MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!

Ma a becsületesség és a szorgalom ritkán hoz kézzel fogható hasznot – ez sajnos tény. De a Biblia olvasatában talán nem is ugyanazzal a tartalommal bír maga a fogalom: haszon. Haszon nem feltétlenül az, amit pénzben, feleslegként tudok megszámolni. Haszon lehet hívő emberként például az, ha tiszta lelkiismerettel hajthatom le egy dolgos nap után a fejem. Megtettem, ami tőlem telt. És még egy megközelítés jutott eszembe, amit nem régiben olvastam: állítólag a Bibliát rendszeresen olvasók mérhetően kevesebb alkalommal mennek táppénzre, szorgalmasabban, becsületesebben végzik a munkájukat, és sokkal kevesebb bűntény írható a számlájukra. Mindezek következményeként pedig kimutathatóan nagyobb hasznot hajtanak az államnak, mint a vallási, hitéleti gyökerekkel nem rendelkező állampolgárok. Elgondolkodtató összefüggések! Maradjunk/legyünk hát szorgalmasak a Biblia olvasásában, napi munkáinkban, Istentől elkért terveinkben, s ne veszítsük el a reményt: mindennek meglesz az Istentől kimért, méltó haszna! (Gyallai Henrietta)

Ma, a civilizált világban, ahol mi is élünk, nem Baálok vesznek minket körül. Vannak helyettük egzotikus kultuszok a Távol-Keletről, a tudomány köntösébe bújtatott ördögi üzelmek a fejlett Nyugatról, a gyógyulni vágyókat megtévesztő praktikák, jóslások, ősi tradíciók. Könyvesboltok polcai roskadoznak az ilyesféle irodalomtól, a média lépten-nyomon emlegeti az efféle gondolatokat. Úgy tapasztalom, nem kell különösebb bátorság bálványnak mondani Baált ma, Aháb király uralkodásától számítva kétezernyolcszáznál is több év távlatából. Vállalni kell azonban a szűklátókörűség vádját vagy akár a megszégyenítést is, ha a kortárs kultuszokról bátorkodunk kimondani Urunk véleményét valahogy így: „Magasztallak, Uram, teljes szívemből, istenekkel szemben is csak rólad énekelek!” (Zsolt 138,1)

Ma, az új kenyér ünnepén hálát adunk Istennek, hogy idén is megtapasztaljuk az ő gondoskodását. Övé a dicsőség ezért. Hálát adunk a lelki kenyérért is, Jézus Krisztusért, aki feláldozta magát lelkünk megmentéséért. Adjunk hálát Isten igéjéért is mint lelki táplálékunkért! Becsüljük meg a Bibliánkat mint lelki kenyerünk gyűjtőhelyét! Ezt a lelki kenyeret utasította el az engedetlen próféta azáltal, hogy nem aszerint cselekedett, amint Istentől vette. Nem az volt a baj, hogy kenyeret evett, hanem az, hogy ezáltal Isten igéjének ellene mondott. A parancs nemcsak abból állt, beszéljen a meghasadó oltárról, hanem ne vállaljon tovább közösséget azokkal az emberekkel, akiknek átadta Isten üzenetét. Az engedetlenségéért el kellett mennie a minden élők útján. A bűnnek büntetése van, de Urunk kegyelmes, ha megvalljuk azt. Imádkozzunk azért, hogy sose szegüljünk szembe az ő szavával! Amikor az Úr asztalához megyünk, ne vegyük méltatlanul az Úr kenyerét, mert vétkezünk az Úr teste és vére ellen. Vizsgáljuk meg önmagunkat az úrvacsora előtt, hogy ne essünk ítélet alá, és ne tévedjünk rossz útra!

Ma, ha azt a szót halljuk, hogy ‘kereszt’, akkor egyértelműen a szenvedésre asszociálunk. Pedig a kereszt (kör-oszt)-ó a civilizáció hajnalába visszanyúló ősrégi jelkép. “A kört osztó vízszintes és függőleges vonalak nemcsak szimmetriát teremtenek a Napon (az Életen) belül, de kiemeli az igazságosság egyensúlyát ember és ember viszonylatában és jelzi az ember és Isten kapcsolatának harmóniáját is.” – meghatározás tőlem. Sokan azért nem akarnak keresztény életet élni, mert úgy érzik, hogy bolond az, aki még egy plusz “keresztet’ vesz a nyakába ebben az egyébként is igazságtalan világban. Nem értik, hogy mi a jó, s mi a vonzó ebben? Nos, a szenvedésben tényleg nincs semmi! Aki mégis úgy állítja be, hogy a szenvedés jó dolog, az vagy nem szenved vagy valahol felborult a lelki egyensúlya… Aki Krisztus útjára lép az nem a tudatos szenvedés útját, hanem szenvedés tudatosságát választja. Azaz, tudja, hogy miért szenved! Tudja, hogy nem a szenvedésnek van célja, hanem a célért elhordozott szenvedés adja az értelmet. Magyarul: aki áldozatot vállal a jó cél érdekében, az megnyugvást talál lelkének – megnyeri az Istent, s nem kárhoztatja el őt a világ, no meg ő sem a világot. Az édesanya örömmel vállalja a szenvedést gyermekeiért, a jól működő párkapcsolatban pedig örömmel mondunk le szabadságunk egy részéről a másik szabadságának kiteljesedése érdekében… Így kerek a világ, így napos, így krisztusi… talán ezt az ír barátaink még jól tudták… s talán az sem véletlen, hogy az ír keresztények korai ábrázolásaikban a Krisztust szimbolizáló főnixmadarat egyértelműen szkíta őseink mitikus madaraként, turulként ábrázolták… Vajon mit tudhattak még, amit mi már rég elfelejtettünk? (Frankó Mátyás)

„Ma is ezt mondja az Úr az övéinek: »Legyetek bátrak… és cselekedjétek, mert veletek vagyok.« A hívő ember mindig erős segítséget talál az Úrban. Hogy az Úr miként segít, azt nem tudhatjuk, de azt tudjuk, hogy soha nem hagyja cserben a benne bízókat. Ha a hívők ráébrednének arra, hogy az Úr milyen sokszor igazgatta el útjukat, hogy az ellenség ne vihesse véghez az ellenük irányuló szándékát, akkor nem botorkálnának siránkozva. Hittel támaszkodnának Istenre, és semmilyen próba sem rendítené meg őket. Belátnák, hogy Istentől kapták a bölcsességüket és képességeiket, ő pedig véghezvihetné általuk azt, amire felhasználni kívánja őket… A kijelentés, amely egykor személy szerint Zorobábelnek szólt, fennmaradt, azért, hogy minden korban bátorítsa Isten népét: Istennek célja van azzal, ha próbát enged meg gyermekei életében. Sohasem vezeti őket másképpen, mint ahogy ők maguk is választanák, ha látnák a kezdetből a véget, és fel tudnák fogni, milyen dicső az az elgondolás, amelyet betöltenek. Mindaz, ami megpróbálja őket, azért van, hogy erejük legyen szolgálni és szenvedni az igazság ügyéért.” (Próféták és királyok, 355, 358. l.)

“Ma is oktatni kellene minden fiatalt a gyakorlati élet kötelességeire, mint egykor Izráel napjaiban. Mindenkinek valamilyen mesterséget kellene tanulnia, hogy szükség esetén azzal tarthassa fenn magát. Ezzel felvérteződne az élet veszélyeivel szemben, a testmozgás pedig előnyére válna mind a testi, mind a szellemi, mind az erkölcsi fejlődésnek. Testmozgás nélkül egyenesen lehetetlen arányos testalkatot és maradandó egészséget elérni. Az erős, tevékeny lélek, valamint a nemes jellem eléréséhez elengedhetetlenül fontos tényező a fegyelem és a rendszeres munka. Minden tanulónak fizikai munkával kellene töltenie a nap egy részét. Így ifjú korában megszokná a szorgalmat, növekedne az önbizalma, és megmenekülne az olyan lealacsonyító szokásoktól, amelyek a lustaság következményei… Tanítsuk az ifjúságot arra, hogy értse a maga teremtésbeli rendeltetését: dicsőítse Istent, és mások javára éljen. Ismertessük meg velük Isten irántuk táplált szeretetét, de azt a magas hivatást is, amelyre a földi élet iskolájában kell előkészülniük… Így nevelkedve sok ifjú megtanulná gyűlölni és elkerülni a bűnt, nem a jutalom reményében vagy a büntetéstől való félelem miatt, hanem azért, mert felfedeznék a bűnben rejlő rútságot, ami megfosztja őket Isten erejétől, és foltot ejt azon az isteni képmáson, amit önmagukban hordoznak.” (Pátriárkák és próféták, A prófétaiskolák c. fejezetből)

“Ma is sokan sértődötten zúgolódnak: »Kemény beszéd ez, ki hallgathatja Őt?« (Ján 6,60) Dicséret és hízelgés jól esne a fülüknek, az igazságot azonban nem akarják hallani. Amikor tömegek követik Őt,… zúg a diadalkiáltás, hangosan dicsérnek, de ha a szíveket vizsgáló Szentlélek leleplezi bűneiket és megparancsolja, hogy hagyják el azokat, akkor hátat fordítanak, és többé nem járnak Jézussal. Mihelyt a csalódott tanítványok elfordultak Krisztustól, egy másik lélek vonta őket az irányítása alá… Jézus ellenségeit keresték, mert az ő szellemükkel érezték most már egynek magukat… Jézus megrendülten nézte egykori tanítványait, akik eltávoztak tőle… Kimondhatatlan szomorúsággal töltötte el, hogy együttérzését, szeretetét, kegyelmét visszautasították. Ezek az események tették Őt a fájdalmak férfiává, a szenvedés ismerőjévé. Jézus a tizenkettőhöz fordult, és így szólt: »Vajon ti is el akartok-e menni?« (Ján 6,67) Péter kérdéssel felelt: »Uram, kihez mehetnénk?«… Elhagyni Jézust annyit jelentett, mint a ceremóniákhoz mereven ragaszkodó, becsvágyó emberek közé kerülni. Péter fejezte ki a tanítványok hitét: »Te vagy a Krisztus.« E horgony elveszítésének még a gondolata is félelemmel, fájdalommal töltötte el lelküket. Nélkülözni a Megváltót annyi, mint sötét, viharos tengeren hányódni.” (Jézus élete, Válság Galileában c. fejezetből)

Ma kaptál egy újabb napot ajándékba, és az Ő kérése csak az, hogy éld meg! Éld át, használd ki minden percét a jóra! Ma érezd igazán, hogy élsz, hogy lélegzel, hogy dobban a szíved, és gondolj arra, hogy mindez nem véletlen, Tőle van. Isten ma arra kér, hogy ne vedd természetesnek az életet, hanem lásd meg Őt, az Ő kegyelmét, irgalmát, szeretetét, hűségét! Legyél hálás a nap minden percéért, és add át ezt a hálát másoknak is! Ma még élsz, ez a nap a tiéd, hát élj jól, szeress, és fogadd el a ma összes ajándékát. És ne feledd, mindez azért van, mert Isten szeret!

Ma már a napnál is világosabb, hogy válságban van a földi élet, különösen az emberi társadalom. Sok más mellett tekintélyválság is van, így a kimondott szónak sincs tekintélye. Hazánkban fokozottan is elértéktelenedett, lesüllyedt beszédünk és annak hitelessége, formai, tartalmi színvonala. Ez azért is veszélyes és fájdalmas körülmény, mert az evangéliumot szavakkal is hirdetni kell ahhoz, hogy az emberek egyáltalán döntéshelyzetbe kerüljenek. Akárcsak Jézus idejében, a nagy kérdés ma is az: különbséget tudnak, akarnak-e tenni az emberek a csak a földiekről szóló, illetve a mennyei valóságról szóló bizonyságtétel között. Döntően ezen múlik, hogy elhiszik-e az evangéliumot, vagy nem.

Ma nem szorulunk arra, hogy nemzedékről nemzedékre élő szóval tanítsuk gyermekeinket. Ott van az írás, mindenki ismeri, elolvashatja. És mégis, a mi nemzedékünk látja legjobban, milyen keveset jelent az írás, ha nem áll mögötte a személyes bizonyságtétel. Egy egész nemzedék nőtt fel úgy, hogy szülei már nagyrészt elfelejtették, vagy meg se tanulták az Istenről szóló írást. Nem adták át hitüket fiaiknak és leányaiknak, s azok most ott tévedeznek a semmi partján, hit nélkül, irányítás nélkül, tudatlanul és tájékozatlanul. Nem hiszik a tagadást és nem ismerik a bizonyosságot. Azért olyan fontos, hogy azok, akiknek Isten megadta azt a különös kegyelmet, hogy hazulról hozták a hitet, ne tartsák meg maguknak, adják tovább mindaddig, míg egy újabb nemzedék nem lesz képes arra, hogy maga akaratából ragadja meg az Írást és abból merítsen irányítást és erőt minden egyéni és közös nyomorúság leküzdésére. Addig csak vállald magadra a feladatot: Tanítsd, mondd, hirdesd elsősorban gyermekeidnek, azokon át tovább, idegenek felé is, a drága szót: Isten szeret, s ha te is megtanulod őt szeretni, újra boldog lehet életed, közösséged, néped élete. Uram, hálát adok neked, hogy engem már a családban a te ismeretedre és szeretetedre neveltek. Ha nem úgy történt, köszönöm, hogy adtál mellém valakit, aki arra megtanított. De feltétlenül kellett az, hogy valaki az élő szó közvetlenségével felhívja a figyelmemet igédre, mely azután tovább vezessen, megmutassa a Krisztus szépségét, tanítása nagyszerűségét, szeretetét, a vágyakozást annak követésére. Tudom, az emberi szó nem lett volna elég, ha Lelked nem teszi azt élővé és hatóvá számomra. De ha ezt nekem mind megadtad, add, hogy legyek képes tovább adni gyermekeimnek, s mindazoknak, főként az új nemzedék fiataljainak, amit tőled kaptam. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Ma reggel Isten olyan lehetőségre hívja fel a figyelmed, ami számodra is elérhető, nem azért, mert rendelkezel vele, hanem azért, mert kegyelemből át akar formálni. A szeretet és hűség olyan tulajdonságok, amelyek nagyon fontosak az emberi kapcsolatokban is, de az Istennel való kapcsolatodban is. Milyen nehéz mindkettőnek a megélése! Kik vannak a környezetedben, akikről el tudod mondani ezt a két jellemzőt? Ugye kevesen? Vajon rólad hányan tartják, hogy szereted őket és hűséges vagy hozzájuk? Hogyan van mindez az Úrral való kapcsolatodban? A bölcsesség erre nevel, ebben segít. Mennyire engeded, hogy formáljon? Vagy bölcsnek tartod magad, akinek nincs szüksége nevelésre? Mennyire meg tudja változtatni Isten a bölcsesség által gyermekeinek az életét! Ő szeretne téged ma abban használni, hogy erről a gyakorlatban meggyőzzön embereket. Ismerd el, hogy szükséged van kegyelmére, és kérd, hogy formálja ma az életedet és a tetteidet is, hogy mások is akarják az ő átformáló kegyelmét! Fogadd el Isten szeretetét és hűségét, és életet találsz!

Ma reggel képzeld el, hogy lelked ruhásszekrénye előtt állsz, és azon tanakodsz, milyennek is kéne lenned, mit kéne magadra, a lelkedre öltened. Isten ajánl valamit, ami soha nem megy ki a divatból.
Az először könyörületes szívet, hogy lásd meg a másik ember problémáját, szükségletét, és néha el tudj vonatkoztatni a saját fájdalmaidtól.
Másodszor jóságot kínál, hogy öltsd fel a lelkedre. Tegyél jót másokkal, azért, hogy örömet okozz nekik!
Harmadszor alázatot ajánl, hogy helyesen ismerd Istent és önmagadat, és tudj hálát adni mindenért, ami az életben jutott neked.
Negyedszerre felvonultatja előtted a szelídséget, hogy néha próbálj meg a háttérben maradni, tudd helyesen kezelni a sikert és csalódást, és tudd, mindenért Istené a dicsőség.
Végül pedig eléd tárja a türelmet, azt, ami már nagyon sok ember lelki gardróbjából hiányzik, vagy egyszerűen csak berakta a “tedd el és ne vedd elő” holmik közé. Pedig enélkül hiányos az öltözékünk. Kell a türelem mások felé, hogy ne a saját tempónkban akarjunk velük menni, hanem legyünk készek néha lelassítani. Kell a türelem Isten felé, hiszen nem mindenkor úgy és akkor jön a válasz, ahogy és amikor mi szeretnénk. És szükségünk van türelemre önmagunk felé is, mert nem vagyunk szuperhősök.
Isten ma reggel egy teljes öltözéket ajánl fel neked. Minden benne van, amire szükséged van, és minden tökéletesen illik egymáshoz. Hát kövesd Isten divatját, és légy jó!

