urának fiai és leányai. Kiváltságunk, hogy békességünk legyen Istenben. Nincs-e okunk a hálára minden pillanatban, még akkor is, amikor láthatóan nehézségek vannak az utunkban?” (Boldog élet, A lélek befolyása a testre c. fejezetből)

Legfőbb érték az ember! Sokszor torzképpen hangzik a fáradt és agyonhajszolt világban ez a mondat. Isten száján tökéletesen igaz ez a mondat. Tőle halld most ezt a mondatot, mert számára valóban legnagyobb érték az ember. Amikor háborúkban emberek ezrei halnak meg, azt mondjuk, mennyire semmi az ember. Tulajdonképpen kicsoda is az ember? Egyáltalán, fontos egy porszem ember? Isten szemében egy emberi lélek többet ér, mint az egész világ. Isten mérhetetlenül nagyra értékeli, és szereti az embert. Miért érték az ember Isten számára, miért foglalkozik vele? Azért, mert szüksége van rá. Ezen a földön minden, ami történik, egy emberen keresztül történik. Isten keres egy embert – Mózest -, akin keresztül kivezeti népét tengeren keresztül, pusztaságon át az ígéret földjére. Nézd meg az egy embert, Pál apostolt, rajta keresztül világrészek hallották meg az evangéliumot. Isten nem tömegeket keres. Neki egy ember kell, aki igazán odaadja magát, hogy eszköz lehessen Isten kezében. Valaki azt kérdezte: lehet az tanulatlan ember is? Lehet! Isten nem az észt, nem a tudást, nem a műveltséget nézi, hanem az odaszánt szívet és életet. Bár lehetnél te is az az egy ember, aki nem latolgat, nem mérlegel, hanem megérti: “Az Úrnak van szüksége reád.” Márk 11,3

Legjobban azzal tudod a szívedet erősíteni, ha lehajolsz, hogy mást felemelj. Gondolj bele: azok a legjobb barátaid, akik bátorítanak téged. Hiszen ki szeret olyanok közelében lenni, akik lehúzzák? Dr. Maxwell Maltz interjút készített egy sikeres üzletember fiával. A fiú nem volt hajlandó továbbvinni a család üzleti ügyeit apja halála után, még akkor sem, ha ez gazdaggá tette volna őt. Döntését így magyarázta: „Ön nem érti, hogy milyen kapcsolatom volt az apámmal. Őt mindig hajtotta valami, és nehéz utat járva jutott fel a csúcsra. Önállóságra akart tanítani engem, és úgy gondolta, hogy a legjobb módszer erre, ha sohasem bátorít vagy dicsér engem. Minden nap labdafogást játszottunk az udvaron. A játék lényege az volt, hogy el kellett kapnom a labdát tízszer egymás után. Nyolcszor vagy kilencszer elkaptam, de a tizedik dobásnál mindig megtett mindent azért, hogy elhibázzam. A földre dobta, vagy magasra a fejem fölé, úgy, hogy semmi esélyem nem volt elkapni.” Könnyes szemmel abbahagyta, majd ezt mondta: „Ezért kell elmennem innen; el akarom kapni azt a tizedik labdát!” Ez a fiatalember úgy nőtt fel, hogy úgy érezte, ő sohasem üti meg a mércét, sohasem lehet elég tökéletes ahhoz, hogy apjának kedvére legyen. Ismerősen hangzik? William James azt mondta: „Az emberi természet legmélyebb elve a megbecsülés vágya.” A legtöbben csodálatos dolgokat látunk meg más emberekben, de soha nem mondjuk el nekik. A dicséret azonban csak akkor ér valamit, ha átadod. Ezért ma indulj el, és biztass valakit!

Legjobban önmagát tudja becsapni az ember. Először talán félve teszi meg azt a lépést, amelyről tudja, hogy a pusztulásba visz – mégis enged a kísértésnek, „mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa” (1Móz 3,6). Aztán egyre bátrabb a rosszban, mert „lám, a múltkor sem járt következménnyel”. Később pedig már így fogalmazódik meg: „jogom van hozzá”! S tényleg: az embernek jogában áll a kárhozatot választani, senki nem kényszeríti őt a megtérésre – a kegyelem: lehetőség. De aki „ellen saját gőgje tanúskodik”, az nem tér meg alázattal, bűnét bánva az Úrhoz. A bűn pusztításának egyik legszomorúbb tünete, hogy a bűnéhez ragaszkodó magát véli ártatlannak, és a bűnét elítélőt – legyen az akár Isten maga – vétkesnek. Így fordulhatott elő Izraellel is az, amiről a prófétai szó keserűen így szól: „ők hazugságot beszélnek rólam”. Pedig az igazság ez: „én megváltanám őket”! Izrael, az északi országrész sorsa legyen örök tanulságul minden tévelygéséhez ragaszkodó embernek: töredelmes szív nélkül nincs bűnbocsánat, megtérés nélkül nincs kegyelem!

