Fájdalmat okozni nem lehet célja sohasem a hívő embernek. Mégis hányszor ártunk egymásnak életünk során! Olykor akarva, máskor akaratlanul. Egészen másképpen nézne ki Isten teremtett világa, ha „csak annyit” sikerülne véghezvinnünk, hogy nem ártunk senkinek, nem okozunk fájdalmat embertársainknak semmilyen módon. A bolond beszéd pedig szintén ártó hatású! Bárcsak többet tudnánk hallgatni, mint amennyit beszélni tudunk embertársainkkal való kapcsolatainkban! Sokkal kevesebb lenne az általunk okozott fájdalom mások életében. Te is így látod?

Fájlalom, hogy gyakran mi is elveszünk a részletekben. Mindent tudni szeretnénk. Miért? Mert gyanús, ha nem értjük. Úgysem tudjuk megmagyarázni, megérteni. Egy professzor azt mondta az egyetemen nekünk, hogy kollégák, óvakodjanak az olyan emberektől, akik mindenre tudják a választ! „Sok kérdésre válasz nincsen” – szól egy énekünk. De mivel jobb, ha választ kapunk mindenre? Erősíti hitünket? Kell-e ilyenkor egyáltalán még a hit? Imádkozzunk, hogy tudjunk gyönyörködni az Úrban és tetteiben!

F. B. Meyer mondja: „Hitünk tanulása nem tökéletes addig, amíg fel nem ismerjük, hogy Isten gondviselése a veszteségeken át is működik… hogy a kudarcokon és tovatűnő dolgokon át valami minket szolgál. Az apadóban lévő patak, ahol Illés ült, az életünk képe! „Egy idő múlva azonban kiszáradt a patak” (1Királyok 17:7), ez a múltunk történelme és ez a jövőnkre szóló prófécia… Tanuld meg felismerni a különbséget aközött, hogy az adományban bízol, vagy az Adományozóban. Amit kaptál, az talán csak egy időszakra szól, de Aki adja, az örök. Ha az Úr Illést egyenesen a sareptai özvegyhez vezette volna, akkor kihagyott volna valamit, ami segített Illést jobb emberré formálni – a hit általi életet. Bármikor, amikor földi forrásaink kiszáradnak, azért van, hogy így megtanulhassuk, hogy reménységünk és segítségünk az Úrban van.” Egy másik szerző ezt írja: „Néha nincs elég pénzünk ahhoz, hogy megéljünk; az emberek azt mondják nekünk, hogy osszuk be, de mi csak felnevetünk. Mi jól látjuk a helyzetet, és azt mondjuk: „Lehetetlen”. Itt az ideje annak, hogy Istenben bízzunk. A lehetőségeidet nem korlátozzák a múltbeli vagy a jelenlegi körülmények. Ha nincs elég pénzed, hogy jogos szükségeidet betöltsd, tégy meg minden tőled telhetőt, aztán engedd el a dolgot! Bízz Istenben, hogy betölti szükségeidet, és láss túl a pénztárcádon! Nézz a forrásra! Kérj az isteni… korlátlan ellátmányból… tedd meg a magad részét! Törekedj arra, hogy felelősen kezeld az anyagiakat gondolatban és tettben! Kérj bölcsességet, és hallgass Isten vezetésére! Aztán engedd el a félelmeidet, és ne akarj mindent irányításod alatt tartani! „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5) Mindannyian tudjuk, hogy a pénz szükséges része az életnek – ahogy Isten is az!

Fel kell fedeznünk azt a titkot, hogyan maradhat a szívünk égő szív. Jézus hirtelen megjelenik, a tűz lángra lobban, csodálatos látásaink vannak, de még meg kell tanulnunk a mindenen áthatoló égő szív megőrzésének titkát. Az unalmas, sivár, komor hétköznap a maga megszokott kötelezettségeivel és embereivel mindig újra kioltja az égő szívet, míg meg nem tanuljuk a Jézusban maradás titkát. Keresztyén életünk sok belső nyomorúságának nagy része nem a bűnre vezethető vissza, hanem arra, hogy nem ismerjük saját természetünk törvényeit. Például, hogy egy indulatnak szabad folyást engedjünk-e vagy sem, azt egyedül azon mérhetjük le, hogy megnézzük, mi lesz a következménye. Vond le a helyes következtetést és ha az eredmény olyan, amit Isten elítélne, ne engedj utat neki. Ha azonban azt az indulatot, amit Isten Szelleme lobbantott lángra, nem engeded érvényesülni az életedben, akkor majd alacsonyabb színvonalon jelentkezik a hatása. Ilyen módon lesz az ember érzelgőssé. Minél nemesebb, magasztosabb egy érzelem, annál mélyebbre aljasodik le, ha nem bontakozhat ki a neki szánt színvonalon. Ha Isten Szelleme felkavart téged, akkor engedelmeskedj a tőled telhető legteljesebb mértékben, ne törődj a következményekkel! Nem maradhatunk a megdicsőülés hegyén, hanem engedelmeskednünk kell az ott nyert világosságnak: tettekben kell a látást megvalósítanunk. Amikor Isten látást ad valamiről, akkor vidd véghez! Ne bátortalanítson el, hogy mibe kerül!

Feladatok házasságkötés előtt: Mély gödröt kell ásni az alaphoz! (Lk 6,48) Vagyis:
1. Meg kell tanulni az emberek (szülők, testvérek, barátok) elfogadását jó és rossz tulajdonságaikkal együtt.
2. Ki kell kutatni, hogy miben válik javadra pl. apád vagy t anyád természetének egy-egy “érdes” oldala.
3. Ezzel gyakorolhatod az elfogadó magatartást, amire nagy szükséged lesz a házasságban.
4. Gyakorold a hálaadást is jóért és rosszért egyaránt, azzal a bizalommal, hogy Isten mindent javadra adott.

Felderengett már előtted valaha, hogy Isten előtt felelős vagy másokért? Ha például elhajlok Istentől saját útjaimra, mindenki szenved körülöttem. Isten minket “együtt ültetett a mennyekbe” (Ef 2,6). “És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind” (1Kor 12,26). Környezetedben mindenki szenvedni fog, ha testi önzést, gondolataidban hanyagságot, erkölcsi tompaságot, szellemi áporodottságot engedsz meg magadnak, vagy ha szellemileg elzárkózol. “De ugyan ki olyan tökéletes – mondod, hogy ilyen magas követelményeknek eleget tehetne?” A mi elégséges voltunk Istentől – és csakis tőle van.

Feledkezz el a te kis apró szükségeidről. Legyen nagyobb látásod ezekről a dolgokról, és kezdj el azon gondolkodni, hogy betöltöd valaki más szükségét, és így Isten megerősítheti a szövetségét a földön. Majd állj szilárdan a hitben, és készülj fel a leghatalmasabb gyarapodásra, amiről valaha is hallottál!

“Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, Te vagy az Isten Fia, Te vagy az Izráel királya!” (János 1,50) Filep Jézushoz hívta Nátánaelt, és azután a továbbiakból Filep teljesen kimarad. Isten szolgájának a legnagyobb ajándéka, ha kellő időben jön, és kellő időben eltűnik. Jézus szeme látta Nátánaelt. Az ő szeme mindent lát. A természetemre néz, arra, aki vagyok. Még a tudatunk alatt is vannak dolgok, amikről nem tudunk, amit csak Isten fedhet fel. Engedd Istent odanézni, ami még a fügefa alattnak is alatta van! Senki nem tud ott téged megsebesíteni, csak az Ige. Minket úgy ismernek, ahogy látnak, vagy ahogy beszélünk, amilyen az életvitelünk. Indítóokainkat csak Isten ismeri. Amikor Nátánael megértette, hogy Jézus szeme hova néz, akkor mondta ki: “Rabbi, Te vagy az Isten Fia!” A másik, amit felismert: “Te vagy az Izráel Királya!” Amikor meglátod, hogy ő az Isten Fia, rögtön tudhatod, hogy ő a Megváltó. Isten emberré lett, hogy Megváltóddá lehessen. Nagyon sok ember megtért a múltjára nézve, amikor meglátta bűneit. A múltadra megtérni, a bűneidet odaadni olcsó dolog. De a jövődet odavinni és azt mondani, hogy ezentúl az lesz az életemben és a családom életében, amit mondasz – ez az, amit vár az Úr. Várja, hogy kimond: “Legyen meg a Te akaratod” az életemben, a körülményeimben. Lehet, hogy szövegként ezerszer elmondtad már a Miatyánkot. De ki tudod-e mondani igazán szívből, meghajolva, és átadni Neki az uralmat? A megtérés szíve az akaratban van. Amíg az akaratod át nem adod, a magadé vagy, és nem az Övé. Ha kimondod most Nátánael mondatát, felragyog rajtad egy másik arc – a Krisztus-arc.

Félelem és csüggedés elkísér minket egy életen át, mint az árnyék. Talán azért követnek minket ezek az érzéseink, hogy el ne bízzuk magunkat, s nehogy azt gondoljuk, mi vagyunk a világ “közepe”, s lám minden tökéletesen működik – az Isten nélkül is… Létünk többdimenziós értelmét egyedül az adja, ha Istent és az Ő megtartó törvényeit észrevesszük a világban mindenütt, s önző módon nem hadakozunk ellenük, hanem engedjük, hogy életünk értékteremtő részévé váljanak… (Frankó Mátyás)

Felelősséggel tartozunk a bennünk bízók iránt, s ha elmulatjuk azt a segítséget, amit megadhatunk, bűnösek vagyunk abban. Jó lenne, ha ezt mindannyian megértenénk. Istenem, mennyit keseregtünk azon, hogy évtizedeken át raboskodtunk és sajnálkozáson kívül semmi segítséget nem kaptunk a szabad világtól. Most szabadok vagyunk. Tudunk-e felelősséget vállalni azokért, akik a mi régi helyzetünkben vannak? Mit tehetnék én a nyomorgók, kizsákmányoltak, magukra hagyottak érdekében? Fegyvert nem foghatok, mint Ábrahám, lehetőségem sincs rá, de számon tarthatom azok ügyét, akiken képes vagyok segíteni. Ne engedd, hogy békésen szemléljem a mások nyomorúságát. Mutasd meg, hol van szükség az én segítő kezemre, adj erőt, szívet és lehetőséget, hogy kockázatot vállalva is segítsek, ahol lehetőségem van rá. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Felkiáltó mondatban van leírva “meneküljetek” tőle mert az az ember aki parázna, sajnos szép lassan mindenféle betegségben fog szenvedni. A saját teste ellen vét! Senki sem mondhatja amikor az Úr előtt lerogy, hogy Uram bocsáss meg nem tudtam. Mert minden le van írva a szent bibliában, hogy választani tudjunk a jó és a rossz között. Válasszuk hát a jót, és Istent dicsőítsük az életünkkel. Minden házasságban élő embernek tudnia kell, hogy a szexualitás fontos a házasságban, azt megtagadni manipulálni egymás ellen, nem szabad. De ellenben szabad jó erkölccsel egymásnak tetszeni, igyekezni azon, hogy mindig üdék, kívánatosak legyenek az asszonyok, a férjek, pedig vonzók, udvariasak és gavallérok. A férjek életében a szexualitásnak van a legnagyobb szerepe, főleg fiatalon, okos asszony soha nem engedi, hogy férjét kísértésbe lehessen csalni. Imádkozzunk azért, hogy a házasságokban Isten szeretete, bölcsessége, békessége és áldása legyen minden otthonban.

Felmerült bennem a kérdés, hogy mikor és mire kérem Isten segítségét. Legtöbbször akkor folyamodunk teljes bizalommal hozzá, amikor már saját stratégiánk csődöt mondott. Sokszor csak földi dolgokra kérjük Isten segítségét, például hogy valamit elérjünk, amit mi tervezünk el, amit nagyon szeretnénk. Sokszor nincs nyitva a fülünk, hogy meghalljuk, mit tervezett ő a mi számunkra, mit szeretne elérni rajtunk keresztül, mert el vagyunk foglalva saját terveinkkel. Bárcsak abban telne kedvünk, hogy az ő akaratát keressük, hogy segítségét kérjük, hogy bizonyságot tegyünk róla, és azzá legyünk, akinek ő látni akar minket! Sokan mondják, hogy nem titkolják hitüket, de nem is beszélnek róla. Ne titkold el Isten hozzád való szeretetét és hűségét, mert ő az egyetlen menedék! Én is sokszor éreztem megmentő jóságát és szeretetét. Isten ad próbákat az életünkben azért, hogy formáljon, de kegyelmesen meg is szabadítja azt, aki benne bízik, tőle kér segítséget! Amikor a próbák érnek, könnyen elcsüggedünk, pedig Isten akkor sem hagy el egyetlen pillanatra sem. Ha hittel tekintünk rá, ő kész segíteni, új erőt adni. Bárcsak tudnánk rá tekinteni, az ő igazságát tükrözni szüntelen!

Felnőtté érésünk legmegrendítőbb élménye az, amikor felismerjük, hogy szinte mindenki másnak mutatja magát, mint ami valójában. Ez fölébresztve gyanakvásunkat gyakorta arra késztethet minket, hogy társas lény voltunkat megtagadva magunkba zárkózzunk, és ne bízzunk meg senkiben sem. Ebből a kelepcéből csak a Fiú szabadíthat ki minket, bemutatva nekünk az Atyát. Feltárja, hogy ő a Világosság, azaz egyértelműen azonos azzal, mint aminek kijelenti magát. Ha azt mondja, hogy ő a Szeretet, akkor bizonyos, hogy ő valóban az. Ezért bizalommal és bátran közösségre léphetünk vele. Ennek gyümölcse az, hogy színleléstől mentes őszinteségében hasonlók leszünk hozzá, csakúgy, mint mindenki más, aki hittel elfogadta őt. Mint megváltottai, egyfelől irgalmában bízva tárhatjuk elé bűneinket, másfelől a kapcsolatmérgező alakoskodást elhagyva, újjászületett önmagunkat adva, egy közösséggé forrhatunk össze testvéreinkkel, hogy velük együtt vegyük és éljük át a Jézus Krisztus vére által nyer bűnbocsánat bizonyosságát. Uram, segíts, hogy veled való közösségemet hitelesítse és erősítse testvéreimmel való szeretetközösségem!

