A babonák nem valamiféle senkiföldjére tartoznak, amik nem okoznak semmit sem. Istent csak kizárólagosan lehet követni. Vegytisztán. Nem csap le rögtön villám az égből, amikor ilyen – szerintünk csak – butaságokat csinálunk. De ő azt mondja, lesz egy nap, amikor megbünteti a küszöbön átugrálókat. És ő nem szokott a levegőbe beszélni. Sokan hiszik, hogy mivel nem azonnal jön tettük után a büntetés, az el is marad. Isten csak fenyegetőzik. Ezért egyre több rosszat tesznek. Pedig az örök életükkel játszanak.

A bajba jutott ember ha tiszta szívből fordul az Úrhoz akkor számíthat rá. De természetesen vannak az Úrnak is elvárásai. A hála, a további ragaszkodás, a bölcs megfontolt élet, az imádkozás, az Úrnak keresése, ezek azok a dolgok amitől kialakul a kapcsolat kérő és adó között. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem -így szól az Úr- jóra fordítom sorsotokat,…(Jeremiás 29:13) Jeremiás a bajbanlevő , száműzött néphez írta Isten üzenetét. Az üzenetben érezhető a megbocsátás, a kegyelem és az adni vágyás Isten részéről, aki alig várja, hogy jóra fordítsa a gyermekei életét.

A bálványozás nagyon egyszerűen nem jelent mást, mint azt, hogy a hamisról azt állítjuk, hogy értékes, s az emberit istenítjük… ezzel nemcsak viszonylagossá tesszük azt, ami értékes, de hosszútávon romboljuk is azt, ami egyébként védelmet, s megmaradást garantál. A krisztusi ember mielőtt értékel, mérlegel. Nem haszonelvűen, hanem az isteni szeretet igazságának komolyan vétele által. Így tudja gyakorolni hitét helyesen(!), nap mint nap, felebarátja javára, s önmaga épülésére… (Frankó Mátyás)

A barátok foghatják a kezedet, és jókedvre deríthetnek, de az Istentől kapott álom megvalósításához mindig hozzátartozik az is, hogy öntözöd azt – a könnyeiddel. Sem a gyülekezet, sem barátok nem tudják csökkenteni a személyes áldozat árát. Ez a nem túl jó hír. Csakhogy van egy több mint nagyszerű hír is: lesz aratás! „Akik könyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve” (Zsoltárok 126:5-6, Károli). De fel kell ismerned, melyik idényben vagy. Van: 1) A sírás időszaka. Ez nem mentség a passzivitásra, de nem is gyengeség, ha valamitől könnyekben törsz ki, hiszen az élet nem fair és a dolgok nehezek. Nehémiást a könnyekig megindították Jeruzsálem romjai. Aztán Istenhez fordult, kidolgozott egy tervet, összeszedett egy csapatot és újjáépítette a várost. Mi indít meg téged? Mi az, ami szenvedélyes érzelmekre késztet? 2) Az aratás ideje. Az életben mindennek megvan az ideje és megvan az értelme (ld. Prédikátor 3:1-4). Azok, akik megértik az okokat, és a lehető legtöbbet hozzák ki minden időszakból, olyanok, „mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét” (Zsoltárok 1:3). Jegyezd meg ezeket a szavakat: „idejében”! A gyümölcsök nem fognak idő előtt nőni. Ezért kell tisztában lenned az életed időszakai közötti különbséggel, és alkalmazkodni hozzájuk. Még az éttermek étlapjai is figyelmeztetnek minket arra, hogy bizonyos ételek csak idényjelleggel kaphatók. Tudnod kell, hogy mikor van itt az ideje annak, hogy abbahagyd a sírást, és elkezdd a betakarítást, különben lekésed az aratást. A könnyek a vetőéi, az öröm az aratóé. Amikor tehát változik az idő, arasd le mezőidet örömmel! Megfizetted, amit meg kellett; most itt az ideje, hogy élvezd azt, amit Isten ígért neked.

A barátság ritka a földön. A barátság a gondolkozás, a szív és a szellem azonosságát jelenti. Életünk iskolája arra szeretne képesíteni minket, hogy eljussunk erre a Jézus Krisztussal való legszorosabb közösségre. Áldásait elfogadjuk, szavait ismerjük, de vajon Őt magát ismerjük-e? Ha egyszer Jézus Krisztus bizalmasaivá leszünk, többé nem vagyunk egyedül. Nincs szükségünk az emberek együttérzésére, megértésére: folyvást mi adhatunk nekik anélkül, hogy azt leereszkedésnek éreznék. A Jézussal bizalmas viszonyban élő szent sohasem akar hatást kelteni, hanem érezni lehet, hogy Jézus Krisztus akadálytalanul élhet benne, hiszen Ő töltötte be lényének legmélyebb szakadékát. Az ilyen élet erős, nyugodt, szellemi egészség benyomását kelti. Ezt adja Urunk azoknak, akik bizalmas viszonyba kerülnek vele.

A be nem vallott bűnök bezárnak minket, Istent pedig kizárják. Ha rejtett bűn van a szívünkben, nem tudunk abban bízva imádkozni, hogy Isten válaszolni fog. Ha viszont azt kérjük Istentől, hogy leplezze le bűneinket, Ő megteszi. És amikor felfedi azokat, el kell bánnunk velük, ha azt akarjuk, hogy a kommunikációs vonal nyitott maradjon. Ha Isten emlékeztet minket egy helyzetre, amelyben nem helyesen jártunk el, nem tehetjük meg, hogy egyszerűen csak a szőnyeg alá söpörjük; el kell ismernünk azt, és el kell fogadnunk Isten bocsánatát. Amiket mi „kis dolgoknak” nevezünk, bűnös szokásokká és egy életen át tartó viselkedésmintákká fejlődnek. Amikor tehát feltárja Isten a bűnünket, meg kell bánnunk, és fel kell hagynunk vele. Komolyan kell vennünk Őt – méghozzá rögtön! Ez azt jelenti, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a Vele való kapcsolatunk akadálymentessé váljon. Így imáink meghallgatásra és válaszra találnak.

A becsvágyás, minden ember életében benne szerepel valamiféle módon. A bűntelen ember is igyekszik arra törekedni, hogy a körülötte levő embereknek megfeleljen, hogy szeressék, elfogadják őt. Az értelmezése pedig azt jelenti, személyünknek, egyéniségünknek minél nagyobb becset adni, érvényesülni. A nagyravágyás, a hatalom elérése, a hírnévhez jutás is ide tartozik, amikor irigylésre méltók vagyunk . Valójában egy bűn, mert magunkat akarjuk felmagasztalni. Pedig minden ami talentum, pozitívum az életünkben, azt mind Istennek köszönhetjük. Nincs mire büszkének lennünk, csak arra amit Isten adott nekünk, a családunkra, és a változásra amit Isten elvégez bennünk. Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást: aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. (Galata 6:6-8)

A befejezés művészete, a lezárás kultúrája nem túl magas szintű a mai magyar valóságban. Hogy lehet lezárni egy hetet, befejezni egy folyamatot, egy eseménysor végére pontot tenni? A válasz számunkra, keresztény emberek számára ez: istendicsérettel, a Mindenható magasztalásával. Ez az egyetlen igazi pont a mondat végén… A bölcs Istennek köszönet a múltért, a bölcs Istenhez könyörgés a rendezetlen dolgok rendeződéséért, a bölcs Istennek dicséret a mindig jelenvaló jóságáért és irgalmáért. (Hafenscher Károly [ifj.])

A béke tízparancsolata:
1. Ha békét akarsz, erősítsd bizalmadat Istenben!
2. Ha békét akarsz, saját meggyőződéseddel ne élj vissza mások megítélésére!
3. Ha békét akarsz, erősítsd a közösséget!
4. Ha békét akarsz a világban, akkor a szeretet módját keresd!
5. Ha békét akarsz, tiszteld az életet mindenek felett!
6. Ha békét akarsz, maradj hűséges kötelességeidhez éa kötelékeidhez, amelyekben élsz!
7. Ha békét akarsz, kérdezd magadtól önkritikusan, kitől kaptad a békét!
8. Ha békét akarsz, ügyelj arra, hogyan beszélsz másokról!
9. Ha békét akarsz, elégedj meg azzal, amid van és ne kívánd, hogy többet birtokolj!
10. Ha békét akarsz, légy nyugtalan a világ békétlensége miatt, mindenek előtt azonban magad miatt és tartsd magad a megbocsátáshoz, mint a béke evangéliumi értelméhez!

A békességben erő van! Ha az ördög nem tud felzaklatni, akkor nincs hatalma feletted. Csak akkor tud az uralma alá hajtani, ha te elveszted az önuralmadat. Az a terve, hogy feldühítsen, hogy elrabolhassa a békességedet, összezavarjon, és rávegyen arra, hogy körbe-körbe futkoss. Ne hagyd! Jakab azt írja: „A felülről való bölcsesség először is… békeszerető…”. Eugene Peterson kifejtő szentírásfordításában, a The Message-ben [Az Üzenet] ez így hangzik: „Az igazi bölcsesség, Isten bölcsessége, szent élettel kezdődik, és az jellemzi, hogy jól kijön másokkal. Gyengéd és belátó, irgalommal és áldásokkal teljes, nem forró az egyik napon és hűvös a következőn, nem kétarcú. Csak akkor tudtok egészséges és erős közösséget kialakítani, amely megáll Isten előtt, és élvezi a következményeket, ha felvállaljátok annak a nehéz munkáját, hogy kijöttök egymással, és egymás iránt tiszteletet és megbecsülést tanúsítotok.” (17-18. vers TM). Jegyezd meg, hogy kemény munkába kerülhet az, hogy másokkal kijöjj! Ha tehát legközelebb valami felhúz, kérdezd meg magadtól: „Mit próbál ezzel elérni az ellenség? Mi lesz a következménye annak, ha megadom magam ezeknek az érzelmeknek?” Ha felidegesíted magad, akkor elveszted az örömödet, és ha elveszted az örömödet, akkor elveszted az erődet, mert „…az Úrnak öröme a ti erősségetek” (Nehémiás 8:10 Károli). Tehát ma imádkozz, gyakorolj önuralmat, és őrizd meg a békességed!

A békességért tenni kell (Példabeszédek 25,15–22) Találékony fáradozás – így is lehetne nevezni az itt soroltakat. A békességet könnyen meg lehet bolygatni, de jóval nehezebb elsimítani a felborzolt kedélyeket. Lehetetlen minden helyzetre előre biztos receptet mondani, már csak azért is, mert az érintett emberek is mind különbözőek. Az egyikhez a kulcs a türelem és a szelíd szó. Sőt, az előbbieket némileg cáfolva, a türelem és a szelíd szó szinte minden embernél a leginkább sikerrel biztató próbálkozás. De kinek van erre elegendő tartaléka? Használ, ha eszünkbe jut, hogy mindegyik a Lélek gyümölcse. A következő mondatoknál eszünkbe juthat az ismert mondás: „Jóból is megárt a sok”. Törődni az embertársunkkal, odafigyelni rá jó dolog. Egy határon túl azonban már tolakodás, lábatlankodás, erőszakoskodás. Hamis dolgokat úgy is lehet mondani valakiről, hogy nem győződünk meg az elmondottak valóságáról. Aki békét akar teremteni, annak bizony meg kell tanulnia tapintatosan kimutatni saját jó vagy rossz hangulatát. A fülig érő száj sem mindig alkalmas a másik szívének a meglágyítására. Az esetleges megbántottságunkból fakadó érzéseinket egyre inkább tudnunk kell helyettesíteni a bántó személy szükségletének a józan figyelembevételével.

A békességért való könyörgés első lépése a megőrzés kérése. Ebben van benne, hogy biztonságot szeretnénk. Biztonság nélkül nincs béke. A szív akkor van biztonságban, hogyha Krisztusban van elrejtve. A békességért való könyörgés második lépése a bocsánat kérése magunknak és másoknak. Bocsánat nélkül nincs béke, csak a lélek zaklatottsága. Bocsánat nélkül nem tud megnyugodni az elme. Bocsánat nélkül örökké háborog a szív. A békességért való könyörgés harmadik lépése a béke kérése. Más életére békét kérni az tud, aki gyakorlott a saját életének biztonsága és bocsánata keresésében Krisztusnál, s aki tudja, hogy csak nála van béke. Uram, tégy engem békéd eszközévé, Ó, Uram, segíts meg, hogy törekedjem, hogy szeressek ott, nem arra, hogy megértsenek, ahol gyűlölet van, hanem hogy én megértsek, hogy megbocsássak ott, nem arra, hogy megvigasztaljanak, ahol megbántanak, hanem hogy én vigasztaljak, hogy összekössek ott, nem arra, hogy szeressenek, ahol széthúzás van, hanem hogy én szeressek! hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz Mert aki így ad, az kapni fog! hogy fényt gyújtsak, Aki elveszíti magát, az talál! ahol sötétség uralkodik, Aki megbocsát, annak megbocsátanak! hogy örömet hozzak oda, Aki meghal, az fölébred az örök életre! ahol gond tanyázik. (Assisi Ferenc)

A belső bizonyosság éppannyira természetfeletti, mint a látomásokon, angyalok által és más módon való vezetés. Nem annyira látványos, de éppannyira természetfeletti. Sokan a látványosat keresik, és közben nem veszik észre a természetfelettit, ami ott van!

A belső érzék, illetve érzékenység mindannyiszor fokozódik, ha az ember gondosan ügyel rá, kíméli és nem zavarja vagy akadályozza működését. Ekkor Isten Lelke is érzékelhetővé és hallhatóvá tudja tenni magát rajta keresztül. Ezt különösen a csendes órák idején teszi vagy éjszaka, amikor a napi lárma elcsitul. Ekkor felélednek, működésbe lépnek belső érzékeink. Rögtön észrevesszük, ha valami zavarólag Isten és a lélek közé kerül. Az engedelmesség és igazság vonalától való legfinomabb elhajlást is észrevesszük. Bárcsak engedelmeskednénk az ilyen belső figyelmeztetéseknek!
„Uram, nem érdekel, mit mond az ördög és a csapata. Nem fogok meghátrálni. Továbbra is a hit szavait szólom, és hitben élek – és bátran teszem ezt! Ezért kérlek, adj erőt!”

A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.

A belülről felfakadó, a “hazai” értékítéletet pedig egyszerűen nem vesszük komolyan, ezért is mondja a Mester: “Egy próféta sem kedves a maga hazájában.” Talán éppen azok a legszebb részek a Bibliában, ahol mélységesen emberi hangon és érzésekkel, őszintén kimondott mondatokkal találkozhatunk – Istenről, emberről, az élet küzdelmeiről.

A „beoltott Ige” önfenntartó. Nem tart igényt elismerésre vagy támogatásra az emberek részéről, hogy az által jóváhagyást nyerjen. Amikor Jézus a vízen járva közeledett a csónakban lévő tanítványaihoz, Péter azt mondta: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád…” (Máté 14:28). Jézus egyetlen szót mondott neki – „Jöjj!” – és Péter elindult. Félt? Te talán nem féltél volna? De a vágyakozása nagyobb volt a félelménél. Ez minden, amire szükséged van az elinduláshoz – az Isten iránti vágy, amely nagyobb, mint a kétségeid és a korlátaid.

A betegség, a stressz, a családi problémák, a munkahelyi követelmények stb. megfosztanak minket az alvástól. Ha pedig folyamatosan alacsony töltöttséggel működünk, az megmutatkozik a viselkedésünkön, a kapcsolatainkon és a teljesítményünkön. A Biblia azt mondja: 1) „Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” 2) „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!” (Zsoltárok 4:9). 3) „Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol” (Példabeszédek 3:24). Az alvás a bizalom cselekedete: amikor aludni mész, a világ Isten kezében van, nem a tiédben. És elég jól működik akkor is, ha nem vagy ébren, hogy irányítsd a dolgokat. Amikor holnap reggel felébredsz, akkor Isten – éppúgy, ahogy Izráelnek friss mannát adott – megadja neked a kegyelmet, amire szükséged van. Jeremiás azt mondta: „Fölébredtem és fölnéztem; milyen jólesett az alvás!” (Jeremiás 31:26). Próbáltál már valaha imádkozni, amikor alváshiányban szenvedtél? Nehéz dolog. Mielőtt Illés képes lett volna hosszú időt imában tölteni, az Úr angyala nem egyszer, de kétszer is hagyta szundítani. Az apostolok viszont a Gecsemáné kertben nem tudtak imádkozni, mert folyton elaludtak. Tudod mit? Nehéz úgy gondolkodni, úgy érezni és úgy cselekedni, mint Jézus, ha nem alszol eleget. Ezért van az, hogy „akit az Úr szeret, annak elegendő alvást ad” (Zsoltárok 127:2 NKJV). Lehet, hogy a leglelkibb dolog, amit csak tehetsz az, hogy korábban lefekszel, és felfrissülve ébredsz, hogy kész légy teljesíteni mindazt, amit Isten eltervezett neked arra a napra.

A Biblia azt mondja: „Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.” „Vágyakozik a lusta lelke, de hiába, a szorgalmas lelke pedig bővelkedik” (Példabeszédek 13:4). Nincs kibúvó – meg kell dolgoznod érte!

A Biblia azt mondja: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás”. Figyeld meg a sorrendet a Szentírásban: először elveted a magot, aztán időt adsz neki, azután arathatod le a termést. A következetes vetés következetes aratást garantál. Minden elvetett magba bele van ütemezve az aratás. Vajon nem éri-e meg most lemondani egy kis luxusról a későbbi biztonság érdekében, valamint azért, hogy abba a helyzetbe kerüljünk, hogy megvalósítsuk Isten céljait, és ezt halljuk tőle: „Jól van, jó és hű szolgám” (Máté 25:21)

A Biblia azt mondja: „az öregek ékessége … bölcsesség és tapasztalat” – hát jól figyelj! Egy idős ember a következő tanácsokat adja az életre: „Az idő észrevétlenül elrepül. Úgy tűnik, mintha tegnap lettem volna fiatal, mintha épp most házasodtam volna, épp most kezdődött volna el új életem. Hová tűntek az évek? Tudom hogy végigéltem mindet, és vannak halvány emlékeim arról, milyen volt akkor… mik voltak a reményeim, az álmaim. De most itt van… életem tele… Hogy lehet, hogy ilyen gyorsan idejutottam? Emlékszem, hogy amikor idős embereket láttam, azt hittem, hogy a tél olyan messze van, hogy fel sem tudom mérni, elképzelni sem tudom. De íme, itt van… a barátaim mind nyugdíjba mentek, őszülnek… egyre lassabban mozognak… nagy változásokat látok. Emlékszem arra, amikor fiatalok és életerősek voltak, most pedig mi vagyunk az öregek; sosem gondoltuk, hogy egyszer azok leszünk. Minden nap igazi kihívást jelent lezuhanyozni, és egy kis délutáni szunyókálás már nem ritka élvezet többé, hanem kötelező, különben bármikor elalszom ültömben! Nem voltam felkészülve ezekre a fájdalmakra, az erőm és képességeim elvesztésére, hogy ne tudjam elvégezni, amit szeretnék. Itt a tél, és nem tudom biztosan meddig fog tartani. Ha te még nem tartasz itt, hadd emlékeztesselek, hogy gyorsabban el fog jönni, mint gondolnád. Bármit is szeretnél véghezvinni az életedben… tedd meg ma! Ne halogasd, mert soha nem lehetsz biztos abban, hogy mikor jön el számodra a tél. Nincs garancia arra sem, hogy az élet minden évszakát végigéled, tehát mondd el mindazt, amire szeretnéd, hogy a szeretteid emlékezzenek! Az életed Isten ajándéka, az pedig, hogy hogyan éled le, a te ajándékod Istennek és a következő nemzedékeknek.”

A Biblia azt mondja: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Korinthus 4:7). Ahelyett, hogy a hibáidra koncentrálnál, és rossz érzések töltenének el, ha magadra gondolsz, ismerd fel Isten jelenlétének, erejének és teljesítőképességének benned rejlő kincsét, és építs rá!

A Biblia azt mondja: „Ezért tehát mi is… tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek! (Zsidók 12:1-3). Most tehát, ahogy futod a versenypályádat: a) Ismerd fel azokat a dolgokat, amik lelassítanak! b) Ismerd fel azokat a dolgokat, amik elgáncsolnak! c) Ismerd fel, hogy a gátak és az ellenállás a pálya velejárói, és ne csüggedj el miattuk! Hogyan tudod ezt megtenni? Úgy, hogy nem veszed le a tekinteted Jézusról, hanem belőle merítesz erőt minden nap!

A Biblia azt mondja: „Ha bölcsek lennének, felfognák, s megértenék, mi lesz a végük.” Az élet egyik legnagyobb kihívása azt gondolni és azt tenni, ami végső soron számít, és sikert hoz. A „lesz, ahogy lesz” életben végül semmi sem lesz. A bölcsesség azt jelenti, hogy fegyelmezetten felállítunk egy fontossági sorrendet, és képesek vagyunk egy kitűzött célért dolgozni. A kérdés nem az: „Tele lesz-e a naptáram?”, hanem az: „Ki fogja teleírni?” és „Mivel lesz tele?” Ahhoz, hogy felismerd a fontossági sorrendet életedben, gyakran meg kell állnod, és meg kell kérdezned: 1) „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ld. ApCsel 9:6). 2) Mi várnak el tőlem, amire más nem képes? 3) Mi fogja adni a legnagyobb eredményt? Isten nem jutalmazza a hiábavaló erőfeszítést, Ő a bölcsességet jutalmazza. Van egy történet egy sziklás partszakaszon álló világítótorony őréről, aki minden hónapban megkapta a világítótorony lámpáihoz szükséges olajat. Mivel közel volt a parthoz, sok látogatója volt. Egy asszonynak a faluból egy kis olajra volt szüksége, hogy családja ne fázzon; egy farmer a traktorához kért, egy szerelő pedig meg akart olajozni egy kereket. Mindegyik kérés jogosnak tűnt, így a világítótorony őre megpróbált mindegyiküknek a kedvében járni. Mielőtt a hónap véget ért volna, az olaj elfogyott, és a jelzőfény kialudt. Emiatt sok hajó szenvedett hajótörést, és sokan meghaltak. Amikor a hatóságok kivizsgálták az ügyet, a világítótorony őre nagy megbánást mutatott. De védekezésére és érveire a válaszuk ez volt: „Az olajat egyetlen célra kaptad – hogy a jelzőfényt tápláld!” Légy hát bölcs – és állíts fel fontossági sorrendet!

A Biblia azt mondja: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.” Bízol Krisztusban? Vallod, hogy ő a Megváltód? Akkor meg vagy mentve! Jézus azt mondta: „Aki hisz bennem, annak örök élete van” (János 6:47). A kétségek mindig akkor támadnak, ha az érzéseidre figyelsz Isten Igéje helyett. Az érzések változnak, mint az időjárás. Az ellenség arra használja őket, hogy elhitesse veled, az üdvösség másoknak talán működik, de neked nem. Pál azt mondta: „Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze” (2Timóteus 1:12). Ő, akinek elkötelezted magad örök életedre, elkötelezte magát arra, hogy megváltson – és meg is tartson. Hannah Whitall Smith mondta: „A hit a legegyszerűbb dolog, a legsimább ügy a világon… egyszerűen csak hiszel Istennek”. Amikor úgy érzed, hogy ingadozik a hited, imádkozz: „Úr Jézus, beléd vetettem bizalmam. A te Igéd azt mondja, hogy tudhatom, hogy örök életem van (1János 5:13). Ez nem érzések, gondolatok vagy kívánságok kérdése; ez hit kérdése, és annak tudata, hogy Te tartod magad kimondott szavadhoz. Ezért úgy döntök, hogy a kétségeimben fogok kételkedni, Benned pedig hinni!”

A Biblia azt mondja: „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat…” (Zsidók 11:13). A hit emberei előre látják, amit Isten megígért, akár megtapasztalják megvalósulásukat, akár nem. „Hogy hihetek egy ígéretben, ha nem láttam beteljesedni?” – kérdezed. Az olyan emberek, mint Ábrahám nem érték meg, hogy lássák Isten életükre vonatkozó ígéretének teljes beteljesedését, de úgy haltak meg, hogy hittek benne. Istenben bízni azt jelenti, hogy biztosra veszed szavát, akkor is, ha még nincs semmi látható megnyilvánulása annak, hogy amit mondott, az valósággá lesz. Ha már a halálos ágyadon vagy, és még mindig nem teljesedett be, akkor is bízol benne. Ezt jelenti hit által élni. Az idézett igében az a kifejezés, hogy „hitben”, különbözik attól, amit a szakasz többi részében olvashatunk: „hit által”. A „hitben” igazából azt jelenti: „a hit szerint, a hitnek megfelelően”. Ezek az emberek a „hit szabályai” szerint éltek. A hit volt az uralkodó alapelv az életükben! Ezért, még ha úgy mentek is a sírba, hogy nem látták megvalósulni Isten ígéreteit, mégis úgy távoztak, hogy ezt mondták: „Isten akkor is igazat mondott”. Tudták, hogy a beteljesedés el fog jönni, és ennek várásában éltek. Ezt kéri ma tőled is Isten. Azt szeretné, hogy úgy élj előtte, hogy számítasz ígéreteire akkor is, ha minden körülmény ellene szól annak, amit az ígéret állít. Azt is jelenti, hogy nem manipulálod a körülményeket, hogy „besegíts” Istennek, mint ahogy Sára tette, amikor Izmael született. Azt jelenti, hogy bízol Istenben, hogy az Ő módszereivel, az Ő időzítése szerint és az Ő dicsőségére be fogja teljesíteni.

A Biblia azt mondja, hogy a lusta emberek: a) halogatók. „Még egy kis alvás… összetett kézzel fekvés.” Azt mondják: „Majd holnap megcsinálom” – de a holnap sosem jön el. b) sokba kerülnek. „Aki munkájában hanyag, az testvére annak, aki tönkretesz.” Panaszkodnak, mindig könnyebb utakat keresnek, tönkreteszik az üzletet és sok nehézséget okoznak. c) feladják. Kiszállnak, mielőtt a munka be lenne fejezve. „A lusta a vadászzsákmányt sem süti meg…” (Példabeszédek 12:27) Lelövi a szarvast, de nem nyúzza meg. Befejezetlen tervekkel van tele az élete: félig megépített konyhaszekrény, félig kifestett szoba, félig kitakarított garázs. Ismerősen hangzik? d) a kifogások mesterei. „Ezt mondja a rest: »Oroszlán van odakinn!« vagy »Megölnek az utcán!«” (Példabeszédek 22:13 NIV). Amikor az elfogadható mentségekből kifogynak, egyre nevetségesebbeket találnak ki. „A hideg miatt nem szánt a rest…” (Példabeszédek 20.4 Károli). „Dolgozni menjek ilyen időben? Azt akarod, hogy megbetegedjek?” Vagy ha jó idő van: „Túl szép ahhoz, hogy ilyenkor dolgozzak!” Bármi is a munkád, végezd lelkiismeretesen! Ne engedd, hogy a lustaság elrabolja a sikeredet!

A Biblia azt mondja, hogy sok hang van a világban és közülük egyik sem értelmetlen. Nem arról van szó azonban, hogy hangokra hallgassunk. Légy óvatos, és semmit se kövess anélkül, hogy először meg ne vizsgálnád az Ige világosságában. Ne imádkozz azért, hogy hallj valamit. Ha Isten szól hozzánk, rendben van. Ha nem szól, ott van nekünk az Ő Igéje, és annak a világosságában járhatunk!

A Biblia azt mondja: “mindenki vétkezett, és híjával van Isten dicsőségének.”(Róma 3:23) Figyelj oda erre a szóra: “mindenki”! Megfelelő védelem nélkül mindannyian kudarcot vallunk. Mindaddig míg szembenézünk a velünk született bűnre való hajlamunkkal és elismerjük gyengeségeinket bizonyos területeken, mindig az ellenség célpontjai leszünk. És elbukunk! Összegezve, a bűn késztet minket arra,hogy saját utunkon akarjunk járni Istené helyett.

A Biblia azt mondja: 1) „Ne lopj!” (2Mózes 20:15). Loptál már valaha, mondjuk egy gémkapcsot? Vagy eloroztál valaki elől egy parkolóhelyet? Esetleg bezsebelted a dicséretet valaki más ötletéért? 2) „Ne hazudj!” (2Mózes 20:16 TLB). Azt mondod, te még sohasem hazudtál – és épp most tetted meg. 3) „Ne paráználkodj!” (2Mózes 20:14) Jézus azt mondta, hogy aki kéjvággyal tekint valakire, már paráznaságot követett el vele szívében (ld. Máté 5:28). Ajjaj! 4) „Ne ölj!” (2Mózes 20:13). Mielőtt ártatlannak vallanád magad, emlékezz rá, hogy Jézus egyenlőségjelet tesz a harag és a gyilkosság közé! „…aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette…” (Máté 5:22). Ezek szerint tucatnyi autóst gyilkolunk le vezetés közben minden reggel munkába menet. Rossz hír: még a legjobb napodon is messze elégtelennek bizonyulsz a mennybe jutáshoz szükséges isteni mércéhez viszonyítva. Jó hír: „…a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen…” (Ézsaiás 53:5). Egy kínai megtérő megértette ezt. Mielőtt bemerítkezett, a lelkipásztor feltett neki egy kérdést, hogy megbizonyosodjon arról, megértette-e az asszony a kereszt jelentőségét: „Volt Jézusnak bűne?” „Igen” – felelte az asszony. A lelkész zavartan újra feltette a kérdést. „Igen, volt bűne” – mondta ismét a nő. A lelkész megpróbálta kijavítani őt, de az asszony ragaszkodott állításához. „Volt bűne: az enyém.” És igaza volt! „…[Isten] azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Korinthus 5:21). Ez ám a nagy csere! A szent és a gonosz helyet cserél. Isten jóvá teszi azt, ami rossz, és egyenessé azt, ami görbe. Hát nem örülsz ennek?

A Biblia azt mondja: „Öreg korban is sarjat hajtanak” (Zsoltárok 92:15). Vigyázz, a nyugdíjaskor veszélyes lehet az egészségedre! Tartsd éberen az elméd, életben az álmaidat, és mozgásban a testedet! Lehet, hogy idős vagy és gyenge, és már nem annyira fürge, de kell, hogy minden reggel lásd értelmét felkelni az ágyból, különben nem telik bele sok idő, és nem leszel képes rá. Kelj fel, és öltözz fel akkor is, ha nem mész sehová! Ha nem tudsz repülni, szállj be az autóba! Ha nem tudsz autóba ülni, akkor fuss! Ha nem tudsz futni, akkor sétálj! Ha nem tudsz sétálni, akkor állj fel! Ha ágyhoz vagy kötve, akkor ülj fel! Ha nem tudsz felülni, akkor mozgasd a lábujjaidat, de mindenképpen hozd tudomására az ördögnek, hogy még mindig játékban vagy. Isten kegyelme által hozz termést!

A Biblia azt mondja: „Ti vagytok a föld sója.” A só nem a saját maga kedvéért létezik. Bele kell önteni valami nála nagyobba, csak akkor fogja betölteni rendeltetését. De légy óvatos, ne az éned vezessen! A fontosság hajszolása félrevezető lehet. Nem végezheted egyedül, és nem teheted magadért – Istennel együtt kell végezned, és az Ő céljaiért kell tenned, akkor meg fog áldani!

A Biblia azt mondja: „zúgolódás nélkül tegyetek mindent”, mert minél többet panaszkodsz, a dolgok annál rosszabbak lesznek. Jegyezd meg: 1) A panaszkodás függőséget okoz. A kör bezárul: van egy problémád, panaszkodsz miatta és így beleragadsz, rosszul érzed magad, ezért még többet panaszkodsz, ezzel csak még több stresszt okoz, és nem hoz megoldást. Ostobaság, nem? 2) A panaszkodás megfoszt Isten áldásaitól. Ahelyett, hogy elköteleznéd magad Istennek, kételkedsz bölcsességében és gondviselésében. Isten 23 000 izráelitát küldött ezért a halálba. „De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. Mindez… figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:10-11). Ne csak ellenőrizd a viselkedésed – változtasd meg! 3) A panaszkodás kihat az egészségedre. „A nyugodt, csendes szív és elme a test élete és egészsége…” (Példabeszédek 14:30 AMP). Őszintén, hány nyugodt és csendes panaszkodót ismersz? Panaszkodás helyett dolgozz a hozzáállásodon! Kezdd el számlálni az áldásaidat! Egy bölcs ember egyszer ezt mondta: „Panaszkodtam amiatt, hogy nincs cipőm, míg egyszer találkoztam egy emberrel, akinek lába nem volt”. Hallgasd meg, miről írt Barbara Johnston: „Egy kézzel írt levélke volt a telefonpóznára szögezve, a következő állt rajta: »Elveszett háromlábú, egyik szemére vak kutyám. Az egyik füle hiányzik, a farka letört, és nemrég ivartalanították. A Szerencsés névre hallgat.«” A Biblia azt mondja. „Mindenben (figyeld meg, nem azt mondja, hogy mindenért, hanem azt, hogy mindenben!) hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata” (1Thesszalonika 5:18 Károli).

A Biblia beszél arról, hogy egy napon felállíttaték a nagy fehér királyi szék, és eléje gyűjtetnek kicsik és nagyok, és megítéltetnek cselekedeteik szerint. Sokszor csodálkozom azon, hogy Jézus olyan keveset beszél emberekkel a bűneikről. Jézusnak az egész lénye kárhoztat, mert a megjelent szeretet minden embert ítél. Aki valaha Jézus közelébe került, az lát és tud magáról mindent. Láttad-e már a keresztet úgy, hogy ítélt? Mi annyira odavagyunk a szenvedéseinkkel, bajainkkal. Láttad-e már Jézust, hogyan hordozta mindazt, amit el kellett viselnie? Nemrég értettem meg, hogy már az özönvíz előtt szenvedni kezdett Isten a bűn miatt. Már akkor azt mondja az Ige, hogy bánkódott Isten az ő szívében. Az ő fájdalma pont olyan nagy most is, mint ott a kereszten láttad. A golgotai keresztben világosan megláthattuk, mit okoz a bűn Istennek. Ma ugyanúgy fáj Neki az egész lényed, ahogy élsz, ahogy beszélsz, mint ahogy ott láthatod a kereszten. Nem egy avas történet a kereszt, amit minden nagypénteken végignézünk. A kereszt élő kereszt! Szavaid, viselkedéseid szögezték Jézust oda. Ha egyszer valóság lesz számodra a kereszt, akkor tudod, hogy ott szenved tőlem az Isten. A kereszt ítél, de benne még mindig a szeretet ítél. De eljön egy nap, amikor Isten megítéli a föld kerekségét igazságban. Valaki nem tudta Isten szeretetével összeegyeztetni a kárhozatot. De amikor először fájt neki a kereszt, azt mondotta, aki Istennek ezt a szeretetét visszautasítja, annak kevés a kárhozat.

“A Biblia életrajzi leírásai a legértékesebb nevelő hatású olvasmányok. Abban különböznek minden más életrajztól, hogy hitelesek. Véges emberi értelmünk képtelen helyesen értelmezni, vagy elbírálni mások cselekedeteit. Egyedül csak Isten olvas a szívben, egyedül csak Ő ismeri indítékaink és cselekedeteink titkos forrását. Ő tudja élethűen leírni az emberek jellemét… Ilyen leírásokat egyedül csak Isten Igéjében találhatunk… Életünk tapasztalatai nagymértékben a saját gondolataink és cselekedeteink következményei… Rettenetes igazság ez, ezért mélyen a lelkünkbe kell vésnünk. Minden cselekedet visszahat az elkövetőre. Az ember talán sohasem tudja felismerni ebben az életben az általa véghezvitt helytelen tettek következményeit, amelyek a saját vetésének az aratásai. De még ebben az esetben sem vagyunk reménység nélkül… A Biblia egy igazságot sem tár elénk olyan világosan, mint az igazságtól való eltérés veszedelmét, amely egyaránt utoléri mind a gonoszság cselekvőjét, mind pedig azokat, akiket e tette befolyásolt. A példának hatalmas ereje van, azért ha természetünk gonosz hajlamainak engedünk, rossz példánk másokat is ellenállhatatlan erővel sodor a bűnbe… Ez az oka annak, hogy miért adott Isten oly sok példát a Szentírásban az olyan esetekre, amelyek által felismerhetjük egyetlen helytelen cselekedet mélyreható következményeit… Ezek az élettörténetek elénk tárják azt, amit egy napon majd minden ember megért, hogy a bűn csak szégyent és veszteséget okoz, a hitetlenség pedig kudarcot eredményez. De megértjük azt is, hogy Isten irgalma elér a legnagyobb mélységben is, hogy a hit felemeli a bűnbánó bűnösöket és Isten gyermekeivé fogadja őket.” (Nevelés, Bibliai életrajzok c. fejezetből)

A Biblia Isten szava. Figyeljük meg, hogy minden úgy történik, ahogyan meg van írva. Jézus életében is mindig olvashatjuk: “amint meg volt írva”. Ott született, ott élt és ott halt meg, ahol meg volt írva. Itt is pontosan úgy lett, ahogyan József megmondta. Begyűjtötte a gabonát a bőség hét esztendejében. Azért volt eledel Egyiptomban, mert József engedelmeskedett. Az Úr szavának mindenben engedelmeskednünk kellene, hogy majd amikor nehéz idők jönnek, akkor is meglegyen az, amire az Úr szerint szükségünk lesz. Isten szava, Igéje az ő szeretete. Az ő szájából származó szó az, ami békességet, örömöt ad. Ahogy a kenyér az élet, ugyanúgy Isten szeretete a lelki kenyér számunkra. Mindnyájan ki vagyunk éhezve. Hányszor nagy szomorúsága az életünknek, hogy nem szeret a gyermekem vagy a házastársam! Amikor kimondjuk azt a nevet, hogy József, Jézusra gondoljunk. József csak előkép. Isten Jézust leküldte a földre, aki a bűnért való áldozaton keresztül felment az Atya jobbjára. Onnan hív magához. Ne késedelmezz odamenni! Jézus még egyszer nem fog meghalni a kereszten. Isten először Józsefet küldte a testvérek után, most a testvéreket küldi Józsefhez. A testvérek József elé kerültek, és nem ismerték meg. József úgy tett, mintha nem értené a nyelvüket. A saját testvéreivel tolmáccsal beszélt. Mert húsz évvel azelőtt a bűn elszakította őket egymástól. A testvérek azt gondolták, nem lesz itt semmi baj. Rég elfelejtett dolog az, hogy Józsefet eladtuk. Szeretném, ha komolyan vennéd: a bűn nem avul el!

A Biblia különbséget tesz az ördögök kiűzése és a betegek meggyógyítása között. Az emberek fizikai állapotában gyakran azért nem látunk változást az imát vagy a kézrátételt követően, mert egy gonosz szellem is közrejátszik. A démonok nagyobb hatással vannak az emberekre , mint gondoljuk. Isten szellemére kell hagyatkoznunk, hogy tudjuk, mikor vannak jelen démonok, és hogyan kell velük bánni. Mind a Szellem ,mind az Ige nélkül tehetetlenek vagyunk Ne csupán egy ” igei ember” legyél a Szellem nélkül, és ne csak egy ” szellemi ember” legyél az Ige nélkül. Ha nem mond semmit, nem teszek semmit, nem próbálok foglalkozni egy gonosz szellemmel a Szent Szellem nélkül. Folytatom és gyógyulást szolgálok a személy felé. Ami különös, hogy egyik esetben az lesz a vezetésem, hogy gyógyulást szolgáljak, egy látszólag ugyanolyan esetben pedig egy szellemmel kell foglalkoznom. Nem értem, de tapasztalatból tudom, hogy így van. Soha ne engedjük, a félelmet az életünkbe, mert ha a szívünkig hatol akkor elvesztünk, a gonosz uralma alatt leszünk. A biblia a félelmet szellemnek nevezi. Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten: hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét.(Kenneth E. Hagin: A hívők hatalma)

A Biblia lerántja a leplet mindenről és megmutatja az ilyen mámorosság sátáni eredetét. A démoni hatalmak egész tömegeket elvakíthatnak és majd isznak Isten haragja mámoros kelyhéből, aki odaadja őket a sátáni befolyásnak, hogy napról napra a tévelygést tartsák igazságnak és a gonosztettet erényként dicsőítsék.

A Biblia minden egyes lapja Istenről és a lelkünkről beszél. A példázat akkor érthető számunkra, ha a fiú helyébe magunkat helyettesítjük be. A fiúnak az Atyához ez volt a mondanivalója: Atyám! Add ki! Vajon az imaéletetek nem ebből áll? Nem ez a fő mondanivaló, hogy Atyám, add ki az egészséget, az anyagiakat? Add ki, amire a családomnak szüksége van: szeretetet, békességet, megértést. Amikor az Atya kiadta a vagyont, a fiú messze vidékre költözött. Miért? Hogy a dolgaiba ne szóljon bele az Atya. Önálló és független akart lenni. Neki nem kellett az Atya, sem a szava, sem a véleménye. Nem gondoljuk, hogy hasonlít hozzánk ez a fiú? Mi is a magunk feje szerint csinálunk mindent, ahogy mi szoktuk. Az ízlésem, az elképzelésem, az akaratom messze vidék. Csak az Atya látja igazán, hogy melyikünk milyen messze van a tanácsától, a beleszólásától. Beleszólhat Jézus a dolgaidba? Vagy önálló vagy, mint a tékozló fiú? Annyira messze volt, hogy nem is hallotta Isten szavát. És elkezdődött a tékozlás. Ha valamit nem arra használok, amire Isten adta, tékozlom. A fiú “mindent elköltött”. Ezen a földön csupa olyan ember él, aki messze vidékre költözött, és akinek a szeretet hiányzik. A szeretet és az öröm együtt a boldogság. Az ember mindenütt ezt keresi, barátoknál, szülőnél, gyermeknél. Sokszor elkölti az ember az igazságot, elkezd hazudozni. Azért próbál szebb lenni, azért nagyzol, hogy szeressék. Te mit költöttél már el? A nyugalmadat, a békességedet? Nagyon drága dolog, ha valaki meg akarja venni. Látjátok, a tékozló fiú mindent ráköltött, mégis oda jutott, hogy éhen halok. Vajon te is itt tartasz már?

„A Biblia mondja. Én hiszem. És ezzel el van intézve.”
Határozd el, hogy mindig megteszed ezt a két dolgot: (1) elfogadod Isten Igéjét úgy, ahogy mondja, és (2) jársz annak a világosságában, amit az Ige mond. Ne próbálj bizonyos dolgokat kikerülni vagy félremagyarázni. Ne próbálj beleolvasni dolgokat az Igébe, csak azért mert egy bizonyos módon akarsz hinni valamit. Tanulmányozd az Igét — és fogadd el pontosan úgy, ahogy az le van írva.

A Biblia nem azt mondja, hogy Isten egy ember bűne miatt büntette az egész emberiséget, hanem hogy a bűn adottsága – az, hogy igényt tartok saját magamra – egy ember által hatolt be az emberiség életébe. De sokkal mélyebb kijelentés az, hogy egy másik EMBER magára vette és el is törölte az emberiség bűnét (Zsid 9,26). A bűnre való hajlam nem az erkölcstelenség vagy a gonosztett, hanem az érvényesülési vágy: “Én vagyok a magam istene.” Ez a hajlam kialakíthat bennünk akár nemes erkölcsösséget, akár becstelen erkölcstelenséget, de csak egy alapon: igénylem az önmagamhoz való jogomat. Amikor Urunk előtt ott álltak a gonosz minden erejével megszállt emberek és olyanok is, akik tisztán, erkölcsösen és becsületesen éltek, Ő nem figyelt sem az egyik romlottságára, sem a másik erkölcsösségére, hanem arra nézett, amit mi nem látunk: a természetes hajlamra. A bűn velem született és nem tudok hozzányúlni. Csak Isten nyúlhatott hozzá a váltságban. Jézus Krisztus keresztje által Isten megváltotta az emberiséget az öröklött bűnadottság miatti kárhoztatás alól. Isten soha nem az öröklött bűnért teszi felelőssé az embert. Nem azért ítél el, mert a bűn adottságával születtem, hanem azért, mert amikor ráébredek, hogy Jézus Krisztus eljött engem megszabadítani, visszautasítom az Ő szabadítását. Ettől a pillanattól kezdve a kárhozat bélyegét viselem. “Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság a világba jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot” (Jn 3,19).

A Biblia nem azt mondja, hogy valakit utasítsunk, hogy álljon ellen, hanem, hogy mi álljunk ellen. Persze ez az ige a bűn megtagadását is jelenti, az is ránk vonatkozik. A sok kérelem ami felmegy az Atyához és a Fiúhoz úgy gondolom ellepi a mennyet, és Jézus szomorú, mert látja a tehetetlenségünket, a gonosz meg neveti, hogy még mindig kiskorúak vagyunk. persze a kiskorúságnak is megvan az ideje, mint mindennek. De akik már kemény eledelen élnek, azok tegyék azt amire utasít az ige. Növekedjünk fel, hogy tudjunk segíteni a kis csecsemőknek, és tudjunk a Pásztorainknak a válláról levenni a sok terhet. (Kenneth E. Hagin, A hívők hatalma)

A Biblia nem csak azt nevezi gyilkosnak, amikor valakibe beledöfik a kést. Lehet, neked is volt már ember az utadban. Talán csak gondoltad, hogy de jó volna, ha az illető nem volna. Ki az, akiről úgy érzed, hogy nincs már rá szükség a családban? Aztán mész majd a szeretteid sírjához, és viszed a virágot. Vigyázz! A nyelveddel is tudsz úgy szólni, ahogy érdekeid kívánják. Hányszor rontottad valakinek a tisztességét, hírnevét? A pletyka lélekgyilkosság. Egy ember becsületének a meggyilkolása. Isten Igéje ma ítél. Ki ne bújj az ítélet alól! Hiába mondjuk a szánkkal, hogy “Szeretlek, Uram!” – ha közben fájdalmat okozunk indulatainkkal szeretteinknek.

“A Biblia nehezen érthető részei nem vetnek árnyékot Isten bölcsességére. Nem okozzák azok vesztét, akik úgy érzik, e nehézségek miatt nem menekülnek meg. Ha nem lennének titkok a Bibliában, ezek az emberek akkor is találnának okot a kételkedésre, még a legvilágosabb kijelentésekben is, mert nincs lelki világosságuk. Akik azt képzelik, hogy olyan magasrendű értelemmel vannak felruházva, hogy teljesen meg tudják magyarázni Isten útjait, azok egyenlővé akarják tenni az emberi bölcsességet az isteni bölcsességgel. Sokan olvassák a Bibliát, de semmi hasznuk sincs belőle. Sőt sok esetben kifejezetten a kárukra olvassák. Ha tiszteletlenül és ima nélkül nyitjuk ki Isten könyvét, akkor kétely felhőzi be értelmünket és felfogásunkat. Az ellenség veszi át az irányítást gondolataink felett, és helytelen értelmezéseket sugall. Csak azok remélhetik a Lélek újabb, további felvilágosítását, akik követik a már elnyert fényt. Jézus világosan kijelentette: »Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.« (Ján 7,17) Istennek az a szándéka, hogy az igazság már ebben az életben is mindinkább kitáruljon hívő népe előtt. Ezt a tudást csak egyetlen úton szerezhetjük meg: ha Isten szavát annak a Léleknek a megvilágosításával tanulmányozzuk, aki azt ihlette. »Mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.« (1Kor 2,10) Akik tisztelettel veszik kézbe a Szentírást, és azért kívánnak tanulni belőle, hogy meg is cselekedjék akaratát, azok előtt minden igazság megnyilatkozik. Akik ezzel a lelkülettel fordulnak a Bibliához, a próféták és apostolok társaságában találják magukat. Lelkük Krisztushoz hasonul, és vágyakoznak arra, hogy eggyé válhassanak vele.” (Bizonyságtételek V. kötet, 698, 702. l.)

