MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!

Talán a nyelvnek van a legtöbb köze a Kísértőhöz. Jakab apostol lesújtó szavai mélységes szomorúságból fakadnak: úgy tűnik számára, tehetetlenek vagyunk azzal a bűnnel szemben, hogy áldás és átok egyaránt elhangozhat a szánkból. A gonoszság nem akar eltűnni belőlünk, sőt felhasználva a technika legújabb vívmányait, újabb és újabb formákat ölt. A Gonosz – mely megfoghatatlan, arctalanságba rejtőzik, de időnként szószólót talál, hamis magvakat hint el, tömegeket gyújtogat – a felgyorsult világ megváltozott kommunikációs eszközeit is gyorsan birtokba veszi. Utat talál az internetes fórumokhoz, a csevegőszobákba, a változó virtuális közösségekhez is. Mivel kedvenc közege a fékevesztett nyelv bábeli zűrzavara, az elektronikus világhálón is jól érzi magát. S bár az elektronikus világhálónak rengeteg előnye van: megkönnyíti az üzleti, szakmai sőt személyes kapcsolattartást, felgyorsítja a kommunikációt, a tagadás, a hitetés, az önmegvalósítás, a hiábavaló bölcselkedés szellemének is készségesen ad zöld utat. Elkábíthat a vélemények egyenjogúságának szabad levegője, és ebben a mámorban nem vesszük észre, hogy már nincs szükségünk Isten szabadságára, minduntalan csak a magunkét választjuk.
A szabadság próbára tesz, és végül kiderül, hogy képtelenek vagyunk megőrizni magunkat a gonosztól. Nem véletlenül kell kérnünk naponta, hogy “ne vígy minket kísértésbe” és “szabadíts meg a gonosztól”, hogy naponta őrizzen meg Isten a szabadság útvesztőjében. De Ő, bár megígérte, hogy megőriz, nem vesz ki bennünket a világból. Megengedi, hogy mindent birtokba vegyünk az Ő dicsőségére. A média, az Internet, a fórumok, a csevegőszobák és elsősorban mi magunk akár a misszió területei is lehetünk. Miért legyenek ezek a helyek a gonoszéi, amikor a hit, a remény, a szeretet, Isten szabadításának történetei is megszólalhatnak általuk, ha megváltottként, megszentelt nyelvvel és szívvel használjuk őket? A nyelv is tűz: bárcsak a Szentlélek tüze lenne. (Kis Zoltán)

Talán félnek az emberek Istentől? Vagy félnek a kötöttségtől, vagy ,hogy nem lehet kiszállni ebből az elkötelezettségből. Az igaz, hogy a hívő embernek vannak kötelességei, és az is igaz, hogy ha egyszer döntünk abból csak vesztesként szállhatunk ki. De azt nem tudják, hogy amikor az Úr a szívünkben van akkor az ő igája könnyű és gyönyörűséges. Mert megváltoztatja a szívünk és a lelkünk állapotát. Olyan ez mint mikor egy édesanya fél, hogy milyen anya lesz ő. De a szüléssel együtt az anyai ösztönök is elkezdenek munkálkodni, úgy ahogy a tej termelés is elindul. Az egyház üzenete az emberek felé, a hit, remény és a legfontosabb a szeretet.

Talán nekünk is kérdéseink vannak időnként: Miből láthatjuk, hogy Isten szeret minket? „Nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, … és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, … és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: »Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék!«” (1Kor 1,26–31) Kívánom, hogy zárjuk ezt a hetet azzal, és holnap is erősödjünk meg abban, hogy „nagy az Úr Izrael határán túl is”! Látják rajtunk, hallják tőlünk? A hozzánk legközelebb élők is?

Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy nincs semmi, ami meg ne osztaná a világot! Nyilván a bűn következménye ez, hogy egyetlen dologban sem tud mindenki egységre jutni. Az Úr útja éppen így osztja ketté az emberiség egészét. Az egyik embernek erősség, a másiknak romlás. Az egyik örömmel jár rajta, a másik messze elkerüli. Az egyik látja az értelmét, a másik balgaságnak tartja. Krisztus keresztjével ugyanez a helyzet: megosztja a világot. Pál apostol szerint egyeseknek bolondság, másoknak Isten ereje. Krisztus keresztje a megváltás útja. Ez sokaknak erőt jelent, másoknak semmit. Egyelőre. Mi azonban már hálát adhatunk, hogy ismerjük az Úr útját, sőt járunk rajta, mi több erőnk forrása az. Nem könnyű ezen az úton járni, de csak ez vezet el az üdvösségre bennünket. Járj rajta bátran, hátha mások is veled akarnak tartani!

Tamás a mi igazi apostolunk, valódi modern ember. Mi is ezerszer mondjuk: „Hiszem, ha látom!” Valami képtelen nagyképűség, önteltség van ebben a mondatban. Annak a feltételezése, hogy a mi szemünk és értelmünk olyan nagyszerű, hogy semmi nem létezhet, ami kívül volna a láthatárán. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy az utolsó száz év minden felfedezése mennyire megcsúfolta az azelőtti emberiség nagyon magabiztos tudását. Jellemző történet: a bécsi orvosprofesszor kijelenti: Minden porcikáját megvizsgáltam a felboncolt embereknek, és nyomát sem találtam a léleknek, tehát lélek nincs! Mire a székely diák felkiált: Ne a holt emberben keresse a lelket! Tamás nem hitetlen. Ő hűséges tanítvány, míg mellette van Mestere. Most is szeretne hinni, de képtelen rá. Kell, hogy Jézus megmutassa magát neki. Jézus szava nekünk szól: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Mi is csak akkor tudunk hinni, ha a Szentlélek hozzásegít. Atyám, úgy szeretném én is kérni, hogy mutasd meg nekem is Krisztust. Tudom, képtelen kérés, azt jelenti, hogy nem bízom eléggé benned. Pedig Te megmutattad magad. Éppen akkor segítettél, amikor kellett. Úgy hallgattad meg imádságomat, ahogy magam se gondoltam volna. De mindennél többet jelentett, hogy igédet olvasva éreztem, tudtam, hogy éppen nekem szól. Az én kérdéseimre feleltél. Az én vágyamat töltötted be megvilágosító szavaiddal. Köszönöm, hogy hinni tanítottál, Uram. Ne csak engem, ne csak néhányunkat, de egész ifjúságunkat tanítsd meg hinni, hogy jövője, boldogsága, üdvössége legyen utódainknak! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Tanácsadás erősíti meg a terveket, és irányítás kell a hadviseléshez. (Példabeszédek 20:18) Igénk egyértelműen a csatamezők katonai küzdelmeihez ad egy jó útmutatást. Ez azonban egyértelműen párhuzamba vonható a hívő élettel. Hogyan és miért is? Új próba és új küzdelem, a hívők sorsa szüntelen – fogalmaz egyik énekünk. Három kulcsfogalom van benne az Igében: tanácsadás, tervek, irányítás. Ezek nélkül nem élhetünk győzedelmes hívő életet. Ki vagy mi irányít? Saját indulataid, a gondolataid, vagy a félelmeid? Netén Jézus Krisztus a vezéred? Vannak-e tervek a szívedben? Hiszen hosszú- és rövidtávú célok nélkül csak sodródik az ember. Tűzz ki célokat magad elé! Hallgass meg másokat is, ne csak a saját véleményed számítson! Gondolkodj és tervezz – az Úr jelenlétében! Az Úr vezessen végig az úton…

Tanítóink mondták: legyetek jó sókká, szövétnekké, csillagokká… (Moldova György)Az ember sok, igazán emberi vonása közé tartozik az irigység, a fukarság. Hajlamosak vagyunk kuporgatni azt, amink van. A világ meg is követeli ezt az embertől, de az ember nem csak az anyagiak terén kezd ilyen lenni, hanem sajnos egész gondolkodásunkra, érzelemvilágunkra, hitünkre is ez a jellemző. Éppen elég az, ami van, vigyázok rá. Nem adok a szeretetemből, figyelmemből feleslegesen sem Istennek, sem embernek. Ez a gondolkodás befolyásolja életünket. De mi marad nekünk, ha nem adunk senkinek semmit. A szeretet akkor gyarapszik, ha bőven osztogatjuk. Nem olyan, mint a pénz. A hit is ilyen. Ha nem hirdetem az evangéliumot, hanem elhallgatom, semmivé válik bennem. Mi lett volna, ha a tanítványok nem hirdették volna Jézus tetteit és megváltó munkáját? Valószínűleg a kövek dicsőítették volna Istent, ha ők nem tették volna meg, ahogy az evangéliumokból ismerjük Jézus válaszát az ördög kísértő szavaira. Hirdessük az Isten igéjét és szeretetét, osszuk szét, amink van. Add, Istenem, hogy igédet, szeretetedet hirdessem egész életemmel, tetteimmel, gondolataimmal is. Ne fukarkodjak a jó szóval, a dicsérettel, a szeretettel, és a körülöttem levőket bőven ellássam ezekkel. Ha nincs is erre mindig tehetségem és kedvem, Uram, adj erőt, hogy mégis neked tetszően éljek, és így sáfárkodjam javaimmal. Ámen.

Taníts, Uram, meghajlani! Mint szélben az aranykalász, hajoljak meg, ha Lelked így reám fuvall, s porig aláz. S dacos szívem, ha ellenáll, midőn a Lélek rálehel, jöjj tűz gyanánt, s a dac s a gőg Lelked tüzében égjen el! (Lucy Anne Bennet) Ki az alázatos ember? Mindenkinek, aki Jézust szeretné követni, meg kell tanulnia az alázatot. Jézus nem vonakodott megmosni tanítványainak lábát. Jézus nem szólt vissza, mikor gúnyolták, sértegették, türelmes volt és alázatos. Olyan Istenünk van, aki Fiában megmutatta, milyen az alázatos ember: kész lehajolni a szenvedőhöz, kész letérdelni, nem félti büszkeségét, nagyobb benne a felebaráti szeretet, mint az önzés. Az alázatos kész leereszkedni: talán nem fog akkor látszani, elvész a tömegben, de az Úr szemében nagy lesz. Jézus példáját követve legyünk hát mi is alázatosak, készek a töredelmes bocsánatkérésre, ha arra van szükség! A közösséget tönkreteheti az alázat hiánya, ezért légy türelmes, szelíd! Felejtsd el a gőgöt, mert a gőgös emberrel nem tud mit kezdeni Isten, kemény, formázhatatlan agyaghoz hasonló. Engedd inkább, hadd munkálja ki benned az engedelmességet, aminek feltétele az alázat. Ne légy nagyra törő, engedelmes légy szüleid és az idősebbek iránt! Mondd te is, ahogy a gyerekdal mondja: “Te nagy ÉN kicsi  légy!” Úr Jézus, köszönöm a mai tanításod, annak egyszerűségét, érthetőségét. Add, hogy igéd világossága ragyogja be egész napomat! Segíts az alázatos lelkület elnyerésében! Munkáld ezt Szentlelked által! Köszönöm a gyülekezetem idős tagjait, bölcs tanácsaikat és példamutató életüket! Kérlek, ne én, hanem te légy a középpontban, hadd tudjon életem rád mutatni, engedj a te dicsőségedre élnem! Ámen.

Tanítsák meg népemet a szent és közönséges közti különbségtételre, és oktassák őket a tisztátalan és tiszta közti különbségtételre (Ez 44,23)! Jézus azért jött, hogy a teremtés eredeti tisztaságát helyreállítsa. S ne csupán helyreállítsa (megigazítsa), hanem ebben meg is tartsa (Megtartó). A tisztaság erénye a tisztaság vágyával kezdődik. A tisztaság erényének legerősebb támogatója a mértékletesség, a józan határ. Az önuralom halálig tartó gyakorlat, nem pedig olyasmi, amit egyszer s mindenkorra végleg elsajátítottunk. Soha ne gondoljuk, hogy az már végleg a miénk, már végleg józanok vagyunk, már végleg tiszták! Legyünk őszinték magunkhoz, ismerjük el, hol tartunk az úton, s mivel kell még leszámolnunk! Éles határokat kell húznunk, és alaposan át kell gondolnunk, milyen behatásoknak tesszük ki magunkat és családtagjainkat. Lehetetlen engedékenynek lenni önmagunkkal szemben erkölcsi kérdésekben úgy, hogy ne fizetnénk meg végül az árát. Csak a tisztaságra törekvő képes különbséget tenni jó és rossz között, mert igyekezete őrzi meg erkölcsi ítélőképességét. Aki nem tud ítéletet alkotni önmaga és mások magatartásáról, tetteiről, könnyen lehet, hogy már elvesztette tisztaságát vagy tisztaság utáni vágyát is. Vajon miért helyez Isten oly nagy hangsúlyt a megtérésben a szív megtisztítására?

“Tanítsátok meg Istenben bízni azokat, akiknek nincsen bizalmuk önmaguk iránt, akik az önbizalom hiánya miatt visszariadnak a felelősség hordozásától. Ilymódon sokan, akik eddig háttérben voltak és tehetetlenségükkel csak terhére voltak a világnak, Pállal együtt így kiáltanak fel: »Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít« (Fil 4,13). Kérhetjük bűneink bocsánatát, kérhetjük a Szentlelket, kérhetünk Krisztus jellemével megegyező jellemet, kérhetünk bölcsességet és erőt, hogy akaratát teljesíthessük, valamint minden adományt, amelyet Ő megígért. De aztán hinnünk is kell, hogy megkapjuk ezeket, és hálát is kell adnunk értük, ha elnyerjük őket… Az adomány benne foglaltatik már az ígéretekben. Miután kéréseinket az Úr elé terjesztettük, nyugodtan mehetünk a dolgunkra, és biztosak lehetünk abban, hogy Istennek van hatalma megadni azt, amit ígért. Az az adomány, amely hitben már most a tulajdonunkká lett, akkor lesz valósággá, amikor arra a legnagyobb szükség van.” (Nevelés, Hit és ima c. fejezetből)

Tanulj meg ellenállni mindennek, ami megtámadja a testedet, éppolyan éberen, ahogy ellenállsz mindennek, ami megtámadja a szellemedet. Egyszerűen csak mondd ezt: „sátán, neked semmi jogod nincs arra, hogy ezt ráhelyezd a testemre. Az én testem Istenhez tartozik.”

Tapasztalatunk szerint vannak korszakok, amikor az Úr ítélete nyilvánvalóvá válik egyes hitetlen népeken, illetve személyeken („Most már fölkelek a nyomorultak elnyomása, a szegények sóhajtása miatt”), a köztes korokban pedig mindenképp igaz az, hogy megoltalmaz minket, „még ha bűnösök járkálnak is körülöttünk, és az alávalóságot magasztalják is az emberek”. Uram, segíts hűségesen kitartani, akkor is, ha nyílt támadások kereszttüzébe kerülnénk, s akkor is, ha az elsodródás, megalkuvás veszélye fenyeget bennünket!

Táplálod és növekszik az indulat tüze azáltal, amit mondasz, ahogy viselkedsz és ezzel (is) megégnek mások, netán felperzselődnek emberi kapcsolatok? Ne indulatból élj! A hirtelen reakció leginkább indulatos és ártó hatású. A viszályt szító ember kevés áldást jelent másokra. Figyelj az indulataidra!

Tartózkodj minden olyan, Istennek végzett munkától, amely elvonhatja figyelmedet magáról Istenről. Igen sok szolgáló testvér a saját munkáját imádja. A szolgálattévő egyedül Istenre összpontosítsa magát, másra ne legyen gondja. Ez azt jelenti, hogy életének többi területei értelmi, erkölcsi és szellemi vonatkozásban szabadok legyenek, mint a gyermek; de ez nem a szeszélyes, önfejű, hanem a hálás gyermek szabadsága. Akiben nem uralkodik az Istenre való figyelés, annak a szolgának könnyen feje fölé nő a munka; a testnek, szellemnek és léleknek nincs szabad tere és ennek következtében teljesen kimerül és összeroppan. Nincs szabadság és öröm az életében; idegei, feje és szíve olyan nyomasztó terhet hordoznak, hogy Isten áldása nem nyugodhat meg rajta. De az is igaz: ha Istenre vagyunk összpontosítva, akkor életünk minden területe felszabadul és egyedül Isten uralma alatt van. A munkáért nem téged terhel a felelősség; a te egyetlen felelősséged az, hogy szakadatlan, élő kapcsolatban maradj Istennel és vigyázz, nehogy bármi gátolja a vele való együtt munkálkodásodat. A megszentelődés után gyermeki szabadságban élünk, eltűntek azok a dolgok, amelyek az életet lekötve tartották. De mindig emlékezz arra, hogy egyetlen cél érdekében tette szabaddá életedet – hogy feltétel nélkül odaszánd magad munkatársadnak, az Úrnak. Nincs jogunk meghatározni, hova kerüljünk, vagy jó előre véleményt mondani arról, mire akar minket Isten alkalmassá tenni. Isten irányít mindent, és ahova állít, ott egyetlen célunk, hogy a neki való fenntartás nélküli odaadás áradjon ki belőlünk a munkában. “Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed” (Préd 9,12).

