Bálám nem törekedett Isten akaratának cselekvésére, hanem a saját elhatározását követte, és ehhez igyekezett megszerezni az Úr jóváhagyását. Ma is vannak, akik hasonlóan viselkednek. Nem lenne nehéz kötelességük felismerése, ha az összhangban lenne természetes hajlamaikkal. A Biblia világosan eléjük tárja, vagy a körülményeik, a józan eszük mutatják meg a kötelességüket. De mivel ezek a bizonyítékok ellentétben állnak a vágyaikkal, gyakran félreteszik őket, és ehelyett Isten elé mernek járulni, hogy tőle tudakolják meg a kötelességeiket. Nagy lelkiismeretességgel hosszan, komolyan imádkoznak a világosságért. Istenből azonban nem lehet gúnyt űzni. Az ilyen embereknek gyakran megengedi az Úr, hogy a saját vágyaikat kövessék, de azután ennek a következményeit is el kell szenvedniük… Ha valaki világosan látja a kötelességét, akkor ne merészeljen Isten elé járulni, hogy mentse fel őt annak teljesítése alól! Ellenkezőleg, inkább kérjen erőt és bölcsességet Istentől szavának teljesítéséhez, alázatos és engedelmes lélekkel.” (Pátriárkák és próféták, Bálám c. fejezetből)

Bántalmazni és elkergetni a szülőt a háztól? Megdöbbentő gondolat. Pedig sajnos előfordulnak ilyen szörnyűségek. Ha idáig fajul szülő és gyermek kapcsolata, ott a háttérben nem mindennapi dolgok vannak. Valószínűsítem, hogy a szülő nem állt feladata magaslatán, vagy a gyermek nagyon eltévelyedett. Mit üzen nekünk ez az Ige, különösen közvetlenül karácsony előtt? Két dolgot: 1. Tiszteld szüleidet! E tiszteletnek add jelét minél gyakrabban, ne korlátozd csak a karácsony néhány napjára! 2. Légy olyan szülő, akit tisztelnek a gyermekei! Mindkettőhöz sok szeretetre van szükség, ami elkérhető az élő Istentől, mert az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad és az Isten is őbenne. (1Jn 4:16)

Barátom figyelmesen hallgatta fecsegésemet zsúfolt napomról és teendőim véget nem érő listájáról. Úgy hittem, bölcsen használtam ki időmet, de válasza meglepett. “Hova illesztetted be Istent?” – kérdezte. Zavarba jöttem, hiszen erőfeszítéseimért dicséretet vártam. Kérdésére át kellett értékelnem zsúfolt naptáramat. Legtöbbünk szorgalmasnak szeretne tűnni mások szemében. Merjük-e vállalni, hogy időt szánunk az imádságra, a bibliaolvasásra, vagy arra, hogy egyszerűen csak leülünk, és számba vesszük Isten áldásait az életünkben? Jézus szolgálatra hívta el tanítványait; ám ennél többet is akart, kapcsolatban akart lenni velük. Éppen ezért pihenésre is hívta őket, testük és lelkük megújulására, hogy el tudják végezni a rájuk bízott munkát. Könnyen beleeshetünk a csapdába, hogy próbáljuk az embereket tetteinkkel lenyűgözni, miközben elsiklunk az Istennel töltött “pihenés” fontossága mellett. Ha naptárunkban Isten is szerepel, megújult erővel végezhetjük napi feladatainkat. (Forrás: Csendes Percek)

Bár ítélkezni nem a mi dolgunk, mégis elég gyakran megtesszük. Kigondolunk, majd kimondunk emberekről dolgokat, kemény, olykor csípős, durva szavakat. Jézus szerint nem kellene ennek így lennie. Az alábbi történet is alátámasztja ezt. Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy tolvajt hallott volna. Egy szó, mint száz, a legény egész viselkedése arról árulkodott, hogy csakis ő lehetett a tolvaj. Később a mi emberünk kiment ásni a kertjébe, és a kertben meglelte a baltát. Amikor pedig újra megnézte magának a szomszéd legény gesztusait, semmit sem talált már bennük, ami tolvajra emlékeztette volna. Légy óvatosabb ne csak szavaidban, hanem még a gondolataidban is!

Bár testben élünk, nem test szerint hadakozunk. A hívő ember nem a fizikai erőt és az ádámi természet indulatait használja, amikor harcol. Az ellensége sem fizikai. Amikor harcol, az Isten ismeretével szemben felemelt okoskodásokat és magaslatokat rombolja le. Nem emberi életeket igyekszik romba dönteni, nem mások jó hírét és becsületét támadja, hanem a gondolatok szintjén harcol, és igyekszik foglyul ejteni minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre. A szellemi harcos folyamatosan viszi a gondolatait Krisztus elé, és csak azokat tartja meg, amelyeket Krisztus megszentelve visszaad. Minden más térdre kényszerül és megsemmisül. Adjon az Úr győzelmet a gondolataid szintjén!

Barátodat és apád barátját ne hagyd cserben! (Példabeszédek 27:10/a) Mit jelent valakit cserben hagyni? Azt, hogy valaki bajban van, nyomorúság köszönt rá, ám segítségnyújtás helyett részvéttelenül vagy kárörvendve magára hagyjuk. Az Ige arra bíztat, hogy baráttal, vagy a család barátjával ne tegyünk ilyet. Miért is? Azért, mert kire számíthatna a barátod a gondjai közepette, ha nem rád? Hogyan tudunk segíteni? A skála igen széles lehet a másik meghallgatásától kezdve, a bíztató szavakon át a cselekedetekben megmutatkozó segítségnyújtáson át. Mindenesetre Jézus azt mondja, hogy amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd. Vagyis ahogyan sikerül barátaink mellé odaállnunk gondjaik, bajaik idején, annyira számíthatunk tőlük fordított esetben. Persze nem az adok, hogy adj elve alapján kell segítenünk, hanem mert szeretet és felelősség van bennünk barátaink iránt és eszünkben sincs cserben hagyni őket.

Bárki is mondta: „A halogatás időrablás”, igaza volt. Folyton halasztgatunk; megígérjük magunknak, hogy jobban fogjuk csinálni. Légy őszinte: hányat tartottál meg a tavalyi elhatározásaidból? Ebben az évben csináld másképp! Okosan válassz célt! Más szóval a célod legyen: Konkrét: Kelj fel korábban, hogy Bibliát olvass és imádkozz munkába indulás előtt. Szánj időt a családodra! Tornázz! Étkezz helyesen! Törődj a testeddel, hiszen Isten temploma (1Korinthus 6:19-20)!
Szerény: ha egyszerre több dologba vágsz vele, az gyengíti a fókuszt, és nehezebb lesz kitartani mellette. Ha túl sokba fogsz bele, túl kevéssel fogsz végezni. Kezdd kicsiben, és úgy építs a sikereidre, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozol.
Elérhető: Ne próbálj egy harapással lenyelni egy egész elefántot. A titok az apró lépésekben rejlik. Pál azt mondta: „egyet teszek” (Filippi 3:14). A célok megfogalmazása arról szóljon, hogy mit fogsz megtenni, ahelyett, hogy arról beszélnél, hogy mit nem. Például ahelyett, hogy azt mondanád: „Nem leszek olyan kritikus”, mondd azt: „Mindenkiben, akivel ma találkozni fogok, keresek valami jót” (Filippi 4:8).
Mérhető: Nem tudjuk kezelni azt, ami nem mérhető. Ha dokumentálod az előrehaladásodat (vagy annak a hiányát), az elszámoltathatóvá tesz, megmutatja, hogy milyen messzire jutottál, és mi az, amin még dolgoznod kell.
Időspecifikus: hetente vizsgáld felül a céljaidat (vagy akár naponta, ha nagyon küszködsz)! Így időben ki tudod küszöbölni a hibákat, és irányt tudsz váltani, ha szükséges. A Biblia azt mondja: „Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt!” (1Timóteus 4:15). Rajta, határozd el magad, kelj fel a kanapéról, és láss neki!

