MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!

Káléb győzelmes életet élt, mert: a) emlékezett Isten ígéreteire és azok szerint cselekedett; b) volt bátorsága vállalni a népszerűtlenséget; c) nem volt hajlandó feladni, amikor nagy volt rajta a nyomás; d) lehetőségeket látott akkor, amikor mások csak problémákat; e) frissen tartotta gondolkodását akkor is, amikor a teste már öreg volt. Vajon téged ez jellemez? Figyelj: „Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi” (2Krónika 16:9). Amikor egy újabb évvel nézel szembe, Isten meg akarja mutatni neked, hogy mit tud elvégezni benned, érted, veled és általad! Megengeded neki?

Kálvin vallotta, hogy minden értelmes munka Istent dicsőíti. Ha passzív békességre vágyva hanyagolom teendőimet, akkor elszalasztom annak a lehetőségét, hogy értelmes munkámmal dicsőítsem Istent. Olyan ez, mint amit az Éden kertben a bűneset után élt át Ádám és Éva. Ők a kert őrzése és művelése, az egymással és Istennel való értelmes kommunikáció helyett pótcselekvésként ágyékkötőket készítgettek, Isten elől bújócskáztak, és gondjaik megbeszélése, a felelősség vállalása helyett valaki másra mutogattak… Hadd legyen Uram, értelmes a mai munkám, és tartalmas a mai napom!

Kár futni a nehéz helyzetből, Isten úgyis utolér. Ami történik, Istentől van. Nincs hova menekülni. Hágárt is megtalálta Isten angyala, aki megkérdezte: “Honnan jössz és hová mégy?” Honnan szöktél meg? Nézz vissza az életedre, Isten kérdez: honnan jössz és hova mégy? Mi lesz az út vége? Az egész életed egy szökés? Hágár azt hitte, Sára elől menekül. Nem tudta, hogy Isten elől fut. A figyelmeztetés így szól: “Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő kezei alatt.” Nehéz mondat lehetett ez Hágár számára. Talán neked is nehéz ugyanezt hallani. De nem lehet kibújni alóla. “Alázd meg magad!” Ezt nem akarom megtenni. Isten iskolájában ezt az osztályt nem tudom kijárni. Pedig ez a legsúlyosabb tantárgy. Nem csak unalmas, de fájó is. Minden veszekedésnek az oka, hogy nincs alázat. Természetünk gyökere a büszkeség. Meghalok, de nem alázom meg magam. “Térj meg… alázd meg magad!” Isten formáló kezéből úgysem tudsz kifutni. Lehet, hogy többször sikerült már, amikor éppen a kezébe vett volna. Istennek az a terve veled, hogy igazi, új, alázatos élettel szeretne megajándékozni. Hidd el, az Úrnak semmi sem lehetetlen. Még veled kapcsolatban sem!

Kár, hogy az embernek csak testi felelőssége van az övéivel szemben. A gyereknek mindene meglegyen, jó állása, jó házassága. A nyugdíj után is ezért dolgozunk vadul. A gazdag már látta, hogy az egész vagyon nem ér semmit. Halálod pillanatában egy percet nem vehetsz a pénzeden. Vajon ha lehetne, mit üzennének a halottak? Talán úgy lennél, mint a gazdag: “Nem úgy, Atyám, Ábrahám!” Azt gondoljuk, mi tudjuk jobban, mit kellene tenni. Vegyük nagyon komolyan: a pokolból nincs üzenet! A gazdag azt hitte, ha a halottak közül megy vissza testvéreihez valaki, megtérnek. Az Ige világosan megmondja: “Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.” Egyetlen valaki van, ki a halálból feltámadt, aki a pokolból visszajött. Imádkozzuk: “Szálla alá poklokra, harmadnapon halottaiból feltámadt.” A halálból feltámadt, poklot és Ördögöt legyőző Jézus volt. Jézus megsemmisítő csapást mért a Sátánra. Ha igazán az “Övé vagy”, ha életedet odaadtad már a győztes Jézusnak, akkor számodra megsemmisíttetett az Ördög. Jézus a kereszten átszögezett kezekkel, lábakkal a kígyó fejére taposott. Csinálhatsz bármit, nem lesz üdvösséged, míg szívedet nem moshatta meg a Bárány vére. Nem adatott más név, amellyel megtartatunk, csak egyetlen: Jézus neve. Más nem segíthet, csak a feltámadott, győztes Jézus.

“Kardjaikból kapát kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, senki nem rettenti őket. Maga a Seregek Ura mondta ezt!” (Mikeás 4,3-4) Igen, ez az Isten célja. Ezt kell megtanulni, vagy elpusztul az emberiség. De addig nem fog elpusztulni. Isten végrehajtja akaratát. Hogy mikor, hogyan, nem tudhatjuk. Minél reménytelenebbnek tűnik, annál biztosabb, mert annál hamarabb fog világossá válni, hogy pusztán emberi erővel és akarattal nem lehet megvalósítani. Ameddig az emberben bízunk, minden reményünk hiábavaló. Ki kell végre ábrándulni a ma istenített Emberből. Ha az ember képes lenne maga erejéből megvalósítani a Krisztus tanítását, volna reménye az igazi nagy békére, de amíg a legkülönbek fejében sem fordul meg az, hogy ösztöneinket alá kell vetni a krisztusi erkölcs irányításának, addig nem lesz se béke, se biztonság, se boldogság a földön. El kell, hogy jöjjön az az idő, mikor megvalósul az ígéret: „Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok – így szól az Úr – mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (Jer 31,33-34) Akkor, csak akkor, de akkor biztosan megvalósul a Mikeás által küldött ígéret is. Mindenható, örök Isten! Egyedül benned van bizodalmam. Az ember, a nagybetűvel írt Ember már mindent kipróbált, hogy boldogsághoz jusson. Fegyver, tárgyalás, béketervek, csodálatos eszközök, bölcs kormányzás, mind csődöt mond, mert megváltozni nem hajlandó az ember. Nem hajlandó elismerni, hogy Krisztus az egyetlen hiteles tanító, elfogadni, hogy az ő tanítása az egyetlen út a boldogság felé. Azért két kérésemet tárom most eléd: Hozd el minél előbb a Krisztus teljes uralmát a földön, hogy unokáim már boldogok lehessenek. De ha ennek még nem jött el az ideje, valósítsd meg a te békességedet közöttünk, családomban, egyházamban, népem minél több családjában, hogy legalább mi legyünk boldog néped. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Karl Rahner, neves katolikus teológus válaszolta egyszer újságírói kérdésre (Melyik vallás lesz a ‘befutó’ a harmadik évezredben?): “Természetesen a kereszténység… Ha élni akar a világ, akkor nincs más alternatívája.” Nyilvánvaló, hogy Rahner nem a kiszorítósdi teológiákra gondolt, hanem a jézusi integratív etikára, mely az elesettet segíti, a gyöngét támogatja, közösségbe hívja a magányost, mely magatartás, keresztény életvitel építi és szépíti nemcsak az egyházi, de az egész emberi közösséget. Sajnos sok mai keresztény gondolja magát prófétának vagy éppen evangélistának. Még az egyház által hivatalosan kiküldött papok, lelkészek, lelkipásztorok, prédikátorok is gyakran elfelejtik, hogy elhívatásuk tanítványságra szól, azaz ők elsősorban tanítók, s nem azt kell tenniük, amit Péter is tett – elő a karddal, aztán odavágni… Azok a pásztorok, akik csak korbáccsal és acsarkodó kutyákkal képesek fegyelmezni a nyájukat, bizonyára csak béresek, mert nem szeretik a nyájukat. Azok a tanítók, akik csak pálcával és hangos szóval tudnak rendet tartani, azok nem pedagógusok, hanem idomárok. Azok a tanítók, akikben csak az elszántság buzog, de nincs meg bennük a türelem, a szelídség, azok csak nevükben lehetnek tanítók, a valóságban sohasem. Azok a keresztények, akik egyházi személyként nem felkészültek, s híjával vannak a felülről jövő tudásnak, vagyis az Isten Országa, azaz az Élet (értsd dzóé, mely a görög újszövetség azon szava az életre, melyben az örökélet is benne foglaltatik), azok ugyan szólíttathatják magukat “Atyámnak”, de Isten fiainak sosem fognak neveztetni, márpedig a kereszténység, azaz a Krisztus követése erről szól(na)… (Frankó Mátyás)

Kedvelem azokat a régi tárgyakat, amik évtizedeken át bizonyították már jó minőségüket, magas használati értéküket, életem legfőbb célja mégsem az efféle holmik felhalmozása. Szeretem a hűséges, megbízható embereket, akik szavára építeni lehet, ám jól tudom, hogy biztonságot, végleges megoldást senki emberfiától nem remélhetek. Gyönyörködöm a természet miniatűr és gigantikus csodáiban, de nem gondolom, hogy az anyag örökkévaló lenne. Komolyan elgondolkodom az emberiség romlottságán, amikor teremtmény a teremtményt gúnyolja, sarcolja, gyilkolja, de tudom, hogy ez örökké nem marad így. Szeretek élni, elfogadom az életet mint ajándékot, de elfogadom azt is, hogy Uram bármikor hazahívhat magához. Megtérésünkkel a jövőnk apró-cseprő részletei egyáltalán nem látszanak világosabban, mint annak előtte, de az átélt dolgok mindig Krisztus beszédének igazságát, időtálló voltát igazolják. Hiszek Jézusban és Jézusnak. Elhiszem, hogy beszéde, igéje az egyedüli alap, amire az életemet érdemes építenem. Ez az én hitvallásom. Mi az ön hitvallása, kedves Olvasó?

„Kedves Barátom! Családod, otthonod gondnokává, pásztorává rendeltelek. Ha olvasod a Bibliát – és rájössz, észreveszed, hogy nem úgy működik otthonod, ahogy ott írva találod, akkor felelősséged, hogy a jó útra tereld a rád bízottakat, hogy megmutasd nekik a helyes utat! Ha megérintett Igém, akkor figyelmeztesd gyermekeidet az én nevemben! Oktasd őket, hogy mindig becsületesek, segítőkészek legyenek! Segíts nekik megtalálni a helyes utat! Figyelmeztesd, bátorítsd, intsd és segítsd őket! Felelős vagy értük! Nem mondhatod, hogy majd ők eldöntik, mit akarnak! Ha látod, hogy a szakadék felé haladnak, engednéd, hogy menjenek csak, majd eldöntik, hogyan tovább?” Hogyan tudok családom őrizőjévé válni, ha nem hallom a szót, amit Isten küld? Kérlek, vedd komolyabban! Olvasd a Bibliát rendszeresen! Észreveszed, hogy milyen időben élünk, hogy lassan minden a feje tetejére áll; erkölcsileg, politikailag, társadalmilag és a természetben. Ha hallod ezt a hírekben – és összehasonlítod azzal, amit a Bibliádból olvasol, nem fogod tudni megállni, hogy őrálló módjára ne figyelmeztesd a környezetedet arra, hogy legyenek készen ők is – mert Jézus Krisztus nagyon hamar visszajön! TE milyen őrálló vagy?

Kedves férfiak! Mikor dicsértétek meg utoljára házastársatokat? Remélem, nem olyan régen! A dicséret ugyanis sok erőt tud adni. Akit dicsérnek, az szárnyakat kap, érzi, hogy fontos, értékes és értelme van fáradozásainak. Éppen ezért senkivel szemben – házastársunkkal szemben pedig különösen – nem szabad fukarkodni a dicsérettel. Ha ritkán, vagy egyáltalán nem szoktad megdicsérni házastársadat, akkor változtass a hozzáállásodon! Kezdj figyelmesebb lenni és dicsérj minél többször! A hatás nem marad el. Meg fogsz lepődni a következményeken: Te ugyanis nem leszel kevesebb azáltal, hogy dicsérsz, Társad viszont sok erőt kap buzdításaid által. Próbáld ki bátran az előbb javasoltakat és meglepően sok áldásban lesz részed!

Kedves testvérem, Isten megjelent számodra is Jézus Krisztusban. Átadtad neki az életed? Tökéletes szívvel követed az Urat mindenben? Megtartod-e rendeléseit és parancsait? Teljes szívvel szolgálod őt mindenkor? Az életünk akkor teljes és áldott, ha Jézus marad a középpontban. Nem lehet két úrnak szolgálni, mert vagy az egyiket gyűlöljük, és a másikat szeretjük, vagy az egyiket szeretjük, és a másikat gyűlöljük.