Legközelebb, amikor adsz, bátran várd az aratást! Áraszd ki a hitedet az anyagi jutalmakra, amiket Jézus megígért. Aztán amikor megérkeznek, rögtön fordulj meg, és vesd el újra. Tartsd működésben a vetés-aratás áramlatát, hogy az Úr megáldhassa a világot rajtad keresztül!
Jézus nem úgy szeret minket, mint ahogyan mi szeretjük önmagunkat, hanem sokkal tisztábban és jobban. Az Ő szeretete mindig szent, mindig a mi igazi és örök javunkat tartja szem előtt. Az Ő szeretete nevel, tisztit és fegyelmez bennünket. Gyakran fájdalmat okoz, de csak azért, hogy abból is örökkévaló jót adjon. Szeretete kitartó és fáradhatatlan, hordoz és naponta megbocsát. Nem engedelmességünk révén érdemeljük meg ezt a szeretetet, de megőrizzük a magunk számára, ha megtartjuk Jézus parancsolatait. Ő maga megmaradt az Atya szeretetében, mert minden időben azt tette, ami az Atyának tetszésére volt. Mi úgy maradunk meg Jézus szeretetében, ha követjük Őt. Ne játsszuk el tehát könnyelműen vagy hanyagságból ezt a szeretetet! Az Ő szeretete erőt ad az engedelmességre és az engedelmesség révén megmarad és megsokasodik bennünk az Ő szeretete.

Legközelebb, ha arra hajlanál, hogy a láthatóak alapján ítéld meg, amit Isten végez, állj ellen a kísértésnek. Emlékeztesd magad arra, hogy a hit – nem pedig a láthatóak – működteti a csodákat. A hit az egyetlen bizonyíték, amire szükséged van!

Legokosabb, legügyesebb úgy lehet legkönnyebben valaki, ha nincs viszonyítási alap. Ilyenek a magukat ajánló emberek, akik kiválóságuk bizonyítását mások gyalázásával akarják elérni. Az ilyenek sohasem építették Krisztus ügyét. Csak bontani, rombolni tudják azt, amit más megépített. Amíg Pál apostol az egységet munkálta, a „magukat ajánlók” a megosztottságot.

Legszebb öröm a káröröm. Ki ne ismerné ezt a mondást? Igénk azonban azt mondja, hogy ez a gondolat balgaság, helytelen, Istennek nem tetsző dolog. Pál apostol szerint a keresztyén emberhez méltó hozzáállás és empatikus magatartás úgy fogalmazható meg, hogy örülünk az örülővel és sírunk a síróval (Rm 12:15). De ha valaki embertársa – legyen az akár az ellensége – elesésén, kárán, fájdalmán örül és vigad, akkor éppen az ellenkezőjét valósítja meg annak, amit az Úr kíván tőlünk. Igazából emberi gyarlóságunk nyilvánul meg akkor, amikor a másik kárán örömet érzünk. Pedig igaz az a mondás, hogy ma neked, holnap nekem. Isten gyermeke hitben megerősödve tud nem örülni akkor, amikor ellenségének rosszul alakul az élete. Ilyen erős hitet kívánok magunknak!

Legtöbbünkben eltorzult kép él a kitartásról. Úgy gondoljuk, ez olyasvalami, ami azért adatott nekünk, hogy segítségével méltóságteljesen viseljük el a kudarcot. De a fenti igék szerint inkább a siker felé visz! A kitartás (vagy állhatatosság, türelem) a hit ikertestvére. Együttműködnek annak érdekében, hogy Isten ígéretei beteljesüljenek az életedben. Tudod, a hit nyit ajtót Isten ígéretének, és az állhatatosság tartja nyitva azt, amíg az ígéret be nem teljesedik. Van olyan ígérete Istennek, amit hittel megragadtál, és már egy ideje vársz rá? Ne bátortalanítson el a késedelem. Legyél kitartó. Az Ige garantálja, hogy megkapod a jutalmadat.

Légy érzékeny a Lélek jelzéseire! Bízz Isten Lelkében, aki vezetni fog az életed nagy döntéseiben és a részletekben is! Legyen egy listád azokról az időkről, amikor súgott valamit; ez érzékennyé fog tenni és erősíteni fogja az engedelmességre irányuló szándékodat. Emlékezz arra, hogy amit Isten súg, az mindig szinkronban van az Ő Igéjével, még akkor is, ha nincs szinkronban a te elképzeléseiddel!

Légy hálás azért, hogy Isten nem fordított téged saját magad ellen! Vagy legalábbis még nem! Vedd észre, hogy adott neked még egy lehetőséget! Tehát ismerd be bűnödet, fogadd el az Ő bocsánatát – fordulj hozzá, amíg még megteheted!