Felnőttek szeretnénk lenni, olyan emberek, akik képesek problémáik megoldására, akik kézben tartják életüket. Terveznek és végre is hajtják azokat. Senkire sincs szükségük. Gondosan tervezünk lépést lépés után a célig. Azonban bármilyen körültekintően tervezünk is, sokszor akár csak egy apróságon is borulhat minden. Ilyenkor döbbenünk rá, megriadva a kudarctól, hogy mennyire nem boldogulunk egyedül. Ezért biztat Jézus a fenti mondattal a kérésre. Nehezen kérünk, hiszen ezzel elismerjük, nem boldogulunk egyedül. Fáj a hiúságunknak, de ha megismerjük, milyen hatalmas az Isten, ha meglátjuk mellette az emberiség kicsinységét, ha megértjük a helyünket a teremtett világban, már nem érezzük arcpirítónak, hogy kérnünk kell. Akkor már nemcsak egy elcsépeltnek tűnő mondatot hallunk, hanem Jézus nagyon fontos szavait. Fogadjuk be szívünkbe, írjuk az agyunkba, rakjuk a szobánk falára házi áldásként. Az imádságot ne kényszernek érezzük, ne utolsó lehetőségnek tartsuk, ami biztosan nem árt. Tudjuk, hogy a kérés lehetősége áldás és ajándék Istentől! Mert ő várja a zörgetésünket, tegyük hát meg örömmel! Imádságra kulcsolt kezünk nem áldozat tőlünk Istennek, hanem tőle jövő áldás a mi számunkra. Ismerjük meg ezt a drága ajándékát és éljünk vele mindennap!

Féltve őrizd Istennel való közösségedet! Jézus Krisztus azért imádkozott, “…hogy egyek legyenek, mint mi egy vagyunk” (Jn 17,11) – semmi se legyen köztünk és közte. Életed legyen mindig nyitva Krisztus előtt; ne alakoskodj előtte! Nem táplálkozik-e az életed más forrásból is, nemcsak Istenből? Ha rajta kívül bármi mástól függsz, észre sem veszed, amikor Ő eltávolodik tőled.

Felületes, felszínes világban élük. Amikor minden a látszatról, a csomagolásról szól. Nem az az érdekes, mi a dolgok valója, hanem hogyan van tálalva, miben van. Szőke nőkről szóló vicceket mesélünk? Mindenki a látszatra ad. Nem akarom kiélezni, de hányan mennek szoláriumba, testépítő szalonba vagy fitnessre? Mennyit töltünk el a tükör előtt és mondjuk mennyit Biblia-olvasással? Igen, mi kegyes keresztyének sem vagyunk kivételek. Az a fontos, hogyan volt felöltözve, időben jött a templomba. Milyen az életed? Amilyen ruhád van, amilyen autód, ahogyan kinéz a barátod, a barátnőd vagy már a házastársad. Mire lassan-lassan elkészülnénk a díszlettel – mert javítani mindig lesz mit, még akkor is, amikor már közel a vég, addig megfeledkezünk a küldetésről. Míg lelkesen design-oltunk, addig Isten végig a belsőnket nézte. Talán a takarítást a szobában kell kezdeni, és nem az udvaron. Kit akarunk a látszattal megtéveszteni? Talán a körülöttünk lévőket sikerül, talán egy pillanatra magunkat is becsaphatjuk, de ekkor jön Isten, ezzel az igével. Azt nézi, ami belül van, ami bennünk van. A megtéréshez nem fodrászra, kozmetikusra, fényre, tornaeszközökre van szükségünk, hanem arra, hogy Isten ajándékával kezdjünk valamit, és hagyjuk, hogy Szentlelke elvégezze bennünk munkáját. Istenem! Bocsásd meg, hogy számunkra sokat jelent a külső, és sokat a látszat. Add, hogy még fontosabb legyen, ami belül van. Ámen.

Félünk a szenvedéstől? Természetesen, ám vigyázzunk! A sátán nem akarja, hogy szenvedjünk Krisztusért. Minden mártír megszabadulhatott volna a szenvedéstől, ha megtagadja Urát. De elvesztette volna örök életét is! A halál, a szenvedés lefelé húz, még a Krisztusért, a Krisztussal együtt való is, de utána a feltámadás jön! Örök, új élet, életkorona! Az mondja, aki „halott volt, és életre kelt”! Ne félj!

“Felvétetett Eszter is a király házába, Hégainak, az asszonyok őrének keze alá.” (Eszter 2,8b) Az előzményekben történik, hogy Vásti királynő kegyvesztett lett, mert amikor a király hívta, hogy mutassa meg magát a népeknek, nem engedelmeskedett. Ebben a részben van az is, hogy: “Mondának a király apródjai: keressenek a királynak szép ábrázatú szűz leányokat.” Szívünkben is ott kell legyen, ami az apródok dolga, hogy keressük azokat, akik még nem az Úréi. Az Ige szép ábrázatú lányok alatt nem azokat érti, akik testileg, hanem akik belülről szépek. Nyilván a vágy teszi az embert széppé, amikor elkezdődik benne Isten munkája. A lányok az asszonyok őrizőjének keze alá kerültek. Egészen odaadtad-e már magad, engeded-e, hogy a Szentlélek szépíthessen arra a napra? Szeretné leégetni rólunk a szeplőket, sömörgőzéseket, ami elcsúfítja a lelki arcunkat. Mennyi irgalmatlanság, keménység van bennünk! Isten azért tart itt a földön bennünket, hogy szépüljünk. Az összegyűjtött lányokból csak egy lett királynő. Így mondja az 1Kor 9,24: “Mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat. Úgy fussatok, hogy elvegyétek.” Úgy kell futnod, mindha egyedül lennél, és képviselnéd Isten országának dolgait. Minden futó beletartozik a Krisztus-testbe. Eszter királyné nem egy személy, hanem az ő népe. “Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy” (Jel 14,4). A Bárány menyasszonya Eszter királyné. Akarsz-e társa lenni a szolgálatban? Úgy gondolkozni, mint ő, ezen a világon, most, ott, amikor Isten többi hívő népe nem így gondolkodik? A 12 tanítvány is más volt, mint a többiek. Jézus elhívta őket, hogy Vele legyenek, és azután kiküldte őket széles e világra.

Fenyítés és fenyítés között hatalmas különbségek lehetnek. Azonban két dologra ügyelnünk kellene: az indulatainkra és a következetességre. Aki indulatból fenyít, annak elborulhat annyira az agya, hogy olyat tesz, amit később nagyon megbán. Erre vigyázz és inkább higgadj le, mielőtt nagyobb fájdalmat okozol, mint szeretnéd. A következetesség pedig azért lenne fontos, hogy tudja a gyermek, meddig mehet el. De afelől biztos lehetsz, hogy azt újra és újra kipróbálja, hogy tényleg csak addig lehet elmenni? Ha pedig a határok kitolhatóak, csorbul a szülői tekintély is, valamint a gyermek szívében lévő tisztelet is egyre csak csökkenésnek indul. Bármily furcsának tűnik is tehát, a fenyítés az Ige által elrendelt szülői feladatok egyike.

“Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat…” (Ef 5,25) Azt kívánja az Ige férfi és nő viszonyától, hogy több legyen önmagánál, hogy mennyei kapcsolatokat ábrázoljon ki. De túl lehet-e szárnyalni a szerelmet? – kérdezhetnénk. Hiszen a szerelemről amúgy is úgy gondolkozunk, mint ami szép, tiszta, nem elégszik meg kevesebbel, mint a teljesség; amikor szerelmesek vagyunk, kivirágzik a világ körülöttünk. Azért adatott nekünk a szerelem ajándékul, hogy kiteljesedjünk: olyankor az ember úgy érzi, mintha angyal lenne, igyekszik bemutatni a jó tulajdonságait, s a nem tetszőeket minél jobban kiirtani. Csakhogy – bár ez nem látszik a boldog jelenben – az ember dolgai csupán ideig valók, a szerelem és a vele járó mennyei boldogság is könnyen elmúlik. Házasságkötés után hamar véget érnek a mézeshetek, a szerelmet megostromolják az addig elpalástolt hibák, “elesik” és “meghal”. Egyik percben akár fel is áldoznád magad a másikért, ám egy hét, egy év vagy egy behatárolható idő elteltével már semmit nem érzel iránta. Küzdenünk kell azért, hogy a szerelem ne az önzésről, önáltatásról, kivetítésről, nemi vágyról, hormonokról szóljon – könnyen becsapja az ember magát, és a másikat is. Nagy mélységekre és erőnkön felüli ellenfélre lelünk önmagunkban. A szerelmes szív szárnyalhat ugyan, ám – igaz az Ige tanúsága – attól még gonosz szív marad. A szerelem erejét nem az érzelmek nagyságával kell lemérnünk, hanem azzal, hogy mennyire tartós. Igazából pedig csak az isteni szeretet tart örökké. Isten irántunk tanúsított szeretete a szerelemnél is mélyebb. Bár látja minden hibánkat, mindenek ellenére szeret. Nem a szerelmes elvakultságával néz ránk, de a szerelmes feltétlen elfogadásával. Így szereti Krisztus az egyházat. Isten új, szeretni képes szívet akar formálni bennünk, de ehhez naponta részesedni kell Belőle, az igazi szeretet forrásából. Át kell adnunk magunkat Neki, szerelmünkkel együtt. Ez szenvedéssel, énünk halálával jár, de az áldozatból áldás fakad. A szerelem tüzét Isten szeretetének tüzébe kell vinnünk, hogy megtisztítsa azt. Ahhoz, hogy szeretni tudjunk, először meg kell tapasztalnunk, mennyire szeret minket Krisztus, aki a kereszten életét adta, hogy életünk legyen. (Kis Zoltán és Kis Mónika)

Férj és feleség évtizedeken keresztül élhetnek boldogan egymással, de azért bőven okozhatnak még egymásnak meglepetést – hiszen mindketten fejlődnek-alakulnak az évek előrehaladtával -, s ugyanígy Istennel a szívünkben is élhetünk teljes életet, mégha a JóIstenből csak igen keveset érthetünk is meg. Ádám “megismeri” Évát (s viszont!) és kapcsolatukban átélik lelkük találkozásának, eggyéválásának legmélyebb, legőszintébb valóságát, mely ismeretnél teljesebb aligha akad itt a földi létben. Isten megismerése azonban nem hasonlítható az emberi találkozásokhoz, mert ő Végtelen, mi pedig végesek vagyunk. Felismerni azonban lehet! Ez a megtérés, vagyis az Istenhez fordulásunk… Lélekben “megláthatjuk” őt, de ennél a felismerésnél többet már csak odaát, Őnála kaphatunk.

Fia ábrázatához hasonlók Róma 8,28–30 Vonzó cél a megdicsőült Krisztusban szemlélni jellemünk fejlődését. A meg- dicsőülés gondolata azonnal lebilincseli az embert, bár az ahhoz vezető úton legszívesebben nem mennénk végig. Varázsütésre szeretnénk tökéletesedni, okosodni és megdicsőülni, de az nem így működik. Isten bölcs munkája nyomorúságokat is tud felhasználni ahhoz, hogy az általa szeretett embert tökéletesítse, formálja. Mint a mesterek az anyaggal, úgy bánik velünk Isten. A kemény gyémántot csiszolják, a tisztításra szánt aranyat olvasztják, a célnak megfelelő acélt hatalmas ütésekkel kovácsolják. Akiket pedig Isten szeret, azoknak minden a javukra van. Nem véletlenszerűen, hanem Isten nagyon tudatos felügyelete alatt ér bennünket mindenféle hatás. Soha ne zúgolódjunk, hanem bízzunk a számunkra nehezen érthető isteni tervezésben és munkálkodásban! A cél, hogy Jézus képére formálódjunk. Ha gondolunk a tanítványokra és Jézus kortársaira, beláthatjuk a viselkedésükből, milyen nehezen formálódik az ember Jézus képére. Nincs nagyszerűbb példaképe az embernek. Jézus jelleme lenne kívánatos minden élethelyzetben, akár a király, akár a szolga pályáját kell is befutnunk. Ne rangon alulinak és életidegennek, hanem típusnak tekintsük Jézus Krisztus jellemét, cselekedeteit!

Fiatalként úgy gondolja az ember, hogy végtelenül hosszú életút áll előtte, megöregedve és visszatekintve pedig megállapí­tja, hogy mégis csak túl rövid volt, és az idő mintha elröpült volna felette. Az időhöz kötött lehetőségeket először végtelennek gondoljuk, ezért könnyelműen bánunk velük. Van olyan ember, aki egy hetes szabadságát is a nagy lehetőségek időszakaként tervezi meg, majd pedig meglepődik azon, hogy milyen gyorsan eltelt a hét, és szinte semmi sem fért bele az elképzeléseiből. Az idő Istentől kapott különleges ajándékunk; amiben élünk, és mégsem a miénk, de mégis el kell vele egyszer majd számolnunk. Ezt a megfoghatatlan, megállí­thatatlan és el nem raktározható időt arra kaptuk a mi időn kí­vülálló, hatalmas Urunktól, hogy a világot gazdagabbá, szebbé tegyük az ő megismerésével és másokkal való megismertetésével. A rendelkezésünkre álló időkeret ehhez pontosan elégséges lenne, de visszatekintve mégis azt kell megállapí­tanunk, hogy nagyon sokat pocsékoltunk el belőle haszontalanná lett egyebekre. (Benedek Csilla)

“Fiatalság, bolondság!” – mondogatják néha akkor is, amikor semmi értelme. Kisebb-nagyobb butaságokat el-elkövet a gyermek, az ifjú s a leány, de aki “teljesen az eszét veszti”, s soha ki nem javítható, életellenes “baromságokat” követ el életének elején, melynek következményeit aztán egy egész életen át hordoznia kell – akkor nincs helye idézgetni ezt a szólást, palástolandó az “esztelenséget”. Jól tudjuk, a fiatalsághoz hozzátartozik az erő-fitogtatás, az önhatárok keresése, de amikor a virtus átcsap őrületbe… akkor az már nem bolondság, hanem az istenadta élet tagadása. Ha megnézzük a baleseti statisztikákat, akkor kiderül, hogy a fiatalok és idősek követik el a közlekedési balesetek nagy részét; a fiatalok a súlyos-életveszélyeseket és a halálosakat, az idősek pedig inkább a kisebb koccanásokat… Miért keresi a veszélyeket a fiatal, kockára téve önmaga és mások életét? Mert hiányzik belőle a bölcsesség…

Figyeld csak meg, mik azok a dolgok, amik kétségbe szoktak ejteni téged! Van olyan kétségbeesés, amiben nincs öröm, nincs kilátás, nincs remény valami szebbre; de van öröm a kétségbeesésemben akkor, amikor tudom, hogy “nincsen énbennem, azaz az én testemben semmi jó” (Róm 7,18). Gyönyörűség tudnom, hogy ami bennem van, annak meg kell semmisülnie Isten előtt, amikor Ő kijelenti magát és ha valaha felkelhetek, ez csak Isten keze által történhet meg. Isten addig semmit sem tehet értem, amíg el nem jutok lehetőségeim végső határáig.

