Úgy általában, miért nem tudnak az emberek szeretetben élni? Miért a sok-sok gonoszkodás, háborúk és az elképesztően sok pusztítás? Miért kíván nekem rosszat a másik, ha én neki csak jót kívánok? Megannyi kérdés, melyekre lehet ugyan jól hangzó válaszokat találni, de valójában egész életünkön át inkább csak próbáljuk megközelítően jól, korrekt módon, tisztességesen megfogalmazni a kérdésünket. Titok ugyanis, miért öl az ember, veszi el azt, ami a legdrágább ezen a világon: az életet. Azért mert haragszik? Mert irigykedik (Káin és Ábel)? Azért mert a másik valamit másképpen gondol? Vannak, akik úgy tartják: a Nagy Össze-visszadobáló/a Diabolosz, az oka mindennek. Mások meg azt gondolják, hogy az ember oktalanságából fakad a baj, mert odaállhatna Isten mindent (át)rendező szeretet-erőterébe, de mégsem teszi. Mit is jelent szeretetben élni? Nagyon egyszerűen: szeretetből élni. Szer szavunk a törvény régi megfelelője, azaz: aki a ‘szer’, az Isten törvénye szerint él, annak az Isten rendje/törvénye/szere az eledele, az eteti őt nap mint nap – vagyis szeretetben, szeretetből él. Fontos hangsúlyoznunk: nincs ‘minősített’ szeretet, csak szeretet van. Ha az részrehajló, ha az részleges, akkor már nem lehet szeretetről szó, hiszen az már nem a teljes szeretet, akkor az már legfeljebb csak ‘kedvelés’. A keresztény ember tudja, hogy az ő szeretete nem teljes, sőt az a kevéske is hamar megfogyatkozik. Ezért keresi naponta Teremtő Urával lelke titokzatosságában a kapcsolatot, hogy az Ő kegyelméből feltöltődjék, s gyakorolhassa azt a szeretetet, amire teremtetett. (Frankó Mátyás)

Úgy érezzük, hogy megsértik jogainkat: Ha haragosak vagyunk, tompul az ítélőképességünk, hiszen ha az egyetlen szerszámunk a kalapács, minden probléma szögnek látszik. A lényeg: nem rólad szól mindig minden! Ez különösen igaz a házasságra. Jézus azt mondta, ha kapni akarsz, először meg kell tanulnod adni (Márk 9:35).

Úgy érzem, hogy az elfordulás a gondolatban történik meg. Az elesés már a gyakorlatban, cselekedetben történt. Amikor jön egy szeretetlen gondolat, elfordít Isten útjától, a szeretet útjától. A törvény betöltése a szeretet. Nem tudsz úgy vétkezni, hogy ne vétkeznél a szeretet törvénye ellen. Még nem estél el, de az elfordulásnak már a következménye szokott lenni az elesés. Annyi ember gondolja, hogy megengedhet magának egy kritikus, ítélkező, kemény gondolatot. Se neki, se nekem nem árt. Dehogynem árt! A gondolatban kezdődik a gyűlölet, aztán jön a második, a harmadik. Amikor az Ördög el akar fordítani Isten útjától, mondd ki határozottan, hogy nem akarok elfordulni. Állj meg a gondolatnál mert út lesz belőle rövidesen! Ha megállsz a gondolatnál, nem fogsz elesni. Olyan kérlelőn mondja az Úr: “Térjetek meg gonosz utaitokról! Hiszen miért halnátok meg, óh Izráel háza!?” (Ez 33,11b). Az Istentől elvezető útról nem egyszerre fordul el az ember 180°-ban, csak szép lassan. “Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út” (Péld 14,12). Fordulj vissza, amíg lehet. Lásd meg, mennyire jutottál attól a boldog, szabad élettől, amiben talán elindultál már egyszer. Isten elküldte erre a világra az Ő Egyszülött Fiát. Ha most úgy érzed, hogy elestél, és nem tudsz fölkelni, mondd ki ezt az egyszerű nevet: Jézus! Ő azért járt itt a földön, hogy az elesetteket felemelje, és az elfordultakat visszafordítsa. Ne álltasd magad, hogy egyedül is föl tudsz kelni, hogy újra az Úr útján járj.

Úgy fekszem le minden este, hogy másnap / ünnep legyen gondolatom másnak. / És úgy kelek az ágyról minden reggel, / hogy estig megtöltsem magam emberi meleggel. (Besze Imre)A legnagyobb fájdalom, hiány azonban a szeretet hiánya. Olyan gyakran szenvedünk mi is, és szenvednek körülöttünk is a szeretet hiányában, megértetlenül, egy jó szóra várva. Gyökössy Endre, a pasztorálpszichológus mondta azt, hogy ma az embernek a legnagyobb szüksége a másik emberre van. Valakire, aki meghallgatja, aki bátorítja. Szeretetet, megértést, odafigyelést bátran és pazaron vethetünk a körülöttünk levő világba, hiszen mindnyájunknak nagy szüksége van ezekre. És miközben ezeket bőven vetjük, már az aratást is végezhetjük. Az aratást, ami annak a boldogító érzése, hogy “van emberem”. Istenem, tölts fel engem szereteteddel, hogy továbbsugározhassam, hogy melegséget vihessek ebbe a hideg világba. Ámen.

Úgy kell élned, mintha rajtad múlna minden Isten munkájában. Ne nézd a többi hívőt, mert Isten egyedül téged lát. Isten meggondolja, hogy fügefáját hova ültesse. Ne légy elégedetlen a helyeddel! Ha nekünk van arra értelmünk, hogy kikeressük, melyik növénynek van napra szüksége, és melyiknek árnyékra, hidd el, Isten is olyan helyre tett, ahol a legnagyobb pompában nyílhat ki a belső életed. Adj Istennek hálát a rendelt helyedért, környezetedért. Tudta az a drága atyai kéz, hogy hova ültessen. Egy perc alatt megváltozna minden, ha el tudnád fogadni a helyedet. Minden azért van, hogy megváltozzon a szíved, az életed, hogy valóban bemehess majd az Isten országába. Türelmes gazdánk van. Időnként jön, hogy megnézze, termünk-e már gyümölcsöt? A legközelebbi gyümölcsszedők a családod. Talán még most is várják az öreg szüleid, hogy egy kis időt áldozzál rájuk. Hányszor vár házastársad egy kedves szót vagy simogatást! Szedné tőled a gyümölcsöt, de nem talál. Nincs a Bibliában megírva, hogy a gyümölcsöt kíméletesen kell szedni. Vajon a gyermekeid találnak-e rajtad gyümölcsöt? Micsoda ítélet, ha nem termed a szeretet gyümölcsét. Ha a családodnak azt kell mondania, hogy olvassa a Bibliát, de szeretet nincs benne. Érted már, mit keres rajtad a gazda? Szomorúan mondja az Ige: “És nem talált.”