Légy kőszálam, sőt sziklaváram, Mivelhogy az vagy énnekem! Mint védtél fényben, ifjúságban, Úgy őrködjél vénségemen! Te rejtettél számos veszélyben, Ha vihar jött nagy hirtelen, Hogy menedék vagy, ma sem kétlem – Légy oltalmazóm, Istenem! (Scholz László) Nem vethetünk más alapot. Ezt hallva először arra gondolhatunk, hogy Isten azt szeretné, hogy ne másra, hanem Jézus Krisztusra alapozzuk az életünket, hiszen ő a mi üdvösségünk. Azonban ez nem így van. Arról van szó, hogy bármennyire is igyekszünk, nem tudunk más alapot vetni. Nincs más alap, csak Jézus Krisztus. Amikor azzal áltatjuk magunkat, hogy más alapra építkezünk, akkor tulajdonképpen nincs is alapunk. Olyanok leszünk így, mint aki a homokra építi a házát. Ezt pedig az első komolyabb vihar lerombolja. Talán most is azt érezzük, hogy romba dőlt az életünk. Semmi sem sikerül, és senki sincs mellettünk. Üresnek és fáradtnak érezzük magunkat, akiknek már nincsen erejük arra, hogy újra elkezdjék az építkezést. Barátom! Jó hogy még nem kezdted el! Ugyanis hogyha ezt megtetted volna, akkor újra csalódás ért volna. Imádkozz! Vidd a terheidet Isten elé, és fogadd el Jézus Krisztus áldozatát, mely az életet jeleni! Ha nem fogadod el, és nem építesz rá, akkor nem juthatsz el az örök életbe. Nem áltatlak. Hogyha elfogadod Jézust az egyedüli alapnak, akkor is lesznek viharok az életedben. Ám ekkor már nem fog feldönteni a szél. Biztonságban vagy. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (Ézs 40,31) Mindenható Atyánk! Köszönjük, hogy egyszülött Fiadat adtad értünk, hogy őreá építkezzünk! Köszönjük neked, hogy napról napra megtanítasz bennünket erre. Te sosem fáradsz el, újra és újra kopogtatsz a szívünk ajtaján. Rád építkezünk, így teljes biztonsággal tesszük le terheinket és napi gondjainkat a te kezedbe. Ámen.

1) Légy mindig kész arra, hogy második esélyt adj valakinek! Hiszen Isten is ezt tette érted. Azzal, hogy kiterjeszted a kegyelmet, megsérülhetsz, vagy csalódás érhet, de ha Krisztushoz hasonló akarsz lenni, akkor ezt a kockázatot vállalnod kell! 2) Ne mérj mindenki mást a saját mércéd és a saját céljaid szerint! Az igazság az, hogy lehet, hogy ők nem arra lettek elhívva, amire te. Vagy esetleg arra lettek elhívva, hogy másképp vigyék azt véghez. Ne tedd a te értékrendedet a mások iránti szereteted, elfogadásod és a másokkal való együttműködésed előfeltételévé! 3) Ha a legjobbat keresed másokban, akkor általában megtalálod. A Biblia azt mondja: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Korinthus 4:7). Tehát valahányszor kinccsel találkozol, agyagedénybe is belebotlasz. Ne engedd, hogy ez leértékelje a kincset, vagy csökkentse a kincs keresésére vonatkozó kötelességedet! Azok az emberek, akik ösztönzést kapnak, fel fognak emelkedni odáig, ahol beváltják reményeidet.

Legyen a békéltető bölcs ember (ez fontosabb annál, mint hogy az illető férfi vagy nő)! Legyen a személyekből, az „ügyből” felkészített, felkészült! Legyen kész a kockázat vállalására is a józan és még szükséges határokon belül! Merje, akarja és tudja is képviselni, hogy a békesség jobb a viszálykodásnál! Legyen képes a célhoz közelítő, pozitív döntésekre késztetni az egyik vagy a másik felet! Szükség van ilyen bölcs békéltetőkre a mai közösségekben is.

Legyen a keresztény alázatos, de ne legyen szomorú, és ne becsülje le önmagát. Mindenkinek az a kiváltsága, hogy olyan életet éljen, amelyet Isten helyeselhet és megáldhat. Nem mennyei Atyánk akarata az, hogy állandóan az elítélt ember gyászos hangulata nehezedjék ránk. Nem a lehorgasztott fej és a túl gyakori befelé fordulás a bizonyítéka az igazi alázatosságnak. Jézus által mindannyian megtisztulhatunk. Szégyen és lelkismeretfurdalás nélkül állhatunk a törvény elé. “Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Rm. 8:1)

Legyen annyi önkritikánk, hogy a valamit vagy éppen bennünket másképpen látók véleményét mindenféle megfontolás nélkül ne vessük el. A feddés szempontjából lehetünk azok, akik másokat megfeddenek, és lehetünk mások által megfeddett személyek. Ám mindkettőben lehetünk balgák, vagy bölcsek. Te hogy látod önmagad?

