Mi a bölcsesség? Isten lényébe és útjaiba való betekintés. „Isten adja meg nektek -írja az apostol – a bölcsesség és kijelentés Lelkét, az Ő megismerésében” (Ef 1, 17). Ezt a bölcsességet tehát nem ember, hanem Isten ajándékozza a Szentlélek megvilágosítása által. Bölcs továbbá az, aki nemcsak megismeri, hanem féli is az Istent. Tehát nem az ismeret, hanem a lelkiismeret dönti el, hogy valaki bölcs-e. Ismerheti valaki jól a Bibliát, és Isten szemében mégis bolond. A bölcsesség az életnek egyik titka, melynek gyökerei az istenfélelembe nyúlnak és az Istennek tetsző magatartásban mutatkoznak meg. „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg jámbor életével az ő cselekedeteit bölcsesség szelídségében” (Jak 3, 13). Az a bölcs, aki beszédében és tetteiben helyesen jár el és mindig a helyes utat választja.

Mi a bűn? Az, amit Isten annak mond. Honnan tudhatunk erről? A Bibliát olvasva. A Biblia ugyanis sokkal több, mint egy egyszerű könyv: Isten kijelentése. Micsoda megtiszteltetés, hogy Isten beszél hozzánk, hogy szavát naponta olvashatjuk, és életünket ahhoz igazíthatjuk! Ha több időt szentelnénk az Ige olvasására, akkor jobban képviselhetnénk Istent a mindennapi életben és élethelyzetekben. De tudunk-e, akarunk-e több időt tölteni az Ige mellett? Csak rajtunk múlik. Naponta mennyit tévézünk? Ha csak egy negyedórával kevesebbet ülnénk a „zajláda” előtt az igeolvasás kárára, hatalmas lelki haszonra tennénk szert. Vagy valami más köt le jobban, mint kellene? Tarts önvizsgálatot és nézd meg, hogy mi veszi el idődet attól, hogy jobban szívedbe zárhasd az Igét és ezáltal egyre kevesebbet vétkezz Isten és embertársaid ellen!

Mi a célja Isten kegyelmi ajándékainak? Egyetlen szóban adható vissza: építés! Nem öncélú dolgokról van tehát szó, hanem olyasmikről, amik segítenek a fejlődésben: a hitbeli egyéni fejlődésben és a gyülekezet fejlődésében. Már Pál korában is – ahogy ma is sokan – az ajándékban valami feltűnősködésre, önfényezésre okot adó dolgot láttak, ami arra jó, hogy hivatkozva rá magamat különlegesnek mutassam be, másokat pedig ehhez viszonyítva csekélyebb értékűnek. Ezért kerül előtérbe a nyelveken szólás (a korinthusi típusú halandzsabeszéd, ellentétben a jeruzsálemi jellegű érthető nyelvcsodával). Ugyanis nem kell hozzá túl nagy erőfeszítés, ellenben különlegesnek hat. Ha azonban úgy gondolunk az ajándékokra, hogy Isten miért adja azokat, a helyes megközelítés ez: „Mivel tudok leginkább építésére lenni a közösségnek?” Ilyen megközelítés mellett eltűnik az emberből az önzés: „én mit szeretnék?”, „mi tetszene leginkább nekem?”, „mivel tudnám legvalószínűbben magamra vonni a többiek figyelmét?” Egyetlen szándék marad az emberben: „Uram, segíts, hogy azt valósítsam meg, amit te tűztél ki feladatul nekem, és támogass azzal az ajándékkal, amelyik ebben segít engem!” Őszintén: Te ilyen indíttatásból akarsz bármiféle ajándékot?

Mi a drága kincs? Mit jelent megőrizni? Ki bízta rád? Ki őrzi meg? A drága kincs az evangélium! Vannak, akik úgy gondolják, az evangélium a hívő élet ugródeszkája. Befogadtad, hittél benne? Megvan az első lépés. Most pedig következhetnek a mélyebb dolgok! Kedves Olvasó! Nincs mélyebb dolog, mint az evangélium. A Szentírás pora is arany és gyémánt, az evangélium azonban a Biblia kincse, amelybe angyalok kívánkoznak betekintést nyerni, amelyet próféták ősidők óta kutattak, és csak homályosan értettek, ez az a titok, amit Isten kijelentett az ő Fiában, és megajándékozott vele bennünket a Szentlélek által. Megőrizni azért kell, mert elveszíthető. Ha még nem élted át az evangélium átformáló erejét, nem veszítheted el, mert soha nem volt még a tiéd. Ha átformálta az életedet, és mégis szégyelled felvállalni, lassan elveszíted. Ha felhígítod a tartalmát azáltal, hogy emberek elvárásaihoz igazítod, elvesztetted az erejét. Az Úr Jézus Krisztus, urad és megváltód bízta rád. A benned lakozó Szentlélek által őrizheted meg. Vigyázz rá!

Mi a gond azzal, ha bölcsnek tartjuk önmagunkat? Az, hogy ez egy önelégült állapothoz vezet. Okos vagyok, sokat tudok, nincs szükségem tanulásra immár – így vélekedik a magát bölcsnek tartó. Az ilyen ember nagyokat koppanhat az életben. Megaláztatások várják. A Példabeszédek könyve 3. részében van egy Ige, mely így szól: Ne tartsd bölcsnek önmagad, féljed az Urat és kerüld a rosszat! Ha valaki bölcsességet kér és kap Istentől, akkor látja saját kicsinységét, Isten hatalmát és a rosszat kerülni igyekszik. Önmagát helyén kezeli az ilyen ember és távol van a felfuvalkodottságtól. Vajon ilyenek vagyunk?

Mi a gyógyulás útja? A hitből való engedelmesség. Jézus nem ígéri, hogy meggyógyulnak, nem érinti a beteg helyeket, csak a parancsot mondja. Már csak arra van szükség, hogy hitből engedelmeskedjenek. Nem tudjuk, hogy egyszerre vagy egyenként gyógyultak-e meg ezek a bélpoklosok. Talán te sem tudod megmondani, hogy egy imádság vagy igehirdetés alatt történt veled valami. Egyszer csak nagyon közel érezted magad az Úrhoz. Nem tudom, hogy gyógyulásodnál kik lesznek a papok. Nálam otthon állapították meg, hogy nem lehet rám ismerni. El tudjátok képzelni azt a mérhetetlen örömöt, amikor meggyógyultak ezek a bélpoklosok? Lehet, hogy egymás nyakába borultak, lehet, hogy sírtak. A sántáról írja a Biblia, hogy szökellni kezdett a templomban, amikor meggyógyult. – Nem lehet ezt egyszerűen kibírni, ha velem belül valami történik. A bélpoklosok is örültek, aztán mindegyik hazament. Fontos volt számukra, hogy otthon meglássák, valóban meggyógyultak. De egy közülük nem ment haza!

Mi a különbség az értelmes és a haszontalan szolga között? A felfogásukban, az életvitelükben lehet ezt leginkább meglátni. Az értelmes szolga tudja, hogy mi a dolga és szorgalmasan meg is cselekszi. A haszontalan pedig csak azt lesi, hogyan lehet könnyebb az élet. A kötelességeivel mit sem törődik, ám a jogait nagyon is ismeri. Testvérek! Nagyot fordult a világ! Anno még azok iránt volt jóindulattal a király, akik értelmes és értékes szolgák voltak. Ma viszont az ilyenek nem annyira a jóindulatot tapasztalják, hanem a nagy terhek súlya alatt roskadnak. Míg a haszontalan szolgák röhögnek a markukba, melyet egyébként állandóan tartanak, mert nekik jár bele mindig valami, ami jó! Mi a megoldás? Roppant egyszerű! Vissza kell térni ma is az Igéhez! A nemzet felemelkedése függ ettől!

Mi a látható világban élünk. Jézus Krisztus, az Ő angyalai, az Isten országa a láthatatlanban vannak. Bármelyik pillanatban átjöhet egy mennyei követ, ahogy itt is az angyal leszállt a földre. A követből lehet megismerni, hogy milyen a menny. “A föld fénylett a dicsőségétől.” Ha Isten gyermekei vagyunk, nekünk is mennyei követekké kell válnunk. Isten gyermekei arról ismerhetők fel, hogy hordozzák a fényt. Vajon életünk olyan fényes élet-e, amelyiktől a föld világos lesz körülöttünk? A földön sötétség van, és egyre sötétebb lesz. Nem számít már semmi, csak az anyagi érdek, amit én akarok vagy szeretek, és erőszakossággal telik meg a föld. Törvényerőre kap a bűn, a lopás, a paráznaság, egyre sötétebb lesz ebben a világban. Az élet értelme ennyi: szerezni, meggazdagodni, valakivé lenni. Ez a világ nagy sebességgel halad a romlás felé. Ne tarts kapcsolatot vele. Ne légy olyan értelmetlen, mint az az ember, aki olyan bankba fekteti a pénzét, amelyikről tudja, hogy tönkremegy. Az angyal azt kéri: “Fussatok ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek az Ő bűneiben.” A Biblia a világot Babilonnak is nevezi. Fussatok ki belőle, az indulatosságból, szeretetlenségből, a magad igazából. Ne mondd, hogy majd meggondolom. Fuss, amíg lehet, hogy ne légy részes a bűneiben, és ne kapj a csapásaiból! Ne szállj fel egy olyan vonatra, amelyik a szakadékba rohan! Ha komolyan vesszük az angyal intését, ha elhisszük és megtesszük, amire kér – megmenekülünk.

Mi a szíved legnagyobb vágya? Mit kérsz ma reggel Istentől? Lehet, hogy már nem is kérsz semmit, mert nem hiszel abban, hogy valaha is megadja. Vagy lehet, hogy te magad gondolod értelmetlennek életed fő vágyát. Ezt én nem tudhatom, csak azt, hogy Istent érdekled. Ő szeretné tudni, mit kívánsz ma reggel, mi a kérésed, mire van szükséged. És tudom, hogy meghallgat. Lehet, hogy nem hull rögtön az öledbe, amire vágysz, lehet, hogy sokáig nem teljesül, de hidd el, Isten meghallgat. Ő figyel rád akkor is, ha azt hiszed, már senki se hallja kiáltásodat. Fontos vagy neki, hidd el. Feláldozta érted az életét, és ma arra emlékezünk, hogy közel 2000 évvel ezelőtt fel is támadt harmadnapra. Ma reggel gondolkozz el ezen, és vidd magaddal a reményt! Istennek mérhetetlenül fontos vagy. Helyetted, érted halt meg a kereszten, és támadt fel a sírból, mert a legjobbat akarja neked. Tedd össze a két kezed, és mondd el neki, ami a lelkedet nyomja. És bízzál, Ő meghallgat!

Mi, akik Krisztusra keresztelkedtünk meg és hiszünk, reménységünket nem e földi élet ideigvaló igazságába vetjük. Nekünk olyan igazságunk van, amely a hittel Krisztuson csüng a mennyben. Egyedül Reá támaszkodik s mindig arra törekszik, hogy örökké Benne maradhasson, aki eljövetelével e földi életnek egykor végetvet, testünket, életünket elváltoztatja, hogy egészen új, tiszta, szent s az Ő dicsőséges testéhez hasonló legyen. Ezért nem is vagyunk mi már a föld polgárai, mert minden megkeresztelt keresztyén a mennyország született polgára. Úgy viselkedjünk hát, mint akik oda tartoznak, a mennyben vannak otthon s már most azzal vigasztaljuk magunkat, hogy Isten egykor bevisz bennünket. Addig pedig várjuk a mi Üdvözítőnket, aki nekünk az égből örök életet, igazságot és dicsőséget hoz.
Oh igazak dicső reménye,
Örök győzelmi korona!
Ragyogj felém e földi éjbe,
Dicsőült lelkek fényhona!
Minden vágyam odasiet,
Uram, ne hagyd gyarló híved!

Mi alapján hozod meg fontos döntéseidet? Megnézed, mi várható, átgondolod a lehetséges következményeket? Egyedül döntesz, vagy van, akinek adsz a szavára? Azért merészeltem ezeket a kérdéseket feltenni, mert Dávid király példát adott számunkra, hogy mit tegyünk, ha nagy döntések előtt állunk. Ő mit is tett? Megkérdezte Istent és megkérdezte az embereket. Vezető embereknek – de valójában mindnyájunknak – megszívlelendő útmutatás ez: legyenek ötleteid, terveid, de ha csak a saját fejed után mész, a vesztedbe rohansz. Beszéld meg az Úrral és azokkal, akik közel állnak hozzád! Ez nem hogy nem szégyen, hanem egyenesen erény. Te is így gondolod?

„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Máté 6,9-10) Krisztus imádsága minden emberi imádság mintája. Minden benne van, amit ember kérhet, tömören összefoglalva. Imádságaink csak ennek a részletezése. Pedig úgy tűnik, mintha ebben az első részben olyan dolgokat kérnénk, ami Istennek kell, nem nekünk. De lássuk részletesebben: Isten nevét az szenteli meg, aki áldott, boldog élettel, hálaadással dicsőíti az Ő nevét. Kell nekünk több annál, mint hogy ilyen boldog legyen az életünk és a hálaadásunk? Reménységünk az, hogy Atyánk országában élhessünk. Ha másként nem, halálunk után mennyei országában. Ha az Ő országa még életünkben megvalósulna, annak boldog elfogadásában. Ha annak még nincs itt az ideje, magunk, családunk, egyházunk kis körében úgy, mint egy követség területenkívüliségében idegen ország területén, otthonunk legyen az Ő országának előreküldött otthona és képviselője. Annál pedig mit kívánhatnánk többet, mint hogy Isten jóakarata olyan tisztán, teljesen valósuljon meg az életünkben, már itt a földön, mint a mennyben. Itt be is fejeződhetne az imádság. Mi egyébre volna még szükségünk? Jó Atyám, aki vagy, élsz és uralkodsz a mennyben, tehát közöttünk, bennünk, bárhol élünk, hozzánk a legközelebb, köszönjük neked, hogy szent Had mindenre megtanított, amire szükségünk van. Másként tanította, mint ahogy ez a világ tanít minket. Pedig ugyanazt mondta, hogy kérjük, amire minden ember vágyik, a boldogságot. Csak az út más, mint amit gyarló, folyton tévedő emberi bölcsességünk próbál megtalálni. Amit nem ott keresek, ahol megtalálható, hiába keresem. Most nálad keresem, Atyám, segíts megtalálni a Te országodat, cselekedni a Te akaratodat, és amikor annak boldogságát élvezem, taníts naponkénti hálaadással dicsérni a Te szent nevedet! Taníts meg rá, hogyan kell mindennapi dolgaimat ennek fényében látni és kérni! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben” – ez Isten fenséges voltát fejezi ki. Mindenütt jelen van, mindent tud és mindenre van hatalma (Zsolt 33, 13; 115, 3). Nála semmi sem lehetetlen. A világmindenséget kormányzó Isten ne tudna vezetni és irányítani téged legkisebb dolgaidban is? Aki minden teremtményt megtart, csak téged ne tudna átsegíteni a veszélyeken? A legnagyobbnak tartsd Őt, és nagy dolgokat várj tőle! Ami gyermekeinek üdvösségére van, azt Ő meg akarja adni, mert Atyjuk, és meg tudja adni, mert a mennyben van. A magasságos Istenre gondolva szent tisztelet és félelem kell hogy ébredjen szívünkben. Az igazi imádkozóban együtt van mindkettő: bensőséges szeretet és mély istenfélelem.

Mi az a tudás, ami valóban nélkülözhetetlen az életben való boldoguláshoz? Melyik az az ismeret, amelyre egész biztosan szüksége lesz az embernek, éljen akár világvárosban vagy egyutcás falucskában, végezzen bármiféle munkát? Ha minden hasznos ismeret alapját keressük, amelyre jól illeszkedően, gazdagítóan épülhet a többi, most a Biblia megadja az egyértelmű választ: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet.” Ennek az ismeretnek az átadásában nem meghatározó, hogy ki hol lakik az országban, nem meghatározó, hogy milyen anyagi lehetőségei vannak a szülőknek. Ennek az ismeretnek a megszerzésében valóban valódi esélyegyenlőség van, amelyet a Mindenható garantál minden tanulni kész gyermekének. S ebben az ismeretben tágul csak ki igazán a világ! Hiszen nemcsak a teremtett, de véges világ örömteli megismerésére vezet el, hanem emellett sokkal nagyobb, reménytelibb távlatokat is kinyit. Olyat, ami a Szent ismerete nélkül fel sem sejlik az ember előtt. Hiszen a kegyelemben rejlő üdvösség csak ebben az ismeretben érthető meg!

Mi az áldás? Az áldás az a többlet, amiért nem dolgoztunk meg, amit nem érdemlünk meg, ami nem a mi erőfeszítéseinknek az eredménye, hanem azon felül adja Isten. Az áldásnak feltételei vannak, nem ingyenes.

Mi az, ami nélkül nem élet az élet? Vagy inkább kérdezzem így: ki az, aki nélkül élned is kár hosszú éveket? Hát persze, hogy az Isten – vágjuk rá szinte gondolkodás nélkül mi, hívő emberek. Ám, ha elgondolkodunk rajta, még egyértelműbb a helyzet. Mit érne a családom, a munkám Isten nélkül? Mihez kezdenék a bűneimmel, a halál rettenetével szemben? Egy megoldás van ezekre a kérdésekre: az élet, az örök élet forrásához menni, vagyis az Úrhoz folyamodni és másokat is odaimádkozni, odaterelni!

Mi az, amiért az éned előtt még mindig leborultatsz embereket? Amit jónak tartunk magunkban, azt tesszük a kirakatba. Nem tudom, milyen tökéletességeid vannak még! Hányszor van családodban sértődés egy nullán, mert beleütköztek az arany állóképbe. Mondogatod: ennyi fizetésből csak azért lehet megélni, mert én osztom be. Én, a mintaanya, aki gyermekeiért feláldozta magát. Mindenről lemondtam, egyetlen ruhában jártam, aratni mentem… Minden nagy énnek jellemzője a dicsekedés és a panaszkodás. Olyan mindegy, hogy hárfával, síppal vagy dudával játszol, vagy kürtöltetsz magad előtt. Van, akinek állandóan sír a hegedűje. Mindig panasz, mindig jaj. A testi panaszainkkal összejátsszuk az egész házat. Nagyon sokszor egymásnak hegedülünk, és nem hat meg senkit ez a megható szöveg. Azt várnánk, hogy hajoljanak meg előttünk. És aki nem teszi – tüzes kemencébe vele!

Mi az, amin minden múlik? A Szentlélek, Aki a benned lakozó Krisztus! Az edény az élet, a szíved, te magad. Az Ige mondja: hogy mindnyájan szentségben bírjuk a magunk edényét. Azt is mondja Pál, hogy ez a kincsünk cserépedényben van. Az emberi élet edény. Gondolkozz el rajta: mi van az edényben?! Lehet, hogy rég elfelejtett gyermekkori bűneid. Talán hazugságaid, lopásaid. Talán amit tettél szüleiddel vagy házastársaddal. A tanítványoknak is azt mondotta Jézus: Nem tudjátok, hogy minémű lélek lakik bennetek. Ha szembe mernél vele nézni, megtudhatnád. Csak az jön ki belőled, ami benned van. Addig nem lehet benned olaj, amíg bűnök lapulnak a szíved mélyén. Ahhoz, hogy megteljen a szíved örömmel, nem kellenek rajongós összejövetelek, nem kell magadat földhöz verni, csak üres edény kell. Legyen ma bátorságod bűneiddel Isten színe elé állni. Ne okolj senkit, ne keress bűnbakot. Küldött az Isten! Keresztelő János, amikor látta Jézust őhozzá menni, azt mondotta: “Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit.” Ő elveszi a tiedet is.

Mi az az áldozatvállalás és igyekezet, amire szükségünk van? Ennek megértéséhez olykor elég lenne végiggondolni, hogy mi mindenre vagyunk készek a mindennapjainkban egy-egy előléptetésért, több fizetségért, új célok megvalósításáért. Az ezekért vállalt pluszmunka, éjszakázás, fogösszeszorításos
spórolás, utolsó erőket mozgósító igyekezet az, amire érdemes figyelnünk…
Ha az Istennek való engedelmességben készek vagyunk (leszünk) ennyi áldozatra és odaadásra, akkor értjük (érteni fogjuk), mi az, amiről Pál beszél. Minden attól függ, mennyire értékes számunkra az, amit célként magunk előtt látunk…

Mi az én álmom Isten céljáról? Az az Ő célja, hogy most, ebben a pillanatban tőle és az Ő hatalmától függjek. Ha a nyugtalanság közepette nyugodt maradok és nem ijedek meg, elértem Isten célját. Istennél a cél maga a folyamat: hogy lássam Őt járni a hullámok felett, ha se part, se siker, se cél nincs is a láthatáron. Bennem mégis megmarad az a feltétlen bizonyosság, hogy minden rendben van, mert látom, hogy Ő a tengeren jár. Istent nem a dolgok végső kialakulása, hanem lefolyása dicsőíti, az ahogyan átmegyek rajtuk. Isten nevelése mostanra szól, nem pedig a jövőre. Ebben a pillanatban van velem célja, nem később. Ne érdekeljen, hogy mi lesz engedelmességünk következménye. Amikor a következendőkre gondolok, máris rossz úton járok. Isten célnak tekinti azt, amit az ember nevelésnek és felkészülésnek mond. Isten célja: felismertetni velem, hogy Ő életem mostani zűrzavarán is felül tud emelni. Amíg a távolabbi célra ügyelünk, nem fordítunk elég figyelmet a jelen pillanatra, de ha rájövünk, hogy az engedelmesség a cél, akkor életünk minden pillanata értékes lesz.

Mi az élet célja? – Mindig aktuális, örök emberi kérdés. Kortársaink, barátaink, különböző értelmi szinthez tartozó emberek különféleképpen válaszolják meg, vagy keresik a választ a feltett kérdésre. Néhányan talán sohasem találják meg a választ. Mindenesetre az élet célját és értelmét keresve, hozzáállásunkat döntően befolyásolja a vallás. Péter apostol rámutat arra, hogy keresztyén azért lehet valaki, mert Isten belenyúlt az életébe, mégpedig oly módon, hogy elvette bűneit. Ha tehát, mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, akkor hívő keresztyének vagytok. Ti tehát elfogadtátok Istent Atyátoknak. Ő Jézus Krisztus atyja, de a hívő keresztyéneké is. Tudnunk kell, hogy önmagában a keresztelés vagy az egyházhoz tartozás még nem üdvözít. Az embernek, mivel tudja, hogy Isten mindent megtett az ő üdvösségéért, hogy kegyelmes, hogy magasztos erkölcsi hivatást bízott rá, válaszolnia kell neki, az Atyának. A helyes válasz tevékeny hitben nyilvánul meg, mely helyesen értelmezi Isten üdvözítő művét. Az Istenhez való helyes viszony lesz életének célja és értelme, mely teljesen boldoggá teszi őt.

„Mi az én elhívásom?” – kérdezed. Beletartozhat ebbe a munkád, a házasságod, a szülői teendőid, a baráti kapcsolataid. Az elhivatásod szólhat a lakókörnyezeted felé, vagy vonatkozhat a gyülekezetben vállalt önkéntes munkára. Egy dolog biztos: amikor Isten szólít, akkor ez „a te időd”. Sokszor kísért minket az a gondolat, hogy most csak „maradjunk valahogy a víz felszínén”, várva egy kedvezőbb alkalmat vagy fontosabb lehetőséget. Nem, nem te választod meg az idődet, ezt Isten teszi! A zsoltáríró azt mondja: „Életem ideje kezedben van…” (Zsoltárok 31:16 Károli). 2) Isten különleges embereket küld, hogy tanácsoljanak minket. Mordokaj nélkül Eszter talán sohasem értette volna meg elhívását. És az ő segítsége nélkül talán sohasem tudta volna megragadni. Tehát: Ki a te Mordokajod? Ki ismer elég jól ahhoz, hogy segítsen tisztázni, mi is az elhívásod? Ki szeret eléggé ahhoz, hogy szembesítsen, amikor elvéted az utat, vagy erősítsen, amikor fel akarod adni, és vissza akarsz fordulni? Egyikünkben sincs meg az összes erény, mindannyiunknak vannak gyengeségei és látásunkban holttér. Ezért küld Isten másokat, és ezért van szükségünk rájuk!

Mi az, hogy beszélgetés? Mit jelent Istennel szóba állni? Legkevésbé sem azt, hogy az ima-fordulatok csupa-közhelyeit elhadarjuk előtte, rohanva a “megváltó” Ámenig. Ami nekünk nem jelent semmit, az bizony Istennek sem. A lélek tágas, visszhangos legbelső szobájában azt hozhatjuk szóba, amit a legkevésbé sem merünk megtenni nyilvánosan. “A legbelső szoba” – tulajdonképpen hálószoba. De, meglepő módon, a legbelső szobába mégsem azért vonulunk vissza Istennel beszélgetni, mert csak kettőnkre, kizárólag rám és Istenre tartozó ügyünk volna, hanem mert kérdéseimet nem tudom úgy föltenni, lefordítani, megfogalmazni, hogy közös kérdésekké, Isten előtti beszélgetésekké váljanak. Bevonulni Istennel a legbelső szobába: mindez azért történik, hogy Isten a nyilvános életünkben “megfizessen”, felismerhető módon cselekedjen, tehát mindenható Istenként legyen jelen a mi mindennapjainkban. Nem azért vonulunk el kérdéseinkkel, mert ezek titokban maradhatnának, hanem mert Isten fogja őket a nyilvánosság elé tárni. Az Isten elé vitt kérdések sokak áldásforrásává válhatnak. Személyes harcainkban váratlanul gazdag közösségre találunk. (Visky András)

Mi az oka annak, hogy az aratnivaló ugyan sok, de a munkás kevés? Elsősorban az egyéni érdek mindenekelőttisége, amely elhomályosítja a céltudatosságot, s elmaszatolja az élet dolgainak elfogadását úgy, ahogyan azok valójában vannak. Ennek klasszikus megnyilvánulási formája, amikor egy adott probléma megoldására nyilvánvalóan megvannak az eszközök, de mégsem használják azokat. Nyilvánvaló például, hogy valaki lelki habitusa okán alkalmatlan a tanítványi/lelkészi feladatokra, de mégis tanítvány, sőt gyakorló lelkész. Önmaga vezetésére képtelen ember, hogyan irányíthat sikeresen másokat? A gödörbe esés előre prognosztizálható… A tanítványság nem a 100%-os foglalkoztatottságról szól, hanem az elvégzendő munkáról… A másik sokkal komolyabb probléma manapság: a tanítványi szolgálat értelmezése. Mi a feladata Jézus mai tanítványának? Szociális ügyek Jolly Jokere legyen a pap? Amit más elmulasztott pl. a gyereknevelésben, azt a lelkész pótolja? Mindennél fontosabb, hogy az Igének érthető magyarázója legyen, azaz tanításával az Életet szolgálja. Ezt akkor tudja megvalósítani, ha maga is az Ige szerint él, hiszen hogyan prédikálhat valaki az anyagi-, erkölcsi, hitbéli hűségről, ha maga is hűtlen? Ebben az esetben csak egyféleképpen: bort iszik, s vizet prédikál… (Frankó Mátyás)

Mi boldogan élni szeretnénk, nem boldogan halni. De ha bármi miatt választani kényszerülünk, akkor csakis a „halálunk boldogságát” érdemes választanunk. Mert aki mindenáron meg akarja tartani az életét, el fogja veszíteni az örök életet, de aki kész akár az életét is elveszíteni Krisztusért, annak élete lesz a mennyben, véget nem érő boldogságban. Isten nem közömbös a földi boldogságunkat tekintve sem. Amint látta, hogy Ádám nem „boldogul” egyedül, azonnal teljessé tette az életét.

Mi is az a jutalom, hogy üdvösségünk van és mennyei polgárok leszünk, ahol Jézus az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket. De ehhez kell az engedelmesség, a hit, a hálaadás, és a tiszteletteljes dicséret, imádás ami megilleti a mi Urunkat. Feledjük el mi az ami bántó, és figyeljünk az Úrra, hogy mi az ő akarata, terve az életünkben. Próbáljunk beállni ebbe a tervbe. Az ő terve minden ember számára jó!

Mi is az a kegyelem? Az élet valósága! Olyan elem a kegy, ami nélkül nem élet az élet. Ha nincs kegy-elem, ha nincs kegy-elet, ha nem érzik az emberek a kegy hiányát az életükben, akkor nincsenek emelkedett, ünnepi pillanataik, melyekben megélhetnék a kegy-ességet. Ha a kegy-tárgyak helyét a birtok-tárgyak (mindenároni-, nagy autó, -nagy ház, -nagy befolyás stb.) veszik át, akkor megvalósul a bálvány-imádás klasszikus esete, s elveszíti az ember azt a lehetőséget, ingyenes kiváltságot, amiért itt van a Földön: a pillanatban ránkmosolygó kegyelmes Istennel való találkozást… (Frankó Mátyás)

Mi is az az “ihletett” szó? Isten által kilehelt. A természet nyelvén fogalmazva, tüdőbe fújás, inhalálás, belehelés. Isten az emberi elmére, lélekre olyan hatást gyakorolt, hogy az írás szerzői, átvették az utasítást és hiba nélkül, minden szót le jegyeztek. Jézus is amikor megjelent a tanítványoknak a megdicsőült testében, mert akkor ő már a mennyei szférából volt köztük jelen, leheletével töltötte be őket a Szent Szellemmel. Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya , én is elküldelek titeket.” Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta:”Vegyetek Szentlelket!” (János 20:21,-22) Isten természetfeletti hatására az emberek azt csinálnak amit ő szeretné ha tennének. Így tud megváltozni egy ember, így tud prófétálni a próféta, így tud prédikálni egy pásztor, és minden szolgáló ennek hatására teszi a dolgát. Csak ihletett formában tudott Isten magáról kijelentést adni, ami tévedhetetlen. A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainké mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.(5Mózes 29:18) Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta: “Magasztallak Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted a gyermekeknek. Igen, Atyám mert így láttad jónak. (Máté 11:25-26) Mi vagyunk azok a gyermekek, és a mi dolgunk, hogy tovább adjuk. Vágyom arra, hogy Isten lelke szóljon hozzám, többször, és én legyek engedelmes abban amit ő kér tőlem. Hirdessük az igazságot az embereknek. Ámen.

Mi is az az ügynök? Marketinges, hírszerző, megbízott, beépített. Hát így is lehet mondani, mert a szívek vizsgálódásból adódóan tudja kit vonz az Atya, és igyekszik megsúgni vagy úgy irányítani az életünket, hogy találkozzunk olyan emberekkel, akik elvezetnek az Úrhoz. Valójában meg van bízva arra a feladatra, hogy az egyház felépítésében fontos szerepet töltsön be, mert oda emberek vagyis lelki emberek kellenek. Csodálatos mindez, hogy részesei lehetünk ennek. És valóban a lelki ember belsejéből a Szent Szellem által élő víz folyamai folynak, a beszéd, a szeretet, a bölcsesség által. Idő kell ugyan erre az átalakulásra, kinél-kinél mennyi. De legyünk türelmesek egymás iránt és a másik embert az Úr Jézus vérén keresztül nézzük. Mert a Szellem akkor tud mindannyiunkat olyanná tenni mint az Úr Krisztus.

Mi is kérhetünk őszinte bizalmat, becsületet, mely megment a fásult közömbösségtől, a jellemtelenségtől és a divatos hűtlenségtől, amely megmérgezi a családi élet értékeit, megrengeti a legszebb emberi kapcsolatokat, és keserű fájdalmat okoz a gyerekeknek. Mondjunk igazat, bízzunk bátran, harcoljunk kitartóan egymásért! (Smidéliuszné Drobina Erzsébet)

Mi is sok mindent átéltünk már az Úrral, sokszor megszabadított a kísértésben, bajban, számtalanszor könyörült rajtunk, és naponta harcol értünk. Ugye látod te is ezt, kedves testvérem? Hát légy erős! Bár ott a sok személyes megtapasztalás, Józsué figyelmeztetése mégis nekünk is szól, hogy erőseknek kell lennünk, hogy Isten szavától ne térjünk el se jobbra, se balra. És ott van a parancs, a bátorítás tovább is: ragaszkodjunk Istenhez, ő harcol értünk, mert sok a támadás, sok a veszély a mai napon is. Milyen kézzelfogható a múltbeli megtapasztalásokban és az ő ígéreteiben is Isten szeretete! Hát szeressük mi is nagyon őt, Istenünket, az Urat!

Mi is útközben vagyunk. Születés és halál között. Sok mindenre csak most van lehetőségünk. A két állomás közötti idő a kegyelem ideje. Isten mérte ki utunkat. Nem tudjuk, mennyire vagyunk a végállomástól. Nem korkérdés ez. Az Ige azt mondja: “A népnek lelke megkeseredett útközben.” Ezt az állapotot nagyon jól ismerjük. Lehet, egy szót sem szólunk, de belül keserű gondolatok rágnak bennünket. Sajnos nem tudjuk, hogy amikor ember ellen morgunk és panaszkodunk, az az Isten ellen irányul. Akármilyen rossznak vagy kellemetlennek látszik is, Isten mindig úgy szeret, ahogy nekünk javunkra válik.

Mi jellemzi a mihaszna embert? Nem találja helyét az életben, nincsenek céljai, tervei. Nincs jövőképe, nem tudja megfogalmazni, hogy miért is él. A belső tartalom és érték hiányzik belőle, vagy nagyon mélyen elrejtve található a lelkében. Akit az előbb elsoroltak jellemeznek, gyakran beleköt még az élő fába is – ahogy mondani szokták. A hívő ember nem lehet mihaszna. Minket az Úr szeretne használni! Ha Igéjére figyelünk, akkor ez lehetségessé válik. Isten Igéje ugyanis hasznos. Mire is? A tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.(2Tim 3,16)

Mi legtöbbször azért haragszunk, mert úgy gondoljuk, hogy az emberek nem értékelnek minket, vagy kihasználnak, vagy nem azt adják nekünk, amit megérdemlünk. Azt is írja Pál, hogy „minden keserűség, indulat, harag, kiabálás… legyen távol tőletek… bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Efézus 4:31-32). De még a világ legjobb tanácsa is haszontalan, ha nem kezdesz vele valamit. Ha tehát hajlamos vagy az indulatosságra, kezdd a napodat azzal, hogy Isten segítségét kéred ahhoz, hogy úgy tudj viselkedni, hogy azzal őt dicsőítsd!

Mi lehet a hazug tanítás, és hogyan ismerhetjük fel azt? Ha valaki a Szentlélek kijelentésére hivatkozik, és az más, mint amit megismertünk, akkor össze kell vetni minden kijelentést a Szentírással. Meg kell vizsgálnunk, az Úrtól van-e vagy az emberektől. „A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg!” (1Kor 14,29) Várjunk az Úrra, ő mit válaszol nekünk az adott kérdésben! Megtévesztő, ha mindenki a Szentlélek vezetésére hivatkozik két ellentétes kijelentésben. „…hazug jóslatokat mondtatok, amikor azt mondogattátok, hogy »így szól az Úr«, pedig én nem is beszéltem!” (Ez 13,7) Ahhoz, hogy tisztán lássunk minden kérdésben, a Biblia alapos ismeretére, a Szentlélek vezetésére és a testvéreknek adott kijelentés összevetésére van szükségünk. Ahhoz, hogy ne váljunk engedetlenné, ragaszkodjunk Isten igéjéhez, s azt tükörként állítsuk magunk elé! És mindig mondjunk igazat!

“Mi magunk nem tudjuk kivédeni Sátán vádjait. Egyedül Krisztus könyöröghet hathatósan értünk. Ő tudja elhallgattatni vádolónkat olyan érvekkel, amelyek nem a mi, hanem az ő érdemein nyugszanak… Ó, ti szegény, bűnbánó halandók, halljátok meg Jézus szavát és higgyétek úgy, amint halljátok: »Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! Eltörlöm törvényszegéseit. Befedezem bűneit. Az ő javára számíttassék be az én igazságom, az én igaz életem!« Hozzánk pedig így szól: »Lásd levettem rólad a te álnokságodat!… Hamisságod eltávozott tőled«… Ó micsoda változás ez!” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 195. l.)

Mi meghalljuk Jézus figyelmeztetését? Hányszor kell neki figyelmeztetni bennünket – ha szükséges? Hányszor kell figyelmeztetnie, hogy térjünk meg a bűneinkből? Jöhet akár egy betegség vagy baleset. Vagy játszadozunk azzal a gondolattal, hogy ez még nem az utolsó figyelmeztetés. S ha utolsó? Ha megvásárlunk egy háztartási gépet, elolvassuk a használati utasításokat a helyes működtetéshez. Igyekszünk a szabályokat megtartani, hogy minden rendben működjék. Vajon ugyanígy figyelünk a Bibliában leírtakra is? Betartjuk Jézus tanácsait, vagy parancsolatait? Legyen bőségünk ezek elfogadásában és megtartásában, hisz azok a javunkat szolgálják! Ne botránkoztassuk meg Jézust viselkedésünkkel, hanem kövessük őt!

Mi mindannyian három megérzési fokozatba tartozhatunk: 1) Azok, akik sohasem látják. Ha ilyen emberek kerülnek vezetői szerepbe, az olyan, mintha egy négyzet alakú cöveket tennél egy kerek lyukba – kalapálhatod és mozgathatod ide-oda, de sohasem fog beleilleni. Amikor valakinek arra van ajándéka, hogy segítő szerepben legyen, nagy hiba vezető pozícióba helyezni. Mellesleg, minden zenekarban szükség van másodhegedűsre is. Csak azokért az ajándékokért vagyunk felelősek, amiket Istentől kaptunk, nem azokért, amiket szeretnénk megkapni, sem azokért, amelyekről mások azt gondolják, hogy rendelkeznünk kellene velük. 2) Azok, akik megtanulják meglátni. Ezekben az emberekben megvan a nyersanyag, csak nevelésre és támogatásra van szükségük. Dr. John Maxwell rámutat, hogy a vezetőként való gondolkodás képessége „információra alapuló megérzés”. Ezeknek az embereknek csak némi információ, tájékoztatás és ösztönzés kell, és jó vezetőkké válhatnak. Az igazság az, hogy megérzés és ihletett látás nélkül arra vagyunk ítélve, hogy életünk eseményei és mások véleménye tompítsák felismerő képességünket. 3) Azok, akik magától értetődően látják. Ezek azok az emberek, akik igazi vezetői képességekkel születtek. Ők ösztönösen megértik az embereket, és tudják, hogyan juttassák el őket A pontból B pontba. Már gyermekkorukban is vezetőként viselkednek. Figyeld meg őket a játszótéren, és látni fogod, hogy mindenki más őket követi. Az ilyen Istentől kapott látással rendelkező emberek rá tudnak építeni erre, és nagyszerű vezetőkké válnak mások áldására. Ha a vezetői képességet legszebb formájában akarod látni, tanulmányozd Jézus életét, aki azt mondta: „…az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja…” (Máté 20:28).

Mi mindent tékozoltunk már el időben, energiában, anyagiakban! Hányszor költekeztünk talán saját erőnkön és anyagi lehetőségeinken is túl, sokszor adósságot is csinálva, csakhogy önző vágyainkat kielégítsük. Micsoda összegeket nyel el a bűn szolgálata: az iszákosság, dohányzás, a tisztátalan élet, a szórakozás vagy az öltözködés! Amit az Úrnak áldozunk, az soha nem tékozlás, viszont amit a bűnnek vagy a hiábavalóságnak áldozunk, visszavonhatatlanul elvész. Amit neki adunk és az Ő szolgálatában használunk el, azt sokszorosan visszakapjuk gyakran már itt, de még inkább az örökkévalóságban.