Bármennyire is buzgó lennél, biztosítalak, hogy minden imádságod hemzseg a bűntől, sőt bűn az, mégha a legistenfélőbb tisztelettel mondod is el. Éppen emiatt kell mindent a Jézus nevében kérnünk az Atyától, és nem a magunk nevében, vagy a magunk szentségére támaszkodva. Efelől is, mint ahogy bármi más felől is, aggódhatnék, de mert Jézusért fogadja el a könyörgésem, semmi felől nem szükséges aggódnom. Ha szívem és gondolataim Krisztusban vannak elrejtve, hit által, akkor tudom, hogy egyetlen imádságom sem hull a földre meghallgatás nélkül. Előre hálás lehetek, hogy minden kérésem meghallgatja, ha Jézus nevére támaszkodva kérem. (A Mk 11,24-ben az eredeti szöveg szerint ez áll: “Akármit kértek, higgyétek, hogy már megkaptátok, és meglészen néktek!”) Nincs meg nem hallgatott, de van (egyelőre) megválaszolatlanul hagyott kérés. (Horváth Levente)

Bármi homályosítja is el és kisebbíti meg Isten szentségét szeretetének helytelen beállításával, az egyúttal meghamisítja azt a kijelentést, ami Jézus Krisztusban adatott. Soha ne támadjon benned olyan gondolat, hogy Jézus Krisztus szánalomból és könyörületből pártunkat fogja Istennel szemben, vagy hogy azért lett átokká, mert együtt érzett velünk. Jézus Krisztus átokká lett értünk Isten akaratából (Gal 3,13). Ennek az átoknak borzalmas jelentőségére ráeszmélve a mi részünk az, hogy elítéljük a bűnt. A szégyen és a bűnbánat Isten nagy irgalmának az ajándéka. Jézus Krisztus gyűlöli a gonoszt az emberben és a Golgota fejezi ki ezt a gyűlöletét.

Bármikor, amikor hitben indulsz el, és tenni próbálsz valamit, hallani fogod, ahogy odabenn egy hang ezt suttogja: „Neked biztos elment az eszed. Te erre nem vagy képes. A korábbi kis sikereid pusztán szerencsés véletlenek voltak, épp csak jókor voltál jó helyen. Most aztán kemény fába vágtad a fejszédet.” Ez a hang felébreszt az éjszaka közepén, és gyomorgörcsöt okoz. Hallhatod a munkahelyeden, az otthonodban és az utcán is. Ez a félelem hangja, mely sosem játszik tisztességesen. Előhalássza a régi kudarcaid aktáit, és legbelsőbb bizonytalanságaidon csemegézik. De van egy másik hang is: Istené! Azt mondja: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézsaiás 41:10). Ha ráhangolod füledet Isten hangjára, attól még problémáid nem oldódnak meg automatikusan, és a másik hang sem halkul el. Nem, ez inkább olyan, mint egy személyes beszélgetés egy jóbarátoddal valami zajos, zsúfolt helyen. Lehetnek más hangok körülötted, de nem hallod azokat, mert arra figyelsz, amit a barátod mond. Így van ez Isten hangjával is. Akár a Szentíráson át szól hozzád, akár egy baráton keresztül, vagy az életed körülményei által, Ő mindig kommunikál az Őt kereső szívvel. Ígérete számodra ez: „Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok…”. Egyetlen szó Istentől, csak egyetlen egy, megváltoztathatja az egész képet. Tehát ma fordíts időt arra, hogy Isten hangjára figyelj!

Bármilyen értelmi képességei legyenek is az embernek, és bármennyire hűségesen szolgálta is Istent a múltban, soha nem bízhat a saját bölcsességében és feddhetetlenségében. Csak a menny akarata iránti engedelmesség óvja meg az embert a hitehagyástól… Sátán úgy alakítja a körülményeinket, hogy szinte észrevétlenül aláássa lelkünk védőképességét. Minden egyes lépésnél meg kell kérdeznünk: »Ez az Úr útja?…« Egyetlen pillanatig sem lehetünk biztonságban, csak akkor, ha Istenre bízzuk magunkat, és életünk Krisztusban rejtőzik. Éberség és imádkozás őrzi meg tisztaságunkat.”

Bármilyen picinyke és törékeny vagy is, senki sem akadályozhat meg abban, hogy szívből mosolyogj, s így – mint Isten kedves virágszála – a Szeretet jó illatát áraszd ebben a kedvetlen világban. Te magad légy az Isten mosolya! (Simon András) A bátor tetteket nem övezi mindig azonnali siker és elismerés, mégis hatalmas jelentőséggel bírnak. Akik ezeket véghezvitték, igazságuk tudatában mertek mások lenni, másként gondolkodni, másként cselekedni, mint a többség. Nem álltak be a sorba, hanem a felismert igazsághoz ragaszkodva nagy tetteket vittek véghez. Sokszor nagy a közösség nyomása az egyénen, nehezebb úgy gondolkodni, hogy igazunkkal kisebbségben maradunk. Gyakran talán nem is merünk szólni, tenni. És valóban, egyedül kevesek vagyunk, de Istenben bízva, az ő kezét fogva mi is tehetünk valami nagyot és bátrat – azzal, hogy szeretetet viszünk oda, ahol gyűlölködés van, megbocsátást oda, ahol harag dúl, egy jó szót oda, ahol mindenki csak ócsárol. Azzal, hogy Isten szeretetének sugárzásával élünk ebben a világban, ahol olyan sok a szeretetlenség. Bátor tettet vihetünk véghez, ha a viszályba békét hozunk, hiszen Jézus azt ígéri, hogy az ilyenek Isten fiainak neveztetnek. Istenünk, vértezz fel minket erőddel, hogy a te országod követeiként járhassunk, élhessünk, és tudjuk a szeretet, a megbocsátás, a békesség és a mosoly nagy tetteit véghezvinni. Ámen.

Bármilyen szakmában, hivatásban dolgozunk is, azt üzeni az Úr nekünk, hogy ne rövidítsünk meg senkit, mert azon nincs az Ő tetszése és áldása!

