Ha a családtagjaidhoz és a munkatársaidhoz sikerülne igeszerűen viszonyulnod, nagyot változhatna a világ körülötted. Ezt ne másoktól várd, hanem tedd meg te az első lépést, és tarts ki akkor is, ha nehezen veszik észre az Úrban való megváltozásodat!

Ha a csendesség pillanataiban nem vagy boldog, hogy lennél képes az élet zajában és viharában, feladataiban és gondjaiban boldog lenni és maradni? Békés napot! – szoktuk kívánni egymásnak. De nekem nem békés napra van szükségem, hanem magára a békére. Nem békés körülményekre, hanem a belső béke ajándékára. Nekem és bennem kell a béke! Számomra ne a nap legyen boldog! Ne boldogító események jöjjenek! Én legyek boldog, bennem legyen boldogság! Ha Krisztus gyermeke vagy, jogod van a békére és a boldogságra. Ha nem vagy Krisztus gyermeke, akkor csak az emberi jogokra tarthatsz igényt. S azok teljesülése a mindenkori hatalmasoktól függ. Akarj többet! Légy Isten gyermeke! Higgy Krisztusban! Kezdd most vele! Miért ne most kezdenéd? Miért ne most hinnél benne? Ne mástól várd a békéd! Hogy léphetsz át ezen a kapun? Talán még sosem értetted meg, hogy Krisztus a csend istene. Csend nélkül s a csendben megerősített lelki kincsek és értékek nélkül sokáig nem marad veled. Veled van az Úr, ne félj! De ne is vágyakozz ennél többre, mert nincs több, ennél nincs nagyobb! Mert a békesség csendesség az Úrral a szívben.

Ha a csodák nagy erőre utaltak, akkor nagy hamisítást emlegettek, magáét a sátánét. Amikor Isten munkálkodik, a sátán is kész szembeszállni. Ezért legyünk nyitottak felismerni Isten eljárását, aki helyreállít és megújít, míg a sátán nevéhez híven szétdobál és rombol. Uram, adj világosságot ma felismernem munkádat, és hitet csodáidhoz!

Ha a gyermekeid nem jó irányba tartanak, ne pazarold aggodalmaskodásra az idődet. Kezdj el hinni! Hozd működésbe az Igét az életükben. Kötözd meg az Igével az ördögöt, és mondd meg neki, hogy a gyermekeid nem lehetnek az övé. Majd kövesd a Máté 9:38 utasítását: „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába,” akik elérik a gyermekeiket. Isten tudja, kire fognak hallgatni, és tudja, hogyan hozza azokat az embereket a gyermekeid útjába a megfelelő időpontban. Ragadd meg Isten Igéjét a gyermekeiddel kapcsolatban, és ne engedd el – előbb vagy utóbb az az Ige meg fogja őket ragadni.

Ha a keresztény ember buzgón tevékenykedik és Istenért végzett munkája eredményes, ott leselkedik a veszély, hogy mindjobban az emberi tervekben és módszerekben bízik. Kevesebbet imádkozik, és kevésbé gyakorolja a hitet… Megszűnik benne az Istentől való függés érzése, és tevékenysége lesz üdvözülésének hajtóereje. Pedig arra van szükségünk, hogy állandóan Jézusra tekintsünk, és felismerjük, hogy egyedül az Ő ereje biztosítja az eredményt… Csakis az a keresztény szolgálat hoz maradandó áldást, amelyet sok-sok ima és Krisztus érdeme szentel meg.” (Jézus élete, -Jertek, pihenjetek meg egy kevéssé!- c. fejezetből)

Ha a kísértésből szomorú bukás lesz, ez kizárólag a mi számlánkat terheli. „Aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!” Elbizakodottság, önbizalom, magabiztosság, hamis bizonyosság bukásra vezet. Aki tehetetlenségének a tudatában van és egészen a kegyelemre hagyatkozik, Jézusba kapaszkodik és Isten nagy ígéreteire támaszkodik, az nem esik el. Aki a jó napokban hű Jézushoz, azt Ő nem hagyja elveszni a „gonosz” napon (Jel 3, 10)

Ha a közösségi értékek zsugorodnak, akkor bomlik a társadalom, s az egyén egyre kiszolgáltatottabbá válik a körülményeknek. Ez nemcsak a közösség terhelhetőségére van kihatással, de a jövőre nézve is kockázatot jelent! A jövő ugyanis a garanciája a túlélésnek, a megmaradásnak. Hogy megmaradunk-e, az viszont nem a jövőben, hanem a mában dől el: képesek vagyunk-e áldozatot hozni a holnapért?

“Ha a lélek átadja magát Krisztusnak, akkor az új szívet új hatalom uralja. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember önmagáért sohasem munkálhat: természetfeletti, mert természetfeletti elemet visz az ember lényébe. A Krisztusnak átadott lélek az Ő erődjévé válik, melyet fenntart a lázadó világban… Csak ha átadjuk magunkat Krisztus irányításának, akkor nem uralhat bennünket a Gonosz.” (Jézus élete, A világ világossága c. fejezetből)

Ha a megnembocsátás légköre vesz körül, a hited nem fog működni! Az imáid nem fognak működni! A megnembocsátást a hit egyedüli akadályaként említette meg Jézus. Ezért a megbocsátás elsőrendű kérdés kell, hogy legyen. (Ha az imáim és a hitem nem működnek, a megbocsátás kérdése az első, amit megvizsgálok az életemben.) Semmiképpen, soha nem engedem meg, hogy bárkivel szemben megnembocsátás kerüljön a szívembe. Megtagadom, hogy bárkiről gonoszat gondoljak. Nem hagyom, hogy bárkire megsértődjek. Nem számít, hogy mit tettek ellenem, nem számít, mit mondtak rólam — nem hagyom, hogy ez hatással legyen rám.

Ha a Mindenhatót szerető Istenként ismerjük, ha őszintén, tiszta szívvel Atyánknak szólítjuk és annak is tartjuk, akkor a baj, a nyomorúság nem fordít el tőle. Sőt, éppen ellenkezőleg: hozzá visz közelebb, mert megtapasztalva saját erőtlenségünket és tehetetlenségünket, az ő oltalmazó karjában keresünk menedéket. Ha valóban Atyánk ő, amikor igazságtalanság ér, hozzá futunk, neki panaszkodunk, és tőle várjuk a segítséget. Ha pedig már oltalmában tudjuk magunkat, félelem nélkül nézünk szembe a ránk törő veszéllyel, hiszen karjai között mi bántódásunk lehetne? Hogy a mindenható Isten szerető Atyánkká lehessen, Fiát küldte el. Mert meglátta nyomorúságomat, szabadítót küldött (153. v.), megváltotta életemet (154. v.), mert irgalmas, döntéseivel éltet engem (156. v.). A többi már rajtam áll: hogy ne felejtsem törvényét (153. v.), intelmeit megtartsam (157. v.), sőt szeressem utasításait (159. v.). „Én gyermeke lettem, Atyám ő nekem, megóvja gonosztól földi életem; Az övé vagyok, gyermeke vagyok. Gondot visel rólam az Úr, mert övé vagyok!” (BGyÉ 287)

Ha a rágalom árt is a jó hírnévnek, a jellemet nem szennyezheti be. Amíg nem egyezünk bele a bűnbe, addig se emberi, se ördögi hatalom nem ejthet foltot a lelkünkön. Az az ember, aki a szívével Istenben gyökerezik, a legkétségbeejtőbb körülmények között is éppúgy megáll, mint a jólét idején. Szavait és eljárását hamis színben tüntethetik fel, de őt mindez nem érinti. Kitartó lesz, mint Mózes, aki “erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant” (Zsid. 11:27). “Nem néz a láthatókra, hanem a láthatatlanokra” (II.Kor. 4:18). Krisztus mindenről tud, amit az emberek félreértenek és meghamisítanak. Gyermekei elviselhetik a félreértések következményeit és nyugodtan várhatnak, sőt remélhetnek, mert semmi sincs úgy elrejtve, hogy nyilvánvalóvá ne legyen. Akik Istent tisztelik, azokat Isten is megdicsőíti…
Isten hírnökeit mindenkor megvetették és üldözték, de épp szenvedéseik által terjedt az istenismeret… Az ellenség semmit sem tehet az igazság ellen, hanem csak az igazságért… Az emberek kedélyét fel kell rázni a közönyből. Minden harc és üldöztetés eszközzé válik Isten kezében, olyan lelkek felébresztésére, akik enélkül tovább szunnyadnának.

Ha a szeretet és a hit nem működik, hanem működik helyette a harag és a büszkeség, akkor a kísértő győz! Imádkozzunk a házasságokért, hogy békességben és szeretetben tudjanak élni a házasfelek. Mert a mai világban pont a házasságok azok amit a Sátán támad, mert tudja, hogy az egység az ő hatalmát gyengíti. Gondoljunk arra, hogy a “hármas fonal nehezen szakad.” Ha a hitünk megalapozott, szeretetünk nagy, akkor az Úr mellettünk van és segít.

Ha a szeretet nem emel túl valakit önmagán, akkor nem is szeretet. Ha a szeretet mindig óvatos, mindig bölcs, mindig okos és számító és nem mutat túl önmagán, akkor egyáltalán nem szeretet. Lehet vonzódás, meleg érzés, de nincs meg benne a szeretet igazi természete. Hajtott-e már a vágy valaha, hogy tegyek valamit Istenért, nem azért, mert kötelességem, vagy mert hasznos, hanem csak azért mert szeretem Őt!? Felismertem már, hogy Istennek olyasmit vihetek, ami értékes neki? Vagy csak ábrándozom az Ő váltságának nagyságáról, pedig ezalatt egy sereg tennivalót elvégezhetnék? Nem istenien nagyszerű, csodának tekinthető dolgokból, hanem közönséges, egyszerű emberi dolgok elvégzéséből láthatja meg Isten, hogy valóban odaszenteltem magamat neki. Felébresztettem-e már valaha az Úr Jézus szívében azt az érzést, amit betániai Mária? Néha mintha arra várna Isten, vajon tanújelét adjuk-e valamiben iránta érzett tiszta, hamisítatlan, igaz szeretetünknek. Az Istennek átadott élet többet ér a személyes szentségnél. A személyes szentség középpontja a saját tisztaságunk; gondosan ügyelünk arra, nehogy megbántsuk Őt azzal, ahogyan járunk, szólunk, vagy a megjelenésünkkel. De a teljes szeretet kiűzi mindezt, amikor igazán odaszenteljük magunkat neki. Meg kell szabadulnunk attól a beállítottságtól, hogy “hasznos vagyok”. Meg lehetünk győződve róla, hogy nem vagyunk azok; ezzel megközelítjük az igazságot. Sohasem a hasznosság a kérdés, hanem az, hogy magának Istennek mit érünk. Ha átadtuk magunkat neki, Ő állandóan munkálkodik rajtunk keresztül.

Ha a törvény szerint cselekszel, akkor nagyrészt előre megoldod életed problémáit, ha helyesen cselekszel, akkor nem kell utólag magyaráznod az élet-bizonyítványodat… Aki nem veszi komolyan az Isten életet védő törvényeit, az szívesen mutat be – utólag(!) – engesztelő áldozatot, melyben kéri a bocsánatot, de Isten nem a lelketlen-papagájos bocsánatkérést akarja hallani – melyet sokszor megszokásból imádkozunk -, hanem a törvényes cselekvést akarja látni az életünkben…

Ha a vallásos hagyományok kiraboltak téged Isten jóságából, ha arra tanítottak, hogy Ő azért tesz rosszat az életedben, hogy megtanítson valamire, akkor itt az ideje, hogy felülírd ezeket a hagyományokat az igazsággal. Vedd a Bibliádat, és hadd mondja el neked maga Isten az Igéjén keresztül, hogy Ő az Úr, a te gyógyítód (2 Mózes 15:26). Áss bele az Igébe, és fedezd fel te magad, hogy Ő kegyelmes, irgalmas és könyörületes (Zsoltár 86:5, Jeremiás 9:24, Zsoltár 145:8). Ne hallgass a kétségeidre, hanem nyisd meg a szíved, és fogadd el az igazságot a Mennyei Atyádról. Ez az egyetlen dolog, ami valóban szabaddá tesz.

Ha a veszély ellenére aludni tudsz, és megtapasztalod a kegyelmet a káosz közepette, ez két dolog miatt lehetséges: 1) Jól ismered Istent, az Ő ígéretein állsz és az egész helyzetet letetted az Ő kezébe. 2) Valaki imádkozik érted, valaki, aki „befolyással bír” a mennyei világban. John Wesley azt mondta: „Nagy dolgokat tehetünk, ha imádkozunk; de semmi nagyszerűt nem tehetünk addig, amíg nem imádkozunk!” Úgy érzed, hogy imáid hatástalanok? Kettőzd meg erőidet! Hozz erősítést! Keress valakit, aki egyetért veled, mert Jézus azt mondta: „ha közületek ketten egyetértenek… abban, amit kérnek, az megadatik nekik”.

Ha a világ hangjára figyelsz, akkor a világi – testi – módon fogsz gondolkodni, ami halált jelent. De ha a kegyelem Szellemének hangjára figyelsz, akkor szellemi módon fogsz gondolkodni, és ez az Ige szerint élet és békesség. Tehát amikor a Szent Szellem csendes, szelíd hangján szól hozzád a szívedben, akkor figyelj oda, és engedelmeskedj Neki. Az Ő útjai működnek! Bízz meg Benne, és emlékeztesd magad erre: Ő azt akarja, hogy jól menjenek a dolgaid. Talán arra kér téged, hogy hagyj el bizonyos dolgokat, amelyek túl sok idődet és figyelmedet veszik el. Vagy arra késztet, hogy kelj fel egy kicsit előbb, és tölts több időt az Igében és imádságban. Ha megteszed, amit mond neked, akkor erősebbé válsz Isten kegyelmében, és így Isten áldásaiban is. Ne habozz egy percig sem. TEDD MEG! Ha változást akarsz, változtass!

Ha ajándékot adnék neked karácsonykor, az Ige lenne az. Inkább az Igét adnám neked, mint egymillió dollárt. Mert az egymillió dollárt hamar el lehet költeni, de Isten Igéjének az igazsága soha nem múlik el – és olyan helyzetekből is képes kimenteni, amilyenekből az egymillió dollár nem.

Ha akaratunk beleolvad Isten akaratába, ha adományait a felebarátaink javára használjuk fel, akkor könnyűnek találjuk majd az élet terheit. Aki Isten parancsolatainak útján halad, az Krisztus társaságában jár és nyugalmat ad szívének az ő szeretete.

Ha az a kérdés ma reggel, hogy mit tehetek én az alkalmasságomért, erre ott van a válasz az igénkben. Hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja! Aki ezen a ponton elméleti hittel rendelkezik, nem képes elhagyni a gonoszt. Akinek a Krisztusba vetett hit lett élete szilárd alapja, abban jelen van az új természet, amely képessé teszi a gonosz elhagyására. Nem lesz ezáltal tökéletes az illető, csupán készen áll elhagyni a gonoszt, amit felismert a saját életében. Az Úr választott edénye… – szoktuk mondani, amikor karizmával rendelkező, tehetséges szónokokat, híres igehirdetőket hallgatunk. Aztán, sajnos nemritkán megtörténik, hogy fellebben a fátyol, és kiderül, hogy az illető híresség közönséges edény. A média minden esetben gondoskodik arról, hogy úgymond kilátszódjék az ő mezítelenségének rútsága. Pál arra tanítja Timóteust, hogy a közönséges és a megbecsült edény közötti különbséget nem a műveltség, a tehetség és a siker adja, hanem a megtisztult, megszentelt élet. Csak így lehetsz az Úrnak hasznos és minden jó cselekedetre alkalmas, megbecsült edénye.

Ha az elmúlt hónapokra visszanézel, hányszor volt rossz napod és hányszor ünneped? Az őszinte válasz rögtön megmutatja, hogy csüggedő vagy jókedvű ember vagy-e. Ha inkább rossz napjaid voltak, akkor állj meg és határozd el magad arra, hogy többet fogsz hálát adni Istennek életed eseményeiért és a melletted élőkért. Ez pedig örvendezővé teszi a szívet. Ha ugyanis arra nézünk, ami lehúz, akkor csak csüggedés jut osztályrészül, de ha észrevesszük az Úrtól naponta érkező áldásokat, akkor a szürke hétköznapokból is lehet ünnep! Rajtad és a hiteden múlik!

Ha az elvégzendő munkánk megoldását magunk vesszük a kezünkbe és saját bölcsességünkben bízva akarunk sikert elérni, akkor olyan terhet veszünk a vállunkra, melyet nem Isten helyezett ránk, mert segítsége nélkül akarjuk hordozni. Magunkra vállaljuk azt a felelősséget, ami Istent illeti és így mintegy helyettesíteni akarjuk őt. Bizonyára lesznek gondjaink. Felkészülhetünk veszedelmekre és veszteségekre, mert azok elmaradhatatlanok. De ha igazán hisszük, hogy Isten szeret bennünket és a javunkat akarja, akkor a jövő nem fog aggasztani bennünket. Úgy bízzunk Istenben, mint a gyermek bízik szerető szüleiben. Gondjaink és szenvedéseink eltűnnek, mert akaratunk megnyugszik Isten akaratában.

Ha az ember távol van hazájától, még fontosabbnak érzi, hogy ne vágja el a gyökereit, és megerősödjön benne a vágy az atyai ház után. Vajon Atyánktól eltávolodva eszünkbe jut-e igazi otthonunk?! (Baranyay Csaba)

Ha az emberek ma egyszerű szokásokhoz tartanák magukat, ha összhangban élnének a természet törvényeivel, mint Ádám és Éva kezdetben, akkor tökéletesen lehetne gondoskodni az emberiség szükségleteiről. Kevesebb volna a fölösleges kívánság, és több lehetőség lenne Isten útjain munkálkodni. Az önzés, a természetellenes szenvedély azonban bűnt és nyomorúságot hozott a világra, egyrészt a bőséget, másrészt a nélkülözést. Jézus nem fényűző vágyak kielégítésével akarta magához vonzani az embereket. A hosszú, fárasztó nap után a kimerült, éhes tömegnek az egyszerű eledel nemcsak az erejét biztosította, hanem szívélyes tanítást is nyújtott. A Megváltó nem ígérte oda követőinek a világ anyagi bőségét. Eledelük lehet egyszerű, még hiányos is, sorsuk szegénységbe taszíthatja őket, de szükségletüket mindenkor kielégíti. És megígérte azt, ami a földi javaknál sokkal többet ér: szüntelen, vigasztaló jelenlétét.” (Jézus élete, “Adjatok nékik ti enni!

Ha az értelmes munka nyűggé válik, akkor az már nagyon nagy bajt jelez… A munka ugyanis nem átok, hanem áldás. Lehetőség arra, hogy felismerjük emberlétünk sok-sok vetületét. A munkában megtapasztaljuk, hogy fontosak vagyunk, hogy szükség van ránk, hogy felelősséget hordozunk egymásért. A munka nemcsak egyfajta vallásos tevékenység – hiszen magában hordozza az alkotás ízét, az új teremtésének szépségét -, de a munka eszköz is abban, hogy épüljön s éljen a közösség, amiben vagyunk. Ha a munka, a feladat, a kihívás mindennél fontosabbá, azaz istenné válik, ha emiatt elhagyagoljuk emberi kapcsolatainkat, akkor elkezdtünk csúszni a deformálódás lejtőjén… Isten azonban nem deformálni, hanem formálni akar minket!

Ha az otthonunkat Isten szeretete és békessége tölti meg, az majdnem olyan, mintha a mennyben élnénk. Mindannyian tudjuk, hogy ez így van. És vágyunk arra, hogy ilyen legyen az otthonunk. Mégis, újra és újra megrövidítjük a családunkat. A kívülállóknak adjuk a legkedvesebb szavainkat és a legmegnyerőbb mosolyunkat. Gondolkodtál már azon, hogy miért van ez így? A válasz egyszerűbb, mint gondolnád. Szellemi értelemben a családod támadás alatt áll. Tudod, a családod nem csupán az egyik legértékesebb ajándékod, de ha összhangban vagytok, akkor az egyik legnagyobb erőforrásod is. Ha te ezt nem is tudod, a sátán akkor is tudja – és ellene van minden erejével. Egyszerű a haditerve. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy viszályt szítson az otthonodban. Felgerjeszti az önsajnálat és féltékenység érzését. Arra bátorít majd, hogy neheztelj, és keserűséget táplálj a másik iránt. És mindeközben a célja ugyanaz: megosztani a családodat, és romba dönteni az otthonodat. Amikor Isten népe összhangba kerül, akkor csodák történnek. Az egyetértésük olyan légkört teremt, amelyben Isten természetfeletti, csodatévő ereje szabadon árad! Ezért a sátán folyamatosan azzal kísért, hogy tönkre tegyük ezt a légkört, elrontsuk a dolgokat azzal, hogy haragban vagyunk egymással. Túl gyakran esünk áldozatul a csapdáinak egyszerűen azért, mert nem ismerjük fel, valójában milyen veszélyes a viszálykodás. Azonban ha figyelmesen belepillantunk Isten Igéjébe, megoldódik a probléma. A Jakab 3:16 így szól: „Ahol irigység és viszálykodás van, ott zűrzavar és minden gonosz cselekedet is van.” Határozd el most, hogy nem engeded az ördögnek megkaparintani a családodat. Inkább imádkozz értük, támogasd és szeresd őket. Hozd őket össze, így élvezhetitek a menny egy kis darabkáját a földön.

“Ha az Ő szeretetében szabaddá leszel, akkor majd túltekintesz az idegesítő megpróbáltatásokon is. Gondolj arra, amit Jézusnak kellett elviselnie érted, s ne feledd el, hogy az a szenvedés, amiben most vagy, annak az örökségnek a része, amit mi, keresztények kaptunk, hogy részt vegyünk az Ő szenvedésében, hogy társai lehessünk az Ő dicsőségében is. Ha magad próbálod hordozni, összezúznak a terheid. Súlyos felelősség nehezedik rád. Jézus tud erről, és nem hagy magadra, ha te nem hagyod el Őt. Megtiszteled, ha rá, mint Teremtődre bízod a lelkedet. Nem azt várja tőled, hogy a magad erejével hordozd a súlyos felelősségeket. Csak higgy és meglátod Isten szabadítását… Jézus azt akarja, hogy boldog és vidám légy. Azt akarja, hogy Isten-adta képességeid segítségével tégy meg mindent, amit tudsz, s a többit bízd rá. Ő megsegít és embereket támaszt, akik segítenek terheid hordozásában. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú szóbeszéd bántson. Kíméletlenül szóltak Jézushoz is. Te is követsz el hibát, okot szolgáltatva olykor a kemény megjegyzésekre, de Jézus sohasem érdemelte meg az ilyen bánásmódot. Tiszta, szeplőtlen és romlatlan volt. Ne várd el, hogy jobb helyzeted legyen ez életben, mint a dicsőség fejedelmének volt. Fájdalmasan érint, ha azok közül lesz valaki az ellenségeddé, akikért sokat tettél. De csaknem ugyanezt teszed te is, amikor hátat fordítsz Jézusnak. A legjobb barátod Ő, mindent megtett, hogy kivívja a szeretetedet… Vannak a gyülekezetben hűtlen tagok, akik sokkal rosszabbul bánnak Jézussal, mint veled. Ha ma a földön járna, bántalmaznák, szidalmaznák, rágalmaznák Őt… Pihenj meg az Ő árnyékában. Bölcsességre van szükséged és Jézus adni is fog neked. Ne kételkedj! Minél többet félreértenek, félremagyaráznak, annál több a bizonyíték, hogy a Mesterért dolgozol, s annál jobban kell ragaszkodnod Megváltódhoz. Minden nehézség ellenére légy nyugodt, zavartalan, türelmes, elnéző! Ne gonosszal, hanem jóval fizess a gonoszért! Nézz a létra legfelső fokára! Isten áll ott. Dicsősége ráragyog minden mennybe igyekvő lélekre. A létra maga Jézus. Menj fel rajta, kapaszkodj bele, s nemsokára belépsz az Úr örök országába.” (Bizonyságtételek VIII. kötet, 126, 131. l.)

Ha az ördög komoly támadást intéz az egészséged ellen, ne tétlenkedj. Vedd komolyan az Igét. Helyezd magad állandó gondoskodása alá, és az Ige valóban gondodat fogja viselni.

Ha az ördög szorongató helyzetbe hoz téged, csak semmi pánik… vessél! Vesd el az idődet. Vesd el a pénzedet. Vesd el magadról a ruhát. Amikor elérkezik az aratásod ideje, nevetni fogsz, és azt mondod: „Hé, ördög, ki van most szorongató helyzetben?”

Ha az Úr dolgaiban akarsz járni, akkor ne olyan barátokat válassz, akik az ördög dolgaiban járnak, akik gonoszul beszélnek és cselekszenek, akik nem adnak Istennek helyet az életükben. Le fognak húzni. Ha sokat jársz ilyen emberek közé, kísértésnek teszed ki magad. Olyan megszokottá válik számodra a bűn, hogy kevésbé érzed majd taszítónak. Előbb-utóbb magad is beleesel. Tehát bölcsen válaszd meg a barátaidat. Azokkal legyél közösségben, akik az Úr nevét hívják segítségül tiszta szívből (2 Timótheus 2:22). Legyen hatással rád az ő szeretetük és békességük. Ragadjon rád a hitük!

Ha az Úr Jézus útjára tértünk, egész életünkkel igyekszünk az Ő akaratát követni, különben csak félemberek vagyunk és egyik oldalon sem leszünk állhatatosak. A Megváltó felfelé vonz, környezetünk pedig lefelé, és ha mindkét, ellentétes irányból jövő vonzásnak engednénk, akkor lelkileg zilálttá, meghasonlottá válnánk. Természetesen nem mehetünk ki a világból. Hivatásunk talán kifejezetten világi emberek közé, Isten ellenségei közé állít. A munkahelyünkön, az utcai közlekedésben többnyire hitetlen, idegen lelkületű emberek között vagyunk. Ezt nem tudjuk és ne is akarjuk kikerülni. Az Úr akarata, hogy ez elfordult és elvetemedett nemzetségben fényeskedjünk mint a csillagok. De könnyelmű beszédmodorukban, kétértelmű tréfálkozásaikban ne vegyünk részt, hanem hallgatásunkkal vagy szóval tegyünk ellene bizonyságot. A szabad időben, de még inkább az ünnepnapokon válnak szét igazán az utak: ezek elcsendesedést keresnek, amazok szórakozást.

Ha az Úr nem is úgy lép közbe, ahogy mi azt várjuk, kívánjuk vagy feltételezzük, így vagy úgy mégis gondoskodik rólunk. Nagy áldás, hogy felülemelkedhetünk az ok- okozati törvényeken, és figyelmünk a nagy Végső Okra terelődik. Van-e elég hitünk ahhoz, hogy ma ?gödröt” ássunk, amely megtelhet Isten áldásával? Igen gyakran hiányzik belőlünk a valódi hit az ilyen gyakorlati lépések megtételére. Legyen a mai nap az imádságok beteljesülésére való várakozás napja.

Ha azt akarod, hogy a dolgaid rosszul menjenek, zárd ki Istent! Próbáld pusztán a saját józan eszed segítségével megoldani a dolgaidat! Ha falnak ütközöl, próbálj ki valami mást! Ha az sem vezet sehová, folyamodj a logikához, majd ess pánikba! Az igazság az, hogy néhányan úgy viselkedünk, mintha aggodalom-függők lennénk. Olyan régóta élünk így, hogy nem is vagyunk képesek meglátni és elismerni. Ha az egyik aggodalom megszűnik, egy másikat teszünk a helyébe. Egész sor áll az ajtónk előtt belőlük, mert az a felirat található rajta, hogy „szeretettel üdvözlünk mindenkit!”. Úgy tűnik, mintha szívesen látnánk vendégül őket, de Jézus azt mondta, hogy ez az élet és az energia pazarlása. Az aggodalmak miatt folyton arra koncentrálsz, hogy mire van szükséged vagy minek az elvesztésétől félsz, így nem marad időd élvezni azt, amid van (ld. Máté 6:25). Így nem lehet élni! Aggodalom helyett kezdj el az alábbi igeversek szerint élni: a) „Semmiért se aggódjatok… b) mindent, amire szükségetek van, kérjétek imádságban Istentől… c) … mindig hálát adva… d) és Isten békessége… meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat…” (Filippi 4:6-7). Rajta, próbáld ki Isten módszerét!

Ha azt akarod, hogy gyermekeid büszkék legyenek rád: 1) Védd őket! Óvd őket fizikailag, amikor fiatalok, és érzelmileg, amikor érettebbek. Tanítsd meg a fiadnak, hogy tisztelje a lányokat, és beszélgess el azzal a fiúval, aki a lányoddal randevúzik. Figyelj oda arra, hogy mit néznek meg a tévében (ez saját magadra is érvényes!), légy különös tekintettel az internet egyre növekvő káros hatására! 2) Hallgasd meg őket! Ne légy olyan, mint a kissrác, aki azt mondta az anyukájának: „Ha megnövök, pont olyan leszek, mint apa. A szemöldökeim már összenőttek, és amikor az emberek beszélnek hozzám, nem figyelek oda.” Az odafigyelés életre szóló hidat épít gyermeked szívéhez. 3) Bánj velük gyengéden! Semmi sem építi olyan erősen a biztonságérzetüket és az önértékelésüket, mint ha átöleled őket. Ha úgy nőttél fel, hogy a szüleid sosem fejezték ki feléd szeretetüket, akkor tégy meg mindent azért, hogy a te gyerekeid ne ezt éljék át! 4) Fegyelmezd őket! De menj egy lépéssel tovább: mutass példát önfegyelemben a saját életedben! Ne csak prédikálj, élj is úgy! 5) Legyél szórakoztató! Mutasd meg gyermekeidnek a vidámabb oldaladat is! Ne légy annyira elfoglalva a munkáddal vagy a gyülekezettel, hogy unalmassá válj! „Az örvendező szív megszépíti az arcot” (Példabeszédek 15:13). 6) Járj Jézussal! Lee Strobel, aki korábban ateista volt, elmondja: „Amikor keresztyén lettem, az ötéves kislányom azt mondta: »Mami, szeretném, hogy Isten velem is azt csinálja, amit apával«”, és átadta életét Jézusnak. Tedd Krisztust vonzóvá gyermekeid számára, és ez Hozzá fogja vonzani őket.

Ha azt érzed, hogy sötét árnyak telepszenek lelkedre, ha kifogy türelmed és szelídséged, állj bele az isteni szeretet fényébe, ami Jézus Krisztusban jelent meg. Engedd, hogy újra meg újra áthasson ez a felülről való fény, hogy általad másokra is tovább áradjon világossága és melege. Sokan várnak, hogy jóságos, szerető Istenünkhöz közel vigyük őket. Bár az ember egyfelől menekül Isten elől, másrészről mégis vonzódik az örök szeretet felé. Áradjanak át rajtad Isten szeretetének sugarai, hogy azok a szeretet napjához vonják hitetlen felebarátodat.

Ha azt szeretnénk, hogy a Mindenható nagyon hamar száguldjon segítségünkre, ennek mindig az a nagyon fontos feltétele, hogy cselekedjük az ő akaratát, úgy megtapasztalhatjuk segítségét és áldását. Ebben legyen részünk a mai napon is!

Ha bármikor a közösségeinkben irigység, önzés, viszálykodás és féltékenység jelenik meg, az sohasem származik felülről. Ráadásul legtöbbször még be is csapjuk magunkat, mert az igazunkat hangoztatva úgy gondoljuk, hogy jogosak az érzéseink. Ezekben a helyzetekben azonban nem az a kérdés, hogy melyik félnek van igaza, hanem hogy mit diktál a felülről származó bölcsesség. A mennyei igazság ott kezdődik, hogy Krisztusban kegyelmet kaptunk mindannyian. Nincs tehát különbség, mert mindenkinek Isten bocsátotta meg a gonoszságát. A gyülekezet a Szentlélek gyümölcsöskertje, nem szabad, hogy a gaz és a gyom hozzon benne magot. Önmagunknak és a világnak is szüksége van igazi, nemes gyümölcsökre a Lélek által. A szeretet, a békesség, az irgalom, a megértés, a tisztaság termésének itt az ideje, nem halogathatjuk tovább. Félre kell tenni minden akadályt, elválasztó falat és visszatartó erőt, mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni (Lk 6,44). Könyörögjünk most, hogy gyülekezeteink gyümölcsöző közösségek legyenek, amelyek kedvesek az Úr előtt!

Ha bátortalan voltál mostanában, akkor ne hallgass többé a sátán hazugságaira. Ezen túl ne fogadd el a gonosz jelentéseket. Bármikor azt mondja neked valaki, hogy Isten nem fog téged megszabadítani, csak mondd neki: “Már megszabadított Jézus nevében.” Ha egyszer felismered, hogy ki vagy Jézusban, és mit kaptál Isten ereje által, nem fogod többé hagyni, hogy az ördög leigázzon téged. Isten nem csak tanácsolta, hanem utasított, hogy légy erős és bátor. Ez parancsolat!

Ha beengeded Jézust az életedbe, biztos, hogy történni fog valami. Előkerülhetnek, eszedbe juthatnak olyan dolgok, amikről azt hitted, hogy teljesen rendben vannak. Lehet, hogy rendezned kell a pénzügyi dolgokat, és rámehet az anyagi életed. Az Ige így is mondja: “Kötélből ostort csinálván, kiűzte mindnyájukat a templomból” (Jn 2,15). Mi lesz, ha Isten megmondja, hogy életedben mi a pénzváltó asztal, hogy életedben mi az adásvevés?! A kérdés az, valóban akarod-e, hogy életed imádság háza legyen? Figyeljük meg, hogy az első, ami elhallgat az életünkben, ha nem vagyunk rendben az Úrral, az imádság. Nem tudok már úgy imádkozni, mint hitre jutásomkor. Beengeded-e Jézust úgy igazán, hogy azt tehet, amit akar? Amit ki akar dobni, hadd menjen. Amit Ő megítél, azt ne védjed. Rámutat talán arra a beszédmódra, azokra a gondolatokra, ítélkezéseidre, indulataidra, amiket Ő nem tűr meg az életedben. Engeded-e most, hogy megítélje? A barlangélet ott kezdődik, amikor rejtem, dugom, takarom a dolgaimat, és mindenre van kifogásom. Egy templom akkor lesz tiszta, ha szólhat benne Isten szava.Miután Jézus kiűzte mindazt, ami nem templomba való, és tiszta lett a templom, akkor jöhettek a vakok, a sánták, a nyomorultak a templomba, hogy Jézus meggyógyítsa őket. – Jézus akkor jön be az életedbe, ha azt tehet, amit akar. Ő Úrnak jön be, hogy megszentelje az életedet.

Ha belátod, hogy nem vagy olyan bölcs, mint tegnap vélted magadról, akkor ma már bölcsebb vagy. (Anthony de Mello) Önismeret és alázat Isten elott. Megtanít rá, néha lágy szóval, néha pedig azzal, hogy valami egészen mást ad, mint amit kértem, akartam, hogy a fontos nem én vagyok. A célom csak akkor ér valamit, ha meg akartam érteni Isten szándékát az életemben. Akkor a béke nem válik bombává a kezemben, hanem irányítani lesz képes és az igazság nem fájdalmas újdonság lesz, amivel még soha nem kellett szembesülnöm, hanem parancsoló, útmutató ero. Add, Uram, hogy le tudjak mondani vasról és fáról azért, hogy meg tudd nekem mutatni, mire jó az arany és ezüst. Ámen.

Ha biztosak vagyunk a győzelemben, vitéz tettekre bátorodunk. Ilyenkor hittel vonul az ember a harcba és bátran tör előre ott is, ahol különben félne. Mi a bennünk és körülöttünk lévő gonosszal háborúskodunk, és biztosaknak kellene lennünk abban, hogy győzni fogunk, és hogy ez a győzelem Krisztus érdeméért lehet a miénk. Nem a vereség tudatában indulunk a küzdelembe, hanem hogy győzünk, és így győzni is fogunk. Isten kegyelmének végtelen hatalma támogatja a gonosz minden formája elleni harcot, ezért lehetünk biztosak a győzelemben.

Ha bölcs vagy, akkor úgy tervezed el az életből való eltávozásodat, hogy az „áthozat”-ban benne legyen ez a három dolog: a) elégedettség, ami abból ered, hogy betöltötted az Istentől kapott megbízatásodat itt a földön; b) siker, olyan, amit örökkévaló jutalommal mérnek, nem mulandóval; c) biztonság, amely abból adódik, hogy Jézus Krisztust mint Uradat és Megváltódat ismered. Csak ez az az „áthozat”, amiért érdemes élni!

Ha bűnben éltünk, de a Szent Szellem világosságában erre rádöbbentünk és megtagadtuk a bűnt, akkor számíthatunk Isten áldására. Sőt, jótetszését, Szellemét, kegyelmét és a valóság mélyebb kinyilatkoztatását – mind gazdagabban fogjuk megtapasztalni. Hűségünk miatt az emberek részéről talán nagyobb ellenállásba ütközünk majd, de az Úrhoz való kapcsolatunk egyre bensőségesebb lesz és világosabban fogjuk látni, hogy Isten elfogadott minket. Uram, elhatároztam, hogy hűségesebb leszek Hozzád, nagyobb igyekezettel követem tanításodat és parancsaidat; kérlek ezért a Krisztusért, tedd áldottá az életemet mostantól fogva mindennap. Ámen

Ha csak egyszer is test szerint ítélsz, ennek a vége az, hogy a pokol tombol benned. Azonnal hozd világosságra és mondd: “Uram, vétkeztem ebben.” Ha ezt meg nem teszed, egészen megkeményedsz. A bűn büntetése, hogy megátalkodsz a bűnben. Nemcsak Isten bünteti a bűnt; hanem a bűn erőre kap és teljes mértékben visszafizet a bűnösnek. Se küzdés, se imádkozás nem tehet képessé arra, hogy abbahagyj bizonyos dolgokat. Bűnödnek az a büntetése, hogy fokról fokra megszokod s már észre sem veszed, hogy az bűn. A bűn következményeitől semmiféle hatalom meg nem szabadíthat, csak ha a Szent Szellem kiárad rád. “Ha a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van…” (1Jn 1,7). Sokan közülünk világosságban járásnak nevezik, ha a mások számára felállított erkölcsi követelmények szerint járnak. Azonban nem a képmutatás a legöldöklőbb álszentség, hanem az öntudatlan elszakadás a valóságtól.

Ha csak nézzük is a születését, s meggondoljuk azt a feltétlen komolyságot és véghetetlen szeretetet, mellyel a felséges Isten Szűz Mária asszonyi testében teremtő művét végzi, – eltakarodik minden bűnös vágy és tisztátalan gondolat. A föld megveti, az ég ezerszeresen felmagasztalja. Látnivaló ebből, hogy Isten megdicsőíti azt, amit az emberek megvetnek. Az alázatosakra tekint. Ahogy írva van: “Kérubokon ül és letekint a mélybe.” A bethlehemi angyalok se mehettek fejedelmekhez és hatalmasakhoz, hanem néhány tanulatlan, alázatos laikust kellett felkeresniök. Pedig talán szívesebben álltak volna szóba a jeruzsálemi főpapokkal és írástudókkal, akik rengeteget tudtak Istenről. De nem! Szegény pásztorokat érdemesített e dicső kegyelemre. Holott a világ szemében senkik voltak. De mélyre is veti Isten azt ami nagy!!
Mentsd meg a kevélységtől
Elbízott önhittségtől,
Uram híveidet;
Ints, hogy sokkal tartozunk,
Méltatlan szolgák vagyunk:
Oh adj alázatos szívet!