Mi Napokká soha nem válhatunk, de istenes életünkkel tükrözhetjük Gondviselő Mennyei Atyánk szeretet-melegét! Ha ezt megtesszük, akkor nemcsak gyermekeinknek biztosítottuk boldog gyermekkorukat – melyben álmodhatják önmagukat és a világot -, de tisztességgel felkészítettük őket az életre is, melyben megtalálhatják majd egyszer ők is életük értelmét, hogy ti.: kiegyensúlyozott felnőttként valóra váltsák a nekik adatott kegyelem szerint az Isten álmait…

Mi nem aggályoskodva, hanem boldog hitben élünk. Mennyei Atyánk gondoskodik gyermekei minden szükségéről, Ő tudja, mire van szükségünk, mielőtt még kérnénk Tőle valamit. Ezért időben térhetünk éjszakai nyugovóra, és nem kell órákon át fennmaradnunk és a fejünket törnünk azon, hogy mi hogyan legyen. Ha megtanultunk Istenre hagyatkozni, nem kell éjszaka ébren feküdnünk az ágyunkban, és gyötrődve töprengenünk, hanem nyugodtan az Úrra hagyjuk minden gondunkat, elmélkedünk jóságán, és Ő felüdítő álmot ad nekünk. Az Úr szeretettjének lenni a legnagyobb méltóság, amiben csak részünk lehet, és aki ezt elnyerte, az érzi, hogy ezzel a legnagyobbat érte el, és minden más, önző kívánsága elcsitulhat. Mi lehet több, akár a mennyben is mint Isten szeretete? Ezért légy békességgel, én lelkem, hiszen mindened megvan, amire szükséged van.
Azért addig mégis nyugtalanság van bennünk, amíg az Úr nemcsak okot ad a nyugalomra, hanem magát a nyugalmat is megadja nekünk. Ő ezt akarja megadni nekünk. Krisztus maga a mi nyugalmunk, békességünk, mindenünk. Az Ő keblén teljes békességgel pihenhetünk, mind életünkben, mind halálunkban.

Mi nem ebbe a világba tartozunk, amely tele van látszattal, hazugsággal, lelkiismeretlenséggel és tisztátalansággal, hanem a másik világba, ahol igazság, tisztaság és szeretet uralkodik.

Mi nem ismerjük úgy a fájdalmat, ahogy a mi Urunk ismerte; eltűrjük a fájdalmakat, átesünk rajtuk, de közelről nem ismerjük. Életünk kezdetén nem békülünk meg magunkban a bűn tényével. Ésszerűen nézzük az életet és azt állítjuk, hogy aki vigyáz az ösztöneire és neveli magát, az élhet olyan életet, ami lassan-lassan belenő az Istennel való életbe. De előre haladva rájövünk, hogy van bennünk valami, amit kifelejtettünk számításunkból – a bűn, és ez felborítja minden tervünket. A bűn a dolgok alapját zavarossá tette, nem ésszerűvé. El kell ismernünk, hogy a bűn tény, nem valaminek a hiánya. A bűn véres lázadás Isten ellen. Vagy Istennek vagy a bűnnek meg kell halnia az életemben. Az Újszövetség félreérthetetlenül odaállít minket ez elé a “vagy-vagy” elé. Ha a bűn uralkodik bennem, meghal bennem Isten élete; ha pedig Isten uralkodik bennem, akkor meghal a bennem levő bűn. Harmadik lehetőség nincs. Jézus Krisztust a bűn kiteljesedése feszítette keresztre. Ami igaz volt Isten földi történetében, igaz a te életedben, meg az enyémben is. Gondolkozásunkban ki kell békülnünk azzal a ténnyel, hogy a bűn az egyetlen magyarázata annak, miért jött Jézus Krisztus, de egyben az élet fájdalmainak és szomorúságainak a magyarázata is.

Mi olyan gyorsan lerázzuk magunkról a kellemetlen terhet. Vannak fontos, sőt kritikus helyzetek, ahol minden kockán forog: vagy megállunk, vagy csődöt mondunk és akkor gyorsan vissza is esünk. Sok felébredt lélek a pénz zátonyán szenved hajótörést. Vonzza a nyereségvágy, a pénzéhség s azáltal, hogy gazdag akar lenni, eltévelyedik a hittől és saját magának is sok fájdalmat okoz. Aki már megízlelte az Úr jóságát, nem lesz többé boldog nélküle. A tövis mindig benne marad. – A családalapítás is már sok fiatalnak lett szomorú fordulóponttá. A földiekért való gondok háttérbe szorították a lelki életet vagy talán meg is fojtották azt. Egyedül a jólét fontos. – Van, akit a becsvágy, a világ részéről kapott tisztelet ejt csapdába. Esetleg eredményes a lelki munkában, elismerik és dicsérik őt a hívő körökben, elbizakodik és végül is szégyenbe, bűnbe esik. – A rejtett becsvágy is méreg, ha nem győzzük le magunkban, hanem tápláljuk, szerepelni akarunk, fontoskodunk és szeretnénk, ha felfigyelnének ránk. Ilyenkor sok irigység támad, ellenségeskedés és gyűlölködő, keserű lelkület lesz úrrá. Boldog az az ember, aki a kísértésben megáll!

Mi olykor-olykor eltávolodhatunk ugyan Istentől, de szerencsére ő soha nem távolodik el tőlünk. Örömben, de különösen nehézségek, bánat közepette velünk és mellettünk van. Hagyatkozhatunk rá, bízhatunk benne, és segítségül hívhatjuk őt. Adjunk hálát azért, hogy ha a bajban egyesek elhagynak is, Isten ezt soha nem teszi! (Gazdag Zsuzsanna)

Mi tehát a kísértés? Az, hogy Isten, és az Ő terve nélkül mi magunk is elérhetjük mindazt, amire szükségünk van. Belátjuk vagy sem, Teremtőnk jól megalkotta az Élet játékszabályait – azokat nem érdemes kijátszani! Aki csal az nemcsak másokat, mindenekelőtt önmagát csapja be, s egyszer az Élet benyújtja a számlát, s akkor fizetni kell – kibúvú, haladék nincs, meg kell fizetni a tartozást. A kísértés az értékek viszonylagossá tételével kezdődik: Kívánatos értékké válik, ami gagyi, és kizárolagos fontosságot kap az, ami valójában csak összefüggéseiben nyeri el igazi értelmét és szépségét. Minden kísértéssé válhat, ha nincs mögötte az Isten. Kísértés lehet a fiatalság, mely mégiscsak elmúlik, kísértés lehet a jólét, s a hatalom szeretete, mert ha csak magának tartja meg az ember, akkor elemészti a közösség iránti felelősséget. Kísértés lehet az információ birtoklása is, hiszen azt bármikor elveszíthetjük – agyvérzéssel, vagy azáltal, hogy hiteltelenné válunk életünkkel, s bár az igazat szóljuk, mégsem hallgat ránk senki… Elimádkozni tehát a Miatyánkot, benne a kéréssel “Ne vígy minket a kísértésbe!” nem időpazarlás, hanem hitvallás. Naponkénti megvallása annak, hogy önmagunkban gyengék vagyunk, de Isten kegyelmével igen nagy dolgokra is képesek vagyunk. Meg tudunk állni Vele együtt ott is, ahol más “törvényszerűen” elbukik…

Mi tehát nem így imádkozunk: hadd menjünk a te országodhoz, mintha nekünk kellene loholnunk utána, hanem így: a te országod jöjjön el hozzánk. Mert Isten országának kell hozzánk jönnie, minden kegyelmével és áldásával együtt. Ha nekünk kellene megszereznünk, sohasem juthatnánk hozzá. Mint ahogy Krisztus is maga jött le hozzánk az égből a földre, nem pedig mi hágtunk fel hozzá a földről az égbe. Boldognak lenni azt teszi, hogy Isten országa lettünk s Ő uralkodik bennünk.
Terjeszd e földön Jézus országodat,
Hadd érezhesse néped jóságodat,
Hitetlenek is, hogy megismerjenek
És tiszteljenek.

Mi tölt be téged? Talán azt mondod: semmi! Pedig mindnyájunkat betölt valami, legtöbbször saját magunkkal vagyunk eltelve, vagy mint keresztyének – a megtapasztalásainkkal. A zsoltáros szerint Istennel kellene betelnünk. Isten töltse be a tudatunkat, ne pedig a róla való gondolkozás. Isten jelenléte töltse be teljes életünket kívül-belül. A gyermek tudata annyira anyjával van eltelve, hogy ha tudatosan nem is gondol rá, de ha valami baja támad, az anyjához tartozás érzése az, ami megmarad benne. Így élhetünk, mozoghatunk és létezhetünk mi is Istenben, láthatunk mindent Isten szemszögéből, ha mindig előtérbe nyomul bennünk az Isten-tudat. Ha Isten betölt minket, semmi másnak nincs helye bennünk, se gondnak, se bánatnak, se félelemnek. Most értjük meg, miért mondja Urunk az aggodalmaskodást bűnnek. Hogy merünk hitetlenkedni, amikor Isten annyira körülvesz minket? Ha Istennel vagyunk betelve, biztos menedékünk van az ellenség minden támadása ellen. “Lelke megmarad a jóban” (13) – nyomorúságban, félreértések, és rágalmak közepette is. Ha életünk el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben (Kol 3,3), Ő megőriz minket a nyugalomban. Mi fosztjuk meg magunkat Isten állandó társaságának csodálatos kinyilatkoztatásától. “Isten a mi oltalmunk” (Zsolt 46,2). Ezen a védőfalon semmi sem törhet át.

Mi történik, ha nem vagy jól felkészült? Dolgok, amiket remélsz, nem fognak megtörténni. Cselekedj, és akkor gyakrabban fognak megtörténni, mint ha csak reménykedsz. A győzelem és a vereség közötti határvonal – a felkészülés! Arthur Ashe teniszbajnok mondta: „A győzelem kulcsa az önbizalom, az önbizalom kulcsa pedig a felkészülés”. Vagy ahogy a dal mondja: „Ha csak álmodozol a csillagokat nézve”, nem fog megvalósulni az álmod, fel kell készülnöd rá. Gondolkodtál valaha azon, hogy mit csinált Jézus azokon az imádságban töltött kora hajnalokon és éjszakákon? Felkészült! Ha fejlődni akarsz, akkor a felkészülést életformáddá kell tenned. Újra és újra kérdezd meg: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Mennyi időt, erőfeszítést és milyen erőforrásokat kell erre fordítanom? Milyen akadályokat kell legyőznöm?” Ha ilyen gondolkodásmód szerint élsz, jól fogsz haladni azon az úton, hogy betöltsd életed Isten szerinti rendeltetését. Amikor megkérdezték a Queen Mary [a világ egyik legnagyobb óceánjárója – a ford.] kapitányát, hogy meddig tart, amíg a hajóját teljesen leállítja, azt válaszolta: „Kicsivel több, mint egy mérföld”. Majd hozzátette: „A jó kapitány legalább egy mérfölddel előre gondolkodik”. Bármilyen vállalkozásod sikerét az határozza meg, hogy mennyire fontos ez számodra, és mennyire vagy képes felkészülni rá. Az egyik magyarázó bibliafordítás [The Living Bible] így fogalmaz: „Bármilyen vállalkozás… ha bölcs tervezéssel épül, erős és szilárd lesz a józan ész segítségével, és nagyszerűen fog jövedelmezni, ha folyamatosan összhangban van a valós tényekkel” (Példabeszédek 24:3 TLB). Alexander Hamilton, aki egyike volt az Egyesült Államok alapító atyáinak, azt mondta: „Az emberek zseniálisnak tartanak, de minden zsenialitásom ezen alapul: ha valami a kezembe kerül, alaposan tanulmányozom”. Tehát, ha sikert akarsz – készülj fel jól!

Mi történik Jézus Krisztussal, amikor a természetes kapcsolataink akadályaiba ütközünk? A legtöbben közülünk elhagyják Őt. “Igen, Uram, hallottam hívó szavad, de utamat állja az anyám, a feleségem, a saját érdekem; nem tudok tovább veled menni.” Ilyenkor Jézus Krisztus azt mondja: “Nem lehetsz az én tanítványom.” Az igazi átadás megkívánja, hogy a természetünkből fakadó odaadáson túljussunk. Az átadás próbája mindig a természetes kegyességen túl van. Lépj csak át rajta és Isten átöleli mindazokat, akiknek fájdalmat okoztál átadásoddal. Vigyázz, nehogy hirtelen megállj az Istennek való átadásodban. Sokaknak közülünk csak elképzelésük van az átadásról.

Mibe kerül a szépség! Még inkább a belső szépség. Születésünktől kezdve belül csúnyák vagyunk. Belenéztél már az Ige tükrébe? Láttad már az önző, hiú, képmutató arcodat? Be ne csapjon az Ördög, hogy milyen kedves, szerető, alázatos vagy. Mi mindenen kell keresztülmennie annak, aki a király menyasszonya. Vajon hány “miért” van az életedben azért, hogy belülről szépülj? Ezért vagyunk a földi életben, ezért történik velünk annyi minden, mert Isten azt akarja, hogy méltó menyasszonyai legyünk az Ő Fiának. “Vont aranyból van a ruhája.” Az arany a hit. Vajon hitből van-e minden az életedben?

Miben bízhatunk ma, amikor minden bizonytalan? Bizonytalan a jövőnk, a munkahelyünk, az árak, az életünk. Sokszor minden biztos pontot elveszni vélünk az életben. Arra szoktunk gondolni, hogy a szeretteink, a hozzánk közel állók jelentik a biztos pontot, és mi vagyunk számukra a biztos támasz. De bármelyik pillanatban elveszíthetjük őket. Akkor miben bízhatunk, amikor ez megtörténik? Nem csak ilyenkor, hanem mindig Isten az egyetlen biztos támasz ebben a bizonytalan világban. Ő figyel ránk, és gondot visel rólunk. Kérnünk kell az ő Szentlelkét, adjon nekünk erőt arra, hogy oda tudjunk fordulni hozzá, és el tudjuk fogadni a számunkra elfogadhatatlant. Azt a szeretetet, amely számunkra ismeretlen, és csak általa ismerhetjük meg. Taníts minket, Istenem, új éneket énekelni. A mindennap kimondott szó nem ér annyit, hogy dicsérhetünk vele. Az énekszó az, amely méltó a te neved dicséretére. Adj nekünk erőt énekelni. Adj igaz szívet, mert a szív akarata nélkül lehetetlen énekelni. Vajon tudunk-e énekelni, ha harag van bennünk? Az ő szeretetét megismerve szabadulhatunk csak azoktól a terhektől, amelyek alól ma annyiféle szabadulást ígérnek. Adja Isten, hogy legyen erőnk minden nap őt magasztalni, mert csak ez viheti előbbre életünk. Ez töltheti be az űrt bennünk. Ez szünteti a szorongást, és ad új erőt a mindennapi gondok között. Drága jó mennyei Atyánk. Köszönjük szeretetedet, mellyel annyiszor elhalmozol minket, még ha nem is vagyunk rá érdemesek. Add, hogy legyen erőnk kérni téged! Ámen

Miből is fakad az irigység? Elsősorban abból, hogy nem tudjuk, hol a helyünk a világban. Eladdig, amíg nem válik nyilvánvalóvá értelmünk számára, mi végre is vagyunk ebben a világban, mire teremtettünk? – eladdig nem nyugszik meg a szívünk. Létfontosságúnak véljük a formát, s elhanyagolható gagyinak a valódi tartalmat. Bizony, Isten nélkül még személyes sorsunk is sorstalanságnak tűnik! Van-e megoldás, van-e válasz az irigység provokációira? Istennél van. Ha nem lenne, akkor nem lenne semmi értelme a vallásos meggyőződésnek. Az Istenben való hit képessé teszi az embert arra, amire önmagát képtelennek tartja: szeretni tud akkor is, ha szeretetlen a környezete. Istennél minden lehetséges! Vele együtt még a piros is hófehérré változik, s mindaz, ami a bűnök/mulasztások miatt bepiszkolódott életünkben, újra ragyogóan tisztává válik. Ezt mondjuk kegyelemnek, ami Istentől jön, mely nélkül az élet egy nagy-nagy kegyetlenség… (Frankó Mátyás)

Micsoda hazugság az, hogy a hit magánügy. Mindegy az nekem, hogy a szomszédom ellopja a gyümölcsömet, vagy velem együtt járva a templomba számíthatok a segítségére, ha bajban vagyok? Hogy lehetne jobban megszabadulni az elvetemült és gonosz emberektől, mintha nem lennének olyanok, hanem ok is hitre jutnának? Közérdek és minden egyes embernek magánérdeke, hogy minél több hívő és minél kevesebb hitetlen ember legyen köztünk és körülöttünk. De ezt nem elég elképzelni. Tenni is kell érte annak, aki megértette és valóban kívánja. Mivel a hit nem mindenkié, hanem Isten adománya, első feladatunk imádkozni érte. A Krisztus minden parancsa gyakorlati értékű: Önzésből is imádkozni kell ellenségeinkért,  hogy térjenek meg, és többé ne legyenek ellenségeink, hanem váljanak testvéreinkké. Gyermekeink jövő boldogsága függ attól, hogy nemzedékük Istent fogja szolgálni, vagy kikaparja egymás szemét. Imádkozzunk azért egyházunkért, hogy képes legyen Istenhez téríteni népünket és ellenségeinket, hogy békességben, közös boldogságban élhessünk. Istenem, én is vállalom, hogy imádkozzam azokért is, akik nem tatoznak hozzám. Köszönöm, hogy meg akarod hallgatni az én imádságomat is, azokért is, akiket idegennek tudok. Kérlek, fogadd el és hallgasd meg kérésemet egyházamért és a világ valamennyi egyházáért. Igen erőtlennek látom a munkájukat. Adj erős hitet és tiszta tudományt lelkipásztorainknak, hogy szavuk a lelkekbe hasson, s Lelked tegye azt élővé az emberek lelkében. Keresd meg azokat is, akik téged nem keresnek, hogy minden ember hallja meg hívásodat. Tedd a mi népünket, benne gyermekeinket újra magad népévé, de kérünk, úgy álld meg ellenségeinket is, hogy testvérekké válhassunk. Hogy Krisztus szerint ne gyűlöljünk senkit és minket se gyűlöljön senki. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Mielőtt egy nagy feladatot bízna rád, először lehetőséget ad, hogy bebizonyítsd, rád lehet bízni kis feladatokat. Sokan azonban elvétjük ezt a lehetőséget. Így imádkozunk: „Uram, mit akarsz, mit tegyek? Hova menjek? Megteszek bármit, amit mondasz.” De amikor az Úr azt mondja: „Azt akarom, hogy kelj fel, és imádkozz Szellemben egy órát minden reggel,” nem engedelmeskedünk. Azt mondjuk: „Igen, az jó lenne. Meg kell tennem.” De valahogy soha nem sikerül így cselekednünk. Ne kövesd el ezt a hibát. Kezdj el már ma engedelmeskedni Istennek a kis dolgokban. Hadd lássa, hogy megbízhat benned akkor is, ha nagyobb hatalmat ad a kezedbe. Mutasd meg Neki, hogy hű vagy az Igéhez és a Szellem hangjához. Ha tudja, hogy nem hagyod, hogy az engedetlenség miatt elbukjál, akkor nagyobb dolgokat fog rád bízni.

Mielőtt elkezdenéd hangoztatni a véleményedet, fontolj meg három dolgot: 1) „Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik” (1Korinthus 2:11). Lehet, hogy gyanítasz vagy feltételezel valamit, sőt erősen úgy érzed, de nem ismered mások gondolatait és szándékait. 2) „Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?…” (Róma 14:4). Nagy része annak, amit „tudunk”, csupán a saját megítélésünk, egyéni véleményünk. 3) Ha azt hiszed, hogy tudod, miről van szó, és neked kell kezelni a helyzetet, próbáld ezt mondani: „Van néhány benyomásom (aggodalmam, észrevételem stb.), amiről szeretnék beszélni.” Aztán beszéljétek meg az észrevételeidet, érzéseidet és benyomásaidat, tudván, hogy azok csak a te észrevételeid és „nem szentírás”, az ítéletet pedig hagyjátok Istenre!

Mielőtt Isten a kertbe helyezte Ádámot, „megformálta” őt. Isten egyfajta előkészítő folyamaton visz végig minket, azért, hogy olyanná tegyen, amilyennek lennünk kell – de az előkészítés időt vesz igénybe. Istennek foglalkoznia kell a következetlenségeinkkel, a jellemhibáinkkal, a bizalmatlanság témájával, a gyermekkor megoldatlan kérdéseivel, a hegekkel, a hibákkal, stb. Mennyi időt vesz ez igénybe? Egyedül Isten tudja. Ismerd el: még a te korodban is, nem fedezel-e fel magadban valamilyen gyerekes viselkedésmódot? Bárki más már lemondott volna rólad, de Istennek van egy terve veled, és Ő elkötelezte magát a mellett. Mindannyiunknak magunkon kellene viselnünk a feliratot: „A munkálatok folyamatban vannak. Ha alkalmazni akarsz, tudnod kell ezt. Ha össze akarsz házasodni velem, tudatában kell lenned ennek.”

Miénk a felelősség. A Golgotán Urunk országát nyitotta meg előttünk, és jól tudjuk, hogy nincs az a hatalom, amely az ő kezéből kiragadhatna bennünket (Jn 10,28–29). Ennek ellenére ki lehet kerülni ebből az éltető közösségből – ha mi lépünk ki belőle. Akkor, ha nemet mondunk Istenre, ha nem bízunk tovább, ha már nem hiszünk az ő szeretetében, bűnbocsánatában, Krisztusában. Ezért szól a figyelmeztetés: vigyázzatok a szívetekre! (Eszlényi Ákos)

Miért kellett most ennek így lennie, a legnagyobb munkaidőben? Éppen olyan bolond vagyok, mint Bálám, aki veri a fekvő szamarat. Nem tudom, hogy fogsz egyszer azért felelni, amit a testeddel csináltál? Isten azért adta a testünket, hogy Őt szolgáljuk vele. Arra használod, arra hajtod, amire kaptad? “A ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma. Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten” (1Kor 3,16-17). Ez a felindult Bálám a szamarat akarja megölni. Isten angyala pedig azt mondja: “Ha most ki nem tért volna előlem, meg is öltelek volna téged.” Neked még nem szólalt meg a tested? Vagy süketebb vagy Bálámnál? Az Úr megnyitotta Bálám szemét. Ennek kellene megtörténnie velünk is. Egy életen keresztül visszaéltél erőddel, képességeiddel. Amikor Bálám meglátta az Úr angyalát: “akkor meghajtotta magát és arcra borult.” Isten nagyon régen várja, hogy meghajoljon önfejű, makacs szíved. Bár meglátnád Isten angyalát, amikor nem az Úr szerinti úton jársz. Bálám már visszatérne, de nem lehet. Utolsó figyelmeztetés: “Menj el e férfiakkal; mindazáltal amit én mondok majd néked, azt mondjad.” Az engedetlen szolgával szemben lássuk meg az engedelmes Fiút, Akit Isten angyalai erősítettek, amikor élethalálharcot vívott értünk a Golgota keresztjén. Az utolsó utadon te is megkapod majd az utolsó erősítést.

Miért mondja ezt Pál? Azért, mert senki nem látja addig a kereszt dicsőségét – csak a gyalázatát -, amíg jobban ki nem nyitja a szemét. Csak az Isten Szentlelke nyithatja ki jobban a szemünket. A hal azért is a kereszténység jelképe, mert tipikusan olyan élőlény, amelyik nem tudja lehunyni a szemét. Hogyha Isten megnyitja a szemedet, akkor többé nem tudod lehunyni, nem tudsz többé szemet hunyni, megalkudni! Vagy ha megteszed, olyan rossz lesz a lelkiismereted, hogy nem bírod ki. Erre van szükségünk: a szemek felnyitására. Pál nem árul zsákbamacskát. Nem azt mondja, hogy meghalt a világ. A világ, a bűn világa nagyon is valóság. Más helyen azt mondja, hogy Krisztus legyőzte a halált, a bűnt. De ez nem jelenti azt, hogy nincs bűn. Nagyon is van. A bűn nem hal meg, kísért az eleget. Csak néha olyan naivak vagyunk, hogy azt gondoljuk: “Na, én megtértem, a régi énem el van temetve, minden új, csak rám kell nézni.” Össze ne kavarjuk a dolgokat! Krisztus nem ilyen értelemben szabadít meg a bűntől. Nem leszünk tökéletesek attól, hogy megtértünk Istenhez. Sőt, akkor kezdődik a harc, akkor kell szembenézni magunkkal.

Miért nem tudnak az emberek szépen és békében élni, miért az igazságtalanság kap mindig nagyobb teret az igazság helyett? Miért van az, hogy a tőzsdei spekulációt továbbra is munkának tartják, s hogy az ember bírhatnámságát semmilyen társadalmi berendezkedés nem képes megszünteti? Talán csak a katasztrófák, személyes tragédiák képesek megtörni az önzés lendületét – egy kis ideig. Tény, hogy az emberek nem tudnak szépen élni. Törekednek a jólétre – olykor mindenáron -, de a jólét még önmagában nem teremti meg a szép harmónikus életet. A média telve van megbomlott természetű prominensekről szóló tudósításokkal, melyek mind azt támasztják alá: nem boldogok. Hiába a hírnév, a gazdagság, a csillogó élet – mégsem teljes az életük. Menekülnek is a partik, s különféle drogok álomvilágába… A szép élet attól szép, hogy harmónikus. Harmóniában lenni férjünkkel/feleségünkkel, testvérünkkel vagy éppen gyermekeinkkel akkor tudunk, ha önmagunkkal is “rendben vagyunk”. A kiegyensúlyozott élethez nem az anyagiak – az is, de elsősorban nem azok -, szükségeltetnek, hanem az ún. “lelki” dolgok. Ha lelkiekre gondolunk, akkor összeségében a szeretetre, mely magában foglalja mindazon kívánságokat és elvárásokat, melyeket nemcsak mi várunk el másoktól, de mások is elvárnak tőlünk. Jézus éppen ezért a legfontosabbat adja át övéinek: annak felismerését, hogy Istennel együtt képesek vagyunk szeretni akkor is, ha a környezet szeretetlen és gonosz indulatokat ébreszt bennünk. A szeretet ezerarcú, mégis mindenhol felismerhető. Amíg a különféle érdekek álarca mögé bújnak vezetőink itthon, s a nagyvilágban, hiába harsogják: “Béke, béke!” – eladdig nem lesz békesség az emberek lelkében, csak békétlenség. Az emberi törvények nem mindig tükrözik az igazságot – ezért beszélünk inkább jogszolgáltatásról, mintsem igazságszolgáltatásról -, de Isten törvényeiben benne foglaltatik az igazság is… S ha az ő igazsága kiteljesedik a mi szívünkben, akkor kezdünk el szépen élni, s ekkor kezdenek el sóvárogni a “világ fiai” is, várva egyre inkább az “istenfiak” megjelenését. Szíve mélyén ugyanis mindenki szépen, azaz szeretetben akar(na) élni…. (Frankó Mátyás)

Miért nevezi magát Jézus az élet kenyerének? Vajon lehet-e más tápláléka az ember lelkének, mint a mi Urunk igéje? Vajon van-e más, amiből így táplálkozhatunk? Vajon nyújt-e a világ más lélektápláló dolgot, amely helyettesíthetné a mi Istenünk szeretetét? Hányan és hányan keresik az életük értelmét rossz helyen, a valóban káros szenvedélyekben, a lélekbódító értelmetlenségekben. A mi Urunk ezzel szemben nem lélekbódítást, káros szenvedélyt kíván, hanem olyan élő kenyér és élő víz forrását, amely betöltheti életünket, és megelégíttet. Ezt az élő kenyeret és élő vizet fogyasztva nem kell máshoz folyamodni, mert ha az ember valóban megtalálja ezt az élő kenyeret és élő vizet, akkor nincs szükség más póteszközökre. Istenem! Adj erőt nekem, hogy el tudjam fogadni az általad nyújtott élő kenyeret és élő vizet. Add, hogy betöltsék ezek az életemet, hogy valóban neked tetszően éljek. Adj megnyugvást igédben, hogy ne folyamodjak más értelmetlen eszközökhöz. Adj értelmet, és szeretetet a te Szentlelked által. Ámen.

Miért nyom le Isten keze oly sok embert? Mert sokakra úgy talál rá, hogy állnak, és csak kevesekre, akik térdelnek. (Goethe) Ismered-e azt a nyilalló, szorongató, szívbemarkoló érzést, ami akkor jelentkezik, amikor meghallod a már oly ismerősen csengő mondatot: Te is a Názáreti Jézussal voltál – és ahelyett, hogy boldogan vállalnád hovatartozásod, a hangzó felelet: Nem ismerem azt az embert. És megszólal a kakas, a benned lévő figyelmeztető csengő. “Mit tettél?” Pedig megmondtam, figyelmeztettelek előre, hogy meg fogod tenni, de te szabadkoztál: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Tudtam, előre láttam, hogy gyenge leszel, hogy félni fogsz, hogy nem fogod felvállalni azt, hogy tanítványom vagy, hogy hozzám tartozol. De én így is szeretlek, így is vállaltam érted a kereszthalált. Vedd hát végre észre, hogy érted tettem, hogy neked ne kelljen szenvedned, hogy ne kelljen ugyanazokat a megaláztatásokat végigélned, amit nekem kellett. Hogy ne kelljen a pokol mélységét megjárnod, hanem átmenj az életbe, az igazi, örök életbe. Hogy az Atyával és velem lehess majd valódi egységben és dicsőségben. Jöjj hát, ne késlekedj, hisz tárt karokkal várok rád! Drága Úr Jézus! Te látod cselekedeteimet, félelmeimet. Ismered gondolataimat, minden gonosz szándékomat. Azt hittem, elég erős leszek hozzá, hogy kiálljam a nehézségeket, hogy elviseljek minden szenvedést, hogy kövesselek téged, bármerre is visz utam. Megvallom, hogy vétkeztem ellened, nem azt tettem, amit megígértem, nem vállaltam feladatomat, küldetésemet. Uram, hozzád kiáltok mégis, hogy irgalmazz nekem, bűnösnek! Ne rejtsd el orcádat előlem, egyedül benned van reménységem! Ámen.

Miért ragaszkodik az ember olyasmihez, ami nincs, miért személyesíti meg az élettelent – kétezer évvel ezelőtt ugyanúgy, mint mai modern világunkban -, azaz miért bálványoz? Gyaníthatóan azért, mert a bálványról alkotott elképzeléseket maga a bálványozó irányítja, ő szövi az éber-álmokat róla… az Isten ezzel ellentétben pedig nem irányítható – hiszen Ő Isten -, Akit csak elfogadni lehet vagy tagadni. A bálvány-álmok jól kiszámíthatóak, az Istenről alkotott gondolataink azonban nem, mert azok a végtelenbe húzzák elménket, s a véges a végtelennel nem sokat tud kezdeni, hamar elbizonytalanodik. A Krisztushit lényege éppen az, hogy a Végtelen Isten a szeretetben valóság, s ezért kiszámítható. A felismerés, hogy Isten így is számol velünk (partneréül hív meg minket Országának építésébe) kiszámíthatóvá teszi jövőnket, s egész életünket. Ez a “kiszámíthatóság” az Istenrehagyatkozás nyugalma, amit Gondviselésnek nevezünk, ami nem álom, hanem napi valóság… (Frankó Mátyás)

Miért van az, hogy amíg más gondjával-bajával vagyok elfoglalva, addig elfeledkezem a sajátomról? Amikor pedig nem várt helyzetekben egyszer csak valaki felvállalja az ügyemet, és segít: az alkalom ajándékszerűsége újra felbátorít, és erőt ad a mindennapokhoz. Ő egymásnak adott bennünket, hogy könnyebbé tegyük egymás útját. Nem magányosan, egyedül kell a szeretet útján járni, hanem az útitárs kezét fogva. Adj, Uram, útitársakat, akiknek segíthetek! (Balogh Éva)

Miért van az, hogy vannak keresztények, akik úgy élnek, mint akik „felettébb diadalmaskodnak”, míg mások, úgy tűnik, mindig legyőzöttként járnak? A válasz nem a körülményeikben rejlik, mert a győzelmes keresztények és a legyőzött keresztények alapvetően ugyanolyan próbákkal néznek szembe. A válasz nem abban van, hogy ki jár gyakrabban templomba, vagy ki olvassa a Bibliát, és ki nem. Az a válasz, hogy a győzelmes keresztények Jézust bensőségesebben ismerik, ezért tapasztalják meg életadó erejét! Sokan közülünk szeretnének pontot tenni ezek után a szavak után: „feltámadása erejét”. De nem, ahhoz, hogy bensőséges kapcsolatunk legyen Krisztussal, meg kell ismernünk a „szenvedéseiben való részesedést” is. És ez a szó, hogy „szenvedés”, többet jelent, mint csupán kibírni egy rém allergiás időszakot vagy egy koccanást az autóddal. Pál számára ez rettenetes verést és lefejezést jelentett! Ugyanakkor azonban különleges, bensőséges kapcsolatot is jelentett az Úrral, amit semmilyen más módon nem lehet megismerni. Ha valaha is igazán mélyen együtt szenvedtél valakivel, akkor érted, hogy mit jelent ez. Igazán soha nem lehetünk meghitt kapcsolatban valakivel, ha azt mondjuk neki: „Csak a jó dolgokban akarok osztozni veled, a szenvedésedet tartsd meg magadnak!” Érted már?

Míg a mi földi “szentségeink” elmúlnak egyszer, az Isten Szentsége megmarad örökké. Ő elkülönült, élesen elhatárolt Erő, Aki volt, van s eljövendő. Ő nem változik, Ő – bármi is történik velünk vagy egész teremtett világával, Ő Isten marad mindörökké. Olyan titok ez, amit értelemmel soha fel nem foghatunk. Isten azonban megengedte, hogy titkait a mi szívünkben alázatosan forgassuk – Mint Mária tette -, s minden nap, ezen a mai napon is erőt merítsünk belőle.

Míg a valódi istenhit nem más, mint az élet igenlése, a csőlátásos, szemellenzős világfelfogás az Élet tagadása! A hitetlenség és túlbuzgó hit között lengő istenes élet – hasonlatosan egy falióra ingájához – akkor a legaktívabb, amikor az inga egyenesen áll, azaz a legnagyobb mozgási energiával bír. A két szélső állapot kimerevedett pillanat csupán, melyben semmi szerepe nincs az Istennek, csak Én-nek… Márpedig nem az “Én” az isten, hanem az Isten az Isten…

Míg hitetlenségben sínylődtünk addig a testünk, gyarló, megalázott, nyomorúságos, volt. És bizony így van ez mert gyarló az ember tele bűnökkel és a gonosz az aki megaláz minket ebben a bűnös állapotban. Az ige mondja is: Ó én nyomorult kicsoda menthet meg, de nem bánkódunk mert az Úr az aki megmentett mindenkit aki elfogadta,és elfogadja, az ő áldozatát és az ajándékát. Csak őbenne van reménységünk senki másban. A legdrágább ígéret pedig az, hogy mennyei állampolgárok vagyunk.

Míg mindnyájan eljutunk a hit egységére. Ez az igevers egyszerűen a következőt jelenti: ha igazán erőteljesek akarunk lenni Isten királyságában, ha fenyegetés akarunk lenni az ördög számára, akkor fel kell növekednünk – mégpedig együtt. Nem elég csupán néhányunknak felnövekedni, és azt mondani mindenki másra, „nem elég jó”. Ez nem így működik. Egymásnak tagjai vagyunk. A Biblia egy testnek nevez bennünket… Krisztus testének.Tanulj meg szeretetben járni. Ne különülj el, ne zárkózz el. Táplálkozz naponta az Igével, és bátorítsd a testvéreidet azáltal, hogy őket is táplálod, így mindannyian eljutunk az „érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.”

Mikor a szegényeknek, a lenézetteknek, és az elhagyatottaknak segítesz, ne tedd ezt a méltóságod és fensőbbséged magaslatáról, mert így semmi jót sem cselekszel… Isten nemcsak jótékonyságot vár el tőled, hanem vidám arcot, reményt keltő szavakat és meleg kézszorítást. Amikor az Úr elesettjeit látogatod, találsz majd köztük olyanokat, akik elveszítették a reményt. Vannak köztük olyanok is, akik az élet kenyerére éheznek. Másokra lelki betegség telepedett, melyet földi balzsam és földi orvos nem gyógyíthat meg. Imádkozzál értük és vezesd őket Jézushoz. Akadnak olyanok, akiknek hamar lelohad a buzgalmuk, és egy idő után újra elhanyagolják Krisztus szolgálatát… Körültekintően, imádsággal kell megfontolnunk a szegények megsegítésének módját. Keressük Isten bölcsességét, mert ő nálunk, rövidlátó halandóknál jobban tudja, hogy hogyan kell gondoskodni az ő teremtményeiről…

Mikor a szeretet válogatni kezd, már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. (Weöres Sándor) Mindennapjainkat, életünk minden pontját a másokkal való érintkezések, az emberi kapcsolatok közti manőverezések határozzák meg. Családtagok, barátok éppúgy körülvesznek, mint az ellenfelek, vetélytársak vagy a számunkra közömbös személyek. Eleven érzelmi mágnesek vagyunk; vonzunk és taszítunk. Tegyük fel a következő kérdéseket magunknak őszintén: Lehet-e mindenkit egyformán szeretni? Ha érdekem úgy kívánja, nem természetes-e egyesek felé megnyilvánuló pozitív magatartásom, míg másokat esetleg észre sem veszek? Nem szükséges-e, alkalmasint önvédelmi meggondolásból, ha megválogatom, hogy kikkel érintkezem? Lássuk be, hogy személyválogatók vagyunk! Lehet, hogy öntudatlanul, lehet, hogy csak mert a jó társaságot keressük. A Krisztusba vetett hit lehet szép elmélet, azonban ennek megélése, gyakorlati megvalósulása a szeretet. A szeretet nem érzés, hanem tett. Isten a szeretet, Isten nekünk címzetté tette a szeretet, és ennek az a legelemibb bizonyítéka, hogy válogatás nélkül, mindannyiunkért Fiát adta. Ha benne hiszünk, a tőle kapott szeretet áradhat belőlünk mások felé, személyválogatás nélkül. Úr Jézus! Látod erőtlenségemet, önzésemet, mely sokszor annyira elrontja emberi kapcsolataimat! Be kell látnom nap mint nap, hogy nélküled csak úgy tudok eligazodni a világban, ha személyválogató vagyok, mint a legtöbb ember. Szeretném veled megélni minden találkozásomat, beszélgetésemet, barátságomat, konfliktusomat, ezért kérlek, szentelj meg szereteteddel, hogy szereteted eszköze lehessek a környezetem számára. Ámen.

Mikor elhagytak / Mikor a lelkem roskadozva vittem,/ Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten. (Ady Endre) Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van. Vajon a mai gondolkodással összeegyeztethetőek-e ezek a szavak? Érthetetlen. Habár életünkben és tetteinkben sokszor az Úr ellenében lépünk, ő mégis kiáll mellettünk, mégis mindent megtesz azért, hogy jó legyen nekünk. Rengeteg olyan pillanatban felfedezhetjük az ő csodáit, amikor nem is gondolnánk, hogy az ő keze munkálkodik. Sajnos legtöbbször nem figyelünk rá, pontosan akkor, amikor köszönetet kellene neki mondanunk. Életünknek azokban a legnehezebb pillanataiban is tehet csodát az Isten, amikor nem is gondolnánk, hogy az történik. Forduljunk ezért mind többször hozzá, imádkozzunk, kérjük, hogy segítsen, amikor próbatétel előtt állunk. Tudjunk neki köszönetet mondani, amikor sikerült az, amibe belefogtunk. Mindenható nagy Isten! Köszönjük neked csodáidat. Add csöndedet, hogy meghalljunk téged! Add fényedet, hogy meglássunk téged! Add igédet, hogy hirdethessünk téged! Add szeretetedet, hogy tudjunk másokat szeretni! Ámen.

“…MIKOR [Isten] FELTÁMASZTOTTA ŐT [a Krisztust] a halálból… TITEKET IS [feltámasztott] … akik holtak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt.” Ugyanaz az Ige, amelyik kijelenti Krisztus életre keltését, kijelenti Krisztus népének életre keltését is. Így Isten hatalmas cselekedete, amely feltámasztotta Krisztust a halálból, ugyanakkor feltámasztotta az Ő Testét is!