Ma sokkal könnyebben lopakodik be az ördög a házunkba, mint régebben. Annak idején a tévtanítók csak az ajtón keresztül tudtak bejutni egy-egy család személyes területére. Napjainkban a rádió, televízió, sokféle újság és az internet újabb kapukat nyitott otthonainkba. Ezeken keresztül könnyen betolakodhat sok olyan tanítás is, amit egyébként az ajtónkon keresztül be sem engednénk. Egy hitben járó, Krisztust követő embernek leginkább az időbeosztását veszélyezteti ez a sok lehetőség, ami ebből fakadóan egy folyamatos harc számára is. A vágyakkal és kísértésekkel egyébként is küzdő és sokszor elbukó fiatalok, illetve lelkileg éretlenek számára azonban ez sokkal nagyobb buktatókat jelent. A kudarcok pedig a lelki harc feladására késztetnek, ami a hit nagy ellensége. Krisztus igazságára van szükségünk. Arra, hogy őt egyre jobban megismerjük, és a Lélek által egyre bátrabban küzdjünk a benne való hit által. Ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt ebben a gonosz világban (Ef 5,14–16). Imádkozzunk magunkért és testvéreinkért is, hogy a kísértő minden mesterkedésével szemben ne adjuk fel a folyamatos harcot!

Ma talán azt mondja neked Isten: „Felkészítettelek téged, elhelyeztelek oda, ahol lenned kell, áldásokat plántáltam az életedbe, melyek a maguk idejében megjelennek, de most neked kell dolgoznod rajtuk.” Ne keress tovább olyan kertet, amely már meg van metszve; neked kell megmetszened a saját kertedet! Keresztül kell menned a saját küzdelmeiden, és hullatnod kell a saját könnyeidet. Ha emberektől kapsz dolgokat, azokat vissza is vehetik tőled. Ha Isten ad neked valamit, akkor az a tiéd! De neked kell vigyáznod rá. Neked kell nyesegetned a saját gyermekeidet; nem lesznek jók, ha elhanyagolod őket (ld. Példabeszédek 22:6). Neked kell megmetszened a saját kapcsolataidat: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint…” (Zsoltárok 1:1). Neked kell megmetszened az üzleti ügyeidet. Ez azt jelenti, hogy tiszteletben tartod Istent, mint üzlettársadat, és megengeded neki, hogy a te ügyeidet az Ő ügyének az előmozdítására használja. Ha Istennel jársz, Ő megvéd és felvirágoztat, még a nehéz időkben is; de akkor is neked kell „megmunkálnod”, ami neked adatott. Kérdezd meg bármelyik földművest: az a búza, amelyet felügyelet nélkül hagynak, végül halálra fog magzani. Törődni kell vele. Nincs semmi baj az életeddel, csupán annyi, hogy Istentől várod, hogy megtegyen olyan dolgokat, amiket Ő tőled vár, hogy megtegyél. Rajta, szerezz be egy metszőollót, és kezdj el metszeni!

„Ma velem leszel a paradicsomban” – mondta a Megváltó a latornak. Az Istentol készített épület tehát azonos jelentésu a paradicsommal. Jézus halála által az övéi számára a holtak birodalma is paradicsommá lett. Lement a halottak birodalmába azért, hogy az Ószövetségnek rá váró kegyeseit magával vigye a paradicsomba. Akinek nem volt hite és élő kapcsolata Jézussal, az a halottak birodalmába jut, amit a Biblia Hadesnek nevez. Ez nem azonos a pokollal; a fordításokban ez nem jut kifejezésre. Például: „Nem hagyod lelkemet a Seolban (pokolban)” helyett azt kell értenünk, hogy a halottak birodalmában. A gyehenna, vagy a tűznek tava a pokol nevei. – Azok az emberek, akik teljesen az igazság ellen döntöttek és a Sátán eszközeivé lettek, a halál után azonnal a sötét szellemek társaságába kerülnek. Azok pedig, akik még nem hallottak Jézusról, a halottak birodalmába jutnak. Sorsuk itt még nem dőlt el örökre (Jel 22, 2). Boldogok mindazok, akik az Üdvözítőt már most megragadják és az Ő tulajdonává lesznek.
Nem láthat bár e földi szem, Jézus tied vagyok.
Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog.
De majd a fátyol szétszakad, Mely most még rejteget.
Színrol színre látlak magad, S fényedben élhetek.

„Madarat tolláról, embert barátjáról.” „A családtagjait senki, a barátait mindenki megválogathatja.” Két fontos üzenet van ezekben: 1. Családod tagjait – bármilyenek is – szeresd nagyon! Nem véletlenül kaptad őket! 2. Barátaidat válogasd meg! Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy legyél diszkriminatív, hanem azt, hogy amilyen emberek társaságát keresed, te magad is olyanná válsz! Keress olyan embereket, akik hívő életed értékeit maguk is fontosnak tartják! Legyetek egymás segítői, támogatói, támaszai, erősítői! Ha bölcsekkel jársz, te is bölcs leszel!

Magadat ne dicsérgesd, másokat viszont bátran dicsérj! Mennyire fukarkodunk egymás dicsérgetésével életünkben! Nem kellene ennek így lennie! Pedig nem szakadnánk bele, nem lennénk kevesebbek, ha másokat időről időre megdicsérnénk, sőt embertársainknak sok boldog pillanatot szereznénk. Ahogyan egy-egy elmarasztaló szó lelkünkig tud hatolni és olykor évekig szívünkben hordozzuk – bár ne tennénk – így van ez a dicsérettel is, azok is ott lehetnek lelkünkben hosszú ideig. Már ha valaki megdicsér bennünket bármikor bármiben. Másokat kritizálni és magunkat dicsérni mindig egyszerűbb és gyarló énünkhöz közelebb álló dolog, mint mások dicsérete. Mégis az utóbbira bátorítalak. Ha rendszeresen gyakorlod, hidd el, hogy megváltozik embertársaidhoz való viszonyulásod, nagyobb lelki békéd lesz és boldogabbnak érzed magad. Ha nem hiszed, próbáld ki! Jó lenne gyakorolni minél többször mások dicséretét a három legfontosabb közösségünkben: családunkban, gyülekezetünkben, munkahelyünkön. Sokkal boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, szeretetteljesebbek lennének közösségeink, ha többet dicsérnénk egymást. E dologban – éppen úgy, mint bármi jóban – ne várj másokra, légy te a kezdeményező!

Magamat adtam oda, a legnagyobb árat fizettem érted, örökké szeretlek, enyém vagy egészen! (Simon András) Istenem, oly sokszor elfelejtem azt, hogy te adtál nekem mindent. Nem akarok hálátlan gyermeked lenni, fogadd köszönetemet mindenért. Ámen.

„Magasabb” élet… vagy „alacsonyabb” élet. Isteni fajta élet… vagy világi élet. Mindkettőt nem élheted egyszerre. Vagy egyik, vagy másik. Választanod kell. Talán halogatod ezt a döntést. Talán próbálsz ragaszkodni az alacsonyabb élethez, amíg a magasabb felé nyújtózkodsz, hogy lásd, tényleg akarod-e azt az életet, még mielőtt feladsz mindent, amit a világ nyújthat. De hidd el, nem vagy olyan magas! Soha nem fogsz ízelítőt kapni a magasabb életből, amíg nem vagy hajlandó a másikat elengedni, amíg nem vagy hajlandó a Szaván fogni Istent, és nem bízol meg Benne, hogy gondot visel rólad. Mi történik, ha egyszer megteszed ezt? Azt az életet fogod élni, amiről az 1. zsoltárban beszél Isten: olyan leszel, mint a „folyóvizek mellé ültetett fa, amely megadja gyümölcsét a maga idejében, és levele nem hervad el; és minden munkájában sikeres lészen.”

Magunkba szállás helyett mit szoktunk csinálni? Kifelé nézünk, másokat okolunk és vádolunk. A fiúnak is lett volna oka azt mondani, hogy a körülményeim, a barátok, a kegyetlen gazda az oka. Mi is mondjuk: a vejem, az anyósom, a gyerekem, a szomszédom! Mindennek másvalaki az oka. Milyen jó, hogy a tékozló fiú nem kifelé nézett, hanem befelé, magába szállt. A Biblia leírja a magával való beszélgetését. Ha most magadba szállnál, és kezdenél lefelé menni a szíved mélyéig, eljutnál-e oda, ahova ez a fiú? “Atyám, vétkeztem!” Látjátok, ez a fordulópont: én vétkeztem. Kettős a bűnnek a következménye: “az ég ellen és te ellened.” Isten ellen és ember ellen. A bűn mindig ilyen. Minden bűnnel Isten és parancsolata ellen vétkezünk. A fiú eldönti: “Fölkelvén, elmegyek az én Atyámhoz.” Mit jelent a mi életünkben: fölkelek? Hogyan kell fölkelni és elindulni? Imádságban! Fölkelni nagyon sokszor annyit jelent, hogy letérdelni. Odaborulni Isten elé, elmondani Neki mindent. Kezdeni Vele beszélni. Nem kell messze menni, Ő ott van velünk a szobánkban. A fiúnál ez nem csak döntés volt, meg is tette. Nagyon sokszor elhatározzuk, hogy így nem mehet tovább az életem. Másképp lesz minden. Csak nem lesz másképp, marad minden a régiben. Hagyj fel az önálló élettel! Lásd be, nem mehet tovább az életed Nélküle. Indulj el Felé, hogy minden megváltozzon.

Magukat megcsalhatják az emberek, még másokat is, de Istent, aki felé kellene irányulnia a tiszteletnek, őt nem. Jézus nem hagy semmiféle kétséget a tekintetben, hogy mi az, ami megfertőzi az embert. Ahová az emberek nem láthatnak be, Isten éppen oda néz, és ott vizsgál meg bennünket: gondolatainkat, szívünk szándékát, eltervezett tetteit. Isten azt kérdezi ma tőlem és tőled, testvérem, hogy mi van a szívedben? Vajon nem akadunk-e el a külsőségekben, miközben a szívünk mélyén megtűrt bűnök vannak? Magunkat szeretnénk megnyugtatni, hogy rendben van minden, miközben csak a látszatra adunk, Jézus pedig azt kérdezi, hogy mi a valóság? Engedjük, hogy Isten Szentlelke vizsgáljon meg minket ma reggel, és kérjük, hogy tisztítson meg minket Jézus vére által!

Mai világunk egyik leggyűlöltebb szava az engedelmesség. Talán azért, mert annyi felől követelik meg tőlünk, ahol csak lehet, kibújunk alóla. És hol lenne könnyebb a kibúvás, mint a családban? A nők ma élénken tiltakoznak ez ige parancsa ellen, hallani sem akarják. Pedig éppen ez az ige az, mely annál sokkal nagyobb, példátlanul nagy kötelességet ró a férjekre. Engedelmeskedni sokkal könnyebb, mint úgy szeretni valakit, hogy a Krisztus példája szerint önként vállalni érte a keresztet, a teljes önátadást. Csak így lehet egyensúlyban a család, ennek mintájára az egész társadalom élete. Az egyensúlyt az idézett ige első mondata adja meg: „Engedelmeskedjetek egymásnak.” Nem egyik a másiknak, hanem közösen fogadni meg az engedelmesség igazi, Krisztusi értelmét: vállalni a másik fél minden gondját, minden érdekét, minden vágyát, annak vetni alá a magam gondját, érdekét és vágyait. Így lehet az engedelmesség és az áldozatos szeretet eggyé, egységet, áldást, boldogságot adóvá. Végső soron tehát nem is egymásnak, Krisztusnak kell engedelmeskedni, akkor a többi magától jön és mindkét részről örömmel valósul meg. Istenünk, taníts meg minket az önként vállalt engedelmesség örömére. Amikor nem magunk vagyunk a cél, melyet mindenki mással szolgáltatni akarunk, hanem a mi célunk lesz az, hogy magunk körül boldogságot árasszunk azokra, akiket reánk bíztál. Kérünk, add, hogy a családban tanuljuk meg az engedelmes szeretet gyakorlását. Hogy őszintén tudjunk örülni annak, ha szeretteink vágya teljesül, s inkább feledkezzünk meg a magunkéról, olyan öröm legyen látni a többiek örömét. Taníts közösen hordozni a keresztet, ha vállunkra teszed, s tedd édessé a kereszthordozást is egymásért. Így áldd meg, Uram, az én családomat is. Krisztust kérem, ő legyen az Úr házunk felett. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Mai világunk legnagyobb átka és nyomorúsága az elidegenedés. Nem bízunk egymásban, nem kívánjuk a közösséget, egyedül próbál mindenki boldogulni a szürke tömegben. A teremtéstörténet egyik legszebb szimbóluma, hogy „nem jó az embernek egyedül lennie, alkotok hozzáillő segítőtársat”. Ez a két szó nem csak a házasságnak, az egész társadalomnak alapja: minden társ legyen hozzáillő és segítőtárs. Hozzáillő, nem idegen, nem ellenfél, nem is azonos vele. Kiegészítő társ. És segítőtárs, akivel együtt el lehet érni azt, amit külön-külön egyik sem érhet el. Erre van ma is szüksége minden embernek, akár tudja, akár nem. De ez nem érhető el úgy, hogy várom, keresem, próbálom megragadni azt, aki majd engem felemel. Csak úgy, ha azt keresem meg, akit én tudok felemelni, ha kell. És az a boldogság, ha két olyan ember találkozik, hogy mind a kettő a másikat kívánja felemelni. Biztosak lehetnek benne, hogy „szép eredménye lesz fáradozásuknak”, és mindig lesz, aki felemelje azt, aki éppen elesik. Istenem, köszönöm, hogy társat rendeltél mellém. Ha már megtaláltam, neked köszönöm. Köszönöm, hogy tudom, mellettem áll, kiegészít, készen arra, hogy segítsen, ha arra van szükségem, felemeljen, ha akár testileg, akár lelkileg elesőben volnék. Ha még nem találtam meg, köszönöm, hogy tudhatom, hogy megvan, hogy él az, akit mellém rendeltél, akinek rám, akire nekem van szükségem. Segíts, hogy megtaláljam. Segíts, hogy ne veszítsem szem elől más szempontokra figyelve. És ha mai világunkban, pillanatnyi haragomban úgy tűnne, hogy tévedtem, add, hogy jól gondoljam meg, nehogy eldobjam azt, akit te adtál mellém. Te adj mellénk másokat is, munkatársakat, igaz barátokat, akikkel együtt tudjuk elérni nekünk rendelt szép eredményeinket. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Manapság elítéljük azokat az egyházi embereket, akik jobban megijedtek a kommunizmusban a hivatalosaktól, mint kellet volna, és sokkal jobban redukálták a Krisztus ügyét, mint azt feltétlenül kötelező lett volna. Valahogy így emlékszem a kritikusok magyarázatára: „Nem azért ítéljük el őket, mert nyaltak, mivel nyalni kellett. Azért ítéljük el őket, mert sokkal jobban nyaltak, mint kellett volna.” Hát most ne essünk abba a hibába, hogy jobban megijedünk a liberalizmustól, mint kellene, és némábbra vesszük az örömhírt hirdető szánkat annyira, amennyire tulajdonképpen még a lelkiségi ellenoldalon levők se kívánják tőlünk.