Ha Dávid a hűségeseket kereste, biztosak lehetünk abban, hogy Dávid Fia ugyanígy gondolkodik. Krisztus hűséges embereket keres, hogy elősegítse, bátorítsa és megjutalmazza őket. Ne gondolja senki, aki igazán hűséges, hogy az Úr megfeledkezik róla, sőt, a Király maga ügyel rá.
Ebben a királyi kijelentésben két ígéretet találunk. Az első, hogy ?velem maradhatnak”. Krisztus a maga hajlékába viszi a hűségeseket, palotájában lakhatnak, társai lehetnek és örömét leli társaságukban. Csak legyünk hűek az Úrhoz, és Ő kinyilatkoztatja magát nekünk. Ha hűségünknek nagy ára van, a jutalmunk még nagyobb lesz, minél dühösebben támadnak ellenünk az emberek, annál nagyobb örömmel fogad be az Úr.
A második ígéret azt mondja: ?szolgálhat engem”. Krisztusa maga dicsőségének szolgálatába állítja azokat, akik megvetik a csalárdságot, hűségesek hozzá, Igéjéhez és keresztjéhez. Mint Őfelségének megbecsült szolgái, Krisztus királyi kíséretéhe tartozhatnak. Hűségük jutalma, hogy Istennel szoros közösségben, gyümölcsöző életet élhetnek.
Uram, tégy engem hűségessé, hogy Veled maradhassak és Téged szolgálhassalak!

Ha egy falu utcáin sétálunk, és az egymás után sorakozó házakat figyelmesen megvizsgáljuk, akkor a ház legmagasabb pontja sokszor arról árulkodik, hogy ki és mikor építette. Igaz, leginkább átszalad ezeken az apró, de fontos tudósításokon a tekintetünk, mert inkább a ház stílusát, színét, elhelyezkedését figyeljük. A felirat azért kerül a ház legmagasabb pontjára, hogy ne a házat magát, hanem alkotóját dicsérjék és ünnepeljék csodálói. Mi is különböző formájú és különböző színű “építmények” vagyunk, akiket Isten alkotott a föld porából, saját hasonlatosságára. Felírta ránk nevét, és saját Lelkét költöztette belénk, hogy ne magunkkal kérkedjünk, hanem őt dicsérjük. A kisgyermek, amikor megszületik, tiszta és feddhetetlen, ugyanúgy, mint egy új ház, de az idők elteltével, ahogyan a ház megromlik és renoválásra kényszerül, nekünk is meg kell újulnunk. Ahogyan lakásunk minden zugát rábízzuk a felújítókra, ugyanúgy át kell engednünk teljes lényünket a renoválónak, aki Jézus Krisztus. Csak egyedül ő képes arra, hogy visszaírja házainkra a viharok által lekoptatott vagy teljesen lemosott Alkotónk nevét. Bízzuk hát bátran és teljes odaadással magunkat Krisztus újjáteremtő erejére! Teremtő mennyei Atyám! Köszönöm, hogy engem is saját hasonlatosságodra teremtettél. Bánom, hogy sokszor nem veled, építőmmel, hanem saját magammal kérkedtem, így megcsorbítva a te szent nevedet. Kérlek, tisztíts meg engem, és írd vissza rám Alkotóm nevét, hogy ne magammal, hanem veled dicsekedjek egyedül. Áldom szent neved, és dicsérlek téged szüntelen! Ámen.

Ha egy szülő csak dicsérni tud – a fenyítés pedig hiányzik eszköztárából – akkor eltorzul a gyermek énképe, és felsőbbrendűnek képzeli magát egy idő után a többiektől. Persze előfordul, hogy éppen az ellenkezője igaz: nem tudnak dicsérni a szülők. Ez legalább olyan romboló hatású egy gyermek lelki világára nézve, mint az előzőleg vázolt verzió. Summa summarum: neveld szeretettel a rád bízottakat! Ez pedig a dicsérni tudást éppen úgy magában foglalja, mint a szükséges fenyítést! Kérj bölcsességet, hogy mikor melyiket kell alkalmaznod!

Ha elcsüggednél a kapcsolatotok miatt, próbáld a gondolataidat arra összpontosítani, amit Isten képes tenni8. A Biblia azt mondja, ha kitartóan keressük őt, meg fogjuk találni (ld. 2Krónikák15:2). Ő nem valami távoli Istenség, akinek semmilyen kapcsolata sincs az életed mindennapi kihívásaival. Nem, Ő azt szeretné, ha bensőséges kapcsolata lehetne veled, hogy használd az Ő erejét és hatalmát arra, hogy átalakítsd a házasságodat valami maradandóvá és csodálatossá.

Ha életünk legbensőségesebb kapcsolatai ütköznek Jézus Krisztus igényeivel, Ő azt mondja: feltétlenül neki kell engedelmeskednünk. Tanítványnak lenni annyit jelent, hogy egy személynek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak szenvedélyesen és személyesen odaszánjuk magunkat. Nagy különbség, hogy egy személynek vagy egy bizonyos ügynek, elvnek szentelem-e oda magam. Urunk sohasem hirdette, hogy egy ügynek, hanem, hogy neki magának szenteljük oda magunkat. Sokan keresztyénnek mondják magukat, akik nem adták át magukat Jézus Krisztusnak. A tanítvány Jézus Krisztus alázatos rabszolgája – szeretetből. Ezen a földön senkiben sincs meg a Jézus Krisztus iránti szenvedélyes szeretet, csak ha a Szent Szellem adta belé. Talán csodáljuk, nagyra becsüljük és tiszteljük, de nem tudjuk szeretni Őt. A Szent Szellem az egyetlen, aki szereti az Úr Jézus Krisztust; Ő árasztja ki Isten valódi szeretetét a szívünkbe. Valahányszor a Szent Szellem lehetőséget lát arra, hogy megdicsőítse Jézust, elfoglalja szívedet, idegeidet, megragadja egész személyiségedet és az odaadástól izzóvá és lángolóvá leszel. A keresztyén életre jellemző az “önkéntes erkölcsi eredetiség”, ezért a tanítványt is érheti az a vád, ami Jézus Krisztust érte: a következetlenség vádja. De Jézus Krisztus mindig következetes volt Istennel szemben. A keresztyénnek is következetesnek kell lennie Isten Fiának benne való életéhez. Sokan belevetik magukat hitvallásukba. Istennek ki kell őket ragadnia előítéleteikből, csak ezután tudják odaszentelni magukat Jézus Krisztusnak.

Ha életünk vezére a jog, akkor ez szellemi látásunkat eltompítja. Az Istenben hívő élet nagy ellensége nem a bűn, hanem az a jó, amelyik nem a legjobb. A jó mindig ellensége a legjobbnak. Ábrahám a világ szerint a legbölcsebben járt volna el, ha ő maga választ. Joga volt ehhez és a körülötte élő emberek bolondnak tarthatták, mert nem választott. Sokan közülünk azért nem jutnak szellemileg előbbre, mert inkább azt választják, amihez joguk van, ahelyett, hogy egészen Istenre bíznák, hogy Ő válasszon. Meg kell tanulnunk a szabályt: úgy járni, hogy szemünk Istenen legyen. “Járj énelőttem” (1Móz 17,1).

Ha elhatározzuk szívünkben, hogy Istennek akarunk engedelmeskedni, nincs az a hatalom, amely le tudna győzni bennünket! Ami szerető Atyánk, ha kell, egy sereg angyalt is elküld segítségünkre! Ha kérjük Őt és törekedünk arra, hogy megszabaduljunk hiábavaló életünk visszásságaitól, Ő meghallgatja imánkat és segít! A győzelem tehát nem a saját erőnk és elhatározásunk eredménye, hanem az odaszánásunké. Hányszor és hányszor előfordult már, hogy elhatároztál valamit, akartad is, de mégsem jött össze. Az emberi erő kevés, de Isten azt üzeni Neked, hogy „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”I Fil.4,13. Így tehát az Úrral való kapcsolatomon múlik, hogy mennyire vívom meg sikeresen a harcot! Éppen ezért, ne a bűnre vagy a várható vereségre koncentrálj, mert amitől rettegsz, be is fog következni! Isten nem olyan követőkre vágyik, akik állandóan hosszú arccal, szomorú ábrázattal gyötrődnek állandó vereségeik miatt, hanem olyan ragyogó arcú keresztényekre, akik bár tudatában vannak hibáiknak és gyengeségeiknek, mégis a krisztusi győzelem öröme járja át mindennapjaikat. Vannak hívők, akik a szentség egyik jelének gondolják a búskomor tekintetet, önmarcangoló életvitelt. Pedig az igazi Krisztuskövetők tudják, hogy vége mindig jóra fordul, és már előre örvendeznek Isten kegyelmén! Bíznak az Úr ígéretében, és ez határozza meg mindennapjaikat. „Annak pedig, a ki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogy nem, mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké.” Ef.3,20-21 Ezen a reggelen szánjuk oda magunkat Istennek, és tegyük meg mindennap! Higgyük el, hogy a győzelem már elő van készítve nekünk, csak el kell fogadnunk….(Kormos Tivadar)

Ha elkezdesz helyesen hinni, helyesen gondolkodni, és helyesen beszélni, nemsokára megjönnek a helyes érzések is!

Ha elkötelezed magad Krisztusnak, Ő megváltoztat téged. Ő majd elbánik mindazzal, ami megnyomorított téged lelkileg, értelmileg és érzelmileg, és elvégzi, hogy egyenesen állj.

Ha elolvasod az Ézsaiás 61:2-9-et, megtudod, mi is Istenünk bosszúállásának a napja. Isten ekkor nem az elveszett bűnösökön áll bosszút, hanem a sátánon és a földön végzett munkáján. Isten most az évezred kezdetén azt mondta nekem, hogy eljött az ideje e versek beteljesedésének. Az Ézsaiás 31: 3 szerint hatni fog a sírókra, amikor ez megtörténik: gyászuk hirtelen örömre fordul. Ezek a dolgok tényleg el is kezdődtek, gyülekezetek imádkoznak, böjtölnek országukért városaikért, szeretteikért, fiatalokért. Énekekben szólalnak meg az Úr gondolatai – fájjon ami neked fáj- f ájjon ami a városok utcáin történnek, minden hívő embernek, és imáinkkal vigyük előbbre Isten tervét. Az író igy folytatja: Nagyszerű dolog bánkódni, mert addig nem imádkozunk igazán a városunkért, amíg nem szomorkodunk miatta.
Forrás: Alan Vincent…A menny a földön cimű könyv….

Ha elveszítjük a mennyei látást, csak mi magunk vagyunk felelősek érte. Azáltal veszítjük el, hogy szellemileg léket kapunk. Ha Istenbe vetett hitünket nem gyakoroljuk a mindennapi élet dolgaiban, akkor egy-kettőre odavan az Istentől kapott látás. Egyetlen úton lehetünk engedelmesek a mennyei látás iránt: ha minden tőlünk telhetőt megteszünk Isten legfenségesebb céljáért. De ez csak akkor lehetséges, ha a látást szakadatlanul és elszántan emlékezetünkbe idézzük. Próbára vagyunk téve a percnek mind a hatvan másodpercében és minden órának mind a hatvan percében, nemcsak az imádság és az áhítat vagy az összejövetel idején. “Ha késik is, bízzál benne” (Hab 2,3). Mi nem tudunk felemelkedni a látásig, de élhetünk ihletés alatt, amíg be nem teljesedik. Baj, ha olyan tevékenyek vagyunk, hogy egészen elfelejtjük a látást. Eleinte még láttuk, de nem vártuk be, hanem belevetettük magunkat a gyakorlati munkába és mire a látás megvalósult, már nem is láttuk. Isten iránti hűségünk próbája, hogy várunk-e arra a látásra, amelynek a beteljesedése késik. Saját magunk valljuk kárát, ha a gyakorlati munka rabságába esve figyelmen kívül hagyjuk a látás beteljesedését.

Ha észrevesszük az élet szépségeit, másképp tekintünk körül. Keressük meg Isten apró ajándékait életünkben! Keressük a jóságot, az igazságot vagy csak egyszerűen a szépet! Keressük, és akkor biztosan meg is találjuk. Egy-egy jó szóban, mosolyban, kedvességben. Egy szép napfelkeltében, egy zeneműben, egy jó könyvben. Keressük a szépet, a jót; mert az mind-mind Isten ajándéka. És ha megtaláltuk, adjunk érte hálát Istennek! Istenünk! Köszönjük neked azt a sok szépet és jót, mellyel megajándékozol minket! Adj kész szívet, hogy befogadhassuk mindazt, amit tőled kapunk! Add nekünk kegyelmedet, mert méltatlanok vagyunk mindarra a jóra, melyet számunkra kínálsz! Légy mellettünk, és a nehéz pillanatokban segíts minket meglátni a te jóságodat! Az élet valódi szépségét. Ámen.

Ha ezt is szem előtt tartva olvassuk a leveleket, akkor egy egyszerű következtetésre juthatunk: józanul élni azt jelenti, hogy becsületesen dolgozunk, a munkánkból élünk és nem másokon élősködünk. A hangos politikai-gazdasági-társadalmi propagandát is a maga szerény helyén kezeljük. Törekszünk mindenki iránt a szeretetre, és eközben nem hagyjuk elszürkülni az üdvösség felőli reménységünket, Krisztus-várásunkat.

Ha figyelsz, meg fogod hallani: „Itt az ideje, hogy keressük Istent, bűnbánatot tartsunk, megváltoztassuk életvitelünket.” Ez egy régi üzenet egy új nemzedéknek. „…[ha] megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” Azt mondod: „A körülöttem élő emberek nem így beszélnek.” Akkor vizsgáld meg, hogy milyen társasághoz tartozol! Jézus azt mondta, hogy ha vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek. Nem kell többségben lennünk ahhoz, hogy fordítsunk a dolgokon. Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy ötven igaz ember is megmentheti Sodomát. Még egy elkényeztetett gyülekezetben is, amelynek az a szakterülete, hogy „mit fog tenni érted Isten, és hogyan vehet rá, hogy megtegye”, ott van egy maradék, akik tudják, mit jelent az ébredés, és hogy hogyan keressék Istent, amíg az el nem jön. A kérdés az, hogy közéjük tartozol-e?

Ha friss vagy, lelkes és energikus, akkor nagy hévvel dolgozol egy feladaton. Csak akkor van szükséged a kitartásra, amikor elfáradsz. Pál apostol felismerte ezt: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” A kimerültség és a csüggedés nem ok arra, hogy feladjuk, de ok arra, hogy közeledjünk Istenhez, bízzunk a jellemünkben, és továbbmenjünk. Alábecsüljük azt, hogy mire van szükség a siker eléréséhez. Ha nem mérjük fel, hogy mivel jár, akkor csupán érdeklődéssel közelítjük meg a kihívásokat, holott teljes elkötelezettségre van szükség!

“Ha gondolataink a saját énünknél időznek, akkor eltávolodunk Krisztustól, az élet és az erő forrásától. Sátán azért igyekszik állandóan elvonni a figyelmünket Krisztustól, hogy megrontsa lelkünk minden vele való közösségét… Ne magunkat tegyük gondolataink középpontjává! Ne aggódjunk, ne remegjünk a saját megváltásunkért!… Bízzátok lelketek megtartását Istenre és benne reménykedjetek… Távolítsatok el minden kételyt és félelmet, nyugodjatok meg Istenben! Amit rábíztok, azt Ő meg fogja őrizni. Ha magatokat teljesen az Ő kezeibe ajánljátok, akkor annak segítségével, aki benneteket szeret, mindenben győzedelmeskedtek.”(Jézushoz vezető út, Növekedés Krisztusban c. fejezetből)

Ha hallgatsz, hallgass szeretetből. Ha beszélsz, szóljál szeretettel. Ha kifogásolsz, kifogásolj szeretettel. Ha kímélsz, kímélj szeretetből. (Augustinus) Mennyi mindent megteszünk azért, hogy szeretetreméltóak legyünk! Az ember úgy van megalkotva, hogy szeretné, ha szeretnék. Próbál megfelelni bizonyos elvárásoknak, próbál szimpatikusnak mutatkozni, másoknak megfelelni. És ha teljesíti a feltételeket, valóban szeretetet kap? Ha végigolvassuk a szeretet himnuszát, azt hiszem, nem kétséges: ilyen szeretetet egymástól hiába is várunk. És akárhogy is igyekszünk, ilyen szeretetet mi sem tudunk adni. Ilyen szeretettel, amilyet a szeretet-himnusz leír, csak az Isten szerethet. Minden feltétel nélkül. Türelmesen, jóságosan, mindent elfedezve, soha el nem múlóan. Így csak ő szerethet, aki maga a szeretet. Isten akkor is szeret, ha nem vagyunk éppen szeretetre méltóak. Nemcsak akkor, amikor minden rendben megy az életünkben. Ő ismeri azokat az érzéseket, gondolatokat is, amiket nem szívesen mutatunk meg másoknak. Ismer teljesen, minden rezdülésünket. Előtte nem kell a szépség és tökéletesség álarcát felvennünk, előtte azok lehetünk, akik valójában vagyunk. Nála nem kell elvárásoknak megfelelni, nem kell feltételeket teljesíteni. Ő ismer teljesen: és az a csodálatos, hogy így is szeret. Ha csak bűnösként, gyarlóan tudunk megállni előtte, ő akkor is vár, és szeretetével átölel. Mert az ő szeretete türelmes, jóságos, mindent elfedez, és soha el nem múlik. Mert az ő szeretete mégis-szeretet, amivel úgy, amint vagyunk, úgy is szeret, most is szeret, mégis szeret. Hadd érezzük minden percben szeretetedet, Istenünk. Úgy szeretsz, hogy egyszülött Fiad életét sem kímélted. Add, ne múljon el soha hálánk ezért a nagy szeretetedért és mi is a szeretet hordozói lehessünk. Ámen.

Ha helyénvalóak a várakozásaink, félig már csatát nyertünk. John C. Norcross klinikai pszichológus rájött, mi különbözteti meg azokat, akik elérik a céljaikat, azoktól, akik nem: az, hogy mit várnak! Az emberek mindkét típusa ugyanannyi kudarcot él át a céljáért küzdve az első hónap alatt. A sikeresek csoportjába tartozók nem arra számítanak, hogy rögtön sikerül nekik minden; kudarcaik arra késztetik őket, hogy még nagyobb elszántsággal újból elkötelezzék magukat, és újból céljaikra összpontosítsanak. Norcross azt mondja: „Azok, akik sikertelenek, azt mondják, hogy a visszaesés annak bizonyítéka, hogy nem képesek rá. Ők abban a tévhitben élnek, hogy az életnek könnyűnek kellene lennie.” A lényeg: „Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudnak” (Jakab 5:11).

Ha hiszed a Bibliai Igét és elkezded megvallani, amit mond, a Nagyobb fel fog kelni benned és világosságot ad az elmédnek, útmutatást a szellemednek, egészséget a testednek és segítséget az élet minden területén.

Ha hitedet nem követik cselekedetek, nem hittél. Csak mese a hited, ha nem cselekszed. “Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában” (Jak 2,17). A valóságos krisztusi hit átalakítja az egész életedet. Ha nem alakította át, nem hittél. Az utolsó ítéletkor Isten cselekedeteket ítél. “Mert éheztem és ennem adtatok…” (Mt 7,18). Jézus a hited gyümölcseiről fog megítélni. Lehet, jó fának tartod magad, és termed a romlott gyümölcsöt. Ne hazudj Isten ellen! Használj fel mindent mások üdvössége érdekében, ha hiszed, hogy van örök élet, és lesz ítélet. Ha hiszed, hogy van halál utáni élet, ha hiszed, hogy örökké tart, akkor minden idődet arra szenteld, minden pénzedet arra költsd, hogy szerezz magadnak barátokat. Ments lelkeket, mert különben hazugság egész hívő életed. Nem hiteles a szavad, imádságod, sem az életed.

Ha hű és igaz tanúja vagy Jézusnak, akkor nem hallgathatsz azok előtt, akik még nem ismerik Őt úgy, mint Megváltójukat! Felelősségteljes dolog az Úrról tanúskodni, mert életeket menthetsz meg a kárhozattól, ha Jézushoz vezeted őket!

Ha időben nem állunk ellene a gonosznak, a romlottság elemeinek, és nem győzzük le azt, úgy, hogy Sátán kísértéseinek ellene állunk, akkor lelkünk hamarosan Sátán akaratának fogságába kerül. Sokszor hallunk híreket olyan bűnténynél, hogy a Sátán parancsára tettem. Az emberek csak nevetik, pedig jó lenne ha hinnének benne. Mert ha van Isten, van Sátán is.

Ha igaz az, amit Jézus tanított, ha magunkévá tesszük annak igazságait, ha elfogadjuk szeretetét, ígéreteit, ajándékait, ha kérjük gondviselését, az örökéletet, és mindazt, ami ezekből következik, akkor „tehát” tessék elfogadni, betartani, egész életünkön végig vezetni ezt a rövid, de nagyon nyomatékos parancsot. Végtelenül egyszerű. Más törvény vonatkozásában mindig készek vagyunk arra, hogy az adott kellemetlen esetben megkérdőjelezzük: vajon reánk vonatkozik itt Isten parancsa, vagy nem ránk vonatkozik? Ezt a parancsot nem lehet félreérteni, nem lehet megkérdőjelezni, nem lehet kibújni alóla. Tetszene nekem, örülnék-e annak, ha velem azt tennék, amit én éppen most, ebben az esetben tenni szándékozom? És már meg is van a magam megcáfolhatatlan ítélete önmagam felett. Az már más, hogy én ennek ellenére nem vállalom a saját ítéletemet. Nekem jobban tetszik, ha jobb nekem, mint másnak. Istennel majd ráérek később elszámolni. Más se tenne másként énvelem. Minek sorolni a kibúvókat, jönnek azok maguktól naponként. De lelkiismeretedet becsapni nem lehet. Isten parancsát nem teljesítetted!  Jó Istenem, milyen sokszor feledkezem én el erről a nagyon világos parancsolatról! Igaz, mások se nagyon tartják szem előtt. Az egész világ, egész életünk más lenne, ha ez lenne intézkedéseink vezérfonala, a világpolitikától a családi életünkig. Pedig mindnyájan tudjuk, én is jól tudom, hogy így kellene élni. Rossz is a lelkiismeretem emiatt. Add meg nekem az az örömöt, ami mindig eltölt, ha sikerül eszerint viselkedni. Adj, Uram, több hitet nekem is, másoknak is, hogy annak vezetése alatt magától jöjjön az indulat, úgy cselekedni, ahogy magamnak kívánom. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Ha inkább türelmetlenek vagyunk, akkor se legyintsünk, mondván: ilyen vagyok, fogadjatok el ilyennek, nem tudok változni! A türelem ugyanis a Lélek gyümölcse (Galata 5:22-23). Tehát az Úrral való szoros kapcsolat következménye. Kívánom, hogy ritkán csinálj bolondságokat!

Ha Isten egy Igét ad neked, és te az alapján elindulsz, ne számíts arra, hogy mindenki megerősít majd benne! Természetes, ha azt szeretnéd, hogy bizonyos emberek lássák, amit te látsz, és higgyék, amiben te hiszel. De ebben az igeversben Isten felkészít arra, hogy nézeteltérés lesz közted és azok között, akik nem értik, hogy mit mondott neked Isten. Ha nem vigyázol, az emberek véleménye rövidzárlatot okoz a hitedben, és eléri, hogy kétségbe vond, amit Isten mondott. Isten azt mondja: „Nem áll szándékomban általuk megerősíteni azt, amit neked mondtam. Sőt arra sincs szükségem, hogy egyetértsenek azzal, amit rád vonatkozóan mondtam.” Nyugodj meg! Bízz Istenben! Lehet, hogy szeretnéd ezt a sok-sok külső megerősítést, de az igazság az, hogy nincs szükséged rájuk!

Ha Isten felegyenesít, egyszerre már látszik a távlat, nem vagyunk többé a lefelé húzó erők foglyai – ezt kaptuk Jézusban. Levette a súlyos terheket, és megmutatta azt, amire emberségünkben hivatottak vagyunk. Csak vele élhetjük át, mit jelent igazán embernek lenni. (Túri Krisztina)

Ha Isten gyermeke vagy, bizonyos, hogy lesznek nehézségeid; de Jézus azt mondja: Ne lepődj meg, ha jönnek! “A világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot”, nincs miért félnetek. Az olyan emberek, akik megtérésük előtt méltóságukon alulinak tartották, hogy bajaikról beszéljenek, újjászületésük után ügyefogyottá lesznek, mert hibás elképzelésük van a szent emberről. Isten nem ad nekünk győzelmes életet, hanem miközben győzünk, életet nyerünk. Az erőfeszítés az erő; ha nincs erőfeszítés, nincs erő sem. Kéred-e Istent, hogy adjon neked életet, szabadságot és örömet? Nem adhatja meg, csak ha elfogadod az erőpróbát is. De amint bátran magadra veszed és szembenézel a nehézséggel, azonnal erőt is nyersz. Győzd le gyávaságodat, tedd meg az első lépést, és Isten enni ad neked az élet fájáról, hogy legyen táplálékod! Ha fizikailag megerőlteted magad, kimerülsz; de a szellemi erőfeszítés által egyre több erőt nyerhetsz. Isten nem ad erőt holnapra vagy a következő órára, hanem csak ennek a percnek az erőfeszítéséhez. Az a kísértésünk, hogy a józan ész szemszögéből nézzük a nehézségeket. A szent akkor örül, amikor teli van nehézségekkel, mert tudja, hogy olyan lehetetlen a megoldás mindenki másnak – csak Istennek nem.

Ha Isten ígéretet tesz neked, azt Ő mindig meg is tartja, de neked hajlandónak kell lenned arra, hogy eltávolítsd az emberekben bízás tanulókerekeit [amilyenek a gyerekek kis kerékpárjain szoktak lenni – a ford.]. A pusztában az izráeliek zúgolódtak és követelték a megszokott kényelmet, még ha ez azt jelentette is, hogy vissza kellene térni egy már elmúlt időszakba. De nem térhettek vissza, és te sem mehetsz vissza! Amikor Isten azt mondta: „Szaporodjatok… és vegyétek birtokba a földet”, a velük kapcsolatos terve túlmutatott a túlélésen – a felvirágzást célozta meg. Ez azt jelentette, hogy az emberektől való függés anyatejétől elválasztva az Istentől való függés szilárd eledelét kapják. Pál azt írja: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak… a mi alkalmasságunk az Istentől van” (2Korinthus 3:5). Amikor Isten kilök a komfortzónádból a végzeted felé vivő úton, számíts arra, hogy ismeretlen, aggodalom-keltő területeken fogsz átmenni. Csakis így juthatsz el a túléléstől a felvirágzásig.

Ha Isten mindenhol jelen van, szükség van egyáltalán templomokra? Igen, mert kellenek konkrét helyek ebben a világban, ahol rendszeresen összegyűlhet Isten népe igehallgatásra, a szentségek vételére, a közösség megélésére. Így becsüljük meg saját gyülekezetünk szent templomát! (Menyes Gyula)

Ha Isten mond valamit, miért kételkedsz? Ha igazán hiszel, minden lehetséges! De vajon tudunk-e hinni? ’De jó neked, hogy van hited!’ – mondják sokan. Honnan van a hit? Isten adja. Hogyan? Hallás által – ha hallgatom szavát, illetve olvasás által, ha olvasom a Bibliát. Így tehát mindenki számára felkínálta azt a jó Isten. Mégis ezt olvassuk Lukács 18:8-ban: ’… az embernek Fia mikor eljön, vajon talál-e hitet a földön?” Összefoglalva: igazi, erős hitre úgy jutunk, ha a forráshoz, Istenhez és a Bibliához fordulunk. Ott megtölthetjük hittel üres életünket. És ha igazán hiszünk, akkor akár a hegyek is elmozdulnak helyükből. Szeretnék egy feladatot adni neked a mai napra. Kérd hittel Isten segítségét ahhoz, hogy a már régóta magaddal hordozott hegyedet ma végre a tengerbe tudd dobni. Hidd erősen, hogy Isten le tudja, és le is veszi válladról ’hegyed’ súlyát. Figyeld meg, lélekben megkönnyebbülsz még akkor is, ha nem hallod azonnal a csobbanást. Hidd, hogy Ő képes erre! Csak aztán arra vigyázz, nehogy csónakot keress és elindulj, hogy újra kihalászd!

Ha Isten Szelleme felfed benned valami helytelent, nem azt kívánja tőled, hogy hozd rendbe, hanem hogy fogadd el a világosságot, és majd Ő rendbe hozza. A világosság gyermeke nyomban bevallja bűnét és leplezetlenül áll Isten színe elé; a sötétség gyermeke ellenben így szól: “Ó, ki tudok magyarázkodni!” Amikor betör a fény és meggyőződsz igazságtalanságodról, légy a világosság gyermeke, valld be és Isten majd elbánik azzal, ami rossz. Ha véded magad, azzal csak azt bizonyítod, hogy a sötétség gyermeke vagy. Mi a bizonyítéka annak, hogy megszűntél testiesen gondolkozni? Ne ámítsd magad: amikor megszűnik testies gondolkozásod, ez az elképzelhető legkézzelfoghatóbb dolog. Isten majd gondoskodik róla, hogy végtelen lehetőségeid legyenek kegyelme csodájának kipróbálására. A gyakorlati kipróbálás az egyetlen bizonyíték. Akkor majd így szólsz: “Bámulatos! Ha ez azelőtt történt volna, neheztelés támadt volna bennem!” A földön te leszel a legjobban csodálkozó ember mindannak láttán, amit Isten belső életedben elvégzet.

Ha Isten szól egy szót, halld azt kétszer. Ne csak a füleddel, a szíveddel is. Nagyon sokszor csak a fülünkig ér az Ige, Isten pedig a szívünket akarja mozdítani. Ő belső hallást akar. Van, akinek csak a füle van nyitva, mindent az érzésvilágán át hall meg. Aki értelmi beállítottságú ember, azt hallja meg, ami logikusan értelmes. És van akarati ember, aki azonnal úgy hallja, ahogyan megcselekedheti az Igét, ahogyan döntenie kell. Szeretnélek kérni, úgy olvasd, hogy mindent foghasson a szíved ma, ha az Ő szavát hallod. Nagyon sok sánta ember van. Csak féloldalas. Mindig az érzelem uralkodik rajta, sírni szeretne és meghatódni. Van, akinek az értelme figyel, és nem megy az Ige az agyától a szívéig. Az a kérésem, ne legyél féloldalas ember. Engedd, hogy tovább mehessen az Ige, és az egész lényedet érintse, hogy engedelmeskedhess Isten szavának. Lehet, hogy sokszor nem érted az Atya szavát. Különösen az ítélő szavát. Ha kemények is Isten szavai és cselekedetei, hidd el, egy drága atyai szív van mögötte. Sose felejtsd el, aki az Egyszülött Fiát nem sajnálta érted keresztre adni, aki végig tudta hallgatni a Fiú sikoltását a kereszten, az az Isten bármit fog veled tenni, vagy neked mondani – szeret. Engedd, hogy beleszóljon életed gyakorlati dolgaiba, és hogy szabadon munkálkodhasson benned, hogy engedelmes életed lehessen az Ő dicsőségének magasztalására.

Ha Isten téged eszközévé készít fel, akkor sok olyan tapasztaláson visz át, amelyek egyáltalán nem neked vannak szánva. Csak mert használhatóvá akar tenni az Ő kezében, képessé arra, hogy megértsd, mi megy végbe más lelkekben, azért visz át dolgokon, hogy soha ne lepődj meg, bármivel kerülsz is szembe. Nem tudsz bánni ezzel az emberrel! Miért nem? Isten elég alkalmat adott már neked, hogy ezen a vonalon is áthasson az Ő igazsága, de te eltűntél, mert ostobaságnak találtad, hogy időt szentelj ilyesmire. Krisztus szenvedései nem a közönséges ember szenvedései. Ő “Isten akaratából” szenvedett, nem a mi egyéni szenvedéseink értelmében. Csak amikor kapcsolatunk van Jézus Krisztussal, akkor érthetjük meg, mi Isten terve velünk. A keresztyén ember kiműveléséhez hozzátartozik az is, hogy tudja, mi Isten célja. A keresztyénség történetében az volt az irányzat, hogy kikerüljék a Jézus Krisztus szenvedéseiben való részesülést. Az emberek megpróbálták Isten parancsait a saját elképzelésük szerint rövid úton teljesíteni. Isten útja mindig a szenvedés útja, a “hosszú, fáradságos út”. Részesedünk-e mi a Krisztus szenvedéseiben? Felkészültünk-e arra, hogy Isten kedvéért kiirtsuk személyes becsvágyunkat? Készen vagyunk-e arra, hogy átformálódásunk közben leromboljuk saját elhatározásainkat? Ez nem azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, miért vezet Isten ezen az úton – ez szellemileg beképzeltté tenne minket. Soha sem vesszük észre mindjárt, hogy min akar most átvezetni Isten; csak átmegyünk rajta többé-kevésbé értetlenül, aztán egyszerre elérkezünk egy világos útszakaszra és ezt mondjuk: “Csodálatos! Hiszen Isten őrzött, pedig nem is tudtam!”

Ha Isten tervének megfelelően vagy sötétségben, akkor nem kell félned, Isten át fog vinni rajta. Miért vagyunk ebben olyan biztosak? Mert a Biblia nagyszerű ígéreteket ad nekünk: „Világosság ragyog a sötétben is a becsületesekre…” (Zsoltárok 112:4), és „…Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:6). Az a negyven nap, amit Mózes a hegyen töltött egyedül, Illésnek a Hóreb-hegyen töltött ideje, vagy azok az évek, melyeket Pál az arab sivatagban töltött, nem kárba veszett tapasztalatok voltak, hanem Isten tervének részei. Jézus azt mondta: „Amit a sötétségben mondok nektek, azt a világosságban mondjátok el…” (Máté 10:27). Figyelj meg két dolgot ebben az igében:
1) A legnehezebb pillanataidban adja Isten a legjobb meglátásokat.
2) Az emberek meg fognak hallgatni, mert „kiérdemelted, hogy beszélhess”. Tehát maradj nyugton, és hagyd, hogy Isten olyan dolgokra tanítson, amiket csak a sötétben lehet megtanulni.

Ha Istenhez tértünk és üdvbizonyosságra jutottunk, ez még nem jelenti azt, hogy egykor be is vonulhatunk a mennyei városba. Még sok próbán és kísértésen kell átmennünk. Megállunk-e és hűségesek maradunk-e? Ellentmondásnak látszik, hogy a megmentettek vigyék véghez szabadulásukat.

Ha Istennek engedelmeskedünk, ez másoknak többe kerül, mint nekünk magunknak: itt a bökkenő! Ha szeretjük Urunkat, az engedelmesség nem áldozat nekünk, hanem gyönyörűség, azoknak azonban, akik nem szeretik Őt, jó sokba kerül. Engedelmességünk következtében mások tervei felborulnak, és ezért így gúnyolnak minket: “Ezt nevezed keresztyénségnek?” Kikerülhetjük ezt a szenvedést; de ha Istennek akarunk engedni, akkor nem szabad kikerülnünk: kell, hogy megfizessék az árát.

Ha Istennek valamelyik igazságát felismerted, soha ne engedd elmenni magad mellett: cselekedd meg! Jegyezd fel magadnak tintával vagy vérrel. A leggyengébb szent is, aki Jézus Krisztus ügyében jár el, abban a másodpercben felszabadul, megerősödik, amint cselekszik. Isten mindenható hatalma segíti tovább, előre. Isten igazságáig eljutunk, meg is valljuk, hogy gonoszok vagyunk, de megint visszafordulunk. Aztán ismét eljutunk oda és megint visszamegyünk; mindaddig, amíg megtanuljuk, hogy nem kell hátrafelé mennünk. Menjünk egyenesen megváltó Urunk szavaira támaszkodva és aztán vele vigyük véghez a tetteket. Az Ő “jöjj” szava is ezt jelenti: “cselekedj!” “Jöjjetek énhozzám!” Ezt tesszük utoljára, de bárki, aki hozzá jön, tudja, hogy abban a másodpercben belé árad Isten természetfeletti életereje. Itt megtörik a világ, a test és az ördög uralma – nem a te cselekvésed következtében, hanem azért, mert cselekedeted összekapcsolt Istennel és az Ő megváltó erejével.

Ha Jézus barátja vagyok, önként és átgondoltan le kell tennem az életemet érte. Nehéz dolog ez és hála Istennek, hogy nehéz. Könnyű a váltságot elfogadni, mert az Istennek került sokba, de nehéz az életemmel bebizonyítani, hogy megváltott vagyok. Isten megment egy embert, megtölti Szent Szellemével és így szól: “Most munkáld ki, légy hű hozzám, noha a körülötted levő dolgok hűtlenségre csábítanak.” “Titeket pedig barátaimnak mondalak.” Légy hű barátodhoz, gondolj arra, hogy e testben élt életedben az Ő becsülete forog kockán.

Ha Jézus elfogadott minket és megkegyelmezett nekünk, még nem vagyunk a célnál. Most kezdődnek a leckék és a próbák. Nem leszünk egyszeriben hibátlanok. Az a legnagyobb baj, ha csalhatatlanok akarunk lenni, hibátlanok és nem fogadjuk el, hogy mások megmondják az igazságot. Az ilyeneket a Megváltó nem használhatja iskolájában. Csak azokat viheti előbbre, akik készek tanulni, hibáikat, bűneiket belátni és azoktól megszabadulni. Ezek a bölcs emberek: A bolond nem fogadja el, ha helyreigazítják őt. Jézus iskolájában nem az értelemé a főszerep, hanem az akaraté; nem a tudás, hanem a lelkiismeret, nem a szellemi felfogóképesség, hanem az erkölcsi befogadókészség számít. Lelkiismeretünket ragadja meg a Mester. Itt fedi fel hibáinkat, int és óv minket. Minél jobban figyel lelkiismeretünk az Ő hangjára, annál finomabb a hallásunk. Ha elengedjük a fülünk mellett, eltompulunk. Ha bedugjuk fülünket Jézus igazsága elől, süketté válhatunk.
Az Úr Jézus szívünk rejtekében tanít, magyaráz, int, büntet és megítél. Igéjével tanít, amely hallás révén vagy mindenféle eseményen és élettapasztalaton át jön hozzánk. Mindig az a cél, hogy megtanuljuk átadni az akaratunkat. Maga a Mester is engedelmességet tanult földi napjaiban, s végül meg kellett tanulnia, hogy igent mondjon a legnehezebb szenvedés útjára is. Így kell nekünk engedelmességet tanulnunk minden helyzetben és minden körülmények között, mindenekelőtt a szenvedésben is.
Mi megtorpanunk, ha nehéz dolgokat kell elviselnünk, bántásokat kell eltűrnünk. Többnyire lassan haladunk előre. A bizonyítványt, amely a mennyei városba való felvételre jogosít, szeretnénk mégis elnyerni. Ki szeretne ott rostokolni a zárt ajtó előtt? Tökéletességre akarunk eljutni, tanuljunk tehát fáradhatatlanul tovább.

Ha Jézus Krisztus tanítványaiként akarunk élni, meg kell emlékeznünk arról, hogy minden nemes dolog nehéz. A keresztyén élet dicsőségesen nehéz, de az hogy nehéz, nem bátortalanít el és nem roskaszt le, hanem arra serkent, hogy győzzünk. Olyan értékes-e nekünk Jézus Krisztus váltsága, hogy minden tőlünk telhetőt odaadunk (megteszünk) azért, ami neki a legdrágább? Isten az Ő királyi kegyelméből menti meg az embert Jézus Krisztus váltsága által. Ő munkálja bennünk mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből; de ezt a szabadítást nekünk kell a gyakorlatban kimunkálnunk. Ha egyszer elindultunk, hogy váltsága alapján megtegyük mindazt, amit Ő parancsol, rájövünk, hogy meg tudjuk tenni. Ha nem, azért nem, mert nem gyakoroltuk. A válságban derül ki, hogy gyakoroltuk-e vagy nem. Ha engedelmeskedünk Isten Szellemének és fizikai életünkben aprópénzre váltjuk, amit Isten az Ő Szelleme által helyezett belénk, akkor – amikor jön a válságos idő – ráébredünk, hogy saját természetünk és Isten kegyelme egyaránt mellettünk áll. Hála legyen Istennek, hogy nehéz feladatokat bíz ránk! Az Ő szabadítása örvendetes, de hősies és szent dolog is; a legvégsőkig próbára tesz. Jézus Krisztus “sok fiat vezérel dicsőségre” és Isten nem kímél meg azoktól a követelményektől, amelyeket a fiakkal szemben támaszt. Isten kegyelme nem teszi az embert félénkké, hanem Jézus Krisztushoz való hasonlatosságot eredményez. Óriási önfegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy földi létünk közepette Jézus Krisztus tanítványának nemes életét élhessük. Mindig meg kell feszítenünk erőnket, hogy nemesek és származásunkhoz méltóak lehessünk.

