Nagy a felelőssége a hívő embernek, mert sok ember jövője függ az ő viselkedésétől, imádságaitól, cselekedeteitől. Szüntelen imádkozzunk magunkért is, hogy a gonosz ne tudjon nekünk ártani, ne tudjon kísérteni, hogy megálljunk nap mint nap Isten útján.

Nagy dolgokat kívánsz magadnak? Talán nem akarsz nagy ember lenni, de nem kívánsz Istentől nagy dolgokat magadnak? Isten szeretne önmagával szorosabban összekapcsolni, mint amennyire adományai elfogadása összekapcsol vele: azt szeretné, hogy megismerd Őt! Nagy dolgok a véletlennek vannak alávetve: jönnek és mennek is. Isten soha semmit sem véletlenül ad nekünk. Nincs könnyebb, mint helyes kapcsolatba jutni Istennel, kivéve, amikor nem Őt magát akarod, hanem csak azt, amit ad. Ha még csak annyira jutottál, hogy Istentől dolgokat kérsz, akkor az átadásnak még az első lépéséig sem jutottál el. A magad felfogása szerinti keresztyén lettél. “Kértem Istentől Szent Szellemet, de a várt nyugalmat és békességet mégsem adta meg nekem.” Isten azonnal rámutat az indítóokra: te nem az Urat keresed, hanem kapni akarsz valamit. Jézus mondja: “Kérjetek és adatik nektek”! Kérd Istentől, amit szeretnél megkapni, de ha nem jó dolgot kérsz, akkor még nem tudsz imádkozni. Amikor közelebb jutsz Istenhez, abbahagyod, hogy bizonyos dolgokért imádkozz. “Jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle” (Mt 6,8). Minek akkor kérni? Azért, hogy megismerd Őt! Nagy dolgokat kívánsz magadnak? Ó Uram, keresztelj meg engem Szent Szellemmel! Ha Ő nem teszi meg, ez csak azért van, mert még nem adtad át neki magadat egészen. Még van valami, amit nem akarsz megtenni! Hajlandó vagy megkérdezni önmagadtól, hogy mit kívánsz Istentől és miért akarod? Isten mondja: “Ne szólj nekem többé erről a dologról, hanem tedd, amit mondok. Jöjj hozzám!” Isten a végső tökéletesség érdekében nem veszi tudomásul a jelenlegi állapotod. Nem az a célja, hogy éppen most tegyen téged áldottá vagy boldoggá, Ő mindig a végső tökéletességen dolgozik: “…hogy egyek legyenek, mint mi” (Jn 17,11).

Nagy dolgokat lehet elvégezni a hamis mammon segítségével. Ettől azonban még hamis marad, mert jogtalanul igényt tart ránk és hamisan úgy tünteti fel magát, mint a boldogság egyedüli forrását. A pénz könnyen megvakíthat, miatta elhagyhatjuk Istent. Önmagában halott, üres, sőt kárhozatos dolog. Add tehát könnyen oda ezt a hamis dolgot, mondja az Úr. De amikor Jézus tanácsa szerint arra használjuk, hogy barátokat nyerjünk meg vele és a szeretet szolgálatába állítjuk, a hamis, csalárd mammonból hűséges szolga lesz és maradandó hasznot biztosít számunkra. Így szolgált a szegény özvegy templomi két fillérje is.

Nagy erő a feldolgozatlan múlt – képes örömtelenné, keserűvé tenni a jelent… A “most” feladatait az ilyen ember iszonyatos tehernek éli meg, haragban van emiatt emberrel, világgal. Sokan menekülnek ezért a jövőbe. A materialista a holnapi jobblét ígéreteiben álmodozik, a rosszul vallásos pedig a saját vágyait vetíti bele az Istenbe. János apostol látomást lát – igazából csak ő tudja, hogy mit -, aztán legjobb irodalmi tudásával leírja, amit tapasztalt. Mi pedig az idő szalagján majd kétezer évvel később létezők értelmezni próbáljuk… Mindig megdöbbent, amikor kisegyháziak/szekták a pápai csalatkozhatatlanság dogmatikai biztonságtudatát többszörösen meghaladó aroganciával kijelentenek… Közléseiknek keretformái ismerősek: “Ezt mondja az ÚR…” – “Ez így van…” – “Ez így működik… “ Nagy dolog az emberlét “csak kevéssel tett minket kisebbé az ÚRIsten az angyaloknál” – mondja Szentírás -, de nem mi vagyunk a világ “motorja”, hanem a JóIsten: “Én vagyok az első és az utolsó”! Ő a keret, a létezés, benne az emberlét garanciája. Nélküle semmi sincs, Benne minden “van”. Aki az Isten nagyságát nem tiszteli, az elkezd félni a kicsiny dolgoktól. Felnagyítva látja a teremtett dolgok szerepét, s félni kezd tőlük. Így bonyolódva bele a maga-barkácsolta világnézetének önellentmondásaiba, s ráncigálja eszelősen bizonyíték gyanánt a bibliai igéket, saját (vélt)igazságainak alátámasztására. Nekik (is) szól: “Ne félj!”…Én vagyok az első és utolsó… Tőlem jön az élet, s hozzám tér vissza. Aki fél, az még nem tudja, hogy a világ sok-sok emberi nyomorúságát messze meghaladó az Isten szeretete, s hogy Isten önmaga jelenlétét ajándékozva mindennapi életünkben el akar juttatni a földi lét múlandóságából az öröklét bizonyosságába. Már maga ez felismerés, megsokszorozza erőnket, s ha ehhez az isteni kegyelem sorsunkraszabott megtapasztalásait is hozzátesszük, szertefoszlanak kételyeink, félelmeink ködét eltünteti Isten szeretetének napsugara…. (Frankó Mátyás)

Nagy kísértés egy iskolásnak gátlástalan társai kedvében járni, még nagyobb veszély a fiatalnak a felelőtlen, könnyelmű hangadókhoz igazodni. Pál apostol a saját példájával jár elöl: először Isten akaratát tanácsos keresni életünk minden dolgában, mert tőle, általa és érte zajlanak körülöttünk az események, hogy ezeken keresztül megérthessük szeretetét. Minden más lényegtelenné avul. (Smidéliuszné Drobina Erzsébet)

Nagy kísértése minden embernek, főként a hívőknek, hogy ha valami szerencsétlenséget, csapást, betegséget, elszegényedést látnak, annak okát a szenvedő ember bűnösségében keressék. Akit még nem ért csapás, könnyen esik az önigazolás bűnébe: lám, engem jobban szeret Isten, mert én jobb, kedvesebb vagyok előtte. Ez ellen szól Jézus. Borzadva hoznak hírt emberekről, akiket Pilátus kivégeztetett, másokról, akikre rádőlt egy torony. Azonnal felteszik a kérdést: mi volt a bűnük? Jézus egyrészt megtiltja magát a kérdést. Nem ránk tartozik másoknak sem a bűne, sem a büntetése. Csak annyiban, hogy magunkra irányítsa a figyelmünket: velünk is ugyanúgy megeshetik. Sohase próbáljam magam mások elé tenni csak azért, mert engem Isten több jóban, nagyobb kegyelemben részesített. Istent dicsérjem érte, ne magamat. Kérhetem, hogy szabadítson meg hasonló nyomorúságoktól, de alázattal fogadjam el, ha éppen engem ér, abban a tudatban, hogy nekem sincs érdemem Isten előtt. Másrészt együttérzéssel, segítőkészséggel, ne ítélkezéssel forduljak a károsultak felé, hiszen egyformán bűnösök vagyunk Isten előtt, egyformán rászorulunk az Ő bocsánatára, együtt kell elfogadnunk, ha jó lehetőséget ad örömteli szolgálatára. Uram, Istenem, köszönöm neked, hogy szeretetedet azzal is megmutatod, hogy sok jóban lehet részem, és mindig gondoskodsz minden szükségemről. Tudom, nem érdemlem meg, de olyan jólesik elfogadni szereteted ajándékait. De ha csapással sújtasz, akkor is tudom, hogy éppen úgy szeretsz. Vagy engem akarsz valamire rávezetni, amit én nem vettem észre, vagy a közös nyomorúságból nekem is ki kell vennem a részem. Te tudod, Atyám, hiszem, hogy életem a Tied, úgy használod fel, ahogy Te látod jónak. Szereteted a biztosítéka annak, hogy rád bízhatom magam, a jóban hálával, a rosszban engedelmességgel. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nagy különbség van abban, hogy hogyan nyerünk meg lelkeket. Van térítő buzgóság, amely nagyon hasonlít a farizeusokéhoz. Saját pártjának, szektájának akar az ilyen buzgó ember követőket szerezni és sok időt, költséget fordít rá. Azt állítja, hogy az Úrnak szolgál, de igazában csak a maga becsvágyát elégíti ki. Az ember dicsekszik a számokkal, büszke, ha a saját munkája no, és mivel alapjában véve nem az Úrért dolgozik, így nem is az Úrban, hanem saját eszközeivel munkálkodik. „Elvégre minden eszköz jó, ha célt érnek el vele” – mondják. Az ember ügyes fogásokat, csalogató eszközöket alkalmaz, és kész a pillanatnyi siker. A siker azonban még nem gyümölcs; arany, ezüst, drágakő helyett csak fa, fű és pozdorja. Üzletszerű foglalkozás ez, ahol csak üres jelszavakkal és sablonos eszközökkel dolgoznak.

Nagylelkűen nyerni nehezebb lehet, mint nagylelkűen veszíteni. Amikor nyerünk, megkísért minket a gőg, a hatalom, az érzéketlenség, a káröröm, és újra meg újra fel akarjuk idézni a sikerünket, mikor mindenki más már halálra unta. A kegyelmes győztesek mindig emlékeznek arra, milyen érzés veszíteni. Őket már rabul ejtette valami, ami nagyobb győzelmeiknél és veszteségeiknél. Abraham Lincolnban megvolt az a bölcsesség, hogy országának javát a saját énje elé helyezze, amikor legnagyobb politikai ellenlábasát, Edwin Stantont nevezte ki a hadügyminisztérium élére. Stanton, aki briliáns jogász volt, nyers és lenéző tudott lenni. Ahogy Frederick Douglass fogalmazott: „Az udvariasság nem tartozott gyengéi közé”. Másrészről Lincoln teljesen tisztában volt saját előnytelen megjelenésével és iskolázatlanságával. (Amikor valaki egy kampány során kétarcúsággal vádolta, Lincoln így felelt: „Ha két arcom lenne, gondolja, hogy pont ezt viselném?”). A vesztes párt távozó főállamügyészeként Stanton lekicsinylően beszélt Lincolnról, „eredeti gorillá”-nak nevezve őt. Hogy Lincoln hogyan bánt Stantonnal, azt láthatjuk a polgárháború történetéből. Megbízott benne, támaszkodott rá, számított rá. Stanton pedig kifogyhatatlan hűséggel és ragaszkodással válaszolt. 1865. április 14-én reggel Abraham Lincoln belehalt az előző este ellene elkövetett merénylet okozta sérülésbe. Azon a reggelen hangzottak el a leghíresebb szavak, melyek egy elnök halálát követték: „Most már az örökkévalósághoz tartozik”. A szónok Edwin Stanton volt. Robert Lincoln, Abraham Lincoln fia elmondta, hogy apja halála után Stanton két héten át minden reggel meglátogatta őt a szobájában, és „látogatásának első tíz percében egy szót sem szólt, csak sírt”. Amikor semmi más nem működik, a kegyelem működni fog!

“Nagyon fontos, hogy higgyünk Isten szavának, és azonnal engedelmeskedjünk az Ő parancsának addig, amíg Isten angyalai várakoznak, hogy segíthessenek nekünk. A gonosz angyalok is készek viaskodni minden lépésért. Amikor Isten gondviselése azt parancsolja gyermekeinek, hogy menjenek előre, amikor Isten kész arra, hogy nagy dolgokat vigyen véghez az övéiért, akkor Sátán arra kísérti őket, hogy habozásukkal és késlekedésükkel magukra vonják az Úr nemtetszését. Sátán igyekszik lángra gyújtani a viszály és a civódás lelkületét, felkelteni a zúgolódást, a hitetlenséget, és így megfosztani Isten gyermekeit azoktól az áldásoktól, amelyekkel Isten meg akarja ajándékozni őket. Isten szolgái a perc emberei legyenek, akik amilyen gyorsan csak lehet, készen állnak az indulásra és előrehaladásra, amint az isteni gondviselés megnyitja előttük az utat. Bármiféle késlekedés a részükről, időt ad Sátánnak vereségük előkészítésére.”(Pátriárkák és próféták, Vándorlás Edom körül c. fejezetből)

Nagyon kell vigyázni, hogy a szánk mit szól felemelkedést ,egészséget, szaporodást, bőséget, győzelmet, vagy megalázottságot, fájdalmat, betegséget, haragot elutasítást. Isten gyermekeinek egy áldás van az életükön, ha figyelnek a tanításra és megtartják azokat.

Nagyon nehéz állhatatosságot kifejleszteni, ha hiányzik belőled a céltudatosság. Ha viszont szenvedélyesen céltudatos vagy, akkor feltöltődsz energiával, az akadályok mellékessé válnak, és a kitartás diadalmaskodik. Mohammad Ali ökölvívó világbajnok mondta: „A bajnokok nem a tornatermekben születnek, hanem valami olyasmiből keletkeznek, ami valahol mélyen ott van bennük: egy vágyból, egy álomból, egy látásból. Képesek a végsőkig kitartani. Egy kicsit gyorsabbnak kell lenniük, és meg kell hogy legyen bennük az ügyesség és az akarat. De az akaratnak erősebbnek kell lennie az ügyességnél.”

Nagyon nehéz megmaradni a láthatatlan, mégis állandó helytállást követelő Isten szolgálatában, főleg idegenek, kényelmesebb vallások között. Most a passzív keleti vallások, jósnők, horoszkópok, vad szekták léptek a régi bálványok helyébe, bomlasztják népünk erkölcsét erejét, gerincét. Megtartó, egységet, gerincet adó erőt ma sem adhat más, mint a megújuló hit az egyetlen szerető Istenben. Istenem, te mindig megtartottad a te útaidon járó népeket, évezredeken át. Változtak a nemzetek, a szokások, kultúrák, de te ugyanazt az erőt, erkölcsöt, közösséget, szeretetet adod minden kornak és minden népnek. Köszönöm, hogy én is abban élhetek. Kérlek, tartsd meg ebben a hitben a mi népünket. Ne engedd szétkorhadni idegen tanítások zűrzavarában. Vonj minket és utódainkat újra közelebb magadhoz. Ne vond meg tőlünk hited és szereteted megtartó ajándékát. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nagyon sok bűn a szemmel kezdődik. Ez a legveszélyesebb kapuja a testnek. Potifárné Józsefre vetette szemét, és szemének utána ment a szíve. Borzasztó, ha egy nő kikezd valakivel, ahogy néz, ahogy forgolódik, ahogy beszél vele. Potifárné eljutott oda, hogy minden szégyent félretett – tetszel nekem, szeretlek, légy az enyém! Isten embere visszautasítja a kínálatot. De eljön az idő, amikor az asszony erőszakosan megragadja Józsefet, aki ruháját otthagyva menekül. Mégis Potifárnénak van igaza. Látjátok, mit lehet egy hazugsággal elérni? Te is el tudod rendezni a körülményeket, ha valamit be akarsz bizonyítani. A bűnnel mindig együtt jár a hazugság. A férj hisz a feleségnek, és József börtönbe kerül. Miért engedi meg Isten, hogy győzzön a hazugság és szenvedjen az igaz?! Amiért Jézusnak is megengedte. Miért engedte meg, hogy keresztre feszítsék az ártatlant? A ti megmaradástokért küldettem én, nem az emberek adtak engem oda – az Isten. József is megértette: “Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de az Isten jóra gondolta fordítani” (1Móz 50,20). Így lesz József gondviselője népének, így tudja őket megtartani – sőt eltartani. Józsefben Jézust láthatjuk. Ő is ártatlanul szenvedett, mégis Néki adatott minden hatalom földön és égen.

Nagyon sok ember szeretné tudni, hogy mit hoz a holnap. S vannak emberek, akik erre építve másoktól szép összegeket „lehúznak”, mert elhitetik, hogy ők ismerik a jövőt. Félelmetes látni a televízióban, hogy vannak olyan műsorok, melyben bárkinek megmondják a jövőjét, sőt sms-ben is lehet igényelni e szolgáltatást – jó pénzért. Veszélyes dolog ez, hívő embernek nem szabad bedőlnie ezen ördögi praktikáknak! Amikor kb. 2,5 éve megtudtam, hogy a horoszkópok is olyan dolgok, melyek nincsenek Isten tetszésére, attól kezdve soha nem olvastam el egyet sem. Pedig a legtöbb újságban megtalálhatóak. A hívő ember akkor jár el bölcsen, ha ezeket a veszélyes vizeket elkerüli. Mert azt nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, csak azt tudjuk, hogy kinek a kezében van. Ez pedig bőven elég nekünk.

Nagyon sok igét szóló, más emberekért könyörgő közbenjárót ismerek akiknek sok nehézségeik vannak, mert a gonosz gáncsoskodik. Vagy hívő családtagok akiknek fáj a szívük a szeretteikért, esetleg beteg rokonaikért. A sírás egy csekély fájdalom kimutatás, de Isten szemében sokat mondó dolog. A lelkünket a szívünk fájdalmát teregetjük ki. Minden korban van mondanivalója, a mi korunkban az író szerint sírunk és imádkozunk az országunkért, nemzetünkért, a fiatalokért, a jövőért. Mert látjuk, hogy a végzetükbe rohannak, hit nélkül.

Nagyon sokan vannak, akik elvetve az emberlét halál utáni ígéretét teljességgel a mulandóra koncentrálnak, s a veszendő dolgok törvényei szerint rendezik be egész életüket: ha pofont ad az anyagvilág, akkor visszaütnek ők is. Ha mások könyökölnek, akkor ők is, és emberi méltóságukat felejtve, ész nélkül tülekednek, hogy az élet zsíros kenyeréből egy harapással nagyobbat bírjanak a mában, mint azt a tegnapban tehették. A másikon átgázolás öntörvényűsége aztán megtermi a maga keserű gyümölcseit: hiába a nagy hajsza a siker után, csak a birtoklás nem hozza el a legfontosabbat: a lélek békességét, azaz a földi lét megelégedettségét. Ahhoz, hogy harmóniába kerüljek önmagammal, a világgal, s nemkülönben a JóIstennel – szükségeltetik a krisztusi/keresztényi derű. Ezt a kincset ugyan mindenhol osztogatja az élet, mégis kevesen birtokolják, mert csak azok kapják meg, akik kérik! A mennyei derűben ugyanis “benne van” a hit, hogy bármennyire is kacskaringós és saras földi életünk dűlőútja, a vége mégis az Istenhez vezet. S ha Őt nem kerülhetem ki, s ha Vele vidámabb e vándorlás, mert a gondviselésébe vetett reménységünkön keresztül leveszi vállunkról aggódásunk terhét, akkor miért is hajszoljuk a veszendőt? S ha számos alkalommal megtapasztaltuk már, hogy a legfontosabb mégiscsak a horizonton túli, az “örök életre megmaradó” a legnagyobb jutalom, akkor miért akarjuk beérni a kevesebbel? (Frankó Mátyás)

Nagyon sokan vannak, akik vagyonukhoz becstelenül jutnak hozzá. Ma szinte már divat csalni, lopni, hazudni a munkahelyen, mert így könnyebb gazdagodni, hamarabb összejön a pénz. És sajnos az embernek már fel sem tűnik, hogy a kenyér, amit eszik, a ruha, amit hord a kincsei, amelyeket nagy becsben tart mind becstelenséggel lett övé. Már természetessé vált. Viszont ha valaki felismeri ezt, akkor észreveszi, hogy az akkor oly ízletes kenyér csak kevés volt. A felismeréshez azonban találkozásra van szükség. Találkozni kell Krisztussal! Aki találkozik vele, és átadja szívét neki, az minden ilyen vagyont kárnak és szemétnek tud ítélni. (Forró Éva)

Nagyon sokszor bennünket is ezzel állít meg az Ördög. Minek mindig templomba menni, otthon is lehet imádkozni! Sok ez a reggeli csendesség. Tíz perc is elég. Miért ilyenekre pazarolni az erődet, idődet? Van éppen elég tennivaló a család körül. Mire jó ez a szenteskedés? Mire jó, hogy még betegeket is látogass? Nem kell ezt túlzásba vinni – mondja a világ. Figyeld meg, hogy az ilyen mondatok lassan elfordítják szívedet az Úrtól. Neked mi sok az Úrnak szentelt időből, Isten dolgaiból, a testvérekkel való együttlétből? Mit hagytál el máris az Ördög tanácsára? Ha az Úr szerint csinálod a dolgaidat, akkor mindenre van erőd a Krisztusban. Akkor semmi nem sok. Biztosan voltál már halálosan fáradt, de valamiben engedelmeskedtél az Úrnak, és egyszer csak olyan erőd lett. Ha nincs időd csendességet tartani, olyan vagy, mint az az ember, akinek nincs ideje bekapcsolni a villanyfűrészt, és kézzel fűrészel. A csendességből nyernénk erőt, de inkább egész nap gürcölünk a magunk semmi erejével. Luther Márton mondta: Ha nagyon sok dolgom van, hosszabb csendességet tartok, hogy több erőt nyerjek. Gondold végig az életed, mire mondtad, hogy ez már sok?! Ne essünk bele Jeroboám bűnébe, a bálványimádásba, amikor már számunkra nem az Úr mindennek a forrása. Amikor már nem Tőle kérek és várok mindent, és nem Őreá nézek. Forduljon vissza a szíved Dávid Fiához, Jézus Krisztushoz, aki mindennel megajándékozott téged, ami a gyakorlati életre és a kegyességre, az Isten előtt való kedvességre szükséges.

“Nagyon sokszor ingerli a sértettet az ellene újból és újból vétkező ismételt bűnvallomása. Úgy gondolja, hogy már éppen elégszer megbocsátott. A Megváltó azonban világosan szólt arról, hogy miként kell bánni a vétkezőkkel: …Ha a testvéred vétkezik, bocsáss meg neki! Amikor meg akarja vallani neked bűnét, ne mondd, hogy nem hiszel az alázatosságában, sem bűnvallomása őszinteségében! Mi jogon ítélkezel fölötte, mintha olvasnál a szívében?… Mindnyájan Isten ingyen kegyelmének köszönhetünk mindent… A Megváltó kegyelemből váltott meg és teremtett újjá bennünket. Kegyelemből tett örököstársaivá. Ezt a kegyelmet kell tanúsítanunk nekünk is mások iránt. Ne engedjük, hogy a tévelygők elcsüggedjenek! Ne tűrjünk meg magunkban farizeusi szigort… Ne adjunk helyet a keserű gúnynak szívünkben. Beszédünkben még csak nyoma se legyen a megvetésnek. Egyetlen szavunkkal, vagy részvétlen, gyanakvó és bizalmatlan viselkedésünkkel pusztulásba sodorhatunk valakit… Semmi sem igazolja az engesztelhetetlen lelkületet… Az az irgalom és az a szerető gondoskodás, amely Krisztus életében megmutatkozott, látható lesz mindazokban, akik részesültek az Ő kegyelmében. “Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róm 8,9) Az ilyen ember számára Isten idegen, alkalmatlan arra, hogy együtt legyen vele az örökkévalóságban. Lehetséges, hogy Isten valamikor megbocsátott neki, irgalmatlansága azonban azt bizonyítja, hogy elfordult az Ő megbocsátó szeretetétől. Eltávolodott tőle, és ugyanolyan állapotba került, mint amilyenben volt, még Isten megbocsátását megelőzően. Megtagadta bűnbánatát, és úgy terhelik a bűnei, mintha sohasem bánta volna meg őket.” (Krisztus példázatai, A megbocsátás mértéke c. fejezetből)

Nagyon szép ezt mondani: “Bízzatok az Úrban”, de az embernek élnie kell, és Jézusnak nincs mivel merítenie, nincs amiből megadja mindezt. Őrizkedj attól a kegyes csalástól, amely így szólal meg benned: “Nem Jézus miatt aggályoskodom, csak önmagam iránt vagyok bizalmatlan.” Önmagunkkal szemben nem szoktak aggályaink lenni; pontosan tudjuk, mire nem vagyunk képesek, de Jézusban kételkedünk! Szinte fáj az a gondolat, hogy Ő megteheti, amit mi nem tudunk megtenni. Aggályaim onnan erednek, hogy magamat átkutatva akarom kitalálni: ugyan hogyan viheti Ő ezt véghez? Kérdéseim saját hitványságom mélységeiből fakadnak. Ha felfedezem magamban ezeket a kétségeket, hozzam világosságra is és valljam be: “Uram, kételkedtem benned, nem hittem, hogy bölcsességed mélyebb, mint az enyém; nem hittem, hogy mindenható hatalmad sokkal nagyobb, mint amennyit én véges értelmemmel felfoghatok.”

Nagyszerű dolgot helyez itt számomra kilátásba az Ige. Barátaim elhagyhatnak, ellenségeim ujjonghatnak, az Úr azonban nem tagadja meg szolgáját. Nincs kétségem afelől, hogy az Úr a magáénak tart, hiszen új meg új zálogát adja szeretetének. De eljön a nap, amikor meg kell majd állnom az Atya előtt. Milyen öröm tudnom, hogy Krisztus akkor majd vallást fog tenni rólam. Azt mondja majd: ez az ember bízott bennem és kész volt bántalmazást is szenvedni nevemért, ezért én is a magaménak vallom őt.   Ezért soha ne szégyelljem, hogy az Úré vagyok. Soha ne hallgassak gyáván, se ne alkudjak meg félszívvel. Pirulnom kellene, mert azé vagyok, aki megígérte, hogy kezeskedik az életemért Isten előtt?

Nagyszombaton a félelmek, összetört remények hangja erősödik. Jézus milyen előre szólt akkor tanítványainak: ne féljetek, ne csüggedjetek. Mert ugyan lesz idő, amikor minden arra fog mutatni, hogy van rá okotok. És azt fogjátok érezni, hogy nem sikerült, hogy egy vesztes ügyben hittetek. De ne féljetek. Lesz békességetek. Ma sincs más üzenet. Ma is kétségbeeső, értetlen az ember. Bűnös, kegyelemre szorul. Nagyszombat csöndjébe is be kell zárkóznia. Isten véghezvitte a szándékát. A végső elveszéstől és árvaságtól megmentette minden, belé hittel kapaszkodó gyermekét. (Kőháti Dóra)

Nálad van a bocsánat. (Zsoltárok 130:4) Te mit kezdesz a bűneiddel? Hogy rendezed? Hagyod, hogy gyötörjenek napokig, hetekig, hónapokig, netán még évekig is? Ne tedd! A mai Ige egy örömüzenet minden bűnös ember számára – vagyis kivétel nélkül mindnyájunknak. Így hangzik ez az örömhír: Isten megbocsát. Nincs olyan bűn, amit meg ne tudna bocsátani. De ehhez az kell, hogy megbánd és vidd imában elébe. Nagy kérés ez? Olykor igen. De önmagadnak ártasz, ha hagyod, hogy álmatlan éjszakáid legyenek olyan dolgok miatt, amiket nem kellene cipelned, mert le is tehetnéd a Golgota alá lélekben. Testvér! Ne légy balga! Ha az Úrnál van a kegyelem, akkor kérd el azt magadnak és ne roskadozz a bűnök súlya alatt!

Napjaink egyik jellegzetessége, hogy amit az egyik országban megtesznek, az néhány órán belül tudható, sőt látható is minden földrészen. Ma nagyon látványosan valósul meg a Pál apostol által említett ellenállhatatlan sodrása a bűnnek. Egyik ember megy a másik után, egyik nép követi a másikat, egyik törvényhozás másolja a másikat. Mintha senki nem akarna lemaradni az alapvető értékeket rohamtempóban kiselejtező robogó szerelvényről. Júda is azt az utat választotta, mint Izrael. Látható, hogy ahogyan az istenfélelemnek, úgy az Isten elleni lázadásnak is megvannak a közös jellemzői. Érdekes jelképes mozzanata (is) a júdai értékvesztésnek: a kerek aranypajzsokat, kényszerből ugyan, de felváltják a rézpajzsok. Ám ezeket is ugyanolyan szigorúan őrzik, mint korábban a sokkal értékesebbeket… Az ember a silányhoz is képes és kész nagyon erősen és határozottan ragaszkodni. Vigyázzunk az eredeti, bibliai értékeinkre, leginkább pedig óvjuk istenfélelmünket!

Napjaink kényszerei alatt sínylődve nem könnyű jó döntéseket hozni. A tanácstalanság percei sokszor eltékozolt időnek tűnnek a szemünkben, ezért szeretnénk határozottan, gyorsan és helyesen választani. De ki segítsen, ha nem tudunk? Tanácsot kérni azt is jelenti, hogy bevonjuk a segítség-adót a felelősségi körünkbe, tanácsot adni ezért mindig komoly felelősség, a bizalom felelőssége is egyben. Bízom benne, hogy a másik valós ismerettel rendelkezve az útról, engem is jó irányba terel. A legnagyobb gondunk azonban az, hogy mély bizalmi válságokat élünk át. Saját bizalmatlanságunk tovább mélyíti tanácstalanságunk medrét. Hallottad már, hogy a hit egyszerűvé teszi a dolgokat? És azt, hogy a hit bölccsé tesz? Az Istennel való járásban az a legjobb, hogy az emberi, a hiányos, kiegészítődik, teljessé lesz, mert Isten kipótolja az övéből. A hívő ember, aki igazán követi mesterét, így válhat mások segítő, igaz felebarátjává; és tanácsot kérni is, csak tőle érdemes…
(Restás László)

Napjainkban az Úr Jézus Krisztus legnagyobb ellensége a gyakorlati munkáról alkotott olyan elgondolás, amely nem az Újszövetségből, hanem a világi gyakorlatból születik. Ebben felülkerekedik a szüntelen erőkifejtés és tevékenykedés, de nincs helye az elmélyült kapcsolatnak Istennel. Nem jó helyen van a hangsúly. Jézus azt mondta: “Az Isten országa nem szemmel láthatólag jön el, hanem az Isten országa tibennetek van” – titokzatosan, elrejtetten. A keresztyén munkások sokszor túlságosan a kirakatban élnek. Jézus Krisztus királyságának ereje, lényege a vele való személyes viszonyon alapul, nem a nyilvánosság előtti hasznosságunkon múlik. Meg kell szabadulnunk a vallásos korszellemtől. Urunk életében semmi sem volt az izgalmas aktivitásnak abból a hajszájából és rohanásából, amit mi olyan nagyra tartunk. A tanítványnak pedig olyannak kell lennie, mint Mestere. Jézus Krisztus királyságának központi ügye a vele való személyes kapcsolat, nem az, ami általában hasznosnak tűnik az emberek szemében. Egy bibliaiskolának nem a gyakorlati tevékenységben rejlik az ereje, hanem abban a tényben, hogy a hallgatók magukba szívhatják Isten igazságát. Talán sejtelmed sincs róla, merre szándékozik Isten irányítani körülményeidet, nem tudod, hogy akár otthon, akár idegenben milyen erőpróbák várnak rád. De ha szétszórod erődet a túlzott tevékenységben, ahelyett hogy Isten megváltásának nagy alapvető igazságaiban elmerülnél, kimerülsz a túlerőltetésben, és amikor majd jönnek a nehézségek, nem tudsz helytállni. De ha most idődet arra fordítod, hogy Istenben alapot vegyél és gyökeret eressz – ez a világ szerint a “nem gyakorlati” vonal -, akkor hű maradsz majd hozzá, bármi történjék is, és tud használni.