Tartozzunk bár különböző egyházi közösségekhez, elsősorban ránk, keresztényekre vár a feladat, hogy bemutassuk a világnak az egyetlen népet sokféle nemzetből és kultúrából, nagyokból és kicsikből, betegekből és egészségesekből. Azt a népet, amelyről el lehet mondani ugyanazt, mint az első keresztényekről: „Nézd, mennyire szeretik egymást; készek az életüket adni egymásért.” Erre a „csodára” vár az emberiség, hogy tudjon tovább remélni; ez szükséges az előrelépéshez az ökumené területén, hogy a keresztények teljes és látható egysége megvalósuljon. Korunk „csodája” ez, jobban mondva Jézusé, aki ott lakik övéi között, ha egyek a szeretetben, és így az egész emberiséget az egység felé vezetve képes megváltoztatni a világ folyását.

Tartsuk szem előtt, hogy kevés idő van hátra, és Krisztus közel van! Arra int, hogy legyünk józanok és gondoljuk végig ennek a következményeit és a vonzatait. Hiszen több dolgot is jelent ez a számunkra. Először is józanul kell felmérnünk a helyzetünket: ne áltassuk magunkat hamis reménységgel, amikor imádkozunk. Az Úr azt fogja megadni számunkra, amire szükségünk van és nem feltétlenül azt, amiről mi álmodozunk. Aztán azt is jelentheti számunkra az idő közelsége, hogy a szenvedéseink, a terheink, a fájdalmaink is hamar véget érhetnek. És az idő közelsége még arra is figyelmeztet, hogy nincs idő a tétlenségre. Feladatainkat halaszthatatlanul, sürgősen el kell végeznünk, mert nem tudhatjuk mennyi idő áll még a rendelkezésünkre, feladataink elvégzésére. A bölcsesség, józanság fogalma nehezen meghatározható, de Péter gondolatát tekintve annyit jelent, mint úgy élni az életet, hogy az ember közben készül az utolsó percre is. Mindenható Istenünk! Készíts minket a nagy találkozásra. Adj bölcs szívet és értelmet, a Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.

Te, aki érzed méltatlanságodat, ne félj ügyedet Isten elé vinni! »Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?« (Róm 8,32) Krisztus leghőbb vágya, hogy örökségét kiszabadítsa Sátán hatalmából. Mielőtt azonban külsőleg megszabadulhatnánk tőle, belső életünknek kell szabaddá válnia. Az Úr azért enged meg próbákat, hogy megtisztuljunk a földiességünktől, önzésünktől, jellemünk durva, Krisztustól idegen vonásaitól. Isten hagyja, hogy a szenvedés áradata elborítsa lelkünket, hogy megismerjük Őt és Jézus Krisztust, akit elküldött, hogy szívünk mélyéből vágyakozzunk megtisztulni minden szennytől, és a próbából tisztábban, szentebben és boldogabban kerüljünk ki. Sokszor önzéstől elsötétült lélekkel lépünk be megpróbáltatásaink kohójába. De ha türelmesen viseljük a próbát, Isten jellemét tükrözve kerülünk ki belőle. Amikor a szenvedés elérte célját, Isten »felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet« (Zsolt 37,6). Soha nem kell attól félnünk, hogy az Úr figyelmen kívül hagyja népe imáját. Azonban fennáll az a veszély, hogy a kísértésekben és a próbákban elcsüggedve felhagyunk az imádkozással.

Te áldd meg, kiket küldesz jó hírrel szerteszét, hogy felemeljék bátran a szent kereszt jelét! És véred erejével te győzz bennük magad, hogy állják a nagy harcot, s meg ne fáradjanak. (K. V. Tamminen) Százféle irányba el tudnak szökni gondolataink. Vigyázni kell, hogy ne kalandozzunk el, mert akkor az Úr nem tud munkálkodni életünkben. Hiába ülünk a templomban, ha gondolataink nem teljesen az Isten Igéje körül forognak. Kapcsolj ki, és ne arra gondolj, hogy mi minden vár még rád otthon istentisztelet után! Az Úr vár rád a gyülekezeti közösségben, szerető Atyaként, kitárt karokkal, hogy magához öleljen, hogy megnyugtasson, kétségeidet eloszlassa. Akár fiatal a lelkészed, akár idősebb, akár hosszan prédikál, akár röviden, az Úr küldte őt a gyülekezetedbe, őt is Isten választotta ki! Szolgája az Úrnak, az Úr pedig így beszél választottjairól: akiben gyönyörködöm. Aki hűséges Krisztushoz, abban az Úr örömét leli, azt támogatja, Szentlelkével megerősíti. Ha az Úrnak tetsző életed, ha valóban a helyeden állsz, az Úr megáld bőséges áldással. Gyakran hallani kritikus megjegyzéseket a pap/lelkész munkájával kapcsolatban. Kedves testvérem, előbb vizsgáld meg magad, ne ítélkezz! S a lelkész se feledje, ugyanolyan bűnös, mint a többi ember. Isten nagy kegyelme, hogy szolgálhatja őt! Kérjük ma a Szentháromságos Istent, árassza ki áldását minden szolgájára! Hálatelt szívvel állok eléd, ó, Uram, hogy megőriztél az elmúlt napon! Olyan jó, hogy te vagy pásztorunk, rád bízhatjuk gyülekezetünk minden tagját a legkisebbektől a legnagyobbakig. Papjainkat /Lelkészeinket is hordozd kegyelmesen! Ámen.

Te azonban hidd ingadozás és kételkedés nélkül, hogy Isten tud is, akar is veled is nagy dolgokat cselekedni. Ez a hit él és hat, – áthat és megváltoztatja az egész embert. Kényszerít, hogy félj ha magasan vagy s vigasztalódj, ha mélyen vagy. És pedig annál jobban félj, minél magasabban vagy s annál jobban vigasztalódj, minél mélyebben vagy. Ez a hit, mint Krisztus is mondja, mindenre képes. Csak ez a hit marad meg s jut el Isten nagyságos dolgainak valóságos megtapasztalására és ezzel Isten szeretetére, majd dicséretére, mivel sokat tart Istenről és megadja néki a tisztességet.
Mily nagy az Úr kegyelmessége,
Van-e ember, kit meg nem hat?
Van-e szív, mely mindent feledve,
Az Istennek hálát nem ad?
Oh jer, őt áldja minden lélek,
Ki minket mindig szeretett;
Én őt imádom, míg csak élek,
Neki mondok dicséretet.

“Te beszélj velünk… de az Isten ne beszéljen velünk.” Ez bizonyítja, milyen kevéssé szeretjük Istent: szívesebben hallgatunk szolgáira, mint Őrá magára. Szívesen meghallgatjuk a személyes bizonyságtételt, de azt már nem kívánjuk, hogy maga Isten szóljon hozzánk. Miért rettenünk meg, ha Isten szól hozzánk? Mert tudjuk, hogyha Ő szól, akkor vagy engedelmeskedünk, vagy megmondjuk neki, hogy nem akarunk engedelmeskedni. Ha csak a szolga szavát halljuk, érezzük, hogy az nem olyan parancsoló és ezt mondhatjuk: “Ez csak a te saját gondolatod, bár nem tagadom, hogy lehet isteni igazság is.” Lealacsonyítom Istent azzal, hogy – bár Ő gyermekeként bánt velem – én mégis egész idő alatt semmibe vettem Őt. Amikor újra kezdek rá figyelni, a megaláztatás reám hull vissza – “Uram, hogy is lehettem olyan közönyös és ostoba!” Amikor végre egyszer Istenre hallgatunk, mindig így járunk. A ráhallgatás örömét csökkenti a szégyenkezés, amiért oly soká várattuk Őt.

Te és én áldottak vagyunk, mert a mi generációnk láthatja azokat a jeleket és csodákat, amelyeket a régi idők prófétái szerettek volna látni. Látni fogjuk, hogy Isten Szelleme kitöltetik minden testre. De a bűn hátráltatja a Szellem kiáradását. És csak ha megszabadulunk tőle, akkor fog Isten ereje és dicsősége rajtunk keresztül megnyilvánulni. Csak akkor fogjuk megtapasztalni azokat a csodálatos dolgokat, amelyeknek a próféciák szerint a mi generációnk idején kell megtörténniük. Tehát hagyd magad mögött a múlt kudarcait. Ne engedd, hogy a test bűnei kiraboljanak téged Isten dicsőségéből. Igenis ki tudsz törni abból a bűnből, amellyel oly régóta küzdesz, és tudsz a Szellem vezetése alatt élni. Nézz Jézusra… Ő megmutatja, hogyan.

Te és én vagyunk azok, akik közbenjárhatunk most azonnal, és használhatjuk azt az erőt, amit Isten nekünk adott. Talán más-más országból jöttünk, különböző háttérrel rendelkezünk, de egy dolog közös bennünk: Jézus Krisztus az Urunk. És ez önmagában elég arra, hogy megváltoztassuk a föld szellemi viszonyait.

Te feladnád életed álmát azért, hogy megments egy másik embert? Az átlagemberek ezt teszik nap mint nap: szülők, akik két állást vállalnak azért, hogy etetni és ruházni tudják gyermekeiket; szülők, akik nem fogadják el az áthelyezést, hogy családjukat ne kelljen kiszakítani a megszokott környezetből; olyan hozzátartozók, akik a nap 24 órájában gondozzák szerettüket, akik minden tekintetben tőlük függnek. Jézus azt mondta: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája”. Isten országában a dolgok másképp működnek. A legkisebbet tartják a legnagyobbnak (Lukács 9:48). A főhelyet annak tartják fenn, akin mások keresztülnéznek (Lukács 14:8-10). Mi másokat magunknál többre becsülünk (Róma 12:10 és Filippi 2:3). Odaadjuk a kabátunkat, és elmegyünk a második mérföldre is (Máté 5:40-41). Keresztelő János ezt mondta Jézusról: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (János 3:30). Még mindig első akarsz lenni?

TE gerjeszd fel MAGADAT! Bármi, amire szükséged van, már benned van. Jézus tette oda. Bármit, amire valaha is szükséged lesz Isten elhívásának betöltéséhez, a bensődbe helyezte a Mindenható. A hit benned van. Az erő benned van. A szeretet benned van. Hidd ezt el. Mondd ki. Mondd most ki hangosan: „Jézus nevében, felgerjesztem az ajándékot, ami bennem van. Felgerjesztem a hitemet. Nem várok addig, amíg úgy érzem magam. Hittel telt vagyok, és elvárom, hogy az érzéseim kövessenek! Felgerjesztem Isten szeretetét, ami bennem van. Felgerjesztem az erőt. Felgerjesztem magamat, és kiűzöm az ördögöt az életem dolgaiból. Felgerjesztem magamat az élő Isten Szelleme által. Az ajándékok felgerjedtek bennem!”

Te hogyan uralkodsz magadon? Ma, amikor mindenfelől csak az agresszió sugárzik, amikor már gyermekkorban arra tanítanak; Ne fogd vissza magad! Valósítsd meg magad mindenáron! Légy te a legjobb! Mondd meg a magadét! Ne fojtsd el az indulatod! Te mit kezdesz ezekkel a hangokkal, Sátán sugalmazásával? Igen, valóban nem könnyű felülkerekedni önmagunkon, sőt néha lehetetlen tűrni, hallgatni, utolsónak lenni. De ne feledjük; Isten bennünket is éppúgy időben figyelmeztet, mint Káint. Viszont a döntés a miénk; Mi akarunk lenni a legerősebbek, akik ha kell puszta kézzel, vagy nyelvvel elbánnak testvérükkel. Avagy földi értelemben vett vesztesként, önmagunkon uralkodva győztesen kerülünk ki a hit harcából. Jézus a következő ígérettel biztat: „A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” (Jel.3:21)

Te is hálátlan ember vagy? Ha Isten ma visszavenné mindazt, amiért nem adtál hálát, mid maradna?! Hálát adtál már az ép testedért? Testvér! Ne panaszkodj! Mindened megvan, amit Isten neked szánt, és ami javadra van. Ma köszönj meg mindent az Úrnak, nehogy már holnap vissza kelljen vegye. Talán évtizedek óta várja, hogy valamiért hálát adj. A lelkieket még nem is mondtam. Hallhatod, értheted, élheted az Igét. Fogalmad sincs, hogy még miket szeretne neked adni az Úr. Az utolsó nagy ajándéka, hogy egyszer hazamehetsz Hozzá!

Te jót vagy rosszat gondolsz embertársaidról általában? Fontos lenne rendbe tenni gondolatainkat. Erről is szól a következő történet: Egyszer egy földműves ember egy nap végéhez közeledve naplementekor kiült a házának küszöbére. Az ő házának eleje éppen egy faluba bevezető útra pillantott rá és amint ott ült ez az illető, három idegen jött arra rövid időn belül. Az első, aki beérkezett a faluba és meglátta ezt a kint ücsörgő földművest, azt mondta, hogy ez bizonyára egy lusta ember, valószínűleg nem csinált semmit egész nap és még mindig itt ül a háza előtt. A második idegen úgy vélekedett ez a férfi bizonyára egy szoknyavadász azért ül itt, hogy a lányokat nézze, és megjegyzéseket tegyen rájuk. A harmadik ember a harmadik idegen, pedig azt gondolta, hogy ez az illető, aki itt ül hajléka előtt bizonyára egy szorgalmas ember, valószínűleg végigdolgozta az egész napot és kiült egy kicsit pihenni. A történet úgy folytatódik, hogy semmit nem tudunk meg mi sem erről a földművesről, de a három idegenről annál többet. Az első valószínűleg egy lusta ember volt, a második valószínűleg tisztátalan gondolatokkal küzdött, a harmadik pedig bizonyára egy dolgos, szorgalmas ember lehetett. Az a történetnek a végkicsengése, hogy amit kimondunk, az rólunk árulkodik, különösképpen, ha másról beszélünk. Vigyázz gondolataidra, mert szavak és tettek lesznek belőlük!

Te kaphatod meg a kívánságaidat. Ha azonban a te kívánságod nem egyezik meg mások kívánságával, nem kényszerítheted rájuk a te kívánságaidat. Miért? Mert amikor más is érintett, az ő akarata is szerepet játszik a helyzetben. A te hited mindig működni fog a saját életedben. És néha — nem mindig — működtetheted a hitedet mások érdekében is.

Te milyennek látod magad: Krisztus csodálója netán igazi követője vagy? A kettő közötti különbséget a következőkben olvashatod:
“A csodáló távol tartja magát attól, amit csodál. Elismeri Jézus erkölcsi nagyságát (még talán feltámadását és istenségét is), szépnek tartja a Jézus által felmutatott ideálokat, de „észre sem veszi, hogy csodálatának tárgya követelményt testesít meg vele szemben, hogy váljék olyanná, de legalábbis törekedjék olyanná válni, mint akit csodál.” Kierkegaard szerint „a csodáló nem óhajt áldozatokat hozni, bármiről is lemondani, földhözkötöttségét levetni, életét átalakítani, csodálatának tárgyához hasonulni, és életével kifejezni, amit csodál – viszont szavakban, kifejezésekben és fogadkozásokban kimeríthetetlen, ami a krisztushit fönségét és dicsőségét illeti”.
A követő ezzel szemben arra törekszik, hogy „hasonlóvá váljék csodálata tárgyához”. A követő nem csak csodálja Jézus személyét, de Úrnak is tekinti őt, akinek engedelmesség jár. A követő odaadja magát Jézusnak, akit csodál, és annak megfelelően alakítja életét, ami Jézus kérése a számára. A követő nem pusztán szemlélő és imádó, hanem tanítvány is. Egy élet követője. A követő nem vonja ki magát Jézus személyének hatása alól. Bizonyos értelemben a csodáló sem, de az ő esetében a hatás inkább esztétikai jellegű, olyasmi, mint egy műalkotás élvezete esetében. A követő ezzel szemben felszólítást hall, és a felszólításra válaszol is. Felkel, és követi Mesterét.
Ezek után válaszolj őszintén a fentebb feltett kérdésre!