Bármit is kapsz az Úrtól, kérlek, kereskedj vele! Rettenetes a mai mondat: “Vegyétek el ettől a gírát, és adjátok annak, akinek tíz gírája van!” Az elrejtett kegyelem elvesztett kegyelem. Nem azért kaptad a kegyelmet, hogy eldugd, hanem hogy használd. Az eldugott kegyelem lassan kialvó kegyelem. Az eldugott öröm lassan elmúló öröm. Az elrejtett gíra megdöbbenti az embert. Mindig sajnáltam, amikor elvették tőle azt a keveset, és annak adták, akinek tíz gírája volt. Ha nem gerjesztem fel magamban Isten kegyelmi ajándékát, akkor elfogy. Ha Jézust beengedted a szívedbe, Vele együtt mindent megkaptál. Akkor ne mond, hogy nincs szeretetem. Van, és egyre több adatik. Ne mondd, hogy nincs türelmem. Semmire ne mond, hogy nincs, mert az is elvétetik, amire azt hitted, hogy van. Isten ma nagyon komolyan figyelmeztet. “Ha jő az Úr, mi lesz veled?” – mondja egyik énekünk. Mit fogsz mondani, és mit fogsz élni? Amit meg kell tenned, tedd meg, mert minden nappal nehezebb lesz, később pedig lehetetlen. És elvétetik tőled mindened, amid van. Ne engedd, hogy az Ördög visszatartson attól, amit mondanod kell. Ha bocsánatot kell kérned valakitől, tedd meg azonnal. Az engedetlenség mindig visszahúz, és már a Sátáné vagy. Már az ellenségnek szolgálsz. Légy Jézus követője! Olyan útra menj, ahová ő küld. ő megy előtted, és védettségben, bátorságban élhetsz.

(1) Bátorság kell ahhoz, hogy szembe tudj nézni a rólad szóló igazsággal. Jézus azt mondta: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8:32). De mielőtt még szabaddá tenne az igazság, általában jól kifacsar a centrifugában, mert nem szeretjük hallani magunkról az igazat.
(2) Bátorság kell a változáshoz, ha kényelmesebb olyannak maradni, amilyen vagy. Ha hajlandó vagy elhagyni a biztonsági zónádat, hitben kilépni és követni Istent, nem marad el a próbatétel. Ugyanakkor viszont elérsz majd olyan magasságokat, melyeket azelőtt elérhetetlennek tartottál. És többre viszed olyanoknál is, akik pedig tehetségesebbek nálad.
(3) Bátorság kell ahhoz, hogy kiállj a meggyőződéseid mellett, amikor tudod, hogy mások kétségbe fogják vonni azokat. Amikor hajlandó vagy kiállni valamiért vagy kipróbálni valamit, mindig lesz valaki, aki támadni fog.
(4) A bátorsággal gyakran együtt jár az, hogy először elhibázod a dolgokat, mielőtt a siker jönne. Könnyű bátornak lenni abban, amiben erős vagy, de sokkal nehezebb olyan területen, ahol gyenge vagy. Ilyenkor van legnagyobb szükséged a bátorságra. Tévedés azt hinni, hogy a tanulás passzív dolog, hogy azzal tanulunk, ha elolvasunk egy könyvet, vagy meghallgatunk egy előadót. Nem, a tanulási folyamatot a következő öt lépésben összegezhetjük: 1. Figyeld meg! 2. Cselekedj! 3. Értékeld ki! 4. Igazítsd ki! 5. Térj vissza a második lépésre!
(5) A bátorság mindig a nemesebb utat választja. Azok, akik nem bocsátanak meg, olyan emberek, akik még nem tanulták meg ezt az igazságot, és ők általában sikertelen emberek. Ha szeretnél fejlődni életednek ezen a területén, a következők segíthetnek: Először is, gyakorold a megbocsátást! Másodszor, gondolj jó dolgokat az illető személyekről! Nehéz ellenséges érzelmeket táplálni olyan valaki felé, akiben meglátod a jót. Végül pedig a tetteid fejezzék ki az emberek felé, hogy képes vagy megbocsátani és felejteni. Ezáltal kiérdemled mások tiszteletét. Ne feledd: ha sebet okozol, rosszabb vagy az ellenségednél; ha bosszút állsz, pont olyan vagy, mint ő; ha megbocsátasz, azzal fölébe emelkedsz.”

Bátran elkérhetjük Istentől azt, amit így megígért nekünk. A megtisztítás a szövetségi áldások közé tartozik, és amit Isten a szövetségben megígért, az mind tökéletes és biztos.

Becsaphatjuk magunkat, még az embereket is, de Istent soha. Előtte nem állhat meg a kegyes látszat. Lehull az álarc. „Az pedig hallgatott.” Máskor kegyes szólamokkal jól kivágta magát és kedvező fénybe állította személyét. De ennek most már vége. Nem az istentelenek kapják a legsúlyosabb ítéletet, hanem azok, akik a király barátai akartak lenni, de soha nem fogadták el az Ő lelkületét. A király „barátom”-nak nevezi, de éppen ez teszi súlyossá bűnét. Annak akart látszani, aki nem volt – ez a legítéletesebb, legszörnyűbb dolog.

Békében élni egymással, ez kívánsága a hívő embernek. Mégis érdemes megvizsgálnunk, hogy hány emberrel nem sikerül jól kijönnünk. Sőt, van, akivel kifejezetten ellenséges a kapcsolatunk. Vajon ezzel hogyan számolunk el? Nos, Isten össze tud békíteni bennünket még ellenségeinkkel is. Azt hiszem, nem túlzok, ha megállapítom: előbb velünk kezdi békítő munkáját az Úr. Bennünk kelt vágyat a másikkal való rendezett kapcsolatra, a megbocsátásra, vagy a bocsánatkérésre. Aztán a másikon a sor. Ha engedjük Urunkat önmagunkban munkálkodni, ennek eredménye másokkal is kihatással lesz! Tapasztaltál már ilyet? Én igen! Kívánom neked is! Ne nyugodj bele rendezetlen kapcsolataidba!

Békesség fejedelme: aki békét szerez. E világ fejedelmei és hatalmasai többnyire nem szerzik, hanem megrontják a békét. Hatalmi, birtoklási és pénzvágyuk mindig újabb háborút okoz. Miattuk lesz a föld vérrel itatott harcmező. Nem szűnik meg az erőszakosság, az elnyomás miatt való sóhaj. Ennek az újszülött gyermeknek a békebirodalma naggyá, világot átfogóvá lesz – akkor, amikor Ő visszajön hatalommal és dicsőséggel. Akkor kezdődik el a földön királyi uralma. Vége lesz a háborúknak, mert félretolja a rendzavarókat, hatalmaskodókat, rablókat és igazságtalanokat – Istennek és az Ő felkentjének minden ellenségét. „Igazságban ítéli a gyengéket és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett” (Ézs 11, 3-4). „Igazságosan uralkodik az emberek felett; aki Isten félelmével uralkodik: olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel” (2 Sám 23, 3-4). A béke az igazságosságon nyugszik. A bűnből viszály és háború támad. A békesség fejedelme most azoknak a szívében alapozza meg uralmát, akik megnyíltak előtte és neki adták magukat. Isten gyermekeinek békessége az ítéleten és az igazságosságon nyugszik. Az igazságtalanság helyére, amely bennünk uralkodott- mert a „bűn a törvénytelenség” (1 ln 3, 4) -igazságnak kell lépnie, amit Isten Fia keresztjén készített nekünk. Ha azután megigazultunk hit által, akkor békességünk van Istennel.