Napjainkban annak a veszélye fenyeget, hogy nemcsak leverettek, hanem legyőzöttek is leszünk abban a hadjáratban, ami az egész világon folyik a keresztyének ellen. Hogy ne í­gy legyen, ahhoz Isten felemelése szükséges. Úgy, hogy őt látjuk, és őt láttatjuk meg mindenekben és mindenek felett. Őt magasztaljuk és őt dicsőí­tjük imáinkkal, cselekedeteinkkel, életünkkel, hogy azután Ady Endre szavaival mi is elmondhassuk: “Te voltál mindig mindenben minden.”
(Margit István)

Napjainkban mintha félnénk a tanácskéréstől. Helytelenül gondoljuk, hogy a tanácsot kérő gyenge, kiszolgáltatott, bizonytalan. A nagy vezetők figyeltek mások véleményére. Miért tették? Mert a lehető legjobb döntést akarták meghozni. Ellentétes vélemények tüzében lehetetlen, hogy ne forrjon ki gondolatainkból a téves, rossz, tisztátalan indíték. A helyes döntésem érdekében van-e bátorságom másokkal megosztani gondolataimat? (Pentaller Attila)

Napok óta szomorú vagy. Semmi sem jött be, semmi nem úgy alakult, ahogy elképzelted. Talán elveszítettél valakit, aki számodra kedves, és nem tudsz a bánatból felemelkedni. Figyeld csak, mit üzen ma Neked az Úr! – ATYÁD – szeret Téged, Ő lát, nem hagyott el! Együtt sír Veled, de szeretné letörölni könnyeidet. Szeretné, ha elpárásodott szemeddel tisztán meglátnád, hogy Ő vigasztalást hoz Neked. És reménységet! Tudod mekkora kincs a reménység ebben a reményt-vesztett világban? Ő ezt kínálja neked! REMÉNYSÉGET! Így, csupa nagybetűvel! – Szeretné megvigasztalni szívedet és reményt csöpögtetni bele. Engedd el magad! Engedd, hogy ma megszólítson. Légy nagyon csendben és figyeld azt a kis halk hangot, ami a szívedhez szól. – Sőt azt szeretné, ha ma elkezdenél vigasztalni, bátorítani, meghallgatni valakit. ’Ha úgy érzed, nagyon szerencsétlen vagy, hallgass meg valakit, aki nálad is szerencsétlenebb!’ – mondta egy bölcs. Ugyanis, ha ezt teszed, megerősödnek a fül-izmaid, a jó-cselekedet-izmaid és a beszéd-izmaid! És most olvasd el magadnak még egyszer a mai igét így: „Az én Uram, Jézus Krisztus és az Isten, az én Atyám, aki szeret engem, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékoz nekem, vigasztalja meg szívemet, és szilárdítsa meg lépteimet minden jótettben és minden beszédben!” Nos, hogy hangzik?

Napokon, heteken, hónapokon át dolgoztál valamin, és egy pillanat áthúzza az egészet. Oda az elégedettség, az öröm, a boldogság, a béke. Mondd, van kedved ezek után újrakezdeni? Istennel is valami hasonló történt. Hat napon át keményen dolgozott. Teremtett, alkotott, rendszert hozott a káosz helyére. Minden szeretetét beleadta ebbe a munkába, és a tetőpontján, az egész koronájaként, megalkotta az Embert. Péntek este, mielőtt a nap lenyugodott, az utolsó sugarak fényénél még egyszer megszemlélte művét, és csak annyit mondott: minden igen jó. És megpihent. Nem tudom, mennyi idő telhetett el Ádám és Éva Édenben töltött első és utolsó napja között; a történet vége így is, úgy is bukás. Sátán elrontotta Isten tökéletes művét. Ő volt az, aki sáros lábbal végigtrappolt a nappalin, aki bozótirtóval esett neki az angolkertnek… aki megrontotta az Embert, és vele együtt a Földet. A mai napon kérlek, annyit vigyél magaddal, hogy Isten ezek után nem állt neki duzzogni, nem zárkózott sértődött magányba, hanem nekilátott, hogy újra kezdje az egészet, hogy helyreállítsa mindazt, amit Sátán tönkretett. Elküldte Jézus Krisztust, hogy megváltsa az embert saját élete árán, hogy kaphassunk egy tiszta lapot, és részesei lehessünk újra annak a tökéletes világnak, ahová igazán tartozunk. Tudom, hogy nehéz napokon mész keresztül, tudom, hogy fájnak az élettől kapott sebeid, de kérlek, ma, amikor ezeket a sorokat olvasod, nézz fel az égre, és hidd el, nemsokára Isten mindent helyreállít, és végre Te is hazatalálsz.

Napról napra, évről évre hittel megbíztam Isten bölcsességében és szeretetében, és tudom, hogy nem hiába. Soha nem tagadott meg tőlem semmi jó dolgot, amit megígért, és biztos vagyok benne, hogy egyetlen szava sem volt hiába elhangzott szó. Vezetésére hagyatkozom a jövőben is, mert magamtól nem tudom, melyik úton járjak: válassza az Úr ki számomra a nekem rendelt utat. Tanácsra és segítségre van szükségem, mivel kötelességeim sokszor túl nehezek, vagy ütköznek egymással, és gyakran igen bonyolult helyzetekbe is kerülök. Ezért az Urat keresem mint Főpapomat, és az Ő világosságára és igazságára (úrimjára és tummimjára) nézek. A csalhatatlan és tévedhetetlen Isten akaratát a magam elgondolása és barátaim tanácsa fölé helyezem. Dicső Uram, kérlek, Te vezess továbbra is!
Dicsőség legyen neked, Uram,
aki vezérelsz engem,
odaát pedig dicsőségedbe fogadsz. Ámen!

“Napról napra Isten felügyelete alatt kell állnod. Ő teremtett és Ő váltott meg… »Isten munkatársai vagyunk.« Isten minden nap dolgozik épületén, hogy szent templommá váljon. Az ember feladata: együtt dolgozni Istennel. Mindenki váljon pontosan azzá, aminek Isten szánta őt. Tiszta, nemes tettek által építsünk, hogy jellemünk végül arányossá váljék, gyönyörű templommá, melyet Isten is, ember is megbecsül. Ne legyen benne hiba, mert az Úr épülete. Tökéletesen kell illesztenünk minden egyes követ, hogy elviselje a ránehezedő nyomást. Egyetlen rosszul elhelyezett kő kihat az egész épületre… Krisztus egyháza öltsön magára isteni mértéket a világ előtt, mint élő kövekből épült templom,… ahol kő kő mellé illik, és szilárd, megingathatatlan épületet alkot. Nem minden kő egyforma. Némelyik nagyobb, némelyik kisebb, de mindegyiknek megvan a maga helye, amelyet be kell töltenie.”(Bizonyságtételek VIII. kötet, 173. l.)

1) Ne add fel, a győzelem egészen bizonyos!
2) Egyedül nem megy, de együtt képesek vagyunk rá! Vannak, akiknek problémát jelent másokat beengedni az életükbe. A félelem, a bizonytalanság vagy a büszkeség miatt nem akarunk senkivel sem beszélni, vagy megnyílni mások előtt, és beismerni, hogy szükségünk van valamire. Ahhoz, hogy elvégezd a küldetésedet, a megfelelő emberekkel kell körbevenned magad. Gyenge, megelégedett, laza, középszerű emberekkel nem tudsz futni. Nem, neked olyan emberekre van szükséged, akikben vágy van az élet után, és éheznek Istenre.
3) Amikor Isten mozdul, feltétlenül mozdulj te is! Hálásak lehetünk Istennek az önsegítő könyvekért és a vezetői szemináriumokért, stb. De eljön majd a pillanat, amikor Istenben kell bíznod, fel kell ismerned az Ő időzítését, ugranod kell hittel, és hagyni, hogy Szentlelkének szele elvigyen oda, ahová menned kell. Semmilyen erőfeszítésed és megerőltető szárnycsapkodásod nem fogja ezt elérni.
4) Maradj érzékeny a szélre! Isten az, és nem te, aki meghatározza életed célját. Ő az, aki meghatározza a lehetőségeid idejét. De a szellemi fásultság eltompíthatja az érzékeidet, és oda vezethet, hogy elszalasztod az alkalmat. „Noha mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki Isten Igéjének alapigazságaira” (Zsidók 5:12 NIV). Lehet, hogy szárnyalás helyett szétesőben van az életed, mert hagytad, hogy Isten tüze kialudjon a szívedben. Nos, még nincs túl késő! A szél ismét fújni fog. Kezdj hát el imádkozni: „Uram, lehet, hogy korábban elszalasztottam a lehetőséget, de most nem fogom. Nem akarom úgy végezni, hogy azt kelljen mondanom, bárcsak megtettem volna valamit, amit nem tettem meg, és nem azért, mert Te nem álltál készen, hanem azért, mert én nem voltam készen.

Ne aggodalmaskodj, hanem bízd rá magad mennyei Atyádra, aki gondoskodik rólad! – bátorít Jézus. És ne terheld magad a jövőben várható esetleges problémákkal se; ha majd aktuális lesz, ráérsz Isteneddel együtt keresni a megoldást. Törődj a mával! Tedd meg, amit ma kell megtenned! Szeresd, akit talán holnap már nem lehet! Rendezd Istennel és embertársaddal, amit ma még rendezni tudsz! Bánd meg a bűnt, amelyet régóta meg kellene bánnod! De mindenekelőtt keresd Isten országát és igazságát, akkor a többi ráadásul megadatik… (Hulej Enikő)

“Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől” (Mt 6,25). Újra meg újra hallanunk kell ezt a figyelmeztetést, hogy ha a világ gondjai, a gazdagság csalárdsága és más dolgok élvezése behatolnak az életünkbe, megfojtanak mindent, amit Isten oltott belénk. Sohasem lehetünk teljesen szabaddá ennek a kísértésnek a folyton hömpölygő áradatától. Ha nem a ruházkodás vagy táplálkozás irányából jön, akkor betörhet a pénz vagy pénzhiány, öröm vagy örömhiány, barátok vagy barátok hiánya, esetleg nehéz körülmények formájában: szüntelenül támad, és ha nem engedünk Isten Szellemének, hogy Ő harcba szálljon velük: betörnek az életünkbe, mint az árvíz. “Elég minden napnak a maga baja” (Mt 6,34). Már ma is hányféle baj kezdett fenyegetni? Alattomos kis gondmanók kukkantottak be hozzád: “Mit csinálsz a jövő hónapban? És ezen a nyáron?” – “Semmi felől ne aggódjatok!” – mondja az Úr Jézus. Újra figyelj Őrá és nyugodjék meg gondolkozásod a te mennyei Atyád “sokkal inkább”-ján!

Ne alkalmazkodjatok, ne váljatok hasonlóvá a világhoz. Ha úgy élsz, mint a világ, akkor a világ le fog győzni. Ez ilyen egyszerű. Tehát ne hagyd, hogy a világ a saját képére formáljon. Inkább „változz el” az elméd teljes megújítása által. Győzd le a világot azáltal, hogy megújítod az elmédet, és úgy gondolkozol, mint Isten. Más szóval, amikor látsz valamit az Igében, mondd ezt: „Egyetértek ezzel. Mostantól kezdve ez alapján fogok cselekedni, nem pedig az alapján, ahogy eddig gondoltam.” Például, amikor a bűn szólít téged, ne válaszolj. Inkább érts egyet az Igével, és mondd ezt: „Én meghaltam annak a dolognak, ördög. Nem tudsz többé belerángatni!” Ahogy ezt megteszed, észre fogod venni, hogy változol. Észre fogod venni, hogy győztesként élsz!

Ne áltassuk magunkat, a keresztények között mindig több volt a nő, mint a férfi, s ha megnézzük templompadjainkat, ma sincs ez másképpen! Ennek nemcsak a női létből fakadó áldozatkészség az oka, hanem az élet titkaira való általános nyitottságuk. Az a vallás, amelyik “férfias”, ahol a férfi habitus dominál, az bizony sokkal hamarabb elszalad az Isten Valóságától, melynek legfőbb lényege a Szeretet – nem a kedvelő, hanem az áldozatkész agapé. A Szentlélek nélkül nincs Egyház. Egy spirituális közösség lehet jószándékúak csoportosulása – ami igen becsülendő -, de nem több ennél. Az egyházi közösség többet kínál, mint társadalom számára hasznos jótékonysági programot. Az Egyház elsődleges célja az Isten-i Titkok közvetítése az evangélium hirdetése és a szentségek helyes kiszolgáltatása által. Az igazság az, hogy a világ szemében az Egyház nem akkor válik egyházzá, amikor hirdeti, hanem amikor éli is az evangéliumot… (Frankó Mátyás)

Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd, Atyám! Ennek a magyarázatnak az igazsága meghaladja emberi értelmünket. Hiszen mindaz, ami Jézussal történt, az Atya tudtával, sőt az ő terve és akarata szerint történt így. Jézus halálának gyalázatos botránya mögött olyan isteni dicsőség és méltóság húzódik meg, amely az emberi értelem előtt rejtve van: kizárólag a hit képes felismerni. A hit látja meg a kereszt botrányában a megrendítő méltóságot, melyet Jézus azáltal nyert el, hogy maradéktalanul teljesítette Atyjának üdvözítő akaratát. Teljes engedelmességével elnyerte a dicsőség koronáját. Úr Jézus, tedd szívünket fogékonnyá a te igéd megértésére! Ámen.

Ne azért higgyünk, mert látjuk, vagy érezzük, hogy Isten meghallgat bennünket. Mindenekelőtt bíznunk kell az Ő ígéreteiben. Ha hittel közeledünk Istenhez, minden kérésünk visszhangra talál benne. Ha áldásáért könyörögtünk, hinnünk kell, hogy azt el is nyerjük. Meg kell köszönnünk, hogy elnyertük. Kötelességeinket abban a biztos tudatban kell teljesítenünk, hogy Isten áldása akkor válik valósággá számunkra, amikor a legnagyobb szükségünk lesz rá. Ha ezt megtanultuk, akkor tudjuk, hogy imáinkat Isten meghallgatta. Az Úr mindent megadhat nekünk “végtelen bőséggel” “az Ő dicsősége gazdagságáért” és az “Ő hatalma erejének ama munkája szerint” (Eféz 6,20).”

Ne azzal foglalkozzunk, hogy ki, vagy kik miatt jutottunk mélyre. Ki volt az, aki elbocsátott munkahelyünkről, vagy ki volt az, aki megcsalt, ki volt az, aki becsapott, kisemmizett, tönkre tett. Reménykedjünk! Ez a legfontosabb! Remélni Krisztusban, az Úrban. Bízni erejében, hatalmában, gondviselésében, és abban, hogy már kész a segítség, csak el kell tudni fogadni. (Forró Éva)

Ne azzal legyél elfoglalva, hogy mit gondolnak és mondanak az emberek itt lent a földön. Azzal legyél elfoglalva, hogy az Úrnak mi van a tetszésére. Azzal legyél elfoglalva, hogy bevégezd a futásodat örömmel. Az előtted lévő dicsőséges reménységgel legyél elfoglalva. Mert az a reménység elég arra, hogy általa bárki – bármilyen körülmények közepette – ugrándozzon örömében!

Ne bánd, ha anyagi veszteséged van a békességért, Krisztusért végzett szorgos munkádból! Nyugodj meg, mert az Úrért elszenvedett kár sohasem veszteség. Még e földi életben bőven kárpótol érte, és hányszor akadályozza Ő meg, hogy valóban kár érjen. Ami pedig örök életünket illeti, ott a Krisztusért elszenvedett veszteség mennyei befektetésnek fog számítani. Ne zsörtölődj tehát, ha veszteség ér, hanem hallgass a csöndes szóra: ?Tud az Úr neked annál többet is adni”.

Ne beszélj semmit róla, amíg az Ember Fia benned fel nem támadt! Amíg a feltámadott Krisztus nem uralkodik annyira az életedben, hogy megérted, amit a történelmi Krisztus tanít. Amikor belsőleg megfelelő állapotba jutottál, Jézus szava olyan érthetővé lesz, hogy csodálkozol, miért nem értetted meg azelőtt. Nem érthetted meg előbb, mert nem voltál még abban az állapotban, hogy elviselhetted volna. Urunk nem titkolja el ezeket a dolgokat; de nem tudjuk elviselni addig, míg szellemi életünk megfelelő érettségre el nem jut. “Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.” Közösségbe kell jutnunk az Ő feltámadt életével, mielőtt egyetlen szavát is elhordozhatnánk. Tudunk-e valamit arról, hogy Jézus feltámadt életének részeseivé lettünk? Ezt az a tény bizonyítja, hogy szavát kezdjük megérteni. Isten semmit sem jelenthet ki nekünk, ha az Ő Szelleme nincs bennünk. Egyetlen makacs állásfoglalás megakadályozza Istent abban, hogy valamit is kijelentsen nekünk. Ha valamelyik tantétel felől megcsontosodtak a nézeteink, Isten világossága nem fér hozzánk többé azon a vonalon. Ez a tompa állapot feloldódik abban a pillanatban, mihelyt az Ő feltámadt élete munkálkodni kezd bennünk. “Senkinek se beszéljék el …” Olyan sokan elmondják, amit a megdicsőülés hegyén láttak. Valamiről látást kaptak és bizonyságot tesznek róla, de életük nincs összhangban azzal, az Ember Fia még nem támadt fel bennük. – Mikor ölt majd testet benned és bennem?

Ne csak Isten áldása után, hanem Isten után is sóvárogjatok… Isten keres titeket, s a ti iránta érzett vágyakozásotok az ő Lelkének vonzása. Engedjetek a Lélek vonzásának!… Kopogtassanak a kegyelem ajtaján mindazok, akik Isten áldása után vágyakoznak és mondják meggyőződéssel: “Uram, te megígérted, hogy aki kér, mind kap, és aki keres, talál, és hogy a zörgetőnek megnyittatik”. Egyetlen szerető apa sem tudná elutasítani éhes gyermekét, ha kenyeret kér tőle. Az ember pedig annyira bizalmatlan Istenével szemben, hogy nem hiszi el, hogy meghallgatja kérését. Elgondolható-e, hogy Isten csak ígéri az embernek a jó és tápláló eledelt, azután pedig követ adna helyette?

Ne csodálkozzunk, ha Isten minket is kerülő, néha cikk-cakkos utakon vezet. Nekünk van szükségünk rá. Úgy tanít, felkészít, néha kemény leckékkel gyakoroltat, míg alkalmasak leszünk nehezebb feladatok végzésére. De ő vezet. Előttünk jár, gondoskodik rólunk, nevelget. Az akarja, hogy az ő népe legyünk. Eredményes, öntudatos, győzelmes, boldog népe, mely rábízza magát, s vele kéz a kézben hajtja végre rendeltetését, saját egyénisége kiteljesedését, megvalósulását, ezáltal rendelt boldogságát és üdvösségét. Jó Atyánk, milyen sokszor érezzük úgy, hogy magunkra hagytál, hogy erőnk feletti feladatok elé állítottál, hogy legszívesebben abbahagynánk mindent, belesüllyednénk egy céltalan, tehetetlen, csak önmagáért élő világba. Ne hagyj el olyankor se, Atyánk! Vezess tovább, kerülő utakon, erőnkhöz szabott feladatokon át magad felé. Hadd érezzük minden nap, hogy előttünk jársz, mint a pusztában, füst és tűzoszlopban, választott néped előtt. Krisztust lássuk mindig magunk előtt, kereszthordozásban, ha kell, győzelmes, boldog munkában, ha úgy akarod, de mindig a te harcaidban, szolgálatodban, értékes, szép életben. Te adj hozzá erőt, Urunk. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap! (Példabeszédek 27:1) Az Istennel való számolás szüntelen jóságára hívja fel a figyelmünket ez az Ige. A jövőt senki nem tudja – csak az Úr – tehát mi, emberek ne dicsekedjünk vele. Azt sem tudjuk, hogy egy óra múlva mi vár ránk, hogy tudnánk azt, hogy mi lesz velünk holnap? Jakab apostol levele 4. részében ír erről, érdemes elolvasni és szívünkbe zárni (4:13-16). Az nem gond – sőt – ha vannak terveid a holnapra nézve, de dicsekedni balga dolog vele, mert ember nem tudhatja, hogy mit hoz az. Inkább tégy mindent az Úr kezébe! A mát, a holnapot, és a holnaputánt is, mert ott van jó kezekben, és bármit hoz is a jövő, Istenre tekintve fogadd!

Ne élj a ritka pillanatoknak, azok csak meglepetések. Isten megérint majd minket sugallatával, amikor látja, hogy már nem vagyunk abban a veszélyben, hogy az elfordítana minket tőle. Nem kell szabályt csinálnunk a sugalmazás pillanataiból; szabályunk a kötelességteljesítés.

Ne éljünk csupán egy-két parancsolat szerint, hanem mindazon igékkel, amelyek Isten szájából származtak. Minden egyes parancsolat az ember boldogságát szolgálja, mind a jelenben, mind az elkövetkezendő életben. Az Isten törvényei iránti engedelmesség kerítés gyanánt veszi körül az embert és megóvja minden bajtól. Aki ezt az Isten által épített kerítést akárcsak egyetlen helyen is megrongálja, az azt a hatalmat semmisíti meg, aki megvédené őt. Az ellenség behatol az áttört helyen, hogy kárt okozzon és romboljon. Amikor ősszüleink vakmerően áthágták Isten akaratának egy pontját, olyan kaput nyitottak meg, amelyen át nyomor és szenvedés zúdult az egész világra. Isten minden törvényének a szeretet az alapja. Aki e parancsolatoktól eltér, az a saját szerencsétlenségének és romlásának az okozójává lesz.?

Ne engedd, hogy az életed konfliktusmentes időszakai hamis biztonságérzetbe ringassanak! „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.” (1Péter 5:8) Mit kell tennünk, amikor az ördög közelít? „Mindent leküzdve meg kell állnunk”. Sőt: „van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartson” (ld. Róma 14:4), nem a saját erőddel, hanem Jézus Krisztus erejével. Magadban könnyű célpont vagy, de az Úr erejével képes vagy megállni, és képes vagy arra, hogy ne add fel. Tehát ma, ha a sátán feltűnik kísértéseivel, jelentsd ki, hogy Krisztusban meg fogsz állni. Add tudtára, hogy kitartasz, amíg a rengés véget ér, amíg a magányosság hullámai elcsitulnak, amíg a házasságod helyreáll, amíg kijutsz az adósságból, amíg a küzdelem véget ér, amíg indulatod elveszti erejét, és többé nem ejt csapdába és nem billent ki egyensúlyodból. Ha kitartasz – Isten megerősít! Pál azt mondta: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). Figyeld meg a „megerősít” szót! Nem csupán egyszer erősít meg: ezt újra és újra megteszi. Ő megerősít minden egyes alkalommal, amikor nehéz kihívással nézel szembe, amikor gyötrő emlékek térnek vissza, amikor eszedbe jut tökéletlen múltad, amikor nehéz helyzetbe kerülsz. Az, hogy Istentől erőt nyerj az ellenséggel szembeni megálláshoz, nem megy erőfeszítés nélkül. Ehhez az kell, hogy dicsőítsd Istent, imádkozz, és olyan mértékben merülj bele Igéjébe, ahogy soha azelőtt. De az igazság az, hogy meg tudsz állni, ha meg akarsz!

Ne engedd, hogy az határozza meg az értékességedet, amit a tévében vagy a tükörben látsz! Inkább azon fáradozz, hogy azt a fajta belső szépséget fejleszd, amit Isten ajánl!

Ne engedd, hogy az ördög elkapjon, amikor nem vigyázol. Kezdj el most imádkozni, és a hit szavát szólni a családod, a vállalkozásod, a gyülekezeted fölött. Saruzd fel a lábadat a békesség Evangéliumának készségével. Amikor majd a sátán bajt akar okozni, jól fel leszel szerelve ahhoz, hogy kiűzd a városból.

Ne ess bele az ördög csapdájába. A gondolataid és figyelmed forogjanak az Úr körül. Ahogy erre ügyelsz, a hit ereje árad ki belőled. Ez az áradat áll ellen a sötétség minden formájának. Minden viharban győzelemre visz. Tölts ma is időt Jézussal közösségben!

Ne feledd: ha jó úton jársz, és nem vagy hajlandó feladni, Isten valami nagyszerűt végezhet el rajtad keresztül. Tehát menj tovább, és ne nézz hátra!

Ne feledjük azt sem, hogy az Atya megbecsüli azokat, akik követik Krisztust. Ha látja az Úr Jézushoz való hűségemet, megbecsülésének és szeretetének számtalan jelével halmoz el Fia érdeméért. Semmilyen más kitüntetés nem közelítheti ezt meg. Fejedelmek és királyok a megbecsülésnek csak az árnyékát adhatják, az igazi dicsőség csak az Atyától jöhet. Ezért én lelkem, ragaszkodjál az Úr Jézushoz még jobban, mint valaha!

Ne felejtsd el, a Zsoltárok 103: 20 szerint Isten Igéje hozza mozgásba ezeket az angyalokat. Tehát ha bajban vagy, ne húzd magadra a takarót, és ne sírdogálj amiatt, hogy milyen szörnyű is a helyzet. Szóld az Igét! Adj valamit az angyalaidnak, amire reagálhatnak. Azután légy türelmes, és hagyj nekik időt a munkára. El fogják végezni a dolgukat!

Ne felejtsd el: alacsony Ige-szint = alacsony hitszint = visszaesés. Ne legyél annyira elfoglalva a mai nap győzelmével, hogy a holnapnak kudarc legyen a vége. Foglalkozz azokkal a dolgokkal, amiket megtanultál. Az Igének szentelj több figyelmet – ne kevesebbet! Emelkedj hitről magasabb hitre. Így a sátán és a csapata ahelyett, hogy csapdát próbálna állítani neked, azt fogja kiáltani: „Jaj ne, az a hitember már megint üldözőbe vett minket!”

Ne felejtsd el, hogy minél inkább hasonlítunk Jézusra, és minél inkább megnyilvánul Isten dicsősége az életünkben, annál nagyobb veszélyt jelentünk a sátán királyságára. Jézus azt mondta: „Örüljetek és örvendezzetek azon a napon, ujjongjatok és vigadjatok, mert ímé, a ti jutalmatok gazdag, hatalmas, erős és bőséges a mennyekben” (Lukács 6:23). Tehát amikor üldöztetés ér – és tudod, hogy érni fog –, akkor örülj és örvendezz. Vedd a Jézus által ajánlott gyógymódot, és kezdj el örvendezni, ugrándozni, és dicsérd Istent! Nem fog bántani az üldöztetés, ha ezt teszed. Kipróbáltam, és működik.

Ne felejtsük el: mi csak nyomorult, önző és mulandó földi életünket veszítjük el, helyette új, magasabbrendű életet kapunk. Az önmegtagadás minden szakasza egy lépéssel beljebb visz ebbe az életbe. Minden lemondás meggazdagít. Most kezdődik csak az élet, amióta annak élünk, aki értünk meghalt és feltámadott. Milyen üres és szomorú is az önző élet! A Megváltó örömet ajándékoz övéinek a lemondások útján: a szégyent dicsőséggé, a veszteséget nyereséggé változtatja. „Kényszer alatt éltem és szerettem, amíg tenélküled éltem!” – mondja egyik költőnk. Ha a Megváltóért élünk, szabadok vagyunk. A szeretet nem ismer kényszert. Aki egyszer megízlelte ezt az életet, nem vágyik vissza a testi gyönyörökbe (1 Pét 4, 3). Valóban elég volt azokból, mégha csak néhány év volt is az. – Amit itt Jézus követésében elveszítünk, azt egykor sokszorosan kapjuk vissza, amikor az Úr Jézus az övéit átviszi a megaláztatásból a dicsőségbe, a szenvedésből a menny örömébe.

Ne félj te attól, hogy beszennyez a másik. Lehet, hogy Isten előtt tisztább, mint te magad. Próbálj úgy tekinteni minden emberre, hogy Krisztus érte is meghalt. És akkor meg fogod látni, hogy a legutolsóban is van érték, megbecsülendő ajándéka Istennek. És szebbnek fogod látni a világot, és boldogabb leszel. Mert nincs nagyobb boldogság, mint tiszta lelkek között élni. Te keresd meg a tisztaságot a magad körében, s ha keresed, meg fogod találni. Kegyelmes Istenem, alázattal hajtok fejet előtted, úgy ismerem be, mennyi gőg van bennem, amire soha nem is gondoltam. Természetesnek tartom azt, hogy bár vannak nálam különb emberek, de sokan vannak, akik nem méltók arra, hogy kezet fogjak, hogy asztalhoz üljek, hogy barátkozzam velük. Mert én mégis csak valaki vagyok, azok pedig senkik hozzám képest, vagy olyan bűnösök, hogy rossz fényt vetne reám, ha velük látnának. Adj, Uram, bátorságot ahhoz, hogy minden emberrel egyenrangúan tudjak szóba állni, s hogy ezt megtehessem, adj olyan hitet, s az emberek előtt is olyan becsületet, hogy soha ne kelljen félnem attól, hogyan ítéli meg a világ, ha én barátomként beszélek a még legmegvettettebb embertársammal is. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Ne gondold azonban, hogy Isten „csak úgy” hatalmas kijelentéseket potyogtat az öledbe, miközben te tévét nézel. Ehhez keresned, sőt, kutatnod kell Őt. Ha éhes vagy a kijelentett tudásra, akkor kerülj olyan helyzetbe, hogy el tudd fogadni azt: vagyis elmélkedj az Igén, imádkozz, legyél közösségben az Úrral. Kezdd elfogadni azokat a kijelentéseket Tőle. Ez a legizgalmasabb tanulás, ami csak létezik.