Legyen ez a magatartásod: “Szólj Uram” (1Sám 3,9) és életed eseménydús regénnyé lesz. Bármikor szorongatnak a körülmények, mondd ezt: Szólj, Uram! Jusson időd az Úrra való figyelésre! A büntetés rá akar vezetni, hogy magamtól is ezt mondjam: “Szólj, Uram!” Emlékezz vissza arra, amikor Isten beszélt veled. Elfelejtetted mit mondott? Talán a Lukács 11,13 vagy 1Tesszalonika 5,23 volt a szava? Figyelés közben finomul a hallásunk és – mint Jézus – mi is mindig halljuk majd Istent. Ne kérj mástól tanácsot olyan dologban, amelyben Isten tőled várja a döntést. Ha mégis megteszed, majdnem mindig a Sátán pártjára állsz. “Azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel” (Gal 1,16).

Legyünk az Igének terjesztői, a pletykákat viszont ne adjuk tovább, hanem legalább egyik irányból legyünk végállomása a balgaság terjedésének!

Legyünk őszinték, a legtöbbünk ellenáll a változásnak. Vágyunk a fejlődésre, de nem akarjuk megfizetni az árát. Ez pedig baj, mert soha nem válunk azzá, aminek Isten szánt, ha azok maradunk, akik vagyunk. Nem elég, ha nyitottak vagyunk a változásra, keresnünk is kell. Ha komolyan meg akarod változtatni az életed, Dr. John Maxwell ezt tanácsolja: „Ne csak annyira változz meg, hogy megszabadulj a problémáidtól – változz meg annyira, hogy meg tudd oldani őket! Ne változtasd meg a körülményeidet azért, hogy ezáltal javuljon az életed – változz meg te magad, hogy javítani tudj a körülményeiden! Ne várd, hogy más eredményeket kapsz, ha mindig ugyanazt teszed, mint eddig – ha más eredményt akarsz, kezdj valami újat! Ne úgy tekintsd a változást, mint valami fájdalmas, de szükséges rosszat – nézz rá úgy, mint ami segíteni fog és végrehajtható. Ne vonakodj megfizetni a változás azonnali árát – ha nem teszed, meg kell fizetned a végleges árát annak, hogy sosem fogsz fejlődni.” Jakab azt írja: „Amikor hitetek próbára van téve, állhatatosságotoknak esélye van a növekedésre. Tehát hagyjátok növekedni, mert ha állhatatosságotok teljesen kifejlődik, teljesek és tökéletesek lesztek, akiknek már nincs másra szüksége” (Jakab 1:3-4 NLT). A jellemépítés lassú folyamat, napról-napra történik. Ha megpróbálunk megszökni az élet nehézségei elől, rövidzárlatot okozunk a folyamatban, késleltetjük növekedésünket, és végül a legrosszabb fajta fájdalmat érezzük: az értéktelenséget, amely együtt jár a tagadással és az elszigetelődéssel. Tehát légy nyitott a változásra, és keresd azt!

Legyünk szigorúak testünkkel és egész óemberünkkel szemben, aki semmi áron nem akar meghalni; ellenkezik, kér, könyörög. Legyünk határozottak: a testünk részéről legnagyobb veszély az élvezetvágy. Sokak számára el van zárva e felé az út, kevesen élhetnek nagy bőségben, a legtöbben szűkös körülményekre vannak ítélve. Most csak az a kérdés, hogyan viseli el az ember a szűkölködést. Ha élvezetvágy él benne, nincs ínyére a sovány eledel. A nemi ösztön is sok alkalmat ad a szakadatlan harcra. Nehogy legyőzzön és veszélyes utakra vonjon, amelyek mocsárban és szakadékban végződnek! Itt határozottnak és kérlelhetetlennek kell lennünk. Ha mindjárt az elején nem állunk ellent, csakhamar beleveszünk a bűnbe.

Lehet-e szent ebből a bűnösből? Rendbe hozható még ez az elsodort élet? Erre csak egy válasz van: “Uram, Te tudod, én nem.” Ne állj elő a vallásos józan ésszel és ne mondd: “Ó igen, egy kicsit több bibliaolvasással, odaadással és imádsággal majd meglátom, hogy lehetne véghezvinni.” Sokkal könnyebb valamit tenni, mint Istenben hinni; mi összetévesztjük a félelem hangját az ihletettséggel. Ezért vannak olyan kevesen, akik együtt munkálkodnak Istennel és olyan sokan, akik érte buzgólkodnak. Sokkal szívesebben munkálkodunk érte, mint amennyire hiszünk benne. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy Isten majd megteszi azt, amit én nem tudok megtenni? Annyira esem kétségbe az emberek miatt, amennyire nem ismertem fel, hogy mit tett értem Isten. Vajon olyan csodálatosan és valóságosan megtapasztaltam Isten hatalmát és erejét, hogy sohasem esem többé kétségbe senki emberfia miatt? Egyáltalában történt-e már bennem valami szellemi síkon? Személyes megtapasztalásom hiánya egyenes arányban áll félelmemmel.