A Biblia nyíltan kimondja, hogy akik Istent felcserélték minden hiábavalósággal, bálványokkal azok a teremtményt imádják és nem a teremtőt. De tudják-e az emberek ki az a teremtett? Hát maga a Sátán, aki levettetett az égből. Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket.(Róma 1:25-26) Mik is azok a szenvedélyek, ital, cigaretta, gonosz szellemek, (hiúság, hazugság, tisztátalanság, paráznaság, bálványimádás, megtévesztő szellemek,) és a legutálatosabb a leszbikusság, fajtalanság, stb. Így teljesedik be az átok és nem az áldás. Így teszi az emberiség tönkre az egészségét és megy a pusztulás felé. Pedig milyen egyszerű lenne ha megértenék Isten akaratát, hogy vele közösségbe kerüljenek, és élvezzék azt amit el készített nekik áldásként.

A Biblia tanítása a boldogságról
Boldogok, akik szegények lelki értelemben
Boldogok, akik sírnak
Boldogok a szelídek
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra
Boldogok az irgalmasok
Boldogok a tiszta szívűek
Boldogok, akik békét teremtenek
Boldogok, akiket az igazságért üldöznek
A világ boldogsága és boldogtalansága

A Biblia szerint maga Isten is így beszél! A Róma 4:17 ezt mondja: „azokat, amelyek nincsenek, előszólítja, mint meglevőket.” Isten azelőtt szól, hogy a körülmények egyenesbe jönnének. Azért jönnek egyenesbe, mert Ő szól! Neked is működhet ugyanez, ha a szavaidat összhangba hozod az Övével, és hittel szólod azokat. „De mi lesz, ha nem történik meg rögtön, amit mondok?” kérdezed talán. „Mi lesz, ha a körülmények nem változnak meg azonnal?” Amikor Jézus szólt a fügefához a Márk 11:14-szerint, nem ment vissza ellenőrizni, hogy történt-e már valami. Ha egyszer szólt, azt elvégzett dolognak tekintette. Kövesd a példáját. Szóld a hitedet. Kerülj összhangba Isten Igéjével!

“A Biblia tanulmányozása komoly erőfeszítést és kitartást kíván tőlünk. Amiképpen a bányász leás a földbe az arany kincsekért, olyan komolyan és állhatatosan kell keresnünk Isten Igéjének drága kincseit nekünk is. A versről versre való, naponkénti tanulmányozás a legáldásosabb. Olvassunk el egy Biblia-szöveget, összpontosítsuk értelmünket arra, hogy megértsük, amit Isten mondani akar számunkra abban a kijelentésben. Azután időzzünk annál a gondolatnál mindaddig, amíg csak megértjük. Ha mindaddig tanulmányozunk egy-egy szakaszt, ameddig értelme és jelentősége világossá nem válik számunkra, akkor ez többet fog érni, mintha sok fejezetet olvasnánk el úgy, hogy nem tartunk egy határozott célt a szemünk előtt. A szellemi erőtlenség és az erkölcsi gyengeség egyik fő oka abban rejlik, hogy nem összpontosítjuk figyelmünket értékes célokra… Mivel a nyomdák ontják a nyomtatványok óriási áradatát, fiatalok és idősek egyaránt megszokják a gyors, felületes olvasást. Ennek következtében elveszítik az összpontosított, intenzív gondolkodás képességét. Az értéktelen folyóiratok és könyvek – amelyek Egyiptom békáihoz hasonlóan árasztanak el minden országot – nemcsak közönségesek és hiábavalók, hanem tisztátalanok és lealacsonyítóak is. Hatásuk az elmét megmérgezi, megrontja és megsemmisíti a lelket. A tétlen és céltalan elme könnyen a Gonosz prédájává válhat… Irányítsuk gondolatainkat magasztos és szent eszmékre, legyen nemes célja életünknek! Akkor a gonosz csak kevés helyet talál bennünk, ahol megvetheti a lábát! Tanítsuk meg az ifjúságot arra, hogy komolyan tanulmányozzák Isten Igéjét… A Biblia magyarázza önmagát olymódon, hogy egy-egy kijelentését megvilágítja a másik. Tanuljuk meg egységnek tekinteni az Igét, lássuk meg az egyes részek belső összefüggését!” (Nevelés, Bibliatanítás és tanulmányozás c. fejezetből)

A bibliai alapokon gondolkodó hívők ismeretük és bölcsességük kincseiből másoknak is tudnak adni, mivel megtanulták, hogy a maguk részére vegyenek. Milyen nagy szükség van napjainkban a bibliai igazságban szilárdan megalapozott hívő keresztyénekre, akiket nem vakít el és nem ragad magával akármilyen új, feltűnő jelenség, hanem akik meg is vizsgálják azokat és csak azt tartják meg, ami az egész Biblia tanításának megfelel.

“A Bibliának kevés elismerő szava van az emberről. Szűkszavúan említi erényeit, még a legkiválóbb emberek esetében is, akik valaha ezen a földön éltek. Ez az eljárás tanítást tartalmaz. Minden jó tulajdonság, amellyel emberek rendelkezhetnek, Isten ajándéka. Jó cselekedeteiket Isten kegyelméből, Krisztus által viszik véghez. Mivel mindent Istennek köszönhetnek, egyedül Őt illeti meg a tisztelet mindazért, amivé lettek és amit tesznek. Csak eszközök voltak az Ő kezében. Sőt, a bibliai történelem minden leckéje azt tanítja, hogy veszélyes dolog embereket dicsérni vagy magasztalni, mert ha valaki szem elől téveszti az Istentől való függését és a saját erejében bízik, akkor biztos, hogy elbukik. Az ember olyan ellenséggel küzd, amely erősebb nála. »Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, akik a magasságban vannak.« (Eféz 6,12) Lehetetlen, hogy saját erőnkből álljunk meg ebben a küzdelemben. Ami eltereli gondolatainkat Istenről, és önmagunk felmagasztalásához vagy magabízásunkhoz vezet, az a vereség útját készíti elő számunkra. A Biblia az emberi erő iránt való bizalmatlanságot igyekszik belénk nevelni, és arra bátorít, hogy önmagunk helyett Isten erejében bízzunk.” (Pátriárkák és próféták, Dávid bűne és bűnbánata c. fejezetből)

“A Bibliának megelevenítő hatása van az élet minden területén, mert az egyén, a nemzet és a társadalom jólétének szegletköve. Olyan szabályok ezek, amelyeknek a hiányában nem érhet el az ember igazi boldogságot ebben az életben, az örök életet pedig még remélni sem lehet nélkülük. Nincs olyan kérdése az emberi életnek, amelyre a Biblia ne adná meg a választ. Isten Igéjének a tanulmányozása és követése nagyobb elmékkel és tündöklőbb tehetségekkel örvendeztetné meg a világot, mint amilyeneket a magasrendű, de mégis csak pusztán emberi műveltség fejleszthet ki. Az ilyen képzés mellett bővelkednénk a jellemszilárd emberekben, akik dicsőségére lennének Istennek és áldására a világnak. A tudományok kutatása által is az embernek Isten megismerésére kellene jutnia. Mert hiszen a valódi tudomány nem más, mint a Teremtő kézjegyének felismerése az anyagi világban. A természet könyve és az írott Ige helyes ismerete egyaránt Istennel ismertet meg, mert mindkettő azokra a bölcs és jó törvényekre oktat, amelyek által Ő cselekszik… Az igaz vallásosság… önuralomra, lelki nyugalomra, mértékletességre tanít. Megnemesíti a lelket, kifinomítja az ízlést és megszenteli ítéleteinket… Az igaz vallás a boldogság soha ki nem apadó forrását nyitja meg az ember számára. Sokkal többet, jobbat nyújt neki annál, mint amit keres, vagy remél.” (Pátriárkák és próféták, A prófétaiskolák c. fejezetből)

A bibliaolvasással kapcsolatban Dr. Howard Hendricks rámutat három dologra, amelynek állandóan tudatában kell lennünk: 1) A hozzáállásunk. Éppúgy, ahogy egy kisbaba nyúl a cumisüvegért, úgy kell nyúlnunk a Bibliáért. A csecsemőnek szüksége van a tejre, hogy fizikai létét fenntartsa, nekünk pedig szükségünk van a Szentírásra, hogy lelkileg éltessen minket. 2) Az étvágyunk. Sóvárognunk kell Isten Igéjére. Ez kiművelt étvágy. Amikor valaki azt mondja: „Én nem sokat kapok a Biblia által”, ez sokkal inkább őt jellemzi, mint a Könyvet! A Zsoltárok 19:11 azt mondja a Szentírásról, hogy „édesebb a méznél”. De ezt nem tudhatod mások megítélése alapján. A Biblia tanulmányozóinak alapvetően három fajtája létezik. Van a „rosszízű orvosság” típus. Számukra az Ige keserű, de hasznos az ellen, amiben szenvednek. Aztán ott vannak a „széna” típusúak. Számukra a Szentírás tápláló, de száraz. Olyan, mintha egy bála szénát rágcsálnának. És vannak az „eper tejszínhabbal” típusúak. Egyszerűen nem tudnak betelni vele. Hogyan tettek szert erre az étvágyra? Úgy, hogy lakomáztak az Igéből. Kifejlesztették magukban azt, amit Péter a Szentírás igazsága utáni csillapíthatatlan éhségnek nevez. Te melyik vagy a három közül? 3) A célunk. A bibliaolvasás célja, hogy növekedjünk. Nem növekedhetsz, ha nincs tudásod, de sajnos előfordulhat, hogy van tudásod, mégsem növekedsz. A Biblia nem azért íródott, hogy kielégítse a kíváncsiságunkat, hanem azért, hogy segítsen Krisztushoz hasonlóvá válnunk. Nem azért, hogy okosabbak legyünk, hanem azért, hogy jobban hasonlítsunk Megváltónkra. Nem azért, hogy teletömje a fejünket bibliai tényekkel és adatokkal, hanem hogy átalakítsa az életünket.

A bizalom megelőlegezése fontos tényező a kapcsolatok ápolásában. Így tett Isten Mózessel, így tett az Úr Jézus Péterrel, és hasonló viszonyulása volt a samáriai asszonyhoz és a lábainál síró bűnös asszonyhoz is. Egymás elfogadása egyrészt azt feltételezi, hogy hibáival, gyengeségeivel együtt fogadod a testvéredet. Másrészt viszont azt jelenti, hogy ezen hibákat szeretettel javítgatva azért harcolsz, hogy testvéred olyan legyen, amilyennek Krisztus akarja látni. Tudod-e fogadni testvéredet gondolatban és tettben?

A bizonytalanság mindannyiunk számára az egyik legkellemetlenebb érzés. Aggodalom a holnap felől, aggodalom afelől, hogy jól tesszük-e a dolgunkat. Tudjuk, hogy eljön az az idő is, amikor mindannyian ott állunk majd Krisztus Urunk ítélőszéke előtt (2Kor 5,10). Ha erre gondolsz, bizonytalanság foghat el. A bizonytalanság kétféleképpen kerülhető el. Az egyik út, hogy egyszerűen nem veszel tudomást erről a tényről. Ettől természetesen óvlak. A másik – az előbbinél üdvösebb – mód a bizonytalanság elkerülésére, hogy nagyon komolyan veszed Isten beszédét, amely anyanyelveden olvasható és hallgatható, a jelen korszakban ráadásul teljesen szabadon. Ha ismered és cselekszed Isten beszédét, nem kell bizonytalanságban lenned halál utáni életed felől, mert pontosan tudod, mi alapján fogad majd be Isten a mennyei lakhelyre. Isten beszéde természetesen nem mindig simogató, sőt Krisztus így tanít: „Azt a szőlővesszőt, (…) amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen” (Jn 15,2). Más szavakkal: ha az ige megítélően szól hozzád, az nem azt jelenti, hogy Urad lemondott volna rólad. Épp ellenkezőleg. Fogadd meg tanácsát!

A biztatás mindenkit megváltoztat, legyen akár fiatal, akár idős, sikeres vagy kevésbé sikeres, híres vagy ismeretlen. Mark Twain azt mondta: „Egyetlen dicséret egy egész hónapra elég, hogy mozgásban tartson”. Egyetlen biztató szó egy tanártól megváltoztathatja egy gyermek életét; egyetlen biztató szó a házastárstól megerősítheti, sőt akár megmentheti a házasságot; egyetlen biztató szó egy vezetőtől valakit arra lelkesíthet, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. Zig Ziglar mondja: „Sohasem tudhatod, hogy egyetlen pillanat és néhány őszinte szó mekkora hatással lehet egy életre”. A Biblia azt mondja: „Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek” (Példabeszédek 16:24).

A boldog Isten boldog gyermekei lehetünk, ha olvassuk Urunk kijelentését, hozzánk szóló üzenetét, a Bibliát. Sok ember boldogtalansága abból fakad, hogy nincsenek kapcsolatban az élő Istennel. Már pedig Vele nem bonyolult felvenni a kapcsolatot. Két dolog kell hozzá: őszinte imádság és bibliaolvasás. Tehát szólunk, beszélünk Istenhez (ez az ima), és megengedjük, hogy Ő is szóljon, beszéljen hozzánk (ha hittel olvassuk, akkor a Biblia mondatai Isten üzenetévé lesznek számunkra). Isten nem boldogtalanságra teremtett bennünket, mert Ő egyértelműen boldognak akar látni minket. Ha mi is vágyunk a boldogságra, akkor vegyük kezünkbe a Szentírást és olvassuk azt imádságos lélekkel. A Bibliát olvasó ember sok erőt, bátorítást, vigaszt merít Isten üzenetéből. Mennyi időt szánunk naponta arra, hogy boldogabb legyen az életünk? Szánj egy kicsivel több időt az Úrra és boldogságod növekedni fog! Ha nem hiszed, próbáld ki!

A „Boldogmondások szülőknek” című írást negyvenöt évvel ezelőtt írta Marion E. Kinneman, amikor lányai hat unokáját nevelték. Még mindig aktuálisak! „Boldogok, akik békét teremtenek, ha a tej kiömlik, vagy ha valaki a sárba esik, mert azoké a gyermekkor királysága. Boldog az a szülő, aki nem hasonlítgatja gyermekét másokhoz, mert mindegyik értékes a saját növekedési ütemében. Boldogok, akik megtanultak nevetni, mert ez a gyermekek világának zenéje. Boldogok és érettek azok, akik harag nélkül tudnak nemet mondani, megadva ezzel a gyermeknek a határozott döntések biztonságérzetét. Boldogok, akik a következetesség ajándékát bírják, mert ezzel megkönnyítik a gyermekkort. Boldogok, akik elfogadják a növekedéssel járó ügyetlenkedéseket, mert ők különbséget tudnak tenni a megrongálódott bútorok és a sérült személyiség között. Boldogok, akik taníthatóak, mert a tudás megértést hoz, a megértés pedig szeretetet. Boldogok azok a férfiak és nők, akik szeretetet tudnak adni akkor is, ha sötét a láthatár, mert ezzel a legnagyobb ajándékot adják egymásnak, gyermekeiknek és egyre táguló körben embertársaiknak.” Egy sikeres vállalkozó mondta: „Lehet, hogy a magam erejéből értem el a sikereimet, de a modell a szüleimtől származik.” Összegzésül: „A gyermekek a szüleiktől tanulnak.” Te mit tanítasz a tieidnek?

A boldogsághoz vezető út – így van ez Isten teremtettségi rendjében – munkával van “kikövezve”. Már az Édenben is vigyázni/művelni kellett mindent; a munka tehát nem Isten “büntetése” az ellenszegülésünkért, hanem úgy a paradicsomban, mint azon kívül: ajándék. Az alkotó munka ajándék, a legnagyszerűbb dolog a világon. Ezért nem mindegy, hogy milyen hivatást választunk! Olyat, amit szívvel-lélekkel szabadidőnkben is végeznénk vagy olyat, amit csak azért csinálunk, hogy pénzt kapjunk érte… Mert nincs izgalmasabb, mint amikor a semmiből valami előáll, amikor látjuk kezünk munkájának eredményét. Nem véletlenül válik istenévé a munka sokak számára, hiszen a jól bevégzett feladat örömmel tölti el a lelket. S ha nincs Isten az első helyen, akkor a munka válhat azzá. (Megjegyzés: aki pedig utálja a munkát, annak nagyon hamar a szenvedélyek válnak istenévé!) Manapság – amikor munkahely és családi szféra egyre inkább egybeolvad, amikor a leglehetetlenebb pillanatokban csöng a munkahelyi telefon vagy vágja ketté a csaláfi programot a hazavitt munka elvégzési kényszere -, igen nehéz meghúzni a határt a privát és a munkahelyi között, de azért mégsem lehetetlen. A munkahelyen ugyanis pótolható ember vagyok, de a családban csak “egy van belőlem”: férjként, feleségként, családapaként, családanyaként más nem, csak én állhatok helyt! “Sajnos ez a mostani világ nem családbarát!” – mondhatja valaki, s igaza van. De melyik volt az? Mindig voltak égbekiálltó szociális igazságtalanságok, a korok csak abban különböznek egymástól, hogy olykor ezek az igazságtalanságok tömegméretűvé váltak. A keresztény ember minden korban és társadalmi berendezkedésben szociálisan, azaz közösségi módon gondolkodott. Amikor mindenki csak magára és a túlélésre gondolt, akkor egy Szent Erzsébet Thüringiában gabonát osztott az éhezőknek, de gondolhatunk az első “szociális segélyekre” is, melyeket a középkorban megerősödő polgárvárosok vezettek be a város szegényei számára; amikor az egyházzal karöltve ingyen-tüzelőt és élelmiszercsomagokat osztogattak. Azaz: a keresztény ember mindig a békességet munkálta, mert lelkében békesség lakozik. Igyekszik önellátó maradni, megőrizve függetlenségét, s ezért csak addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér… Méltóságát nem az anyagiak mennyisége, hanem istenkapcsolatának minősége határozza meg, s ezért úgy él és dolgozik, hogy munkája, élete imádság legyen… (Frankó Mátyás)

A bolond és a bölcs ember között éles határvonal húzódik. Az élet minden területén. A bolond csak a maga szempontjából tekint a világra, önmaga körül forog az élete, nincsenek tanácsadói, vagy, ha vannak is, nem figyel rájuk. Ezzel szemben a bölcs ember tudja, hogy valamit más szemszögből is lehet látni, mint ahogyan ő látja. Döntései előtt mer és tud tanácsot kérni! Vannak mellette olyan emberek, akiknek érdemes adni a szavára. Figyel rájuk és megfontoltan cselekszik. Ezen kívül elsődleges számára, hogy megkérdezze a Csodálatos Tanácsost – az Urat – is (Ézsaiás 9:5). Bölcsek vagy bolondok vagyunk? A döntés a kezünkben, a szívünkben van.

A böjt egy szabadságot jelent, a vágyaink bilincseiből , és a gyümölcse nem csak testi megtisztulás hanem lelki is. A böjt a lelkünk gyógyulásának ideje, amit az Úr tesz benne. Isten elé tárjuk fájdalmainkat, kétségeinket, és az Úr meggyógyít és megvigasztal. Feltárja előttünk hibáinkat, segít felismerni azokat és a szabadítást is megmutatja. Olyanok leszünk mint a viruló olajfa.

A böjt helyesen azt jelenti, hogy tudatosan törekszem eltávolítani az életemből mindent, ami valóban elválaszt Istentől. Aki pedig vele közösségbe kerül, az az élet forrását találja meg. (Győri Tamás József)

A bölcs, a nagy tudású, az értékes ember soha nem vág fel arra, hogy ő az aki. A tudásban előrehaladó embert alázat jellemzi, mert látja nemcsak azt, hogy mennyi mindent tud, hanem azt is, hogy mennyi mindent nem tud még! A bölcs nem fitogtatja tudását, ismereteit, hanem szerény marad. Az már nem a bölcs kategóriába tartozik, ha valaki nagyra van önmagával és képességeivel. Anthony de Mellonak tulajdonítják a következő mondatot: A szentség, a nagysághoz hasonlóan, önmagáról mit sem tud. Az emberi nagyság és értékesség éppen ebben érhető tetten, hogy aki benne van, az nem tud róla. Ismeri helyét az Isten tervében, sem túl-, sem alá nem becsüli önmagát. A bolond azt hiszi, hogy ő valaki. Ezt terjeszti is, de idővel rá kell jöjjön, hogy téved, és az az igazán nagy csalódás. Pál apostol írja: Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. (Galata 6:3) A Példabeszédek könyvének harmadik fejezetében pedig ezt olvassuk: Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat! (3:7)Inkább legyünk tartózkodó, mint romlásba tartó emberek!

A bölcs ember bizonyos dolgokat kerül, és másképp cselekszik, mint az, aki bölcstelen. Sőt más dolgok jellemzik a bölcs embert, mint azt, aki Isten nélkül él. A bölcs ember életvitele, szavai, magatartása közösségfejlesztő hatást fejt ki. Jó példát mutat egy közösségen belül a pénzkezelésben és a szorgalom terén. És azzal már jó hatást gyakorol másokra. A Példabeszédek 6. fejezete végén a szerző elmondja, hogy milyen dolgokat utál az Úr. Azoknak viszont mind közösségromboló hatásuk van. Ezek a következők: nagyravágyó szemek, hazug nyelv, ártatlan vért ontó kezek, gonosz terveket koholó szív, rosszra futó lábak, hazugságot beszélő hamis tanú, viszályt szító ember. A bölcs ember kerüli ezeket, és nem cselekszik hasonlóan. A bölcsességet jellemzi az alázat, igazmondás, szeretet, építő tervek, mások segítésére futó lábak, igazságot szóló tanúk, békességet teremtő emberek. Ezek olyan dolgok, amelyek építenek egy közösséget, és közösségfejlesztő hatásuk van. És te rendelkezel ilyen jellemvonásokkal? A saját közösségedet rombolod, vagy építed azzal, ahogyan élsz?

A bölcsesség az alázatban rejlik. Aki képes elfogadni mindazt, amit a JóIsten a tenyeréről kínál: mindazt, amire szükségünk van, hogy emberhez méltó életet éljünk, s igyekszik mindezt haszonnal forgatni, hogy az élet kiteljesedjék, az a bölcsesség útján jár, s szép lassan bölcsül. A bölcs nemcsak elfogad, de ad is, ha kell akár önfeláldozva is. A bölcs nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, ami úgysem az övé, hiszen jól tudja, hogy mindenét csak “ideiglenes használatra” kapta. A bölcs elvisel, mert azt is tudja, hogy mindent megváltoztatni úgysem képes, a világot “megváltani” úgysem kell, s emberlétének nem is ez a feladata. Ami feladata – s ezt csak jó szívvel, jó lélekkel lehet elvégezni – az a hála. Ahogyan a madarak csicsergésükkel köszönik meg Teremtőjük gondviselését, ugyanúgy a bölcs is “csicsereg”: azaz következetesen hálás és hasznos életet él…

A bölcsesség azokat szereti, akik azt szeretik, és azokat keresi, akik azt keresik. Aki igyekszik bölcs lenni, az máris bölcs, aki pedig szorgalmasan keresi a bölcsességet, már csaknem megtalálta azt. Ami általában érvényes a bölcsességre, az kiváltképpen érvényes a mi Urunk Jézus Krisztusban testet öltött bölcsességre. Őt kell szeretnünk és keresnünk, akkor meg fogjuk tapasztalni szeretetét, és megtaláljuk Őt magát is.

A bölcsesség azt jelenti: tudni mi az, amit nem kell figyelembe venni. A jelentéktelen dolgok túl sok időnket rabolhatják el, és végül úgy végezzük, hogy nem megfelelő indítékok vezettek az életben.

„A bölcsesség kezdete, az Úrnak félelme” – tehát a bölcsesség ott kezdődik, amikor felismerem a valódi állapotomat és meglátom, megtapasztalom Isten hatalmát. Mindennél fontosabb az életben, hogy megismerjük Istent, az Ő törvényét tanuljuk. Így induljunk neki a mai napunknak is, és ne feledjük a bölcsesség: eszköz az élet helyes éléséhez, képesség arra, hogy a jót válasszam.

A bölcsesség mindenütt felkeresi az embert. Téves tehát az a gondolat, hogy csak vallásos helyeken és időpontokban keresi Isten az embert. Isten mindig keresi az embert, ez az igazság. Gyerekkorban úgy tanítottak bennünket, hogy Jézus nincs ott a moziban, nincs ott a kocsmában, nincs ott az utcasarkon. Nehéz elképzelni arról a Pásztorról, aki magáról így beszélt: „…nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja?”, hogy nem kísérné el minden teremtményét az úton, bárhova is tart. Nehéz elképzelni arról a Mesterről, aki bárkivel leült, aki bárki otthonába bement, hogy mégis válogatna az emberek, a helyszínek és az időpontok között. A nagy kérdés tehát az, hogy én keresem-e mindenben és mindenütt Krisztust, aki az egyetlen bölcsesség. Kísértés lehet az, hogy az úgynevezett profán eseményeket tényleg profán eseményeknek tartsam. Krisztus mindenütt körülöttem van. Ezt fejezi ki a 110. zsoltár 10. verse: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme.” Mi az Úr félelme? Az a magatartás, amely számol és számolni akar mindenütt az Úrral.

A bölcsesség nem lexikális tudás, hanem gyakorlati ismeret, amely nagy békességet és biztonságot ad az őt befogadó és általa élő embernek. Olyan dolgokra tesz képessé, amiket nem lehet semmilyen pénzen vagy más e világi értéken megvásárolni. A tiszteletet, megbecsülést, elfogadást nem lehet megvásárolni, csak kiérdemelni. A bölcs ember életvitele mások számára teljesen egyértelmű, és ezért keresik az ilyen ember közelségét, társaságát. Salamon bölcsességének megismerése miatt Sába királynője elutazott Izraelbe, csak hogy saját maga tapasztalja a bölcs Salamon közelségét, bölcsességét. Mégis a legnagyobb áldása a bölcsességnek az, amit annak az embernek ad, aki befogadja és követi útmutatását. Mennyi kétség, bizonytalanság és félelem elkerülhető a bölcsesség által. Milyen reménységet ad, ha biztonságban tudja az ember a dolgait, sőt az egész életét. Mégis milyen kevesen akarják befogadni, és még kevesebben követik tanácsait. Kérd ma reggel, hogy az Úr töltsön be bölcsességgel, és hogy követni is tudd a hétköznapi dolgokban!

A bölcsesség több, mint átlag feletti tudáshalmaz elsajátítása és birtoklása. A szürke hétköznapokban vagy éppen krízishelyzetekben nyilvánul meg. Ezt a vitás ügyet mi valószínűleg a genetikai tudomány vagy a hazugságvizsgáló tesztek segítségével döntöttük volna el. Salamon ezek nélkül is bölcsen bíráskodott. Nem valószínű, hogy nekünk valaha is lesz ilyen feladatunk, de az élet útvesztőiben nekünk is nehéz a helyzetünk: megkülönböztetni, ki őszinte, ki akar becsapni. Ki a valódi keresztyén, ki a látszatkegyes. Néha nem könnyű megkülönböztetni, melyik a jó pásztor hangja, melyik a csalárd szívünk zaklatása. Sokszor nem látjuk választásainkat egyértelműen fehérnek vagy feketének, csak homályosan szürkének. A keserű irigység, viszály, kérkedés, zűrzavar az életünkben a földi, testi és ördögi bölcsességről árulkodik (Jak 3,14–15). „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.” (Jak 3,17) „Az egyedül bölcs Isten” (Róm 16,27), „ő ad bölcsességet a bölcseknek” (Dán 2,21). Uram, erre a bölcsességre van nekem is szükségem!

A bűn elidegenítette az embert Istentől. Széles és félelmetes ez a szakadék, amely elválaszt tőle. Krisztus azonban gondoskodott róla, hogy újra magához kapcsolhasson bennünket. Annyira fogékony az ember természete a Gonosz kísértéseire, hogy senki sem győzheti le magában a bűnt másképpen, csak ha egységre lép Krisztussal. Ezáltal az egység által nyerünk erkölcsi és lelki erőt. Ha Krisztus Lelke él bennünk, akkor az igazságos tettek gyümölcseit fogjuk teremni. Olyan gyümölcsöket, amelyek tisztességet és áldást hoznak ránk, Istenre pedig dicsőséget.”(Bizonyságtételek V. kötet, 229-230. l.)

A bűn eltávolít bennünket a Szentlélektől. A döntéseink és lépéseink bölcstelenné válnak, ezekkel bajt hozunk, mind magunkra, mind a felelősségünk alá tartozókra. Mi a megoldás? Egyszerű: őszinte megbánás, felvállalás és könyörgés. Azonban amilyen egyszerű, annyira nehéz is. Nehéz, mert fel kell vállalni magam előtt is azt, aki vagyok. Az ember nem szereti bevallani, hogy mennyire gyarló. Mégis ez az út az egyetlen, ami visszavezetheti a helyes mederbe pályafutásunkat. Érezzük-e a bűnre való reagálásunk tétjét és felelősségét? Ha csak közömbösen vállat vonunk, vagy megsértődünk a figyelmeztetés kapcsán, ez rossz útra tereli személyes életünket is, de nehézzé teszi a ránk bízottakét is. Tegyük rendbe Istennel dolgainkat, hogy tanácsa, vezetése, segítsége is töretlen maradjon életünkben!

A bűn fájdalmat, szenvedést zúdít azokra, akikkel szemben elkövetik, de semmivel sem csekélyebb vakságot eredményez az elkövetőknél, s “nem látjuk a fától az erdőt”: A bűn emléke a tudatunkba íródik, lelkiismeretünk meggyengül, és akaratunk legközelebb is bénán adja át magát a bűn legújabb elkövetésének. Ezért nagyon fontos, hogy meglássuk Isten törvényeinek tükrében, hogy híjával vagyunk a szeretetnek. Isten bölcsen teremtette meg a világunkat. Ha nem vagyunk ’tisztában’ erkölcsileg azzal, hogy bűnt követünk el, akkor valamilyen formában megtudjuk azt. Először csak gyöngéd figyelmeztetéseket kapunk, melyek lelkiismeretünk formájában – gondolati úton – jelentkeznek. Ezért sokan azt hiszik, hogy “urai a helyzetnek” s tetteiket következmények nélkül megúszhatják. A bűn természetéhez tartozik, hogy olyan mint a rákos sejt: nem tudja hol a határ, s ha egyre csak növekszik, egy idő után átveszi a kontrollt, nemcsak a lélek, de a test felett is… Ezt nevezzük pszichoszomatikának. Aki gyakorolja a megbocsájtást, az ébrentartja önmagában és másokban is a bűn emberi kapcsolatokat veszélyeztető valóságát. Mindannyian átéltünk már igazi, őszinte megbocsátást, bizony az élet ajándékai ezek a pillanatok. Az emberi megbocsátás hatalmas dolog – de egy valamit sohasem tud elérni: a bűn gyökeres kiirtását az emberi szívből. Ezért más az emberi, s más az isteni megbocsájtás. Bűneinket akkor bánjuk meg igazán, akkor “térünk meg belőlük” ha a végső következményüket is magunk előtt látjuk. Azaz, ha belátjuk, felismerjük: a bűn zsoldja a halál. A halál elől pedig nincs menekvés… És mégis van! Ez az evangélium. Ami jóvátehetetlennek látszik, azt Krisztus Urunk jóvátette. A Kegyelem így nem lesz soha megérdemelt, hiszen méltatlanokért és bűnösökért adta életét. Ez a kegyelem – az evangélikus mártír-teológus Dietrich Bonhoeffer találó jelzője szerint – soha nem válhat azonban “olcsóvá” sem, noha ingyenesen mindenki rendelkezésére áll. A “drága kegyelem” sokra kötelez, viszonszeretetre a szeretetért, viszonáldozatra az áldozatért, azaz Krisztust követőéletre sarkall… (Frankó Mátyás)

A bűn mélységei mindnyájunk számára ismerősek. Amikor belülről valami azt súgja: Miért is ne próbálnád meg, ha van rá lehetőséged?! Csak most az egyszer, hiszen körülötted olyan sok ember ugyanezt teszi! Letérhetünk a helyes útról, mert szabadságunk van erre is. Megdöbbentő a felismerés, hogy Isten ezt engedi nekünk. Nem kötöz minket magához, megtehetjük, hogy más utat választunk. Ahogyan a tékozló fiút is elengedte az atyja, úgy mi is egészen messzire eltávolodhatunk tőle. Csakhogy a lavina nem áll meg! Aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek (Jn 8,34b). Egy kis csalás, hazugság már vonzza a többi bűnt, és azt érezzük: innen már nincs kiút, ebből többé már nem lehet kiszállni. Oly messzire mennék tőled Istenem, ha nem hívnál szüntelen? – hirdeti egy ifjúsági énekünk. Halljuk meg mi is ezt a hívó szót a legnagyobb mélységekben is! A tékozló fiú is átélte, milyen sanyarú a sorsa távol az atyai háztól, és elindult hazafelé. Atyja örömmel fogadta őt, úgy, ahogy minket is visszavár Jézusunk. Köszönöm Krisztusom, hogy nem veted el a bűnöst, hanem meghaltál érte a kereszten. Add, hogy meghalljam hívó szavad és visszataláljak hozzád. Segíts, hogy meg tudjak maradni a keskeny úton. Ámen.

A bűn olyan, mint a gyomok. Ha szereted a rózsákat, akkor gyűlölöd a gyomokat. Háborút hirdetsz ellenük, és gyökerestől kitéped őket, mielőtt még megnőnének. Miért? Mert ha nem figyelsz oda rájuk, akkor átveszik az uralmat a kerted fölött, és elpusztítanak minden jót, ami ott nő. A mai ige tehát számodra ez: Legyél gyomirtó!

A bűn zsoldja a halál. Az ítélet jön könyörtelenül. Akinek nem kell a Jézus Krisztusban felkínált menedék, annak csak valami félelmetes ítélet marad osztályrészéül. Ez a világ is lelki vakságban él, és nem veszi észre, hogy az ítélet és a pusztulás felé tart. Pedig Isten akarata az, hogy minden ember megtérjen, és az igazság ismeretére eljusson. Jézus Krisztus a saját életét adta, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Bárcsak megállnál és elgondolkoznál életed felől, hogy merre tartasz! A pusztulás vagy az élet felé? Sorsdöntő kérdés számodra is az, hogy komolyan veszed Istent vagy nem!

A bűnbánat nem a bűnösség érzését ébreszti fel, hanem a kimondhatatlan méltatlanság érzését. A bűnvallás után rájövök, hogy teljesen tehetetlen vagyok és bensőm legmélyéig tudom, hogy még arra sem vagyok méltó, hogy “saruját hordozzam”. Volt-e valaha ilyen bűnbánatom? Vagy arra a suttogásra hallgatok, amely ezt mondja: kezeskedsz magadért? Ha Isten nem tud belépni az életembe, annak az az oka, hogy még nem hatott át egészen a bűnbánat. “Ő majd Szent Szellemmel és tűzzel keresztel titeket…” János nem tapasztalatként beszél a Szent Szellemmel való keresztségről, hanem mint Jézus Krisztus munkájáról. “Ő megkeresztel majd…” A Szent Szellem keresztségében részesült embernek nincs más tudatos megtapasztalása, csak a teljes méltatlanság érzése. “Én…” ez meg az voltam! “De Ő” eljött és csodálatos dolog történt! Menj el vele egészen a legvégső határig, oda, ahol Ő mindent elvégez.

A bűnbánat segít újat kezdeni 2Korinthus 7,8–16 Örökmozgó készüléket a fizika általánosan elfogadott szabályai szerint lehetetlen készíteni. Magunkat se gondoljuk valamiféle lelki örökmozgó be- rendezésnek, amelyet ha egyszer megindítanak, utánpótlás vagy helyreigazítás nélkül képes helyesen tevékenykedni! A legjobb órát is be kell állítani időnként. Előbb-utóbb elfogy erőnk, lelkesedésünk, vagy előfordulhat az is, hogy már régen nem a mennyei célunk mozgat bennünket. Ha magunk nem tudnánk vagy akarnánk korrigálni az ilyen helyzetet, keresztyén testvéreink kötelessége, hogy intsenek bennünket. Az intés egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy valakiről meggondolatlanul vagy nagyon is szándékosan rossz véleményt mondunk. Az intést Krisztusra hangolódásnak, alapos igei mérlegelésnek kell megelőznie. Csak akkor ints valakit, ha az előbbi két lépést becsületesen megtetted! Intéskor nem a magánvélemény, hanem a mennyei Atya véleménye hangozhat.

A bűnbánat tartása és a bűnbocsánat elnyerése is nagyon fontos – nincs enélkül múltzárás és jövőépítés – de önmagában ez is kevés! A Szentlélek nélkül csak részeredményt érhetünk el, ami a üdvösséghez kevés. A lényeg hát ma is az, hogy: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?” Ugye, nálunk ez már nem kérdés, vagy mégis?

A bűnbocsánat a kegyelem isteni csodája. Jézus Krisztus keresztje volt az ára annak, hogy Isten megbocsáthassa a bűnt és mégis szent Isten maradjon. Soha ne fogadj el olyan nézetet, amely Isten Atya voltára hivatkozva elhomályosítja a megváltást. A kijelentés azt mondja Istenről, hogy nem bocsáthat meg. Saját természetének mondana ellene, ha megtenné. Egyetlen módon nyerhetünk bocsánatot, ha a kiengesztelés visszavisz minket Istenhez. Isten bocsánata csak a természetfeletti birodalomban természetes. A megbocsátás csodájához képest a megszentelődés megtapasztalása csekély. A megszentelődés egyszerűen a bűnbocsánat csodálatos kifejeződése az emberi életben. Az emberben a legmélyebb hálát Isten iránt a bűnbocsánat ébreszti. Pál soha nem tudott betelni ezzel a csodával. Amikor végre rájössz, mibe került Istennek, hogy megbocsáthasson, Isten szeretete úgy megragad, mintha satuba lennél szorítva.

A bűnbocsánat is arról beszél, hogy Isten azért törli el múltbeli bűneinket, hogy szabadon fekhessünk neki jövendő feladatainknak, mert őt nem a múlt, hanem a jövő érdekli. Újjá akarja tenni minden gyermekét, újjá teremteni a világot. Pál apostol vallomása: „Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának jutalmáért a Jézus Krisztusban.” Ez a mi feladatunk. Nem a múlt, nem is a távoli, megálmodott jövő, hanem a közvetlenül előttünk álló feladat: annak vállalását várja tőlünk teremtő Urunk. Istenünk, régi könyvekből, évezredek előtt élt emberek életéből, Szent Fiad kétezer éves tanításából tanuljuk akaratodat. Erős a kísértés, hogy ne tegyünk egyebet, csak bámuljuk az ő tetteit és dicsőítsük azokat. Köszönjük, hogy nem hagysz a múlt bűvöletében, hanem épp onnan adod parancsodat, hogy munkatársaidként vállaljuk az újnak szolgálatát, amire eleve elrendeltél. Mutasd meg, mindig újra mutasd meg, mi a holnap célja, s a ma tennivalója annak érdekében. És adj erőt és bölcsességet, hogy minden nap azt tegyük, ami előre mutat: a közös boldogság, a te eljövendő országod szolgálatában. Hozd el a te országodat, hogy ne dolgoztunk légyen érte hiába. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A bűnbocsánat nemcsak azt jelenti, hogy a pokoltól megszabadít és felkészít királysága számára. Hogy megbocsát, annyit jelent: visszahelyez egy újjáteremtett kapcsolatba. A vele való azonosulásba Krisztusban. A megváltás csodája, hogy Isten engem, a szentségtelent átváltoztat Ő magához, az egyetlen Szenthez hasonlóvá azáltal, hogy új természetet ültet belém, a Jézus Krisztus természetét.

A bűneik felett síró embereket a Szent Szellem megvigasztalja, Krisztus értük kiontott vérével és a Szellem megtisztító erejével vigasztalja meg őket. Megvigasztaltatnak koruk és társadalmuk bűnei fölött érzett bánatukban is, mert bizonyosságot nyernek, hogy Isten meg fogja dicsőíteni magát, akármennyire is lázad ellene ez a világ. Megvigasztalja őket az a reménység is, hogy nemsokára teljesen megszabadulnak majd természeti emberüktől, és mindörökké az Úr dicsőséges jelenlétében élhetnek.

A bűnmegvallás és a bűn letétele, hatalmas áldásokat eredményez. Mindjárt kitágul Isten áldása és ömlik az emberek között. Hisz a bűn választ el minket Isten szerető kegyelmétől. A gonosz ezt nem igazán hagyta, és felgerjesztette az Artemisz istennő imádóit a keresztények ellen, és nagy összevisszaság támadt az emberek között. A zavargás megszűnése után Pál bátorította a testvéreket és elköszönve tőlük elindult Macedóniába. Láthatjuk, hogy milyen szellemi harc folyt akkor is, és ugyan ez van most is. Ahogy Isten munkájában benne vagyunk, rögtön jön az ellenállás, de a mi Urunkkal csatát nyerünk.

A bűnnek büntetése van. A Biblia nagyon világosan beszél a házasságról. A szexuális életnek egyetlen helye van: a házasság! A házasságba ne úgy menj bele, hogy majd meglátom, jó lesz-e vagy nem. “Az a papír” annyit jelent, hogy vele maradok, vele megelégszem, hozzá akarok tartozni, hogy ketten egy testté legyünk. Isten ragaszkodik az isteni rendhez. Megmutatja, hogy az a gyermek lesz az ő szolgája, aki házasságból származott. Isten Dávid után Salamont segíti a trónra, és ő fog templomot építeni. Salamon Jézus előképe. Jézus az a Fiú, Aki házat épít. Isten kézzel csinált templomokban nem lakik (Acs 7,48). Élő kövekből épül a ház, az Egyház. Isten egyetlen házat épít. Csak azok a kövek, azok az emberek épülnek be, akik őt keresik. Ennek a háznak fundámentuma a golgotai kereszten függő Jézus Krisztus. Belegondoltál már, hogy mibe került Istennek ez a drága alap?! Ráépítetted-e életedet, örök életedet erre az egyetlen fundámentumra? A legrettenetesebb dolog, ha valaki erre az alapra fát, szénát, pozdorját épít (1Kor 3,12). “ő csinál az én nevemnek házat” (10. vers). Isten minden gyermekét fel akarja használni az építkezésben. Isten ma is munkatársakat keres az ő országának építéséhez. Kész vagy-e betölteni azt a szolgálatot, amit Isten neked szánt ebben az építkezésben? Jézus az életét adta értünk, mi is kötelesek vagyunk életünket adni atyánkfiaiért.

A bűnnek csak két helye van. Vagy a te nyakadon ül, vagy Krisztuson, az Isten Bárányán. Ha a te hátadon lovagol, akkor el vagy veszve, de ha Krisztuson van, szabad vagy s üdvözülsz. Nos: válassz! (Luther) Egyre bonyolultabb elvárásoknak próbálunk megfelelni. Azt a képet keltjük mindenáron magunkról, hogy normális emberek vagyunk. Nem lógunk ki semmivel a sorból. Betartjuk a törvényeket, nem teszünk váratlan dolgokat, teljesen kiszámítható és átlátható a életünk. Ez azt jelenti, hogy nem is vagyunk bűnösök. Hiszen teljesen megfelelünk a társadalmi normáknak. Hagyjanak hát ilyen kósza gyanúsítgatásokkal, hogy vétkesek lennénk! Hiszen mi éppen úgy csak élünk, mint mindenki más. De nagyon mélyen néha mintha valami nem hagyna nyugodni. Biztosan az a jó, ha ezekhez a szabályokhoz igazodom? Letaposok más embereket, mert nagyon sokan ezt így teszik. Mert ez így normális. Tényleg ez a normális? Tényleg elég átlagosnak lenni? Elég úgy élni, ahogyan a többiek? Valóban elégedett lehetek magammal? Vagy valami hiányzik? Talán sokkal óvatosabban és odafigyelőbben kellene élni. Kitörni abból, hogy a világ lökdös a “normális, legális bűnök” felé. De túlságosan erős a sodrás. Ezekért az emberekért, értünk jött el Jézus. Akik küszködünk a mindennapok forgatagával, de nem érzünk erőt,hogy legyőzzük ezt a mentalitást. Nem nekünk kell legyőzni. Csak oda kell figyelni arra, aki megtette helyettünk. Aki nemcsak példát mutatott arra, hogyan lehet kitörni egy helytelen értékrendből, hanem a keskeny útra vezet minket. Urunk! Néha úgy érezzük, elviselhetetlenül nyomaszt minket a világ nyüzsgése, a sokféle elvárás, vétkeink. Add, hogy tudjuk ezt teljesen letenni nálad. Végleg elfelejteni, és utána egészen újat kezdeni veled. Ámen.

A bűnnek gyökere az engedetlenség. A gyógyulás az engedelmesség. Minden ember hitre jutásában van egy engedelmességi lépés, amit meg kell tennie. Nem úgy van, hogy egy helyben ülök és imádkozom – Uram, tedd meg! Isten szerint az a részem, hogy tegyem meg. Mózes engedelmes szolga. “Csinált azért Mózes…” Azt tette, amit Isten mondott. “Csinálj magadnak!” Jézus megteszi. A legmélyebb irtózattal, de megteszi. Isten azt mondta Mózesnek: “És tűzd fel azt póznára.” Látod-e már, Jézus hogy adja magát önként a keresztre, a póznára? Isten engedelmes szolgája véghezvitte a szabadulás egyetlen útját. A kereszt több mint kétezer éve áll. Bűneink büntetése Jézuson van. És te mégis vergődsz a kígyók miatt? Isten nem hagyott ki a gyógyulás lehetőségéből sem téged, sem engem.

A bűnnek nem csak szolgái, hanem rabjai is tudunk lenni. Sajnos nem vesszük komolyan Isten szavát, és könnyelműen tesszük a bűnt. A bűn erősebb nálunk, és rabságba hajt. Gondolj az indulataid rabságára, jogaid keresésének rabságára, nyelved rabságára. Nem állod meg, hogy ne mondd a magad igazát. Rabság az érzékenység. Folyton megsértődöm. Foglya vagyok a pénznek, újra és újra belekerülök a rabságába. Rabszolgája vagy a gondolataidnak, amiknek hiába akarsz, nem tudsz határt szabni. Az Igében van egy másik mondat. Rettenetes volna, ha Jézus nem mondta volna ki: “Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Nem kell szolgaságban maradnod. Szabadításra van szükséged, és Isten küldte a Szabadít ót. Aki tudja már a szíve mélyén, hogy nincs más kiút, az fusson Jézushoz, mert Rá van szüksége. Mit jelent Hozzá futni? Péter a hajón volt, amikor Jézus a tengeren járt, és átúszta azt a kétszáz singet, ami közte és Jézus között volt. A gadarénus Jézus lábai elé dobta magát. Mi a távolság közted és Jézus között? Talán csak annyi, hogy őszintén elmondd: Uram, reménytelen vagyok. A büszkeséged, a hiúságod, hogy azért vagyok én valaki, dobd Jézus lábai elé. Annyit jelent, átadok mindent, és Reád bízom magamat. Csak Jézus a Szabadító! Ő az Isten szerelmes Fia, akiben az Atya gyönyörködik! Ő a győztes Bárány, a kereszt győztese, Aki életét adta érted, értem.

A bűnnel alapvetően össze vagyunk fonódva. A bűn nem gonosz tett, hanem gonosz állapot, aki vagyok – független akarok lenni Istentől szándékosan és állhatatosan. A keresztyén hit a bűn mélyen belém gyökerezett természetéből indul ki. Más vallások “bűnökkel” foglalkoznak, csak a Biblia beszél A BŰNRŐL. Jézus Krisztus az emberben szembekerült a bűn örökségével, és mert ezt elmellőztük igehirdetésünkben, ezért az evangélium üzenete elvesztette élét és átütő erejét. A Biblia kijelenti, hogy Jézus Krisztus magára vette e testben elkövetett bűneinket, de magára vette a bűn örökségét is, amihez senki nem tudott hozzáférni. Isten “bűnné tette” tulajdon Fiát, hogy a bűnösből szentet alkothasson. Az egész Biblián átvonul ez a kijelentés, hogy Urunk a világ bűnét nem részvéttel elhordozta, hanem azonosult vele: bűnné lett. Az egész emberi nemzetség összes bűnét önként magára vette és hordozta saját személyében: Isten azt, “aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk”, és így az egész emberi fajt a megváltás talajára helyezte. Jézus Krisztus visszaállította az emberiséget eredeti Isteni rendeltetésébe és most már bárki beléphet az Istennel való közösségbe annak alapján, amit Urunk véghezvitt a kereszten. Ember nem válthatja meg magát; a megváltás Isten műve; teljesen lezárt, kész egész. Hogy kire vonatkozik, személyes döntésünk kérdése. Mindig különbséget kell tennünk az egyes ember életében a megváltás kijelentése és a megmentés tudatos megtapasztalása között.