Ne gondoljuk, hogy valami nagyon távoli időre esik ennek az ígéretnek a beteljesedése, hiszen így szól: “Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom azt”.  Ne sürgessük elhamarkodottan a beteljesülést, ahogyan némely gyülekezet izgatott tagjai teszik. Meglesz az a maga idejében, de akkor aztán késedelem nélkül.

Ne gyalázzuk meg Istenünket azzal, hogy egy jelentéktelen emberből istent csinálunk. Hiszen akár túlzottan félünk valakitől, akár túlságosan szeretünk valakit, mindenképpen bálványt csinálunk belőle. Tekintsük az embereket embereknek, Istent pedig Istennek. Így nyugodtan végezhetjük tovább dolgunkat, mert csak az Urat féljük, senki és semmi mást.

Ne habozz! Hozd működésbe Isten Igéjét az életedben, és merd elfogadni a bőséges áldásokat, ami a hívőknek jár. Húzz határokat az Igével az életedben, rajzolj szellemi figyelmeztető jeleket az ördögnek. Ilyenekre gondolok: Belépni tilos! Isten Igéje szerint én már nem tartozom hozzád. A családom sem a tiéd. Az egészségem, a pénzem, és a szolgálatom felett sincs hatalmad. Én egy másik királysághoz tartozom. Ezért ki innen! Különösnek hangzik? Az jó. Pontosan erre hívott el téged Isten: hogy különleges légy!

Ne halogasd a megtérésedet, különben a végén elszalasztod a megpróbáltatásra való lehetőséget. Néha a próba bűnünk miatt hosszúra nyúlik. Ha mindjárt határozottak és bátrak lennénk, nem tennénk ki magunkat bizonyos új kísértéseknek. Így azonban engedünk, elbukunk vagy csak fél győzelemmel végzünk. – Van olyan hívő keresztyén, aki bizonyos kedvenc bűne vagy gyengesége felett egész életében nem lesz úrrá. A kipróbáltság elmarad, de ezzel együtt a korona is. Az illető nem juthat teljességre, befejezetlenül megy át az örökkévalóságba. Egyeseknél egészen mély, súlyos az eset. Talán kapnak még kegyelmi időt a bűnbánatra és hogy újra megragadhassák a kegyelmet, de már nem jutnak igazán erőre és megszentelődésre. Valami eltávozott tőlük, az Úrral való igazi gyengéd, bensőséges közösség nincs már meg.

Ne higgyük azt, hogy feleslegesek vagyunk. Ha keresztény közösségben vagyunk, ne azt nézzük, hogy a másik miért van ott, vagy éppen hogy néz ki. Krisztus egyházának tagjai vagyunk, az ő nevében legyünk együtt, és akkor az ige valóban terjedni fog. Sajnos egyre kevesebben vagyunk, pedig nagy szükség van mindenkire, aki valamiben tud segíteni. Segíteni, hogy terjedjen az evangélium; segíteni, hogy minél több embert hívogassunk; és segíteni, hogy a szolgálatban állók megmaradjanak hitükben. Menj és szórd a drága magvat szívek szántóföldjébe! Egykor gazdag termést adhat az elhintett Szent Ige! S ha gyümölcs ma nincs is bőven, tanulj bízni a jövőben! Tekints reánk, Urunk, és légy velünk, hogy mi is veled lehessünk. Jöjj fényeddel, mert bennünk sok a sötétség. Jöjj tanácsoddal, mert könnyen megtorpanunk. Jöjj szépségeddel, mert olyan csúnyák és taszítóak vagyunk. Jöjj erőddel, hogy felegyenesedjünk. Jöjj békéddel, hogy összhangra találjunk. Jöjj jóságoddal, hogy bűneinkből hozzád meneküljünk. Egyesíts bennünket az imádságban. Jézus nevében fordulunk hozzád, mert általa megnyitottad előttünk az eget, és bezártad mögöttünk a pokol kapuját. Ámen.

Ne hozd magad olyan helyzetbe, hogy Istennek ellen kelljen állnia neked. Ítéld meg józanul a saját képességeidet. Vegyél fel alázatos hozzáállást. Figyeld magadat, és amikor észreveszed, hogy felfuvalkodtál a saját nagyságodtól, akkor térj meg, és jusson eszedbe, hogy minden jó dolgot, amit élvezel, és minden sikert Isten kegyelme és az Ő ereje által kaptál. Nézz vissza az életedre, és lásd meg, hányszor veszíthetted volna el azt, amit Isten adott neked. Tudatosítsd magadban, hányszor tartott meg az Ő drága kegyelme, amikor bukdácsoltál, és minden elképzelhető hibát elkövettél. Ne válj legendává a saját szemedben. Inkább alázd meg magad Isten hatalmas keze alatt, és engedd, hogy Ő emeljen fel – ez elejét veszi néhány, nagyon fájdalmas bukásnak.

Ne imádjátok annyira a világot, hogy belemerültök annak szeretetébe! Nem helyes, ha megtagadja valaki az Isten rendjét: felelősségteljes életvezetésben, munkában, s nem utolsó sorban szexualitásban. Isten nem azért plántálta belénk a másik nem felé irányuló természetes vonzalmat, hogy megkeserítse vele az életünket, hanem azért, hogy folyamatos teremtésében – hogy ti. ember lakja a Földet – partnerei lehessünk. Mekkora kiváltság! Persze, ha kizárólag a szex, a birtokolni-akarás vezérli az ember életét, akkor a “földi paradicsomát” könnyen pokollá változtathatja -, ahogyan volt is rá példa bőven a történelemben. Ugyanígy nem büntetés a munka sem, hanem Isten ajándéka. Aki kérkedik az élettel, az azt hiszi, hogy életének ura, ő saját maga. Az ilyen ember nemcsak elhiszi, hogy az történik, amit ő akar, de ráadásul kikopik lelkéből a részvét, s a közösségbe tartozni akarás ősi érzése is. Márpedig az ember közösségbe, s közösségért teremtett lénye az ÚRIstennek! Ezt a hivatását/küldetését ha megtagadja, akkor az Istent magát tagadja meg… Ennek egyenes következménye, hogy elveszíti életszentségét és belesüllyed az anyagvilág hiábavalóságaiba. S aki azt teszi meg élete vezérlőjének, ami nem fölfelé, hanem lefelé húzza, s azért képes élni-halni, ami nem növeli és emeli Teremtőjéhez, hanem silányítja, az megtestesülésének – hogy istenképű emberként élhetett volna itt a Földön – a célját, s értelmét veszíti el… (Frankó Mátyás)

Ne keress vezetést, amikor a Biblia már megmondta neked, hogy mit tegyél. Csak menj és tedd meg! A Biblia megmondja neked, hogy hogyan cselekedj az élet minden helyzetében.
Megmondja a férjnek, hogyan bánjon a feleségével.
Megmondja a feleségnek, hogyan bánjon a férjével.
Megmondja a szülőknek, hogyan bánjanak a gyermekeikkel. Megmondja a gyermekeknek, hogyan viszonyuljanak a szüleikhez.
Megmondja mindnyájunknak, hogyan járjunk isteni szeretetben. Az isteni szeretet nem keresi a maga hasznát. Nem az vezérli, hogy „én” mit kaphatok, hanem hogy „én” mit adhatok. Miénk Isten Igéje és mi annak a világosságában járhatunk. Én legalább annyira járok a szerint, amit Isten nem mond a Szellem által, mint a szerint, amit mond.
Ha Ő nem mond semmit, egyszerűen tovább megyek abban az irányban, amelyben eddig is jártam. Továbbra is azt teszem, amit addig tettem. Tudom, hogy Isten szól majd, hogy mikor kell változtatnom.
Ha Ő nem ad nekem új utasításokat, nem aggódom e miatt. Nem keresek semmit. Egyszerűen tovább megyek.

Ne légy közömbös és lekezelő azok iránt sem, akik megrongálták testük templomát. Isten “aki mindeneket teremtett, és mindenekért aggódik. ” részvéttel fogadja őket. A legmélyebbre zuhant emberek sem esnek kívül szeretetén és szánalmán. Jézus igazi tanítványai ugyanezt a lelkületet fogják tanúsítani… Isten hallatlan erőt fejt ki annak érdekében, hogy visszanyerje az embert a törvényszegésből és bűnből kiemelve, hűségre és engedelmességre vezérelve minden megtérőt.

Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az ÚRban, Ő megsegít téged. (Példabeszédek 20:22) Nagyon sokszor belefutok abba kérdésbe, hogy mi az, hogy ne én intézzem el a dolgaimat, ne én fizessek meg a sérelmeimért, hanem bízzam az Úrra, s ő megsegít? Sok embertársunk, ki keresztyénnek hiszi magát, gondolkodik úgy, hogy azért nekem is meg kell fizetnem, nem várhatok az ÚR segítségére. Aki igazán Istennel jár, az másképp értékeli a cselekedeteket, az indulatokat megtanulja helyükön kezelni. Mennyivel egyszerűbb lett volna Józsefnek is Egyiptomban megbosszulni testvérei tettét, hiszen magas rangjából fakadóan még hatalma is lett volna hozzá. De ő azt tudta mondani: Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt! (5Mózes 50:20) Vajon mikor érjük el a hitbeli érettségnek azt a fokozatát, amikor felismerjük, hogy Isten terve nagyobb, fontosabb, előrelátóbb, mint a mi kis bosszúállásaink? Bárcsak minél előbb sokan eljutnánk idáig! (P.Tóthné Szakács Zita)

Ne mondd soha, hogy Isten nem akarja megadni, amiért imádkozol! Ne ülj le csüggedten, hanem keresd meg az okát, nézd meg a lajstromot: szerinte való viszonyban vagy-e feleségeddel, férjeddel, gyermekeiddel, társaiddal – “jó gyermek” vagy-e ezekben? “Ó, Uram, ingerült és mogorva voltam, de szükségem van a te szellemi áldásaidra”. Nem kaphatod meg, nélkülöznöd kell mindaddig, míg újra a jó gyermek állapotába nem jutottál. Összetévesztjük az ellenszegülést a hűséggel, az Istennel való okoskodást az odaszánással. Nem akarjuk megnézni bűnlajstromunkat. Talán pénzt kérek Istentől valamire, amire szükségem van, amikor még van kifizetetlen adósságom? Kértem Istentől szabadságot, míg ugyanazt valakinek a hozzám tartozók közül nem adom meg? Valakinek nem bocsátottam meg, nem voltam kedves hozzá, nem éltem úgy, mint Isten gyermeke rokonaim és barátaim között (12. v.). Isten gyermekévé csak újjászületés által lehetek, de Isten gyermekének is csak akkor vagyok jó, ha a világosságban járok. Közülünk a legtöbbnél kegyes közhelyekből áll az imádság: érzés dolga, rejtélyes kapcsolat Istennel. Mindannyian nagyon ügyesek vagyunk abban, hogy szellemi ködbe burkolózzunk. Ha megnézzük a bűnlajstromot, nagyon világosan meg fogjuk látni, mi nincs rendben nálunk: – ez a barátság, ez az adósság, ez a kedélyállapot. Mit sem használ, ha imádkozunk is, de nem élünk úgy, mint Isten gyermekei. Csak akkor – mondja Jézus -, “aki kér, mind kap”.

“Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!” (Jn 14,1). Nem okozok-e fájdalmat Jézusnak azzal, ha megengedem szívemnek, hogy mégis aggodalmaskodjék? Ha hiszek Jézus személyében, hitem szerint éljek. Ha engedem, hogy bármi nyugtalanítson, beteges kérdések ébrednek bennem. Olyan magától értetődő kapcsolatban kell lennem vele, amelyben mindent úgy fogadok el, amint tőle jön. Isten nem “majd egyszer” vezet, hanem mindig most. Váljék valósággá, hogy az Úr most itt van, és abban a pillanatban felszabadulsz.

Ne önzően szolgáljunk! (1Thesszalonika 2,5–6) „Adjatok – mondja az Úr Jézus hallgatóinak –, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok” (Lk 6,35). Az Úr Jézus ezzel a tanításával az ellenség szeretésére buzdított. Ezt az iránymutatást életével is igazolta. Még a keresztfán is imádkozott ellenségeiért ezekkel a szavakkal: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34a). Ha Jézus egykor az ellenség szeretetére buzdította az embereket, akkor mennyivel inkább kell hogy szeressük a gyülekezetben levő testvéreinket. Ezt leginkább azzal tudjuk kifejezni, ha önzetlenül szolgálunk nekik. Pál apostol iránytűjével nem volt gond. A Krisztussal való találkozása után – ott a damaszkuszi úton – megértette, hogy nem több ő, mint a szolgálatra választott edénye elhívó és egyúttal megbízó Urának. Nem gondolkozott erről másként akkor sem, ha az emberek megtértek az ő bizonyságtételére. De akkor sem bizonytalanodott el, amikor halálos veszélyek között volt az élete. Alázatban tudott maradni minden életkörülmény közepette, még akkor is, amikor lett volna oka a dicsekedésre. Ha dicsekedett is, csak az Úrral tette. Kerülte ugyanis azt, hogy bárki többnek tartsa őt, mint aminek látja, vagy amit tőle hall (2Kor 12,6b). Messze állt tőle az önzés vagy bármilyen kapzsiság. Inkább ő adott, mint hogy bármit elvett volna másoktól. Ugye, ilyenek vagyunk mi is?

Ne sokat latolgasd, ki van veled, ki van ellened; azon légy, azzal törődj, hogy Isten veled legyen mindenben, amit teszel. Legyen tiszta a lelkiismereted, akkor Isten lesz erős védelmeződ. Márpedig akit Isten segíteni akar, annak nem árthat senki gonoszsága. Ha tudsz hallgatni és tűrni: minden bizonnyal meglátod Isten segítségét. Ő tudja idejét és módját annak, hogy szabadulást szerezzen neked; így hát egészen őrá kell bíznod magad. Istené a segítség, ő szabadít meg minden gyalázattól. Sokszor megkívánja alázatosságban való gyarapodásunk, hogy hibáinkat mások megtudják, s miattuk megrójanak. Ha hibáinkért megalázkodunk, könnyen engesztelődésre indítunk másokat, és a ránk neheztelőknek kicsiny fáradsággal elégtételt szerzünk. (Kempis Tamás) Mindenható Istenem! Kérlek, bocsásd meg, ha néha előbbre akarok lenni másoknál és nálad. Ámen.

Ne számolj Isten nélkül! Isten nélkül készített számadásunkat Ő – úgy látszik – remekül fel tudja forgatni. Olyan helyzetbe jutunk, amit nem Isten vett tervbe s akkor egyszerre rájövünk, hogy nélküle készítettük a számadásunkat. Ő, az első tényező, nem volt benne! Az aggodalmaskodásoktól és tépelődésektől csak egyetlen egy őrizhet meg: ha Istent, a legnagyobb tényezőt belevesszük a számításainkba. Megszoktuk, hogy a hitéletben Istent kell első helyre tenni, mégis afelé hajlunk, hogy arcátlanság volna az élet gyakorlati dolgaiban is neki adni az elsőséget. Ha úgy képzeljük, hogy először vasárnapi hangulatba kell öltöznünk ahhoz, hogy Istenhez közeledhessünk, akkor sohasem jutunk közelebb hozzá. Amint vagyunk, úgy kell mennünk. Számításodban ne légy tekintettel a gonoszra. Valóban azt akarja Isten, hogy ne számoljunk a gonosszal? “A szeretet… nem rója fel a gonoszt” (1Kor 13,5). Tudomásul veszi a gonoszt, de nem tekinti számottevő tényezőnek. Ha Isten nélkül számolunk, a gonosszal számolunk, figyelembe vesszük számításunkban, és szemmel tartásával okoskodunk. A borús napokkal se számolj előre. Mi baj érhet egy borús napon, ha Jézus Krisztusban bízol? Az Úr Jézus mondja: “Ne nyugtalankodjék a ti szívetek” (Jn 14,1). (Szó szerint: “Ne engedd nyugtalankodni…”.) Isten nem őrzi meg szívedet a nyugtalanság lehetőségétől. A parancs így szól: “Ne engedd…” Dobd ki magadból az aggodalmaskodást naponta akár százegyszer is, míg meg nem szokod, hogy Istennel számolj, Őrá nézve készítsd terveidet.

Ne szeresd az alvást, mert elszegényedsz; tartsd nyitva a szemed, és jóllakhatsz kenyérrel. (Példabeszédek 20:13) Életünk jelentős részét, kb. 1/3-át alvással töltjük. Ezzel nincs is semmi gond. Azzal már sokkal inkább, amikor valaki munka helyett (vagy közben) alszik. Mert az elszegényedéshez vezet. Aki várja a sült galambot, hogy a szájába repüljön, az balga ember. A szegénységnek sok esetben az az oka, hogy valaki nem szeret, és nem akar dolgozni. Persze a szegénységet a benne élők közül a legtöbben nem szeretik, de mégsem tesznek ellene. A munkához kellene másképpen hozzáállni és megváltozna az életük. Aki csak a saját kényelmét keresi az életben, ne csodálkozzon, ha elszegényedik. Igénk azt javasolja, hogy tartsd nyitva a szemed és jól lakhatsz kenyérrel. Vagyis: vedd észre, hogy mire teremtett téged az Úr, hogy mire kaptál tehetséget, aztán pedig ne restelld használni, mert ez kenyérkérdés is!

„Ne szólj szám, nem fáj fejem!” és „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!” – így intenek a közmondásokban rejlő igazságok is a megfontolt beszédre. Mégis, az ember, ha valamit megtud az igazságból, de legalábbis úgy véli, hogy tud valamit, gyakran úgy véli, hogy ezt az ismeretét másokkal is meg kell osztania. Ha pedig egy-egy mozaik mégis hiányzik az általa megismert képből, azt bátorsággal kipótolja a maga gondolata, fantáziája szerint. Ez az a bolond út, amelyről azt írja bölcs Salamon: „a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája.” Bár nyilvánvaló a csapda, és nyilvánvaló lenne a megoldás is, mégse gondoljuk, hogy „gyerekjáték” ennek elkerülése. Nem véletlen az apostoli intés: „Mert sokat vétkezünk mindnyájan, de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.” (Jak 3,2) E tökéletesség eléréséhez pedig ez az apostoli tanács: „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” (Jak 1,19)! Megint csak egyezően a salamoni bölcsességgel, ami szerint „a bölcsek tartózkodók tudásukkal”. Arra törekedjünk tehát, hogy életbölcsességünket ne szavainkkal kelljen megvédeni, hanem mindennapjainkban ismerhesse azt fel környezetünk!

Ne találgass. Amikor szembenézel egy problémával, keresd az Urat az Igében, imádságban, és kérdezd meg Tőle, mi a megoldás. Nem számít, mennyi igeverset tudsz, vagy milyen nagy megértésed van arról, ki vagy Jézus Krisztusban – az Úr keresését soha nem fogod kinőni. Menj eléje, és tudd meg, Ő pontosan mit szeretne tőled. Ne úgy történjen, hogy eldöntöd, mit teszel, majd megkéred Istent, áldja meg a tervedet. Menj eléje, és kérdezd meg: „Uram, mik a te terveid?” Az Ő tervei már áldottak. Ha azokat követed, a győzelmed garantált.

Ne te magad határozd el, hogy Isten szolgálatába lépsz, de amikor Isten hív, jaj neked, ha jobbra-balra tekintgetsz. Nem azért szolgálunk Istennek, mert mi magunk választottuk ezt, hanem mert Ő megragadott minket. Akkor már nincsenek ilyen kifogások: “Ó, én nem vagyok alkalmas erre.” Isten határozza meg, hogy mit kell mondanod, nem a te természetes hajlamaid. Maradj állhatatosan kapcsolatban Istennel és gondold meg, hogy nem csak bizonyságtételre vagy elhíva, hanem az evangélium hirdetésére is. Bizonyságot tennie minden keresztyénnek kell; de mikor az igehirdetésre hív el, akkor érzed magadon Isten kezének fájdalmas szorítását. Ezért az egyért ragadta meg az életedet. Hányunkat tart Ő így a kezében? Ne hígítsd fel Isten Igéjét, hirdesd azt hamisítatlan komolyságában. Tántoríthatatlan hűséggel ragaszkodj Isten Igéjéhez; de amikor embertársaiddal személyesen érintkezel, gondold meg, hogy ki vagy – nem földre szállt angyal, hanem kegyelemből megmentett bűnös.

Ne tévedjünk, nem Isten emberei a világosság, csak ők már befogadták a világosságot, és ez a fényesség ragyog át rajtuk. Mondhatja-e már az Úr, hogy világ világossága vagy? Senki nem lehet azzá, hiába erőlködik. Aki befogadta Jézust, azon keresztül ragyoghat a világosság. Aki már Isten gyermeke, annak minden helyzetben élesen másnak kell lennie, mint amilyenek a többiek. Olyan különbség van a világ és Isten gyermekei között, mint sötétség és világosság között. Mint éjszaka és nappal között. Mersz-e ilyen élesen más lenni?! Rajtad múlik, hogy Jézus rajtad keresztül világíthat-e már! Ezen a földön nincs más világosság, csak az övéi. Egy történet szerint megkérdezték Jézust: Mi lesz, ha tanítványaidon nem ragyog át a világosság? Jézus azt válaszolta: Más tervet nem készítettem. – Vagy leszel a világ világossága, vagy sötétben marad ez a világ. Egyszer felelős leszel azokért, akik körülötted élnek. Más terv nem készült.

Ne tűrj meg sem magadban, sem másokban semmi olyat, amivel a szent Isten nem ért egyet. A szentség: hogy lábad tiszta úton járjon, nyelved ne szóljon tisztátalanul, értelmed tiszta gondolkozású legyen. Az élet minden apró részlete nyitva van Isten fürkésző szeme előtt. Szentség nemcsak az, amit Isten ad nekem, hanem amiről én is bebizonyítom, hogy Ő adta nekem.

Ne úgy tekints Isten Igéjére, mint egy könyvre. Nem az! Az Ige szellemi mag, amiben olyan természetfeletti erő van, ami életre szóló aratást hoz. Légy izgatott, és kezdj el ma magot ültetni!

Ne üldögélj, amíg meghalsz. Ne fogadd el a vereséget. Kelj fel hitben. Állj meg Isten Igéjén, és harcolj az életedért. Legyél mérges a sátánra. Űzd el. Legyél mérges a betegségre. Legyél dühös a szegénységre, és kezdj el adakozni. Kelj fel, és fogadd el az Úr szabadítását!

Ne várj Istenre, hogy elpusztítsa a sárkányt az életedben! A kezed ügyében van a Szellem kardja, az élő Isten erőteljes Igéje. Vedd fel és használd!

Ne vegyük könnyedén és felületesen, hanem figyeljünk az Igére; zárjuk szívünkbe éjjel és nappal. Nem hagy majd cserben, amikor jó tanácsra van szükségünk. Bibliai irányvonalak szerint járunk majd és a Lélek megőriz minket a tévutaktól. Ha még nem értjük eléggé a Szentírást, kérjünk tanácsot olyan emberektől, akikben már jobban él a teljes Ige. Sohasem szabad egyes, az összefüggésekből kiragadott Igék nyomán elindulnunk. A Sátán így akarta alkalmazni az Igét Megváltónkra a negyvennapos kísértés napjaiban. Jézus azonban így szólt: „Meg van írva!” A tévtanítók is az Írásra hivatkoznak, de egyoldalúan ragadnak ki belőle egyes helyeket, melyek szemléletükhöz illenek, s a többit figyelmen kívül hagyják. Ezért olyanoktól kérj tanácsot, akik a teljes Igét tartják szem előtt. Gonosz tanácsadók, akiknek az élén a Sátán jár, tanácsaikkal a velünk született bűnös hajlamainkhoz igazodnak, de a jó tanácsadók, akik Isten Igéje szerint tanácsolnak, lelkiismeretünkhöz és igazságérzetünkhöz szólnak.

Ne vonakodjunk még attól sem, hogy bűnbakok legyünk, akikre minden bűnt ráraknak. Legyünk készen arra, hogy a legutolsó helyet foglaljuk el és a legkisebbekhez, sőt a legrosszabbakhoz számítsanak. Legyünk hasonlók a lábhoz – mint Luther mondja -, amely az egész embert hordozza, mégis a legtöbb sár rá fröccsen; ez a jutalma. – Mindenesetre őrizkedjünk a látszólagos alázatosságtól is, mely sokszor nem más, mint leplezett gőg. Legyünk alázatosak Isten előtt, aki a szíveket vizsgálja.

Néha nem érted, miért nem teheted azt, amit szeretnél. Ha Isten üres terület elé állít, ne kezdd el beépíteni, hanem várj. Az üres térség rendeltetése talán az, hogy megtanítson téged arra, mit jelent a megszentelődés, de jöhet a megszentelődés után is, hogy megtanítson arra, mit jelent a szolgálat. Ne vágj elébe Isten vezetésének! Ha a legkisebb kétely merül is fel, akkor nem Ő vezet. Ha kétséged támad: – ne tedd meg.

“Néha úgy érezzük, mintha kivettettünk volna a világba, és nélkülözzük Isten jelenlétét. Pedig lehet, hogy csak az történik, hogy Isten velünk “halászik”. Mi vagyunk a “csali”, és az a dolgunk, hogy odavonzzuk a “hálóba” a halakat. Igen, talán eltávolodtunk Istentől, de nem azért, mert Ő elvetett minket, hanem csak ”kivetett” a “világtengerbe”. A közreműködésünket kéri, hogy velünk és rajtunk keresztül másokat is megmenthessen, átemelhessen az “élő vízbe”. Ezért amikor úgy érezzük, hogy eltávolodtunk Tőle - és ez nem a mi bűneink miatt van így -, hogy belül kietlenekké, szárazzá és üressé váltunk, akkor adjunk különösen hálát Neki, mert épp akkor lettünk munkatársaivá. Sőt, biztosak lehetünk benne, hogy ilyenkor szorosabb a kötődés közöttünk, hiszen erős a kötelék (damil, háló) a halász és csalija között…”

“Nehémiásokra van szükség Isten egyházában ma is ? olyan emberekre, akiknek imái és prédikációi szilárd, buzgó és céltudatos tevékenységgel egyesülnek. Az a mód, ahogyan Nehémiás, a héber hazafi egykor megvalósította terveit, ma is követendő példa. Az a siker, amely Nehémiás erőfeszítéseit kísérte, mutatja, hogy az ima, a hit és a bölcs, energikus cselekvés együttese eredményhez vezet. Az élő hit energikus cselekvésre fog ösztönözni. Az a szellem, amely a vezetők magatartásában megnyilatkozik, nagymértékben tükröződni fog a nép hozzáállásában… Nehémiás szent céltudatossága, erős reménysége, vidám, örömteljes odaszentelődése mindenkire átragadt. A nép átvette vezetőinek lelkesedését, és a maga területén mindegyik “Nehémiássá” lett és segített erősíteni társa kezét és szívét.” “Minden vallásos mozgalomban vannak, akik ? bár nem tagadják, hogy az ügy Istené ? elzárkóznak, és nem hajlandók segíteni. Jó volna, ha a mennyei feljegyzésekre gondolnának, arra a könyvre, amelyből nem maradt ki semmi, nincs benne tévedés, és Isten ennek alapján ítéli meg őket. Minden elszalasztott alkalmat feljegyeznek benne, amikor szolgálhattunk volna Istennek, de nem tettük. Viszont minden hitből és szeretetből fakadó tettünk is örök emlékezetben marad.” (Próféták és királyok, 396. l.; Sabbath School Worker, 1904. márc. 29; jún. 28.)

Nehéz győzelemről mesélni másoknak, amikor te magad épp vereségben élsz. Nehéz érzelmi gyógyulást hozni másoknak, amikor te még mindig a múltad megoldatlan ügyeivel küzdesz. Ha még mindig vérző sebeid vannak, nem tudod mások problémáit olyan erős hittel kezelni, mint amilyen hited akkor lenne, ha már túljutottál volna a problémáidon. Baj az, ha sebzett a szíved? Nem, de az baj, ha nem kezeled. Ezért tölts időt Istennel, és engedd, hogy meggyógyítson, hogy aztán sokkal hatékonyabban használhasson mások szolgálatára.

Nehéz helyzetekben ösztönösen mindig az okokat kutatjuk. Csapások estén Isten okait: miért adta vagy engedte a csapást egy-egy emberre. Jézus elégszer megmondja, hogy az nem ránk tartozik. Mégis, leghűségesebb tanítványai is mindegyre felteszik neki ez a kérdést. Nem könnyű kérdés. Miért született vakon egy ember? Mi okból szenved? Ebben az esetben Jézus felel. A szenvedéseknek nem az okát, hanem a célját kell keresnünk. Isten mindig mindennel, ami velünk történik, valamilyen célt akar elérni. Nem feltétlenül szükséges, hogy mi tudjuk ezt a célt, de azt igen, hogy Isten szeret, s a szenvedéssel is szeretetével akar valamit elérni. Rendszerint magával a szenvedővel. Máskor eszközként használja fel egyik gyermeke szenvedését a másik irányítására. Eredménye attól is függ, milyen lélekkel fogadja el az ember a szenvedést. Az a jó, ha eszköznek ajánljuk fel nyomorúságainkat Isten céljai szolgálatára, s ha magunk vállaljuk ezt a szolgálatot. A fenti esetben azért volt szükség erre a vakra, hogy gyógyulásában megmutatkozzék Jézus hatalma a nyomorúság felett. De milyen boldogságot jelentett a vaknak, mikor látott, s mikor felismerte azt, aki meggyógyította! Uram, Istenem, nem vagyok rá képes, hogy ne tegyem fel a szenvedésben, akár magaméban, akár másokéban, a kérdést: miért versz engem, vagy azt, akit szeretek? Jó olvasni, hogy te azt akarod, hogy a szenvedésnek ne az okát, hanem a célját keressük. Ha éppen büntetsz vele, akkor is tudjam a célját: megtérésre, tisztult életre akarsz vezetni a büntetéssel. Add, hogy feltörő indulatom ne utasítsa el büntetésedet. Adj hitet, hogy elfogadjam, s próbáljam a magam és a te céljaid számára hasznossá tenni szenvedésemet. Add meg a gyógyulást is, Atyám, hogy hálát adhassak neked. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nehéz Istennel lépést tartani, mert alighogy elindulunk vele járva, ráébredünk, hogy túlhaladt rajtunk, mielőtt még három lépést tettünk volna. Ő másképpen végez el dolgokat mint mi, ezért minket fenyítenie és nevelnie kell ezekre a módszerekre. Jézusra vonatkozik az Ézsaiás 42,4: “Nem téved és nem csügged el” (ang. ford.), mert soha nem munkálkodott a saját, egyéni látása, hanem mindig az Atya álláspontja szerint, és nekünk meg kell tanulnunk ugyanezt. A szellemi igazságot a szellemi légkör által fogjuk fel, nem értelmi okoskodás útján. Isten oly módon változtatja meg a légkört, hogy a dolgok lehetségessé kezdenek válni, noha addig soha nem láttuk lehetségesnek. Isten nyomdokában járni, azt jelenti, hogy vele egységben vagyunk. (Nem maradunk le, de nem is előzzük meg.) Sok időbe kerül, mire ide eljutsz, de maradj benne! Ne add meg magad csak azért, mert talán éppen most annyira nehezedre esik lépést tartani vele. Menj vele tovább! Csakhamar úgy találod, hogy új látásod és új célod van.

