Alakítsunk ki olyan szokásokat, amelyek által kifejezzük, mit végzett bennünk Isten kegyelme. Nem arról van szó, hogy megváltott a pokoltól, hanem azért váltott meg, hogy Isten Fiának élete látható legyen a mi halandó testünkben. A kellemetlen dolgok között mutatkozik meg legjobban: hordozzuk-e az Ő életét vagy nem. Isten Fiának szelídségét mutatom-e fel, vagy a tőle elszakadt “énem” ingerlékenységét? Az egyetlen, ami képessé tehet arra, hogy a kellemetlenségnek örüljek, az az, hogy éppen a kellemetlenség által mutatkozhat meg Isten Fiának az élete bennem. Ha még olyan kellemetlen is valami, mondd ezt: “Uram, gyönyörködtet, hogy engedhetek neked ebben a dologban” – és Isten Fia abban a pillanatban előtérbe nyomul és így az én emberi életemben az mutatkozik meg, ami megdicsőíti Jézust. Nem kell vitatkozni. Abban a pillanatban Isten Fiának befolyása alá kerülsz, amint engedelmeskedsz a világosságnak, de a vitatkozással megszomorítod Szent Szellemét. Ahhoz, hogy Isten Fia látható legyen benned, alkalmassá kell lenned, de nem lehetsz az, ha önmagadat sajnálod. Életkörülményeink útján bizonyul be, milyen csodálatosan tökéletes és milyen rendkívül tiszta Isten Fia. Minden új alkalom, amikor láthatóvá lehet Isten Fia bennünk, megdobbantja szívünket. Nem mindegy, hogy magunk választjuk-e a kellemetlenséget, vagy Isten vezet bele. Ha Ő visz bele, az Ő segítsége bőségesen elég. Légy mindig kész Isten Fia életének kiábrázolására! Soha ne élj emlékeidből! Isten Igéje legyen mindig élő és ható benned!

Alázatos szívű Máté 11,28–30 Az alázatosoknak mintha minden könnyebben menne. Mintha kevesebb lenne a harcuk, a küzdelmük, a csalódottságuk, félelmük, sőt, a fájdalmuk is. És valóban, egy alázatos beosztott még egy nehéz főnök mellett is kevés harccal, több békével él, mint az, aki a kelleténél többet gondol magáról és a szerepéről. Jézus tanácsa olyan eszközkészletet tár fel, amellyel megkönnyíthető az életünk. Hatékony problémamegoldásra vágyik mindenki. Szeretnénk, ha a családi kapcsolatainktól kezdve a gyülekezeti, munkahelyi vagy éppen szomszédi kapcsolatokig mindenütt túlléphetnénk fájdalmas sebeinken, félelmeinken. Küzdelemmel, vitával, erőszakoskodással, lármával, az igazunk bizonygatásával nem jutunk előrébb. Ezek általában a kis ügyekből is nagyokat gerjesztenek. Miért ne használnánk a minket ért nehézségek súlyának csökkentéséhez az alázatos magatartást, már csak azért, mert erre tanít minket Jézus is? Ez nem egy lélektani trükk, hanem mint a villámhárító, nagy károkat megelőző, feszültségeket kezelő lehetőség. Alázatot Jézustól tanulni nem más, mint nézni, mennyire különös volt, amikor haragudott. És ezt milyen ritkán tette! Milyen különös volt, amikor gőgösökkel beszélgetett, milyen ellenállhatatlan volt minden szava! Milyen felemelő volt, amikor alázatosan szólt a mélyre csúszottakkal való találkozásakor! Már ma szabjuk magunkat Jézus alázatához!

Áldásban úgy lehet részed, ha készíted a szíved már most az ige befogadására, Isten dicsőítésére, és nem utolsósorban a testvérek építésére. Istenem, már most imádkozunk hozzád, áldd meg szolgáidat bölcsességgel, hogy tudják szétosztani a te kincseidet lelkünk épülésére! Nekünk pedig segíts befogadni az igét szelídséggel! Ámen.

“Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!” (Zsoltárok 34,1) Ha áldod, dicséred az Urat, akkor ezzel egy időben nem lehetsz félelemben is. Még az sem számít, hogy ha a dolgok nem klappolnak úgy, ahogy azt szeretnéd. De ha közben folyamatosan, kitartóan dicséred az Urat, akkor ezek a tényezők meg fognak változni. Mert az Ige helyre teszi ezeket az életedben és a Jézus neve megváltoztatja a körülményeidet. “Kerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem.” (Zsoltárok 34,4) Ha minden félelmedből kimentett, akkor mennyi maradt? Ez azt jelenti, hogy nem maradt semmi, amitől félned kellene.

“Áldott eredményekben válnak láthatóvá az ilyen életút gyümölcsei… Krisztus a mi példaképünk… A szeretet megszépítette és megnemesítette valamennyi tettét. Nem azt parancsolta nekünk, hogy azt tegyük magunkkal, amit szeretnénk, hogy hasonló körülmények között mások tegyenek velünk, hanem azt, hogy azt tegyük másokkal, amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek hasonló körülmények között. Amilyen mértékkel mérünk, aszerint kapjuk vissza. A tiszta szeretet közvetlen őszinteséggel fáradozik, s a cselekedetek bármilyen más elvétől megkülönböztethető. A tekintély szeretete, s a nagyrabecsülés utáni vágy is eredményezhetnek jól rendezett életet és kifogástalan magaviseletet. A magunk nagyrabecsülése is vezethet arra, hogy elkerüljük a gonoszság látszatát. Önző ember is lehet bőkezű, elismerheti az igazságot, alázatos és szeretetteljes lehet kívülről. Indítékai mégis félrevezetőek és tisztátalanok maradnak. Az ilyen szívből eredő tettek híjával lesznek az élet illatának és a tényleges megszentelődés gyümölcseinek, mert hiányzik belőlük a tiszta szeretet. Ápolnunk és művelnünk kell tehát a szeretetet, mert általa árasztja Isten az Ő áldásait.”(Bizonyságtételek II. kötet, 136. l.)

Áldott Urunk, add, hogy szüntelenül vágyakozzunk a nemes dolgok után, de leginkább a legmagasztosabb dolgok iránt. Az éhség egyáltalán nem kellemes érzés, de boldogok, akik éheznek és szomjaznak Isten igazságára. Ő az ilyenek éhségét nemcsak némi eledellel csillapítja, hanem teljesen megelégíti az igazán éhezőket. Nem valami hitvány étellel táplálja őket, hanem Urunkhoz méltó nagyszerű eledellel, kegyelmének javaival tölti be őket. Ezért ne panaszkodj, ha lelked éhezik és sóvárog benned, lásd, a zsoltáros szintén éhezett és vágyakozott Isten dicsőségének meglátására, és az Úr megelégítette. Örömteli hálaadása erről tanúskodik: ?Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket.”
1. Alkalmazd az Igét a saját személyedre.
2. Hagyd, hogy a Szent Szellem valósággá tegye a szívedben Isten Igéjét.
3. Gondosan mérlegeld, hogy ez az Ige miképpen illik a te életedre.
4. Elmélkedj azon, hogy ez az Úrtól jövő beszéd meg fogja változtatni a helyzetedet.
5. Lásd be, hogy a Biblia az igazságot mondja ki rólad.
6. Lásd magad olyannak, amilyennek Isten lát.
7. Törekedj arra, hogy Isten Igéjét a maga teljességében ragadd meg. Rá kell bíznod magadat arra a tényre, hogy Isten Igéje igaz és működik!

“Állandóan éreznünk kell a tiszta gondolatok megnemesítő erejét. A lélek számára az egyedüli biztonság a helyes gondolkodás. “Amint az ember gondolkodik az ő szívében, olyan ő.” (Péld 23,7)* [jegyzet: pontosított fordítás szerint.] Az önuralom ereje gyakorlat által erősödik. Ami először nehéznek látszik, az állandó ismétlés által könnyűvé válik, míg végül a helyes gondolkodás és helyes cselekvés szokásunkká válik. Gyakoroljuk azt a szokást, hogy másokról csak jót mondjunk. Időzzetek a jó tulajdonságainál, akikkel kapcsolatban álltok, és a lehető legkevesebbet lássatok meg a mulasztásaikból. Amikor abban a kísértésben vagytok, hogy panaszkodjatok afelől, amit valaki mondott vagy tett, helyette dicsérjetek valamit annak a személynek az életében vagy jellemében… Sohase fizetődik ki az, ha a sérelmeinkre gondolunk… Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mások bűneinek és hibáinak emlékével éljünk. A gonosz beszéd kétszeres átok, amely súlyosabban nehezedik a beszélőre, mint a hallgatóra. Aki elveti a széthúzás és a viszály magvait, a saját lelkében aratja le halálos gyümölcsét. Ha mások hibáinál időzünk, ugyanazon jellemre változunk át. Jézus szemlélése által azonban… az Ő képmására változunk el. Ha szemléljük azt a magasztos eszményt, amit az Ő földi élete képvisel, akkor tiszta és szent légkörbe, Isten jelenlétébe emelkedünk fel, és olyan fény árad belőlünk, amely beragyogja mindazokat, akikkel kapcsolatban vagyunk.” (Boldog élet, A tiszta gondolatok ereje c. fejezetből)

Állandóan fáradt vagy? Még alvás után is? Újra meg újra elmész az orvoshoz, de nem talál nálad semmi problémát? Lehet, hogy éppen a kiégés tüneteit érzékeled. Hosszan tartó agyonhajszolt időszakok kimerültséget, kialvatlanságot és stresszt okozhatnak. A kiégés jele az is, ha minden ok nélkül sírni kezdesz, ha könnyen indulatba jössz, bizonytalan, negatív, túlérzékeny, depressziós vagy, kritizálsz másokat és megsértődsz mások áldásai miatt. Felismered ezek közül valamelyiket magadban? Az egyik oka annak, hogy Isten megalkotta a „sabbat”-ot az, hogy megőrizzen minket a kiégéstől. A nyugalomnap törvénye egyszerűen annyit mond, hogy dolgozhatunk hat napon át, de a hetedik napon szükségünk van a pihenésre; és arra is, hogy az időnket Isten dicsőítésére fordítsuk, közösséget gyakorolva az ő népével. Még Isten is megpihent hat napi munka után. Nos, mivel Isten nem fárad el, nyilvánvalóan azért tette, hogy példát adjon nekünk, amit követnünk kell. Az ószövetségi időkben a földnek is pihennie kellett hat év után. A hetedik évben nem volt szabad vetni és aratni (2Mózes 23:10-12). Ez alatt az idő alatt minden regenerálódott és felkészült a jövőbeli terméshozásra. Azzal érvelünk, hogy nem engedhetjük meg magunknak a pihenésre fordított időt. Az igazság az, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne pihenjünk! Azt mondod: „De akkor soha nem jutok a munkám végére!” Ezek szerint túl elfoglalt vagy, és valaminek meg kell változnia az életedben. Ha túl elfoglalt vagy ahhoz, hogy engedelmeskedj Isten parancsainak, és hogy kövesd a példáját, akkor ennek meg fogod fizetni az árát. Amit vetettél, azt fogod aratni. Ha folytonos stresszt vetsz, anélkül, hogy pihenéssel kiegyensúlyoznád, akkor ennek a következményeit fogod aratni a szervezetedben, a gondolkodásodban, az érzelmeidben, az egészségedben és a kapcsolataidban. Tehát rendezd újra a fontossági sorrendet és tanulj meg pihenni!

“Állandóan fennáll a veszély, hogy önelégültté válunk, a saját bölcsességünkre támaszkodunk és nem Istent tesszük erősségünkké. Semmi sem zavarja Sátánt annyira, mint amikor nem vagyunk tudatlanok a csalásait illetően. Ha érezzük, hogy veszélyben vagyunk, ha szükségét érezzük az imának, akkor elnyerjük azt a védelmet, amely biztonságot nyújt bármilyen komoly veszedelemben. Ellenben, ha gondtalanok és közömbösek vagyunk, akkor bizonyosan legyőznek minket a sátáni csalások. Ébereknek kell lennünk! Miközben imádságban segítségért folyamodunk, összes bajunkat és terhünket az Úrra helyezve, ne gondoljuk azt, hogy nincs semmi más tennivalónk. Éppannyira kell vigyáznunk, mint ahogy imádkoznunk szükséges. Figyelnünk kell ellenségeink munkáját, nehogy előnyt nyerjenek a lelkek megcsalása által! Krisztus bölcsességével felvértezetten erőfeszítéseket kell tennünk, hogy meghiúsítsuk szándékaikat, de közben arra is vigyázva, nehogy elszólítsanak mindezek a munkánktól. Az igazság végül erősebb a tévedésnél. Az igazság győzni fog a hamisság felett. Találkozunk majd az ellenkezés minden elképzelhető formájával, de ha vigyázunk, imádkozunk és dolgozunk, Isten hadakozik értünk, és csodálatos győzelmeket ajándékoz.” (Review and Herald, 1896. júl. 6.)

Állandóan szükség van ugyanis arra, hogy mindig kiseperjük azt, ami az ó-emberé, és előjöjjön az, ami az újé. (…) Ha pedig Krisztus országába jutunk, akkor ó-emberünknek napról napra csökkennie kell, hogy egyre türelmesebbek, szelídebbek legyünk, egyre jobban letörjük a fösvénységet, a gyűlöletet, az irigységet, a gőgöt. (Luther Márton) Hétköznapjainkhoz hozzátartozik az idegeskedés, a türelmetlenkedés, a másikon való átnézés, az irigység. A ma embere igen elfoglalt, és a sok teendő között elsikkad az, hogy odafigyeljünk a másikra és Istenre. Ebben az egyre inkább egymástól és saját magunktól is elidegenítő világban Isten szava segítséget kínál. Ézsaiáson keresztül azt üzeni, hogy a megtérés és a higgadtság tud kimenteni minket, tudja átformálni életünket. A megtérés az Istenhez való odafordulás. Lehet, hogy elfogadtuk már a Krisztusban adott lehetőséget, de óemberünk gyakran kerekedik felül. Naponta szükségünk van a megújulásra, arra, hogy merítsünk az ő Igéjéből, hogy imádságban hozzá forduljunk. Talán meglepő, hogy Isten a higgadtságot állítja a megtérés mellé, mint legfőbb segélyforrást. Ha jobban belegondolunk, hogy hányszor borulunk ki, leszünk idegesek, és ezzel mennyiszer bántjuk meg akár csak legközvetlenebb környezetünket is, akkor mindjárt rájövünk, miért tanácsolja ezt Urunk. Az az ember, aki higgadt és tudja saját érzéseit kontrollálni, az oda tud figyelni a számára idegenre is, annak az élete bizonyságtétel lesz, hiszen látszani fog rajta, hogy a mindennapok gondjait le tudja rakni. Már nem önmagában bízik, hanem oda tud figyelni arra az Istenre, aki a kereszten a legnagyobb problémáját megoldotta. Urunk, szükségünk van rád minden nap minden percében. Kérünk, segíts, hogy naponta hozzád térhessünk és a mindennapok ideges forgatagában higgadtan járhassuk azt az utat, melyet ránk bíztál. Ámen.

Állandóan változunk mert dolgozik Jézus Szelleme bennünk. A megbocsátás az ami a mi hibás felfogásunkat megtudja változtatni. Legyünk engedelmesek az igének és minden olyan embernek bocsássunk meg akik sebeket ejtettek a mi lelkünkön. Még a meghalt rokonainknak, ismerőseinknek is meg kell bocsássunk. Dicsőség a mi Urunknak aki a jó munkát elvégzi bennünk.

Állíts fel fontossági sorrendet, és követeld meg magadtól, hogy aszerint élj! Senki sem szentelte magát jobban Isten munkájára, mint Jézus, de még neki is szüksége volt az Atyával egyedül töltött időre. Az újszövetségi gyülekezeti vezetők számára az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy Isten Igéjének és az imádkozásnak szentelték magukat. Tanuld meg a) mit kell letenni; d) mit kell másra átruházni; c) mi az, amit fel sem kell venni. És nem tudod elintézni annyival, hogy azt mondod: „nincs időm”. Mindenki ugyanazt az 1440 percet kapja, hogy vagy a kényszernek, vagy a fontossági sorrendjének megfelelően cselekedjen. Döntsd el, mi az, amit csak átmenetileg kell félre tenni, és mi az, amitől végleg meg kell szabadulni valami jobb érdekében. Ne bonyolódj bele annyira Isten munkájába, hogy elhanyagold a munka mögött álló Istent!

Ameddig a társadalom nem ismeri el a család jelentőségét és méltóságát, nem támogatja a családot mint az élet forrását, addig csak olyan lesz, mint aki lyukas vödörrel próbálja a vizet a kútból kimerni. Az emberi nem megmentése a családokban kezdődik, sőt még előbb, a házassággal, az esküvőn kimondott igaz és őszinte IGEN-nel. Az házastársi IGEN a teljes és visszavonhatatlan szövetség megalapítása, elkötelezettséget nyilvánít ki arra, hogy a felek minden körülmények között biztosan számíthatnak egymásra; ez szilárd védelem az anyagi és testi-lelki megpróbáltatások idején is. A család a társadalom alapsejt-funkcióját akkor tudja betölteni, ha a szövetség nem ideiglenes, fennállása nincs feltételhez, vagy valamilyen körülmény bekövetkeztéhez kötve. Az IGEN tehát nem belenyugvás, az új helyzet tudomásulvétele, hanem egy történelmi-üdvtörténeti út kezdete, amelyet a házasulandók önként, szabadon és teljes szívvel vállalnak (vö. KEK 1662-1663). Ezen az úton ketten együtt, “egy testté” válva formálják a világot, környezetüket, a társadalmat, együtt akarnak boldoggá válni, eljutni oda, ahol a boldogság örök.

Amennyire hiányzik számunkra a szeretett társ közelsége, olyannyira kínoz minket a Istentől távol zajló életünk számtalan fonáksága. Szeretnénk az Istennel való közösséget, de testben vagyunk, s időben, ezért nehéz nekünk mindezt nemcsak megérteni, de megélni is. Isten ismer mindannyiunkat, s mindnyájunk gondolatait – éppen ezért tud majd igazságosan ítélni azon a napon. Akkor majd felcsapnak a lángok, de azok nagy valószínűséggel a vádló lelkiismeretek mennyet ostromló lángjai lesznek…

Ami a gondviselés dolgait illeti, mint a kegyelem munkáját bennünk, vagy az Úr munkáját másokban, vessük ennek terhét az Úrra és találjunk benne nyugodalmat. Ha az Úr igát tesz ránk, azt azért teszi, hogy annak hordozásában megtaláljuk a nyugalmat. Hit által munkálkodjunk azon, hogy belépjünk Isten nyugodalmába, és mondjunk le az önelégültség és tunyaság hazug nyugalmáról. Jézus Krisztus maga a tökéletes nyugalom, és benne mi is teljes nyugalmat találunk.

Ami biztos ebben a világban, az Isten szeretete. Ez az Isten megtapasztalt szeretetében gyökerező biztonság szólal meg az apostol tanításában: tudjuk, hogy kik vagyunk, hova tartozunk. Meggyőződése azért megingathatatlan, mert gyermekségünk egyedüli feltételét nem a mi „jóságunkban”, buzgólkodásunkban látja, hanem kizárólag az Atya irántunk való szeretetében. Az Isten változtathatatlan szeretete az örökbe-, illetve visszafogadásunk egyetlen biztosítéka: ő döntött mellettünk, ő fogadott minket gyermekeivé – a keresztségben. (Eszlényi Ákos)

Ami csak tőled telik. Andrew Carnegie mondta a következőt: „Nincs értelme azzal próbálkozni, hogy olyan embereken segítsünk, akik nem segítenek saját magukon. Senkit sem tolhatsz fel a létrán, ha ő maga nem akar felmászni.”

Ami fölöttünk van az, csak nagyobb lehet, mint mi… Legalábbis így gondolták a régiek, de a 21. századra – jóllehet kegyetlen áron ugyan -, de megtanulta az ember, hogy ami hatalmas és erős, az ugyanúgy lehet alattunk is, sőt, ami kicsi és nem látható az óriási erővel bírhat – lásd, parányi atomi részecskék. Hasonlóképpen a bennünk, lelkünk mélyén szunnyadó, szintén nem látható erők/hatalmak is iszonyatos erővel bírnak! Az élet mindenáron élni akar, mégis évenként egymillió ember vet véget önkezével az életének… Milyen ez az erő, ami egyesek szerint nincs is? Amióta tudatára ébredtünk, hogy nem ‘csak úgy’ magunktól vagyunk, hanem Isten teremtett minket, azóta keressük a választ arra, hogyan is ‘működünk’. Ezért különösen érdekes megvizsgálni azt a XX. században tudatosan terjesztett/tanított dezinformációt – amit szalonképes nevén evolúciónak neveznek -, mely elhitetné velünk, hogy létünket nem a minket Teremtő Erő, ha az anyag határoz meg. Aki ezt, vagyis az anyagot teszi meg kiindulópontnak, az könnyen téves következtetésekre juthat: s azt teszi meg Istennek, ami nem is az. Régóta vitatkoznak azon, létezik-e a személyes gonosz vagy sem, de ez ugyanaz a problematika, mint maga az Isten léte – egyesek hiszik, mások meg nem. Sokan azt gondolják, ez a fő kérdés, de nem ez a leglényegesebb, hanem az, hogy ki milyen ember valójában? Mi keresztény emberek úgy véljük/tapasztaljuk hogy önmagunktól nem vagyunk képesek olyan emberré válni, amilyenek valójában mi magunk is szeretnénk lenni, s ezért úgy hisszük, szükségünk van az Isten segítségére, kegyelmére. Kétséget kizáróan, emberlétünk sírunkig tartó folyamatos harc. Küzdünk a világgal, Istennel és önmagunkkal, s valljuk meg, ebben a vállalkozásunkban mindenféle “fölülrőljövő” segítség jól jön. Ennek a harcnak a sikere azonban nem mások, hanem elsősorban önmagunk legyőzésében áll, de bizonnyal még ennél is fontosabb, hogy mindeközben meg-/átélhetjük, ami leginkább emberré tesz minket: azaz, hogy istenadta tálentumainkkal szerethetünk… (Frankó Mátyás)

Ami jó, igaz és kegyes, azt Isten megőrzi. A legkisebb sem vész el gyermekei közül, és egyetlen hívő sem szenved olyan veszteséget, ami igazán kárára lenne. A rostálásban úgy megtartatunk, hogy azt a végén Krisztus Jézus által nyereségnek találjuk majd.

Ami különösen megvisel minket az elsősorban nem a felülről, Istentől kapott sorsunk, hanem az ‘oldalirányból’ megtapasztalt emberi irigységek és/vagy gonoszságok, melyek ha nem is mozdítják ki a homokra építet ház-életünket a helyéből, de mindenféleképpen gyengítik életünk tartását. A látszólag elhanyagolható repedések aztán egyszercsak teljes instabilitássá állnak össze, s olyankor dől össze életünk háza, amikor azt talán nem is vártuk. A keresztény ember felülről kapott bölcsessége éppen azon alapszik, hogy nem valamire, hanem Valakire alapoz. Édesapánknak, édesanyánknak nemcsak azért tesszük meg azt, amit kérnek, mert az feltehetően fontos, szükséges és értékes, hanem azért is, mert szeretjük őket. Jó Lutherünk talán éppen ezért kezdi Kátéjában a parancsolat-magyarázatokat így: Istent félnünk(tisztelnünk) és szeretnünk kell! Mindennek az alapja tehát: a szeretet! Ha nem szeretjük Istent, akkor az engedelmességünk izzadságszagú, keserves és kínlódásos, s akkor hitünk nem szárnyakat ad, hanem belegyökereztet minket az anyagvilágba… Tény, hogy mindenki a maga házát építi… ahogyan a közmondás is megerősíti: “Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.” Rajtunk áll vagy bukik, hogy élünk-e az isteni kegyelemmel vagy sem? Isten jótetszése szerint időnként döntés elé állít minket. Választás előtt azonban jól nézzünk körül, hogy igenünk az Életet erősítse, ne a pusztulást… (Frankó Mátyás)

Ami most vagy, azt azok a döntések határozták meg, amiket a múltban hoztál. Ha meg akarod változtatni a jövődet, tanulj meg jobb döntéseket hozni! Légy bölcs! Engedd, hogy ezek az alapelvek vezessenek:
a) soha ne hozz hosszú távú döntéseket átmeneti körülményekre alapozva! Ha így teszel, később bánni fogod.
b) Ne hagyd, hogy az érzelmek elvakítsák értelmedet! Imádkozz, mérlegeld gondosan a dolgokat, érett ítélőképességre alapozd döntéseidet!
c) Éles szemű emberekkel vedd körül magadat, és vedd igénybe ajándékaikat, de ne félemlítsen meg szakértelmük!
d) Szánj időt arra, hogy minden lehetőséget átgondolj! Ami ma jónak tűnik számodra, holnap talán nem fog annyira jónak tűnni!
e) Nem tudsz minden fronton eredményesen harcolni, tehát körültekintően válaszd meg a csatáidat! Egyszerűbben szólva: van olyan, amiért nem érdemes harcolni.
f) Szánj időt a teljes igazság megismerésére! A feltételezések válsághoz vezetnek.
g) Vedd tekintetbe minden lépés várható következményeit! Kérdezd meg magad: „Kész vagyok most arra, hogy ezzel foglalkozzak?”
h) Legyen gondod rá, hogy elvárásaid ne haladják meg lehetőségeidet és erőforrásaidat! Légy realista! Ha nem tudsz számolni, ne keress állást pénzügyi területen! Ha nem tudsz énekelni, ne akarj lemezt kiadni! Arra koncentrálj, amihez Isten ajándékot adott neked! Abban leszel sikeres!
i) Az idő a leginkább korlátozott és a legértékesebb eszközöd. Ne pazarold!
j) adj magadnak 10% esélyt arra, hogy tévedsz, 50%-os esélyt arra, hogy elárulnak, és 100% elkötelezettséget arra, hogy bízni fogsz Istenben, mész előre, és túléled az egészet!

Ami nagyon fontos a férgek elleni harcban az az embertársaink iránti szeretet és igazság.
Ha valamely ember számunkra bosszantó vagy nem tetsző dolgot cselekszik nekünk nem az embertársunkra kell megharagudnunk ,hanem látni kell mögötte a férget ami erre rábírta.
Ezek szervetlen energia lények amik az emberek félelméből ,bűntudatából és a másik ember ellen irányuló gyűlölet energiájából tudnak legjobban táplálkozni,és ezeket próbálják is az emberekben előidézni.
Nekünk ezeket az energiáinkat kell megszüntetni.
Mikor megszületünk mindannyian a nulladik szinten vagyunk, ha természetes felismerés  -nem IQ, sokkalta több és magasztosabb- valahány százalékát már magunknál tudjuk elértük az első szintet, majd ha a természetes testünket és a lelki testünket tudjuk már vándoroltatva szétválasztani és visszahelyezni, akkor értünk a második szintre (Megjegyzés: Egy pillanatnyi kétely, és önégéshez vezethet), ezután ha ezt már fényjelenések kiséretében vagy képes megtenni elérted a harmadik szintet, melyet nagyon kevesen értek el, a negyedik szintet pedig egyetlen személy, az Úr JÉZUS KRISZTUS, akit hozzánküldött az Atyánk érte el.

Ami személyes dolgainkat illeti, ne legyenek ellenségeink. Az igazság és a becsületesség védelmében viszont harcba kell szállnunk. Ebben a szent háborúban az örökkévaló Isten a szövetségesünk, és ha lelkiismeretesen engedelmeskedünk törvényének, azt ígéri, hogy teljes erejével mellettünk fog harcolni. Ezért senki emberfiától nem kell félnünk.

Amid van, azt Istennek köszönheted;
Ő soha nem kéri tőled, hogy adj fel valamit anélkül, hogy ne viszonozná valami jobbal.

“Amíg a földön élünk, szüntelenül támadásoknak vagyunk kitéve. Bosszúságok teszik próbára türelmünket. De ha jó lelkülettel viseljük el őket, keresztény vonások fejlődnek ki jellemünkben. Ha Krisztus bennünk lakik, kedvesek és elnézőek leszünk, türelmesek a bosszantások és ingerlő körülmények között is. Napról napra és évről évre mindinkább legyőzve énünket, nemes lelkű emberekké formálódunk. Ezt kaptuk feladatként, de Jézus segítsége, kitartó igyekezet, rendíthetetlen elhatározás, folytonos éberség és szüntelen imádkozás nélkül nem tudjuk megvalósítani. Mindenkinek meg kell vívnia a maga egyéni harcát. Isten a mi közreműködésünk nélkül nem teszi nemessé jellemünket és életünket. Akik kitérnek a harc elől, azok nem ismerik meg a győzelem ízét és örömét sem.” (Válaszd az életet, 253-255. l.)

Amíg a lelkekben a szerelem meg nem érik, mint a jó bor, addig a testi kapcsolatra nem szabadna eljutni. Egy megalapozatlan kapcsolat halálra van ítélve, ha nincs beérve a szerelem lelkiekben. Imádkozzunk a fiatalokért, hogy találják meg Isten értékrendjében a maguk helyét, legyen bölcsességük és türelmük a nagy ő felismerésében, és várják ki a megfelelő időt a kapcsolat megpecsételésére, hogy az egy igaz szerelem szép és maradandó kezdete legyen ami sokáig kitart. Imádkozzunk, hogy a gonosz ne tartsa azt a sok világi fiatalt sötétségben és találják meg az istenhez vezető utat.

Amíg a törvényeskedés alapján állunk, számítgatunk. A szeretet nem számolgat, nem méreget. Nincsenek szabályai, önmagában hordja törvényét; belső kényszerűség irányítja. Így a szeretet egyúttal igazi szabadság. A kötelesség emberei készen vannak, ha kiszabott teendőjüket teljesítették. A szeretet soha nincs készen. Jellemvonása a végtelenség, mint Istennek, aki maga a szeretet. Aki önelégülten azt gondolja, hogy megtette kötelességét, abban nincs semmi szeretet.

Amíg az engedelmesség nem jár áldozattal, addig úgy tűnik, hogy teljesítik az ígéretüket. De amikor ez már önmegtagadást és önfeláldozást követel, amikor fel kellene venniük a keresztet, akkor visszahúzódnak. A fülükkel talán meghallják Isten szavát, de lelkileg már nem fogják el. A szívük megkeményedett és lelkiismeretük eltompult.Ne gondold, hogy Krisztus szolgája vagy, ha nem tartozol kifejezetten az Ő ellenségei közé. Ez önámítás. Ha nem használjuk fel Isten ajándékait, hogy Őt szolgáljuk, legyen az idő, pénz vagy bármi más, akkor ellene dolgozunk. Sátán felhasználja a névleges keresztények fásult, álmos tunyaságát, hogy saját seregét erősítse, és a lelkeket a maga oldalára állítsa. Sokan, akik magukat Krisztus követőinek képzelik, jóllehet semmit sem tesznek érte, előnyökhöz segítik az ellenséget… Krisztus nem tudja megmenteni a hanyag, tétlen embert. Az igazán megtértek nem élhetnek dologtalanul, haszontalanul. A mennybe nem lehet csak úgy besodródni… Csak akkor leszünk alkalmasak Isten országára, ha erőfeszítéseket teszünk érte… Akik nem akarnak Isten munkatársai lenni a földön, azok nem fognak együttműködni vele a mennyben sem.” (Krisztus példázatai, Az áthidalhatatlan szakadék c. fejezetből)

Amíg egyetértesz azokkal, akik rosszul bántak veled, és amíg fejet hajtasz a téged érzelmileg megnyomorító történéseknek, addig bezárva maradsz a saját magad által épített börtönbe. Amikor a kritikusaid véleménye a saját véleményeddé lesz, akkor börtönt építesz a lelked mélyén, melynek egyetlen foglya van: te magad. Felkészültél arra, hogy néhány emberre egész életedben hiába próbálsz kedvező benyomást tenni? És el tudod fogadni, hogy Isten nézőpontjából ez nem számít? Ha sikeres akarsz lenni az életben, együtt kell tudnod dolgozni másokkal anélkül, hogy hagynád, hogy az ő hangulatuk vagy az ő véleményük irányítson téged. Erről beszélt Pál, amikor azt mondta: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”

Amíg Jézus feltámadott élete nem valóság még benned, folyton kérdezősködsz erről is, arról is. De egy idő múlva úgy találod, hogy minden kérdésed elhallgatott, nincs több kérdeznivalód. Eljutottál már oda, hogy teljesen rábízod magad Jézus feltámadt életére, amely tökéletes kapcsolatba hoz téged Isten szándékaival? Ezt az életet éled-e most? Ha nem, mi az akadálya? Sok minden homályos lehet még előtted, de ne engedd ezeket közéd és Isten közé furakodni. “Azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről” – nincs rá szükség, mert bizonyos vagy benne, hogy Isten a dolgokat az Ő akarata szerint viszi véghez. János 14,1 szíved szilárd sziklájává lett, nincs már több kérdeznivalód. Ha valami még rejtve van előtted és ez közéd és Isten közé jut, soha ne próbáld megoldani az értelmeddel; a hajlamaidban van a baj. Amikor egyszer kész vagy hajlamaidat alávetni Jézus életének, az értetlenséged tökéletesen feltisztul. Akkor az Atya és gyermeke között nincs távolság, mert az Úr eggyé tett Atyáddal; “és azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről”.

Amíg pusztán a félelem sarkall minket vigyázásra, addig tulajdonképpen a büntetéstől félünk, ezt próbáljuk kicselezni. Amikor már a figyelem motivál óvatosságra, jutalmunk is lesz. Nem rendőri vállveregetésre gondolok, hanem arra az örömre, amit az Úrnak való önkéntes engedelmesség jelent. Mivel a hívő ember új természet részese, hatalma van eszerint élni akkor is, amikor nem látja senki, amikor nem figyelik. A hívő élet több egy belénk épített traffipax jelzéseinél. Többlete abban áll, hogy
– a félelem helyébe figyelmet,
– a fenyegetettség helyébe felelősséget,
– és mindezek fölé tiszta lelkiismeretet kaptunk.(Bálintné Gyöngyi)

Amíg régi természetünk szerint élünk, nem is tehetünk mást: engedünk a testnek és ösztöneinek. De ha hit által új, lelki természetet kaptunk, akkor felszabadulunk a szomorú kötelezettség alól, hogy a bűnnek szolgáljunk. Most az a kötelességünk, hogy engedjük, a Szentlélek határozza meg minden gondolatunkat és cselekedetünket. A Lélek fegyelmezésével szemben való hűtlenség és lustaság, azaz hogy nem használjuk fel a lelki erőket, súlyos vétek. Akik a kegyelemmel játszanak, sokszor mélyebbre esnek, mint akik még meg sem tértek.

Amíg terheid le nem teszed Jézus keresztje alatt, nem veheted fel a másik ember terhét. Nem szolgálhatsz addig az Úrnak, amíg szíved, lelked tele van saját terheiddel. Jézus, bűneink terhének a nagy hordozója, eléd tartja most a vállát, és kéri, hogy nyugodtan vesd reá életednek, körülményeidnek minden terhét. Az Úr olyan embereket vár, akik szabadon, vidáman, boldogan mennek Hozzá, akiknek mind a két kezük üres, és alig várják, hogy mások terhét fölvehessék. Az Úr csak akkor küldhet, ha letetted sajátodat, hogy felvehesd az Övét, hogy felvehesd az Ige terhét. Az az Ige terhe, amikor már szorongatja szívedet a mások veszedelme. Így mondja Mózes: az egész nép terhét hordozzam egymagam? Lehet, hogy te is mondod: az egész család terhét hordozzam, a gyülekezet terhét hordozzam? Jézus mondja: “Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek” (Mt 11,29). Abban a pillanatban, ahogy leteszed a tiedet, Vele minden könnyű lesz. Nem leszel fáradt. A Jelenések könyve mondja: “Terhet viseltél… és az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el” (Jel 2,3).

Amíg valaki önző, inkább az esik neki jól, ha mások aggódnak érte és lehangolt lelkiállapotba jutnak. De az ilyen beteg teher a környezetének. Nem örül, hogy mások egészségesek és vidámak. Sokszor az emberek betegebbnek mutatják magukat, hogy részvétet ébresszenek másokban. Jajgatnak és megterhelik a körülöttük élőket szenvedéseik gyakori, kimerítő emlegetésével. Igénylik, hogy mindenki mélyen együtt érezzen velük és belemélyedjen nyomorúságuk megértésébe.

Amíg van egyetlen emberi lény, aki nem ismeri Jézus Krisztust, adós vagyok neki a szolgálattal mindaddig, amíg meg nem ismeri. Pál szolgálatának fő hajtórugója nem az emberek, hanem a Jézus Krisztus iránti szeretet. Ha az emberiség javáért szánjuk oda magunkat, csakhamar felőrlődünk és összetörik a szívünk, mert az emberek sokszor hálátlanabbak a kutyánál. De ha az Isten iránti szeretet indít, akkor a hálátlanság nem akadályozhat meg abban, hogy szolgáljunk embertársainknak. Pál átélte, hogyan birkózott meg vele Jézus Krisztus és ez a titka annak, hogy ő is odaszánta magát mások szolgálatára. “Előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó voltam” (1Tim 1,13). – Többé nem törődöm azzal, hogyan bánnak velem az emberek: mert sohasem lehetnek olyan durvák és rosszindulatúak irántam, mint én voltam Jézus Krisztus iránt. Amikor rájövünk, hogy Jézus Krisztus úgy szolgál nekünk, hogy aljasságunk, önzésünk és bűneink megsemmisüljenek, akkor többé semmi sem tántoríthat meg abban az elhatározásunkban, hogy Őérte szolgáljunk mi is másoknak.

Amikor a földön befejezted a munkádat, nem fogsz meghalni. Egyszerűen leveted a földi házadat, és egy sokkal dicsőségesebb helyre költözöl. Fordulj az Igéhez, és sajátítsd el Isten nézőpontját a halálról. Tanulmányozd azt. Ha egyszer a halhatatlanságod kezd megvilágosodni a számodra, az ördög soha többé nem tud ezzel fenyegetni.

Amikor a mennyről van szó, a Biblia épp csak annyi információt ad, amivel felkelti érdeklődésünket, de nem elégíti ki a kíváncsiságunkat. Íme három információ a mennyről: 1) „Nem lesz többé átok…” (Jelenések 22:3). A sátán sem lesz ott – nem úgy, mint az Édenben – hogy kísértsen minket, így nem fogunk elbukni. A legjobb formánkban leszünk – örökre. Minden újévi fogadalom, amit valaha tettünk, valósággá lesz. 2) „és [Isten] letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom…” (Jelenések 21:4). Nem lesz romló egészség, nem lesznek gyászoló szívek vagy összetört otthonok. A temetkezési vállalkozónak semmi keresnivalója nem lesz ott. 3) „…és szolgái szolgálnak néki” (Jelenések 22:3 Károli). Mi a szolgálat, ha nem termékeny munka? Jézus azt mondta, hogy akik most hűségesek a kevésen, azokra sok dolog lesz bízva akkor. Az első Édenben Isten feladatokat bízott Ádámra és Évára; vajon ne tenné ugyanezt a második Édenben is? „Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége…” (Ézsaiás 9:7). Isten új világát a növekedés fogja jellemezni. Növekvő bolygók? Bővülő színskála? Fokozódó zene? Az is lehet. Mi mást tenne a Teremtő, mint hogy teremt? Lesznek közülünk olyanok, akik ugyanúgy fognak szolgálni, mint most? Vajon a földi megbízatások nem utalások-e a mennyeire? Egy dolog bizonyos: szeretni fogod; soha nem leszel fáradt, önző vagy legyőzött; tiszta fejjel, fáradhatatlan izmokkal és soha nem fogyó örömmel tudsz szolgálni. A Menny tökéletes hely a tökéletessé lett emberek számára, ahol együtt lehetünk tökéletes Urunkkal. És most jön a legjobb rész: Jézus megígérte: „És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” (János 14:3).

Amikor a pásztorod, vagy bárki más Krisztus Testében kiigazít téged, fogadd hálásan. Becsüld meg azokat, akik megosztják Isten bölcsességét veled. Amikor valaki olyan dologra mutat rá, amit elrontottál, ne fordulj ellene. Inkább vizsgáld meg magadat: „Valóban így van? Egyezik ez az Igével? Változtatnom kell ezen a területen?” Ha a válasz igen, akkor tedd meg a kiigazításokat, hogy egyenesbe hozd az életedet. Tudom, hogy ez nem könnyű. Semelyikünk sem szereti, ha kiigazítják. De ha elhatározod, hogy elfogadod a kiigazítást, akkor tanítható maradsz, előre tudsz haladni, és sokkal gyorsabban fogsz növekedni a szellemi dolgokban.

Amikor a Szentlélek munkáját az ördög munkájának nevezzük, halálos, meg nem bocsátható bűnt követünk el. Aki valóban újjászületett, ilyet soha nem tesz (Mt 12,31–32). Súlyos büntetés vár arra, „aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja” (Zsid 10,29). A Galatákhoz írt levél 5. része szintén leírja, kik nem lesznek Isten országának örökösei. Ha látja valaki, hogy atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt követ el, könyörögjön, és Isten életet ad annak (1Jn 5,1). Könyörögjünk kitartóan, naponként, név szerint azokért a családtagjainkért, akik még nem fogadták el az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak!

Amikor a szó már kevés, mert igazából „megtelt vele a padlás”.Mindenki csak mondja körülötted, hogy számíthatsz rá, de amikor tettekre van szükség, kámforrá válik a társaság. Hangzatos szavak, fogadalmak, ígéretek, és a végén semmi. Semmi megfogható, semmi valóság, csak az égbe küldött mondatok hűlt helye. Ma reggel, kérlek, gondolkozz el azon, hány olyan dolgot mondtál a mögötted álló héten, amit nem követtek tettek, valóra váltott ígéretek? Hányszor beszéltél a szeretetről, és hányszor ölelted át a másikat? Hányszor mondtad, hogy vegyük észre egymás szükségleteit, és hányszor vitted ki Kedvesed helyett a szemetet, vagy ragadtad meg a mosogatóban lévő szivacsot, és varázsoltad tisztává a piszkos edényeket? Hányszor mondtad, hogy „Jaj Istenem!”, és hányszor ültél le Vele beszélgetni? Nem elég, ha csak mondod, amit mondanod kell. Nem elég, ha csak szavakat engedsz útjukra, de temagad igazából tétlen maradsz. Akkor vagy a menny polgára, ha teszed is, amit szíved és szád kimond. Akkor leszel ott az örökkévalóságban, ha nemcsak kimondod, hogy elfogadod Jézus érted, helyetted hozott áldozatát, hanem életeddé teszed döntésedet. Ma reggel Isten arra kér, hogy ne csak hangzatos szavakat eressz útjukra, hanem cselekedj is! Ne mondd, hogy nem tudod, mit is kell tenned! Csak tedd azt, amit Isten kér Tőled, és ne feledd, Ő mindvégig melletted van. Segít megvalósítani szavaidat, segít tettekre váltani a döntésedet. Kezdd el a legelején, és ülj le beszélgetni Istennel. Aztán ragadd meg az alkalmat és a szemetesvödröt, és indulj el a kuka felé. És lásd meg, a menny ajtaja nyitva áll előtted.

Amikor a világ kezd elsötétülni körülötted, és úgy érzed, az ördög felülkerekedik rajtad, jusson eszedbe: a világ világossága van benned, és akárhogyan is próbálkozik az ördög, a pokol egész ereje sem tudja azt kioltani! Amikor a leggyengébb vagy, és úgy érzed, alig van benned világosság, az ördög sötétsége még akkor sem ellenfél a számodra.

Amikor a világod hirtelen a feje tetejére áll, emlékezz arra, hogy Isten életedre vonatkozó terve nem lett törölve! Amikor úgy érzed, hogy csapdába estél, és nincs kiút, jusson eszedbe a következő néhány dolog: 1) Keresd a folyót! „Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát…” (Zsoltárok 46:5). Az Ószövetség szimbolikájában a folyók jelentik Isten ellátmányát, amely minden szükségünkre elég. Amikor úgy tűnik, hogy minden emberi forrás kiszáradt, ne félj, keresd a folyót! 2) Keresd a várost, „… Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait” (Zsoltárok 46:5), bármilyen körülmények között vagy is! Isten városa, az Ő jelenlétének és hatalmának szimbóluma garantálja, hogy Ő még mindig kezében tartja az irányítást, és helyre fogja állítani a békét és a rendet zaklatott világodban. 3) Keresd Isten jelenlétének jeleit! „…megsegíti Isten virradatkor” (Zsoltárok 46:6 Károli). A hajnal, az új kezdet jelképe, megadja azt a biztonságérzetet, hogy ezen a nehéz és megpróbáltatásokkal teli időszak után már új nap közeleg. „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:22-23) 4) „Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit…” (Zsoltárok 46:8). Ha újra emlékezetedbe idézed Isten hatalmas cselekedeteit, az építi a hitedet, és eszedbe juttatja, hogy Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Ha akkor gondot viselt rólad, most is meg fog őrizni. 5) Nézz Istenre, és nyugodj meg! Isten hatalmának és hűségének kipróbált és bizonyított alapjára építve, élhetsz e szerint az ige szerint: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11)

Amikor adsz magadból, de nem töltődsz fel, a Sátán kihasználja ezt, és Delila ölében kötsz ki. Tehát tölts több időt Istennel! Az, aki győzelmet ad neked, a szomjadat is csillapítani tudja.

Amikor áldást kérünk Istentől, akkor a lehető legjobbat kérjük tőle. Hiszen nincs jobb az életben, mint Isten áldásával indulni életünk minden útjára. Az Ábrahám felé egykor elhangzott áldás – „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” – Jézus Krisztusban teljesedett be. Hiszen Krisztus által mindnyájan Isten népének, az ő nagy családjának tagjai lehetünk, és így bátran kérhetjük őt, ahogy egyik ifjúsági énekünkben tesszük: „Jézus, jöjj, áldd meg népedet!” (Baranyay Csaba)

Amikor annyira hozzászoksz a problémáidhoz és az akadályozó tényezőkhöz, hogy már nem akarod legyőzni őket, akkor pontosan oda jutsz, ahol az ellenség szeretné, hogy legyél. Tűnődtél már valaha azon, hogy egyesek miért tapasztalnak meg nagyobb magasságokat és nagyobb mélységeket Istennel való járásukban, míg mások körbe-körbe járnak, és soha nem indulnak el igazán? Ez azért van, mert az első csoport elkötelezetten keresi Istent, amíg jelenléte valósággá nem válik életükben, és ezért Isten megjutalmazza elkötelezettségüket. Pál azt mondja: „Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” Ha közömbössé válsz, és fél szívvel futod a versenyt, Isten szeretne újratölteni energiával, és visszaállítani a pályára. Ő azt mondja: „Térjetek hozzám… és hozzátok térek!” (Zakariás 1:3 Károli). Ebben az igében Isten azt mondja: „Fordulj meg! Gyere vissza, és megtalálsz ott, ahol elhagytál.” Ne elégedj meg kevesebbel, mint hogy élő, lélegző kapcsolatod legyen magával a Királyok Királyával, együtt járva és beszélgetve vele – hiszen ez az örökséged része!

Amikor az angyal hírt adott a pásztoroknak Jézus születéséről, akkor nem azt mondta nekik, hogy megszületett a kis Jézuska, hanem azt, hogy Üdvözítő született ma nektek! Micsoda különbség! Hány ember leragad a kis Jézuskánál és soha nem is látja meg Benne lelke Üdvözítőjét! Te kit látsz abban, aki miatt ünnep a karácsony? Jézuskát, aki egy évben egyszer rövidre zárható téma a családban, vagy látod benne az érted szenvedést és halált vállaló Üdvözítőt? Ünneped milyensége ettől függ alapjában véve. Tisztázd magadban Jézushoz való viszonyodat és a karácsony igazi értelmét! Az örök élet megadója számodra is kínálja a bűnbocsánatot és az üdvösséget. Fogadd el és légy örvendezve ünneplő tanítványa az Úr Krisztusnak!

Amikor az élet hirtelen megváltozik, és az is nagy küzdelembe kerül, hogy egy újabb napot túlélj, emlékeztesd magad arra, hogy az ellenség nem ragadta ki a kormányt Isten kezéből! Nem, Isten pontosan tudja, hogy min mész keresztül, és még mindig van terve az életeddel. Bátorodj fel! A fájdalmad nyereséggé lesz. A győzelem küzdelemből születik. Kapaszkodj Isten kezébe – Ő át fog vinni ezen!

Amikor az ember a leggyengébb, akkor kísérti Sátán a leghevesebben. Így szeretett volna Isten Fián is diadalmaskodni. Ezzel a módszerrel már sok embert legyőzött. Sátán akkor próbálja megrendíteni Istenbe vetett bizalmunkat, amikor kétely vesz körül minket, amikor a körülmények kétségekkel töltenek el, és nyomor vagy bánat gyötör. Ilyenkor felsorakoztatja előttünk eleséseinket, és Istennel szembeni bizalmatlanságra, szeretetének megkérdőjelezésére sarkall. Azt reméli, hogy elcsüggeszt majd, és így elengedjük Isten kezét.” (Próféták és királyok, 110. l.) “Nem bölcs dolog, ha állandóan a múlt szomorú emlékeire gondolunk, ha az élet csalódásait és igazságtalanságait idézzük emlékezetünkbe, ha mindaddig beszélünk róluk és panaszkodunk, míg csüggedés nem vesz erőt rajtunk. Az elcsüggedt lelket sötétség borítja be, amely kizárja szívéből Isten világosságát, és mások életútjára is árnyékot vet”.

Amikor az ember ifjúságának változásaiban szenvedélyesen keresi a nagy kérdésekre a válaszokat, fel-felvetődik a régi-új probléma: Eredendően jók vagyunk …vagy rosszak? Amikor megszületik egy ember erre a világra azt mondjuk ‘ártatlan csecsemő’, s ez így igaz, nem terheli őt semmiféle bűn, mulasztás. Teológiai értelemben azonban ‘eredendő bűnnel terhelt’, mert ember lévén magában hordozza az istentagadás készségét. Az ember ugyanis reflexből, zsigerből tagad, ha úgy hozza helyzete, ha szorítanak a körülmények, igen hamar mutogat másokra, s vádolja őket, csakhogy mentse önmagát. Készségünk szorításából azonban megszabadít minket az Isten. Önzésünkből, szeretetlenségünkből, türelmetlenségünkből és reménytelenségünkből kigyógyít: ez az evangélium. A jó hír, hogy mindenki számára elkészít egy találkozást az Isten, amiben magához ölel, megérint tisztaságával, hogy döntsünk: Vele vagy Őnélküle… Az Istenkapcsolatunk az önkéntességünkön alapul: Isten nem akar senkit sem bekényszeríteni az Ő országába. Jóllehet olykor határozottabb pedagógiával (betegség, szenvedés, csalódás és hiány) hívogat, de a választás a mi dolgunk. Rajtunk múlik, hogy igent mondunk vagy nemet… Úgy az egyiknek, mint a másiknak következménye van, örök életre is vonatkozóan. Bizony az evilági igeneink és nemeink döntik el, hogyan alakul majd sorsunk az ‘odaátban’. Vele leszünk vagy Nélküle létezünk? – ez a legnagyobb kérdésünk, melynek őszinte megfogalmazása nemcsak tartalmassá, de felülmúlhatatlanul értékessé teszi múlandó földi életünket… (Frankó Mátyás)

Amikor az ember valamilyen új eszközre tesz szert, érdemes elolvasni a használati utasítást, mielőtt használatba venné. A gyártó leírja, hogy mik az optimális működés feltételei, és mit ne tegyünk semmi esetre sem. Isten is adott kedvenc teremtménye, az ember mellé útmutatót, a Szentírást. Ott adja tudtunkra, hogyan is érdemes élni, és hogy az ember mire lett teremtve: Istent viszontszeretni és szeretetét továbbsugározni. Sokkal könnyebb és boldogabb lenne a földön az élet, ha mindenki forgatná ezt a használati útmutatót. (Sághy Balázs)

Amikor az ember vétkezik, kárhoztatás alá kerül. Elveszíti igazsága érzetét. De akkor megvallja az Úrnak: „Bűnt követtem el, elhagytalak Téged, bocsáss meg nekem Uram, Jézus nevében.” Az Úr két dolgot tesz:
(1) megbocsát neki,
(2) és megtisztítja őt.
Mitől tisztítja meg Isten? Minden tisztátalanságtól! A ‘nem tiszta’ mindössze egy ‘nem’-mel több a ‘tisztá’-nál! Amikor meg vagyunk tisztítva a ‘nem-tisztaságtól’-tól, azaz a tisztátalanságtól, akkor újra tiszták vagyunk! Dicsőség az Úrnak!

Amikor az emberek alig várják, hogy választ kapjanak, akkor mindenáron rá akarnak venni, hogy nyilatkozz, még mielőtt minden tényt megismertél volna, vagy időt fordíthattál volna arra, hogy imádkozz és átgondold a helyzetet. Ha kéred Istent, akkor Ő meg fogja mondani, hogy mit mondj, és mikor mondd. Azt ígérte: „Igéimet adom a szádba, és kezem árnyékával takarlak be…” (Ézsaiás 51:16). Az éned azt mondja: „Ne csak állj ott, mondj valamit!” A bölcsesség azt mondja: „Ne csak mondj valamit, állj is ott!” Csendben kérj rálátást Istentől. Az egyetlen igazi meglátás, amit Ő ad, egyhamar helyre teheti a dolgokat. Nem szabadna, hogy valaki másnak a tudási igénye határozza meg a te szólási igényedet. Jézus ismerte a sorsát, és ami a legfontosabb: ismerte Atyját, mert bensőséges kapcsolata volt vele. És ha te ismered Istent, akkor bármivel bátran szembe tudsz nézni, és szabad tudsz lenni a hallgatásra. Milyen csodálatos ezt megélni!

Amikor az Ő vezetését hallod, talán még el is gondolkozol: „Ez én voltam, Uram, vagy te?” Azért van ez, mert Isten általában nem közvetlenül az elmédbe ültet be gondolatokat kívülről, hanem a szellemedhez szól, és a szellemed azt gondolattá formálja. Hangolódj rá erre a belső bizonyságra, halk tudásra, ösztönzésre, buzdításra, késztetésre a bensődben. Amikor meghallod, és úgy tűnik, hogy a te gondolatod, ne lepődj meg. A tiéd! A te szellemed az, amelyre Isten Szelleme hatással van! Az újjászületésed után a szellemed megbízható vezető, mert Isten Szellemétől születtél újjá. Az Ő természete van benned. És a Szent Szellem a szellemedben él, hogy tanítson, és útmutatást adjon.

Amikor az ördög valamilyen területen támadást intéz ellened, ne csak siránkozz, és könyörögj Istennek, hogy mentsen meg. Inkább nyisd ki a Bibliádat az Ésaiás 54:17-nél. Emlékeztesd magad Isten ígéretére. Használd ezt az ígéretet arra, hogy megerősítsen a bűnnel szemben, vagy az ördög bármilyen gonosz munkájával szemben, amivel meg akarna kötözni téged. Majd erősítsd meg magad a hitedben az imádság által. Mondd ezt: „Uram, nem félek ettől a fegyvertől, amit az ördög ellenem készített, mert tudom, hogy a Te Igéd szerint nem lesz jó szerencsés. Bízom a védelmedben, és megköszönöm azt Neked. Jézus nevében. Ámen.” Ne engedd, hogy Isten erős védelme hiábavaló legyen. Az Úr szolgájaként a védelem jogos örökséged.

Amikor „az Úr félelméről” beszélek, kérlek, értsd meg, nem úgy értem, hogy félned kell Istentől. Ő a te Atyád! Olyan biztonságban és félelem nélkül kell Elé menned, mint egy gyermek, aki tudja, hogy mennyire szereti őt az atyja. De olyan nagy tisztelettel kell lenned Isten iránt, hogy amikor valamire kér téged, akkor azonnal engedelmeskedsz – még akkor is, ha ez nem egyezik a természetes kívánságaiddal. Ez jelenti az Úr félelmében való járást.

Amikor az Urat választottuk az életünkben Úrnak és megvallottuk, hogy követjük akkor mindannyian egy szolgálatra lettünk elhívva. Sokan ezt nem így gondolják, mert csak kérni és kapni szeretnének, de idővel rájönnek a hibás nézeteikre. Ha belegondolunk Jézus csak szolgált , szinte nem is volt magán élete, sem otthona. Ő nem azt várja tőlünk csak a napi 24 órából a tizedet. Ami lehet ima, vagy szellemi, vagy fizikai munka. Vannak talentumaink amit Isten azért adott, hogy a testvéri közösségben szolgáljunk vele. Tegyük ezt örömmel, Isten dicsőségére, mert ebben leli kedvét az Úr.

Amikor azt a szót hallod, hogy istenfélő, neked milyen érzéseid, gondolataid támadnak? Vajon nem olyan idegenszerű ez a fogalom? Kell félnünk egyáltalán Istentől? Véleményem szerint az Urat félni kifejezés azt jelenti, hogy az Övé vagyok, Hozzá tartozom. Istenfélő vagyok, mert az Úrtól függ az életem. A hatalmas Isten megváltott gyermeke vagyok és ez egyfajta félelemmel vegyülő tiszteletet vált ki belőlem. Isten igazságos Úr, aki a bűnt megítéli, tehát van okom félni. De Isten kegyelmes Úr is, aki Jézusban megválaszolta a bűnt, tehát van okom hálát adni. Jézus feltámadása a halál csapdáit is legyőzte. Általa már itt a földön miénk az örök élet. Hiszed-e?

Amikor bizonyságot teszünk a mi Urunkról, akkor jó ha figyelünk a Szent Szellem hangjára, mert vannak érett emberek és vannak éretlenek. Mert a gyümölcs is ha éretlen akkor az nem jó semmire. Azokat az embereket ne akarjuk Jézushoz vezetni, akik nem tudják még felvállalni ennek a komoly döntésnek a súlyát. Mert csak azok fognak megmaradni a keskeny úton és kitartani akik szívbeli döntést hoznak és nem csak egy érzelmi fellángolás egy jó tanítás, vagy egy jó beszélgetés után. Bár úgy tűnik, hogy nehezen térnek meg az emberek, de mégis növekedik a keresztények száma. Dicsőség Istennek és az ő egyszülött Fiának. “Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadták be az igét.” (1 Thesszalonika 1:5-6)

Amikor bújnak a magjainkból kifejlődött növények, és megjelennek mellettük a gazok, bizony én is arra gondolok ez az ördög munkája. De az élettel ez együtt jár, mert a földön élünk és nem a paradicsomban. Sajnos látható a gonosz munkája minden hónapban. Vagy túl meleg van, vagy amikor nem kellene fagy jön, vagy minden csodálatos és jön egy szárazság, vagy túl sok eső van és minden kárba vész. de nem kellene ennek így lennie, hisz a Királyság itt van a földön. Akkor miért van mégis ereje a gonosznak, hisz Jézus legyőzte őt. Sajnos azért mert az emberek hitetlenek, és a hitetlenség által a gonosz uralkodik a földön. Ezért kell nekünk harcolnunk és vinni az örömhírt, még akkor is ha ez akadályokba ütközik. Még akkor is ha ez néha hiábavalóságnak tűnik. Tegyük a mi részünket bele és a többit bízzuk a mi megváltónkra, Jézusra.

Amikor e sorokat írom, mélyülő válság van körülöttünk, egyre inkább látszik, hogy mire építjük életünket, örök értékekre, vagy foggal-körömmel
ragaszkodunk a mulandóhoz, és távolinak tűnik a menny. Ma még lehet változtatni, értékrendet átcsoportosítani!
Onnan a túlsó partról
Ha már gyengülsz a harcban
és olykor rettent a halál –
onnan a túlsó partról
olyan jó mindent nézni már. (V. L.)
Töltse be szívünket, és segítsen Istenünk továbbadni: a gondokon túl lehet és túl kell nézni reménységgel, hittel, mert mindenképpen meg fogjuk látni őt! És miért ne tehetnénk ezt örömmel? Milyen nagy az ő jósága, milyen nagy az ő szépsége!

Amikor egy hívő ember a tükörbe néz és a Krisztust látja visszatükröződni akkor Isten munkája eredményét látja. Isten dicsősége fog rajtunk látszani és annak a gyümölcsei fognak az életünkben megmutatkozni. Dicsőség Istennek és hála, hogy munkálja az üdvösségünket, formál minket, és azt kívánom legyünk ebben a munkában engedelmes gyermekei az Úrnak mert csak az egységben van az erő. Imádkozzunk magunkért és testvéreinkért, hogy Isten munkája győzzön az életünkben.

Amikor elfog a félelem, nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk Istenhez; de Urunknak joga van elvárni, hogy akik az Ő nevét segítségül hívják, bizakodva higgyenek benne. Isten elvárja gyermekeitől, hogy úgy bízzanak benne, hogy minden nehézség közepette egyedül őreá hagyatkoznak. Mi csak bizonyos határig bízunk Istenben, aztán visszatérünk azoknak az embereknek a kezdetleges, ijedtségimádságaihoz, akik nem ismerik Őt. Most már nem látunk kiutat és ezzel azt mutatjuk, hogy a legcsekélyebb bizalmunk sincs benne és az Ő világkormányzásában. Úgy látszik, hogy Ő alszik, mi pedig nem látunk mást, mint hatalmas hullámokat. “Ó, ti kicsinyhitűek!” Micsoda fájdalom járhatta át a tanítványokat! “Már megint elbuktunk!” És mennyire fog fájni a mi szívünknek is, amikor hirtelen ráébredünk, hogy micsoda örömet okozhattunk volna Jézusnak, ha megmaradtunk volna az iránta való bizalomban- nem nézve arra, mi lesz azután. Vannak olyan időszakok is az életünkben, amikor nincs vihar, sem válság, amikor emberileg megtesszük, ami tőlünk telik. De csak a nehézségek idején derül ki, hogy kiben bízunk. Ha megtanultuk volna imádni Istent és bízni benne, a nehézségek azt tették volna nyilvánvalóvá, hogy elmehetünk a legvégsőkig is anélkül, hogy bizalmunk meginogna benne. Eddig itt sokat beszéltünk a megszentelődésről. Hová vezet hát mindez? Az Istenben való megpihenésre, ami azt jelenti: egyek leszünk Istennel annyira, hogy nemcsak feddhetetlenné leszünk a szemében, hanem mély örömet is jelentünk neki.

Amikor elkezdünk csatát nyerni az önzés ellen és szeretetben járni, arra felfigyelnek mások. Sohasem nyerhetjük meg a világot, ha olyanok vagyunk, mint ők. Íme tehát egy kérdés, amelyre válaszolnod kell: A szeretteid közül hányan ismerhetnék meg Jézust, ha te őszinte szeretetet mutatnál feléjük közömbösség, ítélkezés vagy elutasítás helyett? Itt az ideje, hogy kiderítsd!

Amikor (és nem ha!) kudarccal szembesülsz: a) Ne tetézd a bajt azzal, hogy hagyod, hogy a csalódottság reménytelenségbe és kétségbeesésbe taszítson! b) Alázd meg magad, és térj meg! Valld meg a bűnöd; ne keress mentségeket, ne magyarázd meg, és ne fogd a körülményekre vagy másokra! c) Fogadd el Isten kegyelmét és bocsánatát hittel, nem az érzésekre támaszkodva! Ne engedd, hogy a Sátán meggyőzzön arról, hogy amit tettél, megbocsáthatatlan! d) Vegyél igénybe minden segítséget, amire szükséged van ahhoz, hogy visszatérj a helyes útra! Inkább előbb, mint utóbb!

Amikor feladattal bíz meg az Úr, senki se vizsgálgassa, hogy vajon ésszerű-e a parancs, vagy mit is eredményezhet engedelmes fáradozása. A kezünkben levő készlet talán sokkal kevesebbnek tűnik, mint amennyire szükség van, de az Úr kezében a szükségesnél is többnek bizonyul majd. Világosabban kellene látnunk hogyan, miként viszonyul Isten azokhoz, akiket az Ő Fia odaajándékozásával vásárolt meg. Jobban kellene hinnünk Isten földi egyháza előrehaladásában. Erre a látásra és hitre van nagy szüksége az egyháznak ma. Ne vesztegessük az időt a látható erőforrások hiányának a panaszolására! Lehet, hogy a látszat keveset ígér, de a tetterő és az Istenbe vetett bizalom feltárja a tartalékokat. A hálaadással és áldáskéréssel hozzá vitt ajándékot megsokszorozza, amint megszaporította egykor a prófétaifjaknak és az elcsigázott tömegnek adott táplálékot.” (Próféták és királyok, 142, 153. l.)

Amikor folyton többféle feladattal vagy egyszerre elfoglalva, fontos dolgok kieshetnek. Megkérdeztek egy ügyvédet, akinek sikerült egy hihetetlen megegyezést kieszközölnie ügyfele javára, hogyan csinálta. Így válaszolt: „Én voltam az egyetlen ember aznap a megbeszélésen, aki nem azzal töltötte az egész időt, hogy sms-eket küldözgetett!” Egy nagyra becsült kutató szerint agyunkat arra edzettük, hogy „folyton ide-oda cikázzon az üzenetek és információk univerzumában, apró izgalmakat keresve. Mivel mindet éppen csak érintjük, sosem ásunk elég mélyre, mielőtt továbblépünk a következő figyelemelterelés felé… és ez olyan mértékben megemeli stressz-szintünket, amit épp csak kezdünk megérteni.” Egy másik szakértő mondja: „Több információt kapunk 72 óra alatt, mint amennyit szüleink egy hónap alatt kaptak, és a legtöbb ember nem képes mindezt feldolgozni. Befogadják az új dolgokat, de nem szabadulnak meg a régi információktól, melyekkel régebben akartak foglalkozni.” Mikor élvezhettél legutóbb zavartalanul egy kis nyugodt, pihentető időszakot? Vissza tudsz egyáltalán emlékezni ilyenre? Annyira eredmény-orientáltak vagyunk, hogy ha nem csinálunk valami számszerűen mérhetőt, azt hisszük, hogy elvesztegettük az időnket. Az igazság az, hogy szükségünk van a kérlelhetetlen információrohamtól távol töltött időre, hogy újrarendeződjünk, gondolkodjunk és feltöltődjünk. Jézusnak megvolt az időbeosztása, amihez tartania kellett magát, szolgált az emberek felé, voltak tanítványai, akik Tőle függtek, és minderre kevés ideje volt. Mégis „visszavonult a pusztába, és imádkozott” (Lukács 5:16). Nos, mivel „a szolga nem nagyobb az uránál”, ne gondold, hogy te felette állsz mindennek! Talán bölcsebb vagy, mint Ő? Vagy mélyebb lelki életet élsz? Jézus azt mondta: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé” (Márk 6:31), mert ha nem vonulsz félre, összeomlasz.

Amikor gyógyulást és szabadítást szolgálunk, mint Jézus, az dicsőségére van Istennek. Hagyjunk fel a vallásos hagyománnyal, és tegyük azt, amit az Ige mond. Nyűgözzük le a világot Jézussal, és adjunk dicsőséget Istennek ma!

Amikor használjuk Jézus nevét, láthatóvá tesszük a Golgotán elvégzett munkájának teljességét. Amikor használjuk ezt a nevet, az élő, gyógyító Krisztus van jelen —, az Atya Isten dicsőségére!

Amikor hibát követsz el, emlékeztesd magad arra, hogy van egy szószólód az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus (1 János 2:1). Fuss Hozzá! Ő tudja, min mész keresztül. Nem kell félned. Nem szedett ízekre az újjászületésed előtt elkövetett bűnökért sem, ugye? Akkor mit gondolsz, mennyivel inkább kegyelmes és szerető most, amikor már az Övé vagy – most, hogy szereted Őt, és ragaszkodsz Hozzá? Ne fuss el Isten elől! Szaladj Hozzá. Fogadd el a megbocsátását. Fogadd el a bűntől való megtisztulást. Nem számít, milyen bűnt követtél el, Ő vágyik arra, hogy megbocsásson, és megtisztítson minden hamisságtól.

Amikor hiszed, hogy amiket mondasz, megtörténnek, akkor még nem történtek meg. Te azonban kitartóan hiszed, hogy amiket kimondtál — legyen rá gondod, hogy kimondd őket — meg fognak történni. Én állandóan ezt mondom az ellentmondó körülményektől függetlenül: „Ez meg fog történni.” Mi fog megtörténni? „…meglesz néki, amit mondott.” Előbb vagy utóbb, meglesz neked! Ez a hittel való ima: „…amit csak kértek imádságotokban, higgyétek, hogy mindazt már megnyertétek…” (24. vers) Ami-kor imádkozol. Nem azután, hogy imádkoztál. Nem a jövő héten. Hanem, amikor imádkozol — abban a pillanatban — higgy! Mit higgy? Azt, hogy megkapod, amit kértél. Kezdd el mondani: „Én hiszem, hogy megkapom.” És mi fog történni? „…meglesz néki, amit mondott!” Igen, eljön a megvalósulás ideje, de nem az van először. A hit az első, azt követi a megvalósulás.

Amikor homály vesz körül, figyelj, és Isten drága üzenetet ad majd neked valaki számára, amikor majd újra kijutsz a napfényre. Minden sötét időszak után örömünk megalázottsággal keveredik össze – Ha csak örömünk van, kérdés, hogy hallottuk-e egyáltalán Istent -, örülünk annak, hogy hallottuk a szavát és megaláz, amiért olyan sokára hallottuk meg: “Milyen nehezen értettem meg! Pedig Isten napokon és heteken át mondta.” Most adhatja meg Isten neked a megalázkodás ajándékát és vele együtt a szívnek azt a szelídségét, amely most már mindig kész Istenre figyelni.

Amikor időt töltesz Jézussal, az nyilvánvaló lesz. Az Ő ereje és dicsősége tükröződni fog benned a világ számára. És az Ő jelenléte rajtad betölti a szükségeket bármerre mész. Szánj rá időt, hogy Jézussal legyél ma!

Amikor imádkozunk, az imádságunk indítéka sokkal fontosabb, mint maguk a szavak, amiket kimondunk. A tiszta szív, mely szereti Istent és szereti az embereket, mindig elfogadható indíték az Úr szemében. Az önzés elfogadhatatlan; a bosszúvágy elfogadhatatlan; a manipuláció és az utasítás elfogadhatatlan; a féltékenység elfogadhatatlan; a büszkeség elfogadhatatlan. Valójában bármilyen önző indíték elfogadhatatlan. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk imádkozni, rendszeresen meg kell tisztítanunk a szívünket, főleg akkor, ha azon vesszük észre magunkat, hogy „a legnagyobb szeletet” akarjuk. Meg kell vizsgálnunk az indítékainkat. Fájdalmas lesz a szembenézés, de szükséges, ha azt szeretnénk, hogy imáinkra választ kapjunk.

Amikor Isten akaratán kívül dolgozunk, az olyan, mintha a hajó rossz oldalán halásznánk; kifárasztjuk magunkat, de a végén semmit sem tudunk felmutatni. Sikeres az életed? Nem? Lehet, hogy a rossz oldalon halászol! A dolgok nem fognak jóra fordulni, amíg meg nem adod magad Krisztusnak, meg nem újítod vele a szövetséget, és meg nem engeded, hogy ő irányítsa a lépteidet.

Amikor Isten arra kér minket, hogy szeressük őt, akkor azt is kéri, hogy szeressük egymást. Ebben látom a gonosz minden munkáját, mert ez a legnagyobb parancsolatok között van. A gonosz szinte minden családban, közösségben kimunkálja azt a magatartást, hogy az emberek haragudjanak, veszekedjenek, ellenségeskedjenek. Valójában ezzel bűnözünk a legtöbbet, és így elbukunk. Minden közösségben tud a gonosz használni valakit aki a legbéketűrőbb embert is kihozza a sodrából és már is kész a káosz, veszekedés, sértődés, harag. Hát még akkor milyen könnyű a dolga a gonosznak, ha két sértődős van egy csoportban. Az ördög neve =szétdobáló, hát teszi is a dolgát rendesen. Mert amikor megbántják az embert, az a reakció, hogy haragszik. Hát akkor mi is a teendő? Kérjük Jézus védelmét minden napra, és bölcsességét. Ne legyünk haragtartóak, próbáljunk meg Krisztusian viselkedni, legyünk toleránsak embertársainkkal.

Amikor Isten „beoltott Igét” ad neked, az azt munkálja benned, hogy még többre éhezz. De légy óvatos: ne szemezgess olyan igéket a Bibliából, amik jó érzéssel töltenek el! Ha hitben növekedni akarsz, rá kell kényszerítened magad arra, hogy minden nap szánj időt Isten Igéjére. Nem magadtól fedezed fel a beoltott Igét, és nem te döntöd el, hogy egy bizonyos szentírási részlet neked szól, egy másik pedig nem. „A teljes Írás… hasznos…” (2Timóteus 3:16). Ahhoz, hogy egy vállalkozás hasznot hozzon, nagyon jól kell ismerned az adott területet, különben hamarosan abba fogod hagyni. A sikeres keresztény élethez vezető út az, hogy feladatodul tűzöd ki, hogy megismerd a Bibliádat. Ne csak egy Igét akarj Istentől, hanem tanulmányozd Isten teljes Igéjét!

Amikor Isten beszédén keresztül megszólít, az mindig az ő szeretetét jelzi. Ha téged megszólít, megoldódik az életed. Jézus két hajót látott állni a vízen. Halászembereké volt. Nincs is más ezen a földön, csak halászember. Mindnyájan a boldogságot szeretnénk kifogni. Úgy van, ahogyan Péter mondja az 5. versben: “Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit.” Egy ember kimondja, hogy az élete sikertelen. Talán te is belefáradtál már abba, hogy eddig semmi nem sikerült. Minden reggel nagy reménységgel indulunk el a hálókkal. Óriási fogásról álmodozunk. Fáradt emberek vagyunk. Nem a kor számít. A reménytelen, kilátástalan erőlködés a fárasztó. Talán azt mondod, hogy azért csak fogtál valamit – de boldogságot? Azt nem! Nézz most bele a hálódba! Mi az, ami sikerült vagy nem sikerült? Mindenki szeretne kifogni egy olyan társat, akivel megértik egymást. Hány szülő mondja, amikor gyermeke rossz társaságba keveredik, hogy nem ilyennek akartuk nevelni. Talán szeretted volna, ha a munkahelyen megbecsülnek. Állj meg egy kicsit az életed partján, nézd meg, nem ez-e a te képed? Voltak ott olyan halászok is, akik nem Jézust hallgatni jöttek, csak hálóikat mosni. Annyira megszoktuk, hogy mossuk magunkat. Milyen most a hálód? Nincs-e nagyon beszennyezve? Hazugságaid, csalásaid boldogtalanná tesznek. Jézus is szeretné megmosni az életedet. “Jézus Krisztusnak… vére megtisztít minden bűntől” (1Jn 1,7).

Amikor Isten elhív valamire, az azt jelenti, hogy nagyobb felelősségre lettél elhívva. Jézus azt mondta: „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon” (Lukács 12:48). És valahol itt romlanak el a dolgok. Azt hisszük, hogy az elhívottak más anyagból vannak, mint a többiek. Tévedés! Az, hogy valaki hatalmas erővel tud imádkozni, vagy nagyszerűen hirdeti az igét, nem jelenti azt, hogy nincsenek harcai bizonyos területeken. Lehet, hogy nem látjuk küzdelmeiket, de attól azok még valóságosak. Figyelmesen meg kell tudnunk különböztetni a kincset az edénytől. Ha vezető vagy, soha ne engedd senkinek, hogy azt higgye, te vagy a kincs. Tartsd ellenőrzés alatt az egódat! Pál azt mondja: „Ez a kincsünk … van”, nem pedig azt, hogy mi vagyunk a kincs! Nézzünk szembe vele: Isten olyan embereket használ, amilyeneket mi nem használnánk, mint mondjuk Ráháb, aki Jerikó piroslámpás negyedében dolgozott. De amikor az a nő Istenbe vetette hitét, Isten felhasználta őt arra, hogy megnyerje Jerikó csatáját, aztán még Krisztus családfájába is bekerült. És mi van Jeftével, aki házasságon kívül született, a családja elutasította, és egy barlangban élt a szedett-vedett zsoldosaival? Isten őt használta fel, hogy megszabadítsa Izráelt, és ő lett a nemzet legfiatalabb bírája. Nem elképesztő a kegyelem? Isten arra specializálódott, hogy törött edényeket javítson meg. Fogja azokat a dolgokat, melyek nem termékenyek – egy nem működő házasságot, problémás embereket – és megtanítja nekik, hogyan lehetnek győzelmesek és gyümölcsözők az Ő szolgálatában. Ha ezt tudjuk, az erőt és kitartást ad ahhoz, hogy szembenézzünk bármivel, ami jön, mert tudjuk, hogy ha Isten belénk helyezte a kincset, akkor azt Ő megbecsüli, megvédi és felvirágoztatja.

Amikor Isten Fia imádkozik, csak egyetlen egynek van tudatában, és ez az egy az Ő Atyja. Isten mindig meghallja Fia imádságait, és ha Isten Fia kiformálódott bennem, az Atya mindig meghallja az én imádságaimat is. Tehát egyedül arra kell törekednem, hogy Isten Fia kiábrázolódjék az én halandó testemben. “A ti testetek a Szent Szellem temploma”, tehát Isten Fiának Betleheme. Adok-e erre lehetőséget Isten Fiának bennem? Vajon Isten Fiának őszintén egyszerű élete éppúgy munkálkodik-e bennem, mint tette, mikor itt járt a földön? Amikor engem, mint közönséges emberi lényt az élet eseményei érintenek, megszólal-e akkor a bensőmben Isten örök Fiának imádsága Atyjához? “Azon a napon az én nevemben kértek majd…” (Jn 16,26). Melyik napon? Azon a napon, amikor eljött a Szent Szellem és engem valóságosan eggyé tett az én Urammal. Teljesen megelégedetten élheti-e benned életét az Úr Jézus Krisztus vagy szellemi gőgbe öltöztél? Ne engedd soha, hogy józan eszed előre tolakodjék és háttérbe szorítsa Isten Fiát! Isten ajándékba adta az embernek a józan észt, de ez nem Isten Fiának az ajándéka. Az Ő ajándéka az, hogy fel tudd fogni a természetfeletti dolgokat. Ne ültesd trónra az emberi észt! A Fiú jelenti ki az Atyát, a józan ész sohasem fogja felismerni az Atyát és nem is akarja. Az emberi értelem nem tiszteli az Atyát, hacsak Isten Fiának belső élete át nem formálta már. Gondoskodjunk róla, hogy ez a halandó test maradjon tökéletes alárendeltségben vele szemben és hogy Ő munkálkodjék percről percre rajta keresztül. Emberileg olyan függő viszonyban vagyunk-e Jézus Krisztussal, hogy élete “láthatóvá válhat a mi halandó testünkben”? (2Kor 4,10)

Amikor Isten igehirdetésre hív, nem kell jönni. Mondhatod, hogy nem érek rá. De amikor az Úr visszajön, vagy te mégy őhozzá, nem mondhatod, hogy majd később. Akkor meg kell jelenned. Nincs vita, nincs halogatás, Jézus elé kell menni végelszámolásra. Jézus nekünk vette az országot – nagyon drágán! Véres harcot vívott a Gecsemánétól a Golgotáig, amikor a kígyó fejére taposott. Az egyetlen gíra – az Isten kegyelme -, amit minden embernek ígér és ad, amikor Hozzá megy. A visszatérő Király megkérdezi, ki mint kereskedett azzal a kegyelemmel, amit rábízott. Nem tudom, neked mennyit adott eddig Isten. Lehet, hogy már nagyon sok helyen hallgattad az Igét. Lehet, hogy sokszor meg is értetted az akaratát. Amikor az első szolga előállt, azt mondta: “Uram, a te gírád tíz gírát nyert.” Jézus pedig azt mondta: “Jól van, jó szolgám!” Erre a szóra vágyunk mindnyájan. Azután jött valaki, aki kevesebbet hozott. Neki is azt mondta, hogy jól van. Nem mondta, hogy kevés, több kellett volna. A másik evangélium mondja: “Jól vagyon, jó és hű szolgám!” Nem tudom, mennyit hozol majd? A kegyelem, amit neked adott, hány embert nyer majd meg? Emberek dicséretét soha ne keresd. Emberek mondhatnak olyan nagy szavakat, hogy belerendül a föld. Istennek egy csendes szava belül, a szívedben mindennél többet ér. Légy olyan szolga, akinek egyetlen feladata van: keresse az elveszett lelkeket.

