Jaj neked, ha nem cselekszel aszerint, amit Isten mutatott neked a hegyen. Ha nem engedelmeskedsz a világosságnak, sötétségre fordul. “Ha azért a benned levő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség!” Abban a pillanatban, amikor elhanyagolod azt, amiben Isten megvilágosított, legyen az a megszentelődés vagy bármi más, elkezdődik a romlás szellemi életedben. Váltsd az igazságot szüntelenül valóra; munkáld ki minden területen, különben még a már elnyert világosság is átokká lehet.A legnehezebben azzal az emberrel boldogulsz, aki önelégülten hivatkozik egy vallásos megtapasztalásra, amit azonban nem valósított meg az életében. Ha azt mondod, hogy megszentelődtél, mutasd is meg. Megtapasztalásodnak olyan valódinak kell lennie, hogy az életedben is láthatóvá váljék. Őrizkedj minden olyan hitbeli felfogástól, amely magaddal szemben engedékennyé tesz; az a pokolból való, bármilyen szépen is hangzik. A mi teológiánk meg kell hogy nyilvánuljon az élet leghétköznapibb vonatkozásaiban is. “Ha a ti igazságosságotok nem több az írástudókénál és a farizeusokénál…” (Mt 5,20) mondja az Úr, azaz erényesebbnek kell lenned a legerkölcsösebb lénynél is, akit csak ismersz. Lehet, hogy mindent tudsz a megszentelődésről, de nem élsz benne életed gyakorlati útjain. Testi, erkölcsi és szellemi életed minden kicsi részletének a váltság mértéke szerint kell megítéltetnie.

Jakab a hit elhagyhatatlan párjaként említi a cselekedetet. Levele szerint a bölcsesség sem elsősorban nagy okosságok kimondásából derül ki, hanem az ember magatartásából. Nincs tehát olyan, hogy bölcs ugyan valaki, csak van egy kis szépséghibája, mert irigy és viszálykodó, alig van ember, akivel normális viszonyban lenne. Aki ilyen egy gyülekezetben, az ne gondolja magáról, és mások se róla, hogy bölcs ember! Pontosabban, van ugyan bölcsessége, de az nem Istentől, hanem az ördögtől származik. Az ördög jelenléte pedig együtt jár más bűnökkel is. Nagy hiány mutatkozik az olyan gyülekezeti vezetőkből, akik mindent bölcs szelídséggel hajlandók és képesek tenni. Nem elég a jó gondolat, látás, éles, sziporkázó elme. Istentől származó bölcsesség nélkül ezek a közösség szétszakításához vezetnek. Egy krisztusi alapokon szerveződött gyülekezetben nagyon kevés olyan igazán „új” látás kerülhet elő, aminek a mindenáron való megvalósítása előbbre való, mint a közösség valóságos békességének a megőrzése. Jó, ha ebből az alapállásból gondolkodunk el a felülről való bölcsesség jellemzőin…

Jakab apostol írja levelében, hogy legyünk gyorsak a hallásra, késedelmesek a szólásra. Sikerül ezt megvalósítanunk? Érzésem szerint sok esetben nem! Egyik általam nagyra becsült, és igen tisztelt szolgatársam mondta, hogy a legtöbb embertől elég megkérdezni, hogy hogy van és máris ömlik belőle a szó. Ez sok mindent jelent egyébként, hiszen azért is történhet ez meg, mert igény lenne arra, hogy többet beszélgessünk. Persze a beszélgetés, az soha nem monológ, vagyis nem arról kell szóljon, hogy az egyik ember mondja megállás nélkül a dolgait, a másik pedig hallgatja. De azt is jelenti ez, hogy olykor nem vagyunk tekintettel a másikra. Csak rázúdítjuk a gondjainkat, de közben az ő sorsa nem érdekel. Na, mára már elég sokat beszéltem – még ha csak írásban is – ám remélem, hogy nem tévedtem túl sokat. Vigyáznunk kell – nekem is, neked is – a beszédünkre!

Jakab apostol szerint: Szenved-e valaki közületek? Imádkozzék! Az Úr szerint: Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem. (Zsolt 50: 15) Megmenekülsz a nyomorúságaidból, csak bízzál az Úrban és az Ő hatalmában! Karja nem rövidült meg, hogy ne tudna segíteni! Ne ess kétségbe, mert ő a legjobbat akarja neked! Csak féligazság lenne, ha nem szólnék arról is, hogy Jézus nem csupán nehézségeket ígért, hanem örök életet is. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? Jézus sem a ránk váró nehézségek, sem a ránk váró örömök dolgában nem állított valótlant. Benne bízz, rá hallgass, Neki engedelmeskedj!

“Jákób története biztosíték arra, hogy Isten nem veti el azokat, akiket a bűn ugyan a hálójába kerített, de őszinte bűnbánattal visszatérnek hozzá. Odaadása és bizakodó hite által nyerte el Jákób azt, amit elveszített akkor, amikor önerejével harcolt… Soha senki nem veszhet el, míg benne bízik. A végtelen Isten tekintete előtt látható bűneink hosszú sora. Ez a lajstrom teljes, egyetlen törvényszegésünk sem hiányzik róla. De Isten, aki hajdan meghallgatta szolgái kiáltását, a hittel mondott imákat, megbocsátja bűneinket. Megígérte, tehát megtartja szavát. Jákób esete bizonyítja a sürgető helyzetben mondott esdeklő ima erejét. Krisztus egyháza, de személyesen a keresztény hívők is, nem képességeik, műveltségük, gazdagságuk, vagy emberek kegyei által aratták a legnagyobb győzelmeket. Ilyen győzelmeket csak az ima titkos helyein, Isten fogadótermében lehet nyerni, amikor kihallgatáson jelenünk meg a világegyetem uralkodója előtt, és komoly, tusakodó hittel kapaszkodunk hatalmának erős karjába. Akik nem hajlandók megtagadni minden bűnt, akik nem könyörögnek komolyan Isten áldásáért, azok nem is nyerhetik el. De mindenki, aki Jákóbhoz hasonlóan megragadja Isten ígéreteit, és oly kitartó, mint ő volt, győzni fog, miként Jákób is győzött.” (Pátriárkák és próféták, A küzdelmek éjszakája c. fejezetből)

János 3. levele 2. versében írja az apostol Gájusnak: “Légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek.” Kérdezd meg magadtól: bennem jó dolga van a lelkemnek? A Lélek a legnagyobb kincsünk! A zsoltáríró a lelkével beszél, és biztatja. A Zsoltár 42,6 szerint van csüggedő, nyugtalankodó lélek. Ismered azt, amikor a lelked emésztődik benned? Vagy amikor eped Isten után? “Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26). Megadsz-e a lelkednek mindent, amire éhezik? Van külső és belső világunk. Voltál már úgy, hogy örült a bensőd? Sajnos, a lelkünk feledékeny lélek. Mennyi minden jót tett már veled Isten, és elfelejtetted. Gondoljunk a tíz bélpoklosra, mind a tízen tudták mondani: Uram, könyörülj rajtunk! És csak egy ment vissza hálát adni. Attól félek, ma egy sem menne vissza. Hol vagy, amikor áldani kellene az Urat, és hálát adni?! Feledékeny lélek! Légy hálás az Úrnak! Mi lenne, ha most azt mondaná: évtizedekig vártam, hogy hálát adj a szemed világáért, hogy hallasz, hogy tudsz járni. Adtál-e már hálát azért, hogy adott Megváltót? Adta a karácsonyi, a nagypénteki ajándékot. Adta az ő Egyszülött Fiát. Tudom, hogy bűnbocsánatot kaptam, hogy megváltott, és van olyan nap, hogy nem köszönöm meg. A mennyei karok, az angyalok, a szeráfok dicsőítik Jézust. Csak a föld hallgat?! A föld, akiért történt, elfelejtkezett?! Mondd most a hálátlan lelkednek: “Áldjad, én lelkem, az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről!”

János a Jelenések könyvében képíró készségének/fogalmi készletének maximumát veti latba, hogy megpróbálja körülírni az elmondhatatlant. Patmoszi látomásaiban érzések és szimbólumok sokaságát villantja fel, hogy e könyv mindenkori olvasóját kiszakítsa időből és térből – s valljuk meg, ezt eredményesen is teszi! Sokmindent lehet erre a könyvre mondani, de hogy ne lenne hatása, azt nem! Az egyik ilyen megdöbbentő mondat – mai igénk – így hangzik: “csend lett a mennyben” – fél óráig vagy félezer évig(?) – az evilágból kiragadott teremtményi lény számára ez teljesen mindegy. Mindenesetre elképesztő a gondolat/az üzenet: “csend lett a menyben”. Ott, ahol folyamatos az Isten dicsőítése, ahol szüntelenül himnuszokat zengenek az angyalseregek – egyszercsak csend honol… Isten folyamatosan szól, hivogat minket: Igéjében, szentségekben, lelkiismeretünkben. Isten szavak nélkül is, egész életünkben hív, hogy eljussunk Őhozzá… s egyszercsak végső “megoldásként” – mint a golgothai kereszten – elhallgat. Csöndbe burkolódzik a Mennyország – csak az ember üvölt tobzódva idelenn a Földön… Hogy éppen milyen aktuális istenelleneset? – az teljesen mindegy! Az emberek túlnyomó részét ugyanis még a legvégső abszurditás, az Isten halála sem hatja meg… Mi lesz tehát akkor, ha majd egyszer ilyen totális csend lesz odafönn? Itt a Földön mindenki számára valósággá válik az Isten hatalma… Az Isten irgalmazzon mindannyiunknak! (Frankó Mátyás)

János apostol nem akar másról tudni, egyedül csak a szeretetről, hiszen egész életét az a felismerés határozza meg, hogy Isten szeretet. Ő ilyen együgyű… hiszen ő már tudja, hogy ez az “egy ügy”, a szeretet ügye a legfontosabb az egész életben, mert mindennek csak akkor van értelme és célja, csak akkor tartalmas és boldogító, ha áthatja a szeretet. Már a régiek is tudták: a gyűlölet nem vezet sehová… De arra is rájöttek, hogy minden gonosz érzés a végén visszafelé “sül el”, azaz a forró indulatok/szavak az átokmondó életét keserítik meg, felemésztve maradék lelki erejét is. Ennek ellenére minden generáció újra és újra belesik ugyanabba a “gödörbe”, meg akarja váltani a világot – persze ez Isten nélkül nem megy, hiába a nagy mindent megkérdőjelező nagy hit az egyetlen (aktuális) igazság ismeretében. Idővel aztán – legalábbis jobb esetben – az ember bölcsül… (Frankó Mátyás)

II. János Pál pápa mondta: amelyik házaspár együtt imádkozik, az együtt is marad. Akármilyen hajszás is a mai élet, nagyon fontos, hogy a házaspár naponta megtalálja az időt a közös imádságra. Ahogy a gyerekek “imádkozó” korba kerülnek, megindulhat a család közös imája is, erre is adódik egy kis idő. Ha vasárnap a család közösen vesz részt a szentmisén, akkor alkalom kínálkozik az olvasmányok, a szentbeszéd megbeszélésére. Ezért is fontos, hogy a vasárnap valóban szabad nap legyen, adjon lehetőséget a családi, rokoni, baráti együttlétre, az ügyes bajos dolgok megbeszélésére, a hét folyamán esetleg felgyülemlett feszültségek levezetésére. Milyen változásokon esett át a házaspári, majd a családi ima életetek során? A közös imának milyen gyümölcseiről tudtok beszámolni? (Bíró László)

Jánosnak, a szeretet apostolának írásai azért olyan meleg hangúak, mert mindent Isten szeretetében lát. Tudja, boldog csak az lehet, aki megismerte Isten szeretetét. Ezt akarja szemünk elé tárni minden formában. Itt Isten szeretetének legnagyobb ajándékát tárja elénk: istenfiúságunkat. Isten maga nevez minket gyermekeinek, és hogy ezt ne tekintsük egyszerű szólamnak, a maga teljes határozottságában hozzá is teszi: „És azok is vagyunk.” Ne féljünk a szótól: ez bizony dicsőség. Azért nézhetünk bárki szemébe, azért nem kell hajlongjunk senki előtt, azért mondhatunk nemet bármilyen hatalomnak, mert ennél nagyobb rangja senkinek nem lehet ezen a világon. De az apostol számára ez sokkal többet jelent. Azt jelenti: méltónak kell lennünk erre a rangra. Úgy kell élnünk, mint Isten dicsősége egy sugarának részesei. Hogy ezt csak mi tudjuk magunkról és egymásról? Természetes. Aki nem ismeri Istent, nem ismerheti az ő dicsőségét sem. Honnan tudhatná, hogy ezek a jámbor keresztyének álruhás istenfiak? Azért ha azt kérjük: „Szenteltessék meg a te neved”, kötelesek vagyunk Isten dicsőségét, szentségét életünkben, magatartásunkban felmutatni. Úgy lehetünk méltók az ő nevének viselésére. Jó Atyánk, soha nem tudjuk méltóan megköszönni, hogy megengeded, hogy téged, a világ Teremtőjét és Urát, így szólíthatunk. Tisztában vagyunk vele, mennyire nem illet meg minket ez a dicsőség. Azt is tudjuk, hányszor hozunk szégyent a te nevedre, s ezzel a magunk nevére is, bűneinkkel, gyermekeidhez nem méltó tetteinkkel, szavainkkal is, ahányszor hiába vesszük fel szent nevedet. És mégis érezzük örömét ennek a méltóságnak. Jó tudni, hogy nekünk senki sem árthat, mert te őrzöd gyermekeidet. Jó tudni, hogy testünket, álruhánkat levetve ott a helyünk mennyei sereged körében. Te adj erőt, hogy legalább akarjunk és próbáljunk eszerint élni. Ámen (Varga László: Isten asztaláról)

Járj világosságban, teremj jó gyümölcsöt. A nagy ítéletkor csak két osztály lesz: a polyvához hasonlók, és olyanok, akik gyümölcsöt mutatnak fel. A polyva a tűzben elég, a termés a mennyei csűrökbe kerül. Csak üres hüvely a te kegyességed? Látszat erő nélkül? Isten szórólapátja pontosan szétválasztja a polyvát a búzától. Ő őrizzen meg a látszatélettől! Legyen megtérésünktől fogva cselekvő, élő a hitünk, mely szüntelenül jó gyümölcsöket terem. Akkor majd mi is „örömmel jövünk elő, kévéinket emelve”.

1) Járjunk a világosságban. Ez azt jelenti, hogy olyan nyíltságra törekszünk Isten és emberek előtt, hogy nem kellene szégyenkeznünk, ha bárki is arról olvasna a holnapi újságban, amit ma tettünk. 2) Legyünk számonkérhetők. Ahhoz, hogy erőssé válj olyan területen, mely ma még gyengeségeid közé tartozik, sokszor szükséged van valakire, aki elég érett ahhoz, hogy kiérdemelje bizalmadat, elég könyörületes ahhoz, hogy elviselje következetlenségeidet, és elég nyílt ahhoz, hogy szembesítsen a dolgaiddal. Leginkább pedig olyan valaki legyen, aki elkötelezetten szeret téged. 3) Azonnal rendezzük el a bűnt. A bűntudatra ébredés pillanata el kell, hogy juttasson a bűnvallásra. Amikor ide eljutsz, el kell hinned, hogy „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől”. Azután pedig kelj fel, és menj tovább Istennel; ne kárhoztasd tovább magad!

Járni akartam – kisgyerek – magam, és elindultam. Istenem, de szép volna elmenni egyedül… De nagy kövek vannak az útban, nagyobbak nálam, hegyesek, kemények. Minden lépésnél elbotlottam és megütöttem magamat… Te meg néztél utánam, szelíden mosolyogva. Most lám, itt vagyok újra és akarok járni tanulni, és nagyon szépen kérlek: Fogd meg a kezem újra, még egyszer fogd meg: soha-soha többé el nem eresztlek. (Sík Sándor) Milyen sokszor szükségünk van rá a bajban, a problémákban, a döntéshelyzetekben, amelyekkel szembekerülünk életünk során. Kapunk is, kérve vagy kéretlenül családtagoktól, barátoktól, ismerősöktől és idegenektől. Azután vagy megfogadjuk őket, vagy nem. Isten nem kényszeríti ránk tanácsait. Pedig ezek a legjobb tanácsok, hiszen ki ismerné nála jobban az életünket? Miért nem kérünk tőle útmutatást? Tegyük meg ezt ma, ahányszor csak szükségünk van rá! Vezetés. Milyen sokszor vágyunk arra, hogy valaki megfogja a kezünket és irányítson, kísérjen az úton, amelyen mennünk kell. Azért, hogy ne tévedjünk el, hogy felemeljen, ha elesünk, hogy megvédjen a veszélyektől útközben. A mi Atyánk szeretne velünk jönni, kézen fogni mint kisgyermekét. Fogadjuk el ma az ő vezetését! Dicsőségbe való befogadás. Ez a célja Isten tanácsainak és vezetésének. Efelé szeretne irányítani tanácsaival, efelé akar vinni, kalauzolni életutunkon. Hogy amikor eljön halálunk órája, befejeződnek földi napjaink, megérkezhessünk az ő országába. Az a vágya, hogy vele éljünk, örökké. A mai napon emeljük tekintetünket Istenre, és induljunk el együtt, a menny felé! Uram, olyan nagy a káosz az én világomban. Tele vagyok kérdésekkel, gondokkal, és nem ismerem a kivezető utat. Kérlek, te gyere most velem, amikor nekiindulok ennek a napnak. Add, hogy lássam az életem végcélját, a veled való örök közösséget, és efelé tudjam irányítani lépteimet. Ámen.

Jegyezd meg:
1) a hegytetői élmények azért vannak, hogy felkészítsenek minket a következő találkozásra az ellenséggel. Ha ezt nem érted meg, nem leszel felkészülve az előtted álló kihívásokra.
2) arra hívott el bennünket Isten, hogy olyan emberek felé szolgáljunk, akik folyton olyan helyzetekbe kerülnek, amelyek ártanak nekik. És a személyiség erejénél vagy vallásos közhelyeknél többre van szükség ahhoz, hogy megszabadítsuk őket. Krisztus tanítványai tehetetlenek voltak, mert nem imádkoztak. Jézus azt mondta: „Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre” (Máté 17:21). Ha ugyanezt a régi módszert alkalmazzuk, akkor ugyanazt a régi eredményt fogjuk elérni. Az állhatatos, minden mást háttérbe szorító ima az az ár, amit meg kell fizetnünk, ha Isten erejében akarunk járni.
3) Felül kell emelkednünk a minket körülvevő viselkedésmintákon. Jézus a lényegi problémával szállt szembe: „Ó, hitetlen… nemzedék…” (Máté 17:17) Egy olyan nemzedék hitetlenségével küzdünk, amelyet a világi média és az istentelen értékek alakítottak. Ha hagyjuk, akkor ez teljesen lenyom és kifáraszt minket. De felülkerekedhetünk. Azon a napon Jézus ezt mondta: „…ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne…” (Máté 17:20). Figyelj meg két dolgot: a) „ha hitetek lenne”. Ahhoz, hogy meglásd az eredményt, nem kell, hogy körülötted mindenkinek hite legyen; b) nem kell szellemi óriásnak lenned – csak használd a kicsi, mustármagnyi hitedet és Isten majd elmozdítja a hegyet.

Jegyezd meg: Isten nem tanácskozik velünk, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az Ő tervei összhangban állnak-e a mi menetrendünkkel, vagy elnyerik-e a mi beleegyezésünket. Ő egyszerűen irányítja a lépteinket (Zsoltárok 37:23). Ő parancsol, még ha ez azt jelenti is, hogy nekünk futnunk kell ahhoz, hogy lépést tartsunk vele! Néha azonban Isten megrendíti az alapokat, azért, hogy fejlessze a „főbb izmaidat”. Ha szoktál edzeni, akkor tudod, hogy a súlyemelés sokkal könnyebb, ha szilárd talajon állsz. Ha például labdán végzed a gyakorlatot, akkor sokkal nehezebb a súlyt megtartani, hogy ne zuhanjon rád, és ne törjön össze. Amikor a csoda késik, Isten ezzel a hitedet erősíti, és arra tanít, hogy nyomás alatt is kiegyensúlyozott maradj.

Jelenléted egy közösségben alapvetően két következménnyel járhat: rombol vagy épít. Szerintem ritkán gondolunk arra, hogy személyünk, és mindaz, ami egyéniségünkből, habitusunkból megtapasztalható, esetleg rombolja az adott közösséget. Már pedig a meggondolatlanul kiejtett szavak egyértelműen romboló hatást fejtenek ki. Az állandó panaszkodás, a nekem semmi/senki sem jó hozzáállás, a gyakori zúgolódás szintén negatív következményeket hordoz. Ezzel szemben a becsületes hívő ember által Isten nagy áldásokat készíthet el. Egy a becsületességhez minden körülmények közepette ragaszkodó hívő ember nagyon vonzó tud lenni. Ha hitét családtagjai látják, akkor bizonyára jól érzik magukat mellette, keresik társaságát. Munkahelyén ugyanez jellemző. Ha pedig valaki még városára/falujára is építő hatással tud lenni, az Isten különös kegyelme és áldása. Légy ilyen! Olyan, aki kitart a jóban! Odaszánt életed legyen példa családodban, munkahelyeden, gyülekezetedben és lakóhelyeden is. Hidd el, hogy másokat az Úr közelébe fogsz vonzani! Ezt pedig ki ne akarná közülünk?

Jelentéktelen? A külső személők Jézust is ilyennek láthatták, ahogyan Ézsaiás próféta is bemutatta. Mindazok, akik csak a külseje után ítélték meg, vagy saját elképzeléseik beteljesülését keresték benne, csalódottan fordultak el tőle, mert nem váltotta be reményeiket. Egyesek a hadvezér királyt várták, aki szembefordul a római elnyomással, mások a legnagyobb tragédiaként és kudarcként szembesültek Jézus golgotai halálával, mert nem láttak mögé az ott lezajló lelki történéseknek. Ők, bizonyára jelentéktelennek ítélték Jézus földi cselekedeteit. De akik felismerték azt az ajándékot, amit az Atya készített el számukra Jézus Krisztus személyében, azok életük legjelentősebb eseményeként emlékeztek a Jézussal történt találkozásra. Hiszen elengedte adósságukat, és testi-lelki rabszolgaságból szabaddá, boldog, örök élettel megajándékozottá tette őket. (Horváth Mária)

Jeremiás arról panaszkodik, hogy népe elhagyta a folyóvíz forrását a ciszternáért, vagyis: az eredetit felcserélte a másolatért, Jáhve-istent otthagyta a bálványokért. Merthogy valamilyen kultuszra szüksége van az embernek, hiszen az ember bizonyítottan spirituális lény. Ha nincs ott az Isten az emberek életében, akkor bizony más válik istenükké: szenvedélyek és/vagy az anyag birtoklásának bódító lehetősége. A nagy kérdés soha nem az, hogy miért hagyja el Teremtőjét a teremtmény – természetesen azért, mert az istennélküliség kalandos izgalma elhomályosítja látását -, hanem ez: miért nem talál vissza Őhozzá? Miért olyan oktalan az ember, hogy a megtapasztalt jó, a biztonság nyugalma után mégis a rosszat, a bizonytalanságot kívánja? Sokan vélik úgy, hogy ez csakis és kizárólag a Sátán műve, akit – Ne felejtsük el! -az Isten szeretete a Krisztusban egyszer, s mindenkorra legyőzött… Az igazságot azonban Jeremiás mondja ki, amikor így fogalmaz: “Te magad okoztad ezt magadnak, mert elhagytad Istenedet.” Ezt a félelmetes igazságot felismerni, a bölcsesség kezdete, s a valódi istenrehagyatkozásos úton való kiváltságos járás első lépéseinek egyike… (Frankó Mátyás)

Jerikóról mondja az Ige: “be és elzárkózott”. Jerikó a te életed és szíved, amelyik be- és elzárkózott. Akkor zárkózunk be, amikor olyat teszünk, amit nem szeretnénk, ha más is látna. Jerikó Izráeltől való félelmében zárkózott be. Még inkább Isten miatt. Hatalmas falak vették körül Jerikót, és vesznek körül bennünket is. Mondjam így, hogy hazugságfalak. Hiába zárkózunk, Isten szeme átlát Jerikó vastag falán. Rettenetes, amikor családon belül jön az elzárkózás. Épül a fal, követ kőre teszünk. Az igazam a malter, ami összefogja. Milyen egyedül van az ember, amikor bezárkózik! Egy nap megjelenik Józsué a kőfalak alatt seregeivel. Józsué neve annyit jelent: Jézus! Megjelenik az Igén keresztül, és kezdődik az ostrom. Hat napon át mindennap egyszer körüljárták Jerikót. A hetedik napon hétszer járták körül. Mi lenne, ha egy nap hétszer olvasnál Igét? Ha Jerikó megnyitja kapuit, ha befogadja Józsuét, ha leteszi a fegyvert – nem vesz el. Isten országának a csapatai körüljárják az életedet. Jézus körüljárja a szívedet, és ajtónyitásra vár. Mert jön a következő forduló: a teljes kegyelem után az ítélet. “És mikor közeledett, (Jézus) látván a várost, sírt azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók!… és nem hagynak benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét” (Lk 19,41-42). Gazdag emberek laktak Jeruzsálemben, semmi bajuk nem volt, és Jézus állt a város fölött, és folytak a könnyei. Vajon a saját életed fölött nem kell-e Jézusnak sírnia?