A bűnnel idegesség, nyugtalanság, aggodalmaskodás jár együtt, ezek pedig rövidítenek az ember életén. Miképpen a testet-lelket romboló rossz szokások. A túlzott alkoholfogyasztásra, a dohányzásra, a drogokra gondolok elsősorban. Ezeket a legjobb elkerülni, ám ha valakinek nem sikerül, akkor csakis felülről való segítséggel győzhetőek le. Inkább válaszd az Úr szerinti nehezebb, de igaz ösvényt, mint a bűn jóval kecsegtető, ám valójában ártalmas útját!

A bűnnel függ össze a lelkiismeretben jelentkező önvád is. Az ilyen lelkiismeret szörnyű hatalom. Nem lehet olyan könnyen elhallgattatni, újra meg újra jelentkezik. A vádoló, furdaló lelkiimerettel szemben az ember nem könnyen állja meg a helyét; a lelkiismeret nem hagy neki nyugtot. Erősebb, mint a büntetéstől, megszégyenítéstől, vagy magától a haláltól való félelem. Csak az Úr Jézus Krisztus csendesítheti le igazán azzal, hogy megszabadít minket a bűn terhelő érzésétől. – Isten győzelmet ad nekünk, de ez nem azt jelenti, hogy felmentést nyerünk a harcok alól. Sőt ellenkezőleg! De mivel tudjuk, hogy a győzelem a mienk lesz, bátrabban és örömmel tudjuk vállalni a harcot. A győzelmek megtapasztalásából eredo bizonyosság hálássá és örvendezővé tesz.

A bűnre egyetlen megoldás van, több nincs: a bocsánat. Sokszor próbálod elfelejteni bűneidet, jóvátenni, kimagyarázni, magadat igazolni. Egyik sem megoldás. Vajon örömüzenetként hangzik-e most a számodra, hogy van bocsánat?! Az Úrnál mindig van. Nála mindig van egy nyitott ajtód. Emberek becsukhatják, és mondhatják, hogy soha nem bocsátok meg.

A bűntelen megszánja a bűnöst. Nem a bűneinket akarja takargatni, hanem szereti a bűnökkel teli embert is, és meg akarja őt menteni. Testvérem, kérd az Urat, hogy segítsen megszabadulni a bűnök rabságából (irigység, rosszindulat, pletyka, garasoskodás), és adjon szabadságot a jóra (önzetlenség, figyelmesség, empátia, irgalom)! A bűntelen megszánja a bűnöst. Téged is! (Bogdányi Mária)

A bűntől való szabadulás nem jelenti egyúttal az emberi természetünktől való szabadulást is. Vannak tulajdonságok az emberi természetben, pl. az előítélet, amit a szentnek el kell hagynia. Mást viszont erőszakkal kell lerontania, azaz Isten erejével, amit a Szent Szellemtől kapunk. Továbbá olyan dolgok is vannak, amik ellen nem kell harcolnunk, hanem csendben maradnunk és meglátjuk Isten szabadítását. Ezzel szemben minden olyan elméletet és fogalmat, amely Isten ismeretét válaszfalként akadályozza, szándékosan le kell rombolnunk Isten hatalmának igénybevételével, nem testi igyekezettel vagy megalkuvással (4. v.). A harc akkor kezdődik el igazán, amikor Isten megváltoztatja adottságunkat és belépünk a megszentelődés megtapasztalásába. Nem a bűnnel szemben kell hadat viselnünk; nem tudunk harcolni a bűn ellen – Jézus Krisztus győzött a bűn felett váltságműve által. A harc akkor kezdődik el, amikor természetes életünk szellemi életté kezd alakulni; ez nem könnyű és Isten nem is akarja, hogy könnyű legyen. Csak erkölcsi döntések egész sora által mehet végbe. Isten nem jellemünk tekintetében tesz minket szentté, hanem olyan értelemben, hogy szent jellemmé változunk. Ezek a belső döntések szakadatlanul ellentétben állnak természeti életünkkel, azaz azokkal a magaslatokkal, amelyek Isten ismerete ellen emelkednek. Vagy visszakozunk és nem munkálkodunk Isten országában, vagy elszántan lerontjuk ezeket a magaslatokat, hogy Jézus más fiakat is dicsőségre vezérelhessen (Zsid 2,10).

A címek jó dolgok, de ha történetesen valamilyen titulus vagy a jó bizonyság közül kell választani, válaszd a jó bizonyságot! A fáraónak címe volt, Mózesnek jó bizonysága. Nebukadneccarnak címe volt, Dánielnek jó bizonysága. Jezábelnek címe volt, Illésnek jó bizonysága. Pilátusnak címe volt, Jézusnak pedig jó bizonysága. Könnyű azt gondolni, hogy a Ki Kicsodában leírtak a legfontosabb dolgok, de a szeretetteljes cselekedetek azok, amikre az emberek emlékezni fognak. Ahogy az ének mondja: „egy élted van, mely hamar elszalad, mit Krisztusért tettél, az megmarad!”

A “család” szóval klasszikus értelemben a házaspárt és gyermekeit jelölték, azt a kis közösséget, amelyben egy férfi és egy nő tartós kapcsolatra, kölcsönös szeretetre és az élet továbbadására kötelezték el magukat. A jogszabályok azonban anélkül, hogy a családot meghatároznák, rendelkeznek a családról, és ezzel azt sugallják, hogy felnőttek és gyerekek mindenféle csoportosulása azonos értéket képvisel a társadalomban. Hasonló a helyzet a “házasság” szóval is: akik házasságnak nevezik két ember alkalmi társulását, amelyben az élet továbbadásáról szó sincs, és sokszor nem is lehet, azt akarják elérni, hogy az ilyen kevésbé értékes kapcsolatok részesüljenek ugyanolyan védelemben és támogatásban, mint az életet forrásozó tartós szeretetközösségek. Korunkban az emberek gyakran bocsátkoznak szerelmi kapcsolatokba szilárd kötelék nélkül, nem is gondolva a kapcsolat tartósságára és kizárólagosságára. Eleinte “viszonyról” beszélnek, majd, ha a kapcsolat már bizonyos ideje tart, “partner”-nek nevezik egymást, mintha egy kereskedelmi szerződés részesei lennének. Vannak, akik “barátnőjükkel”, ill. “barátjukkal” élnek együtt, összemosva ezzel a barátság és a házasság fogalmát. A barátok ugyanis egymásnak a legjobbat akarják, a házasságban azonban a felek egymásnak ajándékozzák magukat. A kölcsönös legjobbat akarás még nem kölcsönös és teljes önátadás. A barátság, legyen az bármilyen finom és gazdag, nem ér fel a házassággal, mert a tökéletes önátadásban a másik a felajánlást -fizikailag, pszichikailag és lelkileg – teljesen elfogadja. Tökéletes elfogadásra csak az képes, aki jelentősen “más” mint a felajánló maga; ez pedig azt jelenti, hogy a teljes odaadás nemi különbözőséget és szexuális beteljesedést követel.

A csata a jövődért folyik! Ne hagyd, hogy az ellenség megszerezze a gyermekeidet! Ne engedd, hogy ellopja a lehetőségeidet! Ne engedd, hogy elrabolja a sorsodat! Amikor azok a gyenge akaratúak, gyenge térdűek és gyenge hitűek meglátták az Ígéret Földjén élő óriásokat, vissza akartak menni Egyiptomba. De Káleb nem! Ő azt mondta: „Ne féljetek annak a földnek a népétől, mert megesszük őket” (4Mózes 14:9). Ha megérted, hogy miért folyik a csata az életedben, akkor valóban elkezded megenni mindazt, amivel az ellenség megdob, és ezt mondod: „Ide vele! Ami nem pusztít el, az csak erősebbé tesz!”

A cselekvő szeretet jelenvalósága több, mint a múlt szép emlékei… A jó lelkű emberek szeretik a tisztaságot, a zenét, a szépet, mindazt, ami tükrözi az Isten jóságát. Nemcsak jó dolog, de igazi kiváltság is minden egyes nap – akár borús, akár napfényes reggelre ébredünk, akár telve van szívünk örömmel vagy éppen kísérti aggodalom -, hogy rácsodálkozhatunk az Életre, melynek Isten kegyelméből részesei lehetünk. Az élet “szentsége” mindig az Istent tükrözi vissza, Aki maga a Tisztaság, “s nincs benne benne fény és árnyék váltakozása” sem. Aki tisztul/szentül a JóIsten által, annak jelleme krisztusivá formálódik, s lelke odaátra, az üdvösségre készül fel…

A csodák alapelvei
1. Nincs nehézségi sorrend a csodák között. Egyik sem nehezebb vagy nagyobb, mint a másik. Mind egyformák. A szeretet minden kifejezése maximális.
2. A csodák, mint olyan, nem számítanak. Az egyetlen dolog, ami fontos, az Eredetük, ami jóval túl van az értékelésen.
3. A csodák természetes formában a szeretet kifejezéseként jelennek meg. Az igazi csoda a szeretet, ami megihleti. Ebben a formában minden, ami a szeretetből jön, egy csoda.
4. Minden csoda életet jelent, és Isten az élet adója. Hangja nagyon pontosan irányít téged. Mindent, amit tudnod kell, elmond neked.
5. A csodák szokások, és önkéntesek kell, hogy legyenek. Nem szabad, hogy tudatos kontroll alatt legyenek. A tudatosan kiválasztott csodák félrevezetők lehetnek.
6. A csodák természetesek. Ha nem jelennek meg, valami elromlott.
7. A csodákhoz mindenkinek joga van, de szükséges előbb a megtisztulás.
8. A csodák gyógyítók, mert olyat adnak, ami hiányzik. Azok teszik, akiknek átmenetileg több van, azok számára, akiknek átmenetileg kevesebb.
9.A csoda amolyan csere. Mint a szeretet minden kifejezése, ami mindig csodás a legigazabb szempontból, a csere ellentétes a fizikai törvényekkel. Több szeretet hoz annak is, aki adja, és annak is, aki kapja.
10. A csodák látványosságként való használata arra, hogy hitet kovácsoljon, céljának teljes félreértése.
11. Az ima a csodák közvetítő eszköze. A kommunikáció a Teremtő és a teremtett között. Az imán át szeretet érkezik, és a csodák a szeretetet fejezik ki.
12. A csodák gondolatok. A gondolatok képviselhetik az alacsonyabb, testi tapasztalásokat vagy a tapasztalatok magasabb, spirituális szintjét. Az egyik a fizikai, a másik a lelki tapasztalatokat hozza létre.
13. A csoda kezdet és vég, és mint ilyen változtatják az ideiglenes sorrendjüket. Mindig az újjászületés megerősítései, ami úgy tűnik, visszafelé megy, de valójában előre halad. Visszacsinálják a múltat a jelenben, amivel felszabadítják a jövőt.
14. A csodák bizonyítják az igazat. Meggyőzőek, mert meggyőződésből erednek. Meggyőződés nélkül pusztán varázslatok, melyek értelmetlenek és így az elme pusztító vagy inkább nem kreatív használatát jelentik.
15. Minden napot a csodáknak kellene szentelni. Az idő célja, hogy megtanuld, hogyan használd az időt konstruktívan. Vagyis egy tanító eszköz a cél eléréséhez. Az idő megszűnik, amint nem hasznos többé a tanulás folyamatában.
16. A csodák oktatóeszközök, melyek megmutatják, hogy adni ugyanolyan áldásos, mint kapni. Párhuzamosan növelik az adó erejét, és ellátják erővel a kapót.
17. A csodák túllépik a testet. Hirtelen siklanak át láthatatlanságba, el a testi szinttől. Ezért gyógyítanak.
18. A csoda szolgálat. A maximális szolgálat, melyet másnak nyújthatsz. Egy mód arra, hogy felebarátodat is úgy szeresd, mint tenmagadat. Magad és a másik értékét egyszerre ismered fel.
19. A csodák Istennel eggyé teszik az elméket. Együttműködéstől függnek, mert a Fiú az összessége mindannak, amit az Isten megteremtett. Igy a csodák az örökkévalóság törvényét reprezentálják, nem az időt.
20. A csodák felébresztik a tudatosságot, hogy a lélek, és nem a test az igazság oltára. Ez a felismerés vezet a csodák gyógyító erejéhez.
21. A csodák a megbocsátás természetes jelei. A csodákon keresztül fogadod el Isten megbocsátását, ahogy mások felé nyújtod.
22. A csodákat a félelemmel amiatt a hit miatt kapcsolják, mely szerint a sötétség el tud rejtezni. Azt hiszed, hogy amit fizikai szemed nem lát, az nem létezik. Ez a spirituális érzékelés tagadásához vezet.
23. A csodák újrarendezik az érzékelést, és minden szintet igaz nézőpontba helyeznek. Ez gyógyítás, mert a betegségek a szintek összezavarásából adódnak.
24. A csodák lehetővé teszik, hogy meggyógyítsd a beteget és feltámaszd a halottat, mert a betegséget és a halált te magad csináltad, s így mindkettőt
megszüntetheted. Te magad vagy egy csoda, képes teremteni a Teremtődhöz hasonlóan. Minden más saját rémálmod, nem létezik. Csak a teremtés fénye igazi.
25. A csodák részei a megbocsátás láncának, mely amikor körbeért lesz a vezeklés. A vezeklés minden időben működik, az idő minden dimenziójában.
26. A csodák a félelemtől való megszabadulást jelképezik. A vezeklés visszacsinálást jelent. A félelem visszacsinálása lényeges része a csodák vezeklésértékének.
27. A csoda Isten univerzális áldása rajtam keresztül minden testvéremnek. A megbocsátott előjoga a megbocsátás.
28. A csoda egy módja a félelemtől való megszabadulás elérésének. A felismerés olyan állapotot idéz elő, melyben a félelem már megszűnt. A csodák így az eszközök, a felismerés a vég(cél).
29. A csodák Istent dicsérik rajtad keresztül. Dicsérik azzal, hogy tisztelik teremtését, megerősítve tökéletességét. Gyógyítanak, mert tagadják a testi azonosítást, de igenlik a szellemi azonosítást.
30. Azzal, hogy a csodák elismerik a szellemet, módosítják az érzékelés szintjeit és megfelelő sorrendben mutatják. Ezzel a szellem a középpontba kerül, ahol közvetlen kommunikációra képes.
31. A csodák hálát, nem áhítatot kell, hogy kiváltsanak. Köszönetet kell mondanod Istennek azért, ami vagy. Isten gyermekei szentek és a csodák tisztelik szentségüket, mi elrejtezhet, de soha nem vész el.
32. Minden csodát ösztönzök, mely valóban közvetítés. Közbenjárnak a szentségedért és szentté teszik érzékelésedet. Azzal, hogy a fizikai törvényeken túlra helyeznek, felemelnek az égi rend szférájába. Ebben a rendben tökéletes vagy.
33.A csodák tisztelnek téged, mert szerethető vagy. Eloszlatnak magadról alkotott illúziókat és felismerik a fényt benned. Ezzel jóváteszik a hibáidat azzal, hogy felszabadítanak a rémálmaid alól. Kiszabadítva elmédet az illúziók rabságából helyreállítják épelméjűségedet.
34. A csodák visszaállítják az elmét a maga teljességébe. A hiányt jóvátéve tökéletes védelmet hoznak létre. A szellem ereje nem ad teret az erőszakos behatolásra.
35. A csodák a szeretet kifejezései, de nincsenek mindig megfigyelhető hatásai.
36. A csodák a helyes gondolkodás példái, érzékelésedet az igazsághoz igazítja, ahogy Isten teremtette.
37. A csoda korrekció az általam okozott fals gondolkodásban. Katalizátorként működik, feltöri a hibás észlelést és helyesen újrarendezi. Ez a vezeklés alapelve alá helyez téged, ahol az érzékelés meggyógyul. Amíg ez meg nem történik, az Isteni Rend megismerése lehetetlen.
38. A Szentlélek a csodák mechanizmusa. Felismeri mind Isten teremtését, mind az illúzióidat. Elválasztja az igazat a hamistól azzal a képességével, mellyel egészében, nem szétválasztva érzékel.
39. A csoda szétoszlatja a hibákat, mert a Szentlélek hamisnak vagy nem igazinak azonosítja a hibákat. Ez hasonló ahhoz, amikor fényt érzékelve eltűnik a sötétség.
40. A csoda mindenkit testvérednek és testvéremnek tekint. Ez egy módja Isten univerzális jelének érzékelésére.
41. A teljesség a csodák tartalmának érzékelése. Ezzel javítják, teszik jóvá a hiányérzetet.
42. A csodák egyik nagy hozzájárulása az erejük, amivel kiszabadítanak az izoláltság, nélkülözés és hiány hamis érzéséből.
43. A csodák az elme csodás állapotából születnek vagy a csodára kész állapotból.
44. A csoda a Belső Krisztus tudatosságának egy kifejezése és vezeklésének elfogadása.
45. Egy csoda soha nem vész el. Lehet, hogy több olyan embert is megérint, akikkel még akár nem is találkoztál és olyan szituációkban, melyről nem tudsz, okoz olyan változásokat, amikről nem is álmodott senki.
46. A Szentlélek a legmagasabb kommunikációs közeg. A csodák nem tartalmazzák az ilyenfajta kommunikációt, mert ideiglenes kommunikációs eszközök. Amikor visszatérsz az eredeti kommunikációdhoz Istennel a közvetlen felismerés révén, akkor a csodákra már nincs szükség.
47. A csoda egy tanulási eszköz, ami csökkenti a szükséges időt. Létrehoz egy szokásostól eltérő időintervallumot nem a szokásos idő törvényei szerint. Ebből a szempontból a csoda időtlen.
48. A csoda az egyetlen számodra azonnal elérhető eszköz az idő kontrollálására. Csak a felismerés lép rajta túl, mivel semmi köze az időhöz.
49. A csoda nem különböztet meg fokozatokat a hibás érzékelésben. Ez egy eszköz az érzékelés korrekciójára, hatása független a hiba mértékétől vagy irányától. Ez a csoda igazi válogatásnélkülisége.
50. A csoda összehasonlítja, amit teremtéssel hoztál létre, elfogadja igaznak azt, ami összhangban van és elveti, ami nincs összhangban vagy hamis.

A dicsőítés letöri a láncokat és megnyitja az ajtókat; ez a győzelem stratégiája. A Sátán megpróbálja majd megakadályozni, hogy Istent dicsőítsd, mert ismeri: a) A dicsőítés fontosságát. „Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék” (Zsoltárok 48:2). b) A dicsőítés gyógyító hatását. Isten a „csüggedő szíveknek” válaszul a „dicsőítés palástját” adja (Ézsaiás 61:3 KJV). De mint minden ruhaneműt, ezt is fel kell venned! c) A dicsőítés erejét kritikus élethelyzetben. Amikor Izráellel szemben hatalmas túlerőben volt az ellenség, Isten azt mondta nekik, hogy az énekesek haladjanak a hadsereg élén, így vonuljanak a csatába. És ez működött! „Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek” (2Krónika 20:22). Ne várj a győzelmi kiáltással a csata végéig; Isten dicséretével az ajkadon indulj a harcba, és figyeld, hogyan fordítja meg a helyzetet!

A „dicsőség” szó szerint „nehéz súlyt” jelent. A legsúlyosabb, legnagyobb, legfontosabb dolgot jelenti valakivel kapcsolatban. A teljes értékét jelenti. Tehát Mózes valójában ezt mondta: „Uram, látni akarom a legnagyobb dolgot Veled kapcsolatban. A legfontosabb tulajdonságodat akarom megismerni.” Mit válaszolt neki Isten? A 34. fejezet 6-7. verse választ ad erre: „És az Úr elvonula őelőtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt.” Gondolkozz csak el ezen! Amikor Mózes arra kérte Istent, hogy mutassa meg a legfontosabb dolgot magáról, Isten a kegyelmét mutatta meg neki. Ez azt jelenti, hogy ha követni, utánozni akarjuk Istent (ahogy az Efézus 5:1 mondja), akkor az a legfontosabb, hogy kegyelmesek legyünk. A viselkedésünket mindenek fölött kegyelemnek, jóságnak, megbocsátásnak és könyörületességnek kell jellemeznie. Legyen a mások iránt való kegyelem a legfontosabb dolog az életedben, és akkor meg fogják látni Isten dicsőségét benned.

A dicsőségbe vezető út az alázatosság, engedelmesség és önmegtagadás útja. Isten nem kímélheti meg gyermekeit az összetöretéstől. Megfosztja őket minden saját dicsőségüktől, saját erejüktől és bölcsességüktől, igényeiktől és nagyzoló gondolataiktól. Csak ezen az úton tudja őket betölteni isteni teljességével, hogy egykor egész valójuk és lényük dicsőségben ragyogjon. Boldog az az ember, aki bepillantást nyer Isten rejtett útjaiba és nem botránkozik meg, nem panaszkodik a szenvedések és összetörettetések miatt! Tudja, hogy így készíti és sokasítja meg Isten a dicsőséget. Természetünk visszaborzad az ilyen úttól, de minél inkább semmivé leszünk, annál inkább megmutathatja Ő magát. És ez dicsőség.

A diktatúrák célja a manipulálható, a valódi társas hálót nélkülöző, magányosan szorongó, erkölcsi tartás nélküli egyed, a rendszer engedelmes, feltétel nélküli kiszolgálója – írja Boros Zsuzsanna A társadalmi és erkölcsi tőke a mai magyar társadalomban című tanulmányában. Sajnos nem csupán a diktatúrák jelentenek veszélyt az erkölcsi tartásra. Ugyanilyen fenyegetettséget jelent a csak mának élés, az élvezetek és a kényelem előtérbe helyezése. Erkölcsi tartás nem alakul ki máról holnapra. A becsület nem a születésünkkel adatik. Az igazsághoz, az egyenességhez, a szavahihetőséghez való ragaszkodás során – olykor el-elbukva – szerezhetjük meg. Aki engedetlen sorozatosan Isten ezen törvényeinek, az végül – ha akarna is – képtelen egyenesen állni. Sokan az erkölcsi összeomlást nem tartják tragédiának akkor, hogyha anyagi vagy baráti krízis nem követi. A jelen társadalmi működés sajnos ezt lehetővé teszi. Ennek ellenére az ember igazi értéke csakis jellemének szilárdságától, erkölcsének tisztaságától függ. Ez az, amit Krisztusban lehet sziklaszilárddá erősíteni, amely mindent kibír.

A feddés, a megrovás kellemetlen dolog, de előkészíti az embert a későbbi elismerésekre. Aki nem szenvedte el a megaláztatás vesszejét, abból soha nem lesz jó vezető. Akik küzdelem nélkül emelkednek magasra, rendszerint elbuknak. Nyilván senki nem áhítja a szomorúság, a kiábrándulás vagy a nehéz munka igáját. Ha azonban az Úr már ifjúságunkban reánk teszi azt, olyan jellemmé fejlődhetünk, amely Istent dicsőíti, és áldás a gyülekezet számára. Jöjj én lelkem, hajtsd meg kemény nyakadat és vedd fel keresztedet! Jót tett ez neked ifjúságodban, most sem fog ártani. Hordozd vidáman az Úr Jézusért!

A feddhetetlen talán lassan halad előre, de biztosan jár. Aki siet meggazdagodni, nem bizonyos a dolgában. Az állhatatosan becsületes ember esetleg nem gazdagszik ugyan meg, de békessége lesz, az biztos. Ha mindig azt tesszük, ami igaz és helyes, akkor szilárd talajon járunk és tudhatjuk, hogy minden lépésünknek biztos alapja van. Viszont a kétes ügyletek által elért legnagyobb siker is csalóka marad mindig, és aki a sikert elérte, annak állandóan félnie kell, hogy egyszer csak számadást kell adni a dolgairól, és akkor nyeresége kárhoztatni fogja őt.

A fegyelmezésnek az a célja, hogy a gyermekeket önuralomra tanítsuk… Egész bánásmódunkkal azt mutassuk meg a gyermeknek, hogy az engedelmesség okos és helyes dolog. Segítsétek őket abban, hogy felismerjék: minden dolgot törvények szabályoznak, ezért az engedetlenség mindig szerencsétlenséget és fájdalmat okoz végül… A szülők és a tanítók gondolkodjanak arról, hogy miként vezethetik a gyermekeket, illetve azok fejlődését úgy, hogy túlzott felügyeletükkel ne hátráltassák őket. A túl sok irányítás éppolyan káros, mint a túl kevés.

A feladatunk ebben a világban az, hogy Krisztus számára nyerjük meg az embereket. Ne megalkuvásokba menjünk bele, hanem a gonosz ellen küzdjünk. Ne népszerűségre törekedjünk, hanem harcoljunk komolyan minden bűn ellen. Hitetlenség, iszákosság, tisztátalanság, elnyomás, világiasság, tévelygés: mindezek ?kiűzendők”. De ezt csak az Úr tudja véghezvinni, éspedig hűséges szolgáin keresztül. Legyen áldott a neve, hogy megígérte, hogy meg is fogja tenni: “elűzi előled ezeket a népeket”. De apránként cselekszi ezt meg, hogy állhatatosságra neveljen bennünket, növelje hitünket, éberségre tanítson és arra, hogy ne legyünk testünk kívánságának a rabjai. Ezért adjunk hálát Istennek minden kis sikerért, és könyörögjünk nagyobbakért. Ne dugjuk vissza “hüvelyébe a kardot”, míg teljesen be nem fejeztük, amit az Úr rajtunk keresztül akar elvégezni. Végy bátorságot, én lelkem! Haladj csak apránként mindig előbbre, és meglátod, a sok kis lépésből milyen nagy egész lesz a végén!

A felébredt reménységet néha súlyos próbák alá veti Jézus, de csak azért, hogy nyilvánvalóvá váljék a hit. A próbatételekben is kitartó reménykedésnek végül megadja Jézus a beteljesedés jutalmát. Bár kánaáni, idegen az asszony, Jézus kész segíteni. „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt és igazságot cselekszik.” (ApCsel 10,34) Adjon az Úr nekünk is ilyen élő hitet, hogy mindenkor benne bízzunk!

A félelem az első számú ellenséged; megfagyasztja a hitedet, és megbénítja a kreativitásodat. A pénzed, az időd, a tehetséged, a szereteted, stb. magvak, amelyeket el kell vetni; tehát vesd el őket valamibe, amiben hiszel, valamibe, ami túl fog élni téged. Mindennek, amit Isten neked adott, meg kell sokszorozódnia. Ha ebben kudarcot vallasz, végül elveszíted. Krisztus példázata ezekkel a kijózanító szavakkal záródik: „Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!” (Máté 25:28). Észrevetted, hogy azok, akik nagylelkűen töltenek mások életébe, folyamatosan utántöltődnek, míg azok, akik félnek attól, hogy megváljanak valamitől, végül elvesztik, vagy nem tudják élvezni azt? „…Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat” (2Korinthus 9:6). Kérdezd csak meg akármelyik földművest: az aratás akkor kezdődik, amikor a vetőmagot kihozod a csűrből, és beleveted a földbe. Így Istennek van valamilye, amivel dolgozhat. Ezért a mai ige számodra az, hogy használd azt, amit Isten neked adott!

A félelemben élő ember léptei ritkán érnek a célba. Pedig egy nagy lépés, egy erőnket meghaladó vállalkozás, küldetés megkezdése előtt mindenkinek a szíve megremeg. Isten tűzi ki a célt Mózesnek és a választott népnek, hova menjenek, de segítségét is adja mellé. A mi életutunkon is megtapasztaljuk megnyugtató közelségét, amely kiűzi a félelmet. Nagy bátorításunk az, hogy nem vagyunk egyedül: Isten arca (= személye) velünk van, nem hagy el. Ez a felhőtlen biztonságérzet szüli az örömteli bizonyságtételt: „Velem vándorol utamon Jézus, / gond és félelem el nem ér. / Elvisz, elsegít engem a célhoz, / Ő, a győzelmes hű vezér.” (Eszlényi Ákos)

A felelősségvállalás mely területei a legnehezebbek számodra?
1) Végigcsinálni; vállalni a felelősséget, hogy befejezd, amit elkezdtél? Ha hajlamos vagy arra, hogy feladd, akkor tűzz ki magadnak viszonylag kis célokat, amelyek mégis bizonyos erőfeszítést kívánnak meg. Kezdd olyan területekkel, amelyek komolyan foglalkoztatnak, majd miután már néhány skalp ott lóg az öveden, elkezdhetsz más területekkel is megbirkózni.
2) A kis dolgokkal való törődés? Milyen gyakran feledkezel meg a kis dolgokról – amik mások számára nagy dolgok? Például elfelejted az évfordulókat és a születésnapokat, vagy elfelejted elhozni a ruhát a tisztítóból, kivinni a szemetet, esetleg elfeledkezel a gyerek meccséről? „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5:16).
3) Továbblépés – nem várod-e, hogy majd valaki más megteszi helyetted? A legtöbbünknek van olyan nehéz döntése, amit már meg kellett volna hozni, de egyre halogatjuk. A tiéd mi? Miért nem teszel valamit? Írd le az érveket, hogy világosan lásd, miről is van szó. Most pedig írd le a döntéshozatal előnyeit. Ha már a szívedben tudod, hogy mit kellene tenned, kérj Istentől erőt, tedd meg, és tarts ki mellette! Ez a személyes felelősségvállalás!

“A felfelé vezető út lehet rögös és meredek. Jobbra-balra szakadékok tátonghatnak. Útközben számos akadállyal kell megküzdenünk, dolgoznunk kell akkor is, amikor már fáradtan a nyugalom után vágyunk, vagy harcolnunk kell akkor is, amikor az erőnk már elfogyott és bíznunk kell, amikor a reményünk szertefoszlott… Az élet meredek útján mégis, mindenütt fellelhetők az öröm forrásai, amelyek a bölcsesség útján haladó, fáradt vándorokat felüdítik. A szenvedések közepette is vidáman kitartanak, mert Krisztus – akit lelkük szeret – láthatatlanul halad mellettük. Minden egyes felfelé vezető lépésnél határozottabban érzik kezének érintését, minden egyes lépésnél újabb sugarakat vetít ösvényükre a láthatatlan Úr, és dicsénekük mind magasabbra szárnyal. Így haladnak mindig feljebb és feljebb, míg végül dicshimnuszuk egyesül az Isten trónusa köré sereglett angyalok énekével.” (Gondolatok a Hegyibeszédről, Szoros az a kapu c. fejezetből)

A felkenéshez használt olajról négy fontos igazságot olvashatunk a Mózes 4. könyve 30. fejezetében, melyeket észben kell tartanunk, ha felkent életet akarunk élni. 1) Nélküle hiábavaló a szolgálatunk. „Kend fel Áront és fiait is… hogy papjaim legyenek!” (2Mózes 30:30). 2) Gyermekeinknek is meg kell tapasztalniuk. „Felkenésre való szent olajom lesz ez nemzedékről nemzedékre” (2Mózes 30:31). 3) Isten nem fogja felkenni testies erőfeszítéseinket és tennivalóinkat. „Ember testét azzal meg ne kenjék, se ahhoz hasonlót… ne csináljatok!” (2Mózes 30:32 Károli) 4) Veszélybe kerülünk, ha megpróbáljuk mással helyettesíteni. „Ki kell irtani népe közül azt, aki hasonló kenetet készít” (2Mózes 30:33). Mielőtt reggelente elmész otthonról, borulj térdre, és imádkozz: „Uram, kenj fel engem friss olajjal!”

A felülről való bölcsesség tiszta, óvakodik minden bűntől, sőt utál minden tisztátalanságot. Arra indít, hogy egyedül Isten tetszését keressük. Távol tart magától minden tisztátalan kívánságot, mely tönkreteszi a szív nemességét, gyengédségét. – Ez a bölcsesség békeszerető. Eltávolítja az útból a kölcsönösen zavart okozó dolgokat. Tud bocsánatot kérni, ha igazságtalan volt. Megbocsát, nem ró fel semmit. Ahol csak teheti, kerüli a vitát és perlekedést; a felindult szíveket lecsendesíti és szelíden biztat. – A szelíd válasz lecsendesíti a haragot (Péld 15, 1), de az önző ember kemény, barátságtalan és szeszélyes. – Az igazi bölcsesség tanulékony. Nem ragaszkodik mereven, önfejűen a saját véleményéhez. Készségesen és hálásan elfogadja, ha hibáira figyelmeztetik (Zsolt 141, 5). Engedi magát meggyőzni, mint Jézus engedett a kánaáni asszony érvelésének. Nem érzi magát hibátlannak, tévedhetetlennek. Alázatosan elfogadja a helyreigazítást és isteni módon belátó.
A mennyei bölcsesség tele van irgalmassággal és jó gyümölcsökkel. Szabad lett az irgalmatlan fukarságtól és a szívtelen önzéstől, amely nem szeret áldozatot hozni. Az önző ember arca kemény. Sötét redők árnyékozzák be, amikor mások nyomorúsága kopogtat az ajtón. A felülről való bölcsesség ragyogóvá teszi az arcot és a kemény vonásokat megváltoztatja (Préd 8, 1). A bölcs élete gyümölcsöket hoz, amelyeken mások felüdülnek és örök életre jutnak. – A mennyei bölcsesség nem részrehajló, helyesebben – nem hasonlott meg önmagával. Nem személyválogató, nem ismeri az ellenszenvet. Mindent isteni mértékkel mér és enged a felülről való vezetésnek. – Képmutatás nélkül való. A testi okosság keresztül-kasul hamis, valótlan és álarc mögé rejtőzik. A mennyei bölcsesség teljesen tiszta és igaz szavaiban, gondolataiban és magatartásában. Nincsenek hátsó gondolatai és titkos redői. Egyszerű és egyenes. Gyűlöli a kifogásokat, nem űz kétszínű játékot. A külső és a belső fedik egymást.

A fegyverzet második darabja a megigazultság páncélja. Ezt is csak Isten adhatja ajándékba. Imádkozva hozzuk elo ezeket a fegyvereket Istenünk fegyvertárából. Az Ő ajándékait mindig újra kell kapnunk. Nem hasonlítanak földi kincsekhez, amelyek egyszer s mindenkorra megvannak és szépen őrizgetjük oket az ékszerdobozban. Ha egyszer megkaptuk az igazság övét és a megigazultság páncélját, akkor minden nap újra fel kell vennünk őket.

A félelem nagy ellensége életünknek. A rettegés ugyanis nem épít, hanem csak rombol, megkötöz, magányossá tesz. Nem véletlen, hogy Istenünk ölelése éppen ettől a nyugtalanságtól szabadít meg. Nem hagy egyedül, gyermekeivé fogad, társunkká szegődik. Ő akar úrrá lenni a minket körülvevő vagy éppen bennünk tomboló vihar felett. Örök Istenként áll meg előttünk, akire minden bajban számíthatunk, aki igéjével adja ajándékba a félelem nélküli életet. Ő a vigasztalónk, ő a bátorítónk, ő az Istenünk – ne félj, tiéd a kegyelme! (Eszlényi Ákos)

A felemelő lelkiállapot csak a jellem felemelő magatartásából származhat. Ha az általad ismert legmagasabb mérték szerint élsz, Isten folyton mondja majd neked: “Barátom, jöjj még feljebb!” A kísértésben az aranyszabály: “Menj még feljebb!” Amikor magasabbra jutsz, más kísértésekkel és más jellegzetességekkel kell szembenézned. Sátán az emelkedéssel csalogat a kísértésbe; Isten is felfelé hív, de a hatás merőben más. Amikor az ördög visz magasabb helyre, akkor a szentségről való elképzelésedet olyan magasra csigázza fel, hogy azt test és vér el nem viselheti. Szellemi akrobatamutatvány ez, próbálsz egyensúlyban maradni és nem mersz moccanni sem. – De amikor Isten emel fel kegyelméből mennyei magasságokba, ott nem kell hegycsúcsokra kapaszkodnod, hanem nagy fennsíkot találsz, ahol szabadon mozoghatsz. Szellemi életed történetében hasonlítsd össze ezt az elmúlt hetet az elmúlt évnek ugyanezzel a hetével és lásd meg, miként hívott Isten magasabbra. Mindannyiunkat elvitt oda, ahonnan magasabbról látunk. Az Isten adta igazságnak ne legyen olyan pontja, amit nyomban meg ne valósítanál az életedben. Tégy így és maradj meg annak a világosságában! A kegyelemben való növekedést nem az méri le, hogy nem mentél hátrafelé, hanem hogy van-e bepillantásod abba: szellemileg hol tartasz. Hallottad, amint Isten így szólt: “Jöjj még feljebb!” – de nem te magadért, hanem hogy jellemedbe beletekinthess. “Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok?” (1Móz 18,17). Istennek el kell rejtenie előlünk, amit tenni szándékozik mindaddig, amíg jellemünkben el nem jutunk arra a helyre, ahol ezt ki tudja jelenteni nekünk.

A felülről érkező erő és az életünkhöz szükséges értékek utánpótlásához szükségünk van az imádság „áramszedőjére”. Sokszor úgy érezzük, blokkolva van az energiaáramlás, nem működik az energiacsatorna. A megoldás ez: figyeljünk arra az igére, amelyet ha megtartunk, megtart minket. Ez a keresztény „energiamegmaradás törvénye”. Mai napi programunk is ez: megmaradni az igében és megtartani az igét, Krisztus éltető szavát. (Hafenscher Károly [ifj.])

A fentit a lentiekkel nem lehet összekeverni! Más az a világ ott fenn, s más ez a világ itt lenn -, de mindkettőnek ugyanaz az URa. Sokan mégis összekeverik a fogalmakat és a lehetőségeket, s így állnak elő olyan tragikomikus helyzetek, amikor gyalázatosan emberien gondolkodnak arról, amit csak befogadni lehet, s mennyei paradicsombéli álmokat kergetnek ott, ahol a földi létezés realitásai a mérvadóak. Ég és föld feszültségét teljességgel nem oldja fel semmi. A kettő között megváltoztathatatlan határ van, amit legalább egyszer mindenkinek respektálni kell: ez pedig a halál. A hívő ember reméli, hogy halála után is lesz élete, ezért a halála előtti életét nagyon komolyan veszi! Ezért áron is veszi az alkalmakat, és szívesen ünnepel az Istennel együtt. Az Istennel való együtt ünneplésre azonban készülni kell! Ilyen évezredes készülési alkalom a böjti időszak, melynek küszöbén vagyunk. Ebben a negyven napban a hívő ember próbálja fékezni önmagában az önző gondolatait is, hogy ráhangolódjon a lelkét emelő Isteni Igazságokra, s húsvét ünnepében az Isten pillanatos titkának mindinkább részesévé váljék…

A fénybe nézz / A vaksötét a szolga menedéke, / Te fényben állhatsz, ép vagy és egész. (Fazekas L.) Isten gyermekei és Isten szolgái. Két különböző kategória és minőség. A vallástörténelem folyamán minden istenségnek megvolt a saját szolgai rendszere, akiknek célja az istenség teljes kiszolgálása. Egész életüket ez az ügy töltötte ki. A gyermek-lét más, hiszen nem az embertől indul a szeretet, az odaadás indulata, hanem van egy megelőző szeretet, ami által érthetővé lesz a gyermekség. Megdöbbenve állapíthatjuk meg, mennyi gyermek él szolgaként, szolgasorban. Elvárások alapján élik életüket úgy, hogy a megelőző szeretetből, a kísérő szeretetből semmit vagy alig valamit kapnak. Nem nehéz kitalálni, hogy milyen felnőtté fognak válni a szeretet-tapasztalat nélkül felnövekedők, és milyen minta alapján nevelik majd saját gyermekeiket. Isten országában pedig a vén is lehet gyermek, ha az a szeretet vezeti életét, amit Atyánk hozzánk lehajló kegyelmében, a kereszten függő és harmadnapon feltámadó Jézusban ismer fel. Bár gazdagítja vagy terheli életét a sok tapasztalat, ami élete folyamán fokozatosan rárakódott, a gyermekség szeretet-kritériuma végigkíséri. Öregkora ellenére átéli a “gondtalan” gyermekség állapotát, és abban a tudatban mehet el minden földi halandók útján, hogy az őérte minden áldozatot meghozó Atyja kezébe kerül. Ez a biztonság erőt adhat a küldetés lankadatlan teljesítésére, a hitben való megállásra, míg a szolgai feladatteljesítés csak felőrli az embert, önértékelési zavarokat okoz, és végül egyedülléthez vezet. Csodálkozzunk rá arra a szeretetre, mely minket előbb szeretett, mintsem mi ezt felfoghattuk volna. Uram, szereteteddel teremts békét bennem, mely beborítja életem. Ámen.

A férfi és a nő házassága Isten gondolata, akarata. Jézus oda vezeti vissza, hogy külön neműnek teremtettünk, és emiatt (sem) jó az embernek egyedül. Isten tehát szükségletekkel indított útra bennünket (ezek közül két alapvető: társas-szociális, szexuális), de nem hagyott magunkra kielégítésük ügyében. Az említett szükségletekre Isten ajándéka a házasság. Isten szerinti keret, akarata szerinti tartalommal. Érzik a Jézust kérdezők, hogy a házasság, amiről beszél nekik, erős, kizárólagos, élethosszig tartó (paráznaság esetét kivéve) elköteleződést kíván mind a férfitől, mind a nőtől. A tanítványok az akkori lelki-szellemi szintjükön túlzónak tartják a férfi ilyen helyzetét az asszonnyal. Ennek fényében nem meglepő, ha a mai emberek egyre kevésbé akarják felvállalni a házasságkötés erős elkötelezettségét. Jézus szavai azonban továbbra is érvényben vannak, még ha egyre szaporodnak is azok, akik nem képesek elfogadni ezt a beszédet. Jézus fel sem tételezi, hogy az itt felsoroltakon kívül lehetne bárkinek elfogadható indoka az Isten által adott házasság útját mellőzni vagy módosítani. Ne próbálkozzunk vele mi se!

A férfiak azt mondják: a nők kiismerhetetlenek. A nők úgy tartják: a férfiak hóbortosak. Isten meg úgy gondolta, hogy az Ő útjai gyakran a legérthetetlenebbek nekünk, embereknek, de Ő tökéletesen átlátja azokat, és ezért szeretne segíteni az eligazodásban. Akit irányítanak, az nem a maga akarata szerint jár, hanem aláveti magát annak, aki vezeti. Olyan jó lenne, ha családjainkban, munkahelyeinken olyanok lennénk, akiket Isten vezethet! Alázatos édesapák, édesanyák, alázatos főnökök, vagy éppen beosztottak. Sok nehézségtől menekülnek meg azok, akik engedik, hogy vezetve legyenek! Mert az érthetetlen, a logikátlan, a hóbortos, a kiismerhetetlen helyzetekben is lehet biztonságban haladni, ha Az vezethet, Aki onnan felülről tisztán átlátja a dolgokat! Engedj Istened vezetésének akkor is, ha nem érted mindig Őt! Hidd el, hogy a legjobbat akarja Neked! (E.M.L.)

A fiatal is lehet bölcs, hiszen nem az életkor függvénye. A bölcsesség nem azért fontos, hogy mások előtt villogni lehessen vele, hanem azért, mert az élethez nagyon fontos. Nélküle könnyen elveszíti az életét az ember. Olyan ajándék számunkra, amellyel Isten áldásainak teljesebb átélői lehetünk. Segít ráhangolódni, megérteni tervét, felismerni útját, teljesíteni akaratát. Olyan ajándék, amire mindenkinek szüksége van. Ezért nagyon fontos, hogy megnyerjük. Vajon mi a legfontosabb számunkra? Minek a megszerzésére fordítjuk a legtöbb időt, energiát? A gazdagságra? Dicsőségre? Sikerre? Boldogságra? A bölcsességet kívánó ember mindent egy lapra feltéve csak a bölcsesség megnyerését tartja szem előtt. Kéri attól, aki egyedül adhatja neki, mint Salamonnak. Kiált az Úrhoz érte. Istent nem lehet becsapni, ő a szívedbe lát. Tudja, mit kívánsz igazán. Csak akkor adja, ha méltó módon élsz vele, mások javára és az ő dicsőségére. Kérd, és a tied lehet! Kiálts! Figyelj nagyon arra, akitől kéred!

A fiatal keresztyén hajlandó az áldozatkészségre. Emberi módon szólva: Jézus Krisztus iránti vonzódásunk egyik alapja a hősiesség iránti érzékünk; de túláradó lelkesedésünket azonnal próbára teszi Urunk komoly szava: “Menj el, békülj meg előbb a testvéreddel.” A “menj el” itt azt jelenti: engedjük, hogy Isten szava alaposan megvizsgáljon. Nem elég a hősies áldozatkészség átérzése. A Szent Szellem felszínre hozza bennünk azt a hajlamot, amely nem akar az Ő szolgálatában munkálkodni. Ezt a hajlamot bennünk senki sem tudja felfedezni, csak Isten. Van Őelőtte valami rejtenivalód? Ha igen, akkor engedd, hogy Isten átvilágítson téged. Ha bűn az, valld meg, ne tűrd meg magadban. Kész vagy-e engedni Uradnak és Mesterednek, bármennyire megalázó is ez? Fel kell adnod a magadhoz való jogodat! Ha meggyőz a Szent Szellem valamelyik bűnödről, soha ne tiltakozz. Miután elég fontosnak találta, hogy erre rávezessen, ezért éppen ez a bizonyos bűn az, amit fel akar fedni. Valami nagy bűn után kutattál, hogy feladhasd, és Isten most egy jelentéktelennek látszó dologról beszél neked; de e mögött a kis bűnöd mögött van makacsságod központi erődje. “Nem akarok lemondani a magamhoz való jogomról” – pedig ezt akarja Isten, ha valaha is Jézus Krisztus tanítványa akarsz lenni.

A fiatalok lelki életének támadását erősebbnek vélik sokan, mint az idősekét. De tapasztaljuk, hogy a támadás nem marad el, csak esetleg az iránya változik. Nehezen illesztjük össze a fiatalkort a józansággal. A fiatal legyen korának megfelelő, és ne legyen koravén! Önuralomra kell bátorítani az ifjakat. Uralkodjon a nyelvén, indulatain, szexuális vágyain stb.! Lehetséges ez egyáltalán? Biztos, mert lehetetlent nem kér Isten tőlünk. A Szentlélek segítségével, aki gyümölcsként megtermi benne az önuralmat (Gal 5,23), képes erre „felnőni” a fiatal. A bátorítás jó eszköz arra, hogy megálljanak a próbákban az ifjak. Tagfelvételi beszélgetésen megkérdezték a fiatalt, hogy van-e példaképe az Úr Jézuson kívül is? A gyülekezetből gyorsan rávágta egy testvér, hogy nem jó a kérdés, mert ne emberekre nézzen, hanem Krisztusra. Valóban, de leleplező ez a mondat. Krisztus saját szolgálatának folytatását bízta ránk, és az ő személyének leképezésére használna fel. A bátorítást személyes példával kell megerősíteni. Imádkozzunk a fiatalokért, hogy megtanulják a leckéjüket, és magunkért, hogy példákká lehessünk!

A Fiú isteni lényege, hogy az idők kezdete előtt, az idők teljességében és mindörökké a választottak közösségét keresse. Azt, hogy az ember keresi Isten szent lényét, viszonylag könnyedén megértjük, mert tapasztaljuk. Az azonban, hogy Isten maga keresi az emberiséget, döbbenetes erejű felfedezésünk kell hogy legyen. Krisztust semmi és senki nem késztette vagy kényszerítette arra, hogy közeledjen hozzánk! Bármilyen régen tudjuk is, bármilyen kicsiny gyermekségünktől kezdve vagyunk is tisztában azzal, hogy Jézus Krisztus fenséges Isten létére meghalt a halált érdemlő emberért, soha ne fogadjuk magától értetődőnek ezt a tényt, „hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” (Róm 5,7–8).