Úgy nézzen hited az Üdvözítő Krisztusra, hogy ő a viharnak is ura. Ha akarja, az ördög dühöngő hullámait is meg tudja fékezni. (Luther) Amikor megnőnek a hullámok a hajónk körül, mi is megrémülünk, mint akkor a tanítványok. Ha úgy érezzük, hogy veszélyben vagyunk, sokszor elveszítjük reménységünket, hitünket. Ahogyan a tanítványok nem gondoltak bele abba, hogy ki is alszik ott mellettük a csónakban. De ezután – hitetlenségünk ellenére – az Úr bizonyságot tesz hatalmáról. Elcsendesül a vihar, megoldódnak életünk végzetesnek hitt problémái. Egyszerre kitisztul minden. Meglátjuk-e azt a mindennapok fásultságában, hogy ilyesmi nem történhet magától? Észrevesszük-e, ahogyan semmivé válnak a gondok? Meg kell látnunk, hogy a mi életünk hajócskájára is ügyel valaki, hogy éppen csak akkorák legyenek a hullámok, hogy ne süllyedjen el. A keresztyén életnek ez az igazi titka. Rácsodálkozni arra, aki csendet parancsol a tomboló elemeknek. Azt észrevenni, aki mindig vigyáz az életünkre. Akkor is, ha azt gondoljuk, alszik, nem figyel. Őt kell meglátnunk életünk sodra mögött, róla kell bizonyságot tennünk. Ha nem is tudunk teológiai pontossággal beszélni róla, legalább egy mélyről feltörő, őszinte, rácsodálkozó kérdést ki kell mondanunk. Ki ez, hogy ilyen nagy dolgokat tesz? Urunk! Engedd, hogy észrevegyük, micsoda veszedelmek vesznek minket körül. De add, hogy azt is meglássuk, milyen csodálatos módon szűnnek meg ezek egymás után. Ne hagyj kétséget szívünkben afelől, hogy te minden bajból kimentesz minket. De irtsd ki belőlünk az elbizakodottságot, hogy ez a mi érdemünkért történne. Mindenekelőtt pedig adj hálás szívet, hogy ezt naponként megköszönjük neked. Ámen.

Úgy szólni, beszélni a Teremtő Istenhez egy életen át, hogy Ő szavakban nem szól vissza – ez az igazi Istenhit! Sok ember számára azonban ez felvállalhatatlan. Ők ugyanis megfoghatóan biztosat akarnak a megfoghatatlan dolgok – azaz a lélek világában is. Így lesz hitük mélységesen földi, hamisan emberi és törvényeskedő… Isten azonban Lélek, s ezért lélekben kell Őt imádni! Ez azt jelenti, hogy anyagelvűen nem lehet gondolkodni a Teremtő Istenről, csakis szimbólumokban, felvállalva, hogy minden csak jel-kép. S ha látszólag sikerül is valamilyen “elvonatkozatási-keretbe” zárnunk Őt, azért jó tudatosítanunk újra és újra, hogy mindenféle emberi keretből – mint ahogyan az ikonábrázoláson is látható – “kilóg az Isten lába” – mert a véges soha nem foghatja be a Végtelent… Isten mindvégig titok marad, az ember pedig ember. (Frankó Mátyás)

Úgy találom, mi keresztények és keresztyének is sokszor hasonló állapotba kerülünk, Krisztus sokká tépett testének szégyenével szembesülve. Mert megéljük jelenünk botrányát. Jézus evangéliuma egymás felé hívja, küldi, kérleli az embereket, az emberiséget, egymás felé az élet minden területén. Emlékezzünk! Még halálára készülve is ezt kéri atyjától: “Egyek legyenek!” Mintegy végakaratként helyezi tanítványai szívére a szeretet kézzelfoghatóvá válásának ezt az egyetlen gesztusát, az egyetlent, amit azóta is képtelenek vagyunk megvalósítani. Látjuk, hogy világunkban minden széttöredezik. Megtörik szolidaritásunk a teremtett világgal, megoszlanak, egymás ellen fordulnak a nemzetek, széthullnak, meghasonlanak országok. Széttörnek családok, egyre aggasztóbb gyorsasággal hasadnak és hasadnak szét személyiségek, és ha mindez nem lenne elég, ráadásképen meghasonlott világunk központi gyalázataként szaggattatik folyamatosan mindmáig darabokra Krisztus titokzatos testének ikonja, a kiválasztottak gyülekezete.

“Ugyanaz az erő adatik mindenkinek, aki Jézus drága nevéért szenved, mint amely neki adatott testi szenvedése és lelki gyötrelme órájában a Gecsemáné-kertben. Ugyanaz a kegyelem, ugyanaz a vigasztalás, az a több mint emberi állhatatosság adatik Isten minden egyes hívő gyermekének, aki nyomorúságba és szenvedésbe jut, mint amely Jézusnak adatott. Sohasem maradhat magára, és sohasem veszhet el a Krisztusban bízó lélek.” (Signs of the Times, 1887. dec. 9.; Jézus élete, Gecsemáné c. fejezetből; Signs of the Times,1897)

“Ugyanaz az isteni erő, amely a természetet uralja, hat az emberi szívre is, kimondhatatlan vágyat ébresztve benne valami után, ami itt nincs. E világ kincsei nem elégíthetik ki vágyait. Isten Lelke munkálkodik benne, hogy olyan javak után törekedjen, amelyek egyedül nyújthatnak a léleknek békét és nyugalmat. Ezek a javak: a Krisztussal való közösség, az életszentség öröme. Az Üdvözítő folytonosan munkálja az emberi lelket a maga látható és láthatatlan befolyásával, hogy a bűn ki nem elégítő örömeitől elvonja és a végtelen öröm forrásához vezesse, amelyet csak Őbenne nyerhetnek… Ti, akik teljes szívetekből valami annál jobb után vágyakoztok, mint amit e világ nyújthat, ismerjétek fel ebben a vágyban Isten hívó szavát!” (Jézushoz vezető út, Bűnbánat c. fejezetből)