“Jézus a békesség kedvéért sohasem alkudott meg. Szíve túláradt az emberek iránti szeretettől, de a bűnt sohasem nézte el. Sokkal igazabb barátja volt az emberiségnek annál, semhogy hallgatott volna, ha olyan úton jártak, amely a kárhozatba vezetett… Az evangélium szolgáira is hasonló munka vár. Óvakodniuk kell attól, hogy az igazságot háttérbe szorítsák a békesség kedvéért. Törekedjenek ugyan a békességre, de tudniuk kell, hogy megalkuvással, elvek feladásával igazi béke sohasem biztosítható. Másrészt viszont senki sem maradhat hű az elveihez és meggyőződéséhez anélkül, hogy ellenkezést ne keltsen… Aki Istenhez hű, annak nem kell félnie az emberektől és Sátán hatalmától. Krisztusban biztos az örök élet. Egyedül csak attól kell félnie, hogy el ne távolodjon az igazságtól, hogy el ne árulja azt a bizalmat, amellyel Isten megtisztelte, és vissza ne éljen vele.” “Az őszinte szeretet tisztább annál, semhogy egyetlen rejtegetett bűnt is elfedezne. Egyrészt szeretnünk kell azokat a lelkeket, akikért Krisztus az életét adta, másrészt azonban nem szabad megalkudnunk a gonosszal. Bár keresztény udvariasságot kell tanúsítanunk, mindemellett kötelesek vagyunk határozottan fellépni a bűnnel és a bűnössel szemben. Ez nagyon is összeegyeztethető az igazi szeretettel.” (Jézus élete, Az első evangélisták c. fejezet; Apostolok története, Hű tanúbizonyság c. fejezetből)

Jézus a Gecsemáné kertben leülteti tanítványait, s maga mellé veszi Pétert, Jakabot és Jánost, megkéri őket, hogy virrasszanak vele együtt, mert a kísértés órája ez. Itt még valóságosabban megmutatkozik a tény: az emberré lett Isten teljes sorsközösséget vállal velünk. Itt az Isten lett emberi, nem pedig az ember isteni. Átéli a test gyengeségét a lélekkel szemben. Fel is hívja a tanítványok figyelmét a komoly kísértésre. Itt nem segít Péter halált megvető bátorsága, az ima az egyetlen fegyver. Jézus imádkozik. Mert ki bírná kiinni minden nyomorúságunk poharát, bűneik büntetésével, az Atyától elhagyatva? Egyedül az a Jézus, aki elhagyatottságában is az Atyától várja az útmutatást. A kísértést legyőzve visszamegy az alvó tanítványokhoz. Jézus számára a kísértés elmúlt, a tanítványok azonban nincsenek felkészülve. És Jézus indul. A tanítványok szétszélednek. Látszólag kiszolgáltatottan, bűnösök kezében, valójában azonban kizárólagos hatalommal megy Jézus a kereszt felé, amelyen bevégzi a megváltást. Szegények társa te, kés mártódott beléd, Betlehem követe, letérdelek eléd. Láttam földbe vetésed, napra növekedésed, magasba szökésed, halálba töretésed. Fölálltál büszke fiú ropogott derekad, zöld fejed fölemelted, nem hagytad el magad. Mert fülünkbe suhogtál, szívünk ereje voltál, hogy barmok ne legyünk, hogy emberek legyünk. Tűrtél te minket, fogunkat, kezünket, nevetted szemünket, megáldottad fejünket. Holtodban körülálltunk, gyönge testedre vártunk, vad kannibálok, veszett janicsárok. A halotti beszéded egy szó volt: élet, miérettünk meghaltál, mibennünk feltámadtál. Életünk fölött lángolj, utunkon messze világolj, zölded verjen szemünkbe, zölded csapdosson szívünkbe. (Kormos István)

Jézus a hatalmat és dicsőséget megszerezte, de nem a sátán által, hanem szenvedése, kínoztatása és halála által. Jézus felvette a keresztet, de nem önmagáért, hanem érettünk, bűnösökért. Feláldozta magát a kereszten, és ezzel épített nekünk hidat Istenhez. Értünk alázták meg és ölték meg az Isten Fiát! Ezért zeng neki így az ének: Méltó a megöletett bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! (Jel 5,12) Jézus a segítség. Ő életével megmutatta, mi az az út, amit követnünk kell. Az ördög Jézusnak felkínálta a világ minden kincsét: Tessék, lásd, itt van, ameddig csak ellátsz, mindez a tiéd! Ezt teszi velünk is nap mint nap. Rajtunk múlik, hogyan választunk. Mutass utat, Jézusunk! Mutasd meg az utat, amelyen jártál. Add erődet, hogy a sok tévelygés és szenvedés alatt se hátráljunk meg! Szerető Urunk, őrizd lépteinket! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, hogy a mindennapi kísértésünktől megóvj minket. Ámen.

Jézus a megszentelő, a szerető,a kegyelmes a jóságos, mit is mondhatnánk még róla. Csodálatos tanácsos ahogy az ige mondja. Mert általa van nékünk jövőnk, üdvösségünk, és megnyugvásunk. Ő az aki Lelkével mindig megvigasztal minket amikor elbukunk a hibáink miatt. Ő az aki helyre állít, megigazít, erőt ad. Benne bízunk, és erőt veszünk az élet mindennapjaiban. Reményeink szerint pedig vele fogunk élni a jövendőben. Az ő áldozatáért magasztaljuk fel nevét, mindörökké.

“Jézus a szelídséget azok közé az erények közé számítja, amelyek alkalmasakká tesznek bennünket Isten országára… A romlott emberi természet mindig kész a vitatkozásra, de aki Krisztustól tanult, az megszabadult önző énjétől, a büszkeségtől és az uralomvágytól, lelkében békesség honol, mert önmagát Isten Lelkének adta át… Csak az önszeretet ronthatja meg békénket. Amíg önző énünk él, mindig készek vagyunk minden bántalom és sérelem ellen védekezni. Ha azonban önző lényünk már halott és életünk Krisztussal az Istenben elrejtett élet, akkor a velünk szemben éreztetett lekicsinylés nem fáj többé. Süketek és vakok leszünk a gúnnyal és bántalommal szemben.” (Gondolatok a Hegyi beszédről, Boldogok a szelídek c. fejezetből)

Jézus a tizenegynek már úgy beszélt mint aki, az Atya mellől szól, ” gyermekeim” mint aki egy az Atyával. Tudjuk hogy a szeretet a legnagyobb dolog a világon, anélkül nincs bocsánat, áldozat, tűrés. A kegyelem egész működése a szeretet, az önmegtagadás és az önfeláldozás. Amíg Ő a földön volt a szeretet áradt belőle. Ahol ez az egység működik, ott helyes Isten kép van.

Jézus annyira szerette az embereket, hogy kész volt egy napon meghalni értük. De ez nem akadályozta meg abban, hogy nemet mondjon, amikor arra volt szükség. Sohasem vezet jóra, ha azért elégítjük ki az emberek igényeit, hogy elnyerjük tetszésüket; ezzel Isten helyett valaki mást ültetünk a vezetőülésbe. Jézus nem hagyta magát mellékvágányra terelni. Ehelyett: a) az imádságot és az Atyjával zavartalanul töltött időt tette első helyre; b) felismerte, hogy Isten akaratát cselekedni sokkal fontosabb, mint „mindenkinek mindenné lenni”; c) nem engedte, hogy a mások által sürgősnek tartott dolgok eltérítsék Őt attól, hogy betöltse küldetését. Te se hagyd, hogy mellékvágányra tereljenek!

Jézus arról beszélt, hogy a zsidók megtéretlensége, és Isten szolgáival szembeni türelmetlensége ugyanaz lesz a jövőben is,mint ami a múltban volt. Az Ő visszatérése, csak akkor lesz amikor a zsidó nemzettségekből is megtérnek az emberek. mert csak a megtért ember tudja szívből mondani ” Áldott,aki az Úr nevében jön!” Mély szívfájdalma volt amikor a templomra nézve, kiment onnan. A farizeusok és a *szadduceusok egyaránt elhallgattak. Jézus úgy vonult ki a templomból mint aki befejezte munkáját. Győztesen távozott a küzdő térről. Ettől kezdve a templom szertartásai elveszítették jelentőségüket, és az istentiszteletek üres formává váltak. Krisztus ajkáról elhangzott igazság gyöngyszemeit, sok ember elraktározta szívében, és egy új célkitűzés, egy új történelem kezdődött el az életükben.
(Jézus élete, című könyv.)

Jézus az a közbenjáró, aki a szakadékot áthidalva, átenged minket az Atyához. Az ő áldozatával létrejött az a híd amin megtudjuk közelíteni a mi mennyei Atyánkat. A bűn ami elválaszt minden embert az Atya közelségétől, a szakadék alján marad. “Bizony ,bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőít az Atya a Fiúban: ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” (János 14:12-14) Csodálatos ez az ígéret, természetesen ebben az is benne van, hogy nem utasíthatjuk Jézust, mert ő nem egy önkiszolgáló pult, hanem amit jó értelemben kérhetünk, bölcsességgel és nem ki erőszakolva, ami a javunkat munkálja az az igazi kérés. Ha az ő parancsait betartjuk, akkor felhatalmazást kapunk arra, hogy hatalmunk legyen démonok és gonosz szellemek felett, és tudunk olyanokat cselekedni amit ő tett, ” sőt még nagyobbakat is.” Mert minden jó amit az Úr nevében teszünk, Isten dicsőségére tesszük, és ők dicsőülnek meg ezáltal. Legyen az tanítás, evangelizálás, gyógyítás, prófétálás, lelki gondozás, prédikálás. Mert minden amit az ő nevében teszünk, az ajándék, nem magunktól van. Dicsőség Istennek.

Jézus az, aki tud minket befolyásolni, a jóra, de mivel szabad akaratunk van, ezt kérni kell. Ő nem akar minket manipulálni, a mi elhatározásunk kell ehhez. Sok testvérünk van abban a cipőben, hogy minden jót megtesz, imádkozik, szolgál, mégsem érzi az áldást az életén. Mert elmegy Isten terve mellett, és minél kevesebb áldást érzünk az életünkben, annál messzebb vagyunk az Úr tervétől. A legtöbb esetben az ember tervez és utána kéri arra az áldást. A szóbeszédben is így mondják az emberek amikor valami nem sikerül. „Ember tervez, Isten végez.”

Jézus az imádkozás dolgában is dicsőséges példaképünk. Minél hevesebben tört rá a félelem, annál buzgóbban imádkozott. Minél erősebb lett a kísértés, ami le akarta téríteni az engedelmesség útjáról, annál erősebben kapaszkodott az Atyába. A legnagyobb gyengeség órája volt ez. Az Ő testének, azaz földi életének napjaiban (Zsid 5, 7) minden oldalról kísértés támadta. Hiszen a test erőtelen és fogékony a bűn minden támadására.

Jézus, az Isten-ember (Ő valóságos Isten és valóságos ember) valóságos érzelmekkel is bírt, hiszen “Ő mindenben megkísértetett”, s ebben a “mindenben” benne foglaltatnak az érzelmek is. Szavait tehát nem lehet száraz tanításként, dogmatikus definícióként értelmezni, hanem csakis úgy, mint életet védő, emberlétet javító, féltő szeretetből fakadó egyértelmű kijelentéseket. Ezek – ahogyan a mi kommunikációnkban is – iránya meglehetősen egyértelmű, mégha a tartalmával nem is értünk mindig egyet, gondoljunk csak egy szülő és tinédzser gyermeke közötti ‘párbeszédre’… Jézus szavaiban nem a pusztítás emberi öröme nyilvánul meg, hanem az ember Istenre-találásának beteljesülendő vágya fogalmazódik meg. Az ember Isten vonzásában él, s a Végső Nagy Találkozás reménységében telik a hívő ember minden napja – tegyük hozzá gyorsan: ideális esetben. Amennyire hiányzik számunkra a szeretett társ közelsége, olyannyira kínoz minket a Istentől távol zajló életünk számtalan fonáksága. Szeretnénk az Istennel való közösséget, de testben vagyunk, s időben, ezért nehéz nekünk mindezt nemcsak megérteni, de megélni is. Isten ismer mindannyiunkat, s mindnyájunk gondolatait – éppen ezért tud majd igazságosan ítélni azon a napon. Akkor majd felcsapnak a lángok, de azok nagy valószínűséggel a vádló lelkiismeretek mennyet ostromló lángjai lesznek… (Frankó Mátyás)

Jézus azért halt meg a kereszten, hogy odaadja neked, amit Ő már birtokolt. Azért támadt fel, hogy az Ő képére újra legyél teremtve. A Mindenható Isten győzelme vagy! Győztesnél is több vagy Krisztus Jézusban. Te ugyanolyan fontos vagy az Atyának, mint Jézus. Tulajdonképpen a János 17:23 azt mondja, hogy Isten éppúgy szeret téged, mint Jézust!
Ha egyszer elmered hinni ezt a tényt, akkor az életed örökre meg fog változni. Többet nem leszel azzal megelégedve, hogy csak üldögélsz, siránkozol, és azt kívánod, bárcsak máshogy mennének a dolgok. Akkor el akarod foglalni azt a hatalmi pozíciót, amit Jézus adott neked, el akarod foglalni a téged megillető helyet Mellette, és úgy akarsz munkálkodni, ahogy Ő. Mint az Ő népe, mi mindazt jelentjük az Atya számára, amit Jézus. Ha elfogadod ezt az üzenetet, ha elmered hinni, és ha mersz ez alapján cselekedni, akkor teljesen meg fog változni az életed. A vallásból átkerülsz a valóságba!

Jézus azt a parancsot adta nekünk, hogy legyünk szentek, mert ő is szent, Pál ezt fel is sorolta. Maga a keresztény szó is azt jelenti krisztusi. De vajon tudunk ilyenek lenni? Azt kell mondanom, hogy egyfolytában próbálkozunk, az akarat megvan bennünk, de ebben a világban lehetetlen azzá válni. Mert a világ mocskos, és bűnös, és egy ilyen közegben semmi esélyünk rá, és ezt tudja a mi megváltónk. De a szíveket vizsgáló, minden tekintetben igazságos, kegyelmes Isten az aki bízik bennünk, mert az övéi vagyunk. Segít nekünk minden körülményben, hogy meg tudjunk maradni szentnek, igaznak még akkor is ha néha megbukunk. Mert a szívünkben szeretnénk olyanokká válni mint a mi Mesterünk. És Ő az ,aki fehér ruhát adott ránk, Ő az aki megmosott minket, és el nem hagy soha, semmilyen körülmények között sem.

Jézus azt mondja” Akinek van füle, hallja.” A szellemi fülünket kell használni, és a jó, őszinte szívünkre hallgatni, azután pedig engedelmeskedni az igének. Törekednünk kell arra, hogy Isten beszédét keressük, elszántnak kell lennünk abban is, hogy kitartsunk mellette. Tisztelnünk kell feljebbvalóinkat és tanításaikat, imádkozni értük, így megnyílik előttünk a Királyság minden gyümölcse, áldása.

Jézus azt mondta: „A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz. Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz…” (Máté 6:22-23). Mire nézel? Minden nap el kell döntened, mire összpontosítasz. És nem kell sokáig keresned olyat, ami miatt panaszkodhatsz: háború, benzin árak, a gazdaság, a globális felmelegedés és a bűnözés. Isten az Édenkertben megadott Ádámnak és Évának mindent, amire szükségük volt, de ők úgy döntöttek, hogy arra az egy dologra fókuszálnak, amit nem kaphatnak meg. Isten kettéválasztotta a Vörös-tengert, útmutatóul jeleket küldött az izráelitáknak a pusztába, gondoskodott ételről, így soha nem éheztek. Kezdetben: „…dicséretet énekeltek. De csakhamar megfeledkeztek tetteiről…” (Zsoltárok 106:12-13). Te ne légy ilyen! A Biblia azt mondja: „Ha van valami dicséretre méltó – elmélkedj azon, összpontosíts arra!” Biztos, hogy ma is találhatsz valamit, amiért dicsőítheted Istent!

Jézus azt mondta az ítélkezésről: ne tedd! Az átlagkeresztyén nagyon élesen ítélkező egyén. Az ember megszokta, hogy ítélkezzék, de a szellemi világban semmit nem érünk el vele. Az ítélkezésben a kritizált ember erejét és képességeit szétromboljuk. Egyedül a Szent Szellem tud a valóságnak megfelelően ítélni, csak Ő tudja sértés és sebek nélkül megmutatni, mi a rossz. Lehetetlen Istennel közösségben lenned, amikor ítélkező vagy: ez keménnyé, kegyetlenné tesz, és meghagy abban a hamis kenetteljességben, hogy felsőbbrendű lény vagy. Jézus azt mondja: mint tanítvány, műveld ki magadban azt, hogy nem ítélkezel. Ezt nem lehet egyszer s mindenkorra elérni. Őrizkedj attól, ami felsőbbrendű lénynek tüntethet fel! Nem lehet kikerülnöd Jézus átható tekintetét. Ha meglátom a szálkát a te szemedben, ez azt jelenti, hogy az enyémben gerenda van. Isten minden rosszat belém helyez, amit meglátok benned. Valahányszor ítélkezem, magamat ítélem el (Róm 2,17-20). Hagyd abba a mások méregetését. Minden ember életében több olyan tényező van, amiről nem tudunk. Isten első dolga, hogy szellemi nagytakarítást végez bennünk; ez után már a lehetősége sem marad meg annak, hogy büszke legyen az ember. Azóta én sem találok olyan embert, aki miatt kétségbe kellene esnem, miután felismertem, hogy én mi lennék Isten kegyelme nélkül.

Jézus azt mondta: „Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne” (Máté 17:20). A nagymamád hite talán elmozdította az ő hegyeit, de „ennek a hegynek” az elmozdításához a te hited kell. Mindannyiunknak ott van „ez a hegy” az életében, és Isten kész elmozdítani azt. Akkor mi a probléma? A hitetlenség. Bár Jézus hatalmat adott tanítványainak arra, hogy betegeket gyógyítsanak, a megszállott fiú esetében kudarcot vallottak. Meg is kérdezték Jézustól: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” (Máté 17:19). Figyeld meg, mit tanított nekik Jézus ekkor:
1) Kezdd kicsiben, vagy egyáltalán nem fogod elkezdeni. A mustármagnyi hit, mint minden mag, valami nagyobbá fog nőni. Csak kezdd el ott, ahol vagy; higgy Istenben az átlagos, mindennapos dolgokra nézve. És amikor ő megjutalmazza a hitedet, ismerd el, adj ért hálát, és építs rá!
2) Vigyázz a szádra! „Ha… hitetek volna… és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne” Szavaid felszabadítják a hitedben rejlő életadó erőt, tehát ügyelj arra, hogy mi jön ki a szádon! Figyelj oda arra, hogy összhangban legyen a Szentírással!
3) Néha kicsit többre van szükség. Vannak hegyek, melyekhez több imádság kell, vagy mint ennek a fiúnak az esetében is, az az erő, ami a böjtölés által nyerhető. De ha hajlandó vagy eleget tenni Isten feltételeinek, akkor látni fogod, hogy a hegyek elmozdulnak az életedben.

Jézus azt mondta, hogy te és én meg leszünk szentelve, vagyis el leszünk különítve a világ gonoszságától. Hogyan? Isten Igéje által! (János 17:17). Isten Igéje elkülönít téged a világtól. Az Ige valóságba hozza Isten álmát a győzelemről az életedben. Ha ezt elfogadod, szívedben elhiszed, szólod is, és ez alapján cselekszel, akkor az Ige elkülönít a körülötted lévőktől. Újra és újra eljuttat a problémától a győzelemig.

Jézus azt mondta, hogy amíg a világban élsz, lesznek problémáid. (Biztosíthatlak felőle, valóban így van!) De te nem csupán a világban élsz. JÉZUSBAN vagy a világban, és ez adja a különbséget. Őbenne vagy, és Ő már legyőzött minden létező problémát. Isten gyermekeként nem egy legyőzött ember vagy, aki próbál győzedelmeskedni. Te győztes vagy, és a sátán próbál kirabolni téged abból a győzelemből, ami már a tiéd. Amikor Jézust életed Urává tetted, beleszülettél a győzelembe… mert a Győztes a bensődbe költözött. Gondolkozz el ezen. A győztes Jézus. A Felkent. A megdicsőült és feltámadt Úr. A Világegyetem Ura. Fel a fejjel, barátom! Legyen „tökéletes békességed és bizodalmad”. Maga Jézus él benned!

Jézus azt nevezi szolgálatnak, amik vagyunk az Ő számára, nem amit teszünk érte. A tanítványság alapja: önmagam átadása Jézus Krisztusnak, nem pedig valamilyen hitbeli irányzatnak. “Ha valaki hozzám jön és meg nem gyűlöli… nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,26). Nincs indokolás, nincs kényszer, de egyszerűen “ha az én tanítványaim akartok lenni, át kell adnotok magatokat nekem”. Akit a Szent Szellem érint, az egyszerre így szól: “Most látom, kicsoda Jézus!” és ez az átadás forrása. Manapság a személyes hit helyére a hitvallásba vetett hitet tettük; ezért szentelik magukat olyan sokan ügyeknek és olyan kevesen Jézus Krisztusnak. Az emberek nem akarják magukat odaszentelni Jézusnak, csak annak az ügynek, amit Ő kezdett el. Jézus Krisztus a botránkozás köve az észember számára, aki Őbenne csak az embert látja. De Urunk elsősorban Atyja akaratának kívánt engedelmeskedni. Nem arra nézett, mit várnak tőle az emberek, mire van szükségük az embereknek; megmentésük az Atyja iránti engedelmességének volt természetes következménye. Ha csak az emberiség ügyének szánom oda magam, hamar kimerülök és eljutok odáig is, hogy a szeretetem meginog. De ha személyesen és szenvedélyesen szeretem Jézus Krisztust, az emberiségnek is szolgálhatok még akkor is, ha úgy bánnak velem, mint a lábtörlővel. A tanítvány életének titka a Jézus Krisztus iránti odaadás, és jellemző rá a tartózkodó szerénység. Hasonlít a búzaszemhez, amely a földbe hull és meghal, de nemsokára kikel és megváltoztatja az egész tájat (Jn 12,24).

“Jézus azt tanítja az elveszett juhról szóló példázatban, hogy üdvösségünk nem azon múlik, hogy mi keressük az Istent, hanem azon, hogy Ő keres minket… Krisztus minden egyes megmentett lelket arra szólít fel, hogy mentse az elveszetteket az Ő nevében. Izráelben elhanyagolták ezt a munkát. Vajon nem ugyanezt teszik-e azok, akik ma Krisztus követőinek vallják magukat? Hány tévelygőt kerestél meg és hoztál vissza a nyájhoz? Tudod-e, hogy Krisztus keresi azokat, akiket látszólag javíthatatlan és visszataszító voltuk miatt te elkerülsz? Talán éppen akkor lenne a legnagyobb szükségük a részvétedre, amikor elfordulsz tőlük… Az elveszett juh, ha nem hozzák vissza a nyájhoz, addig kószál, míg el nem pusztul. Sokan elvesznek, mert nincs kéz, amely megmentésükre utánuk nyúlna. Az angyalok szánakoznak e tévelygőkön, az emberi szív azonban nem. Ó, milyen nagy szükségük lenne a megkísértett, tévelygő lelkeknek a szívet megindító, mélységes megértésre! Bárcsak többet merítenénk Krisztusból, és kevesebbet a saját énünkből!” (Krisztus példázatai, A bűnösök menedéke c. fejezetből)

Jézus biztatja tanítványait, hogy kérjenek. A Mester nem azt mondja, kérj magadnak, amit csak akarsz, hanem így tanítja: “Kérjetek!” …”Kérjetek bármit, amit csak akartok.. “és megadatik nektek”. A kérés azonban csak akkor – mondjuk most így – hallatszik ‘odafönn’, ha a fohászkodók Őbenne vannak. Ugyanis, akik Krisztusban vannak és az Ő szeretetéből élnek nap mint nap, azok bizonyára nem múlandó ráadást követelik eszelősen -, hanem az el nem múló “Isten országát” keresik. Fontos! Isten országát csak együtt, csak közösségben lehet keresni, mert Isten országa közösség… Aki Krisztusban marad, s az Ő beszédei hatják át életét, az nem szédül meg a világ hiábavaló dolgaitól, hiszen jól tudja, mindig az anyagiak felett állnak a lelkiek, s a szükséges kevés, ha Isten kezéből fogadjuk, az is az áldás forrásává válik. Megmaradni a Krisztusban, egy életen át az Ő tanítása szerint élni, azaz Istennél megmaradni – a legnagyobb kihívás számunkra. A lélek hiába kész, a test többnyire erőtelen. Hiába tudjuk, hogy a mértékletesség az egészséges élet alapja, mégis hányszor(!) elbukik az ember… Ha körülnézünk a kereszténynek mondott Európában, akkor hamar kiderül, a nyugati civilizáció igencsak nem a jézusi tanításokat tükrözi… A mai keresztények nagy részétől is távol van a mértékletesség! Mértéktelenek vagyunk evésben, ivásban, mobilitásban (Csak jussak el minél több helyére a világnak, csak le ne maradjak semmiről!), de ugyanilyen pazarlók vagyunk időnkkel és energiánkkal is… S ha egyszer elfogy az energiánk – mert az elmúlt kétszász esztendőben mohón feléltük az évmilliók alatt képződött nyersanyagainkat -, akkor már csak egy kicsinyke időnk marad hátra, hogy elgondolkodjunk: Valóban ezt akartuk? Édességekkel (értsd: anyagi javak) telitömni az életünket? Ettől lenne az élet szép?… Nemde attól, hogy Istent fedezhetjük fel benne? (Frankó Mátyás)

Jézus drága vérén lehetünk mi is az örökösök, gyermekek. És elvárja az Atya, hogy testvéri szeretettel szeressük egymást, de a családon belüli szeretetre is felhívja a figyelmünket. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a családon belüli szeretet, csak akkor jelenik meg ha baj van. Sok a bántó szó semmiségeken, az irigység, nemtörődömség. A gonosz a családokat célozza meg mert az egységet nem szereti. Romboló munkája látható mindenütt, még a hívő családoknál is. De öröm az, hogy amikor valami baj történik, betegség, baleset, halál, a családok mindjárt szeretettel fordulnak egymás felé. De lehetne jobb is, ha a szeretet erősebb volna. Erre hívja fel Péter a figyelmünket, hisz ezt hallotta mesterünktől: Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! (1 Korintus 16:13-14) Minden! A “minden” egy összefoglaló szó, vagyis bármit is teszünk, gondoljunk mindig Jézusra, hogy ő mit is tenne. Bizony meggondolatlanságunk miatt sokszor elszégyellnénk magunkat.