“Kelj fel, vedd a te feleségedet és két leányodat, hogy el ne vessz a városnak bűne miatt.” 1Mózes 19,15 Ennek a szónak értelme, hogy “kelj fel”, mindig az ébresztés. Borzalmas, hogy olyan ember, aki Isten gyermeke, képes elaludni. A világ tele van alvó emberekkel. Isten ma azt üzeni: Kelj fel! Ébredj fel a valóságra! A valóság Isten és a kárhozat. A felkelés mindig cselekvést jelent. Ébredj rá a valóságra, amíg nem késő! A saját magad és a tieid valóságára. A vőkről már nem beszél Isten – tréfának vették Lót szavát -, azokat már lehagyta az Úr. Miből kell felkelni és kimenni? Elsősorban a bűnből. Menj ki a hazugságaidból, indulataidból, szeszélyeidből, a pénz és világ szeretetéből. Nem elég, hogy látod, mi az, ami nem Isten szerint való az életedben, abból meg is kell térni. Mondjad: Uram, kimegyek a sértődékenységemből, a gőgösségemből, abból, hogy mindig azt akartam, hogy engem szeressenek, velem törődjenek. Döbbenetes, ahogyan Lót késedelmezett. Alkudozik a legveszedelmesebb pillanatban. Ifjúsági napon kérdeztem meg fiatalokat: mit gondoltok, hányasra vizsgázott József Potifárnéval szemben? Mindenki mondotta: ötösre. Nem, nem ötösre. József “vonakodott”. Soha többé nem kísértette volna meg Potifárné, ha József nem vonakodik. Lót “késedelmezett” József pedig “vonakodott”. Mindkét szóban bizonytalanság van. Olyan szakításra van szükség, hogy soha többé ne tegyem azt, amivel szakítottam. “Mikor pedig késedelmezett, megragadták a férfiak az ő kezét… az Úrnak iránta való irgalmából, és kivitték őt.” Ne várd meg, hogy Istennek valami nyomorúságon keresztül kelljen kirángatni. Ne késedelmezz! Engedelmeskedj, amíg az Úr mindent megtesz, hogy megmenekülj!

Kell a közbenjáró. Isten olyan hatalmas, annyira megismerhetetlen, felfoghatatlan a gyarló, földhöz kötött ember számára. Isten közvetlenül ott van mellettünk, de mi távol érezzük magunktól hatalmas alakját. Szükségünk van arra, hogy valaki közel hozza hozzánk, megmutassa, megmagyarázza, hogy ne féljünk tőle, ne legyen idegen a mi számunkra. Azért lett az Ige emberré. Benne maga Isten jött közel hozzánk, úgy szereti emberteremtményét. Krisztust látjuk, halljuk. Általa ismerjük meg Atyánkat, s leszünk gyermekeivé. Kell-e valaki más? Szabad-e, értelmes dolog-e még valakit Isten és magam közé képzelni? Mi szükség lenne rá? Szerethet valaki jobban, mint Jézus, aki a keresztet vállalta, hogy Isten gyermekévé tegyen? Érthetetlen! Sem bármilyen szent ember nem lehet hozzám közelebb, sem bármilyen sátánt, ördögöt nem állított Isten közém és az ő szeretete közé. Egyedül, de közvetlenül ő van velem. Egyedül nekem adott szabadságot arra is, hogy rácsaphassak felém nyújtott segítő kezére, s hátat fordítsak neki, ha elfelejtem szeretetét. Ragadd meg hát Krisztust, egyetlen közbenjáródat, hogy ő fordítson meg téged ismét arccal Atyád felé. Krisztusom, Megváltóm, hályogos a szemem, nem látom tisztán Atyámnak felém nyújtott kezét. Úgy érzem, mintha elhagyott volna. Folyton ott a kísértés, hogy másba kapaszkodjam. Hol az ördögtől félek, hol emberektől, holtaktól, csillagoktól tudakozódom sorsom, jövendőm, életem értelme felől. Járj közben értem, mutasd meg nekem Atyám igazi arcát, s vele a magam igazi, istenfiúi arcát, hogy ne legyek idegen se előtte, se a számomra teremtett földdarabon. Találj meg engem, hogy megtalálhassalak, megismerhesselek, minden más közénk tolakodó hamis közbenjáró nélkül egészen és csakis a tied legyek. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Kell nyugalom ahhoz, hogy templomot építsünk, kell igazi egyetértés és kell megtérő emberek sokasága. Nyugalom, csendesség kell ahhoz is, hogy a lelki ház épüljön. Épüljünk együtt Isten hajlékává! Szükség van az élő kövekre, és arra is, hogy engedjük, hogy Isten az ő műhelyében formáljon, faragjon, hogy életünkben minden odaillő legyen az Isten templomába.

Kenyeret kell adni a tömegnek, akkor engedelmeskedik. Csodát kell mutatni, akkor elámul. Milyen régi trükk, a rómaiak tudták: kenyér és cirkusz kell a népnek. Ha ez nem elég, be kell vetni a bűn minden formáját a hazugságtól a tömeggyilkosságig, ezt jelenti a sátán imádata, akkor igazán hallgat a tömeg, és azt tehetsz vele, amit akarsz. Ezek azok a módszerek, melyeket ördöginek ítél Jézus és elutasít. Az Ő módszere a szeretet meggyőzése, az önfeláldozó szolgálat. A többi módszer pár évtized alatt mind kifullad, de a Jézus módszere örökké eredményes. Uram, én nem akarok uralkodni, csak azt kívánom, hogy felettem se zsarnokoskodjon senki. Tarts meg, hogy ne adjam oda magam senkinek több kenyérért, pénzért, vagyonért, lelkem kárára! Ne kápráztasson el nagy emberek bölcsessége, nagy eszmék, nagy ígéretek, ha azok ellenkeznek a Te örök tanításoddal. De én se próbáljak ördögi módszerekkel, bűnnel, hazugsággal emelkedni mások fölé, se más ne igázzon le engem, népemet, közösségemet aljas eszközökkel! Add, hogy csak neked szolgáljunk, és legyen eredményes a mi életünkben is Krisztus szeretetmódszere! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Kérd Istent, hogy lobbantsa lángra szívedben a szeretetet iránta; ebből fakad majd az állhatatosság az élet minden nehézségében, és így megmentheted lelkedet. „Állhatatossággal fogjátok megmenteni lelketeket.” Ennél is többről van szó. Az állhatatosság átragad másokra is. Aki állhatatos, az bátorítja a többieket is, hogy mindvégig kitartsanak. Törjünk a magasba! Egyetlen életünk van, az is rövid. Szorítsuk össze a fogunkat nap mint nap, győzzük le a nehézségeket egymás után, hogy kövessük Krisztust… és meg fogjuk menteni lelkünket.

Kérd Istent, hogy mutassa meg, mid van, használd azt, és Ő sikert fog adni. Ne keress tovább távoli helyeken, a válasz ott van az orrod előtt. Ismerd fel, mit kaptál Istentől, és használd!

Kérdezem neked vagy nekem nekünk hányszor bocsátott meg Jézus? Gondolom őszintén válaszolsz és felismered: számtalanszor! Naponta vétkezünk tettel vagy gondolattal. Imáinkban letesszük elé és átadjuk neki bűneinket, és Ő még egyszer sem mondta, hogy elég, meguntam és már betelt a pohár. Jézus kegyelme az amellyel megkapjuk bűneink bocsánatát, és erre mindnyájan rászorulunk. És Jézus azt kívánja tőlünk, hogy mi is megbocsássunk az ellenünk vétkezőknek.

Kérésből és elfogadásból álljon-e az egész vallásos életünk? Hát örökké csak a szükségleteinkre gondoljunk és soha az elnyert áldásokra? Pusztán csak elfogadói leszünk-e Isten ajándékainak, a hálánkat pedig sohase fejezzük ki? Sohase dicsérjük Őt azért, amit értünk tesz? Nem imádkozunk eleget, és még akkor is takarékoskodunk a köszönettel. Sokkal erőteljesebbek lennének imáink, ha Isten szerető gondoskodása nyomán több hála és dícséret visszhangozna bennünk.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 114, 119. l.)

Kereskedni, üzletelni nem bűn. A bűn a becstelen haszon- vagy profitszerzésben van, amikor valaki becstelen, hamis úton növeli vagyonát, kihasználva a szegényt, hamis mértékkel mérve, hazugságot beszélve, áruját túlságosan felbecsülve, még annak ellenére is, hogy Isten már bünteti őt. A hamisan szerzett nyereség elolvad, éhség jön a hamis ember háznépére, betegség, vetés aratás nélkül. Isten szereti az ő népét, ezért ma sem hagyja, hogy a bűn megsemmisítse. Az újjászületésnek, az Istenbe vetett hitnek egyik jele a becsületes üzleti élet: becsületesnek lenni úgy kereskedőkén, mint vásárlóként.

Keress valakit, aki nagyobb hitben és erőben munkálkodik, mint te, és tanulj tőle. Figyeld benne Jézust, és kövesd Őt. Előbb vagy utóbb, benned is meg fogják látni az Urat.

“Keressétek először Isten országát.” Mi, még akik a legszellemibben gondolkoznak is, fordítva következtetnek. “De élnem kell, ennyi meg ennyi pénzre van szükségem, ruházkodnom kell, ennem kell… azaz életünk fő gondja nem Isten országa, hanem hogy hogyan rendezzük be ügyesen az életünket. Jézus megfordítja a sorrendet: először Istennel jussatok helyes kapcsolatba, maradjon ez életetek legfőbb gondja, soha ne tegyétek a hangsúlyt más dolgokra! “Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől…” Urunk megmutatja, hogy az Ő szemszögéből nézve milyen értelmetlen a megélhetéshez szükséges eszközök miatt aggodalmaskodnunk. Jézus nem azt mondja, hogy áldott az, aki semmivel sem törődik; az ilyen ember bolond. Jézus azt tanította, hogy a tanítvány legfőbb gondja az Istennel való kapcsolata legyen, és ehhez képest minden másra csak gondos gondtalansággal nézzen. Jézus azt mondja: “Az étel és ital gondját ne engedd uralkodó tényezővé lenni életedben, hanem állandóan Istenre figyelj.” Sok ember felelőtlenül nem törődik azzal, mit egyék és mit igyék és emiatt veszteséget szenved; nem törődnek azzal sem, mibe öltözzenek. Úgy járnak-kelnek, mint akiknek semmi dolguk; nem törődnek földi ügyeikkel, de Isten felelőssé teszi őket érte. Jézus azt mondja: legyen az életünk legnagyobb gondja az Istennel való kapcsolatunk, minden egyéb csak a második helyen jöhet számításba. Keresztyén életünk legszigorúbb iskolája, hogy megengedjük a Szent Szellemnek: hozza összhangba életünket Jézusnak ezzel a tanításával.

Keresztelő János Krisztusra, a Megtestesült Szeretetre mutatott. Mi nem vagyunk keresztelő Jánosok, sem evangélisták, de még apostolok sem… Minket arra hívott el az Isten, hogy pislákoló – olykor többet kormoló, mint világító – mécses-életünkkel tanúságot tegyünk Isten kegyelmes jóságáról. Gesztusértékűen jelként vagy valódi segítséget nyújtva, az eredmény – Isten felől nézve ugyanaz: Tükrözzük-e a szeretet-fényét, megnyilvánul-e istenképűségünk itt a földi életben vagy sem… A válasz egy részét, reménységeink szerint, hordozza majd ez a 2010-es esztendő is…

Keresztény 13 pontja
1. Az én menedékem Istenben van. (Zsolt. 62, 7)
2. Áldott ember az, akinek Te vagy erőssége…(Zsolt.84,5)
3. Az én segítségem az Úrtól van… (Zsolt. 121, 2)
4. Az Úr az én világosságom és üdvösségem(Zsolt. 27, 1)
5. Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róm. 8, 31)
6. Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened… (Ésa. 41, 10)
7. A szeretet soha el nem fogy! (1. Kor. 13, 8)
8. A Biblia hitet ad és szeretetet épít. (2. Tim. 2, 22)
9. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.  (Fil. 4, 13)
10. A Krisztusnak Igéje lakozzék bennetek gazdagon…   (Kol.3,16)
11. Isten beszéde Szellem és élet. (János. 6, 63)
12. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme… (Péld. 9, 10)
13. Az Úr az én pásztorom… (Zsolt. 23,1)
Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek. Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szeretete és a Szent Szellem közössége mindnyájatokkal. ÁMEN (2. Kor. 13: 11, 13)

Keresztény életünkben sok mindent megtapasztalunk, sok tanítást hallgatunk , de hogy melyik marad meg bennünk az függ az ige hirdetőjétől, a mi befogadó készségünktől, sok könyvet olvasunk és, hogy melyiket fogadjuk el az függ a lelki állapotunktól és attól, hogy a Szent Szellem mit akar nekünk mondani. Az, hogy van hatalmunk az biztos, de hogy merjük e ezt gyakorolni, vagy hogy hisszük e, hogy a mienk az egy másik dolog. Sajnos ezért van az, hogy a dolgok nem változnak mert mi azt várjuk, hogy az Úr cselekedjen, Ő pedig ránk vár mert semmit nem fog tenni amíg mi nem cselekszünk. Isten igéje Isten Szellemétől van: régi idők szent emberei írták. Isten igéje mindenekfelett fontossággal bír. De soha nem fogod megérteni a fejeddel: a szíveddel kell megértened. Az ördög szembe fog szállni velünk, ha elismerjük azt a tényt, hogy van hatalmunk felette, de ne hátráljunk meg mert akkor Istent tagadjuk meg, mert amit ő kimondott az igaz. Az a hívő aki tudja, hogy ő Jézussal együtt ül a trónon, és az ördög egy legyőzött ellenség, az mondhatja, hogy győztesek vagyunk.