“Békülj meg először testvéreddel.” Az Úr útmutatása nagyon egyszerű: először békülj meg. Menj vissza azon az úton, amin jöttél, térj rá arra az útra, amelyre figyelmeztetést kaptál az oltárnál és amelyről meggyőződtél, hogy az a helyes út. Legyen benned az a belső magatartás és lelki nyugalom, amely a megbékülést olyan egyszerűvé teszi, mint amilyen a lélegzés. Jézus nem is említi a másik személyt, azt mondja: te menj! Itt nincs szó a te jogaidról. A szentre jellemző, hogy le tud mondani jogairól és engedelmeskedik az Úr Jézusnak. “És most jöjj és vidd el a te ajándékodat.” A folyamat pontosan le van írva. Először a magad odaáldozásának hősies szelleme, majd hirtelen megállít a Szent Szellem gyengéd intése és megállít a meggyőződésed is. Azután az engedelmesség Isten Igéje iránt, feddhetetlen magatartás az iránt, akivel szemben nem volt igazad. Végül az akadályt félretéve felviszed Istennek az ajándékodat egyszerű, vidám szívvel.

Beleszólni a másik életébe?… Régen a megmaradás biztosítéka volt a közösségekben az egymásra (oda)figyelés, manapság – úgy hiszik sokan – a(z agyon)hallgatás garantál(hat)ja a túlélést. Egy bizonyos: a modern ember elveszítette ebbéli őrállói bátorságát, mely nem más, mint emberbaráti felelőssége a jövőért, s emberségébe kódolt feladata a közösség erősítésére – a mában. Vannak persze kivételek, akik ‘szembe úsznak az árral’, felébred bennük a közösségi szellem, s oda-odaszólnak a buszon idétlenkedő-hangoskodó tinédzsereknek, ha a csoport létszáma és szubkultúrájuk erre lehetőséget ad… Aztán vannak fizetett és önjelölt megmondóemberek is – pártok zászlaja alatt és párton kívül egyaránt -, akik “megmondják a tutit”, de általuk nem épül a közösség, hiszen őket nem a közösségi célok mozgatják, ők jó pénzért/hírnévért valamilyen egyéni érdek szolgálatában állnak/illetve fekszenek. Igénk arról az őrállóról beszél, akit Isten helyezett az adott posztra, hogy figyelmeztesse a mindenkori közösséget az elhajlásokra. Aki ugyanis próféta, azaz látó – ahogyan régen a prófétákat hívták -, az Isten kegyelméből egy kicsit elő(bb)re látja a jövőt. A próféciák – hányszor megtapasztaltuk már(!) -, igazi értelemben véve nem is prófécia, az effajta jövőbelátás többnyire csak következmény-látás. Aki ugyanis reálisan látja a jelent, az reálisan látja, a közeljövőt is. Aki nem hajlandó tudomásul venni a jelen valóságát, annak jövőképe is homályos, irreális! Számos ilyen ‘prófétát’ látott már a világ, s akadnak ma is hozzájuk hasonlók, akik csak “papolnak” a szószéken vagy alaluljárókban – végképp belegabalyodva a maguk irreális világlátásába. Aki józanul tekint rájuk, hamar felismeri őket, hiszen ők nem Isten kegyelmi erejét közvetítik szavaikon keresztül, hanem azokkal lelkileg erőtlenné teszik az embereket. Az igazi – bibliai értelemben véve(!) – őrálló nem véleményt, ideológiát, dogmatikát hirdet, hanem Isten akarata szerinti élhető életet! Az ilyen életforma kedves mindenki számára, hiszen nemcsak azt az építő életformát közvetíti, mely Istent nem zárja ki a hétköznapokból, s nem zárja be vasárnapi istentiszteletek templompados egy órácskájába sem, de szelíden figyelmeztet az emberlét törékenységére, s nemkülönben arra is, hogy a Szentlélek meghívó kegyelmére alapozott összefogás, kooperáció nélkül nincs távlata, növekedése az egyénnek sem. (Frankó Mátyás)

Belső nevelésünkhöz tartozik, hogy Isten gondviselése nyíltan szembefordul fenntartásainkkal. Meg kell figyelnünk, hogyan teszi ezt. Isten nem ügyel arra, amit elébe rakunk. Egyetlen egy dolgot kíván Isten tőlünk: a feltétel nélküli odaszánást! Amikor újjászületünk, a Szent Szellem elkezdi formálni az új teremtést bennünk, és eljön az ideje annak, amikor semmi sincs már bennünk a régiből. A régi ünnepélyesség eltűnt, a dolgokkal szembeni régi magatartásunk megváltozott és “mindez Istentől van…” (18. v.). Hogyan léphetünk be abba az életbe, amelyben nincs kívánság, nincs önzés, nincs érzékenység a bántásokkal szemben, amelyben nem gerjedünk haragra, nem rójuk fel a gonoszt, hanem mindig kedvesek vagyunk? Egyetlen módon: ha nem hagyunk meg a régi életből semmit sem, de egyszerűen és tökéletesen bízunk Istenben. Olyan bizalom ez, amely már nem Isten áldásait kívánja, hanem Őt magát. Eljutottunk-e már odáig, hogy Isten visszavonhatja áldásait és mégsem rendül meg a bizalmunk benne? Amikor meglátjuk, hogy Isten munkálkodik, többé nem törjük a fejünket a dolgokon, mert valóban bízunk a mi mennyei Atyánkban, akit a világi gondolkozás nem ismerhet meg.

Belső szobámban is nyitott az ajtó: szabadon Isten elé járulhatok. Az emberek között a szolgálat nyitott ajtaja áll előttem. Isten meg akar hallgatni és fel kíván használni. Nyitott ajtón át haladhatok előre a szentek mennyei gyülekezete felé, és nyitott ajtó vár a földi gyülekezet közösségében élő szentekre. Lehet, hogy egyesek megpróbálják bezárni ezt az ajtót előttem, vagy kizárni engem mindebből, de ez sohasem fog sikerülni nekik. Nemsokára megnyílik előttem a menny kapuja. Átmegyek majd gyöngykapuján az én Uram, az Úr elé, és mindörökké Istennél lehetek.

Bennem vagy, és benned vagyok? Mint jobbik énemet, fogadlak, fogadlak magamba boldogan; menedékem lettél és otthonom; nem vagyok többé hontalan. (Simon András) Oly sokszor érzi azt az ember, hogy egyedül van. Még ha emberek veszik is körül. Még ha a családja veszi is körül. Sokszor érzi úgy az ember, hogy igazából nincs nyugodalma! Nincs lelki hajlék! Pedig olyan fontos lenne! De ez a hajléktalan érzés olyan rossz! Amikor nincs megnyugvás, nincs béke bennünk és körülöttünk sem. Mennyiszer szeretnénk úgy igazából megnyugodni! Valahová tartozni. De hová? Ha a földön nincs is megnyugvás, nincs hová az embernek fejét lehajtania, azért egy hely mégis akad. Valahol, valamikor máshol talán. Nem is itt és nem is most. De úton vagyunk! Hazafelé! Ízlelgetem ezt a szót, haza. Olyan jó, olyan békés. Egy igazi otthon, egy igazi haza. Készül a hely. Fárasztó talán az út, tele kérdéssel, fájdalommal, de megyünk… haza… Ott lehet örök lakásunk. Szegényeknek, nyugtalanoknak, erőtleneknek. Ebben a tudatban már könnyebb élni. Nem azért, mert itt könnyebb a lét, hanem azért, mert tudhatjuk, egyszer lesz otthonunk. Nem olyan otthon lesz ez, ahol “üresek a falak”, magány vesz körül, hanem ahol a gazdánkkal lehetünk. Mikor teljesen megnyugszik az ember, és azt érzi, a helyemen vagyok. Ezt a békességet, nyugalmat készíti nekünk Jézus. Ő már elment, hogy helyet készítsen nekünk. Mindenható mennyei Atyánk! Te tudod, hányszor vagyunk lelki hajlék nélkül. Mikor nem találjuk a helyünket. Mikor azt érezzük, senkink és semmink sincs. Mikor magányosak vagyunk, a család vagy a barátok között is. Te légy a hajlékunk! Ámen.

