“A lágy, kedves szavak úgy hatnak a lélekre, mint a harmat és a csendes záporeső a kiszáradt földre. Krisztusról azt mondja a Szentírás, hogy »kedvesség ömlött ajkairól«, tudta, hogyan kell »erősíteni a megfáradtat beszéddel« (Ésa 50,4). Az Úr megparancsolja mindnyájunknak: »A ti beszédetek mindenkor kellemes (kedves) legyen, hogy áldásos legyen a hallgatóknak« (Kol 4,6). Ha követjük Krisztus példáját a jó cselekvésében, az emberek szíve ugyanúgy megnyílik előttünk, mint Őelőtte.” (Krisztus példázatai, A talentumok c. fejezetből)

A látás, a jövőkép elengedhetetlen az életben maradáshoz. Az Istentől kapott látás hit által fogan, az imádság tartja fenn, és Isten igéje az üzemanyaga. Nem az a lényege, hogy mire vagy képes, hanem az, hogy mit tehet Isten az életeddel, ha teljesen alárendeled magad Neki. Felöleli az előrelátható, a biztonságos és a várható dolgok világán kívül eső dolgokat. „Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul” (Példabeszédek 29:18 Károli). Ha Isten látást adott neked, menj utána, keresd, és higgy Benne a nagy dolgokért!

A látomások egyszerűen megtörténtek anélkül, hogy az emberek keresték volna. Elégedj meg azzal, hogy mindig rendelkezésedre áll a belső bizonyosság. Elégedj meg azzal, hogy követheted ezt a bizonyosságot.
Viszont tanítsd, képezd és fejleszd emberi szellemedet addig a pontig, amikor ez a bizonyosság mindinkább valóságossá válik a számodra. Aztán, ha Isten jónak látja és ad neked természetfeletti látogatásokat és megnyilvánulásokat, akkor köszönd meg Neki.

A legbensőbb kapcsolat Istennel az az imádság, aminek a személyes megismerés az alapja; a bensőséges, közeli viszony, mint apa és gyermeke között. Az ilyen imádkozás érintkezés-felvétel és találkozás Istennel. Jelenlétébe lépünk, színe elé járulunk. Minket sokszor más dolgok is lefoglalnak, ezért nincs meg mindjárt a belső összeköttetés vele. Keressük az imádkozást úgy, mint Dániel! Először kérjük az imádságot, azután tartsunk ki benne. Néha az a benyomásunk egyeseknél, mintha pisztolyból lőnék az imájukat, nagy gyakorlatuk (rutinjuk) van, de hiányzik a bensőség, a lélekben való imádás.

A legdicsőségesebb az, amikor az ellenséget nemcsak elhallgattatja, hanem elvezeti az igazság megismerésére. Ez a legszebb győzelem, aminek az angyalok is örülnek a mennyben.

“A legértelmesebb emberek sem képesek megérteni az Úr titkait. A Biblia számos kérdést vet fel, amelyre nem tudnak megfelelni még a legnagyobb tudósok sem. Nem is azért veti fel az Írás ezeket a kérdéseket, hogy felelni tudjunk rájuk, hanem hogy felhívja a figyelmünket Isten mélységes titkaira, megtanítsanak bennünket bölcsességünk korlátolt voltára, arra, hogy mindennapi környezetünkben sok minden felülmúlja véges értelmünket. Isten bölcsességét, szándékait képtelenek vagyunk kifürkészni… Örökké kutathatunk, örökké tanulhatunk, de azon túl mégis ott marad a végtelenség.” (Bizonyságtételek. VIII. kötet 26. l.)

A legfontosabb az, hogy Istennek szentelve és felajánlva magunkat, ezután ne gondoljunk, ne mondjunk, ne tervezzünk és ne tegyünk semmi mást, csak ami az ő dicsőségét szolgálja. (Kálvin) Látszik rajtunk Isten kegyelme? Mert igen sokat kaptunk tőle. Azért élünk még ma is, mert az ő kegyelme tart meg minket is, és az egész világot is. Isten kegyelme, hogy élünk. Az ő kegyelme, az ő szeretete, az ő ajándéka minden. A legnagyobb és a legkisebb is. Az örök boldogság, és a pillanatnyi öröm is. Isten mindent megad, amire tényleg szükségünk van. Nekünk pedig már “csak” annyi teendőnk van, hogy tudjunk ezzel jól élni. Megelégedve. Megvigasztalva. Bizakodva. Reménységben. Milyen furcsák is vagyunk mi, emberek. Hajlamosak vagyunk arra, hogy nem látjuk a fától az erdőt. Azt nem vesszük észre, ami a legnyilvánvalóbb, ami előttünk van, amiben vagyunk. Ilyen az Isten kegyelme is. Keresztyének vagyunk, benne élünk, körülvesz minket. De mi már ezt megszoktuk. Nekünk ez természetes. Olyan ez, mint a levegő. – Sajnos. A jót könnyű megszokni, és csak a hiányát vesszük észre. Ne legyünk ilyenek. Ilyen háládatlanok. Lehet, hogy Isten akkor adja a legnagyobbat, amikor mi azt nem is gondolnánk. És kegyelme akkor is átölel, amikor mi azt érzéketlenül nem vesszük észre. Ne hagyjuk, hogy hiába legyen. Vegyük észre, köszönjük meg, és legyünk boldogok. Uram, kérlek téged, add meg nekem, hogy sohase feledkezhessem el a te kegyelmedről! Hiszen az éltet, az ad végső célt életemnek. Szentlelked vezetése alatt éljek, úgy, mint aki nem hiába kapta kegyelmedet. Ámen.

A legfontosabb kérdés mindannyiunk számára: Hol töltöd az örökkévalóságot, Az idő és mi mindannyian sietünk az örökkévalóság felé, akár gondolunk rá, akár nem. Minden ember örök osztályrésze földi élete során dől el. Nézzél ezért a láthatatlanokra, amelyek örökkévalók! “Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére …” (Zsid 12,2)

A legfontosabb parancsot adta a mi Urunk, mert a szeretet mindent legyőzz, elfedez. A Lélektől kapott szeretet az amit az Úr belénk plántál, hisz ő bennünk lakozik. Mint tanítványok igyekeznünk kell ilyenné válni. Ami néha igen nehéz, na nem azért mert rosszul értelmezzük az igét, hanem azért mert a gonosz mindent megtesz azért, hogy a gyengeségeinket kihasználja. De Isten tesz minket alkalmassá arra, hogy a szentek örökségébe léphessünk. Mert ingyen kegyelemből, szeretetből igazít meg minket. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. (Kolossé1.13-14)

A legjobb emberek a legjobb esetben is csak emberek, s a legjobb viasz is elolvad. (C. H. Spurgeon) Íme az ember! Azt gondolom, ez a mondata Pilátusnak valahol bók volt. Mi sokszor másképp értjük, értékeljük ezt a szót. Elesett, bűnös ő is, hisz ember. Emberek vagyunk. Mit is jelent embernek lenni? Aztán eszembe jut egy másik ige a Bibliából: Megteremtette Isten az embert a maga képmására. Sokszor olyan távol vagyunk ettől. Elfelejtettük volna talán, hogy ő teremtett minket a saját hasonlatosságára? Az ember olyan gyakran próbál Istent játszani, ahelyett, hogy ember lenne. Persze az ember Istent nem tud játszani, ember meg nem tud lenni. Micsoda ördögi kör ez. Pedig nem kell többet elérni, többre törekedni, “csak” arra, hogy emberek legyünk. Emberségesek legyünk. Nem lebecsülni kell a mosolyt, hanem mosolyogni. Nem kell leértékelni a baráti ölelést, hanem oda kell menni, és át kell karolni a gyengét, elesettet. Azt gondolja a ma embere, hogy ebben nincs az Isten. Pedig dehogynem. Ezekben van csak igazán közel az Isten. Az Isten ölel, mosolyog rajtunk keresztül. A példa előttünk van. Jézus – íme az ember. Minden nehézségével, fájdalmával és ezek vállalásával, és szeretettel. Nem csodákra van szükségünk, nem varázsolnunk kell, embernek kell maradnunk. Mert embernek teremtettünk. Úr Jézus Krisztus! Olyan jó, hogy te ember is voltál. Nemcsak valaki természetfeletti lény, akit nem lehet elérni, hanem ember. Csupa nagybetűvel! Szenvedések között, fájdalmak között, ember. Nem szeretnék én sem többet. Ember lenni, ember maradni, mindig! Ámen.

A legjobb és legnagyszerűbb dolgok közé tartozik, ami sikerülhet az életedben, hogy hallgatsz, és hagyod az Istent működni és beszélni. (Dag Hammarskjöld) Hány olyan emlék marad meg az emberben, amikor visszafordul, és integet a hátramaradónak. Az első óvodai nap, amikor először iskolába megy a kisgyerek.Amikor középiskolásként hazamegy a hétvégére, és amikor visszaindul az iskolába, visszanéz az otthonra,arra a helyre, ahol felnőtt, ahol a családtagok maradnak, de neki már lassan más útjai vannak. A saját életének útjai. Tovább kell menni, új helyzetekkel, új emberekkel találkozni. Persze eközben végig kíséri az embert a múltja, az, hogy hol nőtt fel, miben nőtt fel. Sokan, egy életen át küzdenek a gyermekkori emlékek ellen, sokan pedig észre sem veszik, hogy a családban történt régi esetek vele is előfordulnak.Járjuk a földi vándorutunkat és nem szabad visszanézni, hiszen küldetésünk mindig újabb és újabb helyzetekbe és emberekhez visz. A hit útján a visszanézés, csak a múltra figyelés, kevés. Vállalni kell az új kihívásokat, szembenézni azokkal a váratlan szituációkkal, melyeken keresztül Urunk vezet minket a mennyei cél felé. A bűneinktől szabadító Urunkra nézzünk, és döbbenjünk rá, ő úgy kíséri életünket mindennap, amint jelen van felettünk az égbolt, vagy lábunk mindig biztos földön jár. Uram, alázatosan kérlek, taníts meg látni és hallani! Taníts meg, hogy a dolgok mögött meglássam a törvényszerűséget, az életemet pedig a te törvényeidhez szabjam. Segíts, hogy a világ jelenségeiben ne csak az én személyes érdekeimet figyeljem, hanem mindig meghalljam a te szavaidat, s törvényeidben mindig és mindenütt megérezzem ölelésednek azt a csodálatos gesztusát, amellyel magadhoz vonod az egész teremtett világot. Ámen. (Kele Pál)

A legjobb módszer az elcsüggedésre, ha másokhoz hasonlítod magadat. A Biblia azt mondja, hogy ne hasonlítgasd magad másokhoz: „mindenki a saját tetteit vizsgálja meg…” (Galata 6:4), mert mindig lesznek olyan emberek, akik úgy tűnik, jobb munkát végeznek, és emiatt elcsüggedsz, míg mások nem annyira hatékonyak, ettől pedig beképzelt leszel. Te arra összpontosíts, hogy magadból kihozd a lehető legjobbat (ld. 2Timóteus 2:15)! Így megkapod a jól végzett munka jutalmát, és nem lesz szükséged arra, hogy másokhoz hasonlítgasd magad. A fán az almák nem egyszerre érnek meg. Pál azt mondja, hogy az ismeret és a megértés eléréséhez idő kell (ld. Filippi 1:9-10). Egy sikeres író ezt mondta: „Amikor elkezdtem írni, azt vettem észre magamon, hogy azzal a részemmel küszködöm. »Író akarok lenni« – gondoltam. »De előbb legalább ennyi könyvemet ki kell hogy adják, és legalább ennyi jó kritikát kell kapnom.« Évek kellenek hozzá, és az új területen szerzett sok siker… míg bátran mondhatod magadnak és másoknak: »… vagyok«. Mire hívott Isten? Ne várj vele, amíg sikeres leszel… Kezdd most azzal, hogy azt mondod, az vagy, amivé válni szeretnél… Igen, még sokat kell tanulnod… és talán nem vagy kiváló szakértő… de nem is kell ahhoz, hogy ki tudd mondani ezt a szót: »… vagyok«.” János azt írja: „most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk”. Isten görbe botokat is felhasznál ahhoz, hogy egyenes vonalakat húzzon, és tökéletlen embereket is arra, hogy az Ő tökéletes akaratát elvégezzék. Tehát indulj el, és légy nyugodt; ne felejtsd el, a munka még folyamatban van!

A legkomolyabb bűn életünkben a mértéktelenség. Sem a dolgok, sem a munka mértékét nem ismerjük. Nagyon sokszor, amikor imádkoznom kellene, akkor jutnak eszembe dolgok, és nem tudom abbahagyni a munkát. Ismered-e a mértékletességet az alvásban? Föl tud-e kelteni az Úr, amikor föl kell kelni? Tudsz-e mértékletes lenni a beszédben, vagy a hallgatásban. “Igazán”, vagyis őszintén éljünk. Ne legyünk képmutatók. Amikor megtértem, úgy éreztem, lement a függöny, vége az előadásnak, nem kell többé játszanom, vagyok, amilyen vagyok. Pál is mondja: “Emlékezzetek, hogyan forgolódtam közöttetek isteni őszinteséggel.” A harmadik, hogy megtanít “szentül” élni. Ami szent, azt csak Isten céljára lehet használni. Egyetlen Személyé vagyok – Istené. Az Úr rád teszi kezét, és megszentel. Akarsz-e mértékletesen, igazán és szentül élni?! Megtanít “várni”. Mennyi mindent vár az ember gyermekkorától kezdve. És semmi nem az lesz, amit vársz. Minden várás után jön a csalódás. Az Ige azt mondja: Akik őt várják, semmi jót nem nélkülöznek. ő mindig csodálatosabban jön, mint ahogy el tudod képzelni. Olyan dolgokkal ajándékoz meg, amit remélni sem mersz. És akkor majd Neki örülsz, az Ajándékozónak. Hálás vagy-e azért a szeretetért, amelyik megtalált? Az ég és a föld elmúlik, de ő örökre megmarad. Engedd, hogy tanítson “mértékletesen, igazán és szentül élni”. Tudd, hogy mit kell várnod! “Ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését; Aki önmagát adta mi érettünk” (Tit 2,13-14).

A legmagasabb emberi méltóságot adó eleve elrendelésnek talán a legszebb igéje. Nincs a földön nagyobb méltóság, mint a Krisztus barátjának lenni. Nincs a földnek olyan kincse, ami ezzel felérne, amiért ezt józan ésszel fel lehetne cserélni. Tudomásunkra hozza céljait, melyekre minket, mint barátait, munkatársául választott. Megmutatta, személyesen, munkamódszerét: az áldozatos szolgálatot. Életét adta a legnagyobb szeretettel, hogy eltörölje terhelő bűneinket, feloldja kínzó bűntudatunkat, hogy szabad lelkiismerettel végezhessük azt a feladatot, melyre ő választott ki minket, melyet eleve, születésünk előtt elrendelt és mindent megad ahhoz, hogy képesek legyünk azt megvalósítani. Barátként áll mellettünk egész életünkben, minden kérdésünkben, és örök barátsággal vár bennünket mennyi birodalmába. Kérdése annyi: Hiszed-é, vállalod-é ezt? Barátságot nem lehet, nem is fogja rád kényszeríteni.  Uram, nem vagyok méltó erre a barátságra. Nem szerénységből mondom, minden porcikámmal érzem méltatlanságomat. Kissé még félek is tőle. Bár tudom, te az életemet nem halálra, hanem holtig tartó munkára kéred s azt már tudnám vállalni, de félek, nemcsak régebbi bűneim akadályoznak, melyeket kész vagy megbocsátani, de ezután sem tudok méltó barátsággal állni eléd. Csak ha te állsz mellém, ha te bíztatsz naponként, ha te erősíted meg hitemet, ha te védsz meg a mindennapok elterelő gondjai között, akkor tudok valamit bizonyítani. Légy barátom, maradj mellettem. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A legnagyobb és legkellemetlenebb felelősség a Szentírásban. Nincs olyan ember, aki ne volna őrálló ebben az értelemben. Családunkért, barátainkért, egyházunk, népünk vezetőiért, de talán egy vonaton megismert idegenért is felelőssé tesz a ige. Ha látod a veszedelmet – szól az előző versekben – már felelős vagy. Persze, ha megszólítom a bűnöst, akár joggal, mint gyermekemet, hivatalbeli társamat, alárendeltemet, vagy mint tanárja, lelkésze, orvosa, majdnem biztos, hogy haragost szereztem magamnak. Kell az nekem? De ha nem szólok, ismét csak haragost szerzek magamnak, ítélő Istenemet. Melyik a nagyobb veszedelem? Nem mindegy, hogy hogyan figyelmeztetem a bűnöst. Semmiképpen nem úgy, hogy felülről, nagyképűen vágom oda bűnösségét. Egyedül a szeretet parancsa tanít meg a helyes szóra. De az nem szeretet, ha tapintatból hallgatok. Van egy jó próba: Hogyan fogadnám el én, ha engem figyelmeztetnének? Ha erre figyelek, megtalálom a hangot, s enyém a latinul is sokszor idézett felmentés: Dixi et salvavi animam meam, szóltam és megmentettem a lelkemet. Uram, Parancsolóm, nagyon szeretnék kibújni reám rótt felelősségem alól. Elég nekem a saját bűnösségem terhe, miért rakod rám még a másét is? Ha mindenkit figyelmeztetek a bűnére, úgy megutálnak, még szóba se áll velem senki. Mennyivel jobb lenne mindenkivel szemben kedves, elnéző lenni, oda se figyelni akár magán, akár a közösség ellen elkövetett bűneire. Tudom, az ilyen elnézés halált is okozhat, de nem én, ő szerzi azt magának, mért teszel felelőssé engem? De azt köszönöm, hogy volt, aki engem neveljen, figyelmeztessen, hozzád vezessen. Ha már nekem is úgy kell tennem, taníts meg a megfelelő szóra, hogy ne harag, hanem élet legyen az eredménye. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A legnagyobb igazságtalanság, amit a gyerekekkel és a fiatalokkal szemben elkövethetünk, abban áll, ha elnézzük, hogy helytelen szokásaikkal kötöztessenek meg. Az ifjúságban benne van a vele született fesztelenség, a szabadság utáni vágy. Meg kell azonban tanítanunk őket arra, hogy a szabadság felbecsülhetetlen áldását csak az Úr törvénye iránt való tökéletes engedelmességben élvezhetik. Ez a törvény az igazi szabadság őrzője. Megjelöl és eltilt olyan dolgokat, amelyek megkötöznek, lealacsonyítanak. Ilymódon védelmet nyújt az engedelmeseknek a gonosz hatalma ellen.

A legnagyobb jó soha nem az anyagi jó. Van lelki valuta: szeretet, megértés, a másik ember megbecsülése. Mondtad-e már valaha, hogy ne dicsérj, ne szeress már ennyire – hát elég! Ebben az Igében nem ember, Isten mondja ki: “Elég néked az én kegyelmem.” Sajnos, elégedetlen emberek vagyunk. Sokszor a külsőnkkel is. A másik emberrel hasonlítjuk össze magunkat. Amikor elégedetlen vagyok, szívem mélyén Istennel szemben vagyok elégedetlen. Ha mindened megvolna, ha mindenki szeretne, akkor sem volnál boldog és elégedett ember, amíg bűneid nincsenek megbocsátva. Isten elégedetlen veled, erről beszél a lelkiismereted. Ha kimondasz egy szeretetlen szót, vagy olyat teszel, amit nem lett volna szabad, belül megszólal a vészcsengő. Nem lehetsz boldog ember, amíg ez el nem hallgat. Ezért isznak, szórakoznak emberek, ezért szól éjjel-nappal a rádió, hogy ne hallják lelkiismeretük szavát. Nem lehetsz elégedett ember, amíg meg nem bánt bűn van az életedben. Isten ezt szeretné velünk megértetni. A kegyelem az, hogy Valaki már fizetett. Ma úgy nézz a keresztre, hogy ott Jézus mindenért fizetett. Ez a kegyelem, ez a fizetség elég neked is, nekem is. A gyáva, szétfutó tanítványok bűnére is elég volt. Péter tagadására is elég volt. Elégedetlenségeidre, bűneidre hadd mondhassa ki ma az Úr: “Elég néked az én kegyelmem!”

A legszentebb eszközöket is felhasználhatja a magát Isten fölé helyező ember önmaga vélt igazának alátámasztására vagy az elmulasztott segítségnyújtás megideologizálására. Óvakodjunk ettől! Ne a kibúvókat és kifogásokat keressük, amikor az Úr általunk szeretne valakin segíteni, hanem kényszerítsen bennünket a szívünk jótevésre!

A legtöbb ember abban a hitben van, hogy a megigazultság a szellemi fejlődésnek egy olyan szintje, amit helyes életvitellel el lehet érni. A Biblia tanít a helyes életvitelről — de a helyes életvitel önmagában sohasem tesz megigazulttá. (Ha ez így lenne, akkor nem lenne szükséged Jézusra.) A megigazultság igaz állást jelent, vagyis azt, hogy Isten előtt igazak vagyunk. A megigazultság egy ajándék. Az ajándék olyasmi, amit feltétel nélkül kapsz meg, azonnal és hiánytalanul. A gyümölcs ellenben a szellemi fejlődés velejárója — növekszik, fejlődik. Hála Istennek, képesek vagyunk szellemileg növekedni — de a megigazultságban nem tudunk növekedni. Pontosabban: semmivel sem leszel megigazultabb, amikor a mennyországba jutsz, mint most.

A legtöbb ember nehezen tűri a kritikát. Már pedig ha valakit az Igében szereplő módon figyelmeztetünk, az nem más, mint kritikai észrevétel embertársunk életének egy mozzanatát illetően. Szóvá tegyük, ne tegyük? Ó, hányszor motoszkálhat bennünk a kérdés másokkal kapcsolatban! Ám sokszor úgy vagyunk vele, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem, így aztán hallgatunk. Látjuk embertársunkat, aki valamiben rossz irányba tart, de sem beleszólni nem szeretnénk az életébe, sem elveszteni a vele való kapcsolatot. Rövid távon a hízelgés a jó megoldás, de hosszú távon csakis az őszinte figyelmeztetés. Nehéz ezt a gyakorlatban kivitelezni, de ezen van igazán az Úr áldása emberi kapcsolatainkban.

A legtöbb emberi kapcsolatot ez teszi tönkre, hogy mindenki elsőséget kíván, nagyobb akar lenni. A világ is ebbe hajt bennünket. Jó helyen ösztönöznek, úgyis belénk van oltva. Ne felejtsük el, nem lehet úgy nagyobbnak lenni, hogy valakit le ne nyomjak. A fölfelé vezető út mindig a másikon tapos. Diotrefeszről azt is írja az Ige, hogy “nem fogad el minket”. Nem fogad el tanítást. Kritikával hallgatja az Igét. Veszélyes dolog, amikor valaki taníthatatlan.

A legtöbb hívő olyan földi (vagy testi) módon gondolkodik, hogy egyáltalán nem ismeri fel az ellenség támadásainak forrását. A körülményeket és az embereket hibáztatják. Arra pazarolják az energiájukat, hogy a természetes körülmények ellen harcoljanak, ahelyett, hogy szellemi harcba kezdenének. Fel kell ismernünk, hogy a háború a mennyei birodalomban folyik!
1. A menny, ahol Isten trónja van.
2. A második menny, vagyis az űr.
3. Az ég a föld körül (a földet körülvevő atmoszféra)

A legtöbbünknél általában rendben van minden, csak néhány terület van, ahol rendetlenek vagyunk. Nem bűnökről van itt szó, hanem a test szerinti élet maradványairól, ezek tesznek rendetlenné. A rendetlenség megbántja a Szent Szellemet. Semmiben sem lenne szabad rendetleneknek lennünk, akár evésről, ivásról, vagy Isten szolgálatáról van is szó. Nemcsak Istennel való kapcsolatunknak kell rendben lenni, hanem e kapcsolat külső kifejezésében is. Végül is Isten nem enged kibújni semmi alól, legapróbb részletekig átvizsgál mindent. Nem fárad bele, hogy mindaddig visszavigyen minket arra a pontra, amíg megtanuljuk a leckét, és Ő az, aki be is fejezi a munkát. Lehet, hogy ingerültségünk az a bizonyos pont, ahova Isten állhatatos türelemmel újra meg újra visszavisz; lehet hogy szellemi szétszórtságunk vagy féktelen egyéniségünk. Isten igyekszik belénk vésni, hogy mi az az egy, ami nincs teljesen rendben. Áldott időt éltünk át, amikor Isten váltságáról elmélkedtünk; szívünk egészen Isten felé fordult. Bennünk végzett csodálatos munkája tudtunkra adja, hogy legnagyobbrészt rendben vagyunk vele. “Most tehát” – mondja a Szent Szellem Jakab apostol által – “a kitartásban tökéletes cselekedet legyen”. Ügyelj a kis hanyagságokra, ne mondd: “egyelőre így is jó lesz”. Bármi is az, Isten állhatatosan rámutat mindaddig, amíg végleg és teljesen az övéi nem leszünk.

A Lélek ajándéka arra szolgál, hogy Isten országának előjele legyen, így csak akkor jöhet tőle, ha Jézust nem háttérbe szorítja, elkendőzi, hanem annak szolgálatát végzi. Hányszor tévesztett meg vagy bizonytalanított el valami hőzöngés az igazi Lélek-keresztségről? Hányszor hallgattatott el helyes kritikát megakasztva az, hogy produkáltak valami élményszerű látványosságot a tévtanításhoz körítésként? Ne hagyd félrevezetni magad!

A Lélek egyik megnyilvánulása az, hogy szomjúságot olt. Képes betölteni a hiányérzetet, bármilyen okból származzon is az. Ahogyan csillapítani tudja a tiszta víz a szomjúságot, úgy tudja a Lélek is megelégíteni az emberek életét. Egy teljes minőségi változás megy végbe annak az életében, akiben az Úr Lelke lakozást vesz. Megújul, s más emberré lesz. Elkezd növekedni az Isten ismeretében, aminek következtében jellemében, életvitelében és lelkületében is megváltozik. Gazdag életet élhet Isten gyermekeként. A Lélek másik megnyilvánulása az, hogy örökre elpecsétel az Úr számára, miután kedvessé tett. Istenhez köt elszakíthatatlan szeretetkötéllel. Az Úrban tart áldott közösségben. Pál apostol erről így tett bizonyságot: „Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38–39) Legyen Isten áldott azért, hogy minket is vállalt Jézus Krisztusban! Elválasztott a világtól, s befogadott az ő családjába. Hála neki, hogy figyelemmel kíséri a mi életünket is! Milyen jó, hogy célt és értelmet adott az életünknek! Dicsekedjünk hát mi is azzal, egyre gyakrabban és hangosabban, hogy: „Az Úré vagyok!”

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.” (Gal 5,22-25) Ez is tűkör. Meglátod benne magad? Melyikben érezzük jobban magunkat, a megelőző versek bűnlajstromának, vagy e lista erényeinek lelkiségében? Ha ez a kívánatosabb, miért süllyedünk bele a másikba? Emberségünk nem elég erős az állati ösztönök fékentartására. Ezek az erények a Szentlélek gyümölcsei. Csak akkor teremnek meg bennünk, ha a Lélek irányítása alá vonjuk magunkat. Különös kifejezés: a testet megfeszíteni. Nyilván nem fizikai értelemben. De legyőzni, igába fogni, jó célokra kényszeríteni testi ösztöneinket, ez a hit feladata. Jók azok az ösztönök, ha a jónak szolgálatában igába fogjuk őket. Jó anyagi javakat termelni másoknak is. Jó hűséges házasságban boldog gyermekeket nevelni. Jó versenyezve elől járni Isten szolgálatában. Csak arra vigyázzunk, hogy ne a testi ösztön vezessen minket, hanem Isten Lelke fogja szolgálatra azokat is, s mi éljünk a Léleknek, az önátadásnak, a szolgáló szeretetnek szabályai szerint. Akkor értjük meg a Krisztus követése minden törvény felett álló szabadságának boldogságát. Uram, köszönöm az örök eszményt, melyet e rövid felsorolásban ajándékozol nekünk. Mennyire más ez, mint amiben ma élünk. Ha alaposan, egyenként és együttesen végig gondolom a Léleknek e gyümölcseit, biztosan megkívánom az aszerint való életnek szépségét és boldogságát. Mintha a magam és társadalmam bűneinek rabságában, mintegy börtönszoba ablakán át nézném a kinti örömteljes, szabad életet. Ha nekem nincs rá erőm, Uram, te nyisd meg bűnbörtönöm rácsait és adj erőt, hogy ebben a gyönyörű világban, Lelked gyümölcseit élvezve és termelve élhessem életemet, együtt családommal, lelki testvéreimmel, hozzád tért népem közösségében. Ámen (Varga László: Isten asztaláról)

A Lélek gyümölcseit megtermed (Galata 5:22-23), ha lelked belegyökerezett az Istenbe! Ez időigényes feladat: imádság, bibliaolvasás és gyülekezeti alkalmakon való részvétel által lehetséges. Ám egyértelműen megéri így odaszánni magunkat az Úr szolgálatára!

A Lélek megszentelő munkája az elhívásban kezdődik. Isten szeretete utoléri az embert, azért, hogy az örök életre való kiválasztás érvényesüljön. Nem lehetünk eléggé hálásak azért, hogy ez a kegyelem bennünket is utolért. Nagy dolog ez, főleg ha arra gondolunk, hogy semmi érdemünk nem volt ebben. Érettünk tette ezt Isten, hogy el ne vesszünk a világgal együtt, ha jön majd az ítélet, de nem a mi, hanem Jézus Krisztus érdeme alapján, „aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” (Róm 4,25). Pál szerint a Krisztus dicsőségében való részesedés állhatatosság által érhető el, mégpedig úgy, ha az elhívottak mindvégig szilárdan megállnak, és ragaszkodnak ahhoz, amit az ő beszédeikből és leveleikből tanultak. A Lélek segítségül van nekünk a megállásban és a tanulásban is. Megerősít közvetlenül Isten által, de egymás által és a szent igén keresztül is. Jézus Krisztus azt ígérte a tanítványainak a Szentlélekről, hogy: „ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn 14,26). Hogy az elméleti ismeret gyakorlattá legyen bennünk, a Szentlélek jó cselekedetekre indít minket. Kár lenne nem észrevenni és nem megtenni azt, amire késztet, még akkor is, ha kényszert érzünk magunkban az ellenállásra! Ez a megszentelődés útja, ami a Lélek nélkül elképzelhetetlen!

A Lélek működése azonban mindenkor összhangban van a kinyilatkoztatott Igével. A szellemi világ törvényei azonosak a természet világának törvényeivel. A természetes életet pillanatról pillanatra isteni erő tartja fenn, annak megőrzése azonban mégsem szemmel látható csoda által történik, hanem azoknak az áldásoknak a hasznosításával, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Hasonlóképpen a lelki életet is azok az erők tartják fenn, amelyeket a gondviselés biztosít számunkra. Ha Krisztus követője el akar jutni “az érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef. 4:13), akkor az élet kenyeréből kell ennie és az üdvösség vizéből innia. Növekednie kell, munkálkodnia, imádkoznia és minden dologban követni a tanításokat, amelyeket Isten adott igéiben.

A lélekben való imádásnak bensőséges jellege van. Előfeltétele az ember megújulása és az Istennek való odaszentelődése. Nincs külön helyhez kötve az imádkozás. Ahol szent kezeket emelnek fel (1 Tim 2, 8), ott minden hely megszentelt és alkalmas az imádásra; de bármilyen fenségesen felékesített templom is csak üres, puszta hely Isten szemében, ha ott nem tisztán és igazán hirdetik Isten Igéjét.

A lélekmentés szolgálata mindig csapatmunka, ezért be kell vonni másokat is, és fel kell őket készíteni. Aki eredményt akar látni ebben a szolgálatban, annak el kell fordulni teljesen a világ dolgaitól. Három erőteljes példát hoz fel Pál ennek a szemléltetésére. A harcos, a versenyző és a földműves példája ugyanarra az igazságra mutat rá: lemondani önmagadról, egyetlen célnak alárendelve mindent az életedben. Ha csak a versenyző példájára gondolok, csodálom a mai sportolókat. Gyermekkora óta mindennap ugyanazt az edzésprogramot végzi, ugyanazokat az ételeket eszi, nincs szórakozása, hobbija, nincsenek barátai a sporttársain kívül, olvasmányát a sportághoz kapcsolódó kiadványok képezik, egyszóval az életét tette erre. Mindezt azért vállalja, hogy amikor eljön a verseny napja, felkészülten állhasson a startvonalhoz, és győzzön. Aki lelkeket akar legyőzni az evangéliummal, annak le kell előbb győznie önmagát. Fegyelmezett életet kell élnie, egyetlen célnak kell lebegnie a szeme előtt, megnyerni annak a tetszését, akinek a szolgálatában áll.

“A lélekmentés szolgálatában a világ Megváltója a mi nagy példaképünk… Milyen hideg a szeretetünk, milyen gyenge az érdeklődésünk felebarátaink üdvössége iránt!… Aki csak megízlelte az eljövendő világ erejét, akár öreg, akár fiatal, akár tanult, akár tanulatlan, ugyanaz a lelkület ragadja magával, amely Krisztust is késztette. A megújult szív első mozdulata: másokat is elvezetni az Üdvözítőhöz. Akikben nem él ez a kívánság, azok azt bizonyítják, hogy kihűlt bennük az első szeretet. Alaposan meg kell vizsgálniuk szívüket az Ige fényénél, és Krisztus Lelke által új megtérésre törekedniük. Imádkozzanak, hogy mélyebben megértsék Jézus szeretetét, amely abban nyilvánult meg, hogy otthagyta a menny dicsőségét, és eljött az elbukott világra, hogy megmentse a pusztulásra menetelőket… Azért nincs ma mélyebb vallásos buzgalom és odaadó egymás iránti szeretet a gyülekezetben, mert kihalóban van az igazi lélekmentő buzgóság. Testvéreim, meg akarjátok-e törni a varázslatot, ami fogva tart? Fel akartok-e ébredni ebből a renyheségből? Lássatok munkához!… Értéktelen az a vallás, amely nem hat megújítón a világra. Dolgozzunk együtt isteni vezetőnkkel! Az a kijelölt munkánk, hogy az örömhír magvát vessük. Isten felszólít, hogy egyik kezünkkel – a hittel – ragadjuk meg az Ő hatalmas karját, a másikkal pedig – a szeretettel – nyúljunk a veszendő emberekért. Ez az Isten akarata, nekünk pedig a megszentelődésünkre válik.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 137, 143. l.)

A lélekszakértő előtt állunk, hogy megvizsgáljon bennünket. Nagy dolog, hogy Jézus nem csak a bajt látja az életünkben, hanem a hitet is, bármilyen pici is az. Jézus azok hitét is látja, akik cselekszenek. Hozod-e, viszed-e a gutaütöttet imádságodban Jézus elé?! Vagy valahol leteszed útközben, mert már hited sincs hozzá? Nagyon sokszor magunk is olyanok vagyunk, mintha gutaütöttek lennénk, nem tudjuk megtenni, amit kellene. Az Úr Jézus szeme az egyetlen jól látó szem. Előtte nem lehet szimulálni. Azt is tudja, mi az, amit nem akarok megtenni, és mi az, amit igazán nem tudok. Olyan orvos előtt állsz, aki csak rád néz, és tudja, hogy hol van a baj. Nem küld tovább szakvizsgálatokra. Azon a ponton, ahol tehetetlen vagy, halld meg: “Bízzál, fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid.” Jézus pontosan tudja, hogy a bűn tesz tehetetlenné. Valld be a tisztátalan kívánságaidat, az anyagiasságodat, a hiúságodat, a dicsőségvágyadat, és halld az Úr szavát: meg vannak bocsátva a bűneid! Nyíljon meg ma a szemed Arra, akinek nem volt könnyű ezt a megbocsátó mondatot kimondani. Neki ez az életébe került. Hajtsd meg fejedet Előtte, aki az Ő keresztjének vére által eltörölte a múltadat, aki feloldozott kötelékeidből, és most azt szeretné, ha gyógyultan mennél tovább. Emeld fel szemedet Jézusra, aki láthatatlanul, de nagyon valóságosan jelen van az Igében, és akinek hatalma van arra, hogy szavával és erejével ma is segítsen mindazokon, akik ezt kérik, és elfogadják.

A lélektan csak a utóbbi időben jött rá, milyen szoros kapcsolat van a lelki traumák, sérelmek és a testi betegségek között. A lelki betegségek mögött pedig majdnem mindig bűnök állnak. A kínzó, testet-lelket megbénító bűnöknek pedig nincs más orvossága, mint a megbocsátás. Csodálatos ereje van a bűnbocsánatnak. Akkor is, ha a sértettnek van ereje ahhoz, hogy őszinte bocsánattal forduljon megbántójához, de az mindig kétséges. Igazi gyógyulást az hoz, ha a bűnös el tudja fogadni Krisztus teljes bocsánatát. Ez az új élet kezdete. A parancs: Kelj fel és járj! De milyen nagy dolog az, hogy Jézus nem is a bénát hallgatta meg, hanem azok hitét, akik annyira szerették, Jézus erejében pedig annyira bíztak, hogy képesek voltak egy idegen ház tetejét megbontani. Ha a szeretet, a hit és a megbocsátás találkozik, nem csoda, ha egy testileg béna ember is új életre kél. Ezt ma már sok orvos elismeri. Akkor lesz új ereje keresztyénségünknek, ha ilyen hittel tudjuk Isten elé vezetni béna, gyógyíthatatlannak tűnő, bűnös társadalmunkat, népünket, mindenekelőtt egyházunkat. Uram, megrémültem szereteted nagyságától. Ha te a mások hitét úgy megbecsülöd, hogy azért állítod talpra a szeretett személyt, mekkora az én felelősségem családomért? Ha én ilyen hittel tudnám őket eléd vezetni, te megbocsátanád az ő bűneiket, meggyógyítanád testi-lelki betegségeikből, úgy indítanád őket a boldogság új útjaira? Ne tégy engem ilyen próbára, Uram, mert nem tudom megállni. Magam is csak a te jóságodban bízom, s tudom, az én közbenjárásom milyen gyenge lenne. Nincs is rá szükség. Krisztus értem is, értük is meghalt. Annyi hitem van, hogy teljes bizalommal rád bízzam szeretteimet. Szeresd őket, Atyám, az én gyengeségem ellenére is. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A létezés alapelve, hogy Isten “mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik”. Ennek nincs emberi ésszel felfogható logikája, ezt megérteni nem, csak elfogadni lehet – az Isten gondviselésébe vetett hit által. Aki ebben a gondviseléshitben is megnyilvánuló szent ráhagyatkozásban éli életét, az hálás mindenért, magasztalja Teremtő Urát, mert tudja: Nélküle semmi, de minden Általa történik ebben a világban… (Frankó Mátyás)

A lelked a mécses, keresd a jót, az értékeset a testedben! Panaszkodj kevesebbet, adj hálát gyakrabban, és ha elhiszed, hogy az Úrtól kaptad a lelked és a helyzeted, akkor hozd ki magadból a legjobbat az Ő tetszésére!

A lelki gőg veszélyes ellenség. Isten gyermeke sok előnnyel rendelkezik másokkal szemben, de ne tartsa ezért magát előbbre valónak. Az újjászületett ember természetileg egy hajszállal sem jobb, mint más; szíve ugyanolyan romlott, minden rosszra képes. Isten megvilágosodott gyermekei egyre jobban érzik utálatosságaikat, minél előbbre haladnak a megszentelődésben. Aki előtt Isten Szentlelke feltárta saját szívét, az mind vallja ezt. Az igazi hívő élete és útja kiemelkedik, de ő maga nem akar kitűnni; különös ajándékot kapott, de semmi különös nem akar lenni. Nemes magból származnak, de az alacsony rendűekhez szegődnek; eltűnnek a kicsik között, akiket mások figyelembe sem vesznek. Szentek, de nem dicsekesznek szentségükkel, hanem inkább a gyengeségükkel. Fény árad ki belőlük, de nem ők akarnak ragyogni.

A lelki megítélés alapvetően más, mint a világi. A Jézustól távol élő emberek gondolatai ferdék, tévelygők. Nem számolnak az élő Istennel, csak a természetes tényezőkkel. Nem ismerik az ember alapvető romlottságát, ezért nem számolnak vele. Megmaradnak a külsőségnél, nem néznek a mélyre, ferde a megítélésük. „Az embert csak a rossz körülmények és állapotok teszik rosszá. Teremtsetek jobb körülményeket, akkor jobb embereket kaptok” – ez a téves kijelentés széltében-hosszában ismert. Az emberek okosnak tartják ezt a gondolkodást, Isten előtt azonban üres és hiábavaló. Isten gondolatai a világ bölcsei szemében merő bolondság. Csak az újjászületés által fordul meg gondolkodásunk, értékelődnek át fogalmaink. A meg nem világosodott ember akadálynak látja azt, amit a lelki ember olyannak tart, ami előbbre visz. Akiben Krisztus értelme, gondolkodásmódja él, az talál rá az igazira, az Isten Igéjében találja meg az isteni mértéket. Ezért csak az ilyen ember mutathat kivezető utat minden nyomorúságból: Istenhez és az Ő Fiához, az Úr Jézus Krisztushoz való megtérést, akiben egyedül van szabadulás.

A lelki mélypontok érzékelhetővé válnak, amikor már nemhogy nem vesszük figyelembe Isten tanítását, hanem egyáltalán nem tanácskozunk vele, mivel tudjuk, hogy választásaink úgysem felelnének meg elvárásainak. Amikor már késő a sírás, a jajgatás, a sóhajtozás vagy könyörgés, mi kérlelhetetlenül megyünk a saját utunkon (tudomást sem véve arról, hogy ez nem más, mint a sátán csapdája), mert mi tudjuk, akarjuk, megtesszük. A döntés már megszületett a szívünkben, amikor elfordultunk tőle. Csak a következmények ne lennének annyira végzetesek! Szívünk keménysége az, ami taszít minket, nem akarunk igazodni az Úrhoz. Megrontottátok a szövetséget (aki nem hiszi, végezzen rövid felmérést a gyülekezetében, családjában a megromlott kapcsolatokról, romba dőlt életekről, zugivókról stb.). A megrontott – megromlott – szövetséget helyre kell állítani.

A lelki növekedésnek három fokozata van: 1) Fogantatás: Ez két személy bensőséges kapcsolatának eredménye. Isten irántad való szeretete nyilvánvaló és sürgető; a kérdés csak az, te mennyire szereted Őt? (János 21:15) 2) Formálódás: Pál azt írja: „gyermekeim, akiket újra meg újra fájdalmak között szülök meg, amíg kiformálódik bennetek a Krisztus” (Galata 4:19). Isten tudja, hogy milyen tapasztatokra van szükségünk ahhoz, hogy kiformálódjon bennünk Krisztus jelleme, és Ő megtesz mindent, bármire legyen is szükség ahhoz, hogy ezt elvégezze. 3) Szülés: Amikor világra akarsz hozni valamit, amit Isten beléd helyezett, akkor „nyomnod” kell, minden erőddel törekedni mindennel szemben, amit mások valaha is tettek veled, vagy mondtak rólad. Isten pedig segíteni fog, hogy világra hozd, de neked kell vajúdni és megszülni. Sőt, ha te nem teszed, lehet, hogy nem fog megtörténni. Nyomnod kell, küzdened kell minden sátáni támadás ellen, jöjjenek azok bármilyen elerőtlenítő formában, mint rossz emlékek, alacsony önértékelés vagy értéktelenség érzése. Lehet, hogy az ördög éveket töltött azzal, hogy félretoljon, visszahúzzon vagy lenyomjon, de Isten ma azt mondja neked: „Ki akarlak nyitni, erőt akarok adni neked ahhoz, hogy meg tudd szülni azt, amit beléd helyeztem”. Amikor egy gyermek megszületik, minden megváltozik a családban. Ugyanez igaz rád is. Ha életet adsz annak, amit Isten beléd helyezett, az mindenre hatással lesz az életedben. Isten túláradó áldásai életed minden területét érintik. Egy anya tudatában van annak, ha gyermeket vár; ugyanez igaz a szellemi valóságban is. Nehogy kudarcot vallj annak világra hozásában, amit Isten beléd ültetett! Itt az ideje, hogy megszüld!

A lelki szegény, aki tudja, hogy élete egyedül Isten kegyelmétől függ, és a bűnbánat sírásával átélte az élete elrontása felett érzett mély rémületet, attól kezdve gondosan vigyáz arra, nehogy ismét elveszítse élete új értelmét és értékét. Mint a mindennapi étel és ital, olyan fontos lesz számára, hogy jóban legyen Istenével. Mindennapi életében, minden dolgában keresni fogja a helyes, a jó magatartást – az igazságot. S ha nem látja tisztán, ha újra bizonytalannak látja életét, a már átélt rettegés elevenségével fogja éhezni és szomjazni Istennek már megtapasztalt, biztos, erős irányítását, mely napról-napra válik egyre megszokottabb, naponkénti életszükségletévé. Erre az éhezésre Isten csak egy szóval felel: Megelégíttetnek. Maga Isten kívánja irányítani gyermekeit. Lelke mindig készen áll arra, hogy az élet minden dolgában irányítást adjon annak, rávezesse az igazságra azt, aki tőle kéri és elfogadja. Én Uram és én Istenem! Olyan lehetetlen világban élünk. Sem egyedül, sem közösen nem vagyunk képesek eligazodni szomorú világunk rengetegében. Tanítást kapunk bőven. Minden irányból jön a sok-sok igazság, s mindenikről hamar kiderül, hogy hamis a csengése. Ki tudna itt eligazodni, ha nem bízza rá magát a te Lelked erős karjára? Rád bízom magam, Istenem. Rád bízom életem minden dolgát, minden nehéz kérdését. Te add meg lelkem nyugalmát, te mutasd meg, merre van az én utam. Elégíts meg engem igazságoddal, adj nyugalmat lelkemnek biztos irányításoddal. Nem akarok mást, csak téged követni, egyedül csak téged. Erősítsd meg hitemet, hogy a Krisztus szelíd arca minden nap előttem álljon, tőle kérdezzem meg, mi az aznapi tennivalóm, o mutassa meg, mitől kell visszatartanom magam. Adj biztonságot nekem hitben és cselekedetben. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A lelki szegény ember termeli a szeretetet, a jóságot, a békességet, mert benne lakozik Isten Lelke. A lelki szegények büszkeség hiányában szenvednek. Hidegen hagyja őket a pillanatnyi öröm és a hirtelen meggazdagodás. Ez a boldogság tartós, és nem kell semmit befektetni érte. Ingyen van. Sajnos az ember nem értékeli sokszor azt, ami ingyen van. A földi boldogság, amely mint a pára elillan, és igen drága, az után nagy tömeg vágyakozva liheg. Ők nagyon ki akarják venni részüket már itt a földön, és el nem hiszik, hogy a romlásba mennek. A világ örömét vadászók látványos külső élményeket gyűjtenek, nem látván, hogy trófeájuk egy koponya, vagyis a halál. A lelki szegények nem a külső látványt igényelik, hanem a belső kincseket, és ők látják lelki szemeikkel a nagy díjat maguk előtt, az élet koronáját. A lelki szegény egy Léleknek örvend. A lelki gazdag sok léleknek örvend. Kell hogy jöjjön az Úr Jézus Krisztus ahhoz, hogy kiűzze az emberből az „idegen lelki tömeget”.

