MENÜ


Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!

Láss, hallgass, tanulj, kutass!


Idő. Ha a naptárunkat nézzük, túl sok bejegyzést és programot találunk benne. Lehet, hogy egyre több mindenre kell nemet mondanunk, mert már nem fér bele az időnkbe. De hány olyan bejegyzése van a határidőnaplónknak, amely valamilyen szolgálat miatt került be? Jut-e időnk Istenre és a vele való közösségre?
Munka. Ebből is sok van. Ha elvégzünk valamit, ritkán tudunk fellélegezni, mert ott áll sok másik elvégzendő feladat a sorban. Mind erőt, figyelmet, pontosságot és szaktudást igényel. Van-e vállalásunk Isten munkájában is? Az Istenért, a gyülekezet körül végzett munkánkat is ugyanolyan odaadás jellemzi-e, mint egyéb munkáinkat?
Pénz. Mindig lenne helye még többnek. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy mire és mennyit költünk. Gyakran csak a legszükségesebbeket vesszük, mert arra jut. Mennyire tartozik a misszió, az adakozás a legszükségesebbek közé? Tudunk-e őszintén áldozni Isten munkájára?
Idő, munka, pénz. Istenünk méltó arra, hogy teljes odaadással szolgáljunk neki, és építsük az ő országát!

Időnként el kell hagynunk lakóhelyünket, mert nincs itt maradandó városunk. Gyakran akkor kell elköltöznünk, amikor a leginkább otthon érezzük magunkat valahol. De van erre a bajra orvosság: maga az Úr jön velünk. Ő velünk van, bárhová visz utunk, velünk marad jótetszése, kegyelme, közössége, gondviselése és hatalma. Ez sokkal többet jelent, mint amit szavakkal ki lehetne fejezni: azt jelenti, hogy megvan mindenünk. Ha Isten jelen van életünkben, miénk a föld és a menny. Jöjj velem Uram, és parancsoljál velem, hogy arra menjek, amerre Te akarod.
Igehelyünk azt is ígéri, hogy így megtaláljuk a nyugalmat. Ez a nyugalmunk a teremtő, cselekvő és megőrző Istenben van. Jelenléte nyugalmat ad, még ha menetelünk, vagy éppen csatában vagyunk is. Nyugalom! Milyen áldott ez a szó! Élvezheti-e valaha ezt a halandó ember? Igen, mert ígéretünk van rá, tehát hittel elkérhetjük Istentől. A nyugalom a Vigasztalótól, a Békesség Fejedelmétől és mennybeli Atyánktól jön, aki maga is megnyugodott a teremtés hetedik napján minden munkájától. Istennel lenni nyugalmat jelent, a szó legigazibb értelmében.

Időnként látjuk, mi Isten célja, de hogy engedjük-e a látást valóságos jellemmé válni, az tőlünk függ, nem Istentől. Ha szívesebben lustálkodunk a hegyen a látás emlékeiből élve, akkor a gyakorlatban nem vagyunk használhatók a közönséges fából faragott emberi életben. Meg kell tanulnunk ráhagyatkozni a látottakra. Ne az elragadtatásokban és Istenről elmélkedve akarjunk élni, hanem a gyakorlati valóságban a látomás világosságánál mindaddig, amíg az igazi valósággá nem válik. Nevelésünk minden kis mozzanata erre irányul. Tanuld meg megköszönni Istennek, hogy tudtodra adja kívánságait. A kis “vagyok” mindig méltatlankodik, amikor Isten szól: Tedd meg! A kis “vagyok” hadd zsugorodjék össze a hatalmas “VAGYOK AKI VAGYOK” (2Móz 3,14) felháborodásától: “A VAGYOK küldött téged”. Az Ő szava legyen az uralkodó. Megdöbbenve ébredünk rá, hogy Isten tudja, hol élünk és melyik barlangba bújunk el előle! Felkutatott, mint hirtelen villám. Egyetlen teremtmény sem ismeri az ember lényét úgy, ahogyan Isten ismeri.

Időnként mindannyian felébredünk. (És) amikor ez megtörténik, akkor ébredjünk rá arra, hogy hálásak lehetünk mindazokért a dolgokért, amiket magától értetődőknek vettünk.

Időnként nagy jelentőséget tulajdonítunk a döntéseinknek. Igen, mondogatjuk, ekkor és ekkor ezt és így határoztam. De Isten mellett nem mi döntöttünk, hanem ő keresett minket már sokkal hamarabb, mint ahogyan mi gondoltunk erre. Sokkal hamarabb igent mondott létezésünkre, egész valónkra, mint ahogyan mi választottuk az ő útját. Nem a mi döntésünk volt, hanem az övé. Ezért aztán biztosan megtart bennünket ez a döntés. (Balogh Éva)

Időt szánunk arra, hogy a szellemi szemeinkkel meglássuk Isten ígéretét, amíg nem válik valósággá a bensőnkben. Ez hatalmas, erőteljes dolog, és azáltal, hogy azokra az igei ígéretekre összpontosítasz, amiket Isten adott neked, működésbe tudod hozni az életedben, úgy, ahogy Ábrám is tette. Ne csak olvasd az Igét. Ma elmélkedj rajta.

Ifjúnak, erősnek, egészségesnek lenni nagyon jó. Próbára tenni magunkat, tanulásban, sportban, munkában – az ifjúságunk elengedhetetlen része kell hogy legyen. Álmodni nagy és szép terveket, ez is ifjúkorunk feladata, no meg az is, hogy alaposan átgondoljuk: mi volt jó abban, amit elődeinek gondoltak és tettek, s mit csinálnák mi másképpen, hogy jobb és szebb legyen a világ… Aki Istent is beleszövi ifjúkori álmai, az később sem fog csalódni. Istennel együtt ugyanis csak a test öregszik, de a lélek soha – ez a keresztény derű egyik feltétele! Akik lélekben megöregedtek és közömbössé váltak, akiket nem érdekel se múlt, se jövő, de valójában a jelenben is csak “úgy vannak” – azokkal nem sok mindent tud kezdeni a JóIsten sem. Nem azért, mert nem tudna, hanem azért, mert Isten szabadságot adott nekünk arra is, hogy akár az egész világot is megtagadjuk… Aki azonban élni akar, s nem akar önmaga vádlójává válni öregkorában, az jól teszi, ha már ifjúkorában is gondol Teremtőjére, mert az ifjúság “betegségéből” minden egyes nappal gyógyulunk… (Frankó Mátyás)

Igaz, amikor imádkozol, akkor is ki kell mondanod (vagyis meg kell vallanod), amit akarsz. Szeretném megismételni: A hited működik MEGVALLÁS ÁLTAL is, meg IMA ÁLTAL is, de amikor IMÁDKOZOL, akkor is KIMONDOD.

Igaz és törvényes cselekvés: elgondolkodtató fogalmak. Főképpen manapság, amikor törvénytelen és égbekiáltó dolgok garmadája kerül napfényre. Bele vagyunk már fáradva, hogy hány emberről derül ki, hogy nyakig benne van egy-egy korrupciós, lezsírozott, illegális ügyben. Igaz és törvényes cselekvésről pedig eszük ágában sincs még elgondolkodni sem. Pedig az ilyen magamfajta egyszerű ember igaz és törvényes dolgokra vágyakozik. Az Úr becsüli az igaz és törvényes cselekvést, amely nem arról szól, hogy a kiskapukat hogyan játszhatjuk ki, hanem arról, hogy a becsület és a tisztesség erény az életemben. Ez egy mindenkivel szemben elvárható minimális erkölcsi mérce kellene legyen. Persze akit az Úr nem érdekel, azt többnyire embertársai sem…

Igazából tényleg a nyomorúságban mutatkozik meg lelki erőnk nagysága (vagy kicsinysége). Azonban fontos meglátnunk az erőgyűjtés szükségességét. Lelkileg akkor leszel erős a nyomorúság idején is, ha a kiapadhatatlan erőforráshoz csatlakozva, jól feltöltött állapotban vagy. Isten mindig készen áll arra, hogy erejéből merítsünk. De mi élünk-e az igeolvasás, az imádkozás és a gyülekezeti közösség nyújtotta lehetőségekkel? Ha nem, akkor ne csodálkozzunk erőtlenségünkön, lelki gyengeségünkön….

“Igazán boldogok csak akkor lehetünk, ha szövetségben maradunk Istennel. Nem köthetünk egyezséget – elveinkkel megalkudva – azokkal, akik nem félik Őt. A magukat keresztényeknek vallók számára állandó veszélyt jelent az az elképzelés, hogy bizonyos mértékig alkalmazkodniuk kell a világhoz, ha befolyást akarnak gyakorolni rá. Az ilyen magatartás hasznosnak tűnhet, de minden esetben lelki veszteséggel jár. Isten népének szigorúan őrizkednie kell minden ravaszul rejtett rossz hatástól, amelyet az igazság ellensége hízelgéssel akar a lelkükbe lopni. Isten gyermekei idegenek és vándorok ezen a világon, akik veszélyekkel körülvett ösvényen járnak. Nem szabad elfogadniuk azokat az ötletes kibúvókat és csábító ajánlatokat, amelyeket Sátán kínál, hogy engedetlenségre bírja őket. Nem azoktól kell a legjobban félni, akik nyílt és közismert ellenségei Isten ügyének. Azok, akik hízelgő, kecsegtető dolgokat mondanak, és úgy tesznek, mintha baráti szövetségre akarnának lépni Isten népével, könnyebben meg tudnak téveszteni. Jóllehet a harc szüntelenül folyik, Urunk egyetlen benne bízót sem hagy magára a küzdelemben. Angyalok segítik és védik azokat, akik alázatosan járnak Isten előtt. Amikor gyermekei hozzá húzódnak, hogy védelmet nyerjenek a Gonosz munkája ellenében, Ő szánalommal és szeretettel oltalmába veszi őket. »Ne érintsétek őket« – mondja -, »mert ők az enyéim! Markaimba metszettem fel őket«.”(Próféták és királyok, 354. l.)

Igazat mondani vagy hazudni annak megfelelően, hogy mit szeretnének hallani az emberek? Mindig nagy kérdés. Háború előtti pillanat, előzetes győzelmi mámor, a siker akarása. Ebben a helyzetben kell a prófétáknak sorra megnyilatkozniuk. Ki mer itt óvó szavakatfogalmazni, ki mer tiltani, ki mer fenyegetni, ki mer rosszallani? Minden próféta beáll a sorba: lelkesít, bátorít, egyetért a tervekkel. Egy sem mer Isten szerint gondolkodni és aszerint nyilatkozni. Pedig szabály: csak az szólaljon meg, aki Isten előtt gondolta végig mondandóját! Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki – mondta egyszer a francia szobrász, George Braque. De felvetődik akkor: miért könnyebb mégis hazudni, mint igazat szólni? Ezt napjaink pszichológusai és szociálpszichológusai magyarázzák el nekünk legvilágosabban, melynek alapján körvonalazódik a tény: az ember inkább a közösség tagja, mint hogy az igazság része lenne. Ezt a tényt személyes stratégiaként így fogalmazta Voltaire: „Kedvelem az igazságot, de egyáltalán nem a mártíromságot.” Ha az eszmék vezérei így nyilatkoznak, akkor mit várhatunk a magunkfajta kisemberektől? Jézus nagyon jól tudta, hogy mi, emberek sodródunk a többiekkel, követjük azokat, akik meghatározzák az irányokat. Ezért kínálta a következő receptet kortársainak is: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8,32). Ennek alapján mertek apostolai ellentmondani a nagytanácsnak mondván: „…mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.” (ApCsel 4,20) Majd később így folytatták: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” (ApCsel 5,29) Ők az Úr igaz szolgái voltak, mivel az igazságot nem attól tették függővé, hogy abból előnyük vagy hátrányuk származik, vagy a többség is úgy gondolja-e vagy sem. Számtalan véleményformáló erő számít ránk is, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Használják a pártok, a média, a reklámok, az internet minden formáját, hogy meggyőzzenek arról, nincs szükség önálló véleményre: nekünk csak választanunk kell a már készre gyártottak közül. De a szűkebb közösségeinkben is (család, gyülekezet, munkahely) nagy a nyomás rajtunk, hogy csak felsorakozni kelljen valamilyen már meglévő álláspont mögé. Az Úr szolgája megharcolja önálló meggyőződését, amit először az Úr előtt vállal, s akkor már könnyebb a nyilvánosság előtt is.Vizsgáljuk meg, mennyire kész az életünk a Krisztusról való bizonyságtételre!

Igazi engedelmesség (Máté 21,28–32) Emberi életünk visszásságának komoly üzenetét találjuk az igében. Már gyermekkorban látható, hogy örököltük ezt a visszásságot. Sok szülő az elvárás fordítottját mondja a visszás gyereknek, úgy remélve, hogy megteszi, amit elvár. „Eredj, fiam, munkálkodjál ma a szőlőmben!” Az első szabadulni akart a további részletektől, de a munkától is, vagyis az engedelmességtől. Nem ellenkezett, de nem is ment. A második pedig meggondolta magát, és elment. Ez a meggondolás jelenti a megtérést, az igazság útját és a hitet, amit az írástudók megvetettek. Az igazság útja ma is a meggondolás, a megtérés és a hit. Ezen indultak el a bűnös emberek az Úr Jézus idejében. Akik vállalják ezt az utat, valóban ők lesznek a fiak. „Eredj, fiam”, valóban az Úr szőlőjében való munka a fiúság egyik jele. Akik folyton mentegetőznek, és nem vállalnak szolgálatot, még nem fiak. A megtérés után az engedelmesség jele a szolgálat vállalása. A mai napot adta az Úr az ő szőlőjében való munkára. Munkálkodj „ma” – ma van a munkanap, nem holnap. És nem szabad elfelednünk azt sem, hogy a szőlő az Úré. Az ő gyönyörű szőlőskertje az ő népe. Igazi engedelmességből végzem a munkát, amit rám bíz, és igazi hálából Atyám iránt?

Igazsággal tartja fenn országát a király, de ha ajándékot fogad el, romba dönti azt. (Példabeszédek 29:4) Igénk azt üzeni, hogy ha egy nép vezetője/vezetői által elfogadott dolog a megvesztegetés, akkor az az egész ország romba dőlését elősegíti. A vezető embereknek – különösen, ha egy országot vezetnek – át kell érezniük a rajtuk lévő felelősség súlyát. A vezetés legfontosabb alappillérei pedig az igazságosság, a becsületesség, a tisztesség, a szorgalmas munka. Ezek azonban hitbeli meggyőződés alapján vagy ott vannak valakinek az életében, vagy hiányoznak abból. Mindkettőnek következménye van. Ha a megvesztegetés „bevett” dolog magas körökben, akkor alant is azzá válik. Az erkölcsi romlás így rövid időn belül bekövetkezik. Sőt, ebből kifolyólag az élet más területein is megindul az amortizáció az egész nép körében. Az Isten útját járó, a megvesztegetést gyűlölő, a becsületesen fáradozó vezetők jelentenek, jelenthetnek áldást a nemzet egészére. Feladatunk: imádkozni ilyen vezetőkért és így élni a magunk helyén, ahová az Úr állított.

Igen, lényegében mindennek mélyén ott remeg ez az ősi emberi érzés: sírással jövünk a világra, és talán egy utolsó riadt sóhajjal lépünk ki belőle. A kezdet és a vég között egyfolytában félünk. Ki bevallja, ki nem. (Gyökössy Endre) Önmagam megváltója lettem! Nincs előttem határ, már a csillagos ég sem az. A tudomány határozza meg azt, hogy kik vagyunk, és a tudásom azt, hogy ki vagyok. Tudom, hogy honnan jöttem és hogy hová megyek. Egyre mélyebbek az ismereteim. Már-már olyan mélyek, hogy nincs, aki kihúzzon belőlük. Nem boldogulok. Hiába minden módszer, hogy megmentsem magam, hiába minden, amit ismerek, mégis értelmetlen az életem. Pedig már ismerem a világegyetem majd összes titkát. Már sokat megfejtettem. És majd, ha mindent a saját kezemmel megérintettem, talán elhiszem, hogy létezem. Mikroszkóppal vizsgálom a világegyetemet. Jézus pedig elém rakja a kezét: Nézd, itt a seb, melyet te szúrtál, nézd, és higgy! És én előveszem a mikroszkópomat. Ő eljött, kiterjesztette üdvözítő hatalmát minden népre, és én csak forogni tudok önmagam körül. Az egész életemet arra teszem fel, hogy az élet szálait bogozzam, mikor ezek a szálak mind az ő kezében végződnek. Uram, kérlek, hagyd, hogy felismerjelek! Uram, bölcsesség fejedelme! Nálad van az igazság, nálad van az ismeret teljessége. Földi létünk határait csak te ismered. Uram, ne hagyd, hogy felesleges ismeretek eltérítsenek a hozzád vezető útról! Láttasd meg velünk inkább azokat a dolgokat, amelyek a te ismeretedhez vezetnek! Ámen.

Igen, őrzője vagy a testvérednek. Elsősorban a vérszerinti testvéreidnek. Tudod, hogy hol vannak? Tudod, milyen nyomorúságban várják a te segítségedet? Gondolsz-e rájuk? Imádkozol-e naponta értük? Vagy nem érzed magad őrzőjüknek? Ott vannak azok, akikkel együtt szoktál ülni templomod padjaiban. Hányat ismersz közülük? Jó, nem ismerheted valamennyit, de akiket ismersz, segítettél-e már néhányukon? És közös édesanyánk, az egyház gondjai mennyire lettek a te gondjaid? Munkatársak dolgoznak melletted. Vannak köztük nagyon kellemetlenek. Megpróbáltad-e őket azzal tenni barátaiddá, hogy mikor a legkellemetlenebbek voltak, akkor segítetted őket? Utána néztél, nem az otthoni nyomorúságuk, magánosságuk, szeretet nélküli életük teszi lelküket megnyomorítottá? És nemzeted? Isten rendelt azzá, ami vagy, vállalnod kell. Megtetted mindazt, amivel tartozol neki? Kegyetlen kérdések. Isten naponta felteszi nekünk. Felelj rá lelkiismereted bírája előtt, s azután vidd könyörgésed Istened elé. Uram, Istenem, igaz Bírám, vádlottként állok előtted. Igaz, nem öltem meg senkit. Fegyverem nem ontotta senki vérét, és ezt büszkén vallom magam és mások előtt, sőt még előtted is. Nem vagyok rosszabb másoknál – nyugtatom meg néha háborgó, vádló lelkiismeretemet. De magam panaszlom elégszer, milyen gonosz ez a világ. Jaj nekem, ha ahhoz mérem magam, s megelégszem, ha én se vagyok gonoszabb nála. De ha rám tekint a Krisztus szelíd szeme, nagyon összezsugorodik az önérzetem. Sok testvéremet bántottam meg gúnyos szóval. Sok sebet ejtettem önzésemmel. Soknak okoztam fájdalmat közömbösségemmel, szeretetlenségemmel, türelmetlenségemmel. Tudom, ez mind büntetésért kiállt hozzád. Uram, te taníts meg testvérnek látni a mellettem élőket, s vállalni, hogy őrzője legyek azoknak, akiket te bízol reám. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Így szeretném mondani: Volt egy szegény gazdag ember, akinek mindene megvolt. Bíborba, patyolatba öltözött, dúsan vigadozott. De nem volt benne a mennyország, ami boldoggá tehette volna. Ő ezt nem ismerhette, hiába volt meg minden anyagi feltétele annak, hogy boldog legyen. Mindenét arra áldozta, hogy gazdag legyen. Nem vette észre, hogy közben elszakadt a boldogság egyetlen forrásától, Istentől. Pénzen igazi értéket nem lehet venni. Érték az, amit Istentől kérsz, és ingyen, szeretetből kapsz. “Jobb adni, mint venni” (Acs 20,35). Akkor örül a szíved igazán, ha Isten szerint adhatsz valamit. Az Ördög itt takarja el előlünk a boldogság titkát. Szegény gazdag csak gyűjtött, vigyázott rá, és a végén szemét lett belőle. A halál után mennyire akart volna már tenni valamit a testvéreiért, hogy úgy ne járjanak, mint ő. Nem csak testi gazdagság van, lelki is. Lehet, mi ezt szeretnénk. Édesapám tudást akart ránk hagyni. Ugyanúgy szemétté vált. Mire elvégeztem a főiskolát, minden másképp lett. Egyszer minden kiesik a kezünkből, ami testi, lelki érték ezen a földön. A koldusnak senkije, semmije nem volt. Kiszolgáltatottságban élt. Milyen jó volna kicsinek, rászorultnak, Isten gyermekének lenni! A koldus megtanult kérni. Milyen nehéz kérni! Inkább tízszer adok, mint egyszer kérjek, mert az megalázó. Nem tudjuk, a sok szenvedés közepette mi ment végbe a koldus életében. De volt valamije, ami a gazdagnak nem volt. Lázárnak neve volt, ami azt jelenti: Eliézer, Isten megsegített. Jó volna, ha ez lenne a te neved is: Isten megsegített! Megszabadított boldog életre, szabadságra, üdvösségre. Enyém a mennyország!

„Így szól a Seregek Ura az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok s leányaitok!… Szaporodjatok és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahova fogságba vittelek benneteket …Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (Jer 29,4-14) Örök érvényű figyelmeztetés rabnépek számára. Nagyon nehéz volt erről beszélni a kommunizmus alatt, de kellett. Most is nehéz kérdés Erdélyben, de mást nem lehet mondani. Babilonban is voltak próféták, akik azzal bíztatták a népet, hogy rövidesen itt a szabadulás, nem kell tenni semmit, csak várni. Csak kárt okoztak. Nehéz beletörődni abba, hogy a rabság tartós, hogy arra be kell rendezkedni. De nincs más megoldás. A fogoly zsidók megfogadták a Jeremiás figyelmeztetését és rágazdagodtak Babilonra. A Dániel próféta, Nehémiás és Eszter könyve mutatja, ez volt a helyes magatartás. Nem a beolvadás, hanem az aktív munka, mindig abban bízva, hogy Isten a fogságban is jelen van, a jövő az ő kezében van és aki hűségesen kitart mellette, azt eredményre vezeti. Végül pedig mindig ott van, ott kell, hogy legyen a szabadítás reménye, melyet megígér Isten minden rabnak, rabcsoportnak és rab népnek. Csoda volt, amikor a politikai foglyokat azok engedték szabadon, akik egész életre börtönbe zárták őket. Csoda volt, hogy az öröknek gondolt kommunista rendszer összeomlott. Csodák mindig voltak és mindig lesznek azok számára, akik azt hittel tudják fogadni. Se erről a magatartásról, sem erről a reménységről keresztyén embernek nem szabad lemondania. Uram, rabságban, nyomorban, kiszolgáltatottságban benned bízom. Benned bízunk együtt azokkal, akikkel együtt imádkozunk a rabságban. Azért tudunk együtt érezni más rabnépekkel. Téged kérünk, hozd el a te országodat, de addig is adj olyan országokat a földre, melyben nem a zsarnokság, nem egymás megnyomorítása a cél, hanem a egymás kölcsönös megbecsülése. Arra is adj erőt, hogy hittel tudjunk dolgozni a közös felemelkedésért, helytállani hitünkben és nemzetünkben, jó kedvvel élni, szaporodni, helytállni. Ámen (Varga László: Isten asztaláról)

„Így szólt hozzám az Úr igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” Jeremiás 1,4-5 A predesztináció, az eleve elrendelés alapigéje ez. Egyikünk sem születik véletlenül. Minden egyes embernek előre meghatározott szerepe, személyre szóló feladata van az emberi társadalomban. Van, akit nagy feladatokra rendel Isten eleve elhatározott döntése, mint itt Jeremiást, van, akire csak néhány ember boldogságát bízza, de nem él a földön egyetlen ember, aki felesleges lenne, akire Isten semmiféle feladatot ne bízott volna. Már eleve a rendelt feladat szerint adja meg az embernek a képességeit, olyan környezetbe állítja, ahol éppen rá van szükség, ott megkapja arra való lehetőségeit, igéjével és élete eseményeivel irányítja, s ha vállalja feladatát, végig segíti. De a feladatra önként, szeretetből és meggyőződésből kell igent mondani, nem kényszerbol. Ha valaki elfogadja és végzi, Isten gondviselése úgy vezeti, mint a folyó az áramlással egy irányba úszót, és az örök élet is övé lesz. Ha nem, mint a folyóval szemben úszó, élete felőrlődik, üdvössége, boldogsága elvész az Isten akaratával szemben folytatott hiábavaló küzdelemben. Istenem, köszönöm igéd felvilágosítását. Köszönöm, hogy megmutatod, hogy én sem vagyok felesleges ezen a világon. Hogy az én életem is része örök terveidnek. Hogy soha nem kell elfogjon az a szörnyű érzés, hogy rám senkinek nincs szüksége. Mutasd meg nekem, Uram, mi az én rendelt feladatom! Tedd örömteljessé annak végzését! Köszönöm, ha nehéz feladatot bíztál rám, mert abból láthatom, hogy szeretsz és megbízol bennem. De adj erős hitet, hogy mindig tudjam, a Te akaratod az, hogy én szolgáljak, a Te jó céljaidat szolgáljam! Adj erőt, amikor gyenge vagyok a feladatra, hogy meg ne torpanjak! Hogy minél több ember legyen boldog, és Téged dicsérjen miattam! Én pedig el ne veszítsem Krisztus szerezte örök életemet! Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

Így teszi próbára Isten ma is az Ő népét. Ha elveszítik a türelmüket, akkor ugyanarra a pontra viszi vissza őket, de másodszorra ez a próba keményebb és megterhelőbb lesz, mint előzőleg. Ez addig folytatódik, míg vagy megállják a próbát, vagy ha még mindig lázadoznak, Isten visszavonja tőlük világosságát és sötétségben hagyja őket… Mindenkit, aki igyekszik a kötelesség ösvényén járni, időnként megtámad a kételkedés és a hitetlenség. Útját néha olyan akadályok torlaszolják el, amelyek látszólag leküzdhetetlenek. Ezek az akadályok elgyengítik azt, aki átadja magát a csüggedésnek. Isten azonban éppen ilyenkor mondja: Indulj előre! Bármi áron is teljesítsd a kötelességedet! Azok az akadályok és nehézségek, amelyek oly félelmeteseknek tűnnek, hogy rettegéssel töltik meg a szívedet és lelkedet, eltűnnek, ha elindulsz az engedelmesség ösvényén, és alázatosan, bízva Istenben haladsz előre.” (Pátriárkák és próféták, Básán bevétele c. fejezetből)

Illés próféta meg volt győződve arról, hogy ő az utolsó istenfélő ember, ezért kétségbeesett, elfásult és feladni készült a küzdelmet a bálványimádás ellen. Az Úr azonban kijelentette, hogy sokan vannak még az országban, akik hűségesek maradtak hozzá, és az új kezdet már a küszöbön áll. Ha mi meghalunk, megszűnik a gyülekezet – időnként így keseregnek hűséges, idős testvérek, ám baljós jövendölésük sok esetben nem válik valóra. Istennek hála ezért, hiszen ő szüntelenül munkálkodik Szentlelke által: újabb és újabb embereket hív el, s alvó keresztényeket tesz lelkes, aktív követőivé. Ne ess hát kétségbe, hogy mi lesz az egyházzal, ha te már nem leszel, vagy erőd fogytán lesz! Amíg lehet, munkálkodj hűségesen az Úr szolgálatában, a többit pedig bízd rá Istenre! (Hulej Enikő)

Ilyen szerető kegyelmes a mi Istenünk, hogy csak kérni kell és ő adja. Kérjük hát minden napra, mert a holnapra már nem érvényes. Ugyan úgy, ahogy mindennap ennünk és innunk kell, imádkozni is mindennap reggel kell, mert meg kell újítanunk a szövetséget minden reggel az Úrral. Este pedig kérni kell a bocsánatát ha aznap megbántottuk volna, és nekünk is meg kell bocsátani az ellenünk vétkezőknek, minden este. Ezt várja tőlünk a mi mennyei ügyvédünk és Urunk. Nem oly nagy kérés a kegyelemhez képest.

Imádd Istent, ha lehetőséged van rá! Azt képzeljük, hogy jól kibírnánk a nagy válságot is; de a nagy válság csak azt teszi nyilvánvalóvá, hogy miből formáltattunk, nem plántál belénk semmi újat. “Ha Isten hív, majd megragadom az alkalmat.” Nem fogod megtenni, ha nem tetted meg munkahelyeden, ha ott nem álltál meg igazságban Isten előtt. Ha nem teszed meg a legkézenfekvőbb dolgot ott, ahova Isten állított, akkor a válság jöttén sem fogsz megállni, hanem alkalmatlannak bizonyulsz. A nehézségek leleplezik a jellemet. Ahogyan Istent magános csendességünkben imádjuk, az dönti el későbbi alkalmasságunkat. Eljön az idő, amikor nem lehetsz tovább a “fügefa alatt”, amikor elő kell állnod nyíltan, ki az éles napfénybe és a munkába, és ott sem fogsz semmit érni, ha otthon nem imádtad Istent a felkínálkozó alkalmakkor. Imádd Istent magánéletedben, akkor készen állsz majd a kiküldetésre, mert felkészültél elrejtett életedben, ahol Istenen kívül senki nem látott, és Isten megbízhat benned a nagy erőpróbák idején. Az elrejtett, személyes imaélet az a műhely, ahol a tanítvány fegyverzete készül.

Imádkozás nélkül egy napig, de még egy óráig sincs biztonságban senki sem. Különösképpen kérjünk bölcsességet az Úrtól ahhoz, hogy megértsük az ő Igéjét. Az Ige rávilágít a Kísértő mesterkedéseire, és azt is megmutatja, hogy miként lehet ezeket legyőzni. Sátán ügyesen tudja idézni a Szentírást. A saját magyarázatát fűzi az igéhez, azt remélve, hogy elbuktatja az embert. Kutassuk a Bibliát alázatos szívvel, és sohase felejtsük, hogy Istenre kell támaszkodnunk! Eközben állandóan vigyázzunk, hogy Sátán tőrbe ne csaljon. Imádkozzuk hittel és szüntelenül: “Ne vigy minket kísértésbe!”

Imádkozni szeretnék! De hogy kezdjem? Tele vagyok kétellyel és bizonytalansággal. Vajon melyik út a helyes? Én azon járok? Nem tudhatom. Kevés az, hogy a legjobb belátásom szerint mit tennék. De bölcs vagyok-e ahhoz, hogy megtaláljam a helyes utat? Csak ülök tanácstalanul. Gyötrődöm. Várok. Várok egy szóra. A hívó szóra. Szeretném tökéletesen megismerni akaratodat. Szeretnék bölcsen gondolkodni, hogy meglássam és belássam akaratodat. Bölcsen, hogy elfogadjam az utat, amit kiválasztottál számomra. Mert csak akkor tudom munkámat végezni, ha a te áldásod van rajta! Mutasd meg a megfelelő utat, hogy ne tévelyegjek a bizonytalanságban! Fiam, engedd, hogy azt tegyem veled, amit én akarok, én tudom, mi válik javadra. Te úgy gondolkodol, mint az emberek, sok mindenben úgy foglalsz állást, ahogyan az emberi indulat diktálja. Uram, igazat mondasz. Nagyobb gondviseléssel veszel te körül, mint amekkora gondot én önmagamra viselhetek. Nagyon ingatagon áll az, aki minden gondját tereád nem hagyja. Uram, csak igaz és állhatatos maradjon hozzád akaratom, egyébként intézkedj velem tetszésed szerint. Mert csak jó lehet az, amit velem teszel. Ha azt akarod, hogy sötétségben járjak, áldott légy, ha pedig azt akarod, hogy világosságba öltözzem, légy akkor is áldott. Ha kegyesen megvigasztalsz, áldott légy, ha úgy akarod, hogy zaklattatásban legyek, ugyanúgy légy mindenkor áldott. (Kempis Tamás)

Imádkozzunk azért, hogy legyen alkalmunk olyan embereknek szólni akik vágyakoznak Isten után, olyanoknak akiknek nagy szükségük van az Úr szabadítására,és a betegeknek, akiknek meg van ígérve, hogy az Úr igéje gyógyulás annak aki hallgatja.

Imádságaink meglanyhulásának egyik oka az, hogy nem eleven a képzelőerőnk: nem tudunk Isten színe elé állni. Meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk megtöretett kenyér és kiöntött bor a közbenjárás vonalán inkább, mint a személyes kapcsolat vonalán. A képzelet hatalom: Isten azért adja a szentnek, hogy általa áthelyezhesse magát olyan kapcsolatokba, amelyekben még nem volt.

Íme, a tanulság: amikor Istentől kérsz megoldást, lehet, hogy az olyan kicsi lesz, mint egy apró, védtelen pont, és nem akkora, mint egy fél futballpálya! Amikor Isten megmutatja neked, bízd Rá, hogy segítsen véghezvinni! Isten válasza nem arra hívatott, hogy komfortérzetedet növelje, hanem arra, hogy építse a Belé vetett bizalmadat. Így nemcsak ezzel az óriással tudsz majd elbánni, de a jövődben rád váró többivel is.

Íme, a vigasztaló szó Isten királyi székéből: ha megalázzuk magunkat, az Úr felmagasztal minket. A fölfelé vezető út számunkra lefelé vezet. Ha már levetkőztük saját énünket, alázatba öltözhetünk, és ez a legjobb viselet. Az Úr eláraszt minket a – lélek békességével és boldogságával. Megajándékoz Igéjének ismeretével és az Önmagával való közösséggel. Megáld a bűnbocsánat és a megigazulás bizonyosságának örömével. Isten annak ad tisztességet és megbecsülést, aki az Ő dicsőségére használja fel azt. Azoknak ad elismerést és befolyást, akik attól nem fuvalkodnak fel, hanem még nagyobb alázattal szolgálnak neki. Aki erőszakosan törtet fölfelé, azt sem Isten, sem az emberek nem szívesen támogatják, de a szerénységet Isten és ember egyaránt megbecsüli. Uram, kérlek, alázd meg az énemet, hogy Benned naggyá lehessek!

Ime az igazi Mester, ki a jeleket helyesen tudja értelmezni, nem úgy mint a csillagjós jövendőmondók, akik csupa gonoszt olvasnak ki a jelekből, rémítvén az embereket. Mennyire másként beszél a Krisztus! Amit az ész és e világ a pusztulás jelének lát, abban Ő meglátja a jót s meg tudja benne találni a boldogító, édes szót: “a ti váltságtok”. Oly vígasztaló képet tud kihozni belőle, hogy annál felségesebbet szív nem kívánhat. Mert mi mást jelent “a ti váltságtok”, mint hogy téged, ki most az ördög foglya s minden ő nyilának célpontja vagy, akit szorongat és nyomorgat a világ s tengernyi veszélyes szükségben úgy megrekedtél, hogy se magad, se társad abból kisegíteni nem tud, – Krisztus megszabadít s magához visz, ahol úrrá leszel ördögön, világon, halálon, mert mindezek lábad előtt fognak heverni?! Mért félnél és rettegnél hát az ítélet jeleitől? Sőt örülj nékik boldogan. De nem a jelekben van a vigasztalásunk, hanem abban, hogy maga a Krisztus nincs messze.
Nem lehet hát veszteg állnom,
Mert az álom
Elnyomhatja lelkemet.
A szövétnek lánggal égjen,
Legyünk ébren,
Az Úr még ma itt lehet!

Íme, ez az irgalom útja a megtérő bűnösnek. Fel kell hagynia bűnei takargatásával. Ne próbálja kicsinyíteni bűnét, és ezzel letagadni azt, vagy képmutatóan elpalástolni tettét. Ne is dicsekedjék bűnével, hogy ezáltal igazolja hamisságát, de ne is tegyen feltűnően bűnvallomást csak azért, hogy ebben másokkal versenyezzen.
Ha valamiben bűnösnek érzem magam, valljam meg és hagyjam el bűneimet. E kettőnek együtt kell megtörténnie. A bűnvallást becsületesen kell végeznem, magának az Úrnak kell vallanom. Ismerjem el bűneim gonosz voltát és azt, hogy mennyire undorodom tőlük. Ne okoljak a hibáimért másokat, ne a körülményeimet kárhoztassam, se ne panaszkodjam természettől való gyöngeségemre. Akarjak tiszta vizet önteni a pohárba, nevezzem bűnnek a bűnt. Nem nyerek irgalmat addig, amíg ezt meg nem tettem.
Azután fel kell hagynom a gonoszsággal: a bűn beismerését követően egyszer s mindenkorra meg kell tagadnom a felismert bűnt. Nem hódolhat a Király előtt az, aki megmarad lázadónak. Nemcsak a bűnös szokásokat kell elhagynunk, hanem kerülnünk kell ezután minden olyan helyet, társaságot, foglalkozást és könyvet, amely erre a bűnre csábíthat minket. Nem a bűnvallásért, nem is önmagunk megjobbulásáért nyerünk bocsánatot, de ezek segítenek bennünket abban, hogy megértsük, mit is jelent Krisztus vére által bűnbocsánatot nyerni.

Íme három dolog, ami az Istennel való járásban – és a házasságokban is – működik. Először: Emlékezz! „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki!” (Jelenések 2:5). Ne a mélységre, hanem a magasságra! Ne arra, hogy mennyire elromlott, hanem arra, hogy milyen nagyszerű volt egykor! Ne a legrosszabb, hanem a legjobb időkre! Emlékezz arra, amikor az volt a napod fénypontja, hogy együtt lehettetek! Mit tettél akkor, amit most nem teszel? Emlékszel arra, amikor felhívtad, csak azért, hogy halld a hangját? Az ajándékokat, amiket igazából nem engedhettél meg magadnak, mégis megvetted neki? A szerelmes üzeneteket, amiket az ebédjéhez csempésztél? Emlékszel, amikor kinyitottad neki az ajtót, kihúztad a széket, amikor a járda külső szélén mentél, amikor a kedvenc ételét főzted, pedig kimerült voltál attól, hogy későig dolgoztál, amikor az „1001 romantikus módszer”-t olvastad, és mindet kétszer is kipróbáltad? Emlékszel a csendes, gyertyafényes vacsorákra, amikor újra megborotválkoztál, és azt az illatot használtad, ami az ő kedvence, pedig te utálod? Amikor az intimitás nem csupán rólad szólt? A különleges helyekre, időkre, illatokra, pillantásokra, dalokra és versekre? A rózsára a tálcáján, amikor az ágyba vitted neki a reggelit, mert elsírta magát, amikor meghallotta azt a dalt, hogy: „Már nem hozol nekem rózsát többé”, te pedig megfogadtad, hogy sosem feledkezel meg a virágokról? Emlékezz! Emlékezz arra, mit tettél a szerelemért! Talán úgy tűnik, véletlenül bukkant fel a varázslat, de valójában a tettek éltették! Te voltál a varázslat. Amit tettél, az táplálta a szerelmet, aztán abbahagytad, és a láng kialudt. De az őrláng még ég, és ha visszaemlékszel a „magaslatokra”, az újra elindítja a pozitív, hitet ébresztő vonzalmat, ami olyan tettekre indíthat, melyek azt a kis lángot újra felszítják! A második dolog, amire szükség van az első szeretet megújításához: a megtérés. Változtass a gondolkodásodon, az irányodon és a cselekedeteiden! Nem lehet megoldani egy problémát ugyanazzal a gondolkodásmóddal és viselkedéssel, ami előidézte; új gondolkodásmódra és új cselekedetekre van szükség. Ha a kapcsolatod valaha forró volt, akkor még mindig megvan mindened, ami ahhoz kell, hogy újra felforrósítsd. Már visszaemlékeztél arra, hogy miket tettél a kapcsolat „magaslatán”. Már elismerted, hogy azok a tettek éltették és töltötték meg kapcsolatodat, és hogy amikor mindezt abbahagytad, akkor „elhagytad az első szereteted”. Most készen állsz rá, hogy megtérj (ami azt jelenti: visszafordulni), és visszamenj oda, ahol akkor voltál, amikor a szeretet lángja fényesen lobogott. A helyreállás harmadik tényezője: a felelevenítés. „Tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet!” (Jelenések 2:5). Írd össze azokat a dolgokat, amelyeket akkor tettél, amikor a kapcsolat nagyszerű volt! Mindkettőtöknek személyesen kell imádságban elkötelezni magát arra, hogy megtesz néhányat a listán szereplő dolgok közül, anélkül, hogy elárulná társának, hogy melyiket választotta. Próbáld meg „rajtakapni” társadat azon, hogy feleleveníti „az előbbiekhez hasonló cselekedeteket”, és add tudtára, hogy milyen sokat jelent neked az, hogy törődik azzal, hogy megtegye. Amit hálával megerősítesz, abból még többet kapsz. Még egy bölcs intés: először talán furcsának fog tűnni, sőt valószerűtlennek, ha újra úgy viselkedsz, mint régen. Légy türelmes, ez majd megváltozik. Csak tedd továbbra is! És ne várj arra, hogy kedved legyen hozzá! Képes vagy arra, hogy új módon cselekedj, és az új érzéseket hozzon, még ha nem is érzel kedvet az új dolgok cselekvéséhez. Tedd, és majd érezni fogod, tedd, amíg az első szeretet öröme újra fellángol!

Íme három kérdés, ami segít felismerni, hogy mi a te kereszted: 1) Milyen irányba vezet Isten? Ha azt hiszed, hogy a háttered nem számít, gondold át újra! Térkép lehet a jövődhöz. Fontold meg azokat a tapasztalatokat, és azt az életstílust, amit megismertél. Az, hogy Egyiptomban nőtt fel, felkészítette Mózest arra, hogy a fáraó elé álljon. Dávid évekig birkákat terelt, ez előkészítette arra, hogy egy népet vezessen. Pál kitüntetett helyzetben volt, mint zsidó hittudós és mint római polgár, ez képessé tette arra, hogy mind a vallásos, mind a nem vallásos emberek felé szolgálni tudjon. 2) Milyen terhet helyezett Isten a szívemre? Pál azt mondja: „szívem szerint kívánom, és Istentől könyörgöm az Izráel idvességét” (Róma 10:1 Károli). Pált az a szenvedélyes vágy hajtotta, hogy lássa, amint népe megváltást nyer. Téged mi hajt, mi ösztönöz? Menhelyet építeni a hajléktalanoknak? Kiállni mások kihasználása és mellőzése ellen? Próbáld ki, látogass meg egy ápolóintézetet, és figyeld, hogy el tudsz-e távozni anélkül, hogy érzelmeidet megérintette volna. Vagy tölts időt fogyatékkal élő gyermekek között; többet tanítanak neked, mint amennyit te tanítasz nekik! A megvalósulás a szíved vágyaiból fakad, nem csupán a fejedből kipattanó ötletekből. 3) Milyen területeken tudom hasznosítani talentumaimat? A Biblia azt mondja, hogy Isten „ajándékot adott az embereknek” (Efézus 4:8), és azt is, hogy: „különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz” (1Korinthus 12:5-6). Hogyan ismered fel a különbséget a saját magad által generált és az Istentől származó gondolat között? Salamon azt mondta: „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tanácsa valósul meg” (Példabeszédek 19:21). Az emberi ötleteknek rövid a szavatossági idejük, az isteni útmutatás maradandó.

Íme három konfliktuskezelési mód: a) a konfliktuskerülő. Ezek azok az emberek, akik nem akarják „felkavarni az állóvizet”, vagy „felébreszteni az alvó oroszlánt”. Félnek a konfrontációtól, ezért eltemetik az érzéseiket, és nem látják be, hogy azok élve lettek eltemetve, és később feltámadnak. Az elhallgatást befalazás, majd kirobbanás követi, s ezzel testi-lelki betegségeket idéznek elő. Közben a sérelmek felgyűlnek, a megoldatlan kérdések megsokszorozódnak, és az elrendezetlen ügyek kikezdik a kapcsolatot. b) a támadó. Ezek a „legjobb védekezés a támadás”-típusú emberek; könyörtelen harcosok, akik soha nem adják fel, végzetes sebeket ejtve egymáson. A Biblia azt mondja: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” A támadás ellentámadást szül, mindkét fél „beássa magát” és semmi sem oldódik meg. c) a megközelítés fontosságát hangoztatók. Ezek azok az emberek, akiknek „semmi sem drága a jó kapcsolat érdekében”. Ők fogékonyak a másik érzéseire, de ragaszkodnak ahhoz, hogy azonnal foglalkozzanak a fontos kérdésekkel. Kerülik a másik hibáztatását; a problémával és nem a másik emberrel konfrontálódnak, és arra próbálják rávenni a másikat, hogy fogjanak össze a probléma megoldása és a kapcsolat megmentése érdekében!

Íme két lecke, amit csak az élet viharaiban tanulhatsz meg: 1) Bíznod kell abban, amit Isten mondott neked. Amikor Jézus azt mondta: „Menjünk át a túlsó partra!”, akkor nem volt elég magas hullám, amely elboríthatta volna őket, bármennyire fenyegetőek is voltak. Mit ígért neked Isten? Ha bízol Isten ígéretében, az nem fog megőrizni attól, hogy megijedj, vagy elázz, de megőriz attól, hogy elsüllyedj. 2) Emlékeztetned kell magad arra, hogy ki van veled a hajóban! Ha az Úr le tud csendesíteni egy vihart, akkor meg is tudja akadályozni a kitörését. Tehát ha megengedte, hogy viharokat élj át, akkor ezt azért tette, hogy megmutassa neked: nincs olyan problémád, amit Ő ne tudna megoldani; lehet, hogy te tehetetlen vagy ebben a helyzetben, de Ő nem az; és ez által a tapasztalat által úgy ismered meg Őt, ahogy azelőtt sohasem ismerted. Tehát tanuld meg ezeket a leckéket jól, és érj át megerősödve a túlsó partra!

Íme két nyomós ok arra, hogy miért kell elmédnek a Szentírással átitatódnia: 1) Hogy megtudd, kicsoda Isten. Egyszer egy kislánytól megkérdezte a tanítónője, hogy mit rajzol. „Istent” – felelte a kislány. „De őt még soha senki nem látta” – mondta a tanítónő. A kislány öntudatosan így felelt: „Majd meglátják, ha befejezem!” Amíg Jézus el nem jött, csak sejtéseink voltak Istenről. Aztán Jézus kijelentette: „aki engem látott, látta az Atyát” (János 14:9 Károli). Ha tudni akarod, kicsoda Isten, mit gondol, és hogyan cselekszik, kezdj el több időt tölteni Jézussal! 2) Hogy megtudd, ki vagy te. Amikor Isten elhívta Mózest, hogy megszabadítsa Izráelt, Mózes két dolgot mondott Istennek: a) „Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten ezt felelte Mózesnek: … Így szólj Izráel fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.” (2Mózes 3:13-14). Ahhoz, hogy tudd, ki vagy te, tudnod kell, hogy kicsoda Isten; akkor leszel szavahihető, lesz bizalmad, útmutatásod és célod. b) „Hátha nem hisznek nekem… De az Úr erre azt mondta neki: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte ő. Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, kígyóvá vált” (2Mózes 4:1-3). Mózesnek már megvolt mindene, amire szüksége volt, csak még nem ismerte fel és nem tudta, hogyan használja, amíg Isten meg nem mutatta neki. Érted a lényeget? Ahhoz, hogy megtudd, ki vagy, és kicsoda Isten, keresned kell a vele való találkozást.