Neked mennyire van életedben jelen a hálaadás? És kinek adsz hálát? Ez utóbbi kérdés lehet, hogy balgaságnak tűnik, de én hallottam már embert így szólni: Hálát adok a sorsnak… Sajnálnivaló az, aki így gondolkodik. Segítségre van szüksége… A hívő ember számára nem kérdéses, hogy van kinek, és van mit megköszönni. Azonban könnyen megfeledkezhetünk az Úrnak való köszönetmondásról. Mint ahogyan a tíz leprás közül, kiket meggyógyított Jézus, csak egy ment vissza hálát adni. Mi a megoldás? Az, ha semmit nem veszel természetesnek életedben, ha mindent és mindenkit Istentől kapott ajándéknak látsz, akkor nemcsak a jó dolgokért, hanem valóban mindenért hálás lehetsz és leszel Istennek!

„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,18-20) Aki itt szól, a teljes teremtett világ Ura. Hatalma és joga van így beszélni. Parancsa mindenkinek szól, aki hallja és igaznak vallja szavát, mert azok az egyház. Tanítani akarja, boldogságra és szeretetre, a teljes emberiséget. Iskolájának két lépése van. Be kell iratkozni: megkeresztelkedni, magunkra ölteni Isten hármas szent nevét, így válni családja tagjává. Azután következik az egész életet betöltő, soha be nem fejeződő feladat: tanulni az ő parancsait, míg be nem tartjuk azokat. Ez több, mint emberi feladat. Nem is hagy magunkra benne. Ígérete valóság: teljes hatalmának erejével, szeretetével, segítő kegyelmével minden nap együtt van azokkal, akik erre kérik, vele együtt munkálkodnak, valamilyen formában részt vesznek parancsának teljesítésében. Te gondoskodtál arról, hogy legalább családod tagjai tanítvánnyá legyenek a te szavadra? Megtanítottad őket a Krisztus parancsaira? Te magad megtanultad-e azokat kellőképpen ahhoz, hogy taníthass? Ez a neked szóló parancs. Istenem, hálát adok neked, hogy szent neveddel engem is megajándékoztál, s így én is tagja vagyok családodnak. Így vagy te Atyám, s én rossz, sokszor hálátlan, méltatlan, mégis szeretett, édes gyermeked a keresztség által. Ha befogadtál családodba, kérlek, fogadj be iskoládba is. Taníts, jobban, mint ahogy emberek, akár szüleim, akár egyházad tud tanítani. Ők csak tudást és példát adhattak. Szentlelkedben add te magadat. Úgy taníts, hogy ne csak tudjam, de éljem, szeressem, megtartsam parancsaidat, a boldogság, a szép és örök élet parancsait. Taníts, hogy tovább tudjam adni azokat az enyéimnek, szóban is, példámban is, hogy ők is tieid legyenek. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nekem, Isten gyermekének, minden meg van engedve, de semmi nem tarthat fogva. A hívő ember mindenek felett úr, de könnyen a dolgok alá kerülhet, ahelyett hogy királyi szabadságban felettük állna! Aki meg akar maradni abban a szabadságban, amire Krisztus felszabadította (Gal. 5, 1), annak naponta harcolnia kell, hogy semmi ki ne szorítsa az Úr Jézust. Mert csak akkor vagyunk szabadok, ha Istent imádjuk és csak neki szolgálunk. Két dolog szükséges ehhez a harchoz: 1. Őszinteség. A Szentlélek int minket, ha a szívünk valamihez nagyon odatapad. Hallgass rá, ne magyarázkodj, valld be, hogy meg vagy kötözve. 2. Határozottság. Sok mindenről határozottan le kell mondanunk, meg kell tagadnunk magunkat. A legértékesebb dolog is csapdává válhat. Nincs szükségünk arra, hogy mindenünk legyen és mindent élvezzünk. Adjunk át mindent az Úrnak. Ami fogva tartja szívünket és újra meg újra erőt vesz rajta, azt dobjuk el, különben Isten sokkal radikálisabban távolítja majd el. „De mindenekben diadalmaskodunk őáltala, aki minket szeretett.” Az a szeretet, amely megszabadításunkért a legdrágább vételárat tette le, erőt ad arra is, hogy mindent odaadjunk, ami nem egyeztethető össze ezzel a szeretettel.

Nekünk is könnyű lenne ujjal mutogatni, akár a rossz tanítványra, akár a rossz tanárra az ószövetségi idők vonatkozásában. Azonban, ha azok hitének tisztaságát vizsgáljuk, akik tőlünk, a mi gyakorlatunkból tanulják Isten tiszteletét, vajon milyen eredményre jutunk? S ha a régi generáció, az elődök olykor szörnyülködve nézik, ítélik az utánuk jövőket, vajon nem a saját maguk utódaiknak átadott hitgyakorlatával szembesülnek? Így pedig az ítélet – amely olykor jogos – az ítélőre is éppúgy vonatkozik!

Nekünk is vannak lelki és anyagi szükségeink. Azonban ha Isten jelenlétét tapasztaljuk az életünkben, akkor halljuk meg Pál apostol bátorító szavait: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint, dicsőséggel a Krisztus Jézusban.” (Fil 4,19) „Minden forrásom belőled fakad” – szól a bizonyság egy másik zsoltárból (Zsolt 87,7). Valljuk meg mi is Dáviddal együtt: „Ragaszkodik hozzád lelkem!” (9. v.)

Nekünk mindenekelőtt saját magunk miatt kell sóhajtoznunk, fohászkodnunk a próféta szava szerint: „Miért zúgolódnak az emberek az életben? Ki-ki a maga bűne miatt sóhajtson!” (Jer. sir 3, 39). Ha szívünk hidegsége, mulasztásaink, türelmetlenségünk és gyengeségünk, irigységünk vagy kapzsiságunk miatt felfohászkodunk, akkor még kegyelmet kaphatunk. De mint megkegyelmezettek is fohászkodhatunk, sóhajtozhatunk az emberek romlottsága, a bűn szörnyűsége miatt, amit magunk körül látunk. Isten gyermekei az Úrral együttéreznek, ha bántják Őt. Ilyenkor a felsóhajtás és fohászkodás szent és Istennek tetsző. Komoly közbenjáró imádság születik belőle, esetleg határozott fellépés is a gonosz ellen. Jézus nemcsak Jeruzsálem vakságán sírt, hanem a kufárokat is kiuzte a templomból. Ne elégedjünk meg erőtlen panaszkodásokkal. Sok visszásságon a legjobb akarattal sem tudunk változtatni. Az Istenhez intézett fohászok, sóhajok viszont egykor örök örömre változnak (Ézs 55, 10).

Nekünk, mint Isten munkásainak meg kell tanulnunk, hogy teret engedjünk, szabad mozgást biztosítsunk Istennek. Számítgatunk, mérlegeljük a lehetőségeket, aztán megállapítjuk, hogy ez vagy az fog történni, de közben megfeledkezünk arról, hogy Isten a maga tetszése szerint, váratlanul belenyúlhat az eseményekbe. Meglepődnénk-e, ha Ő úgy toppanna be összejövetelünkre, ahogyan sohasem gondoltuk volna? Ne szabd meg, hogy milyen különleges úton jöjjön; Őt várd, így engedj teret neki. Várd az Ő jövetelét, de ne te határozd meg, hogyan jöjjön. Bármilyen jól ismerhetjük Istent: azt a nagy leckét meg kell tanulnunk, hogy Ő bármelyik pillanatban meglepően megmutathatja magát. Hajlamosak vagyunk a meglepetésnek ezt a mozzanatát kihagyni számításunkból, pedig Isten sohasem munkálkodik másképpen. “Amikor az Istennek tetszett…” Őrizd meg életedet olyan állandó kapcsolatban Istennel, hogy az Ő meglepő hatalmával jobbról is, balról is megmutatkozhasson. Légy mindig várakozó helyzetben és vigyázz: engedj teret Istennek, hogy bármikor közbeléphessen, amikor neki tetszik.

Nekünk olykor vagy inkább mindig kísértésünk arról beszélni, amit mi tettünk. A saját sikereinket, hőstetteinket úgy előadni, hogy az emberek elismerjenek bennünket. Bocsássa meg az Úr nekünk ezt a nagyon is testi és gonosz tettet! Pál nem merészel ilyet tenni. Csak arról tesz bizonyságot, amit Krisztus tett a pogányok megtéréséért szóval, tettel, jelek és csodák erejével, a Lélek ereje által. Pál apostol kihangsúlyozza a 18. vers mondatában, hogy ő csak eszköz volt Krisztus kezében. Ezt nevezem biblikus dicsekvésnek. Pál tudja, hogy ő csak egy eszköz, egy szolga, akit használ az Úr, de az elvégzett munka érdeme és a dicsőség a Krisztusé.

Nem a hitem ment meg engem, hit által csak megtapasztalom a szabadulást. Nem is a bűnbánat szabadít meg, a bűnbánat csak jele annak, amit Isten ajándékozott nekem Jézus Krisztusban. Veszélyes a hangsúlyt az eredményre tenni az ok helyet. Engedelmességem vagy odaszenteltségem állít helyes viszonyba Istennel? Soha! Krisztus halála által áll helyre a kapcsolatom Istennel. Amikor Isten felé fordulok és hittel elfogadom, amit Isten kijelentése szerint elfogadhatok, akkor Jézus Krisztus megdöbbentően hatalmas váltsága azonnal felemel engem az Istennel való igazi kapcsolatba. Isten kegyelmének természetfeletti csodája folytán megigazulok, nem azért, mert bánkódom bűnöm miatt, nem azért, mert megtérek, hanem azért, amit az Úr Jézus elvégzett. Isten Szent Szelleme mindent átható fénnyel mutatja ezt meg nekem, és én tudom – bár nem tudom hogyan, de -, megszabadultam.

Nem a hősök és a várost hódítók alábecslése, hanem a türelem értékének hangsúlyozása van ott Igénkben. Hogyan is állunk türelem dolgában? Te milyennek látod magad? Én alapjában véve türelmesnek tartom magam, mégis úgy érzem, sokat kell tanulnom ezt az erényt. Nem úgy van-e, hogy sok esetben éppen azok tapasztalják türelmetlenségünket, akik szeretetünk nagyságát kellene, hogy élvezzék? Persze döbbenetes az, hogy vannak olyan emberek, akiket nem is zavar, hogy milyen türelmetlenek. Ők megmondják a magukét, „csípőből tüzelnek”, a következményekre nem is gondolnak. Pedig a türelmetlen ember dönt, borít. Kapcsolatait, mások és saját (?) lelki békéjét rombolja. Nagyobb hős vagy a történelem hódítóinál, ha újra és újra türelmes tudsz maradni feszült élethelyzetekben. Kérdd el ezt az Úrtól ma is!

Nem a megvetett bűnösök kicsapongó élete, nem a társadalomból kitaszított, züllött emberek jelentik a bűnözés fellegvárát e földön, hanem az az élet, amely erényesnek, becsületesnek és nemesnek látszik, holott bűnt ápol és vétket melenget magában. Az ilyen példa igen hathatós bűnre csábító a szenvedélyek ellen küzdő, s az örvény szélén tusakodó léleknek. Akit Isten magasabbrendű értelemmel áldott meg az igazaság és tisztesség tekintetében, és mégis szándékosan áthágja Isten valamelyik parancsolatát, az a bűn csalétkévé változtatja ezáltal a maga nemesebb adományait. Tehetség, képesség, sőt a nagylelkű és nemes cselekedetek is Sátán tőreivé válhatnak, hogy másokat a romlás szakadékába döntsenek. “Ne szeressétek a világot, se azokat, amelyek a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, amely nem az Atyától van, hanem a világból” (I.Jn. 2:15?16).?

Nem a problémáid a legnagyobb dolgok az életben. Jézus Krisztus a legnagyobb. Őt szolgáld a gondolataiddal, és Ő szabaddá fog tenni téged!

Nem a sikeres tevékenységben van az öröm, hanem abban, ha teljesen betöltöm, amire Uram teremtett és újjászült. Urunk öröme az volt, hogy véghezvihette, amiért az Atya elküldte, és így szól: “Amiképpen engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket” (Jn 20,21). Kaptam-e az Úrtól valamilyen szolgálatot? Ha igen, akkor abban kell olyan hűnek lennem, hogy csak ezért a szolgálatért legyen drága az életem. Gondolj arra, milyen jól esik majd hallanunk Jézus szavait: “Jól van jó és hű szolgám” (Mt 25,21). Boldogító az a tudat, ha megtetted azt, amire Ő elküldött. Mindannyiunknak meg kell találnunk a magunk kijelölt helyét az életben, és szellemi értelemben akkor találjuk meg, amikor az Úrtól megkapjuk szolgálatunkat. Hogy ezt elnyerhessük, Jézussal kell közösségben lennünk; többnek kell Őt megismernünk, nemcsak személyes Megváltónak. “Megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért” (Csel 9,16). “Szeretsz-e engem?” Ha igen, akkor “legeltesd az én juhaimat!” Nincs válogatás a szolgálatban, csak feltétlen hűség Urunk megbízatása iránt, amit akkor ismersz fel, amikor a legszorosabb közösségben vagy Istennel. Ha az Úrtól kaptál valamilyen szolgálatot, akkor tudod, hogy nem a szükségből ered az elhívatás, a szükség csak alkalom a munkálkodásra. Arra vagy elhíva, hogy hű légy a szolgálatodban, amit akkor kaptál, amikor igazán kapcsolatban voltál Uraddal. De ez nem azt jelenti, hogy csak egy bizonyos küzdőtér van a számodra kijelölve Isten szolgálatában, hanem tekintetbe kell venned azt is, ha más területeken is szükség van a szolgálatodra.

“Nem a szolgálatban eltöltött idő, hanem a szolgálatkészség és a megbízhatóság teszi kedvessé munkánkat Isten előtt… A legapróbb feladat is, ha őszinte szívvel és önzetlenül végezzük, kedvesebb Isten előtt, mint akár a legnagyobb munka, amit megront a haszonlesés és a becsvágy. Isten azt nézi, hogy mennyi van bennünk Krisztus lelkületéből, van-e krisztusi vonás a cselekedeteinkben. Isten többre értékeli a szeretetet és a hűséget, amellyel a munkánkat végezzük, mint a teljesítmény nagyságát… A hűséges munkások nem tartják terhesnek munkájukat, bármilyen fárasztó is. Készek áldozatot hozni és áldozatként elégni. Vidám szívvel teszik mindezt… Az szerez örömet nekik is, ami Krisztusnak örömet szerzett: »Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az Ő dolgát elvégezzem.« (Ján 4,34) Az a gondolat, hogy a dicsőség Urának munkatársaiként dolgoznak, megédesíti minden fáradozásukat, megacélozza akaratukat, bátorságot önt a lelkükbe bármi történjék is… Sokan, akik elsőknek látszanak, az utolsók lesznek, mert nincs meg bennük ez a lelkület. Azok pedig, akiket ez a lelkület ural, jóllehet az utolsók közé számítanak, mégis az elsők lesznek.” (Krisztus példázatai, Jutalom c. fejezetből)

“Nem abban áll az evangélium munkája, hogy meggyengítse Isten szent törvényét, hanem hogy segítse az embert megtartani a törvény előírásait… A Krisztusban való hit, amely megmenti a lelket, nem olyan, mint amilyennek sokan bemutatják: »Higgy – kiáltják -, csak higgy Krisztusban, és üdvözülsz! Mindössze csak ennyit kell tenned«. Az igaz hit azonban – miközben teljesen Krisztusban bízik az üdvösség tekintetében – elvezet az Isten törvénye iránti teljes tisztelethez és engedelmességhez is. A hit cselekedetek által nyilatkozik meg. János apostol kijelenti: »Aki azt mondja, hogy ismeri Őt, de nem tartja meg az Ő parancsolatait, hazug az…« (1Ján 2,4). Az ellenség mindig azon dolgozik, hogy elválassza egymástól a törvényt és az evangéliumot. Azok azonban kéz a kézben haladnak… Az Úr törvénye a fa, az evangélium pedig annak illatos virága és gyümölcse.” (1897. 119. sz. levél)

Nem akarod, hogy dermedten és mozdulatlanul álljunk – elkísérsz, ha jelenlétedet hit által ünnepli a szívünk. A sötét éjszakákon is te vagy velünk, ha minden vissza is próbál tartani abban, hogy a kételkedésből a hitbe vezető lépést megtegyük – Krisztus magasztalunk: kétségeink mélységeiben te vársz ránk. (Imádság a német Losungenből) Hitünket ajándékba kaptuk. Nincs benne részünk. Ugyanakkor Jézus többször is lelkünkre köti: Ne félj, csak higgy. vagy A te hited megtartott téged. Ez aktivitást feltételez; sőt harcot, melynek kimenetele talán azon dől el, hogy az adott pillanatban rá tudjuk-e bízni sorsunkat a mindenható Istenre. Merünk-e hinni ott és akkor az ő hatalmában. A harc tétje nem kevesebb, mint hogy teret adunk-e az életünkben Munkálkodónak, a mindeneket Fenntartónak, a mindig Közellévőnek, hogy megmutassa életünkben csodáit, vagy kétségbeesésünk és aggodalmaskodásunk áldozatává válunk? Istenem! Szeretném vállalni az életet, amit kaptam tőled. Szeretnék hitből élni és meglátni csodáidat. Te vidámítod meg az életem. Csodálatos vagy. Ismertesd meg velem önmagadat, vágyom közelségedre! Ámen.

Nem az a jó házasság, amelyben nincsenek konfliktusok (ilyen nincs!), hanem az, amelyben egyetértésben dolgoznak a házastársak a konfliktusok megoldásán.
A célod ne az legyen, hogy felülkerekedj, hanem hogy kölcsönösen megértsétek egymást!

Nem az ige van „fordítva bekötve”, a világ áll a feje tetején. A világ szabályai és szokásjoga alapján nem jövünk rá az élet igazi titkára – amelyről Pál itt beszél. Amikor erős vagyok, magamra hagyatkozom, és mindent én akarok tenni, megoldani. A siker vagy csak rövid távú, vagy egyáltalán kétséges. Amikor erőtlen vagyok, akkor tudok ráhagyatkozni az erős Istenre. Az ő erejével az én életemben is megváltoznak az erőviszonyok… (Dr. Hafenscher Károly [ifj.])

Nem azért kell Istennek engedelmeskednünk, hogy jól menjen a sorunk, elkerüljenek a bajok. Hanem épp azért, hogy ha bajok érnek, azokat el tudjuk viselni. Talán fáj belegondolni, hogy Istennek nem az a fontos, hogy egészségesek vagyunk vagy betegek, szegények vagy gazdagok, mert ez mind földi értékmérő. Neki a lelkünk egészsége és gazdagsága számít, az örök életünk. És másoké is. Ha szenvedésünkben és jólétünkben sem vétkezünk ellene, eszközök lehetünk mások hozzátérésében

Nem azért vagyunk megváltva, hogy csak “csatornák” legyünk, hanem hogy Isten fiai és leányai legyünk. Nem lettünk szellemi közegek, hanem szellemi üzenet hordozói, de legyen ez az üzenet önmagunknak egy része. Isten Fia maga volt az az üzenet, amit hozott. Szavai szellem és élet voltak. Mivel az Ő tanítványai vagyunk, legyen életünk üzenetünk szentélye. A természetes szív bármilyen szolgálatra kész, csakhogy a szívnek a bűnről meggyőződve össze kell törnie, meg kell kereszteltetnie Szent Szellemmel és bele kell illenie Isten terveibe, mielőtt életünk saját üzenetünk szentélyévé lehet.

Nem bízom-e még mindig a testben? Kiszabadultam-e már abból, hogy saját magamban, Istennek szolgáló férfiakban és asszonyokban, könyvekben, imádságokban és elragadtatásokban bízzam? Csak magában Istenben bízom-e, vagy még mindig az áldásaiban? “Én a mindenható Isten vagyok” – El-Saddai, az Atya-Anya-Isten (1Móz 17,1). Ő mindannyiunkat arra az egyre nevel, hogy megtudjuk: egyedül Ő a valóság! Mihelyt pedig Isten valóság lesz nekünk, az emberek árnyékká homályosulnak. Más szentek tettei vagy mondásai sohasem zavarják meg azt, aki a valóságos Istenre épít.

Nem célom és nem tisztem senkinek a becsületességét feszegetni – hiszen egyrészt nem én vagyok, aki e dologban ítélkezhet, másrészt nekem is tükörbe kell néznem – azonban az Ige döntési helyzetet állít elénk: nekünk kell választani az Úr előtt helyes és a neki nem tetsző lehetőségek között. Ha valaki csak az orráig lát, akkor csak a saját előnyeit lesi mindenben. Aki viszont messzebb lát, mert az Istent is látja a saját cselekedetei mögött, mint azoknak megítélőjét, az tudja, hogy valójában melyik az az út, melyen egyedül járni érdemes. A bármiben való hűtlenség romlásba, pusztulásba visz. Merjünk ellenállni a kísértésnek s vezessen bennünket a feddhetetlenség! Akkor is, ha mások ezen jót mosolyognak.

Nem csak a testemet üldözi sok-sok veszedelem, hanem a lelkemet még több. Gondoljunk arra, hogy a szemünkön, fülünkön keresztül mi minden megy be a lelkünkbe. A szem és fül egy nyitott ajtó, csak egyetlen napon is mit lát, mit hall újságon, tévén, emberek beszédén keresztül. Veszedelmes életben élünk. A Biblia a Sátánra mondja, hogy ordító oroszlán, aki keresi, hogy kit nyeljen el, kit tépjen szét. Mennyi széttépett ember jár ebben a világban. Hány ember mondja, hogy nem tudok koncentrálni az Igére. Széttépett gondolatvilág. Széttépett érzésvilág, család, gyermekek. Mi minden tépi szét az életed? Egyszer így gondolkozol, egyszer úgy. Sokszor magad sem tudod, hogy ki vagy. Ezért kiált a zsoltáros: “Oltalmazz meg engem!” Jó volna ezt minden reggel kérni, amikor felkelek. Mert nem veszélytelen dolog ebben a világban élni, járni. A következő kérés: “Szabadíts meg engem!” Ha nem engedted magad oltalmazni, amikor már benne vagy a haragban, indulatokban, szabadításra van szükség. Lehet, hogy egy kívánság üldöz. “A kívánság megfoganván, bűnt szül” – mondja Jakab levele. Tudod, hogy nem jó, amit csinálsz, de nem tudsz megállni, mert nyomodban van és üldöz. Hidd el, amit az Ézs 59,12 mond: “Ímé, nem oly rövid az ő keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az Ő füle, hogy meg nem hallgathatna; hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől.” Juss el oda, hogy “Isten igaz bíró”. Állj meg Előtte most, hogy ítélhessen és szabadíthasson addig, amíg e földön élsz.

Nem csak az a bajunk, hogy nem vagyunk becsületesek, hanem az, hogy nem is vesszük észre, hogy mennyire nem!

Nem csodálatos tudni, hogy Isten figyel ránk, vezet és véd a nap huszonnégy órájában minden áldott nap? Valójában a leggyakoribb ígéret a Szentírásban nem az üdvösség vagy a menny. Nem, a legtöbbször ismételt ígéret a Bibliában ez: „…én veled leszek…” (Józsué 1:5). Ezt az ígéretet adta Isten Énóknak, Nóénak, Ábrahámnak, Sárának, Jákóbnak, Józsefnek, Mózesnek, Máriának és Pálnak. Ez volt az, ami segített nekik tovább menni! Dávid ezt mondta: „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy…” (Zsoltárok 23:4). Isten folyamatosan emlékeztette népét arra, hogy velük van; a Szent Sátor, a Szövetség Ládája, a sivatagban hulló manna, és az előttük járó felhő- és tűzoszlop által. Ugyanígy emlékeztet ma téged is: „Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr…” (Józsué 1:9). Légy nyugodt, Isten figyel rád!

Nem elég, ha terveink vannak! Nagyon jó, ha megtaláltuk életünk célját, rendeltetésünket, de nem elég meglátni a célt. El kell indulni! És kimeríteni a lehetőségek tengerét. Merítsük ki a tengert! Amit lehet, tegyünk meg! Ne halogassuk, hogy ráérek még! Minden nap újabb lehetőség, hogy véghez vigyük azt, ami ránk bizatott. Cselekedjünk, hogy Isten szemével nézve okosak legyünk. (Forró Éva)

Nem elsősorban a hited és látványos jó cselekedeteid üdvözítenek, hanem a szereteted, amellyel ezeket valóra váltod. (Simon András) A hit magja, mely az emberi szívben csírázik ki, nagyon kicsinek és jelentéktelennek tűnik. Olyan, mint a mustármag, amely kisebb minden más magnál, mégis hatalmas fává terebélyesedik. Ez a mag nem más, mint Isten igéje, mely elhintve az emberi szívekbe, felébred, növekszik és erősödik. Más, aki ültette, más, aki öntözte; más a vető, és más az arató. Pál apostol arra figyelmeztet: az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Mint minden magától növekedő vetésnél, a magvető elveti a magot a szántóföldbe, aztán telnek a hetek, hónapok, de nem tudja, hogyan történik a növekedés, Isten láthatatlan titka marad. Ehhez a láthatatlan növekedéshez Isten táplálékot is ad, olyat, amely nélkülözhetetlen a lelki-szellemi fejlődéshez. Jézus erről így beszélt: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik. Az evangélium igéiben olyan mennyei eledelt kapunk, amely a lélek éhségét hivatott megelégíteni hittel, reménységgel és szeretettel. És ne feledjük azt a felfoghatatlan, mégis legfontosabb táplálékunkat, melyet Krisztus saját testének és vérének szétosztásával hagyott ránk: az örök élet táplálékát. A hit növekedése nem öncélú: nem válhat a hívő saját céljainak, üdvének önző eszközévé; nem is kizárólag Isten dicsőségére történik mindez, hanem mások javára, üdvének munkálására. Ezért vannak a hitnek gyümölcsei, hogy a hitben még gyengébbek részesülhessenek annak áldásaiból. Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy sokszor nem figyelünk oda igédre. Lelkünk ilyenkor olyan, mint a sziklás föld. Nyisd meg szívünket igéd meghallására, és add, hogy termékeny talajba hulljanak a te mennyei magjaid! Ámen.

Nem értjük se az életet, sem a halált. Nem értjük, honnan jövünk ebbe a világba, s ha már benne vagyunk – s többnyire jól érezzük magunkat benne -, akkor meg miért kell belőle kimenni? Nem értjük azt sem, hogy csillagvilágok szédítő évmilliárdjaihoz képest miért “csak” 70-80 esztendő áll rendelkezésünkre ennek a világnak a megértésére? Persze, ha valaki egész életében szenved, akkor a rövid élet is nagyon hosszúnak tűnik… Aki Isten nélkül próbálja elhordozni saját nyomorúságait – legyenek azok testiek vagy lelkiek -, megtapasztalja, hogy a percek ólomlábakon járnak. Aki Istenben van, azaz mindenben az Isten rendjét látja, az egyik ámulatból a másikba esik, s nem érti, hogyan repülhet ilyen gyorsan az idő? Isten jó rendjébe belesimulni mégsem akar az ember – ezt nevezzük biblikus gondolkodásunkban ősbűnnek. Olyan ádámi örökség ez, melyet ha meg is tanulunk Isten kegyelméből “kezelni” – egy életen át kísért minket. Ha azonban életünk történéseiben felfedezzük Isten jóságát, akkor rendkívül hálásak leszünk egy tenyerünkben elolvadó hópihéért éppenúgy, mint az arcunkon legördülő hűsítő nyári esőcseppek simogatásáért…

Nem érzed, nem látod magad mellett Istent, Isten szeretetét? Ne csodáld. Olyan a lelked, mint egy üvegbúra. Szennyes. Belül szennyezik saját bűneid, kívül a világ minden aljassága. Nem lehet rajta át látni Isten szeretetének ragyogó napsütését. Pedig ott ragyog feletted. Meg kell tisztítani lelked búráját, hogy láss. Kezd meg belülről, a Boldogság-himnusz szent lépcsőjének fokai szerint. A lelki szegénység felismerése, a bűnbánat sírása, az igazság naponkénti keresése és megtalálása, az irgalmasság naponkénti gyakorlása belülről fog tisztogatni, közben a Szentlélek végzi benned a maga munkáját, s kívülről is megtisztít a világ aljasságától. Ahogy az ő szeretetének első sugara reád hull, megszólal benned a vágy: többet adj nekem fényedből, Uram, világosságot adj, hogy érdemes legyen élni, szeretni. És egyszer csak felragyog előtted Isten szépséges arca. Látni fogod őt és gyönyörködni benne. Mert itt van melletted és szeret. És megmutatja neked az ő világa dolgainak rendjét, értelmét, szépségét és értékét, úgy tesz téged is e rend részévé, részesévé és boldoggá. Csodálatos, szépséges Istenem, látni szeretnélek. Olyan sivár, egyhangú az életem, még a gyermekem, még a kertem virágainak szépségében sem tudok igazán gyönyörködni, pedig itt vannak a szemem előtt. De amíg a lelkemben sötét van, nem tudom meglátni azt, ami szép, és széppé teheti az én életemet is. Erőd, kegyelmed nélkül nem vagyok képes arra, hogy lássak, hogy lássalak. Krisztus azt ígérte, megtisztít minden bűntől. Tiszta szeretnék lenni. Boldog szeretnék lenni. Add nekem is Lelked erejét, segítségét, irányítását, hogy az ő erejével tudjam végig járni a boldogságra vezető út lépcsőfokait. Ragyogtasd fel előttem szereteted, irgalmad, jóságod atyai arcát, hogy lássalak, tisztán, ragyogóan, s boldogan merüljek el látásod örömében. Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

Nem feledkezhetünk meg az ördög csapdáiról, sőt – Igénk szerint – még a halál csapdáiról sem. A halál a bűneset óta minden ember életéhez hozzátartozik. Akkor viszont miért láthatunk csapdát benne? Azért, mert azt sugallja: minden élet vége halál és ez egy végleges lezárása minden életnek. Ám a hívő ember tudja, hogy az élet forrása Istenben van, aki nagyobb a halálnál. A zsoltáros így fogalmaz: Nálad van az élet forrása. (Zsoltárok 36:10) Mi, akik újszövetségi hívők vagyunk azt is tudjuk, hogy az örök élet forrása pedig Jézus Krisztusban van. Tekintsünk Istennek erre a bölcs tanítására és elkerüljük a halál csapdáit!