Lehet, hogy a fejem azt mondja: Bolond lennél befektetni ebbe, de ha a szívem azt mondja, hogy nyugodtan tedd csak meg, megteszem. Vagy lehet, hogy a fejem azt mondja, legjobb lesz, ha befektetsz ebbe, miközben a szívem azt mondja, hogy ne tedd meg, akkor nem is teszem meg. Nem veszem figyelembe azt, amit a fejem mond. Egyszerűen bemegyek az imaszobámba és várakozom — néha egész éjszaka. Néha meg bemegyek és kijövök, három napon keresztül csak imádkozom és olvasom a Bibliámat, elcsendesedem, hogy meghalljam, mit mond a szívem.”

Lehet, hogy a világ nem tudja ezt, de közeleg az idő, amikor meg fogja tudni, hogy mi a királyok Királyának és az urak Urának vagyunk a kegyeltjei. És akkor majd azt kívánják, hogy bárcsak keresték volna a kegyeinket. Maga Jézus mondta: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyiszékében.” (Jel. 3,21) Jézus kegye messze felülmúlja és túlragyogja mindazt, amit e világ adhat.

Lehet, hogy átadtad az életedet az Úrnak, de nem egészen. Követed Jézust, de nem egészen. Rettenetes átka ez az életünknek. Ember előtt talán igazolhatod magad. Ezerféle magyarázatunk van. Isten trónja előtt, az Ő világosságában nem fogsz szólni egy szót sem. A királyi mennyegzőről azt az embert, akinek nem volt fehér ruhája, röviden, egyszerűen kidobták. Az Ige így írja: “Az pedig hallgatott.” Tudta, hogy nem volt teljes a cselekedete. Ott már senkit nem okolhatott. Agrippa király azt mondja Pál apostolnak: “Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek” (Apcsel 26,28). A “majdnem” annyit jelent, hogy nem. Aki majdnem elért egy vonatot, az nem érte el. Isten üzenete ma így hangzik: sok mindent megteszel, de nem teljesen. Vagy hagyd abba az egészet, vagy pedig teljesen csináld. Mennyivel okosabb az az ember, aki nyugodtan alszik az ágyban, mint az, aki végigrohant egy utat, és majdnem elért egy vonatot. Nagyon kérlek, vagy egészen, vagy sehogy! Isten ismeri az életedet, és azt mondja, hogy “nem teljes”. Más a látszat, más a valóság. Azt kérem, hogy akik elindulnak az Úr útján, vagy egészen tegyék, vagy sehogy. Másképp nem érdemes hívő életet élni. “Vajha hideg volnál, vagy hév”, mondja a Jel 3,15. Csak ilyen felemásan ne! Egy iszonyú élet az, akinek nem tudnak olyat mondani, ami megrázná. Júdás mindent tudott, mindent látott, együtt járt a tanítványokkal, hallotta Jézust, mindent értett, mindent látott, csak nem akart. Te hol nem akarsz? Mi az, amire most neked mondja az Úr, hogy “Nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek”?

Lehet, hogy az élet leütött, de még nem ütött ki. Az, ami benned munkálkodik, le fogja győzni azt, ami körülötted munkálkodik. Állj rá Isten Igéjére, gyakorold a hitedet, tarts ki, és amikor a füst eloszlik, kelj fel és jelentsd ki: „Isten kegyelméből visszatértem!” Azt mondod: „De olyan sokat veszítettem”. Amíg még megvan az, amit Isten beléd helyezett, addig képes vagy rá!

Lehet, hogy az irgalom várat magára, de bizonyosan eljön. Az Úr tévedhetetlen bölcsességgel pontosan tudja, mikor kell kegyelme erejét megmutatnia. Az Őáltala kijelölt idő pedig mindig a legalkalmasabb idő. Nekünk minden sürgős. Isten ránk vonatkozó ígérete nagyon foglalkoztat bennünket, vágyunk mielőbbi beteljesedésére, és ez csak növeli türelmetlenségünket. Az Úr azonban ismeri az alkalmas időt: Ő soha nem késik, de nem is siet. Én lelkem, hát nem tudsz várni Istenedre? Nyugodj meg benne, légy
csendben, és kimondhatatlan békességet találsz, meglátod.

Lehet, hogy éppen a nehézségek, bajok és szükségek mint egy nagy hegy tornyosulnak előttünk, és a természetes ész nem talál utat felettük vagy rajtuk keresztül, sem megkerülni nem tudja őket. Engedjünk ilyenkor a hit szavának, és egyszerre el fog tűnni a hegy, és síksággá válik. Hitünknek azonban először meg kell hallania az Úr szavát az előző versből: ?Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Szellememmel – mondja a Seregek Ura!” Ennek a nagy igazságnak kell a középpontban állnia, ha le akarjuk győzni az élet legyőzhetetlennek látszó nehézségeit. Be kell látnom, hogy magam nem tehetek semmit, és hiábavaló az emberekbe vetett bizodalmam is. Erőszakkal és hatalommal semmire sem megyek. Be kell látnom, hogy semmiféle látható eszközben nem bízhatok, csak Isten láthatatlan Szellemének erejében. Hagynom kell, hogy Isten egyedül cselekedhessen, emberekre és dolgokra nem szabad számítanom. Ha azonban a mindenható Isten veszi kézbe népe ügyét, akkor még a legnagyobb ?hegy” sem lehet akadály. Isten képes világokat megmozgatni, és ezt olyan könnyedén teszi, ahogyan a gyermekek labdáznak. Ezzel az erővel engem is felruházhat. Ha az Úr rajtam keresztül egy hegyet akar elmozdítani, akkor az Ő neve által meg is tudom ezt tenni. Akármilyen nagy az a hegy, még az én erőm erőtlenségem előtt is síksággá válik – ha ez az Úr akarata. Miért félnék hát a tornyosuló nehézségektől, ha az Úr mellettem van?