Íme, Krisztus a maga életét nem bánja: tűri a gyalázatot és hallgat, de a tanítást megvédelmezi. Mert a tanítás nem a miénk, hanem Istené: azt nem érheti semmi kár. Itt megszűnik a türelem, mindenünket latba kell vetnünk, mindent el kell szenvednünk, csakhogy Isten igéjének dicsősége kárt ne szenvedjen. Mert, ha mi elveszünk, az nem nagy kár, de ha Isten igéje elhallgatna, azzal megkárosítanánk Istent is, meg az egész világot is. Így cselekedjünk hát. Ha az életünket bántják, tűrjük el s fizessünk a gyűlöletért szeretettel, a gonoszért jóval. De ha a tanhoz nyúlnak, azaz Isten dicsőségét támadják, akkor vége a szeretetnek és türelemnek, akkor nem szabad hallgatni, hanem azt kell mondanunk: Tisztelem az én Atyámat, ti pedig gyaláztok engem. De én nem törődöm azzal, hogy gyaláztok, mert magam sem keresem a magam dicsőségét. Van, aki keresi és megítéli: az Atya, aki számonkéri majd tőletek, megítél és megbüntet. Nemcsak a maga dicsőségét keresi, hanem az enyémet is; mivelhogy én az Ő dicsőségét keresem. Íme, ez a mi vigasztalásunk. Ha az egész világ gyaláz is, bizonyosak lehetünk, hogy Isten számonkéri a mi dicsőségünket s megbünteti, megítéli, megbosszulja érte ellenségeinket. Boldog, aki ezt hittel ki tudja várni!
A te nevedért világgal együtt
Kerget a sátán, ime mindenütt;
Nincs maradásunk e földön nekünk,
Ha te meg nem szánsz, kegyes Istenünk.

Íme tíz „nem annyira általános” illemszabály, amit jó lenne, ha naponta gyakorolnál, és megtanítanál gyermekeidnek is. Végtére is, ha tőled nem tanulnak illemet, akkor hol fogják megtanulni?
1) Ne légy rest beszélni az emberekkel. „A kedves beszéd… gyógyulás a testnek” (Példabeszédek 16:24).
2) Próbáld megjegyezni a nevüket – ez azt mutatja, hogy értékeled őket.
3) Mosolyogj, és öröm lesz rád nézni!
4) Légy barátságos és segítőkész! Ha így teszel, az emberek viszonozni fogják.
5) Mutass őszinte érdeklődést! Ha törekszel rá, szinte mindenkiben találsz valami jót (Filippi 4:8).
6) Bánj bőkezűen a dicsérettel, és légy óvatos a kritikával!
7) Ne siess az ítélettel! Minden történetnek három oldala van – a te oldalad, az ő oldaluk, és az igazság oldala.
8) Ahelyett, hogy „használnál” másokat, szolgálj feléjük! „…Szeretetben szolgáljatok egymásnak!” (Galata 5:13).
9) Kezdj el bízni az emberekben – így építhetsz tartós kapcsolatokat.
10) Légy alázatos! Oswald Chambers azt mondta: „Ha egy szent ráébred arra, hogy szent, akkor valami elromlott”.

Íme, vigasztaló ígérete: ?Megszabadítlak téged”. Akármi legyen is a nyomorúságunk, Isten kivétel nélkül minden esetben teljes, biztos és boldogító szabadulást ígér. Ő maga akar megszabadítani minket. Mi hiszünk ebben, és az Úr megjutalmazza hitünket.
De ne feledkezzünk meg a végéről sem: ?és te dicsőítesz engem”. Bárcsak valóban megtennénk ezt, és szabadítása után hálásan dicsérnénk szabadító Urunkat! És mert szabadítását előre ígéri, már előre is dicsőíthetjük Urunkat azért, hogy meg fog szabadítani.

Irgalmasság az Isten tulajdonképpeni lényege. De csak az tudja igazán, hogy mi az irgalmasság, aki megtapasztalta az ítélet tüzét. Soha nem szabad megfeledkeznünk Istennek erről a keménységéről, még akkor sem, ha már megtapasztaltuk irgalmasságát is. Őrizkedjünk, hogy Isten jóságát magától értetődő dolognak tekintsük. Belső életünk akkor marad egészséges, ha mindkettőt, Isten jóságát és keménységét, egyformán és egyidőben fontolóra vesszük. Figyeljük meg, hogy az apostol mennyivel gyakrabban hangoztatja az istenfélelem gondolatát, mint sok szentimentális keresztyén. „Félelemben járjátok földi vándorlásotok idejét.” Ha ilyen szent félelem van a szívünkben, mindig csodálatosabbnak találjuk majd a kegyelmet.

„Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!” Isten ezzel a szavával minden istentiszteleti ténykedésünket érvénytelennek jelenti ki, ha a felebarátunk iránti szeretet, irgalmasság és békülékenység hiányzik belőlünk. Sőt, akkor minden kegyességünk egyenesen utálatos az Ő szemében (Ézs 1, 12-17). Nem szereti a templomba vagy hívő összejövetelekre való járásunkat és imádkozásunkat, ha a szeretet királyi parancsát megsértjük, ha elbizakodottak vagyunk és nem kérünk bocsánatot igazságtalanságunkért vagy bántó beszédünkért. Ha más sért meg minket, azt nem felejtjük el, de ha mi vétkezünk a szeretet ellen, azt nem vesszük észre. Nagyon könnyen elfelejtjük

Irigyelsz valakit? Netán több embert is? Miért? Bizonyára azért, mert valamiből több, szebb, jobb, nagyobb áll rendelkezésére, mint neked. Irigység helyett az Úrban való megelégedettséget ajánlja Igénk. Ennek az az oka, hogy egyfelől semmit nem hoztunk a világra, és semmit nem is vihetünk ki belőle. Másfelől, ha valaki becstelen úton jutott hozzá a maga szebbjéhez, többjéhez, nagyobbjához, azt különösképpen nincs miért irigyelni. Az ilyen ember nem alhat nyugodtan. Lelkiismeretét az Úr idővel úgyis felébreszti, de legkésőbb az ítélet napján mindenki számot ad majd életéről és szerzeményeiről, akkor pedig kiderül minden, ami a dolgok mögött van. Ha az Úrra nézünk szüntelen, akkor irigység nem támad szívünkben senki irányába…

Írott kövem dobom a mélybe, / Megreng a Föld sok ezer évre / S késői bűnös, bús szemek / Megértenek. (Ady Endre) A bajban összeszorul az ember gyomra, és a fájdalom könnyeket csal a szembe. Csak ülök a szobámban, és Uramhoz kiáltok. Rám szakadt a világ, olyan lettem, mint a tékozló fiú; nyomorúság és bánat lett úrrá rajtam, de nekem most nincs erőm hazatérni. Arra várok, hogy az Atya fusson elémbe, nemcsak a házunk kapuja elé, hanem egészen idáig, a fájdalom és a szégyen tisztátalan disznóólába, a szobám szenvedő mélyére. Hol vagy most? Merre jársz? Miért nem segítesz nekem? Miért nem könyörülsz rajtam? Még a fénysugár is bánt, amely átszökik a vastag függönyön. Ma nem derít ilyen egyszerűen jókedvre a Nap fénye, ma nem elég a természet mosolya. Mikor valódi gondok vannak. Nem veszi le vállamról a terhet, és nem oldja az elvesztés bénító fájdalmát. Hol vagy? Miért nem szenvedsz velem? – És villámként hasít elmémbe: már megtette, már szenvedett, helyettem, már szenvedett velem! Ez az én Gecsemáné-kertem. Ez a kehely az én keserűségem kelyhe, de ő már ivott belőle, helyettem. Ő már járt itt előttem, járt itt értem! Elhúzom a függönyt. Nem fogok kimenni a napra sétálni, de azt azért engedem, hogy az arcom süsse. Mert most már egy kicsit jobb. Mert nálam járt, hogy megvigasztaljon az én Istenem! Tudom, Uram, hogy a földi élet nem csupa napfény, hanem sötét árnyék és zivataros felhő is rettenti benne szívünket, csak azt kérem tőled, Istenem, ne engedd, hogy sokáig nyomjon a bajoknak terhe, adj győzelmet a saját szívem felett, hogy semmi el ne szakítson tőled! Ámen.

Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal, mert a kincs nem marad meg örökké, sem az ékszer nemzedékről nemzedékre! (Példabeszédek 27:23-24) Amit az Ige másokkal való gondos törődésnek nevez, azt mi Gyökössy Endre után lélekápolásnak is nevezhetjük. Ez azonban egy-egy közösségen belül nem csupán néhány ember kiváltsága. Elég baj az, ha akár családban, akár gyülekezetben úgy vannak jelen emberek, hogy itt vagyok, figyeljetek rám, törődjetek velem. Ez nem hozzáállás. Vagy legalább is nem Isten előtt kedves hozzáállás. Ez nem más, mint passzivitás, a dolgok, az események elszenvedését jelenti, továbbá azt az illető tevőlegesen nem is akar hozzájárulni egy közösség arculatának formálásához. Te milyen szerepet töltesz be a családodban és a gyülekezetedben? Elvárásaid vannak, esetleg adni akarsz abból, amit kaptál az Úrtól (egyéniségedből, idődből, energiáidból stb.)? Építi a közösséget a te jelenléted, vagy csak eggyel többen vannak veled? A gondos törődés másokkal a te feladatod is, akárki és akármilyen vagy is! Lépj a tettek mezejére!

Ismered Jefte történetét? A Bírák könyve 11. részében olvashatsz róla. A meggondolatlan fogadalomtételre tipikus eset az övé. Ő azonban megfogadott valamit Isten előtt, és a fájdalmas következmény ellenére is betartotta. Ezzel szemben én azt tapasztalom, hogy sokan tesznek fogadalmat és eszükben sincs megtartani. Az „úgy nevelem és neveltetem”, a „hozzá hű leszek, vele megelégszem” fogadalmaira gondolok elsősorban. Felelősebben kellene gondolkodnunk, jobban meg kellene válogatni szavainkat és vállalni a következményeket! Merünk mi így tenni?

„Ismerem a múltadat, de ez nem számít. A kudarcaid és hiányosságaid többé nem jelentik a végleges igazságot rólad. Az vagy, aki vagy, de még nem vagy az, akivé válni fogsz, mert én veled leszek.” Szükséged van iránymutatásra az életedhez? Lassíts le, menj oda, és figyelj Istenre! Amit Ő mondani akar, sokkal fontosabb, mint bármi más, amit hallani fogsz.

Ismeri, tudja az Úr, hogy mikor megyünk ki, és mikor be, mit teszünk, hol járunk, milyen gondokkal küzdünk – Ő nem szendereg, napi 24 órás védelmet tart felettünk. Örökre a barátunk szeretne lenni. Akkor mégis miért ér néha baj, bánat, rossz? Valószínű azért, mert kiléptünk a védelmet nyújtó esernyő alól. Vagyis – levettük szemünket a ’hegyekről’. Az, hogy ’mostantól fogva’ – azt jelenti, hogy ma elkezdheted szemeidet a hegyekre emelni. És mostantól fogva – egész életeden át élvezheted Isten őrző-védő szolgálatát. Csupán figyelned kell Rá! Isten adja, hogy mostantól fogva mindörökké megtapasztald, milyen jó Hozzád az Úr! Legyen szép napod!

Ismerjük a mondást: a tudás hatalom. A megszerzett és a gyakorlati életben használható ismeret nagy erőt jelent. Ezt ugyanis nem vehetik el senkitől. A tudatlanság egészen biztosan nem dicsőíti Istent, tehát legyen fontos nekünk, hívő embereknek is, hogy gyarapodjunk az ismeretben, ám vigyázzunk, hogy az ne tegyen felfuvalkodottá bennünket…

Ismerjük el, hogy senki sem jó mindenben, mindent nem tehetünk meg, csak amire Isten elhív és méltónak talál. Mindenkinek van egy meghatározott szerepe. Vigyázzunk mert a sátán megpróbálja elvenni kedvünket a szolgálat örömétől.
1) Rá vesz minket, hogy össze hasonlítsuk magunkat másokkal – ha valakit úgy látunk, hogy jobb munkát végez akkor elcsüggedünk, ha pedig úgy látjuk, hogy mi vagyunk a jobbak akkor büszkék, elbizakodók, és esetleg kritizálók leszünk.
2) Rá vesz minket, hogy mások elvárásaihoz igazodjunk – ez bizony megterhelő, mert nem magunkat adjuk, és az igyekezetben eltűnik az egyéniségünk. Ezek mind csapdák, mert elveszítjük szolgálatunk örömét.
Mindenkinek nem tudunk megfelelni, mindig lesznek olyanok akiknek nem tetszik az amit és ahogyan csinálunk. Igyekezzünk Istennek megfelelni, és mindent a tudásunk legjavából tenni, hogy Istent dicsőítsük minden tettünkkel.

“Ismerjük meg a Szentírás központi tárgyát: Isten eredeti szándékát a világgal, a nagy küzdelem keletkezését és a megváltás munkáját! Meg kell értenünk annak a két alapelvnek a természetét, amely körül a nagy küzdelem folyik. Kövessük nyomon munkálkodásukat a történelemben… Lássuk meg, hogy miként nyilatkozik meg ez a küzdelem az emberi tapasztalatokban… Amint az Ószövetséget tanulmányozzuk, tapasztalni fogjuk, hogy élő források fakadnak fel ott is, ahol a gondatlan olvasó csak pusztaságot lát… Amikor felébred valakiben a Biblia iránti igaz szeretet, amikor kezdi felismerni, hogy milyen roppant nagy kutatási terület tárul elé, és milyen értékes kincseket rejt az Írás. Akkor vágyakozni kezd, hogy minden kínálkozó alkalmat megragadjon Isten Igéjének mind jobb megismerésére. Amikor csak alkalmad van rá, olvass el egy-egy Biblia-verset és elmélkedj róla!… A lélek központi mozgatóerői a hit, a remény és a szeretet. A Biblia helyesen folytatott tanulmányozása ezeket munkálja. A Biblia külső szépsége, kifejezéseinek és képeinek nagyszerűsége csak a valódi értéknek, a szentség szépségének az Írásban való kifejeződése: Mennyei béke és öröm forrása fakad fel a lélekben az ihletett Ige által, amiből hatalmas folyam lesz, hogy áldásul szolgáljon mindazoknak, akik a közelébe jutnak.” (Nevelés, Biblia-tanítás és -tanulmányozás c. fejezetből)

Ismersz olyan embert, aki különösebb ok nélkül megvet, netán gyűlöl téged? Könnyen lehet, hogy a hited miatt kell átélned mindezt. Ugyanis Isten hűséges szolgái nem ritkán zavarják az ateista köröket. A hitből fakadó másfajta életed, lelki békéd, boldogságod, könnyen zavarni kezdi mások lelki világát. Az ilyenek beszólhatnak, megvethetnek, lejárathatnak téged a hátad mögött. De te csak élj és járj hitben továbbra is! Senki és semmi ne tántorítson el az Úr követésétől! Bizonyságtévő életed nemcsak zavarni, hanem az Úrhoz közel vinni is tud másokat. Pál apostol azt írja, hogy nekünk nemcsak az adatott meg, hogy higgyünk a Krisztusban, hanem az is, hogy szenvedjünk érte. Ezt is vállalni kell, még ha nem is könnyű feladat!

Ismersz olyat, aki gyűlöl téged? Mit éreznél, ha éhezni, szomjazni látnád? És mit tennél? A káröröm, az úgy kell neki gondolata helyett mást ajánl nekünk az Ige. Az éhezőnek enni, a szomjazónak inni adni – ez a javaslat. Ám ezt csak hitből és szeretetből lehet megtenni. Aki szereti az Urat teljes szívből és ebből fakadóan még az ellenségeit is tudja szeretni, az képes engedelmeskedni az igei útmutatásnak. Ez egy nagyon magas mércét elénk állító Ige, de a bosszúállás, a kicsinyeskedés helyett csak ez az út, a szereteté járható és ezen vannak lelki gyógyulások és ezen kerülhetnek istentelen emberek közel az Úrhoz. Járjuk tehát ezt az utat, bár hallatlanul nehéz és nagy kihívás a hívő ember számára…

Isten a hitnek ugyanazt a mértékét adta nekem is, mint neked és minden más hívőnek. Egyedül azért tűnik úgy, hogy az én hitem jobban működik, mert én használom! Ha eddig egy hegy árnyékában éltél, és Istenre vártál, hogy valamilyen különleges hitet adjon neked, akkor változtass ezen. Lépj ki, és használd a hit mértékét, amit kaptál, hogy elmozdítsd a szellemi, fizikai, mentális vagy pénzügyi akadályokat, amelyeket a sátán hozott ellened.
„Köszönöm, Mennyei Atyám, hogy a Jézus Krisztusban való hit által, a Te természetedet és Szellemedet osztottad meg velem. Hálás vagyok a hit mértékéért, amelyet mint hívőnek adtál nekem. Ma döntést hoztam, hogy ebben a hitben járok. Használom a különböző élethelyzetekben. Elkötelezem magam, hogy hegyeket mozgató hitben fogok járni, mert tudom, hogy e nélkül lehetetlen Neked tetszeni (Zsidó 11:6). Ahogy elültetem ezt a hitet, és az Igével öntözöm (Róma 10:17), elvárom, hogy növekedjen, és elmozdítsa a hegyeket az életemben és azok életében, akikért közbenjárok. Köszönöm, Atyám, hogy ahogy ezt teszem, semmi nem lehetetlen nekem! Jézus nevében. Ámen.”

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. (Zsolt 46,2) Jézus hasonlataiban szeretett az embereknek olyan képeket mutatni, amelyek könnyen érthetőek, és megmutatják, mit is kell az embernek tennie, ha őt akarja követni. Nekem is mindent meg kell tennem, hogy elérhessem Isten országát, mindent meg kell tennem, hogy megszerezzem ezt az értékes kincset. Látnom kell azonban, hogy a saját erőmből erre képtelen lennék. Az én mennyei Atyám szeretetéből kaphatom csak meg ezt ajándékul. Nem én dolgozom meg azért, hanem az Úr Jézus Krisztus szerzett váltságot értem. Kinyújtotta felém a kezét, nekem csak meg kell fognom ezt az áldó, segítő kezet. Sajnos ez a kis mozdulat is olyan nehéz, sokszor nehezebb, mintsem el tudnám képzelni. Az egész világ azt sugallja, hogy nincs Istenre szükségem, csak magamra hagyatkozhatom, a magam ura vagyok. A valóság azonban más. Csak az Úr az én igaz és helyes vezérem, csak ő ad nekem megfelelő útbaigazítást. Köszönöm, Istenem, hogy te pártfogolsz engem, és te segítesz, hogy ép ésszel, ép lélekkel túléljek minden nehézséget. Add, hogy megtaláljam a te országodat, és az legyen az én igazi kincsem! Köszönöm a te segítő kezed, amellyel óvsz engem és szeretteimet. Ámen.

Isten a mindennapjainkra személyes jelenlétét ígéri, hosszabb távon pedig jutalmat. A szándékosan, akarva vétkezőket pedig üldözi a baj, melynek egyik megjelenési formája a bűn mardosó ereje. Ez ugyanis belülről emészti az embert, és amíg jelen van életében, addig pusztít és rombol. Isten gyermekei azonban tudják erre a kérdésre is a megoldást: őszinte bűnbánat, bűnvallás és kegyelemből – Jézusért – vesszük bűneink bocsánatát. Már ez is nagy ajándék az Úrtól, hát még az örökkévalóságra szóló jutalom!

Isten a próbákon keresztül tisztítja, fényesíti életünket. A próba áldás, erősödni lehet általa. Azon keresztül formál, csiszol az Úr, hogy mássá lehessek általa. Az a kérdés, mi történik veled, ha nehézségbe kerülsz? Pál így mondja: “Mindenekben hálákat adjatok!” (1Thess 5,18). Ahol hálát adnak, ott megjelenik a Szentlélek, erősít a hálaadásban és örömben. A megkeseredés vonzza a démonvilágot. Gondolat gondolatra jön. Az elkeseredett ember Istent káromolja. Valaki mondja: Hála Istennek, megint fáj a lábam! Vagy: Hála Istennek, megint esik az eső! Értitek, miért káromlás? Az ellenkezőjét érti alatta. Amikor keserű vagy Istennel szemben, a mögötte levő indulat káromkodás. A szíved káromló szív, mert nem hálaadással veszed Isten kezéből azt, amiben éppen vagy. Nem látod jónak Azt, aki adja, hanem Isten cselekvését bírálod, kritizálod. Isten azért adja a tüzes kígyókat, hogy a nép felébredjen, és megtanulja, hogy ne káromkodjon. Vigyázz, Isten rád bocsáthatja a tüzes kígyókat! Minden bűn iszonyúan tud marni. A dicsőségvágyás, az anyagiasság szenvedélye. Amikor Isten azt várja, hogy imádkozz, tudsz-e imádkozni, abbahagyni, amit éppen csinálsz? Az Ige azt mondja, hogy sokan meghaltak Izráel népéből. A hívő népből! Mert Izráel a hívő népet jelképezi. Azokat, akik az Úrral járnak. Ha tudod, hogy benned van ez a mardosás, nem kell meghalni. Kiálts az Úrhoz! Küldött Szabadítót. Kiálts Hozzá, hogy cselekedhessen veled és benned az ő dicsőségére.

Isten a rend Istene. Tökéletes rend jellemez mindent, ami a mennyel van kapcsolatban. Teljes fegyelem kíséri az angyalseregek mozdulatait is. Eredmény csak rendszeretet és összehangolt cselekvés útján érhető el. Isten ma is ugyanezt kívánja. Nem kisebb rendet és rendszert követel meg tőlünk ügyeinek szolgálatában, mint amelyet egykor igényelt… Mindazok, akik érte munkálkodnak, bölcsen végezzék munkájukat, ne hanyagsággal vagy felületesen. Isten csak azoknak a munkájára nyomhatja rá elismerésének pecsétjét, akik a rájuk bízott feladatot hittel és lelkiismeretesen végzik.”(Pátriárkák és próféták, A Sínai-hegytől Kádesig c. fejezetből)

Isten a szíveket vizsgálja. Nem a vallásos kinyilatkoztatás és önmagunk felmagasztalása a cél amikor az Urat megszólítjuk, hanem az engedelmes és bűnbánó szív. Az Úr olvas gondolatainkban és kiszűri azokból a képmutatást. Felénk nyújtja kezét és gyógyítja, tisztítja a megsebzett szíveket, letörli őszinte könnyeinket, megbékélést, megbocsájtás hoz életünkbe.

Isten, a te atyád mindennél nagyobb. Szeretete drágább az emberek szereteténél, segítsége hatalmasabb a nyomorúságodnál, bocsánata erősebb bűneidnél. Születésünk pillanatától bűnösök vagyunk, még ha ez sokszor elfogadhatatlannak tűnik is. És napról napra csak rosszabb lesz. Észre sem vesszük, és hibát hibára halmozunk. Kibúvókat keresünk, mindent megmagyarázunk, és megpróbáljuk magunkkal elhitetni, hogy igazából jók vagyunk. Túl messze van már a hiba forrása. Felbolygatná az életem, ha visszatérnék rá és megpróbálnám kijavítani. Aztán egyszer csak leroskadunk, és nincs tovább. Addig ássuk a gödröt, míg azt vesszük észre, hogy már nem tudunk kimászni. Túl mélyre sikerült, és most nem látjuk a kiutat. És saját erőnkből nem is tudnánk kijutni. De Isten jósága, elnézése és türelme végtelen. És ez, ahogy Pál írja, megtérésre ösztönöz (Róm 2,4). Ő vár. Nem akarja, hogy elvesszünk. Vár ránk mérhetetlen türelemmel minden elesésünkben, minden értünk nyúló kézben és felénk sugárzó mosolyban. Nem lehet olyan mély a gödör, hogy ne jusson el hozzánk legalább egy sugara Isten felénk áradó türelmes szeretetének. És ez a mi egyetlen reménységünk az üdvösségre. Isten az Égben! Taníts minket helyesen imádkozni, hogy szívünk megnyíljék előtted imádságban és kérésben, és ne rejtsen el egyetlen olyan titkos kívánságot sem, amelyről tudjuk, hogy számodra nem kedves. De ne legyen benne titkolt félelem sem, amely attól retteg, hogy bármit is megtagadsz tőlünk, ami valóban javunkat szolgálja, hogy nyugalmat találjunk abban és azáltal, amelyben és ami által ez a nyugalom egyedül megtalálható, hogy mindig boldogan mondjunk neked köszönetet, elismervén, hogy veled szemben soha nincs igazunk, és te mégis türelmesen vársz minket. Ámen.

Isten a tervező; Ő engedi meg a nehézségeket, hogy meglássa, helyesen ugrasz-e át az akadályokon. “Az én Istenemmel kőfalon is átugrom.” Isten nem tesz veled sem kivételt. Nem ment fel egyik követelménye alól sem, amit gyermekeivel szemben támaszt. Péter mondja: “Ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek” (1Pt 4,12). Állj helyzeted magaslatára! Vidd véghez azt a dolgot! Nem számít, ha fáj, ha Isten halandó testedben kijelentheti magát. Bárcsak ne ütközne többé Isten ellenállásba bennünk, hanem szellemi bátorsággal és erővel teljeseknek találna, készen arra, hogy mindennel szembenézzünk, amit Ő küld ránk. Gyakorolnunk kell magunkat abban, hogy Isten Fia megmutatkozhassék halandó testünkben. Életünknek ez az egyetlen célja, hogy Isten Fiát megmutassuk, de Istennek semmit ne írjunk elő. Urunk soha nem diktált Atyjának, mi se diktáljunk Istennek. Azért vagyunk itt, hogy az Ő akaratának alárendeljük magunkat és Ő elvégezhesse általunk mindazt, amit akar. Ha ezt felismerjük, megtört kenyérré és kiöntött borrá tesz bennünket, hogy ital és táplálék legyünk másoknak.

Isten adja az erejét: engedd magadba hatolni! Az Úr Jézus minden hibát, minden bűnt le tud győzni. Még régi, megrögzött szokások, kedvenc bűnök, vérmérsékleti hibák alól is felszabadít! Harcold meg te is Jákób harcát: „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem!” Ne add át magad a gonosz szokásoknak, mintha ennek úgy kellene lenni! Ne vigasztalódj másokkal, hogy ok sem különbek. Hatolj előre a hit és imádság harcában! Sokan futnak ugyan, de nem teljes odaadással. Csak egy nyeri el a jutalmat!

Isten adott éveket, évtizedeket. Mire használod? Egyszer minden kihullik a kezedből, amit vettél. Amásia Isten drága pénzén nagyságot, dicsőséget akart venni. Itt a rettenetes váltó, amin keresztülment, és kisiklott az élete. A nagyravágyás, a gőg bepiszkolja a szívet. Ítélkezővé, kritikussá teszi. A legnagyobb magaslattá válsz saját életedben! Ézs 14,12 mondja: “Miért estél alá az égről, fényes csillag, hajnal fia!?” Amásiának mondhatják: “Levágattál a földre, aki népeken tapostál!” Isten gyermekei alább szállnak, alá… alá… alázat. Jézus mindig az utolsó úton járt. Ne akarj többet, nagyobbat! Ez a szennyes szív cselekedete! Most látszik Amásiánál, ami már nem teljes, nem tiszta szívből van. Úgy szeretem Istent, hogy küld egy embert, aki nem hízeleg, nem mond szépeket, hanem mindent megmond Amásiának. Isten csak a saját embereit tudja használni. Ő nem használ “annak felette”. Tudja, hány embere van. Más szolgáit nem használja. Amíg kettős az életed, Istennek is szolgálsz, a Mammonnak is, addig nem használhat. Ő annak felette, akik igazán Néki adták életüket, senkit nem használ. Lehet, hogy nagy képességeid vannak, de értsd meg most Isten szavát: amíg kettős szolgálatban vagy, nem használhat. Mondd ki komolyan: Uram, a bűn, a test embere voltam, az élvezetek, a dicsőség embere, önmagam embere. Szeretnék Isten emberévé lenni, aki nem szolgál másnak, csak egyedül az Úrnak.

Isten akaratában lenni, azt is jelenti, hogy engedjük, hogy ő előttünk járjon. Minden tervünkbe avassuk őt be és kérjük az ő segítségét, legyen bizalmunk iránta. Az Úr gyermekei, azok igyekeznek hozzá közelebb kerülni, az élő víz forrásához, és amikor minden ember panaszkodik, elkeseredett, megtört, akkor a benne bízók ahogy az ige mondja, üdék, frissek maradnak. Mert a hit az ismeret, a bizalom, a gondokat elűzi, hisz Jézus is azt mondta:- Minden gondunkat reá vessük, mert neki gondja van ránk. “Bevetetlen ércfallá teszlek” mondja az Úr, legyen ebben hitünk mert azért íródtak le az ígéretek, hogy erősödjünk, ne lankadjunk. Isten népe egy harcos nép kell, hogy legyen ,nem egy meghunyászkodó gyenge népecske. Mert a mi Urunk velünk van!

Isten akkor is örökké uralkodni fog, ha mi nem akarjuk ezt elfogadni. De Isten velünk szeretné megosztani örökkévaló uralmát, velünk, akik a bűn áldozatai és elkövetői vagyunk, hogy a Világegyetem előtt bemutassa azokat, akikért mindent odaáldozott Fiában. Legyünk ott mi is ezen a hatalmas bevonuláson, hogy ne legyen hiába Isten Fiának áldozata!

Isten alapigazsága, hogy a cselekedeteink szerint ítél meg. Azokból derül ki a hitünk, s az abból fakadó szeretetünk. Tükröztük-e az isteni szeretetet életünkben vagy sem? – ez lesz a végső kérdés. Bevégeztük-e azt a feladatot, amiért lejöhettünk ide a Földre? Ha nem, akkor az ÚRIsten legyen hozzánk irgalmas…

Isten áldása gazdagít. E nélkül hiába a korán kelés, a későn fekvés, önmagunk felőrlése, elképesztő szorgalom és odaadás! Ha nincs rajtunk áldás, akkor ezek mind-mind hiábavalóak életünkben! Az Úr áldásával, azonban mindennek van értelme és értéke. Emberé a munka, Istené az áldás – tartja a jól ismert mondás. Kérd és várd Isten áldó jelenlétét életedben, akkor nem lesz hiányérzeted, sőt gazdagodni fogsz!

Isten általában nem mondja el nekünk, hogyan fog válaszolni imáinkra, sem azt, hogy mikor. De egy dolgot megígér azoknak, akik rá várnak – erőt. A Szentírásban itt egy olyan héber szó szerepel a várakozásra, amit a kötélkészítésre használnak. Minden kötél fonálként indul, és minden hozzáadott szál növeli az erejét. Tehát minden alkalommal, amikor vársz az Úrra, egy újabb szálat adsz a köteledhez, egy kicsivel erősebb leszel, egy kicsit jobban meg tudsz birkózni a dolgokkal. Úgy érzed, hogy ma csak egy fonál tart? Tölts több időt Isten jelenlétében és Isten Igéjével, és figyeld meg, hogy lesz kötél a fonaladból! De a várakozás nem mindig passzív; van, amikor aktív cselekedet – mint mikor az eladó a vásárlóra vár, és gondoskodik róla, hogy annak minden szüksége be legyen töltve. Ebben az esetben a várakozás nem annyira állapot, hanem inkább összpontosítás. A Biblia azt mondja: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik” (Ézsaiás 26:3, Károli). Akár imádságban töltöd az időd Isten jelenlétében, akár aktívan végrehajtod az Ő akaratát, Isten biztosít arról, hogy erőd meg fog újulni.

Isten alternatívája: tégy meg mindent azért, hogy helyreállítsd az „első szereteted”! (Ez az igeszakasz az efézusi gyülekezetnek íródott, de az alapelv alkalmazható egy jó házasság építésére is.) Tehát: 1) Vizsgáld meg újra az érzéseidet! Azt hisszük, hogy a mostani bizsergésmentes állapot azt bizonyítja, hogy a romantikus szerelem meghalt, és az álom örökre elveszett. Ez azért van, mert a romantikát összetévesztjük a szerelemmel. A romantika hozza össze az embereket, de a szeretet tartja együtt. És azok az emberek, akik szeretik egymást, újra fel tudják éleszteni a romantikát – mindegy hogy milyen korban vagy milyen állapotban vannak. 2) Ismerd fel, hogy az a bizonyos „hév” nem elveszett, hanem te hagytad el. „Az első szeretetedet elhagytad”. Nem az hagyott el téged. Nem halt meg. Egy új partner nem megoldás. 3) Menj vissza! A szerelmet meg fogod találni ott, ahol elhagytad: alultápláltan, kirekesztetten, gondozatlanul és súlyos oxigénhiányban szenvedve, de nem holtan. A házasságot Isten teremtette. Beszélj Vele! Kövesd az Ő útmutatásait, és szerelmed újraéled!

Isten annyira szereti az embereket, hogy amikor megfogannak, majd megszületnek ő már kiválasztja arra , hogy hívő emberként a fiai legyenek, akiket ő megajándékoz kegyelmével. De vajon az emberek tudják-e ezt a mérhetetlen irgalmat. Tudják-e, hogy minden ingyen van, szeretetből. Sajnos nem, ezért kell nekünk hivőknek szólni az igét, mint a magot a madaraknak, hagy csipegessék és belássák nincs más út a boldog élethez és a megváltáshoz csak Jézus. Ez is egy szolgálat az imával együtt, ami nagyon fontos és nagyra becsült Isten előtt. Isten a nagyságot pont fordítva méri, előtte az a nagyobb aki több embernek szolgál, és nem az akinek több ember szolgál. Ehhez kell szolgáló szív, kitartás bölcsesség, és hit. Ha teljes szívvel Jézust akarjuk szolgálni, akkor azok felé kell szolgálnunk akiket ő szeret. Az elesettek felé, a bajban levők felé.

Isten arra fogja használni a családodat, hogy felkészítsen téged arra a megbízatásra, amit számodra kijelölt. Azért helyezett oda, hogy formáljon téged, és önmagához egyre hasonlóbbá tegyen – remélhetőleg istenfélő példaképek és szeretetteljes kapcsolatok által. De még ha egy olyan családba is születtél, amelynek tagjai rosszul töltik be szerepüket, és egymástól érzelmileg eltávolodtak, Ő akkor is képes az átkot áldásra fordítani, mert szeret téged (5Mózes 23:6).

Isten arra vágyik, hogy idős korodban is az Ige erőteljes, tapasztalt bajnoka legyél, és az erőd hit által megújuljon. Kezdd el ezt megvallani. Isten ígéretei legyenek a szádban. Mondd ezt: „Dicsőség Istennek, az ifjúságom megújul, mint a sasé.” Így is a mennybe kerülsz, amikor a földi munkáddal végeztél – de nem fogsz elgyengülve távozni innen. Dicsőségben hagyod el a földet, győztesként, aminek Isten teremtett.

Isten át tud vinni olyan helyzeteken, melyekről azt gondolod, hogy nem éled túl, vagy amelyekről úgy érzed, örökre ott ragadsz. Ő el tudja érni, hogy jól érezd magad a legbarátságtalanabb helyeken is, és nyugalmat ad a bajok között is. Mielőtt életed véget ér, élni és szeretni fogsz, de megtapasztalod a veszteséget is. Egyes dolgok elvesztése valójában segíthet abban, hogy értékelni tudd azokat a dolgokat, amikkel még mindig rendelkezel. A kudarc íze teszi édessé a sikert. Minden napodat úgy fogod élni, hogy nem tudod, mit tartogat a holnap, de bízva abban, hogy Isten már minden holnapodat eltervezte. A holnapod nem a főnököd, a bankárod, a házastársad vagy bárki más kezében van. És ők sincsenek a te kezedben, hogy manipuláld vagy irányítsd őket. Nem, minden holnapod Isten kezében van. Az, hogy te nem ismered fel az ösvényt, amin haladsz, nem jelenti azt, hogy Isten nem vezet téged. Ő azt ígéri: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el” (Ézsaiás 42:16). Tehát ismerkedj meg Istennel – szükséged lesz Rá! És Ő mindig ott lesz számodra. Ott lesz, amikor mindenki és minden cserbenhagy téged. Ott lesz számodra a sötét helyeken. „…Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Bármilyen hosszú az éjszaka, a reggel mindig eljön, és vele eljön az Istentől való öröm is. Visszanézve felismered, hogy az Ő kegyelme védett, gondoskodott rólad, óvott, megnyugtatott, vigasztalt és átvitt mindenen. Az idők változnak, de Isten nem változik. Ő mindig a „minden vigasztalás Istene”.

Isten az égben minden embert egy kötélen tart. Amikor vétkezel, elvágod a kötelet. Isten újból összecsomózza a kötelet, s ezzel kissé közelebb húz magához. Bűneid újból és újból elvágják a kötelet, Isten pedig minden újabb és újabb csomóval egyre közelebb és közelebb húz. (Anthony de Mello) Urunk! Kérünk, segíts minket, hogy mindennap a te utadon járjunk, és mint jó és hű szolgáid végezzük a feladatainkat! Ámen.

Isten az embert a saját képére teremtette, és csak kevéssel tette kisebbé Önmagánál. Mivelhogy az ember annyira hasonló Istenhez; ez tette lehetővé, hogy Isten és az ember örökre egyesüljön egy személyben! Amikor a Krisztus emberré lett és fizikai testet öltött a megtestesülés során, ez örökre szólt. Ily módon, a megtestesülés folytán, van ma egy Istenember a mennyben, az Atya jobbján. Lehetővé vált, hogy Isten és az ember egyesüljön! Isten ebben a mi emberi testünkben lakozhat, Isten belehelyezheti az Ő életét és természetét a mi szellemünkbe. Ez történik meg az újjászületéskor. A szellemi halál kitöröltetik a szellemünkből, és Isten odaadja az embernek az Ő életét!

Isten az embert arra teremtette, hogy vele szoros szeretetteljes kapcsolatba legyen. de a bűn elválaszt tőle. Az ember az ádámi örökségből kifolyólag szeret a saját feje után menni. Ez egy lázadás, istennel kapcsolatban. Sokan passzívan önfejűen elutasítják, ez bűn. Egy ismerősöm már sokszor elmondta a befogadó imát, de az igének nem tud engedelmeskedni. Amikor arról van szó, hogy le kell tenni bűnöket, meg kell szabadulni olyan szellemiségtől ami Istennek nem tetszik, rögtön alkudozik, a végén meg eltávolodik az úttól amire különben vágyódik. Nem szolgálhatunk két Úrnak. Nincs más út csak Krisztus! Isten és ember között ő az a kapocs, híd amin át lehet menni az Atyához. “Én vagyok az út, az igazság és az élet: senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.(János 14:6)

Isten az embert nem utálja, csak az ember bűnét. A bűnösnek nem a halálát akarja, hanem a megtérését. Ha hazudunk vagy bármilyen más bűnt követünk el, Ő akkor sem minket utál, hanem az elkövetett vétket. A hazugság nem méltó Isten gyermekeihez. Kerülnünk kell! Élj igaz módra, hogy Isten tetszése legyen rajtad! Hogy lehet ezt kivitelezni? Ha sikerül napi kapcsolatban lenni Istennel és törekszel arra, hogy akaratát megértsd, elfogadd és teljesítsd! Az így nyert lelki béke életed minden területére kihat!

Isten az embert szabad ösztönökkel teremtette. Az állatok ösztönei kötöttek, csak akkor és addig működnek, amire be vannak programozva. Az ember ösztönei állandóan működnek, az erkölcs törvényei kell, hogy irányítsák működését. Ez állandó küzdelmet jelent az erkölcsi meggyőződés és az öncélú ösztöni késztetés között. Minden vallás törvényt ad: fegyelmezi az ösztönöket. Innen származik az a pogány tévedés, hogy Istennek az tetszik, ha elfojtjuk azokat. Éljünk házasság nélkül, ne együk a jónak tartott ételeket, vonjuk meg magunktól az élet örömeit. Isten mást, ennél sokkal többet kíván. Azt kívánja, hogy minden tőlünk telhetőt kövessünk el embertársaink boldogságának, örömének előmozdítására. Örülni kell és örömöt szerezni. Élni kell az élet javaival, szabadon, hálásan, míg az a mások örömét nem rontja. De ha kell, tudni kell lemondani bármi földi jóról, válogatás nélkül, Isten szolgálatára, a mások javára. Ez a keresztyén szabadság. Azért mondhatok le szívesen bármi földi jóról, mert az enyém. Élvezhetem vagy elhagyhatom aszerint, hogy Isten szerinti szolgálatom mit kíván. Lemondani könnyű, nagyobb dolog szabadon szolgálni Isten ajándékaival. Uram, köszönöm, hogy szabadságra rendeltél. Tapasztalom, mennyivel könnyebb betartani gépies szabályokat, mint állandóan arra figyelni, mit kíván tőlem szeretettörvényed. De így tetted széppé, szabaddá életemet. Köszönöm akaratod szerinti hű családi életemet. Köszönöm, hogy gyönyörködhetek a természet csodáiban, a művészet alkotásaiban, a jó ételekben, egymás örömében. Abban, ha másokat is örülni látok, s ha abban nekem is részem volt. Köszönöm, hogy te is örülsz az én örömeimnek. De vigyázz rám, hogy ne felejtsem el, meddig tart örvendező szabadságom. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten az ítélet Istene. Nem kíván tőlünk lehetetlent, csak azt akarja, hogy a tőle kapott ajándékokat kamatoztassuk. Ha ő megbocsátotta bűneinket, mi is bocsássunk meg azoknak, akik ellenünk vétettek. Ha ő irgalmas volt velünk szemben és felvette ügyünket, mi is legyünk irgalmasak, és vegyük fel mások ügyét. Az utolsó ítéletben is az irgalmasságot fogja keresni. Az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekszik irgalmasságot. Irgalmasságot csak az képes cselekedni, aki nem feledkezik meg arról, hogy Isten őt milyen mélységből emelte ki. Bűnbánat nélkül nem tudunk irgalmasságot gyakorolni. Bűnbánat nélkül elbizakodottak vagyunk, különbnek tartjuk magunkat a másiknál. Az irgalmasság a szeretet gyakorlati kivitelezése. Akinek szívében irgalmasság van, az tudni fogja, hogy mikor, kinek, hogyan segítsen. Hatalmas Isten, aki elhozod az ítéletet erre a földre, kérlek, add, hogy szilárdan állhassak meg előtted, hogy tiszta szívvel tarthassak bűnbánatot, hiszen szent Fiad élete árán megbocsátottad bűnömet, és ezért teljes hálával és engedelmességgel tartozom neked. Ámen.

Isten az ő Fiának feláldozásával mutatta meg, hogy milyen nagyra becsül minden egyes lelket. Senkinek sem szabad tehát megvetően beszélnie a felebarátjáról. Embertársaink hibáit és gyengeségeit megláthatjuk ugyan, de tudnunk kell, hogy Isten a tulajdonának tekint minden egyes lelket, elsősorban a teremtés jogán, azután pedig Krisztus megváltó véréért is. Isten minden embert a saját képmására alkotott, Ezért az alacsony sorsú emberekkel is tisztelettel és szeretettel bánjunk. Isten felelősségre von bennünket minden megvető szóért, amellyel olyan lelkeket kárhoztatunk, akikért Krisztus az életét áldozta… Maga Krisztus is “amikor az ördöggel vitatkozva, Mózes teste felett küzdött, nem mert arra káromló ítéletet mondani” (Júd. 1:9). Ha ezt tette volna, leereszkedett volna a Sátán színvonalára, mert a vádaskodás a Gonosz fegyvere… Példa ez számunkra. Ha Jézus ellenségeivel kell harcolnunk, ne viszonozzuk rosszal a rosszat, ne mondjunk olyasmit, ami a vádaskodás látszatát kelti. Isten ügyének védelmezője ne használjon olyan szavakat, amilyeneket a menny Fejedelme még Sátánnal való harca közben sem használt. Az ítélkezést és kárhoztatást bízzuk Istenre.?

Isten az ő gyermekeit formálja, egészen addig amíg meg nincs vele elégedve. Hogy hogyan az mindig tőlünk függ. Engedünk az alkotónknak képlékenyek vagyunk-e, vagy megkeményítjük magunkat. Lehet keményen is, de akkor jön a víz, a lágyítás ami nem mindig kellemes. Mert a víz mellé egy kemény tenyér is hozzánk dörgölődzik és az néha fáj. Mert súrlódás jön létre, aminek nem igazán tudunk ellene állni. Micsoda fonákság! Egyenlőnek tartható-e az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához.(Ézsaiás 29:16) Nem lehet Isten munkáját megítélni. nincs jogunk hozzá. Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian. (Ézsaiás 64:7) Isten kegyelme gazdagságából, mindenkit olyanná formál amilyenné akarja, tőlünk függ, hogy meddig leszünk nyomás alatt. Kérjük az ő bölcsességét, és legyünk engedelmes gyermekei, a saját érdekünkben.

Isten az Ő parancsait Fiának bennünk lévő életéhez intézi. Ebből következik, hogy nehezek az Ő parancsai annak az emberi természetnek, amelyben az Ő Fia kiábrázolódott. Amint azonban engedelmeskedünk, csodálatosan könnyűvé válnak. A lelkiismeret az a képesség bennem, amely összekapcsol a legmagasabbal, amit ismerek és megmondja: mit kíván tőlem ez a legmagasabb. A lelkiismeret a lélek szeme, amely vagy Isten felé, vagy a legmagasabbnak tartott felé kutat, ezért más-más emberben másképp nyilvánul meg. Ha megszoktam, hogy mindennel mindig Isten elé állok, akkor lelkiismeretem Isten tökéletes törvényét tárja elém és megmutatja, mit tegyek. Csak az a kérdés, akarok-e engedelmeskedni. Igyekeznem kell lelkiismeretemet olyan érzékenyen tartani, hogy botránkozás nélkül éljek. Olyan tökéletes egyetértésben kellene élnem Isten Fiával, hogy gondolkozásom szelleme minden helyzetben megújuljon és azonnal “megvizsgáljam, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata” (Róm 12,2).

Isten az Urunk, akinek mi szolgái vagyunk. Bizonyos értelemben azonban fordított a viszony. Mert a szolgalétből elvileg az következnék, hogy nekünk kellene készen lennünk bármikor és bármit vállalni érte – akár még a halált is –, de mégis ő az, aki még a halálba is utánunk jön, csak hogy megszabadíthasson. Mert ennek a furcsa, páratlan és szerető Úrnak mi személyesen ilyen fontosak vagyunk! (Győri Tamás József)

Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan, — az örök életet — azután járjunk a világosságában.
Jézus azt akarja, hogy te is ugyanilyen szabad legyél. Ezért kerülj Vele egyetértésbe. Mondd meg azoknak a halálos szokásoknak, amik kötésben tartottak: „Jézus nevében engedjetek el! Elhagyom a gyűlöletet, a meg nem bocsátást és az önzést, és Istennel járok ezen túl. A szeretet életét élem!” Ne felejtsd el: nem kell ahhoz orvosi csoda, hogy megváltozzon az életed. Csupán arra a döntésre van szükséged, hogy átadod magad a szeretet erejének. Tedd meg ezt ma!