Amikor Isten jelenlétébe jutok, nemcsak meghatározatlanul érzem magam bűnösnek, hanem rájövök, hogy bűnöm életemnek egy bizonyos pontjára összpontosul. Könnyen kimondja az ember: “Ó igen, tudom, hogy bűnös vagyok”, de amikor Isten jelenlétébe jut, nem ússza meg ezzel a megállapítással. Bűnét egy ponton ismeri fel: “én ez és ez vagyok”. Ez mindig annak a jele, hogy valaki Isten jelenlétében van. Nem maradhat tovább határozatlan a bűntudata, hanem bűne személyes és meghatározható. Isten először erről a bizonyos bűnről győz meg minket, amire a Szent Szellem mutatott rá. Ha ezen a ponton engedjük, hogy meggyőzzön, Ő továbbvezet és megmutatja lent, szívünk mélyén szörnyű hajlamunkat a bűnre. Ezen az úton vezet Isten mindig, amikor tudatosan az Ő jelenlétében vagyunk. A bűn összpontosulásának ez a megtapasztalása a legnagyobb és legkisebb szentben éppolyan igaz, mint a legnagyobb és a legkisebb bűnösben. Amikor valaki a tapasztalat létrájának legalsó fokán van, talán ezt mondja: “Nem tudom, hol tértem rossz útra”. De Isten Szelleme rá fog mutatni valamilyen határozott dologra. Az Úr szentségének meglátása Ézsaiásra úgy hatott, hogy tudatára ébredt, milyen tisztátalan ajkú. “És illette számat (az eleven szénnel) és mondta: Íme, ez illette ajkaidat, és hamisságod eltávozott, bűnöd elfedeztetett” (7. v.). Ott kellett a tűznek megtisztítani, ahol bűne összpontosult.

Amikor Isten lecsökkenti a támogatásodat, ez azért van, hogy csodálatos győzelmet adjon. Azért van, hogy megmutassa, hogyan tud valaki szakképesítés nélkül vállalatot vezetni, vagy hogyan tud talpra állni valaki, aki mindent elvesztett. Ha tehát a körülötted lévő emberek nem mennek át Isten „vízpróbáján”, engedd el őket, és bízz Istenben! Ő valami jobbat készít.

Amikor Isten műve új életre kel, akkor mindig megélénkül a gonoszság fejedelmének munkája is. Most is összeszedi minden erejét a Krisztus és követői elleni végső küzdelemhez. Nemsokára tanúi lehetünk utolsó nagy csalásának. Az antikrisztus majd szemünk láttára viszi véghez bámulatos tetteit. A hamisítvány olyannyira hasonlít majd az igazihoz, hogy csakis a Szentírás által lehet különbséget tenni közöttük. Minden kijelentést és minden csodát a Biblia bizonyságtételével kell ellenőrizni. Azok, akik Isten parancsolatainak igyekeznek engedelmeskedni, gúnynak és támadásnak lesznek kitéve. Egyedül csak Isten segítségével állhatnak meg. Ahhoz, hogy el tudják viselni a rájuk váró próbát, meg kell érteniük Isten akaratát, Igéjének kinyilatkoztatásait… Csak azok fognak mindvégig kitartani az utolsó nagy küzdelemben, akik erre az időre felvértezték az értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki fel kell, hogy tegye magának ezt a súlyos kérdést: Istennek engedelmeskedjem-e vagy az embereknek? A döntő óra már a küszöbön van. Szilárdan áll-e lábunk a kősziklán, Isten változhatatlan Igéjén? Ki tudunk-e tartani híven “Isten parancsolatai és a Jézus hite” mellett… (Jel. 14:12)

Amikor Isten Szent Szelleme újjászül valakit, bizonyságtételében azt hangsúlyozza, amit Isten adott neki, és ez így is van rendjén. De a Szent Szellem keresztsége örökre kitörli ezt és akkor kezdjük megérteni, mit értett Jézus ezen: “Lesztek nekem tanúim!” (Csel 1,18). – Nem arról tanúskodunk, amit Jézus tehet – ez elemi fokú bizonyságtétel -, hanem neki tanúskodunk. Bármi történjék velünk, úgy tekintjük, mintha vele történnék, ha dicsérnek vagy szidnak, üldöznek vagy elismernek, mindent vele együtt fogadunk el. Senki más nem állhat így kí Jézusért, csak akit az Ő személyes hatalmának fensége kényszerít erre. Ezen múlik minden; különös, hogy erre jön rá legutoljára a keresztyén munkás. Pál megvallja, hogy őt Krisztus szeretete megragadta, mindent ezért tesz; akár bolondnak, akár okosnak tartják az emberek: nem törődik vele. Azért az egyért él, hogy meggyőzze az embereket Isten ítélőszékének valóságáról és Krisztus szeretetéről. Egyedül az hoz gyümölcsöt Istennek, ha így átadom magam Krisztus szeretetének. Ez sohasem a mi szentségünket, hanem mindig Isten szentségét és hatalmát bizonyítja az emberek előtt.

Amikor Isten utat nyit egy feladat elvégzésére, és biztosít az eredményről, akkor a kiválasztott embernek minden tőle telhetőt meg kell tennie annak eléréséért. A munka közben tanúsított lelkesedés és kitartás arányában segít Isten az eredményhez. Csak akkor tud csodákat művelni népéért, ha az megteszi a maga részét, fáradhatatlan energiával. A szolgálatra odaszentelődött, erkölcsileg bátor emberekre van szüksége Istennek, akik mélységesen szeretik embertársaikat, buzgóságuk pedig soha nem csökken. Tántoríthatatlanul fáradoznak, amíg a látszólagos kudarc dicső győzelemmé nem lesz. Máglya vagy börtön sem téríthetik el elhatározásától, hogy együtt dolgozzék Istennel az ő országa felépítéséért.

Amikor Jézus elé mész, ne a legyőzöttség szavait szóld, hanem azokat, amiket meg tud valósítani – a győzelem szavait. Azért küldte Őt Isten, hogy ezeket elvégezze az életedben.

Amikor Jézus lejött erre a földre, erre a piszkos tengerfenékre, és a Gecsemánéban magára vette a bűnt, a szennyet, akkor kezdett el izzadni, vérezni. Emlékeztek, hogy a Gecsemánéban annyira gyötri a bűn, hogy ott már kéz érintése nélkül vért izzad? Amikor azt mondja: “Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem ezt a pohárt” (Lk 22,42), a világ bűnétől irtózott. Akkor kezdett el szenvedni a gyöngykagyló, és így keletkezett a drágagyöngy: az új élet, az a ragyogó fehér ruha, ami csak azoknak van, akik Jézus Krisztust megváltójuknak vallják. Szeretném megkérdezni, drágagyöngy vagy-e már?! Jézus Krisztus szeretete, szenvedése, halálos kínja ott a kereszten körülölelhette és körülvehette-e már az életedet? Vajon hogy lát téged az Úr? Rajtad van-e már a ragyogó gyöngyruha? Engedted-e, hogy Isten szeretete elfedezze az életedet? Az Ő országában, az Ő színe előtt csak ebben a gyöngyruhában lehet megjelenni. Jézus Krisztus ma is keresi azokat az embereket, akik elfogadják a kegyelmet, a meg nem érdemelt szeretetet.

Amikor Jézus lesz a te Urad, bele kíván majd szólni, hogy milyen könyvet olvasol, hogy mivel töltöd a szabad-idődet, és hogy bánsz a fizikai testeddel.
Ha Jézus a te Urad, azt kívánja, hogy beleszólása legyen az anyagi életedbe, vagyis abba, hogy hogyan juss pénzhez, és abba is, hogyan és mire használd.
Ha Jézus a te Urad, megkívánja, hogy szava legyen a házasságoddal, a gyermekeiddel és az otthonoddal kapcsolatban.
Ő akar irányítani abban, hogy mi legyen a foglalkozásod, és hogy hol élj. Igen, Jézus be kíván lépni az életed minden területére, ha Ő a te Urad. Én pedig azt akarom, hogy Ő legyen az én Uram. Te nem?
Ettől lesz áldott a keresztény élet. Amikor Jézus uralkodik felettünk az élet gyengesége, gyarlósága és emberi irányítása megszűnik. Ez emeli fel az életünket a természetes szintről a természetfelettibe.

Amikor Jézus megkérdezi, mit kívánsz, a nyomorék nem okoskodik, nem udvariaskodik, nem szemérmeskedik, nem beszél mellé, a lényeget, csak a lényeget mondja: „Uram, hogy lássak!” Meri kérni a lehetetlent. Én gyakran látom Jézust mosolyogni. Ebben az esetben is. Mit mondhat az isteni szeretet erre a vad könyörgésre? „Láss!” Ennyi az egész. Uram, gyáva vagyok. Bocsásd meg nekem, hogy nem tudok elég hangosan kiáltani, amikor ott vagy mellettem! Túlságosan vak vagyok ahhoz, hogy meglássalak. Köszönöm, hogy mindig adsz mellém olyanokat, akik figyelmeztetnek, hogy mellettem állsz. Köszönöm az igehirdetéseket, amikor hallom a hangodat. Még sincs elég hitem, hogy teljes erőmből hozzád kiáltsak segítségért. Hogy úgy tudjam kiáltani legfontosabb kérésemet, hogy lássak. Hogy lássalak Téged, s általad magamat, rendelésedet, hogy világosan lássam a magam helyét a Te szolgálatodban. Segíts, Uram, és halk, bizonytalan kérésemre is feleld: itt vagyok, szeretlek, láss! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Amikor Jézus visszajön, mindenki a maga napszakja szerint végzi a dolgát. Jézus váratlanul jön el. Az Úr azt akarja, hogy minden nap készen legyünk. Csak annyit mondott: “Azon az éjszakán.” Lelkileg feltétlen éjszaka lesz. A lelki éjszaka a bűn, a különböző ördögi dolgok. “Egyik felvétetik, a másik elhagyatik.” Az “egyik” vagy? Még van felvétel az üdvösségbe, a kegyelembe. Az Úr szeretne felvenni! Mert “a másik elhagyatik”. Megdöbbentő, amikor rájövünk, hogy egymás után hagynak el dolgok. Az erőm, a képességeim, emberek, örömök. Elhagy a jó szemem, a jó fülem, és megyek a halál felé. Aki hallotta az Igét, és megvetette, nem építette be az életébe, arra az a rettenetes sors vár, hogy egyre inkább “elhagyatik”. Ma még ízlelheted, hogy “jó az Úr!” Ma még befogadhatod a szívedbe. Az is meglehet, hogy egy óra múlva már nem. Ma még lehetsz az, aki “felvétetik”.

Amikor Jézust megismertem, akkor döbbentem rá, hogy az élet nem valami, hanem Valaki. Jézus az Élet! Amikor megkaptam bűneim bocsánatát, úgy éreztem, hogy most olyan valami történt, ami nem érzelem, nem csak öröm, nem csak a súlytalanság állapota. Legbelül változott valami. Megtaláltam Azt, Aki az Élet! “Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban!” (1Ján 5,12). A Biblia így mondja: “Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1Kor 15,55). Amikor az Úr Jézus vére eltörölte bűneimet, akkor húzta ki a fullánkot a szívemből, akkor árasztott el az elmúlhatatlan élet. Jézus nem csak azt mondta, hogy “Én vagyok az élet”, hanem: “Én vagyok a feltámadás és az élet.” Tudjuk, hogy mindnyájan holtak voltunk a bűneink miatt. De akik befogadták Jézust, azoknak hatalmat adott, életet adott. Megtörtént ez veled? Benned van már az elmúlhatatlan, a halhatatlan élet? Van olyan ember, akiben ott van az élet, de a természete, az akarata keményen zárva tartja ezt az életet. Nincs semmi haszna, eredménye, hatása. Jézus ma azt akarja megtenni veled, amit Lázárral is megtett. Kihívta a koporsóból. A legnagyobb erő a világon az élet. Minden zártságból kitör. Lázár Jézusnak egy szavára előjön. “Lázár, jöjj ki!” Jézus hozzád is szól ma. Hagyd ott a koporsót, a lepleket, mindent, ami akadályoz abban, hogy győzelmes életet élhess. Itt van Jézus, akinek hatalma van arra, hogy kihívjon abból az életből, amelyik téged is fáraszt már. Isten szava életet közöl, amely úgy megtölti az embert, hogy külseje, belseje megváltozik.

Amikor jól megy a sorod, és mindenki jót mond rólad, akkor fenyeget a leginkább veszély. Nagy tisztelettel körülvett posztra kerültél. Fennáll a veszély, hogy a fejedbe száll a dicsőség és elfelejted, hogy Istentől függsz. Odahelyezett, ahol messzemenő hatást gyakorolhatsz a jó irányba, ha csakis Isten dicsőségét tartod a szemed előtt. Mennyei Atyád szeret téged, és az előtted most oly súlyosnak tűnő megpróbáltatásokkal magához kíván vonzani. Az leghőbb kívánságom, hogy bejuss Isten városába, nem mint olyan bűnös, aki éppen csak kegyelmet kapott, hanem mint győző. Ha ebben az életben igaz, alázatos és hűséges vagy, akkor gazdagon léphetsz be oda… Hadd ragadják meg gondolataidat Isten irántad való nagy szeretetének bizonyítékai. Ha arra gondolsz, amire törekszel, elmúlik a pillanatnyi, könnyű szenvedés sajgása.” (Bizonyságtételek VIII. kötet, 124-125. l.)

Amikor kis gyermekeket látok sokszor gondolok arra, vajon az ő párja, akit az Úr már meg alkotott, hol nevelkedik. Mert nem magunknak neveljük gyermekeinket, hanem valaki másnak, akit Isten előre elrendelt neki. Már a teremtésben is egy pár volt az első emberpár. Isten ezt így tartja jónak. Isten elrendelt tervét nem szabadna felváltani más kitalált dolgokkal. Minden nőnek szüksége van arra, hogy befedezzék, és ezt a férje teheti meg. Az ő feladata, hogy gondoskodjon feleségéről, családjáról, hogy oltalmazza megvédje, irányítsa. Ebbe is a gonosz igyekezett belekavarni amikor elkezdődtek a női egyenjogúság aktivistáinak munkái. Meg is lett az eredménye, mert a nők vették át sok mindenben a szerepet, és a férfiak elkényelmesedtek. Nem ez volt Isten terve, és sajnos az engedetlenségnek negatív jelei vannak a családokban. Imádkozzunk férfi társainkért, hogy az ő fejük legyen Jézus, és ők pedig álljanak be az Isteni rendbe, legyenek bölcsek, legyenek fejek a családjukban.

Amikor kiszolgáltatottakká válunk, amikor egyedül maradunk, amikor elhagynak, ez mind-mind arra mutat rá, hogy Ő az, aki elég nekünk. Csak Isten és én. Nem vagyunk semmivel sem hátrébb. Nem adhatnak senkinek sem többet, mint akinek Isten elég. Talán éppen a legnehezebb, legkiszolgáltatottabb helyzetekben jövök rá arra, mennyire elég a kegyelem. Istenre szorulunk – mondjuk. Odaszorulunk Istenhez, csak Ő van és én, eltűnik mindenki. Már nem szükségből, hanem szeretetből. Isten rendelése nem lesz már kérdés, amikor a kezünkből kiengedjük az életünket: egyszerre megszűnnek a földi ember örök boncolgató kérdései. Nem mondom, hogy egy élet minden pillanata ilyen lehet, de azt állítom, hogy ezek a pillanatok vezetnek a boldogsághoz, amit megad Krisztus nekünk. Ámen

Amikor Krisztus új szívről beszél, akkor az elmét, az életet és a teljes emberi lényt érintő változásról beszél… Új szívet nyerni annyi, mint új gondolkodást, új életcélokat, új indítékokat nyerni. Mi az új szív külső jele? Egy megváltozott élet. A naponkénti, óránkénti meghalás az önzésnek és a büszkeségnek.” (Youth Instructor, 1901. szept. 26.)

Amikor már-már az összeomlás határán vagyunk, a megfelelő időben mondott megfelelő szavak játékban tarthatnak minket. Amikor túl fáradtak és csüggedtek vagyunk ahhoz, hogy továbbmenjünk, egy együtt érző cselekedet új erőt adhat. A bátorítás a Biblia egyik központi témája: „Aki aggódik szívében, az levertté lesz, a jó szó viszont felvidítja” (Példabeszédek 12:25). „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket!” (Ézsaiás 35:3). „Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!” (Ézsaiás 41:13). A bátorítás nem tagadja a problémát, de képessé tesz a leküzdésére. Nem a makacsságot vagy az ostobaságot igazolja, egyszerűen csak helyre igazít, és a jó ösvényen vezet minket. Nem hagyja, hogy egyedül cipeljük a terhet, hanem tudtunkra adja, hogy Isten jelen van, hogy segítsen és erősítsen minket. Tehát ma bátoríts valakit!

Amikor megismered ezeket a hatalmas szellemi igazságokat, nem kell többé másokhoz futkosnod, hogy imádkozzanak helyetted. Tudni fogod, hogy Isten, az Atya, éppolyan gyorsan meghallgat téged, mint minden más hívőt. Miért? Mert a te helyzeted Isten előtt éppolyan jó, mint bármelyik keresztényé. Isten az Ő testének egyik tagját sem szereti jobban, mint a többit. Az emberek sokszor azt gondolják: Ha rá tudom venni X.Y.-t, hogy imádkozzon értem, az ő imája használni fog. Ő valóban Isten embere. Ez nem így van. Az illető talán jobban megtanult élni azzal, ami már az övé, de semmivel sem igazabb nálad. És Isten kicsit sem fogja gyorsabban meghallgatni az ő imáját, mint a tiédet.

Amikor megtér valaki egy új teremtés lesz belőle, ami Krisztus által történik meg. Elkezdődik egy változás gondolkodásunkban, jellemünkben és hitünkben. Van akinél gyorsan zajlik ez le, van akinél lassabban. Ebben a mi részünk: az engedelmesség, alázat, kitartás. Az Úr része: a kegyelem, tanítás, szeretet, a végeredmény pedig a megigazulás. Hirben erősödve meghalljuk az Ő hangját úgy, amint a bárányok ismerik fel pásztoruk hangját. A tőle kapott szeretettel pedig győztesen állhatunk meg a gonosz minden kísértésével szemben.

Amikor megtérünk minél nagyobb a bűn annál nagyobb a kegyelem. A bűnös érzi azt igazán, hogy mit köszönhet az Úrnak. A hála is nagyobb ott ahol a szabadulás nehezebb.

Amikor megváltozik a helyzetünk, mert sorsunk 180fokos fordulatot vett, csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben. Aki lát, az meglátja, hogy egyedül a Gondviselő Isten volt az…

Amikor mindenáron ragaszkodsz ahhoz, hogy megkapj valamit, amit Isten az ő bölcsességében visszatart, néha előfordul, hogy Isten hátrál egy lépést, és azt mondja: „Jól van, legyen, ahogy te akarod”. Miután Isten áthozta a népét a Vörös-tengeren, és kiszabadította őket a fáraó kezéből, azt olvassuk: „Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek” (Zsoltárok 106:12). Ez jól hangzik. De figyeld csak meg, mi történt ezután, mert ugyanez történik velünk is: „De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. Sóvárgás fogta el őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban. Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük” (Zsoltárok 106:13-15). Ha mindenáron a magunk útját akarjuk járni, az lelki ürességhez vezethet. Amikor Isten elhívta Mózest, hogy kiszabadítsa népét Egyiptomból, Mózes úgy döntött, hogy a saját módszerével lát hozzá. Látta, hogy egy egyiptomi egy héber rabszolgát ver, de ahelyett, hogy Istentől kért volna tanácsot, a saját kezébe vette a dolgot. A Biblia azt mondja: „Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban (2Mózes 2:12). Mózest nyilvánvalóan jobban érdekelte az emberek véleménye, mint az, hogy Isten mit gondol a dologról. Ezért Istennek meg kellett tanítania Mózest arra, hogy a parancsok tőle jönnek. Miután Mózes ásott egy gödröt, és megpróbálta elrejteni tettét, Isten lehetővé tette, hogy az kitudódjon. Megmutatta Mózesnek, hogy ha a saját feje után megy, azzal még azt sem tudja elérni, hogy egyetlen katona a homokba temetve maradjon. De ha Isten szerint teszi, amit tennie kell, akkor egy egész hadsereget eltemethet a Vörös-tenger mélye. Ezért ma határozd el, hogy Isten akarata szerint fogsz cselekedni!

Amikor nehézségek érnek, hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy az Úr nem szeret minket, hogy velünk kivételt tesz, s a bennünk, értünk elkezdett munkája nemhogy örökre nem szól, de a holnapra sincs semmilyen hatással. Annyiszor megtapasztaltam már, hogy a mi Urunk örökre szóló tervei és tettei nélkülözik az itt és most törvényét. Inkább ezt mondhatnánk: akkor és ott. AKKOR, tehát Jézus eljövetelekor; és OTT, tehát abban az országban, ahol Ő is lakik és mi is lakni fogunk ígérete szerint. Az a vágyam, hogy bárcsak megérthetnénk, bármi történik is velünk, az Ő tervei megvalósulnak!

Amikor nem tudod, hogyan kezeld megfelelően a haragodat, két dolog történik: 1) Haragos maradsz. A termosztátod forráspontig hevül. Nézd reálisan a helyzetet! Sokkal több problémát elfelejtünk az életben, mint amennyi a kedvünk szerint oldódik meg. 2) Nem mindig leszel dühös, amikor a haragod helyénvaló! Emiatt azok az esetek, melyek a jellemedet építhetnék, tétovázással és közönnyel végződnek. Fejezd ki a haragodat megfelelő módon! Amikor nincs bátorságod ahhoz, hogy szembeszállj a főnököddel vagy egy munkatársaddal, akkor nagy valószínűséggel otthon fogsz robbanni. Jézus azt mondta: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt!” (Máté 18:15). Van olyan is, amikor haragosnak kell lennünk. Pál azt írja: „Amikor pedig Kéfás Antiókhiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mivel okot adott arra, hogy megfeddjem. Mielőtt ugyanis odajöttek néhányan Jakabtól, együtt evett a pogányokkal. Amikor pedig azok megérkeztek, visszahúzódott és elkülönült, mert félt a zsidó származású testvérektől. Képmutató módon viselkedett vele együtt a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba még Barnabás is belesodródott” (Galata 2:11-13). Nem helyes tolerálni helytelen dolgokat, ha tenni is tudnál ellene. Csak tedd biblikus módon! Mondd ki, amit mondanod kell, de kedvesen mondd! Ezt úgy hívják: „szeretettel mondani ki az igazságot” (ld. Efézus 4:15). Az ajtócsapkodás és a dühös kitörések nem vallanak krisztusi jellemre, ráadásul ellenállást szülnek. Haragodat a probléma ellen fordítsd, ne a személy ellen!

Amikor nem tudod, mit akar Isten veled, akkor vagy gyenge. Acéltudatos ember megerősödik, és éjjel nem emészti a bánat. A zsoltáríró vágyik erre az állapotra, és kéri Urát, erősítse meg igéjével. Kérj te is útmutatást és erőt Isten céljai szerint élni, és akkor nem fogsz bánatos szívvel forgolódni az ágyban.

Amikor összeházasodsz valakivel, akkor házastársaddá válik minden, ami ő maga, és minden, amin életében keresztülment. Ez egy árukapcsolásos üzlet! És ha kéred Istent, Ő megadja a kegyelmét ahhoz, hogy szolgálni tudj a házastársad felé. Lehet, hogy nem fogsz azonnali változást látni. Még egy kis karcolás gyógyulásához is idő kell. De ha engeded neki, akkor Isten megadja neked az együttérzés olaját és a szeretet borát, amit a sebeibe önthetsz. De soha ne válj annyira „lelkivé”, hogy elérhetetlen legyél! Az első számú elhívásod a házastársad és a családod. Az értékrendednek innen kell kiindulnia, azután jöhet a karriered, a hivatásod és más törekvéseid. Pál lényegében azt mondja: „Azoktól, akik házasok, nem várok olyan mértékű odaszenteltséget, mint azoktól, akik egyedülállók, hogy legyen idejük arra, hogy a kapcsolataikon dolgozzanak.” Azt mondod: „De szükségem van arra, hogy az Úrral töltsek időt.” Igaz, és a Biblia nem is ment fel az Isten iránti kötelezettséged alól, csak bizonyos sorrendet állít fel. Arra vagy elhívva, hogy szolgáld az Urat, és a házastársadat!

Amikor Péter engedelmeskedett Jézus parancsának, szembefordult önmagával, a tapasztalatával, az értelmével, a tudásával. Amikor Isten valamit parancsol, az ember általában nemet mond. Aztán egy kis idő múlva így gondolkozik: mi lenne, ha mégis megtenném? Milyen jó volna, ha már belül hallanád Isten parancsát, és utána engedelmeskednél. A hit ott kezdődik, amikor az ember életveszélyesen rábízza magát az Úrra. Ha most nem engedelmeskedsz, talán úgy megkeményedsz, hogy többé nem tudsz engedni. Istennél mindennek rendelt ideje van. Péter látta Jézust a hajójában, de cseppet sem izgatta. Nem látta, hogy kicsoda az a Jézus, Akinek mindenek engednek. Mindig olyan megdöbbentő nekem, hogy “Félelem fogta körül őt, és mindazokat, akik vele voltak”. Az Úrban való öröm nem olyan magabiztos öröm. Látod-e már, hogy Isten szent? Mondtad-e már Neki: “Eredj el én tőlem” Uram, mert az egész lényem, beszédem, mindenem szentségtelen. Az Úrban örülni csak félelemmel lehet. Az Istennel való szent kapcsolat csak Jézuson keresztül lehetséges. Ha látod az ő szentségét, akkor tudod, hogy csak világosságban járva követheted őt, mert ő szent. De akkor meglátod a magad bűnös, szentségtelen voltát is! Amint Péter megtette, amit Jézus várt tőle, egy perc alatt megnyílt a szeme, és már egy másik világban élt. Minden átértékelődött a számára. El tudta hagyni mindenét, semmi nem volt már értékes számára. Isten számodra is készített csodát. Megteszed-e, amit tőled vár?

Amikor rád borul a csüggedés sötétsége, tarts ki, amíg elmúlik, mert ebből születik meg Jézus Krisztusnak az a követése, amely kibeszélhetetlen örömet jelent. (Oswald Chambers) Emberségünkből kifolyólag sokszor átéljük a csüggedés iskoláját, minden keserűségével, fájdalmával és nehézségével együtt. Hol kisebb, hol nagyobb dolgok miatt. Ha ilyen helyzetbe kerülünk – mert bizonyosan voltunk már ilyenben, leszünk is benne, és az is lehet, hogy épp most vagyunk ilyen állapotban -, a kérdés ránk nézve az, hogy átengedjük-e magunkat a csüggedés állapotának, nyomasztó karmainak. Ha így teszünk, elkezdjük önmagunkat sajnálni, magunkba roskadunk, elzárkózunk mindenkitől. S gondolatainkat leterhelik mindezekből fakadó negatív sugallatok: csak én lehetek ilyen szerencsétlen, miért pont velem történik ez, biztos ezért stb.? Mindez utat mutat-e csüggedésből való szabadulásra? Bizonyosan nem! Vegyük észre, ebben az iskolában Isten tanítani akar téged és engem, egyedül a vele való találkozás útján van a csüggedésből felemelkedés. Ez az, ami egyes-egyedül segít, ha észrevesszük, hogy ő itt van, jelen van, segít, hiszen ő már megjárta a csüggedés útját, és győztesen került ki belőle. Járuljunk hozzá bizalommal, hisz meghallgatja imáinkat. Lássuk meg, hogy mire tanít, s az elkészített szabadulás útját tárja elénk. Uram, te látod esendő voltomat. Tudod, mikor elcsüggedek, hiszen te ismered minden gondolatomat, érzésemet. Ne engedj a csüggedésbe beleroskadnom s abba beleragadnom. Egyedül beléd akarok kapaszkodni, beléd, aki a csüggedésen is Úr vagy. Segíts, hogy rád nézve tudjam hordozni örömmel a terheket. Ámen.

Amikor úgy tűnik, hogy nem jön válasz, és a menny hallgat, mit tegyünk? Íme két ige, ami segít ilyen időkben: 1) „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink” (5Mózes 29:28). Amikor arról van szó, hogy megértsünk dolgokat, megvan a magunk területe, és megvan Istené is. A mienket az határozza meg, hogy Isten mennyit akar felfedni. Ezen a ponton ezt kell tenned: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5). „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” (Róma 8:28). Lehet, hogy Isten magyarázatot ad, lehet, hogy nem. De Ő „az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég” (Jelenések 22:13), ami azt jelenti, hogy terve van, és azt véghez is fogja vinni a mi javunkra és az ő dicsőségére. Tehát bízz Benne!

Amikor úgy véli valaki, hogy most már közösség, gyülekezet nélkül, egyedül is jól boldogul, és nincs szüksége mennyei Atyjának naponkénti segítségére sem, akkor ne csodálkozzék, ha majd nagy esés lesz az elbizakodott magántánc vége. Jézus Krisztus, a vele és egymással való közösségre hívott el bennünket – csak ebben a kettős közösségben mutathatjuk be Isten dicsőségére életünk ’táncát’.

Amikor valaki sorozatosan vétkezik ugyanazzal a bűnnel, akkor hiányzik az őszinte bűnbánat. Nem járunk mi is sokszor így? Ha csak érzelmi alapon érint a bűnbánat, és értelmi meg akarati alapon nem, akkor felszínes lesz. Ha Isten megbocsátott egy bűnt, amelyért Jézus vére folyt, hogyan követhetném el újból? Ajándékozzon meg Isten őszinte, mély bűnbánattal!

Amikor valaki újjászületik, gondolkozásában és következtetéseiben egy ideig nincs meg az az erőteljesség, ami azelőtt megvolt. Az új életet kifejezésre kell juttatnunk, ki kell formálnunk magunkban Krisztus indulatát: “Béketűrés által nyeritek meg lelketeket.” Sokan előnyösebbnek találják, ha megállnak a keresztyén élet küszöbén, ahelyett, hogy tovább mennének és hozzá hangolnák lelküket ahhoz az új élethez, amit Isten helyezett beléjük. Azért nem sikerül ez, mert tudatlanságban vagyunk saját természetünk felől; az ördögre tolunk sok mindent, aminek a mi fegyelmezetlenségünk az oka. Gondold csak meg, mivé lehetnél, ha összeszednéd magadat. Vannak dolgok, amikért nem kell imádkoznunk, például a hangulatokért. A hangulatok sohasem múlnak el imádsággal; a hangulatok akkor tűnnek el, ha felrúgjuk őket. A hangulatok fészke többnyire a testben van, nem a lélekben. Állandóan küzdenünk kell az ilyen testi állapotból eredő hangulatok ellen! Ne engedj nekik egy másodpercig sem! Galléron kell ragadnunk és jól meg kell ráznunk magunkat, ilyenkor rájövünk, hogy meg tudjuk tenni azt, amiről azt gondoltuk, hogy képtelenek vagyunk rá. A legtöbb ember átka a “nem akarásában” van! A keresztyén élet a szellemi bátorság egyetlen megtestesítője.

Amikor valamit először próbálsz, vagy olyasmit teszel, amivel korábban kudarcot vallottál, bátorságra van szükséged. Emlékszel arra amikor járni tanultál? Először megpróbáltál állva maradni remegő lábaidon, diadalmasan mosolyogtál egy röpke pillanatig, újra meg újra elestél, sírtál csalódottságodban, majd újra felkeltél, amíg el nem sajátítottad az állás művészetét. Valami ott belül azt mondta neked, hogy többre vagy hivatva annál, hogy csak a kiságyban feküdj. Aztán jött a következő szakasz: a járás. És ez a különbség a felnőttek és a gyerekek között. Gyermekként nem adtál a megjelenésedre. Egyszerűen csak láttad a feléd kitárt karokat, és hallottad a szeretetteljes hangot:”Gyere, meg tudod csinálni!”. És azóta jársz! Ezért mondja Isten mindenkinek, aki ismeretlen területre lép: “légy erős és bátor!”. Valójában az a szó, hogy “legyél”, azt jelenti: “válj azzá”!

Amikor valódi énünkkel szembenézünk, megismerjük önmagunkat, megtanulunk kérdezni is. Mit akarsz, hogy cselekedjem? Isten emberei kérdező, kereső emberek. Aki a saját útján jár, az örökké kijelentéseket tesz. Mi azonban tegyük föl a kérdést: Mit tehetek Uram? Merre menjek? Tudom, hogy megszokott, biztonsággal bejárható útjaim nem jók. Amikor dőlnek az oltárok, akkor épülnek is. Találunk embereket, akik segítenek, kezeket, akik a mienkben kulcsolódnak. Megerősödik a láb, és segítségre sietünk. Isten adja meg ezt a hiteles teljes változást életünkben! Ámen

Amilyen a neve, olyan a dicsősége is. Milyen nagyszerű, mély tartalmú nevei vannak az isteni gyermeknek! Csodálatos tanácsadó. A világ alapjának felvettetésekor is Ő adott tanácsot. Minden általa teremtetett. „Enyém a tanács és a valóság” (Péld 8, 14). Jól átgondolta terveit. Amikor az Atya kiterjesztette a mennyet, a mélységeknek határt szabott és megvetette a föld alapjait, „mellette voltam mint kézműves” (Péld 8, 30). Amikor az Atya előre látta az ember bűnét, akkor a Fiúnak csodálatos tanácsa volt: kész volt Isten áldozati bárányává lenni (1 Pét 1, 19). Egyedül neki volt joga felbontani a könyv pecséteit (Jel 5). Általa jut Isten országa teljességre és az egész világ visszakerül Isten uralma alá „Ő általa és Őbenne”. „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége!”

Amilyen az Adjon Isten!, olyan a Fogadj Isten! – tartja a mondás. Megfordíthatjuk e gondolatot: amilyen Fogadj Istent! akarsz, olyan legyen az Adjon Istened! Az emberi élet egyik alaptörvénye az, hogy amilyen a másokhoz való hozzáállásod, úgy állnak tehozzád is mások. Jézus is így gondolja: Adjatok, és adatik nektek… Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek. (Lk 6:38) Biztosan találkoztál már kivételekkel, de ne az ilyen esetekre tekints, hanem a keresztyén élet alapszabálya lebegjen lelki szemeid előtt: Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük. (Mt 7:12) A ki mint vet, úgy arat igazsága érvényesül ebben is. Kapcsolataidban is bölcsen vess, hitből és szeretetből!

Amilyen kibírhatatlan tud lenni a szomjúság, és életet sorvasztó az aszály, ugyanilyen alig elviselhető nyomorúság a lelki szárazság átélése. Mintha ezen a területen is a lelki klímaváltozás jeleit észlelnénk… Semmit sem vesztett aktualitásából az ének: „Urunk, adj nékünk esőt és napsugárt, Kegyed özönét és utunkra fényt…” És hogy mi lesz a mennyei eső eredménye? Az, hogy nekünk magunknak is meg a következő generációnak is Isten lesz a legfontosabb: „Egyik ezt mondja majd: Én az Úré vagyok! … A harmadik a kezébe írja: Az Úré vagyok” (5. v.). Ugye vágyjuk az esőt?

Amin gyakran gondolkodsz, amin és ahogyan töröd a fejed, az megjelenik tetteidben. Ez nem baj, de észre kell venni felelősségünket még a gondolatainkkal kapcsolatban is. Mit tehetünk azért, hogy Isten előtt helyes gondolatok, majd ebből fakadóan Őt dicsőítő tettek legyenek jelen az életünkben? Fogadjuk meg Pál apostol tanácsát: Ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe. (Filippi 4:8) Élj és gondolkodj tudatosan! Isten-függő légy gondolataidban és tetteidben egyaránt! A szennyet, a mocskot próbáld meg kizárni az életedből! Nézz kevesebb tévéműsort, az internetezésben is találd meg a határokat (időben és tartalomban egyaránt) és tölts több időt Istennel, valamint szeretteiddel! Mindezek nagy segítségedre lesznek abban, hogy gondolataid helyes mederbe terelődjenek.

“Amint a rosszra való késztetés első érintését érzed, küldj egy imát a mennybe és azután állj ellene szilárdan a kísértésnek, amely az Isten Igéje által megítélt elgondolások irányába akar vonni téged. Ha a kísértés – mindjárt az első megjelenésekor – ilyen határozott állásfoglalással találkozik, akkor soha többé nem ismétlődik. Fordulj el attól, aki valamely helytelen dolog elkövetésébe akar belevinni téged. Határozottan utasítsd el az ilyen kísértőt. Így szólj hozzá: El kell különítenem magamat e cselekedetektől, mert tudom, hogy nem követed a Megváltót. Ha pedig nem érzel erőt magadban ahhoz, hogy egy szót is szólj azoknak, akik helytelen elveket követnek, akkor is hagyd ott őket. Visszavonulásod és hallgatásod a szavaknál is többet fog jelenteni… Ne kövesd el a legkisebb igazságtalanságot sem azért, hogy valamilyen előnyt szerezz a magad számára. Tedd azt másokkal – kicsi és nagy dolgokban egyaránt –, amit kívánnál, hogy mások tegyenek veled… Ha nem engedsz az Ellenségnek, öröm van a mennyben.” (Review and Herald, 1899. máj. 9.)

Amint keresztüllépem Isten parancsát, elvesztem a Vele való kapcsolatot. Mennyire bálványa a világnak az élvezet! Versenyt futnak emberek a dicsőségért, kitüntetésért. Isten gyermekei is esznek, mert nem határozták el szívükben, hogy ebből nekem nem kell. Kevés a Dániel, akinek szívében ott van az istenfélelem, az eltökéltség. Kevés hívő jár úgy, hogy semmiképpen nem eszik a világ ételéből. Veszedelmes helyen él ez a négy ifjú, idegen környezetben, messze Isten népétől. Itt nem kicsiben megy a játék. Ezért őket azonnal kivégezhették volna. Olyan bátor hitbeli szó volt ez, mint amikor az első keresztyének idejében Jézus nevének megvallásáért emberek százai mártírhalálra jutottak.

Amióta ember az ember, azóta naív elképzelések sokasága látott már napvilágot, vajon hogyan működik ez a világ, s hogyan tartja össze Isten a világmindenséget? Miért “nem szakad ránk az ég”, miért járnak óramű-pontossággal körbe-körbe a bolygók, s miért van, hogy minden mindennel összefügg? (Egyes tudósok a világ holografikus volta mellett voksolnak, ami azt jelentené, hogy minden atom “tud” a másikról – azaz minden, s mindenki “online” van: s ez együtt az Isten teremtett világa…) Csodálatos és hátborzongató is egyben, az ember mégsem vonja le ebből a következtetést, hogy ti. akkor mi is lenne a “dolga”! Mi emberek itt a Földön elmúlunk, de Isten “marad”. Mi változunk, Ő változatlan Egy, s ugyanaz. Milyen jó lenne, ha nem a múlandóság miatt esnénk kétségbe, hanem az Elmúlhatatlanra figyelnénk! Gyaníthatóan más lenne ez az embervilág…

Amióta emberek vagyunk – álmodunk. Igazából még ma sem tudjuk – bár nagyon kutatjuk -, valójában mi is az álom szerepe az életünkben, s miért alusszuk át életünk egyharmadát. Az is tény, hogy nemcsak éjszaka, de nappal is álmodozunk. Vonaton, buszon, metrón, szinte mindenhol, nap mint nap, bőven láthatunk messzeségbe révülő tekinteteket. De ismerőseink között is akadnak jónéhányan, akik álmokat kergetnek! A gyenge arról álmodik, hogy egyszer erős lesz, a gyáva arról, hogy egyszer bátorrá válik, s akkor aztán… na, majd akkor, megmondja a magáét. A szegény a gazdagságról, a tehetségtelen pedig a sikerekről álmodozik. A bolond (értsd: az élet valóságától elrugaszkodott) még beszél is róla, sőt egyenesen dicsekszik is azzal – amije valójában még nincs is, s igen nagy valószínűséggel nem is lesz soha. Az ilyesmi hiábavalóság, nagy hiábavalóság… Nyilvánvaló, hogy az ember nem tud meglenni az kisebb-nagyobb álmok nélkül. A párkapcsolatban ezt romantikának nevezik, az élet egyéb területein pedig rövidtávú céloknak. Kellenek ezek az álmok, hogy átlendítsenek egy-egy fáradtságponton -, mert a keresztény ember is ember, s ezért elfárad. Lehet ezt fennhangon tagadni, de aki nem ismeri be, hogy törékeny, esendő ember ő is, az egyszer nagy árat fizet büszkeségéért! (Ennek megfegyelmezésére kiváló eszköz a múló idő!) Ha nem lennének az élet normalitásán belüli, megvalósítható álmaink, akkor bizonnyal szürkébb lenne az életünk… Mindannyiunk életében, olykor vannak olyan élethelyzetek, amikor az átélt kudarc, veszteség – nemkülönben vétkeink, mulasztásaink következtében előállt megváltoztathatatlan tények – hitéletünk mélypontjára juttatnak minket. Itt már nem segít semmiféle álmodozás, sőt inkább csak ront a helyzeten! Ilyenkor érezzük, hogy mennyire Istenre “szorultak” vagyunk. Ilyenkor kiviláglik, mennyire kell nekünk az Isten, s mennyire megnyugató, hogy Jézus keresztjébe kapaszkodhatunk… S mivel azt is megtapasztaltuk, hogy az Ő szeretete révén még a rosszból is jó állhat elő, ezért az érthetetlen kegyelméért féljük őt, tiszteljük. Tisztelet nélkül ugyanis nem válhat megtapasztalható valósságá az Isten szakralitása, amire még nagyobb szükségünk van, mint az álmainkra. A keresztény ember azonban tudja, hol a határ: Isten a Teremtő, s az ember a teremtmény… (Frankó Mátyás)

Amióta világ a világ, az idősek a fiatalokat többnyire így emlegetik: “Ezek a mai fiatalok!” -, jóllehet amikor ők fiatalok voltak, alapjában véve, semmivel sem különböztek a mostaniaktól. Nemcsak régen vágyakozott romantikára az ifjú szív, ebben a mostani modern világban is “romantika-vezérelt”, hiszen legmélyén minden lélek azt kívánja, hogy az “ÚRnak lángja” melengesse – szeretetben, szerelemben, az Életben…

Amióta a világ a világ, az őzikék, a madárkák, s természetesen az ember is, mind-mind esővizet, azaz felszíni vizet ittak/isznak. Nincs hűsítőbb, lágyabb, “finomabb” a hegyi patak vizénél, ami tulajdonképpen esővíz vagy az olvadó hó, gleccser vize. A világ mintegy 40%-a ilyen olvadó vizet iszik – persze csak addig, amíg van, ami olvadjon, mert sajnos felfokozott ütemben szűnnek meg hósapkák és hegyipatakokat tápláló gleccserek. Mostanság derül ki milyen óriási érték a víz! Az ENSZ közel 200 helyi fegyveres konfliktust tart számon, melyekből 150 bármikor átalakulhat helyi háborúvá – a vízért, melynek birtoklása a túlélést, az életet jelenti. Belegondolni is borzasztó, hogy mi lesz, ha százmilliók maradnak ivóvíz nélkül, s mi lesz, ha már nem lesz mit kipumpálni a föld alól! (Spanyolországban az öntözésre használt fúrt kutak 80%-a illegális, de nem ők az egyetlenek, akik úgy használják fel az évezredek óta föld mélyére szivárgott esővizet – ez kb. 1 métert halad lefelé évente; tehát az ásványvíz, amit megiszunk legalább pár ezer éves… -, hogy közben nem gondolnak a jövőre.) A ciszternába betárolt víz tehát csak szükség-megoldás, van ennél jobb megoldás is: a forrásvíz, a felszíni víz. Ha azonban a felszíni vizeinket megmérgezzük – erről szól az iparosodás elmúlt 250-300 éve -, akkor ne csodálkozzunk, hogy ennyi misztikus eredetű betegséggel van dolgunk manapság. S miért nem becsüljük vizeinket? Mert nem becsüljük az istenadta életet, még az emberéletet sem. Ha tisztelnénk, akkor nem háborúznánk még ma is, akkor nem ölnénk egymást halomra, hiszen erről szól ennek a “csodálatos” az emberi fajunknak a történelme… (Frankó Mátyás)

Amire az ember törekszik, az nem is annyira a jó-lét, mint inkább a több-lét, nem annyira az életszínvonal emelése, mint az intelligencia és a szív minden lehetőségének kibontakozása. (Léopold Sédar Senghor) Az emberi szív az élet fenntartása szempontjából az egyik legfontosabb szerepet tölti be. Fáradhatatlanul dolgozik egész életünkben, folyamatosan összehúzódik, majd kitágul, és pumpálja a vért az erekbe. Ha viszont nem tudja már ezt a munkát végezni, elveszti rugalmasságát, megmerevedik, “kővé válik”, akkor alkalmatlanná lesz már ennek a fontos feladatnak a betöltésére, és a legtöbb esetben bekövetkezik a halál. Szívműködés nélkül vagy kőszívvel nem lehet élni. Ha a testben az a testrész, ami az életet jelenti, kővé válik, vagyis élettelen lesz, akkor a test is élettelenné válik. Isten szeretete legalább olyan fontos életünkben, mint a szív folyamatos működése. Ha Isten hiányzik életünkből, vagy üres helye már megkövesedett bennünk, akkor nem engedjük bennünk őt munkálkodni, ez olyan, mintha a szívünket dobnánk el magunktól. Szív nélkül vagy kőszívvel viszont nem képzelhető el további életünk. Ezért ad nekünk Isten egy szívet, mely együtt dobog Krisztuséval. A kőszívet eltávolítja belőlünk, és új élet lehetőségét ajándékozza nekünk, hogy élhessünk, mert Istennek nem az a szándéka, hogy a tévelygők vagy a kőszívűek elvesszenek, hanem az, hogy hozzá fordulva tovább éljenek. Mindenható mennyei Atyánk! Az ember próbál minden betegségre gyógyírt találni, minden betegséget meg akar gyógyítani. Orvosaink hosszú éveken át tanulnak, hogy betegeinket meggyógyíthassák. Próbálkozunk különböző gyógyítási módszerekkel, de tudjuk, hogy csak te lehetsz az igazi Gyógyító. Szívátültetéseket végzünk, de tudjuk, hogy te ismered a legjobban szívünket, aki hússzívet adtál nekünk. Kérünk téged, Gyógyítónkat, ments meg bennünket testi és lelki betegségeinkből, hogy egészséges szívű, élő emberek lehessünk, és így rád figyelhessünk. Ámen.

Amire Mária készséget mutat, az az egész életét fogja teljesen új pályára állítani. Ha a Mindenható elkezdi beteljesíteni igéjét rajta, már arra sem lesz lehetősége, hogy meg- gondolja magát, mondván: „nekem ebből ennyi elég volt”. Ha az új elindul, a régi soha többé nem lesz visszaállítható. Nem könnyű ma sem, nekünk sem feladni korábbi elképzeléseinket, terveinket – amelyek talán nemes célt vagy az Úr ügyét szolgálták volna –, és vállalni a beláthatatlant. Mégis, ha Isten új utat mutat, az engedelmes szív nem tehet másként. Miért? Mert Isten befogadó kegyelme kötelez tervének betöltésére. Nem erőszakkal, nem fenyegetéssel, de annál inkább túláradó szeretetével. Amivel megbíz, nem lehetetlen. Sőt, az egyetlen, amit maradéktalanul képesek vagyunk betölteni. Semmi másra nem vagyunk alkalmasabbak, hiszen ő formált bennünket is, létünk első pillanatától kezdve ismer, és készít – hogy a megszólítás idején tudjunk „igen”-t mondani. Feladatunkban szeretete nyilvánvaló, hiszen abban nemcsak nekünk ajándékoz az Isten, hanem úgy gazdagít bennünket, hogy mások is gazdagodhassanak általunk. Minél inkább betöltjük hivatásunkat, annál több áldást nyerünk önmagunk is, és közvetítünk másoknak is. „Hogyan lehetséges ez?” A kérdés nem akadékoskodásból fakad. Inkább lehetőség arra, hogy még többet megismerjünk hatalmából, hogy még inkább kibontakozzon előttünk terve és műve. Lehetőség, hogy még inkább megértsük azt, amit az Úr bennünk és általunk akar kibontakoztatni. Ezzel az új tudással együtt új erőt is nyerünk, amire szükségünk is lesz a szolgálat terheinek hordozásában.

Amiről két ember tud, az már nem titok – tartja a mondás. Vannak azonban olyan emberek, akik jó titoktartónak tűnnek, de a látszat csal. Ugyanis az ilyenek örülnek a Tudsz titkot tartani? kérdésnek, lelkükben azonban olykor a szándék sincs meg a titoktartásra. Néhány hete láttam egy filmből pár percet. Igaz, hogy könnyed hangvételű, bizonyára vígjáték volt, de meglepődtem azon, hogy három barátnőről kiderült, hogy egymás féltett titkait kibeszélték a másik háta mögött, és arra illetéktelen személyek is hozzájutottak fontos információkhoz. Felettébb lehangoló, ha valakiben nem áll meg a szó. Az ilyen fecsegőkre mondja az Ige: ne barátkozz velük! Ha rád bíztak egy titkot, őrizd meg, és gondolj arra, hogy az Úr mindent lát. Ne légy se rágalmazó, se fecsegő!

Amit Isten egyszer kijelentett, az úgy lesz. A hulló vér – valóság. A haláltusa – valóság. A gyalázkodás – valóság. És mindenekfölött valóság az, hogy Jézus ott maradt a kereszten. Hatalma lett volna tizenkét sereg angyalnál többet hívni, de nem tette. Mert akkor sem hittek volna benne, ha leszállt volna a keresztről. Aki nem akar hinni, az nem hisz – még akkor sem, ha Lázár kilép a sírból. Aki meg hinni akar, az akkor is hisz, ha a Messiás a kereszten haláltusában szenvedett érte. Nem értünk mindent – de elhisszük, mert Isten mindig, mindent tökéletesen cselekedett. És elhisszük, hogy nem volt más megoldás, maga a bölcs Isten sem talált más utat számunkra az üdvösségre, csak ezt: elmenni ahhoz a koponyaforma hegyhez, megállni az alatt a véres kereszt alatt, és elhinni, hogy ott fent, a fán értem, az én bűnömért lett átokká az, aki bűnt nem ismert. Tegyük egyszerűvé, világossá és mindenki számára elfogadhatóvá Isten szeretetét, amit a Golgotán mutatott meg!

Amit Jézusnak adsz, visszakapod. Neki csodálatos szorzószámai vannak: harminc-, hatvan-, százannyi. Amíg te osztasz, Ő szoroz. Lesz-e bátorságod a mai időben gyermekként élni?! Engeded-e, hogy mindened Jézus kezébe kerüljön? Mindnyájan csodát várunk. A csoda feltétele, hogy amid van, merd Jézushoz vinni. Mi lenne, ha időd, erőd, képességeid Jézus kezébe kerülnének? Jézus elfogadja, amit Neki adunk. Nincs ugyan rá szüksége, Ő megelégíthetné a sokaságot az öt hal és két kenyér nélkül is. De így lehetünk munkatársai. Így használhatja fel, amit a kezébe adunk. Ő mindent megtehet egymaga, de annyira szereti az embert, hogy megáldja, amit a kezébe adsz.

Amit Jézustól kaptunk és örököltünk, az tükröződjön ki belőlünk és kérjük a kegyelem Istenét, hogy formáljon minket a mi gyengeségeink ellenére Krisztus képmására. Mert az óemberünk ragaszkodik minden megrögzött rossz és helytelen szokásainkhoz, egónk hibáihoz, amit az ördög még meg is próbál elfedezni, hogy ne ismerjük fel a hibáinkat. De a Szentlélek, mint a fényesség gyermekeit, mindenképpen figyelmeztet és helyreigazít. A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hívésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által. Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni. Róma 15:13-14, (Károli)

“Amit meg kell értened, az az akarat tényleges ereje. Ez az emberi természetet uraló erő a döntés, illetve a választás hatalma. Minden az akarat helyes irányultságán múlik, amely a tevékenységre hat. A választás képességét Isten megadta az embernek. Tőled függ, hogy helyesen élj vele. Habár szívedet nem változtathatod meg és a saját erődből Istent nem szeretheted, mégis a szabad választásodtól függ, hogy Őt szolgáld. Mihelyt átadod akaratodat, Ő munkálni fogja benned mind az akarást, mind a cselekvést. Ilymódon egész lényedet Krisztus Lelke uralja, szereteted Isten Fiában összpontosul és gondolataid összhangban lesznek vele… Ha akaratodat teljesen alárendeled a Megváltónak, akkor egy minden erőt felülmúló, magasztos hatalommal egyesülsz. Akkor az állhatatossághoz felülről fogsz erőt nyerni és így állandóan átadva magad Istennek, képes leszel egy új életet, a hit életét élni!” (Jézushoz vezető út, Odaadás c. fejezetből)

Amit meglátsz a másikban, amit kívánsz neki háta mögött, ahogyan beszélsz róla, egy valamiről árulkodik, de arról nagyon: a lelkedről. Lelked állapotát mutatják meg törekvéseid, céljaid. Időnként tükörbe kell néznünk mindnyájunknak, hogy a rossz gondolatok és indulatok nem kerítettek-e bennünket hatalmukba bizonyos emberekkel kapcsolatban? Ezt azért is érdemes megtenni – mármint a tükörbe nézést, az önvizsgálatot – mert a rossz irányú törekvésnek, ha utat, teret engedünk, akkor átterjed olyan emberekkel való kapcsolatainkra is, akiket egyébként közel érzünk önmagunkhoz. Röviden szólva: a gonoszt jóval győzd meg és törekedj a jóra mindig, mindenki iránt!

Ámítás, tévelyítés, félrevezetés, megtévesztés, elhitetés – mindez az ellenség, Sátán mesterkedése. Tudom jól, oroszlánként lesi a prédát, csakhogy elbuktasson minden igazszívűt. Mert az ő célpontja nem csak a hitetlen, az istentagadó; hanem az, aki Jézust megváltójaként tiszteli. Képes szent alakot ölteni, angyalnak, Krisztusnak mondani magát, pedig nem az. Csak dühödt ellenség, aki saját és mások végső pusztulására vár. Azt gondolja, ha többen vesznek az utolsó ítéletben bűneik miatt, az ő szenvedése kevesebb lesz. Ezért hát a nagy csalás, amivel mindenkit hiteget. Művét bárány-arca, jézus-szája takarja a vizsgáló szemek elől. Igen, a hitet rombolók legnagyobb támadása történelmünk során nem kívülről, hitetlen, konok pogányoktól származik majd. Hithűség, keresztény elvek, bibliai jelszavak lesznek a hamis krisztus mellett lándzsát törők zászlajain. Minden, amit látsz, minden amit hallasz, minden amit érzékelsz azt mondja majd: A hazugság az igaz, az igazság az többé nem az. Sajnos, a többség az ő pártjára áll és késő lesz, mire feleszmélnek, mert addigra már késő dönteni. Ezért szólt előre az Úr. Magunknak Krisztust választanunk nem akkor kell majd, annak most van itt az ideje. Most még lehet különbséget tenni, most még tanulhatjuk a Szentírást, most még megismerhetjük, mit kíván tenni Isten a jövőnkben és azt is, mit tett eddig értünk. Most még eldönthetjük, kinek adjuk át magunkat teljesen, kit követünk. Most, amikor sok választásunk van, kínálja útját nekünk Megváltónk. Mert tudja, amikor már mindenhol keresett kiutat romlásából az ember – de nem talált –, az csak érdek lehet, nem szabad akarat. Az lesz a fel nem ismert pillanat, mikor az ellenség mindenkit zsákutcába csal. Kedves olvasó, te merre tartasz? Súlyos terheid alól hol találsz kiutat? Ki a segítőd, téged ki ment meg? Pénzed? Karod? Társaidba vetett hited? Új, tetszésed szerint összegyúrt ideológiád? Neked ki a Krisztusod?

Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj! Ilyen mély víz az ember szája, a mélység egészen a szívig ér. Onnan ered, és igen mélyről táplálkozik mindaz, amit kimondunk. Aztán innen árad tovább, és tovább, és öntöz, vagy árvízhez hasonlatosan áraszt el, és tesz tönkre emberi életeket. – Reánk az Ige csodálatos valósága legyen igaz: szánk bölcsesség forrása, ezt árasztó patak legyen, akikhez ugyanúgy jöhetnek fáradt vándorok, hogy bíztatást, reményt, tanácsot merítsenek mindabból, amit ajkunk szól. DE vigyázzunk! Szívünket tartsuk tisztán, hogy makulátlan mélységből és tiszta igazságból fakadjon minden beszédünk!

Amivel nekem tartozol, fizesd a juhaim felé. Jézus azt mondotta: amit a legkisebbel cselekedtetek, velem cselekedtétek. Cselekedj a legkisebbel, legeltesd a juhaimat! Szeresd az embereket magad körül. Fizesd a tartozást görögöknek, tudatlanoknak, művelteknek. Tökéletesen mindegy, hogy kinek, hiszen minden embernek adósa vagy. Ha átélted a szabadítását, ha elfogadtad, hogy Jézus kifizette érted a vételárat, ott van-e szívedben ennek a hihetetlen nagy tartozásnak a súlya, amire kevés egy élet, hogy valaha is kifizethesd?! Pál mondja: köteles, adós vagyok az evangéliummal. Ami rajtam áll, kész vagyok megtenni. A Biblia azt mondja, hogy a szegényeknek az evangélium hirdettetik. Jézus a szegényeket, az elveszetteket jött keresni. Vajon tudod-e, hogy közöttük vagy?!

„Annak, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel: az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.” (Júd 24–25) A szív öröménekeként hangzik ez a himnusz. Isten minket tartó erejét, győzelmét énekli. Van erő, amely megtart a gáncsok között, amely célegyenest vezet az Úrhoz, amely megőriz a tőle kapott szentségben, tisztaságban, amely nagyobb minden más hatalomnál: Isten szeretete. Ez szül bennünk örömet, ez hív életre, ez mutat helyes életutat zavaros tévtanok közepette. Bizony, övé a hatalom öröktől fogva. (Eszlényi Ákos)

Annak ellenére, amit Isten Igéje mond Jézus nevének erejéről, úgy tűnik, a legtöbb hívőt ez nem nagyon érdekli. Imádkoznak Jézus nevében, aztán megfordulnak, és azt mondják: „Nagyon remélem, hogy Isten megválaszolja az imámat.” Nem ismerik fel, hogy ha el tudnák hinni, hogy Jézus nevének ereje garantálja az imáik megválaszolását, akkor az meg is történne. Jézus neve. Áss bele az Igébe, és járj utána, mekkora erő és hatalom van benne. Majd használd ezt az erőt minden alkalommal, amikor imádkozol. Ne reménykedj csupán Isten válaszában, hanem várd el, hogy az életedben minden körülmény térdet hajt a dicsőséges Név tiszteletére!

Annak érdekében, hogy a Jézustól jött szerelmesleveled valóban eljusson azokhoz az emberekhez, akiknek küldte, hadd álljon itt néhány általános torzulás, amit el kell kerülnöd: a) becstelenség: mint például feltupírozni a költségszámládat, lopni a vállalat idejét vagy hazavinni dolgokat, amikről úgy gondolod, úgysem fognak hiányozni senkinek. b) vonakodó, sértődött hozzáállás, ha egy barát, egy munkatárs vagy a főnök arra kér, hogy tedd meg a második mérföldet is, és segíts egy alkalmatlan időpontban. c) hanyag munkavégzés, ami minőségen aluli termékben vagy szolgáltatásban mutatkozik meg. d) megbízhatatlanság és állhatatlanság – például nem lehet rád számítani, hogy ott legyél, ahol lenned kellene, vagy hogy eleget tegyél a kötelességeidnek. e) ünneprontás. Azok a keresztények, akikből hiányzik a humorérzék és a rugalmasság, akik úgy viselkednek, mintha öröm-károsultak lennének, ártanak Krisztus ügyének. f) sértődékenység: ha folyton az érzéseidről beszélsz, könnyen felzaklatnak a dolgok, és túlreagálod az akaratlan sértéseket is. g) hisztizés – ha morgós és zsémbes vagy, mert a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd. h) „szentjózsef-kór” ami arra késztet, hogy önigazult és fölényes stílusban beszélj. Mivel „ismer és olvas mindenki”, őrizkedj ezektől a viselkedésformáktól, amelyek eltorzítják azt az életadó üzenetet, amelyet Isten rajtad keresztül akar elküldeni másoknak!

Annak oka, hogy a sátán nem uralkodhat feletted, a Kolossé 1,13-ban található meg — az Atya kiszabadított téged a sátán hatalma és uralma alól. Abban a pillanatban, hogy újjászülettél és új teremtménnyé lettél Krisztus Jézusban, Jézus lett a te Urad. Most már Ő uralkodik feletted; a sátán többé nem urad. A sátán többé nem uralkodhat feletted. Amikor újjászülettél, a sátán uralma véget ért feletted — és Jézus uralma kezdődött meg feletted! És mindaz, ami a sátántól van — a betegség, a gyengeség, a rossz szokások vagy bármi más — többé nem uralkodhat feletted!

Annak van békessége, akinek többé semmi sem hiányzik, akinek nincsenek beteljesületlen vagy nem teljesítheto kívánságai, hanem teljesen megelégedett. Csak annak van ilyen békessége, aki Jézusé. Ő a legnagyobb ajándék, benne Isten önmagát adja: az örök jót. Egy beteg megjegyezte: „Azelott olyan sok kínvánságom volt, ezért sohasem voltam igazán megelégedett. Most csak egyetlen kívánságom van: Jézus. Ő pedig az enyém.” – Aki Jézusé, azt semmi sem köti a földhöz. Nála kíván lenni, mint az apostol írja: „Kívánnék elköltözni és Krisztusnál lenni.”
Míg Jézust nem ismertem, nehéz volt a szívem.
Nem leltem segítséget, s örömöt semmiben.
De hogy Őt megtaláltam, elmúlt minden bajom,
Úgy énekel a szívem, úgy zeng folyvást dalom!
Úgy énekel a szívem, ragyog minden napom,
Boldog vagyok, mert Jézust majd ott fenn megláthatom!

“Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot akar vetni az Ő szolgáival.” (Máté 18,23( A számot vető Urat szeretnénk látni, aki téged is számadásra hív. A megújulás számadással kezdődik. Bűnbánat és megtérés nélkül nincs öröm és békesség. Ha bújsz a számadás elől, akkor nem lesz számodra valóság Isten országa. Ha Isten országába beljebb akarsz jutni, mindig újabb szám-adások jönnek. Nem úgy van, hogy egyszer utolért, és véget ért Isten ítélete. Az ítélet mindig újra valóság, amíg oda nem érünk Őhozzá, és az utolsó ítélethez nem jutunk. Azért utolsó ítélet, mert már sok volt előtte. Az ítéletek sorozata kell végbemenjen az életünkben. Isten tűzláng szeme mindig újabb területeket lát meg életünkben. Az ítéletben megállni annyit jelent: megállni a hívő életben. Ugye tudjuk, hogy ott megállás nincs, csak előrelépés vagy visszaesés. Isten nem a világgal, hanem szolgáival, az övéivel akar számot vetni. Az a szolga, akiről a példázatban szó van, nem akart jönni. Elő kellett hozni. Sajnos sok-sok év után is olyanok vagyunk, akiket elő kell hozni. Önként nagyon ritkán állunk Isten színe elé számadásra. Kik hozták elő ezt a szolgát? Isten szolgái. Istennek nem csak két lábon járó szolgái vannak. Olyan szolgái is vannak, amiket úgy hívnak, hogy betegség, nyomorúság, szenvedés, családi bajok, gondok. Gondolj most azokra a szolgákra, akik téged hoznak Isten elé újra és újra. Ne bújj most a különféle kifogások, jogaid és igazaid mögé. Jó volna, ha az Ige szava szólíthatna most elő, és nem kellene utánad küldeni szolgáit!

Annyi a nyomorúság körülöttünk, akármerre lépünk, akárkivel beszélünk, abba ütközünk. Belefáradtunk, beleközömbösödtünk. Már meg sem látjuk, már részvétet sem tudunk érezni a sírók iránt. A magunk nyomorúságát se tudja átérezni senki. Milyen szükségünk volna arra, hogy valaki őszinte segíteni akarással megkérdezze, mi fáj nekünk. – Ebben a lelki sivatagban kapjuk az üzenetet: Boldog akarsz lenni? Te ne süllyedj bele az általános közömbösségbe. Ne várd másoktól az irgalmasságot, magad állj be a szolgálatba, vedd észre te magad, hol van rád szükség, hol vannak azok, akiket reád bízok, akiknek nyomorúsága hozzád kiállt! Nincs hozzá erőd? Már te is elvesztetted az együttérzés képességét? Fordulj Uradhoz, tőle kérjed. Azt kívánja tőled, hogy légy szentjánosbogár, pislogó gyertya a sötétben. Ne arra gondolj, hogyan lehetne a világ közömbösségén változtatni. Rád csak annyi van bízva, amennyi nyomorúsághoz hozzáférsz. De ha azt vállalod, Istentől kapod meg, csodálatosan, a segítséget, s egyszer csak megtapasztalod, hogy erős és boldog vagy, ragyogó arcok vesznek körül, szeretni tudsz és szeretnek, mert Isten irgalma árad át rajtad mind magad, mind mások felé. Uram, csodálatos a te irgalmad. Míg azt várom, hogy rajtam segítsen valaki, te akkor adod meg a segítséget, ha elfeledkezem a magam nyomorúságáról és meglátom a másokét. Ha ezt valóban tőlem kívánod, add meg hozzá a képességet és az erőt. Hogy ne rémüljek meg a nagy egyetemes közömbösségtől, a feladat nagyságától, a magam erőtlenségétől, a kevés lehetőségemtől, hanem kezdjem meg az irgalmasság szolgálatát közvetlenül magam mellett. Ha te erőt adsz, képes leszek engedelmeskedni. Tudom, hogy ha igazán kérem, erőt fogsz adni hozzá. Azt is tudom, hogy nem várhatok irgalmat, míg én nem leszek irgalmas. Ne hagyj tehetetlenségben, mutasd meg, hol akarsz felhasználni, és segíts a szolgálatban, mert én is boldog szeretnék lenni. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Annyi mindent kimondunk anélkül, hogy először leellenőriznénk, vajon Isten mögöttünk van-e. Amikor a sátán azt mondja: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” (Apostolok Cselekedetei 19:15), akkor tisztában kell lenned két dologgal: a) jó kapcsolatban vagy Istennel; b) ez az Ő harca is éppúgy, mint a tiéd. Jézus azt mondta: „…amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is” (Máté 18:18). A két birodalom között összhangnak kell lennie. Jézus azt tanította, hogy így imádkozzunk: „…legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6:10), mert ha nincs jóváhagyva ott, ahol Ő van, akkor ott sem lesz jóváhagyva, ahol te vagy. Az önbizalmat az adja, ha tudod, hogy Isten akarata szerint cselekszel. A Biblia „Isten munkatársainak” nevez bennünket (1Korinthus 3:9), tehát ne menj a saját fejed után! Ne próbálj megmozdítani semmit, amit Isten nem akar mozdítani, és ne próbálj halottat feltámasztani, kivéve azt a Lázárt, akit Ő szólít elő. Azt tesszük a földön, amiről tudjuk, hogy az ő kinyilvánított akarata a mennyben. Így tudhatjuk, hogy fedez minket.

Annyira eggyé kellene lennünk Istennel, hogy ne legyen szükségünk folytonos vezetést kérnünk. A megszentelődés Isten gyermekeivé tett minket, és a gyermek életének természetes vonása az engedelmesség. Ha engedetlen akarna lenni, azonnal ösztönszerűen észreveszi a diszharmóniát. A szellemi élet területén az ösztönösen megérzett belső zavar Isten Szellemének az intése. Amikor Ő megdorgál, abban a pillanatban állj meg! Újulj meg elméd szellemében, hogy megértsed, mit akar Isten. Ha Isten Szellemétől újjászülettünk, kegyességünk kudarca, ha ebben vagy abban vezetést kérünk. “Az Úr vezérelt engem”, és ha visszanézünk, meglátjuk azt a csodálatos tervet, amit – amikor újjászülettünk – Istentől elfogadtunk. Mindannyian megláthatjuk Istent a rendkívüli dolgokban, de ahhoz már szellemi képzettség kell, hogy minden kis részletkérdésben is meglássuk Őt. Soha ne gondolj arra, hogy a “véletlen”-nek nevezett esemény nem Isten rendelése! Légy kész, hogy mindenben felismerd Isten terveit! Őrizkedj attól, nehogy bálvánnyá tedd saját meggyőződésedhez való ragaszkodásodat, ahelyett, hogy Istennek rendelnéd alá magad! “Sohasem fogom ezt megtenni” – pedig valószínű, hogy mégis meg kell tenned, ha az Ő szentje vagy. Nem élt a mi Urunknál következetlenebb lény ezen a földön, de Atyjával szemben sohasem volt következetlen. A szent ne valamilyen elvhez legyen hűséges, hanem az isteni élethez. Az isteni élet mindig újra felfedezi az isteni gondolkozást. Könnyebb fanatikusnak lenni, mint hűségesen hívőnek, mert meglepően megalázó Isten iránt hűségesnek lenni – különösen a lelki gőg számára.

Annyira megszokott, szinte természetes magatartás az, hogy aki a legkevésbé tartja számon Isten törvényét, ha bajba kerül, méltatlankodva tiltakozik a következmények ellen: Miért engedi meg Isten például a mi korunk nyomorúságait. Egyet meg kell tanulnia mindenkinek, aki valamit is tanult Isten törvényéből: Ha lehetne más úton, Isten törvénye nélkül boldogsághoz, jó eredményhez jutni, Isten kijelentése nem lenne igaz. De nem lehet. Előbb-utóbb összeomlik, amit Isten nélkül épít az ember, akármilyen hatalmas alkotás legyen az. Ennek az igazságnak a mi nemzedékünk a leghitelesebb tanúja. A nyomorúságra jutott keresztyén embernek tudnia kell, hogy nem érdemelt mást. Mind önmaga, mind közössége bűnei méltán hozták rá a veszedelmet. Nincs értelme lázadozni, Istent hibáztatni. Ha tudomásul veszem, hogy igazságosan kaptam meg bűneim következményeit, nyugodt lélekkel tudom elfogadni és elviselni a nyomorúságokat, engedelmesen kérni, megkeresni, megtalálni és végezni az ott kapott feladatokat. Akkor Isten mindig, minden engedelmes gyermekének megmutatja nem az okát, hanem a célját szenvedésének, boldoggá és eredményessé teszi nyomorúságban végzett szolgálatát a vele együtt szenvedők között. Ítélő Istenem, nem lázadozom a rám rótt szenvedések ellen. Tudom, hogy megérdemlem, mert nem voltam engedelmes szolgád. Elfeledkeztem rendeltetésemről, magam akartam utat szabni, nélküled akartam eredményt elérni magam céljai szerint. Azt is tudom, hogy szeretsz, hogy nem azért büntetsz, mert gyötörni akarsz, hanem megállítani nem a te akaratod szerint való utamon és a saját utadra vezetni. Azért megköszönöm a szenvedéseket, melyekkel kézbe akarod venni életemet. Mutasd meg, Uram, mit vársz tőlem. Mutasd meg, mi a feladatom a szenvedések között. Adj hitet, hogy ne az okát, hanem a célját keressem, és ezáltal is hozzád jussak közelebb. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Anyák és apák, éljetek becsületes életet családotok előtt, és akkor nincs mitől félnetek. Legyen az életetek nyitott könyv! Legyen olyan értékrendetek, amely alapján mérlegre lehet tenni az egész életet. Igen, emberek vagytok és küszködtök olyan helyzetekkel, amikor választanotok kell aközött, amit tenni szeretnétek, és amit tennetek kell. Járjatok Istennel, őrizzétek feddhetetlenségeteket, és képesek lesztek mindenkor a jó döntést meghozni.

Ápoljuk az Isten szava iránti tiszteletet, és becsületes szándékkal kutassuk az Igét. Ne úgy értelmezzünk mindent, hogy az előre kitűzött eredményhez jussunk. Ez az a pont, ahol a nagy hitújítók némelyike is elbukott, s ez az oka annak, hogy olyan emberek, akik ma Isten és az igazság bajnokai lehetnének, ellene küzdenek… Isten azt akarja, hogy olyan tanulók legyünk, akik elsősorban a “két tanúbizonyságtól” tanulnak és másodsorban embertársaiktól. Ez az Isten rendje szerint való eljárás. Isten igéje leleplezi a tévelygést… Ne fogadjuk el senki emberfia véleményét anélkül, hogy előbb össze ne vetnénk az Írásokkal. Amikor emberek a maguk okoskodása szerint értelmezik Isten szavát, akkor ezzel azt bizonyítják, hogy nem tartják tiszteletben Isten ihletett igéit. Amikor összevegyítik az istenit az emberivel, a közönségest a szenttel, Isten szavát becsülik le… Nem csak az ige pontos értelmezését várja el Isten tőlünk! Azt kívánja, hogy ne csupán ismerjük, hanem gyakoroljuk is az igazságot. Annak a valakinek a szellemét és lelkületét kell bevonnunk mindennapi életünkbe és embertársainkkal való érintkezéseinkbe, aki az igazságot adta nekünk… Aki kész cselekedni Isten akaratát, az felismeri a helyes tanítást. Az ilyen ember szent teljességében fogja látni az igazságot…

Arra bátorítalak, hogy amikor ma felöltözöl, nézz bele a tükörbe, és mondd ezt: „Egyesültem az Úrral, egy szellem lettem Vele. Test, bárhova mész ma… oda Isten is megy. Isten benned van. Isten ereje benned van. Isten bölcsessége benned van. Isten győzelme benned van.” Mondd ezt magadnak minden nap – sokszor. Addig folytasd ezt, amíg szokásoddá nem válik, hogy így gondolkozol. Gondoskodj arról, hogy folyamatosan tudatában legyél Isten valóságának a bensődben!

Arra buzdít Péter, hogy ne fizessünk a rosszért, rosszal, hanem ahogy Krisztustól láttuk, tanultuk tegyünk jót, még az ellenségünkkel is. A gyalázkodásért, a rossz szóért, mondjunk áldást mert ezt örököltük. Nem könnyű ezt megszívlelni, de ha egyszer- kétszer kipróbáljuk, akkor rájövünk, hogy hogyan működik az áldás. Mert a bűn, bűnt szül, az erőszak erőszakot. Ha pedig szép szóval szólunk az ellenségeinkre, vagy aki csúnyán szól ellenünk, akkor az meglepődik és elcsendesül. Valójában a gonoszt leszereltük. A megpróbáltatások próbák, amin gyakran elbukunk, de van aki felsegít minket, maga az Úr Jézus, aki értünk szenvedett.

Arra hívattál, hogy olyan életet élj, amely méltó Ahhoz, akinek a nevét viseled. Akár a függőség, a neheztelés, a félelem, a testi kívánság, a büszkeség, az irigység vagy a harag jelenti azt az óriást, amellyel szembenézel, valamit meg kell értened: 1) Nem te vagy az egyetlen. A kísértés, mely most próbára tesz téged, nem különbözik attól, amit már mások is megtapasztaltak. „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok” (1Korinthus 10:13 Károli). Góliát nem volt mindig óriás; addig etették és táplálták, míg azzá vált. A mi óriásaink általában kis bűnök, amelyek fölött átsiklunk vagy elnézzük őket, mígnem saját életre kelnek és visszajárnak kísérteni minket. 2) Egyedül nem vagy rá képes. Az óriásod mindig le fog győzni, amíg saját erődből próbálsz megküzdeni vele. Dávid azt mondta Góliátnak: „az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket” (1Sámuel 17:47). Isteni segítségre van szükséged ahhoz, hogy legyőzd a régi szokásokat, és új magatartást alakíts ki. Tehát jelentsd ki Pállal: „Krisztus… megerősít engem” (Filippi 4:13)! 3) Szembe kell szállnod az óriásoddal. A Biblia azt mondja: „Amikor a filiszteus nekikészült, és egyre közeledett Dávidhoz, Dávid is kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé” (1Sámuel 17:48). Ne fuss el, ne próbálj egyezkedni, ne köss kompromisszumot, és ne mentegetőzz! Kényszerítsd napvilágra az óriásodat, és ne engedd vissza az életedbe! Állíts fel határokat, és vállald a felelősséget! Tartsd távol magad a rossz társaságtól! És mindenek felett: ne az óriásod fényében nézz Istenre, hanem Isten fényében nézd az óriásodat!

Áskálódás? Hű, de rosszul hangzik! Főleg, ha a mi hátunk mögött áskálódnak és mi vagyunk a hátba támadottak. Mert az áskálódás alapjellemzője pontosan ez: valakinek a háta mögött bemutatni az illetőt kevésbé előnyös oldaláról, felnagyítani a gyengéit. Lehetne erről keményebben is fogalmazni, de mindnyájan értjük, hogy miről is van szó. Mindenkit kibeszélnek a háta mögött – mondhatjuk, de kérdés, hogy mi ebben mennyire veszünk részt és milyen indulattal. Hiszen, ha rólunk vagy családtagjainkról szól az áskálódás, akkor zokul esik, de ez jusson eszünkbe akkor is, ha a kibeszélő show-nak a másik irányból vagyunk a részesei!

Át kell esnünk megszégyenüléseken és felmagasztalásokon, elhangozhatnak felőlünk gonosz rágalmak és jó vélemények. A világ Isten szolgáit sokszor még ámítóknak is bélyegzi. Sokan félreismerik őket, de azok, akik szeretik az igazságot, felismerik és értékelik őszinteségüket. Nemegyszer sok bajon és nagy félelmeken kell átmenniök, néha úgy tűnik, hogy reménytelenül ki vannak szolgáltatva a halálnak, de újra meg újra megélednek. Fenyítés alatt vannak, de nem némulnak el. Zavarba jutnak, nincs kiút, mégsem kell elcsüggedniök. „Utam bár nem tudom, tudod Te azt” – éneklik. Üldöztetnek, de az Úr nem szolgáltatja ki őket az ellenségnek. Elesnek, de ismét felállnak.

Át kell harcolnunk magunkat érzéseinken és hangulatainkon, hogy saját vallásos megtapasztalásaink kicsinyes magánügyeiből kijussunk az Úr Jézusnak való feltétlen odaadásba. Gondold meg, kinek mondja az Újszövetség Jézus Krisztust, és azután gondolj nyomorúságos hitünk megvetendően közepes voltára! – “Csak még ezt vagy azt nem tapasztaltam meg.” Gondold meg, mit követel a Jézus Krisztusba vetett hit: hogy minket hiba nélkül állítson Isten trónja elé, kibeszélhetetlenül tisztán, tökéletesen megigazítva és mélységesen megszentelve. Állj meg bátran, imádattal a hitben, Ő lett nekünk “bölcsességül és igazságosságul, szentségül és váltságul” (1Kor 1,30). Hogy is beszélhetnénk arról, hogy mi hozunk áldozatot Isten Fiáért! A pokolból és a kárhozatból mentett meg és mi még “áldozathozatalunkról” beszélünk? Nekünk szüntelenül a Jézus Krisztusba vetett hithez kell átküzdeni magunkat; de nem az imaközösségi Jézus Krisztusba vagy egy könyv-Krisztusba, hanem az Újszövetség Jézus Krisztusába vetett hitünkig, aki testben megjelent Isten és akinek a lábai elé kellene esnünk holtan. Abban az Egyetlenben kell hinnünk, akitől minden megtapasztalásunk származik. Jézus Krisztus azt akarja, hogy maradéktalanul adjuk át és szenteljük oda magunkat neki. Mi soha sem tudjuk Jézus Krisztust megtapasztalni, sem megragadni saját szívünk határain belül, hanem hitünknek a belé vetett erős bizodalomra kell épülnie. Így láthatjuk meg, mennyire nem tűri a Szent Szellem a hitetlenséget. Minden félelmünk gonosz. Félünk, mert nem akarunk hitből élni. Hogyan félhet vagy kételkedhet az az ember, aki egy lett Jézus Krisztussal?! Ellenkezőleg: győzelmes hitünk diadalénekét soha nem volna szabad abbahagynunk!

Átéljük, de nem növekszünk. Részt veszünk olyan összejöveteleken, amelyek arra szolgálnak, hogy segítsenek minket a tanulásban, aztán semmit sem kezdünk azzal, amit hallottunk, miután becsuktuk a jegyzetfüzetünket. Ne a képzések iránt lelkesedj, hanem a tanulás iránt! És amíg nem alkalmaztad, addig nem tanultad meg igazán. Néhány nappal azután, hogy megölt egy oroszlánt, Sámson visszatért győzelme helyszínére, és két dolgot fedezett fel a tetemben: a) méheket, amelyek megcsípnek, és b) mézet, ami édes. És azt kiszedte a markába. Az életben lépj túl a fájdalmon, és keresd a mézet!