Lehet, hogy pont a megfelelő helyen vagy, csak nem tudod. Ez azért van, mert az a hely elültetve lett, és nem megteremtve. Nem számít, hogy honnan indulsz, csak az számít, hogy hová érkezel. Tükörbe kell nézned, és kijelentened: „Van bennem valami, ami nem jött még elő. Istenem, segíts, hogy állhatatos legyek, amíg elő nem hozod belőlem azt, amit Te plántáltál belém!”. Ne hagyd, hogy bárki is meggyőzzön arról, hogy te egy csődtömeg vagy, mert nem trendi a cipőd, vagy mert még nem jött össze minden az életedben. Isten kiszemelt egy helyet a számodra. Csak járj vele, és Ő el fog juttatni oda!

Lehet, hogy van látásunk Istenről és nagyon világosan megértettük, mit kíván Ő. Bele is kezdünk, de aztán jön valami, ami hasonlít a pusztai negyven évhez, mintha Isten az egész ügyet semmibe venné. Amikor már teljesen elvesztettük a bátorságunkat, akkor jön Isten vissza és megismétli a hívást és mi remegve kérdezzük: “Ó, ki vagyok én?” Meg kell tanulnunk Istennel megtenni az első nagy lépést: “A VAGYOK AKI VAGYOK küld téged.” Meg kell tanulnunk, hogy egyéni fáradozásunk Istenért vakmerőség. Egyéniségünknek az Istennel való személyes kapcsolat izzó tüzében ki kell égnie (Mt 3,11). Mi egyéni szempontból nézzük a dolgokat, van látásunk: “Ez az, amit Isten akar velem”, de lépéseinkkel nem igazodunk Isten lépéseihez. Ha a csüggedés idejét éled, akkor Ő személyiségedet készül megerősíteni a tűzben.

Lehet, mondasz vallásos dolgokat, leadsz valami ájtatos szöveget, csak Jézus nevét nem mondod ki, mert furcsán hangzik a szádon. A jó Isten megsegített – de Jézusról, bűnről, bűnbocsánatról hallgatsz. Jézus neve kiöntött drága kenet. Hagyd abba a bálámos szöveget. Mondd ki Jézus nevét tisztán, csengőn, hallhatóan! Figyeld meg, hogy kopik Isten szava, mire Bálákhoz ér. Nem akar eljönni Bálám. Ki tudja, talán kevés a pénz, vagy nagyobb fejedelmeket, több ajándékot kell küldeni? Így kerül az ember hamis útra. Nézz bele az Igébe, hogy meglásd az Istentől elfordult, felemás életedet. Bár ott élhetne bennünk Jézus, aki engedelmes volt a Gecsemáné harcában, és azon túl a halálig.

„Lelkem köztetek marad” (Haggeus 2,1–9) Akivel Isten közösséget vállal, az nemcsak ideig-óráig bírja az ő jelenlétét, hanem azzal mindvégig vele marad Lelke által. Ma, amikor elcsendesedünk az olvasott igék felett, tekintsünk egy kissé vissza az eddig megtett útra! Emlékezzünk mindarra a jóra, amit Istennek köszönhetünk! Ismerjük el azt, hogy a nehézségeken ő hozott át minket! Gondoljunk arra a sok lelki testvérre, aki által erősödtünk! Jussanak eszünkbe azok a drága alkalmak, istentiszteletek, közösségi percek, amikor lélekben épültünk! Ugye, van bőven mire emlékeznünk? De nemcsak a múlt igazol minket abban, hogy velünk volt az Úr, hanem a jelen is. Ha úgy látjuk a dolgainkat, ahogyan ő látja, akkor van miért hálát adnunk. Nincs okunk az elkeseredésre, hiszen ő mindent lát és tud, ami velünk történik. Jézus mondása szerint követőinek nincs oka a félelemre, mert még hajuk „szálai is mind meg vannak számlálva” (Lk 12,7). Nem szabad arra tekintenünk, ami lehúz, ami elkedvetlenít minket! Sokkal inkább az Úrra kell hogy nézzünk, hiszen az, aki velünk volt tegnap – és nagy dolgokat cselekedett –, ma is velünk van, és valamit akar velünk. Bátorságot kell vennünk, mint Zerubbábelnek és az „ország egész népének”, hogy dolgozni tudjunk mi is azzal, aki velünk van s nem hagy el soha! Kérdezzük meg ma az Urat, hogy mit tehetnénk érte!