“Keresztény életünknek erősödnie, növekednie kell. A Szentírásban elénk tárt magasztos mértéket el lehet és el is kell érni, ha Isten gyermekei akarunk lenni. Nem topoghatunk egy helyben. Vagy előrehaladunk, vagy visszaesünk. Sokan, bár értelmes igazságismeretre tettek szert, és talpraesetten tudják érvekkel védelmezni, nem tesznek bizonyságot a keresztény élet friss tapasztalatairól. Ehelyett azt vesszük észre, hogy ugyanaz a régi gépiesség, ugyanazok a kifejezések uralkodnak imáikban és buzdításaikban. Imájukból hiányzik az új hang, nem fejeznek ki nagyobb ismeretet Isten dolgaiban, sem buzgóbb, élőbb hitet. Az ilyenek nem fejlődő keresztények. Nézeteik és terveik korlátok közé szorultak, gondolkodásuk nem tágult, nem gyarapodtak a keresztény ismeretek kincseiben. Nem tanulták meg Isten szemével nézni az embereket és a dolgokat. Borzalmas ez a lelki sivárság, amely most uralkodik. Sokan külsőséges keresztény életet élnek, és azt állítják, hogy bocsánatot nyertek bűneikre, mégis annyira szűkölködnek Krisztus ismeretében, mint a bűnösök. Ha Isten szeretete a lélek élő elve, akkor eltűnnek a szűk látókörű, korlátolt nézetek. Szeretet, de ugyanakkor elvhűség itatja át a feddéseket, és szembeszökővé válik a törekvő munkára, a terhek viselésére és a felelősségek vállalására való hajlandóság.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 100, 102. l.)

Keresztyénekként megpróbálunk nap mint nap példamutató életet élni. Jót cselekedni mindenkivel. Szeretni embertársainkat. Segíteni a bajbajutottakon. Istennek tetsző élet a célunk. Hiszen minden cselekedetünkkel el kell majd számolnunk az Úr előtt. Igaz cselekedeteink azonban mit sem érnének Jézus nélkül. Mert általa kaptunk új életet. Új lehetőséget. Lehetőséget a jóra. Mindezeket pedig nem példamutató magatartásunkért kapjuk, hanem Isten jóságáért és szeretetéért. Jézus Krisztus által ugyanis újjászült minket. Alkalmassá tett a jóra. Kezébe vette életünket és irányítja sorsunkat. Soha nem feledkezik meg rólunk, nem hagy el bennünket, bármi rosszat cselekszünk. Míg egy embertársunk, ha megbántjuk, bosszút állhat rajtunk, de Isten soha nem bosszulja meg kegyetlenséggel vétkeinket. Mert ő elküldte Fiát, Jézus Krisztust, és a keresztséggel a Szentlélek által gazdagon megjutalmaz minket az örök élettel. Lehet ennél jobbat cselekedni? Áldalak téged, mennyei Atya, Uram, Jézus Krisztusnak Atyja, hogy méltóztattál megemlékezni rólam, szegény nyomorultról. Ó, irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, hála neked, hogy engem, bár minden vigasztalásra méltatlan vagyok, újra meg újra vigasztalásaidban részesítesz. Áldalak téged mindig és dicsőítelek egyszülött Fiaddal és a Vigasztaló Szentlélekkel együtt… Te vagy az én dicsőségem, szívemnek ujjongása, te vagy reményem, menedékem… (Kempis Tamás)

“Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek” (Jak 4,3). Ha az élet dolgait kéred Isten dolgai helyett, akkor rosszul kérsz, azaz önmagad kívánsz érvényesülni. Minél inkább kívánod érvényesíteni önmagadat, annál kevésbé keresed Istent. “Keressetek és találtok!” Láss neki a munkának, csak ez az egy érdekeljen! Kerested-e már Istent valaha egész szívedből, vagy csak elernyedten kiáltottál fel hozzá egy lelki idegfájdalom állapotában? Keress, szedd össze magad és találsz! “Ó, mindnyájan, akik szomjúhoztok, jertek e vizekre” (Ézs 55,1). Szomjazol-e vagy közönyös vagy? Vallásos megtapasztalásod úgy kielégít, hogy semmi többet nem kívánsz Istentől? A tapasztalat csak a kapubejárat, de nem ez a cél. Vigyázz, nehogy tapasztalatra építsd hitedet, mert azonnal kiérződik belőle a bírálat hangja. Nem tudod másnak továbbadni, amire te találtál rá, de vágyat támaszthatsz a szívében az után, ami a tiéd.

Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek. (Lukács 11, 9) Ebben a három mondatban fokozódás van. Ha valami értékeset, nélkülözhetetlent elveszítünk, azt nagy figyelemmel és sietséggel keressük. Csak akkor oldódik fel bennünk a feszültség, ha a nélkülözött tárgyat megtaláltuk. A zörgetéskor zárt ajtó előtt állunk. Nemcsak szeretnénk bemenni, hanem be kell mennünk rajta. Kopogunk és a válaszra figyelünk, hallgatózunk, hogy hallunk-e valami mozgást. Nem mozdulunk el arról a helyről, amíg meg nem nyílik a kapu.

Kérnivalónk mindig akad bőven. Az Úr is bíztat: “Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak.” (Mt 7, 7-8) De sohase maradjon el a hálaadás, ha kérésünk teljesült, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért, mert bizonyára így volt számunkra jobb, köszönjük meg ezt az üzenetet. A napi hajszában gyakran korlátozódunk a kérő, és – jó esetben – a hálaadó imára, és nem jut időnk Isten dicsőítésére. Pedig a dicsőítés és az imádás, az “érdek nélküli” imádság is javunkra válik, általa kiemelkedhetünk a mindennapok, az anyagi világ gondjaiból, lelkünket felemelhetjük abba a világba, ahová törekszünk, és ahová egész családunkkal együtt szeretnénk eljutni. Istent mindig megilleti az imádás, nem Neki van szüksége arra, hogy dicsőítsük, hanem nekünk, hogy jelenlétében mi is kimondhassuk: “Jó nekünk itt lenni!”(Lk 9,33) (Bíró LÁszló)

Kész vagy-e elkötelezni magad arra, hogy rendezett és kiegyensúlyozott házas- és családi életet folytatsz, amelyben megőrzöd a testi, lelki, morális, etikai és szexuális tisztaságot? Kész vagy-e elkötelezni magad arra, hogy az embertársaiddal rendezett viszonyban élsz, haragot nem tartasz? Kész vagy-e elkötelezni magad arra, hogy jó szomszédságot ápolsz, a munkahelyeden vagy iskoládban becsületesen helytállsz, a feladataidra tisztességesen, tervszerűen és céltudatosan készülsz? Kész vagy-e elkötelezni magad arra, hogy a törvényeket betartod az élet minden területén, hogy Krisztusról bizonyságot teszel, ahol csak lehet, hogy képességeiddel gazdagítod közösségedet és hazádat? Kész vagy-e erre? Az útkészítés fárasztó, nagy kitartást igénylő tevékenység. De tenned kell, ha komolyan gondolod Krisztus várását.

Kész vagy-e, ha kell, mindenből „kikapcsolódni” a testvéred, a közvetlen hozzátartozóid lelkéért, életéért? Az Isten dolgaiból való kikapcsolódás általában könnyen megy nekünk. Kikapcsolódunk nyaralásra, pihenésre, kényelmeskedésre. Pedig valakinek talán éppen a ma van szüksége „ránk”, illetve a bennünk illatozó Krisztusra. De azért legyünk még egy dologban nagyon őszinték: a mi időnk nagy részét – az apostolokkal ellentétben – nem az Isten országáért való fáradozás tölti ki. Ezért valószínű, hogy nem az Isten idejét kell feláldoznunk valakiért, hanem inkább a sajátunkat: ami rólunk szól, a mi céljainkról, magas igényeinkről, kényelmünkről. Ebben legyünk nagyvonalúak, és akkor Isten munkája tölti be életünket, kaput nyit szívekhez, összeköt testvéreinkkel, hogy azon a kapun együtt belépve vihessük Isten örömét, Krisztus jó illatát.

Kész vagy-e megengedni, hogy Isten bevonjon téged a vele való egységbe, hogy ne törődj többé az úgynevezett “nagy dolgokkal”. Kész vagy-e mindent elengedni és teljesen megadni magad? Az átadásnak az a próbája, hogy elutasítod az ilyen kérdéseket: “Igen, de minek ez?” Őrizkedj a vélekedésektől! Ha megengeded magadnak ezt a kérdést: “Minek ez?” – kiderül rólad, hogy nem adtad át magad és valójában nem bízol Istenben. Amint átadod magad, nem gondolkozol többé azon, hogy Isten mit szándékozik tenni. Az átadás azt jelenti: lemondasz a kérdezősködés fényűzéséről. Ha teljesen átadod magad Istennek, akkor Ő így szól: “A te életedet zsákmányul adom neked.” Sok ember azért fárad bele az életbe, mert nem kapták zsákmányul az életüket. Ebből az állapotból csak úgy jutunk ki, ha teljesen Őrá hagyatkozunk. Amikor átadtad magad Istennek, a legcsodálkozóbb és legboldogabb ember leszel a földön: Isten egészen megnyert téged magának és az életedet neked adta. Ha még nem jutottál el idáig, annak két oka lehet: vagy engedetlen vagy, vagy pedig vonakodsz attól, hogy egészen egyszerű légy.

Készek vagyunk-e szembenézni ezzel a ténnyel, amikor megszentelődésért imádkozunk? A “megszentelődés” szót sokszor túl könnyen vesszük ajkunkra, de készek vagyunk-e arra, hogy bármekkora árat is megfizessünk a megszentelődésért? Földi érdekeink erős leszűkítését és Isten iránti érdeklődésünk végtelen kiszélesítését is vállalnunk kell érte. A megszentelődés azt jelenti, hogy mindenestől Isten szempontjára összpontosítjuk a figyelmünket; minden testi, lelki és szellemi erőnket foglyul ejtve készen tartjuk Isten céljaira. Engedjük-e, hogy Isten mindazt véghez vigye az életünkben, amire kiválasztott? És ha munkáját elvégezte, odaszánjuk-e magunkat is úgy, ahogyan Jézus tette? “Én őérettük odaszentelem magam” (Jn 17,19). Valójában sokan azért nem tapasztalták még meg a megszentelődést, mert még nem jöttek rá, mit is jelent a megszentelődés Isten álláspontja szerint. A megszentelődés annyira eggyé tesz Jézussal, hogy ugyanaz a lelkület vezérel minket is, mint ami Őt irányította. Felkészültünk-e arra, hogy ez mibe kerül? Ára mindaz, ami bennünk nem Istentől való.

Két csapdája is van az ördögnek arra vonatkozóan, hogyan tarthatja fogva azokat, akiket egyszer hálójába kerített. Van, amikor azt hiteti el a bűnbe tévedttel, hogy vétke nem is olyan súlyos, hogy mindaz a fenyegetettség, amelyről az Úr szól, bekövetkezzék. Gondolja ezt azért, mert „vannak nálam sokkal rosszabbak is”, akik még mindig talpon vannak. Ha „ők megúszhatták, igazságtalan lenne, ha rám lesújtana ezért a semmiségért”. Mindezzel szemben azonban a próféta szava az igaz: „Bűnösen szántottatok, álnokságot arattatok.” Nincs más valóság, csak egy: amit vet az ember, azt fogja aratni is! Az Úr nem téveszti el az ítéletet, nem lehet megúszni, mint a sumákoló diáknak a feleletet az iskolában. Nem lehet protekció után sem kiáltani: „hiszen én nem akárki gyermeke vagyok, én nem akárkinek születtem”. Még ha a választott népről is van szó, „hajnalra menthetetlenül elpusztul Izrael királya”, mert jobban szerette a hamisságot, a bűnt annál, hogy azt feladva az Úrhoz visszatérjen. Máskor viszont pont azt hiteti el a bűnbe esett, de szabadulni vágyó lélekkel az ördög, hogy ő olyan mélyre jutott, ahonnan már nincs visszaút. Talán korábban, lehet, hogy még tegnap is lehetett volna tenni valamit – súgja a sátán –, ami reményt adhatott volna, legalább a részleges helyreállásra, legalább a túlélésre, de ma már nincs remény, nincs visszaút. „Ez már megmásíthatatlan, jóvátehetetlen.” S ez valóban, sokszor így is van: a tegnapot nem tudja senki megmásítani. De mindezek ellenére, az utolsó leheletig, mégis ez a prófétai üzenet: „Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.” A kegyelem megragadásának vonatkozásában, az üdvösségre tekintettel soha nincs túl késő – egészen az utolsó leheletig!

