MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!

Pál a látomásnak engedelmeskedve elment a számára addig ismeretlen és ezért ijesztő vidékre, ahol megalapította a filippi gyülekezetet, melyhez később az összes közül a legszorosabb érzelmi szálak fűzték. Mindez számunkra is hordoz üzenetet: tudnunk kell kilépni saját köreinkből, vállalva az újjal, az idegennel való találkozás kockázatát. Jézustól is ezt tanulhatjuk: ő sosem hátrált meg az új kihívások, a kulturálisan más jelenlététől, hanem elébe ment, és minden kockázata mellett is vállalta a párbeszédet. Ez ma a mi Jézus-követésünk egyik aktuális feladata. (Réz-Nagy Zoltán)

Pál aggódó szeretetéről olvasunk. Amikor a magokat elvetjük, az mindig aggódást okoz, mi lesz, ha nem kelnek ki? Ha nem lesz eső, vagy elég meleg? … Ha a Jó Hírt vetjük, akkor a mag nem lehet hibás, de nem kapja ki a sátán a magot, nem öli meg az aggodalom a felnövekvő új életet? Pál aggodalma jogos, mert lelkünk ellensége ártani próbál mindenütt, ahol Isten országa előrehaladna. Legyünk mi is készek felkarolni a hitben kezdőket és imádkozni értük a Páltól tanult szeretettel! Timóteus küldetésének eleget téve jó hírt hoz a testvérek hitéről, szeretetéről és egy elkövetkező találkozás felőli vágyukról. A testvéri szeretet önzetlen, nem maga körül forgolódik. Bár Pál és társai is bajok és üldöztetések között éltek, de testvéreiknek a hitbeli növekedése megerősítette és felélesztette őket. Pál megtapasztalta, hogy aki mást felüdít, maga is felüdül. Ma imádkozz te is törődő szívvel testvéreidért, hogy szilárdan álljanak meg az Úrban!

Pál apostol írja: Minden rossznak gyökere a pénz szerelme. Nem a pénz önmagában, hiszen az egy eszköz, amit sok jó és szükséges vagy éppen nemes dologra használhatunk. Hívő szívvel őszintén kérdezzük meg önmagunktól: mit jelent nekünk a pénz? Nem bízunk benne jobban, mint kellene? Nem jelent nagyobb nyugalmat számunkra, mint Isten gondviselése? Legalább pénze van – mondta valaki a szétesett házasságban élő gyermekének. De mit ér vele? – kérdezhetjük. Semmit, mert pénzen nem lehet boldogságot venni, sem hitet, sem lelki békét. És ezt jól tudják a gazdag, de boldogtalan emberek. Bármennyi pénzed van is, ne abban bízz, hanem az Úrban, aki erős vár, jó fegyver és pajzs (390. dicséret)! Ha kevés pénzed van, akkor is Őbenne bízz! Nem fogsz csalódni.

Pál apostol kérdése – minden ember kérdése: “Kinek akarok tetszeni?” Istennek, világnak, magamnak?… Ha őszinték vagyunk, akkor mind a hármat fontosnak tartjuk, csak hol az egyik, hol meg a másik a hangsúlyos. Meghozni a naponkénti döntést az Isten mellett – a hit nemes harcát jelenti. A hívő ember azonban tudja, hogy ez a helyes, hiszen ha Isten az első, akkor kapja meg a másik kettő is a helyes helyiértékét életünkben… (Frankó Mátyás)

Pál apostol megtapasztalta, hogy a legnagyobb erővel végzett szolgálata közben is sokan ellenállnak, sőt ellene támadnak. Ettől azonban nem abbahagyni kell a bizonyságtételt, hanem a Lélek erejével tovább folytatni. Ebben kell erősíteni egymást. A legtöbb időszak ugyanis alkalmatlannak látszik a szemünkben, de az Úr ezeket is fel akarja használni. Vetni és aratni nemcsak napsütésben, hanem borús időben is szoktak. Józan, tehát beszámítható legyél mindig! Értsd meg, hogy a gonosz munkája miatt te is szenvedni fogsz, de ez inkább arra bátorítson, hogy teljesen az Úrra figyelj! Könyörögj most ezért!

