Abban reménykedsz, hogy az életed „csak úgy jobb lesz”? Azért imádkozol, hogy jöjjön valaki, akinél megvan mindenre a válasz, és tegye jobbá a körülményeidet? Nem! Ami benned van, az fogja megváltoztatni azt, ami körülötted van, ha munkába állítod! Ez nem valami üres „meg tudod csinálni”-jellegű önsegítő érzés. „Isten az, aki munkálkodik bennetek” (Filippi 2:13 NIV) Lehet, hogy az életedben éppen zajló küzdelem fölébe tornyosul annak, amit Isten véghez akar vinni általad. Viszont ami benned van, az nagyobb, mint a bajok, amiken keresztülmentél, nagyobb, mint az a helyzet, amiben vagy, és nagyobb, mint az akadályok, amelyek utadban állnak. Amikor körülötted minden azt mondja, hogy „nem”, de mélyen belül valami azt mondja, hogy „igen”, az az Istentől rendelt sorsod. Fogadd el, horgonyozd hozzá az életed, és kezdd el kidolgozni! Ha ezt teszed, Isten veled együtt fog munkálkodni.

Abból a szempontból kell néznünk az életünket, hogy csak egyetlen célból vagyunk itt, azért hogy foglyok legyünk Krisztus diadalmenetében. Nem vagyunk Isten kiállítási tárgyai. Azért vagyunk itt, hogy egy valamit bemutassunk: mindenestül Jézus Krisztus foglyaiként élünk. Milyen kicsinyesek a többi szempontok: “Egyedül állok Jézusért harcolva” – “Krisztus ügyét meg kell védenem és ezt az erődítményt az Ő céljára kell megtartanom”. Pál ennyit mond: “a Győztes menetében vagyok, nem számítanak a nehézségek, Ő mindig győzelemre vezet”. Kialakul-e és győz-e ez a szempont a gyakorlati életünkben? Pál titkos öröme az volt, hogy Isten megragadta őt; a véreskezűt, a Krisztus ellen lázadót, foglyul ejtette és most már egyedül csak ezért van itt. Pál öröme az volt, hogy az Úr foglya lehet, nem érdekelte semmi más sem égen, sem földön. Szégyenletes, ha a keresztyén ember arról beszél, hogy ő fog győzni. A Győztesnek olyan teljesen kell győznie felettünk, hogy a győzelem mindig az Övé legyen, mi pedig általa legyünk “felettébb diadalmasok” (Róm 8, 37). “Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek” (2Kor 2,15), Jézus illata – az Ő indulata – áthat minket és bárhova megyünk, csodálatos felfrissülésére leszünk Istennek, és az embereknek is.

Abból, hogy egy dologban határozottan döntöttem Isten szava mellett, még nem következik, hogy mindenre figyelek majd, amit Ő mond. Szívem és felfogóképességem tompasága Isten mondanivalója iránt elárulja, hogy sem nem szeretem, sem nem tisztelem Őt. Ha szeretem barátomat, önkéntelenül rájövök, mire gondol, és Jézus azt mondja: “Ti az én barátaim vagytok” (Jn 15,14). Engedetlen voltam ezen a héten az Úr egyik vagy másik szava iránt? Ha felismertem volna, hogy Jézus szólt, aligha lettem volna iránta tudatosan engedetlen. De a legtöbben annyira nem tiszteljük Istent, hogy meg sem halljuk, amit mond, mintha meg sem szólalt volna.

Ablak a világra – emlegetjük korunk “Mädchen für alles”-ét, a televíziót. Sokmindent látunk rajta keresztül, olyan dolgokat is, amit nagyon ritkán vagy egyébként sosem láthatnánk meg… Hitünk is egyfajta ablak – rajta keresztül láthatjuk meg Isten dolgait. Van, akinek kicsi adatik, mégis sok-sok mindent lát meg, s van akinek nagy, panorámás kegyelmi ablak adatik, de belülről mégis elfüggönyözi mindenféle emberi elképzeléssel, okoskodással. Így aztán nem hogy nem látja a “Napot”, de ablakában még hitének virága is elfonnyad… Jézus önmagát a világ világosságaként nyilatkoztatja ki. Ezzel számunkra a legérthetőbb isteni önmgehatározást adja, hogy ti. Ő a szeretet. Aki a szeretetet követi, az az élet útján jár – minden értelemben. Az élet pedig – akár földi, akár mennyei – egyben az Istenben való létezést jelenti. Nehéz nekünk elképzelni az örök életet, még nehezebb értékelni azt. Talán éppen a földi múlandóságunkba bezárva tanulhatjuk meg igazán, mit is jelent Teremtőnk ajándéka, hogy Vele, s általa létezhetünk. Olykor-olykor, kegyelemből, hitünk ablakán átkukucskálva az el nem múló világba, valami keveset megérthetünk Szeretetének titkából, melynek sugaraiból ha néhány nyalábot mi is tükrözni tudunk, akkor mi magunk is Fény-Titkának részeseivé válunk, betöltve Teremtőnk akaratát… (Frankó Mátyás)

Ábrahám az Urat választotta, és életét az Úr akarata alá rendelte. Az Úr szabta meg az egész életét. Azt is, hol kell laknia. Ha nem az Isten az Úr az életedben, ne számíts arra, hogy házad népe üdvösségre jut. Isten csodálatos dolgokat akar tanítani a gyermekekkel a hívő szülői házban. De ha nem Jézus az Úr egy családban, kezdődik a majomszeretet. Az én gyerekemnek mindene meglegyen – és kezdődik a hajsza a több pénz után. Ábrahámnak kapcsolata volt Istennel. Az ilyen embernek illata, kisugárzása, légköre van. A házad népe érzi meg legelőször, hogy mi van veled, az idegeiddel, a szeszélyeiddel. Az Úrral való kapcsolatnak az illata megérzik. Mint ahogy Máriától is betöltötte az egész házat a kenet jó illata. Ábrahám barátja, bizalmasa lett Istennek. Jézus elhívta a tizenkettőt, hogy beszéljen velük az Isten országára tartozó dolgokról. Isten nem titkolta el Ábrahám elől, hogy “nagy és hatalmas néppé lesz”. Mit tud Isten Ábrahámról? “Hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útját.” Olyan ember vagy-e, akiről tudja az Úr, hogy házad népét parancsai szerint igazgatod? Ne csodálkozz, ha nem engedelmeskednek gyermekeid. Engedetlen Isten gyermekének engedetlen gyermekei vannak. “Tiszteld atyádat és anyádat!” (2Móz 20,12). Légy tiszteletre méltó, hogy ne legyen nekik nehéz, hogy tiszteljenek! Ábrahámnak kapcsolata volt az Úrral. Isten hatalmat és tisztességet ad azoknak, akik igazán Vele járnak.

“Ábrahám fékezte gyermekei rossz hajlamait. Nem hunyt szemet bűnös hanyagsággal a hibáik felett. Nem volt nála gyenge, oktalan, engedékeny kivételezés. Tudta, hogy mi a kötelessége gyermekei iránt, és nem áldozta fel ezt a meggyőződését a rosszul értelmezett szeretet oltárán. Ábrahám nemcsak helyes útmutatást adott, de megőrizte az igaz és igazságos törvények tekintélyét is. Nagyon sok szülőnél vak és önző érzelmesség figyelhető meg, amit helytelenül szeretetnek neveznek. Ennek eredményei láthatók kialakulatlan ítéletű és fegyelmezetlen gyermekeik életében. Ez a legnagyobb kegyetlenség az ifjúsággal szemben, és nagyon rossz következményekkel jár a világ számára is. A szülők engedékenysége zűrzavart okoz a családban és a társadalomban egyaránt. A fiatalokban megerősíti a hajlamaik követése iránti vágyat, ahelyett, hogy Isten kívánalmainak engedelmeskednének. Felnőnek úgy, hogy vonakodnak Isten akaratát cselekedni, és vallástalan, engedetlen lelkületüket átörökítik gyermekeikre és azok gyermekeire. A szülőknek irányítaniuk kellene a családjukat, úgy, ahogy Ábrahám tette. Tanítsák és követeljék meg a szülők iránti tiszteletet, az Isten iránti engedelmesség első lépéseként!”(Pátriárkák és próféták, Ábrahám Kánaánban c. fejezetből)

Abraham Lincoln mondta: „Ha megpróbálnék minden ellenem irányuló támadásra válaszolni, akkor az összes többi ügy számára bezárhatnám a boltot. Megteszem, amit tudok. Ha végül jónak bizonyulok, akkor nem számít, mások mit mondanak. Ha kiderül, hogy tévedtem, akkor az sem számítana, ha tíz angyal jelentené ki, hogy igazam volt.” Másokkal kapcsolatban válaszd mindig a jó utat, amit Jézus fektetett le: „Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza. És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (Lukács 6:28-31). Ezt mindig könnyű megtenni? Nem – de mindig kifizetődik!

Ádám és Jézus. Két történelemformáló férfi a Föld nevű bolygón. Ádám egy pillanat alatt, Jézus 33,5 év alatt adta a világnak azt, amiről híres. Ádám egyetlen döntése következtében a bűn és a halál lett természetes a Földön, Jézus pillanatonként meghozott tökéletes döntései mentették meg világunkat az örök pusztulástól. Ádám tökéletes környezetben, a rossz visszahúzó és elbuktató belső hajlandóságától mentesen hozott döntést a rossz mellett – külső ráhatásra, de nem kényszerítésre, hanem szabad akaratból -, míg Jézus a legnehezebb körülmények között, a bűn 4000 éves romboló munkájának hatásai után, élete minden egyes pillanatában, folyamatosan kényszerítések és fájdalmak közepette is tökéletes maradt. Ádám egyetlen harapással vesztette el a tökéletességet, Jézus pedig a legborzalmasabb fájdalmak árán szerezte azt vissza – nem Magának, hiszen Ő nem vesztette el, hanem NEKÜNK.

Add meg először Istennek, ami az Övé. Tedd meg hittel, elváró reménységgel. Amikor odaadod a tizedet, dicsérd Őt, és legyél hálás azért, amit már megtett az életedben. El fogsz ámulni, amikor meglátod, mi mindent tud még tenni.

Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat! (Példabeszédek 23:26) Kié a szíved? – ez az igen lényegre törő kérdés vár választ tőlünk mai Igénkben. Ahol kincset találtál, odahúz a szíved is. Ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is – mondja Jézus. Közismert és közkedvelt énekünk sorai teljesen egybevágnak Igénkkel: Szívemet Hozzád emelem és Benned bízom Uram… Útaid Uram mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem… Sok minden és sok mindenki kéri a szívünket. Nem véletlen, hogy a Példabeszédek könyve 4. részében ezt olvassuk: minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet. Szíved teljesen az Úré vagy csupán fél szívvel szolgálod Őt? Vizsgáld meg, hogy nem hajolt-e el szíved az Úrtól? Ha szereted az Urat teljes szívedből, boldogságod forrására rátalálsz!

Add tovább, mert szamár maradsz! játszottuk gyermekként az egyszerű játékot. Ma sok esetben ugyanez megy az interneten, ha nem is ezzel a felkiáltással. Mennyi balgaságot továbbadunk (velem is előfordult már többször is), amit nem kellene! Add tovább, mert ha nem teszed, akkor nem lesz pénzed, hamarosan meghalsz, nem köszönt rád a szerelem, emberi kapcsolataid tönkremennek… Ilyen és ehhez hasonló üzenetek keringenek a neten. Elhisszük ezeket? Vagy azt hisszük el, hogy Isten az életünk Ura és gondviselője? Arra időt szánunk, hogy tovább küldjünk 10 embernek egy butaságot – mert mi van, ha tényleg igaz – de arra már nem vesszük a fáradságot, hogy egy-egy igei üzenetet továbbítsunk azoknak, akik közel állnak hozzánk?! Mikor ajánlottál utoljára egy lelkileg számodra sokat jelentő weboldalt ismerősödnek? S mikor küldtél tovább kétes tartalmú üzenetet emailben, vagy az iwiwen? Add tovább az Igét, vagyis hirdesd a rendelkezésedre álló lehetőségeken keresztül, mert ez nemcsak a lelkészek feladata. Timóteus nem lelkész volt, Pál apostol mégis erre buzdította őt, mert tudta, hogy Isten Igéje életet formáló erő. Ha ezt mi elhisszük, akkor ennek hirdetői és terjesztői leszünk, akár alkalmasnak, akár alkalmatlannak tűnik az idő…

Addig folytatja a megtisztítás művét rajtunk, míg teljes egészében tökéletesek nem leszünk. Feddhetetlenül megőrzi szellemünket, lelkünket és testünket a mi Urunk, a Krisztus eljövetelére. Nem hagyja, hogy kiessünk a kegyelemből, s nem engedi, hogy a bűn uralma alá kerüljünk. Milyen nagy kegyelem ez! Minden okunk megvan arra, hogy áldjuk a nagy Adakozót kimondhatatlan ajándékáért. Ki fogja ezt megcselekedni? Az Úr, aki elhívott minket a sötétségből az Ő csodálatos világosságára, a bűn halálából a Krisztus Jézusban való örök életre. Csak Ő tudja ezt megtenni, egyedül csak a minden kegyelem Istene képes minket ilyen tökéletesen megtartani. Miért cselekszi ezt meg? Mert hűséges – hű ígéretéhez, amelyben a hívők megszabadításáért kezeskedett. Hűséges Fiához, akinek jutalma az, hogy népét szeplőtelenül állítja majd Atyja elé. Hűséges az elhivatásunkkor bennünk elkezdett munkához. A szentek nem a maguk hűségére építenek, hanem Isten hűségében bíznak. Jöjj, én lelkem, lásd, a ködös november nagyszerű ígérettel kezdődik. Legyen bár kint borús az idő, bennünk ragyogjon a napfény.

Adj akkor is, ha soha nem köszönik meg!
Bocsáss meg akkor is, ha ők nem bocsátanak meg!
Érkezz korán,maradj későig, add bele mindenedet, még akkor is, ha nem veszi senki észre!

„Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!” (Zsolt 105,1) Három felszólítás hangzik ma felénk. Keresztény életünk alapjai kellene, hogy legyenek ezek a felszólító igék. Hálát adni Istennek az tud, akinek szíve Isten szeretetével és jóságával van tele. Aki a gondok között is tud hálát adni, az valóban megtapasztalhatta már Isten nagyságát és közelségét a saját életében. A segítségül hívás jól megy nekünk, de nem mindegy, hogy kitől várjuk a segítséget. Ezért merjünk bátran Isten elé állni és tőle várni megoldást az életünk kérdéseire. És minderről pedig bátran tegyünk vallomást, hiszen Isten szeretete Jézus Krisztusban megragadhatóvá lett minden embernek. (Tamásy Tamásné)

Adjátok meg minden gyermeknek a legjobb felkészítést a szolgálatra… Isten nem várja el az izsóptól, hogy elérje a cédrus termetét, vagy az olajfától, hogy elérje a fenséges pálma nagyságát. Mindenki olyan magasra törekedjék, amennyire az emberi és mennyei erők egyesülése ezt lehetővé teszi. Sokan nem használják fel a bennük lévő erőket, és nem veszik igénybe azokat az isteni erőket sem, amelyek pedig mindannyiunknak a rendelkezésére állnak. Kellemesebb foglalkozásra, nagyobb rangra törekszenek, és eközben olyasmit vállalnak, amihez nincs kellő adottságuk. Jobban kell követnünk Isten tervét. A tőlünk telhető legtöbbet kell tennünk azon a területen, amelyre hivatást érzünk és azután útjainkat Isten kegyelmébe ajánlani, az ő végzéseinek jeleire figyelni. Ezek azok a szabályok, amelyek a helyes pályaválasztás legbiztosabb vezetőinek bizonyulnak.?

Adjon az Úr igazi töredelmet a szívünkbe és erőt a bűnrendezéshez, valódi újrakezdéshez!

Adná Isten, hogy minden gyülekezet így imádkoznék! Hogy az egész nép együttes, komoly szívbéli kiáltása juthatna Istenhez! Mennyi mérhetetlen erény és segedelem származnék az ilyen imádságból! Milyen félelmetes ellenállás volna ez minden gonosz léleknek! S milyen hathatós eszköz kegyesek megtartására, bűnösök térítésére! Mert nem a hely, meg az épület, nem a gyönyörű falak, tornyok és harangok a fontos, hanem egyedül az az ellenállhatatlan imádság, melyet a gyülekezet Istenhez küld.
Áldd meg, Úristen
A te népedet,
Kik téged szeretnek,
Tartsd meg közöttünk
A gyülekezetet.

Ady tömören összefoglalja az isteni békesség lényegét: „Békíts ki magaddal s magammal, hiszen te vagy a béke.” A sorrend megfordíthatatlan. Előbb Istennel békél meg a hívővé váló ember, majd békességet talál önmagában is, mert Jézus beköltözik az életébe.

Aggódásmentes élet: van ilyen? Van! Jól hangzik ugye? Ráadásul ez nem reklámfogás, nem egy jól hangzó, de tartalmatlan szlogen, hanem az Úr mellett elnyerhető lehetőség. Pál apostol így ír erről: Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Mi következik ebből? 1. Imádkozz gyakran! 2. Adj hálát mindenért! 3. Tárd Isten elé gondjaidat! 4. Ő ismeri szíved félelmeit, bízz Benne és bízz Rá mindent! Ezeket a javaslatokat követve mégsem fog megszűnni minden aggódásunk. Ennek oka, a bűnös természetünk. De minél nagyobb teret engedünk Istennek az életünkben, annál kevesebb aggódás jellemez majd! Melyik a jobb: aggódni vagy az Úrra bízni? Válaszolj őszintén e kérdésre és tedd azt, amikor csak lehet!