A lelkiismeretet gyakran hasonlítják perzselő parázshoz, mely bármikor pusztító tűzzé változhat át. Jézus jelenléte is hasonlítható a tűzhöz, mely életeket perzselhet meg (kívülről), de életeket fordíthat meg, ha bent a szívben lángol. Krisztus követése nemcsak egész személyiségünket átformáló életreszóló vállalkozás, de egyben folyamatos ütközés is az önérdek-központú világgal. Az ütközés fájdalmait lehet méltósággal vagy többé-kevésbbé önsajnálattal is elhordozni – a választás mindig rajtunk áll! Valljuk be őszintén, olykor jólesik egy kis egészséges önsajnálat, de erre az érzésre keresztény életet alapozni nem lehet. A Krisztus-követés egészen másról szól! Mindenekelőtt a békességről. A külsőről és belsőről egyaránt. Akinek nincs békessége, az idegesen kapkod össze-vissza, s az átlagosnál jóval többet, s jóval nagyobbakat hibázik – munkahelyen, családban, egész életvezetésében. Az ilyen emberek gyakran irigykedve nézik azokat, akiknek békességük van, s jellemüktől függően “be-beszólnak”, sőt, cinikus megjegyzéseket is tesznek Istenre, hitre – de ezeket a sokkal inkább érzelmi, mint értelmi megnyilvánulásokat a hit és a szeretet villámhárítójával érdemes leginkább “kivédeni”… Felvenni a kesztyűt egy-egy ilyen szópárbajra kihívó helyzetben nem érdemes, mert a hirtelen-érzelmekre józan ésszel hatni, nem mindig sikeres próbálkozás. A nagyobb probléma mindig az, amikor a közvetlen környezetben, a családban alakulnak ki konfliktusok. Vannak helyzetek, amikor a konfrontációt egyszerűen nem lehet kikerülni, s fel kell vállalni azokat az értékeket, melyek krisztusazonosak. Így nem kérdés, ha erőszak dúl a családban, s a szeretet és megértés helyett az alkohol vagy egyéb más szenvedély uralkodik, akkor az “értékek nagy csillagháborúját” méltósággal meg kell vívni. Azaz: védeni kell a gyengét, az elesettet, s esélyt kell adni annak is akinek eszét a bűn megkötözte. Hogyan? Mindig a kegyelemből táplálkozó jézusi méltósággal, vagyis alázattal, az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkével…

A lelkiismereti szabadság alapelvének megóvásáért napjainkban is állandóan küzdenünk kell. Az igazság és a vallásszabadság zászlaját, amelyet az evangéliumi közösség megalapítói és Isten tanúi fennen lobogtattak a letűnt évszázadok alatt, ebben az utolsó küzdelemben Isten a mi kezünkre bízta. Ezért a nagy adományért azoknak a vállára helyezte a felelősséget, akiket Igéjének ismeretével áldott meg. Az Igét a legnagyobb tekintélyként kell elismernünk. Isteni intézkedésnek kell tekintenünk az emberi kormányzatot is. Az iránta való engedelmesség ? jogos határain belül ? szent kötelesség. De ha az általa támasztott követelmények ütköznének vagy ellenkeznének Isten parancsolataival, akkor “Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mintsem embernek” (Ap.csel. 5:29). Az “így szól az Úr” nem állhat mögötte annak, hogy “így szól a gyülekezet” vagy “…a földi hatalom”. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ellentétbe kell kerülnünk a felsőbbséggel. Ne tegyünk és ne mondjunk semmi olyat, ami fölöslegesen elzárhatja előttünk az utat. De ha az emberek megtiltanák, hogy ezt a munkát végezzük, akkor mondjuk azt, amit az apostolok is: “Nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk” (Ap.csel. 4:20).

A lepra lassú, fájdalmas halált jelentett. Először elveszted az ujjaid, és nem tudsz dolgozni, azután elveszted a lábujjaid, és nem tudsz járni, aztán megtámadja a belső szerveidet. Minden nap egy kicsit több vész el belőled. Íme öt hasznos tanulság ebből a történetből: 1) Ha úgy érzed, hogy „kezdesz szétesni”, fordulj Jézushoz! Ő pótolni tudja azt, amit elvesztettél, és vissza tudja adni a békességed és az örömöd. 2) „Emeld fel a hangod!” Félre a méltósággal és az illendőséggel! A kétségbeesett emberek kétségbeesett dolgokat tesznek. Isten megígéri: „Megtaláltok engem, ha kerestek, és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jeremiás 29:13). 3) Bármit mond neked – tedd meg! Ne szabj feltételeket Istennek! Ne akard pontosan ugyanazt átélni, mint mások! Jézus azt mondta a tíz leprásnak: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!” Miért nem csupán szólt hozzájuk, vagy miért nem érintette meg őket, mint másokkal tette? Ne kérdezz, engedelmeskedj! A hit nem követel magyarázatot. 4) Lépd meg a hit lépését! Lukács azt írja: „És amíg mentek, megtisztultak” (Lukács 17:14 NKJ). El kell indulnod, minden lépés egy lépéssel közelebb visz. De semmi sem történik, amíg a hitnek azt az első lépését meg nem teszed. 5) Kezdd el dicsérni Istent! A tíz leprás közül csak egy tért vissza, hogy hálát adjon, és Jézus ezt megjegyezte. Akkor járulhatsz bizalommal Isten elé a következő kéréseddel, ha tudod, hogy úgy emlékszik rád, mint aki hálát adott Neki a legutóbbiért.

A levegő birodalmának mondja Pál a gonoszt, teszi ezt azért mert a második égben van a főhadiszállása. A harmadik égben pedig a mennyei szféra van. Sajnos többek között azért tud rajtunk uralkodni a gonosz, mert felettünk lakozik az ő rezidenciája. A hozzánk férhetősége sokkal nagyobb. A mennyei sereget fel tudják tartóztatni, amikor azok az imáink hatására jönnének segíteni. De mi akik Isten családjához tartozunk, bízhatunk a kegyelemben. Bízhatunk abban, hogy Isten az ő jobbját felettünk tartja, mert szeme az őt félőkön van szüntelen.

A lusta és a szorgalmas ember szembeállítása. Mindkettőnek van lelke, de egészen más annak tartalma. A lusta ugyanis csak a vágyakozásig jut el. Ó, de jó lenne – mondja sóhajtva, ám nem tesz semmit érte, hogy úgy legyen. A szorgalmas ember is azt mondja: Ó, de jó lenne – ám itt nem áll meg. Ellenkezőleg: nekibuzdul és elindul terveit megvalósítani. Az ilyen ember lelke bővelkedik. Miért? Mert nem a tétlenség jellemzi, hanem örömmel tölti el óhajának kivitelezése is. A jóban kitartónak, szorgalmasnak lenni hatalmas erény, mely Istent dicsőíti. Erre törekedj!

A lustaság és a szorgalom. A kettő közül az egyik jobban jellemzi életünket, mint a másik. De melyik az? Szerintem mindenki elég hamar szembesül ezzel, ha őszintén tükörbe néz. Nem kérdéses, hogy az Úr áldása melyik tulajdonságot megélő emberen nyugszik. Drága kincs a szorgalom. Ha még nincs birtokodban, akkor ne mondj le róla! Ha már a tied, akkor adj hálát érte, becsüld meg és használd Urunk dicsőítésére és embertársaid javára!

A magunk kenyerén élés mindig méltóságot teremt. Ezért szükséges mindenki számára az értékteremtő munka. Aki csak kölcsönökből tud élni, az idővel maga is hitvánnyá válik… Sajnos a vadkapitalista érdeknek nem jó, ha mindenki független, boldog és megelégedett, mert akkor nincsenek elkeseredett, kiszolgáltatott emberek, akik a pénzért mindenre képesek, s nincs olcsó meg drága piac sem, melynek különbözetéből nagy hasznot lehet csinálni… Ha mindenki becsülettel megélhetne a munkájából, akkor bizony a világ ma máshol tartana! De amíg pénzügyi eszközökkel a szegénységet konzerválják, s teljes kiszolgáltatottságban, a tőzsdei érdekeknek alárendelve országok tucatjai szenvednek néhány tízmillió kapzsi ember miatt, akik a Föld kincseit igazságtalanul birtokolva a maguk határtalan hasznát keresik, eladdig nem lesz béke az embervilágban… Isten ugyanis a világot nem az egyes embernek, hanem az Embernek, azaz mindenkinek teremtette! Isten az embert soha nem gazdagnak és szegénynek, hanem Embernek akarja látni.

A magyar népet akkor lehetne egyként összefogni, ha mindenkire egyformán hatnának a hétköznapi tragédiák. Amíg látszólag működőképes az ország, amíg többségben lesznek azok az emberek akik végzik a mindennapi megszokott teendőiket, amíg minden hónap x.-én megkapják a havi fizetésüket és ha nehezen is de fent tudják magukat tartani, addig senki ne várjon ebben az országban kedvező változást. Hiába jön a karizmatikus vezető, ha nincs mögötte erő. Ha majd mindenki egyként érzékeli és egyként tapasztalja a bajt, majd akkor lesz egységes a nép. A népet (kivétel nélkül mindenkit!) előbb térdre kell kényszeríteni ahhoz, hogy megmozduljon. Az ügyes taktikusok azonban megtanulták a leckét. Csak annyit vesznek el, amennyi a nagyobb tömegnek még elviselhető. Húzd meg ereszd el taktika.

A mai ember is azt gondolja, hogy egyszerűbb néhány előírásnak megfelelni, mint igazán elkötelezni magamat Istennek, de ez önbecsapás. Jézus úgy foglalta össze a törvényt, hogy szeresd Istent teljes szívedből, lelkedből és erődből, és felebarátodat, mint magadat. A törvény lényege tehát a szeretet. Az a szeretet, amely önzetlen, amely nem vár semmit cserébe. Más szóval az isteni szeretet, amely Isten lényéből fakad. A Biblia azt mondja Istenről, hogy ő maga a szeretet. Amikor összekapcsoljuk életünket vele, akkor tudunk igazán szeretni. Isten tudja a mi szívünket megtölteni az ő szeretetével Szentlelke által. Erre van szüksége minden embernek. Kész vagy együtt élni ezzel a szeretettel?

A mai nap. Felkeltem újra. Élek. Létezem. És valószínűleg ma is le fogok feküdni. Egyetlen nap, amely nem ismétlődik meg soha többé. Most van először és utoljára. Olyan, mint a többi. De mégis más. Mert nem lesz többször, nem lesz ismétlése, nem lehet újraélnem. A mai nap csak ma van, egyedül a ma ajándéka. Tudatában vagyok ennek?? Eseményeket hordoz magában, talán találkozásokat is, de csendet mindenképpen, pillantásokat, új, eddig nem megélt dolgokat. Ugyanakkor megszokott tárgyaim körét is hordozza, amelyek mellett naponként elmegyek észrevétlenül. Megszokott útvonalaimon is végigvezet. És nem látom meg azt a mindannyiukban bujkáló várakozást, amely felém tekint: Nézz ránk! Érezd a színeket, a hangokat, a szoba melegét, a tél kinti frissességét, ennek a papírnak a tapintását. Lásd meg szobádat, s fedezd fel újra! Mennyi apró részlete van, amelyre csak ma döbbenhetsz rá! És lásd meg az arcokat, akikkel találkozol, lásd meg végre azok arcát, akikkel mindig együtt vagy és együtt lehetsz. És lásd meg önmagadat! Csodálkozz rá arra, hogy élsz. Nézd meg kívülről a dolgokat, majd nézd meg belülről. Mi az, ami tartja őket? Ami változtatja őket? Ami ráncokat szánt arcodra? Ami bánattal, de sokszor örömmel is eltölt? Mi az?? Mi ez? Mind-mind ajándék. Ajándék. Érted? A mai nap ajándéka neked, és csak neked. Érzed, ugye? Ne lopd hát el magadtól. Istenem, segíts úgy élnem, ahogyan neked tetszik. Add, Uram, hogy közelebb kerüljek hozzád azáltal, hogy ajándékaidat elfogadom, és ne engedd, hogy visszaéljek velük, hanem inkább éljek velük dicséretedre. Ámen.

A mai világban, amikor sok szülő, túlzás nélkül állítom, bálványként kezeli gyermekét, nekünk, akik Isten Igéjéhez próbáljuk igazítani életünk minden szegmensét, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, amit Urunk tanít e dologról. Bizonyára sokakat meglepő megállapítás, hogy a gyermeki szívhez hozzátartozik az ostobaság. S ha így van – már pedig Isten szava állítja – akkor kezdenünk kell vele valamit. Ki kell űzni – jön a tanács, az útmutatás. Sok szülőnél itt jelentkezik a probléma: majd kinövi – mondják. Esetleg az a véleményük, hogy nem kell észrevenni, pedig ez nem tartható hozzáállás. Ugyanis ez olyan, mintha egy szép virágoskertben látjuk, hogy kezd nőni egy dudva, és azt mondjuk: nem húzzuk ki gyökerestül, hanem úgy teszünk, mintha ott sem lenne. Milyen balgák lennénk, ha így tennénk a virágoskertünkben! S nem ugyanilyen balgaság, ha a sokkal értékesebb gyermeki lélekben hagyjuk elburjánzani azt, amire az Ige azt mondja, hogy távolítsuk el? Döntsd el magad és cselekedj! Ez nem durvaság, hanem gyermeked érdeke…

A mai világban is van mitől félni, legalább is mindenki talál rá okot. A gazdaság, társadalmi feszültségek, megannyi személyes probléma. Sőt, a globális problémák bennünket is elérnek. A bibliai időszámítás szerint is elértük a vég idejét. És félünk. Magunk, a másik, az emberiség. A félelem ellentéteként a bátorságot próbáljuk fokozni, sokszor varázsszóként sulykolva magunkba. Jézus és a Biblia szerint azonban a félelem ellenpólusa nem a bátorság, hanem a szeretet. Szeretni Istent és embertársamat egyenlő bátornak lenni, és győzni a félelemen. Ez a szeretet győzheti le mai világunk félelmeit, és ez a szeretet győzedelmeskedik a végítéletben is. Szeretni merni és hinni kell. Valamikor régen kisgyermekként, ha megébredtem az éjjel közepén, a sötétben mindenféle alakot véltem látni. Féltem, Egyre jobban, Bármit is próbáltam: elbújni a paplan alá, mereszteni a szememet, csak egyre jobban féltem. Hát így történt, hogy ameddig rá nem jöttem, hogy a szüleim csak karnyújtásnyira vannak tőlem, addig csak féltem. Amint azonban a szeretetet magam mellett éreztem, a félelem, sőt a sötétségben lapuló szörnyek is semmivé lettek. Vajon a mi életünk árnyai mikor foszlanak semmivé? Ha fogszorítva, minden erőnket megfeszítve próbáljuk jól szeretni Istent? Vagy esetleg akkor, amikor rádöbbenünk, hogy Ő szeret bennünket végtelen szeretettel?

A mardosó lelkiismeretnél kevés rosszabb dolog van a világon. Ezt megpróbálni elhallgattatni pedig csak ideig-óráig sikerülhet. Esetleg évekig, bár évtizedekig is van, aki megpróbálja elnyomni a halk és szelíd hangot. Utoléri a bűnöst, amitől retteg – fogalmaz az Ige. Feladatunk: úgy élni, hogy ne kelljen rettegni! Ha az Úr egyenes ösvényét járjuk, akkor sikerülhet! Az igazak kívánsága pedig teljesül – folytatja üzenetét az Úr. Kik az igazak? Azok a bűnösök, akik elfogadják a Krisztusban kínált kegyelmet. Hitem szerint közöttük vagyunk. S mint ilyen emberek még a kívánságaink sem akármilyenek. Még a kívánságaink jellemzője is az, hogy nem ártani, hanem használni akarunk, nem önmagunknak szeretnénk valami jót, hanem másokra tekintünk. Ilyen Isten előtt kedves életet és kívánságokat kívánok mindnyájunknak!

A másik fő gyökér a gondolatvilágom. Ebből lesznek a cselekedetek. A gondolatvilágodban mondogatod, aztán jönnek a sértő, goromba szavaid, amik – ha odavágod – már tettek. Ma még kérheted: Uram, segíts meglátnom, hogy a bálványozó szeretetemből, a számító gondolataimból milyen gyümölcsök lettek. Mindig azokra haragszol, akik nem azt termik, amiket vártál volna tőlük. Istennel szemben milyen kapcsolatban vagy? Akkor engedelmeskedsz, ha eszeddel érted, hogy ezt érdemes megtenni? Valaki egyszer így mondta: nem értem az Isten dolgait. Azt mondtam: ha értenéd, ő nem volna Isten. Az emberi gondolatokat értheted, az Övét soha. Bizalomból kellene engedelmeskedned! Szeretetből, látatlanból. Ne engedd, hogy az eszed kezdjen el okoskodni és vezetni. Akit az esze vezet, az eszeveszett. Ha útjaidat magad választod meg, azok nem Isten útjai. “Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet” (Péld 4,23). Minden életút! A hiú, önző, magadat szerető, szeszélyes szívedből lesz az életutad, az elromlott házasságok, a gyerekek, akikkel nem tudsz együtt élni. Ez az út a gyökérből indul ki, az érzelem- és értelemvilágodból, a szívedből. Ezért mondta ki a jobb lator csendesen: “Mi ugyan méltán.” Ami velem történik, méltán van. Nyisd ki a szemed, ne bújj el, lásd meg, mi lett abból, ami a szívedben van. Az egész életeddel kerülj most oda az egyetlen, drága, szerető Orvos szemei elé. Egyedül ő látja át életed bajait. Az ő ígérete így szól: “Útait láttam, és meggyógyítom őt. Vezetem őt, és vígasztalást nyújtok néki” (Ézs 57,18).

A második világháború alatt a budai Várhegy mélyén sziklakórház működött. Áramfejlesztője volt, ám a vízutánpótlás az ostrom alatt akadozott. Sokan szomjan haltak, vagy a víz hiányában elmaradt műtétek, elfertőződött sebek miatt vesztették életüket. A test szomjúságával ellentétben a lélek szomjan halására ritkán gondolunk. Előbbitől félünk, teszünk ellene, utóbbival – hogy tiszta, szent, isteni szót, lelket felemelő igét kapjunk nap mint nap, s abból épülve éljünk egészséges lelki életet – törődünk-e? Nem kellene kitárni lelkünk kiszáradt tájait Isten életet fakasztó vizének? (Kőháti Dorottya)

A média (tv, internet, újság) nagy mértékben befolyásolja az emberi véleményeket. Nyilvánvaló és szándékos hazugságot képesek igaz beszédnek beállítani. De nekünk nagyobb mércénk van a médiánál: Isten Igéje. Ez alapján állj mindenhez és mindenkihez! A hazugságot gyűlöld, a hazug emberért viszont imádkozz!

A meg nem bocsátás eltömíti a hitcsatornádat, és erőtlen leszel a hegyekkel [a problémákkal] szemben az életedben! Ha imádkoztál valamiért, és úgy tűnik, nem kaptál választ, vizsgáld meg a szívedet: megbocsátottál-e mindenkinek? Kérd a Szent Szellemet, hogy világítson rá minden rejtett neheztelésre a szívedben. Tisztítsd meg a hit csatornáját, és látni fogod, hogy valóságba jönnek azok a dolgok, amelyekért imádkoztál.

A megbízható ember bőven kap áldást, de a gazdagságra törő nem marad büntetlenül. (Példabeszédek 28:20) Megbízható ember. Ha hallod ezt a két szavas fogalmat, ki, kik jutnak eszedbe? Sokan, vagy kevesen vannak körülötted ilyenek? S rád vajon hányan gondolnának? Manapság nem divat megbízhatónak lenni. Persze a hívő embernek nem kell mindig követni a divatot, főleg nem erkölcsileg. Manapság a megvesztegethető, a pénzért mindenre kapható emberi hozzáállás a divatos. Bár amikor azt látjuk, hogy az ilyenek megkapják „jutalmukat”, és bilincsben vezetik el őket, akkor azért egy kissé megnyugszik a lelkünk. Igénk tulajdonképpen a törvénytelenül gazdagságra törőkről írja, hogy nem maradnak büntetlenül. A megbízható ember pedig bőven kap áldást. Élj úgy, hogy Isten és emberek előtt tiszta legyen a lelkiismereted, és légy megbízható a kis dolgokban is, hogy az Úr ezt mondhassa majd neked: „Jól van jó, és hű szolgám, a kevésen hű voltál, többet bízok rád ezután…”

A megbocsájtás készsége a szeretetből fakad. Ha a férj nem szereti a feleségét – s ez viszont is áll -, akkor nehéz lesz megbocsájtaniuk egymásnak. Akkor jó úton haladnak az elválás felé, hiszen a megbocsájtás nélküli élet az tényleg ‘embertelen élet’ – azt pedig nem kíván(hat)ja magának senki. Ha nincs megbocsájtás, akkor a szépnek induló mennyei feltételekkel bíró élet is hamar pokollá válhat… A keresztény ember jól tudja, egyedül igen nehéz megbocsájtó életet élni, ezért kapaszkodik láthatatlan Krisztusába, Aki ígérete szerint vele van élete minden napján és segíti őt minden dolgában… (Frankó Mátyás)

A megbocsátás megszakítja az oksági láncolatot, mert az, aki megbocsát neked – szeretetből -, magára veszi a te cselekedeted következményeit. A megbocsátás mindig áldozattal jár. (D. Hammarskjöld) Talán az egyik legnehezebb feladata mindannyiunknak kimondani azt, hogy hibáztam. Vállalni azt, hogy valamit nem úgy tettem, ahogyan kellett volna. Talán ezért is van az, hogy a kor embere már nagyon sok olyan megfogalmazási formát talált ki, olyan paneleket, amelyben tulajdonképpen nem hangzik el az, hogy hibáztam, de mégis valahogy beszél ezekről, próbálja megnyugtatni magát és környezetét. Milyen sokszor hallhatjuk környezetünkben és mondjuk mi is: de hiszen emberek vagyunk. Az ember próbálja megmagyarázni bizonyítványát, hogy miért cselekedett éppen így, és miért nem lehetett úgy, ahogyan kellett volna. Mert nem könnyű beismerni, igen hibáztam, igen elrontottam valamit, vétkeztem ember és Isten ellen! Pedig igazából tovább lépni csak így lehet. Ha az ember próbálja elkendőzni a hibákat, a bűneit, próbálja másra hárítani a felelősséget, próbálja megmagyarázni tetteit, onnan nem jut el a megoldáshoz, a feloldáshoz. Pillanatnyi megkönnyebbülést érhet csupán el, de lelke mélyén továbbra is ott van, ott dolgozik a fel nem oldott feszültség. Isten előtt sem lehet másként megállni. Nincs értelme magyarázkodni, mentegetőzni, másra hárítani a felelősséget, mert miért kellene akkor feloldozást kérnem? Ha azonban alázattal állunk elé, bánkódva bűneink miatt, melyekkel naponta megbántunk Istent és embert egyaránt, akkor miénk bűnbocsátó irgalma. Mert az az Isten akarata, hogy kiárassza ránk bűnbocsátó kegyelmét. Éppen ezért ki kell tudnunk a zsoltárossal együtt mondanunk: Bizony, megvallom bűnömet, bánkódom vétkeim miatt. Mennyei Atyánk! Add meg nekünk, hogy igaz bűnbánattal tudjunk nap mint nap eléd állni és a te kegyelmedből élni. Ámen.

A megbocsátás nem egy egyszeri tett, hanem egy életre szóló módszer azzal a céllal, hogy Krisztus minden áldásában részesülhessünk. Jézus szerint mi nem válogathatunk abban, hogy kinek bocsátunk meg. Nem számít, hogy kire neheztelünk. Ha ragaszkodunk ehhez, meg fogja mérgezni életünk minden részét. A meg nem bocsátás egy lelki éhséget okoz, gyengeséget, hitünk elvesztését, és kínozni fog nemcsak minket, hanem azokat is, akik körülöttünk élnek. A megbocsátás életeket alakít át, és megnyitja a mennyek ablakait. Túlcsordítja „poharunkat” teljes békével, és örömmel a Szent Szellemben. Jézus tanítása ezzel a témával kapcsolatban nagyon is speciális, és ha szeretnél az áldásnak ezen a csodálatos területén járni, akkor kövesd szavait és fogadd el, amit mond!

A meggondolatlan szavak sebeket okozhatnak. Nem csupán az illető önértékelésére hathatnak, de a sorsát is befolyásolhatják. Ha kételkedsz ebben, vedd fontolóra a következő két történetet: 1) Egyszer egy kis vidéki templomban egy ministránsfiú véletlenül kilöttyintette a misebort. A szolgálatot végző pap felpofozta, és rákiáltott: „Tűnj innen, és ne gyere vissza!” Ebből a fiúból lett Tito tábornok, a kegyetlen kommunista diktátor, aki évekig uralkodott Jugoszlávia népén. 2) Egy nagy katedrálisban is kiöntötte véletlenül egy ministráns a bort. A püspöke hozzáfordult, és megnyugtatóan suttogta: „Semmi baj, egy napon még nagyszerű pap leszel”. Ez a fiú Fulton Sheen volt, belőle érsek lett, akinek prédikációi milliók szívét érintették meg televíziós evangélizációi által. Szavaid építhetik az embereket, de le is rombolhatják. Salamon azt mondta: „Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít” (Példabeszédek 12:18). Ezt az igazságot nem szeretjük elismerni: ami kijön az emberek száján, feltárja azt, hogy mi van a szívükben; és hiába mondjuk: „nem úgy értettem”, az nem változtat a dolgon, és nem tudja meg nem történtté tenni a kárt, amit okozott. Eugene Peterson írja: „Minden nap megkockáztatom, hogy szeretek. Semmi sincs, ami gyengébben menne. Sokkal jobb vagyok versengésben, mint szeretetben; sokkal jobban tudok reagálni az ösztöneimre a boldogulásom érdekében, mint kitalálni azt, hogyan szerethetek másokat. Arra tanítottak, és arra edzettek, hogyan jussak előbbre az utamon. És mégis minden nap úgy döntök, hogy félreteszem azt, amihez legjobban értek, és megkísérlem azt tenni, amiben nagyon ügyetlen vagyok – megnyitni magam a csalódásnak és a kudarcnak, és merem azt hinni, hogy jobb kudarcot vallani a szeretetben, mint sikeresnek lenni a büszkeségben.”

A meggondolatlan szavak sebeket okoznak, és nem lehet visszaszívni őket. Fizikailag és érzelmileg belebetegedsz abba, ha a keserűséget táplálod. Tehát engedd el és kérd Istent, hogy töltse be szívedet az ő szeretetével. És Ő meg is fogja tenni!

A meggondolatlanul cselekvő emberre ínség vár. Hogy értsük ezt? Sokféleképpen lehet, de nézzünk néhány példát: Aki első felindulásában – mondhatnám: idegből – kiosztja a családtagjait, milyen következményekre számíthat? Fagyos családi légkörre, nagyobb távolságtartásra, kevesebb nyitottságra – azoktól, akiket egyébként szeret (?). Aki a tények teljes ismerete nélkül játssza a döntőbírót két ember között, az mire számíthat? Haragosokat szerez magának, szembesül saját inkorrektségével, és békítés helyett a gyűlölködésbe kerget embereket. Ez csak két példa a mindennapi életben tapasztalható jelenségekből, de rávilágítanak arra, hogy alapos átgondolás nélkül elsietni, elkapkodni dolgainkat nem érdemes, mert nincs abban és azon haszon semmilyen értelemben sem. A következmények csak negatívak lehetnek. Megéri kapkodni, sietni az Úr melletti megfontoltság helyett? Remélem, hogy ez már nem is kérdéses.

A megkísértetés nem más, mint amikor idegen hatalom kipróbálja, vajon a személyiség ragaszkodik-e szellemi kincseihez. Így értjük meg Urunk kísértéseit is. Miután Jézus bemerítkezésében elfogadta elhívatását, hogy a világ bűnét magára vegye, Isten Szelleme azonnal próbára tette Őt az ördög olvasztótégelyében. De Jézus nem engedett a kísértésnek. Bűn nélkül jött ki a próbából, személyiségének szellemi kincseit sértetlenül megőrizte.

A megközelíthető emberek a következő jellemvonásokat mutatják: 1) személyes melegség: ők tényleg kedvelik az embereket. Egy régi Peanuts képregényben Charlie Brown azt mondja: „Szeretem az emberiséget, de az embereket ki nem állhatom.” Ácsi! Nem elég az embereket elméletben szeretni, melegséget kell árasztanod azok felé, akikkel naponta találkozol. 2) A hangulatuk nem változékony. Dolgoztál már olyan valakivel, akinek folyton változott a hangulata? Soha nem tudhatod, hogy épp milyen lesz. Ezzel szemben a megközelíthető emberek kiegyensúlyozottak és kiszámíthatóak. Alapvetően mindig ugyanolyanok, bármikor találkozol is velük. 3) Érzékenységet mutatnak mások érzései iránt. Bár a megközelíthető emberek érzelmileg stabilak, ez nem jelenti azt, hogy ezt másoktól is elvárják. Felismerik, hogy a jó embereknek is vannak rossz napjaik, következésképpen ráhangolódnak mások érzéseire, és könnyen alkalmazkodnak hozzájuk. 4) Megértőek az emberi gyengeségekkel szemben, és nem titkolják a maguk gyengeségeit. Ed Howes író a következőt mondta: „Időnként mondj rossz véleményt magadról, így megmutatod barátaidnak, hogy tudsz igazat mondani”. A megközelíthető emberek őszinték a képességeik és hiányosságaik tekintetében. Magukévá teszik a régi mondást: „Boldogok azok, akik tudnak nevetni saját magukon, mert jókedvük sohasem ér véget”. És mivel beismerik saját hibáikat, nem esik nehezükre megengedni azt, hogy mások is hibázzanak. 5) Képesek megbocsátani és bocsánatot kérni. David Augsburger azt írja: „Mivel semmilyen próbálkozásunk nincs hiba nélkül, és semmi, amit elérünk, nem mentes bizonyos mértékű végességtől és emberi gyarlóságtól, csak a megbocsátás menthet meg minket.”

A megmaradás útja a hitből való hálaadás. A hálás embernek Isten mindig többet ad. Lehet, hogy ez az egy is elkezdett hazafelé szaladni, de eszébe jutott: Nem! Vissza kell mennem Ahhoz, aki a parancsot mondta. Meg vagyok győződve, hogy a szíve vitte őt vissza ahhoz a Jézushoz, aki elküldte őket. Vajon hányszor futottunk már el az ajándékkal, amit az Úrtól kaptunk, és elveszítettük az Ajándékozót. Ő visszament ahhoz, akitől kapta. Olyan jó, hogy az Ige világosan, egyszerűen megmond mindent. “Egy pedig őközülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, dicsőítvén az Istent nagy szóval.” Ez az egy ember három dolgot tett. Az első, hogy dicsőítette Istent. Vajon megtörtént-e ez az életedben, amikor láttad, hogy valami megváltozott, bocsánatot kaptam? A második, hogy ez az ember leborult. Értjük-e, hogy ennek milyen komoly jelentősége van? Aki leborul, alárendeli magát annak, aki előtt leborult. Arccal! Nem akarta, hogy az arcát lássák. Már nem ő számított. Az volt a fontos, Aki meggyógyította. A harmadik, amit megtesz, a hálaadás. Amikor valóban hálát adok, akkor le kell borulni a földre, csak onnan lehet hálát adni. “Mindenekben hálákat adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok” (1Thessz 5,18). Ha teljesíted akaratát, egyetlen kérdésed lehet, ami Pál apostol kérdése is volt: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Ez az ember megtudta, mi az Isten akarata: hogy hálát adjak. Nem egyszer, nem egy pár szóval egy életen keresztül. Vajon te vagy-e az az egy, aki megmarad hálás szívűnek, aki nem győz hálát adni minden nap mindenért?

A megnyugvás után jön a reménység, amiben mindig a lelkünk megnyugszik, megújul, az a sok ígéret amit Isten igéjén keresztül kapunk felüdíti a lelket. Van amikor megszomorítjuk, mert nem úgy viselkedünk ahogyan ő elvárná, de szánó az ő szíve, mert tudja esendőek vagyunk. Az ő drága gyermeke is emberként volt a földön, és megtapasztalta mennyi nyomorúságot kell az embernek elviselni, ami a döntéseiben néha vakvágányra viszi . De azért íratta le drága igéit, hogy vissza térjünk a helyes útra.

A megpróbáltatásokat nehéz elviselni még a legjobb időkben is, de ha nem is értjük, miért történik, az kifejezetten frusztráló lehet. Isten nem ad nekünk hosszadalmas magyarázatokat arról, hogyan dolgozik; ahhoz van szokva, hogy egyetlen mondattal világokat teremtsen. Amikor tehát nem találsz azonnali választ a Szentírásban, imádságban vagy mások tanácsában, akkor csak a tűnődés marad. És nem te vagy az első. Dávid gyakran ismételte miértjeit a Zsoltárokban, Isten mégis így nevezte őt: „szívem szerint való férfi, aki teljesíti minden akaratomat” (ld. ApCsel 13:22). Tehát ne csüggedj! William Barclay bibliamagyarázó rámutatott, hogy a kitartás több annál, hogy elbírunk nehéz dolgokat, fel is használjuk azokat növekedésünkre és Isten dicsőségére. Amikor a kérdést nem követi azonnal a válasz, akkor jön a „Hogy jutok túl ezen?”. A Biblia erről is beszél, amikor elmondja, hogy Jézus „elszenvedte a keresztre szegezettség gyalázatát, mert tudta… hogy később örülni fog” (Zsidók 12:2 CEV). Aztán ez következik: „Gondoljatok Jézusra… és akkor nem fogtok elcsüggedni és nem fogjátok feladni”. Jézus azért tudott kitartani, mert képes volt előre nézni, és maga előtt látni annak örömét, hogy kedvében jár Atyjának, látni az egyház építését és az elveszett világ megmentését. A zsoltáros azt mondta: „Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg [nem csüggedek, nem győz le ez a helyzet], mert a jobbomon van” (Zsoltárok 16:8). Az állóképesség nem a realitás tagadása, és nem az, amikor összeszorított foggal és kifehéredő ujjpercekkel kapaszkodunk. Az állóképesség azt jelenti, hogy Jézuson tartjuk a szemünket, és Tőle merítjük azt az erőt, amelyre szükségünk van, hogy tovább küzdjünk a győzelemig!

A megszentelődés az Ige szerint soha és sehol sem a mi munkánk. Isten kegyelme formálja és viszi ezt véghez. Nem mi öljük meg az óembert – az Úr Jézus feszítette őt a keresztre. Ha terhes és szeretnénk szabadulni tőle, akkor bízzuk rá magunkat az értünk megfeszített Megváltóra. Akkor részt nyerünk az Ő halálából, vele együtt meghalunk. Véget vet régi természetünknek. Őbenne, a Feltámadottban, új természetet és életet kapunk. Amilyen kevéssé tudjuk eltüntetni a bűnt, éppoly kevéssé tudunk újat teremteni.

A *megszentelődés azt jelenti = Krisztus tibennetek.
Nem Jézust kell utánoznunk, hanem hagynunk kell, hogy az Ő tökéletes tulajdonságai nyilvánuljanak meg bennünk. Csodálatosak Istennek tervei az életünkben ,csak be kell állni ebbe a tervbe. Sajnos van aki meg sem hallgat minket, sőt a hátunk mögött talán ki is nevet, mit is csinálhatnánk ,csak az ima a mi harcunk. És azt mondja még a világi törvény is – A törvény nem tudása nem mentesít a büntetés alól.

A megszentelődés folyamatában Isten Szelleme megfoszt engem mindentől, míg nem marad más, csak “önmagam”, s ez a halál helye. Hajlandó vagyok-e csak “magam” lenni és semmi több – barátok, szülő, testvér és önző érdek nélkül -, készen a halálra? Ez a megszentelődés feltétele. Nem csoda, hogy Jézus ezt mondta: “Nem békességet hozni jöttem, hanem fegyvert” (Mt 10,34). Itt kezdődik a harc, itt sokan elcsüggedünk. Nem akarjuk azonosítani magunkat Jézus halálával ezen a ponton. “De ez olyan rettenetes és kérlelhetetlen” – mondjuk, Urunk szigorú és elvárja ezt tőlünk. “Nem kívánhatja, hogy ezt tegyem.” – Pedig kívánja. Akarok-e egészen “magam” lenni, mindent határozottan lehántani magamról, amit barátaim vagy saját magam gondolok magamról és kiszolgáltatom-e ezt a mezítelen valómat Istennek? Amint kész vagyok erre, Ő megszentel egészen, és életem megszabadul minden nyűgtől, mindentől – Istent kivéve. Amikor így imádkozol: “Uram, mutasd meg, mi nekem a megszentelődés” – Ő megmutatja. Azt jelenti, hogy eggyé lettem Jézus Krisztussal. A megszentelődés nem olyasvalami, amit Ő helyez belém, hanem Ő maga az bennem.

A megszentelődés után a következő nehézség, hogy megállapítsd, mi a célod az életben, hiszen Isten Szent Szelleme által belevont a saját terveibe. Most úgy használ téged saját céljaira szerte a világban, mint ahogyan Fiát használta megmentésünkre. Ha nagy dolgokat kívánsz magadnak – “Isten engem erre vagy arra hívott el…” – akkor korlátot állítasz Istennek abban, hogyan használjon téged. Amíg saját jellemed vagy becsvágyad érdekében teszel valamit, addig nem tudsz azonosulni Isten érdekeivel. Csak akkor jutsz el ide, ha végleg elszakadsz a magadra gondolástól és engeded, hogy Isten a neked szánt helyre tegyen az Ő világra szóló tervében. Mivel az Úrnak engedve jársz-kelsz, sohasem értheted meg útjaidat előre. Meg kell tanulnom, hogy életem célja Istené, nem az enyém. Isten az Ő saját, magasztos szempontjai szerint használ engem, és amit tőlem vár, csupán annyi, hogy bízzam benne. Amikor már nem mondogatom Istennek, hogy én mit akarok, arra használhat fel engem, amire Ő akar – akadály nélkül: felmorzsolhat vagy felemelhet, mindent megtehet, amit jónak lát. Az én dolgom csak annyi, hogy bízzam benne és az Ő jóságában. Az önsajnálkozás az ördögtől van, ha kisiklom erre a vágányra, Isten nem illeszthet be a terveibe. Akkor saját világomat élem a világban, és Isten sohasem emelhet ki belőle, mert félek, hogy kint megfagyok.

A megszokásnak, beidegződött magatartásformáknak nagy hatalmuk van. Még inkább érvényes ez akkor, ha már kialakul valakinél a függőség az alkohollal, kábítószerrel, munkával, szerencsejátékkal vagy egyébbel szemben. Pál apostol gyülekezeti tagoknak, hitre jutott embereknek írta ezt a határozott tiltást. Viszont ugyanolyan határozottan ajánl egy másik beteljesedést, a mámor és a függőség valójában kiüresítő, látszat-beteljesedésével szemben: “…teljetek meg Lélekkel.” Nem csupán a már megrögzött függőség ellen szól e tiltás, hanem az alkalmi “kilengések” ellen is, amelyeket aztán egyre gyakrabban enged meg magának az ember, akár örömét, akár feszültségeinek oldódását keresve.

A megtérés: elfogadása Isten szeretetének. Addig, míg elfogadhatod. Míg el nem hangzik feletted is az ítélet: Nem ismerlek téged, takarodj előlem, gonosztevő. Lehet, hogy többé nem is büntet Isten. Nem vagy érdekes a számára. Ezt nem szabad megvárnia annak, aki üdvözülni kíván. Jó Atyám, büntess, fenyíts inkább, de ne dobj el magad elől. Gyermeked vagyok, az is akarok maradni. Tudom, sok hibát követek el naponként. Tudom, nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Nevelj embert belőlem, Atyám. A te képedre formálj, hogy megérdemeljem az ember nevet. Hogy építője legyek a te országodnak. Hogy dicséretet és ne szégyent hozzak a te nevedre. Családom tagjaira, gyermekeimre is azt kérem: vezesd magad felé őket. Nem azt kérem, hogy ne fenyítsd, csak azt, hogy szeretettel fenyíts őket, ha kell, de ne mondj le róluk. Add, hogy váljanak hűséges gyermekeiddé. Hadd vezessem hozzád őket, de ha gyenge vagyok hozzá, te magad pótold ki magam gyengeségét. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A megtérésünket követően jutunk el arra a bölcsességre, hogy Isten akaratát megértsük. Hálát adunk a mi Megváltónknak, hogy munkálkodik bennünk, és tegyük az ő akaratát szeretettel vonakodás nélkül. Hogy kiben hogyan munkálkodik, ez az Ő szuverinitása, sokszor nem is értjük. Imáinkban kérjük a megváltás kegyelmét minden emberre.

A Megtestesülés volt az egyedüli megoldás az ember problémájára — az egyedüli remény arra, hogy az emberiség újra egyesülhessen Istennel. Minden olyan vallás, amely tagadja a Názáreti Jézus Krisztus megtestesülését, hamis! Ez az örök lény, akit úgy hívnak, hogy Immánuel — velünk az Isten, vagy Jézus a Krisztus — itt az Igének neveztetik. Az Ige létezett kezdetben. Az Ige Istennél volt — Istennel közösségben, együtt munkálták ki az Ő akaratát. Isten a világot az Ige által teremtette. (Zsid. 1,2. Ján. 1,3) És ez az örök lény Isten volt! Ugyanazzal a természettel rendelkezett. Ugyanabban a formában létezett, és Istennel egyenlő volt. (Fil. 2,6) És ez a lény testté lett! Az Ige emberré lett, és közöttünk lakozott. Ő emberré lett — annyira emberré lett, mintha sohasem lett volna más, mégsem szűnt meg annak lenni, ami azelőtt volt. Az Ige megteremtette otthonát közöttünk, és mi szemléltük Isten dicsőségét.

A megváltás azonban csak akkor válik valósággá számodra, ha felismered, hogy bűnös vagy, és Krisztusba, mint Megváltódba veted a bizalmadat. Abban a pillanatban, amikor ezt teszed, ő újraegyesít mennyei Atyáddal; kivált, megvált és visszaad eredeti tulajdonosodnak. A kérdés tehát az, hogy elfogadtad-e már Isten üdvösségre vonatkozó ajánlatát, amely által az Ő családjának tagjává válhatsz? Ha ezt el tudod olvasni, akkor még nincs túl késő. Megteheted itt és most, bárhol is vagy éppen.

A megváltás művével Isten jobban elkötelezte magát az emberek felé, mint a teremtéssel vagy a gondviseléssel. (C. H. Spurgeon) Minden élet megteremtője, fenntartója és beteljesítője a Teremtő Isten. Létünk belőle ered, és ahogy Pál apostol mondja: Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Jelen van minden láthatóban és láthatatlanban, az univerzum leghatalmasabb csillagaitól az élővilág számtalan életformáján át a legparányibb atomban is. Őt nem találhatjuk meg, mint egyet a létezők közül, nem láthatjuk, érzékeinken túl van, hiszen ő minden létezőnek az alapja. Ő a lét végtelen hatalma, aki lehetővé teszi, hogy a létezők létezhessenek. Benne is van a világban, de végtelenül meg is haladja azt. Utunk elején elszakadtunk tőle, saját létünk alapjától, hogy a lázadásban megtapasztaljuk, milyen Isten nélkül élni. Ezáltal elborított bennünket a bűn, a tudatlanság és a halál sötétsége. Keserű tapasztalatok árán kellett rádöbbennünk, hogy vétkes és kárhozatra méltó teremtmények vagyunk, akiknek mindennél jobban szüksége van a szabadításra és az újjáteremtésre. És íme: Isten, aki megromlott állapotban is fenntartja életünket, az idők teljességében kinyilvánítja akaratát, és megmutatja végtelen szeretetét. Egyszülött Fiát küldi a világba a mi megmentésünkért, hogy annak élete árán újjáteremtsen mindent. Az élet után szomjúhozókat megelégíti az örök élet forrásának vizével, mely után soha többé nem szomjazik meg senki. Ments meg minket a kárhozattól, Urunk, vezess minket utadon igéd örök fényével. Térítsd meg lázadó szívünket kegyelmeddel, hogy mindenkor téged szolgáljunk és örömhíredet hirdessük embertársaink javára és üdvére. Ámen.

A megváltás nemcsak a bűntől való szabadulás vagy a személyes szentség megtapasztalása; Isten azért váltott meg, hogy teljesen megszabadítson önmagunktól a vele való egység érdekében. A megváltás felőli tapasztalatom a bűn alóli szabadulás és a személyes megszentelődés körül forog. Pedig megváltottnak lenni azt jelenti, hogy Isten Szelleme összekapcsolt engem Isten személyével. A váltság által áthat engem valami, ami végtelenül nagyobb önmagamnál: Isten odaadása vesz körül. Ha úgy gondoljuk, hogy a szentség és a megszentelődés hirdetésére kaptunk megbízatást, akkor mellékvágányra futottunk. Isten arra hívott el, hogy Jézus Krisztust hirdessük; Isten megváltott a bűntől és megszentel, ezek az Ő odaadásának csodálatos gyümölcsei. Az átadás nem tudatos hatás elérésére irányuló erőfeszítés, ez számítás lenne. Egész életünk tele van azzal az Egyetlennel, akinek odaszántuk magunkat. Vigyázz, ne beszélj átadásról, ha te magad nem tudod, hogy mi az, és addig nem is tudod meg, amíg meg nem érted a János 3,16-ot, ti. azt, hogy Isten tökéletesen odaadta magát. Átadásunkban úgy adjuk oda magunkat Istennek, mint ahogyan Ő adta magát értünk: minden számítás nélkül. Sohase nézzünk átadásunk következményeire, hiszen életünket egészen Ő tölti be.

A megváltott ember nem csak azért lehet hálás, hogy a hónál fehérebb, tisztább lett az élete Jézus Krisztus váltságáldozata következtében, de az is örömöt jelenthet számára, hogy ahogyan a hó hasznos a földnek, mert megáztatja, úgy az Istennek emberszívbe hulló igéje sem tér vissza dolgavégezetlenül: élete termővé és gyümölcsözővé válhat. Isten így éri el célját a hóval és az Igével is. (Zila Péter)

A megvesztegethetőség hitbeli és jellembeli kérdés. Van, aki néhány ezer forintért bármire képes. Csak az a kérdés, hogy hogyan néz tükörbe az ilyen ember. Ha ugyanis az Ige tükrébe nézünk, felismerhetjük a bűnt és nemet mondhatunk rá. Ez akkor sikerülhet, ha a mammon helyett Istenre figyelünk jobban!

A menny világa, az örök élet valóság. Krisztus valóban feltámadt. Megígérte, hogy aki benne hisz, azt magával viszi ez élet után mennyei otthonába. Lehet, hogy azt az idétlenkedő tanítványát is oda fogja vinni, s az ott fog majd bosszankodni azon, miért nem élt itt boldogan ebben a hitben. Hát nem szánalomra méltó ebben a koldus-hitben? Krisztusom, Megváltóm, ne engedj nyomorogni abban a koldus-hitben, hogy te úr vagy az életem felett, de csak ebben a néhány évtizedben, amit itt a földön ajándékozol nekem. Betegségemben gyógyítottál, szegénységemben gondoskodtál rólam, szomorúságomban vigasztaltál, bajaimban útba igazítottál, ismerlek, szeretlek, te vagy reménységem ebben a szomorú világban. Olyan jó tudni azt, hogy velem vagy minden napon. De meddig? Csak halálom percéig? Azért haltál volna meg a kereszten, hogy eldobj engem halálom napján? Ó, add nekem azt a biztos hitet, hogy velem leszel, hogy veled leszek, amint itt voltam, ugyanúgy az örökkévalóságban. Ámen (Varga László: Isten asztaláról)

A mennyei Atyának gondja van gyerekeire, szerető szíve törődik a benne hívők minden bajával. E szó: Atyám! – egy egész mennyországot foglal magában. (C. H. Spurgeon) Uram, eszembe sem jut, hogy miért megy nekem annyira jól az elmúlt időszakban. Amikor jól megy, nem is gondolok rád. Magabiztosabbnak érzem magam, megnőtt az önbizalmam, és úgy érzem, sínen vagyok. Ellátsz minden jóval, megadsz mindent, amire szükségem van – az őszi és a tavaszi esőt -, gondoskodsz rólam, és még a verébre is gondod van. Olyan látványos a munkád ebben a világban, mégsem jutsz eszébe számtalan embernek sem, mint ahogy nekem sem. A kereszthalálod is “látványos” volt, sokan látták, mégis csak pár ember ismert föl – jutottál az eszükbe (Bizony Isten Fia volt ez! – Mt 27,54) Add, Uram, hogy minden örömben, minden próbatételben meglássalak téged. Ma elindulok. Nem tudom, mi fog velem történni, de egyet tudok: te megadsz mindent a maga idejében, és biztosítod is a rám váró dolgokat. Kérlek, hogy ha elfelejteném, nem látnám meg, akkor juttasd eszembe akár egy testvér, akár egy ige, akár egy mozdulat által, hogy itt vagy velem. Szükségem van rád! Uram! Köszönöm, hogy törődsz velem. Látod kis, apró bajaimat. Látod, hogy sokszor mennyire felfújom azokat, ahelyett, hogy eléd vinném. Az aggodalmaskodásba több energiát fektetek, mint az imádságba. Add, Uram, hogy ma ne így legyen! Ámen.