Pál apostol mondja – “Mezítelenül jöttünk ebbe a világba, mezítelenül is megyünk ki belőle” vagy ahogyan egy német közmondásban hallhatjuk: “a halotti ingen nincsen zseb”. Magyarul: semmit nem viszünk ki ebből a világból! Amikor a JóIsten akaratából beleszületünk ebbe a világba, akkor “indulásként” mindennel megajándékoz minket, amire csak szükségünk van a földi életünk során – mi mégis onnantól kezdve, hogy tudatunkra ébredünk, az élettelen múlandót hajszoljuk. Birtokolni akarunk, egyre többet és többet… A burjánzó birtoklásvágy bizony nem egy embert még az őrületbe/tragédiába is kergetett, mert teljességgel elfelejtették, hogy Isten miért is születtek bele ebbe a világba…

Pál apostol nem félt a halálról beszélni, különösen a sajátjáról: „Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!” (Filippi 1:21). A tizenhetedik században élt püspök, Jeremy Taylor írta: „Mivel nem maradunk itt, emberi létünk csupán egynapnyi átmeneti szállás, ezért máshol kell keresnünk maradandó várost, egy másik országban lévő helyet, hogy ott legyen otthonunk, melynek falai és alapja maga Isten, ott kell nyugalmat találnunk, vagy sosem találunk nyugalmat.” Nemcsak Pál vágyódott a Mennyországba, de az Ószövetség ősatyái és hősei is: „Hitben haltak meg ezek mind… és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön… jobb [haza] után vágyakoztak, mégpedig mennyei után” (Zsidók 11:13-16). Milyen csodálatos kilátás!

Pál apostol pedig azt írja közismert soraiban, hogy Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem. (Filippi 4:12-13) Bármilyen anyagi helyzetben éljünk is, ezt kívánom: legyen erőnk a Krisztusban és legyen erőnk mindig Őreá tekinteni!

Pál arra tanít, hogy kerüljük nemcsak a személyes, de a közösségi önzést is. Egy gyülekezet sem élhet önmagának, ha ezt tenné, hiábavaló lenne a kapott kegyelme. Pál Krisztus nagykövete, és mint a testvérekkel együtt munkálkodó int bennünket, hogy tartsuk szemünk előtt mindig a missziót. Most a kegyelem idejét éljük, az üdvösség napját, de nem ülhetünk a babérjainkon, hogy mi rendben vagyunk, és minden jól van. Feladatunk van, az, hogy embertársainkat az Istennel való békesség útjára segítsük (5,19–20). Ezt úgy tehetjük a legjobban, ha saját példánkat tudjuk ajánlani. Ezért figyelmeztet Pál, hogy senkinek ne okozzunk semmiféle megütközést! Az eredeti szövegben a botránkozás kövéről van szó, ez egy útra helyezett nagy követ jelent, ami másokat megakadályoz a továbbhaladásban. Vizsgáld meg ma este az eljárásod, nem voltál talán rossz szándék nélkül is valakinek az akadálya a lelki úton? Nem elég, ha nem akadályozunk másokat, segítenünk kell! A következő versek (2Kor 4b–10) bemutatják azon megkívánt jellemzőket, amelyek segítik mások előrehaladását: alázat, türelem, szolgálatkészség. Kövesd ezeket te is!

Pál arra tanít, miként határozzuk meg, hogy mi a helyes és mi nem az egy aktuális helyzetben. Négy alapelvet említek, először is keresd azt, ami szabaddá tesz, kerüld azt, ami megkötöz! A Biblia nem tiltja a heroinfogyasztást, de tudjuk, milyen függőséghez vezet, ezért mi tiltjuk. Másodszor, igyekezz jó példát adni, és kerüld a botránkoztatást! A hívő élet nemcsak magánügy, hatással van közösségünkre is. Gondolj bele, milyen lenne a gyülekezet, ha mindenki úgy gondolkozna, mint te! Harmadszor, a cselekedeted legyen építő, és ne romboljon, vedd figyelembe a gyengéket – az édesanya is a legkisebb gyermekét babusgatja a legjobban! Negyedszer, olyan dolgokkal foglalkozz, amelyek Istent dicsőítik, és ne a személyes élvezeteidet kergesd! Lehet egy semleges dolog, ami nagyon tetszik neked, de nem szolgálja Isten országának terjedését, akkor ne fecséreld rá az időt! Pál arra tanít, hogy ne legyünk önzők, vegyünk figyelembe mindenkit, és legyen missziós lelkületünk. A földi életünknek legyen fő célja Krisztust követni, hogy példás életünk másnak is utat mutasson.

Pál arra tanítgatja a korinthusiakat, no meg minket is, hogy amink csak van, azt mind kaptuk. Nemcsak az anyagiak, de a lelkiek is mind-mind Isten adományai! S, aki istenesen akar élni, annak mindezeket tovább kell adnia! Mit ér ugyanis a vagyon, ha sosem tudnak vele örömet szerezni? Mit ér a sok szabadidő, ha csak önmagunkra fordítjuk és senkivel nem osztjuk meg? Mit ér a kegyelemből kapott hit, ha nem engedjük, hogy gyümölcsöt teremjen mások javára is? Mit érnek a talentumok, ha nem forgatjuk őket? Ne legyenek kétségeink, és ne tévesszen meg minket az sem, ha a mi óránk nem jár együtt az Istenével! …Elvégre Ő tudja mit csinál – ezért Isten(!) -, s a választ egyszer mindenki megkapja… (Frankó Mátyás)

Pál azt írja: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve…” Ezek a szavak éppen olyan vonzóak testies gondolkodásunk számára, mint a gyökérkezelés. De Isten országa csak akkor tud eljönni, és akarata csak akkor megy végbe bennünk, ha énünk „keresztre van feszítve”. Életed melyik területén hallod a kalapácsütéseket? Ezek azok a területek, melyeket még nem adtunk át; azok, amelyek a legtöbb gondot okozzák neked, nem igaz?