Jézus egyedül arról maradt le, hogy az ördög hatalmat szerezzen Fölötte azért, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Valójában az ördög semmit sem tudott tenni Vele, amíg az Atya akaratából Jézus le nem tette az életét. Egészen addig Jézus teljes győzelemben járt az ellenség felett. Szerinted sok mindenről lemaradnál, ha így élnél? Természetesen nem! Istennek ugyanabban a kenetében, erejében és dicsőségében járhatnál, amiben Jézus. Az egész életedet fel kell adnod ehhez? Igen! A saját életedet Isten életére kell cserélned. A betegségedet az Ő általa való gyógyulásra, a szegénységedet az Ő benne való bővölködésre, az aggodalmadat az Ő békességére, a bűnödet az Ő megigazultságára. Nos, miért hezitálsz? Valójában semmi veszítenivalód nincsen.

Jézus élete során egyszerűségével, szeretetével, igazságosságával, csodatetteivel, gyógyításával vonta magához az embereket. Áradt belőle a szentség, a tisztaság. Sajnos mi földi emberek ragaszkodunk földi javainkhoz, még olyasmit is őrizgetünk aminek már semmi haszna, vagy soha nem fogjuk használni. Pedig az ige mondja, ” Ne gyűjtsünk vagyont”…Ne legyenek a megszerzett dolgaink nagyobb becsben mint amit a szívünk szerzett meg. Mert akkor bálványimádókká leszünk. Bálványozzuk a lakásunkat, a benne levő dolgokat, a kertünket és még sorolhatnánk tovább. Mert minden elmúlik, de amit kihagyunk az Úrral való kapcsolatunkból azt soha semmi sem pótolhatja.

Jézus elkezdte a földi egyházát vagyis a földi katonai bázisát felépíteni, ahol az ő katonái harcosai vannak vele közösségben. Nagyszerű ígéret, mert a kapukban igen sok démon van, és ő ígéretet tett arra, hogy nem diadalmaskodnak rajtunk. Sajnos az elmúlt időkben az egyház sok rést hagyott a saját kapuinál, és idejüket energiájukat nem pozitív dolgokra használták aminek meg is volt az eredménye. De most rajtunk van a sor és tőlünk függ, hogy teljesítjük Urunk akaratát, az ő Királyságában. Nem az én a fontos, hanem az egység amit az egyházaknak el kell kezdeni felépíteni.

Jézus elküldi magától azokat, akik nem szívből ragaszkodnak hozzá. Ezzel tiszta helyzetet teremt. Akit most elutasít, talán később igazán jön majd. Senkit ne akarjunk minden eszközzel Jézushoz kapcsolni. Akit Jézus és az evangélium nagyszerűsége nem ragad meg, inkább menjen. Talán később szükségét érzi majd, hogy megkeresse Őt. Jobb az elszakadás, mint a felemás helyzet és félszívvel történő állásfoglalás. Jézus nem tartóztatta azokat, akik elmentek és nem volt megbántva, amiért cserbenhagyták. Sajnálja őket, mert tudja, hogy nélküle sötét éjszakába jutnak. De az Úr csak teljes értékű tanítványokat akar, akiket szilárd hit kapcsol össze vele.

Jézus elmondott egy történetet egy gazdáról, aki napszámosokat fogadott fel: néhányat reggel hatkor, néhányat kilenckor, néhányat délben, néhányat délután háromkor és néhányat még 5-kor is, egy órával a munkaidő lejárta előtt. Meglepő módon mindegyiküknek ugyanannyi bért fizetett. Amikor elkezdtek jönni a panaszosok, a gazda ezt mondta: „Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked”. Azt mondod: „Senki sem fizet ki egy egész napi bért valakinek, aki csak egyetlen órát dolgozott”. Isten mégis megteszi. A halálos ágyon megtérők és az egész életükben szentek ugyanazon a kapun mennek be a mennybe. Nem ugyanazt a jutalmat kapják, de ugyanaz a kegyelem menti meg őket. Az utolsó pillanatban megtérő ugyanazt a kegyelmet kapja, mint aki egész életében Istent szolgálta? Ez nem tűnik igazságosnak. A Jézus példázatában szereplő munkások is kifogásolták. Ezért a gazda elmagyarázta nekik a tulajdonlással járó kiváltságokat: „Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok?” (Máté 20:15). A kereszten függő lator bizonyítja, hogy ha utolsó leheleteddel kegyelmet kérsz, Isten válaszol az imádságodra. A tékozló fiú „…eltékozolta a vagyonát…” (Lukács 15:13). A görög nyelvben a „tékozolni” szó a földműves képét tárja elénk, ahogy két kézzel szórja a vetőmagot a földbe. Képzeld el, hogy a tékozló fiú így dobta el magától apja jóságát, elment és mindent eltékozolt. De visszatért. És amikor visszatért „…apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lukács 15:20). Az apa fenntartotta a fia helyét. És Ő a te helyedet is fenntartja. A 24. óra kegyelme azt jelenti, hogy ha el tudod olvasni ezeket a sorokat, és válaszolni tudsz rá, akkor még nincs túl késő.

Jézus első feladata az volt, hogy az Atyánál bebizonyosodjon az ő áldozatának elfogadása. Az Atya jóváhagyása fontos volt számára. Csüngött az Atya akaratán és jóindulatán. Fontos volt neki hogy megfeleljen minden cselekedete az Ő Atyjának. A második feladata volt, hogy tanítványait biztosítsa arról amit oly sokszor tanított nekik. Krisztus nem vetette el őket amiért, gyengének bizonyultak, hanem meg akarta őket győzni arról, hogy töretlenül szereti őket, gondoskodik róluk, és azokról akik benne bíznak.

Jézus elsősorban önmagáról beszél, saját életéről, mint földbe esett gabonamagról. Isten vetette azok közé a körülmények közé, ahol élt. Nem voltak könnyű körülmények. Nem volt könnyebb, mint a tied. Senki nem értette Jézust, a családja sem, a papi fejedelmek sem, a világ sem. Ő mégis engedelmes volt. Egyre teljesebben elhalt, egészen a kereszthalálig. Te és én az Ő gyümölcsei vagyunk. De a gyümölcs nem olyan, mint a fa. Az alma sem olyan, amikor leesik. Csak ha belekerül a földbe, és elhal. Akkor a fa mellett egy kis almafa növekedik. Ha Jézusból való vagy, ugyanaz az utad. Beleesni a körülményeidbe, és ott elhalni. Akkor terem sok gyümölcsöt az életed. És akkor kit látnak? Téged? Nem! Jézust! Ess hát bele a földedbe, amelyik minden részletében azért adatott, hogy belehalj, hogy Jézushoz hasonló lehess! Minden élet halálon megy át. Így mondja Pál a 2Kor 4,12-ben: “Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.” Amikor hagyod magadban munkálkodni a halált, akkor fog másokban munkálkodni az élet. Ne higgyétek, hogy olcsó dolog az, hogy emberek felébredjenek körülöttünk. Ott valakiben mindig munkálkodik a halál. Nincs mennyei tűz, ha nincs az oltáron áldozat! Akarsz-e az oltáron áldozat lenni? Hajlandó vagy-e magadat feladni, hogy mások élhessenek körülötted?! Köszönd meg az Úrnak, hogy mindent célirányosan, akarata szerint rendezett úgy az életedben, hogy ami belőled való, az a halálba kerüljön, és minden, ami Belőle való, megvalósuljon, és láthatóvá legyen rajtad keresztül.

Jézus éppen olyan elérhető számodra ma, mint annak idején Bartimeusnak volt. A te szükségedet is éppúgy szeretné betölteni. A kérdés, tudod-e, mit kell kérned? Gondolkozz el ezen! Imádkozz felőle. Hagyd, hogy Jézus megnyissa a szemedet, és megmutassa, mire van valójában szükséged. Ha ezt megteszed, az imáid ereje megújul. Ahelyett, hogy az imáid a probléma felszínét karcolnák, eljutnak a lényegéhez – és meg is oldják azt. És nem kell többet arra pazarolnod az életedet, hogy körbe-körbe járkálsz.

Jézus érted és értem jött a földre, halt meg, és támadt fel. Nem önmagáért tette. Azért tette, hogy maga mellé vehessen minket. Hogy használhassuk a nevét, és gyakorolhassuk a Tőle kapott hatalmat a földön. Azért tette, hogy Isten elé állhassunk, és mindazt jelenthessük számára, amit Jézus jelent. Amikor újjászülettél, Isten igazsága lettél Krisztusban! Tehát, újjászületett hívőként merd elfogadni ezt az üzenetet, elmélkedj rajta, és cselekedjél ez alapján. Menj előre – merd elfoglalni a helyedet!

Jézus ezt a mondatot azután mondja, hogy a tanítványok nagy megdöbbenésére mindenkinek megmosta a lábát… A szeretet elkötelezettsége ez. Ha az Isten sem tesz másként, azaz végletekig menően szeret, akkor az embernek sem szabad, hogy más útja legyen! Hiába azonban az Isten alázata, szolgálata, ha az ember megkeményíti a szívét, akkor még az Isten szeretetének is képes ellenállni. Márpedig az ember nem azért él, hogy egyre nagyobb szeméthegyeket termeljen (mert, amiért ma még rajong, az holnap a szemétdombra kerül), hanem azért dolgozik, hogy élhessen. Munkás életében pedig megélheti, hogy többre hívatott: alkotásra, felelősséghordozásra embertársai felé, mely tartást és tiszteletet ad, s az isteni irgalmasság átélésére, hogy ő is szolgáljon, ha az Isten neki is szolgál…

Jézus ezt így mondta: Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Nem a vagyon, hanem csakis a kegyelem menthet meg bennünket! Az üdvösséget nem lehet pénzen megvenni, csak elfogadni lehet, mert Urunk kínálja. Ebben bízzunk, erre építsünk!

Jézus fej minden dolog felett. Semmit sem cselekedhetünk az Úr nélkül, de ő sem tud nélkülünk. Ezért nem oldódik meg oly sok probléma. A gonosz mindent megtesz, hogy elrejtse szemünk elől az igazságot, de ha megértjük akkor felszabadulnak Isten áldásai az életünkben. Élvezni fogjuk ezt a győzelmet. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy mindenekben Ő legyen az első.(Kolossé 1:18)

Jézus felfedi tanítványainak a jövőt, és nekünk is akik most vagyunk tanítványai. Bűn az, hogy nem hisznek benne ez a legnagyobb rabság az embereknek.Mert ha nincs hit akkor az ördög fogságában van az ember, mert ahol nincs hit ott remény sincs. Nincs kitől kérnie annak aki hitetlen. Az igazság megismerése nélkül nem lehet senki szabad, mert az ige azt mondja “az igazság meg szabadít.”Az igazság pedig maga az ige. Az ítélet pedig maga az Úr Jézus kereszt halál áldozata mivel legyőzte a gonoszt, mert nincs többé halálnak uralma azok fölött akik őt választják, és megtérnek a megváltójukhoz. E világ Ura a gonosz és a Szent Szellem nélkül borzasztó lenne itt élni a földön. Hála és dicséret a mi Urunknak és megváltónknak. Ámen.

Jézus fenségesebb minden tapasztalatunknál és elgondolásunknál. A tanítványoknak, köztük a hegyre felvitt Péternek, Jánosnak és Jakabnak sok, a Mesterrel kapcsolatos élménye raktározódott már el. Ismerték a gondolkodó, az imádkozó, a gyógyító, a tanító Jézust. Megértették már azt is, hogy Jézus az, akire isteni ígéret alapján régóta várt a népe. Az azonban, hogy Jézus idők és személyek feletti Úr, mindenható, tehát Isten maga, az fokozatosan válik nyilvánvalóvá számukra. Akármeddig élünk is a földön, Jézus személyiségéről nem mondhatjuk el, hogy kiismertük volna, de minél inkább feltárul előttünk Krisztus, az Emberfia hatalma, dicsősége, ereje, annál elsöprőbbé válik iránta, mint önmagát megüresítő, megölt Bárány felé kinyilvánított imádatunk. Tény, hogy a történelem egy pontján Jézus testté lett, majd meghatározott ideig földi körülmények között élt, de minden, amit ezt megelőzően Isten prófétái által kijelentett, Jézus eljövetelére készített fel (ApCsel 10,43; Róm 3,21), s maga a világtörténelem is csak Jézus teljes váltságműve által lesz teljes, ugyanúgy, mint személyünk, saját életünk is.

Jézus haláltusája óta eltelt majd kétezer esztendő, de az ember nem sokat változott, azaz nem újdonság az ember részvétnélkülisége, olykor irgalmatlansága sem. Mai kemény egzisztenciális küzdelemben az efajta létforma mindennapi valóság. Demonstálni kell az erőt – akkor is, ha nincs! Így működik a világ, ha ők úgy, akkor én meg így… Nincs is ezzel semmi gond, csak akkor ne áhítozzuk a világbékét, a globális, eufórikus egymásratalálást! Isten azonban milliárdéves univerzumában/multiverzumában(?) nem változtatja máról holnapra – mégha közben el is telt kétezer esztendő – a “játékszabályokat”. Azaz ma is – ha (túl)élni akarunk -, akkor közösségben kell gondolkodnunk. Belegondultunk-e már abba, hogy nincs felemelőbb közösség-élmény az úrvacsoránál! Úgy tudunk egy közösség lenni az Isten szeretetében, hogy nincs, sőt nem is kell hogy legyen egy közös ellenség(kép?), akit végre legyőztünk… Újra-rátalálás ez arra az egységre, amit rég elveszített az ember, valahol civilizációja hajnalán a bábeli időkben. Jézus nem szállt le a keresztről… túlságosan meseszerű lett volna. Jézus meghalt a kereszten. Ahogyan valóságosan élt, valóságosan meg is halt… ezért tették arimátiai József sírkamrájába. Azért, hogy az Isten-halál abszurditásának botránya tökéletes legyen, hagyta magát az Isten megsemmisíteni… De az Élet nem az emberé, hanem az Istené! Ez a mi keresztény tudásunk, felismerésünk. Ezért az Élet mindig győzedelmeskedik a halál felett. A halál, az elmúlás ugyanis teremtményi, az élet pedig isteni tulajdonság. Ébben ezért az élet értéke csak az Isten halálában és feltámadásában válhat nyilvánvalóvá… (Frankó Mátyás)

Jézus három sajátos területről beszél, ahol hajlamosak vagyunk képmutatóskodni. 1) Adakozás. „Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek.” (Máté 6:2) 2) Imádság. „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” (Máté 6:6) 3) Ítélkezés. „Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek… hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.” (Máté 7:2-5) A mai ige tehát számodra ez: ne légy képmutató!

Jézus hit által lakik a szívünkben. Jézus egészen más, mint mi. Bármennyire akarok, soha nem leszek olyan, de átengedhetem Neki a helyet. Átengedhetem a testemet, mondhatom: Uram, Te élj bennem! Várnak a szigetek. A legközelebbi sziget az otthon. Jézust várják! Benned azt a szeretetet, amelyik nem tör, nem olt, nem lármáz. Kérjed Őt: Uram, szeretnék nem lármázni, nem oltani, nem pislogni, nem repedni.

Jézus ígéreteiben biztosak lehetünk mert minden szó amit nekünk kijelentett igaz beszéd.Hihetjük, hogy utána megyünk mert kijelentette, igaz az is hogy itt van a vigasztaló, maga a Szent Szellem ,ezt tapasztalhatjuk is. Nélküle az élet a földön elképzelhetetlen lenne. Mivel ő bennünk lakik maga a lelkiismeretünk az ami igazgat minket. Ezt még azok is érzékelhetik akik nem hivők, egyedül az elvetemült ember nem érzi mert a gonoszság, a bűn miatt nincs lelki ismerete.Köszönjük Atyánk, hogy adtál vigasztalót az ember mellé, aki sokszor meg segíti és megvigasztalja a fájdalmaival küszködő embert. Hála és dicséret Atyánk minden jó téteményedért.Ámen.

Jézus így tanított minket imádkozni: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Nem fogod megkapni a bölcsességet vagy az anyagi forrásokat a holnapi problémák kezeléséhez, amíg nincs szükséged rájuk. Ha „bizalommal járulunk a kegyelem trónusához… kegyelmet fogunk találni, amely a megfelelő időben lesz a segítségünkre” (Zsidók 4:16 ).

Jézus ismeretét nem csak hallani lehet, nem csak beszélni róla, hanem érezni az illatját. Minél jobban megismered Őt, annál jobban érzed. Mindenkiből valami légkör árad. Haragnak, szeretetlenségnek illatja, esetleg az öndicséret szaga. Körülötted illat van, vagy az éned kellemetlen szaga? Ha megszólalsz, kíséri-e beszéded a Krisztus jó illatja? Nem illatszer, nem mesterkélt, hanem az Úrral való kapcsolatnak a levegője. Jézus-illat! Az Élet Valaki, akinek illata van. Jó lenne csendben befelé figyelni: bennem van ez a Valaki? Kiáradhat belőlem? Jób könyvében beszél arról az Ige, hogy a fának reménysége van, ha levágják, újra kihajt, még ha megaggodik is földben gyökere. “A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete” (14,9). Amikor az élő víz, Isten szava illata áradni kezd, a legöregebb, legavasabb, legkivágottabb fa is ki tud hajtani. Árad-e belőlünk ez az élő víz, amit mindenkinek éreznie kell?! Ahhoz, hogy ez az illat áradhasson, valamit tenni kell. Bethániai Mária összetörte az edényt, hogy a ház megteljen a kenet illatával. Lehet, hogy nem törtél még össze. Befogadtad Jézust, de nem jön ki az illat. Zárt edény ez a szép alabástromedény nincs még összetörve. Bethániai Mária mindent odaadott az Úrnak. Gyakorlati életedben minden az Úrért van? Vajon hálaadásodnak, imádságodnak illata naponta fölszáll az Úrhoz? Vajon mindent Neki csinálsz a nap első percétől az utolsóig? Az illatozásnál valami ég. Ég-e az életed? Miközben Érte égsz, megtelik a ház a kenet illatával.

Jézus isteni mivoltát , és csodatetteit a halottak feltámasztásával tudta legjobban bizonyítani. Akik ezután is kételkedtek benne, azok egyszerűen nem is akarták őt elfogadni. Nain városi történetben is láthatjuk szánó szívét, melyben emberi és isteni együttérzés volt az anyával szemben. Ezzel a csodájával bizonyította, hogy egyedül ő az aki helyreállít olyan dolgot amit az emberek már veszni hisznek. Ma is gyógyít, szabadít, és már történtek halottak feltámadásai, nagy evangelizációk alkalmával. Legyen hitünk abban, hogy az ébredéssel, megmutatja hatalmát, az ő kiválasztottjai által.

Jézus kér, adj Neki időt, figyeld a szavát, engedj a szavának! Péter felé egy személyes parancs hangzott: “Evezz a mélyre!” Jó volna mélyre evezni belső dolgaidban. Merd végiggondolni az életedet, és kérd az Urat, hogy hozzon felszínre mindent. Vannak felejthetetlen dolgok. Egy mondat, amit szüleidnek mondtál. Egy becsapott ajtó. Egy váratlan pillanatban minden eszedbe jut! Mindegy, hány évtized múlt el azóta. Gondolj fiatalkorodra, azokra, akiket talán otthagytál, becsaptál. Talán volt valaki, aki igazán szeretett, és te gúnyt űztél belőle. Vigyázz! Mindennek következménye van. “Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek is” (Mt 7,2). Evezz le a céljaidhoz is! Egyszer majd Isten közelében pirulni fogsz, ha meglátod, hogyan akartad elérni azokat. Péter Jézussal együtt evezett a mélyre. Vele járd most végig a múltadat. Hadd kerüljenek elő a régi dolgok. Ne engedd, hogy átrágják az idegrendszeredet. Isten a rejtett zugokat keresi, amiket senki nem lát. Isten azt is nézi, hogy mit miért csinálsz. Lásd meg, hogy minden dolognál egyetlen indítóokod van: az önzésed. Nézd Jézus útjait, amelyek mindig másokért voltak. Az a kereszten át- szögezett kéz soha nem hajlott maga felé.

Jézus keresztje Istennek a bűn felett mondott ítéletét hirdeti. Semmiképpen se tűrd meg Krisztus keresztjével kapcsolatban a vértanúság gondolatát. A kereszt nagyszerű győzelem volt, amely a poklot alapjáig megrendítette. Nincs semmi biztosabb sem az időben, sem az örökkévalóságban, mint amit Jézus Krisztus véghezvitt a kereszten: helyes kapcsolatba hozta az emberi nemzetséget Istennel. Az emberi élet alapjává a megváltást tette. Minden embernek utat nyitott, hogy belépjen az Istennel való közösségbe. A kereszt nem véletlenül jutott Jézusnak: Ő azért jött. Ő az a “Bárány, aki megöletett e világ alapjának felvettetése előtt”. Testté lételének (Jn 1,14) egyetlen értelme és célja a kereszt. Őrizkedj attól, hogy a “testben megjelent” Istent elválaszd a “bűnné lett” Isten Fiától. Már testté létele is a megváltás céljából történt. Isten azért lett testté, hogy elvegye a bűnt. A kereszt az idő és az örökkévalóság középpontja, s mindkettő talányát megoldja. A kereszt nem egy ember keresztje, hanem Isten keresztje, és Isten keresztje soha nem válhat emberi tapasztalattá. A kereszt Isten természetének kiábrázolása, kapu, amelyen át minden ember közösségbe juthat Istennel. Amikor eljutottunk a keresztig, nem tudunk keresztüllépni rajta; ott maradunk abban az életben, amelynek a kereszt a kapuja. A megváltás középpontja Jézus keresztje és ezért olyan könnyű elnyerni az üdvösséget, mert Istennek nagyon sokba került. A kereszt az a hely, ahol egy hatalmas csapással Isten egyesül a bűnös emberrel, úgyhogy feltárul az életbe vezető út – a csapás pedig Isten szívét éri.

Jézus kiált, parancsol, kihirdeti a szabadulást, és aki meghallja, az Jézushoz jön, aki pedig nem hallja, az a bűneiben elkárhozik. Jézus maga mondta, hogy a halottak – szellemi értelemben halottak – közül csak az fog megelevenedni, aki hallja az Isten Fiának a hangját. Te meghallottad? Dicsérd az Urat az életért, ugyanakkor hirdesd másoknak is Jézus Krisztus munkáját, hogy minél többen meghallják! Sajnos az ige szerint sokan vannak, akiknek fülük van, de nem hallanak. Alázattal és hittel kérjed Istent, hogy hatalmasan munkálkodjék, és mindenekfölött lényeges, hogy legyen meg az Atya akarata!