A mennydörgés, ahogy ma halljuk, csak ízelítő előhírnöke amaz utolsó dördülésnek. Az valóban lsten harsonája lesz majd, amely végez a mindenséggel. A teremtettség pedig ráfelel: igen és ámen. Harc lesz az, igazi ütközet, melyet Krisztus vezet a pokol minden ördöge és a föld istentelenei ellen. E csatában minden ellenségét mennydörgő villámmal zúzza szét. Akkor teljesedik be az ige: “Hatalmat ada a Fiúnak ítéletre is, mivelhogy embernek fia. Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát. És kijőnek, akik a jót cselekedték, az élet feltámadására, akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.”
Ments meg engem, Uram,
Az örök haláltól,
Ama végső napon
Minden kíntól, bajtól.
Midőn az ég s a föld
Meg fognak rendülni
S eljössz a világot
Lángokban ítélni.

A mennyei erővel megáldott, Krisztus követésében igyekvő ember nem élhet önmagának, nem kóborolhat céltalanul és „munkanélküliként” a világban. Küldetésünk van. Nem csupán egymás között az egyház családjában, hanem a világban. Krisztus küldött minket, hogy a magunk eszközeivel megmutassuk, a környezetünk elé éljük, hogy úgy szerette Isten a világot… A feladat, a mandátum mára is érvényes! (Hafenscher Károly [ifj.])

A mértéktartásban egészség lakozik. Nem véletlenül írta Pál apostol Timóteusnak, hogy gyomrodra való tekintettel élj egy kevés borral. Tehát nem azt írta, hogy amennyi bort meg bírsz inni, annyit igyál, mert az nagyon jót tesz. Egy kevés borral élj, mert az jót tesz. A sok bor, a sok alkohol árt. Annak is, aki issza, és többnyire azoknak is, akik vele együtt élnek. Senki sem bölcs, aki az alkoholtól tántorog – mondja Igénk. A bölcsesség a mértéktartásban és a nemet mondani tudásban van. Ezt a fajta bölcsességet kívánom neked!

A Mester és tanítvány soha nem egyenrangú… Egy dologban azonban lehetnek egy szinten: ez a szeretet – s a tanítvány is szerethet úgy, ahogyan a mester. Kiváltságos helyzet ez, a legszebbek egyike. Jézus nemcsak ismeretre tanította elhívott “barátait”, szerette is őket, de ez a szeretet önfeláldozó volt – agapénak nevezzük! (Mi többnyire csak önfeláldozásra készek vagyunk – már ez is nagy eredmény, s jellemformáló erő -, az önfeláldozásig nemigen jutunk el… Hála Istennek, hogy általában nem is kell, de a “lassú elégés” a jó cselekedetek oltárán éppen elég tudatosságot, erőt kíván tőlünk.)

A Mester nem hurrá-optimizmusra buzdít, hanem fel akarja mindannyiunk szemét nyitni a valóságra: Nem vagyunk egyedül! Nemcsak Isten van velünk ígérete szerint, de velünk vannak azok az embertársaink, akik reménységüket nem emberbe, hanem ugyanabba a Mindenhatóba vetik, mint mi. Aki tudja, hogy hordozó közösség veszi körül, az nem aggodalmaskodik, hanem teszi a dolgát magáért, övéiért, s másokért. Nem töpreng azon, vajon mi lesz akkor, ha ez vagy az megtörténik, hanem fut a számára kirendelt cél felé. Aki céltudatosan él, aki biztonságtudatban – Isten kezében vagyok! – oldja meg feladatait, az kevesebbet hibáz, s kevesebb energiája folyik el a korrekcióra. Ahogyan a tegnapi napot is Isten kezéből vettük, a mait is így indítjuk. Hitünk magva, hogy a holnapot is ajándékként kapjuk meg. Az evangélium pedig nem más, mint annak a hitbéli bizonyossága, hogy Istennel együtt minden javunkra van… Akkor miért is aggódunk? (Frankó Mátyás)

A mi békességünk, örömünk, szabadságunk Krisztus golgotai keresztje. Ott diadalmaskodott az életünket bilincsbe záró Gonosz felett. Immár ő uralkodik, övé a hatalom mennyen és földön. Győzelme miatt lehetünk valóságosan szabadok. Szabadok az örömre, az Isten békességének megélésére, Isten gyermekeinek életére (Jn 1,12–13). Ezért az egyetlen, igazi örömhírünk, evangéliumunk: Jézus a Krisztus, az örömhírt hozó. (Eszlényi Ákos)

A mi dolgunk, hogy a Szentlélek munkájának helyet adjunk és engedelmesen alárendeljük magunkat neki. Hogyan uralkodhat bennünk? Ő nem zsarnok, aki erőszakoskodik; nekünk kell meghallanunk intését, figyelmeztetéseit és engednünk kell az Ő  szelíd és mégis erős ösztönzéseinek. Isten a Szentlélekben nyújtja nekünk az erőt, de nem tudja és nem akarja levenni rólunk az engedelmességet. Ez a mi dolgunk és az is marad. Ha restség és hűtlenség által nem szomorítjuk meg vagy nem űzzük el a Szentlelket, hanem sokkal inkább a Megváltónak való határozott hitbeli átadással teljes hatalmát kifejtheti bennünk, akkor lesz a gyümölcs: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, szívesség, hűség, szelídség, mértékletesség. Jól figyeljük meg: mindez az Ő gyümölcse!

A mi életünk sem telhet el Jézus visszajöveteléig unalmas várakozással. Isten megáldja, ha az ő munkájában szorgoskodunk, de számolnunk kell a gonosz munkájával is, mely jelen van környezetünkben. Egyedül gyöngék vagyunk, de Isten nem mindennapi csodákat tud tenni felhasználva bennünket. Az ő csodatevő erejét és szeretetét el sem tudjuk képzelni. Az általunk kimondott isteni igének hatóereje van, és valóban mekkora csoda az, amikor Isten megtöri a gonosz erőt, és egy ember 180 fokos fordulattal hátat fordít előző életének, és megváltozott földi életében az embertársai és Isten iránt érzett szeretete vezérli Jézus visszajöveteléig. Mennyei Atyám! Hálát adok azért, hogy te nem feledkezel meg rólam, kezedet nyújtod felém, és megmutatod a világban hatalmas csodatevő erődet és szeretetedet! Nyisd meg szememet, hogy megláthassam azt! Kérlek, hogy Szentlelkedet sose vond meg tőlem, és használj fel engem is földi életemben a te tetszésed szerint! Törd meg a gonosz erejét a világban, hogy igéd általam is terjedhessen, hitet ébresztve az emberi szívekben! Te adj erőt, nehogy lusta semmittevés vegyen rajtam erőt! Ámen.

A mi életünkben is fontos szerepe van a Szent Szellemnek. Életünkben lakik, ő hozza az ujjá születést, bizonyságot ad a megváltásról, betölti a hívőt. Nyelveken szólás formájában építi a hívővel a kapcsolatot, beszél hozzájuk, megnyitja az értelmüket Isten dolgaira, igazságra vezeti őket. Életet ad, megújulást hoz, képessé teszi a hívőket az imádkozásra, az imádatra, engedelmességre, alázatra, szolgálatra, bizonyságtevésre. És a végső utunkon a testünk feltámadásában és a romolhatatlanságban is Ő az aki munkálkodik. “Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A szél arra fúj, amerre akar: hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. (János 3:5-8) Örvendezzünk azon, hogy szabadon imádhatjuk Istent, összejöhetünk és egységben lehetünk a testvéreinkkel, és a Szent Szelemmel. Örüljünk, hogy munkálkodhatunk általa és szolgálhatunk az emberek fele. Már aki igényli, de minden tőlünk telhetőt tegyünk meg, hogy eljusson az evangélium hozzájuk. Mert közel az idő.

A mi gazdagságunk kettős gazdagság. Itt örvendezhetünk Isten jelenlétének, odaát pedig hasonlóak leszünk majd Őhozzá. Itt mint igazak nézhetünk Istenre, mert Krisztus Jézusban megigazultunk. Milyen nagy öröm a kiengesztelődött Úrra tekinteni! Isten dicsősége, ahogyan az Krisztus arcán tükröződik, valóságos földi mennyországot varázsol körénk, és ebben van eljövendő mennyországunk ígérete is. De nem elég csupán nézni, át is kell formálódnunk annak a képére, akire tekintünk. Ha reggel felébredünk, eszméljünk rá, hogy Urunk szépségeit kell visszatükröznünk. Ha hittel tekintünk Istenre, annak átalakító hatása lesz önmagunkra nézve is. Jézus Krisztus ábrázata mélyen belevésődik a szívünkbe, és az Ő lénye átformálja szívünket. Ez a legnagyobb öröm: meglátni Istent és Hozzá hasonlóvá válni. Mi többet kívánhatnék mégy Dávid vallástétele a Szent Szellem által itt ígéretté válik a számunkra. Hiszek benne és várom beteljesülését. Uram, teljesítsd be azt rajtam is! Ámen.

A mi Istenünk nem az elnyomó; Ő a szabadító! Az Apostolok cselekedetei 10,38 világossá teszi ezt. A sátán az emberiség elnyomója, Jézus pedig a mi szabadítónk!

A mi kincsünk akkora, hogy ésszel fel sem érhetjük. Hiszen ezért kell érte kemény harcban állnunk. Nem mondhatjuk tehát lekicsinylő hangon, mint ahogy a világ, s némely balga lélek teszi, hogy nem kell a tantételeket olyan szigorúan venni s miattuk a keresztyén szeretetet veszélyeztetni. Ha kisebb dolgokban – mondják – tévelyeg is valaki, de egyébként nagyjából egyetért velünk, hát engedjünk s hunyjunk szemet a keresztyén testvéri egység kedvéért. Nekünk nem kell az olyan béke és egység, amelyért Isten igéjét kellene elveszítenünk. Hiszen ezzel az örök életet is és mindent elveszítenénk. Ebben nem lehet engedni, sem a szeretet kedvéért megalkudni, hanem engedjen mindenki az igének, – akár barát, akár ellenség. Mert nem külső, világi egységre kaptuk az igét, hanem örök életre. Majd teremt az ige egységet, ige nélkül pedig úgysincs egység. Ne ajánlgasson hát nekünk senki olyan szeretetet, amelynek az ige, vagy a hit volna az ára. Mert nem a szeretet, hanem az ige hoz örök életet, kegyelmet s minden mennyei kincset.
Az ige kőszálként megáll,
Megszégyenül, ki bántja;
Velünk az Úr táborba száll,
Szentlelkét ránk bocsátja.
Kincsünk, életünk,
Nőnk és gyermekünk
Mind elvehetik,
Mit ér az őnekik!
Mienk a menny örökre.

A mi korunkban túlságosan hangsúlyozzák a gyakorlati munkát és ezért azokat a szenteket, akik foglyul ejtik terveiket, kritizálják és azt mondják, hogy nem veszik komolyan Istent és a lelkeket. Az igazi komolyság az Isten iránti engedelmességben van; nem abban, hogy be nem tört emberi természetünk hajlamaival akarunk szolgálni neki. Elképzelhetetlen, de igaz, hogy vannak hívők, akik nem rendelik alá terveiket az Úrnak, hanem szolgálnak Istennek saját természetük szerint, ami még nem lett szellemivé eltökélt fegyelmezés által. Könnyen elfelejtjük, hogy az ember nemcsak megváltása miatt foglal állást Jézus Krisztus mellett, hanem azért köti le magát Jézus Krisztus álláspontjához, hogy helyesen lássa Istent, a világot, a bűnt és az ördögöt. Ez pedig azt jelenti, hogy fel kell ismernie, mekkora felelősséggel jár, hogy átformálódjék gondolkozásának megújulása által.

A mi Megváltónk, kifizette a bűneinkért az árat és tisztára mosott minket, megszentelt és megigazított minden testi bűnöktől. A Szentlélek az aki állandóan figyelmeztet minket, hogy mi az ami helytelen, ami nem az Úrtól van. Figyeljünk hát rá és legyünk engedelmesek.

A mi megváltónknak azért van hatalma arra, hogy Istenhez vezessen minket, mert az ő csodálatos születése, élete, csodatételei, tanításai, szavai, kereszthalála, a halálból való feltámadása, mennybemenetele, -mind azt mutatják, hogy ő nem pusztán ember volt, hanem Isten. A Teremtő Isten Fia. Ezt a Jézust hit által fogadjuk be, úgy hogy hozzá szólunk és behívjuk az életünkbe. “Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jelenések 3:20) Az ajtó a szívünk, és ő kopogtat szüntelen, csak figyelni kell rá. Minden ember mellett van valaki aki beszél Jézusról, a Szentszellem meg mint a lelki ismeretünk szól egy életben többször is. Aki behívja az életébe Jézust, abban a pillanatban ő már vele is van mindenütt. Ha az illető tovább fejlődik az Úr útján, akkor Isten és az ő Fia bizonyít. Nekünk csak hagyni kell, hogy ő legyen az életünk Ura, bíznunk kell benne, Ő megbocsátja a megvallott bűnöket, és olyanná teszi az őhozzá ragaszkodókat amilyenné szeretné őket látni. Nekünk pedig el kell kötelezni magunkat mellette érzelemmel, értelemmel, és akaratunkkal. Azok az emberek akik a saját útjukon és saját fejük után mennek, sokszor elmennek Isten terve mellett. Előfordul, hogy megtérnek, de egy nagy vargabetűvel érnek el oda ahová Isten terve vitte volna őket, sok csalódás és negatív élményekkel gazdagodva. Vagy akik soha nem térnek meg azoknak az élete nincs összhangban sem egymással, sem Istennel. De mi van azokkal mondhatnánk, akiknek jól megy dolguk és nincsenek megtérve. Azokat nem vonzza az Atya, hogy miért nem az titok, sok ilyen titok van az életben. Ezekért a gonosz nem küzd hisz úgyis az övé lesznek.

A mi Mennyei Atyánk azonban nem Atyja mindenkinek, ahogy azt sokan feltételezik. Jézus azt mondta pár mélyen vallásos embernek: „Ti az ördög atyától valók vagytok…” (Ján. 8,44) Igen, Isten Teremtője az egész emberiségnek, de az embernek újjá kell születnie ahhoz, hogy az Ő gyermeke legyen. Az egész világnak Istene Ő, de csak az újjá teremtett embernek Atyja. Isten a te Atyád. Az Ő tulajdon gyermeke vagy. Mivel pedig Atyád Ő, biztos lehetsz abban, hogy elfoglalja az apa helyét és ellátja az apa szerepét. Biztos lehetsz abban, hogy Isten szeret téged, és Mennyei Atyádként fog gondoskodni rólad.

A mi mennyei Atyánk csak egy imádságnyi távolságra van tőlünk! Jó ebben a távoli közelségben érezni, hogy imádságaink meghallgatásra találnak. Ezért imádkozzunk hozzá szüntelenül? Imádkozzunk, ha Istenünk megáldott minket, és vidáman folynak életünk napjai. Ha szépnek tartjuk ezt a szép világot, legyünk készen érte Atyánkat áldani. Mert szép az élet, és békesség van szívünkben. És ha utunkon szedhetünk örömvirágot, imádkozzunk, hogy Istenünk áldását adta ránk. Imádkozzunk, ha szívünket szomorúság szorítja, és ha könnyhullatással sózzuk kenyerünket, ha napunkat sötétfelhő borítja, és akiket szerettünk, mind eltemettük. Imádkozzunk, és mindenkor gondoljunk Istenünkre, mert megáld ő minket örömben és szenvedéseinkben. És az  öröm ne szédítsen el minket, és ne sértsen tövis.Higgyük el, az a boldogság titka itt ezen a földön, ha a mindenünk, ha a legdrágább kincsünk sírunkig a mi mennyei Atyánk. Ha őhozzá köt a hit mindörökre? Imádkozzunk, és áldás száll a fejünkre? Uram, add, hogy örömömben és bánatomban egyaránt össze tudjam tenni kezeimet. Ámen.

A mi óemberünk ravasz és csaló; szívesen magáévá teszi azokat az igéket, amelyek kívánságainak és hajlamainak megfelelnek. Figyelj Istennek bizonyos körülményekben adott intéseire is, hogy eligazodhass. Istennek olyan világos látású embereitől is kérhetünk tanácsot, akik nem a saját szívünk szerint, hanem Jézus szerint tanácsolnak minket. Legyünk nagyon elővigyázatosak belső meglátásainkkal! Nálunk még sok minden zavaros és ez a rajongás táptalaja. Sok imádkozással és a saját kívánságaink elvetése mellett vizsgáljuk meg, mi kedves az Úrnak.

A mi problémánk az, hogy mindent azonnal akarunk. Egy hirdetőtáblán ez olvasható: „Régiségek – elkészülnek, amíg várakozik”. Az élet nem így működik! Vannak idők, amikor jó ötletnek tűnik az, hogy feladjuk; a vereség elkerülhetetlen, és a visszavonulás az egyetlen lehetőség. A kérdés az, hogyan birkózol meg az ilyen időkkel? David Ben-Gurion mondta: „A bátorság különleges tudás: hogyan féljünk attól, amitől félni kell, és hogyan ne féljünk attól, amitől nem kell félni. Ez a tudás belső erőt ad, amely arra ösztönöz, hogy továbbra is szembenézzünk a nagy nehézségekkel. Ami lehetetlennek tűnik, az gyakran lehetséges, ha bátrak vagyunk.” Tehát bármilyen nehézséggel nézel is szembe ma, vedd igénybe Isten kegyelmét, és próbáld újra! A hegyek csak a völgyből tűnnek olyan nagynak. A sikerhez vezető út hegynek felfelé vezet, ne akarj sebességrekordokat megdönteni! Amikor minden más kudarcba fullad, újra kell kezdeni!

A mi URunk, Jézus Krisztus szavait tehát lehet ignorálni, de számolni kell azzal, hogy az Isten egész élővilágra kiterjedő akaratának semmibevétele komoly következményekkel jár. A “komoly” itt nemcsak üdvtörténeti vonatkozású! Az élet, amit Isten “jókedvében” teremtett, s bizonyára nem evolúciós kísérletnek szánt, s nem “csak úgy” a maga “szórakoztatására” formálta olyanná, amilyenné – hiszen a világ számtalan csodájában felfedezhető, hogy Isten a világot szeretetből teremtette – ezért az életet az Isten a természetbe plántált törvényeivel védi. Aki ellenszegül ezeknek az életvédő törvényeknek, annak “Istennel gyűlik meg a baja” – Isten ugyanis tegnap, ma és mindörökké ugyanaz -, s a Teremtő Isten az ember idiótizmusa miatt nem fogja megváltoztatni máról holnapra a fizika, a kémia stb. igazságait, hogy az ember megmeneküljön az Élettel szemben elkövetett igazságtalanságának következményeitől… S ha a buta ember végzetes oktalanságot követ el picinyke bolygólyán, akkor Isten nem fogja visszafelé forgatni a Földet, sem az időt, hogy korrigálhassunk… Ha az ember nem talál vissza az Isten-adta, életvédő törvényekhez, s nem ezek szerint él, akkor pusztulásába rohan… s ha az istentelen ember bűnei miatt elsüllyed ennek a csónak-világnak az egyik fele, akkor idővel alámerül a csónak másik fele is…

A Miatyánk közös ima. A kisközösségben (apostoli nagyságrendű: 10-12 ember) elmondott kötetlen ima léleképítő, ápolja-erősíti a hittestvéri kapcsolatokat, de nem gyülekezeti imádság. A Miatyánk azonban az, egyértelműen nagyközösségi imádság. Bizonyára tapasztaltuk már, hogy sok ember milyen körülményes emberi kapcsolatait illetően. Nincs meg az érzéke, a készsége, a kommunikációs ‘kultúrája’ hogy tudná: hol a határ a ‘privát’ és ‘publikus’ között… Ugyanígy az imádságok stílusában és tartalmában is vannak fokozatok, határok. Amit imádkozom a barátommal, a barátnőmmel, a házastársammal, az egészen más ‘kommunikációs szintet’ képvisel, mint amit a vasárnapi gyülekezetben mondok el. Helyénvaló tehát, hogy imádság és imádság között különbséget tegyünk! Ha nem tesszük, akkor elvetjük Jézus Miatyánk-tanítását, mert egyenlőségjelet teszünk a Jézus-ajánlotta közösségi-helyes, s magunk-elképzelte kívánatos-magán közé. (Frankó Mátyás)

A Mindenható kegyelmére van szükségünk, hogy megtehessük a következő lépést akkor is, ha semmit sem látunk és ha senki sem lát. – Ezt a következő lépést az átadásban, a tanulmányaidban, az olvasásban, a konyhában, vagy bármely kötelességedben tedd meg. Kegyelemre van szükségünk, hogy lelkesedés, látomás vagy szemlélők nélkül is megtehessük ezt a lépést. Sokkal több kegyelem és tudatos reá támaszkodás kell ehhez, mint az evangélium hirdetéséhez. Minden keresztyénnek részesülnie kell a testté létel lényegében hogy ti. mindent testté és vérré kell változtatni és utolsó részletéig kidolgozni. Amikor nincs látás és felemelő légkör, csak a dolgok hétköznapi menete és a közönséges tennivalók, akkor meglankadunk. Az Istenért és az emberekért végzett hosszú futásunkban csak az számít, amit hűséges és kitartó munkával végeztünk – és lehetőleg láthatatlanul. Szellemi életünk csak úgy marad töretlen, ha Istenre feltekintve élünk. Kérd Istent, hogy tartsa nyitva szellemi szemedet, hogy lássad a feltámadott Krisztust! Akkor lehetetlen, hogy a hétköznapi robotmunka lehangoljon. Szakadj el mindig újra a saját gondolkozásod kicsinyes és nyomorúságos voltától és fordulj oda János evangéliuma 13. fejezetéhez!

A mindennapi életünk tele van mikrobákkal, ott vannak mindenhol körülöttünk, sőt rajtunk is. Mivel nem steril környezetben élünk, észre sem vesszük ezeket a mikrobákat, és megtanulunk együtt élni velük. De egy kórház műtője egészen más dolog. Ott bármilyen bakteriális fertőzés valódi fenyegetést jelent, és a teljes személyzet figyelmét megköveteli. Ezért mindent sterilizálnak, ugyanis a baktériumok meg is ölhetik a beteget. A hely tisztasága nagy odafigyelést követel akár a legkisebb olyan szennyeződés meglétére is, amely életveszélyes fertőzéshez vezethet. Tehát Jézus bűntelensége és a bűnnel kapcsolatos érzékenysége valójában fokozza azt a képességét, hogy együtt érezzen velünk. A lényeg: Jézus megértő az iránt, amivel küszködsz!

A minket ért kudarcokat mivel próbáljuk orvosolni? Néhány látszatkeltéssel, légyen az emberek felé megfogalmazott mutatós, de értéktelen gesztus, vagy Isten irányába tett képmutatás, vallásos túlbuzgás? Vagy megpróbáljuk a valódi problémát meglátni, azzal szembenézni és azt rendbe tenni? Isten figyelmét nem lehet a valós bajokról elterelni semmivel. Ha valós megoldásokat akarunk, a valós gondokkal nézzünk szembe, a valós hibákat küszöböljük ki!

A minket mentő isteni szabadításban nem könnyű reménykedni. Hiszen csak úgy válik az élet részévé, ha átéljük ennek a szabadításnak naponkénti csodáját. Ha távol tartjuk magunktól, ha süketek vagyunk hangjának meghallására, nem számolunk vele. Pedig a körülöttünk levő sok-sok hatalom, erő között egyedül az ő hatalma és ereje szabadított meg, emel fel kétségeink közül naponként. Krisztus szabadságra szabadított meg minket. (Gal 5,1) Ments meg, Uram! Egyedül erőtlen vagyok, de ha te támogatsz, Uram, szárnyra kelek! Ámen.

A minta: Krisztus. Amennyire őt követni tudod, annyira emelkedsz ki az állatok sorából, s leszel, ami a rendeltetésed: Isten képviselője, az Ő képének hordozója mindkét teremtett világban, földön és mennyben.
Uram, köszönöm, hogy emberré teremtettél. De figyelmeztess arra is, hogy magamtól nem vagyok más, csak egyszerű élőlény! Add nekem, Lelkednek erejét, hogy ki tudjak emelkedni az állati sorból! El ne veszítselek, s veled együtt el ne veszítsem az emberség méltóságát, nekem ígért dicsőségét! Jól tudom, nem vagyok rá méltó. Jól tudom, sokszor gonoszabb vagyok a farkasoknál. Hány ember lelkét keserítettem meg, hányszor éreztem, hogy nem tudok eléd állni haragom, gyűlöletem miatt! Bocsáss meg nekem, amikor elfeledkeztem emberségemről! Emelj magadhoz, és segíts, hogy mégiscsak hasonlítani tudjak Krisztushoz, és lehessek megváltott, szerető és szeretett gyermeked! Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

A modern élet a szerepjátékról szól. Egész életünket leéljük ugyanabban a szomszédságban, mégis alig ismerjük a szomszéd családot. Kilométerekre lévő gyülekezetbe ingázunk, járunk ki és be úgy, hogy nem ismernek minket, és soha nem kapcsolódunk be a szolgálatba. Az egyik tömeggel együtt dolgozunk, egy másikkal meg együtt játszunk. A titkos tevékenységek szinte korlátlan lehetősége áll előttünk. Mivel senki sem ismer minket más kontextusban, ezért mindegyikben újraalkothatjuk magunkat. Valaki azt mondta, hogy az életünk olyan, mint egy fiókos szekrény: külön fiók van minden egyes érdeklődési kör, érték vagy időtöltés számára – egy a munkának, egy a játéknak, és egy a gyülekezetnek. És mindegyikhez egy külön értékrend és saját nyelvezet tartozik. Minden új helyzetben kiegészítjük egy újabb fiókkal, hogy biztosítsuk a teljes célszerűséget és biztonságot. A jellem egysége és integritása helyett szerepeket játszunk. De Isten nem fiókos szekrényt lát bennünk, különböző szerepek gyűjteményét. Ő a teljes embert látja. Az, aki akkor vagyok, amikor senki sem lát, ugyanaz számára, mint az, aki mások előtt vagyok. Isten azt kéri, hogy egységes legyen az életünk. Mégpedig azért, mert az élet másképp nem működik! Isten úgy teremtett minket, hogy egy akaratunk, egy elménk, egy szívünk, egy lelkünk van. Az csak az ellenség hazugsága, hogy „a kecske is jóllakhat, meg a káposzta is megmaradhat”, hiszen végül oda vezet, hogy lelkileg és érzelmileg darabokra hullik az életünk, és ami még rosszabb: eltávolodunk Istentől! Azt kérded, mi a válasz? A Biblia azt mondja: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” Más szóval: Ne játssz szerepeket!

A modern ember egyértelműnek tartja magát indítékaiban és vére indulataiban. Milyen ritkán rémülünk meg már magunktól, milyen ritkán lesznek rémisztőek számunkra gondolataink és tetteink! Nem, már megszoktuk, hogy dicsőítsük és ünnepeljük gondolatainkat és tetteinket, ha azok a világ számára is látható teljesítményekben előtérbe kerülnek. (Rudolf Bulltmann) Pál apostol ír a belső ember harcairól, arról, hogy nem mindig azt teszem, amit valóban akarok; hogy a bennem lakó bűn sokszor egészen másfele visz, nem a jóra, amit szívem szerint tennék. Így aztán nagyon nehéz minden helyzetben “önmagunkat adni”, hiszen egészen ellentétes erők dolgoznak bennünk. Ha már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem, akkor érdemes “önmagamat adni”, mert csak így szolgálja mindez embertársaim javát. Ehhez az út sok imádságon, igeolvasáson, keresésen, harcon át vezet, és a tökéletes megvalósítás lehetetlen. De törekednünk kell rá, hiszen ha hűségesen akarjuk továbbadni a kapott üzenetet, akkor egész lényünkkel sugároznunk kell azt.  Megvallom előtted, hogy sokszor túlságosan is fontos az, hogy mások mit gondolnak rólam, hogy nekik megfeleljek. Add, hogy inkább arra törekedjek, hogy téged kövesselek, hogy hozzád tereljem az embereket. Ámen.

A mostani időt az utolsó időnek mondjuk, vagyis a nyomorúság elkezdődik és minket sem kímél majd. Pálnak a Szentlélek tudtára adta a jövőjét és ő mégis kitartóan ment a cél felé amit az Úrtól kapott. Nem hátrált meg, nem félt, hűséges volt az Úrhoz. Mostanában sokat beszélgetünk erről testvérek körében, vajon az Úr hogyan fogja megpróbálni az ő népét az utolsó időben. Mert ez a nemzedék még nem élt át igazi megpróbáltatást, és az elragadtatásban valószínű csak azok vesznek részt akik meg lesznek próbálva. Vajon nem bukunk el, vajon meg tudunk maradni a helyes úton akkor is ha éhezni, bujkálni, vagy menekülnünk kell? Ha a Lélek indít, tudunk majd bizonyságot tenni a mi Megváltónkról? Uram adj nekünk erőt, kitartást, bölcsességet minden nyomorúság idején. El ne fordulj tőlünk semmilyen körülmények között, se a szeretet el ne hagyjon minket, sem akkor amikor másokról van szó, sem akkor amikor a veled való közösséget kell gyakorolnunk. Ámen.

A Mount Auburn, Amerika első temetője olyan gyönyörű hely volt, hogy ez lett Boston elsőszámú turista látványossága. Amikor a New York-i Central Parkot létrehozták, ezt a Mount Auburn-ról mintázták. A jelszó így hangzott: „Miért ne lehetne a miénk, de a sírok nélkül?” Mindig ezzel próbálkozunk: megszerezni mindent, de a sírok nélkül! Ez azonban lehetetlen. Az örökkévalósághoz képest az életünk csupán egy szívdobbanásig tart. Épp ezért, íme két igazság, amit észben kell tartanunk: 1) Isten egy meghatározott céllal helyezett ide a földre minket. Te megtaláltad már a tiédet? Erre áldoztad-e az életedet úgy, hogy minden másodperc igazán értékes volt? Pál így tett, és végül ezt írhatta: „Elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Timóteus 4:6-8). 2) Ha Krisztust Megváltódként ismered, akkor a legjobb még hátra van. Azt mondják, hogy a halálos ágyán D. L. Moody hirtelen felült, kitárta a karját, mintha valami csodálatosat akarna átölelni, azt mondta, hogy a föld eltávolodik, és a menny közel van, és ez a nap a koronázásának napja. Micsoda távozás! Nem kell félned a haláltól, mert Jézus ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (János 11:25-26). Hidd el, mert igaz!

A munkahelyeden, az iskoládban, vagy a lakóhelyeden az emberek talán visszautasítják, amit mondasz, vagy vitatkoznak veled. De soha nem fogják cáfolni vagy elfelejteni a szeretetedet. Ne hagyd, hogy a jelentéktelen kis bűnök és szellemi kompromisszumok elhomályosítsák a példát, amit másoknak mutatsz. Legyen gondod a tisztességre minden ember előtt, és hadd ragyogjon rajtad keresztül Jézus világossága.

A nagy feladatok könnyen leterhelnek minket, és a túlterhelt emberek ritkán végzik el a dolgokat. Kérd hát Istent segítségét, és alkalmazd ezt az öt elvet:
1. Koncentrálj a feladatra! A siker titka az, hogy minden tettünknek legyen súlya; legyünk céltudatosak. Az ilyen összpontosítás segít abban, hogy semmi olyat ne tegyél, amit később megbánnál, mert ez irányít téged, és a legtöbbet hozza ki az adottságaidból és a lehetőségeidből. Ha tudod, hogy valamihez van tehetséged, energikus és aktív vagy, de mégsem látsz konkrét eredményeket, akkor valószínűleg az összpontosítás hiánya a problémád.
2. Állíts fel fontossági sorrendet! Ha a teendőinket nem rangsoroljuk fontosságuk szerint, akkor a feladatok fogják magukat sorrendbe állítani a sürgősségük szerint. És ha a sürgősség irányít a fontosság helyett, csökkenni fog a hatékonyságod. Ahelyett, hogy aktiválná a tehetségedet, megfoszt a legjobb lehetőségektől, amikor használhatnád.
3. Rendszerezd a dolgaidat! Készíts időbeosztást, jelölj ki határidőket, és tartsd magad hozzájuk! A legnagyobb hazugság, amit magunknak mondunk, az, hogy „majd később megcsinálom”.
4. Add ki másoknak a képességeik szerint! Ha egy nagy feladatot kisebb feladatokra osztasz, jobban látni fogod, milyen emberekre lesz szükséged a megvalósításához. A legfontosabb lépés egy nagy dolog megvalósításában az, hogy meghatározzuk, ki lesz a csapatban. Jézus 3 és fél évet töltött 12 ember tanításával, és azután feladatokat bízott rájuk. Ők pedig elvégezték a munkát!
5. Csapatmunkával valósítsd meg! Ha meg is teszed azt, hogy egy feladatot lebontasz, gondosan kidolgozod a stratégiát, és nagyszerű embereket toborzol, még mindig szükséged lesz egy fontos tényezőre a sikerhez. Csapatmunkára! A csapatmunka az a ragasztó, amely mindezt össze tudja fogni.

“A nagy hírnév az emberek között olyan, akár a homokba írt jel, de a szeplőtlen jellem örökre megmarad. Isten adta az értelmi képességedet, amellyel felfoghatod az Ő ígéreteit. Jézus pedig készen áll megsegíteni téged egy erős, kiegyensúlyozott jellem kialakításában. Akiknek ilyen a jellemük, azoknak sohasem kell azért aggódniuk, hogy nem sikeresek világi ügyeikben. “A világ világossága” ők. A belőlük áradó világosságot Sátán nem tudja elpusztítani vagy hatástalanítani. Istennek nem az a terve, hogy az élet harcában emberek rokonszenve és dicsérete tartsa fenn szolgáit… Harcolják meg a hit nemes harcát, állják a megpróbáltatásokat Isten erejével, minden nehézségben! Isten a menny minden kincsét kitárta előttünk, amikor nekünk ajándékozta Fiát, aki – jellemének tökéletessége által – teljességgel képes arra, hogy felemeljen, megnemesítsen és felkészítsen bennünket a hasznos földi és mennyei életre… Isten azt akarja, hogy tevékenyen élj. Nem magadat lebecsülve, csüggedten, hanem erős hittel és reménnyel, derűsen és örömmel képviselve Krisztust a világban. Jézus vallása az öröm, béke és boldogság vallása.” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 255-256. l.)

A nagylelkű, igaz és őszinte IGEN-nel kezdődő házasság azonban szövetség, egész életre szóló közösséget hoz létre, és alapsejtje a társadalomnak és az Egyháznak. A házasság közügy, a beleegyezés nyilvános jellege védi az egyszer kimondott IGEN-t, és segíti annak hűséges megtartását, ezért fontos bizonyíték a tanúk által hitelesített “papír” (vö. KEK 1631). A holtodiglan-holtomiglan érvényes IGEN annak is elismerése, hogy a Teremtő gondoskodott rólunk, testi-lelki társat adott nekünk. A házasság Istennek a férfiról és a nőről szóló teremtő tervének része (Ter 2,24; Ef 5,31), ez Krisztus és az Egyház szeretet-szövetségében teljesedik be (Ef 5,32). Elanyagiasodott világunkban a keresztény házasság kiváltságos lehetőség a teremtés és a megváltás, a test és a lélek harmonikus egységének felmutatására.

A nap, bármily szép fényt ád, / Sötét, ha mérjük hozzád, / Uram oly nagy felséged, / Ki ne imádna téged? / / Add, hogy éljek tenéked. / Kerüljek minden vétket, / Naponként több jót tegyek, / Előtted kedves legyek!(Kis János) Ha egy szeretett ember jelentkezik be hozzánk vendégségbe, aki fontos a számunkra, akkor késlekedés nélkül, jóval a nagy nap előtt elkezdjük a készülődést. Úgy igyekszünk, hogy amikor majd megérkezik végre, akkor mindent úgy találjon, ahogy az a számára a lehető legkedvesebb. Ezért először is elgondolkozunk rajta – vagy ha módunkban áll, meg is tudakoljuk -, mivel tudnánk örömet szerezni neki. Az Úr bejelentkezett. Ha kedves vendégként várjuk, akkor az ő fogadására sem készülhetünk máshogy. Nem adhatjuk alább. Hogy mi a kedves számára arról lehet fogalmunk, mert meg van írva, és kérhetünk segítséget azoktól is, akik szintén várják őt. Készen vagyunk már a nagy napra, az Úr napjára? Urunk! Kérünk téged, hogy a te várásod valóban életünk szerves részévé váljon, és a terád való várakozás mindig a te tetszésedre legyen. Ámen.

A nehézségek, szenvedések és terhek alatt könnyen zúgolódás tör ki belőlünk. Van hangos, de van csendes zúgolódás is. Minden rossz kedv a szív zúgolódásának a jele. Sokaknál szinte állandóvá válik, krónikus elégedetlenségben szenvednek.

A nehézségeken keresztül mi is Isten felé lépkedünk talán, de azután magunkra nézünk és süllyedni kezdünk. Ha felismerted Uradat, nem a te dolgod többé, merre irányítja életed körülményeit. A dolgok valóban itt vannak, de ha rájuk nézel, azonnal legyőznek. Nem tudod felismerni Jézust és Ő megfedd: “Miért kételkedsz?” (31. v.) Hagyd a körülményeket, ahogy vannak, maradj meg Jézus megismerésében és bízd rá magad teljesen! Ha csak egy másodpercig is meginogsz, miután Isten szólt, akkor mindennek vége. Ne mondd ezt soha: “Kétlem, hogy Ő szólt volna.” Légy nyomban vakmerő, vess mindent Őreá. Nem tudhatod, mikor hangzik fel a szava, de ha az, az elképzelhető leghalkabban szól is, bátran add át magad neki. Csak az átadás által ismerheted meg Őt! Tégy kockára mindent, hogy tisztábban halljad az Ő hangját.

A népek mindenkori vezetői nagy felelősséget kapnak Istentől. Persze ők erről – olykor(?), legtöbb esetben(?) – nem is tudnak. A felelősség abban áll, hogy milyen irányba viszik az országot. Erre a meghozott törvények, és azok betartatása mutat rá leginkább. Nem mindegy, hogy bűnt pártolnak, vagy igazságot szolgáltatnak. Ha a bűnnek, a törvénytelenségnek nincsenek következményei – vagy nem mindenkire egyformán érvényesek – az az egész népre kihat. Lazul az erkölcs, a fegyelem. Zúgolódás, elégedetlenség támad. Az igazság teszi szilárddá a trónt – mondja az Ige. Ez nem egy következmények nélküli ország képét vetíti elénk, hanem az igazsághoz, a törvényekhez való következetes ragaszkodást. Ezen van áldás Istentől és ez (is) ad elégedettséget a nép tagjai számára.

A nincstelen elnyomásával gyarapodni Isten előtt bűnnek számít. Ennek sok fajtája lehet a kizsákmányolástól az uzsorakamatig. Nem hiszem, hogy túl sok embert fenyeget a meggazdagodásnak e veszélye közülünk, de fontos, hogy ne célt, hanem csupán eszközt lássunk az anyagi javakban, melyeket Isten felelős és bölcs használatra helyez el nálunk.

A nőt nem a férfi fejéből vette Isten, hogy felette álljon, nem is a lábából, hogy járjanak rajta, hanem az oldalából, hogy egyenlő legyen vele, közel a karjához, hogy megvédjék, közel a szívéhez, hogy szeressék.

A növekedés Isten királyságában úgy történik, mint a földbe elvetett mag esetében. Hogyan növekszik a mag? Egy pillanat alatt fejlődik ki? Nem. Folyamatosan – napi 24 órában – növekszik, lassacskán, amíg be nem teljesíti azt, amiért teremtetett. Azonban szellemi értelemben sokunknál ez nem így működik. Szorgalmasan tanulmányozzuk a Bibliát, és imádkozunk néhány napig, aztán abbahagyjuk. Majd, amikor valami katasztrófa közeledik, őrült módon elkezdünk imádkozni, megpróbálunk megállni az Igén, s közben arra a felismerésre jutunk, hogy valamilyen oknál fogva nem vagyunk olyan erősek, mint amilyennek lennünk kellene. Isten országában nem egyik napról a másikra érünk el sikert! Az igazi erő, az igazi növekedés akkor valósul meg, amikor következetesen és állandóan a szemünk előtt tartjuk az Igét, azt hallgatjuk, és a szívünkben őrizzük. Nem csak akkor, amikor kedvünk van hozzá, hanem állandóan, úgy, ahogy a mag: egyszerre csak keveset nő.  Tökéld el magadban, hogy belefogsz a napról napra történő, állandó növekedésbe. Határozd el, hogy következetesen a szívedbe építed az Igét. Minden nap egy kicsit olvasod a Bibliát, és hallgatsz egy-egy tanítókazettát. Kezdj el a nap minden órájában a szerint cselekedni, hogy a fenti Ige igaz, és ne tekints arra, hogy mi történik, vagy hogyan érzed magad. Növeld a hitedet, elmélkedjél a vonatkozó Igéken, valld meg minden nap. Végül a hited nagyobb lesz, mint azt valaha is képzelted volna.

A növekedést egyedül az Isten képes adni. Ahogyan nincs ördögtől megáldott élet, ugyanúgy nincs istenverte sors se – jóllehet néha elkeseredéségünkben ki-ki mondunk ilyen ítéleteket. Eredményt csakis egyedül az Örökkévaló adhat! Jó gyümölcsöt csak az teremhet, akinek fája Krisztusban gyökeredzik, s termést csak az takaríthat be, aki reménységgel dolgozik élete minden napján. Gyümölcsszedés nincs minden hétvégén, aratás, betakarítás, szüret évente csak egyszer van – életünk szüretje pedig csak egyszer van: a végén. Ezt türelemmel kivárni hívő életünk legnagyobb próbája, sokan el is buknak emiatt. A Krisztus -követő  ember azonban tudja, hogy reménységében nem szégyenül meg, mert Ura nem hagyja őt egyedül, vele van minden napon a világ végezetéig… Kell-e ennél nagyobb garancia? Kell-e ennél jobb védjegy? Zöldebb, reménytelibb, életesebb logó, mint a keresztfa, melyből egy zsenge ág kihajt?

A nyelv a bensőm kijárati nyílása. Mi jön ki a szájon? Ami a szívedben van, ami benned lakik. A főpap udvarán Péternek mondják: “A te beszéded is elárul téged” (Mt 27,73). Csak megszólalsz, és mindenki tudja, ki vagy. Mindenki magán viseli azt az állapotot, amiben van, ha megszólal. Megállapíthatod, hogy ez hiú ember. A dicsőségvágyó ember folyton önmagát mondja. Az anyagias ember is felismerhető. A gyáva embernél egy-két mondat után kiderül, hogy fél. A kritikus ember egy pillanat alatt mondja véleményét a másikról. Az a jó, ha már nem csak mások, hanem magad is felismered szavaidból önmagadat. Hallgass bele, mi jön ki a szádon. “A nyelv is tűz.” A nyelv hatalom! Nagy dolog, hogy az ember tud beszélni. Lehetőségünk van arra, hogy gondolatokat közöljünk egymással. Micsoda hatalom a szó! Egy mondat a rádión keresztül, és tűzben áll a világ. Egy mondat, amit elolvasol a levélből, és sírva borulsz le. “A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által” (Róma 10,17). Emberek üdvösségét Isten a nyelvre bízta, hirdethetem, amit Isten mondott nekem. Isten Igéje is tűz! Tűz jön ki a szádból, vagy valami langyos lötty? Hitre gyújthat a nyelved?! Ha benned nincs tűz, nem is jöhet ki. Ha belül nincs első szeretet, akkor a nyelved sem közvetít tüzet. Gondoltatok már arra, milyen lehetett Jézus, amikor beszélt? Soha ember úgy nem szólt. Óriási dolog, hogy Isten szánkba adta az ő Igéjét. Micsoda kegyelem, hogy hordozhatom ezt a tüzet. Hihetetlen szent tűz ez, amelyik elsősorban azt égeti, aki mondja.

A nyelvek nem az elmédből, vagyis a lelkedből jönnek. Amikor nyelveken imádkozol, elméd, értelmed gyümölcstelen, nem érti, hogy mit beszélsz. Amikor nyelveken imádkozol, a szavak a legbensőbb lényedből jönnek elő — a szellemedből. Minden vezetés, amit valaha is kaptam, a szellememből jött. És főként akkor, amikor nyelveken imádkoztam — amikor a szellemem élénk volt és Istennel volt összeköttetésben.

“A nyomorúság és félelem előttünk álló időszaka olyan hitet igényel, amely elviseli a fáradságot, a késedelmet és az éhséget. Olyan hitet, amely a legszigorúbb próbák alatt sem gyengül. Mindekinek ad Isten kegyelmi időt, hogy erre az időszakra felkészülhessen… Akik nem akarják önmagukat megtagadni, akik nem tusakodnak Istennel, hogy áldásáért hosszan és komolyan imádkozzanak, azok nem is nyerhetik el. Küzdeni Istennel, milyen kevesen tudnak! Nem is értik, hogy mit jelent. Milyen kevesen sóvárogták Isten közelségét, lelkük minden erejét a végsőkig megfeszítve! Midőn a könyörgő lelkén a csüggedés olyan hullámai sepernek végig, amelyet emberi nyelv ki sem fejezhet, milyen kevesen kapaszkodnak rendíthetetlen hittel Isten ígéretébe!… Ha megengedjük, hogy gondolatainkat világi érdekeink lekössék, lehet, hogy az Úr majd azzal ad időt nekünk, hogy elvonja bálványainkat, az aranyat, a házakat vagy a termékeny földet.” (Nagy küzdelem, A szentek szentjében, és A nyomorúságos idő c. fejezetekből)

A panaszkodás, kritizálás, zúgolódás, elégedetlenség, kicsinyes gondok és a földiekben való turkálás pontosan ellentéte az ünnepi magatartásnak. A hála, dicséret és imádat ünneplő emberekké tesz minket a hétköznapokban is.