Pál azt írja: „Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére” (1Thessalonika 5:23). A „megszentelni” szó azt jelenti, „elkülöníteni”, egyedül Isten céljaira használni. Pál úgy írja ezt le, mint „mennyei elhívás” (Filippi 3:14). Ez pedig belülről kifelé történik! Figyeld meg, a test az utolsó helyen áll az átalakulás sorrendjében egy egész egyszerű oknál fogva. A tolvajnál nem a keze okozza a problémát, hanem a gondolatai és a lelkivilága, ami azt mondja neki, hogy a lopással nincs semmi baj. A gondolatai mondják meg a kezének, hogy mit tegyen. Ha tehát átformálod a lelkét, a kezei követni fogják. Különben megbilincselheted, és börtönbe zárhatod, attól belül még tolvaj marad. Túl sokan szeretnének győzni a testi bűnökön anélkül, hogy belülről igazán átalakulnának. Isten azonban a lelkünkkel kezd, mert ez a részünk képes Istenre figyelni, ez az, ami „összeköt” Vele. Amikor Isten a lelkünket felszabadítja, akkor az érzelmeink és a testünk felsorakozik mellé. Ha szülő vagy, akkor tudod, hogy a gyerekek mennyire különbözően reagálnak a fegyelmezésre. Az egyik gyermek könnyekben tör ki, míg a másik szembeszáll és ellenkezik veled. Bármi legyen is az ára, és bármeddig tartson is, Isten megtesz mindent azért, hogy megtörje önelégültségünket, hogy így Jézus élete láthatóvá váljon általunk. És mi döntjük el a folyamat hosszát azzal, hogy engedelmeskedünk vagy ellenállunk. Pál így imádkozott: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9:6 Károli). Legyen ma ez a te imádságod is!

Pál azt írja: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk”. A rugalmas emberek: 1) Kezükbe veszik az életük irányítását: Dr. Steven és Dr. Sybil Wolin írták: „Könnyű másokat hibáztatni a bajaidért, és várni arra, hogy majd ők megoldják. De így neked sohasem lesz alkalmad rá… Ha viszont problémamegoldóként tekintesz magadra, az élet egészen másként alakul. Ismerd fel az erősségeidet! Emlékezz vissza azokra a pillanatokra, amikor legyőzted a nehézségeket! Összpontosíts arra, amire hatni tudsz, és ne arra, amire nincs befolyásod!” 2) A megfelelő emberekkel veszik körül magukat. A zsoltáros azt mondta: „sokat gyötörtek ifjúságom óta, mégsem bírtak velem” (Zsoltárok 129:2). Ned Hallowell úgy nőtt fel, hogy egy bipoláris személyiségű apa, egy bántalmazó mostohaapa és egy alkoholista anya nevelte, és kétfajta tanulási nehézséggel is küzdött – az ilyen történet gyakran a börtön vagy az elmegyógyintézet előfutára. Ő ma mégis kiváló pszichiáter, boldog házasságban élő apa és sikeres író. Ez nagyban annak köszönhető, hogy a bentlakásos iskolában olyan tanárokhoz kötődött, akik törődtek vele, és szárnyaik alá vették. A nehéz időkben tehát támaszkodj Istenre, vedd a kezedbe az irányítást, és megfelelő emberekkel vedd körül magadat!

Pál azt írja: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” Amikor Isten megváltott, a törvényét a szívedbe és az elmédbe véste (Zsidók 10:16). Ez azt jelenti, hogy Ő belülről akar kapcsolatban lenni veled. Nem kellene, hogy szükséged legyen egy külső szabályrendszerre, hogy „helyes irányban tartson”, mert magadévá tetted Isten Igéjét, és szívből vágysz arra, hogy engedelmeskedj Neki és a tetszésére élj.

Pál azt mondja: „Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben” (Kolossé 3:15). A békesség születésednél fogva megillet. Jézus azt mondta: „Békességemet hagyom rátok”. Az a szó, hogy „hagyom”, azt jelenti: „örökül hagyom”; ezt a kifejezést végrendeletekben szokták használni. Mikor valaki meghal, legértékesebb tulajdonát hagyja azokra az emberekre, akiket szeret; nem ócska lomot hagy rájuk. Ám önmagában az a tény, hogy Jézus az Ő békességét ránk hagyta, még nem jelenti azt, hogy automatikusan működik is az életünkben. Ez egy olyan tartalék, amelyből naponta kell merítenünk. Az ellenség mindent meg fog tenni, hogy kimerítse. Tudja, hogy ha zaklatott vagy, olyan dolgokat mondasz és teszel, amiket később megbánsz. Ráadásul, ha elvesztetted a békességedet, nehezebben hallod meg Isten hangját.