Figyeld meg: az állat nem dolgozik a táplálékáért, hanem csak teszi mindegyik a maga dolgát, aztán keresi és megtalálja eledelét. A madár repül, énekel, fészket rak, fiókát költ. Ez a dolga, de nem ez táplálja. Az ökör szánt, a ló húz, a tehén tejet, sajtot ad, a juh gyapjut. Ez a dolguk, de nem ebből élnek. Hanem táplálja őket a fű, melyet a föld sarjaszt Isten kegyelméből.
Ugyanígy az embernek is dolgoznia kell, de ne feledje, hogy nem a maga munkája, hanem Más-Valaki tartja el, tudniillik Isten áldása. Ha úgy látszik is, hogy tulajdon munkája táplálja, – mert hiszen Isten munka nélkül semmit sem ad – mégis az Isten táplál ja. A madár is, jóllehet nem vet s nem arat, mégis éhen pusztulna, ha nem járna eledele után. De hogy eledelét meg is talál ja, az már nem az ő munkája, hanem az Isten jósága. Hiszen ki helyezte oda azt az eledelt, hogy a madár találjon? Mert ahova Isten nem tett, ott senki se találhat, még ha holtra dolgozná s keresné is magát.
Ez csak szemmel-látható s kézzel-fogható?! S mégsem hisszük. Pedig ahol Isten megtartó kegyelme nem őrködik, ott semmi se marad, még ha százezer lakattal őriznék is. Odalenne minden s mi azt se tudnánk hova lett.
Irgalmasságodnak
Csudálatos volta,
Emberi elme azt
Soha meg nem fogja;
Te bőséges kezed
Táplál szüntelenül,
Sok jót adsz gyakorta
Reménységen felül.

Figyeld meg, Isten a napodat az éjszakai megtapasztalással kezdi. Ahhoz, hogy hited virágba boruljon, először a sötétben kell érlelődnie. Igazi hit csak viszontagságok között sarjad, ha tehát megpróbálsz elmenekülni, elveszíted annak a lehetőségét, hogy a hit magasabb világába juss.

Figyeld meg Krisztus életét: milyen önuralmat gyakorolt, milyen kritikát váltott ki, és milyen egységben volt az Atyával, aztán kövesd a példáját! Jézus nemet mondott jó dolgokra, hogy így igent mondhasson a megfelelő dolgokra. Ez nem könnyű. Lehet, hogy Isten azt kéri, hogy hagyd el azt a helyet, ahol most vagy, de te maradsz; vagy azt szeretné, ha maradnál, de te elmész. Honnan tudhatod, hogy melyik a helyes? Menj el a tömegből és találkozz Jézussal egy elhagyott helyen! Az „elhagyott” szó nem azt jelenti, hogy „kihalt, sivár puszta”, egyszerűen csak csendes; egy elmélkedésre, imádkozásra, Istenre figyelésre, feltöltekezésre, útvonal újratervezésre való hely. A pokol utálja, ha megállsz! Richard Foster rámutat, hogy a mai társadalomban a gonosz három dologra specializálódott: zaj, sietség és tömeg. Ha el tudja érni, hogy a mennyiség megszállottjai legyünk, akkor elégedett lesz. Taxiórákat ültet az agyunkba. Állandóan halljuk a kérlelhetetlen tiktakolást, ami azt mondja nekünk: siess, siess, siess, az idő pénz. Ennek eredménye ez a zavaros, ziháló tömeg, amit emberiségnek hívunk. De Jézus szembe áll az árral, és ezt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28). Eljössz te is? Követni fogod Őt, aki gyakran „visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Lukács 5:16)? Ezernyi hang mondja, hogy ne tedd. Ne vedd figyelembe őket!

Figyelj a szívedbe: nem az örökös nyerni akarásod tette tönkre az életedet, szeretetedet, örömödet? A szeretet mindig adni akar, nem kapni. Van benned szeretet? Tudsz bármit ingyen tenni? Adjatok úgy, hogy érte semmit ne várjatok! A vallásos ember életében sok minden nem más, csak üzlet. Ha nem kapja meg az egészséget, az áldást, hogy minden sikerüljön az életben, akkor csalódott, ökölbe szorul a keze. A legszentebb érzések is haszonra mennek. Hány házasságot kötnek azért, mert a hasznot nézik. Kedves vagyok a tanárhoz, hogy a gyereknek előnye legyen. Van, aki nem is pénzt akar. Magasabb valutában gondolkozik. Lehet, hogy dicséret kellene. Hány ember kész mindent megtenni egy kis dicséretért. Lehet, hogy szeretetet keresel. Hány nagymama mondja, mindent megadok az unokámnak, jobban szeret, mint az anyját. Az elég baj. Ne vedd meg az unokád szeretetét ajándékkal! Ezen a világon pénzért mindent meg lehet venni. Egyet nem: szeretetet. Amit meg lehet venni, haszonért van, az már nem szeretet. Szeretet csak fentről árad, Isten szívéből erre a világra, és ezt nem lehet megvenni. Vajon mi haszna volt Istennek, amikor adta az Ő Egyszülött Fiát – szeretetből? Mi érdek fűzte ehhez? Mi haszna volt Jézusnak abból, hogy otthagyta a mennyet érted – mert téged keresett. Az Ő szeretete az embert kereste, téged, magadat. Jó volna, ha belegondolnál minden kapcsolatodba, hogy mit miért teszek? Bennünk ott van az üzleti szellem. Adok, veszek. Isten csak ad. Jézus az életét adta, és mit kapott? Korbácsot, töviskoronát, keresztet, négy szöget.

Figyelj a többiekre! Nem vagy magad. Ne ereszd el magad mások előtt, mint akinek mindegy, hol van és milyen hatással van a közösségre, a másik emberre. Nem jelent ez gyávaságot, megalkuvást, amivel a keresztyéneket vádolni szokták. Magától jövő figyelmesség a keresztyén magatartás mind az áldozatos szolgálat, mind a legegyszerűbb, jelentéktelennek gondolt tapintat vonalán. Kétségtelen, igen kellemetlen, mikor valakinek száz gondja, bosszúsága van, éppen a legkevesebb kedve a vidámságra, s akkor én vidáman dalolok az orra előtt. Nem szabad. Persze itt is előbukkan a kérdés: miért ne daloljak, ha ahhoz van kedvem? A feleletet ebben sem adja meg más, mint az unalomig ismétlődő figyelmeztetés: Azért, mert szeretni vagy köteles felebarátodat. Ha szereted, nem okozol neki rossz érzést. Ha bosszantod, rossz érzést okozol. Hát nem éri meg, hogy ha segíteni nem tudsz neki, legalább hallgass? Ha látja, hogy tapintatosan hallgatsz előtte, ő fogja megszégyellni magát, s még a rosszkedve is elmúlik. Akkor aztán dalolhattok vidáman együtt. Jó Istenem, köszönöm, hogy te még az ilyen apró kérdésekben is útmutatást adsz. Tudom, nem csak engem figyelmeztetsz a tapintatosságra. Ez a figyelmeztetés is engem véd. Azokat is figyelmezteted, akik nekem okozhatnak rossz kedvet, ha nem figyelnek az én érzékenységemre. Engem is megvéd attól, hogy meggyűlöltessem magam nemtörődömségemmel. Taníts meg, Uram, a szeretetnek olyan magától értetődő gyakorlatára, hogy ne is legyen szükség a figyelmeztetésre, természetes legyen az, hogy nem viselkedem bántóan felebarátaim előtt. Nem a jólneveltségem, nem az udvariasságom, hanem a tőled tanult szeretet tegyen erre képessé. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Figyelj arra, hogy kinek a hatása alatt állsz, és figyelj oda arra, hogy hogyan befolyásolsz másokat!