Ugyanazzal a hatalommal, melyet Krisztus az Atya jobbján nyer, mikor Istennel egyenlő valóságos Istenné, minden teremtmény Urává dicsőül munkálkodik bennünk is, akik hiszünk, igéjét; szentségeit híven megtartjuk. Ahogy Ő Úr bűnön, halálon, poklon, ördögön, e-világon s mindenen, ugyanúgy dicsekedhetünk mi is ugyanazzal a hatalommal. Mindez nem saját érdemünkből vagy erőnkből van, hanem egyedül abból, hogy Krisztus az Atyához ment. Ereje az igével és imádsággal válik hatékonnyá bennünk.
Szegény bűnös embereknek
Egyetlen reménysége
És minden igaz híveknek
Öröme, üdvössége!
Jövel, jövel hozzánk, kérünk,
Mindenkoron légy mivélünk;
Te vagy a mi Krisztusunk
És kegyelmes Jézusunk.

Ugyanazon indulat Róma 15,1–7 Jézus erejét igen gyakran hiányoljuk a jelen gyülekezetei életéből. Ez az idézet is arra ösztönöz, hogy törekedjünk Jézus erős jellemet követelő cselekedetei követésére. Valahogy könnyebb ezt az erőt a csodákban keresni, mint az áldozatban. Ugyanakkor talán nem vitatható, hogy nincs akkora csoda a történelemben, mint Krisztus önkéntes kereszthalála. Annyi szeretet senkiben nem volt, mint Jézusban, és így annyi áldás senkiből nem áradt még, mint belőle. Szeretete miatt nem magának kedvezett. Felelősségtudatában felülemelkedett fájdalmain, és hordozta a gyenge embert. Az ember nem csak fizikai sebezhetősége miatt volt gyenge, a lelkében torz annyira, hogy teremtője ellen fordul. Azt a Krisztust, aki csak érte öltött testet, és érte hagyta el a mennyet, dicsőségét, és vállalkozott a váltságmunkára – annak minden fájdalmával és borzalmával –, a torz jellemű ember megfeszítette. Ez volt az ember gyengesége, és így nézett ki Krisztus gyengeséget hordozó, megértő szeretete. Ezzel a szeretettel tartozunk, ha erősek vagyunk. Az Írás, a Biblia azzal a céllal adatott, hogy bölcsességet, türelmet, vigaszt, azaz képességet merítsünk belőle! Fontos lenne oly módon egységre jutnunk, hogy az önfeláldozó Krisztust szemlélve, tőle magatartásunk normáit meglátva kölcsönös támogatás élne bennünk. Minél komolyabban szánjuk magunkat Jézus követésére, annál inkább meg kell érteni a „gyenge” hívőket, és erőnket a mások lelki támogatásába kell fektetni.

Ugyanis nem lehet jó miniszterelnök az, aki a magánéletében kudarcot kudarcra halmoz, nem lehet jó miniszter az, aki hitvány férj, s nem lehet másokat építő politikusnő az, aki hitvány feleség, csapnivaló családanya, s nem lehet jó pap, püspök sem az, aki a magánéletében önző és/vagy zsarnok. Ha emberségünkről van szó, akkor nincs “vagy-vagy” – csak “és-és”… Korunk legnagyobb kórja a keserűség! Soha ennyi önértékelési zavarral küszködő gyermek és felnőtt még nem volt a földkerekségen, sem számszerűleg, sem arányaiban! Ennek elsődleges oka, hogy elfordult az ember Attól, Aki minden jónak a forrása, Aki nélkül az élet nem élet, csak vegetáció…

Ugye megalázó, ha azt mondják nekünk, hogy Jézushoz kell mennünk? Emlékezz vissza azokra a dolgokra, amelyekkel nem akarsz Jézus Krisztushoz menni. Ha tudni kívánod, mennyire valódi a hited, akkor ezen mérd le: “Jöjjetek énhozzám!” Mindabban, amiben nem vagy valódi, inkább magyarázkodsz, kibúvókat keresel, szomorkodsz, ahelyett, hogy mennél. Bármi egyebet inkább megteszel esztelenségedben, csak ne kelljen menned, úgy amint vagy. Amíg a szellemi orcátlanságnak bármilyen kicsiny maradéka van benned, addig elvárod Istentől, hogy nagy dolgokkal bízzon meg. Ő pedig mindössze ennyit mond: “Jöjj!” “Jöjjetek énhozzám!” Amikor meghallod ezt a hívást, tudod, hogy valaminek történnie kell elindulásod előtt. A Szent Szellem megmutatja neked, mit kell tenned – mi az, aminek a gyökerére kell vágnod a fejszét, mert akadályoz abban, hogy pontot tehess egy bizonyos dolog után. Nem jutsz előbbre soha, ha ezt nem vagy hajlandó megtenni. A Szent Szellem megállapítja, hogy hol van ez a legyőzhetetlen akadály benned, de nem mozdíthatja el, amíg te meg nem engeded neki. Hányszor jöttél Istenhez kéréseiddel, aztán elmentél azzal az érzéssel: “Most az egyszer jól csináltam” – pedig üresen mégy el, noha Isten az egész idő alatt kinyújtott kézzel ott állt, nemcsak azért, hogy megragadjon téged, hanem hogy te is megragadd Őt. Gondolj Jézus legyőzhetetlen, felülmúlhatatlan és fáradhatatlan türelmére: “Jöjjetek énhozzám!”

Újjászületésünk előtt csak azt a kísértést ismerjük, amiről Jakab beszél: “Ki-ki megkísértetik, amikor vonja és édesgeti tulajdon kívánsága” (Jak 1,14). Az újjászületés által egy másik területre lépünk, ahol más kísértésekkel kell szembenéznünk, olyanféle kísértésekkel, amelyekkel Urunk találkozott. Jézus kísértései nem közelítenek meg minket; nincs semmi közük emberi természetünkhöz. Urunk kísértései egészen más körben mozognak, mint a mieink mindaddig, amíg újjá nem születünk és testvéreivé nem leszünk. Urunk kísértései nem emberi kísértések, hanem az emberré lett Isten kísértései. Az újjászületés által Isten Fia alakot ölt bennünk, és most már a mi testi életünk ugyanaz a keret számára, ami földi életében a saját teste volt. A Sátán nem azzal kísért, hogy rosszat tegyünk, ő azt akarja elérni, hogy elveszítsük, amit Isten az újjászületés által belénk helyezett, ti. azt a lehetőséget, hogy Istennek értékesek legyünk. Nem azért jön, hogy bűnre csábítson, hanem hogy más szempontokra rendezkedjünk be. Csak Isten Szelleme tudja ebben felismerni az ördög támadását.