Lelki életünk is mindenféle befolyás alatt áll. Ebbe a kötöttségbe jött bele Isten Fia önként. Amikor emberré lett, még jobban megalázta magát. Nem törekedett hatalomra és dicsőségre, hanem az alázatosokhoz, alacsony sorsúakhoz szabta magát. Engedte, hogy megvessék, kigúnyolják. Egyetlen bűnös sem volt túl rossz neki. Nem akart semmi dicsfényt, amire a kegyesek törekedtek és magukhoz is ragadták. Hagyta, hogy a farizeusok a bűnösök barátjának mondják Őt, mert szerintük aki szent, az az elbukott ember felett állónak kell hogy tekintse magát. – Jézust a kísértő ismételten rá akarta bírni, hogy önkényesen vegyen birtokába valamit, s felkínálta neki a világot az ő dicsőségével, ha térdet hajt előtte. De a Megváltó az engedelmesség útját járta, bár az egyre mélyebbre vezetett. Soha nem segített magán, soha nem tett csodát a maga megelégítésére. Engedelmes maradt halálig. Ő, aki egyedül volt bűntelen, tulajdonképpen nem volt alávetve a halál hatalmának, amely a bűn következménye. Ő önként vállalta a legbecstelenebb és leggyötrelmesebb halált, a kereszthalált. Mint gonosztevő halt meg. Az engedelmesség, önmegtagadás és lemondás útját járta. Ilyen volt Jézus példája előttünk.

Lelki erő kell ahhoz, hogy arra hallgassunk, aki merészen a szemünkbe néz, és megmondja a kellemetlen igazságot. De ha azt nem hallgatjuk meg, senki sem lesz bolond, hogy őszintén beszéljen velünk. Mi, a vezetők, vagyunk a bűnösek, ha az alkalmazottaink hazudnak. Így züllött le eredetileg őszinte magyar népünk a kommunizmus alatt, és ez annak a leggonoszabb, minden rombolásnál borzasztóbb bűne. Akiben megmaradt a becsületnek szikrája és vágya, ha vezetővé válhat, legfontosabb teendője, hogy az őszinteséget messzemenően jutalmazza, és keményen büntesse a hazugságot és hízelgést. Ezzel tudja Isten ügyét minden másnál jobban szolgálni. Urunk, neked nem lehet hazudni. De rendre már oda jutunk, hogy nem is tartjuk hazugságnak a hamis hízelgést, a sunyi hallgatást, s közben nyugodtan imádkozunk, még előtted is becsületes embernek hazudva magunkat. Taníts meg arra, hogy magunkat is megvessük, ha nem az igazat mondjuk. Taníts igaz bűnbánatra amiatt, hogy annak idején a hazugság mögé bújtunk! Megbocsátásodat követően pedig ne ismételjük meg bűneinket önként, ma is azzal akarva nyereséget szerezni! Irtsd ki, Urunk, népünkből az aljasságot! Tisztítsd meg legalább felnövő fiataljainkat! Egyenesítsd ki a gerincüket, emeld fel őszinte pillantásukat, tedd legalább az új nemzedéket meggyőződéséért felelősséget bátran vállaló, tiszta emberekké! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Lelki szegény az, aki tudja, hogy hiányoznak lelki élete fenntartásához szükséges eszközei, s így rá van utalva arra, aki egyedüli Ura és birtokosa a lelki javaknak – Istenre. Aki magát lélekben gazdagnak gondolja, s nem látja, milyen szükséget szenved lelki javakban, azon az isteni kegyelem leggazdagabb kiáramlása sem segít, mert képtelen segítségét elfogadni, Isten pedig erőszakkal senkit sem tesz boldoggá. Aki felismeri a maga lelki szegénységét, megnyílik előtte a lehetőség, hogy elfogadja és felhasználja Isten ajándékait, melyeket Isten teljes gazdagságában áraszt arra, aki azt kéri és elfogadja, hiszen Isten megígért országa a kegyelem teljességét, Isten minden ajándékának összességét, annak birtoklása pedig a tökéletes emberi boldogságot jelenti. Jó Atyánk, könyörgök a boldogságért. De nem tudok boldoggá lenni. Hibáztatom a világot, az embereket, sokszor magamat, hogy miért nem vagyok ügyesebb, irigylem a mások boldogságát, azt gondolva, hogy ok ügyesebbek. Gazdag szeretnék lenni testben és lélekben. És nem látom, hogy a boldogságot sem megvásárolni, sem megszerezni nem lehet, csak tőled kapni ajándékba. Nem az ügyességem hiányzik, hanem a hitem. Nem vagyok képes magamat egészen, fenntartás nélkül reád bízni. Pedig olyan szegény vagyok nélküled. Fogadj el engem, Atyám, üresen, szegényen, amint vagyok. De adj erőt, hogy lelki szegénységemet valóban megismerjem, minden jót csak tőled kérjek. Te pedig add meg azt a boldogságot, ami ígéreted szerint már most a miénk lehet: mennyei országod kegyelmi ajándékait mind itt a földön, mind majd az örök életben. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Lelkileg is megrészegedhetünk. Nem tudunk egyenesen járni a hitben, csökken a védekező képességünk Sátán csalásaival szemben. Nagy veszély ez! Ő igyekszik „ha lehet, még a választottakat” is elhitetni. Hogyan történhet ez meg? A múlt héten megkeresett valaki, hogy segítsek neki, mert nem tud mit kezdeni a fiával. Alkoholista, de nem ismeri be. Egyszer elkezdte az ivást, mindig többet és többet ivott és most már nem tudja abbahagyni. Így nem lehet segíteni rajta. Sátán is ugyanígy kötöz meg bennünket. Először csak egy kis dologban kéri, hogy térjünk el Jézus tanításától, majd egyre több és több mindenben, aztán észre sem vesszük, már az egész gondolkodásunk megváltozott, már nem érdekel Jézus és az Ő Igazsága. Mi a megoldás, hogyan védekezhetünk ez ellen, hogyan lehetünk, maradhatunk józanok?
Olvasd Jézus életét, foglalkozz tiszta nemes gondolatokkal! Jézus erőt ad ehhez az új élethez. Ne csüggedj, Jézus feltámadt, az Ő ereje rendelkezésedre áll. Húsvét után élünk nem előtte.