Két dolgot is tanulhatunk Jóelnek az igéiből. Az egyik dolog az, hogy Isten emberének figyelnie kell arra, hogy lehetőségeihez mérten megfelelően értelmezze a saját magát és környezetét érő szenvedést, úgy, ahogy Jóel is tette. Mi hajlamosak vagyunk a miérteket a „mi volt ennek a kiváltó oka?” értelmében feszegetni. Az okok keresésének lehet is néha eredménye – például bűnbánatra vezethet –, de tudjuk, hogy nem minden egyes bennünket érő rossznak az eredetét lehet a saját bűneinkben megtalálni (vö. Jn 9,3). Ezért sokszor értelmesebb azt kutatni, hogy „mi Istennek a célja mindezzel az életemben?”. Még ennél is fontosabb azonban a másik tanulság, tudniillik az, hogy – még ha sokszor nem is tudjuk a választ a miértekre – bármilyen csapás, nehézség, teher is érje Isten népét, azok, akik valóban az övéi, nem fellázadnak ellene, hanem még sokkal jobban hozzá hajolnak. Széthúzások és viszálykodások nélkül, együttes erővel térjen hozzá az egész gyülekezet, mindazok, akik kegyelmet kaptak tőle! A vének, és a fiatalok, a gyermekek, a menyasszony és a vőlegény (Jóel 2,16), az egész szent gyűlés együtt kérje Istentől: „Szánd meg, Uram, népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket a pogányok! Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük?” (Jóel 2,17)

Két dologról gondoskodik Isten a zarándok számára: cipőről és erőről.
Ami a cipőt illeti: nagyon szükséges a rögös úton, amelyen halálos ellenségeken is kell tapodni. Nem megyünk mezítláb – ez nem illik a királyfiakhoz. Cipőnk sem közönséges: erős fémből van a talpa, hogy kitartson, akármilyen hosszú és nehéz legyen is az út. Megfelelően leszünk felszerelve az előttünk álló útra és harcra. Ezért menjünk csak bátran előre, nem félve semmitől, még ha kígyókon kell is taposnunk, vagy akár magán a sárkányon.
Ami pedig az erőt illeti: kitart az, ameddig napjaink tartanak, és mindig az adott nap feszültségéhez és terhéhez mérten kapunk belőle. ?Élteden át tartson erőd”; milyen gazdag tartalma van ennek a rövid mondatnak. Ma talán nehéz napom lesz, feszültséggel terhes, sok erőt kívánó, mégis bizalommal várhatom hozzá az erőt. Ez az eredetileg Ásérhez szóló ígéret vonatkozik mindazokra ma is, akik azt hittel magukévá tudják tenni! Keljünk fel hát, és tegyük magunkévá szent bátorsággal, hogy igazságát megtapasztalhassuk.

Két ígéretben fogalmazza meg Péter az elhívatásunkat: isteni természet lesz életünkben egyre nyilvánvalóbb, és a végső pusztulástól megmenekülünk. A hit nem lehet rideg, embertelen, az embersége nem elméleti, hanem megtalálja a valóságosan létező embert, nem csupán szakszerű diagnózist állít fel, hanem a gyakorlati választ is megadja, ebben a viszonyulásban a csalódások sem törik meg. Ez a kitartás nem a saját kiválóságára, hanem arra utal, hogy a kegyelemből merít. Mindezt gyakorolja először is a hittestvéreivel, de nem áll meg a gyülekezet határainál. Ezt az egészet nevezi Péter az igazi szeretetnek, agapénak. Erre, és a végső (meg a közbeeső járulékos) pusztulástól való megmenekülésre, az örök életre vagyunk elhíva. Tudatosítsuk ezt magunkban, és gyakoroljuk benne magunkat, így erősítve elhívatásunkat!

Két karodban ringatózom csöndesen.
Két karomban ringatózol csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok, hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te, ha félek.
Két karommal átölellek, s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
(Radnóti Miklós)
Kinyújtotta karját az Úr! Mindennap érezhetjük: Minden nap kegyelem! Szerető karja nap mint nap átölel. Ajándék az ébredés, ajándék az ablakon beszűrődő első napsugár. Ajándék a reggel, a harmat. Ajándék az eredményes munkával végzett nap. Ajándék a nyugalmat adó délután. Ajándék az est, a család melege, a barátok, az ismerősök. Ajándék a hűvös őszi szél, ami felismerteti velünk: Jön a tél, az elmúlás. Ajándék a sárguló lombon megcsillanó utolsó fénysugár. Egyszerűségében láttatja meg magát az Úr. Örök szeretete minden lépésünkön velünk van. Az életért futott eszeveszett botladozásokkal teli hajszánkat nézve pedig így szól az Életadó: Nézd, én öröktől fogva szeretlek, kinyújtom a karomat, erre fuss, a cél az Élet, az Élet énáltalam. Erre fuss, és én megvigasztallak. Erre fuss, és én várlak! Erre fuss, és én kinyújtom a karom, és magamhoz ölellek téged! Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen. Istenem, Uram! Tárd ki karod, hogy mint a gyermek futhassak hozzád! Az életem csak veled egész! Ámen.

Két kérdést szeretne Jézus feltenni: “Miért vagytok ily félénkek?” Nem az a legnagyobb bajod, hogy félénk vagy? Félsz a jövőtől, félsz mindentől. Ha igazán ott van szívedben a hit, akkor igaz az Ige: “Az én Istenem által kőfalon is átugrom” (Zsolt 18,30). Nem jöhet olyan baj, amin ne tudnál könnyedén átlépni Uraddal. Vele minden lehetséges! Nem kell félned, hiszen veled van az Erősebb! Ha te nem hátrálsz, az ellenségnek kell meghátrálnia. Ahol Jézus megjelenik, ott az Ördög kénytelen azonnal hátrálni. A másik kérdés: “Hogy van, hogy nincsen hitetek?” Annyi megtapasztalás, annyi Ige után hogy van, hogy nincs hited? Úgy szeretem a Bibliában Isten “legyen” szavát, amivel a világot teremtette. Ha Isten azt mondja valamire, hogy “legyen”, akkor az máris van. Az ő isteni lénye mindennel megajándékoz, amire szükséged van. Így olvassuk tovább: “És megfélemlettek nagy félelemmel.” Létezik egy másfajta félelem: az istenfélelem. Nem Tőle kell félni, ezt sehol nem mondja az Ige. őt kell félni! Istenfélelem az, hogy félek megbántani, félek szomorúságot okozni Neki, félek engedetlen lenni Vele szemben. Az Egyetlent féljed, akit félned kell! A tanítványok félelemmel kérdezték egymástól: “Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?” ők még nem érthették, kicsoda Jézus, mert arról csak a kereszt beszél igazán. Csak ott láthatod meg, kicsoda Jézus, Aki úgy szeretett, hogy életét adta érted. Neked egy dolgod van: őt nézni, követni, Vele lenni. Így lesz az életed mérhetetlenül boldog élet.

Két kifejezést hadd helyezzen Isten Szentlelke a szívünkre ebből a mérhetetlenül gazdag, mély és titokzatos igéből! Az egyik ez: „Asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal…” A másik pedig ez: „Igyatok ebből mindnyájan…” Mind a két esetben arról van szó, hogy „együtt vele – és egymással is”. Nem telepedhetem Krisztus asztalához úgy, hogy fintorogva nem fogadom el a másik tanítványt. És nem ihatom az új szövetség szent poharát úgy, hogy közben nem fogadom el a másikat, aki ugyanannak a szövetségnek a részese. És ehhez jön a legkeményebb üzenet: Júdás, az áruló is ott volt a többiek között. Nem az én feladatom tehát az, hogy vádló ujjal rámutassak az árulóra, és „kigolyózzam” az asztalközösségben lévők közül. El fog jönni az idő, amikor a konkolylelkű tanítványok így vagy úgy, de kitépetnek. De bízzuk ennek idejét és módját arra, Aki pontosan tudja, hogy mikor jár le a júdások kegyelmi ideje! A másik mérlegelése helyett örüljünk annak, hogy ő maga, a szövetség szerzője és áldozati báránya személyesen itt van, vele telepedhetem le egy asztalhoz. És megerősíthetem vele – meg a testvéreimmel is – azt a szövetséget, amit maga az Isten kötött velem, és ezért felbonthatatlan és örök.

Két módja van az igazság elmondásának. A „megmondom a magamét” – stílus, amely csak mélyíti a szakadékot, vagy a biblikus mód: „az igazságot követve szeretetben”, amely feloldja a konfliktust, és megerősíti a kapcsolatot. Tegyük fel, hogy egy házaspár azért veszekszik, mert a férj rendszeresen elkésik. Hogyan mondhatja el a feleség az igazságot szeretetben úgy, hogy mondanivalóját a férj meghallja? Íme egy öt lépésből álló módszer, amely hatékony a házasság, a barátság vagy a munkahely vonatkozásában. A feleség mondhatja ezt: 1) „Csalódottságot érzek…” Nem hibáztat, nem támad, csak őszintén kinyilvánítja a saját érzéseit. 2) „…ha elkésel” Nem ítélkezik, nem szidja vagy minősíti a másikat, csak konkrétan megnevezi a tettét. 3) „Ez mintha azt mondaná nekem, hogy az én időm neked nem igazán fontos.” Nem tart erkölcsi prédikációt, csak őszintén megosztja érzéseit. 4) „Kérlek, próbálj meg időben érkezni, vagy hívj fel, és mondd meg, hogy mikor érsz ide!” Ahelyett, hogy a régi dolgokra összpontosítana, amin a férj már úgysem tud változtatni, azt mondja el neki, hogy mit szeretne, ha másként tenne legközelebb. 5) „Hajlandó lennél ezt megtenni értem?” Nem követel, és nem tartja magától értetődőnek, csak megfontolást és együttműködést kér. Ha a férj beleegyezik, akkor megszületik a „megállapodás”. A feleség szívből megköszöni és jutalmazza a férj minden olyan erőfeszítését, ami arra irányul, hogy állja a szavát. Ezzel a feleség eredményesen átformálta a viszonyukat azáltal, hogy a férjét ellenség helyett szövetségessé tette, és újradefiniálta a célt közös célként, s nem valami olyasmiként, amit „ő tesz érte”. A Biblia azt mondja, hogy csak akkor tudunk „együtt járni”, ha „megegyeztünk” (Ámósz 3:3).

Két módja van az igazság elmondásának. Az „ami a szívemen, az a számon” stílus, amely csak mélyíti a szakadékot, vagy a biblikus mód: „az igazságot követvén szeretetben”, amely feloldja a konfliktust, és megerősíti a kapcsolatot. Tegyük fel, hogy egy házaspár azért veszekszik, mert a férj rendszeresen elkésik. Hogyan mondhatja el a feleség az igazságot szeretetben úgy, hogy mondanivalóját a férj meghallja? Íme egy öt lépésből álló folyamat, amely hatékony a házasságban, barátságban vagy a munkahelyen.
A feleség mondhatja ezt: 1) „Csalódottsággal tölt el…” Nem hibáztat, nem támad, csak őszintén kifejezésre juttatja a saját érzéseit. 2) „…ha elkésel” Nem ítélkezik, nem szidja a másikat, csak konkrétan leírja tettét. 3) „Ez mintha azt mondaná nekem, hogy az én időm neked nem igazán fontos.” Nem tart erkölcsi prédikációt, csak őszintén megosztja érzéseit. 4) „Kérlek, próbálj meg időben érkezni, vagy hívj fel, és mondd meg, hogy mikor érsz ide!” Ahelyett, hogy a régi dolgokra összpontosítana, amin a férj már úgysem tud változtatni, azt mondja el, hogy mit szeretne, ha másként tenne legközelebb. 5) „Hajlandó lennél ezt megtenni értem?” Nem követel, és nem tartja magától értetődőnek, csak mérlegelést és együttműködést kér. Ha a férj beleegyezik, akkor megszületik a „megállapodás”. A feleség szívből megköszöni és jutalmazza a férj minden olyan erőfeszítését, ami ennek az ígéretnek a teljesítésére irányul. Elmondhatjuk, hogy eredményesen kiigazította a kapcsolatukat azáltal, hogy a férjét ellenség helyett szövetségesévé tette, és újradefiniálta a célt közös célként, nem pedig úgy, mint amit „ő tesz férjéért!”. A Biblia azt mondja, hogy csak akkor tudunk „együtt járni”, ha „megegyeztünk” (Ámósz 3:3).