Újjászületésünk után – ha egyáltalán szellemi emberek vagyunk -, mindegyikünk kapott látást afelől, mit kíván tőle Jézus: és meg kell tanulnunk ezt a nagy dolgot, hogy ne legyünk engedetlenek a mennyei látás iránt, ne mondjuk, hogy elérhetetlen. Nem elég tudnunk, hogy Isten megváltotta a világot és hogy a Szent Szellem véghezviheti bennem mindazt, amit Jézus tett értem, hanem a vele való személyes kapcsolat az alap, amire életemnek fel kell épülnie. Pál nem üzenetet vagy tanítást kapott itt, hogy azt tovább adja, hanem élő, személyes, mindent átfogó kapcsolatba került Jézus Krisztussal. A 16. vers ellenállhatatlan parancs: “Kelj fel…, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek.” Pál egy személynek szentelte oda magát, nem egy ügynek. Egyedül és teljesen Jézus Krisztusé volt: nem nézett másra, csak érte élt. “Elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak köztetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről” (1Kor 2,2).

Úr a hívők egyedüli szentélye. Szembetűnő ez a megtérésnél, amikor a megtérő hívő bűnei eltöröltetnek, míg a hitetlenek ítélet alatt maradnak. Ettől kezdve a hívők különleges néppé lesznek. Isten fegyelmező iskolájába kerülnek, és újfajta áldásokat élveznek. Otthonaik mentesek lesznek mindattól a nyomorúságtól, amely fertőzi és kínozza a hitetleneket. Megkíméli őket Isten az élvezetek hajszolásától, a gondok miatti aggódástól, a romlottság, a csalárdság és a kegyetlen gyűlölség posványától, amely annyi családot felbomlaszt. Nyugodj meg, kísértések között élő hívő testvérem; lehet, hogy sok nyomorúságod van, de az Úr megkímél azoktól a gonosz dolgoktól, amelyek e világ fejedelme szolgáinak otthonát és szívét fertőzik meg. Az Úr megkülönböztette az övéit. Vigyázz, hogy megőrizd ezt a különbséget, legyen ennek megfelelő a szellemed, céljaid; jellemed és társaságod.

Uradat nem kell soha mentegetned. Az Ő szavai addig sebeznek és sértenek minket, amíg már semmi bántani vagy sebeznivaló nincs bennünk. Jézus Krisztus nem kímél semmit – bármi legyen is az -, ami végül is tönkre tenné az Isten szolgálatában álló embert. Urunk feleleteit nem a pillanatnyi ötletek, hanem az emberismeret irányítja. Ha Isten Szent Szelleme eszedbe juttatja az Úrnak valamelyik szavát, ami neked fáj, akkor biztos lehetsz abban, hogy van valami benned, amit Ő halálra akar sebezni. Az 58. vers szavai kiverik fejünkből azt a gondolatot, mintha az Úrnak kedvtelésből lehetne szolgálni. Ilyen szigorú visszautasítás után nem marad más, mint az Úr, én magam és a szétzúzott reménység. “Jöjjön csak, aminek jönnie kell, vezércsillagod a velem való kapcsolat legyen. Nekem pedig nincs hova lehajtanom a fejemet.” Az 59. vers. Ez az ember sem Jézust nem akarta cserben hagyni, sem az Atyját megbántani. A rokonaink iránti lágyszívű ragaszkodást választjuk a Jézus Krisztus iránti hűség helyett. Jézus utoljára jön számításba. Ha a hűség vonalán ilyen válságba jutsz, minden áron engedelmeskedj Jézus Krisztusnak! A 61. vers. Az olyan ember, aki ezt mondja: “Igen Uram, de…”, az mindig nagy buzgalommal készülődik, de soha nem indul útnak. Ennek még van egy-két kikötése. Jézus Krisztus határozott hívása nem ad helyet búcsúzkodásoknak, mert ahogyan mi mondunk búcsút, az inkább pogány szokás, nem keresztyén. Amikor eljut hozzád Isten hívása, azonnal kezdj el “menni”, és soha ne állj meg!

Uram, add, hogy legyen bennem olyan szeretet mindenki iránt, amilyen szeretettel te szeretsz engem! Jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre. (Zsolt 100,5) Olyan gyorsan változik minden körülöttünk, napjainkat jó előre pontosan be kell osztanunk, annyi minden ér minket váratlanul. Örökkévalóság? Örök szeretet? Törekszünk az állandóságra, de nehezen tudjuk elképzelni, hogy életünk az őseink és az utódaink közé illeszkedik. Futunk az elmúló idővel, és közben keressük az állandót. A zsoltáros arról tanúskodik, hogy felismerte az állandót, az Örökkévalót. Arról a szeretetről és hűségről beszél, amely kísérte elődeinket és utódaink mellett is ott lesz. Futunk, rohanunk kis földi életünkben, és közben felettünk, idő és tér felett, átível az isteni jóakarat. Ezt kell meglátnunk, és erről kell tanúskodnunk életünk minden napján.

Uram, áraszd az élő vizet barátaimra, családomra, és add, hogy engem se kerüljön el. Már ittam belőle, de kívánok belemerítkezni, sőt úszni benne. Ó, Megváltóm, szeretném, ha gazdagabb lenne az életem. Kérlek, jöjj hozzám, tölts el, míg teljesen megelevenedem és megerősödöm a szolgálatra. Kérlek, Uram, Istenem, tölts meg a belőled áradó élettel! Nyomorult, száraz és merev vagyok. Jöjj és eleveníts meg, hogy kirügyezzem, virágot hozzak és gyümölcsöt teremjek a Te dicsőségedre. Eleveníts meg, Krisztusért kérlek. Ámen.

Uram, az Igéd azt mondja, hogy a Te szereteted már bennem van… hogy kitöltetett a szívembe. Így ma elhatározom, hogy elmozdítok minden akadályt, ami meggátolja, hogy ez a szeretet szabadon áradjon mások életébe. Elvetem magamtól a neheztelést, és megbocsátok mindazoknak, akik vétettek ellenem. Az elkövetkező napokban add, hogy növekedjek, kiemelkedő legyek, és túláradjak a szeretetedben. Add, hogy az legyek, amire a világnak a leginkább szüksége van… a szeretet élő példája. Ámen.”