Ha Jézus tanítványai akarunk lenni, akkor csak természetfeletti úton lehetünk azokká. Addig, amíg nekifeszülünk annak, hogy Jézus tanítványai legyünk, bizonyosak lehetünk benne, hogy nem vagyunk azok. “Én választottalak titeket” (Jn 15,16). Így kezd bennünk munkálkodni Isten kegyelme. Olyan szorosság ez, amiből nem tudunk kiszabadulni. Isten természetfeletti kegyelme vonz minket, és soha nem tudjuk kinyomozni, hol kezdi el. Az Úr az embert természetfeletti úton teszi tanítvánnyá. Nem épít természetes képességekre. Isten nem olyat kér tőlünk, ami könnyű a természetünknek. Csak azt kéri, amire kegyelme alkalmassá tett és ezen az úton mindig a kereszthez jutunk el.

Ha Jézus útját csak a sírig tudjuk követni, akkor mindabban, ami vele történt, nem láthatjuk meg a szent Isten akaratát. De ha szilárdan hisszük, hogy Jézus útjának nem a sír volt az utolsó állomása, akkor a Golgota keresztjére tekintve mi is ezt fogjuk mondani: „Szent a te utad, Istenem!” És akkor sem kételkedünk Isten szentségében és hűségében, amikor bennünket vezet a szenvedések útján, és végül a halálon át az örök életre. (Véghelyi Antal)

Ha Jézusban és Jézussal megnyeri lelkünk az örök életet, akkor a födi élet elveszhet a maga látszat-javaival, gyönyöreivel, tisztességével és megbecsülésével. Nem veszítünk semmit. De mindent elveszítünk, ha szégyelljük Jézushoz és az Ő megvetett tanítványaihoz tartozónak vallani magunkat az emberek előtt.

Ha jobban érdekel az, hogy a magad kedvében járj, mint az, hogy a feleséged kedvében, akkor bajban van a házasságod. A legtöbb házasság egyetlen ok miatt megy tönkre: ez pedig az önzés. „Csak még egy pár hónapot kérek. Ha befejezem ezt a projektet, akkor minden visszatér a normális kerékvágásba.” Hány feleség hallotta már ezt a férjétől, amikor megpróbálta tudtára adni, hogy több figyelemre és együtt töltött időre van szüksége? És mi történik? Az a projekt véget ér, és a férj beleveti magát valami másba, ami ugyanúgy teljes embert kíván. Így aztán, mivel a feleség szükségei betöltetlenek maradnak, reménytelenség és neheztelés köszönt be, a feleség pedig védőfalak mögé húzódik. Ezen a ponton a férfiak általában semmit sem értenek. Ilyen dolgokat mondanak: „Keményen dolgozom. Pénzt hozok haza. Nem körülötted forgok.” És aztán a legnagyobb: „Ezt mind érted teszem”. De a felesége nem egy üzleti ügyhöz ment hozzá, nem egy teli pénztárcához, ő a férjéhez ment feleségül. Márpedig a világon semmi sincs, amivel a férj helyettesíthetné önmagát a felesége életében, nem számít, mi mindent ad neki. Ezért van az, hogy vannak házaspárok, akik ugyan kevesebbel rendelkeznek, mégsem szenvednek semmiben hiányt, mert ők ott vannak egymásnak. Míg másoknak megvan mindenük, és még sincs semmijük. És ha egyszer a falak felépülnek, nehéz áttörni rajtuk. Ami pedig még rosszabb, a válási statisztikák azt bizonyítják, hogy nagyon kevés férfinak van elég türelme ahhoz, hogy a falakat lebontsa. Ilyenkor kezdenek más nőkhöz vonzódni – pedig a szeretet lángja le tudná olvasztani azt a falat. Ha elkezded onnan, ahol éppen most tartasz, és elkötelezed magad arra, hogy újra szeretni fogod a feleségedet [vagy férjedet], akkor Isten segíteni fog abban, hogy újraéleszd azt a tüzet.

Ha kapcsolatban vagyok Jézus Krisztussal és odaadással figyelek rá, akkor mindig meghallom Istent. Egy szál liliom, egy fa, vagy Istennek egyik szolgája is továbbíthatja nekem az Ő üzenetét. Az akadályoz meg a figyelésben, hogy más dolgokkal foglalkozom. Nem azon múlik hogy nem akarom meghallani Őt, hanem az átadásom körül van a baj. Átadom magam bizonyos dolgoknak, szolgálatnak, meggyőződéseknek, Isten pedig mondhat, amit akar, meg se hallom. A gyermek magatartása mindig ez: “Szólj Uram, mert hallja a te szolgád, gyermeked”. Ha nem gyakorlom ezt, hogy odaadással figyeljek rá, akkor Isten szavát csak bizonyos alkalmakkor hallom meg; máskor pedig olyasmikkel foglalom el magam, amikről azt gondolom, meg kell tennem, közben azonban megsüketülök Isten felé. Hallottam-e ma Isten szavát?

Ha keresztény vagy, nem elégedhetsz meg azzal, hogy meg vagy keresztelve, és néha eleget teszel egy-két vallási előírásnak, vagy végzel néhány jó cselekedetet. Növekedned kell a keresztény életben. A lelki fejlődés pedig csak próbatételek, fájdalmak, nehézségek és harcok útján lehetséges. Aki szeret, az valóban állhatatos tud maradni. A szeretet nem ismer akadályt, nem ismer nehézséget, nem az áldozatot nézi. Az állhatatosság a megpróbált szeretet maga.

“…ha késik is, bízzál benne” (Hab 2,3). Az az igazi látás próbaköve, ha többre igyekszünk, mint amit már elértünk. A szellemi elégültség a gonosztól van. “Mivel fizessek az Úrnak?” – mondja a zsoltáros. – “A szabadulásért való poharat felemelem” (Zsolt 116,12-13). Hajlamosak vagyunk önmagunkban keresni a megelégedést. “Most megkaptam ezt, most már megszentelődtem teljesen, most már kitartok” – így azonnal a romlás útjára jutunk. Többre kell törekednünk, mint amit már elértünk. “Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék…” (Fil 3,12). Ha csak annyink van, mint amennyit megtapasztaltunk, akkor semmink sincs. De ha Isten látomása ihlet meg, akkor többünk van a megtapasztaltnál. Őrizkedj a szellemi elernyedéstől!

Ha két személy kapcsolatában nincs bizalom, akkor boldogság sincs. Akkor felszínesség, titkolózás, távolságtartás van. Ha ez valakinek az Istennel való kapcsolatát jellemzi, akkor az az ember egyértelműen boldogtalan. Az Úr ugyanis bizalmat vár tőlünk. Azt, hogy bízzunk Benne és ígéreteiben. Mindenkinek tanulni kell az Úrra való teljes ráhagyatkozást, mert Ő olykor nem a mi elgondolásaink szerint cselekszik, sőt nem ritkán az időpont is más, mint amit várunk. De aki tudja, hogy az Istent szeretőknek minden a javára van, az bízik az Úrban és boldoggá teszi őt szilárd hite.

Ha kételkedsz, a döntéseid nem szilárdak. Próbálsz hitben élni, de közben a félelmedet is táplálgatod. Olyan hitkijelentéseket teszel, mint: „Hiszem, hogy Isten meggyógyít.” Aztán a félelmed azt súgja: „De nem mondanám, hogy most túl jól vagyok.” Állandóan a hit és a félelem között ingadozol, és így nem jutsz előre egy lépést sem.

Ha kétségekre és hitetlenségre alapozva hozol döntéseket, abból soha nem lesz semmi jó. A tanítványok hallották Jézus ígéretét, hogy fel fog támadni, sőt valóban látták is élve, mégis visszatértek ahhoz, amit azelőtt csináltak, mielőtt találkoztak volna vele – a halászathoz. Nos, Isten felhasználja a múltbeli tapasztalatainkat arra, hogy tanítson minket, de ő mindig előre vezet minket, soha nem visszafelé. Amikor a félelem és a bizonytalanság arra akar rávenni minket, hogy visszamenjünk az ismerős terep biztonságába, akkor oda jutunk, ahova a tanítványok: „Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak” (János 21:3).

Ha ki-ki csak magára gondol és magának gyűjt, akkor kitör az ellenségeskedés, mindenki harca mindenki ellen. Ezt látjuk az életben. Ha a külső háborúk véget érnek is, a belső harcok a népek életében csak tovább folytatódnak. Isten kegyelmének legnagyobb csodája, ha a különböző természetű emberek valóban egységre jutnak. Az apostol örül, ha a hívok egyetértésben vannak és fájdalom tölti el, ha nem segítik és hordozzák egymást szeretetben. A mi Urunknak, Krisztusnak is öröme telik abban, ha tagjai szeretetben és egyetértésben vannak együtt. Földi élete utolsó estéjén bensőségesen könyörgött az Atyához, hogy mindannyian egyek legyenek. Viszály és gyűlölködés által saját magunknak is ártunk, kölcsönösen is megkárosítjuk egymást, megszomorítjuk a Szentlelket és Jézus Krisztust. Isten népe szétszakadottságának és egymással való szembenállásának fő oka az Úrtól való eltávolodás. És mint ahogyan egy körben két pont annál közelebb van egymáshoz, minél közelebb van a kör középpontjához, így van ez Isten népe közösségében is. Minél közelebb állnak a Megváltóhoz, minél hasonlóbbak őhozzá, annál jobban szeretik egymást.

Ha kísértések és megpróbáltatások jönnek ránk, járuljunk Istenhez és küzdjünk vele együtt imában. Isten nem enged üresen távozni, hanem kegyelmet és erőt ad, hogy győzhessünk és megtörjük az ellenség hatalmát. Ó, bárcsak mindenki a helyes megvilágításban láthatná ezeket a dolgokat! Isten népének keserű poharat kell kiinnia, amely által az Úr megmossa és megtisztítja őket. Ez a keserű ital azonban még keserűbbé válhat a zúgolódás, panasz, és elégedetlenség miatt. Azoknak, akik így fogadják, újabb pohárra van szükségük, mert az elsőnek nem volt meg a kívánt hatása szívükre. Ha a második sem használ, akkor még újabbat kell kapniuk, míg betölti rendeltetését, mert különben a szívükben tisztátalanok, szennyesek maradnának. Türelem, kitartás és ima által édesíthetjük meg a keserű italt, és akik így fogadják, azoknak szívére gyógyító hatást gyakorol… Ha részesülni akarunk Krisztus dicsőségében, akkor most, itt a földön ki kell vennünk részünket az ő szenvedéséből. Ha Isten dicsősége és tetszése helyett a saját érdekeinket és javunkat nézzük, ahelyett, hogy Isten dicső, de szenvedő művét segítenénk, akkor meggyalázzuk Istent és szent munkáját, amelyről pedig azt állítjuk, hogy szeretjük. Csak rövid kis időnk van már arra, hogy az Úrért munkálkodjunk. Semmilyen áldozat se legyen drága számunkra!

Ha Krisztus követői komolyan törekednének a bölcsességre, akkor az igazság olyan kincséhez jutnának, amelyről mindezideig még csak sejtelmük sem volt. Aki teljesen átadja magát Istennek, azt az isteni kéz vezeti. Még ha képzetlen és látszólag szerény képességű is valaki, azt fogja tapasztalni, hogy szellemi erői megtisztulnak, megnemesednek, felelevenednek, tehetsége pedig fokozódik, ha szeretetteljes és bizakodó szívvel engedelmeskedik az Isten Lelke intéseinek. Ha értékeli az isteni bölcsesség tanításait, akkor az Úr szent feladatot bíz rá. Képességeket nyer arra, hogy életét Isten dicsőségére és a világ áldására szentelje. “A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket” (Zsolt. 119:130).

“Ha Krisztus lakik bennetek, akkor nem vágyakoztok másokat megfigyelni és hibáikat leleplezni. Ahelyett, hogy arra törekednétek, hogy másokat vádoljatok és elítéljetek, inkább segíteni és menteni akarjatok. Ha tévelygőkkel találkoztok, szívleljétek meg ezt a figyelmeztetést: »ügyelj magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.« Jusson eszetekbe, hogy mily gyakran tévedtetek ti magatok is életetek során, és hogy milyen nehéz volt újra az egyenes útra térni, ha egyszer elhagytátok azt. Ne taszítsátok testvéreteket még nagyobb sötétségbe, hanem szívélyes együttérzéssel figyelmeztessétek az őt környékező veszedelmekre. Csakis akkor lettetek alkalmassá mások megsegítésére, csakis akkor közeledhettek egy bűnbeesett lélekhez és érinthetitek a szívét, amikor érzitek, hogy a saját éneteket, sőt az egész életeteket is fel tudnátok áldozni, hogy megtévedt testvéreteken segítsetek. Hibáztatással és szemrehányással még senkit sem lehetett a helyes útra téríteni. Ellenkezőleg, ezáltal csak még távolabb űzitek őket Krisztustól. Csak a szelíd, szívélyes és őszintén a másik megmentésére törekvő lélek segíthet megszabadítani a tévelygőket és fedezheti el a bűnök sokaságát.” (Gondolatok a Hegyibeszédről, Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek c. fejezetből)

“Ha látjuk bűnösségünket, egyetlen percet se várjunk, hogy magunkat megjavítsuk. Sokan azt gondolják, nem elég jók ahhoz, hogy Krisztushoz jöjjenek. De vajon saját erődből megjavulhatsz-e?… Őrizkedjetek a hosszas habozástól! Ne halasszátok el a bűneitekből való megtérést, hanem keressétek Jézust és a szív tisztaságát!… Egyedül Istennél van számunkra segítség! Ne várjunk erősebb hitre, kedvezőbb alkalmakra, vagy szentebb jellemre! Magunktól semmit sem érhetünk el. Amint vagyunk, úgy kell Krisztushoz mennünk.” (Jézushoz vezető út, Bűnbánat c. fejezetből)

Ha lenne lehetőséged választani a jó hírnév és a nagy gazdagság között, te melyiket választanád? Bármelyiket nézted is ki magadnak, rögös út vezet addig. A jó hírnév útja azért rögös, mert tisztességes, becsületes, feddhetetlen életvitel szükséges hozzá. Nagyobb botlások nélkül. Sőt, inkább ezt írom: egyetlen nagy botlás nélkül. Ugyanis a becsületességet oly könnyű eljátszani. Elég egy megingás, elég egyszer a Kísértőre figyelni és kész a baj. A nagy gazdagság pedig ritkán fakad tisztességes nyereségből. Azért akad rá jó példa – én ismerek ilyen embert – de a nagy többség valamilyen illegális módon jut a nagy vagyonhoz. Egy amerikai közismert személy azt mondta, hogy a második milliót (dollárban) már törvényes úton is meg lehet szerezni. Megcselekedhetőbb a jó hírnév megszerzése, de hatalmas kitartás szükséges hozzá. Kitartás az Úr mellett, a jóban minden nehézség, csábítás, kísértés ellenére is. Szép és nemes célt tűz maga elé, aki ezt vállalja. Isten segítsen bennünket ebben!

Ha magad nem akarod elvágni a horgonyköteleket, Isten viharral szakítja majd el és kiküld téged. Vess rá mindent Istenre, aztán indulj ki az Ő céljainak nagy, áradó vizeire, akkor majd megnyílik a szemed! Ha Jézusban hiszel, nem töltöd egész idődet csendes vizeken a kikötő gátjain belül -teli örömmel ugyan, de mindig lekötve. Ki kell menned a kikötőből, a gáton túl Isten nagy mélységeire, hogy ismerni tanulj és legyen szellemi ítélőképességed. Amikor tudod, hogy meg kellene tenned valamit és megteszed, mindjárt többet tudsz. Kutasd fel, hol rekedtél meg szellemileg és rá fogsz jönni, hogy ott, ahol tudtad: meg kellene tenned valamit és nem tetted meg, mert közvetlenül senki sem szólított fel rá. Csakhogy most már oda a felfogó- és ítélőképességed. Döntő válságok idején szellemileg szétszórt vagy, ahelyett hogy szellemileg fegyelmeznéd magad. Veszedelmes, ha a megismerés útján húzódozol a továbblépéstől.

“Ha magad próbálod hordozni, összezúznak a terheid… Jézus tud erről és nem hagy magadra, ha te nem hagyod el Őt. Megtiszteled, ha rá, mint Teremtődre bízod lelkedet… Nem várja tőled, hogy a magad erejével hordozd a súlyos felelősségeket. Csak higgy, és meglátod Isten szabadítását.” (Bizonyságtételek VIII. kötet, 128. l.)

Ha magas fordulatszámon működő, időfüggő, eredmény-orientált ember vagy, akinek túl sok elintéznivalója van, de sosincs elég ideje elvégezni, akkor rá fogsz jönni, hogy ez nem könnyű. És mielőtt még arra gondolnál, hogy „ez nem túl lelki dolog”, szánj rá egy percet, és gondold át a következő Igéket: 1) „És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké” (Ézsaiás 32:17 Károli). 2) „Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel” (Prédikátor 4:6). 3) „és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát…” (1Thesszalonika 4:11). 4) „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11). Nem számíthatsz nyugalomra, ha folyamatosan zajos életet élsz. Jézus gondoskodott arról, hogy legyen ideje valahol nyugalomban egyedül lenni. Senkinek sem volt nagyobb életcélja, és senki előtt nem állt örökérvényűbb igény, mint előtte. A Biblia mégis azt mondja, hogy Jézus „…gyakran visszavonult magányos helyekre imádkozni” (Lukács 5:16 NIV). Biztos lehetsz benne, hogy ha Jézusnak szüksége volt ilyen életmódra, akkor neked is szükséged van. Az Istennel töltött csendes idő létfontosságú a tested, elméd és érzelmeid helyreállásához. Az igazság az, hogy erre rendszeresen szükséged van, tehát ragaszkodj ahhoz, hogy legyen időd erre, és ne hagyd, hogy bárki is elvegye tőled! Szervezd az időbeosztásod Isten köré – és ne várd, hogy Isten igazodjon a te időbeosztásodhoz!

“Ha majd megöregszem, akkor rendszeresen eljárok a templomba!” – magam is jónéhányszor hallottam ezt az önmentő kijelentést… Amíg az ember fiatalnak is érzi magát, s el nem éri élete elméleti fordulópontját (ez a 35-40 év) – ahonnan már kifelé fut az “élete erdejéből”, nem pedig befelé – addig nehezen érti meg, mi haszna lenne annak a vasárnapi egyórácskás templomi ücsörgésnek? Az élet furcsasága, hogy nagyon gyorsan eljönnek azok a bizonyos “nemszeretem-napok”, amikor is vissza kell adnunk szép lassan mindent a Teremtőnknek: látást, hallást, járást, s legvégül szívünk utolsó dobbanását… Sokan gondolják, hogy aki fiatalon nem “éli ki magát” az idősebb korában nyugtalan lesz és csalódott, mert úgy érzi lemaradt az életről. Nos, ez hazugság! Aki megéri élete fordulópontját, s nemcsak éveinek számában, de lelkében is öregszik/fejlődik, az ismeri az igazságot: A “vér tombolása” nem aszerint csillapodik, hogy mennyire éltük ki vágyainkat, hanem attól, hogy az átélt dolgokat hogyan dolgozzuk fel, hogyan építjük be a személyiségünkbe. Az ember mindenkori életérzését a jelen pillanatai határozzák meg, és ha a jelen rossz, akkor semmilyen dicső és élvezettel teli múlt nem kompenzál. (Ugyanakkor bizonyos érési folyamat akkor is végbemegy, ha az ember végigtombolta a huszas éveit, és akkor is, ha szerzetesi életet élt…) (Frankó Mátyás)

Ha már a kívánság megfogant a szemen keresztül, nincs addig nyugta az embernek, amíg meg nem szerzi, amit meglátott. Hányszor nézed azt, amitől el kellene fordulnod. Milyen jó volna, ha szövetségre léphetnél a szemeddel, és nem néznél oda, ahová nem kell. Ha valaki megismeri Jézust, azonnal meglátszik a szemén. Mély ragyogás kezdődik benne, ami eddig nem volt. Ez az igazi szépség! Minden egyéb csak kozmetika. “A testnek lámpása a szem.” Ki használja a szemed? Jézusnak szemre van szüksége. Azt akarja, hogy szemed az irgalmas samaritánus szeme legyen, amelyik meglátja a félholtra vertet. Jó volna, ha szemed nem hibakereső, hanem sebkereső szem lenne. Ha mindent úgy látnál, ahogyan Jézus lát. Az Ige gyújthat benned világosságot. Ne akarj fényszóró vagy rakéta lenni. Csak gyertya! Nem baj, ha törött, ha kicsit elégett, csak gyertya légy! Az embert Isten teszi a gyertyatartóba, ahogy az első embert helyezte az édenkertbe. Téged is a helyedre tesz. Mindegy, hogy hova – csak világíts. Lehet, hogy egy kicsi kört világítasz be, egy családot. ő tudja, mit akar veled. Ne akarj se több, se kevesebb lenni, mint aminek az Úr szánt.

Ha már biztonságban érzed magad Isten szeretetében, akkor elkezdheted beismerni gyengeségeidet, keresni az Ő segítségét, erősödni, és használni azokat az ajándékokat, melyeket ő adott neked. Ha tudod, hogy Isten szeretete azon alapul, aki vagy, és nem a bőröd színén vagy az életben elért eredményeiden, akkor a legjobb önbecsüléssel rendelkezel, ami onnan ered, hogy Isten nagyra becsül téged.

Ha meg akarod állapítani, mennyit érsz, akkor vedd számításba, hogy hajlamos vagy a levertségre. Amikor a Szent Szellem jön, nem ad látomásokat, hanem az elgondolható leghétköznapibb dolgok megtételére indít. A levertség el szokta fordítani tekintetünket a megszokott, hétköznapi dolgokról, de valahányszor Isten lép közbe, arra indít, hogy tegyük meg a lehető legegyszerűbb, legtermészetesebb dolgokat, amelyekről sohasem gondoltuk volna, hogy azokban is benne van Isten. De megtapasztaljuk, hogy ott van, ha engedelmeskedünk. Az így kapott indítás az ellenszere a levertségnek. Tegyük meg Isten indítására a legegyszerűbb tennivalónkat! Bármi mást teszünk a levertség legyőzésére, azzal csak elmélyítjük a bajt, de ha Isten Szelleme ösztönöz valaminek a megtételére és megtesszük, elmúlik a lehangoltság. Mihelyt felkelünk és engedelmeskedünk, meggyógyulunk és nyomban átlépünk a belső élet magasabb szintjére.

Ha meg akarod harcolni a hit szép harcát, akkor úgy kell tenned, ahogy Józsué tett. Folyamatosan bátorságot kell merítened Isten Igéjéből. Határozd el, hogy így teszel. Mélyedj el a fenti Igében, hogy ne legyél többet gyenge, hanem győztes. Aztán indulj harcba, és semmisítsd meg az óriásokat a földeden!

Ha meg akarom ismerni Krisztus egyetemes és korlátlan hatalmát, ismernem kell Őt magát és tudnom kell, hogyan lehetek vele egyedül; rá kell szánnom az időt, hogy imádhassam azt, akinek a nevét viselem. “Jöjjetek énhozzám!” (Mt 11,28). Ez az a hely, ahol találkozunk az Úr Jézussal. Fáradt vagy és meg vagy terhelve? Istennek milyen sok szolgája van így! A világ egyetemes, fenséges Urának ezeket a csodálatos szavait száműzzük az utó-összejövetelek kereteibe. Ezeket Jézus a tanítványainak mondta. “Menjetek el ezért…” A “menj” egyszerűen azt jelenti: “élj”. A Cselekedetek 1,8-ban írja le, hogyan menjünk. Nem azt mondta: “Menjetek Jeruzsálembe és Júdeába és Samáriába”, hanem “lesztek nekem tanúim” mindezeken a helyeken. Elvállalja, hogy Ő építi ki útjainkat. “Ha énbennem maradtok és az én beszédeim bennetek maradnak…” (Jn 15,7) – így kell “mennünk” személyes életünkben. Mindegy, hogy hova helyez. Isten tervezi el az utakat. “De semmivel sem gondolok…” (Csel 20,24). Így járjuk az utat mindaddig, míg hazaérünk.

Ha meg akarom vizsgálni, hogy melyik hatalom uralkodik rajtam, akkor mindenekelőtt azzal a kellemetlen ténnyel kell szembenéznem, hogy én magam vagyok felelős azért, hogy ki uralkodik rajtam. Ha önmagamnak vagyok rabszolgája, csak magamat hibáztathatom érte; akkor a múltban valamikor behódoltam önmagamnak. Hasonlóképpen ha Istennek engedelmeskedem, ezt azért teszem, mert megadtam magam neki.  Ha gyermekkorodban az önzésnek engedsz, rájössz, hogy nincs ennél bilincsbeverőbb zsarnokság a földön. Az embernek nincs hatalma arra, hogy széttörje az így létrejött hajlamok bilincseit. Csak egy másodpercig engedj egy kívánságnak (emlékezz csak rá, mi a kívánság: “Ezt azonnal meg kell kapnom” – akár testi, akár gondolati kívánság is az) – és bár meggyűlölöd magad azért, hogy engedtél, mégis megkötözött rabszolgája vagy annak a kívánságnak. Nincs emberi hatalom, amely megszabadíthatna! Csak egy útja van a szabadulásnak: Jézus Krisztus váltsága! Teljes alázattal át kell adnod magad annak az egy valakinek, aki meg tudja törni ezt a feletted uralkodó hatalmat. Felkent engem, …hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek” (Ézs 61,1). Megfigyelheted ezt a legkisebb, szinte nevetségesnek látszó dolgokban is. “Ó én akkor hagyom abba ezt a szokást, amikor akarom.” Nem tudod abbahagyni, mert készakarva engedtél neki. Könnyű elénekelni, hogy “Ő széttöri rabbilincsünk”, de lehet, hogy ugyanakkor önmagadhoz kötött rabszolgaéletet élsz. Az emberi élet rabszolgaságának minden formáját egyedül Jézus Krisztus tudja összetörni, ha meghódolsz előtte.

Ha meg akarsz állni, ha nem akarsz mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódni, sodródni (Ef 4,14), védd magad és a rád bízottakat a Lélek kardjával, ami az Isten beszéde. Ha nem akarsz csalódni sem magadban, sem másban, ha feltetted magadban, hogy az igazságot képviseled, bátorsággal vedd kezedbe Bibliádat! Éld, szóld az Isten igaz beszédét! Legyen az ige az a mérce, amihez igazítod életed! Ne várj feloldozást attól, hogy mások rosszabbak, hűtlenebbek nálad, mert ez egyrészt csak földi életed idejére adhat némi megnyugvást, másrészt Urad azt kínálja, hogy a Szentlélek által betöltve értsd és éld az igét, hogy a Krisztus formálódjék ki benned. Az anyagelvűség mellett korunkban egyre inkább hódít a rejtett, misztikus beszédek hirdetése, tanulmányozása. Csillagjegyekre, távol-keleti eszmékre, tudományoskodó csalásokra épülő hamis próféciák vesznek körül minket, amelyek egészségi gondjaink, jövőnk kérdései vagy boldogulásunk vágyán keresztül hatolnak be elménkbe, szívünkbe. Ezeknek semmi keresnivalójuk nincs életünkben, eltávolításukra csak Isten beszédének ismeretével és megtartásával van lehetőségünk. A Szentlélek kardja, azaz Isten beszéde soha nem csorbul ki, időtálló. Semmi sem lehet nagyobb hasznodra, ha komolyan gondolod, hogy lelki harcos vagy.

Ha még mindig lepel van rajtad, még mindig vannak titkaid, ha még mindig mást mutatsz, mint ami a valóság – akkor már halálosan fáradt ember lehetsz. Valamit megjátszani nagyon nehéz. Mindig vigyázni kell, ki ne essek a szerepemből, valami ki ne derüljön rólam. A fedetlen arc teljes őszinteséget jelent. Pál apostol mondta: isteni őszinteséggel és tisztasággal forgolódtunk közöttetek (1Kor 1,12). Mersz járni ebben a világban isteni őszinteséggel, mint akinek nincs takarnivalója? Sokszor még Isten előtt is megjátsszuk magunkat. Annyira vágyom utaidon járni! És nem is vágyom igazán. Mondd meg őszintén: nekem ez túl nehéz. Isten és emberek előtt járj őszintén. Hadd hulljon le végre a lepel. Ha olvasod az Igét, teljes szívvel felejtkezz bele az Ő dicsőségébe. Szeretném, ha mélyen maradna szívedben, hogy az Úr arcát szemlélni kell minden részletében. Mindabban, amit Ő most mondani akar, ki akar jelenteni. Döntsd el, hogy minden reggel lesz időd arra, hogy az Úrnak arcát fedetlen arccal szemléled. Ha Őt szemléljük, akkor változunk át ugyanarra az arcra. Nem megváltozni kell: elváltozni. Mégpedig az Ő ábrázatára “dicsőségről dicsőségre”. És jön a teljes dicsőség, ott, az Úr előtt, amit el sem tudunk képzelni. Láthatom Jézust teljes szépségében. Most is láthatom már Őt a kereszten. A kereszt az az ablak, amin beláthatok a mennybe. Ott van az Ő teljes dicsősége. Minden sebén keresztül Isten szeretete ragyog át. Változz minden nap, nem erővel Lelke által!

Ha még nem döntöttél, halld meg Jézus hívását! Ha döntöttél, maradj hűséges hozzá! Nincs megalkuvás a világgal, ha egyszer odaszántuk magunkat Jézus követésére. Nem ér semmit a karrier, az ismertség, a baráti kör, ha Jézus követését félvállról veszed. Nem éri meg a vallásos élet, ha nincs mellette önmegtagadó keresztyén élet. Nem ér semmit, ha eljárunk az imaházba, és mindemellett a hétköznapokban nem látszik rajtunk átadott életünk. Jézus többet vár el tőlünk. Ő felkészít az érte való szenvedés vállalására is. A Szentlélek által felkészítettek vagyunk mindennek a megélésére. Megjutalmaz az érte való csúfolás, kigúnyolás fölvállalásáért. Jutalmunk az üdvösségünk mellett az örömteljes hívő élet. Legyen kitartó és hűséges életünk Krisztushoz!

Ha meg tudnánk úgy érteni Isten gyógyítási tervét, ahogy meg kellene értenünk, a betegek egyszerűen meggyógyulnának abban a pillanatban, amikor a betegség megpróbálja megérinteni őket!

Ha megérted, hogy Isten megbocsátja a múltadat, tudod, ismeri a jelened, és terve van a jövődre vonatkozóan, ez lehetővé teszi, hogy biztonságban járj, tudva, hogy semmi sem történhet veled, ami az Ő kegyelmének és szabadításának hatókörén kívül esne.

Ha meghagytuk magunkban az egyéni véleménynek bármilyen kicsi maradványát, az mindig ezt mondja: “Nem tudom megtenni.” A személyiség sohasem mondja ezt, hanem elmélyed Istenben és mindig többet szív magába. A személyiség egyre többet és többet kíván Istenből, ilyennek vagyunk teremtve. Képességünk és rendeltetésünk, hogy Istenhez jussunk. De a bűn és az egyéniségünk visszatart. Isten megszabadít a bűntől, egyéniségünktől nekünk kell megszabadulnunk azáltal, hogy természeti életünket átadjuk Istennek és feláldozzuk, míg engedelmesség által át nem változik szellemi életté. Isten figyelemre sem méltatja természettől való egyéniségünket szellemi életünk kifejlődésében. Parancsa egyenesen keresztülhúzza természeti életünket és vigyáznunk kell, hogy Isten mellé álljunk, vele tartsunk, nehogy szembe kerüljünk vele és így szóljunk: “Ezt nem tudom megtenni!” Isten nem akar zablával rászorítani, nekünk kell magunkat megfegyelmezni. Nem Isten ejti foglyul gondolatainkat és képzeletünket, nekünk magunknak kell ezt megtennünk. Ne mondj ilyet: “Ó, Uram, gondolataim ide-oda kalandoznak!” Ne engedd meg ezt! Szakadj el egyéniséged zsarnokságától és szabadulj fel személyiséggé! “Ha a Fiú megszabadít…” A “Fiú” helyett ne mondj “Megváltó”-t. A Megváltó a bűntől szabadít meg; itt azonban arról a szabadságról van szó, amire a Fiú szabadít fel. Erről beszél Pál a Galata 2,20-ban: “Krisztussal együtt megfeszíttettem”. Természetes egyéniségét hagyta megtörni és személyisége eggyé lett Urával; nem beleolvadt, hanem eggyé lett vele. “Valósággal szabadok lesztek!” Szabadok legbensőbb lényetekben, szabadok belülről. Mi inkább a magunk erejével akarunk élni, minthogy Jézussal eggyé válva, tőle nyerjük az erőt.

Ha meghal a bűnös ember, odalesz a reménysége, és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is. (Példabeszédek 11:7)  Istenben bízunk-e vagy emberekben? Sziklaszilárd reménységünk van-e, vagy olyan, amely összeomlik a próbák alatt? Ezekre a kérdésekre azért lenne szükséges őszintén válaszolni, mert akiben, vagy amiben reménykedünk, az meghatározza jövőképünket. Ha emberekben bízunk, akkor csalódás vár. Abban az esetben is, ha önmagunkra építünk. Ha Isten a mi reménységünk – minden szinten – akkor nem fogunk csalódni. Persze nem mindig azt kapjuk, amit várunk, hanem mindig azt, amire szükségünk van. Az Úr szerint. Isten sokkal nagyobb távlatokban gondolkodik, mint mi. Ő az örökkévalóság felől tekint földi sorsunkra, s mindaz, amit ő kínál élő reménységet nyújt számunkra. A síron túl is élő reménységet. Egy csodálatos gondolatot olvastam a napokban: „Egy halott ateista olyan, mint aki szépen kiöltözött, de nincs hova mennie.” (James Duffecy) Ez azért lényeges és megdöbbentően biblikus gondolat, mert mai Igénk arról szól, hogy ha az Isten nélkül élő bűnös ember meghal, odalesz minden reménysége. A hívő ember reménysége pedig egyértelműen Krisztusban – az Ő értünk való szenvedésében és feltámadásában – van. Ez nem lesz oda sohasem, sőt visszaigazolást nyer majd Urunktól. Erre építs, mert csak erre érdemes!

Ha megintenek bennünket – s főleg, ha jó szándékkal teszik – vizsgáljuk meg, hogy mennyire jogos az, ami elhangzott. Tanuljunk a hibáinkból! Legyünk önkritikusak! De nem kell önmarcangolónak lenni, mert Isten kegyelme ragyog ránk! Azonban ne legyünk önmagunkkal szemben sokkal elnézőbbek, mint amennyire másokkal szemben vagyunk. Tisztelik azt, aki megfogadja a feddést. Vajon mennyire vagyunk ilyen értelemben tiszteletre méltóak?

Ha megítél minket az ige, akkor milyen jogon kezdünk a vétkek megbánása és elhagyása, azaz a megtérés helyett tapintatosan gyarlóságainkról beszélni, melyeket az Úr nagy irgalmában bizonyára elnéz? Ez önmagunk és a ránk bízottak ámítása, elaltatása lenne. Isten nem megtartott és dédelgetett bűnök palástolására szánta kegyelmét. Ő ugyanis nemcsak kegyelmes Atya, hanem végtelenül szent Úr is egy személyben. Az Örökkévaló a töredelmes és bűnbánó szívet valóban nem veti meg. Ám a hamisan mesterkedő, szemfényvesztően ügyeskedő, a kegyelmet valami módon megvásárolható portékának tartó megátalkodott bűnösökkel szemben kihirdetett ítéletét nem tartóztathatja fel semmi sem. Igénket olvasva nem találunk kiutat a menekülésre. Ám a Szentlélek által mégis fölfedezhetjük, csakúgy, mint a niniveiek Jónás prédikációjában: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” „Tehát nem azonnal sújt le ránk az Úr. Még hagyott negyven napot a megtérésre!” Bűnbánattal Istenhez menekültek – és ő megkönyörült rajtuk. „Jövök, semmit sem hozva, Keresztedbe fogódzva. Meztelen, hogy felruházz, Árván bízva, hogy megszánsz…” (BGyÉ 233)

Ha megmaradunk a rossz szövetségekben, az semmit sem használ nekünk, csupán a lélek gyötrelméhez vezet. (David Sanz) Mennyiszer gondoljuk azt, hogy nincs más kiút, itt csak Isten segíthet. Hányszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor kilátástalannak látjuk életünket. Az Úr azonban ekkor is velünk van, figyel, és cselekszik. Ő sosem feledkezik meg rólunk, mindig szemmel tartja járásunkat. De mi is így vagyunk ezzel? Mindig büszkék tudunk lenni keresztény életünkre? Egyáltalán, felvállaljuk-e embertársaink előtt Krisztust? A mai világban egyre nehezebb megmaradni hiteles kereszténynek. Bár már nem üldöznek bennünket, nagyon sok ember a vallásosságot mégis “másságként” kezeli. Elhúzódnak tőlünk, mintha betegség hordozói lennénk. Sokszor kompromisszumos helyzetbe kerülünk: elmondjunk-e egy pajzán viccet a társaság kedvéért, kigúnyoljuk-e mi is a koldust szakadt ruhája miatt? Olykor úgy gondoljuk, hogy a földi, kézzel fogható dolgok fontosabbak, mint a Bibliában leírt, számunkra még megérthetetlen példázatok. Nem értjük vagy nem akarjuk megérteni őket, hiszen akkor a kényelmesnek tűnő életünktől meg kellene szabadulnunk. Döntést kell hoznunk, hogy kinek akarunk megfelelni: az embereknek vagy Istennek! Amikor úgy gondoljuk, hogy nincs erőnk tovább a helyes úton maradni, nem tudunk már ellenállni a kísértésnek, akkor gondoljunk Ézsaiás próféta bölcs és igaz szavaira: Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (Ézs 40,31) Mennyei Atyám, kérlek, őrizz meg engem a kísértések csapdáitól. Egyedül te tudsz nekem erőt adni, hogy ellen tudjak állni a sátán csábításának. Add, hogy a közösségemben is téged szolgálhassalak, az emberek hitét általam is építsd, hogy minél több társamat tudjam hozzád vezetni. Ámen.

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Ján.1:9) A baj, a bűn, sajnos mindannyiunk életének szerves része, a zsigereinkben van. A legszomorúbb az, hogy vannak, akik bár tudatában vannak bűnös voltuknak, mégis ártatlannak vallják magukat. Sokan felteszik a kérdést; Miért kéne megtérnem? Én nem követtem el nagy bűnt. A Biblia azonban nem kis és nagy bűnökről beszél, hanem halálos és nem halálos bűnökről. Hogy mi a halálos bűn? Gyilkosság? Lopás? Hazugság? Irigység? Harag? Valójában mind lehet. A halálos bűn az, amit titkolunk, nem vallunk be, és nem kérjük Isten bocsánatát. Nem véletlen, hogy mind az Ó-, mind az Újszövetség komolyan figyelmeztet arra, hogy ne nyugodjunk bele, hogy vétkezünk. Ne szégyelljük kimondani; nem vagyunk igazak, nem vagyunk egészségesek.