Mikor kétségben vagyok afelől, hogy beszélnem kell-e vagy hallgatnom, harcolnom vagy csendben meghajolnom, akkor, kérlek, add, hogy figyeljek jeladásodra. (N. L. Zinzendorf) Az újszülött csecsemő már a magzati állapotban megtanulja felismerni szüleinek a hangját. Az apró gyermek már attól is meg tud nyugodni, hogy ha meghallja az anyja hangját. Biztonságot ad neki, hogy olyan valaki van a közelében, akiről tudja, hogy szereti. Nem kell látnia a szüleit, elég ha csak a hangjukat hallja. Egy gyermekfeltételek nélkül tud bízni. Ez a fajta feltétlen bizalom, ahogyan növekszünk, kisebb-nagyobb mértékben megkopik. Gyakran az értelem, az emberi logika háttérbe szorítja a bizalmat. A logika következtetések láncolatára épül, ami bár lehet téves, de ennek ellenére a megalapozottság, az ésszerű döntés látszatát kelti. A bizalom viszont egészen más, ehhez két személy szoros kapcsolata szükséges. A bizalom mindig egy lépés az ismeretlenbe; a másik személyre való ráhagyatkozás. Nem csupán a saját elképzelésem szerint haladok előre, hanem hagyom magamat vezetni. Bizalom nélkül csak magányosak maradhatunk. Jöjj, és kövess engem! – hangzik Jézus hívása mindannyiunk felé. Az őszinte, gyermeki bizalomra van szükségünk, hogy Jézus hívásának engedelmeskedni tudjunk és az ő hangjára figyeljünk, bízva a “Jó pásztor” gondoskodó szeretetében. Kövessük őt, aki lelkünket fölüdíti, és igaz ösvényen vezet bennünket. Kóborló bárányod vagyok. Te ismersz és tudod, olyan könnyen eltévedek, ezért annyiszor szólongatsz, és ha nem találsz, rögvest keresésemre indulsz, és visszaterelsz a helyes irányba. Jó megtapasztalni, hogy számodra én is fontos vagyok. Köszönöm végtelen szereteted csodáját. Ámen.

Mikor lesz végre igazság e földön? Jézus születése előtt feszült várakozás hatotta át a népet, majd megérkezett egy gyermek, aki nem úgy jött, nem úgy szólt, tanított, cselekedett, harcolt, amint várták. És nem dicsőn, hanem a megvetett keresztfán halt meg. Megbocsátásról beszélt, és lehajolt a bűnöshöz, a megvetetthez. Most még sokan nem értik, miként működik Isten ítélete, igazsága, de a hívő ember már most Isten tenyerén élheti életét. És akinek kegyelemből megadatik ez a hit, az leborul elé. S eljön majd a nap, az óra, amikor minden nép előtt minden nyilvánvalóvá lesz. Adjunk hálát, hogy már most itt Isten kezében, kegyelmében vagyunk. (Kőháti Dóra)

“Mikor még szeretetlenek, összeférhetetlenek, egymás között gyűlölködők voltunk, mennyei Atyánk már irgalmas volt hozzánk… Ha az Ő szeretetét magunkba fogadtuk, akkor ez a szeretet nemcsak azok iránt tesz bennünket barátságossá és szívélyessé, akik nekünk tetszenek, hanem a tévelygők, a bűnösök és a rosszakaratúak iránt is. Isten gyermekei azok, akik részesei az isteni természetnek. Nem a magas állás, nem a születés vagy a nemzetiség, nem a vallási kiváltságok tesznek bennünket az isteni család tagjaivá, hanem egyedül a szeretet, az olyan szeretet, amely minden embert átölel… Egyedül Isten Lelke ad szeretetet cserébe a gyűlöletért. A hálátlanokkal és gonoszokkal szemben tanúsított barátságos magatartás, a jóindulat azokkal szemben, akiktől semmit sem várhatunk, a mennyei királyi családhoz való tartozás ismertetőjele. Ez az a határozott bizonyíték, amellyel a Magasságos gyermekei igazolják küldetésüket.”

Mikor szoktunk kiáltani? Mikor nagy veszély van, vagy félelmet érzünk, és hevesen ver a szívünk. Előfordulhat az is, hogy azt látjuk, hogy talán éppen ahhoz közelít valami katasztrófa, akit nagyon szeretünk, de Ő ebből sem érzékel semmit. Lehet, hogy mi magunk sem fogjuk fel igazán saját állapotunkat. Kék az ég, nap ragyog, minden oly szép…, sikeresek vagyunk, és mindent, amire vágyunk, megkapjuk. Mégis, a háttérben egy gigantikus küzdelem zajlik elsősorban értem. A tét nem kevesebb, mint a lelkem feletti uralom! Péter apostol így ír erről: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” I.Pét.5,8. Minden pillanatban észnél kell lennünk! Nem mindegy, hogy mit és hogyan teszünk, mert van egy ellenségünk, aki kegyetlen módon legkisebb hibánkat is kihasználja. Pál apostol egy másik helyen hasonló figyelmeztetést ad: „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” Ef. 6,12. Láthatjuk tehát, hogy nem egyszerű a küzdelem. Nem vehetjük könnyelműen a harcot, mert egy kifinomult, ravasz ellenségünk van, aki minden áron le akar bennünket győzni! (Kormos Tivadar)

Mikor van békességünk? Ha semmi sem gyötör és semmi sem hiányzik. Sok minden nyugtalanít és gyötör minket mindaddig, amíg Jézust és benne a bűnbocsánatot hit által meg nem ragadjuk. Isten Fiának értünk kiontott vére azonban minden vádat elhallgattat:
Szent vére bűnt befedez,
Tisztára mossa ruhám.
Bizalmamat ebbe vetem,
Reménységem Jézus csupán.

Millió és millió ember él a földön, akik még nem hallottak Istenről. Ezeknek is joguk van ahhoz, hogy megismerjék őt. Ugyanolyan joguk van Krisztushoz, mint nekünk. A mi kötelességünk akik megismertük őt, hogy megismertessük az ő nevét, és a segélykiáltásokra feleljünk. Amikor az evangéliumhirdetés meggyorsításának vagy feltartóztatásának a következményeit mérlegeljük, leginkább csak önmagunk és a világ szempontjából beszélünk erről. Keveset gyondolunk arra a fájdalomra, amit a bűn Istennek, mint teremtőnknek okozott, és okoz máig is. Az egész menny együtt szenvedett Krisztussal az ő haláltusájában. Ez a szenvedés azonban nem akkor kezdődött, amikor Krisztus emberré lett, és nem fejeződött be az ő mennybemenetelével. A kereszt csak nyilvánvalóvá teszi tompa érzékeink számára azt a szenvedést, amit a bűn megfoganásától kezdve okozott Istennek. Földünk egy nagy kórház, a nyomorúság színhelye. Segítsük Isten művét a mielőbbi befejezéséhez azáltal, hogy munkatársaivá leszünk. “Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik bizonyságul, minden népnek, és akkor jön el a vég” (Mt. 24:14).

Milliók harcoltak érte évszázadokon át, reménnyel teli és kilátástalan helyzetekben. Milliók haltak meg azért, mert hittek abban, egyszer eljön, és minden ember megízleli, megtapasztalja, megéli. Több ezer oldalt írtak róla írók, költők, dicsérték, dicsőítették és áhítoztak utána. Különböző mozgalmak születtek és haltak el egymás után, és szemük előtt ez az egy közös cél lebegett: szabadság. Szabadság nemzetnek, népcsoportnak, társadalmi osztálynak, nemnek, egyénnek. És mondd, kedves Olvasó, ma reggel, ennyi év elteltével az emberiség történelméből, szabadnak érzed magad? Tudod, mi a szabadság? Lehet, hogy elődeink az élet számos területén sikeresen kiharcolták mára ezt a jogot, de néha érzed, hogy valami ennek ellenére megkötöz, és nem enged szabadulni. Vágysz arra, hogy kényszerek, előítéletek, rossz berögződések nélkül tudd megtölteni élettel mindennapjaidat, de valami utadba áll. Egy gyerekkori tapasztalat fogva tart, és nem engedi, hogy valaha is értékesnek érezd magad. A főnök becsmérlései az állandó sikertelenség és kudarc cellájába zártak. Egy borzalmas élmény örökre bizalmatlanná tett az emberek iránt. A hagyományok, tradíciók megkötöztek, és nem engednek szabadulni torz istenképedtől. Mindezek helyébe Isten ma reggel szabadságot ígér neked. Igazi szabadságot. Azt kéri, hogy figyelj az Ő szavára, egyszerű tanításaira, és élj azok szerint. Legyél EMBER az embertelen világban. Képviseld Őt a mindennapok szürkeségében is. Tanuld meg Tőle, hogyan szeresd azt, aki neked csak rosszat akar, hogyan képviseld a békét a háború birodalmában, hogyan legyél a tanítványa. Ha ma reggel elindulsz ezen az úton, meg fogod ismerni, mi is az igazság, kicsoda valójában Isten, és milyen az, amikor Ő megszabadít.

“Mily gyakran támadnak komoly nehézségek egyszerű félreértésből még azok között is, akiket a legnemesebb indítékok vezetnek. Előzékenység és türelem gyakorlása nélkül komoly és végzetes következmények keletkezhetnek… Míg egyrészt fontos a szigorú és határozott fellépés a bűn elleni eljárásunkban, másrészt éppoly szükséges elkerülni az alaptalan vádaskodást és az elhamarkodott ítéletet. Akinek igaza van, az nyugodt és megfontolt maradhat akkor is, amikor hamis vádakkal illetik. Isten mindent ismer, amit az ember félreért és tévesen magyaráz. Ügyünket nyugodtan a kezébe tehetjük. Akik belé vetik a bizalmukat, azok ügyét biztosan igazolja. Akiket Krisztus Lelke vezérel, olyan szeretettel rendelkeznek, amely hosszútűrő és jóindulattal teljes. Isten akarata az, hogy népe között egység és testvéri szeretet uralkodjon. Megfeszítése előtt azért könyörgött Krisztus, hogy tanítványai egyek legyenek, amint Ő is egy az Atyával, hogy elhiggye a világ az Ő isteni küldetését. Ez a rendkívül megindító és csodálatos imádság minden időkre érvényes… Az igazság egyetlen alapelvét se áldozzuk fel, de állandóan törekedjünk arra az egységre, amelyet Jézus imájában elénk tárt. Ez tanítványságunk bizonyítéka. (Pátriárkák és próféták, Kánaán felosztása c. fejezetből)

Milyen a fecsegő asszony? Nem is ismerünk ilyet – szerintem. Azért próbáljuk meg elképzelni! Igénk segítségünkre van. Azt mondja, hogy az ilyen asszony együgyű. Hát ez nem valami kedves jelző bárkit illet is meg. Aztán legalább ennyire „dicsérő” az, hogy semmit sem tud. Pedig azt hiszi, hogy mindent tud, sőt általában mindig mindenkinél jobban tud mindent. Egy további jelzőt is hozzátehetünk: meggondolatlan. Végig sem gondolja, hogy amit kimond, annak mekkora súlya van, igaz vagy hazug dolog, csak mondja, mondja és mondja. Akár asszonyok, akár férfiak vagyunk, kerüljük az ilyen magatartást, mert ez nem Istent dicséri!

Milyen a mi arcunk, természetünk, miután Jézussal voltunk? Észreveszik-e családtagjaink, vagy akivel találkozunk, hogy Jézussal voltunk csendességben? Isten szeretett Fiának nevezi Jézust. Ő ránk is úgy tekint, mint apa a gyermekére. Mi hogyan látjuk őt? Hogyan tudjuk meg, hogy ő mit gondol rólunk? Elfelejtetted, ki vagy? El kell fogadni, hogy kik vagyunk. Isten gyermekei vagyunk. A törvény szerint évente háromszor kellett minden férfinak felmenni Jeruzsálembe imádkozni. Hasznos, ha mi legalább naponta háromszor imádkozunk – ha meg tudjuk oldani. Minél több időt töltünk Jézussal, annál áldottabbak lesznek napjaink. Bőség a Jézussal együtt töltött időben. Keressük ezeket az alkalmakat, és akkor Jézus megjelenik nekünk is!

Milyen alapon nyugszik az életed? Ezt a kérdést előbb-utóbb mindenkinek fel kell tennie önmagának. Jézus is szólt e témakörben. A Máté evangéliumának 7. részében, a Hegyi Beszéd legvégén. Elég egyértelműen és világosan vázolja Urunk, hogy aki hallja és cselekszi Isten Igéjének üzenetét, az épít csak szilárd alapra. Minden másra építeni balga dolog. Hogy mennyire? Azt az élet viharai, próbatételei, árnyoldalai mutatják meg. Aki ugyanis nem az Úrra épít, annak tönkremegy a korábbi nagy erőfeszítéssel munkált építménye. Romokban hever az életem – mondja ki nagyon őszintén időnként egyik-másik embertársunk. A hívő élete soha nem hever romokban, mert jó az alapja. Viharok tombolhatnak, keresztünk súlyos lehet, de az alap jó és ez számít igazán. Örökké tartó alapot önts az életednek. Amíg tart a kegyelmi idő, ezt bárki megteheti. Boldog vagy, ha nyugodtan szemléled életedet ebből a szempontból (is)…

Milyen áldott a bizonyosság, mikor tudom, ?tőle kapok segítséget”. Számíthatok rá. Istentől jön a segítség, és senki mástól. Övé minden dicsőség, mert egyedül Ő tud és Ő fog megszabadítani. Bizonyosan megteszi akkor és úgy, ahogy Ő azt jónak látja. Megszabadít a kétségekből, a szenvedésekből, a rágalmazásokból, és minden szükségünkből. Noha mindennek egyelőre még semmi jelét nem látjuk, ne térjünk el semmiképpen se az Úr akaratának teljesítésétől, hiszen az Úr irántunk való szeretete és hűsége felől semmi kétségünk sem lehet. Nemsokára meglátjuk most még rejtett útjait, ezért dicsőítsük irgalmáért már előre is.

Milyen az eszes ember? Okosan cselekszik – fogalmaz röviden az Ige. De milyen az okos cselekedet? Nem vállalkozom rá, hogy minden jellemzőjét felsoroljam, de néhányat ideírok. Az okos cselekedet megfontolt, önzetlen, nincs benne ártó szándék, hiba esetén igyekszik jóvátenni a mulasztást… Okos istentiszteletként szánd oda életedet – testedet és lelkedet – az Úr szolgálatára!

Milyen bizonyságtétellel mennek tőlünk el az emberek? Mi van a cselekedeteink nyomában? Tudják-e Istent magasztalni azok, akik elkeseredettségünkben hozzánk fordulnak segítségért? Olyannak ismernek bennünket, akiben van könyörület, segítőkészség? Készek vagyunk leállni saját „halaszthatatlanul fontos” dolgainkkal egy-egy személy gondja miatt? Tapasztaljuk naponként, hogy egyformán szükséges a falat kenyér, a napi ige, a kedves törődés. Még önmagunknak is.

Milyen biztonság, ha tudom, hogy valaki, talán a világ másik részén összeteszi értem a két kezét és Istenhez küldi áldáskérő szavait. Milyen simogató, ha ma reggel tudom, hogy Valaki még a világ megalapítása előtt imába foglalta a nevemet. És milyen jó az, ha alkalmanként én vagyok az a kéz, amit összekulcsolnak mások boldogságáért. Mondd el ma a bajodat a másiknak. Ne szégyellj segítséget kérni. Nem szégyen, ha te nem vagy egy mintakeresztény, és nem vagy 100%-s bűntelen. Ha te nem tudsz minden embernek bizonyságot tenni…ne szégyelld, hogy pont a te evangelizációs programodra senki nem jön el. Nem a te hibád. Isten majd aggódik a saját dolgaiért. Te csak tedd meg, amit tenned kell. Imádkozz! Egymásért vagyunk a világon, és nem csak azért, hogy házakat építsünk, bankszámlákat nyissunk és másoknál sikeresebbek legyünk. Hallgass meg ma valakit, mert a gyógyulása lehet pontosan akkor kezdődik el, amikor veled beszélget. Nyújtsd ki a kezed mások felé, mert hatalmas erő rejlik benne. Engedd, hogy ma Isten megfoghassa a kezedet egy ugyanolyan gyenge ember kezén keresztül mint, amilyen te is vagy. Mert csak akkor vagy igazán erős, ha Valakinek erősen fogod a kezét… Kinek a keze is nyugszik ma reggel a válladon?

Milyen drága ígéret ez: az Úr maga akarja megszabadítani népét nagy irgalmából, de ezt nem emberi eszközökkel teszi. Az emberek ugyanis vonakodnak megadni Istennek az Őt megillető dicsőséget. Mikor felfegyverkezve harcba indulnak és győznek, Istenüknek kellene dicséretet mondaniuk a győzelemért, de nem ezt teszik, hanem saját erejüket dicsőítik, lovaikkal és lovasaikkal kérkednek. Ezért az Úr igen gyakran minden emberi eszköz nélkül menti meg népét, hogy a dicsőség egyedül az Övé legyen a szabadulásért.
Ezért én szívem, csak az Úrra tekints, és ne emberekre. Istenre számíthatsz, és segítségét legfeltűnőbben olyankor tapasztalod meg, amikor senkiben és semmi másban nem reménykedhetsz. Ha nincs mellettem barát, tanácsadó vagy támogató, ne veszítsem el bizakodásomat, elég, ha érzem, hogy maga az Úr van mellettem; sőt, örvendezzek, ha harc nélkül ad győzelmet, mint arra igehelyünk is utal. Miért is akarnék ?lovakat és lovasokat”, ha maga az Úr áll mellettem irgalmával és emeli fel karját védelmemre? Miért volna szükségem íjra és kardra, ha Isten a szabadítóm? Ma bízni akarok és nem félni, és mától fogva mindig ilyen bizalommal élni.

Milyen elbizakodott is a szív! Milyen nehezen tudjuk kimondani: „Bocsáss meg, hibáztam!”, vagy „Bocsáss meg, ha megbántottalak!”, vagy „Bocsássunk meg egymásnak és legyünk megint jó barátok!” A meg-nem tört szív nem engedi, hogy nyíltan bevallja valaki a saját bűnét; fél, hogy akkor a másik ember fölébe kerekedik. Félre minden ilyen fontolgatással! Tedd, amit Isten kíván, bízd tetted következményeit Őrá! Felfelé nyitva az út. Isten meghallgatja imádságodat, felüdít Igéjével, megáldja úrvacsoravételedet, és az ítélet napján egy ellenség sem áll ki ellened, hogy kárhoztató ítéletet kérjen rád.

Milyen érdekesek vagyunk mi emberek, imádkozunk valamiért és amikor megkapjuk hitetlenkedünk. Ez ma is így van. De nem kell így lennie, hanem higgyük el, hogy az igaz ember buzgó imájának nagy az ereje.

Milyen esetekben tudsz másoknak segíteni? Ameddig az emberek jóhiszemű szellemi csecsemők, hiteddel hordozhatod őket és megszerezhetsz nekik dolgokat. Nincs annál könnyebb a világon, mint új keresztényeket gyógyulásra vezetni. Még azokat a keresztényeket is viszonylag könnyű gyógyulásra vezetni, akik sohasem hallottak az isteni gyógyításról. De azoktól Isten már kicsit többet vár, akiknek volt idejük és lehetőségük arra, hogy megismerkedjenek a szellemi dolgokkal.

Milyen gyakran tesszük mi is ugyanazt, amit a tanítványok… A bajokat egyedül akarjuk leküzdeni. Elfeledkezünk annak jelenlétéről, aki egyedül segíthet rajtunk. A saját erőnkben bízunk, míg végül elveszítjük minden reményünket. Csak akkor gondolunk az Üdvözítőre, amikor már közel vagyunk az elmerüléshez. De ha hittel kiáltunk hozzá, akkor ő segíteni fog. Bár szomorúan feddi meg hitetlenségünket és önhittségünket, mindazonáltal készséggel siet a segítségünkre. Bárhol vagyunk is, szárazon vagy a vizen, nincs okunk a félelemre, ha Jézus a szívünkben lakozik. A Jézusba vetett élő hit lecsillapítja az élet tengerének háborgását, az Úr pedig kiszabadít a veszélyből, úgy, ahogy a legjobbnak látja.?

Milyen gyorsan cselekszik az Úr! Meghallgat, mielőtt még kiáltanánk, és gyakran ugyanilyen gyorsan válaszol is. Mivel előre ismeri szükségleteinket és imádságainkat, úgy intézi körülményeinket, hogy mielőtt még a szükség ténylegesen felmerül, Isten már gondoskodik a segítségről, a próbatétel előtt pedig már jó előre felfegyverez annak elviselésére. Ez a mindenható Úr pontossága, amelyet gyakran megtapasztalhattunk már. Még nem is sejtjük a bekövetkező nyomorúságot, de már megérkezett a komoly vigasztalás, amely majd megtart a nyomorúságban. Mennyire meghallgatja Istenünk az imádságokat!

Milyen gyönyörűség a lelki gyengeség korszaka után újra erősnek lenni az Úrban. Az Úr felszabadítja népét arra, hogy belátása szerint éljen, és belső készséget is ajándékoz az övéinek, hogy éljenek szabadságukkal. Szabad emberekké tesz bennünket; nem vagyunk rabszolgák, akik sohasem pihenhetnek meg, hanem szabadon jöhetünk-mehetünk Immánuel földjén. Én lelkem, kelj fel szomorúságodból és betegségedből, Krisztus szólít most fel, hogy légy erős, és járj Istennel szent szabadságban. Engedelmeskedj szeretete szavának!

Milyen irányba folynak a gondolataim? Arrafelé, amit Isten mond, vagy afelé, amitől félek? Megtanultam-e, hogy ne csak utána szajkózzam, amit Isten mond, hanem csak akkor mondjak valamit, ha már meghallottam kijelentését? “Ő mondta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled, úgyhogy bízvást mondjuk: az Úr az én segítségem, nem félek, ember mit árthat nekem!” “Semmiképpen el nem hagylak” – minden bűnöm, önzésem, nyakasságom és engedetlenségem ellenére sem! Megmondhatta-e már nekem Isten: “Nem hagylak el?” Ha meghallottam már Istennek ezt a biztatását, hadd figyeljek fel rá újra! “Sem el nem távozom tőled.” Semmiképpen sem! Sokszor nem a nyomorúságban jutok erre a gondolatra, hogy Isten cserben hagy, hanem a lélekölő munka közben. Nem kell nagy teljesítményeket véghezvinnünk, nincsenek látomások, nem történik semmi csodálatos, nap mint nap csak a szürke hétköznapi munka! Ilyenkor is meghallom-e Isten biztatását? Azt gondoljuk, hogy Isten valami rendkívülit készül tenni velünk, hogy valami kimagasló feladatra készít elő és szerel fel; de amint növekedünk a kegyelemben, látjuk, hogy Isten itt és most ebben a percben dicsőíti meg magát. Ha Isten biztatása a hátvédünk, csodálatos erőt nyerünk és megtanulunk énekelni a hétköznap egyhangú ösvényein.

Milyen is volt valójában Júdás? Júdás mindenkit elítélő, kritizáló ember volt. De magában nem látta meg gyenge jellemét. Jézus olyan helyre tette, ahol alkalma nyílott gyenge jelleme meglátására és helyreigazítására. Mindenképpen, ha kell akkor erőszakkal is azt szerette volna ha Jézust királlyá koronázzák. Mert abban is azt látta, hogy mint a tizenkettő egyike, jól járhat. Amikor elárulta gondolván úgyis kiszabadítja magát, próbának tette ki az egész ügyet. Ha Jézus valóban a Messiás akkor az emberek akikért annyi jót tett, mellé állnak és királlyá kiáltják. De ahogy telt az idő látta, hogy Jézus aláveti magát mindennek, nem értette a dolgot. Lelkiismerete kezdett jelezni, hogy baj van. Jézushoz kiáltott, hogy szabadítsa ki magát. Még megtehette volna, hogy bocsánatot kérjen az Úrtól, de ő a terve meghiúsulását fájlalta, nem bánta meg bűnét. Amikor felakasztotta magát az ág letörött, teste a földre esés közben torzan összetört és az éhes kóbor kutyák szaggatták tépték őt. Akik látták azoknak a szívében igen nagy félelem lett úrrá, mert a megtorlástól való rettegés szorongatta torkukat.

Milyen jellemző: a teremtmény, az ember felelősségre vonja Teremtőjét: Hol voltál Isten, amikor milliószám pusztultak az emberek a huszadik században? Világégések közepette… Isten válaszolhatna – talán a csöndjében meg is teszi – Ember, hát nem láttad? Mindenütt ott voltam! Még a szívedben is ott akartam lenni, de hiába kopogtattam szívetek ajtaján – Ti nem engedtetek be!

Milyen jó azoknak, akiknek Jézus mondhatja: menjünk – te meg én – együtt! Ha ő vezet, bátran mondhatod: Uram, menjünk! Jézus mennyire ember volt, mutatja az is, hogy ez után a fárasztó nap után elaludt a hajóban. Tanítványai megértették, és “elvitték őt úgy, amint a hajóban volt”. Minden tanítvány nagy lehetősége, hogy viheti magával Jézust. Amikor elindultak, csendes volt még a tenger. Nem tudjuk, mennyi ideje hajóztak, melyik részén jártak a tengernek, amikor nagy szélvihar támadt. Életünkben mindig megvan az ideje a viharnak. Lehet, hogy elindultatok egy házasságba, egy darabig minden jól ment, aztán valahol “akkor” elindult a baj. A vihar váratlanul csap le a családi életre. Reggel még vidáman búcsúzkodunk, és napközben történik valami. Talán a tanítványok sem vették észre a felhőket; éjjel volt, sötét volt, nem gondolták, hogy baj lesz. “Akkor nagy szélvihar támadt, a hullámok pedig becsaptak a hajóba, annyira, hogy már-már megtelt.” Miért vártak eddig a tanítványok? Lehet, azt gondolták, elég ügyesek ők, hogy megoldják a helyzetet. Nem kell mindjárt Jézusnak szólni. Megvárták, amíg majdnem elsüllyedtek. Nem vagy-e te is úgy, hogy “már-már” felmondja az idegrendszered a szolgálatot? Miért nem szólsz előbb? Persze ha Jézus nincs a hajódban, nincs is kinek szólnod. Az egyetlen komoly kérdés, amit ma feltesz az Ige: Jézus a hajódban van már?! Ha erre a kérdésre nem tudsz biztos választ adni, ne indulj el Nélküle!

Milyen jutalmat érdemel, aki egy életen át hűséges marad a házastársához? Hát nem a kölcsönös hűség, a biztonság maga a jutalom? Milyen jutalmat érdemel, aki fuldoklóként megragad egy mentőövet? Vajon nem a megmenekedés maga a jutalom? Péter most, a Mesterrel töltött idő harmadik esztendejére odáig jut, hogy saját emberi teljesítményeként kezdi számon tartani, hogy Jézus kiválasztotta őt tanítványául. Az Úr Jézus nem bocsátkozik vitába arról, hogy bizonyos dolgokat a régi élettel együtt az ő nevéért elhagytak, elhagynak tanítványai, ám világosan értésünkre adja, hogy amit az örök élet jelent, az százszorosan, vagyis tízezer százalékosan, azaz minden képzeletet felülmúlóan meghalad mindent, amivel földi keretek között egyáltalán rendelkezhetünk. A földi létünk során pedig időtöltés helyett szolgálatot, felszínes emberi kapcsolatok helyett testvéreket, örökös birtoklásvágy helyett pedig el nem porladó kincset nyerünk. Megéri?

Milyen keveset ad Jézus a látszatra! Egyszerű a gyakran használt példája: A világ Isten gyümölcsös, más helyen szőlős kertje. Annak pedig egyetlen létértelme, célja, értéke van, a gyümölcs. Semmiféle más értelme nincs egy gyümölcsös kertnek, se egyetlen fájának, kizárólag csak a gyümölcs. Sok keresztyén előtt ez nem világos. Pedig ennek nem lehet ellentmondani. Nagyon fontos a keresztyén életforma minden megnyilvánulása. Hit, imádság, igehallgatás, bizonyságtétel nélkül nincs keresztyén élet. Ezek és más hasonló értékek jelentik azt, hogy valaki valóban jó gyümölcsfának számít. Annak is igen fontos az egészséges hajtása, leveleinek szép színe. Jézus erre mondja: ha valóban jó az a fa, biztosan jó gyümölcsöt fog teremni. Amint egészségtelen, korhadt fától senki nem vár gazdag, jó termést. De a végső ítéletet nem adja meg más, csak a gyümölcs. Az pedig a szolgáló, eredményes, cselekvő élet. Azt nem lehet megspórolni, helyettesíteni sem imádsággal, sem szép beszédekkel, a legőszintébb imádattal sem. Fogj neki tehát és cselekedd a szeretet cselekedeteit! Uram, köszönöm, hogy engem is beültettél gyümölcsös kertedbe. Megpróbálok helyt állni abban. Téged kérlek, ápolj, öntözz, ha kell, metsz, hogy egészséges legyek testben és lélekben, ahogy te parancsolod. Add meg mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy jó, értékes fád lehessek, alkalmas arra, hogy átültess majd mennyei kertedbe. De addig segíts, hogy teremhessek. Hogy ne foglaljam hiába a helyet, ahova beültettél. Olyan jó lenne minden napnak megteremni jó gyümölcsét, az embereken át neked szolgáló cselekedeteket. Nehezen sikerül. Gyümölcseim sokszor ehetetlenül fanyarrá formálódnak. Tégy engem alkalmassá a tiszta, eredményes gyümölcstermésre. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

“Milyen keveset találunk Krisztus szánakozó gyengédségéből az Ő hitvalló követői között! Ha valaki megbotlik, a többiek veszik maguknak a bátorságot, hogy a lehető legsötétebb színben tüntessék fel az esetet. Könyörtelen szigorral bánnak el testvéreikkel, pedig talán ők is ugyanolyan bűnösök más tekintetben. Úgy tüntetik fel a tudatlanságból, meggondolatlanságból, vagy gyengeségből elkövetett tévedést, mint előre eltervezett, szándékos bűnt. Némelyek, ha letérni látnak valakit a helyes útról, karbatett kézzel mondják: »Ugye megmondtam! Tudtam, hogy megbízhatatlan.« – Ez Sátán álláspontja. Ujjonganak, mert gonosz gyanúsításaik igaznak bizonyultak… Emelkedjünk hitben magasabb színvonalra, mert méltatlanok vagyunk a keresztény névre. Műveljük Krisztus lelkületét, amellyel a bűnösök megmentésén fáradozott. A tévelygők ugyanolyan kedvesek előtte, mint mi. Irgalmának ugyanolyan győzelmi jelvényeivé, országának ugyanolyan örököseivé válhatnak, mint mi… Csakis azok élnek Krisztusért, csakis azok hoznak nevére tisztességet, csakis azok méltók Mesterükhöz, akik igyekeznek megmenteni az elveszetteket.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 283, 285. l.)

Milyen lehetőség van a hitben való megmaradásra? Először is készüljünk fel arra, hogy miután hívővé leszünk, erőteljesen működésbe lépnek ezek az erők! Ne legyünk naivak: az ördög minden módon el akar sodorni bennünket az egyetlen útról. Vegyük fel a kesztyűt, és harcoljunk! Az egyik legfontosabb ebben a harcban: elevenítsük fel, amit az üdvösségről tudhatunk! Szükséges, hogy ezek a mennyei igazságok minél erősebben meggyökerezzenek. Szükséges ez ahhoz, hogy ne rendítsenek meg a hazugságok, csúsztatások, csillogások. Bennünket is meg akar erősíteni a szentíró a hallottak fontosságával, egyedülállóságával kapcsolatban azzal, hogy sorolja Jézustól elkezdve a bizonyságtevőket, valamint hogy Isten a kijelentés valódiságát bennünk a Szentlélekkel és ajándékaival is megpecsételte. Harcoljuk hát meg a saját magunk nemes harcát!

Milyen lenne a hited, ha tudnád, hogy Isten nem lepődik meg a körülményeiden, hanem közben is szent és üdvös végeredményen dolgozik? Müller György egyszer a kikötőben várt egy speciális szék kiszállítására, amelyre szüksége lett volna az óceáni utazásához hátfájásai miatt. Amikor eljött az indulás ideje, és a szék még mindig nem érkezett meg, egy barátja felajánlotta, hogy vesz neki egy másikat, de Müller azt mondta: „Vagy gondoskodni fog róla Isten… vagy… megadja nekem azt a kegyelmet, hogy meglegyek nélküle”. Aztán, mint ahogy a filmekben szokott lenni… a szék megérkezett… éppen idejében! Mennyiben cselekednél, gondolkodnál és élnél másként, ha teljesen biztos lennél abban, hogy Isten ott van a határidőd lejártánál… még akkor is, ha már csak másodpercek vannak hátra? A Biblia azt mondja: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Szeretete nem fogy el az idővel, sem életedben munkálkodó ereje nem csökken. Ott volt a múltban, itt van most, és ott lesz a jövődben is. Számára ezer év annyi, mint néhány óra. Neki az a fontos, hogy eljuttasson téged az örökkévalóságba, és nem csupán az, hogy átsegítsen a hétköznapokon.” Ha így nézed a dolgokat, az megváltoztatja az összképet, ugye?

Milyen más a Megváltó szelíd igája! Aki ismeri ezt, csak magasztalja. Idegen igával azonban nem fér össze. Krisztus egyedüli parancsoló ura akar lenni övéinek. Közel van a kísértés, hogy egy időben a másik igát is húzzuk, főleg emberekre való tekintettel. Így volt ez a korinthusiaknál is. Ha a pogányak áldoztak, nagy lakomával fejezték be, és ezen részt vett a szűkebb és tágabb család. A keresztyén rokonokat is meghívták. Sokan úgy vélték, nem utasíthatják ezt vissza. „Nem vagyunk szabadok? Miért kötözzön meg a törvény és állítson korlátokat? Hiszen úgysem hiszünk már a bálványokban, nincs közünk a pogány babonákhoz.” Ilyen gondolatokkal nyugtatták meg lelkiismeretüket. Az apostol másként lát. Tudja, milyen kísértésekbe jut az ilyen ember. Először csak udvariasságból, mások kedvéért teszi, aztán a maga kedvéért is. Olyan befolyás alá kerül így az ember, ami Jézus Lelke ellenére van, amely elragadja őt Jézustól. Az ember nem akar senkit megbotránkoztatni. De ne gondolja senki, hogy egyetlen lelkét is megnyer azáltal, ha hamis módon megy elébe és hidat ver feléje. Előbb fogsz te átmenni hozzájuk azon a hídon, mint amazok hozzád. Nem szabad feladnunk az álláspontot, amit Isten határozott meg. Minden megalkuvás a gonosztól van. Ha meg is haragusznak ránk, a lelkiismeretükben mégis ott maradhat egy tövis. Végül majd hozzád jönnek, csak várd ki! Csupa veszteség, amit az igázság feladása árán nyerünk, ezért ne építs hidakat a bűn világa felé!

Milyen nehéz az életen túli dolgokról földi szavakkal beszélni! Pál apostol is csak dadog. Mi az, ami megmarad belőlünk a halál után? Az európai nyelvű bibliafordítások, a magyar is, „test”-nek fordítja azt a szót, ami az eredeti szövegben nem fizikai testet, hanem létformát jelent. Itt fizikai, testi létformában élünk, a mennyben, az angyalok világában más lesz a létformánk. Jézus tanítja: Olyan lesz, mint az angyaloké. (Máté 22,30) A földön nincs több keresnivalónk, a mennyei örök életben nincs idő, nincs változás. A test „porból van és porrá lesz”. (1Móz 3,19; Préd 12,7) A feltámadás a meghalt ember személyének megjelenése a menny világában. Én ott is élni fogok, ha Krisztus magához emel, mennyei, lelki, angyali „testben”, létformában. De az ember tovább kíváncsiskodik: Mi az tehát, ami megmarad belőlünk, ami leveti a romlandó, halandó testi létformát és magára veszi azt a másikat? Milyen fontos megtanulni Jézusnak a mennybemenetelekor mondott szavát: „Nem rátok tartoznak olyan dolgok, melyek az Atya titkai.” Pál ebben a nagyon fontos igében erről nem mer semmit mondani. „Ez a romlandó, ez a halandó,” aki én vagyok, romolhatatlanságba, halhatatlanságba öltözik. „Hála Istennek, aki diadalt ad nekünk Jézus Krisztus által.” Krisztusom, Királyom, emelj magadhoz, ha véget ér földi életem. Jól tudom, én azt soha meg nem érdemlem. Semmire nem hivatkozhatom, csak a te végtelen szeretetedre. Nem hiába vállaltad a keresztet. Tudom, hogy szeretsz. Száz alkalommal mutattad meg. „Aki zörget, annak megnyittatik,” ígérted. Kérlek, kereslek, zörgetek kegyelmed ajtaján. Koldusként, méltatlanként, és mégis, megváltott gyermekedként, bátran zörgetek. Tudom, hogy vársz. A te dolgod, hogy mikor fogadsz magadhoz. Add hogy ez a hit vezessen életem minden napján, és a halál percében is előre nézzek, feléd, az örök élet, a jövendő felé. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni? Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbeejt. De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem. A megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe beléhelyezheti saját öröklött természetét, és minden kívánalma ehhez a természethez szól. Tanítása az Ő belém plántált életére vonatkozik. Az én dolgom, hogy döntsek, beleegyezem-e Istennek a bűn felett kimondott ítéletébe: ez Jézus Krisztus keresztje.

Milyen önző is az ember? Zsigerből készek vagyunk átgázolni mások érdekein, csak azért, hogy a magunké ne szenvedjen csorbát. Úgy tűnik, hogy kizárólagos értékké kezd válni az önérdek. De mi lesz így a családunkkal, a gyermekeinkkel, házastársunkkal? Vajon ki állíthatja meg ezt a sátáni folyamatot.  Uram, arra vágyom, hogy urald egész bűnös lényemet. Adj erőt, hogy minden pillanatban meg tudjam hozni a döntést erőszakos és önző énem felett, ami Téged enged győzedelmeskedni. Túl drága árat fizettél azért, hogy minden maradjon a régiben. Utánad akarok menni, és fel akarom venni a keresztemet! Ámen

Milyen sok dolgot természetesnek veszünk életünkben. Azt, hogy napról napra felébredünk, hogy szeretteink mellettünk lehetnek, hogy van két fülünk és két szemünk, melyekkel érzékeljük és befogadjuk a külvilágot. Pedig ezek mind-mind Isten ajándékai életünkben. Csodálkozz rá és adj hálát Istennek azért, hogy láthatsz és hallhatsz! Hogy ez a két dolog mekkora kincs, talán az tudja igazán, akitől elvétetett. Semmi sem természetes az életünkben, mert mindent úgy kaptunk. Ne feledjük, hogy kitől kaptuk és gondoljunk arra, hogy Urunkat szolgálhatjuk azáltal is, amit hallgatunk és látni óhajtunk.

Milyen sok üres lelkű embere van mai világunkban. Ma úgy hívják: karrierista, de van belőle bőven más szakmákban is. Aki olyan szépen tud beszélni, hogy könnyet csikar ki a legközömbösebb szemekből. Aki úgy tud ígérni, hogy mindenki elhiszi. És így tovább. Azért jó mindig számon tartani az ősi jogi kérdést, amit a bíró minden perben köteles feltenni: cui prodest? – kinek használ? Kinek használ a szép, de üres beszéd? Kinek használ a kicsikart lelkesedés? A szeretet legjobb megfogalmazása ugyanis az, hogy „állandó készség tárgyának javát szolgálni”. A bibliai szeretet nem érzelem, bár akkor a leghitelesebb, ha érzelemből fakad, de az nem kötelező. A legellenszenvesebb embertársunkkal szemben is teljesíthetjük a szeretet parancsát: javát szolgálni, segíteni, amikor annak arra szüksége van. De beszélhetsz az angyalok nyelvén, elkápráztathatsz minden embert kedvességeddel, ha használni nem tudsz, üres kongás minden szavad. Istenem, annyiszor csalódtam szép szavú, meggyőző erejű emberekben, mikor kiderült, hogy csak kihasználni akarnak, de áldozatot értem, sem másért, soha nem vállalnának. Azt kérem tőled, taníts meg arra a bölcsességre, hogy azonnal észrevegyem az üres szavak üres kongását. De milyenek az én szavaim? Hányszor beszéltem igen szépen, előre megfogalmazott, pontosan a helyzethez, vagy beszélgető társamhoz illő szavakkal? Volt idő, mikor nem tehettem mást, mikor felesleges könnyelműség lett volna kimutatnom az érzelmeimet és gondolataimat, mert még börtön is járhatott volna érte. Tudom, ma sem vagyok köteles kitárulkozni mindenki előtt. De hazugságra, képmutatásra senki nem kötelez. Taníts meg az igazi szeretetre, hogy abban teljen örömöm, ha segíthetek, ha használhatok, mint Krisztus hű tanítványa. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Milyen sokszor panaszoljuk, hogy Isten nem hallgatja meg imádságunkat. Egy diáklány megharagudott Istenre és nem volt hajlandó többé hinni benne, mert kérte, hogy segítse át a felvételin, és Isten nem hallgatta meg. Cégéres bűnösök és istentagadók gyakran imádkoznak a kórházi ágyon, és újra tagadókká válnak, mert nem gyógyultak meg. Hát nem! Isten nem lesz senkinek szolgájává. Nem lehet megparancsolni neki, hogy mikor és hogyan álljon rendelkezésünkre, csak azért, mert nekünk most kivételesen eszünkbe jutott imádkozni. Előbb te állj az ő rendelkezésére. Előbb te hallgasd meg az ő parancsait és vállald azok teljesítését. Ő az Úr, nem az, aki véletlenül éppen imádkozik. Kemény ige, de egyenes beszéd: aki őt megtagadja, aki jó dolgában rá se gondol, aki feladatát, rendeltetését nem vállalja, aki a saját akaratát kívánja Istenre erőszakolni, annak imádsága utálatosabb, mint káromlása. Jól gondold meg, ember, hogyan fordulsz Istenedhez! Mennyei Atyám, sokszor voltam elkeseredve amiatt, hogy nagyon kértem tőled valamit, s te nem hallgattál meg. De ritkán jutott eszembe, hol volt abban az én hibám és felelősségem. Igaz, az is gyakran előfordult, hogy később hallgattál meg, vagy sokkal jobbat adtál annál, mint amit én kértem. De volt, amikor azt éreztem, hogy imádságom elakad, nem jut el hozzád, éreztem, hogy bezárva imádságom előtt a menny, nem jut oda az én szavam. Ez az ige mindent megmagyaráz. Olyankor nem figyeltem rád. Nem a te akaratod értelmében kértem, amit kértem. Idegen szavak voltak imádságomban. Bocsásd meg, Istenem. Taníts meg előbb a te akaratodra, azután fogadd el az én imádságomat. Azt kérem, amit tanítványaid: Uram, taníts engem a te tanításod, a te akaratod szerint, a te szolgálatodban imádkozni. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Milyen sokszor van, hogy gyorsan akarunk valamit, amitől boldogabb, szebb életet, vagy legalább szebb pillanatokat remélünk – pedig mindent nekünk tart készenlétben Atyánk! Mennyivel jobb az Ő órájához igazítani a miénket, hiszen akkor valóban örömteli lesz az életünk – vagy ahogyan egyháziasan mondani szoktuk: áldott! Ha követelőzünk, akaratoskodunk, az azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk Istent. Örökséget kikövetelni azt jelenti, hogy számomra az illető már halott, nem létezik, nem számolok vele. Isten azonban létezik, él, sőt uralkodik! Ezért, ha áldásokat szeretnél, vedd komolyan az Ő létét – és bőséges lesz a jutalmad! (E.M.L.)