Pál felismerte a veszélyt, amit a test okoz, ha nem keményen bánunk vele, hanem dédelgetjük. Tudta, milyen könnyen támadnak a testből kívánságok, a nagyobb kényelemre irányuló igények, a jólétre és nyugalomra való vágy. De amint a test első helyre kerül, csak akadályára és ártalmára van a lelki életnek. Ezért Pál kíméletlen volt önmaga iránt, semmit nem nézett el magának. Megharcoltam ezt a harcot – mondja. Tehát nemcsak belefogott, de végig is harcolta életét. Csak aki győz, nyer majd örökségül mindent. Sokan harcolnak, de azután leteszik a fegyvert, kifáradnak, győzelem helyett vereséget szenvednek. Amíg e testben vagyunk, nincs nyugalmunk. Boldog az az ember, aki lankadatlanul harcol mindvégig!
„Hány hívő érte el az égi célt! Hű volt, kitartott, harca véget ért. Ó, Jézus áldva légy e szentekért! – Kőszáluk, váruk voltál szüntelen, míg tartott itt lenn a nagy küzdelem. Fény voltál, csillag a vak éjjelen. – Bár vívná harcát minden gyermeked oly híven, bátran, mint e győztesek! És velük zengné majd az éneket: Halleluja! Halleluja! Halleluja!”

Pál figyelmezteti a korinthusi gyülekezetet, hogy őrizkedjen az olyan tanítóktól, akik „más Jézust… más lelket… más evangéliumot” hirdetnek. Jónáshoz hasonlóan mi is arra kaptunk elhívást, hogy olyan embereknek prédikáljunk, akik valami mást szeretnének hallani. A megfutamodás azonban nem segített Jónáson, és rajtunk sem fog. „Az Úr azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek” (Jónás 1:4). Ha kell, Isten zátonyra futtatja terveinket azért, hogy eljuttasson oda, ahová mennünk kell, és azt mondjuk, amit ránk bízott. Egy lelkipásztor nemrég felismerte, hogy üzenete nagy tömegeket vonzott, de nem formálta az embereket tanítványokká, ezért irányt változtatott. Isten azt mondta Jónásnak, hogy ha Ninivébe ér, elsőként ezt mondja: „Bánjátok meg a bűneiteket!” Az evangélium két dolgot tesz: vigasztalja a szenvedőket és felzaklatja az elkényelmesedetteket. A felszabadító igazságtól először rosszul érezzük magunkat, csak aztán éri el bennünk, hogy jól legyünk. Istennek nem az a célja, hogy kényelemben éljünk, hanem az, hogy kifejlődjön bennünk Krisztus jelleme, és ezáltal Hozzá vonzzuk az egész világot.

Pál int minket, hogy a széthúzás ugyan nem kellemes, de egy hívő ember a párjáért felelős, mégpedig imában kell hordoznia és nem megfutamodnia. Példát kell vennünk mesterünktől aki az Atya akaratában megtette azt ami nagyon nehéz volt számára, engedelmesen tűrte a fájdalmakat, a megaláztatást. A szeretet motiválta tettét és nekünk is ezt kell cselekednünk. Ígéreteink vannak amit ismételgetve , magunkat erősítve, kell az utunkat végig járnunk.

„Pál írja: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” (1Kor 3,6–7)Nem azért gondolkodunk így, mert nem érdekelnek az emberek, hanem azért, mert az eseményeket és az embereket is Isten munkája felől nézzük és értékeljük. Ő a középpont, s ha ez így van, mindent és mindenkit a maga helyi értékén tudunk kezelni. Akkor a másikban is meglátjuk Isten áldását. (Hafenscher Károly [ifj.])

„Pál írja: Nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.” (Gal 6,14) Szeretünk dicsekedni. A többiek fölé kerekedni valamivel. Sikert, pénzt, hatalmat, kapcsolatokat felmutatni. A hívő embert is eléri a dicsekvés kísértése, ha messzebbre kerül az igétől. Pál dicsekvése, öröme, ereje, büszkesége, mindene: a Krisztus keresztje. Mi hogyan kövessük Pált? Életünk minden napján, tetteinkben, szavainkban láthatóan-láthatatlanul viseljük a jelet, hogy hozzá, a megfeszített és feltámadott Úrhoz tartozunk. Ezáltal a világhoz való viszonyunk is átrendeződik. Mérhetetlenül sokat nyerünk így. (Kőháti Dóra)