Figyelj, ez egy mindennapos dolog. Az ördög a nap 24 órájában azon spekulál, hogy miképp buktasson el minket. Jézus a nap 24 órájában a trónon van, és erőt ad, hogy ellenálljunk az ördögnek. Ezért nekünk állandóan gyakorolnunk kell a hitünket.
Ha a jövőben is meg akarsz állni, akkor többre van szükséged, mint a vasárnapi iskolás hitre. Felnőtt, hegyeket mozgató hitre van szükséged, és ennek megszerzéséhez csak egyetlen út van: ha minden eddiginél szorgalmasabban szenteled oda magadat az Igének.
Szorgalmasan igyekezz az elhívásod betöltésére és a kiválasztottságod megszilárdítására. Nem számít, milyen rázós a helyzet, semmiképp sem fogsz elbukni!

Figyeljük meg azt, hogy az Úrnál elsőbbséget nyer a lelki gyógyulás a fizikai gyógyuláshoz képest! Hiszem azt, hogy sok ember testi nyomorúságtól tudna szabadulni, ha lelkében élő hite lenne! „Miért gondoltok gonoszt…?” Ennyire nem lehet elrejteni Krisztus elől semmit? Még a gondolatainkat is le tudja ellenőrizni? Határozottan igen. Akiért és aki által teremtette Isten a világot, annak képessége van leellenőrizni azt, ami megfogalmazódik a szívünkben és az elménkben. S amikor a sokaság ezt látta, dicsőítették az Istent. „Dicsőítsd meg a te Fiadat… Én megdicsőítettelek téged…” (Jn 17,1.4)

Figyeljük meg Jézust, aki a legkisebb hitet is meglátja, ami bennünk van. Jézusnak szakértő szeme van, másképp lát és másképp hall, mint mi. Ő lélekszakértő, engedjük azért, hogy megvizsgáljon bennünket. Így mondja az Ige: “…látva azoknak hitét”. Jézus nem csak a bajt látja, hanem a jót is. A Jelenések könyvében olvashatjuk a gyülekezetekhez írott levelekben, hogy látja a jót is. Nem kritikus szemmel néz. Ő látja azok hitét, akik cselekszenek, akik hozzák a gutaütöttet. Imádságban vittél-e már gutaütött embert Jézus elé? Vagy valahol letetted útközben? Abbahagytad az érte való imádkozást, mert nem volt hited hozzá? Jézus látja, hogy ez a gutaütött ember semmire nem képes. Sokszor vagyunk olyanok, mintha gutaütöttek lennénk. Nem tudjuk megtenni, amit kellene. Jézus előtt nem lehet szimulálni. Ő tudja, mi az, amit nem akarok, de azt is, amit igazán nem tudok. Jézus nem kísérletezik velünk, nem küld tovább szakvizsgálatokra, csak ránk néz, és tudja, hol a baj. Azon a ponton, ahol tehetetlen vagy, neked is azt mondja Jézus: Bízzál, megbocsáttattak a bűneid! Jézus pontosan tudja, hogy a bűn tesz tehetetlenné. Valld be tisztátalan kívánságaidat, anyagiasságodat, hiúságodat, dicsvágyadat, hogy elhangozhassanak fölötted is Jézus bűnbocsátó szavai. Gyógyulj meg tehetetlenségedből. Engedd, hogy megáldjon a bűnbocsánat ajándékával, hogy azután látszódjon életeden Jézus Krisztus hatalma, dicsősége, szeretete.

Figyelve az ország és a nagyvilág eseményeit, azt vesszük észre, hogy vannak, akik következmények nélkül véghez vihetik mindazt a rosszat, gonoszságot, amit elterveznek. Mások meg sokkal kisebb bűnök miatt is megbűnhődnek. Hol itt az igazság? – fakad ki belőlünk. Ha az emberi igazságszolgáltatással nem is vagyunk mindig megelégedve, higgyük el, hogy az Úr igazságot szolgáltat majd ama napon. Ő nem késik el sehonnan, még ha nem is a mi időnk szerint jár az Ő órája.

Fogadd el, hogy Isten Fia érted függött a kereszten, érted fizette le az árat. Fogadd el, hogy az Ő halála és feltámadása által Neked örök életed van, és részed lesz a feltámadásban. Jézus a legnagyobb ajándékot akarja ma átnyújtani neked. Ő ezért mindent megtett és megtesz, ami rajta múlik. De a döntés a “vége” és az “örökké” között a te kezedben van. Hát dönts jól!

Fogadd el szüleidet olyannak, amilyenek! Adj hálát értük és ne bántogasd őket még a hátuk mögött sem. Nem ezt érdemlik. Ha te is szülő vagy már, akkor bizonyára átérzed az előbbi mondat igazságtartalmát.

Fogadjuk be a kegyelmet minden lehetséges alkalommal! Szívjuk be a kegyelmet, mint a szivacs a körülötte levő vizet. Isten kész arra, hogy megtöltsön bennünket Szellemével, csak mi is legyünk készek arra, hogy befogadjuk azt. Szükséget látunk? Indítson ez arra minket, hogy megnyissuk Isten felé a szánkat! Már-már összeroskadunk? Serkentsen ez arra, hogy elpanaszoljuk Istennek erőtlenségünket. Tele vagyunk félelemmel? Legyen belőle segélykiáltás az Úrhoz! Mint egy gyermek, kiáltsunk Atyánkhoz! Szánkat megtölti az Úr, higgyed ezt!

“Fogalmunk sincs arról, hogy milyen erősek lehetnénk, ha összeköttetésben lennénk az erő Forrásával. Újból és újból vétkezünk, és azt hisszük, hogy ennek mindig így kell lennie. Annyira ragaszkodunk a gyengeségeinkhez, mintha büszkélkednénk velük. A Krisztustól nyert erővel ellenállhatunk a világ, a test és az ördög kísértéseinek. Ne beszéljünk hát gyengeségeinkről és alkalmatlanságunkról, hanem Krisztusról és az Ő erejéről! Ha Sátán erejéről beszélünk, annál nagyobb erővel tör ránk. Ha az egyedül hatalmasról és az Ő erejéről beszélünk, az ellenség hátraszorul. Ha közeledünk Istenhez, Ő is közeledik hozzánk. Sokan nem használják fel kiváltságaikat. Néhány gyenge erőfeszítéssel igyekeznek jót cselekedni, de azután visszaesnek régi, bűnös életükbe. Ha valaha Isten országába akarunk jutni, akkor tökéletes jellemre kell szert tennünk, amelyen nincs sem szeplő, sem ránc vagy valami ehhez hasonló. Minél inkább közeledünk a vég felé, Sátán annál inkább fokozza tevékenységét. Észrevétlenül veti ki a hálóját, hogy elrabolja lelkünket. Rajtunk áll, a döntésünktől függ, hogy uralhatja-e szívünket és elménket. Rajtunk áll, hogy lesz-e helyünk az új földön, hogy igényt tarthatunk-e Ábrahám örökségére… Ha a szükségnek megfelelően akarunk felfegyverkezni, mint akik várják az ő Urukat, ha azon igyekszünk, hogy jellemünk minden fogyatékosságát legyőzzük, akkor Isten mind több világosságot, erőt és segítséget fog nyújtani nekünk.” (Üzenet az Ifjúságnak, 64, 66. l.)

Folyamatosan meg kell erősítenünk szentírási alapjainkat, és mindent meg kell tennünk azért, hogy azokat továbbadhassuk gyermekeinknek. Mik ezek az alapvető igazságok, amire az egyház épült? A Szentírás tévedhetetlensége, a mi Urunk Jézus Krisztus szűztől születése, bűntelen élete, engesztelő halála, feltámadása és közbenjáró munkája; az hogy szükségünk van a megváltásra, hogy be kell merítkeznünk, be kell töltekeznünk Szentlélekkel, el kell vinnünk az evangéliumot a Föld minden sarkába, és hirdetnünk kell, hogy Jézus Krisztus hamarosan visszatér uralkodni. Ezek alkotják azt a változhatatlan alapot, „amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” (Júdás 3). Tehát maradjunk meg a hitben!