Jézus kinyilatkoztatja ki legtisztábban boldogító örömüzenetét: A benne hívőknek nem kell várnia a feltámadásra. A mennyben készen várja a hely az üdvözülőket. Oda, ahol nincs tér és nincs idő, a csodálatos „más világban”, azonnal oda költöznek a kegyelmet nyertek. Aki benne hisz, az nem hal meg soha, csak létformát változtat: testi, állatszerű, porból, anyagból való teste helyett mennyei, angyali létformát nyer, de él. Ő maga, a megholt, saját egyéniségével, tudatával, tapasztalataival, él az örökkévalóságban. De Mártának is, neked is felteszi a kérdést: „Hiszed-e ezt?” Feleletedtől sok függ. Talán az életed. Emberi bölcselkedés helyett fogadd el bátran az élet ajándékát Mestered kezéből. Krisztusunk, életadónk, e földön is egyedül te tudsz olyan életet adni, melyet joggal lehet életnek nevezni, nem átoknak és nyomorúságnak. Ha annyira szerettél, hogy életedet adtad értünk, biztos, hogy ezt nem csak e látható néhány keserves évtizedért tetted. Hiszem, hogy többet akarsz adni nekem is. Hiszem, hogy készen tartod számomra is mennyei helyemet. S ha a mostani világ keserves agymosása megingatta bennem a hitet és kételkedővé tett, fogadd el imámat úgy, mint a bibliabeli hozzád forduló édesapáét: Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen! Segíts, hogy hitemet végig megőrizzem, s ne félelemmel, hanem örömmel készüljek arra a pillanatra, mikor ítéletre, de megígért kegyelmed biztonságában fogok megállni előtted. Szeress, Uram, s mikor eljön az ideje, te magad fogadj be örök kegyelmedbe. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus követése sokba kerül, sőt mindenbe: az óember életébe. Ne tussold el a nehézségeket. Aki átsiklik rajtuk, nagy csalódásokat él majd át. Az Úr Jézus maga szólít fel arra, hogy számítsuk ki a költségeket, mielőtt a nagy munkába belefogunk (Luk 14, 28). Jézus követésének az útja nem sima, teli van tövissel. Aki rálép, nemcsak régi, lomha, élvezethajhászó és szenvedélyes természetével kerül szembe, hanem környezetével is. Minden lehetséges kifogás és meggondolás felhangzik és szívünkben visszhangra is talál. Az ilyen ellenvetéseket a leghatározottabban el kell hallgattatnunk, mert alapjában véve a Sátán áll mögöttük és el akarja előlünk zárni az utat. Jelszavunk legyen: „Vissza nem fordulok!”

Jézus Krisztus a józan ész szerinti aggodalmaskodást a tanítványnál hitetlenségnek tartja. Ha vettük Isten Szent Szellemét, Ő átjár minket és ezt mondja: “Hol jut szóhoz Isten ebben a baráti kapcsolatban, ebben az eltervezett nyaralásban, ezekben az új könyvekben”? Ő mindaddig rajta tartja ujját azon a ponton, amíg meg nem tanuljuk, hogy minden döntésben Ő legyen az első gondolatunk. Valahányszor más dolgokat teszünk az első helyre, zűrzavar támad. “Ne aggodalmaskodjatok…” Ne vegyétek magatokra az előregondoskodás nyomasztó terhét! Nemcsak rossz az aggodalmaskodás, de hitetlenség is, mert az aggodalmaskodók véleménye szerint Isten életünk gyakorlati részletkérdéseivel nem törődik, nekünk pedig mindig ezek okoznak gondot. Felfigyeltél már valaha arra, miről mondta Jézus Krisztus, hogy megfojtja a belénk oltott Igét? A gonosz? Nem, e világ gondjai! Mindig a kis gondok a veszedelmesek! Nem akarunk hinni, ha nem látunk: itt kezdődik a hitetlenség. Az egyetlen gyógyszer a hitetlenség ellen: engedelmeskedj a Szent Szellemnek. Az Úr Jézus nagy felszólítása tanítványaihoz: add át magad!

Jézus Krisztus a szívedben él. Mindenkor Vele lehetsz. Isten neked mindent odaadhat az Ő Egyszülött Fiában, akiben mindennel megajándékozott bennünket. Érzed-e az Atya szívének fájdalmát, hogy minden kell neked, csak én nem? Az Ő szerelmes Fiának sem kedvezett, mit kellett volna még, hogy neked adjon?

Jézus Krisztus a tett és tehetetlenség próbaköve. A tetté: akarsz-e úgy élni teljesen, ahogy ő tanítja? A tehetetlenségé: Uram, ments meg engem, mert elveszek! Nélküled nem tudok élni! Megmenekülsz, ha a tett érdekel, s ha tudod, hogy tehetetlen vagy, és mégis Krisztust ragadod meg hittel.

Jézus Krisztus áldozata bármely időben élő embernek üdvösséget jelent. Üdvösséget jelentett a mellette keresztfán szenvedő latornak, üdvösséget jelent a 21. században és az elkövetkezőkben is. Ez az áldozat egyszeri és megismételhetetlen, azért történt, hogy megbékéltesse az embert Istennel. De a feltámadott és élő Úr Krisztus azóta is folyamatosan imádkozik, könyörög, azaz közbenjár értünk az Atyánál, hogy áldozatára nézve az Atya béküljön meg velünk, és mi is ővele. (Tamásy Tamásné)

Jézus Krisztus arra az alapvető helyes „önzésre” irányítja a figyelmünket, amely tudja, hogy az ember egyedül igaz gazdagsága a szív gazdagsága, s ezt mindenáron meg akarja szerezni, akkor is, hogyha ezt csupán önmaga elvesztésével (halálával) érheti el. Mindig csodálkoztam azon, hogy nem képesek az emberek erre az önfeladásra. Ma már tudom, kegyelem az is, ha merem elveszíteni, merem elengedni azt, ami akár jó, de nem a legjobb, az egyedüli jó. Ezt tudva írta Farkas Sándor 1892-ben: „Elveszthetek mindent sorba, ha Te megmaradsz nekem.” Mennyire igaza volt!

Jézus Krisztus az egész világ megváltásáért szenvedett, újra vissza akarta állítani az emberiséget Isten trónja elé épségben, eredeti tisztaságában. Az a tény, hogy a megváltást megtapasztalhatjuk, csak megmutatja a váltság hatalmát és valóságát, de a megváltásnak nem ez a célja. Ha Isten embermódra érezne, mennyire fárasztaná és fájna neki, hogy örökösen siránkozunk üdvösségünk és megszentelődésünk miatt. Reggeltől estig csak a minket érintő dolgokra pazaroljuk Isten erőit, azokra, amiktől mi szeretnénk megszabadulni. Amikor rátalálunk Isten evangéliuma valóságának kősziklájára, soha többé nem zaklatjuk Istent kicsinyes és személyes panaszokkal. Pál apostol életének egyetlen szenvedélye volt: az evangélium hirdetése. Örömest fogadta a szenvedést, a csalódásokat és a nyomorúságot, mert tudta, hogy ezek tartják meg őt Isten evangéliuma iránti tántoríthatatlan hűségben.

Jézus Krisztus az Isten Fia, az Úr szolgája az igazi szabadító. Akit ő megszabadított, az erős, nem olyan, mint a repedezett nádszál, világít, a tőle kapott világosságot nem füstölgő mécsesként terjeszti, nincs elzárva, nem
maradt magára, nincs egyedül, mint ahogy a szigetek vannak. Az Úr vele van, naponként. Érzed-e te is, kedves olvasó, életedben az „Úr szolgája” jelenlétének sokféle áldását?

Jézus Krisztus azért szenvedett, azért halt meg, azért támadt föl, hogy mindenki, aki hisz őbenne, Isten gyermeke legyen, s ezáltal isteni természet részesévé váljon. (A megváltásra épp azért volt szükségünk, hogy mássá lehessünk.) Így bár földi szüleink által a halandóságot örököljük, de Istentől az örök életet. Szüleink által a gyarlóságot, a rosszra való hajlamot, Istentől az új, a jó természetet. Aki hisz Jézus Krisztus megváltásában, annak életébe isteni gének kerülnek, melyek attól kezdve meghatározzák egész sorsát, gondolkodását, viselkedését, isteni természetet hordoz magában. Tudja ezt, ezért meri Istent Atyjának szólítani. A Szentlélek él benne. Tudja, hogy a végtelen különbség ellenére valami, ami közös, végleg és örökre Istenhez kapcsolja. A legnagyobb kincs tehát, hogy más ember, más természet van benned, mint ahogy megszülettél. Ezt a kincset pedig Isten bízta rád: ez az igaz emberség, a helyes tudás, az egészséges önuralom, a jóban való állhatatosság, az istenfélő magatartás, a hittestvérek iránti kedvesség és minden ember iránti valóságos szeretet. Ám ezek csak akkor válnak valósággá, ha mered is használni őket úgy, mint amik most már a tieid.

Jézus Krisztus cselekedeteiben igazolta az isteni szeretet mibenlétét, nem válogatva Jairus leánya, Málkus templomszolga vagy a százados szolgája, útszéli vak vagy Lázár között. Egyformán gyógyított, tanított, tanácsolt mindenkit. Esetenként korholt, ha szükség volt rá. Mi sem vagyunk feladatok és cselekedetek nélkül. Milyen gyakorisággal tudatosodik ez bennünk, mennyit teljesítünk belőlük? Megtörténik, hogy önkényesen szűkítjük feladatainkat önmagunkra, családunkra, szűk környezetünkre, miközben bomlik (rothad) körülöttünk minden. Nem a mi dolgunk. Nem a mi dolgunk? Meddig terjed a hívők társadalmi felelőssége? Azután jönnek a cselekedeteink: miféle bizonyságtételek azok? Krisztusra mutatnak, vagy csak rólunk szólnak? Egyházi csomagolású üzenetek, vagy valós krisztusi küldemények a körülöttünk élőknek mindaz, amit adunk?

Jézus Krisztus egész életének vezérlő elve: az Atya akaratának megvalósítása. Félre ne értsük ezt a vér-verejtékes, rettenet szülte három imát: ő nem akarta elkerülni a kereszthalált. De meg kell értenünk: a Biblia nem valamilyen „szuperembereket” állít elénk, hanem olyan hús-vér személyeket, akiknek meg kell vívniuk a maguk harcát, még a rettegéssel szemben is. Jézus emberré lett, és már itt, Gecsemánéban megértette Golgota iszonyatát: az Atyától való elszakítottságot, amit nem lehet túlélni, amibe bele kell halni – hogy aztán neked és nekem már ne kelljen átélnem soha ezt a borzalmat. Bátorítson bennünket Urunk és Mesterünk viselkedése, hiszen magunk is kerülhetünk olyan helyzetbe, amit már-már nem lehet kibírni. Elborzadhat az ember lelke az iszonyattól – akár a saját halálára gondolva. Aztán kiszolgáltatja magát a hívő annak az Atyának, akiről tudja, hogy bölcsességénél csak a szeretete a nagyobb. És csendesen belesimul „Abbá” akaratába, mert megérti, hogy ez az isteni akarat nemcsak az üdvtörténeti „nagy” események szempontjából tökéletes, hanem benne van az is, hogy az én kis egyéni életemnek is Uram döntése a legjobb.

Jézus Krisztus élesen mutat rá arra a tényre, hogy nem a pénzsóvárság a vagyonosodás utáni vágy legfőbb mozgatója, hanem az a kívánság, hogy az emberek előtt nagyok legyünk. A vagyoni helyzet és a boldogság kapcsolatát vizsgálva többször is kimutatták, hogy a vagyon másokhoz viszonyítva játszik szerepet boldogságfaktorként. Vagyis ha nekem több van, mint a szomszédoknak és rokonoknak, akkor boldogabbnak hiszem magam, ha kevesebb, akkor boldogtalanabbnak. Vagyis az alapvető kívánság az, hogy többek legyünk másoknál. Azt hisszük, akkor boldogabbak is leszünk. Közben elfelejtjük ezt, amit Richard Easterlin közgazdász egyszerűen így fogalmaz: „A kereset, illetve a vagyon növekedésével az igények is növekednek. Sokan ráadásul a pénzkeresetbe fektetik energiájuk nagy részét, az egészségük és a családjuk rovására.” A nagyság hiányát (hiszen mindannyian kicsinyek vagyunk) Jézus Krisztus szerint csak a szívben hit által ott élő Isten tudja pótolni és gyógyítani. A szívben lévő értékek legtetején csak magasztos dolgokat tarthatunk. Ez Jézus megállapítása. S ezzel teljesen egyetérthetünk. Minek akarsz látszódni?

Jézus Krisztus fej mindenek felett — az ördög, a démonok, a betegség, a szegénység és minden más felett, ami gonosz — az egyház javát szolgálja!
Legközelebb, amikor az ördög ki akar fárasztani, próbálja csökkenteni a hatékonyságodat, elvenni a gazdagságodat és győzelmedet, ami Jézus Krisztusban megillet, fordíts neki hátat. Használd ezt az erőteljes fegyvert. Emeld fel a kezedet, a hangodat és a szívedet Istenhez. Dicsérd Őt!

Jézus Krisztus földön eltöltött idejének utolsó rendelkezései. Talán Jézus szavai közül a legfontosabbak. A nagy küldetés, mely nemcsak a tanítványoknak szólt, hanem az egész gyülekezetnek. Mi is megszívlelhetjük e szavakat, és levonhatjuk a következő tanulságot: nekünk az ő hatalmával kell az embereket meggyőznünk. Hatással kell lennünk a környezetünkben élő emberekre. Befolyásoljuk őket, hogy higgyenek a feltámadott Krisztusban. Ezt jelenti a tanítvánnyá tevés. Hogy a küldetésnek eleget tegyünk, határozottsággal és bátorsággal kell hirdetni, hogy Jézus szava valóság. Ha az evangéliumot is úgy adjuk át, hogy az emberek nem tapasztalják annak átformáló erejét, akkor nem lesznek tanítványok. Senkinek nem kell olyan tanács, amely nem működik. Nekünk Jézus szavát, tanításait kell hirdetnük, és magunkat kell példának adni ahhoz, hogy valaki tanítvány legyen. Nekünk kell tanítvánnyá tennünk másokat. A mi tanítványaink lesznek, olyanok, mint mi. Te milyen tanítvány vagy? Mások tanítására alkalmas? Légy engedelmes, és ne szégyelld a Krisztus evangéliumát, mely Istennek ereje minden hívő üdvösségére!

„Jézus Krisztus jár velem, nem bánt engem félelem, minden bajtól, vésztől óv a kegyelem.”

Jézus Krisztus kínálja: Bízd az Úrra dolgaidat, mert Ő tudja, hogy mire van szükséged! Keresd először Isten országát, minden egyéb csak utána jöjjön életedben! Csak egy napod terhét hordozd egyszerre! Ha Tőle akarod hallani, olvasd el a Máté evangéliumának 6:25-34 szakaszát. Vegyél visszább az aggódásból, engedd, hogy Isten szava felvidítson! Aggódj egyre kevesebbet, bízz egyre többet életedből az Úrra!

Jézus Krisztus mindenben Isten akaratát cselekedte. Az Atya szerette a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. (Jn 3,35) Annak az embernek, aki el akar veszni, egész életében meg kell vetnie Isten szeretetét! Könnyű ez? Azt mondják, hogy a szeretet nagy hatalom a világban. A Biblia pedig ezt mondja: A szeretet erős, mint a halál, szilárd, mint a sír, legyőzhetetlen, akár a szenvedély? sok víz sem moshatja el. (Énekek 8,6) Tehát a szeretetnek ellenállni annyi, mint egy nagy hatalommal harcban lenni. Isten szeretetet, körülölel bennünket születésünk percétől halálunk órájáig. Ha nehéz az emberektől jövő szeretetnek folyton ellenállni, mennyivel inkább nehezebb Istennek túláradó szeretetét egész életünkben megvetni. Isten szeretete az ő egyszülött Fiát áldozta az elveszett, vele ellenséges világért. Ó, én nyomorult ember! Hátam mögött a legszomorúbb élet, mert elutasítottam magamtól egy ilyen Atyának a szeretetét! Ha lehetséges elutasítani a szeretet, lehetetlen elutasítani a kegyelmet. A kegyelem így szól: Megnyitottam előtted a menny kapuját, fehér ruhát készítettem számodra, pálmát adok a kezedbe, fejedre koronát, csak jöjj és nyújtsd ki kezed!

Jézus Krisztus mindig elsőnek van ott a találkozón. ?Előttetek megy”. Szívből szereti népét, öröme van az övéiben, nem halogatja a velük való találkozást. Minden összejövetelünkre elsőnek megy el. Krisztus ki is jelenti magát az Őt követőknek. ?Meglátjátok Őt.” Milyen örömteli érzés ez! A híres embereket nem nagyon kívánjuk látni, de ha lelki szemeinkkel Krisztust láthatjuk, az örömmel és békességgel tölt el bennünket. Valóban meglátjuk Őt, mert megígérte, hogy eljön a benne hívőkhöz és kijelenti magát nekik. Legyünk biztosak abban, hogy ez így is lesz, mert Ő mindent ígérete szerint cselekszik: ?amint megmondta nektek”. Ragadjuk meg ezt az ígéretet, és bízzunk abban, hogy végül velünk megcselekszi azt, amit megmondott nekünk.

Jézus Krisztus mindvégig ugyanaz marad, mert szeret, és szeretetében találunk nyugalmat. Sohasem fog megszűnni szeretni. Abban találja örömét, hogy szeret, sőt, ujjongva örül azoknak, akiket szeret. Mindez csodálatos. Mikor Isten befejezte a teremtés munkáját, nem énekelt, egyszerűen csak azt mondta: ?Íme igen jó!”. Amikor azonban a megváltás műve fejeződött be, a Szentháromság olyan örömöt érzett, amelyet csak az ujjongás szó tud valamelyest kifejezni. Gondold ezt meg és álmélkodjál! Krisztus menyegzői dalt énekel választottai felett. Ők a szerettei, bennük van öröme, nyugalma, éneke. Úr Jézus, taníts minket mérhetetlen szereteteddel, hogy mi is tudjunk szeretni Téged, és örvendezve Neked szenteljük életünket.

Jézus Krisztus mondja: Én azért jöttem, hogy életük legyen… Azaz, hogy örüljünk annak, hogy vagyunk, hogy lélegezhetünk és gondolkodhatunk, hogy naponta hálát adhatunk azért, hogy élünk. Ezt az élet-érzést a világ nem adhatja meg, csakis egyedül az Isten. Ezért jól gondoljuk át, hitünk a JóIstenben, reménységünk a jövőben emberi elgondolásokon vagy az Isten szeretetén nyugszik-e vagy sem? Ha igen, akkor az örömteli, bőséges és felszabadító és üdvös, ha azonban emberi okoskodásokon alapul, akkor az életidegen, természetellenes, lélek-deformáló és ráadásul még kárhozatos is…

Jézus Krisztus nem azt mondta: “Menj és ments lelkeket” – a lelkek megmentése Isten természetfeletti műve -, hanem azt: “Menj és tégy tanítvánnyá minden népet.” Addig azonban nem tehetsz tanítvánnyá senkit, amíg te magad nem vagy az. Amikor a tanítványok visszajöttek első kiküldetésükből, tele voltak örömmel, mert az ördögök is engedtek nekik, de Jézus azt mondta: “Ne a sikeres szolgálatnak örüljetek; örömre akkor van ok, ha helyesen viszonyultok hozzám”. A kiküldött tanítvány legfontosabb feladata az, hogy hű maradjon Isten hívásához és ráeszméljen arra, hogy egyetlen célja, embereket tanítványokká tenni. Van a lelkek megmentésére irányuló olyan szenvedély is, amely nem Istentől való, hanem abból a vágyból születik, hogy embereket a magunk elképzeléseihez térítsünk. Isten szolgáját nem az teszi próbára, hogy az emberek megmentése nehéz, hogy az elpártoltakat nehéz visszaszerezni, vagy legyőzni bennük a tompa közönyt; hanem az, hogy nekik maguknak személyes kapcsolatuk legyen Jézus Krisztussal. “Hiszitek-e, hogy én azt megcselekedhetem?” Urunk újra meg újra felteszi ezt a kérdést, minden egyes esetben. Egy dologban von kérdőre minket: “Ismerem-e az én feltámadott Uramat?” Ismerem-e bennem lakó Szent Szellemének hatalmát? Elég bölcs vagyok-e Isten szerint és elég bolond-e a világ szerint, hogy Jézus Krisztus szavára építsek? Vagy hátat fordítok annak a természetfeletti helyzetnek, amely az Ő szolgájának egyetlen elhívatása, hogy korlátlanul bízzon Jézus Krisztusban? Ha bármilyen más módon járok el, teljesen elhagyom azt az utat, melyet Urunk jelölt meg: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön…, menjetek el azért.”

Jézus Krisztus ritkán jelenik meg ott, ahol várjuk. Éppen ott jelenik meg, ahol a legkevésbé várnánk, mégpedig többnyire egészen indokolatlanul és összefüggéstelenül. Egyetlen módon maradhat hűséges a munkás Istenéhez: ha készen van az Úr meglepetésszerű látogatásaira. Nem a szolgálat a döntő, hanem az a mély szellemi valóság, amely mindenkor Jézus Krisztust várja. Ez adja meg életünknek azt a csodaváró gyermeki magatartását, amit Ő megkíván tőlünk. Ha készen akarunk lenni Jézus Krisztus látogatására, fel kell hagynunk a vallásossággal (azaz azzal, hogy a vallást a kultúra magasabb fokaként műveljük) és szellemileg gyakorlatinak, valódinak kell lennünk. Ha felnézel Jézus Krisztusra és korod vallásos felhívásait félretéve, szíveddel az Ő akaratán csüggsz, az Ő szellemében gondolkodol, akkor azt mondják majd rólad, hogy nem vagy gyakorlati ember és álmodozó vagy; de ha majd Ő a nap terhei és hősége közepette megjelenik, te leszel az egyetlen, aki készen van. Ne bízz senkiben, még a legnagyobb szentben sem, aki valaha e földön járt; hagyd figyelmen kívül, ha akadályoz abban, hogy lásd Jézus Krisztust.

Jézus Krisztus saját magát teszi próbakővé. Figyeld meg csak, mikor használja Ő ezt a szót: Jöjj! Azokban a pillanatokban, amikor a legkevésbé várod, hallod az Úr halk suttogását: “Jöjjetek énhozzám” és máris vonzani kezd magához. A Jézussal való személyes kapcsolat mindent megváltoztat. Légy eléggé együgyű és menj! Bízd rá magad arra, amit Ő mond! Akkor megyünk, ha akaratunkat határozottan elengedjük és mindent önként átadunk neki. “…én megnyugtatlak titeket”, azaz megerősítlek. Nem: “lefektetlek és a kezedet fogva álomba ringatlak”, hanem: “Kihúzlak az ágyból, megszabadítlak erőtlenségedtől és bágyadtságodtól, kihozlak abból az élőhalott állapotodból, amibe jutottál – holott élsz. Betöltelek az élet lelkével és felruházlak felülről való, megelevenítő erővel.” Mi pedig meghatódva arról beszélünk, hogy “el kell szenvednünk az Úr akaratát”. De hát akkor hol marad Isten Fiának fenséges hatalma és életereje?! Ahol az önző érdek kialszik és valódi érdeklődés ébred.

Jézus Krisztus szabadítása az örök haláltól és az örök életre való szabadítást is magában foglalja. Ő visszaviszi a megmentett lelket Istenhez, hogy részesévé lehessen az Atya szeretetének és az atyai hajléknak. Megszabadít a kárhozattól és megnyitja felettünk a mennyet. És hány ember utasítja vissza ezt a nagy üdvösséget! Hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy ajándékkal? Figyelj tehát a Szabadítóról szóló beszédre, különben menthetetlenül örök romlásba jutsz. Sokba kerülhet az, ha ezt a drága beszédet megveted. Aki hittel megragadja, az megmenekül. Ez menekülésünk biztos és erős horgonya.