Te mindenben hűséges vagy Istenhez? Nem tértél el semmiben sem az ő igéjétől? A hűség napjainkban már elég kopottá és lapossá vált. Sőt van, aki már törölte a szókincséből is. A hűtlenségből kivezető út csak egyedül Jézus Krisztus. Aki engedi, hogy Jézus változtassa meg, és vele kész új életet kezdeni, az válik Isten hűséges gyermekévé. A hűség Isten Lelkének a gyümölcse bennünk. Önerőből csak hűtlenkedni tudunk. Szükségünk van a Lélek erejére és jelenlétére. Kész vagy elfogadni?

Te vagy az, aki szemefénye vagy mennyei Atyádnak. Te vagy az, akiért Jézus meghalt a kereszten. Te vagy az, akinek a számára Isten készen tart egy biztos helyet a menny világában. Hiszed-é ezt? Ne hunyd be a szemed Isten szeretete előtt. Hogyne tenne csodát érted? Gondold csak végig életedet. Hányszor szabadított meg olyan veszedelemből, amibe emberi logika szerint el kellett volna pusztulnod? Hányszor irányította úgy az életedet, hogy jobb lett az eredménye, mint amit remélni mertél? Hányszor hozta helyre hibáidat? Ne várj olyan csodát, ami felborítaná a természet Isten teremtette rendjét. Figyeld a mindennapok csodáit. Reményik Sándornak van igaza: „Ne várj nagy dolgot életedben, kis hópelyhek az örömök, szállongó szent sziromcsodák, rajtuk át Isten szól: Jövök.” Uram, bocsásd meg, hogy nem vagyok elég bátor eléd állni bátor, merész hittel, és úgy kérni csodáidat. Csak utólag veszem észre, hogy ismét és ismét csodát tettél velem. Csoda maga az élet, amit ajándékoztál. Csoda mindaz, amit szüleim tettek értem. Csoda, hogy szép családot, gyermekeket adtál nekem. De legnagyobb csoda az, hogy engem, nyomorult gyermekedet szeretsz. Valóban szemed fényeként szeretsz. Másképp Krisztus nem vállalta volna, hogy megváltson, hogy magára vegye bűneimet. Ilyent csak egy szülő képes megtenni gyermekeiért. Ez Uram, a legnagyobb csoda. Segíts, hogy megértsem, átéljem, boldogan megköszönjem, és próbáljam meg teljes hittel kérni és elfogadni szereteted naponta megújuló csodáit. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

„Tedd a kezedet a szívedre,/ Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,/ Ez a finom kis kalapálás/ Nem a legcsodásabb dolog?” (Reményik Sándor: Csendes csodák) Az Úr Jézus azt mondja: „aki nem velem gyűjt, tékozol” (Mt 12,30b). Ez azt jelenti, hogy többre teremtett minket Isten annál, hogy éljünk és élni hagyjunk másokat. Nem fogadhatjuk el, hogy a létezésünk egyetlen célja a szükségletek megteremtése, no meg minél több élvezet életünkbe olvasztása lenne. Tehetségünk, tapasztalatunk, kapcsolataink, érzelmeink, szaktudásunk, ismereteink azért adattak, hogy szolgáljunk velük, jó ügy érdekében kamatoztassuk. Kedves Olvasóm, ne szomorkodjék akkor sem, ha úgy találja, semmi nagy dolgot nem vitt véghez még az életében, és erre a jövőben sem látja magát képesnek! Minden döntésünk jelentőségteljessé és hasznossá válik ugyanis, ha Jézus parancsnokunkkal közösen tervezzük meg és hajtjuk végre. Ha kevés jó adottságot fedezünk fel magunkban, az sem mentség arra, hogy tétlenkedjünk. Az emberi szív egy átlagos időtartamú élet során huszonhárommilliárdhatszázötvenkétmillió alkalommal dobban meg, hogy ugyanennyi hasznosan eltölthető pillanattal hosszabbítsa meg az életünket. Felfoghatatlanul, szinte pazarlóan nagyszámú lehetőség. Mire használjuk?

Tedd félre minden kifogásodat, minden bánatod, minden kishitűséged. Meg kellett tanulnod az alázatot is. Mert mindent csak velem, csak általam tehetsz. Én alakítottalak ilyenné, ahogy mindenkit, aki szeret és szolgál. Formálásod elengedhetetlen volt, a te érdeked és közös ügyünké. Indulj hát! Veled leszek. A te száddal, a te kezeddel. De közben figyelj, tanulj tovább! (Restás László)

Téged is figyelnek ma. Bár nem látod őket, ott vannak. Őriznek, hogy el ne ess. Fogják a kezedet, pozitív gondolatokat közvetítenek feléd, és együtt örülnek veled, amikor győzöl. Hálaéneket zengenek, amikor jót teszel. De néha eltakarják arcukat. Előtted áll a mai nap. Eldöntheted, hogy az angyalok együtt örüljenek veled vagy sírjanak miattad!

Tégy jót, amíg lehetőséged van rá! Szeress, amíg teheted, hozz áldozatot a tieidért, amíg lehetőséged van rá! Töltsd meg istenes tartalommal napjaidat, amíg tart a kegyelem ideje… (Frankó Mátyás)

“Tegye fel mindenki ezt a kérdést: Mit adott Krisztus értem? Életét, szeretetét és szenvedéseit. Isten Fia mindent feláldozott megváltásunkért. Lehetséges-e, hogy mi – e végtelen szeretet méltatlan tárgyai – távol tartsuk tőle szívünket? Életünk minden egyes pillanatában az Ő kegyelmi áldásait élvezzük, ezért nem tudjuk teljesen felfogni, hogy milyen mélységes tudatlanságból és kimondhatatlan nyomorból mentett ki bennünket.” (Jézushoz vezető út, Odaadás c. fejezetből) “Kevesen értékelik igazán, hogy mit jelent Krisztus a számukra. Ha ezt tennék,… semmi sem tűnne túl nagy árnak, hogy Krisztusnak adják, semmilyen önmegtagadás vagy önfeláldozás sem lenne túl sok Őérette.”

Tegyél meg mindent, ami szükséges, hogy teljesen átitasd magad Isten Igéjével. Ugyanezt mondanám neked akkor is, ha a parancsnokod lennék, és éppen harcba küldenélek egy kegyetlen ellenség legjobban kiképzett, elit alakulatai ellen. Te Isten frontvonalbeli katonája vagy. Van egy ellenséged, aki minden erejét latba veti, hogy elpusztítson téged. Ebben a sorsdöntő, keserves támadásban a sátán a pokol legválogatottabb állományát küldi ellened, hogy legyőzzön téged. Ha győztesként akarsz kikerülni, akkor hozzá kell látnod a kiképzéshez. Legyél szélsőségesen elkötelezett. Szerezz bölcsességet.

Tegyük fel a kérdést: Ma miről ismerik meg Jézus elhívottait? Nem, nem arról, hogy szeretik egymást! Sokkal inkább a veszekedéseikről, az egymást meg nem értésükről! Az alázat helyett mindenki a maga igazát kiabálja, de azt képmutató alázatoskodással… Csoda-e, ha ítélet alatt áll a kereszténység, s egyre csak fogyatkozunk? Nem, ez nem csoda, ez egyszerű következmény csupán…

Tegyük fel, hogy Isten olyat kér tőled, ami próbára teszi józan eszedet. Mit tennél akkor? Vonakodnál? Ha a fizikai világ területén megszoktál valamit, azt mindaddig teszed, amíg határozottan nem szakítasz ezzel a szokással. Ez a szellemi élet területén is így van. Újra meg újra nekirugaszkodsz, hogy megtedd, amit Jézus Krisztus kíván, de mindig újra visszafordulsz a döntő pontnál – amíg végre eltökélten átadod magad neki. “Igen, de – feltéve, hogy engedek Istennek ebben a dologban – mi lesz akkor? Igen, engedelmeskedni akarok Istennek, ha engedi használni a józan eszemet, de ne kívánja tőlem, hogy a bizonytalanságba lépjek.” Jézus Krisztus a benne bízóktól ugyanazt a vakmerő lelkületet várja el, amilyet a természeti ember tanúsít. Ha valaki olyasmibe kezd bele, amit érdemes megtennie, akkor jön majd az alkalom, amikor mindent kockára kell tennie. Jézus Krisztus szellemi vonalon megkívánja, hogy tégy mindent kockára, amit józan eszed még a markában tart, merj beleugrani abba, amit Ő mond. Mihelyt ezt megteszed, úgy találod, hogy amit Ő mond, ugyanolyan szilárdan megáll, akárcsak a józan ész. Lehet, hogy Jézus Krisztus szavai a józan ész ítélőszéke előtt esztelenségnek látszanak; de vidd oda azokat a hit ítélőszéke elé és szellemedben kezded látni, hogy az valóban Isten szava. Bízzál Istenben teljesen, és amikor kockázatba visz, vágj neki! A válság idején pogánymódra cselekszünk. Lehet, hogy a tömegből talán csak egyetlenegy elég bátor arra, hogy hitben Istennel számoljon.

Tehát ha elvesztetted a reményt, akkor vedd le a szemedet e világról, és tekints Jézus közeli visszajövetelére. Ez nem csak felemeli a szellemedet, de a Biblia szerint meg is tisztít. Igazul fogsz élni, a világ bűnétől és kudarcától elválasztva. Isten örömébe és győzelmébe fogsz emelkedni. Gondolkodj el ezen. Amikor ennek a világnak vége lesz, mi éppen akkor indultunk el. A létező legdicsőségesebb életbe fogunk belépni. A világi emberek sóvárogva tekintenek majd vissza a régi szép időkre. De számunkra a legjobb még hátravan. Tehát kiáltsunk hallelúját a bajok közepette is, és mondjuk együtt János apostollal: „…jövel Uram Jézus!” (Jelenések 22:20) Jöjj hamar!

Tekervényes a bűnös ember útja, de a tisztának az eljárása egyenes. (Példabeszédek 21:8)  Szeretjük-e az egyenes ösvényeket életünkben? Esetleg a tekervényes, kitérőkkel teljes utakat választjuk szívesen? A kiskapuk keresése, az összekacsintás, a nem leszek hálátlan és ehhez hasonló szövegek nem a tiszta ember ösvényét jellemzik. Egyébként bármennyire tisztának is érezzük magunkat, vitathatatlanul bennünk van a gyarlóság. Az előbb megnevezett és a számtalan meg nem nevezett verziója a bűnnek. Amikor egy-egy élethelyzetben, amikor tudjuk, hogy ludasak vagyunk valamiben, azt kérdezzük, hogy nem lehetne ezt másképpen elintézni?, akkor egyértelműen a tekervényes és nem a tiszta utat keressük. Figyeljünk oda életünk apró-cseprő mozzanataira is, mert azokban is az Urat kell képviselnünk. Tisztaságra, egyenességre törekedve.

Tele van a világ, még inkább a mi életünk aggódással. Minden eszköz rendelkezésre áll a teljes jóléthez, mégis nyomor uralkodik sokmillió család felett. Nem is lehet másként, amíg irigyen nézzük ki a falatot egymás szájából, amíg úgy próbálunk boldogulni, hogy egymás kezéből rángatjuk ki a kenyeret. Lehet akármennyi eszköz, akármilyen bőség, a valódi jólétet nem lehet másként elérni, csak a Krisztus tanítása, a szeretet szabályai szerint. Ahol ezt alkalmazzák, ott maga Isten gondoskodik még a naponkénti kenyérről is. Milliók tudnak arról beszámolni, hogy nyomorúság, háború, börtön, elhagyatott szegénység kínjai között is aki teljes hittel Istenre bízta magát, minden egyes nap megkapta mindazt, amire aznap feltétlenül szüksége volt. Nem a felesleget, bár sokszor még azt is. Isten pontosan tudja, hogy mire van szükségünk és alkalmas időben éppen arról gondoskodik. De ehhez hitre van szükség. Arra a teljes bizalomra, amit a biztos hit tud megadni, hogy Istennek nemcsak másokra, hanem személy szerint reám is gondja van, s én boldogan bízhatom atyai gondoskodásában. Mennyei Atyám, köszönöm, hogy alkalmat adtál arra, hogy én is megtapasztaljam emberileg hihetetlenül pontos és biztos gondoskodásodat. Köszönöm, hogy átvezettél a nyomorúság iskoláján, melyben ezt megtapasztalhattam. És köszönöm, hogy alkalmat adtál arra is, hogy magam tudtak eszköze lenni gondoskodásodnak mások felé. Köszönöm a hitet, mely képesség tesz arra, hogy rád bízzam magam, és hogy azokkal az eszközökkel, melyeket nekem rendeltél, szolgálni tudjam akár egyesek, akár közösségek jólétét. Köszönöm, hogy megtapasztalhassam a segítésnek, a szeretet szolgálatának tőled kapott boldogságát. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Telhetetlen ember az, akinek semmi sem elég. Az ilyet elégedetlenség jellemzi. Még többre, még nagyobbra van szüksége az élet bizonyos területén. De mi tesz telhetetlenné bennünket? A túlzott vágyaink. Az, amit testi, vagy lelki szemeink előtt látunk. Már csak a szemem kívánja – szoktuk mondani egy-egy ételre olyan esetben, amikor egyébként azt érezzük, hogy valójában már eleget ettünk, de azért nem állunk le az evéssel… Ismerjük Jézus szavait a szemről: Ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. (Mt 6:22-23) Jézus egészen világosan beszél arról, hogy a szemünk bűnre tud vinni bennünket: Aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében. Van ezen mit magyarázni? Ismerjük ezt a mondást is: úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére! Mai Igénk pontosan ezt üzeni: vigyázz, kit, mit hogyan nézel, mert szemed telhetetlensége bűnbe vihet!

„Teljes igyekezetet!” Bármilyen szorgalmas is valaki, de ha feladata meghaladja erejét, akkor végül is elcsügged és kedvetlenül ejti ki kezéből a munkát. Így van ez a belső és külső életünk megszentelésével is. Ez olyan valami, ami meghaladja erőnket. Csak aki teljes komolysággal törekszik rá, veszi ezt észre. Nem igaz, amit Kant mondott: „Meg tudod tenni, mert meg kell tenned.” Ő egyáltalán nem ismerte fel szívünk mély romlottságát (nem adatott neki), ezért a feladat teljes nagyságát és súlyát sem fogta fel. Mi csak akkor tudunk valamit tenni, ha Isten a Krisztusban képessé tesz rá, de akkor teljes igyekezettel cselekednünk is kell. Az ilyen igyekezet tulajdonképpen a hit igyekezete, mindig új hit-energia. Ha nem akar eltűnni egy gonosz szokás, akkor elcsüggedhetsz a saját erődre, de nem arra az erőre nézve, amit Isten Krisztusban adni akar neked. Benne van győzelmed, tarts ki, ne menj el az Úrtól, légy erőszakos, tartsd elébe ígéreteit és megtapasztalod, hogy „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!” Benne új életed van; ne nyugodj, míg ez az élet minden ponton át nem hat és győzelemre nem jut benned. – Ha a Megváltó megismerésének világosságát megkaptuk, akkor ne legyünk restek és gyümölcstelenek, különben elveszítjük hitbeli látásunkat, vakok leszünk és tapogatózunk.