Atyám, dicsőítelek isteni bölcsességedért, amellyel nemcsak meglátod vétkeimet, hanem Krisztusban engesztelést szereztél minden bűnömre, hogy megszabadíts mardosásuktól, és ezt már akkor megtetted értem, mielőtt én egyáltalában bűneim tudatára ébredtem volna.

Atyánk a láthatatlan Isten, aki viszont mindent lát. Előtte nincs rejtve semmi, még a szív rejtelmei sem. Az ige azt mondja ne legyetek képmutatók, ellenben legyünk szerények és jó kedvűek. Aki böjtöl az Szentlélekkel töltekezik be, aki nem az valami mással. Minden bűn a testből és a szívből indul ki, ezért a böjt ezt gyengíti és tisztítja, átformálja jellemünket, szelídíti a bennünk romboló erőket. De a testünknek is jót tesz hisz méregtelenít, de a lelkünket is méregteleníti.

Az 1 Korinthus 6:17 azt mondja, hogy amikor az Úrral egyesültél, egy szellem lettél Vele. Egyesült veled, hogy bizalmasan beszélhessetek. Isten azt akarja, hogy ilyen harmóniában legyél Vele, hogy az Ő gondolatai a te cselekedeteidben öltsenek testet. Azt akarja, hogy olyan közelségben légy Vele, hogy az mindig kellő erőt adjon az ördög legyőzéséhez. Azt akarja, hogy olyan összhangban legyél az Ő Szellemével, hogy érezhesd a szívének könyörületét azok iránt, akik fájdalmat vagy betegséget hordoznak. Egy akar veled lenni, hogy rajtad keresztül kinyúlhasson mások felé, és beteljesíthesse a célját a földön. Kötelezd el ma magad, hogy egységben jársz az Úrral. A belső emberedben figyelj az Ő Szellemére. Határozd el, hogy az Ő hangjának engedelmeskedsz, nem pedig a világ vagy a test hangjának!
Hagyd, hogy Jézus Krisztus értelme áradjon rajtad keresztül!

Az 5. zsoltár háromféle imádságról beszél. “Értsd meg az én sóhajtásomat!” A sóhajtás is lehet ima? A sóhajnak tartalma van. Isten arra is figyel. A második fajta imádság: “Ügyelj az én kiáltásom szavára.” Amikor valóban segítségre van szükséged, akkor jön a kiáltás. Volt-e már, hogy kiáltásod S. O. S. kiáltás volt? Az Úr mindenfajta imádságot ért, és figyel rá. “Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád, és vigyázok.” Amikor leültél, hogy csendességben légy, gondoltál-e arra, hogy az én Uramhoz, Királyomhoz megyek? Milyen nagy ajándék ez. Az Úr ismer, egészen tudja, hogy ki vagy, és mégis lehetőséged van arra, hogy kegyelmét kiárassza reád. Vessünk el magunktól minden hamisságot, képmutatást. Isten nem gyönyörködik a hamisságban. Csak alázatosan közelíthetsz Hozzá. Teljes szívedből borulj le az Úr előtt, hogy vezethessen az Ő Igéjével, és egyengethesse előtted utadat a mai napon is. Az Úr el akar juttatni oda, hogy tudj mindennek örülni. Hadd legyen igaz életedben ez az Ige: “Örvendeznek tebenned, akik szeretik a Te nevedet. Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal.”

Az 1800-as évek elején Johann Pestalozzi svájci pedagógus a következőket írta: „A legjobb módja annak, hogy egy gyermek Istenről tanuljon az, ha ismer egy igazi keresztényt. A legjobb módja annak, hogy felfedezze az ima erejét, ha imádkozó szülőkkel él.” Tudtad, hogy statisztikák szerint az így felnőtt gyerekek 85%-ának erős személyes Krisztusba vetett hite alakul ki még tizenhárom éves kora előtt? És ezen a ponton felvetődik néhány kérdés, mint például: a) „Felelős vagyok-e a gyermekem döntéseiért?” Végeredményben nem, de potenciálisan igen! Ha meg akarod határozni a családod lelki egészségét, először vizsgáld meg a saját szívedet, látásodat, hallásodat és étvágyadat! b) „De az én gyerekeim már felnőttek. Nincs már túl késő?” Nem. Isten neve az, hogy: „Megmentő”. Ő tud adni neked még egy lehetőséget. Térj meg, és kötelezd el magad Krisztusnak így a kudarcok generációkon át öröklődő sorozata megtörik, és Isten belép a képbe. c) „De mi van akkor, ha félek gyermeket hozni erre a gonosz világra?” Éppen ez a lényeg: a világosság gyermekei azok, akik visszaszorítják a sötétséget! Ahelyett, hogy félelem vagy önzés irányítaná a reakcióidat, nyerd meg a családodat Krisztusnak és használd őket arra, hogy hass az egész világra! „Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.” (Zsidókhoz írt levél 11:7). d) „De hogyan versenyezhetek a körülöttünk lévő negatív befolyással?” Minden tanulmány azt erősíti meg, hogy te, a szülő bírsz legnagyobb befolyással – nagyobbal, mint a barátok, az iskola vagy a média – a gyermeked jellemének és irányultságának meghatározásában.

Az a békesség, amit Jézus ad, olyan biztonságérzetet nyújt, hogy bármi is történik, te tudod: „az Úrban jó nekem”. Jézus azt mondja nekünk: „az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Az a békesség, amit Jézus ad, nem feltételek vagy körülmények függvénye. Abból ered, hogy tudod, Isten gyermeke vagy, és Atyád irányítja az egész világmindenséget, szeret téged, és mindig szívén viseli, hogy mi a legjobb számodra. Ezért van az, hogy olyan emberek, akik mindenüket elvesztették, gyakran azt mondják, hogy sohasem cserélnék el azt, amit így megtanultak, még akkor sem, ha visszanyernék mindazt, amit elveszítettek. Joni Erikson Tada természetfeletti békét talált, amikor egy baleset miatt tolószékbe kényszerült, és Corrie Ten Boom békességet talált a náci haláltáborban. Elisabeth Elliot is békére lelt, amikor abban az indián törzsben missziózott, akik közül valók gyilkolták meg a férjét. Ezt írta: „Csak az elfogadásban van békesség… nem a belenyugvásban”. És ez nagy különbség! Creath Davis író rámutat: „A belenyugvás az, hogy megadjuk magunkat a sorsnak. Az elfogadás az, hogy megadjuk magunkat Istennek. A belenyugvás csendben lefekszik egy üres univerzumban. Az elfogadás felkel, hogy találkozzon Istennel, aki a világmindenséget céllal és rendeltetéssel tölti meg. A belenyugvás azt mondja: »képtelen vagyok rá«. Az elfogadás azt mondja: »Isten képes rá«. A belenyugvás megbénítja az életfolyamatot. Az elfogadás felszabadítja az életet a legnagyszerűbb kreativitásra. A belenyugvás azt mondja: »Számomra mindennek vége«. Az elfogadás azt mondja: »Hát itt vagyok, most mit legyen, Uram?«. A belenyugvás azt mondja: »Micsoda veszteség!«. Az elfogadás azt mondja: „Hogyan tudod ezt a bajt üdvösségemre használni, Uram?«. A beletörődés azt mondja: »egyedül vagyok«. Az elfogadás azt mondja: »Tied vagyok, Uram«.”

Az a csodálatos abban, hogy azok lehetünk, akiknek Isten teremtett, hogy Ő úgy programozott be minket már előre, hogy képesek legyünk új helyzeteket kezelni, változni és növekedni. Ne adj helyet az önvádnak belülről vagy kívülről jövő régi hangokra hallgatva, vagy olyan szavakat kimondva, amelyek aláássák az önbizalmadat. Ha valami olyanba kezdesz, amit még soha nem csináltál korábban, ez általában együtt jár egy szorongás által gerjesztett tanulási görbével, amely a következő mintát követi: „Képtelenség, nem tudom megcsinálni… azt hiszem, meg próbálhatom… csinálom, de nem valami jól… még mindig csinálom, de félek… már jobban megy… hoppá, ezt elrontottam, azt hiszem mégsem megy ez nekem… talán megpróbálom újra… most sem megy sokkal jobban… megpróbálom még egyszer… hé, ez egész jól megy… meg tudom csinálni!” A Biblia azt mondja: „Amit mond az ember, annak a jutalmát nyeri el” (Példabeszédek 18:20 NCV), tehát az összes „nem tudom”-ot változtasd arra, hogy „képes vagyok rá”, és hozd szinkronba az önmagadról mondott szavaidat a Szentírással!

Az a gyermek, akit gyakran feddenek meg egy-egy különleges hibájáért, arra a meggyőződésre jut, hogy az adott hiba a természetéhez tartozik, olyas valami, ami ellen hiábavaló minden küzdelem. Ily módon bátortalanság és reménytelenség lesz úrrá rajta, amit látszólagos közöny és makacsság alá igyekszik rejteni. A feddés csak akkor éri el célját, ha a törvénytipró belátja hibáját és hajlandó elhagyni azt. Ha ezt elértük, akkor vezessük a gyermeket a megbocsátás és az erő forrásához. Segítsük abban, hogy ne veszítse el önbecsülését, öntsünk bátorságot és reménységet a lelkébe.

Az a hit, amely ellentétben áll a józan gondolkozással, csak vakhit; az a józan gondolkozás pedig, amely ellentétben van a hittel: észuralom. A hitben való élet ezt a kettőt helyesen kapcsolja össze. A józan ész nem hit és a hit nem józan ész. A kettőnek egymáshoz való viszonya szerint vagy természeti, vagy szellemi az ember, ösztönei alapján él, vagy ihletettségben. Jézus Krisztus soha semmit nem mondott a “józan ész” alapján, hanem kijelentésből, amely eléri azt a partot, ahol a józan ész csődöt mond. A hitnek próbán kell átmennie, mielőtt látható valósággá válnék. “Tudjuk, hogy… minden javukra van” (Róm 8,28) a hívőknek, mert mindazzal, ami történik, Isten átformálja az eszményi hitet kézzelfogható valósággá. A hit mindig az Istennel való személyes kapcsolat vonalán munkálkodik. Isten célja az, hogy lássa, hogyan lesz gyermekei életében az eszményi hit valósággá.

Az a kedvesség, ami Isten előtt számít, az öntudatlanság. A tudatosság önhittségből ered, nem keresztyén magatartás. Ha azt mondom: “Szeretném tudni, hasznos leszek-e itt”, akkor az Úr érintésének hamvassága azonnal eltűnik. “Aki hisz énbennem… élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” Ha vizsgálgatom, hogy hol és hogy árad ez ki belőlem, már el is vesztettem az Úr érintését. Milyen emberek szoktak leginkább hatással lenni ránk? Nem azok, akik ezt magukról gondolják, hanem akiknek leghalványabb sejtelmük sincs arról, hogy hatással voltak ránk. A keresztyén életben soha nem tudatosan történik a ráhatás. Amint tudatossá válik, elveszti öntudatlan kedvességét, amely Jézus Krisztus érintésére jellemző. Mindig felismerjük, ha Krisztus munkálkodik, mert ott az elcsépelt dolgokban is van valami, ami megihleti az embert.

Az a kegyelem, amit tegnapra kaptál, nem elég a mai napra. A kegyelem Isten túláradó jósága; mindig számíthatsz arra, hogy a kegyelem itt van, és hogy meríthetsz belőle. “Sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban” (4): azaz minden olyan helyzetben, amikor a türelmünk van próbára téve. Nem mulasztod-e el, hogy ilyenkor megragadd az Isten kegyelmét? Azt mondod: “Ó, jól van, most nincs rá szükségem.” Nem arról van szó, hogy imádkozol-e, vagy Istent segítségül hívod-e, hanem arról, hogy az Ő kegyelmét elfogadod-e most! Mi az imádságot munkára való előkészítésnek tekintjük, pedig a Biblia sohasem mondja ezt. Az imádság arra való, hogy behatoljunk Isten kegyelmébe. Ne beszélj így: “Majd csak kibírom, míg félrevonulhatok imádkozni” – imádkozz most: meríts erőt a kegyelemből most, amikor szükséged van rá. Az imádság a leggyakorlatibb dolog, nem pedig a mi kegyességünk visszahatása. Végső soron az imádságból tanulunk meríteni Isten kegyelméből. “Vereségben, tömlöcben, háborúságban, küzdésben” (4): mindebben mutasd meg, hogy ha merítesz a kegyelemből, akkor önmagad és mások előtt is csodává leszel. Vedd most a kegyelmet, ne később. Egy szó van a lelki szótárban: most. A körülmények vihetnek, ahova akarnak, meríts mindig Isten kegyelméből, bármilyen helyzetben vagy is. Isten kegyelmének egyik legerősebb bizonyítéka benned az, ha a megaláztatást el tudod viselni anélkül, hogy az Ő kegyelmén kívül valami másnak a legkisebb nyoma is lenne rajtad. “…akiknek semmijük sincs…” (10). Sohase tarts vissza magadnak valamit. Add oda a legjobbat is, amid van és maradj mindig szegény! Nem kell ügyesen és óvatosan szorongatnod az Istentől kapott kincset. Ez a győzelmes szegénység.

Az a keresztség, amit nem előz meg igazi bűnbánat, megtérés és hit, nem fentről való, hanem emberektől, és igeellenes; de az is, amikor gyermekek részesülnek keresztségben, akik nem saját döntésükből keresztelkednek meg, hanem a szokás kedvéért, és úgy próbálják behozni őket az egyházba. De van olyan keresztség, amely fentről való: azoké, akik elfogadják Jézus Krisztus autoritását a keresztség parancsával kapcsolatosan. A kérdezők, amikor lelepleződtek, megszégyenültek és nem tudták folytatni a párbeszédet. A Megváltó ezt nem így akarta. Ha megértették volna János szolgálatát, megérthették volna a Messiás szolgálatát is. Ez csodálatos fokozat az isteni kinyilatkoztatások megértésében. Uram, tégy nyitottá engem csodálatos kinyilatkoztatásaid megértésében, hogy fokozatosan mind többet és többet érthessek meg hatalmadból, autoritásodból! Segíts, hogy ezen autoritásnak teljesen alárendeljem magam!

Az a lélek, aki az Úr Jézus védelme alá helyezi magát, nagyobb érték az ő számára, mint a világ minden gazdagsága. Minden fájdalmat és szenvedést eltűrt a Golgotán azért, hogy akárcsak egyetlen lelket is megmentsen az ő országa számára. Sohasem hagy el egyetlen lelket sem, kivéve, ha az ember hagyja el őt. Krisztus minden kísértésünkben és próbánkban segítőnk, sohasem hagy cserben bennünket. Mellettünk áll a bűn elleni harcainkban. Ha a szemünkkel nem is látjuk őt, hit által halljuk a hangját, megnyugtató szavait: Ne félj! Veled vagyok!

“Az a lélek, aki nem adja át magát Istennek, egy más hatalom uralma alatt áll. Nem ura önmagának. Beszélhet ugyan szabadságról, mégis a legnyomorultabb rabszolgaságban szenved. Nem ismerheti fel az igazság szépségét, mert elméjét Sátán uralja… Krisztus azért jött, hogy letörje a lélekről a bűn rabszolgaságának bilincseit. A megváltás művében nincs semmi kényszer vagy külső erőszak. Isten Lelkének befolyása alatt szabadon választhatja meg az ember, hogy kit akar szolgálni. Az a változás, ami végbemegy akkor, amikor valaki átadja magát Krisztusnak, szabad választás eredménye. A bűn kizárása: a lélek ténykedése. Igaz ugyan, hogy önmagunkban nincs erőnk ahhoz, hogy kiszabaduljunk Sátán uralma alól, mégis ha kívánjuk, és nagy ínségünkben a felettünk álló mennyei erőért kiáltunk, akkor képességeinket, a lélek erőit a Szentlélek isteni ereje árasztja el, és az Úr akarata teljesül. Az egyetlen lehetőség, amelynek alapján az ember biztosíthatja szabadságát, ha Krisztussal egyesül. »Az igazság szabaddá tesz titeket« – mondotta Jézus. Krisztus az igazság. A bűn csak akkor diadalmaskodhat, ha meggyengíti az elmét és megsemmisíti a lélek szabadságát. Az engedelmesség Isten iránt az ember énjének valóságos dicsőségére és méltóságára való helyreállítását jelenti. A királyi törvény, amelynek alattvalóivá válhatunk: »a szabadság tökéletes törvénye« (Jak 2,12).” (Jézus élete, A világ világossága c. fejezetből)

Az a nagy kegyelem ebben, hogy ha Isten gyújtja meg a lámpásomat, azt senki el nem olthatja, nem is fogy ki belőle az olaj, sem nem alszik el magától. A fény, amelyet az Úr a világ hajnalán teremtett, még ma is árad. Isten olykor talán tisztogatja lámpásait, de kialudni sohasem hagyja őket. Ezért énekelhetek a sötétben is, mint a fülemüle. Vágyakozásom dallamot formál, reménységem adja a hangot. Hamarosan örvendezhetek az Isten által meggyújtott lámpás fényének. Most még komor és elcsüggedt vagyok. Talán az időjárás okozza, talán testi gyöngeség, vagy egy hirtelen támadt baj. Bármi is okozta sötét hangulatomat, tudom, hogy egyedül Isten gyújthat ebben a sötétségben világosságot. Csak Őrá nézek. Nemsokára itt lesz lámpása, és az Ő világosságában ítélhetem meg a dolgokat. Egyszer pedig, ha majd eljön az ideje, ott leszek, ahol nem lesz már szükség sem lámpásra, sem napfényre; mert az új Jeruzsálemet Isten dicsősége fogja megvilágítani (Jel 21,23).

Az a súlyos csapás, mely látszólag tönkreteszi a boldogságunkat, Isten eszköze lehet annak érdekében, hogy szemünket a menny felé irányítsa… Az élet megpróbáltatásainak rendeltetése, hogy eltávolítson a jellemünkből minden tisztátalanságot és durvaságot. A faragás, a csiszolás, a simítás és a fényezés mindig fájdalmas. Oly nehéz kicsiszolni a jellemünket, mint a durva követ, de ezzel válik alkalmassá arra, hogy elfoglalja helyét a mennyei templomban. Haszontalan anyagra nem fordít az Úr oly gondos és alapos munkát. Csak a legbecsesebb köveket csiszolja ki, hogy a hely fenségéhez méltóvá tegye őket. Mennyei Atyánk szemmel tartja gondok alatt roskadozó gyermekeit… Ha baj és bánat tör ránk, gyakran mi is úgy teszünk, mint Jákób. Azt hisszük, hogy az ellenség zúdítja ránk ezeket, és addig küzdünk ellenük a homályban, míg teljesen kimerül az erőnk, és sem vigaszt, sem enyhülést nem találunk. Hajnalhasadáskor tárult fel Jákób előtt, hogy a szövetség Angyala ellen küzdött lélekszakadva. Sírva és erőtlenül borult le előtte, a sóvárgott áldásért könyörögve.

Az a szent, aki megelégíti Jézus szívet, a többi szentet éretté és erőssé teszi Isten számára. Aki sajnál bennünket, nem tesz jót velünk, sőt akadályoz, mert a részvét erőtlenné tesz. Senki nem érti meg a másikat jobban, mint az a szent, aki legközelebb van a Megváltóhoz. Ha elfogadjuk egy másik szent részvétét, ennek a hatására azt érezzük: “Isten keményen bánt velem”. – Ezért mondja Jézus, hogy az önsajnálkozás az ördögtől van (Mt 16,23). Óvd Isten tekintélyét! Könnyű Isten jellemét befeketíteni, mert Isten soha nem üt vissza, soha nem védi önmagát. Őrizkedj attól a gondolattól, mintha Jézusnak szüksége lett volna rá, hogy földi életében sajnálják. Ő visszautasította az emberek részvétét, mert nagyon is jól tudta, hogy e földön senki nem értette meg, mire törekedett. Egyedül Atyjától fogadott el együttérzést és az ég angyalaitól (Lk 15,10). Figyeld meg, hogy a világ ítélete szerint Isten milyen kimondhatatlanul pazarlóan bánik szentjeivel. A leghaszontalanabb helyekre küldi választottait. Mi így szólunk: “Isten azért tart itt, mert hasznos vagyok”. Isten odateszi szentjeit, ahol Őt dicsőíthetik és mi egyáltalán nem tudjuk megítélni, hogy hol van ez a hely.

Az a tanító, aki tiszteletben tartja ezt a szabályt-”amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is aképpen cselekedjetek velük” (Lk. 6:31)-, kerülni fogja, hogy az egyes tanulók hibáit vagy mulasztásait nyilvánosságra hozza. Ügyelni fog arra, hogy az ifjút ne mások társaságában feddje vagy büntesse meg… Minden igaz tanító érzi, hogy jobb, ha az irgalmasságban tévedünk, mint a túlságos szigorban… Az isteni Tanító minden fonákság és gyarlóság ellenére, hordoz minden tévelygőt. Kitárja karjait és várja a tévelygőket, lázadókat és elesetteket, hogy visszafogadja őket… Bár mindnyájan becsesek vagyunk a szemében, a legnagyobb részvétet és szeretetet mégis azok keltik, akiknek durva és lázadó természetük van. Az a lélek, aki a leginkább sebezhető a Kísértő támadásai által, gondviselése különleges tárgyát képezi… Jézus sokkal jobban bánik velünk, mint ahogyan azt megérdemelnénk, és ahogyan ő bánik velünk, úgy bánjunk mi is másokkal. A szülők és a tanítók eljárása csak akkor igazolt, ha hasonlít ahhoz az eljáráshoz, amit a Megváltó követett volna hasonló körülmények között.

Az adakozással kapcsolatban a Biblia világosan tanít nekünk két dolgot:
1) Úgy adjunk, mint aki kapni fog! Azt mondod: „Ha többet kapok, többet fogok adni.” Dehogyis, pont fordítva! Jézus azt mondta: „Adjatok, és adatik nektek… amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” (Lukács 6:38). Az adakozásod mértéke meghatározza annak a mértékét, hogy mennyit fogsz kapni. Törd hát át a félelmed korlátait, és tedd próbára Istent, Ő nem fog csalódást okozni.
2) Többet kapunk vissza, mint amennyit adunk. Pál azt írja: „Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét” (2Korinthus 9:10). Figyeld meg: a mag (pénz) egy részét Isten eledelül (szükségeink betöltésére) adja, más részét pedig az „igazság gyümölcsének aratásaként”. Mit jelent ez? Pál elmagyarázza: „…Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké” (2Korinthus 9:9). Akkor lehetünk valóban igazak, ha könyörületet tanúsítunk a megsebzettek felé, és nagylelkűen adunk azoknak, akik nem tudnak gondoskodni magukról. A Biblia azt mondja, hogy ha adunk a szegényeknek, az Úrnak adunk kölcsön, és Ő vissza fogja azt nekünk fizetni (Példabeszédek 19:17). Képzeld csak el, hogy milyen kamatot fizet Isten! Jézus elmondja nekünk: „jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel”. Nincs pénzhiány ezen a világon, Isten csupán azt akarja, hogy a pénz a megfelelő kezekbe jusson!

Az adománnyal együtt a felelősség is nagyobb. Akinek sokat adtak, többet kívánnak tőle. Ezért ne irigykedj arra, akinek többje van, neki nehezebb dolga lesz a számadáskor. Ráadásul az a kicsi, amit te kaptál, éppen úgy meg is szaporítható, ha hűségesen használod. Ne légy elégedetlen, és ne ásd el dacból az egy talentumodat, mert akkor mindent elveszítesz. Ha hűségesen használod azt, amid van, akkor többet kapsz. – Milyen nagyszerű mindent felülről venni! A sötét irigység helyett hála és öröm tölt be minket a másoknak jutott ajándékért is. Még a visszásságokban, kellemetlenségekben is ajándékot lát akkor az ember. A Megváltó egészében azoké, akik szívből vágyódnak utána.

Az agapé szeretet az erő egy új fajtája. Minden helyzetet kezelni tudsz általa. Egy ellened készült fegyver sem lesz jószerencsés… (Ésaiás 54:17). Senki nem képes megsérteni az érzéseidet, mert nem az érzések vezérelnek, hanem Isten szeretete. Úgy szeretsz, ahogy Ő. A szeretetnek ez a formája gyökeres változásokat fog hozni. Ha teljesen megértenénk az isteni szeretetben való járás előnyeit, akkor versenyeznénk, hogy túltegyünk a másikon a szeretetben. És ebből a versenyből kétségtelenül mindenki győztesként kerülne ki! Mert a szeretet tényleg a siker egyetlen biztos titka.

Az aggodalmaskodás az ördög hadviselésének egyik fő fegyvere. Ha eléri, hogy aggodalmaskodjál az anyagi, családi vagy időbeosztással kapcsolatos nehézségek miatt, amelyek a mindennapi élet részei, akkor e nehézségek révén le tud téged nyomni, és nagyobb bajba kever, mint amit el tudsz képzelni. Az orvostudomány szerint az Egyesült Államokban az emberek nagy százaléka aggodalmaskodás és feszültség okozta betegségekkel került kórházba. Mégis, rengeteg hívő aggodalmaskodik anélkül, hogy ez eszébe jutna. Azért nyugtalankodnak, mert túl alacsonyak, vagy túl soványak. Rágódnak ezen meg azon, és nem veszik észre, hogy bűnt követnek el.

Az aggodalmaskodás pontosan azt jelenti, amit a szolga mond: “Tudom, az a szándékod, hogy cserben hagyj engem”. A természeténél fogva lusta ember mindig agyafúrt: “Nem találtam kellő alkalmat”; aki pedig szellemileg lusta, az Istennel szemben agyafúrt. A lusták mindig külön utakra kanyarodnak. Ne feledd el soha, hogy szellemi képességeinket Isten ígéretei mérik meg. Beteljesítheti Isten az Ő ígéreteit? Feleletünk attól függ, hogy vettük-e a Szent Szellemet.

Az aggodalom úgy kezdődik, mint egy kis szivárgás, amely aztán csatornát váj az elménkbe, és ezen keresztül elkezdenek áradni a gondolataink. A legtöbb aggodalom három kategóriába tartozik: 1) Aggódunk olyan dolgok miatt, amelyekkel minden embernek szembe kell néznie: ilyen az öregedés, erőnk fogyatkozása, nyugdíjazás, magányosság, anyagi bizonytalanság, balesetek, betegségek, egy szerettünk elvesztése és a halál. 2) Aggodalom olyan dolgok miatt, amit senki sem kerülhet el: döntéseket hozni, kapcsolatokat kezdeményezni és lezárni, leadni a súlyunkból, pályát módosítani, hibázni. 3) Olyan aggodalmak, melyek gondolatvilágunkat tükrözik. Ezek az aggodalmak elárulják, hogy mit gondolunk arról, hogy mennyire vagyunk képesek kezelni a dolgokat. Például az elutasítástól való félelem minden kapcsolatodra kihathat az életben. Hogy elkerüld a fájdalmat, kizárod az embereket az életedből, a világod egyre jobban beszűkül, és a személyes fejlődésed lehetőségei egyre korlátozottabbak. Sok aggodalmunkat le lehet redukálni egyetlen kérdésre: „Mi lesz, ha nem tudok megbirkózni vele?” Az elméd a csatatér, ahol a győzelem vagy vereség eldől. Ezért kérdezd meg magad: „Akkor is aggódnék, ha biztosan tudnám, hogy bármi jönne is, képes lennék kezelni?” A válasz: nem, akkor nem aggódnék. Az aggodalom nem tud megbénítani, és nem tudja ellopni az örömödet, ha tudod, hogy bármi történik is, képes vagy kezelni. Azt mondod: „Ez túl egyszerűen hangzik”. Az is, ha engeded, hogy Isten is bejöjjön a képbe! Íme két nagyszerű aggodalom-megsemmisítő ige, amelyekre nehéz időkben támaszkodhatsz: 1) „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). 2) „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Filippi 4:6-7).

Az ajándéknak hatalmas ereje van. Utat nyit a másik ember felé. Azonban kétféle ajándék létezik. Egyik őszinte, szívből jövő adomány, míg a másik számító, lekenyerező protekció. Bizony egy ajándék tág teret, kapukat képes nyitni emberi szívekhez, sokszor, ahogy az ige mondja, még a legkiválóbb körökhöz is. Kérdésünk ma: szoktunk-e ajándékozni? Milyen céllal? Szeretettel tesszük-e avagy csak szokásból? Ismerjük-e mit jelent olyan önfeledten adni, ahogy Jézusban szeret bennünket az Atya? Próbáljunk meg ma valakit ilyen lelkülettel megajándékozni és máris jobb lett körülöttünk a világ!

Az akaratot vezetni és fejleszteni kell, nem pedig letörni vagy elnyomni. Őrizzétek meg az akarat szilárdságát, mert a gyermeknek igen nagy szüksége lesz erre az élet küzdelmeiben. Minden ifjúban és minden gyermekben jelen van az az erő, hogy becsületes jelleművé fejlődhessék és hasznos életet élhessen, a Mindenható által.

Az alattomosan viselkedők sokkal nehezebb esetek, mint az indulataikat nyíltan bevállalók. Az utóbbiakról legalább biztosan tudod, hogy mire számíthatsz. Az alattomos viszont lépre csal, kicselez, átjátssza az eszedet – hosszabb vagy rövidebb idő alatt. Nem véletlen, hogy az van megírva róluk: gyűlölik az ilyeneket. Mégis mit tanulhatunk mi egy ilyen Igéből? Két dolgot feltétlenül! 1. Ne legyünk alattomosak! Legyünk Jézus tanítása szerinti egyértelmű emberek (Mt 5:37) 2. Mint Krisztus tanítványai még az alattomos embereket se gyűlöljük, hanem valósítsuk meg rajtuk az ellenség szeretetének jézusi parancsát!

Az alázat: a szereteten alapul mert a szerető szív mindent eltűr, jóságos, nem irigy, nem felfuvalkodó, nem haragos, nem akar másnak rosszat, nem képmutató, hanem gyengéd és megbocsátó.

Az alázatosság csak Isten felé kötelezi a keresztyén embert. Nem csak szabad, de kötelessége is megőrizni emberi méltóságát az emberek között – természetesen gőgösség, felvágás nélkül. Ha megaláznak, el kell viselnünk, de Isten gyermekeihez illő méltósággal, és ha megvan rá a lehetőségünk, azt ki is kell követelni. Képzeljük el: Pál és társai véresre verve, kalodába zárva ülnek a börtönben, és jön a parancs: dobják ki őket, menjenek, amerre látnak. És ott Pál büszkén hivatkozva római polgárságára követeli törvényes jogait, követeli, hogy a város elöljárói menjenek oda, kérjenek tőle bocsánatot és személyesen engedjék őket szabadon. Neki van erre szüksége? Nem. Az ő szavukra megtért városbeli keresztyéneknek van szüksége arra, hogy ne szégyenkezzenek miattuk, hogy nekik is legyen meg az a tisztességük, ami ebből a bocsánatkérésből származik. Az igazságtalan tisztviselőknek pedig jár az a tanulság, hogy ők szégyenüljenek meg, nem azok, akiket meg akartak szégyeníteni. Szabad, sőt kell tehát minden jogi lehetőséget felhasználni magunk és közösségünk tekintélyének fenntartására. Isten gyermekei vagyunk, öntudatosan kell viselnünk magunkat. Mindenható Istenem, köszönöm azt a belső öntudatot, hogy én a te gyermeked vagyok, s ez minden emberi méltóságnál többet ér. Tudom, nem szabad ezzel dicsekednem, mert nem engem illet meg, hanem a te nevedet és egyházad nevét, és azt is tudom, hogy én magam méltatlanul viselem nevedet és méltatlan tagja vagyok egyházadnak. De tagja vagyok, s ez kötelez. Segíts, hogy megtaláljam a helyes magatartást: se visszataszító gőgösségem, se undorító hazug alázatoskodásom ne hozzon szégyent nevedre és egyházadra. Ha meg akarnak alázni hitemben, tudjam felemelt fővel fogadni, vissza is verni, ha kell, tőled kapott lehetőségeimmel. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Az áldások után harc következik! És ebben Jézus sem volt kivétel. Miután a Jordánban bemerítkezett, „a Lélek kivitte a pusztába” (Márk 1:12), és negyvennapi böjt után megéhezett. Ekkor jelent meg a sátán, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré” (Máté 4:3). Számíthatsz arra, hogy az ellenség megjelenik a legsebezhetőbb pillanataidban. És ha ez megtörténik, akkor jobb ha tudod, hogy valójában mit mond Isten Igéje – nem csak válogatott töredékeket, vagy olyan idézeteket, melyeket másod- vagy harmadkézből hallottál. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra… az igazságban való nevelésre” (2Timóteus 3:16). Kiválogatjuk azokat az igehelyeket, amelyek beleillenek az életstílusunkba és alátámasztják a teológiánkat, de amikor az ellenség Isten Igéjével manipulál, és ellenünk használja, akkor tudnunk kell azt mondani: „Az is meg van írva”. Tudnod kell, hogy mi mondanivalója van még Istennek. A Biblia azt mondja, hogy a sátán „Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt…” (Dániel 7:25). A sátán tudja, hogy Isten Igéje „kétélű kard” (Zsidók 4:12), de mégis megpróbál rávenni, hogy párbajba bocsátkozz vele! De „Jézus így válaszolt: »Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet«.” Ő tudta, hogy Atyja valójában mit mond, és nem volt hajlandó engedni, hogy a sátán diktálja a reakcióit, beleértve azt, hogy mit kellene ennie. Ma kinek a menüjét fogyasztod? Olyan vagy, mint az a tékozló fiú, aki megelégszik a disznók moslékával, miközben Atyád lakomát készít számodra? Mondd a sátánnak: „Távozz tőlem…” (Máté 16:23), és ne engedd, hogy továbbra is megtévesszen hazugságokkal és féligazságokkal! Merülj bele Isten Igéjébe, és engedd, hogy beléd ivódjon!

Az áldásra született ember nem csupán lézeng a világban, sodródva az eseményekkel. Arra kaptuk Teremtőnktől az értelmünket, hogy tudatosan éljünk: számolva azzal, hogy nem végtelen az időnk, és számolva azzal, hogy a szabott időben küldetésünk van. Az idő hamar és könnyen elszáll. De elegendő arra, hogy Isten szeretetének képviselői legyünk ebben a világban. Az idő jó kihasználásához a bölcsességet felülről kell (és lehet) kérni. (Dr. Hafenscher Károly [ifj.])

Az áldást kiérdemelni nem lehet, de a mindenkor, mindenben elkötelezett szív áldást nyer az Úrtól!

Az állhatatosság a következőt jelenti: 1) Azért érsz el sikereket, mert eltökélt vagy, és nem azért, mert megillet. Azok, akik elérnek valamit, nem dőlnek hátra és várnak a sikerre, azt gondolva, hogy a világ „hálás lehet nekik”. Nem, ha bölcs vagy, Istentől kérsz útmutatást, szilárdan állsz a Tőle kapott Igén, továbbmész, és nem vagy hajlandó feladni. Magadévá kell tenned annak az embernek a hozzáállását, aki azt mondta: „Elszántuk magunkat a győzelemre. Küzdeni fogunk ellenük, míg be nem fagy a pokol, és ha kell, a jégen ütközünk meg velük.” Amikor Pál visszaemlékszik azokra a küzdelmekre, amelyekkel szembenézett, ezt mondja: „Elkezdtem, és be is fogom fejezni. Sokkal keményebben dolgoztam, sokkal többször voltam börtönbe vetve, sokkal többször megvertek, semhogy számon tarthatnám, a halál küszöbén is voltam… és még a felét sem említettem” (2Korinthus 11:23-28 TM). Egy szóval jellemezhető Pál: hajthatatlan. 2) Felismered, hogy az élet nem egyetlen nagy verseny, hanem sok egymást követő kisebb futam. Minden feladatnak megvan a maga kihívása, és minden napnak a maga versenyszáma. A következő reggelen is fel kell kelned az ágyból, és megint futnod kell, de sohasem pont ugyanolyan a verseny. Ahhoz, hogy sikeres légy, kitartóan tovább kell küzdened. Azt mondják, hogy Kolumbusz hihetetlen nehézségekkel nézett szembe, miközben nyugat felé hajózott az Ázsiába vezető utat keresve. Viharok tépázták, éhínség, nélkülözés és mérhetetlen csüggedés gyötörte. Nem sok híja volt, hogy három hajójának a legénysége fellázadjon. De úti beszámolójában újra és újra ugyanaz olvasható: „Ma tovább hajóztunk.” És állhatatossága kifizetődött. Nem talált gyors útvonalat a fűszerekben gazdag Indiához – helyette új földrészt fedezett fel! A siker kulcsa az Ige szerint ez: „állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát” minden nap (Zsidók 12:1-2). Ebben az évben tehát légy kitartó!

Az állhatatosság azonban többet jelent annál, hogy csupán próbálkozol vagy keményen küzdesz. A kitartás egy befektetés. Készség arra, hogy érzelmileg, értelmileg, fizikálisan és lelkileg elkötelezed magad egy gondolat, egy cél vagy egy feladat mellett, amíg meg nem valósul. Az állhatatosság sokat követel, de van egy jó hír: minden, amit odaadsz, befektetés saját magadba. Minden alkalommal, amikor azt teszed, ami helyes – keresed Istent, keményen dolgozol, tisztelettel bánsz másokkal, tanulsz és növekedsz – saját magadba fektetsz be. Kitartás kell ahhoz, hogy ezt minden nap megtedd, de ha megteszed, a siker garantált. Ahogyan Judy Wardell Halliday írónő mondta: „Az álmok csak akkor válnak valóra, ha nem lankad az elkötelezettségünk irántuk.”

Az állhatatosság több, mint puszta kitartás; azt jelenti: kitartunk azzal a feltétlen bizonyossággal, hogy megtörténik az, amit várunk. Az állhatatosság több, mint szívós ragaszkodás, mert fakadhat abból a gyengeségből is, hogy a leeséstől rettegünk. Az állhatatosság annak az embernek a legnagyobb erőfeszítése, aki visszautasítja még a gondolatát is annak, hogy hőse legyőzhető. A tanítvány nem attól fél a legjobban, hogy kárhoztatni fogják, hanem hogy Jézus Krisztust legyőzhetik, és mindaz, amiért Ő síkra szállt: a szeretet, az igazságosság, a megbocsátás, az emberek iránti jóakarat – végül mégsem győz; mindez olyan, mint a délibáb. Ilyenkor hív fel az Úr szellemi állhatatosságra, hogy ne tétovázzunk és ne tétlenkedjünk, hanem nyugodtan dolgozzunk tovább azzal a bizonyossággal, hogy Isten legyőzhetetlen. Ha talán éppen most csalódtunk reménységünkben, ez csak azt jelenti, hogy tisztuláson megyünk át. Nincsen olyan nemes dolog a világon, amit valaha remélt vagy álmodott az ember, ami be ne teljesednék. Az élet egyik legnagyobb feszültsége az Istenre-várás. “Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet…” (Jel 3,10). Maradj szellemileg állhatatos!

Az álmok képek, furcsa arcok. Titkok, melyek el vannak rejtve szemeink elől. Figyelünk, hogy hátha meglátjuk, de hiábavaló minden fáradozásunk. Az emberi kíváncsiság régóta él bennünk. Vágyunk arra, hogy Istent színről színre lássuk, de ez nem adatik meg mindenkinek. Képek, furcsa istenképek élnek bennünk, de ezek segítségével könnyebb elfogadnunk létét. Könnyebb olyan dologban hinni, amelyeket eszünkkel fel tudunk fogni. Isten mégis el van rejtve szemünk elől, mert ő hatalmasabb minden láthatónál. Őt nem a szemünk szerinti látással kell elfogadnunk, hanem a szívünket kell kitárni ahhoz, hogy meglássuk. Ha szívünk megnyílik előtte, akkor az álomból felébredve felismerjük őt. Az álmok képek, furcsa arcok. Néztük őket, de nem láttuk. Érteni akartuk őket, de nem értettük. Most minden más. A vakságból hirtelen látókká váltunk. Az istenképek talán megmaradtak, de már csak halványan. Nem kell a látásunkhoz hamis kép, mert ő felfedte magát előttünk. Belépett életünkbe, és személyes kapcsolatba lépett velünk. Megtapasztaltuk közelségét, és ez tesz bennünket látókká.

Az anglikán egyház felmérése szerint a brit ifjúság mintegy egy nyolcada ateista, egyharmada hisz egyfajta „saját Istenben” vagy tisztel valamilyen felsőbb erőt, míg 43 százalékuknak nincs konkrét elgondolása. Általánosságban elmondható, hogy a mai generációk elégedettek azzal a kevéssel, amit a kereszténységről tudnak és Isten helyett leginkább a családokban, a barátokban és magukban bíznak. Az előbbi hír több mint elgondolkodtató. Egyrészt nem valószínű, hogy Magyarországon jobbak az arányok az ifjúság körében, sőt lehet, hogy még itt sem tartunk. Másrészt „saját Istenben” hisznek, tehát nem a Biblia Istenében. Ez az egyház és a hiteles bizonyságtévők nagyfokú hiányát is jelenti. Harmadrészt megdöbbentő, hogy milyen kevéssel is beérik a valódi boldogság helyett. Te hol látod meg saját felelősségedet abban, hogy a mai fiatalok közel kerüljenek Jézus Krisztushoz?

Az angyalok tanítása egyetemesek, alapbölcseletük minden lélekre érvényes. Mindenki hozzáférhet az angyalok tanításához az Énen belül, de meg kell engednünk magunknak, hogy meghalljuk, megérezzük, elfogadjuk és megfogadjuk ezeket a belső érzéseket.
Az angyalok úgy vezetnek el bennünket az élményekhez, hogy tanulhassunk belőlük. Ezek a leckék az egyén igényeitől függnek és a lélek választott útjától. Fontos, hogy ne feledjük, nincs jó vagy rossz döntés, és a nehézségek csak ezért vannak, hogy tanuljunk belőlük.
A belső Én szól hozzánk, de sokszor nem figyelünk rá vagy nem érzékeljük gyengéd noszogatását.Ha megismerjük az érzelmeinket, azzal eljuthatunk az Én felfedezéséhez. A tanulás egy lépés a gyógyulás felé, ami az Én szabadságához vezet el minket. Az élet leckéit csak úgy tanulhatjuk meg, ha teljes mértékben az Énre összpontosítjuk figyelmünket.
Amikor mindent megvizsgálunk az élettel kapcsolatban és az életünkben, akkor fontos kérdéseket teszünk fel. Ha ezt tesszük, akkor észrevesszük, hogy a válaszok bennünk lakoznak. Az angyalok a mindennapi tapasztalatainkon keresztül vezetnek végig minket a spirituális fejlődésnek ezen az útján.
Az angyaloktól tanulva a léleknek türelemre, toleranciára, önfegyelemre, bizalomra, hitre, hűségre és elfogadásra van szüksége, hogy a szívünk és a lelkünk vágyai szerint éljünk. Hallgassunk és érezzünk mélyen, legyen bizalmunk, hűségünk és megértésünk, ezek nélkül nem jutunk előre. Bizzunk magunkban, a megérzéseinkben és a tanításokban. Érezzük meg, ismerjük meg, majd ennek megfelelően cselekedjünk! Hozzunk döntéseket! A döntések felfedezésekhez vezetnek. Amit felfedezünk, az olyan teljesség, ami kiegyensúlyozott tudatosságot eredményez. Ebben az állapotban az ember képes másokat is vezetni az angyali gyógyítás útján.
Az ember így lesz az angyalok munkájának megtestesítője.
Mindannyian a magunk útját járjuk, minden út különböző. Minden lecke ugyanaz, csak más módon kerülnek elénk. A gyógyulás eredménye, hogy megtanuljuk szeretni magunkat. A gyógyulás célja, hogy eggyé váljunk Istennel és az angyalokkal. Ez a lélek végső rendeltetése, és a mi eszközünk, hogy egyensúlyt és teljességet érjünk el.
Az angyaloktól mindig megkapjuk a választ, amit keresünk, még ha nem is mindig vesszük ez észre, meghallják az imáinkat. Ha az imát tiszta és hálás szívvel mondjuk, figyeljünk oda a gondolatainkra és az érzéseinkre. Meg fogjuk találni a választ a gondolatainkban.
Ha valami újra ráébredtél, adj hálát az angyaloknak!
Az evangélium isteni kijelentés, mert ugyan, milyen más beszéd marad meg örökké azon kívül, amit az örökkévaló Isten szólt? Az evangélium Isten örökké élő kijelentése, amely az élettel most is éppoly teljes, mint a régmúlt időkben volt, ma is pontosan olyan erővel tud meggyőzni és megtéríteni, megújítani és megvigasztalni, megtartani és megszentelni, mint egykor, csodálatos kinyilatkoztatása első idejében.
Az evangélium Isten változhatatlan kijelentése, amely nem hervad el máról holnapra, mint a fű, mert az mindig a változhatatlan, örök Isten igazsága marad. Az emberi vélekedések megváltoznak, az Isten által hirdetett igazság azonban éppoly kevéssé változik, mint az azt kijelentő Isten.
Az evangélium örömhír Istentől, Isten szava, amelyre mindenestől ráhagyatkozhatunk. ?Beszéde megmarad örökké”, tehát életünkben, halálunkban, az ítéletben és az örökkévalóságban. Dicsőség Istennek Krisztus által ezért az örök érvényű vigasztalásért. Legyen Isten Igéje a legfőbb táplálékod ma és életed minden napján.

Az anyaméhben Isten formált bennünket istenként. Megszületve és felnövekedve a legnagyobb emberi felismerésünk az lehet, ha Istent fogadjuk el istennek. Ez azonban az üdvösséghez kevés: a teremtmény számára ugyanis nincs örökség. De ő komolyabb kapcsolatra vágyik velünk, Krisztusban Atyánk lehet az Isten. Bármilyen rendű, rangú, képességű és minőségű földi és testi apát tudhatunk magunkénak, Isten apánkká kész lenni, és gyermekévé kész fogadni. Így lehet Krisztusban miénk az örökség is, mely összehasonlíthatatlan azzal, amit egy földi apa hagyhat ránk. (Győri Tamás József)

Az anyaországi reformátusok „Áldás, békesség!”, az erdélyiek „Békesség Istentől!” szavakkal köszöntik egymást, mindketten ebből az igéből idézve. Ezt üzeni nekünk Isten. Ezt kívánja adni, ami nem kapható másfele, csak nála, ahogy az Úr Jézus Krisztus tanítja és közvetíti nekünk. Tőle kell kérni magunknak, és tőle kell kérni egymás számára. Őszinte szóval kell kérni: őszinte hittel, hogy Ő azt megadhatja és meg is akarja adni. Őszinte szeretettel, hogy azt én valóban kívánom annak, akit ezzel a szóval köszöntök. Akkor tudhatom, hogy Isten sem tekinti ezt egyszerű gépies köszönésnek, meghallgatja, és valóban megáldja vele azt is, aki kéri, azt is, akinek számára kéri. Istenünk, Tőled kérjük a kegyelmet és a békességet. Nagyon hiányzik mindkettő mai életünkből. Kegyetlen világban élünk, mindenki csak önmagával törődik, nincs segítség a gyengék, tehetetlenek, elhagyottak számára. És nincs békességünk. A világ háborútól, terrortól, maffiától, kizsákmányolástól fél, az egyes ember kenyere elvesztésétől, családja felbomlásától. Békesség csak ott van, ahol rád bízzuk magunkat, áldás csak ott, ahol Te ajándékozol meg vele minket. Könyörgünk, Atyánk, ne hagyd ezt a mi világunkat, ne hagyd a mi népünket beleveszni a hitetlenség átkába! Újítsd meg rajtunk kegyelmedet, hozd vissza apáink hitének erejét, áldását, békességét! Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

Az apa és a gyermek keze szorosan egymásba fonódik; először az apa nyújtja neki a jobbját, azután a gyermek teszi bele a kezét. Ez a hit! Hála neki, Ő erősebb, mint mi. Isten erős keze őriz meg az üdvösségre is, de nekünk bizalomteljesen és engedelmesen kell odaadni a kezünket, engedve, hogy o vezessen. Néha a gyermek makacs és dacos, nem akarja sehogyan sem odaadni a kezét, nem engedi magát vezetni. Önállóan akar járni, nem turi, hogy előírják neki az utat. Hát akkor hadd menjen! Legyen akarata szerint. Egyszer csak elesik, már a földön fekszik és sír. Most aztán örül a segítő kéznek, amit az előbb eltaszított magától. Lelkileg ez a mi képünk. Természetünk szerint gyengék vagyunk, nem tudunk egyedül járni, még egyetlen lépést sem tehetünk. De az is igaz, hogy mindaddig nagyon dacosak és elbizakodottak vagyunk, amíg a megalázó vereségek meg nem tanítanak az engedelmességre. Akkor azután örülünk és hálásak vagyunk, hogy az irgalmas Isten kinyújtja kezét a magasságból, kiemel a szennyből, megtisztít és el sem enged többé.

Az apostol azt akarja, hogy a keresztyén embernek minden lelkiállapota imádságban nyilvánuljon meg. Ha az ember imádkozásba menekül, nem kerül rossz hangulatba. Milyen könnyen panaszkodik, jajgat az ember a nehéz napokban! Sok arcra rá is vésődött, hogy mennyi keserűség és rosszkedv járta át már a szívét. Formáld imádsággá gondjaidat és panaszaidat, akkor eltűnik a szorongás, szíved felszabadul, s egyszerre hála és dicséret hangzik fel. A zsoltárokból látjuk, hogy a meghallgatás bizonyosságában elmondott imádság következményeként sokszor a legmélyebb nyomorúságot a legmélyebb hála és dicsőítés váltja fel.

Az apostol azt akarja, hogy első dolgunk legyen az imádkozás. A reggel a nap legjobb időszaka, hadd legyen ez az Úré. Akkor még frissek vagyunk, este viszont nehezebben emelkedünk fel Istenhez. Amit reggel elmulasztunk, nehezen tudjuk behozni. Legyen az imádkozás mindennap az első, mielőtt bármit tennénk vagy mondanánk.

Az apostol imádsága, hogy eljussunk Isten teljességére, és ennek útja a szeretet. Hiszen Isten maga a szeretet. Ehhez először is meg kell erősödnünk a belső emberben, nem lehetünk gyengék, megingathatók, tétovák. Istennek erős, szilárd, gerinces emberekre van szüksége. Ez Isten Lelke által lehetséges. Másodszor szívünk állandó lakója és ura Krisztus kell legyen, és a hitben járva is növekednünk kell. Harmadszor a szeretetben meg kell gyökereznünk.
Magában Krisztusban kell meggyökereznünk és megalapozódnunk, hogy szeretetből induljon, fakadjon minden az életünkben, és ennek nemcsak néha kell így lennie, hanem legyen meg a mindennapi gyakorlata, természetessége! Akkor megértjük, hogy mit is jelent Isten szeretete, meglátjuk annak mélységeit, határtalanságát is, és teljes lesz az életünk. Induljunk hát a többi szentekkel együtt!

“Az arányos emberi jellem szépsége a személyes kötelességek lelkiismeretes végzéséből fejlődik ki. Ezért életünket jellemezze hűség a legnagyobb és a legjelentéktelenebb dolgokban is. A kis dolgokban való becsületesség, a hűség és szívélyesség szerény keretei között gyakorolva napfénnyel hinti be utunkat, és ha munkánkat a földön bevégeztük, akkor kitűnik majd, hogy minden hűséggel végzett, kis feladat valahol jó hatást váltott ki, és hogy ez nem évül el soha többé!” (Pátriárkák és próféták, A gyermek Sámuel c. fejezetből)

Az „átöltözés” lehetőségének egyetlen oka Jézus. Isten szeretetpazarlása nem engedi meg a foltozgatást, stoppolást, jóra magyarázást, hanem csakis a teljes életcserét. Éljünk hát felelősen a nekünk adott drága, ingyen kegyelemmel, lehetőséggel – Krisztussal. (Eszlényi Ákos)

Az asszony hite, hogy ha csak a ruháját is megérinti és máris meggyógyul példa értékű nekünk. Hiszem, hogy a hozzá kiáltott imádságok amik hitből fakadnak, szintén erőforrások, amik belőle áradnak felénk. Legyen bizalmunk a mi megváltónkban, hisz a történetekben is erről van szó. Azért íródott le, hogy a hitünket erősítse.

Az atyák bűnét Isten nem kéri számon a fiaikon is. De ha Isten nem is büntet másokat olyan vétkekért, amiket nem ők követtek el, bűneinknek mindig van kihatása a környezetünkre is. Ahogy egészségileg romboló lehet a passzív dohányzás, úgy lelkileg pusztító a „passzív bűnözés” is. Milyen lélekkel nőnek föl egy olyan családban a gyermekek, ahol az apa üvöltözik, mert nem ismeri a krisztusi szelídséget, és nem tud uralkodni agresszivitásán? Milyen életet fog élni az a gyermek, akinek nevelését szülei a tv-re bízzák, mert nincs rá idejük? Hogyan tanulja meg egy fiatal a megelégedést, ha azt látja, hogy otthon minden csak a pénzszerzés körül forog? Miért fogja úgy érezni egy gyermek, ha felnő, hogy fontos az Isten háza, az ige, a gyülekezet, az Úr napja, ha szülei is csak akkor mennek vasárnap imaházba, ha nincs „jobb” dolguk? A tetteink gyümölcsöznek. Szeretnénk, ha gyerekeink nem szenvednének kárt rossz döntéseink miatt. De ez csak akkor lehetséges, ha döntéseinket és magatartásunkat megváltoztatjuk. Isten adjon ehhez alázatot és erőt!

Az autók és repülőgépek világában élünk, minden nagyon gyorsan megy végbe. A csendes érlelődésre, formálódásra, növekedésre kevesen szánják oda magukat. Sokan alighogy megtérnek, máris munkába kezdenek az Úrért. Isten Igéjéről mernek beszélni, mielőtt elmélyedtek volna abban. Az Úr Jézus 30 éves koráig csak csendben kutatta és magába fogadta az Igét. Elmélyedt az Ószövetségbe. Aki olyan vállalkozásba kezd, amit nem tanult meg alaposan, az kontár. És aki Isten Igéjéről beszél anélkül, hogy elmerült volna az Ige lényegébe, az fecseg. „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra.” A halláshoz ebben az esetben az olvasás is odatartozik. A Biblián élő keresztyének nem lesznek egyoldalú, felszínes, érzelmi emberek. Az érzelmek olyanok, mint a szikrák, de amit a Szentlélek az Igéből ajándékoz nekünk, az állandóan világító fény.

Az az akarat, amikor az egész ember csupa cselekvés. Akaratomat szüntelen gyakorolnom kell. Akarnom kell engedelmeskedni, akarnom kell megnyerni Isten Szent Szellemét. Amikor Isten látást ad nekünk az igazságról, soha nem az a kérdés, hogy Ő mit fog tenni, hanem, hogy mi mit teszünk. Az Úr nagy feladatokat állít elénk, és a legjobb, amit tehetünk az, ha visszaemlékezünk: mit tettünk, amikor Isten megérintett, amikor megmentett, vagy amikor először láttuk meg Jézus Krisztust, vagy amikor felismertünk egy drága igazságot. Akkor könnyű volt Istennek hűséget fogadnunk. Ezekre a pillanatokra emlékezz vissza most, amikor Isten Szelleme új feladat elé állít! “Válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok.” Ez tehát tudatos számvetés, nem olyasvalami, amibe könnyen belesodródsz. Amíg ebben nem döntöttél, addig minden más függőben marad. Ez az ügy csak Istenre és rád tartozik; ne tanácskozz testtel és vérrel. Minden új javaslatnál a többiek egyre inkább “kívülállnak”; itt kezdődnek a nehézségek! Isten megengedi, hogy szentjeinek a véleménye számítson neked, mégis egyre kevésbé vagy bizonyos abban, hogy a többiek megértik-e a lépésedet, amit tenni készülsz. Nem a te dolgod megállapítani, hova akar Isten vezetni! Csak egyet akar megértetni veled: Önmagát. Ígérd meg neki: “Hű leszek hozzád.” Amint elhatároztad, hogy hű leszel Jézus Krisztushoz, önmagad ellen tanúskodsz. Ne kérdezz más keresztyéneket! Előtte valld meg: “Neked akarok szolgálni.” Akarj hű lenni és bízd másokra, hogy ők is azok legyenek.

Az az apa, aki mosolyogva eltűri, hogy a gyermeke a füle hallatára gyalázza, nem érdemli meg az apa nevet. Az a gyermek, aki az apját füle hallatára gyalázza, nem érdemli meg apja kenyerét. Sok magyar ember büszke arra, hogy mi milyen szépen tudunk káromkodni. Azt mondják, nem kell komolyan venni, az csak olyan szokás. A baj csak az, hogy Isten valódi Atyánk, aki megérdemli ezt a nevet. Neki pedig az a szokása, hogy ígéretét is, de fenyegetését is betartja. Őszintén csodálkozom, mikor jól káromkodó magyar ember kérdezi, miért veri Isten nemzetünket. Hogy lehet ezt nem tudni? Nem mondja meg világosan, hogy nem tűri? Ateistáink káromkodhatnak, de magukat hívőnek mondó emberek nem tehetik. Ateistáink miatt nem is büntetne Isten. A parancs nekünk szól, akik meghallgatjuk: Ne mondd ki! Te, aki imádkozni szoktál, aki beszélő viszonyban vagy Atyáddal, neked nincs jogod gyalázni Atyád nevét. A Káté még azt is hozzá teszi, hogy „ebben a rettenetes bűnben még elhallgatással vagy eltűréssel se vegyek részt”. Ha nem hiszed, hogy Isten betartja szavát, ne imádkozz. Ha hiszed, ne csodálkozz nyomorúságainkon. Édes jó Atyánk, állítsd meg, kérünk, haragodat. Valljuk, haragod jogos. Egyikünk sem vételen ebben a kérdésben sem, mindnyájunkkal megtörténik, hogy feleslegesen, tréfálkozva mondjuk ki nevedet, s már az is megérdemli büntetésedet. De az megbocsáthatatlan, amikor nevedet káromoljuk. Egész népünk nevében, egész népünkért könyörgünk, Szentlelked erejével szoktass le erről az ocsmányságról. Hiába versz, népünk nem fog meghajolni. Neveld úgy fiainkat, fordítsd úgy magad felé, hogy torkukon akadjon neved, mielőtt káromkodva kimondanák. Hogy szeretetedet megismerve szégyellje meg magát legalább az új nemzedék, ha káromkodni akar. S engem, nyomorult bűnös gyermekedet őrizz meg ettől a bűntől. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Az az egész nemzedék is atyái mellé került, és más nemzedék támadt utána, amely nem ismerte az URat, sem tetteit, amelyeket Izráelért végbevitt. (Bírák 2:10) Józsué és az ő nemzedékének elhalálozása után állapítja Igénk a szomorú tényt: más nemzedék támadt utána, mely nem ismerte az Urat. Az Ige időszerűsége abban van, hogy ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy sokan élnek környezetünkben olyanok, akik nem ismerik az Urat. Mi következik ebből? Az, hogy sokan tévúton járva keresik a boldogságot és a boldogulást. Isten nélkül soha nem fogják megtalálni. Bűnbocsánat, örök élet? Mit sem tudnak erről. De itt jön a hívő ember felelőssége, hogy mi, akik ismerjük az Urat, legyünk engedelmes bizonyságtevői Istenünknek. Rajtad és rajtam is múlik, hogy a következő nemzedék ismerni fogja-e az Urat vagy még istentelenebb és ezzel együtt erkölcstelenebb évek, évtizedek következnek-e országunkban és a világon! Van gyermeked? Van unokád? Nem hallgathatsz a Krisztusba vetett hitedről! Ha mégis hallgatsz, akkor bűnt követsz el, mert az utánad következő nemzedék romlásához járulsz hozzá. Ugye nem ezt akarod?

Az az ember, aki önmaga életére nézve nem termés-központú/gyümölcs-centrikus, az nem a jövőt, hanem a jelent szolgálja, s ezzel együtt elveszíti teremtésbeli méltóságát is. Isten ugyanis az áldozathoz köti a kiteljesedést. Ha nincs áldozat(készség), akkor nincs Élet se… Korunk nagy nyomorúsága éppen ezért a “trendi” mában/mának-élés! Az önző ember így válik önmaga világának foglyává, s ragad bele a perspektívanélküliségének sarába… Isten azonban nem a jövőnélküli halottak, hanem az élők Istene. Azt akarja, hogy az ember léte ne szakadjon meg. Azt kívánja, ha már megteremtette és létrehívta embervilágának virágos mezején az egyes embert, akkor annak léte folyamatos legyen, s átíveljen ebből a világból, az Ő világába! Ezért szórja az üzenetet (eüangelion=jó hír) minden korban, minden nap, mindenhová… “Akinek van füle, hallja!” (Frankó Mátyás)

“Az az ember, aki puszta kötelességérzetből próbálja megtartani Isten parancsolatait, soha nem fogja érezni az engedelmesség örömét. Voltaképpen nem is engedelmeskedik. Az igazi engedelmesség egy belső elv megvalósítása. Ez a belső elv az igazság és az Isten törvénye iránti szeretet. A lisztbe rejtett kovász láthatatlanul megkeleszti a tésztát. Az igazság kovásza is titokban, csendben és állandóan alakítja a lelket. Az ember lelkiismerete felébred, gondolkodása megváltozik. Természetes hajlamai megszelídülnek. A jellem új mércéje tárul elé – Krisztus élete. Nem kap új képességeket, hanem a meglevők megszentelődnek. Olyan jellemvonások alakulnak ki benne, amelyekkel szolgálhatja Istent. Sokszor kérdezik: miért vallja sok ember, hogy hisz Isten Igéjében, amikor beszédük, lelkületük, jellemük nem árulkodik reformációról? Szentségtelen indulataiknak nem tudnak parancsolni; durván, fölényesen és ingerülten beszélnek. Életükben a világ fiainak önzése mutatkozik meg. Ugyanolyan meggondolatlanul beszélnek, mint azok. Éppoly sértődékenyek és büszkék, éppúgy engednek velük született hajlamaiknak; jellemük éppoly torz, mintha nem ismernék az igazságot. Ez azért van, mert nem tértek meg, nem rejtették az igazság kovászát a szívükbe, és így az nem végezhette el munkáját bennük. Velük született és melengetett bűnös hajlamaikat nem vetették alá Isten átformáló erejének.”(Krisztus példázatai, A kovász c. fejezetéből)

Az az ember, akinek nincs tele a szíve olajjal, nem fog megmaradni. A legnehezebb pillanatban elfogy a hite. A Jel 22,11 mondja: “Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is: és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.” Ez az Ige egy hatalmas pont: nincs tovább változás! Ott már nem lehet adni. Ott már senki nem adhat senkinek. Abban a pillanatban, amikor feltetszik az Emberfiának jele az égen, vége a kegyelmi időnek. Úgy lesz, mint Noé napjaiban volt, mérhetetlenül hosszú az Isten kegyelme, türelme, de egyszer vége van! Ne vesd meg az Isten hosszútűrését, amelyik téged megtérésre indít. Ha időben nem mozdulsz, Ő vet majd meg téged! Egyszer bezáratik az ajtó, és akkor hiába mondod, kéred, hogy adjatok a ti olajotokból. Most még lehet, szabad kérni. Mennyiért lehet venni? Most még ingyen. Mert Jézus megfizette az árát. Most még elfogadhatod azt a kegyelmet, amit számodra kínál. Nehogy, amikor azt hiszed, hogy elalszol a halálra, akkor ébredj majd rá arra, amit nem hittél – az örökkévalóságra.

Az az ember, akinek szíve Istenre támaszkodik, ugyanolyan a legsúlyosabb próbában, mint a jó sorsban, amikor Istentől fény, az emberektől pedig jóakarat sugárzik rá. A hit felfogja a láthatatlant, és megragadja az örök valóságokat. A menny nagyon közel van azokhoz, akik szenvednek az igazságért. Krisztus azonosítja érdekeit hűséges népe érdekeivel. Szenved szentjei személyében, és aki választott gyermekeit bántja, Őt sérti meg. Az a hatalom, amely megszabadít a fizikai bajtól és gyötrelemtől, közel van, hogy a nagyobb vésztől is megmentsen. Lehetővé teszi Isten szolgája számára, hogy minden körülmények között becsületes maradjon, és Isten kegyelme által diadalmaskodjék.” (Próféták és királyok, 337. l.)

Az az ember él az evangélium szerint, aki másokon is gyakorolja azt, amit vele Isten tett. De aki felrója a gonoszt, engesztelhetetlen és kemény, az arcul csapja az evangéliumot. Az evangélium szabadulást kínál fel minden megkötözöttségünkből. Akit azonban a pénz köt s akinek az életútját a kapzsiság és nyereségvágy jellemzi, az nem szerez tisztességet az evangéliumnak. Isten megváltott gyermeke minden földi dologtól szabad, még az emberfélelemtől is. Istenhez van odakötve. Vidám, de mégsem könnyelmű, komoly, de mégis derűs. Szeretetteljes, de határozott; engedékeny, de hajthatatlan, ha az igazságról van szó. Az evangélium bizakodóvá tesz, de ugyanakkor a porba is aláz. Nagyvonalúvá tesz, de a kicsiben is hűségessé. Csendes, higgadt lelkületet teremt, de ugyanakkor erőt és tüzet is ad, hogy Isten dicsőségéért síkra szálljunk.

Az az erőfeszítés, hogy olyan kedvező helyzetet teremtsenek maguknak, amelyben énjüket nem éri bosszantás, legfeljebb egy ideig sikerülhet. Sátán tudja ezeknek a szegény lelkeknek az érzékeny pontjait, és ott fogja támadni őket újra és újra. Állandó nyugtalanságnak lesznek kitéve mindaddig, amíg önmagukat sokra tartják. A legnehezebb terhet viselik, amit csak halandó cipelhet, ez pedig az “én”, a megszenteletlen, az alárendeltséget nem tanult én. De mégis van reménység a számukra! Adják át önként az uralmat Krisztusnak földi életük felett, amely tele van küzdelmekkel és aggodalmakkal.” (Youth Instructor, 1886. nov. 10.)

Az az Úr kívánsága, hogy követői körültekintően bánjanak egymással. Emeljék fel, állítsák talpra és gyógyítsák egymást!… Gyakran találkoztok majd lelkekkel, akik kísértés nyomása alatt állnak. Nem tudhatjátok milyen vadul küzd velünk Sátán. Vigyázzatok, nehogy elcsüggesszétek őket, mert ez csak a Kísértőt segíti… Mindig megalázó, ha valaki rámutat a hibáinkra. Ne tedd ezt még keserűbbé, felesleges, elítélő bírálattal. A rideg kritika elcsüggeszt, sötétté és boldogtalanná teszi az életet. A lobbanékony természetet és az akaratosságot könnyebben megszelídíti a szeretet és a bátorítás szava, mint a hibakeresés és kárhoztató bírálat, amit a tévelygő fejére olvastok. A Mester üzenetét a Mester lelkületével kell átadnunk.

Az az Úr nyilvánvaló akarata, hogy népe más úton járjon, mint a világ fiai, és az övéi határozottan és félreérthetetlenül különbözzenek a világtól. Isten megváltott és elhívott bennünket, és szellemi életünk alapján lényegesen különbözünk a világ fiaitól. Semmi keresnivalónk tehát a ?hiúság vásárában” és a ?romlottság városában”. Helyünk a keskeny úton van, amelyen minden igazi zarándoknak az Urat kell követnie. Ez adjon nekünk békességet, amikor a világ kinevet vagy megvet bennünket, sőt, segítsen abban, hogy egyenesen örömmel tudjuk elfogadni a gúnyt, mint ami Istennel való szövetségünk velejárója. Nevünk egy másik könyvben van felírva, nem ugyanazon magból valók vagyunk, a mi otthonunk máshol van, mint ahol ők laknak, nem ugyanazon úrnak szolgálunk. Ezért érthető, hogy a világ megvet bennünket, és nem számlál saját fiai közé. Ha egyszer már bizonyosak vagyunk afelől, hogy Isten a megváltottak közé sorolt bennünket, akkor nem bánjuk többé, ha a világ különcnek tart és magányosságra kárhoztat bennünket.

Az ébredésnek az az alapja, hogy számodra olyan érték legyen Jézus, hogy képes légy felkelni a vámszedőasztal mellől, hogy egyetlen ügyed legyen ebben az életben: Jézus és az Ő ügye. Ugyanaz a szenvedély mozgassa a szívedet, ami az Övét: elveszetteket menteni. Máté felkelt a vámszedőasztaltól, és a következő pillanatban már ott ül a házban, körülötte egy csomó ember, akik Jézust hallgatják. Hogyan csinálta ezt Máté? Mindennek az alapja az, ami benne történt. Számára Jézus lett a legnagyobb érték. Amíg benned nem Jézus a középpont, ne várd, hogy ébredés legyen körülötted. Máté vámszedő volt, de nem lett farizeussá. Honnan tudjuk ezt? A bűnösök közé ült le. Együtt ült velük Jézus lábainál, hogy hallgassa Őt. Nem tartotta magát többnek, mint ami valójában volt.

Az éberséghez hozzátartozik Isten Igéje és az imádság. „Megőrzöm a te Igédet szívemben, hogy ne vétkezzem ellened.” Az Ige fegyver a kísértés ellen, a léleknek pedig tápláléka. Nehogy a rossz táplálkozás miatt vérszegénnyé és erőtlenné légy, mert akkor nem lesz ellenálló erőd a gonosszal szembeni Az imádság által érintkezésbe kerülsz Istennel. Minél közelebb jutsz őhozzá, annál távolabb vagy a bűntől. Amikor kitartó imádkozással Isten közelébe kerülsz, a gonosz gondolatok és ösztönök fojtogató hatalma megtörik.

Az Éden kerti bűneset következménye az, hogy az embert átjárhatatlan fal választja el teremtő Istenétől és embertársaitól. Minden történelmi és személyes tragédia csak ebből az emberi állapotból érthető és magyarázható. A berlini fal léte is. Kétezer évvel ezelőtt ezt a hatalmas válaszfalat Jézus Krisztus áldozati halála lerombolta, azóta szabad az átjárás Isten és ember, ember és ember között. Minden személyes, családi és nemzeti megújulás a nagypénteki tragédia és a húsvéti feltámadás ismeretében érthető és magyarázható. A berlini fal leomlása is.

Az édesanya nem mondhatja, kihordom a gyermekemet – meg nem is, az orvos sem mondhatja megműtöm a beteget, meg nem is… A politikus-megoldás persze mindig más, mint amit az emberek akarnak. Vezetőink miért nem látják be, hogy a felemás megoldás nem megoldás! Gyanítom, hogy istentelenségük miatt…

„Az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket Jézus vitt véghez.” (Lk 13,17) Isten kizárólag az ember érdekében szól, cselekszik. Ezek a mozdulatok mindig élményszámba mennek, de nem pusztán azért, mert egy „természetfeletti” erő mutatkozik meg, hanem mert Urunk értünk munkálkodó hatalma, minket szerető indulata ragyog át rajtuk. Vagyis nem az a csodálatos bennük, hogy vakok látnak, bénák járnak, leprások tisztulnak, megkötözöttek szabadulnak meg, hanem hogy ezeken keresztül hirdettetik a drága evangélium, Isten legnagyobb csodája, aki a Krisztus Jézus. (Eszlényi Ákos)

Az egész világ békesség után kiált. Nem is lenne annak semmi akadálya, minden eszköz rendelkezésre a béke és az egyetemes jólét megvalósítására. De igaz marad Ézs 57,21 versének kemény szava: „A bűnösöknek nincs békességük!” Akár Isten büntetésének látjuk ezt, akár az erkölcs által meg nem zabolázott ösztönök tombolásának, a tény tény marad. Értelmetlenül tombol a harc világszerte, hol titkolt aljassággal, hol gyáván, vak gépekkel vívott háborúkban. Mindenki tudja, hogy a Krisztus módszerének alkalmazása semmi hátránnyal nem járna, és valóban békesség teremne a földön. Ehelyett világunk vezetői jelszóvá teszik, úgy tesznek, mintha komolyan is vennék, úgy „mondogatják: Békesség, békesség” és „már pirulni sem tudnak”, mikor az ellenkezőjét szolgálják. Pedig nincs más út, csak a Krisztusé. – Hogy Isten miért engedi? Mert az ember, a mindenkori ember és az emberiség rendeltetése, hogy önként, meggyőződésből fogadja el Isten szeretettörvényét. Erre senkit nem lehet kényszeríteni. Talán még további szörnyűségek kellenek ahhoz, hogy az emberiség olyan vezetőket válasszon, akik ezt megértik. De addig szégyen békességről beszélni. Uram, világnak Ura, magam is, mint parányi tagja az emberiségnek, könyörgök, hozd el a Krisztus békéjét földünkre. Én, mint a hozzám hasonlók, nem vagyok képes beleszólni, csak imádkozni tudok a békéért, de én is, az enyéim is, nemzetem is, végig nyomorogjuk a békétlenség tombolását. Igaz, otthonunkban, baráti körökben megtaláljuk, mert ahol rád hallgatnak, azonnal megterem a béke. De úgy vágyunk rá, hogy körülöttünk is alakuljon ki az, amit annyian hirdetnek, a világ békessége. Tudom, ez ma lehetetlen. Neked engedelmeskedő hit nélkül nem valósulhat meg, attól pedig végtelen messzeségben élnek népeink vezetői. Tégy csodát, vezesd hitre őket! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Az egész világ a gonosz hatalmában van. Csak kétféle ember van: megváltott és elkárhozott; az, hogy ki hova tartozik, az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolatától függ. Harmadik megoldás, lehetőség, arany középút nincs; széles út vagy keskeny út, örök élet vagy kárhozat. Istent megismertük az ő Fiában, aki testet öltött, közénk jött, életét adta érettünk, és így lett örök életünk őbenne, őáltala. Őrizkedjünk a bálványoktól! Őrizkedjünk azoktól, akik igeellenes tanításokkal jönnek elő, az igaz Istenről szóló tanítást felcserélve saját filozófiájukkal! Értelmünk dicsőségét, annak helyességét a Szentírásba és a testté lett Igébe vetett hit adja meg. Akik nem ismerik Isten igéjét, azok könnyen félrevezethetők.

“Az egész világ Isten ellenőrzése alatt áll. Dicső lények százmilliói állnak készen, hogy az Ő szavának irányítása alatt keresztülhúzzák a gonosz hatalmak és a gonosz emberek akaratát, és jót hozzanak Isten hűségesei számára… A közelgő események Isten kezében vannak. A menny Fensége a maga kezében tartja a nemzetek sorsát és egyházának gondjait is… Ami a véges elmék előtt bonyolultnak tűnik, azt az Úr keze tökéletes rendben tartja… Király Ő, a seregek Ura… A nemzetek küzdelme és harca közepette megvédelmezi népét.” “Az emberiség történelmét megörökítő krónikák úgy tüntetik fel, hogy a nemzetek fejlődése, a birodalmak emelkedése és bukása az emberi akarat és vitézség függvénye, és hogy az események alakulását nagymértékben az emberek becsvágya és szeszélye határozza meg. Isten Igéje azonban félrehúzza a függönyt, és az emberi érdekek, hatalmak és indulatok egymással való harca mögött meglátjuk a végtelen irgalmú Isten munkáját, aki csendben, türelmesen viszi véghez a maga szándékát.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 402-405. l.; Próféták és királyok, 309. l.)

Az egészséges kapcsolat nem konfliktusmentes, de konfliktus-megoldó. Az a baj, hogy mi a győzelemért harcolunk, ahelyett, hogy a megoldásért harcolnánk. Az eredmény: az egyik győz, a másik veszít, a kapcsolat bánja! Íme néhány gyakorlati tanács az olyan küzdelemhez, amelyben a kapcsolat győz:
1) A különbségek elkerülhetetlenek, természetesek, és potenciálisan hasznosak. Elkerülhetetlenek, mert egy kapcsolat két nagyon különböző embert hoz össze. Természetesek, mert minden kapcsolat, ha mégoly nagyszerű is, szembetalálkozik a különbözőséggel. Potenciálisan hasznosak, mert hatékonyan kezelve a kapcsolat növekedni tud általuk.
2) Íme három konfliktuskezelési mód: a) a konfliktuskerülő. Ezek azok az emberek, akik nem akarják „felkavarni az állóvizet”, vagy „felébreszteni az alvó oroszlánt”. Félnek a konfrontációtól, ezért eltemetik az érzéseiket, és nem látják be, hogy azok élve lettek eltemetve, és később feltámadnak. Az elhallgatást befalazás, majd kirobbanás követi, s ezzel testi-lelki betegségeket idéznek elő. Közben a sérelmek felgyűlnek, a megoldatlan kérdések megsokszorozódnak, és az elrendezetlen ügyek kikezdik a kapcsolatot. b) a támadó. Ezek a „legjobb védekezés a támadás”-típusú emberek; könyörtelen harcosok, akik soha nem adják fel, végzetes sebeket ejtve egymáson. A Biblia azt mondja: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!” A támadás ellentámadást szül, mindkét fél „beássa magát” és semmi sem oldódik meg. c) a megközelítés fontosságát hangoztatók. Ezek azok az emberek, akiknek „semmi sem drága a jó kapcsolat érdekében”. Ők fogékonyak a másik érzéseire, de ragaszkodnak ahhoz, hogy azonnal foglalkozzanak a fontos kérdésekkel. Kerülik a másik hibáztatását; a problémával és nem a másik emberrel konfrontálódnak, és arra próbálják rávenni a másikat, hogy fogjanak össze a probléma megoldása és a kapcsolat megmentése érdekében!

Az égi út, mint az íj kifeszített íve, a magasat lenyomja, az alacsonyat felvonja, a fölöslegeset elveszi, a szükségeset megadja. (Lao-ce) Minden olyan jól ment… Egyenesen előre. Láttam az utat. Voltak terveim. Aztán egyszerre eltűnt minden. És most itt vagyok. Hol is? Valami egészen más helyen, ahonnan nem tudom, van-e kiút. Várni… Nem szeretek várni. Hiszen céljaim vannak és vágyaim. És olyan rövid ez az élet ahhoz, hogy ilyen kitérőket tegyek! Igen. Először tiltakozunk. Nem könnyű elfogadni azt, ami akaratunkon kívül történik. Hányszor imádkozzuk: Legyen meg a te akaratod! De közben értetlenül állunk, ha az Úr tényleg vezetni kezd minket. Ahogyan vezette Izráelt kerülőútra – a pusztába. A kerülőút már magában is rosszul hangzik. Hát még a puszta… Egyedüllét, testi-lelki táplálék hiánya, ó félelem… Mennyi minden eszünkbe juthat a pusztáról. De nem feltétlenül kell ezt jelentenie! Hiszen az egyedüllét nem kell, hogy magány legyen, és a pusztában is jelen van Isten. Ahol pedig ő jelen van, ott nem kell félnünk a testi-lelki táplálék hiányától. Mert a mi céljaink eltörpülnek és nevetségessé válnak, ha hagyjuk, hogy tényleg Isten vezessen minket, és akkor a kerülőútról kiderül, hogy ez az egyetlen járható út az életünkben. Mert a puszta egyszer csak nem kietlen semmi többé, de a várakozás ajándékokban gazdag tere. Az a hely, ahol felkészülhetünk valami nagyobbra: a Krisztussal és egymással való találkozásra. Bennem sötét van, nálad azonban világosság; egyedül vagyok, ám te nem hagysz el; kishitű vagyok, nálad a békesség; bennem keserűség, nálad türelem; nem értem útjaid, de te tudod, milyen úton kell mennem. Ámen.

Az egyenes ösvényen mindig nehéz járni. Miért? Mert keskeny és kevesen járnak rajta. Éppen ezért nem kevesen megpróbálják eltéríteni a jó úttól az azon járókat. Egy előadásban hallottam, hogy a Jézus által felvázolt keskeny út nem a széles út mellett van, hanem benne van a széles útban, egészen pontosan annak a közepén található, és a keskeny út vándorai szembe mennek a széles úton járókkal. Nagyon találó és megragadó ez a kép! Sok minden kísért, támad bennünket, de mi figyeljünk arra a Jézusra, aki előttünk jár ezen az úton és őt követve haladjunk az örökkévalóság felé.

Az egyenességtől való legkisebb elhajlás ledönti a korlátokat, és felkészíti az ember szívét még nagyobb jogtalanságok elkövetésére. Amilyen mértékben jut előnyhöz az ember másnak a rovására, ugyanolyan mértékben csökken lelki érzékenysége Isten Lelke befolyása iránt. Az ilyen áron szerzett nyereség félelmetes veszteséget jelent. Mindnyájan adósok voltunk a mennyei igazságszolgáltatás előtt, és nem volt semmink, amiből kifizethettük volna adósságunkat. Akkor Isten Fia megszánt minket, lefizette megváltásunk árát. Szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk. A szegények iránti nagylelkűségünkkel mutassuk meg, hogy őszintén hálásak vagyunk irgalmáért.” (Próféták és királyok, 403-404. l.)