Milyen szempontok alapján kérek? Van-e kéréseimben helye és szerepe az Atya dicsőségének? Legtöbbször imádságaimat is áthatja a saját magam iránti rajongásom. Krisztus azonban nem a mesebeli jó tündért vagy Aladdin lámpáját ígérte tanítványainak. Ő teljes életváltozásra hívott, arra, hogy ezen a világon képviseljük az ő szempontjait. Valakinek a nevében kérni azt jelenti, hogy azt kérem, amit ő kérne, az én kérésem tulajdonképpen az övé. Ismerem-e ilyen közelről Mesterem szándékait, vagyok-e ilyen szoros közösségben vele? (Győri Tamás József)

Milyen szépen fogalmaz Ézsaiás, amikor Jézusról jövendől, mert a megváltó születésével elkezdődik a világ hatalmas csodája ami előtte nem volt, és azóta sem történt ennél hatalmasabb dolog. Amikor az embereket látom tombolni, meccseken, koncerteken vagy bárhol, rögtön eszembe jut mi ez ahhoz képest amit az Úr Jézus tett értünk. Sajnos mégis sokan elfelejtik, hogy csak ő az akiért érdemes tombolni, jó értelemben. Mert minden múlandó, a hírességek feledésbe mennek, de az ő dicsősége sohasem halványul meg, hanem tündököl mindörökké. Az Atya a Szentlélek által ezt súgja nekünk, Ézsaiás közvetítésével: Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön: tanítására várnak a szigetek. (Ézsaiás 42:1-4) Köszönjük Atyánk a te szolgádat akit elküldtél mint szabadítót. Köszönjük, hogy Ő szelíd , alázatos, és hűséges volt haláláig. Köszönjük, hogy te mindent megjövendöltettél, mert ez a bizonyíték a sok hitetlen ember kétkedéseire. Hála a jó tervednek.

Milyen szomorú, amikor az Isten igéjének igazságát csupán közvetíteni, felerősíteni hivatott keretek, eszközök, formák kiszorítják magukból a lényegi tartalmat! Milyen tragikus, amikor valaki – hasonlóan a korabeli farizeusokhoz – szentírási igéket tűzve zászlajára, éppen a cselekvő Messiást ítéli el, bénítja meg, fel nem ismerve őt! Milyen hiábavalóság, amikor önelégülten áldozatokat hozunk, de az irgalmasság cselekedeteiről megfeledkezünk (7. v.)! Segítsen Isten minket igaz hívő, ne csupán vallásos életre!

Milyen volt Jézus Krisztus egysége az Atyával? Olyan teljes, hogy az Atya leküldte Őt a földre, hogy feláldozza magát értünk. Jézus Krisztus pedig ezt mondta: “Amiként engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket” (Jn 20,21). Az Úr fájdalmat okozó kérdésének fényében ismeri fel Péter, hogy mennyire szereti Őt; és most az következik: “Add tovább!” Ne bizonygasd, mennyire szeretsz, ne a kapott csodálatos kijelentésekről beszélj, hanem “legeltesd az én juhaimat”. Jézusnak pedig sok rendkívül furcsa juha van, az egyik sáros, gubancos, a másik félénk és döfköd, a harmadik folyton elkóborol! Isten szeretetét lehetetlen kifárasztani és a bennem levő szeretet sem fárad ki, ha az egyetlen forrásból, belőle fakad. Isten szeretete nem veszi figyelembe a mi egyéniségünkből következő megkülönböztetéseket. Ha szeretem Uramat, akkor nem engedhetem, hogy természetes vérmérsékletem vezessen, hanem az a dolgom, hogy legeltessem az Ő juhait. Ezt a megbízatást nem lehet megkönnyíteni és nem lehet alóla kibújni. Vigyázz, nehogy meghamisítsd Isten szeretetét azzal, hogy a természetes emberi vonzalom alapján munkálkodsz, mert ez Isten szeretetének káromlásával végződik.

Minap egy középkorú hölgy megkérdezte tőlem: „Lelkész úr, miért sújtott az Isten engem annyi betegséggel?” Én megfordítottam a kérdést:„Miért olyan egészséges és boldog most?” Ez természetes? Ez nem tűnik fel? Ezt nem kell megkérdezni: „Miért gyógyított meg az Isten, miért szólított meg, amikor ezt tényleg nem érdemlem meg?!” Isten örömöt szerez nekünk a szenvedés után. Ne legyünk annyira rövidlátóak, hogy a legkisebb szenvedést is azonnal számon kérjük rajta, miközben a legnagyobb vigasztalást és örömöt észre sem vesszük! (Deák László)

Mind a te, mind az én életem aranyszabálya ez: maradjon életünk Isten felé nyitott, Őrá összpontosított. Dobj ki minden mást a hajóból: a munkát, az öltözködés és táplálkozás gondját, mindent, ami ehhez a földhöz köt, mert amíg ezeket hajszolod, Istenre beállított tükröd homályossá lesz. Maradj meg a szemlélésnek ebben az állapotában, hogy életünket mindenen át megőrizhessük a szellemi síkon. Hadd alakuljanak a dolgok, ahogy alakulnak, hadd bírálgassanak mások, ahogy tetszik nekik: de te soha ne engedd, hogy bármi elhomályosítsa benned azt az életet, amely Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Semmiféle sürgés-forgás ki ne lendítsen a vele való közösségből! Bár ez könnyen meginoghat, de te ne engedj helyet ennek. A keresztyén ember életének legszigorúbb fegyelmezése az, hogy tanulja meg: miként szemlélje állandóan mintegy tükörben az Úr dicsőségét.

Mind találkozunk olyan időkkel, amikor választanunk kell a hit és az aggodalom között. Az asszonynak, aki egy bántalmazó kapcsolat csapdájába került, választania kell aközött, hogy segítséget kér, kiszáll, vagy bennreked. A fiatal, akire nyomás nehezedik, hogy drogokhoz forduljon, választhat, hogy megadja magát, vagy nemet mond, és továbblép. Aki a halál miatt aggódik, olvashatja Isten igéjét, beszélgethet egy baráttal vagy egy tanácsadóval, vagy retteghet tovább. A Biblia azt mondja: „az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak” (Példabeszédek 28:1 Károli). Azt mondod: „Per pillanat nem érzem magam hú de bátornak”. A bátorság nem semmisíti meg az aggodalmat, hanem fölébe emelkedik! Dávid azt mondta: „Várjad az Urat: légy bátor és ő megerősíti szívedet” (Zsoltárok 27:14 NKJ). Ha igaz ügyben jársz, és elkötelezted magad Istennek, akkor ő megadja a cselekvéshez szükséges bátorságot. De meg kell tanulnod szembenézni a félelmeiddel. Ez jelentheti azt, hogy kiállsz azért, amiben hiszel, elintézel egy régóta halogatott telefonhívást, kimondod a véleményedet, elismered egy jellemhibádat, és kéred Istent, hogy segítsen megváltozni. Azt nem szabad elfelejtened, hogy először mindig cselekedned kell, a növekvő önbizalom érzése csak azután következik. Valahányszor szembenézel az aggodalmaiddal, egy lépést teszel előre. De ha engeded, hogy az aggodalmad irányítson, akkor visszavonulsz a „biztonsági zónádba”, és úgy tekintesz magadra, mint aki nem tud megbirkózni az élettel. Íme egy nagyszerű tanács az élethez: bátran értékeld ki a helyzetet, számítsd ki, mi lehet a legrosszabb, ami történhet! Ha ezt el tudod fogadni, akkor érzed majd, hogy felszabadulnak az energiáid, és tudsz valamit kezdeni a helyzettel; még akkor is, ha a legtöbb, amit tehetsz az, hogy rábízod Isten szerető és mindenre képes kezére.

Mindaddig, amíg nem tanultuk meg énünket igényeivel és jogaival együtt félreállítani, könnyen ingerültek és érzékenyek vagyunk, magunknak és másoknak sok gyötrelmet és nyugtalanságot szerzünk. Lelkünk nyugalma olyan mértékben nő, amilyen mértékben megtanulunk elfeledkezni önmagunkról.

Mindannyian átéltünk már olyan időket a hegyen, amikor Isten szemszögéből láttuk a dolgokat. Szívesen ott fent maradtunk volna, de Isten soha nem engedi meg, hogy ott megálljunk. Szellemi életünket az próbálja meg, hogy van-e erőnk a leszállásra. Ha csak a felemelkedésre van erőnk, akkor valami baj van. Nagyszerű Istennel együtt lenni a hegyen, és csak azért megyünk fel oda, hogy utána lejöjjünk az ördögtől megszállottak közé és őket is felemeljük. Nem a hegycsúcsok és napfelkelte, vagy a szép utáni vonzódás számára vagyunk teremtve; ezek csak az ihletés pillanatára valók. Völgylakóknak vagyunk teremtve, magunkfajta anyagból valók közé. Itt kell megbizonyítanunk buzgóságunkat. A szellemi önzés mindig szeretné megismételni a hegyen átélt pillanatokat. Úgy érezzük, ha fenn maradhatnánk a hegyen, angyalok módjára élnénk és beszélnénk. A felemelkedés ideje kivételes, megvan a jelentősége Istennel való életünkben; de vigyáznunk kell, hogy szellemi önzésünk ne csak az ilyen időket kívánja. Hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni, hogy mindent, ami történik, hasznos tanítássá kell változtatnunk, pedig ennél jobbnak kell belőle kiformálódnia: a jellemünknek. A hegy nem azért van ott, hogy tanítson valamire, hanem hogy tegyen minket valamivé. Csapdába esünk, ha azt gondoljuk: mi haszna ennek? Szellemi dolgokban nem számolhatunk így. Pillanataink a látások hegyén csak ritka alkalmak, de Isten terveibe illeszkedve fontos szerepük van.

Mindannyian gyakran szembekerülünk szükséggel, szenvedéssel, problémákkal. A súlyos gondok közepette talán mi sem érezzük az Úr jelenlétét. Isten tényleg elrejtőzött volna előlünk? És ráadásul pont akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá? A látszat talán ezt mutatja. De tudunk-e a látszat ellenére is bízni az ő ígéretében: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged? Nem Isten rejtőzik el előlünk, hanem mi rejtőzünk el feltornyosuló problémáink mögé! Gondjaink annyira körülzárhatnak minket, hogy éppen a megoldástól választanak el, éppen Istent takarják el a szemünk elől. Átlátunk-e ezeken a hit szemével? Ha igen, nem kell gondjaink sötétségében tapogatóznunk. Szenvedéseink mögött feltündöklik előttünk az ő szent arca.

Mindannyian hajlamosak vagyunk a szellemi restségre. Nem akarunk belemenni az élet durva, kíméletlen forgatagába, egyetlen törekvésünk az, hogy nyugton hagyjanak, hogy megóvjuk nyugalmunkat. A Zsidók 10,24-25 verse arról ír, hogy egymást buzdítsuk, tartsunk össze. Mindkettőhöz kezdeményezés szükséges, hogy Krisztus érvényesüljön, ne önmagunk. A különvált, visszahúzódó, magános élet ellentéte annak a szellemiségnek, amit Jézus Krisztus kíván tőlünk. Szellemi mivoltunk próbára van téve, amikor igazságtalansággal, durvasággal, hálátlansággal és mindenféle kellemetlenséggel van dolgunk; mindezek arra irányulnak, hogy szellemileg lustává tegyenek minket. Visszahúzódásunkat azzal fedezzük, hogy imádkozunk és Bibliát olvasunk. Csak örömünk és békességünk kedvéért keressük Istent, azaz nem Jézus Krisztust szeretnénk, hanem csak a benne való örömet. Ez az első lépés a rossz irányba. Ezek a dolgok következmények, mi pedig okká igyekszünk tenni őket. “Méltónak tartom pedig – mondta Péter -, amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket” (2Pt 1,13). Nagyon kellemetlen, ha Istennek egy ilyen “ösztökéje” – aki tele van szellemi tevékenységgel – oldalba bök minket. Tevékeny munka és szellemi tevékenység nem ugyanaz. A tevékeny munka lehet utánzata is a szellemi tevékenységnek. A szellemi lustaságnak az a veszélye, hogy nem akarjuk, hogy felbuzdítsanak, csak lelki nyugalomról akarunk hallani. Jézus Krisztus soha nem támogatja a visszahúzódás gondolatát: “Menj és mondd meg testvéreimnek…”

Mindannyian jártunk már úgy, hogy tetszett valaki, talán bele is szerettünk, ám csak szenvedés és elutasítás fakadt belőle. Mindannyian jártunk már úgy (is), hogy az élet felkínált egy vágyott lehetőséget, ám nem voltunk felkészülve rá, nem tudtuk megtartani, nem tudtunk élni vele – és az ebből fakadó kudarcélmény nyomta a lelkünket. A szenvedés és fájdalom a jelenben átélve mindig úgy tűnik, hogy végtelen, nem lehet túlélni. Majd eltellik pár év, és már az is feledésbe merül, ami kiváltotta. Az idő sokmindent begyógyít, de igazi gyógyírt csak Isten ad(hat) mindenre. A fiatal a jelenben, és fokozottan a jövőben él, az öreg már sokkal inkább az emlékeiben – vagyis a múltban. Van ebben a folyamatos visszaemlékezésben valami szépség. Az ember már nem is annyira fájón emlékezik, már eltávolodott a múltjától annyira, hogy az ne legyen felkavaró. Valahogy egyben látja az egészet. Emlékezik, ám közben elmereng azon, hogy hová is vezetett az élete. Semmit nem tanulni az életből, megrekedni egy bizonyos szinten a lelki érést illetően, nem más mint az Isten-adta meg-, és felismerési lehetőség elfecsérelése, a talentumunk elásása… erre bizony nincs mentség! (Frankó Mátyás)

Mindannyian szenvedünk abban, amit a pszichológusok így neveznek: „alapvető meghatározási hiba”. Ez abban áll, hogy ha valami jó történik az életemben, akkor hajlamos vagyok ezért magamnak tulajdonítani az érdemet, de ha kudarcot vallok, ezt mindig a körülményeim hibáztatásával magyarázom. Ha jó eredményt érek el egy dolgozatban, ez azért van, mert okos vagyok; ha siralmasan teljesítek, ez azért van, mert valami (vagy több ellenem összejátszó körülmény) megzavart. Ha az embereknek tetszik a prédikációm, ezt azért van, mert jó igehirdető vagyok; ha nem tetszik nekik, akkor ők túl felszínesek. Még többet ront az alapvető meghatározási hibán az, ahogyan más emberek viselkedését magyarázzuk. Míg a mi saját helytelen viselkedésünket enyhítő körülményekkel magyarázzuk, más emberek helytelen viselkedéséről azt tartjuk, hogy még Jób türelmét is kimerítenék. Ha engem megbüntetnek gyorshajtásért, az azért van, mert a rendőröknek teljesíteniük kell a napi kvótát, ezért csapdákat állítanak fel, pedig azzal kellene foglalkozniuk, hogy bűnözőket fogjanak el. Ha téged büntetnek meg gyorshajtásért, az azt mutatja, hogy nem szabadna a volán mögé ülnöd. Mi a megoldás az alapvető meghatározási hibára? A kegyelem és a bűnbánat. Isten segítségére van szükségünk ahhoz, hogy meglássuk az igazat magunkról. Ő ezt meg is adja nekünk háromféleképpen: a) imádságon keresztül; b) az Ő igéjének olvasásán és alkalmazásán keresztül; c) olyan emberek által, akik szeretnek, és jól ismernek minket; olyan emberek által, akik nem azt mondják nekünk, amit hallani szeretnénk, hanem amit hallanunk kell.

Mindannyian szeretjük a kiszámíthatóságot… Leginkább pedig akkor gyötrődünk, ha változás előtt állunk, de nem tudjuk, hogy mikor történik meg velünk az, amit várunk. Az igazi lényeges dolgok többnyire kiszámíthatatlanok: Így nem tudjuk, mikor fogunk magunknak párt találni, nem tudjuk mikor születnek majd gyermekeink, azt pedig még hozzávetőlegesen sem tudjuk megbecsülni, hogy mikor ér véget az életünk. Pedig, milyen jó lenne – gondolják egyesek -, ha tudnánk, hogy mennyi még a hátralévő időnk! Az igazság azonban az, hogy mint a vizsgára készülő rossz diák, aki az idő múltával egyre csak aggódik, de nem készül a megmérettetésre, ugyanúgy mi sem használnánk ki a “hátralévő” időt… Pál jól mondja: “Az idő(k) gonosz(ak)!”

Mindannyiunknak megvannak a maguk problémái, terhei, igái. Egész héten dolgozunk 8-10-12 órában, vagy esetleg kötetlen munkaidőben, ami gyakorlatilag a “reggeltől-estig”-et jelenti. Végezzük a magunk hivatását, őrlődünk saját problémáink között a saját kis világunkban, ahová nem léphet be senki. Így a teher csak egyre nehezebb és elviselhetetlenebb, míg a végén nem bírjuk már tovább. Nem tudom, te meddig bírod még cipelni saját batyudat, saját gondjaidat. Isten ma azt üzeni Neked, nála leteheted ezeket mind. Nem kell tovább játszanod a hőst, hogy neked egyedül is megy minden. Válj meg tőlük, és Ő igazi pihenést, és nyugalmat tud neked adni. És a Te terhed helyébe az Ő batyuját adja; szelídséget, alázatos szívet, hogy végre láss túl saját kis zárt világodon. Lásd meg, hogy vannak olyan problémák, amik úgy oldódnak meg, hogy te nem teszel semmit. Lásd meg, hogy vannak olyan terhek, melyeket feleslegesen cipeltél eddig, és Istennél mindegyiktől megválhatsz. És lásd meg, úgy lesz a napod nemcsak elviselhető, hanem kifejezetten boldog, ha önmagad helyett a másik felé fordulsz, és segítesz neki hordozni a csomagját. Hidd el, szívedben nyugalom és béke lesz a problémák ellenére, és érezni fogod az élet igazi illatát.

Mindaz, amiről a világ azt hiszi, hogy megvan neki, nekünk igazán megvan Krisztusban. Az Istentől született ember Istenben él. Mint ahogy a külső ember, amely a földből vétetett, csak a földből élhet, úgy a belső ember, amely Istentől született, csak Istenből élhet. Van egy olyan világ, amellyel semmiféle egyezményekbe bocsátkoznunk nem szabad, de van egy elveszett világ, amelyet szeretnünk kell. Ezt a világot Isten úgy szerette, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. Így ismertük meg Urunkat, és ebbe a világba hívott el minket, hogy legyünk a világ világossága. Vajon imádkozunk elég kitartóan elveszett emberekért, vagy csak mindig magunkért imádkozunk? Emlékezzünk Ábrahámra, hogyan hajolt meg, és könyörgött Isten előtt Sodomáért. A Krisztus dicsőségével és erejével elhívott ember nem lehet közönyös az emberek sorsa, állapota iránt. Ahogyan Jézus sem szólhatott és cselekedhetett másképpen, mint ahogy az Atya mondta neki, úgy ha Krisztusban vagyunk, mi sem tehetünk másképpen. Aki Jézusban hisz, cselekszi azt, amit ő mond, megtartja beszédét és szereti őt. Dicsérlek téged, nagy Isten, mindörökkön-örökké hirdetem a te neved dicsőségét. Adj szívembe téged imádó szent érzületet, tégy engem, szegény, bűnös gyermekedet neved magasztalásának hírnökévé. Ámen.

“Mindazok, akik ebben a világban hű szolgálatot teljesítenek Istennek vagy embertársaiknak, felkészülnek a szenvedések iskolájában. Minél fontosabb a megbízatásuk, minél magasabbrendű a szolgálatuk, annál súlyosabb próbákon kell átmenniük, annál szigorúbb fegyelmezésben kell részesülniük. Tanulmányozd József, Mózes és Dániel tapasztalatát!… Dávidot Saul féltékenysége a pusztába száműzte, ahol minden emberi támogatást nélkülözve, erősen Istenre támaszkodott. A pusztai élet bizonytalansága és nyugtalansága, a szüntelen veszedelmek, a gyakori menekülések kényszere, »akik nyomorúságban voltak, és mindazok, akiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember…« (1Sám 22,2) szükségessé tették a szigorú önfegyelmet. Ezek a tapasztalatok felébresztették és kifejlesztették benne azt a képességet, hogy bánni tudjon az emberekkel, részvétet érezzen az elnyomottak iránt és gyűlölje az igazságtalanságot. A hosszú évek várakozásában és veszedelmeiben Dávid megtanulta, hogy Istenben találja meg a vigaszt. Megtanulta, hogy egyedül Isten hatalmával juthat trónra, és csak az Ő bölcsessége által kormányozhat helyesen. Dávid a viszontagságok és szenvedések iskolájában készült fel arra, hogy ilyen krónika szóljon majd róla: »szolgáltatott pedig Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot« (2Sám 8,15).” (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

“Mindazok, akik Istennek szentelik egész valójukat, állandóan megkapják a Lélek újabb és újabb testi és lelki ajándékát. Kimeríthetetlen mennyei készletek állnak a rendelkezésükre. Krisztus nekik adja saját Lelke leheletét és életet az Ő életéből. Isten kegyelme megnöveli és megsokszorozza tehetségüket… Emberi gyengeségükben is képesek lesznek megcselekedni a Mindenható elgondolásait.” (Jézus élete, Menjetek el és tanítsatok minden népet! c. fejezetből)

Mindegyikünknek megvan a maga kijelölt, elvégzendő munkája, amit csak odaszentelt erőfeszítésekkel tudunk teljesíteni. Mindenekelőtt arra van szükségünk, hogy odaszánjuk magunkat Isten kívánalmai megismerésére, azután pedig követnünk is kell ezeket a gyakorlatban. Akkor valóban az igazság magvetését fogjuk végezni, amely gyümölcsöt terem az örök életre.”(Review and Herald, 1908. febr. 6.)

Minden alkalommal, amikor felelős döntést hozol, felelősségteljesebbé válsz. A sikeres emberek nem másokat hibáztatnak, hanem vállalják a felelősséget cselekedeteikért és magatartásukért. Ők felelés-képesek – képesek arra, hogy megfelelő módon reagáljanak, nem számít, hogy milyen helyzettel néznek szembe. A felelősségvállalás mindig döntés, és csak te hozhatod meg. Ha a felelősségvállalás nem tartozik az erősségeid közé, akkor kezdd kicsiben! Máshonnan nem kezdheted, csak onnan, ahol éppen most vagy.

Minden cselekedetünk vetés s annak megfelelő lesz majd az aratás. Igaz, hogy csupán kegyelem, ha adhatunk és jót tehetünk, s nem a mi érdemünk. A kegyelem Igéje ad erőt hozzá, hogy anyagi dolgainkat hűséggel kezeljük. Szomorú jövő vár azonban ránk, ha az ítélet képmutatónak talál majd, mert Istent és embereket egyaránt félrevezettünk.

Minden egyéb megbocsátható, elfelejthető, ha ez igaz, ha pedig nem, akkor a többi sem ér semmit. Bizonyítani kellene, de mivel? Azzal, hogy kitartott mellette? Júdás is kitartott, amíg haszonra volt kilátás. Azzal, hogy nagy hangon tett nagy ígéreteket? Hogyne, amíg meg nem szorongatták. Egyetlen tanú van, aki bizonyíthat: „Uram, te tudod, hogy valóban szeretlek!” – így kérdez Krisztus téged is. Sok bűn, tagadás, gyávaság, félreállás után mit tudsz erre felelni? Megváltóm, életemnek talán a legsötétebb napjai azok, amikor vagy én nem tudok imádkozni, vagy világosan érzem, hogy nem felelsz imádságomra. Tudom, nem Te változol. A Te szereteted olyankor is sugárzik felém. Én vagyok az oka, hogy nem tudom felfogni azt, én hagytalak él, ha csak egy napra, egy elmulasztott bizonyságtételre is, én tettem valamit, ami elválaszt tőled, én voltam hűtlen hozzád. Nem hiszem, hogy megtagadtalak volna, biztos, hogy nem akartalak megtagadni. De az is biztos, hogy nem voltam méltó arra, hogy szóba állj velem. Uram, kérlek, olyankor is szeress. Olyankor is áraszd rám Szentlelked erejét, hogy képes legyek újra hozzád találni. Téríts vissza magadhoz! Tégy képessé az igazi imádságra, fogadj magadhoz, mert én mégis, mindenek ellenére szeretlek Téged. Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

Minden egyes nap a világ több országában keresztyének halnak meg pusztán azért, mert Jézust követik. A keresztyén mártírok útja igen forgalmas út. Ifjak és idősek, nők, férfiak, sőt gyermekek szenvednek hátrányt vagy halnak meg ma is az Úr Jézus nevéért. Helyükbe más hitvallók állnak, Tertullianus szavai ma is helytállóak: „A mártírok vére magvetés.” Egy Istennel leélt földi lét amellett, hogy a mennyországban folytatódik, földi eredménnyel is jár: az ilyen élet szemlélői komolyan elgondolkodnak annak az hitnek az igaz volta felől, amiért érdemes még szenvedést is felvállalni (2Kor 4,17–18). Illés, Jeremiás, Dániel, Keresztelő János. Néhány név azok közül, akik szenvedést vállaltak Isten beszédéért. Bár Keresztelő János kortársa volt az Úr Jézusnak, feltámadásának erejéről sem ő, sem a többiek nem kaphattak kijelentést. Mi, akik az üdvtörténet utolsó szakaszában élünk, rendelkezünk mindazzal a bátorító ismerettel, hogy Krisztus feltámadása alapján a magunk feltámadását is remélhetjük, így földi életünk vége nem jelenti a pályafutásunk végét is, sőt!
Kedves Olvasóm! Ha egy óra múlva meg kellene halnia, mit változtatna ez a tény életfelfogásán? Ha biztosan már csak egy éve lenne hátra? És ha mától fogva húsz, harminc vagy ötven évet élhetne? Földi életszakasza így vagy úgy, de lezárul. Töltse hasznosan! Amiért nem érdemes meghalni, azért élni sem.

Minden életszakaszba krízisen keresztül érkezünk. A fejlődés része ez. A krízist túl kell élni, de nem mindegy, hogyan. A krízisben szükségünk van segítségre. Támogatásra, elfogadó, megbocsátó szeretetre. Hitünk fejlődésének is része a krízis. Az utolsót akkor éljük át, amikor el kell mennünk ebből a világból. Ezen a krízisen is Jézus vezet át. Ő ölel körül – ahogy korábban is – megbocsátó, irgalmas, kegyelmes és örökkévaló szeretetével. (Baranyayné Rohn Erzsébet)

Minden ember benne van a bűnben, szeretet, öröm, világosság nélkül. De Isten gyertyát gyújtott. Leküldte Fiát a mennyből, meggyújtotta itt a földön az első világosságot a bűn rövidzárlata után. Az a szeretet, amely karácsonykor testet öltött, megvilágosít mindent. Engedd, hogy téged is megvilágítson, lásd meg az elveszett állapotodat. Ilyen akarsz lenni, amilyen vagy? Ez volt a terved magad felől, hogy ilyen férfi vagy nő szeretnél lenni? Tudod már, hogy tökéletesen tehetetlen vagy? Úgy szeretem ezt az éneket: “Bűnnel borított arcom felemelni, szent tisztaságodhoz, ha nem tudom, odaborulhatok a lábaidhoz, vétkesen és szegényen, Jézusom.”

Minden ember boldog akar lenni. Az emberiség története a boldogság felé törekvő emberek hosszú és szenvedésekkel teli kalandja. A boldogság felé való törekvést Isten oltotta minden ember szívébe. Boldogságra vagy teremtve, és a boldogságvágy benned Isten hívása, amely az örökkévalóságból érkezik hozzád! Nem könnyű a boldogságot elérni. Szomorú vagy. Miért? Talán senki nem vette észre munkádat, sikereidet, erőfeszítéseidet. Mondanivalód van, de nem hallgat meg senki, talán nem is szeretnek. Lépj egyet! Kérdezz meg te másokat, hallgasd meg őket te, érdeklődj munkájuk iránt! Miért nem vagy ma vidám? Nem tudod az okát. A fáradtságodat, elcsüggedésedet ajánld fel az Úrnak! Problémáidat tedd le nála, és azután mosolyogj rá másokra? Mosolyogj, és mosolyod visszacsalogatja majd az eltávolodott örömöt! Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését, azért, hogy megkísérelj másokat boldoggá tenni. Uram, te vagy az öröm számunkra! Kérlek, töltsd be szívünket a te fényeddel, és segíts nekünk, hogy befogadhassunk téged, mint a legnagyobb boldogságot az életünkben, hogy másokat rajtad keresztül mi is boldoggá tudjunk tenni! Ámen.

Minden ember boldog amikor a szivárványt meglátja és örömmel nézi, pedig sokan nem tudják, hogy Istennek ez egy olyan ígérete ami emlékeztetőül szolgál nekünk és Istennek is. Egy szövetség amit az Úr meg nem szeg. Pedig biztos lenne miért haragudnia, mert a világ gonosz. Abban az időben is a paráznaság miatt haragudott meg leginkább az emberekre, és sajnos a gonosz most is ebben mesterkedik, hogy a fiatalságot ebbe a bűnbe sodorja. Én amióta megtudtam, hogy a szivárvány Isten ajándéka, hogy nekünk is eszünkbe jusson az ő ígérete még jobban örülök neki és csodálom és hirdetem a körülöttem lévő embereknek Isten kegyelmét, irgalmát. Sokszor belegondolok az Úr mennyit kínlódik az emberiséggel a világ kezdete óta, de nem adja fel, de sajnos a gonosz sem adja fel és mindent meg tesz azért, hogy elveszejtse az embereket. Mi se adjuk fel, és nap mint nap imádkozzunk, és dicsérjük a mi Istenünket mert az ereje a dicséretekben lakozik. Legyen az erőnk az Úrtól aki küzd értünk, hogy megmentsen az örök életre minden embert.

Minden ember, élet(útjának)ének közepe táján számot vet önmagával. Természetes ez, no meg az is, hogy ilyenkor sokan megijednek, s olyan dolgokat tesznek, amit saját maguk sem értenek – lásd középideji válság(!): Úgy a negyvenes esztendők vonzáskörzetében – túl anyagi-egzisztenciális eredményeken – “megbolondulnak” férfiak és nők, s kilépnek addigi életük keretei közül, s elhitetik magukkal, hogy egy új kapcsolatban majd minden alapvetően másképpen lesz… Bár így lenne(!), mert ez azt jelentené, hogy ha elsőre nem is, de legalább másodszorra mindenki megtalálja élete párját. Tény, hogy a statisztika ugyan megmutatja a válások magas számát, de nincs olyan kalicka, amely híven visszaadná a rövidebb-hosszabb ideig fennálló élettársi kapcsolatokból kilépők igen magas számát. Magyarul: próbálkoznak, keresnek… s inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az idő pedig telik! “Napjaink olyanok a földön, mint az árnyék” – mondja a király – azaz, elillannak, s egyszercsak azt vesszük észre, hogy vége van, s még nem is éltünk… Reggeli kávénkat/teánkat kortyolgatva nem tudtunk örülni egyszer sem a felkelő Nap sugarainak, valójában nem simogattuk meg társunk lelkét egyszer sem, megköszönve neki, hogy hűségesen kísér minket életútunkon, s nem tettük fel az élet nagy kérdéseit sem önmagunknak: “Hé vándor! Honnan, s hová?”; de nem voltak éjszakába nyúló nagy beszélgetéseink gyermekeinkkel sem, hogy őszintén megoszthattuk volna egymással, mi az, amit e rövidke, néhányévtizednyi szakaszon megtapsztal(hat)tunk az idő végtelen országútján vándorolva. Nagy szomorúság ez, mert ezek nélkül nincs őszinte hálaadás az Életért, nincs megelégedettség és nincs lelki béke sem. Van helyette azonban állandó aggódás, a holnap mát szétfeszítő bizonytalansága, s a szomorúság, hogy nem lehet egy elhibázott életet újra kezdeni… Isten azonban azért Isten, mert töredékességünkben, megtépázott múltunkkal együtt is, képes eljuttatni a teljességre. Nevezik ezt megtérésnek, lelki megújulásnak, valójában a Teremtő és teremtmény egymásra-találásának szépséges csodája ez… (Frankó Mátyás)

Minden ember szabadon választhat abban a tekintetben, hogy melyik hatalom uralkodjon felette. Senki sem zuhanhat olyan mélyre, senki sem lehet olyan rossz, hogy Krisztusban ne találhatna szabadulást, megváltást. A megszállott ember, imádság helyett, csak Sátán szavait tudta kiejteni. A szíve vágya és a ki nem mondott könyörgés mégis meghallgatásra talált. Egyetlen szenvedő lélek kiáltása sem marad figyelmen kívül, még akkor sem, ha nem tudja szavakkal kifejezni. Aki szövetséget akar kötni a menny Istenével, az nem marad Sátán hatalmában és nem kell reménytelenül vergődnie a saját természete gyengeségeiben… A sötétség démonai harcra kelnek ugyanazokért a lelkekért, akik egyszer már a hatalmukba kerültek, de a mennyei angyalok síkra szállnak értük, diadalmas erővel.

Minden emberben Krisztus reménybeli követőjét kell látnunk, feltételeznünk, és aszerint néznünk. A megtalálásuk Isten dolga. A mi dolgunk nem hallgatni, hanem úgy szólni hozzájuk, mint reménybeli testvérekhez. Tilos félni, gyáváskodni. Bátran kell bizonyságot tenni. Védelmünket Isten garantálja. Jó Istenem, adj bátorságot a hitemnek. Hiába mondják, én tudom, hogy a hitem nem az én magánügyem. Jövendőnk, népünk jövője függ attól, hogy téged megtaláljon. Más a helyzetünk, mint a Pálé. A mi népünk a tied volt, csak elszakították tőled. Használj fel engem is, Uram, arra, hogy erőm és lehetőségem szerint én is tudjak bizonyságot tenni rólad, szeretetedről, megváltásodról és gondviselésedről, hogy megtalálhassanak téged szeretteim és minél többen a körülöttem élők közül. Így legyen értelme annak, hogy nekem mindezt megmutattad. Áldott légy, hogy én bízni tudok benned, tudom, hogy velem vagy, és nekem sem árthat senki, míg benned bízom. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Minden embernek komoly vágya a szabadság, mert erre teremtettünk. Ezért próbál az ember mindenféle szolgaságot, erőszakot lerázni magáról. Isten saját képére teremtett bennünket. Nem külsőre nézve. Akkor mi az Ő képe bennünk? Hisz belülről még kevésbé hasonlítunk reá. Egyetlen dologban teremtettünk Isten képére. Abban, hogy döntési szabadságunk van. Tavasszal a fának virágozni kell. Nem mondhatja, hogy ebben az évben nem virágzom. Az embernek van lehetősége arra, hogy nemet mondjon Istennek. Az ember akarati szabadságát arra használta fel, hogy Isten ellen döntött. Mi a megtérés? Az, hogy szabadságomat arra használom fel, hogy Isten mellett döntök. Isten társat szerzett magának az emberben. Ezért nem vette el a szabadságát. Amikor az első ember engedelmeskedett az Ördögnek, akkor nem szabadságra jutott, hanem szolgaságra. Az Ördög nem szabad embereket akar, hanem olyanokat, akiket leigázhat. Egészen más az Isten uralma, mint a Sátán uralma. Ez alatt az uralom alatt már nem dönthetek, már muszáj azt tennem, amit nem akarok. Cselekvési kényszereim lesznek, csinálom, amit nem is akarok. Beszédkényszerek: mondom, amit nem is akartam. Gondolatkényszer, mert belekerültem egy szolgaságba. Azért kell Jézusnak megszabadítani, mert az ember eladta magát. A “szabadság” annyit jelent, hogy nem “kell”, hanem “szabad”. Állj meg a szabadságban, hogy kényszer nélküli, boldog, szabad életet élhess!

Minden embernek más a rendeltetése. Azt kell meghallania, neki mit üzen az Úr, mindnyájunk Ura. Te, testvérem, csak arra figyelj, hogy mi a neked szóló üzenet! De ha azt megérted, és ha a többiek is megértik a maguk nyelvén, a maguk helyzetében, egymásra fogtok találni, mint pünkösd napján Jeruzsálemben. Ez a Lélek titka: mindenkinek meg tudja mutatni a maga útját, a maga rendeltetését, és úgy állít egymás mellé, hogy egymást kiegészítve tudjuk szolgálni a közös célt: Isten uralmát a közösségben. Urunk, adj közösséget nekünk! Egyházadban, családunkban, népünkben, munkacsoportjainkban annyira hiányzik a közösség. Azért hiányzik, mert Lelked segítsége nélkül nem tudjuk megérteni egymás nyelvét, egymás gondolatait, egymás örömét. Olyan nagy szükségünk van az egységre, olyan rossz idegenek között, elszigetelten élni, főleg ha közben család, munkaközösség, keresztyén gyülekezet vesz körül, mégis úgy érezzük, mintha ki lennénk dobva egyedül a pusztaságba, mert nem vagyunk képesek szeretni a körülöttünk élőket, és úgy érezzük, ok sem szeretnek minket. Taníts meg szeretni, Uram! Taníts, hogy tudjam megérteni azok nyelvét, azok bajait, azok egyedülvalóságát, akik talán éppen tőlem várnának szeretetet, barátságot, megértést. Szeretni taníts minket, Szentlélek Isten! Ámen.  (Varga László: Isten asztaláról)

“Minden embernek megvan az a kiváltsága, hogy hozzájusson a Bibliához, Isten Igéjéhez. Isten így szól: »Kiálts hozzám és megfelelek, nagy dolgokat mondok néked, megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz.« (Jer 33,3) Isten Igéjével a kezében minden ember közösségben maradhat Istennel – bárhova sodorja is a sors -, ha maga is úgy akarja. A Szentírás lapjain beszélgetést folytathat az emberiség legnemesebb képviselőivel, és hallgathatja az Örökkévaló szavát, amint az emberekhez szól. Ha tanulmányozza Isten bölcsességének és szeretetének mélységes titkait, »amelyekbe angyalok vágyakoznak betekinteni« (1Pét 1,12), akkor közösségben lehet Istennel. Követheti a mennyei Tanító lábnyomát. Ugyanúgy hallgathatja szavait, mint amikor egykor a hegyen vagy a tengerparton tanított. Elmondhatja a föld megszomorodottjainak és megkísértettjeinek a reménység és szentség utáni vágyakozás gondolatait. Ezáltal ő maga is mind szorosabb kapcsolatba kerül Istennel. Énokhhoz hasonlóan – aki Istennel járt – mindig közelebb jut az örökkévaló világ küszöbéhez, míg végül megnyílnak előtte annak kapui, és beléphet oda. Nem érzi majd magát ott idegennek. Meghallja láthatatlan földi társai, a Bibliából megismert szent emberek hangját, akik üdvözölve fogadják őt. Ugyanazok a hangok köszöntik ott, amelyeket megismert és megszeretett már itt e földön. Akik Isten Igéje által a földi életük folyamán is közösségben éltek a mennyel, azok otthonosan fogják érezni magukat a mennyei világban.” (Nevelés, Szellemi és lelki műveltség c. fejezetből)

Minden embernek választania kell arra nézve, hogy hogyan éli le az életét. Vagy Isten szerint, vagy nélküle. Jézus Krisztus hív mindenkit arra, hogy őt kövesse. Minden ember elgondolkozhat ezen a meghíváson, amit vagy elfogad, vagy elutasít. Isten igéje arra bátorít, hogy fogadjuk el, éljünk az ige szerint, mert az javunkra van, mert útbaigazítást ad az életünk különböző területein és helyzeteiben. Meg kell értenünk, hogy amíg nem ismerjük meg személyesen Jézust, addig bűneinkben vagyunk, és képtelenek vagyunk helyes és bölcs döntéseket hozni. Csak tönkretesszük magunkat és környezetünket, és végül a pusztulás vár. Ettől szeretne megóvni, megszabadítani bennünket Isten, ezért hív az ő követésére. A Jézussal való együtt járás többet ér, mint bármilyen drágagyöngy, és nincs semmilyen földi érték, ami ezt felülmúlná. Ki lehet próbálni azt az utat, amit Isten kínál mindannyiunknak. Aki rá mer lépni erre az útra, az rájön, hogy az volt élete legjobb döntése, amit soha nem lehet megbánni. Bátorítalak, hogy válaszd Istent és azt az életutat, amit ő kínál neked. Ez lesz életed legszebb döntése!