Pál kész volt tanulni isteni Mesterétől. Minden időkre nézve értékes dolgokat tanult tőle: megelégedettséget, belső egyensúlyt. Pál Jézus iskolájában tanulta s ezért mondhatta: „Megtanultam … hogy elégedett legyek. Tudok bővölködni is, tudok szűkölködni is.” Nyomorúságos helyzetekben. is megelégedett volt. Isten gondoskodik arról, hogy gyermekei különféle helyzetekbe kerüljenek; nem élhetnek mindig egyformán. Jó és rossz napok váltakoznak életükben. Ő nem akarja, hogy külsőleg elkülönülve, csak egymás között éljenek gyermekei. Sokszor ellenséges környezetbe állítja őket. Az ellenséges világ a gyakorlóterük, ott próbálja ki és acélozza meg az övéit Isten. Elpuhulnának, ha mindig hasonlókkal lennének együtt. Így ütést-verést kapnak, üllőre teszik, kalapácsolják és még reszelik is őket. Megtanulnak kicsinnyé lenni keserűség nélkül. Rájuk taposhatnak, szemétnek tarthatják őket.

Pál nem ismert megalkuvást az igazság hirdetésében, de írásaiban megmutatkozik érzékeny oldala is. Tudva azt, hogy az embernek milyen nagy szüksége van arra, hogy értékeljék, leveleit ilyen szavakkal kezdi: „szüntelenül megemlékezem rólatok… imádságaimban” (Róma 1:9-10). „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek…” (Efézus 1:15-16). „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok… mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Filippi 1:3-6). „…dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek” (2Thesszalonika 1:4). Elfoglalt, énközpontú világunkban szükségünk van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik hatással voltak életünkre; és amikor eszünkbe jutnak, imádkozzunk értük, és találjunk módot arra, hogy köszönetünket kifejezzük!

Parancsolóan szükséges a szellemi életben, hogy aláírjuk a halálos ítéletet a bűnre való hajlam felett. Minden érzelmi benyomásnak és észbeli meggyőződésnek erkölcsi döntéssé kell válnia a bűnre való hajlam, azaz az önmagunkhoz való jog igénylése ellen. Pál kijelenti: “Krisztussal együtt megfeszíttettem.” Nem azt mondja: “Elhatároztam, hogy utánozom Jézus Krisztust” vagy “igyekszem Őt követni”, hanem azonosítottam magam vele, teljesen eggyé lettem az Ő halálával. Amikor eljutottam erre az erkölcsi döntésre és aszerint cselekszem is, akkor mindazt, amit Krisztus a kereszten elvégzett, bennem is elvégzi. Ha önként átadom magam Istennek, ez ad lehetőséget a Szent Szellemnek arra, hogy Jézus Krisztus szentségében részesítsen engem. Ebből következik, “hogy élek pedig többé nem én…” Az egyéniség megmarad, de gyökeresen megváltozott a fő indítéka, az uralkodó hajlama. Megmarad ugyanaz az emberi test, de le van rombolva az önmagamhoz való régi sátáni jogigény. “Amely életet pedig most testben élek…” nem azt, amit élni szeretnék vagy ami után vágyom, amiért imádkozom, hanem azt, amit az emberek szeme előtt ebben a halandó testben élek, ezt “az Isten Fiának hitében élem”. Ez a hit nem Pál hite Jézus Krisztusban, hanem az a hit, amit Jézus Krisztustól kapott, azaz “Isten Fiának a hite”. Ez többé már nem hitben való hit, hanem olyan hit, amely átugrik a tudatosság által emelt korláton és azonos Isten Fiának hitével. Ez pedig győzedelmes hit.

Pénz tekintetében többféleképpen lehet csoportosítani az embereket. Van, akinek akár sok, akár kevés pénze van, mindig elkölti, és nem látszik semmi belőle. Van olyan ember, akinek kevés van, de jól be tudja osztani, és bölcsen gazdálkodik belőle. Van, aki értelmes és hasznos dolgokra költi a pénzét, és van, aki nem. Salamon arra int, hogy ne kezeskedjünk másoknak, ő nem tartja bölcs dolognak. Kezeskedni akkor szoktak, amikor valaki pénzt kap kölcsön, és abban az esetben, ha nem tudja visszafizetni, akkor annak kell kifizetnie, aki kezeskedett érte. Jó, ha az ember annyit költ, amennyire futja a pénze, és nem szorul arra, hogy kölcsönből éljen. Egy magyar közmondás azt mondja, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! Aki Istenben bízik, annak Isten megadja azt, amire szüksége van. Nekünk nem volt sok mindenünk, de amire szükségünk volt, az mindig előkerült. Isten igéje azt mondja, hogy nagy nyereség a megelégedés istenfélelemmel. A bölcsességhez és a helyes pénzkezeléshez hozzátartozik a megelégedés is. Fontos úgy kezelni a pénzügyeinket, hogy tudjunk adni Istennek is belőle, amennyit ő kér, és a szegények segítését se veszítsük szem elől.