Két szellemiség létezik, az igazság és a hamisság szelleme. Mindkettőből lehet tanítani és mindkettőt lehet tanulni, tőlünk függ, hogy melyikből merítünk. A Sátán érzi a vesztét és minden démonikus erőt bevet azért, nehogy vége legyen az ő uralkodásának. Ezért feltétlenül szükséges az egészséges tanítás, hogy az emberek megismerjék az igazságot. Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással, (Titusz 2:1) Sajnos a törvényhozó emberek sem ismerik Isten igéjét, a tanárok többsége szintén nem tud róla. Így az ismeret hiányában nincs hatása az emberekre, mert sem a tanításban, sem a törvényhozásban nem szerepelnek az igei igazságok. Márpedig ha a cselekedetekből hiányzik az istenfélelem, akkor elszabadulnak az érzelmek, az indulatok és egy káosz alakul ki, amit a gonosz az ő hamis tanításával a maga hasznára tud fordítani. Mi akik Jézus követői vagyunk a mi feladatunk hirdetni az igét és az embereknek elmondani mi az igazság. a többi már az ő felelősségük.

Kétezer éve nem ismerünk jobb idegcsillapítót, mint az imádkozás. Érthetetlen, hogy az emberek, akik beszélnek mindent, miért nem akarják ezt bevenni? Testvérem, „legyen az Úrban bizodalmad, ezt tanítom ma neked, bizony, neked”! (Péld 22,19) Benne bíztunk, és meghallgatott, csodákat élhettünk át? Hálaadónapok vannak, csatlakozzunk örvendező testvéreinkhez! „Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!” (Neh 8,10c) „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33,14) Így lehet gazdasági válságban is örömünk, békés pihenésünk! Nála, benne biztonságban élhetünk!

Kétféle állásfoglalás van: vagy mindent maga akar megszerezni az ember, vagy mindent felülről kér és fogad. Mivel az irigység önzésből fakad, mindazokban ott van, akik maguknak harácsolnak. Szegények! Mégsem érik el soha a kívánt célt! – Milyen más, ha felfelé nézek – akkor nem támadhat irigység bennem. Ha csak a magam érdekét nézem, lelkembe lopakodik, de ha Őreá nézek, akitől jön minden jó adomány, tudom, velem is jót akar, mégha ezt vagy azt meg is vonja tőlem. Káromra lenne, ha azt kapnám, ami a másiké. Mindenki annyit kap, amennyit el tud hordozni (Máté 25, 15). Javamra szolgál, ha mások mögé kerülök a sorban. Ez az alázatosság iskolája.

Kétféle ember létezik: az uralkodó és az önuralmat gyakorló. Te melyik vagy? Derítsük ki! Az uralkodó típus azt hiszi, hogy „az ördög tette vele”, vagy az emberek, vagy a körülmények; mindig mások hibáztatásával, sértődéssel vagy frusztrációjának másokra vetítésével reagál. Az ilyen emberek folyton megpróbálják manipulálni az embereket és a körülményeket a saját hasznukra. De az emberek és a körülmények általában nem vetik alá magukat a mi irányításunknak, ezért az ilyen irányú próbálkozásaik csak növelik fájdalmukat, és kapcsolataikat hatalmi harcokká alakítják. Minél inkább megpróbálnak irányítani, annál rosszabbul érzik magukat; minél rosszabbul érzik magukat, annál inkább megpróbálnak irányítani. Ne akarj így élni! Az önuralmat gyakorlók megértik, hogy az ördög semmit sem tehet velük a saját együttműködésük nélkül, és ezt nem kötelesek megadni neki. Megértik, hogy nem az emberek, és nem a körülmények az ő problémáik – hanem az, hogyan kezelik őket. Ezért emlékeztetik magukat három dologra: 1) Én vagyok az, akit irányítanom kell! 2) Néha az embereket és a körülményeket az életemben Isten kezébe kell tennem, és engednem, hogy Ő birkózzon meg velük. 3) Minden nap merítenem kell a Szentlélek erejéből ahhoz, hogy irányítani tudjam a reakcióimat, és követni tudjam a Szentírás józanságra intő alapelveit, azért, hogy ne csússzon ki a kezemből az életem irányítása (ld. 2Timóteus 1:7). Ezért az ilyen emberek kerülik azt, hogy másokat hibáztassanak, nehogy saját maguknak okozzanak fájdalmat, és vigyáznak arra, hogy kapcsolataikat ne tegyék háborús övezetekké. Tudva, hogy „a Lélek gyümölcse… önuralom”, megértik, hogy a Szentlélek nem fog uralkodni rajtuk, és nem fog segíteni abban, hogy ők uralkodjanak másokon, vagy manipulálják a körülményeket, de erőt fog adni ahhoz, hogy uralkodni tudjanak magukon. A Lélek által megerősített emberek megszabadulnak attól, hogy részei legyenek a problémának, és az Istentől származó megoldás részévé válnak.

Kétféle ember van: célember és eszközember. A célembernek életcélja saját maga. A maga sikerei, örömei, nyereségei, érdekei. Nem érdemes. Úgy jár, mint a kisgyermek, aki boldogan szorítja markában a hólabdát, rémülten látja, hogy olvad, nem akarja elengedni, de minél jobban szorítja, annál hamarabb olvad. Ma ez a divat. Azért nem merünk beszélni nagybeteggel a halálról, nem is engedjük meg neki, hogy becsületesen tisztázza végakaratát. Az eszközember valamit meg akar valósítani. Bedobja magát egy magasabb cél szolgálatába. Naponta veszi fel a munka, a küzdelem, a család, az egyház, a népe, a közösség szolgálatának ezernyi gondját. Ki se látszik belőle. Bolond – mondják a célemberek, belepusztul. De az a bolond boldog. Eredményei vannak. Végtelenül örvend, ha látja, hogy a mások életében gyümölcsöt termett az áldozata. Krisztus követője. Megnyerte élete értelmét itt, s Krisztus tartja készen számára az örök életet. Nyugodtan vallja: Megérte. Te melyikhez tartozol? Istenem, szomorúan veszem észre, én középen állok. Néha belelendülök egy jó cél szolgálatába, aztán ha rám nehezedik annak keresztje, megtorpanok, s megpróbálom magamat menteni a gondoktól, a más bajaitól. Pedig ismerem az üzenetet: Ne sántikáljatok kétfelé. Így sántikálva nem jutok messze. Segíts, Uram, hogy sántikálás közben ne veszítsem el életem értelmét és jutalmát, hogy nálad nyerhessem meg Krisztus ajándékát, az örök életet. Mutasd meg világosan azt a célt, azt a feladatot, amire éppen engem rendeltél és lendíts bele a munkába, a kereszthordozásba, hogy ki ne essem belőle, hogy boldogan vigyem szolgálatod keresztjét, hogy ne is kívánjam azt ledobni. És ha nehéz, Szentlelked adjon erőt a hordozására. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Kétféle lélek van. Egyik az igazság Lelke, a másik mindenféle hazugságok hamis lélek-hada. Mert a világ is tele van lelkekkel. Mint mondani szokás: Ahol Isten templomot emel, ott az ördög azonnal melléje építi a maga kápolnáját. Vagyis ahol Isten igéje tisztán felhangzik, oda az ördög mindenféle szekták és hamis lelkek bitang hordáit csempészi be, amelyek szintén Krisztus egyházának hírét-nevét harsogják, de alapjában véve hamisak, igazság és bizonyosság nélkül valók. Krisztus ellenben Szentlelket ad, aki bizonyosakká tesz az igazság felől, úgyhogy az üdvösségünkre tartozó dolgokban nem kell ingadoznunk, hanem határozott biztonsággal tudunk tanbeli kérdések felett ítélni. A Szentlélek nemcsak diadalmas harcosokká avat, hanem doktorsüveges mesterekké is, akik világosan el tudják dönteni, melyik az igaz és melyik a hamis tan. Nem tud az ördög oly agyafúrt s a tévelygés lelke oly csalafinta lenni, hogy hamis tannal megtéveszthetne.

Kétféle megigazulás van. Ha a bűnös bűnbánattal jön a Megváltóhoz és bízik benne, akkor minden érdem nélkül ajándékul kapja a megigazulást. Maga Jézus Krisztus lesz az ő igazsága. Aki ezt a kegyelemből ajándékozott megigazulást megőrzi és mindinkább magáévá teszi, életében hatni engedi és megtermi az igazság gyümölcsét, azt a bíró végérvényesen igazolja, vagyis igazsággal koronázza meg. Az angyalok és a választottak elé igazként állítja oda. Rajta beteljesedik ez az Ige: „Az igazak fénylenek, mint a nap az ő Atyjuknak országában.” Így lesz az igazság, a megigazulás, ragyogó koronává.

Kétféle vezető van: aki nyereségnek és aki feladatnak tekinti azt a helyet, melyet elfoglal. Az első tönkre teszi az alárendelt közösséget, a másik inkább saját magát égeti fel, de felemeli népét. Isten pedig rendszerint annak adja meg mindazt, amit Salamonnak ígért. Annak lesz maga számára is dicsősége, nyeresége még anyagi javakban is, aki az önzetlen szolgálatot vállalja saját haszna helyett. De éppen ehhez kell a bölcsesség. Megérteni, hogy egy vezető csak közösségével együtt emelkedhetik fel. Mennyivel értékesebb volt és maradt a Bethlen Gábor élete, mint a nagy Sztáliné vagy Hitleré. Ezt kell megtanulnia minden apának, falusi bírónak, lelkipásztornak, miniszternek vagy királynak egyformán. Uram Isten, engem is vezetővé tettél. Lehet, hogy csak egy család vezetőjévé, lehet, hogy nagyobb feladatot bíztál reám, tudom, nem a vezetettek száma számít, egyforma a felelőssége minden vezetőnek. Nagyobb feladatnak olyan nagy a kísértése, hogy elbízza magát az ember és a maga nagyságát próbálja dicsőíttetni. Ne engedj engem ebbe a balgaságba. Tudom, minden vezető feladata túl nagy ahhoz, hogy elég legyen hozzá a saját ereje. Félelmetes az, hogy emberek sorsa függ az én döntéseimtől. Add meg a hozzávaló bölcsességet, azt is, hogy ne törjek nagyobbra, mint amit elbírok a te segítségeddel, de el se meneküljek a feladat elől, ha éppen rám akarod bízni. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Kevés dolog olyan hatásos, mint a megfelelő időben kimondott megfelelő szavak. Ugyanakkor nagyon nehéz a ki nem mondott szavak terhével élni a lehetőség elmúlta után. Salamon azt mondta: „Megvan az ideje… a beszédnek” (Prédikátor 3:1,7). De ez egy korlátozott időszak, és ha elmúlt, akkor vége. Ne töltsd a jövődet megbánással, és ne hordozd magadban a ki nem mondott szavakat, melyeket valakinek hallania kellett volna. „Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek” (Példabeszédek 16:24). Ne várj tovább, mondd ki!

Kevesebbnek tűnsz, mint aki vagy, ezért lebecsülnek, vagy többnek látszol a valóságnál, de közben nélkülözöl? Valójában nem is választás kérdése ez, hanem életvitelé. Aki tudja, hogy minden az Úrtól van, az igyekszik hálás szívvel és alázatos lélekkel élni. Aki viszont úgy rendezi be az életét, hogy a kívülállók tetszését keresi, a legújabb trendeket követi és ezzel még dicsekszik is, az lelki sivárságát próbálja elfedni. Inkább tűnj kevesebbnek és becsüljenek le mások, de a lelked legyen rendben!

Kevesen, nagyon kevesen hangoztatják magukról, hogy megbízhatatlanok. Ennél valamivel többen ismerik be maguknak, hogy hűségük, kitartásuk kétséges. A megbízhatóság olyan érték, amit mindannyian szívesen veszünk embertársainktól, s amit magunkról is szívesen gondolunk vagy gondolnánk. A tisztesség soha nem érkezik meg a tisztséggel. A becsület, buzgóság talaján növekedhet fel a szolgálat, fordítva sohasem.