Ha megvan a hajlamod arra, hogy engeded magad felbosszantani, akkor határozd el, hogy legyőzöd ezt a hajlamot. Fegyverkezz fel azzal a gondolattal, hogy ez a világ nem tökéletes, és mindig lesznek olyan emberek, akik nem fognak kedvesen viselkedni veled. Lesznek olyanok, akik felbosszantanak, idegesítenek, akár szándékosan, akár akaratlanul. Tökéld el magad, hogy Isten ereje által nem hagyod, hogy ezek a dolgok elvegyék a békességedet. Ez a békesség nagyon fontos a jóléted szempontjából. Egészségben tartja a testedet és a kapcsolataidat. Olyan helyre visz, ahol Isten vezetni tudja a lépéseidet, és megment néhány nagyon súlyos hibától. Ha eddig egész életedben minden kis dolog kihozott a sodrodból, akkor talán eltart majd egy darabig, amíg megtöröd ezt a szokást. Talán lépésről lépésre kell foglalkoznod vele. De meg tudod tenni.

Ha mézet találsz, egyél, amennyi jólesik, de túl sokat ne egyél, mert kihányod! (Példabeszédek 25:16) Jóból is megárt a sok – tartja a mondás. Igénk is ezt fogalmazza meg a táplálkozás tekintetében. Érdemes étkezéseinket is önvizsgálatunk tárgyává tenni. Mennyit eszünk? Keveset, eleget, túl sokat? Na és hogy állunk a rendszerességgel? Tudom, hogy fárasztó, ha az ember egyik kérdést a másik után olvassa, de fontos szembesíteni önmagunkat helyzetünk valóságával. Ez az Ige az elég kifejezésre szeretné tenni a hangsúlyt. Ételben, italban, egyéb élvezetekben ismerjük-e ezt a szót? Megálljt tudunk-e parancsolni önmagunknak akkor, amikor valami jóban van részünk? A rosszra, a negatív dolgokra hamar kimondjuk, hogy abból elég már, de a jó, a finom, a kellemes esetén is tudunk így szólni? Időnként ez a helyes…

Ha minden álarcunk lehullik rólunk – évtizedeken át koptat minket az élet -, akkor kiderül, amit Luther Márton halálos ágyán sóhajtva mondott: “Bizony koldusok vagyunk mindannyian!” – azaz telve vagyunk bűnös gondolatokkal és Istentől elhajló szándékkal. Istenre szorultak vagyunk, nélküle hamar elpusztulunk, s értelmét veszíti az életünk.

Ha minden egészségesen halad az életünkben, akkor minél több munkát végez el Urunk általunk, annál kevésbé tulajdonítjuk a magunk sikerének az eredményeket. Ő növekszik, mi alábbszállunk. Ahogyan egyre bátrabban adjuk fel énünket, ahogyan Isten Szentlelke egyre inkább a személyiségünk részévé válik, annál inkább találunk rá önnön magunkra (2Pt 1,4), hasznos, gyümölcstermő önmagunkra. Életünk múltbéli történései, csalódásai vagy megbánt bűnei óhatatlanul eszünkbe jutnak, esetleg mások juttatják azokat eszünkbe. Mózes, Dávid, Péter, Magdalai Mária, Pál és a többiek példája emlékeztessen arra, hogy Atyánkkal és lehetőség szerint embertársainkkal rendezett múltunk, sebeink, bűneink nem lehetnek akadályok a szolgálatunkban. Ha bizonyos régvolt, Istent szomorító dolgokban örömünket leltük is, semmiképpen se hagyjuk, hogy megújult életünk örömtől nem bővelkedő időszakában ezeket visszaidézzük. „Amire eljutottunk, aszerint járjunk!” (Fil 3,16)

Ha minden házasságban mindkét fél azon fáradozna, hogy keresse és munkálja azt, ami jó a másiknak, akkor találnák meg a jó ösvényt. Hiszen, aki mást felüdít, maga is felüdül. A szeretet adni tudásának és akarásának nagy áldásai ezek. Nemcsak házasságban, hanem más emberi kapcsolatainkban is így kellene viselkednünk és sokkal több boldog ember élne Isten teremtett világában.

Ha mindig abban reménykedsz, hogy valaki majd kézen fog, és megmondja, hogyan is alakul ez az egész, akkor sohasem fogsz sehová eljutni. Felmerült már benned, hogy Isten talán arra hívott el, hogy utat törj és diktáld a tempót? Már évek óta ülsz a templomban, és hallottad a sok-sok prédikációt; most „itt az ideje, hogy átkelj a Jordánon, és birtokba vedd azt a földet, amelyet Istened, az Úr ad neked” (ld. Józsué 1:11).

Ha most megtudtad, hogy Istennek vádja van ellened, és még van néhány hónapod, éved, kérdés, hogy jól használod-e fel a rendelkezésedre álló időt? A sáfár nem mondta, hogy ráérek. Ő tudta, hogy azonnal cselekednie kell, mert különben késő lesz. Te, aki vádlott vagy, tudod-e, hogy rögtön csinálnod kell valamit? Nehogy úgy légy, hogy hallottam, hallottam, de nem veszem komolyan, hátha mégsem lesz végelszámolás. A sáfár tudta, hogy nem ér rá, ő tudta: most vagy soha. Neki azonnal cselekednie kellett, amíg nem késő. Ezért dicsérte őt az Úr. Nem a hamisságáért, hanem az eszességéért. Azért dicsérte, mert ez az ember megértette, hogy milyen komoly veszedelem fenyegeti a sáfárságát. Megértette, hogy mindent elveszíthet. Ez az ember gondolt a leszámolás utáni jövőjére. Vajon gondolsz-e a jövődre, hogy mi lesz akkor, és mi lesz azután?

Ha mostanában nehéz időket szenvedtél végig, akkor fordítsd a figyelmed a jelenlévő áldásokra. Sokkal hatékonyabb leszel a problémák elleni harcban, ha Istennek adod a dicsőséget a problémákra adott válaszokért. Hisz már minden elvégeztetett. Vedd le a szemedet a problémáról, és nézz körbe. Hamarosan a győzelmet fogod kiáltozni!

Ha mulandó, földi áldásokat kérünk, imánk meghallgatása esetleg késik, vagy Isten valami mást ad, mint amit kértünk. De ha a bűntől való szabadulásért könyörgünk, azonnal segít. Hiszen ez az ő akarata, hogy megszabadítson minket a bűntől, hogy az ő gyermekeivé legyünk, hogy alkalmassá váljunk arra, hogy szent életet éljünk.

Ha nagy nyomorúságban, szégyenletes tehetetlenségben érzed magad, talán már reményed is elhagyott, idézd újra magad elé ezt a kis történetet. Lásd magad mellett Jézust, ahogy rád mosolyog, megfogja a kezed, és magához emel. De ne feledd, azért teszi, mert célja van veled. Képessé tesz arra, hogy egészséges, boldog örömmel végezhesd rád váró feladataidat. Ha talpra állított, hálás örömmel vállald szolgálatát.  Uram Jézus, minden bölcsességnél többet mond mosolygó, nyomorúságainkhoz odahajló, segítő szereteted. Semmi szükség arra, hogy nagyszerű csodákat várjak tőled. Szereteted ott van a mindennapok csendes imádságában, a betegek reménységében, a csalódottak vigasztalásában, a csüggedők felemelésében. Minden nap velünk vagy, minden napunkat te teszed értékessé és széppé, ha rád figyelünk, ha elfogadjuk naponkénti jelenléted örömét. Hajolj hozzám is Megváltóm. Mosolyogj rám megértő, megbocsátó szeretettel. Fogd meg a kezem, emelj magadhoz. Tégy egészségessé, bátorrá, örvendezővé és örömöt hordozóvá. Én is szolgálni akarok neked és tieidnek, csak úgy, mint az a szegény halászasszony. Fogadd el egyszerű szolgálatomat. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Ha nagyon szomorú és elhagyott vagy, lásd meg magad felett az Úr arcát! Rád néz, föléd hajol, kinyújtja a kezét, és magához emel. És egyből erőt nyersz a mai nap szolgálatára. Köszönöm, Uram, hogy az én számomra is van vigasztaló mosolyod. Látod, milyen tehetetlen, elhagyatott vagyok. Mások talán nem is veszik észre, takargatom, ameddig bírom, tettetem az erőt, erőltetem a jókedvet, nem akarom, hogy sajnáljanak. De Te, Uram, tudod, milyen nehéz ezt végigcsinálni. Végy észre engem is, minden nyomorúságommal! Szereteted csodálatos mozdulatával hajolj fölém is, mint a bibliai öregasszony fölé! Mosolyogj rám, hogy újra megtanuljak mosolyogni! Nyújtsd a kezed, hogy talpra állhassak! Adj erőt, hogy jókedvvel, megnyugodott szívvel, örömmel tudjam szolgálni azokat, akiket mellém rendeltél! Köszönöm, hogy ezt már annyiszor megtetted, köszönöm, hogy ezután is meg fogod tenni. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Ha nap mint nap olvassuk a bibliát, és szívünkbe rejtjük a mondanivalóját, betartjuk Isten parancsait, ha Jézust ültetjük a trónra, ha alázatosan keressük Isten orcáját, akkor biztos hogy Isten családjába tartozunk. Adjuk tovább az örömhírt és hirdessük Krisztust másoknak is. Mert Krisztus egyszer és mindenkorra áldozta fel magát miérettünk. Legyünk méltóak erre és cselekedeteinkkel, hálánkkal, mutassuk meg hozzátartozásunkat. A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal. Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásba ment be Krisztus, hanem magába a menybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk. Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát , ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével, mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta .Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.(Zsidók 9: 22-26) Legyünk biztosak az üdvösségünkben, a hitünkben, keressük az élő hitüket gyakorló keresztények társaságát. Gyönyörködjünk az Úrban és megadja szívünk kéréseit.

Ha nekünk most kérni lehetne, vajon mi lenne az az egy kérés? Istennél mindig egy kérés van. Salamonnak mondta az Úr: “Kérj, amit akarsz.” Egyet kért, és jól kért. Jó, ha az embernek egy ügye és egy kérése van. A zsoltáros egyet kért: “hogy lakhassam”, de rögtön utána, hogy “nézhessem és gyönyörködhessem”. Egy állapot ez, hogy lakhassam. Reggel bizony sokszor rövid az Úr előtt való állásunk. Jó volna csak ennyit kérni: Uram, hadd maradhassak Nálad tovább, mint eddig. A 23. zsoltár mondja: “Életemnek minden idejében.” Lehet ez, hogy életem minden idejében jönni-menni, beszélgetni, dolgozni, és Vele kapcsolatban maradni? Az Úrral való kapcsolat az Édenben a bűn miatt szakadt meg. A Vele való kapcsolat védettséget jelent. Elrejt a bajok, szenvedések, bűnök elől. Amikor valaki megtapasztalta a bűnbocsánat örömét, akkor érti meg, mit jelent ez: “eltakar”. “Bizony, elrejt engem az Ő hajlékába a veszedelem napján.” Nem látja Isten a bűneimet, mert Krisztus vére eltakar. “Az Ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, éneklek és zengedezek az Úrnak.” Milyen jó dolog az, ha egy védett sátorban vagyok, ami Isten szeretete. Ott lehet zengedezni, énekelni. Később elmondja a zsoltár: “Az én orcámat keressétek! A Te orcádat keresem, óh Uram!” Keressük-e mi Isten ránk néző orcáját? Mikor nézted utoljára a szenvedő Krisztus-arcot? Hadd legyen valóság életedben az egyetlen kérés második fele: “Hogy nézhessem az Úrnak szépségét, és gyönyörködhessem az Ő templomában.”

Ha nem éhezel, akkor légy hálás érte. Bízd az Úrra a gondoskodást! Hogyan is mondja Jézus? Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Erre építs és vedd észre az Úr gondviselésének jeleit életedben!

“Ha nem megyek át rajtad, akkor megkerüllek, ha nem kerüllek meg, akkor alattad megyek át, ha nem megyek át alattad, akkor keresztül megyek rajtad, mert a Nagyobb van énbennem!”
A világ negatív módon van programozva. A világ a betegségről gondolkodik, a félelemről, a vereségről és a kudarcról. Ez azért van, mert a világ Isten nélkül a szellemi halál állapotában van. Halálra van programozva élet helyett. Figyeld csak meg, hogy az emberek ilyeneket mondanak, mint: “ez halálra rémiszt engem.” Számos ehhez hasonló mondás létezik.
Urunk, áldd meg földi javainkat! Add, hogy a Te dicsőségedre használjuk feI mindazokat! Segíts, hogy a világi dolgoknak ne tulajdonitsunk túl nagy jelentőséget, és a keresztény életünk ne kerüljön miattuk veszélybe.

Ha nem merjük kimondani a szeretet mentő keménységével Isten szavát, akkor nagyon sokan barát nélkül maradnak a nyomorúságban, a halálban. Ne emberi szimpátiával, hanem isteni empátiával, beleérzéssel vállaljuk fel a másikat, hogy el ne vesszen!

Ha nem vagy hozzászokva az áldásokhoz, akkor azok könnyen a fejedbe szállhatnak! A Biblia azt mondja: „…gondolj arra, hogy Istened, az Úr ad neked erőt a gazdagság megszerzésére…” (5Mózes 8:18). Isten Az, Aki képessé tesz téged arra, amit mások nehéznek vagy lehetetlennek tartanak; lehet, hogy nekik leckéket kell venniük abból, amit te csak úgy természetesen megteszel. Ez azért van, mert Isten képességekkel áldott meg. „Miért tenne ilyet?” – kérdezed. Azért, mert közvetlen összefüggés van a nyert áldások és életed célja között. Isten nem azért áld meg, hogy sok mindened legyen, vagy hogy büszkélkedhess. Mindegy, hogy Isten áldásai anyagi gyarapodás, javuló egészség vagy nagyobb befolyás formájában jönnek-e, ajándékai csupán eszközök arra, hogy abba a helyzetbe hozzon, hogy tenni tudd az Ő akaratát. Az ellenség nem csupán a javaidra feni a fogát, hanem az életcélodra is! Mit ér a siker, ha nem jársz Isten akaratában? Amikor Isten ad neked valamit, azt akarja, hogy az Ő dicsőségére használd. Amikor tehát az áldásait adja, feltétlenül olvasd el a hozzájuk tartozó használati utasítást; csak így fogod elnyerni Isten tetszését, és így találsz beteljesülést! És még valami: mindig emlékezz arra, hogy Isten a forrása mindennek, amid van, és amid valaha is lesz!

Ha nem vagyunk gyengék, akkor Krisztus nem tudja megmutatni rajtunk az Ő erejét. Ha a magunk erejével is ellenállhatnánk az ellenségnek, akkor a miénk volna a dicsőség, nem a Krisztusé. De tapasztalatból tudjuk, hogy képtelenek vagyunk magunkon segíteni, hanem Istennek kell azt tennie. A mi gyengeségünkben tehát Isten ereje dicsőül meg. Így vígasztal minket a Krisztus. Ne felejtsük hát el: az Ő módszere az, hogy mi gyengék vagyunk, az ellenség pedig erős és kérkedő, – de mégis Övé a diadal. Azért bánik velünk az Isten így, hogy amikor a világ szerint ügyünk is, magunk is elbukóban s nyilvánvaló a gyengeségünk, – meg ne rettenjünk, se el ne csüggedjünk, hanem vegyük eszünkbe, hogy Isten nem tréfál, teljes komolysággal cselekszik, mikor a gyengékkel akarja legyőzni az erőseket. Ezt természetesen nem az értelem szemével kell néznünk, hanem behunyt szemmel – hittel.
Legyen békesség a mi időnkben,
Maradhassunk meg ismeretedben,
Még magzatink is a te igédben
Nevelkedjenek az igaz hitben.

Ha nem váltod át a kegyelmet az élet hétköznapi aprópénzére, soha nem fog gyümölcsöt teremni. Ez a pénz emberek között használatos. Nézzük meg, mire kell váltanunk Isten nagy szeretetét. A legapróbb, amire válthatod, a figyelem. Csak egy szó, csak egy mozdulat. Észreveszed-e a másik embert, hogy mire van szüksége? Ritka gyümölcs, hogy valakinek szíve legyen a másik ember számára. Egy kedves szó is sokat segít egy emberen. Amint váltod az aprópénzt, megjelenik Jézus, és egészen más lesz a légkör. Egy másik pénzegység a segítés. Ez már nagyobb összegű pénz, kerül valamibe. Sokszor időbe. Mindig azt mondjuk, hogy nem érek rá. Ne rázz le senkit, ha beszélgetni szeretne. Isten mindennel kapcsolatban, amit Neki adsz, harminc-, hatvan-, százannyival válaszol. Amíg te osztasz, ő szoroz. Ha egyszer lesz időd az emberek számára, hidd el, nem leszel olyan időszűkében, mint most. Szeretném, ha végleg elfelejtenéd, hogy nincs időm. Van időd, mert Isten adott. Jó volna, ha ez lenne az alapállásod, hogy van időm bőven, mert telik az örökkévalóságból. Nagyon sok ember a kis 60-70 évében gondolkozik. Ha Jézusé vagy, az örökkévalóságban vagy. Ha az a szolga felváltotta volna a gíráját, bőven lett volna pénze. Mert “aki bőven vet, bőven arat” (2Kor 9,6). A harmadik fajta pénzváltás, amikor anyagiakra kell váltani Istennek drága pénzét, azt a gírát, azt a kegyelmet, amit kaptál. Jézus az utolsó ítéletkor mind olyan dolgokat sorol majd fel, amiket elmulasztottunk, nem tettünk meg. Egy gyerekmese arról szól, hogy egy kislány mindenét odaadta a rászorulóknak. Aztán ott állt teljesen ruhátlanul az erdőben. A falevelek hullottak reá, csupa aranyból. Ha odaadnád az utolsót is, amit talán nagyon szeretsz, rád is hullana az arany, Isten kegyelmének, szeretetének minden ajándéka. Az özvegyasszony az utolsó fillérjét tette a perselybe, és az Úr Jézusnak szerzett vele örömöt. Jézust ezek a komoly, Neki odaszánt dolgok elégítik ki. Most már láthatod, hogy mire kellene váltani ezt a nagy kegyelmet a gyakorlati életedben. Ha így maradsz, Isten nem tud veled mit kezdeni. Lehet, hogy mindent megteszel, de a szíved nincs benne. Isten a szívedet kéri, hogy szétoszthassa azoknak, akik arra rászorulnak. Azt mondja Jézus: “Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Mt 25,40). Adod-e a szeretetet mindennel együtt, amit adsz? Ott van-e mellette mindig a szeretetet, amire mindenki éhes, jobban, mint egy falat kenyérre? Tudsz-e együtt sírni, együtt érezni a másik emberrel? Mered-e törni és osztani az életedet ebben a világban, a szegények között? Ne tedd keszkenőbe az életedet! Add magad mindenestől annak a Jézusnak, Aki a keresztre is képes volt érted menni.

“Ha nincs ajkadon a kedvesség törvénye, és szívedből nem árad ki a szeretet édes illata, akkor még semmit sem tudsz úgy tenni, mint ahogy kellene… Vannak szomorú történetek, amelyeket beírtak a menny könyveibe, de megőrizték őket a kiváncsi szemektől. A küzdelmeket a próbáratevő, nehéz körülmények ellen, amelyek abban az otthonban támadnak, amely naponta felemészti a bátorságot, a hitet és a bizalmat… Az ilyen ember úgy fogadja a kedves, szeretetteljes szavakat, mint az angyalok mosolyát.” (1891. 37. sz. levél)

Ha nincs bizalom – akkor semmi sincs! Bizalom alapja az eredményes munkának, a jó politikának (Egyáltalán, van ilyen?) s természetesen bizalom az alapja a kiegyensúlyozott párkapcsolatnak is. Azt pedig már le sem kellene írnom – hiszen a hívő ember mindennapi gyakorlata ez -, hogy bízunk Istenben, Őreá hagyatkozunk. Azt is szoktuk mondani: “A bizalmat megszolgálni nehéz, de nagyon könnyű eljátszani”. S valóban, ha valaki egyszer visszaélt a bizalmunkkal, annak kijelentéseit nagyon hosszú ideig egészséges kontrollal hallgatjuk… Az istenkeresők örök dilemmája: “Isten keresett-e engem vagy én kerestem őt? Én tértem-e meg Őhozzá vagy ő talált rám?” Szükséges ilyeneken is gondolkozni néha, de ez kicsit hasonlatos ahhoz, mint amikor az egymásratalált fiú és lány boldog összetartozástudatukban elemezgetik, vajon a lány nézte-e ki magának a fiút vagy esetleg fordítva történt? A fontos, hogy megtörtént, s együtt vannak – reménységük szerint elválaszthatatlanul.

Ha nincs ott a szentség, az Élet tisztelete, akkor a születés és halál közötti rövidke időszak csak néhány évtizedes szakadatlan küzdelem az elemekkel, melynek a vége aztán mégiscsak az elbukás… Mára igencsak kiveszett  az emberekből a természetes szégyenérzet - s itt most ne a szégyenlősségre gondoljunk, sokkal inkább a részvéttel teli támogatást, a tisztelet készségét értsük e fogalomban -, amely ha nincs vagy elsorvadt az emberek lelkében, akkor a körülmények lavinája feltartóztathatatlanul magával sodorja az embert. Nem véletlen, hogy a nemiség tisztelete, a szexuális szégyenérzettel összefonódik, hiszen az Élet továbbadásának csodája fonódik egybe a szerelem intimitásával. (Milyen érdekes, ha csak testiségre “alapoznak” kapcsolatokat, az igen gyorsan elmúlik, mert az mindig erősen önérdekű, s nem adja meg azt a lelki biztonságot, amire szíve mélyén mindenki vágyakozik.) Boldogulásunk, sorsunk elfogadása elválaszthatatlan az Istentől, a minden tisztaság, szépség, jóság és szeretet Atyától. Az Isten jelenvalóságát érezni a bűnben (lelkiismeretfurdalás) az emberlétbe vésett örök törvény, megtapasztalni Gondviselését az élet minden területén: a hívő élet kiváltsága, maga a kegyelemteljes evangélium… (Frankó Mátyás)

Ha olyan helyzettel találod szembe magad, amin változtatni kell, mi késztet arra, hogy felállj, és ezt mondd: „Márpedig én teszek valamit”? Az, ha olyan ügyről van szó, ami nagyobb nálad! Az, ha nem vagy hajlandó belenyugodni, hogy a félelem csapdájában éld le az életed; az, ha nem akarsz egy szűk, énközpontú világban élni. Végeztek egy felmérést száz évnél idősebb emberek között. Arra számítanál, hogy egészséges táplálkozásról, csodagyógyszerekről és kitartó edzésről fogsz olvasni. Valójában azonban ezeknek a százéveseknek az életében egyetlen közös dolog volt: a cél! Mindannyiuknak volt valami nyomós oka arra, hogy reggel felkeljen az ágyból. Pál azt írja: „Nekem az élet Krisztus” (Filippi 1:21). Pál számára ez volt az indítóok! Hogy dicsőítse Jézus nevét, és építse az Ő országát. Túl sokan vagyunk olyanok, mint az srác, aki ezt mondta: „Mindegy, hogy min dolgozom éppen, szívesebben csinálnék valami mást”. Te is ilyen vagy? Vagy van olyan célod, ami elég nagy ahhoz, hogy arra összpontosítsd energiáidat és elég erős ahhoz, hogy tovább menj akkor is, amikor minden összeesküszik ellened? Isten küldetésre teremtett. Felfedezted már, hogy mi az? Jézus tizenkét éves korában ezt mondta: „nekem Atyám dolgaiban kell foglalatosnak lennem” (Lukács 2:49 KJV). Huszonegy évvel később a kereszten haldokolva kijelentette: „Elvégeztetett!” (János 19:30). Ez a két kijelentés foglal keretbe egy teljes mértékben beteljesedett, Istent dicsőítő életet. Kérdezd hát meg te is Istent, hogy mi a terve az életeddel! Amíg meg nem találod, nem is éltél igazán, és amíg be nem teljesíted, addig nem vagy kész a halálra.

Ha ő súlyos terhet rak rám, érjen bár bú és kár, ugyan mért aggódnám? Ha ő bölcsen azt rám mérte, tudja jól, mikor, hol jöjjön segítségre. A haláltól én nem félek, mert habár sírba zár, szebb hazát remélek; ott a szenvedésnek vége, meggyógyít, ajtót nyit örök üdvösségre. (Paul Gerhardt) Nem egy szívderítő diagnózis. Két olyan szó, ami előtt tehetetlenül és értetlenül állunk: “halálos” és “gyógyíthatatlan”. Azok a szavak ezek, amelyeknek már gondolata is mázsás kőként nehezedik a szívünkre. Amikor e két szót meghalljuk, arra gondolunk: ez már a vég kezdete. A földi élet szerint. Isten szerint azonban ez valami egészen másnak a kezdete: amikor már csak őrá lehet hagyatkozni, amikor már csak ő tud segíteni rajtunk. “Halálos betegségünket” már korábban orvosolta, hiszen elküldte egyszülött Fiát, akiben elhozta számunkra a gyógyulást, az üdvösséget. Általa kötözte be minden sebünket, zúzódásunkat. Azokat is, amelyek itt a földi életben gyógyíthatatlannak tűnnek. Isten gyógyító szeretetével fordult a világ felé, és Jézus által begyógyította a világ minden sebét. “Gyógyulást a világnak!” – olvashattuk és hallhattuk nemrégiben egyházi rendezvények mottójaként. Mindnyájunknak gyógyulásra van szüksége: Közösségünknek, az egyháznak, a világnak. Nem felejthetjük el, hogy a gyógyulás a mi felelősségünk is. Ha egymás lelki és testi gyógyításában segédkezünk, akkor ezáltal Isten munkatársaivá válunk, és hirdetjük vele gyógyító szeretetét. Gyógyító Istenem! Köszönöm neked, hogy minden helyzetben mellettem állsz. Kérlek, tudatosítsd bennem, hogy rád mindig számíthatok. Akkor is, amikor én vagyok bajban, és akkor is, amikor a szeretteim. Köszönöm, hogy bármilyen nehezek is rajtam a terhek, te mindig segítesz azok elhordozásában. Ámen.

Ha pazarolunk, üres lesz a pénztárcánk, és felkopik az állunk, ha pocsékoljuk a vizet, az energiát, elfogy! Ha könnyelműen mérgezzük a környezetünket, „mi isszuk meg a levét”. A veszélyeztetett állatok kipusztulása, a védett növények eltűnése is ellenünk szól. Mégis biztatást kapunk: az Úr irgalmát mindig és mindenhol megtapasztalhatjuk. (Smidéliuszné Drobina Erzsébet)

“Ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (János 12,24b) Úgy örülök, amikor a magvetésről beszélhetek, és a magvetést végezhetem. Bekerül a mag a földbe, és kezdődik a munka. A föld nedvessége és minden, ami a földben van, támadja a belső magot. Talán mondod is, hogy mindenki engem támad és ellenemre van. Hogy kellene elhalni, mire nézve kellene elhalni? A többiekkel szemben támasztott jogaidra, igényeidre nézve. Mert azért annyit én is megkövetelhetek, hogy néha egy kis csend legyen körülöttem. Elhalt már a hiúságod? Észre sem vesszük, milyen hamar kiugrik belőlünk a dicsekedés. Onnan tudhatom, hogy valami még nem halt el, ha megmozdult. Ha halott volna, nem mozdulna meg. Jézus tisztasága, szeretete jobban átragyoghatna életeden keresztül, ha nem mozdulna meg újra a sértődékenységed. Valaki így mondta: nem szólok egy szót sem, csak belül. Mindegy, szól vagy nem, elég, ha gondolta: megmozdult. Nem vetted még észre, hogy Isten minden embert megtervezett számodra, aki körülötted él? Senki más nem tud úgy bosszantani, csak pont az, aki mellettem él. Fogadd el, hogy ezek az emberek a legjobbat munkálják benned: a halált. “Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad.” Láttunk már olyan kukoricaszemet vagy borsót, hogy kívül maradt a földön. A többi csírázott és kikelt, addig az ott feküdt egyedül. Az önző élet gyümölcstelen. Nem akarja feladni magát. Elszakad az emberektől, Istentől. Milyen rettenetes lenne, ha így jutnál életed végére, ha így kellene bemenned Isten országába. Mi lesz a családoddal, azokkal, akiket Isten szívedre helyezett?!

“Ha Sátán kísért benneteket, a kétely vagy hitetlenség egyetlen szavát se ejtsétek ki! Ha sugalmazásait meghallgatjátok, bizalmatlanság és lázadó gondolatok támadnak szívetekben. Ha érzelmeiteket kifejezésre juttatjátok, akkor a kétség minden egyes szava nemcsak magatoknak árt, hanem olyan magvetést eredményez, amely mások szívében is gyökeret ver, és mérges gyümölcsöt terem… Legyen életszabályotok, hogy a csüggedés egyetlen szavát sem ejtitek ki az ajkatokon.” (Jézushoz vezető út, Öröm az Úrban c. fejezetből)

Ha sikeres akarsz lenni, Isten útmutatását kell keresned, fel kell készülnöd, keményen kell dolgoznod, és a megfelelő dolgokba kell befektetned. A Biblia azt mondja, hogy Isten tesz képessé minket a pénzszerzésre (5Mózes 8:18). Nem kell tehát mentegetőznöd e miatt a képesség miatt! Az anyagi siker azonban csak egy része a sikernek. Isten valódi célja az, hogy téged az ő áldásainak csatornájává tegyen mások számára. Nem ellenzi, hogy birtokolj dolgokat, amíg azok nem birtokolnak téged! Isten azt szeretné, ha legjobban Neki örülnél, az Ajándékozónak, és nem az ajándékainak. A pénz eszköz lehet jóra és rosszra egyaránt, és többek között azért szeretné Isten, hogy pénzed legyen, hogy nyugodt lehessen afelől, hogy jó helyre kerül, és az ő céljait szolgálja.

Ha sikert akarsz elérni a munkádban, íme egy jellemvonás, amit ki kell fejlesztened: a szorgalom. Amikor megkérdezik tőlük: „Mi a legnagyobb kihívás az ön számára?”, a munkáltatók általában ezt felelik: „Megtalálni és megtartani a jó embereket.” Ezen múlik minden üzlet. „Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.” A szorgalom önfegyelmet, motivációt, állandó készültséget, megbízhatóságot kíván, és az is vele jár, hogy végigcsináljuk, amit elkezdtünk. A Biblia azt mondja: „drága kincs… a szorgalom” (Példabeszédek 12:27), mert annyira nehéz rátalálni. A szorgalmas dolgozók érnek annyit a munkaadónak, hogy jól fizesse őket: „A szorgalmas tervei hasznot hoznak…” (Példabeszédek 21:5). Isten rendjében a főnök profitál általad és te is profitálsz általa. A szorgalmas embereknek valóban az a tervük, hogy hasznos alkalmazottak legyenek. Akarod, hogy jól menjen a dolgod? Tegyél azért, hogy jól menjen a munkaadódnak! A szorgalmas dolgozók ezt örömnek tartják, a lusta alkalmazottak zokon veszik. A szorgalom, és nem a politika vagy a manipuláció fog előbbre juttatni. „A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog” (Példabeszédek 12:24). Isten gazdaságában azt, hogy irányítasz vagy rabszolga vagy, az határozza meg, hogy kész vagy-e keményen dolgozni. A lusta alkalmazottak panaszkodnak az igazságtalan főnökre, az „átkozott rendszerre”, azokra, akik a főnököt várják és a főnökre, aki rájuk vár. Azt szeretnék, ha megkapnák azokat az előjogokat, mint mások, de nem hajlandók megdolgozni érte. „Vágyakozik a lusta lelke, de hiába…” (Példabeszédek 13:4), „…mert nem akar dolgozni kezével” (Példabeszédek 21:25). „…de a szorgalmas vágya beteljesedik” (Példabeszédek 13:4 NIV). Ők mindent megkapnak: a jól végzett munkával járó elégedettséget, a becsületesség jó hírnevét, mások bizalmát, azt hogy biztonságban tudhatják az állásukat, profitot, előléptetést, és ami a legfontosabb, hogy a Mester ezt fogja mondani nekik: „Jól van, jól csináltad”.

Ha sohasem feledkezünk meg az Úrról, egyre nagyobb biztonságot és bizonyosságot érzünk, mert valósággá válik, hogy Ő közel van hozzánk. Jobbunkon van, hogy vezessen és segítsen minket. Nem tántoríthat meg sem a félelem, sem az erőszak, sem a csalárdság, sem a ravaszság. Akinek Isten van a jobbján, az biztosan áll. Nem fél az igazság ellenségeitől. Hiába támadnak rá, Isten erősen tartja őket. Isten velünk marad. Kitől kellene hát félnünk?

„Ha sötétségben ülök is, az Úr az én világosságom!” „Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, ó Isten, mindörökké!” (Zsolt 73, 26).

Ha száz évig élnék is még, s Isten kegyelméből a múlt, jelen és jövő minden háborúságát lecsendesíthetném is, jól tudom, hogy mindez nem biztosítana nyugalmat utódainknak, mert az ördög él és uralkodik. Ezért könyörgöm is a kegyelem óráját és nem kívánom többé az életet. Ti, kik utánunk jöttök, szorgalmatoskodjatok csak szintén teljes komolysággal a könyörgésben és igében, őrizvén híven az Istentől vett kicsi viharlámpát. Vigyázzatok, készüljetek, mert az ördög minden órában belökheti az ablakot, kiránthatja az ajtót, feltépheti a tetőt, hogy kioltsa világosságtokat. Józanok legyetek azért és vigyázzatok: Az ördög nem alszik, nem is vesztegel, se el nem pusztul ítélet napjáig. Te, meg én meghalunk, de amikor mi már rég halottak leszünk, az ördög akkor is ugyanaz marad, aki volt s nem tud felhagyni háborgásaival.
Krisztus, mi szerelmes Urunk, ki széttapostad a fejét, jövel s szabadíts meg minket végre dühöngéseitől!
A jövőbe ha néz szemünk,
Ködbe borul utunk,
Csak te tudod jó Istenünk,
Hová s merre jutunk.

Ha szent vagyok, nem azt kell kérnem, hogy kerüljem el a szenvedéseket és a nehézségeket, hanem azt, hogy a szenvedés tüzében megőrizhessem magam úgy, ahogy Isten teremtett. Urunk megtalálta önmagát a szenvedések tüzében. Megmenekült, de nem attól az órától, hanem abból az órából. Nem kellene szenvedésnek lennie – mondjuk. De a szenvedés van és magunkra kell találnunk annak tüzében. Ha igyekszünk a szenvedést kikerülni és nem akarunk számolni vele, akkor balgák vagyunk. A szenvedés az élet egyik legnagyobb valósága, mit ér, ha azt mondjuk, hogy nem kellene lennie. Van bűn, szenvedés és nyomorúság és nem mondhatjuk, hogy Isten tévedett, amikor megengedte, hogy legyenek. A szenvedés kiégeti a felszínesség jó részét, de nem mindig teszi jobbá az embert. Vagy visszaad magamnak a szenvedés, vagy megsemmisít. A siker a fejedbe száll, benne nem találod meg magadat, de az egyhangúságban sem, mert akkor meg zúgolódsz, és elégedetlen vagy. Csak a szenvedésben találsz rá önmagadra. Más kérdés, hogy miért van ez így, de így van, ezt igazolja a Szentírás és az emberi tapasztalat is. Meglátszik az emberen, ha átment a szenvedés tüzén és benne magára talált. A szenvedéseid idején az ilyen emberhez azzal a biztos tudattal mehetsz, hogy van ideje a számodra. De aki nem ment át ezen az iskolán, az könnyen gőgössé válik és nincs ideje a számodra. Ha a szenvedés tüzében magadra találsz, Isten kenyérré tesz mások számára.

Ha szeretet van benned, az jó útra terel. A szeretet ugyanis jót akar másnak. A szeretetteljes ember segít, bíztat, bátorít, vigasztal, utat mutat. Mert jót akar. Nemcsak magának. Isten segítsen bennünket a másokhoz való helyes viszonyuláshoz!

Ha szeretnénk, hogy Isten békessége sugározza be életünket, a mai napunkat, akkor először rendeznünk kell vele ügyes-bajos dolgainkat, bűneinket, meg kell ragadnunk a felénk nyújtott békejobbot. Isten maga kér erre, ezt ne felejtsük el. Isten, aki Krisztusban “megalázta magát” (Fil 2,8), értünk, akik a “harag fiai” (Ef 2,3), alapjában véve tehát Isten haragosai vagyunk. Álljunk meg egy percre, csendesedjünk el, és gondoljuk át azokat a tetteinket, vágyainkat, emberi konfliktusainkat, gyötrő gondolatainkat, feszültségeinket, mulasztásainkat, lelkiismeret-furdalásainkat, terheinket, amelyeket kétségbeesetten szorongatunk ahelyett, hogy mindezeket letennénk Isten elé. Ő pedig megtette az első lépést felénk, és vár, hogy most mi lépjünk. Tegyük meg ezt a lépést, béküljünk meg Istennel, hogy békét nyerjünk! És Isten békessége, mely minden emberi értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. (Fil 4,7) Úr Jézus Krisztus! Oly sok minden húz vissza minket: léha ügyködéseink, semmit érő örömeink, felesleges aggodalmaink; oly sok minden riaszt el bennünket: büszkeségünk, mely gyávaságból ódzkodik mások segítségétől, kishitű riadalmaink, romlást szerző vonakodásunk, szorongó bűntudatunk, mely úgy iszkol a Szent tisztasága elől, mint kórság az orvosság elől. De hiszen te vagy a legerősebb: vonj hát magadhoz erőnek erejével minket! Üdvözítőnknek s Megváltónknak hívunk téged, mert avégre jöttél a világba, hogy kiszabadíts minket senyvesztő láncainkból, amelyeknek rabságába magunkat béklyóztuk, és hogy üdvözítsd mindazokat, akiknek megváltást szereztél. Ez az a mű, amelyet beteljesítettél és beteljesítesz az idők végezetéig; hiszen ahogy te magad ígérted: a magasságból mindenkit magadhoz vonzol. (Sören Kierkegaard)

Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viselkednek veled, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél. (Anthony de Mello) Szeretni néha olyan egyszerűnek és egyértelműnek tűnik. Hát persze hogy szeretlek. Szeretlek, te is tudod, hát minek kimondani. De mennyire leszűkült az a kör, akiket ilyen természetes módon képesek vagyunk szeretni! Bizalmatlanok vagyunk sokszor szavainkban és tetteinkben a másik iránt. Bizalmatlanok, ha segítek a másikon, az nem él-e vissza az én szeretetemmel, nem követel-e magának újra többet és többet. És vannak azok, akiktől inkább undorodva fordulunk el. Szeretni azt a földön fekvő, furcsa kinézetű embert? Tegyük fel magunknak is a kérdést: mi Isten szemében nem ugyanilyen lecsúszott, földön fekvő emberek vagyunk? A szeretetét mégsem vonta meg tőlünk. Életét adta mindannyiunkért. Gazdagokért és szegényekért. A szeretet tehát kötelesség. Testvérem! Mikor elgondolkozol ezen a mai igén, vedd számba azokat, akiket szeretsz, és gondolj arra, ki várja a te szeretetedet. Istenem! Néha annyira nehéz szeretni, akiket mellénk állítottál. Néha olyan lehetetlennek látszik. És sokszor arra gondolok, mennyire nehéz lehet engem szeretni. Hála neked, hogy te nem azt nézed, amilyenek vagyunk, hanem te mindenkihez odafordultál. Uram, segíts engem is, hogy én is szeretettel tudjak másokhoz fordulni. Ámen.

„Ha szorult helyzetben vagyok is, megtartod életemet.” Zsoltárok 138:7.

Ha te is olyan vagy, mint sok hívő, akiket ismerek, akkor talán hagytad, hogy az életedet annyira kitöltsék más dolgok, hogy egyszerűen nincs időd az elhívásod beteljesítésére. Talán annyira elborítanak az életed dolgai, hogy nem tudod elképzelni, hogyan férhetne bele még valami. Határozd el magad, hogy imádkozol, és eltávolítod azokat a plusz dolgokat az életedből, amelyekre a saját akaratodból vállalkoztál. Gerjeszd fel Isten ajándékát, ami benned van. Kerülj vissza abba, amire elhívott. Végül is, az elhívásod létfontosságú. Szent… és a tied. Soha ne hagyd, hogy elillanjon tőled.