Az egyetlen, amit Istennek adhatunk, a hálaadó dicséret. Ez egyúttal az egyedül helyes istentisztelet is, mint maga mondja. De hogyan dicsőíthetnénk Istent helyes istentiszteletben, ha Őt nem szeretnénk s javait nem élveznénk? Viszont hogyan szerethetnénk, ha nem ismernénk Őt magát és javait? De hogyan ismerhetnénk meg Istent, ha nem prédikálnának róla s az evangéliomot véka alatt tartanák? Mert ahol nincs evangéliom, ott lehetetlen az Istent megismerni. Ugyanígy lehetetlen ott az Istent szeretni is, dicsőíteni is. Lehetetlen tehát istentiszteletet tartani is. Pál apostol azt mondja, hogy ez az istentisztelet egy szívvel és egy szájjal történjék. Ez pedig akkor lesz meg, ha egyértelemben vagyunk s elismerjük, hogy valamennyien egyenlők vagyunk, a Krisztusban azonos javakat nyerünk és senki sem tolja magát rátarti gőggel a másik fölé.
Dicséret, dicsőség
A menny és föld Istenének,
Örökkön-örökké
Zengjen néki hálaének;
Ki egyedül Úr a világon.
Felül van minden változáson,
Fejünkre áldás tőle szálljon!

Az egyetlen jogos és állandó tartozásunk, hogy adósok vagyunk a szeretettel: Isten az ő szeretete által örökre adósokká tett. Isten és a felebarát szeretete nem kérés az újjászületett ember számára, hanem parancs, amit vállal, és meg is tesz, méghozzá Istentől kapott erővel. Aki szereti az ő felebarátját, az nem paráználkodik felebarátjának lányával vagy feleségével; az nem lop, nem csal; az nem hoz hamis tanúbizonyságot; nem irigy, ha másnak nagy vagyona van, vagy ha a gazdasági életben kimagasló eredményeket ér el; a szeretet nem veszi el a felebarát életét. A szeretet, annak ellenére, hogy parancs, örömet, békességet ad annak, aki kapja, és annak is, aki adja.

Az egyház egyszerre látható és láthatatlan. A látható a megszervezett egyház, a láthatatlan mindazokból áll, akik Krisztust követik. A kettő csak részben fedi egymást. A láthatóban vannak hitetlenek is, a láthatatlanban például idegenben élők. A látható egyház tagjai nyilvántartásba vannak véve. A láthatatlan tagjait csak Krisztus ismeri. Gyönyörű kép: az Egyház a Krisztus teste. Ő a Fej, mi az ő tagjai vagyunk. Minden tagnak más a szerepe, más a feladata, más a szolgálata, akár a test tagjainak. Ezt a szerepet az egyes tagok ajándékai határozzák meg: a tehetség, a tanultság, a társadalmi helyzet, a többi tagok bizalma, egy választás sikere. A fontos: tudni azt, hogy ez mind Isten ajándéka, akkor is, ha embereken, talán éppen emberek rosszakaratán múlik. Akkor a tag úgy fogadja el azt a helyet, ahova Isten helyezte őt, azt a feladatot, mely éppen őreá vár, és úgy segíti a többi tag munkáját, akár mint vezető, akár mint vezetett, mint aki közvetlenül Istennek szolgál. Ehhez kell a keresztyén alázat és bátorság: elfogadni az alacsonyabb feladatot, de ha kell, vállalni a magasabbat is. Istenem, nagy ajándékod, hogy én is a Krisztus testének tagja lehetek. Sokszor bosszankodom azon, hogy egyházam nem úgy működik, ahogy én szeretném. Gyarló emberi szervezetet látok, melyben sokszor emberi érdekek, rövidlátás, önzés, veszekedés érvényesül. De az is látom, hogy ez a beteg test mégis képes volt túlélni minden más, hatalmas, bölcs, uralkodó szervezetet. Csak a te erőd tarthatta meg. Nekem is kell ez az erő, ez a közösség. Benne akarok élni, benne szolgálni, benne meleg otthonra lelni. Nem beletörődni hibáiba, hanem képességem szerint javítani azokon. Vállalni terheit, segíteni szolgáit és tagjait, bírálni keményen is, ha kell, de vállalni benne a magam feladatát. Segíts, hogy megtehessem. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Az egyház munkájának örök alapszabálya. Az evangéliumot hirdetni kell, mert ez az Isten akarata. Ő bízta rá a mindenkori egyházra, és ha nem végzi úgy, ahogy kell, ő vonja vissza megbízását. De jaj akkor az egyháznak is, a népnek is. Kis-Ázsia és Észak-Afrika romvárosai, a keresztyénség legelső nagy központjai a példái annak, mit jelent, mikor a megromlott egyháztól Isten megvonja megbízását. Sajnos, az egyháztagok ma is gyakran állnak elő saját kívánságaikkal, s a lelkipásztorok elég gyakran engednek azoknak, mert tetszeni akarnak. A „kemény beszédet”, a tiszta, kellemetlen igazságot a katedráról sem szeretik hallani. A hívek kötelességét a 13. vers mutatja: „Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, amint valóban az is, és annak ereje hat is bennetek, ha hisztek.” Ha nem úgy hallgatjuk, semmiképpen nem érdemes hallgatni. Vagy Isten szavára van szükségünk, vagy kár a templomba menni. Isten szólni akar. Életet más nem adhat. Nélküle szétbomlik, elvész a társadalom, a család, az egyén erkölcse, maga az élet. Isten nem marad egyház nélkül, de mi lesz mivelünk? Urunk, Istenünk, szólj hozzánk te magad az igében. Semmit sem ér az igehirdetés, ha az csak emberi szó marad. Add, hogy ott valóban a te szavadat várjuk, s adj nekünk valódi pásztorokat, akik nem a magukét, hanem egyedül a te üzenetedet mondják teljes hittel és tudománnyal. Ne engedj minket és gyermekeinket az ősi nagy egyházak sorsára jutni. Legyen bármilyen kemény a beszéded, csak hasson és neveljen. Ítéld meg keményen a pásztorokat, de a híveket is, és Szentlelked erejével fordítsd magad felé fiataljainkat, hogy jövendője legyen népünknek. Tudjuk, hogy azt csak te adhatod meg. Vezess életre, jövendőre, boldogságra igéd erejével. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Az egyház tűzben született, és a tűz tartotta életben – és nem szabad hagynunk, hogy ez a tűz kialudjon! Már az ószövetségi időkben is azt parancsolta Isten az ő népének, hogy vegyenek az oltáron égő tűzből, és vigyék magukkal, akárhová mennek. Érted a lényeget? Manapság sok „ébredés” és „megújulás” nem tűnik többnek, mint hullámoknak, melyek jönnek és mennek. Akkor vagyunk a legsebezhetőbbek, amikor lelkileg éhesek vagyunk, mert ilyenkor két szellemi világ küszöbén állunk. Ahhoz, hogy fel tudjuk ismerni az igazi ébredést, fel kell tennünk magunknak négy kérdést: 1) Biblikus ez? (ld. Ézsaiás 8:20). 2) Felmagasztalja Krisztus személyét? (ld. János 3:30). 3) Megmutatja Isten szeretetét? (ld. ApCsel 2:44-47). 4) Megnyer lelkeket, és tanítvánnyá teszi őket? „Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek” (János 15:8).

Az egyházat sok kritika éri, időnként még belülről is. De ki alkotja az egyházat? Te meg én. Mi, mindnyájan. Akkor viszont rajtunk múlik, hogy milyen egyházképet festünk a még kívülállók elé. A következő fogadalom segítségünkre lehet ebben. Ha komolyan vesszük, akkor egyházunk, gyülekezetünk változni fog. Jó irányba. Az én egyházam Krisztus egyháza. Olyan emberekből áll, mint amilyen én vagyok. Az én igyekezetem vagy közönyösségem is hozzájárul ahhoz, hogy olyan, amilyen. Azt szeretném, hogy az egyházam lámpa legyen a zarándokok számára, és vezesse őket Krisztushoz, a jósághoz, igazsághoz és szépséghez. Az lesz, ha én is az vagyok. Az én egyházam barátságos, ha én is az vagyok. A templompadok telve lesznek, ha én is segítek megtölteni őket. Az én egyházam nagy munkát fog végezni, ha én is munkálkodom. Az én egyházam nagylelkű adományozó lesz, sok célt támogat majd, ha én is nagylelkű adakozó vagyok. Az én egyházam sokakat vonz istentiszteletére és testvéri közösségébe, ha én is példás, vonzó keresztyén életet élek. Az én egyházam a hűség és a szeretet, a bátorság és a hit egyháza, a nemes lélek egyháza, ha én is azzá teszem, ha én is telve vagyok mindezekkel. Ezért Isten segítségét kérve újra odaszentelem magamat annak, hogy én is legyek olyan, amilyennek egyházamat szeretném látni. Induljunk el közösen ezen az úton és egy vonzó, mások felé nyitott, szeretethető egyház képe ragyog fel a világ számára, melyet nem leszólnak majd, hanem amelyhez csatlakozni szeretnének, hogy megismerjék azt a Krisztust, aki bennünket is újjá teremtett!

Az egyházi közösség nem “angyalok”, hanem emberek gyülekezete. Miben más mégis az egyházi közösség? Ebben a közösségben élők nemcsak a maguk boldogságának a keresésével vannak elfoglava, hanem van istenadta készségük a közösség szolgálatra is, azaz nemcsak részesülnek a közösség áldásaiban, de vissza is adnak abból a szeretetből, amit ők maguk is fölülről kaptak. Ebben a folyamatban a házasság, a családi élet az Isten dícséretének legelső helye, ahol megfogan, s növekszik nemcsak a következő nemzedék, de az Isten titokzatos krisztusi szeretete is…

Az egyik: a feltámadás nem a földi élet folytatása, hanem egy teljesen más létforma. A fizikai testnek abban semmi szerepe nincs, az „porból – folyton változó anyagból – van és porrá lesz.” Mi pedig a másik, anyagtalan, lelki világ létformájában, az oda teremtett angyalok létformájában fogjuk folytatni életünket, egyéniségünket, identitásunkat ha Jézus ezzel megajándékoz. A másik: Isten az élők Istene. A feltámadás a meghalt és üdvösséget nyert emberi személy megjelenése a menny világában, átlépés a halál kapuján a halálból az örök életbe. Aki azt megnyerte, bármikor lépett át rajta, mindig él. Jó Istenem, köszönöm, hogy a feltámadás ígérete egész életemet új fénybe állítja. Egészen másként élek és dolgozom, ha azt tudom, hogy csak ez a pár évtized áll előttem, egészen más, ha az örökélet távlatában gondolkodom. Ha csak ez az élet az enyém, bolond vagyok, ha minden élvezetet ki nem használok, ha bármiről lemondok, ami többé nem lehet az enyém, ha bárki számára bármit áldozok e rövid, nagyon törékeny vagyonomból. Köszönöm, hogy nyugodtan prédálhatom időmet a szeretet pazarlásában, mert itteni életem csupán előleg az időtlenség örökkévalósága előtt. Élni akarok, add, hogy ez a bizonyosság vezesse, tegye áldottá egész életemet. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Az egyik héber szó a tizedre a „charam”, ami azt jelenti: „elpusztításra megjelölve”. A tizeded szó szerint erővé válik Isten kezében az ellenség munkáinak a lerombolására. Ez védőfalat von köréd. „Isten a pénzemet akarja?” – kérdezed. Nem! Ő a hiányaidat kéri! Azt akarja, hogy áldás és védelem alatt legyél életed minden napján.

Az egyik író rámutat arra, hogy a Sátán az ellenséged, és nem az a személy, akivel kapcsolatban állsz. Az igazi csata a gonoszság erői ellen folyik (ld. Efézus 6:12). A Sátán azt akarja, hogy azt gondold, ez egyedül a te harcod, és úgy viselkedj, mintha el lennél választva Istentől. Nem! „Az Úr harca ez” (1Sámuel 17:47 KJV). Ő veled van. Akkor hát mit kell tenned? 1) Imádkozz a bántalmazóért! Azokat az embereket, akik folyamatosan bántanak másokat, a saját bűnük kötözi meg. Bár ez nem menti fel őket, viszont megmutatja neked, hogyan imádkozz értük. Isten tartósnak szánta ezt a kapcsolatot, de aláásta az alkohol, a harag és más hamisítványok, amiket a sátán arra használ, hogy szövetségeket és családokat romboljon le. Imádkozz a bántalmazóért, hogy azzá az emberré legyen, akivé Isten tervezte! 2) Állj meg szilárdan! Lehet, hogy szükséged lesz egy támogató csoportra és egy közvetítőre, aki jelen lehet, ha közbe kell avatkozni. Isten világossága a legnagyobb sötétséget is átjárhatja reménységgel, megújulással és megbékéléssel, és ha ez megtörténik, ez a leggyorsabb út a gyógyuláshoz. Mindazonáltal szükséged van arra, hogy szilárdan állj, és ha kell, hívj segítségül másokat! 3) Kérdezd meg Istent: „Menjek vagy maradjak?” Naivság lenne azt sugallni, hogy a külső közbeavatkozás imádsággal megfűszerezve hirtelen mindent megváltoztat. Vannak emberek, akik reagálnak a szembesítésre, másokat Isten szeretete lágyít meg. De sokan mérgezőek és bántalmazók maradnak, még akkor is, ha szeretettel szembesítjük őket, megbocsátunk, és kegyelemmel árasztjuk el őket. Lehet, hogy véget kell vetned a kapcsolatnak, bármennyire nehéz is. Ne felejtsd el, nem a te dolgod, hogy megváltoztasd a másik embert, és nem a te kudarcod, ha nem változik meg, még akkor sem, ha Isten szeretetével és igazságával szembesül.

Az egyik legárulkodóbb jel rólunk és a lelkünkről, hogy kiről, mit mondunk. Amit elmondunk valakiről annak háta mögött, azt szemtől szemben is vállalnánk? De evezzünk ettől mélyebbre! Szavaink gyökere a gondolatainkban van. Amivel tápláljuk a gondolatainkat, az jelenik meg szavainkban és egymással való kapcsolatainkban. Figyelj rá, hogy mit olvasol (újság, könyv), vagy mit nézel (tv, internet), mert ezzel laksz jól. Ha bármi elrontja a „gyomrodat”, keresd az Urat, Ő a te gyógyítód, Ő segít a helyes lelki étrend összeállításában is!

Az egyik legkényesebb teher, amit Isten valaha reánk rak, az éleslátás más lelket illetően. Azért jelent ki felőlük bizonyos dolgokat, hogy ezeknek a lelkeknek a terhét eléje vigyük és Krisztusnak felőlük való látása alakuljon ki bennünk. Ha így járunk közbe értük, Isten azt mondja: “életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik”. Nem mi hozzuk kapcsolatba Istent a saját véleményünkkel, hanem ha helyesen ítéljük meg magunkat – Isten közölni tudja velünk saját gondolatait arról, akiért közbenjárunk. Lát-e bennünk Jézus Krisztus valamit saját szelleme fáradozásaiból? Addig nem, amíg vele azonosulva fel nem emelhet oda, ahonnan meglátjuk, hogyan néz Ő azokra, akikért imádkozunk. Bárcsak megtanulnánk olyan teljes szívből imádkozni másokért, hogy Jézus Krisztus teljesen megelégedett legyen közbenjárásunkkal!

Az egyik legnagyobb áldás életünkben egy szerető szívű, bennünket kiegészítő, hozzánk illő társ. Ne az úgynevezett nagy emberek sikerességére nézz, hanem az egyszerű emberek boldogságára! Ismered házastársad erényeit, értékeit? Ha nem, akkor van keresnivalód! Ha igen, akkor boldog vagy és adj hálát Istennek, majd mondj köszönetet házastársadnak is! Fejezd ki neki ebbéli örömödet minél gyakrabban!

Az egyik legnagyobb feladatunk az életben, hogy testiségünkön túl – vagy éppen annak ellenére -, felfedezzük a lelkiséget, s a múló anyagiak mögött rátaláljunk az elmúlhatatlan Örök Istenire. Nem könnyű az anyagban levés, de a kitűzött célja minden embernek – hogy ti. rátaláljon Istenre -, nem elérhetetlen! Az Örökkévaló úgy teremtette meg ezt a világot, hogy annak értelmes vizsgálata révén eljussunk az Ő felismerésére, hogy meglássuk a történelem mozgásában, az emberi lelkiismeretben munkálkodó Gondviselő szeretetét.

Az egyik legszigorúbb leckénket azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok időbe telik, amíg rájövünk, hogy veszélyes dolog műkedvelő gondviselést játszani s hogy ezzel belenyúlunk Istennek másokkal kapcsolatos tervébe. Látsz valakit szenvedni és ezt mondod: “Nem kell szenvedned! Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen” – és ezzel belenyúlsz Isten munkájába, aki megengedte ezt a szenvedést. Meg akarod előzni, Isten pedig azt mondja: “Mi közöd hozzá?” Ha szellemileg megrekedtél, ne hagyd annyiban, hanem Isten jelenlétében állapítsd meg az okát. Talán be kell látnod, azért van, mert beleavatkoztál mások életébe, olyasmit javasoltál, amihez nem lett volna jogod. Amikor neked kell tanácsot adni másnak, akkor Isten adja azt rajtad keresztül úgy, hogy a Szent Szellem közvetlenül megérteti veled. A te részed az, hogy szoros kapcsolatban legyél Istennel, hogy az Ő elhatározása általad jusson el másokhoz az ő áldásukra. Legtöbbünk élete mindig tudatos – tudatosan szolgálunk, tudatosan rendeljük alá magunkat Istennek. Mindez még éretlen dolog és nem valódi élet. Az érett kor a gyermek élete, aki sohasem tudatos. Annyira átadta magát Istennek, hogy fel sem ébred benne az a tudat, hogy most Isten használja őt. Amikor tudatosan vagyunk megtört kenyér és kiöntött bor, akkor még el kell érnünk a következő fokot, ahol a magunkra gondolás tudatossága eltűnik és arra sem gondolunk, amit Isten tesz általunk. A szent sohasem tudatosan szent; a szent tudatosan rendeli alá magát Istennek.

Az egységben erő van. Az ördög tudja ezt. Ezért harcol folyamatosan ellene. Fogja a köztünk lévő különbségeket, azokat, amelyeket Isten helyezett oda, hogy erősebbé tegyen minket, és megpróbálja azokat ékként használni, hogy szétválasszon bennünket. Vegyük például a férfit és a nőt. Rávett bennünket, hogy arról vitatkozzunk, hogy melyikünk a kiválóbb, melyikünk áll fölötte a másiknak. De ezt a vitát most le tudom rendezni. A nők a férfiak felett állnak. Ha nem hiszed el, a férfiak próbálják meg, hogy gyerekük szülessen. Azonban a férfiak a nők felett állnak. Ha nem hiszed el, a nők próbálják meg ugyanezt nélkülünk.
Van olyan ember az életedben, aki bosszantóan különbözik tőled? Ne hagyd, hogy az ördög arra használja ezeket a különbségeket, hogy szétválasszon benneteket. Legyél hálás ezekért Istennek! Hagyd, hogy megtanítsa neked, miként értékeld a különbségeket. Hadd mutassa meg, milyen erősek tudtok lenni… együtt!

Az elalvás veszélye nagy. Álmos vagy alvó keresztyénekkel vagyunk körülvéve. Az álmosság lelke ragadós. Könnyen előtérbe tolakszik a földi érdek; a világ csalogatása megvesztegetően és álmosítóan hat lelki szemünkre. Észrevétlenül közönyösebbé leszünk. Az Úr Jézus már nem áll olyan világosan lelki szemeink előtt. Tekintetünk meghomályosodik, elfátyolozódik és így az ellenségnek több hatalma van arra, hogy észrevétlenül ránk törjön és elbuktasson. – Legyünk hát éberek! Gyakoroljuk magunkat abban, hogy szüntelenül Jézusra nézünk és az Ő világosságát engedjük be a szívünkbe! Ne rejtőzzünk el soha az Ő szeme elől! Ne kerüljük ki tekintetét akkor sem, amikor vádlón néz ránk. Álljunk ellene naponta az álmosító hatalmaknak! „Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az Úr, amikor visszajön!”

Az elbizakodott emberiség néha kap egy figyelmeztetést, hogy nem ő az úr égen, földön. Nemrégiben az izlandi tűzhányó hetekre megbénította Európát. Pusztít, rombol az árvíz, az esőzés. (7. v.: „Felhőket hoz fel a föld széléről, villámokat szór, ha esik az eső, szelet bocsát ki kamráiból.”) Ez az ige a hívő ember globális aspektusból kiinduló csodálatát, örömét mutatja fel: ez a mindeneken Úr Isten „igazságot szolgáltat népének, és megkönyörül szolgáin”. (Kőháti Dorottya)

Az eleddig naponta hosszabbított kegyelmi idő ne a halogatásra adjon alkalmat, hanem a megtérésre! Az elbizakodottság, magabiztosság (23. v.) inkább félelmet és bukást von maga után, semmint elégedett örömöt. Bizonyára Urunk a mai nap során is számos jelét fogja adni kegyelmének. Igyekezzünk meglátni ezeket és élni velük, hogy ne a félelemre, hanem az örömre és hálaadásra legyen okunk!

Az élet a boldogság. Sok mindent megteszünk azért, hogy végre igazán boldogok legyünk. Azt gondoljuk, a boldogsághoz bizonyos dolgok kellenek, és azok soha nincsenek együtt. Próbálod mindenáron megszerezni, és közben az életedbe beszivárog a bűn. A boldogság nem az, amid van. A boldogság belül van, amikor a szíved énekel. Mintha egy zenélő szerkezet lenne belül. Talán voltál már úgy, hogy azt érezted, belül minden olyan jó. “Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt.” Ez Isten országa alaptörvénye. “Aki pedig elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt.” Az egész élet titka az elengedés. Vár a kereszt – az elengedés helye. A Golgotán elhangzik egy imádság, amikor Jézus elveszíti életét éretted. Két kéz nyúlik az Atya felé: Atyám! Bocsáss meg neki! Bár lehetnél az az ember, aki jó helyen mondja el a bűneit, ott, ahol a megbocsátás helye van. Mondd el a magad kicsi imádságát, hogy Jézus imájával együtt mehessen az Atya trónja elé. Mersz-e most mindent elveszíteni, a jogaidat, a hálát, a tiszteletet, azt, hogy valaki légy? A gyermekedet mered-e elveszíteni, hogy megtalálhasd a magad és a tieid életét Isten ígérete szerint? Menj ma imádságban Jézushoz, hogy bocsánatot kérj az önző, életedet mindenáron megtartani akaró múltadra, hogy új szívvel, új örömmel és új szeretettel mehess tovább. Merjed elveszíteni az életedet, hogy megnyerd ezen a világon, és egyszer az örök életben.

Az élet a helycsúcsokon nagyszerű szórakozás, de mi a helyzet a mélységekkel? A zűrzavar, küszködés, nehézségek, kétségek, magány és kudarc idején mihez kezdünk? C. S. Lewis Csűrcsavar levelei című könyvében az idősebb ördög ezt mondja unokaöccsének, Ürömvölgyinek, közös ellenségükről, az Úrról: „Ne hagyd, hogy félrevezessenek, Ürömvölgyi! Ügyünk sosem foroghat nagyobb veszélyben, mint amikor egy ember – aki már nem vágyik, de még mindig szándékszik cselekedni Ellenségünk akaratát – körülnéz a világegyetemben, amelyben látszólag már nyoma sincs az Ellenségnek, s bár nem érti, miért maradt magára, mégis engedelmeskedik!”*Amikor mély gödörben vagyunk, és úgy tűnik, Isten nincs sehol; amikor imáink üres visszhangként verődnek vissza, mi történik ilyenkor? Amikor „már nem vágyik” – amikor már minden pozitív érzelem kikapcsolt. „De még mindig szándékszik” – amikor már semmi más nem maradt, pusztán a kitartó hit, melybe kapaszkodhatunk, hogy felszínen maradjunk. Amikor már ez sem tűnik valóságosnak többé, mégis bízunk, és semmi más, csupán hit által „mégis engedelmeskedünk”. Az érzéseink összezavarodnak, eltorzulnak, talán le is dermednek, megmerevednek az élet mély gödreiben. Elkezdünk kételkedni Isten Igéjének valóságában, kételkedünk abban, hogy Krisztus mellett állunk, azt hisszük, fájdalmas érzéseink azt bizonyítják, hogy elvesztünk, és minden reménytelen. Ezekben a sivatagos időszakokban úgy érezzük, eltávolodtunk, elidegenedtünk Istentől. Ezek a benyomások hihetőnek tűnnek a gödörben lévők számára, míg a hitről való gondolkodás és beszéd nem tűnik meggyőzőnek. De az ellenség tudja, hogy az ő ügyére semmi sem veszélyesebb, mint amikor Isten egy gyermeke „körülnéz a világegyetemben, amelyben látszólag már nyoma sincs [Istennek], s bár nem érti, miért maradt magára, mégis engedelmeskedik!”

Az élet ajándék: az ember ajándékba kapja a életét, a szülők gyermekeiben ajándékot kapnak. A népek és nemzetek ennek az ajándéknak köszönhetik virágzásukat. Ajándékba kapjuk külsőnket és bensőnket, ajándék számunkra a múlt, amelynek folytatása vagyunk, ajándék a jövőnk, amelyen munkálkodhatunk. Isten mindegyikünket egyedi személynek teremtette, és meghatározta rendeltetésünket, hivatásunkat. “Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” (Jer 1,5) Ahhoz, hogy hivatásunkat teljesíthessük, meg kell ismernünk önmagunkat, tudnunk kell, hogy kik vagyunk, és miért vagyunk ott, ahol vagyunk. Isten ajándéka az is, hogy részt ad nekünk teremtő munkájából, hogy magunk is ajándékozhatunk, sőt, hogy magunkat elajándékozva válhatunk azzá, akinek Ő megálmodott minket. “Az ember az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart, és teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát.” (GS 24)

Az Élet ajándék. Mindent halálosan komolyan veszünk, csak ezt az egyet nem. Ha komolyan vennénk, akkor vigyáznánk rá: nem dohányoznánk, nem híznánk el, nem terhelnénk szegény testünket mindenféle méreggel. Ha komolyan vennénk az Életet, akkor fel sem vetődne, hogy problémáinkat erőszakkal oldjuk meg, sőt, ha tudnánk, hogy micsoda csoda a lét maga – még háborúk sem lennének… Ezzel szemben a “való élet” teljesen mást mutat! A kérés tehát azért fontos, hogy felismerjük: az élet, s annak minden “kelléke” nem “jár nekünk” – mert rászolgáltunk, mert megdolgoztunk érte -, hanem ingyen, azaz kegyelemből kapjuk odaföntről. Ha mégis hatalommal, erőszakkal akarja valaki megszerezni, azt, ami az élet “sava – borsa”, akkor nemcsak mások gyűlöletét váltja ki, de öröme sosem lesz teljes az ilyetén megkaparintott dolgokban. Jézus biztat: Kérjünk. S ha kérhetünk mindent, akkor kérjünk is mindent! Leginkább olyan dolgokat, amit csak Isten tud megadni: lelki békét, a felismerések mindennapi örömeit, a jól elvégzett munka megelégítő ízét, s az elrejtettséget a mieink szeretet-közösségében… (Frankó Mátyás)

Az élet az Isten legnagyobb ajándéka… Minél jobban megértjük az élet indulását, annál inkább elámulunk a csodán: teremtettségünkön. Bárcsak el is jutnánk odáig, hogy ezek után Istent tisztelnénk, s embertársainkat becsülnénk, s az élet minden formáját óvnánk-védenénk – ahogyan azt már a paradicsomban is feladatul kaptuk! Az ember – a modernkori – azonban kitalálta: nem Isten teremtette a világot, hanem az “csak úgy” lett, a “nagy bumm”-os, s a “nagy reccs”-es elméleteivel elhitette önmagával is: az élet az fejlődés (evolúció) eredménye. S ha nem Istentől, hanem “csak úgy magától” származik az élet, akkor már nem is kell számot adni róla Istennek… Legfeljebb mindenki csak önmagának számol(hat) el, talán halála előtt, s ezzel a lelkiismereti teherrel meg majdcsak megbírkózik ki-ki maga, mit is cselekedett ebben a testben: jót vagy rosszat? A helyzet azonban nem ilyen egyszerű! Az élet kialalkulásához szükségünk van egy gigantikus mennyiségű információhalmazra, melynek felét a leendő édesapa, míg a másik felét a leendő édesanya adja. Jóllehet az ember genetikai kötéseinek teljes ismeretében vagyunk ? megfejtették a human genom-ot -, de ez a valóságban ez csak azt jelenti, hogy ismerjük az emberi DNS mintegy hárommilliárd szekvenciáját, hogy ti. a bázis-kötések milyen sorrendben követik egymást. Képzeljük el, van egy karácsonyfa-égő-sorunk, amiben vannak piros, zöld, kék és fehér lámpácskák – persze meghatározott sorrendben -, s ennek a hossza az egyenlítőnél(!) legalább hatszor körbeérné Földet! De ha feltekernénk egy gombolyaggá, akkor egy picinyke mákszembe legalább ezer ilyen karácsfa-égő-sor-gombóc beleférne? Nos, csodálatos ez a DNS-karácsonyfaégő-sor, a gond csak az, hogy az égőcskék ki-be kapcsolásának variációs lehetőségei olyan nagyok, hogy az ember egyelőre csak ál és bámészkodik… Amit tud, az igen kevés: egy-két lámpácskát ki- és be tud kapcsolni – a közel hárommilliárdból! Márpedig a ki-be-kapcsolásoknak értelme/kódja van! Az élet “információja”, az soha nem véletlenszerű adta halmaz, hanem belső logiával “összeszerkesztett” információ-folyam… Ennek iszonyatos komplexitásán igazából az tud álmélkodni, aki beleássa magát az élet vizsgálatába! S ha valaki ezt megteszi, egyre közelebb kerül az Istenhez is. Lehet, hogy még magának sem meri bevallani, sőt kis sem mondja, de meghajtja térdét ez előtt a felfoghatatlanul Nagy Intelligencia előtt… Az életnek ugyanis célja van. Minden egyes teremtménynek, s benne az enyémnek is. Még az enyémnek is! Ezért mondja a zsoltáros “Tiéd vagyok URam, kezdettől fogva!” – azaz, nem véletlenül vagyok ezen a világon, Isten szeretete az, amely megengedte, hogy legyek. S ha már vagyok, akkor micsoda teremtményi beképzeltség az, amely nem akar tudomást venni erről a Szeretetről? (Frankó Mátyás)

Az élet bennünket körülvevő és velünk történő eseményeit általában nem lehet feketének vagy fehérnek értékelni, mert minden szó és tett háttere túlságosan bonyolult ahhoz, hogy leegyszerűsítve alkossunk ítéletet. Jó azonban megtanulnunk ebből a nagyon szomorú végkicsengésű történetből, hogy az Istennek való engedelmesség kérdésében nem lehet arra számítani, hogy Isten majd úgyis megértő lesz, a dolgok végül is majd csak jóra fordulnak, a kegyelem nagysága elégséges lesz mindenre. A sorozatos engedetlenség következménye a pusztulás. Végérvényesen, visszavonhatatlanul, tisztítótűz és minden más kiskapu nélkül. És újra és újra, ismételten láthatjuk, hogy milyen nagy a vezetők felelőssége, az ő helyes vagy helytelen helyzetértékelésük életről és halálról dönt – még ha Isten ítélete egy folyamat eredménye volt is. Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy a mennyországban három okunk lesz csodálkozni. Az egyik, hogy milyen sokan lesznek ott olyanok, akikről nem gondoltuk, hogy ott lesznek. A másik, hogy milyen sokan nem lesznek ott azok közül, akikről biztosan gondoltuk, hogy odakerülnek. A harmadik pedig, hogy mi is ott leszünk, hogy én is ott leszek… „Irgalomból, igen, én is … Jézusnál leszek!” – énekeljük, és miközben ezt tesszük, kapaszkodjunk a kegyelembe!

Az élet célja az élet maga – vagy ahogyan manapság divatból idézik a keleti bölcsességet: az út célja az út maga… Ez a fontos megállapítás pontosan azt hangsúlyozza számunkra, amit mindannyian átérzünk földi vándorlásunk során: az út – amire születésünkkel állított minket a Gondviselés -, kell hogy vezessen valahová(!), de hogy hova(?) is, nos az még nem lett nyilvánvalóvá. János apostol (a szeretett tanítvány) szeretetből az igazságot vallja meg: fogalmunk sincs arról, hogy mivé leszünk! Fogalmaink ugyan vannak arra, hogy körbedadogjuk az Isten valóságát, de elképzelni az Elképzelhetetlent (s Istenben benne van az Ő országa is) -nos, ez meghaladja időbe és térbe, azaz testbe-zárt képességeinket. Vannak persze olyanok is a JóIsten ege alatt – nem is kevesen(!) -, akik úgy beszélnek itt ebben a földi létben az “odaátról”, mintha már jártak volna ott, de ez a görcsös bizonyosság inkább elszomorító a gondolkodó ember számára, mintsem építő, arról nem is szólva, hogy nem sok köze van a Krisztus-követéshez, aminek fönntről kapott kegyelmi alapja a szelídség és a szeretet józansága. Helyesebb és nyugalmat hozóbb ugyanis őszintén megvallani, hogy bizony nem tudjuk (ezt sem tudjuk, legfeljebb csak sejtjük) mintsem eszelősen kapaszkodni giccsesre kerekített emberi elképzelésekbe. Tény, hogy vannak (főleg személyiségükben éretlen fiatalok), akiket ennek a “szépsége” bűvöl el, a szeretet józansága azonban egészen mást láttat. Míg az élet realitását nélkülözni vágyók itt a földi létben kívánják a mennyei örömöket begyűjteni – erről szól ugyanis rajongó életük -, addig János tanítványi bölcsessége (nemkülönben Saul-Pálé is!) arra figyelmeztet, hogy színről-színre látás teljességét odát kapjuk meg, nem pedig idelenn. Bármennyire is szeretnénk olyanok lenni, mint Isten – a kígyó kísértő szava visszhangzik lelkünkben: “Eritis sicut Deus!” -, még odaát is csak hasonlóvá leszünk, mint Ő, de nem leszünk még ott sem, se félistenek, sem kisistenek… Hasonlatosságunk elsősorban abban nyilvánul(hat) meg, hogy “ott és akkor” (végre!) érdek nélkül tudunk majd szeretni, mindent mindenekben. (Frankó Mátyás)

“Az élet életveszélyes” – hangzik a szellemes, a mindennapi tapasztalatok által is igazolt megállapítás. Azonban hitünkből fakadóan ezt az életveszélyes életet mégis a reménység, nem pedig a teljes kiábrándultság, a távlattalanság jegyében éljük. A mi Istenünknek tetszett, hogy a szivárvány természeti jelensége ígéretes tanítás hordozója legyen minden idők hívő emberének. Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. Amikor felhőt borítok a földre és feltűnik az ív a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségre, amelyet kötöttem veletek. (1Móz 9,13-15) Emlékezzünk hát Isten szivárványívére, hiszen Isten maga is visszaemlékezik rá.

Az élet harc a halhatatlanságért. (M. M. Prisvin)A háború, tragikuma mellett, nagy felhajtást kelt a világban. Manapság már egyenes adásban követhetjük figyelemmel, hogy egyik ország hogyan támadja meg vagy bombázza le a másikat. Naponta költenek el millió dollárokat, naponta nő az áldozatok száma, és mindezekről tudomást szerzünk a tévéből. A hit harca nem ilyen látványos dolog. Általában nem figyelnek fel rá az emberek, nincs anyagi vonzata, nincsenek emberi áldozatok, és valójában ellenséges felek sincsenek. Ez egy olyan harc, amit mindenkinek saját magának, saját magával kell megharcolni. Az igazság, kegyesség, szeretet, állhatatosság és szelídlelkűség harca ez. De nem céltalan, reménytelen vagy előre eldöntött harc ez. Az erőviszonyok kiegyenlítettek, a harc célja elérhető, és ez nem más, mint az a győzelem, amellyel az örök életet nyerhetjük el. Földi életünkben ennek a harcnak nem lesz olyan látványos eredménye, mint egy mai háborúnak, de ha győzünk, mégis egy egész országot nyerünk meg magunknak: Isten országát, a mennyek országát. Mindenható Atyánk! Te ismered minden szándékunkat és cselekedetünket. Jól tudod, hogy gyakran igazságtalan harcot folytatunk, amellyel csak földi javakat akarunk megszerezni. Mindig csak a saját javunkat nézzük, és arra törekszünk, hogy nekünk jó legyen. Te nem ilyen harcra szólítottál bennünket. A te harcod, a hit harca itt a földön a többi ember javáért folyik, és majd csak országodban tapasztaljuk meg a küzdelem értelmét. Urunk, Istenünk, hozzád fordulva arra kérünk, őrizz meg bennünket minden gonoszságtól és minden bajtól, hogy családunkban, embertársaink közt békében és egyetértésben élhessünk. Ne a gyűlölet és a harag irányítsa tetteinket, hanem az egymás iránti szeretet. Ámen.

Az élet hullámvasútja éjjel-nappal működik. Néhány menet a sötétben zajlik, amikor nehéz megkülönböztetni a dolgokat. „Aki köztetek féli az Urat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére!” (Ézsaiás 50:10). Igen, még az istenfélők életében is, akik „félik az Urat” és „hallgatnak szolgája szavára”, jöhetnek olyan idők, ahol úgy tűnik, nincs semmilyen fény, amely utat mutathatna nekik, és nincs melengető ragyogás, amely megnyugtatná gondterhelt érzéseiket. Ez azonban nem a büntetés, a megtorlás vagy az elhagyottság ideje. Nem, ezekben az időszakokban dolgozza ki Isten fejlődésed következő fontos szakaszait, és készít fel az Ő országában való nagyobb előrehaladásra! Sadrak, Mésak és Abédnegó félték az Urat, és engedelmeskedtek az Ő szavának, a király azonban elrendelte, hogy égessék el őket élve, mert megtagadták, hogy az aranyszobrot imádják (ld. Dániel 3). Hallgasd csak hitvallásukat: 1) „A mi Istenünk… ki tud minket szabadítani” (17. vers Károli). Sosem kételkedtek Isten hatalmában. 2) „a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket” (17. vers Károli). Sosem kételkedtek Isten szándékaiban. 3) „De ha nem tenné is… mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt” (18. vers). Sosem vettek fontolóra más alternatívát az Istenhez való hűségen kívül. Meg kellett tapasztalniuk mindezt, hogy átjussanak rajta, és átjutottak! Te is át fogsz! Maradj a hullámvasúton! „Bízz az Úr nevében, és támaszkodj Istenedre!” Az utolsó szó az Övé, és nem az ördögé, a körülményeké vagy az embereké. Mint a három zsidó ifjú, te is nemesedve fogsz kijönni a tűzből, mint a megtisztított arany, melyet tűzben próbáltak.

Az élet könyvébe csak hit által írhatnak be. Hiszed, hogy Jézus Krisztus meghalt érted? Hiszed, hogy érted áll a kereszt? Az Ige elmondja, mire lesz erő, ha hit által kapcsolatba kerülsz Jézussal. “Hit által országokat győztek le.” Le kell győznöd az “én” király országát. “Igazságot cselekedtek.” Tudod, hogy mi Jézus igazsága? “Atyám, bocsáss meg nekik.” Amikor Jézus kereshette volna a maga igazságát, másoknak kért bocsánatot. Erre csak hit által, Jézustól nyerhetsz erőt. “Az ígéreteket elnyerték.” Mihez ad még erőt? “Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől.” Méreg, harag, veszekedés tüze ég, és megoltódik a tűz. Megszűnik a családi háború. Jézus uralma alatt a kardokból metszőkéseket csináltak. Sorolja az Ige: “felerősödtek a betegségből… Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottaikat.” Aztán fordul az Ige: “mások kínpadra vonattak”. Ez más csoda! Isten gyermekeiről mondja az Ige: “fénylenek… miként a csillagok.” A csillag a legsötétebb éjszakában világít igazán. Van, akinek életében ott van a betegség kínpadja, de hit által ragyogva hordja a fájdalmat.

Az élet legnagyobb eredménye a gyümölcs, azaz az élet továbbmenetelének biztosítéka. Még az ókori görögök is ezt a “reprodukciós lehetőséget” tartották a társadalom legfőbb céljának, s a haszon-orientált gazdaságot nem tartották semmire, mert úgy gondolták az egyre nagyobb haszon megszerzése nem lehet a gazdaság célja. S milyen igazuk volt! Az élet akkor élet, ha az az anyagon túlmutat. Jézus semminek minősíti mindazt, amit Nélküle cselekszenek. De miről is van itt szó? Elsősorban arról, hogy, aki nem azonosul, nem egy a krisztusi szeretettel, aki nincs a Krisztusban, aki nem tud az Ő lelkületével szólni és cselekedni – aki tehát nem keresztény (azaz krisztuskövető) -, az hiába éli aktívan az életét, hiába halmozza a sikereket, Isten nagy teremtői tervében az ilyen élet haszontalan. (Frankó Mátyás)

Az élet minden baja onnan ered, hogy nem nyugodtunk bele abba, hogy van bűn. Beszélhetsz az emberi természet nemességéről, de az emberi természetet átjárja valami, ami szemébe nevet minden eszményednek. Ha vonakodsz elismerni, hogy az emberben gonoszság és önzés, valami kétségtelenül rosszindulatú és gonosz lakik, akkor – ahelyett, hogy belenyugodnál, hogy ez ellened támad – megalkuszol vele és kijelented, hogy nincs értelme küzdeni ellene. Tekintetbe vetted-e a “sötétségnek ezt az óráját és hatalmát”, vagy a bűnt önmagadban kizártnak tartod? Testi rokonaidban és barátaidban kibékültél-e már a bűn tényével? Ha nem, már a következő saroknál elejt és te megalkuszol vele. Ha kibékülsz a bűn tényével, egyszerre valóságosan látod a veszélyt. “Látom már, mit jelent ez.” A bűn felismerése nem rontja meg a barátságot, inkább kölcsönösen felismerik azt a tényt, hogy az élet alapvetően tragikus. Mindig őrizkedj az olyan életfelfogástól, amely nem ismeri el azt a tényt, hogy van bűn. Jézus Krisztus nem bízott az ember természetében, mégsem volt cinikus vagy gyanakvó, mert feltétlenül bízott abban, amit Ő tehet az emberi természetért. Azt a férfit vagy nőt őrizheti meg biztosan, akit megtisztított és nem azt, aki ártatlan. Sohasem az ártatlan ember a megbízható. Nem az a dolgunk, hogy ártatlanok legyünk: Isten azt kívánja, hogy tiszták legyünk. Az ártatlanság a gyermekre jellemző. Ne fogadjuk el azt a magatartást, amely nem számol a bűn tényével.

“Az élet minden tette, bármilyen kicsiny is, vagy jót, vagy rosszat hordoz magában. A legkisebbnek tűnő feladat hűséges elvégzése vagy elmulasztása ajtót nyithat az élet leggazdagabb áldásai vagy legnagyobb csapásai előtt. Kicsiny dolgok teszik próbára a jellemet. A vidám és készséges szívvel megvalósított, naponkénti egyszerű, önmegtagadó cselekedetekre örömmel tekint Isten. Nem önmagunkért kell élnünk, hanem másokért. Csak akkor lehet áldás az életünk, ha önmagunkat elfelejtve ápoljuk magunkban a szerető, segítőkész lelkületet. Az apró figyelmességek, az egyszerű, kicsiny szívességek az élet örömeit jelentik, elmulasztásuknak pedig nem kis részük van az ember boldogtalanságában.”(Pátriárkák és próféták, Sodoma pusztulása c. fejezetből)

Az élet nem erőlködés, hogy próbálok, igyekszem más lenni. A szemem magától lát, a fülem magától hall, nem kerül erőlködésbe. A keresztyén élet spontán. Nem kell erőlködnöm, hogy szeressek. Ahogy a napnak sütnie kell, mert nap, úgy kell Isten gyermekeinek szeretni, még ha nem szeretetreméltó is valaki. Ehhez nem kell parancs, mint ahogyan egy anyának sem kell parancs ahhoz, hogy szoptassa gyermekét. Az új élet teljes valóság, egyszerűen van – mert adatott. Szeretném, ha számodra a halottak napja átváltozna élők napjává. Merjed egészen átadni magad Jézusnak, hogy szabadon élhessen benned. Tudod, hogy mi az engedelmesség? Nem akadályozni ezt az életet. Hányszor nem adtam oda a lábam, amikor Jézus küldött volna valakihez! Amikor szólni akart, nem adtam oda a szájam. Szeretni akart, és nem adtam oda a szívem. Aki Jézust engedi cselekedni, az mérhetetlen boldog ember. Halottak napján előtted áll, aki azt mondja: “Én vagyok az élet.” Az Úr ezen a napon egy erőlködés nélküli, természetes életet szeretne adni, amelyik mindent Tőle vár. Jó volna, ha úgy tudnál felelni, mint Márta: “Igen, Uram, én hiszem, hogy Te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, aki a világra eljövendő.” Egyszer látni fogjuk egymást ott, az utolsó napon, a feltámadáskor. Milyen jó volna, ha együtt tudnánk örülni annak a csodának, amit Jézus tett az életünkben. És annak a legnagyobb csodának, hogy ott lehetünk Nála, Vele, mindörökre.

Az élet olyan, mint egy alpesi túra. A hegyi ösvényeken kapaszkodva szüntelen ki van téve az ember annak, hogy megbotlik. Ha igen magasba visz az út, a fej könnyen megszédül, és hamar megcsúszik a láb: egyes helyek csúszósak mint a jég, máshol viszont a kőgörgetegek olyan lazán fekszenek az úton, hogy az esést bizony nehéz elkerülni. Aki egész életében meg tud maradni a helyes úton, és botlás nélkül tud járni, annak minden oka megvan a hálaadásra. Amikor rejtett hasadékok és csapdák vesznek körül, a lábunk gyönge, térdünk remeg és az ellenség igen ravasz, egyikünk sem tudna elesés nélkül megmaradni még egy óra hosszat sem, ha az Úr hűséges szeretete, amely ?nem engedi, hogy a lábunk megtántorodjék”, nem venné szüntelenül körül.
Hogyha lábam megbotolna, Isten van velem,
és erős kezében fogja reszkető kezem.
Támogat e kéz, támogat e kéz:
hogyha lábam megbotolna, támogat e kéz.

Az élet öröm, mégis tömegével boldogtalanok az emberek. Talán azért, mert nem tudnak/tudunk hálát adni egyszerű dolgokért, mert természetesnek vesszük, hogy mozoghatunk, ehetünk-ihatunk, ízlelhetünk és érezhetünk. Csak ha kiesünk az élet ritmusából (pl. betegség kényszerű szünete után), s újra visszakerülhetünk, akkor tudunk igazán örülni egyszerű dolgoknak. Betegként megtapasztalva a “kórház-fehér” egyhangúságot tudja az ember igazán értékelni a természet színeit, s a kényszerű böjt után különösen is finom a kávé illata… Igen az élet szép, s a szépséget az apró dolgokban kell felfedezni. A találkozásokban, amikor lélek a lelket súrolja vagy az élet hétköznapi forgatagában, amikor egy pillanatra valamin vagy valakin keresztül ránk kacsint az Isten… Sok keresztény ember élhetne szépen – mégsem tud. Tudja, hogy megváltottja az Istennek, de a felszabadult, alkotó öröm helyett, kegyeskedő életvitelével inkább saját múltjában, s mások jelenében turkál. De, miért is? Mert azt hiszi, az élet értelme a bűn elleni harc… pedig nem az! Ha az lenne, akkor Isten egész életünket úgy rendezte volna be, hogy az egy katonai túlélőtábor lenne: harc, harcra való felkészülés, s aztán megint csak harc. Isten a harcot – Krisztusban – már “megvívta” a világgal, azaz velünk. Nekünk csak örülni kellene annak, hogy hitben és szeretetben növekedhetünk. Nincs kiábrándítóbb egy megkeseredett, besavanyodott, kegyeskedő, törvényeskedő kereszténynél! Csodálkozunk, hogy olyan a kép az egyházról a világban, amilyen?… Nem azért maradnak távol sokan az egyháztól, mert nem akarnak Istenhez tartozni, hanem azért, mert nem akarnak a transzparens-képmutatók (azon gyülekezeti tagok, akik előszeretettel hivatkoznak arra, hogy ők keresztények, de valójában nem a krisztusi normák szerint élnek) közé sem tartozni, sem velük szimpatizálni. Az ok egyszerű: a kettős erkölcsiség, a “szuperhívőség” kivagyisága, a képmutatás minden normálisan gondolkodó ember számára visszataszító. (Frankó Mátyás)

“Az élet ösvényén az a legfontosabb, hogy Isten szüntelenül jelen legyen a gondolatainkban, az Ő félelme mindig a szemünk előtt legyen. Egyetlen elhajlás az erkölcsi feddhetetlenségtől, máris tompítja a lelkiismeretet, és utat nyit a következő kísértésnek… A különböző kísértések között, amelyek körülveszik az egyes embert, lehetetlen megtartani a tiszta lelkiismeretet isteni segítség nélkül és anélkül az alapelv nélkül, amely szerint a becsületességet önmagáért szeretjük.” (Signs of the Times, 1884. febr. 4.)

Az élet prédikációja az is, ha asszonyok „szavak nélkül” nyerik meg férjüket, csendes, szent életükkel és istenfélelemmel. Krisztus ügyének nagy ártalmára van, ha híveinek élete szomorú és megbotránkoztató gyengeségeket árul el és visszatart másokat attól, hogy közelebb jussanak Jézushoz. A világnak éles a szeme és pontosan tudja, mi illik Jézus tanítványaihoz. Nem hisz az evangéliumban, ha a bizonyságtevők élete nem egyezik meg vele. Ha az evangélium szerint élünk, akkor célba talál Jézusról szóló bizonyságtételünk.

Az élet szép, és ajándékba kaptuk az Atyától. Az út végén pedig egy csodát tartogat az őt szeretőknek. El sem tudjuk képzelni milyen csodálatos lesz ott, mondja az ige. Ezért örüljünk még akkor is ha vannak nehézségeink, mert a mínusz után mindig plusz jön. Az ige megnyugtat minket, hogy az Úr közel van hozzánk, el nem hagy minket. Az Atya keze mindig a fejünk felett van, még akkor is amikor nem érezzük. Imádkozzunk rendületlenül mert ez kedves az Atyának, és ne aggódjunk mert a kéréseink ott vannak szerető hajlékában egy kosárban. És a megfelelő időben meg is ajándékoz az Ő bölcsességének javaival. Adjunk hálát mindenért, hisz igazából nincs miért félnünk, nincs olyan probléma amit az Úrral le ne küzdenénk.

Az élet szinte minden területén fejlődni fogunk, ha egészségesek vagyunk. Növekedés jellemzi a testi és a lelki természetünket egyaránt. Elhagyjuk a régit, hogy egy újabb lépcsőfokra érve feljebb juthassunk. Ez Isten ajándéka. Sajnos a bűneset óta a jó helyett a rosszban is lehet növekedni. A bűnt minél hamarabb meg kell vallani és meg kell tőle szabadulni, mert a le nem rendezett vétek rossz gyomként csak növekedni fog és másokat is megfertőz. Isten gyermekei számára egy út van, Jézus Krisztus. Meg kell maradni a jóban, abban, ami kedves Isten előtt. Bármennyire csábító a többi lehetőség, ki kell tartani azok mellett, amit tanultunk, amiről megbizonyosodtunk Isten igéjéből. Ez az egy út vezet a mennyei Atyához, az összes többi csak ámítás. Timóteus jó alapokkal indult és helyes példát követett szolgálata során. Ha a mi életünkben nem minden így történt akár saját, akár mások hibájából, ez nem ok arra, hogy mostantól kezdve ne a Krisztus Jézusba vetett hit által éljünk. Felülről való bölcsességre van szükségünk, hogy megmaradjunk és növekedjünk a kegyelemben, a mi Urunk ismeretében. Kérjük most ezt a bölcsességet Istentől, amivel helyesen tudunk dönteni! Ígérete szerint készségesen megadja számunkra (Jak 1,5)!

Az élet telve van örömmel, de jócskán akadnak benne örömrontó pillanatok, percek vagy talán hónapok, évek is, s aki már nagyon sok keserűséget, szeretet-hiányt tapasztalt, az inkább elköltözne már ebből a világból. Sok az ilyen el/megfáradt ember, akik harcoltak, de a világ ellen vívott csatáikban mindig egyedül bírkóztak, mert nem ismerték fel az evangéliumot, hogy ti. az ÚR az, aki harcol értünk. Pál azért akar még életben maradni, mert tudja: még építő feladatok várnak rá. Isten azonban nem csak az apostoloknak, de nekünk, Krisztus mai követőinek is elrendelt missziókat, amiket be kell végeznünk. Küldetésünk valójában ugyanaz, mint az előttünk járóké: épülni, s építeni lelkileg, hogy növekedjék az Isten országa – közöttünk és bennünk… (Frankó Mátyás)

Az élet titka ilyen egyszerű: Istent keresni. Ő az élet forrása, mozgatórugója, célba juttatója. Nem kell máshol és mást keresni, csak őt! Őt kell keresni és nem mást. S a nagyszerű: nemcsak az ígéret fontos, hogy rá lehet találni, hiszen ő maga közeledik, hanem már a keresés folyamata is az élet áldásait rejtegeti. Már a hozzá vezető út is áldott! (Hafenscher Károly [ifj.])

Az élet útvesztőiben küldhetünk egy-egy fohászt mennyei eligazításért. Amikor hirtelen veszélybe jutunk, segítségért kiálthatunk hozzá, aki megígérte, hogy megsegíti hűséges, hívő gyermekeit, amikor csak hívják Őt. “Nincs idő és nincs hely, amely alkalmatlan lenne az Istenhez való fohászkodásra. Semmi sem gátolhat bennünket, hogy szívünket bensőséges imában Istenhez emeljük. Az utca zajában, a mindennapi üzleti ügyek intézése közben is fohászkodhatunk és kérhetjük Isten vezetését, miként Nehémiás is tette, amikor kérését Artaxerxes király elé tárta. Az Istennel való belső közösséget mindenütt ápolhatjuk… Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat és mindazt, ami nyomaszt és kínoz, Isten elé. Terheitekkel soha ki nem fáraszthatjátok. Ő, aki a hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt… Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem is létezne akiért szeretett Fiának életét áldozta.”(Próféták és királyok, 392. l.; Jézushoz vezető út, 98, 101. l.)

Az életben mindenki vágyik egyfajta biztonságra és kiszámíthatóságra. Legfőképpen akkor gondolkozunk így, amikor gyermekeinkre tekintünk, hiszen számukra a legjobb jövőt szeretnénk biztosítani. Az Igében Isten segítségünkre siet és utat kínál. Ez az út, a feddhetetlenség útja. Ez a fajta jellemző az Úrral együtt járók sajátja, amire maga az Isten erősíti meg azokat, akik követésére elhívattak. Nem kell emberi praktikákban járva biztosítani a jövendőt, ami kétséges, és amiben beszennyeznénk magunkat, ehelyett rábízhatjuk egész életünket az Úrra, amihez ígéret is társul: még fiaink is boldogok lesznek! Legyen ez bátorítás a jövőre nézve és így tégy ma egy lépést az Úrral való, feddhetetlenség útján! Az Ige alapján, jutalmad nem marad el. (Berencsi Balázs)

Az életben mindennek van előzménye. Semmi sem jön csak úgy magától, rajtaütésszerűen az ember életébe. Sokszor szomorkodhatunk, vagy felháborodhatunk dolgokon, amik váratlanul érnek bennünket, mondogathatjuk, hogy a végzet játszik velünk, pedig valójában a dolgok alakulásáért a legnagyobb részt saját magunkban is kereshetnénk a hibát. Az Igében említett rossz emberi tulajdonságok, úgymint, gőg, felfuvalkodottság, biztos talaj arra, hogy ha dédelgetjük magunkban őket, akkor veszedelembe sodorhatják saját életünket, de másokét is. Figyeljünk hát rájuk, mint veszélyt jelző műszerekre, melyek előjelek. Emellett a kegyelem jele, ha felismerhetjük időben ezeket és akarunk harcolni ellenük.

Az életben nincsenek jelentéktelen csaták. A kis csaták készítenek fel azokra a nagy csatákra, melyek sorsunkat formálják. Az oroszlán, melyet Dávid fiatal gyerekként megölt, nagy volt, a medve nagyobb, és Góliát még nagyobb. De Dávid nem rémült meg. „Az Úr, aki megmentett engem az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is.” (1Sámuel 17:37) Állj rá az „isteni pillanatokra”! Az, hogy miben fogsz hinni egy krízishelyzetben, azok a tapasztalatok határozzák meg, amiket a múltban átéltél Istennel.

Az életed során egyetlen lehetőség van a futásra, ezért úgy fuss, hogy győzz! Ahhoz, hogy el tudd kerülni a botlásokat, és hogy le ne maradj, hanem meg tudd tartani a helyed, ne nézz vissza! Nem tudod megváltoztatni a múltad, de hála Istennek, tanulhatsz belőle, és magad mögött hagyhatod. Ne nyugtalankodj a következő kör miatt, csak a következő lépésre összpontosíts! Ha azt elvéted, elbukhatsz, és talán soha nem tudsz majd talpra állni. Mielőtt észrevennéd, hamarosan több kör lesz a hátad mögött, mint amennyi előtted van, tehát úgy fuss, hogy minden kör értékes legyen: „Ezért… tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát!” Sokan közülünk cipelik a terheket és olyan súlyok miatt aggódnak, amiről idősebb és bölcsebb emberek tudják, hogy nincs igazán jelentőségük. Elpocsékoljuk erőnket arra, hogy kioltsunk olyan tüzeket, amelyeket ha magukra hagynánk, maguktól kialudnának. Az idő a legértékesebb erőforrásod. Bánj vele takarékosan, és ezzel megnöveled a vagyonodat és csökkented a tartozásaidat. Szabadulj meg a régi kapcsolatok terheitől, az értelmetlen félelmektől és a hamis elkötelezettségektől azok felé, akik manipulálni akarnak téged. Az életben van épp elég fájdalmas próbatétel – miért mennél keresztül azon, amit le is tehetnél? Amikor a vak Bartimeus meghallotta, hogy Jézus elérhető közelségben van, ledobta a köntösét, amiben megbotolhatott volna, és odafutott Jézushoz. És hite kifizetődött: „És azonnal újra látott, és követte őt az úton” (Márk 10:52). Ma „tedd le te is”, és fuss!

Az életet azok hibázzák el leggyakrabban, akik indulóban félreismerték természetüket, és félresiklottak egy nem nekik való ösvényre, és azok, akik jó irányba indultak, de nem tudtak vagy nem mertek kitartani mellette, amíg csak lehet. (Martin du Gard) Sok várakozás félelemmel tölt el, mert nem tudjuk, mit hoz majd az a pillanat, amit várunk. Sőt, sokszor úgy “várjuk” ezeket a nehezebb pillanatokat, hogy talán nem is jön el. Talán megoldódnak a dolgok, és ismét felszabadulhatunk, mert elkerültünk valami nehezet az életünkben. És nagyon sok dolog, esemény ér váratlanul bennünket, örömet vagy bánatot hozva. Nem várt dolgok tölthetnek el örömmel, de szomorúsággal is. Krisztust várni azonban meghatározó várakozás az ember életében. Van, hogy lelkesen és örömmel várom, van, hogy rettegek, jaj nehogy most jöjjön el, mert most nem vagyok készen! Azt azonban egyikünk sem tudja, hogy hozzá mikor jön el. Éppen ezért vigyázzunk, nehogy készületlenül találjon, haraggal a szívünkben a másik iránt, rendezetlen kapcsolatokkal emberekkel és az Istennel. Ne menjen le egy nap sem úgy az életünkben, hogy nem rendeztük kapcsolatainkat, életünket felebarátunkkal és az Istennel. Urunk! Add, hogy minden napunkat veled kezdhessük és veled fejezhessük be, hogy amikor meglátogatod életünket, készen találj bennünket. Ámen.

Az élethez, boldogsághoz általunk szükségesnek ítélt dolgok listája igencsak hosszú. Akár életünket is adjuk beszerzésükért, megtartásukért, aggódva, rohanva, idegeskedve. Urunk egyszerűen mutat rá a valóságra, hogy noha sok mindenre van szükségünk, de voltaképpen csak egyre… és ez az egy valóban elég. Ez az egy minden felesleges listát, érte való aggodalmat eltöröl, mert „ahol Isten, ott szükség nincsen”. (Eszlényi Ákos)

Az életpályán haladva lassan megértjük: Isten nem erőszakkal, nem csellel vagy hazugságokkal akar minket befolyásolni, hanem szeretetével szelíden átformálja életünket, gondolkodásunkat. Ha mi egymást szeretni tudjuk, az is csak azért van, mert ő már megmutatta minden emberi észt meghaladó szeretetét Jézus Krisztusban. (Sághy Balázs)

“Az életszentség nem egy pillanat, egy óra, vagy egy nap, hanem egy egész élet munkája. Nem a boldog elragadtatás érzése által érjük el, hanem annak eredményeként, hogy állandóan meghalunk a bűnnek és élünk Krisztusnak. Gyenge, időnkénti erőfeszítésekkel nem lehet igazságtalanságokat jóvátenni, nem lehet a jellem átalakulását munkálni. Hosszas, kitartó erőfeszítés, szigorú önfegyelem és kemény küzdelem árán érhetjük el a győzelmet. Sohasem tudhatjuk, milyen harc vár ránk holnap. Ameddig Sátán uralkodik, énünket meg kell aláznunk, fojtogató bűneinket le kell győznünk. Amíg életünk tart, nincs megállás, nincs olyan magaslat, amelyre feljutva, elmondhatnánk: Célhoz értem. Az életszentség életfogytig tartó engedelmesség gyümölcse.” (Apostolok története, Átalakult élet c. fejezetből)

Az életúton még rajta vagyunk. Komoly kérdés, hogy helyes irányba megy-e az utunk? Jól nézz most körül! Még van időd másik útra lépni. Jézus együtt ment a tanítványaival és “valaki monda néki”. Valaki annyit jelent, hogy akárki. Nincs megjelölve, hogy férfi vagy nő, öreg vagy fiatal. Lehetsz te is vagy én is. Amíg az úton vagy, addig jöhetsz Jézushoz. Ez a valaki megszólította Jézust. Imádságban te is megszólíthatod. Jézus akkor hall meg, ha szíved benne van az imádságodban, és akkor válaszol. Sokféle ima van. Ennek a valakinek, aki megszólította Jézust, imádsága nem segítségül hívás volt. Egy komoly döntés született meg benne, és ki is mondta: Követlek, Uram! Milyen nagy dolog, hogy kimondta. Nem akarok úgy továbbmenni, ahogy eddig jártam. A Te nyomodban, a Te utadon kívánok járni. De vajon tudta-e, hogy hova megy Jézus? Te tudod? Ha nem, kérdezd meg Tőle, és megkapod a választ. Jézus születésétől fogva egyetlen helyre ment: a keresztre. Földi életének első percétől addig a percig, míg fel nem feszítették a keresztre, ez volt az útirány. A kereszt Jézus kivégzési eszköze. Ha követni akarod őt, mindarra, ami te vagy – önmagadra, kényelmedre – mondj nemet, és vedd fel a keresztedet. Lehet, hogy a te kivégzési eszközöd egy kibírhatatlan ember, vagy bizonyos körülmények – de lehet egy betegség is. Felvenni annyit jelent, hogy elfogadom. Ha Jézus útján akarsz járni, az a természeted, a szokásaid, a jogaid halálához vezet. Komolyan gondold meg, mielőtt kimondanád: “Követlek Téged, Uram…”

Az életünk külső ajtaja a fül, belső ajtaja pedig a szív. Szeretnénk megnézni, hol van a hiba, ha nálad a fül és szív között megáll az Ige. Az ajtónál van a baj, mert akit szeretek, azt beengedem, annak elmondok mindent. Isten a szívedet nem foglalja el erővel. Várja, hallod-e az Igét, és mozdul-e a szíved? A Bibliában egy parancs van: “Szeresd az Urat, a te Istenedet!” A felebarát csak “és”. Függvénye, következménye annak, hogy az Urat szeretem. Az “és” sokszor fáj nekünk, amikor nem tudjuk szeretni a másik embert. De fájt-e valaha, hogy nem tudtad szeretni az Urat? Egy parancs van! A tagadás és bukás után egyetlen kérdése van Jézusnak Péterhez. Egyetlen dologról van szó a lelki életedben: “Jobban szeretsz-é engem ezeknél?” Mik azok az “ezek”? Megkérdezheti-az Úr, amikor a munka sürget, vagy valami anyagi veszteséged van, amikor valamit oda kellene adni, hogy jobban szeretsz-é? Péter azt mondta: Uram, mindenkinél jobban szeretlek – csak éppen a gyakorlat más volt. Vajon jobban szereted őt az élvezeteidnél, a dicsőségvágyadnál, amikor azt akarod, hogy észrevegyenek? Lehet, Jézus azt kérdezte Pétertől, hogy a többi tanítványnál szereti-e jobban? Mert előzőleg azt mondta: ha ezek mind megtagadnak is, én akkor sem. Jobban szeretlek mindenkinél. Hányszor mondják: a többi hívő sem veszi ilyen komolyan. Mi közöd hozzá? Ha mindenki félig követ, ha minden hívő félvilági életet él is, akkor is Neki akarj szolgálni! Te vagy az, aki a legjobban szereti őt, akinek semmi nem kevés, és semmi nem sok Jézusért!

Az elfogadásra való vágy az emberekben benne van. Belénk van kódolva, mert Istentől van. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy a vágyunkat csak ő tudja betölteni olyan szinten, hogy meg legyünk elégedve.
Ezért olyan elégedetlen a világi ember, mert érzi valami hiányzik ,de mi? A gonosz ezt kihasználva fel kínál minden olyan dolgot ami kecsegteti örömökkel csak mivel csaló el is veszejti a pácienseit. Kit előbb, kit később.A teremtéskor Isten minden alkotását elfogadta és megfelelőnek ítélte. De a szabad akarat amit adott az embereknek, az egy kockázati tényező volt. Vajon az ember hogyan reagál rá. Hát a csábító volt az erősebb. Amit én mint kívül álló, nem is csodálok, mert a gonosz egy rafinált, körmönfont , hatalommal rendelkező, egyéniség volt, az első emberpár pedig egy naiv tapasztalatlan teremtés. Az ember a függetlenséget választotta, és Isten haragját ki is mutatta e miatt. Az elutasítás mindjárt meg is történt.
És a gondolatokban meg is jelent a “Tudom, hogy elutasítanak”. “Úgy érzem, mintha nem szeretnének.” De a megtért ember megszabadul ezektől a gondolatoktól.

Az ellened elkövetett igazságtalanságokat olyannak tekintsd, mint amelyeket Isten tervezett és ellenőrzött valamilyen rejtélyes okból. (Anthony de Mello) Kegyelem. Sokszor elsiklunk e szó felett. Mikor használjuk ezt a szót a hétköznapokban? Leginkább jogi tételként ismerjük: kegyelmet kapott, megkegyelmeztek neki. Akkor használjuk, ha valamilyen megérdemelt büntetést, bűnhődést elengednek. De kinek van joga, kinek van hatalma elengedni a büntetést? Hogyan maradhat például egy gyilkos büntetlenül? Emberi igazságérzetünk lázadozik a kegyelem ellen. Ha valakit megkárosítanak, biztos, hogy az első dolga az lesz, hogy kártérítést követel, megtorlást akar, hogy helyrebillenjen a világ és önmaga egyensúlya, igazságérzete. Meglepő, sőt emberi gondolkodás számára igazából felfoghatatlan, de Krisztus megbocsáthat az ő megváltó szeretete által, és éppen ez az, ami annyira megdöbbentő Krisztusban, hogy ő megbocsátja a bűnös vétkeit anélkül, hogy bűnhődnie kéne. Te is csak szeretetben bocsáthatsz meg. Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ennek fényében néha gondoljuk végig, hogy mi hányszor szorultunk Krisztus kegyelmére, megbocsátó szeretetére. Próbáljuk meg ebben is őt követni! Bocsássunk meg! Kegyelmezzünk!

Az elköteleződés tesz szabaddá, ez ad biztos alapot életünknek. A kölcsönösen kimondott IGEN azt jelenti, hogy egymáséi vagyunk és leszünk minden körülmények között, akkor is, ha a fiatalos szépség elmúlik, ha karrierünk nem ível a magasba, ha ránk tör a betegség, öregség. Szabadok vagyunk, nem kell tartanunk a kapcsolatok múló bizonytalanságától, nem fenyeget a társtalanság, a magára-maradottság réme. Szabadon adhatjuk bele kapcsolatunkba minden erőnket, tudásunkat, érzelmünket, nem kell tartalékolnunk semmit egy esetleges elhidegülés esetére. Elköteleződtünk, nem kell tartanunk saját érzelmeink hullámzásától, attól, hogy lanyhul a másik melletti kitartani akarásunk. Szabadon és önként, együtt mondjuk ki az IGEN-t, szabadon és mindketten egymást akarjuk boldoggá tenni. Senki és semmi nem kényszerít bennünket az IGEN kimondására, magunk akarunk elköteleződni, elhatározásunk szilárd és megváltoztathatatlan.

Az elkövetett bűnök miatti gyötrődés sokszor fizikai betegségekhez is vezethet – ez ma már a világi pszichológiában és orvostudományban is elfogadott tény (s mindkettő különféle gyógymódokkal igyekszik orvosolni a mélyebben gyökerező problémát). A zsoltáros is ilyen fájdalmakról szól: „nincs sértetlen csontom vétkem miatt. Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám. (…) Szívem hevesen dobog, erőm elhagyott”. Lelki és testi fájdalmaival az Úrhoz menekül – így remélheti a feloldozást és enyhülést. Tüneti kezelések helyett a lelki eredetű betegségek sokszor csak az Úrnál gyógyulnak meg: miután az ember felismerte, megbánta, rendezte, s lehetőség szerint jóvátette bűneit. Ha mindez megtörtént, hinni kell az ő bocsánatában, nem szabad többé a múltban élni. „Ha már átkeltetek a bűneiteken, mondja az Úr, hegymagasságra dagasztjátok őket. Pedig mikor éppen átkeltek rajtuk, akkor kellene látnotok, hogy valóban hegyek, s iszonyúak. Ti utána vagytok erényesek. De legyetek erényesek előtte, és közben…” (Charles Péguy)

Az elmédnek valószínűleg több éves tapasztalata van a múltra való összpontosítás területén. Akár egy öreg ló, ami mindig szokásához híven az istálló felé veszi az útját, a gondolataid is valószínűleg abba az irányba fognak vágtatni, ahányszor csak elengeded a gyeplőt. Tehát ne engedd el a gyeplőt. Tartsd szorosan. Tudatosan elmélkedj Isten Igéjén. A múltról szóló gondolatokat helyettesítsd igei ígéretekkel a jövődről, és legyél ebben kitartó. Ha így teszel, sebesült katona helyett győztes harcos válik belőled, amilyennek Isten teremtett téged.

Az elmúlt negyedszázadban szerte a világban – nemcsak politikai vezetők, a gazdasági tudományos elit is – tudásalapú társadalomról vízionáltak. Tény, hogy az átlagembert még soha ilyen mennyiségben információ – se pozitív, se negatív – nem érte el! Információözönben élünk, a többség nem is tud mit kezdeni a napi információ-zuhataggal, lassan tényleg beleérünk/benne vagyunk(?) a digitális analfabétizmus korába(n), hiszen írni olvasni alig vagy egyáltalán nem tudók kezében csúcstechnológiás eszközök vannak – s mindez mégcsak a kezdet. Tényleg sokat tudunk, úgy néz ki, lényegiségét tekintve mégis kevésre megyünk vele. Néhány évtizede még azt gondolták a társadalomtudósok, a szociológusok, a vallástörténészek, hogy ebben az új évezredben majd minden másképpen lesz, a vallások közelítenek egymáshoz, és majdmindenki be-, el-, s felismeri, hogy a szeretet az összekötő kapocs vallások és kultúrák között… de pontosan az ellenkezője történt! Egyre több a radikálisan fundamentalista a nagy világvallásokban, s egyre több a vallásokból (joggal!) kiábrándult, s igen szép számmal vannak akik meg a saját maguk ‘barkácsolta’ spirituális világnézetük ezoterikus zártságába menekülnek… Mindezek mélylélektani mozgatórugója az ismeret utáni vágyunk, aminek se Éva, sem Ádám nem tudott ellenállni. Természetünkből fakadóan meg akarjuk tudni milyen az a világ, amiben élünk, meg akarjuk érteni önmagunkat, s persze meg akarnánk ismerni az Istent is – már amennyire a véges felérheti a Végtelent. Ez a három azonban (így együtt), igen nagy falat egy embernek, teljesíthetetlen feladat egy emberöltőnyi időben. Nem tudunk megbírkózni vele, jobb esetben is csak próbálkozunk, melyben eldöntő végül is a szándék, a lelkület, vagyis hogy milyen lélekkel vizsgáljuk a körülöttünk lévő valóságot. (Frankó Mátyás)

Az elődök által megkezdett úton való járás önmagában még nem biztosíték a jóra, mint ahogy valami új elkezdése sem. Álljon itt néhány gondolat a régi úton való járásról! Könnyen veszélyes demagógiává válhat a korábbi hívők által megkezdettekre való hivatkozás, ha nem öntünk tiszta vizet a pohárba. A szentíró is visszanyúl az ősökhöz, nevezetesen Dávidhoz, mert ő azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Még a nagy király esetében is fontosnak látja azonban megemlíteni azt, amiben nem lehet az ő nyomdokain járni. Ma is követelmény, hogy ilyen nyitott lelkülettel nyúljunk vissza közvetlen és távolabbi elődeinkhez. Ehhez szükség van tiszta, bibliai gondolkozásra mind a jelenünkkel mind a múltunkkal kapcsolatban. Nem használ sem a jelen előítéletes minősítése, sem a múlt különbségtételt nem ismerő dicsőítése vagy befeketítése. A mai „írástudók” különleges felelőssége jelenünk és múltunk világos, hiteles és ezért építő módon használható „feldolgozása”.

Az első Ádámhoz tartozol? A bűn embere vagy? Beleszülettünk ebbe az életbe mindnyájan. De vajon megragadtad-e már a mentő kezet, a második Ádámét, Jézusét?! Átformálhatott-e már Jézus új emberré, Isten emberévé? Olyanná, akiken keresztül az üdvösség sokakhoz eljuthat. János evangéliuma elején van egy mondat, ami hónapokon keresztül beszélt velem. “Volt egy Istentől küldött ember” (Jn 1,6). Ez az egyetlen vágyam ebben az életben: Istentől küldött emberré lenni. Ha életed jó részét eltékozoltad is már, de engeded, hogy Jézus megváltson, Istentől küldött emberré lehetsz. Ragadd meg a felkínált lehetőséget, amíg lehet!

Az első fehér lovon ül, s a nyíl a fegyvere, ami a keleti királyok szimbóluma. A második pecsét feltörésekor a második élőlény felszólítására megjelenik egy vörös ló – ezt a polgárháborúk jelképeként magyarázzák. A harmadik csapás a fekete lóval ábrázolt drágaság, éhínség, mely minden háború következménye. (Isten irgalmából nem terjed ki mindenre a drágaság, így az olajra és borra sem. A dénár a római birodalomban a napi megélhetéshez szükséges pénz volt.) A negyedik pecsét feltörésekor megjelenik a Halál és kísérete. A halál a háborúk és az éhínség következtében fellépő pestist jelenti, ezért lovának színe fakó (sárgászöld, hullaszínű). Mind a négy ló az Isten nélküli hatalom terjedését szimbolizálja. Régen a prófétákat látóknak hívták. Úgy néz ki, hogy régi felismerése (látása) az embernek, hogy az istennélküliség mindig romlásba dönti a közösséget, s pusztuláshoz vezet. E felismerés ellenére a történelem kereke újra és újra belecsusszan a régi kerékvágásba! Megtanuljuk-e valaha is a leckét, hogy Istent kell keresnünk, s nem a múlandó dicsőséget? (Frankó Mátyás)

Az első, hogy hiába a meghívó, ha nem reagálnak rá. Hiába a szép szó, ha süket fülekre talál. Hiába a meghallott isteni hívogatás, ha nem érti/érzi meg valaki a mögöttes lényeget – Isten szeret, s szeretetből cselekszik -, akkor azt sem tudja, miről marad le végérvényesen.
A második tanulság, hogy az utolsó pillanatokban is be lehet kerülni az Isten országába, ott lehet üldögélni a nagy lakomán, de még onnan is kipenderíthetik az embert, ha nem fogja fel, hogy milyen az a Hely, ahol ő most ott vendégként ott lehet… Ünneplő(!) gyülekezet ez, s az ünneplésnek koreográfiája, sőt egyéb kellékei is vannak! Mert el lehet fogyasztani a sült halat újságpapírból kibontva is, de a karácsonyi ünneplő asztalra tenni ilyen “csomagolásban” azért az… mégiscsak érzéketlenség lenne! Ahol mi magunk is nagyon-nagyon fontosak vagyunk a meghívó “házigazda” számára, ott nem lehetünk nyersek, magunknak valók, cinikusak, pökhendiek… Illik elfogadni a “játékszabályokat”, hogy az ünnep mindenkinek ünnep legyen.
A harmadik tanulság, hogy még a mennyország kapujától nem messze, a túloldalon is lesznek ünneprontók. Az Isten világát az ember világától elválasztó kapun innen meg szinte magától értődő, hogy vannak, élnek közöttünk olyanok, akik egyenesen élvezetet találnak abban, ha mások örömét elronthatják… Hasonlatosak ők a kicsiny gyermekekhez, amikor is az egyik kisgyermek felépít magának valamit, s a másik – aki még nem képes építeni -, látható élvezettel lerombolja azt. Aki lelkileg kiskorú – s lehet ennek ellenére több diplomája is -, az nemcsak irigykedik mások sikereit látva, de igyekszik gonosz megjegyzéseivel, intrikáival elrontani/elvenni a másik örömét.
A negyedik tanulság, hogy mindennek következménye van – még “odaát” is, még a fehér asztalnál is. Nem lehet hála nélkül, tisztátalan lélekkel részesévé válni a Nagy Ünneplésnek! Aki nem látja, az értéket, akinek nem fáj a szeretet hiánya, az önmaga fölött mondja ki ítéletét makacs önszeretete miatt, s azon se csodálkozhat, ha majd az utolsó pillanatban a Fényből kiesik, s kint találja magát a külső sötétségben, ahol “lesz majd sírás és fogcsikorgatás”, mert nincs ott az Isten, csak az Isten hiányának borzalmasan gyötrő kínja…

Az első ígéret 1Mózes 3,15 A föld az ember uralma alá volt helyezve eredetileg. Az első emberpár azonban az ősi kígyó (Jel 12,9) oldalára pártolt, és a Gonosz uralma alá kerültek a földdel együtt. Azért, mert Istentől függetlenül akartak bölcsességet nyerni és nagyok lenni. Isten teljesen igazságosan járt volna el, ha Ádámot és Évát és bennük az egész emberiséget az örök halálba, a kárhozat állapotába küldte volna. Az egyezség úgy szólt: amikor eszel a tiltott fáról, meghalsz (1Móz 2,17). Az Istentől való elválasztott állapot a lelki halált jelenti. De Isten nem juttatta azonnal méltó sorsára az első emberpárt. Sőt, ígéretet is tett kiszabadulásukra, mert nagy az ő kegyelme. Kicsoda olyan Isten, mint az Úr? (Mik 7,18) Ennek az ígéretnek az első áldása, hogy az emberek nem lesznek jó szövetségesek a sátánnal. Ellenségeskedés lesz köztük. Persze elsősorban azokra igaz ez, akik Istent újra Uruknak fogadják. De eljön majd az asszony magva, A Mag, aki megsebesíttetik a mi vétkeinkért a Kígyótól, de végül egészen legyőzi azt, mert a fejére tapos. Jézus Krisztus azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3,8). Hamarosan újra eljön, és a régi Kígyót és gyermekeit a tűzzel és kénnel égő tóba veti. Állj a győztes oldalán!