Augustinus ókori egyházatya ezt így fogalmazta meg: Ha mindenem van, de Krisztusom nincsen, semmim sincsen. Ha semmim nincsen, de Krisztusom van, mindenem van. Te is így érzed? A múltkor olvastam egy idézetet mely szerint sok ateista szeretne hívő lenni, de egyetlen hívő sem szeretne ateista lenni. Megragadó gondolat… Sok ember (mindenki?) keresi a boldogságot. Megtalálni azonban csak az Úrban lehet. Rajta kívül csak kis örömök, boldogságfoszlányok várnak az emberre, Vele azonban teljes öröm és igazi boldogság. Te is így érzed? Ha igen, akkor ne felejts el bizonyságot tenni erről mások előtt!

Ahhoz, hogy egy világ emberséges legyen, ahhoz szükséges az Isten is: a Szeretet Istene. Ha istenképeket vernek bele gyermekek/emberek fejébe, abból csak fanatizmus, szűklátás és rombolás származik. Ha azonban istenes érzékenységre nevelik őket, akkor nem kiszorítja egyik a másikat, nem mobbingolja (zaklatja), ahogyan mostanság emlegetik a gonoszságot, akkor nem elvesz, hanem ad… Amikor önzetlenül adunk, akkor átélünk valamit abból, ami egyedül életminőséget teremt. Ilyen pillanatokban válik nyilvánvalóvá, hogy mi is mindent csak kaptunk, hogy életünk ajándék, s hogy nem kiválóságunk okán birtokolhatunk ezt vagy azt, hanem azért , mert az Isten kegyelmes volt hozzánk… Isten különös igazsága, hogy aki önzetlenül múlandót ad felebarátjának, az elmúlhatatlant kap érte Istenétől.

Ahhoz, hogy életvezetésed sikeres legyen az élet bármely területén, rendelkezned kell a következőkkel: 1) Elkötelezettség. Az igazi vezetők nem adják fel; még akkor sem tudnának kilépni, ha akarnának. Egy illető egyszer azt mondta a lelkipásztorának: „Biztosan nehéz lehet ilyen példamutató életet élni, kezelni mindazt a nyomást, hogy az emberek csak a gyengeség egyetlen jelére várnak, hogy ráugorhassanak önre. Hogy tudja ezt kezelni?” A lelkipásztor mosolyogva megjegyezte: „Sokszor maradok otthon!” Csak Isten ereje tehet képessé arra, hogy kezelni tudd az emberek elvárásait, a nyomást és az utad során felmerülő problémákat. 2) Kreativitás. Homérosz írta: „A nehézségek előcsalogatják a rejtett tehetségeket, amelyek kedvező körülmények között alszanak”. A problémák felszabadítják kreativitásodat. Van egy történet egy farmerről, aki csirkéket tenyésztett, de a földjét gyakran elöntötte az árvíz, és a csirkék elpusztultak. Elkeseredésében ezt mondta a feleségének: „Elegem van; nem tudok másik földet venni, ezt pedig nem tudom eladni. Mit csináljak?” A felesége csendesen ennyit mondott: „Vegyél kacsákat!” A bölcs vezető imádkozik, megoldást keres a problémákra, aztán cselekszik. 3) Együttérzés. Bob Pearce mondta: „Törjék össze a szívemet azok a dolgok, amik Isten szívét összetörik.” Máté feljegyzi: „Amikor látta a sokaságot, megszánta őket” (Máté 9:36). Lelkipásztor, mi az, ami megindít téged? Mi hajt? Tervek kidolgozása? Költségvetés? Nagy tömeg? Légy óvatos; lehet szeretni a tömeget és közben nem szeretni az embereket. Az emberek követelődzők, problémásak, kiszívják az erődet. De ahogy Madeline L’Engle mondta: „Ha törődni fogsz azzal is, ha egy veréb leesik, akkor nem választhatod meg, hogy ki legyen az a veréb.” Tehát mielőtt azt mondod: „Itt vagyok, engem küldj!”, kérdezd meg magadtól: „Meg tudom fizetni az árát?”

Ahhoz, hogy elnyerd a díjat, ki kell tartanod. Akik feladják, soha nem győznek – a győztesek pedig soha nem adják fel!

Ahhoz, hogy erős hited legyen, úgy kell látnod magadat, ahogy Isten lát téged — azt kell mondanod magadról, amit Isten mond rólad. Krisztus a fej, és mi vagyunk a test. Ugye, a fejednek nem lehet más a neve, mint a testednek? Az Egyház azonossá tétetett a Krisztussal — mi vagyunk a Krisztus teste. Gondolkozz el ezen. Hagyd, hogy felszívódjon benned. Milyen hatalmas alapja ez a hitnek!

Ahhoz, hogy Isten megbocsátó szeretetét elfogadhassuk és másoknak is közvetíthessük, elsősorban az szükséges, hogy felismerjük Isten hozzánk való szeretetét és higgyünk benne. Sátán ezernyi cselfogással él, hogy megakadályozzon abban, hogy ezt a szeretetet felismerjük. Azt akarja elhitetni velünk, hogy rettenetesek bűneink és hibáink. Szerinte lehetetlenség, hogy Isten figyeljen imánkra, megáldjon és megmentsen minket. Önmagunkban valóban csak gyengeséget láthatunk és semmink sincs, aminek alapján jogot formálhatnánk Isten kegyelmére. Sátán erőnek erejével el akarja elhitetni velünk, hogy hiába fáradozunk, úgysem tudjuk megváltoztatni jellemhibáinkat. Amikor Istenhez közeledünk, az Ellenség a fülünkbe súgja: “Semmi értelme sincs az imádnak, mert ilyen és ilyen gonoszságokat követtél el. Vajon nem vétkeztél-e az Isten ellen, nem cselekedtél-e a saját lelkiismereted szava ellen?” Mi azonban ezt mondhatjuk: “Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minden bűntől”. Éppen akkor, amikor úgy érezzük, hogy vétkeztünk s ezért nem tudunk imádkozni, akkor van itt a legfőbb ideje, hogy imádkozzunk. Lehet, hogy szégyenkezünk és mélyen megalázottnak érezzük magunkat, mégis imádkoznunk és hinnünk kell. “Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én” (I.Tim. 1:15). A bűnbocsánat és az Istennel való kiengesztelődés nem a szolgálatunk jutalma, nem érdemként adja Isten a bűnös embernek, hanem olyan ajándék, mely Krisztus szeplőtlen életszentsége folytán lesz a miénk.

Ahhoz, hogy Isten segíteni tudjon valakinek, ahhoz, az Illetőnek meg kell engedni ezt. Ugyanis Isten senkire nem erőszakolja rá magát.
Ha az illető személy megengedi Istennek, hogy segítségére legyen, akkor ez nem azt jelenti, ( mint ahogy sokan hiszik ), hogy otthon ül és tv-zik, és fél napot átalussza, mert hogy „majd az Isten megoldja.” Isten segítsége nem abból áll, hogy majd helyetted cselekszik, és te addig csak dőlj hátra és várj, amíg az Úr nem szól hogy vége a pihenőnek. Nem, ez nem így működik!!!

Ahhoz, hogy a javadra szolgáljon, emlékezetedbe kell idézned. Újra és újra emlékeztetned kell magadat rá, hogy lángra lobbanjon a reménységed, és felgerjedjen a hited.
Tehát tűzd ki célul, hogy minden reggel emlékezteted magadat Isten hűségére. Emlékeztesd magad a kiváltságaidra Jézusban.
Mik ezek a kiváltságok? A 103. zsoltár elmondja nekünk:
1. Isten megbocsátja minden bűnödet.
2. Meggyógyítja minden betegségedet.
3. Megmenti életedet a pusztulástól.
4. Kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg.
5. Jóval elégíti meg a szádat, hogy az ifjúságod megújuljon, mint a sasé.
6. Igazságot cselekszik, és ítéletet érted, az elnyomás ellen. Szabaddá tesz téged.
7. Megismerteti veled az útjaid.
8. Könyörülő és irgalmas veled a szükség idején.

Ahhoz, hogy egy feladatot odaadással és örömmel tudjunk végezni, megfelelő motivációra van szükségünk. A kényszerből és érdekből fakadó dolgaink mindig magukban hordozzák az esetlegességet és felületességet: ha már nem muszáj (nem érdekünk), félbehagyjuk, és csupán annyit teszünk bele, amennyi feltétlenül szükséges. A vágyott cél eléréséért való munkában vagy a szeretett elfoglaltságban másként veszünk részt. Ezek a velük járó fáradság és terhek mellett is odaadással és örömmel társulnak, hiszen szinte látjuk magunk előtt a megvalósulást, a végeredményt. Hogyan éljük meg az Istennek való engedelmességet? Mi késztet bennünket a közösségre, a szolgálatra? A„mit szólnak hozzá mások”, a „muszáj valakinek” esetleg a „nincs más lehetőségem” kényszere? Esetleg a „pozíció”, a „hatalom” lehetősége? A közösségre és a szolgálatra kényszer és érdek helyett késztessen bennünket az, hogy munkánkért és odaadásunkért magától a Főpásztortól nyerhetjük el „a dicsőség hervadhatatlan koszorúját”!

Ahhoz, hogy Jézust elfogadjuk, elsősorban a szavait kell megértenünk. Kétezer évvel ezelőtt a Vele való személyes találkozás pótolta, hogy nem ismerték az Ő tanítását, de így kétezer év után a Mester tanításának megértése nélkül gyakorlatilag nem lehet Őt elfogadni – persze azért adjunk esélyt a Szentléleknek is, az Isteni Kegyelem különleges megnyilatkozásának. Aki nem ismeri Jézus beszédeit/tanítását, az bizony könnyen élmény-kereszténnyé válhat – ahogyan akad(t) is rá példa az egyháztörténelemben bőven. Aki nem érti, hogy a jézusi beszédeket nemcsak hallgatni kell, de meg is kell cselekedni (Hegyi Beszéd vége!), az azt deklarálja, hogy beszédben áll az Isten országa, nem pedig erőben… Isten országa márpedig Erő, Szeretet, és Józanság! (2 Tim 1,7)

Ahhoz, hogy megtudd, tanítható vagy-e, kérdezd meg magadtól: a) Nyitott vagyok-e mások gondolataira és ötleteire? b) Többet hallgatok-e, mint amennyit beszélek? c) Hajlandó vagyok-e új információ alapján megváltoztatni a véleményemet? d) Készségesen beismerem-e, ha hibáztam? e) Gondolkodom-e és megvizsgálom-e a helyzetet, mielőtt cselekednék? f) Teszek-e fel kérdéseket? g) Hajlandó vagyok-e olyan kérdést feltenni, ami nyilvánvalóvá teszi tudatlanságomat? h) Nyitott vagyok-e arra, hogy olyan módon tegyek dolgokat, ahogy korábban még soha? i) Hajlandó vagyok-e útbaigazítást kérni? j) Védekezni kezdek-e, ha kritizálnak, vagy nyitott vagyok az igazság meghallására? A Biblia azt mondja: „A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra”.

Ahhoz, hogy sikeres légy bármiben, amire Isten elhív, érzékenynek kell lenned belül a Szentlélekre, és meg kell tanulnod felismerni, amikor a Szentíráson keresztül szól hozzád. Amikor nagy a nyomás, és erős a kísértés arra, hogy túl gyorsan mozdulj, hallani fogod az Ő hangját, amint ezt mondja: „De nem kell sietve vonulnotok, nem kell futva mennetek, mert az Úr jár előttetek, Izráel Istene lesz mögöttetek is” (Ézsaiás 52:12). Isten fedezéket nyújt neked, elöl és hátul is. Ugye milyen jó? Amikor épp rossz irányba fordulnál, vagy rossz döntést hoznál, Ő emlékeztetni fog. „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását” (Példabeszédek 16:9). Amikor nincs rá módod és nincsenek meg a kellő eszközeid ahhoz, hogy elvégezd a munkát, az Ő hangja ezt fogja suttogni: „Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz” (Ézsaiás 58:11). Kiapadhatatlan forrásokkal rendelkezel. Amikor kifogysz a válaszokból, és nem tudod, hogyan tovább, Ő bátorítani fog: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem” (Zsoltárok 32:8). Amikor a teher már túl nehéz, hallani fogod az Ő hangját: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz” (Zsoltárok 55:23). Ha Isten hangjára figyelsz, akkor lehet, hogy fel kell áldoznod kisebb dolgokat, és le kell halkítanod más hangokat, de meg kell tenned. Semmi, egyáltalán semmi sem fontosabb, mint hogy megtanulod felismerni Isten hangját, amikor szól hozzád.

Ahogy az élet, úgy az idő is Isten ajándéka, csak míg az élet ajándékát olykor, – különösen veszélyhelyzetekben ? megköszönjük, addig az időt hagyjuk csordogálni, elfolyni, ahogy a régiek mondták, múlatjuk. Az emberi élet az időben folyik, ismerjük időbeli kezdetét, de nem látjuk előre azt a pontot, amitől kezdve a földi élet átlép az öröklétbe. Mindenki a saját időjét éli meg, de ez be van ágyazva a világ időjébe, mint ahogy mindenkinek a léte is része a világ létének. A keresztények számára az idő kegyelmi ajándék: földi létünk idejében haladhatunk a tökéletesség felé, a hitben az időt úgy éljük meg, mint az örökkévalóság elővételezését. A jelen pillanatban nyert kegyelem emlékezetünkbe idézi múltunkat, Isten megtapasztalt jóságát, segít a jelen problémáinak megoldásában, egyben elővételezi a reményteli a jövőt. “Gondolj Teremtődre ifjúságod napjain (…), mielőtt visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett, s az éltető lehelet Istenhez, aki adta.” (Préd 12,1.7) (Bíró László)

Ahogy belépsz az előtted álló, céltudatosan eltervezett évtizedbe, fontos, hogy észrevedd, hogy a munkád lehet egy olyan cselekedet, mellyel kifejezed Isten felé az imádatodat. Valójában, ha azt szeretném, hogy Isten áldása legyen a pénzügyeimen, akkor a hivatásomat mindenképp egy Istent imádó cselekedetté kell alakítanom. Mit is jelent ez? Arról beszélek, hogy nem számít, mit csinálsz – utcát sepersz, egy vállalat főnöke vagy épp főállású anya vagy – a munkád több mint egyszerű munka. A Biblia azt írja, hogy amíg itt vagy a földön, használd a munkádat az imádat egy kifejeződéseként. Ez azt jelenti, hogy bármit is teszel, azt tedd lelkesedéssel. Ha nincs benne szíved-lelked, akkor nem a számodra megfelelő munkát végzed. Ha nem úgy végzed, hogy szíved-lelked benne van, akkor bűnt követsz el. Nem én mondom ezt, hanem a Biblia. Miért dolgozzunk teljes szívvel-lélekkel? Mert „az Úrnak” dolgozol, és „nem az embereknek”. Tegnap megtudtuk, hogy Isten a bérünk és az „ellátmányunk”. Ő a „főnököd” is. Lehet, hogy van valaki, aki a „felügyelő” szerepét tölti be, de te valójában egy magasabb hatalmat szolgálsz. Nem számít, mit teszek, legyen az egy étel elkészítése, egy számla aláírása, egy elemzés elvégzése, egy üzlet megkötése, értékesítés, kézbesítés – akármi is legyen, úgy kell elvégeznem, mintha Istennek végezném, így az imádat egy kifejeződése lesz. Luther Márton, aki a reformáció elindítója volt, azt vallotta, hogy akár tehenet is fejhetünk Isten dicsőségére. WC-t is pucolhatsz Isten dicsőségére. Miért? A magatartásod árulja el, hogy „Istenem, amit teszek, azt érted teszem”. Például, vegyük azt, hogy ágyakat vetsz meg egy hotelben. Mindjárt szebben veted meg azokat az ágyakat, ha arra gondolsz, hogy „úgy teszem ezt, mintha Jézus aludna azokban az ágyakban”. Ha mindenhez úgy viszonyulnál, mintha Istennek tennéd, és nem úgy, mintha embereknek, hogyan változna meg a munkához való viszonyod? (Forrás: Napi remény)

Ahogy éled az életed, rájössz, hogy sokféle módon szerezhetsz bölcsességet, mint például: 1) Leírod mindazt, amit tapasztalataid által tanultál, és elgondolkodsz rajta. 2) A mások által összegyűjtött kollektív tudásból szemezgetsz. „A kevélységből csak civódás lesz, de a tanács megfogadásában bölcsesség van” (Példabeszédek 13:10). 3) Megpróbálod kívülről nézni a dolgokat. Az olyan állításokat, mint: „Errefelé így mennek a dolgok”, érdemes alaposan megvizsgálni, ha olyan módszerek védelmére használják, melyek már nem működnek. 4) Ne siettesd a befejezést! A növekedés mindig folyamat. A kreativitás sokszor rendetlen és elbátortalanító. Ha a változások közepette is képes vagy összpontosítani, és nem veszted el a hited, az az érettség jele. A bölcsesség végső forrása azonban Isten! Egyszer egy vezető beosztásban lévő fiatalember azt mondta a titkárnőjének, hogy fontos találkozója van, ezért senki ne zavarja. A főnöke azonban beszélni akart vele, és bement az irodájába. Fiatal munkatársát térden állva és imádkozva találta, ezért csendesen kihátrált, és megkérdezte a titkárnőtől: „Ez megszokott dolog nála?” „Igen” – válaszolta a titkárnő – „minden reggel így tesz.” „Nem csoda, hogy hozzá fordultam tanácsért!” mondta erre a főnök. Ha bölcsességre van szükséged, beszélj Istennel: „Mert az Úr ád bölcsességet, az ő szájából tudomány és értelem származik” (Példabeszédek 2:6 Károli). „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja” (Jakab 1:5). „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató” (Jakab 3:17). „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem” (Zsoltárok 32:8).