Uram, ha gazdagság folyamával ajándékozol meg, kérlek, ne engedd, hogy megtámadjanak a büszkeség, vagy a világias lelkület ?hadihajói”. Ha jó egészséggel és derűs kedéllyel áldasz meg, ne hagyd, hogy a könnyelműség vagy lustaság díszes bárkája beevezzen a szívembe. Ha a Neked való szolgálatban olyan áradó sikereket adsz, mint egy nagy folyó, kérlek, hogy hullámain sohase találkozzam az önteltség és az elbizakodottság gályáival. Ha végtelenül boldog vagyok, mert évről évre tapasztalhatom kegyelmed erejét, ne tűrd, hogy ezért megvessem a gyengébb hívőket, sem azt, hogy saját tökéletességemben gyönyörködjem! Uram, kérlek, add nekem az áldást, amely gazdaggá tesz, de ne engedj semmi olyat tennem, ami megszomorít Téged, vagy bűnbe visz engem!
Ámen.

Uram, kérlek, kegyelmed tegye számomra is áldássá a próbatételt! Nem akarom magam kivonni annak kegyelemteljes áldása alól. Kérlek azért, hogy vedd le rólam a nyomorúságokat, de sokkal inkább arra kérlek, hogy szabadíts meg az állhatatlanságtól. Krisztusom, vésd
szívembe keresztedet, a Te béketűrésed képét!

Uram, köszönöm neked, hogy a hívő élet nélkülözhetetlen tápláléka olyan nagy örömmel fogyasztható eledel. Ezért belőled akarok táplálkozni ma újra.

Uram! Mostanában mindig döntés előtt állok. Melyik utat válasszam? Melyik lenne jó nekem, a családomnak, a szeretteimnek? Nem szeretnék a magam feje után menni. Annyiszor döntöttem rosszul, annyiszor nem kértem ki a véleményedet, nem féltelek. De kérlek, adj a szívembe ma őszinte rád figyelést, új kezdést. Szeretnélek téged követni. “Bármilyen útra hív bármilyen út, én kész vagyok. Nem tudom, hogy még mi vár majd rám, de tudom, te ott leszel. Hívlak, Uram, halld meg szavam, hát jöjj, segíts, bátoríts, áldd most meg utam.” (Continental Singers: Vezesd az életem – Steve Taylor)

Uram, nem akarom ígéretednek csak az egyik felét megragadni, amikor te egész ígéretet kínálsz nekem. Kérlek, üdvözítsd egész családomat és azokat, akik egészen közel állnak hozzám és nekem annyira kedvesek! Adj új életet gyermekeimnek és unokáimnak! Légy kegyelmes mindazokhoz, akik velem együtt laknak vagy dolgoznak! Te személyesen nekem ígéred, hogy megteszed ezt, ha hiszek az Úr Jézusban; kérlek, cselekedj ígéreted szerint. Hadd soroljam fel naponta imádságaimban mindazok nevét, akik közel állnak hozzám, testvéreimét, szüleimét, gyermekeimét, barátaimét, rokonaimét, munkatársaimét, és hadd zaklassalak téged, Uram, az értük való könyörgéssel, míg megvalósul az ígéret: ?üdvözül a házad népe”.

Uram, sántít a hitem, az imádságom, a dicséret a számban, a szolgálatom, a türelmem, de kérlek, segíts meg engem! Csak Te tudsz megtartani egy ilyen nyomorékot. Uram, ne hagyj elveszni, mert lemaradtam, kegyelmedből vezess haza engem is, leglassabban haladó zarándokodat! Ő megígérte, hogy megteszi ezt, ezért Istenben bízva, az imádságban kitartva haladok előre, még ha csípőm meg is rokkant, miként Jákóbé.

Uram, szabadíts meg bűneimből! Az Úr Jézus neve bátorít fel arra, hogy így merészeljek imádkozni. Ments meg korábbi bűneimtől, hogv ne legyek egyiknek se a rabja. Szabadíts meg kedélyhullámzásaim bűnétől, hogy ne legyek gyengeségeim rabszolgája. Szabadíts meg az állandóan szemem előtt folyó bűnöktől, hogy ne szűnjek meg utálni azokat. Szabadíts meg rejtett bűneimtől, amelyeket még nem is ismerek fel, mivel nincs bennem elég világosság. Szabadíts meg a hirtelenül és váratlanul rám törő bűnöktől, ne engedd, hogy a nagy hevességgel feltámadt kísértések magukkal ragadjanak. Óvj meg Uram minden bűntől. Ne engedd, hogy bármiféle vétek eluralkodhassék rajtam. Egyedül Te teheted ezt meg. Én képtelen vagyok lerázni belső láncaimat, legyőzni természeti emberemet. Te ismered a kísértést, hiszen Te magad is megkísérttettél. Te ismered a bűnt, hiszen elhordoztad annak terhét. Te tudsz egyedül nekem segíteni a kísértés órájában. Te meg tudsz óvni, hogy ne vétkezzem, és Te vagy egyedül segítségem, ha már megtörtént a baj. Már a neved is prófécia volt arról, hogy Te leszel a Szabadító. Kérlek, add, hogy megtapasztalhassam a mai napon is, hogy ez így igaz. Add, hogy ne engedjek az indulatnak, a büszkeségnek, a csüggedésnek vagy bármilyen más gonoszságnak. Szabadíts meg engem, hogy szentül élhessek, és neved megdicsőítessék bennem! Ámen.

Uram! Taníts minket ma is igéddel! Vezess, formálj minket akaratod szerint! Jézus mondja: Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. (Mk 13,31) Ne tarts semmit se nagyszerűnek, értékesnek, csodálatosnak, dicséretesnek, kívánatosnak, hanem egyedül azt, ami örökkévaló. (Ismeretlen szerző) Mindenható Istenünk! Te, aki minden idők óta létezel, aki felügyelsz és irányítasz mindent, tedd számunkra is valósággá a kereszt ajándékát. Add, hogy szent igéd vezéreljen minket ma is; vágyjunk veled találkozni, előtted megállni és számadást tartani. Urunk, légy kősziklánk és erős várunk! Ámen.