Manapság, mintha alig lenne jelen az intés a szülő-gyerek kapcsolatban. Sőt, a túlzott engedékenység hódít. Nem kevesen vannak, akik szülőként úgy gondolják, hogy ha mindent megengednek gyermeküknek, és mindent megvesznek neki, azzal milyen jót tesznek. De tényleg így van ez? Ez lenne az igazi szeretet? Határozottan mondhatom: nem! A szerető szülő felmutatja a határokat, melyen belül maradva boldog lehet a gyermek, s a tiltott határátlépéseket következetes és szeretetteljes intés követi. Milyen nehéz így engedni gyermekeink útját!

Manapság sok szó esik arról, mennyire erkölcstelen korunk embere. Talán fel kellene tenni végre komolyan a kérdést: Nemde azért ennyire erkölcstelen az ember, mert maga a ‘rendszer’ is az? Az embervilág – ha továbbra is a ‘pénzisten’ szolgálatában áll – pusztulásra van ítélve, mert nem az Életet, hanem az élettelent teszi meg léte értelmének… Ez mostani világ gyakran hasonlít egy rossz álomhoz, hiszen egetverő igazságtalanságok történnek benne. Ha nem ébredünk fel, akkor elveszünk… nemcsak a földi tartalmas élet számára, de akár örökre is! (Frankó Mátyás)

Már ami rossznak látszik, attól is óvakodnunk kell! Ehhez persze arra van szükség, hogy tudjuk: mi a jó, a követendő! Isten Igéje ad választ erre. Az Igét olvasva láthatjuk meg, hogy Isten szerint mi a jó és mi nem az. Ne a saját mércénket, hanem az Úrét követve kell óvakodni a rossztól, s ha sikerül elkerülni ezeket, akkor kimondhatatlan áldásban részesülünk!

Már elég sokat rugdostak téged. Nincs értelme tovább várni. A börtönajtó nyitva áll. Menj át rajta Jézushoz, hadd kezdődjön ma újra az életed.

Már igen és még nem – ez a keresztény ember életének alapvető ténye. Már megtörtént a csoda, Krisztus megváltott minket a bűn és a halál hatalmából, már közel, sőt köztünk van az Isten országa, de még hátravan a végkifejlet, a kiteljesedés. Reménységünk van, de tudásunk nincs a végső jövőről. Tudatlanságunkban az élethez és az örök élethez szükséges legfontosabb információkat mégis tudjuk: Isten gyermekei vagyunk, így élhetünk már itt. És akit itt még csak a hit szemével nézhetünk, azt ott szemtől szemben láthatjuk majd. Van ennél nagyszerűbb perspektíva, amiért érdemes élni? (Hafenscher Károly [ifj.])

Mára ez a kettős erkölcsiség azonban túllépte az eddig ismert határokat. Nemcsak a kereskedés, de az egész emberlét alapfeltétele a bizalom, s ha ez a folyamatos meghasonlásban elvész, akkor összeomlik a (világ)társadalom. A mostani, egyre mélyülő válság nem egyszerűen gazdasági krízis, hanem a bizalom globális válsága! Ha egy társadalomban azt tanítják iskolákban és családban egyaránt, hogy egymásnak testvérei vagyunk, akkor a felnövekvő generáció egymással kooperálni fog, de ha a gyermekeinket a mindennapos környezet (család, iskola, TV, stb.) a sikercentrikusságba ‘idomítja’ bele, akkor a jövő generációja mindenkiben csak vetélytársat és legyőzendő konkurenciát fog látni. Márpedig az emberi élet alapja nem a verseny, hanem a bizalom. Aki bizalmatlan, az emberségében gyenge, s aki lélekben gyenge, az végső menedékként hamar az erőszak eszközeit választja. Hogyan lehet bizalomra újra ‘ránevelni” a másikat, s mindenek előtt önmagunkat? Csakis úgy, ha Ahhoz fordulunk, Akitől minden bizalom származik, s Akinek bizalma nélkül nem is léteznénk! Oda kell fordulnunk az Élet Urához, mert emberlétünk garanciája csakis Nála van, nem pedig a tőzsdék cikk-cakkos görbéiben… (Frankó Mátyás)

Maradjunk meg Isten rejtekében, s találjunk nála oltalmat, de ne csak önmagunkért, hanem másokért is!

Máriához hasonlóan legyünk készségesek, és fogadjuk be teljességgel Isten igéjét! Higgyük vele együtt, hogy Jézus minden ígérete be fog teljesedni! S ha egy-egy ige képtelenséget kívánna, ha kell, vállaljuk a kockázatát, mint Mária! Azzal, aki hisz az igében, mindig rendkívüli dolgok történnek. Könyveket lehetne írni a kisebb-nagyobb csodákról, amelyek mind ezt tanúsítják. Ki tudná elfelejteni, amikor a háború alatt hittünk Jézus e szavaiban: „Kérjetek és kaptok!” Kértük tehát mindazt, amire a város szegényeinek szükségük volt, és láttuk, hogy zsákszámra érkezik a liszt, ládákban a tejkonzerv és a lekvár, a tűzifa és mindenféle ruhanemű. Ma is ugyanez történik. „Adjatok és adnak majd nektek is”: a „szeretet-butikok” mindig újra megtelnek, mivel rendszeresen kiürülnek. Ám leginkább az döbbenti meg az embert, hogy Jézus szavai mindig és mindenhol igazak. Isten segítsége mindig pontosan érkezik a lehetetlennél lehetetlenebb helyzetekben, a világ legelszigeteltebb zugába is. Nemrégiben ez történt egy édesanyával, aki hihetetlenül szegény volt. Egyik nap úgy érezte, az utolsó fillérét is oda kell adnia egy nála szegényebbnek. Hitt az evangélium ígéretében – „adjatok és adnak majd nektek is” –, és nagy béke töltötte be a lelkét. Kicsit később megérkezett legkisebb lánya. Már mutatta is az ajándékot, amit egyik idős rokonuktól kapott, aki véletlenül arra járt: kis kezében ott volt a megígért százszoros. Az ehhez hasonló „kicsiny” tapasztalatok arra bátorítanak, hogy higgyünk az evangéliumban. Bármelyikünk átélheti azt az örömöt, azt a boldogságot, amely abból fakad, hogy beteljesülnek Jézus ígéretei. Amikor a hétköznapok folyamán a Szentírást olvasva találkozunk Isten igéjével, nyissuk ki a szívünket és fogadjuk be! Higgyük, hogy amit Jézus kér vagy ígér, az megvalósul! Hamarosan felfedezzük majd, mint Mária, vagy mint az említett édesanya, hogy Ő megtartja ígéreteit. (Chiara Lubich)

Márk feljegyzi: „…odament egy asszony, akinél valódi és drága nárduskenet volt egy alabástrom tartóban: ezt az alabástrom tartót feltörte, és ráöntötte a kenetet Jézus fejére. Egyesek bosszankodtak magukban: »Mire való a kenetnek ez a pazarlása? Hiszen el lehetett volna ezt adni több mint háromszáz dénárért, és a pénzt a szegényeknek szétosztani«. És megharagudtak az asszonyra, de Jézus ezt mondta: »Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek vannak, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. Megtette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésre. Bizony, mondom néktek, hogy az egész világon bárhol hirdetik majd az evangéliumot; amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére«” (Márk 14:3-9). Arimátiai József felajánlotta a sírját, Nikodémus pedig száz font kenetet hozott bebalzsamozásra Jézus temetésekor, de a Szentírásban erről egyetlen dicsérő szót sem olvasunk. Ez az asszony egyetlen fontnyi kenetet öntött Jézusra, amikor még élt, és Jézus két dolgot mondott erre: a) „Megtette, ami tőle telt”. A szeretetteljes cselekedetek általában nem azt jelentik, hogy nagy dolgokat teszünk, hanem, hogy kis dolgokat nagy szeretettel. b) „Amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére”. Rólad mi jut majd eszébe az embereknek, a szolgáló élet vagy az önközpontúság? Ha valakiről jó véleményed van, mondd el neki! Indulj, és töltsd meg az életét örömmel, amíg még van idő! A nagyrabecsülés kifejezése, a megbocsátás szavai olyan különleges ajándékok, melyek ott vannak a gondolataidban. Add át őket, amíg még teheted! Ne tartsd elzárva a szeretetedet!

Marybeth Whalen írja: „A festők a lépcsőház falát festették… Egy héttel később rájöttem, hogy bár a falat újrafestették, a szokások nem változtak. A gyerekek továbbra is… maguk mögött húzták piszkos kezüket, így ami tiszta fehér volt, piszkosszürke lett… A falhoz hasonlóan, ha nem vigyázok, én is elfedhetem, mi is van ott… viselhetek keresztyén feliratú pólót, magammal vihetem mindenhova a Bibliámat, mosolyoghatok, mintha minden nagyszerű lenne, és jókat beszélgethetek arról, hogy milyen Istennel járni, de mélyen legbelül ott vannak a ronda régi szokások… arra várva, hogy felbukkanjanak, amikor az élet zavarossá válik… Én is lehetek egy modern farizeus, aki a meszelésre összpontosít… és nem veszi figyelembe a felszín alatti mocskos dolgokat.” A bibliai időkben a sírokat fehérre meszelték kívülről, hogy leplezzék a benn rejlő halált és romlást. Jézus azt mondta a farizeusoknak: „Az emberek, akik rátok néznek, azt hiszik, szentek vagytok, de belül csupa szélhámosság van” (TM). Ha farizeus módra viselkedsz, azt mondva: „Köszönöm, Istenem, hogy nem vagyok bűnös, mint a többiek” (Lukács 18:11 NLT), az elzárja előled a kegyelmet, a könyörületet és az együttérzést. Olyan társadalomban élünk, melyet a külső megjelenés vezérel, és Jézus megértette, milyen veszélyei vannak annak, ha a kinézetre összpontosítunk a lelkiállapot helyett. Nos, hogyan akadályozhatod meg ezt? a) Kövesd Jézus példáját! Ő a megtörtek, elfeledettek, elveszettek és magányosak szolgálatára specializálódott. b) Soha ne feledd, hogy bár keresztyén vagy, még mindig küzdened kell bizonyos területeken. c) Kérd Istent, hogy fedje fel azokat a viselkedésmintákat, amelyek a külső megjelenésre összpontosítanak, ahelyett, hogy a szívre figyelnének. d) Olyan nyílt, őszinte emberekkel vedd körül magad, akik felemelnek, amikor elesel, és arra bátorítanak, hogy valódi legyél!

Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad! (Példabeszédek 27:2) Szoktad magad dicsérni? Ki nem? Hiszen mások előtt olyan jól eső érzés elmondani, hogy valamiben jók, ügyesek, tehetségesek vagyunk, hogy valamit ilyen remekül megoldottunk, megjavítottunk, kiviteleztünk. Vannak, akik ezt az önfényezést olyan jól csinálják, hogy egyenesen rosszul érezzük magunkat mellettük, ha nem tudunk hasonlóról beszámolni. Az ilyenre szoktuk mondani manapság, hogy „futtatja magát”. Visszatetszést keltő dolog ez. Öndicséret gyalázat – tartja a mondás. Igénk is arra bíztat, hogy ne dicsérgessük magunkat. Fontosabb ugyanis, ha mások veszik észre életünk erényeit és szóvá is merik tenni. Akár szemtől szemben, akár a hátunk mögött dicsérnek, sokkal több és jobb az, mintha magunkat dicsérgetjük. Van, akinek nehezebb, van, akinek könnyebb ezt az Igét megvalósítani. Te melyik oldalon állsz?

Más dolog az igazság tanítványának lenni, s megint más dolog tanítani az igazságot. A zsidó írástudók ugyanis meg voltak győződve arról, hogy az igazságot a tanítják – a Tóra, azaz a törvény alapján. Éppen ezért a Jézussal folytatott dialógusuk az egymás mellett elbeszélés klasszikus esetét valósítja meg: Jézus az isteni szabadságról szól, a farizeusok pedig automatikusan a politikai szabadságra gondolnak. Mire másra gondolhatnának, hiszen folyton a függetlenségükért harcoltak? A zsidó indentitástudatból – mely a Tórára alapoz – fakad, hogy Isten és ember között nincs, nem lehet még egy másik ember, se király, se közvetítő pap, senkisem – ugyanis Isten az embert szabadnak teremtette. Ez valóban nemes gondolat, mely azonban minden istenteremtette emberre kell hogy vonatkozzék, nemcsak Ábrahám utódaira. Márpedig a zsidó vallási szélsőségesek (farizeusok, szadduceusok) úgy gondolták akkortájt, hogy ez a fajta szabadság csak a törvény népének “jár”… Jézus világosan elmondja: aki a bűnt cselekszi, az a bűn szolgája. Bűn pedig az, ha valaki nem ismeri el az Isten igazságát. Pilátus cinikus kérdése: “Mi az igazság?” – csak a zárt politikai rendszerekben bír érvénnyel, Isten igazsága AZ igazság azonban egyetemes! A szeretet isteni igazsága az egyetlen igazságosság a Földön, az összes többi részrehajló, s magában hordozza egy újabb igazságtalanság csíráját. Jézus szabadságot ígér azoknak, akik megtartják igéit, azaz tanítását betartják. Jézus tanítása pedig nem más, mint a szeretetben való szolgálat, a békesség követeiként. Ezt a méltóságot nem írja felül semmiféle nemzetségtáblázat, se emberi törvényeskedő magyarázat. Jézus tanítása éppen ezért a zsidó szélsőségesek számára elfogadhatatlan volt. Ezért el is határozták, hogy végeznek Vele – ahogyan az Írás mondja: “A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg őt.” – Lk 22,2 (Frankó Mátyás)

Más oka lehet, hogy valaki, bár tisztában van a szó igazával, de jobbnak látja a tagadást, pillanatnyi érdekére, vagy elgondolt jövőjére tekintettel. Az első esetben a kegyelmes Isten újra bemutatkozik, és fokozatosan felnyitja a kétkedő szemét: „Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27) A második esetben a tagadóra bízza a döntést: megtér, vagy végleg ellenségévé lesz a Mindenhatónak? (Jn 10,41) Te hogyan fogadod Isten világformáló csodáját?

“Mások meg semmibe veszik a Szentlélek ajándékát, amely az utóbbi időben az Atya jóakaratából, az emberi nemre ki­áradt, nem fogadják el Jánosnak az evangéliumát, amelyben az Úr megígérte, hogy elküldi a Vigasztalót; egyszerre mellő­zik az evangéliumot és a prófétai lelket. Szerencsétlen embe­rek ők valóban, akik azért, hogy nehogy hamis próféták működjenek, elveszik a prófécia ajándékát az egyháztól.
Úgy cselekszenek, mint azok, akik a képmutatás számlájára írják, hogy távol tartják magukat a testvérek közösségétől. Továb­bá le kell vonnunk a következtetést, hogy ezek az emberek Pál apostolt sem fogadják el, mert a korintusiaknak írott levelébe­n Pál kifejezetten a prófétai adományról beszél, és el­ismeri azokat a férfiakat és nőket, akik az egyházban prófétálnak. Mivel vétkeznek mindezekben a részletekben, Isten Lelke ellen megbocsáthatatlan bűnbe esnek.” (Adversus Haereses, III, 11,9.)

Másokat megváltoztatni csak úgy lehet, ha te változol. Ha több türelmet szeretnél kapcsolataidba, akkor te légy türelmes másokhoz. Ha több megértést szeretnél kapni, akkor mutass megértést te mások felé. Amire vágysz másoktól, azt előbb te add meg nekik, aztán részed lesz benne neked is, mint elfogadó félnek. Így formálja egyik ember a másikat. Kérd az Urat, hogy formáljon téged és meglátod, rajtad keresztül mások élete is változni fog – jó irányba!

Másokon segíteni. A legkisebb jótett is többet ér, mint a legnagyvonalúbb szándék, tehát ha segíteni akarsz magadon, segíts másoknak! Ettől nemcsak jobban fogod érezni magad; de ha olyan emberek vesznek körül, akik önmagukból adnak, akkor egy nagyobb ügyet szolgálsz. Az ellenséget egészen addig nem zavarja, ha a hitedről beszélsz, amíg nem gyakorlod azt; ugyanakkor Isten soha nem tanít nekünk semmit anélkül, hogy lehetőséget ne adna arra, hogy használjuk is. Ezért mondta Jézus: „Boldogok azok, akik hallgatják az Igét és engedelmeskednek”.