Az első lépést úgy kell megtennünk, mintha nem is volna ott Isten. Hiába várjuk, hogy Isten segítsen, nem teszi meg. De mihelyt elindulunk, meglátjuk, hogy Ő jelen van. Ha Isten indít, az első lépés, a kezdeményezés, erkölcsi jellegű: meg kell tenned, nem szabad lustán heverned, mint egy darab fa. Ha igazán akarunk “felkelni és megvilágosodni”, akkor a robotnak tűnő munkát isteni fényben kezdjük látni. Az ilyen robotmunka a jellem egyik legfinomabb próbaköve. A hétköznapi piszkos munka nagyon távol áll eszményeinktől, és amint felvesszük ezt a munkát, kiderül azonnal, hogy valódi-e szellemi életünk. Olvasd el János 13. fejezetét. Itt a testté lett Isten mossa meg a halászok piszkos lábait és azt mondja: “Ha én, az Úr és Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait.” A robotmunkát csak isteni ihletéssel és Isten világosságában tudjuk elvégezni. Vannak emberek, akik úgy végeznek el bizonyos munkát, hogy a mód, ahogyan végzik, örökre megszenteltté teszi azt. Lehet az a legközönségesebb munka; mégis, ahogyan elvégezték, az azt egészen mássá tette. Amikor az Úr tesz valamit rajtunk keresztül, akkor azt mindig át is alakítja. Emberi testünket is magára vette, átalakította és ezáltal minden szentje számára a Szent Szellem templomává tette.

Az első szövetség parancsolatai a kőtáblákon voltak, amelyeket a frigyládában őriztek. Később tekercsekre kerültek, és aki meg tudta fizetni, az megvehette és olvashatta, mások viszont a papoktól hallhatták az ünnepeken. Nekünk Krisztus által a szívünkbe van írva, tehát nem kell megvennünk drága pénzen, nem csak ritkán hallhatjuk egy-egy részletét. Bennünk van, velünk van, mindig elérhetően. Látszik-e ez a mindennapi életünkön? Amit befogadunk, az beépül az életünkbe, és részünkké válik. Félek, hogy jobban látszik rajtunk, hogy befogadtuk a kenyeret vagy a húst, és kissé túlsúlyosak lettünk, mint Isten igéjének a befogadása. Az valahogy nagyon nehezen válik részünkké. Pedig Isten azt akarja, hogy természetesen, magától értetődő módon éljük meg mindazt, amit beleírt a szívünkbe. Ha ma este hiányosnak érzed ebben az életed, vagy csak a mai napod is, mondd el bűnbánattal az Úrnak! Kérj bocsánatot tőle, és kérd, hogy lelke által segítsen ebben változni! Kérj segítséget a következő naphoz, hogy ha megadja kegyelméből, akkor tudj természetesen krisztusi életet élni! Meglátod, neked is jobb lesz, a környezeted is örömöt talál benned, és Isten előtt is kedvet találsz!

Az elsőségre vágyás tipikusan agressziót szül, mert abban gyötrődve az egyén képtelen alázattal belesimulni a vezető irányvonalába, és szelíden fogadni útmutatását – legyen az ember vagy maga Isten. Hasonló a szituáció egy újszövetségi gyülekezetben is: „Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket.” (3Jn 1,9) Megfigyelhetjük, hogy a Szentírás alapigazságokat megfogalmazó állításainak
ellenkező oldala is igaz. Így bátran mondhatjuk, hogy míg a szelídek boldogok (áldottak), addig a szelídséget mellőzők boldogtalanok, áldatlan állapotban élnek. Aki nem tudja alázattal elfogadni a vezetést vagy akár az intést, és képtelen szelíden viszonyulni az Isten által fölé rendelthez (s talán közeli rokonság esetén még nehezebb elfogadni ezt a relációt), az konfliktusokat teremt maga körül. Ez pedig olyan környezetet eredményez, ami mellőzi a boldogság légkörét. Sőt mi több, az Úr ítéletét vonja maga után (9–10. v.). Segítsen bennünket Isten, hogy a nekünk ígért mennyei örökség felé tartó utunkon alázattal fogadjuk a vezetést, s így már menet közben is ízlelgethessük azt a boldogságot, amely a szelídség talaján terem! „Egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1Pt 5,5)

Az elszámolás nem a Te dolgod, még akkor sem, ha a legnagyobb személyes sértés ért Téged! Isten nem megtiltani akarja ezt Neked, hanem szeretne megóvni Téged. Megóvni a még nagyobb szégyentől, a még mélyebb megalázástól. Attól, hogy Te is olyan módszerrel küzdj, amely ellen egyébként az egész lényed tiltakozik. Még ha gondolnál is arra, hogy magadon valahogyan segíts, vigyázz, ki ne mondd hangosan, és ne kezdj bele, mert akkor Isten esélyeit korlátozod! Ő akkor tud igazán segíteni, ha Te hagyod, hogy segítsen rajtad. Azt mondják, hogy a vízi mentőknek azokkal a fuldoklókkal van a legnehezebb dolguk, akik kapálódzva akarnak magukon is segíteni, miközben már menteni próbálják őket. Ne vedd komolyan a mondást: „Segíts magadon, és Isten is megsegít.” Te csak legyél nyugodtan, és engedd, hogy Atyád előtted járjon, mindenben! (E.M.L.)

Az elvi ateizmus, Isten nélküli állapot általában gyakorlati tettekben is testet ölt – vagy megfordítva a dolgot: akinek takargatni való tettei vannak, az hajlamos lehet azzal bátorítani magát, hogy „Nem lesz számonkérés, nincs Isten!” (Zsolt 10,4). De mindegy, hogy milyen magyarázatokkal hitegeti magát az egyébként csak objektív dolgokban hívő, és értelmére büszke ember, az Úr előtt való megállást nem kerülheti el. „Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem” – ez a kijelentés tulajdonképpen egyetemes érvényűnek tekinthető, hiszen valóban nincs senki, aki önerőből juthatna Istenhez. Megváltásra szorult az egész emberiség, s az Újszövetség örömhírének ismeretében már azt is elmondhatjuk, hogy Jézus Krisztus által van üdvösségünk. Nem annak mentén fognak szétválni a csoportok és népek, hogy egymásnak politikailag milyen módon voltak szövetségesei vagy ellenségei, hanem a Krisztushoz való viszonyulásuk alapján. És a most még hitetlenek közül is jöhetnek az Úrhoz a kegyelmi idő alatt, ez a reményünk minden közbenjáró imánál, amit értük mondunk.

Az ember a zsigereiben hordja a szerzés és gyarapodás vágyát. A szívünk mélyén valahol mindannyian nem szegényebbek akarunk lenni, hanem gazdagabbak. Gyarapodni akarunk küllemben, de belső értékeinket tekintve is. Az Ige ma arra tanít, hogy jól lássuk a hangsúlyokat, nehogy vészesen eltolódjanak az életünkben. Aranynál és anyagiaknál sokkal előnyösebb értelmet kérni, mint egykor Salamon kért sok tanakodás után bölcsességet, mert ezzel mindent megnyert, ami mind az emberi világban, mind az isteni világban követendő érték. Jézus is erre bíztat: „Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát és mindenek ráadásul megadatnak néktek!” (Máté 6:33) (Berencsi Balázs)

Az ember aszerint cselekszik, amire néz. Aszerint mérlegel, amit látóköre befogadott. Az ember életében az a kapcsolat válik valósággá, amelyik a legfontosabb, amelyikre a tekintetét függeszti. Hogyan emelje a tekintetét az Istenre, ha már kezével a tiltott gyümölcs után nyúlt? Ha elfordult tőle, hogyan forduljon vissza? Az Isten néz az emberre. Ha az embernek nincs ereje rátekinteni, ő akkor is figyel. Tekintete a keresztről néz: megbocsátón, várón. A kereszten valósul meg az atyai értés: az a hatalmas, emberhez odahajoló erő, amely megalázta magát, elszenvedte a halált a mi vétkeink miatt. Isten egy pontot helyezett a föld és az ég közé. Egy pontot, amire nézhetünk, s amelyben visszatalálhatunk hozzá, és ismét szemébe nézzünk, hogy a kép teljes legyen. Istenem! Nagy vagy te, és mégis rám nézel, halandóra. Add, hogy tekintetem rád nézzen szüntelen. Ha elfordulnék tőled, mutasd elém keresztedet, hogy bánjam bűnömet, és visszataláljak hozzád! Ámen.

Az ember az Úrtól kapta a bölcsességet. Isten az Ő lelkével felruházott bennünket még értelemmel, tudománnyal minden mesterségben. Az ajándékok mellé megkaptuk a feladatot is. Alkalmassá tett bennünket. Mivé lett a kezünkben a bölcsesség, értelem? Eltékozoltuk és visszaéltünk velük. Fellázadtunk Isten ellen, s szolgáltuk vele a sátánt. Ezért „bölcseink bölcsessége elvész és az értelmeseinek értelme eltűnik.” (Ézs 29:14) De Isten könyörül az emberen, hogy bölcs legyen újra, de csakis Krisztusban. Ajándék mellé van feladat is. Ma is csak az, hogy bizonyságot tegyünk Megváltónkról. Nem baj, ha a világ szemétjévé válunk, ha mindeneknek a söpredékévé is leszünk. Csak egy a fontos, egy a lényeg, hogy a futásunkat elvégezve, hitünket megtartva, célba érkezzünk. Itt van gúny, kacaj a világ részéről, de odaát vár az igazság koronája. (Börzsönyiné Szabó Erzsébet)

Az ember azonban, nagy ostobán, először kíván valamit, azután nekilát, hogy megszerezze magának, amit megkívánt. Nem Isten rendelése szerint cselekszünk, mert Ő azt tanácsolja, hogy először Őt kell keresnünk, azután várhatjuk, hogy minden egyéb ráadásul megadatik nekünk. Ha engednénk, hogy Isten betöltse a szívünket, mígnem az túlárad a Benne való gyönyörűségtől, akkor Isten maga gondoskodna arról, hogy semmi jóban ne lássunk hiányt. Ezért ahelyett, hogy a világban rohangálnánk múló örömöket keresve, maradjunk csak “otthon” Istennél, és igyunk az Ő forrásából. Ő többet tud tenni értünk, mint valamennyi barátunk együttvéve. Jobb megelégedni Istennel, mint az érzékek ideig-óráig tartó gyönyörűségei után futkosni. Kezdetben talán csalódást érzünk majd, de ha ezáltal még közelebb kerülünk az Úrhoz, végtelenül hálásak lehetünk érte, mert végül minden helyénvaló kívánságunk teljesülni fog.

Az ember becsületét a munkája adja. Aki nem dolgozik, aki csak élősködik – szülei vagy a társadalom nyakán, az becstelen. Aki csak elvesz a közösségből, de nem ad vissza semmit, sőt amely közösség az ő személyes védelmét is garantálja, azt el- vagy kiárulja (a lényeg tulajdonképpen ugyanaz) az ellenszegül Isten parancsolatának. Aki kényelmével, nem-gondolkodásával vagy éppen hitványságával (deviáns magatartások!) asszisztál mindehhez, az nemcsak embertársai egzisztenciális sírját ássa, de önmaga végső megsemmisülését is előkészíti. Isten igazságban teremtette ezt a világot, melyben mindenkinek egy életet adott, hogy azt jól megbecsülje, s életével respektálja másokét is. Ha ezt az egyszeri lehetőséget eljátssza, akkor nincs második lehetősége, nincs újrakezdés egy következőz életben. Tény, hogy a legszebb virágot is megperzseli a Nap, s elszárad… A gazdag vaksága abban áll, hogy nem veszi észre, hogy a gazdagság sem örök, hanem csak ideiglenes. S ha valaki anyagi-, szellemi gazdagságát nem arra használja, hogy mindenki méltóságát emelje általa, akkor pontosan azt nem teszi meg, amiért emberként megszületett erre a világra… A kérdés tehát nem az – bár sokan ezen elmélkednek, gyakorlatilag teljesen fölöslegesen -, hogy “akkor és ott” mit csinál majd a JóIsten, hanem az, hogy “itt és most” mit csinálok én, mihez kezdek azokkal a talentumokkal, amiket kaptam? (Frankó Mátyás)

Az ember egyedül úgy válhat Isten gyermekévé, ha megkapja Isten természetét; ezért Krisztus eljött, hogy az ember megkaphassa az örök életet. (Ján. 10,10. 1Ján. 5,11. 12.) Az ember pedig csak azután kaphatta meg az örök életet, miután törvényesen meg lett szabadítva a sátán hatalmából. (Kol. 1,13. 14.)

Az ember életének egyik tulajdonsága, hogy hordozó élet. Amikor elindulunk és megyünk valahová, nem egyszerűen helyet változtatunk, térben mozgunk, hanem mindazt, amit gondolunk, érzünk, visszük magunkkal. Ha jó kedvünk van, másoknak is jó kedve támadhat, ha rossz a kedvünk, az másokat is lelombozhat. A hordozó élet tulajdonsága, hogy nagyon sokat lehet vele építeni, de ugyanakkor felelősséggel teljes is, hiszen magában hordozza a rombolás lehetőségét. Az Ige erre figyelmeztet: a bűnös elviszi magával a megvetést, a szégyentelen viselkedés pedig gyalázattal jár együtt.

Az ember elsősorban embernek születik, utána valamilyen nemzetbe és kultúrába. Emberségét soha nem a származása, státusa, szegénysége vagy gazdagsága, hanem a szándéka/lelkülete határozza meg. Aki szeretni tud, az egyszerűsége ellenére is bölcs lesz, de akinek szívébe csak önmaga fér bele, annak fejében hiába halmozódik lexikonnyi ismeret, bölcs sosem lesz, legfeljebb csak nagyon okos. (Frankó Mihály)

Az ember és a világ történelmének tulajdonképpeni egyetlen és leglényegesebb témája, amelynek minden egyéb alárendelődik, a hit és a hitetlenség konfliktusa. (Goethe) Nincs vágyam más, csak országodba kerülni, Uram. Nem tehetek érte semmit önerőmből, de Krisztusom érettem elszenvedett halálával kifizette a váltságot. Ezért tudhatom, méltatlanul is hozzád térek majd. Ámen.

Az ember gyakorta kerül igazságtalan vagy egyszerűen csak bosszantó szituációkba. Talán ma is történt velünk ilyen. Legtöbbször tehetetlenek vagyunk, ami tovább fokozza frusztrációnkat, pláne, ha a gonoszul cselekvőnek ad igazat a környezetünk velünk szemben. Ilyenkor megesik, hogy indulatból, ösztönből vagy lendületből reagálunk – nem krisztusi lelkülettel. Pedig ő a pillanatnyi körülményeinktől és lelkiállapotunktól függetlenül szelídséget vár el tőlünk. Viszont nem elvtelenül, motiváció nélkül: több igén – így a main – keresztül is gazdag örökséget ígér az alázatosoknak. Az Urunk leírhatatlan tökéletességű és dicsőségű országába vezető út semmiképpen sem haragtartással, gyűlölettel, bosszúállással van kikövezve, hanem inkább türelemmel, megbocsátással, az Úrban való reménykedéssel. A harag, heveskedés, indulat csak rosszra visz (8. v.). A bizalom és gyönyörködés az Úrban, jótettek, elcsendesedés, alázat viszont békességet eredményez, és az ő szabadító igazságtételének megtapasztalását hozza. A végső győzelmet az idők végén élvezhetjük Urunk oldalán, de már addig is sok alkalommal átélhetjük, hogy az ige szerinti magatartás jóval messzebbre, sok áldás örökségébe visz.

(1) az ember hisz a szívében,
(2) majd kimondja a szájával azt, amit a szívében hisz,
(3) és az megtörténik.
Isten ezt a fajta hitet használta, amikor kezdetben megteremtette a világot. Isten hitte, hogy amit Ő mond, meg fog történni! Ezért azt mondta: „Legyen föld.” És lett föld. Valójában Ő mindent úgy teremtett — a napot, a holdat, a csillagokat, a bolygókat és az állatokat, mindent — kivéve az embert —, hogy hitte: az, amit Ő mond, meg fog történni. Azután kimondta. És megtörtént. Ez az isteni fajta hit.

Az ember legfőbb gondja általában az, hogy aggódva keresi mindazt, ami létének biztonságot ad. Bizonyára te is így vagy vele. Jézus azonban az Ő látásmódját állítja eléd, az Ő cselekvésmódját kínálja fel. Arra kér, hogy ne úgy viselkedj, ahogy általában szokás, és azt, hogy ne csak egyszer, hanem mindig ehhez tartsd magad, ami azt jelenti, hogy elsősorban Isten országát keresd.
Ha egész lényeddel Isten felé fordulsz, és mindent megteszel azért, hogy Ő uralkodjék benned, és a többiekben is – azaz törvényei szerint irányítod az életedet – akkor az Atya minden nap megadja, amire szükséged van.
Ha azonban elsősorban önmagaddal vagy elfoglalva, akkor egy idő után csak az e világi dolgokkal fogsz törődni, akkor ezek rabul ejtenek majd téged. Ez lesz a legfőbb kérdés számodra, ez lesz minden erőfeszítésed célja, és így beleesel abba a súlyos kísértésbe, hogy csak a saját erődre számítasz és egyre kevésbé Istenre.

Az ember lelke az ÚRtól kapott mécses, egészen átkutatja a test belsejét. (Példabeszédek 20:27) Igénk szoros kapcsolatot feltételez a test és a lélek között. 3000 éve is ismerték tehát ezt a manapság teljesen egyértelmű összefüggést. A test és a lélek hatással van egymásra. Felemelhetik, de a mélybe is taszíthatják egymást, s általa magát az embert. Mindegy, csak egészség legyen – tartják és mondják nagyon sokan. Mi, hívő emberek ehhez hozzátehetjük, hogy csak lelki egészség legyen. Sok testileg megnyomorodott ember tud e mondat igazságáról beszámolni. Figyelj a lelkedre! Ápold, gondozd, törődj vele Isten jelenlétében! Áldás lesz az a testednek is.

Az ember lényege legmélyéből vágyakozik a békességre. De nem mindig ismeri annak a jónak a természetét, amire vágyik. Ahogyan el akarja érni a békességet, nem mindig az Isten útja az. Sálóm (héber szó) – békesség; jelentése: érintetlenség, tökéletesség, sértetlenség, a teljesség ténye, dolgok eredeti állapotának helyreállítása, épség, jó egészség; hitelező kifizetése, fogadás, fogadalom teljesítése. Nem csupán szövetség, amely lehetővé teszi a nyugodt életet; vagy békesség, mint a háborúval ellentétes tartalmú időszak, hanem a mindennapi létezés jóléte; annak az embernek az állapota, aki összhangban él a természettel, önmagával és Istennel. Konkrétan: áldás, nyugalom, dicsőség, gazdagság, üdvösség, élet. A békesség győzelem, valamilyen ellenség felett. Az ember lényege legmélyéből vágyakozik a békességre. Az egyetlen igazi békét Jézus Krisztusban kaphatjuk meg: Ő legyőzte a bűn hatalmát, az ember legnagyobb ellenségét. Ezért Krisztusban helyreállt a teljes béke. Őbenne van áldás, nyugalom, dicsőség, gazdagság, üdvösség és élet. Úr Jézus, te, aki békességet, áldást, nyugalmat, dicsőséget, gazdagságot, üdvösséget és életet szereztél nekünk, kérünk, töltsd be mindennapjainkat! Add, hogy rád figyeljünk, hogy békességszerző munkádat hálás szívvel befogadjuk, és veled éljünk egész életünkben! Ámen.

Az ember magasabb rendű mint az állatok. Van intelligenciája, akarata, és lelkiismerettel és lélekkel, szellemmel megáldott teremtmény, aki imádhatja Istent. Bár az állatoknak is van intelligenciája és akarata, valószínű, hogy lelkük is van, de nincs szellemük amivel Istennel tudnának közösséget tartani, és nincs lelkiismeretük és nem logikusan gondolkodnak ami az embert emberré teszi. Bár ez valószínű, hogy a bűnbeesés következménye. Milyen érdekes az is, hogy Isten azokat a házi állatokat akik az embert szolgálják és segítik, sokkal intelligensebbnek teremtette mint a többi állatot. Ilyen a ló, kutya, macska. Legyünk hálásak azért, hogy Isten megajándékozott az ő barátságával, szeretetével mert ez egy kiváltság, sajnos az emberek többsége nem keresi a teremtőjének megismerését, nem keresi akaratát és a saját feje után megy. Magát tartja a legfontosabb és legokosabb embernek és így megy romlásba a világ. A mi feladatunk, és kötelességünk, hogy felfedjük Isten igazságait.

Az ember mindent megtesz, ha egy juha elvész, hogy megtalálja azt, mert értéket jelent számára. Az ember szeretete ilyen érdekszeretet. Csak azért fárad, amiből haszna van. Nem így van ez az Úr Jézusnál! Nem saját érdeke miatt, nem a haszon miatt keresi az embert, hanem azért, mert sajnálja és szereti. Tudja, hogy Istentől és az atyai háztól távol a pusztulás és a halál vár rá. Az Úr Jézus keresi az elveszetteket, de hogy állunk mi az elveszettekhez? Azt mondjuk, hogy megérdemlik sorsukat, hiszen maguk keresték maguknak a bajt, vagy elindulunk keresésükre, időt, fáradságot nem kímélve, hogy visszavezessük őket a nyájhoz? Urunk, kérünk, adj nekünk mentő szeretetet az elveszettek iránt!

Az ember nem azért van a világon, hogy telve szeretettel, örömmel, békességgel és a többi jóval ellustálkodjék a világban, vagy maximum az önfenntartását oldja meg. Közben pedig türelemmel, szívességgel, szelídséggel és önmegtartóztatással végigutazza a fél világot, végigélvezze az életet. Az ember arra hivatott, hogy képességei és tudása szerint hozzájáruljon embertársai boldogulásához, istenkeresésükhöz, hitre jutásukhoz. Ezt csak az önzetlenségre törekvő hívők tekintik életcéljuknak. A többiek „becsvágyók, egymásra irigykedők”. Senki ne legyen köztünk ilyen!

Az ember nem csupán biológiai tényező, nem is termelő, vagy fogyasztó, hanem Isten képmására teremtett, egyedülálló méltósággal rendelkező lény. Isten minden egyes embert szeretetből és szeretetre, boldogságra teremtett és meghívott az örök boldogságra. Aki így tud nézni minden embert, a saját meg nem született gyermekét is, az soha nem fog az abortusz mellett dönteni. “Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!” (Lk 11, 28)

Az ember önkéntelenül arra gondol, hogy ha jót tesz és szépen él, Istennek használ vele, ha bűnt követ el, Istennek okoz kárt. Van benne valami igazság. Isten munkatársának teremtett és rendelt minket, az ő rendelésében, az ő országa építésében okoz hiányt bűnünk, engedetlenségünk. De neki van ahhoz ereje, hogy lázadásainkat is felhasználja, más irányban, a maga céljaira. Neki magának ugyan mit árthat az emberparány rosszakarata? Az viszont egyszerű nagyképűség, ha az gondoljuk, hogy jó tetteink neki használnak. Ő azokat valóban fel kívánja használni a többi gyermeke boldogságára, a közösség építésére. De azok eredményét emberek élvezik, családod, néped, közösséged, mindazok, akik körülötted élnek. Te pedig azok engedelmességét, akik téged szeretnek és szolgálnak. Ne essünk tévedésbe: Istennek mi sem adni, sem tőle elvenni semmit nem tudunk. Magunkat tesszük értékessé vagy hiábavalóvá engedelmes vagy engedetlen magatartásunkkal. Jó Atyám, ments meg engem attól az értelmetlenségtől, hogy úgy képzeljem, hogy én árthatok vagy használhatok neked azzal, amit teszek. Kétéves gyermeknek jól áll, ha ököllel ront apjának, vagy megajándékozza egy katicabogárral. De én felnőttnek, értelmes embernek tudom magam, ne tegyem magam nevetségessé sem előtted, sem magam vagy mások előtt értelmetlen nagyképűségemmel. Olyan jó neked szolgálni, nekem jó az, én leszek általa gazdagabb és boldogabb. Én szenvedem meg, én vesztem el életem szépségeit, áldásait, ha veled szembe fordulok. Erre taníts meg Uram, s tégy képessé arra, hogy eléggé szeressem és gazdagítsam magam azzal, hogy másoknak szolgálok, másokat igyekszem boldogabbá tenni, mások életében kívánok áldássá lenni. Ezt a bölcsességet kérem tőled, áldj meg vele, Uram. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

“Az ember önmaga ellen követi el a legnagyobb igazságtalanságot, amikor Isten akarata ellenére cselekszik és gondolkodik. A bűn útja a nyomor és pusztulás útja… Az egész menny érdeklődve figyeli az ember boldogulását. Mennyei Atyánk csak azt kívánja, hogy kerüljük azokat az élvezeteket, amelyek szenvedést és keserű csalódást okoznak, és szerencsétlenné teszik életünket, végül pedig a boldogság és a menny kapuját is bezárják előttünk. A világ Megváltója békét és nyugalmat kíván nyújtani mindazoknak, akik az élet kenyeréért jönnek hozzá. Csakis olyan kötelezettségeket hárít ránk, amelyek földi lépteinket az áldások magaslatai felé irányítják, amelyekre az engedetlenek sohasem juthatnak el. Az igazán örömteljes élet abban áll, hogy Krisztus – a dicsőség reménysége – bennünk lakozik, és ez nyilvánvalóvá is lesz jellemünkben.” (Jézushoz vezető út, Odaadás c. fejezetből)

Az ember számtalan olyan életszakasszal találkozik, ami erőn felüli teljesítést követel tőle. Bizonytalankodik, szorong, fél, mert olyan kiszámíthatatlannak tűnik minden, és biztos abban is, hogy az élettapasztalatok sem segítenek. Mégis, mivel meg kell birkóznia a feladattal, elindul az ismeretlen felé… Keresztyénként viszont abban a kiváltságban van részünk, hogy az ismeretlennel szemben nem kell egyedül próbálkoznunk, hanem szabad Jézust segítségül hívnunk, s ígéreteire hagyatkozva, kezére bízhatjuk magunkat és szeretteinket! És így általa bátorítottan, vele indulhatunk, az Úr pedig – ha dicsőségére szolgál és javunkra van, akkor – bizonyára átvisz minden nehézségen, gondoskodik átkelésünkről s boldog célba érkezésünkről. Visszatekintve pedig mindig örömteli hálával emlékezhetünk meg az útról, amelyen hordozott, erősített és védett bennünket. (Sípos Ete Zoltán)

Az ember szellemileg az ördög gyermeke. Részesedik atyja természetéből. Ez magyarázza, hogy az ember miért nem üdvözülhet megfelelő életvitel által. Nem tud megállni Isten jelenlétében amint van, mert atyjának, az ördögnek a természete van benne. Ha üdvözül is az ember, valaki által kell üdvözülnie, aki kifizeti a bűneiért a büntetést, és valakitől kapnia kell egy új természetet.

Az ember talán azt gondolja, a kísértések között egy-két ballépés, egy kis hamisság belefér, hiszen ki az, aki nem így csinálná, aki ne a maga hasznát tenné mégis legelőre, aki tökéletes lenne? Van, aki nem így tett, pedig hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett, bűnt, hamisságot mégsem követett el. A példa tehát adott! Sőt, több is adatott a jó példánál, ami fényt derít az ember valódi gyarlóságára! Benne megadatott, hogy igazságánál meglátva saját hamisságunkat, nála keressünk kegyelmet, és tőle kérjünk erőt, ha segítségre van szükségünk. Segítségre pedig folyamatosan szükségünk van. Hála érte, hogy nemcsak erőtlenségünket ismeri, de kísértéseinket is! Hála, hogy nem hibáinkat keresve, hanem gyógyító szeretetével vizsgál! Hála, hogy közelségének vonzása meg tudja őrizni hitünket minden körülmények között!

Az ember vágyakozik a szépre, a jóra, a többre. Minden kell nekünk. Ez alapvetően nem baj, de benne van-e a mindenben Jézus? Nélküle ugyanis nem lesz semmink. Miért mondom ezt? Ott van az Igében: Isten Jézussal együtt nekünk ajándékoz mindent! Jézussal együtt. Jézus nélkül viszont sem ünnepelni, sem élni nem érdemes. Ahogyan egy ifjúsági ének fogalmaz: Nála nélkül elveszett már bűnös életed, Nála nélkül élned is kár hosszú éveket. A legnagyobb karácsonyi ajándék Jézus Krisztus, minden egyéb csak ráadás. A minden egyéb csak Jézus mellett lehet érték, nélküle üres és értéktelen, még ha sok pénzbe került is. De jó lenne, ha sok ember tisztában lenne ezzel! Merd elmondani másoknak, hogy Isten az Ő Fiában mekkora ajándékot adott neked! Ez az ajándék nem hibás, nem kell kicserélni, hanem személyes és üdvöt hozó. Örvendezz ennek a mai ünnepnapon!

Az emberek a földi nyereségre és ismertségre hajtanak. Jutalom az, amit megszereznek. Jó érzés tudni, hogy az őszinte szívvel végzett szolgálatnak nagy jutalma van. „Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Mt 6,18) Isten megjutalmazza szolgálatainkat. Legyen szó akár egy pohár vízről vagy egy bátorító, együtt érző szóról. Krisztus kegyelme által irányít bennünket, és így formálódik jellemünk. Nem a világhoz igazodunk és annak a lelkületéhez vagy szokásaihoz, hanem Jézushoz. „Szolgálni néked teljes szívemből lelkesen, Letéve minden mást, Uram…” (Dics.nev2. 196)

Az emberek becsaphatóak. Vigyázz, Isten Lelke nem! Vajon nem úgy vagy-e, hogy rajtad a hívőséged már csak ruha? Kivel beszélsz, ha imádkozol? Istennel, magaddal vagy másokkal? Valaki az összes csalásodat ismeri, és tudja, hogy milyen vagy igazán. Mi kitanult csalók vagyunk. Jákób önmagát csalja meg. Minden sikerült. Nem jött korábban Ézsau, hogy megakadályozza a csalást, hogy Jákób ne kapta volna meg az áldást. Jákób még el is mehetett, hogy Ézsau ne álljon bosszút rajta. Látjuk, hogy sem versengéssel, sem csalással nem tudja Jákób megnyerni az áldást. Útban van a rokonsága felé. Rebeka nem látta többé a fiát. Neve nincs a hithősök között. Mert nem “hit által” cselekedett, hanem saját akarata szerint.

Az emberek előtt olykor nagyobb súlya van valamiféle megnyilvánulásnak, mint az Igének. Ne kövesd ezt. Tedd az Igét az első helyre.

Az emberek között levő különbözőségekből, a népek, fajok, társadalmi osztályok, a műveltség, vagyon és tehetség különbözőségéből ellentétek keletkeznek a bűn miatt. A mennyben azonban Isten megteremtette az egység alapját és mindenki számára rendelt egy Urat, egy Főt: Krisztust.

Az emberek legtöbbje, ha bűnös nem néz a másik szemébe, de még a kisgyermek sem néz a szemünkbe, ha bűnös. Belénk vannak kódolva Istennek igazságai. Azt is mondja a közmondás – a szem a lélek tükre, – és igaz, mert ha a tükörbe nézünk akkor látjuk a valóságot ami előtte van. Még azt is mondják a bűnös embernek, – te tudsz tükörbe nézni ? – vagyis a bűnös ember magát is megutálja. Amióta ismerem a biblia igazságait sok olyan mondásokat ismerek fel ami Jézus tanításaiból származik. Ami jó, de még jobb lenne, ha a bibliának a mondatait szólnák az emberek és hozzá tennék, ezt mondta az Úr. Legyünk bátrak és igyekezzük az igazság beszédét szólni. Próbáljuk meg pontosan idézni, hogy az emberek ismerjék meg Jézus beszédét, amit aztán magukévá tudhatnak és tovább adhatnak. Mi pedig igyekezzünk olyanná lenni, hogy Jézus dicsőségét tükrözzük vissza. Igyekezzünk ezt a Szentlelket megtartani bennünk, hogy Jézus tudjon minket a saját dicsőségére átformálni. Isten Lelke csak bűnmentes testben marad meg. Imádkozzunk, hogy az emberek is ismerjék fel ezeket az igazságokat.

Az emberek mindig is hajlottak olyan tanításokra, ami bizony nem az Úrtól volt. Nem csoda, hisz a gonosz mindig résen van ha egy kiskaput nyitva hagyunk neki. Kiskapukat pedig az emberek nagyon szeretnek nyitogatni, aztán meg elfelejtik becsukni. Sajnos vannak olyan emberek akik ellen állnak az igazságnak, és oda adják magukat a meséknek, üres fecsegéseknek.Még közöttünk is előfordul, és behozzák a gyülekezetbe ezeket a hamis cselekedeteket. Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, különösen a körülmetéltek között. (Titusz 1:10)

Az emberek néha megkérdezik: „Ha Isten orvossága mindig működik, akkor miért beteg még mindig olyan sok hívő?” Ennek két oka van. Az első: nem szánnak időt arra, hogy az Igét mélyen a szívükbe ültessék a gyógyulással kapcsolatban. A második, hogy nem teszik meg azt, amit az Ige mond.
Nincsen korlátozva az a mennyiség, amelyet Isten orvosságából bevehetsz. Nem tudod túladagolni. Minél többet veszel be belőle, annál erősebb leszel. Kezdj el ma erősödni.

Az embereket és az emberi dolgokat ismerni kell, hogy szerethessük. Istent és az isteni dolgokat szeretni kell, hogy ismerhessük. (Blaise Pascal) Aminek ismerjük a hangját, ami igazán fontos számunkra, arra kifinomul a hallásunk, arra “lesz fülünk”. Az utolsó napon az Isten Fiának hangja szólít majd minket. Az örök életünk pedig attól függ, hogy már itt a földön meghalljuk-e ezt a hangot. Nemcsak halljuk, hanem meghalljuk. Hogy Krisztus hangja ne csak olyan legyen, mint a város zajában a sok ismeretlen hangfoszlány, hanem az ismerős, kedves hang lehessen, amit mindenen keresztül felismerünk, aminek meghallására “van fülünk”. Az életünk attól függ, hogy az Isten Fiának hangját megismerjük, felismerjük, hogy az utolsó ítéletnél Jézus Krisztus hangja olyan hang legyen számunkra, ami ismerős, amit nem először hallunk, ami sok más hang között is a legfontosabb. Mindenható Istenünk! Szólj hozzánk és vezess minket szavaddal, mutass utat, hogy célba érkezzünk! Köszönjük a kegyelmet, hogy végül a célnál majd a te ismerős, szeretett hangod szólít minket. Ámen.

Az emberi beszéd sok esetben kerül az Ige mérlegére a Példabeszédek könyvében. Nem véletlenül. Manapság különösen érezzük a szavak erejét. Embereket egymás ellen lehet fordítani és hangolni egy jól előkészített, és jókor, jó helyen elmondott beszéddel. Nemcsak nagyban, kicsiben is így működik ez. Nemcsak egy ország lakosságát, hanem egy falu vagy város közvéleményét is ugyanígy lehet manipulálni. Ám az Isten útján járó ember erre nemet mond. Nem ez a feladata, nem ez a stílusa. A másikat még háta mögött is igyekszik megvédeni, mások hibáit nem felnagyítja, hanem szeretettel elfedezi. A becsületeseket megmenti beszédük. Miért is? Mert nem azon gondolkodnak, hogy kinek, mit lódítottak, hanem az igazat, csakis az igazat szólják! Bárcsak sok ilyen ember élne körülöttünk és mi is ide tartoznánk!

Az emberi bölcsesség csak a zsákmányhoz vezető sikeres útra koncentrál, a járulékos – nyereségnél sok esetben jóval több – veszteséggel nem törődik. Urunk viszont mindannyiunk javát tekinti és munkálja, ezért irányozza elő a szelídség életmódját, ami mindenkinek a legjobb rövid s hosszú távon egyaránt. Amikor napunk mérlegét elkészítjük, nem az a legfontosabb kérdés, hogy mit értünk el, hanem hogy hogyan éreztük magunkat lelkileg, és mások magukat a közelünkben.

Az emberi élet külső kereteinek különböző volta Istentől van, éppen úgy, mint a tehetségek és az adottságok különbözősége. Nem kell mindent külsőképpen, erőszakosan egyenlővé tenni, mint ezt az utópisták kívánják. Az emberek sokfélesége miatt nem kell panaszkodnunk. Inkább az igazi egység megvalósításán kell fáradoznunk! Ez az egység nem jelent egyformaságot. Figyeld csak meg a zenét. Ha csak egy hang dominálna egy zenedarabban, ez fárasztóan, üresen hangzanék. De a zeneszerző számtalan hangot kapcsol össze csodálatos harmóniába, minden hamis hang nélkül. Így a mennyei Mester is a különféle emberszíveket csodálatos egységgé tudja összeszerkeszteni. Egység a sokféleségben és sokféleség az egységben – ez az Úr utolérhetetlen művészete.

Az emberi kapcsolattartás egyik fontos eszköze a beszélgetés. Párbeszéd a családtagokkal, ismerősökkel, és ismeretlenekkel is, aminek tartalmát nagyrészt az önmagukról vagy másokról való megállapítások töltik meg. Mindenki meggyőzően képviseli saját véleményét, bátran ítélkezik, szidalmaz, lekezel vagy vet meg másokat. Az Isten nagyszerű ajándékával, a barátság, a közösség lehetőségével pedig nem tud jól élni. Bár vágyódik rá, és szenved a társas magánytól, mégsem képes tartós kapcsolat teremtésére és (főleg!) megtartására. Minél jobban megismer az ember valakit, annál szembetűnőbbé lesznek hibái – és ez mindkét felet csalódottá teszi. S ekkor elkezdődik a szakadás: először csak belül – ahogyan mondani szoktuk, valami elpattan bennünk – szakadnak el, amit követnek már az eltávolodás látható jelei is. Ezért olyan kevés pl. az életre szóló barátság és házasság.

Az emberi kiteljesedésre való törekvés egyértelműen arra indítja a személyt, hogy önmagából kilépve a másikat keresse, és örömét lelje annak létében. Bár Isten minden személyt “önmagáért” szeret és meghív az egyéni kiteljesedésre, ez a kiteljesedés nem érhető el a másokkal való közösség nélkül. Az ember arra van teremtve, hogy szeressen és szeressék. Mindkét nemet maga Isten hívja arra, hogy együtt cselekedjenek és éljenek. Ez a hivatásuk. És lényegében ez maga a szeretet. XVI Benedek pápa a Caritas in Veritate-ban így beszél: a szeretet felülmúlja az igazságosságot, de feltételezi az igazságosságot. Felülmúlja, mert azt adja a másiknak, ami nem jár neki, önmagát. De feltételezi az igazságosságot, mert nem adhatja a másiknak azt, mai nem jár neki, míg nem adja meg neki azt, ami az övé, önmagát. Ebből a szeretetből fakad az a termékenység, amelyből élet születhet. Ez az életet fakasztó egység tesz minket leginkább Isten képmásává. Ahogyan a Család Pápai Tanácsa által kiadott Család-lexikon mondja: “Azt is kijelenthetjük, hogy Isten nem elsősorban új emberi lények létrehozására teremtett minket nőnek és férfinak. Éppen ellenkezőleg: az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember képes a nemzésre, ezáltal kifejezve és fenntartva a nemi természetében ily módon tükröződő isteni képmást.” (Bíró László)

“Az emberi lelkek, akiket megmenteni szeretnénk, olyanok, mint az Ezékiel látomásában elénk táruló látvány: megszáradt csontok völgye. Halottak törvényszegéseikben és bűneikben… Amikor a kérdés elhangzik nekünk is:»embernek fia, megelevenedhetnek-e ezek a csontok?« – a mi válaszunk is tudatlanságunk beismerése legyen: »Te tudod, Uram.« Külső látszatra semmi sem mutathat arra, hogy valami reménységünk lehetne megelevenedésükre. A prófétai igét azonban mégis hirdetni kell, mint ahogyan Ezékiel szólt a megszáradt csontoknak az Úr parancsára… Prédikálnunk kell az Igét azoknak is, akik a mi megítélésünk szerint oly reménytelenek, mintha már sírjaikban feküdnének.” (Review and Herald, 1893. jan. 17.)

Az emberi szív és jellem átalakulása olyan csoda, mely az élő, örökkévaló Üdvözítőt, a lelkekért kegyelemteljesen munkálkodó Megváltót nyilatkoztatja ki. A Krisztusban elrejtett, kitartó hitélet nagy csoda. Az a jel, amelynek most és mindenkor láthatóvá kell lennie, ha Isten Igéje hangzik: a Szent Lélek jelenléte, aki újjászülő erővé teszi az igét a hallgatók szívében. Ez Isten bizonyságtevése a világ számára, amellyel az ő Fiának küldetését hitelesíti. Azok szívét, akik jelet kívántak Jézustól, olyannyira megkeményítette a hitetlenség, hogy nem vették észre jellemének isteni voltát.?

“Az emberi szív természeténél fogva rideg, sötét és szeretetlen. Amikor irgalmas és megbocsátó, akkor ezt nem önmagától teszi, hanem Isten Lelkének a befolyása és munkája nyomán… Az irgalmas emberekben Isten együttérző szeretete nyilvánul meg, mert ők az isteni természet részesei. Szívük együtemben dobban a végtelen szeretettel, menteni törekszenek és nem kárhoztatnak… Ha a szerencsétlenek, a szűkölködők, a bűn és a hitetlenség áldozatai segítséget kérnek, a keresztény nem azt kérdezi, hogy vajon megérdemlik-e, hanem ezt: hogyan segíthetek rajtuk? A legnyomorultabb és legmegvetettebb emberben is olyan lelket lát, akiért Jézus meghalt, és akinek az érdekében Isten megbízta őt, hogy a békéltetés szolgálatát elvégezze.”

Az emberi természet kútjából Jézus nem merít semmit. Korlátot emelünk Izráel Szentje elé, ha – megemlékezve arról, amit a múltban tehetett értünk – azt mondjuk: “Persze, nem várhatom, hogy még ezt is megtegye.” Nekünk, Jézus tanítványainak, éppen azokról a dolgokról kellene elhinnünk, hogy megteszi, amelyekhez az Ő mindenható erejére van szükség. Megszegényítjük az Ő szolgálatát, amint elfelejtjük, hogy Ő mindenható – és ennek az oka bennünk van és nem Ő benne. Készek vagyunk igénybe venni könyörületét és vigasztalását, de mindenható hatalmát már nem. Azért vagyunk olyan szánalmas példányai a keresztyénségnek, mert nincs mindenható Krisztusunk. Vannak keresztyén tulajdonságaink és tapasztalataink, de nem bízzuk rá magunkat egészen Jézus Krisztusra. Amikor nehéz körülmények közé jutunk, megszegényítjük az Úr szolgálatát az ilyen beszéddel: “Bizonyára nem tehet semmit.” Aztán keservesen fúrunk le a mélybe és magunk próbálunk vizet szerezni. Őrizkedj attól, hogy visszasüllyedve a hitetlenségbe elégtétellel kijelentsd: “Ezt nem lehet megtenni.” Nagyon jól tudod, hogy lehet, ha Jézusra nézel. Tökéletlenséged kútja nagyon mély, de szedd össze minden erődet és nézz Őreá!

Az emberi törvények és Isten parancsolatai között lesz majd az igazság és tévelygés közötti küzdelem utolsó, nagy összecsapása… A keresztényeknek fel kell készülniük arra, ami nemsokára meglepetésszerűen szakad a világra… Ha az Ótestamentum hívői nagyszerű bizonyságot tettek állhatatosságukról és hűségükről, vajon azok, akikre a századok megsokszorozódott fénye sugárzik, ne tegyenek-e még hangsúlyosabb bizonyságot az igazság erejéről?… Vajon mi a régi reformátorok hűségével teszünk-e eleget megbízatásunknak?”(Próféták és királyok, 386, 389. l.)

Az emberiség baját mindig a keserűség okozta! Káin keserűsége miatt gerjedt haragra és ölt, Mózes elkeseredésében szólt indulatosan, s csapott a kősziklára, Saul megkeseredett szíve tette őt alkalmatlanná a királykodásra, Sámson szerelmi bánatának keserűsége sok filiszteus vérét ontotta ki, s lehetne még folytatni… De nemcsak a Biblia, az élet is hozza/mutatja számtalan borzalmas példáját. Elkeseredett férjek, megkeseredett feleségek milliói nyúlnak a pohár után, hogy az alkohol bódulatával vigasztalják magukat. Nemegyszer a mértéktelen italozás az oka a tragédiának is: autóbaleset, családi veszekedések, melyek gyilkosságba torkollanak! S ugyan kit vigasztal, ha a részegség elmúltával még be is ismeri a tettes, hogy nem is tudja hogyan fajulhatott el az egyszerű szóváltás halálos kimenetelű verekedéssé?

Az emberiség többezeréves történelme mindvégig egymás kiszorításáról/leigázásáról/kihasználásáról szólt – most miért változna ez meg egy-két év alatt? S tényleg, mi kell hogy történjen ahhoz, hogy végre rádöbbenjen az ember, hogy egy vérből teremtetett? Világméretű katasztrófa? …Amilyen bűnös az ember, azaz öntörvényű, makacs és kapzsi, még ez sem billentené se hatalomvágyából, se birtoklási ösztöneinek kötözöttségéből.

Az embernek komoly bűne, hogy mindig mást szeretne, mint amit Isten akar adni. Sokszor megvetjük az ő ajándékát. Odaát fogjuk majd meglátni, mivé lehettünk volna, ha hálásan elfogadjuk a Tőle kapott utat. Komoly kérdés: miért vetetted meg az Isten ajándékát? Amit magadnak veszel, az mindig bálvánnyá válik számodra. Elfordítja szívedet az Úrtól. Lehet, hogy megtetszett a házastársad, és mindenen keresztülgázolva megszerezted. Az Úr előtt utálatos az, ha egy bálványhoz ragaszkodsz. Akármilyen kicsi dolog is ez, utálatos az Úr előtt. Elvonja szíved az Ige olvasásától, imádkozástól. Olyan jó, hogy Dávid eljutott oda, hogy kimondta: “Vétkeztem az Úr ellen!” Dávid az 51. zsoltárban az egész világ előtt elsírja bűnbánatát, és úgy kéri: “Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek” (9. vers). Már mondottuk, hogy “De ez a dolog, amit Dávid cselekedett, nem tetszett az Úrnak”. Ha bűnbánattal odamész a kereszthez, az tetszik az Istennek. Jöjj ki ma egészen a világosságra. Hazugság nélkül, őszintén, ahogyan Dávid tette. Akkor megtapasztalod, hogy Istennek teljes tetszése, öröme és bocsánata ott van a szívedben. Ha ezt megteszed, Isten úgy néz rád, mintha soha nem vétkeztél volna.

Az emberrel vele született az “én”-uralom. Ki uralkodik az életedben, a családodban? Kimondhatod-e már, hogy uralkodik az Úr, a Mindenható? Aláhajtottad-e már fejedet, életedet Isten uralmának? Isten országa ott van, ahol az Ő akaratát teljesítik. Abba a házba, gyülekezetbe, szolgálatba jön el az Ő országa jeleivel, csodáival, hatalmával, ahol Ő uralomra juthat. Ott mindent megtehet, mert Mindenható. El tudod-e képzelni, mi történik akkor, amikor Isten mennyegzőt készít, és milyen mennyei kincseket jelent azok számára, akik ott lesznek? Akkor igazán el lehet mondani: “Örüljünk és örvendezzünk, mert eljött a Bárány menyegzője.” A vőlegény a Bárány Jézus, a menyasszony pedig az övéi. A menyasszonyi gyülekezet még nincs kész, még sokan el kell fogadják Jézust. A menyaszszonynál az első követelmény, hogy teljes szívéből szeresse a vőlegényt. Életedben Őérte, Őáltala és Őreá nézve történik minden? A menyasszony azért öltözik, azért tesz mindent, hogy Jézus Krisztusnak tessen. Úgy szeretem azt az Igét, amikor Jákób hét esztendeig szolgált Rákhelért, csak néhány napnak tetszett az neki, annyira szerette őt. Ha igazán szeretem Jézust, akkor semmi nem sok érte. “Eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát.” Meg kell mosnia és fehérítenie ruháját a Bárány vérében. Azt a ruhát, ami nem lesz fehér a mosásban, hipóba teszik. A körülményeid a hipó, az elhordozhatatlan emberek. Hajlandó vagy-e mosódni, fehéredni? Akarod, hogy adassék néked, hogy felöltözz tiszta, ragyogó fehér gyolcsba?

Az emberszolgaságnál is nagyobb, amikor a saját énemnek vagyok a szolgája, és a magam akaratát csinálom. Amíg megvan makacs, kemény akaratom, addig a saját életem, saját hiúságom rabszolgája vagyok. Vajon nem csinálsz-e olyan dolgokat, amikről tudod már, hogy Istennek régen nem tetszenek? De hiúságból csinálod, azért, hogy másoknak tessél. Jézus mindentől megszabadított, de megvan a lehetőségem, hogy magamat kötözzem meg. Óriási dolog, hogy a szabadságot nem kell kiharcolnom, Jézus megtette a kereszten. De megállnom nekem kell benne!

Az embert Isten alkotásra/munkára teremtette. Ennek ellenére az emberek közel 80%-a(!) kényszernek éli meg, s szükséges rossznak tartja a munkát. Sajnos generációk nőttek fel úgy, hogy fogalmuk nincs az alkotó munka nagyszerűségéről! Márpedig léhaságra, “fogyasztói kultúrára” – értsd: Együnk, s igyunk! -, nem lehet egymást hordozó, stabil közösséget/társadalmat építeni. Istennek – Ő ezért is Isten – azonban mindig van megoldásos alternatívája, ezt kínálja fel most is Igéje által: Teljetek meg Lélekkel! (Frankó Mátyás)

Az én bűneim választanak el az én Istenemtől. Az én vétkeim miatt rejti el előlem orcáját, és nem hallgat meg. Valóban ő az, aki elfordul tőlem, és nem hallgat meg? Van sok nyomorúság a Földön, de ez lehet a legnagyobb nyomorúság mind közül: ha Isten elfordul tőlem, nem hallgat meg. Magam miatt? Elmartam magamtól? Olyan utálnivaló lennék a számára, hogy már rám se néz? De hát szeret engem! Ha ezt az egyet is elfelejteném, akkor lennék igazán elveszett, igazán Isten nélkül. Valóban ő az, aki elfordul tőlem, és nem hallgat meg engem? Nem sokkal inkább én vagyok az, aki elfordul tőle, és nem hallgatom meg. Ez a bűn. Elfordulás, céltévesztés, iránytévesztés. Tiszta, áttekinthető életre vágyom, egyre kevesebb vargabetűvel, mellék-, illetve vakvágány nélkül. Pontosan lehet tudni, mikor csúszik el az ember. Akkor, amikor már egyáltalán nem érdekes, meghallgat-e Isten vagy sem. Ha én elfordulok tőle, abban a pillanatban szűnik meg számomra az ő jelenléte. Mindig egyre nehezebb innen az út hozzá vissza, de mégis tudom, hogy ő értem mindig itt van, meghallgat, érezhető az ő közelsége. A vakok szemét megnyitja, kiegyenesíti a meghajlottakat. Ahol istenfélőket talál, ott meglátszik áldása. A jövevényekre és árvákra mindenkor gondol és megvédi őket. Halleluja! (J. D. Herrenschmidt) Mennyei Atyánk! A te neved legyen áldott azért, hogy Jézus Krisztusért eltöröltettek a mi vétkeink. Már nincs miért rettegnünk, mert kezed megtart bennünket. Sokszor nehéz úgy élni, szeretni, létezni, ahogyan kellene, de számodra így botladozva is nagyon kedvesek vagyunk. Köszönjük, hogy ilyen nagyon szeretsz bennünket! Őrizz meg bennünket a mai napon is a te közelségedben. Ámen.

Az én szavamnak Isten szavára kell épülnie. Isten ezt mondja: “Nem hagylak el”, így én bátran mondhatom: “Az Úr az én segítségem, nem félek…” – nem engedem, hogy elárasszanak a rossz előérzetek. Ez nem jelenti azt, hogy meg sem kísért a félelem, de akkor is emlékszem majd Isten biztatására. Megtelek bátorsággal, mint az a gyermek, aki “összeszedi magát”, hogy atyja kívánságának eleget tegyen. Olyan sokan meginognak hitükben; amikor jönnek a félelmek, elfelejtik Isten biztatását, elfelejtenek mélyen lélegzeni szellemileg. Egyetlen úton űzhetjük ki a rettegést magunkból, ha Isten biztatására figyelünk.

Az “engedelmeskedni” szó csak jelen időben létezik. (C. H. Spurgeon) Uram sok minden vesz körül engem ebben a világban. Nem tudok elcsendesedni a zajtól, nem tudok bemenni a belső szobámba, nem engedi az óemberem, sokszor felülkerekedik. Kérlek, győzd le bennem Igéd által büszkeségemet, önfejűségemet, önteltségemet. “Azt az embert, aki féli az Urat…”. Szeretnék ma is olyan ember lenni, szeretnék olyan tanítványod, követőd lenni, aki téged fél, a te akaratodat keresi. Jöjj segítségemre, adj látást a mennyei és a földi dolgok felől. Áldd meg életem, hogy áldás lehessek mások számára. Ma téged szeretnélek követni. Nem holnap. Ma. Jó a te utadon járni! Szeretem az utadat. Nagyon szeretlek téged! Uram! Köszönöm, hogy te vagy az út, az igazság és az élet. Köszönöm, hogy a te utadon járhatok. Köszönöm, hogy a te utad kitaposott, mert te jársz előttem. Kérlek, fogd a kezem és vezess! Ámen.

Az engedelmesség elsősorban a megszentelődésben mutatkozik meg. Minél tisztábbak leszünk, annál bensőségesebb lesz a kapcsolatunk Jézussal. A megszentelődésben való hanyagság, a gonosz testi indulatok iránt való engedékenység visszavetnek. Az Úr Jézus így nem tud akadálytalanul kibontakozni bennünk, a gyümölcs gyéren jelentkezik. Kicsi dolgoknak is súlyos következményei vannak. Ha nem teszünk le valamit, amit Jézus Lelke bűnnek nyilvánít, megszomorítjuk Őt és akadályozzuk életet adó erejének megnyilvánulását. Akkor maradunk Jézusban, ha Igéje bennünk marad, ha benne mozgunk, Őt szemléljük éjjel és nappal. Az ilyen élet a folyóvíz mellé ültetett fához hasonló, amely gyümölcsöt hoz a maga idejében. Konfuciusnak, a kínaiak tanítójának szavait gránitba vésték évezredekkel ezelőtt, hogy megmaradjanak, amíg a világ világ. Jézus szavait kitörölhetetlenül szívünk hústábláira kell írnunk. Ez akkor történik meg, ha vele járunk, beszédét magunkban forgatjuk és fontolgatjuk. Ekkor bontakozhat ki Jézus élete bennünk és hozunk sok gyümölcsöt. Jézusban maradni nem valami bizonytalan érzés, amit valójában még leírni sem lehet. Egyszerűen azon múlik minden, hogy engedelmesek vagyunk-e és a tiszta Igéből élünk-e?

Az engedelmesség a kulcsszó, mert az Atya szeretete által és kegyelme által juthatunk be a mennybe.

Az engedelmesség utánzata az az állapot, amikor az önfeláldozás alkalmait hajszolod. A buzgóság nem azonos a szellemi ítélőképességgel. Könnyebb feláldoznod magad, mint betöltened szellemi rendeltetésedet, amiről a Róma 12,1-2 beszél. Sokkal jobban teszed, ha Isten akaratát felismerve, az Ő célját igyekszel betölteni, mintha önfeláldozásból nagy tetteket viszel véghez. “Jobb az engedelmesség a véres áldozatnál” (1Sám 15,22). Őrizkedj attól, hogy visszafelé figyelj és arra nézz, ami valamikor voltál, mikor Isten azt akarja, hogy azzá légy, aki sohasem voltál. “Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti…” (Jn 7,17).

Az engedelmességet az Isten országában mindig csoda követi. Ha meg akarunk gyógyulni, engedelmeskedjünk! És aki engedelmeskedik az Isten szavának, meglátja az ő dicsőségét.

“Az enyéimnek főként nem a hitükkel van gondjuk. A kimondásnál rontják el. Megtanították őket arra, hogy higgyenek, de a hitet szavakkal kell felszabadítani, a szánkon keresztül. Az lehet a tiéd, amit kimondasz.”

Az epedő lélek Krisztusban elégül meg (János 6,22–35) Első pillantásra úgy tűnik, milyen nagyszerű az, hogy az emberek minden akadályt legyőzve keresik Jézust! Minden evangélista és tanító vágya, hogy szolgálata tömegeket mozgasson meg, ne üres székek vagy padok előtt szóljon, hanem minél többen hallgassák az isteni üzenetet. Az pedig szinte példátlan, hogy mindenféle reklám nélkül az emberek keressék a lehetőséget, úgy, hogy szinte el sem lehet rejtőzni előlük. Nehéz ilyen helyzetben megőrizni a realitásérzéket. Jézust azonban nem tévesztette meg a népszerűség, ismerte ennek valódi okát, az ingyenkenyér utáni vágyakozást. Ezért helyezi át a hangsúlyt tanításában a földi kenyérről a mennyei kenyérre.  A népszerű tettekre és üzenetekre ma is vevők az emberek. Politikai téren is meg vallási tekintetben is. Félix helytartó is egészen addig szívesen hallgatta Pál apostol bizonyságtételét, amíg nem kezdett el önmegtartóztatásról és eljövendő ítéletről beszélni (ApCsel 24,25). Jézus szavai is azt eredményezték, hogy „ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé” (66. v.). Vizsgáljuk meg őszintén hívőségünket: Jézusra van szükségünk, vagy csak az ő áldásaira?

Az erdőben eltévedve a legkisebb ösvény is kivezethet minket a fák rengetegéből. Amikor már úgy érezzük, hogy minden reményünk elveszett, és amikor már elhagy minden erőnk, akkor tudjuk igazán értékelni a legkisebb ösvényt is, mert ez kivezet minket a nagyobb útra, mely haza vezet. Keresztyénként is a világban tévelygünk. Csábítanak erre, arra, jobbnál jobb életszínvonalat ígérnek nekünk, az életünket a határidők között éljük. Számok, időpontok erdeje ez. Eltévedtünk? Kellene egy kivezető út, mely a sötétségből kivezet minket a napvilágos rétre? Sok helyütt az őseink kereszteket állítottak fel az utak mellé. Valaki hálából, valaki pedig azért, hogy legyen hol megpihennie. Hálát adnia. Mert akkor még nem rohantak az autók, nem siettek annyira az emberek, és volt idejük arra, hogy megálljanak az utak mellett felállított kereszteknél. Álljunk meg Krisztus keresztjénél és a szenvedésének jelénél. Lassítsuk le az életünket és nézzük meg, hogy merre mutat a keresztfa. Nézzünk fel rá, és vegyük észre a helyes irányt, a krisztusi irányt. A keresztfa pedig fölfele mutat, összeköti az eget és a földet, az embert Istennel, a végest a végtelennel. A kereszt az a kereszteződés, ahol Isten és az ember mindig találkozhat. Jézus! Oly sokszor nem arra indultam el, amerre te szeretted volna. Oly sokszor nélküled jártam életutamat. Köszönöm, hogy a kereszt tövében találkozni akarsz velem, várj rám Uram, ma indulok. Ámen.

Az eredmény még nem jelent gyümölcsöt. Minden életnek van valamilyen eredménye; az egyik vagyont hagy hátra, amit fáradsággal, szorgalommal, talán becsületesen keresett meg. Ez is valami, de nem gyümölcs Jézus szerint. A másik tisztességre, megbecsülésre jut. Ez is ér valamit, de nem örökkévaló gyümölcs. Csak ami Isten előtt is számít, ami Istent és embereket felüdít, az gyümölcs. Van, akinek szomorú az aratása: adósság a könnyelmű élet után, vagy kiélt, szétrombolt test, mert a kicsapongás aláásta egészségét, eltékozolta teste és lelke nemes erőit. Csak Jézusból fejlődhet ki az az élet, amely majd Isten mérlegén megfelel.

Az erkölcsi gyengék, a túlélőbajnok puhagericűek gyakran takaródznak azzal, hogy “Bizony te sem vagy más!” – pedig ez nem igaz. Igen is lehet másképpen is élni, dolgozni, s szeretni, ahogyan a világ azt éppen aktuálisan teszi. Ezt az isteni normalitást keresi/éli minden Krisztus-követő, aki nemcsak nevében, de életében is az. Az ilyen élet azután mindenki javát szolgálja: egyénét és közösségét egyaránt… S mi ez, ha nem a földi boldogság, a kiteljesedés útja?

Az erős csapat építésének egyik fontos kulcsa az, hogy legyünk nyitottak az új és szokatlan ötletekre. Az egyik legnagyobb veszély az, hogy ahogy egyre idősebb leszel (vagy egyre sikeresebb), a gondolkodásod intézményesül, ami csak egy másik kifejezés arra, hogy megkövül. Ahhoz, hogy sikeres maradj, olyan környezetet kell kialakítanod, ahol az információk és ötletek szabadon áramolhatnak. Ha az embereknek nem engedték volna, hogy új dolgokat próbáljanak ki, akkor még mindig lovon vagy szekéren utaznánk, gyertyafénynél vacsoráznánk, és sokkal korábban meghalnánk megelőzhető betegségekben. Azt mondják, hogy a tudás minden öt-tíz évben megduplázódik. Ebből látszik, hogy mennyi mindent nem tudtunk, amikor azt gondoltuk, hogy mindent tudunk. „Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.” Tisztelnünk kell mindazt, amit már megtanultunk, azáltal, hogy építünk rá, de soha nem szűnünk meg feltenni a kérdést: „Van jobb módszer is?” A bajnokok nem lazítanak, amikor vezetnek egy versenyben; a célvonal átlépésekor is még gyorsítanak. A verseny tart formában. Szükséged van tehát versenytársakra.

“Az erős fegyveres” a Sátán, aki mindig palotát épít. Mindig nagyot akar, valami olyan díszeset, amit csodálni lehet, amin mindenki ámul. Általában mi is palotát akarunk. Nem tudom, volt-e olyan kor, mint napjainkban, amikor annyit építkeztek és szépítkeztek. Mindenki azt szeretné, hogy háza valami különleges palota legyen. Az Úr egy komoly kérdést szeretne feltenni. Az életed palota vagy templom?! Mi van a templomban? Padok, úrasztala, szószék. Csak ami a szolgálathoz kell. Istennek egyetlen temploma van: az ember. “Ő mennynek és földnek Ura, kézzel csinált templomokban nem lakik” (Apcsel 17,24). “Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma?” (1Kor 6,19). Isten benned lakhatik. Vajon úgy néz-e rád az Úr, hogy az az én házam? Egy nekem szentelt ház, szív és lélek. “Szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent, és Istennek kedves áldozatul” (Róm 12,1). Nem kell Istennek más belőled. Nem kell a romlott szív és szennyes lélek. Tiszta szívbe akar beköltözni. Hajlandó vagy-e kihordani az életedből, amire Ő azt mondja, hogy nem odavaló? Ne mondd, hogy nem kell túlzásba vinni a hívő életet. Sorsdöntő kérdés, hogy akarod-e a testedet házképpen, lakásképpen adni a Szentlélek számára, hogy lakozhasson benned, hogy az Ő jó illata áradjon ki belőled? Hajlandó vagy-e az egyéni életed minden részletét alávetni Annak, Aki otthagyta az Atyát, otthagyta a mennyei dicsőséget, és odaszentelte testét véres áldozatul éretted? Ilyen áldozatra csak egyképpen érdemes válaszolni: egy teljesen átadott, minden részletében odaszánt élettel.

Az északi szél esőt szül, a suttogó nyelv pedig haragos arcot. (Példabeszédek 25:23) Apró dolgoknak is lehet nagyobb következménye. A suttogó nyelve haragos arcot válthat ki. Hányszor előfordul, hogy két ember halkabbra, suttogósabbra veszi beszélgetését, és ezt egy harmadik személy észreveszi, azt hiszi, hogy biztosan róla van szó. Bebeszéli magának az ilyen, hogy kibeszélik a háta mögött. Előfordul, hogy így van, de könnyen lehet, hogy egyáltalán nem ő volt a beszédtéma. Leggyakrabban az utóbbi a valóság. Mégis harag támad a vélt sérelem, a suttogás miatt. Két üzenet mindenképpen van Igénknek: 1. Ne keltsük annak még a látszatát sem, hogy másokat igyekszünk befeketíteni szavainkkal! 2. Ha suttogó embereket látunk, ne gondoljuk, hogy rólunk beszélnek. Nem mi vagyunk a világ közepe….

Az evangélium a békesség üzenete. A kereszténység olyan életforma, amely ? ha elfogadják és követik ? békét, összhangot és boldogságot teremt az egész földön. Jézus azért jött e földre, hogy megbékítse az embereket Istennel, és egymással. A világ Sátánnak, Krisztus legelkeseredettebb ellenségének hódol. Az evangélium olyan életelveket kínál az embereknek, amelyek homlokegyenest ellenkeznek a szokásaikkal és vágyaikkal. Ezért szembefordulnak az evangéliummal. Gyűlölik a tisztaságot, amely leleplezi és elítéli bűneiket. Üldözik és pusztítják azokat, akik hangoztatják az evangélium jogos és szent követelményeit. Az evangélium tehát azért nevezhető kardnak, mert az általa hirdetett magasztos igazságok gyűlöletet és ellenségeskedést váltanak ki az üzenet képviselőivel szemben.

Az evangélium nem olyan „szó, mely elszáll”. Életeket változtat meg, rabságban lévőket szabadít meg, gyengéket erősít, útkeresőknek mutatja az irányt. Aki az evangéliumot hirdeti, erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal szólhat. Az erőtlen szónak, Lélek nélküli igehirdetésnek, bizonytalan üzenetnek mi értelme, mi haszna lenne? (Hulej Enikő)

Az evangéliumok is beszélnek olyanokról, akik abbahagyták Krisztus követését (Jn 6,66). Jól indultak, csak nem mentek végig az úton. Vannak, akik egy idegen nyelv vagy egy hangszer megtanulását hagyták abba – pedig valamikor milyen lelkesedéssel fogtak neki! Ennél sokkal súlyosabb, ha valaki inkább a világhoz ragaszkodik, nem pedig az Úrhoz. Kérjünk állhatatos, kitartó szívet az Úrtól!

Az ezüstmáz bevonja az agyagedényt, a sima ajak pedig a gonosz szívet. Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol. (Példabeszédek 26:23-24) A gonosz szívet el lehet takarni mások elől. Egy darabig. Igénk szerint remek lepel a beszéd. A hízelkedő, a mézes-mázas beszéd remekül álcázza a gyűlölködést és az alattomosságot is. Ha csak a beszéde alapján kellene megbízhatónak tartanunk embertársainkat, akkor nehéz dolgunk lenne. Ugyanis a Biblia egy másik helyen azt javasolja nekünk, hogy beszédünk legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett. Ám tudjuk jól, hogy a kedves beszéd nemcsak hitből és szeretetből fakadhat, hanem hátsó szándékból, érdekből, félrevezetésből, sőt, ártani vágyásból is. Valójában a tetteink támasztják alá kedves szavainkat, vagy mutatják meg igazi indulatainkat…

Az, hogy egyesek őrültségnek tartják az ötleteinket, természetes velejárója minden sikertörténetnek. Amikor Isten mozdul, Ő nem egy célcsoportot bíz meg, és nem bocsátja szavazásra a dolgot. Nem, Ő olyan valakit keres, mint Ézsaiás, aki ezt mondja: „Itt vagyok, engem küldj!” (Ézsaiás 6:8). Azután jótáll értük, felkészíti és kiküldi őket, hogy „fej, és nem farok… felül, és ne alul” legyenek (5Mózes 28:13 KJV). Ezt ne feledd. Azok az emberek pedig, akiket Isten használ, olyanok, akikre Ő sikert bízhat; olyanok, akik ezt mondják: „Az én szárnyaim túl kicsik voltak ahhoz, hogy ilyen messzire utazzam. Nem az én szárnycsapkodásom juttatott el idáig, hanem Isten.”

Az idomulás szándéka érzékelhető módon van már jelen (1) az Úr napjának laza kezelésében; (2) istentiszteleti zenélésünkben, amelyet a világunkat elborító zűrzenétől csak a szövege különböztet meg. Ma még kissé rejtetten, de már előfordul a pénzszeretet, a hazugság, a spiccesség, az abortusz, a flört, az elválás… Mi lesz így velünk? A keresztyénség kihagyása az Európai Unió alkotmányából előrevetíti, hogy talán a megízetlenült só végzete, a kidobás vár ránk. Ám van másik út is: megtérhetünk. „Uram, szánj meg, összetörve kérem Irgalmas szíved bocsánatát!” (BGyÉ 240)

Az idő, melyet Isten számunkra enged, drága szent szövet, melyet mindenki a maga módján hímez ki. (A. Fause) Olyan fárasztó, kimerítő fénynek lenni. Türelmesnek lenni a rohanó világban, szeretettel fordulni azok felé is, akik csak ártanak nekünk. Sokszor jó lenne már az Atyával együtt lenni, az ő dicsőségében, közelségében. Ebben a mostani világban, ahol a bűn hatalmas erővel van jelen, sokszor csak a szenvedéseket kell kiállnunk, és nem érzünk semmit Isten jelenlétéből. De Jézus nem azt kérte az Atyától, hogy vegyen ki minket a világból, hanem, hogy őrizzen meg a gonosztól. Feladatunk van még. Nem véletlenül születtünk erre a földre, ebbe a korba s ebbe a környezetbe. Szolgálatunk, küldetésünk van még. Istennek célja, terve van a mi életünkkel. Ha sokszor már feladnánk, elhagynánk e porsátrunkat, s magunkra öltenénk végre megdicsőült testünket, akkor is maradnunk kell, hiszen az Úr Jézus maga könyörög értünk. S ha már egy ilyen közbenjárónk van az Atyánál, miért ne járnánk végig a ránk kimért utat, s miért ne teljesítenénk Isten tervét? Hiszen az ő megváltott gyermekei vagyunk. Hogyne gondoskodna rólunk a mindennapokban, és hogyne adná meg mindennap a szükséges erőt a Sátán elleni harcban? Kelj fel hát, és töltsd be küldetésed! Öltsd fel magadra Isten minden fegyverzetét, és indulj! Úr Jézus! Látod, hogy sokszor mennyire elfáradok, hogy nem látom munkám gyümölcsét, hogy sokszor feleslegesnek érzem szolgálatomat. De tudom, hogy nem hiába vagyok még itt, feladatom van még. Kérlek, mutass utat nekem, hogy meglássam helyemet, küldetésemet, és örömmel teljesítsem azt. Légy közbenjáróm az Atyánál, hogy imáim meghallgatásra találjanak. Ámen.

Az idő múlása ilyen, térdre kényszerít. Ez azt jelenti, meg kell alázkodnunk az előtt, Akié az idő… Az idő ugyanis nem az enyém, hanem Istené. Tőle kapom kölcsönbe, határozatlan időre, de itt a földi létemben nem örökre… Gyakran mondogatjuk, hogy az idő relatív, de hogy mennyire, azt igazán éveink múlásával vesszük csak észre. Érdekes módon, minél többet éltünk, tapasztaltunk már meg az életben, annál rövidebbnek tűnik az! Gyaníthatóan, amikor ki kell lépnünk ebből a téridős világból ? akkor majd egy pillanatnak tűnik az egész életünk. Mert ezer esztendő annyi az Isten előtt, mint a tegnapi nap, s aki halálában az Istenhez közelít ? az részben vagy egészben(?) ? átéli ezt a viszonylagosságot.Amíg fiatalok vagyunk, nem törődünk az idő múlásával ? siettetni akarjuk, amikor meg megöregszünk, akkor pedig mindent megtennénk, csakhogy lassítsuk. Az idő eltöltésének szépségét azonban csak akkor élhetjük át, ha az időt Isten kezéből vesszük. Akkor is ha még sok van belőle, s akkor is, ha kevés. Milyen érdekes, akkor kezdenek el az emberek örülni az életnek, amikor kiderül, hogy bizony emberi számítás szerint nem sok van belőle hátra… Sokszor mondjuk, hogy “az idő pénz”, vagy “ki korán kel aranyat lel”, de hogy miért ér aranyat az idő, arra igen mélyértelmű választ ad Hamvas Béla: Az idő egyenértéke az arany. Ha valakinek életéből időt igényelek, azt arannyal kell kárpótolnom, mert ez az egyedüli, ami az elveszett időnek megfelel. Az embereket nem is munkájukért fizetik, hanem idejükért, az eredményért való fizetség már kései és anyagias gondolkozás tünete. Akitől napot veszek el, annak napot kell visszaadnom. A nap az idő ura és magát az időt is jelenti, s ahogy az arany nem egyéb, mint tömény napfény, nem egyéb, mint tömény idő. Az arany materializált örök, ezért: drága. Vannak percek és órák, amelyeket: “nem lehet megfizetni” ? van, amikor az ember “semmi pénzért” nem tesz meg valamit ? van, amit “Dárius kincséért sem hagyna el”. Íme így együtt van a négy elem: a nap, az uralom, az idő, az Istenség. Ez az arany. Ezért ha időt teremtünk magunknak, hogy egy gyertya fényénél ? ami tulajdonképpen egy darabka az Isten fényországából(!) ? barátainkkal, szeretteinkkel vagy csak kettesben az Istennel elgondolkodunk az időről ? akkor bearanyozzuk múlandó életünket… (Frankó Mátyás)

Az idő múlását leginkább emberi kapcsolatainkban tapasztaljuk… Minden egyes új nap kicsit másképpen láttatja meg velünk ugyanazt: barátunkat és barátnőnket, társunkat vagy éppen szüleinket. Folyamatosan változnak – ahogy manapság sokszor és helytelenül, de közhelyesen jól érthetően mondani szoktuk – a prioritások. A tartós kapcsolat, vagy éppen annak hiánya; gyermekünk betegsége vagy önfejűsége; a nem várt tragédia fájdalma, bizony egyik pillanatról a másikra képesek átírni az addigi fontossági sorrendünket! Ilyenkor érezzük át igazán: minden múlandó. A múlandóságban az egyik legfájdalmasabb, hogy a múltat nem lehet átírni. Ha a mesebeli jótündér a valóságban is képes lenne teljesíteni a három kívánságunkat, bizonnyal sokan becserélnék a hármat egyre: csakhogy a múltat újrahírhassák! Hála Istennek, ez így nem működik! (Ezért okulhatunk hibáinkból, s bölcsülhetünk.) Lehet méltatlankodnunk, de egyszeri és megismételhetetlen életünk rajztáblájához nem kaptunk radírt -, amit rajzolunk vagy festünk rá, az lesz rajta. Az idő egy kissé ugyan halványítja rajta a maszatolásokat, a pacákat -, de azért jól kivehetően, árulkodóan és/vagy terhelően mindvégig ott maradnak az éktelenkedő foltok. Minden múlandó. A fiatalság és a szépség, az erő és a sikerek. Jó, hogy azt sem tud(hat)juk, hol van életünk közepe, de ettől a tény tény marad: egy bizonyos ponttól már nem befelé, hanem kifelé haladunk belőle. A hitét felelősséggel és őszintén élő ember ettől mégsem esik kétségbe, sokkal inkább alkalom ez számára a hálaadásra – minden örömért, s minden bánatért is – bár azt, hogy a rosszat is megköszönjük Teremtőnknek, a “világ embere” sosem ért(het)i meg… Minden elmúlik egyszer, még az olthatatlan nagy szerelem is… mert az is csak a halálig tart! Ezért nincs semmi itt a Földön, ami örök, csakis egyedül az ÚRIsten. Aki cselekszi az Ő szeretet-akaratát, az sejtve átélhet csodálatos pillanatokat, melyek az Isten-adta élet szépségéről szólnak. Arról, hogy ‘szeretni’ és ‘szeretve lenni’ csakis közösségben lehetséges, s hogy a teljes életünkhöz hozzátartozik nemcsak testünk békessége, de a lelkünk fenntről jövő megelégítettsége is… (Frankó Mátyás)

Az időhiányban szenvedő mai világban egyre kevesebb az igazi barátság. Azonban mint mindenre, ami érték, erre is veszély leselkedik. Egy rágalmazó ember egymásnak tudja fordítani még a barátokat is. Sőt, még ettől is lehet súlyosabb a helyzet. Ha egy magát hívőnek tartó ember választ szét régi barátokat. Én sajnos tudok olyanról, hogy gyerekkori jó barátok lettek csaknem ellenséggé, mert valaki összeugrasztotta őket. Nem mellékesen mindhárom érintett hitben (?) élő ember. Azóta helyre állt az összeugrasztottak kapcsolata, de mindnyájunkra érvényes, hogy a rágalom Istent nem dicsőíti, senkit nem épít, tehát a legjobb, ha elkerüljük!

Az idők folyamán Krisztus nem változtatott mennybemenetelekor tett ígéretén, hogy elküldi követőinek a Szentlelket. Isten nem korlátozta kegyelme gazdagságának kiáradását. Az ok, amiért ígéretének teljesedése nem észlelhető oly mértékben, ahogy ez elvárható lenne, abban keresendő, hogy az ígéretet nem értékelik úgy, amint kellene. Ha minden keresztény készséges volna elfogadni, elnyerhetné a Szentlelket. Ahol a Szentlélek szükségességét alig veszik figyelembe, ott lelki sivárságot, sötétséget és halált láthatunk… Ha a Szentlélek az erő közvetítője, akkor miért nem éhezzük és szomjúhozzuk a Lélek adományát? Miért nem beszéltünk erről, miért nem tesszük imáink és prédikációink tárgyává? Az Úr készségesebben adja az ő Szentlelkét azoknak, akik neki szolgálnak, mint ahogy a szülők adják ajándékaikat gyermekeiknek. Krisztus minden munkása naponta könyörögjön Istenhez a Lélek keresztségéért. A keresztény munkások gyűljenek össze csoportokba, kérjenek segítséget és mennyei bölcsességet a helyes tervezéshez és kivitelezéshez egyaránt. Különösképpen azt kérjék Istentől, hogy kiválasztott követeit részesítse a Lélek csodálatos keresztségében a lelki munka terén. A Lélek megnyilatkozó ereje oly hatalmasan támogatná az igazság hirdetését, ahogyan azt a világ minden tisztelete és dicsősége együttvéve sem adhatja meg.

Az ifjúság a tanulás ideje. Idővel a legtöbb ember abbahagyja a tanulást és a megszokott kerékvágásból nem tud többé kizökkenni. Elvesztik ezáltal kapcsolatukat a fiatalokkal és ellentétbe kerülnek velük. Jézus igazi tanítványai mindig megmaradnak a tanulásnál. Ez a képesség és a tanulásra való készség Isten gyermekeinek fiatalos jelleget ad és közel hozza őket a fiatalokhoz. Az öregek beképzeltsége, akik mindent jobban akarnak tudni, taszítja a fiatalságot. A vitatkozó hajlamú és kritikus szellemű ember, aki tökéletesnek tartja magát és aki mindig zsörtölődik, idő előtt megöregszik. Isten gyermekei lélekben fiatalok maradnak, mert szellemileg állandóan fejlődnek, új hajtásokat hoznak, és mert a szívük akkor is háladalt énekel, ha az ajkuk már nem képes erre.

Az iga egy olyan szerszám, amely átfogja két ökör nyakát, és a segítségével terhet tudnak húzni maguk után. Az, hogy Jézus igáját elfogadjuk, egy kép az engedelmességről. Ugyanakkor a segítségről is szól ez a kép, mert nem egyedül húzod a terhet. Minden ökör-párnál van egy vezető, és a másik követi. Jézus vállalja a vezetést, de az ő igájába kell hajtanod a fejed ahhoz, hogy élvezhesd ennek az előnyeit. Ha tehát szoros kapcsolatot szeretnél Krisztussal, meg kell hajolnod előtte, és el kell fogadnod az Ő akaratát. Jézus megígéri, hogy az Ő igája nem fog megfojtani, nem lesz fárasztó vagy bekorlátozó; nem fogsz dühöngeni miatta. Valójában az az ironikus ebben, hogy ha igazán szabad akarsz lenni, bele kell menned, hogy Jézus igájába hajtod a fejed az által, hogy akaratodat alárendeled az Ő akaratának.