Ahogy kinyitod ma reggel a szemed, a futócipő már rajtad is van, és indul a mai táv. Gondolataid elkezdenek szélsebesen pörögni, cikázni, és bajban lennél, ha mindet szavakba kéne önteni, és most nem is a minőségre, hanem a mennyiségre gondolok. Tervezel, azután nekiállsz megvalósítani. Beszélsz, szervezel, végrehajtasz, emberekkel kerülsz kapcsolatba, utazol egyik helyről a másikra, végzed a hivatásodat, és éled az életet. Nincs megállás. Ha fizikailag szabadságot is veszel ki, a futócipőt nem tudod a sarokba vágni. Minden nap minden percében futnod kell, csak az nem mindegy, hogy miért. Miért futottál tegnap és egész eddigi életedben, és miért futsz ma? Milyen cél lebeg lelki szemeid előtt? Pénz, siker, anyagi javak, magasra ívelő karrier? Esetleg csak egy csekély “túlélni ezt a napot” mottó? Isten ma reggel arra hív, hogy ne a mulandó dolgokért fuss, hanem azért, ami örökre megmarad. Fuss a menny felé, ahol Ő vár a célszalagnál, és fejedre teszi a győztesek koronáját. Hidd el, a győzelem biztos, Jézus Krisztus már megszerezte neked; és csak arra kér, fusd le köreidet Emberként Vele!

Ahogyan a társadalmi érintkezésnek – egész életünket átszövő kommunikációnknak – különböző szintjei vannak, hiszen különféle mélységben beszélek a hittestvéremmel, a munkatársammal, a főnökömmel vagy a beosztottammal, a papommal vagy éppen a férjemmel vagy feleségemmel; ugyanúgy különböző szintjei vannak az Isten-hitünknek is! Azt, hogy ki, miért, s mennyi ideig áll/van ott, ahol – azt egyedül az Isten tudja – Jézus Urunk óva int minket az ítélkezéstől -, az ugyanis a JóIsten hatáskörébe tartózó feladat. Ő Isten – mi emberek vagyunk, s Ő nincs rászorulva a mi ítélkező segítségünkre. Szomorú, hogy a készség az ítélkező együttműködésre még kétzer év után is megmaradt bennünk… Ahogyan a csatába hívó trombita hangja is egyértelmű, ugyanúgy a keresztény ember kommunikációja is egyértelmű kell hogy legyen, a Mester így mondja: “A ti igenetek legyen igen, s a ti nemetek legyen nem.” A világos beszéd nemcsak értelmes, de építő is – természetesen annak, “akinek van füle a hallásra”, mert bármennyire is igyekezünk valamit elmondani érthetően vagy törekszünk bizonyságot tenni a szívünkben lakozó reménységről, sokan vannak, akik látván nem látnak, s hallván nem hallanak/értenek”. Levegőbe beszélni, azaz üres szavakkal rezegtetni a levegőt nemcsak a politikusok kiváltsága. Sajnos megtörténik ez szószéken éppenúgy, mint a szószék alatt, hittestvéri nyíltságban vagy párkapcsolati zártságban. Ilyenkor érezzük azt, hogy az üres szavak mennyire súlyosak! Nem árt újra és újra tudatosítanunk: Amennyire az üres fecsegés nem juttat el sehová, olyannyira repít minket az Isten felé az értelmes, bölcs, őszinte, szeretetből fakadó, isteni SZÓ… (Frankó Mátyás)

Ahogyan szeretni nem lehet parancsra, úgy hinni se. Az erőszakosság minden fajtája – s ide tartozik az is, amikor a missziót, a hitet hibásan értelmezik és összekeverik a következetességgel – joggal vált ki ellenkezést minden jóérzésű emberben. “Aki kardot fog, az kard által vész el!” – tanítja a Mester, mintha rá akarna vezetni az Istenben való hit lényegére: az önkéntességre. A mártírok önként vállalták a halált; Sidrák, Misák és Abednégó egy szimbólikus térdhajtás után háborítatlanul tovább élhették volna kiváltságos életüket… Az ilyen “hívő” emberek azonban tudják, ha szabadásgról, hitről, szerelemről van szó, Istennek kell engedelmeskedni, mintsem enbernek! Minden, ami nekünk nagyon drága és rettenetesen fontos, az az önkéntességen alapul. A másiknak a saját döntése kell hogy legyen, hogy barátkozzék velünk, hogy felfigyeljen ránk az, aki számunkra is kedves. Szeretetet, szerelmet, hitet nem lehet önkéntesség nélkül birtokolni, erővel és hatalommal csak a félelemmel teljes tekintélyt lehet kikényszeríteni. Szívünk mélyén azonban mindannyian az érdeknélküli teljes elfogadásra vágyunk, hiszen ez hozza meg számunkra a belső békét, s életünk külső nyugalmát is ez munkálja… (Frankó Mátyás)

Ahol épülés van, ott az ellenség is hamarosan hallatja szavát. Van, hogy nyílt támadás helyett burkolt gáncsoskodással igyekszik ártani. Harcban állunk hát mi is, ezért szükségünk van arra, hogy imádkozzunk az Úrhoz, és miközben őrködünk a meglevő értékek felett, dolgoznunk is kell. Ma, amikor az Isten házában egybegyűlünk, gondoljuk át a dolgainkat! Vajon mindnyájan a helyünkön vagyunk-e? Érdekeltek vagyunk-e az épülésben? Tenni tudunk és akarunk-e azért, hogy a mi falainkon levő rések meg legyenek erősítve? Adja Isten, hogy így lehessen!

Ahol fájdalom van kívánok Neked:Békét és könyörületet!
Ahol félelem van kívánok Neked:szeretetet és bátorságot!
Ahol fáradság kimerültség van kívánok Neked:megértést türelmet és megújult erőt!
Ahol kétségek vannak kívánok Neked:megújult önbizalmat képességeidben,hogy megküzdhesd!
Egy Angyalt küldök Neked!
Tegye szebbé az életed!
Legyen egészséged!
Tegyen pénzt a zsebedbe,vigyen boldogságot a szívedbe!
Vegyenek körül barátok!
Öröm és boldogság legyen mindig Veled!
Arcod mosolyogjon ne lásson könnyeket!
Erő és egészség kísérjen utadon!
Nagyon boldog légy minden napodon!
Olyan legyen életed mint a friss virág!
Boldogság kísérjen egy életen át!
Kívánok Neked elegendő szeretetet a szívedbe és elegendő közösséget a Lelkednek!
Kívánok Neked elég fényt,hogy világítsa leckéidet,és elég sötétséget,hogy elvezessen bölcsességedhez!
Kívánok Neked elegendő áldást,hogy megnyissa szívedet!
Kívánok Neked elég esőt,megtisztítsa Lelkedet!
Kívánok Néked elég madarat,hogy röptük gyönyörködtesse szemedet…
Elegendő madár dalt,hogy legyen szerenád fülednek!
Kívánok Neked elegendő földet,hogy biztosan tartsa fáid és szándékaid gyökereit!!!
Kívánok Neked elegendő csillag fényt,hogy táplálja képzeleted és elegendő hold fényt,hogy simogassa Lelked…
KÍVÁNOK NEKED MINDENBŐL ELEGENDŐT!!

Ahol Isten szeretete jelen van, ott érvénytelenné válik az átok… Azaz, a rossz is jóra fordul, mert minden erő – vagy minden dolog, aminek erőt tulajdonít az ember -, az Isten szolgálatában áll. Isten közelében nincs ellenállás, mert Ő mindenható. Akinek nincs (mustármagnyi) hite, az abban a tév-hitben él, hogy Istennek hadakoznia kellene gonosz hatalmakkal és erőkkel… Mintha csak véges erővel bírna a Végtelen, Mindenható Isten. Elgondolkodtató, hogyan fér meg egy emberi fejben egyrészt a Világteremtő Isten képe, akinek egyetlen szavára “Legyen!” előáll a mindenség, s az a földhözragadt emberi elképzelés, hogy “Isten seregének” és a “Sátán Seregének” majd meg kell ütköznie egymással… Megmosolyognivaló elképzelés, hogy az Istennek “hadakoznia, bírkóznia” kellene saját teremtményeivel. Az átok nem más, mint az áldás hiánya. Vagyis annak a visszautasítása, amit az Isten végtelen szeretetből elkészített az embernek. Ez az emberi eltaszítás az átok! Az a szánalomraméltó verbális mahináció, amit milliók gyakorolnak naponta százmilliók felett, az pedig nem más, mint a tudatlanság még hosszú ideig tartó aktuális diadala…

Ahol nincs semmi, ott a dicsőségben sem lesz semmi nyilvánvalóvá. Rettenetes és megdöbbentő csalódás lesz majd, ha az ilyen lelkek belső üressége felszínre kerül és akkor kiderül, hogy egész életükben olyannak képzelték magukat, amilyenek soha nem voltak. – Legyen az életünk elrejtve Istenben!

Ahol szeretet van, ott nem a külső, hanem a belső értékek számítanak. Ahol szeretet van, ott jó az embereknek együtt lenni. Akkor is, ha kevés és nem olyan az ennivaló, amint arra többen vágynának. De tudják, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Ahol viszont gyűlölet van, ott nem jó lenni. Feszélyez, nyugtalanít, zavar a légkör. Jártam már olyan helyen látogatóban, ahol minden volt: terülj asztalkám, ami szem-száj ingere, pazar lakberendezési cikkek, hatalmas tv, de családi béke az nem. Én már megtapasztaltam, hogy mennyire igaz ez az Ige…

Akár jó, akár rossz példát mutatnak a szülők, sokkal nagyobb befolyást gyakorolnak a gyerekre, mint azt fel tudjuk fogni. (Elisabeth Elliot) Jézus visszajövetelével fog lezárulni az egész történelemben a kegyelmi idő. De a személyes kegyelmi időnk viszont addig tart, míg élünk. Amíg élünk, van lehetőségünk Jézussal élni, őt komolyan venni, vele számolni! A következő fontos mondanivaló ebből következik. Másrészt az Úr Jézusról szóló igaz tanítást tovább kell adni. Szükségük van a gyerekeknek tiszta igemagyarázatra, tanításra, példamutatásra. És itt van a hangsúly a Vigyázzatok! felszólításon! Jézus felszólít minket, hogy szüntelenül vele legyünk kapcsolatban, mert ez a világ minden édes mérgével el akar altatni. S ha mi elalszunk, mi lesz a gyermekeinkkel? Az alvó ember nem tud vigyázni, tanítani, főleg nem vezetni. Tehát ne aludjunk! Ne higgyünk el mindent, amit hangosan kiabálnak. Nem kell sodródnunk a világgal. Olvassuk az Igét, hogy tisztábban lássunk. Csak így tudjuk megkülönböztetni a hamis tanítást. A Sátán nagy fegyvere, hogy értelmetlenné teszi Jézus kereszthalálát. Csak akkor tudunk ennek ellenállni, ha Jézus bennünk él! Dicsőítsük Urunkat vigyázó, hívő életünkkel! Atyám! Olyan nehéz ebben a világban különbséget tenni jó és rossz között. Ne engedd, hogy a Sátán becsapjon minket a világ színeivel és ízeivel! Adj erőt lemondani a számodra utálatos dolgokról, és így tarts ébren, vigyázva, míg a te szent Fiad visszajön! Jövel, Uram Jézus! Ámen.

Akár tetszik, akár nem, ha Istentől kéred a megoldást, az gyakran új kihívásokat jelent. Egy gyermek megoldhatja úgy a zsebpénz-problémáját, hogy újságkihordást vállal, de amikor felnő, remélhetőleg nagyobb problémákat fog megoldani – például hogy hogyan gondoskodjon a családjáról. A jó hír az, hogy a nagyobb problémák megoldása nagyobb jutalommal jár. Kérd hát ma Istent, hogy tegyen próbára, és segítsen neked, hogy „…vedd az ágyadat és járj!” (János 5:8), hogy felégesd a függőséged hídjait és a „tanult tehetetlenséget”, és tovább lépj nagyobb dolgok felé. Más szóval „válaszd az életet!”

Akár vezető vagy, akár nem, azt javasolhatom, tanácsolhatom neked, hogy ne derogáljon úgy élni, mint ahogyan Jézus élt, úgy gondolkodni, cselekedni, mint ahogyan Ő erre példát adott. Imádkozzunk azért, hogy közösségeinkben – család, munkahely, gyülekezet, falu, város, ország – legyenek a Jézus példáját követni akaró, szolgálni tudó vezetőink!

Akaratod megegyezik Istennel, de van a testedben olyan hajlam, ami tehetetlenné tesz, noha tudod, meg kellene tenned azt a dolgot. Amikor az Úr megszólal a lelkiismeretünkben, lelkiismeretünk először akaratunkat rázza fel. Akaratunk pedig mindig megegyezik Istennel. Azt mondod erre: ,De én nem tudom, hogy akaratom összhangban van-e Istennel?” Nézz Jézusra és rájössz, hogy akaratod és lelkiismereted mindig megegyeznek vele. Ami ezt mondatja veled, hogy “nem teszem”, az nincs olyan mélyen, mint az akaratod. Az romlottság és megátalkodottság, s ez soha nincs egyértelemben Istennel. Az akarat mélyebben van az emberben, mint a bűn. Isten az embernek a teremtésnél főelemként az akaratot adta; a bűn mint megromlott hajlam, utólag jutott be az emberbe. Az újjászületett emberben az akarat forrása mindenre képes: “…mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jókedvéből” (13). Figyelemmel és gonddal kell véghezvinned, amit Isten munkál benned. Üdvösségedet nem megszerezned, hanem véghezvinned kell, mialatt szilárd elhatározással, rendíthetetlen hittel állsz rá Urad teljes és tökéletes váltságára. Ha ezt teszed, nem lesz ellentétes akaratod Isten akaratával, az Ő akarata a te akaratod lesz. Saját önkéntes választásaid Isten akaratának vonalába esnek, életed pedig olyan természetes, mint a lélegzés. Akaratodnak Isten a forrása, ezért viheted véghez az Ő akaratát. A megátalkodottság, értelmetlenség visszautasítja a világosságot. Egyet lehet csak vele tenni: dinamittal a levegőbe röpíteni. Ez a dinamit: a Szent Szellem iránti engedelmesség. Hiszem-e, hogy a Mindenható Isten az akaratom forrása? Isten nemcsak várja tőlem, hogy cselekedjem az Ő akaratát, hanem Ő maga az bennem, aki megcselekszi.

Akárhová is nézünk, mindenütt az Isten teremtettségbeli jó rendje tükröződik vissza. Isten “ujjlenyomata” mindenütt ott van – kivéve az emberi akaratot! Jóllehet Isten szeretetből hívja létre az életünket, a legnagyobb méltóságra rendelve. Az ember mégis méltatlanul és szeretetlenül viselkedik az élettel kapcsolatban. Isten-adta joga lenne minden embernek szerelemben megfoganni és szabadságra megszületni, ehelyett az Isten szeretetcsodáját a szerelmet naponta gyalázzák-silányítják-ölik, s a másik ember szabadságának munkálása helyett a rabszolgaságot munkálják. Így idomul az ember e világ bűnös-emberi “rendjéhez” – zárja magára ajtóit vastag lakatokkal…

Akarod, hogy értelmed alkalmas legyen legyőzni szenvedélyeidet? Rendeld alá a nagyobbnak, és legyőzi az alacsonyabbat: és béke lesz benned, valóságos, biztos, rendezett. Mi ennek a békének a rendje? Isten parancsol az értelemnek, az értelem a testnek: nagyobb rend nem lehet. (Augustinus) Megszabadítani valakit valamitől, valakitől. Esetleg saját magától, vagy a saját negatívumaitól, rossz tulajdonságaitól. Terheit levenni a válláról. Megszabadítlak. Ez a mondat egészen mást jelent, mint az, hogy felszabadítlak. Nem valamely kívülről jövő elnyomás alól szabadít fel, hanem megszabadít terheidtől, amelyeket önnön hibádból, saját bűnösségedből eredően hordozol életedben. A bűn terhétől szabadít meg. De ahhoz, hogy megszabadíthassanak, előbb fel kell mérned, fel kell ismerned önnön megterheltségedet. Hiszen csak akkor tudsz kiáltani, miután felismerted saját megterheltségedet.Csak miután kiáltottál, miután segítséget kértél, csak azután tudja bárki is meghallani, meghallgatni a szavadat. És csak miután meghallotta kiáltásodat, tud csak segíteni. Segítség pedig nem jelent mást, mint ellenszolgáltatás nélküli, pusztán szeretetből történő cselekedetet. Segítek neked, mert nem vagy számomra idegen, mert ismerlek, és nem hagysz érintetlenül. Közöm van hozzád, szeretlek. Ezért segítek. Az utolsó mozzanat pedig a hálaadás. Meghálálom. Köszönöm. Mást nem tehetsz, de ezt meg kell tenned, mert bár nem tudod megfizetni, de megköszönni igen. Felismerni, kiáltani, meghallgatni, megszabadítani, meghálálni. Ha csak az egyik hiányzik, már nem teljes a folyamat. Legalább a felismerésig el kéne jutni, hogy továbbléphess. Uram, hálát adok neked, hogy felismerhetem saját gyengeségemet, hibáimat, bűneimet. Köszönöm, hogy tudok kiáltani. Köszönöm, hogy meghallgatsz és meg is akarsz szabadítani. Hálát adok, hogy meg tudom köszönni. Ámen.

Akarva-akaratlanul is közrejátszhatunk abban, hogy két ember egymástól távolabb kerüljön lélekben. Ugyanis a rágalmak könnyen éket verhetnek még a barátok közé is. A közelmúltban olvastam egy remek gondolatsort arról, hogy mit tegyünk azzal, ha hallunk valamit. A javaslat egyszerű: három szitán engedjük át a hírt. Először az igazság szitáján. Mielőtt továbbadnánk egy hírt (egy pletykát?), érdemes meggyőződni arról, hogy igaz-e vagy csak valaki kitalálta. A második szita a jóságé. Meg kell vizsgálnunk, hogy jó-e az, amit továbbadni készülünk. Harmadszor pedig a hasznosság szitáján engedjük keresztül. Ha pedig valami se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, akkor felejtsük el és ne is adjuk át senkinek, fárasztva feleslegesen az illetőt.