Mást mutatni, mint ‘ami van’ – egyáltalán nem zsidó találmány, hanem örök emberi őstulajdonságunk! Ahogyan igaznak, erkölcsi értelemben véve tisztának lenni ugyanígy örök emberi vágyunk. Ha nincs meg bennünk ennek a tisztaságnak az érzése, akkor békességünk sincs: Kínoz minket a hiány, a jónak a hiánya. Az Istennel kötött új szövetség lényege az az emberi felismerés, hogy Istent semmivel nem lehet ‘kiengesztelni’, hiszen ha ez kivitelezhető lenne, akkor utat vágna a véges teremtményi ember a Végtelen Isten felé – ez pedig teológiai ellentmondás. Egy út van csak, Őt pedig Isten maga küldi el a véges emberhez – ez az egyetlen mentségünk, s ennek a jó híre amit evangéliumként hirdetünk! Valójában, mi haragszunk Istenre, s nem Ő mireánk, mi perlekedünk Ővele, Ő pedig ‘csak’ szeret… Ennek felismerése új távlatba helyezi egész életünket… (Frankó Mátyás)

Max Lucado írja: „Amikor a fazekas edényt készít, a szilárdságát úgy ellenőrzi, hogy kiveszi [a kemencéből] és megkopogtatja. Ha »megzendül«, akkor kész. Ha »tompán koppan«, akkor visszateszi. A jellemet is kopogtatással ellenőrzik… éjszakai telefonhívások… mogorva tanárok… odaégett ételek… durrdefektek… »ugye most csak viccelsz?!« határidők. A kopogtatások a legrosszabbat hozzák elő belőlünk… nem elég nagyok ahhoz, hogy valóban krízisek legyenek, de ha bőven van belőlük, akkor vigyázz! Forgalmi dugók… hosszú sorok… üres postaládák… szennyes ruha a padlón… Kopp. Kopp. Kopp. Hogyan reagálsz? Felzendül a hangod, vagy tompán hangzik? Jézus azt mondta: »Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj« (Lukács 6:45), és semmi sem tudja jobban felfedni a szív igazi természetét, mint egy jó kopogtatás… nem a pillanatnyi hőstettek, hanem a kopogtatásokkal teli mindennapi élet. Ha hajlamos vagy inkább tompán szólni, mint zengeni, ne csüggedj! Van remény számunkra, »tompák« számára is. Kezdd el azzal, hogy hálát adsz Istennek… nem egy fél-szívű köszönömöt… de egy örvendező, örömében ugráló, szíved legmélyéből felhangzó köszönetet! Jakab azt mondja: »Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez«. Isten a saját érdekedben kopogtat… próbára vagy téve… és akár tanulhatsz is a kopogtatásból. Tekintsd lehetőségnek a türelmed és állhatatosságod fejlesztésére. Minden koppantás segít vagy árt neked, azon múlik, hogyan használod fel. Figyelj oda a »koppanás-áradatra«… mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor szokatlanul nagy mennyiségű kopogtatásra kell számítania. Nézz szembe velük… készülj fel több imádsággal… ne add fel… és ne feledd: egy koppanás sem jelent katasztrófát. Minden koppantás javadra van, ha szereted Istent, és engedelmeskedsz Neki.”

Meddig tart, míg Isten megszabadíthat a magunk körül forgás beteges szokásától? Torkig vagyunk magunkkal és már nem döbbenünk meg semmin, amit Isten mond rólunk. Elérhetetlenek a bennünk levő aljasság mélységei. Csak egy hely van, ahol igazak vagyunk és ez Krisztus Jézusban van. Amikor benne vagyunk, akkor el kell égnünk ebben a belső szolgálatban teljesen.

Még annak a szíve is ragaszkodhat ezer földi dologhoz, aki mindent elhagyott Krisztus követéséért. Még egy koldus is lehet gazdag Isten előtt, ha szitkozódik, amikor valaki hozzányúl a tarisznyájához.

Még benne élsz a világnak a májában, a kegyelmi időben. Még hallhatod Jézus szavát. Megdobogtatja-e szívedet Isten beszéde? Vigyázz, meg ne vesd azt, aki a mennyből szól. Isten beszéde élő és ható. Bekerül a szívedbe, és belül cselekszik. Az Ige mélyre hat, a legelrejtettebb és legmélyebb dolgainkig. Minden hiábavaló szóért számot adunk az ítélet napján. “Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Úr azt nézi, ami a szívben van” (1Sám 16,7b). Engeded-e, hogy egy szelíd szempár onnan a keresztről nézze szíved indulatait? Az Igével szemben soha ne keményítsd meg a szívedet. A kemény szív olyan, mint az útfél. Az Igét meg lehet szokni. Talán úgy vagy egy-egy résznél, hogy el sem olvasod, hiszen régen ismered. Már ez is keménység. Vigyázz, nehogy csak szöveg legyen számodra az Ige! Szívünket megkeményítheti a hamisság, a képmutatás. Azt próbáljuk mutatni, amilyenek lenni szeretnénk. Jézus egyfajta emberekkel nem tudott mit kezdeni: a képmutatókkal. Vesd le az álarcot, hogy olyan lehess, amilyen a valóságban vagy. A képmutatókat nem fedezi be Krisztus vére. Gyere ki a világosságra – Jézus kéri! Soha ne felejtsd el, hogy Isten Egyszülött Fiát adta érted. Mi lesz veled, ha ekkora szeretetre sem lágyul meg a szíved?! Jézus ott áll Jeruzsálem felett, és folynak a könnyei. “Hányszor akartam, de te nem akartad.” Jézusnak nem csak a könnye – a vére folyt érted. Engedd, hogy ez az áldozatos szeretet meglágyítsa “ma” a szívedet, amikor még szól hozzád az Ő Igéje!

Még elég fiatalnak érzem magam, de azt hiszem, hogy régebben a másik meghallgatása sokkal inkább része volt az emberek életének, mint manapság. Tele vagyunk mondanivalóval, de nincs, aki meghallgasson, vagy akárkinek nem is mondjuk el azt, ami kikívánkozik belőlünk. Persze van, akire az ellenkezője igaz. Mindenesetre tény, hogy általában rohanunk, s nem beszélünk eleget egymással vagy egyszerűen csak elbeszélünk egymás mellett! Észre kell vennünk, hogy mikor van ideje a hallgatásnak és mikor a szólásnak. Az Úr adjon bölcsességet számunkra ennek felismerésében!

Még fontosabb a lelkünk megőrzését kérnünk. Ha az kárt szenved vagy tönkremegy, végtelenül nagy a veszteség. Testünk azonban előbb-utóbb úgyis az enyészeté lesz. – Lelkünk ebben a világban a tisztátalanságok, hazugságok, becstelenségek fertőző hatásának van kitéve. Ezt a fertőzést a tisztátalan, bűnre csábító beszéd és a tisztátalan tekintet terjesztik. Ezek a lelket mérgezik meg, s végül egész bensőnket megrontják. Legjobb akaratunk mellett sem kerülhetjük ki a könnyelmű, rossz emberek társaságát, különben ki kellene mennünk a világból. Ha igyekszünk is kerülni őket, hivatásunk, a köznapi érintkezés vagy utazásaink melléjük sodornak. Megtehetjük, hogy belső fülünket bedugjuk és így igyekszünk megszabadulni a gonosz behatásoktól, de csak Isten segíthet ellenük igazán hatékonyan. Tűzfalként vesz minket körül, lelkünket ellenállóvá teszi, hogy a gonosz befolyás lepattan róla és belsőleg sértetlenek maradunk. Ha pedig mégis behatolna a rossz, csak Ő adhat kegyelmet, hogy újra kidobjuk a mérget magunkból, és annak még a nyomait is Ő tisztítja el Jézus vérével. Új beszennyeződéstől is Ö őriz meg. „Isten hatalma őriz az üdvösségre – de hit által.” Bíznunk kell az Úrban és komolyan számolnunk vele. Amennyire bízunk benne, annyira tapasztaljuk majd meg megőrző hatalmát külső és belső életünkben.

Meg kell adni az esélyt minden embernek, hogy megbánva bűneit új életet kezdjen és a megbocsátással, szeretettel, segíteni neki helyre állni. Jézus bűn gyűlölő volt, de az embereket szerette. Tudta, hogy az asszony bűnbeesése a gonosz fondorlatos terve alapján ment végbe. Megkérdezte az asszonyt: “Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítél el téged?” Ő így felelt : “Senki, uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: “Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8:10-11) A szeretet és a megbocsátás az ő kegyelméből fakad, nekünk is ezt tanítja.

Meg kell tanulnunk és megszoknunk a gondolatot, hogy Isten mindig velünk van. Soha nem vagyunk magukra hagyva. Nincs magánéletünk, nem vagyunk a magunkéi. Ő az Úr életünk felett. És ez nem bajt, hanem a legnagyobb biztonságot jelenti a számunkra. A Krisztus élete árán tett saját gyermekévé. Úgy vigyáz ránk, mint a maga tulajdonára. Belülről irányít, a gondolatainkon át. Ne féljünk hát attól, hogy Isten Szentlelke bennünk lakik. Így lesz a testünk a Szentlélek temploma. Ha ez megértettük és elfogadtuk, akkor találunk, ígérete szerint, nyugalmat a mi lelkünknek. Persze, vele jár az a kötelesség, hogy ne szennyezzük be ezt a templomot. Istenem, nem vagyunk mi méltók arra, hogy bennünk találj lakást magadnak. De azt is tudom, hogy te ott vagy, velünk, bennünk, körülöttünk. Másképp és másfelé is jelen vagy, de azt csak mi, gyermekeid tudjuk. Az egész világ a te tulajdonod, miért akarnám én kivonni magam szereteted alól? A tied vagyok, és te is az enyém, Édesatyám vagy. S ha én néha, bűnös gondolataimban jobban szeretném, hogy ne figyelj oda, ha arra gondolok, hogy szeretteim, népem, jövendőm, mind a tied, megnyugszom és örömmel bízom minden kincsem a te szeretetedre. Tégy engem, házamat és enyéimet templomoddá. Nem rideg, üres templommá, hanem igaz lakóhelyeddé, hogy belőlünk szálljon tovább szereteted szava. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

“Meg kell tanulnunk, hogy a mértéktelen evés-ivás a legnagyobb ellensége a szellemi fejlődésnek és a lélek megszentelődésének. Urunk első nagy kísértéséből az egyik fontos tanulság az étvágy és a szenvedélyek fékentartása. Minden korban a testi természetet támadó kísértések voltak a leghatásosabbak az emberiség megrontásában és lealacsonyításában. Sátán a mértéktelenség bűnével rombolja azokat a szellemi és erkölcsi erőket, amelyeket a legdrágább ajándékként kaptunk Istentől. Így lehetetlenné válik az ember számára az örökbecsű dolgok értékelése. Sátán az élvezetek által igyekszik kiirtani a lélekből az Istenhez való hasonlatosság minden nyomát… Saját erőnkből lehetetlen nemet mondani elbukott természetünk kívánságainak…” “Urunk azonban végigjárta az utat, amelyen az embernek is haladnia kell, előkészítette győzelmünket… Ha valaki az étvágy hatalmával küzd, tekintsen fel az Üdvözítőre a megkísértés pusztájában! Nézze haláltusáját a kereszten, amint felkiált: »Szomjúhozom!« (Ján 19,28) Mindent elszenvedett, amit valaha is el kell viselnünk. Győzelme a miénk… Amíg hit által egyek vagyunk vele, a bűn nem uralkodhat rajtunk.” (Counsels on Diet and Foods, 127. l.; Jézus élete, A megkísértés c. fejezetből)

Meg kell tanulnunk, hogy minden ízében épségben tartsuk a Jézus Krisztus meglátása által kapott jellemvonásunkat. A szellemi ember maradandó jellemvonása, hogy önmaga elé állítja Jézus Krisztust, másoknak pedig értésére adja Isten céljait. Életének minden szenvedélye Jézus Krisztusra van összpontosítva. Valahányszor erre az ismertetőjelre bukkansz egy ember életében, megérzed, hogy az Isten szíve szerint való ember. Ne engedd, hogy bármi is elfordítson téged Jézus Krisztus belső szemlélésétől! Ez a próbája annak, hogy szellemi ember vagy-e, vagy sem. Nem szelleminek lenni azt jelenti, hogy más dolgok hatnak rád növekvő vonzóerővel.
Mióta Jézust megláttam
Veszni hagytam minden mást.
Lelkem szomjasan csodálja
a Bárányt a Golgotán!

Meg kell tanulnunk, hogy mindig elég az, amit Isten nekünk ajándékoz, akármilyen nagy feladatra, ha benne bízva és az o parancsa értelmében merünk cselekedni. Ezt nem hiszik el ma a régi keresztyén országok keresztyénei, azért jutnak csődbe. De teljes bizalom nélkül nem is lesz eredménye! Ez nem bűvészmutatvány, amit minden este meg lehet ismételni. Higgy és cselekedj, ahogy az apostolok az öt kenyeret Jézus kezére adták és csodálkozva bár, de híven osztogatták a tömegnek. Mindenki bizonyságot tesz róla, aki hittel megpróbálta! Uram, én is láttam, hallottam, amikor néhány bátor hitű ember nagy fába vágta a fejszéjét, pedig semmi biztosítéka nem volt a te ígéreteden kívül. És a te ígéreted elégnek bizonyult. Mindig megvolt minden eszköz, legkönnyebben a szükséges pénz a munkához. Mégis olyan nehéz egyedül benned bízva nagy dolgokat merni. Add meg nekem is ezt a hitet, hogy én is bizonyságot tehessek: ma is ugyanolyan erős a te hatalmad, ha tanítványaid élni mernek vele. Annyi nyomorúság van körülöttünk. Tenni kellene már valamit. Te szólj, hogy ne legyünk gyávák, mert te állsz mellettünk. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Meg kell tisztulnunk a bennünket érő képmutató életviteltől. Emlékezzünk mindenkor Isten csodáira, megtapasztalásainkra! Gondoljunk Jézus kereszthalálára és feltámadására! Legyen bőségünk a hitben és az őszinteségben! Ebben erősítsen meg a mi Urunk, és sose felejtkezzünk el a lelki kenyérről!

Meg lehet-e tiltani a virágnak, hogy nyíljon? Ugye nem? Még a gondolat is balgaságnak tűnik. Nos, Péter és a többi apostol számára ugyanilyen lehetetlen amikor arra kérik őket, hogy Jézus nevében többé ne tanítsanak, és róla ne beszéljenek senkinek. Testvérem! A Te hívő életedet mennyiben változtatná meg egy ilyen tiltó parancs? Nagy mértékben befolyásolná, vagy szinte semmi nem változna? Ha szinte semmi nem változna, akkor baj van, mert az azt jelenti, hogy nem teszel bizonyságot Jézusról! Akkor te nem szoktál senkinek szólni arról, hogy Jézus hogyan változtatta meg az életedet. Ez pedig egyenlő azzal, hogy szégyelled a hitedet és a Jézushoz tartozásodat. Ha így van, tudnod kell, hogy ez fáj Jézusnak. Ő ugyanis elküldi mindenkori tanítványait, hogy tanúskodjanak róla és tanítvánnyá tegyenek minden népet. Ha élő hited van Jézus Krisztusban, akkor nem teheted meg, hogy családodban, munkahelyeden, barátaid között ne beszélj Jézusról! Tedd meg bátran és a negatív következményekkel – gúny, megvetés – egyáltalán ne törődj! Ments meg lelkeket az Úrnak, tehát ne maradj néma!

Még soha senki nem állt ki olyan kísértést, mint az Embernek Fia. Negyven nap és negyven éjjel kísértette Őt a Sátán. Emberfeletti volt az és a teljes kimerültségig tartott. De azután megnyílt az ég és angyalok szolgáltak neki. Utoljára jött a legnehezebb próba: a kereszten való szenvedés. Nemcsak a teste gyötrődött és szenvedett a szomjúságtól, hanem lelke is az Istentől való elhagyatottság kimondhatatlan fájdalmától. De minden percnyi pontossággal elő volt készítve, és amikor elvégeztetett a munka, jött a szabadulás pillanata. Isten egy perccel sem hagyja tovább gyermekeit a tüzes kemencében, mint szükséges.