Bennünket is így akar eggyé tenni. Minden ember ezt éli át, aki megismeri Isten szeretetét. Nem számít, ki kicsoda, okos, nem okos, művelt, nem művelt, egyszerűen összeforr a lelkük. Az Úr ezt várná, és ezt szeretné elvégezni saját népében. A szeretet soha nem próbál a másiktól kapni, mindig adni akar, mindig többet, teljesebbet. Nagy öröm, ha a hívő ember a testvérével egy szívvel, egy lélekkel tud lenni. Jonathán elmondja Dávidnak: Tudom, hogy te király leszel, és én leszek utánad a második az országban. Nem akar első lenni. Ezt is meg kellene tanulnunk, nem számít, hogy a második, negyedik, tizedik – csak Vele együtt. Szeretem-e úgy Őt, ha századik, ha ezredik vagyok, csak Jézussal együtt? Vajon úgy vagyok-e a testvérekkel, hogy kész vagyok értük mindent megtenni és nekik adni? Ha egy tag tisztességgel illettetik, tudunk-e együtt örülni? Isten előtt óriási egység a Krisztus-test. Életeden keresztül áradhat-e áldás a Krisztus-testbe? Imádságaidon keresztül megépülhetnek-e sokan? Az áldás, mint a hullám, megy tovább. Rajtad keresztül mehet-e tovább Isten szeretete? Jonathán Dávidban nem keresett hibát, és Dávid sem Jonathánban. Soha nem verseng az, akinek Jézus dicsősége a fontos, és aki Érte, Neki tesz mindent.

Beszédünk valójában szívünk állapotát tükrözi. Ha kevés a szeretet bennünk, akkor sok hibát látunk másokban. Ha viszont sok bennünk a szeretet, akkor felmutathatjuk annak türelmes, elfedező, irgalmas vonását akár azáltal is, ahogyan egymással és egymásról beszélünk. Ne legyünk olyan elvetemültek, hogy megrontjuk valakinek az életét, mert esetleg „jól informáltak” vagyunk! Az Úr valami egészen más magatartást vár tőlünk. Reméli, hogy nem vár hiába…

„Beszélek hűségedről és szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet a nagy gyülekezet előtt.” (Zsolt 40,11) Aki az Úr kegyelme örökösének tudhatja magát, a legnagyobb boldogságot élheti át, amely embert érhet ezen a földön: a legnagyobb ellenség, a bűn, a halál és az elmúlás fölötti győzelmet. Ez az az örömhír, amelyre titkon, kimondatlanul is vágyunk, s ha a miénk, egyszerűen képtelenek vagyunk magunkban tartani. Ezért beszélünk és ezért kell beszélnünk Jézusról és a vele való kapcsolatunkról, hogy mindenkihez eljusson az ő kegyelmének jó híre. (Zsíros András)

Beszélgetéseink lehetnek felszínesek, de komolyak, húsbavágó, lényegre törő dolgokat érintőek is. Higgadt válasz, vagy bántó beszéd: leginkább ez a két választásunk van. Az egyik hasznos, a másik ártalmas megoldás. Nem biztos, hogy mindig ki kell mondjuk azt, amit őszintén gondolunk. Ha érezzük, hogy haragot támasztana szavunk, inkább ne szóljuk semmit! Felülről kapott bölcsességre van szükségünk, hogy jól válasszuk meg szavainkat.

Betölti szívedet, ha akarod, akkor sem hagy el, ha megtagadod. Időtlenül szenved és megdicsőül benned, áldod vagy elveted: Övé a lelked! (Simon András) Urunk! Köszönjük neked, hogy te mindig a legjobbat akarod adni gyermekeidnek. Köszönjük, hogy terved van mindenkivel, és köszönjük, hogy te vagy az, aki fogod a kezünket. Ámen.

Betöltöm-e ezt a belső szolgálatot? A közbenjáró imádság nem válik rejtett csapdává, nincs ott benne az elvakultság vagy a gőg veszedelme. Rejtett szolgálat ez, olyan gyümölcsöket hoz, amelyek által az Atya dicsőíttetik. Szellemi életemet egyetlen középpontba kell gyűjtenem: Uram váltságműve köré. Jézus Krisztus uralkodik-e egyre inkább életem felett? Ha életem középpontja és nagy mozgató ereje az Úr engesztelő áldozata, akkor életem minden szakaszán gyümölcsöt hoz neki. Időt kell szakítanom arra, hogy világosan lássam, mi az én erőközpontom. Csak egy percet is kiszakítok-e a hatvanból arra, hogy ezen elgondolkozzam? “Ha énbennem maradtok” – csak ebből a központból kiindulva cselekedjetek, gondolkozzatok és munkálkodjatok folytonosan, akkor “kérjetek, amit csak akartok és meglesz az nektek” (Jn 15,7). Benne maradok-e? Szentelek-e erre időt, hogy benne maradjak? Mi a legnagyobb erőtényező az életemben? Másokért való munka, szolgálat, önfeláldozóan megpróbálok Istenért dolgozni? Az Úr engesztelő áldozata legyen az, ami a legnagyobb erőt árasztja az életembe. Nem az formál bennünket, amire a legtöbb időt szánjuk, hanem az, ami a legnagyobb hatással van ránk. El kell határoznunk, hogy hajlamainkat erre korlátozzuk és összpontosítsuk. “Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt.” A tanítvány, aki Jézusban marad, maga Isten akarata! Látszólagos szabad elhatározása nem más, mint Isten előre megfontolt végzése. Titokzatos? Következtetéseinknek ellentmond és lehetetlen? Igen, de a szent életében dicsőségesen igaz.

“Bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja.” (Lukács 16,1b) Röviden így szeretném veled közölni az Ige üzenetét: Testvér, feljelentettek! Nem a bíróságnál: a legmagasabb fórumnál, Istennél. Ott vagy feljelentve, ahonnan feljebbvitel nincs. Ha most világi módon megtudnád, hogy feljelentettek, két dolog érdekelne: ki jelentett fel és miért? Istenhez a feljelentések nem papíron érkeznek. Nem úgy, hogy két tanúval alá kell íratni. Isten mindenütt jelen van, azt is meghallja, amikor a feljelentés egy sóhajban érkezik. Talán felsóhajt valaki melletted: meddig bírom még? Az is lehet, hogy a feljelentőd nincs már az élők sorában, de a feljelentés érvényes. Lehet, hogy a szüleid sóhajtottak fel: milyen sok fájdalmat okoz ez a gyerek. Lehet, hogy kimondták: kevés benned az örömünk. Lehet, hogy régen törölték volna ezt a feljelentést, csak akkor fájt nekik az indulatosságod. Neked is fájt, csak sikerült elfelejtened. Az idő nagy orvos, jönnek a következő dolgok, és már olyan, mintha nem is lett volna. Törölted magadnak. De Isten nem törölte! Gazdag Isten sáfára, hová tetted azt a szeretetet, amit azért adott, hogy továbbadd? Mind magadra költötted? Zsebre vágtad azt a sok kegyelmet, amivel elhalmozott? A másiknak nem jutott semmi?! Bevádoltak, Istennél feljelentettek. Lehet, hogy a szomszéd, aki hallotta a veszekedéseteket. Tudta, hogy hívők vagytok, hallotta a hangodat és rálegyintett: Ebből nem kérek! Nagyon kérlek, vedd komolyan a mondatot. Amit most nem veszel komolyan, ott fog számadásra kerülni a végelszámolásnál. Amivel most nem nézel szembe, ott kell majd vele szembenézned.

Bevallom, nem könnyű lelkesedni a megpróbáltatásokért. De a miatt vajon izgatott tudsz-e lenni, hogy mindenben teljes elégségben legyél, semmit sem nélkülözve? Nos, Isten Igéje szerint, ha a megpróbáltatásokat a türelmed fejlesztésére használod, akkor pontosan ide fogsz eljutni. Tudod, a türelem, a kitartás nem az, aminek gondolod. Nem azt jelenti, hogy csendesen meg kell elégednünk a második legjobbal. Nem azt jelenti, hogy szelíden kell tűrnünk, hogy az ördög leigázzon. Nem. A kitartás egy erőteljes szó. Az újszövetségi jelentése, szó szerint a görögből fordítva, így szól: „következetesen állandónak maradni, vagy állandóan ugyanúgy maradni, nem tekintve azt, hogy mi történik”. Ahhoz, hogy megértsd, milyen óriási erő van ebben, fel kell ismerned, hogy a türelem, a kitartás magának Istennek az egyik legfontosabb tulajdonsága. A Biblia szerint Isten tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Gondolkozz el ezen egy percre. Ha valakit senki és semmi nem tud megváltoztatni, az rendkívül erős ember, nem? Nyilvánvalóan Isten ilyen erős. De tudod mit? Te is az vagy!

Biblia azt mondja: „…[a nyelvünkkel] áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket… nem kellene ennek így lennie” (Jakab 3:8-10). Istennek nem tetszik az, ha vasárnap a templomban Őt dicsőítjük, de hétfőn a munkahelyen valakinek a becsületébe gázolunk. „De hiszen igazat mondok” – feleled erre. „Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket” (Példabeszédek 16:2). A rágalmazás büszkeséggel kezdődik; azt mondja: „Ha nekem igazam van, és te tévedsz, akkor nekem jogom van ezt mondani.” Ez nem igaz! Rengeteg ember jön a templomi oltárhoz azért, hogy gyógyulást találjon azokra a sebekre, melyeket keresztyének okoztak, mert a pletyka megtörte a lelküket. Egy hölgy ezt írta: „Volt egy idő, amikor megpróbáltam úrrá lenni a pletykálkodáson, de a férjemnek még mindig szívesen elmondtam. Bár tudtam, hogy nem adná tovább, rájöttem, hogy megmérgezem a lelkét azzal, ha kiteszem őt ennek. Ekkor döntöttem úgy, hogy változtatok azon, mit engedek kijönni a számon.” Amit valakiről mondasz, meghatározza azt, hogy milyen színben fogják látni őt mások. Egy lelkipásztor minden új tagnak elmondja: „Ha azt hallod, hogy egy gyülekezeti tag rágalmaz valakit, azonnal állítsd meg, és mondd ezt: »Bocsáss meg, ki bántott meg, vett semmibe vagy rágalmazott téged? Imádkozunk érte együtt, hogy Isten helyre tudja állítani a békét a testben, de nem engedjük, hogy valakiről beszélj, amikor nincs itt, hogy megvédje magát.«” Százból kilencvenkilencszer a téma ott rögtön lezárul, vagy az illető távozik. „Legyetek… szelídek, türelmesek, fogadjátok el egymást szeretettel…” (Efézus 4:2 NCV). Mivel egyikünk sem tévedhetetlen, és mindannyiunknak szüksége van arra, hogy kedvesen, türelmesen és szeretettel bánjanak velünk, tegyük hát szokásunkká, hogy mi is így bánunk másokkal!

Biblia azt mondja, hogy ha kenyeredet a víz színére veted, „…sok nap múlva megtalálod azt” (Prédikátor 11:1 Károli). Amit vetsz – legyen az jó vagy rossz – vissza fog térni hozzád. Ezért: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Ne feledd, Isten senkinek sem marad adósa, és nem számít, mennyi idő múlva, de biztosan beváltja ígéretét.

Billy Graham, a nagy evangelizátor írta visszaemlékezéseiben, hogy ma már sok mindent másképp tenne. „Kevesebbet beszélnék, többet tanulnék, és több időt töltenék a családommal.” Merjek én ehhez bármit is hozzátenni? Csak annyit, hogy vigyáznom kell: szavaim romlásba ne vigyenek se engem, se másokat!

Bízd teljesen Istenre a dolgaidat, az útjaidat. Ő elkezdi kiigazítani a gondolataidat, hogy olyanok legyenek, mint az Övé, egészen addig, amíg eljutsz arra a pontra, hogy egyszerűen tudod, mit kell tenned. Természetesen szükség lesz a hitedre. Fontos a bizalom, és ez nem lehetséges az Igén való táplálkozás nélkül. Amikor gyakorlod azt, hogy az Úrra hagyod a dolgaidat, és megbízol Benne, akkor egyre biztosabb leszel abban, hogy képes vagy hallani Tőle. Kezdd ezt el, bármilyen problémával is nézel szembe. Imádkozz, és bízd Istenre a dolgot. Más szóval, amikor imádkozol, hidd, hogy megkapod, amit kérsz. Hagyd abba az aggodalmaskodást, és kezdj el hinni. Tanulj meg így élni, és nem számít, harminc perce vagy harminc éve vagy keresztény, a terveid be fognak teljesülni!