Nem felejthetjük el, hogy mindannyian több-kevesebb ideig a másik oldalon jártunk, álltunk, ültünk: „Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Kor 6,11). Elmélkedésünk elején láttuk: Istenhez és a másik emberhez való viszonyulásunk dönt boldogságunkról. Ha megmosattunk, megszentelődtünk, akkor le sem tudjuk boldogságunkat tagadni, miért is tennénk? Vonzóvá válik életünk, gyülekezetünk. Nem fogy a boldogságunk, hanem kiegészül, gyarapodik, új testvérekkel, boldog emberekkel. Persze ez gondokkal is együtt fog járni, mint egy várva várt kisgyermek érkezése. De ez az élet jele, a jövő záloga. „Boldogok, kik újjálettek, újjászülve Lélektől.” (BGyÉ 252) „Hintsd szerteszét a szeretet kincseit…” (BGyÉ 365)

Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek, de aki elfordítja tőle tekintetét, azt sok átok éri. (Példabeszédek 28:27) A mennyei matematika más, mint az emberi. Utóbbi ugyanis úgy okoskodik, hogy minél kevesebbet adok másnak, annál több marad nekem. Az ilyen számolgatás azonban kihagyja a legfőbb tényezőt az élő Istent, az Ő ígéreteit és áldásait. Az Úr ígéri, hogy nem fog szűkölködni, aki ad a szegénynek. Hiszünk-e az Úrnak? Vagy csak a láthatókra tekintünk? Olykor az a gond velünk, hogy minden szavát nem hisszük el a Bibliának. Elhisszük bizonyos részeit, a nekünk tetszőket, az életvitelünket alátámasztó Igéket, pedig az ilyen mondatokat is komolyan kellene vennünk. Merünk adni a szegényeknek (a tényleg szegényeknek és nem a bennünket becsapni akaróknak) vagy elfordítjuk tekintetünket?

Nem fogsz tudni a hiteddel gyógyulásra vezetni valakit, aki abban hisz, hogy meg fog halni! Nem vagytok ugyanis egy akaraton. Amikor másért imádkozol, fontos rávenned az illetőt, hogy legyen veled egy akaraton.

Nem gondolunk rá, de az elmúlás bizony nem is a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. A magzat ezer veszélyt rejtő, hosszú hónapokon át tartó kifejlődése talán a lét legnagyobb misztikus utazása, s olykor ezt nem is egyedül tesszük meg, kísérő(i)nk is lehet(nek). Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy a magzatok életének jelentős része a szűkös helyért való küzdelem jegyében telik, pedig bőven akadnak barátságos pillanatok is, amikor a másik nyomkodása és rugdosása helyett mintha önfeledten játszanának? A modern technika révén, soha nem látott képeket nézegetve, megválaszolásra váró kérdések egész sora fogalmazódik meg bennünk: Valóban képesek megfogni egymás kezét a magzatok? Ha az egyik meglöki a másikat, az “áldozat” szándékosan viszonozza a lökést? És a születés előtti közös játéknak, az együtt töltött idő emlékezetének milyen hatása van nemcsak a korai gyermekkorra, de az egész életre vonatkozóan? S mi történik akkor – ami sokkal gyakrabban megtörténik, mint gondolnánk -, amikor egy megfogant élet nem ér misztikus utazásának végére, amikor a méhen belül a “rosszcsont-társ” elhal? Mi lesz a közös utazás emlékeivel? Nemcsak ezen nem gondolkodunk el, de talán azon sem – ha az élet kezdetének a fogantatást tartjuk -, hogy a halvaszületetteknek is “kijárna” az emberi méltósághoz való jog legelemibb aktusa: a végtisztesség… Talán nem is annyira ‘meredek’ elképzelés gyertyát gyújtani, s emlékezni azokért, akik a megtestesülés csodáját a műtősvödörben, majd egy névtelen gödörben, a temető erre kijelölt sarkában végzik be… Sok kérdésünk van tehát a halállal kapcsolatban, melyekre ha választ lelünk, jobban becsüljük az életet – a magunkét, s másokét is. Sokszor védekeznek emberek azzal, hogy “Jajj, buta volt a kérdésem!”, jóllehet buta kérdés nincs. A legnagyobb butaság mindig az, ha nem kérdezünk, csak kérdezés nélkül (el)fogadjuk az információkat, s aztán gondolkodás/utánagondolás nélkül cselekszünk. Bizony az igazi tudás – s talán megmaradásunk kulcsa is – abban rejtőzik, ha merünk kérdezni… (Frankó Mátyás)

“Nem halok meg”. Visszatér belém az életerő, és elűzi gyengeségemet: ?Élek”. Az Úr él, és én is élni fogok. Újra felnyitom számat és ?hirdetem az Úr tetteit”. Elbeszélem majd jelen nyomorúságomat, amely csak arra volt alkalom az én Uramnak, hogy irántam való végtelen szeretetét és hűségét újra megmutassa. Akik már szívesen méretet vennének rólam, hogy koporsómat elkészítsék, várjanak még egy kicsit! Mert keményen megfeddett ugyan engem az Úr, de nem engedte, hogy meghaljak (18. vers). Dicsőség legyen nevének mindörökké! Nem halok meg, míg munkám el nem végeztem, és addig fogok e földön élni, amíg az Úr akarja.

Nem három fokozat az imádás, a várakozás és a munka. Nem ugorhatunk át az imádásból a várásba, a várásból a munkába, Isten elgondolása az, hogy ez a három együtt járjon: Urunk életében is egybefonódott. Ő nem sietett, de nem is pihent soha. Ez önfegyelem kérdése, nem érhetjük el egyszerre.

Nem hiányolod a vizet, amíg ki nem szárad a kút! Az az igazság, hogy lehetsz úgy áldott, hogy nem is tudsz róla. Csak visszanézve jössz rá, hogy amid van, az sokkal fontosabb, mint mindaz, ami nincs meg neked. Amikor Naomi elveszítette, amit legjobban szeretett, ahhoz képest még az éhínség is jelentéktelennek tűnt. Mondtad már valaha: „Akkor leszek boldog, ha..?” Nem, a boldogságot nem az adja, ha megkapjuk, amit akarunk, hanem az, ha értékeljük azt, amit Isten megadott. Ahelyett, hogy azon nyafognál és panaszkodnál, hogy mi jutott neked az életedben, állj meg, és kérdezd meg magadtól: „Mit fogadnék el cserébe azért, amim van?” Ha nem tudod a választ, kezdd el számba venni az áldásaidat, és adj hálát Istennek értük!

Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki előtt nem játszódott le az a pillanat, amikor az Úr előtt kell számot adnunk az életünkről. Arról, amikor megkérdezi tőlünk, hogy hova igyekszünk, és hogy mit gondolunk, hová sorol ő minket. Vagy talán elhessegetik maguktól ezt a gondolatot az emberek? Lehet.
Imádkozzunk azért, hogy jusson eszükbe, hogy mindenkinek egyszer ott kell állnia, az Úr Jézus előtt, a bíró előtt, aki dönt, életről és halálról.

Nem hordozol-e valami olyan bűnt a lelkedben, melyet régen a bocsánatkérés vagy a megbocsátás által átadhattál volna az élő Istennek? Emberek képesek még családtagjaikra is olykor évekig haragudni. Nem ritkán apró, piti dolgok miatt is. Ha Istennél van bocsánat, és nekünk is jut belőle, nem tudnánk ezt egymással való kapcsolatainkban is megélni?

Nem illik a királyokhoz a borivás, nem illik az a királyokhoz, sem a fejedelmekhez a szeszes ital kívánása. (Példabeszédek 31:4) Néhány ezer éve fogalmazódott meg ez a gondolat. Sem a borivás, sem a szeszes ital kívánása nem illik vezető emberekhez. Milyen jó lenne, ha kisebb-nagyobb közösségek vezetői megszívlelnék e bibliai tanácsot (is)! Miért is? Azért, mert manapság különösen „trendi” dolog bizonyos rendezvényeken felönteni a garatra, s ezzel elfeledni a gondot s a bút. De az így cselekvők elfeledik, hogy felelősség és példamutatás is van a világon, sőt tőlük elsősorban ezeket az erényeket várják el. Persze igaz ez mindnyájunkra: felelősek vagyunk azokért és mindazért, akiket, és amit ránk bízott az Úr és bizonyos dolgoktól legjobb tartózkodnunk…

Nem is gondolnánk, hogy Isten jelenléte milyen erőssé válhat azok életében, akik megbecsülik a tőle kapott életajándékokat: fizikai egészséget, testi erőt, észt, tehetséget, ügyességet. Amennyiben arra használják, amire kapták: az élet gazdagítására. És ezt a küldetést alázattal viselik. Ilyen volt például Eric Lidell, a hívő skót atléta, rögbijátékos, kiváló krikettező, a párizsi olimpia futóbajnoka, aki aztán misszionáriusként is hőssé vált. Jó tudni ezekről a nagyszerű példákról is.

Nem is tudjuk, hogy milyen sokkal tartozunk Krisztusnak azért a békéért és oltalomért, amit élvezünk. Isten fékező hatalma akadályozza meg, hogy Sátán teljesen hatalmába kerítse az emberiséget. Az engedetlen és hálátlan embernek számos oka lenne a köszönetre, hogy az irgalmas és türelmes Isten féken tartja Sátán kegyetlenségét. De amikor az ember átlépi Isten türelmének a határát, akkor a korlátok ledőlnek. Nem Isten hajtja végre a bűnösön a törvényszegése miatt kimondott ítéletet, hanem magára hagyja irgalmának visszautasítóját, hogy azt arassa, amit vetett. Minden elutasított fénysugár, semmibe vett intés, szabadjára engedett szenvedély és Isten törvényének minden egyes megszegése egy-egy elvetett mag, amely biztosan meghozza a maga termését. Ha a bűnös konokul ellenáll Isten Lelkének, a Lélek végül visszavonul, és többé nincs olyan hatalom, amely el tudná fojtani az ember gonosz indulatait és meg tudná védeni őt Sátán gonoszságától, gyűlöletétől. Jeruzsálem pusztulása félelmetes és komoly figyelmeztetés mindazoknak, akik játszanak Isten felkínált kegyelmével, akik ellenállnak az irgalmas Isten kérlelő szavának. Soha semmilyen bizonyságtevés sem adott ennél erősebben hangot annak, hogy mennyire gyűlöli Isten a bűnt, és hogy a bűnös nem kerülheti el büntetését.

Nem ismerjük fel, hogy a közbenjárásban a siker kulcsa a kitartás.

Nem ismersz magadra, testvérem? Nem tapasztaltad még, milyen az, mikor az ég bezárul fölötted, érzed, hogy imádságod fennakad, üresen kong, nincs rá felelet? Hogy csődöt mond, bármihez kezdesz? Igen, valahol elhibáztad. Valami olyant tettél, amitől a becsületed veszett el Isten előtt. Most leckét kapsz. Fogadd el. De kérd, kitartással kérd bocsánatát, míg meg nem hallod a kérdést: „Szeretsz te engem?” Kegyelmes Istenem, szeretlek téged. Úgy mondom, mint Péter, mikor végre megszólította megbántott Jézusa. És bár igaz, ugyanolyan hiteltelenül kong a szavam, mint az övé. Talán nem is tudom, lehet, hogy nem akarok őszintén szembenézni azzal, mit vétettem, hogy nem felelsz imádságomra. Talán mentegetőzni próbálok. Kapcsolj magadhoz, nehogy elkeseredve ismét megtagadjalak. Mutass rá kegyetlen őszinteséggel, hol hibáztam el, hol lettem méltatlanná még a bocsánatkérésre is. Büntess, ha arra van szükség, de ne vond meg tőlem szeretetedet. Halld meg imádságomat, fogadd el megbánásomat, bocsánatkérésemet. Bűnös vagyok, Uram, de szeretlek téged. Ámen.(Varga László: Isten asztaláról)

“Nem járunk ravaszságban”, azaz nem folyamodunk olyan eszközökhöz, amelyekkel elfogadtatjuk az igazunkat. Veszélyes csapda ez. Tudod, hogy Isten csak egyféle módon enged munkálkodni; ne próbáld tehát más eszközzel megnyerni az embereket; ha ezt teszed, Isten meghiúsítja. Mások tesznek olyat, de nálad ravaszságban járás lenne. Lehet, hogy nekik nem az, de tőled mást vár Isten. Soha ne tompuljon el az a készséged, hogy mindenedet odaadd az Ő legmagasabb céljáért. Ha megtennél bizonyos dolgokat, ez a csalárdság betörését jelentené az életedbe, eltérítene a legmagasabb céltól, amire Isten a munkádat alapozta. Sokan azért fordulnak vissza, mert félnek a dolgokat Isten szemszögéből nézni. A legnagyobb szellemi válság akkor éri utol az embert, amikor egy kissé tovább kell mennie, mint amit az általa elfogadott hitvallás előír.

Nem játék, nem egyéni kedvtelés a hit kérdése. Szenvedésről, halálról, a szenvedésben is halálig tartó helytállásról beszél az ige. Az élet koronáját, az örök élet ajándékát nem azoknak adják, akik néhány templomba menetellel, karácsonyi ajándékozással, étkezés előtti imával elintézettnek tudják kötelességeiket Isten iránt. A bűn, a hitetlenség tobzódása, a huszadik század uralkodó önzése és gyűlölete közben kell helyt állnia annak, aki Isten gyermekének tartja magát. Igenis, szenvedések között kell helyt állni. Igenis, nagy és nehéz feladatokat kell vállalni. Legyőzni restségünket, kényelmességünket, megalkuvásra, „okosságra” csábító naponkénti kísértéseinket. Ezt várja tőlünk Urunk, ha hozzá akarunk tartozni. De tudnunk kell és lehet, hogy ő tartja kezét felettünk. Az élet koronáját, a jó lelkiismeret örömét, gondviselése biztonságát már itt a földi életben naponta tapasztalják hűséges gyermekei. „Mindhalálig” – nem is olyan nagy szó. A korona teljessége csak azután következik. Ugyan miért hagynák abba naponkénti örömöt, áldást, boldogságot, biztonságot adó szolgálatát? Uram, parancsolóm, életem a te kezedben van. Minden öröme tőled származik. Minden bajban, szenvedésben te vagy segítőm, vigasztalóm, erőforrásom. Tudomásul veszem, én sem kerülhetem el a szenvedéseket, az egyetemes emberi bűn természetes következményeit, de vállalom, mert magamnak is szükségem van rá, hogy saját hitem felől meggyőződjem. Gyermeked vagyok-e valóban? Csak akkor fog igazán kiderülni. Arra kérlek, légy mellettem a reám váró szenvedésekben, hogy ne gyengébb, hanem erősebb legyen hitem azok által, s halálom órájában is örömmel várjam kegyelmedet, az élet koronáját, a megígért találkozást megváltó Krisztusommal. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nem jó a bűnt pártolni és az igazat hamisnak beállítani. Ez mindig, így egyértelműen manapság is hatalmas veszély. A bűnnek sok esetben nincs következménye. Emberek óriási pénzeket tesznek el látszólag törvényesen. Röhögnek a markukba, míg az állampolgárok jó része felháborodik – mit is tehetne – és él szűkösen, egyik napról a másikra kuporgatva. A másik veszély, hogy az értékes és igaz embert lejáratják, befeketítik, ellehetetlenítik – érdekből. Nem kellene ennek így lennie – ma sem, nálunk sem…

Nem kell ahhoz a pszichológiában jártasnak lenni, hogy lássuk, értsük: a túlzott és a felesleges aggodalom valóban képes belülről megmérgezni a lelket, levertté tesz, akár depresszióba is taszíthat. Nem véletlenül fogalmazzuk így valaki életét látva: belülről emészti a gond… Milyen gyakran emésztjük mi is feleslegesen magunkat, és csak utólag, visszaemlékezve látjuk be: nem kellett volna ennyire aggódni; kár volt annyira vitatkozni valami miatt… Mert aggódás és vita nélkül is meg lett volna oldva a gondunk. Hogyan fogalmazza meg Pál apostol: „Semmiért se aggódjatok…!”/Filippi, 4,6/ Vagy mire int Jézus tanítása: nézzük meg az ég madarait, a mező virágait: ha róluk gondot visel mennyei Atyánk, hogyne követné figyelemmel a mi sokkal drágább életünk alakulását?! Egyszerű mondatok ezek, de életalapok lehetnek gyenge, meg-megroskadó, el-elcsüggedő lelkeinknek! Emellett pedig olyan „jó szavak” lehetnek ezek mindannyiunk beszélgetéseiben, amikkel aggodalmaskodó, kétségeskedő szeretteinket felvidíthatjuk! (Gyallai Henrietta)

Nem kell attól félnünk, hogy elfelejt bennünket az Úr! Meg kell tanulni bízni, bízni minden nehézségen keresztül. Apróságoktól kezdve az egészen nagy dolgokig mindenkor és mindenképpen hozzá kell fordulni. Miért kellene elfutni az első kudarc vagy akár a sokadik kudarc után is? Meg kell adni az Úrnak őszinte szívvel azt, amit kér, és ő nem hagyja azt viszonzatlanul. Egyébként is: mi nem eredményt várunk, mint a tudósok vagy a művészek, hanem Isten válaszát kéréseinkre. Az Ószövetség nagyjai sokszor emlékeztetnek bennünket a feltétlen hitre, engedelmességre. Sokszor nem látva, mi az, ami vár rájuk, hitben engedelmeskedtek Istennek, és ő nem maradt adós az áldással. Tanulhatunk tőlük. „Megnyitom az ég csatornáit – bőséges áldást árasztok rátok” – mondja az ige – és ez sohasem marad el.

“Nem kell ellenségeinknek tekintenünk azokat, akik nem mosollyal az ajkukon fogadnak bennünket, és nem nyilvánítják ki közvetlenül a szeretetüket irántunk. Sokkal könnyebb mártírt játszani, mint legyőzni rossz természetünket. Példát kell mutatnunk másoknak azzal, hogy nem állunk le minden apró sérelemnél, hogy a magunk igazát védelmezzük. Természetesen megtörténik, hogy hamis híreket terjesztenek rólunk. De ha a helyes utat követjük, ha nem vesszük fel a harcot, mások sem fogják komolyan venni őket. Hagyjuk Istenre hírnevünk megőrzését. Mi pedig mint Isten fiai és leányai tegyünk bizonyságot arról, hogy van önuralmunk. Mutassuk meg, hogy a Lélek vezet bennünket, és késedelmesek vagyunk a haragra. A rágalom elhal a helyes életmód láttán, de nem szűnik meg a felindult szavak hatására. Legyen legfőbb gondunk az, hogy Isten félelmében cselekedjünk és a magatartásunkkal mutassuk meg, hogy a felőlünk terjesztett hírek hamisak. Senki sem üthet olyan sebet jellemünkön, mint mi magunk. Gyenge az a fal és roskadozó az a ház, amelyet állandóan meg kell támogatni. Ha nagyon aggódunk amiatt, hogy védelmezzük jó hírünket a kívülről jövő támadások ellen, akkor ezzel azt a benyomást keltjük, hogy nem vagyunk feddhetetlenek Isten előtt, és ezért van szükségünk a bizonygatásokra.” (1887. 24. sz. kézirat)

Nem kell félni egy olyan utolsó ítélettől, mely valamikor a halálunk után következik be. Az ítélet ebben a földi már életben megtörténik, s ez utolsó, meg nem másítható ítélet. Nagyon különös tanítás, ellentétben áll sok komoly hívo hiedelmével: aki hallja, elfogadja a Krisztus igéjét és hittel kapcsolódik Istenhez, az már megítéltetett, életre ítéltetett, más ítéletre már nem megy. Az örök élet számára már megkezdődött. A mostani élete már része az örök életnek, az csak kiteljesedik a halála után, amikor megérkezik elkészített helyére a mennyben. „Átment – így, múlt időben – a halálból az életbe.” Mert a halál, az örök halál, a kárhozat sem a testi halál után kezdődik. Aki nem kapcsolódik Istenhez, az már meghalt. Jézus így mondja (Jel 3,1): „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” De ha az élo halottak, a kárhozatban benne élők meghallják a Krisztus hangját, élni fognak. Ők is átmentek a halálból az életbe. Nem a jövőben. Eljött az ő órájuk, „most”. Milyen egyszerű! Hallod a hangot? Téged hív az életre. Istenem, hallom a hangodat. Kedves, hívó, csalogató szereteted hangját. Most hallom. Életre, munkára, közösségre hív, és én olyan szívesen követném. De fogom-e hallani holnap is, mikor életünk vad lármája betölti fülem és lelkem? Nem tudom, élő vagyok-e vagy halott, a Krisztus ítélete szerint. Sokszor olyan üresnek, kihaltnak érzem magam, könnyen elhiszem, hogy már halott vagyok. De élni szeretnék. Boldog, szép életet itt, megígért folytatását előtted. Ne engedj halottnak maradnom. Szóld, kiáltsd bele lelkembe az élet igéjét, harsogja túl a világ zaját, hogy minden nap halljam. Vígy át az életbe, ne engedj kiesni belőle, őrizz meg benne magad számára. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nem kérdés, hogy Isten kész-e engem megszentelni, de én akarom-e? Kész vagyok-e engedni, hogy megtegye bennem mindazt, ami lehetővé vált a megváltás által? Hajlandó vagyok-e megengedni Jézusnak, hogy szentségül legyen nekem és hogy élete nyilvánvalóvá legyen az én halandó testemben? Vigyázz, ne mondd: “Ó, úgy vágyódom a megszentelődésre!” Nem igaz! – Ne vágyódj, inkább tedd meg vágyódás helyett. “Jövök semmit nem hozva!” Fogadd el Jézus Krisztust feltétlen hittel, hogy szentségül legyen neked (1Kor 1,30), és akkor az Ő váltságának nagy csodája is valósággá lesz benned. Enyém mindaz, amit Jézus számomra lehetővé tett, Isten szerető ajándékként adja annak alapján, amit értem elvégzett. Nekem, mint megváltott és megszentelt léleknek a magatartása a mélyen alázatos szentség. Büszke szentség nem is létezik. Ez a szentség a halálos harcot vívó megbánás és a kibeszélhetetlen szégyen és megalázottság érzékelésére épül, de egyben annak a meglátására is, hogy Isten felkínálta nekem szeretetét már akkor, amikor még törődni sem akartam vele. Tökéletesen elvégzett mindent megváltásomért és megszentelődésemért (Róm 5, 8). Csoda-e, ha Pál azt mondja: “Semmi… nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van” (Róm 8,39). A megszentelődés eggyé tesz engem Jézus Krisztussal és benne Istennel és mindezt kizárólag Krisztus fenséges váltsága alapján kaphatom meg. Soha ne tekintsd a következményt oknak. A következmény bennem az engedelmesség, a szolgálat, az imádság, a kimondhatatlan hála és imádat azért a csodálatos megszentelődésért, amit a váltság véghez vitt.

Nem kertelek, rögtön csapjunk a lovak közé: milyen a házasságod és a házastársadhoz való viszonyod? Ha „kapcsolatban” vagy, akkor ezen időnként érdemes elgondolkodni. Ha jó a házasságunk, akkor biztosan örömmel foglalkozunk e témával. Ha kevésbé jó, akkor valószínűleg most komorabb arcot vágunk. A jó társ ajándék Istentől, ám az érte való hálaadás és a vele való remek kapcsolat fenntartása személyes feladatunk. Arra buzdítalak, hogy tégy valamit ma, ami örömmel tölti el házastársadat! Fejezd ki szereteted valami figyelmességgel!

Nem kétséges, hogy egyedül Krisztus a mozdíthatatlan alapja minden igaz életnek. A pecsét, a hitelesség pedig ez: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!” Kettőn áll a vásár – tartja a magyar észjárás. És így van a hitéletben is: Krisztus kegyelme és az én hitem együtt gyümölcsözik. Isten váltságműve nem azért adatott, hogy a hívő elviselje, hanem hogy éljen belőle és vele. Az erős fundamentum csak addig erős, amíg építkeznek rá. Anélkül csak önáltatás, csak illúzió. „A tökéletesség… halálos hiba” – írta egyszer Szentkuthy Miklós drámaíró. Mennyire igaz ez az állítás ránk, hívő emberekre is. Krisztus a tökéletes és szilárd, nem én. Épp ezért az a dolgom, mint megmentett és megváltott (megváltoztatott) embernek, hogy hagyjak el minden gonoszságot, a rossznak legapróbb megnyilvánulását is. Aki ezzel komolyan foglalkozik, az marad az erős fundamentumon, annak szilárd élete alapja. „Taníts, Uram, meghajlani, mint szélben az aranykalász! Hajoljak meg, ha Szentlelked reám fuvall, s porig aláz!”

Nem könnyű együtt élni azokkal, akiknek “nehéz a természetük” vagy nem ismerik énhatáraikat – bizonyára nem véletlenül születnek az anyósviccek. A tiszta, őszinte humor mindig kiváló lehetőséget nyújt az együttélés feszültségeinek levezetésére vagy elhordozására, de vannak élethelyzetek, amikor már nevetni sem tudunk, de a dühtől sírni se… Ezek azok a pillanatok, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy lehetne szépen is élni, de mégsem lehetséges, mert az egyén vagy bizonyos közösségek érdekei fölé emelkednek az összközösségi érdeknek. Ilyenkor az egyébként is bennünk szunnyadó agresszivitás parazsa hamar lángra lobban, s a lángok könnyen elborítják az elmét, s olyat is megtesz ilyenkor az ember, amit egyébként nem tenne meg… Ezért mondja az apostol: “ha lehetséges” s “amennyire tőletek telik”. Az előbbi jelzi az objektív körülményeket, melyek alakulása nem tőlünk függött, az utóbbi pedig a mi belső késztetéseinkre utal, melyekre hatással vagyunk – amennyire telik az önkontrollunkból. Az pedig nem mindenkinél egyforma! Az igazi önkontrollra, a lélek ellenőrzésére igazából csak a Lélek képes. A keresztények jól tudják, hogy “egyedül nem megy”… kell az isteni kegyelem! A krisztusi önfeláldozó szeretet “csak úgy magától” nem lángol a szívünkben, az bizony a Lélek ajándéka, azaz kiváltság. Aki kéri, az kapja, de nem mindig rögtön, s általában nem úgy, ahogyan mi azt elképzeljük… Munkálni a közösség békéjét elsősorban ott kell, ahol azt gondoljuk, hogy viselkedhetünk másképpen is, mert elfogadnak úgy is, azaz a mieink körében. Tisztelni férjünket, feleségünket, gyermekeinket, tisztelni az emberi méltóságát felebarátunknak – ez a keresztényi tudás – csak akkor tudjuk, ha tiszteljük az Istent magát is… (Frankó Mátyás)

Nem könnyű elégedettnek lenni. Mai világunknak mintha lenne egy része ami állandó rohanásra késztetne, hogy elérjük az elégedettséget. Amikor kitűzzük a célt, akkor pedig elérésekor mindig úgy járunk, hogy “újabb csúcsot pillantunk meg”. És máris belevetjük magunkat a küzdelembe, hogy elérjük… Ha az elégedettség érzésére gondolok, akkor mégsem sikeres pillanatok jutnak eszembe. Sokkal inkább azok a reggeli séták, amiket az iskolába menet tettem meg. Emlékszem, hogyan csodálkoztam rá a virágba nyíló bimbókon, az első rügyeken, a friss havon és a tavaszi esők pocsolyáin. Ha jól belegondolok, akkor a megelégedettség nem tettekből fakadt, hanem hitből, bizalomból és az életre való rácsodálkozásból. Talán ma ezért nem találom sokszor az elégedettséget felnőttként? Talán túl nagy a távolság a vágyaim, igényeim és szükségleteim között? Vagy talán elveszíti a felnőtt ember a hit, a feltétlen bizalom és a rácsodálkozás képességeit? Pál nem mutathatott fel hatalmas vagyont, kitüntetéseket. Sőt, nélkülözött, sokszor még alapvető szükségleteit sem elégíthette ki. “Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt.”- írja. Mi volt a titka, hogy nem a körülményei határozták meg elégedetlenségét? Hát a hite: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Bízzuk életünket ma is Krisztusra és meg fogjuk tapasztalni az elégedettséget is!

Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt a törvény és a szabadság között. A törvényvallás mindig könnyű: tudd a törvényt, tartsd magad a betűjéhez, ne gondolkozz, tedd, amit az mond! De Jézus a szabadság nehéz törvényét hagyta ránk. Szerinte a törvény jó. Arra kell, hogy a jókat irányítsa, a rosszakat fékezze. De a törvény is csak eszköz, nem cél. A cél – kénytelenek vagyunk százszor is ismételni – az emberek közös boldogsága és üdvössége, Isten szeretetének megmutatkozása, célba juttatása. Ez a jézusi szeretet törvénye. Augusztinusz egyházatya sokat vitatott szabálya: Szeress, és tedd, amit a legjobbnak látsz. A keresztyénség ellenségei és meg nem értői ezt a szabályt túl könnyű, felelőtlen szabadságnak mondják. Nem igaz. Ez a legnehezebb törvény. A törvényvallással szemben gondolkozásra, személyes döntésre kötelez, állandó felkészültséget, a felelősség teljességét jelenti. Ezt kell vállalnia annak, aki nem a betűt, hanem annak Urát, Krisztust akarja követni és szolgálni. Uram, köszönöm, hogy szabaddá tettél a törvényvallás kötelékei alól. Így lettem szabad gyermeked. De sokszor olyan nehéz ez a szabadság. Nekem kell eldöntenem, fiatalon: milyen bálba mehetek el és hogy kell ott viselkednem. Apaként: engedjem-e fiamat a moziba, vagy kötelezzem előbb a lecke elvégzésére. Tisztviselőként: hajtsak-e végre egy törvénytelen intézkedést, vagy vállaljam inkább a konfliktust feletteseimmel. Nem tudom magamra vállalni a naponkénti döntés felelősségét, ha te nem segítesz, Uram. Te add meg nekem a hitnek azt a biztos irányítását, hogy téged lássalak magam előtt, és segíts, hogy megtaláljam a neked legjobban tetsző megoldásokat. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nem követi Krisztust az az ember, aki irtózva fordul el a tévelygő bűnöstől és semmit sem tesz annak érdekében, hogy megállítsa őt a lejtőn. Azok, akik abban buzgólkodnak, hogy másokat vádoljanak és megítéljenek, gyakran még bűnösebbek, mint azok, akiket kárhoztatnak. Az emberek gyűlölik a bűnöst, de szeretik a bűnt. Krisztus gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Ilyen a lelkületük azoknak, akik Krisztust követik. A keresztény szeretet meggondoltan bírál és ítélkezik, a bűnbánót pedig felismeri. Kész a megbocsátásra és bátorításra, hogy földi vándorokat a szentség útjára vezessen és megtartsa őket.