Az igaz istendicséret szívből fakad, és az egész élet mögötte van. Egyedül az ember képes szavaival és tetteivel dicsérni az Istent. A szeretet dialógusa is ez az életre hívó, megtartó Istennel: „Tartsd meg életemet, hogy dicsérhesselek” – így a 119. zsoltár. Istentiszteletünk liturgiája olyan ősi, mély, magasztos, gondosan felépített elemekből áll, hogy a nyitott szívvel részt vevő átélheti benne a közösségi istendicséret, Krisztus-dicséret igazi örömét. A találkozás csodáját a Mindenhatóval. (Kőháti Dóra)

Az igaz szavak a szóharc mesterei által kikezdhetők, az élet nyilvánvaló jelei azonban nem vonhatók kétségbe. Az Üdvözítő szabadító erejéről beszélőt munkatársai kigúnyolhatják, de ha azt is elmondhatja: „Tudjátok, hogy az ital rabja voltam, de azt is, hogy többé már nem vagyok az; Jézus tette ez velem” – akkor már nincs helye elfogadható ellenvetésnek. A föltámasztott Lázár új élete sok kortársában ébresztette fel a Jézus Krisztusba vetett hitet. Ezt a következményt minden hívő örömmel vállalná ma is. Az új élet azonban a Megváltó ádáz ellenségeire is hat. Ők támadásba lendülnek. Lépten-nyomon akadályozzák a hívőket, határesetben az életükre törnek (Jn 12,19). Ne feledd, akár követik, akár támadják krisztusi új életedet, így is, úgy is a hit hősévé leszel (vö. Zsid 11,32–38)! Uram, add, hogy „egész életemmel, lényemmel hirdessem: Jézus él”!

Az igaz törődik még állatjának kívánságával is, a bűnösnek még az irgalma is kegyetlen. (Példabeszédek 12:10)  Az igazi hívő ember könnyen felismerhető. Ahogyan beszél, ahogyan viselkedik, ahogyan és amit cselekszik, ahogyan másokhoz viszonyul mind-mind Istennel való szoros és élő kapcsolatát mutatják. Mai Igénk még ettől is tovább megy, amikor azt állítja, hogy az igaz törődik még állatának kívánságával is. Tehát az igaz ember még állataihoz is úgy viszonyul, hogy abban benne van a hite. Mintha azt mondaná az Ige, hogy az igaz ember mellett még a háziállatnak is jó dolga van! Vannak Istent nem ismerő emberek, kik a gyermekeikhez is könyörtelenek, a hívő viszont még állatainak kívánságát is lesi. Aki szívébe fogadta az Urat, annak még a kutyájának is jó dolga van!

Az igaz – vagyis a hívő – ember élete nem mentes az elbukástól. Azonban tudjuk jól, hogy van, aki felsegít bennünket. Hitben élni nem egy hamis magabiztosságot kell jelentsen számunkra, mely úgy gondolkodik, hogy az elbukás lehetetlen. Ugyanis gyarló énünk következményei a bukások, a botlások életünkben. Ám amint Mózestől Dávidig, Salamontól Péterig volt lehetősége felállni a padlóról Isten gyermekeinek, úgy mi is ebben a hatalmas Istenben bizakodva tekinthetünk a szebb jövő felé, még elbukásaink idején is…

Az igazak, akik Isten útjaihoz igazodnak, azokon is járnak. Mindenben egyetértenek Istenükkel. Szeretik az igazságot akkor is, ha fájdalmas, ragaszkodnak a jóhoz, mégha az nyomorúságot és veszteséget is jelent nekik. Ha másokat látszólag könnyebb úton vezet Isten, nem éreznek magukban irigységet. Meghajolnak az Ő akarata előtt és készségesen alárendelik magukat. Nem akarnak okosabbak lenni Istennél. Ha látszólag kerülő utakon vezeti őket, tudják, ez azért van, mert nincs rövidebb út. Bárcsak több ember lenne bölcs, hogy megértenék Istent és tudnák, hogy az  Ő útjai mindig helyesek.

Az igazak gondolatai helyesek, a bűnösök szándékai csalárdak. (Példabeszédek 12:5)  Az, hogy milyen szándékból teszünk valamit, hallatlanul fontos. Persze tudjuk, hogy előfordul olyan is, amikor a jó szándék balul sül el. Ám, hogy sülhet el akkor a rosszat akaró, az ártó, a gáncsot vető szándék? Vizsgáld meg időnként gondolataidat, szándékaidat! Mai Igénk szerint ennek alapján minősülünk igaznak vagy bűnösnek. A bűnösök szándékai csalárdak – olvassuk Igénkben. Egy másik Ige jut eszembe: Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan, ki tudná kiismerni?! (Jeremiás 17:9) Van egyáltalán remény? Igen, mert ha valami javíthatatlan, akkor ki kell cserélni! Esetünkben szívcsere ajánlott. Ezt pedig csak az Úr tudja kivitelezni: kőszív helyett ő tud hússzívet adni. Ha Jézus él a szívedben, akkor ez csere már megtörtént. De vigyázz: a Kísértő nem alszik!

Az igazak mindig felülről kaptak segítséget. Hányszor sorakoztatták fel Isten ellenségei a hatalmukat és tudásukat, hogy elpusztítsák annak a néhány őszinte, odaadó embernek a jellemét, tekintélyét és hírnevét, akik Istenben bíztak! De mert az Úr velük volt, senki sem tudta legyőzni őket. Krisztus követői szakadjanak el bálványaiktól és a világtól, akkor a világ sohasem tudja elérni azt, hogy elszakítsa őket Istentől. Krisztus mindig jobbkezük felől álló, mindent betöltő Üdvözítőjük lesz. Őbenne lakozik az Istenség teljessége. Bármit kérünk imában, ha hisszük, hogy megkapjuk, akkor úgy is lesz. A hit és a bizalom hiánya zúdítja ránk a tanácstalanságot, a kétségbeesett félelmet és a gonosz balsejtelmeket. Isten hatalmas és csodálatos dolgokat fog véghezvinni népéért, ha teljesen belé vetik bizalmukat. Akkor Krisztus az erő soha meg nem szűnő forrása lesz számunkra, jelenvaló segítség a bajban, a veszedelemben.” (Bizonyságtételek II. kötet, 139?140. l.)

Az igazakat megpróbálja Isten. Nem igazi hit az, amely nem ment át próbán. A kegyesek azonban megszabadulnak a próbákból, nem valamely véletlen, vagy külső segítség folytán, hanem az Úr közbelépése által. Ő szabadítja meg a benne bízókat. Isten szereti az istenfélőket, mindig tudja, hol vannak és mi a sorsuk. Olykor azt hiszik, hogy szinte útvesztőbe kerültek, és sejtelmük sincs, hogyan menekülhetnek meg a fenyegető veszély elől. De amit ők nem tudnak, azt tudja az Úr. Ő tudja, hogy kit, mikor és hogyan fog megszabadítani. Úgy szabadít meg, ahogyan az istenfélő embernek leginkább a javát szolgálja, akkor, amikor az a kísértőt a legjobban megszégyenítheti, és amikor Isten dicsősége a legnyilvánvalóbban
megmutatkozhat. Nyugodtan az Úrra bízhatjuk a ?hogyan”-t és örvendezhetünk, hogy Ő így vagy úgy, de hatalmas jobbjával dicsőségesen átsegíti népét e földi életben a veszélyeken, próbákon és kísértéseken.
Ne kutassak tehát ma sem az Úr titkai között, hanem várjam türelmesen a szabadulás idejét, bízva abban, hogy noha én nem látok kiutat, mennyei Atyám már készíti a szabadulás útját számomra.

Az igazaknak már a magatartása vádat jelent, tehát ellenkezést szül a nem igazak között, hát még, ha ki is fejezik igényüket a tiszta életre, ha megkövetelik legalább a becsületet, s meg is tartják, nem lehet őket képmutatással vádolni. Krisztusé akarsz lenni? Vállalnod kell a vádakat. Éppen ez a bizonyítéka annak, hogy jó úton jársz. De azt tudhatod, hogy az emberekkel szemben, akik bántanak, melletted áll Isten hatalma, aki megvéd, és végül neked ad igazat. Az ő dicsérete ezerszer többet ér, mint minden ember jó véleménye. Ítélő Istenem, én a te ítéletedre bízom magam. Nem mintha dicsekedni volna kedvem előtted, jól tudod te, mennyit ér az én keresztyénségem, munkám, helytállásom. Tudom, sokkal többet kellene tennem, mint amennyit tettem és tenni fogok. De bántanak, vádolnak, kigúnyolnak így is azért a kevésért, amennyire képes vagyok a te szolgálatodban. Te adj erőt és bölcsességet, hogy ne vegyem fel a bántásokat. Hogy örülni tudjak annak, ha miattad bántanak, ahogy régi szolgáidat is bántották. És ha mégis nehéz a sok igazságtalanság, te állj mellém. Add meg nekem is a tieidnek ígért belső békességet, melyet a világ minden méltánytalansága sem képes kikezdeni. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Az igazi alázatos nem jutalomért alázatos, hanem önzetlen készséggel. Ő maga nem is tudja, hogy alázatos. A képmutató pedig nem érti, mért késik a dicsősége. Leplezett gőgjében nem elégszik meg csekély állapotával, hanem titkon egyre feljebb vágyik. Az igazi alázat sohse tudja, hogy alázat. Ha tudná, rögtön elbizakodnék e szép erény láttán. Csak odatapad mindenestül a kicsi dolgokhoz s szüntelenül ezekkel foglalkozik. S mivel ezek vannak a szeme előtt, önmagát nem láthatja, – észre sem veheti.
Mentsd meg a kevélységtől,
Elbízott önhittségtől
Uram, híveidet;
Ints, hogy sokkal tartozunk,
Méltatlan szolgák vagyunk:
Oh adj alázatos szívet.

Az igazi, amikor önszántadból tanulsz és növekedni akarsz az ismeretben.

Az igazi bűnbánat abból a konkrét ismeretből fakad, hogy alaposan elrontottam. Isten nélkül akartam megcsinálni azt, amit csak Vele együtt lehet. A bűnbánatból fakadó következő lépés pedig a jóvátételre való fokozott igény (lenne), mely mindig a bocsánatkéréssel kezdődik. Sajnos sok, magát kereszténynek valló ember megreked abban az állapotban, hogy neki az Isten megbocsájtott, ennek nagyon örül, de sem a megbántottak felé történő bocsánatkérés, sem pedig a jóvátételen való munkálkodás nem jellemzi életüket. Péter a megtérésre buzdít. No meg arra, hogy keresztelkedjenek “bele” Jézus Krisztus nevébe. De mit is jelent ez valójában? A keresztelés aktusa nem mágikus cselekedet az ember részéről, hanem tudatos döntés eredménye. Ez a misztikusnak tűnő – pedig csak annyira az, mint a lét maga – ‘rábólintás az Istenre’ nem más, mint az Élet (nemcsak a biosz, hanem a dzóé, tehát a teljességgel-teli, az örökéletes) igenlése. Bármennyire is egyszerűnek tűnik ez, mégis annyira ‘bonyolult” és akkora bátorság kell hozzá, mint az első randevúra meghívni valakit… Aki megkeresztelkedik, az életet igenel. Kifejezhetné-e ezt jobban más is, mint a víz maga? Aligha, hiszen a víz, ez a folyékony csoda, az élet maga… Ahogyan a víz életet fakaszt és táplál, ugyanúgy a keresztség vize, az Istenbe való belemerülés is Életet (földi tartalmasat, s reménységes örököt odát) ajándékoz. Az igazi titok mégis az Isten Életben megnyilvánuló szeretete: Ő az, Aki létrehív, táplál és megtart. Ebben a titokban megfürödni minden nap, az úgynevezett naponkénti megtérés – ahogyan Luther fogalmaz. (Frankó Mátyás)

Az igazi egyház megismerésének tehát csak egyetlen megbízható zsinórmértéke és próbaköve van s ez a Krisztus igéje, annak hirdetése, hallgatása és megtartása. Lehetetlen ugyanis, hogy e kérdésben ki-ki saját tetszése szerint szóljon s tegyen, aztán pedig azt állítsa, hogy mindez a Szentlélektől van. Krisztus tehát egyházát az igéhez kötötte. Hogy az egyház igazán egyház-e, annak legfőbb bizonyítéka az, hogy bírja, tanítja, hirdeti, cselekszi-e az igét – Krisztus iránti szeretetből!
Előtted, megváltó Urunk,
Imádkozva leborulunk:
Oltalmazd szentegyházad,
Hirdettesd buzgón igédet,
Melyből keblünkbe új élet,
Üdv és szent béke árad.

Az igazi felnőttkor, az érett gondolkodás kezdete számunkra is ez: megvizsgáljuk céljainkat, s korrigáljuk azokat időről időre, ha kell. Talán könnyebben ráállt volna a tanítványi útra ifjú, gazdag, s talán szép hősünk is, ha a vagyon szétosztása visszafordítható dolog lett volna. Ha esetleg nem válik be a tanítványság, visszacsinálhatott volna mindent. Az Úr Jézus minden kétséget kizáróan világossá tette: nincs visszaút, tanítványnak lenni életre szóló elkötelezettséget jelent, az ifjú pedig megértette ezt. Magunk vagy lelki társunk Krisztus melletti döntését segíti, ha megértjük, Jézus sem hagyott magának menekülési útvonalakat, miközben a megváltás nagy művét véghezvitte (Jn 12,27; Mt 26,52–54). Megéri? Nem éri meg? Bármit is veszünk vagy adunk, igyekszünk megfontoltan dönteni. Világos, hogy hatványozottan igaz ez, ha arról van szó, érdemes-e az életünket Isten törvénye szerint élni. Mérlegeljünk csak bátran, ha eddig még nem tettük meg! Van úgy, hogy szembe kell menni azzal, amit szüleinktől láttunk, ha Jézuséi akarunk lenni. Van úgy, hogy értéktelennek kell nyilvánítani, amiért egy fél vagy tán egész életen át fáradoztunk. Van úgy, hogy hiányainkról kell megállapítanunk, Isten bölcsen még azok által is nevel. Sokat, nagyon sokat hallok az ingyen kegyelemről. Arról az egyébként természetesen bibliai alapokon nyugvó tényről, hogy senki sem tud olyan sok és nagyszabású jó cselekedetet véghezvinni, hogy az az örök életre bevihetné (Róm 3,20–24). Ehhez képest igen keveset hallok arról a szintúgy a bibliai kijelentés elidegeníthetetlen részét képező üzenetről, hogy a megváltott ember kitartó erőfeszítéssel, szabályszerű, sőt szívós munkával tartozik szabadító Urát szolgálni. Megéri?

Az igazi hit nem puszta gondolat, nem hittételek ismerete. Ezt reformátoraink is fáradhatatlanul hangsúlyozták. Az élő hit cselekedet; megragadja a bűnösök Megváltóját, él az isteni kegyelemmel, felhasználja szabadulására, tisztulására. Az apostolok a hitet többször engedelmességnek is mondják. Aki hisz, alárendeli magát a mentő szeretet üzenetének és dacos, csüggedő szívével kiszolgáltatja magát az evangéliumnak. Aki így komolyan veszi az Igét, az kősziklára épít. Számíthat Istenére, ha a nyomorúság vizei áradnak és vihar tombol körülötte. Isten megtartja azt, aki teljes szívvel ragaszkodik hozzá. Az ember nem látja az alapot, de érzi annak szilárdságát és tartósságát. Így a legjobb cselekedetünk, tettünk, vagyis az Úrnak való tiszta és teljes átadásunk is rejtett. A nyomorúság napjai és mindenekelőtt majd az Úrnak az az utolsó nagy napja bizonyítja meg, hogy valóban kősziklára építettünk-e.
Áll a szikla mindörökké,
Melyet Isten épített.
Fáradt szívem menhelyévé
Zúgó hullámok felett.
Ó, én szirtem, sziklaváram!
Otthonom, mely oltalom!
Menhelyem a pusztaságban,
Én Megváltó Jézusom!

Az igazi hívő keresztyénben csodálatosan párosul a harc és a békesség. Isten gyermeke békességre jutott, mégsem hagy nyugtot önmagának. Mindig csendes, de mégsem nyugszik soha – ez a tulajdonsága. Futás és nem üldögélés, nem is kényelmes ballagás a hívő állapot; harc és nem játék.

Az igazi készenléthez tartozik az égő lámpa is. Mindenekelőtt a hit fénye égjen szívünkben. De a szeretet fényének is világítani kell és a reménység lobogó fáklyája mutassa az utat előre. Ha a hit, szeretet és reménység által világosságot árasztó emberek vagyunk, akkor az Úrra emlékeztetünk, aki fényben és dicsőségben jön el. Hasson át minket a tisztaság és a szentség fénye: az Úr Jézus, a világ világossága. Csak azoknak lesz részük az első feltámadásban, akik élő kapcsolatban vannak vele (1 Thess 4, 16; 1 Kor 15, 23). Gondoskodjunk bőségesen olajról, törekedjünk a Lélek teljességére. Jel 19, 8 szerint legyünk teljesek az igazsággal. „Megmosták ruháikat és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” Nem elég egyszer megtisztulni, a finomabb foltocskáknak is el kell tűnniök. Ezeket csak a növekvő fényben ismerjük fel, de akkor ne nyugodjunk mindaddig, amíg el nem törölte őket a Bárány vére és szeplő nélkül jelenhetünk meg előtte! Akkor megadatik majd nekünk, hogy felöltözhetünk ragyogó tiszta fehérbe. Ez a megdicsőült test fénylő ruhája, amit csak az új ember kap, aki Jézus igazságában és tisztaságában áll Isten előtt, dicsőségesen. S végül: „Imádkozzatok, hogy méltókká legyetek és megállhassatok az Embernek Fia előtt!” Imádság által nyerjük el Isten erejét; Isten jelenlétének fényébe lépünk, amely mindent felfed. Szívünket emeljük fel Őhozzá, merüljünk el kegyelme gazdagságában, így az élet gondjai, az érzékiség nem uralnak minket, hanem felkészülünk az Úr napjára, s részünk lesz az első feltámadásban.

Az igazi megbocsátás az elfelejtve megbocsátás – mondják nagyon bölcsen. Nem igazi újrakezdés az, ha továbbra is felhánytorgatjuk az egymás elleni sérelmeinket. Életünkbe éppolyan drasztikusan beléphet Isten, mint ahogy népének életét irányította, megadhatja az újrakezdés lehetőségét. Akár naponta. Mondatunk végére pontot tesz, és új mondatunkat ő kezdi nagybetűvel. Istenünk, oly sok minden terheli lelkünket, azoktól megtisztítani egyedül te tudsz. Nyújtsd felénk jobbodat, és ne csak tisztíts, de adj új, engedelmes szívet. Hozzád egészen hívet. Ámen.

“Az igazi szeretet nem elsöprő, tüzes, féktelen szenvedély. Éppen ellenkezőleg. Nyugodt és mély érzés. Túltekint a külső megjelenésen, csak a belső érték vonzza. Az igaz szeretet bölcs és körültekintő, odaadása valóságos és tartós. Isten az élet hétköznapi eseményeiben vizsgáztat és próbál ki bennünket. Ezek árulják el a szív milyenségét. Az apró figyelmességek és a szívből fakadó előzékenység építik föl, mint megannyi tégla, a boldogságot. A bátorító, szeretetteljes szavak elhanyagolása, a szolgálatkészség mellőzése a kis dolgokban, ezek eredményezik a boldogtalanságot. Végül mindnyájan rájövünk majd, hogy a javunkra szóló mennyei feljegyzések legnagyobb része a körülöttünk élők boldogsága érdekében tett lemondásból áll. Az is napvilágra jön majd, ha csupán önmagunkkal törődtünk, tekintet nélkül mások boldogságára és jólétére. Ez sem kerüli el mennyei Atyánk figyelmét.” (Válogatott bizonyságtételek, II. kötet, 133. l.)

Az igazi szűrő, a teljes erkölcsi tisztaság! Hát ez elég nehéz feltétel, de ennek van csak értelme. Azt kérni, amiben egyetértünk, és amiről meggyőződtünk, hogy Jézusnak is tetszene. Így rengeteg minden kihullik a listánkból. De mik is? Minden önző vágy szülte kérés, minden helytelen, csapdába csaló akarat. Azt gondolom, azokért nem kár… (Restás László)

Az igazi udvariasság lényege, hogy tekintettel vagyunk másokra. A jó nevelésnek az a leglényegesebb eleme, hogy kiszélesítse az együttérzést és előmozdítsa a mindenki iránt való szívélyességet… A Biblia megköveteli az udvarias magatartást. Sok példát tár elénk az önzetlen lelket, a szelíd jóságot és a vidám lelkületet illetően, amelyek az igazi udvariasság ismertetőjelei maradnak minden időben. Az ilyen tulajdonságok Krisztus jellemének visszatükröződései. Minden igazi együttérzés és udvariasság, amellyel a világban találkozunk ? azok között is, akik az ő nevét nem ismerik ?, tőle származik.

Az igazi udvariasságot nem lehet elsajátítani a jellemszabályok puszta betanulásával… Az igazi udvariasság nem követeli azt, hogy adjuk fel alapelveinket a rang előtt. Nem ismer kasztrendszert. Megtanít arra, hogy önmagunkat is megbecsüljük, de arra is, hogy tartsuk tiszteletben az emberi méltóságot más emberek esetében, legyünk tekintettel a társadalom minden tagjára. Fennáll a veszély, hogy túlságosan nagy súlyt fektetünk a külső megjelenésre és a fellépés formáira, és túlzottan sok időt fordítunk ez irányú fejlődésünkre. Az a sokszor túlfeszített tevékenység és élet, amelyben ifjaink élnek, nagyon kevés teret hagy az udvarias és illedelmes viselkedésnek.

“Az igaz vallásosságra nagy szükség van az otthonban… Csak ott lehet úrrá az igazi, őszinte és mély szeretet, ahol Krisztus a vezető. Se a férfi, se a nő ne táplálja magában azt a gondolatot, hogy egybekelésük hiba volt… Határozzátok el, hogy mindenné lesztek egymás számára, amennyire csak lehet… Bátorítsátok állandóan egymást az élet küzdelmében… Sokan gyengeségnek tartják a szeretet kifejezését és tartózkodást tanúsítanak… De a szeretet nem maradhat fenn sokáig anélkül, hogy kifejezésre ne jusson. Ne engedd, hogy a kedvesség és az együttérzés hiányában megszomorodjék annak szíve, akivel össze vagy kötve… Ne használd fel erős akaratodat, hogy kívánságaid teljesítésére kényszerítsd a másikat. Neki is van akarata. És ő is kedve szerint szeretne tenni, ugyanúgy, mint te… Uralkodjék köztetek kölcsönös szeretet és türelem. Az a tudat, hogy a másik megbecsül, csodálatosan hat és nagy megnyugvást ad… Isten kegyelmének megnyilatkozása sokkal szorosabban kötheti össze az egymástól elhidegült, közönyös szíveket, mint bármely más földi kötelék.” (A nagy Orvos lábnyomában, Az otthon alapítói c. fejezetből)

Az igazi vigasztalás forrása a hála Istennek, mert az ő kezében van a mi sorsunk, ő az, aki jóra fordítja azt. Az Istent keresők sorsa mindig jól alakul, amikor Izrael fiai igyekeztek igazán szolgálni az Úrnak, áldás volt a gazdasági és politikai életükön, de amikor belemerültek a bálványimádásba, szegénységben és elnyomásban éltek. Isten felfoghatatlan módon munkálkodik, és a próba után Jóbot is csodálatosan
megáldja. Mikor az Úr adja az örömet és a nevetést, azt meglátják mások is, és így lesz bizonyságtevéssé Isten vigasztalása. De az öröm, amit az Úrtól kapunk, az nem oly önfeledt, hogy ne lenne felelősségtudata, mert a zsoltáros elkezd imádkozni azokért, akik még mindig foglyok. Legyünk bátrak, és kérjünk nagy dolgokat Istentől, ő vissza tudja hozni a foglyoknak nagy sokaságát. Imádság közben se legyünk restek, erről beszél a zsoltár befejező szakasza, hanem vessük a magot – legyünk olyanok, akik hittel fektetnek be a jövőbe! Így szenvedett értünk a mi Urunk is halált, és lettünk mi az ő szenvedésének gyümölcsei. Közel már a nagy aratás, legyünk kitartóak!

Az igaznak öröm, ha a törvény jut érvényre, de a gonosztevőnek rettegés. (Példabeszédek 21:15) A törvény vagy mindenkire érvényes egy országban, vagy nem ér semmit. A hívő ember – akit Igénk igaznak nevez–, törvénytisztelő. A törvény feladata nem lehet kevesebb, mint a jó dicsérete és a rossz elmarasztalása, megadva ezzel emberi életünk élhető kereteit. Ott azonban mindig baj van, ha vannak törvényen kívüliek – hogy ne írjam: törvény fölöttiek. Egyformán érvényes kell legyen ránk nézve a törvény szava, legyünk bár asztalosok, kőművesek, pedagógusok, papok, orvosok, vagy éppen politikusok. Ezt várja el a tisztességes ember, és az tényleg örömmel tölthet el bennünket, ha így van. Ha azonban a valóság ettől messze van, ott a káosz kezd úrrá lenni, ami viszont nem jelenthet örömöt a hívő embernek…

Az Igazság áldása, a bűn átka
1. Salamon bölcs mondásai.
A bölcs fiú örvendezteti az ő atyját; a bolond fiú pedig szomorúsága az ő anyjának.
2. Nem használnak a gonoszság kincsei; a megigazulás pedig megszabadít a halálból.
3. Az Úr nem hagyja éhezni az igazakat; a gonoszok kívánságát pedig elveti.
4. Szegénnyé lesz, aki cselekszik rest kézzel; a gyors munkások keze pedig meggazdagít.
5. Gyűjt nyárban az eszes fiú; álomba merül az aratás idején a megszégyenítő fiú.
6. Áldások vannak az igaznak fején; a gonoszok szája pedig erőszakot rejteget.
7. Az igaznak emlékezete áldott; a hamisaknak neve pedig megrothad.
8. A bölcs szívű beveszi a parancsolatokat; a bolond ajkú pedig elveszti magát.
9. Aki tökéletességben jár, bátorsággal jár; aki pedig elferdíti az ő útját, kiismertetik.
10. Aki szemmel hunyorgat, bántást szerez; és a bolond ajkú elesik.
11. Életnek kútfeje az igaznak szája; a bűnösök szája pedig erőszakot rejteget.
12. A gyűlölség viszályt szít: minden vétket pedig elfedez a szeretet.
13. Az eszesek ajkain bölcsesség találtatik; a vessző pedig a bolond hátának való.
14. A bölcsek tudást rejtegetnek; a bolondnak szája pedig közeli romlást.
15. A gazdagnak vagyona az ő megerősített városa; szűkölködőknek romlása az ő szegénységük.
16. Az igaznak keresménye életre, az istentelennek jövedelme bűnre van.
17. A bölcsesség megőrizőinek útja életre van; a fenyítéket elhagyó pedig tévelyeg.
18. Gyűlöletet rejteget a hazug ajkú, és rágalmakat terjeszt az ostoba.
19. A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes.
20. Választott ezüst az igaznak nyelve; a gonoszok szíve keveset ér.
21. Az igaznak ajkai sokakat legeltetnek; a bolondok pedig esztelenségükben halnak meg.
22. Az Úrnak áldása, az gazdagít meg, és mellette nem gyarapít a fáradalom.
23. Miképpen játék a bolondnak bűnt cselekedni, azonképpen az eszes férfiúnak bölcsen cselekedni.
24. A mitől retteg az istentelen, az esik őrajta; amit pedig kívánnak az igazak, meglesz az.
25. Amint a forgószél ráfuvall, már oda van az istentelen; az igaznak pedig örökkévaló fundamentuma van.
26. Minemű az ecet a fogaknak és a füst a szemeknek, olyan a rest azoknak, akik azt elküldötték.
27. Az Úrnak félelme hosszabbítja meg a napokat; az istenteleneknek pedig esztendeik megrövidülnek.
28. Az igazaknak reménysége öröm; az istenteleneknek várakozása pedig elvész.
29. Az Úrnak útja erősség a tökéletesnek: de romlás a hamisság cselekedőinek.
30. Az igaz soha meg nem mozdul; de az istentelenek nem lakják a földet.
31. Az igaznak szája bőségesen szól bölcsességet; a gonoszság nyelve pedig kivágatik.
32. Az igaznak ajkai azt tudják, ami kedves; az istenteleneknek szája pedig a gonoszságot.

Az igazság, amely valóban örömre hangolhatja szívünket – a káröröm helyett –, nem a bűnös elítélésében gyönyörködik. Inkább az Úrtól tanulja a helyes indulatot, aki nem a bűnös ember halálát kívánja, hanem azt, hogy megtérjen útjáról és éljen (Ez 18,23)! Az, hogy „utoléri a bűnöst, amitől retteg”, az élet törvénye. Éppúgy, mint ahogyan az is, hogy az értelmes embernek a bölcsességben van öröme, amelynek kezdete az Úr félelme. S a káröröm helyett, ez utóbbi törvénynek kell érvényre jutnia életünkben, akár korábbi rosszakaróinkra tekintettel is!

Az igazság az, hogy te csak saját magadon formálhatsz. Ha te változtatsz a tánclépésen, házastársad is ehhez kezdi igazítani lépteit. Továbbá, ha felismered saját hibáidat és igyekszel kijavítani azokat, ezzel megnyered a társad bizalmát, és olyan környezetet teremtesz, amely elősegíti a változást. Íme itt van néhány dolog amit megtehetsz:
a) Dicsérd azokat a tulajdonságait, melyeket legjobban becsülsz (emlékszel az udvarlás idejére?) és építsd ezeket! Amikor pozitív változást látsz, ismerd el, és bátorítsd!
b) Ne hagyd, hogy a helyzet fokozódjon! Tedd szokásoddá, hogy megkérdezed: „Foglalkoztat valami, amiről nem beszéltünk mostanában?” A Biblia azt mondja, ne feküdjetek le haraggal (ld. Efézus 4:26), tehát kezeljétek a dolgokat, mielőtt nehezteléshez vezetnének, és viszályt okoznának!
c) Próbálj megértőbb lenni! Amikor az emberek meg nem értést tapasztalnak, még inkább megmakacsolják magukat és ellenállnak a változásnak.
d) Csökkentsd a társadtól való függésedet! Emlékezz rá, senki sem töltheti be mindig minden szükségedet! Szükséged van barátokra, akikkel beszélgethetsz, és közös tevékenységet folytathatsz.
e) Mindezek mellett légy türelmes – te sem vagy tökéletes! Kérd Istent, hogy adja nektek az „egyetértés lelkét”! Tartsd észben, hogy az önkontroll az Isten Szentlelkével való betöltetés eredménye, nem pedig emberi ertőfeszítés. (ld. Galata 5:23)

“Az igazság… végül diadalt arat. Ha időnként látszólag feltartóztatják is, haladását nem akadályozhatják meg. Ha az Úr üzenete ellenállásba ütközik, akkor Ő fokozott erővel ruházza fel, hogy befolyása annál nagyobb legyen. Hatalmat ad neki, amely a legerősebb korlátokat is ledönti, és minden akadályon át diadalmaskodik… Hitben ott állhatunk az örök város küszöbén, hallhatjuk a szívélyes üdvözlést, amely azoknak szól, akik e földi életben Krisztus munkatársai voltak, és kitüntetésnek vették, ha érte szenvedhettek.” (Apostolok története, A diadalmas egyház c. fejezetből)

Az igazságnak sok az ellensége. Nagy a befolyásuk, tanultak és ravaszak, az igazságot elferdítők, Isten emberének még sincs oka félni tőlük. Hatalmas erő küzd az igazság oldalán, látható és láthatatlan formában. Istennek vannak tartalékseregei, amelyek megmutatják erejüket a szükség idején. A jó és igaz oldalán álló erők sokkal hatalmasabbak, mint a gonosz erői. Ezért ne csüggedjünk, hanem haladjunk tovább utunkon, mint az olyan ember, akinek van egy boldog titka, amely eloszlatja minden félelmét! Mi a győztes oldalán állunk. Lehet, hogy a küzdelem kemény lesz, de már tudjuk a kimenetelét. A hívők mindig többségben vannak, mivel Isten van mellettünk. ?Többen vannak velünk, mint ővelük!”

Az igazságos Isten személyválogatás nélkül ítéli meg a múlt sötét bűneit. Mégsem az ítélet a szerető Isten utolsó szava. Talán a próféciát lejegyző Jeremiásnak is meglepő módon bizonyul ismét igaznak az, hogy az Úr azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Aki Isten nevét megtanulva, azaz őt urának elismerve szövetségre lép vele, szabadulást nyer. A Mindenható kegyelme kiárad nemcsak az elpártolt népre, hanem megtérő pogány szomszédjaira is. (A végső állapotokat tükröző Jelenések könyvében beteljesülve láthatjuk mindezt a mennyei trón körül minden népből összegyűjtött üdvözült seregben – Jel 7,9.) A pogányok üdvre jutásának előfeltétele az, hogy megtanulják az Örökkévaló nevének helyes használatát azoktól, akik már az Úrhoz tartoznak. A mi lélekmentő munkánk is akkor lehet eredményes, ha áldásszerző életünkkel kívánatossá tesszük az Úr Jézus nevét azok előtt, akik ma még elutasítják őt. Jó Atyám, segíts, hogy neved megszenteltessék felebarátaim körében általam! Ámen

Az igazságot csak alázatosan lehet kideríteni. Ha igazad van, akkor biztosan nem bizonygatod. Aki bizonygat, annak nincs igaza, csak fél. Az igazság egy komoly és fontos szelete az, hogy az igaz Isten sohasem esik kétségbe, ha Őt nem imádják az emberek. Aki fél és ezért erőszakoskodik, az mindig a hamis isten. Ha megértjük Istenről, hogy nem Neki van szüksége az imádatunkra, hanem nekünk Őrá, akkor egy hatalmas lépést tettünk előre az igazság megismerésében. Ha segítünk az embereknek ezt megérteni, akkor maradandót alkottunk. Olyant, ami az örökkévalóságban sem vész el. Mint a csillagok? Ha elég sötét van, csak akkor látjuk a csillagokat. Pedig mindig ott vannak az égen. Ha sötét van és egyetlen világító eszköz van a kezünkben, jobban járunk ha azt az egyet is kioltjuk, és arra a fényre támaszkodunk, ami a csillagoktól és a Holdtól származik. Sokszor elfelejtkezünk a csillagokról, de ha sötét van, akkor a legjobb világító vívmány is eltörpül a csillagok jelentéktelennek látszó fénye mellett. Így van az igazság hirdetőivel is. Amíg senki sem éhes az igazságra, mert a lelki gyorséttermek teletömik az értelmünket emészthetetlen, de nem tápláló eledellel, addig nem vesszük észre őket, jelentéktelenek. Amikor viszont az igazság lesz a kérdés, és ha fáj is, de a teljes igazságot akarjuk megismerni, akkor van szükség rájuk. Ha fényleni akarsz örökké, akkor ismertesd meg az igazságot mindenkivel, akivel találkozol. De vigyázz! Nem bizonygathatod, csak segíts, hogy megismerjék!

Az igazságot kutató elme olyan, mint Nóé galambja, amely nem talált nyugvóhelyet, míg nem tért vissza a bárkába. Jézus, az örök bárka, minden kereső lelket befogad. (C. H. Spurgeon) Annyi szomorkodó, elkeseredett ember van. Csak a panasz, csak a nyavalygás. Miért kell mindig elégedetlenkednünk? Ismerős érzések ezek, azt gondolom. Ki ne érezte volna azt, hogy valaki feleslegesen panaszkodik? Mégis, mikor az embernek ilyen gondolatai támadnak, akkor nem ugyanúgy panaszkodik-e? Mennyi keserű, borúlátó ember! Ez éppúgy panasz, mint a többi. Ha valaki viszont az igazságot keresi, kutatja, akkor nem a másik hibája lesz a fontos többé, a körülmények kuszasága, hanem maga a puszta igazság. A teljesség. És ebbe bele tartozik a panasz, hisz aki igazán szomorkodik, csak azt lehet megvigasztalni. Beletartozik a félelem, hisz a reszkető ember lel csak békét. Az igazságot kereső megérti a nincstelent, hisz arra vágyódik, hogy gazdaggá tegyen másokat. Szereti a nincstelent, hisz arra vágyódik, hogy szerethessen. Krisztusért igazak lehetünk az Atya előtt. Nem az érdemünkért, nem azért, mert mindig olyan jók vagyunk, nem is azért, mert mi ismernénk az igazságot, hanem Jézus szeretete miatt! Olyan hatalmas ajándékot kaptunk Jézustól, amit emberektől nem kaphatunk. Az Atya igaznak fogad el minket. Csak ezzel a tudattal élve fogadhatjuk el a másikat. Hiszen, ha meglátjuk, hogy a tökéletlenségünk ellenére szeret, átölel, akkor értjük meg igazán, hogy mi a szeretet. Ha igazán tudjuk, hogy szeret az Isten, akkor mi is szeretni tudunk. Mindenható Istenünk! Tégy igazzá! Szeretnék igazából élni, létezni. Olyan sokszor nem értem az embereket. Oly sokszor nem tudom őket szeretni. Tudom, nem vagyok igaz. Tégy igazzá! Annyi nincstelen van, hadd segítsek rajtuk. Sőt, Uram, sokszor én is nincstelen vagyok. Igazíts meg. Ámen.

Az Ige a mi gyertyánk, s a hitünk a láng. Az Úr Jézus Krisztus, aki lángra lobbanthatja. Nekünk van gyertyánk? S ha már van, ég-e? Úgy küzdünk-e az életben, hogy az Igét fontosabbnak tartjuk magunknál? Ha Jézusra figyelünk, átértékelődik az életünk. Ami eddig fontos volt, és harcoltunk is érte, az értéktelenné válik, s Jézus értékrendszere lesz a miénk. Azt elhagyjuk, amit ő elhagyott, és amit fontosnak tartott, az nekünk is fontossá válik. Mennyei Atyánk! Köszönjük neked Fiadat, a mi fényünket. Add, hogy lángoljunk a te ügyedért! Ámen.

Az Ige azt írja, hogy éljünk reménységben, és örvendezzünk. Tehát amikor a sátán el akarja lopni a győzelmedet, és azt mondja neked, hogy Isten ezúttal nem fog segíteni, akkor csak gondolj Isten Igéjére, és kezdj el örvendezni. Örvendezz, mert Őbenne vagy. Örvendezz, mert a mennyország az otthonod. Örvendezz, mert nagyobb Ő, aki benned van, mint az, aki e világban van. Örvendezz! Dicsekedj az Úrban. Az ördög ezt nem állhatja! „A háborúságban és megpróbáltatásban kitartóak és türelmesek legyetek…” A megpróbáltatás azt jelenti, hogy nyomás alatt vagy. Amikor közelít a nehézség, ne add meg magad. Inkább menj a kegyelem trónjához. Menj Isten elé bátran, Jézus nevében, és kérd az Ő segítségét. Emlékeztesd magad arra, hogy pont akkor, amikor a dolgok nehézzé válnak, nem engedheted meg, hogy háttérbe éppen akkor szoruljon az Ige az életedben! Akkor kell megdupláznod az adagodat belőle, és „állhatatosnak lenned az imádságban”, hogy mozdíthatatlan legyél. Örvendezz. Legyél türelmes a nehézségekben. Legyél állhatatos az imádságban. Így az ördög semmit nem tud tőled ellopni!

Az Ige azt mondja: “Figyeltem és hallottam?” Amit hallott, azt is elmondja azonnal. Az Úr őszinte hozzánk. Mennyire nem viszonozzuk mi ezt az őszinteséget. Mivel érdemli meg az őszinte Úr, hogy képmutató légy előtte?! Mást mondasz, mint amit gondolsz. Megdöbbentő a megállapítás, hogy “nem igazán beszélnek”. Talán átadtad az életedet szóval, mondtad, hogy mindenem a Tiéd, és rövidesen rájöttél, hogy nem igaz az egész. Bár megmutathatná Isten, hogy az életedben mi az, ami nem igaz. Lehet, hogy az örömöd, a békességed, a szereteted sem igaz. Igazán szeretted a férjedet, gyermekeidet, a gyülekezetben lévőket? Vagy ez mind csak egy máz, amire Istennek azt kell mondania: “Nem igazán beszélnek.” Felszínesen mondogatjuk a bűneinket, de a lényeget soha nem mondjuk. “Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz” (Jóel 2,12). Folyik a ruhaszaggatás, de a szíved mélyét, ahol igazán fájna, nem szaggatod meg. Valaki azért nem mondta el a bűneit, hogy ne sírjon. Baj az, ha mások is látják, hogy sírsz? Mindig meg kell játszanod a tökéletes hívőt? Olyan nagy ajándék, ha valaki a szívét szaggatja meg, és folynak a könnyei! A könnyek ajándéka jó dolog, mert akkor megtörik a szív. “Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek.” Úgy szeretem az őszinte Istent, hogy szembe mondja meg, és nem hát mögött. Azt mondja az Ige: “Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes Ő!” (5Móz 32,4b) A bűnbánat annyit jelent, hogy igazat adsz az Istennek. Beismered: Így van, Uram, ez vagyok.

Az Ige elmondja, hogy mit nem csinál Jézus. “Nem kiált és nem lármáz.” Ennyi a mondanivalója: az én szolgámban csend uralkodik. Biztosan ismeritek, hogy milyen az, amikor valakiben csend uralkodik. Mi azért lármázunk, mert szívünkből hiányzik a csend. Nem kell mondanom, hogy a világ mennyire fél a csendtől. Vajon nem azért nem tudok sokszor csendességet tartani, mert belül nincs csend? Mi van a szívedben? Harag, gyűlölet? A gyűlölet mindig azt öli, aki hordozza. A másikra haragszom, de engem öl. Isten gyermeke is hordhatja magában a haragot, és akkor a Biblia szerint harag edénye. Az ember saját akarata a legnagyobb lárma. Különösen, amikor valaki nem azt akarja, amit én szeretnék. Minden érv amellett szól, amit én akarok. Aki ezzel az akarattal szembekerül, velem kerül szembe. Minden bűn lármát csinál. Utána érvelni kell, mit miért csináltam. A védekezés, az indoklás borzasztó zajjal jár. Amikor az ember dicsekszik, az is nagyon lármás. Az én szolgám nem kiált, nem lármáz, mondja az Ige. Miért? Mert nincs saját akarata. Isten akarata az Ő akarata. Nincs igaza, nincsenek jogai. Sokszor annyira mondom magamat, hogy a másikat meg sem tudom hallgatni. “Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.” Persze nem azon múlik, hogy az ember mennyit beszél. Világíthat az énje akkor is, ha egy szót sem szól. Egy fölény, hogy valamit jobban tudok, vagy a másik ember lekezelése, nem is kell mondjam, mennyire lármás. Jézushoz azért mentek az emberek, mert a szeretetnek ez a csendje fogadta őket, hogy itt nyugodtan beszélhetsz, itt meghallgatnak, itt megértenek.

Az ige építi értelmünket (Zsoltárok 119,97–104) Nincs boldogítóbb a lélek számára, mint az, ha megtapasztalja, a befektetett munka, tanulás nem volt hiábavaló, mert a megszerzett tudás kamatozott számára. S még csodálatosabb, ha mindez a jó nemcsak a rész szerinti, földi életre terjed ki, hanem azon túlhaladva az öröklétre is megmarad. Nagyszerű dolog, ha olyan tudással lehetünk napról napra gazdagabbak, ami időtálló, ami nem avul el, amelyre tekintettel nem kell majd valamikor azt mondanunk, hogy korszerűtlen vagy megbukott elmélet. Az ige ilyen ismeret. Olyan, amihez hozzáilleszthetünk minden mást, s ami nem illik hozzá, arról tudjuk: nem helyénvaló ismeret. Bárcsak a kinyilatkoztatott és testté lett Ige iránt ilyen nagy buzgóság élne bennünk! Bárcsak az új ismeret utáni vágy legfőbb mozgatója az lenne bennünk, hogy az ő csodáiból értsünk meg minél többet! S bárcsak készek volnánk ezért az elvehetetlen tudásért áldozatot is hozni!

Az ige hirdetése tanítás. Ha az életre készít fel, akkor felemel, s távlatot ad, ha csak bonyolít, s természetellenes viselkedésre próbálja “idomítani” az embert, akkor abba a lélek beleroppan… előjönnek a pótcselekvések, s a különböző fojtásokból, hárításokból fakadó súlyos életvezetési problémák. Tessék megnézni, hány olyan közösség van, ahol elfordultak az élet valóságától, tagadják annak szépségét, s normalitásnak nem az Isten szeretetét, hanem a törvényeskedés abnormalitását teszik meg.

Az ige így fogalmaz ” én Istenem”. Bizony ő a mienk mert elfogadtuk és mi az övé vagyunk.Teljes mértékben rendelkezik felőlünk ami azt is bizonyítja, hogy a gonosznak nincs hozzánk semmi joga, semmi hatalma rajtunk. Forgassuk ezt szívünkben mert ez a mi reménységünk, erősségünk.

Az ige így mondja ” áldozattal” , igen mindenért kell fizetni, vagy előbb vagy utóbb. Az eljövendő, üdvösségünkért is. Ha előbb fizetünk az áldozat, ha utóbb az büntetés. Isten oltárára mindig oda kellett tenni az áldozatot, amit most is meg kell tenni. Isten gyermekei elsősorban az idejükkel áldoznak, hisz a szolgálatok, a hűséges Istentiszteletre járás, az evangelizálás, mind-mind idővel jár. A szolgálatok sokrétűek, mert van aki imádkozik, van aki munkával szolgál. Teljesen mindegy, mindenhez a saját idejét kell adnia, amit Isten lát és megfizet érte. Aztán szolgálunk a pénztárcánkkal is, hogy Isten országa növekedni tudjon, hogy segítséget tudjunk adni a rászorulóknak. Mindenért kárpótol az Úr. De mit is beszélek? Nem kárpótol, mert örömmel tesszük, hanem megajándékoz minket az ő szeretetével, áldásaival, gondviselésével. Mi pedig imádattal és hálával dicsérjük a mi Atyánkat és a megváltónkat. Akik pedig utóbb fizetnek sajnos nagy árat kell fizetniük. mert egy örök élet vár rájuk a pokol bugyraiban, örök élet! Ebben a világban mindennek ára van. Még a hívőknek is vannak nyomorúságai, de az ige biztatóan mondja, “hívj segítségül engem”, és megmenekülünk, legyen az betegség, anyagi kár, vagy bármi más, utána pedig hálaadással áldozunk. Mindenért hálát adva éljünk, még akkor is amikor panaszkodni volna kedvünk.

Az Ige nekünk szól. Én vagyok az az ember, akit megérint. Nekem üzen vele az Úr, az én életemet akarja egy másik irányba terelni, nekem kell magamra venni azt, amit megértettem belőle. Nagyon felkavart ez az igehirdetés – mondta valaki a múltkorában. Nálam ez azt jelenti: megérintette, szíven találta, magára ismert az elhangzottakból. És ez a jó! Így indulhat el valakinek az életében változás, gyógyulás, kibékülés, megbékélés, bűnbánatra jutás. Testvér! Az Ige neked szól. Mindig. Bárhol hallgatod, vagy bárhol olvasod, vedd magadra, Téged szólít az Úr! Ha pedig úgy érzed, hogy másnak is szól, akkor légy továbbadója az igei útmutatásnak!

Az Ige szerint az értelmes ember célja többek között ismeretet szerezni. A bölcsek füle is erre hajlik. A helyes ismeret megszerzése életünk legfőbb céljai közé sorolható. A céltudatos élet mindig életértelemmel párosul! Aki még nem talált rá élete értelmére, az csak kallódik. De aki felfedezte már élete értelmét, azt, hogy miért is él, életképességről tanúskodik. Megtaláltad-e már a célod? Mi az életed értelme? Keresd ezt ma, vagy adj hálát, ha már rátaláltál!

Az Ige testté léte nem egy kitalált ideológia, amely jobbító szándékú emberek gondolatában született meg, hogy önmagukat és másokat vigasztaljanak vele reményüket vesztett emberek. Az Ige testet öltése tapasztalati tény, amelyről a szemtanúk annak ellenére tesznek tanúságot, hogy azért fizetséget, dicséretet nem remélhettek senkitől. Sőt, bizonyságtételük jutalma meg- vetés, gyalázkodás, üldözés volt. Ők mégis tanúskodtak. Nem azért, mert keresték a bajt, hanem azért, mert a testté lett Igével való találkozásuk, a vele való folyamatos kapcsolatuk következtében túlcsordult szívükben az öröm! Nem állhatták meg, hogy szóljanak mindarról, amit ők már tudtak, és ami őket már egy közösségbe vonta az Atyával. Mindez természetes, az Igével való találkozás egyenes következménye. Ahogy régen volt, ma is úgy van. Ha az Igével való találkozás személyes élménnyé lesz, nincs olyan erő, amely hallgatásra kényszerítené az átélőt. Az Ige testet öltésének ünnepe így lesz valóban a szeretet ünnepe: megérkezve a szerető Isten közösségébe az Úr Jézus Krisztus által!

Az ige világosan írja, Isten és Jézus nem személyválogató, nem az számít hogy zsidó, vagy milyen vallású az ember, hanem, hogy megtért bemerítkezett, új teremtés e. Imádkozzunk az emberekért, hogy legyen hitük elfogadni Isten igazságát és az üdvözülés csodáját.

Az igék főleg a hívőknek íródtak, de szól azokhoz is akik még nem tértek meg. Hogy értik-e, az más kérdés. Az embereknek a sok problémája, viszálykodása, csalódottsága. Ezek mind abból adódnak, hogy nem keresik Istennel a kapcsolatot. A hívők között is vannak olyanok, akik hisznek ugyan, de nem úgy élnek ahogy kéne. Csak a szájukkal szeretik az Urat nem a szívükkel. Isten igéje és Lelke int, hogy közeledjünk hozzá. Ez az igazság lelke, de sajnos aki így beszél “én jó ember vagyok nincs szükségem Istenre”, annak a hazugság lelke sugdos. Sokan csalódnak, hogy imájuk nem hallgattattik meg, de Isten még csalódottabb. Miért? Mert amikor kérünk és a szívünk pedig távol van az Úrtól, akkor nem hallja a kéréseket. A közeli szív imádó és hálát adó, olyan mint Mózesé, és Dávidé volt. Az ige ezt mondja: “Isten a dicséretekben lakozik”, a bűntől való elfordulás teszi lehetővé, hogy ő is közeledjen hozzánk. Aki pedig elesik az se keseredjen el, mert ha alázatosan kéri Jézust, hogy szabadítsa meg minden bajtól akkor az meg is teszi. Mindaddig amíg távol vagyunk valamitől, azt homályosan látjuk. Így van ez Istennel is, amíg távol vagyunk tőle nem láthatjuk meg az ő dicsőségét. Ha a gondok és más dolgok (munka, szórakozás, gyereknevelés, tv, ) eltávolítanak tőle, akkor halványul az ővele való kapcsolatunk, az áldások is elmaradnak. Ha pedig bölcsen osztjuk be az időnket és adunk helyet a vele való kapcsolatnak, akkor érezni fogjuk jelenlétét az életünk minden percében. Ha megosztjuk vele gondjainkat, akkor ő is tud rajtunk segíteni.

(1) az Igén való elmélkedés, (2) az Ige gyakorlása, (3) az Ige első helyre tétele és (4) a szellemednek való engedelmesség. „Istennek az Igéje [különösképpen az Újszövetség vagy Újtestamentum] el ne távozzék a te szádtól. Hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal… mert akkor leszel jószerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz az életben.”  

Az Igére hallgatsz, vagy a körülötted lévőkre? A többség mindig egy véleményen van, és nem könnyű velük szemben állást foglalni. Irtózatos, amikor az ember sodortatik a többiek véleményével együtt. Mi az a viharos szél, ami váratlanul lecsapott a szépen induló életedre? Ha a hívő ember életében baj van, vihar van, különösen a figyelem középpontjába kerül. Mindenki azt nézi, összetörik vagy kibírja? A viharos szél lehet egy betegágy, egy haláleset. Tudod, hogy mi van mögötted, de nem tudhatod, hogy mi van előtted. A vihar mindenkiből mindent kihoz, mindenkiről minden kiderül. “Mikor pedig a hajó elragadtatott…” Hányszor ragadtattad már el magad szavakra, kijelentésekre, és utána nagyon fájt, hogy tudtam ilyen lenni?! Biztosan állj az Úr mellett, hogy el ne ragadtass. “Ne szabjátok magatokat e világhoz” – mondja a Róma 12,2. verse. Az emberek elszabják magukat, mert nem keresik, hogy mi kedves az Úrnak. Hihetetlen erők uralkodnak a mai világban. Isten gyermekeit is elragadhatják. “Mikor pedig a szélvésztől nagyon hányattatánk…” – a vihar nő, ki fogod-e bírni? “Másnap a hajóterhet kihányák.” Hányd ki a lelkiismereti terheidet, amiket cipelsz, hogy gondtalan, felszabadult életet élhess!

Az ígéretekben bízva ne hagyjuk a reményt a szívünkben elhalványulni. Hitünk legyen mindig erős, és kapaszkodjunk az igékbe ami nekünk adatott. Elhívottak vagyunk, legyünk erre méltóak, és büszkék, mert nem akárki tart minket erre alkalmasnak. Fontosak vagyunk Isten számára, hisz a legdrágábbat adta értünk. Az egész teremtett világ csodálatos és ebben mi, a lánc tetején helyezkedünk el.

Az Igét élő vízként fogyasztók megtanulják a rendszeres töltekezést, és vágynak rá. Nem várják meg, amí­g lelkük szomjasan nyüszí­t. Nem hanyagolják addig a Jézussal való közösséget, amí­g már nem is érzik hiányát. A csepegtető öntözés folyamatosan életben tart, mert állandó és megfelelő mértékű. Ezt a módszert kí­nálja a Mester, és ezt igényli az ember. Vegyük komolyan a mennyei “Szomjoltóságot”, amelyet Isten Jézusban vonultatott fel! Ő nem kiált, nem lármáz – nem szirénázik -, nem bárpulthoz hí­vogat, hanem az örök élet vizét kí­nálja.
(Bálintné Gyöngyi)

Az illem két dolgot tesz:
a) jó fényt vet Mennyei Atyádra. Jézus azt mondta: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy… dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!” (Máté 5:16).
b) meghatározza , hogy mennyire leszel áldott. „…Legyetek előzékenyek… hogy áldást örökölhessetek.”

Az ima a lélek lélekzete. A lelki erő titka. Az ima őrzi meg a lelki egészséget. Az ima közvetlenül összeköti a szívet az élet Forrásával… Csodálatos dolog, hogy imáink eredményesek, hogy az olyan méltatlan és tévelygő emberek, mint mi, felküldhetik könyörgéseiket Istenhez. Kívánhat-e halandó ember annál magasztosabbat, minthogy érintkezhet és összekapcsolódhat a végtelen Istennel? Gyenge, bűnös emberé az a kiváltság, hogy beszélgethet Teremtőjével. Az ajkunkon kiejtett szavak a mindenség Uralkodójának trónusa elé jutnak… Akár a nyilvános istentisztelet alkalmával, akár magányos imádságaink esetében kiváltságunk az, hogy az Úr előtt térdreborulva szóljunk őhozzá… Az ő végtelen nagyságának, valóságos jelenlétének tudata kelti fel az igaz tiszteletet. A láthatatlan Isten jelenléte hasson át, és ihlessen minden szívet az imádság idején. Könyörgésünk ideje és helye szent, mert Isten van jelen. Ha magatartásunk és viselkedésünk által kifejezésre juttatjuk tiszteletünket, akkor ez csak még jobban elmélyíti szívünkben az ihlet érzetét.

Az ima és a dicsőítés együtt megtette a magáét. A dicsőítésben rejlő erőket csak az érti meg igazán, aki gyakorolja. Mert Isten imádókat keres és mi azok vagyunk. Az ige azt mondja az Isten a dicséretekben lakozik, ha pedig dicsérjük jelen van, ha pedig jelen van akkor a javunkat fogja tenni, mert nekünk minden a javunkra van, mert szeretjük őt. Én bármi lelki vagy testi bajom van mindig egy dicséretet éneklek és a gonosz el fut tőlem.

Az imádás azt jelenti: a legjobbat adjuk Istennek abból, amit Ő adott nekünk. Bánj csínján ezzel a neked jutott “legjobbal”. Valahányszor Isten megáld, add vissza neki az áldást szeretetből, mint ajándékot. Legyen időd Isten előtt elmélyedni, és add vissza neki az áldásokat, felszabadultan imádva Őt. Ha valamit megtartasz magadnak, szellemi erjedés támad benned, mint ahogyan a manna is megbűzhödött, amikor felhalmozták. Isten nem engedi, hogy szellemi ajándékait magadnak tartsd meg, azt akarja, hogy visszaadd neki, hogy mások számára tehesse áldássá.

Az imádkozó ember csendes, és hallgatag. Aki sokat beszél Istennel, takarékoskodik a szavakkal és így súlya van annak, amit mond. Az ilyen embernek rendezett belső élete van. Aki elmulasztja az imádságot, az csapongó, felszínes ember lesz. Csak az imádkozó embernek van igazi belső élete. Aki nem megy be Isten szentélyébe, az belebonyolódik a külsőségekbe, kíváncsiskodik, mindenfelé nézeget, hallgatózik. Az imádkozó emberben mélység van és egész élete egyetlen középpont körül forog.

Az imádság a kapocs a fizikai és a szellemi világ között; és mivel a szellemi világ irányítja a fizikait, ha kapcsolatba lépünk a fenti világgal, az kihat arra, hogy hogyan működünk a lenti világban. Mivel az imádság kapcsolati dolog, a Szentlélek közvetíti felénk Isten szívét azáltal, hogy összekapcsolódik a mi emberi szellemünkkel, hogy hallhassuk, amint Isten szól hozzánk lényünk legmélyén. Ezért nem lehet összecsapni az imádságot, és ezért olyan fontos időt fordítani arra, hogy elmélkedjünk és csendben legyünk Isten előtt. Ez lehetővé teszi, hogy a Szentlélek megossza velünk Isten gondolatait, hogy elkezdhessünk úgy gondolkodni, ahogyan Ő. Számodra milyen értéke van ennek?

Az imádság a keresztyén életben kezdet, folytatás és vég. A lélek imádkozásban fejezi ki keresését; ott harcol, ott mutatkozik meg a hite, másként néma és halott lenne. Az imádság olyan nélkülözhetetlen a léleknek, mint testünknek a lélegzetvétel: Egyetlen lépést sem jutunk előre a megszentelődésben, Jézus követésében és a szenvedés útján – imádkozás nélkül. Első és legfontosabb az imádság. A Biblia ugyan nem az imádkozással kapcsolja össze üdvösségünket, hanem a hittel; sokan imádkoznak, akiknek szívében nincs élő hit Krisztusban. A farizeusok sokat és hosszan imádkoztak, közben pedig gyűlölték és megölték Jézust. Az ilyen imádkozásnak nincs értéke. „Ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom.” – Az is igaz, hogy nincs élő hit, amely ne imádságban nyilvánulna meg, és nem lehet hitre jutni anélkül, hogy komolyan ne könyörögnénk Istenhez.

Az imádság a lélek levegővétele. Misztikus, istenteremtette alkalom arra, hogy Istent megérezzük. Azt, hogy ki hogyan veszi a levegőt, az mindenki magánügye, ahogyan az is, hogy ki hogyan imádkozik. Másképpen imádkozik a zsidó és a muzulmán, másképpen a keresztény és a buddhista, s megint másképpen a hindu, s egészen másképpen az ateista, amikor időnként ő is beleesik a hit kísértésébe… Törekvésünk, hogy az Isten közelében legyünk – túlmutat a kegyesség gyakorlati hasznán, mert azt is jelzi, hogy múlandó létünkben ott csírázik az elmúlhatatlanba hívogató/noszogató vágy. Teremtő Istenünk tökéletesnek/kereknek alkotta meg ezt a világot, hiszen benne van jó és a rossz, a fény és az árnyék, elmúlás és az örökkévalóság is. Értékét a fölülrőljövő isteni egésznek, a töredékes emberi létünk adja, éppen ezért nagyon fontos, hogy naponta, akár többször is kommunikáljunk (communio=egység) az Istennel, azaz imádságos lelkülettel törekedjünk a Szeretet-Egységre, Benne, Általa és Vele… (Frankó Mátyás)

Az imádság egyes, egyedül a hit műve, s ezért imádkozni csak a keresztyén ember tud. A keresztyén ugyanis nem a maga emberségére imádkozik, hanem Isten Fiának nevében, akire megkeresztelték. Ezért aztán bizonyos is abban, hogy imádsága Isten tetszésére van. Hiszen ő parancsolta, hogy Krisztus nevében imádkozzunk, s meghallgatást ígért az ilyen imádságra. (Luther) A hit nem önmagából él. Lényege szerint elfordulás önmagunktól, és teljes odafordulás a hatalmas Istenhez. A hit maga nem más, mint imádság. Az adja igazi erejét, ha merünk mástól erőt kérni. Ha fel merjük vállalni erőtlenségünket. Egészen le kell tennünk arról, hogy saját cselekedeteinkkel bármit is magunktól elvégezhetnénk. Ha képesek vagyunk ennyire ráhagyatkozni az Úrra, akkor csendül igazán szívünk mélyéből az ima. Akkor, ha semmi más reményünk nincs, csak az, akihez könyörgünk. Teljesen rá kell bíznunk magunkat az ő hatalmára. Ha erre képesek vagyunk, akkor eltűnik minden kétség a szívünkből. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten hallja imádságunkat, és javunkra fog tenni mindent. Sőt, már azelőtt megadja mindazt, amire szükségünk lehet, hogy kérni tudnánk. Mielőtt szólnánk, már döntött is az ügyünkben, méghozzá úgy, hogy megáldja életünket. Vajon tudunk-e így gondolni az imádkozásra? Aszerint, hogy Isten jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi magunk. Ezzel a reménységgel a szívünkben csodálatos kinccsé válhat az ima. Urunk! Számtalan ajándékod egyike az imádság. Az, hogy mi, bűnös emberek esetlen szavainkkal fordulhatunk hozzád, a Mindenható Úrhoz. Kérünk, adj bizonyosságot a szívünkbe afelől, hogy meghallgatsz minket. Ne bűneinket, elesettségünket nézd, hanem a Szent Fiadért könyörülj rajtunk. Akkor is, ha mások szavaival fordulunk hozzád, és akkor is, ha mi formáljuk, fogalmazzuk meg a fohászunkat. Ámen.

Az imádság Isten erőteljes jelenlétébe visz. Onnan másképp látod a bajodat, sokkal kisebbnek, mint azelőtt. Az Úrral beszélgetve, figyelve arra, amit ő mutat neked, kezded látni a testvéredet is, de nem emberi szemekkel, hanem úgy, ahogy Isten látja őt, erényeivel és gyengeségeivel együtt. És amint hálát adsz az erényeiért, és könyörögsz a gyengeségeiért, érzed, hogy atyádfiának különleges helye van a szívedben. Ezért aztán alig várod, hogy legközelebb találkozz vele. Imádkozzunk a mindennapi munkájukban nehézségekkel küzdő, terheket hordozó testvéreinkért! – Gal 6,2

Az imádság jósága, áldásos volta soha nem annak függvénye, vajon Isten teljesíti-e a benne foglaltatott kérést vagy sem; az imádságra fordított percek, pillanatok már önmagukban áldást hordoznak. A rendszeresen imádkozó ember ezt tudja, mert számtalanszor megtapasztalta: imádkozni jó. Az őszinte szavak kimondása mindig békét ajándékoz a léleknek, ahogyan a hazugságok kivétel nélkül békétlenséget szítanak. Életünk folyamán sok mindent kérünk az ÚRIstentől: sikerüljenek vizsgáink, legyen eredményes a munkánk, s jussunk “egyről a kettőre” egzisztenciális küzdelmeinkben. Ezek a “valamik”, a múlandóak. Isten azonban ennél sokkal többet akar adni: barátokat és barátnőket, hogy tartalmas és szép ifjúkorunk legyen, s később értő szemmel, s felelősségteljes szívvel keressük a hozzánk illő segítőtársat, majd pedig örömmel építsük családunkat, gyülekezetünket, egyszóval: hordozó közösséget alkossunk. Megtalálni a nemlátható értékeket – igazi barátság, igazi szerelem, valódi békesség stb. – az élet nagy forgatagában: a legnagyobb kihívás. A hívő ember tudja, ezek nemcsak az akarásunktól függenek, Isten kegyelmi ajándékai ezek. S, ha nem keressük az Istent a láthatóakban s a nemláthatóak között egyaránt napról napra, akkor nem adunk lehetőséget magunknak, hogy észrevegyük, mikor nyújtja ki felénk a Gondviselés a kezét…

Az imádság nem Isten vonakodását győzi le, hanem Isten kegyelmét gerjeszti fel. Az ő időzítése nem mindig azonos a miénkkel. Amikor már eleget kértük őt, kezdjünk el hálát adni azért, hogy meg fognak térni a megfelelő időben. Készítsünk listát azokról akikért imádkozunk és ha beteljesedik jegyezzük fel, akkor lesz egy gyűjteményünk Isten hűségéről, amivel másokat bátoríthatunk. Ezek az igazi bizonyságok. Ne várjunk a Szent Lélekre (Szent Szellemre), hogy odavezet valakihez, mert Jézus azt parancsolta ” menjetek” és ha elindulunk akkor a Szent Lélek (Szent Szellem) segít mindenben. Minden keresztény embernek Krisztust kell hirdetnie, az ő szeretetét, ez az igazi bizonyságtétel.

Az imádság nem készít fel nagyobb cselekedetekre, hanem az imádság maga a nagyobb cselekedet. Józan ésszel jó gyakorlatnak tekintjük az imádságot arra, hogy Istenért végzett munkánkhoz nagyobb erőt kapjunk. Jézus Krisztus tanítása szerint az imádság a megváltás csodájának hatása bennem, amely a megváltás csodáját hozza létre másokban is Isten hatalmából. Az imádság maradandó gyümölcsöket terem, de gondolj arra, hogy az imádság a Megváltó halálos küzdelmére, nem az én küzdelmemre épül. Csak a gyermek imádságai hallgattatnak meg, a bölcs emberé nem. Az imádság harc, amelyet folytatnod kell, bárhol is vagy. Bárhogyan rendezze is el Isten életkörülményeidet, az a dolgod, hogy imádkozz! Soha ne engedd magadban ezt a gondolatot: “Semmire sem használhatnak ott, ahol vagyok”, mert egészen bizonyos, hogy ott nem lehetsz hasznos, ahol nem vagy. Bármilyen nehéz körülmények közé helyezett is Isten, imádkozz; hívd Őt, kiálts hozzá szüntelen! “Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Jn 14,14). Ha nem élünk meg valami rendkívülit, nem akarunk imádkozni; ez a szellemi önzés legkifejezettebb formája. Isten irányításának a vonalában kell dolgoznunk, Ő pedig ezt mondja: “Kérjetek!” “Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába!” (Mt 9,38). A kivitelező munkás tevékenységében nincs semmi izgalmas, de ő viszi véghez a lángész terveit; és a munkálkodó szent viszi véghez Mestere elgondolásait. Az Ő szempontjából nézve imádságod munka és mindig történnek dolgok a nyomában. Ha majd a fátyol szétszakad, micsoda ámulattal fogjuk meglátni azokat a lelkeket, akiket learattunk egyszerűen azért, mert Jézus Krisztus rászoktatott arra, hogy rendelkezései szerint járjunk el.

Az imáink megakadályozták a sátán erőit, amikkel meg akarta vakítani ennek az embernek a szemeit, és olyan körülményeket teremtettek, amelyek által bekerült Isten királyságába. Néhány napon belül újjászületett! Használd ugyanezt az imát a szeretteidért, és amikor imádkozol, hidd el, hogy ugyanezeket az eredményeket kapod. Ne lógasd a lábad, és ne engedd, hogy az ördög harc nélkül elvegye a barátaidat és a szeretteidet. Imádkozz! Imádkozz! IMÁDKOZZ! Menj ellene e világ istenének. Vedd le az emberek szemellenzőit, és nyisd fel a szemüket, hogy meglássák Isten dicsőséges evangéliumát!
Krisztus harcosai, vegyétek magatokra a szellemi fegyverzetet! Hadakozzatok Isten nevében, és hittel ragadjátok meg a szabadulást! Ne múljon el ez a nap sem a Krisztus ügyéért és a megszentelődésért folytatott küzdelem nélkül.

“Az imáról adott krisztusi tanítást alaposan át kell gondolnunk. Az ima mennyei tudomány, és Krisztus példát adott arról, hogy milyen az igazi imádkozó lelkület. Imánk ne legyen önző könyörgés, amelyben csak önmagunknak kérünk. Azért kérjünk, hogy adhassunk… Nem az a küldetésünk a világban, hogy önmagunknak kedvezzünk… Kérjük Isten áldásait, hogy továbbíthassuk azokat másoknak! Csak a mennyei kincsek továbbadása képesít újabb áldások befogadására. A példázatbeli esedezőt (Luk 11,5-8) újra meg újra elutasította a szomszédja, de ő mégsem hagyott fel szándékával. Mi sem mindig azonnal kapunk választ imáinkra, de Krisztus arra tanít bennünket, hogy folytassuk könyörgésünket. Az imának nem az a rendeltetése, hogy Istent megváltoztassa irányunkban, hanem hogy bennünket összhangba hozzon vele. Amikor kérünk tőle valamit, talán szükségesnek látja, hogy önmagunkba nézzünk és bűnbánatot tartsunk. Próbára tesz, hogy meglássuk, miért nem tud az Ő Szentlelke általunk munkálkodni. Az Úr sokszor késlelteti a választ, hogy megpróbálja kérésünk őszinteségét… Isten nem azt mondja, hogy kérd egyszer és megkapod. Arra szólít, hogy lankadatlanul, állhatatosan imádkozzunk. Ha kitartunk a könyörgésben, buzgóságunk erősödik, és még jobban vágyunk arra, amit Igéje szerint kérünk. Krisztus így szólt Mártához Lázár sírjánál: »Ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét.« (Ján 11,40).” (Krisztus példázatai, Kérjünk, hogy adhassunk! c. fejezetből)

Az intés, még ha szeretetből fakadó is, minden esetben kimozdít bennünket addigi érzelmi állapotunkból. Ha az intés váratlanul ér, megdöbbenünk, ha a figyelmeztetés várható volt, mégsem voltunk képesek megelőzni, akkor a megkeményedés veszélye áll fent. Az érett keresztyén magatartás intés esetén ezt jelenti: a Biblia mérlegén és a térdeinken megvizsgálni életünket, imatársat keresni, kérni Isten szabadító kegyelmét. A világ szerinti szomorúság haragot, megkeseredést, hitehagyást és dacot, végső soron halált eredményez. Az Isten szerinti szomorúság bűnbánatot, újrakezdést, életet.

“Az intézményesített bűnösség korát éljük!” Az egyik legnagyobb, s mégis legmegfoghatatlanabb bűntény napjainkban: tömegek hozzászoktatása a bűnhöz. Ha csak a szexuál-erkölcs elmúlt évszázadbeli “fejlődését” nézzük; amit nagyszüleink még bűnnek tartottak, a szüleink már nem tartották annak, a mai kor embere számára pedig már teljesen természetes. Viszonylagossá, s megszelídítetté vált a bűn: Való(tlan)ság show-k – mert a valóságban ilyen nincs, ill. nem ilyen formában! – pornó műsorok, a szexualitás méltóságát semmibevevő, káromkodó reklámok, gyilkos mesék áradata kicsiknek és nagyoknak a televízió szinte minden csatornájából… Művész- és kommersz-filmek állandó témája emberi kapcsolatok felborulásáról, melyben az abnormálist az “elfogadott normális”-ként propagálják – lásd homoszexualitás. Nem felejtem el azt a rádió riportot, melyet egy meleg-felvonulás utáni, meglehetősen felborzolt-kedélyű közhangulatban készítettek. Ebben egy homoszexuális férfi beszélt őszintén lelki küzdelmeiről… Elmondta: “Éppen elég gondom van a szexuális irányultságommal, mely úgy gondolom, a négy fal közé, s nem az utcára való! Magam is felháborodok, amikor a ‘friss hús’ verbuválását tapasztalom egy-egy fiataloknak szóló, másságot propagáló ún. felvilágosító kampányban. Régen is tudtuk, hogy a művészéletben kik azok, akik ‘mások”, de mindenki kellő inteligenciával kezelte ezt a problémát… s sorstársaim pedig általában nem hivalkodtak ebbéli személyes nyomorúságukkal…” (Frankó Mátyás)

Az intő szó egyfajta kontrollt jelent az életünkben. Nagyon is szükségünk van ezekre. Ellenkező esetben könnyen azt hihetnénk, hogy olyan remek emberek vagyunk, akik mindig mindent jól csinálnak. Azt alázattal vallhatjuk be, hogy ez mennyire nem így van. Ezért kell tudni elfogadni az intést, mert az az értelmes hozzáállásunkat bizonyítja, továbbá azt, hogy tanítható tanítványai vagyunk Urunknak. Nehéz elfogadni az intő szót, de a hitbeli növekedésünkhöz ez is hozzátartozik. Ne haragudj arra, aki megint, inkább köszönd meg neki!

Az irgalmas embert az jellemzi, hogy lát: meglátja azt, ahol segítségre van szükség. A látvány megmozdítja a szívét, mert neki nem kőszíve van, hanem mozdítható, érzékeny szíve, a szíve pedig megmozdítja azonnal a kezét. Megteszi azt, amit kell, és ezzel be is van fejezve. Nem vár érte jutalmat, ellenszolgáltatást, nem vár elismerést, dicséretet végképp nem. Emberektől nem, de Isten előtt is csak azt mondhatja, hogy azt tettem, ami a kötelességem volt. Aztán irgalmas emberek csendesen tudnak távozni, mihelyt megtették azt, amit adott helyen meg kellett tenniük. Hadd kérdezzem meg, hogy ilyen ember vagy te is? Ilyennek ismernek a hozzátartozóid, ismerőseid? Ha igen, adj hálát érte az Úrnak, ha nem, kérjed őt, hogy formáljon ilyen emberré!

Az irgalmas Isten nem akarta, hogy az ítéletnap hirtelenséggel lepjen meg bennünket: Ezért kegyelmével megtisztelve híven figyelmeztet. Hirdetteti igéjét, megtérésre hív; a Krisztusban minden bűnünk bocsánatát kínálja. Ígéri, hogy gyötrelmes bűntartozásunkat felfüggeszti, ha szent Fiában hiszünk. Buzdít, hogy hivatásunkra ügyelve rendelt tisztünket jól végezzük. Ha mindezt megtesszük, akkor ugyan nem sajnálja, ha eszünk, iszunk s jódolgunkban örvendezünk. Mert ennünk-innunk kell, máskép nem élhetünk, csak Istenről s az eljövendő életről meg ne feledkezzünk. Hát nem jóságos és kegyes Isten az, aki ily hűséges atyai szívvel van hozzánk? Úgy beszél velünk, mint atya gyermekével: Édes gyermekeim! térjetek meg, higyjetek Fiamban, kit nektek küldtem, legyetek kegyesek s engedelmesek, végezzétek rendelt tiszteteket, azután ám egyetek-igyatok s éljetek a tőlem kapott földi javakkal. Csak egyre legyen gondotok: e világ múló javait úgy használjátok, mint akik az utolsó harsonaszót várják, hogy mikor felhangzik s a végső villámlás föltetszik, szent élettel és istenfélő állapotban készek s alkalmasak legyetek. Ha ezt cselekszitek, nincs mitől félnetek!
Add, Uram hát megfontolnom
Földi sorsom
És eszembe hadd veszem:
Mily rövid e földi élet
S az ítélet
Mily váratlan itt leszen.

Az irgalom egy mély vágy, amely válaszolni akar az emberek szükségeire. Sokkal mélyebb, mint az együttérzés. Az együttérzés csak arra elég, hogy sajnáljuk a másikat. A könyörület tenni akar érte valamit. Az irgalom készteti cselekvésre Istent, és Jézus földi élete ezt a cselekvő könyörületességet példázta. Az egész szolgálatát ez mozgatta. Könyörületessége révén szaporította meg a kenyeret és a halat, ezáltal gyógyította meg a betegeket, űzte ki a démonokat, és támasztotta fel a halottakat. Az irgalom késztette arra, hogy meghaljon értünk. Most arra vágyik, hogy ugyanezt az irgalmat rajtad keresztül kiárassza.

Az Isten élet utáni nekünk rendelt legnagyobb ajándéka a szexualitás, ha azt úgy éljük meg, ahogyan elrendelte: a férfi és nő életszövetségének erősítéseként. Sok “hívő” ember céltáblája a homoszexualitás, mert nem látják, hogy a szexus belénkkódolt isteni program, mely a regenerálódás, a feloldódás, a pihenés szolgálatában áll. Erről “lemondani” valami olyasmit jelentene, mintha valaki maga akarná alvását kézben tartani… Amikor valakinél átszakad a szexualitás gátja – amikor többé már nem érvényesek az isteni parancsolatok/tiltások – akkor beszélhetünk (jobb esetben) “csak” hűtlenségről, súlyos esetben szexuális abberációról, eltévelyedésről… Életünk minden dolgában a kontrollt az Isten szeretete, s a mi arra való ráhangolódásunk adja. Ebben a legkiválóbb eszköz az imádság, melynek a lényegi része soha nem a kérés, hanem a hálaadás…

Az Isten evangéliuma (eü-angelion=jó híre) az ember számára, hogy fölegyenesít. A lélek bármennyire is igyekszik, egyedül képtelen “kihúznia magát”, kell számára a külső segítség. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy szülők és tanárok, papok és pszichológusok, therapeuták és szociális munkások, egy-egy hordozó gyülekezeti közösség – mind ugyanazt munkálják: a lélek kiegyenesedését, az emberi méltóság megélését. Bizony Isten kezében az egyik ember eszköz, hogy a másikat nevelje, növelje, segítse, emelje! A külső segítséget elutasítók közül sokan hiszik, ők egyedül is képesek megbírkozni a feladattal, idővel azonban kénytelenek belátni: “Egyedül nem megy!”. Vannak az életben ugyanis olyan súlyos terhek (ez leginkább szeretteink elvesztésére igaz) melyek elhordozásához a közösség odafigyelése óriási segítséget nyújt ugyan, de igazán csak belülről lehet erőt kapni hozzá – azaz az ÚRIsten megelevenítő Lelke által. Isten nélkül ugyanis nincs békessége a léleknek; sem a fiatalkor izgágaságában sem pedig az öregkor lelassultságában. Istennel együtt azonban a nehéz is könnyű, s olykor még a terheket is feledni lehet a Tőle kapott derűvel… (Frankó Mátyás)

„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket. …” (Rm 12,1) Vagyis, legyek irgalmas! A 12,9-től azt is felsorolja Pál, hogy ez miben mutatkozhat meg: képmutatás nélküli szeretetben, a jóhoz ragaszkodásban, testvérszeretetben, gyengédségben, tiszteletben, szolgálatkészségben, lélekben való buzgóságban – és mindezekben az Úrnak szolgálva. Őszinte vágyam az, hogy töltse be az Úr ezzel az irgalommal szívemet! Sokan várják és rászorulnak erre az irgalomra.

Az Isten következetessége, kiszámíthatósága azonban mást takar, mint amit mi elvárunk egymástól. Istent nem lehet irányítani, lekenyerezni, nem lehet őt számon kérni, sem elvárásokat támasztani vele szemben. Ezékiel próféta Isten következetességét az irgalomban határozza meg. Isten megbocsátó szeretettel fordul mindazok felé, akik felhagynak bűnös életükkel, és hozzáfordulnak segítségért. (Baranyayné Rohn Erzsébet)

Az Isten közöttünk levő nyáját kell legeltetni, az ő javukat keresni, munkálni. Aki kényszerből végzi ezt a munkát, azon nincs áldás. Saját maga sem részesül áldásban, hiszen a „kényszermunka” nem jelent örömöt, áldást, de azok sem élvezik ezt, akik között végzi. Az apostol azt javasolja, hogy önként, örömmel végezzük a nyáj legeltetését. A nyerészkedés gondolata is megkísérthet. Anyagi hasznot vagy egyéni dicsőséget, hírnevet szerezni. Ehelyett a készséges, mások javát kereső szolgálatot ajánlja az ige. Uralkodni vagy példaképpé lenni? Nem mindegy! Az uralkodás mások kényszerítését jelenti, ahhoz, hogy példaképpé legyünk, önmagunkat kell megsanyargatni. Adjunk hálát Istennek azért, hogy ma is választ ki embereket arra a szolgálatra, hogy az ő nyáját legeltessék! Könyörögjünk azért, hogy gyülekezetünk elöljárói betölthessék hivatásukat! Akikért imádkozunk, azokat támogatnunk is kell!