A Fiú megbecsülése Máté 21,33–37 Az Úr Jézus Krisztus szájából ez a példázat teljesen egyedi jelentéssel bír. Ő úgy tervezte földre jövetelét, hogy talán elfogadják és tisztelik majd. Az Atya sok reményt fűzött Krisztus szolgálatához. Bízott a tekintélyében, az emberek kijózanodásában, és – amire olyan sokat hivatkoznak az istentelen emberek – a józan észben, a logikus viselkedésben. „A fiamat meg fogják becsülni.” De nem. Az ember nem józan, nem logikus, nem tisztelettudó, egyszerűen gonosz, lázadó és számítgató. Amikor Jézus hallgatói megértették, hogy rájuk céloz, az ő tiszteletlenségüket ostorozza, neki akartak rontani. Nem jutnánk azonban messzire, ha csak az Úr Jézus Krisztus földön jártakor élt emberek fölött törnénk pálcát. Nemcsak a Betlehemben született gyermeket halálra kereső, és a keresztet ácsoló nemzedékről van itt szó, hanem magáról az emberről is. Ma én mit kezdek Jézus személyével? Mit jelent az, hogy tisztelem és becsülöm őt? Ma mi alkotjuk azt a kört, akiket Isten szőlőműveseinek lehet tekinteni. Elégedett lehet velünk Isten? Hűséges és engedelmes szolgákat talál bennünk, vagy hűtleneket? A karácsonyi ünnepkör elmúltával, a díszek, fények, ízek és illatok eltűnésével a csodálatunk és az áhítatunk is elcsomagolásra kerül majd? Ígéreteink és elhatározásaink mennyire válnak valóra? Kiváltság, hogy Isten népe lehetünk. A kiváltságos helyzetünk tudatosodjék bennünk, oly mértékben, hogy egyszerű, de valós megbecsüléssé, tiszteletté váljon!

A Fiú megbecsülése Máté 21,33–37 Miért e naiv meggondolás a példázatbeli gazda részéről? Miért a feltételezés, hogy „hátha változnak”? Ennyire nem ismeri a gonosszá vált szív természetét? A mennyben lakó Isten pontosan ismeri az elbukott, bűnös embert. Ismeri megromlott, bűnös gondolatait, természetét éppúgy, mint azt, milyen lehetne az ember bűn nélkül. Amiért az Atya mégis elküldte a Fiút, az nem más, mint az ő számunkra felfoghatatlan szeretete, amellyel felénk fordult annak ellenére is, hogy mi ellenségeivé lettünk. Az a szeretet, amely egyedül képes véghezvinni azt a csodát, hogy mostantól mégis minden másként legyen. A Fiú által láthatja meg az ember, hogy mindaz, ami eddig volt, amit eddig tett, gonoszság, amelyre nincs elfogadható magyarázat, s amelyért nincs bocsánat, s nincs kegyelem. Hacsak nem a most érkező Fiú ad mégis kegyelmet. Egyedül neki van joga és hatalma erre, mert ő az, aki mindenek ellenére mégis eljött – sőt, pont azért jött, hogy halála árán is, de őbenne életünk lehessen!

A fizikai világ nem tud a szellemitől függetlenül működni. Ami az egyikben történik, az egyértelműen tükrözi, hogy mi történik a másikban. Természetesen a szellemi állapotod óriási hatással van az anyagi helyzetedre. Ezért amikor megragadod az Evangélium üzenetét, és el kezdesz szellemben bővölködni, akkor fizikailag, és anyagilag is bővölködni fogsz. Ne hagyd, hogy bárki eltérítsen téged Isten ígéreteitől a gyarapodást illetően. Nem kell választanod az anyagi és a szellemi bővölködés között. Mindkettő hozzád tartozik. Ragadd meg hittel ezeket. Te Isten újjászületett gyermeke vagy, ezért nyúlj ki bátran és fogadd el azt a gazdagságot, ami megillet téged!

A forrás mitsem tud azokról a helyekről, amelyeken a vize átmegy. Jézus azt mondja: ha mi vettünk az Ő teljességéből, bármilyen szűk mederben folyik is az életünk látszólag, mégis folyamok áradnak belőlünk, amelyek áldást árasztanak szét egészen a föld legvégső határáig. Nem nekünk kell törődnünk a kiáradással – “az az Isten munkája, hogy higgyetek…” Isten ritkán engedi meg egy léleknek, hogy meglássa, mekkora áldás az élete. A folyó diadalmasan, kitartóan folyik, legyőz minden akadályt. Egy ideig nyugodtan halad, aztán akadályhoz ér s egy ideig fel van tartóztatva; de csakhamar utat tör magának az akadályon át. Vagy pedig mérföldekre eltűnik a szem elől s aztán hirtelen előjön, áradóbban és szélesebben mint valaha. Talán te is látod, hogy Isten eszközül használ másokat, a te életed elé pedig akadály torlódott: úgy látszik, nem lehet hasznodat venni. Figyelj csak mindig a forrásra, maradj kapcsolatban vele, akkor Isten vagy elvezet az akadály mellett, vagy eltávolítja azt. Isten Szellemének folyama legyőz minden akadályt. Ne akadjon meg a tekinteted az akadályon vagy a nehézségen! A folyamnak, amely kitartóan ömlik rajtad át, semmit sem jelent az akadály, ha összeköttetésben maradsz a forrással. Semmit ne engedj Jézus Krisztus és magad közé ékelődni – se érzést, se megtapasztalást -, semmi ne tartson távol az egyetlen tiszta forrástól. Gondolj azokra a gyógyító és messzire áradó folyamokra, amelyek a szolgálók lelkéből táplálkoznak. Isten csodálatos igazságokat tár fel előttünk, és minden feltárt új igazság arra mutat, hogy a rajtad átáradó folyó ereje nő. Ha hiszel Jézusban, egykor majd meglátod, hogy Isten hatalmas áldásfolyókat táplált benned mások szolgálatára.

A földi kincsek veszendősége nem abban rejlik csupán, hogy elveszíthetők. Ebben nem lenne semmi tragikus. A veszély az, hogy hozzájuk nőve végül mi magunk veszünk el. A veszendőség nem mást jelent, mint a megsemmisülést, a halált. A veszendő dolgokhoz való kötődés tehát magában hordozza magunk elvesztését. S minél több veszendőséget halmozunk föl, annál jobban megsemmisítjük magunkat. Természetesen a veszendő javak nem értéktelenek, nem erről van szó. Hanem arról, hogy tudjuk-e magunkat függetleníteni tőlük. Jézus Krisztus azt mondja, hogy nem a javak megtagadásával érhetjük ezt el, hanem azzal, ha Isten imádata és szolgálata olyan erős a szívben, hogy az meggátolja, hogy bármi is elé kerüljön. Vagyonodtól független vagy-e már?

A földi országok helyzetük és erőviszonyaik felsőbbségénél fogva uralkodnak, Krisztus azonban mindennemű kényszert vagy erőszakot száműz az ő országából. Emelje és nemesbítse az emberiséget ez az ország. Isten gyülekezete a szent élet színhelye. Különböző adományokat kapott, és fegyverzete a Szentlélek. Az egyház tagjai abban leljék boldogságukat, hogy mások jólétéért fáradoznak és áldást árasztanak másokra. Csodálatos munka az, amit az Úr végeztetni akar gyülekezetével.?

A földön együtt élnek az Úr emberei, a gonosz és haszontalan bűnös emberek. Egymást támogatják, vagy éppen egymást gyötrik az életük során. Az út végén pedig mikor az Úr elé kell állni az egyiket betakarítja az Úr az ő országába, a másikat pedig elégeti mint a pelyvát. Reménységünk az, hogy Isten mind két embercsoportot szereti, és sok esélyt ad a bűnös embernek is a megváltozásra, megtérésre. Imádkozzunk azért, hogy minden ember időben megértse és meghallja a hívást.

A főpapi áldás első mondata lényegében ígéret! Az áldást, amelyet Urunk (nagy főpapunk) nekünk ígért, bizonyosan megkapjuk, mert az megegyezik Isten akaratával. Milyen nagy öröm, ha élvezhetjük a mindent megszentelő isteni áldást! Ha (mi magunk) áldottak vagyunk, összes tulajdonunk és minden örömünk (is) áldott, sőt, veszteségeink és keresztjeink, de még a csalódásaink is áldottak lesznek. Isten áldása mélyreható és megtapasztalható. Az emberektől jövő áldás legtöbbször csak puszta szó, az Úr áldása viszont meggazdagít és megszentel. Ha igazán jót akarunk kívánni felebarátunknak, ne azt mondjuk: ?Sok szerencsét”, hanem azt, hogy ?Áldjon meg téged az Úr”. Az áldáshoz hasonló nagy öröm, ha az Úr megőriz minket. Megőriz maga mellett, megőriz az önmagával való közösségben. Akiket Isten őriz, azok valóban védve vannak minden gonosztól, azokat Isten megőrzi az örök boldogságra. Isten oltalma együtt jár áldásával, békességet és biztonságot nyerünk általa.

A friss levegőn végzett fizikai munka, amely az egész testet megmozgatja, a legjobb kikapcsolódást nyújtja a tanulásból. A kézművesség egyik ága sem értékesebb a földművelésnél. Tegyünk nagyobb erőfeszítéseket azért, hogy felkeltsük és növeljük az iránta való érdeklődést.”

A fügefa példázatában a Megváltó fontos útmutatásokat ad a megtérés lényegéről és erőteljes, sőt riasztó intéssel példázza az ítéletes halált. A megtérés nem az ember műve, nem is ember parancsára történik. Maga Isten munkálja. A fügefa egy szőlőbe, tehát jól előkészített földbe került. Isten mindenki felé kegyelemmel fordul. Ad, mielőtt valamit követelne. Minden jól elő van készítve úgy, hogy jogosan várhatja a lelkiismeretes bűnbánat és a neki szentelt élet és szolgálat gyümölcsét. De amikor minden fáradozása eredménytelen marad, felhangzik az isteni parancs: „Vágd ki!” – Rettenetes szó ez! Nagyon keményen hangzik, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a szeretet előzőleg mindent felkínált, hogy gyümölcsöt lásson.

A gazdag ifjú a bánattól némán ment el: egy szava sem volt. Nem kételkedett abban, amit Jézus mondott, nem vitatkozott vele a szavak jelentéséről; megszomorodott annyira, hogy egyetlen szó sem jött ki a száján. Voltál-e már valaha így? Beszélt-e már veled Isten valamiről, amiben gazdag vagy – vérmérsékleti adottságod, személyes hajlamaid, szíved-lelked kedvesei felől? Ha igen, akkor gyakran lehettél szótlan-szomorú. Az Úr nem megy utánad; nem beszél rá. Valahányszor rád talál ezen a ponton, egyszerűen megismétli: “Ha valóban komolyan gondolod, amit mondasz – ezek a feltételek”. “Add el mindenedet, amid van”, üresítsd meg magad Isten előtt erkölcsi értelemben mindentől, ami tulajdonod, amíg már nem vagy több egy öntudatos lénynél – aztán ezt is add oda. Itt dől el a harc Isten előtt az akarat területén. Jobban ragaszkodsz ahhoz, ami elképzelésed szerint Jézus akarata, mint Őhozzá magához? Ha így van, valószínűleg hallanod kell majd kemény szavait, amik nagy bánatot okoznak neked. Kemény szó, amit Jézus mond, de könnyű meghallani azoknak, akikben ott van az Ő természete. Ne engedj meg magadnak semmit, ami Jézus Krisztus kemény szavát enyhítené! Olyan gazdag lehetek a szegénységben, olyan gazdag abban a tudatban, hogy semmi vagyok, hogy sohasem lehetek tanítvány. Kész vagyok-e megüresedni attól az érzéstől is, hogy üres vagyok? Ezen a ponton kezdődik a csüggedés. Bátortalanná tesz a kiábrándult önszeretet; és Jézus Krisztus iránti odaadásomat is szerethetem úgy, hogy önszeretet lesz belőle.

A gazdagság számomra az Úr Jézus ismerete, és ha jön a “vész”, vagyis a végső számadás, akkor számomra van menekvés, ráadásul biztos szabadulás, az Úr Jézus Krisztus, a tökéletes áldozati Bárány által. Viszont ha valaki lelkiekben szegény, nem ismeri Krisztus váltáságát, akkor vajon hogyan tud majd a nagy “vészre” felkészülni, a halálon túli végső számadásra? Hiszen ott dől el, hogy vajon melyik örökkévalóságban lesz részünk. És aki nem vallja az Úr Jézus Krisztust Megváltójának, annak a része az örök kárhozat. Ez a szegény ember, bár lehet, hogy nagy vagyona van, nem hallja a fenyegetést és így nem tud felkészülni a “vészre”. Add tovább a te gazdagságodat, hiszen Krisztus neked is ingyen adta azt! NE FÉLJ SZÓLNI! Hiszen ez a világ sóvárogva várja azt, hogy szólj! NE fukarkodj a gazdagságoddal!
/Révész Orsolya/

A gazdasági válság különös aktualitást ad az amerikai püspökök által megfogalmazott gazdasági irányelveknek és a hozzájuk kapcsolódó kérdéseknek, amelyek érdekes beszélgetések alapjául szolgálhatnak.
Az alapelveket a Katolikus Egyház Katekizmusa, pápai enciklikák és amerikai püspökkari megnyilatkozások alapján állította össze több mint tíz éve az Amerikai Egyesült Államok katolikus püspöki konferenciája.
A püspökök ma is arra biztatják a katolikusokat, hogy e gazdasági alapelveket tegyék gondolkodásuk, ítéletalkotásuk és cselekvésük iránymutatóivá. E célból honlapjukon a jelen helyzetre vonatkozó kérdésekkel egészítették ki a katolikus tanítás alapján korábban megfogalmazott, de változatlanul időszerű irányelveket.
1. A gazdaság van az emberért, nem az ember a gazdaságért.
Hazánkban melyik igaz inkább: „a gazdaság van az emberért” vagy „az ember van a gazdaságért”? Miért? Melyik helyzetben kap több tiszteletet Istentől kapott emberi méltóságunk?
2. Az egész gazdasági életet erkölcsi elveknek kell meghatározniuk. A gazdasági döntéseket és rendelkezéseket aszerint kell megítélni, mennyire védik vagy csorbítják az emberi személy méltóságát, mennyire támogatják a családot és mennyire szolgálják a közjót.
Milyen lenne az a világ, amelyben elismerik a minden emberre vonatkozó közjót? Mit tehetünk a közjóért a mai nehéz időkben?
3. Bármely gazdaság alapvető erkölcsi mércéje a szegények és a kiszolgáltatottak helyzete.
Környezetünkben kik a szegények és a kiszolgáltatottak? Kik Istennek azok a gyermekei, akiket a legkeményebben sújtanak a gazdasági nehézségek? Hol vannak ezek az emberek a te környezetedben?
4. Minden embernek joga van az élethez és az alapvető létszükségletekhez, mint például táplálék, ruha, lakás, tanulás, egészségügyi ellátás, biztonságos környezet, anyagi biztonság.
A gazdasági válság miatt sokan választani kényszerülnek az alapvető létszükségletek (táplálék, lakhatás, egészségügyi ellátás) között. Hogyan tudsz – és hogyan tud a társadalom egésze – segíteni azokon, akiknek az alapvető jogai csorbulnak?
5. Minden embernek joga van a gazdasági kezdeményezéshez, az eredményes munkához, a méltányos fizetéshez és juttatásokhoz, a méltó munkakörülményekhez, valamint szervezet vagy más egyesület alapításához, illetve ahhoz történő csatlakozáshoz.
Miért emberi jog a munka? Idézd fel néhány olyan ember arcát, aki a jelenlegi válság során elvesztette az állását! Hogyan lehet méltóságukban megerősíteni a munkanélkülieket?
6. Minden embernek képességei szerint feladata, hogy dolgozzék; felelőssége, hogy gondoskodjék családja szükségleteiről; és kötelessége, hogy tágabb környezetéért is tegyen.
Hogyan rombolják a családokat a gazdasági nehézségek? Hogyan segíthetünk a családoknak a mai gazdasági válság idején?
7. A gazdasági életben a szabadpiacoknak megvannak a nyilvánvaló előnyei és korlátai; a kormány alapvető felelősséggel bír, ugyanakkor korlátozott is; az önkéntes csoportok pótolhatatlan szerepet játszanak, de sem a piac megfelelő működését, sem az igazságos állami politikát nem helyettesítik.
Az egyénnek, a közösségnek, a vallási szervezeteknek, a piacnak és a kormánynak egyaránt szerepe van abban, hogy mindenki hozzájusson ahhoz, amire szüksége van. Mindegyik felelősséggel teljesíti e feladatát?
8. A társadalomnak erkölcsi kötelessége, hogy – ha szükséges, kormányintézkedés által – lehetőséget teremtsen, kielégítse az alapvető emberi szükségleteket és biztosítsa az igazságosságot a gazdasági életben.
Mit tehetünk azért, hogy a mai gazdasági válságban vezetőink lépései mindenki javát szolgálják, beleértve a családokat, a munkásokat és a legkiszolgáltatottabbakat is?
9. A munkások, a tulajdonosok, a vezetők, a részvényesek és a fogyasztók a gazdasági élet erkölcsi szereplői. Döntéseinkkel, kezdeményezéseinkkel, kreativitásunkkal, befektetéseinkkel növeljük vagy csökkentjük a gazdasági lehetőségeket, gazdagítjuk vagy szegényebbé tesszük a közösségi életet, erősítjük vagy gyengítjük a társadalmi igazságosságot.
Milyen erkölcsi feladat hárul a munkásokra, a tulajdonosokra, a vezetőkre, a részvényesekre és a fogyasztókra abban, hogy biztosítsák a gazdaság egészségét és jólétét? Hogyan ébreszthetjük rá őket erkölcsi felelősségükre?
10. A globális gazdaságnak erkölcsi dimenziói és emberi következményei vannak. A befektetésekre, kereskedésre, segélyezésre, fejlesztésre vonatkozó döntéseknek védeniük kell az emberi életet és az emberi jogokat, elsősorban a legelesettebbekét, akárhol élnek ezen a földön.
Hogyan hat a világ más országaiban élőkre az, ami hazánkban történik? Mit tehetünk azért, hogy a hazánk által tett lépések a legrászorultabbak javát szolgálják határainkon belül és kívül?
II. János Pál pápa Centesimus annus kezdetű enciklikájában azt írja, hogy a katolikus hagyomány „munkán, vállalkozáson és együttműködésen alapuló társadalmat” kíván, ami „nem mond ellent a piacnak, de igényli, hogy az állam megfelelőképpen szabályozza az egész társadalom alapvető szükségleteinek kielégítését.” Az egész társadalmi életnek el kell ismernie, hogy mindannyian Isten gyermekei és az emberiség egyetlen családjának tagjai vagyunk, és az a feladatunk, hogy elsősorban azokért tegyünk, akik „a legkisebbek közülünk”.
Magyar Kurír

A Gecsemáné-kertben történő eseményekben megláthatjuk azt a fájdalmat, amit átélt az Úr Jézus. „Rettegni és gyötrődni kezdett” (33. v.), nem takarva el tanítványai előtt azt, ami történik vele. A szenvedő ember képe van előttünk, akinek azt kell átélni, hogy Atyjától, országától távol, elhagyatva van. Bűneink nehezedtek rá és okozták, hogy Jézus Krisztus elszakadt az Atyától. Hasonló ehhez a bűnös ember helyzete, aki távol van Istentől. Szenvedései közepette, imádságban kért erőt, megoldást az Atyától, akivel mindig egy volt. Ha Jézus Krisztusnak szüksége volt az imádkozásra, menyivel inkább szükségünk van nekünk! Meg kell ragadni minden alkalmat, lehetőséget, hogy kapcsolatban legyünk vele. „Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost.” Nem vitte magával minden tanítványát. Imatársakat vitt magával, akikkel megoszthatta fájdalmát: „szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok” (35. v.). Tanuljuk meg, hogy a problémáink imában oldódnak meg, imatársak bevonásával, nem pedig magunkba zártan!

A gondolatoknak sokkal fontosabb szerepe van életünkben, mint hisszük. Ahogyan az élet más területén kicsiből indulva lesznek nagy dolgok, ugyanez az összefüggés a gondolatok és a tettek között. Vizsgáld meg gondolataidat az Ige fényében. Kérdezd meg, hogy Istennek tetszik-e az, amire és ahogyan gondolsz? Ne feledd: a gonosz gondolatokat utálja az Úr!

A gonosz érzi, hogy akit birtokol azt elveszítheti, akkor kezd tombolni és mindent kitalál, hogy elriassza Jézustól az illetőt.

A gonosznak a leleményessége határtalan, ezért vigyázzunk nehogy a csapdájába kerüljünk. Legfőképpen az indulatosság csapdája az amibe bele futunk, legtöbbször.

A gonoszság, a nyomor, s szenvedés, a rabság, a háború, - egyszóval a bűn, - a rosszra hajló ember szívéből és elméjéből ront a világra.
Szörnyű szemrehányás, sőt teljes mértékben kimeríti a káromlás fogalmát, ha valaki Isten szemére veti mindezt. Csak a gőg, s a rút kevélység kérdezheti, miért nem akadályozza meg Isten a gonoszságot, mely megkeseríti, oly sok ártatlan ember életét.
Isten minden időben, mindenkinek kész segíteni, aki nyitott, ajándék - szeretetének befogadására.
Mert csak ez a szeretet képes meghozni azt a mély és belső békét, amelyet Jézus, halála előtt az utolsó vacsorán, megígért tanítványainak, - nekünk, mindnyájunknak.
Isten, - számunkra olykor érthetetlen bölcsessége az, hogy szeretetét nem erőszakolja ránk.
Sőt megtiszteli az embert azzal, hogy rábízza, - éljen a szabad döntés méltóságával.
S ránk bízza, befogadjuk-e szeretetét.  Szeretetében akarunk –e élni?
Ha már-már teljesen felemészti az embert a gyűlölködés, a féltékenység, a gőg és kapzsiság, -akkor nem Isten, hanem az ember veszélyezteti a békét, a harmóniát. Azt a békét és harmóniát, amit Isten éppen az ember által, - általunk, - szeretne a világnak  AJÁNDÉKozni.
Az áhított béke akkor teremtődne meg, ha befogadnánk szívünkbe Isten szeretetét, s az tetteinkben megnyilvánulna.
Az az ember, kinek lelkében csak cinizmus van, és csak gúnyolódni képes mindezen,
sohasem lesz képes mindezt megérteni.
De aki érti, annak harcolnia kell a környezetében tapasztalt gonoszság, békétlenség ellen.
Istene felé fordulva, észszerű meghajlással hódolni Isten örök, embert boldogító gondoskodása előtt, mely teljes mértékben a közénk lépő Megváltóban testesült meg.
Csak Általa és Ővele járhatjuk a békességnek ezt az útját.
Ez az út vezet Isten Országába, ahol a sok keserűség és gyűlölet helyett a SZERETET törvénye uralkodik. Boldog, aki hisz ennek igazságában.
Annak biztosan szebb lesz a napja. Kívánom! Szeretettel!

A gőg és uralkodási vágy már végtelen sok gonoszságot okozott. Azokban talál helyet, akik önmagukkal vannak eltelve és megkövetelik, hogy mindenki hozzájuk igazodjék. Másoknak utasításokat adnak, zsarnoki módon parancsolnak, mint Diotrefes. Aki uralomvágyuknak útjában áll, azt lekicsinylik és bemocskolják. Általában szívesen mondanak másokról kellemetlen dolgokat azért, hogy így saját magukat előtérbe tolják. Mások hibái után nyomozódnak, közben pedig feszülten figyelik, mit beszélnek róluk. Ajtajuk a besúgók és hírhordók számára mindig nyitva áll. Aki személyüket sérti, felségsértést követ el. A lelkeket magukhoz akarják vonni és féltékenyen őrködnek, nehogy valaki bepillantást nyerjen dolgaikba. Barátjuk csak az övék legyen, rajtuk kívül mást ne szeressen, mert az irigységet és féltékenységet vált ki belőlük. Ezek a lelkileg össze nem tört emberek maguk is boldogtalanok és másokat is azzá tesznek. Nyomást gyakorolnak az emberekre és teherré válnak; kritizálnak és végül is elszigetelik magukat. Az önszeretet „krónikus gyulladásában” szenvednek. Az ilyen becsvágyó emberekről beszél az Írás, amikor a keserű gyökérre utal, ami békétlenséget támaszt a hívő keresztyének között. A békétlenség és tisztátalanság kiapadhatatlan forrásai ok, ezért mindig zavart keltenek, kárt okoznak. Adja Isten, hogy idejében felismerjük és kerüljük az ilyen veszedelmes mérget (Zsid 12, 15)!

A gőgöt két dologról lehet felismerni: a gőgös embernek nem lehet semmit sem mondani, nem lehet figyelmeztetni; hibátlannak tartja önmagát, sem helyreigazítást, sem ellentmondást nem tud elviselni. A gőgös emberek érzékenyek, ingerlékenyek, könnyen megsértődnek. Szeretetlenek és hidegek mások iránt, lenézik a másikat, és ha az többet ér vagy jobb eredményt mutat fel, akkor gyűlölik és irigylik őt. A gőgöt a legnehezebb kiirtani. Míg az ember meg nem tér, akadálytanul no, hízik és terpeszkedik. A megtéréskor hatalmas ütést kap és egy időre talán el is tűnik, mert a bűnbánat fájdalmában az ember átérzi semmivoltát és értéktelenségét. De azután újra feltámad, ha nem is a régi durva formában, hanem mint lelki gőg. Az ember elbizakodott lesz a bibliaismeretére, ítélőképességére, igehirdetői adottságára és lenéz másokat. Így nem egy hívő bukott el megszégyenítő módon. Isten pedig megengedte, mert hamis magasságokba tévedt. A bukást legtöbbször a kevélység előzi meg. Ha mi nem hajlunk meg, akkor Isten mindig mélyebbre vet le. – Uram, őrizz meg a nagyravágyástól és tégy alázatossá engem! Ne engedd, hogy a gőg hamis magaslatai felé törtessek!

A görög gondolkodó és politikus Szolón szerint a gazdagság hübriszhez, vagyis önfelmagasztaláshoz vezet, amely magával hozza az isteni büntetést, akár az elkövetőn, akár annak utódain. Sőt azt is megfigyelték, hogy éppen a nép vezetői eshetnek hamar csapdába, mert azt hiszik, a törvények felett állnak, s ezért könnyebben követnek el bizonyos jogtalanságokat. Nem a kinyilatkoztatás része ez a gondolat, de a Szentírástól sem idegen a gazdagságtól való óvás, pontosabban a gazdagsággal és hatalommal való visszaélésektől való óvás.

A gyengédség és az erő csak nemes emberek életében összeegyeztethető. Minden más esetben egyik a másiknak kioltója. A gyengédség – az apostol szerint és szerintem is – leginkább a csecsemőjét dajkáló édesanyáknál figyelhető meg abban, ahogyan gyermekükhöz nyúlnak, amikor magukhoz veszik őket azért, hogy megetessék, tisztába tegyék, megfürdessék. Féltik gyermekeiket azért is, mert olyan törékenyek néhány hetes korukban, de még inkább azért, mert szeretik őket. A gyermekük iránt érzett szeretet teszi őket gyengéddé. Ugyanakkor igaz az édesanyákra az is, hogy gyengédségük mellett nagyon erősek is. Sokat dolgoznak, fáradoznak családjukért. Meg is van ezért a szerető gyermekeik előtt a tekintélyük. Pál erre az anya-gyermek kapcsolatra mutat rá, amikor az apostoloknak a gyülekezet tagjaihoz való viszonyáról beszél. Krisztus elhívott apostolaiként nem éltek a tekintélyükkel, hanem inkább szelíden léptek fel a gyülekezet dolgainak rendezése során. Ez a mai szolgálattevők számára is követendő példa, hiszen szelídséggel többet el lehet érni, mint keménykedéssel. Könnyebben hajlik a szív a jóra, ha érzi, hogy féltő szeretet irányul felé. A mennyei Atyánkra, szerető Istenünkre ez a „dajkálgatás” jellemző. Jézus Krisztusban is ez a lelkület volt jelen (Lk 13,34). Bennünk is ez legyen, nem lesz akkor baj a tekintéllyel és a gyengédséggel sem!

A gyengesége miatt erőre vágyó keresztény embernek komolyan kell vennie azt, hogy az erő szó mást jelent a mulandó világban és mást Isten maradandó világában. Az erő és a Lélek összefügg. Pál beszél is erről: az erő Lelkéről. Pünkösd óta árad az erő Lelke, s amikor eljön az én életemben, akkor találom meg a teljes igazságot, az Élet valóságát. Mai igazságkutatók és mindenkori igazságkeresők számára itt az egyetlen megoldás: könyörögni a Lélekért és befogadni a teljes igazságra vezető Lelket. S az az igazság nem a mi kegyetlen igazságunk lesz, hanem a szeretet igazsága. (Hafenscher Károly [ifj.])

A gyermek egyszerű és őszinte, alázatos és engedékeny, mindent befogad és elhisz, nem aggódik önmagáért, mert feltétlen bizalommal van szülei iránt.

A gyermek őszintén fogadja, amit kap, s a maga módján hálás is érte. A gyermek azonban akkor válik igazán emberré, ha közösségben nőhet fel… Sajnos manapság egyre ritkábbak a “normális” közösségek, kétségbeesett szülők olykor nem is tudják mit tegyenek: “Melyik óvodába, melyik iskolába tegyem/küldjem gyermekemet?” Mert ha érzelmi deficittel indul el egy gyermek a felnőttéválás útján, akkor – Hála Istennek azért vannak olykor kivételek – bizony nagy valószínűséggel életének valamelyik szakaszában kiütközik “megörökölt abnormalitása”.

A gyermekeink tetteiből olvasni nagyon tanulságos dolog. Érdemes megfigyelni, hogy hogyan viszonyulnak játékaikhoz, társaikhoz. Szeretik-e a rendet, tudnak-e másokkal játszani, barátságosan viselkednek, vagy másokra erőltetik akaratukat? Ezek mind-mind árulkodó jelek, csak kérdés, hogy olvasunk-e a sorok között? Mások gyermekei fölött könnyen pálcát törünk, ítélkezünk, de vajon meglátjuk-e sajátjaink gyenge pontjait? Általában ugyanis elfogultak vagyunk, de ha egy kicsit kívülről látjuk gyermekeinket, jobban tudunk segíteni rajtuk és nekik…

A gyermekeink tőlünk várják a szeretetet, támogatást és vezetést azon az úton, amin járniuk kell. Ne becsüljük alá az apaság erejét.
1.  Tiszteld a gyermekeid édesanyját!
A legjobb családi nevelés, amit egy gyerek csak kaphat az, ha olyan szülei vannak, akik tisztelik és támogatják egymást – akár házasok, akár nem. Ahogy a Példabeszédek 31:28 mondja: „Felkelnek az ő fiai és áldottnak mondják őt; a férje ugyanígy, és dicséri őt.” (Új King James-fordítás)
2.  Tölts időt a gyerekekkel!
Az mutatja meg, mit értékel nagyra az apa, amire az idejét fordítja. A gyerekek akkor veszik észre, hogy értékesek az apjuk számára, ha figyelmes és úgy törődik velük, ahogy a többi számára fontos dologgal is. Nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor az apa áldozatot hozva átadja magát a gyermekeinek.
3.  Minden szinten kommunikálj a gyerekekkel – ne csak a kiigazítás területén!
Ne csak akkor beszélj a gyerekeiddel, ha valami rosszat tettek! Mindenféléről beszélgess velük! Mutass érdeklődést a véleményük, a dolgaik, az ötleteik iránt! Ha ezt megteszed, amíg még kisebbek, meglátod, hogy nem lesz nehéz a beszélgetés velük idősebb korukban sem.
4.  Fegyelmezés és kiigazítás szelíd szellemmel
„Ti atyák, ne ingereljétek, ne bosszantsátok, ne izgassátok fel, ne haragítsátok meg gyermekeiteket [ne legyetek velük kemények, igazságtalanok, ne zaklassátok őket], nehogy elkedvetlenedjenek, elcsüggedjenek, megkomorodjanak, rossz kedvük legyen, nehogy kisebbrendűnek vagy haszontalannak érezzék magukat [ne törjétek meg, ne sértsétek meg a szellemüket].” (Kolosse 3:21  – Amplified Bible)
Amikor fegyelmezed a gyermekedet, légy nyugodt, higgadt, de határozott! Amikor fegyelmezel, ne haragból tedd! A gyermekeinknek szerető útmutatásra és kiigazításra, fenyítésre van szükségük. Ahogy a Példabeszédek 3:12 mondja: „Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, akit kedvel [akiben örömét leli – ang. ford.].”
5.  Légy jó példa a gyerekeid előtt!
A gyermekeid figyelnek és tanulmányoznak téged. Így a cselekedeteiden keresztül lehetőséged van átadni nekik a személyiségedet, a tisztességet, becsületet, feddhetetlenséget. A fiúk „éppen olyanok akarnak lenni, mint az apjuk”. A lányok azt mondják, hogy olyan emberhez akarnak majd férjhez menni, „mint az apjuk”. Az 1 Thessalonika 2:10 szerint: „Ti vagytok a tanúi és az Isten, milyen szentül, igazul és feddhetetlenül éltünk előttetek, akik hisztek.”
6.  Légy tanító!
„Ti is atyák… [gyöngéden, szeretettel] neveljétek őket az Úr tanításával, feddésével, tanácsával és intésével.” (Efézus 6:4 – a bővített fordítás szerint)
Kedves édesapa, ne hagyd a tanítást az anyukára! Készülj fel olyan mindennapi példákkal, amikkel az élet dolgaira tudod őket tanítani! Az az apa, aki megtanítja a gyermekeinek, hogy a dolgok miért jók és rosszak, és arra ösztönzi őket, hogy a tökéletességre törekedjenek, jutalmat kap, amikor a gyermekei helyes döntéseket hoznak. (Lásd 5 Mózes 11:18-21)
7.  Légy része a gyerekek életének!
Olvass nekik, játssz velük! Figyelj rájuk! Menj el a meccseikre, a színdarabjaikra, a koncertjeikre, táncbemutatójukra – tartsd meg a kapcsolatot az ő világukkal! Az iskolai dolgokat, a házi feladatot készítsétek közösen! Egyetek együtt, a teljes család, és gyakran imádkozzatok együtt!
8. Mutasd ki a szeretetedet, ragaszkodásodat!
Ebben a világban a gyerekek vágynak a biztonságos, nyugodt hely után. És ezt az édesapa meleg ölelésében találják meg. Ahogy növekszik egy gyerek, úgy nő az igénye az elfogadás és az összetartozás érzésére. Minden egyes nap töltsd fel a gyermeked szeretet-tankját egy öleléssel, egy puszival, egy bátorító szóval! Ragadj meg minden lehetőséget, hogy elmondhasd neki: Szeretlek! És aztán mutasd is ki azt a szeretetet!
9. Mondd el, hogy egyet értesz vele!
A Máté 3:17-ben a következőt mondta az Atya Jézusról: „Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm.” Gyakran előfordul, hogy a gyerekek egész életükben várnak arra, hogy az apjuk ezt kifejezze. Ne hozd olyan helyzetbe a gyermekedet, hogy könyörögjön az elismerésedért, vagy hogy nélkülözze! Nagyon fontos, hogy elismerd, értékeld a teljesítményüket, és hogy tudtukra add: hogy büszke vagy rájuk!
10. Légy tudatában, hogy egy apa munkája soha nem ér véget!
Kedves édesapák, a ti támogatásotok mindig fontos szerepet fog játszani a gyermekek életében – függetlenül attól, hogy mennyi idősek. Amikor már hosszú idő telt el a házi feladatok, meccsek és táncbemutatók óta, a gyermekednek még mindig szüksége lesz a szeretetedre, támogatásodra, tanácsodra és bátorításodra.
(Ez a tanítás Apák Napjára készült, amit Amerikában évente megünnepelnek, de az édesanyák számára ez ugyanúgy fontos és hasznos.)
(Írta: George Pearsons, Kenneth Copeland veje,
a Believer’s Voice of Victory című újság 2003. júniusi számában)

A gyermekek egyéniségnek lettek teremtve. Ezzel a ténnyel megbirkózni igazi kihívás a szülők számára. Figyeld meg Isten útmutatásait a Példabeszédek 22:6-ban! 1) „Neveld a gyermeket!” Figyelmes, szeretetteljes, eredményes, boldog gyerekek nem csak úgy lesznek – nevelik őket! A kulcsos gyerekek generációja bizonyította: „a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját” (Példabeszédek 29:15 Károli). A bölcs szülők irányt választanak gyermekeiknek, aztán támogatják őket pozitív megerősítéssel és következetes fegyelmezéssel. Gyermekeik személyiségét és magatartását Isten Igéjével összhangban formálják. Salamon fogalmazása ebben a szentírási szakaszban egy tizenévesnél fiatalabb gyermeket jelez, aki még formálható. Ha elszalasztod ezeket a korai éveket a nevelésben, akkor nehéz dolgod lesz, de Isten segítségével nem lehetetlen. 2) „…a neki megfelelő módon”. Hallottál már valaha a „keresztbe nevelésről”? Azt jelenti, hogy megpróbálod valamire rávenni a gyermekedet, pedig nem arra lett szánva. Ha szögletes peckeket kerek lyukba próbálsz belekényszeríteni, ez lázadásra szólítja fel a lelkes gyerekeket, az engedékenyeket pedig kreativitásukat leromboló alkalmazkodásra. Az egyik angol bibliafordítás [The Amplified Bible] ebben az igeversben azt tanácsolja: neveld a gyermeket „egyéni adottságainak és hajlamainak megfelelő módon”. Tanulmányozd gyermekeid képességeit, és azoknak megfelelően irányítsd őket. Ha szögletes peckeket szögletes lyukakba helyezel, ez csökkenti az ellenállást, együttműködésre hív és segít felismerni, hogy mi gyermeked Istentől kapott rendeltetése. Ez az ő útjuk, nem a tiéd, ők fogják végigjárni. 3) „még ha megöregszik, akkor sem tér el attól”. Ha azon a helyen vannak, ahová Isten rendelte őket, akkor nincs szükségük arra, hogy bárki is manipulálja, irányítsa, vagy megfélemlítse őket. Akkor el vannak látva minden szükségessel, kreatívak, szembenéznek a kihívásokkal, feladataikat véghez viszik, és boldogan nőnek bele abba a környezetbe, amit Isten jelölt ki számukra!

A gyermekek is a gyülekezethez tartoznak (Máté 19,13–15) Életkortól függően vihetjük, vezethetjük gyermekeinket Jézushoz. Ha a legjobbat akarjuk, akkor „összeismertetjük” őket Jézus Krisztussal. A történet néhány mondatából is kitűnik: vannak, lesznek akadályai jó szándékunk megvalósításának. Ezek az akadályok azonban csak nehezíthetik, de nem teszik lehetetlenné Jézus és a gyermekek találkozását. Minek az ígérete van benne az ilyen jézusi érintésnek? Értékességének, fontosságának tudata kezdhet el növekedni gyermekeinkben, biztonságtudat megszületése, felépülése már a korai évektől. A kapcsolat átélése valakivel, akit ugyan nem lát fizikai szemével, de mégis valóságos, bensőséges, kívánt kapcsolat… Vigyük hát gyermekeinket Jézushoz!

A gyermekek sokkal fogékonyabbak az evangéliumi igazságok iránt, mint az önhitt felnőttek… Azért van annyi keményszívű, durvalelkű ember a földön, mert az őszinte, gyengéd szeretetet gyengeségnek tekintették és elnyomták. Az ilyen emberek jó hajlamait már kora ifjúságukban elfojtották. Ha az isteni kegyelem ereje és világossága fel nem olvasztja bennük a rideg önzést, akkor örökre nélkülözniük kell a boldogságot. Nagy jelentőségű, hogy a gyermekek jóirányú hajlamait felfedezzük. Tanítsátok a gyermekeket úgy, hogy megismerjék Krisztust… Ne fárasszátok ki őket hosszantartó intelmekkel, vagy hosszú imákkal. A természet nyújtotta élő példákat szemléltetésül alkalmazva tanítsátok meg őket az Isten törvényei iránti engedelmességre…

A gyermekeket a külső világ benyomásai ragadják meg, ezért nem képesek kitartani sokáig egy dologban. Sok felnőtt hasonlít hozzájuk. Nem gyakorolják magukat abban, hogy szívük egyetlen pontra irányuljon. Aki csak értelmével foglalkozik az Isten Igéjével és szíve nem mélyed el benne, az nem tapasztalhatja meg annak megtisztító, átformáló erejét. Isten Igéjében közli velünk szívét, gondolatait. A Szentírás feleletet ad az emberi szív legfontosabb kérdéseire. Megítéli bűneinket, ferdeségeinket. Az Igének megjobbító hatása is van, az igazságra vezet, hogy Isten emberévé legyünk, minden jó cselekedetre felkészítve (2 Tim 3, 16). Ezsdrásnál mindhárom együtt volt: kutatta az Igét, aszerint cselekedett, és így tanított másokat. Ez tette őt áldott emberré. Isten ajándéka volt népe számára.

A gyermeknevelésből sokat lehet tanulni. Te, aki idősebb és bölcsebb vagy, azt mondod: „Ne csináld azt! Ne menj oda!” De nem rövidítheted le a folyamatot. Meg kell botlaniuk, mert így tanulnak meg járni, és így találják meg a saját útjukat. Lehet, hogy te magad is sokféle munkahelyen dolgoztál már, mielőtt rájöttél, hogy mit is kellene csinálnod. Ez azért van, mert még nem lettél „elhelyezve”. Eljön az az idő, amikor – ha bölcs vagy – így kezdesz imádkozni: „Uram, ne hagyd, hogy próbálkozásokkal töltsem el az életemet; helyezz el engem!”

A gyógyítás az egészségessé válás csak akkor lehetséges, ha a hiányzó felünket is megtaláljuk. Ez pedig nem elsősorban a társ, hanem az Isten maga. Ha ezek után még társ is adatik, az már kegyelem… Kierőszakolni az Élettől semmit nem lehet, legfeljebb megerőszakolni – ennek viszont súlyos következményei vannak: magunk-csinálta sorsunkat magunknak kell elhordozni! Régi felismerés az is, hogy az idő soha semmit nem gyógyít be, legfeljebb feledteti egy kis időre a fájdalmat, a hiányt. Sebeket – s tudjuk, hogy az igazán fájóak a lelkiek – egyedül csak az Isten képes gyógyítani! Tudták ezt a régiek, azért sóhajt a fel így a próféta is: Gyógyíts meg, URam, akkor meggyógyulok! A gyógyulás nem más, mint szabadulás. Szabadulás a következményektől, melyet a múlt okozott, az én személyes múltam, melynek irányítója én voltam. Oly sokszor magyarázzuk hibás döntéseinket önkényesen, s próbáljuk magunk is elhinni, hogy a hiba, a baj nem bennünk volt, hanem a körülményekben, pedig valójában a választás mindig rajtunk múlik! Ezért hagyatkozunk Istenünkre nap mint nap, hogy benne megnyugodva, általa s Vele megtusakodva értelmesen, életigenlően döntsünk sorsunk jövőjét illetően… (Frankó Mátyás)

A gyógyuláshoz az az út visz, ha többször is elmondjuk bánatunkat, szomorúságunkat, és kiöntjük szívünkből, de nem akárkinek, hanem az Úrnak. És ha nem maradt senki más, akinek kiönthette a szívét Illés, eljött hozzá az Úr. Ő téged is felkér, és ott van melletted, mondd el néki minden nehézségedet! Illés gyógyulásához hozzájárult a további megbízatások sorozata is. Teljes gyógyulásod az ő munkájában találod.

A gyógyuláshoz az együtt érző, reményteli látogatók és a beteg őszinte bűnvallása szükséges. Vannak imádkozási formák és külső jelek, amelyek hitünket erősítik abban, hogy Isten beavatkozik és cselekedni fog. Mindemellett a belső hozzáállás a leglényegesebb, a Jézus nevében elmondott imádság. Minden korban szükségük volt az embereknek külső, kézzel fogható eljárásokra, hogy higgyenek gyógyulásukban, még akkor is, ha ezek az eljárások csak szimbolikus jelentőséggel bírtak.

A győzelem azoké, akik nem veszik le szemüket a célról. Akik nem az utat, nem a folyamatot, hanem a díjat nézik; akik nem a próbát látják, hanem a kincset, amelyet azoknak ígértek, akik kitartanak. A kereszténység egyik kettős témája ez, hogy újra felkelünk, és végigfutjuk a versenyt. De nem győzhetsz, ha nem futsz, és nem vállalod fel az elesés kockázatát. Mindegy, hogy mi miatt estél el, a mai ige számodra ez: „Fogd meg Isten kezét, kelj fel, és fuss!”

A győzelemhez fontos a harci gyorsaság. Ha a tisztátalan kívánság már talajra talált, fertőzése könnyen tovább terjed. Aki sokáig szolgált és sokszor engedett neki, annak akaratereje annyira meggyengülhet, hogy egyedül nem birkózik meg vele. Aki ennyire a bűn hatalma alá került, az Jak 5, 16 szerint beszéljen egy hívő keresztyénnel: „Valljátok meg egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért.” Az Úr megáldja azt, aki megalázkodik az emberek előtt, és annak a szeretetét is, aki kiáll a megkötözöttért. A testi kívánságok hatalmasan felburjánzanak, ha a testet a szükségesen felül ápolgatjuk és pihentetjük (Róma 13, 14). A gonosz kívánság legyőzésére jó eszköz a munka és a mértékletesség. Újabb vereségek könnyen kishitűvé s kedvetlenné teszik az embert, de ne csüggedj! Magad miatt ugyan elcsüggedhetsz, de nem az Úr Jézus miatt. A tisztátalan kívánság mint a penész lepi be a szívet, de Jézus megtisztíthatja és dicsősége ragyogó tükrévé teheti. „Boldogok akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.”

“A gyülekezet… inkább kész az aktív munkára, mint az alázatos odaszentelődésre, inkább hajlandó a külső vallásos szolgálatban való foglalatoskodásra, mint a szív belső munkájára. Az elmélkedést és az imádságot mellőzik a sürgés-forgás és a külső dolgok kedvéért. Az igazi vallásosság a szív megüresítésével és megtisztulásával kezdődik, és naponkénti ima táplálja. Munkánk állandó előrehaladása és a megnövekedett lehetőségek büszkeséggel és önelégültséggel töltik el sokak szívét. Félő, hogy ez foglalja el Isten szeretetének a helyét… Böjtre, Isten előtti megalázkodásra és imára van szükség, hanyatló buzgóságunk és lankadó lelkiségünk miatt. Vannak kiegyensúlyozatlan elmék, akik olyan böjtöt kényszerítenek magukra, amelyet az Írás nem tanít… Farizeusi vallásuk nem Krisztustól való, hanem maguk alkották. A saját jócselekedeteikben bíznak az üdvösséget illetően. Hiábavaló módon azt remélik, hogy érdemszerző cselekedeteik révén megnyerik a mennyet, ahelyett, hogy a megfeszített, feltámadott és megdicsőített Üdvözítőre támaszkodnának, ahogy ezt minden bűnösnek tennie kellene.”(Bizonyságtételek I. kötet, 556-557. l.)