Urunk az önfeláldozó élet megtestesítője: “Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt cselekszem, én Istenem” (Zsolt 40,9). Egyre túláradóbb örömmel haladt előre önmaga odaáldozásában. Alárendeltem-e magam valaha is Jézus Krisztusnak feltétel nélküli odaadással? Ha nem Jézus Krisztus a vezérlő csillagod, akkor nincs áldás áldozatodon. De amikor szemedet Őrá irányítod áldozathozatalod közben, akkor lassan, de biztosan érvényre jut benned az Ő átformáló ereje. Ne engedd, hogy természetes hajlamaid gátolják a szeretetben járásodat. A szeretet kiölésének egyik gyakori és legkegyetlenebb módja a természetes hajlamokon alapuló megvetés. A szent szeretete az Úr Jézus. Isten szeretése nem érzelmi vonzódás; úgy szeretni, amint Isten szeret, a lehető leggyakorlatibb szeretet. “Titeket pedig barátaimnak mondottalak.” Ez a barátság a bennünk megteremtett új életre épül, és nincsenek rokon vonásai régi életünkkel, hanem csak az Istenből való új élettel. Kimondhatatlanul alázatos, mocsoktalanul tiszta és feltétel nélkül Istennek alárendelt élet.

Urunk gyermeksége nem éretlen gyermekkor volt; az Ő gyermeksége örök valóság. Ilyen szent, ártatlan gyermek vagyok-e én is az én Urammal és Megváltómmal eggyé váltan? Úgy nézem-e az életet, mintha az én Atyám házában folyna le? Úgy lakik-e bennem Isten Fia, mint Atyja házában? Isten a maradandó valóság és pillanatról pillanatra küldi parancsait. Mindig kapcsolatban vagyok-e a valósággal, vagy csak olyankor imádkozom, amikor rosszul mennek a dolgaim, amikor zavar állt be az életemben? Meg kell tanulnom, hogy eggyé legyek az Úrral szent közösségben úgy, ahogyan még sokan közülünk nem tanulták meg. “Nekem… az én Atyám dolgait kell intéznem”, azaz minden pillanatot Atyám házában kell eltöltenem. Szűkítsd le most ezt saját egyéni körülményeidre: – Annyira eggyé lettél-e már Urad életével, hogy egyszerűen csak Isten gyermeke vagy, aki mindent vele beszél meg és mindent az Ő kezéből vesz el? Benned az örök gyermek él-e Atyja házában? Benned ható élete által kegyelme szétárad-e otthonodban, hivatalodban, baráti körödben? Szeretnéd tudni, miért mégy át mindazon, amin átmégy? Nem azért van, mert neked kell átmenned rajtuk, hanem amiatt a helyzet miatt van ez, amelybe Isten Fia jutott megszentelődésednek ebben a szakaszában. Legyen úgy, ahogy Ő akarja, s te maradj tökéletesen egy vele. Az Úr helyettes életének a te saját egyszerű életeddé kell lennie. Ahogyan itt a földön az emberek között élt és munkálkodott, úgy kell élnie benned is.

Urunk ígérete nem arra vonatkozik, hogy emberi elménk bármely kívánságát valóra váltja. Krisztus nevében kérni valamit annyit tesz: mintha Krisztus kérné az Atyától. Hogyan ismered Krisztust? Öncélúan kért-e valamit az Atyától? Természetesen nem (vö. Jak 4,3). Tanuljunk hát kérni! Mai csendességünkben kérjünk olyat Urunktól, ami egészen bizonyosan kedves neki, ami kétségtelenül akaratával megegyező!

Urunk mindig újra csodálkozni kénytelen rajtunk – elámul azon, mennyire nem vagyunk egyszerűek. Saját vélekedéseink tesznek ostobává bennünket. Amikor egyszerűek vagyunk, soha nem vagyunk buták. Folyton okoskodunk. Fülöp valami falrengető titok kinyilatkoztatását várta, de nem abban az Egyetlenben, akit ismert. Isten titka nem a következendőkben van elrejtve, hanem a “most”-ban. Mi pedig azt várjuk, hogy valami eget-földet megrázó esemény formájában ölt majd testet. Lehet, hogy nem állunk ellent Jézusnak az engedelmesség dolgában, de valószínűleg fájdalmat okoztunk neki kérdéseinkkel. “Uram, mutasd meg nekünk az Atyát”. Válasza egyenes: “Itt van Ő; vagy mindig itt van, vagy egyáltalán sehol sincs”. Azt várjuk, hogy Isten jelentse ki magát gyermekeinek: Isten azonban csak gyermekeiben jelenti ki magát. Mások észreveszik ezt a kiábrázolódást, maga Isten gyermeke nem. Szeretnénk tudatosak lenni Isten felől, de nem lehetünk saját tudatosságunk tudatában, ez ép elmével nem lehetséges. Ha arra kérjük Istent, hogy tudatos szellemi tapasztalatokat adjon, vagy utunkat állja ilyen tudatos szellemi megtapasztalás, akkor fájdalmat okozunk az Úrnak. Még feltett kérdéseink is fájnak neki, mivel nem a gyermek kérdései azok.

Urunk nem csatornához, hanem forráshoz hasonlítja az életünket. “Teljesedjetek be” – ha ez megtörténik, ugyanolyan gazdagon árad tovább a szentből a frissesség és kedvesség, mint ahogyan kapta a Jézussal való élő kapcsolat révén. Ha életedből nem tör elő ez a teljesség, te vagy a felelős érte, mert akkor a kiáradást gátolja valami. Maradj a forrással kapcsolatban, akkor nem csak te leszel áldott, hanem életedből élő víz folyamai áradnak. Olyan élet ez, amelyet nem lehet korlátok közé szorítani. Olyan erőközpontokká kell lennünk, akiken Jézus átáraszthatja az “élő víz folyamait” áldásul másoknak. Sokan közülünk olyanok vagyunk, mint a Holt-tenger; mindig felvesznek valamit és nem adnak tovább semmit, mert nincsenek az Úr Jézussal helyes kapcsolatban. Amilyen bizonyos, hogy kapunk tőle, úgy áraszt Ő tovább belőlünk áldásokat, és ha ez nem történik meg, akkor a kapcsolatunkat valami megzavarta. Van valami közted és Jézus Krisztus között? Gátolja valami belé vetett hitedet? Ha nem, akkor “élő víznek folyamai ömlenek” belőled. Itt nem korábbi áldásról van szó, nem bizonyos vallásos megtapasztalásról, hanem a szakadatlanul továbbhömpölygő áldásról. Maradj a forrásnál; őrizd jól hitedet és vele való kapcsolatodat, akkor állandóan árad majd rajtad át az élő víz folyama mások felé, és nem leszel száraz és élettelen. Nem túlzás-e azt állítani, hogy egyetlen hívőből élő víznek folyamai ömlenek? “Én nem látom a folyamot” – mondod. Ne kérdezgesd magadat szemlélve: “Ugyan ki vagyok én?” Isten országa történetében majdnem mindig jelentéktelen, ismeretlen, számba sem vett emberekből áradtak ki a legnagyobb áldások, akik tántoríthatatlanul hűek volt Jézus Krisztushoz.