Aki a csinálmányt tartja istennek, az elvéti a célt, mert az élet legnagyobb értelme nem kezünk munkájának gyümölcse, hanem az alkotás maga… Istentől kapjuk az erőt ahhoz, hogy tervezzünk és megvalósítsunk, s Ő mosolyog ránk az eredményeinkben, amikor megáld minket. Isten adománya a tudomány is, de ha istentelenül (etikátlanul) élünk vele, akkor bálvánnyá válhat. Az élettelent éltetni, megtenni legfőbb értéknek ugyanis ugyanolyan esztelenség ma is, mint a régi korok bálványimádása… (Frankó Mátyás)

Aki a Krisztusra tekint, annak szeme nem az ideig valót szemléli, hanem az örökkévalót. Annak belső embere napról napra megújul, s külső embere ragyog az Isten dicsőségének fényében. S akinek szeme el nem múló értékeket lát, az lát igazán. Annak mozdulatai kifinomultak; annak tekintete tiszta, s pillantásától megnyugszik a háborgó lélek. Aki örökkévalót talál, annak szavai szomjazóknak forrás és éhezőknek eledel. Kezének simogatása megtalálja a sebeket; annak fegyvere szeretet és őszinteség. Aki a Krisztusra tekint, ha szorongatják is, be nem szorítják; ha kétségeskedik is, nem esik kétségbe; bár üldözik, mégsem lesz elhagyott; letiporják, de nem veszejtik el. Születésemkor a sors az őszinteséget bölcsőmbe tette pólyának, s én elviszem magammal a koporsómba szemfedőnek. A képmutatás könnyű mesterség, minden bitang ért hozzá; de nyíltan, őszintén, a lélek mélyéből szólni csak a nemesebb szívek tudnak és mernek. (Petőfi Sándor) Urunk, Istenünk! Ami nekünk dicsőséget szerez, nem magunktól van, tőled, Urunk. Fogadd el hálánkat! Ne engedd, hogy mást keressünk Krisztus helyett! Ne hagyd, hogy más forrásból merítsünk, és más alapon tájékozódjunk! Légy áldott, Urunk, amiért elküldted hozzánk Fiadat, s hogy igéddel naponta reformálsz bennünket. Vigyázz ránk, tarts meg minket szent igédben! Ámen.

Aki a legjobban szeret a világon. Rajta kívül senki nem szeret igazán. Istennél mind a kettő együtt van, a kérlelhetetlen ítélet és a mérhetetlen szeretet. Ismerd meg az Orvosodat, akkor nem akarsz előle elfutni. Mondd most, hogy tégy velem, amit akarsz, ami látásod szerint az üdvösségemre való. Ha van nálad a gonoszságnak valamilyen útja, kérjed az Urat, hogy vezessen a világosság útjára. Egyszer így olvastam: Ne kritizálj, és nem leszel fáradt! Ez a mondat akkor nagyon helyreigazított. Fárasztó a hibakereső, másokat bántó, lekritizáló élet. Ne engedd, hogy a rendezetlen múltad tönkretegyen. Amit megbocsátottál, soha többé ne emlegesd fel a szívedben. Nehogy a gonoszság útja a kegyelemből visszavigyen az ítélet útjára. A dicsekedéssel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy Dániel 7,8. verse beszél a nagyokat szóló szájról. Vajon nem mondasz-e mindig többet, mint ami igaz? Amíg az agyamtól a számig ér valami, már mást mondok, mint ami igaz. Az ember különösen szeret magáról beszélni. Erre nagyon kell vigyázni. Úgy megszoktad, hogy már észre sem veszed, hogy magadat dicséred, emeled fel. Vagy a családodat. Dicsekedsz a gyermekeiddel. Gyermekeid Istennek szentelt edények? ő adta, vajon az Övé? Ne merj belőlük dicsőséget inni, mint Belsazár ivott a szent edényekből. Jézus példát adott, hogyan kövessük lábnyomait. ő az Orvosod, a Pásztorod. Nyomdokain jársz-e?!

Aki a parancsot kapja, az személyesen tudja, biztos benne, hogy ez most Isten akarata, ezt most nekem kell végrehajtanom. Nem a tények, nem a körülmények, Isten Lelke az, ami megadja ezt a bizonyosságot. Akkor következik a döntés: vállalom, vagy engedem magam lebeszélni. Nagy dolgok függhetnek tőle. Isten nem ad parancsot mellékes dolgokra. De komoly feladatra sem kényszerít. Ha nem vállalom, lehet, hogy nagy kár származik belőle, lehet, hogy elvégzi valaki más, de biztos, hogy számomra veszteséget jelent. S ha vállalom: Isten munkatársa, jó lelkiismeretű szolgája leszek. Mindig megéri! Jó Istenem, használj fel engem is a szolgálatodra! Lehet, hogy ezt csak most kérem, amikor nem kaptam még parancsot, és majd ha megkapom, félni fogok tőle. Arra kérlek, ha majd megszólítasz, tégy bizonyossá akaratod felől. Addig pedig készíts fel arra, hogy hajlandó legyek a szolgálatodra! Talán éppen most parancsolsz, és én azon töprengek, vajon amit napok óta érzek, valóban a te rendelésed-e. Add, hogy él tudjam fogadni a József indulatával, aki nem okoskodott, hanem engedelmeskedett! Add, hogy én is szolgája, őrzője, ápolója legyek megváltásodnak, add, hogy eredménye legyen annak, hogy megszólítottál! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

Aki az evangéliomot akarja hirdetni, hirdesse a Krisztus feltámadását. Aki nem ezt hirdeti, nem apostol az. Mert ez a mi hitünk feltétele. Könyvben is az az igazán értékes, amelyik ezt tanítja s szorgalmazza. E hitcikk hatalom. Mert ha nem volna feltámadás, akkor se vigasztalásunk, se reményünk nem volna. Akkor minden más, amit Krisztus tett és szenvedett, hiábavaló volna. Mi tehát így tanítsunk: Nézd, Krisztus meghalt érted; magára vett bűnt, halált és poklot. De nem bírhatták le: Ő volt az erősebb. Feltámadt, győzött s mindent maga alá vetett, hogy megszabadulj tőlük s úrrá légy rajtuk. Mindez a tied, ha hiszed. Jó ezt nekünk világosan látnunk s bizonyosan tudnunk!
Jézus él!
Óh nincs kétség:
Nem szakaszthat el őtőle
Sem magasság, sem mélység,
Sem szerencse sem bűn tőre.
Ő erőm és oltalmam.
Ez az én bizodalmam.

Aki az Igét nem kíváncsiságból, nem kritikusan, nem megszokott kötelességteljesítésből, hanem éhséggel olvassa, azzal találkozik az Úr Jézus. Az ilyen ember áldást nyer és közelebb jut hozzá, Ő pedig elárasztja és átjárja azt Szentlelkével. Az Ige tükrében az Úr dicsőségét szemléljük és ugyanarra a képre formáltatunk át dicsőségrol-dicsőségre (2 Kor 3, 18). Akkor mi is mindent úgy ítélünk meg, ahogyan Jézus. Az embereket, az eseményeket és a dolgokat úgy látjuk és értékeljük, mint Ő. Most már mindenünk, amink van, az övé. Így, ebben a teljes függőségben és hozzá kötve vagyunk igazán szabadok.

Aki az Isten (szeretet)akaratának megfelelően éli életét, szolgál, az életet talál emberi kapcsolataiban, az kiteljesedik a kis-, és nagyközösségben egyaránt. A közösségben lenni/élni jó, de csak akkor, ha az a közösség szeretet-közösség, melyben egyik a másikat hordozni kívánja. Aki “ki nem állhatja” a közösséget, aki a “kákán is csomót keres”, aki nem hajlandó önző énjét megzabolázni, az mindig kívülálló marad, s önmaga rosszaságában érik/teljesedik tovább. A tudatos ember tudja, hogy mi a jó, s mi a rossz és ismeri tettének következményeit. Éppen ezért nincs semmiféle mentsége – sem ember, sem Isten előtt… Aki a rosszat hajhássza, az nemcsak testeket öl, emberéleteket rövidít, de önmaga lelkét is halálba rántja. Érdekes módon ennek valósága különösképpen nem okoz erkölcsi válságot a gonosz ember életében, amíg fiatal, s erős, s “odamegy, ahová akar”. De, ha megöregszik… s másokra szorul, akkor kezd kiviláglani számára, hogy amit tett, az mennyire borzalmas volt… Az Isten irgalmazzon az ilyen embernek!

Aki befogadja Jézus Krisztust, az lát, változik, változtat. Felöltözheti a Lélek fegyvereit, gyümölcsöt terem, üdvösséget kap. Változtatások természetesen a Lélek által munkált jó rendben (1Kor 14,40), szeretettel (1Kor 13,1–3) történnek. Bárcsak életünk, szolgálatunk minden területén otthon lenne nálunk! Tudunk Jézushoz hasonlóan imádkozni: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14,36)? Kérjünk Istentől erőt így imádkozva: Légy segítségül az én hitetlenségemben!

Aki bocsánatot kér, abban új élet sarjad, aki megbocsát, az új életre szül. Megbocsátás a viszonzást nem váró, gyógyító szeretet magasiskolája, a lelki méregtelenítés legbiztosabb útja. Nehezen járható, keskeny ösvény a boldogság felé. Ne sokat várakozz! (Simon András) A gyógyítás pedig úgy történik, mint a hétköznapi életben az orvos és betege között. Az orvos jelenléte adott, a betegnek kell odamenni hozzá felismerve beteg állapotát, s csak ezután következik a gyógyulás az orvos segítségével. A különbség Jézus és az orvosok között csupán az, hogy míg az orvosok sokszor nem tudnak segíteni, vagy nem is ismerik fel a bajt, addig Jézus minden esetben látja a helyes diagnózist, és kész mindenkit meggyógyítani! Uram, te vagy egyedül a szívek vizsgálója és ismerője! Te ismered minden kínunk, bajunk. Gyógyíts meg, ha gyógyulásra várunk. S add, hogy életünk hitben járó Krisztus-követés legyen. Ámen.

Aki búcsúzkodik, az ott marad. Hány ember búcsúzott már az italtól. Majd kevesebbet iszom. Hány ember búcsúzik a tévétől. Csak a híreket meg a politikai műsorokat nézem. És ott maradt. Minden úrvacsoraosztásnál búcsúztál a bűneidtől, és mindig benne maradtál. Ha valakit nem hívott el Jézus, az nyugodtan maradhat. De akit elhívott, az ne búcsúzkodjon, hanem hagyjon ott mindent, és induljon. Ha nem búcsúznál annyit, már az egész családod utánad jött volna. Ha ő hívott, akkor feltétel nélkül mondj igent. A többi az ő dolga. Nincs fészek, nincs barlang, nincs temetés, nincs “előbb”, nincs “de”! De van egy nagy VAN, ami mindennel fölér. Van Jézus, és Vele van szeretet, van békesség, van örömökkel teli, és aggodalmaskodás nélküli boldog, megelégedett élet.

Aki bűne eltöröltetését akarja, annak bűnbánatot kell tartania, ezt prédikálta Péter apostol Jeruzsálemben. A tudatlanságból elkövetett rossz is bűn. Ha nem ismerem a törvényt, és úgy vétek ellene, az még nem jelenti azt, hogy mentes vagyok a büntetés szigorától. A megtérni vágyó tudhatja, Krisztus egyetlenegy áldozata elégséges minden bűn eltörlésére. Nincs szükség több vagy más áldozatra. Ez viszont azt is világossá teszi előttünk, hogy Isten csakis Krisztus áldozatának érdemére nézve tud megbocsátani az őszintén megtérőknek, azoknak, akik új szívet és új gondolkodási módot nyertek, vagyis új értelmet. Ők tapasztalhatják meg az Úr színétől jövő lelki felüdülést. A megtértek, újjászületettek hálásak az Úrnak ezért a csodálatos életért. Hálából szolgálnak az Úrnak, készülnek a vele való nagy találkozásra. Ígéret van birtokukban, az ő visszajövetelének ígérete. Azt is tudják, hogy drága Megváltójuk most Isten jobbján van, és közbenjár értük, ez nap mint nap örömmel tölti el az Úr megváltottait. Íme, milyen sok jóval fizet az, ha valaki őszintén tart bűnbánatot. Legyünk engedelmesek ennek az igei felszólításnak, hogy a megbocsátás áldását és a vele járó békességet Krisztus által megtapasztalhassuk!

Aki bűnöst térít meg, az a saját lelkét menti meg a haláltól. Furcsán hangzik ez, de megegyezik Jézus Igéjével. Csak aki más lelkek megmentésén munkálkodik, menti meg a saját lelkét is. Aki másokkal nem törődik, a saját belső életét is elsorvasztja. Aki mások iránt nem irgalmas, attól Isten is megvonja irgalmát (Luk 6, 36-37). Ha nem inted meg testvéredet, a te kezedből kéri számon Isten az ő vérét, vagyis lelkét. Csak akkor találsz új kegyelemre, ha te is a kegyelemhez vezetsz másokat. Bűneid egész sorát befedezi, ha másokat Krisztus vérének védelme alá segítesz. Sok szeretet és türelem kell ahhoz, hogy valakit visszatérítsünk a bűn útjáról, hiszen o rendszerint azt véli, hogy neki van igaza. Félrelépése következtében látása is meghomályosodott, mert a bűn elsötétíti a lélek szemét. Egyedül a Szentlélek győzheti őt meg eltévelyedéséről. Azonban hálás munka az ilyenek megmentése. Gazdag jutalma van nemcsak a megmentettre, hanem saját magunkra nézve is. Ügyeljünk hát egymásra, szálljunk síkra a testvérünkért.

„Aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.” Természetünk szerint mindannyian ebben a szégyenletes rabszolgaságban vagyunk. Csak Krisztus teremt szabad embereket, akik fölött nincs más úr, csak az Isten. Minden más szabadság csak látszatszabadság, hamis csillogású szolgaság.

Aki életében érezte Isten közelségét, az nemcsak hiszi és reméli, de tudja is, hogy az Aki “utoljára megáll a por fölött” az az életet meg(-ki)váltó Isten. Nem állít vissza az elejére, mint a társasjátékban, hogy újra és újra elhordozzuk sorsunkat (csak más testben, ahogyan a lélekvándorlást preferálók gondolják), s lekörözzük a többiket, hanem egyszerűen magához emel… Ez az egymásratalálás majd mindenre megoldást ad, hiszen akkor mi is ugyanúgy fogjuk látni az Istent, ahogyan Ő lát minket. Azaz: ismerni fogjuk Istent, s ezért már nem kérdezünk semmit, csak énekelünk, énekelünk, dicsérve Istent végtelen szeretetéért…

Aki elfogadta Jézust, abban ég a bizonyságtevő, mentő szeretet, mindenkinek mondani, hogy el ne vesszenek, hogy a gyötrelem helyére ne jussanak. A kérdés, megtérsz-e, amikor még nem látsz, amikor még úgy néz ki, hogy minden bolondság, nincs is kárhozat. Az üdvösség döntő mondata: “Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz” (Acs 16,31). A Biblia azt mondja: a hit, ha cselekedetei nincsenek, halott hit. A gazdagnak is késő, hiába kér kegyelmet, hiába szeretne bizonyságot tétetni. Lehet, egyszer a te szád is Úrnak vallja majd Krisztust – csak éppen későn. Mindennek rendelt ideje van. Ha az Úr szerint megtérésednek most van az ideje, el ne múlaszd! Most még a hit időszakában élünk, nem jött még el a látás ideje. A benned lévő vágy hadd vigyen oda a kereszthez, a bűnbocsánathoz, az új élethez. Minden emberi szív Jézust keresi. A tied is!

Aki elfordul Istentől, az az élettől fordul el. Az élet ugyanis maga a szeretet. Aki nem tapasztal(hat)ja meg, milyen a teljességrevivő szeretet, annak igen nyomorúságos az élete. Hiába minden fáradozása, átélt szeretet nélkül értelmét veszti létének minden küzdelme. Sikert sikerre halmozhat, de ha nincs senki, akivel megoszthatná örömét, az elért eredmény mit sem ér… Aki gonosz, az nemcsak elpártolt az Istentől, az nemcsak megtagadta, s megvetette a szeretet egyetemes feljebbvalóságát, de egyben az élet helyett a halálra is szavazott! Márpedig Isten életre rendelt minket, nem pedig halálra… Aki Isten akaratának tetszően él egy életen át, az még a halált sem tekinti ellenségnek, de aki elpártol Tőle és enged gonoszsága kísértéseinek, az nemcsak (fele)barátait veszíti el, de minél közelebb kerül élete végéhez, minél inkább érzi magánya kínját, annál inkább retteg az elmúlástól is. Keserves dolog, ha valaki letér arról az útról, amire rendelte őt az Örökkévaló. Életünk folyamán többször kinyilvánítja Isten, mi az, amit szeretne megvalósulva látni életünkben, hiszen tálentumainkat nem azért kaptuk, hogy elássuk őket, hanem azért, hogy megduplázzuk őket! Felbecsülhetetlen minden egyes ember élete, hiszen egyediek, megismételhetetlenek vagyunk – nem “széria-darabok”, hanem Isten által “megálmodott” saját kezével formált ‘egyszeri’ csodálatos alkotások! Aki ezt megérti, az tisztelni kezdi az életet, mely az Isten félelmét is felébreszti benne. Az “Istennek félelme” azonban egészen más, mint az anyagvilágtól való félelem. A Teremtő Isten félelme (félelemteljes tisztelete!) ugyanis soha nem bénít meg és/vagy tipor sárba, hanem épít, gazdagít és soha nem gondolt magasságokba repít: nem egyszerűen életminőséget ad, hanem elmúláson túli Életet ajándékoz…. (Frankó Mátyás)

Aki elhatározza, hogy belép Isten lelki országába, az mind tapasztalni fogja, hogy a fékevesztett természet minden ereje és szenvedélye felvonul ellene, felerősödve a sötétség birodalmának minden hatalmasságával… Rossz szokásainkat és helytelen kívánságainkat ? melyek lényünket uralják ? nem tudjuk önerőnkből legyőzni. A saját erőtökből nem tudjátok Isten akarata alá rendelni szándékaitokat, hajlamaitokat és kivánságaitokat, de ha készek vagytok engedelmeskedni, Isten segítségetekre siet.” (Gondolatok a Hegyibeszédről, Menjetek be a szoros kapun c. fejezetből)

Aki embertestvért lát az ellenségben is, az nemcsak beemeli a másikat a közösségbe, de Istenhez is emeli, s aki az Isten vonzását így megérzi, az felfedezheti magán az istenképűséget, s annak megfelelően kezdi el élni életét, örömmel beolvadva a teremtett világ harmóniájába.