A gyülekezet Krisztuson épült fel mint alapkövön, Krisztusnak kell tehát engedelmeskedni, mint az egyház fejének. Ne bízza magát emberekre és ne uralják emberek. Sokan azt állítják, hogy gyülekezeti tisztségük feljogosítja őket, hogy másoknak előírják, mit tegyenek. Ezt az állítást Isten nem szentesíti. Az Üdvözítő kijelenti: “Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.Ť Mindannyian kísértéseknek, tévedéseknek vagyunk kitéve. Nem bízhatjuk magunkat halandó ember vezetésére. A hit kősziklája Krisztus, az ő élő jelenléte a gyülekezetben. Erre a kősziklára a leggyengébb hívő is rábízhatja magát. Akik pedig a legerősebbeknek érzik magukat, azok a leggyengébbeknek fognak bizonyulni, ha nem Krisztus az erősségük. “Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi az ő erejét.” Az Úr “kőszikla, cselekedete tökéletes. “Boldogok azok, akik őbenne bíznak!” (V.Móz. 32:4; Zsolt. 84:13)

A gyülekezet mivel nem önmagától lett, ezért nem is lehet csupán önmaga gazdagítására. A gyülekezet soha nem csupán a meglevő tagjaiért van, hanem a még hitre nem jutottakért is. Munkálkodása, fáradozása az egészséges tanítás és a meglevők megőrzése mellett a még meg nem tértekért kell hogy legyen. Sok ember vár még ma is gazdagításra, ami természetesen nem pénzkérdés csupán. Hiszen az anyagilag tehetős is lehet boldogtalan, és a kevés anyagi bőséggel bíró is lehet nagyon boldog. A lelkileg sivár, megnyomorodott életű emberek nem tudják magukat meggyőzni a jó dolgok felől. A tévedések, a csorbák kijavítására sem képesek egyedül. Lehetetlen, hogy életük megváltozzon Isten segítsége nélkül. Maguktól nem tudnak egyenesbe jönni. Csak akkor jön helyre az életük, ha mások segítenek nekik ebben. Jó tudni viszont, hogy a segítésnek és a segítés elfogadásának is behatárolt az ideje. A földi élet véges. Az idő előrehaladtával a lehetőségek is beszűkülnek. Csak amíg időnk van, amíg a kegyelmi idő tart, cselekedhetünk jót kiváltképpen a testvéreinkkel.

A gyümölcs kifejlődéséhez idő kell, időnk pedig véges. Bár eszelős igyekezettel próbálunk egyre több időt teremteni magunknak mindenféle technikai eszköz bevetésével, mégis “rohanás” az életünk. Több lett az időnk, s mégis kevesebbnek érezzük. Isten nélkül a több is kevés, Vele együtt azonban a kevés is elég… Aki Istenbe gyökerezteti életét, az nemcsak gyümölcsöt terem, de részesévé válva a növekedés csodájának kiteljesedik az élete is. Rádöbben, hogy mi az, ami értékes, s mi az, ami csak úgy csillog, mintha értéket képviselne… (Frankó Mátyás)

A gyümölcsben magában nem volt semmi ártalmas. Éva bűne pedig nemcsak annyi volt, hogy étvágyának engedett. Bizalmatlanság Isten jóságával szemben, kételkedés a szavaiban és tekintélyének a megvetése – ez tette törvényszegővé ősszüleinket, és hozta be a világba a bűn ismeretét… Az ember mindent elveszített, mert inkább hallgatott a csalóra, mint arra, aki az igazság, akié egyedül az igaz bölcsesség. A gonosz és a jó összekeveredése által az ember elméje zavarttá lett, szellemi és lelki képességei megbénultak.” (Nevelés, A jó és gonosz tudása c. fejezetből)

A háborúk – a Bibliából megismerhetőek is – az egyes emberből éppúgy, mint a népekből olyan mértékű brutalitást hoznak elő, amely bizonyára mindig is ott lappang, de megfelelő alkalom híján mégsem jelenik meg feltétlenül a napi gyakorlatban. Egy testvérháború pedig, ami ráadásul Isten népét állítja szembe egymással, csak alig magyarázható súlyos tehertétel évezredekig is akár. Ilyenek voltak a keresztes háborúk éppúgy, mint az inkvizíció, vagy egy-egy vitatott hitelv miatt kitört fegyveres harc. A háborúk és a bűn kéz a kézben járnak, így volt ez Júda és Izrael esetében is. A bűn, mint az Istentől való elfordulás, mélyen beleivódott mindkét ország életébe. A „törekedni a békességre és ragaszkodni hozzá” elv hamar elveszti értékét. A háborúk (a testvérháborúk is) nehezen érthető, és a népet a nyomor felé sodró, drága szövetségeket, gyakran csak úgynevezett presztízsépítkezéseket, majd törvényszerűen következő rombolást hoznak magukkal. Isten olykor valamilyen nevelési, büntetési szándékkal akarja a háborút, máskor csupán engedi. Talán okulunk, és visszatérünk hozzá…

A hála mellett van még egy kötelességünk, amivel hűségünket és alázatunkat ki tudjuk fejezni. El kell hinnünk, hogy Isten parancsa nem nehéz. Ezt Jézus is kijelentette számunkra. “Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Máté11:29-30) Hogy is érti ezt a mi Urunk? Hát úgy gondolom, hogy minden embernek megvannak a maga terhei, de ha azt megtudjuk osztani valakivel akkor az már csak fele annyi teher lesz mint volt. Sőt még az is előfordul, hogy a mi társunk, vagy barátunk az egész terhet átveszi. Istent és az Urat szeretnünk kell, szeretjük is, tehát parancsolatait megtartjuk, a gondunkat reá vetjük, vagyis átadjuk neki. Ezért boldogító az a teher, mert ő megoldja, ha a hitünk elég erős. Utána pedig jön az imádat, mert Isten imádókat keres.

A hála szavait kimondva minden megváltozik az életemben. Átrendeződnek a hangsúlyos pontok. A hála megtölti friss levegővel körülöttem a teret. Minden könnyebb lesz valamivel. Miért is gondoltam, hogy Istennek van szüksége az én hálámra? Nekem van szükségem arra, hogy dicsérni tudjam Istent. (Balogh Éva)

A hálás szív két dolgot munkál:
1) Építi a hitedet. Azért tudunk „hitben járni és nem látásban” (2Korinthus 5:7), mert tudjuk, hogy a körülményeinktől függetlenül Isten a javunkat munkálja (Róma 8:28). Dávid azt mondta: „… magasztaljátok velem az Urat…” (Zsoltárok 34:3). Magasztalni valamit azt jelenti, hogy nagyobbá tesszük azt. Ha a problémáid helyett Istenre összpontosítasz, akkor Isten nagyobb lesz, a probléma pedig kisebb. Továbbá „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által” (Róma 10:17). Ha Isten ígéreteit hallod a saját szádból, az hitet ébreszt a szívedben. Tehát kezdj el beszélni!
2) Helyreállítja az életet. Lázár feltámasztása előtt Jézus felnézett az égre, és ezt mondta: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz…” (János 11:41-42). Valami csodálatos történik akkor, ha elkezdesz hálát adni Istennek azért, hogy megment, védelmez és gondoskodik rólad. A hited szárnyalni kezd. Önbizalmat nyersz ahhoz, hogy parancsolj azoknak a dolgoknak, amelyeket az életedben halottnak hittél, hogy életre keljenek. Fejlessz ki tehát magadban hálás szívet!

A hálát adok az én Istenemnek mindnyájatokért (Rm 1:8) igei gondolatát alapul véve arra bíztatlak, hogy vedd szerbe-számba azokat, akiket az Úrtól kaptál. Minél hálásabb vagy valakiért, annál nagyobb szeretettel viszonyulsz hozzá! Ha valakivel megkopott már a kapcsolatod, akkor is keresd és vedd észre a hálára indító tényezőket életében, és ha sikerül erre nézned, közelebb kerülsz hozzá!

A hangya üzenete ez: „készülj fel!”. Ő akkor készül fel a télre, amikor még tart a nyár. Ez azért van, mert:
1) Szeme a jövőt fürkészi. Nem tudod meg nem történtté tenni a múltat, de ha hagyod, akkor a múltad tönkretehet téged. A lehetőségeid nyara gyorsan elmúlik. A tél eljön, akár fel vagy rá készülve, akár nem. Emlékszel Krisztus példázatára, amelyben az öt balga szűznek nem volt olaj a lámpásában, és nem engedték be őket a menyegzőre? Ha nem állsz készen, amikor eljön a te időd, akkor elszalasztod a lehetőséget.
2) Képes arra, hogy elhalassza az élvezetet. Ha nincs türelmed várni, akkor elmulasztod vagy tönkreteszed azt, amit Isten tervezett számodra. A hangya fogja a nyáron meglévő forrásait, és elteszi azokat a télre. Netalán odajön valaki más, hogy megtegye ezt helyette? Nem. Vannak ragadozók, amelyek lehetőséget keresnek arra, hogy ellopják, amit megszerzett? Igen. De ő annyira arra koncentrál, ahová el akar jutni, hogy nincs ideje amiatt aggódni, ahol most van.
3) Önmagánál nagyobb ügyet szolgál. Láttál már valaha hangyát munka közben? Belemélyeszti csáprágóit egy olyan kenyérmorzsába, amely háromszor akkora, mint ő maga, és elvonszolja oda, ahová ő próbál eljutni. Talán azt mondod: „Ez túl nehéz nekem, nem tudom egyedül cipelni”. Nem is kell! Olvasd csak el: „Dicsőség Istennek, aki az ő hatalmas erejével bennünk munkálkodva sokkal többre képes, mint amennyit mi valaha is kérni mertünk vagy akár csak megálmodni tudtunk” (Efézus 3:20 TLB).

A harag tövise ellen a legjobb orvosság: könyörögni azokért, akik azt a szívedbe döfik. Ha imádkozol azokért, akik bántanak és megsértenek, mennyei békesség tölti be lelkedet. A keserűséget csak a szeretet győzi le. Ne vigy át gyűlölködő érzést másnapra, ne menjen le a nap a haragodon. Még kevésbé vidd az örökkévalóságba! Győzzön a szeretet, hogy ott lehess, ahol nincs helye a sötét gyűlöletnek, csak a szeretetnek és a magasztalásnak

A haragvásból a vétek oly könnyen szárba szökken. Minden óra, minden perc drága ahhoz, hogy haragban, dühben teljék. S főleg: vétekben! Hányszor megfogalmazták már ezt a páli tanácsot személyiségépítő vagy pszichológiai könyvek. Engedjük el a haragot. Bocsássunk meg. Béküljünk meg. Megnyugvásunk, harmóniánk érdekében s a másik ember felé való nemes gesztussal kérjük/fogadjuk a bocsánatot. Nekünk, akik kegyelmet kaptunk, megbocsátást, hogyne kellene megbocsátanunk, bocsánatot kérnünk? Húsvét hetében mi lehetne számunkra aktuálisabb üzenet, mint ez? (Kőháti Dóra)

…a hatalmas templom tele volt hívőkkel és a zene szerelmeseivel. Amikor az orgonaművész befejezte csodás hangversenyének utolsó tételét is, a rövid csönd után az épületet földrengésszerű taps rázta meg. A művész csendes mosollyal kiállt a karzat mellvédjére, és mutatóujjával felfelé mutatott. A vastaps közepette csak a szájáról tudtuk leolvasni, amit mond: „Soli Deo gloria”, egyedül Istené a dicsőség… (Sághy Balázs)

A hatalmat sok mindenre lehet használni. Használják is a hatalmasok. De ahol csak nyerészkedésre, egyéni boldogulásra használják, az rövid időn belül visszaüt. A hatalom a legtöbb embert megszédíti. A világban lévő pénzügyi-gazdasági válság hátterében egyértelműen az erkölcsi válság van. Felmenőink még ismerték a mondást: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Ez a józan és reális gondolkodás. Azonban a pénz hatalma annyira átszövi a világ számtalan országát, hogy odajutottunk, ahová. Számomra megdöbbentő, hogy egyre több országról derül ki: 10%-tól is magasabb államháztartási hiányt halmoztak fel. Vajon ott nem a bevételhez igazítják a kiadásokat? Isten józanságra, mértékletességre, bölcs gondolkodásra kér mindenkit, legyen valaki hatalommal bíró

A harag emberi érzés, mely kisebb-nagyobb mértékben jelen van életünkben. A kérdés leginkább az, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben? Óvakodjunk a túláradó haragtól, mert nagyon ártalmas. Kegyetlen indulatnak nevezi az Ige. A túláradó harag is hatalmas károkat tud okozni emberi kapcsolatokban, sőt az egészségben is, de Igénk a féltékenység veszélyeire hívja fel a figyelmet. A féltékenység még a haragtól is nagyobb indulatot tud előhozni az emberből. Házasságok, barátságok mehetnek tönkre a féltékenység miatt. Sőt, időnként emberéletet is követel e kegyetlen indulat. Hogyan lehet elkerülni? Szeress, ne légy félreérthető, ne adj okot a féltékenységre, gyakorold a hűséget és az Úrnak való engedelmességet! Ha ezekben élen jársz, nem lesz részed a féltékenység bomlasztó indulatában.

A harc hatása az, hogy megkeményít. A lelki harcé is (gondoljunk csak a Jelenések levelére az efézusi gyülekezethez, amelyik a tévtanítókkal való csatározás élethelyzetébe kényszerült bele. Nekik írja: „az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet”). Ez nem jelenti, hogy azokat nem kell megharcolni, vagy hogy a lelki kár végett a gonosznak inkább engedni kell, hogy akaratát végbevigye. Arról van szó csupán, hogy a harcok közepette is törekedni kell az igaz és érző emberség megőrzésére, annak a folyamatos regenerálására. Nem fog menni saját erőből. A Szentlélek segítsége kell hozzá. A harcban erősnek kell lenni és maradni, küzdelem közben nem lehet kétségeskedni, mert az egyenlő a csatavesztéssel. Az ember kétféle és ellentétes elvárásoknak egyszerre képtelen megfelelni. Szükségszerű akkor, hogy a harcok elembertelenítsenek és érzéketlenné tegyenek? Nem, ha nyitottak maradunk Isten felé. Ő tudja, meddig kell keményen küzdeni, és mikor kell leállni. Ha figyelünk rá, időben leállítja a tisztességes harcost. Vannak harcok, amiket vállalni muszáj. Ne akarjuk elkerülni őket! Ettől sem a helyzet nem lesz jobb, sem a mi személyiségünk. De figyeljünk a Szentlélekre, hogy megőrizzük emberségünket, és tudjuk, mikor kell megállni!

A harc menete az, hogy Krisztus kiküldi az evangéliomot és nem engedi üresen visszatérni. Elvégzi, hogy igéje sokakat megnyerjen és országa növekedjék. Szent háború ez, igazi keresztes hadjárat. Mert ezzel hódit el az ördögtől s vissza tulajdon országába sokakat. Csak nagyerejű hős tehet ilyent. A 149. zsoltár azt írja, hogy a szentek is kétélű fegyvert ragadnak kezükbe. Nem e világ testi fegyverét, hanem Krisztus ajakának lelki kardját. Ezt a kardot forgatják s vele pogányokat, népeket, királyokat győznek le minden bölcseségükkel, szentségükkel egyetemben s foglyul ejtve, Krisztusnak vetik alá őket. Íme, mily nagy a dicsősége Isten szent harcosainak!
Erre segélj, mi Krisztusunk,
Mivel mi csak benned bízunk
Segélj szent neved által;
S mi, hű nyájad akkor neked
Vígan mondunk dicséretet
Örök hálaadással.

A házasok tízparancsolata
1. Légy nyitott és fejlődőképes!
A házasság nem révbe érkezés, nem végcél - tudnod kell növekedni és elmélyülni a szeretetben házastársaddal.
2. Fogadd el házastársad másságát!
Ne ámítsd magad, hogy majd TE megváltoztatod házastársad egyik vagy másik tulajdonságát - na akard őt saját hasonlatosságodra formálni. Ez még egy embernek sem sikerült!
3. A MÁSIKAT akard boldoggá tenni, ne saját boldogságodat hajszold!
“Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja felebarátaiért.”
“Szeretlek, mert vagy, mert ilyen vagy. Elfogadlak és vállallak minden pozitív és negatív tulajdonságoddal együtt egy egész életre.”
Ajándékozd neki teljesen az igazi gazdagság minden forrását: a teljes figyelmedet (ő a legfontosabb ember az életedben!), az idődet.
4. Magaddal szemben szigorúság, társaddal szemben engedékenység!
Ne várj mindig mindent őtőle! (Se a házimunkában, se a lelkiekben!)
5. Házastársadat a sorban SENKI és SEMMI meg nem előzheti!!
Mindig mindenben ő legyen az első - nem a gyerek(ek), nem a szülők (!), nem a munka, nem a karrier . stb.
Amikor valaki házasságot köt, el kell vágni - és tudni kell elvágni - a szülőkhöz kötődő szálakat!
6. Legyen rugalmasan kialakítva a felelősségmegosztás!
Ki-ki képességei, természete szerint végezze a családban előkerülő tennivalókat, és eszerint tartozzon érte felelősséggel.
7. Legyen nyitott a család mások felé is!
A legtöbb házaspár összeborul, mint a káposztalevél. Ez nem egészséges, elszigetelődéshez, belterjes probléma-felhalmozódáshoz vezethet. Legyetek keresztény család, és vigyétek al más családokhoz is az Örömhírt!
8. Tiszted az életet. Fogadd örömmel a gyermekáldást!
Mondj IGEN-t az életre! Isten is IGEN-t mondott Rád! Ahol a (leendő) szülők igaz szeretettel szeretik egymást és Istent, és letették életüket-jövőjüket Isten kezébe, ott minden más - anyagi, munkaügyi, szabadidős, hobby stb. - szempont eltörpül. “Ami szükséges, azt megadja az Úr.”
A testi szeretet Isten ajándéka a Számotokra. Gondoltál már arra, hogy megköszönd Neki?
9. Ne feledd dicsérni társadat!
Ez a szeretet, az együttlét örömének egyik kifejezése. Ne érjen véget az udvarlás az esküvővel! Végy időnként feleségednek egy-egy szál virágot “csak úgy”! Készíts néha férjednek gyertyafényes vacsorát - csak az ő kedvéért!
Nem elég egyszer, az esküvőn elmondani: “Szeretlek!” - hanem minden nap ezer jelét kell ennek adni - és néha nem árt újra és újra elmondani. Ne mondd, hogy “Úgyis tudja!”, mert nem TUDNI akarja, hanem nap mint nap TAPASZTALNI!!
10. Legyen ünnep és lazítás is betervezve - kettesben!
“Az Úr napját szenteld meg!” A vasárnap nem arra való, hogy a férj túlórákat, fusimunkát végezzen, vagy a feleség egész nap süssön-főzzön, és a héten elmaradt házimunkát csinálja! Miből akarsz adni, ha nem töltekezel? Pár óra a mézesheteket idéző békességben, egy kellemes séta a természetben - felüdít egész hétre.

A házasság az, amit az esküvő után alakítotok ki. Nem csak úgy kialakul. Nektek kell felépítenetek előzékenységgel, türelemmel, támogatással és olyan szeretettel, melyet a „jobb adni, mint kapni” jellemez (Efézus 5:21-28). Ezért mondta Jézus: „Nem mindenki elég érett ahhoz, hogy házasságban éljen. Ehhez egy bizonyos adottság és kegyelem kell. A házasság nem való mindenkinek… ha képes vagy felnőni a házasság nagyságához, akkor tedd meg!” Másrészt viszont, ha egy férj és feleség Krisztust helyezi a házasságuk középpontjába, akkor kapcsolatuk olyanná fejlődhet, amihez képest társadalmunk szerelem-definíciója pehelykönnyűnek bizonyul a megmérettetésben.

A házasság is egy szolgálat, mert egymás szeretése, elviselése, gondoskodás, munka, gyermeknevelés, ez az élet folyamán komoly szolgálatot jelent. E-nélkül az életnek nincs értelme. Bár vannak benne nehézségek, kudarcok, olykor hibák, mégis gyönyörű elhívás, és megéri az a sok munka, mert a végén amikor az ember megöregszik, akkor érik be a gyümölcse. Nincs szebb mint mikor az ember látja gyermekeit, és azok gyermekeit, és még az is előfordul, hogy a dédunokák életét is szemlélheti. Minden Isten dicsősége.

A házasság isteni matematikája igen egyszerű! 1+1=1 -, azaz a megoldás az egy-ség! Ez azonban az Egy-Isten nélkül nem megvalósítható, kell hozzá az Ő ereje, hogy türelmet, kitartást, s megújuló szeretet kapjunk nap mint nap. A Mester is hangsúlyozza: “Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Elméletileg mindenki szereti önmagát, a gyakorlat azonban mást mutat: soha ennyi önmagával elégedetlen ember nem volt, mint manapság! Elégedetlen a testével (testképzavaros!) a lelkével (depressziós!) és elégedetlen a teljesítményével is (egy vagy két tálentumot kapott, de minimum ötöt akar még hozzá szerezni!). S ha valaki már fiatalon totálisan elégedetlen önmagával, milyen ember lesz belőle 10-20-30 év után? Megkeseredett, cinikus, rosszindulatú… Aki veszi a bátorságot, s Isten előtti józansággal gondolja át életét, az nemcsak maga lesz stabil, de Istenbe vetett hite által maga is biztonságot nyújt másoknak – elsősorban övéinek: társának, gyermekeinek, családjának. Aki feleségét szereti, az önmagát szereti. Pál, aki az egyedüllétet választotta a házasság helyett, talán éppen azért tudja hitelesen megítélni a “helyzetet”, mert kívülről látja azt. S amikor a “felettébb nagy titokról”, azaz a házasságról beszél, akkor egyben az Egy-házra is gondol, mert az Istenben hívők közössége akkor igazán egy család, ha benne a családok is EGY-ek… (Frankó Mátyás)

A házasság szentségében két ember összekapcsolja életét, idejük is egybefonódik. Megszűnik a “te időd” és az “én időm”, ettől kezdve már csak a mi időnk létezik. A teljes önátadás részeként a házasok egymásnak ajándékozzák idejüket, és ezzel gazdagodnak, hiszen mindketten részesei a másik idejének is. A mai élettempó mellett azonban ifjú házasoktól kezdve a többgyermekes szülőkig mindenki azt hangoztatja: nincs időm semmire, sohasem érek rá. Vannak családok, ahol egymásnak csak írásban üzennek, a szülők SMS-ben adnak utasítást gyerekeiknek, így aztán csak a gyakorlati kérdések kerülnek szóba. A “mi történt az iskolában” kérdésre csak a kapott osztályzatok, netán a büntetések felsorolása a válasz, de ha a gyerek megérzi, hogy szüleit igazán nem is érdekli iskolai előmenetele, előbb-utóbb a “semmi különös” lesz a válasz. Ez azért is “hasznos”, mert még kevesebb időt kell áldoznia egymásra a gyerekeknek és a szülőknek. Az érzelmek, barátságok alakulásának megbeszélésére, az élmények feldolgozására, a közösségbe való beilleszkedés segítésére sor sem kerülhet. A szülőknek egymásra sem jut idejük, jó, ha arról tudják egymást tájékoztatni, hogy ki mikor érkezik haza, mit kell megvásárolni, milyen hivatalos ügyeket kell intézni. Az ilyen házaspárokról mondják, hogy nem együtt, hanem csak egymás mellett élnek. A szülők feladata gyermekeiket megtanítani az idő jó beosztására és felhasználására is. Egy kamasz fiú mesélte, hogy amikor édesapja látta, hogy milyen silány könyveket olvas tucat számra, figyelmeztette: mára az irodalom olyan gazdag, hogy a jó könyveknek egy töredékét sem fogja tudni elolvasni egész élete folyamán. Használja ajándékba kapott idejét értékes művek olvasására. Emlékszem, gimnáziumi osztályfőnökünk is szokta mondani: “Atyafiak, jó könyveket ne olvassatok, abból túl sok van, csak a legjobbakat!” (Bíró László)

A házassági kapcsolat a legrégibb isteni intézmény, de csak itt a földön működik. Odaát hasonlók leszünk az angyalokhoz. A családi kötelékeket itt kell értékelni, megbecsülni és méltó helyére tenni. Modern világunk megszavazza a házasságon kívüli párkapcsolatot vagy az egyneműek házasságát, amit Isten igéje bűnnek nevez, és mindjobban ellene szegül Isten akaratának.

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát… Mennyi hazug keresztény ártott az évszázadok alatt az ügynek, Isten ügyének! És árt ma is, képmutatóként, szeretetlenül, áskálódva, hiteltelenül. Adja Urunk, hogy észrevegyük a pillanatokat, amikor minket is erre az útra akar csalni a nagy Ámító! (Bogdányi Mária)

A hazugság, hamisság magában hordozza a nyugtalanságot és a félelmet. Látszólag úgy tűnik sokszor, hogy a hazugok jobban érvényesülnek. Ha hosszú távon értékeljük az életet, azt tapasztaljuk mégis, hogy „az Úr átka van a bűnösök házán”, és a „rossz úton járókat utálja az Úr”. Akik hátat fordítanak Istennek, azok ki vannak szolgáltatva a gonosznak, és nincsenek az isteni védelem és áldás alatt. Inkább éljünk szerényebben, becsületesen, nyugodt lelkiismerettel Isten tetszésére, mint az életet habzsolva, de átok alatt! Így örökségünkké lesz a tisztesség!

A hazugság sohasem térül meg. Rövid távon előnyét láthatja a hazug, de amint valaki rádöbben, hogy megvezették, onnantól kezdve oda a bizalom. Hiszen kapcsolataink alapja a bizalom, amit egy – netán több – hazugsággal el lehet játszani, viszonylag hamar. Így van ez családon belül, de barátok között, sőt nagyobb közösségekben is. Aki hazudik, az hitelességét, becsületét veszíti el. Nem éri meg. A ti szavatokban az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami túlmegy ezen, az a gonosztól van – mondja Jézus. Jól ismerjük a közmondást: könnyebb utolérni a hazug embert, mint a sánta kutyát. Milyen igaz ez is! Aki hazudik, az szándékosan ferdíti el a valóságot. Ne legyünk ilyenek, hiszen Urunk mindent lát és hall, Őt nem lehet megvezetni…

A házunk, a lakásunk, az otthonunk az a hely, ahol biztonságban és “otthon” érezzük magunkat. Néha azért unalmasnak tűnik ez a hely, mert itt már mindent ismerünk, de minél távolabb kerülünk tőle, annál jobban érezzük hiányát. Honvágyunk van, vágyódunk az otthonunk után. Vágyódunk ahhoz a helyhez, ahol nem vagyunk idegenek, ahova mindig hazavárnak. Ha elindulunk a nagyvilágba szerencsét próbálni, egyetlen támpontunk marad csak, amire támaszkodhatunk, az otthonunk, ahol szeretnek minket. Van, akinek nem adatott meg az otthon melegének öröme, de Jézus szeretetével otthonunkká válhat a világ. Otthonunk lehet az Atyánál. Ha pedig már itt a földön beköltözünk ebbe a mennyei szállásba, akkor tapasztaljuk meg igazán az otthon szeretetét. Ha elhagyjuk ezt az otthont és megpróbáltatásokban lesz részünk, nem fogunk többé tévelyegni, mert szállásunk van az Atyánál, ahova mindig hazavárnak. Urunk Istenünk! A hétköznapok gondja, a munkánk, megélhetési lehetőségünk és néha kalandvágyunk messzire visznek el otthonról. De bármily messze is vagyunk ettől a számunkra biztonságos helytől, kérünk, őrizz meg bennünket, és ébressz honvágyat bennünk a te otthonod iránt. Ámen.

A Hegyi beszéd nem azt tanítja: teljesítsd a kötelességedet, hanem ezt: tedd meg, ami nem kötelességed. Nem kötelességed két mérföldre elmenni, vagy odafordítani a másik orcádat, ha megütnek; de Jézus azt mondja: ha az Ő tanítványai vagyunk, megtesszük ezt. Akkor már nem az él benned, hogy: “Jó, de nem tudok többet tenni, annyira hamisan állítottak be és annyira félreértettek.” Valahányszor ragaszkodom az igazamhoz, mindannyiszor fájdalmat okozok Isten Fiának. De ha felfogom az ütést, megkímélhetem Jézust ettől a fájdalomtól. Ez az értelme ennek az Igének: “Betöltöm, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek…” (Kol 1,24). A tanítvány tudatában van annak, hogy nem a saját becsülete forog kockán az életében, hanem Urának becsülete. Ne kutasd, hogy igazságos-e a másik, de légy te magad mindig igazságos! Mi mindig az igazunkat keressük: de a Hegyi beszéd azt tanítja: “Ne keresd a magad igazságát, de légy mindig igazságos.”

A Hegyi beszéd tanítása a természetes embert kétségbeejti – de éppen ezt akarta Jézus Krisztus is. Amíg bennünk van az az önigaz, magabiztos elképzelés, hogy meg tudjuk valósítani az Úr tanítását, addig Isten ránk hagyja, míg csak nem jutunk csődbe. Csak akkor megyünk hozzá, mint koldusok, hogy kapjunk tőle valamit. “Boldogok a szellemben koldusok.” Isten királyi uralmának ez a legelső alaptörvénye. Jézus Krisztus királysága nem a birtoklásra, hanem a szegénységre épül. Nem a Jézus melletti döntésünk az első, hanem a teljes semmiségünk átérzése: “El sem tudom kezdeni”! Erre mondja Jézus: “Boldog vagy!” Így lépünk be, és sokáig tart, amíg igazán elhisszük, hogy nincstelenek vagyunk! Szegénységünk tudata visz át azon az országhatáron, ahol elkezdődik Jézus Krisztus munkaterülete.

A hét a földi tökéletességnek, a három az isteni tökéletességnek a számszimbóluma. A 777 volna tehát a földön megvalósuló isteni tökéletesség száma. A hat = a megrontott tökéletesség, a tökéletesség hiánya. Háromszor együtt, 666 a földön, emberileg megvalósuló, de emberfeletti eredménnyel romboló tökéletlenség, mindaz, amiből az isteni tökéletesség hiányzik. Nem önálló hatalom, csak negatív erő, ellentéte a jónak, a szeretetnek, mindannak, ami Istentől származik. Azonnal megjelenik mindenütt, mihelyt Istenről levesszük a szemünket. Kegyelmes Istenünk, adj nekünk ígéreted szerint értelmet, hogy ne tévedjünk el szent igédnek értelmetlen, saját elképzeléseink szerinti boncolgatásában. Tudjuk, nem vagyunk képesek arra, hogy könyved hatalmas szimbólumait mind meg tudjuk érteni. Adj elég alázatot, hogy megálljunk ott, ahol értelmünk nem talál világos magyarázatot. De ahol megtalálja, ott tudjunk abból erőt nyerni. Őrizz meg a gonosztól. Őrizz meg attól, hogy szemünket bárki vagy bármi másra irányítsuk, mint a te mindenható hatalmadra és szeretetedre. Ami nem tőled jő, az gonosz. Hadd ismerjük fel és tartsuk távol magunktól. Bocsásd meg tökéletlenségünket és szabadíts meg tőle. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A hetekben átélt rettenetes szélviharok alkalmával mindannyian láttuk a szél erejét és munkáját hazánkban. Ezekben a napokban még inkább elgondolkoztam, hogy milyen különleges természeti jelenség a szél: hetekig észre sem vesszük, hogy van levegő körülöttünk, azután ugyanaz a levegő hatalmas erővel mutatja meg magát. Jézus ezzel a természeti jelenséggel magyarázza meg Nikodémusnak a Szentlélek munkáját, hiszen ilyen a Szentlélek is – olykor nem érezzük, de akkor is belőle élünk, máskor pedig végigsöpör az életünkön vagy közösségeinken, és kiforgat a helyéről mindent. Mindezt nem rombolásként teszi, hanem éppen ellenkezőleg: ezzel épít Istennek tetsző életeket és gyülekezeteket. (Deák László)

A hétköznapi élet minden részletére vonatkozóan van Istennek kijelentett szava, amivel kipróbálhatjuk gyakorlati megtapasztalásainkban, hogy mennyire hiszünk Istenben. A hit roppant elv, mely mindig Jézus Krisztust teszi az első helyre: “Uram, te ezt és ezt mondtad (pl. Mt 6,33), őrültségnek látszik, de én a Te szavadra megkockáztatom.” Állandóan harcolnunk kell azért, hogy észhitünket valóságos személyes tulajdonunkká tegyük. Isten olyan körülmények közé visz, ahol növeli hitünket, mert a hit természete az, hogy tárgyát valósággá változtassa. Amíg Jézust nem ismerjük, Isten inkább elvont fogalom nekünk, nem tudunk hinni benne. De amint meghalljuk Jézus szavát: “Aki engem látott, látta az Atyát”, olyan valaminek vagyunk a birtokában, ami valóság, és hitünk határtalan. A hit az egész ember helyes viszonyát jelenti Istennel Jézus Krisztus Szellemének ereje által.

A hétköznapokban megmutatkozó bölcsesség szembetűnik az embereknek, és előbb-utóbb elismerik. Sokan eltékozolják az Úrtól kapott bölcsességet, mert a világ szerintit keresik, később viszont szeretnének a közösség vénei közé tartozni, de hiányzik az életükből az a bölcsesség, amely felmagasztalná őket. Ezt a koszorút nem lehet másként megszerezni, sem semmivel helyettesíteni. Isten nem veszít azzal, ha mi nem törődünk útmutatásaival. Ő megvalósítja, amit eltervezett. Csak mi veszítünk, és elmaradnak azok az áldások, amelyeket ugyan elkészített nekünk, de mi nem törődtünk vele. Lásd be ezen a reggelen, hogy minden másként alakulna az életedben, ha valóban az ő bölcsessége irányítaná az életedet! Ma reggel már készülhetsz a holnapi alkalomra azzal, hogy leteszed a saját elgondolásaidat, és kéred tőle a bölcsességet. Ha már ma reggel készíted a szíved Isten szavának meghallására, holnap el fog jutni Isten igéje a szívedig. Már most készülj Istened elé!

A hiábavaló dicsőség keresése az érzékenykedés, a neheztelés és a harag kimeríthetetlen forrása. Az alázatosság szabaddá teszi az emberi együttélést a súrlódásoktól és csúnya viszályoktól. Az alázatos tanítvány nem tartja magát méltónak a dicséretre, és hálás azért a meg nem érdemelt megbecsülésért, hogy Isten gyermeke lehet. Ehhez képest minden más értéktelen előtte. A lélekben megalázkodó emberek mélyen belelátnak a saját bűnös, romlott szívükbe. Ismerik magukat és ezért másokat különbnek tartanak maguknál, tisztelettel vannak irántuk. Ilyen alázatos, önzetlen, békességkeresők vagyunk-e, akikben a Megváltó báránytermészete uralkodik?

A hírek hallatán a legtöbb ember fél és retteg, hogy vele, vagy hozzátartozójával is bármikor megtörténhet bármilyen tragikus kimenetelű baleset. De ne félj! Nem a félelem lelkét kaptuk. Ha félsz, imádkozz az indulás előtt, és kérd az Urat, hogy őrizzen meg, és vegye el a félelmedet. Ha hittel kéred, és nem kételkedve, akkor a legnagyobb viharban is nyugodtan fogsz repülni, és nem fogsz aggódni.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy aki keresztény, azzal soha semmilyen baleset sem fog megtörténni. A Földön élünk, ugyanúgy ki vagyunk téve a világ szenvedéseinek, de ha mégis baleset történik velünk, biztosak lehetünk abban, hogy a körülményekhez képest, a lehető legjobban fog alakulni a végkimenetel.
Ezt nem csak hittel, hanem tapasztalatból is mondom. Ha csak a saját életemet veszem alapul: ütött már el autó, egy fadarab végigszántotta a koponyám tetejét, rozsdás szög fúródott a talpamba, és még sorolhatnám. De az Úr megőrzött, maradandó sérülésem nem lett, és semmiféle félelem vagy gátlás nem alakult ki bennem. Ezt pedig Jézusnak köszönhetem, aki megőrzött, hogy komolyabb bajom ne legyen, és békességet adott a jövőre nézve.
Te se aggódj életed felöl, hanem hálaadással dicsérd az Urat, mert az Ő kezében vagy egyedül biztonságban!
És egy csodálatos ige, azokban az időkben, amikor a katasztrófák mindennaposak:
„Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el… Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátorodhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Zsoltárok 91:5-12.

A hit a látás különleges adománya. Nem szem kell hozzá, hanem szív és lélek. Akinek szíve tiszta, akinek lelkére nem telepedett rá a bűnök, a vétkek, a mulasztások pora, az átérzi és átéli a Lélek rezdüléseit, s meglátja, mi az Isten akarata az ő életében is. Ez a Szentlélek munkája, mely vigasztalást ad nehézségeink közepette, s erőt ad, hogy végigfussuk életünk nekünk rendelt pályáját…

A hit a lélek Isten iránti magatartása, tehát semmiféle törvény nem sújthatja. Ezért ha valaki cselekedetekkel akarja lelkiismeretedet megterhelni, s úgy állítani Isten elé, biztos lehetsz abban, hogy az ördög tanítását hallod. Különítsd el a kettőt épp úgy, mint az eget és a földet, a nappalt meg az éjszakát. A hit a lélekre tartozik, a cselekedet pedig a testre. A hit az égre néz fel, a cselekedet a földre néz le. A hit Istenre irányul, a cselekedet a felebarátra. A hit föléje szárnyal minden törvénynek s a törvény ura, a cselekedet pedig törvény alá esik és szolgája a törvénynek.
Jézus világosságom,
Jézus reménységem,
Csak benned lelek üdvöt,
Másban, semmiben sem.
Bátorságom, örömöm
Csak őbenne van itt,
Ítélettől, haláltól
Jézus megszabadít.

A hit — a valóságos hit, a bibliai, az igei hit — a szívből származik, nem a fejből. Mit jelent szívvel hinni? Mi az ember szíve? Nos, itt nem arra a fizikai szervre gondolunk, amelyik a vért pumpálja a testben és életben tart. Nem tudnál jobban hinni a fizikai szíveddel, mint az ugyancsak fizikai kezeddel, szemeddel, füleddel, orroddal vagy a lábaddal!
Gondoljuk csak meg, hogyan is használjuk a ‘szív’ fogalmát. Amikor egy fának a szívéről beszélünk, a fa középpontjára, a legbelső, lényegi részére gondolunk. Amikor egy téma ‘szívéről’ beszélünk, a téma legfontosabb részét értjük alatta, az idegközpontját, azt a részét, ami körül minden más forog.
Hasonlóképpen, amikor Isten az ember ‘szívéről’ beszél, az ember legfontosabb részéről — az ember lényének központjáról — a szelleméről beszél!

A hit állásfoglalást jelent. Az észhit programja szerint csak magamban bízom és kizárok minden egyebet, ami nem egyeztethető össze ezzel az állásfoglalással. A személyes hitben erkölcsileg rábízom magam a hitnek erre az útjára és vonakodom bármiben is megalkudni. A hit egyéni útjára jutva pedig szellemileg rábízom magam Jézus Krisztusra és elhatározom, hogy ebben a dologban egyedül az Úr uralmát ismerem el. Amikor szemtől szemben állok Jézus Krisztussal és Ő azt mondja nekem: “Hiszed-e ezt?” – rájövök, hogy a hit olyan egyszerű, mint a lélegzetvétel és megdöbbenek rajta, miért voltam olyan ostoba és miért nem bíztam benne már előbb is.

A hit az az aranyszál, amely gyógyuláshoz vezet, és amelyen a szív az égbe emelkedik. (Josef Berger) Süketeket hallóvá, némákat beszélővé? Miféle csodagyógyszerrel? Mégis, hogyan lehetséges ez?! Ha ma az orvosoknak a kezében lenne ez a csodaszer? Márpedig a kezükben van! És nem csupán az orvosoknak. Mindenkinek! Minden embernek, akinek hite van Jézus Krisztusban. Mert ő az orvosság. Hit által. Ez nem holmi szemfényvesztés, mint napjainkban annyi más! Nem! Ez nem olyan gyógyszer, amelyet ha beveszünk, elmúlik ugyan a fejfájásunk, de ha allergiásak vagyunk rá, kiütésesek leszünk tőle. Nem olyasfajta megoldás testi-lelki bajainkra, mint amilyen részmegoldásokat világunk kínál! Ez nem kuruzslás, nem varázslat, nem természetgyógyászat, hanem a hit ereje. Hitünk ereje Jézusban. A süket hallott, a néma beszélt. Velünk is megtörténhet ez. Kigyógyulhatunk minden nyomorúságunkból. De csakis hit által. Mert Urunk az egyetlen igaz orvosság. Az egyetlen hatásos gyógyír. Neki semmi sem lehetetlen. Forduljunk hát bátran őhozzá, ha testi-lelki bajok gyötörnek. Őszinte hitért könyörgök hozzád, Istenem! Hitért, amely minden akadályt legyőz. Hitért, mert hit által minden lehetséges. Ajándékozz meg! Segíts meg! Csak tebenned bízhatok. Ámen.

A hit azáltal fejlődik ki bennünk, hogy elmélkedünk Isten Igéjén. A félelem úgy alakul ki, hogy elmélkedünk a sátán hazugságain. Isten Igéje a Szellem kardja. Ezt használd minden alkalommal, amikor a sátán ellened jön. Tartsd magad elé a hit pajzsát, és oltsd ki az ördög tüzes nyilait. Szóld a hit szavát, és a félelem el fog távozni.

„A hit azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk, és biztosak vagyunk abban, amit nem látunk. Ezért kaptak dicséretet a régiek” (Zsidók 11:1-2 NIV). Tehát hitben járni azt jelenti, hogy: 1) bízunk Isten hűségében; 2) olyan egyszerű emberek nyomdokait követjük, akik nagyszerű dolgokat tettek; 3) használjuk a hitünket, mert ez a mennyei pénznem.

A hit azt jelenti, hogy kilépsz az ismeretlenbe, amit még nem próbáltál, és meglátod Isten kegyelmét munkálkodni egészen váratlan módon. Vannak az életben „Isten-pillanatok”, amikor le kell győznöd félelmedet, és lépned kell hitben. Ha nem teszed, lekésed őket.

A hit élő dolog. Csak a jelenben valóságos. Ezért annak dől neki, ami előtte van. A hit személyes történetében sajnos tagadhatatlanul előfordulnak visszaesések, gyengeségek, sőt még törések is. Saját magunkkal szemben is a legfőbb kötelesség mindig az, hogy buzdítsuk magunkat az állhatatos igyekezetre Isten iránt.
Egyik énekünk refrénje frappánsan így foglalja össze az igazság két részét:
Teljesen elég, teljesen elég,
elég nékem Jézus vére.
Ó, de remeg a szívem,
vajon Jézus Mesterem
hogy lesz vélem megelégedve?
A lényeg az, hogy Krisztus útján minden igyekezetemre szükség van, hogy lelkemmel végletes baj ne történjen. Gyakorolni kell magam a bűnvallásban, a jóra való igyekezetben, a szolgálatban, s amikor rám tör a lélek közömbössége, akkor a megújulás keresésében. Ha így teszek, akkor jogom van reménykedni Krisztus ígéretében: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” (Jn 10,28)

,,A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket.” A hit és a tudás az ő számára nem ellenkezett egymással: ,,A kegyelem ajándékai oly módon fűződnek a természethez, hogy azt nem szüntetik meg, hanem tökéletesítik. Ezért a hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk, nem oltja ki a természetes tudás fényét, amely természetes örökségünk.” Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.

A hit és az életmód nem választható el egymástól. Amikor az mégis elkezdődik, akkor hamarosan mindkettő meghal. Ahogyan egy ismeretlen internetes író fogalmazta: „Hinni csak tettel lehet, tenni csak hittel. (A hit és a tett egy.)” Mennyire igaza van. A hitnek és a tettnek ez az egysége az, ami gyümölcsözővé teszi az Istennel való megbékélésünket. Nincs foltozgatás, nincs javítgatás, el kell fogadnunk, hogy teljes cserére van szükség. Ez az elfogadás feltétele annak, hogy az Ember Istennel megbéküljön. „Béküljetek meg az Istennel!” – kéri Pál apostol. És igaza van.

A hit kezdete szívünkben a vágy. Felébredt-e benned a remény, hogy én is lehetek boldog ember? Ha igen, azt mondja most az Úr, hogy ami felébredt benned, az megmarad. Az élet fejlődő, növekvő élet. A remény egyszer látássá teljesedik. Hinni, remélni csak a földön lehet. Amikor átlépsz a nagy kapun, nincs hit, mert látássá lesz. Látod, hogy van üdvösség, van kárhozat, hogy minden igaz. Egyetlen valami, ami átlépi a mennyország kapuját a szeretet. Azért a legnagyobb! Ha véget ér a hit, ha véget ér a remény, ez az egy megmarad. “Legnagyobb a szeretet.” De a legnagyobb bűn visszautasítani ezt a szeretetet. Ennél nagyobb bűn nincs. Erre mondja a Biblia, hogy halálos bűn. Aki visszautasítja, a legnagyobb bűnt követi el. Nem tudom, mit csinálsz majd egyszer, ha utolér a visszautasított golgotai szeretet? Bár itt érne utol, nem az örök kárhozatban. Tudod, mi a kárhozat? Egy örökkévalóságon keresztül éget majd a golgotai kereszt, az átszögezett két kéz, a könnyes szempár, a töviskoronás fő. Megbocsáthatatlan bűn visszautasítani Isten Jézus Krisztuson keresztül kereső szeretetét. Nagyon kérlek, meg ne tedd! Meg ne keményedjen most a szíved! Isten még egyszer felmutatja neked Jézust: így szerettelek! Senki nem fog elkárhozni bűneiért, de azért igen, hogy visszautasította Isten megváltó szeretetét. Nagyon bánt, ha az Isten szeretetéről szóló Ige nem érhette el a szíved. Fáj, ha nem tudtam igazán elmondani, hogy megértsd, mekkora a szeretetadósságod Istennel szemben.

A hit legbővebb forrása a Krisztus keresztjéről való elmélkedés. (C. H. Spurgeon) Már a legrégebbi zsidó próféták is azt jövendölték, hogy az Isten Krisztusának, a Megváltónak szenvednie kell majd; vagyis ami megtörtént, annak isteni rendelés alapján így kellett történnie. Krisztus emberré lételében Istennek az a terve válik nyilvánvalóvá, hogy semmiképpen nem hagyja elveszni gyermekeit, hanem mindent elkövet, hogy visszavezessen mindenkit a teremtés eredeti teljességébe. Isten úgy viszonyul az elbukott és megromlott emberiséghez, hogy hűtlenné vált teremtményeit Krisztus üdvözítő műve által üdvözíti és visszatéríti magához. Fiának halála és feltámadása által pedig megment és megszabadít bennünket a halál ellenséges hatalmából. Isten nem passzív szemlélője az eseményeknek, hanem bölcs irányítója azoknak. Jézus halálának dicsősége abban áll, hogy maradéktalanul teljesítette Atyjának akaratát. A dicsőség és a nagyság koronáját éppen teljes engedelmessége által nyerte el: megtapasztalta és átélte, mit jelent meghalni, ezáltal le is győzte a halált, és Atyja dicsőségesen feltámasztotta. Mivel Krisztus minden következményével együtt vállalta az emberi életsorsot, és tapasztalatból tudja, mit jelent embernek lenni, ezért lehet ő a mi első és legnagyobb Főpapunk, akinek a mi bűneinkért bemutatott engesztelő áldozata olyan egyszeri és tökéletes áldozat, mely megszabadította a bűnös emberiséget a halál fogva tartó hatalmától. Legyőzte azt az akadályt, amely az embert elválasztotta Istentől, és megmutatta, hogy aki őt követi, ha testileg meg is hal, örökké élni fog: nincs többé félnivalója a haláltól. Urunk, Istenünk, aki a halálból az életre keltetted Krisztust, a mi Megváltónkat, hogy új élet teremtője legyen: törd meg bennünk a bűn hatalmát, hogy új teremtés legyünk Krisztusban. Ámen.