Persze azért a hivők között is akad aki nehezen szabadul meg az elutasítás gyötrelmeitől. Aminek vannak gyökerei amit fel kell tárni, és megfelelő lelkigondozó személyekkel,a szabadító szolgálatban meg kell gyógyulni.
Mik ezek a gyökerek:
fogantatás módja, ideje,
anyaméhben eltöltött idő minősége,
születés módja,
anyakapcsolat minősége,
örökbefogadás körülményei,
serdülőkori sérelmek,
tanárok, osztálytársak,
családi konfliktusok esetleg válás,
örökletes problémák,
Ezeknek vannak gyümölcsei:
De minden rossz gyümölcstől megszabadulhatunk Krisztus áldozata által.

Péter amikor Jézusra figyelt a lehetetlent is megoldotta, és amint a világra, a szélre figyelt elnyelte a hullám. Az életben is így van ez . Mi akik hiszünk az Úrban, minden lehetséges, de ha a problémákra figyelünk akkor elcsüggedünk és a gondok, problémák mint a hínár lehúznak minket. Jézus meg is dorgálta ” kicsinyhitű” mondta neki, hol a bizalom? A bizalmat azok érdemlik ki akik nem hagynak minket cserben, márpedig ő sohasem hagy cserben senkit aki számít rá. “Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és a hegyek omlanak a tenger mélyébe: ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.” (Zsoltárok 46:2-4)

Péter apostol a szenvedő keresztyéneket azzal vigasztalja, hogy nem ők az elsők, vagy egyetlenek, akiknek megpróbáltatás jutott osztályrészül. Ne gondolják, hogy szenvedésük valami rendkívüli, ritka és hallatlan kereszt, amelyet csakis ők hordoznak. Tudják meg, hogy atyafiságuk, a minden időben és mindenütt szétszórt többi keresztyén is míg e földön él, ugyanazt szenvedi az ördögtől. Mert felette enyhítő vigasztalás az, mikor a szenvedő látja és tudja, hogy nem egyedül, hanem közösségben szenved. Ne tartsa hát senki a maga szorongató nyomorúságát oly rettentő súlyosnak, mintha az mással meg sem eshetnék. Lehet, hogy veled először esik, de nézz csak körül s láthatod, hogy a keresztyének egész gyülekezete kezdettől fogva mindmáig az ördög vesszőfuttatását szenvedi. Szüntelenül csépeli, rostálja őket az ördög, mint a búzát. Mert ahol Isten igéjével és a hittel egyházat gyűjt, ott az ördög sem nyughatik. S ha nem tudja eretnekséggel romlásba dönteni a gyülekezetet, zúdít reá dühöngő üldözést, amelyben mindenünket kockára kell vetnünk.
Magas egekben lakozó Felség,
Tekints le hozzánk kegyes Istenség,
Lásd, mely igen nagy, Uram, ez ínség,
Melyben nyomorog a keresztyénség.

Péter apostol nagy bölcsességgel tesz vallást Jézus feltámadásáról a jeruzsálemi templomban. Az ószövetségi idézetekből hirdeti Jézus Krisztus feltámadását. Az Atya és Jézus Krisztus tetteire utal, bemutatva, hogy minden összhangban van az írásokkal. Ha figyelmesen elolvassuk ezt a prédikációt, nyilvánvaló előttünk, hogy az üzenet Krisztus-központú, Isten hatalmas tetteiről szól, és ugyanakkor igével bebizonyít mindent. Megfigyelhető, hogy nem elvont fogalmakról beszél, hanem gyakorlatiasan arról is, ami az ő életükben történt. Egyszerű beszéd, melyet a Szentlélek az emberek szívébe helyezett. A mai igehirdetés már nem olyan hatásos, nem olyan egyszerű, nem olyan gyakorlatias. Vissza kellene térni a bibliai egyszerűséghez, és az életünkkel bizonyítani, hogy amiről beszélünk, az működik. Beszéljünk Isten hatalmas munkájáról, mely működik az életünkben! Beszélj arról az erőről, mely téged is átjárt! Valld meg azt a békességet és örömet, mely a szívedben van, mióta a Szentlélek betöltött! Úgy gondolom, hiányzik az igazi vallástétel, nincs miről vallást tenni, és már csak a vallás külső formája maradt, de hiányzik a feltámadás ereje az életünkből. Kérjük bűnbánattal az Urat, hogy jöjjön el a felüdülés ideje, és újra átéljük Isten csodáit az életünkben.

Péter attól fél, a másik embernek árt azzal, ha újra és újra megbocsát. Vajon neked nem árt az, ha Jézustól mindig újra bocsánatot kapsz?! Jézus példázatainak legnagyobb része a mennyek országáról szól. Mégpedig azért, mert mindnyájunknak legnagyobb vágya a mennyország. A mennyországot sokan valahol messze képzelik el. Az elveszett Paradicsom, az Úrral való közösség, az a mennyország, a zavartalan boldogság. Ha ez megvan, akkor boldog vagy, és amíg megvan, addig vagy boldog. Amíg ez a töretlen, zavartalan boldogság megvan benned, addig ez a mennyország. Jézus azért beszél erről, mert újra mondom, hogy szívünknek ez a legmélyebb vágya, és ennél kevesebb nekünk soha nem elég. Sokféle földi boldogságot kaptunk már, de sohasem eleget. A szívünk és lelkünk szomjúságának csak ez elég. A mennyország akkor kezdődhet el számodra, ha rád nehezedik bűneidnek súlya, és tudod, hogy Jézus nélkül nem tudsz megállni az Atya előtt, mert rászorulsz a kegyelemre.