Még szívetekben se gondoljatok gonoszt (Zakariás 7,9–10; 8,16–17) Én azt gondoltam, hogy ő azt gondolja, hogy… Mit gondolunk egyáltalán egymásról? Sokat gondolkodtunk a héten a tisztaszívűségről, mi maradt meg belőle? Remélem, mindenki számára maradandó az igéket tanulmányozva. Jelen igéket olvasva, arra gondoljunk, Istenünk szívünk rossz szándékát is elítéli. Más szóval: „ne kívánj semmit, ami a felebarátodé”. Ezt csak az átfogó, minden felebaráti kapcsolatot érintő parancsolattal élhetjük meg, aminek a lényegét az olvasott igével foglalhatjuk össze. Ha egymást megbántottuk a héten, kérjünk bocsánatot, és bocsássunk meg, ha megbántottak! Bánjuk meg bűneinket Istennek és egymásnak, amíg van idő rá! Nem mindegy, hogy egymással miként beszélünk. Legyen bennünk jó szándék! „A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.” (Péld 17,22) Hasson mindenki számára gyógyítólag Isten igéje és megtisztult szívünk állapota! Isten formálja tovább gondolkodásunkat és gondolatainkat! „Mindenütt csak Jézussal Bizton lehetek…”

Megáldasz jó kedvvel, s dicsérlek énekkel, Uram. / Múlik a dolgos nap: igazítsd sorsomat, Uram. (Fazekas Lajos) Milyen sokszor kívánjuk mi is, hogy bárcsak rendeződne az életünk! Milyen sokszor megy el a kedvünk mindentől, nem akarunk tovább élni, hiszen csak azt látjuk, hogy kárba vész a sok-sok fáradozásunk; nem értékelik a munkánkat, nem értékelik azt, amit családunkért, gyermekeinkért, esetleg gyülekezetünkért teszünk. Vágyunk rá, hogy végre lássuk “az alagút végét”, találjunk kiutat elkeseredésünkből, csüggedésünkből. Nehezen látjuk be, hogy a magunk erejéből ez nem megy, s csak úgy valósulhat meg életünknek ez a kívánsága, ha megpróbálunk Urunkra hagyatkozni, az ő erőterébe kerülni, és ott is maradni; akkor is, ha éppen nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan mi azt elképzeljük. Engedjük, hogy ő irányítsa életünket, ő építse – neki tetsző módon – “lelkünk templomát” és hagyjuk, hogy ő vezessen bennünket igéjével, Szentlelkével! Próbáljuk meg elhinni, vallani, hogy az a szituáció, amiben éppen vagyunk, az a lehető legjobb nekünk. Isten akarata és tudta nélkül ugyanis egy hajszál sem eshetik le a fejünkről. Uram! Köszönöm, hogy te nem hagysz magamra. Kérlek, erősíts engem, hogy mindenkor meglássam feladatomat, és azt az utat, amelyet te jelöltél ki nekem. Ámen.

Megdöbbentően szomorú gondolat, hogy valaki megveti az anyját. Miért is? Mert Isten után az édesanyánknak köszönhetjük a legtöbbet. Ő hordozott szíve alatt, nem kis fájdalmak közepette általa jöttünk e világra. Ő táplált s gondoskodott szükségleteink betöltéséről. Nevelt, taníttatott, hatalmas áldozatot hozott értünk. Megvetni ezt a személyt, lehetséges ez? Sajnos igen! Egyre gyakoribb eset manapság, hogy semmibe veszi gyermek a szülőt. Csak addig kell, amíg adni tud, ám, hogy jó lenne viszonozni szeretetét, jóságát, az már észben sincs! Fájdalmas ilyet még kívülről látni is, hát még, ha valaki benne él ebben. Imádkozz azért, hogy szülői feladataidat jól, Isten előtt kedvesen lásd el, és gyermekeidet tanítsd meg a helyes viszonyulásra, mert idővel belőlük is szülő válhat!

Megengedtem-e Jézus Krisztusnak, hogy bevezessen engem az Ő örömébe? Életem nem a testi egészség, a külső események vagy az Istennek végzett sikeres munka által teljesedik ki, hanem azáltal, hogy teljesen megértem Istent és olyan közösségben vagyok vele, amilyenben Jézus volt. Leghamarabb az rontja meg az örömünket, ha nyugtalankodunk életkörülményeink miatt. Jézus azt mondja, hogy e világ gondjai megfojtják az Igét. Mielőtt észrevennénk, hogy hol vagyunk, rabul ejt a dolgok látszata. Amit Isten eddig tett értünk, az csupán a küszöb; most azt akarja, hogy lépjünk be oda, ahol tanúi lehetünk és ahol hirdethetjük, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Légy igazi kapcsolatban Istennel; legyen örömed ebben és akkor “élő víznek folyamai ömlenek a bensődből” (Jn 7,38). Légy Jézus Krisztus kútja, akin át Ő élő vizet áraszthat. Ne légy öntudatos, se szenteskedő, éld a Krisztusban elrejtett életet. Az az élet, amely helyes viszonyban van Istennel, olyan természetes, mint a lélegzés. A legtöbb áldást azoknak az életéből kaptad, akik nem voltak ennek tudatában.

Megéri annyit imádkozni? Igen, ha arra gondolunk, hogy Isten előtt semmi sem lehetetlen, és az ő akaratából eltűnnek a „hegy magasságú” gondok és problémák. Lehet, hogy most sok próba vesz körül, és nem tudod, mit tegyél. Tudunk teljes szívvel Istenben bízni? Ő megsegít. Csak bízzunk benne! Ne legyünk kishitűek vagy hitetlenek, mint Tamás, Jézus egykori tanítványa. A félelem hitetlenség az Úrral szemben. A hitetlenség mindig a rosszat látja. A hit Istenre néz. A hitetlenség és a kétkedés bűn. Nézzünk hittel Jézusra! Ne legyünk olyanok, mint akik halogatják tennivalójukat és nem törődnek a munkájukkal. Megijedünk a nehézségektől, vagy Jézusra nézünk? Ő várja, hogy elmondjuk gondjainkat és nehézségeinket. A kérdés az, fel tudjuk- e vállalni az imádkozást és a böjtölést? Ha az a vágyunk, hogy Isten segítsen meg bennünket vagy bárkit a hozzánk közel állók közül, imádkozzunk! A hét utolsó napján legyen bőséges a Jézussal eltöltött időnk! Hozzuk Jézushoz azt, aki beteg, aki sérült, aki megfáradt, és ne legyünk tehetetlenek a közbenjárásban! Így átéljük az ő csodáját.

Megerősödni a hitben és bővölködni a hálaadásban. Kombináld a kettőt az életedben. Amikor valamilyen kihívással nézel szembe, ne csak álldogálj ádáz tekintettel, összeszorított ököllel, a hitedhez ragaszkodva. Emeld fel a kezedet, és dicsérd Istent. Kezdd el dicsérni Őt a körülményeid közepette. Adj Neki hálát a válaszért, amíg meg nem kapod. Ahelyett, hogy csak megállnál az Igén, az Úr öröme által táncolj egy kicsit az Igén! Így sokkal gyorsabban elérsz a célodig… ráadásul te és Isten is sokkal jobban fogjátok érezni magatokat útközben.

Megérteni egymást – talán ez a legnagyobb emberi bölcsesség. Isten azért adta az embernek a beszéd képességét, hogy meg tudjuk érteni egymást. De mi ma is a Bábel tornyát építjük, nem is akarjuk abbahagyni, míg az égig nem ér, hogy tudnánk megérteni egymást? Mindent megteszünk, hogy megértsük a nagyok, sikeresek, gazdagok életét, hogy eltanuljuk azok titkát. Azért van a sok pletykaújság, azért vásárolja a sok elégedetlen ember, látni kell, hogy sikerül másnak, kövessük, hátha nekünk is sikerülni fog, s az irigység kitartásával lessük őket. De a nincsteleneket? Kinek van arra ideje? Tőlük nincs mit tanulni, csak elszomorítják az örülni vágyó embert, jobb tőlük minél távolabb lenni, nehogy valami ránk tapadjon nyomorúságuk szennyéből. Megérteni? Miért? Abból nem származik semmi nyereség. – Krisztust kell ismerni, őt követni abban is, ahogy ő lehajolt a bajban lévőkhöz. Mennyire megértette a vakot, aki látni akart, s az ő saját szavát visszhangozva csak annyit mondott neki: Láss! Megértette a gyenge hitűt, aki segítséget kért a maga hitetlensége ellen, és meghallgatta kérését. Megértette Pétert, akkor is, amikor megtagadta őt, és felmentést adott neki. Megértett téged, ha szóltál hozzá. Úgy-e, mennyire megértett? Szólj hozzá bizalommal, és kövesd a megértésben! Krisztusom, Megváltóm, te megérted az én nyomorúságomat. Talán nem vagyok nincstelen, sok ajándékod gazdaggá is tehet, de van annyi nyomorúságom, mint minden embernek ebben a szomorú világban. Próbálom másoknak panaszolni, de elakad a szavam. A többinek is van baja elég, kit érdekelne az én panaszom? Hozzád fordulok, Uram, aki mindig megérted a hozzád fordulókat. Érts meg, amikor panaszolok, és adj vigasztalást. Érts meg, ha gondjaim bűnbe visznek, adj bocsánatot és útmutatást a jóra. És ha én is megértettem akaratodat és jóságodat, nyisd meg gyarló fülem, hogy képes legyek meghallgatni, megérteni a nyomorultabbat és átadni a te vigasztalásodat. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Megértjük-e, hogy minek van itt az ideje most? Hiszen az alvás, életünk szükséges eleme. Egy békésen végigaludt éjszaka nagyon sok testi erőt jelenthet számunkra. Azonban nem mindegy, hogy az alvás, vagy a cselekvés ideje alatt végezzük-e el ezt az egyébként létfontosságú dolgot. Amikor a munkának van itt az ideje életünkben, akkor bizony nem vall nagy bölcsességre, ha valaki elmenekül előle, akár az alvás által is. Ha imádkozva és dolgozva élsz, akkor mindenre jut majd időd! A feladataidra éppen úgy, mint a pihenésre! Tetteid bölcsességről és eszességről árulkodjanak, ne pedig lustaságról és szégyellnivaló dolgokról!

Megfelelő táplálék. „Minden reggel első dolgotok legyen magatokat Istennek felajánlani. Így imádkozzatok: ’Fogadj el Uram, a te tulajdonodnak! Összes tervemet lábaidhoz teszem. Használj fel ma is szolgálatodra! Maradj velem s engedd, hogy minden munkámat tebenned végezzem!’ Ez mindennapi kötelességetek legyen. Minden egyes reggel újból szenteljétek magatokat az Úrnak. Összes terveteket néki rendeljétek alá, hogy megvalósítsátok vagy feladjátok, ahogy gondviselése akarja. Így adjátok át, ajánljátok fel Istennek napról napra életeteket, hogy az mindinkább átalakuljon és hasonlóvá legyen Krisztus életéhez” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. 20. kiad. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 53. old.).

Meggyalázzuk Istent, ha – anélkül, hogy ismernénk Őt – nagy buzgósággal munkálkodunk érte. Szemtől szembe kerültél egy nehéz esettel és külsőleg semmi nem történik. Te mégis tudod, hogy Ő megadja a szabadulást, mert te Jézus Krisztusra vagy összpontosítva. Szolgálatodnak ez az irányvonala: meglásd, hogy semmi ne legyen Jézus és közted. Vagy van valami? Ha igen, akkor túl kell jutnod rajta, nem úgy, hogy haragosan semmibe veszed, sem nem úgy, hogy fölébe emelkedsz, hanem szembe nézve vele, átküzdöd magad Jézus Krisztus jelenlétébe. Akkor éppen ez a dolog és mindaz, amin át kellett menned ezzel kapcsolatban, dicsőíti Jézus Krisztust olyan módon, hogy azt csak akkor tudod meg, amikor szemtől szemben állsz majd Ővele. Fel kell emelkednünk szárnyakon mint a sas; de tudnunk kell leszállni is. A szent ereje a leszállásban és a lent maradásban van. “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4,13) – mondta Pál és amire itt gondol, az nagyrészt igen megalázó. Hatalmadban van, hogy visszautasítsd a megaláztatást és ezt mondd: “Nem, köszönöm, szívesebben maradok fent a hegy csúcsán Istennel.” El tudom viselni a valóságot Jézus Krisztus jelenlétében, vagy a kézzelfogható tények kiölik a belé vetett hitemet és félelembe kergetnek?

Meghagyom neked az Isten színe előtt, aki életet ad mindeneknek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki bizonyságot tett Poncius Pilátus előtt azzal a szép hitvallással, hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig. Ezt a maga idején megmutatja a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és az uraknak Ura. (1Tim 6,13-15) Timóteus tudta, hogy hitvallásai milyen súlyosak, hiszen élet függött tőle. Szinte rajta állt vagy bukott, hogy az emberek hallanak-e Jézusról, elfogadják-e őt Messiásnak, azaz Isten Fiának. Elhiszik-e valóságos feltámadását, ami által örök életet nyerhetnek. Embertől emberig terjedtek a hírek. Timóteusnak is biztosan feltették a kérdést: Valóságosan halt meg és tényleg feltámadt az “igazi” temetés után? Komolyan visszajön? Talán egy elbizonytalanodott időszaka után írja neki az apostol ezeket a sorokat. Hiteles a bizonyságtételed, minden úgy volt, ahogyan hallottad: ő a Messiás, aki benne hisz és megtartja parancsolatait, azt a visszajövetelekor magához veszi. Ha viszont te nem hiszel a visszatérésében, felesleges másról beszélned. Esküdj meg, hogy maradék nélkül továbbadod! – kéri Pál Timóteust. Ha kiderül, hogy tévesen ítéltek el valakit, akkor a tanúságtételek alapján lehet megítélni a tanút. Akkor már az sem számít, ha rávették a hamis tanúskodásra: ő mondta ki, felette a saját szavai mondanak ítéletet. Ez fog mivelünk is történni. Saját vallástételeink és azok hitelessége fogja kimondani felettünk az ítéletet vagy a feloldozást. Ne mondd azt, hogy te nem teszel ilyen komoly vallástételt! Minden istentiszteleten megtesszük, hiszen elmondjuk az Apostoli hitvallást. Boldog lehetsz, ha teljes szívvel vallod szavait, hiszen akkor örömmel várhatod az egyetlen Hatalmasság visszatérését. Üdvözítő Jézusunk! Adj bölcsességet szólásra! Uram, vedd el bizonytalanságaim és kétségeim veled kapcsolatban. Mutasd meg magad nekem, bátoríts, hogy az igaz hitet vallom. Ámen.

Meghallgatni az Igét annyit jelent, mint megcselekedni. Vajon megcselekszed-e engedelmesen, amit hallottál?

Meghalljuk Isten szavát a Szentírásból, meghalljuk a templomban, mélyen meg is érint bennünket, de vannak, akikről határozottan úgy gondoljuk, általuk semmi esetben sem szólhat az Úr. Legyenek ezek a zsidók, arabok, románok, cigányok, ateisták, kommunisták, karizmatikusok, bármiféle csoport, akikről meg vagyunk győződve, hogy nem lehetnek Isten eszközei. Sőt alkalomadtán még Isten kegyelméből is kizárnánk őket, és észre sem vesszük, hogy ezáltal magunkat kárhoztatjuk. A bűnösök közül első vagyok én (1Tim 1,15) – mondja Pál, s ha nem ezzel az indulattal állunk meg mindenki előtt, akkor Isten kegyelmét kicsinyeljük le. Ha azt gondoljuk, van bárki is, akihez eleve kevesebb köze lehet Istennek, mint mihozzánk, akkor magunkról mondunk ítéletet. (Nádori Gergely)

Megígért élettartamunk hetven vagy nyolcvan esztendő. (Zsolt. 90,10) Ne köss kompromisszumot. Ennél kevesebbel semmiképpen se érd be. És vesd a hitedet Istenbe mindenben, amiben csak tudod! A Példabeszédek értelmezése felfedi, hogy Isten Igéje szerint ha bizonyos dolgokat cselekszünk, az meghosszabbítja, más dolgok viszont lerövidítik az életünket. Az Efézus 6,1–3 azt mondja a gyermekeknek: tiszteld a szüleidet, hogy „…jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön.” Péter idézi a Zsoltárokat, és biztosít bennünket, hogy ezek az ígéretek minket illetnek. (1Pét. 3,10. Zsolt. 34,13)

Meginteni valakit, csak szeretetből lehet és érdemes. Felindultságból, haragból fakadó intéseink aligha vezetnek eredményre. Sőt, inkább távolságtartáshoz, kapcsolat megromláshoz vezet. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én nagyon nehéznek érzem az intés szolgálatát. Pedig hívő életünknek ez is része kell legyen. Nekem nagyon sokat kell tanulnom ezen a téren. Remélem, mások már előbbre tartanak tőlem e dologban!