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) Tegnap az ünnepelt és hozsannázott Jézust mint Királyt köszöntötték. Fények és árnyak követik egymást gyorsan. Már halljuk az utolsó vacsora döbbenetes szavait az elárulásról. A keresztút drámai képei. Király? Keresztet hordozó bűnös, akit halálra ítéltek. Majd a nagyszombat csendje. A várt Megváltó – halott. A sír foglya. S a húsvétvasárnapi kertben az elhengerített kő. Jézus Krisztus ezen a héten mennyi stációt jár, s lelkünk, őt követve, szintén. S ő mindvégig tudta, és vállalta, s ő ugyanaz! Ebbe kapaszkodjunk, mikor az euforikus örömtől a gyász fojtogató sírásáig járjuk nagyhét útját. Az Úr ugyanaz. (Kőháti Dóra)

Jézus Krisztus úgy küldi el szolgáját, mint ahogyan Isten küldte el Őt. Ennek az elhívásnak nem az emberek rászorultsága a döntő, hanem Jézus parancsa. Istenért való szolgálatunkban az ihlető erő forrása mögöttünk van, nem előttünk. Manapság hajlunk arra, hogy ihletettségünkben előre nézzünk, hogy mindent elsöprően sikerre vigyük elképzeléseinket. Az Újszövetségben a felülről való sugalmazás mögöttünk van: az Úr Jézus az ihletettségünk forrása. Eszményünk az, hogy hűek maradjunk hozzá és az Ő vállalkozásait vigyük véghez. Soha nem szabad figyelmetlenül elhanyagolnunk kapcsolatunkat az Úr Jézussal és nem szabad mellőznünk az Ő szempontjait. Az Úrért végzett munkában nagy veszélyt jelent, ha Isten hívását túlharsogja az emberek rászorultsága, és végül az emberi rokonszenv teljesen háttérbe szorítja azt a gondolatot, hogy Jézus küldött engem. A szükség oly nagy, olyan zavaros a helyzet, hogy értelmünk minden ereje meginog és csődöt mond. Elfelejtjük, hogy az Istenért tett minden szolgálatnak egy nagy indítéka van: nem az emberek felemelése, sem nem a népek nevelése vagy rászorultsága, hanem elsősorban és legfőképpen Jézus Krisztus parancsa: “Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket.” Amikor visszatekintünk Isten embereinek életére, hajlandók vagyunk ezt mondani: “Milyen csodálatosan mély volt a bölcsességük! Milyen tökéletesen megértették, hogy mit akart Isten!” Pedig az okos gondolkozás Isten gondolkozása volt, nem emberi bölcsesség. Mi hitelt adunk az emberi bölcsességnek, holott az isteni vezetésnek kellene hitelt adnunk, amelyet a gyermeki lelkületű emberek életében látunk, akik elég “bolondok” voltak arra, hogy bízzanak Isten bölcsességében és természetfeletti felkészítő hatalmában.

Jézus Krisztus, Úr és Pásztor, / Szemed őrzi nyájadat. / Hányszor óvtad, ó be hányszor / Bajok közt, kereszt alatt! / Ha veszély les itt-amott, / Most is véd pásztorbotod. / Áld vagy sújt, szent a Te vessződ, / Vele mented a veszendőt. (Scholz László) Jézus szavai simogatnak bennünket. Ő hozzánk jött. Hozzánk, esendő és bűnös emberekhez. Nem személyválogató. Nem kivételez, és nem az egészségesekhez jött. Értünk jött, és értünk halt meg. Vajon melyikünk lenne képes arra, hogy életét adja egy igaz és feddhetetlen társáért? Erre, azt hiszem, lenne néhány ember, aki igennel felelne. És bűnös emberekért? Erre már kevesebb… Jézusnál ez nem volt kérdés. Nem gondolkodott, nem húzódozott, hanem cselekedett. Érted is és értem is. Értünk, bűnösökért. Csendesedj el, és gondold végig: milyen bűnöket, hibákat követtél el. A bűn betege lettél. Ám Jézus mégis szeret. Az, aki a legjobban ismeri minden bűnünket, hibánkat, rossz szokásainkat, az ért meg bennünket a legjobban. Megszán minket és megkönyörül rajtunk. Teremtő Istenünk! Köszönjük neked, hogy egyetlen Fiadat adtad értünk, bűnösökért. Kegyelmed által nem hagytál elveszni bennünket. Kérünk, segíts, hogy meg tudjuk láttatni ezt a bennünket körülvevő emberekkel. Istenünk kérünk, áldd meg a mai napunkat. Áldj meg bennünket, hogy téged szolgáljunk, és érted éljünk. Áldjuk nagy neved. Ámen.

Jézus Krisztus, Urunk legnagyobb fájdalom számára nem az volt, ahogyan átalszegezték, hanem, hogy nem fogadták el az ő szeretetét. Ám Ő nemcsak Jeruzsálemet siratta és nemcsak őket akarta magához gyűjteni, hanem feletted is sír és szeretne ma magához ölelni, hogy elmondja mennyire szeret.

Jézus Krisztusnak ez az alapelve: “Tedd meg most, amiről tudod, hogy meg kell tenned, tedd meg gyorsan! Ha nem teszed, a kikerülhetetlen per elkezdődik, és neked meg kell fizetned az utolsó fillérig szenvedve, gyötrődve, nyomorultul.” Isten törvényeit nem lehet megváltoztatni, nincs kibúvó alóluk. Jézus tanítása pontosan miránk van szabva. Természetes dolog, ha utánanézek, hogy ellenségem megadja, ami jogos; de Jézus azt mondja itt, hogy rám nézve örökre és parancsolóan fontos, hogy én fizessem meg, amivel ellenségemnek tartozom. Urunk szemszögéből nézve nem számít, hogy becsaptak-e vagy sem. Ragaszkodom-e jogaimhoz, vagy megfizetem azt, amivel Jézus Krisztus szerint tartozom? Tedd meg gyorsan, állítsd oda magad az ítélőszék elé most! Erkölcsi és szellemi dolgokban meg kell ezt tenned azonnal; ha nem teszed, megindul a könyörtelen per. Isten elhatározta, hogy gyermekét olyan tisztává és fehérré teszi, mint a leesett hó, és amíg engedetlen vagy valahol tanításával szemben, a Szent Szellem nem hagyja abba ítélő munkáját. Ha igazunk bizonygatásához ragaszkodunk, ez majdnem mindig arra mutat, hogy valamelyik ponton engedetlenek vagyunk. Nem csoda, hogy a Szellem olyan hatalmasan ösztönöz arra, hogy maradjunk állandóan a világosságban. “Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele.” Nem lakik-e harag a szívedben egyik-másik rokonod iránt? Valld meg gyorsan, gyorsan hozd rendbe Isten előtt, békülj ki azzal a valakivel – tedd meg most!

Jézus Krisztusnak nem kiégett, savanyú és megfáradt követőkre van szüksége, hanem élettel és tűzzel teljes tanítványokra. A Bibliánk ezért van. A kísértő ezt sokszor jobban tudja nálunk, ezért szeretne minden alkalmat ellopni tőlünk, amikor tanítást, feddést, megjobbulást és növekedést kaphatnánk belőle. Ne hagyjuk ezt! Szánjuk oda magunkat a teljes Írás tanulmányozására, mert az a kulcsa a növekedésünknek!

Jézus lábainál:
1. Ez az a hely, ahol menedéket találunk. Ezért borult Mária Jézus lába elé. Lázár meghalt. Miért nem jött az Úr? Ezzel a teherrel és nyomorúsággal esik oda az Úr elé. Tegyünk mi is így. Szorultságunkban, gondjainkban, minden belső gyötrelmünkkel ne vergődjünk magunkban. Mindennel, ami lehúz, akár mások nyomorúságával is, boruljunk előtte hittel térdre. Így tett a kananeus asszony, elállva Jézus útját. Az Úr soha nem megy el irgalmatlanul azok mellett, akik nála keresnek segítséget és vigasztalást. Megerősíti és felüdíti az embert a teher alatt.
2. Jézus lábainál van a legjobb pihenőhely. Luk. 8, 35-ben olvasunk arról a szerencsétlen emberről, akit egy sereg gonosz lélek szállott meg. Végül is ott találták ezt az embert, akiből a démonok kimentek, Jézus lábainál, felöltözve, ép értelemmel. Azelőtt hajszolták és üldözték őt a démonok, nyugtalanul bolyongott mindenfelé. Jézus megszabadította őt ezektől a borzalmas szellemektől. Igazán csak nála pihenhet meg a test és a lélek. Ha munkád idegessé tesz, nyugtalanságba sodor, ha lelkedben gondok és kétségek viharzanak, idegeid pattanásig feszülnek és elvesztetted lelki egyensúlyodat, keress lehetőséget és csendet az imádkozáshoz, Jézus lábainál! Ha így megnyitjuk lelkünket az Ő számára, őáltala újra magunkra találunk, de ha elveszítjük Őt, akkor önmagunkat is elveszítjük és kívánságaink és a sötét hatalmak uralma alá kerülünk.
3. Jézus lábainál mindig tanulunk (a tanítvány név is innen ered). Mária „leült Jézus lábaihoz és hallgatta az Ő beszédeit” (Luk 10, 39). Van eredménytelen tanulás is. Akik mindig tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak, nem ülnek lelki értelemben Jézus lábaihoz. Mindenféle emberi okoskodásra hallgatnak, kielégítik kíváncsiságukat, tudni akarnak sok mindent és végül olyan tanítások felé sodródnak, amelyek nem segítik elő belső növekedésüket. Aki igazán tanul Jézus lábainál, az megnyitja lelkét az Ige kijelentése, intése és vigasztalása előtt. Az ilyen áldott tanulás miatt nem maradnak el földi foglalatosságaink sem. – Végül:
4. Jézus lábainál van az imádat és a hálaadás igazi helye. A tíz bélpoklos közül csak az az egy borult Jézus lábaihoz, aki hálás volt. Jézusban az Atya dicsősége van, ezért őmaga Isten imádásának igazi helye.

Jézus látszólag, de csak látszólag(!) szól a válás ellen. Ha valaki paráználkodik, azaz hűtlenné válik, akkor még Jézus is “helyénvalónak” tartja az elválást. Nemcsak embertársával paráználkodhat valaki – ezt nevezik meleg-csalásnak -, de paráználkodhat valaki itallal, kártyával, droggal stb., sőt még munkával is – ezek az ún. “hideg-csalások”. Ha azonban két ember esküvel is fogadja egymásnak, hogy jóban-rosszban kitartanak egymás mellett életük végéig, akkor megvalósítják Isten akaratát. Egyszeri, s megismételhetetlen életünket feláldozhatjuk a “páros lét oltárán”, de ebben jelen kell hogy legyen a kölcsönösség, azaz a szabad akarat – enélkül csak múlandó érdeken nyugszik a párkapcsolat. Egyik ember sem lehet olyan arrogáns, hogy pimasz módon kihasználja társa egyszeri és soha meg nem ismétlődő életét! Ajándékai vagyunk egymásnak, s ha nem így tekintünk fiatal korunkban jövőnkre, akkor prédának, skalpnak, élvezeti eszköznek, azaz “tárgynak” tekintjük a másikat, akiben pedig ugyanúgy Isten lelke rejtőzik, mint bennem, s minden emberben… Jézus Urunk tehát azt jelenti ki a farizeusoknak, s egyben minden kor emberének is: tartsák, tartsuk tiszteletben az isteni, életet védő törvényeket, valósítsák, valósítsuk meg az Isten szeretet-akaratát az élet minden területén. Azaz éljen mindenki úgy a házasságában – ha abban élhet -, hogy az az egység, amit amit az Isten szerzett, azt ne kelljen embernek szétválasztani…

Jézus legnagyobb jótéteménye a bűnbocsánat, a gyógyítás. A kereszt! Mert ezen végezte el szabadításunkat. Lelkemnek vannak bűnei és betegségei. A testi betegség összefügg a lelki betegségeimmel. Hogy vétkezem, az egy történés. Ezeknél a történéseknél van szükségünk bocsánatra. A 32. zsoltár mondja: “Megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.” A megavult dolgokból mindig rossz szag jön ki. Akinek életében évtizedes bűnök vannak, hiába próbál új életet kezdeni, mindig feljön a rossz íz. Óriási dolog, hogy “…megbocsátja minden bűnödet”. Nem tudsz olyat tenni, gondolni, érezni, amire ne volna elég Jézus vére. ő nem azért keresi a bűnt, hogy megbüntesse, hanem hogy megbocsássa. Ez az, amiért áldanom kell Jézust naponta. Ne feküdj le anélkül, hogy meg ne kapd a bocsánatot. Ha kell, emberektől is. “Meggyógyítja minden betegségedet.” A léleknek van betegsége? Amikor a bűn már nem történés, hanem állapot, újra és újra előjön, az már betegség. A múltkor valakire haragudtam. Azon a napon kellett beszélnem arról az Igéről: “Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet?” (Acs 5,3). Egész nap figyeltem, hogy “foglal”. Elég egy rés, már “foglal”, és eltűnik belőlem az öröm. Nincs egészségesebb élet, mint az Úr szerinti élet. Jézus gyógyítását a Biblia így hívja: szabadítás. A bocsánat a múltra vonatkozik, a szabadítás a jövőre. Jó volna, ha nem fél egészséggel mennél tovább. Az Úr mind a kettőt akarja. Fogadd el Tőle! Azért mondja egy lélegzet alatt mind a kettőt: “Megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.”

Jézus legyen a példaképünk! Ha aggodalom és félelem tör rád, azonnal fordulj imádságoddal az Úrhoz. Ha rossz gondolatok félelmesen reád telepszenek, mélységbe akarnak rántani, kiálts Jézushoz, Ő hozzád hasonlóan megkísértetett, győzelme a tied is! Ne engedj a gonosznak! Fogózz hittel Jézusba, Ő szeret és nem ejt el téged, mert az Ő drágán megvásárolt tulajdona vagy. Ne állj meg félúton, hanem hittel és kitartó imádsággal törj egészen keresztül, amíg el nem mondhatod te is a zsoltáríróval: „Vártam az Urat és hozzám hajolt és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat; megerősítette lépteimet. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét” (Zsolt 40, 2-4).

Jézus más dimenziókban van, más távlatokban gondolkodik. Istenemberi mivoltában nem a halál a fontos számára, hanem az Élet, s annak lehetősége, hogy végre, szabad akaratából megbéküljön a teremtett ember a Teremtőjével. Ennek az eszköze a nagypénteki események. Van-e nagyobb skandallum, emberokozta felkiáltójel a világtörténelemben, mint a golgothai kereszt? Aligha. A véges ember odakalapálja, kivégzi végtelen teremtményi álmai (békesség, jóság, szeretet) megvalósítójának egyetlen garanciáját: az Istenembert… Valóban nem tudja, hogy mit cselekszik, s erre nincs semmilyen magyarázat, s bocsánat sem! De amin mi csak felháborodunk, mert nincs rá válaszunk, arra az Istennek mindig van megoldása is… Ez az evangélium, hogy ti. a lehetetlen is lehetségessé válik, mert van isteni korrekció, van istenes megújulás, s van emberi újrakezdés, mert Isten – s ez a kegyelem – megbocsájt… (Frankó Mátyás)

Jézus megajándékozott fehér ruhával, de ezeket a ruhákat fel kell öltözni. Bizony, a mi lelkünk sokáig öltözik. Idő kell ahhoz, hogy a fehér ruhákat fölvegyük magunkra. Az első, ami fölkerült, a bűnbocsánat. De tovább is öltözni kell. Nem tudom, folyik-e az életünkben az öltözés? Az Efézusi levél azt mondja, hogy “Levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt. És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Ef 4,22-24). Győznünk kell napról napra, kicsi és nagy kísértésekben, próbákban. Hogy egyre teljesebb legyen a ruházatod, hogy egyre jobban hasonlíthass a Krisztushoz. A Jelenések könyve minden egyes levelének ez a vége: “Aki győz!” Azok az örök élet győztesei, akik a gyakorlati életükben, kísértéseikben, próbáikban győznek, egyre jobban fehéredik a ruhájuk, és egyre jobban felöltözöttnek találtatnak. Bár felébredne bennünk az a vágy, hogy alig várom, hogy jöjjön az első próba, mert szeretnék győzni, és fehér ruhába öltözni. Légy készen arra a napra! El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor Jézus vallást tesz rólad az Atya előtt, és az Ő angyalai előtt? Tegyél róla vallást az emberek előtt, szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen majd rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára a mi bűneinket.”Akinek van füle a hallásra, hallja.” Hallottad, hogy Valaki beszélt veled. Merj ma hinni Isten szavának! Ne vedd könnyen az Igét! Tedd meg, amit mondott! Hadd lehessünk egyszer örökkön örökké együtt a mennyek országában.

„Jézus meglátta Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az pedig felkelt, és követte őt.” (Mk 2,14) Az evangéliumokban sokszor a legegyszerűbb mondatok rejtik a legnagyobb titkokat, mint ahogyan itt is. Lévi teszi a dolgát így-úgy, ott ül a pozíciót és megélhetést jelentő asztal mögött, míg oda nem lép a Mester, és el nem hívja. Ő pedig feláll, mindent hátrahagyva továbblép. Megtett lépései folytán Máté lesz belőle, a tanítvány, az evangélista. Történetét olvasva bennem is felébred a vágy, hogy ha eljön az ideje, én is tudjak úgy továbblépni, ahogyan ő tette: szemeivel Jézust követve, a múltban hagyott dolgokon nem sajnálkozva. (Balogh Éva)

“Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy önmegtagadó élete a példakép, és az ő életüknek is ilyenné kell válnia. Maga köré szólítva a tanítványokat és a közelében tartózkodó sokaságot, ezt mondta nekik: »Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem!…« (Mát 16,24) Tökéletesebben nem is érzékeltethette volna Üdvözítőnk az önmegtagadást, az önátadást. Ő vállalta a keresztet érettünk. Nem tartotta kívánatosnak a mennyet, míg mi, szegény bűnösök, elveszett életünket éljük. Elhagyta tehát mennyei udvarát, hogy magára vegye a gyalázatot, a bántalmazást és a szégyenletes halált. Lemondott felmérhetetlen mennyei gazdagságáról, »szegénnyé lett, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk« (2Kor 8,9).
Nekünk is azt az utat kell járnunk, amelyen ő járt előttünk. Az embertársaink iránti szeretet »az én keresztrefeszítését« igényli. A tanítvány tekintse magát a mennyből a földig érő lánc egyik szemének, amelyet Isten bocsát le a világ megmentéséért. Egyesüljön Krisztussal kegyelmi terve megvalósítása érdekében, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. A keresztény legyen mindig tudatában annak, hogy életét odaszentelte Istennek és jellemében Krisztust mutatja meg a világnak. Az az önfeláldozás, részvét és szeretet, amely Krisztus életében látható volt, nyilatkozzék meg mindazok életében, akik Istenért munkálkodnak.
»Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt.« (Mát 16,25) Az önzés halált jelent. Testünk egyetlen szerve sem maradhatna életben, ha munkáját csak önmagára korlátozná. Ha a szív az életadó vérfolyamot nem juttatná el a kézhez, a fejhez, gyorsan elerőtlenednék. Miként szervezetünket az életadó véráram, úgy járja át Krisztus szeretete a gyülekezetnek, az Ő csodálatos testének minden részét. Mi mindannyian egy test tagjai vagyunk. Akik az adományok szétárasztásában nem vesznek részt, azok elpusztulnak.” (Jézus élete, A kereszt árnyékában c. fejezetből)

Jézus minden tettének kettős célja volt. Az első: segíteni ott, ahol segítségre volt szükség. Ugyanakkor minden tettében felismerhető a pedagógia szempontja: „Ahogy én cselekszem veletek, ti is úgy cselekedjetek!” Tanításának alaptételét világosan megfogalmazta: „Szeresd az Urat, és szeresd felebarátodat.” Ez minden törvénynek és minden tanításnak összefoglalása. Az utóbbinak maximumát, tökéletességét is megadja: „Szeressétek ellenségeiteket!” Ez olyan képtelenségnek tűnik, képmutatásnak tűnne csak úgy odamondani. Ezt élő példával kellett megtanítani. Ez a példa ragyog fel emberfeletti fénnyel az idézett mondatban. Keresztje alatt gúnyosan röhögnek ellenségei. A katonák közömbös arccal verik testébe a szegeket. Ami csúfságot és kínzást ki tudnak találni, mindent elkövetnek ellene, jól tudva, hogy ő semmit nem vétett nekik. És ő ezekért imádkozik. Mintha azt mondaná: Kínozhattok, leköphettek, meggyilkolhattok, én akkor is csakazértis szeretlek titeket! Ez a Krisztus egész tanításának a csúcsa, a szeretet eszményének abszolút tökéletessége. Ide kellene eljutni tanítványainak, és más lenne a világ. Uram! Megbénulva nézek fel keresztedre. Hitetlenül el lehetne rólad mondani, hogy gyenge voltál. Nem volt erőd felül kerekedni ellenségeiden. Ha átkoztad volna őket, ahogy mi szoktuk, az valóban gyengeséged bizonyítéka lenne. De ez a mondat, ellenségeid megértése, számukra mentség keresése, értük mondott imádságod bizonyítéka emberfeletti erődnek. Valóban ezt kívánod tőlem is? Ezt állítod eszményként magam elé? Ó, de messze állok én ettől. Kívánom szeretni a valamiképpen hozzám tartozókat. Elfogadom, hogy segítenem kell azokat is, akikhez semmi közöm. De hol van az én szeretetem attól, hogy nekem rontó ellenségeimért imádkozni tudjak! Ha te valóban ilyenné akarsz tenni, te magad adj erőt, hogy valamennyire én is képes legyek megközelíteni szereteted mélységét. Ámen (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus mindig idejében érkezik az övéihez, nem siet, de nem is késik, ő pontosan tudja, mikor kell számodra a segítség. Bátorítson ez ma is, kedves testvérem, hogy Jézus tud az életedben levő viharokról, és segítségedre jön! Csendesedj hát le, én szívem, és ne félj! Mi emberek gyakran lemaradunk dolgokról, utólag értesülünk arról, hogy már megtörtént, vagy sietünk valahova, kapkodunk… Jézus mindig kellő időben érkezik azokhoz, akik várják őt. Magasztaljuk őt ezért ezen a reggelen!

Jézus monda néki: Szeresd az Urat ,a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. (Máté 22:37-40) A felebarát pedig minden embert jelent. Nem könnyű olyanná válni mint Krisztus, de ezt kívánja az Úr. Ezért ez a nevünk, keresztények, vagyis Krisztusiak. Mindennap meg kell térnünk, mindennap meg kell feszíteni magunkat és törekedni a jóra, mert a gonosz résen van a kísértésekben, és mindent meg tesz azért, hogy el vesszünk.

Jézus mondja: “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek…” Ha ítélsz, ugyanazzal a mértékkel mérnek meg téged is, ahogy te ítélsz. Ki merne közülünk Isten elé állni ezzel: “Istenem, ítélj meg engem ugyanúgy, ahogy én megítéltem embertársamat.” Mi bűnösnek ítéljük embertársainkat; ha Isten minket is így ítélne meg, mindnyájan a pokolban lennénk. De Isten minket Jézus Krisztus csodálatos engesztelő áldozata alapján ítél meg.

„Jézus mondta: „Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.”” (Lk 12,29–30) A félelem nélküli élet – szemben az üres magabiztossággal – nem tulajdonság, ugyanis kizárólag ajándékba kapjuk – napról napra. Ebben a jézusi fél mondatban érkezik hozzánk: „Atyátok tudja…” Ő ismeri, látja, számon tarja valamennyiünk életét, testi és lelki szükségletét. Semmi és senki sem kerüli el a figyelmét. Mint atya, szeretettel gondoskodik az övéiről. Ezért nincs miért aggódnotok! Bízzatok! Atyátok Isten! Ma és holnap is az! (Eszlényi Ákos)

Jézus most is az Atya tervét akarja megvalósítani itt a földön – de most már rajtunk keresztül. Addig kell dolgoznia rajtunk, amíg nem vagyunk hajlandóak letenni a hagyományainkat, és nem engedjük, hogy megvalósítsa az akaratát. Ezt tette a korai gyülekezet is. Nagy sikerrel indultak, mert azt tették, amire Jézus tanította őket. Bármerre jártak, az emberek szabaddá váltak. Imádkozzunk, hogy a mai gyülekezet elvigye Isten szabadságát a világnak. Ne kérdőjelezzük meg többé Isten akaratát, inkább valósítsuk meg. Ő azt mondta, hogy mi is cselekedni fogjuk azt, amit Ő cselekedett, és nagyobbakat is fogunk annál tenni (János 14:12). Itt az ideje folytatnunk azt, amit Jézus elkezdett, és szabaddá tenni a foglyokat!

Jézus nagysága a szolgálatban. mutatkozott meg. Így kellene lenni az övéinél is. A világ királyai uralkodnak, a menny királya szolgál. A világ urai sok üres és hízelgő megtiszteltetést kapnak. Jézus tanítványai között a legnagyobb is legyen olyan, mint a legfiatalabb, aki mindenben alárendeli magát másoknak. Isten országában ők a nagyok, de a világ lekicsinyli, az utolsó helyre állítja őket. Magas állásukat a szolgálatban mutatják meg. Adni akarnak másoknak, nem föléjük kerekedni. Aki első akar lenni Isten országában, annak szolgálni kell, a „lábmosás szolgálatát” kell végezni. Nemcsak betegágy mellett, elhagyott gyermekek, öregek és szegények között akad rá alkalom. Jézus szerint az is lábmosás, ha elviseljük mások szeretetlenségét, visszásságát, szeszélyeit és éles nyelvét, s nem fordítunk nekik hátat, bármennyi kellemetlenséget okoznak is. A tanítvány magatartása az alázat.