A parancsolatok lényege (Máté 22,34–40) Igénkben az Úr Jézus egy olyan kérdéssel szembesül, amelynek előzménye az a hittudósi igyekezet volt, mely a törvényt – könnyebb teljesíthetősége érdekében – 248 parancsra és 365 tilalomra aprózta fel. Az eleinte egyenrangúnak ítélt szabályok egyidejű teljesítése azonban a gyakorlatban olykor lehetetlen helyzeteket teremtett. Ezek kiküszöbölésére aztán megkülönböztették a „kis” és a „nagy” parancsolatokat, majd a „nagy parancsolatok” koronájaként – két bibliai kijelentés egybeszerkesztésével – megfogalmazták a „legnagyobb” parancsolatot: „Szeresd… az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből, és szeresd felebarátodat, mint magadat!” (5Móz 6,5 és 3Móz 19,18). Az Úr Jézus finom megkülönböztetéssel az Istenre vonatkozó összetevőt az első, a felebarátra vonatkozót pedig a második parancsolatnak nevezi. Szándéka nem a szembeállítás vagy a rangsorolás, hanem a hívő életgyakorlatot segítő és abban egészséges esetben érvényesülő összefüggés szemléltetése. A felebaráti szeretet szorgalmazásával a múltban nemcsak istenfélők, hanem Istent ugyan nem félő, de embereket becsülő személyiségek és mozgalmak is kísérleteztek. Ám mindig kitűnt, hogy a második parancs az első nélkül életképtelen. Az Örökkévaló iránti, egész lényünket átható szeretet kapcsol ugyanis össze bennünket a kimeríthetetlen Forrással, Akiből kipótolhatjuk hamar elapadó felebaráti szeretetünket. A Megváltó által másodikként említett parancsolatra kettős feladat hárul. Egyfelől hitelesíti Istennel való közösségünket az emberek előtt: „…aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent” (1Jn 4,7), másfelől bizonyossá tesz minket üdvösségünk felől: „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket…” (1Jn 3,14). Uram, segíts, hogy megértsem, és naponta betöltsem legnagyobb parancsolatodat!

A parancsolatok szent félelme az alázat nyugalmához vezet, amely sokkal többet ér számunkra, mint a vakmerő büszkeség. Vezérli életutunkat, visszatart, amikor lejtőre kerülünk, ösztönöz, amikor fölfelé tart utunk. A parancsolatok félő tisztelete megőriz a gonosztól és igazságra vezérel minket, és nyugodt lelkiismeretet biztosít. Szabaddá tesz a félelem nyomasztó érzésétől, szinte életre kelt a halálból. Bizalmat ébreszt bennünk Isten szeretete iránt, és ez olyan, mint a földi mennyország. A hitetlenek kinevethetik az Ige iránti mélységes tiszteletünket, mit sem törődünk vele. Mennyei elhivatásunk olyan kincs számunkra, amely bőségesen kárpótol minket, engedelmességünk jutalma tudatában könnyen túltesszük magunkat a gúnyolódók csúfolódásán.

A paráznaság, a szövetség megtagadása általában a jólét hozadéka. A szükség, a nélkülözés az embereket először közösségbe fegyelmezi, hiszen a túlélés – az ember esetében – csak közösségben lehetséges. Ilyen helyzetben sokkal “etikusabbak/haszonelvűbbek?” az emberek, ami a gyakorlatban az együttműködés nagyobb készségét jelenti. Csak ha már minden próbálkozás, még a primitív szerveződésű anarchia is csődöt mond, akkor válik igazán állattá az ember, s harcol ösztöneivel, s maradék erejével a túlélésért.

A pénz – a könnyen szerzett! – vakká teszi az embert. Elhiteti, ideiglenes gazdájával, hogy ő különb, hogy ő több, sőt a másik felett is állhat! Isten és az ember között azonban nincs egyetlen ember sem – se király, se császár, se pap -, csakis egy: ‘közbenjáró’ a Krisztus. Isten minden embert azonos méltóságra, embernek teremtett! Ha az eltévedt ember nem talál vissza Istenéhez, akkor beszéde hamar tartalmatlan locsogássá válik, arról beszél, ami lényegtelen, s amiről beszélni kellene arról pedig bambán hallgat… Isten azonban nem a bambaság lelkületét, hanem az erőnek, szeretetnek és Józanságnak Lelkét ígéri övéinek! Nemcsak ígéri, adja is… (Frankó Mátyás)

A pénz nem minden! – mondja nem véletlenül a mondás. Jézus is erre hívja fel a figyelmünket a gazdag ifjú történetében. Szép dolog a gazdag ifjútól, hogy betartja a törvényeket és azok szerint él, csak a szíve üres. Krisztus követéséhez ki kell üresíteni a szívünket, hogy teljesen Jézus tölthesse be azt. A gazdag ifjúból csak egy dolog hiányzott, hogy pénzét és gazdagságát nem adta fel. Mi is sokszor esünk ebbe a csapdába, hogy késznek érezzük magunkat Krisztus befogadására, de mellette még nem mondtunk le a gazdagságról! Ne keseregjünk amiatt, ha kevés, amink van, hanem figyeljünk Krisztusra, és nem fog semmi sem hiányozni a mi életünkből. Urunk! Segíts nekünk, hogy le tudjunk mondani olyan dolgokról, amelyek nem feltétlenül szükségesek a boldogságunkhoz! Légy velünk, hogy teljesen neked tudjunk élni, hogy szívünkben Krisztus legyen! Ámen.

A pénzről azt szoktuk mondani, hogy szükséges rossz. Anélkül nem tudunk megélni. Ha szegényebb körülmények között élünk is, lehet, hogy elvárjuk, mások legyenek jótékonyak velünk szemben. Ez a gondolkodás elvihet odáig, hogy mások bennünket kiszolgáljanak. Társadalmunk is efelé megy. Be vagyunk állva a mindent megkaphatunk gondolkodásra. Elfelejtkezhetünk Jézus mondásáról, hogy jobb adni, mit kapni. Jézus odaadta életét érettünk, és nem várt el cserébe semmit. Tanuljuk meg Jézustól az önkéntes lemondást! Ő feltétel nélkül szeret, és nem mondja, csak akkor segítek rajtad, ha adakozol. Ő föláldozta életét érettünk, mi mit teszünk Jézusért? Örömmel fogadja, ha érte áldozatokat hozunk. Ami esetleg lemondással is jár részünkről. Mit teszünk, illetve mit vállalunk Jézusért? Szánjuk oda teljesen életünket Jézusnak, hogy amit ő kér tőlünk, azt örömmel megtehessük! Így tudjuk hozni a dicsőítés áldozatát, és így tudunk Jézusról bizonyságot tenni. Dicsőítsük Jézust tetteinkkel is, megköszönve neki a tőle nyert szerető, gondoskodó életet! Amit érte teszünk, vagy adakozunk, az gyönyörködtesse őt!

A piacon adnak-vesznek számtalan dolgot, és az eladó portékára sok esetben alkudozik a leendő vevő. Magam is hallottam már egy az alkudozásban járatos embertől, hogy taktikai fogás részéről, ha valamit meg akar venni, előbb úgy tesz, mintha nagyon érdekelné az árucikk, majd érdektelenséget mutat. Aztán szükség esetén becsmérelni kezdi a kinézett darabot, hogy ezzel is lefelé vigye az árát. Gyakran bejön – mondta ismerősöm. Be lehet állítani valamit rossznak azért, hogy olcsóbban hozzájussunk, majd jöhet a dicsekvés, mondván: olcsón, jót vettem. Úgy érzem, hogy a hívő ember lelkülete ettől messze kell álljon. „A ti szavatokban az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami ezen túlmegy, az a gonosztól van.” – mondta Jézus. Bárcsak így tudnánk tenni újra és újra.

A Péter tagadásának szomorú története. Milyen gyáva, milyen aljas ez a „Kőszikla”! De aki nem volt hasonló helyzetben, ne szóljon hozzá. Aki volt a politikai rendőrség fogdájában, akit ott barátairól, meggyőződéséről, titkos beszélgetéseiről szakértelemmel vallattak, azok tudják, miről van szó. Mikor az, aki meg volt győződve arról, hogy ő maga százszázalékosan megbízható, egyszer csak kétségbeesetten döbben rá, hogy míg megfeszített figyelemmel védte egyik barátját, elkottyintott valamit a másikról. Mikor keményen tagadja, hogy ismeri azt, akit legjobban tisztel, nehogy azt is belekeverje a maga dolgába. Aki onnan kijött és azt állítja, hogy ő minden szaván tökéletesen uralkodott, annak egy szavát se hidd. Nagyon gyenge az ember, mikor tehetetlenül egyedül marad halálos ellenségek gyurujében. De van egy határ: Istent, hitedet még ott sem tagadhatod meg, mert azzal senkit, semmilyen ügyet meg nem védsz. Arra nincs mentség! – Milyen jó az Isten, hogy éppen Péter, akit Jézus nevezett el Kősziklának, ilyen mélyre jutott. Ez ad reményt annak, aki valaha elbukott. Kegyelmes Istenem, köszönöm, hogy te nem csak gáncs nélküli hősök példáját adod elém, elbukott tanítványaid gyengeségével is bíztatod gyenge gyermekeidet. Köszönöm, ha soha nem engedtél engem olyan helyzetbe jutni, hogy összetörjön saját gerincességembe, megbízhatóságomba vetett bizalmam. Nem tudom, hogy ott hogy tudtam volna helytállni. De mások példáján is látom, nem bízhatom a magam erejében, sem az általam tisztelt emberekében. Bízni csak benned bízhatom, Atyám. Te szánalommal nézed gyarló gyermekeid küszködését, és megsajnálod őket. Tőled kérek bocsánatot, amikor én is elbuktam kísértések között. Fogadj vissza, mint Pétert! Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A prédikáció ma is a Lélek szava, nyilvánvaló hát, hogy a Lélek célja, hogy a hallgatók megértsék a hirdetett igét. Újak és régiek, látogatók és elkötelezett tagok egyaránt. Sokfélék vagyunk, és a Lélek egysége nélkül sokfelé törekednénk. Az olvasott ige és annak magyarázata olyan, mint egy sötét helyen világító lámpás, melyre jól tesszük, ha figyelünk – írja Péter apostol. Hála legyen Istennek, hogy minden istentiszteleten az ige van az első helyen. Számodra is?

A próba idején fog kitűnni, hogy ki tette élete szabályává Isten Igéjét. Nyáron nem ütközik ki a különbség az örökzöld és a többi fa között. De amikor eljön a tél és a fagy, akkor az örökzöld változatlanul zöld marad, a többi fa pedig lehullatja leveleit. A kétszínű hitvallót sem lehet megkülönböztetni most az igazi kereszténytől. De küszöbön van az az idő, amikor a különbség nyilvánvaló lesz. Ha ismét feltámad az ellenségeskedés, ha újra úrrá lesz a vakbuzgóság és a vallási türelmetlenség, ha lángra lobban az üldözés, a langymelegek és a képmutatóak azonnal meginognak, és feladják a hitüket. Az igazi keresztény azonban megáll sziklaszilárdan. Hite még erősebb, reménysége még ragyogóbb lesz, mint amilyen a jólét napjaiban volt.

A próba vagy hálát, vagy megkeseredést válthat ki belőlünk. Ez a kettő történhet velünk útközben. Minden embernek van lelkiismerete, csak van, akinél alszik. Olyan ez, mintha valaki az autójáról leszerelné a féket, mondván, menjen szabadon. Ilyen ember nincs! Isten életedre lelkiismeretet szerelt fel, vigyázz, el ne altasd! A bűnnek láza van. Mi mindent kimagyarázunk. Frontátvonulás – mondta nekem valaki. Fogjuk mi mindenre, csak szembe ne kelljen vele néznünk, hogy a baj nem kívül van, hanem belül. Van rögtönítélő bíróság. Kimondok egy szeretetlen szót, és a vészcsengő megszólal. Amikor majd Jézust megtalálod, és a bűn terhét leveszi rólad, akkor mondod majd: nem tudtam, hogy ilyen teher nélküli, szabad élet is van a világon. A nép megtalálta az utat Isten emberéhez, Mózeshez. Kimondtak valamit, amit ha ebben a földi életben nem mondasz ki, egy örök életen keresztül mondhatod: Vétkeztem! Csak akkor már hiába. Bár most tudnád kimondani, hogy én vétkeztem, nem az emberek és nem a körülmények a hibásak. Jézusban lehet látni, hogy mit tettünk Istennel. Ami a szenvedéstörténetben végbement, naponta csináljuk Jézussal. Dávid sok mindenki ellen vétett, de amikor a Szentlélek rámutatott bűnére, azt mondta: “Egyedül Te ellened vétkeztem” (Zsolt 51,6). Jó volna ma meglátni, mit tettél Istennel, emberekkel, szüleiddel. Ne igazoljuk magunkat azért, amit soha nem tettünk meg velük, értük.

A próbák által nyilvánvaló lesz a világ rejtett szeretete és az önszeretet, a titkos bűnökre való hajlam. Azért akarja ezt az Úr, hogy így ezek a dolgok mély bűnbánatban oldódjanak ki belőlünk és a szívünk megtisztuljon. Isten azt akarja, hogy a rejtett hiba nyilvánvaló legyen. Nem akarja, hogy a hűtlen hívők elvesszenek, ezért felrázza őket. A Sátán el akarja pusztítani az igazat. Nem Isten ingerel a gonosz kívánságra, ezt a kísértő teszi. Isten soha nem állít csapdákat, nem ébreszt bűnös vágyat és nem szítja fel a gőgöt. Sokan Istenre hárítják bukásuk okát, mintha Ő hozta volna őket abba a helyzetbe.Ez nagy tévedés! Az igazság az, hogy én a magam bűne miatt buktam el.

A próféta feladata tehát ez volt: Istent képviselni, és a szenvedést sem kikerülni, lespórolni. Isten ezt várja az ő gyermekeitől, hogy vállaljuk őt minden helyzetben, és ne alkudjunk meg, ha az ő nevéért szenvedni kell, ha megvetés, bántás vár ránk, ha az emberek a szájukra vesznek, de akkor se, ha az életünk lenne az ár. Adjon nekünk ehhez erőt az Úr e mai napon is! Keresztelő János hűséges maradt mindvégig. „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját!” (Jel 2,10)

A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe. (Példabeszédek 18:8) Ezt kétféleképpen is megközelíthetjük. 1. Amikor minket rágalmaznak, és a fájdalom, ami ér bennünket emiatt, az valóban belénk hatol. Testünkbe, bensőnkbe mar, és sok belső viaskodást eredményez! 2. Amikor elhisszük a másokról szóló rágalmazásokat, és teljes mértékben magunkévá tesszük azokat, és hirdetjük hitvallásként.

A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe. (Példabeszédek 26,22) A rágalmazásnak romboló hatása van. Testet-lelket tönkretesz. Az igaztalan vádak nagyon tudnak fájni és felemészthetik az embert. Persze fontos kérdés, hogy miért rágalmazza egyik ember a másikat? Leginkább érdekből vagy irigységből. A rágalmazás behatol a test belsejébe – állítja Igénk. Vitán felüli megállapítás, ugyanis életünk természetes testi folyamatait is felboríthatja a hozzánk eljutó rágalom. Hívő emberként jó lenne szem előtt tartanunk, hogy ne terjesszünk senkiről valótlanságot, ne akarjunk senkit befeketíteni se érdekből, se irigységből. Ha nehéz ezt megállni, akkor gondoljunk bele, hogy milyen lenne, ha velünk tennék meg ezt embertársaink. Ha pedig már jártunk így, akkor nem nagyon kell magyarázni, hogy miért ne rágalmazunk meg senkit.

A rágalmazó titkokat fed fel, azért a fecsegővel ne barátkozz! (Példabeszédek 20:19) Ez az Ige egy figyelmeztetés Istenünktől: ne vedd kézbe, ne olvasd az interneten, ne barátkozz vele – vagy ha ezen már túl vagy, ne mondd tovább! Árt a lelkednek, és árt a másik embernek is! Arról már nem is beszélve, hogyha nem a sajtón keresztül, hanem élőszóban, szemtől-szemben találkozol „fecsegővel”, rólad is mehetnek a „hírek”. Isten óvni akar Téged – ezért adja Neked az Ő tanácsát. (E.M.L.)

A régi európai kolostorokban a szerzetesek úgy jártak a sötét folyosókon, hogy a cipőjük orrán egy gyertya volt, amely épp csak annyi fényt adott, hogy lássák a következő lépést. Így vezet minket Isten is. Verdell Davis tanárnő hite próbára volt téve, amikor a férje, akivel harminc évig voltak házasok, meghalt egy repülőgép szerencsétlenségben. Egész kupacnyi levéllel, biztosítási nyomtatvánnyal és számlával kellett szembenéznie. Szétterítette őket az asztalon és letakarta egy terítővel. „Ha nem látom, nem gondolok rá” – gondolta. Azt írja: „Tudtam, hogy a terítő alatti szörny meg fog támadni, ha nem én támadok először. Leültem és elsírtam a harag… frusztráció… és magányosság könnyeit. Végül felemeltem a fejem, és ezt mondtam: »Jól van, Uram. Elég okos lány vagyok. Ki fogok nyitni egy borítékot. Ha megértem, hogy mi van benne, akkor ki fogok nyitni egy másikat is. Ha nem, akkor visszateszem a terítőt… és visszafekszem.« …Még ekkora könnyelműségben is volt egy kis fény ahhoz a bizonyos lépéshez. Aztán már tudni akartam, hogy hogyan intézzek el minden részletet… kezdem magabiztosan meghozni az óriási súlyú napi döntéseket, melyekkel szembe kellett néznem… már volt némi halvány elképzelésem arról, hogy az előttem álló lépés leküzdhető. Szerettem volna jól megvilágított ösvényt… de az Úr csak gyengén pislákoló gyertyalángokat adott, hogy ezzel emlékeztessen: »Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz«. A zsoltáríró azt mondta: »Boldogok, akik megtanultak… jelenléted világosságában járni« (Zsoltárok 89:15). Nekem egyszerre csak egy borítékhoz, egy beszélgetéshez, egy döntéshez, egy lépéshez elegendő fényre volt szükségem.” És neked is!

A régi időkben volt mondás, hogy két malomkő között őrlődik. Egyik malomkő a lelkiismereted. Iszonyúan tud őrölni. A másik a sorsod, az események. Vigyázz, ha ez a két malomkő összeér, apróra őrli szét az életedet. Az eseményekből megértheted, hogy ugyanaz a kéz mozgatja, mint a lelkiismeretedet. Egy nehéz természetű ember hihetetlen éles henger a másik ember számára. Mindig lehengerel. Megszólal, és nem lehet elhallgattatni. Egy asszony mondotta: Isten akart volna adni még egy gyermeket. Olyan könnyedén intézkedtem vele kapcsolatban. Most, amikor az egyetlennel megtörtént a tragédia, megszólalt a lelkiismeretem – és az a másik gyermek?! Vajon nálad mikor ér össze a lekiismereted és a sorsod? Akkor okoskodhatsz, magyarázkodhatsz, téged őröl. Vannak még finomabb magvak: az érzelmi emberek. Mindig sértődnek, mindig elkeserednek, aggódnak, hitetlenkednek. Az érzelmi világa még ellenáll Istennek. Erre mondja a 27. vers, hogy “bottal” és “pálcával verik ki”. De az érzelemvilágodnak is törni kell! Isten úgy fog érinteni, hogy ennek is menni kell. Tudom, hogy fáj, mégis arra kérlek – engedj most!

A “rehabilitáció”, azaz jogaiba való visszaállítás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus a megváltásban az egész emberiséget újra abba a kapcsolatba hozza Istennel, amiben az Ő terve szerint lennie kell. A Gyülekezet megszűnik szellemi emberek közössége lenni, ha saját szervezetének fejlesztését tartja szem előtt. Jézus Krisztus terve szerint az emberiség úgy kerül vissza jogaiba, hogy mind az egyéni, mind a közösségi életben Jézus Krisztus valósul meg. Jézus Krisztus azért küldött ki apostolokat és tanítókat, hogy megvalósulhasson személyisége testületileg. Nem az a rendeltetésünk, hogy saját szellemi életünket kifejlesszük, vagy hogy élvezzük a szellemi visszavonultságot. Azért vagyunk itt, hogy Jézus Krisztust megvalósítsuk úgy, hogy Krisztus Teste felépüljön. Építem-e én a Krisztus Testét, vagy csak a magam szellemi fejlődését keresem? A döntő az én személyes kapcsolatom Jézus Krisztussal: “hogy megismerjem Őt…” Akkor töltjük be Isten tervét, amikor teljesen átengedjük magunkat neki. Valahányszor magamnak kívánok valamit, ez eltorzítja a vele való kapcsolatomat. Nagyon megaláz majd engem, ha rájövök, hogy csupán az érdekelt, amit Jézus Krisztus tett értem, de nem az, hogy Ő valósuljon meg az életemben. Célom Isten maga, nem öröme s békéje, sem áldása; csak Ő, a lelkem Istene! Ezzel a mértékkel mérem az életemet, vagy valami olyannal, ami ennél kisebb?

A rendíthetetlen öröm nem a múló dolgokon alapszik, hanem Isten változhatatlan szeretetére épül. Bármilyen borzasztóak vagy egyhangúak is élettapasztalataink, nem árthatnak Isten szeretetének, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van.

A rendkívüli tökéletes élet nem abban rejlik, hogy minden órában vigasztalásunk van, hanem abban, hogy akaratunk megnyugszik Isten akaratában, legyen az savanyú vagy édes. (Henrik Suso) Zűrzavaros állapotok közepette a teljes tanácstalanság keríti uralmába az embert. A szabályok érvényüket vesztik, és az anarchia viszonyai között már semmi sem árulja el, mi a jó és mi a rossz, ki az ellenség és ki a jó barát. A hangzavarban az ember csak a biztonság hiányát érzi, s hamarosan félelem vesz rajta erőt. Elképzelni sem tudja, mire számíthat. Ha azonban megjelenik a káoszban Isten világossága, minden megváltozik. Attól kezdve már van, amire számíthatsz: Isten megbocsátó szeretetére. Ettől kezdve a szeretetben való engedelmesség mentén rendeződhet el az életed. Hiszen ha a mennyei Atya kegyelmét és az érted Krisztusban adott váltságát őszinte, bűnbánó szívvel elfogadod, rendeződik a kapcsolatod Istennel. Hiszen ő békességet szerzett neked Jézus Krisztus által. A békesség Istene pedig rendet teremt életed minden területén. Már van tájékozódási pont, ami alapján eligazodhatsz. Nem leszel többé tanácstalan, hiszen a Csodálatos Tanácsos áll már melletted. A tőle kapott békességben egyértelműek lesznek a szeretet szabályai, s ebben a szeretetben már nyoma sincs a félelemnek. Tisztázódnak az emberi kapcsolataid, és egyenessé lesznek a gondolataid. Mert Isten felfoghatatlan békessége megőrzi a szívedet és a gondolataidat Krisztus Jézusban. Mennyei Atyám! Békesség Fejedelme! Zűrzavar és békétlenség szorít be a félelem gyűrűjébe. Háborúk szenvedésétől és veszekedésektől mérgezett emberi életek. Értékvesztett világunk kaotikus légköre fojtogat. Csak te tudsz békességet szerezni a lelkemnek, csak benned van a megnyugvás. Légy te a rendezőelv az életemben: teremts békességet bennem és körülöttem. Ámen.

A rest ember hihetetlenül leleményes. Ha valaki nem akar valamit elvégezni, megtenni, kivitelezni, akkor keresi a kifogásokat. Te milyennek ismered önmagad ezen a téren? Jellemző rád a halogatás? Nos, megállapíthatjuk, hogy a restség és az állandó halogatás nem éppen keresztyén erények. Miért? Mert Isten felelősséget adott nekünk, hogy mind gondolkodásunkban, mind szavainkban, mind tetteinkben megjelenjen a felelős magatartás, ez pedig nem összeegyeztethető a restség fogalmával. Kétségkívül vannak dolgok, melyek megoldódnak anélkül, hogy tennénk érte bármit is, a legtöbb elintéznivaló azonban nem ilyen életünkben. Éppen ezért, ha jellemez valamelyest – többé vagy kevésbé – ez a magatartás, akkor Isten segítségével törekedjünk leküzdeni. Ne a kifogásokat keresd, mert azt mindig találsz, inkább kérd az Úr vezetését és segítségét, aztán cselekedj bátran!

A Róma 10,9 más fordítása szerint: „… ha te megvallod a száddal Jézust Uradnak, és hiszed a szívedben… üdvözülni fogsz.” Ez azt jelenti, hogy meg kell vallanod Jézust Uradnak, és el is kell fogadnod Őt életed Urának ahhoz, hogy üdvözülj. Nyilvánvaló, miért kell ezt megtennünk. Mi a sátánnak, Isten ellenségének voltunk a szolgái, az alattvalói és gyermekei. Az ördög királyságához tartoztunk. Most azonban el akarjuk hagyni azt a királyságot és Isten királyságának „hivatalos állampolgáraivá” kívánunk lenni. Mielőtt azonban megtehetnénk ezt, úgymond, állampolgársági hűségesküt kell tennünk az új hazának, teljes és feltétel nélküli szakításra van szükségünk a régi hazánkkal. Ezért kell, a Biblia szerint, Jézus Krisztust megvallani Urunknak. Ő lesz az új ura értelmi életünknek éppúgy, mint a szívünknek, a szellemi életünknek. Van, aki el akarja fogadni Jézust megváltójának, de urának nem. El akarják fogadni Őt, mint megváltójukat a pokoltól, de nem akarják elfogadni Őt uruknak és kormányzójuknak a földön. De az egyik nem lehetséges a másik nélkül.

A rossz értelemben vett engedékenység elszakít Istentől. Emberek ugyan békében hagynak akkor, de lelkiismeretünknek nincs nyugalma. A világ is megveti azokat a keresztyéneket, akik saját meggyőződésükkel ellentétbe kerülnek. Ha Isten akarata szerint akarunk cselekedni, neki mindig van útja számunkra. Ha meg akarjuk könnyíteni utunkat és hajlunk az emberek ferde felfogása felé, gonosz bonyodalmakba juthatunk és mindenképpen elzárjuk utunkat a kegyelem trónjához. De hogyan tehetné ezt meg Isten gyermeke? Van-e olyan nyomorúság, amely elszakaszthat Isten szeretetétől? Ragaszkodj Isten szavához és akaratához!

A saját életünkből tapasztaljuk, hogy Isten szuverén úr, aki bármit megtehet. Hogyan lehettem volna másképp gyermeke, ha nem az ő döntése alapján, mert ő készített Krisztusban utat az ember számára, amelyen hozzá találhatunk. Azt is megtapasztalhattuk, hogy Krisztus a békesség királya, mert nála találtunk békességre, és benne lelhetjük meg újra. Vannak események, amelyeket nem kutatnunk kell, hanem felismerni általuk Isten korlátlan hatalmát és végtelen szeretetét. Ezt csodálhatjuk Melkisédek életén keresztül is. Ahogyan itt nem fontos, csupán az, hogy Isten gondoskodik valakiről, aki áldással fordul az ember felé, hogy a háborúságból megtérve békességre találjon. Így ismered Istent? Adj hálát érte! Ha nem, kérd tőle ezt a felismerést!

A saját énjüktől megszállott és megkötözött emberek magukban hordozzák a rosszkedv és harag forrását. Mindent saját személyükre vonatkoztatnak és háttérbe szorítva érzik magukat ott is, ahol senki sem akarja bántani őket. Tele vannak irigységgel és keserűséggel, ha mások is munkálkodnak. Hosszabb ideig senkit sem tudnak elviselni, vitatkozók, de maguk is boldogtalanok és másoknak terhet jelentenek. Szegények! Mindenütt okot látnak az érzékenykedésre és mindenkiben találnak kifogásolni valót, csak önmagukban nem. Boldog ember az, aki szabad önmagától, mert énjét elvesztette már Jézus Krisztusban!

A saját út nem más, mint tévelygés! Mégis milyen sokan járnak rajta! Mert ők tudják, mert ők jobban tudják, hogy mire van szükségük! Ne szóljon abba bele se Isten, se ember! Testvérek! Mi nem lehetünk ilyen önfejűek! Megtért emberként tudnunk kell, hogy csak az Úr útját érdemes járni. Az Úr útja keskeny, önmegtagadás, kereszthordozás várja a rálépőket. Mégis jó, ha ezen járunk. Miért? Mert a vége örök élet. Míg a tévelygők saját útja csak a kárhozat felé visz. Ne kérj belőle! Örülj, hogy az Úr irányváltást eszközölt életedben, mikor Vele találkoztál, ezért hálából másokat is figyelmeztess a saját és az Úr útjának lényeges különbségére!

„A sarokkő maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban.” (Ef 2,20–21) Minden szándékunk, cselekedetünk, eredményünk és örömünk szertefoszlik, köddé válik, ha azzal csak saját magunkat próbáljuk hirdetni. Ám minden szó, akarat és siker, amelyben velünk van Jézus, amellyel őt hirdetjük és őt dicsérjük, templommá válik, ahol falak nélkül is szüntelenül hangzik az istentisztelet! (Zsíros András)

A sátán angyalai, démonai nagy tudással rendelkeznek, de nem mindenhatók. Ha Isten engedi alkalmazzák is erejüket. Képesek gonosz tanácsokat suttogni az emberek fülébe, de nem kényszeríthetnek semmire. Sokszor Isten eszközként használja őket amikor tévelygő gyermekeit akarja fegyelmezni esetleg helyreigazítani. De a bűnös embernél más a helyzet mert amikor egy nem hívő bűnt követ el, kinyit egy kaput a gonosznak akkor ő így válaszol a bűnre. Jogom van hozzá! A gonosz nem érti a gondolatainkat, csak azt amit kimondunk, ezért nem szabad negatív dolgokat kimondanunk mert azt teljesíti sokszor be. Emlékezzünk mit is mondott az Úr Jézus, ” legyen beszéded szerint” a gonosz ugyanazt mondja ha negatívan gondolkodunk sőt ki is mondjuk- legyen beszéded szerint. A gonosz uralma akkor kezdődött amikor engedetlen volt a két első emberpár. És ezek a bűnök születésénél fogva benne vannak az ember természetében. Isten nem adja fel hanem munkatársakat keres magának és már a születésüknél kiválasztja övéit akiket figyelemmel kísér és ahogy az ige mondja ” a jó magot veti a mag pedig a mennyek országának fiai” vagyis akik őt választják Uruknak, a megtértek.
Imádkozzunk, hogy Isten terve beteljesedjen minden ember életén.

A sátán célja az, hogy addig gyötörjön, amíg már nem tudod, hogy jössz vagy mész! Ezt úgy teszi, hogy megterhel olyan dolgokkal, amelyek nem feltétlenül bűnök, de fizikailag és érzelmileg kimerítenek. Dániel azt mondja, hogy az utolsó napokban az ellenség „kimeríti a szenteket”. Ha kételkedsz ebben, nézd csak meg, mekkora nyomással nézel szembe naponta: munka, anyagiak, gyülekezeti kötelezettségek és család. Nem csoda, ha kikészülsz!

A Sátán keresi vétkeinket, hogy vádolhasson, ellenségeink is ezt teszik, hogy megterhelhessenek, sőt még saját lelkiismeretünk is beteges igyekezettel keresi, hol marasztalhatja el magát. De amikor az Úr minden bűnünket elfedezi Jézus Krisztus vérével, nem kell tartanunk többé semmiféle vádaskodástól, ?nem lesz”, ?nem fogják találni”. Isten gondoskodott arról, hogy elvegye népe vétkeit, megváltotta népét bűneiből. Jézus Krisztus áldozata ?a tenger mélyére dobja minden vétkünket” (Mik 7,19). Micsoda ujjongással tölti ez el a szívünket! Bűneink eltörlése azért lehetséges, mert Isten megbocsát választottainak. Kegyelmének szava nemcsak királyi, hanem isteni szó. Kegyelmet hirdet, és mi szabadok vagyunk. Elvégezte értünk az engesztelést, és ettől kezdve népének nem kell félnie a kárhoztatástól. Áldott legyen szent neved, bűnöket eltörlő Isten!

A sátán már le van győzve. Csúfos vereséget szenvedett a Kálvárián. Nem nekünk kell védekeznünk, hanem neki! Sőt mi több, Jézus a saját fegyverzetét és kardját adta neked, hogy azt a legyőzött ördögöt a lábad alatt tartsd. Lehet, hogy negyvenöt kilós, vékony ember vagy, de ha felveszed Isten fegyverzetét, az ördög soha nem fogja azt megtudni. Úgy fog elmenekülni előled, mintha Jézus lennél. Gondolkodj el ezen. Te mit tennél az ördög helyében, ha szemtől szembe kerülnél valakivel, aki Isten páncélját, Isten sisakját viselné, és mindkét kezében Isten fegyvereit tartaná? Amíg az az ember csak Isten szavait szólná, azt hinnéd, Isten van a páncél mögött! Ne hanyagold el a fegyverzet egyik részét sem. Viseld az összeset! Tartsd az ördögöt védekező helyzetben – és tartsd a kezedben a hatalmat, amíg Jézus vissza nem jön!

A Sátán nem akarja, hogy ragyogó arccal járj ebben a világban. Mindent megtesz, hogy Isten közelébe ne juss. Vajon ha kijössz a csendességedből, meglátják-e, hogy ez az ember világosságot hozott? A világosság szentek szentjéből átsugárzik a szentélybe, és onnan a pitvarba. A szentély a lelked, az érzelemvilágod, az akaratod, a gondolataid. Ha Jézus benned lakik, az egész gondolkozásod más lesz. Másképp vélekedsz emberekről, családról, anyagiakról, munkahelyi problémákról. Más-képp nézel azokra, akiket eddig ki sem bírtál. Akkor megjelenik benned Istennek a minden emberi értelmet felülhaladó szeretete. Mert a szentek szentjéből a szentélybe árad az Úr Jézus lelkülete. Csinálsz dolgokat, amiket addig nem akartál, mert Ő akarja csinálni. Összetörik a kemény, makacs nemakarásod. Mert más övez fel téged, és oda mégy, ahová nem akarsz (Jn 21,18). A pitvart, külső életedet vajon Isten Szentlelke alakítja-e? A szemed nézését, a szájad mozdulását, az arcvonásaidat? Belülről kifelé árad a fény. Ne kívülről próbálj magadon változtatni – mindenki érzi, hogy hamis. Nem érzed, hogy sok torz van még a külsődön, ami nem egyezik azzal a személyiséggel, Aki benned lakik? A pitvarban láthatják a görögök, a külső életeden keresztül látja a világ Jézust. Isten azért nem ragadott el, és vitt még haza bennünket, mert rajtunk és bennünk is végzi tisztító munkáját. A világ követeli: “Látni akarjuk a Jézust!” Ha bennünk él, tartozunk azzal, hogy láthatóvá tegyük számukra! Menj be a szentek szentjébe, kezdd el Őt csodálni, imádni, hogy átragyoghasson Jézus élete a te halandó életeden keresztül!

A sátánnak van egy ravasz stratégiája, amit arra használ, hogy átvegye az irányítást az életünk fölött. A Biblia ezt kicsapongásnak nevezi, és azt jelenti, hogy „korlátok nélkül élni.” A kicsapongásról úgy prédikálnak, mint szélsőséges erkölcstelenségről, de valójában nem így kezdődik. Eleinte csak néhány, ártatlannak tűnő gondolatról van szó. Aztán ezek a gondolatok egyre csak növekednek, növekednek, míg komoly bűnbe vezetnek. Ne hagyd, hogy a sátán sikerre vigye a kicsapongás stratégiáját az életedben. Tökéld el az elmédben és a szívedben, hogy engedelmeskedsz Istennek a kis dolgokban. Kerüld el a nagy kudarcokat azáltal, hogy Szellemben jársz, egyszerre mindig egy kis lépést megtéve. A nagy győzelmeket is meg fogod szerezni végül.

A sebeknek előzménye van. Valami előidézi mindegyiket. Testi és lelki értelemben egyaránt igazak az előbbi megállapítások. Testileg gyakran előfordul, hogy sebeinknek mi magunk vagyunk az okozói. Figyelmetlenségből elvágjuk az ujjunkat, lehorzsoljuk a bőrt a lábunkról stb. Lelkileg viszont sokkal gyakoribb, hogy sebet ejtenek rajtunk. Mások olykor akarva-akaratlanul megbántanak bennünket. Ilyenkor a seb mélysége több mindenen múlik: érzékenységünkön, azon, hogy mit mondott, vagy tett valaki, s nem utolsósorban azon, hogy mennyire áll közel a szívünkhöz az, aki megsebzett. Baráttól is kapunk sebeket – mondja Igénk. De ez jó szándékú. Az igaz barát jót akar. Tehát, ha sebet ejt, a szándék akkor sem a fájdalom okozáson, hanem a jó irányba terelésen van. Ha megsebez egy baráti szó, ne legyünk sértődöttek, inkább keressük meg egy ilyen helyzetben is a lelki növekedés lehetőségét.

A sértések és mellőzések nevelésünkhöz tartoznak. A legjobb eszköz, hogy a szívünkben levő tövistől megszabaduljunk, ha Jézus szavát követjük: „Imádkozzatok azokért, akik bántanak és kergetnek titeket.” Ha valakiért imádkozunk, azt a szívünkbe zárjuk, és végül elcsendesedik a szívünk, ha Jézus példája szerint mindent az igazságosan ítélőre hagyunk (1 Pét 2, 23). Ha helyet adunk a haragnak, a keserűségnek és az engesztelhetetlenségnek, magunk szakítjuk el magunkat Isten szeretetétől és a megbocsátó kegyelemtől. Ezért hát el a szeretetlenséggel, indulattal, bántó szavakkal!

A siker egy életmód, amely akkor válik lehetővé, ha Isten Igéjére alapozva építjük fel magunkat. Akkor leszünk sikeresek, ha olyan sok időt töltünk az Igével, és olyannyira átitatja a gondolatainkat, hogy – azt is mondhatnánk – az a „második természetünkké” válik. A siker abból származik, hogy olyan állhatatosan hallgatjuk és követjük Isten Igéjét, hogy automatikusan az irányítja a cselekedeteinket. Lásd magad, ahogy engedelmeskedsz az Igének minden elképzelhető helyzetben. Ily módon a siker garantált!

A sikert dicsőítő világ nem lát értéket az összetört dolgokban. De Isten gyönyörűt tud alkotni a töröttből. Ahhoz, hogy egy növény előbújhasson a talajból, a magnak meg kell törnie. Ahhoz, hogy egy kiscsibe nagyobb életet tapasztalhasson meg, a tojáshéjnak össze kell törnie. Még a telivér lovakat is be kell törni, mert meg kell tanulniuk, hogyan engedelmeskedjenek a gyeplőnek és a gazda hangjának. Kezded érteni? Miután Pál átélte az alázatra kényszerítő találkozást Krisztussal a damaszkuszi úton, újraértékelte vallásos ténykedését, mellyel valaha dicsekedett, és szemétnek nevezte azt (Filippi 3:8). Márpedig a szeméttel nem szoktunk kérkedni, hiszen visszataszítónak tartjuk. A megtöretés Isten munkája, amellyel lehámozza rólunk önelégültségünket, hogy így Krisztus jelleme ragyoghasson át rajtunk. Ne értsd félre, összetörni nem feltétlenül azt jelenti, hogy valamilyen tragédiát élünk át. Sokan szenvednek el tragédiákat anélkül, hogy az közelebb vonná őket Istenhez, vagy akár csak elismernék Őt. Ugyanaz a napfény, amely a vajat megolvasztja, az agyagot megkeményíti. A megtöretés lényegét nem annyira a körülményeink jelentik, hanem a reakciónk. Mit próbál Isten tanítani nekünk? Az igazi megtöretés az, amikor Ő annyira lefoszt rólunk minden önelégültséget, hogy már nem marad erőnk arra, hogy helyrehozzuk magunkat. Amikor Isten minden kijáratot elzár, melyen megpróbálunk kijutni, végül rájövünk, hogy egyedül Ő maga a válasz, és ekkor egész életünket megváltoztató felfedezést teszünk. „És mi az?” – kérdezed. Amikor már csak Istenhez fordulhatsz – akkor Ő minden, amire szükséged van. Összegzésül: Isten ereje azok számára van fenntartva, akik feladták, hogy a saját erejükből próbálkozzanak, és a saját elképzelésük szerinti célt érjék el!

A sírás a magvetés idejéhez tartozik: könnyel öntözzük szántóföldünket. Az aggodalom könnyeitől felázott talajból így annál korábban kel ki a mag. Az imádságos könnyek sója olyan ízt ad az elvetett magnak, amely megvédi a férgektől. A komoly meggyőződésből hirdetett igazság kétszeresen élő igazság az emberek számára, ezért ne szakítsuk félbe magvetésünket, amikor sírunk, inkább kettőzök meg erőfeszítésünket, hiszen éppen ilyenkor van itt az alkalmas idő. Nem a nevetés jellemzi a mennyei magvetést, sokkal inkább a lelkek iránt érzett őszinte aggodalom. Így kell hirdetnünk az evangéliumot, nem felületes könnyedséggel. Ismeretes, hogy sokan, akik könnyű szívvel mentek a háborúba, odavesztek. Sokszor ugyanez érvényes a könnyűszerrel végzett szellemi magvetésre is. Jöjj hát, én lelkem, vesd csak tovább a magot sírással, mert lásd, Isten örvendező aratást ígér számodra. Te magad fogod learatni munkád gyümölcsét. Olyan bőséges lesz aratásod, hogy ujjongani fogsz örömödben, ha meglátod. Mikor szemedet elhomályosítják az ezüst könnyek, gondolj az arany gabonára. Tudj hát örvendezni a jelen bajlódásai és csalódásai közepette, hiszen az aratás bőségesen kárpótol majd mindezért!

A sok kicsi ember olyan, mint egy-egy kis vasreszelék. Sokféle mágnes van ebben a világban. Vannak emberek, akik ha reggel felkelnek, azonnal a kocsma felé indulnak. Az vonzza őket. Talán a legnagyobb vonzerő a pénz. A legtöbb ember nem is a munkát szereti, hanem a hasznot, amit hoz, amit a pénzen venni lehet. Pénzen élvezetet is lehet venni. Az élvezet mindig mámor. Megkérdeztem valakit, miért mégy folyton moziba? Két óráig egy képzelt világban él, és elfelejti, ami otthon van. Akik a kábítószer vonzásába kerülnek, elmondják, hogy pár óráig a mennyben érzem magam. És ettől kezdve rabok! Vonz egy rossz barát. Hány szülő aggódik gyermeke miatt! Komoly mágnes a dicsőségvágy is, hogy legyek valaki. Sokszor a pénz is azért kell, hogy ne nézzenek le. Olyan ez, mint amikor az egeret vonzza az a kis szalonnadarab, belemegy a fogóba, és mit szenved utána! Képtelen szabadulni. Hadd mondjam az evangéliumot: semmi nem segít, csak egy nagyobb mágnes. A legnagyobb erő ezen a földön Jézus! A szíved szemével láttad-e? Vonz-e már az ereje? Vonz-e a tisztasága? Neki nem kellett a dicsőség. Az Atyának adta. Vonzott-e már az alázata, a szeretete? Jézus felemeltetett a keresztre. Úgy szeretett, hogy életét adta. Szeretnél vonzó emberré lenni? Kerülj Hozzá egészen közel, hogy belőled is kisugározzon a vonzás.

A sokkal, sokkal több maga Jézus! Ugyanaz a szeretet, türelem, alázat élhet benned, ami Krisztusban. Ha vágyakozol Jézus életére, mondd: Uram, kész vagyok veszni hagyni a száz tálentum ezüstöt, kész vagyok mindent visszacsinálni, nem kívánok nélküled élni!

A szabad gondolkodásra képes ember, eszmélése során keresni kezdi létezésének okát és célját, minden létező eredetét és fenntartóját. Aki így felismeri a Teremtőt, abban felébred a vágy, hogy személyes kapcsolatba lépjen vele, hogy megszólítsa, ahogy szüleihez bizalommal fordulhatott, úgy Őhozzá is kérésekkel, hálaadással fordulhasson, ahogy szülei útmutatását kérhette, úgy Tőle is kérhessen tanácsot. Istennel, Teremtőnkkel, mennyei Atyánkkal az imádság révén lépünk kapcsolatba, és ahogy a szüleinkkel való kommunikáció módját el kellett sajátítanunk, úgy imádkozni is meg kell tanulnunk. A szülők feladata és kötelessége, hogy gyermekeiket imádkozni tanítsák, és – legyenek bármilyen elfoglaltak – megtalálják az időt arra, hogy gyermekeikkel együtt rendszeresen imádkozzanak. (Bíró László)

A szabadulás egyszerű és világos útját tárja fel előttünk, amelynek kapuja akkor nyílik meg előttünk, ha képesek vagyunk a következőkre: “Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik” (Zsolt 37:5). Manapság azonban talán épp ez okozza a legnagyobb gondot, tudniillik, hogy nem tudunk bizalommal lenni, és sokan azért riadnak vissza a hitbeli megoldásoktól, mert úgy gondolják, hogy nekik kell Isten felé a bizalmat megelőlegezni. De ez nem így van! Hiszen az Atya Isten volt az, aki Jézus Krisztus önfeláldozása által kifejezte bizalmát és ragaszkodását hozzánk, emberekhez. A bizalom megszületése és megadása a félelem legyőzősét eredményezi, “mert bízom és nem rettegek”; sőt, nem csak a félelmem múlik el, hanem erőt és reményt is nyerek a jövőm alakítására.

A szakértő dolgozók kitűnnek a tanulásban, a gyakorlottságban és a kemény munkában. A második legjobb nekik nem elfogadható. Az ilyen emberek „mindig keresettek… nem szorulnak háttérbe” (Példabeszédek 22:29 TM). A szakértelem nem örökölhető, meg kell dolgoznod érte. Fent kell maradnod éjszaka, tágítanod kell a határaidat és elutasítani a „megállapodottságot”. Figyelj meg egy szakértő mesterembert; nagyrabecsülésed nőni fog, ahogy látod, hogy odafigyel a részletekre, nem csapja össze a dolgokat, türelmes, teljesen a munkának szenteli magát, és büszke alkotására. Az ügyes mester bizalmat és tiszteletet ébreszt. Nincs jobb mód arra, hogy az igazi kereszténységet gyakorlatban bemutassuk, mint az, ha hozzáértően végezzük a munkánkat. Ha egy hozzáértő ember beszél, az emberek odafigyelnek. Ha kételkedsz ebben, próbálj meg a hitedről beszélni azoknak, akik téged tisztességtelennek, selejtesnek és hanyagnak látnak. Jobb, ha csendben maradsz, míg ki nem érdemled annak a jogát, hogy meghallgassanak! Bármilyen munkakörben is dolgoztok „…mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala” (Kolossé 3:17). Magasra kellene tennünk a lécet, mivel mi Krisztust képviseljük. A munkánk mércéjévé a kiválóságot kellene állítanunk. Így a munkáltatók és ügyfelek, akik tudják, hogy mi Krisztus követői vagyunk, biztosak lehetnek benne, hogy a legjobbat fogják kapni tőlünk. A hozzáértő dolgozó nem veszíthet, mert Isten megígéri, hogy munkájuk mindenképpen fel fogja kelteni azoknak az embereknek a figyelmét, akik előléptetik és megjutalmazzák őket. „Ha látsz ügyesen dolgozó embert, az a királyok szolgálatába fog állani…” (Példabeszédek 22:29). Lehet, hogy a létra legalján kezdik, de rendeltetésük egy sokkal magasabban lévő létrafok.

A szegénység függés. A szegény rászorul másokra, s ezért a szegénység sok-sok alázattal, megtörtséggel, sőt szélsőséges formájában önbizalom letöréssel jár együtt. A szegény erősen függ másoktól. Ilyen módon érzékenyebb Isten dolgaira is, készségesebb, mivel szabadítás után vágyik.
A gazdag ember független. Legalábbis emberi értelemben, egyfajta viszonylagosság mentén, de úgy érzi, hogy nem neki nem parancsolnak, nem is szorul rá senkire sem. Nem csoda, ha a kétféle élet, kétféle hozzáállást teremt. A gazdag az emberekhez gőgösen, keményen viszonyul, a szegény, másokra szoruló lélek alázatosan, könyörögve.