Az Isten meghagyja magának az Ő Istenségét akkor is, hogyha gyermekei vagyunk. Ezért bűnös és bálványimádó rafinéria az, amikor az Istent be akarják szorítani egy-egy templomba, egy-egy felekezetbe, egy-egy kegyességi irányzatba. Vagy valamilyen képbe, mintha az asztalra tehetnék: “Itt az Isten, lásd meg, most már körüljártuk, most már mindent tudunk róla. Most már olyan könnyű benne hinni!” De Ő nem engedi magát megfogni. Ésaiásnál azt olvassuk, hogy “bizony, te elrejtőzködő Isten vagy” (És 45,15). Elrejtőzködött az Isten Jézusban a Golgotán, és mi elfordítottuk arcunkat előle (És 52,3), mert olyan ronda volt. Olyan gyűlöletes, olyan szörnyű, olyan esendő. Az egyház és a világ által arculütött. Olyan véres volt, mint az istálló falára szegzett denevér. Ég és föld között meztelenül kifeszítve. De Ő is az Isten. Az Isten nem engedi magát megragadni és beszorítani az emberek által, de szívesen ad az Ő lényéből, az Ő Szentlelkéből az emberek szívébe egy kis adagot. Annyit, amennyit el tudunk hordozni. Mennybéli Felséges Isten! Mi nem tudjuk felfogni igazán, mily nagy vagy Te, de látjuk hegyeidet, s “kicsiny fűszálban, óriási tölgyben dicső Kezed nyomát” szemlélhetjük. Fogadd el ámulásunkat, segítségedre szorulásunkat, elesett állapotunkat is, és szánd meg, csodálatosnak teremtett, de pusztuló világunkat is a JÉZUS KRISZTUSÉRT. Ámen.

Az Isten szeretete ugyanis nemcsak elkísér minket a halálig, de át is emel ebből a látható világból az Ő láthatatlan világába. Akinek sikerül(t) párkapcsolatában a szeretetvezérelte szerelemben kiteljesedni, az megtapasztal valamit az Istenből is. Ahogyan az Ószövetség népe és Jahve-Isten jegyben járnak, úgy az Újszövetség is használja a vőlegény-mennyasszony hasonlatot annak érzékeltetésére, hogy legalább részben – az elvonatkoztatás fogyatékos szintjéig – megfoghatóvá váljék Isten és ember örök, titokzatos kapcsolata. Isten szeretete a hűségen alapul, hiszen “ha mi megtagadnánk is Őt, Ő soha meg nem tagad”- ugyanígy a szerelmet is a hűség teszi szenvedéllyé. A hűségben az a különleges, hogy teljesen önkéntes. Nem muszáj hűségesnek lenni – sokan nem is azok -, a hűség mellett a szív bölcsessége teszi le naponként a voksát, mert tudja, milyen óriási megtartó erő van abban, ha hű vagyok Istenhez, a lelki értékeimhez, az elveimhez, s nem utolsó sorban választott társamhoz – aki szintén önkéntes alapon (jobb esetben a sírig) -, társul szegődött mellém… Éppen ezért hűséget, szerelmet nem lehet vásárolni, ezeknek nincs más ellenértéke, csakis a hűség és a szerelem. Aki mégis azt gondolja, hogy más kompenzáció is létezik, azt kinevetik vagy megvetik, mert pontosan azt nem érti, ami a lényege az emberlétünknek. Amióta világ a világ, az idősek a fiatalokat többnyire így emlegetik: “Ezek a mai fiatalok!” -, jóllehet amikor ők fiatalok voltak, alapjában véve, semmivel sem különböztek a mostaniaktól. Nemcsak régen vágyakozott romantikára az ifjú szív, ebben a mostani modern világban is “romantika-vezérelt”, hiszen legmélyén minden lélek azt kívánja, hogy az “ÚRnak lángja” melengesse – szeretetben, szerelemben, az Életben… (Frankó Mátyás)

Az Isten szeretetének vagy a gondolata. Legyen életed a szeretet válasza. Szükséged van Krisztus egész megváltására, hogy szeretetedet az önzéstől megmentsed. Szükséged van Krisztus egész szeretetére, hogy emberi szeretetedet átalakítsad ,,isteni” szeretetté… Engedd, hogy mindinkább a Szeretet szeressen benned és általad. (Michel Quoist) Boldogság és félelem, öröm és parancsok… Hogyan illenek ezek össze? Isten szereti a paradoxonokat. Ő nem a mi emberi logikánk szerint beszél és cselekszik.Boldog ember az, aki az Urat féli. Nem az Úrtól fél,hanem az Urat féli. Ez azt jelenti, hogy tiszteli és szereti őt, annyira, hogy fél megbántani bármivel is. Fél attól, hogy fájdalmat, szomorúságot okozzon neki,Isten tetszésére akar lenni, örömöt akar szerezni mindennel, amit mond és tesz. Ez a szeretet legmagasabb foka. És a szeretet, az odaadás boldoggá tesz. Sok örömöt talál parancsolataiban. Isten parancsolatairól általában azt gondoljuk, hogy teljesíthetetlenek – és emberi erővel azok is. Azonban ha valaki szereti és féli Istent, akkor mindent megtesz azért, hogy megtartsa a parancsolatait – és ebben örömét leli, hiszen szeretetét fejezi ki általa. Közben pedig megtörténik a csoda: titokzatos módon a parancsolatok teljesítése könnyebbé válik… Isten saját erejét és szeretetét adja neki, hogy Ura tetszésére tudjon élni. Boldoggá teszi gyermekét, hogy gyermeke örömet szerezhessen neki. Kölcsönös szeretetkapcsolatot akar létesíteni minden emberrel. Ezért küldte el Fiát, Jézus Krisztust, mint irántunk való szeretete legnagyobb bizonyítékát. Azért, hogy teljesüljenek a paradoxonok: az istenfélelemből boldogság, a parancsolatok megtartásából öröm, a halálból élet szülessen… Uram, köszönöm, hogy végtelenül szeretsz. Szeretnélek én is úgy szeretni, hogy önmagam teljesen átengedjem neked. Ámen.

Az Isten szerint való áldozat lényege nem abban áll, hogy hatalmas erőfeszítést követel, vagy irtózatos szenvedést és önmegtartóztatást jelent. Tehát ha áldozatról beszélünk, akkor a kérdés az, hogy tetszik-e az Istennek. Milyen sokan vállalnak hatalmas terheket, roskadoznak óriási súlyok alatt, mert azt gondolják, hogy saját áldozatuk áldozatává kell lenniük! Pedig Isten nem az önpusztítást értékeli, hanem azt, ha semmi viszonzást nem remélve megosztom másokkal, amit tőle kaptam. (Győri Tamás József)

Az Isten törvényében rejlő rend nemcsak a legtökéletesebb és a legbiztosabb alap az élet minden területén, nemcsak a leginkább hozzáférhető mindenkinek, aki keresi azt, hanem tökéletességében egyszerű, egyenes is. Ami titkos, elrejtett, csak néhány kiváltságosnak elérhető, nem a jót, hanem a balsorsot rejti. Hiszen ezek az emberi kiváltságok, privilégiumok vezettek és vezetnek ma is gyakran akár az irigységből fakadó gyűlölködésre (azoknál, akik előtt zárva marad a kapu), akár a felfuvalkodottságból fakadó megvetésre (azoknál, akik másokkal szemben nyernek bebocsátást). Mindkettő új tudás – a gyűlölni tudás és a megvetni tudás – a „halál mélységeibe” viszi birtoklóját. A bölcsességből eredő, valódi ismeret semmiképp nem a másik kárára van, vagy a másik veszteségéből fakad. Sőt, éppen ellenkezőleg! Arról lehet megismerni, hogy annak nemcsak birtokosa örül, a tudás gyümölcséből más is részesül, tőle felüdül. Mi se engedjük tehát, hogy a sátán, hiúságunkat legyezve becsapjon bennünket, s a kedves ismeretet az önhittség balgaságában elveszítve minket is rabul ejtsen!

Az istenfélelem alapja a szeretet… Ez a lelkület pedig nem alakul ki bennünk pusztán azzal, hogy megpróbálunk szeretni másokat. Krisztus szeretetének a szívünkben kell élnie. Amikor az énünk feloldódik Krisztusban, a szeretet akaratlanul is kiárad belőlünk. A keresztény jelleme akkor jut el a tökéletességre, amikor benső énje állandóan arra készteti, hogy másokon segítsen.” (Krisztus példázatai, ?Ki az én felebarátom?” c. fejezetből)

Az istenfélelem kegyelmi ajándék, amely olyan úton vezeti az embert, amelyen semmiféle ellenség nem árthat neki. Aki fél a gonosznak még a látszatától is, azt szüntelenül megtisztítja Isten, és a Szent Szellem segítségével képessé teszi a kegyelem által nyert "ruháját” tisztán megőrizni ebben a bűnös világban. Salamon megpróbálta a világiasságot is és a szent félelmet is: az egyikben merő hiábavalóságot talált, a másikban a boldogságot. Ne kövessük őt a próbálkozásban, de hagyatkozzunk ítéletére!

Az isteni ígéret soha ki nem apadó forrás, amely mindig túlárad, és bármennyit is merítünk belőle, nem merül ki soha. (C. H. Spurgeon) Amit Isten ígér még akkor is igaz s helytálló, mikor az számunkra teljesen lehetetlennek látszik. Az ő szótárában ismeretlen ez a szó: lehetetlen! Figyelnünk kell szavára, hiszen csak vezetése alatt lehet reménységünk valósággá. Ha halljuk Urunk hangját, csak akkor van esély arra, hogy ígéreteit megkapjuk, megértsük, bennük reménykedjünk. A Szentírás tanúsága szerint az ő ígéretei nem olyan bizonytalan alapon állnak, mint az emberi beszéd. Rádöbbenünk, megvalósulásuk közben, mindenhatóságára. És nemcsak a Szentírásban szereplőkre, hanem ránk nézve is igazak az isteni ígéretek. Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig! Ha velünk van, szól is! Hegyezd a füled szavaira, s hidd el mindazt, amit neked mond! Köszönöm Istenem, hogy ígéreted áldásaival akarsz elárasztani engem, szavad s jelenléted mindennél többet ér. Adj bizalmat, hitet, hogy reménykedhessem, akár a “lehetetlenben” is. Nem kételkedem Igédben, tégy velem akaratod szerint. Dicsérlek míg élek, kimondhatatlan nagyságodért. Ámen.

Az Istennel való találkozás tehermentesít bennünket. Ő szerzett nekünk üdvösséget a golgotai kereszten, s ebben a mennyei beruházásban Ő az egyedüli tulajdonos: nem kettőnk vegyesvállalkozását alapítottuk meg. Ezért, amikor missziói küldetésemet teljesítem, nem magamnak szerzek követőket, hanem Neki. A túlfűtött vágya annak, hogy másokat megtérítsek, csapdahelyzetet teremt, még akkor is, ha idő-, ima-, szolgálat-befektetésem kamatozni látszik, és egyre növekszik az általam megtérők száma. Az ébredések a mennyben jegyeztetnek elő. A pünkösdi szellő megelőzte Péter prédikációját, a Szentlélek megjelenése nem az apostol jó szervezőkészségének és szónoki képességeinek tudható be. Péter egymagában félt és néma volt, mint egy használatlan kürt, de amint a Lélek kézbe vette ezt a hangtalan hangszert, és belefújt, háromezer ember tért meg a szavára. Megtörte a hallgatóság minden ellenállását, késszé tette őket az Ige befogadására. Mindenkit, akinek a megtérésében felhasznált engem Isten, tulajdonképpen Ő szeretett magához. Nincs okom büszke lenni, még a nyilvánvaló, lemérhető eredmények fölött sem pöffeszkedhetem. Inkább csodálkozással és csodálattal állok meg ott, ahol a Lélek szele fúj. Az Ő országában a megtéréseknek a minősége számít, nem a számuk. Ezért van öröm a mennyben már egyetlen bűnös megtérésén is, de ítélet van azokon, akik megtértek, ám nem az élő Istenhez. A Lélek meghökkentő matematikára tanít. Szerinte egyetlen fülbevalós, technós, narkós fiatal nyom annyit a latban, mint 99 hallelujázó. Az elveszettet megkeresi. Őneki gazdálkodunk, Övé a termés. Lett légyen az anyagi, pénzbeli vagy lelki/szellemi. Nemcsak a százada vagy a tizede annak, hanem minden. Merthogy Ő vezet a keresethez, a gyarapodáshoz is. Minél inkább maga mellé vesz Isten inasnak és munkatársnak, annál inkább dicsőíthetem Őt, és örülhetek annak, hogy a nevem fel van írva a mennyben (Lk 10,20). Ez elég nekem. Ez a kegyelem. (R. Szabó István)

Az istentelennek rémítő az isteni igazság, de a hívőknek vigaszuk. Itt a világ félreismeri, kiveti, elárulja és gyalázza őket. Az igaz bíró azonban tisztességre emeli és befogadja őket az igazak közé, akik öröklik az országot. Ez a korona azonban nemcsak az apostolok és Isten országa más nagyjainak az előjoga és kiváltsága. Az Úr megadja mindazoknak, akik örülnek az Ő megjelenésének, elszakadnak a világtól és kitartással futnak az örök élet felé, miután kegyelemből megigazultak, igazzá lettek. A szenvedésben és a halál közelében is vigasztaló, ha erre a koronára tekintünk.
„Ama szép hon felé száll az én óhajom, ahová mihamar bemegyek.
Ott fogad engemet Mesterem, Jézusom, hogy vele örökké ottlegyek.
Kapok-e csillagos, ragyogó koronát, ama szép honba’ fenn odaát,
Amikor lelkem a mennybe száll, kapok-e ragyogó csillagos koronát?
Most tehát munka vár szüntelen énreám, amihez Mesterem ad erőt.
Azután megkapom csillagos koronám angyalok és a sok szent előtt.
Vár reám csillagos, ragyogó koronám, ama szép honba’ fenn, odaát!
Amikor lelkem a mennybe száll, vár reám ragyogó, csillagos koronám!”

Az istenpótlók nem Isten népéhez méltóak. Az egyedüli élő Isten be tud számolni arról, amit tett népéért. A csinált istenek némák. Vajon miért jó az embernek sokszor a néma isten? Talán azért, mert az nem mondja, hogy „Térj meg!”. Nem világít rá az ember bűneire. Ilyen isten kell a tömegnek. Nem annyira a konkurenciáról van itt szó, mint arról, hogy Isten féltőn szereti az embert, és miért adná az ember oda magát annak, aki nincs? Na meg arra is lehet gondolni, hogy ahány ember, annyiféleképpen képzeli el Ábrahám Istenét. Láttam már ijesztő és vonzó isteni arcot ábrázoló alkotást, de ez mindegy: az Úr szigorúan tiltja. S ha mégis bárki dacolna ezzel a paranccsal, hogy „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot…”, annak neve ki lesz törölve az élet könyvéből. Megéri? Imádkozzunk azért, hogy Istent ne fosszuk meg az őt megillető első helyétől!

Az ítélet azokon kezdődik, akik igaznak tartják magukat. Vajon meg tudnak-e állni Uruk előtt? Figyelmeztetés: ha nem hallgattok rá (mármint a prófétára)– szól az Úr –, átokká változtatom a nektek adott áldásokat, szemetekbe szórom ünnepeitek szemétjét. Döbbenetes szavak ezek. Megfontolandó szavaink, cselekedeteink valóságtartalma, üzenete, súlya. Nagy rendezvényeink, ünnepsorozataink mögött hol az Úr? Művészi értékeket hajszolunk, létszámok fokozását, vagy az Úr jelenlétét vágyjuk? Amikor figyelmeztet az ige, meg van jelölve a szándék is: azt akarom, hogy érvényben maradjon az élet és békesség szövetsége, amelyen keresztül áradt az igaz tanítás, a békesség és a becsület. Igaz tanítás az igaz paptól, aki nem hagyja a megfáradást, fásultságot, érdektelenséget eluralkodni. Lelki állapotunk lemérhető istenimádatunkon, szeretetünkön, türelmünkön. Aki letér az útról, elbukik. Van-e helyreállás a számunkra?

Az ítélet felettünk elhangzó ítélet is. Tökéletesen mindegy, milyen vonalon fut, hogy én legyek a nagy fa. Naggyá lenni Isten gyermekei között. Ez a szenny Isten népe közé is beférkőzik. Van, aki alázatos hívő, az utolsó helyre ül. Épp olyan rossz, mint aki elöl ül. Ott akar kitűnni. Csak középre nem ül, ahol senki nem venné észre. A nagy fával nem lehet mást tenni, csak kivágni. A király azt is elmondja, hogy “Egy Vigyázó és Szent szállt alá az égből”. Isten még most is kegyelmes ítéletet hirdet. “Azért, óh király, az én tanácsom tessék néked… Így tartós lesz békességed.” A kihirdetett ítélettel szemben még van egy utolsó lehetőség. Még 12 hónap kegyelmi idő múlik el. Voltál-e már úgy, hogy Istenem, még mindig kibírsz? A király könnyelmű volt. 12 hónap múlva a palotán sétál, és azt mondja: “Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem… dicsőségem tisztességére?” Babilon csodálatos volt. 25 kapuja, 8 temploma, csodálatos függőkertjei, gyönyörű palota – meseváros volt. Nem csoda, hogy a Sátán megrészegítette Nabukodonozort. Vigyázz! Az Ördög áll mögötted, amikor naggyá tesz.

Az ítélet valóság, bölcs, aki készül rá, aki komolyan veszi. A büntetés azért van elénk tárva, hogy elrémisszen a rossztól, így a bennünk dúló kísértésnek érzelmileg is ellenhatása legyen. A jutalom azért van elénk tárva, hogy világos legyen Isten jelleme: ő szeret, és kezdetektől fogva mindig is adni, ajándékozni szeretett volna. „…de az igaz ember a hite által él.” Az igaz életvitelre, a szentségre, az szánja el magát, aki hisz a Mindenhatóban. Sok ember választott már szerény életvitelt, alázatos magatartást, mintsem kétes eszközökkel kétes értékű hírnevet vagy előnyöket. De ők mindig jól döntöttek, amikor egész életükre kiható nehéz döntéseiket meghozták. Ma mi állunk ilyen döntések előtt, mi vagyunk a hétköznapi küzdelmek soron következő harcosai. Lássuk be, hogy az élet áldása nekünk is a hitből táplálkozó, a hitre támaszkodó igazságból fakadhat csupán!

Az Jézus Krisztus igazi szolgája, aki Isten evangéliuma valóságáért kész vértanúságot is vállalni. Amikor a saját erkölcsösségére beállított ember hitványsággal, becstelenséggel és hűtlenséggel találkozik, akkor a benne levő emberi jóság olyan borzasztó ütést kap, hogy szíve kétségbeesetten bezárkózik. Isten valóságos szabadításának éppen az a csodája, hogy még a legrosszabb, legelvetemültebb ember sem eshet mélyebbre az Ő szeretete mélységénél! Pál nem azt mondja, mintha Isten azért választotta volna ki őt, hogy megmutassa, milyen csodálatra méltó embert farag belőle, hanem “hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem” (Gal 1,16).

Az még nem érdem, ha egy Istennek nem tetsző vezetőt félretesznek, ha ott folytatja, ahol a megbuktatott vezető abbahagyta. Akkor sem az, ha az utód, Baasa Isten által elrendelt ítéletet hajt végre. Láthatjuk, ahogy az egyes ember vétke nemzedékek sorát fertőzi meg, és szedi áldozatait későbbi korokban is. Az emberek egy része talán remélte, hogy egy jobb időszak kezdődik az új királlyal, de azután hamar kiderült, hogy csak azok örülhettek, akik szeretik, ha folyik a vér, illetve azok, akik a zavaros időkből szoktak hatalmi és gazdasági hasznot húzni. Elszomorító, de néha a gyülekezeteinkben dúló viszálykodások hátterében is sejthetőek hasonló indítékok. A két király egyébként szó szerint ugyanazt a minősítést kapta. Az ő esetükben nincs értelme az állandó mértéket, Dávidot emlegetni. Életük minősége olyan távol állt Dávidétól, hogy fel se merülhet a hozzá való hasonlításuk. Csak a szakadék legalja, Jeroboám lehet a viszonyítási pont… Lehet, hogy már akkor is érvényes volt a mai mondás: „Minden népnek olyan vezetői vannak, amilyeneket megérdemelnek.” Isten olykor ezt is megengedi.

Az nyilvánvaló, hogy a bűn elkövetése (bűn=a rossz megcselekvése, s a jónak elmulasztása) csak szavakban kifejezve/elmondva nagyon egyszerű, valójában egy rendkívül bonyolult, összetett folyamatról van szó. A bűn realitását, szépívű távlatokat pillanatok alatt rombadöntő erejét az egyszerű közmondás – a katartikus élményt teremtő irodalmiságot idézően – így fejezi ki: “Belebújt az ördög!” De mit is jelent ez valójában? Tényleg az ördög maga ráncigálja az ilyen embert kénye-kedve szerint? Vagy egyszerűen csak azt jelenti, hogy, ami a “jól működik”, ami épít és szépít, nevel, növel és emel az az Istentől van, s mindaz, ami “nem jól működik” az a Negatív Hatalom, a Sátán, az Ördög, a Mindent Össze-visszadobáló műve? A kérdés megválaszolása igen messzire vezet, ugyanakkor újabb és újabb emberi kérdéseket vet fel (De mit tegyünk? Mindenről, még Istenről is csak emberi módon tudunk gondolkodni!): Mi volt a célja a Teremtő Istennek azzal, hogy “megengedte” szépnek és jónak megalkotott világában a Sátán létét? A harmadik-évezredeleji ember, kitágult világszemléletével – mely egyben a technikai-tudományosra szűkített világlátását is eredményezte -, nehezen értelmezhető a bibliai ún. “bukott-angyal”-teória. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a judaizmusban jelenlévő erős démonhit a babiloni fogságból hazahozott “folklór-elem”- korábban Jahve-isten ellenlábasai a környező népek idegen istenei voltak -, akkor jó okkal elbizonytalanodhatunk: Kicsoda vagy micsoda az ördög? Egyesek úgy hiszik: egy személyben a megtestesült gonoszság. Mások azt gondolják, hogy ugyanúgy titokkal van dolgunk, mint, amilyen a Szentháromság-titok: személy, de nem úgy személyiség, mint ahogyan az ember. Racionálisan hinni bírók egyszerűen a bűn okozta genetikai program-hibának tartják a gonoszság jelenlétét a világban. Egy biztos: Isten jónak teremtette meg ezt a világot, s ami “rossz” van van benne, az nem Isten természetéből fakad, hanem abból, hogy “e világ a múlandóság alá vettetett”, azaz – idővel – minden (el)romlik benne… Ugyanakkor érdemes elgondolkodnunk azon is, amit Karl Barth így fogalmaz: “Az ördög hatalma az Istennel szemben a lehető legcsekélyebb, míg önmagunkkal szemben a lehető legtöbb.” Nekünk, Krisztus követőinek nem az a kérdés, hogy kicsoda az ördög, hanem az, hogyan válhatunk Isten gyermekeivé, azaz szentekké. Szent mindaz, ami Istené… Aki Krisztusban van, ismeri a kegyelem lényegét: Isten nélkül senki nem válhat szentté. A hit nem visszafelé, hanem előre tekint! A hit nem azt keresi, hogy mi a gonoszság eredete, hanem azt, mi lesz a vége… Aki Istenben van/az Isten szeretetében él, jól tudja: ha valami elhajlik az Istentől, akkor az a teremtettség törvénye alapján végzetesen romlásra ítélt… (Frankó Mátyás)

Az óember keresztül-kasul hazug. Becsapja önmagát és másokat is. A látszatok világában mozog, minden törekvése az értelmetlen becsvágy, a semmitérő birtoklási vágy és a hiábavaló világi kívánság. Valaminek képzeli magát, holott semmi. Csak ha levetkőztük az óembert az Úr Jézusban való hitben, tudunk minden mást is letenni, ami az ő területébe vág. És ebben első a hazugság. Rátapad az emberre mint valami sötét árnyék. Természete szerint mindenki hajlamos arra, hogy hibáit letagadja. Megtérni azt jelenti: igazzá lenni. Vannak emberek, akik általában utálják a hazugságot és szégyellnék magukat, ha másokat becsapnának, de gőgjük megakadályozza őket abban, hogy beismerjék saját igaztalan voltukat. Csak az lesz igazzá, aki alázatosan meghajol Isten előtt.

Az óember mögött a Sátán áll. Ő szítja fel a gonosz szenvedélyek tüzét, ő indítja fel a bennünk rejtőző gonoszt. Azonnal kezdeményez, ahol erre alkalma nyílik. Ravaszul és módszeresen fog a munkához. Gyakorlott ellenség, aki évezredek óta sok millió esetből gyűjtött tapasztalatokat. Megkeresi gyenge oldalunkat, ahol könnyű bukást előidéznie. Kikutatja a legkedvezőbb időpontot, amikor a legjobban megközelíthet. Talán nem állunk az őrhelyünkön, kicsit szabadjára engedjük magunkat, hanyagok vagyunk, szinte félálomban ringatózunk. Vagy talán kimerít a munka és túl fáradtak vagyunk. Ő mindezt kihasználja. Eközben a gonosz dolgokat ártalmatlannak tünteti fel, hogy gyanútlanná tegyen; nem a legsúlyosabb csábításokkal jön, hanem finom kísértésekkel, amelyek nem látszanak veszélyesnek. Aztán lépésről lépésre halad előre és mindig több teret nyer. Szívós, állhatatos, tolakodó és fölényesen viselkedik. Hatalmas szellemi erő, akit bizonyos értelemben respektálnunk kell. Legalábbis őrizkedjünk attól, hogy megvetően és lekicsinylően beszéljünk róla, szidalmakat szórjunk rá. Ez sokba kerülhetne és csak a rövidebbet húznánk az ilyen merészséggel. A Sátánnak és gonosz szellemi hadának a földfeletti területeken van birodalma, tehát a földi teremtmények felett állnak. Csak az Úr Jézus tud megküzdeni ezzel az ellenséggel. Hittel kell megragadnunk az Ő győzelmét, hogy azt magunkévá tegyük. Jézus elől menekül a Sátán.

Az okos ember elsősorban nem azt látja, hogy mennyi mindent tud, hanem azt, hogy mennyi mindent nem ismer még ezen a világon. Ez pedig szerénységre inti. Nem fitogtatja tudását, mert tisztában van hiányosságával. Aki kérkedik, az valójában bolondságával teszi ezt. Rosszul látja és helytelenül ítéli meg önmagát, ezért van tele kérkedéssel. Az ismeret felfuvalkodottá tesz – írja Pál apostol. Hozzátehetjük, hogy különösen az alázat nélküli és a helytelen önértékelésű embert. Bármennyit tudsz is, nem vagy minden ismeretnek birtokában, ezért légy szerény és tudásodat növelni igyekezz anélkül, hogy fitogtatnád!

Az olyan embernek, akit Jézus Krisztus szenvedésközösségébe fogadott, nincs magánélete, “külön világa a világban”. Isten betör szentjei magánéletébe és átjáróvá teszi őket Önmaga és a világ között. Egyetlen ember sem bírná ki ezt, aki nem él közösségben Jézus Krisztussal. Nem önmagunk számára szentelt meg minket; elhívott az evangélium közösségébe. A velünk történő dolgok nem a személyünket érintik – Isten mégis általuk von be a vele való szorosabb közösségbe. Hadd tegyen tetszése szerint! Ha ezt nem engeded, akkor akadály és fék leszel a világban végzett megváltói művében, ahelyett hogy a legcsekélyebbre is felhasználhatna. Isten legelőször a rideg valóságra állít rá minket, mindaddig, amíg nem törődünk már azzal, mi lesz velünk személy szerint, csak Ő elérhesse váltságának célját. Miért ne járnánk szívettépő szenvedésekben? Ilyen kapukon át nyit Isten utat nekünk a Fiával való közösségbe. Legtöbben már első fájdalmas markolására összeesünk; leroskadunk Isten terveinek küszöbére és halódunk az önsajnálkozástól, a keresztyének együttérzése pedig a halálos ágyunkra segít. De Isten nem ezt akarja. Közel jön hozzánk Fia átszegezett kezének érintésével és ezt mondja: “Lépj közösségre velem; kelj fel és világíts!” – Mivel Isten csak összetört szívet használhat arra, hogy rajta keresztül vigye véghez célját a világban, akkor köszönd meg neki, hogy a szívedet összetörte.

Az orvosi vizsgálat a testi életért folyik. A nagy Orvos vizsgálata a lelki életedért. A lelki életünknek kettős gyökere van. Az érzelemvilágunkon keresztül érnek bennünket hatások. A másik gyökér az értelemvilág. Tegnap azt kértük: “Vizsgálj meg!” Ma pedig: “Próbálj meg!” A vizsgálat a szem dolga. Egy jó orvos már a szemével sok mindent észlel. A sokkal mélyebben látó szemet úgy hívják, hogy röntgen. Belül látja a veszélyes dolgokat. A mi Urunknak röntgenszeme van. Nem csak akkor vizsgál, amikor igehirdetésen ülsz, hanem amikor otthon jössz-mész. Isten azt is tudja, amiket gondolsz. Az irigy, féltékeny gondolataidat. Vajon belerémültél-e már ebbe? A terheléses vizsgálatnál azt próbálják, mit szól hozzá a szív. Isten Ábrahámnak a szeretetét próbálta, amikor azt kérte: “Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz” (1Móz 22,2). Ábrahám nem vette észre, hogy szíve már nem egészen az Úré. Jób próbájánál először az anyagiakról volt szó, aztán a családjáról, egészségéről. Isten ma a gondolataidat próbálja, vizsgálja. Múlt, jelen, jövő, mind ott forog gondolataidban. Vannak szép, élvezetes, de vannak rettenetes gondolatok is. Az Úr azt szeretné, ha boldog, derűs, szabad, Istent dicsérő életed lenne. Ennek két gyökere van, az érzéseid és gondolataid. Az a kérdés, milyen földben gyökerezik. A láthatatlan világban két talaj van: Isten országa és a pokol. A hívő ember fordított fa, gyümölcsét itt termi, de gyökere a mennyben van. Itt már nem szív-, hanem gyökér-, talajcseréről van szó. Ültesd át az életedet!

Az Ószövetség törvényei nehéz helyzetbe állítanak minket. Emberi voltunk miatt újra és újra szembekerülünk Isten akaratával. Megpróbálunk aszerint élni, de időről időre elbukunk. És ilyenkor tehetetlenül vergődünk, mert magunktól képtelenek vagyunk felállni. És csak egyre sárosabbak leszünk. Ám ekkor is van bizakodásunk, Isten kegyelme ugyanis felemelheti az embert. Ez a felfoghatatlan cselekedete teszi a Tízparancsolat szerint magát megvizsgáló embert bizakodóvá. Hiszen sokszor már az első parancsolat ellen vétünk. Ne legyen más istened! Ne kövess semmit és senkit, csak Istent, az egyedüli Urat! Hiszen oly könnyűnek látszik ezt betartani… Minden vasárnap a templomban ülő testvérem! Tévedsz, ha azt gondolod, a te viselkedésed már elég ahhoz, hogy e parancsolatot betartva tudd a magad részéről! Ez a parancsolat nem a viselkedésnek, a gondolkodásnak szól! Nem a látszatnak, hanem a valódi érzéseknek, gondolatoknak. Mert nem lehet életed irányítója a pénz, a pénzszerzés, a vásárlás! Nem lehet életed irányítója a kikapcsolódás, a szórakozás, a mozi, a tévé, a sport, a kutyád, a hobbid! Nem lehet életed irányítója a munka, a teljesítmény, a pörgés! Nem lehet egyedül életed irányítója a családod, a barátaid! Semmi nem lehet, egyedül Isten! Csak ő! Mert Isten, az élő, igaz, örökkévaló, egyedüli, uralkodó Isten az, aki az ő gyermekeinek életét egyedül irányíthatja.

Az Ószövetségben gyakran olvashatjuk Izráel panaszát: “Elhagyott minket az ÚR!” az igazság azonban az, hogy mindig az ember hagyja el a Teremtőjét. Nem az Isten szeszélyes és kiszámíthatatlan, hanem az ember! Az ember az, aki ígér, de nem teljesít, az ember az, aki az igazságra esküszik, s mégis a hazugság szolgájaként él… Márpedig az igazság az, hogy ha az ember meg is tér Teremtőjéhez, rendszeresen el is fordul Tőle. Azt már csak zárójelben, de határozottan mondhatjuk: Ézsaiás próféta szavai mára idejétmúltnak, korszerűtlennek is tűnhetnek, mert nem fedik a valóságot: “Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén?”… Hiszen csak Magyarországon évente 45.000 abortuszt végeznek, a világban pedig mintegy 45 milliót(!!!) Ennyi az, amiről tudunk, ami megjelenik az egészségügyi statisztikában… Nos akkor miről is feledkezik meg az Édesanya? Pontosítsunk: Miről feledkezik meg az ember? Mert az az anyák is emberek, de hogy édesanyák lesznek-e az az emberségükön áll vagy bukik, s hogy boldog családanyákká válnak, az pedig a társadalom emberségén is múlik. Embertelen törvények, melyek nem az életet, hanem a “dolgot” védik embertelenné teszik a világot, s foszlatják a társadalom szövétnekét… Jogász mondta: a tízparancsolatból az első kilenc a személyt védi, (a kultuszi törvények is indirekt a személy biztonságát garantálják) s csak tizedik a “dolgot”. Mára a jogszabályok kilenctizede dologi jog, azaz a dolog kap jogi védelmet, s alig egy tizede szolgálja a személy védelmét…

Az otthoni siker egyik legfontosabb kulcsa a kommunikáció. Tehát: 1) Légy kreatív! Töltsetek együtt időt a családoddal! Hívd fel napközben a házastársad, és néha próbálj meg együtt ebédelni vele. Vidd el a gyerekeidet az iskolába vagy a fociedzésre, így beszélgetni tudsz velük. A kommunikáció megtörténhet bárhol, de nem fog megtörténni, ha nem kap elsőbbséget. 2) Ismerd fel a kommunikáció-gyilkosokat! Az internet, a mobiltelefon és a tévé az első számú vádlottak. Egy átlagos házaspár kevesebb mint egy órát fordít hetente értékes kommunikációra, de ötször ennyi időt töltenek naponta tévénézéssel. Ez a „képernyő teszt”, és át kell menned a vizsgán, ha boldogulni akarsz otthon. 3) Bátorítsd a család minden tagját, hogy kimondja véleményét! És ha megteszi, ne kritizálj, és ne torold meg! A véleménykülönbség egészséges dolog, ha jól kezelik, jobbá teheti a dolgokat! 4) Figyelj tudatosan arra, hogyan reagálsz a dolgokra a családban! Lehet, hogy akaratlanul is felvettél egy olyan stílust, ami megfojtja a kommunikációt. Állj meg és vizsgáld meg, milyen vagy: a) megtorló – ez megaláz másokat; b) leuraló – ez megfélemlít; c) elszigetelő – ez frusztráló hatást kelt; d) együttműködő – ez bátorító, biztató hatással van. Ha az együttműködőn kívül bármelyik másik kommunikációs formát szoktad meg, azonnal kezdj el azon dolgozni, hogy megváltoztasd! Ezt meg kell tenned, ha jó kapcsolatot akarsz építeni a családodban!

Az otthonotok a legjobb hely a szépítésre. Mennyit lázadtunk már az ellen a hely ellen, ahová Isten helyezett. A körülöttünk élő emberek segítenek legjobban a szépítésben. Nézd úgy az embereket, hogy Istentől kirendelve pontosan azt munkálják benned, amire szükséged van. Az Ige azt mondja, hogy “tizenkét hónapig bántak vele, hat hónapig mirtuszolajjal és hat hónapig illatos szerekkel” (12. vers). Egy ember arcát csúnyává teszik a pattanások, kiütések. Kiüt az indulatosság, előjön a gőg, a fölény, az indulat, a dicsekedés, az önteltség. Az aggodalom és félelem ráncossá teszik az arcot. Nagyon sokszor nem veszed észre, hogy milyen kemény hangon beszélsz. Komoly szépítőszer a szenvedés. Nem olcsó dolog a szépség! Lelkileg sem az. A mirtusz keserű, sokszor nehezen megy keresztül az ember a szenvedéseken. Hat hónapig illatos szerekkel szépítették őket, hogy elmenjen a saját szaguk. A menyasszonynak illatosnak kell lennie. Minél inkább nézed Jézust, annál inkább körülvesz a szépsége, illata. Ahhoz, hogy megvalósuljon benned a Krisztus élete, melyik hat hónapban tartasz? Eszter csak azt kívánta, amit a Szentlélek kívánt. Bár eljutnánk mi is ide, hogy megteljen a ház a kenet illatával, szentségével.

Az ő kegyelmének és irgalmának köszönhetek mindent, ami vagyok, és amim van, igen, az ő drága vérének és verejtékének. Szolgálja tehát, ha Isten is úgy akarja, minden az ő dicsőségét, örömmel, tiszta szívvel. (Luther) Egy találkozás vagy ismerkedés alkalmával az első benyomások mindig fontosak. Az első pillanatok egy egész beszélgetést vagy együttlétet meghatározhatnak. Nem mindegy, milyen lelkülettel, szívélyességgel és közvetlenséggel hangzik a köszöntés. Sokszor nem csupán a hangsúly, hanem a köszöntő mondat tartalma is hatással lehet ránk. Szeretjük, ha az üdvözlő szó odaillő és ránk vonatkozó, minket szólító. Kegyelem nektek és békesség? – lehet-e ennél lényegre törőbb, személyes, egész lényünket megérintő, átható egy köszöntés? Mindez attól a Jézustól, akié a mindenek felett való hatalom; aki számtalan hibánk, tévedésük, mulasztásunk ellenére felfoghatatlan módon szeret bennünket. Érthetetlen kegyelem ez. Minden nyugtalanságon, aggodalmaskodáson és félelmen túláradó békesség. Ez lehet találkozásainkban az első pillanatok legteljesebb örömének forrása. Mert Jézus Krisztus jelenléte boldogságunk s boldogulásunk forrása. Kegyelmet és békességet szerző Urunk! Jó veled indulnunk mindennapjaink kusza útjain, közelségedben lennünk örömünkben, bánatunkban, s tudnunk, hogy amikor közösségben vagyunk veled, áldásod kísér bennünket. Ha még mi el is kószálunk mellőled, kérünk, ne fordulj el tőlünk. Szólíts bennünket igéddel, mások bizonyságával, evangéliumod éltető erejével! Legyen a tiéd az örök imádat és magasztalás mindenkor! Ámen.

Az önigazult ember gondolhatja azt magáról, hogy minden úgy van jól, ahogyan csinálom. Jól gondolkodom, jól beszélek, jól cselekszem. A Krisztusban megigazult ember viszont tudja, hogy a legjobb szándék ellenére is hibázunk, vétkezünk, rossz útra térünk. Az Úr megvizsgál bennünket – fogalmaz Igénk. S ez a vizsgálat soha nem hoz téves diagnózist. Engedd, hogy az Úr Igéje átvilágítsa lelkedet és a bűn gócpontjait Krisztus vére megszüntesse benned!

“Az önigazultság nemcsak arra készteti az embert, hogy hamis színben tüntesse fel Istent, hanem arra is, hogy felebarátaival szemben szeretetlen és gáncsoskodó legyen. Krisztus példázatában az önző, irigy idősebb fiú leste az alkalmat, hogy bírálja testvérét. Minden tévedését, hibás lépését eltúlozta. Így próbálta igazolni saját engesztelhetetlenségét. Ma sokan ugyanezt teszik. Amikor valaki először veszi fel a harcot a kísértések özöne ellen, ridegen becsmérlik. Isten gyermekeinek mondják magukat, de Sátán szellemében járnak el. Felebarátaikkal szembeni magatartásuk miatt nem sugározhat rájuk fény Istentől… Ha felismered, hogy bűnös vagy, és tudod, hogy téged is csak mennyei Atyád szeretete mentett meg, akkor mélységesen szánod a bűnben szenvedőket. Ha az önzés jege leolvad szívedről, úgy fogsz érezni, mint Ő: osztozol az elveszettek megmentése felett érzett örömében. Ha Isten gyermeke vagy, így gondolkozol: a »te testvéred« az, aki »meghalt, és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott…« Ha nem vállalsz közösséget vele, akkor csak béres vagy a háziak között, nem pedig gyermek Isten családjában. Az öröm akkor sem szűnik meg, ha te nem mész üdvözölni az elveszett testvéredet. A hazatérőnek meglesz a helye az Atya mellett az ő szolgálatában. Akinek sok bűnét bocsátotta meg Isten, az nagyon szeret. Te pedig kint maradsz a sötétben. Mert »aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet« (I.Jn. 4:8).” (Krisztus példázatai, A tékozló hazatalált c. fejezetből)

Az önmegtagadást fegyelemnek is nevezhetjük: saját kívánságainkra nemet mondani önmegtagadást jelent. A galatákhoz írt levél a Lélek gyümölcsének nevezi, mert önmagunk ellen harcot vívni csak a Lélek segítségével lehetséges. Amelyik gyereknek mindent megengednek, az nagyobb korában sem ismeri a korlátokat. A kereszt felvétele jelenti az önátadást, ahogy Krisztus is hordozta az ő keresztfáját. Mindennap felvenni azt jelenti, hogy folytonosan hordozzuk az Úr nevéért való szenvedést vagy megvetéseket, de azon körülményeket is, melyekbe az Úr helyez bennünket, s melyekben személyesen járnunk kell. A követés odaszentelést, akaratátadást jelent. Oda megyek, ahova ő vezet, azt teszem, amit ő mond, amit ő akar. A követés életformát jelent: úgy járni, ahogy ő járt. A világot senki sem nyerheti meg teljesen. Állítólag Nagy Sándor megnyerte háborúval az akkori ismert világot, és sírt, hogy már nincs tovább mit hódítani, de nem sokáig tartott, mert elveszítette életét. De ha a lélek elvész a kárhozatra, az még nagyobb kár!

Az önmegtagadás útja a meghalás útja, a gyalázat útja. Fel kell vennünk a keresztet, a gonosztevőknek e szégyenfáját. Ez jelzi mindazt a szégyent, ami Jézusért a követőire hárul. Az Úr Jézus elment a legvégső pontig, a gonosztevő gyalázatos haláláig. Akik a kereszten a közös emberi szenvedést vagy nyomorúságot értik, félreértik azt. A bibliai szóhasználat szerint kizárólag az a kereszt, ami Jézusért ér minket. Jézus szerint szenvednünk kell. „Az Ember Fiának sokat kell szenvednie” – és ez a tanítványaira is vonatkozik. „Sok nyomorúságon át kell nekünk az Isten országába bemennünk.” A tanítvány Jézus nevéért megvetésnek teszi ki magát, kiközösítik, kigúnyolják, s már ezt sem tudják sokan elhordozni. Jézus nemcsak azt akarja, hogy beletörődjünk a szenvedés útjába, mint valami elkerülhetetlenbe, hanem azt várja, hogy követői magukra vegyék a keresztet, készségesen meghajolva alatta. A terhek súlya különböző, mindenki a neki szánt mérték szerint kapja. Minél közelebb vagyunk Mesterünkhöz, minél nyíltabban valljuk meg Őt, annál inkább nő a kereszt terhe.

Az önvizsgálathoz csendességre és időre van szükség. Ehhez a hétköznapok forgatagában nem jutunk hozzá. Időt kell szentelnünk arra, hogy magunkba nézzünk. Mindennap legalább fél órát kellene szakítanunk ehhez. – Azután önmagunkkal szemben is elfogulatlannak és őszintének, igazságosnak kell lennünk. Természetünk szerint mindannyian elnézők vagyunk önmagunkkal szemben és kétféle mértékkel mérünk. A mások hibája súlyosabban esik latba, a mienk felett pedig átsiklunk. Csak a megvilágosodott értelem ismeri fel a saját romlottságát és azt kíméletlenül nevén nevezi, elítéli. Mindenkor imádkozzunk a szemgyógyító írért (Jel 3, 18).

Az önző élet ahhoz a gabonamaghoz hasonlít, amelyet elfogyasztanak, eltűnik, de nem sokszorozódik meg. Az ember állandóan munkálkodhat, gyűjthet a maga számára, tervezgethet, gondolkozhat és fáradozhat gyönyört nyújtó jólétén, de élete elmúlik és semmi maradandót se hagy maga után. Az önzés törvénye a pusztulás törvénye… Azok viszont, akik az Úrral együtt hordozták az önmegtagadás keresztjét, osztozni fognak az ő dicsőségében is.

Az ördög azt mondja, hogy elveszítjük a kegyelmet, gyalázatot hozunk elhívatásunkra és el fogunk veszni, mint hitehagyottak. Mi azonban bízunk Jézus Krisztusban, megmaradunk az Ő útján és tanúsítjuk, hogy Ő senkit el nem veszít azok közül, akiket az Atya neki adott. Az ördög olyanokat is mond, hogy el fog fogyni a kenyerünk, éhenhalunk gyermekeinkkel együtt, de mi tudjuk, hogy aki a hollókat táplálja, rólunk sem fog megfeledkezni, sőt, asztalt terít nekünk ellenségeink szeme láttára (Zsolt 23,5). Az ördög azt susogja a fülünkbe, hogy az elkövetkezendő veszedelmekből nem fog megszabadítani minket az Úr, és azzal fenyeget, hogy a sok próba alatt egyszer még összeroskadunk. Micsoda hazugság! Az Úr soha nem fog elhagyni bennünket, sem el nem távozik tőlünk.”Szabadítson meg most, ha akar!” – kiáltja gonosz ellenségünk, amikor bajba kerülünk, de az Úr elhallgattatja azzal, hogy segítségünkre siet. Az ördög különösen nagy gyönyörűségét leli abban, hogy a halállal rémítgessen minket. ?Hogyan kelsz majd át a halál tornyosuló hullámain?” – kérdi. De ebben is hazugnak fog bizonyulni, mert a halál nem fog ártani nekünk, zsoltárokat énekelve fogunk átkelni hullámain.

Az ördög csapdái elkerülhetők, vagy ha mégis megfogott, meg lehet abból szabadulni! Mert van Szabadító, mert van őrző kegyelem. De amíg az ember minden mennyei segítség ígéretének ellenére is magában vagy bármi, bárki másban bízik, addig biztos a vereség. Amíg a fenyegető veszélyt kézlegyintéssel intézi a megtévedt vagy bűnbe jutott ember, ahelyett, hogy minden mást félretéve a túlélést keresné, addig nincs változás és nincs út a megmenekülésre. Újat kezdeni viszont csak egyféle módon lehet: elhagyva a régit, és teljes erővel az újra koncentrálni! S ha valóban bánt a múlt, s valóban új születhetett ennek az új vetésnek a gazdag aratásából, akkor a korábban elkövetett hibák, bűnök jóvátételére is juthat az Úr kegyelmes szeretetéből!

Az ördög egyik legmocskosabb, legártalmasabb hazugsága a következő: „Nem vagy fontos.” Soha ne hidd ezt el. Fontos vagy! Jézus Krisztus Gyülekezetében minden újjászületett tagnak része van Isten tervében. Isten tud olyan dolgot, amit senki más nem tud úgy elvégezni, mint te. Ha nem foglalod el a helyedet, és nem teszed meg a részed, a dolgok nem fognak jól menni. Legközelebb, amikor kísértést érzel, hogy megvond a vállad Isten utasításaira, és engedetlen legyél, legközelebb, amikor azon kapod magad, hogy azt gondolod, „nem számít, mit teszek”, akkor jusson eszedbe Noé. Gondolj arra a tényre, hogy akár érted, akár nem, Isten számít arra, hogy te véghezviszed a részedet az Ő tervében. Élj úgy, hogy fontosnak tekinted magad Isten királyságában. És előbb vagy utóbb fel fogod fedezni, hogy az is vagy.

Az ördög vádol, el akarja hitetni, hogy továbbra is a rabságában vagyunk, és be akarja bizonyítani, hogy olyan emberként, amilyen vagyok, semmi keresnivalóm Isten családjában. Ezekből pedig szinte törvényszerűen következik, hogy hiábavaló dolog a boldog jövendőben reménykedni. Ilyen gyenge földi teljesítmény után semmi közöm nem lehet az üdvösséghez. Vajon észrevesszük-e az ördög támadásait? Védekezünk-e ellenük az üdvösség sisakjával? A harc egy részét emberi szinten kell megvívnunk. A korinthusi levél- részlet a gyülekezeti fegyelmezés témakörébe sorolható. Az ördög sajnos túl gyakran használ szétdobáló rombolásában minket, keresztyéneket is. Gyakori tapasztalat, hogy nem vagy alig tudjuk kezelni közösségeinkben a bomlasztást, egymás rágalmazását, felőrlését, „bedarálását”. Így azután gyakran szakadnak a gyülekezetek, néha szinte elemeikre hullnak szét. Ilyen esetekben különösen is vigyázni kell egymásra, megőrizni józanságunkat, hűségesnek maradni, reménykedni, bizalommal lenni a végsőkig. Napjaink nagy hiányterületei ezek a gyülekezetekben. Használjuk az üdvösség sisakját!

Az Ördöggel szemben soha ne használjunk emberi fegyvereket! Értelmünkkel, képességünkkel nem megyünk semmire. Erőtelen fegyverek. Dávid megmondja, honnan veszi az erőt: “A Seregek Urának… nevében megyek ellened.” Dávidnak volt Valakije! Egy olyan Név, amely erőt jelentett számára. Neked is Jézus neve a fegyvered? Dávid teljes bizonyossággal meri mondani: “A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek.” Milyen megdöbbentő bizonyosság! Egy hatalmas sereg előtt ki meri jelenteni, és fel meri tenni rá Isten nevét. A hatalmas tömeg csak ámul, hogy mi lesz most?! A hit nem hit, ha nem halálosan komoly. Ha nem mered rá feltenni az életedet, akkor neked nincs hited. Akkor csak vallásos vagy, de nem hívő. “Aki Isten elé járul, annak hinnie kell, hogy ő létezik” (Zsid 11,6). Góliátnak mindene az ereje. Dávidnak nincs egyebe, mint parittyája, az öt sima kövecske, és a Seregek Urának neve, Akinek adatott minden hatalom. Dávid azt mondta: “Tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.” Ne azt tudja meg az egész föld, hogy ő milyen erős, milyen ügyes. Félek, azért nem adja az Úr az erejét, mert mindig magadat akarod mutogatni, a saját hívőségedet, mindazt, ami neked és benned van. Az öt sima kövecske Isten gyermekeinek az imádsága. Nincs győzelem, csak imádsággal és a Seregek Urának nevével!

Az Ördögnek az a legnagyobb csalása, hogy mindenki hibás, csak én nem. A saját lelkiismeretemet a saját bűnöm sebzi meg. Maradj szeretetben: “ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Rm 12,21). Az Ige azt mondja: “Csalárdságnak adták magukat.” Hagyd abba a csalárdságot, hogy mindent kimagyarázol. Mennyi ideje vagy már háttal Istennek? Miért nem akarsz visszafordulni? Ebbe az Istentől elfordult világba jött Valaki, aki szembeállt Istennel. Jött Jézus, akiről ragyog a türelem, a békesség, a tisztaság. Amikor emberekkel tapintatlan vagyok, olyan világosan felragyog előttem, hogy Jézus senkit nem bántott, a legnagyobb bűnös felé is szeretettel fordult. Jézus szüntelen látta az Atyát. Jézusnak egyszer kellett belenéznie a sötét éjszakába, és nem látni az Atyát, hogy egyszer, ha majd akarod, a te arcod is felragyoghasson, és elfogadhasd az igazi világosságot. Isten ma azt mondja: állj meg, és ne menj tovább ezen a vallásoskodó úton! Aki az Úr útján jár, egyre közelebb jut a fényhez, egyre világosabb az út, és egyszer átléphet majd a teljes világosságba.

Az Ördögnek az egyik fő célja az, hogy éket verjen Isten népe közé, hogy szakadásokat építsen ki gyülekezetben, testvéri közösségben, barátságban, házasságban. Ahol ketten egy akaraton vannak, ott mindent megtesz azért, hogy szakadás álljon be. S ehhez nagyszerű szövetségesre lel az önző és kritikus szívű emberben. Engedj Isten Szentlelke munkájának, hogy kapcsolataid Isten előtt is kedvesek, és ezáltal életre szólóak legyenek! Jézus imádságából: “Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” (Jn 17,11)

Az öregek koronája: az unokák. (Példabeszédek 17:6/a) Milyen sok öröme lehet az idős embereknek az unokáikban! Már amikor valaki megtudja, hogy hamarosan nagyszülővé válik, hatalmas boldogság tölti el. Aztán az unokában gyönyörködni, rá vigyázni, majdan vele játszani, mind-mind új impulzusokat ad az idősödő embernek. Akinek van unokája, legyen hálás érte Istennek, továbbá használja ki a lehetőséget arra, hogy lélekben közel kerüljön hozzá. Vállaljon részt az életéből! A nagyszülővé vált ember életében előjönnek az emlékek, amikor annak idején nekik lett gyermekük. Felidéződik a múlt – legalábbis az, ami megmaradt belőle a szívekben. S annak a csodának lehetnek részesei, hogy az ő gyermekük is szülő lett egy aranyos csöppséggel. Kiváltság, öröm és hála, ha valaki láthatja unokáit felcseperedni. Kedves Nagyszülők! Örvendezzetek e mai Igét olvasva és szívetek legyen hálás Istennek az unoká(k)ban megélt csodákért! S még egy dolgot el ne feledjetek: értük imádkozni, hogy megismerjék az Urat!

Az örök béke ígérete olykor mesének tűnik sokak számára. Ők a reálpolitikusok, míg másokat idealistáknak bélyegeznek. A népek olykor élnének békében egymással, de uraik haszna azt diktálja, hogy harcoljanak egymással. Némelyek számára nem egyértelmű, hogy az örök béke csak az Új Ég és Új Föld teremtésekor kezdődik, vagy pedig már itt a Föld nevű bolygón. Valószínűnek tűnik, hogy ha örök békéről van szó, az csak odaát lehet. Ha viszont így van, akkor nem is érdemes küzdeni a békéért, a fegyverek leszereléséért? Dehogynem. Aki az örök békére áhítozik, annak már itt kell benne gyakorolnia magát, hogy hozzászokjon. A béke nem ráhagyás, nem nyugton hagyás, nem nemtörődömség, nem érdektelenség. A béke „teljes állapot Isten és ember, ember és ember között”, mikor öröm dolgozni és fáradozni, mert van értelme. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben – írja Pál apostol a rómaiaknak. Az apostol nagyon realista, tudja jól, hogy a teljes béke nem csupán rajtunk múlik. De nem is független tőlünk! Hívőként a béke lelkületét kell megélni, hogy a béke kultúráját építeni tudjuk. Arra pedig szükség van faluban és városban egyaránt. „Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban.” (Wass Albert)

Az örök élet dolgában ne tévedjetek! Rettenetes dolog lenne, ha egy életen keresztül azt hinnéd, hogy rendben van minden. És döbbenten kellene majd megállapítanod, hogy tévedtem. Sokan mondják, hogy a halállal vége mindennek. Azután már megnyugszom. A halál nem pont, hanem vessző vagy kettőspont. A halál nem elalvás, hanem felébredés. Voltaire, a nagy francia költő haláláról olvastam, aki egy életen keresztül gúnyolta Istent, hogy nincs, amikor a küszöbön volt, egy kicsit már átlátott, és ezzel a kiáltással halt meg: örök élet van, de én elvesztem! Olyan biztosan kell tudnod, hogy Jézust elfogadtad Megváltódnak, amilyen biztosan tudod, hogy férfi vagy-e, vagy nő. Milyen rettenetes lenne, ha valaki azt mondaná: tudom én, hogy hova jutok. Aztán kiderülne: “Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyeknek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,21). Lehet Bibliával a kezedben elkárhozni, imádsággal a szádon elveszni. Lehet templomba járó élet mellett elkárhozni. Egy vallás sem üdvözít, egy cselekedet sem. Jézus Krisztus az Üdvözítő! Jézust megkérdezték, hol van Isten országa? Azt mondotta, nem itt, nem ott, tibennetek van. Testvér, benned van? Mennyország vagy pokol van belül? Azt mondja az Ige: Aki hisz a Fiúban, már üdvözült. Már benne él a mennyben. Te ott élsz már?!

Az örök élet Isten ajándéka. Jézus Krisztus hozta el nekünk. Halálba ment az Isten Fia, hogy nekünk ne kelljen meghalni. Csodálatos úgy tekinteni a megváltás művére, hogy teljesen Isten ajándéka. Nekünk az üdvösségünkért  nem kell tennünk semmit. Az örök életet nem én szerzem meg, hanem kegyelemből kapom. Ezért vagyok hálás. Értékelem és néha rácsodálkozom, hogy Isten miért szeretett és miért adott nekem örök életet. Semmi nem az én vagy az ember érdeme. Minden Isten dicsőségét munkálja, főleg az, hogy egy halálra ítélt bűnösnek életet adott. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8–9) Az ember hit által fogadja magáénak az életet, és örvendezik benne. Fontos tudni és megérteni, hogy az élet, melyet Jézus által kaptunk, örök. A Biblia tanítása szerint azt senki el nem veheti tőlünk. Jézus Krisztus a garancia, hogy az élet a miénk: „akié a Fiú, azé az élet”. A bennünk levő új élet tulajdonképpen Jézus Krisztus élete. Pál mondta: „többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem…” Éppúgy, ahogy Jézus Krisztuson többé a halál nem uralkodhat (vagyis ő nem fog többé meghalni), számomra is biztosítva van az örök élet. Abban a bizonyosságban élhetünk, hogy már a miénk az örök élet. Dicsőség az Atyának és a Fiúnak!

Az örök élet Isten természete. Isten természete benned van. Ismerd meg! Hidd el! Valld meg! És elkezd majd irányítani téged! Tanulj meg az élet világosságában járni. Tanuld meg gyakorlatban alkalmazni azt az életet, ami a te lényedben van. Ha ennek az életnek a világosságában jársz, fejleszteni fogja az egész személyiségedet, és növeli az értelmi képességeidet.

Az örök élet nem az új tanokban, a humanista szekuralizmusban (az Istent mindenekből kihagyókban), az önmagunk megváltását tanítókban, a filozófiában s különböző tudományokban van, hanem „akié a Fiú, azé az élet” (1Jn 5,12)

Az örök életre szóló kenyeret Jézus ingyen adja. Mindenki szabadon hozzájuthat. Nincsenek kiváltságosak és kirekesztettek sem. A mennyből hull az alá, miként Mózes idejében a manna. Hozzájutásának nincs más feltétele, mindössze csak az, hogy higgyenek abban, akit az Atya elküldött, Jézus Krisztusban. Ez a feltétel viszont nem hagyható figyelmen kívül. Másként nem lehet hozzájutni, csak hit által. Aki eszik belőle, nem hal meg, hanem élni fog örökké. Vajon egy ilyen világban, mint amiben mi magunk is élünk, Jézus szava meg tud-e elégíteni? Lehet-e Jézus Krisztus minden kenyérgondra felelet? Az én megítélésem szerint igen. Ő a munkahelyét elveszítőnek tud újabb munkahelyet szerezni. Tud gondoskodó szeretetében részesíteni olyan mennyei csatornákon keresztül, amikre mi magunk nem is gondolnánk. De, ami ennél is több, önmagát adta oda azért, hogy aki eszi az ő testét, és issza az ő vérét, annak örök élete legyen. Nincs ennél nagyobb áldás, nagyobb gondoskodás. Hiába lenne meg mindenünk ezen a földön, ha lelkünk mégis kárt vallana. Jézus erről így tanított: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Mt 16,26) Mondjuk hát mi is, de hittel és kizárólagosan, mint akik tudják, nincs más eledelük: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Uram, add nekünk önmagadat életkenyérként, hogy éljünk általad!

Az öröm a hit gyümölcse. Ahol nincs hit, ott Isten puszta említésére megriad, visszaretten és elkeseredik a szív. Sőt merő ellenséges gyűlölet támad az ilyen szívben Istennel szemben. A lelkiismeret vétkesnek ítéli, viszont Isten irgalmában nem remélhet, mert jól tudja, hogy gyűlöli és keményen megtorolja a bűnt. Istenben való örömről beszélni az ilyen szívnek annyi, mintha a vizet arra akarnám rábeszélni, hogy lobbanjon lángra. Meg kell ahhoz igazulni, hogy valaki örülhessen az Úrban.

Az örömhír, hogy megszületett a Megváltó, az Úr Krisztus, aki most is él és sok neve van; Csodálatos Tanácsos, Alfa és Omega, a Kezdet és a Vég, Megtartó, Szabadító, Gyógyító, Messiás, Erős Isten ,Immánuel, Békesség fejedelme, Királyok Királya, Üdvözítő, és ő a Főpapunk. De ami a legfontosabb, hogy a barátunk, mennyei testvérünk, és a földi ügyvédünk is aki állandóan véd minket. Csodálatos ez a tudat, hogy a részesei lehetünk ennek. Ez egy kiváltság, nagy öröm. Számomra érdekes az, hogy Jézus a Királyok Királya egy egyszerű úgy is mondhatnám szegény családban született, és az Atyának gondja volt rá, hogy egyszerű pásztoroknak jelentesse ezt ki angyalaival. Ezzel is mutatva, hogy nem a gazdagság a fontos az életben, hanem a tiszta szív, és a bölcsesség, az alázatosság, szerénység. Vigyük ezt az örömhírt mindenkinek és legyen áldott aki hallja, de legyen még áldottabb az akinek a szívéig hatol ez a hír, hogy elgondolkodván rajta épüljön be az életébe! Ámen

Az ősgonosz nem bánja, ha önigazságunk hízlalására másodlagos vallási gyakorlatokban merülünk el, olyannyira, hogy sem figyelmünk, sem időnk, sem erőnk nem marad az elesetteket fölkaroló, áldozatos felebaráti szeretetre. A sátán elviseli külső kegyeskedésünket, ha ezzel egyidejűleg bensőnk takargatott romlottságaival őt szolgáljuk. Tőle akár szép évfordulókat is rendezhetünk egykor élt példás hitelődeink emlékére, ha eközben a jelenkor missziómunkásait, talán éppen prédikátorunkat semmibe vesszük; támogatásban ugyan nem, de annál több gáncsban részesítve őt. Ám kikérhetjük magunknak az ige elmarasztaló szavát, de ítéletre méltó helyzetünkön csak a megtérés segít. Ez által válhat eddig bűnpalástoló és ezért hazug kegyességünk igazzá annak következtében, hogy mostantól kezdve már Szentlélek által megtisztított bensőnk értékeiről tanúskodik a külvilág előtt.

Az őszinteség egy olyan erény, melyet mindannyian elvárunk környezetünktől, és sokan úgy definiálják, mintegy tükröt, mely által objektív módon szembesülhetünk magunkkal. De a valóság az, hogy egy tükör által visszaadott rideg hasonmásképpel szemben, az igaz őszinteség nemcsak megmutatja, hogy milyenek vagyunk, hanem elénk vetíti, hogy a növekedés útján mivé lehetünk. Az őszinte keresztény élet, Péter interpretációjában maga a gyermeki lét, amely az állandó növekedés útján éri el a teljességet. Hiszen, ahogy a gyermek, úgy az őszinte ember sem bűntelen, nem tökéletes. Az őszinte keresztény nem rejtegeti bűnét, nem takargatja hibáit, nem magyarázza gyengeségeit, hanem mint egykor Péter, Jézus lába elé veti magát, fel és beismerve; „Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk.5:8) Ám Jézus nem távozott és ma sem távozik el az őszinte bűnösöktől, hanem mint szerető szülő, aki tisztába teszi csecsemőjét, úgy tisztít meg a bűntől. S ahogy egyetlen anya sem hagyja étlen veszni újszülöttjét, ugyanúgy táplálja nap, mint nap minket mennyei Atyánk, hogy erővel teljes felnőttek legyünk. Ezért, ahogy időről időre megmérik az újszülöttet, hogy mennyit gyarapodott, úgy reggelente az Úr is ráhelyez a mennyei mérlegére, majd az Élet Igéjét nyújtja feléd.Nyisd ki a szíved és fogadd be Őt! Nyisd ki a szád és dicsérd Őt!

Az tény, hogy a túlzásba vitt e világi tervek és célok veszélybe sodorhatják az igazi értékeket. Kultúránk a tárgyi javak fogyasztásának betegesen nagy jelentőséget tulajdonít. A probléma gyökere természetesen nem a nagy vagyon, hanem az, hogy milyen erkölccsel és milyen lelkülettel és mi célból törekszel rá és hogyan használod. Vannak, akik nem tudják hasznosan elkölteni a pénzüket. A vásárlónak legalább száz szeme kellene hogy legyen, de ezeknek csak fél szemük van, az is csukva. Ha a bolondok nem mennének a piacra, az ócska árukat soha nem tudnák eladni – írta Spurgeon. A tisztességes élet anyagi megalapozása kötelesség, de a javak értelmetlen halmozása akkor sem erkölcsös, hogyha azt az unokákra hivatkozva tesszük.

Az tud hiteles lelki támaszt nyújtani, aki maga is ismeri a Szentlélek vigasztalását.

Az újévi hamis és romantikus álmodozás, majd az azt követő pesszimista kijózanodás folyamata alól csak a hívő keresztyén ember lehet szabad. Ő ugyanis felismerte, hogy az ember, mint Isten teremtménye, egyedi darab, akivel teremtője személyesen törődik, foglalkozik. Isten személyes bánásmódja pedig rendkívül változatos, gyengéd, ugyanakkor célratörő. Olyan, mint a szobrászé, aki tudja, mit akar formálni a márvány tömbből. Ez a személyes isteni bánásmód teszi a keresztyén életet igazán izgalmassá, fordulatokban gazdaggá. A hívő tehát Újévkor ehhez hasonló kérdéseket fogalmaz meg: Vajon, Isten, mit cselekszik majd életemben? Mivel ajándékoz meg az új esztendőben? A pillanatnyilag megoldhatatlannak tűnő gondjaimat miként (talán egyetlen mozdulattal?) fogja megoldani? (Dr. Sípos Ete Álmos)

Az Újszövetség azt tanítja az újjászületésről, hogy – amikor egy embert a rászorultság tudata lesújt – Isten beleplántálja Szent Szellemét az ember szellemébe. És ekkor az ember szelleme erőforrásra talál Isten Fia Szellemében, “…míg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus” (Gal 4,19). A megváltás csodája, hogy Isten új természetet tud belém helyezni, amely által egészen új életet élhetek. Amikor végső szükségbe jutottam és beismerem tehetetlenségemet, akkor mondja Jézus: “Boldog vagy.” Csakhogy el kell jutnom idáig! Isten a Jézus Krisztus természetét nem olthatja belém – aki saját felelősséggel bíró erkölcsi lény vagyok – anélkül, hogy azt tudatosan ne kívánnám. Mint ahogyan egy ember által lépett be a bűn az emberiség életébe, ugyanúgy a Szent Szellem is egy EMBER által jött. A megváltás lehetővé teszi, hogy megszabaduljak bűnörökségemtől és Jézus Krisztus által új, szeplőtelen örökséget kapjak, a Szent Szellemet.

Az újjászületés által rokonságba kerültél az univerzum Teremtőjével! Isten gyermeke lettél. Rokoni kapcsolatban kerültél Vele. A rokonság azonban közösség nélkül élettelen. Olyan, mint egy házasság szerelem és közösség nélkül. Az Istennel való bensőséges, mély baráti közösség a hit szülőanyja. És Isten téged személyesen elhívott arra, hogy bensőséges baráti közösségben légy az Ő Fiával.

Az újjászületés testvérré tesz a hasonlók között (Filemon 8–20) Van kompetitív kapcsolat, ahol a győztes és a vesztes egymásnak feszül, és sokszor a győzelemért le kell mondanod az elveidről. Vagy épp azért kerülsz ki győztesen, mert nincsenek elveid. Az ilyen hatalommániásoknak egy idő után nincs tekintélyük a közösségben. Aztán ennek ellentéte az, amikor kapitulálni kell: csak addig jó a kapcsolat, amíg ki nem újul egy másik konfliktus. Akkor meg bedobja a törülközőt, veszi a labdát, és elhagyja a pályát. Az ilyennel egyszerűen nem lehet tartós kapcsolatot kiépíteni. De itt van Pál apostol és Filemon kapcsolata, és Filemon viszonyulása a testvéreihez. Mennyi tapintat! Mennyi illemtudás! Mennyi őszinteség és egyenesség! Mennyi engedékenység! Mennyi támogatás! Mennyi megértés! Testileg lehetnek idegenek, de ha Krisztusban testvérek, akkor az újjászületés folytán a legközelebbi társak, akikkel valódi közösségben lehet, nem a rokonok, hanem Krisztus gyülekezetének tagjai. Dicsőség az Úrnak!

Az Úr, a mi Istenünk leszáll, hogy vezetőnk legyen. Ő tudja az utat, és vezetni akar bennünket, míg békességgel a célhoz nem érünk. Nem kívánhatunk magunknak nála csalhatatlanabb vezetőt. Adjuk hát át
teljesen neki a vezetést, akkor soha nem fogunk utat téveszteni. Legyen Ő a mi Istenünk, és meglátjuk, hogy a vezetőnk is lesz. Ha követjük törvényét, és megtanulunk Vele járni, minden lépésünkben rá támaszkodni, akkor nem fogjuk eltéveszteni az élet útját. Az a vigasztalásunk, hogy Ő, aki öröktől fogva és mindörökké a mi Istenünk, soha nem szűnik meg a vezetőnk lenni. ?Mindhalálig” Ő vezet minket, azután pedig mindörökké vele lehetünk. Az isteni vezetésre vonatkozó fenti ígéret egy életen át tartó biztonságot jelent: azonnali üdvösséget, vezetést utolsó óránkig, azután pedig örökké tartó áldást. Nem ezt kellene keresnünk már ifjú korunkban, ennek örvendeznünk életünk derekán és ebben megbékélnünk öregségünkben?
Keressük hát ma is az Ő vezetését, még mielőtt kilépnénk lakásunk ajtaján.

“Az Úr adta neked a munkádat, nem azért, hogy kapkodj, hanem hogy nyugodtan, megfontoltan végezd. Az Úr soha, senkit nem kényszerít elsietett, bonyolult lépésekre. Te azonban sok felelősséget összegyűjtöttél magadnak, amelyeket a könyörületes Atya nem helyezett rád. Életedben vadul kergetik egymást az olyan kötelességek, amelyeket nem az Úr parancsolt neked. Isten szolgái sohase hagyják ott az egyik kötelességüket elvégezetlenül, vagy félig készen, hogy a másikba kapjanak bele! Aki Isten félelmében és az Ő nyugalmával tevékenykedik, az nem dolgozik ötletszerűen, sietve, attól tartva, hogy valami majd tervének az útjába áll. A terheket, amelyeket hordozol, nem mind az Úr rakta a válladra. A többletterhek következményei kihatnak környezetedre. Ha megmaradtál volna a kijelölt munkád mellett,… akkor sokkal többet értél volna el… Ha ragaszkodsz a neked kiszabott részhez, akkor gyorsan tudsz majd dolgozni, Isten-adta szakértelemmel, anélkül, hogy bármikor is kapkodnál… Állj meg és gondolkozz! Isten ismer, és tudja, hogy csak por vagy. Kétségkívül rászorulsz a tanácsra. Nemcsak azokéra, akik bíztatnak, hogy vágj bele abba, amit oly fontosnak tartasz, hanem az olyan emberek tanácsára is, akik már most tisztábban látják a következményeket, ha bizonyos vállalkozásokba akarsz kezdeni. Ha megfogadod a küldött figyelmeztetéseket, nagy megpróbáltatások elől menekülsz meg.” (Bizonyságtételek VIII. kötet, 189, 191. l.)

Az Úr az embert a teremtésben férfivá és nővé alkotta. A kettő összetartozik. Együtt alkotják a teljes embert. Együtt tölthetik be az ember földi küldetését. Nem túl nagy szavak ezek? Hiszen annyian vallják: az ember összefut életében sokakkal, életközösségbe is többekkel léphet, hiszen az a fontos, hogy jól érezzük magunkat. – Valami valahol megbicsaklott. Keressük önmagunk boldogságát, és közben elfeledkezünk felelősségünkről. Arról a felelősségről, amely a férfi és a nő egységében, az utódok felnevelésében, a békés, szeretetteljes családi élet példamutatásában realizálódik. A ne paráználkodj, azt jelenti, ne törj házasságot. A parancsolat a házasságból, mint alapsejtből indul ki. Aki eltér ettől, rossz úton jár. Még soha nem volt olyan magas a válások száma országunkban, mint manapság. Látszólag mindez elfogadott, meg lehet érteni. Azonban egy dolgot nem szabad elfelejteni, felelősségünk az isteni rend bemutatása, megélése a világ számára. Csakis a férfi és nő házassága lehet a család záloga, csakis ez lehet az út a teremtettségi rend megtartására. Áldunk téged, teremtő Istenünk, hogy nem hagysz minket magunkra, hanem hozzánk illő segítőtársat rendelsz mellénk, akivel megoszthatunk gondot és örömöt. Add nekünk Szentlelkedet, hogy igédre figyeljünk, és akaratodat kövessük most és életünk minden napján, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Az Úr azért jött, hogy tökéletessé tegye az Istennek való szolgálatot is. Saját vérén szerzett engesztelést a mi bűneinkért, hogy mi már az ő közben- járására feddhetetlenül és tisztán állhassunk meg a Felséges színe előtt. Szolgálatával azonban, amely áldozatában és formájában megfelel a korábbi törvénynek, új törvényt is adott mindazoknak, akik Isten akaratát, bűnbocsátó irgalmát keresik. Immár nem a régi rend szerint, hanem az ő új törvénye szerint kell betölteni minden igazságot. Ez az új rend a megbocsátás, a szeretet, a szolgálat, az alázat rendje. Olyan rend, amelyben az előírt kötelezettségek teljesítésével még nem gondoljuk megoldottnak és rendezettnek életünket, hanem önként adunk neki többet – önmagunkat. Ha pedig így lesz, már benne megtisztult szívvel énekelhetjük: „Hű Megváltó, mennyei Főpap, Úr vagy minden más úr felett. Isten áldott, szent Fia, jöjj el, Fényárban s ég angyalival, Felhők szárnyán nagy diadallal, Jöjj, Úr Jézus, jöjj mihamar!” (BGyÉ 211)

Az Úr azoknak ígéri az élet koszorúját, akik Őt szeretik. A kísértések tüzében ugyanis csak az Urat szeretők tudnak megállni, a többiek elsüllyednek, elkeserednek vagy visszatérnek a világba. Nos, én szívem, szereted az Urat? Szereted Őt igazán, mélyen és teljesen? Ha igen, akkor szereteted próbatétel alá fog kerülni, de ne félj, nem sodor el a próbák legmélyebb árja sem. Uram, táplálja a Te szereteted az enyémet mindvégig!

Az Úr azt szeretné velünk elérni, hogy teljesen felálljak, otthagyva a régit, és teljesen leüljek a lábainál. Aki az egyiket félig csinálta, a másikat is úgy fogja. Tudjad azt, hogy életed végéig, utolsó leheletedig szükséged lesz Jézusra, mert bűnös vagy. Szükséged lesz Jézusra, mint orvosra, mert szükséged lesz az irgalomra. Jézus nem az igazakat hívogatja, hanem a bűnösöket a megtérésre. A fölkelés és leülés után vidd a világba azt az irgalmasságot, azt a szeretetet és lelkületet, ami Jézusban volt. Az elveszettet kereső pásztor lelkületét. Mi teszi a pásztort pásztorrá? Az, hogy pásztorszeme van, aki meglátja a másikat. Jézusnak olyan emberekre van szüksége, akik Őt követve gyakorolják az irgalmasságot.

Az Úr biztos segítség! Biztosabb, mint a legjobb barátunk, mert Ő velünk van minden szükségünkben, biztosabb, mint mi magunk, mert mi néha elveszítjük a fejünket, Ő azonban mindig tudja a megoldást. Rá mindig számíthatunk, érezzük támogatását, együttérzését minden bajunkban. Rá most, ebben a sok bajjal küszködő korban is biztosan számíthatunk. Bízzunk hát Benne! Oltalmunk Ő, rejtőzzünk el Benne; erősségünk Ő, erősödjünk meg Benne. Segítségünk Ő, támaszkodjunk rá, biztos segítségünk Ő, próbáljuk ki ezt most mindjárt! Egy pillanatig sem kell aggodalmaskodnunk vagy félnünk. “A Seregeknek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk” (46,12).

Az Úr egyik legjobb módszere az övéi megvédésére az, hogy belsőleg erőssé teszi őket. Az ember így erősebb lesz, mint a kőfal, hite szilárdabb, mint az erődítmények. Uram, kérlek, végy szállást gyermekeidben, hogy egyre hasonlóbbá legyenek hozzád. Erősítsd őket szent erőddel, hogy hasonlókká váljanak azokhoz a bölcsekhez, akik Isten trónját körülveszik. Teljesítsd be ezt az ígéretedet egész mai Gyülekezeteden ezen a mai napon az Úr Jézusért kérlek! Ámen.

Az Úr egyik legkomolyabb intése volt ez, amit tanítványai szívére helyezett. Semmit sem vetett meg jobban, mint a képmutatást! Alapvető bűn ez az Ő szemében, aki maga az igazság. Jézusban nyoma sem volt a hamis látszatnak, Ő minden tekintetben teljesen tiszta és őszinte volt. „Hazugság nem találtatott a szájában.” Szeme rögtön meglátta a rejtett hazugságot, amely különösen a kegyesség köntösében jelentkezett. Leginkább a képmutatástól óvta övéit. Ez kiváltképpen a kegyes ember kísértése. A világ úgyis képmutatónak bélyegzi a hívőket és nem ismeri fel, hogy o maga is benne ül a képmutatásban, hiszen a világ aztán igazán a látszat és az alakoskodás hazája! De a hívőket is átjárhatja ez a gonosz méreg, ha nem védekeznek ellene komolyan. Két oldalról támadhat ránk a képmutatás.

Az Úr előre jelezte, hogy tanítványai „üldözésekkel együtt” kapják a „százannyit” ezen a földön (Mk 10,30). Megmondta, hogy e világ sohasem fog örülni azoknak, akik nem e világból valók (Jn 17,16). Éppen ezért az Úr követésére csakis az vállalkozzék, aki bátor, és aki szél és vihar ellen is hajlandó követni őt! A gyávák nem juthatnak Isten országába (Jel 21,8). Azt nem mondhatjuk, hogy bennünk sosincs félelem. De amikor félnünk kellene is, mi bízunk az Úrban (Zsolt 56,3)! Bátorságunk abból fakad, hogy az Úr megígérte, akár tűzön, akár vízen keresztül kell is haladni, ő velünk van (Ézs 43,2).

Az Úr félelme minden igaz hit kezdete és alapja. Isten komoly félelme és tisztelete nélkül sohasem gyökerezhet meg bennünk a tiszta élet. Aki lelkében nem imádja az Istent, az képtelen szentül élni. Az boldog, aki szent istenfélelemmel mindig ügyel arra, hogy ne cselekedjék rosszat. A szent félelem meggondolja nemcsak a komolyabb döntéseket, hanem szinte minden mozdulatát. Aki így féli Istent, ügyel arra, nehogy elhanyagolja kötelességét vagy bűnt kövessen el. Az istenfélelem kegyelmi ajándék, amely olyan úton vezeti az embert, amelyen semmiféle ellenség nem árthat neki. Aki mégis fél, az tekintsen vissza eddigi életére. Gondolja át, hogy Isten milyen sok, szorult helyzetben meghallgatta az utolsó erejével mondott imádságait is. Emlékezzünk Urunk nagy tetteire, és adjunk hálát mentő szeretetéért! Szolgáljuk őt továbbra is teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes lelkünkből! Isten csupán ennyit kér tőlünk, hogy vegyük föl a keresztünket és szolgáljuk őt kitartóan. Istenem, kérlek, segíts nekünk, hogy az érted való szolgálatban ne fáradjunk meg! Tekintetünkkel rád figyelünk, de ha ez az éberség lankadna, akkor figyelmeztess minket, hogy milyen nagy tetteket vittél véghez az életünkben. Ámen.

Az Úr gondoskodik szolgáiról, ezért nem kellett táskát és tartalékot hordozniuk – ez nem felelőtlenség, hanem a küldetés sürgősségét is hangsúlyozza. Az idő rövid, Jézus mondja, hogy az ítélet közeledik, amikor a mindenható Isten kiértékeli életünket és szolgálatunkat is. Vegyük komolyan megbízatásunk!

Az Úr igéje nem díszkivilágítás, hanem az egyetlen olyan fényforrás, melyben még igazi tűz ég. Ez az apró lángocska ott, ahol tényleg sötét van, azt teljesen bevilágítja. Nem kevés, nem gyenge. Nem máshol világol ez a mécses, hanem csak a lábam előtt, ott, ahol igazán kell. Mert nem elkápráztatni akar minket az ige, hanem azt akarja a mi Urunk, hogy meg ne botoljunk. Áldunk, Urunk, szent Igédért, mely nap mint nap vezet minket. Ámen.