Péter első levelében háromszor szólítja fel olvasóit a józanságra. Megvolt rá az oka. Fájdalmasan tapasztalta saját magán, mit jelent, ha valaki elveszíti józanságát. Mivel Jézus intő szava nem tudta őt józanságra bírni és inkább saját szíve érzéseiben bízott, ezért mélyre esett. Most már felismerte, micsoda szakadékok rejtőznek az ember szívében és mennyire nem józanul gondolkodunk, ha szívünk hangulatainak és elképzeléseinek jobban hiszünk, mint Isten Igéjének. Józan ember az, aki semmit sem vár önmagától, hanem mindent az Úrtól; aki felismeri romlott szívét és belátja, hogy azonnal képes minden rosszra, amint az Úr leveszi róla a kezét. Józan ember az, aki nem önmagának, hanem Isten Lelkének enged, az O Igéje alapján él. Szívünket egyedül a kegyelem erősíti meg, különben ide-oda ingadozik, mint a nádszál.
Legyetek józanok! Az apostol azokhoz intézi ezt a felhívást, akik már egyszer kijózanodtak Isten Igéje által. Most meg kell maradniok a józanságban. Nem valami elméleti, hideg és értelmi magatartás ez, mert az ilyen józanság a szeretet buzgóságát, a szent lelkesedést rajongásnak tartja. Vannak idősebb keresztyének, akik lanyhák, lágymelegek; szívükben nem a szent tűz jóleső feltisztultsága ég. Akkor vagyunk teljesen józanok, ha egészen megtölthet a Szentlélek; ha Jézus szeretete tölt be úgy, hogy önmagunkról és minden másról elfeledkezünk, amikor Isten gazdag kincseiben örvendezünk.
Hatoljunk bele egyre jobban a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségbe; mindenekelőtt az igazság Igéjének a mélységébe, hogy józanok lehessünk! Az Ige megtanít helyesen értékelni korunk eseményeit, jelenségeit. Akkor nem kiáltozunk együtt a világgal, nem álmélkodunk azon, amit a világ megcsodál, s nem rajongunk az emberiség nagy eredményeiért és a világbékéért. Nem férkőzik hozzánk mindenféle idegen tanítás sem, amit a gőgös ember talál ki. Mert a gog a józantalanság forrása, az alázatosság azonban józanná tesz. A legtöbb tévtanítás rejtett elbizakodottságból, gőgből fakad. Különlegeset, rendkívülit akarnak adni és hallani, és így egészségtelen, nem józan utakra tévednek. Pál apostol a megtérést és a hitet mindig a középpontba állította: ez józanság! Aki ebben marad, az nem esik bele abba a veszélybe, hogy ingadozóvá válik és elesik kábultságában.