Bízol-e még csak egy parányit is bármi másban – Istenen kívül? Bízol-e még egy kicsit a természetes erényben vagy a körülmények alakulásában? Nem építesz-e magadra csak egy kicsit is abban az új feladatban, amit Isten eléd állított? Erre vonatkozik a próba. Teljesen igaz, ha ezt mondod: “Nem tudok szent életet élni”. De azt elhatározhatod, hogy megengeded Jézus Krisztusnak: tegyen téged szentté. “Nem szolgálhattok az Úrnak” – de odaállhatsz arra a helyre, ahol Isten mindenható ereje munkálkodhat rajtad. Annyira rendben vagy Istennel, hogy várhatod tőle: tegye nyilvánvalóvá benned az Ő csodálatos életét? “mi az Úrnak szolgálunk” – mondta a nép (21). Ezt nem hirtelen indításból, hanem jól megfontolt kötelezettségvállalásból mondták. Lehet, hogy te azt mondod: “De Isten soha nem hívhatott el engem erre! Én méltatlan vagyok, nem rólam van itt szó.” De rólad van szó, és minél gyengébb és gyarlóbb vagy, annál jobb. Akinek van miben bíznia, az utoljára jut el oda, hogy kimondhatja: “Én az Úrnak szolgálok”! Ilyeneket mondunk: “Ó, ha igazán tudnék hinni…” Azt kellene mondanod: “Ó, ha igazán akarnék hinni…”! Nem csoda, hogy Jézus Krisztus annyira hangsúlyozza a hitetlenség bűnét. “Nem is tett ott sok csodát az Ő hitetlenségük miatt” (Mt 13,58). Ha valóban hinnénk, hogy Isten úgy is gondolja, ahogyan mondja – hol lehetnénk már azóta! Isten elmondja, hogy mi mindenné akar lenni a számomra – megengedem-e, hogy mindazzá legyen?

Bizony ajándék a kegyelem, a hitünk által ingyen, szeretetből, és az Atya jóságából. Semmit sem kell érte tenni csak elfogadni Jézust, mint megváltónkat aki érettünk halt meg és támadott fel a halálból, hogy beteljesedjen a prófécia.

Bizony, félünk azoktól, akik megölhetik a testünket. Nem annyira a gyilkosoktól félünk, gyakrabban attól, aki elveheti a szabadságunkat, a munkánkat, a fizetésünket, aki kidobhatja az iskolából a gyermekünket. Jó, hogy van, akihez menekülhetünk. Aki bíztat, hogy megvéd bennünket. Aki erősebb minden ellenségünknél. Aki olyan sokszor elmondja a Szentírásban – azért mondja, mert tudja, hogy okunk van a félelemre – hogy „ne félj, én vagyok veled!”. De ha ő az egyetlen, aki megvédhet, milyen fontos az, hogy vele jóban legyünk! Ki védhet meg vele szemben, ha ő ítél halálra? Az ő ítélete nem erre a néhány esztendőre szól, hanem mindörökre. Tudnunk kell, nem mindenki jut el az örökéletre. Hogy hány százalék fog oda kerülni, nem ránk tartozik. De az biztos, hogy akire Isten kimondja, hogy „nem ismerlek téged”, az úgy hull ki a létből, az örök létből, mint a gyári selejt a szemétdombra. Éppen a szemétdombra, a gyehenna Jeruzsálem szemétégető telepe volt. Arra ítéli Krisztus az emberiség selejtjét. Nehogy én is oda kerüljek! Azért kell sürgősen, még ma kérnem kegyelmét, megbocsátó szeretetét. Ítélő Uram, nem akarok félni tőled. Olyan jó biztonságban tudni magam a te gondviselésedben és ígérteidben. Mégis sokszor olyan vagyok, mint a szemtelen gyermek, aki sírva kéredzkedik apja vállára, s mikor felvették, kinyújtja a nyelvét. Lehet, hogy mikor minden kérésemet meghallgattad, másnap káromkodva gyalázom nevedet, hálaadás helyett a kocsmában dicsekszem, vagy el is feledkezem rólad. Taníts hálára, amire nem neked van szükséged, hanem azoknak, akiket te bízol rám. Add, hogy én képviseljem feléjük azt a biztonságot, amit tőled már megkaptam, s én bíztassam a félőket: Ne félj, veled van az Úr! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Bizony nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tud megtartani – azért, hogy elnyerje azt, amit nem tud elveszíteni. A forrás megtisztít, felfrissít, kijózanít, erőre serkent; új erőbedobással haladhatunk előre. Isten az élet forrása. Ő adhat erőt az erőtlenségben, hitet a hitetlenségben, világosságot a sötétségben. Azért, hogy az erőtlenség ne tapasszon a földre, a sötétség ne nyeljen el végérvényesen és fájdalmasan, hogy a hitetlenség ne taszítson el az élni akarástól. Urunk az élő víz, a szent és tiszta, kijózanító, felfrissítő ige. Lemossa szemünket, kitisztítja szívünket, tisztává teszi kezünket, hogy az ő világossága által lássunk világosságot. Ne a magunk régi, kopott, elnyűtt, sötét szemüvegét vegyük fel és hordjuk – ad ő olyan új látást, amiben boldogan és biztonságosan járhatunk. Úr Jézus Krisztus! Te hoztál világosságot a földre, te gyújtasz szívünkbe fényt, reményt és biztatást adsz. Add, hogy engedjük magunkat formálni, hogy megszabadulhassunk mindazoktól a dolgoktól, amik közéd és közénk állnak! Uram, rossz a sötétség, oly sokszor meg is sebez. Uram, szeretnék a te világosságodban járni, és hűséges lenni hozzád. Ámen.

Bizony nem bűntelenek a gyermekeink sem, ahogyan sokan vélekednek róluk. A bűnben fogantatás bibliai tanítása übereli a gyermeki tisztaságról és ártatlanságról szóló emberi vélekedést. Ha valaki nem hiszi, kérdezzen meg egy olyan szülőt, akinek gyermekét, már óvodában sakkban tartja, lelkileg „terrorizálja” a kedves barátja vagy barátnője. Az iskolai „összemozdulásokról” már nem is beszélve. Két dolgot fontos tudni gyermekeinkkel kapcsolatban: alaptermészetük adottság, minden más nevelhető, formálható bennük. Szeretettel, odafigyeléssel, következetességgel. Ha van gyermeked vagy unokád, ne felejtsd el a szépre, a jóra, az Isten előtti kedvesre tanítani – tudatosan.

Bizony sokan mondják – hiszem, hogy van Isten – de nem ismerik a bibliát mert nem is olvassák, járnak templomba de nem figyelnek oda mit is szól Isten szolgája. Imádkozzunk embertársainkért, hogy ébredjenek fel,és vegyék komolyan Isten intéseit. Mert magtartani Isten parancsait csak úgy lehet ha ismerjük, de még ismerve is nehéz mert a gonosz minduntalan igyekszik minket lépre csalni. Becsüljük meg az üdvösséget, amit Jézus vére által kaptunk. Tegyünk hitünkről minél több bizonyságot az embereknek.

Bizonyára ismerősen hangzik a latin eredetű idézet: Palma sub pondere crescit! A mondás valószínűleg abból a felismerésből fakad, hogy a pálmafa levelei a törzs csúcsáról hajlanak le, így minél nagyobbak és nehezebbek, a növény annál erősebb és vastagabb törzset növeszt a súly hordozásához. Ahogyan az egyre nehezedő leveleket húzza saját súlyuk, úgy engednek teret a többi levél számára is a növekedéshez. Ezért minél nagyobb a pálmafa terhe, annál dúsabb a koronája is. A fenti mondás ezért arra utal, hogy az ember teste, lelke, személyisége akkor fejlődhet egészséges módon, ha azt megfelelő időben és kellő mértékben nehézségek és próbák érik. Ha pedig valakit még a széltől is óvnak, és az élet próbásabb eseményeit cukormázba vonják számára, akkor ez kárára lesz, mert nem erősödik kitartása és problémamegoldó képessége.