Urunk nem kényszerít az engedelmességre. Nagyon világosan megmondja, mit kellene tennünk, de soha nem használ kényszerítő eszközt arra, hogy megértesse velünk. A vele való szellemi egységünk alapján kell engedelmeskednünk. Ezért bármikor beszélt is Urunk a tanítványságról, mindig elébe tette: “HA” – nem kell megtenned, csak ha szeretnéd. “Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát…” (Mt 16,24), “adja át nekem a magához való jogát.” Urunk itt nem örökkévaló helyzetünkről beszél, hanem arról, hogy a földi életben hasznosak legyünk neki; ezért beszél olyan keményen (Lk 14,26). Soha ne magyarázd ezeket a szavakat attól függetlenül, aki mondta. Az Úr nem szabályokat ad, hanem egészen világosan elém állítja az Ő álláspontját, és ha az én hozzá való viszonyom a szereteten alapszik, minden habozás nélkül megteszem, amit Ő mond. Ha bizonytalankodom, ez azért van, mert más valakit szeretek – magamat. Jézus Krisztus nem segít, hogy engedelmeskedjem. Nekem kell engedelmeskednem neki, s mihelyt engedelmeskedem, betöltöm szellemi rendeltetésemet. Személyes életem teli lehet kicsi kellemetlenségekkel, de ha adott helyzetemben engedelmeskedem Jézus Krisztusnak, ezek olyanok lesznek, mint a tűszúrás okozta lyuk, átlátok rajtuk Isten arcára, és vele szemtől szemben állva felismerem majd, hogy engedelmességem által ezren meg ezren nyertek áldást. Amikor Isten megváltása az ember lelkében egyszer már eljuthatott az engedelmességig, az mindig teremtő erő. Ha engedelmeskedem Jézus Krisztusnak, Isten megváltása átterjed rajtam keresztül más életekbe is, mert az engedelmesség mögött ott van a Mindenható Isten valósága.

Urunk soha nem erőszakolja ki engedelmességünket: nem vesz igénybe eszközöket azért, hogy akarata teljesítésére rábírjon. Néha szeretném, bárcsak úrrá lenne rajtam és kényszerítene egy ügy elintézésére, de nem teszi. Van olyan hangulatom is, amikor szeretném, ha nem is törődnék velem, mégis megteszi. “Ti engem így hívtok, Mester és Uram” – de valóban az? Szókincsünkben ritkán fordul elő ez a két szó; mi jobban szeretjük a “Megváltó”, “Üdvözítő” elnevezéseket. Csak egyetlen szóval tudjuk kifejezni, mit jelent szellemi tapasztalatunkban az, ha Mesterünk van: ez a “szeretet”. Nagyon keveset tudunk az Isten által kijelentett szeretetről. Ezt az bizonyítja, ahogyan mi az “engedelmesség” szót használjuk. A Bibliában az egyenlők kapcsolatára épül az engedelmesség. Ilyen a Fiú kapcsolata Atyjával. Urunk nem Isten “szolgája” volt, hanem Isten Fia. “Jóllehet Fiú, azokból, amiket szenvedett, megtanulta az engedelmességet” (Zsid 5,8). Ha az a gondolatunk, hogy uralma alá hajtott, ez azt bizonyítja, hogy nincs Mesterünk. Távol vagyunk attól a kapcsolattól, amit Ő szeretne, amelyben Mesterünk lehet anélkül hogy annak tudatában lennénk. Csak annyit tudunk: az Övéi vagyunk, hogy engedelmeskedjünk.

Urunk sohasem hangsúlyozta tekintélyét. Sohasem mondta: “Meg kell tenned.” Teljesen szabadon hagyott minket, olyan szabadon, hogy akár arcába is köphetünk, mint ahogy meg is tették ezt; olyan szabadon, hogy megölhetjük – mint ahogy meg is tették: és nem szól rá egy szót sem. De amikor élete bennem megszületett váltsága által, azonnal elismerem, hogy teljes fennhatóságú joga van felettem. Erkölcsi uralom ez: “Méltó vagy…” (Jel 4,11). Csak a méltatlan részem vonakodik meghajolni a méltó előtt. Ha találkozom valakivel, aki szentebb nálam és mégsem ismerem el méltó voltát, s nem engedek annak, amit mond és ami megállja a helyét, akkor nyilvánvalóvá válik a bennem levő méltatlan rész. Isten embereket használ a nevelésünkre, akik kicsit tovább jutottak, mint mi – nem értelmileg, hanem szentség tekintetében -, míg végre magának az Úrnak uralma alá jutunk, s akkor már egész életünk afelé van beállítva, hogy neki engedelmeskedjünk. Ha Urunk megkövetelte volna az engedelmességet, akkor mint rabszolgahajcsárnak nem lenne tekintélye felettünk. Ő soha nem erőlteti az engedelmességet, de amint meglátjuk Őt, azonnal engedelmeskedünk neki, így Urunkká lesz és szüntelen az Ő imádatában élünk. Aszerint növekedhetem a kegyelemben, ahogyan az engedelmességet felfogom. Az engedelmesség szót ki kell emelnünk a mocsárból. Az engedelmesség az apa és fiú közti viszonyra vonatkozik, nem az úr és a szolga viszonyára. “Én és az Atya egy vagyunk.” Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet” (Zsid 5,8). Isten Fia engedelmes volt küldetéséhez mint Megváltó – mégpedig azért, mert Fiú volt, és nem azért, hogy fiúvá lehessen.