Megismerni téged: ez az örök élet, ez az igaz, örök boldogság. Téged megtalálni, mindig veled járni, és tebenned elrejtőzni: a mennyország. Megismerni jobban, amíg a szív dobban, megismerni égi lényedet: Isten szent Báránya, ég és föld Királya, soha-soha el nem múló nagy szeretet. Isten áldott Lelke, térj be a szívembe, hadd ismerjem Jézust igazán! Kit az Atya küldött, s elhozta az üdvöt, aki nékem megszerezte égi hazám. (Jertek, énekeljünk) Istent megismerni: életre szóló feladat. Emberi erővel ez lehetetlenség. Szentsége megközelíthetetlenné teszi őt számunkra, bűnös voltunk miatt. Pedig nélküle nem élhetünk teljes és értelmes életet. Bűneink végzetesen elzárnak tőle. Mégis van egy út, amelyet Isten adott, azért, hogy közelebb kerülhessünk hozzá. Az egyetlen esélyünk, ha alávetjük magunkat egy fájdalmas és kockázatos “műtétnek”: a szívcserének. Isten ki akarja cserélni érzéketlen, engedetlen kőszívünket egy élő, húsból való szívre, amelyet nem szennyezett be, nem keményített meg a bűn; új szívet, amely fogékony az ő hangjára. A “műtét” persze szenvedést okoz, és sok lemondással jár. Ha megengedjük Istennek, hogy élettelen szívünket egy működővel helyettesítse, bekapcsolódhatunk a mennyei vérkeringésbe. Ne felejtsük el azonban azt sem, hogy a szívátültetés költségeit valakinek ki kellett fizetnie. Jézus a mi donorunk, akinek a szíve megszakadt azért, hogy nekünk új szívünk, új életünk lehessen. Egyedül általa ismerhetjük meg szerető Atyánkat. Köszönjük meg ezt neki, s éljünk úgy a mai napon, mint olyan emberek, akik egy új lehetőséget kaptak az életre! Uram, köszönöm, hogy új szívet adsz nekem. Köszönöm, hogy Jézus Krisztus az életét adta az én életemért. Kérlek, add, hogy ennek tudatában élhessek a világban, hogy tőled kapott létem téged dicsőítsen! Ámen.

Megkísért a gondolat, hogy életünknek vége lesz; és az idő múlását tapasztaljuk testünkben is: erőnk fogy, nehézkesebben mozgunk, egészségünk romlik, feledékenyebbek leszünk – mindezek életünk közelgő végéről árulkodnak. Ahogyan egyik ismerősöm fogalmazott: „Részletekben halunk meg”. A kellemetlen gondolatokat sokan a hangos zenével, mulatozással, petárda-durrogtatással próbálják elhallgattatni. Mindeközben próbál az ember maradandót alkotni, nyomot hagyni, ami halála után is őrá emlékeztet majd másokat. Kőből, fából, gondolatokból készít alkotásokat, de az idő múlásával elkorhad a fa, szétmállik a kő, feledésbe merülnek az eszmék. Láthatjuk, hogy a több száz évvel ezelőtt élt emberek közül már csak néhányuknak neve és műve maradt fenn; csak a töredékre emlékezünk. Mindez azért, mert az ember halandó, így a halandó alkotása is mulandó. A halandó ember élete az örök élettel lesz halhatatlan; azé, aki elfogadta a Jézus Krisztusban felkínált isteni kegyelmet, a megváltást. És azok a cselekedetei lesznek az örökkévalóság szempontjából is maradandóak, amit benne és általa az élő Jézus Krisztus cselekszik.

Megláthatod belőle, hogy mily közel, vagy mily távol vagy Isten e parancsolatától. Élethossziglan dolgot ad e cselekedet a gyakorlásra. Mert ha rád szorul az ellenséged, s te nem segítesz rajta, jóllehet segíthetnél, ez éppen annyi, mintha elloptad volna a tulajdonát, hiszen tartoztál volna segítségére lenni.
Te hozzám mindennap
Kegyelmes vagy Istenem;
S én ne lennék-e az,
Ahhoz ki vét ellenem?
Ne szeressem-e azt,
Kinek Atyja te vagy
Akihez jóvoltod
Mint én hozzám oly nagy?!

Meglátni, felismerni, hogy Isten akaratából vagyunk, akik vagyunk, elfogadni, hogy az Ő rendelése szerint állunk azon a helyen, ahol éppen vagyunk – a hitélet maga. Becsülettel meg kell vallanunk, hogy keresztény életünk folyamán több bennünk a hitetlenségből fakadó gondolat, mint a hitből származó. Cselekedeteink nagy részét nem a reménység és a szeretet irányítja, sokkal inkább a világ racionalitása, a lelkünkben rejlő, reflexszerű indulataink. Ezért kiálthatunk együtt a kétségbeesett apával: “Uram, hiszek, légy segítségemre hitetlenségemben!” A hitetlenség mindig az első lépés meg nem tételében érhető tetten – ezért ennyire nehéz elkezdeni valamit. Nem hiszünk erőnkben, mindenekelőtt pedig nem hiszünk Istenben, aki az erőt megsokszorozza bennünk… Milyen nehéz megvallani a szerelmet, ha az ember életében először, s igazán szerelmes, milyen nehéz belekezdeni a munkába, hiszen az elvégzendő feladatok kisebb-nagyobb kupacai óriási heggyé magasodnak lelki szemeink előtt! Istennel azonban a nehéz is könnyű, de Isten nélkül a könnyű is keservesen nehéz… A hívő ember reménysége, hogy az ÚR (meg)segít. Mindig és mindenben. Javunkat szolgálja a nehézség, a próba is, a betegség, a szenvedés, de még a halál is… Mert Isten – irgalmas szeretetéből fakadóan – mindig ad, akkor is, ha úgy érezzük, éppen elvett tőlünk valamit vagy valakit. Ennek az “isteni logikáját” azonban majd csak odaát, Őnála érthetjük meg… (Frankó Mátyás)

Meglepődnél, hogy mi mindenre lennél képes egy gyenge pillanatodban! A szexualitás tüze a házasság kandallójába való. Ha egyszer kijut onnan, valaki megégeti magát. Összegzésül: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Korinthus 10:12).

Megszólal a lelkiismeret hangja: csak ezt ne mondtam volna! Az ember sokszor rájön, mennyi keserves órát okozott öregeknek, akiknek már úgyis olyan nehéz volt az élet. Három “nem” egymás után. Nem jár, nem áll meg, nem ül le. De van egy “hanem”. Az Ige nem csak azt írja le, ami boldogtalanná tesz. “Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége.” Valaha ráébredtél-e már, hogy milyen csodálatos az Isten törvénye? Benne van a kegyelem. Amikor Isten azt mondja valamire “ne!”, szeretetéből int. Isten minden “ne” szavában szeretet van. A bűn ott kezdődik, amikor az embernek nem kell Isten szeretete. Aki elgondolkozik Isten törvényéről, az egyre jobban megérti, és egyre jobban szereti Őt. Isten Jézus Krisztusban betöltötte a törvényt. Jézus elszenvedte helyetted a büntetést. Fogadd el az áldozatát, és abban a percben boldog ember leszel.

Megtanulhatjuk a póktól, hogy: a) nem a méreted határozza meg a lehetőségeidet, hanem a szellemed. b) Nem számít, hogy honnan indulsz, a király palotájába juthatsz. Mi a pók üzenete? Amíg csak élsz, gyümölcsözz! Lehet, hogy nem tudsz annyit felmutatni, mint más, de tovább kell csinálnod. Lehet, hogy nem tudsz annyit felmutatni, mint régebben, de azért csak csináld tovább! Jézus azt tanította, hogy néhányan harmincannyit teremnek, mások hatvanannyit, és vannak, akik százannyit (ld. Máté 13:8). Nem tudjuk mindannyian ugyanazt a szintet hozni, de valamilyen szinten mindannyiunknak gyümölcsöt kell teremnünk! Ne félemlítsen meg az, hogy a másik ember százszoros termést hozott, te pedig csak hatvanszorost. Csak azért kell számot adnod, amit neked ad Isten!

Megtanulni mindazt, amire Isten a nyomorúság által akar megtanítani, fontosabb, mint kijutni a nyomorúságból. (Ismeretlen szerző) Érezted-e már magad teljesen elveszettnek? Voltál-e már olyan helyzetben, ahol teljes kilátástalanság vett körül? Vagy talán épp most kerültél olyan körülmények közé, hogy nem látod a kiutat, mintha egy sűrű, sötét, fekete erdő mélyére kerültél volna? Megvan-e még a reményed a szabadulásra, vagy már úrrá lett rajtad a félelem? Isten igéje ma arra int, hogy ne essél kétségbe még a leglehetetlenebbnek tűnő helyzetekben sem, mert ő éppen az ilyen körülmények között tudja megmutatni rajtad kegyelmét, szabadítását. Isten elsősorban nem a hegyen tanít, dicsősége nem ott látszik meg leginkább. Mint ahogy egy gyertya fénye sem a nappali fényben hoz világosságot, hanem a komor éjszakában. Isten hatalma is éppen a legnehezebb időben mutatkozik meg leginkább. Vidd hát Isten elé életedet, s kérd az ő kegyelmét és irgalmát, s meglátod, hogy nem marad megválaszolatlanul. Elküldi az Úr mentő seregét, mert nem engedi, hogy elvesszen akárcsak egy is gyermekei közül. Uram! Te látod nehézségeimet, nyomorúságos sorsomat. Tudom, hogy semmi sincs akaratodon kívül. Add, hogy békességgel tudjam elhordozni keresztemet, és türelemmel várjam szabadításodat! Ámen.

Megtanultál-e már az Úr szavára, parancsára várni? Isten a kényszerű várakozási idők alatt hihetetlen dolgokat tud elvégezni egy ember életében. Igénk arról beszél, hogy az Úr tud várni. Amikor mi várunk, akkor is Ő vár. Azért vár, hogy könyörülhessen, hogy munkáját elvégezhesse bennünk, és megajándékozzon, amivel Ő akar. Azzal az élettel, szabadítással, örömmel, amit mind-annyian várunk. Futunk a boldogság után, és csalódunk, mert nem az lett, amit vártunk. Kérdezem: mit és kit vársz? Várjad az Urat! Benne mindent megtalálsz, amit eddig hiába kerestél.

Megtanultál-e már kegyelmet koldulni? Ha nem érted, hogy mi a kegyelem, akkor nem tudsz még igazán koldulni. A gazdag és Lázár történetében a gazdag is megtanult koldulni. Egy életen keresztül nem tudott, de a pokolban azt mondta: “Könyörülj rajtam!” Ott könyöradományért nyújtotta ki a kezét. Ott rászorult arra, hogy valaki neki adjon. Neked sincs más lehetőséged, mint hogy megtanulj koldulni. Mert a győzelmes élethez csak koldusok jutnak!

Megtapasztalt igazságunk, hogy a hívő ember Teremtője által ‘vezetett’… Ahogyan egy jó apa kézenfogva vezeti gyermekét, ugyanúgy Isten is velünk együtt jár, s vezet. Ez a mindennapokban úgy ‘történik’, hogy egyszer Isten fogja a mi kezünket – s Ő akkor se enged el, ha mi nagyon akarnánk -, máskor pedig mi fogjuk az Ő ujját, ahogyan kisgyermekeink kapaszkodtak picinyke kezükkel ujjainkba, amikor sétáltunk velük. Régi felismerés, hogy a baj mindig akkor történik, ha a kicsiny gyermek elengedi szülei kezét… Bizony a tragédiák (visszafordíthatatlan események) az életünkben is többnyire akkor következnek be, amikor elengedjük Isten kezét. Mint minden ember, úgy a hívő is, időnként elesik. Testileg vagy lelkileg botlunk meg, teljesen mindegy, mindkettő nagyon tud fájni. Amikor megütjük magunkat, talán még néhány átgondolatlan perlekedő mondat is elhagyja ajkunkat, de a botlás/bukás első pillanatai után azonnal átvillan rajtunk: Isten segítő keze itt van mellettem, csak bele kell kapaszkodnom! Ez a mi életvezetési tudásunk, melyet alkalmazva komoly ‘lépéselőnnyel’ bírunk a többiekkel szemben, akik hamis büszkeségük okán nem hagyatkoznak a Gondviselésre. A hívő ember sem nem okosabb, sem nem ügyesebb, mint a nemhívő, sőt Isten a jókat és gonoszakat is egyaránt szereti. A hívő embernek is ugyanígy egy élete van itt a földön, mint a nemhívőnek, s ugyanígy boldogan akarja azt leélni, mint a nemhívő embertársa. Miért van mégis úgy, hogy a hívő emberek tovább érnek életútjukon, s messzebbre jutnak el a világ s önmaguk megismerésében, mint nemhívő társaik? Az ok egyszerű: Isten benne van a világban. Nem lehet Őt ‘kipöckölni’ belőle… Ha valaki azt gondolja, hogy Istent ki lehet iktatni a világból, az még nem értette meg az Isten szó fogalmát… A gondolatainkból elég jó hatásfokkal száműzni lehet az Örökkévalót, de az Életből sosem, hiszen az élet csodáiban az Isten ereje csillog. Ő fogja a kezünket akkor is, amikor erőnk már nincs, hogy belékapaszkodjunk. Ő fogja szorosan akkor is, amikor át kell mennünk ebből a múlandó világból Őhozzá. Az, hogy ez mikor történik csak itt és most fontos, az örökkévalóság szempontjából ez teljesen értékelhetetlen… Persze nemcsak ezt nem értjük, sokminden mást sem. Isten azonban velünk járva életutunkon a legfontosabbakat megtanítja nekünk: például azt, hogy a másik (szabad) kezünket nyújtsuk ki embertársunk felé… (Frankó Mátyás)

Megtérésünkkel változik az életünk: eljárásunk, céljaink és elveink is, ez magával hozza a baráti kör változását is. Sok hívő lesz azonban túl hamar elszigetelt a régi barátaitól – akik így a keresztyén életet egy barátfosztó mozgalomként értékelik. Ez nem így történt Mátéval, régi barátainak is bemutatta élete megváltoztatóját: Jézus Krisztust, az Isten Fiát. Egy felmérés szerint a legtöbb friss gyülekezeti tag személyes barátság által került kapcsolatba a hívőkkel. Ne veszítsük el ezt az óriási lehetőséget – barátainknak bizonyságot tenni, de ugyanakkor arra is vigyázzunk, hogy mi lehessünk rájuk pozitív hatással! Ahol Jézus megjelent, ott megváltozott a légkör, és erre van szükségük a mi barátainknak is. Jézus céllal érkezett, hogy gyógyítsa a betegeket, és hogy a bűnösöket hívja a megtérésre. Legyünk mi is irgalmasok és buzgók az ő munkájában! Sok még a bűnös, és kevés a tanítvány: Uram, változtass meg engem, hadd legyek én is a változás eszköze!