Aki feddhetetlenül él, biztonságban él, de aki görbe úton jár, az kitudódik róla. (Példabeszédek 10:9)  Életét sokféleképpen élheti az ember. Ezen belül a feddhetetlent és a görbe úton járót állítja szembe az Ige. Mi a különbség a kettő között? Nagyon is sok! Főleg lelkileg. Aki görbe úton jár, az bizonyos lehet felőle, hogy előbb-utóbb kitudódik mindaz, amit titkolni igyekszik. Jézus azt mondja, hogy nincs olyan rejtett dolog, ami le ne lepleződne. Lehet, hogy sokára derül ki valami, de az mindig kellemetlen az embernek. S bár gondolhatunk rá, hogy nekünk nincsenek görbe útjaink, azért szabad szerényebben és alázatosabban tekinteni életünkre. Még hívő emberek is képesek nagy lelki terheket cipelni évekig, ahelyett, hogy letennék vállaikról a bűnvallás vagy a bocsánatkérés útját járva. Feddhetetlen? Ugyan ki az, aki manapság ilyen próbál lenni? Ne tántorítson el téged az Isten helyes útján való járástól az, hogy nagyon kevés az útitárs. Belső békével és Isten áldásával, vezetésével párosul ez. A döntés a mi kezünkben – a mi szívünkben – van.

Aki görbe utakon jár, egyszer csak elbukik. (Példabeszédek 28:18/b) A görbe úton járó ember azt hiszi, hogy tervei mindig sikerülnek. Azt hiszi, hogy a simliskedés, sőt mondjuk ki: a tudott és akart bűnök nem derülnek ki. Ez azonban nagy tévedés. „Egyszer csak elbukik” – mondja az Ige a görbe úton járókról. A mikor-t nem lehet tudni. De a bukás garantált. Isten előtt nincs rejtve semmi, és bár malmai lassan őrölnek, de azt tartjuk, hogy se nem késik, se nem siet az Úr. Egyszer elbuknak a szándékosan bűnt bűnre halmozók. Mit üzen tehát nekünk az Úr a mai Ige által? 1. Tudva és akarva ne vétkezz! 2. Isten vezetését kérd napról napra minden dolgodban! 3. Ha letérsz a jó útról, fordulj vissza, térj meg az Úrhoz megbánva bűneidet, ha jössz, kitárt karral fogad!

Aki hálát ad Istennek, az nem tud hálátlan lenni embertársai felé. A mai haszonelvű, “adok-kapok” fogyasztói világszemléletű világunkban különösen is szükség lenne az önzetlenségre. Az ilyen emberek ugyanis a hétköznapokban “életszentségükkel”, azaz nem kirívó vallásoskodásukkal, hanem békességet sugárzó derűjükkel mintegy láthatatlan szálakkal összekötik az embereket, hogy aztán értékes közösség épüljön általuk is. Az imádkozó ember nemcsak “magában imádkozik” – keresi az alkalmat, hogy másokkal is tegye ezt. Aki csak magában akar imádkozni, az jó úton halad a vallásoskodáshoz vezető úton… A vallásoskodás azonban nem erőt ad, hanem erőt vesz el. Attól is, aki gyakorolja, meg attól is akit botránkoztat vele… Isten nekünk ajándékozta a szó, a beszéd lehetőségét, hogy szavaink által mi is “teremthessünk”. Nem anyagvilágot, mert azt már megteremtetett, hanem Isten világában nagyon fontos valóságokat: szeretetet, irgalmasságot és sok-sok örömet…

Aki hisz, meg nem szégyenül. Bár hány évesek legyünk, nem attól félünk-e, hogy megszégyenülünk? Hogy oldotta meg Isten a szégyenkezéstől való félelmet? Úgy, hogy egy követ helyezett le, amelyik becses. De kinek becses? Ugyan, a kutyának sem kell! Csak egyedül Istennek volt becses! Ez a kő az emberektől megvetett volt. Krisztus kigúnyolható, megvethető. Le lehet köpni. Aki hisz benne, olyanban hisz, aki megszégyenül. Tudod, mi áll a hited útjába? A hiúságod, az, hogy többnek képzeled magad, mint aki vagy. Elhitted-e már, hogy ő tökéletes szabadító, hogy az ő vére minden bűnödre elég? Ne erőlködj, bízd reá magad Krisztusra. Ugyanennek a fejezetnek a 12. versében ez áll: “a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.” Mit mutat a gyakorlat? Azt, hogy nem nagyon jut eszébe a környezetünknek az Istent dicsérni, amikor Krisztust követjük. De Péter azt mondja, hogy majd a “meglátogatás napján”. Amíg az Isten meg nem látogat, nem tudjuk őt dicsőíteni. Amíg kézbe nem vesz, meg nem szorongat egy kicsit, addig nem nyílik föl a szemünk. Miért csak akkor? Azért, hogy megtanuljuk a türelmet, a várakozást, hogy lemondjunk a hiúságunkról. Lehet, hogy gúnyolni fognak. Nem vállalhatjuk a Krisztus gyalázatát így? Kik nem szégyenülnek meg? Azok, akik nem szégyellik a miérettünk megszégyenítettet, a keresztfán kigúnyoltat. (Horváth Levente)

Aki hiszi önmagáról, hogy valaki, holott semmi, önmagát csalja meg. Juss el oda, hogy nem vagyok senki, minden az Úré, és annak adja, akinek akarja! Nabukodonozorhoz visszatért az értelme. Nagyon eltitkolhatták a nép előtt, hogy mi van a királlyal. Mint ahogy mi is titkoljuk csődjeinket, bukásainkat. Ne felejtsd el, hogy akik kevélységben járnak, azokat Isten egy perc alatt megalázhatja. Legveszélyesebb út az öndicsőítés útja. Alázd meg magad. Ne várd meg a véghezvitt ítéletet!

Aki igazán újjászületett, az szereti az Istent és az ő gyermekeit. Nem csak egyes személyeket. Az, hogy valaki újjászületett, Isten iránti engedelmességben nyilvánul meg. Az Isten parancsolatainak való engedelmesség, bár néha nem könnyű, nem teher számára, hanem öröm. „Boldog vagyok, mert szolgálom a Királyt.” A világi örömök, élvezetek és szenzációk el akarják választani az egyént Istentől, az örökkévalótól, és a földi, mulandó dolgokra terelik figyelmünket. Aki Istentől született, legyőzi a világot, mert más szemszögből nézi az életet; mert hite van az örökkévaló Istenben. Az, aki valóban legyőzi a világot, nem valami nagy tudós, filozófus, hanem az egyszerű hívő. Az ilyen Pál apostollal együtt vallja: „mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,18). Legyen bár szolgálatunk könnyű vagy nehéz, végezzük örömmel, azzal a teljes hittel, hogy Isten ad erőt a világ legyőzéséhez!

Aki Isten szeretetébe merülten kívánja élni életet, az nem csalatkozik sem Teremtőjében, sem az életben, s nem csalja meg önmagát sem azzal, hogy valakinek hiszi magát. Jól tudja, hogy egyedül Isten az, Aki valakivé tehet, ha akarja, de Ő elsősorban arra teremtette az embereket, hogy istenképűen éljenek ebben a földi világban. Aki csak önmagát akarja látni a másikban, aki a maga életét akarja megnyerni a világ/a természet kárára, annak önnön felmagasztalása végül szégyenteljes megaláztatásba fordul, de aki nem felejti el, hogy Isten naponként megújuló kegyelmére szoruló teremtmény, az megtalálja önmagát, s felebaráti szolgálatában kiteljesedett, Istennek tetsző életet él… (Frankó Mátyás)

Aki Istent ismeri, az nem lehet élet-tagadó, a természet isteni örök rendjével ellentétes beállítottságú. Nemegyszer panaszkodnak magukat hívőnek tartó emberek, hogy a hitük miatt szenvednek el megkülönböztetést. Az ilyen hitet érdemes lenne nagyító alá venni! Ha valaki hisz a szeretet Istenében, annak hitére legfeljebb egészséges irigységgel/vágyakozással tekintenek a világ fiai, az igazság az, hogy a hívő ember a megszólást is kiváltó “furcsaságai” visszavezethetők személyes önzésre, indulatokra – ami összeegyeztehetetlen a valódi istenismerettel. Hitünk miatt tehát nem ítéltetünk meg itt a földi létünkben, de a cselekedeteink miatt igen. Odát, az URIsten, azonban nem az érdemeinkre lesz tekintettel, hanem a hitünkre: mennyire volt őszinte, mennyire volt “istenes”…

Aki Istent látja, az felismeri, hogy minden teremtmény – semmi. (Eckhardt mester) A mai világban ismét terjed a test kultusza. Volt már ilyen a világtörténelemben. Az ókori görögök előszeretettel jártak fürdőkbe, gymnasiumokba, ma ezeket úgy hívjuk, hogy konditermek. Szerettek kérkedni erős, kisportolt, dagadó izmokat megmutató testükkel. Manapság ugyanígy vagyunk ezzel, kell az érvényesüléshez a jó külső, az izmos felsőtest. Kisportolt, erőtől duzzadó, sikeres alakokká szeretnénk válni. Ez az embereszmény. Izzadunk, verejtékezünk a “sikerért”, pedig csak össze kellene tenni a két kezünk és imádkozni Istenhez, hogy adjon nekünk az erejéből, amely ezt az egész világot áthatja, amely mindannyiunknak életet adott, amely képes belőlünk boldog embereket faragni, és amelyhez nem mérhető semmilyen más erő. Sokszor beszélünk Isten szeretetéről és kegyelméről, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a mi Istenünk ezek mellett legyőzhetetlen, erős Isten is. Mégsem egy önkényes zsarnok, hanem az ő ereje erőtlenség által ért célhoz, amikor hagyta, hogy Krisztust megfeszítsék mindannyiunkért és így legyőzte a halált az erejével. Ez az igazi isteni erő, és ebből kell nekünk is meríteni. Az Istenbe vetett bizalommal tudunk hegyeket megmozgatni. Az Istentől ingyen kapott erő lesz az, ami előrébb visz minket a munkánkban, a tanulásban, a családi életünk alakulásában, a céljaink elérésében, az egymás iránti szeretetben, egyszóval az életünkben. Drága Mennyei Atyánk! Kérünk, láttasd meg velünk, hogy nélküled semmik vagyunk. Láttasd meg, hogy a te segítséged és erőd nélkül, a mi életünk reménytelen és elviselhetetlen lenne. Te azonban velünk vagy és átölelsz minket nap mint nap, kérünk, maradj is velünk, örökkön-örökké! Ámen.

Aki Istent szereti benned, úgy őriz meg, hogy elenged; aki csak önmagát szereti benned, úgy veszít el, hogy görcsösen ragaszkodik hozzád. (Simon András) Az isteni kegyelem lehetősége minden ember számára megadatik, éppúgy, ahogy a Nap is válogatás nélkül árasztja melegét igazakra és bűnösökre egyaránt. A kérdés az, hogy az ember hogyan dönt, és tudja-e vállalni döntésének felelősségét: elfogadja vagy nem fogadja el. Isten felől azonban változatlanul és töretlenül hangzik a hívó szó. Talán nincs magasabb rendű szeretet annál, ha tiszteljük a másik teljes szabadságát, és hagyjuk, hadd éljen szíve szerint, hogy megtapasztalja és átélje szabad döntésének minden következményét, és képesek vagyunk türelemmel és békével várni, hogy a szeretett lény, aki elment, egyszer talán visszatér. Ezzel a szeretettel szeret bennünket az Isten, és bőséges áldásának jele, hogy megtéríti az embereket. A “megtérít” jelentheti azt, hogy Isten olyan megrázó, megmagyarázhatatlannak és igazságtalannak tűnő, sokszor tragikus sorshelyzetbe hoz, amelyben dönthetünk és választhatunk, hogyan alakuljon további sorsunk. Vagy megtérhet valaki embertársainak személyes hatására is. Isten igéjének olvasása is eredményezhet gyökeres változást az emberéletében. Felmérhetetlenül sokféle módon megtörténhet a megtérés mozzanata, de tudnunk kell, hogy ez mindig Isten kegyelmének, a Szentlélek munkájának eredménye. Azonban ebben a megtérítésben az ember mégsem passzív szereplő. A Szentlélek ugyanis szüntelenül munkálkodik – de döntenie az embernek kell. Mennyei Atyánk, aki magad vagy a szeretet, tisztíts meg minket Jézus vérével minden tisztátalanságtól, mely tőled elválaszt! Ámen.

Aki jó gyümölcsöt akar, annak a fán kell kezdenie s azt kell megjavítania. Éppen így: aki jócselekedetet akar, nem a cselekedeten kell kezdenie, hanem az emberen magán, kitől a jót várjuk. Az embert pedig senki sem teheti jóvá; csak a hit egyedül és senki sem teheti rosszá, csak a hitetlenség egyedül.
A cselekedet jóvá vagy rosszá tehet ugyan valakit az emberek szemében, de ez csak látszat és külsőség.
Hiszek benned, Istenemben,
Teljes egész életemben
S boldoggá tesz e hit engem.

Aki keresztyén, annak szervesen a szőlőtőből, Krisztusból kell születnie és sarjadnia. Mikor megkeresztelnek, vagy az evangéliom megtérít, akkor a Szentlélek vesz kezébe, mint agyagot s új teremtményt gyúr belőlem. Más értelmet s szívet ad, azaz Isten igaz ismeretét s kegyelmében való szívbéli bizodalmat. Röviden: megújul és megváltozik szívem alapja és talaja, úgyhogy új hajtássá válom, mert Krisztusba vagyok ültetve s belőle növök ki. Mert szentségem, igazságom és tisztaságom nem magamból sarjad, nem is magamból él, hanem egyedül Krisztusból, akiben hitemmel gyökerezem, amiképpen a nedv a tőkéből a vesszőkbe árad és így mostmár hozzá hasonulok, felveszem tulajdonságát s ketten egytermészetű lények vagyunk. Általa gyümölcsöt is termek, amely nem enyém, hanem a szőlőtőé. Így a keresztyén ember egy test lesz Krisztussal, úgyhogy igaz gyümölcsöt hozhat, nem Ádámét, nem is a magáét, hanem Krisztusét.
Tested piros vérrel virágzott
Értem, ki száraz ág vagyok;
Szemed sűrű könnyektül ázott
Értem, aki meghervadok.
Szelíd olajfa, óh segíts:
Olts te magadba s idvezíts!

Aki közömbös, az már mindenkit és mindent elengedett… Az ilyen embernek már nincs semmiféle motívációja, nem lelkesíti se ember se Isten. Az ilyen ember “langyos”. Se ide, se oda… Teremtő URunk márpedig úgy alakította életünket, hogy abban jelentősége legyen a döntésnek. Világot megváltani nem tudunk, de teljes a szabadságunk a döntésre! Istenre vagy a múlandóra bólintunk, ez egyedül rajtunk áll. Ahogyan Lutherünk mondja: “Hogy melyik lóra ülsz, az Isten lovára vagy az ördögére, az a te döntésed. Amelyikre ráültél, az elvisz téged oda, ahol a gazdája van.” Az igazi pokol azonban nem a rossz döntés – ez talán csak az előszobája -, hanem a döntésnélküliség. Jézus Urunk “alászállt még a poklokra” is, hogy ott is hirdesse a szabadulást – mert gyaníthatóan a JóIstennek még a pokolra is van megoldása (ezen régóta vitatkoznak a teológusok!) -, de, aki nem látja be, hogy az Isten az Élet maga, döntésnélküliségében örökre elkárhozik… (Frankó Mátyás)

Aki Krisztus valódi egyházát akarja látni, annak azt kellene látnia, hogy merre vannak azok az emberek, akik megbocsátani és bocsánatot kérni tudnak. Krisztus arca csak abban ábrázolódik ki, aki magát egészen neki adja. Ahol a papok, presbiterek, egyháztagok önző céloknak élnek és maguknak dolgoznak, ott nem Krisztus jó illata terjed, hanem halálszag. Még a hitetlenek is jól megérzik, hogy az önzés és önhittség, a kapzsiság és a gőg nem Krisztus illata. A kegyelmet közvetlenül mindenki Istentől kapja, és közvetítőre nincs szükség, még kevésbé vámszedőkre Isten és emberek között. Mit kell hát tennünk? Azt, hogy megkülönböztetés nélkül mindenkinek egyforma kedvességgel hirdessük Isten bűnbocsátó kegyelmét, és ha valakiben Isten Szentlelkének munkáját látjuk, annak testvéri kezünket nyújtsuk. Drága Mennyei Édesatyám! Kérlek, tedd tisztává hálaadásom énekét, hogy imádásom meghallgattatásra találjon nálad. Tedd tisztává szívemet, hogy meglássam bűneimet. Emelj fel nyomorúságomból, áraszd ki rám is a te kegyelmed, hogy éljen bennem a Krisztus, aki örök életet ad kegyelméből. Ámen.