Jézus nélkül az Atya nem tud és nem is akar nekünk megbocsátni: nem békülne meg velünk Nélküle. Hiszen csak Jézus Krisztus, aki maga Isten, volt képes az önzetlen Szeretet ilyen mértékű áldozatára. Isten nem válthat meg Isten váltsága nélkül. Ezért isteni ajándék a megváltás. Jézus nélkül elfogadni sem lettünk volna képesek ezt a váltságot, merthogy nem akármilyen hit szükséges hozzá. De Jézus Lelke által és Jézusért váltságát megragadni képes hitet ajándékoz nekünk. Ezért isteni ajándék a hit is (Ef 2,8). Senki sem mondhatja Jézust Úrnak enélkül. Csak a Szentlélek által akarhatom, amit Isten akar. A megváltást az Atya isteni módon tervezte el, a Fiú isteni módon vitte véghez, a Szentlélek pedig isteni módon alkalmazza ránk, az általa ajándékozott és gerjesztett isteni hit által. Ha nem tudsz hinni, ha nem tudod akarni, amit Isten akar, ha nem tudod még Úrnak mondani Jézust, azaz a te személy szerinti Uradnak, noha tudod, enélkül nem lehet Isten elé járulni: akkor is vigasztalódj (a Szentlelket Jézus Vigasztalónak mondja), mert még mindig kiálthatsz Istenhez ezért a hitért. Ne félj, nem haragszik meg érte, sőt erre a kiáltásra vár, hogy végre isteni hitet ajándékozhasson neked. (Horváth Levente)

Jézus nem mondta, hogy aki hisz benne, az meg fogja tapasztalni Isten teljességének az áldását, hanem – “aki hisz bennem, abból kiárad másokra mindaz, amit tőlem kap”. Urunk tanítása mindig ellentétben van az önérvényesítéssel. Az Ő célja nem az ember fejlődése, hanem az, hogy magához hasonlóvá tegye az embert; és Isten Fiára az jellemző, hogy ezért odaadta önmagát. Ha hiszünk Jézusban, nem az számít, hogy ezzel mit nyerünk, hanem amit Ő áraszt ki rajtunk keresztül. Nem az a cél, hogy Isten szép kerek szőlőszemekké formáljon, hanem hogy kisajtolja belőlünk az édes mustot; vagyis szellemi értelemben véve életünket nem mérhetjük le a sikereken, hanem egyedül azon, amit Isten adhat rajtunk keresztül, ezt pedig egyáltalán nem lehet lemérni. “Aki hisz énbennem… élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből”, vagyis emberek százait üdíti fel szüntelenül. Itt az ideje, hogy szakítsunk azzal az élettel, amely mindig saját magát kívánja megelégíteni. Ő ma megkérdezi tőlünk, ki teszi ezt meg Őérette?

Jézus nem mondta, hogy “álmodozz titkon Atyádról”, hanem ezt: “imádkozz titkon a te Atyádhoz”. Az imádkozáshoz akaraterő kell. Miután beléptünk titkos kamrácskánkba és bezártuk az ajtót, a legnehezebb imádkozni. Nem tudjuk összpontosítani a figyelmünket, ide-oda kalandozó gondolataink megzavarnak. A nagy harc azért folyik, hogy legyőzzük belső szétszórtságunkat. Uralkodnunk kell gondolatainkon, egész akaratunkat az imádságra kell összpontosítanunk. Legyen külön helyünk az imádkozásra. De amikor oda megyünk, mintha a legyek bántanának: “Ezt meg azt meg kell tenned!” Zárd be az ajtót! Csak úgy lehetsz titkon csendben, ha szándékosan becsukod az ajtót minden érzés és kedélyhullámzás elől és Isten előtt vagy. Ő titkon van és titkon néz. Nem úgy, mint mások, vagy ahogyan mi magunk nézzük magunkat. A csendességben lehetetlen Istenben kételkednünk; nagyobb bizonyosságunk van felőle, mint bármi másról. “Atyátok titkon van” és sehol másutt – mondja Jézus. Ezen a titkos helyen látod meg – a dolgok megszokott folyásában is – hogy Isten mindig ott van. Szokd meg, hogy mindent Istennel beszélj meg! Ha nem tanulod meg, hogy a felébredés első pillanatában tágra nyisd az ajtót és beengedd Istent: akkor egész nap hamis vágányon halad a munkád. De nyisd csak tágra az ajtót előtte, imádkozz hozzá, aki titkon van, és minden látható cselekvésed is magán hordja majd Isten jelenlétének ismertetőjegyét.

Jézus nem nézi, miért, hogyan, milyen szépen fogalmazott szavakkal közeledik hozzá a segítségét kérő. De soha nem hagyja szégyenben senkinek őszinte hitét és bizalmát. Szinte az mondhatjuk: a mi hitünkhöz alkalmazkodik. De nem akármilyen hitünkhöz. Csak akkor, ha az egyetlen igaz Istenbe vetjük hitünket, hajlandók vagyunk őt szolgálni feltétel nélkül, magunkat egészen átadva az ő rendelkezésének. Akkor nem számítanak, mellékessé válnak a szavak, a formák, melyekkel hozzá járulunk. Milyen bizalom kell ahhoz, hogy egy magát gyógyíthatatlannak tudó beteg teljes meggyőződéssel ki tudja mondani: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” Nem kell kérnie, szép szavakkal könyörögnie, csak bizalommal rápillantania. Ő elfogadja a gyarló imádságot. „Úgy hiszed? Jó. Akarom.” Ennyi az egész. És a beteg már egészségesen, boldog örömmel indulhat is új élete új útjaira. Istenem, add meg nekem is ezt a teljes hitet és bizalmat. Úgy irigylem azt, aki úgy tud hinni, mint ez a bibliai leprás. Az én imádságomban mindig van valami bizonytalanság: kérlek, ha lehetséges, ha jónak látod, és más efféle, kételkedéshez hasonló gyengeség. Pedig hiszek, Uram. Tudom, hogy mindenható vagy. Tudom, hogy életemet a kezedben tartod. Tudom, hogy eddig is sok-sok imádságomat meghallgattad. Mégsem tudok ezzel a százszázalékos bizalommal fordulni hozzád. Fogadj el így is, Uram, és fogadd el a mégis csak Jézustól tanult imádságomat: ha lehetséges, hallgass meg engem, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus nem szépít. Egyenes szavakkal beszél, s úgy ítél, ahogy megérdemeljük. És ha volt kétezer év alatt keresztyén nemzedék, mely megérdemelte ezt az ítéletet, az mi vagyunk. Krisztust meg nem tagadjuk, mindaddig, míg kárunk nem származik belőle. De azért nyugodtan leírjuk, hogy i.e. 2000-ben vagyunk, mintha szégyellnénk, hogy időszámításunk Krisztussal kezdődött. Az egyházat el nem hagyjuk, de a templom küszöbét nem koptatjuk simára. Népszámláláskor beírjuk vallásunkat, de hitetlenek előtt igen ritkán teszünk vallást, félve, nehogy kinevessenek. Imádkozunk is néha, kérjük, hogy „tedd, hogy legyen meg az én akaratom”, de azt már csak gépiesen mormoljuk, hogy „a Te akaratod legyen meg”. Nagyon megszégyenítő, hogy Jézus értékesebbnek találja azt, aki kereken kimondja, hogy hitetlen és nem vár tőle semmit. Még akkor is, ha ő is nyugodtan dobja ki azt az örök életből. Selejt, mehet a Gyehennára, a szemétégető telepre, de legalább nem zavarja őt önző imádságokkal. Jaj nekünk, ha beváltja szavát, s szó nélkül kidob szívéből, szájából, megbocsátó kegyelméből. Urunk, ne tartsd be ítéleted szavát! Várj még! Talán köztünk is megvan még az a hétezer istenfélő, akik miatt megtartottad népedet az Illés próféta idejében. Minden okod megvolna kiköpni, eldobni minket. Langyosak vagyunk, méltatlanok vagyunk, de a te neved rajtunk van a keresztségben. Nem sok hasznunkat veszed, de a tieid vagyunk. Tarts meg kegyelmedben. Nézd gyermekeinket. Ők a te országod leendő polgárai. Hátha ők különbek lesznek? És ha mi nem tudjuk úgy nevelni, te vedd őket a kezedbe. Áraszd rájuk Szentlelkedet. Vezesd őket új utakra. Tartsd meg egyházunkat, népünket. Forrók nem, de hidegek sem vagyunk. Tégy forróvá hitünk új lendületével. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus nem veti el a közös és nyilvános imádkozást, de imaéletünk súlypontja az egyéni imádkozás (belső csendességben), különben csupán színészkedés az imádságunk. „Menj be a belső szobádba”, azaz keresd a magányt, külsőleg is különülj el, hogy mennyei Atyáddal egészen egyedül légy. Az O szent jelenlétében maradj csendben, míg betölt a Lelke és az imádat szavai tolulnak ajkadra. – „Zárd be az ajtót” – biztosítsd, hogy semmi ne zavarjon. Egész sereg olyan ellenséges gondolat van, ami akadállyá lehet: a hétköznapok, a munka, a gondok, a világ, értelmed; az éned a maga emberi és nem isteni vágyaival. Mennyi minden hathat gátlóan az imádkozásra! Zárd be az ajtódat: emeld fel szívedet Istenhez, zárkózz el a zavarók elől. – Van-e rejtett helyed az imádkozásra? A magányos imádság nélkülözhetetlen. Itt nyerjük a legmélyebb és legnagyszerűbb megtapasztalásokat. Itt nemcsak a lélek beszél Istennel, hanem Isten is a lélekkel. Itt tudja kijelenteni csodálatos igazságait üdvösségünket illetően. Itt gyűjt a lélek „forrásvizet” (Zsolt 87, 7); különben a hívő ember olyan, mint a kiszáradt kút, kiürül és kegyes fecsegővé válik.

Jézus nevében imádkozni azt jelenti: Jézus imádkozik bennem. Ez csak akkor lehetséges, ha Jézus az Ő Lelkét adja. Ha a Fiú Lelke bennünk van, akkor kiálthatunk: „Abba!” azaz „Atyám!”, mint ahogyan Jézus kiáltott Istenhez. A Szentlélek által eggyé leszünk Krisztussal, és így őbenne lépünk Isten elé. – Jézus nevében imádkozni azt jelenti, hogy úgy imádkozunk, mint Ő imádkozott. Olyan bizalommal, bizonyossággal és kétségektől szabadon, mint Jézus tette földi napjaiban. A kételkedések mindig olyan szívből jönnek, amely még Isten és a világ között ide-oda ingadozik. Minél határozottabbak leszünk, annál bizakodóbban tudunk imádkozni. „Ha tudjuk, hogy meghallgat minket, akármit kérünk, tudjuk, hogy már teljesítette kéréseinket, amelyekkel hozzá fordultunk” – mondja János apostol (1 Jn 5, 15).

Jézus nyíltan megmondja, hogy mire számíthat az aki őt szégyelli. Ezt nem véletlen mondta, mert ő akkor tudta, hogy az eljövendő nemzedék hogyan fog viselkedni. Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Márk 8:38) Soha ne szégyelljük, hogy a mennyei családhoz tartozunk, hanem legyünk büszkék erre. Nincs nagyobb kiváltság annál, hogy minket elhívott az Atya, és Jézus betöltötte feladatát avval, hogy értünk eljött. Mi pedig engedelmesen elfogadtuk a meghívást, és hagytuk, hogy az Úr irányítsa a további életünket. Hogy ez miként történt, hogyan cserkészett be az Úr minket, nem tudni már, de mindenkihez van egy kulcsa.

Jézus örömüzenete: A mindenható Isten a mi Atyánk. Más nyelven mondva: Édesapánk. Gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzá. De sohasem egyedül. Mindig, minden kérésben tudnom kell, hogy nem csak az enyém, hanem ugyanúgy a többieké, a közösségé, sőt az ellenségeimé is. Aki ezt nem tartja számon, nem a mi Atyánkhoz imádkozik. – Ez az első mondat már kitárja gondolkozásunk horizontját: Isten nem csak az anyagvilág ura. Létezik egy másik világ, melyet számon kell tartanunk, mely ugyanolyan valóság, mint ez, amelyben élünk. Sokkal közelebb van hozzánk, mint egy távoli földi ország, mert mindenütt jelen van, itt is mikor imádkozom. Azért szólíthatom meg Istent, mert itt van velem, mennyei közelségben. Most is szóba áll velem. Mennyei Atyánk, Édesapánk, soha nem tudjuk méltóképpen megköszönni, hogy Apánknak szólíthatunk. Olyan idegenségben élünk, olyan kevés az az ember, akit bizalommal szólíthatok meg, olyan nagy szükségem van arra, hogy te szóba állj velem. Kérlek, hallgass meg, mikor eléd hozom panaszaimat, melyeket senki másnak nem tudnék elmondani. Kéréseimet, melyeket senki más nem tudna teljesíteni. Hálámat, mikor lelkem megtelik örömmel, mikor ajándékaid széppé teszik életemet. Köszönöm, hogy vagy. Köszönöm, hogy itt vagy és hallod, amit talán csak végig gondolok. Hallgass meg engem, kérlek, többi gyermekeddel együtt, s maradj mindig velem. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus párhuzamot vont a maga és a gonosz munkája között. Lehet választani és ez rajtunk embereken áll. Sok jómódú ember él a látszat szerint boldogan, de ez csak a felszín. Boldogan menetelnek a kárhozat felé, hiszen nem értik az öröm üzenetet. Saját maguknak tudják be a jólétüket mert a gonosz becsapja őket, és egyszer csak benyújtja a számlát. Több olyan ismerősöm van akit ezelőtt tíz tizenöt évvel irigyeltem a jó élete miatt. De Isten megtanította, hogy soha senkit sem szabad irigyelni, mert ez a jólét csak látszat, mulandó, mert ma már csak egy vegetáló életet élnek. Miért? Mert a jó létnél elfelejtettek hálát adni, csak magukkal törődtek és a gonosz benyújtotta a számlát.

„Jézus… Pétert, Jakabot és Jánost… felvitte egy magas hegyre.” (Máté 17:1) Figyelj meg három dolgot:
1) Nem mindenkit visznek fel a hegyre. Jézus hármójukat választotta ki. Nem mindenkit vitt magával, és nem magyarázkodott vagy mentegetőzött a többi tanítvány előtt, akik odalent maradtak. Isten mindannyiunkat egyformán szeret, de nem adja mindenkinek ugyanazt a megbízatást, és nem részesít mindenkit ugyanolyan átélésekben Ővele. A hívás Istentől jön, nem tőlünk, hát bízz benne – Ő tudja, hogy mit csinál!
2) Akik felmennek a hegyre, nem feltétlenül bölcsebbek vagy lelkibbek. Miután Jézust Isten dicsőségének ragyogásába öltözve látták, ez szaladt ki Péter száján: „Építsünk három sátrat, és maradjunk itt” (4. vers parafrázis). Péter őszinte volt, de nagyot tévedett. Állj ellene a kísértésnek, hogy beszélj, ahelyett, hogy meghallgatnád, amit Isten akar mondani, vagy hogy egy olyan istenélmény köré építsd a szolgálatodat, amelynek az a rendeltetése, hogy felkészítsen, nem pedig az, hogy az életed központi témája és fő hangsúlya legyen.
3) Isten terve szerint Jézus a főszereplő, nem te, és ezt a leckét újra meg újra meg kell tanulnunk. „Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!’… Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” (Máté 17:5-8). Az életben a legnagyobb kihívás eljutni arra a pontra, ahol egyedül Jézusra összpontosítasz. A legfontosabb kapcsolat az, mely Őhozzá köt. Az egyetlen terv, amely jól fog működni, az, amit Ő ad neked. És a terv kivitelezéséhez szükséges erő is egyedül csak Tőle jön.

Jézus rámutatott arra, hogy a hamis tanítások befolyása kiirtja a lélekből az igazság értékelését és az utána való vágyat. Sokan inkább visszautasítják az igazságot, amely a világosság Atyjától száll alá, mintsem feladják valamely kedvenc elméletüket, eszméjüket, vagy bálványozott véleményüket. Önmagukban bíznak, a saját bölcsességükben. Nincsenek tudatában lelki szegénységüknek…

Jézus soha nem épített magának világi birodalmat. De ez nem azt jelenti, hogy szegény volt. Azt jelenti, hogy Ő volt a legnagyobb adakozó a földön. Itt az ideje, hogy a nyomdokaiba lépjünk. [Az Ige (Ef. 5,1) világosan mondja, hogy legyünk az Úr utánzói!!! – bf] Ne utasítsd vissza azt a gazdagságot, amit Isten adni akar neked, csak azért, mert nincsen rá szükséged. Merd elfogadni, és add tovább azoknak, akiknek szükségük van rá. Többé ne a megélhetésért, hanem az adakozásért dolgozz. Fedezd fel a magad számára, hogy mi a gazdagság célja.

Jézus soha nem marad egyedül a kereszthordozásban. Segítségre van szüksége, akik áldozatosan vállalják azt, amire ő példát adott, s aminek eredményét rajtunk, megváltottain át akarja véghez vinni. De mindig megmarad a különbség: Ő előre tudta, elkerülhette volna, de önként vállalta azt, egyedül. Mi pedig legtöbbször rákényszerülünk, mint ez a Simon, de ha önként vállaljuk, akkor sem egyedül, hanem azt tudva, hogy csak egyik ága ami terhünk, a másikat Krisztus maga hordozza velünk együtt. Simon a mezőről jött, saját dolgát intézte, talán nem is tudta, mi történik a városban. De rátették a keresztet, s vinnie kellett. Így lett minden kereszthordozónak elődje és előképe. Így sem volt hiábavaló kereszthordozása. Jézus testvérévé lett a szenvedésben. Fiainak nevét Márk csak azért írhatta meg ismerősként, mert azok is tagjai lettek az egyháznak. Meg volt tehát az eredménye annak, hogy rá kényszerítették a keresztet. Akkor lesz értelme kereszthordozásodnak, akkor viselted eredménnyel életed minden keresztjét, ha gyermekeid ezt látva önként veszik magukra egyik ágát Jézusért, az ő követéséért, az ő szolgálatában. Uram Jézus, biztos, hogy a kereszthordozást Simon nem örömmel vállalta melletted. Ne vedd rossz néven, ha én is szívesen kibújnék alóla. De ha neked szükséged van rá, ha éppen ilyen nehéz szolgálatra, és éppen az én szolgálatomra van szükséged, ragadj meg, mint Simont a katonák, és tedd rám egyik ágát. Tudom, nem közvetlenül te, hanem emberek, valószínűleg emberi rosszakarat fogja a vállamra tenni. Add, hogy akkor is tudjam, a te akaratod áll mögötte, hiszen anélkül semmi sem történhetik meg velem. Segíts, hogy bírjam hordozni, tudva, hogy a másik ágát te hordozod velem. Segíts, hogy szépen hordozhassam, hogy mások is kedvet kapjanak hozzá. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus. Szavadnak ereje van. Csodát teszel, mert hatalmad van rá. Mindent tudsz, és mindent értesz. Úr vagy, tiéd a mindenség. Mégis, amikor rád nézek, melegséget érzek. Olyan szeretetet, amilyet egyetlen ember közelében sem. Olyan megnyugtató a jelenléted. Mindenek előtted borulnak le, s te, Uram, szelíd vagy és alázatos. Megmutathattad volna erődet az embereknek, földi úr lehettél volna. Megmenthetted volna magadat a megaláztatástól, a kínzástól, a kereszthaláltól. Mindenki érted rajongott volna! Mégsem tetted meg. Csendes voltál, tűrtél minden csúfolást, minden korbácsütést, a töviskoronát, felvetted keresztedet és meghaltál. Rám nézel Uram, és látom a szemedben, hogy értem szenvedtél! Az én bűneimért. Egy olyan nyomorult emberért, aki a világ számára jelentéktelen és élete olyan, mint a fűszálé. Te mégis ártatlanul feláldoztad magad értem. Uram! Érthetetlen számomra ez a határtalan szeretet. Felfoghatatlan számomra nagyságod és fenséged. Köszönöm, hogy te mégis szelíd és alázatos vagy. Úr Jézus! Köszönjük, hogy elvégezted azt a feladatot, amit Atyád rád bízott! Köszönjük, hogy megkönyörültél rajtunk és megváltottál szenvedésed árán. Téged dicsérjen minden teremtmény! Ámen.

Jézus szava: Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Egyértelműen semmit! Ha viszont jóindulat van lelkünkben, az meglátszik kapcsolatainkban, legyen szó családtagjainkról, munkatársainkról, szomszédainkról, vagy éppen egy teljesen ismeretlenről. A hívő ember „vizsgázik” az indulat dolgában napról napra. Nem mindegy, hogy mit tapasztalnak meg velünk kapcsolatban embertársaink. Fennhéjázó, gőgös, pökhendi emberek vagyunk, vagy szelíd, jóindulatú, szerény, alázatos emberek? E kérdésre adott válaszunk a Krisztustól való távolságunkat mutatják. Aki közel van hozzá, az az utóbbiakat mutathatja fel, de minél távolabb vagyunk tőle, annál inkább az előbbi kategóriákba csúszunk. Az az indulat legyen benned, amely a Krisztus Jézusban is megvolt, mert az jobb és többet ér az ezüstnél és az aranynál!

Jézus szavaiból egy kis ingerültség érződik, de mi is vehetjük magunkra. Sokszor mi magunk is ha valami baj van szaladunk az orvoshoz, nyúlunk a tablettákhoz, ahelyett, hogy erővel hatalommal Jézus nevében rákiáltanánk a démonra “menj ki belőlem.” Bizony hitetlenek vagyunk és elfogadjuk a betegséget akkor, amikor nem az Urat hívjuk segítségül elsőre, hanem a gyógyszerben bízunk. Természetesen van, amikor az orvosokat használja az Isten arra, hogy mint eszközök segítsenek. Ebben nagyon bölcsen kell döntenünk. A hosszantartó betegségeknél sokszor Isten azt akarja, próbára tenni van e hitünk. A családtagok szeretete rögtön megmutatkozik, és tudjuk a szeretet mindent legyőzz. Sok haragot tartó család esetében egy nagy betegségnél mindjárt rendeződnek a kapcsolatok. És lehet bizonyságokat tenni az orvosnál, a kórházban, a vizsgálatok alatt, ilyenkor használ minket Jézus arra, hogy bátorítsunk másokat. Ha valakit nagyon szeretünk, akkor semmi az az egy napos böjt, amit felajánlunk az Úrnak és a pszichés betegségeknél ez az ami segít a szabadulásban. Jézus erre hívta fel figyelmünket.

Jézus szavait gyakran félreértelmezik… Jézus tanítása révén tényleg csodás dolgokat tapasztalhat meg a hívő ember a teremtett világból, de a Mester nem arra hívta el követőit, hogy váljanak istenekké, hanem arra, hogy istenes életet éljenek. Aki hisz, annak minden lehetséges – már ami az ember létezésének, embervoltának istenadta keretei között egyáltalán lehetséges. Sokan ennek ellenére legalább olyan nagy csodákat akarnak véghezvinni, mint Jézus maga, néha talán még nagyobbakat is… A csodát márpedig nem az ember, hanem maga a mindenekben jelenlévő cselekvő Isten viszi végbe. Korunk ezoterikus “huncutságainak” abban igazuk van, hogy befelé kell néznünk, abban viszont már nem, hogy csak akarat kérdése, ki milyen “isteni fokozatra” jut el. Ha nem nézünk magunkba, ha nem vizsgáljuk meg lelkünket, s nem fedezzük benne fel az Istent – Isten ugyanis Lélek és Igazság -, akkor nem vesszük észre, hogy tulajdonképpen rajta ülünk életünk kincsesládáján, s nyöszörögve, szemérmetlenül koldulunk… (Frankó Mátyás)

Jézus tanítása más dimenziót villant fel: az egyetlen maradandót. Az Isten világában mindig az élet az érték, s nem az, amit megemészt a moly vagy a rozsda! Aki nem látja be, hogy Isten az első, annak valamely múlandó dolog válhat istenévé… s így eljátssza léte legnagyobb lehetőségét, hogy rátaláljon Istenre, s önmagára.

Jézus tanítása üres lenne, csak olyan, mint más nagy tanítóké, akik mind a szeretetről beszélnek, ha a gyakorlatban is be nem mutatta volna. Ő „mindvégig” szereti az övéit. Ennek jele és bizonysága a kereszt. Ahogy a kereszten volt ereje a mellette vergődő gonosztevőt üdvösségre juttatni, ahogy képes volt imádkozni azokért, akik megfeszítették, ott is találva mentséget a számukra: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” – azt nem lehetett tanítani, magyarázni, csak megtenni. Mintha azt mondta volna: Nem tudtok olyan bűnt elkövetni velem szemben, hogy én ne szeresselek. Megkínozhattok, kicsúfolhattok, leköphettek, megölhettek, én akkor is szeretlek benneteket. Úgy szeretlek, hogy mindezt vállalom értetek. Hogy képessé tegyelek benneteket arra, hogy ti is úgy szeressétek egymást. Hogy kiírtsam belőletek a felületes szeretetet, vele minden gyűlöletet, megátalkodottságot, bosszúvágyat, hogy egymást szerető testvérekké tegyelek, hogy boldogan éljetek. Ezt jelenti a „mindvégig”. „Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is úgy tegyetek.” Ez a keresztyénség. Édes Istenem, de nehéz nekünk a te törvényed! Nekem ökölbe szorul a kezem, ha csak szóval csúfolkodnak velem. Rosszul érzem magam, ha megbántanak és nem tudok elégtételt venni. Megsértődök és haragszom, ha a feleségem elfelejti, amire megkértem, s ha a gyermekem szemtelen, már a tenyerem is megindul. Hol vagyok én a „mindvégig” tartó szeretettől! És te mégis szeretsz engem. Olyan jó ezt tudni és elfogadni. És olyan szégyen, mikor visszaélek vele. Taníts, Uram. Ha kell, vesszővel taníts. Tudom, hogy azt is atyai szeretetedből teszed. Csak szeress, mindvégig. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus tanításában a legnagyobb bűn, hogy nem hisznek benne. És valóban, ha belegondolunk a hitetlen embernek esélye sincs, hiszen hitetlenségében nincs kihez esedeznie. Nincs reménye. “A bűn az, hogy nem hisznek énbennem”. (János16:9) “Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon sötétségben. (János 12:46) Az a sok gyűlölet, harag ami a világban van azt bizonyítja, hogy sok ember a sötétségben jár, vagyis nem hisz Istenben, az ő egyszülött Fiában. Amíg az emberek gyűlölik embertársaikat, sőt saját családtagjaikat addig a gonosz uralma az ami dolgozik. Mert a hitetlenségben nincs szeretet, hisz nem ismerik azt akitől a szeretet jön.