A szégyen a bűnnel együtt lépett be a világba. Éppen ezért a gyalázat mindig valamilyen bűn miatt van. Ha pedig csak rágalomról van szó, akkor előbb-utóbb ki fog derülni az ártatlanság. Dávidot azzal rágalmazta Saul, hogy jogtalanul uralomra tör. Hosszú ideig bujdosásra kényszerült, de Saulnak kellett megszégyenülnie, mert az Úr Dávidot igazolta végül. Dánielről is tárgyaltak a fejedelmek, de ő továbbra is szokása szerint imádkozott. Emiatt az oroszlánok vermébe dobták, de az Úr jótállt érte. Ezekből is látjuk: „jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni” (1Pt 3,17), ha már mindenképpen kell. Megéri engedelmeskedni az igének. Annyi sok szégyentől, szívfájdalomtól megóvta már a hívőket. Ma, ha körülnézel, észreveszed, hogy lopja meg a bűn az embereket méltóságuktól, és gyalázatba juttatja őket. Az Úr szava bölcs tanácsadó. Még ha valamit elrontottunk is, megmutatja a kiutat, hogy kell rendezni, helyrehozni, ami elromlott. Szégyen ért valami miatt? Figyeld a Szentírást, és megtalálod a kiutat a gyalázatból. Az igét és ezeket a dolgokat természetesen az érti meg, aki Lélektől született. Csak a Szentlélek tud elvezetni minden igazságra.

A szégyen és a félelem az ember első reakciója a bűneset után. Nem a ruhák hiánya, hanem a bűn az, ami miatt Isten előtt lemeztelenítve érzi magát. Éppen ezért Isten volt az, aki Krisztusban kiüresítette és – a kereszten szó szerint is – lemeztelenítette magát az ember előtt, hogy bűneinkkel többé ne bujkáljunk és meneküljünk előle, hanem hozzá meneküljünk. Mert a Krisztus keresztje alatt Isten oltalmába vesz minden bűnöst, aki hitével megragadja a keresztfa kinyilatkoztatását: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen…” (Jn 3,16) (Véghelyi Antal)

A szelíd, irgalmas, istenlátó ember élete nem tűnik el nyomtalanul. Eredményei az isteni igazság eredményei lesznek. Körülötte rend keletkezik és harmónia. A megismert istenarc fénye az ő megtisztult szívén át tovább sugárzik a többi ember felé, azok életét is befolyásolja, őket is előre mozdítja a boldogság felé. Kisebb vagy nagyobb körben kialakul körülötte az Istennel és egymással megbékülő embereknek Isten országát építő közössége. A békességteremtésnek ilyen munkája nyeri el Isten ígéretében a legmagasabb rangot, amit ember valaha elérhet: „Isten fiainak neveztetnek.” Fiainak nevezi őket maga Isten. Fiaiként tartja számon, viseli gondjukat és részesíti a maga javaiban. De Isten fiainak fogják nevezni azok az emberek is, akik tőlük tanulták meg Istent Atyjuknak nevezni. Akarod, vágysz erre a hihetetlen méltóságra? Lépj rá, félelem és gátlás nélkül a Boldogság-himnusz Krisztustól feléd nyújtott szent lépcsőjének első fokaira, s mire végig jártad, boldogan veszed észre, hogy már meg is ajándékozott vele szerető Atyád kegyelme. Atyám, Istenem, jól tudom, nem érdemlem meg azt a méltóságot, hogy a te fiad lehessek. Annyiszor hoztam szégyent szent nevedre, annyiszor tettem keresztbe ott, ahol te munkálkodni akartál. De van egy igaz testvérem, az én megváltó Krisztusom. Ha ő testvérének fogad és magához emel, én is ott lehetek családod körében. Segíts, hogy ne legyek méltatlan gyermeked. Segíts, hogy képes legyek békességet teremteni magam körül. Adj békességet és szeretetet a családomban. Add, hogy háborgó, elkeseredett munkatársaim között az én hitem, jó kedvem, vidámságom tudja elsimítani arcuk és lelkük ráncait, s támadjon jó kedv és békesség az én szavaim nyomán. Add, hogy egyházadban is a békességet szolgálhassam. Add, hogy látszódjék meg rajtam kezed nyoma. Add, hogy boldog lehessek melletted és áradjon át rajtam az a boldogság, amit egyedül a te jelenvalóságod tud megteremteni gyermekeid közösségében. Ámen.  (Varga László: Isten asztaláról)

A szelíd istenképűségre teremtett ember messzire szaladt Alkotójától. A “teremtés koronája” – félreértés ne essék nem a férfi, hanem az EMBER -, csúcsragadozójává válva bolygójának, a pusztulás szélére sodorja önmagát. Egyértelmű, hogy farkas a farkast ha bántja is, de nem öli; az ember – talán éppen ez teszi emberré – ellenébe megy az ‘állati’ törvényeknek is. Az állat ugyanis csak akkor öl, ha annak létfenntartási célja van, az ember akkor is, ha emberi kedve úgy tartja… A teremtettség, s benne az Élet, márpedig nem ‘ingyért’ van. Minden létezőnek ‘ára’ van. Ami valahol pluszként jelentkezik, az máshol hiányt jelent. Így, igazából véve nincs ‘profit’ se, hiszen ha felszámolnánk mindent – a munkásnak járó, de elmaradt tisztességes bért, a kizsákmányolt természet sebeinek akárcsak részleges begyógyítását stb. -, akkor máris ‘ráfizettünk’. Ezért különösen fontos újra és újra emlékeztetnünk az evidenciákra. Az ember alapvető bűne ugyanis az, hogy felejt. Krónikusan felejt… Elfelejti az isteni rendet, mely minden létezőnek a tiszteletét célozza. Ezért ölte, mészárolja, s fogja pusztítani a magát ‘civilizált embernek’ tartó ember embertársát mindaddig, amíg csak e földön lesz ember, akivel nem mellékesen, “genetikailag kompatibil”, azaz nemzőképes utódokat képes létrehozni, hiszen “egy vérből teremtette” őket az Isten… A homo sapiens (értelmes ember) sokkal inkább megérdemelné a homo idioticus, azaz a ‘hülye ember’ meghatározását, mert olyat tett/tesz – ha csak a 20-21. századot nézzük -, amit ‘értelmes’ élőlény nem tenne meg soha: mohóságával, bírhatnámságával elpusztítja saját élővilágát, sőt feléli jövőjét… Az élet isteni értelme, hogy rövidke életünkben keressük Őt – szépségben, jóságban, elrejtett s kinyilatkoztatott csodáiban. Isten mindenekelőtt a lelkünkben nyilvánul meg, mivelhogy Isten maga Lélek. Aki szeret, az tapasztalja az Istent, aki gyűlöl az pedig bizonyossággal hirdeti: nincs Isten. Aki cselekvő szeretetében hagyja “történni az Istent” az vezetésben él, s boldogul. Teljesen boldog sosem lesz, mert romlandó testben van, de létének határmezsgyéin megtapasztalva a határtalan Istent, beteljesületlen kívánságai ellenére is teljes életet él, hiszen Isten vonzásában telnek – azaz telítődnek – napjai… (Frankó Mátyás)

A szelídség a Lélek egyik gyümölcse. Ha a Lélek gyümölcse a szeretet és a többi csak e szeretetnek a kisugárzása, akkor a szelídség az igénytelen, lemondásra kész és védtelen szeretet. Ez a báránytermészet, amely készségesen hajol meg Isten és emberek előtt. Lemond a maga hasznáról, zúgolódás és panasz nélkül fogadja becsülete sérelmét. Ez az a csodálatos erő, amely leveretve győz; csendes és drága Isten előtt. Határtalanul készséges a tűrésre és megbocsátásra.

A szellemi ember célja, hogy “megismerjem Őt”! Ma felismerem-e Őt ott, ahol vagyok? Ha nem így van, akkor cserben hagytam Őt. Nem azért vagyok itt, hogy önmagamat érvényesítsem, hanem hogy megismerjem Jézust. A keresztyén munkában sokszor az a felismerés indít el, hogy valamit meg kell csinálni és éppen nekünk kell ezt megtennünk. De a szellemi embernek nem ez a beállítottsága; neki az a célja, hogy minden körülmény közepette Jézus Krisztus felismeréséhez jusson el.

A szellemi gondolkozású ember sohasem fog téged arra kérni, hogy “hidd ezt vagy azt”. Azt kéri, hogy számolj Jézus Krisztus mértékével. Nem azt kívánja tőlünk, hogy a Bibliában higgyünk, hanem, hogy higgyünk abban az egyetlenben, akit a Biblia kijelent (Jn 5,39-40). Arra hívott el, hogy a lelkiismeret szabadságát mutassuk meg az embereknek, nem a vélemények szabadságát. Ha Krisztus szabadságával lettünk szabaddá, akkor mások is eljutnak majd ebbe a szabadságba, amelyben Jézus Krisztus uralma valósul meg. Tartsd magadat Jézus Krisztus követelményeinek mértékéhez. Nyakadat egyedül az Ő igájába hajtsd, ne végy magadra más igát és ne fogj be mást olyan igába, amit nem Jézus Krisztus tesz rájuk. Isten csak sokára tud megszabadítani minket attól a gondolattól, hogy aki nem úgy lát, mint mi, az okvetlenül téved. Isten soha nem így nézi ezt. Csak egy szabadság van, Jézus szabadsága, amely lelkiismeretünkben munkálkodik, hogy képesek legyünk megtenni azt, ami helyes.Ne türelmetlenkedj! Gondold meg, hogyan bánt veled Isten – türelemmel és gyengédséggel; de sohase hígítsd fel Isten igazságát! Haladjon csak a maga útján tovább, ne magyarázkodj a védelmében. Jézus Krisztus azt mondta: “Menjetek és tegyetek tanítványokká minden népet” (Mt 28,19), nem pedig ezt: “nyerjétek meg őket a saját véleményeteknek”.

A szellemi megértésnek nem az értelem képzettsége, hanem az engedelmesség a feltétele. Amikor valaki tudományos ismeretre törekszik, akkor kíváncsi értelme vezeti; de ha Jézus tanításába kíván belelátni, ezt csak engedelmesség által érheti el. Amikor valami homályos előttem, bizonyos lehetek benne, hogy valamit nem akarok megtenni. Az értelmi dolgok területén a homály oka a tudatlanság; szellemi vonalon a sötétség oka az, hogy nem engedelmeskedem. Isten soha senkihez nem szól anélkül, hogy próbára ne tenné abban. Engedetlenkedünk, azután csodálkozunk rajta, miért nem jutunk előbbre a szellemi életben. Ha ajándékodat az oltárra viszed – mondja Jézus -, és ott megemlékezel arról, hogy testvérednek valami panasza van ellened…” (Mt 5,23-24) – egy szót se szólj nekem tovább, menj és hozd rendbe ezt az ügyet. Jézus tanító szava ott üt szíven minket, amiben éppen vagyunk. Egy pillanatig sem állhatunk meg előtte, ha szélhámoskodunk. Megnevel a legapróbb részletekig. Isten Szelleme felfedi önigazolásunkat; érzékennyé tesz olyan dolgokra nézve is, amikre azelőtt nem is gondoltunk. Amikor Jézus az Igében rád bizonyít valamit, ne bújj ki alóla! Ha kibújsz, vallásos szélhámos lesz belőled. Figyelj fel arra, amire csak a vállad vonogatod és mindjárt megtudod, miért nem fejlődsz szellemileg. “Előbb menj el…”, még ha azt kell is kockáztatnod, hogy fanatikusnak tartanak: meg kell tenned, amit Isten mond neked.

A szellemileg halott emberek nem tudták megismerni a Teremtő természetét, a tőle származó kijelentés nélkül. Istent úgy képzelték el, mint egy riasztó, kegyetlen, furcsa, erkölcsön felüli, távoli, valami személytelen energiát, de sohasem gondoltak Rá úgy, mint a szeretet Istenére — a szerető mennyei Atyára. „Milyen is Ő valójában?” — kutatják az emberek. Kedves Barátaim, ha meg akarjátok tudni, milyen az Isten valójában — csak nézzetek Jézusra!

A szem az a kis ablak, amin keresztül a lelked néz ki. De a szemen nem csak kinézünk, hanem rajta keresztül sok minden bejön az életünkbe. A szem nyitott kapu a világ és a bűn számára. Nagyon sok bűn egy ránézéssel kezdődik. Gondold el, mi minden jött már be a szemeden? Mire, kire nézel? A szem után megy a láb. Elindul, és tőrbe kerül. Mivel kapcsolatban került tőrbe a lábad? Lehet, próbálod rendezni, és közben egy másik tőrbe lépsz. Ki húzza ki a lábad? Ki segíthet? “Hívj segítségül engem”, mondja a Zsoltár 50,15a. Ha most magadra ismertél, mondd a szívedben: Jézus, segíts! A segítségül hívás már az Úrra nézés. Jézus már akkor látott, amikor elindultál a csapda felé. Isten törődik veled ezért küldött szabadítót. Jézus neve annyit jelent: Szabadító. Merj most Felé fordulni, és lásd meg azt a drága szempárt, ahogy Jézus nézett a bűnös nőre, és feloldozta: “Megbocsáttattak néked a bűneid!” Látod, hogy húzza ki a tőrből? Vagy látnád, ahogyan Zákeusra néz, aki a pénz igézetében élt. A farizeusok megbotránkoznak: “Bűnös emberhez ment be szállásra.” És Jézus feloldozza: “Ma lett üdvössége ennek a háznak!” Zákeus szabad lett, semmi nem érdekes már, amit elvett, négyannyit adott he-lyette. Hittel nézz Jézusra, és szabad vagy! A 124. zsoltár 7. verse mondja: “A tőr szétszakadt, és mi megszabadultunk.” Mersz-e így Őreá nézni, hogy örökre szabad lehess? Csak Egyvalakit kell nézned egyre teljesebben: Jézust! Az élet, amelyben Őt nézheted, lehet igazán boldog, szabad, hálás, Őt dicsérő élet.

A személyes csőd nyomorúságában előbb önmagunknak kell bevallani, csak azután Istennek: „Vétkeztem, nem vagyok méltó.” De nincs a bűnnek olyan mélysége, ahonnan Isten ne hívná magához gyermekét, ha az önként akar megtisztulni és vállalni rendelt szolgálatát. Nem kényszeríti. Meghagyja emberi méltóságát: csak akkor fogadja vissza, ha o maga önként jelentkezik. De kár tehetetlenül megmaradni a disznók vályújánál. Atyám, én is vétkeztem. Nem voltam megelégedve azzal, hogy eszköze legyek szeretettörvényednek. Magam akartam sikeres és boldog lenni. Nem sikerült. Minden, amit nélküled vagy akaratod ellen tetem, engem szennyezett be, engem szégyenített meg. Most látom, mennyivel gazdagabb lennék, ha kezdettől fogva a Te utaidat járom. Értékes életre vágyom, Krisztusért töröld el bűnös múltamat, fogadj be szolgálatodba! Krisztus engem is a Te szeretett gyermekednek nevez. Tudom, nem vagyok erre méltó, de szeretnék azzá lenni. Használj fel gyönyörű céljaid eszközeként, hogy fényt, boldogságot, a Te szeretetedet terjesszem embertársaim felé! Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

A szent élet egyetlen csodálatos titka nem Jézus utánzása, hanem hogy az Ő tökéletes tulajdonságai megnyilvánuljanak az én halandó testemben. “Krisztus tibennetek” – ez a megszentelődés. Az Ő csodálatos életének részesévé leszek a megszentelődésben – hit által, Isten kegyelmének királyi ajándékaként. Kész vagyok-e oly valóságosan megszentelődni Istenért, amilyen valóság ez az Ő Igéjében? A megszentelődés Jézus Krisztus szent tulajdonságainak elnyerése. Az Ő türelme, szeretete, szentsége, hite, tisztasága, szépsége minden megszentelt lélekben és mindegyik által megmutatkozik. A megszentelődés nem azt jelenti, hogy Jézusból erőt veszünk a szentséghez, hanem hogy Jézussal együtt elfogadjuk azt a szentséget, ami benne van, hogy bennünk is ott legyen. A megszentelődés nem utánzás, hanem részesít valamiben. Az utánzás egészen más. Jézus Krisztusban minden tökéletes; és a megszentelődés titka az, hogy Jézus tökéletessége rendelkezésemre áll és általa lassan de biztosan rendezett, egészséges és szent életet kezdek élni. Isten hatalma birtokba vett (1Pt 1,5).

A szent Isten előtt nem tudunk emelt fővel megállni; nincs, amivel kiérdemelhetnénk az üdvösséget. De van pártfogónk, szószólónk, Krisztusunk, aki engesztelő áldozattá lett bűneinkért. Bátran tekinthetünk őrá, és Megváltónknak köszönhetően miénk az örök élet ajándéka. Milyen csodálatos evangélium ez! (Hulej Enikő)

A szent nem szép, amiképpen az sem szép, akibe szerelmesek vagyunk: ő a máshoz nem hasonlítható. Nem a legszebb, hanem a szebbnél szebb, tehát olyan valaki, akinek a szépsége az idő múlásával egyre gazdagabb, mélyebb, bonyolultabb, kimeríthetetlenebb. A szerelmeseket valóban mulatságos vakság sújtja, nem is szerelmes az, akit nem. A költészet nyelvét szívesen segítségül hívó Dávid az Énekek énekével szól a Messiáshoz: “Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké.” Nem szép a szent, hanem “szebb, szebb”. Előbb azonban az utálat van: a szembesülés és szembesítés iszonyata. Ott vagyok, ahol vagyok; és az vagyok, aki vagyok. Emelj magadhoz. Te vagyok, és én vagy. A többi kegyelem. (Visky András)

A szent szolgálat kihatásai (1Thesszalonika 2,13) Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy ő annyi tanítást, igehirdetést meghallgatott már, de nem változott mégsem nála semmi. Ha Isten igéjét nem úgy fogadjuk, mint az egyetlen tekintélyt, Isten beszédeként, nem is vehet erőt rajtunk a megjobbításra. Ha tiszta szívvel olvassuk, alázattal készen a változásra, erővel tölt meg, vigasztal, inspirál a rendes életre, megváltoztatja a gondolkodásunk. Hála Istennek, ma sok lehetőség van az ige befogadására: médián keresztül, istentiszteleteken, különböző alkalmakon, személyes csendességben. Én is olvasom, interneten is hallgatom, és sokszor tapasztalom, hogy napok múlva is az elmémben van, gondolkozhatom rajta. Amikor egy-egy nehéz élethelyzetbe kerülök, mindig segít a meghallgatott és megértett ige. Olvasd, hallgasd és fogadd te is úgy a mai igét, mint Isten beszédét, hogy még krisztusibbá alakítson! „Mily szent öröm minden perc veled, ha áldhatom, Uram, nagy neved! / Mily irgalom, fel sem foghatom, kegyelemedet árasztod rám, Jézusom. / Mily szent öröm minden alkalom, ha lábadnál ülök, Jézusom! / Mily éltető minden pillanat, megnyílik a szívem, ha szól szent szavad.” (HH-R 503)

“A Szentírás az igazság tökéletes zsinórmértéke, ezért a nevelésben a legfőbb helyet kell biztosítanunk neki… Az igazi nevelésnek az a feladata, hogy felkészítse az ifjúságot az önálló gondolkodásra, és arra, hogy ne egyszerűen csak kövesse mások gondolatait… A tanárok vezessék el tanulóikat az igazság forrásához, azokra az óriási kutatási területekre, amelyek a természetben és a kinyilatkoztatásban tárulnak eléjük. Így oktatási intézményeink tanult, de gyenge jellemű emberek helyett erős egyéniségeket bocsáthatnak útjukra, akik képesek önállóan gondolkodni és cselekedni, akik nem rabjai, hanem urai a körülményeknek, akik széles látókörűek, tisztán gondolkodnak, és határozott a meggyőződésük. Az ilyen nevelés több az értelem kiművelésénél. Több a fizikai képzésnél. Megerősíti a jellemet olyannyira, hogy tulajdonosai nem áldozzák fel az igazságot és a becsületességet az önző kívánságok és a világi becsvágy kedvéért. Megerősíti a lelket a Gonosz ellen. Ahelyett, hogy természetük bizonyos adottságai elhatalmasodnának rajtuk és tönkretennék őket, minden indítékukat és vágyukat alárendelik az igazság nagy alapelvének. Mivel Isten jellemének tökéletességét szemlélik, elméjük megújul, és lelkük átalakul Isten képmására. Melyik nevelés lehet ennél magasabbrendű? “Színaranyért meg nem szerezhető, ára ezüsttel meg nem fizethető… A bölcsesség ára drágább a gyöngyöknél.” (Jób 28,15. 18)” (Nevelés, Az igazi nevelés forrása c. fejezetből)

“A Szentírás bőséges bizonyságot tár elénk arról, hogy biztonságosabb az Úrra támaszkodni és elveszíteni a világ kegyét és barátságát, mint a világ támogatásán csüngni és elfeledkezni az Istentől való függőségünkről.” (Próféták és királyok, 352-353. l.; Review and Herald, 1884. jan. 8.)

A Szentírás két ember kapcsolatában nem beszél az arany középútról, az „élni és élni hagyni” elvéről, a közömbösségről. Két lehetőséget villant fel: szeretet vagy gyűlölet, élet vagy halál. A kettő között ott tátong az az áthidalhatatlanul mélynek tűnő szakadék, amelyen ember saját erejéből még nem kelt át soha. Jézus Krisztus hidat vert a mélység fölé, és átvisz a túlsó partra – halálból életre, a gyűlöletből a szeretetre. (Sághy Balázs)

A Szentlélek a Jézusról való bizonyságtételre indít. Nem talál-e ellenállásra, mert emberfélelem és a szenvedéstől való félelem gátol minket? – A Lélek imádkozásra és az Istennel való közösségre indít, de néha késlekedünk, elfecséreljük erőinket mindenféle munkában, ahelyett hogy összpontosítanánk azokat az Ő szolgálatára. Isten Lelke arra int, hogy kutassuk az Ő Igéjét, de nincs időnk rá, értéktelen fecsegéssel és kapkodó sokat-akarással gyengítjük saját magunkat. Pedig Isten olyan gyermekeket akar, akikre úgy jellemző az engedelmesség, mint ahogyan a „gonoszság gyermekeire” jellemző a gonoszság. Az engedelmesség új természetükké lett az övéinek, ha nem is vagyunk mindjárt tökéletesek benne. Fáj-e vajon minden engedetlenséged? Megszomorítjuk a Szentlelket, valahányszor nem engedünk indításainak. Ha tartósan megszomorítjuk, végül is eltávozik tőlünk.

A Szentlélek ereje és kenete, amely minden érzékeny és kereső szívet betölt. Legyen újra olyan gyengéd szíved, amilyen egykor volt. Távolítsd el az érzéketlenséget a szívedből azáltal, hogy megtérsz [a hibádból]. Kötelezd el magad, hogy a szeretet törvényében jársz, szánd magad újra oda az Igének, és légy bensőséges közösségben az Atyával. Ne engedd meg, hogy a szíved állapota távol tartsa tőled a Szentlelket. Légy újra érzékeny!

A Szentlélek feladata, hogy alkalmazza a Messiás munkájának gyümölcsét a bűnös ember életében. Bár mi halottak voltunk bűneink miatt, és ezért önmagunkat soha nem tudtuk volna életre kelteni, Isten Lelke mégis életet adott belénk. Jézus Krisztus az ő Lelkét leheli a megholtakba – már most és majd akkor. Így a Szentlélek már most megújít: belsőleg, azaz lelkileg. A Szentlélek megújítása által új születés, új élet, új lélek, új szív, új természet, új ember, és új teremtés jön létre. Majd akkor a Szentlélek külsőleg is megújít. Az igazak feltámadásakor új testet fogunk kapni, és azt követően örök közösségben fogunk élni az új földön a testben feltámadt Urunkkal. Az új test elnyerésének garanciája pedig nem más, mint az a Szentlélek, aki a meghalt Messiást is életre keltette: „Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.” Hiszed-e ezt? Ha igen, akkor milyen jelentőséggel bír ez számodra a mindennapi életben?

“A Szentlélek gyümölcsei pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, tisztaság… ezek ellen nincs törvény.” (Péter apostol)

A Szentlélek jelenléte a világban, maga a világosság, a gondoskodás, a remény, a vigasztalás. Isten Lelke az, ami a földi nyomorúságunkat tudja enyhíteni. Sajnos a világ még azt sem tudja, hogy a földön munkálkodik a Szentszellem. Kérjük nap mint nap az ő segítő, szerető gondoskodását.

A Szentlélek Jézust dicsőíti. Ezek szerint ha valaki nem Jézust magasztalja, az nem a Szentlélek akarata szerint cselekszik. Mert „ő engem fog dicsőíteni” – mondja Jézus. Bár a szentháromság személyei egyek az istenségben, mégis különböznek a szerepükben. A Fiú dicsőítette köztünk az Atyát, most pedig a Szentlélek dicsőíti a Fiút bennünk. A Fiú kijelentette nekünk az Atyát, a Szentlélek pedig kijelenti nekünk a Fiút (és általa az Atyát). Ha tehát a Szentlélek által akarsz cselekedni, akkor engedned kell, hogy a Lélek elfogadtassa veled a Jézus által kijelentett igazságot úgy önmagadról, mint őróla, és ráhangoljon téged a Jézus dicsőítésére! Ha a Szentlélek Jézust dicsőíti, akkor elmondhatjuk, hogy aki Jézust igazságban imádja, az mind a Szentlélek által szól, mert „senki sem mondhatja:»Jézus Úr«, csakis a Szentlélek által” (1Kor 12,3). A Szentlélek egy az Atyával abban, hogy „mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem” (Jn 5,23). Jöjj tehát, mondjuk együtt: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3,30)

A Szentlélek nem kétkedő; a szívünkbe is nem valami bizonytalan hiedelmet írt, hanem erős nagy bizonyosságot, mely nem hagy ingadozni, sőt oly bizonyossá tesz, mint amilyen bizonyosak vagyunk afelől, hogy testben élünk és hogy kétszer kettő négy!
Vigasztaló Szentlélek,
Légy mi kedves vendégünk,
Ki sok kinccsel gazdag vagy,
Lakozzál együtt vélünk.
Szólásra készíts nyelvet,
Adj tanulásra kedvet;
Hajts fület a hallásra,
Gyújts szívet megtartásra.

A Szentlelket kérni kell (Lukács 11,1–13) Jézus arra buzdította az imádkozni akaró tanítványait, hogy kérjék a Szentlelket. Nem azért, mert másként nem kapnák azt meg, hanem azért, mert fontos, miként a történetbeli barátnak a három kenyér. Jézus rámutatott arra, hogy a váratlan vendéget csak kölcsönkért kenyérrel lehetett vendégül látni. Mivel nem volt otthon kenyér, ezért kellett éjfélkor máshoz menni. Jézus nem akarta, hogy hiányos legyen az övéi élete. Ezért tanította őket imádkozni. Atyjáról úgy beszélt, mint aki bármikor elérhető, akár még „éjfélkor” is, miként a történetbeli barát. De nem elég csak kérni, adott esetben keresni is kell a Szentlelket! Meg kell találni, mint a forrást, s kapcsolatba kell kerülni vele. Ha nem kapjuk meg azonnal, amit kérünk, akkor zörgetni is érdemes érte. Kitartóan, mint ahogyan a barát tette a kenyérért. Itt derül ki ugyanis az, hogy kinek mennyire fontos, illetve nélkülözhetetlen a Szentlélek. Jézus szerint a mindennapi kenyérnél is fontosabb az, hogy a Szentlélek jelen legyen az életünkben. A szerető atyák és szülők meg tudják adni azt, amire lehetőségük van, néha erejükön felül is. Van, hogy kötelességből, s van, hogy szeretetből. De Szentlelket nem tud adni egy sem. A Szentlelket a mennyei Atya adja ajándékként azoknak, akik azt kérik. Ha még nem kérted volna, akkor kérd! Ha megkaptad, vigyázz rá, hogy el ne veszítsd!

A szentség jó dolog, és ezt Ő bőségesen munkálja is bennünk. Kész győzelmet adni gonosz hajlamaink, indulatos természetünk és rossz szokásaink felett, ezért bátran kérjük csak Tőle mindezt. Üdvösségünk felől teljes bizonyosságot, és Vele való szoros közösséget akar adni nekünk az Úr, az igazságban vezetni minket és bátorságot adni, hogy bizalommal járuljunk a kegyelem trónusa elé. Ha mindezeknek híjával vagyunk, annak az az oka, hogy nincs hitünk az elfogadásukra, nem pedig az, hogy Isten nem akarja mindezt megadni nekünk. Ő mennyei lelkületet, béketűrést és buzgó szeretetet akar mindazoknak adni, akik komolyan kérik ezt Tőle.
De vigyázz: feddhetetlenül kell élned! Ne legyenek hátsó gondolataid, se görbe utaid; ne legyen benned képmutatás vagy csalárdság. Ha hamisan élünk, Isten nem halmozhat el ajándékaival, mert akkor a bűnt jutalmazná. Csak az őszinte becsületesség útja vezet mennyei gazdagsághoz, amely minden jó dolog összessége. Hatalmas ígéret ez, amelyre szabad imádságban hivatkoznunk. Térdeljünk hát le, és tegyük ezt!

A Szenttel való találkozás mindenek előtt az utálatot váltja ki. Emberi érzés, bizony a legőszintébb a Szenttel való találkozás pillanatában. Az Írás addig szép, és nem szent, amíg a szöveg szól, és nem a személyesen hozzánk beszélő Legszentebb hangját halljuk a szentek szentjéből. Az utálat, tisztesség ne essék szólván, kegyelemteljes érzés a Legszentebbel való szembesülésünkkor. Amíg az Írás szép, és nem szent, olvasói vagyunk a könyvek könyvének, de semmi esetre sem kerültünk beszélő viszonyba a magasságban lakozóval. Az általunk kivételesen szentnek tartott emberei Istennek halálra válnak, megsemmisülnek, leesnek, amikor eléri őket a személyesen nekik szóló Szó. Átjárja őket a veszedelme az isteni beszéd kétélű éles kardjának, amely elhatol a vesék és velők megoszlásáig. Nem bírják elviselni, mert Istent valóságosan benne látják lenni minden egyes szóban, mert valóságosan benne is van, korlátozás és fogyatkozás nélkül. A szent nem szép, sokkal inkább rettenetes. Ha pedig a gyöngeség képében mutatkozik meg, mint a Názáreti, akkor fokozhatatlanul nevetséges, sőt olyannyira megsemmisíthető, hogy meg is semmisítjük, ő pedig a szemünk láttára dicstelenül meg is semmisül. (Visky András)

A szenvedés ugyanolyan titok, mint maga az élet, s mivel élni akarunk, megpróbálunk együttélni a szenvedéssel. A keresztény ember sem tartja örvendetesnek a szenvedést, olykor ő is keservesen kínlódik emiatt, de tudja, hogy mindent, a jót is meg a rosszat is Odafönntről kapja. S mivel életét igyekszik Gondviselő Istenének a kezébe helyezni, ezért saját életvezetési hibáinak, vétkeinek, mulasztásainak következményeit, az azokból fakadó gyötrődéseket nem Teremtőjének rója fel, hanem igyekszik fegyelmezetten elhordozni, hogy békessége legyen – elsősorban önmagával. Azokat a szenvedéses pillanatokat pedig, melyeket nem ért, miért hasítanak bele életébe, azokat pedig igyekszik méltósággal elhordozni, bízva a sokszor megtapasztalt igazságban, hogy a Mennyei Atya nem kísért minket erőnkön felül… A tudat, hogy Isten a rosszból is tud jót előhozni, nemcsak erőt ad a hétköznapjaink küzdelmeiben, de lelkünk békessségét, a teljességet is munkálja… (Frankó Mátyás)

A szenvedések által sok olyan leckét tanít meg nekünk Isten amit máskülönben sosem tanulnánk meg. A szenvedésekben jövünk rá milyen gyengék vagyunk, vágyunk arra, hogy valaki segítsen. Ő pedig odavon királyi trónjához és megszűnik a világ számunkra, vágyódunk a békességes menny után.
Amikor a hívők szenvednek csiszolódik jellemük, személyiségük. Persze ezt egy világi ember nem érti és teljesen másként reagál minden szenvedésre. Fontos mikor szenvedünk ne felejtsük el, nem vagyunk egyedül, Isten el nem hagy minket.

A szenvedések világában élünk. Nehézségek, próbák és szomorúság vár reánk a menny felé vezető úton. Sokan azonban kétszer olyan nehézzé teszik az élet terheit azáltal, hogy állandóan előre érzik a bajokat… Határozott erőfeszítést kell tenniük gondolkodásmódjuk megváltoztatására. Boldogságuk attól függ, hogy gondolataikat vidám dolgokra terelik-e… Krisztus minden próbában segítséget nyújt nekünk, ha keressük Őt. Megnyitja a szemünket, hogy észrevegyük a gyógyulás igéretét. A Szentlélek megtanít bennünket arra, hogyan tegyünk magunkévá minden áldást, amely a bánat ellenszere lesz. Minden ajkunkhoz helyezett keserű italhoz fogunk találni egy gyógyító ágat… Bármilyen is a helyzetünk, ha az Úr igéjének cselekvői vagyunk, van vezetőnk, aki irányítja a lépéseinket. Bármilyen szomorúság vagy veszteség ér, van együttérző barátunk. Ha tudatlanságunkban ballépést követünk el, Megváltónk nem hagy el bennünket… Az Isten városa felé vezető úton nincsenek olyan nehézségek, amelyeket ne győzhetnének le azok, akik Őbenne bíznak. Nincsenek olyan veszélyek, amelyekből ki ne menekülhetnének.? (Boldog élet, Minden békesség forrása c. fejezetből)

“A szerelem elmúlik, de a szeretet megmarad!” – sóhajtanak fel bölcselkedve a régvolt fiatalok, mely mondat igazságtartalma szinte sértően cseng az érzelemhabzsoló fiatal szerelmesek fülében. Szerencsésebb lenne talán azt mondani: a szerelem az idő múltával méginkább erősíti a szövetséget. Ha… ha a hűség nem sérül! Márpedig az gyakran sérül, hiába emlegetjük a hűségnek a morális-praktikus oldalát, hogy ti. egyben tartja a családot, és garantálja a gyerekek biztonságos felnevelését stb. Ha a felek között nincs tartalmas emberi viszony, akkor ez álságos dolog, ráadásul a gyermeknek nem “mintha”, hanem valódi érzelmi biztonságra van szüksége. Számos családi élet válik pokollá, mert a mindenáron való hűséget színlelik benne. Az effajta magatartás azoknak az embereknek a menedéke, akik nem tudnak szembenézni a változással. A házassági fogadalomnak – manapság “sikk” esküt nem tenni -, éppen az lenne a lényege, hogy nem aszerint döntök majd, ami épp a legjobb nekem, mert akkor minden nap elcsábulhatnék. Amikor választok, akkor a választásom értékeli föl azt az egy személyt. Attól lesz ő a legértékesebb, hogy belehelyezem a bizalmamat, és áldozatot hozok érte: lemondok az összes többiről… Ahogyan a párkapcsolati döntésben, ugyanúgy az Istennel való kapcsolatban is általánosan elvárható az érzelmi hitelesség. Enélkül megüresednek szavaink, s erőtelenné válnak cselekedeteink. A “Légy jó mindhalálig!” kívánatos eszméje terhelő ideológia csupán, ha nem vesszük észre, hogy a jóság mindig a hűségből fakad. “Aki a kevésen hű, az a sokon is az!” – tanítja a Mester. A hűséget tehát soha nem körülmények határozzák meg, hanem mindig a hűséges ember formálja a környezetét! Az Élet ‘koronája’ maga a teljességgel megélt élet. Aki múltba mereng, s emlékeihez tapad vagy jővőben ábrándozva kergeti álmai bárányfelhőit, az nem veszi észre, hogy most van itt az Isten, most szól, most akar megajándékozni, s ezzel elmúlasztja a legdrágábbat: az Istenhez kötődő, hűséges, áldott élet lehetőségét… (Frankó Mátyás)

A szeretet ami az emberekben van Istentől van belénk kódolva. Még az állatokban is benne van. Ki ne látott volna állatokat akik össze tartoztak és a szeretet által ölelték egymást. Orrocskájukat összedörzsölték, összebújtak, és különböző módon mutatták ki szeretetüket. Hisz Isten teremtményei vagyunk mindannyian a földön. Még a növényeknek is szükségük van a szeretetre. Megállapított tény, hogy azoknak az embereknek akik szeretettel gondozzák a növényeiket, sokkal szebbek és mutatósabbak a virágaik, vagy a kultur növényeik, mind azoknak akik csak locsolják, de nem foglalkoznak velük. Az egész teremtett világnak szüksége van arra, hogy szeressék, gondoskodjanak felőle. Ezt Isten meg is teszi, a többi rajtunk áll. A lelke bennünk lakozik, és azt a szeretetet sugározzuk ki. Az az ember aki nem tud szeretni, nagyon távol van Istentől, Jézustól. De nincs lehetetlen Istennél, mert minden ember szívéhez szól valamilyen formában, csak meg kell hallani a hangját. A szeretet mindent legyőzz, mindent elfedez, vagyis megbocsájt, erőt ad. Isten parancsaiba álljunk bele és a szeretteinket halmozzuk el a szeretetünkkel, mert ugyan azt kapjuk vissza.

A szeretet az egyetlen dolog, amely tékozlás útján gyarapodik. (R. Huch) Ki mint vet, úgy arat? Ez a sokat koptatott szólás mindenkinek ismerős. A föld gazdájának meg kell dolgoznia a bő termésért. Nem hullanak csak úgy az ölébe a búzamezőről az érett kalászok! Ahhoz, hogy a termést betakaríthassa, tennie is kell valamit. És ez nem mindig egyszerű. Le kell küzdenie az elemeket: a tomboló szelet, a tűző napsugarat, az ömlő esőt. Óvnia kell földjének kincsét a kártevőktől. De ez sok esetben még a könnyebbik oldala a dolognak. Mindenekelőtt ugyanis le kell győznie saját kényelmét, lustaságát és megfogni a munka végét! Nekünk is így kell legyőznünk a bennünk szunnyadó, fel-felébredő kényelemszeretetet. Önmagunk szeretetét. Igényeink előtérbe helyezését. Hiszen ha az igének engedelmeskedni akarunk, félre kell tennünk minden mást, és a jó cselekvésére kell összpontosítanunk. Le kell küzdenünk önmagunkat, és a külső fenyegetettséget is, ami minduntalan el akar téríteni bennünket a helyes útról. Ami meg akarja akadályozni, hogy a jót cselekedjük. A bennünket körülvevő világ is sokszor ilyen, minket hátráltató, akadályozó úttorlasz. Mindenfelé vonz és csábít, csak a szeretetből fakadó jócselekedetektől igyekszik távol tartani.Olykor ki is gúnyolja a világ azt, aki az ige szerint cselekszik. Baleknak, bolondnak tartja. De bennünket ez ne hátráltasson! Minket ne ez vezéreljen! Hanem az, hogy bármilyen küzdelmes is az utunk, soha ne fáradjunk el, mert meglesz a jutalmunk! Meg kell tanulni élni a kínálkozó lehetőséggel, megtalálni azt, ami segíthet paradox világunkban. Miképpen a jó gazdát bő terméssel árasztja el a gondozott föld, úgy mi is bőven fogjuk aratni jóságunk gyümölcseit. Mert az Úr megjutalmazza azokat, akik az ő útmutatása szerint a jót cselekszik? Mutass utat az élet rengetegében, Istenem! Egyedül erőtlen vagyok, de ha te támogatsz, Uram, szárnyra kelek! Ámen.

A szeretet boldog jövőbe vezet 1János 4,7–21 Vannak, akik tele vannak félelemmel, amikor komolyan belegondolnak abba, ami vár majd az emberre az ítélet napján. Való igaz, az a nap véglegesen elválasztja egymástól az embereket, örök sorsunk megpecsételődik, s azon nem lehet többé változtatni. Ott nem lehet kifogás, mert a mindentudó és végtelenül bölcs Isten szeme, mint a röntgen, átlát rajtunk. És amit kimond, az ellen nem lehet apellálni. Nincs hova. Miért félhet a hívő ember az ítélet napjával kapcsolatosan? Két lehetőség van. 1. Azért fél, mert van miért félnie. S azt a miértet tudja is, de nem rendezte, vagy nem is akarja rendezni (Zsid 10,26–27.31). Ennek egyetlen gyógyszere van: a megtérés. 2. Azért fél, mert nem lett benne teljessé a szeretet (1Jn 4,18). Mit jelent, hogy teljessé lett bennem a szeretet? Ha meg merem vallani, hogy Jézus, aki az Isten Fia, az én Megváltóm és Istenem, akkor biztos lehetek abban, hogy őbenne maradok, és ő bennem. Akkor egyre jobban feltárul előttem Istennek minden értelmet felülhaladó szeretete irántam. S ennek a szeretetnek a megértése, elfogadása, imádása bizalmat ébreszt és munkál a lelkemben Isten iránt és az ő eljövetele iránt, hisz az a bíró fog ítélni, aki már megváltott engem.

A szeretet fenyít. Kérlek, hogy Istennek az Igén keresztül hozzád érkező fenyítését ne vesd meg. Ne is lankadj meg, ha dorgál téged. Soha ne legyen olyan érzésed, hogy hagyja már abba! Nem bírom tovább, elcsüggedek, elkeseredek. Vigyázz, itt folyik bele az Ördög, és keménnyé, keserűvé tesz Istennel szemben. Folytatja Igénk: “Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad.” Isten a dorgálást az olvasott, a hallott Igén keresztül kezdi. A lelkiismereten keresztül is dorgál. Nem csak kívülről szól Isten szava – belül is. Sokszor elhallgattatom, kimagyarázom, nem tehettem mást, nem én vagyok az oka. Örülni kellene, mert az első foka, ahogy Isten cselekszik velünk bűneink miatt, hogy dorgál kívül is, belül is. Ha embereken keresztül dorgál, felháborodunk. Ez mondja nekem?! Értsd meg, Isten akarata nélkül senki nem mondhat neked egy szót sem. Nem mondhat rólad rosszabbat senki, mint ami igaz. Ne háborodj fel azon, amit mondanak, kicsi ez ahhoz képest, ami a valóság. Amikor Isten dorgál, még nem mozdul a keze. Egyszer olyan komoly volt számomra ez az Ige: “Minden szenvedésüket ő is szenvedte” (Ézs 63,9). Ha majd ütnie kell, és sírsz, ő veled együtt sír. “Megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad.” Ne kényszerítsd ki az ostort. Fogadd el a bánásmódját veled. Értsd meg a szeretetét, amelyik fenyít és dorgál. Lásd meg a keresztet, rajta az egyetlen Engedelmest, akit minden csapás ért. A kereszt minden sebnek bekötözése, gyógyítása. Minden megvallott bűnödnek megbocsátása.

A szeretet forrásai Istenben vannak, nem bennünk. Képtelenség Isten szeretetét a saját természetes szívünkben keresni; csak akkor van ott, mikor a Szent Szellem kiárasztotta ránk. Ha bizonygatni próbáljuk Istennek, mennyire szeretjük Őt, ez biztos jele annak, hogy nem szeretjük Őt. Iránta való szeretetünket a teljes önkéntesség bizonyítja, az magától értetődően jön. Visszatekintve nem tudjuk megmondani, miért tettünk bizonyos dolgokat: a kényszer nélküli szeretet hozta létre őket. Isten élete ilyen kényszer nélküli módon szabadon nyilvánul meg, mert a szeretet forrásai a Szent Szellemben vannak (Róm 5,5).

A szeretet Isten szemében a legfontosabb: Mert szeretetből tudunk megbocsátani. Jézus tanít arról is, hogy sokan mondják majd Uram, Uram,de én azt mondom nekik nem ismerlek titeket. Miért? Mert sok mindent tesz az ember, prófétál, szépen beszél, ismeri Isten beszédét és azt tovább is adja. Van hite, osztogat adományokat, de nincs szeretet benne akkor hiábavalók ezek a dolgok. Honnan tudhatjuk ezt? Onnan, hogy a próbákon megbukunk, mert mindenkinek van próbája, mert az Úr tudja a gyengeségeinket, mi az amiben változnunk kell. És amíg a hibáinkat el nem hagyjuk ezek a próbák nem szűnnek meg. Bár mi úgy gondoljuk, hogy a gonosz teszi velünk, de ez Isten engedélyével történik, mert ha legyőzzük magunkat, a hibáinkat, akkor megnyertük a csatát. Azt pedig csak szeretettel tudjuk megtenni. “Mert az egész törvény ez egy ígéretben teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Galata 5:14)

A szeretet Lelkéhez csatlakozik a fegyelem Lelke is; a kettő együtt szent szeretet. A szeretet fegyelem nélkül csak jóságos gyengeség, ami többet ront, mint használ: Fegyelem ott van, ahol az ember először Isten parancsát keresi és az Ő akaratának a korlátai között mozog. Természetünk szerint fegyelmezetlen teremtések vagyunk. Mindenki csak azt szeretné tenni, amihez hajlama van. – Ma borzalmas fegyelmezetlenség tárul szemünk elé. Minden korlátot lerontanak, a tekintélyt kigúnyolják, sárba tapossák az isteni parancsolatokat. Ez az Antikrisztus lelke. Jézus Lelke a fegyelem Lelke. Bár az ember bizonyos mértékig tudja magát fegyelmezni és uralkodhat magán, a fegyelem Lelke mégis egészen más. Ezt a Lelket akkor nyerjük el, ha önfejűségünket, könnyelműségünket, féktelenségünket és ellenkezésünket fájónak találjuk és magunkra vesszük Jézus igáját. Az erő, a szeretet és a fegyelem teszi az embert igazán keresztyénné.