Nem követlek már téged, eltévelyegtem utaidról. Keresztedet látom magam előtt, Uram, ezt én tettem veled?! Hogy alázhattalak meg ennyire? Uram, nem követtelek. Király vagy, hatalmad van mindenek felett. A nádszálak is arra hajlanak, amerre te akarod. Csak én, az ember vagyok képes azzal verni a fejed. Te a legnagyobbat adod nekem, a szeretetedet. Csak én, az ember vagyok képes mégis ellened fordulni. Üdvösséget, hitet adsz, Lelkedet küldöd hozzám. Csak én, az ember vagyok képes áruló hódolattal térdet hajtani előtted. Hazugság vesz körül, a saját hazugságaim. Azt gondoltam, hogy szeretlek téged. De hogyan is lennék képes rá?! Becsaptalak, átvertelek, elhagytalak. Hitegettem magamat. De te látod ezt. Szemed szomorún-megértőn néz rám a keresztről. Nincs hova bújnom, nincs hova menekülnöm tekinteted elől. Ismersz engem. Tudod, milyen az életem. Belém néztél, és bűneim megsemmisítenek. A porral vagyok egyenlő. Mulandó az életem. Te mégis nézel. Te mégis szenvedsz értem. Te mégis megváltasz engem. Te mégis szeretsz engem. Mégis szeretsz engem. Uram irgalmazz, Krisztus kegyelmezz, Uram irgalmazz! Ámen.

Nem külső életünket kell átadnunk, hanem akaratunkat; amikor ezt megtettük, minden rendben van. Életünkben kevés az igazi válság; a nagy válság az, hogy akaratunkról lemondunk. Isten soha nem szorongat akaratunk átadására. Megvárja, amíg az ember maga adja át neki. Ezt a harcot nem kell megismételnünk. Add át magad szabadításra. “Jöjjetek énhozzám… én megnyugtatlak titeket” (Mt 11,28). Miután kezdtük megtapasztalni, mit jelent a váltság, azért adjuk át neki akaratunkat, hogy nyugalmat és békességet találjunk, mert bármi nyugtalanítja a szívünket vagy a gondolatainkat, Jézus Krisztus az akaratot hívja: “Jöjjetek énhozzám!” Önként jövünk. Add át magad a lemondásra. “Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát…” (Mt 16,24). Itt az átadás a magam odaadását jelenti – annak az odaadását, aki már Jézus békességét hordozza a szívében. Ha tanítványa akarsz lenni, add át az önmagadhoz való jogodat neki. Ami aztán még megmarad életünkből, az semmi más, mint ennek az odaadásnak a megbizonyítása. Amikor egyszer már lemondtunk jogainkról, nem kell többé “feltételeznünk” semmit. Nem kell aggódnunk életkörülményeink miatt, Jézus teljesen elég nekünk. Add át magad a halálra (Jn 21,18-19). “…más övez fel téged.” Megértetted, mit jelent halálra elszánni magad? Őrizkedj az olyan átadástól, amit lelkesedésből teszel, azt könnyen visszavonod. Eggyé kell lenned Jézussal a halálban, hogy ezután semmi ne érintsen téged, ami Őt nem érinti. Az átadás után mi lesz? Az átadás után egész életünkkel töretlen egységre akarunk jutni Istennel.

Nem lehet két úrnak szolgálni! Aki a jelenlevő világhoz ragaszkodik, előbb-utóbb elhagyja az Urat. János hihetetlen komolysággal írja: “Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete” (1Jn 2,15). Isten nem azért mondja, hogy ne szeressétek a világot, mert valami jót akar tőlünk elvenni. Ha egy kicsit nyitott szemmel járunk, látjuk, milyen fejlődés van a technika, tudomány, művészet területén. De gondoljunk arra, hogy lelki és erkölcsi vonalon milyen iszonyú a romlás. Látjuk a széthullott családokat. Pedagógusok kétségbeesve mondják, hogy nem bírnak a gyerekekkel. Lehet, azt mondod, hogy az Úr Jézushoz tartozol. Mégis, nem vagy-e az a Démás, aki mind a kettőt akarja? A világ fejedelme a bűneset óta a Sátán. Tudjuk, hogy Istené a föld és annak teljessége. Az ember árulása folytán került az Ördög kezébe. Azt mondja az 1Jn 2,17b: “Aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” Döntsd el, kinek az oldalán állsz! Azok, akik középen akarnak maradni, kettévágatnak.

Nem lehet úgy leélni az életet, hogy ne kapjunk sebeket. De ha azt gondolod, hogy rossz volt az, amit az a személy tett, aki megbántott, várd csak ki, mire képes a keserűség! Növeli a fájdalmadat, megfertőzi a viselkedésedet, irányítja a hangulatodat, és oda juttathat, hogy elveszíted a barátaidat. Kevés dolog van, ami rosszabb az olyan embernél, aki mindig csak arról akar beszélni, hogy „mit tettek velem”. Szabadulj meg a pontnyilvántartó lapoktól! Égesd el őket! Ha tudod, hogy hol rejtőznek, akkor még nem engedted el őket. Jézus azt mondta: „Van köze egymáshoz annak, amit Isten tesz, és amit te teszel. Nem kaphatsz bocsánatot Istentől, például, ha nem bocsátasz meg te is másoknak” (Máté 6:14-15 TM). „De fogalmad sincs, min mentem keresztül!” – mondhatnád. Nem, de ha a Szentírást olvasod, látni fogod, hogy Jézus min ment keresztül. Akarsz összehasonlítást végezni? A családja őrültnek tartotta. Néhányan azok közül, akiket meggyógyított, a halálát akarták. Még a tanítványai is elfutottak, amikor a dolgok nehézre fordultak. Aztán vedd még hozzá a világ összes bűne elhordozásának a súlyát, és mindjárt láthatod, hogy bőven van oka keserűséget érezni! De e helyett ő megbocsátást hirdetett – a kereszten is! És ma az Ő Igéje számodra ez: „Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza” (Lukács 6:28-30). Azt mondod: „Ezt nagyon nehéz megtenni”. Igaz, de Isten ad hozzá kegyelmet, hogy megtehesd!

Nem lett kisebb az Isten türelme az évezredek elmúltával sem. Tud várni még ma is, mert kegyelmezni akar. „Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.” (1Thessz 5,9–10) A benne reménykedőket fogadja, és a hozzá kiáltókat meghallgatja. Isten nem abban érdekelt, hogy elhagyjon. A hűtlenség ellenére sem akar szakítani velünk, hanem még szorosabbá szeretné tenni a vele való kapcsolatot. „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” (2Tim 2,13) A neki engedőknek esőt ad a földre, hogy a föld bőségesen teremjen, s az ember és állat jóllakjon. Jézus a hegyi beszédben arra buzdította a hallgatóit, „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak” (Mt 5,45). Isten kész a sírókat is megvigasztalni, mert ő „a türelem és vigasztalás Istene…” (Róm 15,5a). A betegeket meg tudja gyógyítani, és a sérüléseket is jól ellátja. Kész arra, hogy kegyelmezzen népének. A mi szívünk mire kész? Legyen kész a jó úton járásra, az engedelmességre, hogy „se jobbra, se balra ne” térjünk le arról!

Nem megpróbáltatásoktól mentes életben fejlődik ki a keresztény jellem. A támadás és az ellenállás csak annál nagyobb éberségre, és még komolyabb imára készteti Krisztus követőjét. Az erős kísértés ” ha Isten kegyelme által kitartunk benne és elviseljük” türelmet, állhatatosságot, valamint mélységes és maradandó bizalmat eredményez. Szenvedni, de egyszersmind erősnek maradni, megalázkodni, de éppen az alázatosság által győzni  ez a keresztény feladata, amit hit által teljesít. Egész nap öldöklik, de mégis él, hordozza a keresztet, és így nyeri el a dicsőség koronáját.

Nem mehetsz vissza, hogy megváltoztasd a dolgokat. Nem vagy már ugyanaz az ember, és soha nem is leszel. Nem élheted újra az első házasságodat vagy a kisgyermekkorodat. De a Szentírás szerint van három lépés, amit megtehetsz ahhoz, hogy fel tudj állni, túl tudd tenni magad rajta, és tovább tudj lépni:
1) Bocsásd meg, amit mások elkövettek ellened! „…bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban!” (Efézus 4:32)
2) Bocsásd meg magadnak, amit tettél! „…én nem gondolom magamról, hogy már elértem” (Filippi 3:13).
3) Hidd el, hogy Isten tényleg megbocsátott neked, és élj eszerint! „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem” (Ézsaiás 43:25).

Nem mi hívők tettük magunkat azzá, ami vagyunk — Isten tette ezt. Ezért vigyázz, nehogy ítéletet mondj Isten teremtéséről.
A magukat alázatosnak tartó keresztények néha azt mondják: „Én olyan méltatlan vagyok.” Isten azonban nem alkotott méltatlan új teremtményeket. Én nem vagyok méltatlan, és te sem vagy az. Ha azt mondod, hogy méltatlan vagy, ez nem alázatosság — ez Isten Igéjének semmibevétele, és helyet ad az ördögnek, hogy uralkodjon rajtad.
Mi Isten kezemunkája vagyunk! Amikor önmagunkat kicsinyeljük, valójában Isten munkájával vagyunk elégedetlenek. Lekicsinyeljük az Ő alkotását.
„Teremtetvén a Krisztus Jézusban” — mondja a mai Igénk. Ne tekints magadra többé természetes szemszögből. Szemléld magadat Jézusban. Sokkal jobban festesz majd. Tudod, az Atya Isten úgy lát téged, mint ahogy senki más. Ő Krisztusban lát téged!

Nem mindegy, hogy hangos szóval, rossz indulattal vezet valaki másokat rossz irányba, vagy éppen csendesen, halk szavakkal a helyes ösvényre! Te hány ember életére gyakorolsz hatást? Nehezen lehetne ezt összeszámolni, de amint elkezdünk ezen gondolkodni, máris látjuk, hogy többre, mint előzőleg sejtettük. Nos, ebben van a mi nagy felelősségünk. Ezért nem lehet kevesebb a feladatunk, mint az, hogy ügyelünk kimondott szavainkra, és megpróbáljuk a beszédünket is mind teljesebb mértékben Isten uralma alá vonni. Hogy mennyire nehéz, azt Jakab apostol így fogalmazta meg: Aki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember. Mit veszel észre magadon: közeledsz a tökéletes felé?

Nem mindegy, hogy milyen indulat férkőzik belénk. Az emberi pusztít, nyomorba és szomorúságba, ellehetetlenülésbe hajszol. A krisztusi indulat kell, hogy uralja életünket, amely javunkat szolgálja – és a közösségét is. Odaadóan és szeretettel figyelni egymásra, nem a másik kijátszásán munkálkodni, hanem örömén és boldogulásán fáradozni. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztusban is megvolt. (Fil 2,5) Ha oda tudunk erre figyelni, teljesebbé, értékesebbé tehetjük mind saját magunk, mind embertársaink életét. Isten megparancsolta nekünk, hogy őt mindenek felett féljük és szeressük, és csak benne bízzunk. Gondolkozzunk el rajta, mikor élünk saját akaratunk szerint és nem hallgatunk Isten parancsolataira; mikor bízunk magunkban vagy emberekben és hatalmasságokban jobban, mint Istenben. Urunk, megvalljuk engedetlenségünket és benned való bizalmunk fogyatékosságát. Istenem! Bennem sötét van, nálad világosság. Magányos vagyok, te nem hagysz el engem. Kislelkű vagyok, nálad segítséget találok. Nyugtalan vagyok, nálad van számomra békesség. Keserűség van bennem, benned türelem. Utaidat nem értem, de te tudsz utat mutatni számomra. Ámen.

Nem mindegy, hogy valaki szelíd vagy indulatos ember. Az indulatos viselkedés sok irányba fejti ki káros tevékenységét. Árt azoknak, akik megtapasztalják valakinek az indulatát. Tönkreteszi az emberi kapcsolatokat, de magát az indulatos embert is. A szelíd szív a megoldás az ilyen problémákra. Az Úrtól kaphat ilyet bárki! Csak engedd, hogy a szívedet Ő uralja. Éltető erő lesz ez tested és lelked számára is!

Nem mindegy, hogyan viszonyulunk az igehirdetéshez – akár igehirdetők, akár igehallgatók vagyunk. Ha csupán szép beszédnek, alapos tanításnak, tartalmas mondandónak vagy érzelmekre ható szónoklatnak tartjuk, akkor valamit nagyon félreértünk. Az igehirdetés Isten beszéde. Ő akar szólni az igehirdetőn keresztül. Szentlelke által adja az üzenetet és nyitogatja a szíveket. Ezt ne felejtsük el még akkor sem, ha természetesen fontos az igehirdetőnek és az igehallgatónak is becsületesen felkészülnie. (Hulej Enikő)

Nem minden hívő tanult még meg Krisztus nevében imádkozni. Az imádságnál pedig nagyon fontos, hogy ne csak Krisztus érdeméért kérjünk valamit, hanem az Ő nevében, mintegy Tőle nyert felhatalmazással is kérjünk dolgokat. Bizonyára nem fogunk hiábavalóságokat kérni, ha Krisztus nevében könyörgünk, mert ezzel gonoszul káromolnánk áldott nevét. Csak úgy merjük odatenni imánk végére a nevét, ha igaz ügyért könyörgünk. Ilyenkor viszont bizonyosak lehetünk, hogy Isten meghallgat minket.
Imáink akkor érik el leginkább céljukat, ha általuk az Atya megdicsőíttetik a Fiúban. Így dicsőül meg igazsága, hűsége, hatalma és kegyelme. A Krisztus nevében mondott imádság meghallgattatása kifejezi az Atya Krisztus iránti szeretetét, és azt a nagy tisztességet, amellyel Fiát felruházta. Krisztus és az Atya dicsősége olyan szorosan összefonódik, hogy míg a kegyelem az egyiket dicsőíti, a másikat is magasztalja. A folyót bővizű forrása teszi híressé, a forrást pedig a folyó miatt becsülik, amely belőle fakad. Ha imádságaink beteljesülése szégyent hozna az Úrra, nem imádkoznánk, mivel azonban imáink Őt dicsőítik meg, szüntelenül imádkozunk annak drága nevében, akiben Isten és az Ő népe gyönyörködik és akivel közösségünk lehet.

Nem mindig ismerjük megpróbáltatásaink okát, de Pálnak Isten kijelentette, hogy mi az oka annak, hogy neki „tövis adatott”. Azért történt, hogy megőrizze őt az elbizakodottságtól (ld. 2Korinthus 12:7). A siker mámorító lehet, és a megmámorosodott embereket nem úgy ismerjük, mint akik túl okosak vagy megbízhatóak! Mi történik, amikor tövis adatik a testedbe? Fáj. Ilyenkor semmi mással nem törődsz, csak azzal, hogy valahogy eltávolítsd. Pál háromszor imádkozott Istenhez azért, hogy vegye el a tövist, de Istennek más terve volt. Láthatod, Isten akkor a legerősebb bennünk, amikor mi a leggyengébbek vagyunk. Amikor Pál rájött, hogy Isten hatalma az életében éppen ahhoz a tövishez kötődik, mely úgy kínozza őt, így válaszolt: „örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” (2Korinthus 12:10). Más szavakkal: „Javamra szolgál, add csak, Uram!” Ha ez a tövis az életedben egy konkrét személy, és már imádkoztál azért, hogy megszabadulj tőle, de ez nem történt meg, akkor talán Isten azt akarja, hogy azáltal tapasztald meg az Ő kegyelmét és hatalmát, ahogy ezzel az emberrel bánsz. De nem fogod ezt átélni, amíg a fájdalomtól el nem jutsz a dicsőítésig. A Biblia beszél a „dicsőítés áldozatáról” (Zsidók 13:15). Az áldozat azt jelenti, hogy valaminek meg kell halnia valakinek az oltárán. Ha tehát szeretnéd megtapasztalni Isten kegyelmét és hatalmát az életedben, hajlandónak kell lenned arra, hogy meghalj az önzésnek, az önérdeknek, az énednek és a függetlenségednek. Nincs semmi rossz abban, ha azt kéred Istentől, hogy távolítsa el a tövist. De ha a szabadításért mondott imád dicsőítéssé válik, akkor vagy úton az erő felé, mert Isten kegyelmet ad neked.

Nem minden kezdeményezés jön felülről. Mondhatja neked valaki: “Szedd össze magad, ragadd torkon és dobd ki magadból minden ellenkezésedet, aztán láss hozzá!” Így szokott az ember kezdeményezni. De amikor Isten Szelleme mondja: “Indulj” – akkor megérezzük, hogy ez a kezdés felülről jött. Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad és közben győzünk. Amikor Isten ihletése jön és ezt mondja: Támadj fel a halálból, akkor azonnal kelj fel! Isten nem emel fel, neked kell felállnod. A száradtkezű embernek azt mondta az Úr: “Nyújtsd ki a kezedet” és mihelyt engedelmeskedett, abban a pillanatban meggyógyult, de az első mozdulatot neki kellett megtennie. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten az, aki betölt minket, mert azonnal élet támad bennünk.

Nem mindig lehetsz az, ami szeretnél lenni, de minden lehetsz, aminek Isten akar látni. Ez azért van, mert Ő nevez ki és irányít bennünket „…kinek-kinek képessége szerint…” (Máté 25:15). Mit szeretsz csinálni, és mi az, amit általában jól csinálsz? A zene az erősséged? Vagy a számok világában vagy otthon? Szeretsz gyerekekkel foglalkozni? Pál azt mondja: „A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz.” (1Korinthus 12:4-5). Ez azt jelenti, hogy olyan dolgok, amelyeket mások unalmasnak találnak, téged éppenséggel felvillanyoznak és gazdagítanak. A Biblia azt mondja, hogy Isten „lelki házat” épít (1Péter 2:5). És abban mindannyiunknak van helye. Ha ezt tudod, az eloszlatja azt a téveszmét, hogy nem vagy értékes, ha nincs ugyanolyan tálentumod, mint másoknak. Ez egyben meg is határozza a tényleges felelősségedet, és leszámol azzal a mítosszal, hogy mindent neked kell csinálnod. Nem, az kell, hogy legyen a célod, hogy Isten rád vonatkozó tervének határain belül maradj. Tehát ahelyett, hogy mentegetőznél amiatt, hogy nincsenek bizonyos készségeid, fedezd fel azokat az ajándékokat, amelyeket Isten neked adott, és állítsd őket munkába Isten országáért!

Nem mindig tudod működtetni az Igét mások helyett. Nem helyes, ha egész életünkben hordozzuk az embereket szellemileg úgy, mintha szülőként a gyerekeinket egész életünk során cipelnénk. Eljön a nap, amikor saját lábukra kell állniuk, és eljön az a nap is, amikor Isten azt mondja:
— Tedd le azt a nagyfiút és engedd, hogy magától járjon!

Nem reménykedhetsz a győzelemben, ha testi fegyverekkel vívsz szellemi csatát. Ha minden problémádért a sátánt hibáztatod, az csak hárítás, de ha nem veszed észre az ő munkáját a helyzetedben, akkor tehetetlen leszel. Ahhoz, hogy harcolni és győzni tudj, tudnod kell, mivel állsz szemben. Képesnek kell lenned arra, hogy túlláss a nyilvánvalón, és meglásd a valóságot! „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.” (Efézus 6:12-13)

Nem szabad kiszáradnunk és rideggé, rugalmatlanná válnunk. Isten kegyelme által arra kell törekednünk, hogy visszaugorjunk, bárhogy is érezzük magunkat.

Nem számít, hogy tehetősek, leleményesek vagy szívósak vagyunk-e, vagy szükség esetén kicsivel is beérjük, mindannyian tökéletesen Istentől függünk. Tőle kapjuk országunk gazdasági, politikai viszonyait, az időjárást, emberi kapcsolatainkat, teendőinket, tehetségünket, egészségi állapotunkat. Ő dönt születésünk és halálunk időpontjáról is. Keresztyén embernek lenni ebben az értelemben annyit tesz, mint nemcsak beletörődni ebbe a függő viszonyba, de a biztonságunkat is ettől a függéstől remélni. A gondviselés Isten alapvető tulajdonsága, szent természetéhez tartozik. Az aggodalmaskodás, bár gyakori jellemhibánk, sőt bűnünk, egyáltalán nem tartozik az ember alapvető természetéhez. Az aggodalmaskodás tulajdonképpen kételkedés Isten gondviselésében, így hát Istentől való elszakadt állapotunkból átmentett rossz szokásunk. Lepénykenyér pár csepp olajjal és néhány korty víz: szerény megélhetés – gondoljuk. Az utóbbi időszakban sok család anyagi lehetőségei váltak még szűkösebbé, köztük természetesen keresztyén családoké is. Igen, változó körülmények között élve bízni tanulunk gondviselő Istenünkben.

Nem te vagy az első, sem az egyetlen, sem az utolsó, akit Isten igéjéért üldöznek. Mit is mond az Úr Jézus? ,;Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért. – Gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. – Jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.” Ezeket az igéket ragadjuk meg, ezekkel erősítsük magunkat. Sőt hálaadással köszönjük meg Istennek, hogy méltókká tett az igéjéért való szenvedésre. Tudjuk az írásból, hogy az antikrisztus idejében tilos a prédikálás és átkozott mindenki, aki Isten igéjét szólja és hallgatja. Lám ma ez történik.
Bár énnékem ellenségem
E világ és az ördög;
Csak te ne hagyj s velem maradj,
Győzedelmesen küzdök.

Nem tekintjük a vendégszeretet gyakorlását kiváltságnak és áldásnak. Nem vagyunk eléggé szívélyesek és túl kevés hajlandóságot mutatunk arra, hogy szégyenkezés avagy fitogtatás nélkül helyet szorítsunk még két-három embernek családi asztalunknál. Néhányan azt állítják, hogy ez túl sok vesződséggel jár. Nem lenne így, ha ezt mondanák: Nem készültünk fel különösebben, de amink van, azt szívesen megosztjuk. A váratlan vendég sokkal többre értékeli a szíves vendéglátást, mint akár a legkörültekintőbb előkészületet… Akik magukba zárkóznak, akiket nem lehet rávenni arra, hogy látogatókat vendégeljenek meg, azok sok áldást veszítenek… Az Úr elismer és méltányol minden szeretetteljes cselekedetet, amit az ő nevében teszünk… A szegénységünknek nem kell kizárnia bennünket a vendégszeretet gyakorlásának áldásából. Adjuk azt, amink van… Testvéreim, hívjátok meg otthonaitokba azokat, akik szeretetteljes figyelemre szorulnak. Ne erőltessétek ezt, de amikor szükség van rá, akkor hívjátok meg őket és tanúsítsatok igaz, keresztény vendégszeretetet.

Nem tudják a keresztyén asszonyok, hogy mit köszönhetnek Jézusnak! Egy könyvet olvastam a nők helyzetéről a nagy világvallásokban. Nők írták, ki-ki a maga vallásáról. A hindu panaszolta, hogy még ma is előfordul, hogy a feleséget elégetik a férje holttestével. A mohamedán természetesnek tartotta, hogy ha a nő beteg, a férje más feleséget hoz a házhoz. A zsidó örömmel írja, hogy asszonyaikat már a X. század óta nem szokás verni. Jézus ebben az igében teszi Isten előtt egyenlővé a nőket. Márta még a régi szabályt tartja: Nem illik, hogy Mária a férfiaknak szóló beszédet hallgassa. Jézust itt is mosolyogni látom. Annak ad igazat, aki elég bátor volt ahhoz, hogy ne törődjön semmivel, amikor alkalma nyílt arra, hogy hallgassa a Jézus tanítását. Ezt a jogot az ő tanítványai körében soha nem fogják tőle és utódaitól elvenni. Azóta írhatta Pál: „Nincs férfi, sem no, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztusban” (Gal 3,28). Ugyancsak ő: „Ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége” (1Kor 7,4). Ma sincs más olyan vallás, melyben ezt így le lehetne írni. Krisztusom, Megváltóm, köszönöm, hogy nem csak az örök életet adtad meg nekem, asszonynak, de megváltottál az alacsonyabbrendűség emberi ítéletétől is. Köszönöm a jogot, hogy igédet ugyanúgy hallgathatom, tanulhatom, mint bárki más. Köszönöm, hogy feleség lehetek, nem kevesebb, mint fele a családnak. Szeretném ezt azzal hálálni meg, hogy mikor a férfiak kevésbé törődnek veled, mikor elhanyagolják a te követésedet, én álljak elő, én tanítsam meg gyermekeimet ismeretedre és szeretetedre, mellyel megajándékoztál, én biztassam hanyag férjemet a te szolgálatodra, s végül egy hittel fogadjuk el ajándékaidat. Segíts, hogy meg tudjak felelni saját rendeltetésemnek, mint a hit szent lángjának őrizője, mint a te hűséges szolgáló leányod. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Nem tudom, hogy jó-e számunkra, ha Isten szeme mindig házunkra néz? Nincsenek-e olyan dolgaink, amit szeretnénk, ha Isten szeme nem látna? Nem szeretnénk-e sokszor azt mondani, hogy Uram, most ne nézz ide! Most nézz el egy kicsit. Tudunk-e házunkban ezzel a komoly kéréssel élni, hogy “A Te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal”? Akkor is, amikor veszekszünk, akkor is, amikor bántjuk egymást, és igazságtalanok vagyunk, vagy olyan anyagi dolgok kerülnek be hozzánk, aminek az Úr nem örül, és nem is áldhatja meg. Nagyon sokszor nem vesszük komolyan az Igét, csak a kellemes oldalát nézzük persze, Isten vigyáz rám. De ez azt is jelenti, hogy szüntelen néz. “Ímé nem szunnyad és nem alszik el Izráelnek őrizője!” (Zsolt 121,4). A Bibliának van ítéletes része is. Amit sötétben csinálsz, Isten azt is látja, amit egyedül csinálsz, azt is. Valakinek házába bekopogtattak, és mikor ajtót nyitott, az illető azt kérdezte: Tessék mondani, itt lakik az Úr Jézus? “Döbbenetes kérdés volt. Ha azt kérdezte volna, hogy az Úr Jézusé vagyok-e, nyugodtan mondtam volna, hogy igen. Ha azt kérdezte volna, hogy hiszek-e Benne, arra is azt mondtam volna, hogy hiszek. De hogy itt lakik-e az Úr Jézus – csak álltam, hallgattam. Ezt nem tudom. Ezen soha nem gondolkoztam.” Ha téged kérdeznének, mit válaszolnál? Nem dobbanna-e meg a szíved, hogy gondolható az, hogy Isten közöttünk lakjon? Hiszen Ő mindent lát, az érzéseinket is. Hallja azt is, amit soha ki nem mondunk. Az is elképzelhető, hogy már az első nap elköltözne tőlünk, azt mondva: nem bírom tovább.

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem megtapasztalásom mostanában, hogy jobb, ha kevesebbet és megfontoltabban beszélek, mert még a legjobb indulattal megfogalmazott mondataimat is félreértik. Persze ez lehet, hogy annyiról szól csupán, hogy nem elég bölcsek a mondataim… Van még mit tanulnom ezen a téren (is)… Pedig magaménak érzem és élni igyekszem azt az Igét, mely így hangzik: Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett. (Kolossé 4:6) Sajnálatos tapasztalatom van arról, hogy a kedves szavakat is félre lehet érteni, avagy bárki bármit belemagyarázhat szavainkba… Igaz, ez már legyen az ő gondjuk és vétkük… Csak könyörögni tudok az Úrhoz, hogy nyelvem ne szóljon álnokságot, bántót, sértőt, hanem árasszon mások számára is észlelhető bölcsességet. Te hogy látod a saját helyzetedet ezen a téren?

Nem tudom, hogy komolyan veszed-e az Isten szolgái által hirdetett Igét? Amikor kritizálod Isten szolgáját, kirázod magadból az Igét. Saul kimondta, hogy: “Vétkeztem…” Mégsem lett belőle megtérés. Ezután a csodálatos szó után mond még egy szót: “de”. Csak ezt ne mond, ha meglátod a bűneidet! Nem tudom, nem kellene tőled is megkérdezni: “Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál?” (Ézs 57,11). Kitől féltél, hogy az Úr szavát megvetetted? Saul legalább megvallotta, hogy féltem. Ha egyszer megismered Jézust, meglátod, hogy ő nem félt sem a gúnytól, sem a korbácstól, sem a kereszttől. Mert szerette az Övéit mindvégig. Nálad mi van a “de” után? A Bibliában 365-ször fordul elő, hogy: “Ne félj!” Minden napra jut egy. “A gyáváknak és hitetleneknek… része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz” (Jel 21,8). A gyávaság azért hitetlenség, mert nem látom elég hatalmasnak, győzelmesnek az Urat. Ma mondj fel a bűnnek! Saul elmondja Sámuelnek: “Most azért bocsásd meg az én vétkemet.” Sámuel bocsássa meg, nem az Úr?! Legmélyebben mindig az Úr ellen vétkezem. “Mindazáltal becsülj meg engem a népemnek vénei előtt.” Mennyire fontos nekünk a látszat. Ki ne tudódjon, hogy ki vagyok. Saul itt még megtérhetett volna. Minden Istentől elvetett ember életében van egy pillanat, amikor még megfordulhat az élete. Saul kimondhatta volna Sámuelnek, hogy igazad van. Mondd ki a “de” szót az eddigi életed ellen, nyiss ajtót az Úrnak és az ő dicsőségének.