A hit ma azt jelenti, hogy nem a körülmények szorítása, hanem Jézus Krisztus ereje és hatalma határoz meg. (Baranyayné Rohn Erzsébet)

“A hit, melyet Isten elvár, nem a hittételek elismerése csupán, hanem olyan hit, amely szeretetből fakad, és megtisztítja a lelket… Nézzetek fel a keresztre és tegyétek fel a kérdést: Hát tényleg értem áldozta fel magát Jézus? Azért szenvedte el a kereszten a gyalázatot, a szégyent és a kegyetlen halált, mert engem akart megkímélni a bűntudat gyötrelmeitől és a kétségbeesés rémétől? Tényleg azért halt meg, hogy leírhatatlan boldogságban lehessen részem az Ő országában? Tekints fel arra, akit átszegeztek a bűneid és fogadd meg: »az Úr szolgálatára szentelem az életemet«. Nem fogok össze többé azokkal, akik ellene lázadnak. Amim van, és ami vagyok, úgyis túl kevés, hogy annak szenteljem, aki annyira szeretett engem, hogy az életét, egész isteni lényét adta értem bűnös, tévelygő emberért. Különítsétek el magatokat a világtól, álljatok át az Úr oldalára! Áldott az, aki engedelmeskedik az örök élet beszédének! Bizonyosan el fog jutni a teljes igazságra az igazság Lelkének vezetésével. A világ ugyan nem fogja szeretni és dicsőíteni, de a menny szemében drágakővé válik. »Nézzétek mily nagy szeretetet adott nékünk az Isten, hogy az Ő fiainak neveztetünk!« (1Ján 3,1)” (Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 154, 156. l.)

A hit nem határt szab és korlátoz, hanem kitágítja az élet szentségéről alkotott elképzeléseinket. A hit nem ahhoz szükségeltetik, hogy elhiggyük a földi “hihetetlen dolgokat”, hanem ahhoz, hogy meglássuk általa a mennyi valóságot. Ha Isten csodák részesévé enged tenni minket, azok soha nem általános bizonyítékok, hanem jelek, melyek túlmutatnak önmagukon. Létünk – mely a legnagyobb csoda(!) – megértéséhez szükséges az Isten jelenvalóságának/dicsőségének/nagyságának stb. átélése. Behatárolt, megismételhetetlen létünk csodáját Teremtőnk nélkül aligha tudjuk felfogni. (Isten nélkül ugyanis túl sok puzzle hiányzik a képből, hogy az számunkra értelmet nyerjen.) Az Örökkévaló “ÖregIsten/NagyIsten” azért enged(ett) meg olyan történéseket a világban, melyek földi szemmel nézve hihetetlenek, hogy egyre nyilvánvalóbbá tegye számunkra, az életünkben megnyilvánuló gondviselő szeretetének célja van: el akar juttatni mindannyiunkat Önmagához. Ehhez azonban a mi igenünkre is szüksége van, hiszen a hit – ahogyan a szeretet is – az önkéntességen, a szabadságon alapul. (Frankó Mátyás)

A hit olyan dolgokra vonatkozik, melyeket emberi eszközökkel nem lehet megragadni. A jövőt csak remélhetjük. Istent, a mennyországot e földön soha nem fogjuk látni, de magatartásunkat döntően meghatározza, meg vagyunk-e róla győződve vagy sem. Hit nélkül nem lehet élni. A mindennapi életben is több az, amit hiszünk, mint amit tapasztalunk. Azért olyan értelmetlen mondás az, hogy azt hiszem, amit látok. Még értelmetlenebb, ha Istent csak akkor hinném, ha létét be tudnák nekem bizonyítani. Bizonyítani csak azt lehet, ami a hatalmamban áll. Ha Isten valóságát emberi eszközökkel be lehetne bizonyítani, hatalmunkban lenne, nem lenne Isten. Ennek igényét a népi mondás jellemzi: a bolha köhög. A hit Isten látásának érzékszerve. Számára Isten léte és hatalma mindenben megmutatkozik: az anyagi mindenség csodáiban, az élet rejtelmeiben, egyetlen sejt tökéletességében, lelkünk nyugalmában, biztonságában. A színvak nem látja a virágok színeit, hiába ragyognak. Színvak társadalom bolondnak mondaná a színekről szóló beszédet. A hitetlennek nincs érzékszerve Isten látására. De attól Isten és világa éppen olyan valóság, mint a virágok színei. Azért olyan fontos a Jézus sokszori áldása: Láss! Hatalmas Istenem, te sokszorosan megmutattad magad a teremtés csodáiban. Köszönöm, hogy az én nemzedékem a világ és az élet tökéletességének egyre több csodáját ismerheti meg a tudomány eszközeivel, s én minden új felfedezésben jobban láthatom teremtő bölcsességedet. De világosan Krisztusban látlak, az ő szeretetében, önátadásában, tökéletes, soha el nem avuló, az emberi társadalom egészsége számára egyedüli, gyakorlati lehetőséget jelentő tanításában. Segíts, hogy megingathatatlan hittel tudjak hinni, s hogy hitemet segítségeddel másoknak is képes legyek átadni. Ámen.(Varga László: Isten asztaláról)

A hit olyan, mint a film – a sötétben hívják elő. A sötét napok elérik, hogy úgy támaszkodjunk Istenre, ahogy egyébként nem tennénk. Az igazság az, hogy ha a hitünk soha nem volna próbára téve, akkor semmi sem késztetne arra, hogy keressük Istent, és közelebb kerüljünk hozzá. Edward Mote azt írja: „Amikor úgy tűnik, hogy a sötétség eltakarja az Ő arcát, változatlan kegyelmében nyugszom meg. Amikor körülöttem minden összeomlik, akkor Ő minden reményem és támaszom. Krisztuson, a biztos kősziklán állok, minden más talaj csak süllyedő homok.” Könnyű olyankor dicsőíteni Istent, amikor jó egészségben vagy, és a számláid be vannak fizetve. De amikor a világosság hirtelen sötétségbe fordul, akkor fedezzük fel, miből van a hitünk, és miben bízunk igazán. Ilyenkor fejlődik ki az éjszakai látásunk!

A hit olyan mint egy sötét helyen való járás, mert sötétben tapogatózunk, de van valamink ami segít ebben. Hitben járunk és nem látásban, ezt mondja az írás, valóban amikor valakiért imádkozunk, elhisszük, hogy az Úr meghallgat minket és cselekszik. Nem látjuk, csak tudjuk, mert sokszor ezek a gyógyulások később következnek be, de hisszük, hogy úgy lesz. Köszönjük a hit ajándékát, ez a mi pajzsunk.

A hit pajzsát is újra meg újra kell kapnunk. Csak az Isten Lelke által belénk plántált hit áll meg. Nem a könyvből tanult „hit”, hanem a szív élő hite vezet győzelemre. Maga Isten erősít meg. A kételkedésnek a hit ellen intézett támadásait ismételten vissza kell vernünk a hit „mégis” szavával. És ha úgy tűnik, hogy minden ígéret semmivé válik, annál erősebben kell ragaszkodnunk Hozzá és a mindig szavahihető Igéhez, még a legnagyobb sötétségben is.

A hit szavainak szólása egy nagyszerű szellemi gyakorlat. Például ha a hitedre alapozva akarsz meggyógyulni, akkor a gyógyulással kapcsolatos Igéken gondolkozzál, és azokat szóld. Ne arról beszélj, hogy milyen rosszul érzed magad, inkább idézd az Ésaiás 53:5-öt. Mondd ezt: „Jézus megsebesíttetett a bűneimért, megrontatott a vétkeimért, békességemnek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel, dicsőség Istennek, meggyógyultam!” Ha kitartóan elmélkedsz ezen az Igén, és folyamatosan szólod, akkor a benne rejlő igazság kezd majd derengeni. Gyökeret fog verni a szívedben, és elkezd növekedni. Végül valóban a szíved teljességéből fogod ezeket a szavakat szólni. Amikor ez megtörténik, nem fog számítani, hogy milyennek tűnnek a körülményeid. Tudni fogod, hogy megvan neked, amit hiszel, és maga az ördög sem lesz képes erről lebeszélni. A reményből hited lesz, és látni fogod azokat a hegyeket elmozdulni!

A hit tényeken alapul — Isten Igéjének a tényein. A hitetlenség teóriákon alapul. Én így határozom meg a teóriát: „A teória olyan feltételezés, ami a vitatott téma ismeretének a hiányából fakad.” Sok egyház azért van tele hitetlenséggel, mert túl sok teóriát hallottak.
A hitetlenség lelkülete került túlsúlyba a szolgálatokban; a szegény, drága nyáj meg csupán annak a terméke, amit lelkipásztoraiktól hallottak prédikálni. Igazában úgy tudunk a legjobban segíteni az embereknek, ha megmondjuk nekik, hogy mit mond a Biblia — azt adjuk nekik, amit Isten Igéje mond — nem pedig azt, amit ember mond.
Az ember tévedhet, Isten sohasem téved. Nem számít, hogy milyenek a körülmények — nem számít, hogy mi történt az életedben — Isten Igéjének van mondanivalója azzal kapcsolatban. Tudd meg, mit mond Isten Igéje! A hit jönni fog — és megváltoztatja a dolgokat a te javadra.

A hit valóság az emberi történelem minden egyes szakaszában. Nem valami jelenség a többi mellett, hanem központi jelenség az ember személyes életében; ezért nyilvános is meg rejtett is. Általános és konkrét, változékony és mindig ugyanaz. (Paul Tillich)

A hitben való élethez bátorság kell. Legtöbben ezt nem fedezik fel, pedig így van! Bátorság kell ahhoz, hogy a betegséggel szembenézve felállj, és kijelentsd, hogy Jézus sebeiben meggyógyultál. Bátorság kell ahhoz, hogy higgy a gyarapodásban, és bedobd az utolsó filléredet az adományos dobozba, amikor a szegénység ott lebeg előtted. Lesznek olyan napok, amikor legszívesebben magadra húznád a takarót, és elbújnál – csak ne kelljen szembenézni az ördöggel. De ezt nem teheted meg. Mert nem úgy működik, hogy egyszer megharcolod a hit harcát, aztán elfelejtheted. Ha győzelemben akarsz élni, akkor újra és újra meg kell harcolnod.

A hitből való élet végső lépcsőfoka a jellemmé érlelődés. A jellem sok átmeneti formálódáson megy át. Amikor imádkozunk, úgy érezzük, hogy körülvesz Isten áldása és közben formálódunk. Aztán visszatérünk hétköznapi tennivalóinkhoz és a dicsőség eltűnik. A hitből élő ember nem szárnyra kapva emelkedik a magasba, hanem jár és nem fárad el. Itt már nem a megszentelődésről, hanem valami végtelenül magasabb hitről van szó, amelyet megmértek és kipróbáltak és amely valódinak bizonyult. Ábrahám nem a megszentelődés, hanem a hitből való élet mintaképe: a kipróbált hit a valóság Istenére épül. “Ábrahám hitt Istennek” (Gal 3,6).

A hitért való imádkozás reménytelen vállalkozás és elpocsékolt idő, mert minden hívő megkapta az isteni fajta hitnek egy bizonyos mértékét. Nem kell megszerezned. Nem kell imádkoznod érte. Nem kell böjtölnöd érte. Nem kell jó cselekedetekkel és jó magaviselettel kiérdemelned. Már a tiéd. Pál nem a bűnösöknek írt, hanem a hívőknek, a Római levélnek ebben a versében. Azt mondta: „…mondom mindenkinek közöttetek [nem a világon mindenkinek], …az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.” Minden hívőnek van hite! Isten adta nekik!

A hitetlenség az egy fennhéjázó, öntelt kevély állapot, ahonnan a legnagyobbat lehet lefele csúszni. Imádkozzunk azokért az emberekért akik a jólét miatt csak magukban bíznak, hogy el ne érje őket Isten büntetése addig míg meg értik Isten szavát. Bár az Úr türelmes, de visszaélni nem szabad vele.

A hitetlenség nem tud uralomra jutni. Az ember úgy van megteremtve, hogy nem tud élni a hitnek, a természetfelettinek valamilyen elfogadása nélkül. Azért az ateizmus agymosása soha nem győzhet. De felelőtlenségre tanít, s ez megfertőzheti a hitet. A Krisztus tanítása nem valami kényelmes elmélet. Az határozott meggyőződést, felelősséget, cselekvést, a rossz elleni kemény harcot követel, az pedig kényelmetlen a mai, kényelemre és felelőtlenségre vágyó embernek. Annyi kellemes, szépnek tűnő tanítás kering körülöttünk, elkerülhetetlen, hogy el ne gondolkozzunk tanításaik felett. A lélekvándorlás: ha nem teszem meg most, ráérek majd a jövő életemben. A spiritizmus: miért várjak, már most találkozhatok a halottakkal. A horoszkópok: szépek a csillagokat, majd azok megmondják, mit tegyek. Szép, különös szertartások gyönyörködtetnek. És egyik sem követel tőlem semmit. Közben szépen elkábulunk, és észre se vesszük, hogy elvész a jövőnk. Krisztus ma és mindörökké ugyanaz: életet követel és életet ad. Aludni akarsz, vagy élni, teljes értékű, egészséges életet? Nem vagy a magadé. Figyelj: arra hallgass, aki egész életedet kéri, és teljes életet ígér. Krisztusom, a tied vagyok. Ismerlek, tudom, hogy te nem változol. Minden korban csak az lehet boldog, csak vitte, viszi előre az embert a te országod felé, aki a te csodálatos, igaz, egészséges rendelésedet szolgálja, és azok fogják a jövő igazságát és boldogságát is felépíteni a te vezetéseddel. Ha erős a hitem, csak mosolyogni tudok megtévesztő bölcselkedéseken. Jöjj, Uram, vissza közénk, ahogy megígérted. Csapj szét a hazugság megtévesztő sötét árnyai között, s hozd fel igazságod diadalának napját. Engem se feledj el, tégy bizonyságtevőddé, utad készítőjévé, igazságod szolgájává. Ha gyenge vagyok, te erősíts. Engem és az enyéimet fogadd hű gyermekeiddé. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A hitetlenség nyomorúságot szül, mert átok alá helyezi magát az az ember aki úgy él. Miért? Mert a gonosz uralma alá veti magát, az pedig gondoskodik róla, hogy mindenféle problémája legyen. Üzenem azoknak akik szeretik hajtogatni azt a mondatot – Isten ha jó, miért engedi ezt vagy azt -. Ez a válasz; a hitetlenség szüli a problémákat. Isten nem szószegő, és közel van azokhoz akik őt szeretik, de távol tartja magát azoktól akik nem hisznek benne. Egyet tehetünk, imádkozunk, evangelizálunk, hogy az emberek ébredjenek fel, és kapják meg a hit ajándékát.

A hitünket az is kiválóan formálja, ha mások életének változását látjuk. Nem hallgathatom el azonban, hogy az emberi szív másféle reakciókat is produkálhat, ha értesül mások hitbéli tapasztalatairól vagy Isten kegyelmének olyan megnyilvánulásairól, amiktől az embertárs élete könnyebbedik, gazdagodik. Lehetünk például közönyösek, érdektelenek. „Ha nem én részesülök a kegyelemben, nem érdekel.” Lehetünk továbbá féltékenyek is. „Hát nem látja az Úr, hogy én is legalább annyira megérdemelném a gondoskodását, mint amaz?!” „Örüljetek az örülőkkel…” (Róm 12,15a)

A hitünket senkinek sem szabad meg ingatnia. Istennek igazsága minden emberé, kegyelemből, hit által. Ebben a világban nem lehet bűn mentesen élni, nincs olyan ember aki meg ne botlana. Ezt tudja az Atya is és Jézus is, hisz köztünk emberek között élt. Tudja az emberi gyarlóságainkat és a kísértő erejét is ismeri. De az, hogy ” beszámította neki igazságul,” nem egyedül érte van megírva, hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, ha hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat: aki halálra adatott bűneinkéért, és feltámasztatott megigazulásunkért. (Róma 4:23-25)

A hivatásban és üzleti életben is szentnek kell lennünk. A világ, amiben élünk, tele van becstelenséggel, lelkiismeretlenséggel, hazugsággal és csalással, ami megfertőzte az egész üzleti életet. Nem könnyű egészen másként viselkedni és az isteni parancsot véghezvinni. Isten gyermekeivel nem nehéz szentül érintkezni, ok erősítik és kölcsönösen segítik egymást szent magatartásukban. De a világi,testi felfogású emberekkel szentül bánni csak úgy lehetséges, ha szakadatlanul kapcsolatban vagyunk Krisztussal, aki szentséggé lett nekünk. – Nemcsak az emberek által látható, hanem egy rejtett, belső magatartásunk is van, amit csak az ellenőrizhet, aki belelát a szívbe is. Gondolatvilágunk, fantáziánk, érzelemvilágunk is szent kell legyen. Milyen könnyen jutnak veszélyes, téves vágányra gondolataink. Szentül élni azt jelenti: Isten előtt, az Ő tetszésében járni. Ez olyan nagy feladat, hogy nem lehet elég korán megkezdenünk. Öregkorban már nehezebb elérnünk a szent magatartást. Isten szentsége a mi fenséges példaképünk. Ne feledjük el, hogy Isten szentségének magva az Ő szeretete és irgalmassága! Ahol hiányzik a szeretet, ott csak farizeusi szentség lehet. A világtól való elszakadás nem tetszik Istennek, ha hiányzik a könyörülő, mentő, megbocsátó és hordozó szeretet. Csak akkor vagyunk igazán szentek, azaz Istenhez hasonlóak, ha szeretetben járunk.

A hívő élet, a Jézus Krisztus követése mindig kényszer nélküli élet. Ahol kényszerek vannak, ott már nincs az Úr lelke. Szabad vagy-e már a kívánságok rabságától? Ne kívánd azt, ami a másé! Nem csak anyagi dolgokra gondolok. Lehet kívánni a másik ember szolgálatát, kegyelmi ajándékát. Nem annyit jelent, hogy nem kívánom, tudom kívánni, de van lehetőségem arra, hogy ne kívánjam, mert szabad vagyok. Sokféle formája van a kívánság bűnének. A testem szolgasága is bűnre kötelez. A has szeretete, a lustaság kívánsága, a kényelemszeretet. Olyan jó, amit a Római levél mond, hogy nem vagyunk adósai a testnek. Sok hívő embernek “törvényszaga” van. Kellemetlen levegő: ezt nem szabad, azt nem szabad. Akit még ez leng körül, nem szabadult meg a törvény szolgasága alól. Sok minden, amit törvényből teszek, nem jó másra, csak a test hízlalására. Ez a test dicsekedése, és rögtön a másik ember ítélése is. Ahogy törvénnyé tettem, már ítélem a másik embert, ha nem úgy csinálja, mint én. Rettenetes, ha Isten hívő gyermekei újra alákerülnek a törvénynek, holott egyszer már megszabadultak. A törvény a személyes kapcsolat helyettesítője. Neked nem törvényre van szükséged, hanem Krisztusra. Szabadulj fel az elvek alól. Amit neked mond az Úr, azt ne vonatkoztasd másokra. Amíg ez az elvszerű levegő vesz körül, addig a körülötted élők nem Jézussal, hanem egy hívő szabállyal találkoznak. Jézus egy Vele kapcsolatban levő, Vele járó, szabad, boldog emberré akar tenni. Olyanná, aki Ura irányítása alatt teljes szabadságban él.

A hívő élet is harc. Olyan harc, amelyet naponta meg kell harcolni. Mivel földi testben élünk és ebben a világban, ezért kísérthetők vagyunk. Nap mint nap látunk bűnt körülöttünk. Sokszor megtörténik, hogy vétkezünk. A hívő ember életében ez balesetszerű, nem folytonosan él a bűnben. Itt a földi életben nem vagyunk bűntelenek, bűn nélküliek. Pál írta az efézusi gyülekezetnek, hogy nem élhetnek úgy, mint a pogányok, mert nem így tanulták a Krisztust. Ha levetkezték a régi életet, és felöltözték az újat, akkor nem élhetnek a régi szerint. Úgy tűnik, hogy némelyek kezdtek úgy élni, mint megtérésük előtt. Valami nem volt rendben. Isten arra bátorít téged, hogy élj Krisztus szerint, ha tőle már új életet kaptál. Nézzünk fel Jézusra, és félretéve minden terhet és megkörnyékező bűnt, fussuk meg kitartással az előttünk lévő küzdőteret!

A hívő élet Istenre figyelő küzdelme nem olyan harc, amelynek csupán a végén lehet részünk a győztesek örömében. Isten szeretné, ha tudnánk: egész hívő életutunkat, érte és benne vállalt engedelmes életünket végigkíséri. Jó olvasni és megbizonyosodni arról, hogy az Úr tud cselekedeteinkről, arról, ha kevés erőnk ellenére is kitartóan ragaszkodunk igéjéhez és a róla szóló bizonyságtételhez. Lehetünk kicsik, érezhetjük erőnket kevésnek és lehetőséggel szűkösnek, ha mindezek ellenére hűségesen ragaszkodunk mindahhoz, amit Istentől nyertünk, meg fogjuk tapasztalni Krisztus hatalmát. Urunk nem hagyja megszégyenülni azokat, akik nevéről neveztetnek és róla bizonyságot tesznek. Az utolsó idők próbái és ítéletei között különös módon is nyilvánvalóvá válik az Úr megőrző kegyelme. Ennek megtapasztalásához arra van szükség, hogy amit tőle nyertünk, azt megtartsuk. Nem a levegőbe beszél Péter, amikor így figyelmeztet: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” (1Pt 5,8). Vegyük komolyan a figyelmeztető szavakat, és imádkozzunk Istenre figyelő, állhatatosan küzdő hívő életért! Szükségünk van erre, hogy senki el ne vegye koronánkat…

A hívő élet kettőssége: tartsd meg Isten parancsolatait, de ugyanakkor alázattal vedd tudomásul, hogy csak akkor leszel szent, ha az Úr tisztít meg. Igyekszem az Úr útján járni, mert szeretem őt, és nem akarom megszomorítani atyai szívét. Közben jó tapasztalni, hogyan formálódik életem, és hogyan gyomlál ki belőlem az Úr gonosz indulatokat, gondolatokat, tetteket. Nagy bukások azonban még mindig vannak, s ezek emlékeztetnek: hívő emberként is bűnös vagyok, és kegyelemre szorulok. Törekszem a tőlem telhető legjobbra, de nem én öltöm fel a fehér ruhát, hanem a Bárány Jézus vére tesz tisztává. (Hulej Enikő)

A hívő élet nem csupán szabályok betartása, hanem egy kapcsolat, beszélgető viszony Istennel! Kívánod-e most is meglátni őt és az ő dicsőségét? „Oly jó tudni azt, kezedben az életem. Benned, Uram, csak benned nyugszom el. Nálad béke vár, vigyázol rám szüntelen. Őrizd meg szívemet, tied hadd legyen! Gondok jönnek, nő a sötétség. Ki tudja, hogy mit hoz a jövő? Ám nem félek, tudom, nem hagysz el, mindig itt vagy mellettem.” (HH-R 596)

A hívő élet nem más, mint élni Isten ígéretében. No csak ennyi? – kérdezhetné valaki. Tegyük szívünkre a kezünket! Akarhat-e valaki ennél többet? Hasonló ez ugyanis férfi és nő teremtettségbéli kötődéséhez – tudjuk, a házasság képét a Szentírás gyakran használja Isten és a Benne hívők kapcsolatának jobb megértésére. Akarhat-e valaki tehát többet annál, mint hogy választott társa egy életen át – oltár előtt esküvel megerősített ígérete szerint – szereti? Akinek ebben az ígéretben mégis csalódnia kellett, az a halál vesztesége utáni egyik legnagyobb – ha nem ténylegesen a legnagyobb(!) – lelki kínt élte át. Bizony a legnagyobb dolog, ha valaki tartani tudja az ígéretét! A hívő ember ezért kéri Isten támogató kegyelmét -, ha kell naponta! A kereszt jele egyben az Isten hűségének is a pecsétje. Isten örök hűségét semmilyen hatalom nem törheti meg. Ő azonban olyan szabadságra teremtett minket, hogy ha úgy gondoljuk/hisszük, hogy nincs szükségünk Őreá, mert elboldogulunk az életben Őnélküle is, akkor a hűségét visszautasíthatjuk. Aki ezt szíve mélyén valóban megteszi, na az az ember nemcsak istentelen, de el is veszett… lehet, hogy talán örökre, de ebben a végső szót csak a Mindenható mondhatja ki. Egy bizonyos: Isten hűségében élni nemcsak jó, de nagy kiváltság is! Mert biztonságban, s elrejtettségben élhetünk akkor is, ha a világ körülöttünk folyamatosan elveszíti az istenképűségét… (Frankó Mátyás)

A hívő élet válsága
1. ha a hit szokássá válik
2. ha szenvedések, nehézségek vannak
3. ha már nem fájnak a bűneid
4. ha valakinek a rabszolgája lettél (értsd: ha valakihez méred, igazítod magad állandóan)
5. ha rendetlenül élsz, állandó időzavarban (mindennek rendelt ideje van)
6. ha más fontosabb, mint Jézus (mivel töltesz sok időt?)
7. ha nagy csalódások után vagy
8. ha máshogy élsz, mint hiszel
A kiút
1. Jézus ki tud vezetni ebből
2. Jézus akkor is menedék, ha rosszul vagy3. Jézus felelőssé tesz egymásért (vagyis a melletted élőre figyelni kell, akkor is, ha te rosszul vagy, nem lehet átgázolni mindenkin)
4. felelős vagy magadért
5. emeld föl tekinteted a krízisről Jézusra

A hívő életben is van fent és lent. Van, amikor fényben járunk. Van, amikor homály vagy éppen sötétség vesz körül. Tapasztalataink, érzéseink attól függően váltakoznak, hogy éppen milyen szakaszában vagyunk az életünknek. Milyen jó, hogy a Zsoltárok könyvében minden lelkiállapotra találunk példát, és a sötét, depresszív hangulatra is van megoldás, kivezető út. Ma reggel milyen állapotban vagy? Valami lehúz? A hétköznapok terhe, a bűnnek terhe? Talán az bánt, hogy olyan kicsi a szereteted Krisztus iránt, fáj a fásultságod? „Lelkem, életem a porhoz tapad.” (25. v.) Vagy talán valamilyen megpróbáltatás, betegség, vagy valakinek, valaminek az elvesztése sújt? Nem kell leterhelve maradni. Az Úrral való élő kapcsolat szabadságára lettünk teremtve. Lelkünket az ő közelsége szabadítja fel, és repülhetünk, emelkedhetünk égi magasságokba, mint egy könnyű légballon. Óriási kiváltság és kegyelem, hogy Atyánk füle és szíve mindig nyitva van az őt segítségül hívók felé (26. v.). Jöhetünk hozzá és megerősödhetünk, feltöltekezhetünk a mai nap kihívásaihoz. Imádkozzuk: eleveníts, erősíts meg igéd által ígéreted szerint!

A hívő ember azért tud adni, mert tisztában van vele, hogy ő is mindent kapott. Az Úrtól (1Kor 4:7). Tehát nekünk tudnunk kell, hogy semmit sem hoztunk a világba, semmit nem is viszünk ki majd belőle. Éppen ezért nem ragaszkodunk semmihez görcsösen, mert semmi nem a mienk, csupán sáfárságra kaptuk Urunktól. Ez a tudat teszi könnyűvé azt, hogy sikerüljön adni másoknak, hogy ezáltal mások életét is meggazdagítsuk. Közben mi is felüdülünk, mert aki mást felüdít, az maga is felüdül. Adj, hogy gazdagodhass! – tartja egy mondás. Neked hogy megy az adni tudás?

A hívő ember keze a hite, amivel elveheti Isten ajándékait. Amit eddig kaptál Istentől, mind hit által nyerted. Rettenetes, ha megszáradt hitű emberek leszünk. Sok embernek csak emlékei vannak, hogy milyen boldog volt, hogy tudott imádkozni, mennyi mindent adhatott neki Isten. Most megszáradt a keze, megszáradt az imaélete. Az első, amit az ember észrevesz, hogy nem tudok már úgy imádkozni, nem szól hozzám az Úr, mint azelőtt. És szépen megy tovább a száradás. Hol szakadtál el az Úrtól? Jó volna időben észrevenni, mint Jeroboám is észrevette, hogy nem tudja már a kezét visszahúzni. Nem tudok már semmit elvenni Istentől. Ébredj fel! Mi marad neked, ha nem tudsz már valamit elvenni az Úrtól? Ne higgye a száradt kezű ember, hogy kaphat valamit az Úrtól! Lehet, hogy másokra mutogatsz: ez ilyen meg olyan. És te? Lehet, hogy évek óta küszködsz ugyanazokkal a bűnökkel, bukásokkal, amiket régen nem akarsz már. Jeroboám Isten emberének könyörgött, hogy imádkozzon az Úrhoz, hogy visszahajoljon hozzá a keze. “És mikor könyörgött az Isten embere az Úrnak, visszahajlott a keze, és olyan lett, mint az-előtt.” Olyan jó ebben az egész történetben meglátni önmagamat. Emlékezzünk, Jeroboám attól félt, hogy “Majd visszatér ez az ország a Dávid házához.” Bár most történne meg, hogy teljes szívvel visszatérsz a kereszthez, visszatérsz a Királyodhoz. Nagyon sok ember eljutott a Megváltóhoz, de nem jutott el a Királyhoz. Térj vissza Hozzá, és tedd le a kis koronáidat Jézus lábaihoz!

A hívő ember legnagyobb kihívásai közé tartozik, hogy amit elméletben jól tud, azt a gyakorlatban is sikerüljön megvalósítani. Legtöbb esetben tudjuk, hogy mit kellene tenni egy-egy élethelyzetben, de sokszor kudarcot vallunk. Az egymással való kapcsolatainkban a türelem megélése fontos és szükséges. Mennyi türelem kell a sokat vállaló házastárshoz, a házsártos anyóshoz, az újabbnál újabb kívánságokkal előhozakodó gyermekekhez? Rengeteg! S neked van hozzájuk? Ha igen, adj hálát érte! Ha nincs, akkor kérj az Úrtól, mert a családi közösség milyensége nagyban függ a türelem mennyiségétől!

A hívő ember nem földi király barátságát keresi, hanem ama Nagy Királyét, aki drága vérén megváltott bennünket. S ha Ő a királyunk, akkor szeretjük a szív tisztaságát és jóindulattal beszélünk. E két dolgot – vagyis a jóindulatú beszédet és szívünk tisztaságát – egy valami tudja tönkretenni: a bűn. Ennek pedig többféle megjelenési formája van. Ha valakit szeretnénk rossz színben feltüntetni vagy magunkat jobbnak láttatni, akkor beszédünkből hiányozni fog a jóindulat. Ez pedig szívünk tisztátalanságából fakadó következmény. Tehát, ha engedjük, hogy Krisztus vére megtisztítsa szívünket, akkor az a beszédünkön is érezhető, hallható lesz. Sőt, ebből mások levonhatják azt a következtetést, hogy valaki átformálta életünket és ők is szeretnének Annak a Valakinek barátja lenni. Legyünk ilyen bizonyságtevői Urunknak!

A hívő ember ügyel arra, hogy a világ ígéretei, csillogása ne veszejtse el józanságát, ezért figyel lépteire – “Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága az.” Sokan azért boldogtalanok, mert nem látják be, hogy döntéseiknek mindig elhordozandó következménye van… Lehet össze-vissza ugrálni az életben, de az bizony balesetveszélyes! Lehet játszadozni a kísértő gondolatokkal, de “Vigyázzon az, aki áll, nehogy elessék!” Ahogyan egy arab közmondás mondja: “Átlépni a szenvedélyek küszöbét könnyű, visszalépni nagyon nehéz.” Aki Istenre figyel, az távlatokban gondolkodik, s éppen ezért a horizonton túlra is ellát. Aki Istent, s az Ő életet és közösséget védő törvényét tagadja, az nem lát az orránál tovább… Hogy mire jutott a rövidlátó ember a nagy eszével a huszadik században – azt keserűen megtapasztaltuk, hogy mire megyünk a sok technikai vívmányunkkal, miközben élhetetlenné tettük környezetünket – ezt még csak most kezdjük érezni: allergiás megbetegedések (mert csak a bolond gondolja, hogy a szegény virágpor az oka mindennek); stressz, s egyéb “modern” nyomorúságok sokasága. Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy belássa az ember: a vegyszerek, a gyógyszerek, az elszennyezett ivóvizek, az eleddig felrobbantott mintegy 2700 atombomba – a csernobilokról s a kisebb-nagyobb atom-balesetekről, s ipari katasztrófákról most ne is szóljunk! – külön-külön, de együtt különösen is hatással van életminőségünkre. Az ember tehát felállította a maga csapdáit. Ha elveszíti Isten-hitét, s ezzel erejét és szeretetét, akkor rövid időn belül józansága is köddé foszlik, s innen már csak egy pillanat a végzetes lépés, s csattan a csapda… (Frankó Mátyás)

A hívő keresztyén harcol és – fut. Fut a szeretet pályáján, a hit útján és az igazság korlátjain belül; ez a feladata. Fut az előtte levő cél felé, a mennyei kincsért és szinte szárnyra kel, mert az élő reménység megeleveníti a szívét. Fut az Úrral való találkozás vágyával, mint azok a szüzek, akik kimentek a vőlegény elé. Tehát soha nem torpan meg! Mindig előre! – ez a jelszó. A világ embere céltalanul fut. Céljai földi élete keretei közé vannak bezárva és nem haladják meg azokat. Ha vége az életüknek, vége a céloknak is.

A hívő siet megtartani az Úr parancsolatait, de nem jellemzi a türelmetlen futás, a kapkodás és a beteges versengés. Nem fut el semmi elől, mert nem lesz úrrá rajta a pánikkeltő félelem. Amikor mások ide-oda menekülnek, mintha megzavarodtak volna, a hívő tud csendes, nyugodt és határozott maradni, mert csak így tud majd bölcsen cselekedni a próbatétel órájában. Nem sietteti az ígéretek beteljesedését, nem kívánja, hogy minden kérése most azonnal teljesüljön; kivárja az Istentől rendelt időt. Vannak, akik elkeseredetten igyekeznek “ma” megszerezni a “verebet”, mert Isten ígéretét holnapi “túzoknak” tartják, ami valószínűleg nem is lesz az övék. A hívők azonban tudnak várni. A hívő nem megy bele elsietve semmiféle jogtalan vagy kétes értékű vállalkozásba. A hitetlen emberben benne van a cselekvési láz, de ezzel gyakran saját romlását segíti elő. A hit nem hamarkodik el semmit, soha nem kényszerül bánatosan visszafordulni a helytelen útról, amelyen meggondolatlanul túl sokáig ment el. Hát én hogy vagyok ezzel? Ha hívő vagyok, megtartom-e a hívőhöz illő magatartást, és Istennel járom-e utamat? Csendesedj el, felzaklatott lelkem! Nyugodj meg az Úrban, várj rá türelmesen, és kezdj el most mindjárt engedelmeskedni neki!

A hívő ugyanis soha nem önmagáért hívő. Nem önző szolgák vagyunk, hanem önzetlen küldöttek. „Elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé” – mondta Jézus a tanítványoknak. A farkastörvényű világba küldi Jézus az övéit a bárányokhoz illő szelídséggel. Az igazi küldött gyógyulást hoz – mondja Igénk. Te milyen küldött vagy azok között, akikkel együtt élsz? Lelki sebeket vágsz másokon, vagy a gyógyulást segíted elő szavaiddal, tetteiddel? Légy örömmondó, békekövet, hirdesd a Szabadító elközelgetett! Életviteleddel mutasd meg, hogy kit képviselsz!

A hívők életében a tisztaságnak mindenek fölött kell állnia. „Boldogok a tiszta szívűek.” (Mt 5,8) Nem kötöznek olyan dolgok, melyek a fertőzött életünkben hatottak, és korlátozták Krisztusban kapott szabadságunkat. A fertőzötteknek semmi sem tiszta. Szennyes az elme, mely hitünk elemeit foglalja magában. Szennyes a lelkiismeret, ami pedig arról szól, hogy mit engedünk meg magunknak. Csak azt engedjük meg magunknak, amit az ige megenged!Sok az engedetlen ma is, akiket a gyülekezet padjaiban, netán szószékein találunk. Minél több a hamis, annál több igazra van szükség, légy te is egy közöttük! Mi tesz bűntől tisztává? Csak a Bárány, Jézus vére! Kérd életedre,és népünkre!

A hívők sorsközössége egymással (1Thesszalonika 2,14–16) Úgy vallom, hogy akik hisznek és megélik az igazi keresztyén életet, azoknak megvetésben és üldöztetésben is részt kell venniük. Nem keresi ezt a hívő ember, de a bennük lévő más gondolkozás, életvitel előhívja másokból az ellenségeskedést. Ez azért van, mert a sötétség nem tudja befogadni a világosságot. Az igénk szerint Krisztus idejében, az apostolok szolgálata idején is így volt, még fokozottabban, mint ma. Az Úr számon tartja az övéit, és az üldöztetést is javukra fordítja. Sok testvér tett bizonyságot arról, hogy az Úrért vállalt szenvedés szentebbé, egységesebbé tette őket és a közösséget. A Krisztusért való szenvedés elmossa a nemhez, nemzethez való tartozás hangsúlyosságát. Hallottunk sokat arról, hogy mennyire megtapasztalták a más nemzetből, háttérből való hívők az egységet nyomorúságok közepette, háborúban, lágerekben. Igénk azt is írja, hogy a fizetség Istennél van mindenki tettéért. Utoléri Isten haragja végérvényesen azokat, akik az övéit bántalmazták. Sokszor már e földön láthattuk igazságos ítéletét. Isten igazságos az ellenséggel szemben is. Nekünk is türelmesnek és szeretetteljesnek kell lennünk még az ellenséges lelkületű emberrel is. Uram, segíts szeretni a testvéreimet, de szeretni az ellenséget is! Ha pillanatnyilag nem is látunk változást, segíts bízni abban, hogy lesz majd változás! Te mindenható Isten vagy, kezedben tartod a történelem fonalát, és te megfizetsz mindenkinek cselekedetei szerint. Kérlek, hogy ma is tudjak valamit tenni, ami maradandó! Hasonlóképpen áldd meg olvasóimat is! Ámen.

A hívőket a világosság fiainak, igazságnak, a hitetleneket pedig a sötétség fiainak és hamisságnak nevezi a Szentszellem. Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában: mert mi szövetsége van az igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? és mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?(2Korinthus 6:14-15) Ha egy hívő ember összeköti az életét egy hitetlen emberrel, az törvényszerű, hogy többé nem lehet tagja az eklézsiának, mert Krisztus nem vállal vele közösséget hisz egy tisztátalan testel egyesült. Mert a férj és feleség egy test onnantól. Sajnos akkor a hitetlen viszi magával a hívőt. Teljesen más ha egy hitetlen házasságban megtér az egyik. Az ige azt mondja a hitetlen házastárs meg van szentelve hívő párja által. Hogy egyezhetnék meg Isten temploma bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amiképp Isten megmondotta:” Bennük fogok lakni, s majd közöttük járok: Istenükké leszek, s ők népemmé lesznek. Azért jöjjetek ki közülük, és váljatok el tőlük, szól az Úr. Tisztátalanhoz ne nyúljatok, és én magamhoz fogadlak titeket. Atyátokká leszek majd, és ti fiaimmá és lányaimmá lesztek. Ezt mondja az Úr, mindeneken uralkodó.(2 Korinthus 6:16-18) Dicsőség az Atyának fenséges tervéért, és kérjük, hogy az ő teste értse, az ő akaratát. És ehhez méltón viselkedjünk és ebhez méltón cselekedjünk. Legyen hitünk abban amit az ige mond, és kérjük a kijelentés lelkét értelmünkre.

A homlokod a személyiséged, a jobb-bal kezed pedig az életed!

A hűséges és okos ember feladatai kereteiben elsődlegesen nem kötelességek egymásutánját látja, hanem azokat az embereket, akiket érinteni fog az elvégzett feladatainak tartalma és minősége. Nem a feladatainak él, hanem az embereknek. S mindezt Krisztusért, az iránta való szeretetből és engedelmességből teszi. „Ki tehát a hű és okos szolga?” Az a hívő, aki megérti, hogy az élet minden területén másokért élünk. Némely esetben közvetlenül (buszsofőrként, anya-apaként, orvosként, beteglátogatóként, korrepetálóként, kereskedőként, zebrán átsegítőként stb.), némely esetben közvetve (törvényhozóként, gazdálkodóként, szerelősoron dolgozóként, meósként stb.). Megérti, és aszerint él. Te kiknek élsz hűségesen?

A hűséget és a megbízhatóságot nem hirdetni kell magunkról, hanem megélni kicsiben és nagyban egyaránt. S majd Urunk ezt mondja nekünk: „Jó van, jó és hű szolgám, a kevesen hű voltál, többre bízlak ezután…”

A jellem határozza meg, hogyan értelmezi valaki Isten akaratát (Zsolt 18,26-27). Ábrahám úgy értelmezte Isten parancsát, hogy meg kell ölnie a fiát. Csak egy rettenetes próba kínjának elszenvedése juttathatta el odáig, hogy ezt a hagyományos értelmezést figyelmen kívül hagyta. Isten nem tudta másképp megtisztítani a hitét. Ha őszinte hitünk szerint engedelmeskedünk Isten szavának, Ő minket is meg fog szabadítani olyan hagyományos értelmezésektől, amelyek torzítva mutatják be Őt. Sok ilyen hamis hiedelemtől kell megszabadulnunk, amilyen pl. az, hogy Isten azért vesz el egy gyermeket, mert anyja túlságosan szereti. Ez ördögi hazugság és egyben eltorzítja Isten igazi természetét. Ha az ördög meg tud akadályozni abban, hogy megmásszuk a legmagasabb kapaszkodót, akkor meg is teszi. Az a célja, hogy ne szabaduljunk meg az Istenről alkotott rossz elképzeléseinktől. De ha hűek maradunk Istenhez, átvezet a tűzpróbán, amelyben jobban megismerjük Őt magát. Ábrahám hitében az volt a nagyszerű, hogy kész volt bármit megtenni Istenért. Nem törődött vele, milyen hittétellel van ellentétben engedelmessége. Ábrahám nem volt saját meggyőződésének kegyeskedő tisztelője, különben megölte volna Izsákot és az angyal szaváról feltételezte volna, hogy az az ördög szava. Csak a vakhitű viselkedik így. Ha hű maradsz Istenhez, Ő minden akadályon át egyenesen az Ő megismerésének belső szentélyébe vezet, csakhogy ott mindig fel kell adnunk saját meggyőződésünket. Ne kérd Istentől, hogy próbáljon meg! Ne mondd, mint Péter: “Veled kész vagyok… halálra menni”. Ábrahám nem fogadkozott, hű maradt Istenhez és Isten megtisztította hitét.

A Jézus Krisztus iránti hűség a megváltás természetfeletti tette, amit a Szent Szellem munkált ki az életemben. Ő megtölti szívemet Isten szeretetével, és ez a szeretet válik bennem hathatóssá mindenki iránt, akivel érintkezem. Hű maradok az Ő nevéhez még akkor is, amikor értelmem úgy látja a tényeket, mintha azok meghazudtolnák Őt és úgy mutatja, mintha az Ő hatalma csak annyi lenne, mint a reggeli köd. A munkatárs hűségének a kulcsa az, hogy már senkihez és semmihez nincs odakötve, egyedül csak Urához, de azért nem szakad el a külső dolgoktól. Urunk csodálatosan otthonos volt a leghétköznapibb dolgokban, de belsőleg Isten számára volt elkülönítve. A külső elkülönülés gyakran azt mutatja, hogy titokban erősen ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amelyeket külsőleg elkerülünk. Isten munkatársának hűsége ez: teljes figyelmét összpontosítsa arra, hogy lelke nyitva legyen az Úr Jézus Krisztus természete számára. Azokat a férfiakat és nőket, akiket Urunk a maga ügyében küld ki, közönséges anyagból faragták, de életükben az Uruk iránti hűség uralkodik, amit a Szent Szellem munkált ki.

A Jézus melletti döntés régi, bűnös életünk elhagyását jelenti. Hibánk, bűneink, tévedéseink egy jól végzett szentgyónásban vagy egy életgyónásban megsemmisülnek, mint Edison laboratóriuma a tűzben, s ezzel új életet kezdhetünk. Ne ragaszkodjunk földi dolgainkhoz, hanem éljünk az újrakezdés lehetőségével, amelyet Isten ad nekünk! Új életünket nem önmagunknak kell felépítenünk. Engedjük, hogy Isten építse fel azt bennünk! (Horváth István Sándor)

A Jézusban való hit olyan csoda, amit csak a megváltás hatóereje teremthet meg. A hatásos beszéd, csalogatás és hívogatás mit sem ér, csak Isten hatalma. A megváltás teremtő hatalma az evangélium hirdetése által árad szét, de nem az igehirdető személye miatt. Az igehirdető igazi böjtje nem az, hogy eledelektől tartózkodik, hanem inkább az, ha az ékesszólástól őrizkedik, hogy ne akarjon hatást kelteni választékos beszédjével, tehát őrizkedjék mindattól, ami megzavarhatná Isten evangéliumának tiszta vonzását. Az igehirdető Isten képviselője, “mintha Isten kérne mi általunk” (2Kor 5,20). Az a dolga, hogy Isten evangéliumát szólja és ne emberi eszméket. Ha az emberek csak azért kívánnak jobbak lenni, mert én prédikáltam nekik, akkor soha nem fognak közelebb jutni Jézus Krisztushoz. Ami az igehirdetésemben nekem hízelgő, az végül is Jézus Krisztus árulójává tesz engem, mert az a váltság újjáteremtő hatalmát akadályozza.

A Jézushoz jutás egyik legnagyobb akadálya a hajlamunk adta mentegetődzés. Természetes hajlamainkból korlátokat állítunk magunk elé. Ha mégis Jézushoz megyünk, akkor az első, amire rájövünk, hogy Jézus figyelembe sem veszi természetes hajlamainkat. Azt képzeljük, hogy tehetségünket Istennek szentelhetjük. De hogyan szentelhetnéd Istennek azt, ami nem a tied? Csak egyet szentelhetsz oda neki: a magadhoz való jogodat (Róm 12,1). Ha át akarod adni Istennek a magadhoz való jogodat, akkor Isten szent kísérletet visz végbe rajtad. Isten kísérletei mindig sikerülnek. A szent igazi jellemzője a belső eredetiség, amely abból fakad, hogy átadta magát Jézus Krisztusnak. A szent életéből szüntelenül buzog a rendkívüli életnek csodálatos forrása; Isten Szelleme mindig friss vízforrás benne. A szent tisztában van azzal, hogy Isten rendezi el a körülményeket, ennek következtében nem siránkozik, hanem aggodalmaskodás nélkül átadja magát Jézusnak. Tapasztalatodból azonban ne csinálj alapelvet; hadd bánjon Isten olyan személyesen és eredeti módon másokkal is, mint veled. Ha átadod magad Jézusnak és mész, amikor hív, Ő szüntelenül mondja majd másoknak is – rajtad keresztül: “Jöjj”; és ha kimégy az életbe, Krisztus “jöjj” szavát fogod visszhangozni. Minden lélekkel ez történik, aki átadta magát és Jézushoz ment. Odamentem-e én is? Odamegyek-e most?

„A jézusi szó azokról szól, akik lemondanak hamis anyagi és szellemi értékeikről, csupán azért, hogy életük pozitív válasz lehessen a Lélek megszólítására és igényére; tehát »szegények a Lélekért«. Ez az a magatartás, melyet a gazdag ifjú nem tudott vállalni.” (Varga Zsigmond: Görög– magyar szótár az Újszövetség irataihoz, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1992, 796. hasáb.) És a ráncok kisimulnak, az ötszög alakú helyre ötszög került, teljesen fedi, összhangban az egész Írással. Lukács a párhuzamos helyen csak annyit ír: szegények (Lk 6,20), s ha nem ismernénk Máté pontosabb kifejezését, még azt hihetnénk, minden koldus üdvözül. Akarsz-e igazán boldog lenni? Tudsz-e tenni ezért? Választod-e, hogy inkább a mennyei legyen a tiéd a földi helyett? Elhiszed-e, hogy ha a Lélekért vállalsz szegénységet, az boldoggá fog tenni?