Jézus törvényét sokan tartják alkalmazhatatlannak azért, mert olyan dolgokat követel, amik megvalósíthatatlanok. Ezek nem tartják számon az emberi természetnek azt a nagy értékét, hogy nem tud megállni egy teljesítménynél, hanem ahogy azt elérte, azonnal többet akar. Jó példa a sport: ahogy valaki beállít egy világcsúcsot, másnap ezren edzenek, hogy meghaladják. Ha betartható lenne a Krisztus törvénye, már régen nem lenne érvényes. De Krisztus a tökéletességet, azt a felülmúlhatatlan eszményt állítja elénk, mely soha el nem évül, melyet a teremtő Isten állított minden korok minden egyes embere elé. Mint a világítótorony, mely minden hajónak jelzi az irányt, bár egy sem tud oda feljutni. Isten törvénye egység. A legkisebb hiány is megbontja ezt az egységet. Azért egyetlen ember se mondhatja magát tökéletesnek. Mindig tovább kell arra törekedni. Azért van szükség a megváltásra: Krisztus tökéletesen valósította meg az örök törvényt, ezzel adott példát, eszményt nekünk, és ennek érdemét ajándékozza nekünk, úgy, „mintha én semmi bűnt nem tettem volna, sőt mintha én tanúsítottam volna mindazt az engedelmességet, melyet o értem tanúsított.” Istenem, ítélő bírám, tudom, hogy minden egyes törvényedet meg kellene tartanom, de nem vagyok rá képes. Pedig akarom. Rosszul esik minden bűn, amit elkövetek, minden hanyagság, ha nem teszem meg, amit törvényed előír. Tapasztalom, hogy az mind engem szegényít meg, engem tesz kevésbé emberré, engem távolít el a te szeretetedtől. Megköszönöm neked, hogy belém oltottad az akarást, és ha sikerül elérnem valamit törvényed betöltésében, azt is neked köszönöm. Kérlek, ne hagyd, hogy az akarás meggyengüljön bennem. Segíts, hogy eredménye is legyen. Hadd láthassam, hogy nem hiába éltem, hogy nem volt hiábavaló, hogy nekem életet és rendeltetést adtál, hogy én is tudtam Jézust követve egy kis boldogságot hozni a földre. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Jézus tud úgy nézni, hogy a tanítvány szíve gyökeréig megdermed, szellemileg szinte fuldoklik. Félelmet ébreszt bennem ez a különös valaki, aki kőkemény arcvonásaival és rettenthetetlen elszántságával előttem megy. Már nem barátom és nem tanácsadóm. Olyan szempont szerint cselekszik, amiről semmit sem tudok és ezért elrémülök. Először azt hittem, hogy értem Őt; de most már nem vagyok biztos ebben. Most kezdem észrevenni, hogy távolság van Jézus Krisztus és köztem; már nem lehetek bizalmas viszonyban vele. Csak jár előttem, vissza nem fordul soha; sejtelmem sincs róla, hova megy, célja furcsa messzeségbe visz. Jézus Krisztusnak magára kellett vennie minden bűnt és szenvedést, amit ember valaha megtapasztalhatott; ez teszi Őt olyan távolivá. Erről az oldalról nézve nem ismerjük fel Őt, nem ismerünk rá életének egyetlen vonására sem és nem tudjuk, hogyan induljunk el Őt követni. Elöl halad, olyan vezér, aki nagyon idegenné lett nekünk, nincs vele bajtársi kapcsolatunk. A csüggedés iskolája nélkülözhetetlenül szükséges a tanítvány életében. Enélkül az a veszély fenyeget, hogy visszatérünk saját kis tüzünkhöz és ott gyújtjuk meg lelkesedésünket (Ézs 50,10-11). Amikor rád borul a csüggedés sötétsége, tarts ki, amíg elmúlik; mert ebből születik meg Jézus Krisztusnak az a követése, amely kibeszélhetetlen örömet jelent.

Jézus velünk van, félelem nélküli, szabad életet jelent. Amikor majd beszélned kell róla, akkor is veled lesz. Mindene megvan annak, akivel Ő van. Az Úrban biztonság és ellátottság van. Mindig megadja, amire szükséged van. “Nyisd szét a te szájad, és én betöltöm azt” (Zsolt 81,11). Nem kell félned a jövőtől, a drágaságtól. “A drágaságot neveted” – mondja az Ige Jób könyvében. Szeretheted Őt, és te is szeretve vagy. Fölnézhetsz Rá, és mondhatod: “Szeretlek, Uram, én erősségem!” (Zsolt 18,2). Az emberi szeretet sokszor csalódást jelent. Hadd simogasson most meg ez a két szó: “veletek vagyok”, hogy boldog, védett, elégedett ember lehess.

Jézus Urunk előre látta és megmondta: akik az igazságot képviselik, azok számítsanak üldözésre. Sajnos az ember márcsak ilyen: nem elég neki a saját igazsága – ha hatalma van -, annak tűzzel-vassal (ami ugye nem más mint inkvizíció-technikai szakfogalom) igyekszik érvényt szerezni. Egyik legfőbb bizonyítéka az Ördög jelenvalóságának az ember szívében, hogy képes egyik ember a másikat nemcsak megvetni/gyűlölni, de üldözni, sőt akár meg is ölni csak azért, mert másképpen gondolkodik – ugyanarról. Egyik farkas a másikat soha nem öli meg azért, mert farkastársa másképpen álmodozik a bárányhúsról… az ember ezzel szemben olyannyira ‘állat’, hogy a másként gondolkodókba azonnal beleharap… Ha csak részben is hiszünk (hihetünk?) a történészek ‘hol-ilyen-hol-olyan’-számokkal alátámasztott tanulmányainak, akkor százezret is meghaladó azoknak a száma, akik csak a középkori inkvizíció áldozatai váltak. Ha mindezekhez hozzávesszük a kora-kereszténykor üldözéseit, s az egyéb spontán lincseléseket, s egyéb rögtönzött ‘isteni igazságszolgáltatásokat’, akkor elszomorítóan nagy számot kapunk. S ha mindehhez még hozzávesszük, a vallásháborúk áldozatait – csak amiről tudunk – torkunkon akad a szó… Ez a mocsadék lenne az istenképű ember? Igen, ezek vagyunk… ha istentelenül élünk! Sajnos a kereszténység katolikus terjesztése a gyakorlatban a kultúrák leigázásának a története is egyben. Más vallások nevében is követtek el embertelenségeket, de a három, ugyanarról a tőről fakadó vallás (zsidó, keresztény, iszlám) különös módon, kizárólagos igazságot követel magának, s feljogosítva érzi magát arra, hogy minden eszközt bevetve érvényesítse igazságát… ez több mint elszomorító. A cél ugyanis soha nem szentesíti az eszközt! Ha valamilyen cél csak gyűlölködéssel, vér árán érhető el, akkor az a cél ördögi, s akkor nem áldást, hanem átkot hoz! Istennek azonban gondja van az övéire. Akik az isteni szeretet elkötelezettjeiként élnek a világban, azokat megóvja a legnagyobb veszedelemtől: a lélek halálától. Aki Istentől távol él, aki nem látja meg felebarátjában az istenképűségre teremtett embert, az még csak néz, de nem lát. Talán még vezet is másokat, de valójában vak, s csak idő kérdése mikor esnek gödörbe… Aki azonban állhatatos, azaz nem tántorítja el semmi a szeretettől, azaz krisztusi módon a szeretet elkötelezettségében él, az elnyeri jutalmát, ‘megnyeri lelkét’, azaz: Istenben él, s az Isten is őbenne… (Frankó Mátyás)

Jézus Urunk többször óv a képmutató imádkozástól. Az igazság az, hogy akinek élete képmutató, annak az imádsága is az. Nincs jól imádkozó, aki gyalázatos ember lenne, s nem létezik embertelen ember, aki egyébként tiszta szívből imádkozik Istenhez. Sajnos a harmadik évezredünk elejére (még mindig nem!) sem jutottunk el oda, hogy egymásban ember-testvért lássunk. A jézusi szeretet-vallás kétezer év óta sem hozta el az emberiség számára a “kánaánt” -, s még az sem vigasztalhat senkit, hogy a többi sem… Félreértések elkerülése végett jegyezzük meg: eleddig egyetlen ideológia, izmus, politikai berendezkedés sem tudta megtenni ezt! Az ún. demokrácia, amit most élünk meg, az is jócskán hagy kívánnivalót maga után – de ahogyan Churchill mondta: “Jobbat eleddig még nem találtak ki!” Akkor mivégre is van a vallás? Arra, hogy megmaradjunk! Egymásnak és az Isten számára is. Ha valakiben nem ébredt fel, soha, egyetlen pillanatra sem a másik elfogadásának vágya, az önzetlen szeretet gyakorlásának készsége, ha valakiben nem szólalt meg soha sem a lelkiismeret, hogy neki is tenni kellene valamit azért, hogy “jobbuljon” a világ – akkor az az ember: elveszett. Örökre… Az az ember, aki – vallásától, világlátásától függetlenül -, nem érezte meg életében, hogy adósa az Életnek, az hasonló ahhoz a szolgához, akinek tízezertálentumos adósságát ugyan elengedte a király, de ő maga fojtogatta és verte a neki száz dénárral tartozó szolga-, azaz ember-társát… Ugyanis egymás szolgálatára rendeltettünk, aki pedig uralkodni akar a másikon – azaz “meg akarja nyerni az életet”, ahogyan a Mester mondja – az elveszejti vágyott világát, de önmagát is, hiszen – tetszik neki vagy sem -, “kikerül a külső sötétségre, ahol lesz sírás és fogaknak csikorgatása…” Aki pedig úgysem hiszi, hogy a halála után – mert örökké ugye ő sem él! – számonkérik, annak meg úgyis mindegy

Jézus vére nem hiába ontatott ki, az ő szeretete az ami minket megvéd minden rossz dologtól. Minden időben minden nemzedékben vannak megtérők, de az ő ígéretei mindenkinek egyformán egy biztosítékok. Az ajándék az ami tőle jön, a szeretet. Ő az aki érettünk közben jár az Atyánál. Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus, aki az Isten jobbján van, és esedezik értünk? Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? (Róma 8:33-35) Senki sem! Nincs az a hatalom sem a földön, sem az égben, sem a föld alatt.

Jézus világosságról beszél, sőt azt mondja, hogy ő maga a világosság. Tény, hogy világosság nélkül nem lenne földfelszíni élet. Ezért a Nap, s a belőle áradó fény mindig központi szerepet kapott az ember vallásos gondolkodásában, s a világosság az Isten szinonímájává is vált. Ahogyan a fény eljut mindenhová, s életet teremt, ugyanúgy érvényesül Isten igazsága mindenütt a világban. Az is igaz, hogy az Isten igazságát el lehet rejteni a véka alá, de azt is csak ideig-óráig, mert egyszer minden kiderül, egyszer minden napvilágra kerül – nemcsak az ember igazságtalanságai/gazságai, de az Isten “isteni volta” is…

Jézushoz akadályokon át lehet eljutni; és a legnagyobb akadály én magam vagyok. Nem az apám, nem az anyám, nem a környezetem, nem a világ – nem, én magam vagyok Jézus megismerésének legnagyobb akadálya. Mennyire szeretném legyőzni ezt az akadályt – magamat, továbbmenni, átlépni, átgázolni rajta, túlkiáltani önmagamat, ahogy Bartimeus tette, gonosz szívemet, vágyakkal teli véremet, túlkiabálni azt, ami visszafog engem attól, hogy elérkezzem Őhozzá!

Jézusnak a testi szenvedés nem fájt annyira, mint az, hogy azoknak az embereknek a szájából kellett hallania a vádló, elveszejtő vádakat, akikért meghalni készült. A zsidók olyan Messiást vártak, aki külső látványosságokban jelenti ki uralkodói mivoltát, aki a becsvágyó reménységeiket biztosította volna.
Amikor becsmérelték Jézus erős kísértésbe eshetett, hogy megmutassa hatalmát, és kinyilvánítsa isteni lényét. De Ő alázatosan tűrt mindent, úgy ahogy az Atya kívánta tőle. Vádlóinak az igazság látszatát meg kellett tartani, de igyekeztek a törvényes kihallgatást siettetni. Féltek attól, ha híre megy annak, hogy elfogták a jótevőt, akkor kiszabadíthatják, vagy ha a húsvét ünnepe miatt rögtön nem végzik ki, akkor esetleg várniuk kell egy hetet, ami szintén a tervüket akadályozhatná. Annás el rendelete, hogy vigyék el Kajafáshoz a főpaphoz, aki a szadduceusokhoz tartozott. (politikai párt, mely tagadta a halál utáni életet, a szellemvilág létezését.) Hamis tanúkat állítottak elő, amit megvesztegetés útján lázadásra való felbujtással vádolták Jézust. De ahogy Ézsaiás megjövendölte, több mint hétszáz évvel előtte, Jézus tűrd és hallgatott. A hallgatásával a vádlói összezavarodtak és ellentmondásba keveredtek. ” Kínoztatott, pedig alázatos volt és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt: és száját nem nyitotta meg!” (Ézsaiás 53:7)

Jézusnak állandó kapcsolata volt az Atyával. Mégis kiment kora reggel imádkozni. Annyi minden próbálta Őt elszakítani az Atyától. A Sátán akarta a megkísértés történetében elérni, hogy önállósítsa magát, és ne csak akkor cselekedjen, amikor az Atyát látja cselekedni. Változtasd a köveket kenyérré, éhes vagy, elégítsd ki magad. A világ minden országát neked adom. Vesd alá magadat! Tegyél csodát! Az emberek részéről is folyton ott van a kísértés. Az anyja mondja: Fiam, nincs borunk. Csinálj már valamit! Milyen egyszerű lenne cselekedni. Soha olyan élesen nem szólt Jézus az anyjához, mint akkor. Szemrehányás érte Márta részéről: Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem, miért nem jöttél?! Péter kéri, építsünk három hajlékot. A kenyércsoda előtt mondják: küldd el az embereket, szerezzenek maguknak élelmet. Jézus olyan emberek között élt, akik állandóan befolyásolni akarták. Ismered a lázadó testet? “Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár!” Érted már, miért kellett Jézusnak csendbe menni, imádkozni? A 12 tanítvány elhívása előtt egy éjszakát imádkozott át. Biztos vagyok benne, név szerint megkapta őket. Imádkozott az övéiért, sőt egyes emberekért: Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem őrizd meg őket. Imádkoztam érted, Péter, hogy el ne fogyatkozzék a hited. – Rászorulsz már Jézus imádságára? A mennyben látjuk majd, hogy milyen helyzetekben csak Jézus imádsága tartott meg. Adj hálát az imádkozó Jézusért, Aki a legjobban tudja, hogy a Sátánnak, a bűnnek milyen hatalma van ezen a földön. Isten az ítéletet Jézusra bízta, mert Ő ismer és szeret téged. Bízd hát magad hittel az érted is imádkozó Jézusra!

Jézusnak is adott volt a helyzet…. Gondoljuk csak meg, hányan provokálták, szidták, hozták olyan helyzetbe, amiben fel is adhatta volna, valahogy így: Na jó nekem ennyi elég, inkább haza megyek Atyámhoz. NEM tette meg. Miért tűrt, és tagadta meg önmagát? Érted! És értem! Beszéljük ezt meg Vele, és kérjük, hogy vegye el indulatainkat, és tudjunk áldást adni annak, aki átkoz, tudjunk köszönni, ha sosem fogadják is, tudjunk mosolyogni, ha vicsorognak felénk, és tudjunk ölelni, hogy más erőt merítsen belőle, és tudjunk szeretni! Ha ezt megtesszük, Jézussal tesszük meg! Ahogyan Ő mindent megtett, és megtesz Érted, és értem most is! (Rodák Kinga)

Jézusnak sok oka lett volna hátrafordulni, amikor az Úr elküldte Őt erre a földre. Mindjárt a születésénél. Lejött az irtózatos körülmények közé, otthagyva Isten szeretetét, amit a menny jelentett számára. Végig, egész életén át annyi fájdalom és csalódás érte, ami bennünk azt ébresztette volna fel, hogy megfordulunk. Mennyi szolgálatnak fordítottál már hátat, mert nem ment, és kijelentetted: nem csinálom tovább! Jézus útja, Aki irántunk való szeretetből jött, tele volt csapdákkal. A farizeusok, az írástudók állították neki. Az a nő, akinek hét férje volt, kié lesz a feltámadás után? Szabad-e a császárnak adót fizetni? Meg kell-e kövezni a házasságtörő nőt? Amikor a néma ördögöt kiűzi, azt mondják: Belzebub van benne! Amikor a gutaütöttnek azt mondja: Bízzál, fiam! – istenkáromlónak nevezik. Bennünk megfordult volna, hogy érdemes-e ilyen emberekért élni. De Jézus csodálatos biztonsággal lépi át ezeket a csapdákat. Az Úr Jézuson a legmélyebb sebeket az övéi ejtették. Az ellenségeire nem fakadt ki. De amikor lemegy a megdicsőülés hegyéről, és látja, hogy tanítványai nem tudnak a holdkóros fiún segíteni, azt mondja: Hitetlen nemzetség, meddig tűrlek még titeket? Át kellett élnie, milyen lélek van tanítványaiban, akik azt akarták, hogy tűz szálljon alá arra a falura, amelyik nem fogadta be Jézust. Nem azért jöttem, hogy elveszítsem az emberek lelkét, hanem hogy megtartsam. Nem azoktól az emberektől szenved Jézus, akik azt mondják, hogy nem Isten Fia. Azoktól a sebektől szenved, amiket az övéi ütöttek rajta. Nem fordul hátra veled és velem kapcsolatban sem. Júdástól sem, aki mellette lopott, mellette lett áruló. Jézus ennek ellenére szerette övéit, és mindvégig szerette őket.

Jézusnak valóban lenne oka arra, hogy szégyelljen minket, nekünk azonban nincs. Miért hat az Ő neve mégis sokakra úgy, mint bikára a vörös posztó? Mit tett Ő az emberekkel, hogy olyan gonoszul bántak el vele, amikor a földön járt? Csak jót! És mivel bántja meg most az embereket, akik annyira ellene vannak? Hiszen mindenkit meg akar menteni az örök kárhozattól! – Ennek az idegenkedésnek oka egyrészt a bűn szeretetében van. Az ember nem szívesen zavartatja magát a könnyelműség és az élvezetvágy útjain. Másrészt a gőg és főképpen az elbizakodottság az oka. Senki sem akar elveszett és kárhozatra méltó bűnösként szerepelni, akin már csak a kegyelem segíthet. Ez a gőg indította fel valamikor a zsidókat és különösen a kegyes farizeusokat, írástudókat Jézus ellen. Nem tudták megbocsátani neki, hogy kegyes szavaikat leleplezte és megmutatta igazi mivoltukat. A gőg számára különösen a megfeszített Megváltó hat taszítólag, mert a Megfeszített előtt úgy állunk, mint gonosztevők, akik joggal megérdemelnénk a bitófát. És ez felháborít. Aki azonban szabadulását a Megváltónak köszönheti, annak nem szabad szégyenkeznie miatta. – És kikkel kapcsolatban félünk a kegyvesztéstől? Jézus „gonosz nemzetségnek” nevezi azokat, paráznáknak, mivel az Isten iránti hűséget és szövetséget megtörték és hátat fordítottak neki. Az ilyen hitehagyott és gonosz emberekért szégyelljük a mi dicsőséges Megváltónkat? Elég szégyen ez reánk! Ezért odaát majd Ő tagad meg minket. Ne rejtőzködj! Vállald az igazságot!

Jézust csak ott lehet meglátni, ahová ő rendelt. Amíg őt nem látod, addig magadat sem láthatod. ő a világ világossága, és amíg ez a világosság nem ragyogja be a szívedet, életedet, addig nem láthatod magadat. Isten gyújthat világosságot. ő gyújtotta meg a hatalmas gyertyát a Golgotán, ahol égett az áldozat. A tanítványok meglátták Jézust, és leborultak. Borultál-e már igazán térdre Előtte? Emberek, dolgok előtt soha ne borulj le. Az Istent imádd! Jézus azt mondja: “Nékem adatott minden hatalom…” Övé minden hatalom emberek, dolgok, anyagiak fölött. Ördög és tévelygések fölött. Az Atya Jézusnak adta a hatalmat! Magad fölött adtál-e Neki hatalmat? Mennyen és földön Övé minden hatalom. Életedben is Övé a hatalom? Átadtad a hatalmat a füled, szíved, értelmed, szájad, szemed, tagjaid felett? Magadnak kell átadnod. Isten vár, és tovább is vár, mert semmit nem cselekszik erőszakosan. Ha kezébe került minden, akkor Övé a karhatalom is. Fontos, kinek a kezében van az adó, de az is, hogy kié a karhatalom. Hiába gondol az elmém valamit, ha lusta a kezem, és nem hajtom végre, ha nem akar menni a lábam. Pál mondja a korinthusiaknak: az akarást elkezdtétek, most már a cselekvést is vigyétek véghez. Szánd oda most a kezed, lábad, ami olyan sokszor végrehajtott mindent, amit az Ördög akart. Maradjon meg szívedben a kérdés: Uram, kiknek adattam? Mennyien vannak még, akiknek nincs emberük, mert lehet, hogy neked kellene emberükké lenned!

Jézusról írja a Zsidók 5,7: “Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért.” Eszter megkapta, amit kért, Hámánt felakasztották. Vajon értjük-e, hogy a kereszt, amit Jézusnak állítottak, az Ördög vereségét jelentette? Ahova Márdokeust akarták akasztani, oda Hámán került. Az a kereszt, amit úgy nézünk, hogy Jézus halála, az a Sátán halála. Isten evangéliuma hirdettetik minden nép között, annak írása és nyelve szerint. Neked az a dolgod, hogy hirdesd azok nyelvén, akik körülötted vannak és élnek. Isten nem azt akarja, hogy éppen csak éldegéljünk, hanem hogy fejlődőképes népe legyünk. Az Ige még azt is mondja: “Megengedte a király a zsidóknak, akik bármely városban vannak, hogy összegyűljenek, és keljenek fel életükért.” Egyszer megkérdeztek: kitől van engedélyed? A Királytól! Kinek a nevében szólsz? Az Úr Jézus nevében! Viheted, adhatod tovább az üzenetet királyi futárként, hogy sokan legyenek hívőkké ott, ahol élsz. Érted-e már, Eszter királynő, mi a dolgod?

Jézustól elvisz a világ csalárdsága, de ugyanakkor a szükség, a nincs is. Alig találkozunk olyan emberrel, aki ne arról panaszkodna, hogy milyen sok a munkája. Azon versengenek emberek, kinek van joga arra, hogy fáradtabb legyen. Mindenki úgy érzi, hogy mindent rám akarnak tenni. A család, a körülmények terhei, súlyos teher még a betegség is. Komoly dolog egy családban a meg nem értés terhe. Nem értjük egymás gondolatait, és vitatkozásokba keveredünk. Az akaratok miatt ütközünk és sebesülünk. A gyermekek terhe. Úgy vagyunk, mint az anyagiakkal, ha van is, nehéz, ha nincs, mindent megtennénk, hogy legyen. Az élet terhei mélyén ott vannak a lelki terhek, a bűnnek a terhei. Minden teher innen származik. A bűnnel együtt alákerülünk a bűn és halál törvényének. De van egy másik törvény: Isten szeretetének a törvénye. Jézus ezt hozta le a földre. Minden lépésében a szeretet vezérelte. Nem volt életének egyetlen cselekedete, mozdulata önmagáért. Csak a bűnösökért, elveszettekért. Életének törvénye volt, hogy vonzza magához a bűneikben megfáradtakat. Menj ma Hozzá, és tedd le terhedet. “Vessed az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rólad” (Zsoltár 55,22).