Nem tudom magamat megváltani és megszentelni, nem szerezhetek engesztelést bűneimért, nem tudom jóvá tenni, ami rossz, tisztává, ami tisztátalan, szentté, ami szentségtelen. Ez mind Isten munkája. Hiszek-e abban, amit Jézus Krisztus elvégzett? Tökéletes váltságot szerzett! Állandó valóságként áll-e ez előttem? Nem arra van nagy szükségünk, hogy tegyünk, hanem hogy higgyünk! Krisztus váltsága nem élmény, hanem Isten nagy tette, amit Krisztus által véghez vitt, és nekem erre kell építenem a hitemet. Ha hitemmel élményeimre támaszkodom, teljesen írásellenes kegyességre jutok. Elszigetelten élek és szememet saját tisztaságomra szegezem. Őrizkedj attól a kegyességtől, amelynek nem az Úr engesztelő műve az előfeltétele. – Az ilyen a világtól elvonult élethez vezet, nem hasznos Istennek. Káros az embereknek is. Maga az Úr mérje le mindenfajta vallásos élményedet. Nem tehetünk semmi Istennek tetszőt, amíg határozottan nem a váltságra építünk. Jézus váltságának gyakorlati módon kell kialakítania az életemet. Valahányszor engedelmeskedem, a felséges Isten mellettem áll, úgyhogy Isten kegyelme és a természetes alárendeltség egybeesik. Az engedelmesség azt jelenti: teljesen Jézus engesztelő áldozatára építek, és engedelmességemre Isten természetfeletti kegyelmének öröme válaszol. Őrizkedj attól a kegyességtől, amely a természetes életet tagadja; ez csalás. Mindig újra állj oda a váltság ítélőszéke elé, hogy egyik vagy másik dolgodat a váltság világosságában lásd meg!

Nem tudsz elszakadni a régi, pusztító szokásoktól anélkül, hogy valami másnak ne különítenéd el magad. Nem tudsz elfordulni a világ dolgaitól, hacsak nem fordulsz valami erősebb felé. Elmondom neked, hogy kiáltozhatsz, ordítozhatsz, és gyötrődhetsz az oltárnál, megtehetsz bármi egyebet, hogy megszabadulj a bűntől az életedben. Ordíthatod, hogy „Drága Istenem, vedd el tőlem ezt a bűnt.” De a világon semmilyen könyörgés nem különíthet el a bűnödtől. Az Ige az egyedüli, ami megteszi! Határozd el, hogy első helyre teszed az Igét az életedben. Legyen ez egy minőségi döntés, olyan, ahonnan nincs visszaút. Vesd bele magad az Igébe, és hagyd, hogy az Ige elvégezze a munkáját. Hadd különítsen el téged a világ dolgaitól, Isten dolgai számára.

Nem tudsz hinni hallás nélkül. A hit hallásból jön. Mit kell meghallanod? Isten Igéjét!

Nem választhatjuk meg, hogy kik a szüleink, de megválaszthatjuk a példaképünket. Akár ettől a pillanattól, te is felülemelkedhetsz múltadon, és megváltoztathatod a dolgokat. Lehet, hogy a DNS-edet a szüleidtől kaptad, de Isten egy új születést és egy új kezdetet tud adni neked. „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei” (Efézus 5:1). Éppúgy, mint Jósiás, nem tudod befolyásolni azt, hogy elődeid hogyan válaszoltak Istennek, de azt el tudod dönteni, hogy te hogyan viszonyulsz hozzá. Nem kell, hogy a múltad a börtönöd legyen; van beleszólásod az életedbe és a sorsodba, dönthetsz arról, hogy melyik utat választod. Válassz jól, és egy napon – generációk múlva – mások hálásak lesznek Istennek az örökségért, amelyet hátrahagytál.

Nem vesztettem el sem hitemet, sem reménységemet, sem szeretetemet. Sőt, egyre több erőt és képességet nyertem. Gazdagabb lettem ismeretben, tapasztalatokban, türelemben, állhatatosságban, mint amilyen a próbatételek előtt voltam. Még az örömet sem veszítettem el. Számos ütés nyomát viselem, betegség, gyász, levertség, rágalmazás és ellenállás sebesítettek meg, de a sebek begyógyultak, és csontom egy sem tört el. Ennek az okát nem is nagyon kell keresnem. Ha bízunk az Úrban, Ő megőrzi minden csontunkat, és ha csontjaink az Ő védelme alatt állnak, biztosak lehetünk, hogy nem is fog eltörni egy sem.
Jöjj, én lelkem, ne szomorkodjál! Tudom, fáj, hogy megsebesültél, de lásd, a csontod nem tört össze. Tűrd a nehézségeket és engedd át a félelmet azoknak, akik nem bíznak Istenben.

Nem vitának tárgya az, hogy Istennek vannak választottjai, elhívottjai, akiket az emberek néha úgy ítélnek meg, hogy: Miért őt és nem a másikat, vagy esetleg engem? Istennek kedves megoldásához tartozik az, hogy kiválaszt egy gyengét, hogy az erősek megszégyenüljenek. Kiválaszt egy szerényt, hogy az előkelő tervei megbénuljanak. Ilyen úton került egy szegény házból, a legkisebb törzsből Izrael élére Gedeon. Az Úr nem a királyokat, miniszterelnököket választotta ki magának, hanem azokat, akik a világ szemében nem sokat érnek, de engedelmes szívűek, akik hűséggel szolgálják Istenüket. Nem tudom, hogy te ki vagy. Lehet, hogy azt mondod magadról, hogy alkalmatlan vagy Isten ügyéért tenni bármit. Nincs erőd, nincs tehetséged, mondod magadról. Jegyezd meg, mert hozzád szól Isten eme igéje: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem!” (Fil 4,13)

Nem volt kietlenebb pusztaság Palesztina területén annak idején, mint amilyen a mai európai társadalomban uralkodik. Ahol sikerült Krisztust, a naivnak, elavultnak mondott hitet kiirtani a lelkekből, ott eltűnt vele a szeretet, a bizalom, a segíteni akarás, a közösség. Maradt a puszta elidegenedés, önzés, gyűlölet. De az Úr be akar vonulni, úrrá akar lenni a mi pusztaságaink felett is. Lépésről lépésre, embertől emberig akar bevonulni. Ahol lába hitetlenség, szeretetlenség mocsarába mélyed, ott megáll. Nem lep tovább. Ott megmarad a kietlen mocsár. Rajtam át is út vezet, gyermekem, barátom, embertársam felé. Csak egy talpalatnyi pihenő az, amit én adhatok a lába alá. Megpihenhet rajtam, továbbléphet rólam, vagy belesüpped lába bűneim, nemtörődömségem sarába, felszúrják talpát haragom, bosszúvágyam, gyűlölködésem tüskéi? Az Ő szava kér: Adj egy lépésnyi teret diadalutamnak, hogy továbbléphessek rólad, hogy békét, boldogságot, viruló tavaszt hozzak saját magad, szeretteid, a melletted élő többi ember életébe! Uram, tégy engem szolgáddá, diadalutad engedelmes eszközévé! Térj be, kérlek, az én életembe is, ne kerülj ki engem! Voltak, vannak áldott lelkek, akik lépéseidet felém irányították. Akiken keresztül Te léptél felém, és tudom, milyen boldogság, amikor megjelensz, amikor szavad, szereteted, gondoskodásod áldást, békességet hoz az életembe. Segíts, hogy én is utaddá lehessek, segíts, hogy továbbvezessem áldásodat a többiek felé! Adj mellém másokat is, akikkel együtt élő kövekként rakhassuk ki utadat! Úgy vágynak a boldogságra szeretteim, szomszédaim, munkatársaim, s én olyan keveset tudok adni nekik. Kérlek, jöjj feléjük, rajtam, gyenge hitemen, bizonytalan szavaimon, mégis segítem vágyó lelkemen keresztül lépj be az ő életükbe is! Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

“Nemcsak a szellemi, hanem a lelki erő is ott él minden szívben. Az igazság felismerése és a jó utáni vágy tanúskodik erről. E nemes törekvések ellen azonban egy ellenerő is küzd. A jó és a gonosz tudásának fájáról való evés következményeit minden ember tapasztalja. Ott van természetében a rosszra való hajlam, egy olyan kényszer, amelynek külső segítség nélkül nem tud ellenállni. E kényszer leküzdéséhez és annak az eszménynek az eléréséhez, amelyet a lelke legmélyén kizárólagosan értékel, csak egy segítséget talál. Ez pedig Krisztus ereje. Ezzel az erővel való együttműködés az ember legszükségesebb lételeme… A legmagasabb értelemben véve a nevelés és a megváltás munkája egy, mert a nevelésben és a megváltásban egyaránt igaz, hogy “más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, aki a Jézus Krisztus…” (1Kor 3,1). Az igazi nevelés a megváltozott feltételek mellett is, mindig igazodik a Teremtő tervéhez, az édeni oktatás tervéhez. Ádám és Éva az Istennel való közvetlen érintkezés által nyert tanítást. Mi pedig Jézus Krisztus arcán szemlélhetjük az Ő dicsősége ismeretének világosságát.” (Nevelés, A nevelés viszonya a megváltáshoz c. fejezetből)

Nemcsak a testi, hanem a lelki segítséget is adhatunk. Amikor olyan személlyel jövünk össze aki eltávolodott az Úrtól és a keresztény élettől, azt az igaz tanítással Krisztus elé vihetjük és ha ezt megtesszük, akkor is Krisztust fogadtuk be. Amikor egy zokogó ember megvígasztalunk, vagy együtt örülünk a boldogságtól nevetővel akkor Jézust vígasztaltuk megés vele együtt örültünk. Ha a megközöttségek között élő, ital, dohányzás, drog szenvedélyétől szabadulni nem tudó embert megismertetjük Jézus evangéliumi igazságával, feltárjuk előtte a szabadulás lehetőségét akkor Jézust kerestük fel börtönében. Úgy, hogy nem is olyan nehéz ezeket megtenni? Csak ennyi: nem csak a saját boldogságunkat keressük, hanem Jézust követve azt tesszük amire Ő tanít minket.

Nemcsak az ember természete, de maga a szellemi, illetve lelkiember lelkisége, vagyis a hivő lélek is kétféle.
Egyik amelyik csak a maga üdvösségével törődik, míg a másik a mások üdvösségével is.
Az első hisz, imádkozik és féli Istent. Olyan mint a kisded, akit vezetni, ápolni, támogatni kell. Tápszere — azaz olvasmánya a könnyű, de minden szükségest tartalmazó tej, a krisztianizmus.
A másik is hisz és imádkozik, de hite más, a bölcsek ama hite, amely nemcsak logikus, világos és meggyőző, hanem indokolt is! Nemcsak elhitte, hanem már jó részben megismerte a krisztusi tanok örökérvényű igazságait. Imája is más, nem csak ajak-ima többé, hanem a mindenkor és mindenhol való ama kettős hit vallomás, amely nemcsak hirdeti, hanem erejéhez méltón és mérten éli a krisztusi parancsokat. Ez is féli Istent, de istenfélelme már istenszeretetté nemesült: ismeri és szereti őt! Nem elég néki önmaga, másokat is — mindenkit! — menteni, felrázni, „önállósítani” akar, mert ez kell az istenfiúság és az istenképmásság eléréséhez: Nem annyira magáért, mint másokért él. Nem annyira a maga, hanem inkább a mások üdvössége lelke első gondja. Nem őt ápolják már, hanem ő ápol másokat. Tápszere is más, nem csak tiszta tej, hanem minden, hogy mindeneket átrágva és megemésztve — krisztianizáljon.
S ezek a lelkek Isten ama szellemi papjai és papnői, akiknek már Isten szent lelkével lett beoltva a lelkisége, akiknek természeti sajátja az istenszolgálat! Nem is tudnak mást tenni, mint vívni, küzdeni, harcolni — anélkül, hogy sebeznének! — az isteni igazságokért!
Hősök, ha az isteni igazságokról van szó, de félve elhúzódok, ha anyagi érdekekért folyik a harc… S legyen bármily kicsi, vagy nagy a hatáskörük, ott ők elsősorban Isten papjai, s csak másodsorban e világ szolgái! Ez jellemzi őket, ez, hogy miben elsők ők, Isten vagy a világ szolgálatában… A lelki, vagy az anyagi érdekek hajszolásában…
Testvérek ők, akik ráéreznek egymásra és szeretik egymást, akiknek szeretetszálai minden vérbeli kapcsolatok fölött állnak, mert nem a múlandó, vérszerinti, hanem az örökkévaló, lélekszerinti rokonságban vannak: égi rokonai egymásnak! bárhova is tartozzanak ők a világ színterén…
Égi rokonok, akiknek elsőbb kötelessége egymás támogatása és felkarolása, mint a vérszerinti rokonok támogatása és felkarolása, mert egymás segítésévei Isten ügyét viszik előbbre, míg amazzal csak a világét…
Ezen épült fel a rendházak szelleme is, illetve ez volna ama igazi rendi testvériség a rendben, ha ott mind lelki, Isten lelkétől beoltott ember volna csak.
Égi rokonok ők, ha tejen, ha máson élnek is. Azok, akiket nem lehet szétválasztani, mert nem a vér, hanem a világnézet, az isteni örökigazságok kötik össze őket s ez — legyőzhetetlen!”

Nemcsak azért kell megtérni, hogy üdvösségünk legyen, hogy jó dolgunk legyen, hanem azért is,hogy az evangélium másokhoz is eljusson. A reményt tudjuk másoknak is tovább adni. Ezért szüntelen könyörögjünk, mert Isten csak úgy tud munkálkodni, ha az imaharcosok dolgoznak. Ha vannak imádói, mert ő az imádatok között lakozik. A megtért ember az lelki ember, hisz Isten és Jézus szellemlények, ezért velük közösségben csak azok lehetnek akik a szellemüket megnyitják a szellemvilág felé. Persze az isteni és nem a gonosz szellemvilág felé. De ezt csak a megtérés állapotában, és az utána vett Szentlélek keresztségben lehet megtapasztalni. “Igazságban” szó pedig azt jelenti, hogy amikor megismerik a bibliai igazságot, és az igéket, csak akkor tudnak igazán imádók lenni. Mert az igazság megszabadít, és tiszta lélekkel tudnak közösségben lenni a Szentháromsággal. Az Isten Lélek, (Szellem) és akik imádják őt, azoknak lélekben (szellemben) és igazságban kell imádniuk. (János 4:24)

Nemcsak emberkéz alkotásai lehetnek istenek, hanem minden, ami a szívünkben az első helyen áll, minden, ami megelőzi az élő, egy igaz Istent. Minden, amihez szívvel, lélekkel ragaszkodunk, ami nálánál fontosabb a számunkra. Minden, aminek az első helyet szánjuk az életünkben – legyen az pénz, hatalom, családtagjaink, egészségünk, lakásunk és még sorolhatnánk. Mindezek adhatnak több-kevesebb erőt, jelenthetnek kisebb-nagyobb biztonságot, szerezhetnek örömöt, de életünk valójában csak Isten által válhat valódi, élettel teli életté. (Gazdag Zsuzsanna)

Nemcsak fegyverrel lehet tehát ölni, hanem bizony pillantással, sőt szóval is. A szavak erejét gyakran nem vesszük komolyan. Pedig erejük, hatalmuk van kimondott mondatainknak. Bíztatással, bátorítással életeket emelhetünk fel, de egy-egy meggondolatlan vagy indulatos szóval valakit nagyon mélyre juttathatunk. Vigyázz, hogy szavaiddal ne tedd tönkre senkinek a napját és éles mondataiddal ne vágj sebet embertársad lelkén!

Nemcsak megtérésünk előtt van szükségünk Istenre, hanem egész életünk során, folyamatosan, csak ő töltheti be a lelkünkben levő vákuumot. De imádkozzunk azokért is, akik a környezetünkben vannak, és még nem ismerték fel vagy nem ismerték el, hogy az ő életük megoldása is Istenben van. Hadd jussanak a „mindenki vétkezett” felismerésén át a Jézus Krisztusban való megigazulás csodálatos megtapasztalásához!

Nemcsak születésünktől kezdve, egészen fogantatásunk pillanatától annak a folyamatnak részei vagyunk, amit Isten vonzásának nevezünk. Isten elenged minket a létezés világába, hogy mint az elejtett kő szabadeséssel zuhanjunk az emberlét nehézségi törvényeinek megfelelően. Életünk aztán egyszer véget ér, a kérdés csupán az: megbékélve belehullunk-e az Isten megtartó tenyerébe vagy felajánlott kegyelmét kikerülve belecsapodunk a halál mozdulatlanságába. Aki ugyanis Istennél van, aki Benne hisz, “az ha meghal, akkor is él”… Minél szomjasabb az ember, annál inkább kívánja oltani a szomját. Minél több megtapasztalásunk van Istenből, annál inkább vágyódunk utána, s szeretnénk, ha vágyódásunk egyszer már beteljesedne. Ez az akarat tükröződik a zsoltáríró szavaiban is. Nyilvánvaló, hogy meghalni azért még ő sem szeretne, de emberlétének végességéből fakadó szomorúságát csak az eljövendő beteljesítő találkozás oldhatja. Az Isten vonzását a szomjúsághoz hasonlítani – igen találó. Ahogyan testünk lételeme a víz, ugyanúgy lelkünk is csak az Istenben képes maradéktalanul boldogan “lubickolni”. Bizony Isten nélkül kiszárad lelkünk, s még az is, ami szárbaszökkent lelki életünk befogadó talaján, URunk nélkül hamar az enyészetté válik. Az evangélium, hogy amit Isten létrehívott, azt be is teljesíti. Mikor és hogyan? Melyik dimenzióban? Ebben a földi világban, az Ő mennyeiében? Ez Isten dolga, s nem a mienk. Úgy Igéjében, mint életünk legkülönfélébb helyzeteiben számos biztatást kapunk, ne lankadjunk keresni a Vele való közösséget, mert istenképű emberként csak akkor tudunk élni e világban, ha Istent magukban hordozzuk… (Frankó Mátyás)

Némelyek panaszkodnak: „Miért nem teszi meg Isten ezt vagy azt?” A Szent Szellem semmit sem tesz, amíg te munkára nem fogod a saját érdekedben! Ő azért küldetett, hogy a segítőd legyen. Nem azért, hogy elvégezze a munkát helyetted, hanem azért, hogy segítsen neked elvégezni. Amikor tudatossá válik, hogy a Szent Szellem benned van, akkor értelmes módon cselekedhetsz Isten Igéje alapján, és a Szent Szellem munkálkodni fog rajtad keresztül. Kezdj el a mai megvallással összhangban beszélni, és azt veszed majd észre, hogy Ő, aki benned lakik, valóságosabbá válik számodra.

Némelyek parancsolni szeretnének az Istennek. Kikötik az időt, megszabják a módot, hogy mikor mit s hogyan cselekedjék az Isten. Sőt tanácsokat osztogatnak néki arra nézve, hogy miként óhajtják segedelmét igénybe venni. Ha aztán nem úgy történik, akkor oda vannak, vagy ha tehetik, más segítség után néznek. Az ilyenek nem várják Istent, hanem azt akarják, hogy Isten várja őket. Tartsa kötelességének szüntelenül készenlétben lenni, tüstént segíteni és pedig csakis úgy, ahogy ők előírják. Akik viszont Istent várják, azok csupán kegyelemért könyörögnek, de hogy Isten mikor, hogyan, hol s mivel segítsen, azt egészen az Ő szabad jótetszésére bízzák. Hogy segít, abban nem kételkednek, de megszorítást nem tesznek, még ha hosszú is a várakozás. Aki pedig mégis ezt teszi, azon Isten nem segít, mivel hogy az illető nem volt hajlandó elszívelni az Ő tanácsát s kivárni akaratát.
Utad van számtalan sok,
Uram, és eszközöd;
Reánk is szent áldásod
Bőséggel öntözöd.
Művednek akadálya
Szünete nincs soha;
Úgy tész, amint kívánja
Gyermekeid java.

Németországban egy nagyszabású felmérés során több ezer embert kérdeztek meg arról, hogy miért nem járnak templomba. A válaszok meglehetősen nagy szórást mutattak, de az összegzés mégis egyöntetű volt: A fő okai annak, hogy olyan sokan nem járnak templomba, azok, akik járnak templomba. Kedves Testvérem! Az előbbi mondatot olvasva megpróbálom elképzelni, hogyan reagálsz. Leginkább kétféle reakciót várok. Vagy elégedetten bólogatsz, és azt mondod, hogy tényleg ezért nem jársz templomba. Te nem akarsz egy levegőt szívni a képmutató, ilyen meg olyan X. Y-nal. Z. Pedig hogy megbántott annak idején, közben meg hétről hétre ott ül a templomban. A másik reakció az lehet, hogy kiakadsz, felháborodsz, indulatba jössz, mert te rendszeres templomba járó vagy és másoknak ugyan mi baja lehetne veled. Nos, bármily furcsa, de azt kell mondjam: egyik reakció sem helyes. Eddig akár jártál templomba, akár nem, tudj róla, hogy ott a helyed! Senki ne tartson vissza, még a képmutató ismerősöd, vagy a botránkozást okozó lelkészed sem! Ha magadat hívő embernek tartod, akkor mutass jó példát, élj a Krisztus evangéliumához méltóan, hogy általad mások is közelebb kerüljenek az Úrhoz. Krisztusért járj templomba és életviteled nemcsak vasárnap, hanem hétköznap is arra legyen példa, hogy hogyan gondolkodik, szól, cselekszik, él Jézus tanítványa…

Nemzetünk ősi nyavalyája a búskomor jövőlátás, az elkövetkezőkre szorongással tekintő, a jó napokban is nehézséget sejtő (Nagy böjtje lesz ennek!) kurucos kesergés. S kevés kivétellel jellemző ez a beteges lelkiség a keresztyén emberekre is. A minap örömmel számoltam be egy társaságban arról, hogy a két hófúvásos nap közti enyhülésben, kint, a kertben boldogan trillázik a cinke. „Boldog tudatlanság! – jegyezte meg ekkor a jól értesült – a meteorológia már narancssárga riasztást adott ki…” A madárcsapat erről tényleg semmit sem tudott, ők csak boldogan dicsérték alkotójukat; nem aggódtak a holnap miatt. Jövőbelátó barátom pedig bizonyságát adta az Isten gondviselő hatalmáról mit sem sejtő hitetlenségének. (Dr. Mikolicz Gyula)

„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon…” (Példabeszédek 22:6) A „neki megfelelő módon” azt jelenti, hogy: „olyan módon, ami legjobban illik gyermeked egyedi alkatához, képességeihez, Istentől kapott személyiségéhez”. A perfekcionizmus árt ezeknek a személyiségjegyeknek, arra biztatja a gyermeket, hogy olyanná váljon, amilyenné nem kellene válnia, azért, hogy elismerést szerezzen. Így tudsz segíteni abban, hogy gyermeked le tudja győzni ezt: 1) Győzd meg arról, hogy értékes Isten szemében és a te szemedben is azért, aki, nem azért, amit elért! 2) Segíts neki megérteni, hogy lehetetlen minden feladatot hibátlanul teljesíteni! Tanítsd meg, hogy úgy gondoljon a hibákra, mint tapasztalatszerzési lehetőségekre, segíts, hogy tisztán lássa személyisége értékeit, tanítsd képességei, gondolkodása és döntéshozatala fejlesztésére! 3) Beszélj neki a saját hibáidról és téves döntéseidről! Beszéljétek meg a hiányosságaidat és azt, hogyan nőttél túl rajtuk. 4) Magyarázd el neki, hogy a perfekcionistáknak „csőlátásuk” van, ezáltal korlátozott és korlátozó probléma-megoldási lehetőségek közé zárják magukat. Magyarázd el, hogy egy problémát többféle módon is meg lehet oldani; tervezzetek el valamit, és csináljátok végig! Vitassatok meg néhány más módszert, eszközként használva látótere tágítására, segíts neki nagyobb rugalmasságot kialakítani az életében. 5) Ünnepeld az erőfeszítést is, ne csak az eredményt! Dicsérd olyan vonásait, amik nem eredményfüggők, például nagylelkűségét, őszinteségét, kedvességét. 6) Csökkentsd a nyomást! Valóban szüksége van annyi különórára, és tényleg részt kell vennie minden tanórán kívüli foglalkozáson is? A perfekcionizmus a „sok a jóból”. Egészen kisgyermekkorban elkezdődik, és nem lehet természetesen „kinőni”. Ha segítesz módszeresen csökkenteni, az javítani fogja gyermeked életminőségét.

Nézd azt a Jézust, Akiért minden és Aki által minden lett, mindvégig szövött ruhában járt ezen a földön, míg te olyan pompásan akarsz öltözködni. Nem volt senkije és semmije. A hajót, amiben prédikált, Pétertől kellett kérnie. A kenyereket, amiket megszaporított, egy gyermek adta a kezébe. Persze az ostor az Övé volt, azt Neki fonták. A töviskorona az Övé volt, a kereszt is. Erre becsülte a világ. Szeretném, ha meglátnád, te mire becsülted? Mert neked is adta Őt Isten. Ma Isten számon kéri tőled a Fiát! Mire becsülted Őt időben, erőben, anyagiakban? Becsülted-e annyira, mint Júdás, harminc ezüstpénzre?! Az utolsó vacsorakor a tanítványok Jézus elé tolják a tálat, ami annyit jelentett, hogy Jézus a legnagyobb. Egy másik kéz is megjelenik, Vele egyszerre márt. Úr Jézus, vagyok olyan, mint Te, gondolta Júdás. Nem tudom, te mire becsülöd? Mi az, amivel Ő rendelkezik az életedben? Semmi?! Mit mondasz, amikor kéri: gyermekem, ezt a reggeli csendes órát add nekem. Talán kinyújtotta kezét a pénzed után: úgy kellene most valakin segíteni. Te azt mondtad, hogy nekem is kell. Mire becsülöd? Mi a sorrend az életedben? Ő vagy te? Állapítsd most meg! Isten színe előtt csak Jézus véréért lesz becses az életed.

„Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged.” (Zak 3,4) Börtönben járva ami feltűnő: a ruha. Egyenszabás, kék-szürke, lehangoló színvilág, dísztelenség, átlagos anyag, minden elítélt számára egyformaság. Isten előtt mindenki vétkezett, egy sincs, aki igaz lenne. Nekünk is jogosan járna a rabruha! Elkeserítő lenne abban járni! Ha Isten nem cselekszik értünk, megváltásunkat nem végzi el Jézus a kereszten… De azóta, ha odamegyünk elé, és leborulunk lélekben, mi is megtisztulunk vére által. Díszes, fehér ruhát kapunk. Becsüljük meg. Ne piszkoljuk össze! (Kőháti Dóra)

Nézd, hogy nőnek a mező liliomai: egyszerűen csak vannak. Nézd a tengert, a levegőt, a napot, a csillagokat és a holdat – mind csak vannak, és micsoda szolgálatot végeznek. Valahányszor tudatosan igyekszünk hasznossá lenni, mindannyiszor megrontjuk azt a befolyást, amit Isten akar rajtunk keresztül kiárasztani. Jézus megmondja, hogy csak egy úton lehet szellemileg fejlődni: ha Isten az életünk középpontja. “Ne kínozd magad azzal a gondolattal, hogyan tehetnéd magad hasznossá mások számára, hanem higgy énbennem” – legyen gondod arra, hogy a forrásnál maradj, akkor “élő víznek folyamai ömlenek majd a bensődből” (Jn 7,38). Emberi józan eszeddel még a természetes élet forrásaihoz sem jutsz el. Jézus azt tanítja, hogy szellemi életünk nem akkor növekszik, ha vigyázunk, hanem, ha mennyei Atyánk a középpontja. A mi mennyei Atyánk ismeri körülményeinket, és ha figyelmünket Őrá összpontosítjuk, akkor úgy fogunk szellemileg növekedni, mint a liliomok. Nem azok az emberek vannak ránk a legnagyobb hatással, akik gomblyukunkba akaszkodva beszélnek és agyonbeszélnek minket, hanem azok, akik úgy élik életüket, mint a csillagok az égen és a liliomok a mezőn, tökéletes egyszerűségben, minden mesterkéltség nélkül. Az ilyen életek formálnak minket. Ha azt akarod, hogy Isten használjon, kerülj igazi kapcsolatba Jézus Krisztussal és ő életed minden percében hasznossá tesz anélkül, hogy tudnál róla.

Nézd, mennyire határt szabsz az Úrnak, ha csak annyira emlékezel vissza, amennyit a múltban tehetett érted: tovább sohasem jutottam ennél, és nem is fogok soha – ennek következtében nem is kérjük tőle, amire szükségünk van. Nevetséges arra kérni Istent, hogy ezt megtegye – mondod. Ha valami lehetetlen, éppen azért kell kérnünk. Ha nem lehetetlen, akkor nem is igazi nehézség. Isten kész megtenni a teljesen lehetetlent. “Uram, hogy az én szemem világa megjöjjön!” (Lk 18,41) Ez az ember visszanyerte a látását. Neked az a leglehetetlenebb, hogy annyira eggyé legyél az Úrral, hogy semmise maradjon meg régi életedből. Ő kész megtenni, ha kéred. De el kell jutnod odáig, hogy hiszel benne, a Mindenhatóban. Nem abban kell hinned, amit Ő mond, hanem benne magában. Ha csak azt vizsgáljuk meg, amit mondott, akkor soha nem fogunk hinni. Amikor a valóságban meglátjuk Jézust: Ő megteszi a lehetetlent – olyan magától értetődően, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Verejtékes küzdelmünk saját szívünk makacs ostobaságának következménye. Nem akarunk hinni, nem akarjuk felégetni a hidat magunk mögött, inkább gyötrődünk.

Nézz föl a keresztre! Soha ember annyit nem szenvedett, mint Jézus. Mi jött ki a száján? – Szeretet! Ha belekerülsz ezekbe a vizsgálatokba, hármas pecsét lesz rajtad: Bűnös! Bűnös! Bűnös! Pontosan a páska hetében, a zsidók húsvétjának hetében öletik meg a Bárány. Kajafás, Annás, a főpapok mind megszegték a bárány nyakát a rendtartás szerint. A vak farizeusok nem látták, hogy a Bárány vére értünk folyik a Golgotán.

Nézz most magadba egy kicsit! Te honnan indultál? Hol tartasz most? Sikereidet kinek tulajdonítod? Észreveszed-e Isten jelenlétét kudarcaid és sikereid mögött egyaránt? Tudod-e Istent dicsőíteni és háládat kifejezni Neki azért, mert terve van veled, megáld és használ napról napra? Ha nehéz az élet terhe, Istent hívd segítségül! Ha magasra jutottál – önmagadhoz, indulásodhoz képest – Istenről akkor se feledkezz meg!