Aki lelki életet akar élni, az nem gondolkodhat “agyagba-ágyazottan”: anyagiasan, mert aki csak materialistán akarja megérteni az életet, az pont azt nem érti meg belőle, ami a lényeg: a világ nem anyagi, hanem isteni természetű! Ezért ennyire komplex, s ezért vagyunk ennyire különös teremtmények, mert bennünk is ott lakozik a továbbélő isteni rész. Nagy dolog az élet, de még nagyobb annak tudomásul vétele, hogy életünkben és halálunkban is Istenéi vagyunk…

Aki lelkiekben gazdagodni akar, az nem kerülheti meg az isten-problémát, hiszen a lelkiség magából az Istenből fakad. Gyakran elgondolkodom, milyen jól teremtette meg Isten ezt a világot, hiszen bármit is birtokolunk a világból, a világban – lelkünk legmélyén igazán azokra vágyakozunk, amik megfizethetetlenek: szeretet, tisztelet, nyugalom, elrejtettség, megelégedettség… s hasonlók. Jézus Urunk szavai gyakran kérdések sokaságát vetik fel – most sincs ez másképp. Az ugyanis teljesen világos, hogy Isten Lélek, de mit jelent nekünk embereknek Őt lélekben, s ráadásul még igazságban is imádni? El kellene vonatkoztatnunk a hétköznapok valóságától? Talán ki kellene vonulni a világból, ahogyan azt egyes szélsőségesek gondolják és teszik? A válasz benne van a pillangó útjában az égen: Teszi a dolgát, amire Isten rendelte! Nekünk sokszor az a bajunk, hogy Istent ráncigáljuk oda, ahol nem Istentől, hanem tőlünk várják a teljesítést, s gyakran és szívesen olyan dolgokkal foglalkozunk/foglalkoznánk, ami nem ránk tartozik – pl. hogyan fognak mások üdvözülni. Ha Isten megengedte, hogy különböző kultúrák különböző utakon keressék Őt, akkor bizonyára gondja volt/van arra is, hogy érvényt szerezzen akaratának. S ha jókedvében Ádámon és Éván kívül nemcsak földi, de mennyei lényeket is teremtett, akkor akár milliárdszám hívhatott életre még lényeket univerzumában (esetleg univerzumaiban?), s bizonyára mindre gondja is van – hiszen Isten ezért Isten… Az igazság az, hogy nem akarjuk meglátni Istent sem a természetben, sem a történelemben, sem pedig a lelkiismeretünkben. Pedig Isten ott van mindenhol, mindenben! Aki mégis felfedezi Teremtő Urát a pillangók röptében, a lélek kifürkészhetetlen mozgásában, aki ráérez emberi kapcsolatainak Istentől rendelt ajándékos pillanataiban Őreá, az nemcsak hálás, de tevékeny, szolgáló részévé is válik környezetének, mert tudja, hogy az Örökkévaló eszköze az élet Tőle-rendelt normalitásában… (Frankó Mátyás)

Aki manapság törvényesen, ráadásul Isten évezredek óta változatlan törvényei szerint akar élni, és éjjel-nappal Bibliát olvas meg imádkozik, ahelyett, hogy ügyeskedne, keresné a kiskapukat, a meggazdagodáson járna az esze, és jól megkritizálna másokat, szóval az ilyen embert ma nem boldognak szokták hívni, hanem bolondnak. Lehet, hogy tényleg nem gazdagszik meg, hogy kiközösítik a „jobb” körökből, hogy hátrányt szenved a hite miatt, az ige mégis azt írja róla, hogy minden sikerül, amit tesz. Mi hát ez a siker? Az, hogy áldás van azon, amit tesz. Nem gazdagság, de békesség, nem fényes karrier, de biztonság Isten kezében, nem társadalmi elismertség, de örök élet a mennyben. Melyik a boldogítóbb?

Aki másokhoz kegyetlen, aki másokat semmibe vesz, nemcsak embertársainak árt, hanem végső soron saját magának is. Aki pedig a szeretet embere, vagyis a szívében lévő szeretetet másokkal megosztani igyekszik, az nemcsak felebarátaival, hanem önmagával is jót tesz. Aki mást felüdít, maga is felüdül – ennek igazsága lesz igazzá a szeretet-osztó ember életében. Légy ilyen, és jót teszel sokaknak, köztük akaratlanul önmagadnak is!

Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz. (Példabeszédek 16:20) Érted is, amit olvasol? – kérdezte Fülöp az etióp kincstárnokot (ApCel 8). Hogyan érteném, amíg valaki meg nem magyarázza – jött az őszinte válasz. Több üzenete is van ennek a történetnek. Akard olvasni és érteni az Igét! Fontos, hogy időt szánjunk naponta Isten Igéjének olvasására. Sőt, az is fontos, hogy az abban való elmélyülésre is időt szánjunk. A megértett, az átélt és az alkalmazott Ige lesz igazán áldásunkra. Aki megérti az Igét, annak jó dolga lesz – olvastuk. De ez nem azt jelenti, hogy mindig minden a terveinknek megfelelően alakul, hanem azt, hogy tudom, hiszem, meggyőződéssel állítom: Isten mindig, mindenütt jelen van életemben, egyetlen pillanatra sem hagy magamra, előbb minden elé kerül, ami engem ér! Ezt tudni, ebben élni, több mint jó!

Aki megszületik, az egyszer meg is hal. Ez nem hit-kérdés, ezt mindenki elfogadja, mint tényt. Az első emberpár bűnesete ilyen következményeket vont maga után. Viszont eljött az Isten-ember, az Úr Jézus Krisztus, hogy megoldja a bűn és a halál korábban megoldatlan kérdését. Megoldotta: halálával és feltámadásával. Egyébként a feltámadás sem hitkérdés. Ez is tény. Ha akarjuk, ha nem, ha örülünk neki, ha nem, részünk lesz benne. De nem mindegy, hogy számítunk-e rá, gondolatainknak részévé válik-e, hitünknek alapja-e és tudunk-e örvendezni e tény fölött…

Aki mindenért hálát az, az elsősorban azért tudja ezt megtenni, mert hite által halálon túli távlatokat is lát, s ezért meglátja a dolgok “fonákját”, de belát a dolgok mögé is. Az ilyen ember nem hiszékeny-naív, hanem realista és következetes. Ebben is rejlik az ereje. Az ilyen embert Nem lehet egyszerűen “átvágni”, beszédében sem lehet “megfogni”, mert az ilyen ember igene, igen, s a neme az nem. Ha egyszer letette a voksát valami mellet, akkor nem adja fel egyhamar, s ha engedményekre képes, akkor azt irgalmasságból/szeretetből teszi. Az ilyen keresztény ember sajnos nagyon kevés, de ez a tény nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne lennének ilyen emberek!

Aki nem a Szeretet egyetemes isteni parancsaira figyel, az hibát halmoz hibára, s igazságkeresésében végül is boldogtalanná válik. Jézus “világossa” azt jelenti, hogy erőszakra ne válaszoljunk erőszakkal, “mert aki kardot ránt, kard által vész el”. Aki az Élet Világosságára figyel, az nem jár sötétségben – ahol nincs se etika, se morál, csak az érdek -, s ezért nem is fog elbotlani… S ha “baleset” is érné, látja életét az isteni parancsolatok tükrében, s tudja, hogy Krisztusban nincs egyedül, s élete “jó kezekben” van, az Isten gondviselése öleli át. Aki Krisztusra figyel, “Benne” él, az nem bolondozik azzal, ami nem lehet bolondság tárgya, hanem komolyan veszi az élet “játékszabályait”, s úgy vigyáz az emberi méltóságára, mint a szeme fényére…

Aki nem akarja olvasni az Igét, annak is olvasni kell az övéiben. Nem lehet nem olvasni. Isten a tőle messzire szakadt embernek utána megy a levelekkel. Ateista, istentagadó – minden ember olvas az övéi életéből. Nem zárkózhat el előle, ott él mellette. Mekkora szeretete ez az Istennek, hogy az Őt semmibe vevő világgal levelezik! Neked is, nekem is ilyen levélnek kell lenni. Vajon illatos levél vagy-e, aki hordozza az Írójának az illatát? Istennek első levele népével kapcsolatban a Tízparancsolat volt. Mózes összetörte, mert rettenetes volt, hogy mit csinált közben a nép. Isten újra megírta! Utána jött az embernek, testet öltött, hogy találkozhasson Vele. Isten Igéjén keresztül levelezik az övéivel. Olvastad ma reggel a neked szóló levelet? A szemeddel vagy a szíveddel olvastad? Tulajdon kezével írta: Lelke által. Az Ő megszakadt szíve itt van az Igében. A szívedig ért-e, amit ma küldött? Engeded-e, hogy írjon a szíved táblájára, vagy pedig elhúzod a papírt? Beleírhatja-e szeretetéből az ítéleteit? Isten ítélete szent szeretet! Hiába mondták már mások, hogy türelmetlen és szeretetlen vagy, nem hitted. A szívbe nem lehet fájdalom nélkül írni. Isten szeretete a te életedben is szenvedő szeretet. Miért engedte meg Isten, hogy úgy támadjon fel Jézus, hogy rajta voltak a sebek? Mert minden embernek látnia, olvasnia kellett, hogy ez már a sírból feltámadó, ragyogó, győztes szeretet. Csak akkor lesz győzelmes a szereteted, ha átmentél a halálon, a bántásokon. Ez már nem a te emberi, kedveskedő, szíveskedő szereteted. Nem olcsó dolog Isten levelének lenni. Légy Általa írott levéllé!

Aki nem fogadja el a jó tanácsot másoktól vagy az Úrtól, annak természetévé válik, hogy a saját vagy más ember elképzeléseit követi. Mikor olyan körülmények közé kerül, amelyekben nem lát megoldást, nem lesz képes elfogadni még az Úr útmutatását sem, mert kialakul benne a kétely mindennel szemben, amit nem ő gondolt ki, és ami nem tőle származik. Nagyon szomorú olyan embert látni, akinek lenne megoldás a problémájára, de képtelen azt elfogadni. A kételyei visszatartják attól, hogy felvállalja a helyes megoldást. Találkoztam olyan 80 év feletti emberrel, aki csak azért nem adta át az életét Istennek, mert valakinek a véleménye ebben akadályozta. Még ma is emlékszem arra a szomorúságra, ami akkor eltöltött. Isten nem rekeszt ki bennünket a kegyelemből, csupán mi lehetünk képtelenek a kegyelem elfogadására. A bölcs ember hamar megtanulja, hogy kire érdemes figyelni, kinek a tanácsait érdemes elfogadni. Éppen ezért biztonságban van az élete, hiszen Isten minden helyzetben ismeri, és megmutatja a helyes utat. Ha még nem ő tanácsol téged, akkor kérd ma tőle, hogy segítsen elfogadni vezetését! Ha eddig is ő vezetett, adj hálát a biztonságodért, és kérj bölcsességet a mellette maradáshoz!

Aki nem gondolja át alaposan (toronyépítés példázata!), s nem veszi számba, hogy mit bír el, mit bír ki, az nem tudja majd befejezni a maga tornyát! Erről a sikertelenségről/deformációról szólnak az egyházi emberek mindenkori bűnei… Micsoda botránkoztatások ezek! Csak a legfrissebbek: szexuális zaklatások a szerzetesi elitiskolákban (lásd aktuális német média!), részegen autót vezető német püspök(nő), s a már “klasszikusnak” számító életvezetési kisiklások (alkohol, párkapcsolati problémák, nő-ügyek) mellett, bizony akadnak az egyházon belül bőven gazdasági bűnök is: pl. hűtlen kezelés… Nem azért jutottak ezek az emberek ilyen gyalázatos helyzetbe, mert hitványabbak vagy alapvetően bűnösebb természetűek lennének, mint a többiek, hanem azért, mert nem volt erejük elhordozni a “keresztet”, amit az elhívott tanítványoknak mindig hordozniuk kell – ha már erre szánták az életüket. Aki tehát nem készül fel a tudatos kereszthordozásra, azaz nem tusalkodja át imádságban is, hogy mi az ő személyes része az Isten országának földi építésében, az előbb vagy utóbb, de boldogtalansága, egyéni harmóniájának hiánya miatt – elcsúszik, elbukik. Ezért különösen fontos eldönteni magunkban, nem kerülhetjük ki a kérdést: mit is akarunk Jézus közelében?

Aki súlyos veszteségek, kemény csapások és csalódások súlya alatt megkeseredik és titokban vagy hangosan zúgolódik Isten ellen, az azt bizonyítja, hogy még nem áll helyes viszonyban Istennel és szíve inkább emberekhez és dolgokhoz ragaszkodik, mint őhozzá. Csak ha megtörjük magunkban ezt a teremtmény-szeretetet, jutunk előbbre s válik tisztábbá és teljesebbé szeretetünk.

Aki szereti a bölcsességet, örömet szerez apjának, de aki paráznákkal barátkozik, elpazarolja vagyonát. (Példabeszédek 29:3) Vagyont elpazarolni sokféleképpen lehet. Ital, kártya, játékgép, hogy csak néhányat említsek a sok közül. Igénk egy újabb veszélyre hívja fel a figyelmet: a paráznaságra. Ha figyelmesen elolvassuk a tékozló fiú történetét (Lk 15:11-32), akkor kiderül, hogy ő is parázna nőkre tékozolta el az atyai örökség ráeső részét és lett földönfutó. Ma is lehetnek hasonló cipőben járók. Úton-útfélen lehet látni bájaikat kellető, szolgáltatásra kész „hölgyeket”, kik az ősinek nevezett mesterséget űzik. Vannak kétségeim afelől, hogy sok munkájuk van-e, de bizonyára soha nem állnának ki az útra, ha állandó tétlenségre lennének kárhoztatva. Nos, azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy sem rájuk, sem bármi másra elpazarolni egy vagyont, nem éppen bölcs dolog. Családon belül sem lehet örömet szerezni így senkinek. Tehát erre is, mint a bűn minden válfajára igaz: tartózkodjunk tőle, mert igen mélyre juthat az ember.

Aki szereti életét és önző módon csak magának tartogatja, annak lehet sikeres élete, de igazán boldog sosem lesz. A boldogság ugyanis nagyobb teljességgel bír, s átfogja az Isten áldása is. Isten nem változtat rendjén, az Ő hozzáállása az emberhez tegnap, ma és mindörökké ugyanaz: Szereti az embert, azaz “életpárti”, olyannyira, hogy az Őt szeretőknek még a halál fullánkja sem árt…

Aki szeretné megtudni, hogy ő ki van-e választva Istentől, hamarosan rájön, hogy valóban ő az Isten választottja! A Róma 8,30 szerint csodálatos Isten által felállított sorrend található az elválasztásban: eleve elrendelés, elhívás, megigazítás és megdicsőítés. Isten ezt előre látja. Sámuel felkente Dávidot az isteni kiválasztás révén, noha ő volt a legkisebb a testvérei között. Örvendhetett a bűnbocsánat örömével, örvendhetett könyörgései meghallgatásának, teljesíthette fogadásait az Úrnak, és hódolhatott neki. Kiválasztotta őt Isten az üdvösségre, de kiválasztotta a királyságra is. Nemcsak üdvösség, örök élet, de szolgálat is. Ami esetünkben is bizonyosaknak kell lennünk a kiválasztásunkban. A boldogság ezen kiválasztástudat velejárója. Bizonyos, hogy szolgálatokra is kiválasztott bennünket az Úr. Neki igen fontos, akár kicsiny, akár nagy szolgálat legyen. A boldogságot fokozza ebben a kiválasztásban az Úr közelsége. Az Úr közelségében betelhetünk az Úr házának javaival. A dicséretek, az áldozatok, az imádságok, az Isten beszéde, Isten jelenléte mind-mind az ő házának javai.

Aki szolgálja az Istent, az maga is töltekezik, aki csak ‘szolgáltat’, az idővel kimerül. Sokat gondolkodtam – megfáradt embereket látva, ismerősökkel, rokonokkal, nemkülönben lendületüket vesztett lelkészekkel/papokkal őszintén beszélgetve -, vajon miért omlanak össze, roskadnak magukba a ‘negyvenes-ötvenes’ embertársaink? Egyszerű középideji válságról lenne szó csupán? Aztán rá kellett döbbennem, többről van itt szó: Töltekezni csak az tud, aki az élet Istentől rendelt normalitását éli! Aki ‘abnormálisan’ él, az bizony kiég… Hiába minden felkorbárcsolt érzés, nem segít semmiféle extra-kegyességbe csomagolt rajongás, a zártközösségű ‘Krisztus-elgondolások’ csak ideig-óráig jelentenek “öntöltekezést”. Egyszer elfogy mindaz, ami emberi! Ellenben, aki a “krisztusi norma” szerint él – vagyis békességben, de még a “port is lerázza sarujáról”, ha békességét nem fogadják -, aki felismeri saját életében az Isten szeretetének hétköznapos közvetítését, aki látja, hogy kinek válhat a samaritánusává, mert nem a külső kényszer, hanem Isten-adta belső indulat készteti a jó megcselekvésére, az nem vész el, az megmarad az első szeretetben, sőt megerősödik, elmélyül abban. Megnyugvást találni csak akkor tudunk, ha tudjuk és érezzük, hogy Isten gondviselő szeretete által élünk, s vagyunk, akik vagyunk. Megnyugodni az életben csak akkor leszünk képesek, ha tudjuk, hogy a helyünkön vagyunk, s azt csináljuk, amire elhívott minket az Isten. Ő ugyanis nemcsak arra hívott el minket, hogy ‘jó keresztények’ legyünk, hanem arra is, hogy kiváló mesteremberek, asztalosok és kertészek, repülőgépszerelők és vegyészek, tanárok és papok, orvosok és Nobeldíjasok legyünk… azaz munkánkban is megnyilvánuljon az Isten szeretete, s hogy mi is szeretjük Istent. Hiába azonban minden szakmai siker, ha valaki hitvány férj vagy feleség, családapa vagy családanya, akkor hitványsága szak-emberségét és kikezdi. Felfedezni mindennapjainkban a ránkbízott feladatot, nem más, mint elhívásunk gyakorlása, s az Isten gondviselésére való rábólintás, mely mindig békességet hoz, megnyugvást teremt lelkünkben… A Mester ezért tanít/nevel minket ‘életes’ példázatokban, hétköznapiságban könnyen tettenérhető hasonlatokban! (Frankó Mátyás)

Aki tanú, az tanúsítja valaminek a valós voltát szavával, vagy cselekedetével. A jelen nem lévőt, a megismételhetetlen eseményt igazolja önmaga által, mintegy jelenbe hozva saját tanúságával. Aki tanúságot tesz az igazság mellett, az igaz ember. Az igaz ember pedig hiteles ember, lehet neki hinni, elfogadni, hogy amit tesz és mond az Igazságból való, azaz Istentől jön.
A keresztény élet maga tanúságtevés. A keresztények – nevükből fakadóan is – Jézus Krisztusról tesznek egész személyükkel tanúságot, aki maga azt mondta vádlói előtt: „Én az igazságról jöttem tanúságot tenni.” Nem kezdett bazsajgós párbeszédbe a hazugsággal, mert a hazugság csak halált hozhat, időleges illúziói mellett is, míg az Igazság szabaddá tesz.