Kezd elölről az egész életedet a régi körülmények között, a régi hálóddal, a régi családi helyzetedben és a régi anyagi feltételek mellett. Itt és most, vessétek ki a hálót! Ha hiszel Benne, megteszed. Péter kitette magát annak, hogy nevetségessé válik. Mi lesz, ha nem sikerül, ha üresen húzza ki a hálót? Micsoda kockázata ez a hitnek! A hit mindig a csőd és a szégyen kockázata, minden megtörténhet utána. Nem tudom, ma milyen lépést vár tőled az Úr, de tedd meg bátran! Jézus parancsára lépj. Péter életveszélyesen rábízta magát Jézusra azzal, amit csinált. “Mindazáltal a Te parancsolatodra le-vetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítették be.” Amint Péter cselekedett, Isten azonnal válaszolt. “Szakadozott az ő hálójuk.” El sem tudod képzelni, mit tud Isten egy olyan emberrel kezdeni, aki egészen átadja magát Neki. Jézus a Gecsemánéban megtette a döntő lépést érted. Te megteszed-e Érte?!

Kezdd el Istennel megbeszélni gondjaidat, örömeidet – tárd ki neki szívedet! Fogadd be Őt szívedbe, hogy legyen a lakója. Hidd el, Ő majd „súgni fog” neked, hogy mit, mikor, miért tégy, vagy ne tegyél meg! Segít a megbocsátásban. Segít, hogy megtedd azt a bizonyos lépést, ami a kibéküléshez segít, sőt, segít a rosszat elfelejteni. A szív megőrzésének másik módja a mozgás. Engedd, hogy szíved meginduljon a bajok, a szükség láttán. Ne engedd, hogy közönyös, közömbös maradjon. Jézus is könyörületességre indult. Tanulj Tőle. „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”

Kezdd el megcselekedni az Igét. Minden helyzetben tedd azt, amit Isten Igéje mond, hogy tenned kell. Sokan hiszik, hogy az Ige cselekvője az, aki egyszerűen megtartja a tízparancsolatot. Nem, a Jakab 1,22 nem ezt jelenti. Végül is, az Újszövetség alatt csak egy parancsolatunk van, a szeretet parancsolata. Ha szeretsz valakit, nem fogsz lopni tőle. Nem fogsz hazugságot mondani róla. Pál azt mondta, hogy a törvény betöltése a szeretet. Ha szeretetben jársz, nem szegsz meg egy törvényt sem, ami a bűn megfékezésére adatott. Így, ha te az Ige cselekvője vagy, akkor szeretetben jársz. Az Ige megcselekvése azonban az Újszövetség keresztényei számára azt jelenti, hogy elsősorban azt teszik, ami le van írva az apostoli levelekben. Ezek azok a levelek, amelyek az Egyháznak íródtak. Ezek minket illetnek, és nekünk ezeket kell megcselekednünk.

Kezdettől fogva a nők hallották meg hamarabb az igét. Az ő hitükön jutott az tovább a férfiak és a gyermekek felé. Hiába változik a világ, a család lelke az asszony, s ha nem az, akkor nincs lelke a családnak. Azért van annyi lélektelen család. „Engedelmeskedni” nem azt jelenti, hogy parancsot teljesíteni. Azt jelenti, hogy együtt élni a férj által szolgált közös célokkal, nem kalandozni külön célok felé. Ez a követelmény ma sem változott, s ha nem teljesül, széthull a család, boldogtalanná lesz minden tagja. De azzal nem lehet megelégedni, hogy az asszony keresi Istent, a férfira az nem tartozik. Ha az istenfélő asszony nem tudja megnyerni férjét, megint csak sántítani fog a család élete. Ritkán sikerül csak szóval beszélni rá egy férfit a hitre. Ahhoz valóságos Krisztust követő életvitel szükséges. A szép keresztyén élet örömeire mindenki vágyik. Aki azt fel tudja mutatni, az nyerheti meg a másikat, s vele saját nyugodt, boldog életét. Akinek van hozzá esze, erre fog igyekezni. Jó Atyánk, úgy szeretnénk szerető, nyugodt, kiegyensúlyozott családi életet élni. A mai világ külön feladatokat ad a házas feleknek. A nap legnagyobb részében más célrendszerben élünk, alig van időnk egymásra. Csak te adhatsz a mai családba olyan szeretetet, mely képes együtt tartani a más-más szolgálatban dolgozó társakat. Csak ha mindketten a te akaratod szerint akarunk egymásnak szolgálni, egymás boldogságára vigyázni, közös életünket gazdaggá, elevenné tenni, akkor maradhat boldog és gyümölcsöző családi életünk. Add meg Uram nekem ezt a hitet, hogy tovább adhassam házastársamnak, s mindketten gyermekeinkkel együtt a tieid lehessünk. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Kezdettől fogva voltak olyan emberek a gyülekezetben, akik személyes függetlenségre törekedtek. Nem látják be, hogy az ilyen függetlenülés könnyen vezet oda, hogy túlságosan bíznak önmagukban… Isten tekintélyt és hatalmat adott gyülekezetének, amelyet senkinek sincs joga lebecsülni. Aki így cselekszik, az Isten szavát veti meg. Aki hajlamos arra, hogy mérvadónak tekintse saját ítéletét, az veszélyben forog… Lekicsinyelni azokat, akiket Isten bízott meg a felelősséghordozással, annyit jelent, mint megvetni azokat, akiket Isten népének erősítésére rendelt… Az Úr úgy rendelkezett a maga bölcsességében, hogy szoros kapcsolat fűzze össze a hívő keresztényt a kereszténnyel, gyülekezetet gyülekezettel. Csakis így lehetséges, hogy az ember együtt dolgozzék Istennel. Így valósul meg az, hogy minden eszköz a Szentléleknek rendeltetik alá és valamennyi hívő egy és ugyanazon rendszeres, helyesen irányított törekvésben egyesül, hogy közölhesse a világgal Isten kegyelmének örömhírét.

Kezdj el Jézus nevében imádkozni, Isten Igéje alapján, és minden egyes alkalommal várd el, hogy megkapod, amit kérsz. Nem elbizakodottság ez egy kicsit? Nem, hanem bátorság, és neked bibliai jogod van arra, hogy bátor legyél. Isten Igéje szerint neked állandó meghívásod van a Mennyei Atyádtól, hogy “járulj bizodalommal (bátran) a kegyelem királyi székéhez, hogy nyerj…” (Zsidó 4:16). A “nyerni” szó a bizonyosság szava. A szótár szerint azt jelenti, “megszerezni”. Tehát imádkozz és várd el, hogy elnyered azt, amire szükséged van, nem csupán néha, hanem minden alkalommal! Amikor mégis megválaszolatlan marad az imád, ne somfordálj el, ezt mondva: “Hát, soha nem lehet tudni, Isten mit fog tenni.” Birkózz meg bátran a problémával! Menj Isten elé imában és az Igével, keresd meg, hol hibáztad el, és javítsd ki a hibát. Amikor Isten elé járulsz a megfelelő, Igén alapuló, Szellemtől -Szentlélektől-vezérelt imában, akkor igenis pontosan fogod tudni, mit fog tenni. Válaszolni fog neked. Be fogja tölteni a szükségedet pontosan úgy, ahogyan kérted Tőle. Várd el, hogy ezt ma is megtegye.

Kezdj el most imádkozni a következő választásokért. Legyen szó kisebb, helyi vagy nagyobb, országos választásokról, mindenképpen legyen a napi imád része. Köszönd meg a Szent Szellemnek a bölcsességet, amit kaptál a szavazáshoz. Köszönd meg Neki, hogy bölcsességet adott neked, hogy mikor mit mondj másoknak. Köszönd meg a bölcsességet, ami által hirdeted Jézus nevét, és kijelented, hogy a következő kormány egy istenfélő, Istentől elrendelt, Isten által irányított kormány lesz. Tehát iratkozz fel a szavazásra. Imádkozz. Szavazz. Majd állj fel, és szólj bátran.

Kezdjük azokon a körülményeken, amelyek között élünk: otthonunk, foglalkozásunk, a minket, vagy másokat érintő jelenlegi válságos idők vajon letörnek-e bennünket? Nem vonnak-e ki Isten jelenlétéből, hogy ne maradjon időnk Őt dicsérni és neki hálát adni? Akkor álljunk meg és lépjünk Istennel olyan élő közösségbe, hogy a másokkal való kapcsolatunk megmaradjon a közbenjárás talaján, ezáltal Isten csodákat tehet. Vigyázz, nehogy elébe vágj Istennek, miközben túlbuzgóan az Ő akaratát kívánod teljesíteni! Ezerféle tevékenységünkkel túlfutunk rajta és ennek következtében annyira túl vagyunk terhelve emberekkel és nehézségekkel, hogy már nem magasztaljuk Istent és nem járunk közbe másokért. Ha nyomorúság és szorongattatás tör ránk és már nem imádjuk Istent, akkor nemcsak vele szemben keményedünk meg, hanem saját magunkban is kétségbeesés támad. Isten olyan emberekkel hozhat össze minket, akik iránt egy cseppet sem vonzódunk és ha nem dicsőítjük Istent, akkor mi sem természetesebb, mint hogy szívtelenül bánunk velük. Elintézzük őket egy bibliai Igével, amely tőrdöfésként hat rájuk, vagy egy futtában odavetett tanáccsal magukra hagyjuk őket és odébbállunk. A szívtelen keresztyén rettenetes fájdalmat okozhat Urunknak.

Ki a bölcs? Aki megsejti már fiatalon is, hogy az élet első felében azért kell a Teremtőre gondolni, mert az élet második felében – s azt senki nem tudja hol a határ a két fél között – az istenadta lelkiismeretünk megszólal, s számonkéri az első felében megcselekedett ill. meg nem cselekedett dolgokat. Bölcs az, aki tudja, hogy egész élete “életminősége” attól függ, hogy valóságként beengedi az életébe Istent vagy sem…

Ki a “teremtés koronája”?
férfi + nő = Istent képviselő ember

Ki a valódi ellenséged? Olvasd el az Efézus 6:12-t. „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.”
A sátán és a démonjai. Ők az ellenségeid, amíg csak élsz! Ők vannak minden személyes támadás mögött, amivel találkozol.
Az emberek, akik bántanak és üldöznek téged, csupán a sátán eszközei. Amikor le akar rád csapni, akkor őket használja.
Ne felejtsd el: az üldöztetés nem egy másik ember gyűlöletét jelzi irántad, hanem a sátán tőled való félelmét. Amikor beleásod magad az Igébe, és elkezded azt úgy használni, mint a Szellem kardját, akkor a sátán megijed, és keres valakit, aki megállíthat téged.
Legközelebb, amikor valaki bánt, ne hagyd magad letéríteni az útról, és ne kezdj el velük harcolni. Kötözd meg a mögöttük álló szellemet. Ne bonyolódj bele a test és vér küzdelmébe, hanem harcolj a Szellem fegyvereivel. Közelíts rá a sátánra a hatalmaddal és Isten Igéjével, és terítsd le a valódi ellenségedet!

Ki az, aki nem szeretne könnyen szerzett pénzhez jutni? A kérdés talán nem is annyira ez, hanem az, hogy milyen áron? Hazugsággal is meg lehet vetni egy komolyabb vagyon alapjait. A második milliót már becsületesen is meg lehet szerezni – mondta egy ismert ember. Csakhogy az Ige azt mondja erre, hogy ez olyan, mint a pára, és a csapda. Tovaszáll és halálos lehet. Országunk politikai eseményeit követve megállapíthatjuk, hogy sok szomorú eset borzolja a kedélyeket. De menjünk egy kicsit mélyebbre e dologban. Megéri ezeknek az embereknek – akik egyébként is sokak által irigyelt, nagy pénzeket visznek haza teljesen törvényesen – még többet harácsolni illegálisan, becstelen módon? Mi tudjuk a választ erre a kérdésre. Jézus kérdezte egykor és kérdése mindig aktuális: Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Innentől pedig már nincs miről beszélni…

Ki legyen szabad? Saját életünkben is: ki legyen a szabad? Hát én! De aki Isten-mentesen él, az végül is istentelenül él… Isten nélkül márpedig nem tudunk tudunk élni – belénkkódolta Isten, hogy csak Vele együtt vagyunk egyek, csak Vele együtt vagyunk egészek, s egészségesek, s csak Vele együtt vagyunk egyek a közösségben. Az igazság az, hogy csak Vele együtt válunk teljessé, istenképűvé, s nyerjük el királyi méltóságunkat, azaz válunk krisztusivá…

Ki mint vet, úgy arat. Régi bölcsesség ez, mert ha valaki nem szánt és nem vet, egyértelmű, hogy nem is fog aratni sem. Így van ez nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a lelki életünkben is. Néhány napja elkezdődött az új esztendő. Ennek kapcsán kérdezem én: Te mit szeretnél aratni 2010 végén? Mit szeretnél elérni? Tűztél ki célokat lelki, családi életedet, munkádat illetően? Nem, nem a fogadkozásokra gondolok itt, hanem olyan konkrétan megfogalmazott célokra, melyek mellé időpontot is rendeltél. Fontosak a célok, és ahhoz, hogy elérd azokat, előbb meg kell tenni a szükséges lépéseket. Ha nincsenek céljaid, mert rest vagy, hogy megfogalmazd, akkor sodródni fogsz. Igénk azt mondja: ha nincs szántás és vetés, nem lesz aratás. Már pedig a tervszerűtlen, céltalan élet nem jellemezheti Krisztus gyermekeit. Ugye te sem csak sodródni akarsz?