A Jézussal való élet egyik legfontosabb gyümölcse az alázatosság. Az a fajta gondolkodás, amely nem elvárással tekint a világra, nem gondolja, hogy lenne bármi, ami járna neki. Jézus mindent megérdemelt volna, még sokkal többet is, mint ami egy embernek kijuthat ebben a világban. Ő mégis lemondott minden dicsőségről azért, hogy bennünket megmentsen. Akiben ugyanez a szeretet lakik, képes bármilyen nehézséget alázattal elfogadni. Ez az az út, amelyen Jézust követve eljuthatunk az általa megszerzett kegyelembe. (Zsíros András)

A jó kapcsolatnak kölcsönösnek kell lennie. A szükség segít a kapcsolatok ápolásában. A földi határok lassan teljesen megszűnnek, csak sajnos közben tetteink egyre hangosabban arról vallanak, hogy „gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire” (Jel 3,17). Te tehetsz valamit annak érdekében, hogy ez ne így legyen?

A jó mentor példaadással vezet; tudja, hogy ahhoz, hogy kövessék, ki kell érdemelnie a tiszteletet. Gondosan szabja meg utasításait, ismerve erősségeidet és gyengeségeidet; tudva, hogy a jobb agyféltekéd és a kreativitásod/intuíciód érvényesül inkább, vagy a bal agyféltekéd és az elemző készséged. Tudja, hogy vizuális vagy verbális típusú vagy-e. Tudja, hogy mikor kell vállon veregetni vagy éppen kiporolni a nadrágodat. Ha ilyen mentorod van, áldott vagy. Ha nincs, kérj Istentől egyet!

A jó munkatársak nemcsak egymás mellett dolgoznak, hanem egymásért élnek. Egy mindenkiért – mindenki egyért! Vajon megvalósul-e ez a támogató szolgálat minden gyülekezetben? Az Úr akarata az, hogy megvalósuljon. Ne legyünk ennek akadályai, hanem áldozatos munkálói!

A jó pásztor egyetlen és mindent kifejező tulajdonsága, hogy oltalmazó szeretete mindig és mindenütt kiterjed nyájára. Pásztorsága abban mutatkozik meg, amikor kiderül, mire képes a nyáj önmagában. Arra is, hogy elkóboroljon, más hangjára hallgasson, szétszéledjen, elvesszen. Isten népére állandó veszélyek leselkednek. Hitetlenség, hamis tanítások, kísértések, a kíváncsiság bűne, ami magában rejti az eltévelyedés veszedelmét is. Soha nem tudhatjuk, honnan jön a támadás. Az ige ígérete azonban megerősít: Nem esnek többé zsákmányul (…), biztonságban lakhatnak. Isten gondot visel a megváltottakra. A megváltottakra, akiket mint elkóborolt juhokat visszaterelt a jó pásztor, és akikért saját életét adta. A drágán megváltottakért semmi sem drága. Jézus önfeláldozó pásztori szeretete arra késztet, hogy figyelve hangjára mi is keressük és megfogjuk embertársaink kezét. Senki sem veszhet el. A Jézus Krisztus által pásztorolt ember maga is pásztorává kell, hogy legyen embertársainak. Erre készteti a Jó Pásztor szeretete. Isten kilátástalan helyzetbe vezet, hogy hinni tanulj. Ugyanis ha segítségét látod, nincs alkalmad a hit gyakorlására. Hinni csak akkor tudsz, ha semmi sem látható. Azért higgy, higgy mindig újra! Tarts ki a hitben, és a látás órája elkövetkezik! (Ismeretlen szerző) Uram, szívesen vállalom érted mindazt, amit tetszésedre van rám bocsátani. Válogatás nélkül akarom elfogadni a te kezedből a jót meg a rosszat, az édeset és a keserűt, a vígságot meg a szomorúságot, és bármi történik velem, hálát akarok adni érte. Ámen.

A jó pásztor mindent megtesz a rábízott állatok életéért, jólétéért. Isten tenyerén hordoz bennünket, sokszor gyarló gyermekeit, akik mindezt meg sem érdemeljük. „Tarts meg minket, Urunk, tenyeredben: szükségünk van rád, oltalmazónkra!” (Bogdányi Mária)

A jó tanítást hallgatók pedig abba a csoportba tartoznak, akik tudják és vallják, hogy az élő Isten Fiába vetett hit által van üdvösségük. Háromféle ember van, aki fél csatlakozni Istenhez, mert fél attól, hogy az idejét és esetleg a régi életéből a vágyait kell oda adnia.
A másik csoport viszont odaadta az életét Krisztusnak, de folyton bűnbe esik és nincs bizonyossága arról, hogy van üdvössége.
A harmadik pedig büszkeségből, önfejűségből nem fogadja el a kegyelmet Jézustól.Mind a három csoportnál egy dolog egyforma, nem a szívükkel döntöttek. A háttérben pedig Sátán áll, aki a megtévesztés szellemét ülteti a szívükbe.
Jézus így beszél a Sátán jelleméről. “Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem áll meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (János 8:44) Akit ő eltérít az igaz úttól az sajnos a halálba megy, mert tévelygéseiben az ember pont azt az utat kerüli el ami az örök életre visz. Aki pedig eltér Jézus tanításától, előbb utóbb bűnben él mert a gonosz gondoskodik róla. A ki a bűnt cselekszi az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.(1 János 3:8) Sátán egyik megtévesztő módszere az is amikor a bűnös ember azt hiszi őt nem fogadja el az Atya. Pedig ez nem igaz, mert minden embert szeret és pont a bűnösökért jött el Jézus. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.(Kolossé 1:13)

A jó vezetőnek tervei vannak. Látása, elképzelése van a jövőről, melyet szükség esetén képes felülvizsgálni és átértékelni. Munkatársai, tanácsadói vannak, akiknek ad a szavára. A jó vezető felelősséget vállal szavaiért és tetteiért. Nem egyszemélyes hadsereg, hanem tudja hol a helye mind neki, mind segítőinek a seregben. Vezetés nélkül elbukik a nép. Elég világos beszéd: ha nincs vezetés egy közösségben, akkor ott a káosz kezd úrrá lenni. A vezetés hiánya nem jó a népnek, nagyon hátrányosan érinti őket.

A jog mindenkire érvényes magatartási norma, megmondja, hogy mi a jó, a helyes, az igaz. Erkölcsi alapon kell állnia, hiszen az, ami erkölcstelen, nem jó és helyes. A jog mércéje, normája és célja az ember, mégpedig minden ember és az ember java. Az emberi jogok arra vannak rendelve, hogy az ember védelmét biztosítsák, nem pedig pusztulását. A legalapvetőbb emberi jog az élethez való jog, a jog tehát soha nem adhat felhatalmazást az élet kioltásához, sem az élet kezdetén, sem pedig végén. Mégis, egyre többször halljuk, hogy a nőnek joga van eldönteni, hogy megfogant gyermekét meg akarja-e szülni, vagy nem, azaz hogy életre, vagy halálra ítéli; azok pedig, akik a halálos ítéletet végrehajtják, nem vonhatók felelősségre, nem követnek el jogtalanságot. Parlamentek, politikusok, államférfiak követelik: egészítsék ki az Emberi Jogok immár 61 éve elfogadott nyilatkozatát a nők abortuszhoz való jogával.

A jólét közepette nagy veszély leselkedik ránk. A gazdagság és dicsőség minden korszakban veszélyeztette az alázatosságot és lelkiséget… A szenvedés, a megpróbáltatás, a csapás fájdalmat okozhat, de a legnagyobb veszélyt a lelki életre a jólét jelenti. Ha az ember nem veti alá magát állandóan Isten akaratának, ha az igazság nem szenteli meg, a siker biztosan felébreszti benne az elbizakodottságra való természetes hajlamot. Az alázat völgye – ahol az ember minden lépésénél csak Istentől várhat tanítást és eligazítást – veszélytelen.

“A jóra való törekvések és vágyak vékony rétege alatt fellelhető az emberi szív önzése. A köves talajjal jelképezett emberek még nem győzték le önszeretetüket. Még nem ébredtek tudatára a bűn rettenetes pusztításának, és szívüket nem alázták meg bűneik tudatában… Látszólag megtértek, de vallásosságuk csak felületes… Nincs gyökerük, mert nincsenek kapcsolatban Krisztussal… Sokan állítják, hogy Istent szolgálják, de tapasztalatból nem ismerik Őt. Kívánságuk ugyan, hogy Istennek szolgáljanak, de ez inkább csak saját személyes vonzalmukon, semmint a Szentlélek meggyőző erején alapszik. Életmódjukat nem hozzák összhangba Isten törvényével. Vallják, hogy Krisztus az Ő Megváltójuk, de nem hiszik, hogy erőt adhat bűneik leküzdéséhez… Törekszenek életmódjuk megreformálására, de a testet, az »ént« nem feszítik keresztre. Nem adják át magukat teljesen Krisztusnak, hogy isteni erőt kérve cselekedjék az Ő akaratát… Éppen a félszívvel végzett keresztény szolgálat okozza, hogy egyesek terveik kivitelében elgyengülnek és szándékaikban állhatatlanok. Az a törekvés, hogy egyidőben önmagunknak és Krisztusnak is szolgáljunk, olyan köves talajú hallgatókká tesz bennünket, akik a kísértések órájában nem tudnak megállni.” (Krisztus példázatai, A magvető kiment vetni c. fejezetből)

A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek. (Példabeszédek 22:9) A tekintetünk sok mindent elárul rólunk. A test lámpása a szem. Ha a szemünk tiszta, az egész testünk világos – mondja Jézus. Ismert közmondásunk is alátámasztja ezt: A szem a lélek tükre. Igénk pedig egyenesen jóságos tekintetű emberről beszél. Te ismersz ilyen embert? Magadat annak tartod? Neked ki jut eszedbe a jóságos tekintetről? S mi van azokkal, akik megjátsszák magukat? Vannak emberek, akiknek tekintete jóságosnak tűnik, de nem segítőkészek. Pedig a kettőnek együtt van igazán értelme és értéke. Igénk szerint a jóságos tekintetű ember észreveszi a másikat, a nyomorultat, és szívesen ad a sajátjából. Ehhez pedig Isten áldása társul. Előttünk van tehát a követendő példa.

A jövőt is nagyon távolinak érzem, vajmi kevéssé érdekelnek azok az emberek, akik még meg sem születtek; inkább azokon szeretnék segíteni, akik most élnek. (Simone de Beauvoir) A felnőtté vált gyermek bátran és nagy reménységgel veti magát bele a nagybetűs életbe. Új és újabb ötletei vannak. Tervei vannak. Elképzelései vannak. Családalapítás, házépítés, otthonteremtés. Mindezen tervek megvalósítására anyagi alapra is szüksége van, de ettől sem riad vissza. Vállalkozásba kezd, munkát keres, hogy megkeresse az ezekhez szükséges anyagi fedezetet. Új üzleti ötleteit is megpróbálja megvalósítani, de a jövő minden buzgó fáradozás ellenére is bizonytalan marad. Soha nem tudja előre biztosan, hogy ötletei sikerrel járnak-e, tervei megvalósíthatóak-e. Egy reménysége van csak, az Úr ígérete. Aki jó és szeretetteljes ügyekért buzgólkodik rendíthetetlenül, annak nem hiábavaló fáradozása. Az Úr szolgálatába való állás már nem vetít bizonytalan, esetleg reménytelen jövőképet elénk. Az Úr ügyéért való fáradozás nem hiábavaló az Úrban. De hát mit tehetünk mi, bűnös emberek az ő ügyéért? Nem kell különös dolgokra gondolni. Istenünk tudja, mire vagyunk képesek, így elég feladatot ad, ha azt tesszük, amire tehetségünk van, amire elhivatást érzünk, de azt tegyük becsületesen és az Úrra figyelve. Ha az Úrba vetett hittel és a tőle kapott ígéretre alapozva indulunk neki minden tervünknek és új vállalkozásunknak, akkor buzgólkodásunk biztosan nem lesz eredménytelen. Hiszek benned, Uram, de erősítsd hitemet! Reménykedem benned, erősítsd reménységemet! Szeretlek téged, adj igaz szeretetet! Bánom bűneimet, segíts, hogy bánatom őszinte legyen! Azt akarom, amit te akarsz, mert te akarod, úgy, ahogy akarod, ameddig akarod. Ámen.

A jutalom mértéke meghatározza a küzdelem nehézségét. Az ellenség ismeri a sebezhető pontjaidat, és nyomást fog rád gyakorolni egészen a határaidig. Amikor ezt teszi, emlékezz erre: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját…” (Jakab 1:12). „Kiállta a próbát” – ez azt jelenti, hogy a győzelem feljogosít, és képessé tesz nagyobb dolgokra. „Kitart” – azt jelenti, hogy az állóképességed van próbára téve. Tehát „álljatok meg mindent leküzdve”. Azt kérdezed: „Meddig tart még ez a támadás?” A sötétség fejedelme huszonegy napig akadályozta Dániel imádságát (Dániel 10:13). Góliát negyven nap és éjszaka hívta párbajra és gúnyolta Izráel seregeit (1Sámuel 17). Az ellenséged hajthatatlan, neked is annak kell lenned. Ha az imádságról van szó, akkor a te kitartásod le fogja győzni az ő ellenállását. „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.” (Zsidók 10:36). Dávid nem került bajba Betsabéval, amíg el nem hagyta a csatateret. Számunkra a csatatér a legbiztonságosabb hely. Tehát maradj ott, harcolj tovább, és Isten segítségedre fog jönni. Amikor Józsuénak több időre volt szüksége, hogy le tudja győzni az ellenséget, megállt a nap. Isten azt mondta: „Amíg nem megy le a nap, addig ti sem fogtok földre kerülni, mert ugyanaz az erő, amely a napot feltartja, az tart fenn titeket is.” Hát nem nagyszerű? Jézus különböző módokon gyógyította az embereket. Egyeseket a szavával, másokat az érintésével. Egy nap azt mondta tíz leprásnak, hogy menjenek el, és mutassák meg magukat a papoknak. És a Biblia azt mondja: „…és amíg mentek, megtisztultak” (Lukács 17:14). Valószínűleg azon tűnődtek: „Mikor fog megtörténni? Hogyan fog megtörténni?” A hit nem követel részletes magyarázatot, csak engedelmesen továbbmegy, miközben hiszi, hogy Istentől jó eredményt várhat!

A kapcsolatépítés témakörében sokfélék vagyunk. Van, aki zárkózott, nehezen barátkozik. De van, aki igen könnyen ismerkedik, másokra való nyitottságával könnyedén kerül kapcsolatba bárkivel. Mindenki ismerheti saját magát ezen a téren. Igénk azonban egyértelműen az érdekkapcsolatokról beszél. Aki bármilyen okból „valakinek” számít a környezetében, vagy a társadalomban, ahhoz olykor hízelkedéssel közelednek. Aki pedig szeret és tud adni, annak sokan igyekeznek barátjává lenni, hátha csurran-cseppen valami nekik is. A hívő ember feladata azonban nem érdekből keresni másokkal a kapcsolatot, hanem önmagáért szeretni a másikat. Beláthatjuk: időnként ez nem is olyan egyszerű feladat…

A Kapernaumban uralkodó izgalom azt a veszélyt rejthette, hogy szem elől tévesztik az Úr küldetésének célját. Jézust nem elégítette ki az, hogy mint csodatévő vagy mint betegek gyógyítója keltsen érdeklődést. Az volt a célja, hogy az embereket Üdvözítőjükként vonja magához… Gondolataikat a földiekről a lelkiekre kívánta irányítani. A pusztán világi siker csak akadályozta volna művét. A gondtalan, hanyag tömeg csodálata bántotta lelkét. Jézus élete mentes volt mindennemű elbizakodottságtól. Az a hódolat, amely a világi nagyságokat veszi körül, idegen volt számára. Nem alkalmazott semmiféle eszközt, amelyeket az emberek igénybe szoktak venni azért, hogy előnyt biztosítsanak maguknak, vagy tiszteletet parancsoljanak személyük iránt… Az Üdvözítő mellőzött minden hangos és tolakodó módszert, minden kérkedő, látványos istentiszteletet, minden olyanfajta cselekedetet, aminek a tetszeni vágyás lett volna az indítéka. Krisztus élete Istenben elrejtett élet volt. Isten pedig az ő Fiának jelleme által nyilatkozott meg. Erre a kinyilatkoztatásra akarta irányítani Jézus a nép érdeklődését, eziránt akart tiszteletet ébreszteni bennük. Az igazság napja nem olyan fénnyel és ragyogással támadt fel e világra, hogy elkápráztassa a szemet.

A kedves beszéd a  testnek és léleknek egyaránt jó. Tudjuk ezt mi is és örülünk egy kedves szónak, egy pár soros emailnek, egy jókor jött sms-nek, ám kérdés, hogy mi milyen gyakran részesítünk másokat ilyen örömben. Pénzbe nem kerül, egy kis figyelmesség az egész, ám ha gyakran lenne kedves a beszédünk, akkor kapcsolataink is szeretetteljesebbek, embertársaink is boldogabbak lennének!

A kegyelem azt jelenti, hogy Isten megadja nekünk azt, amit nem érdemlünk meg, ha van elég bizalmunk ahhoz, hogy kérjük. Jézus nevében kérjük, nem a magunkéban. Jézust visszük az Atya elé, nem pedig sajátmagunkat. Jézus nélkül semmik vagyunk! Isten kész sokkal többet tenni annál, amit kérni vagy elgondolni tudnánk (Efézus 3:20). Gyakorolnunk kell tehát a hitünket, és bizalommal kérve igénybe venni mindazt, amit Ő meg tud tenni.

A kegyelem első, fejedelmi művét ezek a szavak foglalják össze: “hogy bűneik bocsánatát vegyék”. Amikor valakinek nincsenek személyes megtapasztalásai, ez majdnem mindig azért van, mert még sohasem kapott semmit. Hogy valaki megszabadult-e, annak egyetlen jele az, hogy kapott valamit Jézus Krisztustól. Nekünk, Isten szolgáinak, az a dolgunk, hogy felnyissuk az emberek szemét: hadd forduljanak a sötétség helyett a világosság felé. De ez még nem szabadítás, csak megtérés: a felébredt ember fárasztó keresése. Talán nem elhamarkodott állítás azt mondanom, hogy a névleges keresztyének nagy többsége ide tartozik: szemeik megnyíltak már, de még nem kaptak semmit. A megtérés még nem újjászületés. Mai igehirdetőink elhanyagolják ezt a tényt. Aki újjászületett, az tudja, hogy ez nem a saját elhatározásából történt, hanem azért, mert kapott valamit ajándékképpen a Mindenható Istentől. Az emberek ígéreteket tesznek, fogadalmakat írnak alá, elhatározzák, hogy kitartanak a végsőkig, de mindez még nem a megváltott állapot. A megváltás azt jelenti, hogy eljutottunk odáig, hogy kaphatunk valamit Istentől Jézus Krisztus teljhatalma által: mégpedig bűneink bocsánatát. Ez után következik a kegyelem második hatalmas műve: “hogy a megszenteltek között osztályrészt nyerjenek”. A megszentelődésben az újjáteremtett lélek önként átadja a magához való jogát Jézus Krisztusnak és teljesen azonosítja magát Isten törődésével mások iránt.

A kegyelem első mozdulata a bocsánat. Megkaptad-e igazán a bocsánatot? Átölelhetett-e az Atya ezzel: Bízzál gyermekem, Jézusért megbocsáttattak a bűneid! A szabadítás, a bűnbocsánat öröme ajándéka a kegyelemnek. Amikor a tékozló fiú készül kimondani: hadd legyek olyan, mint béreseid közül egy, már ki sem mondhatja, mert át-ölelte a kegyelem. A kegyelem sokkal többet ad, mint amit el tudunk képzelni. Ez a két szó is olyan ajándék, hogy “hit által”. A hit nem olyan, amit csinálni lehet. A hit a szegény ember föltekintése a gazdag Istenre. A hit az, ami mindent Istentől vár. A kegyelem mindig túl-áradó kegyelem. Mindig olyan, hogy rajtad keresztül is tovább akar áradni. Ezért keres ma Isten kegyelme. Nyújtsd ki a két üres kezedet, kérjed, várjad és fogadd el. “Isten ajándéka ez!”

A kegyelem ideje születéstől a halálig tart? Az biztos, hogy a halállal lejár. De nem biztos, hogy a halálig tart. Amíg kegyelmi időd van, addig hallgat meg Isten. Bár megdobbanna most a szíved: meghallgatott Isten, és meghallgat? Nagyon fontos, mit kérsz a kegyelem idején. Ezt az időt egy nappal sem lehet meghosszabbítani.

A kegyelem Isten válasza mindazoknak, akik segítségre szorulnak, a hit pedig a mi válaszunk az ő felkínált kegyelmére. (U. Furier) Életünk során, akármennyire igyekszünk, követünk el hibákat. Kisebbeket is, nagyobbakat is. Letérünk az útról, melyet az Úr lábnyoma jelöl. Nemrég én is letértem erről az útról. Persze nem így fogtam föl, amikor elkezdődött. Olyan valamibe kezdtem, amibe nem szabadott volna. Ezt tudtam végig, hogy nem a helyes úton vagyok. Vonakodtam is eleinte, le akartam zárni többször ezt a tévutat, de nem sikerült, csak hónapok múlva. Ha tudtam, hogy nem szabad, miért mentem bele? Igen, jogos kérdés. Azzal győzködtem magam, hogy nem is rossz, mert mennyi jó és szép is van benne. Ó, ez nem így van, csak látszólag – a sátán ilyen gondolatokat adott az Isten igéjével szemben. Sokat fájt a szívem, a lelkiismeret-furdalás mindig fájóan hasított belém. Nem láttam már tisztán a dolgokat, fogoly voltam, a bűn foglya. Hála az Úrnak, hatalmas és türelmes Istenemnek, mégis megváltoztak a dolgok. Megosztottam másokkal, s együtt imádkoztunk az Úrhoz. Új fénybe kerültek a dolgok, s én kértem az Jézust, bocsásson meg. Úgy éreztem, egy cseppet sem érdemlem a kegyelmét, mert bűnömnek súlya rám nehezedett. Most azért dicsérem és magasztalom szent nevét, mert lehullt a bilincs, és tisztán látok. Olyan csodálatos az ő megtartó kegyelme, messze veti el tőlünk vétkeinket, s nincs olyan bűn, amit meg ne bocsátana. Tudom, hogy nem vagyok rá méltó, mégis szeret: ez mindennél nagyobb. Az Isten felkínált kegyelme neked is szól! Fogadd el! Drága mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz engem, megbocsátottál nekem. Hadd teljesedjen be minden bűnös emberen szent kegyelmed! Áldalak, hogy eltörölted vétkemet, s most a szabadulás örömét adod szívembe, hála neked kimondhatatlan ajándékodért! Ámen.

A kegyelem istenfélő, szent életre is nevel. A külső élet szétszórtságából csendességbe visz, int bennünket az Ige által és az imádkozás által, hogy maradjunk kapcsolatban, erős közösségben az Atyával és a Fiúval, mert minden ebből fakad. Mértékletesen (fegyelmezetten), igazán és istenfélő módon élni ezen a mértéktelen, fegyelmezetlen, igazságtalan és istentelen világon valóban nagy dolog.

A kegyelem korszakában élünk, amikor a bűneink miatt szükségünk van Megváltónk állandó segítségére. A krisztusi ember nem bizonygathatja hibátlanságát képmutató módjára,hanem kegyelemből él, és ez tartja alázatban egész földi életében. Ha pedig én nem vagyok tökéletes, ne várjam el ezt mástól sem! Ez nem azt jelenti, hogy „kéz kezet mos” alapon szemet hunyunk egymás bűnei fölött. A bűnt le kell leplezni, meg kell vallani és meg kell szabadulni tőle. Ez az Isten országának alapigazsága. Jézus Krisztus azért vállalta a keresztet, hogy ezt megtehessük. A bűnt nem lehet bűnnel legyőzni: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!” (Róm 12,21) Ez az egyetlen mennyei útja a gonosz elleni diadalnak. Ez érvényes a tanítók, vezetők szolgálatára is. Lesznek mindig olyanok a közösségeinkben, akik értelmetlen vitatkozásokat gerjesztenek, velük szemben nem érdemes és nem is szabad szóharcot folytatni, mert abból csak veszekedés és pártokra szakadás származik. A veszekedés sohasem az Úr útja, és minden fél vétkes benne. Az ördögnek pedig pont az a célja, hogy belecsaljon bennünket ebbe a ravasz csapdába a saját igazunkon és önhittségünkön keresztül. Bolond, vagy nagyon éretlen ember, aki kikerülhetné a pocsolyát, de mégis belemegy. Sőt utána még meg is lepődik azon, hogy teljesen sáros lesz. Könyörögjünk most a tanítókért, de önmagunkért is, hogy ne bennünket kelljen kimenteni a csapdából, hanem mi tudjunk másokat helyreigazítani!

A kemény szívbe az ige nem tud behatolni csak fellángolás az egész és már másnap ki is huny a szenvedély. A gonosz rögtön sugdos és meginog az ilyen ember. Ilyenek a vallásos háttérből jött emberek, akiknél a hagyományok, szokások fontosabbak az Isten szent szavánál. Jézus is vádolta a farizeusokat, mert nem akarták beismerni, hogy ez az egyszerű ács fia az akire fel kell nézni és elfogadni, mint feljebbvalót. Jézus az övéit úgy szólítja ” ti”, ez egy megtisztelő szó mert akik nem értik az ő szavát, vagyis nem tartoznak hozzá azokat úgy hívja ” ők”. Csak hálásak lehetünk mi akik Isten gyermekeinek mondhatjuk magunkat, egy megtiszteltetés, hogy kiválasztottak lehetünk. Uram arra kérünk soha el ne vess minket, az orcádat el ne fordítsd rólunk, ne engedd, hogy eltávolodjunk a te dicsőségedtől.

A kenyér és bor szentségében a Krisztussal és minden szentekkel való közösség és egy-testté-levés bizonyos jegyét vesszük. A kenyér is sok összeőrölt gabonaszemből készül. A sok gabonatest egyetlen kenyértestté lesz, melyben az egyes szemek elvesztik a maguk testét és alkatát s a közös kenyér-testet veszik magukra. A szőlőszemek is elvesztik a maguk külön-testét s úgy válnak az egy közös borital testévé. Szakasztott így vagyunk mi is, ha helyesen élünk a szentséggel. Krisztus szeretetből felölti a mi alkatunkat s hadakozik velünk a bűn, halál és minden gonosz ellen, mire aztán szeretetben felgerjedve mi is felöltözzük Őt s az ő javainak, meg a mi nyomorúságunknak egyesüléséből megszületik az egy sütet, egy kenyér, egy test, egy ital s közös mindenünk. Oh, micsoda hatalmas szentség ez, melyben Krisztus és az egyház egy testté-vérré egyesül. Viszont ugyanez a szeretet változtasson át minket is. Vegyük magunkra minden keresztyén felebarátunk nyomorúságát, hogy viszont minden javunk az ő javukat is szolgálhassa. Ez az igazi egység és ez az úrvacsora szentségének valódi értelme.
0h én szerelmes Jézusom,
Édes megváltó Krisztusom,
Vedd fel kegyesen ügyemet,
Tedd magadévá szívemet.

A képmutatás, a nem őszinte magatartás kísértése igen nagy. Képmutatás ott van, ahol a külső fellépés és magatartás nem egyezik meg a szív szerinti gondolkozással. Még élenjáró keresztények is abban a veszélyben foroghatnak, hogy emberfélelemből – vagy hogy el ne veszítsék tekintélyüket – hűtlenek lesznek meggyőződésükhöz. Akkor egyenes és képmutatás nélküli az utunk, ha egyedül csak az Úrra nézünk és nem az emberek megbecsülésére vagy megszégyenítésére. Amint Jézus mindig egyformán ugyanaz volt, úgy az Ő igazi tanítványai is őszintén és egyenesen járnak, minden kétszínűség nélkül (Jn 7, 18).

A képzelet a legnagyobb ajándék, amit Isten nekünk adott és egészen neki kellene szentelnünk. Ha minden gondolatodat foglyul ejtetted, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak, akkor ez a hit lesz a kísértés idején legnagyobb tartalék tőkéd. Hited így együttmunkálkodik Isten Szellemével. Istenhez méltó tiszta gondolataidat tanuld meg kapcsolatba hozni a természet minden jelenségével: a napkeltével és napnyugtával, a holddal és a csillagokkal, az évszakok változásával és akkor képzelőerőd sohasem lesz pillanatnyi indulatok játékszere, hanem mindig rendelkezésére áll Istennek. “Vétkeztünk atyáinkkal együtt… és elfeledtük…” – ha így van, akkor üsd át tőrrel azt a helyet, ahol újra megfeledkeztél Istenre feltekinteni! – “Éppen most nem szól hozzám Isten.” – Pedig szólna hozzád! Gondold meg, kié vagy és kinek szolgálsz! Rázd ki magad a porból, eszmélj fel: akkor Isten iránti szereteted tízszeresére növekszik majd. Képzelőerőd nem lesz silány, merev, hanem gyors és eleven, reménységed pedig kibeszélhetetlenül ragyogó.

A kérdés ma is az, a bálványok okoztak-e már annyi csalódást a bennük bízókban, hogy ez végképp kiábrándítsa őket e hiábavaló elfoglaltságból? Itt az ideje a bálványokkal való szakításnak. Isten helyét az életünkben senki és semmi nem foglalhatja el. Az Istenhez térés mindig bölcs és jó döntés, ennek nemcsak Izraelre nézve lett áldásos következménye. Ma is a megtért egyén és a megtért nép tapasztalhatja meg a „virágzást”, valamint Isten sokféle áldását.

A kérdés nem az, hogy mit engedhet meg magának a hívő ember, hanem az, hogy hogyan maradhatok Isten gyermeke, mert ő gondoskodik gyermekeiről. A bölcs ember őrzi a legfőbb kincset, hogy Isten gyermeke lehet, és ennek megtartása érdekében cselekszik a pillanatnyi problémák megoldásakor is. A bölcsessége megóvja a kísértésektől, és mivel megmarad Isten útján, bölcs szívhez jut. Könyörögj azért, hogy a mai problémáidat bölcsen tudd megoldani, tudva, hogy Isten gyermeke vagy, és az is maradhass! Akkor semmi sem szakíthat el Isten szeretetétől.

A kereszt a nagy pont a múltadra. Onnan kezdődik az új élet. Halász testvérem! Itt az új cél az életed számára: “mostantól fogva embereket fogsz”. Talán eddig az anyagiak voltak számodra a halak. Jaj, csak nagyobb halak kerülnének a hálómba – több pénz, jobb lehetőségek nekem, gyermekeimnek! Egy életen keresztül halászunk, és egyre több a munka, a fáradság, az erőlködés. Talán fáradtál azért, hogy felnézzenek rád, hogy tartsanak valakinek. Isten most azt mondja: “mostantól fogva” más céljaid lesznek. Embereket fogsz! Tégy meg mindent azért, hogy emberek üdvösségre jussanak. Ez az egyetlen cél, amiért érdemes élni ezen a földön. Jézus a nagy Halász! Neki lehetsz a kicsi segédje. Együtt halászhatsz Vele. Látod-e a nagy embertengert? Érdemes azon fáradozni, hogy kifoghass valakit a kárhozatból az életre. Mondod-e: Uram, “mostantól fogva” ennek a célnak szeretnék élni? Ez az egyetlen foglalkozás, amelyik jól fizet ebben az életben is, és egyszer majd az örökkévalóságban.

A kereszt áldozat. A Krisztus keresztje óta minden önként vállalt áldozat jelképe. A keresztyénség értéke minden korban, minden társadalomban és minden családban annyi, amennyi áldozatvállalásra ad erőt. A mi keresztyénségünk bizonytalanságát éppen az mutatja, milyen kevés áldozatot hajlandók vállalni azok, akik keresztyénnek mondják magukat. Csakis azokról beszélhetünk. A többiek egyszerűen bolondnak tartják azokat, akik keresztet vállalnak. Elég egy cserkészkedést vállaló tanár, egy ingyen gyógyító orvos, egy munkás, aki nem lop, hogy bolondnak, sőt ellenségnek tartsák a többiek, akik effélét nem vállalnak. És kevesen vannak, akik meggondolják, hogy ilyen magatartás mellett elvész népünk és társadalmunk, benne saját utódaink jövője. Istennek jóra, boldogságra segítő ereje mindig azokban mutatkozik meg, akik hajlandók önként és önzetlenül keresztet vállalni magukra. Nem ez szerzi meg az üdvösséget. De akik már elfogadták a Krisztus keresztjének eredményét, a maguk ingyen, ajándékba kapott üdvösségét, azok erőt nyernek arra, hogy a maguk keresztje mellé a többiekét, a közösség keresztjét is magukra vegyék. Ez a jövendő egyetlen reménysége. Jaj nekünk, ha nem vállaljuk! Jó Atyánk, te nem azért akarod ránk helyezni a szolgálat keresztjét, hogy nehezebb életet akarj ránk erőltetni. Te tudod, s aki közülünk vállalja, hamar megérti, hogy az az üdvösségnek, s vele együtt a boldogságnak útja. Köszönöm, hogy velem is gyakran megéreztetted, milyen erőt, mennyi örömöt ad a szolgálat kereszthordozása, ha látom annak eredményét, az örömöt azok életében, akiknek szolgáltam, főleg, ha ez őket is örvendező kereszthordozásra vezeti. Mutasd meg, Uram, napról napra, hogy milyen jó azt vállalni. Mutasd meg életemben és szolgálatomban a te erődet. Ha én csüggednék, ha erőm és bátorságom kifogyóban lenne, a te erődet kérem hozzá. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A kereszt elcsendesít, nagyon nagy alázatra juttat. Mert az Isten Fia a rabszolgák sorsára jutott. A kereszthalál rabszolgáknak járó “kiváltság” volt. Olyan mélyre alázta magát az Isten, hogy rabszolga lett érted! Vagy megmentem, vagy belehalok – ez volt a Jézus programja. – Én lettem a te rabszolgád – vallott a megmentett. Pál nem azt mondja, hogy megfeszítette a világot, mert akkor magával is dicsekedhetett volna. A világ, a bűn erősebb annál, hogy én elbánjak vele. Pál azt mondja, hogy Krisztus keresztje által ez már megtörtént. A bűn valóban legyőzött bűn, még akkor is, ha borzalmas hatalom az ember életében. Ez a hit vezet győzelemre. Nagy hatalom a bűn, mégsem kell erőlködni. Nem kell verítékezni, fölengedhetsz, lehet hinni és megbékélni. A világ meghalt számomra a kereszt által, megszűnt az igézete. A bűn hozzám tartozik, az enyém, de Krisztus megbocsátott, keresztje megszabadított.

A keresztény élet nem a régi élet megjavításából áll. Az ember természetének teljesen át kell alakulnia! Meg kell ölni az “én”-t és a bűnt! Ennek nyomán pedig új életnek kell fakadnia! Ezt az átalakulást azonban csak a Szentlélek hathatós munkája hozhatja létre. A szél zúgása a levelek és virágok zizegésében hallható a fák ágai között, de maga a szél láthatatlan. Senki sem tudja, hogy honnan jön és hová megy. Ilyen a Szentlélek munkája is az emberi szívben. Ez a lelki folyamat éppoly kevéssé magyarázható meg, mint a szél zúgása. Van, aki egyáltalán nem tudja meghatározni megtérése pontos idejét, helyét. Amilyen láthatatlanul hozza létre az Úr a szél mozgása, éppolyan láthatatlanul gyakorol állandó hatást az emberi szívre is. Egyesek lelkében ? néha teljesen öntudatlanul ? lassan-lassan olyan benyomások keletkeznek, amelyek Krisztushoz vonzzák őket. Ezeket a tapasztalatokat a lélek rendszerint az elmélkedés, a Szentírás olvasása, vagy Isten igéjének hallása által nyeri. Amikor azután az isteni befolyás mind erősebb és közvetlenebb lesz, a lélek végül hirtelen és örömmel adja át magát Istennek. Sokan ezt hirtelen megtérésnek nevezik, pedig valójában Isten Lelke hosszú és türelmes munkálkodásának következménye. A szél maga láthatatlan, de hatásai láthatók és érezhetők. Így nyilatkozik meg a Szentlélek munkája is a megtért lélek minden cselekedetében. A harag, az írigység és a civakodás helyébe szeretet, alázatosság és béke lép. A szomorúság örömre változik. Az ember tekintete pedig a menny fényességét tükrözi vissza.

A keresztény ember bárhova megy is, mindenütt ott hagyja maga után a belőle áradó világosság fénylő nyomait. Abigail bölcs tanácsadó volt. Dávid szenvedélyének a lángja kialudt befolyása és érvelése hatására. Meggyőződött arról, hogy nem cselekedett bölcsen, amikor elveszítette önuralmát. Alázatos szívvel fogadta a feddést… Hálát adott és áldást mondott, amikor Abigail megláttatta vele tévedését, és helyes tanácsot adott neki. Sokan vannak olyanok, akik dicséretre méltónak tartják megfeddésük türelmes elhordozását. De csak kevesen vannak, akik szívük hálájával fogadják el a dorgálást, és áldják azokat, akik igyekeznek megmenteni őket a gonosz cselekedetektől.” (Pátriárkák és próféták, Dávid nagylelkűsége c. fejezetből)

A keresztény vallás elterjedésének és megerősödésének kezdeti szakaszában, az első három évszázadban, amikor még nem a hatalomról szólt az egyháztörénelem – mert az Isten keresésének egzisztenciális izgalma, s megtalálásának öröme határozta meg létét -, sokkal világosabb volt az egyén számára a cél: megnyugodni Istenben. Mit ér ugyanis az Istenhit, ha a kívánt külső és belső béke helyett csak békétlenséget okoz? Mit ér a korlátokat szétfeszítő nagy öröm, ha hiányzik belőle a józanság, s mit ér a nagy szeretni-akarás, ha hiányzik mellőle az erő, mely biztonságot ad, s hordoz akkor is, amikor a lélek lendülete alábbhagy? – ahogyan megtörtént ez ifjú Timóteusnál és megtörténik elszánt életű mai krisztuskövetőknél is. Sok keresztény számára nem világos, hogy a hit nemcsak az Istenről szól. Persze, elsősorban Róla, de nem kizárólagosan csak Róla. Ha az ÚRIsten ennyire – nagyon emberien szólok – “magának való” lenne, akkor nem teremtette volna meg a világmindenséget, s benne értelmes lényeit – földieket és mennyeieket, a láthatóakat itt ebben az univerzumunkban, s a láthatatlanokat az Ő világában… Isten szeretetből teremtett meg minket embereket is, hogy szaporodjunk és sokasodjunk, hogy vigyázzunk a teremtettségre, azaz: hogy éljünk! Az életet élni pedig csak a maga természetességében, az Istentől kapott felelősségtudattal, a maga normalitásában lehet. Ha valami természetellenes, az Isten-ellenes és abnormális is egyben. Ezt a mindent megvizsgáló szív mélyén mindenki érzi és tudja – még ha ez rögtön nem derül ki, de utólag bizonnyal. (Frankó Mátyás)

A keresztes hadjáratot folytatók számára a legnagyobb kockázat az… hogy vakká válnak saját hibáikra. Harcolnak a polgárjogokért, de a portásokat másodrendű állampolgárként kezelik. Védik a szexualitásra vonatkozó bibliai alapelveket, de kevés megbecsülést tanúsítanak házastársuk iránt. A megválaszolatlan imádságok Isten ajándékai… megvédenek minket önmagunktól. Ha minden imánk meghallgatásra találna, visszaélnénk a hatalommal… arra használnánk az imádságot, hogy a világot a saját tetszésünkre formáljuk, és az maga lenne a földi pokol. Mint az elkényeztetett gyerekek, akiknek túl sok játékuk és túl sok pénzük van, még többet markolnánk. Győzelemért imádkoznánk mások kárára… megrészegülnénk a hatalomtól… megbántanánk embereket és felmagasztalnánk önmagunkat. Ézsaiás azt mondta: »De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson« (Ézsaiás 30:18). A megválaszolatlan imák védenek… megtörnek… elmélyítenek… és átformálnak. A múlt megválaszolatlan imái, melyek fájdalmat okoztak és kiábrándítottak, olyanok, mint a finomító kohók, felkészítenek minket a jövő válaszaira.”

A keresztről szóló beszéd, illetve a megfeszített Krisztus prédikálása a zsidóknak megütközést jelent, a pogányoknak pedig bolondság. Megütközés és bolondság! Ha biblikusan hirdetjük, az evangélium ma is ezt a két hatást váltja ki az emberekben. Remélhetőleg egy harmadik hatása is van, ami a megtérés és a hit. Azonban most időzzünk egy keveset a megütközésnél és a bolondságnál! Ha a keresztről szóló beszédet tisztán hirdetjük, ma is megütköznek rajta az emberek. Mit jelent tisztán hirdetni? Pál a római levélben három fejezeten keresztül teljes meggyőzőerejével bizonyítja, hogy mindenki bűnös és szűkölködik Isten dicsősége nélkül. A zsidó egy kalap alatt van a pogánnyal, ő is bűnös. Emiatt botránkozik meg a keresztről szóló beszédben a zsidó. Az athéni pogány hallgatóknak bolondság a keresztről szóló beszéd, amit Pál prédikált, mert nem tudják elhinni, hogy aki egyszer ilyen csúfos halált halt, hogyan lesz ismét a világ ítélőbírója. Hogyan lesz a világ ítélőbírója? Hát így! Isten fogta a bűneinket, és ráhelyezte azokat az ő Fiára, akit a kereszten összetört a bűn miatti gyűlöletében. Krisztus belehalt a bűneink viselésébe, mert az Atya haragját nem lehetett kibírni. Ámde feltámadt harmadnapon a halálból, és megbocsátva üdvözít mindenkit, aki hittel rátekint. A vallásában elbizakodottnak, a tudásában büszkének egyaránt szüksége van Krisztusra. Aki elutasítja őt, mint bíróval találkozik majd ama napon.

A keresztyén egyház igaz és szent. A látszat azonban mást mutat. Az ember csupa bűnt lát és halált s alig hall egyebet e világ ördögének káromlásainál. Ennek pedig az az oka, hogy az igazság nem bennünk van, hanem Krisztusnál és a belé vetett hitben. Hogy a keresztyén egyház és minden keresztyén bűnvalló szóval szüntelenül ezt mondja: tudom, hogy bűnös vagyok és tisztátalan; – ülök nehéz rabságban; halálban és gyalázatban; nem is érzek magamban mást, csak merő bűnt. Mégis megigazult vagyok és szent; nem önmagamban, hanem Krisztus Jézusban, “ki lőn nékünk Istentől bölcseségül, igazságul, szentségül és váltságul.”
Mily csodálatos a te neved nekünk;
Oh felséges Úr, mi kegyes Istenünk,
Dicsőséged felhat a nagy égre
S teljes vele a föld kereksége.

A keresztyén ember azért él, hogy másoknak használjon s ne az embereket, hanem a bűneiket kisebbítse. Ezt pedig nem képes megtenni, ha nem hajlandó senkit elszenvedni s elhordozni gyarlóságaikat. Furcsa irgalmasság volna az, ha táplálni akarnád az éhezőket, megenyhíteni a szomjazókat, ruházni a mezíteleneket, meglátogatni a betegeket, ellenben nem tűrnéd, hogy az éhezők, szomjazók, mezítelenek és betegek hozzád jöjjenek és körülvegyenek. Ugyanis, ha nem vagy hajlandó a bűnösöket és gyarlókat elszenvedni, annyi az, mintha nem akarnál segítségükre lenni kegyességre. Tanuljuk meg azért ez igéből: a keresztyén szeretetszolgálat nem abban van, hogy a kegyeseket, igazakat és szenteket készen találja, hanem hogy kegyeseket, igazakat, szenteket teremtsen, büntetéssel, könyörgéssel, türelemmel, minden lehető eszközzel. A keresztyén ember is tehát nem azért van, hogy gazdagokat, erőseket, egészségeseket találjon, hanem hogy a szegényekből, gyengékből, betegekből ilyeneket teremtsen.
Testvéreim javáért
Fáradnom, küzdenem:
Erre segélj, oh Isten,
Én édes Istenem!
Én tövises pályámon
Ragyogjon szeretet,
Mert aki boldogít mást,
Boldog csak az tehet.

A keresztyén ember harcában és futásában a hit ad erőt. Aki saját erejéből harcol és fut, az elbukik és kimerül. A hit az Úr Jézushoz ragaszkodik és benne Isten erejét kapja meg. Aki hisz, az legyőzhetetlennek bizonyul és végig kitart. Minden azon fordul meg, hogy kitartunk-e a hitben. Aki feladja a hitet, elveszett. „Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”

A keresztyén ember mindent, ami éri, imádsággá formál. Minden nehéz feladat, helyzet, tanácstalanság, baj, szenvedés, terhek az Úr elé kényszerítik őt. Van olyan imádkozás, amikor elfordulva minden mástól, bizonyos időt csak ezzel töltünk el. De ennél fontosabb, hogy egész lényünk, minden cselekedetünk legyen áthatva imádsággal. Mit használ, ha van valamiféle gyér imádkozó életünk, de hétköznapjaink széles folyama mellette folyik el? „Nem imádkozhatok egész nap, nincs rá idom” – mondogatják. Aki így beszél, azt bizonyítja, hogy még nem ismerte meg az igazi imádság titkát. Hát csak szavakkal lehet imádkozni? Amikor feltekintünk az Úrra, titkon felsóhajtunk, felé óhajtozunk, az is lehet imádság. Aki mindig az Úrtól függ és semmit sem tesz nélküle, aki minden cselekedetével istentiszteletet végez és mindent az Ő dicsőségére tesz, a legkisebb dolgot is: evést, ivást vagy bármi mást, az szüntelen imádkozik. Az ilyennek az imádkozás nem olyan dolog, amit le kell bonyolítani, nem napszámos munka, nem szokás dolga, és nem is kötelesség, aminek eleget kell tenni és aztán örül az ember, ha elintézte. Isten embereinek az imádság szívügyük, belső szükségletük. Egyszerűen nem tudnak imádkozás nélkül élni. Időt szánnak rá, felkelnek korábban és ha az imádság Lelke hajtja őket, napközben is van rá idejük. Sokkal többet beszélünk, fecsegünk emberekkel, mint szükséges és hasznos. Ha ehelyett visszavonulnánk imádkozni, megerősödnénk és lelkileg megújulva térnénk vissza közéjük.

A keresztyén ember óvakodjék életével akárkit is megbotránkoztatni, nehogy az Isten neve azért káromoltassék. Nagy dolog kesztyénnek lenni. Mert Isten szerint teremtett új ember ő, sőt Isten valóságos képmása, melyen maga az Isten akar fényleni. Ezért, amit a keresztyén, mint keresztyén, jót vagy rosszat tesz, az Isten nevére hoz, dicsőséget vagy gyalázatot. Így ha mi ó-Ádámunknak engedve bűnös vágyainkat követjük, az istenkáromlóknak szolgáltatunk alkalmat arra, hogy miattunk Isten nevét káromolják. A keresztyén ember tehát vigyázzon magára. Már csak azért is, hogy legalább az Isten dicsőséges nevét megkímélje a káromlástól!
Akkor leszek boldog,
Hogyha tisztán, híven
Egyedül csak téged
Szeret az én szívem
És magát egészen
Tenéked átadja,
Mindeneknek Atyja!