Aki tehát keresztyén akar lenni, annak meg kell tanulnia Istenben hinni s ezt a hitet gyakorolni, testi- lelki dolgaiban, cselekvésében, szenvedésében, életében, halálában megmutatni, hogy aggodalmaskodó gondjairól letesz s azokat teljes bizalommal tüstént elveti. Nem a sarokba, mint némelyek hasztalan szeretnék. A gondok a szívben gyökereznek: sutba vetni azokat nem lehet. Gondját a keresztyén ember szívével együtt az Isten vállára veti. Néki van hozzá jó erős válla, hogy elhordozhassa. Sőt meg is parancsolta, hogy Őreá vessük. Nem vethetsz rá annyit, hogy még többet is szívesen el ne hordozna. Hiszen neked is azt ígérte, hogy minden gondodat, terhedet elhordozza.
“Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.” Oh, ha valaki igazán meg tudná tanulni ezt a “vetés”-t! Megtapasztalná, hogy csakugyan így van. Aki pedig ezt a gond-rá-vetést meg nem tanulja, az elvetett, szétvetett, alávetett, kivetett, levetett és megvetett marad.
Az Úrra bízzad dolgod
S könnyebbül a teher,
Ezer baj közt is boldog,
Aki nem csügged el
Minek a gond, a bánat,
Mit gyötröd lelkedet?
Az Istent kérd, imádjad
megnyered ügyedet.

Aki tiszta szívből tér meg azt Isten megigazítja, megújítja és elfordul a bűntől, megszabadul minden olyan dologtól ami nem kedves az Istennek. Vagyis meghal az óembere és egy új ember lesz belőle. Imádkozzunk azokért a testvérekért akik ugyan hivőknek mondják magukat de nem élték ezt az érzést át. Nem érzik Isten jelenlétét az életükben, a hitük gyengébb. Azokért akiknek az élet dolgaiban nem jut idejük a reggeli áhítatra. Dicsőség a mi Urunknak aki véghez viszi bennünk a változást. Ámen.

Aki úgy véli, a szabadság csak kényszertől való mentesség, valószínűleg arra törekszik, hogy másokkal olyan kapcsolatokat tartson fenn, amilyenek neki tetszenek, s nem olyanokat, amilyeneket bárki, akár az Egyház vagy az állam elvár. Senki se akadályozhassa az élet továbbadását tudatosan kizáró nemi kapcsolatait, kiskorúakkal való kapcsolatait, fesztelen, esetleg, csoportos kapcsolatait. Szerinte a “hagyományos” család-felfogás sérti az ő szabadságát. Az így vélekedők azt állítják, hogy a házasság és a család intézménye emberi, vallási, filozófiai vagy politikai konstrukció, tehát emberi eszközökkel felszámolandó. Valójában az emberi természet lényegéhez tartozik, és minden társadalmi rendszerben megtalálta a maga sajátos formáját. Ahol pedig semmi támogatást nem kap, sőt támadásoknak van kitéve, az egyén is, a társadalom is elveszíti egyensúlyát. “Így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, melly ha megvész: / Róma ledűl, s rabigába görbed. (Berzsenyi: A magyarokhoz)

Aki útra készül, nem ölthet hosszú, bő ruhát, hanem testhezálló öltözetre van szüksége. Így értendő a Krisztus szava: Jól felkészüljetek, vigyázzatok a szóra, – szövétnek legyen a kézben, mert nem tudjátok se az órát, se a napot. A halál ugyan biztosan rátok nyit majd, de órája ismeretlen. Azért hát csak várni, várni azt az órát! Dolgozz úgy, mintha örökké élni akarnál s mégis vedd úgy, mintha ebben az órában meg kellene halnod. Ez az, hogy: derekunk legyen felövezve, mikor a Vőlegényt várjuk. E tanítás azonban lesújt és vezeklésre kényszerít. Mert egyikünk sincs annyira készen, hogy nyugodtan várhatná az Úr napját. Szerelmesei vagyunk leggonoszabb ellenségünknek, a testnek, – ezért aztán félünk a haláltól.
Aki nincs még eléggé felövezve, kiáltson csak bűnbánattal Istenhez: javunkra írja. Ha azonban elbizakodunk, akkor ne számítsunk kegyelmére, sőt rovásunkra írja. Mert a gyarlóságot még csak tűrheti az Isten, de a gonosz semmibe-vevést nem szenvedheti. Aki tehát úgy érzi, hogy nincs készen, vallja be Istennek, könyörögjön segítségért s az Isten bunbocsátó kegyelméből maga övezi fel.
Vigyázzatok, azt kiáltják
Az őrállók s zengjen imádság.
Sion, közeleg a nagy király!
Éjfél immáron az óra,
Ajkuk megnyílik égi szóra:
Szűzek serege készen állj!
Nosza ébredjetek,
Jön vőlegényetek,
Lámpásotokkal készüljetek,
Örüljetek, – eleibe siessetek!

Aki vallást akar tenni Krisztusról, annak a szívében ő kell, hogy lakozzék… Tanítványai hirdethetik tanításait fényes ékesszólással, elismételhetik a kijelentéseit, de vallást csak akkor tesznek róla, ha az ő szelídsége és szeretete él bennük. A Krisztus lelkületével ellenkező lelkület megtagadja őt… Megtagadhatjuk Krisztust gonosz, balga beszéddel, hazug, szívtelen szavakkal. Megtagadhatjuk őt azzal is, ha kerüljük az élet terheinek hordozását, ha bűnös élvezeteket keresünk. Megtagadhatjuk őt azzal, ha alkalmazkodunk a világhoz, ha udvariatlanul viselkedünk, ha a saját véleményünket túlbecsüljük, ha önigazultak vagyunk, ha kételyeket ápolunk, ha vélt bajoktól félünk, ha a sötétségben járunk. Mindebből nyilvánvaló, hogy Krisztus nem él bennünk.

Aki vermet ás, beleesik, és aki követ dob el, arra esik vissza. (Példabeszédek 26:27) Aki másnak vermet ás, maga esik bele – tartja a népi bölcsesség. Ám ennek gyökere itt van a Bibliában. Salamon király már csaknem 3000 éve megmondta ezt. Jó néhány szólás, közmondás vagy kifejezés bibliai gyökerű, bár erről sokan nem tudnak. Ezek közül maradjunk most mai Igénknél. Azt üzeni számunkra, hogy amikor másoknak akarunk ártani, az visszafelé sülhet el. Amikor másnak akarunk ártani, magunknak ártunk vele. Nem vagyok nagy filmnéző, de eszembe jut egy gyerekkori ilyen élményem, melyben valaki szeget helyezett el az utcában, ahol lakott, gondolván, hogy a szomszéd, aki gyakran közlekedik kocsijával majd csak belehajt és viheti gumijavítóba a verdát. A szomszéd nem hajtott bele, annál inkább a csapdát készítő emberünk, még pedig akkor, amikor családi nyaralásra indult jól felpakolva. Aki nem látta a filmet, az is el tudja képzelni a következményeket. Ez csak egy egyszerű példa arra, hogy nem érdemes csapdát állítani másoknak, mert könnyen lehet, hogy mi magunk leszünk az áldozatok. A hívő emberhez amúgy sem illik az ártó szándékú magatartás…

»Akik elhagyják a törvényt, dicsérik a latrokat.« (Péld 28,4) Féljünk a világgal egyezkedőktől, akik – miközben nagy tisztaságot színlelnek – szorgalmazzák az igazság örök ellenségeivel való szövetséget. Őrizkedjünk tőlük. Tanácsuk mögött az ellenség áll. Ez a megalkuvók hangja, amelyet ma is olyan határozottan el kell utasítanunk, mint ahogy elődeink tették annak idején. Isten népének szilárdan ellen kell állni minden olyan hatásnak, amely megingathatja hitét Isten vezetésében.”(Próféták és királyok, 407, 409. l.)

Akik Isten hívó szavának engedelmeskedve, megtérnek, az emberek szemében, különös megmagyarázhatatlan figuráknak számítanak. De a legjobb esetben is csak így emlegetik őket,” valami nincs velük rendben”. Pedig a meghívás az egy kiváltság, hozzá tartozni ahhoz aki a legnagyobb a világon. Az ember képtelen arra, hogy hibátlan legyen, képtelen arra, hogy Istennel kapcsolatba kerüljön, mert a bűn az ami elválasztja Istentől. A meghívás egy kegyelem, egy ajándék amit csak hálával , engedelmességgel köszönhetünk meg. Úgy tudnám elmagyarázni, mintha a régi időkben amikor még királyok uralkodtak, és egy király megkér egy egyszerű szegény embert kövesse őt , és szolgáljon neki. Bizonyos vagyok benne, hogy abban az időben az ilyen meghívásnak senki nem állt ellen, hanem nagy szerencsének, megtiszteltetésnek vette mindenki, és örömmel engedelmeskedett.

Akik Jézusnak szolgálnak, azoknak már csak azért is boldognak kell lenniük, mert naponta kegyelméből élnek, naponta beszélhetnek vele. Ma is mindent elmondhatsz neki: örömet, bánatot, szükséget, ínséget, bármit feltárhatsz előtte. Adjunk hálát ezért e mai reggelen is, és induljunk boldogan Istennel! A boldog hívők élete biztosan bizonyságtevő élet, ezt messziről meglátják mások is!

Akik kétségbe vonják Isten ígéreteit, és megkérdőjelezik kegyelmének bizonyítékait, azok meggyalázzák őt. A befolyásuk ahelyett, hogy másokat is Krisztushoz vonzana, inkább eltaszítja az embereket tőle. Ezek az emberek terméketlen fák. Szétterjesztik sötét ágaikat és eltakarják a napfényt más növényektől, amelyek elhervadnak és elpusztulnak a dermesztő árnyékban. E meddő fák olyan termést hoznak, amely az idők végéig ellenük tanúskodik. A kételkedés magvait vetik el, amelyek kifogyhatatlanul teremnek. Akik igazán meg akarnak szabadulni kételyeiktől, azok csak egy úton járhatnak. A meg nem értett dolgok megkérdőjelezése és kicsinyes kifogásolása helyett figyeljenek a már reájuk sugárzó fényre, és nagyobb világosságot fognak kapni. Teljesítsék minden felismert kötelességüket, és akkor azokat a feladatokat is meg fogják érteni és el tudják végezni, amelyeket ma még nem látnak tisztán.

Akik már az Úrra vetették terheiket, azok teher nélkül járnak ebben a világban, és mindig készek arra, hogy mások terheit meglássák. Vajon úgy élünk-e, hogy nem a magunk terhén jajgatunk, hanem képesek vagyunk fölvenni a másik ember terhét? Két ember ment egy nagyon nehéz úton és hideg vidéken. Egy összeesett embert találtak. Az egyik azt mondta: fölveszem a hátamra és viszem. A másik: csak nem vagyok bolond, akkor nem érek célba! Aki vitte a másikat, életben maradt, aki egyedül ment tovább – megfagyott. A lelki életben is úgy van, hogy amint fölveszed a másikat, sokkal nagyobb erőt kapsz. Ha nem a magadét nézed, hanem a másikét hordod, ezen keresztül a tied is könnyebb lesz. “Minden ember a maga cselekedetét vizsgálja meg.” Magadra nézve lásd meg a terheket. Sose terhelj másokat! Ne gondold azt, hogy a másik a hibás. Ne a gondjainkat gondoljuk tehernek. A terhek a bűneim! Minden embernek a bűne az igazi terhe. Először vesd ki a saját gerendád, azután gondolj arra, hogy a másik szálkáját is kivedd. Ne csak te akarj szabadulni, légy segítségére a másiknak. “Ki-ki a maga terhét hordozza”, és közben “egymás terhét hordozzátok!” A baj az, hogy sem a magad, sem a mások terheivel nem mégy be a nyugodalomba, ahová a kereszt visz be. Isten is megnyugodott cselekedeteitől. Mi is megnyugodhatunk, nem cselekedetből – kegyelemből. Kegyelemből tartatsz meg hit által, te is, a másik is. Csak a keresztig kell vinni a terheket. Menj el mindennap a magadéval, a másokéval, hogy betölthesd a Krisztus törvényét.

Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők. (Galata 5:24-25) Igen szabadok vagyunk, minden jó cselekedetre, szeretetre, örömre, békességre, türelemre, szívességre, jóságra, legyünk hűségesek is a mi megváltónkhoz, akinek köszönhetjük szabadulásunkat. Mert nem mindig volt így, sőt ha beleesünk az ördög csapdájába, adjunk hálát, hogy van aki újból megszabadít a bűntől, a bűntudattól, és van kegyelem, megbocsátás, számunkra. Természetesen igyekezzünk a Lélek indítása szerint élni.

Akiknek Krisztusért kell szenvedniük, akiknek félreértést és bizalmatlankodást kell eltűrniük, még a saját családjukban is, azok megvigasztalódhatnak, ha arra gondolnak, hogy Jézus mindezt elviselte. Részvétet érez irántuk. Kéri, hogy az ő társaságát keressék, és találjanak enyhülést abban, amiben ő is talált: az Atyával való közösségben.?

Akiknek pénzük, hatalmuk van, de nem tesznek semmit – legfeljebb “a fölöslegükből, maguk előtt kürtöltetve adakoznak” – azért, hogy igazságosabb, hogy jobb legyen a világ, hogy tiszta energiához jusson az emberiség, azok abban reménykednek, hogy a világ továbbra is abban a kerékvágásban halad, amiben eddig. Pedig nem fog… Napenergia, szélenergia – már ezekből is többezerszeresét lehetne előállítani a világ teljes energia-szükségletének. Ehelyett mindenki a maga lobbyját egyengeti: ki az atomét, ki a biodízelét… (Ez utóbbi is micsoda őrület! Százmilliók éheznek, s kenyérrevaló helyett dízelolajnak-valót termelnek a földeken… S ezt még helyénvalónak is tartják!)

“Akinek az isten pénzt adott, eszet is ád annak hozzá.” Ki ne ismerné ezt a régi, bölcs szólást, mely minden korban megbizonyítja igazságát… Nem kell messzire mennünk, hogy tapasztaljuk: akinek kísérői a két édestestvér (pénz és hatalom), az bizony nagyon okosnak érzi magát! Rablóprivatizációban megtollasodott egykori pártemberek ma szemrebbenés nélkül, önjelölt demokrácia-bajnokként kántálják az aktuális politikai-gazdasági “tuttit”, ámulatba ejtve a szerencsétlen, média-tápon nevelődő gyengéket, akiket a sors megfosztá még a józan parasztitól is… Az ész mégiscsak pénzfüggő lenne? Júdások minden korban voltak, s lesznek. Pénz pedig – mégha időnként el is értéktelenődik – egy jó darabig az emberek együttműködésének alapvető csereeszköze lesz. A kérdés inkább mindig az: mit csinálunk vele, ha van, s mit csinálunk akkor, ha nagyon kevés van belőle vagy egyáltalán nincs? Aki számára a munka Istentől rendelt lehetőség – azaz szereti munkáját -, az másképp viszonyul az anyagiakhoz is. Aki lusta, s úgy véli, hogy az Isten legnagyobb büntetése a munka… az hamar beletapad az önsajnálat, s az irigység mocsarába. Aki azonban Istentől kapott ajándékként veszi azt is, amiért megdolgozott, az boldognak mondhatja magát -, s még arra is lesz szabadsága, hogy jót tegyen azokkal, akik méltatlan körülmények közé kerültek…

Akinek Isten megadta a tiszta élet ajándékát, az tökéletes biztonságban élhet. A magasban lakozhat, felülemelkedve a világon, túl az ellenség lőtávolságán, az éghez közel. Magasztos céljai és indítékai vannak, igazi vigasztalásra és társakra talál. Örvendezik az örök szeretet hegyei között, ott talált lakóhelyet is. Óriási sziklák védelmezik. A világmindenség legerősebb sziklái ezek, a változhatatlan Isten ígéretei, ezek őrzik az engedelmes hívőt. Övé a nagy ígéret: “kenyerét megkapja”. Ahogy az ellenség nem tudja megmászni ezt az erődítményt, sem lerombolni a falait, nem tudja azt kiéheztetéssel vagy ostrommal sem bevenni. Az Úr, aki mannát hullatott a pusztában, mindig ellátja népét élelemmel, még akkor is, ha a körülvevő ellenség ki akarja éheztetni. De mi lesz, ha a víz fogy el? Ez sem történhet meg, hiszen “vize állandóan van”. Soha ki nem apadó kút van a bevehetetlen erődítményben. Az Úr gondoskodik arról, hogy az övéi semmiben se lássanak hiányt. Sion polgárának senki nem árthat. Akármilyen ádáz legyen is az ellenség, az Úr meg tudja őrizni választottait.