Isten azért ajándékozza nekünk megszentelő Lelkét, hogy amikor majd nekünk is meg kell állnunk színe előtt, szent jelenléte tisztátalanságunk miatt ne gyötrő kínt jelentsen számunkra, hanem örök boldogságot és örömöt. (Véghelyi Antal)

Isten azért küldte Jézust, hogy meglássuk Őt, a példaképet. Nem volt könnyű küldetés itt élni, bennünket és bűneink büntetését elszenvedni. Az engedelmes Jézusnak az volt az eledele és öröme, ha az Atya akaratát cselekedhette. Élete folyamán egyre inkább tanulnia kellett az engedelmességet, hogy majd a keresztet is vállalni tudja. Jézus egyetlen nemje a Gecsemáné “nem”-je volt, amikor helyetted és helyettem ki kellett innia a keserű poharat. Egyetlen “miért” hangzott el a kereszten: “Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet?” Ez is a bűnnel kapcsolatban hangzott el. Neki nem volt természetes a bűn, nem volt megszokott, hogy az Atya nélkül éljen. Bár megtanulnád ezt a két szót, a “nem”-et és “miért”-et. Bár tudnád mondani, amikor jön a kísértés, hogy “nem”! Ha megszakad a kapcsolatod Istennel, kérdezhetnéd, hogy “miért” vagyok most ilyen egyedül, Uram?! Tanuld meg Jézustól az engedelmességet! Nézd az Ő engedelmes életét! Van egy nagy kérdés. Jézust az engedelmessége a keresztre vitte. Ez a végállomás? Akkor téged is odavisz? Oda! Biztos, hogy oda. Az óembered végállomása a kereszt. De a feltámadott élet kezdete is! Akarsz-e engedelmesen Vele a halálba menni? Bár elkezdődhetne benned az igazi élet: “Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20). Istennek ez az akarata az engedelmes élettel. Akarod-e alárendelni magadat mindenben Neki? Akarod-e Jézustól megtanulni az engedelmességet?!

Isten azonban időnként megítéli az embert. Nagy az Ő irgalma és kegyelme, de időnként megítéli a saját képmására és hasonlatosságára létrehívott lényét – ez történt az özönvíznél, ez történt Szodomában és Gomorrában is. Akiben azonban van egy kis jószándék – ilyen volt Lót is -, azt Isten felfoghatatlan Gondviselői Bölcsességével noszogatja-terelgeti-korrigála, igyekszik felébreszteni benne az isteni alvó részt, hogy megmentse. Így küldi el angyalait Lóthoz, aki végre felfogta: Szodomában és Gomorrában kő kövön nem marad. Vejei mégis tréfának vélték. “Jó vicc!” – gondolhatták – Isten, meg a kénköves eső… Lót nem volt szent ember – a lányait is Szodoma fiaihoz adta feleségül – pedig pontosan tudta, hogy milyen az a város, ennek ellenére megmenekült. Ez az evangélium. A történet folytatódik (lásd Lót leányainak bűne 1 Móz 19, 31kk) s világosan kiderül, hogy, aki a bűn tanyájához nagyon közel lakik, sőt nagyon jó szomszédságban van vele – ritkán marad erkölcsös… Isten az Ő parancsolatait nem tréfának szánja, azok mindig az egyént s a közösséget és az élet méltóságát védelmezik, éppen ezért itt nincs helye semmiféle emberi okoskodásnak, kimagyarázásnak, “elrelativizálásnak”. Isten az ő Igéjén keresztül munkálja bennünk a józanságot – ezért az Ő Szavát komolyan kell vennünk – ennek ellenére az a testrészünk, amit legmagasabban hordunk, az van legtávolabb az Istentől. Hiába remegteti meg Isten a lábunkat a körülményeken keresztül, hiába halmoz el a szívünknek célzott élmény-üzenetei sokaságával – eszünk, a büszke ráció ellenáll… akár életünk végéig. Ennek viszont mindig következménye van. Ez törvény… (Frankó Mátyás)

Isten azt akarja, hogy birtokában legyünk az erőnek. De először biztosnak kell lennie abban, hogy azt az erőt szeretet célzattal használjuk majd. Tudnia kell, hogy nem fogjuk azt ítélkezéssel és kritikával párosítani, és nem fogunk másokat szidalmazni. Akarod, hogy Isten egy „vadászpuskára való” szellemi erőt adjon a kezedbe, hogy le tudd rombolni az ördög munkáit, és Isten királysága megnyilvánuljon? Akkor irányítsd a figyelmedet a szeretetre. Gyakorold azt. Tanulmányozd. Növekedj fel benne. És akkor meg fogod látni, amint Isten ereje rajtad keresztül munkálkodik.

Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk, hogy megszabaduljunk a közös bűntömeg rombolásától, hogy a már itt megkezdődő örökélet birtokosai legyünk. Igazságot: a világ, a történelem, a mindenkori emberi társadalom sokféle okoskodásától független, örökké érvényes igazságot, melynek irányítása alatt értékes, eredményes életet élhetünk. Jézus Krisztus Urunk, ezt tanította, erre adott példát, ezt valósította meg a kereszten. Ez a megváltás. Köszönöm, Istenem, hogy Krisztusban nekünk ajándékozod az Igét, az örökké érvényes tanítást és példát, mely életre vezet bennünket. Köszönöm, hogy nekem is kegyelmet és igazságot ajándékozol általa. Olyan zsúfolt ez a mi mindennapi életünk, olyan ritkán tudunk elgondolkozni azon, kicsoda az, aki hozzánk leszállt, és aki most is jelen van mellettünk, ha kérjük, ha megszólítjuk. Adj időt, erőt, és elég bölcsességet ahhoz, hogy elgondolkozzam felette, és erősödjön meg bennem is a vágy és elhatározás, hogy követni akarom és követni is fogom őt, Megváltómat, életadómat. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten azt a szabadságot, amit az embernek adott, még lelki kényszerrel sem sérti meg. Nyugodt, mozdulatlan arccal elengedte a fiút. Nem csak elengedte, hanem tudott is róla. Biztosan érkeztek hozzá hírek arról, hogy a fiú szórja a pénzt, iszik, szórakozik. Jöttek a hírek: a fiad éhezik, a fiadnak moslékot sem adnak. Mennyire nehéz lehetett az Atyának nem mozdulni. A másiknak utánament. Az Atya halálos komolyan veszi az elment fiát, de mozdulatlan. Voltatok már úgy, hogy sírtatok, könyörögtetek, és mintha be lett volna zárva az ég? Istenem, látod, mit csinálnak velem, nem bírom tovább, Atyám, éhezek! Se szó, se felelet. Nem tudom, hogy a fiú írt-e leveleket. De hogy nem kapott választ, az bizonyos. És az Atya az Ő szolgáin keresztül mégis cselekszik. Szenvedés, baj, nyomorúság, éhség – az Ő szolgái. Minden az Atya tudtával történik. Elkerült a fiú a disznók vályújáig. Szeretném, ha megnéznéd, nem vagy-e már ott? Valaki elmondta, csak a krimik érdekelnek. Azt mondotta más, hogy disznó vicceken nevettem. Hogy jutottam én ehhez a disznóvályúhoz?! A fiú oda jutott, hogy azzal a moslékkal kívánta megtölteni a gyomrát, amit a disznók ettek. De azt sem adták neki. Milyen jó, hogy nem adták! Eljött a döntő pillanat. Oda jutott: ha így megy tovább, éhen halok! A lelkedről beszélek!

Isten azt akarja, hogy egyszer már meg is jegyezzétek.A hit egyedül Istent illetheti. Ezzel fogjuk fel Isten dolgait. Ebből születik azután a cselekedet, mellyel felebarátainknak szolgálunk. A hit befelé és felfelé Istenre néz, a cselekedet pedig kifelé és lefelé a felebarátra.
Hitből jön a cselekedet,
Hogy éltedet betöltse;
Élő, igaz hit nem lehet,
Melynek nincs jó gyümölcse.
Megáld és megszentel e hit
Jó Istenemmel egyesít,
Szent, tiszta életet szül.

Isten azt akarja, hogy sikeres legyél. Azt akarja, hogy győztesen állj óriásaid felett, hogy bátran tudj menni Vele életed útján akkor is, ha nem tudod, hová vezet a következő lépés. A te dolgod, hogy fogadd be Őt az életedbe lakótársként, engedd meg, hogy veled maradjon minden napon, egészen a világ végéig; és figyelj, mert egy új üzenet érkezett Tőle!

“Isten azt akarja, hogy uralkodjunk önmagunk felett, de beleegyezésünk és együttmunkálkodásunk nélkül nem segíthet rajtunk. Isten Lelke az embernek adott erők és képességek által munkálkodik. Önmagunktól nincs erőnk, hogy szándékainkat, vágyainkat és hajlamainkat összhangba hozzuk Isten akaratával. Ha azonban készek vagyunk arra, hogy készségesekké tegyen bennünket, akkor az Üdvözítő elvégzi ezt érettünk, »lerontja az okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejt minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak« (2Kor 10,5).” (Apostolok története, Rómából írt levelek c. fejezetből)

“Isten azt kívánja, hogy rejtsük el énünket Krisztusban, és a dicsőséget teljesen neki adjuk. Életünk az Úré, és olyan felelősséggel teljes, amelyet mi nem fogunk fel egészen. Az »én« szálait sokszor beleszőjük életünk szövetébe és ezzel megraboljuk Istent az Őt megillető tisztességtől és dicsőségtől. Nehémiás – miután, oly nagy befolyást szerzett a király mellett és Jeruzsálemben élő népe fölött is – ahelyett, hogy dicshimnuszt írt volna saját kiváló jellemvonásairól, rátermettségéről, energikusságáról, egyszerűen csak leírja a tényeket úgy, ahogy vannak. Kijelenti, hogy sikere Isten rajta nyugvó kezének, »jó kegyelmének« volt köszönhető. Örömmel ismerte el azt az igazságot, hogy Isten volt védelmezője magas pozíciójában. Minden előnyös tulajdonságáért Isten láthatatlanul munkálkodó hatalmát dicsérte. Ő adott neki bölcsességet, az Úr tanította meg őt arra, miként használja a rábízott kegyelmi ajándékokat, és hogyan szerezzen általuk előnyöket Isten műve számára. Isten vezérlő hatalma és felügyelete alatt szerzett talentumaival más talentumokat. A mennyei eszközök által dolgozott eredményesen, mint emberi eszköz.”(l898. 83. sz. levél)

Isten azt mondja az Ő Igéjében: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr .” (Zsolt. 34,20) A baj itt a nehézségeket és a megpróbáltatásokat jelenti. És ezek a te üldöztetéseid. De mit ígért meg az Úr, hogy mennyiből ment ki téged: a feléből? Nem! Valamennyiből! És az Úr nem csupán azt ígérte meg, hogy veled lesz háborúságodban és ott áll majd melletted. Ő azért van ott, hogy megszabadítson téged a háborúságból. És Ő több, mint elegendő!

Isten azt óhajtja, hogy tanuljunk a súlyos büntetésből, amely a hitszegőket sújtotta. Lássuk meg, hogy mennyire megveti és gyűlöli a képmutatást és csalást… Vegyük nagyon komolyan az igazmondást. Játszani az igazsággal és alakoskodni önző terveink kedvéért ? a hit hajótörését jelenti!?

Isten azt szeretné elérni, hogy belőled csillag legyen. Aki befogadja Jézust, csillaggá kell legyen. A bennszülöttek így mondták egy misszionáriusra, aki mindig ragyogott: Nem tudjuk, mi van vele, olyan, mintha villanykörtét nyelt volna, belülről állandóan világít. A másik, amiért fényes lehet egy csillag: a használattól. Engedd, hogy az Úr használjon, ne gondold, hogy elkopsz. Milyen jó lenne, ha életed, ahogy kopik, egyre fényesedne. Míg egyszer felkerül Isten országába, és ott örökké fénylik. Mit ér a hosszú élet, ha az Úr nem használhat? Bár utolsó lélegzetig a kezében lehetnél! Azt mondja az Ige: Mindig kezénél vannak az Ő szentjei.

Isten azt várja, hogy kéréseinket tárjuk elé imádságban. Ő sohasem fárad bele abba, hogy hozzá jövünk! Ő képes, hajlandó és kész rá, hogy az érdekünkben cselekedjen, de csak akkor, ha imádkozunk. Jézus azt mondta: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik” (Máté 7:7-8).

Isten békessége meg fogja haladni értelmedet akkor is, amikor úgy okoskodsz, hogy az Ő akaratából maradnak megválaszolatlanul imádságaid. Gondolatainknak és szívünknek nem a mindenbe beletörődő fatalizmusban kell megmaradnia, hanem a Krisztusban. Nehogy helytelenül Isten “becsületéért” és dicsőségéért aggódjunk. Nagyobb tisztesség éri Istent, ha kiderítjük, miért hagyta kérésünket megválaszolatlanul. Egy könyvelő akkor becsületes, ha kideríti, hol csúszott be a hiba a zárszámadáskor, és nem nyugszik bele, amíg ki nem kutatja, mi volt az oka. Másképp őt fogják elszámoltatni, neki kell megfizetnie a kárt. Ha becsületesen szembenézünk magunkkal, kiderül, hogy sok kérésünk nem hitből fakadt, hanem csak reménykedésből, vagy éppen kétségbeesett aggodalmaskodásból. Semmi felől ne aggódjatok, ne is csupán reménykedjetek, hanem higgyetek! Az tehát az imádkozó egyik legsúlyosabb bűne, hogy nem hiszi Istent elég nagynak, és nem dicsőíti. Nem hiszem nagyobbnak, mint az a “lehetetlen” dolog, amiért éppen imádkozom. (Az ilyen istenkép nem az igaz Istent tükrözi, hanem az én kishitűségem mértékével alkotott istent, tehát bálványt!) Isten arra bátorít minket, hogy ugyanolyan szabadon kérjük a lehetetlent, mint a lehetségest, mert Előtte mind a lehetséges, mind a lehetetlen ugyanolyan nagyságrendű: azaz még mindig kisebb, mint Ő maga! (Horváth Levente)

Isten „belső információt” ad azoknak, akik az Ő dicsőségét keresik. Ne érd hát be kevesebbel, mint amit a szellemi előjogod biztosít! A régi vidéki gyülekezetekben énekelték annak idején: „A Szentlélek azt mondta nekem, minden rendben lesz”. Nyelvtanilag nem éppen a leghelyesebb (az eredeti angol szöveg), de józan bibliai igazság. Emlékszel olyanra, amikor a szemed azt mondta neked: „Nem tudod megcsinálni”, de a lelked egyre csak azt mondta: „Minden rendben lesz”? Vagy olyanra, amikor találkoztál valakivel, aki jónak tűnt, túlságosan is jónak, és a lelked figyelmeztetett, hogy valami nincs rendben vele. „Amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne” (1János 2:27). Akkor lehet jó az ítélőképességed, ha közel maradsz Istenhez.

Isten bennünket hűségesen szeret. Nap mint nap figyel, és gondja van ránk. Mindenütt jelen van: ismeri gondolatainkat, terveinket, érzéseinket. Nem lehet tőle elrejtőzni. Tudja, hogy mennyire szükségünk van rá. Tudja, hogy milyenek vagyunk, és azt is látja, milyennek akarjuk mutatni magunkat mások előtt vagy őelőtte. Ismeri megalázott voltunkat, és akkor is lát – méghozzá messziről -, amikor magunkat annyira feljebbvalónak tartjuk. Akárhogyan is viselkedünk, akárhogy nézünk is ki, az Istenéi vagyunk. Ő alkotott és formált, és azt akarja, hogy mi is az övéinek tudjuk és érezzük magunkat. Biztonságot és szeretetet szeretne adni, hogy ne gondoljuk azt, hogy egyedül vagyunk a világban. Az ő hatalmát akarja megmutatni rajtunk, hogy higgyünk őbenne, és ne embertársaink legyőzésével, fölényeskedéssel mutogassuk mi a saját “hatalmunkat”. Az Úristen nagy, erős, hatalmas, előtte nincs lehetetlen. Nem személyválogató, nem az erőseket választja ki magának, hanem a gyengéket, hogy gyámolítsa őket, hogy a hatalmát megmutassa mindazoknak, akik kételkednek, vagy szükséget szenvednek. Az erőseket, fennhéjázókat megalázza, porba dönti elképzeléseiket, keresztülhúzza számításaikat, hogy ők is gyengének és megalázottnak érezzék magukat, s hogy aztán ismét fel tudja majd őket emelni. Lássuk meg az Isten szeretetét és hatalmát, amely a mi javunkat szolgálja! Ember, ne szállj túlságosan magasra, ne képzelj be magadnak semmi felesleges dolgot! A legszebb bölcsesség, hogy nem vagy nagyon okos. A bölcsesség forrás. Minél többet iszol belőle, annál többet és hatalmasabban ösztönöz és dolgozik. A bölcs soha sem téved, mindig célba talál, van szemmértéke: az Isten akarata. Urunk, Istenünk! Taníts meg a saját útjaink helyett a te utadon járni! Ámen.

“Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott.” (1 Kor 2, 11-12) Kegyelmi ajándék tehát istenismeretünk is, és az is, hogy az így megismert Istennel beszélgetni tudunk, Hozzá fordulhatunk ügyes-bajos dolgainkkal, kérhetjük és hálát adhatunk Neki, dicsőíthetjük és imádhatjuk. Ne feledjük: a kapcsolatot, a dialógust mindig Isten kezdeményezi, az Ő szeretete mindig megelőzi az embert. Mégis, hányan vannak, akik sok teendőjük mellett nem érnek rá, hogy Istennel foglalkozzanak, hogy meghallgassák üzenetét és segítségét kérjék, főként pedig, hogy hálát adjanak Neki. (Bíró László)

Isten bizalmát tedd az első helyre! “Aki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be” (Mt 18,5). Az ember abban engedelmeskedik, amit szükségesnek lát; Urunk Atyja akarata iránt volt engedelmes. Ma hangzik a hívás: “Valami szolgálatot kell végeznünk! – A pogányok Isten nélkül halnak meg, mennünk kell, hogy beszéljünk nekik Őróla.” – Arra legyen gondunk mindenekelőtt, hogy Isten velünk szemben támasztott igényeit személy szerint kielégítsük. “Ha késik is, bízzál benne…” (Hab 2,3). Ezeknek az igehirdetéseknek az a céljuk, hogy helyesen viszonyuljunk Isten igényeihez. Amikor az Ő igényeinek eleget tettünk, akkor Ő megnyitja előttünk az utat arra, hogy másutt is érvényre juttassuk kívánságait. Isten bizalma irántam abban mutatkozik meg, hogy úgy ajándékozza magát nekem, mint egy kicsi gyermek. Isten azt várja tőlem, hogy életem “Betlehem” legyen. Engedem végbemenni, hogy természeti életem lassan átformálódjék Isten Fiának bennem való élete által? Istennek az a végső célja velem, hogy az Ő Fia ábrázolódjék ki az én halandó testemben.

Isten bocsánatára szorulunk, mert nem mindig és nem mindnyájan őriztük, hirdettük az Úr ismeretét! Tanítással is adósok maradtunk sok várakozónak! Követként sem képviseltük hiba nélkül a Teremtőt, Megváltót, Megszentelőt! Uram, irgalmazz nekünk! (Smidéliuszné Drobina Erzsébet)

Isten bővölködő életet szánt nekünk Jézus Krisztusban; de vannak idők, amikor ez az élet külső támadást kap. Emiatt megint önmagunkra kezdünk nézni, pedig azt gondoltuk, hogy ennek már vége. Az öntudatosság zavarhatja meg leghamarabb Istenben való életünk teljességét és állandó belső harcokat okoz. Az öntudatosság nem bűn; könnyen izguló vérmérséklet is előidézheti, vagy ha váratlanul új körülmények közé jutunk. Isten soha nem akar kevesebbet adni nekünk, mint az Ő teljességét. Ami megzavarja benne való nyugalmunkat, azt azonnal rendbe kell hozni. De azzal még nem küszöböltük ki, ha figyelmen kívül hagyjuk, hanem csak ha Jézushoz megyünk vele. Menjünk hozzá, és kérjük Őt, hogy adjon nekünk Krisztus-tudatot! Ő megteszi mindaddig, amíg megtanulunk benne maradni. Soha ne engedd szétforgácsolódni a Krisztusban való életedet – harcolj ellene! Óvakodj attól, hogy léket kapj, hogy a barátok vagy a körülmények feldarabolják az életedet, semmi el ne szakítson tőle, nehogy hirtelen magad maradj. Nincs annál fontosabb, mint hogy szellemi kapcsolatunkat sértetlenül megőrizzük! A nagy megoldás pedig ez: “Jöjjetek énhozzám.” Ez próbálja ki, vajon valóban hűek vagyunk-e értelmi, erkölcsi és szellemi vonalon. Ahol nem vagyunk valódiak, ott inkább vitatkozunk, ahelyett, hogy Jézushoz mennénk.

Isten célja nem gyermekei pusztulása, hanem éppen ennek ellenkezője: üdvösséget, azaz örök életet szán mindenkinek, s ezért adta egyszülött Fiát. Ő a mi Szabadítónk. Aki hisz őbenne, annak van üdvössége. Ez az evangélium – és nem csak mára szól. (Hulej Enikő)

Isten csak a hitünkhöz mért próbákat ad. Most jön a legjobb időszak életünkben, amikor az aranyat próbálják. Az az arany értékes, amelyiken ott van a próba jele. Ha Isten akaratát akarod cselekedni, mindig mutatja a következő lépést. Ne felejts el minden reggel belenézni az Orvos szemébe – ha ítél, akkor is. Ítéleténél mindig nagyobb a szeretete. Ha már eljutottál a keresztig, akkor számodra nagyobb valóság ítéleténél a szeretete. Isten azon az úton akar továbbvezetni, ami az örökkévalóságba visz. Az örökkévalóság útján járni a legnagyobb öröm. Az út vége, hogy “…mindenkor az Úrral leszünk” (1Thessz 4,17b). Isten szeretete mindennél előbb volt, és örökkévaló. Ami itt van, az mind ideigvalóság. Holnap már nem lesz. De van valami, és van Valaki, Aki örökké valóság! Ha Neki adod az életedet, a tiéd is örökkévalóvá válik. A kereszt nagy győzelme után minden bukás, minden elesés, minden nehézség győzelemmé lesz. A kereszt azzá változtatja. Ne félj a szenvedéstől, mert ezen van a legnagyobb áldás, és a legnagyobb dicsőség. Jó volna ilyen életben élni, hogy minden, ami történik veled, mások felé igehirdetéssé lenne. A jövőben járj a kereszt alatt, és ne a kereszt mellett. Hadd maradjon meg emlékezetedben az a halálos szeretet, amellyel gyógyító Orvosod életét áldozta érted. Menj bátran, egyenesen Vele a keskeny úton, ha múltadra nézve megkaptad a gyógyulást, a bocsánatot. Jövőddel kapcsolatban szeretne erőt, örömöt, győzelmet, áldást adni.

Isten csak azon a helyen írja fel az új nevet életünkre, ahol kiirthatta belőlünk az önzést, büszkeséget és önelégültséget. Némelyikünkön az új név csak itt-ott pettyekben látható, mint valami szellemi himlő, hellyel-közzel, pedig látszólag rendben vagyunk. Amikor felöltjük legjobb szellemi magatartásunkat, azt gondolhatná valaki, hogy a szentségnek ki tudja, milyen magas fokára jutottunk már el. Csak meg ne nézzen, ha már nem vagyunk abban a hangulatban. A tanítvány olyan ember, akit egészen befed az új név; az önzés, a gőg és önelégültség teljesen ki van irtva belőle. A büszkeség önmagunk istenítése, és ma nem a farizeusok, hanem a publikánusok módján van meg. Ha azt mondod: “Ó, én nem vagyok szent”, ez elfogadható az emberi gőgnek, de öntudatlanul is káromlod vele Istent. Szó szerint azt jelenti: visszautasítom, hogy Isten szentté tegyen. “Túlságosan gyenge és reménytelen vagyok; kívül esem a váltság hatáskörén.” Az emberek előtti megalázkodás öntudatlan istenkáromlás. Miért nem vagy szent? Vagy azért, mert nem akarsz szent lenni, vagy mert nem hiszed, hogy Isten azzá tehet. Azt mondod, az lenne a legjobb, ha Isten – miután megváltott – egyenesen a mennybe vinne. De hiszen éppen ezt akarja! “Hozzá megyünk és nála otthonunk lesz” (Jn 14,23). Ne legyenek kikötéseid, legyen Jézus mindeneddé, és Ő hazavisz téged magával, nemcsak egy napra, hanem örökre. Ahol természetadta hajlamaink meghalnak és megszentelten, át-adottan élünk.

Isten csodálatosan bánik az Ő szentjeivel. Azt akarja, hogy az istenfélő keresztyének megtanuljanak minden emberi bölcsességgel szemben a láthatatlan dolgokon csüngni, s megölettetésen átelevenedni meg. Mert Isten Igéje világosság, amely sötétben fénylik, mint ahogy a hit számtalan példája mutatja.
Isten a keresztyénekkel és istenfélőkkel sokszor úgy bánik, mint a pogányokkal és istentelenekkel, sőt néha rosszabbul. Úgy tesz, mint az atya a fiával és szolgájával. A fiát jobban s többször veri meg, mint a szolgáját. De a vagyont mégis csak neki gyűjtögeti örökségül. Csak így érthetjük meg, hogy az Isten miért futtat vesszőt szeretett gyermekeivel e világon.
Rád bízom sorsomat,
Uram mindhalálig,
Akárhogy intézed,
Csak javamra válik;
Gond, bánat, ha olykor
El is szomorított,
Te jóra fordítod.

Isten dicsősége az, hogy a saját képmására formál minket, csak hagyjuk ezt. Ha hiszünk az igében, Krisztusban, új teremtések leszünk mert Krisztus kezd élni bennünk. Ha engedünk ennek a folyamatnak és engedelmesek vagyunk akkor Isten célja megvalósul és az ő dicsősége tükröződik vissza bennünk. Isten célja, hogy magához vonjon minden embert és az ő szeretetét, gondviselését átadhassa nekünk. Amit kíván tőlünk, hogy imádjuk őt teljes szívvel és legyünk engedelmesek, ahogy Fia is az volt.

“Isten egészen más normákhoz méri a jellemet, mint az ember. Látja a legyőzött kísértéseket, amelyekről a világ nem tud, sőt még a legközelebbi barátok sem. Látja a családi életünkben vagy a lelkünk mélyén támadt kísértéseket is. Látja, amikor megaláz bennünket saját gyengeségünk tudata. Látja a gondolatban elkövetett vétkeink miatti őszinte bűnbánatot. Látja, amikor valaki teljes szívével neki szolgál. Tud az énünkkel vívott keserves küzdelmekről, és tud a győzelmeinkről. Isten mindenről tud, és tudnak az angyalok is. »Egy emlékkönyv iraték Őelőtte azoknak, akik félik az Urat, és becsülik az Ő nevét…« (Mal 3,16) Bármilyen rövid ideje szolgálunk is, bármilyen egyszerű feladatot látunk is el, ha gyermeki hittel követjük Krisztust, áldott jutalmat nyerünk az ő kegyelméből.” (Krisztus példázatai, Jutalom c. fejezetből)

Isten egy olyan örökséget tervezett, ami maradandó és nem múlik el. Ami a szívben él itt a földön, és egykor majd a mennyben. Legyen a legfontosabb az Egy, Örök, Igaz Istenben való HIT amit örökségül hagyunk gyermekeinkre! Ha erre törekszünk, sokszor meglepetésként éljük majd át, hogy egy megkeményedett felnőtt szív sem akadály Istennek. Miközben a gyermekinket próbáljuk tanítani, Isten rólunk sem feledkezik el! (Rodák Kinga)

Isten EGY. Ugyanakkor nincs két ember, aki egyformán képzelné el Őt. Ahány ember, annyiféle el-kép-zelés! Éppen ezért nincs más közös nevező, csakis a szeretet. Ennek az egyetemessége képes egységet és harmóniát teremteni az egész teremtettségben. Aki ezt belátja, az követni kezdi a Mestert… (Frankó Mátyás)

Isten egyes tetteit életünkben néha észre sem vesszük, mások részben vagy egészben érthetetlenek a számunkra. De ha mi „mégis”, minden körülmények közt bízunk benne, elhisszük, hogy ő a javunkat akarja, akkor hosszabb-rövidebb idő elteltével minden világossá válik. Előbb-utóbb megértjük, mi miért történt úgy, ahogy történt. Előbb-utóbb láthatóvá válik, mi volt az Isten akarata és célja az életünkben. Rájövünk, hogy ugyan nem az és nem úgy történt, amit és ahogy mi akartuk, de az és úgy, ahogy az a legjobb volt nekünk, a gondviselő Isten szeretett gyermekeinek. (Gazdag Zsuzsanna)

Isten egységesíti az embereket azáltal, hogy felismerik őbenne saját szülőjüket, létük forrását. Amíg csak úgy beszélünk Istenről, mint különböző felfogásokról, irányzatokról, látásokról, addig nincs egység, nincs béke. De amikor ő ismerteti meg magát velünk, akkor mindenki a másikra is rátalál.

Isten egyszer mindenkit megítél! Senkitől nem kérdezi majd, melyik népbe született, s hogy zsidó, muzulmán volt-e vagy éppen keresztény? Egyet kérdez, de az nagyon súlyos kérdés lesz: Mennyire voltál ember? Mennyire voltál “istenképű”, olyan, amilyennek rendeltelek. Akkor és ott pedig nem a földi fanatizmus, a vakhit, a buzgóság számít majd, hanem a cselekedeteink, melyeket véghez vittünk,egész életünk folyamán…

Isten elég bizonyítékát adta szeretetének. Nem szabad kételkednünk az ő jóságában csak azért, mert nem értjük a megnyilatkozásait. Jézus többet szenvedett értünk, mint amennyit bármelyik követője szenvedhet a gonosz emberek kegyetlensége miatt. Akiknek kínzást és mártírhalált kell szenvedniük, azok csupán Isten drága Fiának a nyomdokaiba lépnek.

Isten elhívott bennünket a közbenjárásra. Megparancsolta, hogy imádkozzunk a hatalomban lévőkért. Nekünk adta az Igéjét, az erejét, a nevét, a hatalmát és a hitét. Minden eszköz a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy hatékonyan imádkozhassunk a kormányunkért és annak vezetőiért. Buzdítalak tehát a közbenjárásra. Hívőként felelősséged, hogy részt vegyél az országod dolgaiban. Isten azt akarja, hogy az országunk az övé legyen, és csak a követein keresztül – rajtad és rajtam keresztül – tudja megszerezni. Imádkozz ezért a nemzetért. Minden nap. És soha többé ne becsüld alá az imáid világot megváltoztató erejét.

Isten ellen lázadtak ezek az istenfiak, és förtelmes bűn volt az amit elkövettek. Hiszen ők arra voltak teremtve, hogy Istent szolgálják és nem arra, hogy házasodjanak. Az utódaik óriások voltak és gonoszak. Héberül az óriás szó jelentése = bukottak. Jézus határozottan kimondta: “Mert a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben.” (Máté 22:30)
A démonok a bukott angyalok a (Noé idejéből) és az akkori asszonyok leszármazottai. Bár a biblia sehol sem említi a démonok leszármazottainak eredetét, mégis úgy jeleníti meg őket, mint igazi személyiséget. Tudnak gondolkodni, cselekedni, beszélni, akik arra vágynak, hogy embereken keresztül fejezzék ki magukat. A bukott angyalok és a démonok között főleg az a különbség, hogy csak a démonok keresik az emberi testben való lakozást. Még állati testben is megtalálhatók, lényeg ,hogy test legyen. A görög daimon szó jelentése= ördög vagy ördögök. Azok a halott igézők, akiknél megszólal a halott, teljesen tévhitben vannak. Mert a halottat ismerő vagyis benne levő démon jelenik meg, aki tudja utánozni a volt gazda hangját, tudja a dolgait ,így tud válaszolni a kérdésekre. Igazi személyiségek, rendelkeznek akarattal, értelemmel, és gonosz természetük szerint cselekednek.
Szolgák, mégpedig a Sátán szolgái, míg az angyalok szolgálók, ami nem ugyanaz. Mert akik Istent szeretik azok szolgálnak neki, mégpedig örömmel, de a szolgák azok félelemmel teszik ugyanazt.

Isten ellenőrzése alatt állunk. Éles a szeme, minden gyümölcstelen vesszőt észrevesz és lemetsz. Nem magától hullik le, Isten vágja le. Gondoljunk a Megváltónak arra a szavára: „Akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.” A vessző megszárad, a többi száraz ággal együtt összegyűjtik és tűzbe dobják. Ég, de nem ég el. Félelmetes fokozatosság ez. Az Úr senkit sem vet el, aki őhozzá jön, bármilyen elszáradt élete legyen is. A Megváltó minden bűnöst elfogad, aki mássá akar lenni. De ha kegyelmét nyilvánvalóvá tette rajta, várja, hogy gyümölcs jelentkezzék. Ha nem terem, akkor rettenetes az ítélet. Nem akarjuk lefesteni a poklot, de borzalmas lehet Isten haragjának a tüzében égni!

Isten ellenségei kiagyalhatnak sok mindent a vesztünkre, és kegyetlen csúfolódásaik hasonlók lehetnek a tüzes kemencéhez, de mit árt ez nekünk? Átmegyünk a tűzön. Ha Isten velünk van, nem perzselődünk meg; még a tűz szaga sem érződik meg rajtunk. Milyen csodálatos biztonságban van a felülről született és a menny felé tartó zarándok! Az áradatba nem fullad bele, a tűz nem égeti meg. Ó Uram, a Te jelenléted a legjobb védelem utunk számtalan veszedelme között. Íme, hittel rád bízom magam, és szellemem nyugalomra talál benned.

Isten előtt is valaminek látszani akarunk: jónak, adakozónak, kegyesnek, de szívünket hideg önzés, fösvénység, világi gondolkozás tölti be. Csak ha ezt a látszat-lényünket felismerjük és a kífogásokkal, görbe utakkal, külszínnel palástolt valódi magatartásunkat Isten előtt szégyenkezve elismerjük, jöhet Jézus Szentlelke, aki maga az igazság, hogy magáévá tegyen. Akkor letehetjük végre a hazugságot. Belülről kell igaznak lennünk, mielőtt igazak lennénk magatartásunkban külsőleg is. Az apostol övnek mondja áz igazságot, amivel a hosszú, bő ruhát össze lehet fogni, hogy ne akadályozzon a járásban. Azok, akiket az igazság szabadokká tett, felszabadultan élnek. A nem tiszta, színlelt magatartás gátol a szabad mozgásban. Ha nem vagyunk őszinték, önmagunkat kötözzük meg. Az igazság emberei egyenességben járnak.

Isten előtt mindennek következménye van. A gonoszság, a tudatos bűnben élés hosszú távon elbukáshoz vezet. Rövid távon nem így néz ki a dolog: kívánatosnak, hasznosnak, jónak látszik. Ám a ki mint vet, úgy arat isteni igazsága nemcsak a mezőgazdaságban, hanem a lelki életben is valóságos törvény. A gonoszság vége mindig bukás. Az igaz ember ezzel szemben mindig mindenütt számíthat Istenre. Vigaszt kap, ha halálán van is. Hatalmas ígéret ez! A haláltól is nagyobb, Akiben bízunk! Ha még ez sem ad vigaszt nekünk, akkor semmi!

Isten előtt nem ebben jelensz meg, hanem a belső ruhádban, a lelkedben. Valaki azt mondta: úgy szeretnék meghalni, ahogy születtem. Elég baj, mondtam, mert bűnösen születtél. Hozzá még sok foltot is szereztél. De nem csak foltos a ruhánk, hanem szakadt is. Mekkora szakadás van a szavaink és cselekedeteink között! Másokat beszélsz, és másokat cselekszel. Reggel imádkozol, napközben hát mögött beszélsz. Hogy tudod megtenni, hogy beszélsz a szeretetről, és közben gyűlölködsz? Csoda, ha nem szakad meg benned valami ebben a kettős húzásban. Még nagyobb a szakadás a szavaid és gondolataid között. Miket gondolsz valakiről, és amikor jön, mondod a szépeket. Ki nem állhatod, és nyájas vagy hozzá. Mondod, hogy nem is akarod azt az örökséget, közben azon gondolkozol, hogyan lehetne megszerezni. Megfertőztetett a ruhád, és Isten színe előtt ülsz benne. Azért van a folt is, a rongy is, a kettősség is, mert nem vagy teljesen az Övé. Kéred a kegyelmet, a másikkal szemben keresed az igazadat. Vagy igazad van, vagy kegyelmed. Az Ige azt mondja: “fehérben fognak velem járni”. Azok a boldogok, akik átélték a bűnbocsánatot, és Jézussal járnak. Akik látták már a Golgota keresztjén a megöletett Bárányt, azok járhatnak fehérben. Közéjük tartozol-e már? Nem lehet más boldog ember, csak a tiszta szívűek, “mert ők az Istent meglátják” (Mt 5,8). Csak az a Jézus moshat meg, és attól kérheted a fehér ruhát, akit odaszögeztek a fára.

Isten elsősorban nem minket, egyéniségünket, jellemünket, önbizalmunkat akarja építeni, hanem inkább az ő országát bennünk. Ezért, ha kell, megsebez, de be is kötöz, összezúz, de meg is gyógyít, hogy egyedül az ő cselekedete, kegyelmének öröme töltse be életünket, hogy csakis benne bízzunk, ne önmagunkban. Áldott ez a választás, cselekvés, építés! (Eszlényi Ákos)

“Isten elvárja, hogy bevalljuk bűneinket és megalázzuk előtte szívünket, de bíznunk is kell benne, mint gyengéd Atyában, aki nem hagyja el azokat, akik hisznek benne. Sokan közülünk látásban járnak, nem hitben. Hiszünk a látható dolgokban, de nem becsüljük meg Isten igéjének becses ígéreteit. Pedig nem hozhatunk nagyobb szégyent Istenre annál, mintha nem hiszünk abban, amit mond, és kérdésessé tesszük, hogy vajon becsületes-e hozzánk, vagy pedig megcsal. El kell hinnünk a puszta ígéretet, és nem szabad megelégednünk az érzelmekkel a hit helyett. Ha teljesen Istenre bízzuk magunkat, ha a bűnbocsátó Üdvözítő érdemeire támaszkodunk, akkor megkapunk minden kívánt segítséget… Ne csüggedjünk el és ne féljünk! Van Megváltónk, aki irgalmas gondolatokat táplál irántunk. Most is értünk munkálkodik. Hív, hogy forduljunk hozzá tehetetlenségünkben. Ő megment bennünket. A hitetlenségünkkel csak megszégyenítjük Őt.” (Válogatott Bizonyságtételek II. kötet, 93-94. l.)

Isten elvárja tőled, hogy legyenek céljaid, és gondoskodj a családodról, de óvakodj attól, hogy annyira megkívánj valamit, hogy megszállottja legyél, és mindenáron meg akard szerezni! Amikor valamit megkívánsz, megkérdőjelezed Isten hajlandóságát és képességét. Ehelyett, ha észreveszed magadon, hogy vágysz valamire, imádkozz érte, és bízz Istenben, hogy megadja neked – ha ez az Ő akarata! Közben pedig légy hálás azokért az áldásokért, melyekben eddig részesített! Watchman Nee azt írta: „Soha nem találkoztam olyan lélekkel, aki rászánta magát, hogy az Úr igényeinek eleget tegyen, és ő maga ne elégíttetett volna meg”. A Biblia azt mondja: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre” (2Korinthus 9:8). Tehát: „Ne kívánd!”

Isten emberei nem terhelnek másokat, inkább tehermentesíteni akarják a hozzájuk tartozókat. A szeretetlen szív másokat szívesen lekicsinyel, a szeretet azonban inkább felemel. Különösen az olyanokat, akik nem kapnak megérdemelt elismerést.

Isten engedelmességet és szófogadást vár. Ha most egy mozdulattal áthúzza az eddigi vallásos életedet, nem marad belőle semmi. ő az Úr, te vagy a szolga. Csak két úr van. De a másik nem te vagy! Ha elhagytad az Úrnak való engedelmességet, beléptél a Sátán hatáskörébe.

Isten ereje mindig és mindenhol jelen van. A hited hozza be azt az életedbe, a testedbe vagy éppen a körülményeidbe. Tehát nyúlj ki Jézus felé. Hidd el, valld meg és fogadd el a csodádat – ma.

Isten és te együtt munkálkodtok, hogy végrehajtsátok az Ő megváltási tervét e világra vonatkozóan. Isten éppúgy nem boldogul nélküled, mint ahogy te sem boldogulhatsz Őnélküle. Isten tevékenyen munkálkodik az érdekedben. Támogat téged és kiáll melletted. Folyamatosan harcol érted. Folyamatosan betölti minden szükségedet az Ő bőséges kegyelmének kincsestárából. Az Ő bölcsességét és az Ő képességét adja neked!

Isten ezekben az időkben nagy alkalmat adott nekünk a gyümölcstermésre. Minden nehéz helyzet Isten gyermekei számára nagy lehetőség arra, hogy ne azt csinálja, amit a többi ember. Ne fusson bele a panaszkodásba, jajgatásba, hogy mi lesz velünk? Isten megadta az alkalmat arra, hogy elmondhasd: az Úrra bíztam életem, és hiszem, hogy mindig mindenem meglesz. Gondoljunk most arra, Jézussal bármit tettek, mindig termette a gyümölcsöt. Durvábban senkiről nem szedtek gyümölcsöt. Verték, gyalázták, igazságtalan vádakat hoztak fel ellene. ő pedig egyfolytában termette a szeretet gyümölcseit. Isten időt ad a megtérésre, hogy rendbe jöjjön az életed. De azt is kimondhatja az Úr: “Vágd ki azt!” Több mondanivalóm nincs a számára. Olyan kedves ez a kérés: “Hagyj békét néki.” Ne nyúlj hozzá, ne törd még el az életét. Valaki ott áll melletted, és teljes figyelemmel figyeli, mi történik most veled.

Isten felel szorongatott népe kiáltására. Csodálatos dolgokat tartogat számukra. Amit soha nem láttak, amiről nem hallottak és még csak álmodni sem mertek volna, azt teszi meg értük. Új áldásokat is ad a számukra, ha szükséges. Felkutatja a tengert és a szárazföldet, hogy táplálhassa őket. Segítségükre küldi a menny összes angyalát is, ha szorongattatásuk ezt szükségessé teszi. Ámulatba ejt minket kegyelmével és úgy érezzük, olyat tesz, amire még sohasem volt példa. Tőlünk mindössze azt kéri, hogy kiáltsunk Hozzá. Ennél kevesebbet nem kérhet. Ezért ne habozzunk, hanem engedelmeskedjünk Neki, és örömmel vigyük imádságainkat és könyörgéseinket az Úr elé.

“Isten félreismerése burkolja sötétségbe a földet. Az ember elfelejtette, hogy milyen Isten jelleme. Félreértik és félremagyarázzák kijelentéseit. Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amelynek a fénye megvilágosít, ereje megment. Az irgalmat hordozó utolsó fénysugár, a kegyelmet hirdető utolsó üzenet Isten szeretetteljes jellemének a bemutatása legyen… Senki nem lehet Isten fényhordozója a saját erőfeszítéséből… Az ember csak az állandóan felé áradó isteni szeretet által tud fényt árasztani. A szeretet aranyolaja azonban bőven ömlik mindazok szívébe, akik hitben Istennel egyesülnek, hogy jó cselekedetekkel, igaz és őszinte szolgálattal továbbítsák a fényt… Nem Istenen múlik, hogy nem áradhat ki a föld lakóira az Ő kegyelmének gazdagsága… Minden léleknek az a kiváltsága, hogy élő, közvetítő eszközként továbbítsa a világnak Isten kegyelmének kincseit, Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát. Krisztus semmire sem vágyakozik jobban, mint az olyan emberi eszközökre, akik által megismertetheti a világgal az Ő Lelkét és jellemét. A világnak pedig semmire sincs nagyobb szüksége, mint hogy lássa a Megváltó szeretetét, amint emberek közvetítésével megnyilatkozik. Az egész menny olyan emberi közvetítőkre vár, akik által kiáradhat a “szent olaj” az emberek örömére, áldására.” (Krisztus példázatai, Találkozás a vőlegénnyel c. fejezetből)

Isten fiai a szentek, akiket a világból kihívott, elkülönített és megtisztított a mennyei Atya a Bárány vére által. A szentek közé tartozni csodálatos jó dolog.A zsoltáros gyönyörködött a szentekben, ezek nem voltak terhére, örömére szolgált, ha róluk megemlékezhetett. A szenteket, és a közéjük tartozást, ma is Isten fiai örökségeként tartjuk nyilván. Milyen szép örökségek ezek. Isten maga mint mentsvár, oltalom, osztályrész, aztán a szentek közössége – ezekben lelte kedvét Dávid. A következő örökség a kijelölt kies hely, amelyről az író azt vallja: „nagyon tetszik nekem”. Ezért is áldja az Urat. Semmi jó nincs életében az Úr felett, soha nem akarja őt vagy a kies helyet elhagyni, vagy őt másra cserélni, mert tudja, hogy azoknak, akik nem az Urat választották, másnak szolgálnak és áldoznak, sok fájdalmuk van. Sorsuk nem irigylésre méltó. Ő nagy hálával és örömmel mondja: „Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat” (6. v.). Van-e ennél szebb, jobb és több? Dávid magatartásában az Úrba vetett bizalom, az Úrban való gyönyörködés mellett megnyilvánul az Úr iránti engedelmesség is. Kész elfogadni figyelmeztetését, tanácsát, szüntelen az Úrra figyel. Mindez teste és lelke számára biztonságot ad. Amíg örömmel gondol az Úrra, a szentekre, osztályrészére, a „kies” helyre, időközben előretekint. Mit hoz a jövő? Mire számíthat a jövőben? Mulandóságának tudatában él. Azt is tudja, nem lehet a halálé, a síré, a holtak hazájáé az utolsó szó. Miért? Erről ezt vallja: „Mert nem hagysz engem a holtak hazájában…” (10a v.). Emiatt a jelenben már szíve és lelke ujjong. Az az élet és az a gyönyörűség, amely az Úr jobbján van, örökké tart. Isten fiainak ma legfenségesebb öröksége az Úr Jézus Krisztus által az örök élet, amely minden tekintetben tökéletes. Akik őszintén ragaszkodnak mennyei Atyjukhoz, szívvel-lélekkel szeretik őt és akit elküldött, és felette való jó életükben nincs, már most nagy örömmel örvendeznek Isten fiai örökségének.