A keresztyén etika biblikus és magas szintű. Az Úr Jézus Krisztus ennek a gyakorlati alkalmazását is bemutatta. A hívő élet gyakorlati mozgatórugója a szeretet. Az önzés, egocentrizmus, az egyéni érdekek előtérbe helyezése, az ilyen jellegű számítgatás világi, pogány magatartás. Isten országának, Krisztus tanításának más alapelve van. Ebben az életformában a hangsúly nem a viszonosságon, hanem a ráadásban és a továbbadásban van. Nyilvánvaló, itt nem elég a törvény betűje és annak ismerete, ennél jóval többre van szükség, mégpedig jó szívre, kicserélt, új szívre. Az Istenbe vetett bizalom és a Mindenhatóra való hagyatkozás szintén fontos eleme ennek az életformának. Csak így lehet Isten csodálatos gondoskodását, szeretetét, kegyelmét átélni, megtapasztalni. Aki az Úr Jézus Krisztus tanítása szerint, tehát e magas lelki standard szerint éli mindennapi életét, az maga is megváltozott bensőleg, új teremtéssé lett. Az ilyen egyén számára világos az, hogy nap mint nap Isten kegyelméből él. Hálás akar maradni ezért Istennek. Nem tartja saját feladatának a kárhoztatást és az ítélkezést, rábízta ezt az ő Urára, Istenére, hiszen egyedül ő az igazságosan ítélő Bíró. Az Úr Jézus Krisztus parancsa: „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és néktek is megbocsáttatik!” (Lk 6,37) Ennek betartása jót eredményezhet az utolsó napon is azoknak, akik megváltó Urunknak engedelmeskedtek.

A keresztyén hitnek meg kell mutatkoznia az életben, még a közéletben is. Mindent a Biblia mértékével kell lemérnünk. Persze a világ szeretné elhallgattatni a keresztyéneket, azt akarja, hogy húzódjanak egy zúgba és ne vegyék észre oket. Ezzel a keresztyénség holt vágányra kerülne és pusztulásra volna ítélve. A Megváltó azonban kiküldte tanítványait e széles világra. Az evangéliumnak mint kovásznak kell áthatni egész életünket. Az Úr Jézus nyilvánosan tanított és az apostolok nem zúgprédikátorok voltak. – Akkor azonban harc is van. Aki gondosan elrejti hitét, azt nem éri támadás, sértetlenül jut keresztül. – De hogyan érkezik meg majd odaát?

A keresztyén jellem nem a jó cselekedetekben mutatkozik meg, hanem az Istenhez való hasonlóságban. Ha Isten Szelleme belsőleg átformált, akkor isteni jellemvonások mutatkoznak életedben, nem pedig jó emberi tulajdonságok. Az Istentől való élet úgy jut bennünk kifejezésre, mint Isten élete, nem mint olyan emberi élet, amely megpróbál isteni lenni. A keresztyén embernek az a titka, hogy Isten kegyelme által a természetfeletti természetessé lett benne. Ez a megtapasztalás az élet gyakorlati apróságaiban mutatkozik meg, nemcsak azokban az időkben, amikor zavartalan közösségben vagyok Istennel. Amikor belekerülünk az élet nehézségeibe, csodálkozva vesszük észre, hogy van erőnk azok közepette is egyensúlyban maradni.

A keresztyén munkásnak szent közbenjáróvá kell lennie; annyira azonosítania kell magát Urával és megváltásának valóságával, hogy a Krisztus teremtő élete szüntelenül tovább hathasson benne. Ez nem úgy történik, mint amikor egyik ember személyiségének az erejét átviszi a másikra, hanem Krisztus valóságos jelenléte által, ami áthatol az Ő szolgája minden életelemén. Amikor Urunk életének és halálának történeti tényeit hirdetjük – az Újszövetség közlése alapján -, szavaink szentségessé válnak, azaz Isten az Ő váltsága által felhasználja arra, hogy akik hallgatják, azokban megteremtse azt, ami másképpen nem teremthető meg bennük. Ha a váltságnak emberi életekre tett hatásáról beszélünk a Jézusra irányuló kijelentés helyett, a hallgatókban nem új élet támad, hanem kifinomult szellemi műveltség. Isten Szelleme nem tehet bizonyságot ilyen igehirdetés mellett, mert az más síkon mozog. Meglásd, hogy olyan élő kapcsolatban légy Istennel, hogy míg hirdeted az Ő igazságát, Ő megteremthesse a lelkekben azt, amit egyedül Ő teremthet meg. “Milyen csodálatos személyiség! Milyen vonzó ember! Milyen bámulatos éleslátás!” “Milyen kedvező alkalom mindez Isten evangéliuma számára” – gondoljuk. De ezeken nem tud áthatolni az evangélium, mert a hatás mindig abban az irányban érvényesül, amerre a vonzás irányul. Ha egy ember a személyisége által vonz, akkor hívása is ezen a vonalon érvényesül; de ha azonosult az Úr személyiségével, akkor hívása is arra a vonalra vonz, amelyen Jézus Krisztus munkálkodhat. Az embert dicsőíteni veszélyes! Jézus azt mondja, hogy Őt kell felemelnünk.

A keresztény tan lényege a felismerés, hogy az emberek mind Isten gyermekei, és hogy következőleg mind egyek Istenben és egymás közt, mint az evangélium mondja, és ezért a keresztény művészet tárgyát azok az érzések alkotják, amelyek előmozdítják az embereknek egymás közt való és Istenben való egységét. (Lev Tolsztoj) Kedves Testvérem, bizonyára neked is vannak olyan titkaid, amelyet senkinek sem mondanál el szívesen. Félünk, hogyha kiderül, máshogyan fognak közeledni barátaink. Bizonyos esetekben pedig “intenzív bűntudatot” tartunk, úgy gondolva, hogy a megvallott vétek csak afféle “kis bűn”, titokban még elismerés is jár érte. Megkönnyebbülés tudni azt, hogy valaki nálam jobban ismeri életemet, mindent tud rólam. Ilyen csak egy hű és igaz barát lehet, aki segít a gondokban, aki mindig mellettem áll, ha szükség van rá. És Isten ilyen! Ő minden embernek a barátja akar lenni, csupán rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e őt. Atyám, jó tudni, hogy te mindig velem vagy! Ismered életemet, szemmel tartod járásomat. Hálát adok neked, hogy van időd rám, és mindig meghallgatsz. Jó úgy élnem, hogy nem vagyok egyedül. Kérlek, maradj velem életem minden útján! Segíts nekem, hogy akaratod szerint éljek! Ámen.

A keresztyének élő reménye több, mint arra való bazírozás, hogy majd odaát minden csodálatos lesz, és addig is itt valahogy ki kell bírni. Mert hívők vagyunk, ezért kitartóak. Aki így gondolkodik hívő létére, szégyellje magát, mert megcsúfolja Krisztust, Megváltóját. Élő reménye csak annak lehet, aki maga is teljes szívből, teljes lélekből, teljes erőből törekszik már most azt megélni, ami majd a mennyben vár rá. „A legnagyobb bátorság a remény” – írta egyszer Illyés Gyula. Elgondolkodtató és igaz. Mert ahhoz az új élethez, amire Isten az ő örök igéjével szült minket, ahhoz bátorság kell, mert annyira új, annyira más, mint ami körülvesz bennünket. Mégis az egyetlen igaz lehetőség minden ember számára. A Krisztus-hit megpróbáltatik: képes-e gazdag és gazdagító életre? Képes, amennyiben tudja, mire és hova készül a földi lét után. S amelyik gazdag és gazdagító élet marad, azt méltán dicsérik és tisztelik odaát is (1Pt 1,7). Aki így él, az odaátra néz, miközben itt munkálkodik teljesen. Teljesen.

A keresztyének kis serege a Mester szavával ma is azt mondja az ördögnek: “Távozz tőlem sátán; mert meg van írva: Az Urat a te Istenedet imádd és csak néki szolgálj.” E sereg Isten igéjével jár, azt szorgalmazza s élesíti szakadatlan olvasással, tanítással, prédikálással, feddéssel, intéssel és vigasztalással. Ezzel éri el a kiválasztottaknál, hogy azok többé nem saját cselekedeteikben és maguk-csinálta istentiszteletben bizakodnak, hanem egyedül Isten véghetetlen kegyelmére építenek, melyet a Krisztusban ígért és adott.

A keresztyénség nagy családjának is van egy fontos öröksége: Jézus Krisztus keresztje. Bár a kereszt, amin Jézus meghalt, nincs meg, de akármerre járunk, találkozunk vele úton, útfélen. Egy “tárgy” a múltból, ami valami újat hozott, és változást jelenthet bárkinek az életében. A keresztre nézve ma már sokszor eszünkbe sem jut, hogy ez egykivégzőeszköz, amelyen Jézus meghalt! Nem saját bűneiért, hanem a mieinkért! Az enyémért! A mi örökségünk súlyosan és nyomasztóan hathat. A megváltás azonban itt még nem teljes. A nagypénteki reménytelenség után jön húsvét, amikor a megígért, a minden képzeletet felülmúló meglepetést megkapjuk: Feltámadt! Örökségünk ekkor lesz teljes, a húsvéti fényben lesz legszebb “kincsünk”. Meghalt és feltámadt! Ez az az örökség, amit mi is kaptunk, amivel élnünk kell, és amit tovább kell adnunk.

A keresztyénségnek is vitézekre van szüksége, akik az ellenséget le tudják verni s az ördögöt lefegyverezve, meg tudják szégyeníteni. Ehhez azonban erős harcosok kellenek, akik az igét jól értik, bírják, annak hamis értelmezését meg tudják cáfolni s az ellenséget saját fegyverével megverni. Mivel pedig mindenki nem lehet alkalmas az ige védelmezésére, szükség van igehirdetőkre és tanítókra, akik naponként tanulmányozzák az írást, azzal járnak és másokért is hadakoznak. De minden keresztyén is fegyverezze fel magát. Hit- és tanbeli bizonyosságát alapozza meg úgy az Isten igéjéből, hogy ellenállhasson az ördögnek s tudjon védekezni, mikor valaki el akarja téríteni. Így segítsen egyháza tanítását megvédelmezni és megtartani.
Krisztus, ki urak Ura vagy,
Vesztünkre jutnunk, oh ne hagyj!
Védd hatalmaddal népedet,
Hogy dicsérhessük nagy neved!

A kert abban különbözik más földdarabtól, hogy abban minden a gazda kívánsága szerint él. Minden növénynek megvan benne a maga helye, s ha nem válik be, kiirtódik. A mi egész földünk ilyen kertje az Úristennek. Megvan benne minden, ami „a szemnek kívánatos és eledelre – azaz az ember hasznára – jó”. Isten szeretetből teremti meg az embert, szeretete minden ajándékát a keze ügyébe helyezi. De legnagyobb ajándéka „az élet fája”. Ott volt, ott van életünk közepén. Jelentése: az örök élet rendelkezésedre áll. Gyümölcse nincs eltiltva. Jogod van hozzá. Fogadd el – bíztat Isten szeretete. Hiányzik valami a mi életünkből, a mi világunkból, a boldogsághoz, amit Isten ne adott volna meg? Berendezett kert a mi életterünk. Milyen kár volt, milyen kár ma is elrontani. – Egy székely falunak több erdője volt, mint amennyit a román törvény visszaadhatott. A szomszéd falunak nem volt erdője, a megmaradt részt annak adták. A birtokos falu fel volt háborodva. Magyarázták nekik: ha nem adnák oda, ok úgysem kapnák meg, az államé maradna! Nem baj, mondták a derék székelyek, inkább maradjon az államnak! – Ez lett az Édenből. Nem csoda, hogy az élet fája eltűnt belőle. De él a mennyben azok számára, akik hajlandók Édent építeni, és kérnek belőle. Jaj, Uram, inkább ne is mutattad volna meg, mire teremtetted az életet ezen az áldott és megátkozott földön. Inkább törődnénk bele, hogy ennyi a mi boldogságunk. Ne bántana napról-napra az a tudat, hogy milyen szépen, milyen boldogan lehetne élni javaiddal. Hogy mindenkinek bőven jutna a föld terméséből, feleslegesen halnak éhen naponta annyian. Hogy milyen boldogan élhetnénk testvéri életet, milyen feleslegesek a pusztító háborúk. Hozd el a te országodat, s addig is engedd meg, hogy Édent építhessenek otthon maguknak és egymásnak azok, akik ma is benned bíznak. Ámen. (Varga László: Isten asztaláról)

A kerülő útnak nem mindig látszik a célja az életünkben. Talán néha vádlón kérdezzük Istent: „Miért kell nekem ezt az utat végigjárnom?” Amikor Isten kerülő úton vezet, ő – bár sokszor nem így látjuk, nem így érezzük – velünk van. S ahogy Izrael fiait vezette felhőoszlopban és tűzoszlopban, úgy vezet bennünket is, egészen a célig. (Baranyayné Rohn Erzsébet)

A kettős életnek nincsenek ígéretei. Bálám megérti Isten szavát, csak nem úgy mondja tovább. Hajlandó ismét megkérdezni, mit szól az Úr, hátha közben meg-változott az akarata. Vigyázz a második kérdéssel! Kérdezhetsz háromszor is, ha a szíved egyenes. De nem kérdezhetsz kétszer, ha hamis a szíved! Aki befogadta Jézust, tudnia kell Isten akaratát. Soha ne hallgattasd el a Szentlélek figyelmeztetését!

A kettős életű ember, aki hisz is, meg nem is, akar is, meg nem is, kint is van, meg bent is: amikor bezáraték az ajtó, kettévágatik. Az üdvösséget az az ember kapja meg, aki idejében odajut, hogy nem bánja, ha kinevetik, kigúnyolják, összesúgnak a háta mögött. Már semmit nem bán, mert mindenáron akarja. Amikor Jézus kimondta a Golgota keresztjén, hogy “Elvégeztetett!” – kinyílt az ajtó a mennybe: aki akar, jöhet. “Jöjjetek énhozzám mindnyájan!” (Mt 12,28).

A kezdet ideje mindig a “jó reggel”. Ha ezt elmulasztod, nem jó az egész nap. Ne számold, hogy hány órát alszol! Döntsd el – felkelek azért, mert az Úr mondja, mert ő akarja, ő az első, ő vár engem a csendben. “Mihelyt meglátjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládáját, és a… papokat, ti is induljatok… és menjetek utána.” Nem lehetett belerohanni a Jordánba. Az átkelésnek megvolt az Isten szerinti rendje. A hívő népnek az a baja, hogy nem képes alárendelni magát Isten akaratának. Minden akaratomnak bele kell fulladnia a Jordánba. Ne legyenek megcsontosodott szokásaink. Mindennek megvan az isteni rendje. Ha nem úgy mentek volna a papok, ahogy Isten parancsolta, nem nyílt volna szét a Jordán. A frigyláda ment át először a Jordánon. Benne volt a két kőtábla, a mannás korsó és Áron kivirágzott vesszeje. Magát az Urat jelképezte. A mi frigyládánk a Golgota keresztje. Hordozod a frigyládát, ott él benned Jézus? Nem elnyomottan, nem úgy, hogy szenved. Lévi fiainak ez volt a dolga, hogy hordozzák az Urat, a többiek pedig menjenek utánuk. Mintha Jézust hallanám: Kövess engem lépésről lépésre! Cselekedeteidben úgy járj, ahogyan ő. “Nem jártatok ezen az úton soha azelőtt.” A frigyládát hordozó papok és a nép között kétezer singnyi távolságot kellett hagyni. Várd meg a kétezer singet, és amikor látod az utat, akkor menj. Nem járhatsz tovább egy olyan úton, amelyikben mindig ott van az akaratod, magad dicsőségére hívősre festve. Amíg a régit akarod járni, nem kerülsz át a Jordánon. Ez a nép egyszer már ott volt a Jordánnál, és 40 évre visszakerült a pusztába. Nehogy ez történjen veled!

A kicsi tudja, hogy kicsi. Átéli rászorultságát. Pontosan ez a gyermekekre jellemző lelkület hiányzott az akkori vallásos élet vezetőiből, és hiányzik ma is sokakból. Vajon úgy fogadjuk-e Isten ajándékait, mint a kisgyermek? Merünk-e, akarunk-e és tudunk-e kicsik maradni a saját szemünkben? Minél nagyobb valaki, minél tehetségesebb, elismertebb, magasabb pozícióban van, annál nehezebb kicsinek maradnia. Azonban csak úgy lesz áldás az életén, ha kicsi marad. Isten a legkisebbeket is fel tudja használni eszközéül. Gyakran megszégyenítenek bennünket a „kicsik” – Istenhez való ragaszkodásukkal, gyermeki hitükkel. De sokszor előfordult már, hogy éppen ő ajkukon szólal meg az Isten dicsőítése egy Istentől elfordult, és Őt sokszor káromló világban! Ezért tehát, ne akadályozzuk őket, sőt segítsük abban, hogy Jézushoz találjanak, hogy megtalálják Őt, mert akkor az övék – és a miénk is Isten országa!

A kiégés jelei a következők lehetnek: harag, ingerlékeny viselkedés, megrögzött szokások, elsietett döntések, csalódottság, alacsony morál és depresszió. Idetartozhat még az erkölcsi bukás is, mert amikor szomjunkat nem a megfelelő módon csillapítjuk, akkor az más forrásokból keres enyhülést. Nem furcsa, hogy olyan emberek, akik képesek nagyvállalatokat vezetni és komplex költségvetést kidolgozni, nem érzik meg, mikor van szükségük szünetre, és nem tudják felmérni, hogyan használják forrásaikat úgy, hogy ne merítsék ki azokat? Ha bölcs vagy, akkor nemcsak a találkozókat jegyzed be a naptáradba, az időbeosztásodba betervezed a pihenő időt is. A jól időzített pihenés visszaadja energiádat, megőrzi képességeidet, így teljes kapacitással tudsz tevékenykedni. Másrészt, ha túl sok minden köti le figyelmedet, akkor ez elszívhatja örömödet, és végül alul fogsz teljesíteni! Miért rohangálunk körbe-körbe, míg a föld alá nem kerülünk? Nem vagyunk tudatában annak, hogy lelkünknek szüksége van pihenésre, nem vesszük észre a kiégés árulkodó jeleit? Olyanok vagyunk, mint az a sofőr, aki annyira el van foglalva azzal, hogy hová tart és hogyan tudna leggyorsabban eljutni oda, hogy észre sem veszi, hogy a motor zörög, a gumik eresztenek, és az üzemanyagtank csaknem üres. Aztán, amikor az autó lerobban, azt kérdezi: „Mi történt?” A válasz – oda kellett volna figyelnie a jelekre! És neked is oda kellene!

A kijelentett tudás hiánya miatt többen szenvedtek vereséget a hitben, mint bármi más miatt. Ez azért van, mert a legtöbb keresztény az értelmével hisz az Igében, de nem elmélkedett rajta eleget ahhoz, hogy világosság gyúljon a szívében. Ha így lenne, akkor az Ige teljesen megváltoztatná az életüket. Az égvilágon semmi nem tudná őket elszakítani az Igétől.

A kijózanodás azt jelenti, hogy az életről nincsenek többé hamis nézeteink. Ha csalódások által józanodunk ki, lehet, hogy keserűvé és keménnyé, szeretetlenül ítélkezővé leszünk mások iránt, de az Istentől való kijózanodás megtanít arra, hogy úgy nézzük az embereket, ahogy vannak, és mégse legyünk barátságtalanul szigorúak, ne vágjunk a szemükbe keserű szavakat. Az életben sok kegyetlenség onnan származik, hogy hiú ábrándokban ringatjuk magunkat. Nem úgy vagyunk őszinték egymás iránt, amilyenek valójában vagyunk, csak az egymás felőli elképzeléseinkhez ragaszkodunk őszintén. Saját elképzelésünk szerint pedig minden vagy nagyszerű és kiváló, vagy aljas és gonosz. Az ember sok szenvedésének az az oka, hogy nem akar kijózanodni. Valahogy így szoktunk tenni: például szeretünk valakit – és nem szeretjük Istent – tökéletességet és teljes egyenességet várunk tőle, és ha nem ilyen, kegyetlenek és követelődzők leszünk. Azt várjuk az embertől, amire képtelen. Csak egyetlen valaki van, aki az emberi szív utolsó fájdalmas vágyódását is ki tudja elégíteni: az Úr Jézus Krisztus. Ő tudja, hogy minden olyan kapcsolat szerencsétlenül végződik, amely nem az iránta való hűségre épül. Urunk nem bízott emberekben, mégsem volt soha bizalmatlan vagy keserű. Urunk tökéletesen bízott Istenben és abban, amit az Ő kegyelme tehet minden emberért, ezért nem esett kétségbe senki miatt. Ha emberekben bízunk, végül mindenki miatt kétségbe fogunk esni.

A Király előtti viselkedés Példabeszédek 25,1–7 Manapság divat felvállalni az embernek önmagát, bátran, sőt akár még bántóan is beszélni, hadonászni, öltözködni. Van-e azonban arra ösztönzésünk, hogy kicsinységünket vállaljuk fel? No persze nem színlelt alázatoskodásban, hanem a realitások fényében. Milyen szépen csengenek az alázatos szavak! Milyen szép az illedelmes viselkedés, ami tiszteletet sugároz a nagyok felé éppen úgy, mint a kicsik felé! Annál pedig nincs is nagyobb bölcsesség és alázat, mint amikor az ember Isten szava előtt hajt térdet és akaratot. „Távolítsd el a bűnöst a király elől, és trónját megerősíti az igazság.” Királyi dísz az igazság, és királyok, hatalmak megrontója a gazság. Az igazság, mint az életünk mércéje, tetteink minőségi meghatározója, kihívásokat támaszt. Mintha az lenne tapasztalható, hogy az igazság manapság olyan luxus, amit senki nem engedhet meg magának. Érdekes beállítottságunk ez, mikor éppen az igazságtalanságoktól hullanak a könnyek és lehetetlenül el a becsületes ember. Bárki előtt is akarjunk megállni, akár emberek előtt, akár Isten előtt, akár az élet viharaiban, az igazságosság, tisztaság, egyenesség, becsület létkérdés. Valójában a gonoszságot, a hamisságot, a becstelenséget kell megengedhetetlen luxusnak tekintenünk.

A kis adósságok dühítenek fel minket a leggyakrabban. Apró-cseprő neheztelések férj és feleség vagy testvérek között. Apró meg nem bocsátások, amelyek túl jelentéktelennek tűnnek ahhoz, hogy foglalkozzunk velük. Vigyázz! Ezeket az adósságokat használja a sátán, hogy gyötörjön téged. Végül is, Jézus egy hegyet kitevő adósságokat törölt el neked. Megengedheted magadnak, hogy nagylelkű légy, és elengedd mások filléres adósságait. Tölts időt a Szent Szellemmel, hadd mutasson rá benned a meg nem bocsátás területeire. Majd térj meg, és engedd el azt magadtól. Legyen ez a karácsony több az emlékek idejénél. Legyen a felejtés ideje.

A kísértés éppen abban rejlik, hogy külön-külön mindegyik a teljességet ígéri, de az ígéret csak ígéret marad! Sem az evés, sem az ivás nem boldogít, ha azt nem közösségben tesszük! Hiába vigasztalják önmagukat a “szinglik” hamiskás szabadság-értelmezésükkel, a családi étkezések “sóderpartiját” nem pótolja a tévé előtti rendszeres majszolgatás… Hiába a szexuális örömök hajszolása, a nagy bulizások kezdeti izgalmát egyhamar felváltja a magány, mert nem csak élményre, hanem megmaradó értékre vágyik minden emberszív… De bizony az ismeret birtoklása is csalóka. Lehet egyre többet és többet megismerni a világból, gyűjtögetheti az ember a diplomáit és kurzusait, de ha csak ezek vannak, akkor karriert igen, de megnyugvást, megbékélést elérni nem lehet velük. Milyen nyilvánvaló válik ez a negyvenes hölgyek hirtelen támadt gyermekvállalási kedvében! Ekkor derül ki, hogy aminek nem sok értelmét látták – áldozatot hozni a másik (gyermek, társ) jövéjéért – igazából, mégis csak ennek van értelme… Ilyetén módon alaposan elhibázni az életet persze nemcsak az örök Évák, de a mindenkori Ádámok “kiváltsága” is!

A kísértés lényege egyetlen dolog: az elégedetlenség. Isten azt mondotta az első emberpárnak: “De a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél!” A kígyó egyetlen betűt változtatott meg: “Csak-ugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egyetlen fájáról se egyetek?” Az Ördög mindig arra hívja fel a figyelmed, azt húzza alá, ami neked nincs, amit Isten megtiltott. Akkor semmi nem ér már semmit, amid van, mert az az egy kellene. Az ember elégedetlen a körülményeivel, mindig azt nézi, hogy a másiknak mije van, annak mennyire sikerül minden. Az ember elégedetlen lehet a szüleivel. Miért nem orvos vagy tanár az apám?! Túl szigorú az apám, a többi gyerek oda megy, ahova akar. Engem nem engednek. Adj hálát komolyan szüleidért, hogy olyanok, amilyenek. Majd ha egyszer nem lesznek, akkor megfordul minden. Hány ember elégedetlen házastársával! Dávidnak voltak feleségei, és mégis azt az egyet látta meg, aki a másé volt. Sokszor önmagammal is elégedetlen vagyok. Az elégedetlenség után jön a kísértés, azután a bűn. A legnagyobb segítség a kísértéssel szemben, ha hálát adsz azért, amid van. Ha ráfordítod a szemed arra, amivel Isten gazdagon megáldott. A földön semmi nincs, ami neked elég lenne, csak az Ő kegyelme, csak az Ő szeretete. Csak az atyai karok, csak a mennyei otthon. A kísértés nagy veszedelem. Hidd el az Igének, hogy az Atya szeret, a legjobbat akarja neked. Semmit nem fog tőled elvenni vagy visszatartani, ami jó neked. Imádkozz szíved mélyéből: Jézus! Aki megálltál a kísértésben, aki a Sátán fejére tapostál ha lehet, ne vígy engem kísértésbe!

A kísértés nem bűn. Át kell mennünk kísértéseken, mert emberek vagyunk. Ha nem lenne kísértésünk, megvetettek volnánk. Mégis sokan szenvednek olyan kísértések között, amiben nem kellene, mégpedig csak azért, mert nem engedik, hogy Isten őket magasabb síkra emelje, ahol más jellegű kísértésekkel kellene szembenézniük. Azt, hogy milyen kísértésekkel találkozunk, az ember belső hajlamai és személyiségének összetevői határozzák meg. A kísértés beleillik a megkísértett ember természetébe, leleplezi azokat a lehetőségeket, amelyek lényében szunnyadnak. Minden embernek megvannak a saját kísértései, és ezek mindig uralkodó hajlamaink vonalán közelítenek meg. Az is kísértés, ha a legmagasabb cél megvalósítását rövid úton akarom elérni – nem a rosszat, hanem a jót. A kísértés olyan valami, ami teljesen megtéveszt engem egy időre; nem tudom, hogy most valami jóról, vagy rosszról van szó. Amikor a kísértésnek engedek, kívánságomat istenítem; és ez is bizonyítja, hogy eddig is csak a félelem őrzött meg a bűntől. A kísértés alól nem tudunk kibújni; nélkülözhetetlen a kiteljesedő emberi élethez. Vigyázz, ne gondold, hogy senki másnak nincsenek olyan nagy kísértései, mint neked. Amin átmegyünk, az az emberiség általános öröksége, nem olyasmi, amit még soha senki nem élt át. Isten nem kímél meg minket a kísértésektől; Ő a kísértések közepette segít rajtunk (Zsid 2,18).

A komoly önfegyelemhez járuljon kitartás! Ne csak kezdjétek az önmegtagadást, hanem tartsatok ki benne. De ne tegyétek ezt egyoldalúan törvényes szigorral és keménységgel, különben ridegség és merevség alakul ki, amely másokat visszariaszt. Ezért kapcsoljátok össze a kitartást szívből való kegyességgel, istenfélelemmel és Isten iránti szeretettel. Az a szigorúság, amely önmagánál és másoknál semmit nem néz el, csodálatot kelthet, de nem vonz senkit. Az Istennel való bensőséges kapcsolat meleggé és irgalmassá teszi a szívet. Az Istenben való boldogság azonban ne legyen kegyes élvezet és tétlen szemlélődés. Ezért kell hozzá a testvéri szeretet. Istennek átadottan az embereknek is adjuk át magunkat. De ne szűkítsük le ezt a szeretetet a hívok szűk körére, hanem érvényesüljön mindenki iránt, mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.

A kormányzat, amely alatt Jézus élt, romlott volt, elnyomta a népet. Mindenütt csak égbekiáltó visszaélés, kizsákmányolás, vakhitűség, felörlő kegyetlenkedés volt jellemző. Az Üdvözítő mégsem próbálkozott polgári közigazgatási reformokkal. Nem támadta a nemzeti visszaéléseket, nem kárhoztatta a nemzet ellenségeit. Nem avatkozott bele a hatalmon levők rendelkezéseibe. Ő, a mi példaképünk, távol tartotta magát a földi kormányzatoktól. Nem azért, mintha az emberek fájdalmai és bajai iránt érzéketlen lett volna, hanem azért, mert tudta, hogy a gyógyszer nem emberi vagy külső intézkedésekben rejlik. Tudta, hogy a hatásos gyógyításnak személyesnek kell lennie és a szívet kell újjáalakítania. Nem törvényszékek vagy nagytanácsok határozatai, nem a világ nagy embereinek a pártfogása létesíti Krisztus országát, hanem Krisztus természetének az emberbe plántálása a Szentlélek munkája által… Ez az egyedüli hatalom, amely valóban munkálja az emberiség felemelkedését. Ennek a műnek a véghezvitele érdekében az egyetlen lehetséges emberi ténykedés: Isten Igéjének a tanítása és gyakorlása.

A korrupció a (pénz)világ hatalmi eszköze. Ha mindenkinek lenne munkája, amiért tisztességes bért kapna – jelen helyzetben nem ez az általános, hiszen szinte minden munkahelyen elvárják az ingyenes túlórát -, ha nem korbácsolnák a reklámok négypercenként az emberek vágyait, akkor kisebb lenne a megvesztegetés mozgástere. Ha az embernek a ‘tanyáján’ van/lenne enni-inni-valója, bora bőséggel, munkásan él(hetne) a családjával, s megbücsülnék a nem irigységre idomított szomszédai, akkor biztonságot nyújtó fokosára támaszkodva mosolyogna a ‘világ’ mesterkedésein, huncutságoknak tartva azokat, mert a huncutságok semmi erővel nem bírnának felette. Ma azonban más a helyzet Manapság a huncutságok uralkod(hat)nak az ember lelkén; hiszen a gagyi általánosan elfogadott értékké vált, s a tartalom helyett a csillogó forma vált áhított céllá. Ezek vonzáskörébe taszított ember aztán ideális alanya a korrupciónak… (Frankó Mátyás)

A ködösítés, félrebeszélés, elnézés, maszatolás helyett, ami fárasztja az Urat, időnként eljön az egyenes beszéd ideje, amikor rendezni kell a rendezetlent (rendezhetetlent?), a káoszt. Azok felett tart majd az Úr ítéletet, akik nem tisztelik őt. Megtörténhet velünk, az is lehet, hogy gyakran, hogy ilyenkor azonnal másokra gondolunk. Pedig először önmagunkat kell megkérdeznünk: Vajon én hogyan tisztelem őt? Mennyi bennem a hamis, netán én vagyok az, aki visszaél a helyzetével, elnyomja, félretaszítja az idegent, az éhezőt, a némát stb.? Kétarcúak, sokarcúak, álarcosok tömege sokszor még a gyülekezet is. A hamisságot időben kell megtisztítani, hogy ne kelljen a végső elszámolásnál szégyenkezni. Jó hír, hogy ez nem lehetetlen, ha tudjuk, kihez kell fordulni, hogyan kell hozzá fordulni, mit kell tenni. Megmutatja nekünk az ige, mi a helyes mód bűneink rendezésére, kapcsolataink helyreállítására. Jézus Krisztushoz kell fordulnunk, aki elfogadja bűnrendezési szándékunkat, ha őszinték vagyunk. Csendességet tartva meglátjuk állapotunkat, és rendezhetjük dolgainkat. Tegyük ezt meg, még mielőtt végérvényesen megítél bennünket Urunk!

A könyörület és a könyörgés lelkülete áradjon ránk is! Volt és lesz gyász Jézus Krisztus miatt. A Golgotán „az egész sokaság, amely erre a látványra verődött össze, amikor látta a történteket, mellét verve hazatért” (Lk 23,48). Visszatérésekor pedig „íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége” (Jel 1,7). A két „alkalom” között még időben történhet a bűnbánat, a megtérés, a visszatérés. „Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” (2Kor 7,10) Segítsen Isten hasznos eszközökké lenni, hogy minél többen ott lehessünk, ahol „Isten letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21,4). Rajta nem múlik… „Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg őt!”

A következő sorokat egy közismert, ma is élő gondolkodótól olvastam pár napja: Magyar nyelvünk a nevelés szót a növelés szóból eredezteti, a növekedés pedig nem csupán mennyiségi, hanem elsősorban minőségi folyamat. Segíteni valakit azzá válni, amivé lennie kell: ez a nevelés. Nem kis feladat. Ráadásul azért sem, mert igazából minden szülő a lényével nevel. Nem az a lényeg tehát, hogy mit és hogyan mondod, hanem az, hogy ki vagy te? Mit sugárzol magadból? Kit lát a gyermek, ha téged néz? A lényeddel nevelsz. Egyetértesz e gondolattal? Én igen, noha tudom, hogy nem mindig a jó irányba mutat mindaz, ami lényemből fakad. Tehát az sem mellékes, hogy mennyire sikerül odafigyelni önmagunkra. Mert hogyan tudnánk gyermekeink lelkét ápolni, ha önmagunkkal sem tudunk – vagy nem is akarunk – mit kezdeni? Vállalj felelősséget önmagadért, minden lépésedért, hogy megtehesd ezt gyermekeiddel is!

A következőt javaslom: amikor egy nehézség már régóta tart, és úgy tűnik, a körülményeid csak nem akarnak engedelmeskedni Isten ígéretének, ne Istent értékeld újra! Ő nem tévesztette el a dolgot, és nem vallott kudarcot. Ha bármit is újraértékelsz, értékeld újra magadat! Keresd, hol vétettél el valamit. Ha nem látod, mit rontottál el, csak mondd ezt: „Istenem, nem tudom, mi itt a probléma, de kérlek, mutasd meg nekem. Tudom, hogy nem Nálad van a hiba, és továbbra is az Igéd irányít, és nem a körülményeim.” Majd, amikor kijelent valamit neked, legyél gyors a változtatásra. Bátorítalak arra, hogy állj szilárdan, és tiszteld meg Istent a szavaiddal. Az Úr figyel rád, amikor nehéz helyzetben vagy. Vajon mit fog hallani tőled?

A közbenjárás magányos feladat. Nyíltvégű elkötelezettséget igényel. Hónapokba vagy évekbe telhet, mire meglátod munkád gyümölcsét. Másrészt, ha mélyebb közösségbe kerülsz Istennel, olyan dolgokban lesz részed, amiben csak az angyalok vettek részt azon az éjszakán a kertben.

A közösség mennyire fontos… A városban élő, ajtaját lakatokkal és vaspántokkal magára záró ember hiszi el azt, hogy tud létezni közösség nélkül is! A magánhadsereget fenntartó dúsgazdag is azt gondolja, hogy képes teljes életet élni – elzártsága ellenére is. Idővel persze – ha máshol nem hát a halálos ágyán – azonban kiderül minden közösségellenes magatartású ember számára: mi az érték, s mi nem az… Az igazi érték, hogy istenadta közösségben élhetünk, melynek alapja csakis az isteni igazságosság lehet, megtartója pedig a csakis a jézusi önfeláldozásra is kész szeretet…

A Krisztus igéje ezért botránykő széles e világon. Soha sincs ez máskép az evangéliummal. Olyasmi az, amin megütköznek, – nem a kisemberek, hanem tapasztalat szerint éppen a legszentebbek, a legkegyesebbek, a legbölcsebbek és leghatalmasabbak. De boldogok, akik tudják s vallják, hogy mégiscsak Isten igéje az. Ezek megállnak, mert vigasztaló erőt nyertek minden ilyen botránkozás ellenében.
Maradj meg hűségeddel
Velünk, Uram Isten,
Adj erőt, hogy megálljunk
Mindvégig a hitben.

A Krisztus testében is előfordul, hogy valaki helytelenül bűnt cselekszik, de nekünk akkor is Krisztusi indulattal kell helyre igazítani. Hiszen a Szentlélek az, aki rányitja életünk minden mozzanatát. Mégis hogyan lehet, hogy megbotlunk? Lehet, mert a gonosz résen van, és egy kis lankadás és máris rést hagyunk neki. Ezért mondja Pál – vigyázz kísérésbe ne essél!- De a közösségbe tartozásnak is megvannak az előnyei, nem véletlen mutatott Jézus példát abban, hogy ő is maga köré vont tanítványokat és velük alkotott egységet. Mert a közösségekben tudjuk egymás terhét hordozni. Ők egy csapatot alkottak, ahol az ajándékok ki tudtak bontakozni. A közösségekben tudunk fejlődni minden tekintetben, mert egymást formáljuk, egymás terheit hordozzuk, tudunk egymásra hatni jó értelemben. Az ige azt mondja – Ott az áldás ahol együtt vannak az atyafiak. A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben. (Galata 6:9,10) Természetesen mindenkivel gyakorolnunk kell a jót cselekedni, de a testvériség az egy teljesen más dolog. Isten szeretetének, meg kell mutatkozni minden tekintetben az életünkben. Ha pedig valaki az övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél. (Timóteus 5:8)

A Krisztusban hívők reménysége 1János 3,1–3 Jézus szavai az emberi viselkedés normáiról gyülekezetben, családban, világban úgy helytállóak, ahogy azokat mondta. Amiket mondott, segítségként, igazodási pontokként mondta, mint egy térkép jelzéseit. Ezek a normák nem változtak. Ne hozzon minket zavarba a világ értetlenkedése! Ha egy fecskéről valaki nem tudja megmondani, miféle jószág, az még nyilván nem látott madarat. Ha Jézus tanítványaiban, akikben a Mester kimunkálta, amit szeretett volna, és ezért lettek olyanok, amilyenek, az emberek nem fedezik fel, hogy Isten gyermekei, az csak azért van, mert még azt sem tudják, milyen az Isten. Az istentelen világ néha bátorságot mer venni ahhoz, hogy elmagyarázza a hívőknek, milyennek is kell lennie Isten gyermekeinek. Nem szabad ilyenkor meglepődni, hanem józanul vallani kell, hogy még mindig az Atya az, aki meghatározhatja, ki az ő gyermeke. Ha megérti a világ a hívőket, ha nem, ez így van. Lehet, sokaknak nem nyilvánvaló még, hogy mi értelme van a hitnek és megtérésnek, de nekünk rendíthetetleneknek kell maradnunk! Nagyon ködös képük van Istenről az embereknek. A homály olyan mértékű a szemek előtt, hogy a legtöbben csak tüneménynek, az emberi elme termékének tartják őt. Ebben a véleményükben szilárdak, az életvitelüket teljesen ehhez igazítják. Egészen egyszerűen nem számolnak Istennel, és így nem is számítanak rá. Élnek, ahogy tudnak, meg ahogy jólesik, ahogy bírnak, meg ahogy éppen sikerül. Reménykednek a legkülönfélébb elméletekben, filozófiákban, a szerencsében, és még akár babonaságokban is. A hívő is reménykedik, méghozzá nem kevesebben, mint az élő Istennel való találkozásban! Akinek a születése ma az ünnep középpontjában van, számunkra éppen úgy láthatóvá lesz, mint a pásztoroknak, a bölcseknek, vagy az agg Simeonnak volt. Sőt, úgy fogjuk őt meglátni, mint az a néhány kiválasztott tanítvány, aki a megdicsőülés hegyén ragyogó dicsőségben szemlélhette néhány pillanatra az Úr Jézust. Reménykedhetünk abban, hogy ez a dicsőség az életünk részévé válhat. Ott lehetünk, ahol ő van! Itt mérlegre kerül a reménységünk. Jelent-e nekünk az Úr Jézussal való találkozás esélye annyi vagy inkább több boldogságot, mint a világ alaptalan és bizonytalan reményei? Aki reménykedik Jézusban, az a jövőjét a jelenben értelmezi. Nemcsak protekciót kér, és nemcsak elővételben foglal helyet a mennybe, hogy majd egyszer elfoglalja azt a helyet, életutat, amit Krisztus kínál, hanem már most úgy él, mint aki Krisztushoz tartozik. „Akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.” Isten gyermeke legyen minden pillanatában, nyilvános és magánéletében is egyaránt Krisztus követője! Olyan tisztának és szentnek lenni, mint ő, nem istenkáromló gondolat, hanem isteni felhívás. Nem kevesebb várattatik ma el tőlünk annál, mint mérjük magunkat Istenhez. Így szépen látni fogjuk, hol szorul az életünk, a jellemünk változásra. Ha pedig meglátjuk ezeket, tegyünk a változás érdekében konkrét lépéseket is! Jussunk túl azon, hogy tudjuk, mi lenne a kívánatos és a helyes, csak nincs erőnk hozzá!

A Krisztusban való hit gyógyít. Nagyon sok olyan esetet hallunk nap, mint nap, hogy valakit a hite tartott meg, a Jézusban való reménysége mentette meg egy betegségből vagy akár a haláltól. A hitnek, a Jézus Krisztusba vetett hitnek három nagyon fontos tulajdonsága van, amit az igénk fel is sorol. Az első az, hogy megtart. A legnehezebb órákban, a legembertelenebb körülmények között is a hitünk az egyetlen kapaszkodónk, reménységünk. A hitünk által Jézus nem enged lejjebb csúsznunk, nem engedi, hogy olyan mélységekbe zuhanjunk, melyeket már nem élnénk túl. A második az, hogy békességet ad. A hívő ember megnyugszik, Jézusban megpihen, az élete mások számára is nyugalmat fog árasztani. A békesség, melyet a mi Urunk ad, az nem anyagi jólét. Nem akkor lesz békém, ha két autóm van, akkor lesz békességem, ha Istennel mindennapi kapcsolatban vagyok. A béke azt jelenti, hogy az életemet teljesen rábízom az én Uramra. A harmadik pedig az, hogy egészségessé tesz. A hívő ember élete is lehet szétszórt, részleges, hiányos, de Jézusban egésszé válik mindaz, ami részleges, törött vagy darabos. A mi életünkből nem elvenni akar Urunk, hanem inkább hozzáadni. Kipótolni azt az űrt, melyek bűneink miatt keletkeztek. Az igénkben a vérfolyásos asszony utolsó reménysége Jézus maradt. A társadalom a betegsége miatt kivetette, megutálta, már sok orvosnál járhatott, de senki sem tudta őt egészségessé tenni. Ma is ott van mellettünk a mi Urunk, s gyógyulást akar adni nekünk. Hiszed-e? Uram! Köszönöm, hogy szétdarabolt életemet megeleveníted, új életet tudsz formálni a megrepedt  lelkemből. Dicsőség legyen neked mindenkor. Ámen.

A krisztusi alázat példája (1Timóteus 1,14–16) Krisztus megalázta önmagát, hogy üdvösségünket munkálja. Krisztus segített Pálnak mélyen meghajolni, összetörni, hogy ezzel az ő üdvösségét és mások üdvösségét munkálja. Pál bizonyságtétele arra bátorít, hogy tanuljuk meg az ő esetéből, milyen nagy Isten szeretete és hatalma, és lássuk értelmét a hitnek. Amikor azért könyörgünk, hogy Isten akarat legyen meg az életünkben, fel vagyunk arra készülve, hogy milyen mélyreható tud lenni Isten akarata? Krisztus keresztre feszítése előtt kiszolgáltatta önmagát Isten akaratának, majd szenvedett értünk, amíg bele nem halt abba, ami érte. Pál átértelmezte életcélját és életmódját, mígnem elveszítette mindenét, vagyonát, tekintélyét, egészségét, szabadságát, végül a puszta létét is. Ha ilyen az engedelmes életút íve, valóban készek vagyunk Isten akarata előtt meghajolni? Minden okunk megvan erre. Gyönyörű eredménye van azoknak az áldozatoknak, amiket Isten vár el, és nem az ember hoz egyszerű jókedvéből. Amíg saját magunktól elhatározott áldozatunk az önbecsülésünket növeli, addig Isten terve és az általa elvárt áldozat üdvösséget munkál. Ez elég komoly indok ahhoz, hogy engedelmeskedjünk. Pál nagy hitvallása, hogy sok negatív változás, teher, áldozat mellett bőségesen találkozott kegyelemmel, hittel és szeretettel. Gyülekezetünknek és családunknak igen nagy szüksége van arra, hogy Isten kegyelmében elmerülve hit és szeretet töltse ki lényünket!

A krisztusi szeretet az az erőtér, amelyben igazán jól mérjük fel a paramétereket. A hatása alatt megváltozik minden. A lehetetlennek tűnő távolságok megrövidülnek, a feneketlen mélység nem nyel el többé – és az elérhetetlen magaslatok elérhetővé válnak. Ennek a szeretetnek az erőterében gyógyulnak a sebek, szelídülnek a szavak, lágyabbak a léptek. Átéljük a közelséget Istennel és a testvérrel. Nincs, ami elválaszt többé. (Túri Krisztina)

A krisztuskövető ember jól tudja, töredékes a tudás, sőt hamar megkopik az ismeret is, s az áhított megismerés teljességére, a színről színre látásra majd csak ‘odaát’ kerülhet sor. Eladdig azonban élni kell az Életet… ez pedig teljességgel, harmóniában, azaz hétköznapi boldogságban Isten nélkül sosem, csak Vele együtt lehetséges… (Frankó Mátyás)

A kudarctól való félelem mindannyiunkat megkísértett már. A népszerű pszichológia szerint ehhez hozzá kell szoknunk. De Isten Igéje azt mondja, van egy biztos módja, hogy miképpen éljünk félelem nélkül. Ez pedig a SZERETET útja. Ha tudni akarod, milyen az igazi siker, meg kell tanulnod, hogy a szeretet irányítson és motiváljon. Jézus így élt, amikor a földön járt.

“A különböző jellemű emberek között uralkodó harmónia és egység a legszembetűnőbb tanúságtétel arról, hogy Isten elküldte az Ő Fiát e világra a bűnösök megmentéséért… Jellemünknek összhangba kell kerülnie Krisztus jellemével, akaratunkat alá kell rendelnünk Krisztus akaratának… Akkor majd együtt tudunk dolgozni egymással, az ellentét egyetlen megnyilatkozása nélkül. Ha apró nézeteltéréseken tépelődünk, ez olyan tettekhez vezet, amelyek széthúzzák a keresztény közösséget. Ne engedjük, hogy az Ellenség ilyen előnyökre tegyen szert. Szüntelen közeledjünk Istenhez és egymáshoz… Krisztus követői, ha szétszórtan élnek is a világon, legyenek egyek Őbenne. De Isten nem teheti őket eggyé, ha nem hajlandók feladni a saját útjaikat Krisztus útjáért. Ha Isten népe teljesen elhiszi Krisztus imáját, ha megvalósítják a mindennapi életükben ennek az imának a lényegét, akkor egységes tetteket látunk soraikban. Krisztus szeretetének arany köteléke fog testvért a testvérhez kötni. Ezt az egységet csakis Isten Lelke munkálhatja és érheti el. Aki odaszentelte magát érettünk, meg tud szentelni minket, mint az Ő tanítványait. Vele egyesülve, egymással is egyesülni fogunk a legszentebb hitben. Amikor úgy törekszünk erre az egységre, ahogyan Isten megkívánja tőlünk, akkor meg is valósul.”(Bizonyságtételek VIII. kötet, 243. l.)

A különbségek elkerülhetetlenek, természetesek, és potenciálisan hasznosak. Elkerülhetetlenek, mert egy kapcsolat két nagyon különböző embert hoz össze. Természetesek, mert minden kapcsolat, ha mégoly nagyszerű is, megtapasztalja. Potenciálisan hasznosak, mert hatékonyan kezelve a kapcsolat növekedni tud általuk.

A külső szépségnél többet ér a belső szépség. Egy gyerek dal sorai jutnak eszembe: Aki belül gyönyörű, az kívül is szép, megmaradhat örökül belső fényesség! Aki szívét csiszolja, lelkét építi, megnyeri a csatákat, célját eléri. Külsőnk adottság, bensőnket lehet csiszolni. Tégy így szüntelen!

Get Your Own Visitor Map!