Nézzük meg, hogy függ össze a szeretet és a bocsánat. Minél több bűnöd bocsáttatik meg, annál jobban fog áradni a szeretet. Bárcsak egy kicsi rés nyílhatna meg, hogy áradhatna rajtad keresztül a szeretet. Nincs nekem sok bűnöm – mondta valaki. Egyformán sok van mindnyájunknak. Ha nem látod, akkor is. Csak eltakarod az igazolásaiddal, hogy másokat okolsz mindenért. Bár ott lenne a szívedben, hogy több bűnt lássak meg, több bocsánatot kaphassak, jobban szerethessek. Isten csak Jézusért bocsáthat meg. Isten igazságos. Jézusban a bűn megkapta büntetését. Jézusban a Megváltó Isten jött le erre a földre. Amint hozzáfordulsz, megtapasztalhatod, hogy ő bocsáthatja meg bűneidet. Lélekben kell elmenned, nem lábbal, arra az egyetlen helyre, ahol Isten megbocsáthat. Egy híres olasz festő festett egy képet. A kereszt alatt ott állt az egész világ, és hangzott értük az imádság: “Atyám, bocsáss meg nekik!” Az olasz festőnek a képén volt egy üres hely, ahol senki nem állt. Isten hagyott még egy üres helyet. Az a hely a te helyed. Még ma odaállhatsz. Odamehetsz te is, ahol hangzik az imádság. A szenvedő, az érted szenvedő szeretet neked is megbocsát – Isten haldokló Fiáért.

Nézzük meg magunkat, nem vagyunk-e testi emberek? Ki vezet téged: a kedved vagy a Szentlélek? Nem úgy van-e, hogy hol van kedved Igét olvasni, hol nincs? Van-e kedved imádkozni, bizonyságot tenni? Apollóst Pálon keresztül kérte a Szentlélek, de neki most nem volt kedve elmenni szolgálni. Milyen okaink vannak, amikor az Úr kér tőlünk valamit? Belefutok a munkába, aztán tetszik, és nem tudom abbahagyni. Kérdezd meg Jézust, Uram, volt-e kedved egy fárasztó nap után átimádkozni az éjszakát? Volt-e kedved a Gecsemánéban vért verejtékezve harcolni, amikor tanítványaid elaludtak? Volt-e kedved odafeküdni a keresztre? Döntsd el ma, búcsút mondasz-e a kedvednek, hogy ne légy többé testi keresztyén? Hogy lehess olyan emberré, akit vezethet, akit használhat, aki napról napra, évről évre őhozzá lesz hasonlóbb.

Nézzük meg Pál csapatépítő stratégiájának egyik titkát! Úgy hívják: Szeretet. Ha nem őszintén törődsz az emberekkel, megérzik, és nem fognak kitartani melletted. Ha nagy az ingadozás a kapcsolataidban, akkor valószínűleg ez a problémád. Még a csapat legjobb tagjainak az életében is vannak olyan időszakok, amelyek hatással vannak a teljesítményükre. Jeremiás annyira kikészült, hogy abba akarta hagyni a szolgálatot, és helyette inkább vendégfogadót nyitott volna (Jeremiás 9:1). Pál azt tanácsolta Timóteusnak, aki a jobbkeze volt: „… gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel élj egy kevés borral is” (1Timóteus 5:23). Íme, egy hasznos recept azokra a feszültségekre, amiket személyes problémák okoznak. Írd fel magadnak egy kis kártyára, és olvasd el gyakran! „A szeretet jobban törődik másokkal, mint önmagával.”

Nincs annál kívánatosabb, amikor Isten a házam vendége. Amikor vele kezdjük és zárjuk napjainkat. Amikor a család életét átjárja az Istenből származó gyengéd, figyelmes szeretet légköre. A család tagjai lesik egymás kívánságát, s az jár a fejükben, hogyan tudnának egymásnak örömet szerezni. Így válnak az elvégzendő feladatok alkalommá a gyermek, anya, apa, iránti szeretet kimutatására, egymás építésére. Ahol Jézus jelen van, ott e szerint a „szabályzat” szerint folyik az élet. Az amiért annyi csatát vívunk nap, mint nap, amiért olyan sokat küzdünk, az egyszer, nem sokára az isteni kinyilatkoztatás szerint valósággá válik. Mindez nem olyan természetes, mint ahogy kimondjuk. A lehetőség, hogy napjaink ne egymás utáni kudarcok láncolata legyen kizárólag Isten azon döntésén múlik, hogy nem engedi el a kezünket, hanem meghal értünk a Golgotán, s végül befogad a saját otthonába, ahol ez a természetes.

Nincs az a sötétség, amelyben ne lenne nyilvánvaló, hogy merre van a szabadulást jelentő fény! Ahol megnövekszik a sötétség ereje (megszaporodik a bűn), ott nyilvánvalóvá válik (megszaporodik) az Isten kegyelme is. A sötétség sosem tart örökké, egyszer eljön a fény – ez az evangélium üzenete. Az Írás tanúsága, hogy a Fény itt volt, itt lakozott közöttünk, s megismerhettük mire képes az Isten Szeretetének Fénye: képes legyőzni a halál sötétségét is… Lehet-e ennél nagyobb “biztatásunk”? Aligha… Sokan mégsem a fény kultúrájára, hanem a sötétség kulturálatlanságára voksolnak életükkel. A világ, önmaguk, s az Isten megismerése helyett az önérdek félhomályos melegét választják. Életet hisznek magukban, miközben a halál kultúrájának szószólói… Két úrnak azonban nem lehet szolgálni, ezért mindannyian választás előtt állunk: a nagy kérdés, hogy végül milyen erőknek engedelmeskedünk?

Nincs becsületes munka a “talált pénz” mögött, így nem is értékelik igazán. Senkit ne irigyelj, aki könnyen jött vagyonra tett szert! Boldogságát, lelki békéjét senki nem ebben fogja megtalálni!

Nincs ember a földön, aki mondhatná, hogy anyja méhétől fogva az Úrral járt, csak Ő, az Egyetlenegy! Mindnyájan bűnben születtünk, és bűnben melengetett az anyánk. Amikor Júdással az élen elfogják Jézust, kezdődik a gúnyolódás, a szenvedés. Nem tudom, gúnyoltak-e téged úgy igazán? Mi-lyen nehéz végighallgatni, és nem válaszolni. Amikor megkötözve viszik Jézust a főpap udvarára, elhangzik az első szitok, csattan a pofon, az első ütleg, az első hamis vád. Megtörténik Péter taga-dása, a tanítványai cserbenhagyása, és Jézusnak minden fájdal-mat át kell élnie. Minden a 22. zsoltárban leírtak szerint történik. Jézus belekerült a halál torkába, de Isten megmentette onnan. Csak a torkában volt! Megdöbbentő, hogy Jézus halálánál nem Jézus halt meg, hanem a halál. Így mondja az 1Kor 15,55: “Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?” Jézus győzelmesen jön elő a halál torkából. Erről beszél a feltámadás. Jézus győzött a legnagyobb, az utolsó ellenségen, a halálon. Húsvét reggelén győztesen jön elő. A halál halt meg, Ő pedig csodálatosan, ragyogóan, győztesen feltámadott. Vajon ezek után tudsz-e még kételkedni? Van-e még lehetőséged kérdőjeleket feltenni, amikor ezer évvel Jézus halála előtt Isten Dáviddal pontosan mindent leíratott? Jézus “miért” kérdésére az ég és föld nem válaszolhat, csak a megváltott ember borulhat le, hogy Jézus váltsághalálát megköszönje. Nézzünk szembe az Igével: “Mi módon menekedünk meg, ha nem törődünk ily nagy üdvösséggel?!” (Zsid 2,3). Vedd halálos komolyan, amit az Ige mond!

Nincs hit hűség nélkül. A hit nem önmagától a lélek lendülete, valamiféle elragadtatás, hanem folytonos (szakadatlan) tanúsítás. (Gabriel Marcel) A történelem során a legjobb tanítóknak a családok bizonyultak. Ők segítik a gyermek első lépéseit, ők tanítják meg az alapokra, és ők kísérik az élete útján, ameddig ez lehetséges. Ahogyan cseperedünk, magunktól is képesek leszünk tanulni; már nem kell megmondani nekünk, hogy mi a helyes, hanem magunknak kell végiggondolnunk, hogy mit tartunk helyesnek, hasznosnak, az élethez fontosnak. Gyermekként a szülőktől tanulunk, szülőként a gyermekeket okítjuk, ahogyan ez évszázadok óta természetes. És tehetjük mindezt azért, mert Isten évszázadok óta hűséges hozzánk, és még mindig megengedi, hogy tanuljunk és tanítsunk. Isten hűségéről évszázadok történetei, élményei tanúskodnak, és ehhez járulnak még hozzá a mi tapasztalataink is. A hűséges Istennel való találkozás élményét nem hallgathatjuk el mi sem. Nekünk is tovább kell adnunk az örömhírt a szabadító Isten hozzánk való hűségéről, mint ahogyan őseink is tették. Hitük a hűségből fakadt, hiszen Isten hű maradt és marad ígéreteihez. A mi hitünk is ebből táplálkozik, Isten ígéreteiből, hűségéből. Tudjuk jól, hogy elhagyhatnak emberek, minden elmúlhat, de Isten hűsége örökre megmarad. Erről tanúskodnak évszázadok óta az atyák és fiaik, anyák és lányaik. Vallást tesznek szívvel és szájjal. Vallást tesznek a Feltámadottba vetett hitükről és az örök élet reménységébe vetett hitükről. Jó reménységgel teheti ezt mindenki, hiszen Jézus ezt mondta: Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt. (Mt 10,32)  Mindenható Istenünk! Tégy minket olyan tanúkká, akik képesek arra, hogy hirdessék a kegyelmes Atya, a győzedelmes Fiú és a vigasztaló Szentlélek dicsőségét. Ámen.

Nincs jobb hely, közeg ezen a világon, ahol őszintén beszélhetünk a fájdalmainkról, örömeinkről, mint az Isten közelsége. Teljes bizalommal lehetünk iránta. Előtte bátran bármit elmondhatunk a legféltettebb titkainktól kezdve a mások előtt is felvállalt félelmeinkig. Az ő világosságában minden szégyenünknél, bűnünknél nagyobb erővel ragyog fel szeretete. És nemcsak abban bízhatunk, hogy meghallgat, elfogad, hanem abban is, hogy neki van hatalma értünk szólni, tenni. Ő maga hív, bátorít minket erre a bizalomra: „…aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…” (Eszlényi Ákos)

Nincs két egyforma ujjlenyomat, nincs két egyforma ember. Különbözőek vagyunk, önálló személyiségek, külön egyéniségek. Ilyennek teremtett bennünket az Isten. Nem egyforma a bőrszínünk. Van, akinek fehér, van, akinek sárga és van, akinek fekete. Más és más országban élünk, más és más nemzethez tartozunk. Különbözőek vagyunk, külön szokásaink vannak, de mindannyian Isten teremtményei vagyunk. Az egyes emberi sorsok, az egyes nemzetek sorsa, az egyes országban élők sorsa is különbözik. Van, akinek jól megy sorsa, van, akinek esetleg a másik miatt rosszabbul, és van, aki felsőbbrendűnek érzi magát a többieknél. Hosszú, régmúlt évek sérelmeit és gondjait hordozzuk magunkkal, és nemzedékről nemzedékre adjuk tovább. Egyik ember haragszik a másikra, egyik nép haragszik a másikra. Régi sebeket szaggatunk fel, és nem hagyjuk begyógyulni őket. Nekünk van igazunk, és mégis nekünk kéne engedni. Nem ismerjük felebarátunkat, de elítéljük, mert a régi sérelmek elvakítják látásunkat. Különbözőek vagyunk, de Isten gyermekei vagyunk, mindannyian hozzá tartozunk, előtte egyformák vagyunk. Egyformák, de mégis különbözőek. Ne hagyjuk, hogy a különbözőség ajándéka az egymás közti bosszúságnak és ellenségeskedésnek forrása legyen. Tegyük meg mi és ma az első lépést. Ne fizessünk a gonoszért gonosszal, hanem mondjunk áldást, hiszen arra hivattunk el. Mindenható mennyei Atyánk! Az idő vasfoga, a történelem alakulása, népek, családok szomorú sorsa emberi számítás szerint jogossá teszi gonoszságunkat és gyalázkodásunkat, de más a te szándékod. Segíts minket, Urunk, akaratod megismerésében, hogy elnyerhessük áldásodat, örökségünket. Ámen.

Nincs nehezebb, mint kérni. Kívánkozunk és vágyódunk, emésztjük magunkat és szenvedünk, de csak akkor kérünk, ha a legvégsőkig jutottunk. Amit nem érzünk valóságnak, az indít minket a kérésre. Kértél-e már valaha belső szegénységed mélységéből? “Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől…” (Jak 1,5), de bizonyosodj meg arról, hogy nincs bölcsességed. A szellemi valóságba nem juthatsz fel bármikor, amikor akarsz. Ha nem vagy valódi szellemi ember, a legközelebbi legjobb tennivalód, hogy kérj Istentől Szent Szellemet Jézus Krisztus ígérete alapján (Lk 11,13). Egyedül a Szent Szellem teheti valósággá benned mindazt, amit Jézus tett érted. “Aki kér, mind kap.” Ez nem azt jelenti, hogy semmit sem kapsz, ha nem kérsz (Mt 5,45), de amíg nem jutsz el a kérésig, addig nem Istentől fogadod el. Elfogadni azt jelenti, hogy gyermeki viszonyban vagy Istennel és most már értelmesen és erkölcsi felelősséggel méltányolod, hogy ezeket a dolgokat Istentől kaptad. “Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége…” Ha rájössz, hogy nincs, azért jössz rá, mert már kapcsolatba jutottál a szellemi valósággal; ne tedd fel újra a szemellenzőt: az ésszerűséget. Az emberek azt mondják: hirdesd nekünk az egyszerű evangéliumot, azaz ne szólj arról, hogy szentté kell lennünk, mert nyomorult koldusoknak érezzük magunkat és ez nem kellemes. Ez, hogy “kérj”, azt jelenti: koldulj! Vannak, akik elég szegények ahhoz, hogy szegénységükből hasznot húzzanak. Szellemi értelemben is így van ez. Sohasem kapunk, ha nem szegénységünkből kérünk, hanem bírvágyból. Egy szegény sem kérne, ha nem hajtaná szegénységének kínzó állapota a kérésre, ezért nem szégyell koldulni. – Boldogok a szellemben koldusok.

Nincs olyan ember, aki ne rémülne meg a magánytól, a világnak való kiszolgáltatottságtól, és akit az elhagyottság vagy az egyedüllét félelmetes érzése ne keserítene meg. Éppen ezért Mesterünk életet adó vigasztalást nyújtott mindenkori tanítványainak ebben az ígéretében: jövök. „Bizony, hamar eljövök” (Jel 22,20b) – Krisztust mint ígéretét megtartó Urat ismerjük, reméljük. Ha ő mondja, úgy lesz, mert nem hazudik, és mert övé minden hatalom. Nem létezik olyan erő, amely jövetelét, hozzánk érkezését, értünk jövetelét megakadályozhatná. Ezért hangzik hitelesen, erőt adóan az ige: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek…” (Jn 14,1a) (Eszlényi Ákos)

“Nincs olyan indítéka a természetünknek vagy hajlandósága a szívünknek, amelynek ne lenne szüksége pillanatról pillanatra Isten Lelkének ellenőrzésére, felügyeletére… Azért bármilyen nagy legyen is valakinek a lelki világossága, törekedjék arra, hogy alázatosan járjon az Úr előtt, és hittel kérje Őt: irányítsa minden gondolatát és ellenőrizze minden szándékát. Mindazok, akik vallást tesznek hitükről, a legszentebb elkötelezettséggel gyakorolják az önfegyelmet. A Mózesre helyezett teher igen nagy volt. Kevés embert próbált meg olyan keményen az élet, mint őt, de mindez nem lehetett mentség a bűnére. Isten bőségesen gondoskodott népéről, ezért mindaddig, amíg erejére támaszkodunk, nem kell a körülmények játékszerévé válnunk. A legnagyobb kísértés sem lehet mentség a bűn elkövetésére. Bármilyen nagy nyomás nehezedik is az emberre, az elkövetett bűn mindenkor a saját cselekedetünk. A föld és a pokol összes hatalma sem képes rákényszeríteni valakit a bűn elkövetésére. Sátán mindig a leggyengébb ponton támadja meg az embert, de emiatt még nem törvényszerű, hogy legyőzzön. Bármilyen keménynek vagy váratlannak tűnik is Sátán támadása, Isten gondoskodott számunkra segítségről. Az Ő erejével győzhetünk.” (Pátriárkák és próféták, A sziklából víz fakad c. fejezetből)

Nincs olyan kicsi dolog, amit Jézus Krisztus nevében tettél, hogy bőven ne teremne. Vess, testvér! Van területed, Isten bízott rád embereket. Vessél, hogy egyszer majd gazdagon arathass! Amíg a földön vagy, csak addig tudsz vetni. Csak itt lehet szeretni, szolgálni. Csak “Amíg a föld lészen…” Egy pillanat, és elmúlik a vetés ideje. Aki bőven vet, bőven arat (2Kor 9,6). Isten bő aratást akar adni. Merj az utolsóig mindent bevetni Isten munkájába. Isten gazdagon adja, ingyen kegyelemből az anyagiakat, a lelkieket Fiáért, Jézusért. Jó volna egy más életet kezdeni, olyat, amelyik Isten kegyelmén alapszik. Jézus Krisztusban új teremtéssé lehetsz. Szeretne olyan szolgájává tenni ezen a földön, aki egészen mellette él. Menj Hozzá közelebb, hogy jobban megérthesd Őt. Hogy azután mehess ebbe a világba, tiszta, boldog, szabad szívvel osztani a szeretetet, amit Tőle kaptál. Vess bőven az Ő nevében, hogy arathass majd az Ő dicsőségére!

“Nincs rá időm!” – halljuk minduntalan és mindenféle élethelyzetben apáktól, anyáktól, de még a gyerekektől is. Korunkban minden felgyorsult, lerövidültek az utazási idők, egyre rövidebb időt szánnak a hivatalokban egy-egy ügyfélre, az orvosi rendelőben egy-egy betegre, a modern konyhatechnikának köszönhetően ma hamarabb készül el a vacsora, mint harminc évvel ezelőtt, még sem érünk rá semmire, de a legkevesebb időnk egymásra jut. Amióta általánossá vált a “kétkeresős” családmodell, azaz a szülők mindegyikének kereső tevékenysége, még nehezebbé vált az időt beosztani. A háztartást is vezetni kell, gondoskodni kell a család testi-lelki szükségleteiről, közben pedig az utazási időt is számítva napi nyolc-tíz órát kell az otthontól távol dolgozva megkeresni a megélhetéshez szükséges pénzt. A szülők sokszor csak a hétvégén tudják az otthont rendbe tenni, a héten felgyülemlett házimunkát elvégezni, így ekkor sem érnek rá egymással és a gyerekekkel foglalkozni. Ha az otthoni és munkahelyi feladatok mellett nem jut idejük egymásra, kapcsolatuk elsekélyesedik, a család sodródik a szétesés felé. II. János Pál pápa mondta: a naponta együtt imádkozó család együtt is marad. Nagyon fontos, hogy a házaspár találjon hetente egy estét, havonta egy napot, évente pedig egy hetet egymásra, a teljes egymás felé fordulásra. Ilyenkor tárják fel egymásnak érzéseiket, lelki problémáikat, beszéljenek vágyaikról, álmaikról, eggyé forrva forduljanak kéréssel, hálaadással és tanácsért Teremtőjükhöz. Tévedés lenne azt gondolni, hogy ezt az időt a gyerekeiktől vennék el, mert a szülők szeretetben kiteljesedő kapcsolata a gyerekek fejlődésének záloga. (Bíró László)

Nincs tökéletes keresztény, nincs perfekt hívő. Elfáradnak, ellankadnak a legjobbak is – figyelmeztet Ézsaiás próféta. De a jó irányba állított élet, a tudatos igyekezet az Isten országa felé, a törekvés a Krisztussal való teljes életközösségre valósággá válhat. A keresztény életforma éppen erről szól: igyekezünk – Isten erejével. Krisztus megragadott minket is – ebből az élményből futhatunk a cél, a kiteljesedő élet felé. (Hafenscher Károly [ifj.])

Nincsen olyan adósság, amely olyan nagy lenne, és nincsen olyan üzlet, amely olyan bonyolult lenne, hogy Isten ne tudna vele megbirkózni. Ha megbízol benne, hogy megoldja a gondod, akkor ki is hoz belőle… és soha többé nem kell az adósság szolgájának lenned.

Nincsenek olyan tapasztalataink, amelyek megegyeznek Urunk megdicsőülése utáni életével. Ettől kezdve Urunk életének mindenestül helyettes jellege lett. A megdicsőülés napjáig egy normális és tökéletes ember életét élte; megdicsőülésétől kezdve – a Gecsemáné, a kereszt, a feltámadás – útja egészen idegen nekünk, embereknek. Az Ő keresztje az a kapu, amelyen át minden ember beléphet Isten életébe; a feltámadásánál fogva pedig joga van örök életet adni bárkinek. Mennybemenetele által belép a mennybe és nyitva tartja a kaput az embernek. A megdicsőülés a mennybemenetel hegyén fejeződött be. Ha Jézus Krisztus a megdicsőülés hegyéről egyenesen a mennybe ment volna, akkor egyedül ment volna. Nem lenne több nekünk, mint dicső, magasztos történelmi személy. De Ő hátat fordított a dicsőségnek és lejött a hegyről, hogy azonosítsa magát a bukott emberiséggel. A megdicsőülés teljes megvalósulása a mennybemenetel. Urunk eredeti örök dicsőségébe tér vissza, de nemcsak mint Isten Fia, hanem mint aki egy személyben ember Fia is. Ezért az ember Fia mennybemenetele által minden ember odajuthat közvetlenül Isten trónja elé. Mint ember Fia Jézus Krisztus maga korlátozta saját mindenható voltát, mindenütt jelenvalóságát és mindentudását. Most már ezek mind korlátlanul, feltétel nélkül hatalmában vannak. Jézus Krisztusnak, mint ember Fiának teljes hatalma van Isten trónján. Ő a királyoknak Királya és az uraknak Ura (Jel 19,16), mennybemenetele napjától fogva mind mostanig.

Noé hit által tisztelte Istent. Megintetett a még nem látott dolgok felől, és elhitte: lesz ítélet, mert Isten mondta. Isten látta, mi van a földön. Látta a megnövekedett bűnt. Látja nem csak körülötted, de benned is. Tudom, hogy körülötted te is látod – de magadban látod-e? Isten türelmes, de egyszer jön az ítélet. Noé elhitte, és bárkát készített. Kinevették, bolondnak tartották, de mégis csinálta a bárkát. Máté evangéliuma 24. része mondja: úgy lesz az Emberfiának eljövetele, mint a Noé napjaiban… nem vettek észre semmit. Meghalni sem érek rá – mondják sokan. Az Ige szerint az utolsó időkben az emberek pénzszeretők lesznek. Saját szívedben nem tapasztalod? Odaadod a vasárnapod, miközben borzadsz azon, hogy Jézust harminc ezüstpénzen eladták. Az utolsó idők jelei, hogy az emberek magukat szeretők lesznek. Szüleiknek engedetlenek. Nem érdekesek a szülők, az öregek. Noé története, a bárka, csak egy nagy előkép. Az Ószövetség így igaz, ahogyan megíratott, de mindennek mélyebb értelme van. Egyetlen igaz, akit Isten talált ezen a földön: Jézus! ő építette a bárkát! Tudod mi a bárka? A kegyelem! “A törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett” (Jn 1,17). Lejött a földre az egyetlen igaz Ember, és bárkát épített a tűzözön elől, mert vízözön már nem lesz, Isten megígérte. De tűzözön lesz: “amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld, és a rajta levő dolgok is megégnek” (2Péter 3,10). Parancsként szeretném mondani: Menj be a bárkába!

Nyelvünk és szívünk kerül most oda az Ige mérlegére. A kettőnek úgy van köze egymáshoz, ahogyan Jézus mondja: A szív teljességéből szól a száj. Vagyis, ami a szívünkben él, az jelenik meg beszédünkben is. Ha a szívünkben Jézus él, akkor ez kihallatszik a szavainkból is. Ha még nem él valakinek a szívében Jézus, azt is meg lehet hallani beszédéből. Gyermekeknek szoktuk tanítani a fekete és a fehér szív történetét. Vagyis azt, hogy a bűn, hogyan feketíti, sötétíti be szívünket, míg Jézus hogyan tud minden bűnünktől megtisztítani. Vagyis az Úrral való szoros kapcsolat a titka nemcsak beszédünknek – mert az csak következmény – de szívünk állapotának is! Adj hálát a megtisztított szívedért és figyelj rá, hogy beszéded is Őt dicsérje!

Nyers szavaink levághatják az emberek fülét, vagyis elvehetik a hallóképességüket. Nem tehetjük meg, hogy dühbe gurulunk, amikor kedvünk tartja. Érzékenynek kell lennünk Isten felé: ha Ő azt mondja: „Ne szólj semmit!”, akkor csendben kell ott állnunk, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy valaki azt gondolja, neki van igaza, pedig tudjuk, hogy nincs. Azt kell mondanunk: „Igen, Uram,” és elfogadni, hogy Isten nem tartozik nekünk magyarázattal. Hányszor akadályozzuk valakinek a lelki fejlődését, vagy azt, hogy Isten áldása kiáradjon az életünkre, amikor nem tudunk uralkodni szavainkon? Talán azt gondolod, hogy a házasságtöréshez vagy a lopáshoz hasonlítva ez nem nagy ügy? Gondold át újra: „Aki vigyáz a szájára, megtartja életét, aki feltátja száját, arra romlás vár” (Példabeszédek 13:3).

Nyilvánvaló, hogy emberként mi lenne dolgunk itt a Földön, mégsem tesszük azt, amit kellene… Bár szívünk legmélyén tudjuk és érezzük, mi a helyes, a kívánatos, a számomra és mások számára is jó, de mire megvalósul a szándék, bizony igen sokszor módosulnak elképzeléseink. Ezért is hivatkozunk gyakran a tőlünk független(?) körülményekre, s mentjük magunkat. Hiába, beismerni saját hibáinkat nagyon nehéz, akkor inkább a többféleképpen értelmezhető “kudarcot valottam” általános szópanelje mögé bújunk… Döntéseink túlnyomó részét pedig magunk hozzuk meg – ebben rejlik a nehézségük. Nincs nyomasztóbb, mint, amikor fontos dolgokban teljesen egyedül kell döntenünk – ráadásul gyorsan. Ilyenkor ismerszik meg, ki az igazi barát, barátnő! Akinek nem vagyunk fontosak, azok szívesen osztogatják okosabbnál okosabb ötleteiket, jótanácsaikat, de aki szeret minket, az jelenlétével, csöndességével bátorít, gondolataival szelíden tükröt tart, sürgetés nélkül segít, hogy az eldöntő igent vagy nemet jó szívvel ki tudjuk mondani. Ahogyan szeretni nem lehet parancsra, úgy hinni se. Az erőszakosság minden fajtája – s ide tartozik az is, amikor a missziót, a hitet hibásan értelmezik és összekeverik a következetességgel – joggal vált ki ellenkezést minden jóérzésű emberben. “Aki kardot fog, az kard által vész el!” – tanítja a Mester, mintha rá akarna vezetni az Istenben való hit lényegére: az önkéntességre. A mártírok önként vállalták a halált; Sidrák, Misák és Abednégó egy szimbólikus térdhajtás után háborítatlanul tovább élhették volna kiváltságos életüket… Az ilyen “hívő” emberek azonban tudják, ha szabadságról, hitről, szerelemről van szó, Istennek kell engedelmeskedni, mintsem embernek! (Frankó Mátyás)

Nyolcvanhat éve szolgálom őt, de ő semmi rosszat nem tett nekem, hogyan átkozhatnám meg az én királyomat, aki megváltott engem. (Polycarpos vértanú püspök máglyahalála előtt) Milyen határozott parancs és micsoda megerősítés! Menj el tanúskodni az Isten szeretetéről! Adj hangot annak, hogy Jézus Krisztus Úr! Beszélj arról, ami a te szívedben, a te életedben már bizonyossággá lett! Nincs helye sem a szerény visszahúzódásnak, sem a gyáva hallgatásnak! Állj ki az emberek elé és vállald bátran azt, aki helyetted vállalta a kereszt gyötrelmét és gyalázatát! Ha szeretek valakit, minden körülmények között kiállok mellette és a védelmére kelek. Mert fáj, ha bántják és félreismerik. Minden körülmények között vállalom őt. Ha szeretek valakit, vállalom, hogy hozzá tartozom: nem szégyellem, hogy tőle remélek mindent; hogy vele élem az életemet; hogy az ő szava döntő a számomra. Ha szeretek valakit, óvakodom attól, hogy szégyent hozzak rá, és megvallom, hogy nélküle semmit sem ér az életem. Keresztény vagyok, Krisztus-követő. Valóban az ő lábnyomában lépdelek? Szavaim mellett a mindennapokban élt életem is megváltó Uramról szól? Vagy megértően, esetleg lesajnálóan bólogatok a világból felém áradó istentelenségre? Bízzunk, hiszen Isten erejével igazi bizonyságtévőjévé válhatunk: ígéreteit, hogy velünk lesz, ahogy Pállal is ott volt Jeruzsálemben, már annyiszor bizonyította. Ezzel a bátorítással küld tovább minket is bizonyságtévő tanúkul. Drága Úr Jézus! Köszönöm, hogy a leghitványabb cselekedeteim után sem tagadsz meg engem, miközben én szinte szüntelenül gyalázatot hozok a nevedre. Könyörgök, hadd legyek valódi bizonyságtevőd! Ámen.

Nyugtalan vagy ma? Programozd gondolataidba ezeket az ígéreteket! Még jobb, ha leírod, és mindenhová magaddal viszed, és rendszeresen elolvasod őket: 1) „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek… mert velünk van… Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket” (2Krónika 32:7-8). 2) „De téged megmentelek… így szól az Úr, és nem kerülsz azoknak az embereknek a kezébe, akiktől iszonyodsz” (Jeremiás 39:17). 3) „Ne félj… Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg” (Ézsaiás 43:1-2). 4) „Ne féljetek, és ne rettegjetek… mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené” (2Krónika 20:15). 5) „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (János 16:33). 6) „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!” (Zsoltárok 4:9). 7) „Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból” (Zsoltárok 34:18). icon cool Nyugtalan vagy ma? „Akkor majd bízol, mert lesz reménységed, körülnézel és nyugodtan lefekszel” (Jób 11:18). 9) „Harcolni fognak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek: megsegítlek és megmentelek – így szól az Úr” (Jeremiás 15:20). 10) „Sem a ma félelmei… sem a holnap miatti aggodalmak… még a pokol hatalmai sem… a teremtett világban semmi sem választhat el minket az Isten szeretetétől” (Róma 8:38-39 NLT). 11) „Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak” (Zsoltárok 9:11). 12) „Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől… megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor” (Zsoltárok 121:5-8).

Get Your Own Visitor Map!