A szeretet megéléséhez hozzátartozik, hogy ez mindig igazság mentén történjen. Aki igazságtalanságot követ el, vagy komolytalan az igazság kérdésében, az végső formában szeretetlen ember. Ilyen az Ige szerint a haszontalan tanú is. Nem veszi komolyan az igazságszolgáltatást, és így szeretetlen magatartást mutat: rajta keresztül nem az Úrban való értékek terjednek és érvényesülnek. Igazság mentén való-e a szeretetünk? Ha nem, Istentől kell ezt megtanulnunk, aki Jézus Krisztusban saját igazságának úgy szerzett érvényt, hogy a bűnösök helyett ment a keresztre, akiknek szája telve van álnoksággal és megigazulást szerzett választottai számára. Keressük az igazság mentén való szeretet útjait! Lássuk meg, hogy a kettő nem kijátszható egymás ellen, hanem kölcsönösen támogatják egymást.
(Berencsi Balázs)

“A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.
A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.
A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.
A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.
A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet.”
Simon András: Bűn – szeretet (részlet) Isten szeretete a Szeretet maga… Nem kellene semmiféle jelzőt még elé rakni, mégis megtesszük, mert érteni próbáljuk az érthetetlent. Ugyanakkor annyira elesettek vagyunk a mi emberi szeretetünk dolgában, hogy az érthetőség kedvéért kellenek nekünk azok jelzők, szükségünk van magyarázatokra és viszonyításokra. Míg Saul-Pál apostoli leveleiben előszeretettel magyarázza a törvény, az ígéretek, a megigazulás problematikáját, eladdig egy János – egy a tizenkettő(!) közül -, csak ennyit mond: “Mi ismerjük és hisszük”… Isten szeretetét magyarázni lehet, de nem sok értelme van. A magyarázat ugyanis az észnek szól, a hit és a felismerés (ahogyan a görögök nevezték gnózis) viszont a szívben történik. S mi több? A tudás vagy a felismerés? Melyik tesz jobbá? Melyik emel? A tudás a gonoszsággal együtt borzalmas terveket is képes megvalósítani, de a felismerés a hitbéli meggyőződésben képes olyat is tenni, amit a ráció soha: elfogad. Isten szeretete azért ‘kegyelmi’, mert nem személyválogató, de mindig személyes és az egyes embernek szóló. Az Ő szeretete – s ez okoz olykor sok fejtörést az embereknek – határtalanul elfogadó, s ezért minden esetben nemcsak nevelő és növelő, de egyben emelő, hiszen egyet akar: átölelni. Akit Isten megérint, az nem tud olyan maradni, mint amilyen korábban volt; erről szólnak az evangéliumok, ezt olvashatjuk ki az egyháztörténelemből is. Annak megváltozik az élete, s azt teszi, ami az ember célja itt a földi létben: Istenben megtalálva önmagát, hálaadással szolgálni – mert az Isten szeretetére egyedül csak szeretettel lehet válaszolni… (Frankó Mátyás)

A szeretet megtanulására nem elegendő az életünk, mindenkor fedezünk fel benne valami olyat amit nem vártunk volna, vagy nem gondoltunk volna. A szeretet magában is egy olyan csodálatos érzés, amit szemünk nem képes felfogni, fülünk nem képes hallani, ha nem hagyatkozunk a Mennyei Atyánkra. Ő annyira szeret bennünket, hogy mielőtt még megszülettünk volna, már akkor ismert bennünket, végígkísér egész életünkön, ha megengedjük neki, segít, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, ő mindannyiunkat megáld, mégha nem is akarjuk észrevenni, akkor is megáld, mert bízik bennünk, hogy egyszer beengedjük az ajtónkon, és ottmarasztaljuk, hogy lakozzon közöttünk.
Maga az élet is egy nagy csoda, mekkora áldás, hogy magunk sem tudjuk elképzelni azt a szeretetet, melyet vele közvetít mindannyiunk felé. S akkor még ott van a csodálatos szabad akaratunk, ami megint egy újabb áldás, amit persze sokan természetesnek vesznek. Nem természetes, az is az isteni szeretet ajándéka nekünk. Úgye milyen érdekes, ezekről keveset beszélnek? Mennyire szerethet bennünket, hogy mindenkinek adott egy őrangyalt? Mennyire szerethet bennünket, hogy segít, ha kérjük. S persze, akkor amikor a legnagyobb gond van, akkor mindannyian hozzáfohászkodunk, s amikor eltűnt előlünk a gond, akkor eltűnt a fohász is. De ő bennünk bízik, mert az elsőkből lesznek az utolsók és az utolsókból az elsők, ha nem figyelünk oda Mennyei Atyánkra.

“A szeretet… mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. Soha el nem fogy.” (1Korintus 13,78a) Röviden így szeretném mondani: a szeretet mindent megbocsát. Mindent elfedez. A szeretet meg nem történtté teszi azt, ami történt. Úgy bocsát meg, hogy újra lehetőséget ad a másiknak. Hiszi, hogy más lesz. A szereteted nem olyan-e, hogy mindent felfedez? Még akit szeretsz, abban is felfedezed a hibát, hogy mondhasd: látod, ilyen vagy. Mindig olyan megrázó, amikor Jézus Péterrel beszél, és tagadást, mindent megbocsát. Megbocsátása azzal jár, hogy megbízza Pétert: “Legeltesd az én bárányaimat” (Jn 21,15). Péter, megbízom benned – újra rád bízok mindent. Jézushoz mindig tömegek jöttek. Vonzotta az embereket. Napokat töltöttek Vele. A gyógyítások, a csodái vonzották? Azok is, de mindenek mögött a szeretete. Jézusnak hite van hozzád akkor is, ha buktál, ha vétkeztél. Van-e hited a szeretteidhez? A nehéz gyermekedhez, a házastársadhoz, hogy egészen más ember lehet belőle? A hitetlenségünkkel kötözzük egymást. Jézus minden emberben azt látta, amivé majd formálhatja. Te Simon vagy, a Jóna fia, Péter lesz belőled. Kőszikla! Milyen jó, ha az ember így tud nézni. Ez az, ami épít, erősít, áld. Az Úr ma úgy lát téged, hogy áldás lehetsz, Isten ajándéka lehetsz sokak számára. Egy boldog, vidám ember, akinek jó a közelében lenni. A szeretet mindent eltűr. Olyan keveset tudok tűrni. Szereteted mennyire tűrőképes? “A szeretet soha el nem fogy.” Isten szeretetéről beszél ez az Ige, arról, amit Ő hozott. Ne félj, hogy elfogy! Kétezer éve fogyasztja ez a világ, és mégsem fogyott el.

A szeretet nem feledékeny! Ha valaki valóban sokat jelent számunkra, akkor nem feledkezünk meg róla. Istennek például annyira fontosak vagyunk, hogy mindig gondol ránk. A Szentlélek újra meg újra emlékeztet az atyai szeretetre. (Balogh Éva)

“A szeretet nem rója fel a gonoszt.” Az egyik fajta ember úgy haragszik, hogy hirtelen kitör, aztán elmúlik. Lehet, az a fajta vagy, aki nem mutat semmit, de nem tud megbocsátani. Felróvod! Tudjuk, mit jelent ez, hogy sok van a rováson. Valahol a szívünkben mindent felróvunk. Évtizedekre visszaemlékszünk. Tudod, mit imádkozol a Miatyánkban? Átkot magadra. Úgy bocsásson meg nekem Isten, ahogy én is az ellenem vétkezőknek. Mi lenne, ha Isten is azt mondaná: megbocsátok, de nem felejtek? Hány ember van, aki semmit nem mond, de belül morog, kedvetlen, megkeseredett. Úgy járkál, mint egy sértett királynő. Vegyék észre, velem nem lehet így bánni. A szeretet nem csak megbocsát, hanem el is felejt. Az nem szeretet, amikor úgy jársz otthon, hogy engesztelhetetlen vagy. A szeretet nem tesz ilyet. A szeretet megbocsát, mégpedig úgy, hogy “nem rója fel a gonoszt, nem gerjed haragra”. Nem emlegeti, nem tör ki, szeret. Amikor beteszed a bögréket, mindig úgy teszed, hogy a szép oldalát fordítod kívül. Miért nem teszed ezt az emberekkel? Miért mindig a csorba oldalát fordítod kívül? Nézd a szép oldalát – van neki az is. Ne úgy állítsd magad elé, hogy azt lásd benne, ami rossz. A szeretet azt nézi, ami szép, ami jó, ami szeretnivaló. Azt látja meg újra és újra, és azért hálás Istennek.

A szeretet örökkévaló elvi alap. E világi életünkben is csak akkor élhető az élet, ha ez a kapcsolatfajta fennáll ember és ember között, és az üdvösséges világnak is ez adhat csak ízt és tartást. Kegyességünk értékességét tehát az mutatja meg, hogy miként viszonyulunk embertársainkhoz, és nem az, hogy mennyire tudjuk különlegesnek eladni magunkat, akár tettekre, akár misztikus, sejtelmes vagy prózai, de feltupírozott „ajándékokra” apellálva.

A szeretet soha el nem múlik. (1Kor 13,8a) Ha belegondolunk, hogyan is éljük meg természetes emberi szeretetérzésünket az életünkben, és merre is, kire is irányulhat az ember szeretete, talán azt mondhatjuk, a szeretet olyan, mint egy háromágú villa vagy olyan tűz, melynek három lángnyelve van. A helyénvalóan megélt emberi szeretet egyszerre irányul magunkra, embertársainkra és Istenre. De vigyázzunk! Önmagunk szeretete véletlenül sem felfuvalkodott önimádatot jelent, hanem az Isten kegyelmét elfogadó, bűnbocsánatában megnyugvást találó ember önmagával kialakult jó viszonyát jelzi, mely a vétkes óember megtagadásából és a megtért újember elfogadásából fakad. Aki azonban tévesen értékeli önmagát, magának tulajdonítja képességeit és tehetségét, az ellenkező végletbe esik, és ez a szeretet már rég nem az önmagával való helyes viszony, hanem gőgös önhittség, nárcizmus. Hasonlóképpen el lehet tévelyedni a másik két szeretetérzés megtévesztő kísértéseiben is: hiszen ha valaki szeretetét kizárólag másokra árasztja, az nem igazi emberszeretet, legfeljebb rajongás. És aki azt hiszi, hogy szeretetével csakis Isten felé kell fordulnia, és minden mást figyelmen kívül hagy, az téved talán a legsötétebb tévútra: szeretete már rég nem Isten-szeretet, hanem pusztító fanatizmus. E háromféle, helyesen megélt szeretetérzésnek tehát egységben, egymást kiegészítve és egymást táplálva kell működnie, hogy az ember igaz hitből fakadó, egészséges és teljes szeretettel törekedhessen Isten akaratának betöltésére. Szerető Urunk! Ne engedd, hogy elborítsa lelkünket a gonosz indulat! Szentlelked hatalmával tápláld szívünkben a te szeretetedet. A te szereteted éltet minket, Urunk. Jöjj, szerető Atyánk, és vedd hatalmadba szívünket, hogy másoknak is továbbadhassuk mindazt, amit tőled kaptunk. Ámen.

A szeretet soha nem vall kudarcot. Semmi nem működik nélküle, és vele mindig sikeresek vagyunk. Amikor szeretetben élünk, nem vallhatunk kudarcot. Hit kell ahhoz, hogy elfogadjuk, a szeretet útja vezet sikerre. A természetes elme talán nem érti ezt, mert a természetes embert és a világot az önzés irányítja.

A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. (1Jn 4:18) Nem élt, mert félt. Sokak sírfelirata lehetne. A szeretetnek nem a gyűlölet az ellentéte, hanem a félelem. Lebénítja az embert, nem enged szabad kibontakozást képességeink számára. A gyűlölet is életellenes, de a félelem még inkább. Persze, a kettő egy tőről fakad. Valahogy úgy viszonyulnak egymáshoz, mint az előszoba a nagyszobához. A félelmen át vezet az út a gyűlölethez. Úgy tűnik, mintha az eddigieket megcáfolná az emberi magatartás két fajtája. Vannak, akik nagyon félnek mindentől, de a világért sem állítanák magukról, hogy bárkit is gyűlölnek. A másik az a fajta, aki nagyon gyűlöl valakit vagy valamit, és mellesleg bátor ember, s úgy tűnik, nincs benne semmi félelem. Még ezek a végletes formák sem döntik romba alapvető képletünket: Aki fél, az nem mer cselekedni. Vagy ha mer, akkor félelmet gerjeszt maga körül, és ezzel teremt saját lelkében egyfajta hamis biztonságot. A félelem és a gyűlölet összekapcsolható a remek magyar közmondással: Legjobb védekezés a támadás. A szeretet megtanít arra, hogy egyrészt merjünk lépni a másik felé, azonban ne úgy lépjünk, hogy lerohanjuk őt, hanem engedjük, hogy szóhoz jusson. (Sánta János)

A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. (1János 4:18-19) Mivel az Isten élőbb volt mindennél, tőle van a szeretet, és akiben ez benne van nem fél semmitől, mert biztonságban érzi magát. Ha pedig valamilyen bajt enged meg az Úr az életünkben akkor van remény, mert van ígéret. Csak pozitív beszédet szabad szólnunk, nem csak másoknak hanem magunknak is. Ebben segít az ige olvasása, amit az Atya Szelleme leíratott, a benne bízókkal, és ezáltal tudott üzenni a következő nemzedékeknek is. A zsoltáros sok ilyen szerető, gondoskodó, ígéretet énekelt meg amiben gyönyörködhetünk.

A szeretetet a legtöbben nem tudnánk meghatározni, nem tudjuk, mire gondoljunk, amikor szeretetről beszélünk. Szeretet az, ha valakit önként előnyben részesítünk egy másikkal szemben. Lelki vonatkozásban Jézus azt kívánja, hogy Őt részesítsük előnyben (Lk 14,26). Könnyű elsőnek lennie Jézus Krisztusnak, amikor már Isten szerelme kitöltetett a szívünkbe Szent Szelleme által. De azután ki kell dolgoznunk gyakorlatban is mindazt, amit itt Péter megemlít. Az első, amit Isten tesz, az, hogy kiűzi belőlem a dölyföt és az álszenteskedést. A Szent Szellem megjelenti nekem, hogy Isten nem azért szeret engem, mert szeretetreméltó vagyok, hanem azért, mert az Ő természete a szeretet. Ezután azt mondja nekem: “Te is szeress ezzel a szeretettel”, “amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 15,12). Számtalan emberrel hozlak össze, akiket nem tudsz becsülni és meg kell mutatnod nekik az én szeretetemet, amint én megmutattam neked. Ezt nem tudod olyan könnyen megtenni! Sokan közülünk megpróbáljuk, de csakhamar belefáradunk. Az Úr “hosszútűrő” (1Kor 13,4). Befelé nézve lássam meg, hogy Ő hogyan bánt velem. Az a tudat, hogy Ő minden bűnösségem, aljasságom, önzésem és rosszaságom ellenére végsőkig szeretett engem, kikényszerít engem a világba, hogy ugyanúgy szeressek én is másokat. Isten szeretete kimeríthetetlen irántam, és én az Ő szeretetének ezen a kőszikláján állva szerethetek másokat. A kegyelemben való növekedés abban a pillanatban megáll, amint én ingerült leszek. Azért haragszom, mert furcsa emberrel kell együtt élnem? Gondoljak arra, mennyit bosszantottam én Istent! Kész vagyok-e annyira eggyé válni az Úr Jézussal, hogy állandóan áradhasson belőlem az Ő szeretete és szelídsége? Sem a természetes, sem az isteni szeretet nem marad meg, ha nem gyakoroljuk. A szeretet önkéntes, magától jön, de önfegyelmezéssel meg kell maradni benne.

A szerető szívű ember viszont hosszú távon is igyekszik családjára gondolni. Tudja, hogy ő is meg fog halni egyszer, de nem mindegy, hogy mit hagy örökül. Ha valaki egy szép summát hagy hátra, az sem kis dolog, de ha sok közös élményt, hitbeli gazdagságot, Jézussal járt mindennapokat, az mindennél többet ér. Te gondoltál már arra, hogy mit örökölnek a rád bízottak?

A szív nagy rejtekhely. Ó, hány ember hordozza keserűségét ott belül úgy, hogy kívülről mit sem látnak belőle mások! Vagy, ha vannak is látható jelek arról, hogy nincs minden rendben, sokan úgy érzik, az a legjobb, ha nem tárják fel keserűségük okát. Egy Valaki elől azonban nem lehet eltakarni, eltitkolni még ezt sem. Az Úr a szívek vizsgálója, Ő látja, ha valami bánt, még akkor is, ha mosolyt erőltetsz arcodra. Fáj valami, gyötrődsz, emészted magad, keserű a szíved? Mondd el az Úrnak! Gond van az egészségeddel, valamelyik családtagoddal, netán a munkahelyen sűrűsödnek a sötét felhők? Tárd ki bátran Ő elé! Egy régi ének mondja: „Mennyi békét elveszítünk, sírva hordjuk bánatunk, mindazért, mert hőimában, Őhozzá nem fordulunk!” Ha szíved keserű, bármikor imádkozhatsz! Az Úr közel!

A szív nem mosható semmilyen drága mosószerrel. Tisztításának egyszerű a módja: meg kell térni. Miből és hogyan? Kérdés az, mire áldozzuk az időnket. Lehet a munkára, a tanulásra, a játékra, a szórakozásra stb. Ha valaki használja az internetet, az sok időt elrabolhat. Az internetnek káros és áldásos hatása is van. Nemcsak a vírusok fertőznek azon, hanem azok is, amiket nézünk és böngészünk rajta. Olyan oldalakra tévedve, amelyek szennyesek, lépjünk ki azokról! Kordában kell tartanunk kíváncsiságunkat. Bűnös voltunk felismerése ahhoz hajtson bennünket, akinél bocsánatot nyerhetünk! Lehet végezni gyülekezeti szolgálatot rossz szándékkal. Lehet jókedvűen adakozni hamis adóbevallás mellett. Lehet hallgatni prédikációt és utána pletykálkodni. Meglátogathatjuk a beteget a kórházban vagy családi otthonában önző érdekből. Isten nem tűri el életünkben ezeket a kettősségeket, meg kell térnünk ezekből! Azonban könnyebb ezt kimondani, mint megcselekedni. Szánjunk időt ezek beismerésére! Akié a megtisztult szívünk, azzal foglalkozzanak gondolataink és tetteink! Tiszta kezeket felemelve imádkozzunk!

A szív ugye a test motorja, de nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Ezt igazából még tudósok sem tudják megmagyarázni, hogy miért, de valahogy az érzéseinket mindig a szívünkhöz kötjük. Mi történik bennünk, a bensőnkben, mit érzünk, fáj-e valami, vagy éppen örülünk, azt a szívünk működéséhez kapcsoljuk. És éppen ezért nem mindegy mi van a szívünkben. Azt olvashatjuk a Bibliában, hogy amivel telítve van a szív, azt szólja a száj, és ugyanezt mondja ez az igevers is. Ha a szívünkben gonosz érzések vannak, ha Isten- és emberellenesek, akkor hogyan szólhatna szépen a száj?! Hogyan mondhatok kedveseket, szépeket, vidámítókat, ha a szívemben álnokság, gonoszság, irigység, harag, bosszúállás van?! Azt olvastam valahol, hogy a gondolataink határozzák meg érzéseinket. A reménytelen, hitetlen, aggódó gondolatok milyen érzéseket váltanak ki bennünk? Félelmet, rettegést, és a sok ilyen jellegű gondolkodás elkeseredetté, kishitűvé, tesz bennünket, míg eljutunk oda, mint a viccben a nyuszika, aki kölcsön akarja kérni a medve fűnyíróját, és mire odaér, magában eldönti, hogy a medve úgy sem fogja neki odaadni különböző indokok miatt. Majd amikor becsenget, csak annyit mond: Tudod mit medve, edd meg a fűnyíródat! Vigyázzunk arra, hogy gondolatink milyen irányban keringenek. Vigyázzunk tehát, mert a szívünk gondolatairól tesz bizonyságot a száj. Ha a szívünk Istennel van tele, akkor róla szól, viszont ha egyébbel, akkor az is kiderül szavainkból. (Forró Éva)

A szívből jövő hálaadás, Isten dicsőítése örömöt hoz a mi szívünkbe is, hiszen általa átalakulnak a bennünket foglalkoztató nehézségek. Akinek hálás a szíve, az megvidámodik, mert észreveszi, hogy Isten ajándékában mekkora kincs rejlik. Erősíti bizalmunkat és hálaadásunkat Isten iránt az, ha egyetlen napot sem hagyunk ki, hogy köszönetet mondjunk Istennek. Isten a Teremtő, a Szeretet, a Szabadító, ki irgalmas és igazságos; az alázatos embert felemeli. Az ilyen embernek hála van a szívében, meglátja Isten felbecsülhetetlen ajándékát és a maga méltatlanságát Isten előtt. Az alázatos ember ki tudja mondani, ha jogosan kritizálják, hogy: Bocsáss meg! Csak az ilyen embert emeli Isten a szívéhez, a trónjához. Drága mennyei édes Atyánk! Magasztallak téged szeretetedért, hisz a legjobbat akarod nekünk. Nyisd meg szemeinket, hogy meglássuk ezt, és füleinket, hogy meghalljuk ezt igédből. Vezess türelmesen utaidon, hogy a hálaadás ne múljon ki a szívünkből, és az alázatos szívet te munkáld ki bennünk. Ámen.

A szíveket vizsgáló Isten jól látja gonoszságaimat, hogyan éled naponta szívemben a gyűlölet, hogyan gondolok „főbenjáró” bűnökre, vagy teszem is titokban ezeket, hogyan élem a számomra adott kegyelmi időt – lustán, sután, imádság nélkül, hálátlanul, tékozló fiúként és tékozló lányként! Halljuk meg a nekünk szóló figyelmeztetést: mindez gonosz, keserves, istentelen! Közeledjünk, térjünk vissza a hozzánk közeledőhöz, amíg időnk van! (Smidéliuszné Drobina Erzsébet)

A szívnek  éhsége arra készteti az embert, hogy keressen valamit a betöltésére. Van, aki a világi javakhoz fordul, mások meg a világ hamis vallásaihoz. A szívnek ezt az éhségét azonban semmi sem tudja kielégíteni, csakis Isten.
Lehet, hogy valakit a szíve éhsége már sok mindenbe belehajszolt, de csakis akkor szűnik meg, amikor az ember megtalálja Jézus Krisztust. Amikor megismerkedik az Úr Jézus Krisztussal, megkapja az örök életet és újjászületik, Isten gyermekévé lesz. Az ember akkor kerül rokonságba Istennel! Közösségben lehet Istennel! Szívének éhsége megelégíttetett!

A szívükbe fogadott Ige megmutatkozik jó cselekedeteikben. Hatása látható lesz krisztusi jellemükben és életükben… Isten Igéje gyakran összeütközik az ember öröklött és melengetett jellemvonásaival, szokásaival. A jó talajjal jelképezett ember azonban tetteit és életét Isten Igéjéhez igazítja… Veszteségek, üldözés vagy akár a halál árán is követi az igazságot. A nehézségtől és próbáktól senki sem mentes, aki elfogadja Isten hívását. Az igaz keresztény azonban nem veszíti el bizalmát, amikor megpróbáltatás éri… Lelki életünk erősödik a küzdelemben. Az elviselt próbák szilárd jellemet és lelki értékeket alakítanak ki bennünk. A hit, a szelídség és a szeretet tökéletes gyümölcse viharfelhők és sötétség közepette érik a legjobban.” (Krisztus példázatai, A magvető kiment vetni c. fejezetéből)

A szívünk az a hely, ahol az értékrendünk központja van. Onnan indul ki minden. Ott van az akarat, értelem és érzelem helye is. A szívünk tartalmától függ, hogy milyen döntéseket hozunk. A szívben dől el, hogy milyen életet akarunk élni, hogy hogyan viselkedünk. Kikkel barátkozunk és kikkel nem. Hogy mire költjük a pénzünket, és hogyan gazdálkodunk az időnkkel, amit ajándékba kapunk mindennap Istentől. A szívben dől el az is, hogy hogyan beszélünk másokkal, kivel kedvesen és kivel nem. Jézus azt mondja, hogy a szívből származnak a gondolatok, cselekedetek, és annak teljességéből szól a száj. Szóval egész életünk mozgatórugója a szívünkben van. Még a szándékaink és indítékaink is. A legfontosabb kérdés a szívünkkel kapcsolatban az, hogy ki az irányítója. Ki irányítja a szívedet és életedet? A Példabeszédek szerzője elmondja, hogy aki komolyan veszi Istent és az ő igéjét, az bölcs ember. Akinek a szívét és életét Isten és az ő szava irányítja, az az ember jó úton halad. Azt is elmondja, hogy aki saját maga irányítja az életét, és Istent figyelmen kívül hagyja, rossz úton halad, amelynek a vége pusztulás lesz. Mi több, itt a földi életben is az az ember tönkreteszi magát is, családját is meg a környezetét. Azt tanácsolja bölcs Salamon, hogy éljünk Isten beszéde szerint. Tartsuk meg azt szívünkben. És ily módon őrizzük meg szívünket, és Isten szavát is a szívünkben. Legyen szívünk és életünk irányítója maga az Úr Jézus és az ő igéje. Ezt naponta kell tenni. Könnyen el lehet térni az igétől, és másképp tenni, mint ahogy az mondja. Könnyen elcikáznak a gondolataink is, ha az elménk nem az igével van tele. Őriznünk kell szívünket, elménket, gondolatainkat. A kísértés olyan hamar felüti a fejét, és olyan könnyen el lehet esni. Egy kis figyelmetlenség, és már ott leselkedik a bűn a szívünk ajtaján. A szívünk tisztasága olyan hamar oda van, ha nem vigyázunk. A szánkon olyan hamar kijön a szó, sokszor indulattal és meggondolatlanul. A másikban viszont sebet is ejthet. Ami másodpercek alatt kijött a szánkon, kihathat hetekre, hónapokra, akár évekre is. Ugyanígy van a cselekedetekkel is, hamar megtörténnek és kihatnak sokszor egy egész életre. Az Úr Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy „vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek”. Szoktál te vigyázni és imádkozni? Csak így őrizheted a szíved. Naponta érnek hatások, amik a bűnre serkentenek. Csak Jézus jelenléte segíthet, és az ő igéje. Komolyan veszed, és gyakorlatba ülteted minden körülmények között? Kész vagy vigyázni és imádkozni?

A szokványos dolgokat az ember tudja emberi módon kezelni. De a rendkívüli dolgokhoz szükséges egy rendkívüli erő, s ennek az erőnek a birtokosa ott aludt a vánkoson. Nem tudni, hogy mire gondoltak a tanítványok, amikor felébresztették Jézus, és segítségét kérték, de az már régen világos, hogy amikor az ember vészhelyzetbe kerül, ilyen vagy olyan módon „ráfanyalodik” az Úr segítségére.

A szolgálatra kötelező iga: Isten törvénye. A szeretetnek az Édenben kinyilatkoztatott nagy törvénye ez, amelyet a Sínai-hegyen ismét kihirdetett az Úr, az újszövetségben pedig a szívünkbe ír. Ha magunkra hagyatnánk, hogy a saját hajlamainkat kövessük, Sátán seregébe kerülnénk. Ezért Isten az ő akaratához kapcsol minket, amely magasztos, nemes, felemelő. Azt kívánja, hogy vegyük fel a szolgálat kötelezettségeit türelmesen és bölcsen… Sokan azért görnyednek a teher súlya alatt, mert a világ színvonalát akarják elérni. A világ szolgálatát választották, elfogadták terheit, magukévá tették szokásait… Az állandó aggodalom kimeríti életerejüket. Urunk azt kívánja, hogy vessék le a szolgaság jármát. Meghívja őket, hogy vegyék fel helyette az ő igáját. Így szól: ťAz én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyűŤ. Kéri őket, hogy keressék először Isten országát és annak igazságát, és megígéri, hogy életük minden szükségletét kielégíti. Az aggodalom vak, nem ismeri fel a jövőt, Jézus azonban a kezdetből látja a véget. Mennyei Atyánknak ezernyi útja van, hogy rólunk gondoskodjék. Akiknek az az életelvük, hogy Isten szolgálata és tisztelete mindenekfelett való, azok tapasztalni fogják, hogy a bajok eltűnnek, és előttük áll az egyenes ösvény.

A szolgálat olykor lehet fáradságos, küzdelmes, de mindenképpen győzelmes az ő ereje által.
Ha a munkánk elején imádkozunk és kérjük a mi megváltónkat, hogy legyen segítségünkre, és áldja meg a szolgálatunkat, akkor ő meg is teszi. Volt egy tanfolyam ahol azt tanultuk, hogy amikor alkalmatlannak érezzük magunkat abban amibe belefogtunk, legyen az egy egyszerű főzés, akkor mondjuk az Úrnak,
- Uram most én leszek a te eszközöd ebben a munkában és kérlek te főzz, és én adom az én testemet hozzá, legyen úgy ahogy te szeretnéd! Biztosíthatok mindenkit nem fog csalódni az Úrban. Sokan kipróbáltuk már és működött, Ő soha nem hagy minket cserben.

A szolgálat volt a pásztornak az élete. Itt volt szüksége arra, hogy sikeres legyen. Lehet, hogy a te életed elhívása más. De az biztos, hogy te is lehetsz jószerencsés és neked is lehet sikered. Szánj időt arra, hogy elmélkedsz az Igén. Vonulj el és legyél egyedül a szellemeddel. Zárd ki a világot.

A szolgálatban álló keresztyénnek meg kell tanulnia, hogy Istennek nemes gondolkozású embere legyen nemtelen dolgok tömkelegében is. Ne mentegesd magad soha: “Ha valahol másutt lennék!” Istennek minden embere közönséges ember, és csak az az ügy teszi rendkívülivé, amit Ő bízott rá. Ha nem az igaz ügy tölti be gondolatainkat és melegíti át a szívünket, kihullunk a rostán, mert hasznavehetetlenek lettünk Istennek. Nem a mi választásunk alapján lettünk Isten munkatársai. Sokan vannak, akik a maguk szabad elhatározásából lettek munkásaivá, de ezekben nincs ott Isten mindenható kegyelme, sem az Ő hatalmas Igéje. Pál egész szívét, értelmét és lelkét betöltötte az az egy, amiért Jézus Krisztus eljött; soha nem vesztette szem elől ezt az egyet. Egyetlen középponti ténnyel kell nekünk is szembe néznünk: Jézus Krisztussal, a Megfeszítettel! “Én választottalak titeket” (Jn 15,16). Ragaszkodj hitvallásodban a nagyságnak ehhez a jeléhez. Nem mintha te ragadtad volna meg Istent, hanem Ő ragadott meg téged. Itt ebben az iskolában is Ő munkálkodik: hajlít, széttör, átformál, amint éppen jónak látja. Miért teszi ezt? Nem tudjuk. Csak egyetlen egy célért hogy elmondhassa: ez az én emberem. Annyira Isten kezében kell lennünk, hogy általunk másokat is ráállíthasson a Kősziklára éppúgy, mint ahogyan minket is ráhelyezett. Soha ne határozd el hogy Isten munkatársa leszel, de amikor Isten hívása megszólalt benned, jaj neked, akár jobbra, akár balra fordulsz is el tőle. Olyat tesz veled, amit sohasem tett a hívása előtt, olyat, amit nem tesz meg másokkal. Engedd, hadd tegye meg!

„A szomszéd fája mindig zöldebb” – tartja a mondás. Ez nem igaz például a házasságra. Hiszen igaz az az állítás, hogy feleségemnél nincs jobb nő, és férjemnél nincs jobb férfi, akit Isten hozzám rendelt. Így alkotott bennünket egymáshoz. Ha tiszta szívvel vagyunk a házastársunk felé, ennek jutalma a ragaszkodó és bizalmi kapcsolat. Bár ennek az ellenkezőjét láttatják velünk, de mi megmaradunk a bibliai alapon. Életünk minden területén a bibliai mércét ha betartjuk, Isten jutalmazásában részesülünk. A jutalom nem csak az örök élet. Ha a beszédünk tiszta, és nincs benne rosszakarat vagy bántó szándék, jutalmunk a békességes jó viszony mindenkivel szemben. Ha cselekedeteink tiszták, könnyebben tudunk megbocsátani; ha megsértenek, segítséget kapunk, hogy jó kapcsolatban legyünk mindenkivel. Arra vagyunk hivatottak, hogy lelki életünkhöz megfelelően tisztán éljünk. Tudjuk, a jutalmat nem kikövetelni, hanem kiérdemelni lehet. Isten ad mindenkinek kegyelméből. „Adj, Uram, ma új szívet, Mely hozzád hű és szeret, Jónak vágya hatja át, Hogyha hívod, hallgat rád!” (BGyÉ 216) Legyünk hűségesek ahhoz, aki megtisztít és Szentlelke által segít megmaradni ebben a tisztaságban! Legyünk mindig igazmondók és tiszta beszédűek! Életünk minden területét jellemezze: megéri megtisztult szívűnek lenni és teljes mértékben követni az Urat.

A szorgalom apró óriásai értékes alapelveket tanítanak nekünk az életre. Figyelj meg három dolgot velük kapcsolatban: 1) A hangyának „nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója” (Példabeszédek 6:7). Senkinek sem kell ébresztgetnie reggel vagy hízelegni neki ahhoz, hogy mozgásra bírja. Senki sem felügyeli a munkáját és senki sem erőltet rá minőségi elvárásokat. Senkinek sem kell ellenőriznie a munkaidejét vagy meggyőződni arról, hogy pontosan kezdett, mindent beleadott egész nap, vitte a terhet és nem lépett le korábban. A hangya ön-motiváló és a saját magas elvárásai vezetik, nem szabályok és irányelvek, vagy attól való félelem, hogy kirúgják. 2) A hangya „biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor” (Példabeszédek 6:8). Amikor mindenki más a hőség miatt panaszkodik (az időjárás, a gazdaság, a politika stb. miatt), a keményen dolgozó hangya csak folytatja előkészületét a jövőre. Később, az aratás időszakában, mikor a hőmérséklet már csökken, folytatja a gyűjtést. A körülményeket figyelmen kívül hagyva dolgozik. Aztán, amikor mások a túlélésért küzdenek, ő munkája gyümölcséből lakomázik. „Figyelj és tanulj!” – ez Isten tanácsa. 3) A hangya nem bolyong vaktában, céltalanul össze-vissza valami tennivalót keresve. Pontosan tudja, hogy miért van ott, ahol, hogy hová kell mennie, hogy mit és hogyan kell csinálnia. A hangya célorientált, összpontosító, eltökélt és megállíthatatlan. Egy jó hangyának nem tudod útját állni! „Fontold meg… és okulj!” „De az én munkám zsákutca” – mondod. Amíg ebben a munkakörben vagy, végezd a munkád „jó lélekkel… mint az Úrnak…” (Kolossé 3:23). Bizonyulj jónak ott ahol vagy, és Isten majd előléptet jobb dolgokra.

A szorongattatásban is van ugyan békességünk, de az Úr azt úgy adja, hogy hegyen-völgyön, nappalon s éjszakán vezet át. Nem kell mindig hegyre hágnunk s nincs mindig éjszaka, de viszont nincs mindig nappal sem s nem mehetünk mindig kényelmes völgyeken, hanem egymást váltja a hegy, meg a völgy” a nappal és az éjszaka. Így kormányozza az Úr a keresztyén egyházat, ahogy a Szentírás történeteiben is látjuk. Már most az a mi életünk ereje, hogy a mi Urunk olyan Tanácsadó és Vigasztaló, akinek igéje nemcsak szó, hanem segítség is a szenvedésben. Mikor megpróbáltatások közé jutunk, igéje hűséges tanácsával erősít, hogy gyengeségünkben össze ne roskadjunk, hanem megállhassunk. De mikor eljön az ideje s már eleget szenvedtünk, lehajol hozzánk erejével, hogy győzelmesen általmenjünk. Mindegyikre szükségünk van. A tanácsra is, hogy a szenvedésben vigasztalást vegyünk és talpra álljunk, de az erőre is, hogy általmenjünk. Minden zsoltár szenvedőknek való erő; amely megpróbáltatásban és szenvedésben vigasztal, hogy össze ne roppanjunk, hanem reménységünk legyen türelemben. Így vezeti az Úr az egész keresztyénséget. Ez az Ő országlása. Aki ezt nem tudja, nem ismeri a Krisztus királyságát.
Maradj velünk, mi Krisztusunk,
Mert már este felé vagyunk;
Szent igéd világosodjék,
Mi szívünkben munkálkodjék.

A szóval és cselekedettel való bizonyságtétel összetartoznak. A kegyes szavak, amelyek nem egyeznek meg életünkkel, csak a világ gúnyólódását váltják ki. A nyílt bizonyságtételt a világ is tiszteli. Hamar észreveszik, hogy Jézus bátor tanítványát nem tudják befolyásolni, mert minden fáradozásuk, amivel a hit útjáról le akarják téríteni, hiábavaló.

A szőlőben több fügefa volt, de Isten azt szeretné, hogy úgy élj és úgy szolgálj, mintha egyedül volnál hívő ezen a földön. Soha ne nézd, mit csinál a másik ember. Isten egyenként von felelősségre bennünket. Isten nem azért ültette a fát, hogy ott álldogáljon, ahogy az igerész is mondja: “foglalja a földet is hiába”. Életednek az a rendeltetése, hogy gyümölcsöt teremjen. “Mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen” (Jn 15,2b). A gazda, az élő, szent Isten a vincellérrel beszél. Jézus a vincellér, a Közbenjáró, akire Isten ezt a földet bízta. A gazda egy szomorú mondatot mond: “Három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok.” Lehet, hogy a te “fügefaéletedhez” tíz-húsz éve jár. Isten annyira szeret, hogy beszél rólunk, és közli Jézussal a szomorúságát. Három év múlva azt mondja a gazda: “Vágd ki azt, miért foglalja a földet is hiába?” Nem tudom, rád nem kell-e az Úrnak ugyanezt mondania? Miért jár istentiszteletre, miért olvassa az Igét, ha semmi látszata nincs az életében? Nagyon komoly szó ez, hogy “hiába”! Ha nincs benned új élet, hiába erőlködsz. Nézz szembe vele: biztos, hogy beoltott már a gazda? Vagy csak egy érzelmi megmozdulás volt benned? Ha így van, kérd most az Urat, hogy oltsa beléd azt az új életet, amelyiknek nem kell erőlködnie, mert magától terem. Ezen a napon döntened kell. Vagy az az ítéleted, hogy “vágd ki azt”, vagy eljutsz oda, hogy megkapod az Úrtól az új életet.

A szőlővessző élő összeköttetése a szőlőtővel ? mondta Jézus ? szemlélteti azt a viszonyt, amelyben velem maradnotok kell. A fiatal hajtást beoltják a tőbe ? rost rostra, ér érre nő, úgy hogy az önmagában élettelen vessző egybeforr a szőlőtőke életével. Így nyer a bűneiben holt lélek is új életet a Krisztussal való összeköttetés által… A bűnös egyesíti a gyengeségét Krisztus erejével, a maga ürességét Jézus teljességével, a maga fogyatékosságát Krisztus örökkévaló tökéletességével… Így válik az ember isteni természet részesévé a Szentlélek közvetítésével…

„A szükség az embert közelebb viszi Istenhez, és Istent közelebb hozza az emberhez. Eső után jön a napsütés. Minden telet tavasz követ, minden éjre hajnal virrad.” (Spurgeon) Az Úr nemcsak beszélgető viszonyban van barátaival, hanem gyakorlati segítség a szükségben. Akik benne bíznak, erejük megújul. Adjunk hálát azokért, akik életünkben eszközök voltak, hogy erőt kapjunk! Legyünk mi is készek mások életében a gondviselés eszközévé válni!

A szülő-gyerek kapcsolat jelentős torzulását mutatja egy az USA-ban készült felmérés, melyből kiderül, hogy 15.000 gyermeket kérdeztek arról, hogy apára, vagy tévére van-e nagyobb szükségük. A megkérdezett gyerekek fele (!!!) a tévét jelölte meg. Ez bizony nemcsak az amerikai apák számára figyelmeztetés, hanem a mindenkori apukák (és persze az anyukák) számára is. Sok esetben igaz, hogy nem is a szülő, hanem a tévé, a számítógép, vagyis az „elektromos pásztor” neveli a gyermekeinket. Onnantól kezdve pedig már csak egy lépés, hogy valaki az apját és az anyját átkozza… Amíg lehet, figyelj gyermekeidre! Hamar megnőnek ugyanis, és saját útjukat kezdik el járni. Vigyázz, nehogy későn kapj észbe, mondván: megtehettél volna fontos dolgokat gyermekeiddel és gyermekeidért!

A szülői szigor nagyon még nem ártott egyetlen gyermeknek sem. Az én mindent megengedek és mindent megkapsz hozzáállás annál inkább. Ismerek szülőket, akiket néhány éves gyermekük állandóan sakkban tart. Nem is tudom, hogy mit várnak hosszú távon az ilyen szülők. Ugyanis nem érzik át felelősségüket. Fenyítsd, amíg van remény – mondja az Ige. Mutass irányt, merj fegyelmezni!

A szülők iránti tisztelet kihat az egész családi légkörre. “Az öregek koronája a fiak fiai, és a fiak dicsősége az ő atyáik” (Péld 17,6). A szülők és gyermekek egymásért vállalt kölcsönös felelőssége biztonságot és kiegyensúlyozott derűt ad a családnak. A megélt felelősség nyomán növekszik, elmélyül a szeretet szülők és gyerekek, nagyszülők és dédunokák között. Ennek nyomán kialakul a családon belüli szolidaritás, majd ez kitágul családok közötti szolidaritássá. Ahol a családokon belül a szülők és gyermekek közötti kapcsolatot az egymásért vállalt kölcsönös felelősség jellemzi, ahol erős a generációk között a szolidaritás, ott az egész társadalmat átjárja az egymás javát kereső magatartás, kialakul a szeretet civilizációja. (Bíró László)

A talentumainkat – bármilyen keveset kaptunk volna is – fel kell használnunk. Nem az a legégetőbb kérdés, hogy mennyit kaptunk, hanem az, hogy mit csinálunk azzal, amit kaptunk. Képességeink fejlesztése elsődleges kötelességünk. Az ember nem tölti be életcélját, ha nem szerez egyre több talentumot, és nem lesz napról napra hasznosabb. Krisztusba vetett hitünk megvallásával elkötelezzük magunkat, hogy megtanuljuk mindazt, amire nekünk, mint a Mester munkásainak, lehetőségünk van. Minden képességünket tökéletesítenünk kell, hogy a lehető legtöbb jót tehessük. Az Úr maga választja ki emberi segítőit, naponként más és más körülmények között próbálva ki, hogy miként illesztheti elképzeléseibe őket. Azokat választja, akik szívük őszinteségével törekszenek tervét véghezvinni. Nem azért emeli ki őket, mert tökéletesek, hanem mert a vele való közösség útján tökéletessé válhatnak.” (Krisztus példázatai, A talentumok c. fejezetből)

A tanítás a legnemesebb és legnagyszerűbb feladat a világon! Kezdve a csecsemőkortól egészen az egyetemi katedráig, sőt azon túl is. Ha méltósággal végezhetik, akkor ez a legnagyobb örömforrás, ha méltatlan körülmények között, kényszerűen csinálják, akkor az egyik legtöbb nyomorúság ebből fakad: teljesítménykényszerből fakadó szorongás, önértékelési zavar, frusztráció stb. Nem mondok újat, ha azt állítom: válságban van az oktatás! A válság nem amiatt van, mert nincs elég digitális tábla vagy számítógép az iskolákban. A válság oka az örömtelenség! Ha nincs meg az ismeretlen megismerésének felfedezéses izgalma, a rácsodálkozás öröme, akkor pont az nincs meg a pedagógiában, ami annak a célja, hogy necsak tudást adjon tovább, de jellemet is formáljon. Mára – tisztelet a kivételeknek -, az iskolák nagyrésze szolgáltatóként működik az “elpiacosodott” oktatásügyben, az iskolák egymásra licitálnak, hogy mit képesek nyújtani a leendő tanulóiknak, s a jóhiszemű szülők el is hiszik a propaganda-szövegeket – egyik ilyen a varázsszó a “kompetencia” -, s már nyúlnak is mélyen a zsebükbe, hogy teljesítsék a financiális kötelességüket utódjaikkal kapcsolatban. Mindeközben remélik a sikert… Aztán kiderül, hogy nemcsakhogy munkahelyet nem talál gyermekük – százezret meghaladó csak a diplomás munkanélküliek száma -, de értelmes munkát sem. S ha a munka csak a pénz megszerzésének a kényszerű eszköze, akkor egy idő után belefárad az ember, örömtelenné válik az, ami élethossziglan örömet kellene hogy adjon…

A tanítvány az a személy, aki tanulni megy egy bizonyos tanítóhoz, és szívesen fogadja magában a tudományt, de ugyanakkor kész átadni mindazt, amit megtanult. Sokszor hallottam ezt a kifejezést: mi mindannyian az élet tanítványai vagyunk. Jézus mondja: én vagyok az út, az igazság és az élet… A tanítványra nemcsak a mesterétől tanult tudomány ragad, hanem sok esetben a mester a tanítványát lassan, saját hasonlatosságára formálja, és így szinte azonosulnak egymással. Ezsaiás arról tesz bizonyságot, hogy ő az Isten tanítványa, akit Ura minden reggel fölébreszt, és megtanítja arra az igére, amelyet meg kell osztania másokkal, és amely felüdülést nyújt az elfáradtaknak. Jézusnak is voltak tanítványai, olyanok, akik mindig mesterük mellett tartózkodtak, elfogadva és mindig szívesen hallgatva a beszédét, tanítását. Jézus téged is elhívott tanítványának, mert téged is meg akar tanítani arra az igére, amellyel építhetsz, és enyhülést nyújthatsz a megfáradt embereknek. De ugyanúgy, ahogyan a 12 tanítvány, mindent feladva Jézusra bízta magát, nekünk is teljesen Jézusra kell hagyatkoznunk. Így, átadva magunkat neki, ő lesz úrrá életünkön, és megmutatja azt az utat, amelyen látni szeretne, sőt megtanít minket beszélni, hogy semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szánkon, hanem csak akkor szóljunk, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. (Ef 4,29) Uram! Köszönöm, hogy én is a te tanítványod lehetek. Segíts, hogy hűséges és jó tanítványod legyek. Téged akarlak szolgálni egész életemben. Ámen.

A tanítványok, akik tapasztalt halászok voltak, egész éjszaka halásztak, és nem fogtak semmit. Mind tudjuk, hogy milyen érzés ez, igaz? Másnap reggel Jézus megjelent a parton, és ezt mondta: „…Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán…” (János 21:6). Amikor megtették, olyan sok halat fogtak, hogy a hálójuk szakadozott. Ez a történet három dolgot tanít nekünk Jézusról: 1) Általában a küszködéseid végén találsz rá. Ameddig azt gondolod, hogy egyedül is megy, addig hagyja, hogy próbálkozz. Amíg működik az, ami korábban is működött, addig nem fordulsz hozzá segítségért. Csak amikor kifogysz a válaszokból, akkor fedezed fel, hogy: „…Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura” (Zakariás 4:6 Károli). 2) Ő nem veszi le a tekintetét rólad. „Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az” (János 21:4). A tanítványok nem látták Őt, de Ő látta a tanítványokat. Annak ellenére, hogy érzelmeid teljesen össze vannak zavarodva, hogy csalódtál azokban, akikben bíztál, hogy minden erőfeszítésed hiábavaló – soha nem kerülsz kívül az Ő hatótávolságán és gondoskodásán. 3) Jézus megvendégel. Csak miután enni adott nekik, és közösségben volt velük, ismerték fel Őt a tanítványok. Ekkor kétségeik eloszlottak, hitük megújult, és erőt kaptak arra, hogy menjenek és végezzék az Ő munkáját. Vissza az alapokhoz! A válaszok, melyeket keresel, az erő, amelyre szükséged van, csak úgy található meg, ha Isten Igéjéből táplálkozol, és imáid révén közösségben vagy vele. Nyugodtan kijelenthetjük: semmi más nem működik.

A tanítványok mind Jézus tanúi! Mi is azok vagyunk a mai időkben. Ha van olyan közülünk, aki nem hiszi, hogy ezek a dolgok megtörténtek, és meg fognak történni, akkor semmi helyünk a keresztények között. Tanúskodnunk kell az embereknek akik szintén nem hiszik, hogy van feltámadás, hogy van szellem világ, hogy van menny és pokol, és van Isten és ördög. Semmi nem létezik a másik nélkül.

A tanítványokat Jézus kiválasztotta a világból önmagának, és ez hívta ki a világ gyűlöletét. A 15. rész megvilágításában a világ a zsidó népet jelenti és a vallásos vezetőket, akikhez eljött Jézus, és akiknek beszélt, akik előtt hatalmas dolgokat cselekedett. Az ige arról beszél, hogy gyűlölték Jézust, gyűlölték az Atyát, és gyűlölték a tanítványokat is. A tanítványok nem e világból valók (19. v.), habár ebben a világban vannak. Nem a teremtett világra kell gondolnunk, hanem az Úrtól távol élő emberekre, akik között élünk, még ha azok néha nagyon is vallásos köröknek tűnnek.  A tanítványnak szolgálnia kell a világ felé, nem is azért, hogy az ő bűnük több legyen, hanem hogy minél többen az Úr tanítványaivá váljanak. Ezt a szolgálatot, bizonyságtételt a tanítványok a Szentlélek által végzik, így kettős bizonyságtételben részesülnek (26–27. v.). A tanítványnak nem szabad elfelednie, hogy „nem nagyobb a szolga az ő Uránál” (20. v.). A Megváltó elhordozta a világ gyűlöletét, megvetését, és minket sem fognak bársonyszékekbe ültetni. Az Úr győzelmet ígért a tanítványoknak a világ felett. „E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem a világot!” (Jn 16,33) Erre a hitre és bizalomra mondja János apostol: „Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk”.