Isten fiatalokra vár. Ép lelkű, eleven emberekre, munkatársakra ebben a nyomorult világban. Ha akarod, ha vállalod, megújít és valóban fiatallá tesz. Nem érdekli Istent a múltad, ő a jövő alkotója. Ha kéred, eltörli múltad minden átkát, erőt és lendületet ad, életednek értelmet, munkádnak örömöt, családodban szeretetet, boldogságot. Akarod? Lehetsz akár tizenhét, akár hetven éves, megújul ifjúságod, ha reá bízod. Uram, fiatal akarok lenni a te szolgálatodban, lelkes, bátor, tiszta szívű fiatal. Tudom, előtted nem az évek számítanak. Te fel tudod használni az öregek tapasztalatait éppen úgy, mint a fiatalok lelkesedését. Engem vajon mire akarsz felhasználni? Nem akarok nyugdíjba vonulni, nem akarom feladni életemet, nem azt kérem, hogy adj annyi ajándékot, hogy eltengődhessem hátralevő napjaimat. Ha Krisztus megváltotta, övé az életem, s ő értéket ad annak. Mutasd meg, Uram, hol van rám szükséged. Állíts a magam helyére, őrként, harcosként, építőként, vezető, vagy vezetettként, de oda állíts, ahol kellek, ahol hiányzik az én munkám. Töröld el múltamból mindazt, ami akadályoz, tégy fiatallá, hogy úgy tudjam betölteni rám bízott feladataimat. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten gazdasága nem olyan, mint a miénk. Nem úgy működik, hogy egyik nap jól megy, másik nap már nem. Isten gazdasága mindig ugyanolyan, és mindig tökéletesen működik. Ha jó földed, magod és vized van, akkor a mag növekedni fog. Ez mindig így van. Tehát, ha szükséggel nézel szembe, ne ess pánikba… vess magot! Ez a mag lehet pénz, idő, vagy bármilyen más forrás, amivel rendelkezel. De elsősorban nem az számít, mi az, hanem bizonyosodj is meg róla, hogy életet adsz neki a hited, a dicséret és az imádat által. Mondd ezt: „Uram, eléd hozom a javaimat és saját magamat. Átadom magam Neked – a szellememet, a lelkemet és a testemet.” Imádkozz a mag fölött. Töltsd meg hittel, dicsérettel és az Igével. Majd vesd el. Nyugodt lehetsz afelől, hogy fel fog növekedni, és nagyobb lesz!

Isten gyermekei különleges lehetőséget kapnak. Teremthetünk. Békességet teremthetünk. Persze csak azért lehetünk erre képesek, mert isteni természet részesei leszünk attól kezdve, hogy kibékülünk Istennel Jézus Krisztusban. Boldogságunkat a lehetségesnél ritkábban keressük a boldogmondások igazságaiban. Pedig itt rejlik a hívő emberek kiegyensúlyozottságának vagy éppen a kiegyensúlyozottság hiányának a titka. A béketeremtésnek megvannak az eszközei, keretei. Melyek ezek? Értsetek szót egymással, mert közös és megújult értelem vezet minden hívőt. Az egyetértés békességet teremt. Ne az indulataink uralkodjanak közöttünk, hanem a (megújult) értelmünk! Sokunknak nagy kihívás ez. Ne legyetek nagyra törők, hanem… A nagyra törés elkerülhetetlenül mások letaposásával jár. Aki az elérendő, megszerzendő javak, tekintély, hírnév tekintetében alázatos, az máris jelentős háborúskodási kockázatot iktat ki saját és környezete életéből. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért! Sérelmeinkért soha nem vehetünk elégtételt, nem állhatunk bosszút, nem alkalmazhatunk hasonló romboló, bántó eszközöket, sőt… A bosszú, bosszúállás soha nem teremt békességet, csak a végtelenbe tolja, és szinte lehetetlenné teszi a felek megbékülését. A bűnözőket természetesen meg kell büntetni – a bíróságokon (lásd 13. fejezet), hiszen a rossz megérdemli a büntetést. A büntetés Isten előjoga, és ezt a jogot jelenleg átruházza az állami igazságszolgáltatásra (a családban a szülőkre), majd pedig végül a haragja napján saját maga fogja egyértelműen végrehajtani. A megtorlást tehát közvetve vagy közvetlenül Istenre kell hagyni. Nem csupán arról van azonban szó, hogy tartózkodunk a rossztól a sérelmek viszonzásakor, hanem a rosszért aktívan egyértelmű jóval fizetünk. Úgy és olyan megbékülési szándékot kell mutatnunk, hogy már csak a másik fél jó szándékú döntésén múljék a békesség helyreállítása… Ennek a helyzetnek az eléréséhez hatékony mód, ha szolgáljuk az ellenségünket valódi szüksége szerint. „Az eleven szén, amit ez gyűjt a fejére, gyógyítani hivatott őt, nem pedig bántani, megnyerni, nem pedig elidegeníteni. Ha tehát áldjuk üldözőinket, ha láthatóak lesznek jótetteink, ha törekszünk a békességre, ha az ítéletet Istenre bízzuk, ha szeretjük és szolgáljuk őket, és így rávesszük a gondolkozásuk megváltoztatására, akkor legyőztük a jóval a rosszat.” (John Stott) Ez pedig nemcsak lehetőségünk, hanem felelősségünk is.

Isten gyermekei mennyei Atyjuk leggondosabb vezetése alatt állnak. Ő mindent jól kigondolt és bölcsen elrendezett. Néha értelmetlennek tűnik sok minden, úgy látszik, mintha Isten gyermekei szívtelen emberek erőszakoskodásának lennének kiszolgáltatva, mintha vak természeti erők labdája és a kegyetlen sors áldozatai lennének. De ez csak látszat. Őrizkedjünk attól, hogy előre hangos véleményt formáljunk és beleszóljunk az Ő vezetésébe. Isten nem kér tőlünk tanácsot és ez jó. – Talán mi magunk szereztünk bajt magunknak. Ha, mint a tékozló fiú, a magunk útjain járunk, ne csodálkozzunk, ha nyomorúságba jutunk. Ne írjuk ezt Istenünk rovására, mert „a magad bűne fenyít meg téged és engedetlenséged miatt bűnhődöl.” Ekkor csak arra van szükségünk, hogy magunkba szálljunk és megforduljunk, így újra Isten kegyelmes keze alá juthatunk, aki mindent jól végez.

Isten gyermekei mindent zúgolódás és tétovázás nélkül tegyenek, azaz aggályoskodás és töprengés nélkül. Helyes, ha először mérlegeljük az elvégeznivalót és azután látunk a dolgokhoz, de ha a folytonos átgondolástól nem jutunk a cselekvésig, ez szánalmas dolog. Ha bizonyos vagy abban, hogy valaminek Isten akarata szerint meg kell történnie, akkor ne gondolkozz sokat, ne adj helyet okoskodásoknak, ne tartóztasson fel és ne fordítson vissza semmi.

Isten gyermekei vagyunk de csak akkor jutunk el hozzá ha a megbocsátás lesz az erényünk, mert Isten is megbocsátott és vére által jött létre a kapcsolat, az engesztelés vére által. Így nekünk is ugyan úgy kell cselekednünk és minden elrontott kapcsolatot helyre kell hoznunk, megbocsátás által.

Isten gyermekeiként az ő ajándékai árasztják el életünket, még akkor is, ha esetenként nem érezzük magunkat túl jól a bőrünkben, és úgy gondoljuk, elpártolt mellőlünk Urunk. Kisebb-nagyobb csodák mindennap érnek bennünket, és mindez akkor válik számunkra valósággá, ha Isten Lelke megvilágosítja szívünket. Ha nem a negatívat, reménytelent hajtogatjuk a világgal karöltve, hanem igent mondunk az életre, a nagybetűs Életre: az Istennel való, őtőle megáldott Életre. (Bogdányi Mária)

Isten gyermekeinek követnie kell Jézust, és a Szent Szellem hatáskörébe kell tartoznia. Jézus mindent a Szellem által tett, mert folyamatosan egységben volt az Atyával. Az Atya akaratában járt. A Szellem által született, a Szellem vezette, ruházta fel erővel, kenettel, általa beszélt ,tanított, gyógyított, általa űzte ki a démonokat, a Szellem által igazult meg, és a Szellem által áldozta fel magát és támadt fel, A Szellem által merítette be és ruházta fel az egyházat az egész eklézsiát. És az Úr Szelleme rányitja és vezeti az egyházat ma is. Ha Jézus ilyen mértékben függött a Szellemtől, akkor nekünk még jobban kell rá támaszkodni és keresni az ő dicsőségét.

Isten gyermekeire a hálaadás jellemző. Nagyigényű emberek nehezen köszönnek meg valamit. Magától értetődően elfogadják a jót, de elégedetlenek, ha nem kívánságuk vagy elgondolásuk szerint történik valami. A kérő imádság általánosabb. A nyomorúságban olyanok is odafordulnak Istenhez, akik egyébként nem akarnak tudni róla. Hasonlítanak a kilenc bélpokloshoz, akik könyörületért Jézushoz kiáltottak, de a hálaadást már elfelejtették. Ne felejtsd el, mi minden jót tett veled az Úr! Saját cselekedeteinket nem felejtjük el, és azt a rosszat sem, amit velünk tettek, azonban könnyen elfelejtjük azokat a bántalmakat, amiket Istennek okoztunk és mindazt a jót, amit Ő ennek ellenére tesz velünk. A hála az egyetlen dolog, amivel Istennek valóban örömet szerezhetünk. Csak ennyit kaphat tőlünk, hiszen mi mindig a megajándékozottak vagyunk.

Isten gyermekeit nem elégítik ki a jelenvalók. Az Úr Jézus az övék és éppen ezért vágyakozva tekintenek a Megváltó visszajövetele elé. Tele vannak azzal a vággyal, hogy egyszer közvetlenül és maradéktalanul szemléljék Istent. Az élő reménység olyan, amely nem hal meg. Minden földi reménységnek vége abban a pillanatban, amikor az ember meghal. És mennyi reménységet kell már életünk folyamán is eltemetnünk! Sokan ennek következtében megkeserednek és életunttá válnak. De mégha a földi reménységek egy része teljesül is, messze mögötte marad várakozásainknak.
Van azonban egy olyan reménység, amely nem süllyed velünk együtt a sírba. Ennek a teljesedése minden korábbi elképzelést és várakozást messze felül múl majd. Amilyen bizonyos, hogy Jézus feltámadott és bement a dicsőségbe, éppoly bizonyos az is, hogy vele együtt mi is élünk majd, örököstársai leszünk és osztozunk az Ő örömében. Ez az öröm kibeszélhetetlen és csodálatos lesz. Akármennyit beszélünk is róla, nem tudjuk eléggé kifejezni szavakkal. A mostani öröm még Isten gyermekeinek életében sem mindig maradéktalanul és teljes mértékben tiszta. Egyszer azonban olyan tiszta, örökkétartó lelki örömöt nyerünk majd, amelynek nem lesz semmiféle keserű utóíze. Azonban ez a reménység egy nagy előfeltételhez kapcsolódik. Csak azok juthatnak birtokába, akik újjászülettek. Isten gyermekének lenni és a nagy isteni örökségre várni, ez a kettő elválaszthatatlanul összekapcsolódik. – Még az újjá nem született emberek is reménykednek egy jobb túlvilági életben, bár alapjában véve nem jogosultak arra, hogy ezt a reményt táplálgassák magukban. Ha valami nehézség merül fel életükben, abban a pillanatban vigasztalanok. És amikor a halál közeledik, észrevehető, hogy semmi bizonyosság nincs bennük, ami a halálfélelmet legyőzhetné. Ezzel szemben Isten gyermekeiben szilárd reménység él, hogy egyszer majd mennyei Atyjuk minden gazdagságának a teljes birtokába kerülnek. Ez a remény kiemeli őket a földi élet mélységeiből; erősíti a szenvedésekben és örömmel tölti el őket a legnehezebb időkben is. Ez nem valami fantázia, hanem szilárd alapja van, mert nekünk élő Megváltónk van!

Isten gyermekének növekedése is hasonló a pálmáéhoz: teljes erővel fölfelé tör, törzséből egyetlen oldalágat sem növeszt. Olyan, mint egy csodálatos oszlop, oszlopfővel a tetején. Nem ágazik sem jobbra, sem balra, minden erejével a menny felé törekszik, és az éghez legközelebb érleli gyümölcsét. – Uram, kérlek, formálj engem, hogy ilyenné legyek én is!
A cédrus dacol minden viharral. Az örök hó határán nő, de az Úr gondoskodik arról, hogy a törzsében meleget és erőt adó nedvek follyanak. – Uram, add, hogy én is a Te melegeddel és erőddel tudjak dacolni a hideggel és a viharral szemben! Ámen.

Isten hajlandósága arra, hogy vérszövetségre lépjen veled, és megadjon neked mindent, ami Neki van, cserébe azért, ami neked van. Elvette a bűnödet, hogy az Ő megigazultságát adja cserébe. Elvette a betegségedet, hogy az Ő egészségét adja neked. Elvette a szegénységedet, hogy betöltse minden szükségedet az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen. Amikor kér tőled valamit, akkor megad neked mindent, hogy teljesíteni tudd a kérését. Ha Jézus vére alatt vagy, akkor a világegyetem legerősebb lényének lettél a szövetséges gyermeke. Merd elfoglalni a helyedet a családban!

Isten helyes ismeretével kezdődik a bölcsesség. Az Ő nagyságának, hatalmának felismerésével, kegyelmének, szeretetének megtapasztalásával. Milyen sokan vannak, akik bölcsek a maguk szemében, az Úr szerint viszont balgák. Kihagyják ugyanis életükből az ilyenek az Istent, mennek a saját jónak tűnő elgondolásaik után, ám, hogy mi az Úr akarata, az nem érdekli őket. Te, aki olvasod e sorokat, biztos vagyok benne, hogy egy ideje már a bölcsesség útján jársz. Nehéz ezen az úton járni, de jól teszed, ha nem térsz le róla! Akarj gyarapodni ebben az Isten előtt kedves bölcsességben, és mindez a hétköznapjaidra is kihatással lesz!

Isten hitet vár tőlünk. Nos, ha Isten elvárja, hogy legyen hitünk, amikor az lehetetlen, hogy hitünk legyen, jogunk van megkérdőjelezni az Ő igazságosságát. Ha azonban Isten a kezünkbe adja azokat az eszközöket, amelyek által hit jöhet létre, akkor a miénk a felelősség, hogy van-e hitünk vagy sem.

Isten hívása egyetemes, mindenkihez szól. Ezért – ha Istenről, az Egyről beszélünk -, akkor nincs (nem lehet!) különb/jobb/más-elbírálás-alá-eső ember… Ez persze ellentmond az ember alapvető ösztöneinek, hiszen egyediségünkben, megismételhetetlenségünkben kívánjuk látni a különbet, a többet, a jobbat. Ez vezet aztán ahhoz az arroganciához, ami táptalaja minden szektás elképzelésnek, fundamentalista világlátásnak. A magát különbnek tartó, saját életszentségét illetően magát alapvetően többnek értékelő ember gyakorlatilag képtelen a tisztességes kooperációra… Az ilyen ember nem együttműködésben, a kölcsönös előnyökön alapuló igazságában kívánja definiálni önmagát, hanem az elkülönülésben, a másságban. Az ilyen ember szereti a kibékíthetetlen kategóriákat – ők a kárhozatra szánt istentelenek, mi az üdvösségre elhívott kiválasztottak…

Isten hívása nem valamilyen különleges szolgálatra szól. Lehet, hogy én így értelmezem, mert Isten természetével kapcsolatba jutva kialakult bennem, hogy mit szeretnék tenni Őérte. Isten hívása alapvetően az Ő természetét fejezi ki, az én szolgálatom pedig abból adódik, ami beleillik az én természetembe. A természetes élet elhívását Pál apostol így fejezi ki: “Amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem, hogy hirdethessem Őt (azaz szentség által kifejezésre juttassam) a pogányok között…”.

Isten hívásáról beszélve hajlandók vagyunk elfelejteni a legfontosabbat: annak az Egyetlennek a természetét, aki hív. Hívnak a tengerek, a hegyek, a nagy jégmezők is, csak kevesen hallják meg. A hívás kifejezi a hívó természetét és mi csak akkor értjük meg a hívást, ha bennünk is ugyanaz a természet van. Isten hívása az Ő természetét fejezi ki – nem a mienket. Ő gondoskodott arról, hogy hívásának sok kis hanghulláma rezdüljön meg felénk és ezeket rajtunk kívül senki más nem foghatja fel. Így jut el hozzánk az Ő hangja bizonyos egyéni ügyekben is, ilyenkor nincs értelme, hogy másokat kérdezgessünk. Meg kell őriznünk ezt a mély egybekapcsolódást Isten és a saját lelkünk között. Isten hívása nem az én természetem visszhangja: figyelembe se veszi hajlamaimat és vérmérsékletemet. Amíg adottságaimmal tanácskozom, mérlegelve, hogy mire is volnék alkalmas, addig sohasem fogom meghallani Isten hívását. Csak amikor vele kapcsolatba jutottam, akkor vagyok abban az állapotban, amiben Ézsaiás volt. Ézsaiás egy félelmetes válságon át annyira összehangolódott Istennel, hogy megrendült lelke fel tudta fogni Isten szavát. Közülünk a legtöbben csak saját hangunkra figyelünk, ezért nem hallhatjuk meg, amit Isten mond. Alaposan meg kell változnunk ahhoz, hogy bejuthassunk Isten hívásának hangzónájába.

Isten hívő gyermekei azonban nem vesztik el bizalmukat akkor sem, ha várakozásuk és kívánságuk ellenére történnek is a dolgok. Nem hagyják abba a neki való szolgálatukat, mégha látszólag keményen és kegyetlenül bánik is velük. Isten szeretetét a lelkük megmentésében tapasztalták meg. Isten Jézusban nekik adta a szívét és ők is odaadták a magukét. Úgy néznek reá, mint gyermek az atyjára. Tudják, hogy Isten a javukat akarja, mégha nem is értik Őt meg mindjárt. Nem állnak igényekkel Isten elé. Tudják, hogy csak irgalmából tartja meg őket és hogy a súlyos dolgokat is megérdemelten kapják. Felülről nyernek világosságot és bepillantanak Isten szeretetének szentségébe. Ezért tudják, hogy a nehéz utak hasznos és üdvös megalázásukat és nevelésüket szolgálják. És ha életük sötét óráiban talán kétségek támadnak is bennük, mint Aszáfban, a 73. zsoltár írójában, mégsem szakadnak el Istentol, hiszen nélküle nem élhetnének. Ellenkezőleg: a sötétben még szorosabban fogódznak bele. Szorongó kételyeiket a hit „mégis” szavával győzik le. Belső nyomorúságaikkal az imádság szentélyébe mennek és ezt mondják az Úrnak: De én mégis, mindenkor veled maradok!

Isten időzítései általában nem egyeznek meg az általunk jónak vélt időpontokkal. Mi legtöbbször csak a végkifejlet után visszatekintve látjuk meg az összefüggéseket, sejtjük meg a miértek mögötti azértokat… Egy dolog bizonyos: ha nem is azonnal, de Krisztus segítsége mindig a legjobb időben érkezik. Meg kell tanulnunk türelmesen és bizalommal várni rá! Érdekes fordulatot jelent történetünkben az, hogy amikor a Mester elérkezettnek látta az indulás óráját, akkor a tanítványok tartották alkalmatlannak, sőt egyenesen életveszélyesnek. Jézus figyelmeztette őket, hogy ne az emberi érvekhez, hanem a világ világosságához igazodjanak! A harmadik indítványozásra végül elindultak kelletlenül… Jézus ma velünk és általunk akar felkeresni rá váró embereket. Ne tanácskozzunk testtel és vérrel! Imádkozzunk és induljunk!

Isten igazsága szabadít meg a tévedésektől, hamis látszatoktól. Ha Isten gazdagsága és teljessége árad reánk, akkor leszünk a legmélyebb értelemben igazzá és lépünk ki a hazug látszatok világából. Amíg ebben mozgunk, szavunk és magatartásunk nem viseli magán a teljes igazság pecsétjét; mindaddig nem Isten előtt állunk, hanem emberek előtt. Gondunk van a szép külső megőrzésére, hogy kellemes benyomást tegyünk. Szerepet játszunk, színészkedünk. A külső nem egyezik meg a belsővel. Bosszankodunk, de nem akarjuk mutatni. Uralkodunk magunkon, de belül mar és forr bennünk a harag. Lenyeljük azt, de nem győzzük le. Tehát látszat az egész! – Gőgből nem mutatjuk gyengeségünket; összeszedjük magunkat. Erős magatartást mutatunk, míg egyszer törés áll be és megmutatja bensőnk igazi képét.

Isten igazságossága megkövetelte a bűn jogos büntetését, a kegyeleme viszont ezt nem rajtad töltötte be (vitte véghez). Minden fennálló tartozásunk kiegyenlíttetett a megváltás hatalmas művében.
Képzeld el, hogy a még újjá nem született ember bent ül egy börtönben.
Nem a vétkei miatt, hisz azokat Isten ?lerendezte? a megváltásban, Krisztusban.
?Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem (!) tulajdonítván nekik az ő bűneiket, és ránk bízta a békéltetésnek Igéjét!? II. Kor. 5/19
Ez az ember azért ül még benn a cellában, mert, vagy nem hallott a közkegyelemről (evangélium), vagy, mert nem hiszi el. A sátán ?leplet tart az ajtó elé?, hogy ne lássa, az már rég tárva van.
De Jézus kinyitotta az ajtót, és az illető kijöhetne szabadon, mivel az elkövetett bűnei büntetését mind ?leülte? helyette.
Mindért megszenvedett. Ha Istennek még volna az ember irányába követelése, akkor soha nem lehetne nyugodt a lelkünk, hisz nem tudhatnánk biztosra, tartós-e a szabadságunk. Ha szükség volna tisztítótűzre, akkor Krisztus munkája nem teljes.
Ha Jézus megváltása nem tökéletes, akkor hiábavaló is volt, és értelmetlen.
De Isten tökéletes megváltásról gondoskodott.
Ezért nem élvezhetik a megszerzett szabadságot a vallásoskodó emberek, hisz a bűn büntetésétől való hiábavaló félelem megöli a hitet, és szabad teret ad a sátánnak.
A közkegyelem már 2000 éve jogerőre emeltetett, és azóta is folyamatosan kürtölik!
Az örömhír, az evangélium nem más, mint hogy Jézus a megváltásával szétverte a börtön ajtó lakatját.
Akik még bent ülnek, igazából nem is rabok, hanem megtévesztett emberek. (II. Kor. 4/4)
A fizikai halál pillanatáig így van ez, addig bármikor kisétálhat az ember, és akkor az ajtó mögötte örökre bezárul. De ha a halál pillanatáig ezt nem teszi meg, akkor is bezárul.
Örökre.
Örökre mögötted, vagy örökre előtted. És nagyon nem mindegy. Hogy akkor hol vagy; bent, vagy kint.
Szörnyű lesz megtudni a pokolban, hogy a börtön ajtó végig nyitva volt!

Isten igazságot szolgáltat az utolsó napon az ő gyermekeinek, és számon kéri a sok szorongattatást, bántalmazást, üldöztetést, amikor megjelenik hatalmának angyalaival. Milyen csodálatos, hogy Pált épp a hívők üldözése alkalmával szólította meg az Úr, és azok közé számlálja magát, akiket szintén üldöznek. Az ige komoly intés, még az Isten áldotta családok számára is. Gondoljunk csak József testvéreire, akik látták a gyermek szorongását, amikor eladták! Sok idő telt el, míg rendeződött a helyzetük, de rendeződött. Milyen szomorú dolog, ha a rendeznivalók az utolsó napra maradnak. Nem lesz nyugalmuk azoknak sem, akik nem ismerik az Istent, lett volna idejük, alkalmuk megismerni őt, még azok életében is, akiket üldöztek, de készakarva elutasították a lehetőségeket. Szembe kell nézniük az Úr bosszúállásával. Nem lesz nyugalmuk azoknak sem, akik nem engedelmeskedtek az evangéliumnak. Valóban nem is a sok gonoszságukért kell bűnhődniük, hanem azért, mert nem engedelmeskedtek a mi Urunk, Jézus Krisztus evangéliumának. A kemény hangvételű ítélethirdetés Pál részéről nem arra szolgált,hogy ez elégtétel legyen a thesszalonikai hívők számára, hanem hogy örvendjenek annak a nyugalomnak, ami reájuk vár, és minden bosszúállást Istenre hagyjanak.

“Isten Igéje – akár szerzőjének jelleme – titokzatos dolgokat is magában foglal, amelyeket itt a földön sohasem érthetnek meg teljesen. Az Ige bemutatja Isten szándékait, amelyek átfogják az emberi történelem minden korszakát és csak az örökkévalóság végtelen pályáin érik el beteljesedésüket. Titok marad a bűn keletkezése, Krisztus testtélétele, az újjászületés, a feltámadás és még sok más bibliai esemény. Isten azonban elég bizonyítékot szolgáltatott a Szentírásban ahhoz, hogy meggyőződhessünk annak isteni eredetéről. Nem szabad kételkednünk az Igében azért, mert nem értjük meg a Gondviselés minden titkát. Néhol csak tiszta ténymegállapításokat olvasunk, minden magyarázat nélkül. Bár nem értjük velük kapcsolatban a »miértet« és a »hogyant«, bizonyosak lehetünk abban, hogy e kijelentések igazak, mert Isten mondja őket. A nehézségek kizárólag az emberi gondolkodás erőtlenségeiből és korlátaiból származnak. Sokszor büszkeség vegyül a Biblia igazságainak vizsgálatába. Emberek legyőzöttnek tartják magukat, és türelmetlenek, ha képtelenek kielégítő magyarázattal szolgálni a Szentírás minden egyes részét illetően. Megalázónak tartanák, ha elismernék, hogy nem értik az ihletett szavakat. Nem akarnak türelmesen várni, míg Isten jónak látja felfedni előttük az igazságot. Emberi büszkeségükben azt gondolják, hogy képességeik elégségesek a Szentírás megértéséhez. És ha mégsem értik, tagadni kezdik a tekintélyét. Emberek, akiket emberi erőtlenségek vesznek körül, akik többé-kevésbé környezetük hatása alatt állnak, és akiket öröklött és szerzett hajlamaik távolról sem tettek bölcsekké vagy mennyei gondolkodásúakká, vállalkoznak arra, hogy törvényszék elé állítsák Isten szavát, és ítéletet mondjanak arról, hogy mi benne az emberi, és mi az Istentől származó. Hagyjuk Isten szavát pontosan úgy, ahogy van! Emberi bölcsesség ne merészkedjen csökkenteni a Szentírás egyetlen megállapítását sem! Mesterem nevében kérlek: »oldd le a sarut lábadról, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!«”(Bizonyságtételek V. kötet, 698, 711. l.)

Isten igéje az egyedüli lámpás a tiszta élethez. A Teremtő, aki megalkotott minket, adott egy használati utasítást is arra nézve, hogy hogyan éljünk. Ezt a használati utasítást megtaláljuk a Bibliában, Isten igéjében. Ez átfogja az egész életünket. Megtudhatjuk belőle, hogy mit jelent a családi élet, és hogyan kell viselkedni a családtagokkal… Szó van benne arról is, hogy a bűnnek hogyan lehet ellenállni. Arról is olvashatunk benne, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket kerülnünk kell, ha tiszta életet akarunk élni. A kijelölt igeversek a családon belüli tisztaságról beszélnek. Arról, hogy szeretnünk kell házastársunkat olyannyira, hogy azt soha ne cseréljük fel mással. Óva int a házasságtöréstől, ami sajnos napjainkban nem is számít bűnnek. A hívő embernek a gondolataiban is tisztának kell lennie. Még gondolati szinten sem engedhetjük meg a paráznaságot. Éppen ezért kerülnünk kell mindent, ami erre ösztönözne. Hogyan lehetnek tiszta cselekedeteink és gondolataink? Csak úgy, ha Jézussal együtt járunk naponta, és szívünk vele van betelve, az ő jelenlétével és igéjével. Ha arról gondolkodunk, és azt forgatjuk szívünkben. Ezért létszükséglet az igével való naponkénti táplálkozás!

Isten Igéje azt mondja, hogy az Ő szeretete kitöltetett a szívedbe! (Róma 5:5.) És az 1 János 2:5 szerint az Ő szeretete teljessé és tökéletessé lesz benned, ahogy megtartod az Ő Igéjét. Kötelezd el ma magad, hogy a szeretet életét fogod élni. Figyeld meg, Isten a kudarcot sikerré fogja változtatni az otthonodban, a munkahelyeden… minden helyzetben. A SZERETET SOHA NEM VALL KUDARCOT!

Isten Igéje azt mondja, közeledj hozzá, és Ő közeledni fog hozzád. Ehhez először el kell hagynod azokat a dolgokat, amelyek elveszik az idődet az Ige olvasásától. Gyönyörködjél az Igében. Legyél újra szorgalmas. Ha Isten dolgaira figyelsz, akkor a vágyad is hamarosan növekedni fog Őiránta. Arra fogsz vágyni, amire a figyelmed irányul. Minél többet foglalkozol valamivel, annál jobban fogsz vágyakozni rá.Fogadj mindent hittel, amit Isten mond neked, és cselekedj az alapján. Nem kell sok időnek eltelnie, és az a pislákoló láng a szellemedben egy mindent elemésztő TŰZZÉ fog válni!

Isten Igéje kétélű éles kard. Egyik éle az ítélet. De van egy másik éle is. Ebben a történetben Isten mind a két élét használja. Amikor József ebédre hívja a testvéreket, még jobban megijednek. Voltál-e már úgy, hogy amikor valami igazán jót adott az Úr, akkor féltél? Amikor belépnek az ebédlőbe, a gondnoknak vallanak a testvérek. Elmondják, a pénz a zsákunkban volt, de visszahoztuk. Lehet, hogy már visszavittél dolgokat, bocsánatot kértél emberektől. Sok helyettes cselekedet sem old meg semmit. A testvérek mindent mondanak, csak azt nem, hogy testvérünket eladtuk. Velük szemben áll József, aki mindent tud, hiszen ő volt az áldozat. Annak hazudnak, aki éveken keresztül szenvedett? ők nem tudták, hogy József ott van. Mindig gondolj arra, hogy van Valaki, aki életed minden részletét ismeri. Juss el a keresztig, hogy meglásd, mit szenvedett Jézus a bűneidért!

Isten igéje szerint az a bölcs ember, aki az életét Istenhez és az ő szavához igazítja. Ez persze nem zárja ki a tanult vagy diplomás embereket sem. A Példabeszédek könyve 5. fejezete beszél arról, hogy az erkölcsi bukástól csak az Isten igéjéhez való ragaszkodás tud megóvni. Aki komolyan veszi Isten szavát, és aszerint is él, azt gyakorlatba ültetve, bölcs embernek bizonyul. Milyen szomorú, hogy egyre kevesebb ilyen ember van. Országunk erkölcsileg egyre jobban romlik. Ma már nem fontos a házasságkötés, elég csak úgy összeköltözni. Vagy ha házasságban is él valaki, attól még természetesnek tartja, hogy mással is szerelmi viszonyt folytasson. Ezt lehet látni a médiában, filmekben, szappanoperákban meg sok híres színész, énekes, sportoló életében is. Azt hirdetik, hogy élj, ahogy akarsz, kívánságaid szerint. Te hogyan élsz? Komolyan veszed Isten szavát? Vajon bölcs embernek bizonyulsz?

Isten Igéje úgy tud sebezni, ahogy a bűn soha, mert a bűn eltompítja érzéseinket. Az Úr kérdése elmélyíti ezt az érzést és az elképzelhető leghevesebb fájdalmat okozza. Nemcsak természetünk vonalán, hanem mélyen, a személyiségünkben is megsebez. Az Úr Igéje olyan mélyre hat, hogy a lelket elválasztja a szellemtől, vagyis semmi ámítást nem tűr meg. Nem lehet lágy érzelmességgel fogadni az Úr kérdését, nem mondhatsz neki kedves szavakat, amikor egyenesen hozzád fordul, mert a seb túlságosan fáj, annyira, hogy minden egyéb aggodalmunkat kioltja. Amikor az Úr az ő Igéjével utoléri gyermekét, fájdalmat okoz, de ahol megsebez, ott ki is jelenti magát.

Isten Igéjének megvetése is eladósodáshoz vezet. Hogy értsük ezt? Úgy, hogy Isten kijelenti akaratát, szándékát, célját velünk kapcsolatban a Szentírásban, vagyis az Ő Igéjében. Aki azonban ezt megveti, semmibe veszi, az eladja lelkét az ördögnek. A lelkileg eladósodott emberekért – vagyis mindnyájunkért – eljött Jézus Krisztus, hogy kiegyenlítse tartozásunkat és ne az ördögnek, hanem Neki éljünk! Adj hálát a kiegyenlített tartozásodért!

Isten Igéjére kell felépülni az egyes ember, a család és a nép életének, különben elmaradhatatlan a romlás. „Vissza az Igéhez, a Bibliához!” – ez legyen a jelszavunk, különben nem lesz hajnal a sötét éjszaka után (Ézs 8, 20). Ezsdrás élete felett Isten jóságos keze nyugodott (Ezsd 7, 9). Ha eddig hiányzott életünkből ez az áldás, akkor magunkban keressük ennek okát. Isten előtt elcsendesedve bízzuk életünket újra és egészen Krisztusra! „Jézus legyen jelszavunk, midőn egy új évbe lépünk. Jézus neve pajzsunk, mellyel harcol s győz is népünk. Kössünk vele szent frigyet. Bölcsességre Ő vezet. – Jézus téged nem hagyunk, ez évben is téged kérünk: Te légy hajnalcsillagunk, Te légy a mi bölcs vezérünk. Akkor áldott lesz utunk, szép célunkhoz eljutunk.”

Isten ígéreteinek beteljesedése általában nem úgy „magától” történik. Nem mintha ő nem lenne hatalmas egy szempillantás alatt létrehozni akár egy templomot is, hiszen „legyen!” szavára a világmindenség is előállt, de ígéreteinek teljesülése nagyon sokszor az engedelmes emberi eszközökön keresztül történik. Mert milyen szép is, hogy Dávid, az apa szívében megfogant gondolattal a fiú, Salamon is azonosul, aki aztán évek kemény munkájával valósítja meg az álmot. De az érdem és a dicsőség Istené, ő az, aki beteljesítette azt, amit Dávidnak ígért! (15. v.) Állítson meg bennünket ez az ige, mielőtt elkezdjük napi teendőinket! Vajon mindaz, amit a mai napra elterveztünk, mennyire segíti elő Isten országának ügyét? „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek” (1Thessz 4,3) – ma vajon mennyire leszünk azon, hogy az ő akarata beteljesedjen? „…nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Pt 3, 9) – vajon ma mennyire azonosulunk Istennek ezzel az akaratával? Folytassuk magunkban ezt a sort, és adjon Isten engedelmességet az ő akaratának teljesítéséhez! Ha ezt tesszük, akkor fogjuk megtapasztalni az ő áldását a mai napon is.

Isten Igéjével társítva a képzeleted hatalmas dolog. Az Ige nélkül azonban a képzeleted világiassá válik, és megvakít téged ahelyett, hogy a hitedet táplálná. Néha nehéz a remény új képeit megteremteni – főleg akkor, amikor a kétség régi képei elállják az utat. Ha életed túlnyomó részében nem volt pénzed, akkor talán eltart egy ideig, amíg bővölködőnek látod magadat Istenben. De meg tudod tenni, ha az Igében maradsz. Csak elmélkedj folyamatosan Isten Igéjén. Végül el fogsz változni az elméd megújítása által. Amikor ez megtörténik, akkor a pénzügyi kudarc képzete soha sem tud majd megállítani téged.

Isten igéjével végzi el bennünk a megszentelés csodáját. Az ő ajándéka, hogy szívünk-életünk az „oltárról vett szénnel” (Ézs 6,7) megtisztítva ismét teremtésbeli helyére kerül. Természetesen éli hivatását: Atyját dicséri, szereti, magasztalja. Azt az isteni akaratot végzi el bennünk, amelyről Luther így írt: „Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy nevével ne átkozódjunk, ne esküdözzünk, ne igézzünk, ne hazudjunk, se ne csaljunk, hanem nevét minden bajban segítségül hívjuk, imádjuk, és hálaadással dicsőítsük.” (Eszlényi Ákos)

Isten ígéretei nem érnek nekünk semmit addig, amíg engedelmesség által meg nem értjük Isten természetét. Háromszázhatvanötször elolvasunk valamit a Bibliában, mégsem jelent semmit, míg aztán hirtelen meglátjuk, mit akar Isten mondani, mert valamilyen részletkérdésben engedelmeskedtünk neki és az Ő lénye azonnal megnyílt előttünk. “Isten minden ígérete Őbenne lett igen és Őáltala ámen” (2Kor 1,20). Engedelmességből születik az “igen”. Amikor életünk engedelmességével mondunk “áment” egy ígéretre, akkor lett az az ígéret a mienk.

Isten irgalmas, tapintatos, figyelmes, olyan szerető szíve van, amelyik megérti az embert. Tudja, és érti a gondolataidat is. Figyelj nagyon, próbálj belül csendben lenni, mert Isten személyesen hozzád, a megrepedt nád életedhez kíván szólni. A lelki repedésekről szeretnék beszélni, mert a Biblia elsősorban lelki könyv. Sokszor már gyermekkorban kezdődik a repedés, amikor a gyermek olyan dolgokat lát, amiket nem szabadna. Aztán folytatódik a repedés az iskolában, vagy az első szerelemben, amikor nem úgy történnek dolgok, ahogyan elképzeltem. Jön a házasság, ami nagyon sokszor az élet legnagyobb törése. Az ember azt gondolja, hogy mindig szeretni fogjuk egymást, aztán az első szeretetlen szavak után úgy érzi, hogyan lehet ezt túlélni? Van-e egyáltalán ép rész még a nád életeden? A repedés oka mindig a bűn. Gondolj arra, hányszor mondtál valami olyan mondatot, amivel melletted talán tönkrement valaki. Bár az az irgalmas, tapintatos szeretet lehetne bennünk is, amivel Jézus nézett minden emberre. Jézus nem csak “nem tör”, hanem a pislogó gyertyabelet sem oltja ki. A mi gyertyánk belül a hitünk. Nem az, amit nagy hangon mondasz, hanem ami belül, rejtetten van. Nagyon kicsi fény, de már világít, már ég, már melegíti a szívedet. Nagyon vigyázz a magadéra is, a másokéra is! “A törvényt igazán jelenti meg.” Jézus életében nem volt bűn, álnokság, tiszta volt a kívánságtól, az indulatoktól. Ő nem csak mondta a törvényt, hanem betöltötte.

Isten is számtalanszor biztat így minket: Ne félj, megtartalak téged! Ne félj, veled vagyok! Ne félj, vigyázok rád! És tudhatjuk, hogy ő mindig megvéd minden veszedelemtől. Ezért nekünk meg kell tartani a jót, és imádkoznunk kell. Ő megtart! Szolgáljatok az Úrnak teljes szívből! Nem elég a jót tenni, hanem tovább is kell adni a jó cselekvésének igényét. Hiszen a jó cselekvése, a hitben való jó cselekvés egy másik alternatíva, az élet alternatívája. Számtalanszor követünk el különféle bűnöket, és ezért sokszor elítélnek bennünket. Sámuel itt mást tesz. Nem elítél, hanem ígéretet ad, hogy segít nekik. Nem tartja reménytelennek őket. És mi tudhatjuk, hogy ez ma is így van. Ráadásul, nekünk nem egy ember ad ígéretet, hanem az értünk mindent feláldozó Isten. Ezért bízhatunk mi benne minden nap, hiszen ő számtalanszor, napról napra biztat. Ne félj! Uram! Adj reményt bízni ígéreteidben. Adj kitartást, hogy törvényeidet, parancsolataidat mindig megtartsam. Ne feledjem el soha, hogy te mindig velem vagy, minden örömömben, minden bánatomban mellettem állsz és vigyázod minden léptemet. Hiszen tudom, hogy számtalanszor így biztatsz, ne félj! Adj soha el nem múló hitet tebenned. Ámen.

Isten Jézus Krisztusban mindent kockára tett megmentésünkért. Szeretné, hogy mi is mindent kockára tegyünk a benne való odaadó bizalommal. Vannak olyan területek, ahova a hitünk még nem hatott el, amit Isten még nem érinthetett. Jézus életében nem voltak ilyen területek, de belőlünk is el kell tűnnie ezeknek. “Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Az örök élet olyan élet, amely ingadozás nélkül tud mindennel szembenézni. Ha így nézzük az életet, kalandos regénnyé lesz, nagyszerű alkalommá arra, hogy csodálatos dolgokat lássunk meg. Isten azért fegyelmez, hogy belevihessen ennek az erőnek a központjába.

Isten jól látja, hogy folyton arra törekszünk, hogy a másikat lekötelezzük, vagy ha éppen lehet, uraljuk is. Igénybe vesszük a szeretet jogán, bekebelezzük, elvárunk tőle sok mindent, korlátozzuk szabadságát, zsaroljuk érzelmileg (“Ha igazán szeretnél, megtennéd ezt vagy azt, akkor nem így bánnál velem.” “Hát ezt érdemeltem tőled? Pedig, lásd, én mennyire szeretlek.” stb.) Isten jobban ismer minket, mint mi magunkat. Ugyanakkor Ő valóban úgy tudott szeretni, hogy feláldozta magát értünk. Átélte azt a titkot, hogy csak akkor lehet a másikat szabadon, érdek nélkül szeretni és elengedni, ha megtagadjuk magunkat az érdekében, és nem csupán teszünk valamit érte. Azt is megengedte, hogy nemet mondjunk neki. Nem kényszer Őt viszontszeretni. Azzal, hogy nem kötelezem el magam senki és semmi iránt, még nem tisztelem mások egyéni szabadságát. Ez csupán egy kényelmes és hazug magatartás, semmiképpen nem érdemli meg, hogy szeretetnek nevezzük. Olcsó tisztelet, bár ez is több, mint állandóan beleszólni mások dolgába. Arra, hogy igazán szeressük és tiszteljük a másikat, csak egy esélyünk van, éspedig azáltal, hogy Isten is szeret és tisztel minket. Jézusban elkötelezte magát melletted. Nem szemlélte kívülállóként talajvesztettségünket, bűnös állapotunkat, a hitre való képtelenségünket, hanem felszabadított arra, hogy mindenkit úgy szeressünk, ahogy Ő szeretett minket. Ilyen módon az egész világot birtokba vehetjük, minden népet és minden embert, még Őt magát is! (1Kor 3,21-22) “Tegyetek tanítvánnyá minden népet, mert minden népet nektek adtam. Annyi nép, annyi ember a tiéd, ahányért kész vagy elveszíteni magad, odaáldozni az életed.” Ez a világmisszió titka. De hogy még ezáltal se tudjon elterebélyesedni a birtoklásvágyunk, azt is mondja az Ige: “Minden a tiétek… ti viszont a Krisztuséi vagytok.” (1Kor 3,23) Azaz én magam is birtokolt vagyok, végső soron senki nem az enyém. Mégis mindenkinek tartozom a tisztelettel, és Jézus önfeláldozó, bűnösökért elkötelezett szeretetének örömhírével. Azzal, hogy mindenkit e golgotai szabad szeretet tanítványává tegyek. (Horváth Levente)

Isten jóságos és igazságos, a tévelygőknek megmutatja a helyes utat. Magához vonja szívüket, irgalommal befogadja őket. Az ínségben lévőknek világosságot gyújt, hogy ne tévesszék el az utat. A gyengéket megsegíti, ha nála keresnek vigaszt. (M. Jorissen) Tengerpartokon és távoli szigeteken, a világ különböző pontján magasodnak világítótornyok, amelyek a végeláthatatlan és veszélyeket rejtő nagy kékségben biztos pontként szüntelenül jelzik a helyes irányt. A hajósoknak rengeteg modern berendezés áll a rendelkezésükre, hogy meg tudják határozni a pontos helyzetüket, de ezeket a világítótornyokat mégsem zárták be, mert a készülékek meghibásodhatnak és tönkre mehetnek, és akkor az utat mutató fény nélkül könnyen elveszhetne az ember a tengeren. Az elveszettség állapota mindenkiben aggodalmat és félelmet ébreszt. A legrémisztőbb érzés, ha életünket érezzük elveszettnek, mert nem találjuk a kiutat a problémáinkból. Ettől az elveszettségtől szabadít meg bennünket Isten. Ahogyan népét vezette negyven éven át a pusztában hol felhőoszlop, hol pedig tűzoszlop formájában, úgy bennünket sem hagy magunkra. Ő életünk minden pillanatában velünk van és a világ Világosságát küldte el, hogy az ő útján, a számunkra is helyes úton járjunk, és ne tévedjünk el. A világ Világosságának fénye felénk is ragyog, ha őt követjük, nem veszhetünk el. Isten szeretetének fényével vezet bennünket. Istenem, köszönöm, hogy szüntelenül azon munkálkodsz, hogy az életem ne céltalan bolyongás, hanem egy biztos cél felé vezető vándorút legyen. Te vezetsz ezen az úton, de én mégis olyan gyakran eltévedek. Segíts, kérlek, mindig visszatalálnom a te utadra, hogy amikor véget ér az utam, megérkezzek hozzád! Ámen.

Isten kegyelme értünk van, minket akar. Ezért jelent meg, adatott nekünk az Élet, a Krisztus. Istennek ezért az értünk véghezvitt csodájáért lehetünk tanúk, akik nem tudják nem hirdetni: ez az örök élet, ez a Krisztus jött el hozzánk, és jött el hozzád is, hogy örökké az övéi legyünk. (Eszlényi Ákos)

Isten képessé tett minket, és felhatalmazást adott nekünk, hogy használjuk Jézus nevét! Ennek a névnek pedig hatalma van itt a földön. E név használata igazában nem hit kérdése, hanem arról van szó, hogy élsz-e a törvényes jogaiddal Krisztusban? Elfoglalod e Isten fiaként a helyedet és élsz-e mindazzal, ami megillet. Az Ő neve megillet téged! Jogunk van használni ezt a nevet az ellenségünkkel szemben. Jogunk van használni a nevet imakéréseinkben. Dicsőség Istennek, ez a név megillet minket! Ez a név adatott nekünk, hogy véghezvigyük az Atya Isten akaratát ebben az időkorszakban, amelyben élünk. A korai egyház élt ezzel a hatalommal. Jézus képviseletében cselekedtek, az Ő helyére állva. Ma pedig nekünk kell használnunk az Ő nevét, és cselekednünk Őhelyette!

Isten készségesen ad, szemrehányás nélkül. Ez Istennek csodálatos jellemvonása. Osztatlanul szerető szív, nincsenek hátsó gondolatai és eltitkolt szándékai. Isten maga a készség. Teljesen odaadja magát teremtményeinek. Az eléje tárt kéréseinket is szívügyének tekinti. – Bennünk a bűn tönkretette ezt az egyszerű készséget, őszinteséget. Az önző embernek, mégha jót tesz is, mindig vannak mellékgondolatai; saját hasznát és dicsőségét keresi.