Lemondtál-e már a rejtett dolgaidról, amelyek nem becsületesek – amiket becsületérzésed nem szívesen hoz napvilágra? Könnyű elrejtened őket. Van-e szívedben csak egyetlen gondolat is valamiről, amit nem szeretnél világosságra hozni? Mondj le erről a gondolatról, amint felébred benned. Kerüld ezeket, amíg végül nem lesz benned több rejtett becstelenség és semmi csalárdság! Légy állandóan éber, nehogy támadjon valami olyan az életedben, ami miatt szégyenkezned kellene, ha világosságra jön. Irigység, féltékenység, becsvágyó törekvés, mindez nem közvetlenül a bűnre való hajlamunkból jön, hanem kapcsolatban lehet testünk alkatával is, mert hiszen a test az elmúlt időben (Róm 6,19) ezeknek a bűnöknek a szolgálatában állt.

“Lesztek nékem tanúim” (Csel 1,8). Hányan hajlandók közülünk Jézus Krisztusért latba vetni minden idegszálukat, minden szellemi, erkölcsi és lelki erejüket? Pedig tanúnak lenni – Isten szerinti értelmezésben – ezt jelenti. Sok időre van szükségünk, míg ezt elérjük – légy türelmes önmagaddal szemben. Miért hagyott minket Isten a földön? Azért, hogy megszabaduljunk és megszentelődjünk? Nem, hanem azért, hogy Őérte éljünk! Kész vagyok-e megtöretett kenyér és kiöntött bor lenni Őérte? Kész vagyok-e életem mostani szakaszát, sőt egész életemet halálba adni – kivéve azt az egyet, hogy férfiakat és nőket Jézus Krisztus tanítványaivá tegyek? Érte odaadott szolgáló élettel adhatok csak neki hálát csodálatos váltságáért. Gondold meg, hogy mindannyiunknak meg van az a lehetősége, hogy “kivettetünk, mint az ezüst salakja” – hogy “míg másoknak prédikálunk, magunk valamiképpen méltatlanná ne legyünk” (1Kor 9, 27).

Letéve önző nagyravágyásunkat, álljunk Jézus szolgálatába. Isten ma reggel azt mondja neked: Gyere hozzám úgy, ahogy vagy! És mindenedet, terveidet, vágyaidat, testedet és lelkedet tedd az én oltáromra!

Listát vezetsz a régi sérelmekről? Ne tedd! Isten azt mondta: „Ne akarjatok minden áron megfizetni; az nem a ti dolgotok… nekem majd gondom lesz rá” (Róma 12:19) Ha bosszút akarsz állni, azzal gyakorlatilag ezt mondod: „Istenem, te nem jól kezeled a dolgokat, nem bünteted meg eléggé, nem mozdulsz elég gyorsan”. Dick Innes azt mondta: „Megsebződni anélkül, hogy megbocsátanánk, összetörni anélkül, hogy jobban kezdenénk törődni másokkal, szenvedni anélkül, hogy együttérzőbbé válnánk, értelmetlen, hiábavaló, tragikus veszteséggé és a legnagyobb pazarlássá teszi a szenvedést.” Kövesd Jézus példáját: „mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél” (1Péter 2:23)!



free counters

 

 

Hírek

Weboldal készítés ingyen


Asztali nézet