Ha te közösségben vagy Istennel és a világosságban jársz, amint Ő a világosságban van, akkor az ima lesz az egyik legnagyobb kincsed, amit örököltél a Krisztusban. Az ima a mi erőnk egyesítése az Atya Istennel. A Vele való közösség ápolása. Az Ő akaratának véghezvitele a földön. Nem szabad, hogy az ima bármikor probléma vagy teher legyen a számodra. Teljes örömnek kell lennie. Az ima — a valóságos ima — semmit sem fog kivenni belőled, hanem gazdagabbá tesz, valamivel mindig gyarapít. Mert Istennel vagy közösségben, amikor imádkozol.

Ha területet szereztél az ördögtől, és ő most vissza akarja szerezni azt, akkor nem annak van itt az ideje, hogy leülj, és azon siránkozz, hogy miért nem működnek a dolgok. Nem annak van itt az ideje, hogy azt gondold, Isten levette rólad a kezét.  Annak van itt az ideje, hogy elmélyülj az Igében, és újra lehorgonyozz Isten ígéretei mellett. Itt az ideje, hogy folyamatosan a szemed előtt és a szívedben tartsd az ígéretét. Itt az ideje, hogy hittel imádkozz, és megnyugodj abban, hogy Ő gondoskodik rólad. Itt az ideje, hogy folytasd azokat a dolgokat, amiket tudod, hogy tenned kell. Amikor a sátán megrengeti a földet alattad, ne hátrálj meg, és ne keress menedéket. Szólj a hegyhez [a problémához] hatalommal, Jézus Krisztus nevében. Ezután kezdd el dicsérni Istent, és kiáltsd a győzelmedet. Nem kell félned az ördögtől. Ő fog félni tőled!

Ha tudatában vagy bűneidnek, ne fordítsd minden erődet a gyászolásukra, hanem tekints fel és élj! Jézus a mi egyedüli megmentőnk. Bár milliók utasítják el felajánlott kegyelmét, mégsem hagy senkit elveszni, aki bízik az Ő érdemeiben. Szegény, bűnbe belefáradt, elcsüggedt ember! Tekints fel és élj! Jézus a szavát adta: megment mindenkit, aki hozzá fordul. Senki se tartsa ügyét reménytelennek! Tudatában lehettek bűnös és elveszett voltotoknak, de éppen ezért van szükségetek a Megváltóra. Ha van bevallásra váró bűnötök, ne halogassátok ennek elrendezését! Minden perc aranyat ér. Jézus azt kívánja, hogy úgy meneküljünk hozzá, ahogy vagyunk, mint bűnösök, gyengék, segítségre szorulók.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 95-96. l.)

Ha tudatlanság és gonoszság egy emberben testesül meg, akkor az az ember borzalmasságokra képes, de igazán ördögi dolgokat az cselekszik, akiben a tudatosság a gonoszsággal párosul! A primitív lelkületű ember a változatlanságban véli nyugalmát meglelni, ezért retteg mindenféle változástól – jóllehet az életben csak egy dolog a biztos: a változás. A szabadságuktól megfosztott egykoron szabad ábrahámita pásztorok az egyiptomi szolgaságban sínylődve, nem érthették meg a hieroglífák (jelek) bonyolult rendszerét – ti. nem az volt életük valósága hanem a vályogvetés -, ugyanígy manapság sem érthetik az emberi lélek mélylélektani szimbólumokban kifejeződő belső rezdüléseit, az Isten finom mozgását világban, történelemben, lelkiismeretben azok, akiknek nincs meg erre az adottságuk, s a késztetésük – Magvető példázata: hiábavaló háromnegyed -, mert nem ez a világ életük valósága, hanem a “matéria”.

Ha túl nagynak tűnik előtted a másik vétke, gondolj saját bűneidre Istennel szemben, ami sokkal nagyobb! Ha nehezedre esik a megbocsátás, gondolj mulasztásaid tömegére. Akkor kisebb lesz a másik bűne, szégyenled engesztelhetetlenségedet és szívből megbocsátasz. Viszont ha valamit teljesen megbocsátasz, azt el is felejted. Ha még titokban felrovod, akkor hazugság azt állítanod, hogy megbocsátottál! Ha szívből megbocsátasz, megnyílik előtted a kegyelem ajtaja. Az engesztelhetetlenséggel falat építünk Isten és a lelkünk közé és összes, előzőleg megbocsátott bűnünk visszazúdul ránk. Ezt mutatja az adós szolga története. A király elengedi az óriási tartozást az irgalomért könyörgő szolgájának, ez azonban süket szolgatársa hasonló kérésére, aki csak egy csekélyke összeggel tartozik neki. Az volt a baj, hogy „kiment” urától. Nagylelkű ura jelenlétében, aki olyan jóindulatúan bánt vele, aligha viselkedett volna így, – Ha nem maradunk meg a kegyelemben, akkor felülkerekedik szeretetlen, engesztelhetetlen lényünk.

Ha úgy érzed, hogy egyre nő a szakadék aközött, amiről azt mondod, hogy leginkább számít, és aközött, amit valójában teszel életedben, lépj akcióba! Változtass gyökeresen, ha kell, de ragadd meg a percet, amíg még lehet. Ne várd, hogy a szeretet elhívása expressz-ajánlott levélben érkezzen!

Ha úgy érzed, hogy lekanyarodtál a jó ösvényről, akkor ne csüggedj, mert van megoldás: gondolj arra, hogy bűnbánattal visszatérhetsz az Úrhoz, hiszen Ő is tudja, hogy nem vagy tökéletes. Ám az Úrnak is, neked is, sőt másoknak is az a legjobb, ha életed útja egyenes és Ő vezérel szüntelen.

Ha úgy gondolkozol, mint a világ, akkor végül úgy is fogsz cselekedni, mint a világ. A szabadjára engedett gondolatok szabadjára engedett cselekedeteket teremnek. Tehát irányítsd a gondolataidat azáltal, hogy az Igének veted alá azokat. Isten Igéjével programozd be az elmédet. Az Ige szellem és élet. Amikor az elméd teljesen át lesz itatva Isten Igéjével, akkor elég erőssé válsz ahhoz, hogy hatalmat gyakorolj, és legyőzz minden istentelen gondolatot és rossz szokást. Ne hagyd, hogy a sátán megtévesszen, és rávegyen arra, hogy feláldozd Isten dicsőségét az életedben a néhány pillanatig tartó bűnért és a saját vágyaid kielégítéséért cserébe. Zabolázd meg a gondolataidat. Elmélkedj az Igén az önző, testi gondolatok helyett. Tartsd a szemedet Jézuson, a hited Szerzőjén és Bevégzőjén.

Ha ugyanaz a személy hangolja össze a részek munkáját és cselekvéseit,akkor a sokféleség ellenére kell hogy legyen valami összhang az általuk végbevitt tettek között, sőt maguk között a cselekvők között is. Ha ugyanaz a lélek irányítja őket, akire egyébként hivatkoznak is igazolandó az eljárásaikat,akkor épphogy egymásért és nem egymás ellen kellene lenniük, ahogy a test egyes részei is a többi szolgálatáért vannak, még csak nem is öncélúan csak a másikért, hanem hogy a közös cél jó végrehajtásában kiegészítsék és segítsék egymást. Ha nem így van, akkor valami nem stimmel a „lélek munkájára”való hivatkozással, vagy az egyik, vagy az összes résztvevő esetében.Tudunk-e egységben gondolkodni, mi, a korai keresztyének késői leszármazottai,vagy annyira áthatott minket a részekben való gondolkodás és az abból mellékhajtásként kialakuló individualizmus, hogy a „lélek vezetését”csak a magunk egyedi sajátosságának véljük? Az általunk lelki ajándékként aposztrofált dolgok mi célt szolgálnak a gondolkodásunkban? Arra valók-e,hogy általuk emelkedjünk a hit karrier útján, vagy arra, hogy hozzájáruljunk velük a többiek kiegészítéséhez, hogy együtt, egymást segítve teljesítsük be a krisztusi (és nem a saját magunk kreálta) küldetést?

Ha Urunk mindig olyan keményen bánna velünk, ahogyan azt olykor teszi, reményt vesztetten, kábultan és nyomorultul elpusztulnánk. Ne veszítsd hát el reménységedet, én lelkem! Az Úr hamarosan véget vet a fenyítésnek. Tarts ki benne, hiszen az Úr tart téged és átsegít rajta. Atyád, aki ilyennek teremtett, tisztában van azzal, hogy milyen gyenge vagy és milyen keveset tudsz elviselni. Hogyne bánna gyengéden azokkal, akiket olyan törékenynek teremtett. Ezért ne rémítsen meg a keserves jelen, mert boldog jövő virrad még rá. Az gyógyít meg, aki megfenyített, és jelenlegi haragját, meglátod, az irgalom bősége követi majd.

Ha valaki annak örül, ha árthat a másiknak, ha önző módon csak saját maga számít, ha a kákán is csomót keres, az ostoba. Az Úr szerint. Ha valakinek nem számít se Isten, se ember, ha nincs benne segítőszándék, ha mindig, mindenben önmagát helyezi előtérbe, az ostoba. Az Úr szerint. Ha valakinek Isten szava, vezetése, akarata számít, az értelmes. Az Úr szerint. Ha valaki mögé lát hitből a dolgoknak, vagy legalábbis keresi a mögöttes, felülről való értelmét, az bölcs és értelmes. Az Úr szerint. Gondold át, hogy miben telik örömöd! Ha Krisztus által megtisztított szívvel élsz, akkor aligha az ostobák útján jársz és cselekszel. Légy értelmes, az Úr szolgálatában teljes odaszánást felmutató tanítvány!

Ha valaki az igazságot képviseli, attól különösen félnek azok, akiknek – szépen mondva is – nem egyenes az életük. (Talán éppen azért, mert nagyon is jól tudják, mi az igazság!) S mert az igazság idővel úgyis kiderül, minden birodalom egyszer véget ér… Ami hazugságra épül, az mindig csak ideiglenesen áll meg, ami az igazságra, az örökké áll. A hazug ember a pillanatnak él, az igaz az örökkévalóságnak. A pillanatemberek idegesen kapkodnak ide-oda, mindent birtokolni akarnak, benne kívánnak lenni minden fontosnak vélt történésben, azaz ‘sokat szeretnének markolni az életből’ – mégsem teljesül be vágyuk -, és szánalmasan keveset ‘fognak’, az is mind kihullik, mert múlandóak. Ellenben az igaz szelíd mosollyal, bölcsen elviseli a nehézségeket, sőt még a hiányt is, hiszen ő túllát az emberi lét horizontján, s jól tudja, az ember örökkévalóságra van teremtve. Ezt a tudást, gnózist - maga a szó eredetileg felismerést jelent – csak azok érik el, akik befogadják az igazságot, az Ige emberlélekbe szánt isteni magocskáját – lásd Magvető példázata. Éppen ebből a példázatból tudjuk, hogy kevés a lelkesedés, az elhatározás, az akarás. A farizeusok is elszántak voltak meggyőződésükben, csak éppen nem látták meg saját igazságuktól az Isten igazságát. Vélt igazságuk folyamatosan lendületben tartotta őket a vitatkozásra – Jézussal kapcsolatban különösen is. A Mester azonban “más kategória”… Ő nem a sajátját mondja, hanem azt a tiszta isteni igazságot, amit azt Atyjától kap. S mivel az Atya-ÚRIsten az élet Istene, ezért az Ő igazságai mindig az élet igazságai is egyben. A farizeusok felháborodva “ki kérik maguknak”, hogy ne látnának… Önigazságuk azonban eleve vakságra ítéli őket. Isten igazsága, hogy az emberi igazság alá van vetve az isteni igazságoknak. Csak az emelkedik az isteni igazságok fölé, aki irgalmatlan minden cselekedetében. Az irgalmas ember szelíd önmagához és felebarátjához, s azért a Kegyelem Istene olykor megengedi, hogy igazságának fényéből néhány fénysugár rávetítődjék hűségeseire, hogy az “ösvényük világosságává” váljék… (Frankó Mátyás)

Ha valaki egy kicsit is belemélyedt a világmindenség tanulmányozásába, hamar rájöhetett, hogy a lexikonok/tudástárak szemet gyönyörködtető illusztrálásai ellenére nem sok mindent – teóriákat persze bőséggel – tudhatunk meg a teremtettségről. Ismeretelmélettel foglalkozó tudósok szerint a megismerhetőnek alig az egy százalékát(!) ismerjük, további négy százalékban szeretnénk birtokolni a választ kérdéseinkre, de 95 százalékban azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk… S ha az univerzum évmilliárdjainak távlatában belegondolunk földi létünk elillanó néhány évtizedére, akkor megrettenhettünk kicsinységünktől, elkeseredhetünk vagy – s ez a kegyelem(!) – eljuthatunk arra a felismerésre, hogy Isten mégsem azért teremtette meg a világmindenségét, hogy azt mi soha ne ismerhessük meg (nyilvánvaló szeretetéből fakadóan egyszer megismerhetjük nemcsak teremtettségének legelrejtettebb zugait, de Őt magát is), hanem éppen azért, hogy eljuttasson minket a kiteljesítő bizonyosságra: örök életre teremtettünk… Isten tehát a világot jónak, sőt igen jónak teremtette! (Bár olykor kétségbe vonjuk mindezt, de általában csak olyankor, ha az emberi fajban, az embervilág szövevényes rendszerében vagy éppen önmagunkban kételkedünk és csak Istent hibáztatjuk mindezért…) Lám, már a régiek is rájöttek – erről szól az egész Biblia -, hogy nem a teremtett világgal és az Istennel van a probléma, hanem mindig az emberrel… De miért mi emberek vagyunk a “leggyengébb láncszem” a teremtettségben? Esetleg nem is vagyunk azok, csak istentelenségünkben ránkszakad a makrokozmosz befoghatatlansága, s a mikrokozmoszban rejlő törp-erők óriási nagysága, s megrettenünk? Talán megérezzük, hogy mégiscsak mi vagyunk Isten szeretetének középpontjában, s ezért helyezett édeni világának a közepébe? Bizony, ha nem lennénk ennyire műveletlenek, akkor “művelnénk és őriznénk” az ÚRIsten csodálatos világ-kertjét… A Világteremtő Isten – s ez az evangélium(!) – fenntartja teremtésének rendjét az ember bűnei, s hibái következtében bekövetkező rombolásokkal szemben is. Szeretete megviláglik gondviselésében – amikor a rosszból is jót hoz elő -, s olykor az emberek életében is, amikor “megvilágosodnak” s Krisztust követő életvezetésükkel valami keveset visszatükröznek az Ő bölcs akaratából… Élni ebben a felismerésben hatalmas, felszabadító kiváltság, nem élni az Isten megismerésének egyszeri, földi lehetőségével – nem egyszerűen balgaság, sokkal több annál: végzetes hiba… (Frankó Mátyás)

Ha valaki élete keresztjére nem csupán, mint a vak végzet, sors által adatottra tekint, hanem mint Krisztussal való szent közösségre, az Jeruzsálem felé tart. (R. Hübler) Sokszor sok minden olyan kilátástalannak látszik. Mit hoz a jövő? Hová tart a globalizálódó világ? Miért hal éhen percenként valaki világunkban? Miért a sok szenvedés, katasztrófa, fegyverkezés és gyűlölet? Miért törnek össze családi életek? Miért nem tudunk békességben, szeretetben és boldogságban élni egymás mellett, holott minden embernek ez az alapvető, hőn áhított vágya? Kérdések, melyek újra meg újra megkísértenek, próbára teszik hitünket, a Megváltó Jézus Krisztusba vetett reménységünket. Sátán kísért ilyenkor, ahogyan tette ezt a pusztában a Mesterrel, tette a gadarai megszállottal a Genezáreti-tó túlsó partján. Holott, van-e valami, amit magunkkal hoztunk volna ebbe a világba? Van-e valami, amit nem ingyen, kegyelemből, szeretetből kaptunk? Honnan van az életünk? Honnan vannak szüleink, szeretteink? Honnan van értelmünk, testünk és lelkünk? Mire használjuk, vagy éppen mire fecséreljük el azokat? Igen, ha lelkünk mélyén, ott a belső szobánkban szembe nézünk az élet csodájával, s benne egyéni életünkkel, nem lehet nem észrevenni a Teremtő jóságát, hatalmát, szeretetét. Félre azért minden kísértő gondolatot! Szegezzük tekintetünket továbbra is a kereszten értünk szenvedett Úrra! Uram! Hadd hirdessem jóságodat, nagy tetteidet és mérhetetlen szeretetedet! Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy te mindig velünk vagy. Ez a mi reménységünk, életünk minden napján, akár jó, akár rossz napokat kell átélnünk. Soha ne engedd, hogy elfeledjük ezt. Kérünk, ehhez add a te erődet, kegyelmedet és Szentlelkedet. Ámen.

Ha valaki elindul a lejtőn, annak nincs megállás. Tapasztaltuk már ezt? Biztosan, amikor az egyik bűn jön a másik után. Kedves testvérem, lehet, hogy te is elindultál a lejtőn lefelé, és azt veszed észre, nem mennek jól életed dolgai. Nem érted, miért. A bűn elhomályosította előtted ennek meglátását. Egyetlen esélyed, ha Istenhez kiáltasz segítségért. Ismerd el, hogy vétkeztél! Jeroboám direkt bűntanyákat építtetett ki Izraelben. Mindig vonzó és csábító, amit a világ nyújt. A legnagyobb félrelépés az, amikor azt gondoljuk, minden rendben van. Mi a legjobb hívők vagyunk. Csak közben eljárunk egy kicsit „Dánba” és egy kicsit „Bételbe” testünk szórakoztatására. Izrael vezetője még papokat is rendelt az áldozatok bemutatására. A pap se különb ember, mint mi. Szoktuk hallani. Valóban elszomorító, ha Isten szolgája tudatosan megy a bűnbe. Imádkozzunk a lelki vezetőinkért, hogy ellenállhassanak minden ilyen kísértésnek! Imádkozzunk önmagunkért, hogy meglássuk a buktatókat, és átlépjük azokat! „Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!” (Zsolt 51,13) Isten Szentlelke vezessen bennünket!

Ha valaki féktelenül viselkedik, az nem érzi a határokat. Az ilyenre azért mondhatja az Ige, hogy ostoba, mert csak önmagára tekint. De önmagát sem látja helyesen. Túlbecsüli saját képességeit és sem Istenre, sem emberre nem tekint. Az elbizakodott ember ugyanez a kategória. Magában bízik, valamilyen képességében, felülről kapott adottságában. Isten gyermeke mit tart magáról? „Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom…”

Ha valaki ínségbe jut, akkor nem árt, ha megvizsgálja, hogy vajon nem a munka és a szövegelés helytelen aránya juttatta oda, ahol van?

Ha valaki Isten kegyelme által szentté lett, az járjon is úgy és engedje, hogy a Szentlélek határozza meg gondolkodását, beszédét, cselekedetét. A szentség adománya feladattá lesz: amivé lényünk mélyén lettünk, az mutatkozzon meg életünkben és magatartásunkban! „Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk” (Gal 5, 25). Az új természet és az új irány, amit kaptunk, életünk minden megnyilvánulásában érvényesüljön. Minden tettünkben, kapcsolatunkban, beszélgetésünkben, rejtett belső döntéseinkben és lelki előhaladásunkban ez a szentség mutatkozzék meg.

Ha valaki megint bennünket – akár szeretettel, akár indulatosan teszi – nagyon rosszul tud esni. Nehezen viseljük. Pedig, ha figyelnénk az intő szóra, sok rossztól maradhatnánk távol. A bennünket érő bírálatra, mint lehetőségre kellene tekinteni. Ezek által ugyanis lehetőségünk nyílik arra, hogy elgondolkodjunk arról, hogy hol tartunk, és ha rossz az irány, akkor változtassunk. Persze általában úgy vagyunk vele, hogy aki rosszat mond rólunk, vagy a munkánkról, a teljesítményünkről, akkor keressük a hátsó szándékot a szavak mögött, vagy azt kérdezzük, hogy pont ő beszél? Ezek helytelen reakciók. Nézzünk magunkba az intő szóra és vonjuk le őszintén a következtetéseket! Merjünk tanulni a kritikákból, ne a sértettet játsszuk, annak semmi értelme!

Ha valaki megkérdezi, hogy miért élünk ezen a földön, nyugodtan mondhatjuk: azért, hogy Jézussal találkozzunk, és ezáltal örök életet nyerhessünk. Jézusnak van még egy utolsó szava Nátánaelhez és hozzánk: “Nagyobbakat látsz majd ezeknél.” A mi kicsi tapasztalataink ébresztik fel bennünk a hitet. Talán azon keresztül, hogy meglátod, Jézus ismeri a betegségedet, nyomorúságodat, problémáidat. Valahol úgy segített, hogy szemed-szád elállt, és azonnal tudtad: ez csak Isten lehet. Isten azért teszi, hogy a látható világból átvigyen a láthatatlanba. Valaminek meg kell bennünk fordulni, hogy ne csak akkor higgyek, amikor látom. Isten a hitedre épít. Ha hiszed, akkor meglátod. Majd Isten országában tudjuk meg, hogy amit ő ígért, minden beteljesedett. Lépj át az örökkévalóság világába! A valóság Krisztus! Amit ő tett, az a valóság. Ahhoz nincs mit tenni – mondja az Ige -, az lesz örökké. Ha Nátánaellel ott vagy most a küszöbön, lépj át a hit világába. Szeretném még aláhúzni Jézus mondatát: “Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.” Megnyílik neked az ég, amikor imádkozol? Tapasztalod, hogy Isten milyen közel van hozzád, mint talán soha? Belenézel-e mindennap a megnyílt égbe? Ha igen, akkor neked szól: “Nagyobbakat látsz majd ezeknél.” Szeretném, ha a nagyobbak közül megláthatnád: “Legnagyobb a szeretet.” Ha fölnézel a keresztre, látod, hogy ennél nagyobb szeretet sem égen, sem földön nincsen. Ha látod, akkor majd másoknak is meg tudod mutatni az utat a mennybe.

Ha valaki melegedni akar, akkor közeledjen a tűzhöz! Ugyanígy az Isten jobb megértésének is van egy folyamata, melyre talán a legjobb szó: a közeledés. Aki egyre közelebb kerül Istenhez, az egyre jobban érzi is, milyen jó az Ő közelében “melegedni”. A szeretet tüzének közelében aztán olvad a bűn, s éled a megbocsájtás készsége is. A biztonságot nyújtó melegben érlelődik az egyetemes béke utáni vágy, s válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy végső megoldás mindenre: egyedül az Isten. Az Isten hiányát sokan mással pótolják – a paletta széles: “pörgő” élet, önmegvalósító álmokban való pancsolás, hatalom-, s bírvágy, nemkülönben rontó szenvedélyek. Az azonban csak idő kérdése, hogy kitudódjék: Isten nem pótolható semmivel, csakis Önmagával… Ennek az isteni igazságnak szolgálatára szegődik el a hívő ember, amikor naponta közeledni igyekszik Teremtőjéhez, s ezáltal felebarátjaihoz is.

Ha valaki nem mindenben alkalmazkodik a mi eszméinkhez vagy véleményünkhöz, még nem jogcím arra, hogy az Úrért végzendő munkájától eltiltsuk. Krisztus a nagy Tanító. Mi ne ítélkezzünk, ne osszunk parancsot, hanem üljünk le egyenként alázatosan Jézus lábához, és tanuljunk tőle. Minden lélek, akit Isten készségessé tett, élő szócső, élő vezeték, akin keresztül Krisztus kinyilatkoztatja megbocsátó szeretetét. Milyen meggondoltan kell eljárnunk, nehogy egyet is elcsüggesszünk Isten fáklyavivői közül, és így eltakarjuk azokat a sugarakat, melyeket Isten e világra kíván árasztani általuk.

Ha valaki ragaszkodik az ő démonjához mert úgy érzi jól magát akkor nem tehetünk semmit. Vegyünk egy két példát. A szenvedélybetegek általában nagyon jól érzik magukat úgy ahogy vannak, bár tudják, hogy káros amit csinálnak mégsem akarják abbahagyni, mert attól félnek, hogy azt az élvezetet semmi sem pótolja amit csinálnak. Ezekért az embertársainkért, csak imádkozhatunk, és kérhetjük az Urat, hogy ő szabadítsa meg őket. Aztán vannak gonosz szellemek akik félre vezetik az embereket, Ilyen a vallásosság szelleme, a megtévesztő, és hazugság szelleme. Ha valaki úgy akar élni hagyjuk, ha mindenáron bajba akar kerülni akkor úgy is lesz. Imádkozzunk értük, bár úgy hiszem, hogy az időnket inkább a szeretteinkért áldozzuk fel, és a gyülekezet tagjaiért. Mindenesetre ha ők nem akarnak szabadok lenni, akkor se mi se Jézus nem tud értük tenni semmit. Meg kell kapnunk még a lelkek ismeretét és a szellemek megkülönböztetését is ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk. Hatalmunk csak a családunk, otthonunk, vagy a vendégeik felett van, (akik az otthonainkban vannak) vagy olyan emberek felett akik kérik a segítségünket. Mindenképpen a Szent Szellemre kell hagyatkoznunk, hogy segítsen nekünk a hatalom gyakorlásában. Ne próbálkozzunk mert a sátán kinevet, hanem vegyük komolyan amit a biblia mond és hittel tegyük meg amit a szívünkkel megértettünk. Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben: Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében: (Efézus 1,16:17) Mondjuk el ezt az igét naponta többször magunkra és családunkra, hogy megértsük mi a mi Atyánk akarata, hogy értsük a kijelentés szelleme által az igei igazságokat. Ámen. (“Kenneth E. Hagin: A hívők hatalma”)

Ha valaki rosszat tesz velünk, sok esetben az első reakciónk az, hogy megtoroljuk a bennünket ért sérelmet. Ez azonban nem más, mint bosszúállás. Jézus nem erre tanítja övéit. A harag és a gyűlölet ugyanis még több haragot, indulatot, gyűlöletet gerjeszt. Az Úr ezt mondja: Enyém a bosszúállás, én megfizetek. (Rm 12:19) Nekünk az Úrra kell bíznunk azokat az embereket is, akik bennünket megsértettek, akik belegázolnak lelkünkbe. Erre azonban csak a megbocsátó szeretettel rendelkező hívő ember képes. Azt olvastam egy könyvben (A viskó), hogy megbocsátani annyi, mint elengedni a másik torkát (!!!). Nehéz dolog ez, de gyakorolnunk, megélnünk szükséges, hiszen ezáltal (is) megmutathatjuk, hogy Jézus tanítványai vagyunk.

Ha valaki számba tudná venni, hogy valójában mennyire sokszínű az élet a Földön, találna elegendő okot arra, hogy higgyen Isten létezésében… Sok természettudós vált így hívővé vagy mélyült el hitében – bár ezt a személyes meggyőződéseket ritkán emlegetik a tudományos méltatások. Nyilvánvaló, hogy a vallások többnyire “statikus-dogmatikus” istenfelfogásai nem mindenkinek felelnek meg, sőt, a gondolkodó embert gyakran irritáják is a túlságosan emberszerű elgondolások a világmindenség Teremtőjéről.

Ha valaki ügyes, gyors, becsületes, szorgalmas, az bizony előbbre kerül, mert keresi mindenki az ilyen munkást. Na már most mikor valaki kelendő akkor ő válogathat. Imádkozzunk azokért az emberekért akik ugyan ügyesek, de fondorlatos módon nem akarnak azokká válni mert lusták, vagy úgy gondolják- úgy kell a munkához állni, hogy más is hozzá férjen-. Isten értékrendjébe ez nem fér bele.

Ha valakiről mindig csak rosszat mondasz, ne lepődj meg, ha szükségedben egyedül maradsz. Pláne igaz ez akkor, ha pont azokat bántod szavaiddal, akik a legközelebb állnak hozzád. Tudom, hogy ők azok, akik a leginkább fel tudnak bosszantani, de ne feledd el: rájuk számíthatsz leginkább a bajaidban is! És ha már elrontottad, akkor kérj bocsánatot – először Atyádtól, aztán meg apádtól és anyádtól. Hidd el, Isten melletted lesz, hogy segítsen, még akkor is, ha esetleg Vele is cselekedtél már hasonló módon – mert Ő már megbocsátott Neked! (E.M.L.)

Ha valakiről véleményt mondunk, vagy kritizáljuk, vajon ez is ide tartozik? Ez egy érdekes kérdés, mindig attól függ, honnan nézzük a dolgot. Sokszor vágják a keresztények egymás szemére – ne ítélkezz!-. de Jézus ezeket az igéket úgy gondolom azoknak szánta, akik képmutatóak voltak. Vagyis akik ugyanolyan hibákat követtek el de a másikat kritizálták. A kritika jó értelemben egy helyreállító dolog, de csak az őszinte és nem bántó kritika. A rosszindulatú és bántó kritika, vagy ami hazugság, esetleg irigységből származó az bűn. Legyünk megfontoltak, körültekintőek, magunkat megvizsgálók, bölcsek ebben a dologban, úgy gondolom erre hívta fel a figyelmünket az Úr. Sajnos előfordul velünk is, hogy előbb beszél a nyelvünk, mint ahogy az eszünk átgondolná. Nem titkolom, jártam már én is úgy, hogy megbántam, amit hirtelen kimondtam, mert egy óra múlva már másként láttam a dolgot. De milyen jó, hogy a Szentszellem figyelmeztet, és van, akihez jöhetünk; a mi Urunkhoz, és kérhetünk bocsánatot és bölcs beszédet tőle.

Ha választanod kellene két büntetés, a dorgálás és a száz botütés közül, melyiket választanád? Ha szükséges lenne, akkor nyilván a dorgálást, bár annak sem örülünk igazán. Az ostoba és az értelmes ember között az a különbség, hogy az előbbinek semmi sem használ. Még az ütlegelés sem. Az értelmes ezzel szemben a dorgálásból is kész tanulni. Megrendíti, de a tanulságot levonja. Nem valószínű, hogy bármelyikünkre száz botütés vár mostanság, de ha valaki megdorgál, tanuljunk belőle!

Ha van reménység ezen a földön, az csak azért van, mert felhangzik még Isten neve. Emberek milliói vetik bele létezésük összes örömét és szomorúságát. Ő az, aki az egész emberiséget magába foglalja és mindennek értelmet ad. (Bruno Ferrero) “Miért hallgatsz Istenem? Hát nem látsz? Nem látod a körülöttünk lévő nyomorúságot és gonoszságot? Hát nem sírsz? Nem látod a világodban a gyilkos kezeket, a békétlenséget és népek szenvedését? Hát nem hallod? Hiszen kiáltanak: elég! Hiszen kiáltanak: békét! Hiszen kiáltanak: valamit tegyél!” Hallgatsz?
Isten szól: “Ne ölj, és éljetek minden emberrel békességben.” Isten szól, és mi ezt halljuk és tudjuk. De megyünk az ellenkező irányba, megyünk a háborúkba, értelmetlen öldöklésbe vagy a gyilkos gondolatainkba. “Ne ölj, szeressétek az igazságot és békességet és ellenségeiteket!” Isten szól: “Ne lopj, élj tisztességesen, gyűlöld a rosszat és szeresd a jót.” Mi az ellenkezőjét tesszük. Egy olyan kerékpárt taposunk, amelyen érdekeink ülnek. És hajtunk sebesen, minden törvényen, tisztességen és embereken keresztül. Tudjuk, mi a jó, de száguldunk a rossz irányba. Isten szól: “Szeresd az Urat, a te Istenedet, szeresd felebarátodat, mint magadat!” De mi elfutunk a szerető Isten kitárt karjai elől. Nem viszonozzuk szeretetét, amivel teremtett, megváltott minket. És mi kiken segítünk önzetlenül? Van valaki, akiért odaadnánk életünket? Úgy, mint Krisztus adta értünk? “Éljetek
szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket.” Az ellenkező irányba tartunk. És ezek után, értetlenül állunk nyomorúságunk előtt, a szeretetlenségben, tisztességtelenségben és öldöklésben szenvedve, kérdőn kiáltva. “Istenem miért hallgatsz?” Pedig Isten szerető bírája a földnek. Isten szól! Uram Istenem, kérlek, segíts, hogy bizonytalanságom helyett bízzak, önzés helyett segítsek. Uram adj erőt, hogy szeressek. Ámen.

Ha vezető vagy, igyekezz elkerülni ezeket a kelepcéket:
1) Vezetés helyett aprólékos irányítás. Az emberek irányításához a legkisebb részletekre is odafigyelő szem kell, míg a vezetéshez a látás megosztása, célok kitűzése és a motiválás. Tisztában kell lenned a különbséggel! Amikor vezetés helyett mindent kézben akarsz tartani, a munkamorál zuhanni fog, mert az embereknek világos célok kellenek, és szabadság arra, hogy kitalálják, hogyan érhetik el azokat. Ne válaszd a mikromenedzselést; ezáltal a körülötted lévők és az alárendeltjeid nem fogják magukénak érezni a munkát, pedig arra szükség van a jó csapatdinamikához és a problémamegoldáshoz. Eisenhower elnök egyszer ezt mondta: „Húzd meg a zsinórt, és követni fog, ahová csak akarod. Nyomd, és sehová sem fog menni.”
2) A személyhez kötődő lojalitás összekeverése a csapatépítéssel. Jó, ha szoros munkakapcsolatban vagy bizonyos kulcsszemélyekkel, de az is fontos, hogy az emberek egymáshoz is kötődjenek (ld. Róma 12:5). Tégy meg mindent azért, hogy mindenki bekerüljön a csapatba, érezze, hogy értékelik, és megtanulja, hogyan tud együttműködni másokkal.
3) Félelem új dolgok kipróbálásától. Ha új területeken tesszük próbára az embereket, ez azt is jelenti, hogy hibázni fognak. Ha a megszokott dolgokhoz láncolod őket, az biztonságot nyújthat nekik (és neked), de ennek az ára az, hogy a motiváció szelét kifogod a vitorlájukból. Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy vállalod mások tévedésének a kockázatát, és összeharapod a szád, miközben hagyod, hogy „kitotyogjanak” az ismeretlenbe. Mint az a szülő, aki intenzívebben imádkozik, amikor tinédzser gyermeke először viszi el a családi autót, hogy vezessen egyet, el kell fogadnod, hogy bizonyos kihívások, amelyek téged megrémítenek, másokat felszabadítanak. Salamon azt mondta: „Dolgozz keményen, és legyél vezetővé”. Ez felvet egy kérdést. Ha te másokat vezetsz, téged ki vezet? A vezetés legjobb módja, ha Istent követed, és engedelmeskedsz Igéjének!

Ha vezető vagy Isten munkájában, rendszeresen fel kell tenned magadnak három kérdést: 1) Elszámoltatható vagyok bárki felé? Ha nem, akkor veszélyes talajon állsz. Csak Isten tud kezelni megkérdőjelezhetetlen hatalmat. Ki ismer eléggé ahhoz, hogy együtt imádkozzon veled, tanácsoljon, és erősítsen sebezhető területeiden? Folyamatosan tapasztaljuk, hogy a hatalom felelősségre vonhatóság nélkül katasztrófához vezet. 2) Rendben van az értékrended? A sorrend könnyen elcsúszik, ha nem figyelünk oda. Túl sokan csak összetört otthonok vagy megromló egészség árán lesznek sikeresek, mert az értékrendünk valahol eltolódott. 3) Naprakész az Istennel való kapcsolatom? Ha nem határozott és gyors igen a válasz, akkor túl közel vagy a szakadék széléhez. A legjobb védelmed az, ha naponta fegyelmezetten Istennel jársz. „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsoltárok 119:11). Ha nem töltesz időt Istennel, akkor bármivel is töltöd, az fontosabbá válik Istennél. Figyelj oda erre a kifejezésre „szívembe zártam” [az angolban: „kincsként őrzöm”]. Azt jelenti, hogy védelmezünk valamit, hogy semmi ne fenyegesse. Fegyelmezned kell magad, hogy időt tölts Isten Igéjével, és meg kell védened ezt az időt minden zavarástól. Add Istennek az elméd minden nap, amikor még friss! Lelkipásztor, az elsődleges elhivatásod nem az építkezési terv, a bizottsági ülés vagy a költségvetés, hanem ez: „Legeltesd az én juhaimat!” (János 21:17). Ha a szombat nyugtalanul talál, mert még semmivel sem készültél a vasárnapra, akkor változtass! Kezdd a feladatok átruházásával! „Válasszatok ki magatok közül…férfiakat… akiket beállíthatunk ebbe a munkába; de mi magunkat folyamatosan odaadjuk az imádkozás és az ige szolgálatára.” (Apostolok cselekedetei 6:3-4)

Ha vezetsz egy közösséget, legyen az a családod, a munkatársaidból álló csapat, egy Egyesület vagy bármi más, akkor a mások minél jobb megismerése és a gondos törődés feladataid közé tartozik. Ha nem vagy vezető, akkor sem hátrány, ha jobban megismersz másokat, hiszen így közelebb kerülhetsz a környezetedben élőkhöz és jobban törődhetsz a lelkükkel ezáltal is képviselve az élő Istent.

Hadd álljon itt két fontos virágvasárnapi tanulság: Az első ez: bízz a Királyban, de ne csak a hatalmában meg a csodatevő erejében, hanem abban is, hogy ő bölcs, és minden végzése tökéletes. Ha engedelmesen végrehajtod a kicsi, alantasnak tűnő, vagy talán éppen nagyon is kellemetlen „szamáreloldásnyi” feladatot, akkor te is hatalmas üdvtörténeti események részese lehetsz. Egyesek tudtukon kívül angyalokat vendégelnek meg, mások pont azon a néptelen gázai úton kezdenek járkálni, ahol egyszer csak felbukkan egy kocsi a hatalmas pénzügyminiszterrel… És mindenképpen ott fogsz vonulni a nagy hozsánnás-pálmás menetben majd azon a napon, amikor eljön az Úr és minden szentje vele. A másik tanulság hadd legyen ez: soha nem a látható „római erőd” a legfőbb ellenség, hanem a templomot szennyező kufárkodás. Mert lám, az Antónia- erőd maradványaiból már régen turistalátványosság lett, de sok templomban még ma is bőgnek a szenteskedő vallási kufárkodás jószágai. Vonuljon be ezen a virágvasárnapon úgy a szívedbe az Úr, hogy ő dönthesse el, merre forduljon, és mit, milyen sorrendben tegyen a helyére az életedben!

Hadd kérdezzelek meg: te megelégedett vagy azzal, amit kaptál?! Mennyire fájhatott Leának, hogy idejön ez a Jákób, és beleszeret a szép Rákhelbe, pedig én vagyok az idősebb. Vigyázz a szemeddel! Iszonyú, mi mindent lehet vele csinálni, hogyan lehet embereket magadhoz kötni. Jákób szereti Rákhelt. De az Úr Leát is szereti! Az Úr meglátta Lea megvetett voltát, és megnyitotta a méhét. “Rákhel pedig magtalan volt.” Egyszer csak Lea kerül előnybe, és sorban szüli a fiakat. Isten rátekint arra, akit senki nem vesz észre, rátekint a lenézettre. Isten mindig a kicsivel van. Senki nem látta Leát, a szenvedését, a könnyeit, senki nem tudta, mi megy végbe a szívében. Ezért történik meg, hogy Isten megnyitja Lea méhét, és egymás után szüli Jákóbnak a fiakat. Akkor még nem volt bűn, ha több felesége volt egy férfinak. Lea így mondja: “Meglátta az Úr az én nyomorúságomat”. Az első gyermekének neve Rúben: “most már szeretni fog engem az én férjem”. A második: “Meghallotta az Úr megvetett voltomat… és nevezé nevét Simeonnak.” A harmadiknál: “Ragaszkodni fog hozzám az én férjem… nevezé nevét Lévinek.” A negyediknél: “Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának.” Lea állapotáról gyermekeinek nevei beszélnek.

Hadd kérdezzem meg tőled: meddig akarod hagyni, hogy az a régi probléma gyötörjön téged? Mikor fogsz végre megszabadulni a békáktól az életedben? Látod már, hogy addig maradnak, amíg hagyod? Addig maradnak veled, amíg nem hozol egy minőségi döntést, hogy Isten Igéjét követed, és elűzöd azokat. Miért nem teszed meg ezt ma?

