MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!

William Barclay azt mondta: „Az egyik legnagyobb emberi kötelességünk a biztatás kötelessége”. Krisztus követőjeként azt a parancsot kaptad, hogy építs másokat azáltal, hogy kihangsúlyozod azt, ami jó bennük, ahelyett, hogy felnagyítanád azt, ami rossz; hogy különleges emberként tekintesz rájuk, és nem sztereotípiaként; hogy tiszteled őket, és nem gúnyolod; hogy megbocsátasz, és nem megszégyenítesz; hogy a feltétlen szeretet példáját adod, és nem a feltételekhez kötött szeretetét; hogy a növekedés minden egyes lépését megdicséred, és nem azt mondod: „te sohasem fogsz megváltozni”; hogy meglátod bennük az Istentől kapott lehetőségeiket, és nem problémáknak látod őket, amivel valahogy boldogulni kell. Rajta, vedd elő a teológiádat a fiókból és ültesd át a gyakorlatba! Ma légy építő!

Zarándokutunkon a legfőbb akadály mindig a hitetlenség. Tulajdonképpen nincs is más komoly gátja szellemi fejlődésünknek és meggazdagodásunknak. Mert az Úr mindent meg tud tenni, de Ő azt mondja, hogy hitünk szerint akar cselekedni velünk, így tehát a hitetlenségünk az, ami megkötözi mindenható karjait. Jöjj, én lelkem, rázd le bűnös hitetlenségedet és bízd Istenre mostani terheidet, munkádat és vágyaidat! Ha ezt megtetted, mindent megtettél.

“Zörgessetek és megnyittatik néktek.” “Közeledjetek az Istenhez!” Zörgess! Az ajtó be van zárva és fájdalmas szívdobogással zörgetsz. “Tisztítsátok meg kezeteket” (Jak 4,8), zörgess kicsit hangosabban, és rájössz, hogy piszkos vagy. “Tisztítsátok meg szíveteket!” Milyen személyesen hangzik ez – most már kétségbeejtően komoly a dolog, most kész vagy mindenre. “Gyötrődj és kínlódj!” (Mik 4,10). Gyötrődtél-e már valaha Isten színe előtt belső életed állapota miatt? Most már nyoma sincs benned az önsajnálkozásnak, de összetört szívvel, leverten és rémülten fedezed fel, miféle ember vagy úgy, ahogy vagy. – “Alázzátok meg magatokat!” (Jak 4,10). Isten ajtaján zörgetni megalázó foglalkozás, a megfeszített latorral egy sorban kell zörgetned, de “a zörgetőnek megnyittatik” (Mt 7,7).

Zúzódások, sebek tisztítanak meg a gonoszságtól, és a test belsejében is érzett csapások.(Példabeszédek 20:30) Mit üzen nekünk ez az Ige? Azt, hogy a csapások, a sebek tisztítanak. Lelkileg. Ha engedjük. Hívő szívvel szabad nekünk tudatosan odafigyelni arra, hogy egy-egy szenvedéssel teljes életszakaszunkban hogyan kerülhetünk még közelebb az Úrhoz. Ezékiás király mondta egy súlyos betegségből való felgyógyulása után: Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Próbáld meg te is észrevenni a rosszban a jót!



free counters

 

Hírek


Asztali nézet