Tény: bizalom nélkül nincs előbbrelépés! Sem egyházban, sem a világban. A bizalmatlanság mindig bizalmatlanságot szül! Minél szigorúbbak a kényszerítő törvények, annál nagyobb a kísértés azok kijátszására. A jó törvényt is nehéz betartani, hát még azt, ami nem az Életet, hanem az érdeket szolgálja! Régi keresztény alapelv: “Istennek kell elsősorban engedelmeskedni, mintsem embernek”, mert az Ő törvényei soha nem élet-, és közösség-ellenesek! Kérdés, hogy megvan-e a szívekben a szeretet józansága? Ha igen, akkor bármit tehetünk, mert minden döntésünket megelőzi/ellenőrzi a szeretet. Ez a szeretet, azonban nem a mulandó, hanem az elmúlhatatlan, a titokzatosan bennünk lakozó isteni agapé, azaz az önfeláldozásra kész szolgáló szeretet… (Frankó Mátyás)

Tény, hogy életünket – amióta csak létezünk, mi emberek – gyakran és szívesen hasonlítjuk egy úthoz, amin járnunk kell. Egyszerű és jól érhető kép ez, hiszen az útnak van eleje és vége; kanyarog jobbra és balra; felvisz a hegyre, s völgybe ereszkedik; hol árnyékos, hol meg napos; vannak benne nehezen járható göröngyös szakaszok, s persze mindig vezet valahová. Életünk nagy egzisztenciális kérdése: Vajon hová vezet az én utam, s egyáltalán: Jó úton járok-e? A választ megtalálni nem könnyű, mert erre maga az egész élet ad(hat)ja meg választ, amikor visszatekintünk rá utunk végén… Az útonlevésnek, a vándorlásnak vannak szabályai. Aki értelmes, az figyelembe veszi ezeket. Számol a lehetőségekkel, s az erejével. Nem tékozol ott, ahol gyűjteni kell, s nem görcsösködik ott, ahol szinte magától is ‘mennek a dolgok’. A hívő ember, aki Istent a szívébe zárja, törekszik minden napon arra, hogy döntései necsak előbbrevivők, de bölcsek is legyenek. Ennek egyetlen biztosítéka – hite szerint – az ÚRnak tisztelete, s szeretete. Aki tervez, az el akar jutni valahová, aki meg nem tudja hová igyekszik, az pedig kóborol. Az emberek szeretik a kiszámíthatóságot, ezért céltudatos vándorlásukat szívesen vállalják közösségben. Akit azonban a céltalanság pillanat-szele sodor ide-oda, az többnyire magányos. A magányos ember gyakori hamis büszkesége hibás döntéseket produkál, a közösségi ember ezzel szemben szívesen diskurál a megoldásokról, hiszen jól tudja, hogy nem elégséges az akarat, az élet bonyolultságában érdemes ráhagyatkozni az ÚRIsten vezetésére is. Aki számol az Istennel, annak útja eredményes lesz, aki elveti Istenét, az egyben istenadta sorsát is megtagadja… (Frankó Mátyás)

Tény, hogy életünket két egymással szembenálló minőség, a jó és a rossz hatja át. Pillanatainkat hol egyik, hol másik uralja. Ahogyan mindannyian szenvedünk és menekülünk a rossztól, ugyanúgy egyként vágyunk a minket boldoggá tevő jóra. A jóra való egyetemes igényünk még hétköznapi üdvözléseinkben is megmutatkozik: jó reggelt, napot, estét, hétvégét, utat, szerencsét stb. kívánunk egymásnak. Mondhatnánk: a jó közkincs. János elmarasztalja Diotrefészt, aki nem fogadja be a testvéreket, a jövevényeket. S nemcsak, hogy nem gyakorolja a vendégszeretetet, de ezt még másoknak is megtiltja. A gyülekezet vezetőjeként, mintha megfeledkezne egy fontos krisztusi ismérvről: a befogadásról. Pedig pont ennek az örömüzenetnek birtokosai vagyunk: Istenünk mindnyájunkat be- és elfogad. Mert jó! Ő jó. A kisgyermekeket példaképül állító, bűnösökkel vacsoráló, mindannyiunkat befogadó Jézust látva látjuk az Atyát. És minél többet látunk belőle, minél inkább megismerjük őt és szándékait, annál jobban szeretjük. Egymás befogadására a minket befogadó Úr indít. Alleluja! Az Úrnak zengjen hála, mert jó és mindörökre megmarad jósága. Urunk! Te jó vagy. Hadd ismerjünk meg téged! A te szereteted és jóságod minket is jóra indít. Te óvj meg a gonosz utaktól. Ámen.

Tény, hogy párba teremtette az embert a JóIsten, de még így is magányossá válhat az egyik vagy a másik. Ahhoz, hogy megértsük az egy legszükségesebbet, ahhoz fel kell ismernünk – bármennyire is tiltakozunk ellene -, hogy közösségbe teremtett minket az ÚRIsten. Közösség nélkül egyszerűen nem tudunk élni. A közösség nemcsak a túlélés biztosítéka, de az emberréválás feltétele is. Ha csak magunkért kell felelnünk, ha nem kell odafigyelnünk mások igényeire, akkor nem formálódunk, hanem deformálódunk. Ezért az önzés visz legtávolabb a JóIstentől. Mire van tehát szükségünk az életben? Arra, hogy ne legyünk egyedül! Arra, hogy tartozzunk valahová, hogy legyenek barátaink, egy család, amelyben otthonra lelhetünk. Ha nincs kivel megosztani a bút , s az örömöt, akkor hiába minden siker, belülről rágja meg lelkünket a titkos féreg… Ha vannak mellettünk, akiket szerethetünk, s minket is szeretnek, akkor az araszolva előbbrejutás is nagy eredmény, de ha nincs akivel megosszuk sikereinket, akkor hiába hagyjuk magunk mögött a többieket. Rátalálni a minket megtartó közösségre csak a Krisztusban, azaz a krisztusi szeretet által lehetséges. Ez a szeretet az agapé, ami képessé tesz minket arra, hogy túllásunk önmagunk árnyékán, hogy megtörjük magunkban az ellenkezést, s hogy higgyünk az isteni szeretetben, mely eltörli a bűn hatalmát, s emberlétünkbe kiteljesedést hoz. Ez a Szeretet onnan felülről, titokzatos módon ‘jön’, s beleszövődik életünkbe… Gondviselésnek nevezzük. Gondot viselni csak az tud, aki előre látó, azaz tudja hol a cél, s mifelé igyekszik. A mi célunk az élet horizontján túl van, de életünk közösségben is megtapasztalt csodái mind arra tanítanak minket, hogy ez a cél minden megfoghatónál fontosabb… (Frankó Mátyás)

Tényleg a megfeszített Krisztust prédikáljuk, vagy alig-alig készülünk fel szolgálatainkra? Emberi igényeket akarunk kielégíteni, vagy Isten akarata áll életünk és igehirdetéseink középpontjában? Kálvin János, a nagy reformátor mondta, hogy az alapos felkészülés hiánya arcátlan önhittség. Bármilyen sok is a lelkészek dolga (bár ezt sokan nem hiszik), akkor sem lehet kapkodva, készületlenül összehordani hetet-havat igehirdetés címén, lelkészi teendőink közül az egyik legfontosabb az Ige tiszta hirdetése. Ráadásul mindezt nem az emberek fölött, vagy mellett elbeszélve kell tennünk, hanem úgy, hogy igei útmutatást nyerjenek saját életük kérdéseire. Az igehallgatókat pedig arra bátorítom, hogy hordozzák imádságaikban rendszeresen lelkészeik igehirdetéseit! Ez sem a felesleges tennivalók egyike…

Tényleg, mi az, ami hajt minket a cél felé? Az önmegvalósítás hiú ábrándja? A vágy, hogy legyek “valaki”? Esetleg magasabb célok motiválnak? A válasz nem lehet egyetemes, mert nem létezik átlag-ember, “csak” emberek vannak. Sokat akarók, de keveset bírók, nagy terveket szövögetők, s azokat alig megvalósítók… Ha valaki eléri élete delének hitt korszakát, akkor felteszi magának a kérdést: Mi lett belőlem, ki vagyok? Van is emiatt éppen elég középidős válsággal küszködő ember! Élet-erdőnk közepén, ha tisztásra lelünk, s leülünk egy nyugalom-farönkre elgyönyörködni néhány pillanat erejéig az embervilág (mák)virágain (is), akkor egyszer-kétszer bizonnyal felsóhajtunk: “Ezt azért nem így akartam!”  Az ember jellemét az adja, hogy mennyire tükrözi élete teremtettségbéli istenképűségét… Eladdig, amíg eljutunk a felismerésig, hogy Isten minket nemcsak egyénnek, de közösségi embernek is teremtett – hosszú az út. Telve vargabetűkkel, hullámvölgyekkel és égberöpítő boldogságos pillanatokkal. Sok-sok kérdésünkre sosem találjuk meg a választ, egyedül az Isten tudja, hogy mit akart életünk egy-egy dolgával… Egy bizonyos: Ő az, aki létrehívott mindannyiónkat, s Ő az, akinek kegyelme révén lehetünk azok, amik vagyunk: családapák és családanyák, pékek és papok, mesteremberek és orvosok, küzdők és el-elbotlók, egyszóval: emberek…

Téridőbe kódolt teremtményi létünk talán legizgalmasabbja, maga a végtelen problematikája… s ezzel párhuzamosan vetődnek fel saját életünk végességének legelgondolkodtatóbb kérdései is. Ezért aztán különösen érdekelnek minket a ‘rejtett’ dolgok, melyek közül az egyik sokak fantáziáját megmozgató, a világ végével foglalkozó irodalmi/prófétikus (a kettő egybeér, egymást kölcsönösen termékenyíti és erősíti!) terület, az apokaliptika. (Maga a szó a görög apokalüptein-ből ered, melynek jelentése: felfedni, leleplezni, ki-takarni – de jegyezzük meg gyorsan: a lepel igazából csak akkor hull majd le, ha megszűnik az idő!) Az apokaliptika fogalmát C. Westermann (német teológus) ószövetségi oldaláról közelíti meg a legkifejezőbben: ?Az apokaliptika az emberiség és a kozmosz története horizontján megy végbe. A nagy birodalmaknak az apokaliptikus drámában külön jelentőségük van: az emberek sorsa a tét… Amit az apokaliptika meghirdet, az valójában a történelem vége.? “Apokaliptikáról akkor beszélhetünk, amikor az emberiség és a kozmosz történetének horizontján haladunk. A prófétaság viszont a néptörténetek horizontján vonul végig. Egyesek úgy vélik, hogy a szellemvilág viaskodásának következménye az, hogy a kozmosz lényei azonos dimenzióba kerülnek az emberiséggel. Ettől a ponttól kezdve együtt íródik a két teremtmény története (itt próféciája), vagyis az emberiség és a szellemvilág lényeinek története. A történeti horizont azonos. Az apokaliptika leglényegesebb eleme két civilizáció, a szellemi és a földi civilizáció találkozása.” (Berkes)

Természetes odaadásunk nagyon jó lehet arra, hogy odavonzzon Jézushoz, és hogy megéreztesse velünk az ő csodálatos voltát – de ez még nem tesz tanítvánnyá. Ami a természetünkből fakad, az mindig megtagadja Jézust.

Természeti életünkben törekvéseink aszerint változnak, amint fejlődünk. Keresztyén életünkben a cél mindjárt az elején adva van és a végén is ugyanaz: az Úr a kezdet és a vég! Krisztussal kezdünk és vele végzünk – “míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való… érett férfiúságra” (Ef 4,13) – nem a magunk elképzeléséhez, amilyennek mi gondoljuk el a keresztyén életet. Isten szolgájának nem kell arra törekednie, hogy hasznosítsa magát, vagy pogányokat térítsen meg; az ő célja az, hogy teljesítse Ura akaratát. Urunk életében Jeruzsálem volt az a hely, ahol akaratát a legteljesebb mértékben átadta Isten akaratának – a kereszten. Ha ide nem követjük Jézust, nincs közösségünk vele. Az Urat Jeruzsálem felé vezető útján semmi sem csüggesztette el. Nem sietett át azokon a falvakon, ahol üldözték, és nem időzött ott sem hosszabb ideig, ahol áldották. Sem hála, sem hálátlanság egy hajszálnyira sem térítette el attól a szándékától, hogy Jeruzsálembe felmenjen. “Nem feljebbvaló a tanítvány a mesterénél” (Lk 6,40). Ugyanezek történnek velünk is a mi “jeruzsálemi” utunkon. Isten munkája lesz nyilvánvalóvá általunk – emberek áldást nyernek, egy-kettő hálás lesz, a többség hálátlan -, de semmi nem téríthet el minket attól, hogy felmenjünk Jeruzsálembe. “Ott megfeszítették Őt” (Lk 23,33). Ez történt, amikor Urunk Jeruzsálembe ért, és ez az esemény a kapu a mi váltságunkhoz. A szentek útja nem a kereszten végződik, hanem az Úr kegyelméből a dicsőségben. De közben ez a jelszavunk: Én is felmegyek Jeruzsálembe.

Természetünk hajlamos arra, hogy számítgassunk és mérlegeljünk, ezért a bizonytalanságban rosszat látunk. Úgy képzeljük, hogy valamilyen célra kell törnünk, pedig a szellemi életnek nem ilyen a természete. A szellemi élet természete az, hogy bizonyosságunk van a bizonytalanságban is, ezért sehol sem rakunk fészket. A józan ész azt mondja: “Tegyük fel, hogy ha ilyen helyzetben lennék…” Nem tudjuk belegondolni magunkat olyan helyzetbe, amiben még nem voltunk. A józan eszünk szerinti élet egyik ismertelőjele a bizonyosság: de a szellemi életben ott van a bizonytalanság kegyelme. Ha bizonyossággal építünk Istenre, ez azt jelenti, hogy minden utunkban bizonytalanok vagyunk, nem tudjuk, mit hoz a holnap. Szomorú sóhajtozással szokták ezt így mondogatni, pedig inkább a lélegzetelállító várakozás kifejezése lehetne ez. Bizonytalanok vagyunk következő lépésünk felől, de bizonyosak vagyunk Istenben. Amint Istenre hagyatkozva megtesszük legközelebbi kötelességünket, Ő elhalmozza életünket meglepetésekkel. Ha bizonyos hitbeli irányt akarunk képviselni, valami meghal; már nem Istenben hiszünk, csak a benne való hitben. Jézus mondja: “Ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek…” A szellemi élet a gyermek élete. Nem vagyunk bizonytalanságban Isten felől, de bizonytalanok vagyunk abban, mit tesz Ő legközelebb. Ha csak a hitünkben vagyunk bizonyosak, szigorúak és méltóságteljesek leszünk. Nézeteinken pedig a végérvényesség átka van. Ha helyes viszonyban vagyunk Istennel, életünk tele van örvendező bizonytalansággal és várakozással. “Higgyetek énbennem” – mondta az Úr Jézus. Nem azt mondta: “Higgyétek el ezt meg ezt felőlem”. Bízd rá az egész életedet! Dicsőségesen bizonytalan, hogy hogyan, de Ő jönni fog. Maradj hű hozzá!

Természetünk szerint összeférhetetlenek vagyunk, mert többnyire csak mások hibáit látjuk és nem a magunkét. Milyen sokszor segíthetnénk előbbre egy-egy megtévedt embert, ha valamit mi is vállalnánk a teherből. De hordozás helyett tiltakozunk, hallgatás helyett szemrehányásokat teszünk. Ahelyett, hogy szelíd szóval szólnánk a másik lelkiismeretéhez, hogy meggyőzzük igazságtalanságáról, haragunknak, nemtetszésünknek adunk kifejezést és ezzel dacba, megkeményedésbe sodorjuk őt. Ha azt akarjuk, hogy megszabaduljon bűneitől, nem szabad visszahúzodnunk tőle, ha látjuk, hogy vétkezett. Meg kell tanulnunk, hogy csendben várva imádkozzunk; maradjon meg a szeretet. A Megváltó tűrte, hogy az emberek bűne ránehezedjék. Nekünk is vállalnunk kell valamit, sőt sokat és végül is mindent! Ha lelkiismeretünknél fogva Istenért elhordozzuk a gonoszt és elszenvedjük az igazságtalanságot, és ha talán éppen a jó miatt kell szenvednünk, mint Jézusnak, akkor lehetőség van arra, hogy a gonoszokat megnyerjük és a bűnösök megtérjenek. A hordozó türelem és szeretet már sok makacs szívet legyőzött és erre a vallomásra bírt: „Te jobb vagy nálam! Szeretnék olyan lenni mint te!” Ilyen lelkületűvé formál minket a fáradhatatlan és teherhordozó Jézus.

Természetünk szerint zsákmányleső lelkület él bennünk. A bűneset révén jutott el hozzánk. Előtte már egy angyalfejedelem rablóvá lett; a teremtett világra vágyott, ami eredeti, Istentől alkotott pompájában állott szemei előtt. Zsákmányként akarta azt magához ragadni, úrrá lenni felette. Ez okozta bukását. Önmagát akarta felemelni, ezért zuhant alá. Még most is fejedelem azért és van hatalma, sőt ő „e világ istene”. De csak a sötétségen uralkodhat, ameddig a bűn elér. Csak annyiban van hatalma, amennyiben a világ a bűnben él. Hatalma van a halálon, de nem az életen.