Isten két alapelvet adott az egészséges házassághoz az 1Mózes 2:24-ben: elhagyást és ragaszkodást. A gyermekednek el kell hagynia téged, hogy ragaszkodni tudjon társához, akit Isten ad neki. Fektess hát be a boldogságukba azáltal, hogy a saját életedet éled, és hagyod, hogy ők is éljék a sajátjukat. Ha könnyebbé teszed számukra, akkor saját magad számára is könnyebbé teszed!

“Isten kezdettől fogva tudja a véget, és ismeri minden ember szívét. Olvassa minden ember titkát. Ő tudja, hogy akikért imádkoztok, képesek lesznek-e elviselni a rájuk következő próbákat, ha életben maradnának, vagy nem. Tudja, hogy életük áldás, vagy átok lenne-e önmaguk és a világ számára. Ez az egyik oka annak, hogy amikor imáinkat komolyan Isten elé tárjuk, tegyük hozzá: “Mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd…”. Vannak esetek, amikor Isten határozottan munkálkodik az egészség helyreállításán, de nem minden beteg gyógyul meg. Sokan elalszanak, hogy pihenjenek Jézusban… Ha valakinek az egészsége nem áll helyre, emiatt nem szabad megítélni őt, mint hitben ingadozót.” “Isten csodái nem mindig hasonlítanak az ismert csodákra. Sokszor olyan módon nyilatkoznak meg, ami az események természetes menetének tűnik. Miközben imádkozunk a betegségből való gyógyulásért, tennivalónk is van. Imádságunkkal összhangban alkalmaznunk kell a rendelkezésünkre álló orvosságokat… A természetes eszközök, ha Isten akaratával összhangban alkalmazzuk őket, természetfeletti eredményt hozhatnak. Miközben Isten csodálatos közbelépéséért imádkozunk, Ő ráirányíthatja a figyelmünket a legegyszerűbb gyógyszerekre… Nem várhatjuk azt, hogy az Úr meggyógyítson bennünket, ha nem vesszük igénybe azokat a gyógyszereket, amelyekről Ő gondoskodott a mi javunkra… Ezért imádkozz, higgy és dolgozz.” (Boldog élet, “Legyen meg a Te akaratod” c. fejezetből; 1901. 66. sz. levél)

Isten kezébe esni… kegyelem(!), s ez akkor kezdődik, amikor megfogan életünk. Tovább nem fokozható kegyelmi állapotunk az a néhány, nevetségesen kevéske földi évtized, melynek célja, hogy rádöbbenjük: örök életre születtünk. Ennek a megértése a megtérés. Félelmetessége abban áll, hogy a véges – azaz a teremtmény – összeér a Végtelennel, s a törékeny cserépedény átéli a legnagyobb védelmet: Isten körbeölelő szeretetét. Isten gondviselő kezébe ‘belesni’ – a mi időbe-, és térbe-zártságunk okán – többnyire akkor tudatosul bennünk, amikor életünk egy-egy pozitív vagy negatív nagy eseménye bekövetkezik. (Isten oldaláról nézve azonban egyszeri aktus, hiszen Őnála a mi születésünk és halálunk egymást fedő/kiegészítő egyetlen ‘pillanat’, melyben egyiknek az értelmét a másik adja. Amióta emberek vagyunk – genetika-tudomány szerint úgy 160-180ezer éve -, azóta küszködünk avval, hogy megvalósítsuk a mindenkit építő istenrendelte jót, a romboló rossz ellenében. Bizony éppen elég konfliktus áll elő csak egy ember rövidke életében is, hát még országok, birodalmak embertömegének évezredeket átívelő történelmi sodrásában! A nagy, kerek világot ‘kerekíteni’ a JóIsten irgalma nélkül, eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Az evangélium csillogó üzenete éppen az, hogy ebben nem vagyunk egyedül, Ő megsegél minket. Az élet viharai között – s ki az, aki ne élte volna át a körülmények félelmetes morajlását, s talán még a hullámok összecsapását is a feje fölött – ritka pillanatok azok, amikor nyugalomban van az élet tengere. Többnyire szelek és viharok uralják! Krisztus Urunk tanításából megerősödve tudjuk, hogy a “cél nem az út maga”, azaz nem a hullámok meglovaglására kell pazarolnunk erőnket, rábízva magunkat a szelek ide-oda sodró játékára, hanem törekednünk kell, hogy eljussunk a nekünk rendelt kikötőbe. A krisztusi ember ezért figyeli a széljárást, s keresi az alkalmas időt, hogy a kegyelem szelét hitének vitorláiba fogva egyre előrébb, s közelebb jusson céljához… Félelmetes dolog az Istennel együtt átvitorlázni ezen az életen. Nem látjuk, nem halljuk, de érezzük az Istent, s hitbéli bizonyássággal valljuk, hogy Ő velünk van a csónakunkban. Vannak, akik azt ígérik, hogy beszállva egyik vagy másik luxushajóba, gondtalan hajókázással elérhetjük kikötőnket… Az igazság azonban az, hogy az Élet tengere gyakran bír meglepetésekkel, s olykor elsüllyednek még a tengerjáró zászlóshajók is… Istennel együtt azonban a kicsinyke vitorlás is célbaér, sőt ha borulna is csónakunk, Krisztus keresztgerendájába kapaszkodva – az Ő minden értelmet meghaladó kegyelméből – biztonsággal elérhetjük áhított kikötőnk partjait is… (Frankó Mátyás)

Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Krisztusban nyilvánult meg teljességgel Isten üdvözítő szeretete az ember iránt, de benne válaszol az ember is engedelmes viszontszeretésének teljes, kereszten beteljesült odaadásával Istennek. Teremtő és teremtmény kiengesztelődése egymással az ő személyében valósul meg: benne Isten egészen az emberé, az ember pedig maradéktalanul az Istené. Ezért hozzá, Krisztushoz kell tartoznunk Szentlelke által, az ő testének tagjaivá kell lennünk. (Békési Gellért) Van, aki jó, és van, aki kevésbé, van, aki törekszik rá, van, aki lázad. Van, aki mindig halk szavú, és van, aki sokszor kiabál. Vannak gazdagok, vannak szegények. Vannak önzőek, és élnek önzetlenek. Valaki segít, valaki nem. Valaki elégedetlen a békében, de sokan szenvednek a háborúban. Sok az egészséges, de sok a beteg is. Valaki élni akar és az élre tör, és van, aki csak eléldegél. Van, aki törekszik a tisztességre és tisztaságra, de van, aki tisztességtelenül él. Sokan nem voltak még börtönben, de vannak, akik már régóta ott vannak. Valaki tud sok embert szeretni, valakinek egyet is nehéz. Valaki jár templomba minden vasárnap, de vannak, akik még csak kívülről láttak templomot. Valaki halk imában fordul az Úr elé, valaki nem bír parancsolni a lábainak, hangjának és örömének, és dalra, táncra perdül az Úr dicsőítésére. Valaki már ismeri Krisztus kegyelmét, de vannak, akik még keveset hallottak róla, és élnek emberek, akik még csak ezután fogják megismerni a szabadítót: Jézus Krisztust, aki életét adta a barátaiért, a legtöbbet, amit adhatott. Ő megszabadított minket, de nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját kegyelme által. Krisztusunk, segíts minket arra, hogy szent tested tagjai legyünk. Ámen.

Isten látást ad nekünk, aztán levisz a mélységbe, hogy a látásnak megfelelő formára kalapáljon. Ez a mély völgy az a hely, ahol sokan elcsüggednek és engednek a kísértésnek. Minden látás valósággá válik, ha van türelmünk kivárni. Gondold meg, hogy Istennek végtelen sok ideje van. Ő sohasem siet. Mi mindig lázas hajszában vagyunk. A látás dicsőségének fényében tovább végezzük dolgainkat, de a látás még nem valóság bennünk. Erre Isten levisz a mély völgybe, átvisz tüzeken és vízbe merít, hogy kalapácsa alatt formát ölthessünk, míg eljutunk odáig, hogy ránk bízhatja az igazi valóságot. Amióta a látást megkaptuk, Isten mindig munkában volt, hogy remekbe önthessen. Mi pedig újra meg újra kibújunk a keze alól és igyekszünk saját látásunk szerint formálni magunkat. A látás nem légvár, hanem annak meglátása, amivé Isten szeretne téged tenni. Engedd magad feltenni a korongra, hogy forgathasson, amint neki tetszik; és amilyen bizonyos, hogy Isten Isten, te pedig te vagy, éppolyan bizonyos az is, hogy a látás szerint kiformál. Ne veszítsd el a bátorságodat ez alatt az eljárás alatt. Ha kaptál valaha látást Istentől, akárhogy igyekszel megelégedni alacsonyabb színvonallal, Isten nem engedi meg soha, hogy az alacsonyabb szinten maradj.

Isten látja lelkem – hívjuk tanúul az Úristent. Milyen sokszor mondjuk, talán bele sem gondolva, milyen súlyos, komoly szavak! Hiszen Isten lát minden rejtett, kozmetikázott bűnt is. Látja romlott, igazi valónkat. Látja az ember szívét, lelkét azzal a látással, amely természetesen nem a szem látása. Vajon tudom-e úgy látni önmagamat és a világot, ahogyan Isten látja? Az Atya a Krisztusban teremtett engem és az egész világot, és Krisztusban jónak, szeretetre méltónak, megváltottnak látja azt (vö. Róm 11,36). E mélyebb látás azt mondja, hogy van remény, mert megváltottak vagyunk, és az evangélium bolondsága életünk egyetlen, sziklaszilárd örömhíre. (Kőháti Dorottya)

Isten legnagyobb ajándéka az élet, s benne Ő maga. Ez nekünk véges embereknek azt jelenti, hogy időbe- és térbe-zártságunkban felismerjük a világmindenséget átfogó felfoghatatlan Végtelen Istent. Ez a felismerés a lelki érés folyamatában az egyik kezdeti állomás, melyet meg nem történtté tenni nem lehet, visszafordíthatatlan. Olyan ez, mint amikor a mag kibújik a földből – visszabújni már nem tud, de nem is akar, hiszen egyet kíván: növekedni. Ezért törekszik napról napra a fény a felé. Mivel az Élet Istentől jön (az Övé!), ezért aki megveti embertársa életét, az Istent magát veti meg. Ezért aki nem szolgálja az Életet, az istentelenül él, s ennek mindennemű következményét hordoznia kell. Isten azonban – az Írás szerint -, azt akarja, hogy minden ember megtérjen hozzá. Számára nincs többféle ember, csak egyfajta: az ember, aki tükrözheti ajándék-életében Teremtője szeretetét – ha akarja. Ez ugyanis az élettel együttjáró szabadságból fakadó személyes döntéstől függ. Az Élet visszavonhatatlanul szent, s az elhívás is az. Ezért aki bólint Teremtője hívására az szentül, aki pedig magát többnek, mások fölött állónak tartja – talán éppen az istenelképzelésére hivatkozva -, az elkárhozik…

Isten legszebb és legkedvesebb teremtménye, az áldott Nap csak kis részt szolgál az igazaknak. Míg egy igazra rásüt, ezernyi gonoszra kell ragyognia. Világítania kell istentelen gonoszságukhoz. Tehát gyönyörű, tiszta szolgálatát, méltatlan, alávaló, hitvány latrokra kell pazarolnia.
Pedig e derék teremtmény sokkal szívesebben szolgálná az igazakat. De kénytelen tűrni s akarata ellenére a gonosz világot szolgálni. Ám mégis reménységgel, hogy egyszer véget ér e szolgálat. Addig is Istennek engedelmeskedik, aki azért kényszeríti ilyesmire, hogy e világ irgalmas Istennek lássa Őt, “aki felhozza az Ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” Ezért szolgál a Nap hiábavalóságra s vesztegeti jótékony szolgálatát – hiába is. Az Úr Isten azonban majd előveszi a maga idején azokat, akik az Ő teremtményeivel visszaéltek; teremtményeinek szolgálatáért pedig gazdagon megfizet. Pál apostol tehát a szent keresztet rájegyzi minden teremtményre, mert látja, hogy az egész teremtett világ velünk együtt szenved és keresztet hord. Ezért ne panaszkodjunk és siránkozzunk, ha valami fáj, hanem várjuk türelemmel testünk megváltását, amely egykor bizonnyal nyilvánvalóvá lesz rajtunk. Főként mivel tudjuk, hogy az egész teremtett világ – miként a szülő asszony nagy szorongásban nyög és sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Akkor majd nékik is eljön a megváltás. Nem lesznek többé hiábavalóság alávetett szolgái, hanem egyedül Isten gyermekeit szolgálják, – önként, örömmel.
Fogságból megszabadultunk,
Sebeiddel meggyógyultunk;
Bűntől s haláltól, óh áldott,
Megváltád mind a világot.

Isten Lelke által tanítva ismerjük hát fel a kimondhatatlan nagy húsvéti titkokat, o az, aki bennünket arra hívott meg, hogy megosszuk vele dicsőségét, és mily nagy reménységet helyezett a szívünkbe! Nem szabad e rohanó világot szenvedéseivel és örömeivel együtt úgy vállalnunk, hogy nem törekedünk teljes szívünkkel arra: Megváltónk példáját követve hozzá hasonlókká váljunk. Mivel minden tette, cselekedete és szenvedése csak üdvösségünket helyezte szem elé, hogy a főben lakozó erő a test tagjaihoz is eljuthassék. (Nagy Szent Leó pápa) Kegyelem: Ráismersz Krisztusra. Isten Fia, aki meghalt érted. Megértesz valamit az Isten titkából, és megtisztul a lelked. Ráismersz: kegyelem. Nincs miértje. Kaptad ajándékba. Új élet. Holnap új feladatok várnak, új utakon kell indulnod, új emberekkel találkozol. Koncentrálj a feladatra, járj az úton, figyelj embertársaidra. Jön a kegyelem. A szél arra fúj, amerre akar; hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. Istenem, minden napomat tőled kapom ajándékba, hogy hozzád juthassak közelebb. Töltsd be kegyelmeddel életem! Ámen.

Isten lelki harcra képez (Zsoltárok 18,32–51) Az Istenben bízó ember tudatában van annak, hogy van ellensége. Sokszor jó lenne megspórolni a harcot, és úgy győztessé lenni. Ez nagyon jó lenne, de sajnos a valóságban ez nem így van, valakinek vagy valakiknek meg kell vívniuk a harcot a győzelem érdekében. Isten nem teszi ezt meg minden esetben helyettünk. A jelzett igeszakasz arra utal, hogy Urunk úgy akar segíteni, hogy fölkészít a harcra, sőt újtestamentumi keresztyénekként azt is tudjuk, hogy ő az egész fegyvertárát, minden fegyvernemét rendelkezésünkre bocsátja. A harc kimenetele, eredménye attól függ, mennyire fegyverkeztünk fel az ő fegyvertárából, és milyen jól vagyunk kiképezve a harcra. Ellenségünk erős, hatalmas, gonosz, ravasz, de nem legyőzhetetlen. Az Úr Jézus Krisztus megmutatta, hogy le lehet, sőt le is kell őt győzni. Sose bénítsa félelem vagy gyengeség és gyávaság kezünket, amikor harcolunk ellene! Emlékezzünk arra, hogy mi a győztes oldalán vagyunk! Erőseknek, sőt legyőzhetetleneknek kell lennünk az Úr nagy ereje által, mert ő erre képzett ki minket. A győztes hős nyerheti meg a koronát. Dávid már a harc előtt biztos volt a győzelemben, akkor is, amikor Góliátról volt szó, akkor is, amikor más és sok ellenséggel kellett szembeszállnia. Ő nagy örömmel magasztalta az Urat a népek közt: „Nagy győzelmet ad ő a királynak, hűséges marad fölkentjéhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké.” (Zsolt 18,51)

Isten ma reggel arra kér, hogy áldjad Őt mindazért, amit Tőle kaptál, és ne felejtsd el, mennyi mindent tett érted. Arra kér, hogy kezd a napodat egy hatalmas “Köszönöm”-mel. Ne vedd természetesnek a csapból folyó vizet, az asztalon lévő kenyeret, szeretteid mosolyát, azt, hogy tudsz lépni, futni, ugrálni. Adj mindezért hálát! Ezzel nem a Mindenhatónak teszel szívességet. Nem neki lesz attól jobb napja, hogy köszönetet mondasz az életért, hanem Neked. Próbáld ki! Adj hálát, és hidd el, más fényben fogod látni a dolgokat; rájössz, hogy nem is olyan természetes minden, ami körülvesz téged. Akkor tudod majd igazán értékelni az egyszerű dolgokat, ha hálát adsz Istennek mindenért. Másként fogod szemlélni a szürke hétköznapokat, mert végre meglátod bennük Isten ajándékát!

Isten ma is ad kijelentést szolgáinak, és ez soha nincs ellentétben a Biblia összefüggő tanításával. Soha nem öncélú, nem az eszközre, hanem az üzenet szerzőjére és a megoldásra mutat. Kívánod-e azt, hogy ilyen üzenethordozóvá légy? Alkalmasságod rá csakis Istentől lehet. Imádkozz most is őszintén Istenhez, és kérj tőle személyes vezetést! Akik hozzá közel vannak, azokban dicsőíti meg magát. Ha valamit tőle kaptál, akár lelki, akár anyagi javakat, azzal szolgálj, és légy érte hálás! Ha valami még titok előtted, és ha az fontos lelki növekedésed szempontjából, ő azt ki fogja jelenteni.

Isten maga kezeskedik arról, hogy az engedelmes embert megtartja és megerősíti minden lépésében. Az ilyen ember az igazat akarja cselekedni, tehát azt fogja tudni tenni, ami bölcs. A megszentelt cselekedet mindig a legbölcsebb, még akkor is, ha pillanatnyilag nem látszik annak. Isten gondviselésének és kegyelmének biztonságos útján járhatunk, ha megmaradunk a törvény által kiszabott ösvényen. Isten törvénye még soha senkit nem vezetett félre. Útjelzői az alázat, az igazságosság, a szeretet és az Úr félelme, amelyek nemcsak bölcsen irányítanak a bővölködő élet útján, hanem meg is tartanak szentnek és tisztának. Aki az igaz úton jár, biztonságos utat követ.

Isten maga terelgeti az ő népét. A körülvevő felszaporodott bűntenger elégszer változtatta halál völgyévé gyönyörű világunkat. Minden eszköz a kezünkben van arra, hogy minden egyes ember boldog lehessen, de hit nélkül, erkölcs nélkül, Istennek hittel elfogadott irányítása nélkül minden visszájára fordul. Ebben a képtelen helyzetben én tudhatom azt, hogy nem érhet semmi veszedelem, míg Istenre bízom magam. Ő tart a kezében. Ő ment meg, ha veszedelem támad. Ő biztosítja jövendőmet. Ő szereti utódaimat. Mitől félnék? „Csendes vizekhez terelget”, otthon van otthonomban. „Bent csend” – fogalmaz Reményik. És ha csapás ér, biztosan tudhatom, hogy vesszője is javamra válik. Nem kerülhetem el népem hitetlensége miatt ránk törő nyomorúságokat, de engem, benne bízót, azokból is kiment, azokat is javamra fordítja. Botja csapásáról is őt ismerem fel: nem hagy megnyugodni a szennyben, kiver belőle. Önzés volna ez? Nem! Így kell bizonyságot tennem szeretetéről, hogy mindenki meglássa és kövesse őt. Jó Atyám, köszönöm, hogy ilyen vigasztalást társz elém. Többezer év óta szól ez az ének. Minden korban voltak nyomorúságok, de minden korban voltak boldog emberek, akik a nyomorúságban is öröméneket énekeltek, mert te hittel, bizakodással, belső békességgel, naponkénti örömökkel ajándékoztad meg őket és ők ezt hálás szívvel elfogadták. Add, hogy én is ezek közé tartozzam. Add, hogy minden reggel rád bízzam magam, s minden este adhassak hálát ajándékaidért. Add, hogy ezt az örökséget tudjam gyermekeimre hagyni, ezt tudjam tovább ajándékozni mindazoknak, akik között élek. Tégy engem örömüzeneted hirdetőjévé mind szavaimban, mind életmódomban. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

“Isten megelevenítő ereje az egész természetet áthatja. Ha egy fa megsérül, ha egy emberi lény megsebesül, vagy egy tagja eltörik, akkor a természet azonnal megkezdi a kár jóvátételét. Mielőtt fellép az igény, a gyógyító erők már készen állnak. Mihelyt egy tag megsérül, mindnyájan a helyreállítás munkájának szentelik magukat. Így van ez lelki téren is… Minden kísértésnek alávetett lelket megsért és megsebez a Gonosz, ahol azonban a bűn jelen van, ott van az Üdvözítő is. Krisztus műve az, hogy meggyógyítsa a töredelmes szívűeket, hogy »a foglyoknak szabadulást hirdessen és szabadon bocsássa a lesújtottakat« (Luk 4,18). Ebben a munkában segítenünk kell. »Ha előfogja is az embert valami bűn,ti lelkiek,igazítsátok útba…« – olvassuk a Szentírásban (Gal 6,1). Ez a kifejezés, »igazítsátok útba«, azt jelenti, hogy mint egy kificamodott tagot, tegyük ismét helyre. Aki tévedésben van, bűnbe esik és kizökken mindabból, ami őt körülvette. Lehet, hogy beismeri bűnét, lelkiismeretfurdalásai is lehetnek, de nem képes talpra állni. Aggódik és lelkileg összezavarodottá, legyőzötté és gyámoltalanná vált. Meg kell őt újra nyerni és gyógyítani, helyre kell állítani életét. Igazítsátok útba ti lelkiek! Csak a Jézusból áradó szeretet képes meggyógyítani. Csak az tudja ismét rendbehozni a megsebzett lelkeket, akiben úgy árad ez a szeretet, mint a fában a nedv, vagy testben a vér.”

Isten megigazított gyermekeinek az életéből valóban nem hiányoznak a támadások, árulások, gyalázások. Mindezek azonban nem verik le őt. Nem találja el az ellenséges fegyver. Szíve sértetlen és erős marad, annál inkább örvendezik Istentől kapott megigazultságának. Akik kifogástalanságukkal büszkélkednek, könnyen elesnek, de aki egyedül a kegyelemből való igazságban bízik, nem szégyenül meg, erősen áll a kísértések között is.

Isten megígérte, hogy az utolsó napokban kitölti Lelkét mindenféle emberre (nem csak azokra, akikről mi azt gondoljuk, hogy megérdemlik). Ő azt mondta: „Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” Egy bibliamagyarázó azt írja: „Amikor a Szentlélek betölt minket, akkor olyan látomásaink vannak, melyek dacolnak a tényekkel. Amikor olyan fiatalokkal dolgozom, akik arra nézve kapnak látást, hogy valami nagy dolgot tegyenek Istenért, mindig számíthatok arra, hogy a szüleik lehűtik őket. Azt mondják, hogy szeretnék, ha a gyermekük reálisan látna. De az ilyen szülők nem értik meg, hogy ha Isten beköltözik egy fiatalba, olyan álmokat és lát(om)ásokat ad nekik, amelyek arra késztetik őket, hogy nézzenek túl a tényeken, és néha szálljanak szembe a racionalitással. Ne akarjuk ezektől elfordítani őket… ezek adnak értelmet az életünknek!” Szülők, ne legyetek az utolsó láncszemek, és ne próbáljátok gyermekeiteket a ti be nem teljesedett várakozásaitok formájába önteni! Bátorítsátok őket, hogy keressék Istent, és nyerjenek látást a jövőjükre vonatkozóan; ha pedig megkapják, legyetek ti a leglelkesebb szurkolók!

Isten megígérte Jeremiásnak, hogy személyesen megszabadítja: “A te lelkedet (életedet) zsákmányul adom neked” (Jer 45,5). Ez minden, amit Isten az Ő gyermekeinek ígér. Bárhova küld is, megoltalmazza életünket. Személyes tulajdonunk vagy birtokunk lényegtelen, csak egész lazán fogjuk őket, mert ha nem, akkor könnyen ránk tör a félelem, a szívfájdalom és a nyomor. Ilyen szorosan körülvesz minket Isten személyes szabadítása. A Hegyi beszéd arra mutat rá, hogy amikor Jézus Krisztus szolgálatában vagyunk, nincs időnk önmagunkért síkraszállni. Jézus valóban mondja is: “Ne törődj azzal, hogy igazságosan bánnak-e veled, vagy nem.” Ha igazságot vársz a magad számára, elhajoltál a Krisztusnak átadott élettől! Ebben a világban ne keress igazságot, de te mindig légy igazságos! Ha igazunkat keressük, zúgolódni és méltatlankodni kezdünk, önsajnálkozásnak és elégedetlenségnek adunk helyet. “Miért kell velem így bánni?” – Ha Jézus Krisztusnak kiszolgáltattuk magunkat, nem kell törődnünk azzal, ami ér, akár igazságos az, akár igazságtalan. Jézus így szól: “Folytasd csak hűségesen, amivel megbíztalak, és én megőrzöm az életedet. Ha magad próbálod védeni magadat, kimozdulsz az én oltalmamból.” Ebben a tekintetben még a legkegyesebb élet is istentelenné válik: nem hiszünk Istenben; józan eszünket ültetjük a trónra, Isten nevét pedig csak fölé akasztjuk. Saját értelmünkre támaszkodunk, ahelyett, hogy egész szívünkkel Istenben bíznánk.

Isten megpróbálja hitüket, kitartásukat, szabadító erejébe vetett bizalmukat. Sátán arra törekszik, hogy esetük reménytelenségének gondolatával megrettentse őket; el akarja velük hitetni, hogy bűneik túl nagyok ahhoz, hogy bocsánatot nyerjenek. Mélyen átérzik fogyatékosságaikat és miközben életük elvonul előttük, minden reményük szertefoszlik. De megemlékezve Isten végtelen kegyelméről és őszinte, mély bűnbánatukról, ígéreteire hivatkoznak, amelyeket Krisztus által adott a tehetetlen, bűnbánó bűnösöknek. Hitük nem inog meg, amikor imáikra nem kapnak azonnal feleletet. Megragadják Isten erejét, miként Jákób megragadta az angyalt, és ez lesz lelkük kiáltása: “Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engem.” (Pátriárkák és próféták, A küzdelmek éjszakája c. fejezetből)

Isten megváltása nem az emberi logikán alapszik, hanem Jézus Krisztus szentséges halálán. Újjászülethetünk Urunk váltsága alapján. Bűnös emberek új teremtéssé változnak át, nem bűnbánatuk vagy hitük folytán, hanem Isten csodálatos munkájaként, Jézus Krisztusért, mert ez minden megtapasztalást megelőz. A megigazulásnak és a megszentelődésnek egyetlen megrendíthetetlen biztosítéka maga Isten. Nem nekünk magunknak kell ezeket kimunkálnunk; már el vannak végezve a megváltásban. A természetfeletti természetessé lesz Isten csodája révén. Mindez annak a megvalósulása, amit Jézus Krisztus már megtett: “Elvégeztetett!”

Isten megváltott gyermekeként szeretetben, megbecsülésben és gondoskodásban van részed. Bízz ebben az igazságban! Lehet, hogy idegen földön kell harcolnod, vagy nehéz helyzetben kell élned vagy dolgoznod. Lehet, hogy hitedért nehéz időszakot kell átélned. De értsd meg: Isten túl sokat fektetett beléd ahhoz, hogy hagyja, hogy elpusztítsanak. Valahányszor a Sátán megpróbálkozik vele, Isten közbeszól, és ezt mondja: „Ez az edény túl van a hatáskörödön; túl sok időmbe került, míg megtanítottam ezt az asszonyt imádkozni. Túl sok órát áldoztam arra, hogy megtanítsam ezt az embert győzni. Megtanulták, hogyan álljanak meg a megpróbáltatások közepette. Túl sokat szenvedtek az én nevemért ahhoz, hogy hagyjam, hogy ártalom érje őket. Vedd le róluk a kezed, ők az enyémek!” Örülj, Isten megvéd téged!

Isten mélyebb megismerése életre szóló kalandot jelent. Amit eddig megtudtál Istenről, annak csillapíthatatlan étvágyat kell keltenie benned aziránt, hogy még többet megtudj róla. Soha nem lehetsz elégedett azzal, amennyit eddig tudsz róla. Íme négy gyakorlati haszna Isten megismerésének: 1) Áldás. Minél jobban ismered Istent, és engedelmeskedsz akaratának, annál inkább tapasztalod áldásait. „Ha megtartod rendelkezéseit és parancsolatait, amelyeket én ma parancsolok neked, akkor jó dolgod lesz neked és utódaidnak…” (5Mózes 4:40 NLT). 2) Béke. „Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek… megismerésében” (2Péter 1:2). Minél jobban ismered Istent, annál nagyobb békességed lesz. Igen, lesznek küzdelmek és akadályok, de az Ő közelségében még olyankor is azt fogod érezni, hogy minden jól van. 3) Bölcsesség. Pál azt kérte imádságban, hogy Isten adja az efézusiaknak „a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt” (Efézus 1:17). A bölcsesség azt jelenti, hogy a helyes megvilágításban látjuk a dolgokat. A kinyilatkoztatás az, amikor Isten túllép elméd korlátain, és megmutat olyan dolgokat, amikről másként nem tudnál. Ahelyett, hogy egyszer s mindenkorra szóló megoldást találnál az élet problémáira, minden nap „a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkével” járhatsz. 4) Szabadság. „…amikor még nem ismertétek Istent, olyan istenek rabszolgái voltatok, amelyek lényegüket tekintve nem istenek” (Galata 4:8 NAS). Anélkül a biztonságérzet nélkül, amely abból adódik, hogy ismered Istent, és ő látja az életedet, rabszolgájává válsz a körülményeknek, érzelmeknek vagy más emberek véleményének. Ne akarj így élni! Inkább ismerd meg jobban Istent!

Isten mindazt megadta neked, amit Dr. Martin Seligman így nevez: „ismertetőjegy erősségek”. Seligman úgy találta, hogy a képességeink bizonyos kategóriákba sorolhatók. Ő így határozta meg őket: a) bölcsesség és tudás (amely magában foglalja az olyan képességeket, mint a kíváncsiság, a tanulás szeretete, a józan ítélőképesség és a szociális intelligencia); b) bátorság (kitartás és becsületesség); c) emberség (mint a jóindulat és a könyörületesség kifejezésének képessége); d) igazságosság (az a képesség, hogy a vezetése igazságos bánásmódot teremt); e) mértékletesség (olyan tulajdonságok mint az önkontroll, megfontoltság, alázat); f) transzcendencia (a szépség értékelése, a hála kifejezése, a reménység képessége, az öröm képessége). Mindannyiunkban megvan mindez a képesség, de néhány erősebben rezonál bennünk; ezek az úgynevezett „ismertetőjegy erősségeink”. Ismerd fel ezeket, és elkezded megérteni elhívásodat. Néha azt gondoljuk, hogy Isten nem tudna, vagy nem akarna használni minket a gyengeségeink miatt. Nem, ennek éppen az ellenkezője igaz!  Ma, ha hagyod, Isten használni fog téged.

Isten minden egyes embert kiválasztott és elhívott arra, hogy Fia, Krisztus bennünk éljen, és az ő hordozóivá legyünk a világban. Isten elhív egy különleges feladatra: hogy őt éld meg azok között az emberek között, akik nem hisznek benne. Istennek az tetszik, ha elfogadod hívását. Nem önző érdekből akarja neked ezt a feladatot adni; tudja, hogy az életed csak így lesz boldog és teljes. Személyesen téged is kiválasztott arra, hogy barátjává válj, és vele közeli kapcsolatban légy. Ez kegyelem: olyan dolog, amit nem érdemelsz meg. A mindenekfelett való Isten lehajol hozzád, önzetlenül szeretni akar, és viszonzásodra vágyik. Először is arra hív, hogy “kinyilatkoztassa Fiát” benned. Ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus benned él, szól hozzád és rajtad keresztül másokhoz. Nyilvánvalóvá lesz az emberek számára, hogy te Istenhez tartozol. Csak így teljesítheted feladatodat, hogy “hirdesd Krisztust a pogányok között”, hogy közvetítsd Isten elhívását azoknak, akik a környezetedben élnek. Ez a küldetésed. Isten ma hív téged. Fogadd el ezt az ajándékot és lehetőséget! Elhív és küld – halld meg és menj! Uram, elfogadom hívásodat. Kérlek, tégy alkalmassá arra, hogy közvetítsem szeretetedet, hirdesselek téged minden embertársamnak. Nyilvánulj meg rajtam keresztül a körülöttem élőknek. Küldj el engem! Köszönöm, hogy feladattal bízol meg. Add, hogy ne váljak méltatlanná bizalmadra. Ámen.

Isten minden embernek szánt egy gazdag kiteljesedett életet. Valószínű, hogy a megigazulásnak a feltétele az, hogy ennek megfeleljünk. Aki vonakodik, odszkodik ettől annak szenvedés az élet. De az utat mindenképpen meg kell tenni, legfeljebb egy jó nagy vargabetűvel. Nem rugódozhatunk ellene, mert mi leszünk a vesztesek. Nem igazazodhat egy hívő ember a világhoz, hanem a belső emberünk, vagyis a lelkünk igazodjon Isten szent igazsághoz, amit leíratott az ő szolgáival. A meg nem tért ember pedig ha ellenszegül, az ördög irányítja az életét.

Isten minden gyermekének kell egy olyan idő, amire azt mondja az Úr, hogy küldj el mindenkit, veled akarok beszélni. Kelj fel, állj meg előttem, a gondolataid se szaladjanak el. Gondolatainknak, érzésvilágunknak is ott kell állni Isten előtt. Lehet, hogy Isten a bűneidet akarja megmondani, inteni vagy vigasztalni akar. Nem az a kérdés, hogy olvastál-e reggel Igét, hanem az, hogy szólt-e hozzád az Úr. Egyáltalán vágyik-e arra a szíved, hogy mit mond az Úr?!

Isten minden imádságot meghall. Isten minden imádságot meghallgat, de nem teljesít minden kérést. Vagy teljesíti, de nem úgy ahogyan kértük. Kitartónak kell lenni az imádságban és állhatatosnak. Higyj abban, hogy Isten meghallgatja kérésed és teljesíti. Lehet, hogy Isten csak a hitedet akarja próbára tenni. Ne fáradj bele, fogadd meg Jézus tanácsát.

Isten minden imádságot meghallgat, de a meghallgatás nem rögtön lesz nyilvánvaló. Ám ha kitartó hittel imádkozunk, nem lesz részünk csalódásban: a maga idején megtapasztaljuk Isten segítségét. (Véghelyi Antal)

Isten minden imát meghallgat. Sokan azt gondolják, mivel Isten nem teljesítette kérésüket, nem hallgatta meg őket. Háromféle módon kezeli Isten az imákat: először, megadja kérésünket, amikor az javunkra van és az ő dicsőségét szolgálja; másodszor, nem adja meg azt, amit kérünk, előre látva a következményeket; harmadszor, várakozásra int, hogy legyünk türelmesek. Az Isten Fiába vetett hit által a Szentírásból ismerjük meg leginkább, hogy valóban újjászülettünk, s hogy örök életünk van: ezért írja az apostol ezt a levelet. Ha tudjuk, hogy örök életünk van, teljes bizalommal mehetünk eléje, bármit kérve az ő akarata szerint. Amikor úgy látjuk, hogy kérésünk nem teljesül, vagy azt gondoljuk, nem hallgattatik meg, tegyük fel a kérdést: egyezik-e Isten akaratával a kérésem? Annak teljesítése az ő dicsőségét szolgálja, vagy önmagam érvényesülését kívánom, hogy Isten jóváhagyja, amiből nekem származik elismerés és dicsőség?

Isten mindenek alkotója. A teremtés legapróbb részleteit a hívők sem ismerik, de elfogadják, hogy a földkerekség eredete és vége az ő kezében van. És mivel azt valljuk, hogy a földet Istenünk formálta, igyekezzünk óvni és védeni környezetünket! (Gazdag Zsuzsanna)

“Isten mindenkit a cselekedetei szerint ítél meg. A tetteinkből tűnik ki, hogy milyen a jellemünk. Ezek mutatják meg, hogy valódi-e a hitünk. Nem elég hinnünk azt, hogy Jézus nem volt csaló, és hogy a Biblia vallása nem ravaszul kigondolt mese. Van olyan ember, aki elhiszi ugyan, hogy Jézus neve az egyetlen név, amely által üdvözülhet, de nem fogadja el Jézust hit által a maga személyes megváltójának. Nem elég elfogadni az igazságot, úgy mint egy elméletet. Nem elég hitvallást tenni Krisztusról, nem elég az, ha a nevünk a gyülekezet névsorában szerepel. “Aki az Ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban. Abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott.” (1Ján 3,24) Ez a megtérés igazi bizonyítéka. Bármit valljunk is, az semmit sem ér, ha az igaz cselekedetek által nem teszünk bizonyságot Krisztusról. Az igazságnak bele kell ágyazódnia a szívünkbe, irányítania kell gondolatainkat, szabályoznia kell érzéseinket. Jellemünknek egészében az Úr törvényét kell visszatükröznie. Meg kell valósítanunk az Ige minden “jótáját” és “pontocskáját” a hétköznapi életünkben. Akik az isteni természet részeseivé lettek, azok összhangban élnek Isten igazságának mércéjével, a szent törvénnyel… Tény, hogy a saját erőnkből nem tudunk engedelmeskedni. Krisztus azonban eljött emberi testben és a maga tökéletes engedelmességével bebizonyította, hogy az istenivel egyesült emberi természet engedelmeskedni tud a törvény minden egyes előírásának.” (Krisztus példázatai, A menyegzői ruha c. fejezetből)

Isten mindenkit lát, de más az, amikor valakit meglát. A legkisebb vágyat, ami benned Felé mozdul, meglátja, és elindul eléd. Ha én egyet lépek, Ő százat. Ha mozdulok, Ő még inkább. Micsoda mozdulás volt a mennyben, amikor Isten elém futott Jézusban, a betlehemi jászolbölcsőn keresztül egészen a keresztig. A fiú nem tudja elmondani: “Tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy.” Belefojtja az Atya a mondatot. Már hozzák a ruhát, a gyűrűt, a sarut, vágják a hízott tulkot. Voltál-e már úgy, hogy olyan valóságosan körülvett Isten szeretete, hogy nem tudtál semmit mondani? Már csak egy mondat van a végén: “Kezdének azért vigadni.” A kisebbik fiúnál nincs a végén semmi befejezetlen történet, itt a végén egy csodálatos új kezdet van. “Kezdének azért vigadni.” Nem tudom, hogyan ismered az Atyát? Vajon még az Ő mozdulatlan arca tekint rád? Vajon nem azt várja-e még tőled, hogy kimond: “Atyám, vétkeztem!” Ez a mondat mindig nagyon rövid. Talán így hangzik: Atyám, hazudtam. Nem szerettem azt, akivel esküdtem. Atyám, öltem. Azt a harmadik gyermeket már nem akartam. Ha kimondanád, megváltozna a belső és külső életed. Szeretném az ének szavát mondani: “Vár Atyád szerelme.” A Golgota keresztjén kitárva van a két karja. Az első tékozló fiú a jobb lator. Ő kimondta: “Mi ugyan méltán” (Lk 23,41). Annyit jelent: “Vétkeztem!” Jézusnak ezzel a mondatával öleli magához őt az Atya: “Ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,42). Akarod-e, hogy neked is mondja?!

Isten mindenkit valamilyen céllal teremtett és bizonyos feladatokat ránk bíz. Szeretné, ha a társadalomnak hasznos tagjai lennénk és munkánkkal is Őt dicsőítenénk. Légy tevékeny ember és ne felejtsd az Úr áldását kérni mindarra, amiben foglalatoskodsz! Ráadásul megállapítható, hogy a mindennapjainkra és a megélhetésünkre is jótékony hatást gyakorol a szorgalmas munkavégzés. Ha dolgozhatunk, éljünk a lehetőséggel!

Isten mindent felülvizsgál majd, amit építünk. Emésztő tüzével fogja leleplezni, hogy nem építettük-e Jézus Krisztus fundamentumára néhány saját vállalkozásunkat? Ezek a napok a roppant vállalkozások napjai, olyan napok, amikor igyekszünk szolgálni Istennek és – itt van a csapda. Őszintén szólva mi magunktól soha nem munkálkodhatunk Istenért. Jézus a saját vállalkozásaiba állít bele. Az Ő épülettervei alapján, egy léleknek sincs joga meghatározni, hol alkalmazzák.

Isten mindig céllal enged meglátni, megtudni dolgokat. A megtéréssel el lehet kerülni az ítéletet. Példa erre Ninive népe, akik komolyan vették Jónás prédikálását. Jézus Krisztus mondja: „a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (Jn 15,15) Az Úr Jézus nekünk is elmondta nagyon egyszerűen, hogy miként lehet megmenekülni és üdvösségre jutni. Beszélt a világ sorsáról és az ő visszajöveteléről. Ami fontos és az életet jelenti, elénk tárta, de ezt hirdetnünk kell másoknak, akik még nem hallották, hogy ők is megmeneküljenek. Járjunk közben ma is másokért, és ha megadatik, tegyünk bizonyságot Jézusról! A lehetőségeket Isten megadja, de nekünk ezeket ki kell használnunk.

Isten mindig jót akar nekünk. Persze parancsait olvasva a felszínesen gondolkodó ember azt hiszi, hogy a tiltások valami jótól akarnak megfosztani bennünket. Ezzel ellentétben megállapíthatjuk, hogy aki nem megveti Isten Igéjét, hanem olvassa, tanulmányozza, elmélyül benne, az az Úr áldásában részesül. Isten a parancsaival keretet szab életünknek, melyen belül a Szentlélek által kapott szabadságot élvezve élhetjük életünket. Lelki eladósodás vagy engedelmesség, melynek jutalma lelki béke? Ez a kérdés, válasszatok!

Isten mindig készséges, de mi nem. Isten közel van hozzánk, de mi távol vagyunk tőle. Isten belül van, mi kívül. Isten otthon van bennünk, és mi idegenek vagyunk. (Eckhardt mester) Időnként, mintha mi is tornyot építenénk Urunk vizsgálatára, mint Bábel tornyának építői. Ha így teszünk, rossz úton járunk. Urunk nem kutató, akit szórakoztat életünk, aki mint valami idomár, azzal foglalkozik, hogy felülről, biztonságos távolból ugráltat minket. Szerető Atyánk ő, akiben bízva, benne reménykedve járhatjuk életünk “hangya-útjait”, tudjuk, megsegít minden bajban, hiszen annyira szeret, hogy Fiát adta értünk. Úristen, mennyei Atyánk! Tőled kapunk szüntelenül mindenféle jót bőséggel, és te őrizel meg minket
kegyelmesen naponként minden gonosztól. Kérünk téged, add nekünk Szentlelkedet, hogy mindezt teljes szívünkkel, igaz hitben felismerjük, és kegyes jóságodért s irgalmadért hálát adjunk most és örökké. Jézus Krisztusért, a te Fiadért, ami Urunkért. Ámen. (Luther)

Isten mindig kivezet a mélyből, nem hagy a sötétségben. Ez az evangélium. Nincs olyan krízis, amiből ne lenne megoldás Vele együtt, s nincs az a krízis, amiből még ne taszíthatna mélyebbre az Isten-nélküliség… Ezért fontos tekintetünket Istenre emelni akkor is, ha a körülmények/tények vagy egyes emberek gonoszsága esetleg a magunk makacssága a mélybe rántana…

Isten mindig nevel minket a legapróbb részletekig. Olyan éles-e már a hallásom, hogy meghallom a Szellem leghalkabb suttogását is és tudom, mit kell tennem? “Meg ne szomorítsátok Istennek Szent Szellemét” (Ef 4,30). Nem mennydörgő hanggal közeledik, az Ő hangja olyan halk, hogy könnyen semmibe vehetjük. Egyetlen dolog tartja meg lelkiismeretünket érzékenynek iránta: ha megszokjuk, hogy állandóan nyitva legyünk Isten előtt. Ha vita támad, hagyd abba! Ha ezt mondod: “Miért ne tenném meg?” – már rossz vágányra kerültél. Amikor a lelkiismeret megszólal, nem lehet tovább vitatkoznunk. Saját vesztedre engeded meg, hogy valami elhomályosítsa az Istennel való közösségedet. Ejtsd el, bármi legyen is az, és ügyelj arra, hogy belső látásod mindig tiszta maradjon!

Isten mindnyájunkat elhívott az üdvösségre, akik életünket neki átadtuk, és elvárja, hogy szentül éljünk, és mondjuk el másoknak is, mit végzett életünkben. Nem leszünk olyanok, mint Pál apostol volt, és talán nem úgy használ bennünket az Úr, mint ahogy őt használta, de elvárja, hogy hűségesek legyünk ott, ahol látni akar bennünket. Kérdezzük meg az Úrtól, hogy mi a célja velünk, mert ha még itt tart bennünket, céllal vagyunk még ezen a földön. „Nem tanácskoztam testtel és vérrel” (16. v.). Pál apostol számára nem az emberek véleménye volt fontos, hanem Istentől nyert meggyőződése motiválta a szolgálatban. Legyen ez mozgatórugója a mi szolgálatunknak is a magunk helyén!

Isten munkatársa sohase feledje el, hogy a megváltás nem ember, hanem Isten gondolata; ezért megmérhetetlen a mélysége. A megváltás Isten nagy terve, nem pedig megtapasztalás. A tapasztalat csak kapu, amin át a megváltás bejön tudatos életünkbe. Ne hirdesd a tapasztalatot; hirdesd Isten nagy gondolatát. Amikor az Igét hirdetjük, nem arról kell beszélnünk, hogyan szabadulhat meg az ember a pokoltól és hogyan lehet erkölcsös és tiszta; hanem átadjuk az Istentől vett jó híreket. Jézus Krisztus a tanításában mindig kiemelte az ítéletet; ez Isten szeretetének a jele. Ne rokonszenvezz azzal a lélekkel, aki nehéznek találja, hogy Istenhez jusson. Nem Isten felelős ezért. Nekünk nem az okát kell kitalálnunk, hogy miért nehéz, hanem úgy kell bemutatnunk Isten hűségét, hogy Isten Szelleme felfedhesse, mi a baj. Az igehirdetés valódi próbája az, hogy mindenkit ítélet elé állít. Isten Szelleme mindenkit szembe fordít önmagával. Ha Jézus valaha olyan parancsot adott volna, aminek a betöltésére nem tudna minket képessé tenni, akkor hazug volna. Ha pedig mi állítunk korlátot engedelmességünk elé erőtlenségünk hangoztatásával, ez annyi, mintha azt mondanánk Istennek, hogy valamit kifelejtett a számításából. Isten ereje meg kell, hogy ölje minden önbizalmunkat. A teljes erőtlenség és függés ad alkalmat Isten Szent Szellemének arra, hogy megbizonyítsa hatalmát bennünk.