Folyton azt mondogatjuk, hogy a kapcsolatok fontosabbak számunkra, mint bármi más, de a cselekedeteink nem ezt mutatják. Minduntalan becsapjuk barátainkat és szeretteinket a pénz vagy az előrejutás kedvéért. A kapcsolatok olyanok, mint a virágok; ha nem gondozod és oltalmazod őket, akkor meghalnak. Ezért írja Pál: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból… és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” (Filippi 2:3-4). Néha egy szívrohamra vagy más krízisre van szükség ahhoz, hogy eszünkbe jusson, mennyire pótolhatatlanok az emberek az életünkben.

Fontos a megelégedés. Sokszor az a kísértés vesz körül bennünket, hogy most nem tudunk adakozni, mert kell a pénz másra. Majd legközelebb, és így tolódhat az adakozásunk. Ha halogatjuk, akkor sose lesz rá „elég” pénzünk, hogy Istennek adjunk a jövedelmünkből. Mindig lesz rá okunk, hogy miért ne tegyük, vagy miért ne akkor tegyük. Így tulajdonképpen mi is úgy teszünk, mint Malakiás korában. Becsapjuk Istent. Mivel csapjuk be Istent? A tizeddel és a felajánlásokkal. Ebből a pénzsóvár életből meg kell térni. Hozzuk be Istennek, ami jár neki hálából! Bármikor is érkezik a pénzünk, mindig be lehet fizetni a tizedet. A szükséges időben visszakapjuk, és lehet, hogy bőséggel. Isten gondolkodását lássuk meg az adakozásunkban! Tegyünk jótékonysági felajánlást! Megnyílnak az ég csatornái előttünk, ha Istent próbára tesszük. S erre bőséges áldást bocsát ránk.

Fontos az, amin épp most keresztülmész, mert Isten azt a jövőd fényében mérlegeli. Ő nem a jelenlegi állapotunk vagy jólétünk mértéke alapján tesz mérlegre minket. Nem, Ő sokkal nagyobb léptékű terveket tart szem előtt. „Isten ismert minket még mielőtt a világot megalkotta, és eldöntötte, hogy az Ő Fiához fogunk hasonlítani…” (Róma 8:29 NCV). Képzeld csak el! Egy napon pont olyanok leszünk, mint Jézus; hát nem elképesztő? „Az eljövendő korszakokban” Isten közszemlére fog bocsátani minket, és azt fogja mondani: „Nézzétek meg a kezem munkáját! El tudjátok hinni, hogy ezeket a megdicsőült teremtményeket agyagból formáltam? Amikor kiástam őket a földből, még nem tartották meg a vizet. De én dolgoztam rajtuk, formáltam és neveltem őket, amíg képesek nem lettek megtartani a kapcsolatokat, szolgálatokat, eszméket és állásokat. Amit róluk hallottatok, az igaz. Szégyenfoltok voltak és katasztrofálisak, de az én kegyelmem elég volt. És most mellettem fognak ülni, uralkodni és kormányozni örökké!”

Fontos döntéseid előtt kivel szoktál tanácskozni? Ha családi dologban kell dönteni, kikéred a házastársad, a gyermeked véleményét, vagy csak a sajátod érdekel? Kikéred-e Isten tanácsát a döntési helyzetekben? Van-e legalább egy olyan lelki jó barátod, akinek adsz a szavára? Döntési helyzet sok van életünkben. Terveket is hordozunk szívünkben, de azért jó tanácskozni másokkal, hogy ne csak a saját meglátásaink, benyomásaink vezéreljenek. Kerüljenek bele a mérleg serpenyőjébe mások gondolatai, észrevételei, s ha ezt engedjük, nagyobb lelki békénk lesz döntéseinkkel kapcsolatban!

Fontos számunkra, hogy megértsük a bűnért való egyedüli áldozat vérének jelentőségét, hiszen bűnnel szennyezettek még legszentebb cselekedeteink is, és Isten legbuzgóbb megtérésünket, hitünket, imádságunkat sem fogadhatná el, ha nem volna bűneinkért való engesztelő áldozat. Sokan kigúnyolják a ?vért”, számunkra azonban ez a vigasztalás és a reménység egyetlen alapja. Az oltár szarvaira hintett vér legyen világosan a szemünk előtt, mikor Istenhez közeledünk. A vér ad erőt az imádságnak, ezért van az oltár ?szarvain”. ?Az Úr színe előtt” van, ezért előttünk is ott kell, hogy legyen. Krisztus vére már az oltáron van, mielőtt mi tömjénnel oda járulnánk. Ott van, hogy hálaáldozatunkat és könyörgéseinket megszentelje.
Gyertek, könyörögjünk bizodalommal, hiszen Jézus Krisztus, a nagy áldozat, megáldoztatott, érdeme a miénk. A vér a kárpiton belül van, és a hívők imádságai ezért lehetnek kedvesek Isten előtt.

Fontosak ugyan a megfelelő módszerek, hiszen Jézus sem volt sematikus, hanem mindig a célnak legmegfelelőbb módszert választotta, sokat jelenthet a közösségben rejlő szellemi és anyagi erő is, de a legfontosabb a mag életképessége meg a kovász hatóereje. A kicsiségük sem számít, hanem az a fontos, hogy hordozzák az életet, meg hogy megfelelő helyre kerüljenek. Ha mindez teljesül, akkor a növekedés, átalakulás folyamata megállíthatatlan! Jézus azt kérdezi ma reggel tőlünk: hiszünk-e a mag és a kovász erejében? Hiszünk-e abban, hogy nem a mi rátermettségünkön múlik bizonyságtételünk eredményessége, hanem az igemag, a kovász azért tud hatni, mert élet van bennük? Induljunk ezzel a szemlélettel napi dolgaink végzésére!

Fordítsd ide füledet, hallgasd a bölcsek szavait, és figyeljen elméd tudományomra! (Példabeszédek 22:17) Hallgatni és figyelni sokak számára nehéz feladat. Beszélni – olykor vég nélkül – és magunkra irányítani a figyelmet sokkal könnyebb. Igénk szerint azonban fontos, hogy az előbbiek is életünk részei legyenek. Hallgatni a bölcsek szavait – olyan tanács ez, mely azt a kérdést is felveti számunkra, hogy kik vesznek körül bennünket, kiknek adunk a szavára? Ugyanis nemcsak a hallgatás gondolata hangsúlyos ebben az Igében, hanem az is, hogy kiknek a szavát hallgassuk. Nem a balgákét, nem a másokat állandóan kritizálókét, nem a gáncsoskodókét, nem az indulatot szítókét, hanem a bölcsekét. Vannak ilyen személyek körülötted? Hallgasd őket! Kérdezd őket az élet lényeges kérdéseiről, figyeld válaszukat, akarj tanulni tőlük! Isten Igéje is ilyen: hallgatni és olvasni érdemes, mert a bölcs Isten tanácsai, útmutatásai lehetnek a mienk általa.

Fordulj most Isten Igéjéhez, és kezdd el megváltoztatni a képeket a bensődben. A reménytelenség képeit változtasd a remény képeivé. Készíts egy tervrajzot a szívedben, és ezen fel fog épülni a hited!