Ki ne akarná megismerni ezt a Szentlelket, mert ő egy létező személy amely ugyan test nélküli, de mégis létező személy. Sajnos sokan nem is gondolják milyen fontos dolog őt szeretni, elfogadni, tisztelni, imádni és a kedvében járni, igen a kedvében járni, mert nagyon érzékeny személy. Hogyan járhatunk a kedvében: Úgy, hogy bűnmentes életet élünk és szeretettel beszélünk hozzá, megtartjuk a biblia tanításait, megkérdezzük a véleményét mielőtt döntünk fontos dolgokról, és megtanulunk figyelni rá. Mert ő is próbál nekünk segíteni, csak nem halljuk az élet zajos dolgaiban a szavát. Néha legyünk csendben és várjunk rá, hogy halljuk a szavát, vagy az üzenetét.

Ki ne ismerné fel magát ebben az esetben. Hogy a testünk akarja és meg is tette a bűnt, pedig tudtuk, hogy nem szabadna. Az Úr lelke és a gonosz is munkálkodok bennünk, de idő haladtával, mégis a jó győzedelmeskedik, vagyis az Út szelleme. Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. (Róma 8:9) Akaratunktól és döntésünktől függ mit teszünk, kinek engedelmeskedünk. Minden nap kérjük az Úr befedezését, vérét, irgalmát az életünkre. Mert a gonosz mindennap újult erővel támad. Imádkozzunk, hogy Isten ereje legyen rajtunk nap mint nap.

Ki szeret várakozni? Viszonylag kevesen. Ám, ha valami jót várunk, akkor még a várakozási időt is könnyebb elviselni. Bár a bizonytalan várakozás feszültséget okozhat bennünk, Igénk azzal bíztat, hogy az Őbenne bízók várakozása örömre fordul. Már csak az a kérdés, hogy mikor? Ez ugyanis – sok mindennel együtt – nincs hatalmunkban. De nekünk elég az Úr ígérete, erre vonatkozóan is. A bűnösök reménysége semmivé lesz – tanít tovább bennünket az Ige. Az Isten nélküli állapotban élőknek is van reménysége? – kérdezhetjük hívő szívvel. Van, csak annak nincs alapja, ezért hamis, ál-reménység ez, ami idővel kiderül, hogy csak olyan, mint a délibáb: látszik, de utolérhetetlen. Szánnivaló, aki így gondolkodik, él és remél! Nekünk imádkoznunk kell az ilyen emberekért, és hálát adni a Krisztusban megtalált, valóságos, élő reményért.

Ki tehát az én felebarátom? Aki rám van szorulva, akinek látom a nyomorúságát, akin képes vagyok segíteni. Fordítsuk meg: Akire rá vagyok szorulva, aki látja az én nyomorúságomat, aki képes rajtam segíteni. Gyalázatosak, rosszak az emberek. Nem látják meg bennem, nem szeretik bennem a felebarátot. Így megfordítva tűnik ki világosabban, hogy ki az én felebarátom, akit a Krisztus parancsolata szerint köteles vagyok szeretni. Nézzek csak jól körül, nagyon hamar meg fogom találni.  Jó Istenem, édes Atyám. Olyan jó kimondani ezeket a szavakat. És olyan ritkán gondolom meg, hogy te nem csak az én édes Atyám vagy, de az vagy a szomszédaimnak, sőt az ellenségemnek is. Édes Atyja vagy azoknak, akik engem gyűlölnek, megvetnek, akikre ránézni sem tudok. Édes Atyja vagy az alárendelteimnek, a szomszédaimnak. És ezzel engem mindezeknek testvérévé, atyámfiaivá tettél. Ha én nem vállalom ezt a testvériséget, te azoknak akkor is Atyja maradsz. Nem őket zárom ki a testvériségből, hanem magamat. Atyám, ne engedd, hogy én veszítsem el atyai szeretetedet. Segíts, hogy együtt örvendhessünk annak, segíts, hogy testvérnek lássam a körülöttem élőket, a rossz testvéreket is. Így formálj belőlünk testvéri közösséget, hogy jó legyen együtt élni, együtt dolgozni és együtt imádkozni. Adj nekünk, Atyánk gyűlöletmentes, boldog, szerető életet, mindannyiunknak. Ámen (Varga László: Isten asztaláról)

Kialakult közösségekben ott él az az igény, hogy ha valaki jövevényként, idegenként csatlakozni akar, annak kötelessége alkalmazkodni, felvenni a szokásokat, átvenni az értékrendet. Ez ellen az esetek többségében a jövevény sem tiltakozik, hiszen elfogadást és befogadást remél az alkalmazkodástól. Mert nem jó kötődés nélküli idegennek, otthontalan jövevénynek lenni… Sokszor nem jó bőrünkön érezni az Úr Jézus szavainak valóságát: „Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.” (Jn 15,19) Teljesen természetes kívánsága életünknek, hogy szeretnénk a gyűlölet helyett szeretetet és elfogadást kapni. Ilyenkor könnyen elönt a környező világhoz való alkalmazkodás vágya: hátha akkor könnyebben elfogadnak bennünket… Isten gyermekeinek azonban nem ez az útja. Alkalmazkodás és igazodás helyett Isten arra nevel minket, hogy éljünk neki való engedelmességben. Ne a világ értékeinek átvételében, hanem az ige tanításának megélésében jeleskedjünk! Tisztességes és rágalmazások között is tiszta élet az, amire törekednünk kell. A történelemben sokszor bebizonyosodott már, hogy a jövevény minden törekvése ellenére is idegen marad. Miért gondoljuk, hogy ez másként lesz, ha hitünkben alkalmazkodunk?

Kicsinyes emberi próbálkozásaink kevesek ahhoz, hogy teljes, tiszta életet élhessünk. Nem vagyunk képesek rá, hogy megmentsük magunkat, minket csak Krisztus menthet meg, nincs szükségünk saját magunk   feloldozására. Bűneinktől csak ő tud megszabadítani! Hiszen ezt mondja nekünk: Elég neked az én kegyelmem. Ezért hát ne félj! Bízz, remélj, higgy, és kegyelmet találsz!

Kié legyen hát ez a gyermek, ha nem miénk, embereké?! Az angyalok nem szorulnak rá, az ördögöknek nem kell. Mi azonban rászorulunk, aminthogy értünk lett emberré. Úgy illik hát, hogy örömmel vegyük, ahogy az angyal mondja: “Született néktek a Megtartó.” Nem nagyszerű és dicső, hogy ilyen örömhírt hoz embernek angyal az égből? S ujjongó angyalezrek biztatnak, hogy mi is örvendezzünk s hálával vegyük e nagy kegyelmet?! Írjuk hát a “néktek” szócskát lángbetűkkel a szívünkbe s Megtartónk születését fogadjuk örömmel.
Mennyből jővén az angyalok,
Tőlük hallák a pásztorok,
Hogy egy kis gyermek született,
Amint nektek ígértetett.

Kigúnyolni, lehúzni valakit emberi gyengéi miatt nem éppen bátor cselekedet. Sajnos még mi, hívő emberek is sokszor beleesünk e csapdába. Inkább hallgatnunk kell olyan esetekben, amikor valaki a jelenlétünkben negatívan szól egy távollévőről. Persze a legjobb lenne védelmünkbe venni a jelen nem lévőt, de már az is nagy dolog lenne, ha nem tennénk rá egy lapáttal a korábban elhangzottakra. Ez utóbbi módon viselkedőt nevezi az Ige értelmesnek. Vajon hányszor vagyunk értelmesek és hányszor balgák? Szabad tanulni a hibáinkból.

Kihűlt az Isten iránti szereteted? Ha igen, akkor vissza kell térned oda, ahol először találkoztál vele, és újból keresned őt, mint ahogy az előtt tetted, hogy annyi mindent hallottál és annyi mindent láttál, az előtt, hogy az élet terhei kimerítettek. „De én az Úr munkájával vagyok elfoglalva” mondod. Az elfoglaltság kéz a kézben jár a terméketlenséggel. Lehet, hogy a babiloni bíróság előtt szentnek tűnsz, Sion bírósága szemében mégis visszaeső vagy. Jézus háromszor kérdezte meg Pétert: „Szeretsz engem?” Végül Péter azt mondta: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy [milyen mértékig] szeretlek téged” (János 21:17). Oswald Chambers azt mondta: „Óvakodj mindentől, ami a Jézus Krisztus iránti hűségeddel versenyez! A Jézus iránti odaadás legnagyobb vetélytársa a neki végzett szolgálat.” Gondolkodj el ezen!

Kik a tisztátalanok? Miért azok és miért válnak azzá? Mi is olyanná válhatunk? „…és imádkozom azért, …hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára.” (Fil 1,1–10) Míg az Ószövetségben rituális módon kellett megtisztulnia a tisztátalanná vált személynek, addig az Újszövetségben (és ma is) Jézustól kell(ett) kérni a megtisztulást. Imádkozzunk azért, hogy sose váljunk hazuggá! Csak azok látják az ő arcát, akik megmossák magukat a Bárány vérében. Milyen jó, hogy rendelkezésünkre áll ez a forrás!

Kiket hív ilyen bensőséges szavakkal Jézus? Azokat hívja, akiket mi, emberek inkább elkerülnénk. Mert ziláltak, idegesek, hajszoltak, fásultak, szomorúak. Belefáradtak, sírnak, testi-lelki terheik vannak. Őket mi inkább elküldenénk, hisz van elég bajunk. Jézus magához hívja azokat is, akik úgy érzik, hogy az ő életük már nem alkalmas semmire, elveszett, haszontalan. Nála ugyanis más fogadtatás vár. Azok lehetünk, akik vagyunk; amit kínál, nincs feltételhez kötve. Ennyit kér: jöjjetek, amint vagytok, mindnyájan, őszinte szívvel. (Kőháti Dorottya)

Kimerültségbe vitt az az út, amelyen Istennek szolgáltál eddig? Ha igen, akkor kutasd át hajlamaidat: mi indított a szolgálatra? Az emberek iránti együttérzésed-e vagy Jézus Krisztus váltsága? Újra meg újra nézz vonzalmaid mélyére és gondold meg, honnan meríted az erőt? Nincs jogod azt mondani; “Uram, úgy ki vagyok merülve!” Azért váltott meg és szentelt meg, hogy kimeríthessen. Légy kimerítve Isten számára, de legyen gondod arra, hogy erőtartalékod is Istenben legyen. “Minden forrásaim tebenned vannak” (Zsolt 87,7).

Kíméletes kapcsolat 2Korinthus 1,23–24 Hogy Pál apostol miért késett a Korinthusba érkezéssel, annak itt a magyarázata e két igeversben. Nem akart úgy megjelenni előttük, hogy ott fenyítéket kelljen gyakorolnia. Inkább várt még, és időt adott, hogy mint érett keresztyének, akik szilárdan állnak a hitben, rendezzék a rendeznivalót az ő érkezéséig. Így vár Jézus is az emberiségre, és ezért nem jött még el. Nem azért, mert megváltoztak tervei, vagy mert nem tartja be ígéretét, hogy eljöjjön öveiért, hanem mert időt akar még adni a rendezéshez, a megtéréshez. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” (2Pt 3,9)

Kimondhatatlanul gazdaggá tesz a kegyelem, mert vele együtt Jézus is a mienk. Ezért ez elválaszthatatlan tőle, csak az ő személyében nyerhető el. Ha tudom, hogy Jézus az enyém, másra már nincs is szükségem többé. Senki és semmi nem pótolhatatlan Jézuson kívül, s ő mindenért kárpótol, amit elveszítünk. Annyival inkább elegendő a kegyelem, mert éppen a gyengeségekben lesz nyilvánvalóvá az ereje. Ahol még tart a saját emberi erő, ott nem is tud még igazán érvényesülni. A teljes tehetetlenség állapotában tapasztaljuk meg igazán, hogy milyen erős Megváltónk van. – A kegyelem boldog részesei naponta térdre roskadnak Uruk előtt s ezért nem roppannak össze a földi élet terhei alatt.