Isten munkatársai vagyunk, éljünk is úgy, legyünk alázatosak, szeretetteljesek, megértőek, szelídek, ahogy Jézustól láttuk. Mindenkinek van valamilyen elhívása, már az is elhívás, hogy szülők lehetünk mert Isten úgy gondolta, hogy bizalmába fogad, és bízik bennünk, amikor ránk bízott egy vagy több gyermeket. Hisz az életet is ő adja. Az is egy elhívás, hogy jó háziasszonyok legyünk, vagy jó férjek. Mindenben körülményben meg kell felelnünk, Isten dicsősére kell mindent tennünk. Mindenre van erőnk az Úrban.

Isten nagyon szereti és hazavárja a tékozló fiúkat is. Ő már eldöntötte magában, hogy irgalmazni fog, és el is készítette ennek módját a kereszten. De haza kell jönni! Nincs is annál szebb dolog, mint amikor egy ilyen lázadó természetű fiú őszintén belátja tévedését, megbánja bűneit, mellét verve elítéli magát és megtér. Amikor összetört és megalázkodott állapotban vagyunk, akkor látjuk igazán, milyenek vagyunk, hogy mi magunktól nem tudunk megváltozni és közel maradni az Úrhoz. Ezért imádkozza Efraim: „Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy, Uram, az én Istenem! Mikor elfordultam tőled, megbántam azt, belátva bűnömet a mellemet vertem, szégyenkeztem, pironkodtam, mert viselnem kellett ifjúságom gyalázatát.” (18–19. v.) Ezt a megtérést az Úr kimondhatatlan szeretete teszi lehetővé. A megtéréshez az is hozzátartozik, hogy ahonnan eltért az ember, oda kell visszatérni. Nincs más út a boldoguláshoz! Sehol máshol nem elégszik meg a szív, nem üdül fel a fáradt lélek, csak az Atya szerető szívén. Ne menj el tőle soha! És ha eltértél, az útjelzők mentén gyere haza!

Isten négyezer évig rejtette el orcáját az ember elől a bűneset után. Isten szólt a prófétákon, ígéreteken keresztül, de arcát elrejtette. Nem láthat engem ember élve! Ha Isten arca nem világít, mérhetetlenül sötét van. Isten Jézusban is rejtőzködő Isten. Néha egy-egy percig felvillan, amikor a tanítványok fölnéznek Rá, amikor enged neki a szél, a vihar vagy az ördögök. Csodálkoznak: “Kicsoda ez?” Azután mégis eljön a pillanat, amikor durva emberi kezek letépik a testet, a ruhát, az emberi méltóságát. És egyszer csak felragyog a kereszt! Láttad-e már Őt a kereszten? Láttad-e a Jézuson átragyogó Istent, aki így szerette a világot? Az engedetlen ember elől Jézus mindig elmegy. Aki egyszer világosságot kapott, és nem engedelmeskedik, annak számára eltűnik Jézus. Bár úgy jönnél, és úgy keresnéd most Jézust, ahogyan a Jer 50,5 mondja: “Eljőnek, és odaadják magukat az Úrnak örök szövetségre, amely feledhetetlen.” Mondd ki ma: Uram, nem tudok nélküled élni!

Isten néha megengedi, hogy „padlót fogj” azért, hogy rájöhess, Ő a szikla, melyre a padló épült. Gedeon egy 135 000 főből álló hadsereggel nézett szembe mindössze 32 000 emberrel. És ezek közül 22 000 elhagyta a csatateret és hazament, amikor Gedeon felajánlotta nekik a választási lehetőséget. Számítsd ki az arányokat! Gedeon azt gondolta: „Itt lehetetlen győzni!” Isten akkor elmagyarázta: „Sok ez a nép, amely veled van, nem adhatom a kezükbe Midjánt, különben még így fog dicsekedni Izráel velem szemben: Az én kezem szabadított meg engem!” (Bírák 7:2). Íme itt van újra az „én” ősrégi csatája, melyet mindennap megvívunk. Ezért végződik így az Úr imája: „Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen” (Máté 6:13). Honnan jön az erőnk? Istentől! Kit illet a dicsőség az elért eredményeinkért? Istent! Meddig tart ez a megállapodás? Örökké! Istennek meg kellett törnie Jákób önelégültségét, hogy a benne lévő „Izráel” előjöhessen. Istennek néha „padlóra kell küldenie” téged, mielőtt felemelhetne. Mózest a föld legszelídebb emberének nevezték, de negyvenévi sivatagi pásztorkodásra volt szükség ahhoz, hogy méregtelenítődjön a büszkeségtől, és alárendelje magát Istennek. Csak ekkor lett kész arra, hogy a fáraó elé álljon, és csodákat tegyen, melyek bemutatták Isten hatalmát – és igazolták Mózest! Összetörtnek lenni nem azt jelenti, hogy kisebbrendűséggel küzdő és alacsony önértékeléstől szenvedő „nyúlbéla” vagy. Nem, összetörtnek lenni azt jelenti, hogy így imádkozol: „Uram, ha ezt a munkát el kell végezni, és jól kell elvégezni, akkor ezt Neked kell véghezvinned általam. Ezért Benned bízom.”

Isten nélkül kudarcraítélt emberi vállalkozás lenne a kereszténység. Nem magunkban bízunk – Krisztusban van reménységünk, Aki az út az igazság és az élet. Életünk, mely gyorsan elillan, szinte semmire sem elegendő… mire meg tudjuk fogalmazni kérdéseinket, már ki is kell költöznünk belőle. Talán egy valamire mégis elégséges véges időnk: annak eldöntésére, akarjuk-e az örök életet vagy sem? (Frankó Mátyás)

Isten nem adja dicsőségét senki másnak. A mai világban is így van ez, az őrjöngő nép kikiáltja kedvencét királynak, pedig a tehetség Istentől van. Ha visszautasítaná az aki hatalmas tálentumot kapott Istentől nem lenne semmi baj, de ha ebben díszeleg az Úr angyala elveszejti. Mindenünk az ővé, hisz tőle kaptuk az életet, az egészséget, a jólétet, a családunkat, a tehetséget, ha ezért nem vagyunk hálásak könnyen elveszíthetjük. Az életben sok példa volt, és van erre manapság is. Tanulhatnának belőlük az emberek, mert sokszor a hírnevet gerjesztők okozzák a bukást.

Isten nem azért szeret, amilyen vagyok, hanem kegyelemből. Ez a szeretet nem valami, hanem Valaki: Jézus. Jézusnak van türelme, hogy tanítson. A Biblia szerint soha ember úgy nem tanított, mint Jézus. Ahol Jézus megjelent, oda mentek az emberek – nem kellett harangozni. Lekötötte, megragadta őket beszéde. Minden ember oda megy, ahol érzi a szeretetet. Jézusból az élet, a mennyei világ áradt, amikor tanított. Étlen-szomjan, lélegzet-visszafojtva hallgatták tanítását az emberek egész nap. Mire tanít Jézus? Arra, hogy tagadjuk meg a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk, és várjuk az ő dicsősége megjelenését. Három dologra tanít. Hogy mit kell megtagadni, azután megtanít élni, és várni. Soha nem hittem volna, hogy egy életre megtagadom a művészetet, és nem érdekel tovább. A szeretet megtanított, hogy választanom kell, nem szolgálhatok tovább két úrnak. Ha majd azt mondják neked, hogy ne vidd túlzásba, ha majd lábra kap benned a kételkedés, azonnal mondd ki rá a nemet! “Az Írásban egyetlen prófétai szó sem támadt saját magyarázatból” (2Pét 1,20). A Bibliát a Szentlélek által írták Istennek szent emberei. Tagadd meg a hitetlenséget anyagi vonalon és családi vonalon, hogy ők is megismerhessék az Urat. Nehogy az legyen: “Nem is tett ott sok csodát az ő hitetlenségük miatt” (Mt 13,58). A bűn születési anyakönyvi kivonata: “A kívánság megfoganván, bűnt szül” (Jak 1,15). A bűn gyökere a kívánság! Egyetlen dolgot kívánj: “Kívánjátok az Urat és az ő erejét, keressétek az ő orcáját szüntelen!” (Zsolt 105,4).

Isten nem bízta rá senki ember fiára mások megítélését, hiszen az ember ítélete elfogult, részrehajló, jellemvonásai következtében. Azt sem bízta az Úr senkire, hogy más lelkiismeretét megkösse. Az ember ? hacsak testestől-lelkestől és gondolkodásmódjával együtt igazán meg nem szentelődött ? abban a veszélyben forog, hogy szeretet nélküli, rideg lelkületet tanúsít azok iránt, akik nem értenek egyet mindenben az ő elgondolásaival. Istenben nincs ilyen szűkkeblűség.

Isten nem csak időbe plántálta bele létünket, de ritmust is adott hozzá. A hét hat napján dolgozunk, s a hetediken pihenünk… vagy csak pihennénk. Magyar létharcos valóság, hogy hétvégeken, ünnepnapokon is dolgozunk. Sokszor nagy árat fizetünk ezért, a legdrágábbat áldozzuk fel: az egészségünket! Pedig mindennek rendelt ideje van! A pihenés, az elcsendesedés idejét megrövidíteni, felcserélni végzetes hiba. (Érdekes, hogy a héber nyelvben a hiba szó, egyben bűnt is jelent!) Tehát bűn az éjszakát nappallá tenni, s bűn felcserélni a dolgok természetes rendjét, bűn a természetellenest megtenni természetesenek, az abnormalitást normalitásnak… Az időnek nemcsak “rendje”, ritmusa van, de minősége is! Amikor azt mondjuk: “Ma jó napom van!” vagy “Ez az én napom!” vagy “Na, ez nem az én napom!” -, akkor mindig az idő minőségére gondolunk. S mitől minőségi az idő? Gyönyörű, ősi magyar nyelvünk így mondja: telik. Amikor telik az idő, amikor teljesedünk, amikor megtöltődik idővel életünk cserépedénye. Ha csak múlik az idő, az azt jelenti elmúlt az idő, de nem töltött, nem adott semmit. Ilyenek a töredék-idők: buszra, vonatra várakozás vagy éppen a hivatali sorbanállás, de ilyen az aktuális ,mármegintnemtörténiksemmi”-TV-sorozat előtti bambulás. Ja, hogy a többség ezt csinálja? Az még nem jelenti azt, hogy ez helyes is! Érdekes megfigyelni, hogy az emberek hogyan múlatják az időt! A sok hiábavalóság közül most csak kettőt említenék, ami párhuzamosan is működik: rágyújtanak egy cigire és/vagy birizgálják a mobiltelefonjukat – ki az SMS-ért, ki meg az MP3-ért.. Pedig rengeteg mindenre fel lehet használni a töredék-időt. Pl. Szavak tanulására, ha környezet engedi olvasásra, sőt még imádságra is… Azt, hogy az időt mennyire minőségi módon éltük meg, akkor tudjuk meg igazán, amikor ütközünk a felismeréssel: életem ideje eljárt felettem, mert megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak… Sokan félnek a halál hogyanjától, pedig nem ez a félelmet keltő, hanem az, ha valaki nem tölti ki az idejét úgy, ahogyan az Isten azt rendelte. Ha nem volt életének méltósággal megélt tavasza nyara és ősze, akkor borzalmas a lélekdideregtető tél, amely az elköltözésre készítene fel minket… Nem mindegy tehét, hogyan élünk! Ha építünk és növelünk, akkor épülünk és teljesedünk, ha tanuljuk az Örök Istent a múlandó másodperceinkben is, akkor nemcsak saját életünk ékesedik és csillog az Isten kegyelméből, de másokat is ékesítünk, s akkor elmondhatjuk az utolsó pillanatokban: jó volt élni… S ha jól belegondolunk ez nem is kevés, a prédikátor szerint a minden, mert felismertük, hogy amit kaptunk, az mind Isten ajándéka volt… (Frankó Mátyás)

Isten nem csak megteremti, Isten szereti a világot. Az anyagvilágnak elég volt törvényt adni, az annak megfelelően él. Úgy is szép volt, ahogy régen látták: örök állandóságban, változatlanságban. Isten nekünk többet enged tudnia róla. Időben megvalósuló, állandóan változó, végtelen mozgásban élő, csodálatos, teremtett valóság. De van benne egy parányi rész, amely felfedezi, megcsodálja, hangot ad neki, szabadon felhasználja: ez az ember. Ennek többre van szüksége. A teremtő Isten maga mutatkozik meg előtte. Maga képére teremti, majd eszményt állít elé: önmagát. Emberként megjelenik az ember világában. Mintha a szobrász önmagáról alkotott élő szobrai közé saját maga is beállna. Amelyik szobor nem mutatja fel magán alkotója képét, az selejt, elpusztítandó. Az embernek hittel kell felismernie alkotóját, hogy önmagát maga is annak képére formálja. Ha sikerül, Isten és önmagunk közös munkája által, akkor válunk értékessé. Akkor nem pusztulunk el a folyton változó anyagvilág egy pillanata elvillanó darabjaként, hanem Isten kiemel az időből, az anyagból, a maga igaz világába, az örökkévalóságba. Erről szól Istennek egész hozzánk szóló üzenete, tanítása, a teljes Szentírás. Teremtő Istenem, köszönöm, hogy emberré teremtettél engem. Nélküled nem tudhatnám, mit jelent embernek lenni, mi célja van annak, hogy életet adtál nekem. Köszönöm, hogy nemcsak puszta életet adtál, de megmutatod, mivé kell lennem, mit kell megvalósítanom, mi az én rendeltetésem ebben az életben. Köszönöm, hogy Fiadban magad jöttél közénk, hogy igédben én is megismerhetem Őt, követhetem, hozzá hasonulhatok, így válhatok örökéletű, szeretett és szerető gyermekeddé. Szeress engem is, Atyám, hogy el ne vesszek, s vezess engem is Krisztus által örök életre! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten nem ellensége az embernek, Ő megpróbál segíteni nekünk. Ő nem ellenünk, hanem értünk munkálkodik.

Isten nem felejti és nem hanyagolja el gyermekeit, csak megengedi, hogy a gonoszok kimutassák valódi jellemüket. De igazak még azért is kerülnek a szenvedések kohójába, hogy megtisztuljanak, hogy példájukból mások is meglássák, milyen hatalom a hit és az istenfélelem, és hogy következetességük kárhoztassa a gonoszt és hitetlent. Isten hagyja, hogy a gonosz boldoguljon, hogy megmutassa az Istennel szembeni gyűlöletét. Amikor betelik gonoszságának a mértéke és megítéltetik, akkor az Isten igazságos és irgalmas voltát ismeri fel ebben mindenki.

Isten nem kíváncsi a hivatkozásainkra, hogy tudniillik ideje van-e most a gyümölcstermésnek, vagy a jelenlegi körülmények között ez „nem aktuális”. Megváltásunk során beléptünk Isten hatalmának erőterébe, és megvan a jogunk – és kötelességünk – arra, hogy „alkalmas és alkalmatlan időben” egyaránt gyümölcsöt teremjünk. És továbbmegy a tanítás: Isten gyermeke számára többé nincs lehetetlen: amit kér, az lehetségessé válik, feltéve, ha hittel kéri. Hagyjunk fel a magyarázkodással, hivatkozásokkal, és ne legyünk többé gyengék, szegények, adni nem tudók – egy ilyen hatalmas erőforrás birtokában.

Isten nem mentesít senkit a nehézségektől; azt mondja: “Vele vagyok háborúságban” (Zsolt 91,15). Nem számít, milyen személyes nehézségek borzalmai támadnak az ember életére, azok közül egy sem tudja kiszakítani Istennel való kapcsolatából. “Mindezekben felettébb diadalmaskodunk” (Róm 8,37). Pál nem képzelődésekről beszél itt, hanem a kétségbeejtő valóságról, és azt mondja, hogy felettébb győztesek vagyunk a bajok között. Igaz ugyan, hogy nem a mi ügyességünk, éleslátásunk vagy bátorságunk által, hanem kizárólag azért, mert semmiféle nyomorúság nem befolyásolhatja Istennel való kapcsolatunkat Jézus Krisztusban. Igazságosan vagy igazságtalanul, de ott vagyunk abban a helyzetben, amiben vagyunk. Sajnálni való az olyan keresztyén, akinek a körülményeiben nincs semmi olyan, amit nem kíván.
“Nyomorúság…”? – A nyomorúság sohasem kívánatos. De akármilyen elkeserítő, kimerítő vagy fárasztó: nem szakíthat el minket Isten szeretetétől. Soha semmi nyomorúság, sem aggodalom el ne fordítson attól a ténytől, hogy Isten szeret téged.
“Félelem…”? Megőrizhet Isten szeretete akkor is, amikor minden látszat azt mutatja, hogy az Ő szeretete hazugság és nincs is igazság?
“Éhség…”? – Tudunk-e nemcsak hinni Isten szeretetében, hanem felettébb diadalmaskodni még akkor is, ha éhezünk?
Az emberi okoskodásnak itt el kell hallgatnia. Csak egyetlen egy számít itt: Isten szeretete Jézus Krisztusban. “Feltámadok a romokból” – mindig, újra.

Isten nem parancsolta, hogy szellemibb legyél, mint amilyen lehetsz. Ismeri a gyengeségedet, és megmutatta, hogyan győzheted le azokat. Megadta neked a képességet, hogy nyelveken imádkozz. Tudsz értelemmel is imádkozni – ekkor a Szellem kardját forgathatod, ami Isten Igéje. És nem számít, hogy minden más területen milyen csúnya vereséget szenvedtél, ezt a kettőt meg tudod tenni! Figyelmeztetlek azonban, hogy a sátán megpróbál majd lebeszélni erről. Tudja, hogy ha egyszer megtanulod, hogyan fegyelmezd meg a testedet, akkor nem marad egy talpalatnyi helye sem az életedben. Rá fogod csukni az ajtót, és nem tud majd bejutni. Kötelezd el magad ma újra, hogy imádkozni fogsz a Szellemben. Hozz egy minőségi döntést, hogy követed Isten utasítását, amelyre a Júdás 20-ban buzdít az Ige: „építsd fel magad a te szentséges hitedben – haladj előre, emelkedj egyre magasabbra, mint egy épület – imádkozván a Szent Szellemben![11]”

Isten nemcsak akkor nyilvánítja ki mentő szeretetét, amikor bajban vagyunk, Hozzá kiáltunk, s Ő megsegít. Isten azért adta parancsolatait, azért írta be mindannyiunk szívébe az élet megmásíthatatlan törvényeit, mert előre segíteni akar: Ember, itt a korlát, ezt át ne lépd, mert veszélybe sodródsz, s magaddal rántod a mélybe embertársaidat is! Amíg az Istent nem ismerjük meg a Lélek által, eladdig korlátaiban csak személyes szabadságunk korlátozását látjuk, s nem értjük, mire ez a sok tiltás? Bölccsé akkor kezdünk válni, amikor átéljük Isten irgalmát, azaz megmenekülünk valami megérdemelttől, s ez a megmenekülés-élmény félelemmel teli tiszteletet ébreszt bennünk. Ezért nem lehet valaki fiatalon bölcs, legfeljebb okos… A JóIsten ugyanis fiatalkorunkba kódolta bele a félelemnélküliséget, ilyenkor kockáztatunk – sajnos sokszor az észszerűség határain túl is -, ilyenkor akarjuk kipróbálni és megvalósítani önmagunkat. Ha nem így lenne, nehezen vagy egyáltalán nem akarnánk elhagyni szüleinket, ragaszkodván a Másikhoz, a Társhoz, hogy aztán új család szülessék… Ami nekünk fájó múlt, az Isten számára jelen, s ami nekünk reményteli jövő, az az ÚRIsten számára befejezett múlt. Ő mindent eldöntött, Ő mindent tud, azt is hogy mi fog lakozni az ember szívében. Ezért hajolt le hozzánk időben és térben, ezért hozta el a Nagy Korrekciót, a Kiengesztelődést, a Megváltás csodáját. A Krisztus-titokban felfedezhető nemcsak emberlétünk titka, de megnyilvánul Benne Isten világot átfogó időtlen, végtelen szeretete is. Ennek a jó hírnek az elfogadása adja földi életünk központját, amire építünk, s ami által épülhetünk…

Isten népe hasonló tud lenni a záporhoz is, amely Isten parancsára hull, és nem az emberek kénye-kedve szerint. Isten népe Istenért munkálkodik, akár akarják ezt az emberek, akár nem. Munkálkodásukhoz éppúgy nem kérnek engedélyt az emberektől, mint a zápor sem ahhoz, hogy zuhoghasson. Urunk, tégy minket bátrakká és szabadokká a szolgálatban, bárhová is vezérel akaratod.

Isten népéhez tartozni nem jog, hanem kötelesség. Aki kötelességét megszegve Istennek nem tetsző, azaz istentelen életet él, az ne csodálkozzon, ha a Gondviselő Isten megvonja tőle áldását, hiszen az áldás sem olyan valami, ami “jár”. Ebben az életben semmi sem “jár”; csak úgy “ingyen” nem kapunk semmit. Valakinek mindig “fizetni” kell, de mivel a pénz az igazán értékes dolgok kifejezésére haszontalan eszköz – pénzzel nem lehet minősíteni a barátság nagyságát vagy a szerelem mélységét -, ezért jobban tesszük, ha azt mondjuk, minden értékért valakinek áldozatot kell hozni. Ha már senki nem akar áldozatot hozni azért, hogy megnyilvánuljon az érték, akkor legvégül az Isten hozza meg a maga áldozatát… Mily csodálatos, hogy Isten belevont minket teremtői munkájába! Jóllehet Nélküle nem lenne élet, mégis teremtői akaratának megnyilvánulásához partnerül ‘hívja meg’ a saját képmására és hasonlatosságára formált teremtményét, az embert. Így az emberi élet ugyan az ÚRIstentől indul, de az édesanya áldozatot vállal, szíve alatt hordozza a leendő ember-életet. S ha a fogantatás pillanatától kezdődően, emberhez nem méltó körülmények közé is ‘szorul’ az Élet, e méltatlanság ellenére is az istenes élet mindig méltóságot teremt. (Frankó Mátyás)

Isten népének a nyugodalma valóban Krisztusban van. Igazi megtérés és hit által léphetünk be ebbe a nyugodalomba. A bevonulásra a mai napot adta az Úr. „Ma, ha az ő szavát halljátok…” Igyekeznünk kell bevonulni a nyugalomba, és ne adjunk helyet a hitetlenségnek! Az Úr ma is hangoztatja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan… nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek”. Krisztuson kívül nincs igazi nyugalom sehol e világon. Igen drága árat fizetett a mi Urunk, hogy nyugalmunk, békességünk legyen. A vele való állandó közösségből árad ez a béke és nyugalom, amilyet a világ nem adhat. Geoffrey B. Wilson a zsidókhoz írt levél magyarázatában megjegyzi, hogy „Krisztus belépett az ő nyugodalmába, az ő új, örök életébe, a hétnek első napján, a régi zsidó szombat ezzel eltemetve maradt az ő sírjában”. Így ünnepelhetjük a hét első napját mint nyugalomnapot, amelyet teljesen a vele való közösségben és szolgálatában tölthetünk el. Wilson fejtegeti azt az igazságot, hogy a teremtéskori nyugalmat és az Úrral való közösség áldásait Ádám elveszítette, és Jézus Krisztus az új teremtésben, feltámadása által a hét első napján adta vissza az embernek. „Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugodalomba.” Ez az a bizonyosság, az örök élet bizonyossága, amit a Szentlélek elhelyezett minden hívő szívébe. „Örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az ő Fiában van.” (1Jn 5,11) Nem egy földi Kánaánba, hanem az örökkévaló Király városába vonulunk be. „Megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.” (Jel 14,13) Az óvás igen fontos üzenet: „közülünk senki le ne maradjon”, akár egy családról legyen szó, akár egy közösségről (gyülekezetről), gondolhatunk arra, hogy rendezett lelki életünk legyen, ne tűrjünk meg semmilyen bűnt az életünkben, ne adjunk helyet az engedetlenségnek vagy a hitetlenségnek. Ugyanakkor a reménységünk is maradjon erős, hogy hívő életünk öröme, nyugalma folytatódjék az örökkévalóságban!

Isten népének nyugodalma győzelmes megpihenés a harc és tusák után. Mindenki harcol a földi létért, de kevesen veszik fel a harcot a belső ellenséggel szemben; változatlanul megkötözöttségeikben és bűneikben élnek. Vannak, akik nem szabályszerűen küzdenek és nem jutnak el a győzelemig. Hiányzik náluk a komolyság és a hit, ami egyedül biztosítja a győzelmet. Ne a magunk erejéből harcoljunk, hanem tartsunk ki hitben az Úrral, aki végül is győzelemre vezet minket.

„Isten népének természete megkívánja, hogy összetartson és testvéri közösséget ápoljon. A fenevad magányosan kóborol az erdőben, a juhok nyájba tömörülnek.” (Spurgeon) A testvérkapcsolat erősítése (1Thesszalonika 3,1–6) A hit hallásból van, a hallás pedig Isten beszéde által. Szükségünk van Isten igéjének olvasására, hallására, hogy azt megértsük, és szívünkbe fogadhassuk. Nehéz időkben ez ad tartást, eligazítást. De szükségünk van testvérekre is, akik erősítik a hitünket.

Isten népének útja mindig nehéz és veszedelmes. Több dologban különbözik más népektől. Az egyik, hogy mindig távoli célja van. Más népek örülnek, ha nyugodtan élhetnek, legfeljebb minél többet kívánnak a földi javakból. Isten népének feladata van. Vándor nép, a jövő felé néz és halad, Isten országát kell megvalósítania. Erre természetesen nem képes. Isten országát csak maga Isten valósíthatja meg, részletekben is, végső soron is. Ő maga kell, hogy vezesse népét, hogy abból valamit is elérhessen. Mózes jól beszél: Ha Isten nem akarja vezetni népét, hagyjon békét neki. Élhessen a mindennapok helytmaradásában, ne zavarják idegen célok. De akkor már nem Isten népe. Azzá csak akkor válik, ha állandóan előtte áll Isten arca, aki vele jár, vezeti, eredményre juttatja. Mózes csak sejti, mi tudjuk, ezt az istenarcot Krisztusnak nevezik. Egyedül ő vezetheti eredményre Isten megkülönböztetett népét és emberét. De csak együtt. Külön a néptől nincs Isten embere, te sem lehetsz az, testvérem. Istenünk, jó Atyánk, mi akarunk a te néped lenni. Akarjuk azt a dicsőséget, amit a te neved ad nekünk. Akarjuk azt a nyugalmat, hogy magunkat rád bízhatjuk. Vágyunk ígéreteidre, áldásodra, mindarra a sok ajándékra, ami kijár Isten népének. De annál kevésbé vágyunk azokra a kötelességekre, amik ebből fakadnak. Nézd, Urunk, lusták vagyunk. Néped is lusta, én magam is az vagyok. Nem szívesen vállalok olyan kötelességeket, melyeket mások nem vállalnak. Miért dogoznék én többet, mint más? Miért élnék áldozatosabb életet? Olyan jó tudni, hogy velem, velünk vagy, s ebben a tudatban szép csendesen pihengetni. Ha azt akarod, Uram, hogy többet tegyünk, tegyek, mozdíts ki restségemből, indíts nehéz utaidra, de maradj minden lépésen velem. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten népét el akarják veszíteni. Az Ördög törekvése mindig ez. Hámán megszervezte elgondolását. Jó, hogy Istennek is megvannak a maga útjai. Ha együtt jársz az Úrral, ha a társa vagy, nem mindegy, hogy mi van a többivel. Ha baj van a gyülekezetedben, ne húzd meg a vállad. Márdokeus üzen Eszternek, hogy menjen a királyhoz könyörögni nemzetségéért. Ha megtudod a testvéreid nyomorúságát bárhol, menj a Királyhoz esedezni. Nem kicsi dolog, és nem könnyű. Mindent könnyebb csinálni, mint imádkozni. Valaki életre-halálra akadályoz. Isten ma elmarasztal bennünket, ha ezt nem tesszük meg. A 11. vers mondja, hogy aki bemegy a királyhoz hívatlanul, egy a törvénye: hogy megölettessék. Nem hívő ember az, aki nem életveszélyesen hívő. Az csak kegyeskedés. Minden engedelmességi lépés élethalálharc belül. Van, amikor nem jutok oda: “Ha elveszek, hát elveszek!” Eszter életének ez volt az értelme. Ezért jutott királyságra, ezen keresztül lett áldássá nemzetsége számára. Minden ember fél. Olyan jó az Ige: “Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nékem” (Zsolt 56,5). “Ha elveszek, hát elveszek.” Kivéve, ha kinyújtja rád az aranypálcáját. Nincs más mentség, csak “kivéve”. Ez a “kivéve” az a kegyelem, amit eddig mindig kinyújtott rám. Egyetlen védelmed lehet, ha Isten minden emberi értelmet felülhaladó szeretetét kinyújtja rád. Járt Valaki ezen a földön, akire az Atya nem nyújtotta ki az aranypálcát. Jézus kimondta: “Atyám, ha lehetséges…” Nem volt lehetséges. Isten nem nyújtotta ki Rá – és elveszett. Az “elveszek”-ben benne van, hogy Isten ezt is megengedi.

Isten neve akkor szenteltetik meg, amikor szeretete visszhangzik boldog gyermekei ajkán. Mikor a megvalósult boldogság hálája szól: Milyen jó vagy, Atyánk, milyen szép ez a világ, milyen jó élni, örülni és örömöt szerezni. Nem is kellene egyebet kérni, elég lenne ez a egy mondat, ha átéljük minden áldását. Az is a mi legfőbb vágyakozásunk: Jöjjön már el egy olyan világ, melyben nem a bűn, hanem egyedül Isten akarata uralkodik. ő legyen az úr életünk, családunk, népünk, az egész világ felett. Valósuljon meg az ő szeretetrendelése mennyei tökéletességében. Ha ennek még nincs itt az ideje, legyen a mi otthonunk úgy az ő országának és akaratának otthona, mint egy követség területe idegen országban. Bármi történik kint a világban, a mi életünk maradjon meg az ő hatalmában. Úgy segítsen meg, hogy mi legyünk képesek országát építeni, akaratát teljesíteni, hűséges gyermekeként élni át uralmát mind itt, mind majd az ő mennyei országában. Maradt még valami kérnivalónk? Csak a részletekben. Azokat is mindig ebben a keretben kell kérnünk. Mennyi Édes Atyám! Köszönöm, hogy te nem csak apró napi kérdésekben akarsz nekem segíteni. Emeld fel gondolataimat, vágyaimat a te gondolataid magasságába. Hadd lássak túl mindennapi gondjaim korlátain. Hadd kérjem, várjam és szolgáljam a te hatalmas, örök céljaidat. Köszönöm, hogy kellek neked, azért adtál életet nekem. Építs be engem is, mint parányi kis csavart, országod épületébe, építésének munkájába. Ha abban élek, nem érezhetem magam sem elhagyottnak, sem feleslegesnek. Add, hogy jöjjön el végre a te országod boldog uralma, s addig is a te akaratod valósuljon meg magam, unokáim, egyházam, népem, minden benned bízó ember életében. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten olyan embereket keres, akik hajlandóak szakítani a hagyományokkal. Ha talál ilyeneket, felhasználja őket, hogy ajtókat nyissanak meg, és hatalmának új dimenzióit, hogy mások áldást nyerhessenek és meggyógyulhassanak.

Isten olyan könnyen elpusztíthatta volna Sátánt és követőit, mint ahogyan egy kavicsot a földre ejtenek. De ő nem tette. Nem akarta erőszakkal elfojtani a lázadást. Kényszert csak Sátán alkalmaz. Isten alapelvei egészen mások. A jóság, a kegyelem és a szeretet jelentik birodalmának alappilléreit… Az igazság és a szeretet a mozgató erő. Isten szándéka az volt, hogy mindent biztos és örök alapra helyezzen. Sátán időt kapott, hogy uralmának alapot vethessen, hogy kifejthesse alapelveit. Azt állította, hogy a saját elvei jobbak, mint az isteni elvek. Be kellett ezt bizonyítania… Az angyalok örvendezve ismerték fel, hogy Jézus golgotai áldozata folytán bizonyos a Gonosz megsemmisülése és az ember megváltása. A világmindenség pedig örökre biztonságban lesz. Az Üdvözítő határozottan tudatában volt annak, hogy milyen messzehatóak lesznek áldozatának eredményei. Mindezt előre látva kiáltott fel a kereszten: “Elvégeztetett!”?

Isten olyan, mint a jó kertész. Mindig oda ültet egy növényt, ahol annak a legjobb. Hidd el, hogy Aki Egyszülött Fiát adta érted, az mindent javadra munkál. A legjobb helyre tett, ahol a legnagyobb szépségben kellene magad kifejteni. ő azt akarja, hogy a lelked – amelyik egyszer az út végén ott áll majd Isten színe előtt – szeplő és sömörgőzés nélkül a legnagyobb szépségben legyen. ő erre vigyáz, és ezért sok mindent megtesz veled. Az Ördög azt akarja, hogy ne fogadjuk el, hogy minden, ami nehéz, a javamra történik. ő azt akarja, hogy bukjunk. Isten azt akarja, hogy erősödjünk és győzzünk. Tudjunk minden helyzetben örülni, és nem elkeseredni. Ezen a földön Jézus volt a legörömtelibb ember. A Gecsemánéba énekelve ment. Hát hogy tudott énekelni, amikor tudta, hogy mi vár rá? Nem vakon ment Jézus, nyitott szemekkel, de engedelmesen. Akarsz-e ilyen boldog életet élni? Engedj Isten Igéjének, dobj ki minden megkeseredést, és ne hallgass a vádolóra.

Isten órájához kell igazítanunk óránkat. Az bizonyos, hogy ahol megtérésről van szó, ott soha nem szabad várnunk. Megtérésedet Isten nem holnap akarja, se nem valamikor később, hanem ma. Most kell megragadnod az üdvösséget! Ezen a ponton nem mondhatod, hogy még nincs itt az ideje, nekem még előbb ezt, meg azt meg kell csinálnom. A megtérés mindig sürgős. „Siess, mentsd meg a lelkedet!” Ellenben ha más, külső tevékenységről van szó, ott vigyáznunk kell a körülményekre, s mielőtt valamibe kezdünk, várjunk Isten jeladására. Túl gyors nekibuzdulással és nekirohanással többet árthatunk, mint használunk. A Megváltó azt mondja meg-nem-tért testvéreinek: „Az én idom még nincs itt, a ti időtök pedig mindig készen van.” Az Úr Jézus egészen pontosan Atyja jelzéséhez igazodott, ezért nála minden a maga idejében történt. Soha nem futott hiába.

Isten országába való bejutás tehát nem a “mi ügyünk”, hanem a Teremtő Istené. Éppen elég gond akadt már abból, hogy emberek meg akarták mondani, mit gondol a JóIsten! Aki komolyan veszi az Istent, az komolyan veszi az életet is, s benne az egyik legnagyobb adományt, a szexualitást is. Az Isten teremtettségi rendje szerinti szexuálitás ugyanis arra nevel minket, hogy az élet szépsége az önkéntesség tisztaságából fakad, hiszen Isten felelősségteljes szabadságra hívott el mindannyiunkat, amikor “megálmodta”, hogy emberré legyünk… A krisztusi ember pedig jól tudja, emberré igazán akkor válhat, ha mindenbe “beleálmodja” Teremtőjét…

Isten országában egyedül az erkölcs számít (biblikusan fogalmazva: a szeretet által munkálkodó hit). Viszont az erkölcs sem statikus állapot, hanem a változó körülményekben megnyilvánuló viselkedés. Ezért nincs jelentősége Isten szemében annak, hogy ki voltam a múltban, hogyha a mostani tetteim azt lerombolják. Az Úr azt mondja, hogy az erkölcsösségnek épp a lényegi részéhez tartozik, hogy nem bízza el magát, miközben teljes erővel igyekszik igazán élni. A kiválasztottság tehát sosem jelent felsőbbrendűséget. Mert minden felsőbbrendűség csak illúzió.

Isten országának alapelve az önzetlenség, amelyet Sátán gyűlöl, sőt létezését is tagadja. A nagy küzdelem kezdetétől fogva azt igyekezett bebizonyítani, hogy Isten cselekedeteinek az indítórugói önzőek. Krisztusnak és mindazoknak, akik az Ő nevét viselik, az a feladatuk, hogy megcáfolják Sátánnak ezt az állítását. Jézus azért jött le a mennyből emberi testben, hogy a saját életével szemléltesse az önzetlenséget. Mindazoknak, akik elfogadják ezt az alapelvet, Isten munkatársaivá kell lenniük, hogy a gyakorlati életükkel mutassák meg az önzetlenség és az önfeláldozás elvét. Az igazságot önmagáért kell választanunk. Helyt kell állnunk az igazságért szenvedés és áldozat árán is, mert “…ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, amely tőlem van, így szól az Úr” (Ésa 54,17).” (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

Isten ott létezik a mindenség legkisebb részecskéjében, és jelenléte felszívja minden egyes mozdulatunkat, életünk minden cselekedetét. Hogyisne volnánk bizalmasai, hiszen nemcsak megteremtett minket, de egy lett közülünk. (Jean Hellé) Figyelmeztet bennünket az Isten, járjunk bár magasságokban és keljünk bár át nagy mélységeken, soha ne feledkezzünk meg az ő szeretetéről és hűségéről, amely átsegít életünk mélységein, de amely ott van velünk a magasságokban is. Az ő szövetsége, melyet Krisztusban kötött velünk és az ő intelmei kísérjenek bennünket életünk minden napján. Kegyelmes Istenünk! Hálát adunk neked mindenkor a te mindent átfogó szeretetedért és kegyelmedért. Hálát adunk a te hűségedért, mely mindannak ellenére kísér bennünket életünk minden napján, hogy mi oly gyakran nem viszonozzuk hűségedet. Hálát adunk, hogy velünk vagy a nehezekben, de velünk vagy örömeinkben is. Ámen.

Isten önmagában való természete felfoghatatlan, mert meghaladja értelmünket. Kedvezésül ezért vett fel olyan természetet, amely közismert, hiszen azonos a mienkkel. Ebben vár minket, itt található, – másutt sehol. Aki segítségül hívja, hamar meghallgatást talál. A kegyelem trónja ez, melytől senki sincs elzárva.
A szent Isten egyetlenét
Íme jászolba fekteték.
Ember romlandó testibe
Öltözött az örök ige.

Isten papjainak része lesz az első feltámadásban és Krisztussal fognak uralkodni. Nemcsak boldognak mondják őket, hanem mint Isten felszentelt papjainak kibeszélhetetlen öröm lesz a részük ebben a szent szolgálatban. Egészen Istennek szánják oda magukat és teljesen beleolvadnak ebbe a szolgálatba az Ő országáért Közbenjárnak embertársaikért, akik majd az ezeréves birodalom idején élnek a földön. A mennyei seregekkel együtt szakadatlanul odaviszik hálájukat és imádatukat az Atya és a Bárány elé. Papok lesznek ott is, mert már itt a földi életben azok voltak. Krisztussal fognak uralkodni, nem erőszakosan, hanem szelíden (Máté 5, 5). Igyekezzünk arra, hogy ilyen papi emberek legyünk, akik a lelkeken könyörülve önfeláldozóan szolgálnak.

Isten parancsa Józsuéhoz – Jézushoz – ez: “Kelj fel, menj át a Jordánon.” A Jordán a halál folyója. Jézus átment, de nem tudta őt a halál fogva tartani – feltámadott! Aki hívő életet akar élni, csak úgy járhat hitben és az ígéret földjén, hogy átment a Jordánon, “arra a földre, amit én adok néked”. Egyenként kell átmenni. Nem lehet együtt megoldani. Senki nem mehet át helyettem. “Minden helyet, amit talpatok érint, néktek adtam.” Csak ott állhatsz, ahol Istennek neked szóló ígéretei vannak. Van határa a földednek, és ne menj túl! Csak azon a földön belül élvezheted a védettséget, amit Isten adott. Ahányszor túlmentem, megverettem. “Meg nem áll senki előtted” – ha abban jársz, amit az Úr adott. Mert “veled vagyok, sem el nem hagylak”. Ott győzelmek sorozata vár rád. “Légy bátor és erős!” Úgy szeretem, amikor másodszor mondja: “igen erős”. A német fordítás szerint “nagyon örömteli”. Örömteli lehetsz, ha közösségben vagy az Úrral. “Vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedjél… attól se jobbra, se balra el ne hajolj.” Mindent úgy tégy, ahogy az Úr mondja. Ehhez bátorság kell. Vizsgáld meg, egyezik-e az Igével, amit mondasz vagy teszel. Különben hitetők áldozata leszel. Amikor félsz, használhatatlan vagy! Akkor már nagynak látod a veszedelmet, kicsinek az Urat. “Te az Úrban bízzál!” (Zsolt 115,9). “Mikor félnem kellene is, én bízom Tebenned” (Zsolt 56,4). Jézus élete legrettenetesebb pillanataiban sem félt, a kereszten sem. Bátran ment elöl. Véghezvitte megváltásodat, amiért Isten küldte erre a földre.

Isten saját gyönyörűségére teremtette az embert, azért, hogy legyen valaki, akivel közösségben lehet. Ő a mi Atyánk. Mi Istentől születtünk. Soha egyetlen földi szülő sem élvezte úgy a gyermekeivel való közösséget, mint ahogy Isten élvezi a fiaival és leányaival való közösségét. Szakíts időt az Úr felé való szolgálatra: Imádkozz. Várakozz Istenre. Mondd meg Neki, hogy mennyire szereted Őt. Dicsőítsd Őt. Adj hálát a jóságáért és kegyelméért.

Isten sohasem hazudik. Ő nem lódít, nem beszél mellé, kegyes hazugságai sincsenek, hiszen ezek nem illenek hozzá. Személyétől ezek idegen dolgok. Minden szava színigaz. Ezért kell minden szavára odafigyelni. Nemcsak a Biblia bizonyos tanításai igazak, hanem a teljes egésze. Elfogadjuk-e az Úrtól származó keményebb beszédeket is? Ha megfedd, vagy int az Ige, akkor megsértődünk, vagy úgy teszünk, mintha nem is nekünk szólna? Magunk miatt is fontos lenne, ha Isten Igéjét teljes egészében komolyan vennénk. Ellenkező esetben eltévelyedünk. Keresd, olvasd, hallgasd az Úr szavát, mert Ő mindig igazat szól, ezért bízz Benne töretlenül!

Isten sohasem mondja, hogy valamit csak azért adjunk oda, hogy éppen csak odaadjuk; hanem azért kívánja tőlünk ezeknek a dolgoknak a feladását, hogy hozzájuttasson ahhoz az egyhez, amiért érdemes élni: a vele közösségben való élethez! Ennek az életnek a kibontakozását gátoló kötelékek megoldozásáról van itt szó. Mihelyt Jézus halálával eggyé leszünk, ezek a kötelékek nyomban lehullanak, mi pedig olyan szoros közösségbe jutunk Istennel, hogy életünket is oda tudjuk áldozni neki. Isten szemében mit sem ér, ha meg akarunk halni érte. Azt akarja, hogy “élő áldozattá” légy (Róm 12,1), hogy minden erődet odaadd neki, Jézus Krisztus áldozata által megváltva és megszentelve. Az ilyen áldozat kedves Isten előtt.

Isten sok olyan embert vonz művéhez, mint amilyen Kornélius* [jegyzet: A történetet lásd Ap.csel. 10. fejezetében] is volt. Az ilyen emberek rokonszenveznek Isten népével, de a világban betöltött állásuk megakadályozza őket abban, hogy nyíltan Krisztus mellé álljanak. Különösen fáradoznunk kellene az ilyen lelkek megnyeréséért. Isten komoly és alázatos munkásokat keres, hogy hirdessék az evangéliumot a társadalom magasabb osztályainak. Az igazi megtérés csodáit várhatjuk még, olyan csodákat, amilyeneket még nem láttunk! A föld legmagasabb pozícióit betöltő emberek sem esnek kívül Isten csodatévő hatalmán. Ha az Úr munkatársai bátran és híven teljesítenék kötelességeiket, akkor Isten művelt, befolyásos, felelős állásokat betöltő embereket téríthetne meg. Sokan fogadnák el a mennyei alapelveket a Szentlélek ereje által, és az igazságot felismerve, jó eszközökké válnának a világosság terjesztésére. Időt és pénzt szentelnének az Úr művére a gyülekezet pedig új erőt és lendületet nyerne… Napjainkban is sokan közelebb állnak Isten országához, mint ahogy azt mi feltételezzük. Istennek sok becses drágaköve van ebben a sötét, bűnös világban, akikhez szeretné elküldeni hírnökeit. Mindenütt vannak lelkek, akikben megvan a hajlandóság arra, hogy Krisztus mellé álljanak…

Isten sokszor eltakarja előttünk azt, ami szívében van. Elrejtőzik előlünk. Most kell hitünknek igazán valóságosnak bizonyulni. Amíg kézzelfoghatóan tapasztaljuk Isten szeretetét, érezzük, hogy felemel és hordoz, addig nem nehéz hinni. De ha visszavonul és hallgat, sőt látszólag ellenünk van, akkor jut érvényre az igazi hit, mely nem lát semmit, de mégis az Ő Igéjébe fogódzik, minden érzékelhető biztosíték nélkül. Ilyen hite volt a kananeus asszonynak. A Megváltó idegennek, sőt elutasítónak mutatta magát. Kemény szóval küldte el magától. De az asszony szaván fogta az Urat, s elfogadta, hogy az ebek közé tartozik: ezért kért a lehulló morzsákból. Ez legyőzte Jézust. – Aki kitart a hitben, csodálatos dolgokat él át. Nagy jutalma van, meglátja az Urat és az Ő dicsőségét. Tartsunk ki a hitben mindvégig!
Most még sötét homályon át Látom az Úr ábrázatát.
De nemsoká a mennybe’ fenn, Őt szemtől szembe nézhetem.
Most még megérteni nem tudom, Mért visz Atyám nehéz úton,
De látom majd, ha fönn leszek, Bizalmam o nem csalta meg.
Most még csak hitből élek én, De biztat a dicső remény,
Hogy fellegen, homályon át, Eléri lelkem otthonát.
Ott látom tiszta fénybe’ majd, Amit itt még homály takart,
S zeng ajkam ott új éneket, a Báránynak dicséretet.

Isten sokszor próbára teszi övéit, de a világi főnökök is ugyanezt teszik. Mert amit kaptunk, de nem használjuk elvész, és amit kaptunk és használjuk abban növekedünk. Igen Uram a hervadhatatlan koszorút szeretnénk elnyerni és veled örvendezni, hogy a futásunkat megfutottuk itt vagyunk Uram. Ez a mi célunk hogy veled együtt lehessünk amikor már megpihenni vágyik a test.