Hagyatkozzunk hát Istenre és az Ő kegyelmére. Ha nem veszi le rólunk a bajokat, erőt ad az elhordozásra. Erejével addig táplál, míg a féreg elhordja a hegyeket, és a senkik győzedelmesen kerülnek ki a kísértésekből és minden nyomorúságból. Jobb nekünk, ha Isten erejével küzdünk, mint ha a magunkéval, mert ha ezerszer annyi erőnk is lenne, mint amennyi van, mit sem érnénk vele az ellenséggel szemben. Ha viszont még gyengébbek lennénk, mint amilyenek vagyunk – ami aligha lehetséges -, mégis diadalmaskodnánk Krisztus által, aki megerősít minket.

Hagyd el a felemás igát, küldd el azokat, akikkel nincs Isten. Akár barátod, üzlettársad, akármilyen hasznos is a számodra. Ne bánjad, ha elveszíted a legjobb munkatársadat, ha nem lehet vele Isten. Ne ijedj meg, ha elveszíted azokat, akikben eddig bíztál. Kire vagy mire nézve mondja most ezt neked Isten? Divatos szó lett most az együttjárás. A szerelemre, a barátságra értik. Kire mondja most az Úr, hogy ne menj vele, ne járj együtt olyannal, akivel nincs Ő. Ha nem lesz vele, veled sem, amint összekötöd magad vele. Istenben legyen teljes a bizalmad. Ha nem bízod magad teljesen Reá, akkor kell még valami. Lehet, azért nem tud megáldani az Úr, mert nem Tőle vársz mindent. Nem Ő a mindened. “Mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik” (Acs 2,21). “Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lesz” (Péld 18,10). Menj magad, mondja Isten embere, légy bátor, különben vereséget szenvedsz. “Mert az Isten hatalmában van mind a segítés, mind a megveretés.” Isten tud segíteni, de el is tud ejteni. Küldött Valakit, Akivel együtt járhatsz, Aki nem messze van, fönt az égben, hanem melletted. Isten felajánlja, hogy segítséged lesz Jézus Krisztus által.

Hagyj fel azzal, hogy önmagad körül forogsz! Tanulj meg odafigyelni másokra!” Gyakorold, hogy ezt mondod: „Ennyi elég is rólam. Most rólad akarok hallani. Hogy megy az üzlet? Hogy van a feleséged? Hogy szolgál az egészséged? Mi újság a gyülekezetben?” Nyomd el a késztetést, hogy közbevágj – csak figyelj! Figyelj a füleddel, a szemeddel, az értelmeddel és a lelkeddel! Próbáld megérteni a szavak mögötti érzéseket! Ha ünnepelnek – örülj velük! Ha fájdalmat hordoznak – sírj velük! A keresztény jellem döntő próbája az, hogy képesek vagyunk-e ünnepelni mások sikerét vagy úgy osztozni mások terheiben, mintha a mieink volnának. Nincs jobb módja annak, hogy másokat szolgáljunk és bátorítsunk.

Hagyjuk-e, hogy a múltunkból fakadó jellegzetesség Isten szolgálatának eszköztárába kerüljön? Hagyjuk-e, hogy ezek a jellegzetességek (melyek még nem tévtanítások) beépülhessenek a közösség szolgálatába? Hagyjuk-e, hogy a Lélek teremtsen egységet a különbözőségek letisztítása és szolgálatba rendelése által, vagy ilyen-olyan uniformizálást értünk egység alatt? Látjuk-e a különbséget a hitvallás, idegen tanok és gyakorlatok, valamint az egyéni és kulturális háttérből következő jellegzetességek között? Fontos lenne pontosan látni, hogy az egyik a sátán félrevezető törekvése, a másik Isten színesítő, szépítő, gazdagító szándéka! Az egyiknek határozottan ellen kell állni, a másikat meg kell tanulni érteni és befogadni! Vajon ezeket a dolgokat jól csináljuk?

Hajlamosak vagyunk arra, hogy kemény, bántó szavakat mondjunk egymásnak. Még rettenetesebb, ha hátmögött mondjuk. Minden hátmögött mondott szó elszakít az Úrtól. “Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak” (Ef 4,29). Ne légy Diotrefesz, aki megfertőzi a saját és mások szívét is. Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy ő az Atyával egyenlő. Magát megalázva, egyre lejjebb ment az alávezető úton. Jézus azt akarja, hogy az ő követője légy.

Hajlandók vagyunk azt mondani: “A legkevésbé sem valószínű, hogy miután a legnagyobb válságon túljutottam, most visszatérnék a világ dolgaihoz.” Ne gondold ki előre, merről jön majd a kísértés; amiről legkevésbé gondolod, az lehet veszélyes. A nagy szellemi tettek utóhatásaiban jut szóhoz a “legkisebb dolgok rejtett világa”; ha nincs is előtérben, gondold meg, mégis jelen van, és ha nem vigyázol, újra elbuktathat. Hű maradtál Istenhez a nagy és erős kísértések között; most őrizkedj a rejtett áramlatoktól. Ne nézz betegesen önmagadba és ne rettegj előre. Maradj éber: legyen emlékezeted nyitva Isten előtt. A nem őrzött erősség kettős gyengeség, itt végzi aknamunkáját a “kicsiny dolgok rejtett világa”. A Biblia hősei mindig legerősebb pontjukon buktak el, nem a leggyengébben. “Isten hatalma őriz!” – Ez az egyetlen biztonság (1Pt 1,5).

Hajlandók vagyunk kijelenteni, hogyha egy embernek vannak természet adta képességei, akkor az különösen jó keresztyén lesz. Ez nem felkészültség kérdése, hanem szegénységünktől függ. Nem attól, amit magunkkal hozunk, hanem attól, amit Isten ad nekünk. Nem a természetes erények, ismeret és jellem, vagy megtapasztalások kérdése, mindez nem használ semmit. Az egyetlen, ami fontos, hogy Isten nagy kényszerítő hatalma megragadjon és az Ő munkatársává tegyen (1Kor 1,26-30). Isten gyülekezete olyan emberekből áll, akik felismerték szegénységüket. Isten mit sem kezdhet azzal az emberrel, aki azt hiszi, hogy hasznos lehet neki. Mint keresztyének nem a magunk ügyéért vagyunk itt, hanem Isten ügyéért. Nem tudjuk, Isten mit akar kikutatni, de meg kell őriznünk vele a kapcsolatunkat, bármi történjék is. Ne engedd, hogy valami megzavarja ezt, de ha mégis, akkor hozd rendbe a dolgot, szánj rá időt! A keresztyénségben nem az a legfontosabb, amit cselekszünk, hanem a kapcsolat Istennel és az a légkör, amit az teremt. Ez minden, amire törekednünk kell Isten kívánsága szerint, és éppen ez az, amit állandóan támadások érnek.

Hála és dicsőség az Atya tervének, és a Fiú engedelmességének. Mert ez adott nekünk reményt, szabadságot , az üdvösségre. Örvendezzünk ezen és hála énekekkel dicsőítsük a mi Megváltónkat szüntelen, el nem feledve mit tett értünk. Szolgáljuk Őt, itt a földön szorgalmasan, és hirdessük nagy tetteit.

Hála és dicsőség Isten minden munkájának ami bennünk zajlik, még akkor is amikor azt szenvedések árán munkálja, mert minden a javunkra válik. Ő nem szívesen fegyelmez minket, nem gyönyörködik szenvedéseinken, de ha úgy látja, hogy ez nekünk használ, megengedi, mert így formál minket egyre inkább Fia képmására.

Hála és köszönet, hogy ebbe a családba tartozom és még sok testvérem az Úrban. Isten a szeretetét abban mutatta meg, hogy Fiát áldozta fel értünk, hogy a gonosz uralmát lerontsa. Megmenekültünk az ő áldozata által. Isten célja, hogy minket szeressen, de nehéz úgy szeretni, hogy elutasítják ezt. Ő kezdeményez és vár, nem sürget, türelmes. De az emberek visszautasítják, vagy elfogadják de nem vesznek fel vele kapcsolatot. El tudjuk képzelni, hogy mi a szeretetünket ki akarjuk mutatni mások iránt, ők pedig azt mondják tudjuk, hogy vagy, közben pedig elmennek mellettünk, nem figyelnek ránk, eszükbe sem jut, hogy 5 percet ránk fordítsanak. Akkor hogyan adjuk át a szeretetet.? Én úgy képzelem, hogy csak azt tudom szeretni aki elém áll, engedi, hogy átöleljem, keresi a kapcsolatot velem, engedi, hogy a tanácsommal segítsem, átveszi az ajándékot tőlem, az áldásokat. Akik őt keresik azokat az életük folyamán szüntelen formál.

Hála Istennek azért, hogy megérthetjük, kik vagyunk mi Krisztusban, és milyen hatalommal bírunk hívőkként. De az imádság több, mint „bátran járulni a trón elé” (ld. Zsidók 4:16). Az a fajta imádság általában arról szól, amit mi szeretnénk. Ez a fajta imádság pedig arról szól, amit Isten akar! Nos, mivel Isten készítette el az életedhez a tervet, nem gondolod, hogy bölcs dolog lenne elcsendesedni előtte, hogy beszélhessen róla?

Hálaadással kerülök egyensúlyba múltammal, mert kamatozóvá válik jelenem számára. Nélküle a múlt kárba vész. Igaz, a hálához csatlakoznia kell a megbánásnak, mely nélkül múltam veszendőbe menne, és nem kamatoznék. Hálaadás nincs őszinte bűnbánat nélkül, és azok iránti testvéri szeretet nélkül, akik nem kapták meg a nekem érdemtelenül adott kegyelmet. (Dietrich Bonhoeffer)

Halálos, gyógyíthatatlan… Istenünk számára idegen szavak. A „menthetetlent” jelentik, igénk viszont a Megváltót (görögül: szótér = Megmentő) hirdeti. Úgy ismerjük őt, mint aki számára nincs lehetetlen, aki hatalmát üdvösségünkért használja, aki számára nincs tragikusan befejezett helyzet. Ő meg tudja gyógyítani azt, akiről (amiről) lemondtak, és életre tudja kelteni azt, aki (ami) halott – az én életemet is! (Eszlényi Ákos)

Hálásaknak kell lennünk, hogy noha Istent nem láthatjuk, de testet öltött Jézusban, és lejött erre a földre. A mi életutunkon járt, láthatjuk viselkedését ugyanolyan helyzetekben, mint a mienk. Nincs olyan élethelyzet, amit Jézus végig ne élt volna. A mi életünket élte, és látható módon láttuk, mit tett vele a bűn. A kereszt örök kereszt. Nem csak azóta áll, hogy felállították a Golgotán. A kereszt a bűneset óta áll. Mit jelent, hogy “Ha valaki föltekint”? Az Újszövetség így mondja ezt: “Ha valaki hiszen őbenne.” Mindegy, hogy milyen és mennyi bűne volt, hogy mindig templomba járt, hogy eddig is imádkozott – teljesen mindegy. Egyetlen feltétele az üdvösségednek: Higgy a Fiúban, és örök életed van! Az a borzasztó, hogy sokszor nem tudunk feltekinteni, csak magunkat látjuk. Az elmúlt életünket látjuk, a körülöttünk lévő képtelenségeket. Nézz most föl mindenről, emeld fel hited szemeit! Ne higgy senkiben és semmiben. Csak Benne, és akkor minden egyszerű lesz. Mindnyájan megmart emberek vagyunk. Magunk is tudjuk már. Isten nem a kígyókat távolította el, hanem a keresztet emelte fel. Ez a nagy lehetőséged mindig meglesz, hogy feltekints a keresztre. Nem csak egyszer kapsz kegyelmet, hanem mindig újra. Tudod, mit jelent életben maradni? Újra és újra föltekinteni. Tekints fel Jézusra, és életed lesz. Olyan élet, amire mások is vágyakoznak majd körülötted. Amit Isten mond, az igaz. Légy engedelmes. Amíg tart a kegyelmi idő, addig tekints fel a keresztre!

Hálát adhatunk azért, hogy Jézus megszületésével és földi életével részese volt az embereknek, a mindennapi életükben adódott problémáiknak, munkájuknak, szenvedéseiknek és örömömeiknek. Mert így jobban megérti az ember gondjait, hisz ő ugyanolyan részese volt azokban. Az ige mondja is ” nem tesz ránk nagyobb terhet mint amilyet elbírunk ” . Amikor nekünk fájdalmaink, vagy problémáink vannak akkor Jézus velünk együtt szenved, és alig várja, hogy segíthessen. Vigyük elé a terheinket és rakjuk le lábai elé. “Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1 Péter 5:7)

“Halj meg tehát bűneidnek, és élj az igazságnak; mégpedig a mai nap ezen percének pillanatától kezdve.”

Halott az a folyó, melybe nem ömlik új víz, halott a fa, mely nem nő többé. (Lu Chin-yün) Az élet vize. Mit jelent ez? Szomjazni. Inni az élet vizéből. Hát, szomjazom én? Tudom egyáltalán, mit jelent szomjazni? A lelkem szomjazott már. Szomjazott emberi szavakra, emberi gesztusokra. És sokszor történt meg, hogy szinte ittam valakinek a szavait. S ha végre elért az a szó, amire igazán vártam, ami után szomjaztam, s amit éheztem, újraéledtem. Szó az utcán, szó az újságban, a rádióban. Szó egy barát szájából, szó az ellenség torkából. Szó a szomszédtól, a munkahelyen, a templomban a szószékről. Az éltető szó, az élet vize a szomjazónak. S ha nem jön, nincs továbblépés. Ha nem hangzik el, amit szomjaz a szív és szomjaz a fül, nincs élet. Ha nem hangzik Jézus Krisztus szava a szószékről, nincs holnap, nincs élet. Csak szikárság és szárazság. Én rettenetesen szomjazom. Mindenható mennyei Atyám! Olyan vagyok Igéd nélkül, mint egy folyó, melyet nem táplál új víz. Elapadok, és lassan elfogyok. De tőled és belőled fakad a forrás, melytől életre kelek, s hömpölygő áradat lesz belőlem. Te, bölcs vagy és előrelátó, ezért ne engedd, hogy hömpölygésem romboljon. Legyen inkább másokat magával ragadó, s csodálja mindenki a Forrást, melyből folyók születettek. Ámen.

Hallgatsz Istened szavára – teszed, amit helyesnek tart. Figyelsz parancsolataira – megtartod rendelkezését. Ha ezt teszed, akkor nem részesülsz az egyiptomi csapásokból. Engedelmes életet élve is talán Pállal együtt azt fogod hallani: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9) „Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében! És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok! Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Testvéreim, ha valaki közöttetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.” (Jak 5,13–16.19–20) Isten gyógyít, „de ha nem tenné is…” (Dán 3,18). Uram, „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Lk 22,42)! De kérem hozzá a te erődet!

“Halljátok szavam, figyeljetek, és hallgassátok beszédem!” Ézsaiás 28,23 Sokan mondják, hogy azért ne olvassuk a Bibliát, mert nem értjük, amit olvasunk. Vajon nem az a baj, hogy nem figyelnek oda? Miközben olvassák vagy hallgatják, zavaró adások vannak, jönnek a saját gondolataik, és azért nem érthetik meg. Amikor Filep megkérdezte a komornyikot, hogy érted-é, amit olvasol, az is azt válaszolta: “Mi módon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem?” (Acs 8,31). Mai Igénk így folytatja: “Hát mindig szánt-é a szántó, hogy vessen, és barázdálja, és boronálja-é földjét?” A föld az életünk. Nincs se vetés, se aratás, ha nem törik a föld. “Így szoktatta őt rendre és tanította Istene.” A föld sikoltana, ha tudna, amikor az ekevas belevág. Ennek meg kell történnie, különben nem lesz sem vetés, sem aratás. Minden vetés előtt szántanak. Ismered-e már ezt a rendet? Szántás után cséplésről beszél az Ige. Nem csak a földnek, a magnak is törni kell. Soha nem jutnánk hozzá a tartalomhoz, ha a mag nem törne. A Biblia beszél a külső emberünkről, ami életünknek a héja. De van bennem egy személyiség, amire azt mondom, hogy “én”. Ahogy gondolkodom, ahogy érzek, ahogy akarok. És van az egyéniségem, amiben más vagyok, mint a többi ember. A magnak sokszor több burka is van egymás után. Sok a csonthéjas mag. De mindnek törni kell, hogy az igazi tartalom napvilágra jöhessen. Újra szeretném a két szót mondani: Törni kell! Ezt nem lehet kikerülni. A mag keménysége dönti el, hogy milyen cséplésre van szükség. A kemény Ige mellett van egy mérhetetlenül szerető mondat: “szét nem töri”.

Halljátok-e Jézusnak ezt a minden korlát nélküli hatalmas hívását: Mindnyájan jertek! Úgy érzem, egy mély sajnálat ébred Isten szívében az ember felé, azért kiáltja: Jertek! Nálam van minden, amire szükségetek van. Mi az, amit eddig vettél? Mindig valami olyan, ami nem elégíthetett meg. Gyerekkorban valami nyalánkságot talán, aminek rövid ideig érezted az ízét. Később valami örömöt, élvezetet, ami csak addig tartott, amíg megkaptad. Az ember sokszor iszonyú forrásokból iszik, és tönkreteszi az egész életét. Semmi, ami a földről való, nem tud bennünket megelégíteni. Csak ami Istentől származik. Ezért hív az Úr: “Jertek e vizekre?” Milyen csodálatos, hogy a víz, amit Isten ad, az bor és tej. A bor az öröm. Egyszer csak tele vagy örömmel. Figyeljétek meg ezt a világot, hogy mennyire keresi, hajszolja az örömöt. És nincs. Pénzt, időt adsz egy kis élvezetért, és mire közülnézel, már nincs is. Isten vízre hív, és bort ad és tejet. Örömöt és életet. A tejre mondják, hogy folyékony kenyér. Minden táplálék megvan benne, ami az élethez szükséges. Hadd kínáljam ma Isten szeretetét úgy, ahogy csak kínálhatom. Azt a szeretetet, amelyik kiáradt erre a földre a Golgota keresztjén át. Jézus maga az egyetlen, aki megelégíthet, soha, semmi és senki más. Érezted-e már azt a szeretetet, amelyik Belőle árad? Kevesebb nem elég. Neked az a halálos szeretet kell, amelyik önmagát adta. Árad a víz hallod? “Jertek e vizekre!” Egy lépést se menj nélküle tovább!

Hallottad már ezt a mondatot? – Világos nappal kirabolta… – Világos nappal törtek be hozzájuk… Vajon miért van hír-értéke, ha a bűn „világos nappal” történik? Mert bizony még ma is ritkább, mint az éjszaka elkövetett bűntények. A legtöbb bűnt éjszaka, a sötétség leple alatt követik el. Amikor nem lát senki. Átvitt értelemben is igaz ez. Jézus a Világ Világossága. Ha valaki Őt követi, világosságban jár, nem botlik meg. Vagy ha megtörténik is, hamarosan újra megtalálja a „világosságot” – és követi azt. De aki a Sötétség Fejedelmének területére merészkedik – megbotlik, elesik, mert nem ismeri, vagy nem akarja megismerni a Világ Világosságát! Hidd el, ÉRDEMES vezetőt cserélni!

Hallottad már valaha ezeket a szavakat: „Nem kellene így érezned. Ha jobban bíztál volna Istenben, akkor most nem lennél ennyire letörve érzelmileg, és nem éreznéd úgy, hogy fel akarod adni. Egy jó nagy adag hitre és imádságra van szükséged!” Amikor az életben minden összedől, a jó szándékú barátok azt hiszik, hogy az ilyen szavak segítenek azonnal összeszedni magad. De ez nem így van; sőt megtörténhet, hogy ettől csak még rosszabbul érezzük magunkat. Emlékszel Jób barátaira? Akkor hát mit kell tennünk, ha ilyen gyötrő, aggasztó, csüggesztő érzések lesznek úrrá rajtunk? 1) Értsd meg, hogy az érzések sem nem jók, sem nem rosszak. Attól, hogy ilyesmit érzel, nem leszel kevésbé lelki, és nem leszel hívőbb attól, ha nem érzel ilyet. Ezek csak emberi érzések, melyek mindannyiunkban megvannak. Senki sem élt át nagyobb érzelmi fájdalmat, mint Jézus: „Szomorú az én lelkem mindhalálig”. Úgy érezte, hogy mindjárt belehal. Ilyen mély érzések fenyegették életét! Ő azonban nem rejtegette vagy tagadta érzéseit, és nem kárhoztatta magát azért, mert így érez. A tagadás csak erősíti az érzelmet. Jézus nyíltan megvallotta érzéseit, a megfelelő módon kezelve őket. Gyötrődésében kétszer is így imádkozott: „Atyám… Kérlek, vedd el tőlem… ezt a szenvedést…” (Márk 14:36 NLT). Az Atya nem tett szemrehányást, nem dorgálta meg azért a kéréséért, hogy szerette volna elkerülni ezt a helyzetet; nem szidta le érzéseiért, és téged sem fog leszidni érte. 2) Értsd meg, hogy nem az érzéseid diktálják a lehetőségeidet, és nem érvénytelenítik választásaidat. Lehetnek rossz érzéseid, és mégis tudsz jó döntéseket hozni! Fájdalomtól összetörten Jézus ezt mondta: „…mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Márk 14:36). Válaszd Isten akaratát, bárhogy is érzel, és Ő meg fog erősíteni, hogy kezelni tudd a nehéz időket.

Halottak napja táján hatalmas temetőjárás veszi kezdetét kis hazánkban. Ilyenkor a legtöbb ember felkeresi elhunyt szeretteinek sírját és emlékezik. De vajon hogyan? Reményteljesen vagy reménytelenül? Vigasztalanul vagy megvigasztalódva? Mi adhat vigaszt számunkra? A Biblia szerint egyértelműen a feltámadott Krisztusba vetett hitünk. Az, hogy tudjuk: Valaki visszajött a halálból, még pedig diadalmasan győzve fölötte. Jézus feltámadása ugyanis értünk történt. Egyfelől ez volt a pecsét az ő kereszthalálán (e nélkül csak egy értelmetlen szenvedés lett volna), másfelől megmutatta, hogy mi vár majd ránk a halál után. Az első keresztyének fantasztikusan átélték a feltámadás valóságát, beleragyogott az a mindennapjaikba. Nem voltak vigasztalhatatlanok, hanem erőt merítettek Jézus feltámadásából, mely az övéknek is záloga. Ha szomorú vagy ezekben a napokban, akkor vedd kezedbe a Bibliát és olvass vigasztaló igéket, igeszakaszokat belőle! S ha felmelengette szívedet az igei üzenet, akkor ne tartsd meg önmagadnak, hanem add át másoknak is. Mások is várják a vigaszt, és lehet, hogy az Úr általad akar másokat megvigasztalni. Ne késs átadni az örömüzenetet!

Hallottam nyáron egy lelkész házaspártól egy néhai Csiha Kálmán püspök úrtól hallott, nekik szánt mondatot, hogy egy feleség a férjét négyzetre is emelheti, de gyököt is vonhat belőle. Persze ez bizonnyal visszafelé is igaz! Ahhoz azonban, hogy egy házasságban kincset találjunk, ahhoz tudni kell egymást krisztusi szeretettel szeretni. Úgy szeretni, hogy azon fáradozom, hogy a másik boldog legyen. Ha az ő boldogságát keresem, akkor valóban kincs lehet számára. Ha ő pedig az enyémet keresi, akkor kincs lesz az én számomra. Sajnos manapság mindenki csak a maga boldogságát keresi. Ezért mennek hamar tönkre a házasságok. Krisztusnak kell még a házasságban is példaként előttünk állnia.

Hallottam-e valaha kemény szót Jézus szájából? Mondott-e már valamit személy szerint nekem, amire elgondolkozva odafigyeltem? Nem olyasmit, amit fejtegethetek és amiről beszélni tudok, hanem amit személyesen nekem mondott. Ez az ember megértette, amit Jézus mondott; meghallotta és megértette, mire gondol – és ez összetörte a szívét. Nem dacosan ment el; elment szomorúan, egészen elkedvetlenedve. Jézus nem ment utána, hagyta elmenni. A komoly vágyakozás tüzével jött Jézushoz, de Jézus szava megfagyasztotta. Urunk pontosan tudta, hogyha egyszer meghalljuk a szavát, az előbb-utóbb gyümölcsöt terem. Rettenetes, hogy némelyikünk akadályozza a gyümölcstermést a gyakorlati életben. Szeretném tudni, mit mondanánk, ha megkérdezne, vajon ezen a bizonyos ponton alárendelnénk-e magunkat neki? Egy biztos: Ő soha nem fog a szemünkre vetni semmit.

Hamisság, szomorúság, igazságtalanság zárhatnak körül bennünket. Olyan felhők takarhatnak el, amelyeket nem tudunk elűzni. Hiába küzdünk a körülmények ellen. A menekülésnek csak egyetlen útja van. A föld felett felhő és pára száll, a felhők felett azonban Isten világossága fénylik. A hit szárnyai segítségével az Ő jelenlétének napfényébe emelkedhetünk.

Hangosabban beszél rólunk az, akik vagyunk, mint amit mondunk, állítja a népi mondás. Igaz ez ránk is, hitben élőkre. Sokszor nem is gondoljuk, hogy egy-egy nehéz helyzetben való helytállásunk hangosabban hirdeti azt, hogy igazán mi vagy ki van a mi bensőkben, mint bármilyen körültekintéssel megfogalmazott szavunk. Jobban látnak és ismernek bennünket az emberek, mint olykor mi magunkat. Véleményformálásuk nagyban függ attól, hogy mi miként viszonyulunk Istenhez avagy a világhoz. De nemcsak az a meghatározó az emberek véleményformálásában, hogy kik vagyunk, hanem az is, hogy kit várunk. Ha az Úr Jézust várjuk, akkor nagyban ez határozza meg a mindennapi tevékenységünket is, hiszen megérkezésének a napján szeretnénk majd jó szívvel megállni. Addig is arra törekszünk, hogy az ő akarata szerint éljük le hátralevő földi életünket. Jézus Krisztus tetszését keressük, és nem az emberekét. Azzal akarunk találkozni, aki már nem idegen nekünk, mert már sokszor bizonyította szeretetét felénk. Az eljövendő Krisztus a jövőben szeretettel lép majd az övéihez, miként a múltban szerette, úgy szereti ma is őket. Nincs hát okunk a félelemre, ha őt várjuk. A kérdés csak az, hogy: Valójában mi kit várunk? Ugye, Jézust, akit az Atya „feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól”.

Hány embernek telik ma úgy el az élete, hogy nem kell senkinek, hogy felesleges. Mennyivel boldogabb az, aki már ifjan megkapja feladatát, elfogadja rendeltetését és örömmel végzi munkáját egy életen át. Istennek szüksége van rád, ha későn is veszed észre. Jutalma egy dénár, egy hely a mennyben, nem adhat kevesebbet. Igyekezz, hogy mielőbb munkába állhass! Uram, Gazdám, életem Ura! Egyedül te teheted hasznossá, értékessé az életemet. Volt idő, mikor feleslegesnek éreztem magam. Nem szűkölködtem, az emberek szerint nem volt okom panaszra, csak én voltam szerencsétlen, mert semmi értelmét nem láttam sem a munkának, sem a munkátlanságnak. Köszönöm, hogy megszólítottál. Hogy munkába állítottál. Hogy megmutattad, hogy kellek neked, kell a munkám, kell a jókedvem, kell az, hogy másokat is bíztassak, hogy eredménye lett annak, amit végeztem. Tarts meg szolgálatodban és fogadj oda mindnyájunkat, ne legyen köztünk értelmetlen élet. Olyan jó együtt dolgozni a te szőlődben. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Hány millió olyan ember él ma a földön, aki tehetetlenül, nyomorultan, állandó panaszokban, irigységben és reménytelenségben éli végig egész életét. Mint ez a szerencsétlen, aki harmincnyolc éven át nyomorgott betegágyán. Mind azt hiszi, hogy mások a hibásak, hogy az a baja, hogy nincs embere, nincs aki segítse, nincs aki törődjék vele. Milyen komoly a Jézus kérdése: Akarsz-e valójában meggyógyulni? Akarsz-e felhagyni nyomorgásoddal és vállalni az egészséges emberek munkáját és felelősségét? A válasz rendszerint csak a további panasz másokra, akik boldogok, sikeresek, „előttem lépnek be a siker és boldogság tavába”. A gyógyulás egyetlen útja: Hagyd abba, kelj fel, vedd magadra teljes felelősséggel és bizalommal mindazt a gondot, ami eddig leigázott, és indulj előre! Nem igaz, hogy nem vagy rá képes. Bízd magad Istenre és vállald! – Az az ember meggyógyult. Csoda történt, s ma nincsenek csodák? Tévedsz! Ugyanaz történik veled is, ha Jézusban bízva, neki engedelmeskedve elindulsz a szolgálat útján. Uram, nekem sincs sok emberem, aki segítsen, de ott vagy te mellettem, és az elég. A többi emberemet a te utadon hamar megtalálom: azokat, akiknek reám van szüksége. S miközben azokat keresem, mindig megtalálom azokat is, akik szívesen segítenek nekem. Adj mellém embereket, akik nem rajtam, hanem nekem segítenek, hogy együtt vegyük vállunkra a mindennapok és a ránk szorulók terhét. Adj erőt a kacagásra és kacagtatásra, hogy több legyen a mosoly, mint a sírás, a közös öröm, mint az elhagyatott reménytelenség. Hadd értsem parancsodat: Kelj fel és járj! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Hányan mondják azt, hogy nem kell templomba járni ahhoz, hogy valaki higgyen Istenben. Otthon is lehet imádkozni, Bibliát olvasni. Van benne igazság, de ez csak részigazság. Mert mihez is hasonlítható ez az állapot? Ahhoz, mint amikor valaki nagyszerűen tud focizni, de nincs egy focicsapat, melynek tagja lenne. Ahhoz, amikor valaki remekül dobol, de egyetlen zenekarnak sem tagja. Elfocizgathat, eldobolgathat valaki egyedül is? El hát! De mégsem ugyanolyan az, mint közösségben! Egyedül hamar ráun az ember a dolgokra, könnyen megfárad, elcsügged. De ha mindez közösségben történik vele, akkor vannak mellette, akik buzdítják, bátorítják, erősítik. Többek között ezért is jó egy gyülekezet tagjának lenni. Péter és János Jézus Krisztus kis tanítványi körének két tagja volt. Mondhatták volna, hogy mi aztán nem járunk templomba, mert évekig Jézus mellett éltünk, és elég az nekünk. Ők ilyet nem mondtak, de hitem szerint még csak nem is gondoltak. Vállalták hitüket és hittestvéreiket. Te hogy vagy ezzel?

Hányszor fűtötted túl magad? Tudod, hogy az egész már nem józan dolog, és mégis fokozod, hétszerte tüzesebbre fűtöd a kemencét. Ha látom, hogy nincs hatása a szavamnak, ész nélkül dobálom a tűzre a fát. Minden határon túlmegyek. És ennek már nincs ereje. Az Úr megtanított, hogy ne fűtsem a kemencét, akkor Ő sem fűti. Az ítélet csak akkor ítélet, ha Ő mondja. Amit én mondok, nevetségessé válik. A király hiába fűttette túl a kemencét, az a három férfi égett meg, akik a többieket bedobták. Az embernek nagyon sokszor a saját tekintélye, tisztessége ég el. Amikor Nabukodonozor befűtteti a kemencét, megdöbbentő dolog történik vele. A 2,47-ben azt mondta Dánielnek: “Bizonnyal a ti Istenetek, Ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura.” Röviddel utána azt kérdezi: “És kicsoda az az Isten, aki kiszabadítson titeket az én kezeimből?” Még az Istent is ki meri hívni. Átéli a csodát, és mégsem segít rajta. Látta a három férfit az égő tüzes kemencében, sőt a negyediket is. Látta őket kijönni is. Mégis ugyanaz marad, aki addig volt. Vigyázz, ne hordozd magadban tovább az óemberi indulatokat.

Hányszor ítélkezünk mi is olyan bűnök felett, amiket titokban magunk is elkövetünk. Őszintén ítélkezünk, mert mások arcán sokkal undorítóbbnak látszik a bűn, mint a magunkén. Mi valóban szeretjük az igazságot, a becsületet. Nem képmutatás, mikor felháborodunk a bűn felett. A magunk bűnét is utáljuk. Éppen azért titkoljuk, mert rossznak, megvetnivalónak tartjuk. De Isten nem akarja titokban tartani ítéletét, nem huny szemet bűneink felett. Azért volna olyan fontos, hogy mikor mások felett magunk által is elkövetett bűnök miatt ítélkezünk, mindig csengjen a fülünkbe a prófétai szó: „Te vagy az az ember!” Nem elég, hogy Isten tartsa számon bűneinket. Mi magunk kell, hogy számon tartsuk mindaddig, míg a Dávid példája és gyönyörű bűnbánó zsoltárja, az 51. zsoltár szerint őszinte bűnbánattal le nem tudjuk tenni Isten elé. Kegyelmes Istenem, tudom, én vagyok az az ember, aki naponta áthágom azokat a törvényeidet, melyeket őszintén szeretetek, és követek el olyan bűnöket, melyeket őszintén utálok. Bocsásd meg nekem, mikor ítélkezek mások bűnei felett, elfelejtve, hogy én vagyok az az ember, aki ugyanolyan ítéletre és megvetésre méltó. Juttasd eszembe a saját bűneimet, hogy elnézőbb lehessek mások iránt, hogy szeretni tudjam bűnös testvéreimet, hogy annál őszintébben tudjam kérni bocsánatodat magam bűneire, és elnyerhessem a Miatyánk szavai szerint: „amint én is megbocsátok”, nem csak az ellenem vétőknek, de az általam megvetett többi nyomorult embernek. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Hányszor keserítette meg az életünket a Hiába! Dolgoztunk, és nem jött meg az eredménye. Szerettünk, és csalódnunk kellett. Reménykedtünk, és nem jött össze semmi. Nem értettük, hibáztattunk másokat, talán magát Istent is, aki nem akar segíteni. Nem épített velünk, nem őrizte várunkat. De vajon vele próbáltunk-e építeni? Vajon az Ő városában éltünk, vagy azt kívántuk, hogy Ő költözzön be a mi városunkba? Úgy kértük-e, hogy „legyen meg a Te akaratod”, vagy úgy, hogy „legyen meg az én akaratom, Te csak segíts, Uram!” – Micsoda ígéret: „Álmában is ad eleget.” Annak, akit szeret. De a szeretet kétoldalú, úgy is mondhatnánk: annak, aki szereti Őt. Aki vállalja az Ő szolgálatát. Aki nem a maga céljainak szolgálatába akarja Őt kényszeríteni, hanem vállalja tőle kapott küldetését. Inkább vállald, amit Ő bíz rád, ott vár eredményed, boldogságod. Nehogy egész életed végeredménye az legyen: hiába volt, nem érte meg, hogy életet adott neked. Jó Atyám, nem tudom, mi az akaratod, mire rendeltél, mi a célod velem. Talán nem is gondolkoztam rajta. Magam szabtam célokat magamnak, a magam útját jártam, a magam módján akartam boldog lenni. És befulladtam. Nem vagyok boldog, és nem tudtam boldoggá tenni azokat, akik bennem bíztak, akiket rám bíztál. Érzem, új útra, új irányításra van szükségem. Adj nekem, Uram, új célokat! Mutasd meg, hol, hogyan akarsz felhasználni! Tudom, hogy szeretsz, de azt is, hogy én nem tudok megfelelni szeretetednek. Nem kívánom, hogy álmomban adj eleget, ébren mutasd meg, hol a helyem, hol a feladatom, és taníts, segíts, hogyne éljek hiába! Adj akaratod szerint való, igazi boldogságot nekem, hogy a Te erőddel másokat is boldoggá tehessek! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Harmat, csak áldást hozó, csendes harmat életünkben az Isten. Reggel jön, minden reggelen, és mint egykoron, manna-kenyerével édesíti a napot. Száraz szívünknek annyi enyhet ad, mi arra épp elég, hogy este békével pihenj. Ha élünk megújító, éltető szavával jellemük mások javára annyi virágot terem, mit liliomszárnyi éveink alig hordozhatnak el. Aztán Benne meggyökerezve kitéphetetlenül állunk minden vihar között, mint Libánon cédrusai. (Restás László)

Háromszor imádkozott így Jézus, háromszor riadt vissza emberi természete az utolsó, mindent megkoronázó áldozathozataltól. Lelki szemei előtt még egyszer elvonult az emberiség történelme. Látta a bűnös sorsát, ha magára hagyná, látta az ember tehetetlenségét, a bűn hatalmát. Elébe tárult az elítélt világ nyomorúsága és jajszava. Szemlélte a világ fenyegető végzetét, és döntött: megmenti az embert, bármilyen áron is. Elfogadja a vérkeresztséget, hogy veszendő emberek örök életet nyerhessenek.” (Jézus élete, A Gecsemáné c. fejezetből)

Hasonlítsd össze a két dolgot: „az igazságot szólván szeretetben” ill. „irigykedés, versengés és viszálykodás”. Homlokegyenest ellenkező fogalmak, ugye? Nem megy mindkettő egyszerre. Ha az igazságot szólod szeretetben, akkor növekedni fogsz. Ha irigykedsz, akadékoskodsz, és viszályt szítasz, akkor a csecsemőkorba kerülsz vissza. Ne hagyd, hogy a sátán megakadályozza a szellemi növekedésedet azáltal, hogy engedsz a viszálykodás szellemének, hanem szóld az igazságot szeretetben, és „mindenestől fogva növekedjél Őbenne!”

1) Használd a lelki ajándékaidat! Mindannyian kapunk ajándékokat Istentől, „aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja” (1Korinthus 12:11). Hadd mutassa meg Isten legmélyebb vágyaidon és legbelsőbb képességeiden át, hogy milyen szolgálatra vagy legalkalmasabb. 2) Rendeld alá magad Isten szerinti vezetőknek! A lelkipásztorod segíthet felkészülni és vezethet téged. Isten adott „némelyeket… pásztorokul…, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére” (Efézus 4:11-12). Mindannyiunknak szüksége van segítségre; egyedül nem tudjuk elérni a nekünk rendelt célt. 3) Kötelezd el magad arra, hogy képességeiddel és erőforrásaiddal a helyi gyülekezetet fogod építeni! Isten „a Krisztus testének építésére” (Efézus 4:12) tervezte ajándékainkat és elhivatásunkat. 4) Alakíts ki magadban szolgáló lelkületet! „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak” (1Péter 4:10). Nem tudod, milyen ajándékot kaptál? Kezdj el szolgálni, és Isten majd megmutatja neked!

Használd a régi korok bölcsességét a munkádban, a családodban és mindenben, amiben jársz. Vesd bele magad azokba az igazságokba, amelyeket Ő a bensődbe helyezett.

Használtad a hitedet az üdvösséggel, a Szent Szellem-keresztséggel és a gyógyulással kapcsolatban. De a hit mindenben ugyanaz. Ha gyógyulásra lenne szükséged, hittel megragadnád, és nyilvánosan bejelentenéd, hogy meggyógyultál. Ugyanezt kell tenned a pénzügyekkel kapcsolatban is. Megmondom, mit tegyél: először is soha ne imádkozz pénzért — azaz olyan értelemben ne, ahogy eddig. Amire szükséged van, az a földön van. Én nem fogok pénzt hullatni a mennyből. Az hamisítvány lenne, és én nem vagyok pénzhamisító. Amire neked szükséged van, az ott van lent. Én teremtettem a földet és mindent, ami rajta van. Én azt nem az ördögnek és az övéinek teremtettem. Igényelj annyit, amennyire szükséged van. Egyszerűen csak mondd azt: „sátán, vedd le a kezedet a pénzemről.” Mert a sátán az, aki visszatartja tőled, nem én.