A tanítványra nem saját jó cselekedetei jellemzők, hanem hogy jók az indítóokai, mert Isten természetfeletti kegyelme jóvá tette azokat. A jó cselekvést egy múlja csak felül: ha jóvá változunk. Jézus Krisztus azért jött, hogy minden emberbe, aki neki nem áll ellent, beleültesse azt az igazságosságot, amely több az írástudók és farizeusok igazságosságánál. Jézus azt mondja, hogyha az Ő tanítványai vagyunk, akkor nemcsak indítóokainknak kell tisztáknak lenniük, hanem álmainknak, elménk legmélyének is. Legyenek indítóokaid olyan tiszták, hogy maga a Mindenható Isten se találjon benne semmit, amit kárhoztatna. Ugyan ki állhat meg Isten örökkévaló világosságában anélkül, hogy ne lenne benne kivetnivaló? Csak Isten Fia! És Ő jogot formál arra, hogy váltsága által bárkibe beleolthassa saját lényét és olyan egyszerűvé és tisztává tegye őt, amilyen a gyermek. Az Isten által megkívánt tisztaság lehetetlen, kivéve, ha belsőleg újjáteremtett vagy; ezt vitte véghez Jézus a megváltásban. Senki sem tisztíthatja meg magát azzal, hogy a törvényeknek engedelmeskedik. Jézus Krisztus nem törvényeket és szabályokat ad nekünk. Tanításai olyan igazságok, amelyeket csak az Ő nekünk ajándékozott természetével érthetünk meg és érhetünk el. Jézus Krisztus váltságának nagy csodája az, hogy általa megváltoztatja öröklött hajlamainkat. Nem az emberi természetet változtatja meg, hanem annak a fő mozgató rugóit.

A tanítványság egyedül Isten természetfeletti kegyelmére épül. Könnyű a vízen járni ösztönös merészséggel, de egészen más Jézus Krisztus tanítványaként járni a szárazföldön. Péter járt a vízen, hogy Jézushoz menjen, de később a földön csak távolról követte Őt. Egyes válságokban nincs szükségünk Isten kegyelmére. Az emberi természet és büszke öntudat is elég arra, hogy nagyszerűen megálljunk azokban, de ahhoz már Isten természetfeletti kegyelme szükséges, hogy a nap 24 órájában szentül éljünk, tanítványként járjunk a hétköznapi robotmunkában és közönséges, semmibe vett, figyelemre sem méltatott életünket Jézus tanítványai módjára éljük. Szinte velünk született az az ösztön, hogy kivételesen nagyszerű dolgokat kell Istenért véghezvinnünk, pedig nem. A megszokott dolgokban kell rendkívülinek lennünk; a nyomornegyedekben, hitvány emberek között szentnek – és ezt nem lehet öt perc alatt megtanulnunk.

A tanítványság nem kevesebbet jelent, mint hogy betekintést nyerhetünk a legnagyobb titokba, Isten rejtélyes tervébe. Választ kapunk arra a legnehezebb kérdésre, hogy mi célból is élünk a földön. Jézus élete és tanításai megjelölik előttünk azt az utat, amelyet a föld legtöbb lakója hasztalanul keres. Sötét vallási praktikák, életre szóló fogadalmak, önsanyargatások és véres rituálék jellemzik azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel más világvallások hívei el akarják érni az üdvösséget. Jézus Krisztus által Isten megmutatta végtelen szeretetét: ingyen, kegyelemből ajánlja fel nekünk az örök életet. (Sághy Balázs)

A tanulás nem könnyű feladat. Sikere sem csak a tanítón múlik, hanem azon is, akit tanítanak. Tanuló és tanár, nevelő és növendék egymástól elválaszthatatlanok, kell, hogy bízzanak egymásban, abban, hogy a másik tudja a dolgát, és meg is teszi azt. Az eredmény ebben az együttműködésben lehetséges. Isten is a vele való közösségben oktat bennünket. Ő biztosan nem hibázik, és nekünk is megadja a lehetőséget arra, hogy vele önként együttműködve formálódjunk azzá, akikké teremtő terve szerint lennünk kell. Ennek első lépése, hogy belátjuk igazságát, s ha valamit nem is értenénk, tudjuk, hogy ő jobban tudja nálunk. Így, ha hibánkat korrigálja, s e korrekció fájdalmas, akkor sem elfordulunk vagy menekülünk tőle, hanem még inkább hozzábújunk, hogy közelsége, szeretete gyógyítson, vigasztaljon minket. Így lehetséges, hogy földi életünk tanulópályája után hozzá érkezve, végre megértve mindent, amit velünk cselekedett, elmondhatjuk majd: köszönjük, drága Mesterünk!

A te igazságod a mi őrizőnk, a te életedből élünk mi; a te fényedben ismerhettük fel először a fényt. Uram, a te jóságod az égig ér, a te igazságod a fellegekig. (Gerhard Valentin) Mindannyiunknak vannak titkai. Vannak érzések, gondolatok, vágyak, félelmek, amelyeket nem lehet másokkal megosztani. Vannak olyan dolgok, amelyeket szégyellünk. Sokszor egyedül maradunk ezekkel a félelmekkel, szorongást érzünk, és esetleg kilátásunk sem lehet arra, hogy valami változhat. Valaki mégis van, akivel ezeket a terheket megoszthatjuk. Van, aki már akkor tud ezekről, amikor bennünk még nem is körvonalazódtak teljesen. Ő a mi Urunk. Habár tud minden féltett, szégyellt titkunkról, nem kell tőle félnünk. Tisztában van azzal, hogy egyszerű emberek vagyunk, és elfogadja minden olyan vonásunkat, amit mi szégyellnénk. Ha úgy érezzük, a titkaink miatt sötétségbe kerültünk, hozzá nyugodtan fordulhatunk, mert csak rajta keresztül vezet az út a világosságba. A mi Urunk a Világosság, akiért megbocsáttattak a mi bűneink. Ebben bizakodva tárjuk ki neki szívünket. Adj erőt, Uram, hogy felismerhessem igazságodat, adj kedvet arra, hogy téged keresselek. Ámen.

A te igazságod Krisztus. Már pedig Ő nagyobb, mint a bűnöd, vagy akár az egész világ bűne. Krisztus élete és váltsága erősebb, mint a te halálod és az egész pokol. Hatalmas vigasztalás ez, melynek birtokában szíved az ördögnek fittyet hányva, bátran dacolhat minden ő erejének zaklató rettentéseivel. Bűn! – kárhoztatni akarsz? Hát csak tedd ezt előbb Krisztussal, ki nekem szerelmes Megváltóm, Főpapom és Közbenjáróm az Atyánál! Halál! – el akarsz nyelni? Kezdd el odafenn Krisztuson, mert Ő az én főm! Ördög, világ! – gyötörni akarsz rettentéseiddel? Rántsad le először Krisztust a trónjáról! Egyszóval: semmitől se félek, még ha villám csapkod is fölöttem s minden összedől is körülöttem. Hiszen enyém a Krisztus, szenvedésével, halálával és életével együtt. Enyém a Szentlélek minden vigasztalásával. Ráadásul az Atya is enyém, aki kegyelmesen Szentlelket küld, hogy szívemnek Krisztust hirdesse és vigasztalásával betöltsön.
Bár vész hangja harsan,
A te árnyékodban
Nem bánt félelem.
A föld megindulhat,
Szikla leomolhat,
Csak te légy velem.
Bűn, halál törjön reám,
Hatalmával meg nem ejthet,
Megtart hív szerelmed.

A te szívedben is sokféle elégedetlenség és lehangoltság rejlik még? Nem tudod, hogy a sötét gondolatok, érzések mindig mélyebbre hatolnak, és végül egész bensődet megfertőzik, úgy hogy arcod is mogorva lesz? Nem veszed észre, hogy teher vagy környezeted számára és megijednek tőled? Rossz kedveddel másokat is befolyásolsz, békétlenségeddel mások békességét is elveszed. Ismerd fel vakságodat, önfejűségedet, engedd, hogy az Úr Jézus lelkedbe világítson, s akkor lénye belőled is ragyog.

A technika mindent megold: megteremti a „mintha” világot. S ami a legszörnyűbb benne: magunk is elhisszük, hogy ez a valóság. Amikor a kisgyermek felszolgálja a műanyag sült krumplit vagy csirkecombot játékaiból szüleinek, nem várja el, hogy valóban megegyék. Amikor nagy lesz, és élelmiszergyáros, tömegekkel eteti a műanyagot. Isten rendje szerint azonban mindenből az lesz, ami. A fügefa termi a fügét, s nem a tövisbokor. Nála nem a csomagolás, hanem a tartalom a fontos. A hívő népnek, embernek, gyülekezetnek nem „arculata” kell hogy legyen, amellyel jól meg tud jelenni a világban, bemutatva, sőt kidomborítva értékeit, s nem kisebb fontossággal elleplezni bűneit. Amire szükségünk van, az az egyszerű, hamisítatlan, minden hátsó szándéktól mentes (elegyítetlen) jó cselekvése. Ezt is legelőször testvéreinkkel, a gyülekezeti közösségen belül kezdve…

A tegnap már nincs meg. Elillant, amíg aludtál. A holnapot még nem birtoklod. Nem költheted el a pénzét, nem ünnepelheted a sikereit, nem oldhatod meg a rejtélyeit. A napok az élet falatnyi adagjai: 84 000 szívdobbanás, 1440 perc, a Föld egy fordulata, egy napkelte és egy napnyugta, 24 még át nem élt, fel nem fedezett óra. És ha egyik jó napot a másikhoz tudod illeszteni, akkor egy jó életet fogsz összefűzni. ’Ez az a nap’ – élj benne!”

A teher felvételéhez meg kell hajolnunk. Elbizakodott, öntelt emberek nem alkalmasak a teherhordozásra. A szeretet lehajol és nem vet meg semmi szolgálatot, bármilyen megalázó is az. Kész a másiknak a lábát is megmosni, beteget ápolni: ez Krisztus törvényének a betöltése. Ő hordozta betegségeinket. Gyógyításai nemcsak látványos csodák voltak, Ő belsőleg is magára vette a másik nyomorúságát. Ezért sóhajtott a süketnéma meggyógyításánál és sírt Lázár sírjánál. Az emberi nyomorúság és a halál fájdalmasan nehezedett lelkére. – „Jaj nektek, akik itt nevettek” – akik könnyűvé teszitek az életeteket. Boldogok, akik szenvedést hordoznak, akik nemcsak a saját, hanem a mások fájdalmát is készek magukra venni és a szomorú lelkeket azzal a vigasztalással vigasztalják, amellyel Isten vigasztalta őket. Ha viszont ők jutnak bajba, testvérekre találnak, akik őket imádsággal és tettekkel segítik.

A tehetség és a képesség Isten ajándéka. Még a genetikai örökség is végső soron tőle jön. Vedd számba, hogy te milyen talentumot kaptál, miben vagy ügyes, rátermett, átlagon felüli. Tégy félre minden hamis alázatoskodást, hogy “én semmiben nem vagyok jó”. Ha nem tudod felismerni, mi a talentumod, kérdezd meg barátaidat, szüleidet, figyelj oda észrevételeikre. Ha pedig rájöttél, kezdj neki a fejlesztésükhöz. Lehet, hogy van érzéked a sütéshez-főzéshez vagy a barkácsoláshoz, jól sportolsz, jó ötleteid vannak, szépen szavalsz, gyönyörűen énekelsz vagy rajzolsz, világosan fogalmazol, könnyen tanulsz nyelveket, játszva számolsz, lebilincselően írsz vagy mesélsz, van türelmed a gyerekekhez vagy az idősekhez, jobban észreveszed a rászorulókat, a magányosokat, stb. Bármilyen képességünket Isten országa ügyének szolgálatába állíthatjuk. Idejekorán el kell döntened, mi szeretnél lenni, hogy a megfelelő (szak)iskolába, esetleg egyetemre iratkozhass be. Kérd el imádságban Istentől, hogy mi a hivatásod. Kemény munka, kitartó tanulás és szorgalmas gyakorlás kell a tehetség kibontakoztatásához. De ne feledd, hogy a tehetséget adó Úr számon fog kérni egyszer arról, hogy mit tettél az ajándékaival. (Dr. Lészai Lehel)

A tekintet és a szív minden ember esetében árulkodásra képes. Akaratlanul is. A test lámpása a szem – mondja Jézus. Érdemes elolvasni szavait a Mt 6:22-23-ban. Tedd meg, lapozd fel a Bibliádat vagy nézd meg a neten. A szívről pedig azt mondja Megváltónk, hogy ami kijön belőle, az teszi tisztátalanná. A Mk 7:21-23-at érdemes elolvasnod ezzel kapcsolatban. Testi szemed meghomályosulhat, látásod meggyengülhet, de a lelkedre különösen figyelj, hogy elmondhasd: Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem… A bűntől átitatott szívet pedig Jézus vére mossa tisztára: Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják. (Mt 5:8) Ha szíved az Úrra függeszted, akkor sem gőgösség, sem kevélység nem lesz jelen az életedben.

A teljes szeretet kiűzi a félelmet? Nekem az jutott eszembe, hogy vajon a gyermekek mit szoktak csinálni olyankor, amikor félnek? A néhány esztendős gyermek mit szokott olyankor tenni? Odaszalad a szülőhöz és megöleli. Szeretne egy biztonságos pontot az életében, és ez a szülő. Tulajdonképpen nekünk is megvan ez a biztonság, mondom felnőtt emberként, hiszen Isten gyermekei vagyunk, és ha van bennünk félelem, kétség, ha gondok gyötörnek, nyomorúságok lehúznak, akkor mi is ezt kell, hogy tegyük: keressük a mi Mennyei Atyánkat, hiszen Ő meg tud nyugtatni az Ő szeretete, ki tudja űzni minden félelmünket. Jóval kevesebb félelem lehetne életünkben, ha sikerülne komolyan venni Istenhez való közeledésünk áldásait, és ha bíznánk az Úrban teljes szívvel! Minél több félelemmentes napot, órát kívánok neked!

A teljes vallásszabadság megfogalmazása. Isten senkit sem kényszerít a maga szolgálatára, embernek sincs tehát joga arra, hogy bárkit bármilyen vallásra kényszerítsen. De ahhoz sincs embernek joga, hogy bárkit eltiltson attól a hittől, amit hisz, és amely hitben élni akar. Éppen olyan istentelenség volt régen, amikor bizonyos vallásra kényszerítették a népeket, mint amikor magát a vallást, a hitet és a hit gyakorlását tiltották. Akkor is voltak, sokan voltak, akik a Józsué szavai szerint semmivel sem törődve az Urat szolgálták. Bátran, nyugodtan szolgálták, s ha kellett, szenvedtek is érte, ugyanolyan bátran és nyugodtan, mert a börtönben is az ő kezében tudták életüket. Ma is komoly törekvések vannak arra, hogy lebeszéljék az embereket, hogy nevetségessé tegyék a hitet és a hívő embert, hogy elgáncsolják a hit hirdetését. De megmaradt, és annál értékesebb a hit szabadsága. Szabad nekünk hinnünk. Szabad a hitünket megvallanunk. Szabad e szabadsággal élnünk, dolgoznunk, bizonyságot tennünk. De mindig – ez az értéke – csak a személyes vállalás jegye alatt. Csak úgy, de éppen úgy, ahogy Józsué mondta: Ti többiek tehettek, amit akartok, de én és az én házam népe Istent, az Urat, mindennek és mindenkinek ellenére hűséggel szolgáljuk. Uram, hűséges Istenem, te soha nem hagyod el népedet, téged szolgáló gyermekeidet. És is tudom, tapasztaltam és tapasztalom, hogy aki benned bízik, arról le nem mondasz, azt megőrzöd, és még a rosszat is javára fordítod. Köszönöm, hogy én is azok közé tartozhatom, akik személyes bizonyságtétellel nyugodtan, mindenki előtt vallom, hogy te vagy az én Uram, s én hűséges szolgád, megváltott gyermeked vagyok. Köszönöm, hogy most is, mint annyiszor, megszégyenítetted ellenségeidet és igazoltad gyermekeidet. Én is fogadom: Én és házam népe mindenkor téged szolgálunk. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

„A tények magukért beszélnek”, meg „a tények makacs dolgok” – szinte közhelyszámba mennek ezek a megállapítások, és mégis: a tényeknél csak az ember szíve tud makacsabb lenni… Egészen biztos, hogy a farizeusok a szívük mélyén igazat adtak a sokaságnak, de érzik, hogy Jézus Messiás voltának elismerése milyen veszélyes lenne saját vallási felfogásukra, egész egzisztenciájukra nézve. A helyzet döntés elé állítja őket, tudják, nem maradhatnak semlegesek, hiszen ami történt, az Jézus szellemi hatalmát jelzi. Ha pedig nem akarják elismerni Jézus isteni hatalmát, akkor kénytelenek ördögtől valónak beállítani a gyógyító, szabadító erő működését. Jézus kérlelhetetlen logikával, példákat felhozva bebizonyítja nekik érvelésük képtelenségét, megállapítva, hogy ez a magatartás nem más, mint a Szentlélek káromlása.

A tér és az idő korlátai között türelmetlenül várjuk a szabadítást, mindenképp „látni” szeretnénk a fizikai szemünkkel is a jóvátételt, a jogtalanul szenvedők rehabilitációját, az „ellenség” meglakolását. Van, amikor ez hamarabb megadatik: „Meghátráltak ellenségeim, elbuktak, és semmivé lettek előtted.” (4. v.) De olyan is akad, amikor a „Meddig tart ez, Uram?” kérdése tölti be a lényünket – s nem kevés, hanem években mérhető ideig. A szenvedés fakadhat a körülményekből, csapásokból, de jöhet embertársainktól is. Van, amikor a kettő együtt ostromolja hitünket (lásd Jób szenvedéseit). Az úgynevezett teodíceai kérdés sok tudósnak okozott már fejtörést, de a hétköznapi ember is ezzel szembesül, amikor megkérdezi: „Hogyan engedheti Isten az ártatlanok szenvedését, népek elnyomását, betegségek pusztítását – ha ő jó?” A kétely és türelmetlenség helyett csak az alázatos hozzáállás lehet helytálló, és annak belátása, hogy Isten teljesen szuverén Úr, vagyis mindenek fölött való, és tudja, mit mi célból enged meg világunkban. Az Újszövetség kinyilatkoztatását is ismerve már inkább ellenségeink megtéréséért imádkozzunk, semmint a meglakolásukért, és saját lelkületünket is tegyük vizsgálat tárgyává időről időre! Mindezek mellett természetesen ma is igaz marad az, hogy az Úr „számon kéri a vérontást, emlékezik rá, nem feledkezik meg a nyomorultak jajkiáltásáról … nem vész el végleg a nyomorultak reménye” (13. és 19. v.). Ő látni fogja a napjainkban jogtalankodó népeket és magánszemélyeket is, és ráeszmélteti őket, hogy önfelmagasztalásuk ellenére „ők csak emberek”, vagyis Istennek számadással tartozó lények.

A teremtés műve nem igényel kiegészítést, korrekciót. Bár létezik az Istentől kapott teremtésbeli mandátumunknak olyan felfogása, mely minket a teremtés folytatóiként láttat, de ha így van is, mi, a teremtés továbbvivői rossz úton járunk. Nem tanulunk a teremtésből, nem használjuk annak mintáit, módszereit. De Isten nem csupán a teremtés művével, hanem a megváltás művével is alakítja életünket. Ennek Jézus számunkra az alapja, „alapköve”, mely további építkezést, ráépülést feltételez. Együtt kell látnunk a kettőt és így, ebben az egységben szolgálni a teremtés művét és a megváltás művét. (Réz-Nagy Zoltán)

A termékeny ismeret megvilágosodásból és lelki életből fakad, és hogy ezt elnyerjük, kérnünk kell Istentől a bölcsességnek és a kijelentésnek a Lelkét. Ez a Lélek elvezet minket Istennek és az Úr Jézusnak a megismerésére. Megvilágosítja szemünket, hogy mélyebben betekinthessünk annak a csodálatos gazdagságába és reménységébe, amit már most megkaptunk a Krisztus Jézusban. Végül belevisz Isten túláradó erejébe, amely a hívőben megvalósul. Az ilyen megismerés Isten imádásához vezet és megerősíti a belső életet. Ennek gyógyító ereje van. Nagy és termékeny gondolatokkal tölt meg, felemeli a lelket Istenhez és szentséget ad. Az igazi keresztyén Isten boldog gyermekeként él a megbocsátó kegyelem alatt, bízva és gondtalanul Atyjára támaszkodva. Mint ifjak, legyenek erősek, meggyőzve a gonoszt; mint atyák, az érett kor világos tekintetével hatoljanak be Isten örökkévaló Fiának megismerésébe és szeretetébe, amely minden ismeretet felülhalad.

“A természet törvényeinek szakadatlan áthágása nem más, mint Isten törvényeinek megszegése. A legtöbb ember tudatlan marad lényének törvényei felől. Szívesen vesztegelnek a homályban a következményeket illetően. Lassan ölő mérgekkel elégítik ki megromlott étvágyukat, amelyek tönkreteszik a vért, aláássák az idegek erejét és következményképpen betegséget és halált vonnak magukra. Barátaik a gondviselés rendelésének nevezik ezeket a bajokat. Pedig ezzel csak Istent gyalázzák. Nem történt más, mint hogy föllázadtak a természet törvényei ellen, és elvették a törvényszegésért járó büntetést. Szenvedés és korai halandóság uralkodik ma mindenfelé… Milyen hallatlan az ellentét a mi nemzedékünk és azok között, akik az első két évezred idején éltek!… A természet tiltakozni fog az élet törvényeinek felrúgása ellen. Ameddig csak bírja, elviseli a visszaélést, de végül mégis elérkezik a megtorlás. Ez nemcsak a testi, hanem a szellemi erőkre is kihat. S az átok nem ér véget a törvénytaposónál, hanem a gonosz hatásokat nemzedékről nemzedékre továbbadja az ember… Istennek sohasem volt szándékában, hogy ilyen nyomorúságos állapotok uralkodjanak. És amikor fellép a betegség, sokan Isten ellen zúgolódnak elesettségük miatt. Pedig nem Isten felelős azért a szenvedésért, ami a természet törvényeinek megrontását követi…” (Counsels on Diet and Foods, 118, 120, 122, 123. l.)

“A természetes szívben mindig megvan a hajlandóság arra, hogy felmagasztalja vagy elbízza magát, ha siker kíséri az erőfeszítéseit. De az önfelmagasztalásnak nincs helye Isten munkájában. Bármilyen intelligens vagy, bármilyen komolyan és lelkesen dolgozol, elveszíted a győzelmet, ha a büszkeségre való hajlamot nem veted ki magadból, és nem rendeled alá magad a Szentlélek vezetésének… A büszkeség ? ha tápláljuk magunkban ? megrontja minden elmebeli képességünket, amelyeket a kegyelem áldássá tett volna, ha befogadjuk. Azok a győzelmek, amelyek az élet illatává válhattak volna, ha Istennek adjuk a dicsőséget, megfakulnak, elhomályosodnak az öndicsőítés miatt. Mindezek kicsiny, említésre sem méltó dolgoknak tűnhetnek, de az így szétszórt rossz mag biztosan meghozza a maga termését. Éppen ezeket a kis bűnöket, amelyek oly általánosak, hogy sokszor észre sem vesszük őket, használja fel Sátán a maga céljainak előrevitelére.”
(1896. 47. sz. kézirat)

A természeti ember életéhez nem tartozik hozzá az imádság. Mondogatják ugyan, hogy szenvednie kell annak az embernek, aki nem imádkozik; én nem hiszem. Aki szenved, az az Isten Fia benne, akit nem az étel, hanem az imádság táplál. Amikor az ember felülről született, megszületett benne Isten Fiának az élete és ő vagy táplálja ezt az életet, vagy agyonéhezteti. Imádság útján táplálkozik Isten élete. Az Újszövetségben nem találhatók az imádságra vonatkozó megszokott elképzelések. Mi úgy nézünk az imádságra, mint ami által nyerhetünk valamit magunknak. A Biblia azon a véleményen van, hogy az imádság által magát Istent ismerhetjük meg. “Kérjetek és adatik nektek” (Mt 7,7). Isten előtt állva vagy panaszkodunk, vagy védekezünk, vagy igazoljuk magunkat, vagy közönyösek vagyunk; de nagyon keveset kérünk. Pedig micsoda ragyogó merészséggel állhat elő a gyermek, aki valóban gyermek. Urunk mondja: “Ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek …” (Mt 18,3). Kérjetek valamit és Isten megteszi. Adj Jézus Krisztusnak lehetőséget, engedj neki teret; senki sem teszi ezt addig, amíg minden bölcsességének végére nem ért. De ha ide jutott, akkor nem gyávaság imádkoznia; csak ez a lehetősége maradt meg, hogy a Valósággal találkozzék. Állj oda Isten elé kérdéseiddel, amikben csődbe jutott a bölcsességed. Amíg magaddal meg vagy elégedve, nem érzed szükségét, hogy Istentől kérj. Sokkal kevésbé igaz, hogy “az imádság megváltoztatja a dolgokat”, mint az, hogy az imádság megváltoztat engem és én megváltoztatom a dolgokat. Isten úgy rendelkezett, hogy a váltság alapján való imádság által másként látom a dolgokat, mint azelőtt. Nem arról van szó, hogy a dolgokat külsőleg változtatja meg az ima, hanem, hogy az ember belső beállítottságát csodálatosan megváltoztatja.

A természeti, testi embernek vannak kitűzött céljai, de a szellemi életben nincs saját célunk. Ma sokat beszélnek a Krisztus melletti döntésről, elhatározásokról, hogy keresztyénné legyünk, de az Újszövetség Isten kényszerítését helyezi előtérbe: “Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” (Jn 15,16). Isten a mi tudatos elhatározásunk nélkül vett fel minket terveibe, nem saját döntésünk alapján. Nem tudjuk felfogni, mi Isten célja, sőt minél tovább megyünk, annál bizonytalanabbnak látszik. Csak azért látszik úgy, mintha Isten célt tévesztett volna, mert mi rövidlátók vagyunk, nem látjuk az Ő célját. Új életünk kezdetén saját elképzeléseink vannak Istennek velünk való céljáról: “Arra választott, hogy ide vagy oda menjek”, “elhívott erre a különleges munkára”. Elmegyünk és végezzük azt a munkát, mégis továbbra is ott van Isten kényszerítése. Nem a munka a lényeg, amit végzünk, semmiség az egész – csak állványozás Isten nagy terveihez képest. “Maga mellé vette a tizenkettőt…” Ő folytonosan magához fogad minket. Nagyobb valóság ez, mint amit eddig láttunk.

„A test cselekedetei nyilvánvalóak, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről már előre megmondom nektek… akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát.” Gal 5,19-21 Csúnya tűkör, de bele kell néznünk. Melyikünk volna az, aki e listán ne találna olyan bűnt, mely éppen rá illik? Nem valószínű, hogy egyenként mindenikben bűnösök lennénk. Nagy a választék. Sajnos viszont, hogy társadalmunkban mind megtalálhatók. Hogy akarunk ilyen szennyesen bejutni Isten országába? Vannak optimisták, akik a jövőtől várják, hogy majd megokosodik és megtisztul az emberiség. Honnan veszi majd a megtisztuláshoz való bölcsességet és erőt? A mai eszmény a szabadság: mindenki azt teheti, ami neki éppen jólesik. Jól pedig az esik, amit testi ösztöneink kívánnak. Éppen ez az, amiből erkölcsi megújulást a legkevésbé várhatunk. Ma egyetemes veszély a környezet elszennyeződése. Sokkal kevesebbet beszélnek a lélek és a társadalom elszennyeződéséről, pedig az sokkal veszedelmesebb. Nincs más lehetőség: magunkba kell néznünk az ige tükre alapján, és Istent kérni, adjon erőt a megtisztulásra. Ítélő Uram, előttem áll bűneink lajstroma, és félve ismerem fel benne saját bűneimet is. Hiába vígasztalom magam azzal, hogy nem mindenikben vagyok bűnös. Nem gyilkoltam, de haragszom. Nem vagyok részeges, de bízom a horoszkópom bálványában. Így semmiképpen nem fogok bejutni a te országodba. Egyetlen reményem, hogy Krisztus az én bűneimet is felvitte a keresztfára és kész megadni bocsánatát. De azt is tudom, hogy hiába bocsátod meg tegnapi bűneimet, ha már készülök a holnapiakra. Ne hagyj magamra, Uram! Tisztíts meg engem úgy, hogy ellen tudjak állni testem ösztöni csábításának és tudjak megmaradni az erkölcsi tisztaságban. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A testté létel nagy csodája egy kisgyermekben megy végbe, a megdicsőülés nagy csodája újra leereszkedik a démonoktól megszállt völgybe, a feltámadás csodája pedig egy tengerparti reggelibe alázkodik bele. Ezek nem ellentétek, hanem Isten nagy kijelentései. Hajlamosak vagyunk arra, hogy keresztyén tapasztalatunkban valami csodálatosat várjunk; hősies érzéseink még nem jelentik azt, hogy hősök is vagyunk. Diadalmasan átmenni egy válságon egészen más, mint mindennap Istent dicsőítve élni, amikor annak nincs tanúja, nincs rivaldafény, amikor senki a legcsekélyebb figyelemre sem méltatja. Ha tán nem is kívánjuk a középkori szentek dicsőségét, mégis legalább annyit megkívánnánk, hogy az emberek megjegyezzék rólunk: “Milyen csodálatosan imádkozik ez az ember!” “Milyen kegyes, áhítatos asszony!” Amikor igazán odaszántad magad Jézus Krisztusnak, elérted azt a fenséges magaslatot, ahol már soha senki nem gondol arra, hogy észrevegyen téged, hanem csak azt az egyet veszik figyelembe, hogy Isten hatalma mindig újra kiárad rajtad át. “Csodálatos elhívást kaptam Istentől!” A mindenható Istennek kell testet öltenie bennünk ahhoz, hogy a legkisebb kötelességünket is Isten dicsőségére végezhessük el. Isten bennünk munkálkodó Szelleme az, aki emberi módon olyan tökéletesen a magáévá tesz, hogy az fel sem tűnik. A szent életének próbája nem a siker, hanem a hűség. Keresztyén munkánk céljaként a sikert akarjuk látni; pedig a cél az, hogy Istent dicsőítsük életünkkel. Istenben Krisztussal elrejtve éljünk emberi állapotunkban. A mi emberi kapcsolataink talaján látszik meg Isten tökéletes élete.

A tested Isten temploma (1Korinthus 3:16), figyelj hát oda arra, hogy mit engedsz kijönni a szádon! A kritizálás és a hibakeresés pusztít és rombol, de a Szentíráson alapuló, hittel teljes szavak megnyitják az ajtót Isten áldásai előtt. Ezért írja Pál: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Efézus 4:29). Tehát mielőtt megszólalsz, kérdezd meg magadtól: „Vajon hasznos ez?”

A testünk nem működik jól megfelelő mennyiségű mozgás nélkül; ugyanígy van ez az elménkkel is! Volt már olyan, hogy vissza kellett menned az emeletre, hogy eszedbe jusson, eredetileg miért is jöttél le? Vannak olyan nevek, számok és időpontok, amelyekre korábban különösebb megerőltetés nélkül vissza tudtál emlékezni, de most mindjobban elhomályosulnak? Szoktál azon tűnődni, hogy „lassan elveszíted”? Az orvosok azt mondják, hogy legtöbbször a televízió előtt eltöltött üres órák – amikor nem használjuk az agyunkat, amikor az elménket nem éri szellemi inger vagy ösztönzés – okozzák a szellemi kapacitásunk zsugorodását, beleértve az emlékezőtehetségünk csökkenését is. Az agy „fitnesz” szakértői szerint az agyunk nem attól öregszik, ha keményen megdolgoztatjuk, hanem attól, ha alig használjuk. Az „agy formálhatósága” – az elmédnek az a képessége, hogy rugalmas maradjon, vagy visszanyerje rugalmasságát – gyakorlás kérdése. Ha hagyod, hogy az elméd csak vegetáljon, és nem tágítod figyelmes olvasással, józan gondolkodással, intelligens elemzéssel és értelmes beszélgetéssel, akkor elveszíti rugalmasságát, és megöregszik, akárhány éves is vagy. Másrészt viszont, ha rendszeresen kihívás elé állítod az elméd, akkor az agyad egyre fiatalabb lesz, ahogy öregszel (a probléma ugyanis nem az, hogy milyen öreg az agyad, hanem hogy milyen öreg a gondolkodásmódod). Íme egy nagyszerű módja annak, hogyan erősítsd az elméd: „Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.” Az „igyekezz” szó a görög szövegben azt jelenti, hogy használni, erőltetni az elmét, arra késztetni, hogy tanulmányozza Isten Igéjét. Mint egy „munkást”, dolgoztasd meg! Isten megígéri, hogy ha naponta az Ő Igéjén elmélkedsz, akkor olyan leszel „…mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz” (Zsoltárok 1:3). Ne hagyd, hogy az agyad elsorvadjon, tartsd edzésben, erősítsd a Szentírás tanulmányozásával!

A testünk ugyan úgy ahogy Istennek, három részből áll. Szellemlények vagyunk testben és a szellemünk az ami a szellemvilággal tud kommunikálni. A lelkünket az Úrtól kaptuk a megfogantatásunk pillanatában. Ami áll az akaratunkból, érzelemből és értelemből. Az ember szelleme általában halott addig amíg ki nem nyitjuk a szellemvilágnak. Ezt lehet Isten fele de lehet a gonosz szellemvilág fele is kinyitni. Ilyen az okkult tudomány, jóslás, csillagjóslás, stb. Amikor valaki megtér egy szellemi harc folyik érte, az új ember és az ó-ember között.

A testvéri közösség a szeretet gyakorlásában nyilvánul meg Krisztus „új” parancsa szerint. A megbecsült házasság a szeretet, a hűség a tisztaság jegyében van. A paráznaság, házasságtörés, bármilyen erkölcstelenség Isten és igéje szerint súlyos bűn. A bűnösökre, ha meg nem térnek, Isten ítélete vár. Nagy emberek ilyen bűnére való hivatkozás, például „Dávid is beleesett a házasságtörés bűnébe”, senkit nem mentesít a bűnnel kapcsolatos felelősségtől vagy ítélettől. Dávid életében viselte a bűn büntetését, Isten megkegyelmezése által nem halt meg, de saját családjában látnia kellett súlyos bűne szörnyű következményeit. Mindenkinek, a házasságban élőknek is, jó az igére, sőt az énekre is figyelni, amely minket és mindenkit vigyázásra, a bűntől való eltávolodásra kér. „Távozz minden bűntől messze-messze el, mert megöl a mérge, hogyha vétkezel.” (HH-R 697) Isten a házasság intézményének megalapítója, ő a házasság szerzését ma sem bízta másra, de ezt nem nehéz igának, súlyos tehernek szánta, mint ahogy erről a Mester tanítványai vélekedtek: „Erre így szóltak hozzá tanítványai: Ha ilyen a férfi helyzete az aszszonnyal, akkor nem jó megházasodni” (Mt 19,10). Az egyedülálló ember örömére és megsegítésére mondta az Úr: „alkotok hozzáillő segítőtársat” (1Móz 2,18c). Maga a Teremtő és minden létesítménye méltó a megbecsülésre. Csak a megbecsült házasság jó, sikeres és áldásos. Imádkozzunk azért, hogy minden létező és leendő keresztyén házasság ilyen legyen!

A tétlen, tunya ember könnyen enged a kísértésnek. Azonban kevéssé tudja megvetni lábát a gonosz annak életében, akinek nemes céljai, teljes elmélyülést igénylő szándékai vannak. Aki állandóan előre megy, annak hite nem csökken, mert tudja, hogy odafent, idelent és mindenütt megvalósítja a végtelen Szeretet minden áldott szándékát. Isten hűséges szolgái olyan eltökéltséggel munkálkodnak, ami nem vallhat kudarcot, mert töretlenül kapaszkodnak a kegyelem trónjába. Isten mennyei segítséget nyújt minden olyan válságban, amellyel nem lehet megbírkózni emberi erővel. Szentlelke által segít minden szorultságunkban, fokozza reménységünket és bizalmunkat, megvilágosítja értelmünket és megtisztítja szívünket. Alkalmat és utat kínál a szolgálatra. Népe nagyszerű dolgokat fog látni, ha figyel gondviselése jeleire, és kész együttműködni vele.” (Próféták és királyok, 409. l.)

A tinédzserek próbára tudják tenni a felkészültségedet. Ők sem nem felnőttek, sem nem gyerekek, de egyik pillanatról a másikra figyelmeztetés nélkül válhatnak egyikké vagy másikká. Az áradó hormonok és a kirobbanó neuronok biokémiai reakciókat indítanak el a fejükben és a testükben. Akaratlanul formálódnak ajkadon a következő szavak: „Mégis mit gondoltál?”. Válaszként morcos tinédzser vállrándítás érkezik, melyet a megfoghatatlan „Nem tudom” követ. És tényleg nem tudják! Mit tehetsz ilyenkor? „Bezárjam őket?” Sajnos ez törvénybe ütközik. De van két dolog, ami segíthet: 1) Vegyél vissza, és nyugodj le! „Legyetek tehát bölcsek és józanok!” Az egyik legnagyobb hiba, amit a szülők elkövetnek, a túlreagálás; ez elindítja az akaratok egyre erősödő harcát, melyben nem valószínű, hogy győzni fogsz. A hangerő emelkedik, a bölcsesség kudarcot vall, a gyerek pedig levonja a következtetést: „a szüleim őrültek”, ezzel eltűnik a felnőtt jelenlét, és hirtelen senki sem felelős semmiért. Így te magad is a probléma részévé válsz, gyermekedben haragot és bizonytalanságérzetet keltesz, úgy, hogy közben nincs előtte egy józan példakép. Imádkozz, vegyél mély levegőt, és számolj tízig! A gyermeked érdekében itt az ideje, hogy egy tiszta gondolkodású, önkontrollt gyakorló szülő a helyzet magaslatára álljon. 2) Emlékezz: a harag haragot szül! „A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el” (Példabeszédek 29:22). Senki sem tud úgy feldühíteni, mint egy felnőni próbáló tinédzser. Egy pillantás, egy szó, egy viselkedésforma, és máris csőbe húztak, tűzharcba keveredtél a saját gyermekeddel. Hát nem őrültség? Az ilyen erős érzelmi töltetű adok-kapok párbajok hatására tinédzser gyermeked agyában automatikus, tartós haragreakció alakul ki. Mi a válasz? Használd a Szentírás szerinti, a büntetés és jutalmazás egyensúlyán alapuló megközelítést: „Ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása [szeretete és biztatása] és intése [jellemépítő fegyelmezése] szerint” (Efézus 6:4 Károli).

A tiszta szív hatása az ítéletalkotásra (Titusz 1,10–16) „Szükségem van-e új szívre? Ha nincs szükség új szívre, akkor ezek az igék rám nem érvényesek. Csak azokra érvényesek, akik tudják, hogy szükségük van új szívre.” (Zimányi József) A tiszta szív alatt a bűntől megtisztított szívet kell értenünk, és így a teljes szívünk osztatlanul Istené. Az osztatlan szív céltudatosan odaszánt szívet jelent. Mit jelent tiszta szívűnek lenni? Bűntől megtisztított szívet, mely segít az erkölcsi ítéletalkotásban. Ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk, legyen a szívünk mindig osztatlanul az Istené! Köszönjük meg Istennek a megtisztult látásunkat!

A tisztaság az Istennel való állandó szellemi összhang eredménye. Növekednünk kell a tisztaságban. Lehet, hogy rendben van az életünk Istennel, és belső tisztaságunk mocsoktalan maradt, mégis lehet, hogy a külső hamvasság néha-néha beszennyeződik. Isten nem őriz meg minket ennek a lehetőségétől, mert így értjük meg annak a szükségességét, hogy személyes tisztaság által őrizzük meg Isten látását és követését. Isten megtisztít minket korlátlan kegyelme által, de valamire nekünk kell ügyelnünk: a testi életünkre, mert ez által más emberekkel és más életszemlélettel kerülünk kapcsolatba és ezek beszennyezhetnek. Nemcsak a belső szentélynek kell helyes viszonyban maradnia Istennel, hanem a külsőt, az udvart is teljes összhangba kell hoznunk azzal a tisztasággal, amit Istentől kegyelemből kaptunk. Szellemi látásunkat nyomban elhomályosítja az, ami a külső érintkezési felületet (a pitvart) beszennyezi. Ha meg akarjuk tartani személyes kapcsolatunkat az Úr Jézus Krisztussal, akkor nemcsak megennünk nem szabad bizonyos dolgokat, hanem még a rájuk gondolástól is borzadva el kell fordulnunk, sőt vannak jogosnak tartott dolgok, amelyeket még érintenünk sem szabad. A másokkal való érintkezés közben gyakorlatilag úgy őrizhetjük meg személyes tisztaságunkat, ha így szólunk magunkban: “Ez a férfi vagy nő tökéletes Jézus Krisztusban! Ez a barátom, ez a rokonom tökéletes Jézus Krisztusban!”

A tisztátalansággal naponta találkozunk. Szemünk sokszor olyan dolgokat lát, amelyek tisztátalan, sóvárgó gondolatokat keltenek. Mennyi szennyes, istentelen beszéd hatol fülünkbe! Ezt nem akadályozhatjuk meg. De a tisztátalanságot érintenünk nem szabad. Az Ige eredeti szövegében a „megérinteni” szó azt is jelenti: valamire rátapadni vagy kedveskedve megérinteni. Ez történhet tekintetünkkel vagy gondolatainkkal. Nemcsak nagyobb beszennyeződéstől kell őrizkednünk; kerülnünk kell még a szemek finom játékát is. Gondolatainkat és képzeletünket ne engedjük át tisztátalan dolgoknak.

„A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek!” Az az ember dicsősége, hogy Isten képére teremtetett. Ezt kell tisztelnünk a legelesettebb emberben is. Még sokkal inkább kellene tisztelnünk Isten gyermekét, akiben ez az Isten képére teremtettség újra helyreállt. Ha meg is van még benne Ádámnak néhány rút vonása, szemünk ne ezekre szegeződjék, hanem azt lássuk meg, amit Isten Lelke már megvalósított benne.

A titkon való alamizsna az, mikor a szív nem kérkedik s nem akar abból dicsőséget magának, hanem ajándékba ad, nem törődve azzal, hogy az emberek látják-e s megdicsérik-e érte. Elrejtőzik a szív könyörülő vidámsága alá, amely nem kérdezi s nem figyeli, hogy hálát vagy hálátlanságot, jót vagy gonoszt kap-e érte cserébe.
El ne vonjuk soha másoktól
Segélyt adó testvérkezünk,
Még akkor sem, midőn azoktól
Jutalmat nem remélhetünk.
Az igazi felebarát
Másoknak is nézi javát.

A titkon való imádságot Isten nyíltan jutalmazza. Sok olyan imádkozó hívő kap majd jutalmat odafent, aki itt nem játszott nyilvános szerepet Isten országa munkájában. Sok evangélizáció és ébredés nem az igehirdetők, hanem a rejtett imádkozók munkájának eredménye. Isten már itt láthatóan és megfoghatóan jutalmazza a rejtett imádságban való hűséget. Aki sokat tartózkodik csendben az Úr előtt, az áldott ember. Fellépése határozott lesz, járása biztos, munkája sikeres. Érezhető rajta a mennyei szentség illata. Minél kevésbé akarnak tündökölni az emberek előtt, annál inkább ragyognak. Aki sokat imádkozik titkon, az erőt kap arra, hogy nyilvánosan is imádkozzék. Így jutalmaz Isten.

A történelmet nagy összefüggéseiben tekintve, sokszor megláthatjuk Isten kormányzó munkáját a népek életében. Darabokra töri az elnyomók trónját, és vétkes népeket büntet meg. Ha valaki a birodalmak felemelkedésének és bukásának történetét tanulmányozza, fel kell ismerje igazságszolgáltató hatalmát, amely a gonoszt korlátok közé szorítja, hogy aztán könyörtelen igazsággal elítélhesse. Nem marad a bűn büntetés nélkül, sem a jóság jutalom nélkül. A világmindenség Ura igazságot szolgáltat. Ezért csak Őt féljük, és ne tartsunk a gonoszok hatalmától.

A törvény előtt minden ember egyenlő – szokták mondani. Ám a bűnnel átitatott világban mindig vannak olyanok, akik elsők az egyenlők között. Sőt, vannak olyanok is, akik azt hiszik, hogy rájuk nem vonatkoznak a törvény előírásai. Az ilyenek emberi kapcsolatok, netán mentelmi jog mögé bújva elkövetik a maguk simlis dolgait. Nem kellene ennek így lennie! A bűn az bűn, a törvény áthágásának következményei vannak arra való tekintet nélkül, hogy valaki a társadalom melyik részéhez tartozik. Nem jó a személyválogatás a törvénykezésben – mondja az Ige. Miért nem jó? Azért mert ez esetben csorbát szenved az igazság, már pedig igazságérzete mindenkinek van, és elégedetlenséget szül a nép körében a szembetűnő személyválogatás…

„A törvény, mely tagjaimban van”, az ösztönök egocentrikus, önző vágyai. „Az értelem törvénye” az erkölcs, mely Isten törvényén alapul. A hívő ember akar Isten törvényének engedelmeskedni, de más irányba késztető ösztöneit nem mindig tudja akarata alá kényszeríteni. Ez a bűn. Bennem lakik. Foglyul ejt, leigáz, ha ösztöneimet nem tudom engedelmességre kényszeríteni. Ez a szabadnak teremtett ember méltósága és nyomorúsága. Isten arra rendelt, hogy kényszerítés nélkül, szabadon, szeretetből, meggyőződésből szolgáljam akaratát, személyes rendeltetésemet. Ez az ember méltósága. Nem vagyok rá képes, naponta bűnbe esek. Ez az ember nyomorúsága. Azért kell, hogy valaki segítsen rajtunk ebben az állandó feszültségben. Ezt adja meg Krisztus, amikor tegnapi bűneinket elfelejtve erőt ad arra, hogy tanítását követve gyengeségünk ellenére boldogan és eredményesen élhessünk Isten szeretetében. Uram, nem vagyok képes állandóan a te akaratod szerint élni. Túl sok a rám nehezedő teher, hol elmulasztom jól ismert kötelességeimet, hol kitör belőlem a bűnös kívánság, az irigység, a tisztátalan indulatok, az önzés. Akarok neked engedelmeskedni, de gyenge az akaratom. Segíts, Uram. Erősíts meg akaratomat és irányítsd a jóra. Adj erőt, hogy féken tarthassam és a jó cselekvésére irányíthassam ösztöneimet, hogy erőforrásaim legyenek a te szolgálatodban. Tégy engem eszközöddé országod építésében, a közös boldogság szolgálatában. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A törvényes elszámoltatás a gonosztevő számára egyet jelent a leszámolással. Ezzel a megállapítással azonban óvatosan kell bánnunk, nehogy az ítélkezés bűnébe essünk. Mert minek örül az igaz? A saját igaza érvényre jutásának? Esetleg a gonosztevő vesztének? Nem. Az igaz a törvény beteljesülésében találja meg az örömének a forrását, és ez a törvény nem az öntörvény, és nem is az erőszak törvénye, hanem Isten igazsága. Jézus is messzire veti az öntörvénykezés és a káröröm indulatát, amikor a parázna asszonyt megkövezni készülőkhöz szól: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” Ebben a kegyelemben érthetjük meg Isten Jézusban megtestesült igazságát, amely a gonosztevő nő rettegését lehetősséggé formálta, a képmutató ítélkezést pedig eltörölte. Ha ez az indulat bármikor érvényre jut az életünkben, az minden igaznak örömét szolgálja. (Bodnár Máté)

A törvényeskedő vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretetlen, Krisztust nélkülöző vallás. Az önigazult lelkületből származó böjtölés, vagy ima, utálatos Isten előtt… Az embernek meg kell szabadulnia önmagától, ki kell üresítenie magát, mielőtt teljes értelemben hívővé válhat Jézusban. Az Úr újjáteremtheti az embert, ha megtagadja énjét.