Minden este vedd számba, mennyi örömöt kaptál azon a napon, minden reggel azzal az örömmel indulhatsz: velem van, velem lesz ma is az Úr.

Minden fájdalom azért van ezen a földön, mert az ember elszakadt Istentől, és nagyon egyedül van. Hiába nyújtja kezét egy másik ember felé. Semmi más értelme nincs a szerelemnek, a házasságnak, minthogy olyan valakit keresel, aki megért és szeret. Hadd mondjam a legnagyobb parancsolatot: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, és minden erődből.”

Minden felemelő időszak után hirtelen lökéssel visszaesünk azokba a dolgokba, amelyek sem nem szépek, sem nem költőiek, nem is izgalmasak. A hegycsúcs magasságát le lehet mérni a völgy szürke robotján. Mégis a völgyben kell Isten dicsőségére élnünk. Látjuk az Ő dicsőségét a hegyen, de ott nem élhetünk. A megaláztatás völgyében válik hűségünk értékessé Isten számára, itt bizonyul hitünk valódinak. Legtöbben csak akkor tudunk valamit tenni, ha a hősi magaslaton járunk – szívünk természetes önzése miatt van ez. De Isten azt akarja, hogy a völgy durvára hasított lejtőjén éljünk a vele való személyes kapcsolatunkból vele összhangban. Péter úgy gondolta, pompás dolog lett volna ott maradni a hegyen, de Jézus Krisztus levitte tanítványait a völgybe, arra a helyre, ahol megkapják a látomás magyarázatát. “Ha valamit tehetsz…” Le kell jönnünk a megaláztatás völgyébe, hogy kipusztuljon belőlünk a kételkedés. Nézz vissza megtapasztalásodra és úgy találod, hogy kételkedtél az Ő hatalmában mindaddig, amíg fel nem ismerted, kicsoda Jézus Krisztus. Mikor a hegyen voltál, mindent elhittél, de mi történt, amikor a völgyben a rideg tényekkel kellett szembenézned? Talán képes vagy bizonyságot tenni megszentelődésedről, de mi van azzal, ami most megaláztatást jelent neked? Amikor legutoljára fenn voltál a hegyen Istennel, megláttad, hogy minden hatalom az Úr Jézusé mennyen és földön. Itt a megaláztatás völgyében mégis kételkedsz?

Minden fény, amelyet másokra sugárzunk, visszasugárzik ránk. Minden kedves, megértő szó, minden tett, ami könnyít a megterhelteken, minden jó ajándék, amelyet a rászorulóknak adunk – ha helyes indítékból történik -, áldásokban gyümölcsözik a jótevő életében.” (Pátriárkák és próféták, József Egyiptomban c. fejezetből)

Minden fogadkozás rossz – tartják némelyek. Hiszen annyi mindent megfogadnak az emberek, aztán nem tartják meg. Fontos különbséget tennünk, hogy vannak helyes és helytelen fogadkozások. Mi a helytelen fogadkozás? Az, amelyik csupán le akarja rázni a másikat: Meg fogom tenni; ott leszek; felhívlak; odaadom… Az is helytelen, amelyik komolyan gondolja, de csak magára alapozza a megvalósítást. „Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.” (Jak 4,15) Tehát, ha az Úr akarja és segít. „Most, a történelem végén, az internetdemokrácia hajnalán, nem túl maradi, erőszakos és kirekesztő-e ellene mondani az ördögnek? Az ő minden cselekedetének? Minden csábításának? Az ő angyalai minden cselfogásának?” (Czakó Gábor: Fogadkozás) Mert az ördögnek sem elég, hogy egyszer az életben nemet mondtál neki. Amíg meg nem halsz, addig kell ezt tenned. Mert vannak dolgok, amelyek mellett újból és újból le kell tennünk a voksunkat. Amikor fogadkozol, ne csak magadat vedd komolyan, hanem az Úr segítségét is kérd!

Minden igénynek és minden törvénynek megfelelni, nagyon nehéz, talán lehetetlen is. Miért? Mert nem vagyunk tökéletesek, tökéletes, csak Jézus volt. Ebben a világban ahol ki vagyunk téve mindenféle dolognak, nem lehet tökéletes az ember. Csak megpróbálunk azzá lenni. Azonkívül a gonosz mindenféle dologgal megpróbál minket, mert minden embernek megvannak a gyengéi.
“A szeretet türelmes, jóságos:
a szeretet nem irigykedik,
a szeretet nem kérkedik,
nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan,
nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra,
nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak ,
de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez ,
mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik.”
(1 Korinthus 13:4-8)
Hát bizony van aki minden pontban megfelel, csak esetleg haragra gerjed, a másik meg csak, kérkedik, a harmadik meg csak, fel rója a rosszat, a negyedik meg nem mindent tűr el, csak egy hiba van, mert ebben gyenge. Ezt kihasználva tud a gonosz beférkőzni, és kísérteni. Úgy hiszem a mi mennyei Atyánk aki a szívek vizsgálója tud mindent rólunk, de a bűn az bűn, még akkor is ha a gyengeségeinket ismerve ítélnek meg minket. A kegyelem az ami felment minket, ha tudunk bocsánatot kérni, és megpróbálunk segítséget kérni a megváltó Jézustól, aki meg tud szabadítani minket a helytelen viselkedéstől. Legyünk bűnbánóak , és igyekezzünk az igei tanításnak megfelelni.

Minden Isten-teremtette dolognak lehet örülni, de az ‘igazi’ öröm kiállja az idő próbáját is… Ezért írja az apostol: “Az ÚRban örüljetek!” Mindkét szó nagyon fontos. Aki az “ÚRban” örül, az olyan értékeket tart mérvadónak saját életében, melyek az Isten előtt is kedvesek. Ilyen a türelem, a jóság, a szívesség, s hasonlók. Mindezeket akkor lehet ‘gyakorolni,’, ha felebárátunkkal kapcsolatban vagyunk… Pál nem arra biztat: ‘Örülj!’, hanem arra: “Örüljetek!”. Örülni lehet a kedvenc csapat góljának úgy is, hogy valaki a TV előtt egyedül üldögél, s közben iszogatja hűtött sörét, de mennyivel más az öröm egy baráti társaságban vagy ha együtt örülnek a szurkolók. Az öröm igazi értékét az adja, hogy megosztható másokkal. Az az öröm, amit nem tudok megosztani másokkal, aminek csak én magam örülök, az igen gyorsan múló öröm. Az az öröm, ami megosztható másokkal az nem fogyatkozik, az idővel csak szaporodik, növekszik. Ilyen öröm az, amikor ember születik a világra. A sok-sok gond ellenére gyermekünkre ha évtizedek múlva is rátekintünk – öröm tölti el a szívünket, s nem győzünk hálát adni az ÚRIstennek, hogy ilyen nagy örömben részesített minket… Azok a sikerek, melyek mások életét szebbé, gondtalanabbá tették, hosszú évek után is tiszteletet, elismerést és megbecsülést váltanak ki minden jóérzésű emberben – gondoljunk csak pl. az elektromosságra. Milyen sok áldás származott már belőle! Ha nem kísérletezetek volna elkötelezett tudósok a rádió, a televízió, az internet tökéletesítésén, ha orvosok nem kutatnak újabb és újabb gyógyító lehetőségek után, akkor nem ott tartana ez a világ, ahol ma vagyunk. (Az, hogy minden jót rosszra is fordítottak, s fordítanak ma is, az elsősorban nem a tudósok, hanem a politikusok, a mindenkori hatalom bűne!) Az örömünk igazából abból fakad, hogy Isten teremtményei vagyunk/lehetünk, hogy átélhetjük mindazon csodákat, melyek körbevesznek minket: a természet szépsége, az élővilág lefesthetetlen sokszínűsége. Ha olykor-olykor személyessé, pillanatban megragadhatóvá válik ez a fölülről alászálló öröm – mert elámít minket a pillangók tánca, mert habzsolhatjuk a virágok színeit és bódulhatunk illatuktól, mert kedvesünk mosolyában vagy gyermekeink kacagásában felfedezzük a Gondviselő Isten simogatását -, akkor megértünk valami keveset az ÚRban való örömből… (Frankó Mátyás)

Minden Istentől való elszakadás elindul valahonnan, majd pedig az időben kiteljesedik. Azt olvassuk: Nem keresték az Urat! Kicsit később szűkíti és így megfoghatóbbá is teszi a felelősök, illetve felelősség körét. Ismert és nem szokatlan jelenség: a romlás (hitvánnyá válás) a vezetőkkel kezdődött. Papok, tanítók, próféták és egyéb vezetők láthatók a folyamat elején. Átfogó, szinte összeesküvés-szerű elfordulás, lázadás történt a „felsőbb körökben”. Az említettek mindegyike célt és így nyilván életvitelt váltott. Minden másról tanultak-tanítottak, minden egyébre figyeltek, csak Istenre nem. Mi is várható egy néptől, ha esetleg évtizedeken keresztül a hitvány vezetőket még hitványabbak követik? Összekacsintunk, és elindulunk a lejtőn lefelé… A legszomorúbb, ha ez Isten népével fordul elő. A fájdalmas tapasztalat pedig figyelmeztessen: mintha ez könnyebben történne meg a magukat az élő Istenhez tartozónak vallók között, mint bármely más „vallásban”.

Minden jó, ha a vége jó. Nehéz néha elhinni, hogy egyszer mindennek jutalma, vagy ítélete lesz ezen a világon. Sokan úgy élnek, szólnak és cselekszenek, mintha a számonkérés soha nem érkezne el. Különösen a jót cselekvők fáradhatnak bele nemcsak a jó cselekvésébe, de az állandó “miért?”-ekbe is. Miért késel Uram, meddig tart még mindez? Mindeközben tisztán hirdeti az Ige, hogy a csúfolódókat, ostobákat és bűnös világot várja az ítélet. Isten majd gondoskodik a bűnös világról, de addig azt gerjeszti szüntelen szívünkbe, hogy az evangéliumnak fáradhatatlan tovább adói legyünk, akik a lélekmentést végzik.
(Berencsi Balázs)

“Minden kereszténynek kötelessége, hogy rendszerességre, alaposságra és gyorsaságra szoktassa magát. A lassú és kontár munkásnak nincs mentsége. Ha valaki mindig dolgozik, de soha nem készül el, ennek az az oka, hogy nem viszi bele szívét-lelkét a munkába. A lassú, rossz hatásfokkal dolgozó embernek be kell látnia, hogy e hibáján változtatni kell. Fordítson nagy gondot az időbeosztásra, hogy idejét a legeredményesebben használhassa fel. Egyesek ügyes és módszeres munkával öt óra alatt elvégzik azt, amit mások csak tíz óra elteltével. Egyesek állandóan dolgoznak a háztartásukban…, mert nem jól osztják be az idejüket. Lassan pepecselve, sok munkával, keveset végeznek. Mindenki, aki akar, megszabadulhat nehézkességétől és időt rabló, rossz szokásaitól. Dolgozzunk határozott céllal! Állapítsuk meg, hogy mennyi időre van szükség egy adott feladathoz. Azután feszítsük meg minden erőnket, hogy a megállapított időn belül elvégezzük a munkát! Parancsolni lehet a kéznek, hogy mozogjon fürgébben… “Azok az emberek, akik nem határozzák el céltudatosan, hogy változtatnak a munkamódszereiken, a megszokások rabjai lehetnek, mégpedig a rossz szokásoké. Képességeik fejlesztésével pedig a legjobb munkásokká válhatnának.” (Krisztus példázatai, A talentumok c. fejezetből)

Minden kisebb vagy nagyobb közösségben idővel kialakul a vezetők és a vezetettek rétege. Kapcsolatukban szinte mindig lappang valami enyhe feszültség, amely aztán fölerősödhet, ha például az egyik rétegben eluralkodik az a meggyőződés, hogy a másik rossz. Legtöbbször inkább a nép fedez fel úri huncutságot vagy egyenesen gonoszságot a vezetőkben. Bár a fonákja is előfordul, ekkor következik be a csőcselékezés. Mivel a két réteg egymás mellett, sőt egymásból él, és állandó kölcsönhatásban van, a kezdetben ellenkező előjelű lelki és erkölcsi minőségeik is hatnak egymásra. Az esetek legtöbbjében a rossz hat a jóra, és azt magához zülleszti. E jelenség szülte a latin mondást: „Qualis rex, talis grex” – „Amilyen a király, olyan a nyáj (a nép)”.

Minden kísértés esetén a kulcskérdés: „Miért ne tegyem?” A részeges: „Miért nem ihatnék még egy pohárral?” Az alkalmi tolvaj: „Miért ne vehetném el, nem is fog hiányozni?” és így tovább. Mindig kéznél van a logikus, meggyőző mentség. A lelkipásztornak vagy az anyának a legnagyobb gondja, mit tud felelni a „miért” kérdésre. A szokásos feleletek: mert megbüntetnek, mert beteg leszel, mert szégyen, mert Isten megver, rendszerint hatástalan. Egyetlen hatásos ellenérv maradt: „Isten szeret. Naponta tapasztalom áldásait. Gyermeke vagyok. Hogyan fogok Isten szemébe nézni, ha megteszem?” József nem arra hivatkozik, hogy mit fog szólni a gazdája. Azt az asszony el tudta volna intézni. „Hogyan vétkezzem Isten ellen?” Erre nincs mit mondania annak, aki ismeri Istent. Ezért nem magánügy a hit. Ezért nem tud talpra állni társadalmunk, mert nem az a legnagyobb kár, amit a múlt rendszer anyagi téren, hanem amit a lelkekben rombolt. Ezért olyan fontos a hitben való nevelés. Ezért volna döntő szerepe az újjáépítésben az egyháznak, ha vállalná. Uram, Istenem, kétségbeesve figyeljük a hitetlenség rombolását társadalmunk erkölcsi életében. Csak te tudsz rajtunk segíteni. Csak te tudsz olyan erős hitet adni, mely megállíthatja az általánossá lett bűn rombolását. Adj hitet, Uram, népünknek. Adj hitet gyermekeinknek. Adj mély hitű tanítókat, pásztorokat nekünk, és Szentlelked erejét azoknak, hogy újraépülhessen egyházunk, hatásos legyen igehirdetése. Adj erőt az én hitemnek, hogy legalább családomat tudjam szavam hitelével, életem tisztaságával tiszteletedre vezetni. A te szereteted hassa át életünket, hogy a „miért” kérdésre nekünk is annyi legyen a feleletünk: „Mert Isten szeret.” Ámen (Varga László: Isten asztaláról)

Minden különösnek, meseszerűnek tűnő ige megértésének kulcsa az, ha kétkedés és okoskodás helyett beleéljük magunkat abba a helyzetbe, úgy, ahogy az illető történet leírja. Az ige sokszor képeken keresztül tanítja meg mai napra érvényes üzenetét. Ez az ige pedig a legfontosabbat tanítja éppen nekünk: mit jelent az engedelmes türelem Isten szabadításáig. Özönvíz volt, elpusztult a föld élővilága. Egy szűk zárt bárkában összezárva maradt meg egy maroknyi ember és állat. Képzeljük bele magunkat, milyen életforma lehetett odabent. Kemény munkában kibírni egymás természetét, rossz levegőben, silány étkezéssel, és azzal a tudattal, hogy semmit nem tehetnek, míg Isten, aki életben tartotta őket, a szabadulást is meg nem adja. Mikor végre közeledett a nyomorúság vége, számolni a napokat és várni, várni, tehetetlenül, mikor jön el a várvavárt nap, amikor a pusztaságban, még nagyobb nyomorúságban, de szabadon megkezdhetik az újjáépítés kemény munkáját. Így számoltuk mi is a rabság napjait. Nem magunk, Isten adott szabadulást. Nem könnyebbet, mint Nóénak. Ha segített túlélni a rabságot, hittel és hálás örömmel kell vállalnunk az új élet építését.  Urunk, már szinte elfelejtettük, milyen hálás örömmel fogadtuk szabadulásunkat a hosszú rabságból. Azt hittük, paradicsomkertbe kerültünk. Csak azután vettük észre, hogy az özönvíz utáni pusztasághoz hasonló nyomorúság várt a szabadságban. De te megtartottál a rabságban, s te adtál erőt és lehetőséget az újjáépítéshez. Azóta is sokat zúgolódunk. Nem lettünk jobbak, azért nem lehet jobb a világ sem körülöttünk. Ne engedd, hogy elfelejtsük szabadulásunk örömét, s adj erős hitet, hogy azért mentettél meg, mert még célod van velünk. Segíts, hogy elérhessük. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Minden küzdelmemnek a vége ez legyen! Mint királyi levélnek méltó dísze, mely elvárja, hogy mindaz, mi benne foglaltatott, úgy legyen; zárja le minden ellenszegülésem, minden vívódásom. Mégha meg nem értett, akkor is ez legyen a végső megoldás. Mert szent az akarat, melyből származik, és nekem üdvömre van. Legyen, ne csak kimondott szó, hanem igaz cselekedet, mely teljes összhangban van hitemmel, mely sohasem önző, sohasem magának való. Alapja legyen a tudás, hogy Isten előtt állok mindenkor, és hogy Ő ismer engem teljesen. Ismeri gondolataim, vágyaim, tetteim. Mindent, mi késztet, nógat, ösztönöz. És adjon erőt mindig hozzá, hogy Ő rólam megemlékezik, mint kezdetektől tette. – Mikor teremtett mindent, hogy nekem jó legyen. – Mikor elbuktam, tervet készített, hogy el ne vesszek. – Mikor megváltott, szenvedett, hogy nekem ne kelljen. (Restás László)

„Minden lélek az enyém.” (Ez 18,4)„Kész a világ, / Feszült, ünnepi várás / Terjeng felette. / Halotti csend. Csak néha-néha / Sóhajt az Isten Lelke. // Kimérve minden pálya / Megtöltve minden lélek-lámpa, / Ahol csak úr a lét…” (Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás) Ki vagyok? Egyáltalán, miféle birtokviszonyban értelmezhető az emberi lélek? Az élet? A vers sorai költői látomásban fogalmazzák meg, hogy minden lélek gazdája a Teremtő, aki szavával világosságot ad a földre. S mi a fényből kapunk fényt. Szeretetből szeretetet. A Forrásból életet, hitet. Pünkösddel a vigasztaló Szentlelket. Kié vagyok? Kinek szolgálok? Kire mutat életem? Ha már tudom, kié vagyok – Istené –, akkor azt is tisztázni tudom, mi az enyém. S ez igen sok földi keserűségtől és függőségtől megment. (Kőháti Dóra)

Minden lélekben van egy kis szivárvány, / Kis csapóhíd, amelyet lebocsát, Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, – / Ennek a hídnak hídpillére nincsen, Ezt a hidacskát csak az Isten tartja. / Az Isten, aki a szívekbe lát. (Reményik Sándor) Ézsaiás prófétánál is már azokat a gondolatokat találjuk, amiket Jézus Krisztus tanított nekünk. Oszd meg kenyered az éhezővel. (Ézs 58,7) Bizalmatlanokká váltunk. Bizalmatlanok lettünk mindenkivel szemben, aki koszos, rongyos, az utcán él. Valahol minden bizonnyal igazunk van. Aki nem tudja ellátni magát, az nem rendes ember, nem becsületes, lusta, nem veszi komolyan az életet, az ilyen embertől jóra ne számítsunk. Hány példát mutat az élet, amikor a segítő szándékú emberek lesznek áldozattá. Mégis Jézus odafordult ezekhez az emberekhez és segítő kezet nyújtott nekik. Nem az egészségeseknek van szükségük gyógyulásra, hanem a betegeknek. Oda kell fordulnunk a rászorulókhoz, igyekezni kell nekik segíteni. Péter első levelében a vendégszeretet nem egyszerűen a vendég kiszolgálásáról szól, hanem arról, hogy szerető kezet kell nyújtanunk egymás felé, a hiányt szenvedőknek segítenünk kell, és nem undorodva félrefordulnunk. A keresztény ember egyik legfontosabb jellemvonása a segítőkészség a “szeretet-szolgálat”, annak tiszta értelmében. Nem is vesszük észre mennyire elkopott ez a szó, pedig ez nem csak néhány intézménynek és szervezetnek a feladata, hanem mindnyájunknak. Köszönöm Istenem, hogy erőt adsz segíteni másoknak. Hiszen a te színed előtt mindannyian egyformák vagyunk. Nincs köztünk kisebb vagy nagyobb, mindannyian bűnösök vagyunk, de a mi megváltónk mindnyájunkért meghalt a kereszten. Áldj meg, és köss minket össze a te szereteteddel. Ámen.

Minden lelki gazdagságnak igazán az lehet az alapja, hogy a hirdetett ige befogadásra kerül. Csak az evangélium, a Krisztusról szóló jó hír tud ma is igazán embereket meggazdagítani. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, valakinek azt előzetesen hirdetnie kellett, de nem is akárhogyan, „hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is”. Mi mindannyian abból az igéből élünk, amit másoktól emberi megfogalmazásban, de Isten szavaként kaptunk. Nincs ennél szentebb, hatalmasabb, mindent megváltoztatni tudó szó. Az Istentől jött ige erővel bír, mivel képes teljesen új emberré tenni a bűn semlegesítése után. Egy egész elrontott múltat véglegesen le tud zárni, s képes örökre megnyitni a jövőt. Szívünkbe tudja vésni az új élet reménységét is. Az ige befogadóját segíti az, ha az átadó olyan hiteles személy, akinek élete méltán követhető. Akit az ige megérint, azt nem lehet visszatartani attól, hogy a Krisztus követője legyen. Kész, akár zaklatást is elszenvedni a hitéért, mert sokkal többet kapott az Úrtól, mint amit elveszíthet. Imádkozzunk azért, hogy a mi igehirdetésünket is így fogadják mások, de azért is, hogy legyünk mi magunk is ilyen igefogadó lelkületűek! A mások érdekében végzett szolgálatunk, miként az apostoloké, úgy nálunk is gyümölcsöző lesz. Ugye, ezt szeretnénk?

Minden megtért ember egy folyamaton megy keresztül mint egy kisgyermek. Az életünk folyamán is mindenfélét meg kellett tanulnunk, és az újjászületésünk pillanatától ugyan úgy mint a csecsemők, majd a kis gyermek, aztán a tinédzserek, egyfolytában tanulunk az Úrtól, egymástól, tanítóktól. Aki engedelmes, és hittel teljes az hamarább jut el a nagykorúsághoz. A lelki áldozataink az ima, az időnk, az odaszántságunk, imádatunk az élő Úr színe előtt. Számomra megdöbbentő az, hogy az ige azt mondja a hitetlen emberekre,”erre is rendeltettek. “ Mi viszont egy kiválasztott királyi papság, szent nemzet, Isten királyságába tartozunk a mennyei szférához. Bár még a földön vagyunk, de már mennyei állampolgárok, akik kegyelem alatt élhetünk. Hirdethetjük nagy tetteit, bizonyságot tehetünk arról milyen változás állt be az életünkben és a családunk életében. Tegyük ezt akár alkalmas akár alkalmatlan időben, Istentől vett bölcsességgel.

Minden munka hasznos. Hiszed-e ezt? Legyen bármi a foglalkozásod, dolgozz és szolgálj bármely hivatásban, a tevékenység, amit végzel hasznos. Isten ugyanis kiválaszt bennünket valamire. Lehet, hogy olykor azt érezzük: értelmetlen, hiábavaló, amit csinálunk, de az Úr felől nézve nem az! Mások lebecsülhetnek, legyinthetnek, de Te arra gondolj, hogy Isten mit mond majd neked: Jól van jó és hű szolgám… vagy: Haszontalan és rest szolga… Ugye Te is az első mondatot szeretnéd hallani? Akkor tedd a dolgod, végezd azt, amit az Úr rád bízott, amire Téged rendelt!

Minden nap döntesz arról, hogy milyen ruhát viselsz, milyen ételt eszel, és milyen hozzáállást tanúsítasz. És csak kétféle hozzáállás létezik: jó és rossz. A jó hozzáállás az, amelyet a zsoltáríró választott, amikor reggelente felébredt: „Ez az a nap, amelyet az ÚR elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” (Zsoltárok 118:24). Legyen ez a te hozzáállásod is!

Minden odaszánt ima ,egy áldás az életünkben. Az igékből kiderül, hogy Isten hallja minden szavunkat imáinkat, de mégis kedvesebb neki ha böjttel megtoldjuk azt, gyengítve a gonosz erejét és erősítve a mi jellemünket. Tetszik nekem, hogy” szebbeknek látszottak” de hogy kövérebbek legyünk azt nem szeretnénk Uram. Hiszem, hogy minden imánkat meghallgatod. Ámen.

Minden olyan törekvés, amely a legcsekélyebb mértékben eltávolodik attól, hogy becsületesen megállj Isten előtt, elvettetéseddel végződhet. Tanulj meg arra ügyelni, merre visz az igyekezeted, és majd megérted, miért olyan fontos tekintetedet Jézus Krisztusra irányítani. Pál mondja: Mivel a testem más irányba sodorhat, ezért éberen vigyázok állandóan arra, “hogy megsanyargassam és szolgává tegyem” (1Kor 9,27). Meg kell tanulnom mindent alárendelni ennek a fő törekvésnek! Istennek éppen annyit érek a nyilvánosság előtt is, mint a csendes magányban. Az a fő törekvésem, hogy tetszését megnyerjem és kedves legyek neki? Ha ennél kisebb dologra irányul, mindegy hogy milyen nemes dolognak látszik is, igyekezetem tévút.

“Minden őszinte, hívő lélek emlékezni fog az Úr szavaira: »Orcád világossága elé vetetted az én titkos bűneimet«. Ritkán látjuk bűneinket olyan éles fényben, mint ahogyan Isten látja. Sokan hozzászoktak egy jól kitaposott bűnös út követéséhez, és szívük megkeményedett Sátán hatalmának befolyása alatt. Gondolataikat foglyul ejtik a bennük érvényesülő gonosz hatások. De ha az Úr ereje és kegyelme által ellenállnak a kísértéseknek, szívük és lelkiismeretük – amelyet most már Isten Lelke kísér – érzékennyé válik. Ekkor a bűnt igazi valójában látják meg: felettébb rossznak. Most jön el az az idő számukra, amikor titkos bűneik orcájuk világossága elé vettetnek. Megvallják bűneiket Istennek, megbánják és szégyellik őket. Akkor az Úr orcájának világossága elől az Ő háta mögé veti azokat.” (1892. 43. sz. levél)

Minden parázna pillantás rombolja a házasságod kötelékét. Minél kevésbé kívánod a házastársad, annál inkább fogsz olyan dolgokat keresni benne, amelyekkel igazolhatod a fantáziáidat. És ami a legszomorúbb ebben, sohasem fogod megtudni, milyen jó lehetett volna a házasságod. Ahhoz, hogy győzni tudj, egyszer s mindenkorra el kell döntened, hogy teljesen elkötelezed magad Istennek. Íme három ige, melyekre szükséged van, hogy így élhess: 1) „Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen kéjvággyal…” (Jób 31:1 NIV). Mielőtt Dávid bajba került volna Betsabé miatt, ezt olvassuk: „…meglátott a tetőről egy asszonyt, aki éppen fürdött… kérdezősködött az asszony felől… és magához vitette őt…” (2Sámuel 11:2-4). Figyeld meg jól a folyamatot: „meglátta”, „kérdezősködött”, „magához vitette”. Ha az, amire nézel, nem a tiéd, azonnal fordítsd el a tekinteted! 2) „Foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Korinthus 10:5). Tartsd fenn a rendet az elmédben! Ahelyett, hogy megadnád magad az álmodozásnak, az internetnek, a magazinoknak vagy bármi másnak, töltsd meg az elmédet Isten Igéjével és a házastársaddal töltött legszebb pillanatok emlékeivel! „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsoltárok 119:11). 3) „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet!” Dolgozz azon, hogy erősödjön a házastársad és közötted lévő kötelék! Dönts a szeretet mellett, ha nem is érzel így, és szereteted kivirágzik! És ha szükséged van rá, keress valakit, aki segíteni tud. „A barát testvérül születik a nyomorúság idejére” (Példabeszédek 17:17 KJV). Néha a győzelem és a vereség közötti különbség olyan kicsi, mint ötpercnyi telefonbeszélgetés és együtt imádkozás valakivel, aki megért.

Minden pillanatban árassz ki szeretetet magadból, minden helyzetben, minden imádságban és minden gondolatodban ez mozgasson, amíg teljesen el nem borítja az életedet. Meg fog erősíteni, és ki fog űzni minden félelmet, ami eddig kirabolt téged Isten nagyobb áldásaiból. A szeretet elűzi az ördögöt az életed különböző területeiből, és megszabadít a sötétség gyötrelmeitől. Alkalmazd a szeretetet a szűnni nem akaró problémák ellen. Ez az egyetlen megoldás, aminek semmilyen nehézség nem tud ellenállni.

“Minden reggel első dolgotok legyen felajánlani magatokat Istennek. Így imádkozzatok: Fogadj el Uram tulajdonodnak. Minden tervemet lábaidhoz teszem. Használj fel ma is szolgálatodra. Maradj velem s engedd, hogy minden munkámat tebenned végezzem! – Ez mindennapi kötelességetek legyen. Minden reggel újból szenteljétek magatokat az Úrnak. Minden terveteket neki rendeljétek alá, hogy megvalósítsátok vagy feladjátok, amint gondviselése akarja. Így adjátok át, ajánljátok fel Istennek életeteket napról napra, hogy az mindinkább átalakuljon és hasonlóvá váljon Krisztus életéhez.” (Jézushoz vezető út, Növekedés Krisztusban c. fejezetből)

Minden reggel oda kell nyújtani életünk edényét, hogy feltöltekezzünk, hogy terhet hordozni és másnak adni tudjunk. Az ürességet oda kell nyújtani. (Dag Hammarskjöld) A félelem – ahogyan már ebben a szóban is benne van – nem egy egész dolog. Valami fél, valaminek a hiánya. Egy hiányos állapot, és mint ilyen, nem egész-séges. A félelem az, amikor valami hiányzik: egy biztos alap, egy kapaszkodó. Az ember nem lehet egész, nem lehet egészséges, ha örökké ebben a fél-elemben él. Szüksége van valamire, valakire, aki ezt a hiányt, ezt a hiányos állapotot betölti. Kell valaki, aki megtart, akire ráhelyezkedhetünk teljes valónkkal, akivel együtt a fél-elemből egész-ség lesz. A 118. zsoltár ezt mondja: Velem van az Úr, nem félek. Ővele az ember már nincs egyedül, már nem fél, Isten kezét megfogva kezdődik mindannyiunk gyógyulása, egészsége. Az ő kezét megfogva kezdődik ennek a félelemben élő emberiségnek, ennek a félelemben levő világnak a gyógyulása is. Isten kezét megfogva kezdődik a fél-elemből az egész-ség. A Józsuénak adott ígéreten keresztül ma így szól hozzánk is az Úr: Nem maradok el tőled. Jézus Krisztus tanítványainak is ezt ígéri: Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Velünk van. Nem vagyunk egyedül ebben a világban. Nem vagyunk “fél”, így nem is kell félelemben lennünk, hiszen ő nem marad el, nem hagy el. Istenünk, néha olyan egyedül és elveszetten járunk. Sokszor a kilátástalanság, a félelem uralkodik el rajtunk. Segíts, hogy teljes bizalommal rád hagyatkozhassunk életünk minden dolgában. Ne akarjunk mindent mi magunk megoldani, add, hogy rád bízzuk magunkat. Köszönjük a biztos ígéretet, hogy te nem hagysz el minket soha. Add, hogy soha ne feledkezzünk meg erről, és újra és újra rácsodálkozhassunk a te nagy szeretetedre. Ámen.

Minden rosszindulatú, szeretetlen magatartást „gonosznak” mond a Biblia. A gonoszsághoz tartozik a makacsság és engesztelhetetlenség, az irigység és ellenkezés, minden rejtett rosszakarat is. A gonoszság éreztetni akarja a másikkal, hogy valami ellenére van. Sötét arcot vág, sértődötten néz. A gonoszságból származik a szitok és minden csúnya beszéd. A „káromlások” alatt nem istenkáromlást kell érteni, hanem szidalmakat, sértő szavakat, amelyeket az ember bosszúságában vet oda a másiknak. „Gyalázatos beszéd” a csúnya, közönséges kifejezések. A hívok ajkára csak kedves szavak illenek, amiket jól esik hallani. Mindenekelőtt azonban Isten dicsérete és a hálaadás. Egy szájból ne jöjjön ki áldás és átok, mint ahogyan egy forrásból nem fakadhat édes és keserű. Legyen ezért jelszavunk: elhagyni, elvetni minden gonoszt! Ezek nem engedik, hogy az Istenben való élet megerősödjék; átokként telepednek rá a lélekre. Olyan hibákat, bűnöket vetünk el, amelyek megszégyenítenek minket és mélységesen fájnak. Jézus iskolájában újra és újra új bűnbánaton megyünk át. Aki könnyen átsiklik a bűnein, ismételten beleesik azokba. De aki szenved miattuk, akinek elviselhetetlen és terhes, elveti, elhagyja azokat. Jézus veszi el és szabadít meg bűneinktől, ha elhatározzuk, hogy eldobjuk őket és könyörgő imádsággal elébe tárjuk ezeket.

Minden sötétségben van valami világosság. Az élet legnehezebb pillanatai hozzák a legtökéletesebb átalakulásokat. Ha Saul nem vakul meg, talán soha nem látja meg Jézus igazi arcát. Mennyire gyengén látók tudunk mi lenni! Sok száz igazságért lihegünk jobbra, balra, ugyanakkor amikor valójában kellene, nem tudunk felállni, hogy elmondjuk, létezik tiszta szó. Van éltető forrásvíz a sokféle hitető beszéd között. A sok igazságocska között, ami után loholunk, nem találjuk az Igazságot. Ahhoz hogy megfelelő időben a megfelelő szót kimondjuk, önmagunkat kell leküzdenünk.

Minden szervünknek elengedhetetlenül fontos szerepe van az életben. Mindegyik tudja a feladatát, s csöndben el is végzi azt. A szív vért áramoltat az erekben, a gyomor emészt, a máj tisztít, a vese kiválaszt, az immunrendszerünk védekezik – az agyunk pedig ‘koordinál’. Mindegyik szervünk ‘becsülettel’ dolgozik, hogy nekünk rendelt napjaink boldogságban, harmóniában telhessenek. Testünket ugyanis arra kaptuk, hogy érezzünk, hogy szeressünk általa, hogy segítségével építsünk és szépítsünk! Ha a kéz simogatás helyett inkább üt, ha nagyobb örömmel kovácsol fegyvert, minthogy építene -, akkor célt tévesztettünk, létünknek nem ez az Istentől rendelt feladata! Másért küldettünk a Földre. Elsődleges feladatunk, hogy felismerjünk életünkben az Isten szeretetét, s tükrözzük azt mások felé. Felismerve készségeinket/tálentumainkat alkossunk, szolgáljunk egymásnak, gondoskodjunk mindenekelőtt szeretteinkről. Ha Isten alkalmasnak teremtett minket a házaséletre, a családalapításra, akkor ne tékozoljuk el egészségünket hiábavaló dolgokra – amit úgy is megemészt a moly vagy rozsda -, hanem használjuk testünk adottságait rendelt időben(!) arra, amire kaptuk őket… Mára ugyanis sokhelyütt felborult az élet ‘rendes menete’, s a fiatalság évei “önmagukért, az élményért” telnek, s nem a jövőért… Ennek elhibázott volta akkor válik nyilvánvalóvá, amikor elmúlnak azok a bizonyos “legszebb évek”, s kétségbesetten, az ötödik X vonzásában, orvosi segítséggel gyermekért próbálnak küzdeni… Isten azonban figyelmeztet idejekorán mindannyiunkat. Ez is az evangélium egyik vetülete. Akinek van füle, hallja! (Frankó Mátyás)

“Minden tanulónak meg kell értenie az egyszerű életmód és az emelkedett gondolkodás közötti kapcsolatot. Rajtunk múlik, hogy testünk vagy a lelkünk uralja-e az életünket. Senki se sajnáljon semmi fáradságot annak érdekében, hogy megismerje azokat az erőket, amelyekkel szembe kell szállnia, és azokat a befolyásokat, amelyek kialakítják jellemét és sorsát. A mértéktelenség olyan ellenség, amely ellen mindnyájunknak védekeznünk kell… Korán meg kell alapoznunk az önuralom szokását. Véssük az ifjúság lelkébe azt az alapelvet, hogy uralkodóvá, nem pedig rabszolgává kell lenniük! Isten uralkodókká tette őket a tulajdon szervezetük birodalmában, gyakorolniuk kell tehát a menny által nyert királyságukat. Ha hűségesen közvetítjük ezeket a tanításokat, az eredmények messze túlnőnek az ifjúság körén. Olyan befolyások áradnak szét ezáltal, amelyek a romlás szélén álló emberek ezreit fogják megmenteni… Az életünk minden területén gyakorolt mértékletességnek és rendszerességnek csodálatos hatalma van, amely erősebb mint a bennünket körülvevő lehetőségek vagy a saját, természetes adottságaink, és hozzásegít bennünket a derűs életszemlélethez, ami oly sokat számít életutunk megkönnyítése szempontjából.” (Nevelés, Mértékletesség és étrend c. fejezetből)

Minden társadalom rétegződik a vagyon és a szociális helyzet, a képességek, a tanultság, a nemek, az etnikai származás alapján. Ezekből alakul ki az egyes emberek társadalmi helyzete. A mindennapi életben általában a szegény lenézett, a gazdag pedig megbecsült ember. A keresztyén gyülekezet nem tesz és nem tehet különbséget az emberek között vagyoni és társadalmi helyzet alapján: mindenki egyenlő Krisztusban. „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

“Minden teremtett dolog magán viseli az istenség pecsétjét. A természet bizonyságot tesz Istenről. Ha a fogékony elme érintkezésbe kerül a világegyetem csodáival és titkaival, el kell ismernie egy végtelen hatalom munkálkodását… Titokzatos életerő hatja át az egész természetet. Erő, amely fenntartja a megszámlálhatatlan világot a világűrben, erő, amely ott van a nyári szellőben, a lebegő, atomnyi bogárban. Ez ad szárnyakat a fecskének, táplálja az éhes hollófiókákat, ez bontja ki a rügyeket és alakítja gyümölccsé a virágot. Ugyanaz a hatalom, amely fenntartja a természetet, munkálkodik az emberben is. A csillagokat és az atomokat vezérlő nagy törvények irányítják az emberi életet is… Minden ember az Istennel és törvényeivel való összhangban találhatja meg a maga életterét, munkaterületét… A fizikai, szellemi vagy erkölcsi törvények áthágása annyit jelent, hogy kilépünk a világegyetem összhangjából, és behozzuk az egyenetlenséget, a zűrzavart és a romlást. Aki megtanulja, hogy így értelmezze a természet tanításait, annak a természet lényege kitárul. A világ egy nagy tankönyvvé, az élet egy nagy iskolává válik… A látható szemlélteti a láthatatlant. Az erdő magas fájától a sziklába kapaszkodó zuzmóig, a határtalan óceántól a tengerpart legkisebb kagylójáig, mindenben meglátja Isten képmását és kezenyomát.” (Nevelés, Isten a természetben c. fejezetből)

Minden tettünk tóba dobott kavics, a következmények, mint hullámok egyszer visszatérnek hozzánk. Mert minden bűnben benne van a büntetés is. Egyszer egy ifjú olyan országot keresett ahol nincsenek törvények. Meg is találta. Este ellopták a tarisznyáját, és meg is verték. Nem tette boldoggá, pedig megtalálta, amit keresett…(Iván Barna)

Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni. /Wass Albert/ A szenvedés türelemre tanít. Persze, már akit. De aki türelmetlenül fogadja a szenvedést, előbb utóbb rá kell jönnie, hogy nem sokra megy türelmetlenségével. Tehát, ha figyelünk szenvedéseink közben, hamarosan rájövünk, hogy türelmesebbek leszünk – másokkal és önmagunkkal szemben is. Ennek a türelemnek a következménye egy erős – vagy jóval erősebb jellem, azaz egyéniség. Ezután már nem lesz nehéz bizalommal, reménységgel tekinteni a jövő felé. A reménység pedig nem hagy cserben! Milyen jó, hogy a hívő embernek VAN reménysége! Nem kell reménytelenül, céltalanul botorkálnia az életben!