Haszontalan, balga fecsegés és az ima elhanyagolása arra vezet, hogy rövid idő alatt elveszítjük a Megváltó drága jelenlétét, és sok-sok napi fájdalmas vívódás után leljük csak meg ismét békénket. Sokan részt vesznek az istentiszteleteken és Isten szava felfrissíti, megeleveníti őket. De mert keveset gondolkodnak ezeken az Igéken, és csak kevéssé “vigyáznak és imádkoznak”, hamarosan elveszítik az elnyert áldást, azután pedig még elhagyatottabbnak érzik magukat.

Haszontalanná válik a legszebb önfeláldozás is, ha nem szeretetből fakad. Örülni kell annak, hogy együtt lehetünk. Örülni, ha a társunk ragyogó szemmel néz reánk. Örülni, ha úgy tudunk együtt imádkozni, hogy egymást köszönjük meg Istennek. Örülni, ha egy idegen ember mosolyogva lép ki házunk kapuján, mert azt a lelki meleget kapta meg,, ami legjobban hiányzik a társadalmunkban. A szeretetnek ez az öröme az a haszon, ami nem vész el a halállal sem, amit átviszünk oda, ahol Krisztus örömmel vár, vágyik reánk, mert szeret. Istenem, jó Atyám, bocsáss meg nekem, hogy végtelen szeretetedre nem vagyok képes Krisztustól tanult önzetlen szeretettel felelni. Hiába próbálkozom, ha valami igazi, önzetlen jót képes voltam tenni, azonnal megdicsérem magam. Olyan jól esik jót tenni, de olyan jól esik utána megveregetni a saját vállamat, s megállapítani, milyen jó keresztyén is vagyok én. És ha valaki észreveszi és megdicsér miatta, szerényen lehajtott fejem és szabadkozásom alatt bizony dülled a mellem, hogy én milyen rendes ember vagyok. Értem, Uram, hogy ha magamért, mások megbecsüléséért tettem, ezzel meg is kaptam sovány jutalmamat. Nem kérhetek, nem is kérek hasznot magamnak azért, amire te adtál erőt, de add, hogy még így is, bűnösen is tudjak szeretni, szeretetből szolgálni a te ügyedet. Fogadd el kegyelmesen s tedd eredményessé gyatra szolgálataimat. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Hát nem titokban kell jót tenni, hogy ne tudja a bal kezünk, mit tesz a jobb? Dicsekednünk kell talán jó tetteinkkel? – Nem szabad, de nem is szükséges. A világosság mindig meglátszik. Jaj nekünk, ha azért tesszük a jót, hogy dicsérjenek, de ha dicsekedés nélkül tesszük, úgyis észrevevődik, s az már nem a mi dicsőségünk, hanem Istené. A világosságnak belülről kell jönnie, hitünkből, szolgálatra való készségünkből, Krisztust követni próbálgató szeretetünkből. Ez az a világosság, melyet nem lehet elrejteni, mely akaratunk ellenére is megmutatkozik, mely ragyogni fog az emberek előtt. Lesz, aki behunyja előle a szemét, lesz, aki csak csúfolkodni tud vele, de mit számít az, ha valaki tele van Isten szeretetével? Csak szolgálj nyugodtan, fénylő derűvel, boldog belső békességgel. Meglesz az eredménye! Uram, nem akarok dicsekedni azzal, amit a te nevedben tettem. Nem is dicsekedni való, hiszen olyan kevés az, hogy szóra sem érdemes. De tőled világosságot kaptam. A fényed rám ragyog. A te szereteted olyan sokszor eláraszt, talán valami csak rajtam is keresztül sugárzik. Olyan jó magam körül boldog embereket látni. Olyan jó síró embert megnevettetni. Olyan jó, ha valakinek felragyog az arca, ha engem meglát. Olyan jó, ha valaki engem vígasztal, csodálkozva, ha szomorúnak lát, mert nincs ahhoz hozzá szokva. Tartsd meg az én tőled kapott világosságomat, hadd ragyogja be minél több ember szomorúságát, s ha olyan kevés alkalmam van arra, hogy komolyan tudjak segíteni, legalább egy jó szót, egy kacagást, egy kis vidámságot, egy simogatást a te erőddel tudjak átadni azoknak, akiknek olyan nagy szüksége van a te vigasztalásodra. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Hatalmas tömegek rohannak el az egyháztól. Hova? Az ateizmus sivárságába, a babona idétlenségeibe, vagy a kábítószerek kábulatába? Hol van ma olyan szó, olyan gondolat, olyan remény, ami megnyugvást adhatna? Belerohanni a vad tülekedésbe? Krisztus téged is enged, ha rohanni akarsz. De aki belekóstolt a Lélek adta nyugalomba és biztonságba, nem fog onnan elkívánkozni. Uram, nincs hova mennünk. Talán elhagynánk téged, önzésünk rávenne, hogy több kenyérért, szórakozásért, kincsekért más utat válasszunk. Ha nem ismernék szereteted édességét. Téged megismerve látjuk a kívánatos, „mindent szabad” élet rombolását és pusztulását. Nem érdemes belevágni. Itt jó, melletted. Add meg nekünk a közösség melegét, mert az gyakran hiányzik. Add, hogy találjuk meg azokat, akik hasonlóan éreznek és gondolkoznak. Igen szét vagyunk széledve, nem ismerjük eléggé egymást. Tedd egyházunkat élő közösséggé, ahol együtt maradunk melletted, egy céllal, egy akarattal, hogy egymást erősítve tudjuk élni tanítványaid áldott életét. Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

Határozd el és engedd, hogy ezek az erők - Szeretet. Öröm. Békesség. Béketűrés. Jóság. Hit (hűség). Szelídség. Mértékletesség- kiáradhassanak a szíved forrásából. Ne engedd meg, hogy az önzés és a bűn megakadályozza az áramlást. Egy forrás van benned, amely tele van ÉLETerővel készen arra, hogy feltörjön. Hagyd, hadd áradjon!

Határozottan számíthatunk az olyan kérések teljesítésére, amelyek világos ígéreteken alapulnak. Ilyen erős és csalhatatlan ígéretek mindazok, melyekben örök üdvösségünkről van szó. Ha Jézus áldozatára hivatkozva bűneink bocsánatát kérjük, Isten nem tagadhatja meg kérésünket, mert Jézusról minden próféta bizonyságot tesz, hogy az Ő nevében bocsánatot kapnak mindazok, akik hisznek. Éppígy nem utasíthatja vissza Isten azt a kérésedet, amikor a gonosz legyőzésére kérsz erőt, mert Jézus nemcsak igazságunk, hanem szentségünk is lett. Isten azt akarja, hogy győzz, tehát meg is adja hozzá a szükséges erőt. Csak ne várj, míg készleted lesz a türelemből és szeretetből! Napról napra megkapod, amire szükséged van feladataidhoz, nehézségeidhez és a kísértéseidben való megálláshoz. Parancsként hangzik, amikor Jézus felszólít minket: „Kérjetek, keressetek, zörgessetek!” – de valójában rendkívül drága előjog ez, amiről Ő biztosít minket.

Házad népe a családod. Akikkel egy fedél alatt élsz, akiket Isten melléd rendelt, akik mellé Isten téged rendelt. Komolyan veszed a családodban betöltött szerepedet? Milyen szerepeid lehetnek? Valaki egyszerre lehet szülő, gyermek, testvér, házastárs, unokatestvér… Nem könnyű megfelelni a családi elvárásoknak és teljesíteni a kötelességeinket, de Istennel való kapcsolatunk után családtagjaink következnek a rangsorban, ha helyes az értékrendünk. Érdemes jobban odafigyelni a családunk tagjaira, még akkor is, ha fontosnak ítélt dolgok kerülnek hátrább az életünkben, mert egy az Úrnak szolgáló, szeretetteljes és boldog család hatalmas bizonyságtétel Isten mellett. De igaz az ellenkezője is: élő hitünk és szétesett családunk éles kontraszt.  Hidd el, a szeretteiddel eltöltött és átbeszélgetett idő, a közös programok nem hiábavalóak!

Helyes, ha eltűnődünk azon, hogyan végezzünk el valamit rendesen. De az már baj, ha a tett helyett tűnődünk. Miután Urunk ilyen csodálatos dolgokat mondott tanítványainak, azt várnánk, hogy a csendességbe küldi őket, elmélkedni a hallottak felett. De Urunk sohasem engedte őket elmerengeni “a holdfényben”. Amikor azért keressük Istennel a kapcsolatot, hogy megértsük kívánságát, ezen eltűnődhetünk, de ha időnket álmodozásra pazaroljuk akkor is, amikor Isten megmondta, hogy mit tegyünk: ez már helytelen és soha nincs rajta Isten áldása. Isten ilyenkor azzal kezdi, hogy oldalba löki az álmodozót és ráparancsol: ne ülj, ne is állj, hanem indulj! Ha nyugodtan várunk Isten előtt és Ő megmondta: “Jertek el… puszta helyre” (Mk 6,31), akkor az ilyen elmélkedés rendben van, mert az a célja, hogy visszazökkentsen Isten akaratának kerékvágásába. De amikor Isten már szólt, őrizkedj az álmodozástól. Hadd legyen Ő minden örömöd, álmod, gyönyörűséged forrása, de aztán szedd a sátorfádat és engedelmeskedj szavának! Amikor szerelmes vagy, nem ülsz le merengeni kedvesedről, hanem tenni akarsz érte valamit. Jézus Krisztus is ezt várja tőlünk. Ha Isten parancsa után is csak tépelődünk és merengünk, ez annak a jele, hogy nem bízunk benne.

Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat. (József Attila) Mi az élet értelme? Hogy meghaljak. Meghaljak a világnak. Hogy ne éljek, ne én éljek. Mégis élet lesz bennem, az igazi élet. Krisztus. Mert csak ő az igazi élet. Ha hagyom, hogy Krisztus lüktessen bennem, csak akkor élek igazán. Ebben az életben nem én vagyok az első. Az ő boldogsága az én boldogságom, és az én boldogságom az ő boldogsága. Az enyémet csak nála találom meg. Ő mutatja meg helyemet a világban, magamtól – hiába keresném -, nem találom. Ő küldi, tőle jönnek a társak, és ő munkálja a szeretetet a szívekben. Dolgozzam bár az élet bármely területén, hasznos akkor leszek, ha őt szolgálom vele. Van, hogy fel kell áldoznom a nyugalmam, a békém, hogy megértsem, a nyugalom tőle jön, békét csak nála lelek. Ha meghalok magamnak, a saját kívánságaimnak, ha többé nem én élek, ha őt magamban élni engedem, csak akkor élet az életem. Uram! Akkor nyugszom meg, ha megértem: nem magamnak, hanem neked élek. Ha megértem, hogy minden kétségbeesett boldogságkeresésem hasztalan nélküled. Ha meglátom, hogy mindent, amire vágyódom, csak benned találok meg. Tudom, ha magamnak élek, egyedül maradok, csak ha neked élek, tapasztalhatom meg, mit jelent igazán az élet. Adj bátorságot a te befogadásodra, Uram! Ámen.

Higgy bennem, és légy bizalommal az én irgalmasságom iránt. Mikor azt gondolod, hogy messze szakadtál tőlem, sokszor igen közel vagyok hozzád. Mikor úgy ítéled, hogy már-már teljesen elvesztél, sokszor olyankor támad legjobb alkalmad arra, hogy megtalálj. Nincs minden elveszve, amikor kedved ellen alakul valami. Ne aszerint ítélj, amint épp érzed magad, és ne ragadj bele semmiféle gondba, bárhonnan szakad rád, azt ne hidd, hogy nincs már remény a kigázolásra. Ne gondold, hogy egészen magadra maradtál, még ha ideig-óráig rád bocsátok is valami zaklattatást vagy elvonom vigasztalásomat, amely után kívánkozol.
(Kempis Tamás)

Hippokratesz óta tudjuk: “Medicus curat, natura sanat.” azaz, “Az orvos kúrál, a természet meg gyógyít”. Csúcstechnológiás orvostudomány korában sincs ez másképpen: az orvos ‘csak’ kezel, az istenadta természetes szerek pedig gyógyítják a beteget. S ha az orvos nem természet-ellenes, akkor “az orvos maga is gyógyszer”… Mindezt tudjuk, mégis megbetegszünk, olykor végzetesen. Talán soha nem volt ennyi betegség, mint manapság, mert az is beteg, akinek nem kellett volna azzá válnia: dohányzás, mértéktelen alkoholfogyasztás, túlsúlyosság – hogy csak néhány nagyon fontosat említsünk. Korunk népbetegségei: rák, diabetes, depresszió s az egyre terjedő meddőség, pedig mind visszavezethetőek a stresszre. A stressz életünk motorja mindaddig, amíg terhelhetőségünk határát túl nem lépi. … ? stressz az élet sava-borsa?mondta volt Selye János a majd Nobel-díjas kiváló professzor. S mi a stressz? A stressz definíciója – szintén csak Selye Jánostól (1907-82) – amit 1936-ban a Nature című folyóiratban a magyar fogalmazta meg először. Szerinte a stressz-reakció beépített mechanizmus. Akkor lép működésbe, amikor követeléseket támasztanak velünk szemben, ezért a stressz, védekezési és alkalmazkodási funkciókkal bír. Betegek vagyunk – testben és lélekben egyaránt. Ne csodálkozzunk ezen! Ha nincs egészséges jövőkép, ha a minimális kiszámíthatóság is hiányzik: hiszen nem biztos sem a munkahely, se a jövedelem, nemkülönben a kamatokat is tisztességtelenül megemelik egyik pillanatról a másikra, akkor hogyan vállaljon valaki gyermekeket, hogyan mondjon igent az egyébként is biztos alapot igénylő egzisztencia-projektre? Nyilvánvaló következmény lesz a “mában élés” s istenített életstílus lesz a pillanathoz való ragaszkodás… mindezek együttállásában a felelősséget nem hordozni fogják, hanem hárítják, s igyekeznek kibújni alóla! (Frankó Mátyás)

Hirdetni ebben a világban Krisztust mint megfeszítettet. Ma sok igehallgató van a gyülekezetekben, de nagyon kevés az „igecselekvő”. Sokan lelkesen szolgálnák Istent, de szolgálni a választottakat, azt már mégsem. Csodás gyülekezetekbe szeretnénk járni, de nem lesznek azzá, ha szolgálunk úgy, ahogy Isten kéri. Másik oldalról pedig képesek vagyunk-e elfogadni, ha nekünk szolgálnak. Volt olyan testvér a gyülekezetben, aki mindenkit szívesen vendégül látott – ez dicséretes –, de ha őt hívták vendégségbe, soha nem ment el. Jobb adni, mint kapni, de a közösség kölcsönösséget is feltételez. Kérjük Istent, hogy igazi szolgáivá váljunk! Imádkozzunk azért, hogy Isten képére való formálódásunk töretlen legyen!

Hisz mindig vannak problémák, de az ige olvasása az ami a hitünket megerősíti, ami reményt ad. Az Úr gondoskodott arról, hogy erősítésünkre, leírassa ígéreteit. Ha ezeket olvasgatjuk, esetleg meg is valljuk akkor a hitünk megerősödve megújul. Tegyük rendületlenül és adjuk át másoknak is ne tartsuk meg magunknak a kincseket. Mert ez az a kincs amit nem elrejteni kell hanem másokkal megosztani, mert akkor lesz gyümölcsöző számunkra. Mert ő a mi erősségünk, reménységünk, a hit szerzője Jézus. Hála és dicsőség neki mindenekért.

Hiszed-e Jézus feltámadását, mely a tiednek is záloga? Ha igen, akkor másképpen gyászolod meg elvesztett szeretteidet és másképpen tekintesz a saját halálodra is. A feltámadásba vetett hit öröme mennyire járja át szívedet? Engedd, hogy az Úr erősítse, növelje hitedet! Ő nagyobb a halálnál is, ha ezt elhiszed, akkor életed boldogabb, békésebb lesz és új értelmet nyer…

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. Bizodalmamat földi, vagy égi teremtmény helyett egyesegyedül a láthatatlan, felfoghatatlan egy Istenbe vetem, ki az eget-földet teremtette s egyedül mindenek felett-való. Nem. is esem kétségbe az ördög valamennyi hadának gonoszságán sem, mert az én Istenem mindezeknél feljebbvaló. Mert a hitem föléje szárnyal mindennek; annak is, ami van, annak is ami – nincs: bűnnek, erénynek, hogy mindeneken túl csak Istenen csüngjön.
Csodajelet sem kívánok tőle, hogy kísértsem Őt. Egészen ráhagyom, hogy meddig akar késni és nem szabok eléje se célt se időt, se eszközt, se módot, hanem mindezt önkéntes, igazi hittel akaratára bízom.
Ha egyszer mindenható, mi fogyatkozásom lehet, hogy megadni, megtenni ne tudná?! Ha ég-föld teremtője s mindenek Ura, ki árthat nékem?! Hogyne válnék javamra minden, mikor javamat akarja az, akinek engedelmes alattvalója minden?! Isten, tehát tudja, hogy cselekedjék legjavamra. S mert Atya is, mindezt meg is teszi szíves örömest. Mivel pedig én ebben semmit sem kételkedem, bizonnyal gyermeke vagyok, szolgája és örököse s lészen nékem az én hitem szerint.
Újév tűnt fel, új reménység
Töltse be a szíveket.
Távozz tőlünk messze kétség,
Nincs hatalmad már neked.
Isten, óh mi Istenünk,
Szent Fiad s Te vagy velünk,
Túl a síron lesz jövendőnk,
Örökös, szép újesztendőnk.

Hiszek, és nem kételkedem. Az Ige működik bennem, és most megalázom magam Isten hatalmas keze alatt. Minden gondomat Őrá vetem. Ettől a perctől kezdve nem aggodalmaskodom, hanem inkább imádkozom. Használom a hitemet, és Ő felemel engem a probléma és az ördög fölé. Mert Jézushoz tartozom, és Ő gondoskodik rólam!
JÉZUS neve minden név fölött van. JÉZUS neve  nagyobb minden más névnél. JÉZUS nevének hatalma  van a mennyben, a földön  és a föld alatt. JÉZUS nevének hatalma van még az  ISTEN trónjánál is. JÉZUS neve hatalmat adott nekem a démonok fölött is. Jézus neve az enyém itt a földön. Meg van írva : “Ha ketten közületek egy akaraton lesznek  a földön minden dolog felől, amit csak kérnek , megadja  nékik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyülnek az én nevemben , ott vagyok közöttük”. JÉZUS itt van . Ő gondoskodik arról, hogy az imám  meghallgatásra találjon. Ő megcselekszi azt.  Megcselekszi ,amit mondok , mert bármit  kérünk az Ő nevében , Ő megcselekszi azt. Az Ő nevének hatalma van. Fölhatalmazott engem , hogy  használjam ezt a nevet az ellenségeim ellen , a pokol minden ereje ellen , minden démon ellen , a betegség és a bűn ellen, a gyötrés és a depresszió ellen. Így hát JÉZUS NEVÉBEN SZABAD VAGYOK!   Kinyilvánítom a szabadságomat, mert  JÉZUS  megszabadított. Mindaz amit Ő megtett, az Ő minden hatalma , minden tekintélye, győzelmeinek minden nagysága benne van a NÉVBEN! ÉS EZ A NÉV AZ ENYÉM!!!!  Én több mint  győztes vagyok Őáltala , aki szeretett engem ,és Önmagát adta értem. Így használom a NEVÉT, és GYŐZELEMBEN JÁROK! JÉZUS NEVÉBEN!!! ÁMEN!

Hisszük-e, hogy Isten mélyebbre hatol bensőnkbe, mint mi magunk? “Jézus Krisztusnak… a vére megtisztít minket mindenegyes bűntől” (1Jn 1,7). Ha ez a megtisztítás csak tudatos megtapasztalásunkig terjed, akkor Isten legyen hozzánk irgalmas! A bűnben élő ember annyira eltompulhat, hogy már nincs bűntudata. A bűntől való megtisztulásnak át kell járnia szellemünk mélységeit és magasságait, ha meg akarunk maradni a világosságban, amint Isten is a világosságban van, és akkor ugyanaz a Szent Szellem táplálja majd szellemi életünket, aki Jézus Krisztus életét is táplálta. Csak akkor őriztetik meg egész valónk, mind szellemünk, mind lelkünk, mind testünk szeplőtlen tisztaságban és Isten szeme előtti feddhetetlenségben Jézus Krisztus visszajöveteléig, ha áthatolt rajtunk Isten az Ő Szent Szellemének csodálatba ejtő szentségével. Sohasem pihentethetjük meg elménket eléggé Istennek ezeken a hatalmas, mozdíthatatlan igazságain.

Hit által igazak, tiszták és szentek vagyunk Krisztusban. Mindenünk van őbenne, de még távolról sem látjuk át teljesen, mit jelent ez a mi számunkra. Még kevésbé használjuk fel mindazt, amit benne kaptunk. Lépésről lépésre kell előrejutnunk.Az igazi keresztyénség sajátságos módon kapcsolja egymásba a nyugalmat és a mozgást. A hívő ember pihen a kegyelemben és az új élet, a fiúság bizonyosságában, de ugyanakkor folyton előre halad, soha nem teszi ölbe a kezét és a kegyelmet nem használja nyugvópárnának. Aki lelkileg nyugalomba vonul, az elszegényedik. Ha kitartóan ellenállunk a bűnnek, még meghódításra vár a szeretet óriási területe.

“Hit által kiegyenlíthető a jellem minden fogyatékossága, megtisztítható minden foltja, helyrehozható minden hibája, fejleszthető minden jó vonása. Az ima a menny elrendelt eszköze, hogy sikeresen küzdjünk a bűn ellen, és keresztény jellemet fejlesszünk. Az isteni befolyások, amelyek imáinkra válaszként éreztetik hatásukat, véghezviszik a kegyelemért folyamodó lelkében mindazt, amiért Istenhez könyörög… »Kérjetek és megadatik néktek!« (Luk 11,9) A keresztény része a munkában az, hogy állandóan küzdjön fogyatkozásai ellen. Folyton könyörögjön Megváltójához, hogy gyógyítsa meg lelke valamennyi hibáját. A hívő önmaga nem elég bölcs, nem elég erős, hogy győzzön. E tulajdonságok az Úréi, aki megadja ezeket mindazoknak, akik alázatosan és töredelmesen könyörögnek segítségéért.” (Apostolok története, Átalakult élet és a Hű mindhalálig c. fejezetekből)

“Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek.” Zsidók 11,4 (Olvasandó: 1Mózes 4,1-10) Kain és Ábel az Édenen kívül született. Az első két ember, akinek már nem volt igazi otthona. ők már nem ismerték az Édent, az Istennel való közösséget. E két emberben az egész emberiség benne van. A két embernek a történetében szeretnénk a magunkét meglátni. Honnan tudta Kain és Ábel, hogy van Isten, boldogság és igazi élet? Mi hoztunk magunkkal egy hiányérzetet. Valakinek volt egy kis kanárimadara, amelyik már kalitkában született. Karácsonykor kiengedték a kismadarat. Azt vették észre, hogy felült a karácsonyfára – noha soha nem látott fát közelről -, otthonosan tollászkodott és csivitelt. Ennek a madárnak emléke volt arról, amit soha nem élt át – az erdőről, a szabadságról. A lélek, aki hazatalál Jézushoz, azt mondja: mindig ezt kerestem, és mindig ez után vágyakoztam! Mai Igénkben arról olvasunk, hogy mindketten ajándékot vittek Istennek. Honnan tudták, hogy Istent meg kell engesztelni? Nekik is, nekünk is megmondja a lelkiismeretünk. Ne mondd, hogy soha nem szólalt még meg. Mit vitt Ábel, hogy becsesebb volt az áldozata? A bárányt! Honnan tudhatta Ábel, ami sokkal később hangzott el, hogy “vérontás nélkül nincsen bocsánat” (Zsid 9,22b). Megjelentette neki a Lélek, van ilyen, hogy helyettünk. Így vitte Ábel maga helyett a bárányt. Amikor megáldozta, Isten szeme látta az oltár helyén az ácsolt keresztet. Isten az Egyszülött Fiút látta Ábel áldozata mögött, és kedvesen nézett Ábelre – Jézusért. Hiszed-e már, hogy Jézus nélkül elveszel? Hiszed-e már, hogy Jézus által bűnbocsánatod és üdvösséged van?!

Hit nélkül nem lehet élni. Minden embernek szüksége van hitre, bizalomra, hogy élhessen. Ábel hit által vitte a becsesebb áldozatot. Ábel elhitte, hogy aki vétkezik, az meghal. Nem testi halállal – kárhozattal. Így találta meg a helyettest, és vitte a bárányt. Hit által építette Noé a bárkát háza népe megtartására. Úgy épített Isten Igéjére, mint valóságra. Isten elmondta, tűzözön vár ránk, menekülj a bárkába, a kegyelembe. “Hit által engedelmeskedett Ábrahám… hogy menjen ki arra a helyre, amelyet öröklendő volt.” Ábrahám két rövid szóból álló parancsot kapott: Vedd és vidd! Hit által vitte Izsákot, hogy megáldozza. Ha nem tesszük meg, amit Isten mond, akkor számunkra az ő szava nem valóság. Mózest a szülei hite tartotta meg. Már gyermekkorában a halálba született. Olvastuk, hogyan menekült meg. Hogyan vették a vért, és kenték be az ajtófélfát, hogy az öldöklő angyal elkerülje hajlékukat. Isten Lelke kegyelmesen körüljárja szívedet, és ajtó-nyitásra vár. Hadd omoljon le szíved kőfala, hogy beírattass a névsor végére.

Hitben kell elfogadni az örök életet, és Jézus megváltását. Akkor már itt, a jelenünkben megkezdődik a feltámadásunk, hiszen egy halálra ítélt életből megyünk a mennybe, Jézus ölelő karjaiba. Halott szellemünk életre kel Jézus kegyelme által. Ha behívtuk Őt az életünkbe és a tanításai szerint élünk, akkor nem kell attól félni, hogy nevünk nincs beírva az Élet Könyvébe.

Hitelesen pedig azok mondhatják, akikkel ez meg is történt. Mindenképpen szükséges hozzá a bizonyosság, hogy Isten megbízta őket ezzel a feladattal. Isten ugyan minden újjászületett embert megbíz ezzel, mégis sok hívő emberből hiányzik ez a bizonyosság. Figyeljünk még fel egy rejtettnek tűnő, ám fontos részletre! Olyan újjászületett emberek lehetnek igazán jelentős hatással másokra, akik képesek úgy megszólítani embereket, hogy az nem erőszakos, lerohanó, netán durva, riasztó, hanem inkább tapintatos, tisztelettel teljes (kérlelő), mindeközben isteni tekintélyt sugárzó, meggyőző. Az újjászületett emberek népes táborából ők azok, akik igazán az Isten és ember közötti megbékélés munkálói lehetnek.

Hitünk egyik pillére a feltámadásba vetett hit, ezért foglalkoztat minket, nem elégszünk meg a tény puszta ismeretével, hanem érdeklődünk az után is, hogy miként fog megtörténni. Pál az első Korinthusi levél 15. fejezetében sorra veszi a feltámadással kapcsolatos kérdéseket. Hogyan támadunk fel? Testben – hangzik a természetes válasz, ami azért számos kérdést hordoz még magában. Milyen ez a test? Magán viseli-e a halálunkat megelőző időszak jellemzőit? Kinek-kinek eszébe jutnak meghalt szerettei, akkor, amikor utoljára látták és akkor is, amikor egy emlékezetes alkalommal együtt voltak. Pál apostol azt mondja: romlásra vettetik el, és ez nem csupán a test fizikai elporladását jelenti, hanem azt is, hogy ha az ítéletnél csak a mi életünk esne latba, akkor bizony kárhozatra lennénk ítélve. Krisztus értünk hozott áldozata az, amitől az ítéletünk megváltozhat, ezzel lehetünk csak romlatlanok testben és lélekben egyaránt. Mert mi a halál, a szenvedés? A bűneink következménye. Isten persze nem egyfajta büntető törvénykönyv tételei alapján rója ki az emberek büntetését. A különféle szenvedések nem vezethetők vissza egy-egy rossz cselekedetre. Bízhatunk abban, hogy ő a feltámadást is a lehető legjobban rendezi el számunkra. Ne is szánjunk túl sok időt a feltámadás mikéntjének találgatására, inkább döbbenjünk rá azokra a feladatokra, melyekre ezek az ismeretek köteleznek bennünket.

Hitünk megőrzésének legjobb módja az, ha építünk reá, méghozzá gondosan ügyelve arra, hogy az, amit alapul szolgáló evangéliumi hitünkhöz illesztünk, vele belső összhangban álljon. Igazi épülést csak maradandó értékektől várhatunk, amelyek a végső ítélet próbáját is kiállják (vö. 1Kor 3,12). Hogy épülésünk Isten akaratát váltsa valóra, folyamatos kapcsolatban kell lennünk Urunkkal a Szentlélek által. Ez egyúttal a záloga annak, hogy megmaradjunk a hitünket éltető és vonzóvá tévő isteni szeretetben. Ez a szeretet azért is értékes, mert késszé és képessé tesz arra, hogy hittől eltévelyedett testvéreinket mentő szándékkal fölkaroljuk, mindegyiket a saját lelki helyzetének megfelelően. Amikor építünk, bizonyságot teszünk arról is, hogy jó reménységünk van a jövő felől: tudjuk, hogy munkánk nem hiábavaló az Úr Jézusban, akit a földi történések végén visszavárunk. Addig ugyan sok fáradságot, számtalan kísértést és próbát kell még elviselnünk, mégsem csüggedünk, mert velünk az Úr, aki megőriz minket az üdvösségre. Istenem, Lelkeddel támogass, hogy kedved szerint és üdvömre épüljön hitem!

Hitünk nagy öröme, hogy kereszténységünk nem vallás, hanem Isten minket körülölelő szeretetközössége. Minden áldás, mozdulat ebből a közelségből fakad, terem gyümölcsöt. Kizárólag ez a szeretet szabadítja fel kezünket, szívünket a „mit és a hogyan tegyek” fárasztó, sekélyes kötelezettségei alól a másokért való örömteli szolgálat szabadságára. Szeretve lenni és szeretni – ez hitünk, életünk alapja, lényege. (Eszlényi Ákos)

Hitünk szépsége, hogy úgy beszélünk Istenhez, hogy Ő szavakban soha nem válaszol. Ő azonban Mindenható Isten, aki szavak nélkül is jól meg tudja értetni magát velünk, s az imádságos csöndben, a “belső szobánkban” kinyilvánítja nekünk akaratát. Ahogyan az anyja ölében fekvő gyermeknek sem kell elmagyarázni, hogy mi a szeretet, az Isten “kebelén” megpihenő léleknek sem kell parancsba adni, mit az ő Teremtőjének akarata. A világba jött Fény jelenlétével kinyilvánítja, hogy le akarja rombolni a sötétséget, mely a tudatlanságból, a félelemből, s a gonoszságból táplálkozik. A világba jött Fény pecsétet tett az Isten igazságára, hogy az Élet a legnagyobb kincs, mert benne, csakis itt a “földiben” van lehetőségünk felfedezni a legnagyobbat: Isten magát, létünk értelmét és célját.

Hinni annyit jelent, mint a Jézusban tökéletesen elvégzett üdvösséget, győzelmet gondolkodás nélkül elfogadni. Némelyik ember így panaszkodik: rajtam úgy sem lehet segíteni, elveszett ember vagyok! Honnan jön az ilyen panasz? Hitetlenségből. A győzelem számodra is már régen eldöntött kérdés. Készen áll a segítség. Ha valóban szabadulni vágyol a bűn hatalmából, akkor tudd meg, hogy üdvösséged elvégezett tény! Tombolhat még az ellenség ellened, ahogy csak akar, már elveszítette a csatát. A Megváltó önmagára vállalta azt a bűnt, amivel még téged vádolni próbál, bűneid láncait már széttépte. Higgy és a győzelem a tied!

Hívő életünknek van-e egyfajta mások által is megtapasztalható többlete? Arra gondolok, hogy Jézus tanítványaként tőlünk igenis valami többre van szükség, amit felmutatunk, amikor embertársainkkal érintkezünk, mint azok, akik Istent nem ismerve élik életüket. Jézus ezt úgy mondta, hogy ha csak azokat köszöntjük, akik minket is, akkor mivel teszünk többet? Vagy ha csak azokat szeretjük, akik bennünket is, akkor hol marad az a lelki plusz, ami a Vele járásunkból fakad? A fifti-fifti alapon való egymás mellett élésre bárki képes, abban nincs különösebben megerőltető, ám ez kevés. Te hogy állsz ezzel? Tudom, nehéz dolog ez, de hitben járni azt is jelenti, hogy az Úrra nézek, és nem embertársaim hibáira tekintek, hanem erőt kérek az Úrtól mások gyengéinek elhordozásához….

Hívő ember kicsit másképpen tanul, mint a világ fiai. Hogyan? Többféleképpen! Más kárából! Ha vannak előttünk rossz példák, akkor egyértelműnek kellene lenni számunkra, hogy van, amit nem kell követnünk, mert magunk is megtapasztaljuk a negatív következményeket. Ami gonosznak látszik, attól őrizkedik! Tapasztalatszerzés céljából nem kell mindent kipróbálni, mert vannak olyan dolgok, melyek gonosznak látszanak, és messze visznek az Istentől, de még egymástól is. Van, hogy a saját kárunkon tanulunk, de akkor bűnbánattal megállva Urunk előtt belátjuk eltévelyedésünket. Légy résen, mert az ördög szerte jár, keresve kit nyeljen el!

Hívő keresztyénnek lenni annyit jelent, mint örömben élni. A bűn uralma alatt nincs igazi öröm. A bűn romlására van az embernek és szétrombolja életörömét. Aki segít neked abban, hogy megszabadulj a bűntől, az a te örömöd munkatársa. Tekintsd nagy szeretetszolgálatnak azt, amikor valaki figyelmeztet hibáidra és az egyébként gyógyíthatatlan bajra orvosságot kínál. Ne tekintsd ellenségednek azt, aki megmondja neked az igazságot, hanem lásd meg benne örömed munkatársát (Gal 4, 16). „Ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek” – olvassuk János első levelében. Röviddel előtte ezzel jelöli meg levelének a célját: „… hogy örömünk teljes legyen.” Ez a kettő egybe vág. Az öröm növekszik, fokozódik, minél inkább megszabadulunk a bűntől és minél inkább növekszünk a hitben. Ha a Megváltó egészen teret nyer életünkben, vele együtt a teljes öröm is behatol abba.

„Hívség”. A réges-régi magyar szó még magában hordja a teljesebb jelentést. Az tud igazán hűséges lenni, akinek hite van. A két szó azonos tőről fakad. Hited és hűséged jutalmaként Istentől kapod majd meg koronádat. (Balogh Éva)

Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja, adjon nekem bölcsességnek és kijelentésnek szellemét az Ő megismerésében; és világosítsa meg az értelmem szemeit, hogy tudhassam, mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között.

Hogy akkor mi lesz a sorsunk, azt előre döntjük el a tetteinkkel. Ezért minden árat megér igazságosnak, alázatosnak, engedelmesnek lenni most, még akkor is, ha életünkben kárt szenvednénk miatta. Ez a legjobb befektetés, az egyetlen lehetőség arra, hogy az ítélet napján oltalmat találjunk. Szedjük össze magunkat, szálljunk magunkba! Addig tegyük, míg el nem kezdődik a vihar!

Hogy az emberiség nem jár helyes úton, arra talán elég Jean-Claude Carriere-nek az az adata, hogy valamikor a 17. században az életszínvonalbeli különbség egy szegény és egy gazdag ország között 1 : 5 aránnyal volt kifejezhető, az 1970-es évekre ez az arány 1 : 800, mára pedig 1 : 4000. Madagaszkáron azért irtják a helyi lakosok az erdőt – elpusztítva ezzel saját jövőjüket –, hogy faszenet állítsanak elő belőle, és potom pénzért eladják. Isten világosan megmutatta: csak egy szolidáris, egymás terhét hordozó társadalomnak van jövője. Ennek előképe, prototípusa lehetne az egyház. (Réz-Nagy Zoltán)

Hogy éljük a hívő életet? Mennyire kell komolyan venni Isten igéjének tanítását? Hol vannak a határai az engedelmességnek? Mik azok a tettek, amelyek még tiltottak, és melyek azok, amik már megengedettek? Mi az, amit Isten elvár tőlünk, mennyire veszi szigorúan „kilengéseinket”? Ezek a kérdések azoknak a hívőknek a kérdései, akik azzal a filozófiával élik az életüket, hogy mindegy, hogyan, csak valamiképpen elérkezzenek, „beessenek” az Isten országába. Az így gondolkodók a Biblia tanításából valóban csak a „legfontosabbakat” keresik, az engedelmesség áldozatvállalásából is csupán a „legszükségesebbeket” akarják vállalni. Pedig hívő életünkben tényleg olyanokká kell lennünk, mint a győzelemért teljes erejével küzdő sportolónak. Aki maradt már le egy versenyen néhány századmásodperccel vagy pár centiméterrel a győzelemről, az tudja, hogy legközelebb még keményebben kell készülnie, koncentráltabban versenyezni. Ám a hívő élet végén egyszer vár ránk hervadhatatlan koszorú, nincs lehetőség ismétlésre. Aki „nem bírja végig”, az lemarad, mégpedig végérvényesen… Isten arra biztat, hogy gondoljunk úgy hívő életünkre, szolgálatunkra, a neki való engedelmességre, mint amiben nem ismerünk lazítást. Ne az engedelmesség határait keressük, ne az foglalkoztasson, miben és milyen mértékig kell komolyan vennünk a Biblia igéit! Az Istenben kitartó és győzelmes élethez teljes odaadás és igyekezet szükséges.

Hogy helyesen, vagy helytelenül gondolkozunk az imádságról, az attól függ, milyen az elképzelésünk róla. Ha az imádságot úgy vesszük, mint a tüdő lélegzését vagy a vér keringését, akkor helyesen gondolkozunk. A vér szakadatlanul kering, a lélegzés is szakadatlan. Nem vagyunk tudatában ennek, mégis megállás nélkül folyik. Nem mindig vagyunk tudatában annak sem, hogy Jézus tökéletes kapcsolatban tart minket Istennel; mégis így van, ha engedelmeskedünk neki. Az imádság nem gyakorlás, hanem élet. Őrizkedj mindattól, ami gátolja feltörő fohászaidat. “Szüntelen imádkozzatok” – azaz mindig őrizd meg a szívedből feltörő fohászkodás gyermeki szokását. Jézus soha nem tesz említést meg nem hallgatott imádságról: határtalanul bizonyos volt abban, hogy az imádság mindig meghallgatásra talál. Megvan-e bennünk is a Szent Szellem által ez a kimondhatatlan bizonyosság, ami Jézusban volt az imádságról, vagy arra az időre gondolunk, amikor Isten látszólag nem felelt imádságunkra? “Aki kér, mind kap” (Mt 7,8). Még ha mondjuk is, hogy “de… nem…”, Isten azonban a legeredményesebb módon hallgatja meg az imádságot nemcsak néha, hanem minden időben. Lehet, hogy a meghallgattatás bizonyítékát nem mindig azon a területen találjuk meg, ahol szeretnénk, vagy várjuk. Várjuk-e, hogy Isten feleljen az imádságra? A veszély abban van, hogy felhígítjuk a dolgokat, amikről Jézus beszélt és úgy értelmezzük, hogy megfeleljenek a józan észnek is, de ha csak józan ész kellene hozzá, akkor neki nem lett volna érdemes kimondania. Mindaz, amit Jézus mond az imádságról, természetfeletti kinyilatkoztatás.

Hogy hitetlen vagy, az aggodalmaidból látható. Ha az Úré vagy, nincs okod aggodalomra. Az aggodalmaskodás felségsértés. Hitetlenséggel, istentelenséggel jár. Mintha Isten nem tudna mindent megtenni. Ha félelemmel, nyugtalansággal vagyunk tele, nem ragyoghat keresztül életünkön Isten minden emberi értelmet felülhaladó békessége. Ha elfogadod az ítéletet, hogy Isten haragszik rád, ha ma engedsz Neki, akkor Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minden bűntől. Halld meg az ítéletet, hogy elfogadhasd a kegyelmet. Kegyelem csak a szegényeknek hirdettetik. Isten az elveszetteket keresi. Ma még megmenekülhetsz. Van hová! Egyetlen hely van, ahová kétezer évvel ezelőtt lecsapott Isten haragja, ítélete a Golgota keresztjén. A kereszten Isten szeretetének a tüze lángol. Megmenekülhetsz, ha engeded, hogy ennek a szeretetnek tüze kiégessen belőled minden bűnt.