A tudás hatalom. A hatalom pedig nagyon könnyen büszkévé tesz. Többnek gondolom magamat másoknál, felülről szemlélem a többiek „tudatlanságát”. Az írástudók és a farizeusok saját korukban a legtöbbet tudták a szent írásokról. Sajnos azonban ez náluk általában gőgös szemléletet eredményezett. Az ilyen emberek számára pedig fontos, hogy ez a felsőbbrendűségük minél többször nyilvánosságra kerüljön. Mózes székébe ülni Mózes lelkülete nélkül veszélyes. Hiszen ő nem saját maga akart törvényeket adni a népnek, hanem a Mindenhatótól kapta a felhatalmazást és a parancsolatokat is. Az Isten népe iránti féltő szeretettel vezette a népet, akkor is, ha sokszor lázadtak ellene. Az írástudók és a farizeusok újabb és újabb szabályokat hoztak, és elvárták, hogy mások tartsák be azokat, ha Isten szerint akarnak élni. Nem értették meg, amit Jézus Krisztus tanított, hogy nem mi vagyunk a törvényekért, hanem azok vannak értünk, hogy segítsenek nekünk. Az Isten országában a tekintélyt nem lehet megkövetelni, hanem szolgálni kell érte. Ne azt várd, hogy az emberek elismerjenek, hanem hogy az Úr mondja ki életedre: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál.” (Mt 25,23)

A tudás nagy erővel ruházza fel az embert, de jó, ha emellé társul némi szerénység és alázat is. Ha más nem, legalább egy nagyobb tudású, okosabb ellenfél még erre is indíthatja a fennhéjázót. Persze, ha az igazi tudósokra gondolok, azt mondhatom, hogy minél többet tudtak, annál inkább látták, hogy mennyi mindent nem tudnak még. A tudás tényleg nagy erő, de az ebben való gyarapodás soha ne a gőgösség, hanem a szerénység irányába tereljen bennünket is.

A tulajdonosnak persze nincsenek kételyei. Ezért szenvedélyesen keresi a tőle elkóborolt embert, és javíthatatlanul örül a megtaláltnak. Ilyen ő, az Atya, és ilyen a Fia, Jézus Krisztus is. Vajon mi, akiket megtalált, akik követjük őt, milyenek vagyunk?

A túláradó szív lesz a te bizonyságtételed! Tele lesz a poharad, és csordultig! Dicséretet énekel a szíved! „Hálákat adván mindenkor mindenekért…” A szíved hálával teli. Hálákat adsz Isten minden áldásáért. Még a próbatételekért is hálát tudsz adni. Nem azért adsz hálát, amit az ördög tett, hanem az Igéért, azért a lehetőségért, hogy láthatod Istent munkálkodni, és azért az áldott igazságért, hogy Isten mindent a te javadra tud fordítani.

A tűrés nem közönyösség. A tűrés erős sziklához hasonlítható, amely minden viharral szembenéz. A tűrés forrása az, ha látjuk Istent, mert ez belsőleg megvilágosít. Mózes nem azért tartott ki, mert helyes fogalmai voltak a jogról és a kötelességteljesítésről, hanem mert látta Istent. “Erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant” (Zsid 11,27). Aki látja Istent, az nem egy ügynek vagy külön célnak szolgál: magának Istennek szolgáltatja ki magát. Hogy egy indítás Istentől van-e, azt abból tudod meg, hogy az Ő Szelleme sugallja. Azok a dolgok naggyá és erőssé lesznek az életedben, mert Isten erősíti és eleveníti meg őket. Ha Isten szellemi értelemben átvezet a pusztai megkísértésen (mint ahogyan Fiát valóságosan is átvezette rajta), anélkül, hogy egy szót is szólna, tarts ki; lesz erőd a kitartásra, mert látod Istent.

A tűz világosságot, meleget nyújt annak az embernek, aki közelében van, de ugyanakkor éget is. A tűzről azt is tudjuk, hogy csak úgy tud égni, ha van mit felemésszen. Itt Isten igéje, mint tűz jelenik meg, ami arra akar utalni, hogy Isten igéjét naponként olvasva, a Szentlélek rávilágít mindazokra a bűnökre, amelyet naponként elkövetünk. Azáltal, hogy felismerjük bűneinket, az ige bűnbánatra ösztönöz. Isten tűz- és füstoszlopban vezette választott népét a pusztában. Az Isten igéjének tehát nemcsak megtisztító ereje van, hanem képes arra is, hogy vezesse azt az embert. Isten az égő csipkebokorból beszél Mózessel, így küldve el őt a szabadulásra vágyó néphez, amely arra utal, hogy Isten az ige által beszél velünk is, és az igéje által nyilvánítja ki szent akaratát. Sokak bevallása szerint azért nem olvasnak Bibliát, mert nem értik azt. Nem csoda, ugyanis az ige megértéséhez a testté lett Igét, Jézus Krisztust kell a szívünkbe fogadnunk. Engednünk kell azt is Krisztusnak, hogy mint sziklazúzó pöröly lerombolja bennünk a gonosz által felépített választófalat. E fal az irigység, az utálat, a részegség, a paráználkodás, a hazugság és más bűnök tégláiból épült. Így a régi énünket legyőzve, a Szentlélek újonnan szül bennünket Istennek a Krisztusban adott kegyelme által.  Szerető Istenem! Köszönöm, hogy elküldted a megtestesült Igét, hogy ledöntse a bennünk tornyosuló falakat, és köszönöm, hogy Krisztust elfogadva megérthetem a te drága igédet. Ámen.

A vallás minden formasága, beleértve az ige hallgatását és tanulását, sőt maga az imádság is eszköz. Áldott eszközei a Krisztus szerinti életnek. Arra való eszközök, hogy képessé tegyenek, erőt, útbaigazítást adjanak az igazi szolgálatra. Az pedig a megvalósítások útján történik. Isten országát nem szavakkal, hanem tettekkel lehet és kell építeni. Keresztyénségünknek eredményei kell, hogy legyenek. Imádságunkban arra kell segítséget kérni, bizonyságot tettekkel kell tenni. Ez a Krisztus követése. Jó Istenem, én szeretlek téged. Őszintén szeretlek. Szeretek templomba járni. Örömmel hallgatom igédet. Gyermekeimet imádkozni tanítom, s mikor teljes lélekkel tudok imádkozni, úgy megnyugszik a lelkem. De ha tetteimet nézed, nem vagyok biztos benne, hogy elnyerem tetszésedet. Segíts, hogy mindennapi munkámban, hivatásomban, emberekkel való bánásmódomban, segítőkészségemben, családi életem tisztaságában, tetteimben tudjon megmutatkozni az, hogy én szeretlek téged. Tudom, nem ezekkel fogom kiérdemelni kegyelmedet. Nincs is arra szükség, Krisztus azt elvégezte helyettem. De tettekkel szeretném meghálálni szeretetedet. Ebben kérem segítségedet. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A vallásos ember azt hiszi, hogy templomba járással, cselekedeteivel kényszeríteni tudja Istent, hogy azt tegye, amit ő szeretne. Adjon és áldjon. Istent éjjel-nappali imádkozással sem lehet kényszeríteni. A magam választotta istentisztelet csak az óemberem hízlalására való. Megdöbbentő lehetett számukra, amikor Bálám kezdte az ő példázó beszédét: “Mit átkozzam azt, akit Isten nem átkoz, és mit szidalmazzam azt, akit Isten nem szidalmaz? Haljon meg lelkem az igazak halálával, és legyen utolsó napom, mint az övé.” Mint Isten gyermekeié. Bálám erre vágyik, ilyen szeretne lenni. Azt is elmondja Bálám: “Nem vett észre Jákóbban hamisságot… az Úr, az Ő Istene van Ővele.” Ez nem lehet igaz! A pusztai vándorlás alatt tele volt Izráel hamissággal, engedetlenséggel, lázadással. Tüzes kígyókat kellett rájuk küldeni, annyi volt bennük a bűn, az önfejűség. Megdöbbentő mondat ez az Ószövetségben. Rád és rám is vonatkozik, ha Isten népéhez tartozol. Jézuson keresztül, a kegyelmen át látja Isten az övéit. Ezért nem látja a bűnt. Skarlátpiros bűneid Jézus vérén át nézve Isten hófehérnek látja. Mondhatja-e rád Isten igazán, nem azt, hogy nincs benned bűn, hogy nem látok benne bűnt, mert Jézuson keresztül nézem? “Mikor pedig látta Bálám, hogy tetszik az Úrnak, hogy megáldja Izráelt, nem indult, mint azelőtt, varázslatok után.” Maga élte át, hogy Isten népét nem lehet megrontani.

A vallásosság a külső szemlélő számára nehezen észrevehető. Sőt! Éppen úgy tűnik, hogy mindaz, amit a vallásos ember tesz, mély hitből táplálkozik, hiszen vallásos cselekedetei, azok következetessége példaértékű azok számára, akik csak a felszínt látják. A vallásos gyakorlatok ugyanis kiválóan alkalmasak arra, hogy eltakarják a valóságot. Mindaz, amit a farizeus elimádkozott, igaz volt. Azonban amit imádság ürügyén elmondott, az kizárólag önmagáról szólt. Bár Istent szólította meg, szavai nem az Istenre való ráutaltságot fejezték ki, hanem saját érdemeit sorolta. A vallásos gyakorlatok, amiket hiba nélkül véghezvitt, már elszakadtak, függetlenedtek Istentől. A vámszedő semmilyen érdemet nem tudott felsorolni, csak Isten kegyelméért esengett. Nem az a baj, ha hitéletünk formai keretei rendezettek. De az már nagy baj, ha azok elszakadnak Isten valóságától, öncélúakká válnak. Amikor már nem Istenre mutatnak rá, hanem mi kerülünk a középpontba. Amikor az iránta való félelem betanított emberi parancsolattá válik (Ézs 29,13). Tekintsük át mindazt, amit hívőként teszünk! Vizsgáljuk meg, vajon a szívünk mélyén mit gondolunk: szükségünk van Istenre?

A vallástétel nem más, mint az élet szeretete, az isteni törvények alapján. Az Isten törvényi kijelentései, Jézus evangéliumi tanításai, mind az Életet pártolják, mely maga a növekedés, s az emelkedés. Ami ezt a mennyei ‘programot’ szolgálja, az bizonyságtétel. Bizonyság a “fentről”, s arról, hogy a “lent”-nek értelme abban van, hogy türöződhet benne a “fent”… (Frankó Mátyás)

A várakozás arra indít bennünket, hogy féljük az Urat, és féljünk a bűnre kiszabott ítélettől. A világ pedig hajtja a pénzt, hajszolja az élvezeteket, tele van hála helyett lázadással, zavargással, és testi biztonságban ringatja magát. Nem tőrödnek Isten figyelmeztetésével. A Szentlélek visszavonul és a bűn egyre jobban elhatalmasodik a földön. A szárdiszi gyülekezet egy nagyon gazdag gyülekezet volt, kereskedelemmel foglalkozó város volt. A gazdagság a keresztények életében olyan mintha a szemükön hályog lenne. Az Úr ezt üzente nekik: Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket akik hálófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt. Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád. De vannak nálad néhányan Szárdizban, akik nem szennyezték be ruhájukat, és fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá. Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám ellőtt és angyalai el. (Jelenések 3:2-5)

“A vég idején a sötétség fejedelmének minden cselfogásával megkísérlik majd rábírni Isten követőit, hogy lépjenek szövetségre Sátán szolgáival. Mindenáron el akarják vonni őket feladatuktól. Nehémiási következetességgel válaszoljanak: »Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek el.« Jeruzsálem falainak épitőihez hasonlóan, ők se engedjék magukat fenyegetésekkel, gúnyolódással és hazugsággal eltéríteni munkájuktól. Egyetlen pillanatra se csökkenjen éberségük és óvatosságuk, mert állandóan ellenség jár a nyomukban. Szüntelen imádkozzanak Istenhez, az ellenséggel szemben pedig állítsanak »őrséget nappal és éjjel« (Neh 49). A vég közeledtével Sátán kísértései nagy erővel támadják Isten munkásait. Emberi eszközök útján gúnyolja és szidalmazza azokat, akik »a falat építik«. Késleltetné a munkát, ha az építők lejönnének, hogy kivédjék ellenségeik támadásait. Igyekezzenek meghiúsítani ellenségeik szándékát, de ne hagyják, hogy bármi is eltérítse őket munkájuktól. Az igazság diadalmaskodni fog a tévedésen. Ne fogadják barátságukba ellenségeiket, és ne tápláljanak rokonszenvet irántuk, nehogy kimozdítsák őket a kötelesség helyéről! Aki bármilyen meggondolatlan tettével gyalázatnak teszi ki Isten ügyét és csökkenti munkatársai erejét, az nehezen eltávolítható foltot ejt a jellemén, és veszélyezteti későbbi hasznosságát.” (Próféták és királyok, 405, 408. l.)

A véges időben élünk (Jelenések 10,1–7) „…nem lesz többé idő…” Meglepő kijelentés ez, hiszen nehéz kilépnünk az idő gondolatából. Vagy mégsem? Mikor letelnek határidőink, gyakran mondjuk ezt mi is, nincs több idő. Egyre közelebb kerülünk ahhoz a pillanathoz, amikor majd üdvösségünk vonatkozásában kell felismernünk, hogy nincs többé idő. Mert a ránk szakadt ítéletkor nem lesz többé idő a megtérésre, a sajnálkozásra, a változásra és a jóvátételre sem. Nem tudjuk, hogy mikor szakad ketté az égbolt, vagy mennyit dobban még a szívünk, vagy hány kilométert vezetünk balesetmentesen, vagy meddig birkózik testünk különféle kórokkal. Nagyon gyorsan elfogyhat az időnk. Ha Krisztus évezredek múlva jönne is vissza, mi legjobb esetben is csak évtizedek- kel számolhatunk, s akkor meghalunk, és nem lesz többé időnk semmire. Most viszont még van idő! De nem azért, hogy fellélegezve halogassuk tovább a fontos dolgokat: a megtérést, a helyreállást, a jó irányú változásokat. Fedezzük fel az egyre múló, ezért egyre értékesebb esélyünket a megtérésre és a szolgálatra! Tegyünk bizonyságot, amíg lehet! Szeressünk, amíg lehet! Szenteljük magunkat Istennek, amíg még lehet!

A végítélet után teljes nyugalom vár minden elválasztott emberre: „lenyugosznak, és nem lesz, aki felrettentse őket”. Amikor Isten áll meg mint vádló az országok és népek felett a személyes számonkérésben és bosszúállásban, ítéletben. Nem lesz többé gonosz, amitől, akitől félni kellene. A sátán és angyalai bűnhődni fognak, együtt azokkal, akik neki szolgáltak és üldözték Isten gyermekeit. Ha Isten megbocsátotta bűneinket, azokért nem szégyenülünk meg, mert örökre eltörölte azokat. Ahogy Pál is kijelenti: „semmiben meg nem szégyenülök…” A tiszta ajkak ígérete és megvalósulása is a nyugalom garanciája. Tiszta lesz a népek ajka, „nem lesz csalárd nyelv szájában”. Ézsaiás tiszta ajakkal szolgálta az Urat. „Az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva.” Az ajak a szív teljességéből szól, mondja az Úr Jézus. Milyen is lesz az az ország, ahol nem hallani szidalmazást, hazug beszédeket, veszekedést és pajzán dalokat, vagy ahogy Jakab apostol mondja: „nem csörgedez egy forrásból édes és keserű víz”? „Ó, jöjjön el, Urunk, a te országod, hozd el a béke drága nappalát!” (HH-R 599)

A végső számadásnak, az „Úr napjának” félelemmel teljes valóságát az ószövetségi próféták nem győzték elég sűrűn emlegetni. És valóban rettenet is lenne, ha nem tudnánk, hogy ezt a végső ítéletet Jézus fogja végezni. Ebben a tettében Jézus éppolyan szeretettel és igazságosan jár majd el, ahogy az evangéliumi történetekből megismerhettük. Jézusé a végső ítélet. Mindez arra ösztönöz bennünket, hogy minden erőnket megfeszítve szolgáljuk embertársainkat és a teremtés művét, melynek nagyszerűsége szavakkal alig kifejezhető. (Réz-Nagy Zoltán)

“A vendégszeretetet gyakoroljátok!” A szentek szükségeit tehát nemcsak szóval kell felvenni, hanem tettel is. Vendégszeretetünkbe kell őket fogadnunk, ha rászorulnak. Ebben benne van minden egyéb testi szükséglet is: az éhezők táplálása, a szomjúhozók megenyhítése, a mezítelenek felruházása.
E világi jókban
Akinek van bősége
S nem könyörül azon,
Kinek nagy a szüksége,
Az rosszakarója
Felebarátjának
S megrontója az Úr
Szent akaratjának.

A versengést így lehet meghatározni: „viszály… küzdelem… rivalizálás”, és Isten Igéje azt mondja, hogy ezt mindenáron kerülni kell: „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.” A versengés célja, hogy rombolást vigyen végbe a házasságokban, a gyülekezetekben, az üzleti kapcsolatokban és minden más kapcsolatban. Énközpontúságunkban gyökerezik, és összehasonlítgatáshoz, versengéshez és ítélkezéshez vezet. Isten Igéje ezt mondja: „Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található” (Jakab 3:16). Ha távol akarod tartani a versengést az életedtől, akkor fel kell ismerned, és gyökerestől ki kell tépned, mielőtt felnövekszik: „hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsidók 12:15). Pál még hozzáteszi: „…tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy harmóniában éltek… ugyanazt akarjátok… ugyanaz a szeretet van bennetek…” (Filippi 2:2 AMP). Ahhoz hogy Isten áldásait élvezni tudjuk, meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy egymással összhangban éljünk. Ez vajon könnyű? Nem, de minél hamarabb megtanuljuk, annál jobb dolgok fognak történni. Amikor Dávid látta Góliátot, nem állt meg, hogy fontolóra vegye az esélyeit, vagy meghallgassa mások véleményét. Ehelyett „kifutott gyorsan a csatasorból a filiszteus elé” (1Sámuel 17:48). Itt gyors reakcióra volt szükség. Amikor Isten arra biztat, hogy tartsd oda a másik arcodat, vagy vállald, hogy te húzod a rövidebbet, akkor ragadd meg kegyelmét, és tedd meg! Az igazság az, hogy ha te határozod meg a dolgok menetrendjét, akkor ez azt jelenti, hogy a saját erődből teszed. Tehát: a) bocsáss meg azoknak, akik megbántottak; b) imádkozz értük; c) mondj áldást, mondj jót róluk, és csak jót kívánj nekik! Ha elkötelezed magad, hogy minden nap szeretetben és megbocsátásban jársz (igen, ez minden nap új elkötelezést kíván!), ez megnyitja az ajtót Isten áldásainak az életedben.

A veszekedő asszonyoknál ez a baj, hogy nincs becsületük egymás előtt. A fiatalabb nem becsüli az öregebbet. Lehet, hogy te sem becsülted soha az anyósodat, csak kritizáltad. De hol vagy te ebben az egészben? Rettenetes, amikor emberek, különösen asszonyok, nem férnek meg egy családban. A meny azt mondja: rettenetes az anyósom. A szegény anyós: milyen nyugalom volt ebben a házban, amíg ide nem jött ez a boszorkány. “Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, csak Istentől” (Rm 13,1). Fogadd el a másik embert, és becsüld őt az Úrért, mivelhogy Isten tette őt melléd vagy éppen föléd.

A vezetéselméleti szakirodalom szerint a főnökök kétféleképpen szoktak ellenőrizni. Vannak, akik előre bejelentik, hogy mikor jönnek, és azt is, mi legyen addigra kész. A segítségüket is fölajánlják, ha szükséges. Az ilyen főnök célja az, hogy munkásai be tudják osztani az idejüket, a feladatokat, és készen tudják várni őt. A másik típusú főnök bejelentés nélkül tart ellenőrzést, és sose tudják, mit fog megnézni. Az ő célja a félelemben tartás. Biztos nem lep meg minket, hogy a szakirodalom az előző típust javasolja az eredményes működéshez, jó munkahelyi légkörhöz. Milyen főnök az Isten? Úgy olvassuk, hogy szolgái nem rettegve lesik az ajtót, hanem várják őt. Még akkor is, ha nem tudják pontosan, mikor érkezik. Lehet is az olyan Urat boldogan várni, aki mikor hazajön, felszolgál az asztalnál a beosztottainak. Nem csoda, ha éjjel-nappal kémlelik a határt, jön-e már. A szeretet uralkodik ebben a légkörben, nem az „elszámoltatás”. Drága lélek, neked mit jelent az Istenre várás? Félelmet? Unalmat? Izgalmat? Boldogságot? A várakozásodhoz képest van egy jó vagy egy rossz hírem: Bármikor megérkezhet.

A világ azt gondolná, hogy szent ember nem lehet erős vezető. A valódi bibliai szelídség gyökere azonban az égő szenvedély Isten iránt, miközben nem fontosak nekünk a saját érdekeink. Az igazi szelídség így szól:
” Mindegy mi történik velem, csak az számít, ami Istennel történik. Ez a bibliai alázat: önmagunk megtagadása, hogy felmagasztaljuk Istent, és az ő céljait. Jézusnak is ez volt a fontos. Ő is csak azt tartotta fontosnak, hogy az Atya felmagasztaltassék. és mindegy, hogy mi történik vele. Ilyenné kell válnunk, ami nem is olyan könnyű, de Istennek minden lehetséges, mondja az ige. Mi csak adjuk magunkat erre és kérjük szüntelen a változtatást Isten műhelyében.

…a világ Isten teremtése, de az ember sosem tartózkodik benne tartósan. A földet és az eget össze kell kötni egymással. (Walter Nigg) Milyen mulandó vagyok! “Napjaim, mint a por, szállnak, a szél sodor…” Újra és újra kénytelen vagyok szembesülni a megmásíthatatlan, sokszor annyira elcsüggesztő ténnyel. Követhetetlenül sorjáznak körülöttem a változások, mintha egyre gyorsabban forogna a Föld, és az idővel folytatott kíméletlen versenyfutásból néha-néha felpillantva csak azt észlelem, hogy már megint véget ért az életem egy fontos vagy szép szakasza anélkül, hogy az elillant pillanatok ízét-illatát elraktározhattam volna. Az idő és az anyag korlátjai közé zárt létünkben egyedül az elmúlás, a változás állandó. A rezignált magunkba süppedés, a visszahozhatatlan feletti kesergés vagy az őrült pörgés helyett kínálkozik számunkra szabadulási lehetőség az idő lineáris sodrásából. Létezik ugyanis egy stabil pont, mely minden időnek és változásnak, mulandónak és veszendőnek felette áll. Isten soha nem változó szeretete, hűsége, kegyelme az örökkévalóság felfoghatatlanságát nyitja meg számunkra. S mivel Igéje konstans támasz és minden időben érvényes vezérfonal, gyorsan elhamvadó perceinkben tekintsünk az örökkévalóra, az elképzelhetetlen időtlenségre. Ragadjuk meg a mában a menny számára összegyűjthető kincseket, hogy az örökkévalóság ne az Isten nélküli örök halált hozza számunkra, hanem az örök életet, az Isten közvetlen jelenlétében megvalósuló teljességet. Mennyei Édesatyám! Köszönöm, hogy a romlandóság állandó megtapasztalásában te vagy az én reménységem. Engedj számomra találkozást a jelenben a te örökkévalóságoddal. Ámen.

A világ Istené, nem a miénk. Minden nap kezdetén arra emlékeztet minket, hogy neki megvannak a maga módszerei, ő irányítja a dolgok kimenetelét, és ő törődik életünk minden apró részletével. Az, hogy hogyan kelünk fel reggel, megadja az egész napunk alaphangját, ezért próbáld ki a következőt: holnap reggel az legyen az első, hogy néhány percet egyedül töltesz Istennel. Ne akard, hogy egy egész óra hosszat tartson, kezdd csupán öt perccel! Gondold át a napi terveidet! Ha van naptárad, nézd át Jézussal! Ahogy végigmész rajta, lesz majd néhány dolog, ami miatt aggódsz. Csak add át azokat Neki! Lehet, hogy felfigyelsz egy megbeszélésre vagy egy bizonyos problémára, ami nyugtalanít. Kérj Tőle bölcsességet! Ha nem ad azonnali választ, vedd észre, hogy ez azért van, mert azt akarja, hogy bízz benne. Valami jobbat tartogat a számodra; valami olyat, amiről eddig álmodni sem mertél. Olyan sokan kezdjük a napot aggódva, nyugtalanul, kapkodva, félve vagy rohanva. De nem kell így tennünk. A napunk így is, úgy is elkezdődik, akkor miért ne kezdenénk Jézussal? Van ennél jobb ajánlatod? Mindenképpen lesz egy első gondolatunk, első szavunk; akkor miért ne engednénk, hogy ez Istené legyen, aki elől minden aggodalmunk eltűnik? Ezt meg tudjuk tenni. Tényleg meg tudjuk tenni. Kezdhetjük a napunkat Istennel. Szánj rá egy percet, és gondolkodj el ezen az igén: „Elégíts meg minket reggel a te el nem múló szereteteddel, hogy öröméneket énekelhessünk, és örvendezhessünk életünk minden napján!” (Zsoltárok 90:14 NIV).

A világ körülöttünk is változik, egyre korszerűbb lesz, kérdés, hogy mi az, amit magunkkal kell hoznunk a múltból, és mi az, amin túlhaladt az idő. Kell ugyanis, hogy akár egy közösségnek, akár az egyénnek legyenek olyan múltbeli emlékei, amelyek emlékeztető jegyek olyan fontos eseményekre, amelyek azóta is meghatározók a közösség vagy az egyén életében. Izrael népe életében ezt a fizikai és szellemi folytonosságot legfőképpen a szövetség ládája jelenítette meg. Isten már a pusztai vándorlás kezdetén rendelkezett annak elkészítéséről, hozzákötve a maga megjelenését is a ládához (2Móz 25). Ezért is élték meg tragédiaként később a láda ellenséghez való kerülését (1Sám 4). A ládába, Isten rendelésére, három dolog került: a ládában őrizték a mannát tartalmazó aranyvödröt, Áron kivirágzott vesszejét és a szövetség tábláit (Zsid 9,4). A szövetség táblái az Isten és a nép közötti szerződés alapdokumentumai voltak, Áron vesszeje a papság isteni rendjére, a manna pedig az ő mindenkori gondviselésére emlékeztetett.

A világ millióihoz arányítva Isten gyermekei mindenkor csak kicsiny nyáj. De ha helytállnak az igazságért, ahogy azt az Úr szent Igéjében kinyilatkoztatta, akkor Isten lesz a mentsváruk. A Mindenható széles pajzsa alatt meghúzódhatnak. Isten mindenkor a többség! És ha majd az utolsó trombitaszó áthatol a halottak börtönén, az igazak pedig ujjongva, győztesen jönnek elő, akkor Istennel, Krisztussal, az angyalokkal és minden idők állhatatos, hűséges híveivel egyesülve Isten gyermekei bizonnyal a többség lesznek (1Kor 15,52). Krisztus őszinte tanítványai követik Őt… Mint Krisztus szenvedéseinek részesei, hivatottak, hogy az Ő dicsőségében is osztozzanak vele. Szent látomásban látta a próféta Isten maradék gyülekezetének végső győzelmét: “És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve és azokat, akik diadalmasok… Kezükben voltak Isten hárfái és énekelték: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten: igazságosak és igazak a te útjaid, ó szentek Királya!” (Jel 15,2?3)”(Apostolok története, Jelenések könyve c. fejezetből)

A világ mindent megtesz, mindennel elhalmozza az embereket, csak Jézushoz ne térjenek. Nem tudom, nálad hány oltár van, amin áldozol, mennyi bálvány? A Biblia szerint bálvány az, akiért és akire nézve van minden az életedben. A világgal és isteneivel mindig az a baj, hogy túllőnek a célon. Babilonban is az égig akarták építeni Bábel tornyát. Egy darabig megy, Isten engedi, nézi, de az Ördög mindig csinál egy olyan lépést, amin tönkremegy az egész. Amikor Jeroboám odaállt áldozni, akkor tette meg azt a lépést, amit Isten nem nézhetett tovább. Akkor jött Isten embere Isten intésére. Ennek az embernek küldetése volt. Csak odament, ahová Isten küldte. Elment a legveszedelmesebb helyre, amikor Jeroboám az oltár mellé állt. Isten embere tudta, hogy az életével játszik. Nem szolgálat az, ami nem életveszélyes. Ha nem mersz minden látható ellenére hinni, akkor baj van a hiteddel. Azt kiáltotta, amit Istentől kapott: “Oltár, oltár!” Az oltár Isten helye! Mi most a legfontosabb, ami szívedben, gondolatodban elfoglalta Isten helyét? Mire kiáltja most Isten Szentlelke Jézuson át neked, hogy “oltár?!” A következő pillanatban megmozdult Jeroboám keze, rámutatott Isten emberére, és azt mondta: “Fogjátok meg őt!” Ha valahol Isten erejével hirdettetik az Ige, ott mindig megmozdul a Sátán. Ha még soha nem bántott senki, ha még veled kapcsolatban az Ördög soha nem fárasztotta magát, akkor veled baj van.

A világ negatív módon van programozva. A világ a betegségről gondolkodik, a félelemről, a vereségről és a kudarcról. Ez azért van, mert a világ Isten nélkül a szellemi halál állapotában van. Halálra van programozva élet helyett. Figyeld csak meg, hogy az emberek ilyeneket mondanak, mint: “ez halálra rémiszt engem.” Számos ehhez hasonló mondás létezik.
Urunk, áldd meg földi javainkat! Add, hogy a Te dicsőségedre használjuk feI mindazokat! Segíts, hogy a világi dolgoknak ne tulajdonitsunk túl nagy jelentőséget, és a keresztény életünk ne kerüljön miattuk veszélybe.

A világ szeretetre vágyik. Rászorul Isten népének imáira és segítségére. Arra van szüksége, hogy Krisztus követőinek életéből felismerhesse Krisztust. Isten népének pedig szüksége van lehetőségekre, hogy gyakorolhassa a szeretetet, hogy hathatóssá váljanak imái, és hogy az isteni mintához hasonló jellem fejlődjék ki bennünk. Isten azért helyezte közénk a szegényeket, a szerencsétleneket, a betegeket és a szenvedőket, hogy megadja ezeket a lehetőségeket… Az Úr a mi közreműködésünk nélkül is elvégezhetné munkáját. Nem függ a pénzünktől, az időnktől vagy a tevékenységünktől. A gyülekezet azonban nagyon értékes a szemében… Azt szeretné, ha nem lenne rajta sem szeplő, sem ránc, se semmi efféle… Ezért nyújt lehetőségeket, hogy fáradozzunk érte, s ezt úgy fogadja, mint az iránta való szeretetünk és hűségünk zálogát. Az Úr a szegények és szenvedők életén keresztül vizsgál bennünket, és az a célja, hogy megmutassa nekünk is, hogy mi lakik a szívünkben. Nem hanyagolhatjuk el a könyörület munkálását anélkül, hogy magunkat is veszedelembe ne sodornánk… Úgy kell beírnunk a lelkiismeretünkbe, mintha vastollal vésnénk a sziklába: aki semmibe veszi a könyörületet, a szánalmat és az igazságos tetteket, aki elhanyagolja a szegényeket és a szenvedőket, akinek rideg és udvariatlan a viselkedése, az kizárja Isten közreműködését a saját jelleme munkálásából… Ha csak magunknak szerzünk és tartunk meg mindent, akkor ez a saját lelkünk elszegényedéséhez vezet.

A világban a legtökéletesebb az ember.
Az emberben legtökéletesebb a lélek.
A lélekben legtökéletesebb a szeretet.
A szeretetben legtökéletesebb az Isten.
(Szalézi Ferenc) Az isteni teremtés legfőbb bizonyítéka maga az ember: gondolkodással megáldott lény, lelkiismerete van, tud szeretni és gyűlölni, ismeri a jó és rossz közti különbséget. Isten komolyan vette az embert. Megteremtette, akarta hogy legyünk: nők és férfiak – örömét lelte a teremtésben. Egyenesen a maga képmására alkotott és formált. Isten rendet teremtett. Tudja, hogy ki miért lett, miért akarta, hogy legyen, mi a célja velünk. Akkor és ott, abban a korban, olyan szülőktől, arra a hivatásra, feladatra. Hozzá hasonlóan értelmes, lelki-szellemi képességekkel felruházott és megáldott, erkölcsi érzékkel bíró lénynek teremtett bennünket. Isten megkülönböztetett helyet biztosított számunkra a földön. Akárki akárhol is van világban, az Isten tud róla. látja és figyel rá. Nekünk is feladatunk egymásra figyelni, vigyázni. Azért teremtett férfit és nőt, mert ki kell egészítenünk egymást, örömünket kell lelnünk egymás gazdagságában, adottságaiban, különbözőségében. Ha ez sikerül, megtapasztalhatjuk, mekkora boldogság és elégedettség Isten teremtett világában élni! Teremtő Mennyei Atyánk! Látod, hogy sokszor nem tudjuk értékelni a másikat, nem látjuk benne a te kezed alkotását, nem értékeljük mindazt, amit értéknek és különbözőnek teremtettél benne. Segíts felismerni helyünket és feladatunkat abban a világban, amelyet te alkottál és kormányzol. Ámen.

A világban itt van az ő Királysága, hinnünk kell és hirdetnünk. A beszédünknek szavahihetőnek, erővel teljesnek, és reményteljesnek kell lennie. Az imáink nyomában pedig érezni kell az embereknek, Isten erejét, mert mi is tanítványok vagyunk és Jézussal csodákat élhetünk meg. Imádkozzunk, hogy amit ő ígért beteljesedjen.

A világban minden cselekvésnek valamilyen célja van. Isten nagyon világosan leírta a Bibliában , hogy átgondoltan és meghatározott céllal teremtette meg az embert. Az írás szerint a teremtés az emberért van. Mivel Isten a saját képmására teremtette az embert, nekünk úgy kellene élnünk, hogy mindent Isten dicsőségére kellene tennünk, mert az Istent kell visszatükröznünk. Amikor bűn és harag, rosszindulat, viszálykodás van az emberek életében sajnos a gonoszt dicsőítik. Ő tükröződik ki bennük.

A világban minden súrlódik, összeütközik, rezeg. Ezekből hanghullámok lesznek, melyekkel tele van környezetünk. A morajok egy részét nem tudjuk felfogni fülünkkel (pedig milyen csodálatos melódia lenne a homokszemek vagy a virágok zenéje). Sok hang van, mely csendes, harmonikus és megnyugtató számunkra. Vannak olyan zajok is, melyek megzavarhatják lelkünk békességét, de mindenkinél más az a külső zaj, mely felborítja a belső csendet. Vannak olyanok, akiket még az sem zavar, amikor munkájuk közben öt-hat gyermek játszik az asztal felett vagy a szekrények tetején. Nem is veszik észre, hogy körülöttük zaj van. Lelkünknek azért van belső csendre szüksége, hogy meghalljon egy tiszta belülről jövő hangot, Isten hangját. Zajos, zűrzavaros és mozgalmas környezetben ez nem megy, a lárma túlkiáltja Isten szavát. Ha tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de nem engedelmeskedünk neki, akkor olyan, mintha bedugnánk a fülünket és megtagadnánk Isten erejét (1Tim 3,5b). Lehet, hogy csak egy rózsát, egy simogatást kellene valakinek adnom, vagy egy bocsánatkérést kellene valakinek mondanom. Isten tudna olyan nagyot is kiáltani, hogy összeomoljon az egész világmindenség, hiszen egyetlen igéjével teremtette az egészet, de nem teszi. Halkan mondja: Szeress! A Fiú az, aki a halált is legyőzte. Általa nyerhetjük el lelkünk békességét, hogy kimondhassuk “új életünkben”: Lelkünk megszabadult, mint a madár a madarásznak tőréből. (Zsolt 124,7) Dicsérünk téged, hogy megteremtettél bennünket, és hogy egyszülött Fiadat is odaadtad értünk, hogy lélekben és igazságban szerethessünk. Nyisd meg szemünket, hogy felismerjük, milyen hatalmas Isten vagy! Kérünk, hogy szabadíts meg bűneiktől, és segíts, hogy meghalljuk szavadat! Ámen.

A világban újabb és újabb dolgok foglalják el a régiek helyét, szüntelenül változik minden, a mi Urunk azonban mindig ugyanaz marad. Hatalmas természeti erők hegyeket mozgatnak meg, de olyan erő nincsen, amely megváltoztathatná az örökkévaló Istent. Semmilyen múltbeli, jelen vagy eljövendő esemény nem fordíthatja el tőlem az Úr hozzám való hűségét. Én lelkem, nyugodj az Úr örök szeretetében, hiszen Ő úgy bánik veled, mint kedves, közeli hozzátartozójával. Emlékezz örök szövetségére is. Isten soha nem feledkezik meg szövetségéről – gondolj arra te is szüntelenül! Krisztus Jézusban Isten elkötelezte magát melletted, Isteneddé lett és megtart téged, mint népéhez tartozó gyermekét. Szeretetére és szövetségére – erre a kettőre úgy gondolj, mint biztos és maradandó dolgokra, amelyekben még az örökkévalóságban is részed lesz.

A világegyetem minden kincse kutatásra tárul fel Isten megváltott gyermekei előtt… E föld lakói kimondhatatlan örömmel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében. Megismerik tudásuk kincseit, amelyeket a végtelen korszakokon át Isten keze munkáinak szemlélésével gyűjtöttek. Tisztán látó szemmel nézik a természet dicsőségét, a csillagokat és naprendszereket, amelyek kijelölt pályájukon keringenek Isten trónja körül. Mindenre, a legparányibbtól a legnagyobbig, a Teremtő neve van felírva. Minden az ő végtelen hatalmát hirdeti. És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, a tisztelet és a boldogság, miként a tudás is. Minél többet tud meg az ember Istenről, annál jobban csodálja az ő jellemét… A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. Tökéletes harmónia és boldogság tölti be a végtelen nagy teremtettséget. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Az élők és az élettelenek, a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig, mind hirdetik tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hogy Isten a szeretet.

A világi gondolkodás halál. Az Ige szerint való gondolkodás élet. Ne vesszél el annyira az élet dolgaiban, hogy helytelen módon a halált választod. Határozd el, hogy az Igét teszed az első helyre. Válaszd az életet!

A világmindenségben a legeslegfontosabb dolog az, hogy hirdessék az evangéliumot. Ezen keresztül jutnak emberek életre, és ennél fontosabb nincs. Akiket arra hívott el az Úr, hogy hirdesse Isten országát, az ne a halottakkal foglalkozzon, hanem az élőkkel. Azoknak mondom, akik évek óta siratnak már egy halottat, és nem képesek felállni a koporsó mellől: gondoljanak arra, hogy a körülöttük élők el fognak veszni. Addig szeress, szolgálj, tégy meg a körülötted élőkért mindent, amíg lehet. Gondolj arra, mennyire nem törődsz velük, és mennyire nem fontos neked, mennyire nem mented a lelküket. Isten ma megszólít: “Te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát”, szóval és az egész életeddel. Nem kell ahhoz szószékre kerülni. Hirdetheted a családodban, munkahelyeden, környezetedben.

A világnak elege van az olyan emberekből, akiknek az autóján keresztény matricák vannak, a polcaikon keresztény könyvek sorakoznak, keresztény állomásokat hallgatnak a rádiójukon, és keresztény műsorokat néznek a tévén, keresztény ékszereket hordanak a nyakukban, keresztény filmeket vesznek a gyerekeiknek, keresztény magazinokat tartanak a dohányzóasztalon, de életüket nem hatja át Jézus élete, és nincs a szívükben Jézus szeretete. Mi a válasz? „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!”

“A világnak olyan emberekre van a legnagyobb szüksége, akiket nem lehet eladni és nem lehet megvenni. Olyan emberekre, akik a lelkük mélyéig igazak és becsületesek. Olyan emberekre, akik nevén merik nevezni a bűnt, és akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket. Olyanokra, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég! Az ilyen jellem azonban nem a véletlen műve, és nem is a Gondviselés különleges kegyének tulajdonítható. A nemes jellem az önfegyelem gyümölcse, amely akkor alakul ki, ha az ember alacsonyabbrendű természetét alárendeli a magasabbrendűnek, ha önmagát Isten és az emberek szolgálatára, a szeretet szolgálatára szenteli. Az ifjúság lelkébe kell vésnünk azt az igazságot, hogy amit adományként kaptak, az nem a sajátjuk. Az energia, az idő, az értelem mind csak Isten tulajdonából kölcsönkapott kincsek. Azért minden ifjúnak el kell határoznia, hogy a lehető legjobban használja fel őket. Minden fiatal olyan termő ág, amelyről Isten gyümölcsöt vár, olyan sáfár (vagyonkezelő), akinek növelnie kell a tőkét, olyan világosság, akinek világítania kell e világ sötétségében.”(Nevelés, A nagy emberek élete c. fejezetből)

A világnak szüksége van Isten embereire. Úgy vagy-e ott, ahol vagy, hogy a bajban lévő emberek tudják, kihez kell menni? Dániel eltökélte, hogy megmarad Isten szolgájának, követének, nem elegyedik bele a világ dolgaiba. Majd eljön Isten népének az órája, amikor így jönnek Isten gyermekeihez: rajtam csak te tudsz segíteni. Tudjad majd, nem téged keresnek, hanem az Urat! Köztudomású-e, hogy megalkuvás nélkül, teljes komolysággal éled a keresztyén életet? Nabukodonozor az akkori egész világ ura. A kicsi Dániel erősebb nála. Nem könnyű a dánieli út, hiszen a fejével játszik.

A zsarnoki gondolkozás öröklött természetünk alapvető hibája. Nem akarjuk elengedni azt, amit megnyertünk, hanem görcsösen fogjuk; ami pedig nem a mienk, azt minden eszközzel meg akarjuk nyerni. Némelyik nem riad vissza az igazságtalanságtól sem. Nincs tekintettel másra, ellöki és letapossa, ami útjában áll. Ez olyan mélyen él bennük, hogy másként el sem tudják képzelni az életüket. Amikor a Megváltó a kereszten függött, ezt kiáltották: „Segíts magadon, szállj le a keresztről!” Ezeknek az embereknek sejtelmük sem volt az engedelmességből való önkéntes lemondásról. Mennyire más példát adott nekünk életével az Úr Jézus!

A zsoltár két és csakis két utat tár elénk, az egyik az élet, a másik a halál útja. Az Örökkévaló számára nem közömbös, hogy melyiket választjuk. Mivel ő az élet Istene, ezért arra ösztökél mindenikünket, hogy válasszuk az élet, azaz a boldogság útját. Az elinduláskor az első és egyúttal az irányt is döntően meghatározó lépés a halál útjának egyszer s mindenkorra való elutasítása. Nem járunk, nem állunk, nem ülünk a bűnösök útján… Nem és nem! (Ez tulajdonképpen a megtérés során bekövetkező, bennünket a bűntől 180 fokban elfordító döntés költői megfelelője.) Az új életirány további lépései e döntésből következnek. Haladásunk irányának megerősítője és erőforrása az Úr törvénye, az ige. Értékei miatt a gyakorlott bibliaolvasók számára örömöt szerez a vele való foglalkozás. Az olvasott igéről való elmélkedés továbbá bölccsé is tesz, azaz megtanít élni, s ezáltal gyakorta „részesíti sikerélményben” a hívőt. Élete kiteljesedik, gyümölcsözővé lesz. Nemcsak önmaga javát, hanem a másokét is szolgálva hasznosul. „Vizsgálj meg, Istenem… Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsolt 139,23–24)

A zsoltárok olvasása közben sokszor szívesen azonosulunk az elnyomottakkal, szenvedőkkel, és az Úr ígéreteit automatikusan magunknak sajátítjuk ki, míg ellenfeleinkre – illetve az érdekeinket sértőkre – tüzes parazsat kérnénk (11,6). Ennek oka, hogy mindenki szubjektíven ítéli meg önmagát, vagyis szenvedéseit túlhangsúlyozhatja, hibáit elkendőzheti önmaga előtt. De nem az Úr előtt. A 15. zsoltár azonban tükröt tart elénk: vajon minden kritériumnak megfelelünk, amely az Úrhoz tartozókat jellemzi? Vajon mind az öt pozitív állítás és mind a hat negatív formában megfogalmazott mondat igaz ránk? Maga a szenvedés nem tesz Istenhez tartozóvá és igazzá (legfeljebb önigazulttá), ha nem társul mellé a feddhetetlenség, igazságszeretet, a nyelv bűneitől való mentesség és a felebarát szeretete, végül pedig az anyagiakhoz való helyes viszonyulás. A megtérés után ezek a tulajdonságok óhatatlanul kirajzolódnak a hívőkön, ezek hiányában viszont nem tekinthetők hitelesnek. Uram, kérlek, adj hiteles életet, mely nemcsak belülről szemlélve tűnik igaznak, hanem az Ige mérlegén is megáll!

A zsoltáros ezt írja: „…Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek” (Zsoltárok 84:12). Ha Isten megengedi, hogy nehéz időszakon menj keresztül, akkor ez bizonyára a javadra szolgál. Vagy esetleg mások javára, és te vagy az eszköz, melynek segítségével megvalósítja azt. Ha ezt megérted, akkor új dimenzió nyílik meg számodra az Istennel való járásban. De minden új dimenzió az ellenállás új szintjét hozza magával. Az ellenség nem fogja küzdelem nélkül feladni. Akár a családodért, akár az anyagi helyzetedért, akár az egészségedért, az üzleti ügyeidért vagy a szolgálatodért folyik a harc, számíts három dologra:
1) minél közelebb kerülsz a győzelemhez, annál erősebb lesz a harc;
2) nem a kényelmed számít, hanem az, amire elhívattál;
3) a győzelmedet Isten már előre elrendelte, tehát küzdj tovább!

A zsoltáros meg akarja vidámítani a megszomorodottak szívét ezzel a nagy igazsággal. Isten megfenyíti ugyan az övéit, de soha nem hagyja el őket. A törvény és a vessző által Isten nevel bennünket. Nevelése gyümölcse az, ha szellemünk megnyugszik, elménk kijózanodik és nagy békesség tölt el minket. Az istenteleneket magukra hagyja, hadd ássák a vermet, hogy végül a saját vesztükre beleessenek. Az istenfélőket viszont iskolába küldi az Úr, hogy előkészítse őket az odaát váró dicsőséges rendeltetésükre. Eljön az ítélet, hogy végezzen a lázadókkal, és elégtételt szerezzen az istenfélőknek. Ezért viseljük nyugodt alázattal a fegyelmezés vesszejének csapásait; nem a haragvó, hanem a nagyon szerető Isten csapásai azok.
Tisztogass bár bajjal olykor engemet,
kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;
bár e test erőtlen, te oltárodon
keserű pohárral, hittel áldozom.

Get Your Own Visitor Map!