Jó, de mire, vagy kinek kell itt lelkeket megnyerni? Nos, a kárhozat felé rohanó emberek lelkét kellene megnyerni Urunknak. Ez több dolgot is jelent. Egyrészt, van olyan erős az Úrral való kapcsolatom, hogy nem szégyellem a Hozzá tartozásomat kifejezni bárki előtt. Másrészt felelősnek érzem magam másokért. Lelkeket az Úr nyerhet meg magának, de mi eszközei lehetünk. S milyen eszközeink vannak nekünk? Imádság, bizonyságtétel, példaadás. El mered mondani még nem hívő embertársadnak, hogy közöd van az Úrhoz? Hogy szoktad olvasni a Bibliát? Mered ajánlani a lelki tápláléknak ezt a formáját ismerőseidnek? Ne feledd: őrálló vagy, ki felelős másokért! Tedd meg, amit vár tőled az Úr! Ne szégyelld az Ő evangéliumát!

Jó ebbe a mennyei családba tartozni, jó arra gondolni, hogy ki van fizetve az ár értünk bűneink bocsánatára. Jó tudni, hogy van a mennyei szférában valaki aki minden lépésünket figyeli. Jó arra gondolni, hogy van valaki aki az életünkben egy jó tervet készített. A mi dolgunk csak az, hogy beleálljunk ebbe a tervbe, és hagyjuk magunkat igazgatni, és engedelmesen kövessük a mi megváltónkat. úgy ahogy egy szerető gyermek figyel a szüleire, akiket tisztel.

Jó, ha az útjaid nem saját fejed szerint történnek. Addig kell ezen a földön maradnod, míg Isten elvégezte benned és rajtad keresztül, amit akart. Fogadd el, hogy együtt kell hajóznunk. Nem véletlen az a család, amelybe beleszülettél, a kor sem, amelyben élsz. Pálnak a hajón nem volt egyetlen testvére, munkatársa sem. Egyet tud: fogság és ítélet vár rá. Pál Isten szolgájaként van a hajón. Amikor a problémák jönnek, meg mer szólalni abban a környezetben, ahol mindenki ellenséges az Úrral szemben. Pál elmondja, hogy nem csak a hajónak, hanem az életüknek is kárára lesz ez a hajózás. Elmondja, amit lát. A kormányos mondja, amit tud. Inkább hisznek neki és a hajó tulajdonosának. Nem hisznek annak, amit Pál mond. Az Úrnak hinni annyit jelent: életveszélyesen megtenni azt, amit mond. Rajtad múlik, hogy Neki hiszel-e, vagy a körülményeknek. Pál így mondja: “Hiszek az Istennek!” Ha a többség véleménye után mégy, a széles úton haladsz. Aki az Úré, van bátorsága arra, hogy szembeússzon az árral. Az ember abban a pillanatban boldog, ha Isten vezetésére hallgat. A hajón egyetlen boldog ember volt: Pál. Jön a vihar, de a nehézségek között is boldog a boldog ember. Isten cselekszik! Pálnál is cselekedett. Ne félj, a te problémáidat is meg tudja oldani.

Jó hírt kapni mindig felüdítő élmény. Messze földről különösképpen. Olyan ez, mint a hőségben kitikkadt ember számára a hűsítő, hideg víz. Persze 3000 év alatt sokat változott a jó hír eljutásának gyorsasága és mikéntje két személy között. Salamon király idejében gyalog, lóháton, hajóval, napokig, hetekig érkezett meg egy-egy hír a feladótól a címzetthez. Ma pedig már országhatárok, sőt földrészek, több ezer kilométeres távolságok sem lehetnek akadályai annak, hogy telefonhívás, sms, email, msn, webkamera vagy más modern formában hírt adjunk és kapjunk magunkról, vagy másokról. Többeket ismerek, kik külföldön tartózkodnak több-kevesebb ideje, de rendszeresen hírt adnak magukról. Lehet, hogy valaki a híreket várja tőled. Ha tudsz valami jót bárkiről vagy bármiről, ne légy rest átadni annak, akit illet, ugyanis felüdíthetsz ezzel másokat.

„Jó lenne az ünnepi pillanatok lelkesültségét átmenteni a hétköznapokra, de nem lehet. Az ünnepélyes percek elmúlnak, a megdicsőülés hegye után vár ránk a démonokkal megszállt völgy.” (O. Chambers) Kellenek az ünnepek, fontos, hogy a szív az Isten közelségében, az ő csodáit átélve feltöltekezzék, mert ez ad erőt a szürkébb időszakokra. A hívőségünk azonban igazán a hétköznapokban vizsgázik, akkor derül ki, hogy valóban az ő útjaiban járunk-e, hogy megőrizzük-e parancsolatait. A személyes üdvösségünk mellett a cél továbbra sem változott: „Hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az Úr az Isten, nincs más” (60. v.). Legyen a te célod is ez, a mai napon is! Ehhez pedig tökéletes szív kell.

Jó tudnunk, hogy Isten kegyelme sosem „marad abba”, az végtelen erőforrás mindannyiunk számára. (Baranyay Csaba)

Jó volna meglátni, nem beszélek-e túl sokat összevissza? Amikor életük megmaradása felől is kétségben voltak, akkor állt fel Pál. Eddig a kormányos szólt, a hajótulajdonos, a matrózok, a foglyok mondtak valamit, most Isten embere. Jó volna, ha alkalmas időben szólnál. Először megfeddi őket: Jó lett volna, ha hallgattok rám. “Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra, olyan volna békességed, mint a folyóvíz” (Ézs 48,18). Megfeddhetett-e már az Úr bűn tekintetében? Isten szeretne rávilágítani a múltadra, hogy meglásd, sok minden elkerülhető lett volna, ha idejében hallgatsz az Úrra. Pál azt mondja: “mostanra nézve”. Megint van egy alkalmad! Nehogy a múltba menekülj, vagy a jövőbe tervezz! Az Ördög mindig a jelenedet szeretné elvenni. Mondd ki, hogy Uram, sok mindent elrontottam, de ezentúl Rád kívánok figyelni. A jövőre nézve kéri őket Pál: “Jó reménységben legyetek, mert egyetlen lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó.” Felelősségteljes kijelentés! Hogy merte Pál mondani? Azért: “Mert ez éjjel mellém állt az Istennek egy angyala, akié vagyok, akinek szolgálok is.” Ha szavad Isten Igéjére van alapozva, ha hited Isten szaván nyugszik, bízvást mondhatod.

Jó volna minden reggel azzal kezdeni a napot, hogy mondanánk lelkünknek: “Áldjad, én lelkem, az Urat!” Amikor az Ige azt mondja: “Jóval tölti be a te ékességedet”, nem a testi, hanem a belső életedre gondol. A testi életed ugyanaz marad, de a bensőd megváltozik. “Az Ige testté lett, és lakozott mi közöttünk” (Jn 1,14). Jézus testében hordozta el a testben elkövetett bűneinket. Emlékezzünk a megostorozott, meggyalázott, keresztre feszített testre. Azután Lélekké lett – Szentlélekké -, hogy jóval tölthesse be ékességedet. Hányan irigylik azokat, akik valóban szépek! Istennek elég szép vagy arra, hogy jóval töltsön be. Hogy Jézus Szentlélek formájában ott lakhasson a szívedben. Hogy cselekedjen kezeden keresztül, hogy ő nézzen ki a szemeden át. Jézus mondta: “Nincs senki jó, csak egy, az Isten” (Lk 18,19). Ha ő benned lakik, ő szól és cselekszik rajtad keresztül. “Megújul a te ifjúságod, mint a sasé.” Az Úr azt akarja, ne járj, ne fuss, hanem repülj! Isten tud adni szárnyakat, a hit szárnyait. Semmivé lesz az az erő, ami eddig tönkretett, lehúzott. “Akik az Úrban bíznak…” Testvérek, ez hit kérdése. A világon a legnagyobb erő Isten ereje. Bízol-e Benne? “Az én Istenemmel kőfalon is átugrom” (2Sám 22,30b). Hinned kell abban az erőben, amire az Ige azt mondja, hogy legyőz mindent. Krisztus a győztes, bűnön, poklon, halálon győzött, és ez az erő benned van. És akkor repülhetsz hazáig. A végállomásig – az örökkévalóságig. Nem kell fáradt hívőnek lenned. Bízz Benne, és naponta megújul az erőd.

Jób története arra tanít, hogy a gonosznak engedélyt kell kapnia ahhoz, hogy megtámadhasson minket. Ha pedig Isten megengedte a támadást, biztos, hogy győzelmet tervezett számunkra. Nem engedne minket olyan csatába, amiben nem tudnánk győzni! Isten olyan gondosan válogatott embereket keres, akiket nehéz helyzetekbe küldhet, hogy Ő megdicsőüljön. Ő mindent „javunkra munkál” (ld. Róma 8:28), tehát ne rémülj meg! Csak tartsd nyitva a szemed, és figyeld, mire készül Isten!

Jobb a tető sarkán lakni, mint zsémbes asszonnyal együtt a házban. (Példabeszédek 21:9) Mikor mondtátok utoljára férjeteknek, hogy szeretitek őket? Mikor dicsértétek meg valamiben életetek párját? Mikor voltatok szívből kedvesek hozzá? Ha ezekre a kérdésekre ma, vagy tegnap a válasz, akkor nem kell tovább gondolkodnotok ezen az Igén. Ha viszont nem emlékeztek az időpontra, akkor érdemes egy kicsit mérlegre tenni kapcsolatotokat, és abban a ti szerepeteket! Szabad változtatni azon, ami nem elég jól működik, és ne várj a társadra, kezdd el te! Még ma! Kettőtökért!

Jobb, ha nem látom fényes arcodat: / Belevakulnék! – s nem állok eléd,/ hogy ne kelljen próbára tennem/ Csillagvilági türelmedet! (Jékely Zoltán) Egy apró darabokra tört világban, csorba, törött életet élünk. A munka, az idő, a pénz felszabdalja az életünket, nem találjuk az egyensúlyt sem Istennel, sem testvéreinkkel, sem önmagunkkal. Talán életünk egyes alkotórészei, egyes pillanatai még tükröznek téged, mint egy ezer darabra tört tükör, amin megcsillan a fénysugár, de önmagunkban még így is csak kacat, lom vagyunk. Egymás mellett a porban, mégis egymástól távol, egyedül, már-már idegenként létezünk. Egy dolog mégis összeköt bennünket, ugyanaz, ami veled is összeköt. A szeretet, a te szereteted. Ez az a szeretet, ami meg-megcsillan rajtunk, és aminek a fénye néha egymásra is rátalál. De elküldted már azt, aki egybegyűjti az összetörötteket és szétdobáltakat, elküldted azt, aki gyógyít, kötöz, egybeforraszt, hogy legyőzze a szétdobálót, a sátánt. Azon a napon pedig, amelyen újra eljön, együtt fogja őt dicsérni minden nép, együtt imádják őt szeretetéért és igaz ítéletéért. Ámen. Istenünk, maradj velünk az utolsó óráig. Ámen.

Jobb szelíd lelkűnek lenni az alázatosok közt, mint zsákmányon osztozni a gőgösök közt. (Példabeszédek 16:19) Az ismert mondás szerint a családtagjait nem, de a barátait megválogatja az ember. Igénk két táborról szól Az alázatosak és a gőgösek táboráról. Te melyikhez tartozol? Milyen buta kérdés! Biztosan az alázatosakhoz… És a barátaid? Szoktál gondolkodni azon, hogy milyen emberek vesznek körül? Milyen a jellemük, milyen erényeik vannak? Akikkel sok időt töltesz, azok nagyobb hatást gyakorolnak életedre, ám nem mindegy, hogy milyen irányba visznek. Jobb az alázatosok, mint a gőgösök között…

Jobban meg kellene becsülnünk a házasságot, ami Isten teremtésbeli jó akarata. Jó házasságot azonban csak akkor tudunk vezetni, ha hisszük, Isten rendelte mellénk a “hozzánkillő segítőtársat”. Beleálmodni a hétköznapok forgatagába a minket létrehívó Istent – ahogyan az apostol mondja – kegyelem kegyelemre… Ebben az állapotban világos, hogy Isten szeret a házastársamon keresztül is, s hogy én is képes vagyok szeretni őt úgy, ahogyan van. Ebben a kölcsönös elfogadásban valósulhat meg az igazi, őszinte kommunikáció, s talál utat egyik lélek a másikhoz. Isten gondviselésének felismerésében fedezzük fel, hogy Isten minket nemcsak a földi létre egymásnak, de mennyei országába is teremtett, s Jobban meg kellene becsülnünk a házasságot, ami Isten teremtésbeli jó akarata. Jó házasságot azonban csak akkor tudunk vezetni, ha hisszük, Isten rendelte mellénk a “hozzánkillő segítőtársat”. Beleálmodni a hétköznapok forgatagába a minket létrehívó Istent – ahogyan az apostol mondja – kegyelem kegyelemre… Ebben az állapotban világos, hogy Isten szeret a házastársamon keresztül is, s hogy én is képes vagyok szeretni őt úgy, ahogyan van. Ebben a kölcsönös elfogadásban valósulhat meg az igazi, őszinte kommunikáció, s talál utat egyik lélek a másikhoz. Isten gondviselésének felismerésében fedezzük fel, hogy Isten minket nemcsak a földi létre egymásnak, de mennyei országába is teremtett, s az örökkévalósághoz vezető útnak egyik különösen is lélekformáló szép állomása a házasság… (Frankó Mátyás)

Jogok és kötelezettségek. Szinte e két kategória mentén éljük mai társadalmunkban életünket, és azt lehet mondani, hogy a legtöbb sebet is ez ejt népünkön. A képlet egyszerű: a jogok hangsúlyozásával egyre inkább maradnak el a kötelezettségek sokaknál. Ugyanakkor megdöbbentő a másik oldal is, amikor a kötelességeiket nagyon jól ismerő, kötelességtudó, igaz úton járók sajnos háborúságot szenvednek, és nem egyszer valóban igazzá válik társadalmunkban, hogy az igaz ember ki van jogaiból forgatva, a bűnösnek meg kedvez a törvény. A Biblia ma erre azt mondja: ez nem jó. Már ha hangot adunk ennek, akkor is elindulhat a gyógyulás útján egy nemzet. Természetesen ne a bűnöst megvetve tegyük ezt, még kevésbé ellentéteket szítva, (hiszen ez a gonosz eszköze), hanem tegyük felebaráti szeretettel, építő jelleggel.

Johann Pestalozzi svájci pedagógus a következőket fogalmazta meg anno: „A legjobb módja annak, hogy egy gyermek Istenről tanuljon az, ha ismer egy igazi keresztényt. A legjobb módja annak, hogy felfedezze az ima erejét, ha imádkozó szülőkkel él.” Tudtad, hogy statisztikák szerint az így felnőtt gyerekek 85%-ának erős, személyes Krisztusba vetett hite alakul ki még tizenhárom éves kora előtt? Valaki azt mondta, hogy sorsunk a gyerekszobában dől el. Tehát fontos, hogy tisztázd, legalább önmagad előtt: Ki neveli a gyermekedet? Te vagy a tévé, a számítógép, az óvoda, az iskola… Ismerjük Jézus szavait: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket. Engedd gyermekeidet Jézushoz! Ne akadályozd őket a boldog életben, s ehhez kell a személyes jó példád is! Járj az Úrral és vezesd Hozzá a rád bízottakat is!

John Ortberg írja: „Mindannyian dolgozunk. Értéket hozunk létre – ez a munka. De milyennek kell lennie szerinted annak, amikor Jézus nevében dolgozunk? Nos, először is a munka olyan valami lehet, amit együtt csinálhatsz vele. Nem arra vagyunk szánva, hogy egyedül dolgozzunk. Tehát holnap szánj egy percet arra a munkanapod kezdetén, amikor leülsz az asztalodhoz vagy a számítógépedhez, vagy nekikezdesz az otthoni munkádnak, hogy megkérd Jézust, dolgozzatok együtt. Mondd neki: „Ma nem egyedül fogok dolgozni”! És bármikor munkád közben valami nehézség adódik, kérd a segítségét! Amikor nehéz döntést kell hoznod, kérj Tőle bölcsességet – aztán figyelj, és légy igazán nyitott! Amikor úgy érzed, hogy fogy az energiád, kérd Őt, hogy újítsa meg az erődet! Amikor úgy érzed, hogy a viselkedésed negatív irányba fordul, kérd Őt, hogy terelje újra jó irányba a szívedet! Tegyél valamilyen jelképet az asztalodra vagy a falra, hogy amikor ránézel, emlékeztessen arra, hogy ma Jézus és te társak vagytok a munkában! Munka közben néhány óránként tarts két-három perces szünetet! Köszönd meg Neki a segítségét! Add át Neki aggodalmaidat! Kérj az Ő erejéből! Minden perc alkalom arra, hogy Jézussal legyél. Amikor elfelejtesz valamit – és el fogsz; amikor elrontasz valamit – és el fogsz, emlékezz erre a fontos szabályra: semmi sem győzhet le! Minden perc újabb lehetőség. Isten újra és újra küldi őket. Ez a kegyelem. Munkanapod minden perce új lehetőség arra, hogy Vele lehess.”

Jon Walker írja: „Mihez kezdjünk a megbocsátással… egy olyan kapcsolatban…, amely mérgező és hibásan működik? Maradnunk kellene… amikor a másik folyton ugyanazt teszi?… Az ellenség szeretete nem azt jelenti, hogy mentségeket keresünk a viselkedésére… Bármely mérgező kapcsolatban arra törekszünk, hogy a kihasználást vagy bántalmazást békességgel és istenfélő módon reagálva tűrjük el. Ez magában foglalja azt, hogy egészséges határokat állítunk fel, ahol kevésbé vagyunk sebezhetőek, és ha Isten úgy vezet, ez azt is jelentheti, hogy véget vetünk a kapcsolatnak (ezt könnyebb mondani, mint megtenni, ha a bántalmazó szülő, házastárs vagy gyermek). A megbocsátás nem követeli meg, hogy továbbra is elviseljük a bántalmazást, és nem jelenti azt, hogy ott kell maradni egy bántást okozó helyzetben. Jézus bemutatta, hogy a megbocsátás azonnali lehet, azzal, hogy megbocsátott azoknak, akik keresztre feszítették: »Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek«. Ahogy érettebbek leszünk… Isten megtanít arra, hogy folyamatosan, akár azonnal megbocsássunk. De ez egy tanulási folyamat, tehát ne hibáztasd magad, ha most még nem vagy képes rá. Támaszkodj Isten kegyelmére és hagyd, hogy ő vigyen közelebb a megbocsátáshoz! Talán – sőt alighanem – időbe fog telni, amíg teljesen elfogadod Isten kegyelmét a megbocsátáshoz. Isten meg tud birkózni ezzel. Az első lépés az lehet, ha engeded, hogy Ő meglágyítsa a szívedet. Szívünk hajlamos arra, hogy megkeményedjen a nehéz kapcsolatokban. Újra hadd hangsúlyozzam: az, hogy a szíved meglágyul… nem azt jelenti, hogy azt mondod: jól van, folytasd csak a bántást, és nem jelenti azt, hogy ott kell maradnod abban a helyzetben, ahol bántás ér vagy érhet. A megbocsátás nem ugyanaz, mint egyetérteni a bántalmazó viselkedésével.” Tehát keress útmutatást, beszélj Istennel! Ő ezt ígérte: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod.”

Jon Johnston pszichológia professzor rámutat, hogy mi a különbség a puszta siker és a kiválóság között: „A siker azt mutatja meg, hogy mennyit érünk másokkal összehasonlítva, a kiválóság a saját képességeinkhez mér. A sikerről sokan álmodnak, de csak néhányan szerzik meg jutalmát. A kiválóság minden ember számára elérhető, de csak kevesen vállalják.” Van egy kínos pillanat Jézus életében: „A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust” (János 18:19). Tanításáról Jézus tudta ezt mondani: „Kérdezd meg azokat, akik hallották” (János 18:21), de tanítványairól nem mondott semmit, mert mind elhagyták Őt. Ha arról kérdeznek, hogy mik a hitelveink, akkor azt mondjuk: „Kérdezd meg azokat, akik hallották, amit mondtam”. De ha arról kérdeznek, hogy milyen tanítványok vagyunk, mondhatjuk-e: „Kérdezd meg azokat, akik ismernek”? Arról ismernek, hogy langyos, nem sok vizet zavaró életet élsz, vagy elmondhatod te is, amit Pál apostol: „ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért”? Mondd, törekszel a kiválóságra?

Jól összeillik ez a két Ige: bízzál és cselekedjél, méghozzá ebben a Szent Szellem által megadott sorrendben. Először hitünk kell legyen, hogy azután a hitünk munkálkodhassék. Az Istenben való bizalom szent, munkára indít: bízunk abban, hogy Isten jót fog adni, és mi is a jót tesszük. Ez a bizalom nem tétlenné tesz, hanem felserkent és biztat, hogy számítsunk arra, hogy az Úr munkálkodik általunk. Nem szabad aggodalmaskodnunk és a rosszat cselekednünk, hanem bíznunk kell és a jót tennünk. Nem bízhatunk tettek nélkül, és nem cselekedhetünk bizalom nélkül.

Jól tudja Jézus, hogy nem elég a mi tekintetünket felemelni Isten országának magasságába. Mi itt élünk a földön, mindennapi gondjaink között, s aki éhezik és tehetetlenül kell néznie szerettei nyomorát, nehezen tudja boldogan végezni Isten országa építésének áldott feladatait. A kenyérre, a földi javakra mindennap szükségünk van, anélkül nem tudunk élni. De e javak Isten kezében vannak. Áldása nélkül a sokban sincs haszon. Láthatjuk, sok országban annyi a kenyér, azért fizetnek, hogy ne termeljenek többet, s közben milliók éheznek, mert az elosztásnál nem gondolnak Isten akaratára. – „Neki gondja van reátok” – szól a Jézus bíztatása. Tőle kell kérni a kenyeret, és azzal is őt szolgálni. – Sohasem kérhetem csak magamnak, hanem csak mindnyájunknak. – Hiába kérem évekkel előre. Úgyis elvész, tapasztaltuk, ha a bűn kiveri a kezünkből. Elégedjünk meg azzal, ha ma megkaptunk, amire szükségünk van, és teljes bizalommal higgyük, hogy holnap is ő fog gondoskodni róla, ha mi megtesszük a magunkét. Milyen nyugalom vidáman dolgozni, reá bízva a holnap minden gondját! Ez a mi feladatunk. Atyánk, köszönjük, hogy benned mindennapi kérdéseinkben is bízhatunk. Köszönjük hogy nincs olyan jelentéktelennek látszó kérdés, amiben ne kérhetnők ki tanácsodat és ne kérhetnők gondviselésedet. Látod, Atyánk, mennyi nyomorúság van a világban, mennyi népünk életében, mennyi magam és családom életében. Tudom, nem ez a te akaratod. Te gondoskodtál és gondoskodsz minden gyermeked jólétéről. Mi tépjük ki egymás kezéből a kenyeret, míg a végén semmink nem marad, ha rád nem hallgatunk. Pedig te azokról is gondoskodsz, akiről elképzelni se tudjuk, honnan jut mindennap étel az asztalukra, s ők nálunk hálásabban beszélnek gondviselésedről. Rólunk is gondoskodj, Atyánk, és taníts meg másokról is gondoskodni. Ámen.(Varga László: Isten asztaláról)

Jóvá lehet tenni a bűnöket? Egyértelműen igen! Ezt mondja az Ige. Ugyanis a bűnök többnyire szeretetlenségből fakadnak. A gond továbbá gyakran az, hogy ezt nem vesszük észre. Sőt, még olyan büszkék is vagyunk rá olykor, ha keményebben, határozottabban megmondtuk a véleményünket. Ennek észrevételéhez a Szentlélek ösztönzése szükséges, valamint bűnünk őszinte belátása és megbánása. Ha igazán szeretünk valakit, akkor tényleg azon igyekszünk, hogy ami elromlott közöttünk, azt helyre tegyük. Szeretettel és Isten iránti hűséggel lehetséges. Ha kételkedsz benne, csak próbáld ki!

Jönnek olyan napok, amikor Isten szolgája lehetetlennek tartja, hogy elvégezze a szükséges munkát, mert hiányoznak az alapos munka elvégzéséhez szükséges anyagi eszközök. Fél, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel nem tudja mindazt véghezvinni, amit kötelességének tart. De valahányszor hittel fog hozzá, látni fogja Isten dicsőségének megnyilatkozását, és siker koronázza fáradozásait. Aki megparancsolta az ő követőinek, hogy menjenek el e széles világra, ellátja majd minden munkását, aki engedelmeskedik parancsának és hirdeti az ő üzenetét. Az Úr nem mindenkor világít meg mindent szolgái előtt műve építése során. Néha próbára teszi gyermekei bizalmát amennyiben olyan körülményeket enged meg, amelyek kényszerítik őket, hogy hitben előre haladjanak. Gyakran súlyos és kellemetlen helyzeteket teremt, és haladásra készteti őket, mialatt szinte verdesi a lábukat a haragos áradat. Éppen az ilyen időkben imádkoznak hozzá komolyan, ő pedig utat mutat nekik és tágas térre vezeti őket.

Get Your Own Visitor Map!