Kiolthatjuk hittel a gonosz nyilait? Azt gondolom, itt nem a körülményekről van szó! Sokkal inkább arról, hogy ezeket a szenvedéseket, bajokat, hogyan éli meg az ember. Igen, tudni betegségben is, hogy velem van az Isten. Tudni akkor is, mikor csalódtam, hogy velem van az Isten. Tudni, hogy üdvösséget kínál, közösséget önmagával. Ő öltöztet, gondoskodik rólam. Olyan jó lenne észrevenni! Akkor is, mikor csupasznak érzem magam. Közelségével átmelegít. Hinni, hogy szeret. Tudni, hogy szeret. Hinni, hogy hisz bennünk. Ez a tudatosság, mikor semmi racionális érv, bizonyíték nincsen, hogy védve vagyok, hogy segít az Isten. Nem érezni, nem látni. Mégis a hit az, ami megadhatja azt, minden bizonyíték nélkül: szeret az Isten. Ha az ember hiszi, hogy szereti az Isten, akkor már nem kell félnie. Nem kell félni a kísértésben, de talán akkor sem, ha elesem. Mert Isten akkor is szeret. Mások elvethetnek, nem érthetnek meg, de Isten felemel. Elestem újra, Uram! Nem tudom, hogy szeretsz-e még? Sokszor olyan távolinak érezlek téged. Add nekem a hit pajzsát, hogy ne érjenek el a gonosz nyilai. Ámen.

„Kis telefonom van nekem, két összetett kezem” – sokunkban kedves emlékeket idéz ez a gyermekdal. Különösen is élő ez a kép ma, amikor szinte mindenkinek ott a keze ügyében a mobiltelefon. Fontos az állandó elérhetőség, nehogy lemaradjunk értékes információkról. De közben nem árt, ha tudjuk, van egy másik telefonunk is: közvetlen vonal a „legfelsőbb szinthez”. Ez a telefon nem merül le, a vonal sosem foglalt, és mindig van térerő. Csak éppen tudni kell elővenni, használni, és máris megkapjuk a legfontosabb infót: Isten szeret minket, és örök életre hívogatja minden gyermekét. (Sághy Balázs)

Kis történetek nagy történeteket mondanak el, és a nagy történet itt az a himnusz, amit Newton írt, elmondva benne megtérését Krisztushoz. Bizonyára már te is énekelted néhányszor. „Az Úr irgalma végtelen, Ezt folyton érzem én; Habár nincs semmi érdemem, Ő mégis hord kezén. Sok itt a bűn és küzdelem, Az orkán zúgva dúl, De minden vészben, tengeren Megtart, megvéd az Úr.” (Az „Amazing Grace” kezdetű ismert angol keresztyén ének magyar műfordítása. – ford.) Az a kegyelem, mely megmentett minket, felfoghatatlan. Soha nem fogjuk megérteni. Ezért mondja az ének utolsó versszaka ezt: „Amikor már tízezer éve ott leszünk, fényesen ragyogva, mint a Nap; nem lesz kevesebb napunk arra, hogy Isten dicséretét énekeljük, mint amikor elkezdtük.”

Kisebb-nagyobb csalásaink mindannyiunk életében akadnak. A kisebbek kifelé mutatnak – talán egy dolgozatíráshoz tiltott segédeszköz használata -, de az igazán nagy csalásokat saját magunk ellen követjük el. Elhisszük, hogy az értelmetlen áldozatnak is nemes célja van/volt, felejtve azt, hogy a cél soha nem szentesíti az eszközt. Elhisszük, hogy képesek leszünk megváltoztatni a másikat – merthogy szeretjük -, aztán kiderül, hogy a másik önzését csak az Isten tudja megtörni. Becsapjuk magunkat, hogy van még időnk – s közben egyre fogyatkoznak a “jobb napok”, s gyarapodnak a “nem-szeretem napok”… Áltatjuk magunkat, hogy ha ezért vagy azért még megküzdünk, ha ezt vagy azt még megszerezzük, akkor onnantól kezdve már más lesz minden, onnantól kezdve majd elkezd(het)ünk teljességgel élni – úgy ahogyan azt tinédzser korunkban megálmodtuk magunknak. Az igazság azonban az, hogy élni nem a holnapban, hanem a mában kell. Bármennyire is bódító a holnap igérete, ha nem élünk józanul a mában, akkor egyszercsak azt vesszük észre, hogy elfogytak életünk napjai…, s lemaradtunk nem egyszerűen sok-sok mindenről, hanem az életről magáról. S mi az élet maga? A szeretet naponkénti megélése – közösségben, ahová helyezett/vezérelt a Gondviselés! Ha társat, családot is adott a JóIsten, akkor mindenekelőtt ott. Amikor meg-megcsap minket az elmúlás rideg szellője, akkor van-e, lehet-e nagyobb vigasztalás annál, mintha látjuk gyermekeink életét, s gyönyörködünk unokáink mosolyában? Aligha…

Kísért az a gondolat, hogy átengedd magad a nyugtalanító balsejtelmeknek és a teljes csüggedésnek? A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom. Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen. Ne félj attól, hogy ígéretét nem váltja be! Ő az örök igazság. Soha nem változtatja meg szövetségét, amelyet az Őt szeretőkkel kötött. Szükségletük mértéke szerinti teljesítőképességgel ruházza fel szolgáit.

Kísérthet, hogy a Jézusnak való engedelmesség helyett megmagyarázzuk az engedetlenségünket. Hogy a tényeket egyéni érdekeinkhez igazítva „árnyaljuk”. Hogy Isten munkájának megnyilvánulásait látva mellébeszéljünk, kétkedésünknek adjunk hangot, például a tradíciókat féltve a hit őreinek láttassuk magunkat. Elengedhetetlenül fontos szilárdan állni a hitünkben, nem hagyni, hogy a tanítás bármely szele elsodorjon bennünket. De ugyanilyen fontos, hogy legyünknyitottak Isten Lelkének munkájára, legyünk készek megújulni, elváltozni az elménk megújulása által, hogy megismerjük és felismerjük, hogy mi Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Kisiklottunk a helyes vágányról, amikor azt erőltetjük, hogy Isten feleljen imádságunkra. Az imádság értelme az, hogy Istenbe fogódzunk, ne a válaszába. Lehetetlen, hogy levert legyen a testileg egészséges ember. A levertség a betegség tünete és ez így van a szellemi életben is. A szellemi levertség betegség és mindig magunkat hibáztathatjuk érte. Mennyei látomásokra várunk: Isten hatalmának földrengéseire és villámlásaira (levertségünk ténye bizonyítja ezt), és meg sem gondoljuk, hogy Isten szüntelenül velünk van a leghétköznapibb dolgok és emberek közepette is. Ha elvégezzük kézenfekvő kötelességünket, meg fogjuk látni Őt. Isten egyik legmeglepőbb kijelentésére akkor találunk rá, amikor megtanuljuk, hogy a közönséges, hétköznapi dolgokban valósul meg Jézus Krisztus Isten volta.

Kit tudsz bátorítani arra, hogy nagyszerű dolgokat vigyen véghez? Kit helyezett az életedbe Isten azért, hogy biztasd, felemeld, segítsd az útján? Ha segítesz másoknak abban, hogy véghezvigyék mindazt, amire Isten teremtette őket, akkor osztozol eredményeikben.

„Kitartás, már nincs sok hátra!” – annak idején az edzéseken, amikor izzadtan, kimerülten és fáradtan róttuk a köröket a pályán, ezzel a mondattal biztattuk egymást. Most úgy látom, hogy könnyebb volt akkor futni, mint ma az élet megpróbáltatásai között állhatatosnak, kitartónak, makacsnak lenni. Hányszor hallom elkeseredett emberektől, akiknek nincs munkahelyük, hatalmasra duzzadt az adósságuk, és még számtalan terhük van: „Nem tudom, meddig bírom, mikor adom fel.” A Zsidókhoz írt levél szerzője arra bátorít, hogy van kire néznünk: Jézus nem adta fel. Merítsünk erőt az ő keresztjéből, nézzünk rá! Valóságos segítség ez mai helyzetünkben? A felnézés, Jézusra tekintés új perspektívát ad. A reménységét. (Heinemann Ildikó)

“Kiválasztva Isten evangéliumának hirdetésére…” (Róm 1,1) azt jelenti: meghallottuk Isten hívását. De amikor az ember erre a hívásra felfigyel, olyan halálos küzdelem kezdődik benne, amiben minden becsvágyó törekvés csírájában elhal, minden kívánság kialszik, minden terv elmosódik és homályba vész ennek az egynek a kivételével: “Elválasztva Isten evangéliumának hirdetésére.” Jaj annak a léleknek, aki más irányba próbál fordulni, ha elhangzik felé ez a hívás! Ezután kiderül, van-e itt olyan ember, akinek szívügye az evangélium hirdetése, kiderül, vajon Isten megragadhat-e téged. Amikor megteszi, vigyázz, nehogy valami versenyre keljen benned Isten hívásával!

Kívánhatnánk-e nagyobb boldogságot annál; mint hogy testvéri közösségbe juthatunk az egész keresztyénséggel és tagjai lehetünk a Krisztus testének?! Árthat-e, bánthat-e valaki, ha ezzel dicsekedhetünk? Hiszen jól tudjuk, hogy mihelyt a legkisebb baj ér, ég és föld, valamennyi angyal és szent mellettünk kiált. Ha elővesz valami bűn, rémíti, mardossa, nyomja lelkiismeretünket s ördöggel, halállal, pokollal fenyeget, – szól az Isten és minden Ő serege: hallod-e te bűn, halál és pokol: ne mardosd, ne fojtogasd, ne emészd a mi kedvesünket! Ehhez azonban hit kell. Mert a világ szeme és esze mindezt bizony egészen másként – fordítva látja.
Ha Krisztus maga oltalma
Anyaszentegyházának,
Nem árthat néki hatalma
Világ gonoszságának.
Vészben, viharban
Az Úr velünk van,
Nyáját megtartja,
Győzedelmet rajta
A poklok sem vehetnek.

Kívánságaink oly gyakran nem akarnak egybeesni Isten nagy terveivel. Parányi énünk közbeékelődik. (U. Broll) Miért vigyázzunk testünkre? Hogy szépek legyünk, hogy letagadhassunk 3-4 évet a korunkból, hogy le ne maradjunk néhány divatos hóbortról? Nem! Mert áron vétettetek meg – mondja Pál. Gondoljunk a keresztáldozatra. Jézus nem azért halt meg értünk, hogy mi csak úgy elfogadjuk az ajándékot, kelletlenül egy szekrény mélyére tegyük, és éljünk úgy, mintha semmiről sem tudnánk. Nem azért szenvedett, hogy mi valami felesleges dologért agyonhajszoljuk magunkat, és nem is azért, hogy valaminek a rabjává válva tönkretegyünk mindent magunkban és környezetünkben. Jézus lekötelezettjei vagyunk. Hihetetlen árat fizetett értünk, ami arra kötelez, hogy mi is tegyünk valamit. Dicsőítsük Istent! Ezt nem lehet savanyúan, elgyötörten, kifacsarva megtenni. Arra van tehát szükségünk, hogy minden porcikánkat szolgálatába állíthassuk. Érezd jól tehát magad a bőrödben. Próbáld ki, mi az, ami jót tesz neked, torna, fogyókúra, futás? Mi az, amitől mosolyogva ébredsz, mert ha ez sikerül, akkor semmi sem akadályoz meg abban, hogy dicsőítsd az Istent reggeltől estig. Urunk Istenünk, szabadíts meg minket a megfelelni akarás kényszerétől, a divathóbortok abszurditásától, sodrásától. Add, hogy mindent csak annak az érdekében tegyünk, hogy erősek és hitelesek lehessünk, Isten dicsőítésében. Ámen.

Kívül vagy belül állok? Tudok-e örülni azoknak, akik csak most kerültek Isten szeretetébe? Tudom-e vállalni mindazt, ami azzal jár, hogy én vagyok belül? Vagy inkább kizárom magam? Jobb lenne megkeresni azokat is, akik kívül rekedtek, megkeresni és megtalálni, hazavezetni, és panaszkodás helyett – hogy milyen kevesen vállaljuk Isten szolgálatát – gondoskodni róla, hogy minél többen álljunk a közös, szép munka mellé. Istenem, bocsásd meg, ha elbízom magam, ha csak magamnak igénylem szeretetedet! Taníts meg arra, hogyan kell testvérnek látnom azokat is, akik nem annak látszanak, akár veled állnak szemben, akár énvelem. Te tudod, Atyám, nem könnyű a munka a Te gazdaságodban, nem vagyunk hozzá elegen. Segíts, hogy naponta mind többen legyünk, és add, hogy örülni tudjak minden hozzád térő gyermekednek, legyen erőm megfogni a kezét, s bevezetni a szolgálat szépségébe! Ne engedd, hogy testvéreim, rokonaim, szomszédaim elvesszenek, s ha engem arra méltatsz, hogy munkádba állítasz, velük együtt állíts oda, áldd meg országodat építő, közös munkánkat! Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

free counters

 

 

Hírek

Honlap készítés ingyen


Asztali nézet