Megtérésünkkor, az ember szelleme Jézus Krisztus által kapcsolódik az Atyához, a mindenható Istenhez. Jézus Szelleme lakozik bennünk mondja az ige,és új emberek leszünk általa. De a lelkünk még sokáig magán hordozza a bukott állapot jellemzőit. Ezek: szokások, sebek, kötelékek, hiedelmek, jellem, neveltetés, stb. Ezek nem változnak meg automatikusan, hanem egy folyamatos gyógyulás indul be, ami függ tőlünk is nagymértékben. A legelső gyógyulás az amikor felismerjük a hibáinkat és attól meg is akarunk szabadulni. Nagyon fontos a megbocsátás önmagunknak is és azoknak akiktől esetleg a bántást kaptuk.

Megtestesülésekor azonban, Jézus nem részesedett abból a természetből, amely az ember szellemében uralkodott. Ha így történt volna, akkor szellemileg halott lett volna földi szolgálata során! Akkor nem tudott volna az Atya kedvében járni azzal, hogy megcselekszi az Ő akaratát. Nem, az Ő azonosulása az ember szellemi természetével nem történt meg a keresztrefeszítéséig. Ott Isten ténylegesen bűnné tette Jézus Krisztust értünk. (2Kor. 5,21) Maga a mi bűnös természetünk lett ráhelyezve Jézus Krisztusra egészen addig, amíg Ő mindazzá nem lett, amivé a szellemi halál tette az embert. Isten szemében nem Jézus Krisztus volt az, aki ott függött a kereszten; az emberi nem volt az, aki ott függött. Ezért mindnyájan elmondhatjuk Pállal: „Krisztussal együtt megfeszíttettem.

Megteszed-e, ami rajtad múlik, hajlandó vagy-e engedni szavának? A szabadítás az Úrnak dolga, de a megtartatásod az engedelmességeden múlik. Figyelj az Úrra, hogy mit mond neked. Engedelmeskedj, hogy megmaradj. A világ gyors tempóban érik az ítéletre. Az Úr látja azt a sok gonoszságot, ami a földről felhat hozzá. Isten az övéit kiragadja, és jön az ítélet. Most még kegyelem alatt ítél. Akkor már nem lesz kegyelem. Jézus megváltott, és kifizette érted az óriási árat. Annyit jelent, hogy szabad vagy. Szabad maradhatsz – de csak mellette. Légy a szolgája, hálából, örökre.

Megtörtént, elvégeztetett! Krisztus a kegyelem bűneink fölötti győzelmét kiáltotta a világba. Ez a kiáltás visszhangzik Pál soraiban: nincs az a múlt-, jelen- vagy jövőbeli tett, mélység, gonoszság, amelynek büntetését ne törölte volna el Isten a Golgotán. Ez a győzelem az emberiség legnagyobb ajándéka, amely elveszi minden bűn miatti kétségbeesésünket, és megnyitja a bűnből való szabadulás útját. Ezért hirdethetjük mi az örömteli hitvallásunkat: Ave crux, spes unica – üdvöz légy, kereszt, egyedüli reményem! (Eszlényi Ákos)

Megváltoztatható-e az ember? A mi emberi elképzelésünk mintájára bizonnyal nem. Isten azonban képes mindenkit a saját “mintájára/elképzelésére” megváltoztatni. Mivel Isten az embert szeretetből szeretetre teremtette, ezért szabadságot is adott neki, melyben szabad döntést hozhat… Ki ilyet, hoz, ki meg amolyat! Isten végtelen kegyelme az, hogy mindenki megkapja a döntési lehetőséget – ki ekkor, ki meg akkor: Isten útjai kifürkészhetetlenek -, de a döntés rajtunk áll. Ezért mondjuk a szereztetési igében is “sokakért kiontatik, bűnök bocsánatára”, azaz nem mindenkiért. Isten ki akarja békíteni Önmagával a 21. századi “latrokat” is, de hogy az ügyeletes istentelenek mit válaszolnak majd az Ő hívására – ez Isten titka marad… (Frankó Mátyás)

Megvan az oka annak, hogy a keresztrefeszítést miért nevezik passiónak. A Biblia azt mondja Krisztusról: „aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült” (Zsidók 12:2). Még amikor haldoklott, akkor is mások felé szolgált Jézus. Ez a szenvedély! Tehát a mai Ige számodra ez: „Ne veszítsd el az Isten iránti szenvedélyed!”

Mély verem a parázna nő, és szoros kút az idegen asszony. (Példabeszédek 23:27) A gyönyör, mint ivás, a nő, mint forrás többször előforduló kép a Bibliában, az Énekek énekében, a menyasszonyt „lepecsételt kút”-nak, „élő víz forrásá”-nak nevezi. Mit jelent számodra ez a víz? Mennyire szükségünk van erre a vízre! Arra, akit Isten adott számunkra – egy társra, aki mint friss élő víz, felüdülést ad számunkra, de ő a szeretet, a gondviselés forrása is. Te mit látsz a társadban? Az említett kísértések ellen – parázna nő és idegen asszony – legjobb védelem a kiegyensúlyozott házasélet, melyre vigyáznunk kell, másfelől ezek a bűnök a házasélet melegét, szeretetét és a hűséges hitvest rabolják el. De hogyan vigyázhatunk házaséletünkre? (Bakó Katalin)

Melyik az a csecsemő, vagy ki az a legyengült idős ember, aki képes lenne arra, hogy felöltözzön, hogy tiszta ruhát vegyen magára? S hogy van olyan időszaka életünknek, amikor ez könnyedén megy, még inkább kifejezi azt az üzenetet, amelyre az apostol használja a ruhacsere képét. Tudniillik a megújulásra, az életújulásra. Hiszen csak amikor elfogy az erő, amikor kicsúszik a talaj a lábunk alól, amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok, akkor mondunk csődöt. S ilyenkor segítség, támasz nélkül szükségszerűen marad a külső és belső romlás és pusztulás. A Krisztusban gyökerező élet azonban magával hozza az új embert, a megújult lelket, az Isten szerinti új élet lehetőségét. (Baranyay Csaba)

Melyik szántóföldet ápolod, műveled, félted? A tested vagy a lelked? A lelked felszántatlan parlagföld? Ha te nem munkálod, majd szántja az Isten. Éles az ekéje! Ne várd meg, hogy Ő szántson. Vannak emberek, akik úgy érzik, hogy a lelkük csupa seb, mint egy felszántott föld. Az aratás titka, hogy felszántott földbe jó magot vessünk. Isten vetése csodálatos vetés. Vet a gondolataiból. Az Ő gondolatai magasabbak a mi gondolatainknál (Ézs 55,9). Békességnek és nem háborúságnak gondolata (Jer 29,11). Az Ő beszéde az Ige. “Az Istennek beszéde élő és ható” (Zsid 4,12). Isten beszéde a legnagyobb erő ezen a földön. “Elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait”. A harmadik zsák, ahonnan Isten vet, az Ő csodálatos cselekedete. Isten adta Jézust! Ő nem csak gondol, nem csak beszél, Ő cselekszik. A mennyben belenyúlt a zsákba, és levetette a földre a legdrágább magot. Mert így szerette Isten e világot! A te földedbe csak te vethetsz, ez Isten csodálatos kegyelme. Ő szabadságot adott arra, hogy beengedd a magot vagy visszautasítsd. Bevetetted már a lelkedbe ezt az egyetlen, csodálatos magot, Jézus Krisztust? Akik befogadták Őt, azoknak Isten hatalmat adott, hogy fiaivá legyenek. Aki vet az ő lelkének, a lélekből arat örök életet. A legszebb szó ezen a világon ez, hogy “élet”! Ugye tudod, hogy a tied nem élet? De halld meg most, hogy neked is lehet életed. Isten akarja neked adni, mert tudja, hogy életre vágyik a szíved. Ne keresd az életet máshol, csak Istennél. Vess a léleknek, hogy arathass örök életet.

Menet közben kiszállni nem alternatíva, hanem őrültség! Egy letört gyülekezeti tag ezt mondta a lelkipásztorának: „Belefáradtam a próbálkozásba. Már olyan régóta padlón vagyok; nem tudom összeszedni a hitemet, hogy higgyek Isten szabadításában.” A lelkipásztor így felelt: „Először is: soha nem fogod tudni igazolni azt, hogy feladod, mert Isten a te oldaladon áll. Ő nem hagy el téged, megígérte, hogy »nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!« (5Mózes 31:8). Másodszor: az Ő igéje azt mondja: »Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja« (2Timóteus 2:13). Itt nem csupán a te hitedről van szó, hanem Isten hűségéről. Amikor úgy érzed, hogy nem tudsz hinni, akkor ne az Istenbe vetett hitedre (vagy annak hiányára) összpontosíts, koncentrálj az Ő irántad való hűségére!” Milyen nagyszerű tanács ez az élet hullámvasútjára vonatkozóan! Sőt, adjunk hozzá még néhány bátorító észrevételt. Harmadszor: Isten nem tartozik nekünk magyarázattal, ezért ezt ne is keressük, viszont megígérte a kimenekedést! „Isten… el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni” (1Korinthus 10:13). Amíg ki nem hoz belőle, addig segít átjutni rajta. A te dolgod csak annyi, hogy maradj fenn a hullámvasúton. Negyedszer: Isten minden körülmények között a javadat munkálja. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:28). Isten összerendezi a csúcsokat és mélységeket, úgy, hogy mindennek a kimenetele a te javadat szolgálja. Ötödször: amíg Isten így cselekszik, a Fiú és a Szentlélek naponta közbenjár az Atyánál érted (ld. Róma 8:26-32,34-39). Ha mindez együttműködik a te érdekedben, akkor hogyan lennél képes feladni?

„Menjünk át a túlsó partra!” Márk 4,35–41 Egyikünk sem vágyik arra, hogy egy süllyedő hajóba kerüljünk a halálos vihar által felkavart vizeken, de talán mindannyian szeretnénk a saját szemünkkel Krisztus csodálatos hatalmát meglátni. Mi emberek inkább kényelmes fotelből, távirányítóval a kezünkben, finom vacsora közben szeretnénk részesülni Isten hatalma megtapasztalásának élményében. Krisztus ezt a halálfélelmekbe jutott tanítványoknak mutatta meg. Milyen megrázó, felejthetetlen élménye volt ez a tanítványoknak! Szívesen ott lettünk volna a tenger lecsendesítésének pillanatában, de ez elképzelhetetlen lenne a viharban való hánykolódás, kilátástalan küzdelem nélkül. Jézus szemrehányó megjegyzése arra utalt, hogy a tenger hullámai nem jelentettek akkora halálos veszedelmet, mint a tanítványok hitetlenkedése. Időnként hasonló az életünk ehhez a hánykolódáshoz. Van úgy, hogy a Jézusnak való engedelmesség kapcsán indult cselekedetünk, életvitelünk jut holtpontra, kilátástalan helyzetbe. Mint a tanítványok, ilyenkor mi is hajlamosak vagyunk megfogalmazni azt a kérdést, hogy: „Mester, hát nem törődsz velünk?” Be kell látnunk, hogy éppen azért tartunk ott, ahol, mert törődik velünk Jézus. Kiáltani, segítséget kérni szabad, sőt kell, mert Jézus hatalma elgondolhatatlanul nagy, de a hitünket elveszíteni nem szabad. Higgy és kérj segítséget Istentől, és tapasztalatod életre szóló lesz. Talán holnap már éppen a mai nyomorúság miatt fogod tudni, milyen hatalmas Isten!

Mennyi ésszel rendelkezünk? – kérdezi tőlünk az Ige. Bármit is gondolunk magunkról, fontos, hogy szerényen közelítsünk a kérdéshez. Kaptuk, tehát adjunk hálát érte. Gyarapíthatjuk, tehát rajtunk áll, hogy hosszútávon mit kezdünk vele. Fitogtatni viszont azért nem érdemes, mert vannak olyan emberek, akik jóval több ésszel rendelkeznek mint mi, s ha ezzel szembesülünk, az kellemetlen tud lenni. Keresztyén feladatunk a jézusi alázatot gyakorolni – mindenben!

Mennyi magát keresztyénnek valló ember életében a bűnbocsánat kegyelme nem megjobbulást, hanem könnyelműséget eredményez. Isten azonban a kegyelem által tanítani akar, nevelni akar. Mindenekelőtt arra, hogy tagadjuk meg a hitetlenséget. Vajon csak azt jelentené ez, hogy ne legyünk  ateisták, istentagadók? Ha csak ezt jelentené, könnyebb dolgunk lenne, hiszen nagyon sokan vannak, akik azt tartják magukról, hogy nem istentagadók ők, csak éppen nem élnek Isten akaratának megfelelően. A hitetlenséget nem másokban kell elítélnünk, hanem magunkban. A hitetlenség nem úgy kísért bennünket, hogy kétségbe vonnánk Isten létét, teremtő művét, hanem hogy nem bízunk benne. Nem hisszük, hogy életünkben ma is jelen levő és munkálkodó ő. A hitetlenség megtagadásának egyenes következménye, hogy megtagadjuk azokat a világi kívánságokat is, melyek el akarnak szakítani minket Istentől, az ő akaratának cselekvésétől, mellyel a mi testi és lelki javunkat akarja. Csak így lehet valóság életünkben, hogy józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban. A józanság nyilvánvalóan nemcsak a részegségtől való tartózkodást jelenti, hanem azt is, hogy sem értelmünk, sem érzelmünk ne ragadjon el bennünket, hanem a Szentlélek vezetése és ellenőrzése alatt éljünk. Isten kegyelme megtanít minket igazságosan élni. Ami nem önigazságot jelent, hiszen arra a hitetlen ember is képes, hogy az igazságot mindig saját érdeke szerint csűrje-csavarja. Akit Isten kegyelme tanít az igazságra, annak gondolkodásában és gyakorlatában benne van, hogy ő is kegyelmes és irgalmas legyen mások iránt. Így kegyessége az Isten és emberek előtt való kedvesség gyakorlása. Isten kegyelme megtanít arra is, hogy helyesen várjuk Jézus Krisztus megjelenését. Isten olyan népet formál a kegyelem által, amely jó cselekedetekre törekszik. Nem a jó cselekedetekért kapunk üdvösséget, hanem az Isten kegyelme által üdvösséget nyert ember képes a jó cselekedetekre. Adjunk hálát a tanító kegyelemért, és legyünk engedelmesek tanításának!

Mennyi mindent Istenre fog az ember! Olykor vádlón számon kérjük az Urat, közben a saját bolondságunk vezet félre. Miért van ez így? Mert könnyebb valakit hibáztatni, vádolni valamiért, mint tükörbe nézni és azt mondani, hogy én vagyok az az ember, aki a saját fejem után mentem, aki Istenre nem figyeltem és magamnak köszönhetem az eltévelyedést. A hívő ember tudja, hogy soha nincs oka Istent hibáztatni. Isten ugyanis jót akar és jót tesz nekünk. Sőt, mindent megtesz értünk. Helyettünk persze semmit nem tesz meg. Ezért fontos arra tekintenünk, hogy az Úr igéje szerint élünk-e, vagy a saját fejünk után megyünk? Ha az utóbbit tesszük, nem kell csodálkozni a következmények miatt és jó belátnunk, hogy nem az Úr a hibás érte!

Mennyire jellemzi az életed, hogy belesimulsz az emberi rendbe és az Isten rendjébe? Isten arra hív, hogy kezdd el először vagy újra, és ő segíteni fog neked abban, hogy sikerüljön. Akkor harmonikus kapcsolatod lesz Istennel és az emberekkel. Megtalálod mindkét területen a helyedet, kiegyensúlyozott, boldog életet találsz. Ezt látva fogják mások elismerni a bölcsességedet, amikor látják ezt a harmóniát. Add fel végre a magad választotta utat, amely csak bajt hoz rád! Válaszd az Isten által fölkínáltat, amely az egyetlen megoldás a számodra, és amit mások is követhetnek, mert látják az áldott következményeket. Isten olyan életre hív, amelyben meghatározó szereped lehet mások életében is. Fogadd el kegyelmét és útmutatását!

Mennyire jellemzi az életedet, hogy van kitől tanulni? Vagy még mindig csak emberek által akarod megismerni az utat, amelyet kijelölt számodra? Az Örökkévaló általa akar vezetni, tanítani. Kész vagy-e egyedül rá figyelni, és az ő szavát követni? A jó Pásztor hangját az övéi ismerik és követik. Tartozz te is közéjük! Kérd, hogy segítsen ebben neked! Ha már követed, adj hálát érte, mert kegyelem, hogy van kit követni, mert Isten adott nekünk Utat, akit követhetünk.