Bizonyos, hogy mi mindig Isten közelében, és az ő jelenlétében élhetünk, és ez az élet számunkra teljesen új élet. Bizonyos, hogy semmi sem lehetetlen nekünk, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Az is bizonyos, hogy semmilyen földi hatalom nem tehet velünk semmit, ha Isten nem akarja. (Dietrich Bonhoeffer) Dietrich Bonhoeffer, a koncentrációs táborban meghalt német evangélikus lelkész szavai nagyon pontosan kifejezik, hogy mit is jelent Isten hatalma alatt lenni. Mindannyian Isten hatalma alatt vagyunk, még akkor is, ha sokszor el is szeretnénk erről feledkezni. Súlyként nehezedik vállunkra, hogy felelősek vagyunk a tetteinkért. Pedig ha megismerjük azt a szeretetet, amellyel naponta körülvesz minket a mi mennyei Atyánk, akkor nem kell többé súlyként cipelni tetteinket. Akkor biztosak lehetünk abban, hogy van, aki gondot visel ránk, és óv minket. Hinnünk kell, hogy így van. Bíznunk kell benne. Kérjük hát Szentlelkét, hogy legyen erőnk elfogadni őt mint szerető Atyánkat! Drága Úr Jézus! Köszönjük neked kereszthalálod és megváltó munkádat. Tudjuk, hogy magunktól semmire sem lennénk képesek. A mi hatalmunk meg sem közelítheti a te ítélő hatalmadat, még ha azt hisszük is, hogy az ember a világ ura. Kegyelmezz elbizakodottságunkban is, adj erőt, hogy hozzád forduljunk, hozzád imádkozzunk. Ámen.

Bizonyságot tenni nem csupán hatalmas, sportcsarnoknyi embertömeg előtt lehet. Istenről beszélni (szavakkal történő bizonyságtétel) és az ő parancsolatait megtartani (tettekkel történő bizonyságtétel) lehet és kell is minden keresztény embernek. Hol, mikor és hogyan? Egy idős ember betegágyánál, a kollégákkal való munka közben, a családban talán sokan várják szavainkat és tetteinket, bizonyságtételünket Isten szeretetéről, az üdvösségről, a kegyelemről. (Bogdányi Mária)

Biztos lehetek abban, hogy Isten velem van, ha életem Megváltójának és Üdvözítőjének vallom. Ha életemet Isten egyszülött Fia kezébe tettem, feltétlenül számíthatok arra, hogy az Atya teljes hatalmával mellém áll, és megtart, hogy Fia meg ne szégyenüljön. Bárcsak meg tudnám ma hittel ragadni ezt a rövid, de drága ígéretet! Ó Uram, teljesítsd be ezt az Igét szolgádon! Légy velem otthonomban, az utcán, a mezőn, a munkahelyemen. Légy velem ha emberek között vagyok, vagy egyedül a magányban. Légy mindazokkal, akik szeretnek Téged.

Biztosan ismered azt a régi tanácsot, hogy ha valami kedved ellen való ér, számolj el háromig magadban, mielőtt reagálnál. Mi a jó ebben a tanácsban? Az, hogy az első felindultságból a legtöbb esetben lelki sérülések lesznek. Miattam. Ha ugyanis rögtön odavágok – szóval is lehet ám nagyokat ütni – akkor abból nem megnyugvás és lelki béke lesz, hanem viszály. De ha higgadt tudok lenni, vagy megvárom, amíg lehiggadok – lehet, hogy olykor tízig is el kell számolni – akkor lecsendesedik a vihar, a perpatvar megszűnik, a békés emberi együttélés kézzelfogható közelségbe kerül. Érdemes gyakorolni a türelmet? Feltétlenül! Figyelj oda erre ma is!

Biztosan nem kérdéses senki előtt sem, hogy mire való a használati útmutató. Hiszen, ha az ember vásárol pl. egy műszaki cikket, bölcsen teszi, ha elolvassa a használati útmutatót, mely leírja, hogy az adott készüléken mi mire és hogyan használható. S ha a leírtaknak megfelelően – vagyis rendeltetésszerűen – cselekszünk, akkor nem fog tönkremenni a szerkezet egyhamar, sőt örömeinkre, hasznunkra válik. De jó lenne az élethez egy ilyen használati útmutató – gondolhatnánk. Nos, jó hírem van. Isten a kezünkbe adott egyet. Csak nem az a címe, hogy Használati útmutató az élethez, hanem az, hogy Biblia. Isten kijelentését olvashatjuk e könyvben, mely nem is csak földi életünk egészére, hanem el egészen az örökkévalóságig érvényes. Családi gondjaid vannak? Munkahelyi nehézségek gyötörnek? Megpróbáltatások vannak életedben? Vedd kezedbe a Bibliát és olvasd! Ha mindezt imádságos, őszinte lélekkel teszed, megtapasztalod Isten vezetését és ennek engedelmeskedve felülről kapott békességben is részed lesz!

Bízzatok az új utakban, és haladjatok előre! Isten azt akarja, hogy a földjén áldássá legyünk. Aki egykor életet lehelt belénk, oda vezet bennünket, ahová akar, és ahol szüksége van ránk. (Klaus Peter Hertzsch) Vesztembe rohanok, mint Júdás; űzött vadként menekülök vétkem elől. Nem lelek nyugalmat, szívem elítél. Távol érzem magam Istentől. Még eszemben a mondat: Jöjjetek énhozzám mindnyájan?, de nem látok messzebb vétkemnél, szívem pedig kérlelhetetlen bírám marad. A tengeren járva süllyedni kezdek, már nem látom Jézus arcát, és hívó hangját sem hallja meg fülem. Alattam a tátongó mélység. Rémülten nézem végig, ahogyan összecsapnak fejem fölött a hullámok. Végem van. Elsüllyedek az önvád mocsarában, már nincs erőm küzdeni az életemért. Bénultan fekszem a tenger mélyén, élettelenül, békétlenül, reménytelenül. Egy alakot látok a víz felszínén. Kitárt karral áll. És eszembe jut, hogy ki ő. Ő az, aki jelen volt formálódásomnál anyám méhében, életem minden rezdülésénél. Emlékszem, mindig arról beszélt, hogy nagyon szeret és örül, hogy élek. Szüntelenül próbált emlékeztetni, hogy nem kell belepusztulnom bűneim terhébe, mert ő már megtette azt. Azt is mondta, hogy szeretné, hogy ez a tény tudatosuljon bennem, és határozza meg életemet. Bátor, tudatos és boldog életről beszélt. Akkor mégis mi keresnivalóm van itt, a tenger mélyén?! Drága Urunk! Köszönjük, hogy életre hívsz, és biztatsz igéddel, hogy kegyelmet találunk érted és általad. Add, hogy bele merjünk kapaszkodni ígéretedbe, legyőzve kicsinyhitűségünket és elítélő szívünket. Vágyunk növekedni a bűnbocsánat örömében, s ezáltal a te, mások és önmagunk szeretetében. Kérünk, add, hogy kegyelmedből élő gyermekeidként a bűnbocsánat örömhírét közvetíthessük még sóvárgó testvéreink felé. Ámen.

Get Your Own Visitor Map!