“Isten szabta meg a munkád. De más eszközei is vannak rajtad kívül, és nekik is adott feladatot. Az a célja, hogy az igazság megszentelő ereje által mindnyájan Krisztus testének tagjaivá legyünk… Isten népe ne legyen fejetlen, ne hiányozzon soraikból a rend és az összhang, a következetesség és a szépség… Az igazság oszthatatlan egység. Ha meg akarunk felelni Krisztus imájának, naponta művelnünk kell az Isten megkívánta egységet. Meghasonlás bontakozik ki azok között, akiknek át kell adniuk a világ számára a könyörület utolsó üzenetét. Ennek nem szabad megtörténnie, mert ijesztően gátolná Isten művének fejlődését. Isten szolgái legyenek egyek, amint Krisztus is egy az Atyával… Akik szeretik Istent és megtartják az Ő parancsolatait, azok között ne legyen széthúzás, hanem álljanak szorosan egymás mellett. Munkánk, ez a nagyszerű munka, amelyet Isten nekünk adott, összeköti a szívünket. Ne merészeld levetni a fegyverzetedet. Tartsd magadon mindvégig. Ha az Úr majd elbocsát, akkor eljön az ideje, hogy a lábához fektesd a fegyverzetedet. Beléptél az Ő seregébe, hogy szolgálj mindaddig, míg a csata véget nem ér… Az Úr azt akarja, hogy tiéd legyen a győzelem koronája.” (Bizonyságtételek VIII. kötet, 174, 176. l.)

Isten számára az van készenlétben, aki a legkisebbre és a legnagyobbra egyaránt kész, nem tesz különbséget. Nem válogathatunk a tennivalókban; bármi legyen is Isten munkaterve, készen kell lennünk rá. Akkor, ha valami kötelesség adódik, meghalljuk Isten szavát, amint Urunk is hallotta az Atyát, és szeretetünk egész elevenségével készek vagyunk teljesíteni. Jézus Krisztus úgy akar bánni velünk, mint ahogyan vele bánt az Atya. Oda állít, ahova neki tetszik, akár kellemes, akár kellemetlen kötelességek közé, mivel ugyanaz a kapcsolat van köztünk, mint közte és az Atya között: “…hogy egyek legyenek, mint mi” (Jn 17,22). Légy kész az Úr váratlan látogatásaira! Aki készen van, annak nem kell kapkodva készülődnie. Gondold meg, mennyi időt elvesztegetünk, mert még csak akkor kezdünk készülődni, mikor Isten már hívott. Az égő csipkebokor jelképezi, mi veszi körül a készenlétben álló lelket: Isten jelenlététől lángol.

Isten számára nincsenek távolságok. Ha távol érzed is magad tőle, mégis nagyon közel van hozzád. Isten a legmagányosabb pillanatban is karnyújtásnyira van. Annyi minden változik, alakul, formálódik, ám az ő ígéretei szilárdan megmaradnak. Ha semmi más nincs, amiben megkapaszkodhatnál, semmilyen korlát vagy fogódzó, ő akkor sem feledkezik meg rólad és a neked tett ígéretekről. (Balogh Éva)

Isten számos “mézesmadzagot” húz el az orrunk előtt, hogy észrevegyük Őt, s aztán dönthessünk, hogy mindezekután Vele vagy Nélküle kívánunk továbbmenni életünk útján. A Mindenható Isten felhívhatja magára a figyelmünket egy derűs csodán (lásd kánai mennyegző) keresztül, de életünk egy tragikus pillanatában is megérinthet minket az Ő szeretete és/vagy hatalma. De még az is lehetséges, hogy egyszerűen csak szeretnénk hasonlítani valakihez, aki “Isten embere” vagy imponálni szeretnénk valakinek azzal, hogy mi vallásos dolgokkal foglalkozunk. Az eszköz, a forma lényegtelen, fontos, hogy Ő megnyilvánul, s elhív. Ezért különösen illik odafigyelnünk saját életünkre, mert Isten eszközként – tudtunkon kívül is – felhasználhat minket terveinek megvalósításában… Isten elhívását sokan egyfajta romantikus cselekedetnek gondolják – valójában pedig nem az; ahogyan az életben is vannak romantikus pillanatok, de az egész életet romantikusnak tartani – egyszerűen céltévesztés. Buzgó, egyébként jószándékú keresztények gyakran idealizált helyzetekbe vélik belelátni az Isten megszólító kegyelmét, jóllehet hívásának nemcsak érzelmi aspektusa van. Éppen ezért a mi válaszunk sem lehet kizárólag érzelmi alapú, benne kell hogy legyen az értelem is. Ahogyan egy jól működő párkapcsolatot is hasonló belső erők mozgatják, a biztonsághoz, a stabilitáshoz, azaz a boldogsághoz nem elégséges csak a “nagy szerelem”, szükséges hozzá az érzelmek kontrollálása is az értelem által -, hogy a hűség – ami mindennek az alapja – ne szenvedjen csorbát. Ahogyan Pálnál is olvashatjuk: “Nem félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek és józanságnak Lelkét.” (2Tim1,7) Ahogyan minden érett személyiségű nő és férfi a kiteljesítő párkapcsolatra vágyik, ugyanígy minden ember vágyakozik a Teremtője után. Egész életen átívelő sóvárgás ez. Kinek előbb, kinek később “esik le a tantusz”, s talán olyanok is vannak, akiknek sohasem -, de ez már Isten titka, hiszen ki tudná megmondani, mi zajlik bennünk életünk utolsó perceiben. Egy bizonyos: Istennél lenni jó, Vele vándorolni életutunkon nem csapás, hanem kiváltság. Ha Ő velünk, akkor semmi és senki nem lehet ellenünk, mert akkor a nehézségeink próbákká szelídülnek, s megtörténik a nagy csoda: az elhordozhatatlan fájdalom is elhordozhatóvá válik… (Frankó Mátyás)

Isten szándékai egészen mások, mint az emberek elgondolásai. A mi életünkben is felhangzik Istennek ez a rejtélyes hívása. Az Ő hívását nem lehet pontosan meghatározni, mert mindig csendben jelentkezik. Isten hívása olyan, mint a tengeré; senki más nem hallja meg, csak akiben a tenger természete benne van. Nem lehet pontosan meghatározni, mire hív el Isten, mert az az igénye velünk szemben, hogy az Ő rejtett céljai érdekében lépjünk vele munkaközösségbe. A mi próbánk pedig az, vajon valóban hisszük-e, hogy Isten tudja, mit akar elérni. Amik történnek, nem véletlenek, hanem rajtuk át Isten véghezviszi akaratát. Ha közösségben vagyunk Istennel és felismerjük, hogy Ő saját terveibe kapcsol bele minket, akkor már nem próbáljuk kitalálni a célját. A keresztyén életben továbbhaladva az mindig egyszerűbb lesz, mert egyre kevésbé adunk helyet ilyen kérdéseknek: “Miért engedte ezt meg Isten?” Az egész dolog mögött az Ő szuverén akarata van. “Van Isten, aki irányítja dolgaink kimenetelét” (Shakespeare). A keresztyén ember Isten éleslátásában és bölcsességében bízik meg, nem a magáéban. Ha saját célunk van, ezzel megrontjuk azt az egyszerűséget és nyugalmat, ami Isten gyermekeinek ismertetőjele kellene hogy legyen.

Isten szavának élő bizonyságtételével boldog egyetértésre és összhangra lehet hozni bármilyen félreértést vagy vitát. A lelki eredményesség egyik legfőbb akadálya: az egymás iránti tisztelet és szeretet hiánya. Minden szavunkkal és cselekedetünkkel a legkomolyabban törekedjünk arra, hogy eleget tegyünk Krisztus parancsának, hogy előmozdítsuk azt az egységet, amiről imájában szól… (Utalás Jn. 17. fejezetére.) Győzzük le teljesen a ridegség érzését egymás iránt, tegyünk félre mindent, ami a testvérek között viszályt támasztana. Jézus Krisztus szívünkben élő szeretete le fogja győzni azokat a jelentéktelen dolgokat, amelyek megosztják a szíveket.

Isten szavának élő vize itt buzog életünk gyökerénél. De korunk, életünk, hitünk ellenségei mindent elkövetnek, hogy betömjék a hozzá vezető utat. Nem elég őseink hite, magunknak kell azt megtalálni. Alapos munkával kell ásnunk mind az igében, mind saját lelkünkben, míg felbuzog lelkünk mélyén a hitnek élő vize. Ugyanaz lesz az, ami atyáinké volt, nem kell új név, a víznek is ugyanaz lesz az íze, a hatása, az áldása, élő ereje. De rohanó korunk sivatagában otthonra csak akkor találunk, ha az ősi hit a sajátunkká vált. Ha magunk tudjuk naponta lelkünk szomját oltani vele. Istenem, olyan kietlen, sivatagos világban adtál életet nekem. Ellenségeid mindent megtesznek, hogy eltávolítsanak tőled. Néha már szinte sikerült. Hiába szólt az ige, hiába voltam magam is büszke hitvalló őseinkre, magam nem éreztem áldó kegyelmedet. Szomjazott a lelkem valami jobbra, igazabbra, és nem vettem észre, hogy ott van mellettem Krisztus személyében az igazság és az élet. Köszönöm, hogy nekem is megadtad őseim hitét, köszönöm, hogy most már tudom, hogy Krisztus engem is megváltott. Nem én ástam a kutat, te ajándékoztál meg ősi hitünk élő vizével. Add, hogy ássak tovább, tartsam magam is tisztán magamban is a hit kútját, és adj erőt utódaimnak, hogy ők is megtalálják, újra ássák ki élő hitünk áldott forrását. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Isten szavával kettőt lehet tenni: vagy hallgatni, vagy megvetni. Harmadik nincs! Már a figyelmetlenség is megvetés. Ha közben máson gondolkodom, már megvetettem, aki szól. Van, aki figyel és hall, de a háta mögé veti, amit hallott. Egyszerűen hallatlanná tette, és megvetette. Amit hátad mögé vetettél, azok az Igék egyszer az ítéletkor utolérnek. Az is megvetés, ha elfelejtem, amit Isten mondott. Hányszor felejtem el parancsait, ígéreteit. Nagyon komolyan mondja Sámuel Saulnak: “Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, az Úr is megvet téged, hogy ne légy király” (1Sám 15,23b). Nem vagy-e most azért szomorú, mert valamit mondott Isten, és úgy érezted, hogy ezt nem lehet megtenni? Talán szeretnél megbocsátani valakinek, és nem tudsz. Harcoltál valamivel, tudtad, hogy ez Isten akarata, el is döntötted, hogy engedelmeskedem – és mégsem tudtad megtenni. A gazdag ifjú is megkérdezte Jézust, hogy mit kell tennie. Jézus válaszolt is a kérdésére. Mégis szomorúan ment el az ifjú, mert nem tudott engedni. Nem hallhatta meg, amit Jézus a tanítványoknak mondott: “Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél” (Lk 18,27). Maradj ott az Úrnál! Mondd el Neki: Uram, megértettem, akarom is, de nem tudom. Persze, hogy nem tudod. De az Úr Jézus azért jött, hogy megcselekedje benned, amit nem tudsz. Emlékezz, mi történt Zákeussal. Amikor Jézus bement hozzá, minden elértéktelenedett számára. Minden kárrá és szemétté lett, és minden helyett négyszer annyit tudott adni. Istennél semmi nem lehetetlen!

Isten szeme csak Jézusban gyönyörködik. Bennünk nem sok gyönyörködnivalója van. Vajon eddig volt-e az Atyának öröme benned? Gyönyörködhetett-e az életedben? Hiszen gyermeke volnál! Jézus az, akiben az Atya gyönyörködött. Ha lenézett erre a földre, öröme volt Benne. Ha nézzük Jézust, rá kell csodálkozni, hogy micsoda tisztaság, micsoda szeretet, micsoda alázat, micsoda tapintat. Olyan arckép, amit minél inkább nézel, annál inkább vágyódsz arra – ilyen szeretnék lenni! Milyen jó volna ilyennek lenni! Ézs 33,17 mondja: “A királyt ékességben látják szemeim.” Úgy érzem, Jézus nagyon szép volt, amikor ezen a földön járt, mert a tisztaság a szépség. Van-e bennünk ilyen tisztaság, amit minél inkább támad a sötétség, a bűn, annál ragyogóbb lesz? Mert Jézusnak ilyen tisztasága volt. Jézust az Ördögtől kezdve az emberekig mindig, mindenki támadta, és megmaradt tisztának. “Szebb, szebb vagy az emberek fiánál” – mondja a 3. vers. Az Ő szépsége, ékessége a földön a töviskorona, a bíborpalást, az arcáról lecsurgó vér. Ha egy kicsit ismerjük a Bibliát, tudjuk, hogy magára vette minden bűnünk rútságát. Felvette mindazt, amit mi cselekedtünk, amiért az Atyának nem sok öröme volt benned, bennem. Érted és értem lett csúnyává, és sebesíttetett meg, és látod, éppen ezért Ő a legszebb az Atya számára.

Isten szemében a gazdagság a pénz, a csalárdság, a vágyak és annak elérése az mind hiábavalóság és szemét, mert ő tudja, hogy az igazi kincs az máshol vár ránk. Nem szolgálhatunk két Úrnak. Le kell tudnunk mondani, csak ő az akiért érdemes harcolnunk, akit imádnunk kell. Aki ezt nem tudja megtenni, illetve a pénz szeretetét elengedni az nem méltó hozzá, meg is folytja az ő lelkesedését megtérését a gonosz még mielőtt eljutna az aratásig. De ne mondjunk le senkiről mert minden ember akiért imádkozunk Isten gondviselése alatt van, és az ő kegyelmében.

Isten szemrehányás nélkül ad. Szeretete folytán semmi mást nem tart szem előtt, mint az ember javát. Nem vár mást, csak hálát. Nem is vet szemére senkinek semmit. Nem veti szemünkre, hogy tegnap kértünk utoljára, vagy éppen egy órával ezelőtt. Hozzá nem lehet elég sokszor jönni és inkább az bántja, ha túl ritkán jövünk. Isten tulajdonképpeni öröme, ha adhat. Elfedezi múltunkat, amint megalázkodunk miatta és bocsánatot kérünk tőle. Isten nagylelkűen elfedezi mulasztásainkat, tévedéseinket. Nem régi bűneinken át néz minket, hanem Jézus Krisztus ártatlanságán és igazságán keresztül. Milyen jó is az Isten!

Isten szentjeinek életében Isten irányítja a körülményeket is, semmi sem történik velük véletlenül. Isten gondviselése juttat téged ilyen körülmények közé, te meg sem érted miért, de Isten Szelleme érti. Azért visz olyan helyekre, azért juttat olyan körülmények és olyan emberek közé, hogy a benned lévő közbenjáró Szent Szellem sajátos módon intézkedhessék. Ne vágj elébe azzal és ne mondd: “Magamnak kell vigyáznom, magamról nekem kell gondot viselnem, nekem kell őrködnöm.” Körülményeid mind Isten kezében vannak, ezért ne tartsd furcsának azt a helyzetet, amiben vagy. Nem az a részed a közbenjáró imádságban, hogy belépj a közbenjárás halálos harcába. Hanem a legközönségesebb körülményeket is, amelyekbe Isten helyezett, használd fel arra, hogy Isten trónja elé vigyél embereket és lehetőséget adj a Szent Szellemnek arra, hogy közbenjárhasson értük. Így sepri tisztára Isten szentjeivel az egész világot. Nem nehezítem-e meg a Szent Szellem munkáját bizonytalankodásommal, vagy mert azon erőlködöm, hogy a Szent Szellem munkáját én végezzem el ? A közbenjárás emberi oldala az enyém, ez az emberi oldal pedig a körülményeim és azok az emberek, akikkel kapcsolatban vagyok. Tudatosan meg kell őriznem életemet a Szent Szellem templomaként, akkor majd a Szent Szellem közbenjár azokért a különféle emberekért, akiket Isten elé viszek. A te közbenjárásod nem lehet sohasem az enyém és az enyém sem lehet a tied. De a Szent Szellem jár közben mindegyikünkben s enélkül bizony megrövidülhetne az, akiért imádkozunk.

Isten szépnek, s igen jónak teremtette a világot, s még most is az lenne(!), ha az ember nem istentelenedett volna el benne – ennyire. Az elistentelenedés ugyanis érzéketlenséget jelent. Ha hiányzik a készség, ami minden körülmény között lehetővé teszi, hogy az ember észrevegye a jót és meglássa a dolgok/történések harmónikus rendjét, akkor pusztul a környezet, s kárhozódik a lélek… Isten azonban jól megteremtett minket, bármennyire is elhajlunk rendjétől, szívünk mélyén feledni sosem tudjuk a tisztaságot, az igazságot, a szív az utolsó dobbanásáig vágyakozik a nemesre, a felemelőre; egyszóval kívánja a szeretetet, mert arra teremtetett, hogy szeressen és szeressék. Manapság – talán éppen azért, mert szappanbuborék-biztonságú modern világunkban mindenki annyira biztos a dolgában, s azt hiszi létezhet ő a többiek nélkül is -, alig akadnak olyanok, akik példaértékűen nemesen, s önzetlenül gondolkodnak és cselekednek. Mindenki a maga pecsenyéjét igyekszik sütögetni a köz tüzénél, s igyekszik kovácsolni a maga szerencséjét… Választások előtt ez mindig jelesül megmutatkozik: plakátokról mosolyognak ránk olyanok, akikről jól tudjuk: nem a közéletben – máshol(!) – lenne a helyük… “De, hát ilyen a világ!” – nyugtatgatjuk magunkat… Pedig ha nincsenek tiszta-lelkű fiaink és lányaink, akiknek az időnként meg-megcsillanó történelmi lehetőségek idején helyükön van a szívük és az eszük is, akkor bizony tovább romlik ez a megbomlott világ! Sokan gondolják úgy, más a közélet és megint más a magánélet. Pedig ez nem így van, hiszen nem egy publikus félből és egy privát félből áll össze az egy ember, hanem ugyanaz az ember dönt a köz asztalánál és a családi asztalnál is. Ezért, aki hitvány a magánéletében, az hitvány a hivatalában is! Aki nyugodt lélekkel tart szeretőt a felesége mellett, türannosza a családjának, az nyugodt lélekkel zsebreteszi a kenőpénzzel teli borítékot is… Aztán amikor jön az ősz, s hervad az (ember)élet, amikor kiderül, hogy az egykor volt sikerek és “nagy húzások/bulik”, az érdek haverok élete is mind megsárgul, s akikre számíthatna még az ember, azoknak is már rég lehullott az élet-levele, akkor jön a fájdalmas felismerés: tisztátalanságnak, szeretetlenségnek, tisztességtelenségnek, nemtelenségnek és hazugságoknak – hosszútávon – semmi hozadéka nincs, csak a fájdalom. Ezért kell(ene) figyelembe venni az ÚRIsten szavát, amikor az őszi szélben a fülünkbe súgja az élet titkait… (Frankó Mátyás)

Isten szeretetből szabadságra teremtette az embert, s ezért azt várja el, hogy szabadságunkban szeressünk. Aki Istenben “szabad”, annak minden izgalmas, szép, felemelő szakrális játék: az alkotó munka, a szerelem, a gyereknevelés, s természetesen a hit is, mely nem más, mint a lélek szent játéka. A bajok mindig ott kezdődnek, amikor egyesek úgy gondolják – mert a saját fejük után mennek, felejtve az Isten szeretet-szabadságát, – hogy gumiszabályokat csinálhatnak az Isten parancsolataiból, esetleg azokat farizeusi módon még megtoldják emberi “ezzel-azzal” – lásd szekták. Az ilyen öntörvényű, szélsőséges szabadság-értelmezők – akik képtelenek (a maguk-barkácsolta extra-játékszabályaik okán) szépen “együtt-játszani” Istennel és felebarátaikkal – válnak aztán mások életébe is belerondítóan szabadossá, meghazudtolva a küldetést, amire szabadságban elhívattak az Isten által: szeretetben szolgálni, azaz játszani az élet Szent Játékát… (Frankó Mátyás)

Isten szeretetből teremtett. A világot is, minket is. Ebben a rohanó világban ugyanúgy nincs mibe fogódznunk, mint a levélnek, amit felkap egy forgószél. Egyetlen reményünk, biztos fogódzónk, az, hogy Isten szeret minket. Hogy miért, arra nem találunk logikus emberi választ. Leginkább egy édesanya érti ezt, ha ránéz csecsemőjére, akitől egy csomó fájdalmon és mindennapi gondon túl semmit nem kapott, de erre a kérdésre nyugodtan feleli: azért, mert az enyém! Az Övé vagy, akarta, hogy legyél, megadott mindent ahhoz, hogy boldog légy. Krisztus az életét adta érted, mert szeret. És nincs olyan hatalma földnek, és égnek, amely elválaszthatna ettől a végtelen szeretettől. Csak egyvalaki képes erre,: te magad. Mert ember vagy. Szabad ember. Isten semmire sem kényszerít, önkéntes szeretetedre vár. Nagy türelemmel, hosszan várja feleletedet az Ő szeretetére. Ha akarod, elhagyhatod. Szabad vagy. Jogod és lehetőséged van tönkretenni az életedet. De kár volna. Isten szólít, beszélni akar veled, üzenni akar neked. Bízd rá magad, keresd üzenetét, és meg fogod találni!

Isten szeretete nem változékony, hanem örökké tartó, állandó, megbízható szeretet. Bízzál benne, testvérem, hogy veled is terve van, amelyet csak veled valósíthat meg! (Bogdányi Mária)

Isten szeretne tanítani bennünket újra és újra. A Bibliában benne van: Jézus mondta, hogy Ő élő vizet ad neked inni, ha kéred tőle. Akkor nem szomjazol meg soha, és akkor olyan lesz a beszéded, az indulataid, a megjelenésed, amiben az emberek megérzik majd Jézus Krisztust. Ez az egyetlen megoldás, ami hitelessé tesz, és bölccsé. Kérd Őt, hogy segítsen neked! Bízz Benne, mert Megteszi, azt ígérte, hogy velünk van a világ végezetéig! Ha ezt elhiszed, minden a tiéd!

Isten szól hozzánk az Igéjében. Isten és az Ő Igéje egyek. Ha Isten Igéje mond valamit, akkor azt Isten mondja. Isten Igéje pedig azt mondja, hogy Isten már megadta neked a hit mértékét. Biztos, hogy ez isteni fajta hit, mert Istennek nincs másfajta hite!

„Isten, szolgái útján szól az emberekhez. Figyelmezteti, inti és megdorgálja őket bűneikért. Isten mindnyájunknak alkalmat ad arra, hogy kiigazítsuk tévedéseinket, mielőtt azok meghatároznák és rögzítenék jellemünket. De ha nem engedjük meg, hogy Isten segítsen, ha nem akarunk megjavulni, akkor az isteni hatalom nem lép közbe cselekedeteink ellensúlyozására. Ha könnyebbnek találjuk azt az utat, amelyet egyszer már végigjártunk, és megkeményítjük a szívünket a Szentlélek befolyásával szemben, akkor a világosság további elvetése a legerőteljesebb ráhatást is eredménytelenné teszi. Ha egyszer már engedtünk a kísértésnek, akkor még készségesebben megtesszük ezt a második alkalommal. Bűneink minden egyes megismétlése csökkenti erőnket, megvakítja látásunkat és tompítja meggyőződésünket… Ha hitetlen vakmerőséggel vagy balga közömbösséggel ellenkezést nyilvánítunk ki magatartásunkkal az isteni hatalom iránt, akkor azt fogjuk learatni, amit vetettünk. Keresztény emberek sokasága gyakran csak azért jelenik meg a templomban, hogy közömbös nyugalommal végighallgassa azokat az isteni igazságokat, amelyek valamikor felkavarták a lelkét… Akik azzal a gondolattal nyugtatják meg lelkiismeretüket, hogy akkor hagyják el gonosz útjaikat, amikor akarják, akik azt hiszik, hogy játszhatnak Isten kegyelmével, azok nagy veszélynek teszik ki magukat, vesztükre. Azt gondolják, hogy bár eddig minden befolyásukat a nagy lázadó oldalán vetették be, a legnagyobb válság pillanatában majd, amikor veszedelem veszi őket körül, egyszerűen csak vezetőt cserélhetnek. Ezt azonban nem lehet ilyen könnyen megtenni. Tapasztalataik, neveltetésük, bűnös engedékenységgel teljes életük úgy formálta személyiségüket, hogy ezt nem tudják megtenni. Ha nem fénylett volna világosság az ösvényükre, akkor más lenne a helyzet. Akkor a kegyelem közbelépne és alkalmat adna nekik arra, hogy elfogadják késztetéseit, de miután régóta visszautasítják és megvetik a világosságot, Isten végül megvonja tőlük.” (Pátriárkák és próféták, Az egyiptomi csapások c. fejezetből)

Isten szolgáit ne csügessze el a nagyvárosokban tapasztalható jogtalanság és istentelenség, amellyel szembe kell nézniük, miközben a megváltás örömhírét hirdetik… Azok, akik a lelkek megmentéséért fáradoznak, ne felejtsék el, hogy bár sokan nem fogadják meg Isten igéje tanácsait, mégsem mindenki fordul el a menny világosságától és igazságától. Még a bűnnel és erőszakossággal telt városokban is, sok olyan ember van, akik Krisztus követőivé válhatnak…

Isten szolgájának sokszor kell egyedül megállnia. Keresztyén életünk első szakaszán sok csalódás ér: emberek, akik világító fáklyák voltak, kilobbannak. Akik pedig egykor mellettünk álltak, elszakadnak tőlünk. Meg kell ezt szoknunk, hogy észre se vegyük, ha egyedül maradunk. “Mindnyájan elhagytak… de az Úr mellettem állott” (1Tim 4,16-17). Hitünk ne az elmúló, hanem a soha ki nem alvó fényre épüljön. Amikor “nagy” emberek elmennek, csak addig szomorkodunk, amíg megértjük, hogy menniük kellett. Az egyetlen, ami megmarad az, hogy mi magunk nézzünk Istenre. Semmi ne tartson vissza attól, hogy komolyan szembe nézz Istennel, mind magadra, mind pedig tanításodra nézve. Valahányszor hirdeted az Igét, nézz bele előbb Isten arcába, akkor kezdettől végig ottmarad a dicsőség. A szolgáló testvér szüntelenül Istenre tekint és azután elindul, hogy beszéljen az emberekkel. Krisztus szolgáinak ismertetőjele, hogy öntudatlanul is sugárzik az arcuk. “Mózes nem tudta, hogy orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott” (2Móz 34,29). Nem arra vagyunk elhíva, hogy kétségeinket mutogassuk, vagy kifejezésre juttassuk Istennel való életünk rejtett elragadtatásait. A munkás élet titka abban rejlik, hogy mindig összhangban marad Istennel.

Isten szolgája, és azután van egy mellékfoglalkozásunk: orvos, ügyvéd, kőműves, földműves. Sokféle foglalkozás lehet, de a főfoglalkozás az, amit az Úrtól kaptunk. Az Úr most felteszi a kérdést, hogy melyik a nagyobb, és melyik a fontosabb? A zsoltár így folytatja: “Uram, a Te erősségedben örül a király.” Sok-sok évnek kell eltelnie egy ember életében, amíg igazán erőtelenné lesz. Istennek össze kell törnie elgondolásaimat, ügyességemet, képességemet ahhoz, hogy felajánlhassa az Ő erejét. Szükséged van-e már az Ő segítségére, vagy még magad is elboldogulsz? Dávid tudta, hogy egyetlen segítsége csak az Úr, és ennek örvendez felettébb. “Szívének kívánságát megadtad néki; és ajkainak kérését nem tagadtad meg.” Vajon szíved kívánsága egy az ajkad kérésével? Sokszor azt imádkozzuk, amit imádkozni kell. Szépeket tudunk kérni, de az Úr látja, hogy mi van a szívünkben. Dávid király életet kért az Úrtól. Talán sokszor volt már neked is drága ez a szó: “élet”. Talán házasságkötéskor, vagy amikor megismerted az első szerelmet. De minden, amit ez az élet ad, rövid ideig tart. Az élet nem az, amit mi annak gondolunk. Jézus mondja: “Én vagyok… az élet!” (Jn 14,6). Testi életünk egyetlen értelme, hogy isteni életet hordozhassunk magunkban. Jézus jelenlétével jár a szent, tiszta, csodálatos öröm. Naponta találkozhatsz Vele.

Isten szolgálatának kérdéseihez a kulcs Isten kezében van; ez a kulcs pedig az imádság, nem a munka. Nem az a munka, amit manapság annak tartanak, mert az sokszor kibújik az Istennel való szoros közösség alól. Az Istenért végzett munka problémáit nem a józan ész kulcsa nyitja fel, sem a gyógyászat, a civilizáció, a nevelés, sőt az evangélizáció kulcsa sem. Egyedül az imádság oldja meg ezeket a kérdéseket. “Kérjétek az aratás Urát!” Természetes ésszel az imádság nem alkalmazható, egyszerűen képtelenség. Meg kell látnunk, hogy az imádság a józan ész szempontjából nézve ostobaság. Jézus Krisztus szemléletmódjában nincsenek “nemzetek”, hanem csak a világ. Hányan imádkozunk “személyre való tekintet nélkül”, úgyhogy csak egyetlen személyre, Jézus Krisztusra vagyunk tekintettel? Az Övé az aratás, amit a nyomorúság és a bűn érlelt meg. Ez az az aratás, amelybe munkások kiküldéséért imádkozunk. Tele vagyunk gyakorlati tennivalókkal, holott körülöttünk az emberek megértek már az aratásra, mi pedig egyetlen egyet sem aratunk le belőlük, hanem túlfűtött tevékenységgel elpazaroljuk Urunk idejét. Tegyük fel, hogy eljönne a válság atyád vagy testvéred életében, akkor te mint az Ő aratómunkása betakarítod-e a gabonát Jézus Krisztusnak? “Ó, csakhogy nekem különleges megbízatásom van!” Egyetlen keresztyénnek sincs különleges munkája, hanem arra van elhíva, hogy Jézus Krisztus tulajdona legyen. Szolga, aki nem nagyobb Uránál, és aki Jézus Krisztusnak nem írja elő, hogy mi legyen a szándéka vele. Urunk hívása nem valamilyen különleges munkára szól; Ő önmagához szólít. “Kérjétek azért az aratás Urát”, és Ő majd irányítja a körülményeket és kiküld titeket.

Isten tanításaiban sokszor elszégyelljük magunkat, mert rávilágít arra, hogy Krisztus milyen önzetlen szeretettel vállalta a halált értünk. Hiszem és tudom, hogy mindent tudott előre mi fog vele történni, mégsem hátrált meg. Tudta, hogy az ő áldozatával győzheti le az ellenséget. Ezt az igét én is megkaptam és sajnos elfeledkezem róla néha. Mi erősek pedig tartózunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Róma 15: 1, Isten minden embert egyformán szeret, és miután vannak erősebb és vannak gyengébb emberek, Isten gondoskodik róla, hogy a folt megtalálja a párját. Így az erősebb embernek kell felfelé húzni a párját, hogy az el ne essen, ha kell támogatni. Mert minden talentumunk Istentől van, és nem kedvezhetünk önző módon magunknak. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére. Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva:” A te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak.” Róma 15:2-3, Bizony, amikor Jézust nem fogadták el, valójában Istent gyalázták, mert az ő akaratát vették semmivé.

Isten teljes bizalommal nagy vagyont bíz mindnyájunkra: észt, erőt, tehetséget, tudást, családot, munkát, valamennyi tulajdont, kinek-kinek képessége szerint. Csak annyit kell tudnunk, hogy ez a ránk bízott vagyon nem a miénk, hanem mindenestől az Övé. Mi csak annyiért felelünk, amennyi ránk bízatott. Élhetünk vele, mintha a miénk lenne. Élvezhetjük gyönyöreit, használhatjuk értékeit, de számadással tartozunk érte. A talentum hatalmas érték. Olyan nagy, hogy egyben használhatatlan. Fel kell váltani ahhoz, hogy élni, gazdálkodni lehessen vele. Istentől kapott képességeinket a szolgálat aprópénzére kell felváltanunk, hogy értéke szaporodjék. Mivel fogsz Urad elé állni, amikor megkérdi, mire használtad a kegyelmét, a rád bízott kincseket?

Isten tenyerében vagyunk… Sokszor azt hisszük, ha majd mi magunk “vesszük kézbe” a dolgainkat, akkor majd minden másképp lesz! Örök arroganciája ez az Istennel konkurálni akaró embernek! Ennek a rombolásbavivő ős-készségünknek a jelképes története: a bábeli torony. Az Isten igazságait elvető emberi, önző akarásnak mindig pusztulás, káosz a következménye… A diák kétségbeesésében a tenyerébe “vési fel” a dolgozat kérdéseire szánt válaszokat… Beszédes ez: a válaszok tényleg a kézben, a mi kezünkben (is) vannak! De hogy mit csinál a kéz, épít vagy rombol, simogat vagy üt, az mindig a szívben dől el! Ha a szívben Isten szeretete lakozik, akkor minden lehetséges… Ezért fontos tudni, hogy Isten már “belevéset” minket az Ő tenyerébe…

Isten törvénye csodálatos. Körülöttünk láthatjuk a természeti törvények csodálatos voltát. A teremtettségben minden szabályosan, törvény szerint működik. Olyan világban élünk, aminek a törvény az alapja. A törvény szava a “kell”. A madaraknak költözni kell, a virágoknak nyílni kell. Tudjuk, hogy télre tavasz következik. Valaha rácsodálkoztál-e Isten törvényére, amik között élsz? Kérted-e már, hogy nyisd meg szemeimet, hogy lássam, és hálás legyek, hogy olyan biztos világban élhetek, ahol nincs tévedés, tudom, hogy mi következik. A mi belső lelki dolgaink is Isten törvényei alapján állnak. Akaratoddal eldöntheted, hogy ezt a dolgot többé nem csinálom. De van benned egy erősebb törvény, ami rabul ád a bűnnek. Minden embernek rá kell jönnie, hogy ez alatt a törvény alatt van az élete. A hiúság törvénye, hogy megsértődöm, ha valahol nem lehetek az első. Sokan mondják: nem szoktam hazudni. Ugyan! Hát ennyire nem ismered magadat? Tele van az életünk hazugsággal, képmutatással. Mindig többet, szebbet, jobbat mondasz magadról, mint ami a valóság. Az akarat, az elhatározás kicsi emberi erő a törvénnyel szemben. A törvény győz, és belevisz a bukásba. Ezért boldogtalan, erőtelen és örömtelen az életed. De hadd mondjam a jó hírt, hogy a Jézusban való élet Lelkének törvénye megszabadít a bűn és halál törvényétől. Az Úr Jézus életének törvénye a szeretet, öröm, békesség, tisztaság, alázat. Ha befogadod Jézust, eltörli a bűneidet, és hordozza az életedet. Ezért kéri tőled, hogy szemléld az Ő törvényének csodálatos voltát.

Isten törvénye EGY. Az élet törvénye EGY. Ő nem azt akarja, hogy a hit hamuját őrizve, az egyháztörténelem romjaira büszkén kiállva, visszhangzó szépeket mondogassunk… Ő azt akarja, hogy ÉLETET éljünk: necsak testben, lélekben is! Azt akarja, hogy áradjon az Ő életvédő törvénye, mint a patak, s az emberek élete – mint virágok -, formájukkal, szivárvány színeikkel hirdessék Teremtőjüket…

Isten törvényének áthágását követő ‘eredményeket’ gyakran magyarázzák Isten büntetéseként. Így teszik meg bűn-oknak a Teremtő ÚRIstent háborúért, szenvedésért, gonoszságokért. Az azonban még nem Isteni haragja, ha engedi, hogy érvényesüljenek világösszetartó törvényei. A gravitáció megmararad gravitációnak, s ha leugrunk a magasból, akkor bizony jól összetörjük magunkat. Így nem harag az sem, ha bűnt követi a büntetés… Ez egyszerű ok-okozat, nem más, mint a hatás-ellenhatás örök rendje. Isten büntetését lehet haragnak is vélni, de aki Istent valóban Istennek gondolja/hiszi, az azt is tudja, a szeretet Istene nem leli örömét a gyenge kínzásában, az elesett gyötrésében. Ő inkább az ellenkezőjét teszi, mert a hatalma végtelen… Isten megengedi, hogy hordozzuk bűneink következményét, de olykor életvezetési hibáink ellenére is jót tesz velünk. Ezért nevezzük gondviselő Istennek. Gondunkat viseli akkor is, ha mi azt nem érdemeljük meg. A szeretet ugyanis nem érdem szerint szeret, hanem azért, mert szeretni akar. Ha minél inkább mi is szeretni akarunk, annál kevesebb gondunk lesz az életben, sőt még az ÚRIsten kegyelme révén egy kicsit “szentülünk’ is… (Frankó Mátyás)

Isten törvényének megtartása boldoggá tesz. Ezzel szemben vallja a világ, hogy a boldogság a partnerek cserélgetésében, az adott eskühöz való hűtlenségben található. Vajon kinek van igaza? Felmérések kimutatták, hogy az egymáshoz hű házastársak tovább élnek, mint azok, akik egyedül vagy az „élettársat” váltogatva kalandoznak. Isten igéje védi azt a kapcsolatot, amelyre a teremtés hajnalán rámondta: Íme igen jó. Vajon mit rontunk el, hogy sokan a házasságot nem jónak, hanem börtönnek élik meg? (Gerőfiné dr. Brebovszky Éva)

Isten tudja, mi kell ahhoz, hogy győzelemben éljünk ebben a gonosz világban. Ő az egyetlen, aki tudja. A világban élő emberek nem tudják megmondani, hogyan lehet győztesen élni. Nem is tudják, hogyan kell. De Isten igen! Őáltala működhetnek a dolgok még a sötétség közepette is, és ha az Ő parancsolatait, útmutatásait és utasításait követjük az Ige alapján, akkor nekünk is működni fognak! Ne vedd zokon Isten tanításait. Ne tekintsd az Ő útjait tehernek az életmódodra nézve. Inkább örvendezz bennük! Fogadd Isten tanításait örömmel, hogy elvezethessenek a győzelemhez!

Isten úgy növeli meg a hitünket, hogy megfogyatkoztatja. Úgy tesz, mintha tönkre akarná tenni a hitünket. Belevet mindenféle szenvedésbe s úgy meggyötör, hogy szinte kétségbe kell esnünk. Azért teszi mindezt, hogy megcsendesítsen. Ez a megcsendesedés a türelem. Ez a türelem viszont boldog tapasztalatot szül: Mert mikor Isten megenyhül s viharmultán a nap újra kiragyog felettünk, ámulva kell szólanunk: Legyen áldott a nagy Isten, hogy megszabadultam bajomból. Isten lakozik itt, ki hitte volna, hogy Isten kegyelmes?!
Két, három, nyolc nap mulva, talán egy év mulva, talán egy óra mulva új keresztet kapunk. Gyötör a bűn, becsületünkben; javainkban, testünkben kár esik, – vagy más efféle baj ér. Megint kitör a vihar s kezdődik minden újra. De mert Isten előbb oly kegyelmesen megsegített s mi rájöttünk; hogy csak ,javunkra vált atyai botja; mert alkalmunk volt hozzá kiáltani és menekülni, – most immár van mivel vigasztalódnunk. Sőt dicsekszünk a háborúságban, mondván: Aki eddig annyiszor megsegített, megsegít majd most is. Ez az Isten segedelme után való szívbeli vágyakozás a reménység, amely nem szégyenül meg, mert Isten az ilyen embert minden bizonnyal megsegíti.
Így rejti el Isten halál alá az életet, pakol alá a mennyországot, bolondság alá a bölcseséget, bűn alá a kegyelmet.
Ő bővelkedik kegyelemmel,
Atyai szívvel van hozzád;
Féld őt gyermeki félelemmel
És kegyelmesen tekint rád.
Bár néha kereszttel látogat,
Kész segedelmével támogat:
Légy csendes szívvel!

Isten úgy teremtett bennünket, hogy szervezetünk jelzi az éhséget és a szomjúságot. Ezeket a fizikai szükségeket csak úgy lehet megszüntetni, ha eszünk és iszunk. Ha valakinél ez nem így van, akkor valami rendellenesen működik a szervezetében. De mi a helyzet szellemi életünk területén?A Biblia tanításából jól tudjuk, hogy az ember természetes állapota az, hogy kapcsolatban legyen Teremtőjével. Az Istennel való közösségre lettünk teremtve. Ez az állandó és élő kapcsolat a bűneset következtében megszakadt, azonban az ember szellemi szüksége nem változott. Augustinus egyházatya ezt az állapotot úgy fogalmazza meg, hogy minden emberben Isten alakú vákuum van, és ezt csak maga Isten töltheti be.

Isten ugyan világosság, de ez a világosság se nem mesterséges, se nem természetes, nem is “isteni” fény, hanem az Isten maga. Ahogyan a jelenések könyvében olvashatjuk, hogy a mennyei Jeruzsálemben nem lesz fény, mert Isten maga lesz a Nap… Mit kezdjünk hát János Isten-definíciójával ebben a mi földi fény-árnyékos, küzdelmes világunkban, hogyan értelmezzük? A mindent körbeölelő fény először is az Isten szeretetének a hasonlata. Ahogyan a fény éltet és ezzel növel, ugyanúgy az Isten megtartja övéit, s közben nevelve növel. Istenünk földi életünket épülésünkre adja, s nem azért, hogy megnézze, kibírjuk-e a materiális lét minden szépségét és nyomorát!? Az Ő terve az, hogy éljünk Őbenne… Itt és odaát, Nála is. Sorsunk megmagyarázhatatlanságait Isten-kritikánkban érvként felhasználni ugyan lehetséges, de nem sok értelme van. Sokkal fontosabb meglátnunk Isten vonzását, mely megnyilvánul a természetes fényben, s a mesterségesben, sőt olykor a sötétségben is, hiszen Isten Isten, s ha akarja, akkor még az élet/létünk sötétségét is felhasználhatja, hogy azzal világítson…

Isten útja az övéivel olyan, mint egy csodálatos színmű. Az apostolok, az Ő szolgái, a világ szemetjévé lesznek. Személyes oltalma alatt állnak, de a világ előtt olyanok, mint áldozati vágó juhok. Miért teszi ezt Isten? Az övéi nevelésére, hitük kipróbálására s hogy dicsőségét és hatalmát megbizonyítsa. Teljes tehetetlenségükben lesz hatalma nyilvánvaló. Ha minden támasz összeomlott, kinyújtja karját feléjük. Ahol teljes a sötétség, ott ragyog fel az Ő arca. Ezért hát ne döbbenj meg és ne ütközz meg, ha először különösnek látszik ez az út. Isten néha az ellenkezőjét mutatja, mint ami a szívében van. Bízzál az Ő csodálatos útjában, melynek a vége mindig szeretet és áldás. Csak Ő legyen veled! Ne csüggedj, hanem várj! Végül is az Ő ügye győz.

Isten útjai, amelyeken vezetni akar, már előre készen vannak. Tökéletes bölcsességéből azonban csak lépésről lépésre fedi fel előttünk, iránta való bizalmunk mértéke szerint. Életünk képei ezek. Menni kell. Előre. Melyik úton? Mit válasszak? Sokszor megtervezem, szépnek, jónak, magasztosnak látom. Aztán elbukom. Akadályokat látok, korlátokat, és hogy kevés az erőm. Embertársaim az ellenségeim. Családomra, munkahelyemre, pénzemre pályáznak. Úgy érzem, nincs kiút. A megfáradt, meggyötört vándornak szól a mai világban is Jézus Krisztus ígérete: Én veletek vagyok mindennap. Vajon szükségünk van-e még valami másra is? Nem, csak az ő jelenlétére. Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek. Jézus Krisztusban új, világos és egyenes út nyílik meg. Jézus Krisztusban győzni lehet az elválasztó falakon, torlaszokon, de az emberi szíven is. Amikor hitre jut egy családtagunk, imádkozni kezd a haragosunk, ott győz az evangélium. Te milyen úton jársz? Úr Jézus Krisztus, hálát adok neked, hogy új utat nyitottál előttem. Kérlek, növeld hitemet, hogy nap mint nap bizonyságot tegyek rólad, és valljam: itt az Isten köztünk. Ámen.

Isten útjai kikutathatatlan utak! Óriási lehetősége a földi életnek, ha valakin vagy valamin keresztül szembejön veled Jézus. Figyeld meg, hogy vonzódnak Hozzá az emberek. Péterék a gazdag halfogást hagyják ott érte. Péter kimondja: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia! Azt hitték, Jézus átveszi a hatalmat, és felül a királyi székre. Ki hitte, amikor énekelve mentek a Gecsemánéba, hogy az út vége a véres kereszt? Mert Isten felmérhetetlen szeretete Jézus szívében összeütközött a bűnnel. Engedd, hogy az önálló, önfejű, saját akaratú életedet keresztezhesse Isten kikutathatatlan és kinyomozhatatlan, és mégis végtelen szeretete.

Isten vágyik arra, hogy higgy benne! A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő… megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” A hit egy hatalmas szellemi erő. Ez az, amire Isten válaszol. De arra számítanunk kell, hogy a hitünk megpróbáltatik. Az ellenség a kétségek és félelmek homályába fogja burkolni elménket. Amikor ezt teszi, meg kell vizsgálnunk a szívünket, hogy megtudjuk, mit mond. A szívünkben hihetünk Isten Igéjében még akkor is, amikor az elménk megkérdőjelezi azt. Arra kell tehát ráállnunk, ami a szívünkben van, és nem arra, ami a fejünkben van. Nem szabad hinnünk a kétségeinknek; kétségbe kell vonnunk a kétségeinket, és hinnünk kell Istennek!

Isten véghezviszi, amit eltervezett. Velünk vagy nélkülünk? Nem mindegy, hogy önként belesimulunk kezébe, vagy „törünk”. Egyszer minden térd meghajlik előtte, miért ne tennénk örömmel?
Fogadjuk meg, amit gyermekeink énekelnek:
„Jézus hív, hogy szabad lehess,
ő megtart téged, hogy el ne ess.
A sátán támad és legyőzni kész,
gyere gyorsan, hátra ne nézz!”
„Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön- örökké.” (Jel 1,18) Ő lesz a király az egész földön, csak nappal lesz, béke és biztonság…

Istenben hinni egyszerűen annyi, mint hinni az Ő Igéjében. Tanulmányozd Isten Igéjét ezzel az eltökéltséggel: Meg fogom tudni, hogy mit mond Isten és egyetértek azzal. Nem várhatod, hogy Isten dolgai működjenek az életedben, ha szembehelyezkedsz az Ő Igéjével. Ez azt jelenti, hogy bizonyos „vallásos” elképzeléseket el kell felejtened. Túl sok vallásos agymosást kaptunk szellemi tanítás helyett.
Ismerd meg, mit mond Isten az Igéjében a következőkkel kapcsolatban:
1. Mi illet meg téged az Ő megváltási terve által
2. Ki neked az Atya
3. Mit tesz Jézus érted jelenleg az Atya jobbján
4. Mit végez a Szent Szellem benned?
Azután ismerd meg az Igéből, mit gondol Isten a következőkről:
1. Mit mond arról, hogy ki vagy te Krisztusban?
2. Ki vagy te Krisztusban?
3. Mi az, ami már a tiéd, mert Krisztusban vagy?
Bár nem látszik, hogy valóságos az életedben, mégis kezdd el megvallani: „Igen, ez az enyém, Isten Igéje szerint.” Meg fogod látni azután, hogy a hit megvallása megtermi a valóságot.