Mindenható mennyei Atyám, formálj engem és alakíts, hogy tetszésedre lehessek. A magam erejéből nem változhatok, csak akaratod által! Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (Mk 8,36) Megdöbbentő szavak. Jézus sokaság előtt mondja ki őket, beszélvén arról, mit jelent őt követni. Világosan beszél, mégis nehéz megérteni. Egyszerűen hangzik, miközben a legnehezebb megcselekedni mindezt: aki meg akarja menteni életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Hogyan nyerem meg a világot? Hogyan mentem meg az életemet? Ha igent bólintok, mikor nemet kellene, hiszen így kényelmesebb; így békén hagynak; így nem lógok ki a sorból; így olvadhatok bele a tömegbe, mely nem kíván Megváltót. Hogy zajlik mindez? Tudom én őt követni, amint kívánja? Hát fel tudom én venni egyedül keresztemet? Hát, meg tudom magam tagadni? Krisztus a legnagyobb művész, aki emberi lelkeket alakít. (Vincent van Gogh) Uram, Krisztusom, te vagy az egyedüli, aki segíthet, hogy ne a világnak akarjunk tetszeni, s táncolni, amint az ütemet diktálja. Alakíts és formálj minket, hogy el ne vesszünk, hanem éljünk! Nézd el nekünk, ha sokszor inkább megkímélnénk magunkat a formálódás okozta fájdalmaktól. Kevés bennünk az akarat. Kényelmesebb nekünk, ha a világ elfogad, és nem idegenként néz ránk. Pedig te követésre hívsz. Keresztvitelre. Életre. Nekünk élet kell. Ámen.

Mindenki, aki elfogadja Jézust, az emberi rokonságánál szorosabb kapcsolat fűzi vele össze. Testvéreinek semmi hasznuk sem származik a kapcsolatból, ha nem fogadják el Őt személyes megváltójuknak. Jézus is átélte azt, amit mi magunk is megtapasztalhatunk, amikor hozzá teljes szívünkből ragaszkodunk. A világ nem fogad be minket és a rokonaink is ellenségnek tekintenek minket. De inkább úgy mondanám, hogy mi is átéljük azt, amit ő. Testvérei emberi szemszögből ítélték meg őt, és anyjukat is rá akarták venni arra, hogy befolyást gyakoroljon rá. Azt gondolták, hogy Ő magánkívül van, amikor isteni hatalmat igényel Magának és a rabbik fölé helyezkedik, mint bűneik ostorozója. Krisztus szereti az ő trónját körülvevő mennyei lényeket, de mégis azt mondom minket még jobban. Hogy miért az szinte érthetetlen, bár a mennyei családhoz tartozunk, hisz ő jelentette ezt ki. Márpedig az igazi családban nagy a szeretet, és a békesség. Amikor az emberek nem fogadják el a hívó szót, ami a kegyelmet jelenti, akkor a Szentlelket káromolják. Krisztus nyíltan megmondta nekik, hogyha a Szentlélek munkáját Sátánnak tulajdonítják, elvágják magukat az áldás kútforrásától. ” Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.”Azt terjesztették ugyanis, hogy tisztátalan lélek van benne. (Márk 3:28-30) ( Jézus élete című könyv. Ellen G. White)

Mindenki, aki már kegyelmet kapott, el van kötelezve arra, hogy másokat Jézushoz vezessen. De ne felejtsük el, a tevékenység soha nem állhat az első helyen! Ott az imádat és mély megalázkodás legyen, Istennek a Krisztusban adott nagy irgalmasságáért. Az imádás lelkületéből kell fakadnia minden cselekedetünknek, az imádkozásnak is, különben nem kedves Istennek. Enélkül csak saját buzgólkodás, sürgés-forgás minden, és csak az öntetszelgés, önszeretet, becsvágy és irigység ékteleníti. Szíved mélyére legyen belevésve a Miatyánk első kérése: „Szenteltessék meg a te neved!” Akkor eltűnik a sietség és nyugtalanság, mindenféle hajszoltság és erőszakoskodás, ami a lelki munkában nem hozhat jó gyümölcsöt. Pál kettőt hangsúlyoz: Szolgálok az evangéliummal lelkem szerint – tehát legbensőbb, személyes részvétellel, nem hidegen, kötelességszerűen vagy üzletszerűen. Másodszor: papi módon viszi Isten evangéliumát, tehát mindig Isten felé fordulva. A lényeg nála nem a siker, hanem Isten szolgálata. Ebben az értelemben segítsünk, szolgáljunk mi is a lelki munkában!

Mindenki, aki rádöbbent emberlétének csodájára – elkezdi keresni az igazságot… Aztán ahogyan öregszünk, tapasztaltabbak leszünk, s egyre közelebb kerülünk a halálhoz, annál inkább bölcsülünk. Ajándék ez, amikor belátjuk, a végső igazság elérhetetlen számunkra, de Isten mégis békességet teremt szívünkben. Minél inkább figyelünk az Ő szeretetére, annál inkább tompul bennünk az emberi gonoszságok, bűnök miatti fájdalom, s minél távolabb vagyunk Istentől, annál inkább eluralkodik bennünk a félelem. Félelem a kicsinységünktől, a gyengeségünktől, mások fölénk terpeszkedő hatalmától. Isten azonban nem a félelem lelkét adta nekünk! Az igazság a valóságban van, nem a képzeteinkben. Az elképzelés csak egy kép csupán, gondolataink kivetítése érzelmeink filmvásznára, hasonlít a valóságra, de nem az. Olyan mintha… de mégse! A végső igazság, hogy Isten nem képzelet, fikció, hanem Valóság, Akit értelemmel ‘befogni’ kép-telenség. Ezért ellentmondásos, amikor az értelem eszközét, a logikát igyekeznek prédikátorok beleszőni érvelésükbe, s véget nem érő okoskodással citálják a Biblia igéit keresztül-kasul. Egyesek még odáig is merészkednek, hogy könyvet írnak ‘istenbizonyítékaikról’, melynek azt a címet adják: “Aki gondolkodik, az hisz…” A hitnek ugyan velejárója a gondolkodás, de nem előfeltétele! A hitnek lényege az elfogadásban van. (Frankó Mátyás)

Mindenki életében van mélypontok, sőt vannak az Isten-kapcsolatunkban is hullámvölgyek! Az élet ugyanis nem statikus, hanem dinamikus… Ha valakinek “vigyázzbanállós” a hite, akkor az nemcsak furcsa, de komoly kérdéseket is felvető egyben. Ahogyan Péter életét is megváltoztatta a Mesterrel való találkozás, s a Jézus mellett megtapasztalt események formálták életét, ugyanígy a mi életünket is alakítják a pillanatos Isten-megtapasztalások, amikor titokzatosan ránktekint az Isten… Kegyelmi pillanatok ezek! Akár fent vagyunk – s úgy érezzük most kerek a világ – akár lent, mert meg-/beláttuk vétkeinket, melyek elválasztanak minket felebarátainktól és Teremtőnktől – mind-mind annak bizonyossága: Isten kezében vagyunk… Azaz jó helyen. Otthon… (Frankó Mátyás)

Mindenki felismerheti saját magát. Az Úr úgy fogad el minket amilyenek vagyunk, neki nem kell megfelelni. Amikor felismerjük a bennünk rejlő hibás tulajdonságokat akkor már a gyógyulás el is kezdődött. Jézus az aki a gyógyító munkát elvégzi.

Mindenki kap egyet… [De] a kereszt ennél sokkal többet jelent. Ez Isten eszköze megváltásunkra… szeretetének bizonyítéka. Felvenni a keresztet… annyi, mint felvenni Krisztus terhét… az emberekért.” Jézus azt mondta: „az én terhem könnyű” (Máté 11:30). Az a kereszt, melynek hordozására te lettél elhívva, nem fogja feltörni a hátad, hanem felébreszti és kifejleszti benned az erődnek azon területeit, amelyek eddig aludtak, vagy kevésbé értékes célokra voltak használva. Amikor ezt felismered, nem fogsz többé könnyebb keresztért imádkozni, inkább erősebb hátat fogsz kérni. Amikor Pál így kezdett imádkozni, Isten azt mondta: „Elég neked az én kegyelmem” (2Korinthus 12:9). De ne feledd, a kereszthordozás elhívása azt jelenti, hogy meghalsz az önérdekednek, és keresztre feszíted tested vágyait, hogy így láthatóvá legyen benned Krisztus élete.

Mindenki kétségbeesetten gyűjti a földi kincseket. Minden házban, a legszegényebben is annyi a felesleges kacat, hegyeket lehetne építeni belőle. Egyik kizsákmányolja a lelket is embertársaiból, hogy többje legyen, a másik irigységében egy kanál vízben fojtaná meg a felebarátját, mert neki kevesebb jutott. Nem akarunk tanulni a közelmúltból, amikor minden összegyűjtött lenesünket hivatalosan ásták ki és lopták el a tolvajok, pedig jól tudjuk, hogy ma sincs semmi biztosítékunk arra nézve, hogy a most pótlólag gyűjtött kincseink nem fognak ugyanúgy elveszni. Nem is a kinccsel van a baj, hanem azzal, hogy annál van a szívünk is. Arról álmodozunk, azért harcolunk, azért kockáztatjuk a becsületünket és az egészségünket, veszítjük el gyermekeinket, még Istentől is csak azt tudjuk kérni. Megéri? A végén mindig tudjuk, hogy nem éri meg. Nem azért, mert úgyis itt hagyjuk halálunk pillanatában, hanem azért, mert közben elfelejtünk boldognak lenni, s lehet, hogy az örök életet is elprédáljuk múló sikereink kedvéért. Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk. Biztosabb lenne elérni a boldogságot az Ő irányítása szerint. Istenem, jó Atyám, mutass rá, életemnek mennyi tőled kapott lelki kincsét prédáltam el értelmetlenül olyan hamis gazdagságért, melynek soha semmi hasznát nem vettem. Nagyon fájt, amikor minden vagyonomat hazug eszmék nevében elrabolták tőlem, de anélkül is meg tudtam élni, talán még nyugodtabban, kevesebb gonddal. Most megint arra kényszerít mai életformánk, hogy rohanjak apró kincsek után. Nem tehetek mást, vergődöm, hogy megszerezzem családom szükségleteit. Segíts meg, hogy megkaphassam azt, amire valóban szükségünk van, és abban is, hogy a szívem a Tied maradjon, és ne rontson meg a kincsvadászat szenvedélye! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Mindenki levétetné meg a jobbkezét is, ha ezzel megakadályozhatná egy halálos betegség elterjedését a testében. Mennyivel inkább legyünk készek felhagyni azzal, ami a lelki életünket veszélyezteti!… Akaratunk odaadását a szemünk kivájásához, vagy a kezünk levágásához hasonlítja az Írás. Sokszor úgy véljük, Isten akaratának a követése annyit jelent, hogy megcsonkítva és megnyomorítva haladjunk végig az életen. Krisztus azonban azt mondta, hogy jobb, ha a saját énünket megcsonkítjuk, megnyomorítjuk és megsebezzük, ha ezáltal bemehetünk az életre. Amit mi gyakran nagy szerencsétlenségnek tartunk, az a legfőbb boldogságunk forrása lehet… Ha az önfejűeknek és keménnyakúnak annyira fájdalmas is ez az átadás, az Ige szerint mégis: “jobb tenéked”.

Mindenki magáról ad számot (Róma 14,1–12) Azt mondják, aki tud, alkot, aki nem tud, kritizál. A műkritikusok nyilván fölháborodnak ezen, pedig van benne igazság. Mindenképp igaz az, hogy kritizálni a legkönnyebb. Ennek több oka is van. 1. Ha azt hiszem, úgy ismerem a másik embert, mint a tenyeremet, akkor sem ismerhetem egy-egy döntésének, tettének minden mozgatórugóját, minden körülményét. – Ha bennünket kritizálnak, mindjárt ott van a nyelvünkön, hogy olyasmibe szólnak bele, amiről semmit se tudnak. 2. Kívülről nézve, a másik ember hibáit sokkal könnyebb észrevenni, mint a sajátunkat. Ha látunk egy családi filmet, rögtön tudjuk, hogy a férj-feleség miben vét, és hogyan fog ezért bűnhődni. Nem is sajnáljuk. Egye meg a főztjét! – Ha a mi családunkban akár ugyanazt a hibát követjük is el, mégsem változtatunk, mert a mi esetünk egészen más. Mi azért vagyunk ilyenek vagy olyanok, mert megvan rá az okunk. 3. Azt hisszük, mi jól teszünk mindent, ezért mindenki másnak is úgy kell tennie mindent, ahogyan mi tesszük. Nem lehetnek más helyes megoldások. Mit tegyünk? Éljünk meggyőződésünk szerint! Másokat pedig szeretetben bízzunk Istenre!

Mindenki teljes felelősséget hordoz, ha tudatosan Isten ellen támad. Akkor is, ha hiába tette. De az eredménye úgysem lehet más: Isten a legnagyobb bűnből is kihozza a maga akaratának győzelmét. Ne akarj szembeszállni vele! De aki Isten igazsága mellett áll, biztosan tudhatja: senki sem árthat neki.

Mindenki tudja, hogy az élet lényege az, hogy szeretünk valakit. Meg tudnánk tanulni így szeretni, ha ráébrednénk, hogy az élet minden napja olyan, mint egy nap az intenzív osztály várójában?

Mindenki vár tőlünk valamit. Egyedül az ÚR ISTEN kínál ajándékot, s ő csak arra vár, hogy elvegye kezéből a hit. (Füle Lajos) Ítélet vagy kegyelem lesz a mi osztályrészünk is, ha az ég trombitái megszólalnak. De milyen hatalmas reménység számunkra, hogy Urunk, aki az őrjöngő tömeg és egy helytartó ítéletét szenvedte, azt tanította, hogy ő nem ítélni, hanem megmenteni jött közénk. S valóban ő fog az Atya jobbján ülni és érettünk közbenjárni. Nem lenyomni, hanem felemelni akar. Nem azt hangoztatja, mennyivel kisebbek és gyengébbek vagyunk nála. Ő közénk jött és olyan lett, mint mi. Látta és látja ma is megkötözöttségeinket és bánatunkat. Tévedéseinket, megbántásunkat és szeretetlenségünket. S mégsem ítélni akar felettünk, hanem megmenteni mindebből. Tekintetünket felemeli a bajban. Hogy minden kétségünkben és fájdalmunkban az ő keresztjére tekinthessünk, melyből remény árad ránk. Úr Jézus, a te szereteted felfoghatatlan, kegyelmed végtelen. Nem nézed a mi bűneinket, de meglátod szükségünket. Felemeled arcunkat és örök fényességed sugarát árasztod reánk. Ámen.

Mindenkiben ott van az önteltség kísértése. Nagyon nehéz alázatosnak maradnia különösen annak, aki rendkívüli dolgokat élt át, különös adottságai és sikerei vannak. Isten kénytelen bizonyos eszközöket felhasználni, hogy az embert lent tartsa és saját nagyságának tudatát letörje benne. Nagy dolgokat végezhet valaki Isten országában, de ha ez önteltté teszi, akkor megrabolja Isten dicsőségét. Az ember a gonoszok kategóriájába kerül, akiknek az Úr egyszer azt mondja majd: „Távozzatok tőlem!” Az Úr a semmik és senkik által viszi véghez a maga munkáját. „A gyermekek és csecsemők által szereztél dicsőséget és befogtad az ellenség száját.” – A gyengeségben lesz nyilvánvaló az Ő ereje és az alázatosságban bontakozhat ki teljesebben a nagysága.

Mindeniknek más a rendeltetése, mint a férfinak és a nőnek, de egymáshoz illenek. „Hozzáillő segítőtársnak” teremtett Isten bennünket. Nem szabad összekeverni, egyformává tenni. Tönkretenniük úgy Isten sokszínű virágoskertjét. Megint csak a szeretet az a szó, mely a két szélsőség, az idegenség és az egyformaság között megadja a helyes látást: Elfogadni egymást másnak, de egyformán Isten kezéből valónak, „egy csontból alkotott” testvérnek. Jó Atyám, sokszor érzem magam idegennek, elhagyottnak, magányosnak még a legközelebbi embertársaim között is. Jó, ha családomban megadtad nekem a hozzám illő segítőtársat, s talán azon túl néhány jó barátot, munkatársat. Ha igen, azt egyedül neked köszönöm. De azt nem szoktam kérni, hogy tégy engem segítőtárssá minél több ember számára. Pedig te engem is annak teremtettél. Hogy kérhetnék segítőtársat magam mellé, ha én nem kívánok azzá lenni? Te formáltál minket elválaszthatatlan egy-testté. Add a hitnek és szeretetnek kötelékét, hogy boldog közösségben élhessünk. Taníts úgy élni, hogy ne gyűlöljön senki, és mi se legyünk kénytelenek senkit gyűlölni. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Mindenkinek szabad elhatározására van bízva, hogy akar-e adni. De ha a Szentlélek késztetésére fogadalmat tesz valaki, hogy bizonyos összeget adjon, akkor a fogadalomtevő nem tarthat igényt többé az odaszentelt részre. Az ilyen jellegű ígéretek még akkor is kötelezőek, ha embereknek tesszük. Mennyivel inkább azok, ha Istennek szólnak! A lelkiismeret ítélőszéke előtt tett ígéretek kevésbé kötelezőek talán, mint az emberek közötti írásbeli egyezmények?…

Mindenkinek szüksége van biztatásra, neked is! Szükséged van másokra, hogy felvidítsanak, amikor a kudarcok és a körülmények összezúznak. Johann Wolfgang von Goethe, a német költő mondta: „A helyreigazítás sokat ér, de a biztatás még többet”. Ez újjáéleszti a lelked, és olyan töltetet ad, amivel tovább tudsz menni. Egy ismert lelkipásztor írta: „Semmi sem tud jobban felemelni, mint egy baráttól vagy egy szerettemtől kapott biztatás. Ez az oxigén a lélek számára. Ha két mérföldet kell futnod, akkor bizonyára szükséged van arra, hogy megállj és lélegzethez juss, mielőtt további kettőt lefutsz. Mielőtt nagy fába vágná a fejszét, vagy belefáradna a napi rutinba, az embernek szüksége van arra, hogy megálljon és néhány biztató szót kapjon, mielőtt hozzáfog az előtte álló munkához. Légy tehát oxigénné a körülötted lévők számára! Erősítsd őket, hogy kitartsanak a Mennyek Országáért! Bátorítsd őket azzal, hogy Isten azt ígérte, mindenben javukat munkálja!” Most állj meg, és gondolj valakire, akinek jól jönne egy kis biztatás, és még mielőtt véget ér a nap, tekintsd feladatodnak, hogy eléred őt! „Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják!” (Róma 14:19)

Mindenkinek van egy alaptermészete. Egyikünk vidám, mosolygós, másikunk komoly, sőt komor alapjában véve. Senki nem tud kibújni a bőréből, de lelkünk megfelelő táplálása a jó vagy a még jobb irányba mozdíthat el bennünket. A jóindulat kedvessé tesz – mondja Igénk. Te kedves embernek tartod magad? S vajon mások milyennek tartanak téged? Vizsgáld meg önmagad a jóindulat szempontjából! Hogy találod: mennyi van benned ebből? Az önvizsgálat legegyszerűbb módja, ha megkérdezed magadtól: Vannak haragosaim? (Akik rám okkal haragszanak, vagy akikre én vagyok morcos?) Vannak, akik nem köszönnek nekem, pedig jól ismerjük egymást? (Vagy olyanok, akiknek én nem köszönök szándékosan?) Családtagjaim közül mindenkivel békességben élek? (Vagy némelyikükkel muszáj távolságot tartani?) Munkahelyemen megfagy a levegő, ha megjelenek, vagy örülnek jelenlétemnek? A válaszok benned vannak! Érdemes felelni ezekre a kérdésekre, de csak őszintén! A következtetéseket pedig szintén vond le, mert anélkül semmit nem ér az önvizsgálat!

Mindenkinek vannak tervei, álmai, vagy ahogyan az Ige összefoglalja, különböző dolgai. Hol is vannak ezek a legjobb helyen? Az Ige tanácsa az, hogy az Úrnál. Tenyere elég nagy ahhoz, hogy ne csak másokat, hanem bennünket is hordozzon! Egy dolog kell ezek után: bízni benne! Egy különös bizalomépítés ez, amelyet Isten Lelke akar szívünkbe ültetni. El akarja érni, hogy senki másban ne bízzunk, mint Abban, aki teremtett, alkotott bennünket, aki egyszülött Fiát is halálra adta örök életünkért, s mindenkinél jobban ismer és szeret, s tudja mi a jó nekünk. Ha ezt tesszük, és Istenre hagyatkozunk, ráadásként átélhetjük, hogy sokszor saját szándékaink is hamarabb célba érnek és rajtuk lesz Isten akaratának, örömének pecsétje is.
(Berencsi Balázs)

“Mindenkit érnek néha keserű csalódások, és mindenkit hatalmába kerít olykor a csüggedés, amikor fájdalom az ember sorsa és nehéz elhinni, hogy Isten még mindig jóságos segítője földi gyermekeinek, amikor annyira gyötrik a bajok, hogy inkább kívánja a halált, mint az életet. Ilyenkor engedik el sokan Isten kezét, és a kétely rabságába, a hitetlenség fogságába esnek…” (Próféták és királyok, 103. l.)

Mindenkit vezet valami, vagy valaki. Van, aki csak saját magára tud hallgatni, az ilyen ember megy a saját feje után. Van, akit másvalaki irányít. A házastársa, a gyermeke, a főnöke… Vannak, akiket könyvek irányítanak. Ismerőseim körében egyre többen vannak, akik a valósítsd meg önmagad alapgondolatú könyvek által formálódnak. Az ilyenekkel nagyon vigyázni kell, mert olykor Istent is belekeverik a dologba, aztán olyan egyveleg jön létre, amihez az Istennek semmi köze. Hallgass az okos tanításra, az pedig az Úrtól jön! A Biblia legyen az a könyv, amit a leggyakrabban kezedbe veszel, és annak alapján döntsd el egyéb okosnak tűnő tanítás helyességét. Tévelyegsz, ha magadra, tehetségedre, erődre alapozol életedben! Ezeket mindet fel tudja használni az Úr, de Őrá alapozz! Légy önmagad, de az Úrban találd meg az igazi helyed!

Mindennap szükségünk van a vigasztalás nagy kincsére, hogy mélységeink, magányunk, gyászunk, reménytelenségünk közepette megszólítson az Isten: szeretlek. Ez az a kijelentés, amely betölti hiányainkat, újítja romba dőlt életünket, ez az, amitől túlcsordul szívünk örvendező hálaadásra. Istennek hála, hogy mindennap így és ezért keres minket. (Eszlényi Ákos)

„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.” Máté 6,11 Krisztus imádságának első három kérdése csodálatos tömörséggel foglalja össze mindazt, amit Istentől kérhetünk. De Ő azt is jól tudja, mennyi akadálya van, hogy azokat elnyerhessük. A magunk és a ránk bízottak mindennapi gondjai úgy lekötnek, ritkán van időnk és erőnk Isten országa boldogságára várni. Szeret minket annyira, hogy ezekben a gondokban is irányítást adjon. Megengedi, sőt utasít arra, hogy Isten segítségét kérjük legkisebb dolgainkban is. De nem akárhogyan. Nem kérhetem a kenyeret csak magamnak. Csak együtt a többiekével. Ha csak magamnak kérem, ne csodálkozzam, ha kihull a kezemből. Tőle kell kémem. Ha Ő megengedi, hogy a kenyér mindennapi gondjaiba is Őt avassam be, azt is reá bízzam, akkor azt is tudnom kell, hogy ne mástól, ne a magam ügyességétől, hanem tőle várjam, és amit teszek, vigyázzak, hogy ne ellenkezzék az Ő akaratával. Nincs jogom esztendőkre előre kérni, mert ez azt jelentené, hogy nem bízom mindennapi gondoskodásában. Kérjem csak a mai napra, tudva, bízva abban, hogy a holnapról majd Ő gondoskodik. Ha így kérem, már előre adjak hálát, köszönjem meg Istennek, hogy gondoskodni fog minden egyes napom kenyeréről, s mindarról, amire szükségem, amire szükségünk lesz. Jó Atyám, köszönöm, hogy a világ kormányzása közben még azt is vállalod, hogy mindennapi kenyérgondunkat magadra vedd. Sokszor úgy érzem, olyan dolog ez, amivel nem téged kellene terheljelek. De azt is tapasztalom, nélküled hiába vergődöm, e nyomorult világban mindennap újra beleütközöm a lehetetlenbe. Egyszer nem sikerül megszerezni a legszükségesebbeket sem, máskor a már megszerzett javakat sepri ki a kezemből e világ gonoszsága. Azért, Uram, szégyenkezve mégiscsak hozzád fordulok, vedd magadra apró gondjaimat is! A Te kezedben biztonságban tudhatom magam és a rám bízottakat. Ne hagyj szégyenben! Adj meg annyit, amennyire tudod, hogy szükségünk van, és segíts, hogy azzal mindig legyünk megelégedve! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Mindennek, amit Isten teremtett, rendelt célja van. Az élettelen világba Isten csodálatos lehetőségeket teremtett ahhoz, hogy gyermeke, az ember, boldogan élhessen. A búzának, a petróleumnak, az atom erejének, mindennek az a rendeltetése, hogy szolgálja az ember boldogságát. Az átok, hogy „tövist és bogáncsot hajt neked a föld”, hiábavalóvá teszi a föld minden gazdagságát. Amíg az ember nem Isten rendelése szerint akarja azt felhasználni, tudásának, hatalmas civilizációjának minden eredménye több kárt okoz, mint hasznot. Azért várja a teremtett világ, hogy jelenjenek meg végre Isten fiai, az ő törvényét, az önzetlen szeretet törvényét szolgáló emberiség, mely Isten segítségével képes lesz arra használni javait, amire rendeltetett. Ezt nem elég várni. Erős hittel, kemény munkával kell azon fáradozni, hogy a teremtett világ hang nélküli dolgai általunk hangot nyerjenek, Isten nagyságát, jóságát, szeretetét általunk hirdessék, és minél több örömöt okozzanak Isten gyermekeinek. Ehhez szükséges a tudomány és hit egységének egyre több reményt adó helyreállása, és amire sokkal kevesebb remény mutatkozik, eredményeiknek hitből fakadó alkalmazása a társadalom életében. Teremtő Istenem, köszönöm, hogy te boldogságunkra teremtetted a világot. Köszönöm, hogy megengedted nekünk, hogy annak minden csodás részletét kutathassuk, megismerhessük, felhasználhassuk. Olyan fájdalmas, hogy a mi hitetlenségünk, önzésünk, gyűlölködésünk annyi mindent hiábavalóvá tett nekünk ajándékozott lehetőségeinkből. Urunk, te már annyiszor megtetted, hogy új nemzedéknek új hitet adtál. Küldd el újra Szentlelkedet, fordítsa vissza magad felé hitét vesztett nemzedékünk lelkét. Adj végre olyan életet, amikor nem kell gyűlölnünk senkit és minket se gyűlöl senki, amikor együtt tudjuk egymás javára használni teremtett világod drága kincseit. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

“Mindennek rendelt ideje van…” (Préd 3,1) “Az Úr az egész testet mozgásra teremtette, ezért ha nem tartjuk egészségben testi erőnket tevékenységgel és testgyakorlással, akkor szellemi képességeinket sem tudjuk sokáig megtartani lehetőségeink legmagasabb szintjén… Ismerjük fel, hogy a testgyakorlással eltöltött idő nem hiábavaló. Aki állandóan a könyveibe mélyed, egy idő múlva tapasztalja, hogy elméje elveszíti frissességét. Azok, akik megfelelő figyelmet fordítanak a testi fejlődésükre, nagyobb haladást érnek el szellemi vonalon, mintha minden idejüket tanulmányaiknak szentelték volna. Ha mindig csak egyirányú gondolkodást folytatunk, kiegyensúlyozatlanná válik az elménk. Minden képességünket biztonsággal dolgoztathatjuk akkor, ha egyenlően terheljük a testi és szellemi erőket, ha változatosabbá tesszük gondolkodásunk irányát.
A testi tétlenség nemcsak a szellemi erőt csökkenti, hanem erkölcsi erőinket is. Idegrendszerünk ? kapcsolatban áll az egész szervezettel ? a közvetítő, amely által a menny is érintkezik velünk, és befolyásolja belső életünket. Bármi, ami gátolja az elektromosság keringését az idegrendszerben, gyengíti életerőnket, csökkenti szellemi felfogóképességünket és tompítja erkölcsi erőnket is. A túlzásba vitt tanulás ? azáltal, hogy növeli az agyban a véráramlást ? beteges ingerlékenységet idéz elő. Ez csökkenti az önuralmat. Így a pillanatnyi felindulás vagy szeszély könnyebben eluralkodhat az emberen… A tanulóknak élénkítő testmozgásra van szükségük.” (Nevelés, Az üdülés c. fejezetből)

Mindennek rendelt ideje van. Még az örökség birtokba vételének is. Azonban hány családban már előre “vívnak” a testvérek, hogy kinek mennyi jut belőle. Van, hogy még él a szülő, de a gyermekek már osztozkodnak. Finoman fogalmazva sem szép dolog ez. Kérd és várd Isten áldását – még ebben a témában is, ha érintett leszel benne…

Mindennek van következménye. Aki nem vet, nem is arat. Aki vet, az idővel aratni is fog. Ha valakinek szorgalma van, és Isten segítségével próbál tervezni is, azon áldás van. A léha, lusta, nem törődöm, termésnélküli élet nem vezet sehová. Illetve ahová vezet, az nem éppen kívánatos és örvendetes hely. De sokan nem veszik ezt észre! Te hogy állsz szorgalom és tervek dolgában? Csak úgy „elvagy” magadnak családban, munkahelyen, gyülekezetben, vagy felelősen gondolkodva, szorgalmasan és tervszerűen tevékenykedsz? Tarts egy kis önvizsgálatot! Nézz magadba! De mindenekelőtt nézz az Ige tükrébe és válaszolj őszintén az előbbi kérdésekre. Magad és a rád bízottak miatt tedd meg ezt!

Mindennek van rövid- és hosszú távú következménye életünkben. Próbáltad már önmagadat kívülről látni? Milyennek láttad, látod önmagad? Elégedett vagy? Vannak hibáink és erényeink, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyikből mi és mennyi van jelen a jellemünkben. A szerénység erény, a kevélység aligha az. De következménye mindkettőnek van. A kevélység szégyent von maga után, a szerénység bölcsességet. Hidd el, jobb, ha szerény maradsz, az még senkinek nem ártott meg! Mindenünk az Úrtól van, akkor pedig minek lennénk kevélyek, gőgösek, fennhéjázóak? Úgy érzed, hogy van mire büszkének lenned? Akkor is felejtsd el a büszkeséget, és inkább adj hálát Annak, akitől kaptad! Ha sok mindenért adhatsz hálát, akkor igazán van mire szerénynek lenned. Ha kevésnek találod életed hálára indító személyeit, tényeit, dolgait, akkor nézz újra szét a házad táján!

Mindent bölcsen alkottál meg Uram. És én ennek a hatalmas Alkotónak GYERMEKE vagyok. Hát nem csodálatos? Ma, amikor elindulsz innen, vegyél kezedbe vagy nézz meg aprólékosan bármit; egy szál virágot, egy falevelet vagy egy anatómiai képet az emberi test felépítéséről. Próbáld meg ’megszámolni’, felsorolni, hogyan alkotta meg Isten! Csodálkozz – és ujjongj! Adj hálát minden gazdagságért, ami csak eszedbe jut ebben a pillanatban. Nézz körül – minden Isten alkotásaival van tele! Engedd, hogy szívedig érjen a hála – hogy jól kezdődjön ez a nap!

Mindent “csak úgy” kapunk – semmi sem a mienk, mégis milyen büszkék vagyunk arra, amink van. Az egyiknek az étel, az ital, a megfogható, az élvezhető a fontos, a másik meg a falatot is megvonja a szájától, csakhogy szellemiekkel táplálkozzék. Régi felismerés, hogy az embert könnyen foglyul ejtik az anyagi dolgok, de valóban bilincsbe verni, egész életet deformálni, valójában csak a lelki dolgok tudnak. Mert minden a lelkünkről szól – a testünk is, ez az érthetetlen csoda, ez az Istentől kapott cserépedény, ami évtizedeken át hűségesen szolgál minket, teljesítve kívánságainkat. Mezítelenül jövünk, s ugyanígy megyünk is el. Bejövetelünkkor segítő kezek vesznek körbe: orvosok és bábák, szüleink táplálnak és óvnak – s aztán nevelnek. Amikor elhagyjuk ezt a világot, s reménységünk szerint egy másikba költözünk, akkor ugyanígy segítő kezek vesznek körbe: orvosok és ápolók enyhítik szenvedéseinket, és ha Isten megadja, akkor gyermekeink simogató kezét fogva léphetünk ki földi létünkből. Áldás a szép halál is… S mekkora áldás a küzdelmes élet! Megtapasztalni az alkotás örömét, hogy kétkezi munkánk által szép pillanatokat okozhatunk szeretteinknek, hogy tartalmas, léleképítő találkozásokat készíthetünk elő! S milyen nagy csapás, ha a kéz csak tétlenül lóg, s aktivitása kimerül abban, hogy a pohár, a cigaretta után nyúl; s milyen óriási tragédia, ha simogatás helyett üt, építés helyett rombol, ajándékozás helyett elvesz és/vagy életet pusztít… fájdalmasan rossz dolgok ezek. Aki nem tud “Istenben gondolkodni” – Benne hinni -, az úgy véli, az élet értelme a gyarapodás. Egyre többet és többet birtokolni! De minek is? Minek az újabb és újabb csűrök? Kinek raktározunk? Mit akarunk a vagyon által elérni, bebiztosítani? Mert az életet magát nem lehet… “Bolond, még ma éjjel elkérik lelkedet!” A csűrjeidben ott rohad a gabonád: mindent, amit szereztél emészti a moly és a rozsda. Idővel, amiért az életedet áldoztad, amiért képes voltál átgázolni embereken, amiért semmibe vetted Isten parancsolatait, az mind, mind az enyészeté lesz! Semmit nem vihetünk ki ebből a világból… Egy valamit mégis, de az nem anyagi természetű: a hálát. Azt az érzést, hogy jó volt élni, a testi nyomorúságaink ellenére is jó volt ebben a testben létezni. Amikor már nincs tovább, mert életünk fonalát elszakította Isten örök törvénye, akkor kiderül, hogy minden milyen jó és fontos volt földi vándorlásunk néhány évtizede alatt. Akkor végre felfogjuk, hogy mindenben az Isten hívogatott, s hogy az élet egyedüli értelme, hogy Istent megtapasztalva hálát adjunk – lelkünk békességére, s üdvére… (Frankó Mátyás)

Mindig csak egyet! Isten veled beszél, egyetlen emberrel. Mi azért szeretnénk együtt, hogy a másik emberhez hasonlíthassam magam, aki keményebb, engedetlenebb nálam. A tízezer tálentom szavakban ki nem mondható összeg. Gondoljunk arra, aki a legtöbbet kapta: öt tálentom volt, és az is már óriási vagyon. A mi tartozásunk Istennél felmérhetetlen összeg. Ha csak a szeretettartozásunkat nézzük meg, beleszédülünk, hogy mekkora tartozásunk van. Tudod-e, hogy fizetésképtelen vagy?! Ez a szolga nem tudta. Azt hitte, hogy képes mindent megfizetni. Nem kegyelmet kért, csak türelmet. Talán mi is mondjuk: majd megpróbálom, igyekszem. Talán most is ott van a szívedben, hogy csak egy kis idő, egy kis türelem kellene. Mindent újra kezdek. Kedvesebb, nyugodtabb, türelmesebb leszek. Hosszabb csendességet tartok, többet imádkozom. Hívő életünk sok-sok éve azzal telik el, hogy Isten bebizonyítja fizetésképtelenségünket. A szolga fölött kimondta az Úr az ítéletet: adják el azt, feleségét, gyermekeit, és mindenét, hogy fizessenek. Az Úr ennyire együtt lát minket. Az üdvösség szempontjából szívesen emlegetjük az Igét: “Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.” Itt most a fordítottja van: elveszel mind te, mind a házad népe. Ennyire felelősek vagyunk nem csak magunkért, hanem a házunk népéért. A bűn nem magánügy! Ha vétkezel, veled együtt szenvednek azok, akiket szeretsz. Ha viszont Krisztust befogadod, annak derűje mindenkit érint.

Mindig jogunk van arra, hogy Krisztus nevében kérjünk. Néha rejtve vannak számunkra jogaink, különösen azok, amelyek Istennel való kapcsolatunkat vagy kegyelmének megtapasztalását érintik. Ilyenkor azonban Jézus Krisztus neve éppen olyan hatalmas Isten trónja előtt, mint bármikor máskor, és nevére ekkor is teljes bizalommal hivatkozhatunk. Valóban csak olyan dolgokat kérek, amit az Úr Jézus jóváhagyhat?
Kéréseim alá tehetem nyugodtan az Ő pecsétjét? Ha igen, akkor megkapom mindazt, amit az Atyától kérek.

Mindig nagyon fontos, hogy legyen olyan igaz ember aki az emberiségért imádkozik, vagy kedvére tesz az Úrnak mert a mi szerető Atyánknak olyan a szíve, hogy megesik az ember gyarlóságán. Nekem és gondolom már sokunknak mondták – te egy szentfazék vagy! Nem baj, jó lenne sok ilyen szentfazék, hogy Isten előtt megalázva magunkat imádkozzunk és esedezzünk magunkért és embertársainkért.

Mindig olyan kényszer nélkül kedves vagyok-e Istenhez, amilyen szoktam lenni, vagy azt várom, hogy Ő legyen kedves hozzám? Betöltenek-e azok a kicsi dolgok, amelyek megörvendeztetik Isten szívét, vagy azon jajgatok, hogy rosszul megy a dolgom? Nem lehet öröm abban a lélekben, aki elfelejtette: mi tetszik Istennek. Nagy dolog elgondolni, hogy Jézus Krisztusnak szüksége van rám – “Adj innom!” (Jn 4,7). Mennyi kedvességet mutattam iránta az elmúlt héten? Neve jó hírét hirdette-e az életem? Ha arra gondolva, amire Isten emlékezik, felfedezem, hogy Ő már nem az nekem, aki egykor volt: akkor hadd hasson ez reám megszégyenítően és megalázóan, mert ez a szégyenkezés Isten szerint való szomorúsággá lesz, amely megbánhatatlan megtérést szerez.