Terveket szövünk, lehetőségeket latolgatunk, előrelátóan intézkedünk. Mindezt abban a reményben tesszük, hogy az az esemény, amelyre készülődünk, a maga idején elérkezik hozzánk. Vajon arra gondolunk-e, hogy az Úr napja is föltartóztathatatlanul közeledik? Nem arról van szó, hogy mostantól hagyjuk el a földi célokra irányuló készületeinket, de mindezek között és fölött soha ne tévesszük szem elől azt, hogy az Úr napjára is készülnünk kell. Ez elemi érdekünk. Jaj, ha az Úr érkezésekor az itt hagyottak közé számláltatunk! Gondolatainkat, szavainkat és tetteinket vezérelje az a tudat, hogy „a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk…” (Fil 3,20), azaz nem csupán a földi rossz történések közepette világban tapasztalt otthontalanságunk végét, hanem mindenekfölött magát az Úr Jézust, hogy végre közbevetés nélkül, szüntelen vele lehessünk. „Úgy várlak, Jézus, jössz-e már! A szívem sír utánad…” (BGyÉ 231)

Tervezhetsz önző célból, felhalmozhatsz kincseket, építhetsz széles és magas palotákat, mint az ókori Babilon építői, de nem tudsz olyan magas falat és erős kaput építeni, hogy az ítélet hírnöke kint rekedjen. Belsazár király lakomát ült a palotájában, »és dicsérték az arany-, ezüst-, vas-, fa és kőisteneket«. De a láthatatlan mennyei lény keze felírta a falra az ítélet szavait, és már hallani lehetett a kapuhoz érkező ellenség lépéseinek zaját… Az önző élet pusztulást von maga után… Krisztus arra késztet, hogy adjunk, hogy áldozzuk fel magunkat másokért…»Akié a Fiú, azé az élet. Akiben pedig nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.« (1Ján 5,11-12)” (Krisztus példázatai, Nyereség, amely veszteség c. fejezetből)

Testi életünk is szüntelen veszélynek van kitéve. Bármilyen óvatosak vagyunk, nem tudjuk egészségünket eléggé védeni. A parányi baktériumok, amiket szabad szemmel nem is látunk, egészségünknek veszélyes ellenségei. A piciny bacilusok, vírusok ott rajzanak körülöttünk, belélegezzük őket, nem sejtve, hogy talán rövidesen megfertőznek, betegségbe döntenek minket, amiből esetleg fel sem gyógyulunk. A ragályos beteghez például vigyázva közeledünk, de mégsem biztos, hogy megőriztetünk. Ha Isten őriz minket, még ápolhatunk is ilyen beteget, vagy az Igével szolgálhatunk is neki és nem fertőződünk meg.

Testi értelemben világos, hogy azt vetünk, amit aratni szeretnénk, és azt aratunk, amit vetettünk. A lelki életben is azt fogjuk aratni, amit vetettünk. Az aratás attól is függ, jó-e a vetőmag, milyen a föld. Vetőmagvainkat egy nagy zacskóban találjuk. Az elsőt cselekedetnek hívják. Ne hidd, hogy tehettél olyat, aminek nem volt következménye. Ha nem tudta, nem látta senki, hogy mit tettél, akkor is lesz aratás. Második vetőmag: a szavaim. Ne higgyük, hogy a szó elröpül. Következménye van, és aratni fogjuk. Harmadik zacskóban a gondolataim vetőmagja van. A titkos, rejtett, soha ki nem mondott gondola-taimnak is megvannak a következményei. Megvan a saját lelki földünk, ahová vetünk. Az első a lelked, ahová beveted cselekedeteidet, szavaidat, gondolataidat. A lelkiismereted azonnal válaszol. Ne felejtsd el, vetsz a testedbe. Már az orvosok is tudják, milyen szoros a kapcsolat test és lélek között. Bizonyos betegségek idegi, lelki alapon vannak. Magas vérnyomás, elégtelen savtermelés, rossz szívműködés. A harmadik nagy terület a környezeted, a családod. Szegény családod! Micsoda magvak hullanak a kezedből? Sokszor a szívem szakad meg gyerekek miatt, mit látnak, mit hallanak kicsi korukban. Mindent megtennél a családodért, és közben beléjük veted a halálos magvakat. Emberek a munkahelyeden mind-mind a te földed. Hosszú parcella ez a föld, és széles. Jézus azért jött, hogy learassa vetésedet, hogy te arathass bocsánatot, szeretetet, áldást.

Testünk templom, amelyben Isten kíván lakni, ezért tisztán kell azt tartanunk, mint a magasztos és nemes gondolatok tartózkodási helyét… Jussunk el addig, hogy az egészség törvényei iránti engedelmességet nem tekintjük áldozatnak vagy lemondásnak, hanem annak, ami a valóságban: felbecsülhetetlen kiváltságnak és áldásnak.” (Krisztus példázatai, Az élettan tanulmányozása c. fejezetből)

Testvérem, ha te is kéred az Urat, várod, hogy jöjjön és áldja meg hajlékodat, életedet. Van ahová befogadd? Te várod, hogy Ő lépjen feléd, s Ő várja, hogy te lépj Őfelé. Nem lehetsz olyan bűnös, hogy ne menne be hozzád, meg is szólít, meg is akar áldani, de a következő lépés a tied. El kell mondani Zákeus szavait: „Uram, amit raboltam, amit bűnösen szereztem, pénzt, rangot, tisztességet, leteszem a lábad elé, új életet akarok élni” – s már Urává vált az életednek, és „üdvössége lett a te házadnak”. Krisztusom, Téged várlak. Életem sok nyomorúsága, bűneim terhe, magányosságom, sok szégyenkezésem, gyűlölőim átka, akiknek talán igaza van – mennyi terhe lelkemnek. Sivár, szomorú életem vágyik a tiszta családra, tiszta örömökre, tiszta emberi kapcsolatokra, tiszta, jókedvű nevetésre hozzám találó barátokkal, jó lelkiismerettel végzett, eredményes munkára, munkatársaim megérdemelt megbecsülésére. Erre vágyom, talán titokban, magamnak se ismerve be, hogy ez mennyire hiányzik. Köszönöm, hogy kelted bennem ezeket a vágyakat, mert meg akarsz áldani. Megvan bennem a vágy a megtisztulásra, de nem tudom, hogy a véghezvitelére lesz-e elég erőm. Köszönöm, hogy elfogadsz, bármilyen vagyok. Tisztíts meg engem, adj erőt, hogy el tudjam fogadni tisztító hatalmadat! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Tetszik – nem tetszik, tudomásul kell vennünk, hogy a bűn következménye halál. A földi életben a személyes boldogság megromlása, kis és nagy közösségek felbomlása, az Istennel való közösség megszűnése, sorolhatnánk tovább, végül az örökélet elvesztése, az örök halál. Isten sokszor, nyomatékosan figyelmeztet: nem ez az ő akarata. De ha valaki tudatosan elhanyagolja saját rendeltetését, nem vállalja élete rendeltetésszerű célját, eldobja magától az arra vezető segítséget, Isten erőszakkal nem tartja maga mellett sem itt, sem odatúl. Méltatja annyira gyermekei önállóságát, szabadságát, hogy aszerint bánik velük. Meg kell ismernünk Atyánkat, céljainak nagyszerűségét, szeretetét, ajándékainak értékét, és azt is, milyen rossz, milyen értéktelen mindaz, amiben nélküle élünk. Komoly elhatározás kell ahhoz, hogy elfogadjuk hívását, addigi életünk bűneinek bocsánatát, az új élet ajándékát, melyet megad annak, aki komolyan kéri. Ez a megtérés. Isten nem akarja, hogy elveszítsd életed földi értelmét és mennyei eredményét, az örök életet. Azt kívánja, hogy boldog légy. Szép, áldott, eredményes életben és élet után boldog légy földön és mennyben. Kár ezt a kegyelmet elszalasztani. Jó Istenem, amikor rám tör a saját bűneim és a mások bűneinek következménye, a szenvedés, olyan nehezen látom be, hogy azt magamnak szereztem. Lázadozom, jajgatok, még ellened is támadok. Olyan nehéz megérteni, hogy nem kell mást tennem, mint örömmel elfogadni szeretetedet, de anélkül nincs számomra más lehetősége az életnek, az igazi, nem elprédált életnek. Megint csak téged kérlek, ne bízd kizárólag reám a döntést. Ragadj meg a szakadék szélén és hozz vissza magadhoz. Élni szeretnék, szépen, eredményesen élni itt, és dicsőségben élni majd a mennyben. Adj erőt a megtérésre, adj erőt a kitartásra a Krisztus követésében. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

„Tévedni emberi dolog.” Tartja a mondás. És ez így is van. Tévedünk kicsiben és tévedünk nagyban. Tévedünk érzésből és tévedünk okosan. Tévedünk véletlenül és tévedünk akarattal. Így hát a legnagyobb tévedés az, ha nem tévedünk…

Tévelygő emberek vagyunk, még ha az Úr nevét viseljük is. Milyen nagy kegyelem, hogy az Úr mégis kész megbocsátani nekünk. Ezért valahányszor vétkezünk, siessünk Isten kegyelmének trónusához és kérjük bocsánatát.
Meg kell aláznunk magunkat. Hát nem szégyen ránk nézve már az is, hogy újra és újra vétkezünk, pedig Isten annyi szeretetet árasztott már ránk? – Ó Uram, porig hajolunk meg előtted, és megvalljuk, nagyon hálátlanok voltunk. A bűn gyalázatos dolog, de hétszeresen gyalázatos, ha olyanok követik el, akik kegyelmedet már annyiszor megtapasztalhatták, mint mi.
Azután könyörögnünk kell irgalomért, megtisztulásért, a bűn hatalmából való megszabadulásért. Ez a kívánság kell, hogy vezessen, amikor keressük az Úr orcáját. Isten vétkeink miatt hagyott magunkra minket, kérnünk kell, hogy térjen vissza hozzánk. – Ó Uram, tekints reánk Fiadban, Krisztus Jézusban, és fogadd el kegyelmesen szolgáidat!
Ugyanakkor el kell fordulnunk a bűntől, mert Isten nem fordulhat újra felénk, ha mi nem szakítunk a bűnnel.
Mindezek után beteljesedhet a háromszoros ígéret: Isten meghallgat, megbocsát, meggyógyít.
Atyánk, kérünk, add, hogy megértsük ezt most, hogy beteljesülhessen rajtunk ígéreted.

Téves és hamis indítékkal nem lehet építeni, erősíteni Isten népét. Időnként fölbukkannak „irgalmatlan samaritánusok”, aki azt hirdetik magukról, hogy az ő küldetésük a szerintük a gyülekezetet csak gyengítő halott, beteg dolgok, személyek eltakarítása az útból. Nos, az izraeli király tragikus sorsa intsen óvatosságra! Egyrészt mi nem mindig tudjuk megkülönböztetni a „megrepedt nádat” a megkeményedett bottól, és összetörjük a kíméletre szorulót is. Másrészt pontosan azért, mert ilyen „kényes” feladat ítéletet végrehajtani, ezért csak Isten egyértelmű vezetése és megbízása jogosíthat fel a cselekvésre – kegyelmében bízva. Enélkül nagyon könnyen személyes és közösségi tragédiába torkollhat, és véget nem érő „vérengzéssé” válhat a bűnösen könnyelmű vállalkozás. Jelentsen biztatást és intést: Isten figyeli, ismeri életünket, döntéseinket, lépéseinket…

Tévúton szédeleg az ember, amikor azt hiszi, hogy jövőjét, jólétének biztonságát a pénze a vagyona adja. Tévúton vannak a világ vezetői, amikor az élet értelmének a a gazdasági fejlődést – mondjuk ki nyíltan: az egyre nagyobb és nagyobb hasznot! – teszik meg! A siker hajszolása, a kitűzött cél mindenáron való elérése nemcsak Földünk egész ökoszisztémáját borítja fel, de rombadönti az ember lelkét is! Mit mondhatunk akkor, amikor a modern lélek számára az “érték” csak a megfogható, a megehető, a megiható, az élvezhető, egyszóval mindaz, ami testi? Csakis azt, hogy nem lehet létének egyetlen célja mindazon dolgok begyűjtése, melyeket egyébként az isteni törvényszerűség okán megemészt a moly és a rozsda vagy elvisznek a tolvajok! Nemde azon “dolgokat” kellene inkább gyűjtögetnünk, melyeket szívünkbe zárva “csuda dolgokat” tapasztalhatunk meg életünkben? A hitet, a reménységet, a szeretetet… Azaz: a becsületet, a tisztességet, a jóságot… avagy másképpen fogalmazva: türelemet, segítőkészséget és irgalmat. Ezeket nem emészti meg sem a moly, sem a rozsda, ezen értékek konvertibilisek “odaátra” is. Ha jó szívvel ezeket a kincseket gyűjtögetjük, akkor a legnagyobbat érhetjük el életünkben: felismerjük életünk történéseiben Mennyei Gondviselést, azaz felfedezzük a bennünk lakozó Istent, s emberlétünk olykori fogyatékosságai ellenére is teljes életet élünk…

Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb Ő, aki bennetek van, mint az, aki e világban van. — 1János 4,4.
Mit végez benned a Szent Szellem?
A Szent Szellem csak egy „szellemi autóstoppos”? Mint egy stoppos utazik veled végig az életen? Csak valami felesleges poggyász a számodra, amit egész életedben hordozhatsz? Nem! A Szent Szellem azért él benned, hogy segítsen neked!
Ő azért él benned, hogy megerősítsen téged!
Ő azért él benned, hogy megvigasztaljon téged!
Ő azért él benned, hogy győzelemre vigyen téged az életben!
Tégy ilyen pozitív megvallásokat, ahelyett, hogy kudarcról és kételkedésről beszélnél.

„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek”: Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Nem annyira a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem elsősorban az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki jelen van az Eucharisztiában, bár más módon. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük őt cselekedni, megszabadít a bűntől, vagyis tisztává teszi a szívünket. A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: Jézus igéi megszabadítanak ragaszkodásainktól, amelyek elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és az Ő tanításában gyökerezik. Előfordulhat, hogy rabjává válunk a tárgyaknak, a teremtményeknek vagy önmagunknak. Ha viszont egyedül Isten áll a szívünk középpontjában, jelentőségét veszíti minden más. Hogy erre sikerrel vállalkozhassunk, jó, ha a nap folyamán többször is a zsoltár fohászával fordulunk Jézushoz, Istenhez: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!” Ismételjük el gyakran, főként, amikor a különböző ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek, amelyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat, és megfoszthatnak szabadságunktól. Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat, plakátokat vagy tv-műsorokat? Ne tegyük! Mondjuk ilyenkor: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez az első lépés. Ha újra és újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, ki tudunk majd lépni önmagunkból, s így növekedni fog bennünk a tisztaság. Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, hogy veszélyezteti a kapcsolatunk áttetszőségét vele? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez segít, hogy megtisztítsuk szándékainkat, és visszaszerezzük a belső szabadságot.

Tiszta szemmel nézd, milyen szépnek teremtette Isten ezt a világot, s benne milyen szépnek, szeretnivalónak az embert. Tanulj gyönyörködni minden kis virágban. Gyönyörködj minden eléd kerülő kis csibész hamis elevenségében. Lásd meg, milyen büszke egy közismert tolvaj, ha te kivételesen megbízol benne. És meg fogod látni Isten teremtésének minden szépségét. S végül, ahogy Jézus ígérte, meglátod magát Istent az o szeretetében, és boldog leszel. Krisztusom, annyi vaknak nyitottad meg a szemét, hogy lásson. Kérlek, nyisd meg az én szememet is, hogy mindenben lássam meg a szépet. Annyi szépség van ebben a teremtett világban, s én olyan keveset látok belőle. Nem baj, ha látom a sötétséget is, a sok bűnt és nyomorúságot. Kell az, hogy különbséget tudjak tenni a jó és a rossz között. Nem fals gyámoltalanságot kérek, mindenbe beletörődő, mindennel megelégedő közömbösséget, hanem azt a belelátást, mely képessé tesz arra, hogy a tisztán látszó sötétség mögött meglássam a fényt, mely tőled származik: a jóság szomjazását a bűnös emberben, a képességet a restben, a hitre való vágyat a hitetlenben, a megszeppent gyermeket a gőgös dicsekvőben. Szépet látni taníts, Uram. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Tisztánlátásra int bennünket János, amikor figyelmeztet arra, hogy senki sem mondhatja magát bűntelennek. Ha viszont szembe kell néznie minden egyes embernek a bűn problémájával, mi lehet a megoldás? Vajon az elkendőzés, letagadás, kompenzálás, racionalizálás, mentségek keresése kiutat adhat a bűn egyetemes nyomorúságából? Semmiképpen sem. Egyedül Jézus Krisztus áldozata volt képes hatástalanítani azt, s az egyes ember életében is ennek elfogadása, s az ő személyébe való kapaszkodás jelenti a menekülést (2,2). Ugyanakkor a gyümölcsöknek is meg kell jelenniük a bűntől való szabadulás után: ez egy szóval összefoglalva a hiteles életvitelt jelenti, vagyis valódi közösséget testvéreinkkel és a világosságban való járást (1,6–7). Közösségeinkben széttekintve azt látjuk, hogy a gyónás intézményének eltörlésével a bűnvallás is nehezebbé lett a bemerített hívőknek, mert a tökéletesség leplét próbálják felölteni. Pedig valódi bűnbánat s Istentől és emberektől való bocsánatkérés nélkül nincs helyreállás. Segíts, Uram, a hamis énképtől és önigazultságtól szabadulni, és a te világosságodban járva szilárd alapra építeni!