Mennyire megkötözi a természeti embert a mások vélekedése! Kapaszkodik az életbe, fél a haláltól. István csak Istent félte, ezért beszélt félelem nélkül a tanács előtt. Védekezése vádbeszéd lett a legfelsőbb hatóság ellen. Amikor látta fenyegető magatartásukat és azt, hogy már nem akarják meghallgatni, a legerőteljesebb és legfájdalmasabb igazságokat is megmondta még nekik, azok mint pörölyütések hullottak rájuk. Ez legyen a példánk! Kötnek még földi meggondolások? Attól függ a döntésed, hogy mit mondanak az emberek? Gyűlölni és üldözni fognak? Talán az életed is kockán forog? Amíg az emberek és földi életünknek rabjai vagyunk, nem vagyunk még érettek az örökkévalóságra. Ezért szakadj el mindentől, ami a látható világhoz köt!

Mennyire szívén viselte a Megváltó halála előtt az övéi egységét! Mennyire megszomorítja Őt a viszály és a vitatkozás! A hívok egységében mutatkozik meg, hogy az Úr Jézus ereje hathatós-e bennük. A lelki élet fokmérője és próbaköve az egyetértés. Ha az egy háztartásban élők tartósan, szívből egyetértenek, ez mutatja, hogy hívő emberek. Amikor a kegyelem teljességében állsz, könnyen túlteszed magad a nehézségeken és akadályokon. Ha szegény vagy a kegyelem dolgában, akkor a kicsiségekbe is belebotlasz, de ha olyan a békességed, mint a folyóvíz, nem könnyű megzavarni azt. Kicsi patakban minden kő akadály, amit beledobnak és felzavarja a vizet, de a nagy folyam zavartalanul, fenségesen hömpölyög tovább, bármilyen nagy követ dobunk is hullámaiba. Aki gazdag Krisztusban, nem háborodik fel, ha hátrány éri valamiben.

Mennyire tartjuk nagyra magunkat? Mennyire vagyunk alázatosak? Jézus egészen hasonló módon intette tanítványait az alázatra: “Ha valaki meghív lakodalomba, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyet! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! – s akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 14:8-11) A szerénység és az alázat nem vált még kárára senkinek. nekünk sem fog. Jézustól mindkét erény tanulható. Ellenkező esetben megaláztatásban lehet részünk, az pedig rosszul tud esni mindenkinek.

Mennyire vagyunk hitelesek? A működés legnagyobb kérdése ez. Modern felfogásunk szerint a hitelesség a PR része. Éppen ezért a hitelességet lehet mutatni, mert az a fontos, hogy annak látsszunk. Ha nincs, különféle eszközökkel meg kell teremteni, vagy meg kell vásárolni, hogy legyen, mert nélküle nem érhetjük el azt, amit szeretnénk: nem tudjuk eladni önmagunkat és nélküle nem leszünk kelendő árucikké. Micsoda hibás gondolkodás ez! Piárosok megteremtik a celebek, a pártok, a cégek „hiteles” imidzsét, a kevésbé fizetőképesek pedig maguk dolgoznak rajta, ami aztán tart amíg tart. Mert később a valóság lassan lerombolja a papírvárakat és kezdődhet minden elölről a nagy kiábrándulások és csalódások után. Meg kell értenünk a hitelesség lényegét. A hitelességet nem mutatni kell. A hitelesség az vagy van, vagy nincs. Legegyszerűbben Jakab apostol szavai szerint működik az életünkben: „Hanem legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.” (Jakab 5,12) Jézus követőinek hite ettől működött az első században is. Mert bármilyen körülmények voltak is, ők mindig keresztények maradtak. Később Luther reformációja is ettől indult el. „Itt állok, másként nem tehetek” – vallotta élete kockáztatásával is. A HITELESSÉG ÁLLANDÓ, SOHASEM VÁLTOZIK! ERKÖLCSI MÉRCÉJE PEDIG CSAK EGY VAN: A SZENTÍRÁS! (Restás László)

Mennyiszer hiszem azt, hogy minden jó, amit teszek, vagy ha nem is egészen az, akkor is nekem a legmegfelelőbb, és senki nem fog ezért felelősségre vonni. Az embernek sajátos vonása, hogy igyekszik mindent a maga javára magyarázni, és igyekszik mindenki fölé helyezni magát. Én is ilyen vagyok. Nem vagyok tekintettel másokra, csak a magam hasznát nézem. Mindeközben majd minden gondolatommal, szavammal vagy tettemmel az Úr ellen vétek. Emberi voltomból ered mindez. De nem vonhatom ki magamat a felelősség alól. Bizony milyen “jól” esik elkövetni néha a bűnöket. Az ember sajnos az ideig-óráig tartó elégedettségérzet érdekében nagyon sok bűnt követ el, de még tudta nélkül is bűnös. Azért volt szükség a mi megváltó Urunk váltságművére, hogy ezeket a nagyon súlyos bűnöket semmissé tegye, és halálával maga egyedül szenvedjen nem csak az én, hanem a világ összes bűnéért. Azonban nem elég, ha én ezzel megelégszek, és ülök ölbe tett kézzel. Meg kell vallanom bűnömet, és bűnbocsánatért kell könyörögnöm. Nem egy automatikus folyamat a megbocsátás, a bűnbocsánat. Az Isten nagy szeretete elengedhetetlen hozzá, és az én őszinte bűnbánatom és megbocsátásom más bűnei felé. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek – valljuk az Úrtól tanult imádságban. Az ő szent igéjét hallva, rá figyelve, a neki tetsző úton járva fedezhetjük csak fel, milyen nagy az ő megváltó műve. Istenem! Add, hogy felismerhessem a te megváltó műved hatalmas voltát. Adj erőt a bűnbánatra és a megbocsátásra, hogy neked tetszően éljek, a te utadat járjam, ne forduljak el tőled. Köszönöm, hogy Szentlelkeddel munkálkodsz, és támogatsz engem. Ámen.

Mennyivel gyorsabban száguldaná be a világot az örömhír, ha a keresztyének nem lennének olyan félénkek és némák! Vigyázz, nehogy valaki vádoljon majd, akivel gyakran találkoztál, hogy soha nem beszéltél neki Jézusról! De egész lényünkből a békességnek kell áradni, hogy még szavak nélkül is ezt érezzék meg az emberek. Akkor áldott lesz a bizonyságtételünk.

Mert a gonosz a gonosz beszédet be is teljesíti. Az Úr Jézus is azt mondta ” legyen a te beszéded szerint”. De van olyan beszéd is amit magunk ellen teszünk, igaz hirtelen haragból. ” sosem bocsátom ezt meg” ezek nagyon rossz minták a gyermekeknek is. Jézus így szólt tanítványainak. ” Halljátok, és értsétek meg!” Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert. (Máté 15:11) Köszönjük Uram a te igédet ami igazság és erő. Hálát adunk azért, hogy a gonosz munkáját le tudjuk rontani mert ismerjük a te igéd igazságát hatalmát. Ismertesd meg minél több emberrel, és segíts nekünk amikor szórjuk a magot az embereknek. Ne engedd, hogy mi is ebbe a hibába essünk, hogy negatív vagy bántó beszédet szóljunk.

Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké,úgy az egynek engedelmessége által is sokan lettek igazakká. (Róma 5:19) Isten azt akarja, hogy mindannyian rendelkezzünk a szellemi megértéssel. Persze maradjunk a középútnál és ne a szélsőségnél. Mindannyian Krisztusiak vagyunk és nem a Krisztusok vagyunk. Van hatalmunk, de csak az Úrral együtt.
Soha ne legyünk fanatikusak, mert az útról könnyen az árokba lehet csúszni. ..Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, (János 14:12) Jézus ezeknél a szavaknál teljesen átruházta nekünk az ő hatalmát, és kijelentette “mert én az Atyához megyek”, vagyis többé nem tesz semmit a földön, csak velünk együtt, mert egyek vagyunk és a test is együtt munkálkodik minden tagjával. A lábával megy, az fejével (eszével)irányít, a kezével cselekszik, és az érzékszerveivel tesz észrevételeket. Jézus nem azt mondta, hogy csak a pápa, vagy a papok, vagy a presbiterek fogják ezeket cselekedni, hanem az, aki hisz benne. Járjunk igazságban, és hitben.

Mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttünk, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. (Róma 1:19-20) A hit az egyetlen kapocs, Teremtő és teremtett között, Isten és ember között. Isten Szellem lény, így láthatatlan az ember számára, de aki hisz benne annak bizonyít és megismerteti magát velük. Bízzunk és ne hitetlenkedjünk. Én mindig azt mondom az okos ember ad magának esélyt arra, hogy kipróbálja azt amiben kételkedik. A buta pedig makacs és elutasító, amit hisz annak eszi gyümölcsét. Sajnos a világban levő megnövekvő katasztrófák a bizonyítékai annak, hogy Istent a mai időben feltétel nélkül lehet tanulmányozni, hisz mindent lehet. Nincs tiltva a biblia olvasása, nincs tiltva a gyülekezetbe járás, nagyon sokféle gyülekezet létezik, lehet könyveket venni mellé és olvasni. Az interneten, a televízióban mindenütt lehet érdeklődni, mégis a passzivitás elképesztő, és ennek eredménye az átok alá jutás. Vagyis nem áldottak a nemzetek, hanem átok alá teszik magukat. A sok okkult és félrevezető tanításokról nem is beszélve. Nagyon keményen kell, imádkoznunk Isten bölcsessége és a kijelentés szellemének munkájáért, hogy az emberek felébredjenek. Tegyük ezt kitartóan. Ámen.

Mert az emberiség a sötétség fennhatósága alatt él, és a gonosz az aki mindig sugdos a fülébe: na nem jó dolgokat hanem hogy mindig másért legyen oda, nehogy legyen ideje az Urat keresni. A világi ember meg keres valamit ami betölti azt az űrt amit érez. Ezek még a jobbik dolgok, de sajnos sok embert mindenféle szenvedéllyel rabságba tartja. Isten talált megoldást arra, hogy az emberrel megújítsa a kapcsolatot, és a Sátánt legyőzze. Jézus a halálával legyőzte a kísértőt, és kifizette értünk a váltságot, hogy ne kelljen meghalnunk. Persze ez azoknak öröm akik megtérnek és elfogadják az áldozatot, ami ingyen kegyelemből van. Jézus áldozata helyre hozta az ember és Isten közötti kapcsolatot, az Atya megbocsátotta az emberiségnek a bűnöket, és kimentette az embereket a Sátán hatalma alól.

Mert azért jött az embernek fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett. (Lukács 19:10) Igen ő keresi azokat akik tévúton járnak, nem töri el a nádat, hanem ad esélyt, és akinek van füle a hallásra az meg is hallja Isten hangját. Mert szól mindenkihez, csak engedelmesnek kell lenni. Sok jó döntést hoztam már az életben és sok rosszat is, de azt hiszem a legjobb döntés az volt amikor Isten hívó szavát meghallottam és engedelmes voltam az én megváltómnak, amikor eljött értem. Azóta is igyekszem engedelmes lenni. Imádkozzunk a halló fülekért, hogy a fontos dologra legyenek figyelmesek, és a látó szemekért, hogy ne csak nézzenek hanem lássanak is..

Mert bár Krisztus ma mintha gyenge és szegény volna s e világ Őt követőiben hovatovább, egyre jobban gyalázza, köpdösi, ostorozza és gyilkolja – mi tudjuk, hogy dicsőségének e vigasztaló és boldogító megjelenése már küszöbön van s véget ér a sok temérdek szörnyűség. Akkor majd úgy jelenik meg Krisztus, amilyennek mi most hisszük s hirdetjük. Megvált ugyanis bennünket ínségtől, nyomorúságtól, amit drága igéjéért és szent nevéért szenvedünk testben-lélekben a gonosz világtól s annak atyjától az ördögtől, aki folyvást csak bűnt okoz és pusztulást szerez.
Ne csüggedj el kicsiny sereg,
Szívedet ne rémítse meg
Sok ádáz ellenséged.
Bár dühök ellened fordul
S te félsz és könnyed kicsordul
Nem árthatnak tenéked.

Mert bűn az, amikor más ember miatt hordoz fájdalmakat valaki, de bűn az is, amikor másokat hibáztatva haragszunk bárkire. De bűn az is aki nem tud magának megbocsátani. Mert senkit sem szabad kárhoztatni még magunkat sem, mert ezek a dolgok nem az Úrtól vannak hanem a gonosztól. Imádkozzunk azért, hogy minden ember jusson el arra az elhatározásra, hogy Isten igéjét keresve rátaláljon a megváltó szabaditására és be tudjon állni abba a jó tervbe amit Isten minden embernek elkészitett. Ámen.

Mert ezt olyan kevesen s olyan nehezen hiszik el, hogy sem a düh, sem a gond, csak az öröm tart ki örökké, s hogy majd alkonyidőn jönnek aranynapok is. (Höldrein) Oldjuk el a hajókötelet, és induljunk el. Vár ránk az óceán. Csend és nyugalom. A lemenő nap sugarai vörösre festik a végtelennek tűnő vizet. Végeláthatatlan nyugalom. Béke és harmónia. Ez vár ránk Isten országában, ha benne bízunk, s ezt élhetjük át mindennapjainkban is, ha őrá hagyatkozunk. Sokszor próbálkozunk megküzdeni a halhatatlansággal, de tudjuk, hogy lehetetlen. Hálát kell adnunk neki, hogy ő az egyedül Örökkévaló, hiszen ha nem így lenne, soha sem élhetnénk át a végtelen nyugalmat, békét és harmóniát. Ezekből sajnos nem sok jut a mindennapokra. Türelmetlenek, idegesek vagyunk, rohanunk, és szépen lassan olyanok leszünk, mint a sün. Hogyha hozzánk ér valaki, azonnal szúrunk. Annyira beletemetkezünk a saját problémáinkba, hogy már akkor sem tudunk közel engedni valakit magunkhoz, hogyha vágyunk rá. Tüskéinket már nem tudjuk behúzni, hiába szeretnénk. Megfásultak. Szépen, lassan azonban tudjuk őket “kezelni”: mosolyogjunk rá az utcán velünk szembe jövőre, a boltosra, akitől minden nap vásároljuk a kenyeret, és mosolyogjunk azokra is, akikkel együtt töltjük napjainkat. Nekik van erre a legnagyobb szükségük. Ha mi nem szúrunk, minket sem szúrnak meg. Olyan része ez életünknek, mely sokat adhat, ám annál többet árthat, ha hagyjuk, hogy elmérgesedjen. Örök Istenünk! Köszönjük, hogy óvsz és vezetsz bennünket. Hálát adunk neked azokért az emberekért, akiket társul adtál nekünk. Köszönjük, hogy erőt adhatunk egymásnak, amikor elcsüggedünk, és megajándékozhatjuk egymást azzal a szeretettel, amelyet te adtál nekünk. Ámen.

Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki. — (János 16,27). Semmi sem adhat nagyobb erőt és vigasztalást, mint az a tény, hogy maga az Atya ismer téged, szeret téged és vágyik megáldani téged! Valójában a János 17,23 azt mondja, hogy Isten szeretett minket, amiként Jézust szerette. Milyen döbbenetes gondolat! Mégis igaz! Jézus mondta ezt! Az AtyaIsten a te Atyád! Ő gondoskodik rólad. A személyedben érdekled őt — nem csak mint csoport vagy a hívők Teste, vagy mint gyülekezet. Istent érdekli minden egyes gyermeke; és Ő mind-egyikünket ugyanazzal a szeretettel szeret. Ismerkedj meg Atyáddal az Igéjén keresztül. Az Ő Igéjéből fogod megismerni a mennyei Atyádat, az Ő szeretetét, az Ő természetét, azt, hogy Ő hogyan gondoskodik rólad, mennyire szeret téged. Ő mindaz, amit az Ige mond róla. És megteszi mindazt, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni!



free counters

 

 

Hírek

Weboldal készítés ingyen


Asztali nézet