Mindig szívdobogtató egy levél, hogy mi minden lehet benne, mennyi jó és mennyi nehéz dolog. A Biblia itt az embert nevezi levélnek. “Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok.” Kinek a levele vagy? Mindenki levél, csak az a kérdés, ki írt a szívedbe, az életedbe? Veszélyes dolog, ha bárkit engedünk beleírni. A levélen nem látszik át, hogy mit írnak benne, de a testünkön átragyog a tartalom. Vigyázz, mert ismer és olvas minden ember. Az ember azzal levelezik, akitől messzire került. Amikor az Isten már nem szólhatott az emberhez, akkor küldte a mennyei levelet. Jézus Krisztus Isten levele. A borítékon át- meg átárad Isten szeretete, tisztasága. Tömegek mentek Jézushoz, az egész lénye, szentsége vonzott. A levél akkor olvasható igazán, ha feltépik a borítékot. Nem tudom, téged, mint levelet, téptek-e már fel? Tökéletesen mindegy, durván tépik-e fel vagy szépen. Bár látnád most, az egyetlen levelet hogyan tépték a Gecsemánétól a Golgotáig, és hogy a kereszten mi jött ki ebből a levélből. “Atyám, bocsáss meg nekik!” Szeretett, akárhogyan is tépték. Még a vak százados is látta: “Bizony, Isten Fia volt!” Még a lator is látta és kérte: “Uram, emlékezzél meg rólam!” Láttad-e Őt úgy, mint Isten szerelmes levelét?! “Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Vajon elér-e hozzád ma Isten szeretete? Bár a környezetedben is olvashatna, és ismerhetne minden ember. Istennek az a célja életeddel, hogy mások számára Jézushoz vonzó levéllé lehess!

Mindig tégy különbséget két dolog között: hogy milyennek látod Jézust és hogy mit tett Ő érted. Ha csak arról tudsz, amit Jézus tett érted, akkor a te Istened nem elég nagy; ha azonban láttad Jézust olyannak, amilyen, akkor tapasztalataid jöhetnek és mehetnek, úgy fogod őket elviselni, mint “aki látja a láthatatlant” (Zsid 11,27). A születése óta vak mindaddig nem tudta, kicsoda Jézus, amíg közelébe nem jutott és Ő ki nem jelentette magát neki. Jézus azoknak mutatja meg magát, akikért tett valamit; de nem írhatjuk elő neki, hogy mikor jöjjön. Hirtelen, bármely szempillantásban jöhet. “Most már látom Őt!” Jézusnak barátod előtt éppúgy meg kell jelennie, mint előtted; senki sem láthatja meg Jézust a te szemeddel. Mikor az egyik már látta Jézust, de a másik még nem, ott különválás jön létre. Barátodat nem viheted addig Jézushoz, amíg Isten nem vonja őt. Láttad már Jézust? Akkor azt akarod, hogy mások is meglássák. “Ezek is elmenvén, megjelentették a többieknek; ezeknek sem hittek” (Mk 16,13). Még ha nem is hisznek, akkor is szólnod kell.
Ha elmondhatnám, bizton elhinnétek!
S bárcsak elmondhatnám, mit láttam én!
De hogy mondhatnám el és hogy hinnétek,
Míg Ő oda nem visz, ahol voltam én!

Mindig úgy kell sáfárkodni, mintha egyedül volnék, és nem volna több. Ne a többit nézd, úgy élj, mintha rajtad múlna a gyülekezeted ébredése! Úgy élj, mintha egyedül kellene számot adnod mindenkiről, aki melletted él!

Mindig vigyázz arra, hogy ne magad válaszd ki a szolgálatot; önfeláldozásod betegség is lehet. Ha Isten édes itallal töltötte meg a poharadat, idd ki hálaadással, ha keserűvel, idd ki a vele való közösségben. Ha Isten gondviselése nehéz időket választott neked, menj át rajtuk, de ne te magad válaszd ki vértanúságod színhelyét. Az olvasztótégelyt Ábrahámnak Isten választotta ki és Ábrahám nem akadékoskodott, rendületlenül ment át a próbán. Ha nem vagy Uraddal élő összeköttetésben, könnyen keménységgel vádolod Istent. Át kell menned a tűzpróbán, mielőtt jogod lehetne ítélni, mert éppen az olvasztótégelyben ismered meg jobban Istent. Isten a legmagasabb célon munkálkodik mindaddig, amíg az ember szándéka megegyezik az Ő szándékával.

Mindig vizsgáld meg magadat újra, mi az életed célja. Az ember elrendelt célja nem a boldogság, nem is az egészség, hanem a szentség. Manapság annyiféle hajlam forgácsol szét minket; egészséges, jó, nemes hajlamok, amelyek beteljesedhetnek; de közben Isten elgyengíti őket. Minden egyedül azon fordul meg, hogy az ember elfogadja-e Istent, aki meg akarja őt szentelni. Bármibe kerüljön is, az embernek rendbe kell jönnie Istennel. Hiszem én azt, hogy szentnek kell lennem? Hiszem, hogy Isten lakozást vehet bennem és engem szentté tehet? Ha az igehirdetés arról győz meg engem, hogy szentségtelen vagyok, ezt rossz néven veszem. Az evangéliumot hallva mélyen megsértődöm, mert a kijelentés megmutatja, hogy szentségtelen vagyok. De heves vágy is támad bennem, ha megértem, hogy Isten azt a célt állította az ember elé, hogy szent legyen. Egy terve van: megszentelt emberek teremtése. Isten nem gép, hogy örökké áldásokat osztogasson. Nem azért jött közénk, hogy szánalomból megváltsa az embert a nyomorúságából; azért váltotta meg az embert, mert arra teremtetett, hogy szent legyen. A megváltással az az elgondolása, hogy újra teljesen eggyé tegye az embert Istennel Jézus Krisztus halála által, anélkül, hogy a leghalványabb árnyék maradna Isten és az ember között.

“Mindnyájunknak kiváltságunk és kötelességünk, hogy használjuk az értelmünket, amennyire csak a véges emberi képességek ezt engedik, de van egy határ, ahol az emberi lehetőségek megszűnnek. Sok dolog létezik, amelyet sohasem tudunk ésszel kikutatni, a legnagyobb földi intelligencia, illetve a mélyre hatoló gondolatok segítségével sem. Isten útjait és munkáit nem lehet meghatározni a filozófia eszközeivel, mert az emberi értelem nem képes felmérni a végtelent. Isten minden bölcsesség, igazság és tudás forrása. Az ember is elérhet magas csúcsokat ebben az életben, azáltal a bölcsesség által, amelyben Isten részesíti, de ezen kívül ott marad még az örökkévalóság, ami a megváltottak tanulmányának tárgya és öröme lesz az örökkévaló korszakokon át.” (Review and Herald, l896. dec. 29.)

Mindnyájunknak vannak olyan pillanatai, amikor különbnek érezzük magunkat, mint máskor. Ilyenkor így szólunk: “Úgy érzem, hogy képes lennék mindenre; bárcsak mindig ilyen lehetnék!” Ezt senki sem kívánja tőlünk. Ezek a mély meglátások pillanatai, és így kell élnünk akkor is, amikor már nincs kedvünk hozzá. Sokan hasznavehetetlenek a hétköznapok világában, amikor nincsenek emelkedett lelkiállapotban. Hétköznapi életünket arra a színvonalra kell helyeznünk, amit emelkedett pillanatokban láttunk meg. Ne engedd a magasztos pillanatokban született érzéseket elpárologni! Szellemiképpen értve ne rakd fel lábadat a kandalló párkányára, mondván: “Milyen nagyszerű ilyen lelkiállapotban lenni!” Cselekedj azonnal, tégy valamit, ha másért nem, csak azért, mert legszívesebben nem tennéd meg. Ha Isten az imaórán megmutatott neked valami tennivalót, ne mondd: “Majd megteszem”. Tedd meg azonnal! Ragadd galléron magad, rázd le a beléd evődött lustaságot! Az emelkedett pillanatok utáni vágyódás mögött mindig lustaság húzódik meg. Arról beszélünk, hogyan juthatnánk fel újra a magaslatokra. Meg kell tanulnunk a szürke hétköznapokban életté formálni azt, amit a megdicsőülés hegyén láttunk. Ne add meg magad, ha kudarcot vallottál; próbáld újra, láss hozzá újra! Égesd fel a hidakat magad mögött és ezzel a tetteddel szolgáltasd ki magad újra Istennek. Döntéseidet ne vizsgálgasd utólag: de vigyázz, hogy a magasztos órák világosságában dönts.

Mindnyájunknak vetnünk kell a türelem, szánakozás és a szeretet magvát. Amit vetünk, azt aratjuk le. Most formálódik ki jellemünk, hogy alkalmassá váljék az örökkévalóságra. Itt e földön tanuljuk meg a mennyei életet. Az ingyen kapott, fenséges kegyelemnek köszönhetünk mindent. Ez a kegyelem viszi véghez megváltásunkat és megújulásunkat, hogy Krisztus örökös társaivá lehessünk. Hirdessük hát ezt a kegyelmet másoknak is!

Mindvégig kitartani, hűségesen helytállni az egyik legnehezebb emberi feladat. Annyi minden terelne el bennünket a megkezdett, helyes útról! Csábít a széles és kényelmes út, amely sok álértékkel kecsegtet. Többen vannak, akik el is csábulnak, mint akik maradnak a keskeny úton. De Isten mellettünk akar maradni, és kész fogni kezünket, hogy még szakadékok peremén se essen bajunk. (Bogdányi Mária)

Minél közelebb kerülünk Jézushoz, minél jobban felismerjük jellemének tisztaságát, annál világosabban látjuk, hogy milyen undorító a bűn, és annál kevésbé hajlunk önmagunk magasztalására. Lelkünk állandóan Isten után vágyódik. Komolyan és őszintén beismerjük bűneinket, és szívből megalázkodunk előtte. Keresztény tapasztalatunk minden további lépésénél mélyül a bűnbánatunk. Tudni fogjuk, hogy alkalmasságunk egyedül Krisztusban rejlik, és valljuk az apostollal együtt: »Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó.« »Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében…« (Róm 7,18; Gal 6,14).” (Apostolok története, Átalakult élet c. fejezetből)

Minél nagyobb valahol a szomorúság, annál több lehet ott az öröm. Ha egy halom fájdalmam van, az Úr hatalma egy nagy hegynyi örömre fordítja azt. Minél keservesebb a baj, annál édesebb az Úr vigasztalása: ha az inga magasra lendül jobbra, ugyanolyan magasra fog kilendülni balra is. A fájdalmakat a velük kapcsolatban megtapasztalt örömök teszik emlékezetessé, és ha szembeállítjuk egyiket a másikkal, az öröm gyémántjai kiragyognak a fekete háttérből. Jöjj, én lelkem, örvendezzél. Még egy kis idő, és olyan boldog leszek, amilyen komor most vagyok. Az Úr Jézus azt ígéri. hogy a mennyei “gyógyszer” örömre fogja változtatni szomorúságomat. Nem tudom, hogyan lesz ez lehetséges, de hiszek benne, és már előre énekelek boldog reménységben. A szellem szomorúsága nem tart sokáig. Nemsokára ott leszek az örvendezők között, velük együtt dicsérem az Urat szüntelen, és irgalmáról énekelek, mert megszabadított a nagy megpróbáltatásokból.

Minél többen néznek ránk, annál nagyobb a felelősségünk. Jó példánk sokak javára lehet, a rossz azonban számos embert tévútra visz. Némelyek úgy vélik: felnőttem, vezető lettem, most már végre nem kell feljebbvalóim kedvét keresnem, azt tehetek, amit akarok. Mily nagy és mily általános tévedés ez! A megbízatások növekedése folytán kikerülhetünk ugyan mások fegyelmezése alól, de éppen ezt kell ellensúlyoznunk azzal, hogy az önfegyelmezésben, az önmegtartóztatásban megerősödünk.

Minket Isten nemzett.
Mi Istentől születtünk.
Mi Isten gyermekei vagyunk.
Mi Isten örökösei vagyunk.
Mi társörökösei (a ‘társ’ azt jelenti, hogy ‘egyenlő’) vagyunk Jézusnak (Róm. 8,17).
Amikor ezt kijelentjük, nem önmagunkat magasztaljuk fel. Istent magasztaljuk és azt, amit Ő tett értünk az Úr Jézus Krisztus által. Nem mi tettük magunkat új teremtéssé. Isten tett minket új teremtéssé. Ő a mi hitünk szerzője és bevégzője. Mi új teremtmények vagyunk, Isten teremtett minket újjá a Krisztus Jézusban!

Minket, szolgáló testvéreket nem a világiasság buktat el, nem is a bűn, hanem a szellemi felszínesség, amely utánozza korunk vallásos mintáit és a szellemi sikerekre kacsingat. Soha semmi másnak ne hódolj, csak Isten tetszésének. Menj ki a “táboron kívül és hordozd az Ő gyalázatát” (Zsid 13,13). Jézus azt mondta tanítványainak, hogy ne a sikeres szolgálatnak örüljenek. Mégis, úgy látszik, a legtöbben közülünk csak ennek az egynek örülünk! Ott van bennünk a kalmár szellem: “Ennyi meg ennyi lélek megtért, és ennyi a megszenteltek száma, hála Istennek, most már minden rendben van”. A mi munkánk ott kezdődik, ahol Isten kegyelme lerakta az alapot. Nem mi mentjük meg az embereket, mi csak tanítványokká tesszük őket. Mind a megmentés, mind a megszentelés Isten fenséges munkája; nekünk, az Ő tanítványainak az a dolgunk, hogy addig tanítsuk az embereket, amíg teljesen megadják magukat az Úrnak. Egyetlen teljesen neki átadott élet többet ér Istennek, mint száz olyan, akik csak felébredtek a Szent Szelleme által. Mint Isten munkatársainak, szellemi jellegünket kell létrehoznunk; ez Isten bizonyságtétele munkatársairól. Isten az Ő kegyelme által felemel minket az élet magasabb színvonalára, mi pedig felelősek vagyunk azért, hogy másokban is ez történjék. Ha a munkatárs nem él Krisztussal Istenben elrejtve (Kol 3,3), könnyen válhat tanítvány helyett felforgató diktátorrá. Közülünk sokan basáskodnak egyesek és egész gyülekezetek felett. Amikor az Úr tanítványságról beszélt, elöljáróban mindig odatette: “ha”; sohasem állította nyomatékosan: “neked meg kell tenned ezt!” Tanítványságunk szabad választásunkra van bízva.

Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma. (Példabeszédek 25:28) Az ókorban a városokat kőfal vette körül. Ez nyújtott védelmet az ellenséggel szemben. A falon rést ütni – méghozzá minél többet – a támadó sereg taktikájának fontos része lehetett. A kőfalon keletkező rések a gyenge pontokat mutatták meg a védekező és a támadó sereg számára egyaránt. Igénk az ember önuralmát ilyen kőfalként ábrázolja. Akinek nincs önuralma, hasonló ahhoz a városhoz, melynek csupa rés a kőfala. Vagyis az önuralom nélküli ember könnyen támadható, sebezhető. Te hogyan ismered magad: van önuralmad? Tudsz uralkodni az indulataidon, az érzéseiden, vagy szabad folyást engedsz azoknak? Ilyen vagyok, nem tudok más lenni – szokták mondani önmaguk igazolására az önuralommal nem rendelkezők. Önbecsapós mondat ez. Pál apostol szerint ugyanis mindenre lehet erőnk a Krisztusban. Még arra is, hogy uralkodjunk indulatainkon, a belőlünk kikívánkozó szavakon….

Mint ahogyan a pók ezer szállal szövi körül a legyet, amit hálójába fogott, ugyanúgy tesz az ellenség azzal a lélekkel, aki lanyha és hanyag a megszentelődésben. Minden beszennyeződés hatalmat ad neki a lélek felett, és az ilyeneket még inkább kábítja és befonja, míg meg nem fojtja. Légy éber! Ha teljesen elszakadunk minden tisztátalantól, akkor „magamhoz fogadlak titeket” – mondja az Úr.

Mint ahogyan az úrvacsora hittel való vétele által áldott erők áradnak életünkbe, ugyanúgy lehetséges az is, hogy méltatlan használatával a halál erői hatnak ki ránk. Akik tehát nem az övéi és méltatlanul eszik a kenyeret és isszák a bort, vétkeznek az Úr teste és vére ellen és egyben ítéletet esznek és isznak maguknak, mert nem becsülik meg az Úr testét és nem különböztetik azt meg a más, közönséges ételtői. Ennek aztán betegség, talán még korai halál is lehet a következménye. Nem jelenti ez az örök kárhozatot, de könnyelműségük miatt az ilyenek az Úr ítélő, fegyelmező keze alá kerülnek – csak azért, hogy megmeneküljenek az örök kárhozat szörnyűségétől.

Mint meleg nyárban a hűsítő zápor vagy a város közepén álló díszkút. Hűsítő víz, éltető nedvesség. Nedvesség, amitől kihajt a földön a termés, amely az élet forrása, amitől az ember felélénkül, a növények pedig kizöldülnek, szárba szökkennek, és törnek az ég felé. Éltető erő minden élő számára. A nyár a kirándulások, táborok időszaka. És a kirándulások egyik legfontosabb kelléke a hűsítő víz. Fontosabb, mint az élelem. Víz nélkül nem élhet az ember. Mekkora öröm egy forráshoz megérkezni, és a forrás vizéből inni! A forrás hűsít, felfrissít, lehetőséget ad arra, hogy mellette a vándor megpihenjen, feltöltekezzen testileg, kulacsába friss vizet töltve. Aki belőlem iszik, nem szomjazik meg soha – mondja Jézus. A Jézusból élő ember szomját örökre oltja Jézus. Mégis mindig újra és újra hozzá kell fordulnunk, mindig újra és újra merítenünk kell belőle, mint a vándornak a forrás hűs vizéből. A forrásnál a test táplálására és életben tartására, Jézusnál a lelkünk, a teljes ember számára meríthetünk friss, élő vizet. Mert a hívő ember élete össze van kötve vele. És mert hív: Jöjjetek, és igyatok! Urunk, Jézus Krisztus! Engedj magadhoz minket, mert gyötör a szomj. Engedj magadhoz, mert gyötör a kétség. Engedj magadhoz, mert nálad nyugszik meg a lelkünk. Engedj magadhoz, mert te vagy az élet. Ámen.

Mintha a Miatyánk mondatát hallanánk: “Miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” Nézd, hogyan bocsátott meg Jézus, és tanuld meg nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer! Úgy, hogy említés sem lesz többet róla. Nem úgy, hogy a szemére veted újra. Nem! Úgy, mintha meg sem történt volna. Úgy, hogy a tenger mélyére veted. Olyan közöttetek a viszony, mint előtte volt. Amit nem felejtettél el, nem bocsátottad meg. Visszaeséseink legfőbb oka, hogy nem tudunk a másik embernek megbocsátani. Kétféle szabályunk van: Istennel kegyelmi viszonyban akarok lenni, a másik emberrel jogviszonyban. A másik fizesse meg nekem, amivel tartozik. Istennél ilyen nincs. Ezért veszítjük el a mennyet, és kerülünk vissza a börtönbe. A börtön, a hóhérok keze: saját természeted, sötét hatalmak, megkötözöttségek, amik belülről gyilkolnak. Egyetlen dolog ránt vissza a régibe: az irgalmatlanság. Ne tartsd magadat nagynak, és ne kritizálj, ne ítélj másokat. “Menthetetlen vagy, óh ember, aki ítélsz!” Menthetetlen vagy addig, amíg nem tudsz bocsánatot adni. Izráelben minden ötvenedik év az elengedés éve volt. Tudd, hogy te is kegyelemből élsz! Egyetlen dolgod van ezen a földön: a hétköznapok aprópénzére váltani azt az óriási kegyelmet, amivel Isten megajándékozott. Légy irgalmas ember!

„Minthogy pedig fiak vagytok, Isten kibocsátotta az Ő Fiának Szellemét a ti szíveitekbe, aki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.” (Galata 4,6-7.) Az „ab-ba”,  az egyik legelső szó, amit egy kisgyermek megtanul kimondani. Ha mi tudunk jót adni és jót tenni a gyermekeinkkel, mennyivel inkább ad a mi Mennyei Atyánk jókat azoknak, akik kérnek Őtőle. Mert, aki kér, az mind kap. Egy jó apa, ha a fia kenyeret kér tőle, nem követ ad neki. Isten nem osztogat köveket.

” Mióta a kereszt eldöntötte a kérdést, a sátán jogtalanul ül Isten birtokán. A földön nincs egyetlen ember és egyetlen négyzetcentiméternyi terület sem, amit Jézus ne vásárolt volna vissza a vérével jogszerűen, a kereszten….. Ahhoz azonban, hogy Isten Királysága újra létrejöhessen a földön, a sötétség birodalmát meg kell támadni, és ki kell lakoltatni.” Ez bizony harc a javából, és mi katonák vagyunk. Nem kerülgethetjük ki a gonoszt mert úgy sem hagy minket békén. Van egy erős Istenünk aki mellettünk áll.

Mire használom a hallásomat? Ma a rossz vagy a jó hírre leszek fogékonyabb? Kár lenne meg nem hallani a körülöttünk élők szavainak valódi üzenetét! Segíts Uram, hogy ma ne csak halljam, amit nekem mondanak, hanem meg is halljam a szavakba rejtett üzenetet. (Pentaller Attila)

Mire kötelez a bűnbocsánat? Először is Jézus Krisztus áldozatának értékelésére, megbecsülésére, amely egyszer  és mindenkorra megtörtént mindenkiért. Ez az áldozat tökéletes volt, Isten elfogadta, megismételhetetlen. Ennek az áldozatnak az érdemében nyerhettek és nyerhetnek az igazi megtértek Istentől bűnbocsánatot. A Biblia tanítása szerint a Krisztus által kínált úton és módon kívül senki sem juthat üdvösséghez. A másik fontos dolog, amire a bűnbocsánat kötelez, az a lelki érettség, mely késztet bennünket a tökéletesedés felé. Aki nemcsak belekóstolt, de megtapasztalta a Szentlélek elnyerése által kapott új életet, szinte elképzelhetetlen és lehetetlen, hogy ezt megtagadva visszautasítsa. Mint ahogy a jól megművelt talaj és a bele vetett jó mag nem bogáncsot terem a talajt művelők számára, hanem hasznos, jó termést hoz Isten kegyelmi napsugara és esői által, úgy a bűnbocsánatban részesültnek is meg kell teremnie az Isten iránti hála jó gyümölcsét, erre is kötelez a bűnbocsánat. Ha valaki már részesült bűnei bocsánatában, Isten iránti hűségre és kitartásra is kötelezve van ezáltal. A Zsid 10,38–39-ben ezt találjuk megörökítve: „Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Ámen.

Mire való a mindenféle védekezés? „Ne szállj szembe a gonosszal”, azaz a gonosz emberekkel, ezt parancsolja Jézus. O maga eszerint cselekedett és nem ellenkezett velük, de ha valaki az Atya dicsőségét megsértette vagy az igazságot lábbal tiporta, akkor tiltakozott. Amikor Őt magát kínozták, akkor hallgatott. Mi természetünk szerint fordítva teszünk. Ha becsületünkbe taposnak, felindultan tiltakozunk, de ha Isten dicsőségét sértik, közönyösen és gyáván hallgatunk. Ha Isten szabaddá tett, mit árthat, ha emberek vádolnak? Gondolj Róma 8,3-ra! Isten mondja ki az utolsó szót. Ha Ő megkegyelmezett és felfüggesztette vagy elengedte a büntetést, mit árt emberek vádaskodása? Kitalált hazugságaik nem bántanak már. Isten napvilágra hozza ártatlanságodat, ezért légy csendben és várj. – Jézus hallgatása szégyenítsen meg minket, ha indulatba jövünk és lármázni kezdünk. Ragyogjon előttünk példaként, legyünk olyan csendesek, mint Ő.

Miről ismered meg, hogy valaki barátod-e? Arról, hogy közli veled titkait? Elmondja neked titkos örömeit. Sokan rád bízzák titkos bánatukat, de a bensőséges kapcsolat döntő jele a titkos örömök megosztása. Beszélhetett-e már Isten nekünk titkos örömeiről, vagy mi mondogatjuk neki szakadatlanul a saját titkainkat, hogy Ő szóhoz sem juthat? Keresztyén életünk kezdetén tele vagyunk kérdésekkel Isten felé, de azután rájövünk, hogy Isten olyan kapcsolatba akar hozni önmagával, hogy ránk bízhassa terveit. Annyira eggyé lettünk-e már Jézus Krisztus imádságával – “Legyen meg a te akaratod” -, hogy Isten titkait megértjük? Istent nem nagy áldásai teszik nekünk drágává, hanem az apró dolgok, mert ezek mutatják meg, milyen csodálatosan közel van hozzánk; ismeri egyéni életünk minden kis részletét. “Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon” (Zsolt 25,12). Eleinte tudatosan érezni kívánjuk, hogy Isten vezet, de amint előbbre jutunk, annyira tudatában vagyunk Isten jelenlétének, hogy már nem kell megkérdeznünk, mi az Ő akarata, mert eszünkbe sem jut, hogy mást válasszunk. Ha meg vagyunk mentve és megszentelődtünk, Isten egyszerű döntéseink útján vezet minket. De ha mégis azt választanánk, amit Ő nem akar, akkor visszatart attól, és erre figyelnünk kell. Amint kétely merül fel, rögtön állj meg! Ne próbáld saját érveiddel alátámasztani és ne mondd ezt: Miért ne tenném meg? Isten döntéseinkben tanít minket. Úgy vezeti józan eszünket, hogy ne zaklassuk Szent Szellemét folytonosan kérdezve: “Uram, most mi a Te akaratod?”

Mit ér a szóban érvényesülő törvény, ha törvénytelen életvitellel társul; ha a szeretet csak puszta szólam, mert az életgyakorlatot átszövi a könyörtelenség; mit ér az alázatoskodó ima, ha a mindennapok meghatározója a rangok és főhelyek utáni epekedés? Uram, nevelj, hogy képmutatás nélkül járhassak embertársaim előtt!

Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád, / mit ér törékeny szavam az őrült viharban?? / Ne félj, fiam – az a kín, az a vágy, az az önvád / téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban! (Szabó Lőrinc) – Mért születtem erre a világra? Mit keresek pont itt, pont ilyen anyagi helyzetben, ilyen fizikai állapotban? Mért pont ezek az emberek vesznek engem körül? Véletlen vagy szándékos baleset? Hatmilliárd másik élethelyzetben élhetnék, és nekem ez jutott! Nem értem! Honnan jövök és hová tartok? A jövőről már nem is merlek kérdezni, Uram, hiszen a múltra sem kaptam még választ. Mondjon valaki csak egy értelmes okot, amiért nem kellene feladnom!
És Isten válaszol: – Én mondok akár több okot is neked! Szerettelek annyira, hogy megteremtettelek, és így ismerem minden egyes mozzanatodat, és most szeretlek annyira, hogy nem hagylak hánykódni életedben egyedül, amibe belehelyeztelek. Adtam választ múltadra Fiamon keresztül – az ő áldozata révén megbocsátottam minden bűnödet, hogy ha “megfogod az eke szarvát, ne kelljen hátranézned”. Feladatot is adtam neked, mégpedig azt, hogy “legyetek emberhalászokká”. Lelkemet adom, mert egyedül képtelen leszel rá. De vajon van-e füled arra, hogy meghalld a halk szellő suhogását? Uram, átadom magam a te erős vezetésednek. Tudom, őrködő szemed rajtam van, füled figyelemmel hallgat, oltalmazó kezed fölém borul. Szót emelsz értem, bölcsességed egyszerű utakon vezet engem, oltalmaz és megvéd hatalmas erejével. Hadd halljam meg hát, hívó hangodat! Ámen.

Mit érnek a nagy elhatározások? Annyit, mint a gyümölcsfa virága, amely Isten gondozásával gyümölccsé érhet, de magára hagyatva lesodorja az ágról az első szél. Valakinek a becsületszavára csak annyit adjál, amennyit az ér. Saját elhatározásaidban azonban egyáltalán ne bízzál. Isten ígéreteiben bízzál egyedül. Azokra építsd a jelenedet és jövődet, itteni életedet és az eljövendőt és mindent, ami csak rád és szeretteidre vonatkozik.

Mit értsünk istenképű életen? Az ember nem isten, hanem ember! Sokan szeretnének nagyszerű, sőt szent életet élni, de addig sem jutnak el, hogy kis kötelezettségeket is teljesítsenek. Miért? Mert hiába a megvilágosodás pillanatos istenélménye, ha azt nem követi a megismerés vágyából fakadó tanulás. Csak ha már tudjuk, hogy Ki az, Akiben Életünk van, akkor tértünk meg (tértünk haza, tértünk vissza oda, ahol az igazi otthonunk van), s ekkor vagyunk abban a kegyelmi állapotban, hogy van bennünk készség (van életünk!) a naponkénti megtisztulásra (ezt naponként megtérésnek is szoktuk mondani) -, s ez minden keresztény, azaz krisztusi ember halálig tartó személyes hitharcos zarándokútja: a megszentelődés.

Mit gondolunk embertársaink szenvedéséről, tragédiájáról? Könnyű, gyors, de hamis válaszaink vannak. Bűnösebbek voltak, mint mi, csak azt kapták, amit megérdemeltek stb. Az érzelmeink között ott van az öröm is, hogy jaj, de jó, én most is megúsztam. Jézus másként gondolkodik. Kérdésével azt mondja, hogy veletek is ugyanaz megtörténhetett volna. Valamiért Isten megkímélt. Nem tudjuk az okát, de azért biztos nem, mert különbek lennénk. El ne bízd magad, légy alázatos! Isten „nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk” (Zsolt 103,10). Ha bűneik szerint ítélne, egyikünk se élne már. Mit tesz velem mások tragédiája? Isten vár, hogy beismerjük kegyelemre szorultságunkat. A megoldást, „biztosítást” – nem arra, hogy semmi rossz nem történhet velünk, hanem arra, hogy lelkünk biztonságban van – Isten így fogalmazza meg: „Térj meg, elpártolt Izrael – így szól az Úr –, akkor nem haragszom rátok!” (Jer 3,12) Ha még nem tértél meg, elveszett vagy. Jézus keres téged. Engedd magad megtalálni! Ha már megtértél, „bízd magad e kegyelemre” teljesen! Mindenkinek van miért imádkoznia, ugye?

“Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?” (Márk 8,36-37) “Olyan kérdés ez, amelyet minden szülőnek, minden tanítónak és minden tanulónak meg kell fontolnia. Meg kell szívlelnie minden embernek, ifjúnak és öregnek egyaránt. Az az életterv, amelynek látóterében csak ennek a földi életnek a rövid évei foglaltatnak benne és nem tesz előkészületet az örökkévaló jövőre – legyen az bármilyen tökéletes és kifogástalan -, semmit sem ér. Tanítsuk meg az ifjúságot arra, hogy földi terveik kialakításakor gondoljanak az örökkévalóságra! Tanítsuk meg őket arra, hogy válasszák a helyes alapelveket és keressék a maradandó javakat, hogy olyan kincseket gyűjtsenek maguknak a mennyben, amelyek nem enyésznek el, »amelyet a tolvajok el nem lopnak, és a moly meg nem emészt!… Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba!« (Luk 12,33; 16,9) Mindazok, akik így cselekszenek, a lehető legjobban felkészülnek a földi életre. Egy ember sem gyűjthet kincseket a mennyben anélkül, hogy általa meg ne gazdagodna, meg ne nemesedne élete itt ezen a földön is… »Az istenfélelem mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövendő életnek ígérete.« (1Tim 4,8)”(Nevelés, Az üzleti alapelvek és módszerek c. fejezetből)

Mit is jelent megtagadni magunkat? Nincs véleményünk, akaratunk. Hát ez bizony elég nehéz, még a megtérésünk után igen gyakran van ebből problémánk. A mindennapi kereszt pedig az élet nehézsége. Mindenkinek van elég nem kell a szomszédba menni semmiért, mert a gonosz gondoskodik róla, hogy legyen minden embernek elég. De érdekes senki sem irigyli a másik keresztjét. Ezzel a mi Urunk azt akarta mondani, hogy neki is megvolt, és ha méltók akarunk lenni hozzá, mi nekünk is el kell hordoznunk amit ránk tettek. Megnyugtatásként olyan hatalmas keresztünk nincs mint Jézusnak volt. Az élet a Krisztusban van, nincs más út csak Ő. Egy örök boldog élet amit ígért az őt szeretőknek, de ehhez el kell engednünk a világi életet. Ami csak nehéznek látszik de mégsem az, mert miután őt megismertük rájövünk, hogy az addigi életünk kár és szemét volt. Más lesz az értékrendünk.

Mit jelent a nevelés kifejezés? Irányt mutatni, tanítani, terelgetni. Biztosan ezektől többet is jelent a nevelni szavunk, de ezekben a kifejezésekben a nagy lényegre bukkanunk. Arra tudniillik, hogy nem a gyermek irányítja a szülőt, hanem pontosan fordítva: az Istentől kapott feladatát és felelősségét átélve a szülő irányítja a gyermeket. Ő ül a volánnál és ő vezet. Aki szülő létére engedi, hogy akárhány éves gyermeke irányítson, az éppen olyan, mintha valaki átengedné az autóvezetést soha nem gyakorló, jogosítvánnyal nem rendelkező gyermekének az irányítást, ő pedig beül a hátsó ülésre. Szerintem érezzük és értjük, hogy mindez milyen következménnyel járna egy autó esetében, de nagyon sokan nem érzik és nem értik, hogy mit jelent mindez a gyereknevelés kérdésében. Ugyanis nem az a szülő szereti jól a gyermekét, aki mindent megad neki, és megfeledkezik a nevelés Istentől ráruházott feladatáról, hanem az, aki mindezt ismeri, komolyan veszi és gyakorolja. Vajon ilyen szülők vagyunk? Nem kell valahol változtatnunk?

Mit jelent az Úr Jézusnál, hogy “az eke szarvára veti kezét”? Az eke szarvára az veti kezét, aki dolgozni akar. Aki nem csak követni akarja Jézust, hanem munkatársa akar lenni. Sok ember azt hiszi, hogy a hívő életben csak az igehirdetés és a lelki szolgálat a munka. Ha Jézusnak végzed, az otthoni munkád lesz “az eke szarva”. Határozd el, hogy minden, amit teszel, Neki végzett munka és neki végzett szolgálat lesz. Indulj úgy a családtagjaid közé, akiknek talán minden nyavalyáját, rigolyáját ismered, hogy ezentúl mindent az Úrért teszel. Az első kérdés mindig ez legyen: hol a kezem? A magam kedvtelésein vagy az eke szarván? Második: hol a szemem? “Aki hátra-tekint, nem alkalmas…” Ne tekints vissza a magad makacs természetére sem, hogy velem semmit nem lehet kezdeni. Ne mondd, hogy a természetemtől nem tudok megszabadulni! Jézus megszabadíthat az atyáinktól örökölt hiábavaló életünktől (1Pét 1,18), és az isteni természet részeseivé lehetünk (2Pét 1,4). Ne azt nézd, ami soha nem ment. Ha hátratekintesz, már nem vagy alkalmas. A régi, testi szemeddel csak hátra lehet tekinteni. A lelki ember szeme a hit. Ha Isten hitet adott, neked is valóság lesz, amit ő mond. És akkor vesd a kezedet az eke szarvára, és azzal a mérhetetlen örömmel nézz bátran előre a hited szemével, hogy Isten minden ígérete igaz, és ő mindent megcselekedhet, feljebb, mint ahogy elképzeled (Ef 3,20). Isten útja olyan, mint a kelő nap, amely egyre világosabb lesz, egészen a teljes délig (Péld 4,18).

Mit jelent keresztyénnek lenni? Krisztus szerint élni. Közösségben, szeretetben, egymásért élni. Felesleges itt a sok, a szép beszéd. Mindig késznek kell lenni arra, hogy mások életébe boldogságot, örömöt, vigasztalást hozzunk. Hiába határozza el magát erre valaki üres lélekkel, nem lesz képes véghez vinni. Szeretet kell hozzá. Az, hogy meglássa, megérezze az előtte álló embert, aki szerető közösség nélkül éppen olyan nyomorult, mint én is, mint mindenki más, és ne tudja megállni, hogy ne forduljon hozzá. A többi nem érdekes. A szép beszéd, a remek kiállás, az emberek dicsőítése, a tekintély, sorolhatnók mindazt, amire az emberek vágynak, üres külsőség. Elszáll, mint a hangszerek hangja, mely lehet csodálatos, de ahogy elhallgat, csak üres ércdarab. Isten nem a hangodat, hanem a tetteidet kéri. Ő is azt adja neked, nem csak szavakat. Csak azt tedd, amit Krisztus tett érted, s Isten gyermeke maradsz. Uram, Istenem, olyan jól esik, mikor dicsérnek az emberek. Akár a külsőmért, pedig tudom, hogy az igazán nem az én érdemem, mégis jól esik a dicséret. Hát még, ha szép beszédemért, kedvességemért, okosságomért, eredményeimért dicsérnek! Igyekszem is elnyerni az ilyen dicséretet, mert nagyon kellemes. Igaz, másnapra elfelejti az, aki megdicsért, de bennem megmarad a jó érzés mindaddig, míg egy másik embertársam egy lenéző szóval meg nem töri. Ennyi elég, hogy üres maradjon a lelkem. Segíts, Uram, hogy szeretni tudjak. Olyan erősen, hogy ne is érdekeljen a mások véleménye. Csak azt érezzem, milyen jó volt segíteni. Minél kevesebben tudják, annál jobb, maradandóbb érzés még visszagondolni is rá, hogy örvendett az, akinek segítettem. Akkor érzem, hogy a tied vagyok s ez mindennél többet ér. (Varga László: Isten asztaláról)

Mit jelent ma támogatni az Úr szolgáit? Hadd beszéljen erről a Biblia:„Méltó a munkás a kenyerére” (Mt 10,10). „Így rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.” (1Kor 9,14) „Akit pedig az igére tanítanak,az minden javából részesítse tanítóját!” (Gal 6,6) „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.” (1Tim 5,17–18)

Mit jelent tehát a keresztény hétköznapok gyakorlatában tisztelni a Fiút? Elsősorban illik ismernünk a jézusi tanítást, s igyekeznünk kell aszerint is élni. Nem csak azért, mert cselekedeteink alapján ítéltetünk meg, hanem azért, mert a szeretet folyamatos gyakorlata nélkül nincs lehetőség az istenismeret gyarapodására… (Frankó Mátyás)

Mit jelent tékozolni? A Biblia azt mondja: “Aki velem nincs, ellenem van, és aki nekem nem takar, tékozol” (Lk 11,23). Amit nem arra használtál fel, amire Isten adta, azt eltékozoltad. A pénzedet biztos arra adod, amire Isten mondja? Kérdezed, hogy mire akarja használni? Vajon mennyi mindenről derül majd ki, hogy felhasználtad, ahogy akartad, ahogy neked volt jó? Mindened, amid csak van, tudod, hogy azok az Ő javai? Szeretném a füledbe kiáltani: arra használod, amire adta? Vannak nekünk ennél nagyobb javaink is. Az érzelmeid, az értelmed, a szereteted mire használod, kire tékozolod? Talán azoknak nem jut, akiknek a legjobban kellene. Az idődet mire tékozlod? Félek, hogy a legtöbbet önmagadra. A legnagyobb javad, ha már megkaptad, az evangélium. A csodálatos örömüzenet, hogy van bűnbocsánat és üdvösség. “Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit, és Isten titkainak sáfárait” (1Kor 4,1). Ez a csodálatos titok, ami csak a Szentlélek által érthető meg, hogy Jézus meghalt érted a kereszten, és meg vannak bocsátva a bűneid. Ki fog elveszni, mert nem mondtad, titkoltad? Mit mondott az Úr annak, aki elásta tálentumát? “Gonosz és rest szolga. El kellett volna helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál” (Mt 25, 27). Hogy sáfárkodsz? Hány évet tékozoltál már el? Nincs időd imádkozni, de van időd semmiségekre. Miért vádoltak be? Mert javait eltékozoltad.