Istenből induljon ki a szolgálatunk! (1Thesszalonika 2,1–4) Imponálni másoknak, ez nem új keletű dolog. Mindig is ott volt s van ma is az emberekben az, hogy keressék mások tetszését. Nem szeretik, ha az emberek kiközösítik őket, ha lenézik, ha rosszallásukat fejezik ki irányukba. Pál életét is bizonyára meghatározták ezek az alapvető emberi szempontok, és mégis arra törekedett szolgatársaival együtt, hogy az evangéliumot úgy hirdessék, „mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni”. Más helyen még azt is hozzáteszi, hogy „ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája” (Gal 1,10b). Fontos az embereknek való megfelelés, főleg egy munkahelyi közösségben vezető és beosztott vonatkozásában, de még ennél is fontosabb megfelelni az Istennek! Pál apostol szerint nem is képzelhető el a szolgálat másként. Hite alapján az Istennek való szolgálat nem az emberek kiszolgálását jelenti, s nem is attól függ, hogy mennyire elfogadott az – bár ez utóbbi egyáltalán nem mellékes –, hanem attól, hogy mit mond arra maga Isten. Mi, akik olykor annyira adunk az emberek szavára, máskor meg teljesen figyelmen kívül hagyjuk azt, vajon hasonlóképpen gondolkozunk-e ebben? Lehet, hogy igen. Lehet, hogy nem. Igazán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy fáradozásunk ne legyen hiába. Ez viszont teljesen független az emberek tetszésétől, de nem az Istenétől!

Istenem, add, hogy ne ítéljek, Mit tudom én, honnan ered, Micsoda mélységből a vétek, Az enyém és a másoké, Az egyesé, a népeké. Istenem, add, hogy ne ítéljek. (Reményik Sándor) A mai világban a jó cselekedetek ellen nagyon kapálódzik a mi természetünk. Minek is tegyek bármi jót a másikkal, ha engem észre sem vesz? Állandóan azt kell tapasztalnunk, hogy munkánkat nem becsülik meg, talán még úton-útfélen belénk is rúgnak, de nekünk persze tűrnünk kell, mert ez az egyetlen kenyérkereseti lehetőségünk. Már régóta él a szívünkben az “édes bosszú” gondolata, de talán még van bennünk annyi, hogy bízzunk a holnapban, és elfelejtsük a bosszút. Mi, keresztyének nagyon jól tudjuk, hogy a jótékonyság nemcsak a barátra korlátozódik, hanem a rosszakaróinknak, ellenségeinknek is szüksége van rá. Előttünk a mennyei Atyánk példaképként áll, amit mások számára is láthatóvá kell tennünk. Hiszen ő az, aki mindenkinek ad válogatás nélkül, jónak és rossznak egyaránt. Sokszor vétünk ellene, de ő újra és újra megbocsát. Mindennap ad nekünk új lehetőséget arra, hogy megtapasztalhassuk mérhetetlen szeretetét. Tégy ellenségeiddel te is jót! Nem lesz könnyű feladat, és egy életre szól, de szereteted és kitartó munkád jó gyümölcsöt fog teremni! Urunk, kérünk téged, segíts, hogy haragunkat, felháborodásunkat félre tudjuk tenni, és ne akarjunk rosszat ellenségeinknek! Nehéz a jót cselekedni, de benned bízva reménykedünk, hogy a te segítséged által képesek leszünk a jó cselekvésére! Adj erőt és kitartást, hogy rád figyelve másokkal is figyelmesek tudjunk lenni! Ámen.

Istenem, ha te vagy az életem alapja, nem ingadozom. Néha olyan viharokkal és áradatokkal támad az élet, hogy ha nem benned gyökereznék, elsöpörne engem is. Köszönöm, hogy benned vannak az alapjaim! (Balogh Éva)

Istenem, mennyi hazugság… Bekapcsolom a televíziót, és már hallom is, hogy egy mosóportól szebb lesz az életem. Csak nézek furcsán, és nem értem, hogyan függnek össze a dolgok… Miért bűnbeesés jégkrémet enni? Talán felismerte a reklámszakma a spiritualitás utáni vágyunk olthatatlanságát, és mindazt, amit már karakterénél fogva nem lehet a nemiség kihangsúlyozásával eladni, azt Isten utáni szomjúságunkkal próbálják meg ránk tukmálni. A kényelem világában élünk, ahol a “gyorsan”, “többet” és “élvezetesen” fogalmak uralkodnak. Kinek van manapság már ideje a nyugdíjas nagymamákon kívül órákon át egy húslevest főzni, mikor kockából és porból húsz perc alatt elkészíthetjük? Kinek van kedve templomba menni és egy eseményszegény órában Istenre koncentrálni, mikor egy négyperces biztosítóreklámban átélhetjük az élet védettségének és szépségének megható élményét? Vagy egy ötperces videóklipben kellemes zenei aláfestéssel hallgathatjuk mások különös istenélményét. Ám a “zacskós levesnél” nyert óráknak hatalmas ára van; nem is a pénzbeli különbség, hanem az egészség területén, hisz ki tudja igazán, mit veszünk magunkhoz testi-lelki táplálékként? Ki a megmondhatója annak, mekkora árat fizetünk a reklámspiritualitásért, és később milyen betegségek köszöntenek ránk? Uram, kérlek, könyörülj rajtunk, kényelmes gyermekeiden. Te, aki odaszántad magad a szenvedésre és a szeretetre, aki nem sajnáltad értünk a valódi könnyet, a valódi verítéket, a valódi mosolyt és a valódi vért, kérlek, add, hogy mi is csak a valódi Isten imádatával érjük be, hamis istenpótlékok helyett. Ámen.

Istenért végzett munkánk ebben az életben gyakran csaknem gyümölcstelennek látszik. Jótettre való igyekezetünk komoly és kitartó lehet, többnyire mégsem látjuk az eredményét. Úgy tűnik, hogy igyekezetünk kárbavész… A munkásnak szembe kell szállnia az akadályokkal, az ellenállással és a keserű, szívfájdító csüggedéssel… Mindezek ellenére áldott jutalomnak tartja Isten munkáját… Tudja, hogy a dicsőség Urával működik együtt. Ez a gondolat megédesíti fárasztó munkáját, megedzi akaratát, megacélozza lelkét. Isten napján mindenki, aki eszközül szánta oda magát a Szentlélek munkálkodásához, meg fogja látni életének gyümölcseit. A szegény özvegy, aki az Úr kincstárába helyezte el két fillérét, alig értette, mit is tett. Önfeláldozó példája azóta ezrek szívére hatott, minden korban. Ajándékokat szerzett Isten kincstára számára. Segített misszió-állomásokat eltartani, kórházakat alapítani, szegényeket táplálni, mezíteleneket felruházni… és hirdetni az igazságot… Isten napján az özvegy megláthatja majd tettének hatását… Milyen is lesz azoknak a hálája, akik a menny udvaraiban üdvözölni fognak bennünket, akik aggódó szeretettel viselték szívükön a sorsunkat, hogy üdvözülhessünk! Akik nem a maguk kedvtelésére éltek, hanem az emberek áldására, hogy fog ujjongani a szívük a meglepetés örömmámorától! Valóság lesz számukra az ígéret: »Boldog leszel, mert megfizettetik néked az igazak feltámadásakor.«” (Bizonyságtételek VI. kötet, 305-306, 310, 312. l.)

Istenhez tartozóknak mindenben úgy kell viselkednie, hogy az meg ne botránkoztassa a másikat. Ha pedig valakit meg kell szólítani viselkedése miatt, azt tegyük szelíden, szeretettel. Ha pedig mi hibázunk, adjuk magunkat alázatra, és figyeljünk az intő szóra, ami az Úrtól vagy testvérektől jön. Teremtő édes Atyánk, az Úr Jézus Krisztus nevében kérjük segíts nekünk abban, hogy olyanná legyünk amilyenné te szeretnél látni minket, hogy gyönyörködni tudjon a szíved amikor minket nézel. Ámen.

Isteni (belénk öntött) erények: hit, remény, szeretet.
Erkölcsi (természetes) erények: okosság, igazságosság, mértékletesség, lelkierősség.
Szellemi képességek: értelem, emlékezet, akarat.
A Szentlélek 7 ajándéka (Iz 11.2): bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, istenfélelem.
A Szentlélek gyümölcsei (Gal 5.22): szeretet, öröm, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság.
Hét főbűn: kevélység, irigység, harag, torkosság, bujaság, restség, fösvénység.
Harcolunk: kívánságaink, a világ és az ördög ellen.
Utak: tisztulás, megvilágosodás, egyesülés.
-Nem szoríthatók merev keretek közé.
-Érvényes az ima idejére s az ember mindennapjaira.
-lehet aktív (emberi cselekvés Isten kegyelmével)
-lehet passzív (Isten cselekszik s a lélek csak elszenvedi)
Megismerés: Isten-ismeret + önismeret.
Vigasztalások lehetnek: az Istentől, a gonosz lélektől, magától az emberi természettől.

Isteni Urunk emberré válása, megaláztatása és áldozata sokakban nem kelt megdöbbenést. Nem rázza meg jobban lelküket, és nem tesz mélyebb benyomást az életükre, mint bármelyik vértanú halála. A hit mártírjai közül sokan lassú kínzások között szenvedték el a halált, egyeseket pedig keresztre feszítettek. Mennyiben különbözik hát Isten szeretett Fiának a halála az ő haláluktól? Igaz, hogy a legkegyetlenebb halállal halt meg a kereszten, de ami a testi kínokat illeti, mások is ugyanúgy megszenvedtek szeretetből Őérte. Miért volt akkor borzalmasabb Krisztus halála, mint bárki másé, aki az életét áldozta fel érte? Ha Krisztus szenvedése csakis testi kínokból állt, akkor nem volt gyötrelmesebb a halála, mint sok vértanútársáé.
A testi szenvedés azonban csak elenyésző része volt Isten Fia kínszenvedésének. Őrá a világ bűnei nehezedtek és Atyja haragjának a tudata, amint elviselte a megszegett törvényért járó büntetést. Ez törte meg isteni lelkét. Az sodorta a végső gyötrelmekbe, hogy az Atya elrejtette előle arcát, és az az érzés, hogy szeretett Atyja elhagyta Őt. Azt a válaszfalat, amelyet a bűn emel Isten és ember közé, teljes súlyában átérezte a Koponyák hegyének ártatlan szenvedője. A sötétség hatalmai telepedtek rá. Egyetlen reménysugár sem világította be előtte a jövőt… Bár a gonosz angyalok ezrei szorították gyűrűjükbe, a szent angyalok mégsem kaptak engedélyt, hogy harcba szálljanak velük. Nem kaptak engedélyt, hogy vigasztalják a lelkében gyötrődő Isten Fiát… Ekkor szakadtak le ajkáról a szavak: »Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?« A vértanúk halálát nem lehet összehasonlítani Isten Fiának gyötrelmeivel.” (Bizonyságtételek II. kötet, 212, 215. l.)

Istennek ez a jóságos rendelkezése elhomályosul az ember előtt mindaddig, míg nem kezd el végre engedelmeskedni annak. Amíg az ember meg nem ismeri Istennek örök és biztos irgalmát, hogy maga Isten irgalmasságot akar, és nem áldozatot, addig visszaesik a régi hibába: rabszolgatartónak véli Istent. Vajon nem kísért-e meg téged is, kedves testvérem, néha az, hogy ragaszkodsz a hagyományokhoz, vagy akár az írott ige betűjéhez, és közben elfelejtkezel irgalmasságot gyakorolni? Ha irgalmasságból áldozunk, az nem kárhoztat.

Istennek gyakran romba kell döntenie élményeidet, ha szent vagy – azért, hogy magával kapcsolatot teremtsen benned. Isten azt kívánja, hogy megértsd: ez hitből való élet, nem az Ő áldásaiban érzelmesen örvendező élet. Korábbi hitéleted alapos és erős volt ugyan, de megtapasztalásod kicsiny napsütötte pontja körül forgott, több volt benne az érzés, mint a hit, teli volt fénnyel és édességgel. Azután Isten visszavonta a tudatos áldásait annak érdekében, hogy megtanítson hitben járni. Most sokkal értékesebb vagy neki, mint akkor a tudatos élvezés és ragyogó bizonyságtétel napjaiban. A hitet – természeténél fogva – ki kell próbálni, és a hit próbája nem az, hogy nehéznek találjuk Istenben bízni, hanem hogy Isten lénye egyre világosabban álljon gondolkozásunk előtt. A hitnek a maga gyakorlati kimunkálása közben a leírhatatlan elhagyatottság időszakain kell átmennie. Soha ne cseréld össze a hitpróbát az élet közönséges fegyelmezésével. Amit mi hitpróbának gondolunk, az sokszor kikerülhetetlen következménye annak, hogy élünk. A bibliai hit: az Istenben való hit mindazzal szemben, ami látszólag ellene mond – hű akar maradni Isten lényéhez, bármit tegyen is Ő! “Bár megöl engem, én mégis bízom benne” (Jób 13,15) – ez a hit legfenségesebb kifejezése az egész Bibliában.

Istennek minden problémádra egyetlen válasza van: Jézus. Benne mindent megadott, amire a fizikai életben és az Isten előtt való kedvességben szükséged van.

Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek. (Példabeszédek 30:5) Menekülsz valaki vagy valami elől? A múltad, a bűneid elől futsz? Szeretnél megnyugodni, de nem tudsz? Menekülj az Úrhoz! Ha türelmetlenség, idegesség, aggódás, nyugtalanság jellemez mostanság bármi miatt, akkor az Urat keresd. A hozzá menekülőknek pajzsa ő. Vagyis védelmet nyújt. A védettségben élő ember pedig biztonságban van. Kimondva-kimondatlanul minden ember vágyakozik a biztonságra. Ez megkapható, a mienk lehet. Mindnyájunké. Az Úrban. A tied már? Így élsz? Ha nem, akkor bízz az Úrban, nem ér csalódás! Próbáld meg! Ha igen, akkor boldog vagy, és ne feledd el megosztani ezt másokkal is!

Istennek mindennél fontosabb az ember szíve. Tudja jól, hogy bűneink miatt mennyi gond, baj, félelem töri össze, szorongatja, nyomorítja életünket, amelyből nem tudunk szabadulni, és csak azt érezzük, hogy „távol van a segítség, nem éri el kiáltásom”. Éppen ezért siet, fut, szalad segítségünkre, mint a tékozló fiát hazaváró édesapa, hogy egészen a közelében lehessünk: ölelő karjaiban. Bizony, ő áll melléd, még ha magányos vagy is; ő talál rád, még ha nem keresed is; ő ölel át, még akkor is, ha már nem remélsz segítséget, hogy gyógyítson, mentsen, fölemeljen. (Eszlényi Ákos)

Istennek nincs szüksége semminkre ahhoz, hogy megvalósítsa a céljait – sem a bizonyítványainkra, sem a tehetségünkre, sem az anyagi forrásainkra. Légy hát alázatos! És ne ess pánikba! Amikor azon az éjszakán Jézus a tanítványokhoz jött, a vízen járt. Isten a helyzet magaslatán van. Nyugodj meg, mindent meg fog tenni azért, hogy kinyújtsa a kezét és megmentsen téged. A problémád csak egy emelvény, amelyen bemutathatja, ahogy ereje a te érdekedben cselekszik.

Istennek semmi sem lehetetlen… Az sem, hogy megfoganjon az emberben az Isten, és az sem, hogy életen átívelő “hol-ilyen-hol-olyan hiányunk” ellenére is teljes életet éljünk. Mi ez, ha nem evangélium?

Istennek sokféle eszköze van, melyekkel magához vonhat bennünket.Sok mindent megengedhet az életünkben azért, hogy kezdjük el keresni őt. Egyik ilyen eszköze a nyomorúság. Isten megenged nehézségeket azért, hogy azok a figyelmünket őreá tereljék. Ez is az ő szeretetének jele, mert nem akarja, hogy nélküle elvesszünk. Ő tudja nagyon jól, hogy önmagunktól nem keressük őt. Amíg jól mennek a dolgaink, addig biztonságban érezzük magunkat, és úgy gondoljuk, hogy nincs szükségünk őreá. Izrael életébe Isten hozott nyomorúságot a vétkeik miatt. Mindezt azért tette, hogy keressék őt. Isten az életedben megengedhet nehézségeket, betegségeket, anyagi gondokat, haláleseteket, amelyek a figyelmedet őreá terelik. Ezek által ébresztgeti a szívedet, hátha feleszmélsz, hátha felnyílik a szemed, és meglátod felkínált kegyelmét, hátha megnyílik a füled, és meghallod hívását, hátha elkezdesz igazán bízni benne. Legtöbbször azt veszi el Isten a lábad alól, amiben nagyon bízol. Ha elbizakodsz magadban, megenged egy betegséget, ha a pénzben, megenged szegénységet… Kész vagy keresni őt minden helyzetben?

Istennek van egy hadserege ebben az országban. Ha összefogunk, akkor megakadályozhatjuk, hogy a magasságban lévő gonosz vegye át az uralmat a nemzetünk felett. Itt az idő, hogy imádkozzunk. Tehát vedd fel a teljes fegyverzetedet, és lépj be a hűséges közbenjárók sorába, akik az országunkért és a világ nemzeteiért imádkoznak!

Istennél a vizsgálat csak akkor történik meg, ha te is akarod. Senki nem beszél rá, hogy menj be a rendelőjébe. Amikor azt kérted: “Vizsgálj meg engem!” – már a kivizsgálás mellett döntöttél. Az Úr a legjobb orvos! Odateszi kezét, ahol a legnagyobb baj van. Életünk célja, hogy Istent dicsérje. Ehhez tiszta szív kell. Minden kórházban első az EKG. “Ismerd meg szívemet”, mondja Igénk. Sokan mondják: sok bűnöm van, de a szívem az jó. Óriási tévedés! Itt az alapbaj! A vizsgálatot a szívritmussal kezdjük. Lehet, hogy nagyon gyors és szabálytalan. Fellobban a szereteted valaki iránt, aztán meg is szűnik. A szeretet szabálya: “Szeresd a te Uradat… és a te felebarátodat, mint magadat.” Nálunk fordítva van. Magamat szeretem a legjobban. Aztán következnek a szeretteim, olyan sorrendben, ahogy engem szeretnek. A többi ember közül is az a kedves, aki valamit emleget rólam. Tedd oda kezedet a lelki pulzusodra, és lásd meg, hogy fordított sorrendben dobog a szíved. Ha most kezedbe kapod a EKG-lapodat, jól nézd meg, hasonlít-e Jézuséhoz? Az a szeretet van-e benned, ami Benne volt? Nem csak egy pacemakert ajánlok neked, hogy mindig dobogjon, hanem komoly, teljes szívcserét. Fogadd el, hogy javíthatatlanul rosszul működik a szíved. Kövesd Jézust, hogy minden rendbe legyen a szíveddel!

Istennél nincs erőszak. Választhatsz! ő csak addig juttat el, ameddig engeded. ő nem kényszerít egy olyan életbe, amit te nem akarsz. Ha nem akarsz győzelmes, gyümölcstermő életet, ha nem akarod a házad népe üdvösségét, ha neked elég Czoár – menj oda. Ha csak annyi a kívánságod, hogy bekerülj az üdvösségbe – tessék. Üdvösséged Jézusért van. Ha neked ez elég, ha nem számítasz az ő ígéreteire, ha nem akarsz őt dicsőítő életet élni, válassz: Czoár vagy a hegy. Lót bejutott Czoárba. Semmit nem tett Isten addig, amíg Lót biztonságban nem volt. Olyan nagy Isten szeretete Lót felé, hogy meg sem indult az ítélet addig, amíg oda nem ért. “A nap feljött a földre, mikor Lót Czoárba ért.” De ott sem tudott megmaradni. Védett, boldog élet csak a hegyen van. Ment volna már Lót a hegyre, de csak a barlangig jutott. Aki sötétségben van, barlangban van! Szíved imádság háza kellene legyen. Vigyázz, nehogy latrok barlangjává tedd.

Istennel nincs reménytelen helyzet, csak olyan emberek, akik reményvesztetté váltak a helyzet miatt. Az igazi hit akkor mutatkozik meg, amikor döntésre kerül a sor. Végtére is nincs szükséged arra, hogy Isten kettéválassza a Vörös-tengert, ha mindenfelé hidak vannak, nem igaz? Amikor azonban te magad semmit sem tudsz tenni azért, hogy elkerüld az elkerülhetetlent, akkor kezdesz el bízni abban, hogy Isten megteszi a lehetetlent! Tehát az a krízis, amit most átélsz, lehet egy álruhás áldás – egy lehetőség arra, hogy nagyobb mértékben tapasztald meg Isten erejét működni az életedben.

Istennel szemben nem lehet hadakozni. Avagy lehet, de nem érdemes. Egyoldalú küzdelem az, melyben ember nem arathat diadalt. Meglátta ezt annak idején Gamáliel, aki a tanítványok elnyomására, elhallgattatására tett kísérlet alkalmával azt mondta: Ha emberektől van ez a mozgalom, úgyis megszűnik, csak idő kérdése, de ha Isten van mögötte, akkor úgy sem harcolhatunk ellene. Sőt, úgy tűnnénk fel, hogy Isten ellen hadakozunk, ha elnémítjuk ezeket az embereket. Való igaz: a keresztyénség mögött ott van az élő Isten. Hányszor próbálták már megfélemlíteni – ütlegeléssel, börtönnel, egyebekkel – Isten ügyének képviselőit, de az Úr ügye győztes és diadalmas. Azon még a pokol erői sem vehetnek diadalt. Ez nyugtasson meg bennünket, ha emberi acsarkodással találkozunk, mert a világ Teremtője, Megváltója, az élő és hatalmas Isten az, aki mindent a kezében tart. Mi pedig adjunk hálát azért, hogy a Győztes oldalán élhetünk napról napra

Istennel való kapcsolatunk a legnagyobb kincsünk, ezután pedig az emberek, akiket az Úrtól kapott szeretettel szerethetünk. Ismerek embereket, akiknek szép, kiteljesedett életük abból fakad, hogy arra tették rá egész életüket,hogy amit Istentől kaptak a hivatásuk, szakmájuk területén, azt másokkal is megismertessék. Ennél tovább arra segítették testvéreiket, hogy még többek legyenek a szolgálatban, társadalomban, mint ők maguk. Csodálatos, amikor az ember úgy tekinthet gyermekeire, lelki családjára, tanítványaira, hogy azt mondhatja: ti vagytok a reménységünk, örömünk, koronánk és dicsőségünk. Pál így látta a thesszalonikaiakat. Nem tévedett, amikor az életét arra áldozta, hogy felkészítse a testvéreket az életre és Krisztus visszajövetelére. Legyen nekünk Jézus a legdrágább, és adjon az Úr olyan testvéreket, akik koronáinkká válnak! Adjunk hálát azokért is ma, akik a mi életünkben voltak eszközök! Istenem, köszönjük a hitelődöket, akik szeretettel és szenvedéllyel képviselték ügyedet. Kérlek, adj a mai lelkimunkásoknak is őszinte ragaszkodást hozzád, hogy hozzád hűséges nemzedék maradjon utánuk! Ámen.

Istent arra kérni, hogy szeretettel hallgasson meg minket és hűségesen segítsen – tulajdonképpen hiábavalóság. Isten ugyanis ezt folyamatosan teszi. Ha nem tenné, akkor nem lenne Gondviselő Isten, márpedig Ő az, velünk van életünk minden pillanatában. Nyilvánvaló, hogy a mi erős “Én”-ünk – mint a zsoltárosnál -, mondatja ki velünk a föntihez hasonló nagyon is emberi kérést: szeretettel és hűséggel legyen irántunk az Isten; jóllehet nekünk kellene szeretni és hűségesnek maradni… A hívő ember nagyon jól tudja: omnia est gratia, azaz minden kegyelem. Kegyelem az egész élet, s benne azok a kiváltságos pillanatok, amikor kimondott és ki nem mondott gondolatainkkal odahajlunk Isten felé. Amikor lendületét veszti a fiatalkori görcsös akarásunk (Minden történésben benne lenni, csak nem lemaradni semmiről!) – azaz elkezdünk bölcsülni -, akkor visszatekintve látjuk meg Isten mentő szeretetét életünkben, s tágul ki az előttünk álló ismeretlen jövő. Ha nincs meg életünkben ez a felismerés, hogy az Isten az Isten, akkor már a holnap is aggodalommal tölt el, a holnapután, a személyes végünk, a halál pedig végképp rettegéssel… Az imádkozó, hívő ember azonban minden gondját Mennyei URának kezébe tesz le, s minden megoldást onnan fogad el, s ezért nemcsak hogy nem fél, de az előtte nyiladozó jövőben, annak minden történésében is Teremtőjének gondviselő szeretetét látja… (Frankó Mátyás)

Istent megismerni többféleképpen lehet. Ő ugyanis megmutatja magát a teremtett világában, a történelem mozgásában, s nem utolsó sorban a lelkiismeretben. Ez a háromszoros ‘bebiztosítása’ az Isten szeretetének. S ha valaki számára ez az ún. általános kinyilatkoztatás túlságosan közvetett hívása lenne az Örökkévalónak, akkor elgondolkodhat a speciális kinyilatkoztatáson, melyet Isten Igéjéből ismerhetünk meg. Ez a megismerés/tanulási folyamat életünk végéig tart, a perfekciót sosem érjük el itt a földi létben, de ennek ellenére mégis teljesnek mondhatjuk az ilyen életet, mert megeleveníti a lelket. Isten igéjében biztosak is lehetünk, hiszen ez az egyedüli ismeret/tudás, mely “bölccsé teszi az együgyűt” is. Helyességét a világ is elismeri, mert az Istenben bízók szívét megvidámítja. (Ezért várja a világ sóvárogva az Isten fiainak megjelenését.) S mivel Isten igéje világos és tiszta, ezért kősziklaként megáll mindörökké. Aki nem hiszi az Istent, az gyakran kételkedik önmagában, aki pedig azt hiszi, hogy már tökéletesen ismeri az Örökkévalót, az pedig nem ismeri önmagát – ők a fanatikusok, az ultrakonzervatívok. (Sajnos az ő soraikból kerül ki a legtöbb szélsőséges gondolkodású is!) Aki valóban az Istent ismeri, az a szeretetben van. Annak életében valóság a krisztusi lelkület, az nem érdekalapúan indulatos, hanem békességteremtően harmónikus. Igazán szépet, jót, s építőt egyedül igencsak ritkán tud alkotni az ember, de Istennel együtt minden lehetséges, még az is, hogy eszközei legyünk a leghihetetlenebb továbbadására: Isten közöttünk, bennünk él, s ezért örök életünk van…  (Frankó Mátyás)

Istent nem lehet lefizetni, megvesztegetni, viszont ő már fizetett a bűneinkért. A következményekről így ír Pál apostol: A bűn zsoldja a halál, de Isten kegyelmi ajándéka örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ez a nagy igazság. Ez ment meg az örök haláltól, a kárhozattól. Hiszed-e ezt?

Istent nem nyűgözik le az emberi képességek, a dinamikus személyiség, a címek vagy a márkás ruhák. Ő azokat méltányolja, akik akkor, amikor földre kerülnek, sértetlen hittel szökkennek talpra, és eltökéltebbek, mint valaha, hogy érte éljenek. A Sátán dolga az, hogy gondoskodjon támadóról; a te dolgod az, hogy visszavágj. Ha passzív vagy, el fog pusztítani! Pál azt írja: „Álljatok ellene az ellenségnek… és a csata után még mindig állni fogtok” (Efézus 6:13 NLT). Az állhatatosság azt jelenti, hogy ott maradsz a harcban, és nem vagy hajlandó feladni. Ez megerősít téged, és így már nem fogod magad a körülményeid áldozatának érezni. Építi az önbizalmadat, és olyan eszközzé válik, amit automatikusan használsz. A mennyei jutalmadat a földi kitartásod mértéke határozza meg. „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon” (Jelenések 3:21). Tehát tarts ki!

Istent sem látta soha senki, de tudjuk, hogy Tőle indul ki az élet és Hozzá is tér vissza. Sokan kétségbevonják az Ő létét, de ez csak a manipulált “tudományos” ismeretterjesztő filmeken keresztüli tompításnak köszönhető, amivel zsugorítani akarják az emberek természetes lelkiismeretét. Ha ugyanis tényleg van evolúció, eszerint állt elő az élet, s benne mi emberek – akkor nem kell számot adni semmilyen istennek a cselekedeteinkről! Az a kérdés persze megoldatlan marad, ha minden a világban alap-állapotra törekszik (a mozgás megszűnik, az anyag lehűl stb.), akkor miért akarnának a csillagközi homokszemek összeállni kavicsokká majd végül emberré? A valóság az, hogy a legbonyolultabb dolog, s vele együtt az emberi élet is egyszer porrá és hamuvá válik, s belőle újra-élőt csak Isten képes teremteni.János apostol szerint Isten bennünk lakozik, s mi Őbenne. Tény, hogy Isten testünkön hagyta “ujjlenyomatát” – mert ilyen tökéletes szerkezetet, mint az emberi test, “csak úgy” a természet nem faragott volna ki a rideg kövekből -, de az ÚRIsten nemcsak ránk vetítette képét, amikor megalkotta az embert, de még bennünk is akart lakozni! Azt szoktuk erre mondani – Ő a Szentlélek által van bennünk… Isten legfőbb “tulajdonsága” ugyanis a szeretet. Szeretetből teremtette meg a világmindenséget, szeretetből teremtette bele Ádámot, szeretetből teremtette meg Ádámnak Évát, s szeretetből kormányozza, azaz tartja fenn egész teremtettségét. Nem kell neki harcolni se sátánnal, se gonosz erőkkel – Isten ugyanis szeretet, s az Ő egyetemes szeretete mellet nincs érvényben- nem lehet – semmiféle más erő… (Az más kérdés, hogy mi mindenről egyes emberként hogyan gondolkodunk, de rendre bele is futunk okoskodásunk/spekulációink zsákutcájába.) Ha szeretünk, akkor azt tesszük, amire megalkotott minket az Isten. Nem azért adta kezünket, hogy öljünk vele, hanem hogy simogassunk vele, nem azért adta szemeinket, hogy éleslátásunkkal kicselezzük a másikat, hanem hogy észrevegyük, hol van ránk szükség, s hol valósíthatjuk meg Mennyei Atyánk szeretet-akaratát. Az igazi istenhit az, amikor eljutunk arra a pontra, hogy fáj nekünk, ha nem szerethetünk. Amíg csak kapni akarunk, eladdig csak sejtjük, de nem ismerjük az Istent valójában, de amikor aztán egyszer végre átjár minket az adni akarás istenes érzése, akkor jutunk el hitünk, s a földi boldogság személyesen nekünk rendelt teljességére… (Frankó Mátyás)

Istent soha senki sem látta… (Jn 1,18a) …ennek ellenére újra és újra ‘nekiszalad’ az ember, hogy elképzelje – az Elképzelhetetlent. Hiába minden elvonatkoztatás – legyen az művészi vagy naivisztikus – mindegyik csak próbálkozás. Éppen ezért Isten-elgondolásainkban nem az eredmény a lényeges, hanem az őszinteség, amit a kiábrázolás közvetít. Ez az érzés ‘befogható’ számunkra, az Isten pedig megmarad örök, megfejthetetlen titoknak.(Frankó Mátyás)

Istenünk arra vár, hogy megtanuljunk túllátni önmagunkon. Hogy szabaddá tudjunk válni múltunk és jelenünk megkötözöttségeiből. Hogy észre tudjuk venni a jövő megszabadító, átalakító, élet adó dimenzióját. Amíg közel van hozzánk, ami egyedül élet, ami valóban a jövőnk. Hát “keressétek az Urat, amíg megtaláljátok Őt! Kiáltsatok Hozzá, amíg közel van!” (Xeravits Géza)

Istenünk előtt ma sem kedves a kétfelé sántikáló élet. Nem lehet az Úrral is, a világgal is. Az sem lehet, hogy vasárnap az Úrral, hétköznap pedig a bűnnel. Az Úrnak fáj az ilyen élet, és ma is megkérdezi: Meddig? Az Úr Jézus áldozata a Golgotán lett bemutatva, Isten haragja őt érte mi helyettünk. Ez az áldozat teljesen elég Isten haragjának kiengesztelésére és életünk megváltoztatására is. A bálványok szolgáira a megszégyenülés és az örök halál vár. Illés próféta beszéde kemény hangvételű volt, imádsága pedig a hit szava, hogy Isten visszafordítja az ő szívüket. Egyik nagy igehirdető mondta: „adjatok száz prédikátort, akik csak a bűntől és Istentől félnek, és megnyerjük a világot”. Ez egy előre megnyert csata volt. Illés nemcsak ott a nyilvánosság előtt imádkozott, hanem előtte sokszor. Mindazt Isten megbízásából cselekedte. A bátorság nem jelent vakmerőséget, hanem a félelmek közötti előrehaladást. A kármeli csoda nem ismétlődött meg többé, mint ahogy a Mózes csipkebokra sem kapott lángra többet. Hiába próbálnánk utánozni a nagy alkalmakat. Isten jelenlétének, erejének kell megnyilvánulnia ma is az ő szolgái által. Ő az, aki igazol és áldássá tesz bennünket népe számára. Minden dicsőség egyedül Istené, ha bármikor felhasználhat bennünket szent kezében

Istenünk ismer bennünket, tudja, hogy mire van szükségünk, és meg is akar áldani, csak arra vár, hogy kiáltsunk hozzá. Arra vár, hogy beszélgessünk vele, mondjuk el néki vágyainkat, kívánságainkat. Életünk részévé kíván lenni, nemcsak valami alkalmi vendéggé, akit illedelmesen fogadnak, de nem kíváncsiak a véleményére. Mint a jó szülő, Ő is tudja, mi válik javunkra, ezért szeretné, ha megosztanánk vele gondolatainkat. Micsoda kiváltság! Barátunkká válhat a világegyetem Ura! Ha hívjuk Őt, figyel ránk. Sohasem foglalt, fontos vagy neki! Ennek ellenére úgy tűnik, hogy nem eléggé vesszük igénybe segítségét! Talán túl magabiztosak vagyok, úgy érezzük, hogy magunk is tudunk boldogulni. Megelégszünk alamizsnákkal, apró ajándékokkal, pedig Istenünk kész lenne nagyobb áldásokat is adni! „Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?!” (Jézushoz vezető út) Kiálts hozzá! Keresd Őt nap, mint nap! Meglátod, hogy átalakul az életed! Nem kellene már ma elkezdened?…. (Kormos Tivadar)

Iszonyú dolog egy szülőnek a gyermekével kapcsolatos problémákat elviselni. Minden más baj könnyebben elszenvedhető! Itt az epilepsziás roham világos leírását olvashatjuk: “Ahol csak előfogja, szaggatja; ő pedig tajtékot túr; a fogát csikorgatja, és elfonnyad.” Ez az apa együtt szenvedett a gyermekével, és mindent megpróbálhatott már, hogy segítsen az állapotán. Eljutott a tanítványokhoz, ahol szembe kellett néznie a végső csőddel. Mennyi csalódottság lehetett a hangjában, amikor Jézusnak mondta, hogy tanítványaid nem tudtak segíteni. Nem csak az apa jutott csődbe, hanem a tanítványok is. Szenvedett az apa, a tanítványok, és most Jézus is a tanítványoktól. ők kapták a szemrehányást: “Meddig szenvedlek még titeket?” Jézus szenvedéstörténete nem a kereszten kezdődött. Szeretném szívetekre helyezni a mondatot, amit Jézus mondott: “Hozzátok őt hozzám!” Jó, hogy az apa Jézushoz vitte a fiát. Szükségünk van Jézusra, mert sem akarat, sem elhatározás nem segít. Csak Jézus, Aki a kereszten a kígyó fejére taposott, és győzött. Jézus azt várja tőled, hogy minden bajoddal bizalommal őhozzá menj.

Iszonyúan élesen, keresztül-kasul átjár-e engem Isten Igéje, miközben másoknak továbbadom, vagy meghazudtolja az életem azt, amit mondok? Taníthatom én a megszentelődést, ha közben életem a Sátán szellemét ábrázolja ki, azt a szellemiséget, amely üldözi Jézus Krisztust? Jézus Szelleme csak egy dologról tud: az Atyával való tökéletes egységről. Ő mondja: “Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11,29). Minden tettem a vele való közösség alapjára épüljön, ne arra az önfejű elhatározásomra, hogy én ezentúl istenes ember leszek. Könnyen meglehet, hogy háttérbe szorítanak és megvetnek mások, de ha mindezt vállalom Őérette: megakadályozom, hogy üldözzék Jézus Krisztust.

Ítéletet hirdető próféták mindig akadtak szép számmal – történelmi-gazdasági krízisben, természeti katasztrófák idején számuk nagyságrenddel növekszik -, de elgondolkodtál-e már azon, miért is ilyen bizonytalan a világ? Folyamatosan változik a természet (a klíma?), s benne fejlődik az embervilág is; ez utóbbi hol előre egy kicsit, hol meg vissza… Talán azért (is) ilyen változó a teremtettség – csillagok születnek és pusztulnak el benne -, hogy megtanuljuk egyszer, s mindenkorra: Isten az egyetlen változatlan benne, az Ő törvényei EGY-ek az univerzum minden sarkában, s minden atomjában, elemi részecskéjében, a látható s láthatatlan világban, egyszóval (mégha nem is tudjuk felfogni!): mindenütt. A makrokozmosz milliárdfényévű mozgásai legfeljebb ámulatba ejtenek, de a hétköznapi, botránkozató dolgok – nevükben is benne van – felbosszantanak minket. Én túlórázom, s a másik kap prémiumot, igyekezem segíteni másokon, s én járok rosszul, folyamatosan keresem mindazt, ami előremutat és épít, aztán legvégül engem ítelnek meg, hogy olyan nehezen elviselhető “nyüzsgő-típus” lennék… Jónéhánya vannak, akik ilyen lelkiállapotban megelégedve olvassák az ítéletet hirdető, pusztulást vizionáló prófétai igéket, s sóhajtanak fel: “Na végre! Kapja meg már mindenki azt, amit megérdemel!” Könnyen ítélkezünk, pedig van sok elítélendő a mi saját életünkben is. Ezért mondja a Mester: “Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” Nekünk embereknek igen tetszik a totális kiirtás gondolata. Ezért háborúztunk folyamatosan, amióta csak vagyunk, s nem tudtunk ellenállni az atombomba kísértésének sem. Hiába, ilyenek vagyunk… Szeretetünk erősen behatárolt, de gyűlöletünk nem ismer határokat… “Rache ist süss!” (A bosszú édes!) – tartja egy német szólás, jól kifejezve azt, hogy mennyire szeretünk az igazságosztó szerepében tetszelegni, pedig nem ez lenne a mi feladatunk… Isten pedig így szól: “Enyém a bosszúállás, én megfizetek!” Ráhagyatkozni Isten gondviselésére – elsősorban ez a hit igazi, nagy egzisztenciális próbája, nem a kisebb-nagyobb “Puppensünde”-kísértések. Bármennyire is szeretnénk, nem leszünk/válunk istenné, hiszen egyedül csak Ő képes arra, hogy a rosszból is a jót hozza elő. Bizony, elhibázott dolgaink olykor súlyos teherként nyomasztanak minket, melyekre megoldást/szabadítást egyedül Isten képes adni. Ez az evangélium, s az, hogy ennek öröme minden gonosz indulatot felemészt… (Frankó Mátyás)

Itt a földön a hiány hiány marad, csak az örökkévalóságban teljesedik be az, ami itt félbeszakadt, s ott válik egésszé, ami itt széttörött. Isten vigasztaló titka ez is… A csüggedés mindig a félelemből táplálkozik. Aki egyedül érzi magát, az bizony fél. Természetes ez, hiszen Isten teremtői akarata által a védelmet nyújtó közösségbe rendelt mindnyájunkat. Aki azonban felrúgja a családi szeretetközösség összetartó örök isteni rendjét – legyen az szülő vagy éppen gyermek – az azt az egységet töri szét, amit Isten egyben szeretne látni. Ilyenkor látszólag győzedelmeskedik az egyes ember, úgy néz ki, mintha a helyzetnek mégis ő lenne az ura, az igazság azonban az, hogy aki másokat megsebez, az végül maga vérzik el. Aki tehát a közösséget megtagadja, magát taszítja a magány szakadékába… Az evangélium üzenete minden korban ugyanaz: van Egy más Valóság is itt a földi létünkben, Akinek a vonzása az elhibázott életeket is jó útra tereli. Ez a megtérés kegyelme… ami nem korrigálja automatikusan a múltat, de békességet ad a léleknek, s erősíti napról napra a jóvátétel készségét. (Frankó Mátyás)

Itt az ideje felismernünk, hogy az újjászületés nem csak arra jó, hogy megmeneküljünk a pokoltól. Az a célunk, hogy tetszésére legyünk Istennek. Hogy letegyük az életünket, és az Ő vágyait töltsük be. Hogy az Ő különleges tulajdona legyünk a földön, és megtegyünk bármit, amit mond nekünk. Elsődleges fontossággal kell bírnia, hogy átadjuk magunkat Neki, és közösségben legyünk Vele. Elég időt kell töltenünk Vele ahhoz, hogy meghalljuk a hangját, és engedelmeskedjünk. Csak amikor ezt megtesszük, akkor leszünk igazán beteljesedve. Csak amikor ezt megtesszük, akkor tudjuk azt a magasabb életet élni, amelyre vágyunk.

Itt az ideje rendbe tenni valamit. Az angyalok nem csak a tündérmesékben léteznek. Nem pufók, szőke hajú kisgyermekek, íjjal és nyíllal a kezükben. Az angyalok nagy, erős harcosok. Igaziak. Erőteljesek. És ha hívő vagy, kulcsfontosságú szerepük van az életedben. Tehát, legyen benned elvárás! Mondd ezt: „Köszönöm, mennyei Atyám, hogy az angyalaid őriznek engem minden utamon.” Ha megtetted ezt a hitmegvallást, akkor állj meg szilárdan. Ne félj. Ne ingadozz. Csak légy türelmes, maradj hitben, és meg fogod látni az Úr szabadítását.

Izraelben úgy hitték, ha külsőleg, látszólag, forma szerint jól mennek a dolgok, akkor minden rendben van. Az Úr megelégedhet azzal, hogy ők nagyon is vallásosak. A valóság azonban más. Isten őket Sodoma vezetőinek és Gomora népének nevezi, s az összehasonlítás Izraelre nézve nem sok jóval kecsegtet. Hogy mi lett Sodoma és Gomora sorsa, ez senki előtt nem volt titok. Izraelben csakugyan ilyen rossz a helyzet Ézsaiás próféta idejében? Nyilván az Úr a teljes valóságot ismeri. Panaszkodik, nemtetszésének, sértődöttségének ad hangot. Az Úr elvárása Izrael népétől az, hogy bennük belső megváltozás legyen. Ezt ők vagy nem értették, vagy nem értettek vele egyet, emiatt nem is teljesítették. A próféta által az Úr ismerteti, mit kíván tőlük. Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Az Úr érthető, hasznos tanácsot ad népének. Kérdés, hogy elfogadják-e az Úr tanácsát a jelenben? A jó változás csak ennek elfogadása után következhet be életükben. A külső ceremoniális szertartás tanulás nélkül működött náluk rutinszerűen. Az Úr azt mondja nekik, tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét (17. v.)! A tanulás mellett tiszta kezekre, tiszta lelkiismeretre, megváltozott életvitelre van szükség, ezt várja tőlük az Úr. Ő ma is igényli ugyanezeket azoktól, akik neki akarnak szolgálni. Elvárása, velünk kapcsolatos óhaja ne legyen hiába!

Izraelnek pedig dicsőséget hoz azok számára, akik már elfogadják. Sajnos pont a kiválasztott nép az, akik a legnagyobb számban tagadják Krisztus királyi voltát. Hogy tudatlanságból-e, vagy makacsságból, vagy a gonosz tartja őket vissza nem tudni, illetve nem érteni, de a lényeg, hogy ők azok, akiket Isten kiválasztott népéhez sorolunk, és nagy kegyelemben lehetne részük, ha engedelmeskednének az igének. Tulajdonképpen elutasításuknak köszönhetjük, hogy mi akik nem tartozunk a kiválasztott nép tagjaihoz megkapjuk azt az áldást amit Isten nekik szánt. Kapunk üdvösséget, hitet, szabadítást, reményt, elfogadottságot, és az örök élet jutalmát. Imádkozzunk érettük, hogy ne hagyják elveszni, ami őket illeti. Jézus nyissa meg a szemüket, hogy lássanak és fogadják el Jézust a közvetítőt, az Atya és ember között.

„Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben…” (1Mózes 26:12)
Ha a pénzügyekről van szó, a Biblia megtanít minket arra, hogy mit kell tennünk: 1) Tegyél félre a nehezebb napokra! „Drága kincs és olaj van a bölcs hajlékában, az ostoba ember pedig eltékozolja azt.” (Példabeszédek 21:20). Tanulj meg a lehetőségeidhez mérten élni és gyermekeidet is tanítsd meg erre! Ahelyett, hogy kimerítenéd a hitelkártyádat, emlékeztesd magad arra, hogy boldogan élhetsz azok nélkül a dolgok nélkül is, amiket a reklámok kínálnak. Mielőtt újabb vásárlásba kezdesz, imádkozz! Az, hogy a bankárod megadja a hitelt, még nem jelenti azt, hogy ez valóban bölcs dolog, vagy azt, hogy Isten majd hozzájárul a hitelköltségekhez. A dagály mindig felemeli a hajókat, de mindig jön apály is. József azt tanácsolta a fáraónak, hogy: „Gyűjtsenek össze minden élelmet a következő jó esztendőkben… Mert ez az élelem lesz az ország tartaléka az éhínség hét esztendejében…” (1Mózes 41:35-36). Élj a „József-alapelv” szerint, és takarékoskodj! 2) Vess az éhínség idején is! A Biblia azt mondja: „…aki bőven vet, bőven is arat” (2Korinthus 9:6). Azt mondod: „De most nehezen mennek a dolgaim”. Ne tarts vissza semmit attól félve, hogy neked nem marad elég. Adj Istennek egy magot, és biztos lehetsz benne, hogy Ő gondoskodik arról, hogy arathass, amikor szükséged lesz rá. Isten gondoskodásának lehetőségeit nem korlátozza a világgazdaság helyzete. Tedd azt, amit Izsák tett: „…éhínség volt az országban… Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr” (1Mózes 26:1,12). Ki áldotta meg Izsákot? Az Úr! Amikor Isten azt mondja, hogy adj, akkor adj hitben, bízva abban, hogy a megfelelő időben, a megfelelő módon, és pontosan a megfelelő helyen kapni fogsz!



free counters

 

 

Hírek

Honlap készítés ingyen


Asztali nézet