Péter nem hazudott. Meg volt győződve arról, hogy ha a többiek mind megszöknek, ő akkor is mindent vállalni fog Jézus mellett, ha kell. Bízott magában. A kommunista vallatások alatt nem a verés, a kínzás volt a legszörnyűbb, hanem az, mikor az ember rádöbbent, hogy ő maga nem eléggé megbízható, mert a szakszerűen feltett keresztkérdések között, mikor a legügyesebben akart védeni valakit, akkor szólta el magát egy másik barátja ellen. Nem ismeri magát, a maga gyengeségét addig az ember, míg igazi, kemény próba elé nem kerül. Akkor derül ki, mennyire rá vagyunk utalva Isten erejére, az ő támogatására. Hogy milyen nevetséges minden dicsekedésünk, minden erőfitogtatásunk. Kell ez a megdöbbenés. Kell az, hogy ne magunkban, hanem kizárólag Istenben bízzunk. Akkor tudunk valóban erősek lenni. János nem dicsekedett, de végig ott állt a megkínzott Jézus mellett. Te rájöttél már a saját gyengeségedre? Kérd Istent, aki jobban ismer és mégis szeret, hogy ne legyen rá szükséged, vagy szeressen eléggé ahhoz, hogy azután védjen meg a további megszégyenüléstől. Ítélő Istenem, mosolyogj rajtam, de ne ítélj meg, ha jóhiszeműen igen erősnek, igen jónak, hűséges gyermekednek gondolom magam. Jól esik jó véleménnyel lenni magam felől. Ha lehetséges, ne adj rám olyan kemény próbát, hogy csúnyán megszégyenüljek. Ne engedd, hogy hamis önbizalmam akadálya legyen szereteted elfogadásának. Ha elbizakodottságom meggátol abban, hogy benned bízzam, inkább szégyeníts meg. Add meg nekem a János csendes, dicsekvés nélküli, hűséges helytállását, hogy kardrántás nélkül, észrevétlenül szolgáljalak valóban halálig. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Politika, média, reklám, minden irányítani akar, hogy ne is legyünk képesek a magunk fejével gondolkozni. Ez így nagyon kényelmes. A propaganda széles útján kábán, öntudatlanul megyünk a tömeggel. Félünk a döntéstől, félünk attól, nehogy megmosolygott különcökké váljunk. Pedig hit nélkül is minden értelmes ember azt kiáltja, hogy álljunk meg, gondolkozzunk, ne váljunk juhnyájjá, tömegemberekké. Krisztus jó előre figyelmeztet: az életünk és az örökéletünk van a legnagyobb veszedelemben, ha nem gondoljuk meg, hol található az élet, a saját életünk, saját közösségünk, saját Istentől kapott rendeltetésünk. A keskeny út bizony a kereszt útja, az önként vállalt szolgálat, a tömegélet, a gondolkozás nélküli élet kényelméről való lemondás, a személyes döntés és felelősségvállalás sokszor nehéz útja. Szoros a kapuja: a döntés: én nem megyek a tömeggel, meggondolom, kivel társulok. Még szorosabb: Isten az én Uram, Krisztus megváltott, ha egyedül maradok, akkor is őt fogom követni. Uram, Istenem, nehéz ellenállni a minden percben reánk áradó tömegirányítás kényszerének. Én is legtöbbször azt veszem, amit a reklám hirdet. Úgy öltözöm, ahogy a divat kívánja. A véleményeimet a világ dolgaiban keményen befolyásolja a rádió, az újság. Azokban pedig olyan kevés szó van rólad, az is legtöbbször ferdén, kicsavarva, belekeverve a tömegízlés mocsarába. Köszönöm, hogy nekem van egyházam, mely irányítson, van családom, melyben együtt imádkozunk, van Bibliám, melyből naponta irányítást nyerek. De a gyermekeim már a divatslágert dúdolják a fülembe. Vedd át irányításukat! Vezesd magad felé ifjainkat, hogy saját életük, örök életük legyen! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Próbáljuk tehát józanul felmérni, hogy az Atya Krisztusban milyen mély sebet kapott, és bocsátott meg akkor, amikor kegyelmébe fogadott! Innen induljunk el, amikor viaskodunk a talán sokadik bántás megbocsátásával! Na meg onnan, hogy vajon mi mennyi sebet osztottunk, téptünk fel testvéreink között, vagy éppen a családunkban. Így közelebb jutunk Jézus megbocsátásszámtanához…

Prófétának lenni elsősorban nem különleges vallásos élmények felhőjében élt életet jelent, hanem Isten akaratának képviseletét és engedelmességet. Ennek csupán igazoló visszajelzése, az isteni megszállást jelző eksztatikus jelenség. Isten a maga Lelkét ma sem azért adja, hogy azzal valamiféle látványosságot produkáljon a hívő, és a maga különlegességének a tudatában leleddzék. Általa először is formálni akar minket. Hagyjuk-e? Meglátszik-e ez a hétköznapi életvezetésben és tettekben? Általa feladattal akar megbízni minket. Az, ahogy élünk, ahogy emberekhez, eseményekhez, dolgokhoz viszonyulunk, ahogy azokra reagálunk, mutatja-e, hogy azok vagyunk, akik ismerik a rájuk vonatkozó isteni akaratot és döntést? Azok vagyunk-e, akik e küldetést meglátják és megélik?

„Programozd be az elmédet a Szentírással!” Hogyan teheted meg ezt?
1) „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon” (Kolossé 3:16). Adj neki állandó lakóhelyet, ne csak vendégként fogadd! Fogadd be gazdagon, vagyis vedd magadhoz bőségesen. Nevezd ezt „telítődési műveletnek”! Hogy jobban megértsük, hogyan lehetséges ez, az Ige így folytatja: „… tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.” Micsoda nagyszerű módja ez annak, hogy megerősödj a Szentírás megragadásában!
2) „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon, és akkor boldogulsz” (Józsué 1:8 Károli). Ahhoz, hogy tartósan megőrizd, mondd ki, gondolkodj rajta, élj a szerint! Azt mondod: „De az emlékezőtehetségem nem túl jó, nem nagyon maradnak meg a dolgok.” Nem gond! „…A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya… eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (János 14:26). Ha olvasod, tanítod, énekled, elmondod az Igét, gondolkozol róla és a szerint élsz, akkor Isten Lelke természetfeletti módon fel fogja frissíteni a közel sem tökéletes emlékezőtehetségedet.



free counters

 

 

Hírek

Honlap készítés ingyen


Asztali nézet