Tisztaságra kötelező ígéretek (2Korinthus 6,14–7,1 )A tiltott dolgok sokak számára válnak kísértéssé „mi lesz, ha mégis megtesszük?” címszóval. Mi bajunk lesz, ha mégis megtesszük? Isten eltávolodik tőlünk. És ha megtesszük, amit Isten kér? Áldásában részesedünk. Sokszor e kettősség között vacillálunk. Mindig probléma, ha az olvasott igéket a magunk módján próbáljuk értelmezni. Ha kell, kifordítani az élét. „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek… szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12) Nem az embertársi vagy testvéri kapcsolatot kell egymástól elválással megszüntetnünk, hanem a bűneinktől kell megszabadulnunk. Az erkölcstelenség szelei kavarognak körülöttünk. Jó megőrizni a tisztaságot fiatalon. Legyen szó házasság előtti erkölcsi tisztaságról vagy a házasságkötés utáni hűségről. Ebben a tisztaságban kell megerősödni a szülőknek, és továbbadni a gyermekeiknek. Megőrizhető a tisztaság. Vigyázzunk is rá! Legyünk hálásak, mert Isten gyermekévé fogadott bennünket! Dicsérjük Jézust, aki mindezt lehetővé tette számunkra! „Szívemnek mélyén hálaének csendül. Szívemnek mélyén téged áldalak…” (Erőm.Ék 123)

Tisztogatnom kell magam testem és szellemem minden tisztátalanságától, hogy mindkettő teljes összhangba jusson Isten természetével. Vajon szellemi beállítottságom teljes összhangban van-e Isten Fiának bennem levő életével, vagy értelmem még nincs neki alárendelve? Az Úr Jézus Krisztus gondolkozásmódját alakítom-e ki magamban, aki sohasem beszélt az önmagához való jogairól, hanem belső éberségben maradva szellemét szakadatlanul alárendelte az Atyának? Felelős vagyok azért, hogy szellememet egyetértésben tartsam az Ő szellemével. Ekkor Jézus Krisztus lassanként felemel az Atya akaratának való teljes odaszentelésbe, oda ahol Ő él, ahol már ügyet sem vetek semmi másra. Isten félelmében így viszem véghez megszentelődésemet. Vezethet Isten az Ő útján és meglátják Őt mások is egyre jobban az életemben? Vedd komolyan a dolgodat Istennel szemben és akkor minden mást figyelmen kívül hagyhatsz! Legyen Isten a szó legszorosabb értelmében az első helyen az életedben!

Továbbra is alakulsz, vagy alakítóvá válsz. Vagy azt választod, hogy maradsz a vezető melletti ülésen, vagy a volán mögé pattansz. A Biblia azt mondja: „Ne igazodjatok e világhoz!” (Róm 12:2). Inkább alakulj át azzá a kezdeményező, hit-központú emberré, akinek Isten szánt!

Több-kevesebb nézetkülönbség, egymásnak ugrás mindenkinek van az életében és embertársaival való kapcsolataiban. A szelíd szó erejét dicséri Igénk. Tulajdonképpen az összezördülések, a haragszom rád-ok elkerülhetőek lennének, ha szavunkból szelídség áradna. Nem tudunk mindig ilyenek lenni, de fontos törekedni rá. A hév váratlanul képes elragadni az embert, pedig a szelíd szó egyrészt nagy lelki békéről árulkodik, másrészt a nehéz, a csökönyös hozzáállást is megtöri. A szelídség a Szentlélek gyümölcse, mely szavakban is megmutatkozik…

Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál. (Példabeszédek 22:1) Nem csak becsületesnek kell lenni, annak is kell látszani” – szól a jól ismert mondás. S igen: a keresztyén bizonyságtételben is a legfontosabb és legkardinálisabb dolog a hitelesség. Többet ér ez – mondja az Ige – bármilyen kincsnél a világon. Ma országunkban, világunkban is észrevehetjük, hogy ez hiányzik a leginkább. Hiányzik az őszinteség, és mögötte az autentikus élet. Ha valakinek az életében jelen van ez, jó hírneve, megítélése lesz az emberek előtt, az alkalmas arra, hogy az Úrban való élet gazdagságát továbbítsa másoknak. Törekedjünk erre! (Berencsi Balázs)

Többet ne hajts térdet a csapásoknak, helyette kezdd magad alávetni Isten Igéjének. Az Igének engedj. Hadd igazítson ki téged, metssze le a testet és a testi kívánságokat, amelyek tévútra vittek. Ne felejtsd el, a Szellem kardja kétélű – az egyik oldala a sátánnak van fenntartva, a másik pedig neked. Hadd használja ezt Isten arra, hogy a helyes úton tartson téged!

Többféle módon lehet kifelé élni. Valójában a külső dolgaink minden esetben a belső értékeinkre mutatnak. Ez így van akkor is, ha nem akarjuk. Egy szerény anyagi helyzetben élő embernek felesleges azt mutatnia kifelé, hogy neki van mit a tejbe aprítani! Mégis viszonylag sokan ezt teszik. Megdöbbentő véleményt olvastam tavaly karácsony táján az egyik újságban. A mi kerül a fa alá kérdésre válaszolók közül valaki így felelt: „Hát mi kerülne? Plazma tv! Ha hitelből is, de megveszem! Nem mondhatom a haveroknak, hogy két pár zoknit kaptam!” Vannak, akik így gondolkodnak. Mit mondjuk erre mi, hívők? Egy idézet jut eszembe: „Fölemel a világ tisztelettel, avagy legyűr, páholyban, a porban, az vagy, ami belül.” A belső emberedre helyezz nagyobb hangsúlyt, ne a külsőre!

Többféle szegénység és többféle gazdagság létezik. Vannak szegény szegények és gazdag szegények. És persze vannak szegény gazdagok és gazdag gazdagok is. Mindenki annyira gazdag valójában, amennyire másokat tud gazdagítani. Pál ezt a gazdagságot tartja a keresztény ember legnagyobb kincsének. Ez az a gazdagság, amelyben akkor gyarapodunk, amikor képesek vagyunk másoknak is adni és másokat is részesíteni ebben a gazdagságban. (Baranyay Csaba)

Többféle szeretet létezik. Bármennyire furcsa is, a szeretet tud bántó és hazug is lenni. Ezt persze magunk is tudjuk, hiszen hányszor cselekszünk a szeretet látszatát keltve szeretetlenül! Azért „szeretünk”, mert önző célunkat szeretnénk elérni ezáltal. Csak az isteni agapé képes arra, hogy ne önmagára tekintsen. Erről a szeretetről írja Pál gyönyörű himnuszában, hogy soha el nem múlik. Kérjük Istent, hogy tanítson erre az igazi szeretetre, amelyet Krisztusban mutatott meg nekünk! (Baranyay Csaba)

Többféleképpen lehet dolgozni. A sok variációból a két legalapvetőbbet tárja elénk az Ige. Lustán vagy szorgalmasan végezzük a ránk bízottakat? Sok mindentől függ ez! Lelki alkatunktól, a munkánkhoz való viszonyunktól, életünk otthoni eseményeitől, testi-lelki állapotunktól. Hogy csak néhányat soroljak fel. Néhány hónapja olvastam egy rövid írást arról, hogy egy férfit megkérdeztek arról, hogy milyen a munkához és a főnökéhez való viszonya. A következőket mondta: a jelenlegi főnököm annak idején velem azonos munkakörben kezdett el dolgozni a cégnek. Én még mindig itt dolgozom, ahol akkor. De így utólag visszatekintve volt egy lényeges különbség kettőnk között: én az órabéremért dolgoztam, ő pedig a cégért. Én csak úgy tessék-lássék módra végeztem a munkám, ő pedig szívét-lelkét beleadta. S lám ma ő a cég igazgatója. Testvér! Te miért dolgozol? Hogy elteljen minden nap néhány óra az életedben, meg egyébként is kell a fizetés, vagy van valami nagyobb motivációs erő az életedben? Válaszolj őszintén, és ha kell, változtass – a hozzáállásodon! Áldás lesz rajtad!

Tökéletesen senki sem tud vezetni, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy biztonságosan vezessünk. Ha pedig bátorságunkat, vakmerősségünket a vad vezetéssel próbáljuk bizonyítani barátainknak, ezzel kísértjük az Urat.
Ha nyíltan életveszélyes szituációkat teremtünk magunk körül autóval vagy más egyébbel, azzal az Urat kísértjük meg. Ez pedig bűn!
Jézust is megkísértette az ördög, amikor elvitte a templom párkányára, és azt mondta neki, hogy ugorjon le, az angyalok úgyis meg fogják menteni. Erre Jézus így felelt: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Máté 4:7.
Jó dolog az Úrban bízni, hogy Ő megsegít minket, ha baj van, és nyugalommal vagyunk a problémás helyzetekben. Viszont nem szabad olyan lelkülettel élni a mindennapjainkat, hogy vakmerően cselekszünk, és azt mondjuk, hogy az Úr majd úgyis megőriz, ha valami rosszul sülne el. Ha így teszünk, vétkezünk, és egy idő után az Úr meg fogja engedni, hogy tragédia történjen.
Ha pedig nem mi vezetünk, de a sofőr túl vadul vezet, ne szégyelljünk szólni neki, hogy nem érezzük magunkat biztonságban.

Tölts időt az Atyáddal való közösségben. Elmélkedj az Ő irgalmasságán, amíg meg nem erősödik benned. Gerjeszd fel, amíg nem válik uralkodóvá a gondolkodásodban az a vágy, hogy másokat szabadnak láss. Jézus azért küldött téged, hogy kinyúlj egy szeretetre éhes világért, és megérintsd az Ő irgalmával. Ha te nem teszed meg, ki más fogja?

Töltsön be az a tudat, hogy Isten mindig itt van! Ha egyszer ezzel telt meg az elméd, akkor minden nehéz helyzetben is könnyű lesz emlékezetedbe idézni: “Atyám mindezt tudja!” Ez már nem kerül erőfeszítésedbe, hanem egészen természetesen erre gondolsz, amikor tanácstalanság szorongat. Régebben ehhez vagy ahhoz az emberhez mentél oda tanácsért; de most olyan hatalmasan eltölt az isteni gondviselés tudata, hogy nehézségeiddel Istenhez mégy. Jézus azoknak állítja fel életszabályait, akikben az Ő Szelleme van: ezeknek az az alapgondolatuk: “Isten az én Atyám, szeret engem, soha nem tételezem fel, hogy Ő megfeledkeznék valamiről, hát akkor miért aggódnék?” Vannak idők – mondja Jézus -, amikor Isten nem hozhat ki a sötétségből, de bízzál benne akkor is! Talán úgy jelenik meg, mint szeretetlen barát, pedig nem az; vagy úgy, mint kegyetlen Atya, de mégsem az. Talán igazságtalan bíróként áll előtted, de Ő nem az. Erősödjék meg benned mindig jobban az a gondolat, hogy Isten ott van minden mögött! A legkisebb esemény sem történhetik az Ő akarata nélkül; ezért teljes bizalommal támaszkodhatsz rá. Az imádság nemcsak kérés; az imádság a lélek magatartása, amelynek légkörében a kérés egészen természetes: “Kérjetek és megadatik nektek!”

Töltsön el békével a szeretet Istene, aki talán csak a betegséged által ölel gyengéden magához, hogy ereje így is megnyilvánuljon benned. Ha szeretetet sugárzol magad körül, magad is gyógyítóvá válhatsz. (Simon András) Jézus, te, aki a kicsinyek és elesettek felkarolására jöttél e világba, nézz rám. Tudom, csak a bajban fordulok hozzád ilyen kétségbeesetten, de kérlek téged, bocsásd meg korábbi hűtlenségemet. Tudom, sokan vannak a tieid közül, akik naponta követnek téged, de te jóságodban észreveszed az elveszettet is. Ezért nézz rám most szerető, irgalmas Jézus. Tétova a hitem, de hozzád szól, nálad remél gyógyulást. Ámen.

Törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. (1Tim 6,11) Meztelennek érzem magam. Védtelennek. Kiszolgáltatottnak. Úgy érzem, a világ legkisebb szellője is megölne. Felkapok valamit, hogy ne fázzak. Felöltöm magamra az igazságot. Így már jobb egy kicsit.
De a szellő erősebben fúj. Felveszem hát a kegyességet is. Így már jobb. A szellő azonban széllé erősödik, és kitartóan ostromol. Felkapom tehát a hitet is. Így már sokkal jobb. Ekkor a szél feltámad és felkavarja a port. Így a szeretetet is magamra veszem. Így már egészen más. De a szél nem tántorít, zúgni kezd, és elsötétül az ég. Felöltöm hát az állhatatosságot. Így már sokkal-sokkal jobb. A szél viharossá erősödik, felhők gyűlnek az égre, és elered a zápor. Magamra kapom a szelídlelkűséget is, az utolsó ruhadarabot. Így már nem is lehet jobb. A szél tombolni kezd, a zápor ömlik, villámok cikáznak, és mennydörgés szaggatja a környéket. De már nem kell magamra vennem semmit. Legyőzhetetlen vagyok.

Törekedj békességre! (Zsoltárok 34,12–19) Az Újszövetség szerint a hitre jutáshoz szükség van az ige hallására. Itt Dávid azt mondja, hogy azokat, akik hallgatnak, odafigyelnek rá, ő megtanítja az istenfélelemre. Jézus azt mondja, hogy az ő megismerése egyenesen az üdvösséget jelenti. Nem lehet tehát eléggé nagyra értékelni az ember értelmi képességét. Mindenkinél annyit, amennyivel megajándékozta a Teremtő. Talán e néhány mondat is megerősíti, hogy a hitben való növekedéshez mennyire nélkülözhetetlen a szó legteljesebb értelmében tanulni. Tanulni az írott igéből, és tanulni azoktól, akik már hitben járnak. Az emberek többsége akarja megtartani az életét, és szeretne jó napokat látni. Dávid szerint ezekhez a legjobb út az istenfélelem. Miben nyilvánul ez meg? Óvakodni kell a rosszat beszéléstől. Szavainkra is érvényes a Fil 4,8. Isten igéjéből megtanulhatók a már elfelejtett igazi értékek is. Jó életprogram, de jó napi cél is, hogy amennyire tőlünk telik, keressük minden emberrel a békességet. Mindeközben pedig gyakran eljuthatok oda, hogy Istenhez kell kiáltani. A jó hír, hogy tehetjük ezt a meghallgatás ígéretével.

Törekedjünk azért a Szellemtől nyert megvilágosodásra. Ne kíváncsiságunk kielégítésére, ne is azért, hogy saját magunkat vigasztaljuk meg, hanem azért, hogy ezáltal lássuk a megdicsőült Krisztust. Ó, bárcsak lennének hozzá méltó elképzeléseink róla, és ne gyaláznánk méltatlan gondolatokkal Urunkat! Bárcsak olyan elevenen élne bennünk lénye, munkássága és dicsősége, hogy teljes szívvel és lélekkel tudnánk dicsérni Őt. Akinek a szíve a Szent Szellem vezetése által gazdagodott meg, az Megváltóját mérhetetlenül megdicsőíti. - Jöjj, Szent Szellem, mennyei fény, mutasd meg nekünk Krisztust, a mi Urunkat!