Akinek szokása, hogy Isten Igéjében gyönyörködik, annak erős lesz a szíve, és katasztrofális helyzetekben is kiegyensúlyozottan tud cselekedni. Aki ilyen, az már akkor eltökélte magát, amikor még nem történt semmi katasztrofális dolog. Már akkor győztesen viselkedett. Az ilyen emberrel nem könnyű elbánni! Az a szomorú, hogy a legtöbb hívő csak akkor kezdi megalapozni magát az Igében, amikor beüt a katasztrófa. Addig várnak, amíg sarokba nem lesznek szorítva. Aztán hirtelen igazán szellemiekké válnak, el kezdenek böjtölni és imádkozni… és általában rájönnek, hogy az egészet túl későn kezdték el. Legyél kész, még mielőtt az ördög betör a házadba. Erősítsd meg a szívedet. Kapcsold ki a tévét. Iktasd ki a világ dolgait, amelyek elterelnék a figyelmedet, és helyezd az Igét előtérbe. Most van itt az idő, hogy elkezd megalapozni magad az Igében!

Akinek szomját Isten maga oltotta, nem szorul rá más tekintélyre. Sőt, ha alkalmasint kész lesz szembefordulni saját volt bandájával és főnökével is, megtagadva a csordaszellemet, feladva a drogozást és a közös ivást, hamarosan olyan élő vízhez jut, mely minden eddiginél jobban kielégíti. Van-e erre bátorságod? Egy város ostromakor a védők vízkészletének utolsó cseppje is elfogyott már. Fontolgatták, hogy megadják magukat. Ekkor az ellenség aknája becsapódott az egyik magas domb tetejébe, s a gödörben, amit a lövedék a földbe hasított, hirtelen bővizű forrás fakadt. A védők boldogan ihattak, majd új erőre kapva visszaverték a támadókat. Bizakodj, mert a mi Királyunk képes javunkra fordítani a környezetünk vagy régi barátaink befolyását is (Péld 16,7). A harc “létszükséglet”, a harc nyomán fakadó források oltják a szomjunkat, ha nem pártolunk el Tőle – bármilyen nagy is az ellenség ereje. Ne akarj más vezért!

„Akinek van, annak adatik, és az bővölködik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” (Máté 13,12) Jézusnak ezen a többször ismételt, igazságtalannak tűnő kijelentésén sokan megbotránkoznak. Tipikus példája annak, hogy az igét csak összefüggésében lehet megérteni, kiragadott mondatokkal nincs mit kezdeni. Természetes, hogy mai anyaghoz tapadó korunk ezt a mondatot is a vagyon, az anyagi nyereség oldaláról nézi, azért botránkozik meg rajta. Jézus pedig itt is a hitről, a lélek kincseiről beszél. Akinek komoly hite van, a mindennapok tapasztalatai által egyre erősödik, megbizonyosodik, és az boldogan dúskál a lélek naponta megújuló örömeiben. Akinek csak bizonytalan hite van, olyan kevés kell ahhoz, hogy azt is elveszítse. Fél hittel, meggyőződés nélkül nem lehet boldognak lenni. Egyideig az is segít, mert az is ajándék, és Isten Lelkének a legkisebb érintése is képes erőt adni, de a komolyabb kísértéseknek, logikusnak tűnő, tetszetős, nép- és korszerű tanításoknak nem tud ellenállni. „Elvétetik tőle.” A mi korunk éppen ennek a bizonyítéka. Régebbi, csendes korokban elég volt a megszokott hitgyakorlat, természetes volt, hogy mindenki keresztyén. Ma teljes hite kell legyen annak, aki megmarad. De az fogja megtalálni jövendőjét és boldogságát. Istenem, én hiszek benned. Érzem, tapasztalom hitem gyümölcseit. Jó dolog imádkozni, jó érzés egy szép prédikációt meghallgatni, jó tudni, hogy ott vagy mellettem. Nem tudom megítélni, elég-e ez ahhoz, hogy keresztyénnek, a te gyermekednek tudjam magam. El-elcsábítanak idegen gondolatok, el-elgondolkozom azok igazságán. Félek, hogy nehéz próbák között nem tudnék megállni. Téged kérek, ajándékozz meg engem azzal a teljes hittel, mely képes irányt szabni életemnek, tovább vezetni családom tagjait, megállni a próbák között, kitartani akkor is, ha körülöttem mindenki más irányba indulna, hogy én is bővölködhessem lelki javaidban. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

„Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!” (Jelenések 2:29). Ne csak a prédikátort hallgasd, próbáld meghallani azt is, amit Isten mond neked a prédikátoron keresztül. Te valami egészen mást fogsz hallani, mint a melletted ülő, mert Isten személyre szabja számodra. A Bibliát „Élő Igének” hívják, mert bizonyos igeszakaszok hirtelen életre kelnek, és meggyökereznek benned. Hallhatod, amit senki más nem hall, vagy akár le is maradhatsz a prédikátor néhány gondolatáról, mégis azzal a válasszal térhetsz haza, amire szükséged volt. Amikor azt mondod: „Ezt én kaptam! Ez az enyém!” – akkor az a hit, amely hallásból van, végzi a maga különleges munkáját benned.

Akit az Úr állít fel, az úgy áll, mint a cövek. Magában ugyan gyengének és sokszor teljesen tehetetlennek érzi magát. De előbb Krisztusnak kellene elesni, mielőtt elesne az, aki reá épít. A száraz ágak lehullanak a viharban, a polyvát elfújja a szél. Aki Jézussal jár, az biztosan megáll és a szenvedések tengere sem nyeli el. Az ilyen ember az ítélet napján is megállhat majd az Embernek Fia előtt és nem vetik ki, mint salakot.
Életünket ne alapozzuk se e világ javaira, se a saját erőnkre! A világ elmúlik és a hatalmunk hamar odavan. Ne a saját igazságunkra építsünk, mert az korhadt, ne is szívünk érzéseire, mert azok ingadozók; s végül emberi gondolatokra vagy véleményekre sem, mert azok olyanok, mint a lidércfény. Legyen életünk alapállása Jézus Krisztus és az Ő Igéje. Akkor Pállal együtt így kiálthatunk fel: „Mind e mai napig állok!”

Akit megérintett az Isten szeretete, az nem tud hallgatni. Akit kézbe vett és formált a Mindenható, annak élete „beszédessé” válik. Ha végiggondoljuk a mögöttünk lévő hosszabb-rövidebb életutat, a sok érdekesség, a sok gond és remélhetőleg a sok öröm közepette egy biztos tényezőt találunk: mindeddig megsegített az Úr. Ebben reménykedve indulhatunk tovább, de napról napra jobban tudatosítva, hogy Isten jóságának hírvivői mi vagyunk puszta létünkkel, egész életünkkel. Ez pedig felelős küldetés. (Hafenscher Károly [ifj.])

“Akit szeret az Úr, megdorgálja” (Zsid 12,6). Milyen szánalmas is panaszkodásunk! Az Úr éppen most kezd minket arra a helyre vezetni, ahol közösségben lehetünk vele, mi pedig nyögünk és sopánkodunk: “Ó, Uram, hadd legyek én is csak olyan, mint a többi ember!” Jézus arra kér, hogy vegyük magunkra az iga egyik végét. “Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.” Jöjjetek csak mellettem, hadd húzzuk együtt. Azonosítottad-e már magad így az Úr Jézussal? Ha igen, akkor majd hálát adsz Istennek érte, hogy keze rád nehezedett. “Erőt ad a megfáradottnak és az erőtelen erejét megsokasítja!” (Ézs 40,29). Isten jön és kiragad érzelgősségünkből, panaszkodásunk pedig magasztaló és diadalénekké változik. Isten erejét csak akkor ismerhetjük meg, ha magunkra vesszük Jézus igáját és tanulunk tőle. “Az Úrban való öröm a ti erősségtek!” (Neh 8,10). Honnan veszik örömüket a szentek? Ha egyik-másik szent életét nem ismernénk jól, azt mondanánk: “Ó, neki semmi hordoznivalója nincs!” Lebbentsd fel a fátylat. Éppen az, hogy Isten békessége, világossága és öröme ott van, bizonyítja, hogy a teher is ott van. Az a teher, amit Isten rak ránk, kisajtolja a szőlőszemeket és kicsordul belőlük a bor. A legtöbben csak a bort látják. Sem földi hatalom, sem a pokol hatalma nem győzheti le Isten Szellemét az ember szellemében; az belső legyőzhetetlenség. Ha még jajgatás és siránkozás van benned, könyörtelenül vess véget neki! Kétségkívül bűn Isten ereje birtokában gyengének lenni.

Akkor, amikor az ember úgy döntött, hogy követi az Úr Jézust, vállalni kell a vele járó következményeket is. Nem szabad, hogy hiányozzanak életünk képletéből azok a tájékoztatók, amelyeket az Úr elmondott. Csak egyet szeretnék említeni: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket”. Ebből csak annyi származik, hogy hátrányos helyzetbe fog sodorni e világ fejedelme. A kommunista társadalmi rendszerben úgy Magyarországon, mint Erdélyben, Krisztus hű követői nemigen kaptak vezetői állást, fizetésemelést, kitüntetést és a vele járó járulékokat. Az ország veszélyes polgárainak voltak tekintve, amit sok esetben nyilvánosan közöltek, hogy az emberek elzárkózzanak előlük, vagy őket zárják ki különféle körökből. Több területen, például a felsőoktatásban, gáncsolva voltak. Ezt az általános képet Pál apostol a következőképpen ecseteli: „…Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk, szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.” (1Kor 4,12–13) Kemény beszéd ez. Vállalod?

Akkor igazi és valódi az imádkozásunk, ha nemcsak könyörgünk Istenhez, hanem vele is járunk; ha nemcsak szavunkat, de egész testünket és szívünket oltárára helyezzük. Ha cselekedeteink megegyeznek szavainkkal, akkor igazságban, azaz valóságban imádjuk mennyei Atyánkat.

Akkor már készek lennétek életeteket megváltoztatni, az egyszerűség és szeretet útját járni.
Fordulóponthoz érkeztetek és lelki álmokban menekültök a földi valóság elől. Így a lélek nem lel otthonra többé, behatol a kábulat sötétségébe és eltéved benne.
Sokan elvesznek, mert nem ismerik a lelki szeretetet, csak a földi életet élvezik és átadják magukat a testi élvezeteknek.
Sokan elvesznek mert csak a pénznek hódolnak és az élvezeteknek adóznak.
Sokan elvesznek, mert csak a gazdagságot hajszolják és nincs idejük a szeretetre.
Sokan elvesznek, mert kíváncsian futnak a világ csábításai után, és már nem őrzik magukban a csendet.
Sokan elvesznek. mert tisztátalanságot követnek el a szeretettel és csak a testi örömöknek élnek.
Sokan elvesznek, mert csak az anyag külső megjelenésének hódolnak és nem építik ki belső életüket.
Sokan elvesznek. mert nem ismerik a szívből fakadó szeretet és bántalmazzák felebarátjukat.
Sokan elvesznek, mert telve vannak rossz akarattal és gyűlölettel, ezért csak gonoszságot akarnak.
Sokan elvesznek mert nem tudnak imádkozni és nincs kapcsolatuk az Atyával.
Sokan elvesznek mert átadják magukat a gonosznak és nem tudnak szeretni.
Sokan elvesznek mert hagyják, hogy sodorja őket az idő, és nem fejtenek ki ellenállást.
Sokan elvesznek. mert már nem hisznek Istenben és megtagadják Őt.
Sokan elvesznek mert a bűntől való félelemben élnek és még nincs erejük szakítani vele.
Sokan elvesznek, mert nem élnek rendezett körülmények között, hanem beleegyeznek laza kapcsolatokba és nem akarnak felelősséget vállalni.
Sokan elvesznek, mert már nem mennek szentmisére, hogy erőt kapjanak és fogadják az Atya kegyelmét.
Sokan elvesznek, mert már csak az anyagban élnek és nem hisznek a lélek létezésében.
Sokan elvesznek mert nem hisznek a szellemi világ létezésében és csak az anyagnak hódolnak.
Sokan elvesznek, mert nincs szeretet szívükben, lelkiismeret nélkül élnek és felhagynak azzal, hogy megéljék a szeretetet.
Sokan elvesznek, mert nem élnek Isten lelkében, és elfeledkeznek az Atyáról.
Sokan elvesznek, mert már nem élik a szeretet parancsát és nem szeretik felebarátjukat, mint önmagukat.
Sokan elvesznek, mert nem fogadják a szeretetet és nem képesek szeretetet adni.
Sokan elvesznek mert játszanak a szeretettel és lerántják a mocsokba.
Sokan elvesznek, mert gonosz gondolataikkal magukhoz vonzzák a gonoszt és az fogva tartja őket.
Sokan elvesznek mert nem gyakorolják a szeretetet, hanem a szeretetlenség kényelmes útját járják.
Sokan elvesznek mert nincs bennük szeretetteljes gondolat.
Sokan elvesznek, mert már nem élnek a szeretetben és hagyják, hogy sodorja őket az idő.
Sokan elvesznek, mert játszanak az élettel és kedvük szerint eldobják.
Sokan elvesznek, mert már nem tisztelik az életet és megölik a megszületett életet.
Sokan elvesznek, mert lábbal tapossák a szeretetet és kínozzák az embereket.
Sokan elvesznek mert tönkreteszik a természet életét és nem gondolnak arra, hogy az az élet alapja.
Sokan elvesznek, mert nem akarják elsajátítani azt, hogy örüljenek a szeretetnek, azt összekössék az Atya iránti szeretettel és a szeretetnek éljenek.
Sokan elvesznek, mert már nem akarnak szeretni, és elveszítették az Égi haza iránti szeretetüket.
Sokan elvesznek, mert nem bíznak az Atyában és kevés a hitük.
Sokan elvesznek, mert nem hisznek kedves Fiamnak és O ezért nem érintheti meg őket szeretetével.
Sokan elvesznek mert nem tisztelik az életet, és elveszítették az élet iránti szeretetüket.
Sokan elvesznek, mert elveszítették hitüket a jó létezésében.
Sokan elvesznek, mert romlásba kergetik az embereket az elnyomással, és azok nem gyakorolhatják szabadságukat. Sokan elvesznek. mert csak magukra gondolnak és megvetik a többieket.
Sokan elvesznek mert nem képesek elviselni a veszteségeket, elnyomják az embereket és megkeserítik életüket.
Sokan elvesznek. mert nem képesek már közösségben élni és magányossá válnak, akik már csak magukat ismerik.
Sokan elvesznek, mert becsületük elvesztését gonosz tettek indokának tekintik és elveszítik az emberek szeretetét.
Sokan elvesznek. mert nem képesek megküzdeni az élettel és eldobják azt.
Sokan elvesznek, mert nem fogadják el gyerekeik és házastársuk szeretetét és megtagadják a szeretetet.
Sokan elvesznek. mert nem fogadják el az emberek szeretetét figyelmeztetésüket elvetik.
Sokan elvesznek, mert megvetik mind az élők, mind a holtak szeretetét és nem képesek szeretetet adni.
Sokan elvesznek. mert a szeretettel pénzt keresnek és eladják testüket.
Sokan elvesznek mert nincs béke bennük és nem is képesek békét adni.
Sokan elvesznek, mert nem képesek elviselni az életet és az élvezetekbe vetik magukat.
Sokan elvesznek mert telve vannak irigységgel, fösvénységgel és semmit sem akarnak másoknak adni.
Sokan elvesznek, mert összetévesztik az emberek iránti szeretetet az állat iránti szeretettel és az állatot helyezik az ember fölé. Sokan elvesznek. mert összetévesztik az emberek iránti szeretetet a test szeretetével és testi élvezetnek adják át magukat.
Sokan elvesznek mert nem tisztelik a növények és az állatok életét és visszaélnek életükkel kísérletezés közben.
Sokan elvesznek. mert romlottsággal aláássák az emberek erkölcsét a film, a színház, az irodalom és a művészet területén és rosszat tesznek velük.
Sokan elvesznek mert rosszra csábítják az embereket és a rosszat állítják példaképül.
Sokan elvesznek, mert a rosszat támogatják és erősítik, és ezzel kaput nyitnak a gonosznak.
Sokan elvesznek, mert a gonosz lakik szívükben és nem igyekeznek kiirtani.
Sokan elvesznek, mert terjesztik és ezáltal növelik a rosszat és nem vetnek gátat neki.
Sokan elvesznek, mert üzletet kötnek a gonosszal és fiatalokat rontanak meg.
Sokan elvesznek mert kacérkodnak a rosszal, magukhoz vonzzák és többé nem képesek tőle szabadulni.
Sokan elvesznek mert a gonosz válik életük középpontjává és csak a gonosznak élnek.
Sokan elvesznek, mert átadják magukat a gonosznak és rabszolgájává válnak.
Sokan elvesznek, mert a gonoszat tisztelik és istenítik
Sokan elvesznek mert együtt élnek a gonosszal és azt jónak tartják. Sokan elvesznek, mert már nem élhetnek a gonosz nélkül és a gonoszság vált életük tartalmává.
Sokan elvesznek, mert a gonosz elvette józan eszüket és ok ezt természetesnek tartják.

Akkor örül a szíved, és senki el nem veszi az örömödet. Mondhatnak körülötted, amit akarnak, bánthatnak, örömöd elvehetetlen. Azoknak szeretném mondani, akiknek már volt üdvösség napja, hogy “Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, el is végzi a Krisztus Jézus napjáig” (Fil 1,6). Pál halála előtt így mondja: “Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon” (2Tim 4,8). Hiszel benne, hogy számodra is eltétetett? Akkor járj Vele engedelmesen, engedd, hogy a Szentlélek munkálkodhasson szívedben és életedben. Amit ma akar elvégezni benned, engedd, hogy megtehesse, hogy készen lehess arra a napra, hogy feddhetetlenül állhass majd meg Isten színe előtt. Naponta adj hálát érte, ha már felragyoghatott számodra az üdvösség napja!

Get Your Own Visitor Map!