Urunk számára nem közömbös a mi gyümölcstermésünk sem, és ítéletében sohasem cselekszik felelőtlenül. Ha az Úr nem talált rajta gyümölcsöt, akkor más sem talált. Még hányan kereshették rajta a gyümölcsöket, hiszen olyan helyen lehetett, közel az úthoz, talán épp azért lett odaültetve! Sokszor az Úr emberek által keres rajtunk gyümölcsöket. Családtagjaink, munkatársaink által: igazi szeretetet, hosszútűrést, szívességet keres. Ha van is gyümölcs, akkor sem bízhatjuk el magunkat, hiszen azt mondja az Úr: „Tőlem származik a te gyümölcsöd.” (Hós 14,8) A gyümölcstelenség végső következménye az örök kárhozat. Kérjük az Urat, hogy maradhassunk őbenne, tisztítson meg, hogy sok gyümölcsöt teremhessünk az ő dicsőségére!

Urunk Szentlelkét árasztja szívünkbe naponként, ha kérjük, és hajlandók vagyunk befogadni őt. Segít és tanít imádkozni, segít szoros szeretetkapcsolatot ápolni vele. Annyi mindenbe belekapunk, és olyan kevés dolgot tartunk meg állandó jelleggel a napirendünkben! Az imádság legyen egyike a „szent kivételeknek” Isten segítségével! Mint lelki köldökzsinórral kapcsolódni az Úrhoz: olyan biztonság, békesség, amelyre annyira vágyunk! (Bogdányi Mária)

Urunk, vezess igazságodban, egyengesd előttünk az utat, mert sokszor botorkálunk, meglankadunk, sokszor nem látjuk a célt. Milyen boldog is az, aki Istenhez menekülhet, és nála oltalmat talál. Nem kell félnie az éjszakai ijesztéstől, sem semmilyen veszedelemtől, házához közel sem férhet csapás. Mind örül, aki ismeri az Úr nevét, és segítségül hívhatja. Örvendezzünk mind, akik szeretjük az ő nevét!

Utálja az ÚR a kétféle súlyt, és a hamis mérleg nem jó dolog. (Példabeszédek 20:23) Ma megtudjuk az Igéből, hogy Istennek sem esik jól ilyeneket látni, egyenesen utálja ezeket a dolgokat. Márpedig, ha Te az Ő gyermeke vagy, akkor szeretnél a kedvében járni Atyádnak, ugye jól gondolom?! Ezért kérlek, hogy amikor a munkahelyeden, a baráti társaságodban, otthon a családodban, a templomban, vagy a bibliaórán vagy, soha ne feledd el: mindenütt Őhozzá tartozol. Nem használhatsz kétféle súlyt, mert az Istennek nem tetszik! (E.M.L.)

Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. (Példabeszédek 31:27) Minél nagyobb egy család, annál nehezebb mindenre odafigyelni. A derék asszonyok azonban állják a kihívást. Minden józan gondolkodású és kicsit is figyelmes férfi beláthatja, hogy egy családban mindenre figyelni embert próbáló – már-már emberfeletti –feladat. Nagyon sok asszonynak mégis sikerül. Velük nem fordulhat elő az, hogy gyermekük osztályának szülői értekezlete helyett egy másik osztály hasonló rendezvényére ülnek be abban a hitben, hogy jó helyen vannak. De vannak apukák, akikkel már előfordult e minimum kellemetlen, de inkább szégyenteljes dolog. A háznép dolgaira ügyelni azt jelenti, hogy valaki figyel családtagjainak testi-lelki szükségeire és igyekszik azt betölteni. Ha egy-egy családból csak néhány napra kiemelnénk a feleséget/édesanyát, bizony könnyen a szétesés, a káosz szélére kerülne a család. Ez is alátámasztja Igénk igazságát. Szerinted is így van?

Ünnepeink alkalmával milyen nagy előszeretettel fogadjuk ezt a zsoltárt az imaáhítatnál! És mennyi áldásban részesedünk az Úrnak napján! A hét első napját azáltal szentelte meg Isten, hogy azon támasztotta fel Fiát a halálból. Örvendezzünk ezen! Az Úr ajándéka az a nap, amikor elfogadtuk őt Megváltónknak és Urunknak. „Ó, boldog nap, amelyen én, Megváltóm, elfogadtalak! / Örvendj, szívem, s ujjongj, elmém: hogy elnyertem irgalmadat. / Nagy napom, szép napom! Lemosta Jézus bűnömet!” (HH-R 582) Minden egyes nap Istenünk ajándéka, amit megtérésre, nevének szolgálatára, igéjének hirdetésére és imádkozásra adott.

Üres az életed? Békére vágysz? Annak tudatára, hogy bűneid megbocsáttattak, és arra a bizonyosságra, hogy otthonod van a mennyben? Akkor ma helyezd a bizalmadat Krisztusba, és tedd Őt az életed urává! „Hogyan?” – kérdezed. Válaszd a római utat az üdvösségre (amit a Rómaiakhoz írt levélben találsz)!
Első lépés: „bűnösként összeállítottuk ezt a hosszú és sajnálatos listát… és bebizonyítottuk, hogy teljességgel képtelenek vagyunk azt a dicsőséges életet élni, ami Isten akarata a számunkra” (Róma 3:23 TM). Lásd be: mindannyian bűnösek vagyunk a lelkünk legmélyéig, és kétségbeejtően szükségünk van Megváltóra.
Második lépés: „Dolgozz keményen a bűnnek egész életedben, és a nyugdíjad a halál lesz. Isten ajándéka viszont valódi élet, örök élet, amit Jézus ad át” (Róma 6:23, parafrázis). Az evangélium „jó hírt” jelent, és a jó hír a következő: a bűneidért (mindegyikért) ki lett fizetve az ár a kereszten.
Harmadik lépés: „Isten kockára tette a szeretetét értünk, amikor Fiát feláldozva halálra adta, amikor mi még teljesen hasznavehetetlenek voltunk a számára” (Róm 5:8 TM). Az üdvösséget nem tudod jó cselekedetekkel kiérdemelni, sem azzal, hogy jó a jellemed. Isten ajánlja fel neked ingyen. Csak annyit kell tenned, hogy hittel elfogadod.
Negyedik lépés: „Nem „teszel” semmit, egyszerűen Istenhez kiáltasz, bízva abban, hogy Ő megteszi érted. Ez az üdvösség… mondd ki, mondd ki hangosan: „Isten minden elrendezett közte és köztem!” (Róma 10:9-12 TM).
Most pedig imádkozz ezekkel a szavakkal: „Uram, átadom az életem neked. Jöjj a szívembe! Hit által elfogadom az örök élet ajándékát. Köszönöm, hogy mindent elrendeztél közted és köztem, Jézus nevében, ámen.”

Get Your Own Visitor Map!