Történhet valami nélkülem? A nagyobbiknak mindig ez a baja. Az ember nem tud örülni annak, ami nélküle történik. Szívében ott van a kételkedés, vajon jó lehet az, amiben én nem vagyok benne? A nagyobbik fiú megharagszik, nem akar bemenni a házba. A nagyobbik könnyen sértődik. Ha a saját arcod keresed, nem úgy van-e, hogy azért sértődsz meg, mert nem tisztelnek, nem törődnek veled? Mindennek a terhe rajtad van, mégis nélküled ünnepelnek. Mikor sértődtél meg utoljára?! A sértődés következő lépése a dac: most már azért sem! Amikor megtudta, mi történik odabent, biztos elkezdődött szívében a harc: be kellene menni, még ha nélkülem csinálták, akkor is. Sajnos, a küszöbön győzött benne az azért sem! És ment ki, ki az udvarra, a sötétbe. Voltatok már így? Akháb király, amikor nem kapta meg a veteményeskertet, hazament, lefeküdt, a falnak fordult (1Kir 21,4). Vele tették, aki a legnagyobb az országban? Méghozzá egy senki tette. Mennyire tud az ember háborogni: velem, velem! Még mondhatta volna a fiú, hogy bánom is én az egészet, az a lényeg, hogy hazajött! De győzött benne a dac, ellensége lesz mindennek, és megy ki a sötétbe a megsötétedett szívével.

Történjen a héten bármilyen rossz dolog, egyben biztos lehetsz, Ő melletted van, és bátran belekapaszkodhatsz. Ő igenis oltalmad, erősséged és biztos segítséged lesz akkor is, ha minden rendben megy, de akkor is, ha nyomorúságok érnek. Egyszer majd megérted, minek miért kellett megtörténnie, addig pedig kapaszkodjunk együtt Istenbe, mert Ő mindig biztos segítség a nyomorúságban! “Isten ajándéka a jelenléte. Legnagyobb ajándéka önmaga. A naplementék elállítják a lélegzetünket. A karibi kék lecsillapítja a szívünket. Az újszülött csecsemők könnyekre fakasztanak. Az életre szóló szerelem megkoronázza az életünket. Ha azonban mindezeket elvesszük – fosszuk meg a világot a naplementéktől, az óceánoktól, a gügyögő csecsemőktől és a gyengéd szívektől – és a Szaharába csöppenünk, még mindig van okunk arra, hogy táncoljunk a homokban. Miért? Mert Isten velünk van.” (Max Lucado, Harc az óriásokkal)

Tudd meg, hogy társad, aki sem otthon, sem úton, sem álomban, sem nappal, sem életben, sem halálban nem hagy el, az a te Urad, védelmeződ, Teremtőd. (al-Gazáli) “Az én érdemem. Nélkülem itt semmi sem lenne.” Hányszor hallunk nap mint nap ehhez hasonló mondatokat. És mi magunk is hányszor gondoljuk azt emberekről, hogy rájuk alapozhatjuk az életünket. Aztán mennyiszer kell csalódnunk keresve az emberek között újra egy biztos pontot. És néha nem találunk kapaszkodót. Elhallgat az öntömjénezés, vagy éppen a túl sok önjelölt szabadító és teremtő közt nem találjuk azt, aki igazi megoldást tudna nyújtani. És ebben a káoszban vagy éppen elhagyatottságunk csöndjében megszólít minket valaki. És van valami megkérdőjelezhetetlen nagyság ebben a kijelentésben. Pedig már hozzászoktunk az emberi nagysághoz. Ahhoz, hogy az anyagokat át tudjuk formálni, és újat tudunk teremteni. De ez valami más. Az ég és a föld, a világ teljessége, a népmesei földkerekség megteremtése meghaladja az emberi képességet. A semmiből mi nem vagyunk képesek megteremteni a mindent. És a legcsodálatosabb az, hogy aki mindezt megtette, nem állt meg dicsekedni. Hiszen minden pillanatban, amikor nem hullik körülöttünk darabjaira a világ, az ő megtartó jelenlétét érezhetjük. Mert ő, az Úr formált minket is az anyaméhben az ég és föld teljességének részeként. És nem hagyott minket egyedül, de Megváltónkká lett a Golgotán, és ma is és minden napon velünk van. Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Hála legyen neked Teremtőm, hogy önmagadnak lakozást vettél bennem is. Ámen.

Tudja, minden teremtmény tisztasága alapvetően az Istennel való kapcsolatától függ. Márpedig a világon csak az ember szakadt el Urától. Aki pedig kegyelemből új életet kapott, az éli Istentől erre a világra kapott feladatát, küldetését: dicséri, magasztalja Atyját az erre kapott ajándékokkal, eszközökkel. (Eszlényi Ákos)

Tudjuk azt, hogy a szenvedésnek, a bánatnak sok jó oldala van. A próbában sokszor kincsek születnek. Csodálatos könyvek, költemények, zenedarabok, képzőművészeti alkotások. A legtöbször megfigyelhető, hogy az ember jelleme is változik, csiszolódik. Az életünkben megjelenő bánat átformálja látásunkat, arra késztet, hogy nézzük más szemmel a világot. Figyeljünk a kisebb örömökre, az apró részletekre. A szenvedés miatt sokszor a nagy kérdések felé fordulunk: Mi végre vagyunk? Mi a célja a létezésnek? Ez az, amit Isten akar. Szeretné életünkben a lelki fejlődést, és akarja, hogy válaszokat keressünk, mert tudja, az igazi választ csak Nála találjuk! Létünk célja nem a szenvedés maga, de a nyomorúság megérteti velünk, mi a dolgunk a világban. Vagy, ahogy Pál írja: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2 Korinthus 4:14). Megtaláltad már mi végre születtél a világra? Mi a célja az életednek? Mi az oka az átélt fájdalomnak? Keresd Istennél! Ha vele együtt teszed ezt, megérted. És este még szomorú leszel, de reggelre beköszönt az öröm… (Restás László)

Tudjuk, hogy a Szent Szellem ad nekünk erőt az imádsághoz. Tudjuk, mit jelent a Szent Szellem által imádkozni, de azt már sokszor nem tudjuk, hogy maga a Szent Szellem könyörög bennünk úgy, ahogyan mi ki sem tudnánk mondani. Ha Istentől újjászülettünk és Isten Szent Szelleme bennünk lakik, Ő kimondja helyettünk a kimondhatatlant. “Ő” – a Szent Szellem bennetek – “Isten akarata szerint esedezik a szentekért” (27. v.) Isten nem azért kutatja át a szívedet, hogy tudatos imádságaidat megismerje, hanem hogy a Szent Szellem imádságát felfedezze benned. Isten Szelleme a hívőt szentélyül használja fel, hogy benne közbenjárjon. “A ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma.” Amikor Jézus Krisztus megtisztította a templomot, “nem engedte, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül” (Mk 11,16). Isten Szelleme nem akarja, hogy testedet saját kedved szerint használd. Jézus könyörtelenül kiűzte mindazokat, akik adtak-vettek a templomban és így szólt: “Az én házam imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek.” Mi felismertük-e már, hogy testünk a Szent Szellem temploma? Ha igen, akkor gondosan meg kell őriznünk az Ő számára mocsoktalanul. Tudatára kell ébrednünk annak, hogy tudatos életünket – amely csak kicsiny része a személyiségünknek – meg kell őriznünk a Szent Szellem templomaként. Ő majd figyelemmel kíséri a tudatalatti részt is, amiről mi semmit sem tudunk. De lássunk neki, hogy megőrizzük a tudatos részt, mert azért mi vagyunk a felelősek.

Tudjuk, hogy Krisztus a mi Megváltónk. De honnan tudjuk ezt? A Szentlélek Isten, a Szentháromság harmadik személye tesz bizonyságot bennünk arról, hogy az életünk nem hiábavaló. Nem üres térben lebegünk, félúton a semmi felé. Valakinek fontosak vagyunk, hiszen életét adta értünk. A Szentlélek győz meg arról, hogy Krisztus halála az örök életet hozta. A Lélek emlékeztet arra, hogy Isten gyermekeiként szabadságban élhetünk. Ezért adjunk hálát az Úrnak!. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

„Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze.” (2Tim 1,12) Pál apostol nagyon határozott abban, hogy kire irányul hite, bizalma. Életének foglalata is benne van ebben a rövid részletben. Kincset bíztak rá, és neki ezt a kincset meg kell őriznie. Ám ez nem újabb szorongás forrása – hogy vajon mi lesz a rábízott kinccsel –, hanem mer ebben is Istenre hagyatkozni. A kincs sok minden lehet. A mi közös kincsünk ez a bolygó, ezt kaptuk Istenünktől megőrzésre. (Réz-Nagy Zoltán)

Tudni jó, de a tanulás folyamata bizony személyes áldozatot követel – ezért beszél a Mester arról, hogy tagadjuk meg magunkat. Lemondás nélkül nincs eredmény. A párválasztás, a párkapcsolati-, és a családi élet is csak akkor szép, ha van benne szeretetből fakadó lemondás, s nemcsak ígért, de teljesített áldozatvállalás is. A gazság úgy terem, mint a gaz, de a boldogságért dolgozni kell! Nem elégséges csak öntözni a boldogság-palántát, időnként körbe is kell kapálni… Ez bizony munka, s bármennyire is örömmel végezzük, olykor-olykor elfáradunk benne. Keresztény életünk velejárója, hogy olykor elfáradunk, mert izzasztanak a próbák hőhullámai, de az elfáradás, a pillanatnyi erőtlenség még nem belefáradás. Aki belefáradt krisztuskövetésébe, az tulajdonképpen elveszítette a leglényegesebbet, a holnaputánba átnyúló hitet, hogy értelme van a mai kapálásnak is, hiszen egykor majd gazdag termésben lesz részünk. Mint mindig, ma is vannak, akik “belefáradtak”. Szószéken állva vagy alatta ülve – a kimerültség ‘kaszál’ itt is ott is… Megdöbbentő tapasztalni, ha elmaradoznak a templombajáró testvéreink vagy a pap egyszerűen szögre akasztja a lutherkabátját. Ennél már csak az a nyomorúságosabb, ha valaki “csakazértis-keresztény”, s fogvicsorítva igyekszik megfelelni a elvárosoknak! Az ilyen krisztuskövetők bizony nem éppen a legjobb reklámhordozói a “szent ügynek”! Mit tehetünk – az imádságon túl -, hogy magunk ne essünk ilyen verembe? Igyekezzünk meglátni minden nap Isten gondviselő jóságának jeleit. Aki “hiszi az Istent”, az jól tudja, hogy Ő mindenütt jelen van, ezért az élet legapróbb részleteiben is meglátja Teremtő Urát, s derűsen visszamosolyog Rá… (Frankó Mátyás)

Tudnom kell, hogy hozzám sem úgy jön, mint mintagyermekéhez, hanem mint aki nélküle elveszett lennék. És ha követni akarom, úgy kell a megvetettek közé mennem, ahogy ő tette: nem bűneik követésével, de nem is ítélkezéssel, hanem megértéssel és szeretettel. Tetszik – nem tetszik, másképp nem lehetek a övé. Egyházunk megújulása ott kezdődik, ahol a gyülekezet tagjai hívják, maguk mellé veszik, a többiek figyelmébe ajánlják, testvéri szeretettel fogadják azt, aki soha a lábát se tette be a templomba, vagy éppen ellensége volt az egyháznak. Ne bízd csak a lelkipásztorra, tiéd is ez a feladat! Szerető Atyám, nagyon jól tudom, hogy ez az én feladatom is. Tudom, hogy te azt is szereteted, akit én nem tartok magamhoz méltónak, s ha én nem vállalom vele a közösséget, nem ő marad ki a te közösségedből, hanem én. Tudom, ilyen esetben éppen az a szeretet hiányzik belőlem, mely egyedül tehet a te gyermekeddé. Add meg nekem ezt a szeretetet és tégy képessé a gyakorlására. Ha pedig én lennék ma is elveszett juhod, keress meg, végy a válladra, és adj elég erőt és alázatot, hogy magam kérezkedjem be a közösségbe, nem mellveregetéssel, bírálattal és vezetésre éhesen, hanem csendes örömmel, a ferde szemeket is vállalva, hogy ott veled és rossz, de megváltott népeddel eggyé lehessek. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Tudnunk kell, hogy meggondolatlan vagy igencsak meggondolt véleményünkkel hatalmas károkat okozhatunk mások gondolkodásában, a magunkéról nem is beszélve. „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!”

Tudnunk kell, hogy milyen állapotban vagyunk, különben nem érezzük, hogy szükségünk van Krisztus segítségére. Tudnunk kell, milyen veszélyben vagyunk, különben nem keresünk oltalmat. Csak akkor vágyakozunk a gyógyulásra, ha fájnak a sebeink. Önmagától egyetlen ember sem ismerheti fel a hibáit. “Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer 17,9) A szánkkal talán elismerjük lelki szegénységünket, de a szívünk tiltakozik. Lehetséges, hogy miközben a lelki szegénységünkről beszélünk Istennek, a szívünket majd szétveti a gőg, felsőbbrendű alázatosságunk és igaz voltunk érzetében. Egyetlen úton juthatunk csak igazi önismeretre: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust. Ha Jézus tiszta és tökéletes lényét szemléljük, igazi megvilágításban látjuk saját gyengeségünket, szegénységünket és hibánkat. Meglátjuk magunkat önigazultságunk rongyaiban. Felismerjük, hogy éppoly elveszettek és gyógyíthatatlan betegek vagyunk, mint a többi bűnös. Belátjuk, hogy ha üdvözülni fogunk, azt nem a saját jóságunknak köszönhetjük, hanem egyedül Isten végtelen kegyelmének.” (Krisztus példázatai, A farizeus és a vámszedő imája c. fejezetből)

Tudod, a világnak körülöttünk negatív áramlata van. Mint egy sebes folyó, állandóan húz téged, megpróbál az áramlatába ragadni. Ha hitből élünk, és a hit szavait szóljuk, az olyan, mintha az árral szemben úsznánk. Meg tudod tenni – de elég sok munkádba kerül. És soha nem engedheted meg, hogy szabadnapot vegyél ki. Ha pihensz egy kicsit, akkor rögtön el fogsz kezdeni sodródni az árral. Döntsd most el, hogy vigyázni fogsz a szavaidra. Határozd el, hogy következetesen Isten Igéjét fogod szólni a száddal. „Az én szavaimra figyelmezz, az én beszédeimre hajtsad füledet” (Példabeszédek 4:20). Legyen Isten Igéje az őröd, és akkor minden szavad egy kicsivel tovább fog vinni, az árral szemben.

Tudod, ebben a természetes világban istentelenség vesz bennünket körül. A tested teljesen természeti szinten van. Ha nem szállsz vele szembe minden nap úgy, hogy időt töltesz imádságban és az Igében, akkor a tested és az elméd egyszerűen engedni fog a feléd irányuló nyomásnak, és a világ útját választja. Dönts amellett, hogy átadod magad az Úr dolgainak. A figyelmedet irányítsd az Úr felé. Vedd körül magad az Igével. Bármikor, bárhol hallgathatod Isten Igéjét! Maradj ma is Jézusban.

Tudod-e, mi az, amit legjobban kívánsz? A végtelen! A végtelen szépség, a végtelen tisztaság, a végtelen igazságosság, a végtelen béke, a végtelen igazság, a végtelen szeretet, a végtelen élet. Éhséged a végtelenre alapjában véve egy és ugyanazon éhség: Jézus Krisztus utáni éhséged, mert Jézus Krisztus az igazság, a szeretet, a tisztaság, az élet. (Michel Quoist) Sok minden után vágyakozik az ember. Sok mindent el szeretne érni, és sokszor olyan eszközöket használ fel céljai eléréséhez, ami nem helyes. Sokszor nem hiszi el, hogy céljai megvalósításához nem elég a saját ereje. Egyedül nem vagyunk mindenre képesek! Sokszor akarunk gazdagságot, de lehet, hogy valami elcsúszik számításainkban. Sokszor szeretnénk egészséget, de lehet, hogy tragédiát kell átélnünk. Sokszor szeretnénk, hogy elismerjenek, de lehet, hogy a legtöbbször megaláznak. Egyedül nem vagyunk mindenre képesek! Nekünk azonban nem kell félnünk, mert van Urunk, aki mindig mellettünk áll. Erőtlenségünkben erőt ad, reménytelenségünkben biztat, kilátástalanságunkban célt mutat. Ezért lehet boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr! Hiszen minket választott ki, hogy örökösei legyünk. Segít és támogat, hogy életünk teljes legyen. Ezért kell nekünk is életünk végéig bíznunk benne, hogy méltóak legyünk arra, amire ő kiválasztott. Urunk, mennyei Atyánk! Rá kell jönnünk, hogy egyedül nem megy… Nélküled, nem megy. Nekifeszülünk feladatainknak, aztán pedig erőtlenül és csüggedten állapítjuk meg, erőnk véges. Hálát adunk neked, hogy Krisztusban bennünket is örökösökül választottál, és nem kell egyedül elcsüggednünk, hanem te adsz erőt feladatainkhoz, mindennapjainkhoz. Ebbe szeretnénk belekapaszkodni nap mint nap mennyei Atyánk. Ámen.