Forr a világ bús tengere, ó magyar! (Berzsenyi Dániel) Világunkra igazán jellemző, hogy olyan, mint egy vihar a tengeren. Csak hányja-veti az embert apró hajójában, és nem lehet tudni, merre veti, mikor veszélyezteti az életét, mikor vet véget az utazásnak azzal, hogy összetöri az ember hajóját. Ha ilyen a világ, amelyben élünk, vajon mibe lehet kapaszkodni. Mi lehet egy biztonságos pont? Jézus szava. Az a nyugalom, az a csendes hatalom, amellyel lecsendesítette a tengert, amikor a tanítványok nagy veszélyben érezték magukat. Ezt a hatalmat érezhetjük, amikor kérjük őt, szólunk hozzá. Ebben a hatalomban bízva kell mozognunk a világ forgatagában. Az ő keze őriz bennünket akkor is, amikor veszélybe kerülünk, amikor úgy érezzük, elragad minket ez a forgatag. Akkor is ő vigyáz ránk, és ha kell, szól a világnak: Csendesülj el, némulj meg! Krisztus csendesítheti le csak az örökké forrongó világot, amelynek szorongattatásából csak ő szabadíthat bennünket. Figyeljünk rá, figyeljünk az ő halk, de magabiztos, nyugtató szavára. Istenem! Köszönöm hogy a te nagy hatalmad nyugtat engem, amikor egyedül érzem magam ebben a forrongó, kavargó világban. Add nekem a te erődet, nyugtató szavadat! Adj erőt megállni a viharban! Ámen.

Föld, világ, ég… a mindenség. Föld – hajnali sétára indulok, érzem a lábam alatt a harmatos füvet, enyhén csípős a reggel. Még minden csendes. Csukva tartom a szemem, egyszerűen csak élvezni akarom a létet. Lassan ideje kinyitnom a szemem, már forrósodik a levegő, egyre erősebben süt a nap. Indulnom kell, be az emberek közé a városba. Világ – a mi világunk – az egész lakott föld. Lassan szemem hozzászokik a fényhez, és arcokat pillantok meg. Egyediek, szépek, karakteresek. Mesélnek az ébredésről. Egy-egy mosoly, néhol hosszú, csendes merengés, így a nap kezdetén. De gyorsul az élet. Sietnek a hétköznapokba. Csak néholegy-egy idős öreg áll meg, és nem forog együtt a forgataggal. Mindegyik más, csecsemőtől aggastyánig tele a világ élettel. Lüktet, mint a szívverés, néha egy ütemre, néha hirtelen felpörög, majd lenyugszik. Ég – nyugszik a lendület, csillapodik a ritmus… fordított világ áll be. Fáradtan vagy csak dolgát végezve tér vissza ki-ki otthonába. Köztük én is. Lassuló szívverésem jelzi, lassan közeleg a pihenés ideje. Alkonyul, hűl a levegő. Megborzongok, de nem fázom. Jólesik a hűs szellő. A forróság lekívánkozik rólam. Levetem poros, izzadt, szennytől beborított bőröm. Lehúzom magamról és karomat ég felé emelve, megdermedek az égbolt alatt. Lét – csoda vagy valóság? Porszem vagyok vagy óriás? A szívemmel együtt mozog ajkam, mikor a zsoltáros szavai buknak ki rajta: Ha látom az eget, kezednek alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyet ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az embernek fia, hogy gondod van reá? (Zsolt 8,4-5) Mindenségnek Alkotója! Én Alkotóm! Nincs, akit közelebb érezhetnék, mint téged, a föld, a világ és az ég készítőjét. Hála neked… Ámen.

Földünkön ma is rengetegen élnek leigázva, kizsákmányolva, legyalázva, eltiporva, testi vagy lelki fogságban. A bűnök és vétkek bilincsei nem is láthatók, talán mi magunk se vesszük észre, amikor valami elveszi az időnket, az erőnket, és uralkodik perceink és dolgaink fölött. Isten most hív magához, biztat, hogy Jézus Krisztusban megadta számunkra a menekülési útvonalat, igéjében, szentségeiben megtaláljuk mindazt, amire szükségünk van. (Smidéliuszné Drobina Erzsébet)

Frusztráció: úgy is meg lehet határozni, mint: „valaki vagy valami, aki/ami mindig felzaklat”. Nemrég a hírekben egy fickóról volt szó, aki vadászni ment a túrakerékpárjával. Amikor a kerékpár elromlott, az illető szétlőtte. Őrültség! Ennek semmi értelme sincs, de ahogy Robert Green Ingersoll mondta: „A harag olyan szél, amely elfújja az értelem lámpását”.

Furcsa teremtmény az ember; többnek akar látszani, mint ami! Csodálatos teremtmény, mégis “isteni babérokra vágyik” – eritis sicut Deus! Birtokolni akar olyat, amiért még nem dolgozott meg – s aztán a kamatokkal együtt súlyos árat fizet érte. Megelégedettnek lenni a kevésen – Isten nélkül! -, nagyon nehéz vagy talán nem is lehetséges. Hűségesnek maradni a kicsin, a nagy ígéretek vonzásában – olykor emberfeletti kihívás. Alábecsülni az élet viharait, túlbecsülni emberi erőnket – balgaság. A keresztény ember igyekszik okosan vezetni életét, keresi a közösséget Istenével, hiszen számtalanszor megtapasztalta már, hogy döntéseit akkor tudja helyesen meghozni, ha Krisztus szeretetében van. Bármilyen sok is az ember pénze, egyszer minden pénz elfogy – tudvalevő ugyanis, hogy minél több a vagyon, annál nagyobbak a vágyak és a megvalósításra váró álmok. A pénz ugyan gazdagít, de önmagában nem boldogít. A Krisztussal való közösség azonban mindig boldogít, ha anyagi értelemben nem is gazdagít. Mi azonban nem az ideigvalókat, hanem az örökkévalókat keressük… azok pedig egyedül Istennél vannak. (Frankó Mátyás)

Furcsák vagyunk mi emberek. Nem ritkán vezérelnek az érdekek. Azt nézzük, hogy miből, kiből milyen hasznunk lehet. Ha Isten érdekből viszonyulna ehhez a világhoz és benne hozzánk emberekhez, akkor a megváltás még aligha történt volna meg. Az Úr nem személyválogató, de vajon mi azt nézzük, hogy kivel érdemes barátkozni? Keressük inkább a belső értékeket mások életében, függetlenül attól, hogy szegény-e vagy gazdag az illető!

„Fülöp így szólt Nátánaélhez: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.”” (Jn 1,45) Itt van! Eljött közénk! Megtaláltuk azt, akiről Mózesen és a prófétákon keresztül üzent az Úr. Azt, aki a kígyó fejére tapos, aki betegségeinket viseli, akinek sebei árán meggyógyulunk, a csodálatos Tanácsos, az erős Isten, az örökkévaló Atya, a békesség Fejedelme! Ez a Krisztus találkozik velünk ma is, és adja szívünkbe a megtalálás örömteli élményét, hogy együtt énekelhessük a kortárs zenész bizonyságtételét: „Én hiszem és tudom, hogy ő a Megváltó, akire vártunk, az Örömhírhozó!” (Eszlényi Ákos)

„Fülöp megkeresztelte az udvari főembert. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.” (ApCsel 8,38–39) Istenem, szeretném megköszönni neked azokat az embereket, akiket eddigi életem során hozzám küldtél, amit rajtuk keresztül végeztél bennem. Milyen alázattal tudtak továbblépni, én pedig milyen hálával emlékezem rájuk! Tudom jól, hogy ezeknek a találkozásoknak te voltál a létrehozója, megszervezője. Lelkiekben meggazdagodva mehettem tovább az utamon. Kérlek, használj engem is ugyanúgy, ahogyan annak idején ők voltak a te eszközeid. (Balogh Éva)

Get Your Own Visitor Map!