Az Úr így szólt: "Bizonyosan megszabadítalak!” Figyeljünk a "bizonyosan” szóra. Minden más bizonytalan lehet, de hogy Istennek gondja van a hívőkre, az biztos. Isten maga visel gondot az övéire. Szárnyainak árnyékában biztonságban vannak, mégha minden oldalról veszély fenyegeti is őket. EI tudjuk fogadni ezt az ígéretet? Ha igen, akkor minden szükségünkben meg fogjuk tapasztalni, hogy az valóban igaz. Sokszor reménykedünk a szabadulásban, mert vannak jó barátaink, mert bízunk saját okosságunkban, vagy mert reményteljes jeleket látunk. Mindezek közül azonban egyik sem ér annyit, még a felét sem annak, mint amikor Istenbe tudjuk vetni bizalmunkat. Kedves olvasóm, próbálj ezen az úton járni, ha kipróbáltad, meglátod, hogy sohasem fogsz letérni róla. Isten útja reményteljes és biztos.

Az Úr iránti engedelmesség figyelmet és megfontoltságot igényel. Ez Isten akaratának minden területére vonatkozik, és azt jelenti, hogy akaratának mindenben őszinte készséggel engedelmeskednünk kell. Ez szüntelen készenlétet jelent. Magatartásunk legyen az Ige szellemében való. Nem szabad válogatnunk parancsaiban, hanem el kell fogadnunk egyiket a másik után, ahogy kapjuk őket. A végrehajtásban pedig pontosaknak és állhatatosaknak kell lennünk. Utunk egyenes, nem szabad se jobbra, se balra letérnünk róla. Ne legyünk szigorúbbak a törvénynél, de ne legyünk engedékenyek és könnyelműek sem. Az ilyen engedelmesség következtében szellemileg kivirágzik az életünk. Ó Urunk, segíts világosan meglátnunk, ha nem így élünk, nehogy hiába számítsunk ígéreted beteljesedésére!

„Az Úr irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.” (2Thessz 3,5) Isten szeretete és Krisztus állhatatossága – elérhetetlen mérce. Nem is vagyunk képesek még megközelíteni sem. Mégis irányt jelent, amely felé elindulhatunk, ez az egyetlen járható és célra vezető út. Minden más zsákutca. Csak Isten szeretetének és Krisztus állhatatosságának útja vezet el Isten országába. (Túri Krisztina)

Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak: elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját: megvigasztaljak minden gyászolót: Ézsaiás 61:1-2, (Károli) Ebben az igében minden benne van, Isten felkenetése a munkára, az örömüzenet, a vigasztalás, a szabadítás, a remény és a vigasztalás. Milyen kár, hogy akkor és a mai időkben sem értették azok akiknek szólt. A Megváltó Jézus az aki azért jött a földre és hagyta ott királyságát az ő dicsőséges életét, hogy minket megváltson a halál az átok alól. Hogy nekünk jó életünk legyen, a gonosz uralma alól mentett meg minket. A bűnbocsánatot adta ajándékba, minden embernek. Hála és dicséret minden itt töltött percért amit a földön töltött.

Az Úr Jézus az első és egyetlen, akiben a Lélek teljessége lakik. „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem…” – ezt az igét választotta Urunk neveltetésének helyszínén, Názáretben igehirdetése alapjául (Lk 4,18). Az Újszövetség tanúsága szerint beteljesedett ez az ézsaiási szó az Úr Jézus kortársainak szeme láttára és füle hallatára. Még akkor is, ha akkor és ott Urunk csak „az ács fia” maradt sokak szerint. Az a tapasztalatom, hogy az Úr Jézust ma jellemzően kétféle módon értékelik félre. Milliókat tanítanak arról, hogy Jézus, habár igen tiszteletreméltó, de csak ugyanolyan ember, mint bármelyikünk. Ugyanennyire távol áll a valóságtól az a szintúgy sokak által képviselt vélemény, hogy az Úr Jézus csak egy az Isten sok testet öltése közül. Nem! „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Jn 5,12)

Az Úr Jézus az Ő Szellemét a váltság alapján helyezte belém, nekem pedig ki kell formálnom magamban azt a gondolkozást, amely teljes összhangban van Urammal. Nem Isten fogja véghezvinni, hogy Jézushoz hasonlóan gondolkozzam, nekem magamnak kell ezt megtennem; foglyul kell ejtenem minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak. “Maradjatok énbennem” – a szellemi élet kérdéseiben, a pénzügyekben és minden olyan dologban, ami az emberi életet azzá teszi, ami. Nem élünk beskatulyázva. Nem hárítom-e el, ha Isten belenyúl életkörülményeimbe, mert azt gondolom, hogy ez akadályozza a vele való közösségemet? Micsoda orcátlanság ez. Nem számítanak az életkörülményeim, éppolyan biztosan maradhatok Jézusban ezek között is, mint az imaórán. Nem nekem kell a körülményeimen változtatnom. Urunk zavartalanul megmaradt az Atyában, otthon volt Istennél, bárhova vitte is Őt. Soha nem Ő maga választotta meg életkörülményeit, hanem mindenben alázatos volt Atyja rendelkezései iránt. Gondolj Urunk életének csodálatos nyugalmára! Mi izgatottan kapaszkodunk Istenbe; nincs meg bennünk a Krisztussal az Istenben elrejtett élet derűs nyugalma. Gondolj azokra a dolgokra, amelyek kilendítenek a Krisztusban maradásból – “Igen, Uram, benned maradok, de várj csak még egy percet, ezt meg kell tennem; Igen, amikor ezt befejeztem, benned maradok; Csak teljen el ez a hét, és minden rendben lesz, akkor benned maradok.” Rajta! Maradj benne most! Eleinte még igyekezned kell erre, amíg annyira törvényévé válik életednek, hogy öntudatlanul is benne maradsz. Határozd el, hogy Jézusban maradsz, bárhova állítson is téged!

Az Úr Jézus az Új szövetségben új törvényt adott, a megbékélés, a békesség törvényét, mivel ő legyőzte a gonoszt nekünk is azt kell cselekednünk, mégpedig a jóval. A gonosz ellen nem lehet haraggal bosszúval ellene menni, csak a békességgel és a jó cselekedetekkel. Mert a harag haragot szül, és aki szelet vet vihart arat.

Az Úr Jézus hálát adott a kicsinyekért, a tanítványokért, azért, hogy Isten elrejtette a bölcsek és értelmesek elől az elhívást, és a tanítványoknak kijelentette. Az isteni kiválasztás hálaadásra kötelez. Ha az Úr hálát adott a kicsinyekért, mennyivel inkább hálát kell adniuk nekik! Ha a kicsinyek közül is lettünk elválasztva, Isten magának választott el. Az övéi vagyunk, ő rendelkezik velünk. Krisztus a bölcsesség, a kereszt tudománya, az evangélium, ugyanő az igazságunk is, a saját igazságát tulajdonítja nekünk, az ő szentsége árad ránk naponként, ő a váltságunk: megváltásunk most az örök kárhozattól, és a teljes váltság napján, megjelenésekor.

Az Úr Jézus Kapernaumban egy házban tanított, és közben Isten ereje gyógyításra indította. Figyelemre méltó a gutaütött négy barátjának hite. Az Úr Jézus is felfigyelt rá. Tanuljuk meg odavinni a lelkileg vagy testileg tehetetleneket Jézushoz, hogy Isten cselekedjen az ő életükben is! Minden probléma, baj, betegség gyökere a bűn, ezért először bűnei alól oldozza fel ezt a beteg embert az Úr Jézus. „Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” Senki! Mert minden bűn először Isten ellen történik. Ha például Dávid bűnbeesésére gondolunk, tudjuk, hogy Betsabé, Úriás, és a nép ellen vétkezett. Bűnbánó zsoltárában mégis azt mondja: „egyedül ellened vétkeztem” (Zsolt 51,6), vagyis egyedül Isten ellen. Krisztusunkat isteni mivolta feljogosította és váltsághalála képessé tette a bűnbocsánatra. Egyedül csak az ő vére által volt és lesz igazi feloldozás. Akik a legtöbbet tudtak Istenről, azok nem ismerték fel az Isten Fiát, a meglátogatás idejét. Még a csoda után sem hittek kellőképpen. Kapernaumot az egyik leghitetlenebb helyként emeli ki az ige (Mt 11,23–24). Ne legyünk hitetlenek, hanem jöjjünk Jézushoz, aki hatalma folytán tud és szeretete végett akar is bűnöket megbocsátani a földön!

Az Úr Jézus Krisztus is kijelenti: két úrnak szolgálni nem lehet. Figyelmeztet ma éppúgy, mint a múltban: Isten előtt fontosabb az igazságosság, mint a szertartás. Eredménytelen a kétszínű élet. Az ítélet elkerülhetetlen, nincs menekvés.

Az Úr Jézus mondta: “…a beszédek, amiket én mondok nektek, szellem és élet” (Jn 6,63). A Biblia csak szóhalmaz volt nekünk – felhő és homályosság -, de a szavak hirtelen szellemmé és életté válnak, mikor Jézus Krisztus egy adott helyzetben újra mondja nekünk. Ezen az úton szól Isten hozzánk, nem álmok és látomások által, hanem Igéjében. Istenhez csak a legegyszerűbb úton, az Ige által juthat el az ember.

Az Úr Jézus Krisztus soha nem tudta a maga személyét kikapcsolni az eseményekből, sőt bizonyos értelemben a középpontba állította; mert az Ő személye egyszer s mindenkorra és valamennyiünk számára döntő. A hozzá való viszonyulásunk dönti el itt e földön és az örökkévalóságban is sorsunkat. Jézus ugyanakkor soha nem volt kedvetlen és keserű. Ha személyét megvetették és elutasították Őt – mindig szelíd és higgadt maradt. Nem érintette Őt ez a sértés, csak a végén mondta: „… nem leszek mindenkor veletek”. A tanítványoknak mennyire szívébe hasíthatott az utólagos felismerés, hogy még röviddel a távozása előtt is ilyen nemtelen magatartással szomorították Őt. Intő és helyreigazító szavaink csak akkor érintik meg valakinek a szívét, ha teljesen szabadok vagyunk mindenféle személyes ingerültségtől. Ha el tudunk tekinteni saját személyünktől és csak a tényekről beszélünk, akkor érzi magát a vétkező igazán megszégyenültnek. -

Az Úr Jézushoz hasonlóan kell hirdetnünk az Igét, mert csak így tudunk lelkeket megmenteni. Urunk tanítását kell hirdetnünk, a teljes és tiszta evangéliumot, mert ez az a háló, amelybe beleakadnak a lelkek. Az Ő szelídségével, bátorságával és szeretetével kell szólnunk, mert ebben van az emberi szívek megnyerésének a titka. Isten felkentjeiként kell munkálkodnunk, a Szentlélekre figyelve. Ha követjük az Úr Jézus Krisztust, nem pedig előtte futkosunk, vagy mellette kullogunk, akkor leszünk igazán emberhalászokká.

Az Úr kérdései lelepleznek engem önmagam előtt. Péter önmagában ismerte fel, mennyire szereti az Urat, többé semmi más nem létezett neki sem égen sem földön, csak az Úr Jézus. De ezt mindaddig nem tudta, amíg át nem járták szívét Jézus Krisztus vizsgáztató, sebet ütő kérdései. Milyen türelmesen, határozottan és ügyesen bánik Jézus Krisztus Péterrel! Sohasem tesz fel idő előtt kérdéseket. Téged is csak ritkán – talán csak egyszer – von félre egy sarokba, hogy kikerülhetetlen kérdéseivel megsebezzen. Akkor ismered fel, hogy iránta való szereteted sokkal mélyebb, mintsem hogy fogadkozással bizonyíthatnád.

Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen.

Az Úr mindenen rajta tartja a szemét. Mindenen és mindenkin. Mit jelent ez ránk nézve? Felelősséget és megnyugvást. Felelősséget szavainkkal, tetteinkkel, de még a gondolatainkkal kapcsolatban is. Megnyugvást pedig afelől, hogy ha valami igaztalannal vádolnak bennünket mások, az Úr tudja, hogy mikor, mi és hogyan is történt valójában. S ahogyan jókra és gonoszokra egyaránt felhozza napját, figyelme is kiterjed személyválogatás nélkül mindenkire.

Az Úr mindenkinél tudja, hol szorul megtisztításra. Aki át akar menni a Jordánon, engedje az Urat oda nyúlni, ahol az ő Lelke mutatja, hogy baj van. A 9. versben mondja Józsué: “Járuljatok ide, és halljátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát.” Menj Hozzá, és engedd, hogy szíved legmélyéig megtisztítson. Az ember mindig mást mond, és mást tesz. Amíg nem tisztíthat meg, nem hallod a szavát. Ha meg akarod tudni, hogy az élő Isten van veled, csak az segít, ha már hallod a szavát és megteszed, amit mond. Ez a pecsétje annak, hogy veled van az Úr, és beváltja ígéretét. A papok a ládahordozók. Mit kíván az Úr azoktól, akik hordozzák az ő Igéjét? Azonkívül, hogy követik az Urat, nekik kell először a Jordánba belépni. Még állt a Jordán mindkét partja felett, amikor a papok beléptek a vízbe. Nem előttük nyílt szét a Jordán. Csak Isten szavára lépj, akkor nyílik szét – különben belefulladsz. A hit embereinek életveszélyesen vállalni kell a lehetetlent. Isten útja mindig a lehetetlenségen visz keresztül. Először lépnek bele a papok, utánuk megy a nép, és a papok jönnek ki utoljára. Nekik ott kellett állni a Jordán közepében, amíg átvonult a nép. Volt tizenkét férfiú, akiknek szintén be kellett mennie a Jordánba, és kihozni tizenkét követ, hogy emléket állítsanak az Úrnak. Vannak, akiknek az a dolguk, hogy amikor a többiek elcsüggednek, emlékeztessenek az Úr csodáira, amiket cselekedett az életükben. Hová tartozol az átvonulásban? A papok közé, az emlékeztetők közé, a nép közé, akinek csak az a dolga, hogy menjen a másik után?!

“Az Úr munkát bíz ma élő hívő népe minden egyes tagjára, éspedig azt a munkát, hogy »Jézus hitét« (Jel 14,12) állítsák az őt megillető, jogos helyre. A törvénynek megvan a maga fontos szerepe, de erőtelen, hacsak Krisztus igazsága nem helyeztetik a törvény középpontjába, hogy megadja annak dicsőségét, megmutatva az általa megkívánt igaz élet királyi mértékét, gazdagságát. A bizalom Jézusban megmutatja a vallásos tapasztalat igazi minőségét. Semmit sem ér a hitéletünk enélkül. Az ilyen szolgálat Kain áldozatához hasonló, vagyis: Krisztus nélküli. A Biblia vallása nem teológiai rendszerekből, hitvallásokból, elméletekből és hagyományokból áll, hiszen akkor nem is lenne benne semmi a hit titkából. Az igazi vallás, a Biblia vallása gyakorlati, megmentő hatalom, amely teljesen Istentől származik – Isten egész embert átformáló erejének személyes megtapasztalásából.” (1889. 30. sz. kézirat)

“Az Úr nem szándékozik megbénítani az ember akaraterejét. Istennel együttműködve az ember eredményesen törekedhet a jóra. Isten nem akaratunk megtörését szeretné elérni, mert hiszen éppen ezzel a képességünkkel végezhetjük el a ránk bízott munkát.” (Review and Herald, 1892. nov. 1.)

Az Úr népe biztonságban élhet a legveszedelmesebb vidékeken is: a pusztaságok és sötét erdők békés lakhellyé válnak Krisztus népe számára. Ha az Úr nem tesz át bennünket egy jobb környezetbe, akkor mostani helyünkön erősít meg minket annyira, hogy a megpróbáltatásokat el fogjuk tudni viselni. A pusztaság nem kellemes lakóhely. az Úr azonban azzá teheti. Az erdőben inkább szorongva figyel az ember, mint alszik, de az Úr az övéinek még ott is édes álmot tud adni. Semmiféle külső vagy belső veszély nem félemlítheti meg Isten gyermekeit. Hit által a pusztaság a menny előcsarnokává válhat számunkra, az erdő pedig a dicsőség honának előszobájává.

Az Úr olyanokat keres, akik elég bátrak és elkötelezettek ahhoz, hogy efféle közbenjárók legyenek. Csatlakozz hozzájuk. Valahányszor kísértést érzel arra, hogy behúzz egyet valakinek, vállalj részt inkább az élete megváltoztatásában!

Az Úr sem azokat hívja el, akik sokat gondolnak magukról, hanem akik alázatosan elfogadják a megbízatást, és elfogadják annak vezetését, aki mindig ott van a nehéz helyzetekben, és kész segíteni népe pásztorának.

Az Úr szeretetének megtapasztalása valami igen finom műszerhez hasonló. Sokkal érzékenyebb a bűnre és a kegyelemre, mint a hőmérő higanyszála a melegre és a hidegre. Ha szelídek vagyunk és ügyelünk arra, hogy gondolatainkkal, szavainkkal és életünkkel az Urat dicsőítsük, akkor ő szeretetének számtalan jelével áraszt el minket. Az igaz hitnek nincs szüksége a közvetlen, azonnali látásra. Az igaz hit feltétlen bizalom Istenben. Tökéletes ráhagyatkozás, amiben nincsen egy szemernyi kételkedés sem. Ha ezt fel merjük vállalni, akkor meg fogjuk látni Isten gondviselésének jeleit is. Ezek a jelek eddig is körülvettek minket, csak kételkedésünk, hitetlenségünk miatt nem láttuk azokat. Isten valóban munkálkodik az életünkben, csak rá kell hangolódnunk az ő hullámhosszára. Engedjük, hogy Isten “bemérjen” minket. Mindenható mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy igéddel felhívod a figyelmünket hiányosságainkra. A hitetlenség és az állandó kételkedés jellemzi életünket, de te ennek ellenére mégis megszólítasz bennünket. Belenyúlsz az életünkbe, hogy a benned való hit uralja az életünket a hitetlenség helyett. Kérlek, erősítsd meg a szívünket, a lelkünket, hogy egész életünket a benned való hit jellemezze. Ámen.

Az Úr szeretné, ha értelmed odaszánt értelem lehetne. “Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes… elmédből” (Mk 12,30). Ha Isten értelmet adott az embernek, akkor azt használni is akarja. Ez a különbség az Ördög-használta és az Isten-használta ember között. Isten nem értelem nélküli lényeket használ, hanem az egész embert. Jeremiás is megharcolta: szeretném nem mondani, de el kell mondanom. Saját magadnak kell döntened. Isten nem tör be sem az értelem, sem az érzelemvilágodba, csak kér, hogy szánd oda Neki tagjaidat, mert használni szeretné. Hálát kellene adnunk Istennek, hogy értelmet adott. A hitnek nem ellentéte a tudás. A látás az ellentéte. “Hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5,7). Amit Isten mond nekem hit által, azt világosan, értelmesen tudhatom. Aki hisz, nem áll szemben a megelevenített értelemmel. Ha valakit meglőnek, megkeresik, hol hatolt be a golyó. Ha visszagondolunk a bűnesetre, az értelmen keresztül jött be a Sátán. Évának egy értelmi kérdőjel után felajánlja: “olyanok lesztek, mint maga az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3,5b). Évánál megszületett a döntés, és elszakadt az ember az Istentől. Az ember hiábavalóságokban kezd járni, és az ész lesz az istene. “Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust” (Ef 5,20). Tanítható vagy? Ne légy okos a magad szemei előtt. Fogadd el, hogy Isten Szentlelke tanítani, világosítani szeretne. Ha valakinek megtört az énje, mindenki felé nyitott lesz, és mindenkitől kaphat. Jó volna életed végéig tanulóvezetőnek lenni, és nem levenni kocsidról a “T” betűt!

Az Úr tudja, hogy mikor járunk rossz utakon, hogy mikor milyen bűnt követünk el és csak arra vár, hogy azt mondjuk, hogy Urunk, vétkeztünk. Ő tárt karokkal fogad és azt mondja, hogy minden rendben van, én kifizettem a te adósságodat, fiamat, Jézust, ezért küldtem el, hogy neked ne legyen rossz a lelkiismereted! Ha megvallod és megbánod a bűneidet, én eltörlöm teljes egészében, és minden rendben van, bízd rám, nagyon szeretlek téged. Átélted már ezt a szeretetet és beszéltél róla valakinek családtagjaid, ismerőseid közül?

Az Úr tudja, hogy nem agyalni kell dolgok megértésében, hanem a hitnek kell működnie. A nagyon tanult bölcs emberek mindent tudományosan akartak és ma is akarnak bizonyítani, de ha elkezdik a Szent írást tanulmányozni, akkor rá kell jönniük, hogy megsemmisül a tudomány, és helyére lép az igazság. Sok tudós próbálta a bibliát tanulmányozni, hogy megdöntse az igazságot , de be kellett látniuk, hogy minden szava igaz, és sokan meg is tértek.Pál ezt írta a Galatákhoz írt levelében. Gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus. (Galata 4.19) A szülő nőhöz hasonlítja, az élő víz folyamait, ahogyan egy megtért ember kezd az Úr Szellemében egyre jobban belemerítkezni. Mert a szülő nőnél is amikor fájdalommal elkezdődik a szülés és megindul a magzatvíz, az visszafordíthatatlan, nem lehet megállítani a folyamatot. Isten hívására, aki mozdul az nem tud meg állni. Ezt a világi ember meg nem értheti, csak akkor ha ő is engedelmesen, megtér Istenéhez az Úrhoz.

Az Úr úgy őriz minket, ahogyan a gazdag a kincsét, a tábornok a határőrvárost, a testőr az uralkodóját. Semmi nem árthat azoknak, akik ilyen védelem alatt állnak. Hadd tegyem én is testemet, lelkemet, szellememet az Ő drága kezébe. Ő soha nem feledkezik meg rólunk, és nem szűnik meg gondoskodni rólunk. Hát nem érzed szüntelenül áldását? Ó Uram, tarts meg engem, nehogy eltévelyedjem, elessem vagy el vesszek. Tarts meg engem, hogy megtarthassam parancsolataidat. Szüntelen vigyázásod óvjon meg attól, hogy pihenésem restség legyen, alvásom pedig halálos álom. Ámen.

“Az Úr utálja, ha valaki közömbös és hűtlen, amikor ügye válságba jut. Az egész világegyetem leírhatatlan érdeklődéssel figyeli a jó és a rossz közötti nagy küzdelem záró jeleneteit. Isten népe közeledik az örökkévalóság határához. Mi lehetne fontosabb számára, mint az, hogy hű legyen a menny Istenéhez?… Isten különös áldása kíséri a tettek embereinek fáradozását. Azokét, akik nem hagyják magukat letéríteni az egyenes útról, hanem mennyei hatalommal kérdezik: »Ki az Úré?« És nem állnak meg a puszta kérdezésnél, hanem követelik, hogy mindazok, akik egyek akarnak lenni Isten népével, lépjenek elő és félreérthetetlenül tegyenek tanúságot a királyok Királya és a mennyeknek Ura iránti hűségükről. Ezek az emberek akaratukat és terveiket Isten törvénye alá rendelik. Saját életük sem drága nekik, mert szeretik Istent. Feladatuk az, hogy felfogják az Ige fényét, és ragyogtassák a világnak tiszta, szakadatlan sugarakban. Hűség Istenhez – ez a jelszavuk.” (Próféták és királyok, 94-95. l.)

“Az Úr végzi az ő munkáját. Az egész menny serény tevékenységben van. A föld bírája hamarosan felkel… Isten felfedte azt, ami majd az utolsó időben történik, hogy népe előkészülhessen az ellenkezés és a harag viharában való helytállásra. Akiket elér az előttünk álló eseményekre való figyelmeztetés, azok ne üljenek nyugodtan, várva a közelgő viharra, azzal nyugtatva magukat, hogy az Úr majd betakarja az Ő hűségeseit a veszedelem napján. Ne semmittevő várakozással várjuk Urunkat, hanem buzgó munkában és tántoríthatatlan hittel! Nem annak az ideje van most, hogy jelentéktelen ügyekkel kössük le gondolatainkat. Az, aki a csillagokat rendre felsorakoztatja az égen, akinek szava parancsol a mélység hullámainak, ugyanaz a végtelen Teremtő mozdul meg népe érdekében, ha hittel kérik Őt. Megzabolázza a sötétség erőit, míg a figyelmeztetés el nem jut a világhoz, és akik hallgatnak szavára, felkészülnek a küzdelemre… Nagy munka vár elvégzésre, és ez azoknak a feladata, akik ismerik az igazságot… Ne aludjunk tovább a Sátán uralta földön, hanem vessünk be minden rendelkezésünkre álló erőt, használjunk fel minden eszközt, amelyet a Gondviselés adott. Hirdessük az utolsó üzenetet »népeknek, nemzeteknek, nyelveknek és királyoknak« (Jel 10,11). Jézus megígérte: »Íme én veletek vagyok minden napon a világ végeztéig« (Mát 28,20).” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 168, 171. l.)

Az Úrban elhunytak nyugalma (Jelenések 14,9–13) Arról az élethelyzetről számol be Isten igéje, amikor Isten gyermekei a jelenvaló világból átköltöznek az örökkévalóba, vagyis az Úrban halnak meg. Ők azok, akik követték az Isten parancsolatait és Jézus hitét, mindazt, amit tanított az Úr. Azok fejezhetik be az Úrban földi életüket, akik az Úrban élnek, ahogy Pál apostol is leírja: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él énbennem, azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2,20) Az égből jövő szózat az Isten beszéde, a Szentlélek szava, amely örökre igaz kijelentés.

„Az Úré a föld, és ami betölti, a földkerekség és minden lakója.” (Zsoltár 24:1) A földem is? A telkem is? A házam is? A pénzem is? Az értékeim is? Az életem is? A férjem – feleségem is? A gyermekeim is? Tehát nekem semmim sincs? Sajnos, így igaz! Semmink sincs! „Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit!’ (1Timóteus 6:7) Viszont van egy hatalmas Királyunk, aki gyermekeivé fogadott minket – és gyermeki jogon– mindenünk megvan. Igaz, hogy végül el kell mindennel számolnunk, mert kölcsönkaptuk, de ez azt is jelenti, hogy MINDENÜNK megvan, amire szükségünk van, és azt is jelenti, hogy nincs mivel dicsekednünk, hisz mindenünk az Úré. Elszámolási kötelességünk van. Végül el kell számolnunk mindazzal, amit a mi mennyei Atyánk ránk bízott. Anyagi javainkkal – hogyan használtuk – el, illetve fel? Gyermekeinkkel – hogyan neveltük őket? Egészségünkkel – hogyan őriztük, mennyire vigyáztunk rá? Időnkkel – mire pazaroltuk? Férjünkkel – feleségünkkel – mennyire segítettük, bátorítottuk őt? Képességeinkkel – hogy kamatoztattuk-e vagy önzően magunknak tartottuk? Mint a világmindenség királyának gyermekei – mérhetetlenül gazdagok vagyunk! Belegondoltunk ebbe? MICSODA ELŐJOG! – de milyen NAGY FELELŐSSÉG is ez!

Az Úristen, aki maga a Jó és a Szeretet, arra teremtette az embert, hogy áldás hordozója legyen. Úgy is működik a világ s benne az emberi lét, hogy minden, ami létezik és él, áldás hordozója legyen. A gonosz rettenetes igyekezete, hogy ezt a visszájára fordítsa. S szomorú, hogy az átok terjed. Mindig van vevő rá. Isten azonban éppen a gyermekeit – minket – akarja felhasználni, hogy ebben az áldatlan világban szájunkból áldás hangozzék, életünkből áldás fakadjon. (Dr. Hafenscher Károly [ifj.])

Az “ÚRnak félelme” helyes fordítása tkp. így hangzik: az ÚR félelemteljes tisztelete. Az igazi tisztelet az a szeretetből fakad – mert azt tiszteljük, aki szeretetreméltó, akit szeretünk – s akit nem szeretünk, attól legfeljebb csak félünk vagy rettegünk, de ennek semmi köze a tisztelethez. Az előbbi ugyanis emel és jobbít engem is, az utóbbi pedig lehúz, s embertelenné is tehet – lásd diktatúrák hatalmi világa. Jó Lutherünk nem véletlenül kezdi így mindegyik parancsolat magyarázatát “Istent félnünk és szeretnünk kell!” Tudja azt, amit minden egyetemesen, istenes távlatokban gondolkodó hívő ember is tud: Ha nem szeretünk, akkor nemcsak emberlétünk lényegiségét tagadjuk, de végképp elvétjük a célt is, hiszen a felismerés sokkal több, mint a száraz tudás… A felismerést mindig a Lélek elevenítő ereje munkálja, a tudás (lélektele/istentelen) betűje viszont megöl, azaz elpusztítja a lényeget: a szeretetet… (Frankó Mátyás)

Az Úrtól nyert bölcsesség azzal kezdődik, hogy Krisztuséi vagyunk. Ebben az egyik isteni csoda, hogy Krisztus elfogadott az övének bennünket, pedig előtte bűnösök voltunk és nem törődtünk vele. Ez azt is jelenti, hogy nem dicsekedhetünk önmagunkkal és eredményeinkkel Isten előtt, hiszen kegyelemből kaptunk segítséget. Megváltónk nem azért vállalta értünk a keresztet, mert annyi jót tettünk, hanem annak ellenére, hogy annyi rosszat cselekedtünk. Ráadásként a megtérésünk óta ez a kegyelem kíséri mindennapjainkat. Szégyen, hogy mennyi mindent tettünk, amit nem lett volna szabad az Úr gyermekeként, és mennyi mindent nem tettünk meg, amit viszont számon kérhet rajtunk a Mindenható. Ezek ellenére sem mondott le rólunk Jézus Krisztus, mert a kegyelem még tart, de ezzel nem élhetünk vissza. A másik csoda, hogy nem egyedül vagyunk Krisztusé, hanem mint az ő teste. Ebből adódóan nem dicsekedhetünk hitben élő tanítóinkkal, elődeinkkel sem, mert közösen vagyunk Krisztuséi az ő dicsőségére. Áldott legyen Megváltónk kimondhatatlan bölcsességéért!

Az úrvacsora közösséget teremt. Egy testté, egyetlen megbonthatatlan egységgé kapcsolja össze azokat, akik részesednek benne. Nemcsak az egyénnek ad erőt, hanem a gyülekezetet is eggyé formálja tagjaiban. Élő keresztyéneknek mindig fel kell tenniök ezt a kérdést: Kész vagyok-e arra, hogy mindenkivel egyetértésben és békességben éljek, vagy él még bennem a harag és a keserűség? – Csak ilyen önvizsgálat után menjünk az Ő asztalához, nemcsak egyszer-kétszer egy évben, hanem valahányszor alkalmunk van rá!

Az utolsó idők utolsó napjait éljük. Jézus hamarosan eljön. Izgalmas idő ez, de veszélyes is. Akik nem teszik meg, amit a Szellem mond, akik nem közelednek az Úrhoz, azokat egyik katasztrófa éri a másik után. Azonban akik közelítenek Hozzá, legyőzik a katasztrófákat, és dicsőséggé változtatják azokat, Jézus nevében! Az Istenhez való közeledésed első lépése az, hogy rájössz: Istent elsősorban az Igéből ismered meg. Ha időt töltünk az Újszövetségen való elmélkedéssel, akkor Jézussal töltünk időt. A legtöbben nem ismerik ezt fel, és ahelyett, hogy az Igén keresztül ismernék meg az Urat, az érzéseik révén próbálják Őt megismerni – ez pedig egyszerűen nem működik. Ne sodródj egyik katasztrófától a másikig. Inkább változtasd azokat dicsőséggé, Jézus nevében. Kerülj bensőségesebb kapcsolatba Jézussal, mélyedj bele az Igébe, és nagyszerűen fogsz boldogulni ezekben a veszélyes időkben!

Az üdvösség minden betegséget gyógyít, mérhetetlen örömöt, békességet ad, de csak annak, aki elfogadja. Egyszer mindenki megtér, minden térd meghajlik az Úr előtt, és vallja, hogy Jézus Krisztus Úr. Ki az urad, ki parancsol? Akinek engedelmeskedsz ebben az életben, ahhoz tartozol. Akinek itt szolgáltál, az lesz ott is az urad. Jézus azt mondja az öt bolondnak: “Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.” Péternek keményen mondja Jézus, amikor nem akarta engedni, hogy megmossa a lábait: “Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.” (Jn 13,8b). Akkor kiket ismer Jézus? Azokat, akik bűnös szívüket kitárták előtte, és kérték, hogy Úr Jézus Krisztus, bűnt eltörlő véreddel mosd le az én bűneimet.

Az üdvösség nem kívül van, belül. Mi kívül keressük; ha nagy leszek, ha gyerekeim lesznek, ha nyugdíjas leszek, ha sok pénzem volna. A lélek üdvössége, a belső boldogság, belül van. A boldogság a belső tisztaság. Jó olvasni az Igét: “Ezek azok, akik … megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” Senki nem mehet be úgy az üdvösségbe, hogy ez ne történjen meg vele. Ebben az országban csak boldogok lesznek. Belülről tiszták. Adatott-e már neked fehér ruha? Egyetlen Valaki járt ezen a földön utolsó leheletéig fénylő fehérben. Egy folt nem volt ezen a ruhán, ezen az életen, ezen a Lelken. Látjátok, ezt az ő fénylő, fehér ruháját levetette. A Gecsemánéban vetkőzik Jézus, mert magára veszi a bűnt. A keserű pohárra, amelyben a világ bűne van, azt mondja Isten: Idd meg! – Uram, ha lehetséges, csak ezt ne! És nem volt lehetséges. A te meg az én piszkos ruhámat vette föl. Jézus azért verejtékezett vért, mert ő volt az egyetlen ember, aki tudta, mit jelent a szent Isten előtt piszkos ruhában állni. Nem ember sebezte meg Jézust, hanem az a kín, hogy bűnösen kell Isten elé állnia. Mindez azért történt, hogy a kereszt alatt levethesd saját bűnös életedet, és természeted átcserélhesd az Övére. Ez a föld az összes kincsével felülről nézve csak egy nagy nyomorúság. Isten felkínálja neked ma az üdvösséget. Egyetlen kérdés van a Bibliában, amire senki nem tud válaszolni: “Mi módon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel?” (Zsid 2,3). Akinek az ingyenkegyelem nem kell, nem menekül meg.

Az üdvösség örökösének nem kell félnie a szükségtől. Aki Isten igazságába öltözteti a lelkét, ne aggódjon, hogy a testét Isten mezítelenül fogja hagyni. Tedd félre a mardosó gondokat! Keresd minden igyekezeteddel az Urat! A kapzsiság – szegénység, az aggodalmaskodás – nyomorúság; az Istenbe vetett bizalom viszont - kincs, az Istenhez való hasonlatosság pedig – mennyei örökség. Uram, én kereslek Téged, add, hogy megtaláljalak.

Az Üdvözítő óva intette tanítványait az olyan hiú reménytől, hogy az evangélium valaha is legyőzné a világ gyűlöletét, hogy idővel megszűnnék a világ ellenkezése… De nem az evangélium hatása vagy munkája szítja fel ezt a viszályt, hanem az ellene irányuló gyűlölet az ok. Minden üldöztetés közül a család viszálya, a jóbarátok elidegenedése viselhető el a legnehezebben. Az Üdvözítő azonban kijelenti: “Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám. Aki fel nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, az nem méltó énhozzám”.?

Azért élni, hogy evilági örökséget hagyj magad után, szűk látókörű cél. Nem azért vagy itt, hogy emlékezzenek rád, hanem azért, hogy cselekedd Isten akaratát, és készülj az örökkévalóságra. Ha bölcs vagy, akkor ezt nem veszíted szem elől!

Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell? Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk — mit szabad és mit nem — hogy ezzel kiigazítson minket? Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson?
Nem! Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bővölködjünk abban!
Ez a szó, ’élet’, az Evangélium legnagyobb szava. Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt. A szellemi halál, ami az ördög természete, Ádám bűnbeesésekor került az emberbe, egyben az ember bukását hozva.
Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. Ezért jött el Jézus a földre. Ő kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életük legyen…” Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, Isten természetét, Isten életét fogadja magába. Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, azonnal átkerül ezáltal a sátán családjából Isten családjába.

Azért hadd figyelmeztesselek valamire. Ne pazarold az idődet arra, hogy pozitív belső képet próbálsz álmodni magadnak a saját erődből. Az nem lenne több, mint pozitív gondolkodás, és bár még mindig jobb, mint a negatív gondolkodásmód (vagy ha egyáltalán nem gondolkodunk), nem hozza meg a kívánt eredményt. Ha a Mindenható Isten újjászületett gyermeke vagy, akkor Isten alapelveket és erőt adott neked, hogy maradandó változásokat hozzál az életedben és a körülményeidben. Gondolj csak a teremtésre. Isten világosságot akart. Ezért azt mondta: „Legyen világosság.” Szavainak egy belső kép volt az alapja. Arra használta a Szavát, hogy azt a belső képet világra hozza. A bensődben kialakítandó kép és a szavaid alapja Isten Igéje kell, hogy legyen. Az Igének természetfeletti ereje van. És ha az Igét a hiteddel átitatod és kimondod, akkor neked is éppúgy működni fog, mint az Atyának: megváltoztatja az életedet és a körülményeidet. Járj utána, milyen is az igazi kreativitás. Ásd bele magad Isten Igéjébe, és kezdd el felépíteni a saját világodat.

Azért hadd tegyem ezt világossá. Isten ígérete a védelemre vonatkozóan nem garantálja, hogy az ördög békén fog hagyni! Azt jelenti, hogy Isten kimenekít minden alkalommal, amikor az ördög rémisztgetni próbál téged. Ha félsz a körülötted lévő veszélyektől, akkor tölts több időt az Igében és imádságban, amíg az Istenbe vetett bizalmad legyőzi a félelmedet. Közeledj az Úrhoz, amíg a Felséges rejtekébe nem kerülsz, és akkor nem számít, milyen veszélyes ez a világ, Ő biztosan meg fog szabadítani téged!

Azért kell imádkoznom, ami bennem van, és nem azért, amiről szeretném, ha bennem lenne. Amikor valóban azért imádkozunk, ami a szívünkben van, az »mindenekben« fajtájú imádság. Nem várok arra, hogy tisztázódjanak a motivációim, és nem próbálok meg lelkibbnek tűnni, mint amilyen vagyok. Azt mondom el, ami bennem van. Ha növekedni akarsz az imádságban, és le akarod győzni az aggodalmaskodást, akkor el kell kezdened »mindenekben« imádkozóvá válni. Legyen a kérésed nagy vagy kicsi, legyenek a motivációid zavarosak vagy tiszták, kérhetsz akár bölcsen akár ostobán, Isten szét tudja válogatni őket. Bízhatsz abban, hogy bölcsen fog válaszolni. Nem fog meggondolatlanul megadni neked valamit. De meg kell tanulnod szabadon imádkozni és bízni abban, hogy ha Isten nem olyan módon válaszol, ahogyan te szeretnéd, Ő akkor is tudja, hogy mit tesz, nagyon jó okai vannak. Olyan egyszerű úgy végigélni a napodat, hogy azt kérdezed Istentől: »Mi az, amit most meg kell tennem? Mi az, amit nekem szántál erre a percre?« És amikor feltárja azt neked, akkor meg kell tenned!” Ne vitatkozz, ne magyarázkodj, ne halogass! Bárki is vagy, bármilyen háttérből jöttél is, akár most rögtön elkezdheted. Képes vagy arra, hogy „mindenekben” imádkozóvá válj.

Azért, mert ekkor lett Jézus igazi lénye minden eddiginél nyilvánvalóbbá. A csodáiról értesülve talán még nézhetnénk őt varázslónak, de a Golgotán, ahol a csoda elmaradt (nem szállt le a keresztfáról), egyértelműen a tökéletes isten-ember áll előttünk. Mi, lázadunk Isten ellen, akár már egy sértő apróság miatt is – Jézus, a keresztre feszítéskor is a gyermek bizalmával szólította meg az Atyát. A mi gondolataink csekély fájdalom miatt is menthetetlenül magunk körül forognak – ő, viszont haláltusája közben is miértünk könyörgött. Mi, igen szigorúan ítéljük meg az ellenünk csekély bántást elkövetőket – ő, az ártatlanul, igazságtalanul halálra juttatói számára is mentséget keresett. Jézus fájdalmas kiáltása („Nem tudják, mit cselekszenek!”) megfeszítői ellen szól: Nem tudják, hogy az Isten Fiát gyilkolják! A keresztre feszítő emberekhez hasonlóan, mi sem tudjuk, hogy minden egyes vétkünkkel a nekünk csodálatos életlehetőséget adó Istent szomorítjuk. Minden fásultságunkkal az Isten ajándékozó szeretetének fordítunk hátat; igazságtalanságunkkal pedig az általa megkívánt rendet borítjuk fel. Ezzel együtt is ott a csodálatos örömhír Jézus kiáltásában: azt kéri, hogy az Atya bocsásson meg nekünk, hiszen a kereszten vállalt gyötrelmes halála, a mi megváltásunk is. Ezt teljesítette be azon a Nagyhéten. (Kéri Tamás)

Azért szeretik az emberek a törvényvallásokat, mert nem kényszerítenek gondolkozásra, állásfoglalásra, felelősségvállalásra. Borzalmas szó: Minden szabad nekem. Első gondolatom: akkor leihatom magam a sárga földig, elszerethetem a barátom feleségét, stb., stb. Csakhogy közvetlenül ezelőtt olvassuk az egyik legkeményebb bűnlajstromot, folytatva azzal, hogy „megmosattatok, megigazultatok Istenünk lelke által”. A megtisztult, Krisztust követő ember szabad lelkiismerete megmutatja, mi az, ami „használ”, magamnak, embertársaimnak, Isten ügyének. Azt tennem kell. De szabaddá válok abban, hogy ha tehetem, azt eszem, ami jól esik, megiszom egy pohár jó pezsgőt, szabadon örvendek a házasélet minden gyönyörének, felkeresem a világ legszebb helyeit és elgyönyörködöm a művészet csodáiban. De meddig? Itt van a nagy kérdés, melyre senki más nem felelhet meg, csak a magam lelkiismerete. Kemény felelősség. Isten teszi a vállamra. Uram, Istenem, nem tudom, köszönjem-e meg, hogy ennyi szabadságot adtál nekem a Krisztus tanításában, vagy borzadjak meg a szabadságnak ekkora felelősségétől? Milyen sokszor szeretném, vagy éppen kérem, mondd meg pontosan, mit tegyek. Lehetőségek állnak előttem és nem tudom, melyik a te akaratod szerint való. Súlyos veszedelem fenyeget és nem tudom, vállalnom kell, vagy meneküljek előle. Családom, gyermekeim jövője, talán egész közösségem sorsa függ a döntésemtől, hogyan döntsek? Csak egyben bízhatom, hogy te mellém állsz, végül te Lelked meg fogja mutatni, mi a tennivalóm. Kérlek, légy mellettem a szabadság nehéz döntéseiben. Állíts le, ha rosszul döntök, te mutasd meg a helyes utat. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Azok a legboldogabb emberek, akik a legtöbbről tudnak lemondani. (Rabindranath Tagore) Az ember élettörténete szomorú útnak indult az Édenkertből történt kiűzetés után. A bűn elválasztotta Istentől, akivel felhőtlen, szoros kapcsolata volt. Halandóvá, elesetté lett. A szomorú vég pedig sok-sok nehézségnek a kezdetévé vált. Az ideális kapcsolat megszakadt Istennel, és az ember azóta is vágyik közelségére. Isten azonban elkészítette a menekülés útját, és új lehetőséget adott, hogy egyszer újra vele legyünk. Ehhez azonban végig kell küzdenünk e földi életet. Elküldetett e földre a Szabadító, aki által újra helyreáll a kapcsolat Isten és ember között. A Szabadító, Jézus Krisztus, Isten Fia maga vitte fel testében bűneinket a keresztfára, hogy ezt a kegyelmet elfogadva Istenhez térhessünk. Ő békéltetett meg minket Teremtőnkkel. Miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg – olvashatjuk Isten üzenetét. Nemcsak Krisztusnak kellett meghalni, hanem nekünk is, de nem testi halállal, hanem a bűnöknek, lélekben. Régi, bűnös énünknek kell meghalnia, hogy új életet kaphassunk. Meg kell látni, hogy elveszettek vagyunk, de Jézus áldozata által újra tiszta lappal indulhatunk. Ha őt elfogadjuk Urunknak és Megváltónknak, kegyelmet kapunk, és Isten gyermekeivé lehetünk. Micsoda lehetőség! Az életet viszont, és ahogy Pál apostol is írja: a hit nemes harcát meg kell harcolni, de van gyógyír a halálos betegségre: a Megváltó Jézus Krisztus! Urunk, Istenünk! Hálát adunk neked, hogy nem hagysz minket csüggedésben, és elkészítetted számunkra a menekülés útját. Segíts megtalálni ezt az utat, és adj kitartást, hogy veled járhassuk mindörökké, ámen!

“Azok, akik az igazság ügyéért dolgoznak, tapasztalni fogják, hogy nem tehetik ezt az Ellenség haragjának felkeltése nélkül. Bár Isten hívta el őket arra a munkára, amelyben foglalatoskodnak, és munkájuk az Ő jóváhagyásával történik, nem kerülhetik ki a gúnyolódást és szemrehányást. Elutasítják őket, mint irreális, megbízhatatlan, áskálódó, képmutató személyeket – röviden szólva, minden lehetséges dolgot mondani fognak ellenük, ami csak ellenségeik szándékának megfelel. A legszentebb dolgokat nevetséges megvilágításba fogják helyezni az istentelenek szórakoztatására… A megvetés és a gúny fájdalmas az emberi természetnek, de ennek ellenére állhatatosaknak kell maradniuk mindazoknak, akik hűek az Úrhoz. Sátán taktikája arra irányul, hogy elfordítsa, eltávolítsa őket attól a munkától, amit Isten rájuk bízott. A büszke gúnyolódók nem méltóak ugyan a bizalomra, de amiképpen Sátán a mennyei udvarokban is talált követőket, akikben együttérzést tudott kelteni maga iránt, úgy fog találni Krisztus hitvalló követői között is olyanokat, akiket befolyásolni tud, akik szócsöveivé lesznek, és akiket áthat a maga szellemével. Azok, akik egyébként csaknem mindenben ellenségesek egymással, egyesülnek, hogy üldözzék azokat a keveseket, akik követik a kötelességteljesítés nyílegyenes ösvényét. A támadás, amely így megnyilatkozik, a kínálkozó alkalommal, erőszakosabb és kegyetlenebb eszközöket is bevet, különösen akkor, ha Isten munkásai tevékenyek, munkájuk pedig eredményes.” (Sabbath School Worker, 1904. ápr. 12.)

Azok, akik fiatal korukban az Isten törvényei iránti engedelmességet gyakorolják, később alkalmasak lesznek nagyobb feladatok elvégzésére. Aki viszont évek hosszú során át visszaél az Isten adta erőkkel, az nem találja többé azt régi frissességében, ha megtérve, meg akarja változtatni útját… Isten Lelkének és beszédének feddését elvetni igen veszedelmes dolog. Pedig sokan tesznek ma is úgy, mint Saul: addig játszanak a kísértésekkel, míg azután a bűn igazi mibenlétét már nem ismerik fel. Elhitetik magukkal, hogy nem követnek el igazságtalanságot, ha jó szándékból hajolnak el Isten rendelkezésétől. Addig-addig ellenkeznek a kegyelem Lelkével, amíg annak szavát nem hallják meg többé, s így áldozatul esnek a maguk választotta tévelygésnek.” (Pátriárkák és próféták, Saul elvettetése c. fejezetből)

Azok, akik tudják, hogy csak Isten nagy kegyelméből élnek és ebben a kegyelemben lakoznak, nem feledkeznek meg Isten egyetlen ajándékáról sem, és boldogan zengnek dicséretet az Úrnak. A naponkénti áldások, amelyeket Isten kezéből kapunk, mindenekfelett pedig Jézus áldozata, amely elhozta nekünk a boldogságot és elérhetővé tette számunkra a mennyet, állandó hálára késztessen bennünket. Végtelen nagy könyörületet és páratlan szeretetet nyilvánított Isten irántunk, elveszett bűnösök iránt azzal, hogy összekapcsolt bennünket önmagával, és különleges tulajdonává, drága kincsévé tett minket. Megváltónk igen nagy áldozatot hozott értünk bűnösöketért, hogy Isten gyermekeinek mondhasson. Dicsérnünk kell Istent azért az áldott reménységért, amelyet a megváltás nagy tervének ismerete ébresztett a szívünkben. Dicsérnünk kell Istent mennyei örökségünkért és nekünk szóló gazdag ígéreteiért. Mindenekfelett pedig azért kell hálát adnunk, mert Jézus felment a mennybe, hogy közbenjárjon érettünk Istennél.” (Pátriárkák és próféták, A kivonulás c. fejezetből)

Azok, akiknek a szemét elvakította a bűn, nem így fogják Őt látni. Számukra Krisztus félelmetes bíró lesz, senki más. A sorrend tehát ez: először fel kell tekintenünk Krisztusra, és be kell fogadnunk Őt, azután örömmel várhatjuk visszajövetelét. Így jelent mindkét eljövetele életet a számunkra.

Azok, akikre bízatott a gyülekezeti fegyelem, sokszor azon vannak elakadva, hogy harag lesz az ügyből. Azzal már kevesen törődnek, hogy az Isten mennyire haragszik a szabálysértések miatt, vagy kapu nyílik a következő nem kívánt eseményre. Azzal én is egyetértek, hogy inkább százszor menjünk menyegzőre, mint hogy egyszer elkülönítsünk bárkit. De sajnos, erre is sor kell hogy kerüljön szükség esetén. Jó a türelem és a tolerancia, de meddig? Addig, míg az tapasztalható, hogy az Úr elzárta az áldás csatornáit, mert ő senki kedvéért nem fog megalkudni a bűnnel. Ez nem végső és egyetlen képlet, mert a vincellér is kérte a gazdát, hogy még kegyelmezzen meg egy esztendőt a fügefának (Lk 13,6–9). Kár, hogy ettől a témától most el kell búcsúznunk, de nem teszem addig, míg meg nem említem Pál apostol ezzel kapcsolatos szavait: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1,10)

Azok az ajándékok, amelyeket Isten belénk helyezett, az elhívása, a terve, Ő mindezeket összeszerkesztette, még mielőtt mi megszülettünk. „Nem volt elrejtve előtted az én testem, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva; a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük.” (Zsolt.139,15-16) Isten gondolkodik felőled, és ha ennek nem vagy tudatában, az azért van, mert nem az Ő tervében élsz.

Azok az emberek, akik célokat tűznek ki, sokkal többet érnek el, mint azok, akik ugyanolyan végzettséggel és ugyanolyan képességekkel rendelkeznek, de nem tűznek ki célokat. Ezt szem előtt tartva építsd bele ezt a nyolc alapelvet az életedbe! 1) Döntsd el, mit akarsz! De előbb tanácskozz Istennel! „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr szándéka valósul meg” (Példabeszédek 19:21 NIV). 2) Vesd papírra a gondolataid! Ha leírod egy papírra a céljaidat, ez az állandóság érzését adja, és téged is energiával tölt fel. „Jó tervezés és kemény munka vezet a jóléthez…” Bizonytalan célok nem fognak eljuttatni oda, ahová el akarsz érni. 3) Jelölj ki határidőt! Meghatározott kezdet és vég nélkül könnyű halogatni a dolgokat, míg végül sehová sem jutsz. 4) Készíts listát az elvégzendőkről! Ezt mindig tartsd szem előtt; ez meghatározza előtted az útvonalat. 5) Alakítsd a listádat tervvé! Döntsd el, mit kell tenned először, és mit tehetsz meg később. Egy jól összeállított terv mindig jobb, mint megpróbálni észben tartani a dolgokat. 6) Cselekedj haladéktalanul! „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt…” (Efézus 5:15-16). Csinálj valamit! Egy közepes, ám kivitelezett terv többet ér, mint egy mesteri, de meg nem valósított. 7) Minden nap tegyél meg valamit, ami előrevisz! Építsd be ezt a napirendedbe! Például olvasd végig a Bibliád valamilyen rendszer szerint, hívj fel egy meghatározott számú ügyfelet, szakíts időt a mozgásra! 8)  Legyen olyan célod, amelyre hajlandó vagy rászánni az életed! És ezt a célt tartsd mindig szem előtt! „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90:12).

Azok az emberek, akik makacsul neheztelnek, akik nem tudják kegyelemmel kezelni a csalódottságot, akiknek hosszú az emlékezetük, akiknek a torkukon akad a „sajnálom, bocsáss meg”, akik duzzognak és sopánkodnak, mindig rosszul végzik. Jól veszíteni olyan művészet, mely megkövetel minden kegyelmet, amit csak össze tudunk szedni. Azt jelenti, hogy elég alázat van bennünk ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni a valósággal kifogások nélkül, de annyi önbizalommal, hogy nem engedjük, hogy a vesztés határozza meg identitásunkat, és nem érezzük magunkat kevesebbnek. Azt jelenti, hogy nem keresünk mentségeket, nem hibáztatunk másokat, és nem engedjük át magunkat az önsajnálatnak – de nem is kárhoztatjuk magunkat. Azt jelenti, hogy képesek vagyunk megítélni, hogy mikor kell feladnunk, és mikor kell kitartanunk. Azt jelenti, hogy ki tudjuk mondani: „gratulálok”. Azt jelenti, hogy kiengedjük kezünkből a dolgok kimenetelét, melyeken nem tudunk változtatni, de ragaszkodunk ahhoz, hogy teljes és jó életet akarunk élni, és Isten dicsőségét keressük mindabban, amit teszünk.

Azok az emberek akik meg tudnak bocsátani a szívükben van szeretet, mert a legfontosabb parancs, hogy szeressük egymást. Akik viszont nem tudnak megbocsátani mindenféle lelki bajokkal küzdenek. Mert a gonosz a dühöt, önbíráskodást haragot oltja a lelkükbe, és észre sem veszik, hogy csapdába kerültek. Mert saját magukat betegítik meg. A megváltás is megbocsátáson alapul, mert Isten Jézus drága vére árán váltott meg bennünket. Megbocsátott az Atya minden embernek, hát akkor, hogy jövünk mi ahhoz, hogy haragosdit játszunk embertársainkkal Aki azt teszi az az ördögöt dicsőíti.

Azok az emberek akik megkérdőjelezik Jézus nagyságát és királyi voltát, ha figyelmesen olvasnák a bibliát maguk is rá jönnének az igazságra. Fontos még, hogy a szamárcsikón nem ült még senki, tiszta állatnak kellett lennie, de Jézust mégis megtűrte a hátán, mert néki hatalma volt minden élőlényen, hisz ő volt a Messiás a Királyok Királya. A prófétáknak hatalmas szolgálatuk volt abban az időben, de meg van írva, hogy az utolsó időben is fognak prófétálni leányaitok és az fiaitok. A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el! (Ézsaiás 28:16 )Ez a sarokkő maga Jézus, mert aki kőre építi házát, szilárd talajra, annak az élete biztonságban van. Rengeteg prófécia íródott Jézus születéséről, létéről, szabadításáról, a reményteljes jövőről ami csak az ő éltető erejével lesz boldog jövendő.

Azokat a gondolatokat és érzéseket vetíted ki másokra, amelyek önmagaddal kapcsolatosan benned vannak, akár jó, akár rossz természetűek azok. Ezért ha azt szeretnéd, hogy mások jót gondoljanak rólad, legyen jó véleményed magadról; olyan, ami Isten Igéjén alapszik, és a megfelelő kapcsolatokból táplálkozik. Kétségtelen, hogy a Biblia óva int attól, hogy túlságosan nagyra tartsuk magunkat. De ne essünk át a ló túlsó oldalára sem! Ha folyamatos ön-elutasításban élünk, azzal állandó meghívót adunk a Sátánnak, aki mindig „…mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” (1Péter 5:8). Ne játssz a kezére!

Azoknak, akiknek félelem van a szívében, a Biblia három dolgot mond:
1) „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban”. A New American Standard Bible ezt az utolsó gondolatot így tolmácsolja a lapszélen: „Bőségesen elérhető, hogy segítsen szorult helyzetben”. Hát nem nagyszerű? Ha szorult helyzetben vagy, Isten bőségesen elérhető, hogy a segítségedre legyen. Figyeld meg, nem azt mondja, hogy Isten időnként vagy vonakodva fog segíteni. Nem, Ő bőségesen és hűségesen segíteni fog. Mi másra lenne még szükséged?
2) „Azért nem félünk…” (3. vers). Nem kell pánikba esned, nem kell kudarcról beszélned, nem kell kétségbeesetten feladnod. Egy énekíró így fogalmazott: „olyan közel van, mint a nevének a kimondása”. Csak suttogd el a nevét imádságban, és Ő ott lesz számodra.
3) „…ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek…” (4. vers). Ha minden, amit valaha állandónak és megbízhatónak tartottál, veszélybe kerül, és alapjaiban rendül meg, te ott leszel, ahol mindig is voltál: Isten erős és szerető karjaiban. Annak a kezében, aki „bőségesen elérhető, hogy segítsen szorult helyzetben”.

Azonban a fájdalom és a bánat veszélyes dolgok. Sok évvel ezelőtt Isten megmutatta nekem, hogy ezek nem olyan ártatlan érzelmek, mint amilyennek gondoltuk. Az ilyen érzelmek mögötti erő valójában szellemi lényeket jelent, akiket a sátán küldött, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Része annak a megsemmisítő, sátáni tehernek, amit Jézus magára vett, amikor meghalt a kereszten (Ésaiás 53). Magára vette a bánatot és szomorúságot, hogy nekünk ne kelljen ezeket átérezni. Ha kopogtatnak az ajtódon, akkor emlékezz rá, hogy ezek nem ártatlan érzelmek. Halálos ellenségek, amelyeket Jézus már elhordozott a Kálvárián. Ne élj úgy, mint akiknek nincsen reményük. Hívő vagy. Tudod, hogy Jézus Krisztus meghalt érted, és feltámadt. Ez nem csak a fizikai halálra nézve ad neked reménységet, hanem minden helyzetben. Ezért ne szomorkodj!

Azt akarod, hogy az életednek súlya legyen? Merülj el a Szentírásban! Hasonlít ez a fogamzáshoz. Sem a hímivarsejt, sem a női petesejt nem képes a szaporodásra. Csak ha a sperma behatol, és a petesejt körülöleli, akkor van fogamzás és szaporodás. Ugyanígy van ez a lelki növekedésünkkel is. Ha Isten Igéje és a befogadókész szív találkozik, akkor valami történni fog. Ez egy olyan kombináció, ami mindig működik! Nincs semmi, ami ahhoz fogható volna, mint amikor hosszasan elidőzünk a Szentírás előtt. Ez létfontosságú. Enélkül nem leszel képes meghallani, mit mond neked Isten. Mindig valaki másra kell majd támaszkodnod. El tudod képzelni a házastársaddal való kapcsolatodat ilyen alapon? Mit gondolsz, mennyi ideig tartana a házasságod? Ugyanez igaz az Istennel való kapcsolatodra is. Nincs semmi, ami pótolhatná az Ige első kézből származó, naponkénti állhatatos tanulmányozását.

Azt akarod, hogy megszabadítsalak? Akkor hát ne kényeskedj, ne okoskodj és ne oktass. Bízd rám magad: elégséges Urad leszek. Én választom meg az utat, amelyen kedvemre járj. Ha nem úgy megy, mint elgondoltad, ne hidd, hogy véged van. Csak magadnak ártasz ezzel, engem pedig gátolsz. Nem értelmedhez igazodva, hanem értelmedet meghaladva kell ennek meglenni. Süllyedj értelmetlenségbe s akkor az én értelmemet adom neked. A balgaság az igazi bölcseség. Ha nem tudod hova mész, akkor tudod igazán, hova mész. Az én értelmem egészen értelmetlenné tesz téged. Így ment ki Ábrahám is atyái földéről, nem tudva hová. Magáéról letéve az én bölcseségemre bízta magát s lám helyes úton igaz célhoz ért. Látod ez a kereszt útja. Magadtól ezt meg nem találod, nékem kell rajta vezetnem, mint egy vakot. Így hát nem magad, nem ember, nem teremtmény, hanem én, én magam tanítlak meg Szentlelkemmel s igémmel az útra, melyen járj. Ne a magad esze, tetszése szerint tégy és szenvedj, hanem tedd azt, amit én parancsolok s szenvedd azt, amit én rád mérek. Ebben légy tanítvány, mert ebben vár Mestered.
Hagyjad a jó Istenre
Minden te utadat!
Ha bánt szíved keserve,
Ő neked nyugtot ad.
Ki az eget hordozza
S oszlat felhőt szelet:
Napját rád is, felhozza,
Atyád ő, áld s szeret.

Azt akarod, hogy megszabadítsalak? Akkor hát ne kényeskedj, ne okoskodj és ne oktass. Bízd rám magad: elégséges Urad leszek. Én választom meg az utat, amelyen kedvemre járj. Ha nem úgy megy, mint elgondoltad, ne hidd, hogy véged van. Csak magadnak ártasz ezzel, engem pedig gátolsz. Nem értelmedhez igazodva, hanem értelmedet meghaladva kell ennek meglenni. Süllyedj értelmetlenségbe, s akkor az én értelmemet adom neked. (Luther) Minden összekuszálódott. Csetlek-botlok a 21. század kulisszái között. Világfaluban élünk; nem történhet semmi a földgolyón úgy, hogy pár perc múlva ne tudna róla sok millió ember. Ilyen értelemben a világ leszűkült, kisebb lett, de mégis végtelenül összetettebb, átláthatatlanabb. Ismerjük fel helyzetünket, de ne essünk kétségbe: Isten is ismeri azt, és nemcsak azt ígéri, hogy kézen fog és vezet, hanem megtanítja nekünk, melyik úton járjunk. Isten önállóságra nevel bennünket, mint egy jó szülő, aki tudja, hogy akkor nevel egészséges felnőttet gyermekéből, ha nem korlátozni akarja szeretetével, hanem támogatni. Isten akkor is rajtunk tartja a szemét, amikor járni tanulunk, és közben megbotlunk vagy elesünk; de az ő keze mindig ott van, hogy belekapaszkodjunk, ha egyensúlyunkat elveszítettük. Istenem, add, hogy rád merjek hagyatkozni, és ne a saját eszemmel akarjam az életemet igazgatni. Segíts felismerni akaratodat, hogy azon az úton járhassak, amit nekem jelöltél ki. Tarts meg te, aki tökéletes vagy, mert bizonytalanok a lépteim és folyton saját tökéletlenségemben botlom. Ámen.

Azt akarom, hogy erőszakos legyél. Igen, erőszakos, eltökélt, buzgó. Azt szeretném, hogy annyira elkötelezett legyél Isten dolgai felé, hogy ellenállj bármilyen próbálkozásnak, ami el akarna téríteni azoktól. Nem teheted azt, hogy lefekszel, és úgy teszel, mintha halott lennél, amikor az ördöggel foglalkozol. Nem fogja elengedni az életed egy területét sem – az egészségedet, a pénzügyeidet vagy bármi mást – harc nélkül. Nem fogja feladni, csak ha kikényszeríted azt. Ne üldögélj tovább a pusztaságban. Ne üldögélj tovább, míg az ördög ellopja Isten áldásait tőled. Nálad van Isten engedélye, ereje és képessége, hogy elfoglald a földet. Legyél ahhoz elég erőszakos, hogy tegyél valamit ezért… még ma!

Azt az ajándékot amit az Úrtól kaptunk, meg kell becsülni, de sajnos mindenki akkor becsüli, vagy inkább becsülné amikor már nem lehet. Imádkozzunk hogy a bennünk levő szeretet, el ne halványuljon, el ne lopja a gonosz a boldog perceket az életünkből. Adjunk hálát a párjainkért, mert nélküle sokkal nehezebb lenne az élet. Kérjük nap mint nap a bölcsességet és a türelmet, a megértést, tűrőképességet szeretettel egybekötve , mert anélkül gyengék vagyunk. Jussanak eszünkbe Pál szavai aki a szeretetre buzdított mindenkit, és idézte a mi Urunk szavait.

Azt azonban látnunk kell, hogy az ember hatalomszomja mintsem változott, sőt a modern technika minden eszközét, melyek a bizalmat erősíthetnénk, pontosan a bizalmatlanság szolgálatába állítják. Így ellenőriznek minden telefonbeszélgetést, internet-adatforgalmat, s rögzítik az emberek mozgását a térfigyelő kamerákkal. Ha egy társadalom nem a bizalmi elvre, hanem a kontrollra épül, akkor az a társadalom hamar totalitáriussá válhat. Hiába az önnyugtató kijelentés: mindez a biztonságot szolgálja. A biztonságot az egyén és a nagyközösség számára is a méltóságteljes élet biztosíthatja – nem pedig a kontroll…

Azt gondoljuk, hogy a mi el-KÉP-zelésünk a leginkább helytálló, s megfelelő arra, hogy érthetővé tegye másik szintén véges ember számára a Végtelen Istent. Nos, nem így van… A Végtelen Istent egyetlen véges ember sem tudja befogni, mégkevésbé elképzelni, szép szavakkal, ügyes gondolatokkal “lefesteni”… Egy valaki volt KÉPes erre: Jézus Krisztus, a valóságos Isten, s a valóságos ember, az “Emberfia.” Ez az Istenbe vetett kinyilatkozatás-hitünk egyik alappillére! Aki a mennyeiekről akar bizonyságot tenni, annak a mennyeiekről kell szólnia, s nem a földi elképzelésökről! Ha mégis ez utóbbit teszi, akkor semmi köze a mennyeihez, s bizony a lentit keveri a fentivel… Ilyenkor a keresztény ember semmire sem KÉPes, mert a képességünk soha nem magunkban van, azt Istentől kapjuk… Mi “csak” szőlővesszők vagyunk, s nem a Szőlőtő -, ezért nem is magunkban kell hinni, ahogyan azt reklámozza a média, s erősíti a korszellem, hanem az Istenre kell hagyatkoznunk, Akinek gondja van az ő képmásaira… Neki gondja van arra, hogy minden nap, a világ végezetéig lehetőséget/készséget adjon övéinek, hogy képmás-életükkel, ha nem is lefessék, de hitelesen felvázolják az embervilágban az Istent magát…

Azt gondolnánk, hogy a mai felvilágosult világban már nincs helye az átok szónak. A szó maga archaikus világot feltételez, nem ilyen modern tudatosat… Aztán, ha jobban körülnézünk, akkor kiderül, hogy él és virul a babonaság és édestestvére a tudatlanság. A tudományos-technikai ember háromdimenziós filmek hatásos látványvilágába parancsolta ezeket az “ósdi” fogalmakat: átok, áldás, angyalok, isten…. Amennyire izgalmas és szórakoztató a hypermozik székében ülve a hollywoodi varázslatokban részesülni, olyannyira hátborzongató, ha valaki alól kicsúszik a talaj, ha elveszíti realitásérzékét, ha a mámor világába menekül. Nem először írom le, valószínű nem is utoljára: fiataljaink 40%-a próbálta már ki a kábítószert, ez a “világ által” befolyásolható háromnegyed (Magvető példázata) mintegy fele… A társadalomban a gondolkodók aránya – úgy néz ki -, marad a jézusi egynegyed! Azaz, a közösségcentrikus, a másokért személyes áldozatot is vállalók kisebbségben vannak – eleddig, kétezer év óta bizonnyal.

Azt, hogy mit gondolunk Istenről, milyennek látjuk vagy valljuk őt, a többi emberhez való viszonyunk nyíltan tükrözi. Akár már az is, hogy mit gondolunk egymásról, ismerőseinkről, ismeretlen emberekről. Mert ahogyan bánok az emberekkel, gondolkozom róluk – úgy bánok és gondolkozom Istenről. Ha a kettő között szakadék tátong, akkor ott valamilyen gond van. Mert a belső kívülre vetül. Ha ebbe most belegondolunk, akkor igen mélyen megdöbbenhetünk. Ellenkezünk vele, vagy talán meg is botránkozunk. De a belső tükröződik kívül. Isten szeretete, ha valójában az, akkor ez megnyilvánul kifelé, a világ felé. Ezt pedig legfeljebb elhazudni tudom magam előtt, ami ettől még nem fog megváltozni. Mert pont ez mutatja azt, hogy tényleg “Isten-képem” van, és nem az élő Istennel vagyok kapcsolatban. Van egy kép, amit néha előveszek magamnak vigasztalásul, ha felebarátomat, szomszédomat nem tudom a magam életéhez hasonlóan elfogadni, és ezt dédelgetem, ebbe ringatom magam, ezt álmodom. Ahelyett, hogy lényem rejtett istenképűségét keresve odalépjek a másik emberhez. Mert emberekről van szó, Isten képmásairól, vagyis végső soron a magam istenképéről.

Azt hiszed, hogy Isten csak úgy az öledbe pottyantja a sikert? Nem, neked kell táplálnod a látásodat hit által, és lendületet adni neki kemény munkával! Az az ige, amely így szól: „Bennünk pedig Krisztus értelme van” (1Korinthus 2:16), azt sugallja, hogy Isten átáramoltatja rajtunk gondolatait. Ez ám a haszon! Jézus azt mondta tanítványának: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” (Lukács 5:4); és mivel Isten gyermeke vagy, a földi világ korlátai nem határozzák meg az ellátmányodat! Tehát, mi a látásod?

Azt hiszem azon, hogy Isten uralkodik sokan még mi hívők is téves gondolatokban vagyunk. Mert akkor nem lenne bűn. Az ő uralkodása abban nyilvánul meg, hogy mindent az irányítása alatt tart. Megengedi az embereknek, hogy a saját akaratukban járjanak, elénk adta az akaratát amiben az is benne van, hogy kérhetjük az ő segítségét az élet dolgaiban. Az ő parancsolataiban minden ember elé tárja mi a jó és a rossz. Néha közbe avatkozik, néha megállítja az embert, de minden az ő tervének beteljesülését munkálja. Isten a jelent, a jövőt is irányítása alatt tartja. Semmi olyan nem történhet meg velünk amit ő ne engedne meg. Pl.- Ő nem akarja, hogy vétkezzem de meg engedi. Azért, hogy tanuljak belőle. Ha bele gondolunk mi szülők pont így cselekszünk, legalábbis az értelmesebbje. Legyünk hálásak és örvendjünk ennek, mert nagy megtiszteltetés. Az ő érdeme a döntésünk mert kegyelmét kiárasztotta ránk és a szívünkbe sugározta a bölcs döntésünket, hogy őt elfogadtuk. Köszönjük Jézusnak , hogy értünk jött és elhívott erre az útra.

Azt is vedd észre, hogy nem így szólt: „Ha az én népem kimegy, kérvényeket nyújt be, és többségi szavazatot szerez…” Azt mondta, „imádkozik”. Más szóval, fejezzük be, hogy mi magunk akarjuk megoldani a dolgokat. Maga Isten fogja meggyógyítani ezt a földet. A mi feladatunk az, hogy imádkozzunk, hitben legyünk, és keressük az Ő arcát. Akkor keresd Őt ma!

Azt kívánja tőlünk, amitől a legjobban irtózunk: határozott állásfoglalást. Sokszor halljuk a vádat: a keresztyénség türelmetlen, kizárólagos. Hiányzik belőle a megértés mások igazsága iránt. Érdekes, ugyanazok éppen olyan türelmetlenül és kizárólagosan maguknak akarják a házastársukat, nem akarják megérteni, ha azt más is igényli, és ezt a türelmetlenséget nem tartják hibának. Igen, nekünk kell az Isten. Kizárólagosan kell. Pontosan az ő szeretete, az ő ereje, az ő váltsága, az ő üdvözítése kell nekünk. Tele van a világ Baalokkal, bálványokkal. Lehet válogatni belőlük. De tüzet, lelket melengető, megtisztító, életet adó tüzet egyik sem tud adni. Isten szeretetét nem lehet fél kézzel birtokolni. Az élet és a halál között nincs középút. Az üdvösséget vagy elnyered, vagy nem. Akár tetszik, akár nem, döntened kell. A nem döntés is döntés, negatív döntés: nem vállalom Krisztust egyedüli Uramnak. Megteheted. Isten adta meg hozzá a jogodat, a szabadságodat. De akkor ne kérd a segítségét, még a kórházi ágyon se!  Uram, olyan jó lenne minden nap biztosan állni egyedül a te szolgálatodban. Én meg nem tagadlak, most is hozzád imádkozom, mindig kérem a te segítségedet. Jó keresztyénnek tartom magam. És mégis, néha annyira kell a pénz, nem mindig nézem meg, honnan juthatok hozzá. Olyan fontos az emberek véleménye, nem mindig vállalom, hogy szembe álljak velük, bár a lelkiismeretem azt kívánná. Káromkodnak mellettem, nincs bátorságom kikérni magamnak. Gonosz emberek támogatására van szükségem, nem mindig merem előttük vállalni hitemet. Sokszor sántikálok kétfelé. Bocsásd meg, Uram, nehogy megtagadj ezért. Tőled kérek újra erőt a biztos, a határozott helytálláshoz. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Azt mondják, a legkeserűbb szavak, amiket emberek egymásnak mondanak, ritkán hatnak olyan elválasztó erővel, mint a kimondatlanok, melyeket hiába vár egyik ember a másiktól. Ez pokol. Ha valaki csak magát szereti, az is pokol. Barátságtalanság. Az is pokol. Harag és gyűlölet. Az is pokol. Semmit és senkit sem szeretni. Ez is pokol. Mindent egy színben látni, harmóniákat meg nem hallani, pokol. Azt hinni, hogy Isten elhagyott bennünket, pokol. Nem az evangélium által életben maradni, pokol. Nem tudni, hogy bűneimből megváltott a Krisztus, pokol. Mennyei Atyánk! Virágozzék a te szereteted, mert addig van életünk! Add, hogy szereteted által szeressünk másokat. Legyen erőnk kimondani szavakat, melyeket várnak, melyek megmentenek, melyek a poklot mennyé varázsolják. Ámen.

Azt mondják, egy nép fölemelkedéséhez nagy szükség van arra, hogy olyan ismereteket szerezzenek annak tagjai, amelyekkel boldogul környezete kihívásai közepette. Olyan tudást, amelyben ott a felelet, vagy legalább annak segítségével megtalálhatók a válaszok a mindennapok problémáira. Mondják, az igazi tudás nem is feltétlenül az ismeret mennyiségén, sokkal inkább annak minőségén múlik, azaz, mennyire segíti az életet. Ezért találkozhatunk olykor „együgyű” tudóssal, mert bár a maga szakterületén kiváló és nélkülözhetetlen ismeretekkel bír a közösség javára, az élet hétköznapjaiban mégis esetlenül forgolódik. S bár a felismerés már nem új, hogy a tudomány önmagában nem menti meg a világot – bár olykor még mindig e hiú ábránddal fordul felé az emberiség –, eddig mégsem sikerült egybeszerkeszteni azt a minimális ismeretet, amely legszükségesebbként, de elég legalább a biztos túléléshez. E keresésben ott vétett hibát az ember, hogy a tudás házának maradandóságát a „tetőben”, s nem az „alapban” keresi (lásd Mt 7,24–27). S ha meg is lehet ugyan erősíteni a ház alapját a tető befedése után is, mégis, az építkezés helyes sorrendje a megfelelő alapozással kezdődik.

Azt tedd, amire Isten indít. Ne kényszerből, vagy kedvetlenségből tegyél valamit, hanem azért, mert úgy szeretnéd. Mert szabad vagy rá. Isten nem erőltet rád semmit, amit nem akarsz. Szabadságod van használni és áldásnak lenni. Élj vele!

Azt üzeni a Biblia, ha a ház ura bezárta az ajtót akkor kivül maradsz. Kiabálhatsz, zöröghetsz, nem számít, nem léphetsz be, mert a kegyelem ideje lejárt. Ha halogatod a belépést elsodródhatsz és elkéshetsz a visszaúton. Hozd meg már most a döntést, és lépj be a kegyelem kapuján!

Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják. (Titusz 1:16) Nincs szomorúbb dolog, mint amikor valaki szavaival állít valamit, de tetteivel lábbal tiporja azt, amit mondott. Pál apostol a krétaiakról írja a fenti mondatot, s bizony nem éppen dicsérő vélemény. Azonban nekünk, hívő embereknek is meg kell látni saját felelősségünket szavaink és tetteink hitelességének tekintetében. Ugyanis sok mindennek üzenete van életünkben. Ha valakiről tudják családjában, munkahelyén, hogy eljár a templomba, szokott imádkozni, attól ennek megfelelő magatartást várnak el. Nem is ok nélkül. Ha csak ajkunkra vesszük Jézus nevét, de tetteink az ellenkezőjéről árulkodnak, akkor mások nem közel, hanem távolabb kerülnek az Úrtól. Ezért fontos, hogy beszédünkben és cselekedeteinkben egyaránt hitvalló, Krisztus mellett bizonyságot tevő életet éljünk, hogy ne káromolják, hanem dicsérjék értünk az Istent!

Aztán egyszer eljön a nap, amikor földi testünk is megújul, és dicsőséges testéhez hasonlóvá lesz. Milyen nagy öröm olyan országban állampolgárnak lenni, amelyben mindent megújít a Király hatalma. A halállal nincs vége életünknek, hanem egy dicsőségesebb élet felé mehetünk. Hiábavaló a gonosz hatalmak ellenállása, győzedelmes Krisztusunk eléri célját, megújít minket és körülöttünk is mindent. Így minden olyan tökéletesen szép lesz, ahogy azt Isten megteremtette.

„Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat…” (1Mózes 2:18). Isten Évára egyetlen alapvető kötelezettséget bízott: hogy segítse Ádámot. Az otthonért való elsődleges felelősség a férjé. Amikor Éva evett a tiltott gyümölcsből, „…az Úristen kiáltott Ádámnak, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (1Mózes 3:9 NKJ). Ádámot tette felelőssé a bukásért. Íme egy másik gondolat: Mielőtt Isten feleséget adott Ádámnak, előtte munkát adott neki, és különleges utasításokat, amiknek engedelmeskednie kellett. „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz…” (1Mózes 2:15). Ne kezdj olyan sráccal, aki nem akar dolgozni a megélhetéséért, és nem engedelmes Istennek! Sőt, ha azt mondja: „nincs rád szükségem” – fuss! Éva teremtésének épp az volt a lényege, hogy Ádámnak szüksége volt rá! Amíg valaki azt nem mondja: „nélküled nem vagyok teljes”, nem áll készen a házasságra. A házasság nagy döntés, engedd, hogy Isten segítsen neked jól dönteni! „…[az asszonyt] az Úristen odavitte az emberhez” (1Mózes 2:22 NKJ). Egyedülállóként a lehetőségeid a következők: erkölcstelen életet élsz, összeházasodsz egy nem hívővel, vagy vársz, míg Isten neked adja a megfelelő társat. Még egy utolsó gondolat: „…a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Mózes 2:24). Ezt az igét csaknem minden házasságkötéskor felolvassák. A gond az, hogy a legtöbben nem gondolunk bele abba, hogy mit is ígérünk. Ez az ige azt jelenti, hogy minden más szálat elszakítunk, és magunkat teljesen a házastársunknak adjuk. Nem beépítjük őt az életünkbe, hanem köré építjük fel az életünket. A „ragaszkodni” szó azt jelenti, hogy hozzáragadni, mint a ragasztó, jóban és rosszban, elkötelezni magunkat arra, hogy szeretni fogjuk egymást és gondoskodni fogunk egymásról.

Azzal szemben, aki más, mindig felébred az irigység. Mindig azt gondoltam, hogy az irigység egy kis természetes bűn. A legtöbb emberben megvan. Az irigység Krisztus-gyilkos bűn! Még a főpapok is tudták, hogy Jézust irigységből adták a kezükbe. József csodálatos álmokat látott. Az ő kévéi előtt hajoltak meg a testvérek kévéi. A nap és a hold az ő csillaga előtt hajoltak meg. Ez még jobban felébresztette az irigységet a testvérekben. Amikor József megérkezett közéjük, meg akarták ölni. Aztán csak egy száraz kútba dobták, majd kereskedőknek eladták. Amikor ezt tették, mondották is, hogy vajon most mi lesz az álmaival? Vajon nem ölted-e már meg magadban Isten szavát? Nem úgy van, hogy egyszer már elkezdődött benned az új élet? Isten most azt akarja, hogy újra választhass. Ismeritek a nagy pillanatot, amikor Pilátus kérdezi: “Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek: Barrabást-é, vagy Jézust” (Mt 27,17). Melyik maradjon élve? Ma választanod kell, hogy ki uralkodjék az életedben!

Get Your Own Visitor Map!