Hogy is legyünk készen? Hát mindenképpen az életünkben becsületesen igaz emberként kell élnünk bűn nélkül. Az imáinkban nap mint nap alázattal kérjünk bocsánatot, az estleges hibáinkért. Engedelmességgel tegyük azt amit kér tőlünk a szentírás, szolgáljunk, imádkozzunk és tegyük a dolgunkat a világban tisztességgel. Ez a mi reménységünk, hogy okos szolgák módjára megállhatunk Urunk előtt ha eljön az idő. Minden időben Krisztus figyelmeztette az övéit, ha figyelünk rá. Minket is fog figyelmeztetni, és ha megfogadjuk intéseit, megmenekülünk. Az Úr tudta, hogy hamarosan vége az ő földi küldetésének, mégis nagy szeretettel tanította öveit, meghitt beszélgetésekkel nyugtatta őket. Ez a beszéd  mindenkor az őt követőinek is szól.

Hogy juthat el oda valaki, hogy a szüleit átkozza? Ez a kérdés fel sem merül benned, ha szeretetben nőttél fel, ha figyeltek rád, törődtek veled a szüleid. De az előbb soroltak hiánya bizony elvezethet valakit a szülei átkozására. Persze nem szükségszerűen következik egyik a másikból. Vannak gyerekek, akik elmondják, hogy otthon előfordul, hogy az illuminált állapotú szülő (főként az apuka) időnként megveri őt is, a testvérét is. Micsoda Isten-kép alakul ki így a gyermekben? Az így felnövő gyermeknek nagyon nehéz eljutnia a szerető mennyei Atyához az istennel való kapcsolatában. Mégsem lehetetlen, ezért imádkozzunk a megbicsaklott életű szülőkért és gyermekeikért!

Hogy ki ez, mindnyájan tudjuk. Az utolsó Ádám, a mennyből jött Úr, a fájdalmak férfia, az Emberfia. Milyen biztos rejtekhely Ő népe számára! Saját magát teszi ki a tomboló szél teljes erejének, csakhogy megvédje a benne rejtőzőket. Így menekültünk meg Isten haragjától, és meg kell menekülnünk az emberek dühétől, az élet gondjaitól és a halál rettenésétől is. Miért állunk hát kint a szélben, amikor olyan könnyen biztos menedéket találhatunk az Úrnál? Meneküljünk hát hozzá, és találjuk meg nála a teljes békességet. A bajok szélfúvása gyakran mindent elsodró viharrá fokozódik. Ami erősnek és állandónak látszott, meginog a szélviharban, és földi reménységeink egymás után omlanak össze. De a mi Urunk Jézus, a dicsőséges Emberfia olyan biztos menedék a számunkra, hogy semmiféle vihar nem sodorhat el bennünket. Benne elrejtőzve biztonságban várhatjuk meg a vihar elvonulását. Rejtőzzünk el ma nagy Menedékünkben, és szívünkben hálaadással énekeljünk védelme alatt. Áldott Úr Jézus. Te vagy menedékünk a viharban!

Hogy lehet a bölcsesség ellen vétkezni? Úgy, hogy ha a balgaságot többre tartjuk! Úgy, hogy ha a hosszabb távon kifizetődő értékeket hosszú távon csődöt jelentőekre cseréljük! Hogy ez velünk nem történhet meg? Bárkivel megtörténhet, ezért kell vigyázni és Isten segítségét, erejét kérni. A tanítványok egyike, Péter nem azt mondta, hogy kész az életét adni Jézusért? De, csak aztán a nagy fogadkozásból a nagy tagadás lett. Ő nem is ismeri Jézust – mondta háromszor egymás után….  Nekünk is figyelni kell arra, hogy mi a fontosabb: kitartani Jézus mellett vagy letagadni őt pillanatnyi előnyökért? Hűnek maradni házastársunkhoz vagy félrelépni? Becsületesen dolgozni vagy kisebb-nagyobb módosításokat elvégezni önmagunk javára? Aki elveszti az életét énértem, megtalálja azt – mondja Jézus. Őérte megtesszük ezt?

Hogy mi van valakinek a szívében, az könnyen kideríthető. Engedd beszélni, kérdezd a véleményét és meglátod. Jézus szerint ugyanis a szív teljességéből szól a száj. Hogy bölcs-e vagy ostoba valaki, az megmutatkozik abban, ahogy véleményt formál másokról. Ha valaki másokban csak a hibát látja meg, ha csak kritizálni tud, önmagát minősíti, saját ostobaságát árulja el. Hogy ez nagyon kemény beszéd? Az Ige mondja. Mindnyájunkat késztessen ez őszinte önvizsgálatra és a szükséges lépések megtételére.

Hogy tetszene, ha az összes bűnöd és hibád listája nyilvánosságra kerülne? Nem valami kellemes gondolat, igaz? Létezik egyáltalán ilyen lista? Létezik, méghozzá elég hosszú. Részletesen tartalmazza minden rossz döntésedet, a förtelmes cselekedeteket, a meg nem bocsátó hozzáállásodat, az előítéleteidet, kapzsiságodat, parázna vágyaidat, a hazugságaidat; a Biblia azt mondja, hogy Isten mindezt feljegyezte. De te még sohasem láttad ezt a listát, ugye? Nem, és senki más sem látta. Azért, mert Isten megbocsátotta minden bűnünket, és törölte az ellenünk szóló vádak jegyzőkönyvét. Jól tudjuk, hogy halál volt a fizetség a bűneinkért: „Mert Krisztus is meghalt egyszer s mindenkorra… az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket” (1Péter 3:18 NIV). Krisztus megbocsátott, és megsemmisítette a minket terhelő vádiratot.
Jézus félretette isteni palástját, és felvette a mi bűnnel szennyezett szégyenruhánkat: a szégyent, hogy meztelenül kell függenie barátai és családja előtt; a kudarc szégyenét, amikor egy ideig úgy tűnt, hogy a sátán a győztes és Jézus a vesztes; a vétkeink szégyenét, ahogy „bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk” (1Péter 2:24). Van egyáltalán határa az Ő szeretetének? Ha van, akkor a házasságtörő Dávid sohasem találta meg. Sem Pál, a keresztényüldöző. Sem Péter, a hazug. Sem a lator a kereszten. És te sem fogod megtalálni. Amikor Jézus így kiáltott a kereszten: „Elvégeztetett”, Isten minden bűnre, amit valaha is elkövetsz, az anyaméhtől a sírig, azt írta, hogy „teljesen kifizetve”!

Hogy vagy? – kérdezi tőled ma reggel a Mindenható. Nem illendőségből, hanem azért, mert valóban kíváncsi rád. Kíváncsi arra, hogy éled meg a mindennapjaid eseményeit. Érdekli, hogyan viseled az emberélet örömeit, bánatait. Előtte nem kell megjátszanod magad, nem kell álruhás hősként harcolni az óriásokkal, nem kell összeszorított fogakkal sziszegni, hogy “köszönöm, jól”. Előtte az lehetsz, aki vagy. Mindannyiunk szívében vannak rejtett sebek, melyeket soha nem akarunk felfedni. Fájdalmukhoz azt gondoljuk, hogy hozzá szoktunk már, és nélkülük nem lenne olyan az élet, mint amilyen eddig volt. Szokások, szenvedélyek rabjai vagyunk, és próbálunk elhitetni magunk körül mindenkit, hogy ezeket bármikor abbahagyhatjuk. Bármikor felállhatunk a bárpult mellől, és örökre visszautasíthatjuk az alkoholos poharakat. Bármikor mondhatjuk, hogy ez volt az utolsó hazugság, és vége a kettős életnek. Bármikor mondhatjuk, hogy mostantól fogva hűségesek leszünk a családunkhoz, mert mi elég erősek vagyunk ehhez, nekünk menni fog. De ott legbelül érezzük, hogy mindez kimondhatatlanul távol van a valóságtól. Betegek, megkötözöttek vagyunk, és szükségünk van valakire, aki kisegít minket ebből az állapotból. Isten ma reggel nem véletlenül kérdezte meg tőled, hogy érzed magad. Ő be akarja gyógyítani minden sebedet, és szabadulást akar hozni rabságod helyett. Hidd el, egyedül nem vagy képes minderre, de Ő tökéletes munkát végez életedben, és akkor végre gyógyultnak és szabadnak mondhatod magad, mert a végtelen Isten lehajolt hozzád.

Hogy vágyik az ember egy jó szóra! Hidd el, csak Istentől kaphatod meg. Nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten Igéjével. Mérhetetlenül nyomorban élő, szomjas és éhes emberek vagyunk. Emberek járnak ebben a világban, és nincs szemünk arra – akik már az Úréi vagyunk -, hogy meglássuk, mennyire csonttá soványodtak, mennyire segítségre szorulnak már. “Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér?” Nem csak fizikai pénzt. Sokféle pénzt adunk mi azért, ami nem kenyér. Még a lelkünket is, a legdrágább pénzt! Istennek drága pénze az idő is. Vigyázzunk! Nincs korlátlan mennyiségben. Egyikünk sem tudja, mennyi van még. Egyszer csak nincs tovább. Lehet, az erődet is figyeled, hogy nincs már annyi, mint egy évvel ezelőtt. Fogy az értelem, a felfogóképesség, az emlékezőtehetség. Mit veszel azon a kis összegen, amid talán még van? Mire használtad a kincseidet, amiket gyermekkorodban tanultál? Fogy a valutád, a szépséged, a tehetséged, amire támaszkodtál. “Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.” Isten azt akarja, hogy éljen a lelked. Amikor Őt megtapasztalod a hiteddel, akkor leszel megelégített ember, akkor gyönyörködik a lelked kövérségben. Állj ma komolyan Isten színe elé! Lásd meg, mire adtad a pénzed! Hallgass az Úrra! Ne menj tovább éhesen, szomjasan. Engedd, hogy életed hátralévő idejében gyönyörködhessen még a lelked.

Hogy valakiben benne él-e Krisztus, azt nem egyetlen próbával, egyetlen „teszttel” lehet megítélni, meglátni. Élete sok-sok megnyilatkozásának kell összhangban lennie Krisztussal és tanításaival. Melyek ezek? Néhányat igénk is említ. A valóságos szeretni akarás. A saját szív elítélése esetén Isten szerető mindentudásának ismerete. Istenben való és Isten előtti bizalom. Isten kedvében járás. A testvérszeretet kitartó gyakorlása. Aki ezekre igyekszik, biztos lehet abban, hogy az Úr Lelke munkálkodik benne, hogy nem hagyja cserben. A testvérszeretet nem ismeri a személyválogatást, mert aki személyválogató, az magát szereti csak, hiszen azokat válogatja össze, akik kedvére valók, akikből haszna van, akik őt kedvelik. Személyválogatással senki sem került „még közelebb” senkinek a lelkéhez, hisz már egyek vagyunk. Mert Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette” – mondja Pál apostol Athénban elmondott beszédében. Adja Jézus Krisztus, hogy meglásd embertársaid Istenben nyert értékességét, hogy egyenlő jósággal tudj bánni mindenkivel!

Hogyan indulsz neki az új évnek? Új feladatok, új remények, új bizakodás jellemez, mert várunk valami jobbat, mint ami a tavalyi évben jutott? Netán a félelmek próbálnak úrrá lenni rajtad, mondván, hogy az árak emelkednek, a fizetésed alig, vagy sehogy, mégis el kell tartanod a családodat? Jézus ismerve övéinek lelkiállapotát, igyekszik megnyugtatni őket. Egykor a tizenkettőt, ma téged és engem. Bármit is élsz át, bármi is járja át lelked, arra gondolj, hogy van még néked Istened, ki Atyádként felkaroljon…(394. dicséret) Ő kér arra, hogy ne nyugtalankodj, mert minden az Ő hatalmas kezében van. Győzelmes jobbjában, ahogy Ézsaiás beszél erről (41:10). Kell neked ennél több? Ne vágyj többre idén se, csak az Úr jelenlétére és ráadásul mindenek megadatnak neked. Hiszed ezt? Válaszodban benne van, hogy milyen év lesz számodra az Úrnak 2010. esztendeje…

Hogyan keltjük fel Jézust? Imádsággal! Valaki azt mondta, hogy az imádság a tehetetlen embereké. Tökéletesen igaza van. Csak tehetetlen emberek imádkoznak, akik már tudják, hogy mindenre képtelenek. A tanítványoknál volt egy komoly baj, és ez a baj nálunk is. Imádságuk nem hitből fakadt, hanem kétségbeesésből. Imádságaid forrása nem a reménytelenség? Az Úr azt várja az Övéitől, hogy hitből imádkozzanak, és amikor vihar van, maradjanak hitben és nyugalomban. Legyen elég, hogy ő itt van, mert nincs semmi, amit ne tudna rólad. Talán most már értitek, hogy nem kellett volna Jézust felkelteni. Kellő pillanatban felkelt volna, de a tanítványok nem bírták ezt a pillanatot kivárni. Hány hitpróbát nem bírtam végig, és szégyenben maradtam. Annak szeretném mondani, aki már befogadta Jézust, hogy bármilyen vihar is van az életedben, legyen elég, hogy Jézus a hajódban van! Ha úgy érzed, hogy nincs hatalma és ereje, akkor is. Ha befogadtad Jézust, nem merülhet el a hajód! Veled semmi nem történhet az ő tudta és akarata nélkül. Jézus osztályzatot ad a tanítványoknak. Mi is megkapjuk a bizonyítványunkat: “Kicsinyhitűek!” (Mt 8,26).

Hogyan képzeled el a lelked megmentését? A szabadulás megtapasztalása valóban megváltoztatott mindent az életedben, többé nem nézed úgy a dolgokat, mint megszoktad azelőtt? Kívánságaid újak, a régi dolgoknak nincs hatalmuk többé feletted? A megtapasztalás egyik próbaköve az, hogy megváltozott számodra a dolgok fontossági sorrendje. Ha még mindig élnek a régi kívánságaid, nincs értelme újjászületésről beszélned. Ezzel csak önmagadat ámítod. Ha újjászülettél, Isten Szelleme valóságosan megbizonyítja a változást mindennapi életedben és gondolkozásodban. Amikor válságba kerülsz, te csodálkozol majd legjobban, hogy mennyire különbözöl attól, aki voltál. Még elképzelni is lehetetlen, hogy ezt te tetted. Teljesen és csodálatosan más lettél, és ez bizonyítja, hogy megmentett lélek vagy. Milyen változást hozott üdvösségem és megszentelődésem? Például ezt: az 1Korintus 13 világosságában állok-e, vagy kibúvókat keresek? A váltság, amit a Szent Szellem vitt véghez bennem, szabaddá tesz egészen. Amíg a világosságban járok – mint ahogyan Ő a világosságban van -, addig Ő nem lát semmi megróni valót, mert az Ő élete bennem részletesen kimunkál mindent, nemcsak a tudatos életemben, hanem annál mélyebben is.

Hogyan kezdheted újra? A Róma 10,9 azt mondja: “Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.” Ehhez csak annyit kell hozzátenned, hogy: “Jézus, átadom az életemet Neked. Mától kezdve a Tiéd vagyok.”

Hogyan lakozik, hogyan telepedik le és építi ki állandó lakhelyét, otthonát Krisztus a szívedben? A te hited által. Amit Isten akar az az, hogy kiépíthesse az Ő állandó lakhelyét a szívedben! A keresztények pontosan ezt nem engedik meg Neki! Ők így énekelnek: „Jöjj el hozzám, Uram, jöjj el hozzám.” Ezzel azt mondják, hogy az Úr nincs itt — de ha valahogy rá tudnánk venni, hogy eljöjjön, Ő biztosan tudna valamit tenni értünk. Meg azt is énekeljük: „Nyúlj ki és érintsd meg Jézust, amikor erre jár.“ Mindezek az érzések a fizikai megismerésen alapulnak. Nekem nem kell kinyúlnom és megérintenem az Urat, mert Ő bennem él! Azt is énekeljük: „Csak egy érintést kérek, ó Uram, Tőled.” Mit kezdjek én ezekkel az „érintésekkel”, amikor a Szent Szellem bennem él? Bízz Istenben, aki már benned lakik! Tanulj meg „Isten-bennem-van” tudatú lenni!

Hogyan lanyhul meg az első szeretet? Az egyiknél a földi gondok, az evilági lelkület fojtja el azt, a másiknál a gőg és a becsvágy. Az Úr Jézusnál nem az a döntő, ami szembeötlik. Ő szeretet után kutat és ahol ez hiányzik, ott csupán lélektelen gépiesség van. „Emlékezzél meg azért, honnét estél le!” Az első szeretet meglanyhulása Jézus szemében már bukás. Az ember maga észre sem veszi. Efézusban nem az Úr Jézus, hanem az o saját – Isten országáért végzett – munkájuk állt első helyen. Először csak kicsit hidegül meg a szeretet. Azután beáll a lagymatagság, végül a lelki halál, mint Sárdisban. Csak ismételt bűnbánat tartja frissen Megváltó iránti szeretetet. „Térj meg, mert ha nem,gyertyatartódat kimozdítom helyéből!”

Hogyan lehet finomítani a szellemi adóvevőnket? A Szellemben való ima által. A nyelveken való imádkozás az Úr szavára való ráhangolódás leggyorsabb, leghatékonyabb módja, amit ismerek – ugyanis ahelyett, hogy a saját gondolatainkat és terveinket imádkoznánk, az Övét imádkozzuk! A Biblia szerint, amikor nyelveken imádkozol, titkokat szólsz Istennek. Szellemben előszólítod Isten terveit, amelyeket a természetes elméddel nem értesz. A Szent Szellem által Isten tökéletes akaratát imádkozod. Isten tudja, hogyan szabadítsa meg a népét. Tudja, hogyan tegyen bennünket dicsőséges Gyülekezetté, minden szeplő és sömörgözés nélkül. És erre van egy terve. Ha bekapcsolódunk ebbe a tervbe, és elkezdjük előszólítani a földön a Szellemben való ima által – az Ő akarata szerint és nem a sajátunk szerint imádkozván –, akkor hamar vége lesz ennek a korszaknak. Ha az elménket és a szívünket ráhangoljuk Isten tervére, akkor az Ő ereje hatalmasan meg fog nyilvánulni, és ez megváltoztatja a világot! Kezdd el ma Isten szavára hangolni a szellemi adóvevődet. Imádkozz egy órát nyelveken. A szellemeddel állj rá Isten hullámhosszára, és meg fogod látni, milyen hamar kezdenek eltűnni a szeplők és sömörgözések rólad.

Hogyan lesz úrrá bennünk Jézus gondolkozása? Ha eggyé leszünk vele, ragaszkodunk hozzá, akkor mindjobban kiformálódik bennünk az Ő lénye. Már az emberekkel való érintkezés is formál minket. Akikkel sokat vagyunk együtt, azoknak önkéntelenül átvesszük a vonásait, modorukat, viselkedésüket. Ugyanígy vagyunk azokkal a könyvekkel, folyóiratokkal és iratokkal is, amiket olvasunk. Az istentelen írások vagy izgató és sikamlós regények olvasása veszélyes dolog. Az a lélek, akit még nem hatott át az Úr dicsősége és beszédének igazsága, mérget szív magába az ilyen irodalomból. Elveszti a Biblia iránti szeretetét, vagy megzavarja bibliaolvasását. Keressük ehelyett a Jézussal való kapcsolatot! Az Úr Jézus egybeforr azokkal, akiknek a számára Ő az első; ezek elnyerik az Ő gondolkozásmódját. Mivel Jézussal az Ige szaván át találkozunk, így az Igében való kutatás arra szolgál, hogy gondolkozásunk, akaratunk egyre jobban egybeolvadjon vele. Így egy lélek leszünk Jézussal.

Hogyan mozdíthatod el a hegyet az életedben? A következőkkel: 1) Isten Igéjét használva. A pusztában a Sátán háromféle módon kísértette meg Jézust: a) helyezd az átmeneti szükségleteidet a lelki szükségletek elé: „Változtasd ezeket a köveket kenyerekké!” b) használd az erődet hibás indítékból: „Vesd le magad a templom párkányáról!” c) válaszd a könnyebb utat, ne a keresztet: „Az egész világ a tiéd, ha behódolsz nekem.” Jézus minden alkalommal legyőzte a Sátánt ezzel a mondattal: „Meg van írva” (Máté 4:1-11). A legerősebb fegyvered Isten Igéje – tanuld meg használni! 2) Állhatatossággal. Jeremiás azt mondta, hogy Isten Igéje olyan „mint a sziklazúzó pöröly” (Jeremiás 23:29). Rácsodálkoztál már arra, hogy lehet az, hogy a kalapács kilencvenkilencszer lesújt a sziklára, de a századik ütés az, ami darabokra zúzza? Ez azért van, mert az összes megelőző csapás gyengítette azt. Élj Isten Igéjében, ismételd azt minden helyzetben és működni fog. 3) Megbocsátással. Van egy történet, amelyben a lelkész ezt kérdezte a gyülekezetétől: „Hányan vagytok hajlandók arra, hogy megbocsássatok az ellenségeiteknek?” Mindenki jelentkezett, kivéve egy öregembert. „Miért nem?” – kérdezte a lelkész. „Azért” – felelte – „mert nekem nincs egy sem, túléltem mindet!” Miután a hegyeket mozgató hitről és a meghallgatást nyerő imáról beszélt, Jézus ezt mondta: „És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket” (Márk 11:25). A hegyed nem fog elmozdulni, és az imáidra nem kapsz választ, ha meg nem bocsátást rejtegetsz. Tehát kérdezd meg magad: „Megéri?” Akár úgy gondolod, hogy a vétkes megérdemli a bocsánatot, akár nem, a saját érdekedben bocsásd meg és engedd el!

Hogyan önthetem ki az Úr előtt a természetes szeretetet vagy a szellemi áldást? Csak egyféleképpen: belső elhatározással! Embertársaink egyes cselekedeteit sohasem fogadhatnánk el, ha nem ismernénk Istent, mert nincs módunkban visszafizetni. De amint ezt mondom: “ez túlságosan nagy és értékes nekem; egyáltalán nem embernek van szánva, ki kell öntenem az Úrnak”, akkor ezek élő víz folyamaként ömlenek mások felé. Ha nem öntöm ki az Úrnak, akkor nemcsak engem veszélyeztetnek, hanem azokat is, akiket szeretek, mert élvezetvággyá torzulnak. Olyanban is lehetünk élvezetvágyók, ami nem rút és nem aljas. A szeretetnek meg kell tisztulnia azáltal, hogy kiöntjük az Úrnak. Ha savanyú és megkeseredett lettél, azért van, mert valamilyen áldást megtartottál magadnak, holott ha kiöntötted volna az Úrnak, te lettél volna a leggazdagabb ember, aki valaha e földön élt. Ha Urad áldásait megtartod magadnak és nem tanulod meg kiönteni Őelé, akkor mások nem láthatják meg általad a Királyt és nem “láthatnak széles országot” (Ézs 33,17).

Hogyan szól a Lélek? Ezt nem közölték velünk, ami jelzi, hogy nem ez a fontos. Számunkra most a Szentlélek a Biblián keresztül szól, és amikor valaki az igét helyesen hasogatja, akkor általa maga a Lélek beszél. Mert a Lélek üzenete és kardja az ige. Neked mit mond a Lélek ez ige által?

Hogyan tehetem én Jézust az életem urává?
Jézus az élő Ige. Isten pedig azért adta nekünk az írott Igét, hogy felfedje számunkra az élő Igét. Adj Isten Igéjének — főként az Újszövetségnek — első helyet az életedben. Ha megteszed, ezzel Jézust teszed az első helyre! Engedd meg, hogy Isten Igéje irányítsa az életedet.
Engedd meg, hogy az Ige legyen az életed Ura. Engedd meg, hogy az Ige uralkodjon feletted. Ha ezt megteszed, valójában Jézusnak engeded meg, hogy uralkodjon feletted, mert Jézus és az Ő Igéje egyek.
Mi olyan korban élünk, amikor komolyan kell venni a szellemi dolgokat, és tudnunk kell, hogy mit mond a Biblia a szeretetről, az életről, az otthonról, a házasságról és a gyermekekről.
Engedd meg Isten Igéjének, hogy irányítsa az életedet. Ha Jézust teszed életed Urává, akkor az Ő írott Igéje az Ura az életednek.

Hogyan tehetjük nevünket örökre emlékezetessé? Azzal, ha másokat Krisztushoz vezetünk! Ismersz valakit, akinek szüksége van az üdvösségre? Örökké hálásak lesznek a rájuk fordított időért és fáradságért, amivel bemutattad nekik Jézust.” A Biblia azt mondja, hogy ha az embereket Istenhez vezeted, akkor ragyogni fogsz „mint a csillagok, mindörökké”.

Hogyan történik a Szentlélek tüzének kioltása? Amikor „szól az Isten így is meg amúgy is, de nem törődnek vele” (Jób 33,14). Izrael népe addig mind oltotta a Szentlélek által gerjesztett megtéréstüzet, „míg oly magasra nem csapott az Úr haragja népe ellen, hogy nem volt mentség” (2Krón 36,16). „Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik” (Péld 29,1). Amikor a Szentlélek utasításai mellett figyelmetlenül továbbmegyünk, folyamatosan kioltjuk a Lélek tüzét. Pedig nekünk pontosan ezt kell elkerülnünk! Hogyan történik a Szentlélek tüzének gerjesztése? Úgy, hogy engedelmeskedünk a Lélek ösztönzésének, valahányszor ige által, testvérek által, vagy lelkiismeret által indít valamire. A Szentlélek arra tanít a szövegkörnyezetben, hogy becsüljük meg a gyülekezeti elöljárókat, éljünk békességben egymással, bátorítsuk a gyengéket, fizessünk jóval a rosszért, örvendjünk mindig, imádkozzunk szüntelen és adjunk hálát mindenért. Ezen erények közül most melyiket szeretné a Szentlélek benned felgerjeszteni? Énekeld és imádkozd: „Tüzed, Uram, Jézus, szítsd a szívemben…”

Hogyan tudod ellensúlyozni az őrült életmódot és a munkahelyi stresszt? Először is: Ismerd el, hogy „tested a Szentlélek temploma” (ld. 1Korinthus 6:19). Másodszor: kapcsolódj be valamilyen sportba… étkezz megfelelően… gyakorolj önuralmat… és állítsd fontossági sorrendbe a napirendedet! Ha azt gondolod, hogy a testedről való gondoskodás nem „lelki” dolog, gondold át újra! Ha hagyod, hogy rossz szokások lerombolják az egészségedet, az épp olyan ártalmas, mint a drogok vagy az alkoholfogyasztás. Ne mondogasd, hogy nincs rá időd, szakíts rá időt! Megmentheti az életedet! Közben pedig jobban is érzed magad, és sokkal könnyebben megy az élet.

Hogyan viszonyulunk a tudáshoz? Azt mondjuk, hogy nem rám tartozik? Nem érek rá? Tanultam én már eleget!? Vigyázzunk az ilyen válaszokkal, mert ha őszinték is, bennünket minősítenek! Igénk szerint ugyanis az okosakat tudás ékesíti. Vagyis feladatunk tanulni. Akkor is, ha már nem az iskolapadban ülünk. Egy életen át feladatunk ez. Gyarapodnunk kell az ismeretekben, de óvakodnunk kell attól, hogy felfuvalkodottá tegyenek. A tudás ékesség, a tudatlanság aligha! Te melyikre szavazol?

Honnan lehet tudni azt, hogy valakiben Isten lelke lakik? Elsősorban abból, hogy tiszta az élete. Nem a megszokás vezérli. Nem közömbös a szíve. Nem hűl ki abban a szeretet tüze. Engedelmesen eleget tesz Isten kéréseinek. Isten parancsolatai szerint jár el, és az ő vezetése alatt él. Hozzá tartozik és vele elválaszthatatlan közösségben van. Teljesen átengedi magát neki. Nem a maga ura, hanem Isten az ő ura. Bőségben él Isten áldó keze alatt. Elfordul a bűntől. Nem keresi azt, ami beszennyezi. Nem önmagáért él, cselekszik. Az élteti, hogy másokon segítsen. Szeretné, ha minél többen hitre jutnának. Azon van, hogy egyre jobban terjedjen az evangélium. Ilyen és ezekhez hasonló tulajdonságok, ismérvek jellemzik azok életét, akikbe az Isten a saját lelkét adta. Jézus Krisztus arról tett bizonyságot szolgálatba állásakor, hogy: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek;azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4,18,19) Mi tudunk-e arról hasonlóan bizonyságot tenni, hogy: az Úr Lelke van bennünk? Addig nem történhet ez meg, amíg a régi szív helyett újat nem kapunk! A te életed hol tart ebben a folyamatban?

Honnan származik a mi alkotóképességünk? Istentől, a Teremtőnktől, aki minket az Ő hasonlatosságára teremtett bennünket (1Mózes 1:27). Az Istentől kapott látás fog mozgásban tartani, és előre vinni, amikor semmi más nem tud. Látás híján azonban megreked az életed.

Hordozzuk a terhet és ne panaszkodjunk miatta, könnyítsük meg és ne nehezítsük mások életét – ez a mi feladatunk. Jézus Krisztus törvénye a szeretet, és ez hordozóképessé és hordozásra késszé tesz. Az önzés lehetőleg kihúzza magát a teher alól és inkább másra teszi azt. Van, aki összeroskad terhe alatt, mert senki nem segít neki. Ha valakit megterhelten látsz, közeledj hozzá részvéttel, érdeklődj gondja iránt, kérdezd meg, mi nyomja. A megterhelt szívnek könnyebbséget jelent, ha megértő ember előtt kibeszélheti magát. Vedd szívedre az o ügyét. Megosztott fájdalom csak fél fájdalom. Állj oda imádkozásodban a testvéredért! A másért mondott imádság csak akkor eredményes, ha az o terhe téged is nyom. Talán könnyíthetsz a másik helyzetén. Hiába mondod neki: „Isten segítsen meg, adjon neked tanácsot!” – ha te is tudnál segíteni rajta, de nem teszed. Isten talán éppen általad akar segíteni. Sokszor a jó tanács is sokat segít.

“Hosszú, és a világ előtt ismeretlen előkészítő folyamat megy végbe a szívben, mielőtt a keresztény nyilvános bűnt követne el. Nem hirtelen zuhan alá az elme a tisztaságból és szentségből a romlottságba, bűnbe és gonoszságba. Időbe telik, míg azok, akik az Isten képére teremtettek, sátáni szintre süllyednek. Szemlélés által változunk el. A tisztátalan gondolatok megtűrésével úgy nevelheti az ember az értelmét, hogy az egykor gyűlölt bűn kedves lesz számára. Sátán minden eszközt felhasznál arra, hogy a bűnt, az önzést népszerűvé tegye. Városaink utcáin nem járhatunk anélkül, hogy ne találkozzunk a bűnök reklámozásával… Annyi lealacsonyító gonoszságot hallunk és olvasunk, hogy az egykor érzékeny lelkiismeret, amely borzalommal fordult el az ilyen jelenetektől, most érdeklődéssel tekint ezekre… Aki nem akar Sátán prédájává válni, annak jól kell őriznie a lelkéhez vezető utat. Kerülnie kell a tisztátalan gondolatokat sugalmazó dolgok olvasását, szemlélését, vagy meghallgatását. Még véletlenül se kalandozzanak gondolatai olyan területek felé, amelyeket a lelkek ellensége sugall… Szükséges, hogy a Szentlélek állandó befolyása legyen a támaszunk, mert Ő az, aki a gondolatainkat felfelé irányítja, és rászoktat arra, hogy tiszta és szent dolgokkal foglalkozzunk.” (Pátriárkák és próféták, Hitehagyás a Jordánnál c. fejezetből)

Hosszú időn át tartó vad viharban mindenkinek elvész a reménysége. Ezt mi tudjuk a legjobban. Olyankor tehetetlenség következik, a megmaradt lehetőségek elvesztése, egymás hibáztatása, a pusztulás. Ilyenkor látszik meg igazán a hit ereje. Aki tudja, hogy élete Isten kezében van, az első ijedelmek után tudomásul veszi, hogy életveszedelemben is éppen olyan szilárdan áll Isten kezében, mint a jólétben. Tud körülnézni, tud másokat bátorítani, erőt önteni, lehetőségeket észrevenni. – Isten végrehajtja a maga akaratát. Az ő tetteit mindig céljai felől lehet és kell megérteni. Pálnak még feladatai vannak. A császár elé kell állnia, függetlenül vihartól, veszedelemtől. Pál erre kijelentést kapott. Nekünk az ritkán adatik meg, de van, amikor megadatik az a belső tudat, hogy nincs baj, itt van, jelen van Isten cselekvése. Csodálatos az a nyugalom, ami olyankor elárasztja az embert. Pál csak egy fegyenc azon a hajón, de Isten embere. Akik azelőtt rá se néztek, most megérzik nyugalmának erejét. Jó dolog ilyen ember közelében lenni. Az övéiért Isten a többieket is megtartja. Istenem, add meg nekem is azt a nyugalmat, amit a biztos hit ad nagy baj idején. Te nem a bajtól mented meg a tieidet, hanem erőt, segítséget, biztonságot adsz a bajban. Milyen irigylésre méltó különbség van a rémülten kapkodó, kiabáló tömeg, és a benned bízó, a lehetőségeket nyugodtan számba vevő, másokra is erőt sugárzó híveid között. Add meg nekem is ezt a nyugalmat, ezt a biztonságot. Nem tudom, zavaros világunkban mikor kerülök, kerülünk életveszedelembe. Ha lehet, szabadíts meg tőle, de ha nem lehet, mert a mindent elárasztó bűntömeg belesodor, mentő kezedet nyújtsd felénk. Erős hitet adj, nehogy magunk engedjük el szabadító kezedet. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Hozzá imádkozunk, aki minden jó és tökéletes adomány ajándékozója, és aki megígérte, hogy mindent megad nekünk, ami a javunkra szolgál! (Ch. E. Cowman) Nem kellene inkább az ég és föld Urára figyelnünk? Aki az Úrral jár, annak nincs mit félnie, aggódnia, még az eső miatt sem. Ha megtartod parancsolatait, áldásban lesz részed. Megkapsz mindent, amire szükséged van – meglásd, megadja kegyelméből! Isten igéjéből biztatást kapunk, szavára érdemes odafigyelni! Isten elhordozott egészen idáig, most sem feledkezett el rólad! S nemcsak a földet, téged is fel akar üdíteni! Megnyitja előtted mennyei kincsesházát, és égi áldásban lesz részed! Istenem! Te tartod kézben az életem, minden lépésemre gondod van. Gondoskodsz ételről, italról, ruháról, hálásan köszönöm ezt neked. Kérlek, ne engedd, hogy az időjárás felől aggódjak! Te hatalmas vagy, és bölcs, hadd bízzam rád a veteményeskerteket, mezőket, erdőket, szántóföldeket! Add áldásodat munkámra, erősíts Szentlelked által, légy velem mindenkor! Ámen.

Hullámhegyek és hullámvölgyek. Lelkesedés és lehangoltság. Lendület és megtorpanás. Mindezek állandó kísérői emberi létünknek. A keresztény reménység – a Krisztussal való találkozás és egyre mélyebb, majd kiteljesedő együttlét – olyan hajtómotor, olyan energiaforrás, amely változó hangulatok és állandóan változó körülmények között segít igyekezni a jóra, a krisztusira, a hitből fakadó életre. (Dr. Hafenscher Károly [ifj.])

Húzd meg a határvonalat! Védd az idődet és az energiádat azzal, hogy nemet mondasz, amikor azelőtt ösztönösen igent mondtál volna. Ne feledd, nincs semmi önző abban, ha törődsz magaddal, hogy a lehető legjobb gondozást tudd nyújtani valaki másnak.

Hűség. Egyre kevésbé fontos ez manapság. Nem divatos hűségesnek lenni. De azért én megkérdezném a házastársukhoz hűtlenektől, hogy ők milyen társnak örülnének igazán: egy hűségesnek, aki mindig mellettük van, akire mindig számíthatnak, vagy egy hűtlennek, aki szívesen „elvan” mással is, akinek nem számít a kapcsolatuk tartóssága, csak a pillanatnyi örömök. Szerintem épeszű ember nem hűtlen társat szeretne magának, éppen ezért van hatalmas értéke a hűségnek, mely tudatos szívbeli, hitbeli döntés. Te hűséges vagy Istenhez, társadhoz, hazádhoz?

Hűség? Nem divat manapság! Igazság? Gyakran elferdítik. Mégsem lehet kisebb törekvése a hívő embernek, mint e kettő. Hűségesnek lenni Istenünkhöz, házastársunkhoz, hazánkhoz. Igazságra törekedve élni és nem megalkudni az ördöggel! Hosszú távon és az Úr előtt kifizetődő e két erény. Megbecsülés? Sokakat nem érdekel csak az anyagi megbecsülés, pedig van attól fontosabb is és a kettő még időnként ki sem zárja egymást. Mi újszövetségi emberek vagyunk, akik ezt az Igét máshonnan is megközelíthetjük, ezért írhatom, hogy azt kéri tőled az Úr, hogy élj az igazságban (Jézusban – Jn 14:6, az Igében – Jn 17:17) és légy hű mindhalálig, mert tied lesz az élet koronája! (Jel 2:10)

Hűségedben bízom (Zsoltárok 13) „Meddig kell magamban tanakodnom és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem?” Az előttünk álló zsoltár zörgetés Isten „ajtaján”, a szorult helyzetből egyedül az ő segítségével juthat ki a könyörgő ember. Sok esetben elméletileg ismerjük Isten hatalmát és igazságos voltát, de azt időbe zárt lényekként azonnal és türelmetlenül akarjuk megtapasztalni. „Fokozatosan kezdtem úgy érezni, hogy az ajtó már nincs bezárva és elreteszelve. Vajon nem a segítségért való saját dühöngő, eszeveszett kapkodásom miatt csapódott be az orrom előtt? Lehet, hogy Isten éppen akkor nem tud segíteni rajtad, amikor a segítségért kiáltás tölti be az egész lelkedet. Olyan vagy ekkor, mint a fuldokló, akit nem lehet kimenteni a vízből, mert összevissza kalimpál és görcsösen kapaszkodik. Lehet, hogy szüntelen kiáltozásod tesz süketté arra a hangra, amit hallani szeretnél. Mintha a lármázó ínség elzárna attól, amire szükségünk van.” (C. S. Lewis) „Szívből ujjongok, hogy megsegítesz” – szól a zsoltáros, még mielőtt külső körülményeiben változás történt volna. Tegyük le mi is Isten elé terheinket, kéréseinket bizalommal, s amint elengedjük őket, megtapasztaljuk, hogy lelkünk felszabadul.

Hűtlenség? Kit zavar? Egy ideje ezt zengik felénk a nagy világ sztárhírei. Ez pedig bennünk is lejjebb viszi a mércét, egyre kevésbé akadunk fenn, ha arról hallunk, hogy X. megcsalta Y-t, vagy éppen Z. is félrelépett. Pedig igenis zavar ez minden józanul gondolkodó embert, hiszen arra vágyunk, hogy házastársunk hűséges szeretettel álljon mellettünk az életnek nemcsak a napos, de az árnyékos oldalán is. S valóban erről van szó: aki szeret, az nem hűtlen, sőt képes megbocsátani a hűtlenséget is. Istenünk ad erre példát akkor, amikor választott népe számtalan esetben letért az általa kijelölt útról, de az Ő hűsége mit sem csökkent. Pál apostol így fogalmazta ezt meg: Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja. Az isteni szeretet eltakarja az emberi hűtlenséget. Vajon a mi emberi szeretetünk mennyi hűtlenséget tud eltakarni? Egyet sem, sokat, netán mindet?

Get Your Own Visitor Map!