Mit kell hordozni, mit jelent hordozni, és elhordozni? Az a legnagyobb bajunk, hogy nem tudunk hordozni. Fellelkesülünk, akarunk, csak éppen nem tudunk. Amikor nehéz lesz valaki vagy valami, azt már nem vállalom, nem tudom elhordozni. Amikor komolyan kell hordozni valakit, akkor már rám nem lehet számítani. A Jelenések 3,12 mondja: “oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában”. Tudod, mit csinál az oszlop? Hordoz, elhordoz! Isten számára nem leszel alkalmas ember, ha nem tanulod meg hordozni azt, ami nem könnyű, és azokat az embereket, akik nem könnyűek. Isten ma azt mondja neked: hordozz! – az a dolgod! Akarsz-e oszlop lenni, mert Isten ilyen embereket keres? “A munkának terhét hordozzad”, nem a dicsőségét, nem a sikerét. Isten nem öröm-katonákat keres, hanem akik a munkának a láthatatlan terhét hordozzák. Ne dicsekedj, ne panaszkodj! Érte hordozd a munkának terhét! Azt a részt, amit ő tett rád, és aminek terhe is van. Ha nincs terhed – most nem a családi teherre gondolok -, akkor nem vagy oszlop. Milyen jó volna egyszer majd megállni az Úr színe előtt, hogy hallhatnád: “Jól vagyon jó és hű szolgám!” Tudod, mi ennek a titka? A Vele való kapcsolat. Ne múljon el egyetlen napod sem, hogy meg ne állj Előtte, és meg ne erősödjön a Vele való kapcsolatod. Legyen időd mindig arra, hogy szeresd az Urat, és hagyjad magad szeretni Tőle. Azért, hogy megerősödhess a Krisztus Jézusban való kegyelemben, és engedelmes, másokat is elhordozni kész gyermekévé lehess.

Mit kezdünk azzal, ha valaki vétkezik ellenünk? Két dolgot tehetünk: haragszunk vagy megbocsátunk. A harag az kikívánkozik belőlünk. A sérelmet – mely bennünket ért – újra és újra el kell mondjuk valakinek. Ez hatalmas távolságra vihet attól, aki megbántott, pedig lehet, hogy családtag vagy barát az illető. A másik megoldás, a megbocsátás azt jelenti, hogy fátylat borítunk a vétekre. És a fátylat nem emelgetjük fel időnként, hogy megnézzük, mi is van alatta. Szeretetből lehet igazán megbocsátani és elfeledni a másik vétkét. Harag vagy megbocsátás: Isten adja elénk a választás lehetőségét. A döntés a kezünkben, illetve a szívünkben van. Az egyik árt, a másik használ. Erre is mondhatjuk: mert vannak egyértelmű dolgok! Kérdés, hogy miért nem mindig azt választjuk, ami nekünk is, másnak is jó?

Mit tehetek hát, amikor vétkezem valaki ellen? A tettemmel adósommá tettem őt. Kérjek bocsánatot? Ha mástól kérek bocsánatot, mint Istentől, akkor csak magamra van gondom, csak az bánt, hogy megromlott a kapcsolatom a másikkal, és vágyom arra, hogy kibéküljünk. De lehet, hogy a másik képtelen arra, hogy megbocsásson, vagy csak akkor tud megbocsátani, ha ezt nem várom el tőle, nem próbálom kicsikarni belőle. Az én feladatom az, hogy megvalljam, hogy vétkeztem, a másiknak meg az, hogy megbocsásson, ha tud. Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, arra kérjük Istent, hogy bocsássa meg a mi vétkeinket. Ha ezt az imádságot együtt mondom azzal, aki vétkezett ellenem, akkor én azért imádkozom, hogy Isten bocsássa meg az ő bűnét, ő meg azért imádkozik, hogy Isten bocsássa meg az enyémet. Atyám, bocsáss meg! Atyám, bocsáss meg nekik! Atyám, tégy képessé arra, hogy megbocsássak!

Mit tehetünk azért, hogy újjászülessünk az Ő magjából? Gyakorlatilag semmit. Csak örülhetünk neki, elfogadhatjuk. Melyikünk tett valamit a maga születéséért? Nem a mi vallásos, izzadságszagú próbálkozásaink által leszünk Isten gyermekei, hanem az Atya hatalmas, tág, csodálatos szeretetéből. Ha hallod ma, hogy Isten ilyen intim módon, ilyen halálosan szeret; ha hallod a szél zúgását – feszítsd ki a vitorláidat! Mint Mária, amikor hallotta, hogy benne a Megváltó fog megszületni, és kimondta, hogy “történjék velem a te beszéded szerint” (Lk 1,38). Nagyon nehéz ezt elfogadnunk. A százéves Sára nevetőgörcsöt kap, amikor az angyal fiút ígér neki. Kinevetjük Isten igéjét, hogy Ő tud még újat teremteni, amikor már minden elhalt bennünk? Az Ő erejét kisebbítjük meg, amikor hitetlenkedünk. De Isten legyőzheti a mi hitetlenségünket, hogy “ugyan már, ez nem fog sikerülni nekem – sem az én anyámnak, sem az én barátomnak”. Ami az embereknél lehetetlen, az Istennek lehetséges. Ne mondd azt, hogy ez nem megy még az Istennek sem. Ha hallod, és elfogadod, hogy újjászüljön téged, hogy benned legyenek az Isten szándékai, gondolatai, akkor Isten munkája lesz a kezedben, Isten céljai lesznek a lábadban, egész lényed, egész életed az Övé lesz. Akár mint filmesztéta, akár mint tanár, akár mint asztalos. (Szeverényi János)

Mit teszel akkor, ha Isten válaszol az imáidra, de te nem tudod, hogy még mindig képes lennél-e kezelni az új helyzetet? Ha egy fiút küld neked, akinek már ki van választva a neve, aki nem feltétlenül hasonlít rád, és akinek a sorsa már elrendeltetett? Vagy ha megadja neked azt az állást, amit mindig is szerettél volna, a kapcsolatot, amiről álmodni sem mertél, vagy a szolgálati lehetőséget, amiről nem gondoltad, hogy újra eljöhet? Mondhatod ezt: „Nekem ez nem fog menni” vagy pedig ezt: „Hozd csak, Uram, én készen állok!”

Mit teszel, amikor az emlékezeted előrángatja a múlt eseményeit, és újból elborít ugyanaz a régi fájdalom? A Biblia így felel: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” A múltad hatással lehet a jelenedre, és befolyásolhatja a jövődet, hacsak el nem engeded. A következő néhány napban gondolkodjunk ezen! Először is, engedd el, amit Isten megbocsátott! Isten egyetlen válasza a megvallott bűnre az, hogy megbocsátja és elfelejti. Ha újra előjön, akkor te hozod fel, nem Ő. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1János 1:9). Két dolog nehezíti az elengedést. 1) A saját érzéseid. „Nem érzem, hogy bocsánatot nyertem!” – mondod. Isten megbocsátó kegyelmét Krisztus áldozata szerezte meg – az érzéseidtől függetlenül. Ne várd, hogy érezni fogod, amíg nem fogadtad el – fogadd el, és akkor érezni fogod! 2) Hibás istenkép. „Az apám azt mondja, hogy megbocsát, de ha valamiben kudarcot vallok, mindig a képembe vágja az összes régi bűnömet.” – panaszolod. Mennyei Atyád nem így működik. „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem” (Ézsaiás 43:25). Isten nem fogja felhozni őket – mert nem emlékszik rájuk. Minden bűnöd megítéltetett és meg lett fizetve a Golgotán. Ha megvallottad őket, akkor többé nem vádolnak meg velük, tehát örülj és engedd el őket! A Mennyei Bíróság kimondta rólad: „nem bűnös”.

Mit vár el tőlünk Krisztus? Hogy kövessük őt. Miben? Abban, amit ő tett: az alázatban. A másokhoz való odafordulásban, a gyengék, a szegények, az elesettek, a nyomorultak, a szenvedők segítésében. Ehhez pedig az első lépés, amit naponként meg kell tennünk, hogy kimondjuk: bűnös emberek vagyunk, csak az ő kegyelméből élhetünk, járhatjuk küldetésünk útját. Annyiszor gondolunk a bűnnel kapcsolatban csak magunkra, a mi Krisztustól való elfordulásainkra, hogy ritkán döbbenünk rá, Krisztus-követésünk alapja: a rádöbbenés bűnös voltunkra, arra, hogy csak Urunk ingyen kegyelméből élhetünk. Ehhez a szembesüléshez pedig szükségünk van arra az alázatra, amit ma a vámszedő tanít számunkra. Mindenható Istenünk! Légy segítségünkre, mert egyedül gyengének érezzük magunkat a jó cselekvésére! Légy mellettünk, hogy támogató karod biztonságát érezzük! Adj erőt, hogy követhessük Krisztust, hogy megvalljuk bűneinket és elfogadjuk a tőle jövő feloldozást! Segíts minket! Ámen.

Mit vársz a jövendőtől? Mennyire mersz előre nézni? Azért fontos kérdések ezek, mert vannak emberek, akik annyira beleragadtak a jelenbe, hogy sem a közeli, sem a távoli jövő nem foglalkoztatja őket. Krisztus gyermekei azonban az egykor kiteljesedő Isten országára is szoktak gondolni. Hogy ez mennyire távoli jövendő, azt senki nem tudja közülünk, de a megvalósulására isteni ígéretünk van. Hitünk szerint kegyelemből részesei leszünk az üdvözülők seregének. A reménység pedig nem szégyenít meg – írja az apostol. Bárcsak sokaknak lenne ez a reménye! Imádkozz ma olyanokért, akik ezzel a reménnyel még nem rendelkeznek, és adj hálát azért, hogy te viszont már igen!

Mitől rettegsz? Nem vagy gyáva, készülsz bátran szembenézni a nehézzel, mégis ott lappang benned a rettegés. Mikor senki és semmi sem segíthet rajtad, akkor mondd ezt: “Az Úr az én segítségem, ebben a percben, mostani helyzetemben is.” Megtanultad-e, hogy csak akkor állj elő dolgokkal, ha már hallgattál Istenre, vagy már kimondtad és azután próbálod összhangba hozni Isten Igéjével? Fogóddz meg erősen az Atya biztatásába és azután mondd nagy bátran: “Nem félek!” (Zsolt 118,6). Nem számít, milyen gonoszság, vagy igazságtalanság vár rád ezen az úton, Ő ezt mondta: “Nem hagylak el soha.” A gyengeség is akadály lehet, odafurakodik Isten biztatása és a mi feleletünk közé. Amikor tudatára ébredünk, milyen gyengék vagyunk a nehézségekkel szemben, a nehézségek óriásokká nőnek, mi magunk pedig nevetségesen kicsivé leszünk, Isten pedig mintha nem is volna. Emlékezz ilyenkor Isten biztatására: “Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” Megtanultunk-e már azon a hangon énekelni, amit Isten szólaltatott meg? Betölt-e mindig az a bátorság, amely így szól: “Az Úr az én segítségem”? (Zsolt 56,5)

Mitől vagy kitől félsz, szorongsz ma? Mi terhel meg, elvéve nyugodt örömed? Én is tapasztalom, hogy hatalmas erővel tör ránk időről időre a sátán munkája, kínoz annak mérge. De bízz az Úrban! Gondold végig, mennyi csodatettét ismered a Bibliából, környezetedből vagy a saját életedből! Ő teremtette a világot, benne téged is. Hatalma van minden felett, és szeretete, hogy téged a rosszból a jóba vezessen át, hogy a nép, amely sötétségben járt, világosságot lásson, a halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyogjon (Ézs 9,1). Mert nem akarja, hogy a pusztulás földjén szenvedj. Jézus Krisztust küldte, hogy „mennyei Kertészként” életedet mesteri kezekkel átplántálja a sivatagból a folyóvíz mellé. Ereszd ma belé mélyen gyökereid, szívd fel kegyelmi kincseit! Rejtőzz el hatalmába és szeretetébe! A zsoltáros is addig ismételgeti szavait, míg azok ki nem mossák sebeit, meg nem tisztítják, s kenik olajjal. Maradj addig imában, amíg ezt megtapasztalod, és utána indulj szembe a küzdelmekkel! Isten örömre hívott téged, tépd szét a láncaid, indulj szabadon! Imádkozom érted.

Miután a megszentelődésben teljesen összekapcsolódtunk Istennel, hitünknek meg kell valósulnia hétköznapi életünk minden helyzetében és körülményeiben. Szét kell szóródnunk, nem a munkába, hanem a belső pusztaságba, hogy ott megismerjük, mit jelent belsőleg elhalni Isten áldásaival szemben. Készen vagyunk erre is? Nem mintha mi választanánk ezt az állapotot, de Isten irányítja úgy a körülményeinket, hogy ide jutunk. Míg át nem éltük ezt a megtapasztalást, hitünk érzésekkel és áldásokkal van kipárnázva. De amikor eljutottunk idáig, akkor már mindegy, hová állít bennünket Isten, vagy hogy miből származik belső vigasztalanságunk – már magasztalni tudjuk Istent, hogy mindent jól cselekedett. Ez az a hit, amit a valóság formál ki. “…és engem egyedül hagytok.” Magára hagytuk-e Jézust, amikor gondviselése szétszórt minket? Azért hagytuk-e magára, mert nem ismertük fel Istent életkörülményeinkben? Isten fenséges akarata, hogy időnként sötétségbe jussunk. Kész vagyunk-e megengedni Istennek, hogy tetszése szerint cselekedjék velünk; felkészültünk-e arra, hagy bizonyos áldásaitól megfosztva maradjunk? Amíg Jézus Krisztus igazán Urunkká nem lesz, saját céljainknak szolgálunk. Hitünk valódi, de még nem állhatatos. Isten sohasem siet; ha várunk, rá fog mutatni arra, hogy nem Őt magát kívánjuk, hanem csak az áldásait. Ez az Istenben való életnek csak a kezdő foka. “Bízzatok, én meggyőztem a világot!” Szellemi bátorságra van szükségünk.

Mivel a törvény se megigazítást, se hitet nem adhat és a természeti ember minden cselekedetével sem képes semmit kiérdemelni, Pál apostol most azt mutatja be, aki nekünk ezt a hitet helyettünk megszerezte és aki a megigazítás Ura. Mert a megigazulás. nem ingyen lett a miénk, sőt nagy ára volt – maga az Isten Fia! Azt mondja: “Mikor eljött az időnek teljessége”, azaz mikor véget ért szolgaságunk ideje. Nos, ahogy egykor a zsidóknak Krisztus testi eljövetelével betelt az idő, ugyanígy telik az be ma is naponként, valahányszor valakit a hit megvilágosít a felől, hogy törvény alatti szolgaságának vége. Hiszen mit érne Krisztus testi eljövetele, ha az nem szerzett volna a hívőnek ilyen lelki eljövetelt. Testben is azért jött el, hogy lélekben eljöhessen. Mert azoknak jött és jön, akik hitték testi eljövetelét. Atyáinknak is ezért a hitükért jött el minden időben. A világ kezdetétől a végezetéig minden ezen a testi eljövetelen függ. Aki ebbe fogódzik, véget ér a szolgasága. Tehát kinek-kinek akkor telik be az idő, mikor hinni kezd abban a Krisztusban, aki egyszer el jött s ma is eljön.
Akit Isten igért régen
Az idő teljességében,
Térj be hozzánk s maradj nálunk
Mi ádventi nagy Királyunk!

“Mivel az értelem és a lélek a test által nyilatkozik meg, a szellemi és lelki erő nagymértékben függ a testi erőtől és tevékenységtől. Mindaz, ami előmozdítja a testi egészséget, elősegíti az erős elme és a jól kiegyensúlyozott jellem fejlődését is… Ezért az egészségünket éppolyan hűségesen kell őriznünk, mint a jellemünket. Nevelési erőfeszítéseink egyik fundamentuma az élet- és egészségtan ismertetése legyen. Habár az élettan ismerete ma az általános műveltség része, mégis megdöbbentő közönyösség uralkodik ezen a területen. Még azok közül is csak kevesen gyakorolják az egészséges életmód alapelveit, akik értik ezeket. A hajlamaikat és pillanatnyi érzelmi felindulásaikat követik inkább, mintha az életet a véletlenek uralnák, nem pedig határozott, változhatatlan törvények…
Fő alapelv legyen, hogy a természet törvényei is Isten törvényei, hogy ezek éppúgy isteni eredetűek, mint a Tízparancsolat. A szervezetünket irányító törvényeket beírta Isten az idegrendszerünkbe, izmainkba és testünk rostjaiba. E törvények minden szándékos megsértése bűn a Teremtő ellen, ugyanolyan bűn, mintha a Tízparancsolatot rontanánk meg. Milyen fontos tehát, hogy oktassuk e törvények alapos ismeretét! Az eddiginél sokkal több figyelmet kell fordítanunk az egészségtan alapelveire, az étrend, a testgyakorlás, a gyermekek gondozása, a betegek kezelése és sok más egyéb tekintetében.” (Nevelés, Az élettan tanulmányozása c. fejezetből)

Mivel azonban az Úr szabad gyermekei vagyunk, merítsünk bátorságot és vegyük fel a harcot minden romlottságunkkal és kísértésünkkel, abban a biztos tudatban, hogy a bűn soha többé nem hajthat uralma alá bennünket. Isten maga adja nekünk a győzelmet Krisztus Jézus által, akié a dicsőség örökkön örökké. Ámen.

Mivel Isten háznépéhez tartozunk, bármikor bizalommal jöhetünk Isten elé bármilyen szükségünkkel, és tudhatjuk, hogy szeretettel fog fogadni minket. Isten az az apa, akit mindig is szerettél volna, és te az a gyermek vagy, akit Ő mindig is szeretett volna. Ha még mindig kétségeid lennének, nézz a keresztre – ilyen értékes vagy Isten számára. De ne felejtsd el, minden családtagnak meg kell tennie a magáét, hűségesnek kell lennie, és vigyázni arra, hogy a család jó hírneve ne szenvedjen csorbát.

Mivel mi a hit Istenének hitgyermekei vagyunk, nekünk hitben kell cselekednünk. A hit pedig előszólítja azokat a dolgokat, amik nincsenek, mint meglévőket!

Mivel velünk és előttünk megy az Úr, soha nem tagadja meg segítségét tőlünk. Az Ő karja nem lankad el soha, akkor sem, ha minket kell vezetnie. Mindig tovább segít minket, amint éppen szükségünk van rá, még utolsó óránkban is. Nem hagy el soha, sem el nem marad tőlünk. Ő mindig tud és akar segíteni, erőt adni nekünk; mellettünk áll, amíg csak véget nem ér földi harcunk. Ne féljünk és ne rettenjünk meg hát, mert a Seregek Ura jön velünk a harcba, Ő viseli a küzdelem nehezét, és Ő adja a győzelmet is.

Modern időket élünk. Televízió, rádió, számítógép, internet, mobiltelefon. Mindenki kapcsolatban áll azzal, akivel szeretne, ki e-mailen, ki telefonon keresztül. Mindent elérhetünk, mindent megkaphatunk egy pillanat alatt. Megvannak hozzá az eszközeink. Legalábbis azt hisszük. Van jól menő üzletem, autóm, házam, minden egyéb dolog, ami a boldog élethez kell. És persze kapcsolatok is. Emberekkel. És Istennel? Istennel van kapcsolatom? Ez az igazán nagy kérdés. Hiszen ha vele, az élő Úrral nem vagyok közösségben, akkor emberi kapcsolataim is csak töredékesek lehetnek. A zsoltáros halálfélelemből kiált. Szomjazza az Urat, mert tudja: nélküle nincs kiút, nélküle elveszik. És meg kell látnunk, hogy nekünk sincs más választásunk, számunkra sincs más kiút, hiszen Isten nélkül mi is elveszünk. Nem elég, ha emberi kapcsolataink rendben vannak. Istennel való kapcsolatunknak kell rendben lennie. És ha Istennel rendben vagyunk, mindig kapcsolatban állunk vele, mindig imádkozunk hozzá, mindig őt hívjuk, örömünkben és bánatunkban is, akkor mi is bátran vallhatjuk: Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr.

Modern társadalmunk alapja, lételeme az időhöz kötöttség. Különösen is tettenérhető ez a (nagy)városi életben, s most ne csak az üzletek nyitására vagy a tömegközlekedés többé-kevésbé pontosan járó buszaira, villamosaira gondoljunk. A sokak számára áhított pezsgő/pörgő urbánus élet csak az elején tűnik vonzónak, később több benne az üröm, mint az öröm. Mivel a nap egységesen mindenkinek a számára (csak) 24 órából áll – s milyen jó, hogy az ÚRIsten ezt így teremtette meg! – ezért szép lassan, de feltartóztathatatlanul, szinte mindenkit elkezdenek nyomasztani azok az átkos határidők, s ugye nem kell külön ecsetelni – talán némi saját tapasztalásunk is van ebben -, mi történik akkor, ha valakinek elvész az előjegyzési naptára, esetleg nem találja az azt kiváltó okostelefonját… Bizony az ilyen helyzetek nemegyszer kisebbfajta pánikrohamot válthatnak ki. Isten az időt áldásként adta, mégis átokká tettük. Ennek igen egyszerű oka van: istent csináltunk az időből! Elhittük, hogy az idő, nem pedig az Isten határozza meg egész életünket. Úgy gondoltuk, ha urai leszünk az időnek, akkor urai leszünk az életünknek is. Bármennyire is szerettük volna – nem ez történt. Nem mi váltunk az idő birtokosaivá, nem nekünk van hatalmunk az idő felett, hanem mi lettünk az idő készséges (rab)szolgái! Azt gondolnánk, az idő elsősorban azért gonosz, mert kevés van belőle, s az is oly gyorsan lepereg, minden egyes másodpercével közelebb hozva életünk végét. Márpedig az idő gonoszsága nem a rövidségében, s az elkerülhetetlen szomorú végességében rejlik, hanem abban, ha úgy múlik, hogy nem telik, azaz nem juttat el a teljességre! Mivel az időt mindenki másképpen éli meg, s mindenkinek a saját születésével kezdődik, s a saját halálával ér véget, ezért nincs rá generális megoldás, mindenkinek saját magában, saját magával, kell “lerendeznie” a kapott évek számából fakadó esetleges problémáit… Nos, ilyenkor “lép be” a folyamatba meglehetősen komoly (élet-halál-fontos!) tényezőnként a JóIsten, ilyenkor vesszük Őt igazán komolyan, s kezdjük lassan felfogni, miért is olyan fontos a hit teremtményi létünkben, az Istenbe vetett reménységünk, s miért kellene véges életünkben sok hiábavalóság helyett, inkább a szeretet útját választanunk… (Frankó Mátyás)

Modern világunkban egyre nagyobb a jelentősége annak, hogy manapság nincs jelentősége semminek. Az emberek általános közérzetét ugyanis irritálja a közömbösség! De miért is bosszantó ez a nemtörődöm-állapot? Elsősorban azért, mert időben létezünk – ez az egy dolog, ami pótolhatatlan(!) -, s gondjainkra megoldást várunk -, de ha a döntések – a tőlünk függetlenek és a tőlünk függőek is(!) – indokolatlanul elhalasztódnak… akkor ez nagyon tudja idegesíteni az embert. Amikor már nem fontos a döntés, akkor a lélek a legsúlyosabb állapotba került: nemcsak megbetegedett, de a lélekhalálhoz vezető rövid ösvényre is rálépett… Ennél csak egy tragikusabb állapot van: amikor nem az egyén, hanem a közösség közömbös. Azt gondolhatnánk, hogy a szeretet ellentéte a gonoszság, pedig nem az, hanem a közömbösség. A gonoszság ugyanis kirajzolódik előttünk, jól látható, tapasztalható az ártó szándék, s ebbéli “megfoghatóságban”, stratégiát is tudunk készíteni. De mit tudunk tenni az arctalan közöny ellen? Nem sok mindent, hiszen éppen az nincs meg ilyenkor, ami a változást hozhatná: a párbeszédre való hajlam… (Frankó Mátyás)

Mondatok, szavak melyek megváltoztatták a világot, jelzik, hogy a szó teremtő hatalom. Szeretettel való kimondása hordozhatja az igazságot, ilyenkor képes egyetlen szó is embert faragni a másikból, a gyűlölettel megtöltött szóval, csalódást okozhatunk, s a gazemberség felé terelhetjük azt az embert, akinek ugyanolyan színű a vére, mint a mienk, aki nem marslakó vagy csillagember, hanem földi halandó, esendő, ugyanolyan mint mi – teli vágyakkal, álmokkal, sok-sok tervvel és persze kudarcokkal is.

Mondd meg Istennek, hogy kész vagy áldozatul adni magad, aztán ne törődj a következményekkel; panaszkodásnak nincs helye többé, bármilyen utat választ is Isten neked. A válságon egyedül vele kell átmennünk, ebben senki sem segíthet. Külsőleg talán ugyanaz marad az életed; de az akaratod megváltozik. Menj át az akarat válságán; akkor – amikor külső életedben is beköszönt a válság. – Nem törődsz többé azzal, hogy mibe kerül. Ha ez az akaratodban nem dől el Isten előtt, akkor a végén sajnálni fogod önmagadat. “Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához” (Zsolt 118,27). Az oltáron tűz van – s ez elégetést és megtisztulást jelent. Elkülönülést egyetlen egy célra és minden olyan hajlam vagy érzékenység elpusztítását, ami nem Istentől indul ki; minden olyan kapcsolat felszámolását, amely nem tőle való. Nem te rombolod le: Isten teszi meg; te csak odakötözöd az áldozatot az oltár szarvához. Meglásd, ne kezdd el sajnálni magad, amikor a tűz égni kezd! Az ilyen tűzpróba után nem marad már benned semmi, ami rád nehezednék vagy elkedvetlenítene. Amikor bekövetkezik a válság, észreveszed, hogy a dolgok nem érintenek már olyan mértékben, mint azelőtt. Mi a te tűzpróbád? Mondd meg Istennek, hogy kész vagy áldozatul adni magad, és Isten bebizonyítja, hogy Ő mindaz lesz neked, akinek legmerészebb álmaidban sem láttad.

Mondják a türelem rózsát terem. Esetünkben a Biblia szerint, Isten szava szerint ez a rózsa az értelem. De miért is értelmes a türelmes ember? Talán azért mert meg tudja érteni a másik embert, mert tud empatikus lenni, bele tudja magát élni a másik ember helyzetébe és egyből nem is tűnök jobbnak, mint az a másik. Ez honnan fakad? A Jézussal való kapcsolatából, a szeretetből. Türelmes lehetek akkor is, amikor Isten válaszára várok, és ha képes vagyok kivárni, amire Ő tanítani akar, akkor nem fogok nagy bolondságokat csinálni. Ez olyan nehéz. Én is sokszor tapasztalom, hogy olyan nehéz Istenre várni, de az Ő válaszára mindig megéri várni. Mert csak akkor van rendben és a helyén az életem, ha rá hallgatok! Ezt kívánom mindenkinek. Tanuljunk türelmet Jézustól, akinek mindenkire volt ideje, és nála mindennek megvan a maga ideje!
/Révész Orsolya/

Mondom tehát, hogy ne féljetek, hanem emeljétek fel fejeteket szívbéli örömmel, mert közel immár a váltságtok. Így beszél az Úr a kegyesekkel. Mert ezek is megrémülnek, mikor a nap és a hold elváltozik, az ég meg tűzbeborul. Mert a szentek is gyengék. Még Péter és Pál apostol is megrémülne, ha látná. De legyetek nyugodtan – mondja az Úr. Irtózatos és rettentő látvány lesz, de csak az ördögnek és hitetlen hadának. Nektek üdvösséget és boldog megváltást hoz. Elérkezik amiért annyit imádkoztatok szívbéli vágyakozással: itt van országom s ti egészen megtisztultok minden bűntől s megszabadultok minden gonosztól.
Oh Jézus ama nagy napon
Takarj be szent kezeddel.
Én sorsomat reád hagyom,
Büntetésem engedd el.
Hozzád buzgón esedezem:
Élet könyvébe írd nevem,
Moss tisztára véreddel.

Monumentális döntések és változások idejét éljük. Ha létezik olyan nap, amikor ismernünk kell Isten akaratát és tervét az életünkre nézve, az pont a mai nap.
Mondd el ezt az imát, amit Isten nekünk adott. Neked íródott az Újszövetségben. Helyettesítsd bele magadat. Olyan imádság ez, amit Isten garantáltan meg fog válaszolni. Hozd működésbe az életed minden napján, és Isten be fog tölteni téged az Ő ismeretével és kijelentésével!

Most azonban ki kell mennem a világba, bár a szorongás bennem azt kívánja, bárcsak maradhatnék mindig házamban, és ne kellene többé kimennem a bűnös világba. Követnem kell azonban elhívatásomat, és mennem kell, hogy segítségére legyek testvéreimnek és hasznára a hitetleneknek. Ki kell mennem, hogy védjem a hitet és harcoljak a gonosz ellen. Ó, bárcsak áldásos lenne mai kimenetelem! Uram, engedd, hogy oda menjek, ahová vezetsz a Te megbízásodban járjak, parancsodat kövessem és Szellemed által cselekedjem! Uram Jézus, térj be hozzám és légy mindig velem. Légy velem, ha útra kelek, és add, hogy szívem akkor is érted lángoljon, mikor velem akarsz beszélni az úton.

Most, ebben a pillanatban is, az Úr Jézus Krisztus ereje munkálkodik benned. És nem csupán azért, hogy egy napon elvigyen a mennybe. Azért van ott, hogy itt a földön ráijesszél az ördögre. Azért van ott, hogy Isten királyságát építhesd most – amíg még van idő. Kerülj összhangba Isten életedre vonatkozó Igéjével és akaratával. Hadd áradjon ki Jézus kenete belőled. Az egész pokol reszketni fog. És már soha nem leszel teljesen ugyanaz, mint annak előtte.

Most pedig figyeljünk egy másik lármára: a szidalmazó beszédre. A nyelv félelmetesebb fegyver, mint amit üllőn kikalapálnak, és mélyebb sebet vág a kardnál és a dárdánál. Mi lesz velünk most? Rágalmazás, hamisság, gyanúsítgatás, gúny – a nyelv megannyi mérgezett nyílvesszője; ki állhat meg velük szemben? Az Úr, a mi Istenünk megígéri, hogyha nem is tudjuk elhallgattatni ezeket, Ő megszabadít, hogy a csúf nyelvek tönkre ne tegyenek minket. Most ugyan kárhoztatnak minket, de végül ők fognak kárhoztatni, éspedig mindörökre. A hazugságokat szóló szájak elnémulnak, és valótlanságaik csak dicsőségére válnak majd azoknak, akik annyit szenvedtek miattuk.

Most van itt az idő, hogy sziklaszilárd alapot építs! Ne várj vele a vészhelyzetig. Most vesd el a szívedbe az Igét bőségesen, így amikor igazán szükséged lesz rá, nagy erővel fog kiáradni belőled. Ne felejtsd el: ha nincs betét, nincs kivét. Ezért kezdd el már ma a szívedbe ültetni az Igét!

Mózes hét napi böjtje után Isten felhívta maga mellé, és ott Isten jelenlétében az ő megtisztult teste tudott csak megmaradni az Úr jelenlétében.A nép úgy látta mindezt mint emésztő tűzet. El lehet képzelni, milyen lehetett ez Mózesnak. Ő vezekelt imádkozott végig az Úrhoz hisz a nép élete veszélyben volt a bűneik miatt. Micsoda elhivatottság, alázat, és szeretet volt Mózes szívében. A népéért megtenni ezt, tudnánk e így tenni a szeretteinkért. Isten nem is kér tőlünk ilyen sokat, de azt igen, hogy személyre szóló böjt alapján, imádkozással, és csendességgel töltött minőségi időt adjunk a pidennapi életünkből, azért, hogy meghallgassa kéréseinket. Tudjunk ezért lemondani oly dolgokról mint az evés, Tv, internet, és más hiábavalóságok amik rabolják az időnket. Keressük Isten orcáját, figyeljünk amikor szól hozzánk.

Mózesnek olyan hite volt, mintha látta volna a láthatatlant. Népe meg azt sem látta meg, amit nap, mint nap néztek. Néztek ugyan, de nem láttak. Nem szenvedek én is ehhez hasonló vakságban? Van szemem nézni, de van-e szívem is ahhoz, hogy megértsem Isten munkáját az életemben? Köszönöm Uram szemeimet. Segíts, hogy amit nézek azt meg is lássam, és Téged is meglássalak a mindennapok eseményeiben. (Pentaller Attila)

“Mulandó sátorban” 2Korinthus 5,1–10 A hívő ember néhány fontos jellemzőjéről olvashatunk itt: 1. van, amit tudunk; 2. van, amit hiszünk; 3. van, amiért sóhajtozunk.

Munka nélkül lehet élni, de nem érdemes. Az előnyök rövidtávúak, a hátrányok hosszútávon pedig beláthatatlanok. Isten ugyanis az embert az alkotó munkára rendelte, s aki ezt az isteni “programot” elveti/kiiktatja életéből, az elveszíti emberségének egyik legfontosabb részét, s személyiségében súlyosan deformálódik. A munka nem egyenlő az élettel, de az élet munka nélkül csak “vegetáció”. Aki számára a munka “isten”, azaz kitölti éjjelét s nappalát, az nem látja a fától az erdőt, azaz nem érti, hogy Isten a teremtettség egészére hívta el az embert, nemcsak egy bizonyos részére… Sokan szeretnének munka nélkül élni, s ha aztán ez valahogyan – többnyire kétes akciók árán – mégis sikerül, alig vagy egyáltalán nem tudnak élni az “eredményekkel”. Az “újgazdag” ember kivagyisága nemcsak itthon, a világ minden tájékán “szemet szúr”… attól ugyanis, hogy valakinek sok pénze van, attól csak hatalma növekszik, de a józan esze, az esetek többségében sajnos nem.

Munka, szentség, szeretet megmutatása (1Thesszalonika 2,9–12) Ha valaki úgy él, hogy Istennek tetsző legyen, és a mérce előtte az, hogy elsősorban neki akar megfelelni, az az ember előbb-utóbb a többi embernek és a gyülekezetnek is példává válik. Feddhetetlen, ami azt jelenti, hogy teljes szívével törekszik a tisztaságra, nem lehet rajtakapni valamin, ami gonosz: becsületes, ha látják, ha nem. Pál apostol nem volt munkakerülő soha, ha kellett, két kézzel, éjjel-nappal is dolgozott a szellemi terhelés mellett. Legfontosabb elhívása mégis az evangélium hirdetése volt. Nemcsak vágyai voltak, hanem tettei is, melyekkel szeretetét fejezte ki és Jézusra irányította a figyelmet. Példaként adta ezzel magát a thesszalonikai gyülekezetnek, hogy a becsületes, kitartó munka Isten ügyét viszi előbbre. Személyes példája mellett szóban is bátorította a testvéreket a munkára. A mérce nekünk is ez: éljünk szentül, igazán és feddhetetlenül! Így lesznek még mások is, akik megkívánják és követik életpéldánk. Van egy ének, ami eszembe jutott, míg e sorokat írtam. A következő kérdéseket teszi fel, gondoljuk végig, és ahol változni kell és változtatni kell, tegyük ezt meg Isten dicsőségére! „Krisztus testének tagja vagy már? / Tőled az Isten már többet vár! / Várja, hogy szolgálj, amíg lehet. / Ki tudja, meddig tart életed? / Testvéred gyenge, úgy látod tán, / Megbotlik, néha más úton jár. / Várja őt Jézus, segítsd oda, / Hadd tegye szentté az Ég Ura!” (HH-R 424)

Munkahelyünkön, barátaink vagy családtagjaink között szoktuk-e idézni a Biblia egyik-másik mondatát? Azért kérdezem ezt, mert a helyén mondott igéről olvastunk. Nem kell úton-útfélen a Szentírásból idézgetni, de vannak esetek, amikor pontosan odaillik egy-egy beszélgetésbe Isten írott üzenete. Ha pedig ezt nem mondjuk egy adott helyzetben, akkor az felér egy tagadással. Igen ám, de ahhoz, hogy a maga helyén és idején idézni tudjuk a Bibliát, ahhoz ismernünk is kell. Te mennyire ismered a Bibliát? Hány mondatot tudnál idézni belőle? Te tudod, hogy mekkora hiányosságod van ezen a téren. Szerintem mindnyájunknak van mit pótolnia ezen a téren ahhoz, hogy az élet bizonyos pillanataiban a maga helyén egy-egy igével tudjunk előhozakodni.

Munkálkodnunk kell! Ez nem azt jelenti, hogy kézzel-lábbal dolgozunk, vagy próbáljuk rávenni Istent, hogy megtegyen valamit, – hanem időt töltünk az Igében – Isten ígéreteire támaszkodunk minden pillanatban, míg létezhetünk eme Földön. Figyelnünk kell az Igére, és nem szabad azt elengednünk. Ne legyél hanyag az Igével kapcsolatban. Ne kövesd el azt a hibát, hogy azt gondolod, „Ó, én tudok mindent erről a hit dologról. Tudom, hogyan fogadjam el a gyógyulásomat.” Ne lankadj el, különben egy pillanat az ördög felkészületlenül ér, és meglop téged. Inkább áss olyan mélyre az Igében, mint még soha. Munkálkodj! Legyél szorgalmas, és ne hagyd, hogy elhalványuljon a hited – és akkor nem kell elbuknod!

Mutasd be a barátaidat és megmondom, ki vagy! Madarat tolláról, embert barátjáról. Szerintem jól ismerjük ezeket a gondolatokat. Már csak az a kérdés, hogy komolyan vesszük-e? Ugyanis a barátainkat megválogathatjuk, és igazán nem mindegy, hogy kiknek a közösségében látunk mintákat, hallunk véleményeket, hogy kitől mi ragad ránk. A haragos, heves természetű barát a heveskedés, a harag, a gyűlölködés irányába viheti el még a nyugodt, békés természetű embert is. Igénken elmélkedve egyszerre két dolgon is elgondolkodhatunk: 1. Milyen barátaim vannak? Milyen természetűek, milyen irányba befolyásolnak? 2. Én milyen barátja vagyok másoknak? Természetem jó bizonyságtétel a Krisztus melletti életemről?

Mutasd hát magad olyannak a másik ember előtt, amilyen valóban vagy, és mutasd magad Isten előtt olyannak, amilyen vagy! Ismerd el Isten előtt, hogy mi vagy, – nehogy őneki kelljen elítélnie azt, amit benned lát! Ha nem akarod, hogy Isten megítéljen, ítéld meg te önmagadat! (Augustinus) Bizonyos régi értékekről manapság egyre inkább megfeledkezünk. Becsület, tisztelet, példamutatás, hálaadás – nem sokat jelentenek a mai világban. Az iskolákban az egyre fokozódó ismeretátadási kényszer miatt egyre kevesebb energia marad a nevelésre. A szülők a megélhetésért folytatott hajszában egyre inkább megfeledkeznek gyermekeikről, akiknek talán mindent kifizetnek, befizetnek. Az önfeláldozó élet, a másikért élés, az értékeket továbbadó életforma kiment a divatból. A döbbenet az, hogy azok az emberek, akik az ősök vallását elvetik, megvetik, képesek egyik pillanatról a másikra valami idegen vallás legalázatosabb szolgáivá válni. Bennünk van az igény a Mindenekfelett való előtti leborulásra. Büszkék vagyunk, hogy úgy éljük le életünket, hogy mi senki előtt nem alázkodunk meg, aztán, amikor nem megy életünk szekere, összeroppanunk. Hiszem azt, hogyha mindennap az Úr előtti térdeplésből indulunk utunkra, megtaláljuk életünk helyes egyensúlyát, ami segít megtanítani az elfelejtett értékekre, mint becsület, tisztelet, példamutatás, hálaadás. Uram, nehéz elfogadni, hogy rajtunk kívülállótól várjunk segítséget, vezetést. Nehéz a másikban meglátnunk a tiszteletreméltót, a megbecsülendőt. Kérlek, vezess úgy, hogy mindig tudjuk, hol a helyünk. Tedd megszokássá a térdeplést előtted, hogy ebből töltekezhessünk életünk minden napján. Ámen.

Mutasd meg a ruhád, és megmondom, hogy ki vagy! Bár nem a ruha teszi az embert, megfelelő öltözék nélkül még Hamupipőke sem mehet a bálba. Az új teremtésben megígért földre pedig csak egy öltözet ad belépési jogot: Krisztus. Egyedül ő az a ruha, aki nemcsak külsőleg takarja el az esetleges fogyatékosságokat, de azt, aki magára ölti, belülről is átformálja. (Győri Tamás József)

Mutathat félelmetes mélységeket, kilátástalanságot jelen helyzetünk, Isten ott áll a mélységek felett, karja a habok tetején tart, és győzelmet adhat. Az asszírok fővárosa, Ninive lehet bármilyen gazdag és gyönyörű, kívánatos a jelenben, mégsem tanácsos áhítozni utána. Isten lakatlan pusztasággá teszi. Aki csak meglátja, fölszisszen és legyint egyet. Az életünk mutathatja a szebbik arcát mások felé. De Isten jól tudja, mi lakik belül. Nekünk is tudnunk kell, kár lenne hazugsággal áltatni magunkat. Istennek nem hazudhatunk. Magunknak butaság lenne. Mást se ítéljünk meg a látszat után!

Get Your Own Visitor Map!