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.” (Jób 42,2) A szenvedő Jób lázadása véget ért. Míg barátaival szemben bátran megvédte igazát, most, amikor Isten megszólal, és kijelenti magát neki, elhallgat. Rádöbben arra, hogy Isten előtt minden igazságunk por és hamu. Vallomása a Mindenhatóról azt a döbbenetes felismerést is hordozza, hogy Isten szóba áll az emberrel. Az Ige testté lett érettünk, a Lélek bennünk munkálkodik, mert a szeretet irányítja minden döntését. A Szentháromság titka valahol itt rejlik, érettünk történik minden, ezért magasztalhatjuk őt. (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Tudom-e, hogy Isten sáfársággal megbízott szolgájaként mindenemnek, amim csak van, az ő gyarapodását, az Isten országa épülését kell eredményeznie? Nem a saját népszerűségemet, gazdagságomat, kényelmemet, dicsőségemet, tündöklésemet, egészségemet. Minden meglévő tehetségemet, ajándékomat azért bízta rám Isten, hogy úgy forgolódjam velük, hogy őrá mutassak. Ez a feladatom, erre „szerződtem”, ne magamnak akarjak hát gyűjteni, mert akkor nem sáfár vagyok, hanem tolvaj. S amikor a Gazda visszatér, megfizet tetteim szerint. Dicséret vagy ítélet? Nem mindegy.

Tudom ugyan és be is vallom, hogy a legkisebb dologért sem vagyok képes méltó módon hálát adni. Kisebb vagyok minden nekem juttatott adománynál, s mikor dicsőségedet nézem, akkor nagy volta előtt szédület fogja el lelkemet. Minden lelki és testi adottságunk, s mindaz, amivel külső, vagy belső képben, természet szerinti vagy természet feletti módon rendelkezünk, a te adományod, s jótevőnek, kegyesnek és jóságosnak magasztalunk téged, akitől minden javainkat vettük. (Kempis Tamás) Ki lenne olyan türelmes, hogy a tőle sokszor elpártoltat visszafogadja – és meg is vigasztalja? Ki lenne olyan szerető szívű és bölcs, hogy vész esetén figyelmeztet – s ha engedetlenek vagyunk majd, be is kötöz? Miért érthetetlen az ember számára az, ha olyan valaki cselekszik vele jót, akitől soha el sem várná? Az Úristen irgalmas, mélyre látó és megbocsátó. Ha nem csuknánk be a szemünket s nem húznánk le a rolót előtte, megláthatnánk mindazt, amit maga az Isten tár elénk. Ha nem akarnánk a magunk útján egyedül járni, megtapasztalhatnánk, hogy az Úr jönni akar velünk – segíteni, vezetni, megtartani. Ha tudnánk a saját okoskodásainknál és tanult eszünknél, tapasztalt éveinknél messzebb, túl, feljebb látni – megláthatnánk Isten felénk ereszkedő, biztos kezét. Mindezt nekünk, értünk, miattunk teszi. Az ő békességét adja. Urunk! Te vagy az, aki akkor is látsz bennünket, ha legszívesebben saját magunk elől is elbújnánk! Te vagy az, aki jobban ismersz bennünket, bármennyire is szeretnénk kiváló önismerettel és öntudattal rendelkezni. Te tudod, hogy miért teremtettél, hol a helyünk a sok millió ember között, és terved van az egész világmindenséggel – benne velem is. Adj szemet meglátni mindazt, amit számomra készítesz és nyújtasz, s adj hálás szívet mindazért, ami velem történik. Add, hogy elhihessem: minden tőled van. Ámen.

Tudomásul kell vennünk: hiába siránkozunk és panaszkodunk, míg engedelmeskedni nem akarunk. Sírás helyett bölcsebb Istennek engedelmeskedni. Akkor bizalommal várhatjuk szabadítását. Jó Atyánk, annyi a baj, a nyomorúság körülöttünk, ha fel kellene sorolni, belefáradnánk. A magunkét látjuk a legnagyobbnak, de ha körülnézünk, láthatjuk, hogy más népek, más emberek ugyanúgy sírnak. Nagyon elhagyott téged a te régi keresztyén néped, szinte szégyelli a nevedet, s nem akarja megérteni, hogy így nem fog jó eredményt érni. Bármilyen keményen dolgozzunk, bármilyen tudást, bármilyen hatalmas lehetőségeket ajándékoztál nekünk, az is mind átokká válik a kezünkben, míg a te szeretetparancsaidnak engedelmeskedni nem akarunk, míg téged Urunknak el nem ismerünk. Adj, Atyánk, megtérést a népünknek! Adj jövendőt utódainknak! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Tudsz-e örülni mások örömének úgy, mintha a tied lenne? Ha igen, meglátod, hogy az a másnak adott ajándék nagyon sokszor neked is áldást jelent.

Tudsz-e úgy imádkozni a Mindenható Istenhez, mint akinek semmi sem lehetetlen? Tudsz-e Előtte hitben állni minden dologgal kapcsolatban? Anna – miután megtalálta az imádság útját, szívét kiöntötte az Úr előtt. Elmondta, hogy bánatos lelkű asszony vagyok. Éli békességgel bocsátotta el őt, és azt olvassuk róla, hogy “arca nem volt többé szomorú”. Volt-e már olyan imádságod, amiben minden megoldódott az Úr előtt? Tudtad, hogy az Úr meghallgatott, mehetek tovább. Annában egy teljes változás ment végbe az imádkozás alatt. Aztán megtörténik, hogy terhes lesz, megszüli gyermekét. Megtartja ígéretét, viszi a gyermeket, akit az Úrtól kapott. Nem volt könnyű dolog már kicsi korban odavinni és otthagyni azt a gyermeket, akiért annyit könyörgött, akit Isten adott neki, és most visszaadni az Úrnak. Vajon gyermekeidet visszaadtad az Úrnak? Vagy ragaszkodsz hozzájuk teljes erővel? Nagyon sok gyermek ezért nem találja meg az Urat. Anna nem csak odavitte, hogy áldást kapjon, hanem ott is hagyta. Minden évben meglátogatta, vitt neki ruhát, és az Úr előtt növekedett a kis Sámuel. Ha igazán az Úrnak adnád gyermekeidet, akkor most nem aggódnál értük. Így lesz Sámuel Isten prófétájává! Jó volna, ha szíved teljes bizalmával az Úr felé fordulnál, hogy megadhatná szíved kérését. Bár legkomolyabb szolgálatod az imádság lehetne! Így lehet az Urat igazán megismerni. Anna neve azt jelenti: Kegyelem. Élj otthon Annaként, hogy áradhasson körülötted a kegyelem.

Tudtad, hogy az elsőéves orvostanhallgatók nagy százaléka felfedezni véli magán mindazon betegségek tüneteit, amelyekről éppen tanul? Van, aki még el is ájul, amikor először hall ezekről. Jób azt mondta: „Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem” (Jób 3:25). Az aggodalom a Sátán egyik leghatékonyabb fegyvere. Ha nem ismered fel a fondorlatos aggodalomkeltő manővereit, akkor lehetősége nyílik arra, hogy megvesse a lábát a gondolataidban, és megfosszon a jogosan téged illető áldásoktól, beleértve az egészségedet is. Aggódsz az egészséged miatt? Írd fel ezeket az igéket egy kis lapra, és mindig tartsd magadnál: 1) „Ha Isteneteket, az Urat szolgáljátok, akkor megáld kenyérrel és vízzel. És eltávolítom tőled a bajokat… Napjaid számát teljessé teszem” (2Mózes 23:25-26). 2) „Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat – így szól az Úr” (Jeremiás 30:17). 3) „Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra! Ne téveszd szemed elől, őrizd meg azokat szíved mélyén, mert életet adnak azoknak, akik megtalálják, és gyógyulást egész testüknek” (Példabeszédek 4:20-22). 4) „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek” (Márk 11:24).

Tudtad, hogy megáldhatod magad azzal, amit mondasz? A Biblia ezt mondja: „Aki áldást kér magára, ezt mondva tegye: „Az igazság Istene áldjon meg engem… mert a régi bajok feledésbe merültek” (Ézsaiás 65:16 AMP). Ez az ige két fontos igazságot tanít meg: 1) A saját szavaidnak sokkal nagyobb hatásuk van rád, mint bárki más szavainak. Végső soron nem az számít, amit mások mondanak, hanem az, amit te mondasz magadról akkor, amikor már minden vélemény elhangzott! Az utolsó szó mindig a tiéd. 2) Sohasem fogod élvezni azt, amit Isten a jövőben készül adni neked, ha még mindig a múltban élsz. Ahhoz, hogy belépj az Ígéret Földjére, először el kell hagynod a pusztát. Juss hát egyetértésre Istennel, és kezdd azt mondani, amit Ő mond rólad! Ez nem kis dolog. Amit kimondasz attól kezdve, hogy reggel felkelsz, addig, míg este lefekszel, nem csupán a napodat befolyásolja, de hatással van az egész életszemléletedre és életed irányára. Ha imádkoztál, és konkrét válaszokat kértél Istentől, akkor hatást tudsz gyakorolni az eredményre azáltal, hogy ügyelsz arra, hogy amit kimondasz, az igazodjon ahhoz, amit Ő mond. Más szóval: kerülj összhangba Istennel!

Tudtad, hogy megváltozott a neved? Többé nem az, ami az újjászületésed előtt volt. Elhagytad a régi nevedet, amikor Jézussal szövetséget kötöttél. Ahhoz, hogy teljesen képes legyél értékelni ennek a jelentőségét, tudnod kell, miről szól a vérszövetség. Amikor valaki vérszövetségre lép, teljesen átadja magát. Többé már nem a saját tulajdona. A vagyona, az adósságai, az erősségei és a gyengeségei örökre a szövetséges testvére tulajdona lesz. Amikor vérszövetségre lépsz valakivel, annak az embernek a neve lesz a te neved. Nem hagyhatod el, bármi történjék is – a tiéd. Amikor Jézust Uraddá és Megváltóddá fogadtad, elvette a nevedet! A te neved bűn volt. A neved gyengeség volt. A neved félelem, szegénység és minden más ördögi dolog volt, amit Ádámtól örököltél. Jézus elvette ezeket a neveket tőled, és cserébe az Ő sajátját adta neked. Ez így van! Az Efézus 3:15 azt mondja, hogy Krisztus egész Teste Őróla neveztetik mennyen és földön. Ez azt jelenti, hogy Jézus nevét kaptad. Ebben a névben rejlő hatalom most már a tiéd! Gondolkozz csak el azon, kiről kaptad a nevedet: „Jézus, Hatalmas Isten, Bölcsesség, Szabadító, Júda Oroszlánja, Az Élet Igéje, Szószóló, Gondviselő, A Vagyok, Segítő, Megváltóm Békesség Fejedelme, Csodálatos Tanácsos, Isten Báránya, Seregek Ura, Dávid Gyökere, Hitünk Szerzője És Bevégzője, Út, Gyógyító, Isten Fia, Igazság, Alapkő, Királyok Királya, Világ Világossága, Erősségem és Énekem, Igaz Bíró, Megigazultság Fia, Feltámadás és Élet, Alfa és Omega.”

Tudtad, hogy nem Isten akarata az, hogy bárki is fiatalon meghaljon? Ő teljessé akarja tenni a napjaid számát. 70-80 évig kellene élned, és ha ezzel sem vagy megelégedve, élj még egy kicsit tovább! A Biblia szerint Ábrahám jó vénségben halt meg, betelve az élettel. Mindannyiunkkal így kellene történnie. Sok hívő nem ismerte ezt fel, és összezavarodott. Amikor lebetegednek, ahelyett, hogy a gyógyulásban hinnének, azon kezdenek tűnődni, hogy talán Isten azt akarja, hogy meghaljanak. „Talán haza akar hívni,” gondolják. Soha ne táplálj ilyen gondolatokat magadban. Ami Istent illeti, Ő nem fog hazahívni, amíg készen nem állsz arra. Pál apostol értette ezt. A 2 Timótheus 4:6-7-ben ezt írta: „Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat bevégeztem, a hitet megtartottam.” Pál nem halt meg addig, amíg Jézus és ő nem állt készen a haza-menetelére. Ha az ördög azt mondja neked, Isten nem fog meggyógyítani, mert ideje hazaköltöznöd, akkor tudnod kell, hogy hazudik – nem számít, mennyi idős vagy. Isten azt ígéri a Zsoltárok 91:16-ban, hogy ha a Mindenható árnyékában lakozol, akkor hosszú élettel elégít meg. (Ez azt jelenti, hogy Őbenne lakozol, ahogy Jézus a János 15-ben tanította.) Ha úgy érzed, hogy még nem fejezted be a pályafutásodat a földön, akkor még nincs itt az ideje annak, hogy meghalj. Tehát ne figyelj az ördögre, és élj tovább. Állj ellen a betegségnek Jézus nevében. Állj meg Isten ígéretén! Majd amikor készen állsz arra, hogy a mennybe menj, akkor indulj! De csak akkor menj, ha elégedett, egészséges vagy, és készen állsz! Győztesen menj, és kiáltozd a régi örömteli dalt: „A mennyország közel van, és én nem maradhatok itt. Isten veled, világ, Isten veled.”

Türelmes vagy azok iránt, akikkel együtt élsz? Türelmes vagy a munkatársaiddal szemben? Mennyire hiányzik ez belőlünk! Azok nevében kérlek, akik körülötted élnek, hogy lásd meg a könyörgő tekintetüket, és légy türelmes hozzájuk. “De ő nem akará” – folytatja az Ige. Nincs hitel! Akinek az Úr mindent elengedett, az nem tud hitelezni. Hit kell ahhoz, hogy hitelezni tudjak. De nekünk nagyon sokszor nincs hitünk ahhoz, hogy az Úr könyörülhet egy másik emberen is. Nem volt olyan ember a földön, akire Jézus ne hittel nézett volna. Van-e hited azzal az emberrel kapcsolatban, aki neked a legtöbbet ártott, akivel szemben a legnagyobb csalódás ért? Bármit tett veled, semmi a golgotai kereszthez képest. Amit ember emberrel tehet, semmi ahhoz képest, amit az ember Jézussal tett. Ne is a másik emberhez, az Úrhoz legyen hited. Milyen jó olvasni, amit Jézus mond a kananitának: “Asszony, nagy a te hited!” Mert neki a kegyelemből elég volt egy morzsa. Ne fojtogasd, ne vond meg a levegőt a másik embertől. A hit az, amiben lélegezni tud. Előlegezd neki a hitet, és abban a percben levegőt, életet adtál neki.

Tűzből kiragadva is megmenteni (Júdás 20–25) Az apostol a hitben élőket bátorította Isten Lelke által a továbbépülésre, imádkozásra és a szeretet gyakorlására. A levélíró értésükre adta, hogy ők a tévtanítókkal ellentétben jó alapra építettek. Feladatuk a könyörületesség gyakorlása mellett az is, hogy némelyeket rettentéssel mentsenek meg, kiragadva őket a tűzből. Valószínű, ezek a tévtanítók munkálkodása eredményeként jutottak a tűzbe, ez alatt Isten ítélete értendő. Időben kell megpróbálni kiragadni őket innen. Ma is sürgős feladat az ilyenek kiszabadítása, kimenekítése és megmentése, igaz, fel kell készülni arra is, hogy ez veszélyes munka. A szentséges hitben és a szeretetben továbbépülők feladata a teljes készenlét is. Krisztus dicsőséges érkezését vigyázva és éberen kell várni. Csak ő őrizhet meg minket a bűntől. Azt várjuk, aki elvégezte váltságunkat, a dicsőség nagy Urát. Hála néki, hogy már a jelenben is dicsőíthetjük őt, és magasztalhatjuk mint szabadítót. Amíg ezt tesszük, addig erősödünk a belé vetett bizalomban, reményben és hitben. Amikor eljön, vele mehetünk, és akkor az összes mennyei lényekkel és a célba érkezett megváltottakkal őt fogjuk dicsőíteni mindörökké. Ámen.



free counters

 

 

Hírek

Weboldal készítés ingyen


Asztali nézet